Az építészetben a magyaros-szecessziós stílus megteremtője, Lechner Ödön (Pest, 1845. aug. 27. – Budapest, Terézváros, 1914. jún. 10.) bajor eredetű polgári családba született. Bátyja, Lechner Gyula és fia, ifj. Lechner Ödön (Lechner János Ödön) festőművészek voltak. 

Budán és Berlinben az Építészeti Akadémián végezte építészmérnöki tanulmányait (utóbb Hauszmann Alajossal és Pártos Gyulával együtt), majd hosszabb itáliai tanulmányútra indult. Itt szerzett benyomásai ellensúlyozták azt a merev akadémizmust, amely az akkori építész-oktatásban uralkodó volt. Ugyanakkor Lechner szakmai indulása szerencsésen esett egybe egy egész Magyarországon, de különösen a fővárosban meginduló hatalmas arányú építkezéssel. „Mint távoli ideál, mindig egy magyar nemzeti stílus megalkotása lebegett előttem” – írta pályája kezdetéről Lechner Önéletrajzi vázlatában. Franciaországi tanulmányútjáról hazatérve Pártos Gyulával közös irodájában kezdte meg a munkát. Kezdetben bérházaik még a német akadémizmus stílusát képviselték, később azonban Lechner kialakította jellegzetes magyaros-szecessziós stílusát, amelyet különösen egyénivé tett a Zsolnay-gyár mázas pirogránit kerámiáinak alkalmazása.

Jelentős Lechner szakirodalmi munkássága is. Ezek közé tartozik A magyar építőstílusról és Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz című tanulmánya, valamint Önéletrajzi vázlata.

Lechner Ödön arcképe. Képes levelezőlap autográf aláírással (Kézirattár) – Magyar Digitális Képkönyvtár

1879-es angliai tanulmányútja után ismét Pártossal együtt nyitotta meg irodáját, és nagyszabású alkotások sorozatát építette: Szegedi Városháza, 1882., a Budapesti volt MÁV nyugdíjintézet bérháza az Andrássy út 25. alatt, 1883., a szegedi Milkó-ház. Ezek még a historizáló stílust képviselik, de megjelenik már későbbi művészetének több jellemvonása, a népi ornamentika használata.
A döntő fordulatot formanyelvének megtalálásában a magyar szecessziós építészet első remekműve, az Iparművészeti Múzeum (1893–1896) tervezése jelentette. Még sok benne a túlzás, ezért bőven kapott bírálatot is, de a keleti szellem, a magyar népművészet elemei és az európai örökség ötvöződése a továbbiakban is jellemző lesz munkáira, összetéveszthetetlenül egyénivé téve alkotásait. A színes, mázas cseréptető szintén a lechneri stílus elengedhetetlen eleme lesz.

A Magyar Iparművészeti Múzeum épülete. Készült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján. Budapest IX. ker., Üllői út 33–37. – Digitális Képarchívum

„[Zsolnay-kerámiákból] készültek legkiérleltebb, legharmonikusabb művének, a Postatakarékpénztárnak (1899–1901) bikafejes tetődíszei is. Karakteres, a nemzetközi mezőnyből is kiemelkedő építészeti stílust alakított ki, amely villáit (Zala György műteremháza, 1898), középületeit (kőbányai Szent László-plébániatemplom, 1893–1894; Földtani Intézet, 1897–1899) messze kiemelte az átlagból. Iskolaalapító mester volt.”

Kettős kötődés. Az Osztrák–Magyar Monarchia (1867–1918), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 8.), 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Magyar Királyi Postatakarékpénztár épülete. Készült Lechner Ödön es Baumgarten Sándor tervei alapján. Budapest, V. ker. Hold utca 4. – Digitális Képarchívum

„Az új geológiai intézethez fogható kevés van Európában. Nemcsak magyaros építésű palotája nagyszerű, hanem könyvtára, gyűjteményei, és laboratóriuma is kiválik. Szerencse, hogy mindez nem szorong többé egy minisztérium hivatalszobáiban. Igazi rejtett kincsek tárulnak fel itt. A fényes új hajlék kétségkívül kedvező hatással lesz az intézet munkásságára is. Ez a munkásság, melyről a nagy közönség alig tud, igen becsülésre méltó. Hazánk geológiai térképén ma-holnap már nincsen fehér folt; s ez a harmincegy év erős, komoly munkájának foganatja.
Azt mondják, arra már nem futotta a pénzből, hogy a palotát olyan drága színes cserépzsindellyel födjék be, amilyennel Lechner Ödön akarta; s ezért csorbult az épület magyarossága. Ezen a művész búsulhat; de az a palota nekünk – hála istennek – eléggé magyar kívül is, belül is. Lehetnek, sőt vannak is külföldi tudósok, akik ellenséges érzéssel fognak e házba lépni; mert hát mije van a magyarnak és mit tud a magyar? De ezek az emberek mint barátaink fognak távozni a palotából; mert a tudománynak megvan az ereje, hogy munkájával tiszteletet és szeretetet sugall a szívekbe.”

Tóth Béla: A geologiai intézet. In. Uő.: 100 esti levél, Budapest, Lampel, 1904. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Magyar Állami Földtani Intézet épülete. Készült Lechner Ödön tervei alapján, Hauszmann Sándor irányításával. Budapest, XIV. ker., Stefánia út 14. – Digitális Képarchívum

„– Mondhatjuk azt, hogy Lechner Ödön analóg mondjuk Vajda Jánossal, költészetével, ahol megjelenik, s talán először a magyar irodalomban az énlíra, távol mindenféle politikától? – Érdekes a fölvetés. Lechner építészetében két korszakot különböztethetünk meg. Korai munkásságában francia reneszánsz stílusban dolgozott. A későbbi korszakában fogant munkáit (szemben sokakkal) nem nevezném »szecessziósnak« – Vajda munkásságában és Lechner második korszakában azonosan uralkodónak érzem a legtartalmasabb érzelmek túlcsordulását. Hogy munkásságuk távol esett a politizálástól? Valójában minden, ami a XVIII. és XIX. században az irodalomban, zenében és képzőművészetben történt nem egyszerűen politizálás volt, de harc a nemzeti jelleg fennmaradásáért és az idegen befolyás ellen. […]
– De hát magát Lechner Ödönt 15 évig hallgattatták! Valaki vagy valakik nem látták meg benne a zseniálist?
– Lechner Ödön élete végén nem épített semmit. A leszármazottai szerint a kortársak hibáztathatók, akik szakmai irigységből szinte maffiaszerűen gátolták meg, hogy Lechner munkához jusson. Élete végéig megtartotta tekintélyét, haláláig körülvette őt a Japán kávéházban tisztelői és csodálói népes kara.”

Koppány Zsolt: Vendégség az Átriumban. (Beszélgetés Zalaváry Lajos építésszel). In. Uő.: Szavak és szenvedélyek. Beszélgetésesszék és esszénovellák, [Budapest], Múzsák, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A nyilvános Facebook-bejegyzéseket tegnaptól már a weboldalakba is be lehet illeszteni. Ez azt jelenti, hogy ha máshol említjük a Facebook-oldalunkat, nemcsak egy hivatkozással jelezhetjük azt az olvasóknak, hanem megjeleníthetjük az egész bejegyzést is. 

Hogyan?
A posztjaink jobb felső sarkában a menü legalsó, Bejegyzés beágyazása feliratú gombjára kell kattintani. Az így kapott html kódot kell bemásolni a weboldal forráskódjába.

Mutatunk néhány példát!

JÁTÉK az OSZK oldalán: 

Blogra felhívó posztunk:

Évfordulós bejegyzésünk:

A British Library oldalának legújabb posztja:

„Szent István névünnepe, István király, Szent Király vagy egyszerűen Király napja, 1949 óta az Alkotmány és az Új kenyér ünnepe, a rendszerváltás óta legfőbb állami ünnepünk lett. István szentté avatása, névünnepének naptárba iktatása, amihez VII. Gergely pápa adott felhatalmazást, I. (Szent) László király és a magyar püspöki kar érdeme. (Csak az 1179. évi III. lateráni zsinat óta lett a szentté avatás az Apostoli Szék kizárólagos joga.) A szentté avatási eljárás részeként 1083. augusztus 20-án, a Nagyboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István névünnepeként.” 

Szent Korona. (részlet) – Jankovics Marcell: Jelkép-kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Szent István király a Thuróczy-krónika brünni kiadásában – Thuróczy János, A magyarok krónikája. Fordította Horváth János. Magyar Helikon, Budapest, 1978, 468. old.

„Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”. Hogy a név jelentőségét felismerték, arról a Kálmán-kori Hartvik püspök-féle István legenda tudósít. Eszerint a szülés előtt álló Sarolt fejedelemasszony előtt álmában megjelent Szent István első vértanú, s így szólt hozzá: „Bízz az Úrban, asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá”. Hartvik a görög nyelvben járatlanoknak még a szájába is rágja a látomás értelmét: »az István nevet kapta… mert ami ’István’ a görög nyelvben, ’korona’ a latin beszédben.«”

Szent Korona. (részlet) – Jankovics Marcell: Jelkép-kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban A hagyomány szerint Nagyboldogasszony napján ajánlotta Szent István király az országot Mária oltalmába.

–––

„Annak utána felemelé ő édes kezeit, szemeit es szívét-lelkét mennyeknek országára, es nagy siralmas es könyörületes szóval monda: »Ó, mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja es ez világnak megéppöjtő nemes asszona, dicsőséges Szíz Mária! te szentséges kezedben es oltalmad alá adom es ajánlom anyaszentegyházat mind benne való fejedelmekkel es lelki népekkel egyetembe, es ez szegén országot mind benne való urakkal es szegénnyel-bódoggal egyetemben, hogy te légy asszonok es ótalmok, es az en lelkömet te szent markodban.« Annak utána szentségöt vén hozjá, es megkeneték; de miért azon napokban anyaszentegyház illi vala Nagybódogasszony innepének octáváját, annak okáért nagy jó hitben, bizodalomban, teljes lelki nemes jószágokkal es mennyei koronára való érdemmel, Úristennek es asszonunk Szíz Máriának kibocsátá lelkét, es szent angyaloknak seregében nagy édes énekléssel az erek bódogságra viteték: azon időben mikoron Krisztus sziletetinek utána írnának ezerharmincnégy esztendőben. Es lén nagy eremek rajta az mennyei szentöknek, szent angyaloknak, hogy olyan nemes, érdemes szent confessor ment volna az ő társasságokban mind ő szent fiával: de viszonellen lén nagy sírásohajtás ez szegény országbeli új keresztyéneknek, hogy olyan szent es kegyes atyjoktúl megváltanak volna.”

Karthauzi Névtelen: Bódogságos Szent István királnak legendája (részlet), Érdy-kódex, 1526. In. A magyar nyelvű középkori irodalom. Vál.: V. Kovács Sándor, Budapest, Szépirodalmi, 1984.

Szent István nagyobb legendájának (Vita maior) kezdőlapja (f. 106v). Ernst-kódex i. sz. XII. század – Kézirattár. Raktári jelzet: Cod. Lat. 431

„István ott áll két világ határán. A pogány istenkirályság és az Ószövetségtől ihletett, Isten kedvező kegyelméből való uralkodói méltóság az ő hatalmas, mitikussá vált alakjában ötvöződik össze. Pogány nemzetségének totemisztikus eredethagyománya, választottsága az Árpád-ház szentségi tekintélyében él tovább. Anonymus mondja, hogy Álmos szent volt, mert tőle származtak a szent magyar királyok. Bár pogány, mégis méltónak találtatott a Szentlélek ajándékára. Az Emese-szimbólum érteti meg velünk Szent Istvánnak és az Árpád-háznak feltűnő Boldogasszony kultuszát, az országnak az ő oltalmába ajánlását, mintegy a pogány matriarchalis világkép továbbélését, szublimációját is. Erről már Nagyboldogasszony ünnepénél is szóltunk. Ez a hit magyarázza, hogy a keresztény utódok templomot építenek Árpád sírja fölé, és alapítanak hasonlóképpen Mária tiszteletére Szeren, az első országgyűlés mondai színhelyén monostort.”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Hartvik püspök Szent István legendájának kezdőlapja (f. 82r). i. sz. XII. századi kódex – Kézirattár. Cod. Lat. 17 

„Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a királyok királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.« Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.
Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen.”

