Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat hatodik részében Kis Domokos Dániel, a Színháztörténeti Tár munkatársa Arany János színműbírálói munkájáról tanúskodó dokumentumokat mutat be.
Az eddig rejtve maradt különleges kincsek egyike a most feltárt dokumentumcsoport.
Nemzeti Színház. Korabeli fénykép – Színháztörténeti Tár
1863-tól 1864-ig, alig egy évig Arany János a Nemzeti Színház színműbíráló bizottságának a tagja volt. Nem szívesen viselte ezt a tisztét, számos más elfoglaltsága mellett igen megterhelő volt számára ez a feladat, általában rosszabbnál rosszabb vígjátékokat és színdarabokat határidőre elolvasni, és érdemben elbírálni. Érdekes azonban a bizottság összetétele. Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára őrzi a kiírt pályázatra beadott vígjátékokat, a bírálók szignójával, melyek közt Arany mindig, fekete grafitceruzával, vagy kék postairónnal a pontos dátumot is odaírta gyöngybetűivel. S itt található egy drámabírálatokat tartalmazó jegyzőkönyv is, melyből megtudhatjuk, mely darabokat bírált el, s mikor bírálta el, illetve szavazta meg vagy szavazta le Arany. (A két dokumentum anyaga nem fedi egymást.)
Az 1863. martius 17-dikén ujraszervezett drámabíráló választmány ítélete alá bocsátott eredeti színművek jegyzéke = 1856. Julius hó 1-tôl kezdve bírálatra be adott eredeti színművek. 1856–1868. – Színháztörténeti Tár, Kötetes kéziratok, NSz 679.
A Nemzeti Színház akkori intendánsa, Radnótfáy Nagy Sámuel 1863. március 18-án kelt levelében kérte föl Aranyt, ő is vegyen részt a „drámabíráló választmányban” Jókai Mór, Gyulai Pál, Salamon Ferenc, Tóth Lőrinc, Greguss Ágost, Tóth Kálmán, Czuczor Gergely, Bérczi Károly, Egressy Gábor, Tóth József és Feleki Miklós társaságában.
Érdekes, hogy Arany Koszorúja is hírt ad a bizottságról, melyben ekkor még Arany neve nem szerepelt. Nyilván Salamon Ferencnek is szerepe volt Arany felkérésében, hisz Salamon, mint ekkor már jeles irodalmár és kritikus szorgalmazta leginkább új darabok bemutatását, s azok kellő megrostálását, hivatkozva az eddig bemutatott magyar darabok zömének aggasztó színvonaltalanságára. Így került sor Arany János személyére, miután a bizottságba bekerült a modern magyar kritika nagy triásza: Salamon mellett Greguss Ágost és Gyulai Pál is.
Radnótfáy 1863. augusztus 19-i levelében írja: „a nemzeti színház ügyeit vezető bizottmány részéről vígjátékokra kitűzött 50 arany első és 30 arany második pályadíjra érkezendő eredeti vígjátékok megbírálására fölkért pályabírák nevei” közé őt is felvenni óhajtja. A pályabírák neve így 5 főből állt: Arany, Feleki Miklós, Ráday Gedeon, Salamon Ferenc és Tóth József. Az arra érdemes műveket egy alkalommal be is mutatta a színház, s részben a közönség döntötte el, jó-e a darab. 1863. december 11-én ezt írta Gyulai Pál író, a Koszorú című lap színikritikusa:
„A nemzeti színház részéről kitűzött 50 és 30 arany díjért pályázó vígjátékok megkezdték versenyöket.”
Gyulai Pál: [Jegyzete a Nemzeti Színház-rovatban]. In. Koszorú,1864. jan. 3, 2. évf. 1. sz., 20. o.
Erre pályázott Szarvas Gábor is jeligével, névtelenül. Gyulai Pál hétről hétre beszámolt a versenyről. Itt jegyezzük meg, szerinte ez a „Becsület és szerelem” című mű volt eddig a leggyöngébb, bár, teszi hozzá:
„nyelve jobb, mint némelyik pályatársáé, de cselekvénye rossz, szelleme cynismust árul el, nem csak komikai alapeszméje nincs, de még egyetlen komikai helyzetet sem képes nyújtani.”
Gyulai Pál: [Jegyzete a Nemzeti Színház-rovatban]. In. Koszorú,1864. febr. 14. 2. évf. 7. sz., 165. o.
Nem is csoda a nyelvi pallérozottság dicsérete, hiszen a darab szerzője jeles nyelvész, a Magyar Nyelvőr alapító szerkesztője volt.
Az Arany által is olvasott, elbírált darabok a Nemzeti Színház könyvtárában – ma az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában – lévő szövegkönyvek szerint a következők voltak. Zárójelben az a nap szerepel, amikor a darabot Arany elolvasta:
- [Szarvas Gábor]: Becsület és szerelem. (okt. 5.)
- Egy pár csók. (okt. 5.)
- A szerelmes színész. (okt. 6.)
- Ingyenjegy. (okt. 8.)
- A balekfogók. (okt. 9.)
- Barát a szükségben. (okt. 9.)
- A vadász a veremben. (okt. 14.)
- Egy művész szerelme. (okt. 15.)
- Megnyertem. (okt. 16.)
- A megbékültek. (okt. 21.)
A vígjátékíró nyelvész, a „magyar nyelv őre”, Szarvas Gábor Becsület és szerelem. Vígjáték 1 felvonásban. „Versenyelőadásra elfogadtatott oct. 16-án tartott bizottmányi ülésben Feleky Miklós biz. jegyző.” Arany a darabot 1863. október 5-én olvasta, amint az saját bejegyzéséből kiderül. 1864. január 18-án be is mutatták: a színlapon a cím alatt ez áll: „A nemzeti színház részéről kitűzött 50 és 30 arany pályadíjért versenyző vígjáték 1 felvonásban. Rendező: Szigligeti.”
Jankovits Gyula: Szarvas Gábor mellszobra a Magyar Tudományos Akadémia előtt. A szerző felvétele
„Az 1863 martius 17-dikén újraszervezett drámabíráló választmány ítélete alá bocsátott eredeti színművek jegyzéke” szerint az Arany által bírált és „előadásra elfogadtatott” színdarabok pedig ezek voltak:
- [Szigligeti Ede]: Egy bujdosó kuruc. Eredeti színmű 4 felv.
- Némethy György: A gályarab. Színmű 5 szakaszban.
- Majthényi Flóra: A nők hibája. Vígjáték 1 felv.
- Majthényi Flóra: Április elseje. Vígjáték 1 felv.
- Szigligeti Ede: Nadányi. Eredeti szomorújáték 5 felv.
Ebbe a névsorba nem számoltuk bele a számos elutasított darabot. Természetesen ezek is mind név nélkül szerepelnek.
Végre, 1864. március 7-én kelt levelében, Arany lemond a bizottsági tisztségéről, mondván:
„A már-már lefolyt egy év alatt be kelle látnom, hogy én, ki akadémiai pályamunkákkal és szerkesztőségi temérdek kézirat olvasásával untig el vagyok foglalva, a színházi drámabírálást a szabály szerinti időben épen nem, halogatva is csak egyfelől saját terheltetésemmel, más felől az intézet kárával vihetem.”
Arany János Radnótfáy Nagy Sámuelhez. Pest, 1864. március 7. In. Arany János levelezése (1862–1865). Sajtó alá rendezte Új Imre Attila, Bp., Universitas – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, 2014 (Arany János összes művei XVIII. kötet – Levelezés 4.). 420. o.
S tegyük hozzá, Shakespeare drámáinak fordításaival, s ezzel összefüggésben a nagy vállalkozással, Shakespeare drámáinak kiadásával is jócskán el van foglalva, a Szentivánéji álom – amely még a drámaíró születésének 300. évfordulója alkalmából történő 1864. április 23-i nemzeti színházi első bemutatása után is hosszan foglalkoztatta – vagy a János király és a Hamlet fordításával és kiadásával. Kortársai közül minden bizonnyal még ő tudott a legjobban angolul. Fordítói alapelvéről Tomori Anasztáznak, egykori nagykőrösi tanártársának, barátjának, s a vállalkozás mecénásának írt levele is tanúskodik:
„legyen eszme- és alakhű, mégis szabad.” […] „Jegyzés csak annyi, hogy a szöveg érthetetlen ne maradjon, … de esztétikai kommentárok erdejébe bonyolódni nem kell. A fordító ne csak a színpadot, de az olvasó közönséget is szem előtt tartsa.”
Arany János levele Tomori Anasztáznak. 1858. november 17. In. Arany János levelezése (1857–1861). Sajtó alá rendezte Korompay H. János, Bp., Universitas, 2004. (Arany János összes művei XVII. kötet – Levelezés 3.), 246. o.
A Szentiván-éji álom kézirata a címlapon Arany kézjegyével, 1863. – Színháztörténeti Tár
A bizottság tagjai közt tehát, a több ismert név, mint Jókaié mellett ott van a dévai református lelkész fia, Salamon Ferenc neve is, kivel Arany már jóval korábban, Nagykőrösön vagy még azelőtt ismeretségre jutott. Salamon Ferenc köréhez tartozott továbbá Szilágyi Sándor, vagy inkább, mint azt már korábban kimutattuk, Szilágyi Sándor köréhez tartozott Salamon s részben Arany János is, kivel haláláig meghitt barátságban volt. Szilágyi Sándor visszaemlékezése szerint:
„Közte és Arany közt benső baráti viszony fejlődött ki. Sokat voltak együtt, esztétikai, irodalmi kérdéseket tárgyaltak. A különben zárkózott Arany megnyílt előtte, egyik-másik készülő munkájából olvasott fel neki.”
Szilágyi Sándor: Emlékbeszéd Salamon Ferencz fölött 1825–1892. Századok, 1895 (29), 9. o.
Jankovits Gyula: Salamon Ferenc mellszobra a Magyar Tudományos Akadémia előtt. A szerző felvétele
Továbbá ide sorolhatjuk még az alighanem legjobb, vagy inkább leggördülékenyebb tollú barátot, Szász Károlyt is.
Arany művészetről, költészetről vallott nézeteit Tompának írja a A gólyához című verse kapcsán:
„A költőnek azért, hogy nemzete előmenetét eszközölje, éppen nem szükség a politikától kölcsönvenni eszméket: ő énekeljen, költsön úgy, mintha végcélja nem egyéb volna magánál a költészetnél: már megtette kötelességét nemzete irányában. A nemzet, kinek jeles költői vannak, érezni fogja önbecsét, habár a költemények nincsenek elárasztva politikával, hazafisággal, s egyéb ilyen phrasisokkal. A virágregék épp úgy célra visznek, vagy még jobban, mint a leghazafiasabb költemények”.
Arany János levele Tompa Mihálynak. Nagykőrös. 1853. május 23. In. Arany János összes művei XVI. kötet. Levelezés II. (1852–1856). Sajtó alá rendezte Sáfrán Györgyi, Szerk. Keresztury Dezső. Bp. 1982. 225. o.
Ezeket az elveket érvényesíti színikritikai megfontolásaiban is, a legkülönfélébb, divatos történelmi témákat tárgyaló színművek zömét szavazta le, színvonaltalansága, részben az üres frázispuffogtatás miatt is, de kiállt a komolyabb darabok, mint akár az Egy bujdosó kuruc mellett 1863-ban, amelynek, mint kiderült, nem más, mint Szigligeti Ede (eredeti nevén Szathmári József volt a szerzője, aki korábban, 1848-ban a II. Rákóczi Ferenc fogsága című művével aratott kirobbanó sikert. Pedig ekkor még a cenzúra is jócskán beleavatkozott, s mondta meg, hogy mit lehet, s mit nem, ahogy azt a korabeli cenzúrapéldányok is jól tükrözik, ha csak a Rákóczi-szabadságharccal és a Rákóczival foglalkozó műveket nézzük is. S ne feledjük, Arany írta az egyik legszebb Rákócziról szóló verset, a Rákócziné című balladát szintén 1848-ban.
Ilyen előzmények után, „untig elegendő” elfoglaltságára hivatkozva mondott le Arany a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságában alig egy éve vállalt tagságáról, hogy már 1865 elején, a Szalay László korai halálával megüresedő akadémiai titoknoki állást töltse be, vagyis ő lett az Akadémia titkára. Ekkor még az elnök gróf Dessewffy Emil volt, akit 1866-tól haláláig, 1871-ig a széles látókörű báró Eötvös József követett. Nagyrészt neki köszönhető, hogy az Akadémia valóban „Tudományos” Akadémia lett, vagyis nemcsak irodalmi, hanem az összes tudományágat magába foglaló intézmény. Ekkorra már Arany több, hajdani nagykőrösi tanártársa is az Akadémia tagja volt.
Kis Domokos Dániel
További szakirodalom a témáról a szerzőtől:
- Kis Domokos Dániel: Arany János köre – A művészet és a tudomány határán. In. Szerk.: Balogh Csaba – Windhager Ákos: Hullatja levelét az idő vén fája... Tanulmányok Arany János születésének 200. évfordulójára (Műhelytanulmányok I. évfolyam/1.), Budapest, MMA MMKI, 2019, 19–32.
- Kis Domokos Dániel: Arany János „bizodalmas köre” és hatása a történettudományra. Szerk.: Boka László, Rózsafalvi Zsuzsanna: „Volt a hazának egy-két énekem” ARANY 200 (Bibliotheca Scientiae & Artis 10.), Budapest, OSZK–Gondolat Kiadó, 2018. 54-66. o.
A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész
