Húsvétvasárnap a föltámadás vasárnapja, a liturgikus év legnagyobb és legrégibb ünnepe. Az egész keresztény világ a föltámadt Krisztust, az élet diadalát ünnepli.

[A feltámadás] – A Mátyás Graduale címlapja, (f. 3r). A miniatúra a húsvétvasárnapot, Krisztus feltámadását ábrázolja. Az énekelt hely: Zsoltár 138, 18, 5–6. A címlap alsó részén Mátyás és Beatrix címere látható. A kódex az 1480-as évek második felében készült. Készítési helye vitatott. Feltehetőleg a palotakápolna könyvállományába tartozott – Kézirattár

Kis bárány –  Digitális Képkönyvtár

Minden kedves olvasónknak áldott, békés ünnepet kívánunk!

Nagy csokor tulipán – Digitális Képarchívum

Nagyszombat a csöndes gyász napja, Jézus sírban pihenésének ideje. Jézus nagypénteken bekövetkezett halála után az összeverődött kíváncsi tömeg mellét verve szétoszlott, Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabbról látták a történéseket.

Jézus halálának évében – az evangéliumok tanúbizonysága szerint – az ószövetségi húsvét (pészah) szombatra esett. Jézus megfeszítése, halála és eltemetése így az ún. készület napján történt, a szombatot pedig – az ószövetségi törvény előírása szerint – a tanítványok is nyugalomban töltötték.

„Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát. Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki. A készület napja volt, a szombat már beállóban. A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.”

Lukács evangéliuma 23, 50–56 – A katolikus Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A nagyszombathoz kapcsolódó vallási gyakorlatok és szokások közös vonása az elcsendesülés, az imádság, Jézus szenvedéstörténetének felidézése, a katolikusoknál az ún. szentsírlátogatás. A szentsír Jézus jeruzsálemi Szent Sírjának utánképzése, a sziklasír kőpadján fekvő, gyolcsba göngyölt halott Jézus templomi megjelenítése. 

A Szent Sír kápolnájának bejárata Jeruzsálemben – Fénykép a Vasárnapi Újság 1898. április 10-én megjelent (45. évf. 15. sz.) számában a Digitális Képarchívumban 

Ismerem Jézus éjszakáit,
és a bal lator istentelen magányát.
A jótett szelíd mezejét, s a merénylő
elhagyatott, üszkös kezét a tett után.

És ismerem a bárány vesztét,
úgy is, mint aki veszkődve topog
halálos esése előtt,
és úgy is, mint aki hitével
a meleg belsőt keresi.


Pilinszky János: Ismerem – Pilinszky János összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Balló Ede: Piéta – Az Országos Képzőművészeti Társulat téli kiállításából. Fénykép a Vasárnapi Újság 1892. december 11-én megjelent (45. évf. 15. sz.) számában a Digitális Képarchívumban 

Jézus föltámadásának ideje a nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka, vasárnap hajnala. A katolikusoknál ezért nagyszombat este, sötétedés után kezdődik az ún. húsvéti vigília szertartása, amelyben a világ világosságának, Jézusnak győzelmét ünneplik a sötétség fölött, az élet győzelmét a bűn és a halál fölött.

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra. Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette. A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset.


Nagyszombat, részlet – Bálint Sándor Karácsony, húsvét, pünkösd című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

----

„Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó - mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, – most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.”

Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett, részlet  – Dsida Jenő összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

 Nagypéntek Jézus Krisztus szenvedésének, megfeszítésének, halálának és temetésének napja.

„Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: »A názáreti Jézus, a zsidók királya!« A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: »Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.« De Pilátus azt felelte: »Amit írtam, azt megírtam!« Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: »Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.« Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: »Asszony, nézd, a fiad!« Aztán a tanítványhoz fordult: »Nézd, az anyád!« Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: »Szomjazom!« Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: »Beteljesedett!« Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.”

János evangéliuma 19, 17–30. – A katolikus Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Tollrajz a 13 sz. elejéről a Pray-kódexben, 1195 körül; MNY 1 f28r, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár 

Az első ránk maradt magyar nyelvű vers, az Ómagyar Mária-siralom, amelyet a 13. század végén jegyeztek le. A versben Mária siratja halott fiát, Jézust. A szöveget a Leuveni kódex őrizte meg, amely 1982-ben érkezett haza Magyarországra. 

Az Ómagyar Mária-siralom szövege a Leuveni kódexben, 13. század utolsó negyede, vége, MNy 79f. 134v, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

„Világ világa,
virágnak virága,
keserűen kínzatul,
vos szëgekkel veretül!

Uh nëkem, én fiom,
ézës mézűl,
szégyenűl szépségüd,
vírüd hioll vízől”.


Ómagyar Mária-siralom, Mészöly Gedeon olvasata, részlet – A teljes szöveg Vizkelety András „Világ világa, virágnak virága...” Ómagyar Mária-siralom című kötetében (29. o.) a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„»Vers... pedig a javából« minősítette Horváth János 1931-ben a magyar líra első szövegemlékét. Nem tudjuk pontosan, mikor keletkezett, azt is csak körülbelül, hogy mikor írták le, létezéséről is csak 1923-ban szerezhettünk tudomást. Előtte nem maradt fenn semmi e műfajban, utána sincs évszázadokig hozzá mérhető remekmű. Nem csoda hát, hogy a verset és az azt megőrző Leuveni kódexet szinte nemzeti ereklyeként tiszteli a magyar kultúrtörténet.”

Vizkelety András írásának részlete – A teljes szöveg a Nyelvemlék-honlapunkon olvasható. 

Pray-kódex, 1195 körül; MNY 1 f27v–f28r, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

Az Ómagyar Mária-siralom A. Molnár Ferenc által jegyzett olvasata és értelmezése Györgyi Anna előadásában, valamint Mészöly Gedeon olvasata Sudár Annamária előadásában, az énekelt változat pedig Török Erzsébet és Lovász Irén (13. századi planctus dallamára) előadásában, valamint Vedres Csaba feldolgozásában Gyermán Júlia előadásában
Nyelvemlék-honlapunkon meghallgatható.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az Oltáriszentség alapításának ünnepe, valamint Jézus elárultatásának és elfogatásának estéje; a katolikusok ún. húsvéti szent három napjának első napja. 

„Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: »Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.« Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: »Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.« Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: »Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.« Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.« Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.”
Lukács evangéliuma 22, 14–23. – A katolikus Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Albrecht Dürer (1471–1528) metszete 1510-ből. Nem egykorú, hanem későbbi, valószínűleg 1580 körüli levonat; Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára (Digitális Képkönyvtár)

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Dsida Jenő: Nagycsütörtök – Dsida Jenő összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A vers a Misztrál együttes által megzenésített és előadott változata Nyugat-honlapunk „zenés versei” között. 

A színházi világnap estéjén folytatjuk Jászai Mari történetét.

Jászai – amint erről naplója is tanúskodik – szüntelen önreflexióval, nagy tudatossággal és sok gyötrelem között készült szerepeire. A Médea kapcsán ezt olvashatjuk egy 1906-os bejegyzésében: „Tegnap Médea. Zsúfolt ház. Ezt nem mertem remélni. El is sírtam magam [...] Ha van még öröm számomra e földön, ez az: telt házak régi tragédiáimra. És az a határtalan lelkesedés! Azok az áttapsolt felvonásközök! Nem szabad panaszkodnom, a legnagyobbat értem el hivatásom terén. Ötvenhat éves koromban Medeát játszom, szűnni nem akaró tapsviharok között.” (1906. június 5-én kelt bejegyzés, Jászai Mari naplója)

Jászai Mari mint Medea Franz Grillparzer tragédiájának címszerepében. Nemzeti Színház, 1887. november 4. Strelisky Sándor 1904-ben készült ikonszerű fotómontázsa az eredeti fényképfelvétel fölhasználásával; Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár

1901-ben Jászai Mari a Nemzeti Színház örökös tagja lett (előtte egy évadot töltött a Vígszínházban). 1908-ban a Petőfi Társaság tagjai sorába választotta. Fél évszázados nemzeti színházi tagságát 1922-ben ünnepelték. 1925-ben még két új szerepet játszott el: Madách Imre Mózes című drámájának Jókhebedjét és Gloster özvegyét Shakespeare III. Richárdjában.
Mintegy 300 színpadi szerepe mellett versmondóként imádott Petőfije nagyhatású népszerűsítője volt, az első világháború idején pedig mindvégig a katonáknak szavalt.

„Egressy Gábor szavalói gyakorlatát folytatta és egyénítette a Nemzeti Színház nagy tragikája, Jászai Mari, aki a 20. század első évtizedeiben is életben tartotta a romantika őszinte pátoszát. Szavalói »szerepkörét« éppen olyan komolyan vette, mint színpadi szerepeit. Személyes drámává formálta az előadott verseket. A versmondás számára mindig és minden körülmények között ünnepi alkalom volt, akkor is, ha szerény dobogón lépett fel, ha cselédeknek vagy munkásközönségnek szavalt. Felháborodott, ha egy-egy jótékonysági esten a rendezők nem figyeltek előadására.
Jászai Mari mindig ünneplőbe öltözött a versmondáshoz: fiatalon egyszerű fehér ruhában, később magyaros díszöltözékben, zsinóros, meggyszínű kiskabátban lépett fel. Elvei közé tartozott, hogy »a szavalás kizárja a mozgást«. Szavaláskor – Egressytől és a korabeli szokásoktól eltérően – nem tartott kezében könyvet, noha rendkívül lámpalázas volt, s idős korában néha memóriája is cserbenhagyta.
[…]
Jászai Mari fiatal korától kezdve lelkesedett Petőfi Sándorért – azonban sokáig nem szavalt tőle semmit, úgy érezte, nem tudja megközelíteni a költő természetes egyszerűségét.”


Versmondás és színészet, részlet – Magyar színháztörténet II. 1873–1920 a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Jászai Mari 1926-ban hunyt el néhány hónapos betegség után. Még abban az esztendőben napvilágot látott a naplójából készült válogatás Jászai Mari emlékiratai címen.

Jászai Mari emlékiratai Haranghy Jenő plakátja [1926] Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár (Digitális Képkönyvtár)  

„Meghalt a legműveltebb magyar asszony. Betegségének második hónapjában, amikor már úgy érezte, hogy minden lehetőséggel számolnia kell, Montaigne Essai-it olvasgatta, régi francia nyelven, szótár nélkül. Az egyik fejezetet megkülönböztetett szorgalommal tanulmányozta. Mondatról-mondatra magyarázta: elvetette vagy helyeselte. Ez a fejezet: Philosphie, c'est apprendre à mourir
Tanult meghalni. Ez volt a legnehezebb szerepe.
– Nagyon erősen éltem ahhoz, hogy könnyen haljak meg – mondta. – Nekem többet adott az élet, mint más ezer embernek. Fáj, hogy itt hagy. Folyton csak adott, bőven örömet és bőven szomorúságot, dicsőséget és megaláztatást. Megveszekedett szerelmesévé tett, rabszolgájává és urává tett, belém adta, hogy minden porcikámban érezzem a lüktetését és most egyszerre elrúg magától, faképnél hagy. Tűrhetem ezt megadással? Most, hogy mindentől búcsúznom kell, még azt sem bírom el, hogy a levegőtől búcsút vegyek. Mindennél jobban szeretem a levegőt. A levegőt is itt kell hagynom, a levegőt, amely édes simogatással becézi az arcom, a levegőt, amelynek belélegzése végtelen gyönyörűség!”

