KOSÁRKA „HÁROM RÓZSÁKKAL ÉS HÁROM ALMÁKKAL” S AZ „ÖREG KISASSZON”
Dorottya ókeresztény vértanú, aki legendája szerint Diocletianus császár idején kínzása ellenére sem tagadta meg hitét. A Cornides-kódex is elmeséli történetét, melyet Bálint Sándor néprajztudós is idéz Ünnepi kalendárium című könyvének vonatkozó fejezetében:
„És mikoron az várasnak kőfalának kivüle kivitetnék szent Dorothea asszony, látván őtet Theophilus, az országnak fő ítélőmestere, olyha megnevetvén kéré szent Dorothea asszonyt, hogy őneki küldene az ő jegyesének kertéből rózsákat és almákat. Szent Dorothea asszony kedég fogadá, hogy megküldi. […] Szent Dorothea asszony kedég az ő fejét lehajtá az nyakvágónak előtte, és ime jelenék őneki egy gyermek, ki vala bársonnyal megöltöztetett. Mezejtelen lábakkal és vala szép fodor haja. Kinek ő ruháján valának aranyas csillagok, hozván ő kezébe kosárkát három rózsákkal és három almákkal. Kinek mondá szent Dorothea asszony: kérlek én Uram, hogy vigyed ezeket, azaz az rózsákat és ez almákat ez kosárkában Theophilusnak. Az nyakvágó elvágá szent Dorothea asszonynak szentséges fejét […]” Ünnepi kalendárium
Szent Dorottya szűz és vértanú (miniatúra), Prágai Benectionale, XV. század vége, Cod. Lat. 252., f. 23v Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár. A kódexet Hapák József fotózta.
A Legenda aurea-ban, a középkor egyik legismertebb gyűjteményében, szintén szerepel Dorottya története. Fordította: Madas Edit az OSZK-MTA kutatócsoportjának vezetője.
Dorottyát pedig lábánál fogva kínzófára vonták, testét vaskampókkal tépték, megvesszőzték, megkorbácsolták, majd égő fáklyákat kötöttek szűz mellére, s félholtan börtönbe zárták másnapig, Reggel elővezették, de egyetlen seb, egyetlen karcolás sem látszott rajta. Ezen maga az elöljáró is erősen csodálkozott, és azt mondta neki: „Most elmehetsz, szép leány, már eléggé megvertek.” És elküldte két nővéréhez, Christéhez és Calistéhez, akik, félvén a haláltól, elfordultak Krisztustól, hogy térítsék el húgukat is. Jacobus de Voragine - Legenda aurea, Magyar Elektronikus Könyvtár
„Ki méltó, hogy reá örök párta asszon: Mert úgyis már akkor viselt aggkoszorút, Hogy a burkus kezdte a másik háborút. Mégsem ólthatta meg annyi sok esztendő, Bár már hatvanötöd-fűre lesz menendő, Most is a legényért mindjárt kardra kelne, Csak vén oldalához dörgölőfát lelne. […]
Úgy pislog béhullott szeme két tájéka, Mint a kocsonyába fagyott varasbéka. A vénség béverte púderrel hajait, Kitördelte kettőn kívül a fogait: Úgyhogy, ha bélottyant ajakit kifejti, A hamut mamu-nak, a szöszt pösz-nek ejti.”
– s aki a vénlányok, a lányanyák és az özvegyek élére állva, rátámad Karnevál herceg seregére…
Naprakész ünnepek című sorozatunkban egyházi vagy világi ünnephez (világnapok, magyarnapok stb.) kapcsolódóan egy-egy különleges, érdekes dokumentumot közlünk blogunkban. Többek között a Kálmáncsehi breviáriumból, a Mátyás-Gradualeból vagy Konrad Mörlin imakönyvéből is válogatunk.
A Socialtimes.hu oldalon megtalálható a hazai könyvtári oldalak toplistája rajongók száma szerint, növekedés szerint, és TAT szerint. A TAT azt jelenti, hogy hány felhasználó beszél az oldalról (hányan osztanak meg oldalakat, kommentelnek, like-olnak) - azaz mekkora az interaktivitás az oldallal kapcsolatban a közelmúltban.