István király intelmei (részlet). X. A kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről.  – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Mikoron ez okáért az első István király, kit Szent Istvánnak is neveznek, királlyá lött volna, igen eszesen bírá az ő tisztit, s mindenkoron szöme előtt viselé az Istent, tudván, hogy ennek kellene számot adni minden cselekedetiről. És ezt igen gondolja vala, hogy egy fejedelem sem lehetne nyomos az ő birodalmában, ki nem böcsülené, és ki szűve szerént nem szeretné és félné az Istent, és ki ennek nem szolgálna igaz hitből, ártatlan szent életben, és az igazságnak szeretetiben. És erősen olvassa vala a Szentírást, és minden nehéz dolgokban megérteközik vala a tudós emberektől, kiváltképpen kedig a predikátoroktól.

Annak utána elméne tőle Szent Albírt pispek Lengyelországban, onnét kedig Prusszországba és Livóniába, és mindenütt predikálá az úr Jézus Krisztust. De ott reá támadának a pogánok, és megölék őtet, és a mártíromok közükbe számláltaték.
Annak utána Szent István király követeket bocsáta mind a környülvaló országokba, és mindenféle békességet szörze, és szövetségeket szörze minden szomszédival.”

Heltai Gáspár művei: Krónika az magyaroknak viselt dolgairól (részlet). Az magyari királyok – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Ah, hol vagy, magyarok
Tündöklő csillaga!
Ki voltál valaha
Országunk istápja!

Hol vagy, István király?
Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben
Teelőtted sírván.

Rólad emlékezvén
Csordulnak könnyei,
Búval harmatoznak
Szomorú mezei.”

Hol vagy, István király? (részlet). In. A megszentelt ország. Összeáll.: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Hol vagy, István király? Bölcs vessződ kellene!
Balgán mentünk el és csonkán jövünk meg,
gyászmagyarok! Mit álmodoztok a
Botond bárdjáról? – »Nincs idő ma falakat
rakni, se nézni«?!… »Agg papok játéka«?!… Jobb

játék volt az, nem ártott senkinek! S talán
nem árt e vers sem! Bárcsak játszanánk
örökké, mint e gyermekek, kik ostort
kötöznek odalenn magukból, kéz a kézbe
fogózva, és egymást lendítve diadallal!”

Babits Mihály: Szent király városa (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kacziány Aladár: Szent István napja Budapesten..., grafikai plakát [1945 előtt] – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Grafikai Plakátgyűjtemény 

„Miért aggódol, lelkem jó anyám,
Hogy kenyeretek barna, e miatt?
Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízü énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.”

Petőfi Sándor: Fekete kenyér – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nagyboldogasszony Szűz Máriának a katolikus magyarság által használt neve. A „nagy” szó Mária föltámadásának és megdicsőülésének hitét hordozza, ugyanakkor Bálint Sándor szerint utal a pogány Boldogasszony-tiszteletre, amelybe az archaikus Emese-hagyomány is közrejátszott. A hagyomány szerint Nagyboldogasszony napján ajánlotta Szent István király az országot Mária oltalmába. Nagyboldogasszony ünnepe 1948-ig munkaszüneti nap volt. Az ünnep hagyománya az ősegyházba nyúlik vissza – az V. században Jeruzsálemben megünnepelték már Mária elszenderülését (dormitio). Az ünnep tartalma szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ez a hit évszázadokon keresztül öröklődött a néphagyományban is, s gazdag folklórhagyomány bontakozott ki körülötte. Amikor 1950-ben kiadott bullájában XII. Pius pápa katolikus dogmává tette Mária mennybevételét, voltaképpen a több évszázados folklórhagyományt és a vallási gyakorlatot ismerte el.

A ma énekelt Kölcsey–Erkel-Himnusz előtt a katolikus magyarság egyik néphimnusza a Boldogasszony Anyánk… kezdetű – máig élő – népének volt.

„Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk,
Nagy ínségben lévén, így szólamlik hazánk:
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

Oh Atyaistennek kedves szép leánya,
Krisztusnak szent anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.”

Boldogasszony anyánk…, részlet – A megszentelt ország, szerkesztette Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor Kiadó, 2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

-

„Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja (vö. Kisasszony napjával), egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának emlékünnepe (ez utóbbit Magyarok Nagyasszonya néven az 1896. évi millennium óta október 8-án külön ünnepként üli meg a katolikus magyarság). Ezért, meg azért is, mert az ünnep nyolcadába Szent István napja is beleesik – nem beszélve arról, hogy az aratás után végre a falusi nép szusszanhatott egyet –, ez volt a magyar egyházi év egyik nagy ünnepi időszaka.”

Jankovics Marcell: Nagyboldogasszony (részlet) – In. Uő: Jelkép-kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Patrona Hungariae-násfa [Magyarok Nagyasszonya] – In. Magyar Nemzeti Múzeum, szerkesztette: Fodor István és Cs. Lengyel Beatrix, Budapest, Corvina, Budapest, 1992. (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány) 

Mária

„Magasztalom őt, aki méhemben fogant
és felemelte holdsarlóm az égre
és csillagfüzért illesztett homlokomra
és az égi tej ösvényén viteti leplem
és az édesség viharával fúvatja fátylam
és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem
és seregekkel népesíti győzelmi utam
és örök dal tornyait építi köröttem,
így kivánja; meg nem fejthetik
a léptem redői alatt forgó
tüzes hadak, homályos nemzedékek.
Kezdettől apám, s én szültem őt,
aki az óriás ürességen által
a csend szikrázó kristálya fölé
a teremtmények sodrából fölmeredve
háromfejü oszlopként magasúl
és villámló tetőként beborít
a hármas homlok glóriája.”

Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybemenetele, részlet – In. Uő: Tizenegy szimfónia, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973. (Törzsgyűjtemény) 

Klára napja eredendően Assisi Szent Klára, a róla elnevezett klarissza rend alapítója halálának napja. Assisi Szent Klára 1193 körül született, 1253-ban halt meg, halála után két évvel szentté avatták. Ő Assisi városa védőszentje, sírja csodás gyógyulásokról híres. Klára Assisi Szent Ferencnek a megfeszített Krisztus radikális követéséről szóló prédikációja nyomán 1210-ben Ferenchez fordult, aki azt tanácsolta neki, hogy virágvasárnap ünnepi öltözékben menjen misére a székesegyházba, így jelezve, hogy maga is teljes egészében Krisztus követésének szenteli életét.

A püspök, akit értesítettek Klára tervéről, egy megszentelt pálmaágat adott Klárának, jelezve ezzel, hogy hozzájárul a lány kolostorba vonulásához. Klára tudta, hogy családja ellenezni fogja tervét, ezért megszökött. Letette minden ékességét, magára öltötte a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, és derekára kötötte a bűnbánat kötelét. A rokonok azonban akár erőszakkal is vissza akarták vinni Klárát a városba. A meddő vitának Klára vetett véget: egyik kezével megragadta az oltárterítőt – ezzel menedékjogot kért a templomtól –, másik kezével lekapta fejéről a kendőt, hogy a rokonok láthassák kopaszra nyírt fejét, ezzel jelezve visszavonhatatlan szándékát. Hogy elkerülje rokonai további zaklatását, a San Agnelo-kolostorba menekült, ahova húga, Ágnes is követte. Ferenc úgy határozott, hogy az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepíti le őket. Itt alakult meg a ferences apácák első kolostora, melynek egészen haláláig Klára volt a vezetője. Amikor Klára 1253-ban meghalt, a pápa bíborosaival együtt eljött a temetésére.

„Mivel a szent evangélium szerint tökéletes élet választásával isteni sugallatra a nagy király, a mennyei Atya leányaivá és szolgálóivá szegődtetek, és eljegyeztétek magatokat a Szentlélekkel, akarom, s ezennel a magam és rendtársaim nevében ígérem is, hogy éppoly szeretettel fogok rólatok gondoskodni és éppoly odaadással törődök veletek, mint ővelük.”

A Szent Klára nővéreinek adott életforma – In. Isten rabjai. Assisi Szent Ferenc és Jacopone da Todi írásai és versei (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Szűz Szent Klára Asszon – Szent Klára a Karthauzi Névtelen által elbeszélt legendájának kezdete az Érdy-kódexben. A Q iniciálé helyét kihagyták, amely azonban nem készült el. (Érdy-kódex, 1526 körül, MNy 9, Kézirattár.) Az Érdy-kódexről a Magyar Nyelvemlékek című szolgáltatásunkban.

„Szüz Apáczák ékes fénye,
szüzesség illatos tömjénnye;
Szent Klára, korok reménye;
mindenik Szüznek Lelki nénnye.”

XII. avg. Szent Klararol, részlet – In. Katolikus egyházi énekek, Régi magyar költők tára XVII. század (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A klarissza apácák Magyarországon Nagyszombatban telepedtek meg először 1239-ben. Ezt követően Pozsonyban, Óbudán, Nagyváradon, Sárospatakon, Kolozsváron, Budán, Pesten is alapítottak rendházat a középkorban. Fontos hivatásuk volt a szegények segélyezése és a leánynevelés. Magyar főurak leányai közül is sokan nevelkedek klarissza kolostorokban együtt a köznemesek, valamint az alsóbb rétegek leánygyermekeivel. A klarisszák között több, az Árpád-házból származó később szentté avatott nővért is találunk: Árpád-házi Kinga és Árpád-házi Boldog Jolán, valamint Prágai Szent Ágnes (III. Béla unokája) is klarissza apáca volt.

A teljes mértékben a hívek adományaiból élő, egyetlen középkori női szerzetesi közösséget, amely folyamatosan működött Magyarországon, II. József oszlatta föl (1782) – több más szerzetesrenddel együtt. Csak a rendszerváltás után telepedtek meg újra klarissza nővérek hazánkban. 1995-ben Szécsényben francia nővérek alapítottak klarissza monostort és remeteséget, 2000-ben pedig határainkon kívül, Csíksomlyón alapítottak új rendházat.

A hegykői Szent Mihály plébániatemplom 1958-ban készült ólomüvegablakainak egyike Assisi Szent Ferencet és Assisi Szent Klárát ábrázolja. Alkotójuk Árkayné Sztehló Lili. (Digitális Képarchívum)

„Én, a jelentéktelen Ferenc testvér, követni akarom a mi legfőbb Urunknak, Jézus Krisztusnak és az Ő szentséges Anyjának életét és szegénységét, s ebben a szándékomban végig ki akarok tartani. És kérlek benneteket, úrnőimet, s ezt tanácsolom nektek, hogy ti is mindig ebben a szentséges életmódban és szegénységben éljetek. És nagyon vigyázzatok, nehogy valakinek szavára, vagy tanácsára valaha is eltérjetek tőle.”

Szent Ferencnek Szent Klárához intézett végakarata – In. Isten rabjai. Assisi Szent Ferenc és Jacopone da Todi írásai és versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–

A reformkor egyik legjelentősebb magyar költője, nemzeti himnuszunk szerzője. Politikusi tevékenységével (Szatmár megye aljegyzőjeként, majd országgyűlési követeként az ellenzék vezérszónoka volt) magas mércét állított az elkövetkező korok közéleti szereplői számára. Kölcsey születésén kívül halálának 175 évfordulójáról is ebben a hónapban emlékezünk meg: 1838. augusztus 24-én hunyt el.
A legfőbb közösségi értéket így fogalmazza meg Emléklapra című epigrammája: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.” 

Anton Einsle: Kölcsey Ferenc portréja. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„KÖLCSEY FERENC »a magyar nép zivataros századaiból« zendíti fel a »Hymnus« hangjait, ezét a csodálatos zsoltárét, amelyben a magyar önismeret legkeserűbb mélyei nyertek kifejezést. A XVI. és XVII. század, amelyeknek képeit e nemzeti imánkká lett költemény sorai minden magyar ember képzeletvilágába bevésték, valóban történelmünk legviharosabb ideje. Az a tépett, sorsterhes keserűség, a kielégítetlen vágynak, az elfojtott szenvedélynek, a reménytelen reménynek az a dúlt pátosza, amely a magyar önszemléletet oly összetetté, borússá, ellentmondásokkal teltté teszi, ezeknek a századoknak öröksége. Az előfeltételek közismertek. Mohács után a magyarság elveszíti létének, hatalmi és szellemi egységének súlypontját. A király az országon kívül uralkodik, s vannak pillanatok, amelyekben úgy látszik, a nemzet már csak a legmélyebb mélységben s a legmagasabb magasságban él: a nép életének a határokon átindázó, féléber tenyészetében s a magános lángelméknek a határokat átszárnyaló látomásaiban. S mégis ez a kor nemzeti önismeretünk kialakulásának egyik legfontosabb ideje. Elsősorban azért, mert a széttagolt országban mindinkább a szellemre hárul az egység megőrzésének, a közösségi tudat ébren tartásának szerepe: a magyarság e századokban inkább, mint valaha, nem hatalmi szervezet, hanem hit, élmény és öntudat kérdése. Ez a kor oldja meg igazán a magyar irodalom nyelvét, s ez zárja be a magyar írót egyszer s mindenkorra népének világába.”

Keresztury Dezső: A magyar önismeret útja (részlet). Budapest, Magvető, (Gondolkodó magyarok), 1985 – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Tekintetes Rendek. [… ] Midőn magyarnak születtem, együtt velem született az elengedhetetlen kötelesség is: híve lenni hazámnak, híve polgári alkotmányunknak; s e kettő fennmaradásáért, s nagyobb virágzásra emeléséért híven tenni mindent, a mit tehetségeim csekély volta véghez vihet. Midőn pedig a Tekintetes Rendek megbecsülhetetlen bizodalma által Szatmár vármegye követévé elválasztattam, lettem volna bár idegen föld gyermeke, mégis e tett el nem téphető láncokkal fűzött volna engem e szép megyéhez, e szép megye nemeslelkű Rendeihez. Ily bízodalom viszonozásáért semmi áldozat drága nem lehet. [...]
Csekén, október 22-d. 1833.”

Kölcsey Ferenc köszönő levele Szatmár megye Rendeihez. In. Kölcsey Ferenc összes művei, szerk., sajtó alá rend. és jegyz. ell.: Szauder Józsefné, Szauder József, Budapest, Szépirodalmi, 1960. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ifjúságnak szánta élete erkölcsfilozófiai összefoglalását, az unokaöccsének ajánlott Parainesis Kölcsey Kálmánnak (1834) című írását:

„Azonban ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek. És ez sokkal nagyobb, sokkal dicsőségesebb kincs, mintsem birtokába hosszú igyekezet nélkül juthatnánk. Mégse hidd azt rendkívül fáradságosnak. Mert valamint hosszú út vezet a tudomány magasb polcára; de a léleknek naponként újabb ismerettel gazdagulása annak fáradalmait kedvessé teszi; úgy a rény pályáján a haladás önérzése, a szívnek mindég nemesb vonásokkal ékesülése s az a mondhatatlan édes jutalom, mit minden jótett önmagával hoz, virágokat hintenek. Sokan nevezék e pályát tövisesnek; de higgy nekem: az embert éltében sokszor éri szerencsétlenség, jót s gonoszt egyformán. A különbség csak az: mert a gonosz úgy nézheti azt, mint büntetést, mely őt leveri; a jó pedig, mint történetesen keresztülfutó szélvészt, melynek az ő lelkén hatalma nincs. Azért élted minden órájában tisztelettel és szeretettel fordítsd a rény felé tekinteteidet; soha ne múlass el egy alkalmat is, melyben jót tehetsz; s ha a tett némelykor pillantatnyi hasznoddal s kívánságaiddal ellenkeznék: szoktasd akaratodat, hogy rajtok győzedelmeskedjék. Így fogsz a pályán lassanként és észrevétlen akadály nélkül járhatni; így fog a szép és jó szerelme benned örökre hervadatlan virággá kifejleni; így fogsz oly erőre juthatni, hogy egykor nagyot is mívelj, korodra s a jövendőre munkálj, s társaid körében tisztelet és szeretet jelenségei közt említtessél meg.”

Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz (részlet) In. Kölcsey Ferenc összes művei, szerk., sajtó alá rend. és jegyz. ell.: Szauder Józsefné, Szauder József, Budapest, Szépirodalmi, 1960. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ferenczy István: Kölcsey Ferenc ülő szobra, 1841–1846. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Már a Himnusz is a Zrínyi-kori költő hangján fohászkodik a múltja miatt bűnhődő magyarság jobb jövőjéért. Kölcsey közéleti tapasztalatai ihlették 1830-tól újra kibontakozó költészetét, mindenekelőtt a többnyire Zrínyi dala címmel közölt Zrínyi énekét (1830), mely a történelmi nagyjait elfeledő nemzetet méltatlannak tartja a megmaradásra. Még keserűbb a Zrínyi második éneke (1838), mely az országgyűlési ifjak bebörtönzése, Kossuth elfogatása és a Wesselényi-per után íródott. Ebben az időben Kölcsey erejét megfeszítve dolgozott a Wesselényi-védőbeszéd szövegén, ami az egyébként is gyenge fizikumú költő egészségét tovább rombolta. Ez lehetett a közvetlen oka annak is, hogy egy hivatalos útról hazatérve megfázott, ágynak esett, s néhány nap múlva, 1838. augusztus 24-én meghalt.

„Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd egyedűl,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl!”

Kölcsey Ferenc Zrínyi második éneke című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

---

„Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.”

Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A hiúságok hiúságát, azaz a földi lét hiábavalóságát megfogalmazó, a Himnusz párdarabjaként emlegetett rezignált hangú Vanitatum vanitas (1823) című versére Orbán Ottó (1936–2002) költő írt „válaszverset”:

„Itt a vers, a versed mása,
dúlt idegzet, Kölcsey,
itt a vers, hogy haldoklása
közben nyelvét öltse ki,
mert hiába új a század,
ha a régi a gyalázat
s fölöttünk a komor ég,
a nagy szappanbuborék.

Utópiák, forradalmak,
kondérszámra dől a vér.
»A népnek minden hatalmat!«,
s jön új hóhér, új vezér.
Megrohad, ha győz, a jó ügy,
s habzik a szó, mint a lóhúgy,
és máglyára küld a hit –
nem világít, csak vakít.”

Orbán Ottó: Vanitatum vanitas (részlet). In. Uő.: Kocsmában méláz a vén kalóz. Új versek 1993–94, Budapest, Helikon, 1995. – Törzsgyűjtemény

M. J.

Nekünk, magyaroknak történelmileg is érdekes az augusztus 6-i római katolikus ünnep. A nándorfehérvári győzelem (1456. július 22.) híre ugyanis augusztus 6-án, a csata után két héttel érkezett meg III. Callixtus pápa udvarába. (A pápa előzőleg még a csata előtt elrendelte, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban.) III. Callixtus a diadal örömhíre megérkezésének napját – amely egyben Urunk színeváltozásának a nyugati egyházban akkoriban csak szórványosan megtartott ünnepe volt – a diadal hálaemlékezetére az egész római rítusú kereszténység számára kötelező, egyetemes ünneppé tette (1457).

 Az ún. Biblia pauperum-ábrázolások egyike: Középen: Urunk színeváltozása, balra és jobbra tőle a két ószövetségi párhuzam: Ábrahám és a három angyal (Ter, 18, 1–2.); ill. A három férfi a tüzes kemencében (Dán, 3, 21–25.). Az Urunk színeváltozása kép alatt és felett szintén szentírási kapcsolódásokra utaló alakok (Zsolt, 44,3 és Iz, 58, 8, 10, ill. Mal, 4,2 – Hab, 3, 4) – IIn. Biblia pauperum és előtte a Vita et passio Christi képei a Szépművészeti Múzeum kódexében. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1988. (Régi Nyomtatványok Tára. Szabadpolcos állomány.)

Az ünnep bibliai forrása Máté, Márk és Lukács evangéliumának összecsengő elbeszélése, amely szerint Jézus dicsfényben jelent meg egy magas hegyen Péter, János és Jakab apostolok előtt. (Ezt a hegyet a hagyomány a Názárettől dél-keletre eső Tábor-heggyel azonosítja.) Amikor Jézus megjelent, az arca fényes volt, mint a nap, a ruhája pedig vakítóan hófehér volt, s Mózessel és Illéssel beszélgetett. Ezt a átváltozást (vö.: színeváltozás) Isten szavai kísérték: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5b)

[Jézus] „…kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: »Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!« Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: »Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!« Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.”

Lukács evangéliuma, részlet – A Szent István Társulat által kiadott Biblia (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Az ünnepet az 1493. évi esztergomi tartományi zsinat parancsolt ünnep rangjára emelte Magyarországon. Urunk színeváltozásának napját az 1526 körül született Érdy-kódex is méltatja, s az ünnephez kapcsolja a csíksomlyói Salvator kápolna XVII. század végi felépítését Bálint Sándor néprajztudós: „Építését nyilvánvalóan az új ünnep ihlette és talán a harminckét csíki confrater közössége építette (1678), akiket Hunyadi János a somlyai, salvatoriánus rendtartományhoz tartozó kolostor szolgálatára rendelt. Jellemző legendavilága szerint a kápolna a megnyílt égből leszálló angyalok alkotása.”

Csíksomlyói Salvator-kápolna, fotó: Rónay Zoltán (Digitális Képkönyvtár) 

„Urunk színeváltozásának tiszteletére tehát a balatoni és környéki szőlőhegyekben, így Bazsi, Csácsbozsok, Kemendollár, Förhénc, Gálosfa, Balatonboglár határában kápolnát is emeltek a hegyközségek. Jellemző, hogy Transfiguratio-kép függ Mohács szőlőhegyi Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolnájának falán is. Ezen a napon – lehetőleg már új borral – misét szolgálnak, búcsút ünnepelnek, hogy majd szép termésnek, jó szüretnek örvendezzenek. […]
Egy korán érő szőlőfajta s sióagárdi neve úrszíneváltozási szöllő. […]
A Hegyalja magyar görögkatolikus népe szintén ezen a napon áldatja meg szőleit. Ismeretes, hogy a keleti egyház karácsony, húsvét, pünkösd után éppen Urunk színeváltozásának ünnepét tekinti a legszentebbnek. […]
A nap isteni színjátszása ihleti a szentsimoni szólást: Urunk színeváltozása után feketedik már a tarló, fehéredik az arató. Vagyis: felszántják a tarlót, az aratás idején ugyancsak megbarnult gazda pedig kezdi rendes arcszínét visszanyerni.”

Bálint Sándor: Augusztus 6., részletek – In. Uő: Ünnepi kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 Transfiguratio Domini – szentkép, a 20. század első feléből (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

„Ez volt hegye az elragadtatásnak.
Nagy, napsütéses, tömjénes vasárnap,
Ünnepe az életnek, a csodának.

Aranyos arccal fölnézett a Mester,
Ruhája hónál tündöklőbb ezerszer,
Ó, ily fehér még nem volt eddig ember!

Jött Mózes, aki eltűnt, mint egy álom,
Illés, ki elszállt lángoló batáron
S három tanítvány, boldog halaványon.”

Juhász Gyula: A Tábor hegyén, részlet – Juhász Gyula összes versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–

1863-ban, 150 évvel ezelőtt született Gárdonyi Géza († 1922), a legismertebb és legkedveltebb magyar regény, az Egri csillagok szerzője.
Az Egri csillagok Gárdonyi negyedik és egyben első nagyobb szabású regénye volt, melynek terve 1897-es Egerbe költözése óta foglalkoztatta. Bár a regény folytatásos közlésére már ebben az évben szerződést kötött az Új Idők című hetilappal, művét csak 1899 karácsonyán kezdte közölni a Pesti Hírlapban. Ezt megelőzően a történelmi források tanulmányozásán kívül 1899 tavaszán Konstantinápolyban is tanulmányutat tett.
Az Egri csillagok Eger várának 1552-es ostromát, és a korábbi tizenkilenc év történetét dolgozza fel középpontban Bornemissza Gergely deák (1526–1555) életének történetével.

Gárdonyi Géza Ideiglenes Síremléke az [egri] Várban. Képeslap, 1922. – Kisnyomtatványtár, Klap.45e Eger/10. 

„Az udvarra becsődült az egész falu: valami ötven ember és ugyanannyi asszony. Némelyik asszony csak éppen hogy szoknyát vetett magára; a férfiak is süveg nélkül, ahogy a kiáltozásra kifutottak.
Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre, meg Vicuskát; ahol érhették, ott csókolták.
– Gergő mától fogva az én fiam – mondotta Cecey, a kezét a fiú fejére téve.
A fiú anyja mezítláb, egy alsószoknyában, odaborult a Cecey lábához.
Dobó csodálkozó szemmel nézte a kis parasztfiút, aki lovat hozott a töröktől.
– Bátyám – szólt előlépve –, adja ide nekem ezt a gyereket. Hadd vigyem magammal a Felföldre. Vitézt nevelek belőle.
S fölemelte Gergőt.
– Szeretnél-e vitéz lenni, fiam?
– Szeretnék – felelte ragyogó szemmel a gyerek.
– Lovad már van – mondotta Dobó –, kardot is szerzünk a töröktől.
– Hát az enyim az a ló?
A kis török lovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó vitézei az udvar tisztásán.
– Persze hogy a tiéd – felelte Dobó. – Hadban szerezted.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Első rész. Hol terem a magyar vitéz? (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Eger város látképe az Egri csillagok keletkezésének idejéből. Képes levelezőlap, 1896. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Klap.45e Eger/2 

„Hogy a török még oda volt, az utolsó rajzot sokáig tartotta a kezében. Eger várát ábrázolta az, egy minden lábán csonka béka alakjában. Azért ragadta meg a figyelmét, mert négy föld alatti utat látott rajta, s az utak között termeket és egy négyszögletes vízmedencét. Milyen különös építmény! Mintha, akik építették, arra is számítottak volna, hogy a föld alatt folytatják a harcot, s ha ott nem sikerül, négy úton négyfelé menekülnek a várból, míg az üldözők belepusztulnak a medencébe.
Felpillantott, hogy jön-e a török.
Jött. Magas, óriás árnyékként közeledett az ágyúk mellett.
Gergely gyorsan golyóvá morzsolta azt az egy rajzot, és a mellénye zsebébe dugta. A zseben lyukat szakított az ujjával, s oda bocsátotta le. Azután újra a térdére kiterjesztett rajzok fölé hajolt.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Második rész. Oda Buda! (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A „csonka béka alakú” Eger várának rajza 1596-ban, 44 évvel az 1552-es ostrom után, amikor III. Mehmed szultánnak (ur. 1595–1603) végül sikerült elfoglalnia. – Digitális Képarchívum

A 60–70 ezer főnyi török sereg Kara Ahmed fővezér irányításával szeptember 9. és 11. között érkezett a Felvidék kapujának tartott, az észak-magyarországi bányavárosokat egyedül őriző egri vár alá, amelyet Dobó István (1502 k.–1572) várkapitány és Mekcsey István (1500 k.–1553) másodkapitány vezetésével mintegy 1800 fegyveres védett. Az 1552. szeptember 16-án kezdődött és október 13-ig tartó ostrom a török visszavonulásával végződött. Mindeközben Ferdinánd király (ur. 1526–1564) és a magyar urak felmentő seregét hiába váró védők emberfeletti küzdelmet folytattak a vár megtartásáért, és hatalmas károkat okoztak az ostromló török seregnek.

„Csak az ostrom visszaverése után szemlélték meg, hogy a robbanás micsoda kárt okozott. A templombástya jobb oldala a sekrestyével együtt fekete, tátongó üredék volt. A várfal az éjjeli építéssel együtt ledőlt azon a helyen, s a két szárazmalomnak, amelyik ott dolgozott, csak a düledéke volt meg. A sekrestye oldalában harminc vágni való marha állt. Azok vérükben döglötten hevertek. A vártán volt nyolc legényt darabokra tépetten találták meg. Odaveszett egy hadnagy is, Nagy Pál, akit Báthory György küldött harminc drabanttal Erdőd várából.
S a közelben álló katonák közül is sokan megsebesültek. Egy Horváth Gergely nevű vitéznek vállban szakította le a karját a robbanás valami köve. Még aznap meghalt, s még aznap lebocsátották a temetőbe. A várbeliek csak akkor tértek tulajdonképpen észhez, mikor látták, hogy a török nem bírt a várba felhatolni.
– Az Isten velünk van! – kiáltotta Dobó a haját hátrasimítva és az égre pillantva. – Bízzatok, vitézek, az Istenben!
Az ostromot voltaképpen a leves verte vissza. A török hozzá volt szokva tűzhöz, kardhoz, kopjához, de a forró leveshez nem.
Amint az első létrán végigömlött a forró, paprikás lé, az embereket mintha lesöpörték volna. A létrák alján tolongó had is szerteugrott. Ki a kezéhez kapott, ki a nyakához, ki az arcához. A fejüket pajzzsal takarva kotródtak el a falak alól.
A várbeliek könnyebben lélegzettek.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Ötödik rész. Holdfogyatkozás (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Dobó István névaláírása – Digitális Képarchívum

Az egri várvédők helytállásának köszönhetően I. Szulejmán szultán (ur. 1520–1566) 1552. évi hadjárata kudarccal végződött, seregei pedig néhány évig nem bocsátkoztak nagyobb katonai akcióba. A magyar győzelem reményt és önbizalmat nyújtott a végeken harcoló vitézek számára, és Eger példája adhatott erőt négy évvel később Szigetvár hős védőinek is.
„Mikor az ostrom előtt Dobó segítséget kért a szikszai gyűléstől, ezt felelték neki, illetőleg Mekcseynek, aki Dobót képviselte:
– Ha elegen nem voltatok, minek maradtatok a tisztségben! Ha megettétek a koncát, igyátok meg a levét is!
A két kapitánynak az volt erre a válasza, hogy az ostrom után mind a kettő letette a tisztséget. Egész Európa tapsolt és ujjongott a győzelem hallatára. Rómában a pápa Te Deum-ot misézett. A királyt mindenfelől üdvözlő levelek magasztalták. A töröktől elfogalt és Bécsbe küldött zászlóknak csodájára jártak a bécsiek. (Az Ali pasa bársonylobogója bizonyára ma is ott van a Habsburgok egyéb győzelmi jelvényei között.)
A király leküldötte Egerbe Sforzia Mátyás főkapitányt, hogy Dobót és Mekcseyt maradásra bírja. De biz ők hajthatatlanok maradtak.
– Kötelességünket teljesítettük – felelte Dobó. – Bár mindenki teljesítette volna! Adja át őfelségének tiszteletünk és hódolatunk kifejezését.
A király azután Bornemissza Gergelyt nevezte ki Dobó helyére Eger vár főkapitányának.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Befejezés (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

• Egri csillagok. Hangoskönyvek a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
• http://mek.oszk.hu/09100/09129/index.phtml
• http://mek.oszk.hu/07300/07363/index.phtml
• Gárdonyi Géza művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

M. J.

„Az augusztus régi neve a rómaiaknál »Sextilis« volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.”

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, részlet (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–––

Hőség izzó párája leng a tájon
s a változatlanság fensége,
s benne az ember tűnékenysége,
mulandósága hogy ne fájjon?

Hogy ilyen volt itt minden 1000 éve
s ilyen leszen 1000 év múlva is.

Jékely Zoltán: Hőség izzó párája leng a tájon…, Töredék – In. Uő: összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, 261. o. (Törzsgyűjtemény) 

[Augusztus]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Augusztus, nyárutó…
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele”

Reményik Sándor: Augusztus, nyárutó, részlet – Reményik Sándor összes versei (Magyar Elektronikus)

–––

„Augusztus régi magyar neve Kisasszony hava, Szűz hava egyképpen utalnak a hónap asztrológiai jegyére és a nagy augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára. A »Kisasszony hava« elnevezés nyilván abból az időből való, amikor a »nagyboldogasszony« még Szent Anna volt. A tulajdonképpeni Kisasszony (Kisboldogasszony) napja ugyan még a Szűz havába, de már szeptemberbe esik.”

Jankovics Marcell: Augusztus, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium  (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Napraforgó – fotó: Mohácsi Elvira (Digitális Képarchívum) 

„Lassan véget ér a nyár.
Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot
növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik
a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tűnődve
visszadereng: örök hófalról az örökös napfény.
Tudjuk, de még nem törődünk vele, látjuk, de még másfelé
nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl,
de már hibátlanul együtt, mint a szél és a lomb.”

Csukás István: Nyárutó, részlet In. Uő: Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996, 264. o.(Törzsgyűjtemény)

–s–

A fehéregyházi (segesvári) ütközet napja, Petőfi Sándor halála – 1849

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 1849 nyarán zajló erdélyi hadjárata során a Segesvártól 4 km-re keletre fekvő Fehéregyházán július 31-én ütközött meg Bem tábornok vezetésével a magyar honvédsereg a Lüders orosz gyalogsági tábornok vezette többszörös túlerőben levő orosz fősereggel. Az ütközetben esett el a forradalom és szabadságharc költője, a 26 éves Petőfi Sándor is. A súlyos vereség ellenére Bem tábornok néhány nappal később Lüders csapatait megkerülve 1849. márciusi bravúros hadműveletét megismételve ismét elfoglalta Nagyszebent, s ezzel visszafordulásra kényszerítette a Székelyföld felé tartó orosz hadsereget. Bár az erdélyi hadsereget fölmorzsoló, döntő ütközetre csak augusztus 6-án került sor Nagyszeben és Nagycsűr között, Petőfi halála miatt a magyarság mégis a fehéregyházi (segesvári) ütközetet őrizte meg történelmi emlékezetében.

Petőfi Sándor rajza Józef Bem tábornokról. Forrás: Vasárnapi Újság, 46. évf. 31. sz. (1899. július 30.) – Digitális Képarchívum 

„Egy szálig elveszünk-e mi?
Vagy fog maradni valaki,
Leírni e
Vad fekete
Időket a világnak?
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?

S ha elbeszéli úgy, amint
Megértük ezeket mi mind:
Akad-e majd,
Ki ennyi bajt
Higgyen, hogy ez történet?
És e beszédet nem veszi
Egy őrült, rémülésteli,
Zavart ész meséjének?”

Petőfi Sándor Szörnyű idő… című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Mezőberény, 1849. július 6–17.) 

Az ütközetben magyar részről Józef Bem tábornok, az erdélyi hadsereg parancsnoka vezetésével mintegy 3300 fő vett részt, a teljes erdélyi hadsereg 7–8%-a. Ezzel szemben Alekszandr Nyikolajevics Lüders gyalogsági tábornok orosz főserege háromszoros, tüzérségét tekintve kétszeres túlerőben volt. Erről az ütközetről több visszaemlékezés maradt fenn, mint az erdélyi nyári hadjárat összes többi harci cselekményéről együttvéve. A visszaemlékezések nagy száma nem annyira az ütközet hadászati fontosságára, mint inkább arra vezethető vissza, hogy ebben a csatában tűnt el Bem József segédtisztje, Petőfi Sándor, a forradalom és szabadságharc költője is.
Az ütközet elején halálos sebet kapott az ellenség legénységének körében népszerű Szkarjatyin vezérőrnagy, orosz vezérkari főnök. Valószínűleg ez is közrejátszhatott abban, hogy a kozákok és lengyel dzsidások kegyetlenül lemészárolták a túlerő által szétmorzsolt magyar sereg menekülőinek jelentős részét. A magyar csapatok vesztesége közel 1000 főt számlált halottakban, sebesültekben és foglyokban.

Az ütközetről és Petőfi eltűnésének körülményeiről lásd Hermann Róbert hadtörténész részletes összefoglalóját: A fehéregyházi (segesvári) ütközet és Petőfi halála – a kutatás kérdőjelei. In. Hadtörténelmi Közlemények, 125. évfolyam, 2012. 2. szám, 437–462. o. – Hírlapolvasó. Szabadpolcos állomány. 

A segesvári csata térképe a Vasárnapi Újságban. 46. évf. 31. sz. (1899. július 30.) – Digitális Képarchívum 

„Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivívott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!”

Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet... című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Pest, 1846. december) 

Segesváron (Sighişoara) 1897. július 31-én avatták fel Köllő Miklós (1861–1900) Petőfi-szobrát, melyet az I. világháború idején, az 1916-i meneküléskor Budapestre szállítottak, s később a költő szülővárosának tekintett Kiskunfélegyházán állítottak fel. Az I. világháború után Románia visszakövetelte Magyarországtól az 1914. június 1-je óta Erdélyből eltávolított műtárgyakat, köztük a segesvári Petőfi-szobrot is. A diplomáciai tárgyalások nem jártak sikerrel, a szobor Kiskunfélegyházán maradt. Az évek során eloxidálódott felületű szobrot Máté István csongrádi szobrászművész közreműködésével 2008-ban újították fel. A szobrot körülvevő padokon Petőfi idézetek olvashatóak. A szobor talapzatát Ráday Béla szobrászművész tervezte.

Köllő Miklós felújított Petőfi-szobra Kiskunfélegyházán. Fényképész: Lakat Imre. Digitális Képarchívum

Fehéregyházán (Albeşti) 1999. július 31-én avatták fel Máté István csongrádi szobrászművész Petőfi-szobrát a csata és Petőfi Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából, azon helyen, ahol a szemtanúk utoljára látták a költőt. A kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság a Petőfi-szobrot közadakozásból hozta létre és Fehéregyházának ajándékozta „cserébe” a Segesvárról elvitt szobor helyett.

M. J.