Lehel István Jászai Mari halálára című írása (1926. 20. szám) a Nyugat című folyóirat digitalizált változatában az Elektronikus Periodika Archívumban 

„Mint a munkás, ha elállítja gépeit
gyásza jeléül: állítsd el titokzatos
szövőszéked, Poézis! Zokogj, mostoha
kitagadott Orestes, mert Elektra tünt
az alvilágba, nővéred, ki gondosan
ápolt és dajkált, áldozott és siratott
és siratott...”

Babits Mihály Jászai Mari halálára, részlet  – Babits Mihály összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

E napon szerte a világon – az előfüggöny fölgördülte, az előadáskezdet előtt – elhangzik a világnapi üzenet, amit ez évben, az 51. világnapra a Nobel-díjas olasz író-rendező, Dario Fo fogalmazott meg. Szkeptikus sorai a színház társadalmi elfogadottságára, szerepére vonatkoznak, míg a tavalyi, John Malkovich amerikai színész által küldött üzenet a színház örök emberi értékeire hívta föl az alkotók és a nézők figyelmét. A színháznak mint művészetnek, s mint közösségi (és szórakoztató) fórumnak kettős arca abban a tükörben is jól kivehető, melyet a befogadók (a közönség, a kritika és az utókor) és maguk a színházcsinálók tartanak maguk elé az ünnepnapon. Egyrészt meghatározó művészi példaképként, vagy sztárként, „celebként” rajongott „komédiások” tűnnek föl a színes kavalkádban, másrészt a közösségi alkotás és a közönség gyakran megbomló értékrendjének szakadásai sejlenek föl a színházi viták emlegetésekor – a finanszírozásról, a társadalom, a történelem, a nemzet ábrázolásáról, egyáltalán, a színház jelentőségéről és szükségességéről. 
A színháztörténet dokumentumai is mindkét oldalát megmutatják a színjátszásnak: a színházcsinálók minden esti teljesítményét, a színészeket szerepeikben, a színjátékszövegeket, a színpadi látvány elemeinek papír-lenyomatát, s a színház meg a közönség korról korra változó viszonyait, a színház művészi és közösségi szerepeit (a városi játszóhelyeket, a polgárrá váló csepűrágók életét, az előadások társadalmi, akár politikai aktualitásának erejét, a színészek, énekesek, táncosok magánéleti portréját...).
Színház az egész világ – írta Shakespeare. S mintha valóban igaza volna: a színházban a mindenkori jelen egész világa, gazdagsága, összetettsége láthatóvá válik, mint cseppben a tenger, s a színjátszás mindarra érzékenyen reagál, ami a kívüle való világban történik, s persze, arra is, amit mint önreflexiót jeleníthet meg a színen, színházat a színházban.

Sirató Ildikó színháztörténész

A papírlegyezőn a Paulay Ede (balra, nagy ovális kép) irányította Nemzeti Színház társulata 1890 körül. Középen a Nemzeti Színház egykori épülete, bal oldalon középen nagy ovális keretben Jászai Mari képe – Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár 

A színházi világnap alkalmából Jászai Mari (1850–1926), az egyik legnagyobb magyar tragika pályájának pillanatait villantjuk fel.
Jászai Mari autodidakta módon lett színész. Rövid vándorlás után Molnár György Budai Népszínházában (1867–1868) és Kolozsvárott (1868–1872) játszott, 1872-ben pedig szerződtette a Nemzeti Színház. 22 évesen már Gertrudist játszott a Bánk bánban.

Jászai Mari Katona József Bánk bánjának Gertrudisaként az 1890-es években készült fényképen. A szerepet Jászai 1872. április 3-ától játszotta a Nemzeti Színház színpadán. Erdélyi felvétele; Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár

Az első három évadában Goneril (Shakespeare: Lear király), Lady Milford (Schiller: Ármány és szerelem) és Erzsébet királynő (Schiller: Stuart Mária) szerepét is eljátssza a Nemzeti Színházban. (Később, 1888-ban kapja meg Schiller drámájában a címszerepet, Stuart Máriát, hogy végül Erzsébetként búcsúzzék a színpadtól 1926 januárjában.) Jászai életét végigkísérte Shakespeare III. Richárdjának Margit királynéja, amelyet 1873-ben játszott először. 24 éves volt, amikor eljátszotta Lady Macbethet is! Később Antigoné, Racine Phaedrája és további Shakespeare-szerepek sora következett: Portia (A velencei kalmár), Gertrud (Hamlet), Olívia (Vízkereszt, vagy amit akartok), Volumnia (Coriolanus).

Portia (A velencei kalmár, 1877) – Strelisky Sándor Jászai Mariról készült fényképe a Vasárnapi Újság 1900. április 8-án megjelent (47. évf. 14. sz.) számában a Digitális Képarchívumban  

A Csongor és Tünde ősbemutatóján (1879) Jászai Mari Mirigy szerepét, Az ember tragédiája ősbemutatóján pedig Évát játszotta. Mindkét előadás rendezője Paulay Ede volt.

Jászai Mari mint Éva Az ember tragédiája párizsi színében. Nemzeti Színház, 1883. szeptember 21., Strelisky Sándor felvétele, Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár

Jászai Mari 1869-ben feleségül ment Kassai Vidor komikus színészhez; a házasság azonban nem sikerült, s 1879-ben elváltak. Az alábbi levélrészlet 1874 augusztusából való:

„Édes Vidor!

Szomorúan merengek el a múltunkon, és aggódva nézek jövőnk elé. A szeretet, tisztelet, hála és megszokás, mely hozzád köti lelkemet, mindig vonzóbbnak, szebbnek láttatja frigyünket, ha távol vagyunk egymástól, mint mikor együtt vagyunk, és közelről érzem hidegségedet, mely engem megfagyaszt. Erre, tudom, azt mondod, és tán igazad is van, hogy eleget égtem már, tegyek eleget kötelességemnek, és viseljem sorsomat; de milyen jövő, milyen élet lesz ez a valóságban, Vidor?
Ha eddig, míg lelkem kezedben volt, idomítottad volna, ha lett volna erőd és gyöngédséged hozzá, ha addig, míg valóban nem volt más gondolatom, mint Te és szerepeim, nem tudtunk boldogulni.” 

Jászai Mari férjéhez, Kassai Vidorhoz. Pest, 1874. augusztus 24. (részlet) – A teljes szöveg és további két levél a Szeretők és házastársak című antológiában a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Jászai többet nem kötött házasságot, de számos szenvedélyes szerelemi viszony fűzte őt több művészhez is.

„Uj nap ragyog fel életemre,
Egy drága, ritka nő szerelme.
Szivem uj életvágyra lobban,
Csókodtul, ölelő karodban.”

Reviczky Gyula: Édes napok, részlet – Reviczky Gyula összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Cleopatra (Antonius és Kleopátra, 1885 k.) – színházi fénykép a Vasárnapi Újság 1900. április 8-án megjelent (47. évf. 14. sz.) számában a Digitális Képarchívumban

Az 1880-as és 90-es években Jászai Mari legjelentősebb alakításai Shakespeare Kleopátrája, Grillparzer Médeája és Szapphója, valamint Szophoklész Elektrája.

Jászai Mari Franz Grillparzer Medea című tragédiájának címszerepében. 1876. december 1. Koller felvétele, Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár (Digitális Képarchívum) 

Még ma folytatjuk a „legműveltebb magyar asszony” történetét.

A húsvét előtti vasárnap többféle elnevezése – virágvasárnap, pálmák vasárnapja, szenvedés vasárnapja – a nagyhetet nyitó nap történetére, Jézus szamáron való jeruzsálemi bevonulására és az ünnep szimbólumaira utal. A IV. századból van adat arra, hogy ezen a napon a keresztények megtartották az Úr bevonulásának körmenetét, s az Olajfák-hegyéről indulva pálma- és olajágakat lengetve vonultak Jeruzsálembe.

Jeruzsálem az Olajfák-hegyéről – Erődi Béla fényképfelvétele a Vasárnapi Újság 1899. április 2-án megjelent (46. évf. 14. sz.) számában a Digitális Képarchívumban

 „Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.”

Virágvasárnap – Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd című műve a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Virágvasárnap; Krisztus jeruzsálemi bevonulása – Pálóczy György misekönyve, 15. sz.; Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

„Szenvedésednek helyére,
Pompával mégy mint a’ mézre.

A’ mikor Szamárra ültél,
Testünknek zablát vetettél.

Köntöst terítnek elödbe,
Hogy készüllyünk szent Nevedbe.”

Virag vasarnapi processiora, részlet – Katolikus egyházi énekek; Régi magyar költők tára XVII. század; 15/a kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Mikes Kelemen híres Törökországi levelek című művében II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelem nagypénteken történt halálával (1735) kapcsolatban ezt olvashatjuk:

„Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván, hogy talám több ágat nem fog venni. Hetfün jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta, és dohányzott. De azt csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a háznál való rendben el nem mulatott, se meg nem engedte, hogy őérette valamit elmulassanak.”

Mikes Kelemen: Törökországi levelek, 112. levél, Rodostó, 8. aprilis 1735., részlet  – Mikes Kelemen művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

----

„A nagy király jön! Hozsánna! hozsánna!
Zeng a kiáltás előtte s utánna.
(vagy: Jertek! tiszteljük, hivek! királyunkat,
Im jön, testében hozza váltságunkat.)
Zöld ágakat szeldeljünk útjára;
Békességet hoz népe javára.
Áldott, aki jött az Urnak nevében,
Általa léptünk az Isten kedvébe'.
Békesség ott fenn a mennyországban,
Áldott az Isten a magasságban.”

[444. Virágvasárnap], részlet – Válogatás Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz Énekek című gyűjteményéből a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Jelenet a virágvasárnapi képben Liszt Ferenc Krisztus oratóriumában. Vajda M. Pál fényképe az Operaház Oláh Gusztáv rendezte előadásából, 1938. október 1. – Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár (Digitális Képtarchívum)

„Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás, míg nyugati szomszédaink más vasárnapokon, böjtidőben, leginkább feketevasárnap gyakorolták a szokást. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábút körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Szomszédaink ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének. Hazánkban szintén mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát: 

Haj, ki kisze, haj!
Jöjj be, sódar, jöjj!”

Tavaszi népszokások; Dömötör Tekla Magyar Népszokások című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

„A zöldág szentelés szokása virágvasárnapon igen fontos szerepet játszott az egyházi szertartásban; mint a XV. századi pozsonyi Missalékból is kitűnik, körmenettel, a nép és az énekesek dramatikus mozdulatokkal illusztrált részvételével zajlott le. Telegdi Miklós is mint a virágvasárnapi ceremónia lényeges alkotórészét említi prédikációjában: »és végezetre bémegyünk a szentegyházba, zöld ágakat kezeinkbe viselvén.« Hazánkban a tavaszi zöldággal kapcsolatosan különböző féldramatikus és köszöntő szokások alakultak ki, s nem világos, hogy ezek mennyiben függnek össze az egyházi ceremóniával, s mennyiben játszott szerepet kialakulásukban a szlovákok (s a délszlávok) tavaszi zöldághordozó szokása, mely a tavasz behozatalát jelképezi.”

