„Egy csodálatos színházművész”

2023. május 03. 06:00 - nemzetikonyvtar

150 éve, 1873. május 3-án született Hevesi Sándor, író, rendező, a Nemzeti Színház igazgatója

„Fülep, a maga honfitársa azt mondja, hogy maga egy csodálatos színházművész.” („Fülep, your countryman, tells me you are a wonderful theatre artist.”) Ezekkel a szavakkal vezette be Hevesi Sándorhoz intézett kérését 1908 februárjában írt levelében Edward Gordon Craig, színész, rendező, grafikus és színpadi tervező, aki emellett a 20. század első felének egyik meghatározó színházelmélet-alkotója is volt. Arra kérte Hevesit, legyen az ekkor induló The Mask című folyóirat munkatársa, magyarországi, valójában inkább budapesti kapcsolata.

„– És, mivel én is egy csodálatos színházművész vagyok, nem veszi majd rossz néven, ha írok magának. Tehát Fülep lesz a felelős, ha összeveszünk. Most pedig, komolyan – egy folyóiratról küldök híreket, amelynek nemsokára meg kell jelennie. Írjon meg nekünk mindent, ami legelevenebb a művészet terén Magyarországon. Amit küld, azt kinyomtatjuk.”

Edward Gordon Craig levele Hevesi Sándornak, Firenze, 1908. febr. 5. In: Edward Gordon Craig és Hevesi Sándor levelezése, 1908–1933, szerk., ford., jegyzetek és zárótanulmány: Székely György, Budapest, OSZMI, 1991, 13–14. – Törzsgyűjtemény

Jelenlegi tudásunk szerint – kisebb megszakításokkal – 1933-ig igen élénken leveleztek. Bár Hevesi nem lett a The Mask háziszerzője, a folyóiratban egyetlen tanulmányán kívül (Shakespeare as scenographer, 1909. júl.) csak egy hosszabb, az európai Nemzeti Színházakról feltett körkérdésre adott válasza jelent meg (1909. okt.), de a Craig szerkesztette és nagyrészt saját maga írta lap gyakran említi Hevesit a kortárs színházművészet elismert alkotójaként.

picture_of_edward_gordon_craig_opti.jpgEdward Gordon Craig (1872–1966) az 1900-as évek elején. A kép forrása: Wikimédia

Ismeretségüket Fülep Lajos, művészettörténész, művészetfilozófus, református lelkész közvetítette, aki Gordon Craiggel Firenzében találkozott, Hevesit pedig a Magyar Szemle című katolikus társadalmi-irodalmi folyóirat írói-szerkesztői köréből ismerte.
A Nagykanizsáról induló Hevesi-Hoffmann Sándor a budapesti egyetem jogi, majd bölcsészettudományi karán tanult (ez utóbbin filozófiát), miközben 1891-től tíz éven át a Magyar Szemle művészet- és színikritikusa, 1906-ig belső munkatársa volt. Az, hogy hivatalból figyelemmel kísérte a budapesti színházi életet, eleven vonzódását az irodalomhoz, filozófiához, esztétikához megtoldotta a dráma és a színjátszás elméleti kérdései iránti érdeklődéssel. A Magyar Szemle (és a Szemlén kívül jó néhány folyóirat) nemcsak színházi bírálatainak adott teret: Hevesi írt tanulmányt a modern irodalomról (1893), a népszínműről (1891), Szophoklész Oidipusz-trilógiájáról (1891), a színpadi realizmusról (1892), Meghasonlott lelkek címmel drámaelemzés-sorozatot közölt (1897), melyben Christopher Marlowe az 1590-es évek elején született Doktor Faustusa éppúgy helyet kapott, mint Henrik Ibsen 1886-os Rosmersholmja. Drámaíró papok című sorozatában (1899) pedig portrékat rajzolt Gandersheimi Hrotsvitháról és a spanyol 16–17. század íróiról. 1896-ban jelent meg első tanulmánykötete, a Dráma és színpad (Bp., Singer és Wolfner, 1896.). Az 1890-es években már próbálkozott drámaírással is. Elsőként A kandalló mellett című dialógusa látott napvilágot: a 19. században divatos, kétszereplős kis jelenetben a Marquis és a Marquise elképzelt gyermekükről folytatott házastársi vitát. (Magyar Géniusz, 1893/44., 45., 285–286., 298–299.)
Fiatalkori, sokrétű kíváncsisága, a színház- és drámaelmélet-ismerete, a filozófiai, esztétikai, művészeti, irodalmi tájékozottság, az íráskészség élete végéig elkísérte. Hevesi Sándor a róla fennmaradt fényképek jó részén íróasztalnál ülve vagy állva, esetleg könyvet lapozgatva, könyvespolc előtt látható, „tanult” színházcsinálóként, színházi szakemberként.

szinhazielet1935_43sz_opti.jpgHevesi Sándor az 1930-as években. In: Színházi Élet, 1935/43. sz., 85. – Elektronikus Periodika Archívum

A Magyar Szemle, a Magyar Géniusz, a Magyar Szalon, a Művészet újságírói-szerkesztőségi körei kapcsolták be Hevesit abba a szellemi körbe, amely 1903-ban elindította a Thália Társaságot (Benedek Marcell, Bánóczi László, Lukács György, Márkus László), 1906-ban a Szerda című tudományos és művészeti lapot (szerzői körében Bíró Lajossal, Jób Dániellel, Kaffka Margittal, Fenyő Miksával, Lukács Györggyel, Hevesi Sándorral, Ady Endrével, Ambrus Zoltánnal), 1908-ban a Nyugatot. 1911-ben A szellem című filozófiai folyóiratot Hevesi együtt szervezte és szerkesztette Fülep Lajossal és Lukács Györggyel.

„Kedves Fülep mester,

levelét későn kaptam, ugyanis Piliscsabán üdültünk, s mire hazamasírozván a kezembe került a levele, Kiss Józsefet elvitte az ördög nyaralni és még ma sincsen itthon. […]

Van azonban egy komolyabb, szebb és nívósabb ügy, mint a Hét, s éppen erre nézve akarok sok mindenfélét elmondani. Tudniillik Gundel papa megnyitotta a szívét és a zsebét, s áldásával súlyosbítva nagy pénzeket bocsátott a gyerekek rendelkezésére, amiből már október elsejére megjelenik egy noch nie dagewesen hetilap. Szolid és reális munka lesz és pénzileg is elsőrangú, mert nemcsak az bizonyos, hogy az emberek szó nélkül otthagyják a többi lapkákat, ha ugyanazért az árért nívóban és terjedelemben 200 percenttel többet adunk, hanem az is bizonyos, hogy a legrosszabbra is el vagyunk készülve, tudniillik arra, hogy egy-két évig ráfizetéssel nívón tartsuk a lapot, a munkatársak érdekeinek sérelme nélkül. […] Dolgozni fognak, miután alávetették ma[gukat a] mi társaságunk szigorú kritikájának a következők: Ranschburg Pál, Gombócz Zoltán, Ignotus, Ambrus, Hevesi, König Gyula, Than Károly, Eötvös Lóránt báró, Elek Arthúr, néha Molnár Ferenc, Kóbor, Cholnoky, és mindenki, akiből ki lehet préselni érdemes dolgokat. Hirtelen nem jut eszembe éppen a legújabbak és legmeglepőbbek neve, de nem is ez a fontos itt, hanem az, hogy maga és Ady Endre föltétlenül szükségesek ehhez a vállalkozáshoz. A lap programja ez: mindent, ami komoly, új, tisztességes, vakmerő és kíméletlen. Semmi megkötöttség, semmi konvenció, semmi kényszer, semmi köd és meggyőződés nélkül csinált munka.”

Márkus László levele Fülep Lajosnak a Szerda című folyóirat megindításáról, Budapest, 1906. VIII. 12. előtt.]. In: Fülep Lajos levelezése I.: 1904–1919, szerk., jegyz. és mutatók F. Csanak Dóra, Budapest, MTA Művészettörténeti Kutatócsoport, 1990, 48–49. – Törzsgyűjtemény 

Hevesi színjátszáshoz kapcsolódó pályáján 1902 volt az első fordulópont: a Nemzeti Színház rendezője lett, igaz nem foglalkoztatták túl sokat, így maradt ideje másféle ügyekre is.
Benedek Marcell 1934-ben a Thália Társaság születéséről a következőket írta:

„1903 őszén jómagam Bánóczi László és Lukács György kíséretében felkerestem Hevesi Sándort, aki akkoriban kezdett a Nemzeti Színháznál rendezősködni. Megbeszéltük, hogy a külföldi színházak mintájára modern kísérleti színpadot létesítünk Budapesten, és ezen a színpadon a nagy színházak műsorán nem szereplő darabokat hozunk színre, új, itt ismeretlen irodalmi értékeket viszünk a magyar közönség elé. Egyúttal friss színészi erőket juttatunk szóhoz, akikkel a megkövesedett sablon, a konvenciók helyett új színjátszó stílust teremtünk meg.”

Benedek Marcell: A modern magyar színjátszás bölcsőjénél: Benedek Marcell visszaemlékezései a Thália szép esztendeire. In: A Thália Társaság 1904–1908: levelek és dokumentumok, [vál., a jegyzetek és előszó: Gábor Éva], Budapest, MSZI–MTA Lukács Archívum és Könyvtár, 1988, 395. – Törzsgyűjtemény

A modern színházi együttes és játékstílus kialakításában és továbbörökítésében a Tháliának meghatározó szerepe volt, hangsúlyozott egységes stílusa elsősorban Hevesi Sándornak köszönhető, és annak, hogy a társaság színészei elfogadták Hevesi irányítását, és alávetették magukat a modern értelemben vett rendező fegyelmének. Hevesi elve a stílusok sokfélesége, sokszínűsége volt, de egy műalkotáson, egy előadáson belül egységes formanyelvet követelt. Az, ami a Thália produkcióiban legfeltűnőbb volt, amit a kritika legtöbbször említett, az az egyes, természetes átéléssel megoldott alakítások harmonikusan összehangolt együttese. 

„[...] a Thália e darabot modernül adja, vagyis bensőségesen, egyszerűen, nem külön szerepekben, hanem a szereplőket úgy játszatva együtt, mint ahogy a zenekar, ha jó, egy hangszerré áll össze, és végre nem úgy, hogy a színpad emberein meglátszik a tudomás, hogy látják őket, hanem úgy, mintha a közönség kulcslyukon át lesné meg a történetet.”

[Ignotus]: Nóra a Tháliában. In: A Thália Társaság 1904–1908: levelek és dokumentumok, [vál., a jegyzetek és előszó: Gábor Éva], Budapest, MSZI–MTA Lukács Archívum és Könyvtár, 1988, 357. – Törzsgyűjtemény

Ignotus leírásából André Antoine-nak, a párizsi Théâtre Libre vezetőjének gondolatai köszönnének vissza (a színpadon a mindennapi életet kell láttatni, ahogy zajlik), ha nem venné észre azt, aminek mestere a moszkvai Művész Színházban Konsztantyin Sztanyiszlavszkij volt: a „mindennapi élet” ebben az esetben a drámai alak belső élete, a színész ezt teremti meg, és ezt közvetíti a színpadról.

forgacsrozsi_opti.jpgForgács Rózsi mint Klára Friedrich Hebbel Mária Magdolna című drámájában. Thália Társaság, 1905. ápr. 12. Pejtsik Károly felvétele – Színháztörténeti és Zeneműtár, ltsz. 1955/4486

A színészi játék megújításában az 1900-as években eddig jutott a Thália, e téren pályája során Hevesi elképzelései árnyaltabbak lettek, kísérletező kedve nem lanyhult, de amikor a 20. század első felének színházmegújító elméleteiről gondolkodott, a színészi játékkal kapcsolatban mindvégig Sztanyiszlavszkijét vélte legközelebb állónak saját elgondolásaihoz.

„Sztaniszlavszky Maeterlinck »Kék madár« című mesejátékát több, mint egy esztendeig próbálta színészeivel, abból a megfontolásból, hogy ennek a költői műnek színpadi hatása csakis úgy biztosítható, ha a színészek lelkükben újra gyermekekké válnak s a mese képzelt és tündéri alakjaival tudják megejteni a közönséget. Itt tehát a rendező egész munkája és minden törekvése odairányult, hogy a színészeket a mesejáték céljaira teljesen átalakítsa, köznapi mivoltukból kiemelje és addigi szerepeiktől őket minél jobban elszigetelje.
A rendező és színész viszonyában egyébként is a legbonyolultabb kérdés a színész belehelyezése a darab külön világába s elrekesztése nemcsak egyéb szerepeitől, hanem saját megszokott hangjától és gyakran beidegzett mozdulataitól is, amelyek privát lényének a tükrözései. A színész ugyanis csak hosszú gyakorlat és kitartó önfegyelmezés árán juthat el odáig, hogy a próbákon látni és hallani tudja önmagát, ami a mesterek sikerének a titka.”

Hevesi Sándor: Színház, Budapest, Singer  és Wolfner, 1938, 69. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az előadás magva a dráma, vallotta Hevesi, természetesen hozzátéve: a szerzői írott szöveget használó színház megszületése óta. Ennek mentén húzta meg a vonalat Craig rendkívüli hatásúnak tartott teóriája és saját színházi világa, illetve gyakorlata között.