Rengeteg magyar oldal van a Facebookon, melyekből több mint 13 ezret tartalmaz a Socialtimes.hu toplisái. Követheted őket többek között napi növekedés vagy TAT szerint, és kategóriánként megnézheted, mely oldalak, hogyan teljesítenek. Ráadásul most saját egyedi toplistád is lehet!
A bejegyzés alján egy aktuális képernyőképet is megosztottunk, hogy 2013. január 28-án hogyan látszódnak a könyvtári Facebook-oldalak. Izgalmas lesz visszanézni, hogyan változnak a számok akár egy hónap múlva. A Socialtimes folyamatosan bővíti a toplistákban szereplő oldalak számát, de előfordulhat, hogy a könyvtárad nem látszik ezen a felületen. Amennyiben van olyan oldal, amit hiányolsz és szeretnéd, hogy szerepeljen, a toplisták alatt bármikor hozzáadhatod.
1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. 2006-tól január 27. – az ENSZ határozata alapján – a holocasut nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe.
Koncentrációs tábor (A Radnóti Miklós c. diafilm részlete)
Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, - a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
Ez évtől egyházi vagy világi ünnephez (világnapok, magyarnapok stb.) kapcsolódóan egy-egy különleges, érdekes dokumentumot közlünk blogunkban. Többek között a következő hónapokban a Kálmáncsehi breviáriumból, a Mátyás-Gradualeból vagy Konrad Mörlin imakönyvéből is válogatunk.
Huszonhét évvel ezelőtt, 1986 hideg januárjában a Devecser melletti erdőben megbúvó lőszerraktárat őriztük négytucatnyian a NATO-csapatoktól. A legrosszabb szakasz minden esetben az éjjel egy és hajnali négy közötti három óra volt: hideg is volt, sötét is volt, s lassan pergett az idő. A felcsempészett rádión, igaz, nem a legtisztább minőségben – hiszen zavarták azok, akiket zavart – hirtelen felcsendült az őrtoronyban egy számomra addig ismeretlen dal:
„Hol volt és hol nem volt, Dániában Egy királyfi, aki egy szép napon, Hogy leplezze titkát, mely rosszra vinné, bolondot mímelt, ó borzalom.”
Meghallani és megszeretni egy pillanat műve volt, mondhatnánk John Yossarian bombázótiszt szavaival, s abban a kegyetlen hidegben mintha túlélhetővé vált három perc negyvennyolc másodpercre Kádár János és kora. Az őrségváltást követően kiderült a melegedőben, hogy állandó tettestársam, az egykori bencés diák kívülről fújta a nótát, így az őrszolgálat leadása után már az összes tápos ezt énekelte a kantinban, kólamámorban fetrengve.
Két évtizeddel később egy kiállítást raktunk össze barátaimmal az ELTE Egyetemi Könyvtárában. „Könyvtárak rongya” címmel régi könyvekről és olvasóikról szerettünk volna valami érdekeset mondani a gyanútlanul betévedő látogatóknak. Az egyik tárlóba valahogyan csupa olyan kötet került, melynek íróját vagy tulajdonosát kivégezték. Szervét Mihály, Nádasdy Ferenc kötete mellett ott hevert Jeszenszky Jánosé is. Valakit Genfben, valakit Bécsben, s valakit Prágában ért utol a hóhér bárdja, vagy a mindent elemésztő tűz. Akkoriban egy új csillagra vadásztam, s rábukkantam Owen Gingerich harvardi professzor (csillagászból lett tudománytörténész) 1981-es cikkére a Sky & Telescope-ban. A tanulmányában röviden kitért arra, hogy William Shakespeare Hamlet című drámája egyes karakterei kialakításában és a helyszín (Helsingør) megválasztásában szerepe lehetett Tycho Brahe dán csillagásznak, pontosabban az európai tudós közélet által jól ismert portréjának. Tycho II. Rudolf udvari matematikusaként élt Prágában, ahol legjobb barátja az a Jeszenszky János volt, kinek szifiliszről szóló könyve (szerzője Wendelin Hock német orvos, megjelent 1514-ben) ott volt a kezünkben 2007 nyarán. A neves humanista orvos Bécsben vásárolta a könyvet még 1612-ben, s nem telt el egy évtized mire a vesztes fehérhegyi csata után, 1621 tavaszán feje a porba hullott. (Az előrelátó pozsonyi jezsuiták megszerezték ezt a példányt, s a gyógyszertárukban őrizték a rend 1773-as feloszlatásáig.)
De Jeszenszky mindezek előtt még megírta csillagász barátja életrajzát ékes latin nyelven, melyből Apponyi Sándor, a neves bibliofil gyűjtő és bibliográfus megvásárolt egy pélfdnyt a 19. század végén. (Ez a kötet természetesen ma is megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár Apponyi-termének egyik gyönyörű könyvszekrényében.) A Jeszenszky-féle életrajz elején szerepel ugyanaz a metszet, ami a harvardi professzor figyelmét is felkeltette három évtizeddel ezelőtt. A meglehetősen szövevényes történetből az hámozható ki egyértelműen, hogy a Hamlet kulcsszereplőinek mondott Rosencrantz és Guildenstern a valóságban is léteztek, s Tycho Brahe harmad-unokatestvéreiként a dán király követei voltak az angol udvarban a 16. század végén. Vagyis nem kizárt, hogy Shakespeare ismerhette Knud Gyldenstierne és Frederick Rosencrantz, egykori wittenbergi diákokat személyesen, mert bizonyos, hogy ő emelte be Hamlet történetébe a két udvaroncot. (Saxo Grammaticus szövegében és a többi Hamlet-előzményben vagy nem szerepeltek, vagy nem volt nevük.) Azt nem tudjuk, hogy mindez pontosan hogyan történhetett, ám az bizonyos (egy 1590-es évek elején írott levél szerint), hogy Tycho Brahe ismert portréja eljutott néhány angol tudóshoz a 16. század utolsó évtizedében. Eszerint Thomas Digges matematikus is kapott belőle egy példányt, aki barátként számos alkalommal adott tanácsot az angol drámaírónak asztronómiai és asztrológiai kérdésekben. Így az sem kizárt, hogy ebben az időben a Diggeshez közel lakó Shakespeare éppen a lakásán láthatta meg ezt a metszetet, rajta a dán nemesek neveivel. (Ha belegondolunk, a drámában alig van igazi dán név a két wittenbergi diákon kívül.)
A metszet azért érdekes, mert rajta szerepelnek Brahe rokonainak a címerpajzsai, s közöttük a bal oldalon Rosenkrans és alatta Guldensteren.
Hasonlóképpen Jeszenszky János 1601-es Tycho-életrajzában, ami a Hamlet feltételezett befejezése idején jelent meg Prágában. (Az életrajz elég hamar jelenhetett meg, mert a dán csillagász 1601. október 24-én halt meg, így az utolsó két hónapban kellett megjelennie Jeszenszky szövegének.)
A toronyba felcsempészett rádiót elérte a végzete 1986 február elején: valaki szükségesnek érezte, hogy megossza azt az információt az ügyeletes tiszttel, hogy rockzenét hallgatok a 3-as őrtoronyban. Két hét laktanyafogság lett a vége, minek következményeként a velem párban lévő Leiter Jóskával (civilben folyami matróz volt Esztergomtól Bajáig) egy órával előbb keltünk a szokásos hat óránál tizennégy napig. Hogy ne unatkozzunk: az őrmester megbízott bennünket, hogy a laktanya területén fekvő fagyott varjakat (a szigorú tél még őket sem kímélte) összeszedjük és egy talicskán elszállítsuk. Hajnali ötkor nem különösen lelkes a katonaember, míg a többiek a hálóban szuszogtak, Jóska tolta a talicskát, én meg szedtem össze a varjúkat egy lapáttal. Mikor arra jött az őrmester, elérkezve láttuk a pillanatot, hogy biztosítsuk jókedvünkről (a hideg és a fagyott varjak dacára), s teli torokból énekeltük neki az erdőben:
„Itt állunk úgy, mint a mór vezér Magunk kifosztva másokért. Itt állunk és a szánk nyitva van: – Ez aztán tud, ez a Sekszpír Viliam!”
Nehéz leírni azt a döbbenetet ami az őrmester arcára kiült: sem a mór vezér, sem Sekszpír Viliam nem szerepelhetett egyetlenegy olyan kézikönyvben, amit a Varsó Szerződés rendszeresített azokban a (hideg)háborús időkben.
2013. január 21-én este írom ezeket a sorokat, lányaim mellettem Ravaszdi Shakespeare-t hallgatják a youtube-on. Átszellemülten éneklik:
„És ha egy gigászi gerinc is hajlik, Richard-nak púpja nagy mintát követ. Meggörbedt időben meggörbedt férfi Legelső divatfi még lehet. Viszkető háttal bámuljuk őt, Idők hajlását felismerők, Mert Richard király a nagy vég előtt Négy felvonásra divatba jött.”
Persze ők még nem ismerik III. Richárdot, Bereményi Gézát és Albert Einsteint, de ennek is eljön egyszer az ideje. Főleg, ha valaki meggörbíti nekünk.
1270. január 18-án halt meg az Árpád-ház egyik leghíresebb szentje Szent Margit. A legendáját tartalmazó kódex a Kézirattárban található. A digitális változat elérhető a Magyar Nyelvemlékek című honlapunkon.
Szülei Margitot három évesen a veszprémi Szent Katalin zárdába adták. A IV. Béla által a Duna szigetén Margitnak épített kolostor tíz éves korától volt a királylány otthona élete végéig. A később Margitról elnevezett szigetet az ő korában a kolostor védőszentjéről Szűz Mária vagy Boldog Asszony szigetének, népi elnevezéssel pedig eredetileg Nyúlszigetnek majd később Nyulak szigetének is hívták. Margitnak a kolostor templomában lévő sírja halála után sűrűn látogatott zarándokhellyé vált, amint a kódexben is (p. 186/7-8) olvashatjuk: mind teljes Magyarország hozzá fut. Emlékét, példáját az ott lakók halála után még két és fél századon át – amíg a török pusztítás miatt a szigetről el nem kellett menekülniük – ápolták és tisztelték. Ennek jegyében készült itt a kódex. A legenda itt olvasható
Nyulak szigeti domonkos kolostor, 1510, papír, 116 levél, 210×144 mm, bastarda Egykorú vaknyomásos budai bőrkötés, restaurált Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, MNy 3
"A Margit-sziget legrégibb királyainknak vadas kertje, majd kolostortelep volt. Öt kolostor volt egykor e kies szigeten, azok között a legemlékezetesebb a Szent Margit szűzé, melyet IV. Béla király a tatárdúlás után Margit nevű leánya számára építtetett. E kolostor lett a temetkező helye is a királyleánynak és testvérének, V. Istvánnak. Az apácák itt mind az ország legfőbb zászlós urainak leányai valának, kettő a nádoré, kettő IV. Béla király unokája. A kolostorhoz nagy javadalmak tartoztak, melyeknek jövedelmét a királyleány istenes célokra, jótékonyul osztá bőkezűleg. Még holta után is csodatetteiről beszél a legenda: Margit királyleánynak unokaöccse, László („Kun László” király) halálos betegen feküdt kórágyán, a Szent Margitnak arcára borított fátyola kelté életre újra." Jókai Mór - Budapesti élet
Ez évtől egyházi vagy világi ünnephez (világnapok, magyarnapok stb.) kapcsolódóan egy-egy különleges, érdekes dokumentumot közlünk blogunkban. Többek között a következő hónapokban a Kálmáncsehi breviáriumból, a Mátyás-Gradualeból vagy Konrad Mörlin imakönyvéből is válogatunk.
Ez évtől egyházi vagy világi ünnephez (világnapok, magyarnapok stb.) kapcsolódóan egy-egy különleges, érdekes dokumentumot közlünk blogunkban. Többek között a következő hónapokban a Kálmáncsehi breviáriumból, a Mátyás-Gradualeból vagy Konrad Mörlin imakönyvéből is válogatunk.
Elsőként Remete Szent Antalt, az egyik első egyiptomi remetének ábrázolását mutatjuk be.
