Klára napja eredendően Assisi Szent Klára, a róla elnevezett klarissza rend alapítója halálának napja. Assisi Szent Klára 1193 körül született, 1253-ban halt meg, halála után két évvel szentté avatták. Ő Assisi városa védőszentje, sírja csodás gyógyulásokról híres. Klára Assisi Szent Ferencnek a megfeszített Krisztus radikális követéséről szóló prédikációja nyomán 1210-ben Ferenchez fordult, aki azt tanácsolta neki, hogy virágvasárnap ünnepi öltözékben menjen misére a székesegyházba, így jelezve, hogy maga is teljes egészében Krisztus követésének szenteli életét.

A püspök, akit értesítettek Klára tervéről, egy megszentelt pálmaágat adott Klárának, jelezve ezzel, hogy hozzájárul a lány kolostorba vonulásához. Klára tudta, hogy családja ellenezni fogja tervét, ezért megszökött. Letette minden ékességét, magára öltötte a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, és derekára kötötte a bűnbánat kötelét. A rokonok azonban akár erőszakkal is vissza akarták vinni Klárát a városba. A meddő vitának Klára vetett véget: egyik kezével megragadta az oltárterítőt – ezzel menedékjogot kért a templomtól –, másik kezével lekapta fejéről a kendőt, hogy a rokonok láthassák kopaszra nyírt fejét, ezzel jelezve visszavonhatatlan szándékát. Hogy elkerülje rokonai további zaklatását, a San Agnelo-kolostorba menekült, ahova húga, Ágnes is követte. Ferenc úgy határozott, hogy az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepíti le őket. Itt alakult meg a ferences apácák első kolostora, melynek egészen haláláig Klára volt a vezetője. Amikor Klára 1253-ban meghalt, a pápa bíborosaival együtt eljött a temetésére.

„Mivel a szent evangélium szerint tökéletes élet választásával isteni sugallatra a nagy király, a mennyei Atya leányaivá és szolgálóivá szegődtetek, és eljegyeztétek magatokat a Szentlélekkel, akarom, s ezennel a magam és rendtársaim nevében ígérem is, hogy éppoly szeretettel fogok rólatok gondoskodni és éppoly odaadással törődök veletek, mint ővelük.”

A Szent Klára nővéreinek adott életforma – In. Isten rabjai. Assisi Szent Ferenc és Jacopone da Todi írásai és versei (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Szűz Szent Klára Asszon – Szent Klára a Karthauzi Névtelen által elbeszélt legendájának kezdete az Érdy-kódexben. A Q iniciálé helyét kihagyták, amely azonban nem készült el. (Érdy-kódex, 1526 körül, MNy 9, Kézirattár.) Az Érdy-kódexről a Magyar Nyelvemlékek című szolgáltatásunkban.

„Szüz Apáczák ékes fénye,
szüzesség illatos tömjénnye;
Szent Klára, korok reménye;
mindenik Szüznek Lelki nénnye.”

XII. avg. Szent Klararol, részlet – In. Katolikus egyházi énekek, Régi magyar költők tára XVII. század (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A klarissza apácák Magyarországon Nagyszombatban telepedtek meg először 1239-ben. Ezt követően Pozsonyban, Óbudán, Nagyváradon, Sárospatakon, Kolozsváron, Budán, Pesten is alapítottak rendházat a középkorban. Fontos hivatásuk volt a szegények segélyezése és a leánynevelés. Magyar főurak leányai közül is sokan nevelkedek klarissza kolostorokban együtt a köznemesek, valamint az alsóbb rétegek leánygyermekeivel. A klarisszák között több, az Árpád-házból származó később szentté avatott nővért is találunk: Árpád-házi Kinga és Árpád-házi Boldog Jolán, valamint Prágai Szent Ágnes (III. Béla unokája) is klarissza apáca volt.

A teljes mértékben a hívek adományaiból élő, egyetlen középkori női szerzetesi közösséget, amely folyamatosan működött Magyarországon, II. József oszlatta föl (1782) – több más szerzetesrenddel együtt. Csak a rendszerváltás után telepedtek meg újra klarissza nővérek hazánkban. 1995-ben Szécsényben francia nővérek alapítottak klarissza monostort és remeteséget, 2000-ben pedig határainkon kívül, Csíksomlyón alapítottak új rendházat.

A hegykői Szent Mihály plébániatemplom 1958-ban készült ólomüvegablakainak egyike Assisi Szent Ferencet és Assisi Szent Klárát ábrázolja. Alkotójuk Árkayné Sztehló Lili. (Digitális Képarchívum)

„Én, a jelentéktelen Ferenc testvér, követni akarom a mi legfőbb Urunknak, Jézus Krisztusnak és az Ő szentséges Anyjának életét és szegénységét, s ebben a szándékomban végig ki akarok tartani. És kérlek benneteket, úrnőimet, s ezt tanácsolom nektek, hogy ti is mindig ebben a szentséges életmódban és szegénységben éljetek. És nagyon vigyázzatok, nehogy valakinek szavára, vagy tanácsára valaha is eltérjetek tőle.”

Szent Ferencnek Szent Klárához intézett végakarata – In. Isten rabjai. Assisi Szent Ferenc és Jacopone da Todi írásai és versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–

A reformkor egyik legjelentősebb magyar költője, nemzeti himnuszunk szerzője. Politikusi tevékenységével (Szatmár megye aljegyzőjeként, majd országgyűlési követeként az ellenzék vezérszónoka volt) magas mércét állított az elkövetkező korok közéleti szereplői számára. Kölcsey születésén kívül halálának 175 évfordulójáról is ebben a hónapban emlékezünk meg: 1838. augusztus 24-én hunyt el.
A legfőbb közösségi értéket így fogalmazza meg Emléklapra című epigrammája: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak / Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.” 

Anton Einsle: Kölcsey Ferenc portréja. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„KÖLCSEY FERENC »a magyar nép zivataros századaiból« zendíti fel a »Hymnus« hangjait, ezét a csodálatos zsoltárét, amelyben a magyar önismeret legkeserűbb mélyei nyertek kifejezést. A XVI. és XVII. század, amelyeknek képeit e nemzeti imánkká lett költemény sorai minden magyar ember képzeletvilágába bevésték, valóban történelmünk legviharosabb ideje. Az a tépett, sorsterhes keserűség, a kielégítetlen vágynak, az elfojtott szenvedélynek, a reménytelen reménynek az a dúlt pátosza, amely a magyar önszemléletet oly összetetté, borússá, ellentmondásokkal teltté teszi, ezeknek a századoknak öröksége. Az előfeltételek közismertek. Mohács után a magyarság elveszíti létének, hatalmi és szellemi egységének súlypontját. A király az országon kívül uralkodik, s vannak pillanatok, amelyekben úgy látszik, a nemzet már csak a legmélyebb mélységben s a legmagasabb magasságban él: a nép életének a határokon átindázó, féléber tenyészetében s a magános lángelméknek a határokat átszárnyaló látomásaiban. S mégis ez a kor nemzeti önismeretünk kialakulásának egyik legfontosabb ideje. Elsősorban azért, mert a széttagolt országban mindinkább a szellemre hárul az egység megőrzésének, a közösségi tudat ébren tartásának szerepe: a magyarság e századokban inkább, mint valaha, nem hatalmi szervezet, hanem hit, élmény és öntudat kérdése. Ez a kor oldja meg igazán a magyar irodalom nyelvét, s ez zárja be a magyar írót egyszer s mindenkorra népének világába.”

Keresztury Dezső: A magyar önismeret útja (részlet). Budapest, Magvető, (Gondolkodó magyarok), 1985 – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Tekintetes Rendek. [… ] Midőn magyarnak születtem, együtt velem született az elengedhetetlen kötelesség is: híve lenni hazámnak, híve polgári alkotmányunknak; s e kettő fennmaradásáért, s nagyobb virágzásra emeléséért híven tenni mindent, a mit tehetségeim csekély volta véghez vihet. Midőn pedig a Tekintetes Rendek megbecsülhetetlen bizodalma által Szatmár vármegye követévé elválasztattam, lettem volna bár idegen föld gyermeke, mégis e tett el nem téphető láncokkal fűzött volna engem e szép megyéhez, e szép megye nemeslelkű Rendeihez. Ily bízodalom viszonozásáért semmi áldozat drága nem lehet. [...]
Csekén, október 22-d. 1833.”

Kölcsey Ferenc köszönő levele Szatmár megye Rendeihez. In. Kölcsey Ferenc összes művei, szerk., sajtó alá rend. és jegyz. ell.: Szauder Józsefné, Szauder József, Budapest, Szépirodalmi, 1960. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ifjúságnak szánta élete erkölcsfilozófiai összefoglalását, az unokaöccsének ajánlott Parainesis Kölcsey Kálmánnak (1834) című írását:

„Azonban ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek. És ez sokkal nagyobb, sokkal dicsőségesebb kincs, mintsem birtokába hosszú igyekezet nélkül juthatnánk. Mégse hidd azt rendkívül fáradságosnak. Mert valamint hosszú út vezet a tudomány magasb polcára; de a léleknek naponként újabb ismerettel gazdagulása annak fáradalmait kedvessé teszi; úgy a rény pályáján a haladás önérzése, a szívnek mindég nemesb vonásokkal ékesülése s az a mondhatatlan édes jutalom, mit minden jótett önmagával hoz, virágokat hintenek. Sokan nevezék e pályát tövisesnek; de higgy nekem: az embert éltében sokszor éri szerencsétlenség, jót s gonoszt egyformán. A különbség csak az: mert a gonosz úgy nézheti azt, mint büntetést, mely őt leveri; a jó pedig, mint történetesen keresztülfutó szélvészt, melynek az ő lelkén hatalma nincs. Azért élted minden órájában tisztelettel és szeretettel fordítsd a rény felé tekinteteidet; soha ne múlass el egy alkalmat is, melyben jót tehetsz; s ha a tett némelykor pillantatnyi hasznoddal s kívánságaiddal ellenkeznék: szoktasd akaratodat, hogy rajtok győzedelmeskedjék. Így fogsz a pályán lassanként és észrevétlen akadály nélkül járhatni; így fog a szép és jó szerelme benned örökre hervadatlan virággá kifejleni; így fogsz oly erőre juthatni, hogy egykor nagyot is mívelj, korodra s a jövendőre munkálj, s társaid körében tisztelet és szeretet jelenségei közt említtessél meg.”

Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz (részlet) In. Kölcsey Ferenc összes művei, szerk., sajtó alá rend. és jegyz. ell.: Szauder Józsefné, Szauder József, Budapest, Szépirodalmi, 1960. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ferenczy István: Kölcsey Ferenc ülő szobra, 1841–1846. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.), 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Már a Himnusz is a Zrínyi-kori költő hangján fohászkodik a múltja miatt bűnhődő magyarság jobb jövőjéért. Kölcsey közéleti tapasztalatai ihlették 1830-tól újra kibontakozó költészetét, mindenekelőtt a többnyire Zrínyi dala címmel közölt Zrínyi énekét (1830), mely a történelmi nagyjait elfeledő nemzetet méltatlannak tartja a megmaradásra. Még keserűbb a Zrínyi második éneke (1838), mely az országgyűlési ifjak bebörtönzése, Kossuth elfogatása és a Wesselényi-per után íródott. Ebben az időben Kölcsey erejét megfeszítve dolgozott a Wesselényi-védőbeszéd szövegén, ami az egyébként is gyenge fizikumú költő egészségét tovább rombolta. Ez lehetett a közvetlen oka annak is, hogy egy hivatalos útról hazatérve megfázott, ágynak esett, s néhány nap múlva, 1838. augusztus 24-én meghalt.

„Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd egyedűl,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl!”

Kölcsey Ferenc Zrínyi második éneke című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

---

„Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.”

Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A hiúságok hiúságát, azaz a földi lét hiábavalóságát megfogalmazó, a Himnusz párdarabjaként emlegetett rezignált hangú Vanitatum vanitas (1823) című versére Orbán Ottó (1936–2002) költő írt „válaszverset”:

„Itt a vers, a versed mása,
dúlt idegzet, Kölcsey,
itt a vers, hogy haldoklása
közben nyelvét öltse ki,
mert hiába új a század,
ha a régi a gyalázat
s fölöttünk a komor ég,
a nagy szappanbuborék.

Utópiák, forradalmak,
kondérszámra dől a vér.
»A népnek minden hatalmat!«,
s jön új hóhér, új vezér.
Megrohad, ha győz, a jó ügy,
s habzik a szó, mint a lóhúgy,
és máglyára küld a hit –
nem világít, csak vakít.”

Orbán Ottó: Vanitatum vanitas (részlet). In. Uő.: Kocsmában méláz a vén kalóz. Új versek 1993–94, Budapest, Helikon, 1995. – Törzsgyűjtemény

M. J.

Nekünk, magyaroknak történelmileg is érdekes az augusztus 6-i római katolikus ünnep. A nándorfehérvári győzelem (1456. július 22.) híre ugyanis augusztus 6-án, a csata után két héttel érkezett meg III. Callixtus pápa udvarába. (A pápa előzőleg még a csata előtt elrendelte, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban.) III. Callixtus a diadal örömhíre megérkezésének napját – amely egyben Urunk színeváltozásának a nyugati egyházban akkoriban csak szórványosan megtartott ünnepe volt – a diadal hálaemlékezetére az egész római rítusú kereszténység számára kötelező, egyetemes ünneppé tette (1457).

 Az ún. Biblia pauperum-ábrázolások egyike: Középen: Urunk színeváltozása, balra és jobbra tőle a két ószövetségi párhuzam: Ábrahám és a három angyal (Ter, 18, 1–2.); ill. A három férfi a tüzes kemencében (Dán, 3, 21–25.). Az Urunk színeváltozása kép alatt és felett szintén szentírási kapcsolódásokra utaló alakok (Zsolt, 44,3 és Iz, 58, 8, 10, ill. Mal, 4,2 – Hab, 3, 4) – IIn. Biblia pauperum és előtte a Vita et passio Christi képei a Szépművészeti Múzeum kódexében. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1988. (Régi Nyomtatványok Tára. Szabadpolcos állomány.)

Az ünnep bibliai forrása Máté, Márk és Lukács evangéliumának összecsengő elbeszélése, amely szerint Jézus dicsfényben jelent meg egy magas hegyen Péter, János és Jakab apostolok előtt. (Ezt a hegyet a hagyomány a Názárettől dél-keletre eső Tábor-heggyel azonosítja.) Amikor Jézus megjelent, az arca fényes volt, mint a nap, a ruhája pedig vakítóan hófehér volt, s Mózessel és Illéssel beszélgetett. Ezt a átváltozást (vö.: színeváltozás) Isten szavai kísérték: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5b)

[Jézus] „…kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: »Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!« Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: »Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!« Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.”

Lukács evangéliuma, részlet – A Szent István Társulat által kiadott Biblia (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Az ünnepet az 1493. évi esztergomi tartományi zsinat parancsolt ünnep rangjára emelte Magyarországon. Urunk színeváltozásának napját az 1526 körül született Érdy-kódex is méltatja, s az ünnephez kapcsolja a csíksomlyói Salvator kápolna XVII. század végi felépítését Bálint Sándor néprajztudós: „Építését nyilvánvalóan az új ünnep ihlette és talán a harminckét csíki confrater közössége építette (1678), akiket Hunyadi János a somlyai, salvatoriánus rendtartományhoz tartozó kolostor szolgálatára rendelt. Jellemző legendavilága szerint a kápolna a megnyílt égből leszálló angyalok alkotása.”

Csíksomlyói Salvator-kápolna, fotó: Rónay Zoltán (Digitális Képkönyvtár) 

„Urunk színeváltozásának tiszteletére tehát a balatoni és környéki szőlőhegyekben, így Bazsi, Csácsbozsok, Kemendollár, Förhénc, Gálosfa, Balatonboglár határában kápolnát is emeltek a hegyközségek. Jellemző, hogy Transfiguratio-kép függ Mohács szőlőhegyi Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolnájának falán is. Ezen a napon – lehetőleg már új borral – misét szolgálnak, búcsút ünnepelnek, hogy majd szép termésnek, jó szüretnek örvendezzenek. […]
Egy korán érő szőlőfajta s sióagárdi neve úrszíneváltozási szöllő. […]
A Hegyalja magyar görögkatolikus népe szintén ezen a napon áldatja meg szőleit. Ismeretes, hogy a keleti egyház karácsony, húsvét, pünkösd után éppen Urunk színeváltozásának ünnepét tekinti a legszentebbnek. […]
A nap isteni színjátszása ihleti a szentsimoni szólást: Urunk színeváltozása után feketedik már a tarló, fehéredik az arató. Vagyis: felszántják a tarlót, az aratás idején ugyancsak megbarnult gazda pedig kezdi rendes arcszínét visszanyerni.”

Bálint Sándor: Augusztus 6., részletek – In. Uő: Ünnepi kalendárium (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 Transfiguratio Domini – szentkép, a 20. század első feléből (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

„Ez volt hegye az elragadtatásnak.
Nagy, napsütéses, tömjénes vasárnap,
Ünnepe az életnek, a csodának.

Aranyos arccal fölnézett a Mester,
Ruhája hónál tündöklőbb ezerszer,
Ó, ily fehér még nem volt eddig ember!

Jött Mózes, aki eltűnt, mint egy álom,
Illés, ki elszállt lángoló batáron
S három tanítvány, boldog halaványon.”

Juhász Gyula: A Tábor hegyén, részlet – Juhász Gyula összes versei (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–s–

1863-ban, 150 évvel ezelőtt született Gárdonyi Géza († 1922), a legismertebb és legkedveltebb magyar regény, az Egri csillagok szerzője.
Az Egri csillagok Gárdonyi negyedik és egyben első nagyobb szabású regénye volt, melynek terve 1897-es Egerbe költözése óta foglalkoztatta. Bár a regény folytatásos közlésére már ebben az évben szerződést kötött az Új Idők című hetilappal, művét csak 1899 karácsonyán kezdte közölni a Pesti Hírlapban. Ezt megelőzően a történelmi források tanulmányozásán kívül 1899 tavaszán Konstantinápolyban is tanulmányutat tett.
Az Egri csillagok Eger várának 1552-es ostromát, és a korábbi tizenkilenc év történetét dolgozza fel középpontban Bornemissza Gergely deák (1526–1555) életének történetével.

Gárdonyi Géza Ideiglenes Síremléke az [egri] Várban. Képeslap, 1922. – Kisnyomtatványtár, Klap.45e Eger/10. 

„Az udvarra becsődült az egész falu: valami ötven ember és ugyanannyi asszony. Némelyik asszony csak éppen hogy szoknyát vetett magára; a férfiak is süveg nélkül, ahogy a kiáltozásra kifutottak.
Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre, meg Vicuskát; ahol érhették, ott csókolták.
– Gergő mától fogva az én fiam – mondotta Cecey, a kezét a fiú fejére téve.
A fiú anyja mezítláb, egy alsószoknyában, odaborult a Cecey lábához.
Dobó csodálkozó szemmel nézte a kis parasztfiút, aki lovat hozott a töröktől.
– Bátyám – szólt előlépve –, adja ide nekem ezt a gyereket. Hadd vigyem magammal a Felföldre. Vitézt nevelek belőle.
S fölemelte Gergőt.
– Szeretnél-e vitéz lenni, fiam?
– Szeretnék – felelte ragyogó szemmel a gyerek.
– Lovad már van – mondotta Dobó –, kardot is szerzünk a töröktől.
– Hát az enyim az a ló?
A kis török lovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó vitézei az udvar tisztásán.
– Persze hogy a tiéd – felelte Dobó. – Hadban szerezted.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Első rész. Hol terem a magyar vitéz? (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Eger város látképe az Egri csillagok keletkezésének idejéből. Képes levelezőlap, 1896. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Klap.45e Eger/2 

„Hogy a török még oda volt, az utolsó rajzot sokáig tartotta a kezében. Eger várát ábrázolta az, egy minden lábán csonka béka alakjában. Azért ragadta meg a figyelmét, mert négy föld alatti utat látott rajta, s az utak között termeket és egy négyszögletes vízmedencét. Milyen különös építmény! Mintha, akik építették, arra is számítottak volna, hogy a föld alatt folytatják a harcot, s ha ott nem sikerül, négy úton négyfelé menekülnek a várból, míg az üldözők belepusztulnak a medencébe.
Felpillantott, hogy jön-e a török.
Jött. Magas, óriás árnyékként közeledett az ágyúk mellett.
Gergely gyorsan golyóvá morzsolta azt az egy rajzot, és a mellénye zsebébe dugta. A zseben lyukat szakított az ujjával, s oda bocsátotta le. Azután újra a térdére kiterjesztett rajzok fölé hajolt.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Második rész. Oda Buda! (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A „csonka béka alakú” Eger várának rajza 1596-ban, 44 évvel az 1552-es ostrom után, amikor III. Mehmed szultánnak (ur. 1595–1603) végül sikerült elfoglalnia. – Digitális Képarchívum

A 60–70 ezer főnyi török sereg Kara Ahmed fővezér irányításával szeptember 9. és 11. között érkezett a Felvidék kapujának tartott, az észak-magyarországi bányavárosokat egyedül őriző egri vár alá, amelyet Dobó István (1502 k.–1572) várkapitány és Mekcsey István (1500 k.–1553) másodkapitány vezetésével mintegy 1800 fegyveres védett. Az 1552. szeptember 16-án kezdődött és október 13-ig tartó ostrom a török visszavonulásával végződött. Mindeközben Ferdinánd király (ur. 1526–1564) és a magyar urak felmentő seregét hiába váró védők emberfeletti küzdelmet folytattak a vár megtartásáért, és hatalmas károkat okoztak az ostromló török seregnek.

„Csak az ostrom visszaverése után szemlélték meg, hogy a robbanás micsoda kárt okozott. A templombástya jobb oldala a sekrestyével együtt fekete, tátongó üredék volt. A várfal az éjjeli építéssel együtt ledőlt azon a helyen, s a két szárazmalomnak, amelyik ott dolgozott, csak a düledéke volt meg. A sekrestye oldalában harminc vágni való marha állt. Azok vérükben döglötten hevertek. A vártán volt nyolc legényt darabokra tépetten találták meg. Odaveszett egy hadnagy is, Nagy Pál, akit Báthory György küldött harminc drabanttal Erdőd várából.
S a közelben álló katonák közül is sokan megsebesültek. Egy Horváth Gergely nevű vitéznek vállban szakította le a karját a robbanás valami köve. Még aznap meghalt, s még aznap lebocsátották a temetőbe. A várbeliek csak akkor tértek tulajdonképpen észhez, mikor látták, hogy a török nem bírt a várba felhatolni.
– Az Isten velünk van! – kiáltotta Dobó a haját hátrasimítva és az égre pillantva. – Bízzatok, vitézek, az Istenben!
Az ostromot voltaképpen a leves verte vissza. A török hozzá volt szokva tűzhöz, kardhoz, kopjához, de a forró leveshez nem.
Amint az első létrán végigömlött a forró, paprikás lé, az embereket mintha lesöpörték volna. A létrák alján tolongó had is szerteugrott. Ki a kezéhez kapott, ki a nyakához, ki az arcához. A fejüket pajzzsal takarva kotródtak el a falak alól.
A várbeliek könnyebben lélegzettek.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Ötödik rész. Holdfogyatkozás (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Dobó István névaláírása – Digitális Képarchívum

Az egri várvédők helytállásának köszönhetően I. Szulejmán szultán (ur. 1520–1566) 1552. évi hadjárata kudarccal végződött, seregei pedig néhány évig nem bocsátkoztak nagyobb katonai akcióba. A magyar győzelem reményt és önbizalmat nyújtott a végeken harcoló vitézek számára, és Eger példája adhatott erőt négy évvel később Szigetvár hős védőinek is.
„Mikor az ostrom előtt Dobó segítséget kért a szikszai gyűléstől, ezt felelték neki, illetőleg Mekcseynek, aki Dobót képviselte:
– Ha elegen nem voltatok, minek maradtatok a tisztségben! Ha megettétek a koncát, igyátok meg a levét is!
A két kapitánynak az volt erre a válasza, hogy az ostrom után mind a kettő letette a tisztséget. Egész Európa tapsolt és ujjongott a győzelem hallatára. Rómában a pápa Te Deum-ot misézett. A királyt mindenfelől üdvözlő levelek magasztalták. A töröktől elfogalt és Bécsbe küldött zászlóknak csodájára jártak a bécsiek. (Az Ali pasa bársonylobogója bizonyára ma is ott van a Habsburgok egyéb győzelmi jelvényei között.)
A király leküldötte Egerbe Sforzia Mátyás főkapitányt, hogy Dobót és Mekcseyt maradásra bírja. De biz ők hajthatatlanok maradtak.
– Kötelességünket teljesítettük – felelte Dobó. – Bár mindenki teljesítette volna! Adja át őfelségének tiszteletünk és hódolatunk kifejezését.
A király azután Bornemissza Gergelyt nevezte ki Dobó helyére Eger vár főkapitányának.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Befejezés (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

• Egri csillagok. Hangoskönyvek a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
• http://mek.oszk.hu/09100/09129/index.phtml
• http://mek.oszk.hu/07300/07363/index.phtml
• Gárdonyi Géza művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

M. J.

„Az augusztus régi neve a rómaiaknál »Sextilis« volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.”

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, részlet (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–––

Hőség izzó párája leng a tájon
s a változatlanság fensége,
s benne az ember tűnékenysége,
mulandósága hogy ne fájjon?

Hogy ilyen volt itt minden 1000 éve
s ilyen leszen 1000 év múlva is.

Jékely Zoltán: Hőség izzó párája leng a tájon…, Töredék – In. Uő: összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, 261. o. (Törzsgyűjtemény) 

[Augusztus]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Augusztus, nyárutó…
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele”

Reményik Sándor: Augusztus, nyárutó, részlet – Reményik Sándor összes versei (Magyar Elektronikus)

–––

„Augusztus régi magyar neve Kisasszony hava, Szűz hava egyképpen utalnak a hónap asztrológiai jegyére és a nagy augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára. A »Kisasszony hava« elnevezés nyilván abból az időből való, amikor a »nagyboldogasszony« még Szent Anna volt. A tulajdonképpeni Kisasszony (Kisboldogasszony) napja ugyan még a Szűz havába, de már szeptemberbe esik.”

Jankovics Marcell: Augusztus, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium  (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Napraforgó – fotó: Mohácsi Elvira (Digitális Képarchívum) 

„Lassan véget ér a nyár.
Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot
növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik
a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tűnődve
visszadereng: örök hófalról az örökös napfény.
Tudjuk, de még nem törődünk vele, látjuk, de még másfelé
nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl,
de már hibátlanul együtt, mint a szél és a lomb.”

Csukás István: Nyárutó, részlet In. Uő: Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996, 264. o.(Törzsgyűjtemény)

–s–

A fehéregyházi (segesvári) ütközet napja, Petőfi Sándor halála – 1849

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 1849 nyarán zajló erdélyi hadjárata során a Segesvártól 4 km-re keletre fekvő Fehéregyházán július 31-én ütközött meg Bem tábornok vezetésével a magyar honvédsereg a Lüders orosz gyalogsági tábornok vezette többszörös túlerőben levő orosz fősereggel. Az ütközetben esett el a forradalom és szabadságharc költője, a 26 éves Petőfi Sándor is. A súlyos vereség ellenére Bem tábornok néhány nappal később Lüders csapatait megkerülve 1849. márciusi bravúros hadműveletét megismételve ismét elfoglalta Nagyszebent, s ezzel visszafordulásra kényszerítette a Székelyföld felé tartó orosz hadsereget. Bár az erdélyi hadsereget fölmorzsoló, döntő ütközetre csak augusztus 6-án került sor Nagyszeben és Nagycsűr között, Petőfi halála miatt a magyarság mégis a fehéregyházi (segesvári) ütközetet őrizte meg történelmi emlékezetében.

Petőfi Sándor rajza Józef Bem tábornokról. Forrás: Vasárnapi Újság, 46. évf. 31. sz. (1899. július 30.) – Digitális Képarchívum 

„Egy szálig elveszünk-e mi?
Vagy fog maradni valaki,
Leírni e
Vad fekete
Időket a világnak?
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?

S ha elbeszéli úgy, amint
Megértük ezeket mi mind:
Akad-e majd,
Ki ennyi bajt
Higgyen, hogy ez történet?
És e beszédet nem veszi
Egy őrült, rémülésteli,
Zavart ész meséjének?”

Petőfi Sándor Szörnyű idő… című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Mezőberény, 1849. július 6–17.) 

Az ütközetben magyar részről Józef Bem tábornok, az erdélyi hadsereg parancsnoka vezetésével mintegy 3300 fő vett részt, a teljes erdélyi hadsereg 7–8%-a. Ezzel szemben Alekszandr Nyikolajevics Lüders gyalogsági tábornok orosz főserege háromszoros, tüzérségét tekintve kétszeres túlerőben volt. Erről az ütközetről több visszaemlékezés maradt fenn, mint az erdélyi nyári hadjárat összes többi harci cselekményéről együttvéve. A visszaemlékezések nagy száma nem annyira az ütközet hadászati fontosságára, mint inkább arra vezethető vissza, hogy ebben a csatában tűnt el Bem József segédtisztje, Petőfi Sándor, a forradalom és szabadságharc költője is.
Az ütközet elején halálos sebet kapott az ellenség legénységének körében népszerű Szkarjatyin vezérőrnagy, orosz vezérkari főnök. Valószínűleg ez is közrejátszhatott abban, hogy a kozákok és lengyel dzsidások kegyetlenül lemészárolták a túlerő által szétmorzsolt magyar sereg menekülőinek jelentős részét. A magyar csapatok vesztesége közel 1000 főt számlált halottakban, sebesültekben és foglyokban.

Az ütközetről és Petőfi eltűnésének körülményeiről lásd Hermann Róbert hadtörténész részletes összefoglalóját: A fehéregyházi (segesvári) ütközet és Petőfi halála – a kutatás kérdőjelei. In. Hadtörténelmi Közlemények, 125. évfolyam, 2012. 2. szám, 437–462. o. – Hírlapolvasó. Szabadpolcos állomány. 

A segesvári csata térképe a Vasárnapi Újságban. 46. évf. 31. sz. (1899. július 30.) – Digitális Képarchívum 

„Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivívott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!”

Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet... című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban (Pest, 1846. december) 

Segesváron (Sighişoara) 1897. július 31-én avatták fel Köllő Miklós (1861–1900) Petőfi-szobrát, melyet az I. világháború idején, az 1916-i meneküléskor Budapestre szállítottak, s később a költő szülővárosának tekintett Kiskunfélegyházán állítottak fel. Az I. világháború után Románia visszakövetelte Magyarországtól az 1914. június 1-je óta Erdélyből eltávolított műtárgyakat, köztük a segesvári Petőfi-szobrot is. A diplomáciai tárgyalások nem jártak sikerrel, a szobor Kiskunfélegyházán maradt. Az évek során eloxidálódott felületű szobrot Máté István csongrádi szobrászművész közreműködésével 2008-ban újították fel. A szobrot körülvevő padokon Petőfi idézetek olvashatóak. A szobor talapzatát Ráday Béla szobrászművész tervezte.

Köllő Miklós felújított Petőfi-szobra Kiskunfélegyházán. Fényképész: Lakat Imre. Digitális Képarchívum

Fehéregyházán (Albeşti) 1999. július 31-én avatták fel Máté István csongrádi szobrászművész Petőfi-szobrát a csata és Petőfi Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából, azon helyen, ahol a szemtanúk utoljára látták a költőt. A kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság a Petőfi-szobrot közadakozásból hozta létre és Fehéregyházának ajándékozta „cserébe” a Segesvárról elvitt szobor helyett.

M. J.

A Fortepan elnevezésű fotógyűjteményben találhatunk könyvtárunkat ábrázoló képeket is. A gyűjteményben a felhasználók megpróbálják a képek készítésének idejét is megjelölni. Egy izgalmas légifotó meghatározásában Rácz Ágnes, könyvtárunk történetének kiváló kutatója segít.

A kép jobb fölső részén látható könyvtárunk két 11 emeletes toronyraktárának és az olvasótermeinknek a beépített teteje. A raktáraink a Palota két belső nyitott udvarának helyére épültek.
A Fortepan szerint 1963-ban készült a kép. Huszonkét évvel a nyitás előtt már elkészült volna a toronyraktár?

Budapest, I. légifotó a Királyi Palotáról. 1963.

Igen, 1963-ban készülhetett a felvétel.

A vári építkezés 1962 márciusában kezdődött, és az első átadási határidő 1967 vége volt. A két belső udvart 1962 végére befedték. A tervek szerint 1962-ben kellett kialakítani a toronyraktárak tetejére kerülő 7. emeleti nagy olvasói terek szerkezetét. 1963-ban megkezdődtek a toronyraktárak alapozásához a földmunkák.

„…1962 márciusában már az épület átépítési munkái is megkezdődtek. A kiviteli munkálatok során elsőnek a VII. épületszint északi és déli szárnyának szerkezeti kiépítése kezdődött meg. Az 1962. év végéig elkészült lényegében a nagy olvasótér a hozzátartozó galériák vasbetonszerkezetével együtt és az épület két belső udvarának befedésével kialakult az északi és déli nagy raktártömb helye. Az elmúlt év [1962] végére az északi szárnyon már az új vasbeton tető tartószerkezete is elkészült. Az idén [1963] fokozott ütemben folytatódnak a kivitelezési munkák. Az északi és déli nagy olvasói tér feletti vasbeton tetőszerkezetek építése befejezés előtt áll;
… A kisnyomtatványtár és a hírlaptár raktártömbjének szintén megtörtént a kialakítása. … Folyamatban van a középső épületrész felső szintjeinek, a bejárati előtérnek és a díszlépcsőnek (V. szint), a központi reprezentatív és kiállítási térségnek (VI. szint), a nagy katalógustérnek (VII. szint), az előadóteremnek, a könyv- és hírlapklubnak, a büfének (VIII. szint), s a pihenő-olvasóhelyiségeknek (IX. szint), valamint a középső tetőrésznek és a sarokkupoláknak a kiépítése. Az alsó – Dózsa György téri – bejárat feltárási munkái, valamint a raktártornyok alapozását előkészítő földmunkák ugyancsak megkezdődtek.
… Mind a tervezési, mind a kivitelezési munkák az előre megállapított és jóváhagyott ütemterv szerint folynak. A kiviteli terek készítése és az építési munkák jól haladnak, ezért remény van arra, hogy az épület nagyarányú tervezési és építési munkái az 1967. év végében megjelölt határidőre befejeződnek.”

A fenti idézet A Könyvtáros c. folyóirat 1963. évi 9. számából való: (Tombor Tibor, Farkas László: Épül a várban a nemzeti könyvtár. In. A Könyvtáros, 13.évf. 9.sz. (1963), p. 536–538.)

A VIII. és IX. szintre végül nem az idézetben jelzett terek kerültek. Így néz ki most fentről az Országos Széchényi Könyvtár:

Budai Vár 22 - legifoto.com

A Hunyadi János, Kapisztrán János (Giovanni da Capistrano) és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az „ország kapuja” (a mai Belgrád) alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen. Hunyadi János néhány héttel a győzelem után a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben szintén a pestis áldozata lett az idős Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is. 

III. Calixtus pápa még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba. „A déli harangszó összekapcsolása a nándorfehérvári győzelem emlékével végeredményben a történelem nem gyakori önkorrekciói közé tartozik. A hagyomány a történelmi tévedést – egy általános európai keresztes hadjárat illúzióját – korrigálta azzal, hogy a déli harangszót a győzelemhez kapcsolta.” – fogalmazta meg Szűcs Jenő történész. (Magyarok a Kárpát-medencében, összeállította és szerkesztette: Glatz Ferenc, [Bp.], Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, 1988, História könyvek)

Hunyadi János ábrázolása – In. Thuróczi János: Chronica Hungarorum [A magyarok krónikája], 1488, Theobald Feger, Erhard Ratdolt. Augsburg, Pergamen. Inc. 1143 (Kézirattár)

Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János
álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.
Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:
lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.
Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén
sok hős járta be, - ám égbe csak ez maga szállt.

Janus Pannonius: Epitaphium Ioannis Hunyadi, Matthiae regis patris – Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata, fordította: Csorba Győző, – Janus Pannonius összes munkái (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A hadjáratot, amelynek célja az 1429 óta magyar kézen lévő Nándorfehérvár bevétele volt, II. Mehmed szultán (1451–1481) vezette. (Három évvel korábban, 1453-ban az ő vezetésével vették be az oszmán csapatok Bizáncot.)

A kb. 60–70 ezer fős oszmán sereg 1456. május elején indult el és július 3-án érkezett a vár alá. A nándorfehérvári vár kapitánya kb. 5 ezer fő védő élén Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora volt. Az ostrom július 4-én kezdődött. Július 14-én a felmentésre érkező keresztes sereg hajói áttörték a török folyami zárat, a parton vonulók pedig részben a várat töltötték fel, részben pedig a Száva túlpartján táboroztak. Július 21-én a törökök elfoglalták a várost, s behatoltak a várba; 22-én a keresztesek azonban Kapisztrán János vezetésével átkeltek a Száván, Hunyadi pedig a várból kitörve az ágyúállásokat foglalta el. A szultáni sereg ekkor a szpáhik fedezete alatt visszavonult; a keresztény erők nem vették üldözőbe őket.

HUNYADI JÁNOS PECSÉTJE 1450-BŐL. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Hunyadi János 1456. augusztus 11-én halt meg Zimonyban. Gyulafehérváron, a Székesegyházban temették el.

Sírja üres akár a
megváltóé
de késik a húsvét

hiába esdi minden
áldott délben
a harangszó

Kányádi Sándor: Hunyadi, Balla Bálintéknak In. Uő: Valaki jár a fák hegyén (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A nándorfehérvári diadal emlékezetéhez tartozik Dugovics Titusz önfeláldozó hősiességének legendája is, amely szerint a hadiszerencsét az ő áldozathozatala fordította meg: mélybe rántotta magával együtt a lófarkas zászlót kitűzni akaró török katonát. Máig nem tudjuk egyértelműen, hogy Dugovics létező személy volt-e. Feltehetően egy 19. századi nemes kreált őséről van szó. 

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása, 1859 – Bodnár Éva: Kard és ecset. Történelmi képek a Magyar Nemzeti Galériában. Budapest, Corvina, 1987, 27. kép. (Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány)

„Hol az a kéz? Porlad? Nem. Dolgozik egyre. Delente
húzza hiven ma is ő mind a harangot, amely
bimbamozva kiált nagy örömhírt (mit ki sem ért már)
Róma, Rouen – Tahiti tornyaiban (magyarul!)
s mintha jelezne tüzet vagy hirtelen árvizet, úgy kong
néha az értőknek (úgy szaporáz riadót)
majd (– mert hajh, ki neszelt magyar is százéveken át rá? –)
csöndít a csöndbe komor gyászdalokat, temetést.”

Illyés Gyula: Hunyadi keze, részlet – In. Uő: Összegyűjtött versei, II. kötet 440. o. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1993 (Törzsgyűjtemény) 

A nándorfehérvári győzelem híre augusztus 6-án érkezett meg III. Calixtus pápa udvarába. A pápa ezért ezt a napot (Urunk színeváltozásának ünnepét) a diadal hálaemlékezetére az egész római rítusú kereszténység számára kötelező, egyetemes ünneppé tette. 

–s–

Az utolsó hétköznapi nyitvatartási napon, múlt pénteken képek és szövegek segítségével megmutattunk pár részletet abból a rengeteg feladatból, amit a nyári zárva tartás alatt végzünk el.

2013. július 16. és augusztus 20. között zárva tartunk.

Pénteki képriportunkban kiemeltük a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály nyári munkáját.

A kötelespéldányok behasonlításra, tipizálásra várnak. Elkanyarodik a tankönyvek, a változatlanul újra kiadott, ill. utánnyomott könyvek és egyéb dokumentumtípusok útja.

A Magyar Elektronikus Könyvtár, a Digitális Képarchívum, a Képkönyvtár, az Elektronikus Periodika Adatbázis és Archívum folyamatosan bővül, tematikus honlapjainkon és természetesen az oszk.hu-n elérhető információk is rendelkezésetekre állnak.

Színháztörténeti Tár – Raktár. A gyűjteménybe folyamatosan érkező dokumentumok földolgozása és az állomány-nyilvántartás 2012 őszén kezdődött karbantartása folytatódik.

Nyáron minden kötetünk visszakerül az eredeti helyére, a szabadpolcos állomány éppúgy, mint a raktáriak, kijavítjuk a szabadpolcos könyvek esetleges kötészeti szépséghibáit, és kollégáink minden szabadpolcos könyvet egyenként ellenőriznek, vajon mindegyikben ott van-e a mágnescsík.

Áttelepítünk több ezer polcfolyóméternyi állományrészt, hogy ne legyen szükség külső raktárban elhelyezni újabb dokumentumokat. Így az olvasók továbbra is egy órán belül hozzájuthatnak a kért művekhez. 

Az elektronikus adatbázisainkat is kiszolgáló szervereinket karbantartjuk, optimalizáljuk a felhasznált tárhelyet. A könyvtárközi kölcsönzés a nyitásig csökkentett üzemmódban, de folyamatosan működik.

Augusztus 21-től továbbra is reggel 9 órától este 20 óráig várjuk olvasóinkat keddtől szombatig.

Július 8-án született Kandó Kálmán (1869–1931) gépészmérnök, az MTA levelező tagja (1927), aki 1895-ben kezdett dolgozni villanymozdonyának tervezésén. Az első háromfázisú villamos mozdonyt 1898-ban helyezték üzembe a Genfi-tó partján. Kandó tervei alapján aztán – néhány rövidebb, egyenáramra berendezett vasútvonal megnyitása utána – a budapesti Ganz Villamossági Gyár építette meg az első, háromfázisú váltakozó árammal működő Valtelina vasútvonalat Észak-Olaszországban. A Ganz-gyár későbbi világhírnevét és üzleti sikereit az indukciós motoroknak és az utóbb Kandóról elnevezett villamos mozdonyok gyártásának köszönhette.

Kandó Kálmán életútja a Magyar Életrajzi Lexikonban (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Kandó Kálmán portréja – In. Varga Domokos–Csaba József: Vér és arany. Magyarország 1849– 1914 között. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1982, 116. o. (Törzsgyűjtemény) 

„A múlt században a közúti villamosvasutak építése külföldi, elsősorban Siemens közreműködéssel kezdődött és ugyancsak a Siemens cég építette meg a budapesti földalatti villamosvasutat. A századforduló után viszont a magyar ipar ért el külföldön világraszóló sikert a nagyvasúti villamosításban. Az akkor még a Mechwart András vezetése alatt álló Ganz Gyár ajánlatot tett az Olasz Államvasutaknak a Milánóból az Alpok völgyeibe nehéz terepen vezető vasútvonal villamosítására a Kandó Kálmán által javasolt háromfázisú rendszerrel. Mivel éppen a nehézségek miatt más ajánlat nem volt, a megrendelést a Ganz kapta és rövid hazai kísérletek után megkezdte a vasútvonal építését. A Kandó által tervezett két mozdonyon és tíz motorkocsin háromfázisú motorok voltak, amelyek áramszedővel a 3000 voltos kettős felsővezetékről illetve a sínről kaptak táplálást. A vonal 1901-ben elkészült, az áramszedők azonban – különösen az alagutakban – gyakran eltörtek és emiatt az ünnepélyes átadás is kudarccal végződött. Már a leszerelés gondolatával foglalkoztak, amikor Tóth László mérnök – a mozdony mögötti kocsi tetejére kötöztetve magát – közelről megfigyelte a törés okait és ezután sikerült is a hibákat kiküszöbölni. A következő évben már olyan sikerrel zajlott le az átadás, hogy az olasz kormány Kandó módszerével több fontos vasútvonal villamosítását és ehhez egy villamosmozdony-gyár építését határozta el. Sajnos a Ganz Gyárban akkor uralomra jutott vezetőség ezt nem használta ki, sőt Kandót is elüldözte, ezért az ő tervei szerint és vezetése alatt Westinghouse hozta létre a gyárat Vado Ligure-ban. Az ott készült mozdonyok közül a tehervonati »cinquanta« és később a gyorsvonati »trenta« koruk villamos mozdonyai között a csúcsot képviselték. A Kandó-féle háromfázisú vasútvillamosításból így lett »sistema italiana«.”

Magyarország a XX. században, IV. kötet, Tudomány 1., Műszaki és természettudományok (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Kandó-mozdony a Vasúttörténeti Parkban, Varga József fotója (Digitális Képarchívum)

A MÁV vonalainak villamosítása Kandó Kálmán nagy álma volt. Az 1922-ben legyártott próbamozdony kapcsán szerzett tapasztalatok alapján, ill. újabb szabadalmakkal kiegészítve, átszerkesztették a korábbi villamos-mozdonyt, üzembiztosabbá tették. 1928-ban készült el az új, világszínvonalú mozdony, amelyet a Ganz-Danubius Kocsigyár szerelt össze. A MÁV vezetése ekkor úgy döntött, hogy a Budapest–Hegyeshalom (190 km) vonalon ezt a rendszert valósítják meg. Kandó életének utolsó műve a V 40-es és V 60-as sorozatú híres Kandó-fázisváltós mozdony volt, melyek 1967-ig üzemeltek a MÁV vonalain. E mozdonyok üzembe helyezését és a Budapest–Hegyeshalom vonal villamosításának befejezését azonban Kandó Kálmán már nem érthette meg.

Kandó Kálmán villanymozdonya próbaúton – A magyarok krónikája. Szerkesztette: Glatz Ferenc. Officina Nova, Budapest, 1995, 504. oldal. (Törzsgyűjtemény) 

–s–