„Craig szerint dráma és színpad, irodalom és színház kiegyenlíthetetlen, soha össze nem férő ellentétek, mert a dráma merőben irodalmi követelményei sohasem hozhatók összhangzásba a színpadnak teljesen önálló és független művészetével. A színpad nem szolgálhatja az irodalmat, mert ő a maga ura, […] Gordon Craig ideáltípusa a színészt illetőleg az »Übermarionette«, vagyis a japán és hindu színjátszás, továbbá a bábszínház hagyományain kitanított és kinevelt színész –, akinek nincs egyéni felfogása, aki mai értelemben nem lélekábrázoló s aki inkább stilizált alak, mint valóságos emberi teremtmény.
Az »Übermarionette« köré Gordon Craig olyan színpadi keretet és környezetet varázsolt, amely a legteljesebb forradalmat jelentette. Újszerű felfogásának alapja az volt, hogy a színpad nem a festőé, de nem is az építészé, hanem a színpadművészé, vagyis a legmagasabb értelemben vett színpadi rendezőé, mert a színpadi tér olyan terület, amely csak a színpad külön és sajátos természetéből alakítható és formálható. Egy új térművészetet teremtett, nagy felületekkel, hatalmas síkokkal, lépcsőkkel és emelvényekkel, amelyek, mint merő színpadi elképzelések, minden rokonságot megszakítottak a régi díszletfestés módszereivel.”

Hevesi Sándor: Színház, Budapest, Singer és Wolfner, 1938, 84–87. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Craig színpadi „forradalma” mindenképpen erősen hatott Hevesire, bár fenntartásai már az 1900-as években is voltak.

„[…] csak egy lényeges eltérésem van a könyvétől, s ez az a félelmem, hogy ő alapjában véve mindent egy – bár magában véve abszolút művészi – stílusra akar visszavinni. Én a stílek sokfélesége mellett vagyok […]”

Hevesi Sándor levele Fülep Lajosnak, Bp. 1907. XII. 9. In Fülep Lajos levelezése, I.: 1904–1919, szerk., jegyz. és a mutatók F. Csanak Dóra, Budapest, MTA Művészettörténeti Kutatócsoport, 1990, 93. – Törzsgyűjtemény

Mindenesetre Craig 1908-ban Hevesi Sándornak ajánlotta az eszményi színészről szóló Übermarionett-elméletét, On the Art of the Theatre című könyvének második kiadása pedig Hevesi Sándor előszavával jelent meg 1911-ben.
A „sokféle stíl” a műből kiinduló előadásmód megtalálását jelenti. Hevesi 1912 és 1914 között az Operaház főrendezője volt, és ennek a törekvésnek a jegyében állította színpadra Bánffy Miklós intendánssal, tervezővel együtt Mozart két operáját, a Varázsfuvolát (1913) és a Szöktetés a szerájbólt (1913): rokokó jelmezekkel és díszletekkel.

„De a korhűség követelményét másképpen is interpretálhatjuk: művészien, felülről, a színdarab szelleméből és lelkéből. Mondhatjuk azt (s erre Gordon Craig adta a legnagyobb impulzust), hogy egy régi darab modern színpadon csak úgy kelhet igazi, viruló életre, ha a darab szavaival együtt képesek vagyunk az illető korszak egész atmoszféráját föltámasztani. Itt tehát elsősorban nem az fontos, hogy egy darab mikor és hol játszódik, hanem, hogy a szerző vagy komponista miképpen érezte és fogta fel a kort és a helyet, amelyben, és amikor a darabja játszik. A mise en scène tehát itt nem rekvizitumkérdés, hanem alapvető stíluskérdés.”

Hevesi Sándor: Mozart és Beethoven az Operaházban, Magyar Iparművészet, 1913/4., 149. – Törzsgyűjtemény

A stíluskérdés és a színész játékkal való kísérletezés vezette Hevesit akkor is, amikor a Nemzeti Színházban klasszikus vígjátéksorozatot rendezett, melynek keretében színre vitte Ludovico Riccoboni (1676–1753) olasz színész, 1716 és 1731 között a párizsi Comédie-Italienne igazgatója, A bizalmatlan (Le Défiant) című commedia dell’arte szcenáriumát.

„Mostanában ijesztően el vagyok foglalva, mivelhogy 19-én kezdünk egy vígjáték-sorozatot a Nemzeti Színházban (A felhőket Arisztophanésztól, Pathelin mestert, ezt a régi francia komédiát, egy kétfelvonásos commedia dell’artét a párizsi olasz komédiásoktól stb., stb.), mint látja, egy csomó kísérletet. Nagyon jó színészeink vannak a commedia dell’arte számára, és bár nekem magamnak kellett előkészítenem a szcenáriumot és néhány dialógust, de a rögtönzések nagyon sikeresek, és kíváncsi vagyok, hogy a közönség mit fog szólni ezekhez a kísérletekhez.”

Hevesi Sándor levele Edward Gordon Craignek, Budapest, 1912. ápr. 11. In: Edward Gordon Craig és Hevesi Sándor levelezése, , 1908–1933, szerk., ford., jegyzetek és zárótanulmány: Székely György, Budapest, OSZMI, 1991, 103–104. – Törzsgyűjtemény

bizalmatlan_opti.jpgVáradi Aranka mint Flaminia és Mészáros Alajos mint Mario A bizalmatlan című commedia dell’artéban. Nemzeti Színház, 1912. máj. 1., Goszleth felvétele – Színháztörténeti és Zeneműtár, Jelzet: KA 4052/5

William Shakespeare drámáinak, a Shakespeare korabeli színpadnak, a shakespeare-i dramaturgiának a tanulmányozása vezérfonal volt Hevesi Sándor egész színigazgatói és rendezői pályáján. 1902-ben Beöthy László, a Nemzeti Színház fiatal és reformer igazgatója három klasszikus, Shakespeare Cymbeline-je és Antonius és Cleopatrája, valamint Molière Úrhatnám polgára új szcenáriumának elkészítésével bízta meg, a Sok hűhó semmiértet Hevesi maga választotta. Azonnal beleütközött a Shakespeare-művek korabeli játékhagyományába, amely a sokjelenetes drámák színpadi miliőjét számtalan függönyleeresztés mögötti átdíszletezéssel akarta minél élményszerűbbé tenni. A Sok hűhó semmiértet addig öt felvonásban, tizenhét színtérváltozással adták elő, Hevesi három díszletben játszódó négy felvonásra vonta össze a helyszíneket. A 19. századi Shakespeare-játszás és a shakespeare-i dráma dramaturgiája között tapasztalt ellentmondást 1911-ben, a Nemzeti Színház Hamlet-felújításában a Shakespeare-színpad (részleges) rekonstruálásával oldotta fel.

„A Nemzeti Színház ma esti előadásán Shakespeare téli színházának, a Globe Theatre-nek színpadát rekonstruáltuk, nagy favázas szerkezetével és sötét színű drapériáival. Mindössze annyi változtatás történt, hogy alkalmazkodtunk a mi nézőterünk és színpadunk méreteihez. A színpad három részből áll: egy előtérből, mely az egész proscéniumot felhasználja (ahol rendesen nem szoktunk játszani), s a színészt úgyszólván beállítja a közönségbe, a függönnyel elzárható hátsó színpadból (amelyet mindig átdekorálunk, amíg előtte játszanak) és a felső színpadból (amely a várfokot ábrázolja, s ahol a színjáték jelenete alatt a színészek ülnek) […] Shakespeare az időmúlást és a színhely változást nem úgy érzékítette meg, mint mi, hogy tudniillik leeresztette a függönyt, hanem két, időben távol eső jelenet közé betolt egy új jelenetet, vagyis egy új színhelyet, mert Shakespeare színhelye mindig egy grupp ember, akik egyszerre lépnek fel, úgyszólván magukkal hozzák a dekorációt, s azután megint kivonulnak, […] A Hamlet első felvonásában például Horatio és az őrök hírül hozzák a királyfinak (ez délelőtt történik), hogy éjjel a várfokon látták az apja szellemét. Hamlet rettentően felindul, s elhatározza, hogy éjfélkor velük együtt fog őrködni a várfokon. Mármost Shakespeare ezt az időközt úgy tölti ki, hogy betolja a Polonius–Laertes–Ophelia-féle jelenetet, amely után nyomban következhetik az éjféli őrködés. A modern színpad itt kétszer függönyt eresztet, de a függöny itt olyan, mint a hóhér bárdja: eleven testre zuhan le. A közbetolt jelenettel azonban Shakespeare nemcsak azt éri el, hogy kitölti az időt, hanem ez a csöndes jelenet, amelyből a többi között megtudjuk Hamlet vonzalmát Ophelia iránt, feszültebbé teszi várakozásunkat, holott a függöny és a pauza minden várakozást elvág.”

Hevesi Sándor: Hamlet Shakespeare-színpadon. In: Uő.: Amit Shakespeare álmodott, [vál. és szerk. József Gábor], Budapest, Magvető, 1964, 23–24. – Magyar Elektronikus Könyvtár

hamlet_opti.jpg

Újváry Ignác színpadvázlata a Hamlethez. Nemzeti Színház, 1911. máj. 5. In: Magyar Iparművészet, 1913/4., 36. – Elektronikus Periodika Archívum

Hevesi újra- és újra színpadra állított Shakespeare-műveket újrafogalmazási szándékból is, de 1922 és 1933 között, a Nemzeti Színház igazgatójaként műsorpolitikájának egyik alapja a klasszikusok műsoron tartása volt, ciklusokat, sorozatokat játszatott Shakespeare (1923, 1926, 1931), Molière (1926–27) és Henrik Ibsen (1928) drámáiból.
Madách Imre Az ember tragédiáját többször színpadra állította, először 1908-ban, a Népszínház-Vígopera főrendezőjeként, majd a Nemzeti Színház igazgatójaként, 1923-ban, 1926-ban és 1929-ben. Az 1923-as előadás színek színjátéka volt, ahol minden Tragédia-színbeli vízió látványának alaptónusát egy-egy szín (például Egyiptomban – sárga és kék, Athénban fehér) határozta meg. Az 1926-os Tragédia-előadás Úr és Lucifer küzdelmeként értelmezte a művet, misztériumjátékként, hármas tagolású, középkori misztériumszínpad keretében.
Úgy tűnik, Hevesi mindent „kihozott” a századelőtől bontakozó új színházi gondolkodásból, amit a Nemzeti Színházat kötő műsorpolitikai kényszerek és egy színházi nagyüzem mindennapi működése megengedtek. 1924-ben Sebestyén Károly így jellemezte a „modern magyar Shakespeare-színpadot”.

„Hevesi Sándor modern magyar Shakespeare-színpada olyan esztétikán alapul, amelyben a tisztes konzervatizmus és a merész újító szellem csaknem mindig művészi harmóniába olvad. Konzervatív, mert lehetőleg híven ragaszkodik a szöveghez, nem tekinti szabad prédának, nem bánik vele olyan kegyetlen közömbösséggel, mint a szobrász a nedves agyaggal, de újít is, mert szakít a barbár tömegjelenetek, oktalan zaj, értelmetlen világítási effektusok, színészi hatásvadászat már-már megrögzött tradícióival. Komolyan elmélyed, hozzáilleszti »a szót a cselekményhez, a cselekményt a szóhoz«, mint Hamlet követeli dramaturgiájában, híven követi a drámai fejlődésnek Shakespeare-nél mindig megragadó és lendületes vonalát. Sokat elvon a régi külső díszből, sokat visszaállít az eddig elhanyagolt belső, költői értékekből.”

Sebestyén Károly: A modern magyar Shakespeare-színpad. In: Színházi Élet, 1924/2., 22. – Elektronikus Periodika Archívum

Hevesi Sándor 1902-től harminc évet töltött a Nemzeti Színházban. 1932-ben – gyilkos és méltatlan, antiszemita felhangoktól sem mentes parlamenti interpellációk, sajtótámadások és minisztériumi vizsgálat után – mondatták le igazgatói tisztéről. Utolsó éveiben a budapesti Magyar Színház főrendezője volt, nevéhez a színház két legendás sikere fűződik: Shakespeare III. Richárdja (1937) és Heltai Jenő A néma leventéje (1936).

nema_levente_opti.jpgHeltai Jenő vígjátéka 100. előadásának színlapja – Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT SZL MagyarSz 1936.06.27

Hihetetlen munkabírása volt. Színházigazgatói, rendezői, dramaturgi munkája mellett számtalan kis jelenetet és kabarédarabot, valamint táncjátéklibrettókat készített (Ámor játékai, 1913). Első többfelvonásos színművét, Az apja fia című vígjátékot, 1911-ben mutatta be a budapesti Magyar Színház, 1938-ig még nyolc drámája született. Jókai összes regényét ugyan nem dramatizálta, de színpadi változatot készített az Egy magyar nábobból (1916), a Kárpáthy Zoltánból (1916), Az új földesúrból (1913), A kőszívű ember fiaiból (1918), a Fekete gyémántokból (1923), a Szegény gazdagokból (1924). Forgatókönyvírója volt 1916-ban a Jókai Mór regényéből készült Mire megvénülünknek, Deésy Alfréd 1922-es, a centenáriumra forgatott Petőfi-filmjének, 1936-ban Gaál Béla Az aranyemberének. Német, francia és angol színműveket fordított magyarra és átdolgozott régi munkákat is. 1910-től George Bernard Shaw drámáinak kizárólagos magyar fordítója volt. Mindeközben, 1891 és 1939 között több száz publicisztikája, (színi- és művészetkritikája, elméleti jellegű írása, színészportréja) jelent meg.

Felhasznált irodalom:

Rajnai Edit (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment
Címkék: william shakespeare ady endre heltai jenő lukács györgy jókai mór márkus lászló madách imre bíró lajos ludwig van beethoven szophoklész molière bánffy miklós fülep lajos ambrus zoltán kaffka margit ignotus george bernard shaw wolfgang amadeus mozart hevesi sándor mészáros alajos rajnai edit henrik ibsen fenyő miksa újváry ignác christopher marlowe színháztörténeti és zeneműtár benedek marcell edward gordon craig gandersheimi hrotsvitha bánóczi lászló jób dániel andré antoine konsztantyin sztanyiszlavszkij forgács rózsi friedrich hebbel pejtsik károly ludovico riccoboni váradi aranka sebestyén károly deésy alfréd

1919. május 1.

2023. május 01. 06:00 - nemzetikonyvtar

Magyarországon az első nagyobb szabású május elsejei megmozdulásra, melyet a II. Internacionálé felhívása nyomán szerveztek meg, 1890-ben került sor. Az ezt követő években is folyamatosan rendeztek felvonulásokat, munkabeszüntetéseket, tüntetéseket. Az első világháború idején, bár betiltottak minden politikai gyűlést, május elsején zártkörű megemlékezéseket tartottak. A háború elhúzódásával a kormányzat egyre jobban tartott az ilyen jellegű megmozdulásoktól, ezért 1917-ben május 1-jét munkaszüneti nappá nyilvánították.

1919-ben május 1. a Magyarországi Tanácsköztársaság számára kiemelt jelentőséggel bírt. Az új berendezkedés nem rendelkezett széles társadalmi támogatottsággal, intézkedéseik, a rekvirálások, az egyházellenesség és az erőszak nyílt alkalmazása csak fokozta a vele szembeni ellenszenvet. Mindemellett április közepén először a román, majd április végén a csehszlovák hadsereg is támadásba lendült. A hatalomnak szüksége volt egy impozáns reprezentációs aktusra.

knyd1918-20_0523-01_opti.jpgSzamuely Tibor: A május elsejei ünnepélyt rendező bizottságok figyelmébe! Aprónyomtatvány. Jelzet: Kny.D1918-20/523 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ünnep előkészítésével Falus Eleket és Bíró Mihályt bízták meg. Bíró Mihály a politikai plakát műfajának első magas szintű képviselője volt Magyarországon. Féltestvére (Bíró Dezső, a Népszava szerkesztője) révén a Magyarországi Szociáldemokrata Párt grafikusa lett. Művészetének fontos eleme volt a jelteremtés, plakátjai transzparensként a szociáldemokrata tüntetések részévé váltak. Az ellenségre lesújtó vörös kalapácsos ember alakját, amely a szociáldemokraták és a munkásmozgalom kedvelt szimbólumává vált, 1912-ben alkotta meg egy Népszavát hirdető plakáton. A szimbólumot mind az őszirózsás forradalom, mind a Tanácsköztársaság idején előszeretettel alkalmazta. Plakátjainak jellemzője a monumentalitás, a szuggesztivitás, amelyet – a mindenki számára könnyen érthető szimbólumok mellett – kevés, de erőteljes színek használatával ért el. A Tanácsköztársaságban komoly szerepet vállaló művész annak bukása után Bécsbe menekült.

pkg_1919_tk_0017_kicsi_opti.jpgBíró Mihály: 1919. május 1. Grafikai plakát. Jelzet: PKG.1919/TK/17/a – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Május elsejére egész Budapestet elárasztották a kommunizmus szimbólumai, a példaképek szobrai:

„A május elsei ünnepség külsőségeiben is olyan impozáns lesz, amilyenre, eddig még nem volt példa Magyarországon. A város külső képe teljesen megváltozott. Az utcákon vörös girlandok, a házakon vörös lobogók és drapériák, a főbb tereken és a középületek előtt gyönyörű építészeti, kiképzések, allegorikus csoportozatok, monumentális szobrászati és festői alkotások. A Tattersallban már hetek óta serényen dolgoznak a szobrászok azokon a hatalmas méretű szobrokon, amelyek az útvonalak építészeti hatását fogják fokozni. Ezeket a következő helyeken fogják felállítani. A Lánchíd előtti gyönyörű vörös drapériás emelvényre kerül Marxnak ötméteres álló szobra. A parlament előtti téren állítják fel Lenin és Liebknecht mellszobrát. A Berlini-téren egy köralakú kiképzés lesz, amelynek három oldalán áll szoborba gyúrva Biró Mihálynak a Népszava plakátjáról ismert munkása pöröllyel a kezében. A Vérmezőn a Martinovics szarkofágon kívül egy óriás Lenin szobrot helyeztek el. A városligeti Iparcsarnok előtt gyönyörű dekoratív hatások lesznek: itt egy-egy monstruózus Lenin-, Engels-, Liebknecht- és Szabó Ervin-szobrot helyeztek el. A millenniumi emléket teljesen bevonták vörös drapériákkal; a középső óriási oszlopot architektonikus kiképzéssé változtatták és az előtte levő Árpád-szobor burkolatával kilenc méter magas hármas csoportot helyeztek, melynek a közepén áll Marx szobra, mellette egy bányamunkás és egy vasmunkás. A Kossuth Lajos utcába hat óriás mellszobor került. Budán, az Alagút előtt kétoldalt egy-egy négyméteres szobor. Az egyik Bíró Mihály munkását ábrázolja, a másik pedig egy vörös katonát. Az Üllői-út és József-körút- sarkon egy szoborba öntött hatalmas ököl emelkedik, mely kalapácsot tart. A népünnepélyek színhelyén a festőművészek 8–10 méteres bejárati táblákat készítettek, ezenkívül köralakú táblákat, amelyek tréfás versenyeket, szimbolizáló figurákat ábrázolnak. Valamennyi szobrot és festményt a legkitűnőbb művészek készítenék.”

A vörös május. In: Magyarország, 26 (1919) 103. szám 2. – Törzsgyűjtemény

A propagandát csúcsra járatták az ünnepségekről megjelenő tudósításokban is:

„Mióta ez a város él s nézi magát a Duna elfutó habjaiban, gazdag és változatos történelmének századai alatt soha olyan hatalmas napja nem volt, mint a tegnapi május elseje. Nyugodtméltósággal hömpölygött végig utcáin uj ura: a dolgozó nép s a véget nem érő büszke, komoly menet a proletárerőnek, a munkásöntudatnak s az uj életre felszabadult világnak olyan bámulatraméltó képét mutatta, mely soha az emlékeseiből, eltűnni nem fog.
Hatalmas volt a proletárerő óriási megmozdulásában, gazdag, színes és szép kibontakozásában, imponáló fegyelmében és rendjeiben. Világraszólt e demonstráció, mert megmutatta, hogy a proletáruralom egyben a vasfegyelmet, a proletár rend az igazi rendet jelenti. S az erő mellett a művészi ötletnek milyen kincsei csillogtak fel.
Legszebb volt azonban egyéniként és tömegében: a felszabadult ember. Mert a láncaitól felszabadult ember öntudata villogott minden szemben, az zúgott az Internacionale himnuszában, az dobogott a milliók lépésében…”

A proletárdiktatúra első májusi ünnepe. In: Az Est, 10 (1919) 103. sz., 2. – Törzsgyűjtemény

metszet1967_491_opti.jpgPásztor Gábor: 1919, az első szabad május 1. Metszet. Jelzet: Metszet1967/491 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Sulics Fruzsina (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment
Címkék: propaganda plakát tanácsköztársaság röplap május 1. proletárdiktatúra a munka ünnepe bíró mihály magyarországi szociáldemokrata párt szamuely tibor sulics fruzsina térkép- plakát- és kisnyomtatványtár pásztor gábor falus elek bíró dezső weltner jakab

Elképzelések a film szerepéről a második világháború idején Magyarországon

2023. április 30. 06:00 - nemzetikonyvtar

A magyar film napja

Mi a film? Hol van a helye a filmnek a művészetek között? Mi a szerepe a filmnek? Szórakoztasson? Tájékoztasson? Neveljen? Ezek a kérdések a film megszületésétől kezdve foglalkoztatták a művészeket, esztétákat, teoretikusokat. Az első világháborúval nyilvánvalóvá vált, mennyire fontos szerepe van a filmnek, mint technikai eszköznek a tömegek tájékoztatásban. A második világháború idejére már meghatározóvá vált a tömegek vélemények befolyásolásában játszott szerepe is. Komoly viták indultak alkotói, forgalmazói, állami döntéshozói szempontokból. Blogbejegyzésemben röviden szeretném áttekinteni ezeket az álláspontokat, amelyekben a közös pont a magyar filmművészet megújításának, újrapozícionálásnak igénye volt.
Wlassics Gyula, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára, az Országos Nemzeti Filmbizottság elnöke a 200. magyar hangos film elkészültének alkalmából a Magyar Film című folyóirat hasábjain értekezett a játékfilmek szerepéről A filmalkotás felelőssége című cikkében. Wlassics szerint fontos, hogy a hatalom (amit ő „központosított szellemi vezetésként” aposztrofál) ne csak technikai és művészi szempontból foglalkozzon a filmmel, hanem „szellemi” aspektusból is, ezáltal őrködve a magyar értékek reprezentációja fölött.  Úgy gondolta: az „egyéni szabadság csak olyan fokban érvényesülhet, amennyiben nem káros a közösségre.” Tehát álláspontja szerint művészi szabadság nem helyezhető a nemzet érdekei elé, hogy a filmművészet képes legyen a háború idején a nemzeti szellemi egység alapja lenni.

„Óriási felelősséget viselünk egyrészt a saját magyar közönségünkkel szemben, lelki táplálékának tisztaságáért, másrészt magyar lelkiismeretünkkel szemben, arra gondolva, hogy a magyar életnek a magyar filmekben visszatükröződő képen keresztül egyúttal erkölcsi értékmérőt is adunk a külföld és az utókor számára…” 

Wlassics Gyula: A filmalkotás felelőssége. In: Magyar Film, 2 (1940) 51. szám 2. – Törzsgyűjtemény

pkg_1942_0122_opti.jpgMuskovszky László: A harmincadik. Grafikai plakát – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, PKG.1942/122

A filmszakma egy része is a nemzetnevelés eszközeként tekintett magára. A Magyar Film hasábjain így írtak erről:

„A film feladata nemcsak a szórakoztatás, hanem a szórakoztatáson keresztül nevelés. Új stílusra, nemzeti magyar kultúrára kell nevelni a nagyközönséget. Ez nem lesz nehéz, mert erre vár a közönség! Semmiesetre sem szabad azonban nemzeti, magyar jelszó alatt a múlt szellemét és stílusát továbbtenyészteni.”

Nemzeti magyar filmművészetet! In: Magyar Film, 1 (1939) 24. sz., 2. – Törzsgyűjtemény

Ezt a „limonádé-filmek”, azaz a szerelmes vígjátékok mellőzésével képzelték el, a történelmi filmeken keresztül, amelyekkel főként az alsóbb társadalmi csoportokat kívánták megcélozni.

pkg_1942_0030_opti.jpgEstélyi ruha kötelező. Grafikai plakát – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, PKG.1942/30 

1939. június 3. és 11. között rendezték meg az első Nemzeti Filmhetet Lillafüreden, amelynek célja a magyar filmgyártás problémáiról, lehetőségeiről való eszmecsere volt, több oldalról, alkotói, gyártói, forgalmazói és döntéshozói szempontokból megközelítve. A magyar film egyik legfőbb problémájának a kis magyar nyelvterületet látták: Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia nem vásárolt filmeket, majd a trianoni békeszerződéssel elveszített területek visszacsatolása filmes gazdasági szempontból nem hozta meg a várt fordulatot, nem indult be növekedés a forgalmazásban (kb. 7–8%-os növekedés volt megfigyelhető, legfőképpen amiatt, hogy ezeken a területeken a legtöbb mozi használhatatlan állapotba került).
Az első lillafüredi Nemzeti Filmhéten Bánáss József, a honvédség századosa Film és a honvédség címmel tartott előadást a filmnek a hadsereg szolgálatába állításáról. A honvédség számára három területen bizonyult hasznos eszköznek a film: egyrészt általános jellegű katonai oktató és ismeretterjesztő filmek készültek (ezek egyes fegyvernemeket és szolgálati ágakat mutattak be, másrészt szakoktató filmeket forgattak a kiképzés leegyszerűsítésére, harmadrészt pedig a hadsereg is a propaganda szolgálatába állította a filmet. Ez utóbbi területen tevékenykedett Bánáss József is, nevéhez fűződik a Kelet felé című dokumentumfilm, amely Észak-Erdély visszatéréséről készült, valamit a Zúgnak a szirénák című film, amelynek a célja a polgári lakosság számára légoltalmi ismeretek közvetítése volt.

pkg_1939_0070_opti.jpg

„A kiképzés és a nemzetnevelés nagy munkája igen jelentős feladatot ró a kiképzőre, és ma, amikor aránylag rövid idő alatt nagyon sokoldalú kiképzésben kell a katonai szolgálatra bevonultakat részesíteni, igyekezni kellett a kiképzés menetét gyorsabbá és könnyebbé tenni. Erre a célra igen alkalmas eszköznek bizonyult a film.”

Bánáss József: Film és honvédség. In: Magyar Film, 1 (1939) 18. sz., 10–13. – Törzsgyűjtemény

Bánáss úgy véli, hogy az első világháború előtt csak valamilyen újszerű szórakoztató eszközt láttak a filmben, és:

„… a filmnek a hadsereg szolgálatába való beállítása is a szórakoztatás szempontjából indult ki. […] …akik a nagy háborúban részt vettek és volt alkalmuk tapasztalni azt, hogy volt idő, amikor boldogok voltak, hogy az első vonalból egy kis pihenő tartalékba kerültek…” Így „a film így kapcsolatot teremtett az otthon és a világháború harcos katonája között.”

Bánáss József: Film és honvédség. In: Magyar Film, 1 (1939) 18. sz., 10–13. – Törzsgyűjtemény

Bingert János, a Hunnia Filmgyár vezérigazgatója, a második Nemzeti Filmhéten (1940. június 22. – július 1.) a Nő és nemzetvédelem című előadásában (Magyar Film, 2 (1940) 26. sz., 6–7.) beszélt a propagandisztikus filmek szerepéről. Bingert úgy vélte, a direkt oktató, nevelő célzattal készült filmek túlzottan didaktikusak, ezért nem is rejtik el, hogy befolyásolni akarnak, ez taszítja az embereket. Így nem is lehet úgy a közönség elé vinni bizonyos témákat, hogy mindenki szeresse. Ellenben Bingert véleménye szerint nem a direkt propagandában van az átható és maradandó erő, hanem a játékfilmekben, szórakoztató alkotásokban. Egy új magyar filmstílus megteremtésének lehetőségét vázolja fel, itt példaként állítja a Bors Istvánt (amely a parasztok társadalmi problémáit vitte filmvászonra) és a Földindulást (a filmben az egykekérdés jelenik meg hangsúlyosan). Bingert úgy gondolta, hogy filmeken keresztül kell mementót állítani a magyar társadalom problémáinak.

Az országgyűlés képviselőházában is több alkalommal értekeztek a filmekről, a filmek szerepéről. 1943-ban Közi Horváth József római katolikus pap felszólalásban arról beszélt, hogy a magyar filmgyártás fejlődése az elkészült alkotások mennyiségében mérhető, és ez éppen annak köszönhető, hogy az amerikai és az angol filmek behozatala lehetetlenné vált. Mindezek ellenére azonban mégis úgy gondolja, hogy a magyar filmgyártás művészi szempontból, főként a magyar kultúra terjesztése, valamint a „keresztény erkölcs megbecsülésének és propagálásának” szempontjából keveset fejlődött. Szerinte a városokban kisebb veszélyt rejtenek magukban a filmek, mint vidéken, mivel vidéken az emberek hajlamosak elhagyni a hagyományos szokásaikat: „A magyar falu, éppen azért, mert először találkozott a filmmel, úgy fogadja azt, mint egy magasabb rendű kultúrának, mint egy úri világnézetnek a megnyilatkozását.” A falusi ember egyes vígjátékokat látva azt érezheti, az egész város rajuk nevet és a bemutatott filmek többségének mondanivalója ellent mond a kormány törekvéseinek: a falusiak filmslágereket énekelnek népdalok helyett, olyan frizurát szeretnének, mint amilyet a filmekben hordanak. A képviselő azt szeretné elérni, hogy csak a „hazafias és erkölcsös” filmek juthassanak el vidékre.
Szőts István filmrendező Budapest ostroma alatt írta meg a Röpirat a magyar filmművészet ügyében című kiáltványát. A 15 pontból álló tervezetben az alapoktól kezdve (filmes szakemberek képzése) szerette volna megreformálni a filmgyártás és -forgalmazás menetét Magyarországon.

pkg_1942_0078_opti.jpgKiss Pál: Emberek a havason. Grafikai plakát – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, PKG.1942/78

A röpirat alaphangjából kiérződik Szőts elkeseredettsége, amelyet a filmes intézményrendszerben megélt kudarcai tápláltak benne. Mottóként egy Chaplin-idézetet választott, mely a filmművészet véleményformáló erejére hívja fel a figyelmet:

„Mert amikor az egész világon százezrek és milliók a legrettenetesebb kételyekkel küzdenek, a filmnek, mint a legegyetemesebb hatású művészetnek bele kell szólnia ebbe a küzdelembe és irányt kell mutatnia az embereknek. Bátorítani, vigasztalni kell őket, hogy nem hiábavaló a küzdelmük, nem fölösleges a szenvedésük, nem üres erőfeszítés, amit tesznek, hanem érdemes élni.”

Szőts István: Röpirat a magyar filmművészet ügyében, Budapest, Magánkiadás, 1945. – Törzsgyűjtemény

A legégetőbb problémának a filmipar profitorientáltságát tartotta, melyet a művészi értékek háttérbe szorulásával tett egyenlővé. A megoldás kulcsa szerinte egy filmakadémia felállítása lenne, ahol a filmkészítés technikai alapjait el lehetne sajátítani. A megfelelő szakemberek által készített alkotások bemutatására egyre több mozit kellene létrehozni, ahol kötelező lenne a magyar filmek vetítése. Szőts külön kitért a politikai pártok kezelésében lévő mozik kérdésére is. Szerinte ez művészi szempontból nem a legideálisabb megoldás, mivel a saját politikai céljaik vezérlik őket a műsor összeállításában, és ez nem a magyar filmművészetet fejleszti. Magasabb állami támogatást tartott szükségesnek ahhoz, hogy a világháború után is évente 10-15 nagyjátékfilm készülhessen, de semmiképpen nem államosítás formájában képzelte ezt el, mivel az szerinte kizárólag a propaganda szolgálatába állítaná a nagyjátékfilmet. Olyan támogatási rendszert javasolt, ahol az elkészült filmek a minőségük és a fogadtatásuk alapján teljes vagy részleges adókedvezményt kapnának (1947-ben egy ehhez hasonló rendszert hoztak létre). Magyarországon a filmszakma sarkalatos intézménye volt a köznyelvben csak cenzúrabizottságként emlegetett Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság. Mivel tagjai nem a filmnek mint művészeti ágnak a területén jártas emberek voltak, hanem különböző minisztériumok által delegált hivatalnokok, ezért különösen sérelmes volt az alkotók számára az általuk lefolytatott ellenőrzési eljárás. Szőts is ennek ad hangot írásában és egy legfeljebb három, hozzáértő emberből álló bizottságot tartana elfogadhatónak, akik a korábbi gyakorlattal ellentétben maximum kétszer (a forgatókönyvet és az elkészült filmet) véleményeznének.

Sulics Fruzsina (Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár)

komment
Címkék: propaganda plakát nyírő józsef szőts istván filmművészet páger antal görbe jános szellay alice charlie chaplin juhász józsef jávor pál pethes sándor vincze ottó közi horváth józsef wlassics gyula sulics fruzsina térkép- plakát- és kisnyomtatványtár kiss pál bingert jános bánáss józsef muskovszky lászló bihary józsef pelsőczy irén cserépy lászló réthy eszter

Gondolatok a tánc világnapján – 2023

2023. április 29. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az emberi test kifejező, ritmikus mozgása – azaz a tánc a kultúrák kezdete óta része a közösségek rítusainak és hétköznapjainak. A tánc világnapján e fizikai és közösségi művészeti-kulturális jelenséget ünnepeljük.
A korai, sok ezer évvel ezelőtti kultúrákban a rituális (világbefolyásoló) és szinkretikus közösségi cselekvések része volt minden később specializálódott művészeti ág kifejezőeszközei mellett a tánc is. Egyéni (szolisztikus), páros és társas-közösségi formáiban egyaránt. Később egyrészt „soknyelvű” művészeti ággá, másrészt a hétköznapi szórakozás és kikapcsolódás, testtudat-építés eszközévé vált. A művészi tánc a test és annak mozgása nyújtotta esztétikai élményt jelenti, a ritmikus kifejező mozgás mozdulatsorai karaktereket és érzelmeket, szituációkat is képesek megjeleníteni, közvetíteni.

bari_negerek_hadi_tanca_opti.jpgWilhelm von Harnier: A bari-négerek hadi tánca. In: Az ember testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai, szerk.: Alexander Bernát, Lenhossék Mihály Budapest, Athenaeum, [1905]. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása. Digitális Képarchívum

A művészi tánc mint társasági szórakoztatás, majd mint színpadi előadóművészet, a 20. század folyamán pedig mint „abszolút tánc”, önálló műalkotásként is része lett a kultúráknak Európában és (talán az Antarktiszt kivéve) minden földrészen. A táncművészet professzionalizálódási és polgárosodási folyamatának előre haladásával folyamatosan bővült és bővül a mozdulatnyelvek választéka és ennek nyomán a hivatásos táncos- és koreográfusképzés hazánkban is. A szinte mindenki által ismert „balettintézetből” idő múltán Táncművészeti Főiskola, majd Egyetem lett, számos hagyományos és új tánc-szakirányban alap-, közép- és felsőfokú szakterületi művészeti, művészetpedagógiai és művészettudományos képzést nyújtva. Kiépült a táncművészet középfokú szakképzési intézményhálózata is, s mindezek a magyar közoktatási (köznevelési) és felsőoktatási rendszer részeként átestek időről időre a „szokásos” pedagógiai és oktatáspolitikai változásokon is.
Az említett szakirányok színes képének folyamatos gazdagodásával is leírhatjuk a jelen szituációt, ami hazánkban és nemzetközileg is jellemző a táncművészetre. A 19. században kanonizált klasszikus balett mellé legelőször a néptáncnyelvek zárkóztak föl (nálunk is), fokozatosan kilépve a folklorisztika kontextusából a színpadi előadóművészet, majd a dramatikus táncszínház irányába. Ugyanakkor a más, akár távoli (keleti, afrikai stb.) kultúrák iránti érdeklődés is erősnek mutatkozott egyes művészeti stílusirányzatoknak köszönhetően.

A 20. század utolsó harmadától egyre magasabb szintű és színvonalú igény jelent meg a modern/kortárs táncművészet önmagában is változatos technikái és produkciói iránt. A táncművész- és koreográfusképzés ezeket a szakmai és közönségigényeket folyamatosan bővülve igyekszik kielégíteni. A felsőfokú, ma már egyetemi képzésben további szakirányok is megjelentek és erősödnek: a színházi táncos, a modern társastánc- vagy a divattánc- stb. -képzés is a korábban említett kétirányú igényeket elégíti ki. Ugyanakkor más irányzatok és tánctechnikák továbbra is csak kerülőutakon érkezhetnek a szakterületi képzés területére, illetve a közönség elé. Ilyenek például a 20. század elejétől produktív és sokszínű mozdulatművészeti terület mozdulatnyelvei és azok előadóművészeti potenciálja. (Más szakterületekkel határos alkalmazásuktól most el is tekintve – amilyenek például a munkásművelődéssel, a tömegszínházzal, a sporttal, a mozgás- és táncterápiával stb. kapcsolatba hozható elméletek, gyakorlatok és művek.) Vagy újabban a cirkuszművészettel összekapcsolódó újcirkusz-művészeti irányzatok, a tánc és az artistaművészet, a tánc és a zsonglőrözés, a tánc és a bohóckarakterek kapcsolatára építő kortárs (össz)művészet (cirque nouveau).
A táncművészet alkotásai is egyre változatosabb csatornákon és terekben érik el közönségüket, a „hagyományos” dobozszínházak falait (immár nemcsak a „negyediket”) lebontó, a korábbi kereteket szétfeszítő találkozási lehetőségek új formákat és lehetőségeket rejtenek mind az alkotók, mind a közönség számára (mint az úgynevezett részvételi előadások, a beavató előadások, az új multimédia- és vizuáltechnikai eszközök és megoldások bevezetésére szolgáló bemutatók stb.). A fesztiválok keretében új kontextusokban, a zenével, a vizuális művészetekkel, a tömegszórakoztatással korábban nem tapasztalt összefüggésben megjelenő produkciók szélesre nyitották a kapukat.
A verbalitást, a beszélt nyelvet hatáselemként ritkán (elsősorban leginkább csak az elmúlt évtizedek ún. physical theatre [testszínházi] műveiben) használó táncművészet nemzetközi pályán mozog (még a néptánc szakirány is), s így a művészek és közönségük előtt is nyitva állnak a lehetőségek más kultúrák kortárs művészetének megismerésére, az összehasonlításra, a kommunikációra.
Ilyen gondolatok tehetik évről évre aktuálissá a tánc világnapját. Ünnepeljük hát a táncművészeket és a táncot szerető közönséget!

