Reményik Sándor kézzel írt, tudtunkkal kiadatlan, eddig ismeretlen költeményeit június 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők Olvasni/való sorozatunk negyedik részeként a Kézirattár folyosóján. A mikrokiállítást Beöthy Ildikó, a Kézirattár munkatársa rendezte.
Egy „prózában írt költemény” Lepke a porban címmel 1915-ből származik, költővé formálódásának vajúdó korszakból, amikor sok hasonló műve is született. Szép, tisztázott írás, jellegzetesen vékony hosszúkás formájú papírra írva. Kifejeződik benne a háború pusztításának fájdalma, a pusztítás értelmetlensége, ugyanakkor a helytállás, az ember, a költő helytállása. A lepke - a próféta - a költő helytáll bármilyen nehézségben; csattoghat a vihar, összedőlhet a világ, vállalja küldetését, vállalja a szép hirdetését, vállalja az élet győzelmét akkor is, ha neki meg kell halnia. Ha a földre verték, a pillangó akkor is tántoríthatatlanul mutatja színeit.
A másik kiállított darab a Papillons című vers. Nincs datálva, sajnos nem tudjuk melyik korszakból származik. Érdekessége, hogy nem ismert vers, nem jelenik meg az összkiadásokban, valamint, hogy visszatér benne a lepke motívum, noha szerepe egészen más. Itt a vihar alattunk tombol, nem érhet el minket, friss színeinkkel ragyogunk az örvények felett. A lepke az élet megannyi vihara közt épen megőrzi szépségét, lelke ártatlanságát – így itt a halál nem elpusztítottság, nem félelmetes, hanem az élet természetes velejárója.
Részlet a kiállított kéziratból:

A Lepke a porban című verspróza kézirata
REMÉNYIK SÁNDOR (Kolozsvár, 1890. augusztus 30 – Kolozsvár, 1941. október 24)
Reményik Sándor 1890. augusztus 30-án született felvidéki származású szülők fiaként Kolozsváron. Evangélikus elemi után középiskolai tanulmányait a kolozsvári református főgimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait ugyanitt, a Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán kezdte meg. A református kollégiumban, de főképp az egyetemen szövődtek kedves barátságai, többek között Olosz Lajossal, a költőtárssal és Makkai Sándorral, a későbbi református püspökkel, a kirándulótárssal, író-mérnök Lám Bélával, valamint Áprily Lajossal, akivel szintén életre szóló barátságot köt. Utolsó szigorlatát az egyetemen betegeskedése miatt már nem tette le. Így nem szerzett olyan diplomát, amely a családi hagyományhoz méltó „polgári foglalkozást” biztosíthatott volna számára. „Jöttek munka helyett az elgondolkozás és merengés évei”- ahogy édesanyja fogalmazott naplójában. Ez volt számára az útkeresés nehéz és küzdelmes időszaka, amelyet az elesettség és szégyen, súlyos önbizalomhiány határoztak meg.
Költeményt először az Új Idők c. újság közölt tőle 1916-ban. Első verseskötete 1918-ban jelent meg, Fagyöngyök címmel. Mielőtt rátalált volna a versek