A koptok, a szírek és a bizánciak január 17-én ünneplik Szent Antalt. Jeruzsálemben már az 5. században ugyanezen a napon emlékeztek meg róla. Rómában a 12. században vették át az ünnepét.
Remete Szent Antal hitvalló (miniatúra), Konrad Mörlin imakönyve, Augsburg, 1505; Cod. Lat. 309., f 154r, O (Antoni) Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár
A Magyar Elektronikus Könyvtárban elsősorban digitálisan már meglévő műveket teszünk közzé, azonban időről időre mi is digitalizálunk. Az olvasói kérések a legfontosabbak, egyre több felhasználó segíti ajánlataival, kéréseivel is munkánkat. Egyre több elektronikus könyvünk már e-könyv-olvasó-barát epub és prc formátumban is elérhető. Frissítéseink a twitteren is követhetők.
Rejtő Jenő 1943. január elsején halt meg, ezért a műveire még egy évet várni kell. A törvény úgy szabályozza a felhasználást, hogy a szerző halálát követő év + 70 év az a dátum, amikortól elérhetővé válnak a művek, azaz ekkor szűnnek meg a szerző jogai.
Tehát 2013. január elsejétől az 1942-ben elhunytak műveivel is bővülni fog elektronikus könyvkínálatunk.
A MEK Egyesület támogatásával hangoskönyvként is elérhető a Tanár úr kérem és egy önkéntes pécsi kolléga által készített másik hangoskönyv is Krúdy írásaiból. Új könyveket kaptunk Polgár Ernőtől is, akinek egyre több műve olvasható a MEK-ben.
Lengyel József lányától, Lengyel Tatjánától kaptuk meg az író két kötetét, melyek közül az egyik nyomtatásban csak párszáz példányban megjelent unikális kiadás, melyből a nemzeti könyvtár törzsgyűjteménye is csak fénymásolattal rendelkezik..
Köszönjük a szerzők felajánlásait, kéréseiteket, véleményeteket! Kérjük, segítsétek munkánkat a kattintás után megjelenő űrlap kitöltésével, ajánljatok olyan kiadványokat, melyek teljes egészében olvashatók vagy letölthetők az internetről.
Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár frissítéseit RSS-ben és a twitteren!
„Ha a magyar-horvát viszony javulásán akarunk dolgozni, első teendőnk az elzárkózottság, az idegenkedés, a tájékozatlanság köd lepte várainak lerombolása legyen.” - írta az „ifjabb” Bajza József 1918-ban, az első világháború végjátéka során. A jeles irodalomtörténészre, történészre, a magyar-horvát kapcsolatok kutatójára, volt munkatársunkra emlékezünk halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából.
1885. január 31-én született Fugyivásárhelyen, a nagy múltú Bajza család fiaként. Névazonossága reformkori írónkkal nem a véletlen műve. Nagyapja, János „az idősebb” Bajza József öccse volt. Ez a rokoni kapcsolat és ez a családi háttér több szempontból is meghatározó volt „az ifjabb” Bajza József számára. 1906-ban szerzett doktori oklevelet magyar és latin nyelvből és irodalomból a budapesti egyetemen, egy évvel később a tanári képesítővizsgát is letéve. Pályája kezdetén az irodalomtörténeti és a nyelvészeti kérdések iránt érdeklődött. Korai dolgozatainak túlnyomó része jeles ősével foglalkozott. Kutatásainak meglett az eredménye, 1911-ben elnyerte az Akadémia Ipolyi-jutalmát egy, az idősebb Bajzáról szóló monográfia elkészítésére. A munka nyomán elkészült kötet 1914-ben jelent meg, s hogy ne okozzon zavart a kettős névvel, írását Szűcsi József néven adta ki. Irodalmi kutatásai nem ragadtak meg a rokoni kapcsolatoknál. Kiadta Petőfi István verseit, több tanulmányt közölt Kisfaludy Sándorról, Kisfaludy Károlyról, és más írókról, költőkről is. Mindeközben főállásban a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárában dolgozott, végigjárva a ranglétrát. 1906-ban került ide gyakornokként, s mikor 1923-ban kinevezték a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (mely a félreértések elkerülése végett az ELTE jogelődje) a horvát nyelv és irodalom nyilvános rendes tanárává, már a Hírlaptári Osztály igazgatója volt. 1923-tól haláláig főállású egyetemi oktatóként dolgozott.
Hogyan lett a tehetséges ifjú irodalomtörténészből, irodalmárból a horvát nyelv, és a magyar-horvát kapcsolatok szakértője? A válasz egy munkahelyi barátságban keresendő. Széchényi Könyvtárbeli munkája során megismerkedett a nála alig néhány évvel idősebb Milan Šufflayval.
A mélységesen magyarbarát horvát történész 1905 és 1908 között a Széchényi Könyvtárban dolgozott gyakornokként. Hatására Bajza érdeklődése déli szomszédaink felé fordult. Ekkor kezdett horvátul tanulni, melyben olyan szintre jutott el, hogy egyetemi oktatóként már óráit is ezen a nyelven tartotta hallgatóinak. Témaváltása fokozatos volt. Munkáinak bibliográfiáját megvizsgálva kiderül, hogy 1913 előtt semmilyen délszláv tárgyú művet nem publikált, utána viszont szinte kizárólag erre a kérdéskörre fókuszált. Osztotta Šufflay meggyőződését, hogy a nyolcszáz év óta tartó magyar-horvát unió a két nemzet kölcsönös egymásra utaltságának egyenes következményeként alakult ki, s fejlődött a közös történelem során. Ahogy Szekfű Gyula fogalmazott 1941-ben, a Magyar Szemlében a két történész elképzeléseiről:
„Mindkettőjük elgondolása szerint a horvát-magyar egységet a két nemzet önakaratából, mindkettő népiségének tökéletes respektálásával kell megalkotni, s ennek szolgálatában írt, dolgozott, beszélt Bajza József a világháború óta húsz esztendőn át. Nemcsak tudós munkákban leplezte le a kiegyezéskori magyar-horvát politika hibáit, s mutatta ki viszont a magyar-horvát együttélés, közös műveltség és egymásrautaltság százados voltát, hanem a horvát-szerb küzdelem, a jugoszláv belső történet minden új fordulatát is kritikával és magyarázattal kísérte, mely utóbbiak nagy része az ő klasszikusan kifejező, finom formulázásaival éveken át a Magyar Szemle hasábjain jelent meg.”
Bajza a Magyar Szemlén túl is élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Rendszeresen jelentek meg cikkei a Magyar Hírlapban, az Új Nemzedékben, a Magyar Külpolitikában, és a Magyarság című napilapban. Utóbbiban általában Battorych Kornél néven írta alá tanulmányait. Publicisztikai tevékenysége mellett tudományos tevékenységét sem hanyagolta el. Magyar-horvát történeti és irodalomtörténeti kutatásait haláláig folytatta, eredményeit publikálva. Fiatalon, 53 évesen hunyt el.
Hogy korai halála nemcsak a magyar tudománynak volt érzékeny veszteség, arra legjobban tanítványa, Gogolák Lajos mutatott rá az Ország Útja című folyóiratba írt nekrológjában:
„Az ő halálával nemcsak a magyar balkáni stúdiumok árvulnak el egészen, de bezárul előttünk egy olyan politikai és történeti tér is, melynek alapos ismerete nélkül semmiképp el nem lehetünk, hiszen sorsunk jórészt tőle függ. A Balkán valaha a magyar politikai érdeklődésnek egyik elsőrangú területe volt, de ma már senki sincs, ki újra megnyissa a lezárult szellemi és politikai határokat. Évszázadok nagy tradíciói és terjeszkedései így züllenek el. Sajnálnunk és panaszolnunk kell a gyér magyar közép-európai tanulmányok nevében e veszteséget, e kelletlen lemondást, ezt a kissé szégyenteljes kiszorulást, mely éppen akkor történik, mikor például a németek egyre erősebben fordulnak a Balkán felé, politikailag is, szellemileg is.”
Természetesen sosem tudhatjuk meg, hogy ha tanácsaival segíthette volna a második világháborús magyar szerepvállaláshoz vezető döntéseket, változtatott-e volna a történelem eseményeinek sodrásán. Életműve a délszláv, illetve a közép-európai kérdések, összefüggések kutatóinak máig megkerülhetetlen.
Cseh Tamás születésének 70. évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2013. január 22-én különleges eseményre hívunk meg Téged az Országos Széchényi Könyvtárba, amely nem csupán Cseh Tamás életművének, alkotásainak bemutatója, de egy napra reményeink szerint egy „príma hely” is lesz.
Több mint negyven évvel ezelőtt kezdte meg Cseh Tamás és Bereményi Géza annak az ezernél több dalnak írását – és nem sokkal később azok előadását, majd az előadások révén számtalan variáció megalkotását –, amelyet a Cseh Tamás-archívum építése, fejlesztése érdekében gyűjtünk, rendszerezünk, és a kutatás rendelkezésére bocsátunk az Országos Széchényi Könyvtár nyolcadik emeletén működő Mozgóképkincs Alapítvány keretében.
Programok: Bereményi Géza emlékezik, Jankovics Marcell a képzőművész Cseh Tamást mutatja be. A Dalokat megidézve déli hangversenyt tartanak barátai: Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor. Bemutatjuk a „Levél nővéremnek 2” Katona József színházbéli, 1994 márciusi premierjéről készült koncertfelvétel restaurált, kiegészített változatát, levetítjük a Cseh Tamás arcai című 75 perces összeállítást. Ritkán látott koncertfelvételek, játékfilmrészletek, műsorok láthatóak a kivetítőn, így a Széchényi Könyvtár VIII emeletén forgatott Századunk című dokumentumsorozat eredeti felvételei is. 18 órától Másik János élő koncertet ad a közös dalokból.
A Dalok és Cseh Tamás egész életművének tárgya a szabadság volt – a több évtized alatt minden szó, minden hangsúly, minden akkord önmagán túl valami mást is jelentett, és ha a sorok között rejtetten is, ha szimbolikusan is: egy szabadságszerető ember vallomása volt. A dalok világa nemzedékek számára jelentette azt: „ahol nincs szabadság, ott nincs szabadság”.
Az archívum azon túl, hogy gyűjti a dalokra vonatkozó adatokat, a munkálatok során felkutatja Cseh Tamás pályájának tanúit, szereplőit, és interjúkat készít Cseh Tamás életének cselekvő részeseivel. E munka során feltárul a 60-as évek képzőművésze, az indián táborozást szervező – éppen érettségizett diák – a tordasi gyermekkor életutat meghatározó mozzanatai is.
Az egynapos kiállításon a Cseh Tamás-archívum dokumentumaival számítógépeken több ezer fényképet tekinthetnek meg tematikus válogatásban az érdeklődők. A kiállítás felvillantja Cseh Tamás titkos indiánéletét is - felállítjuk a tipijét, és barátai segítségével bemutatjuk a legfontosabb indián eszközöket. Kiállítjuk csaknem 100 metszetét, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumait, plakátokat, minden lemezének eredeti kiadását, kéziratokat, kottákat, kedves használati tárgyait.
A magyar nemzeti könyvtár alapításának pontos napját nem egyszerű rögzíteni. A köztudatban jobbára az 1802. november 26-i dátum tudatosodott, de nem ez az egyetlen nap, amihez az alapítás aktusa köthető.
Széchényi Ferencben már korábban megérlelődött az a gondolat, hogy hungarika-gyűjteményét a hazai kultúra és tudomány szolgálatába állítja és megnyitja a az érdeklődők számára. Ehhez a könyvtárt az ország szellemi központjába, Pestre kellett költöztetnie. Az ország tulajdonába átengedni kívánt gyűjteményről azonban hosszabb távon is gondoskodni kívánt: biztosítani akarta a megfelelő épületet, a további gyarapítás lehetőségét és megfelelő személyzetet is alkalmazni a könyvtár működtetésére. Mindezek biztosítékát abban látta, ha a királyhoz mint legfelsőbb közjogi fórumhoz fordul alapítási szándékával, és megszerzi művéhez a királyi jóváhagyást.
A könyvtár alapításával kapcsolatos események szinte az egész 1802-es évet „uralták”. Széchényi márciusban nyújtotta be felségfolyamodványát I. Ferenc királyhoz a bécsi Magyar Kancellárián keresztül. A felajánlást a Budán székelő Helytartótanács véleményezte, és áprilisban elfogadásra javasolta a királynak. A király június 22-én fogadta el a Bibliotheca Hungarica alapítására tett felajánlást, és a kancellária júliusban felszólította Széchényit az ajándékozó okirat kiállítására.
Gondoskodni kellett a könyvtár megfelelő elhelyezéséről: ezzel a kérdéssel a Helytartótanács foglalkozott. A király rendelkezése szerint a pálosok egykori kolostorában jelölték ki a helyét, ahol a könyvtártermen kívül még olvasótermet is be lehetne rendezni. Széchényi szeptemberben tekintette meg a kijelölt termet, és még egy helyiség átengedését kérte a könyvtár további gyarapítására. Közben a személyzet kiválasztását is intézte.
Az alapítás híre már áprilisban elterjedt, amikor a Helytartótanács körlevelet bocsátott ki erről az ország hatóságai számára. Ennek hatására a sajtó is egész nyáron élénken foglalkozott Széchényi áldozatos felajánlásával.
Patriae Sacrata Anno 1802 – 1802-ben a hazának szentelve Széchényi Emléknap 2012 – A könyvtár alapításának 210. évfordulója 2012. november 27-én valamennyi programunk és mind a tíz kiállításunk díjmentesen látogatható. Ezen a napon a beiratkozni szándékozók féláron válthatnak éves olvasójegyet, illetve a könyvtár díjmentes napi jeggyel is látogatható. Ajándékboltunkban egyes kiállítási katalógusok és kiadványok kedvezményesen vásárolhatók meg.
Az adományozó gróf november közepén látta elérkezettnek az időt, hogy ajándékozó okiratát elkészítse: november 25-én nyújtotta be Bécsben a magyar udvari kancelláriához az e napra keltezett, aláírt és pecsétjével ellátott alapító okiratot. Kérte annak királyi megerősítését és ünnepélyes diploma formájában való kiadását.
Másnap, november 26-án elkezdődött az alapító okmány királyi jóváhagyásával kapcsolatos ügyintézés. Berlász Jenő könyvtártörténész kutatásai kiderítették, hogy ez a nap voltaképpen a királyi diploma megszövegezésének a napja. A szövegezést egy kancelláriai fogalmazó végezte, aki az ún. intitulatio – az uralkodó nevének és címeinek felsorolása után – szóról szóra lemásolta Széchényi ajándékozó okiratát annak nov. 25-i keltezésével együtt, majd az irat végére illesztette az ún. corroboratio, a királyi megerősítés szövegét és a november 26-i dátumot. Ez a tervezet került a grafikushoz, aki elkészítette a díszes kiállítású, pergamenre írt diplomát a Széchényi Ferenc által kért két példányban. A vörös bársonyba kötött diploma-példányok elkészítése kilenc napot vett igénybe, és azok csak december 5-én kerültek a kancelláriára, majd másnap a király elé aláírásra. A november 26-ra keltezett királyi jóváhagyás tehát valójában december 6-án történt meg, amikor a király ellátta kézjegyével a dokumentumot. A végső hivatalos aktusra, azaz a Széchényi Ferencnek való kézbesítésre december 20-án került sor.
Az alapító okiraton tehát két dátum olvasható: nov. 25. és nov. 26. A könyvtártörténeti kutatások adatai szerint az első Széchényi aláírásának és az ajándékozó okirat benyújtásának hiteles ideje, a második pedig egy hivatali ügyintézés kezdőnapja, ill. az okirat megfogalmazásának napja. Az oklevéltervezetnek ezt a dátumát a későbbiekben már nem módosították.
Mivel Széchényi Ferenc 1802. november 25-én írta alá és nyújtotta be a könyvtár megalapításáról szóló ajándékozó okiratát, ezt a dátumot joggal tekinthetjük a magyar nemzeti könyvtár alapítási idejének, „születésnapjának”.