A zöldág-hordás; Dömötör Tekla Naptári ünnepek – népi színjátszás című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A Weöres Sándor Tavaszhívogató című híres versében is szereplő, meleget hozó Benedek-nap, eredendően Nursiai Szent Benedeknek (Nursia, 480 körül – Monte Cassino, 547. március 21.), a nyugati szerzetesség megalapítójának halála és temetése napja, „égi születésnapja”. Szent Benedek a hagyomány szerint 529-ben alapította meg a később róla bencéseknek nevezett szerzetesrendet Cassinum hegyén (Montecassino). Itt írta meg a Regulát, a szerzetesi élet szabályait, amely később a nyugati típusú szerzetesség egyik iránymutatójává lett.

Szent Benedek apátot a IX. századtól március 21-én ünnepelték, de már a VIII. század végén megjelent a galliai liturgikus könyvekben július 11. ünnepe, mint a rendalapító születésnapja is. Ennek a gyakorlati oka minden bizonnyal az volt, hogy március 21. mindig a nagyböjti időbe esik. Ezért a ma használatos kettős ünnep, amely szerint történetileg március 21. Szent Benedek ünnepe, ugyanakkor a római katolikus liturgikus naptár 1969 óta hivatalosan július 11-én ünnepli a nyugati típusú szerzetesség atyját, akit 1964-ben VI. Pál pápa Európa fővédőszentjévé nyilvánított.

Szent Benedek apát – Konrad Mörlin imakönyve, Augsburg, 1505; Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

Szent Benedek életét, a még élő szemtanúk történeteiből merítve Nagy Szent Gergely pápa írta meg Dialógusok című művében. Erre a forrásra támaszkodik a Legenda Aurea elbeszélése is, amelynek történetét egyik nyelvemlékkódexünk, az Érdy-kódex is követi.

„A monostorok közül három fent volt egy hegy sziklás meredélyén, s csak nagy üggyel-bajjal cipelhették föl a vizet. A testvérek gyakran kérték Isten emberét, hogy telepítse át a monostorukat. Egy éjszaka egy gyermekkel együtt fölkapaszkodott a hegyre. Sokáig imádkozott, majd három követ helyezett el jelzésül. Mikor reggel hazatért, és a testvérek megint fölkeresték óhajukkal, azt mondta nekik: »Menjetek, és azt a sziklát, amelyen három követ találtok, vájjátok ki a közepén, mert az Úr ott akar néktek vizet fakasztani.« Elmenvén, a sziklát nedvesen találták. Kivájták egy kissé, majd megtelt vízzel, amely mindmáig oly bőségesen árad, hogy a hegy csúcsáról egészen a lábáig folyik.”

[Szent Benedek] (fordította: Déri Balázs)  – A Legenda Aurea című gyűjtemény a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Részlet Szent Benedek regulájából „S” zoomorf (állatalakos) iniciáléval  – In: Bencés szerzetesi szabálygyűjtemény ún. beneventán írással a 13. századból, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (Digitális Képkönyvtár)

Magyarországon még Géza fejedelem idejében telepedtek meg a bencés szerzetesek Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. Az első kolostorépület felszentelése Szent István király uralkodásának kezdeti időszakában történt, amelyről tanúskodik a király 1002-ben kibocsátott adománylevele is. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el.

„Miután Aszkrik apátot övéivel együtt tisztelettel befogadták, a Vashegy lábánál egy Szent Benedek atyáról elnevezett kolostort épített, ahol mindmáig virul a szerzetesi gyülekezet a regula rendjében, s mivel bővelkedik a fenntartásához kellő mulandó javakban, nincs másra szüksége, csak arra, hogy az övéi és mások lábát az evangélium szerint megmosogassa.”

Szent István király nagyobbik legendája, részlet  – a Gondolkodó Magyarok sorozat Szent István király intelmei című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Pannonhalma látképe – Domenico Mattioli metszete, Simpliciano Bizozeri 1686-ban Bolognában megjelent kötetéből, Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, Apponyi-gyűjtemény (Digitális Képkönyvtár)

Március 21. a csillagászati tavasz kezdete, a napéjegyenlőség ideje.

„Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok, valamint az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Innen a neve »napéjegyenlőség«. (Csak az északi féltekén tavaszkezdet, földünk déli oldalán ez az ősz első napja.) Ettől kezdve napról napra távolodik a Nap az Egyenlítőtől a Ráktérítő felé, sugarai egyre nagyobb szöget zárnak be a földtengellyel, ezért az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok, a délin viszont rövidülnek, és jön a tél.
A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Azt a helyi éghajlati és időjárási viszonyok szerint határozta meg az ember. Mi március 1-jétől számoljuk a (meteorológiai) tavasz kezdetét, a kínaiak a régi keltákhoz és rómaiakhoz hasonlóan február elejétől (febr. 4-e vagy 5-e). Ők a tavasz félidejébe eső napéjegyenlőségi napot az évszak csúcspontjaként ünneplik, a följegyzések szerint legalább az i. e. 2. évezred közepétől fogva.” 

Jankovics Marcell: Kikelet – A Jelkép-kalendárium című kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Tavaszi sétaruha a Vasárnapi Újság 1899. február 5-én megjelent számában (46. évf. 6. sz.) – a Digitális Képtárban

Tavaszt csörög a szarka, tavaszt.
Zöldülni kezd a barna haraszt.

Zsendülni kezd a zsenge határ.
Erőre kap a gyönge bogár.

Szelídülnek az ordas szelek.
Barkákat hány a bokros berek.

Bukfencet vet a játszi patak.
Már csak a hegyen látni havat.