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment
Címkék: balett néptánc táncszínház bartók béla a tánc világnapja sirató ildikó színháztörténeti és zeneműtár testszínház wilhelm von harnier

Egy aranylakodalom emléke. Ötödik rész

2023. április 28. 06:00 - nemzetikonyvtar

VIII. Bonifác pápa döntvénytárának bázeli ősnyomtatványa

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

1_kep_opti_25.jpgHabsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Az igen jelentős könyvadományt, melyről az 1929. évi könyvtárigazgatói jelentés is megemlékezett, április 28-án jegyezték be a könyvtár növedéki naplójába. Az adományozott könyvek sorában az ötödik mű egy latin nyelvű ősnyomtatvány, amely VIII. Bonifác pápa által jogerőre emelt határozatokat adja közre és amely a későbbiek során Liber sextus Decretalium (A döntvénytár hatodik könyve) címmel vált ismertté. A kötetet Wenssler Mihály jelentette meg 1476 nyarán, Bázelben.
A mű előzményének tekinthető döntvénytár (Decretales Gregorii IX.) IX. Gergely (1170 előtt – 1241) nevéhez fűződik (akinek egyházfői tevékenysége számunkra azért is emlékezetes, mert 1235 pünkösdjén ő avatta szentté Árpád-házi Szent Erzsébetet).
Egy évvel korábban kiadott, Rex pacificus kezdetű bullájában (pápai okiratában) az említett dekretálist hitelesnek, kizárólagosnak és hatályosnak nyilvánította. A döntvénytár összeállítását korábban annak nyomán rendelte el, hogy a különböző határozatgyűjtemények között az egyházi hatóságok nehezen igazodtak el.
Az őt követő pápák is sorra közreadták egybegyűjtött határozataikat (általában úgy, hogy a kéziratos kötet egy-egy példányát elküldték a Párizsi és a Bolognai Egyetemnek), de ezek nem képeztek olyan jogi gyűjteményeket, melyek kizárólagos érvényűek lettek volna. Pár évtizeddel később VIII. Bonifác (1235? – 1303) újra azzal a helyzettel szembesült, hogy az elődei által hozott és olykor egymásnak ellentmondó határozatok között való eligazodás nehézségeket okozott az egyházi hatóságok számára. Akárcsak IX. Gergely, aki szintén a Bolognai Egyetemen képzett jogász volt, ő is úgy vélte, hogy szükségessé vált az időközben kiadott határozatok összegyűjtése és egybehangolása. E feladattal három kiváló egyházjogászt bízott meg, nevezetesen Mandagout Vilmost, Embrun érsekét, Frédol Berengárt, Béziers püspökét és Petroni Rikárd bíborost. A zsinati és a pápai ügylevelekbe foglalt határozatokat egybefoglaló döntvénytár két év alatt készült el.

2_kep_opti_26.jpgRészlet VIII. Bonifác pápa döntvénytárából (Az ötödik könyv kezdete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

A pápa 1298. március 3-án kelt Sacrosanctae Romanae Ecclesiae kezdetű bullájában hirdette ki, hogy a rendelkező részek törvényerővel bírnak, elrendelte továbbá, hogy a bíróságok és az oktatási intézmények ezt használják, a mű egy-egy példányát pedig elküldte a Bolognai és a Párizsi Egyetemnek.
IX. Gergely döntvénytára öt, könyvnek (libri) nevezett részre oszlott. Mivel VIII. Bonifác a rendelkezése nyomán összeállított határozatgyűjteményt a fentebb említett mű folytatásának tekintette, kihirdetési bullájában ezt a hatodik könyvnek nevezte, a hatos számot, Euklidész nyomán (Elemek, IX. könyv, 36. tétel) tökéletes számnak tekintve. Ennek folytán a mű közkeletű címe Liber sextus Decretalium (A döntvénytár hatodik könyve) lett, és az 1917-ig érvényben levő kánontörvénytár (Corpus iuris canonici) részét képezte, Gratianus mester Decretum néven emlegetett művével, IX. Gergely dekretálisával és V. Kelemen későbbi határozatgyűjteményével együtt.
A mű szerkesztői IX. Gergely döntvénytárának tagolását ismételték, így ez ugyanúgy öt könyvet tartalmaz, melyek a következők: judex, judicium, clerus, connubia, crimen (eljárásjog, perjog, egyházjog, házasságjog, bűntetőjog). Ezek címekre (titulus) és fejezetekre (capitulum) oszlanak, melyek időrendben tartalmazzák a különböző jogi rendelkezéseket. A címek vörös színnel, a kezdőbetűk pedig vörössel és kékkel kiemeltek. A kötet első oldalának középmezejében a kezdőbetű helyét (mely a pápa nevének első betűje lett volna), nyomtatáskor szabadon hagyták; ennek berajzolására azonban végül nem került sor.
Szintén IX. Gergely pápa dekretális gyűjteményének mintájára (amely viszont a Jusztinianosz császár által 533-ban kihirdetett törvénykönyv, a Pandekták mintáját követte e vonatkozásban), a kötet végére a szerkesztők 88 olyan jogelvet illesztettek, melyek a római jogban gyökereztek, és amelyek a „De regulis iuris” (a jogi szabályokról) cím alatt szerepelnek.
E rövid, velős jogelvek, mint például azon elvi tétel, hogy „Senki sem kötelezhető a lehetetlenre”, a határozatok értelmezését voltak hivatottak segíteni.

3b_kep_opti.jpg„Senki sem kötelezhető a lehetetlenre”, a VIII. Bonifác pápa által irányadónak tekintett jogelvek egyike (VIII. Bonifác döntvénytárának részlete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

VIII. Bonifác az egyháztörténet meghatározó egyénisége volt, de ellentmondást nem tűrő, céltudatos személyisége sok ellenséget szerzett. A befolyásos Caetani család sarjaként látta meg a napvilágot és Benedek névre keresztelték. Egyházi pályára lépett, majd jogi tanulmányokat folytatott, ezek befejezése után pedig a Szentszék kötelékében tevékenykedett. V. Celesztin lemondását követően, 1294-ben választották pápává, és közel egy évtizedig irányította határozott kézzel a katolikus egyházat. Egyházfőként hitt abban, hogy Szent Péter utóda a lelki és világi hatalom letéteményese és e meggyőződését az Unam sanctam ecclesiam catholicam (Egy, szent, egyetemes és egyben apostoli egyház) kezdetű, 1302-ben kiadott bullájában is megerősítette.
Bár egyetemalapító és jeles műpártoló volt (az 1300-ban meghirdetett szentév alkalmából több római templomot felújíttatott), megítélése már a korban ellentmondásos volt. Kortársa, Dante Alighieri a pokolba kívánta, mivel meg volt győződve arról, hogy közvetett módon VIII. Bonifác okozta szülővárosából, Firenzéből való száműzetését (míg a költő a fehér guelfpártiak tagja volt, a pápa a fekete guelfek pártján állt). Bár az Isteni színjáték megírásakor a pápa még az élők sorában volt, Dante költői leleménnyel a Pokol tizenkilencedik énekében jeleníti meg.
A döntvénytár kezdő soraiban azonban alázatosan, mint „Bonifác püspök Isten szeretett szolgáinak szolgája” kerül említésre (a pápa Róma mindenkori püspöke).

4b_kep_opti.jpgVIII. Bonifác pápa döntvénytárának kezdő sorai – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

Az egyházi joggyakorlat során létrejött pápai határozatgyűjtemények a könyvnyomtatás koráig kéziratban terjedtek. Mivel az ilyen jellegű művek iránt nagy volt az igény – hiszen az egyházi tisztségeket betöltő írástudóknak ismerniük kellett az egyházfő álláspontját tükröző határozatokat – nyomdai úton történő sokszorosításuk már korán elkezdődött.
A könyvnyomtatás e korai szakaszában keletkezett könyvek – melyeket ősnyomtatványoknak nevezünk, ha a 16. század előtt megjelent kiadványokról van szó – közös jellemzője a címlap és oldalszámozás hiánya mellett, a korabeli nyomdászok azon törekvése, hogy a kötet a kódexekhez hasonló megjelenésű legyen.
Ennek folytán a Bázelben kiadott döntvénytár laptükre a jogi tartalmú kódexekét követi: a közzétett ügylevélrészletek az oldal középmezejében jelennek meg, két hasábra osztva, míg az ehhez fűzött, jogértelmező magyarázatok a szélső szöveghasábokban kerültek megjelenítésre.
Ez utóbbiak Glossa ordinaria (szokványos magyarázatok) néven váltak ismertté és d’Andrea Giovanni (1270? – 1348) bolognai jogtudós tollából származnak, aki az egyházjog egyik legnagyobb szaktekintélyének számított a korban. E magyarázatok nemcsak az egyházi hatóságokat voltak hivatottak segíteni a döntvénytár jogi rendelkezéseinek értelmezésében, hanem a kánonjogban elmélyülni kívánó tanoncokat is, mivel ez hosszú ideig a kánonjogi oktatás egyik alapművének számított.
A kötet használata során az egykori olvasók a lapok szélére írták észrevételeiket és éppen e bejegyzések révén válik a mű e példánya egyedi értékűvé.

5_kep_opti_16.jpgMegfejtésre váró széljegyzet (VIII. Bonifác pápa döntvénytárának részlete) – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

A kötet végén, a könyvet az olvasó figyelmébe ajánló rövid vers után, a megjelenés adatai a kolofonban soroltak. Amint ebből kitűnik, Wenssler Mihály a mű nyomtatását 1476. július idusának nyolcadik napján fejezte be. A kolofon alatt nyomdászjelvényének egyik változata látható.
A strassburgi származású Wenssler Mihály (1445? – 1512?), a Bázeli Egyetemen folytatott tanulmányait követően, a polgárjog megszerzése után, nyomdászműhelyt nyitott Bázelben, mely főként teológiai és kánonjogi művekre szakosodott. Később misekönyveket is nyomtatott, ezek közül említésre méltó a Pécsi Misekönyv, mely Ernuszt Zsigmond pécsi püspök (1445? – 1505) megrendelésére készült, és amelynek egyetlen ismert példánya a wolfenbütteli Ágost Herceg Könyvtárban (Herzog August Bibliothek) található. A kezdetben sikeres nyomdásznak azonban hamarosan anyagi nehézségekkel kellett szembenéznie, majd azt követően, hogy adósságai miatt a városvezetés elkobozta házát, Franciaországba költözött, ahol élete végéig nyomdászként tevékenykedett.

6_kep_opti_16.jpgVIII. Bonifác pápa döntvénytárának kolofonja – Régi Nyomtatványok Tára; Inc. 27

Az ívrét alakú könyv vörös papírkötésének gerincén ismétlődő, SA betűkből álló, sugárkoszorúba foglalt névjel látható (ugyanaz, mint amely a Baskerville-biblia kötésén is látható, ez utóbbit szintén a hercegi pár adományozta a nemzeti könyvtárnak).
A gerinc alsó részén szereplő 1478-as évszám feltehetően a kötés megrendelőjének azon tévedése nyomán került a megjelenés helyét jelző „Basileae” városnév alá, hogy a kolofonban szereplő „octavo” szót (mely a nyomtatás befejezésének napját jelzi), az évszám utolsó elemének vélte.
A mű e kiadása árveréseken ritkán bukkan fel, ha azonban mégis, akkor jelentős összegért kerül leütésre, mely öt millió forint körül mozog.
Az ország legnagyobb ősnyomtatvány-gyűjteményét az Országos Széchényi Könyvtár őrzi, melyben a döntvénytár bázeli kiadásának két példánya is megtalálható. Az egyik Jankovich Miklós gyűjteményéből származik (jelzete: Inc. 28), míg a másik (melynek jelzete: Inc. 27), a hercegi pár ajándéka. Ez utóbbi, a fentebb említettek fényében, egyedi értéket képviselő műként gazdagítja a magyar nemzeti könyvtár ősnyomtatványainak sorát.

NyA

A sorozat további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész, Negyedik rész

komment
Címkék: dante alighieri euklidész ősnyomtatvány régi nyomtatványok tára jankovich miklós árpád-házi szent erzsébet ix. gergely pápa egy aranylakodalom emléke habsburg–tescheni frigyes főherceg viii. bonifác pápa habsburg–tescheni izabella wenssler mihály petroni rikárd frédol berengár mandagout vilmos jusztinianosz császár v. celesztin pápa d’andrea giovanni ernuszt zsigmond

„Verseinek szerkezete azért oly kiváló, mert mondhatni: nem papírosra, hanem pódiumra születtek”

2023. április 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 200 éve született Petőfi Sándor művei a zene tükrében. III. rész

A fenti idézet a Dalok Petőfi Sándor verseire című kiadványban olvasható, mely Farkas Ferenc szerkesztésében Illyés Gyula előszavával jelent meg (Budapest, EMB, 1972). Ez a megállapítás ismét megerősíti a már korábban tett észrevételeket, mi szerint:

„Petőfi egymaga egy egész zeneirodalom előidézője volt”.

Langer Viktor (szerk.): 1848–1898 „Petőfi Album”, Budapest, Rózsavölgyi és Társa, 1898. – Színháztörténeti és Zeneműtár, Z 43.360

E soron következő írás a 20. században született Petőfi-megzenésítésekből igyekszik néhányat bemutatni, ezúttal főként a gyűjtemény kéziratos anyagából válogatva. A költő versei nyomán született zeneművek gazdagsága most sem teszi lehetővé, hogy minden műről szót ejthessek, ezért ezekből ismételten szerény ízelítőt adhatok csupán.
Vavrinecz Mór hagyatékában két Petőfi-megzenésítés található, mindkettő férfikarra írt mű: A király esküje című költemény nyomán született Hunyadi László, és a Rég veri már című kórusmű.

Csáth Géza zenei hagyatékában mindössze egy Petőfi-megzenésítést találunk, a Hangok. 8 dal énekhangra, hangulatlatkép zongorára, s egy fuvolára című, 1903-ban írt mű első darabját, mely a Rég elhúzták az esteli harangszót című vers nyomán született. Szintén a század elején írta Siklós Albert Három dal Petőfi Sándor költeményeire című dalciklusát (Erdőben, Le az égről hull a csillag, Fürge méh). Reinitz Béla hagyatékában, akinek Ady-dalairól 1910-ben a Renaissance hasábjain egy rövid írásban maga a költő is véleményt nyilvánított, két Petőfi-dalt találunk: a Zöldleveles fehér, és a Reszket a bokor címűt. Gyulai Elemért szintén megihlette a költő Zöldleveles fehér című költeménye. 1936-ban született Hubay Jenő Utcahosszat című Petőfi, A faluban utcahosszat költeménye nyomán írt dala, melynek ajánlása Szedő Miklós operaénekesnek szól.

Nádor Mihály művei között már több Petőfi-megzenésítést is találunk, így például az Ezrivel terem a fán a meggy, az Árvalányhaj, az Ereszkedik le a felhő és a Reszket a bokor című versekét.

Kacsoh Pongrác hagyatékában megtalálható a János vitéz című ismert daljátékon kívül a Honfi dal, melynek az eredeti vegyeskari feldolgozását maga a szerző írta át szoprán hangra és zongorára, továbbá néhány egyneműkarra és zongorára írt mű, mint például a Fiam születésére és a Befordultam a konyhára című vers népi dallamának feldolgozása.

Gyűjteményünkben Tarnay Alajos kéziratos művei között három Petőfi-dal található: a Keresztúton állok, a Te a tavaszt szereted, és a költő szellemének ajánlott Éj van című költemény.

Végül, de nem utolsó sorban mindenképp meg kell említenünk Farkas Ferencet, akinek hagyatékát szintén gyűjteményünkben tudhatjuk. A gazdag életműben több Petőfi-feldolgozást is találunk: a kórusművek közül a kétszólamú gyermekkarra írt Két Petőfi-kórus (Meddig alszol még hazám?, Már minékünk), a négyszólamú vegyeskarra írt Alkony, és a háromszólamú vegyeskarra írt, Petőfi öt versét feldolgozó Felhők (Múlandóság, Földét a földmíves, Te ifjúság, Elvándorol a madár, Odanézzetek) című ciklust. A kórusműveken kívül természetesen a dal műfajában is számos feldolgozás született, így a költő versei közül a Szeretlek kedvesem, az Esik, esik, esik és az Erdőben című költemény nyomán született egy-egy dal. (Ezúton szeretnék ismételten köszönetet mondani Farkas Andrásnak, aki Farkas Ferenc műveinek közzétételéhez szíves engedélyét adta.)

Felhasznált irodalom:

  • Farkas Ferenc (szerk.): Dalok Petőfi Sándor verseire. Énekhangra zongorakísérettel. Budapest, EMB, 1972.
  • Isoz Kálmán: Petőfi Műveinek zenei bibliográfiája. In: Muzsika. Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat, 1930. 3. sz.
  • Ittzés Mihály: Petőfi megzenésített versei. In: 22 zenei írás, Kecskemét, Kodály Intézet, 1999.
  • Sonkoly István: Megzenésített Petőfi-versek. Az utolsó huszonöt év Petőfi-kompozíciói. In: Studia litteraria. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének közleményei, Debrecen, KLTE, 1973.

Hanvay Hajnalka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment
Címkék: ady endre illyés gyula farkas ferenc csáth géza isoz kálmán kacsoh pongrác hubay jenő reinitz béla sonkoly istván színháztörténeti és zeneműtár hanvay hajnalka nádor mihály ittzés mihály a 200 éve született petőfi sándor művei a zene tükrében langer viktor tarnay alajos siklós albert gyulai elemér szedő miklós vavrinecz mór

Nadrág vagy pantalló? – Az Ős-Fausttól a Faustig

2023. április 24. 06:00 - nemzetikonyvtar

110 éve született Jékely Zoltán

„Itt bölcs bánattal a Faustból citáltunk:
»Szerelemre túl vén a vérem« – mára már
tegnapi jelenünk megnőtt s csodás mult.”

Jékely Zoltán: Barátság. 1945. In: Jékely Zoltán összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1988 – Digitális Irodalmi Akadémia

01_opti_7.jpgJékely Zoltán, 1941 körül. Fotó: Laub Juci – Színháztörténeti és Zeneműtár

Míg Jékely Zoltán hihetetlen gyorsasággal, szűk egy hónap alatt lefordította Goethe művét, az Ős-Faustot, édesapja, Jékely Lajos, vagyis közismert költői nevén Áprily Lajos Ibsen Peer Gynt című drámai költeményét fordította le, mindketten a Nemzeti Színház, azaz Németh Antal megbízásából. A Peer Gynt nagy sikert aratott a Nemzetiben, bemutatója 1941. május 10-én volt Németh Antal rendezésében, parádés szereposztással. Ez a mű még ebben az évben megjelent nyomtatásban, míg az Urfaust, vagyis az Ős-Faust csak 1942-ben, Kolozsvárott.
A kötet előszavában olvassuk:

„Őserő van ebben az Ős-Faustban. Ezért maradt a későbbi Faust-kidolgozásokban is meg mindez éltető magként, központi sugárkéveként, honnan mind a többi szépség fényt és éltető meleget merít. Ezért is hálás vállalkozás magyar fordítása és ennek kiadása annak ellenére, hogy Goethe későbbi, teljes Faustjának sok régebbi fordítása van: Nagy, Komáromy, Szabó, Váradi, Dóczi, Palágyi, Kozma neve álljon csak itt. A fordító példás munkát végzett, mert szívvel-lélekkel bele tudott merülni éppen ennek az Ős-Faustnak külön szépségeibe és híven próbálta visszaadni minden sajátosságát. Ezért nincs igaza egyik bírálójának, ki előadását hallva kifogásolta egyes helyek nyelvének durvább voltát. Hiszen éppen erre volt itt szükség. Goethe szövegének meghamisítása lett volna itt önkényes szépítéseket végezni! Igaza volt Németh Antalnak, mikor ebben a fordításban hozta színre ezt a becses német drámai emléket.”

Koszó János előszava. In: J. W. Goethe: Ős-Faust. (Urfaust). Fordította Jékely Zoltán, Kolozsvár, Jakab, 1942. 13. – Törzsgyűjtemény

Jékely Zoltán ekkor már a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban dolgozott, s itt, Erdélyben ismerkedett meg a fiatal és gyönyörű színésznővel, előadóművésszel Jancsó Adrienne-nel, aki hamarosan a (második) felesége lett.

02_opti_7.jpgJancsó Adrienne. In: Színház és Mozi. A magyar művészeti felügyelőség lapja. Kolozsvár, 1946. júl. 6–12., 12. Címlap Jancsó Adrienn kézírásával – Színháztörténeti és Zeneműtár

Az erdélyi származású, 1913. április 24-én Nagyenyeden született Jékely Zoltán Észak-Erdély visszatértekor helyeztette át magát a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárba. 1935 decemberétől 1941 januárjáig dolgozott az Országos Széchényi Könyvtárban. Majd 1946. november közepétől ismét az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptárának munkatársa volt egészen 1953-ig. Egy anekdota szerint Jékely Zsoli egyik reggel így szólt valamelyik kollégájához: – Megyek, mert hamarosan jönnek a kis betegeim.” De ekkor már néhányan ültek a Hírlaptár olvasótermében, s ezt ők is hallották. – Hogy ezen jót derültek-e, ki tudja…
1953 után részben fordításaiból, írásaiból élt.
Az Ős-Faust ősbemutatójára Frankfurt am Mainban került sor 1941 májusában, 20-án és 21-én, a Szabó Lőrinc által lerövidített és átdolgozott Csongor és Tündével.

03_opti_8.jpgAz ősbemutató színlapja. Städtische Bühnen. Frankfurt am Main, Schauspielhaus Gastspiele des Ungarischen Nationaltheaters Budapest 20. und 21. Mai 1941. Urfaust von J. W. Goethe – Csongor u. Tünde von M. Vörösmarty. Künstlerische Gesamtleitung und Bühnengesteltung: Direktor Antal Németh. Bühnenbilder und Kostüme: János Horváth und Álmos Jaschik. Musik: Ferenc Farkas – Színháztörténeti és Zeneműtár

Ahogy a rendező, igazgató, Németh Antal írta az 1942-es ifjúsági előadás szórólapján:

„Az Ős-Faust-ot a Nemzeti Színház társulata 1941. évi vendégjátékán, Frankfurt a/Mainban és Berlinben játszotta nagy sikerrel. Magyarországon a Faust ebben a befejezetlen formájában nem került színre eddig. A befejezett Faust I. részét 1887-ben adták elő a Nemzeti Színházban először. A Faust II. része az első résszel egy estén, 1927 évben került színre.
A mű I. részének legutóbbi felújítása 1937. évben történt.”

Goethe: Ős-Faust. Németh Antal ismertetője a Nemzeti Színház 1942. március 14-i, 21-i és 28-i ifjúsági előadásainak szórólapján – Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Itt közbe kell vetni, hogy épp ekkor vált el Szeleczky Zita és Németh Antal útja, azaz Szeleczky Szörényi Éva helyett nem vállalta az általa korábban már játszott Mirigy szerepe helyett Tünde szerepét, így nem is utazott ki Németországba, fegyelmi eljárás indult ellene, melynek következtében Szeleczky megvált a Nemzetitől.

09_opti_3.jpgUrfaust. Frankfurt am Main, 1941. május 20. Színpadkép. Színpadterv: Horváth János. Faust: Uray Tivadar, Liesgen: Olty Magda – Színháztörténeti és Zeneműtár. K Urfaust 414/1/1970

Közben Áprily Schiller Wallensteinjét is lefordította a Nemzeti Színháznak, amelyet két részben be is mutattak 1941. november 29-én, illetve 30-án. Németh Antal kapcsolata a frankfurti színházzal régebbre datálható. Így történhetett az is, hogy a Wallenstein feldolgozója és rendezője Hans Meissner, a frankfurti városi színházak főintendánsa volt.
Jékely pedig ez idő tájt saját színdarabbal is jelentkezett, de ahogy azt Németh Antal egyik – 1942. február 12-én kelt – levelében is megírta, a megküldött „címnélküli” darabja bár igen remek, sajnos erős pacifista mondanivalója miatt a „háború alatt előadhatatlan.”
Ugyanakkor fordította le szintén a Nemzeti Színháznak Li-Hsing-Tao kínai író művét, a Krétakört, amelynek bemutatója 1941. május 17-én volt.
Tehát Szabó Lőrinc, ahogy maga Németh Antal hívta, a kor legnagyobb költője, a proteusi Szabó Lőrinc mellett az akkori Nemzeti Színház házi fordítója volt a két Jékely, azaz Jékely és Áprily. Míg Szabó Lőrinc jó néhány Shakespeare-drámát fordított le, Áprily Julius Caesarját is sikerrel játszották.
Jékely Zoltán és Németh Antal kapcsolatáról az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, valamint a Színháztörténeti és Zeneműtárban őrzött több levél és feljegyzés is tanúskodik. Ezek is bizonyítják, hogy Goethe Faustja révén, vagyis az Ős-Fausttól a Faustig milyen szoros munkakapcsolatban álltak, nemcsak a korai kezdemény, hanem a Faust I. részének új fordítása is Németh Antal felkérésére készült el. – Az más kérdés, hogy a megváltozott politikai helyzetben a pozíciójától méltatlanul megfosztott Németh Antal – az eredetileg a Nemzeti Színház általa történő igazgatásának tizedik évfordulója helyett – csak 1960-ben válthatta be ígéretét, hogy bemutatja a Faustot az ő fordításában. De ekkorra már egy újabb fordítás is elkészült, Franyó Zoltáné, ez azonban ma is kevésbé ismert.
Végül Jékely Zoltán fordításában a Faust I. részét Németh Antal rendezésében, oratorikus előadásban a pécsi városi művelődési ház nagytermében, először 1960. november 21-én, majd a nagy sikerre való tekintettel 1961. május 29-én is bemutatták.

10_opti_5.jpgGoethe: Faust. I. rész. A drámai költeményt fordította: Jékely Zoltán. A drámai költeményt betanította: Dr. Németh Antal. Pécs, 1960. november 21. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár

Németh Antal ezt jegyezte fel Jékely Zoltán Faust-fordításáról:

„Miután Jékely Zoltán a Nemzeti Színház németországi vendégjátéka céljára és alkalmából készített »Urfaust«-fordítása remekbe sikerült, őt kértem fel a teljes »Faust« fordítására is, mert igazgatásom 10. évére akkor még egy drámai-költemény-ciklus inszcenálását terveztem. Ez volt Jékely Faust-fordításának első formája, amelyet legépeltetve megkezdtem rendezéseim előkészítését. Ahol a szöveg megjobbítását kívántam, ott a magyar textus szélére írtam az eredeti goethei sorokat, a baloldali lapokra a rendezői instrukciókhoz felhasználható kommentárokat, jegyzeteket egy német disszertációból.
1944 után tervezett Faust-rendezésem illuzoriussá [! illuzórikussá] válván, ez a munka abbamaradt.
Amikor a pécsi Művelődési Házban a mű oratórikus előadására készültem, a múlt tanulságainak értékesítése céljából e példányon átvezettem Wüstenhagen húzásait, amelyeket azonban csak kis részben követtem. Az előadás pedig az időközben nyomtatásban is megjelent átdolgozott fordítás alapján történt.

Bp. 1967. május 30-án

Németh Antal

Németh Antal sajátkezű bejegyzése. In: Goethe: Faust. I. rész. Fordította Jékely Zoltán. Szövegkönyv, gépirat, Németh Antal bejegyzéseivel – Színháztörténeti és Zeneműtár, MM 7274

A fordítás első változatának egyetlen hiteles másolata egy gépirat. Németh Antal gondosságára vall, hogy még ma is megvan ez az értékes kézirat! A húzások Karl Wüstenhagen hamburgi intendáns 1937-es nemzeti színházi rendezésének húzásaira alapulnak. Jékely tíz évvel utóbb alaposan átdolgozta fordítását.

Jékely Zoltán, vagyis ahogy becézték, s magát is hívatta, Jékely Zsoli a kiadás előtt izgatottan kéri egyik levelében Németh Antalt, akihez szokása szerint most is „Kedves Maestro!” megszólítással fordult:

„[…] Most nagy szívességre – esetleg csodatételre – kell megkérnelek: a Faust I. fordítását, ha volna Nálad egy példány belőle, vagy ha valakinél tudnál egy másikat, küldd, vagy küldesd el nekem postafordultával, s ritkaságára való tekintettel, ajánlva!
A Magvető ugyanis felajánlotta kiadását, hogy a Csorba Győző féle Faust II-nek legyen eleje. Én annakidején, amikor jótékony buzdításodra 3 példányban legépeltettem (Országház-utca 14, ha jól emlékszem, a másolás helye…) csak két példányt kaptam kézhez, az egyik, ha emlékezetem nem csal, Nálad maradt. Egy példányt még akkor Szücs Lacinak adtam oda, akinek tervei voltak vele valamelyik, tán miskolci, színházban. A harmadik példány talán Turóczi-Trostler Józsefhez került (1954-ben), aki az Akadémián olvasott fel belőle részleteket… Persze, én most e két búvóhelyre is írok, nem csak Téged zaklatlak e kéréssel.

Ugye megbocsátasz? […]”

Jékely Zoltán Németh Antalhoz, é. n. 1954, 1958 körül – Kézirattár, Fond 63/1531

A Faust első része Jékely fordításában a Magyar Helikonnál 1959-ben jelent meg. A tragédia második részét Csorba Győző fordította. Itt jegyezzük meg, hogy a Faust második részét Kálnoky László is lefordította.
Az első résznek több korábbi fordítása is van, a kortárs Franyó Zoltán is lefordította.
A Faustot a Vígszínház 1961. április 22-én Kazán István rendezésében Franyó Zoltán és Kálnoky László fordításában mutatta be.
A levélben említett Szücs László István (1901–1976) 1935-tól 1949-ig a Nemzeti Színház fődramaturgja, 1951-tól 1954-ig a Miskolci Nemzeti Színház dramaturgja. 1945 után az Országos Művészeti Tanács tagja, 1951-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt. Gáspár Margit írónő férje.
Jékely egy jóval korábban kelt másik, szintén Németh Antalhoz írt egész levele erről szól, vagyis feltételezhetően a Faust fordításának kéziratáról:

„Magyar Nemzeti Múzeum
Országos Széchényi Könyvtár
Budapest VIII. Múzeum-körút 14-16.
…………/………….szám.
[Eredeti fejléces papír, az intézmény áthúzva tintával.] 

Kedves Jó Tóni!

Most már majdnem kétségbeesve fordulok Hozzád: a kéziratot sehol sem találom! Arra kérlek, nézz körül alaposan, hátha mégis-mégis Nálad lappang valahol. N. b. Szücs László is azzal eresztette el Adriennet, hogy a Nemzeti példányát saját kezűleg adta volt át nekem, még 1947 elején – valószínűleg álmában, mert én sohasem kértem tőle a kéziratot!
Micsoda átok lehet ezen a fordításon, hogy sem előadás, sem könyv nem lehet belőle…
Ha netalán rábukkannál holmijaid közt, szíveskedj értesíteni, hogy átvehessem. Talán a hiányzó részeket kiegészíthetem.

Kérlek, próbálj megérteni és megbocsátani.
Ölel igaz híved és barátod

J. Zsoli

Budapest,
1848. XII. 18.”

Jékely Zoltán Németh Antalhoz. Budapest, 1948. december 18. – Kézirattár, Fond 63/1531

Az Ős-Faust sikerén felbuzdulva a Faust I. részének lefordítására tehát Németh Antal még 1943-ban kérte fel Jékely Zoltánt.
Ennek legfőbb bizonyítéka Jékely hozzá írt levele, melyben elvállalja a munkát:

„[…] Hálásan köszönöm az Igazgató úrnak, hogy nekem adta ezt a hatalmas munkát. Ahogy egy hónapocska alatt le tudtam fordítani annakidején az Úr-Faustot, úgy le kell tudjam fordítani augmentált mását is, a rendelkezésemre álló jó félesztendő alatt. Továbbá köszönöm, hogy méltányos honorárium-előleggel lehetővé kívánja tenni munkámnak aránylagos zavartalanságát. A megbízatást tehát elfogadom és ígérem, hogy igyekszem majd a kitűzött határidőre, június 30-ra befejezni.

Hálás tisztelettel üdvözli készséges híve

Kolozsvár, 1943. nov. 23.

Jékely Zoltán

Jékely Zoltán Németh Antalhoz, Kolozsvár, 1943. november 23. [Gépirat, sajátkezű aláírással] – Kézirattár, Fond 63/1531

16_opti_1.jpgJékely Zoltán. 1941 körül. Fotó: Laub Juci – Színháztörténeti és Zeneműtár

Magáról az eredeti Urfaust- vagyis Ős-Faust-fordításra vonatkozó felkérésről pedig a következőt írta:

„Mélyen tisztelt Igazgató Úr!

Válaszképpen 1941. évi március 31-én kelt levelére, tisztelettel közlöm, hogy a rámbízott munkát elvállalom. S noha a rámbízott anyag terjedelme a rendelkezésemre álló idővel fordítottan arányos, remélem hogy a kitűzött határidőre mégis el tudom készíteni. Nagybecsű levelének a munka honorálására vonatkozó részét a legnagyobb megelégedéssel és köszönettel vettem tudomásul.

Hálás tisztelettel gondol az Igazgató úrra, készséges híve:

Budapest, 1941. IV. 3.

Jékely Zoltán”

Jékely Zoltán Németh Antalhoz. Budapest, 1941. április 3. [Gépirat, saját kezű aláírással.] – Kézirattár, Fond 63/1531

17_opti_1.jpgJékely Zoltán Németh Antalhoz. Budapest, 1941. április 3. – Kézirattár, Fond 63/1531

S Németh Antal már-már aggályoskodónak mondható gondosságának egy érdekes bizonyítéka Jékely hozzá írt válaszlevele, már szinte a frankfurti ősbemutató „előestéjén”:

„Mélyen tisztelt Igazgató Úr!

Utánanéztem a tegnap felmerült dolognak;
a kérdéses sor így hangzik:

          „Und mess ihm Hosen an!”

A Hosen-nak magyarban csak nadrág és pantalló megfelelője van, mivel a székely nyelvjárásban használatos „harisnya” félreértésre adhat okot. Az én fordításomba a pantalló-szó zeneisége miatt került be, mert szem előtt tartottam, hogy dalolni fogják. A nadrágot-szó dallamtalanabb, de nem anachronismus, tehát erre tessék kijavíttatni a „pantallót”.

tisztelettel köszönti
készséges híve

Bp. 1941. V. 14.

Jékely Zoltán”

Jékely Zoltán Németh Antalhoz 1941. május 14. – Színháztörténeti és Zeneműtár

18_opti_2.jpgJékely Zoltán Németh Antalhoz 1941. május 14. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A levélben szereplő idézethez tartozó jelenet az Auerbach pincéjében játszódik, Lipcsében…
A német eredeti szöveg mellett Jékely fordítását is bemutatjuk, mind az Ős-Faustban mind a Faust első részében:

„Urfaust:

Da mess dem Juncker Kleider
Und mess ihm Hosen an!«

Ős-Faust:

„S hej egyszer egy királynak
egy szép bolhája volt,
fogadta őt fiának,
s mindent rátékozolt.
Szabójának kiáltott,
s a jó szabó futott,
az úrfinak kabátot
és pantallót szabott!

Faust, első rész:

„Auerbachskeller in Leipzig

          MEPHISTOPHELES (singt):
Es war einmal ein König
Der hatt einen großen Floh,
Den liebt, er gar nicht wenig,
Als wie seinen eignen Sohn.
Da rief er seinen Schneider,
Der Schneider kam heran:
Da, miß dem Junker Kleider
Und miß ihm Hosen an!

Faust:
MEFISZTÓ (énekel)

Hej egyszer egy királynak
egy nagy-nagy bolhája volt,
fogadta őt fiának,
s mindent rátékozolt.
Szabójának kiáltott,
s a jó szabó futott,
az úrfinak kabátot
és pantallót szabott.”

A Faustban az Ős-Fausthoz képest ez a rész kibővül:

„BRANDER:
Vergeßt nur nicht, dem Schneider einzuschärfen,
Daß er mir aufs genauste mißt,
Und daß, so lieb sein Kopf ihm ist,
Die Hosen keine Falten werfen!

BRANDER
De óva intsd a kecskét, az ebadtát,
pontos mértéket vegyem ám,
s, ha kobakja kedves a nyakán,
ráncot ne vessen az a nadrág!”

Talán Jékely levele megnyugtatta Németh Antalt, s belátta, hogy jó a pantalló… – legalábbis a rendezőpéldányban nincs javítva, sem a súgópéldányban, s Mefisztóéban, azaz Timár József példányában sem.

Végezetül szóljon magáról az Ős-Faust frankfurti előadásáról, a másik költő résztvevő, aki Jékelyvel ellentétben személyesen is részt vett a németországi turnén, Szabó Lőrinc, ahogy maga fogalmazott, erről a „rettenetes emberi erejű és gazdag tragédiáról”:

„Napközben Schauspielhausban a próbák, titkos és nyílt izgalom, díszletpróbák, világítási próbák. játékpróbák. Részlet a rádiónak. Este előadás. Az első! Magyar nagyon kevés lehet a nézőtéren. A ház mégis egyenesen zsúfoltnak mondható. »Ezek mind németek, s eljönnek egy idegennyelvű előadásra?« »Hogyne! Nálunk óriási az érdeklődés minden iránt, ami színház, s a közönség hálás, áhítatos!« Indult az Ős-Faust, Jékely fordításán átsüt Goethe zsenije. A közönség egy szót sem ért, de talán minden sorát ismeri a szövegnek s a játék igen kifejező. Meglepetés volt T. [Timár József] erős, nagyúri, rámenős Mefisztója. A felfogás helyessége tekintetében voltak viták, maga az alakítás csak tetszhetett. Ez is egyike a lehetséges Mefisztóknak. Margit szépsége és fiatalsága hódít. G. [Gobbi Hilda] tökéletes Márta asszony. A tragikus játék lenyűgöz. Már én is úgy nézem az egészet, mintha mondjuk egy bolgár nyelvű előadáson volnék. Már nem tudnám itthagyni. A börtönjelenet után tomboló taps. tizenötször is szétmegy a függöny.

Szabó Lőrinc: Frankfurtban a Nemzeti Színházzal. In: Magyarország, 1941. május 29. 5. Törzsgyűjtemény

De Faust Jékely által a mának is üzen, ezért érdemes az egész verset elolvasni „pokolgépesített tökéletes világunk”-ról:

„Csak egy kérdés gyötör, perzsel, hogy szinte fölvet:
Felelj Uram: a Szörny Idő mikor s miből lett?”

Jékely Zoltán: Faust, ötszázéves korában. 1979. január – Digitális Irodalmi Akadémia

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment
Címkék: szabó lőrinc áprily lajos johann wolfgang goethe csorba győző horváth jános jékely zoltán kálnoky lászló németh antal kis domokos dániel színháztörténeti és zeneműtár timár józsef szücs lászló istván gáspár margit franyó zoltán

Az első Magyarországon nyomtatott könyv /// OSZK PODCAST 2023 S01E05

2023. április 23. 02:54 - nemzetikonyvtar

Az OSZK ötödik podcastjában az első Magyarországon nyomtatott könyvről, a Budai krónikáról és a 2023-ban újranyomott gyönyörű fakszimilemásolatáról beszélgetünk. Présgéptől a proofig, Schöck Gyula grafikussal és Farkas Gábor Farkas művelődéstörténésszel Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója beszélte át az elmúlt 550 évet. Solymosi Ákos segítette a podcast elkészítését.

oszkpodcast_5.jpg

A podcast az Apple- és a Google-alkalmazásban, a Spotifyon, összesen hat helyen hallgatható az interneten.

Az ötödik adás tartalmából:

00:48 Hess András, a német származású itáliai nyomdász Budán
01:49 Nyomdai előkészítés 2023-ban
03:37 1471 nyarán rakta össze Hess András a présgépet
08:00 Hogyan adjuk meg a tiszteletet az első Magyarországon nyomtatott könyvnek?
13:00 1473-ban nyolc nyomda kezdte el működését, az egyik Budán
16:06 220 példányból 10 maradt fenn fél évezred alatt
19:34 Milyen lehetett az eredeti kötése a könyvnek?
23:53 Kétféle kötéssel nyomtattuk újra, a prágai példányra hasonlít a kézzel kötött fakszimile
27:55 Fac simile – nyomtass jól! Fakszimile-fogalommagyarázat.
32:46 A gépek átlagolnak, az ember még mindig többet tud a technikánál
38:23 Az 550 éves szöveg minőségelemzése
41:45 Elveszett a Budai krónika első ajánlása. Ki fogja megtalálni Vitéz János és Mátyás király verekedésének történetét?
44:29: A 90 százalékos újrabőr Svájcból
47:10 2573-ban hány példány marad fenn az újranyomtatott Budai krónikából?
50:12. Mire való egy történelemkönyv? „Ami jó volt, arra legyünk büszkék, ami rossz, az legyen ott példaként, hogy többet ilyen ne forduljon elő.”  

További linkek:  

A Budai krónika https://chronikca.oszk.hu
Itt rendelhetik meg a könyvet: https://chronica.oszk.hu/megrendeles/
A 10 fennmaradt példány: Wien, Österreichische Nationalbibliothek – Inc. 5.F35Leipzig, Universitätsbibliothek – Edit. vet. 1473, 14 Roma, Biblioteca dell’Accademia Nazionale dei Lincei – Biblioteca Corsiniana 53. F 25 Praha, Univerzita Karlova Ústřední knihovna – Inc. 39. D. 14 Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Inc. 326 Paris, Bibliothèque Nationale – Rés. m. M. 20 Kraków, Muzeum Narodowe, Zbiory Czartoryskich, Biblioteka – Inc. 55 (3)Санкт-Петербург, Poccийская Национальная Библиотека – Inc. 9.4.4.12 Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára – Inc. 10 Princeton, Scheide Library – HSL 43.12 

Majdnem mindent tudsz a Budai krónikáról: https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2015/06/05/majdnem_mindent_tudsz_a_budai_kronikarol 

Hallgasd a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

komment
Címkék: könyv podcast könyvek mátyás király könyvnyomtatás budai krónika országos széchényi könyvtár farkas gábor farkas hess andrás hess-nyomda présgép schöck gyula

A Föld napja

2023. április 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Föld napjának története

Az első Föld napján egy amerikai egyetemista, Denis Hayes felhívására 1970. április 22-én több mint 20 millió amerikai emeli fel szavát a Föld védelmében. Az akció jelentős változást hoz az USA életében, a levegő és a víz védelmében szigorodnak a törvények, és számos új környezetvédő szervezet alakul, 1990-ben már világmozgalommá válik. Húsz évvel később még fontosabbá válik a Föld védelme: a bioszféra pusztulása, az ipari szennyezés, az őserdők pusztulása, az üvegházhatás olyan mértékű rombolást végez, hogy sürgetővé válik az összefogás. Denis Hayes és barátai kezdeményezik, hogy az 1990-es évek legyen a környezet évtizede, és összefogásra, cselekvésre hívja fel a figyelmet. Kaliforniában megalakul a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont, havonta küldenek hírleveleket a világ minden országába, szabadegyetemet tartanak a faültetéstől kezdve a hulladék környezetbarát újrahasznosításáig. Számtalan rendezvénnyel országonként eltérő programokkal ünneplik április 22-én a Föld napját.
Magyarország elsőként csatlakozik az ünnephez. A hazai környezetvédő szervezetek 1990-ben megalapítják a Föld Napja Alapítványt, amely számos rendezvénnyel, tanáccsal járul hozzá, a környezetvédelem megvalósulásához. Napjainkban még égetőbbé válik a természetvédelem, a tudatos gondolkodás.

Napjaink helyzete

A technika fejlődése hamis ígéretekkel kecsegtet, miszerint a természetet egyre kevesebb szennyezés fogja érni és mi független emberként, jólétben és békében élhetünk; a valóság ezzel ellentétben az, hogy ez csak a népesség igen kicsiny részére érvényes; milliók nyomorognak, továbbá a technikai, anyagi szabadságnak ökológiai ára is van, amely a nem is olyan távoli jövőnket veszélybe sodorja. Egyre nagyobb mértékben kerülnek vissza a természetbe a károsító anyagok, és ezek a természetes ökoszisztémát egyre nagyobb mértékben háttérbe szorítják: fákat vágunk ki és áldozunk fel a jobb és gyorsabb közlekedés érdekében. Gyárainkkal és a mérhetetlen termeléssel ökológiai katasztrófákat idézünk elő. Mindennapjainknak lassan részesévé válnak a környezeti katasztrófák. Elszánt környezetvédők igyekeznek világszerte megállítani a tömeges ökológiai katasztrófát.

Graham Innes tanúságtétele felhívja a figyelmet a veszélyre, mely az emberiséget fenyegeti. A fák kivágása elleni tiltakozásul hangzott el az ausztrál környezetvédőtől az alábbi gondolat.

„Uram! Ön megfosztja köpenyétől a földet, és pusztulását okozza. El fog pusztulni, és ez olyan biztos, mint hogy a meztelen csecsemő is meghal, ha a tengerparton hagyják a tűző, déli napon. Lassú halál, de bizonyosan a mezítelenség okozza. Ha megfosztjuk köpenyétől a földet, és kitesszük a tűző nap szűretlen sugarainak, szép lassan kimerül, és a természet ereje és teljessége többé nem képes a teremtés csodájára. (…) Uram! Kérem, ne vigye véghez ezt az őrültséget, ne vegyen részt ebben az embertelenségben. Kérem, menjen el! Menjen haza becsületben! Mint egy hős, akinek bátorságáról szól majd mindenki. Ilyen döntést hozni nem szégyen, senki nem fogja megbélyegezni miatta. Tudom, hogy a szíve mélyén ezt ön is tudja. Cselekedjen most és távozzon hősként. Hallgasson a szívére! Látom, hogy tétovázik. Nincs helye tétovázásnak, amikor a szíve súgja, hogy mit kell tennie. (…) Ne engedje, hogy a szavak cserbenhagyják az emberiséget, hogy elégtelennek bizonyuljanak egy ilyen órában, amikor a föld leggyengédebb érzéseit fejezhetnék ki...”

Graham Innes tanúságtétele. In: Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv, szerk.: Lányi András, Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, Osiris, 2000, 22. – Törzsgyűjtemény

A pusztulás és pusztítás azóta is tart. Fontos, hogy ennek megakadályozására összefogjunk és már gyermekeinkbe is felelősségteljes gondolkodást ültessünk.

Gyermekek környezettudatos nevelése

A gyermekkori környezettudatos nevelés a családban kezdődik, ugyanakkor a közoktatási intézmények, az óvoda, az iskola is nagymértékben hozzájárulnak a tudatos és elkötelezett környezetvédelemhez. Számos gyermekkönyv segít játékos formában megtanítani a felelősségteljes gondolkodást és életvitelt, amelyek hozzájárulhatnak Földünk megmaradásához.

Szakirodalom:

Szánthó-Rojas Mónika Daniella (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

komment
Címkék: környezetvédelem környezettudatosság lányi andrás a föld napja denis hayes richard scarry kolontár vörösiszap-katasztrófa környezettudatos nevelés graham innes föld napja alapítvány szánthó-rojas mónika daniella retrospektív könyvfeldolgozó osztály philip bunting zombroi andrea weltler ildikó

Vivat Szlovénia! időszaki kiállítás

2023. április 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

Rózsa Dávid főigazgató köszöntője

2023. április 19-én ünnepélyes keretek között megnyílt a magyar–szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulójára emlékező időszaki kiállításunk. A kiállítás megnyitóján Rózsa Dávid főigazgató köszöntötte az egybegyűlteket és a rendezvény díszvendégeit: a két köztársaság elnökasszonyát, Szlovénia magyarországi nagykövetét, Viljem Lebant, a szlovén nemzeti könyvtár vezetőjét, valamint negyvenhat ország diplomáciai testületeinek megjelent tagjait, nagyköveteket és a nagykövetségek munkatársait.
A kiállítás gerincét a szlovén irodalom magyarországi befogadásának története alkotja, különös tekintettel az elmúlt harminc év közel nyolcvan kötetet számláló műfordításaira (verseskötetek, regények, meséskönyvek, antológiák). A tárlaton továbbá olyan különleges könyvritkaságokat is láthat a nagyközönség, melyek a két nemzet évszázados kapcsolatairól tanúskodnak. Az 550 éves magyar könyvnyomtatás történetének fontos szakaszát jelentő 450 éves alsólendvai nyomda működése idejéből Kulcsár György három műve, továbbá a kései 18. század muravidéki szlovén protestáns és katolikus irodalmából Küzmics István Újszövetség- és Küzmics Miklós evangéliumfordításai tekinthetők meg.

Őexcellenciája dr. Nataša Pirc Musar köztársasági elnök asszony!
Őexcellenciája Novák Katalin köztársasági elnök asszony!
Őexcellenciája dr. Marjan Cencen nagykövet úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Különösen értékesek azok a kapcsolatok, amelyekben a felek kölcsönösen jól megértik egymást. Ezekben az összefonódásokban nincs szükség magyarázkodásra, hiszen a kulturális kódok megfeleltethetők egymásnak.
Értjük a Júliai-Alpok köveit, a Triglav Nemzeti Park vizét, a pirani sót, a fenyveserdők hűvösét, a Sárkány híd vasbetonját – és értjük France Prešeren (1800–1849) Pohárköszöntőjének – Szlovénia himnuszának – sorait, nemcsak Tandori Dezső zseniális fordítása miatt, hanem azért is, mert a magyarság történelmi tapasztalatát is hordozzák.

„Éljenek mind a népek,
kik várják már a nagy napot,
mely a földkerekségnek
hoz békésebb virradatot;
mennyi rab
lesz szabad
és jó szomszéd a nap alatt!”

A Kárpát-medence óvó ölelésében élő magyar nemzet tisztában van a szabadság és a függetlenség értékével és jelentésével. Nem az ölünkbe hullott, hanem mártírjaink szenvedése és vére hozta el. Kollektív örökség, amelynek köszönhetően legalább annyira érti a magyar fül Szlovénia nemzeti himnuszát, mint a szlovén fül Kölcsey Ferenc versét vagy a Prešeren-kortárs Petőfi Sándor Nemzeti dalát.
Örülök, hogy kamarakiállításunk megnyitóján olyan emberek osztják meg egymással idejüket és gondolataikat, akik értik egymás történetét. A Vivat Szlovénia kiállítást a magyar–szlovén diplomáciai kapcsolatok harmincadik évfordulója alkalmából, egy évvel a jubileum után rendezzük meg a Szlovén Köztársaság Nagykövetsége és az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszékének szoros szakmai partnerségében. A kiállításmegnyitó – amelynek közvetlen előzményeként a két ország nemzeti könyvtára együttműködési megállapodást írt alá a Sándor-palotában – a két ország közötti kiváló diplomáciai kapcsolat további erősödését jelképezi.
Magyarország és a Szlovén Köztársaság is különleges figyelmet fordít a területén élő nemzetiségi közösségekre. Ahogyan Szlovéniában a magyar és az olasz nemzetiség képviselteti magát a parlamentben, úgy Magyarországon a 13 nemzetiség szószólója közvetíti a közösség érdekeit. Nemzetiségi honfitársaink anyanyelve, kultúrája, hagyományai és szokásai gazdagítják kultúránkat, fontos kapcsolatot jelentenek az anyaországokkal. A Magyarországon élő nemzetiségek könyvtári ellátásának súlypontja az Országos Idegennyelvű Könyvtár, amely a magyar nemzeti könyvtár meghatározó részeként működik; koordinálja a nemzetiségi dokumentum- és információellátást, gyűjti az eredeti nyelvű szépirodalmat, nyelvkönyveket, nyelv- és irodalomtudományi szakkönyveket, hangoskönyveket.
A most megnyíló budapesti és ljubljanai időszaki kiállítás ráirányítja figyelmünket arra, hogy egymás könyvekbe foglalt örökségét is érdemes alaposan megismernünk. Az a tény pedig, hogy negyvenhat ország képviselője tisztelt meg bennünket jelenlétével a magyar nemzeti könyvtár alapítóinak szentelt csarnokban, számunkra az egyetemes könyvkultúra előtti főhajtást jelenti.
Köszönöm dr. Marjan Cencen nagykövet úrnak és munkatársainak a kiállítás kezdeményezését, s hogy mindvégig mellettünk álltak az előkészületek során. Köszönöm a Sándor-palota és a Külgazdasági és Külügyminisztérium professzionális támogatását. Köszönöm Mann Jolán, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársa főszerkesztői és Mladen Pavičić, az ELTE oktatója kurátori munkáját, nemzeti könyvtárunk munkatársainak és együttműködő partnereinknek a kiállítás és a mai rendezvény sikere érdekében tett erőfeszítéseit. Külön köszönöm a Kiáll Kft.-nek a gyors és magas színvonalú kivitelezést.

Vivat Szlovénia, éljenek a magyar–szlovén kulturális kapcsolatok!

Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

komment
Címkék: évforduló újszövetség nagykövet köztársasági elnök nemzetiség petőfi sándor tandori dezső könyvnyomtatás országos idegennyelvű könyvtár kölcsey ferenc rózsa dávid sándor-palota mann jolán nemzeti himnusz novák katalin megnyitóbeszéd vivat szlovénia! viljem leban alsólendva kulcsár györgy küzmics miklós küzmics istván nataša pirc musar marjan cencen france prešeren ELTE BTK szláv filológiai tanszék külgazdasági és külügyminisztérium mladen pavičić
süti beállítások módosítása
Mobil