Kányádi Sándor: Márciusi versike  – Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című gyűjteményes kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Az országszerte ismert időjárási regulát, mely szerint a naptárban egymás után következő három szent hozza meg a meleget, a Szegeddel határos Tápéról származó történet összekapcsolja Jégtörő Mátyás alakjával is:

[…] „a hosszú tél után Szent Péter egy zsákba kötve elküldötte Sándorral a meleget a földre. Ment, mendegélt, de már nagyon elfáradt a meleg súlya alatt. Az országút szélén meglátott egy kocsmát, lerakodott és iddogálni kezdett. Egészen megfeledkezett arról, hogy mi járatban van. Szent Péter már megsokallta a földi embereknek a meleg után való sóvárgását és elküldte Jóskát, hogy Sándort keresse meg. Kereste, kereste, végre megtalálta a kocsmában. A bor mellett azonban ő is elfeledkezett arról, hogy miért küldték. Szent Péter már türelmetlenkedni kezdett és Benedeket küldötte utánuk. Ő is elakadt a kocsmában. Szent Péter csak várta, leste, mikor ér a földre a meleg. Lenézett az égből, de a jámbor vándorokat sehol sem látta. Nagyon megharagudott és Mátyást küldötte a földre, de most már korbácsot is nyomott a kezébe. Mátyás hamarosan rájuk akadt a kocsmában, mert nagyon jó kedvük volt és dalolásuk már messzire elhallatszott. Bement hozzájuk, mire szedték sátorfájukat és siettek a földre a zsák meleggel. Hirtelen nagy meleg lett, minden jég megolvadt.”

Március 21. – Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Magyar kikerics, Bencs János fotója a Digitális Képtárban

„Nem szedek én kikericset,
A gólyákat sem bámulom,
Én a tavaszt egészen
új Költői pontról jósolom.
Fölöstökömre a biró
Már nem pálinkát, bort iszik,
Ez legbizonyosabb jele,
Hogy az idő tavaszodik.”

Vajda János: A tavasz jelei, részlet – Vajda János összes költeménye a Magyar Elektronikus Könyvtárban

———

„Benedek napján a század eleji göcseji adatok szerint zsírt és fokhagymát szenteltek, melynek azután gyógyító erőt tulajdonítottak. Szeged környékén a Benedek-napon duggatott hagymát Bertalan napján (aug. 24.) szedték fel, utána a háztetőre rakták, ahol hét nap érte a napsugár és hat éjszaka a harmat. Ennek a benedeki hagymának a főzetével a tífuszos betegek fejét és hasát mosogatták. Rábagyarmaton a marhák felfúvódásának gyógyítására tartották alkalmasnak a Benedek napján vetett hagymát. Időjárásjóslásra is van adat: a bukovinai székelyek úgy vélték, ha ezen a napon dörög az ég, akkor száraz lesz a nyár. A Bács megyei Topolyán a három jeles nap együttes megfigyeléséből vontak le következtetéseket: ha ezekben a napokban kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha nem süt ki, akkor hosszú, lucskos őszre lehet számítani.”

[Március 18., 19., 21. Sándor, József, Benedek] – Magyar néprajz, VII. kötet, Népszokás, néphit, népi vallásosság (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A Dávid házából és nemzetségéből származó Szent József názáreti ácsmester, Szűz Mária jegyese, a gyermek Jézus gondviselője volt. József, mielőtt Máriával egybekelt volna, áldott állapotban találta jegyesét. Igaz emberként nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Álmában azonban megjelent az Úr angyala, aki felszólította, hogy vegye feleségül Máriát, hiszen a születendő gyermek a Szentlélektől fogant. Így lett József a Megváltó földi atyja, és a Jézus nevet is ő adta neki.

Roskovics Ignác: Szent József álma. A budapesti józsefvárosi templom falfestményei. In: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 19. sz., 1895. május 12. (Digitális Képarchívum)

„Kérünk, ó, Szent József, vigyázz mindnyájunkra,
Siess a bús árvák vigasztalására.
Halálunk óráján, Szent József, el ne hagyj,
Jézus, Máriával, kérünk, velünk maradj.

Öleld át lelkünket, mint Jézust ölelted,
Midőn Názáretben öröm közt nevelted.
Ó, boldog Szent József, vezess mennyországba,
Hogy ott is koszorút fűzhessünk számodra.” 

Szent József, Szent József. In. Kónya Sándor: Harmatozzatok, egek! Népünk vallásos énekei Észak-Bánságban, Zenta, Thurzó Lajos Közművelődési Központ, 2004. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

———

„József Dávid utóda volt, és Jézus a szintén dávidi családból való Mária fia. De hogy Jézus az ábrahámi és dávidi örökség birtokosa legyen, ezt nem kaphatta Máriától; Mária nem adhatta azt, amije nem volt. Tőle Jézus csak a vér szerinti dávidi származást kaphatta, a szent örökséget Józseftől kellett kapnia. Ez az örökségátadás automatikus volt: mikor József meghalt, Jézusra szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Ebből az következik, hogy József Jézus számára sokkal több volt, mint egyszerű nevelőapa. A szó szoros értelmében nagy üdvtörténeti szerep jutott neki. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, mivel ennek az ószövetségi üdvrendnek a lényege az ábrahámi örökség volt.”

Diós István: Szent József. In. Uő: A szentek élete I. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Danaiszky Lőrinc: A józsefvárosi Szent József Plébániatemplom homlokzati szobra. 1820. (Digitális Képarchívum)

 „Egy szóval: dicsőétse az apostolok fejedelme, Szent Péter, kinek noha hatalommal adattak ugyan kulcsok, hogy kötözéssel vagy oldozással tetszése szerént megnyithatja vagy bézárhatja a mennyország kapuit, Szent József pedig nem az Anyaszentegyházon, hanem az Anyaszentegyház fején, fejedelmén, a Krisztus Jézuson atyai hatalommal uralkodott. A kisded Jézus pedig mintegy szolgája vala (úgymond Szent Lukács) Szent Józsefnek, és valóságosan tútorságára bízattatott; következik, hogy Szent József hatalma is eziránt sokkal nagyobb volt.”

Csúzy Zsigmond: Dicsőséges Szent József [1723]. In: Nagykarácsony, kiskarácsony. Magyar ünnepek. Összeállította: Lukácsy Sándor, [Pécs], Jelenkor, 1999. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Szent József többek között a jó halál, a házasság és a család, a jegyesek, az árvák, valamint az iparosok (különösen a famunkások: favágók, ácsok, asztalosok, koporsósok, majd a munkásság) patrónusa. A kis Jézussal a karján, továbbá liliommal, pálmával, ácseszközökkel, kizöldellő bottal szokás ábrázolni. A középkor Mária-ciklusaiban föltűnik ugyan, de csak a háttérben, szinte mellékszereplőként. A barokk művészetben már méltó kifejezésre talál.

Franz Anton Maulbertsch: Szent József halála.  Oltárkép a budai trinitárius templomból 1767 körül, Magyar Nemzeti Galéria. In: Kétfejű sas. A Habsburg-uralom Magyarországon: 1699–1790, (Encyclopaedia Humana Hungarica, 6.), 2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„A középkorban József még nem részesült abban a nagy tiszteletben, amely később, így napjainkban is osztályrészül jutott neki. Ennek több oka van. A karácsony ünnepe és hagyományvilága elsősorban Máriát és Fiát veszi körül nagy hódolattal. Az alázatos József meghúzódik a betlehemi istálló homályában. Az Egyház attól tartott, hogy József misztériumát az egyszerűbb hívek félreértik. Kizárólag az ő személyét magasztaló ábrázolások a középkor szakrális művészetéből szinte teljesen hiányzanak.”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Szent József tiszteletének fölvirágoztatásáért kezdetben elsősorban a ferences rend tette a legtöbbet. Az eredetileg ferences szerzetes, IV. Sixtus pápa 1479-ben vette fel Szent József nevenapját a liturgikus naptárba, azaz avatta március 19-ét hivatalosan is a szent elismert ünnepévé. A pápai jóváhagyás nyomán a József-kultusz terjesztésében más rendek is részt vesznek, főként a kármeliták, különösen pedig Nagy Szent Teréz. IX. Pius pápa 1870-ben, a pápaság egyik legválságosabb időszakában az egyetemes egyház védőszentjévé választotta. Szent József továbbá Csehország (1654), Bajorország (1663), A Habsburg Birodalom és a Habsburg-ház patrónusa – és ma Ausztria – (1675) egyik védőszentje is.

Roskovics Ignác: A magyar szentek hódolata Máriának és Józsefnek. http://keptar.oszk.hu/036500/036596 A budapesti józsefvárosi templom falfestményei. In: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 19. sz., 1895. május 12. (Digitális Képarchívum)

„Számos katolikus vidékünkön József napja tavaszkezdetnek számít. Kalendáriumi eredetű verses sentencia József kedvessége: jó év kezessége (Szeged, Bókaháza). Akadnak Szegeden, akik télidőben nem iparkodnak házuk előtt és udvarukban a hó eltakarításával. Ha valaki szemükre veti, tréfásan így védekeznek: nem vergődök vele, majd mögfogadom Szent Józsefot, majd elhordja ő. Tanyaiak szerint a cigány is azt mondja: Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik is a földbe a füvet, akkor is előbújik.”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

———

Megint fenn a huszár.
Dörgeti a kaput.
Szent Péter a kulcscsal nagy ijedten kifut.
De a huszár vele már szóba se áll ám;
– Szent József! – így rikolt, – kedves urambátyám!

Meghallja Szent József. Ott üldögélt éppen
az öreg szentekkel egy felhő ölében,
s beszélte az essőt, hova mennyi kéne:
falura, városra, vetésre és rétre.

Felnéz és szól:
– Szent Péter barátom,
ereszd be, mert hívem ahogy látom.
Mit tegyen Szent Péter: ajtót nyit morcosan.
Bedöndül a huszár csákósan, kardosan.

Gárdonyi Géza: Huszár a mennyországban. Népi mese. In: Uő: Április. Költemények, Budapest, Dante, (Gárdonyi Géza munkái), [1930]. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

1848. március 15. a forradalmat elindító nap – jelkép; a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. Az 1860-as évek – a Bach-rendszert (1850–1859) fölváltó politikai enyhülés – óta a magyarság nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom.

Ünnepély Budapesten Huszár Adolf Petőfi-szobra előtt az 50. évfordulón, 1898-ban  – Weinwurm fényképe a Vasárnapi Újság 1898. március 20-án megjelent számában a Digitális Képtárban

Március 15. a Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében nemzeti ünnepünk, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, a szabad magyar sajtó napja. 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit, a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot.

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Kiálts fel érzés! mely nyögél
Elfojtott, vérző szív alatt.

Oh, jőjetek ki, láncra vert rabok,
Lássátok a boldog, dicső napot,
S a honra, mely soká tűrt veletek,
Derűt, vigaszt és áldást hozzatok.

Vörösmarty Mihály: Szabad sajtó (1848. március 15–16.)  – Vörösmarty Mihály összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„[…] Forradalom van Bécsben? Micsoda ostorpattogtatás ez az erekben folydogáló magyar vérnek. Elkergették Metternichet! Ah, tehát őt is, nemcsak Lajos Fülöpöt. Istenem, milyen szép a világ e jámbor Lajos Fülöp és a furfangos Metternich nélkül! Az emberek egyszerre rózsaszínűnek láttak mindent. Az ifjak egymást ölelték. Hát már a bécsiek is dolgoznak, csak mi vagyunk tétlenek? Pokolba a formákkal! – Cselekedjünk, uraim! Ne tétovázzunk tovább, polgártársak! Ez a Petőfi fanatikus hangja volt. Az ifjak felugráltak. Úgy van, cselekedjünk! Munkára fel! Vezessetek bennünket!”

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Kilencedik fejezet, Egy kis hullámzás , részlet – a teljes mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A Pilvax kávéház; a márciusi ifjak törzshelye – a forradalom napjaiban  – a Digitális Képtárban

„Korán reggel volt: borús, esős idő. Petőfi az elmúlt éjjel megírta költeményét: »Talpra magyar, hí a haza!« Én pedig a pesti tizenkét pontját a fiatal Magyarországnak: »mit kíván a magyar nemzet?« a nép által megérthető magyarázattal alakítottam át. A tizenkét pont összeállítása Irinyi József műve volt, ki azt a Pesti Kör elé terjeszté. A kérdés csak az volt március 15-ikének reggelén, hogy mi történjék e tizenkét pontos petícióval. Apelláljunk a népre! Ez volt közös megegyezésünk. Vasvári Pál kezében elefántcsont-fogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kirepült a botjából s az én falam szögletében állt meg a hegyével. »Jó ómen!« Előre a vassal! S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1848-iki március 15-ike: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.”

Jókai Mór: A márciusi fiatalság (Visszaemlékezés),  részlet – Jókai Mór Írói arcképek című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban

1848. március 15. – Petőfi napja. A költő a népmozgalom élére került ezen a napon. Az ő kezdeményezésére határozták el a márciusi ifjak, hogy a március 19-ére tervezett népgyűlést – tekintettel a bécsi forradalom hírére – azonnal meg kell tartani.

„Ezt a napot »Petőfi napjának« nevezte a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végig küzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága elleneseivel. Petőfi merész föllépése nélkül ki tudja meddig elforgatták volna a politikusok a szóbeszéd archimedesi csavarát. Egy reggeltül estig tartó fényes álom volt ez az egész nap. Egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj! Mint két egymáshoz láncolt fegyvertárs, mentünk e nap fátuma elé, Petőfivel.”

Jókai Mór: Petőfi Sándor élete és költeményei,  részlet – Jókai Mór Írói arcképek című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Petőfi Sándor. Barabás Miklós metszetéről készült fotókópia, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár – a Digitális Képkönyvtárban

Március 15-ét eredményei „örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben” – írta naplójában Petőfi még aznap éjjel. Március 16-ára keltezett versében pedig ezt olvashatjuk:

„Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.”

Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848, részlet  – Petőfi Sándor összes versei a Magyar Elektronikus Könytárban

Az Arany és Petőfi legendás barátságáról tanúskodó levélváltásban az 1848. március 21-én keltezett „Öcsém, Jankó!” megszólítású levelében Petőfi Sándor így ír Arany Jánosnak:

„[…]Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! ...Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket. Hah, ha láttad volna, midőn a comité du salut publicből a deputáció megjelent ezrek és ezrek kíséretében a követeléseivel, milyen halvány volt s mint reszketett a nagyméltóságú helytartótanács!...”

Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz, részlet, Pest, március 21. 1848.  – Olvastam, költőtárs... Arany és Petőfi levelezése prózában, versben a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Petőfit és családját ábrázoló fénykép – Fent: Petrovics István (1791–1849); Petrovics Istvánné Hrúz Mária (1791– 1849); középen: Petőfi Sándor (1823–1849), Petőfi Zoltán (1848– 1870) és Petőfi Sándorné Szendrey Júlia (1828–1868); lenn: Petrovics István (1825–1880); Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár – a Digitális Képkönyvtárban

„Röviden s ritkán beszélt [Petőfi], de a tömeget mindig megragadta szavai eredetisége és nézetei szélső határozottságával. Jól állt neki a beszéd s az a különös s ritka sajátsága volt, hogy a leglázítóbb szavakat a legteljesebb külső nyugalommal mondta el, minden hadonászás, heveskedés nélkül, mint ez többnyire az izgató szónokoknál látható. De hangján a legvalódibb meggyőződés, a belső tűz volt érezhető; látszott, hogy az embernek a forradalom olyan sajátlagos természete, mint a Vezúvnak az olykori tűzhányás, mely elborítja a mezőt, míg a hegy maga nyugodtan áll. Csakugyan, hogy ő is volt a legszélső forradalmár egész Magyarországon, aki proklamálta már 1848. márciusban azt, mit mások még 49-ben is koránlottak.”

Vajda János: A forradalom szónokai, részlet – Vajda János Egy honvéd naplójából című írása a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Március 15. estéjén a Nemzeti Színház a Bánk bánt tűzte műsorra a „közönség kívánatára.” A produkció azonban félbeszakadt, s a spontán szerveződő műsorban Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának híres kórusa, ismert népszínművek néhány dala, valamint a Himnusz és a Szózat zenéje is elhangzott. Utóbbi kettő a Nemzeti Színház korábbi pályázataira készült.

A Nemzeti Színház belseje, a Pesti Divatlap 1846. 47. sz. melléklete  – A színpadon ismeretlen, feltehetően magyar történeti tárgyú opera jelenete látható, esetleg Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából, Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár  – a Digitális Képkönyvtárban

„Drága, szép, vad hónap,
mely még hóval csapkod,
De félkézzel már a rügyek selymén kapkod,
Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,
S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.”

Tóth Árpád: Március, részlet  – Tóth Árpád összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban