A húsvét előtti vasárnap többféle elnevezése – virágvasárnap, pálmák vasárnapja, szenvedés vasárnapja – a nagyhetet nyitó nap történetére, Jézus szamáron való jeruzsálemi bevonulására és az ünnep szimbólumaira utal. A IV. századból van adat arra, hogy ezen a napon a keresztények megtartották az Úr bevonulásának körmenetét, s az Olajfák-hegyéről indulva pálma- és olajágakat lengetve vonultak Jeruzsálembe.

Jeruzsálem az Olajfák-hegyéről – Erődi Béla fényképfelvétele a Vasárnapi Újság 1899. április 2-án megjelent (46. évf. 14. sz.) számában a Digitális Képarchívumban

 „Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.”

Virágvasárnap – Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd című műve a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Virágvasárnap; Krisztus jeruzsálemi bevonulása – Pálóczy György misekönyve, 15. sz.; Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

„Szenvedésednek helyére,
Pompával mégy mint a’ mézre.

A’ mikor Szamárra ültél,
Testünknek zablát vetettél.

Köntöst terítnek elödbe,
Hogy készüllyünk szent Nevedbe.”

Virag vasarnapi processiora, részlet – Katolikus egyházi énekek; Régi magyar költők tára XVII. század; 15/a kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Mikes Kelemen híres Törökországi levelek című művében II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelem nagypénteken történt halálával (1735) kapcsolatban ezt olvashatjuk:

„Virágvasárnap a gyengeség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván, hogy talám több ágat nem fog venni. Hetfün jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta, és dohányzott. De azt csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a háznál való rendben el nem mulatott, se meg nem engedte, hogy őérette valamit elmulassanak.”

Mikes Kelemen: Törökországi levelek, 112. levél, Rodostó, 8. aprilis 1735., részlet  – Mikes Kelemen művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

----

„A nagy király jön! Hozsánna! hozsánna!
Zeng a kiáltás előtte s utánna.
(vagy: Jertek! tiszteljük, hivek! királyunkat,
Im jön, testében hozza váltságunkat.)
Zöld ágakat szeldeljünk útjára;
Békességet hoz népe javára.
Áldott, aki jött az Urnak nevében,
Általa léptünk az Isten kedvébe'.
Békesség ott fenn a mennyországban,
Áldott az Isten a magasságban.”

[444. Virágvasárnap], részlet – Válogatás Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz Énekek című gyűjteményéből a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Jelenet a virágvasárnapi képben Liszt Ferenc Krisztus oratóriumában. Vajda M. Pál fényképe az Operaház Oláh Gusztáv rendezte előadásából, 1938. október 1. – Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár (Digitális Képtarchívum)

„Hazánkban virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás, míg nyugati szomszédaink más vasárnapokon, böjtidőben, leginkább feketevasárnap gyakorolták a szokást. Néhány palóc faluban még az 1950-es években élt a szokás. A kiszehajtás lényege, hogy egy női ruhába öltöztetett szalmabábút körülhordtak, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. Szomszédaink ezt a bábut egyaránt tekinthették a halál vagy a tél megszemélyesítésének. Hazánkban szintén mágikus rítusnak tartották a kiszehajtást, a hozzá fűződő ének azonban inkább tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát: 

Haj, ki kisze, haj!
Jöjj be, sódar, jöjj!”

Tavaszi népszokások; Dömötör Tekla Magyar Népszokások című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

„A zöldág szentelés szokása virágvasárnapon igen fontos szerepet játszott az egyházi szertartásban; mint a XV. századi pozsonyi Missalékból is kitűnik, körmenettel, a nép és az énekesek dramatikus mozdulatokkal illusztrált részvételével zajlott le. Telegdi Miklós is mint a virágvasárnapi ceremónia lényeges alkotórészét említi prédikációjában: »és végezetre bémegyünk a szentegyházba, zöld ágakat kezeinkbe viselvén.« Hazánkban a tavaszi zöldággal kapcsolatosan különböző féldramatikus és köszöntő szokások alakultak ki, s nem világos, hogy ezek mennyiben függnek össze az egyházi ceremóniával, s mennyiben játszott szerepet kialakulásukban a szlovákok (s a délszlávok) tavaszi zöldághordozó szokása, mely a tavasz behozatalát jelképezi.”

A zöldág-hordás; Dömötör Tekla Naptári ünnepek – népi színjátszás című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A Weöres Sándor Tavaszhívogató című híres versében is szereplő, meleget hozó Benedek-nap, eredendően Nursiai Szent Benedeknek (Nursia, 480 körül – Monte Cassino, 547. március 21.), a nyugati szerzetesség megalapítójának halála és temetése napja, „égi születésnapja”. Szent Benedek a hagyomány szerint 529-ben alapította meg a később róla bencéseknek nevezett szerzetesrendet Cassinum hegyén (Montecassino). Itt írta meg a Regulát, a szerzetesi élet szabályait, amely később a nyugati típusú szerzetesség egyik iránymutatójává lett.

Szent Benedek apátot a IX. századtól március 21-én ünnepelték, de már a VIII. század végén megjelent a galliai liturgikus könyvekben július 11. ünnepe, mint a rendalapító születésnapja is. Ennek a gyakorlati oka minden bizonnyal az volt, hogy március 21. mindig a nagyböjti időbe esik. Ezért a ma használatos kettős ünnep, amely szerint történetileg március 21. Szent Benedek ünnepe, ugyanakkor a római katolikus liturgikus naptár 1969 óta hivatalosan július 11-én ünnepli a nyugati típusú szerzetesség atyját, akit 1964-ben VI. Pál pápa Európa fővédőszentjévé nyilvánított.

Szent Benedek apát – Konrad Mörlin imakönyve, Augsburg, 1505; Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

Szent Benedek életét, a még élő szemtanúk történeteiből merítve Nagy Szent Gergely pápa írta meg Dialógusok című művében. Erre a forrásra támaszkodik a Legenda Aurea elbeszélése is, amelynek történetét egyik nyelvemlékkódexünk, az Érdy-kódex is követi.

„A monostorok közül három fent volt egy hegy sziklás meredélyén, s csak nagy üggyel-bajjal cipelhették föl a vizet. A testvérek gyakran kérték Isten emberét, hogy telepítse át a monostorukat. Egy éjszaka egy gyermekkel együtt fölkapaszkodott a hegyre. Sokáig imádkozott, majd három követ helyezett el jelzésül. Mikor reggel hazatért, és a testvérek megint fölkeresték óhajukkal, azt mondta nekik: »Menjetek, és azt a sziklát, amelyen három követ találtok, vájjátok ki a közepén, mert az Úr ott akar néktek vizet fakasztani.« Elmenvén, a sziklát nedvesen találták. Kivájták egy kissé, majd megtelt vízzel, amely mindmáig oly bőségesen árad, hogy a hegy csúcsáról egészen a lábáig folyik.”

[Szent Benedek] (fordította: Déri Balázs)  – A Legenda Aurea című gyűjtemény a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Részlet Szent Benedek regulájából „S” zoomorf (állatalakos) iniciáléval  – In: Bencés szerzetesi szabálygyűjtemény ún. beneventán írással a 13. századból, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (Digitális Képkönyvtár)

Magyarországon még Géza fejedelem idejében telepedtek meg a bencés szerzetesek Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. Az első kolostorépület felszentelése Szent István király uralkodásának kezdeti időszakában történt, amelyről tanúskodik a király 1002-ben kibocsátott adománylevele is. Ebben az oklevélben esik szó arról is, hogy az apátság építését István apja, a 997-ben meghalt Géza fejedelem kezdte el.

„Miután Aszkrik apátot övéivel együtt tisztelettel befogadták, a Vashegy lábánál egy Szent Benedek atyáról elnevezett kolostort épített, ahol mindmáig virul a szerzetesi gyülekezet a regula rendjében, s mivel bővelkedik a fenntartásához kellő mulandó javakban, nincs másra szüksége, csak arra, hogy az övéi és mások lábát az evangélium szerint megmosogassa.”

Szent István király nagyobbik legendája, részlet  – a Gondolkodó Magyarok sorozat Szent István király intelmei című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Pannonhalma látképe – Domenico Mattioli metszete, Simpliciano Bizozeri 1686-ban Bolognában megjelent kötetéből, Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, Apponyi-gyűjtemény (Digitális Képkönyvtár)

Március 21. a csillagászati tavasz kezdete, a napéjegyenlőség ideje.

„Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok, valamint az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Innen a neve »napéjegyenlőség«. (Csak az északi féltekén tavaszkezdet, földünk déli oldalán ez az ősz első napja.) Ettől kezdve napról napra távolodik a Nap az Egyenlítőtől a Ráktérítő felé, sugarai egyre nagyobb szöget zárnak be a földtengellyel, ezért az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok, a délin viszont rövidülnek, és jön a tél.
A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Azt a helyi éghajlati és időjárási viszonyok szerint határozta meg az ember. Mi március 1-jétől számoljuk a (meteorológiai) tavasz kezdetét, a kínaiak a régi keltákhoz és rómaiakhoz hasonlóan február elejétől (febr. 4-e vagy 5-e). Ők a tavasz félidejébe eső napéjegyenlőségi napot az évszak csúcspontjaként ünneplik, a följegyzések szerint legalább az i. e. 2. évezred közepétől fogva.” 

Jankovics Marcell: Kikelet – A Jelkép-kalendárium című kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Tavaszi sétaruha a Vasárnapi Újság 1899. február 5-én megjelent számában (46. évf. 6. sz.) – a Digitális Képtárban

Tavaszt csörög a szarka, tavaszt.
Zöldülni kezd a barna haraszt.

Zsendülni kezd a zsenge határ.
Erőre kap a gyönge bogár.

Szelídülnek az ordas szelek.
Barkákat hány a bokros berek.

Bukfencet vet a játszi patak.
Már csak a hegyen látni havat.

Kányádi Sándor: Márciusi versike  – Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című gyűjteményes kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Az országszerte ismert időjárási regulát, mely szerint a naptárban egymás után következő három szent hozza meg a meleget, a Szegeddel határos Tápéról származó történet összekapcsolja Jégtörő Mátyás alakjával is:

[…] „a hosszú tél után Szent Péter egy zsákba kötve elküldötte Sándorral a meleget a földre. Ment, mendegélt, de már nagyon elfáradt a meleg súlya alatt. Az országút szélén meglátott egy kocsmát, lerakodott és iddogálni kezdett. Egészen megfeledkezett arról, hogy mi járatban van. Szent Péter már megsokallta a földi embereknek a meleg után való sóvárgását és elküldte Jóskát, hogy Sándort keresse meg. Kereste, kereste, végre megtalálta a kocsmában. A bor mellett azonban ő is elfeledkezett arról, hogy miért küldték. Szent Péter már türelmetlenkedni kezdett és Benedeket küldötte utánuk. Ő is elakadt a kocsmában. Szent Péter csak várta, leste, mikor ér a földre a meleg. Lenézett az égből, de a jámbor vándorokat sehol sem látta. Nagyon megharagudott és Mátyást küldötte a földre, de most már korbácsot is nyomott a kezébe. Mátyás hamarosan rájuk akadt a kocsmában, mert nagyon jó kedvük volt és dalolásuk már messzire elhallatszott. Bement hozzájuk, mire szedték sátorfájukat és siettek a földre a zsák meleggel. Hirtelen nagy meleg lett, minden jég megolvadt.”

Március 21. – Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Magyar kikerics, Bencs János fotója a Digitális Képtárban

„Nem szedek én kikericset,
A gólyákat sem bámulom,
Én a tavaszt egészen
új Költői pontról jósolom.
Fölöstökömre a biró
Már nem pálinkát, bort iszik,
Ez legbizonyosabb jele,
Hogy az idő tavaszodik.”

Vajda János: A tavasz jelei, részlet – Vajda János összes költeménye a Magyar Elektronikus Könyvtárban

———

„Benedek napján a század eleji göcseji adatok szerint zsírt és fokhagymát szenteltek, melynek azután gyógyító erőt tulajdonítottak. Szeged környékén a Benedek-napon duggatott hagymát Bertalan napján (aug. 24.) szedték fel, utána a háztetőre rakták, ahol hét nap érte a napsugár és hat éjszaka a harmat. Ennek a benedeki hagymának a főzetével a tífuszos betegek fejét és hasát mosogatták. Rábagyarmaton a marhák felfúvódásának gyógyítására tartották alkalmasnak a Benedek napján vetett hagymát. Időjárásjóslásra is van adat: a bukovinai székelyek úgy vélték, ha ezen a napon dörög az ég, akkor száraz lesz a nyár. A Bács megyei Topolyán a három jeles nap együttes megfigyeléséből vontak le következtetéseket: ha ezekben a napokban kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha nem süt ki, akkor hosszú, lucskos őszre lehet számítani.”

[Március 18., 19., 21. Sándor, József, Benedek] – Magyar néprajz, VII. kötet, Népszokás, néphit, népi vallásosság (Magyar Elektronikus Könyvtár)

A Dávid házából és nemzetségéből származó Szent József názáreti ácsmester, Szűz Mária jegyese, a gyermek Jézus gondviselője volt. József, mielőtt Máriával egybekelt volna, áldott állapotban találta jegyesét. Igaz emberként nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Álmában azonban megjelent az Úr angyala, aki felszólította, hogy vegye feleségül Máriát, hiszen a születendő gyermek a Szentlélektől fogant. Így lett József a Megváltó földi atyja, és a Jézus nevet is ő adta neki.

Roskovics Ignác: Szent József álma. A budapesti józsefvárosi templom falfestményei. In: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 19. sz., 1895. május 12. (Digitális Képarchívum)

„Kérünk, ó, Szent József, vigyázz mindnyájunkra,
Siess a bús árvák vigasztalására.
Halálunk óráján, Szent József, el ne hagyj,
Jézus, Máriával, kérünk, velünk maradj.

Öleld át lelkünket, mint Jézust ölelted,
Midőn Názáretben öröm közt nevelted.
Ó, boldog Szent József, vezess mennyországba,
Hogy ott is koszorút fűzhessünk számodra.” 

Szent József, Szent József. In. Kónya Sándor: Harmatozzatok, egek! Népünk vallásos énekei Észak-Bánságban, Zenta, Thurzó Lajos Közművelődési Központ, 2004. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

———

„József Dávid utóda volt, és Jézus a szintén dávidi családból való Mária fia. De hogy Jézus az ábrahámi és dávidi örökség birtokosa legyen, ezt nem kaphatta Máriától; Mária nem adhatta azt, amije nem volt. Tőle Jézus csak a vér szerinti dávidi származást kaphatta, a szent örökséget Józseftől kellett kapnia. Ez az örökségátadás automatikus volt: mikor József meghalt, Jézusra szállt át az ábrahámi és dávidi örökség. Ebből az következik, hogy József Jézus számára sokkal több volt, mint egyszerű nevelőapa. A szó szoros értelmében nagy üdvtörténeti szerep jutott neki. Az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, mivel ennek az ószövetségi üdvrendnek a lényege az ábrahámi örökség volt.”

Diós István: Szent József. In. Uő: A szentek élete I. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Danaiszky Lőrinc: A józsefvárosi Szent József Plébániatemplom homlokzati szobra. 1820. (Digitális Képarchívum)

 „Egy szóval: dicsőétse az apostolok fejedelme, Szent Péter, kinek noha hatalommal adattak ugyan kulcsok, hogy kötözéssel vagy oldozással tetszése szerént megnyithatja vagy bézárhatja a mennyország kapuit, Szent József pedig nem az Anyaszentegyházon, hanem az Anyaszentegyház fején, fejedelmén, a Krisztus Jézuson atyai hatalommal uralkodott. A kisded Jézus pedig mintegy szolgája vala (úgymond Szent Lukács) Szent Józsefnek, és valóságosan tútorságára bízattatott; következik, hogy Szent József hatalma is eziránt sokkal nagyobb volt.”

Csúzy Zsigmond: Dicsőséges Szent József [1723]. In: Nagykarácsony, kiskarácsony. Magyar ünnepek. Összeállította: Lukácsy Sándor, [Pécs], Jelenkor, 1999. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Szent József többek között a jó halál, a házasság és a család, a jegyesek, az árvák, valamint az iparosok (különösen a famunkások: favágók, ácsok, asztalosok, koporsósok, majd a munkásság) patrónusa. A kis Jézussal a karján, továbbá liliommal, pálmával, ácseszközökkel, kizöldellő bottal szokás ábrázolni. A középkor Mária-ciklusaiban föltűnik ugyan, de csak a háttérben, szinte mellékszereplőként. A barokk művészetben már méltó kifejezésre talál.

Franz Anton Maulbertsch: Szent József halála.  Oltárkép a budai trinitárius templomból 1767 körül, Magyar Nemzeti Galéria. In: Kétfejű sas. A Habsburg-uralom Magyarországon: 1699–1790, (Encyclopaedia Humana Hungarica, 6.), 2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„A középkorban József még nem részesült abban a nagy tiszteletben, amely később, így napjainkban is osztályrészül jutott neki. Ennek több oka van. A karácsony ünnepe és hagyományvilága elsősorban Máriát és Fiát veszi körül nagy hódolattal. Az alázatos József meghúzódik a betlehemi istálló homályában. Az Egyház attól tartott, hogy József misztériumát az egyszerűbb hívek félreértik. Kizárólag az ő személyét magasztaló ábrázolások a középkor szakrális művészetéből szinte teljesen hiányzanak.”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Szent József tiszteletének fölvirágoztatásáért kezdetben elsősorban a ferences rend tette a legtöbbet. Az eredetileg ferences szerzetes, IV. Sixtus pápa 1479-ben vette fel Szent József nevenapját a liturgikus naptárba, azaz avatta március 19-ét hivatalosan is a szent elismert ünnepévé. A pápai jóváhagyás nyomán a József-kultusz terjesztésében más rendek is részt vesznek, főként a kármeliták, különösen pedig Nagy Szent Teréz. IX. Pius pápa 1870-ben, a pápaság egyik legválságosabb időszakában az egyetemes egyház védőszentjévé választotta. Szent József továbbá Csehország (1654), Bajorország (1663), A Habsburg Birodalom és a Habsburg-ház patrónusa – és ma Ausztria – (1675) egyik védőszentje is.

Roskovics Ignác: A magyar szentek hódolata Máriának és Józsefnek. http://keptar.oszk.hu/036500/036596 A budapesti józsefvárosi templom falfestményei. In: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 19. sz., 1895. május 12. (Digitális Képarchívum)

„Számos katolikus vidékünkön József napja tavaszkezdetnek számít. Kalendáriumi eredetű verses sentencia József kedvessége: jó év kezessége (Szeged, Bókaháza). Akadnak Szegeden, akik télidőben nem iparkodnak házuk előtt és udvarukban a hó eltakarításával. Ha valaki szemükre veti, tréfásan így védekeznek: nem vergődök vele, majd mögfogadom Szent Józsefot, majd elhordja ő. Tanyaiak szerint a cigány is azt mondja: Szent József után, ha pörölyvassal ütögetik is a földbe a füvet, akkor is előbújik.”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

———

Megint fenn a huszár.
Dörgeti a kaput.
Szent Péter a kulcscsal nagy ijedten kifut.
De a huszár vele már szóba se áll ám;
– Szent József! – így rikolt, – kedves urambátyám!

Meghallja Szent József. Ott üldögélt éppen
az öreg szentekkel egy felhő ölében,
s beszélte az essőt, hova mennyi kéne:
falura, városra, vetésre és rétre.

Felnéz és szól:
– Szent Péter barátom,
ereszd be, mert hívem ahogy látom.
Mit tegyen Szent Péter: ajtót nyit morcosan.
Bedöndül a huszár csákósan, kardosan.

Gárdonyi Géza: Huszár a mennyországban. Népi mese. In: Uő: Április. Költemények, Budapest, Dante, (Gárdonyi Géza munkái), [1930]. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

1848. március 15. a forradalmat elindító nap – jelkép; a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. Az 1860-as évek – a Bach-rendszert (1850–1859) fölváltó politikai enyhülés – óta a magyarság nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom.

Ünnepély Budapesten Huszár Adolf Petőfi-szobra előtt az 50. évfordulón, 1898-ban  – Weinwurm fényképe a Vasárnapi Újság 1898. március 20-án megjelent számában a Digitális Képtárban

Március 15. a Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében nemzeti ünnepünk, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, a szabad magyar sajtó napja. 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit, a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot.

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Kiálts fel érzés! mely nyögél
Elfojtott, vérző szív alatt.

Oh, jőjetek ki, láncra vert rabok,
Lássátok a boldog, dicső napot,
S a honra, mely soká tűrt veletek,
Derűt, vigaszt és áldást hozzatok.

Vörösmarty Mihály: Szabad sajtó (1848. március 15–16.)  – Vörösmarty Mihály összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„[…] Forradalom van Bécsben? Micsoda ostorpattogtatás ez az erekben folydogáló magyar vérnek. Elkergették Metternichet! Ah, tehát őt is, nemcsak Lajos Fülöpöt. Istenem, milyen szép a világ e jámbor Lajos Fülöp és a furfangos Metternich nélkül! Az emberek egyszerre rózsaszínűnek láttak mindent. Az ifjak egymást ölelték. Hát már a bécsiek is dolgoznak, csak mi vagyunk tétlenek? Pokolba a formákkal! – Cselekedjünk, uraim! Ne tétovázzunk tovább, polgártársak! Ez a Petőfi fanatikus hangja volt. Az ifjak felugráltak. Úgy van, cselekedjünk! Munkára fel! Vezessetek bennünket!”

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Kilencedik fejezet, Egy kis hullámzás , részlet – a teljes mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A Pilvax kávéház; a márciusi ifjak törzshelye – a forradalom napjaiban  – a Digitális Képtárban

„Korán reggel volt: borús, esős idő. Petőfi az elmúlt éjjel megírta költeményét: »Talpra magyar, hí a haza!« Én pedig a pesti tizenkét pontját a fiatal Magyarországnak: »mit kíván a magyar nemzet?« a nép által megérthető magyarázattal alakítottam át. A tizenkét pont összeállítása Irinyi József műve volt, ki azt a Pesti Kör elé terjeszté. A kérdés csak az volt március 15-ikének reggelén, hogy mi történjék e tizenkét pontos petícióval. Apelláljunk a népre! Ez volt közös megegyezésünk. Vasvári Pál kezében elefántcsont-fogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kirepült a botjából s az én falam szögletében állt meg a hegyével. »Jó ómen!« Előre a vassal! S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1848-iki március 15-ike: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.”

Jókai Mór: A márciusi fiatalság (Visszaemlékezés),  részlet – Jókai Mór Írói arcképek című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban

1848. március 15. – Petőfi napja. A költő a népmozgalom élére került ezen a napon. Az ő kezdeményezésére határozták el a márciusi ifjak, hogy a március 19-ére tervezett népgyűlést – tekintettel a bécsi forradalom hírére – azonnal meg kell tartani.

„Ezt a napot »Petőfi napjának« nevezte a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végig küzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága elleneseivel. Petőfi merész föllépése nélkül ki tudja meddig elforgatták volna a politikusok a szóbeszéd archimedesi csavarát. Egy reggeltül estig tartó fényes álom volt ez az egész nap. Egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj! Mint két egymáshoz láncolt fegyvertárs, mentünk e nap fátuma elé, Petőfivel.”

Jókai Mór: Petőfi Sándor élete és költeményei,  részlet – Jókai Mór Írói arcképek című munkája a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Petőfi Sándor. Barabás Miklós metszetéről készült fotókópia, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár – a Digitális Képkönyvtárban

Március 15-ét eredményei „örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben” – írta naplójában Petőfi még aznap éjjel. Március 16-ára keltezett versében pedig ezt olvashatjuk:

„Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.”

Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848, részlet  – Petőfi Sándor összes versei a Magyar Elektronikus Könytárban

Az Arany és Petőfi legendás barátságáról tanúskodó levélváltásban az 1848. március 21-én keltezett „Öcsém, Jankó!” megszólítású levelében Petőfi Sándor így ír Arany Jánosnak:

„[…]Forradalom van, barátom, s így képzelheted, mennyire vagyok elememben! ...Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást; márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószabadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket. Hah, ha láttad volna, midőn a comité du salut publicből a deputáció megjelent ezrek és ezrek kíséretében a követeléseivel, milyen halvány volt s mint reszketett a nagyméltóságú helytartótanács!...”

Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz, részlet, Pest, március 21. 1848.  – Olvastam, költőtárs... Arany és Petőfi levelezése prózában, versben a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Petőfit és családját ábrázoló fénykép – Fent: Petrovics István (1791–1849); Petrovics Istvánné Hrúz Mária (1791– 1849); középen: Petőfi Sándor (1823–1849), Petőfi Zoltán (1848– 1870) és Petőfi Sándorné Szendrey Júlia (1828–1868); lenn: Petrovics István (1825–1880); Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár – a Digitális Képkönyvtárban

„Röviden s ritkán beszélt [Petőfi], de a tömeget mindig megragadta szavai eredetisége és nézetei szélső határozottságával. Jól állt neki a beszéd s az a különös s ritka sajátsága volt, hogy a leglázítóbb szavakat a legteljesebb külső nyugalommal mondta el, minden hadonászás, heveskedés nélkül, mint ez többnyire az izgató szónokoknál látható. De hangján a legvalódibb meggyőződés, a belső tűz volt érezhető; látszott, hogy az embernek a forradalom olyan sajátlagos természete, mint a Vezúvnak az olykori tűzhányás, mely elborítja a mezőt, míg a hegy maga nyugodtan áll. Csakugyan, hogy ő is volt a legszélső forradalmár egész Magyarországon, aki proklamálta már 1848. márciusban azt, mit mások még 49-ben is koránlottak.”

Vajda János: A forradalom szónokai, részlet – Vajda János Egy honvéd naplójából című írása a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Március 15. estéjén a Nemzeti Színház a Bánk bánt tűzte műsorra a „közönség kívánatára.” A produkció azonban félbeszakadt, s a spontán szerveződő műsorban Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának híres kórusa, ismert népszínművek néhány dala, valamint a Himnusz és a Szózat zenéje is elhangzott. Utóbbi kettő a Nemzeti Színház korábbi pályázataira készült.

A Nemzeti Színház belseje, a Pesti Divatlap 1846. 47. sz. melléklete  – A színpadon ismeretlen, feltehetően magyar történeti tárgyú opera jelenete látható, esetleg Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából, Országos Széchényi Könyvtár, Színháztörténeti Tár  – a Digitális Képkönyvtárban

„Drága, szép, vad hónap,
mely még hóval csapkod,
De félkézzel már a rügyek selymén kapkod,
Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,
S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.”

Tóth Árpád: Március, részlet  – Tóth Árpád összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„Isten szolgáinak szolgája”: így nevezte magát Nagy Szent Gergely pápa, a korai keresztény egyház egyik legkiemelkedőbb személyisége, aki – Szent Ambrus, Szent Jeromos és Szent Ágoston mellett – az ún. négy nagy nyugati egyházatya egyike, s akinek halála napja (604. március 12.) mindmáig Gergely napja a kalendáriumban. Nagy Szent Gergely pápát, mivel március 12. a nagyböjt idejére esik, a Katolikus Egyház 1969 óta szeptember 3-án ünnepli.

A Rómában született előkelő származású Gergelyt 590-ben választották meg pápának, azonban, amint legendája elbeszéli, nem akarta vállalni a feladatot:

„Mivel Isten egyháza nem maradhatott vezető nélkül, a tömeg egyhangúlag Gergelyt választotta meg pápának, bár ő minden erejéből tiltakozott. Amikor fel akarták szentelni, és a pestis kegyetlenül pusztította a népet, beszédet intézett hozzájuk, körmenetet tartott, litániákat rendelt el, és arra buzdított mindenkit, hogy sokkal buzgóbban imádkozzanak az Úrhoz. Amikor az egész nép összegyűlt és együtt imádkozott, olyan erővel kezdett tombolni a vész, hogy egyetlen óra alatt nyolcvan ember lehelte ki lelkét. Gergely azonban tovább buzdította őket, hogy ne hagyják abba az imádságot mindaddig, míg az isteni könyörületesség el nem űzte a járványt. Miután a körmenet véget ért, el akart szökni, de nem tudott, mert éppen őmiatta őrizték éjjel-nappal a város kapuit. Végül ruhát cserélt, és rávett néhány kereskedőt, hogy egy szekérre tett hordóban vigyék ki a városból. Az erdőbe menekült, barlangok rejtekére, s három napig ott bujkált. Amikor minden zeget-zugot átkutattak utána, az égből egy fényesen ragyogó oszlop nyúlt le rejtekhelye fölé, melyen angyalok szálltak föl s alá. Egy remete meglátta ezt, a nép elfogja, magával viszi, és pápává szentelik.”

[Nagy] Szent Gergely (fordította: Madas Edit) – A Legenda Aurea című gyűjtemény a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Nagy Szent Gergely pápa (miniatúra), fotó: Hapák József. In: Konrad Mörlin imakönyve, Augsburg, 1505, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

A Konrad Mörlin imakönyvében is ábrázolt ún. Gergely-mise jelenetkép alapja a Legenda Aureában elbeszélt történetben szerepel:

„Egy asszony minden vasárnap kenyeret ajánlott fel Szent Gergelynek. Amikor Gergely mise alatt az Úr Testét nyújtotta neki, mondván: „A mi Urunk Jézus Krisztus teste vezessen el az örök életre”, ő illetlenül fölnevetett. Gergely rögtön visszahúzta kezét az asszony ajkától, s az Úr testének e darabkáját, megfordulva, az oltárra tette. Később a nép jelenlétében felelősségre vonta, hogy mi okból merészelt nevetni. Az így felelt: „Azért nevetek, mert az Úr testének nevezed azt a kenyeret, amelyet saját kezemmel gyúrtam.” Ekkor Gergely az asszony hitetlensége miatt leborult imádkozni, és fölkelve látta, hogy a kenyér egy emberi ujjá változott. Így térítette vissza hitéhez az asszonyt. Ismét imádkozott, s látta, hogy a hús visszaváltozott kenyérré. Ekkor odaadta az asszonynak, hogy magához vegye.”

[Nagy] Szent Gergely (fordította: Madas Edit) – A Legenda Aurea gyűjtemény a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A történet később módosult és kiegészült Gergely pápa látomásával, mely szerint misézés közben Krisztus leszállt a keresztről és vérét a kehelybe töltötte. A 15. századtól a jelenetet úgy ábrázolták, hogy a pápa vagy az oltár előtt térdelve imádkozik, vagy épp az úrfelmutatást végzi, amikor megpillantja az oltár fölött a szenvedő Krisztust, akinek oldalsebéből a vér az oltáron lévő kehelybe ömlik. Nagy Szent Gergely az addig szájhagyomány útján terjedő egyszólamú latin egyházi énekeket összegyűjtette, és azokat beiktatta a misék rendjébe. Róla kapta nevét a gregorián éneklés, ő maga pedig himnuszokat is írt, melyeket beiktatott a zsolozsmába.

„Ki minden fénynek Atyja vagy
és a napokra fényt derítsz,
s az ős-fény kezdetével e
világnak adtál kezdetet,

s nappá avattad, ami a
reggelt az estéhez köti -
sötét káosz csúszik reánk:
hallgasd meg zokogó imánk!”

Nagy Szent Gergely pápa Alkonyi himnusza (fordította: Babits Mihály) a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Nagy Szent Gergely egyik utódja, IV. Gergely pápa (827–844) rendelte el, hogy nagy tekintélyű elődje ünnepnapja az iskolás gyerekek ünnepe legyen. Ehhez kapcsolódik a gergelyezés szokása is. Március 12-én a gyerekek köszöntő, adománygyűjtő dramatikus játékot adtak elő, melynek kezdetben tanulók toborzása volt a célja.

„Az iskolás gyermekek köszöntőinek, dramatikus játékainak külön időpontja Balázs-nap (február 3.) és Gergely-nap (március 12.). A XVII. század óta gyakran szólnak a feljegyzések a gergelyjárásról, balázsjárásról. A kettő közül a gergelyjárás szokása a régebbi és elterjedtebb, valaha egész Közép-Európában és Nyugat-Európában igen népszerű volt. E nap az iskola téli időszakának befejező napja volt, s egyben a mezőgazdasági munka egyik kezdő napjának is tekintették. Gergely pápát, az iskolák patrónusát püspöki ruhában személyesítették meg, az iskolások katonás rendben, néha lovon vonultak fel. Ezen a napon kirándulásokat is rendeztek.”

Gergelyjárás, Balázsjárás  – Dömötör Tekla Naptári ünnepek – népi színjátszás című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„Szent Gergely doktornak
Híres tanitónknak
Az ő napja:
Régi szokás szerint
Menjünk
Isten szerint
Iskolába.”

[Szent Gergely doktornak…]  – A Magyar népdalok című kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A napjainkban vegyes érzelmeket keltő nőnap története százötven évre tekint vissza. 1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és munkaidő-csökkentésért és az emberhez méltó munkakörülmények megteremtéséért. Az első nőnapot 1909. február végén ünnepelték meg az Egyesült Államokban. Az 1857-es női munkások sztrájkjára emlékezve 1910 augusztusában Koppenhágában a II. Internacionálé VIII. kongresszusán Clara Zetkin javaslatára határozták el a Nemzetközi nőnap bevezetését. 1911 márciusában már több nyugat-európai országban is megünnepelték a nőnapot, de március 8. mint a Nemzetközi nőnap dátuma véglegesen csak hét évvel később honosodott meg, amikor 1917-ben ezen a napon – közvetlenül a polgári forradalom kitörését megelőzően – tüntettek a nők kenyérért és békéért Oroszországban. Hazánkban a nőnapot 1914-ben ünnepelték meg először országosan. Magyarországon a szocializmus évtizedeiben erősen munkásmozgalmi színezetű ünnep mára a nők ünnepe lett, amikor a beköszöntő tavasz jegyében a nőket virággal köszöntik a férfiak.

Rohanjunk a rohanó időkkel. Szépségápoláshoz a Dido kell!  – Földes Imre plakátja az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárából, [1914] a Digitális Képkönyvtár oldalán.

„A dualizmus korával foglalkozó művelődéstörténeti kutatások egyik fontos kérdésköre, hogy hogyan szervezték meg az egyre inkább és egyre intenzívebben öntudatra ébredő nők művelődési lehetőségeiket Magyarországon. […] A korabeli nőmozgalmi törekvések bázisaként működő Feministák Egyesülete (FE) 1904-ben alakult meg, kiválva a Nőtisztviselők Országos Egyletéből (NOE), Schwimmer Róza és Glücklich Vilma vezetésével. Általános és legfontosabb célként a nők választójogának kivívását fogalmazták meg, de hangsúlyos szerepet kapott a nők gimnáziumi és egyetemi képzésének engedélyezéséért majd kiterjesztéséért folyó küzdelem, az anya- és csecsemővédelem, a nővédelem, a női munka elősegítése is.”

Dr. Kereszty Orsolya: Változó női szerepek: család és házasság reprezentációi.  – „A Nő és a Társadalom” folyóiratban (1907–1913). In: Társadalmi nem és oktatás. Konferenciakötet, szerk.: Kéri Katalin, Pécs, PTE BTK „Oktatás és társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola, 2011. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Rippl-Rónai József: Kalitkás nő – Száz szép kép sorozat 29. Szerk.: Laskay Gabriella (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Puszta ránézésre is szembeötlő, hogy a múlt század végén ábrázolt »emancipált nő« alakja mennyire hasonlóan került a magyar, olasz, angol, német és egyéb újságokba. »Ő« az, aki a korabeli tusrajzokon, grafikákon – bár divatos ruhát és frizurát visel – számos férfias vonással és kellékkel rendelkezik (cvikker, kalap, stb.). Ami még ennél is szembetűnőbb, hogy rendkívül »férfias« dolgokat cselekszik: az 1881-es olasz rajzon dohányzik, kávézik és újságot olvas, (természetesen »Emancipáció« címűt...); az 1882-es angol lapban a német hölgy ír, olvas, politizál, szivarozik (annyira, hogy észre sem veszi, amint kutyája széttépi a ruhája alját...); az 1872-es magyar lapban az ábrázolt amerikai hölgy bírósági tárgyalást vezet, az Uj Idők 1898-as rajzain pedig még több tevékenység közepette láthatjuk. Biliárdozik, iszik, parancsolgat és dohányzik, kártyázik, újságot olvas. Tulajdonképpen csak a szoknyája különböztetné meg a férfiaktól, ha nem lenne mellén egy szopó kisgyermek. (Az amerikai bírónő mellett is ott ül.)”

Kéri Katalin: Az emancipált nő ábrázolása. – In. Uő: Érdekességek a nők történetéből, IQDEPO, Pécs, 1996. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Nem egyformák az asszonyok. – Grafikai plakát az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárából, [1926] a Digitális Képkönyvtár oldalán

„A nő sokoldalúságáról különösen az 1893-as chicagói világkiállítás tanúskodott. A női iparművészeti kiállítás pompás pavilonját női építészek tervezték; a kiállított tárgyak, amelyeket kizárólag nők készítettek, művészi kivitelükkel, ötletességükkel általános sikert arattak. A nők már a találmányok területén is jelentékeny eredményekre hivatkozhatnak, s bizonyos, hogy a jövőben még többre lesznek képesek. Egy amerikai szaklap felsorolta a nőktől származó találmányokat, amelyek közt ilyenek szerepelnek: tökéletesített fonógép, rotációs szövőszék (rotary loom), amelynek háromszor akkora a teljesítőképessége, mint a közönséges gépé; láncelevátor, csavargőzösökhöz való forgattyú, mentőkészülék tűzvész esetére, gyapjúmérleg, mely egyike az eddig feltalált legérzékenyebb gépeknek, és amely felbecsülhetetlen érték a gyapjúipar számára, hordozható víztartály tűzoltáshoz, olyan eljárás, amellyel a gőzgépek fa és szén helyett petróleummal fűthetők, javított szikrafogó mozdonyokhoz, vasúti jelzőkészülék útkeresztezésekhez; tűz nélküli vagonfűtési rendszer, olajozó nemez (lubricating felt) a súrlódás csökkentésére (vasútnál), írógépfajta, tengerészeti jelzőrakéta, tenger alatti teleszkóp, magasvasutakra felszerelhető hangtompító készülék, füstemésztő, papírzacskó-hajtogató gép stb. Különösen varrógépeken hajtottak végre a nők sok tökéletesítést, például alkalmassá tették vitorlák és vastag posztók varrására, feltaláltak egy befűzőkészüléket, egy bőrvarró gépet stb. Az utóbbi találmány olyan nő nevéhez fűződik, akinek New Yorkban évek óta szíjgyártó műhelye van. A tenger alatti teleszkóp, melyet Mather asszony talált fel és leánya tökéletesített, igen nagyfontosságú találmány, mert lehetővé teszi a legnagyobb hajók gerincének vizsgálatát is, anélkül, hogy a hajót szárazdokkba kellene vontatni. Segítségével a hajó fedélzetéről meg lehet vizsgálni elsüllyedt hajóroncsokat, meg lehet látni hajózási akadályokat, torpedókat stb.”

Bebel, August: A nő és a szocializmus. – Idézi: Tollam szivárványba mártom. (Források az európai nőtörténet köréből az ókortól a 20. századig). Szerk.: dr. Kéri Katalin (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Rózsahegy-fonógyár. Itt kaphatók a Magyar Textilipar R. T. gyártmányai.– Grafikai plakát az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárából, [ante 1914] a Digitális Képkönyvtár oldalán

„Budapest feministái számára jegyezzük le ezt a nevet. Nagy asszony volt s élt 1789-ben. Ő vezette Mária Antoinette elé a nők küldöttségét. Tizenhét pontba foglalták a nők felszabadulásuk hiszekegyét. Aztán 1793-ban a konvent ki is mondta a legteljesebb egyenjogúságot citoyen és citoyenne között. Győzött Olympe de Gouges, de a törvényből sohse lett törvény. És most Párizsban a tanácskozó feministák könnyesen gondoltak Olympe de Gouges-ra. Ez asszony úgy halt meg, hogy fölszabadítottnak hitte a nőt. És ma még szinte egész Európában ott tart a nőkérdés, ahol Olympe de Gouges előtt. Vajon az önző férfiállat az oka? Vagy a báblelkű asszony? Vitázni haszontalan volna. Egy bizonyos: a legnagyobb igazságoknak leghosszabb és legkínszenvedőbb az útjuk.”

Ady Endre: A Szajna mellől: Olympe de Gouges (Budapesti Napló, 1906. július 5.)  – In: Összes művei. Cikkek, tanulmányok. 8. kötet (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Schicht-féle gyertyák. – Grafikai plakát az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárából, [ante 1914] a Digitális Képkönyvtár oldalán

„Egyszer egy ilyen tartalmú cédulát kaptam Hellától: »Kérlek, valami rendkívül fontos ügyben tanácskoznom kell veled; jöjj tízpercben a hátsó folyosóra! Irodalmi ügy. Mély titoktartás!« – Erre végképp és reménytelenül összezavartam a törtek osztását, egy nagy poca is esett a számtanirka közepére, és jó tiszteletesünk udvariatlanul »kis malac«-nak nevezett. De végre is csengettek; összedugtuk a fejünket Hellával a kis folyosón. »Nézd, kérlek – mondta komolyan –, elhatároztam, hogy egy lapot fogunk szerkeszteni. A bátyámék is csinálnak, a hetedikesekkel együtt; az övéknek Haladás lesz a címe, és litografáltatni fogják a megyeházi hajdúval; már előfizetőjük is van.« […] Egy hét múlva azután új tervvel jött Hella. Otthon valahogy szót ejtett a mi lapunkról a bátyja előtt; az leintette ugyan, és apásan utasította a főzőkanálhoz, de diákbarátja és szerkesztőtársa a Haladás-nál másképp gondolkozott. Az épp akkor készült cikket írni a »nőemancipáció«-ról; igen, miért ne dolgozhassanak a kiválóbb szellemű nők is az emberi haladás érdekében? Vége az lett, hogy meghívtak bennünket, »kiválóbb szellemű nők«-et a lapjukhoz munkatársnak, és elhatározták, hogy egy Hölgyvilág című mellékletet is adnak, és azt mi, nők, fogjuk írni, vezetni, szerkeszteni.”

Kaffka Margit: Hölgyvilág.  – In. Uő: Csendes válságok, Budapest, Szépirodalmi, 1969. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Alig négy év múlva lesz épp kétszáz esztendeje annak, hogy 1817. március 2-án megszületett Nagyszalontán a magyar irodalom szellemi életének „sugárzási központja”, hunyt mesterünk, vagyonos Atyánk, a törékeny testben nagy lélek, szilárd, büszke büszke velszi bárd - ARANY JÁNOS.

Arany János fényképe az OSZK Kézirattárának Arcképgyűjteményéből, é.n. a Digitális Képkönyvtár oldalain.

„Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?
Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.
Az iskolákban nem tanulni, hiába,
Ilyet... a természet tanított tégedet.”

Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz, 1847 (részlet)  

Születése 100 évfordulóján, a Nyugat 1917. évi 5. számában (március 1.) többen is köszöntötték Arany Jánost.

A Nyugat Arany-emlékszám (1917. március 1.) címlapja az Elektronikus Periodika Archívumban.

„Mikor, a magyarság e nagy művészének születése napján, az ember hálát ad a sorsnak, hogy maga is a költő megérthetői közzé született: e napra mégsem sajnálna idegen lenni, de olyan tudója a magyar nyelvnek, hogy Arany Jánost megérthesse. Igaz, hogy ez szinte lehetetlenség. Egyrészt maga a magyar nyelv, s tán még mai nyelvészeti állapota olyan, hogy ennyire alig tanulhat bele, aki bele nem született. Másrészt idegen nyelvet különben sem lehet annyira megtanulni, hogy bár a legavatottabb idegen felé egészen ugyanaz zengjen szavaiból és mondataiból, és zengjen mindaz, mint a beleszületett felé. Harmadrészt: a szavakkal, a mondatokkal s a betű szerint való értelemmel alkalmasint ezen zöngék is együtt teszik a költői műdarabot. Mindazonáltal, s levonva mind e levonandókat, nem ártana (s tán éppen az Arany János művészi megbecsültetésének nem), ha magyar szem egy napig, egy ítéletre úgy tudná költészetét ügyre venni, mint tudja avatott idegen az idegenét, mint tud műveltebb fehér ember nézni olasz képet, hallgatni német zenét, ha nem is érzi közben ugyanazt és mindazt, mit az olasz, mit a német ember.”

Ignotus: Arany. 1817–1917. március 2. A teljes szöveg a digitális Nyugatban a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.  

Üdvözlet Nagyszalontáról. Toldi Miklós tér az artézi kúttal (képes levelezőlap, 1909, Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár) a Digitális Képkönyvtár oldalán.

„Mit vétettem azzal, hogy kikeltem bátran
És korcs udvaráért a királyt dorgáltam -
Melyben már alig van egy jó magyar bajnok,
Csak holmi lyányképű, ugrándozó majmok?
Fájt, hogy a magyarból olasz bábot csinál,
És szemébe mondtam: ez nem szabad, király!
Ha megromlik a nép régi jó erkölcse:
Mit ér a világnak csillogó kenőcse?

Nem vénség az, ami engem sírba teszen,
Régi kardját, íme, most is birja kezem,
Fájdalmim, ha vannak, nagynéha gyötörnek:
Óh, ez a penészes tunyaság, ez öl meg!
Nem áhítom én a nagy király kegyelmét -
De Lajost szerettem... most is szeretem még;
Hozzá vonz a lelkem... Mi haszna? mi haszna?
Bújj el öreg: halj meg; ne nyisd szád panaszra.”

Arany János Toldi estéje, Negyedik ének (részlet) a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain. 

Nagyszalonta. Csonka-torony. Arany János emlékszobák (képes levelezőlap, 1909, Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár ) a Digitális Képkönyvtár oldalán.

„Valami nagy megilletődöttség
szokott erőt venni rajtam,
valahányszor ott járok a szalontai
Arany János-múzeumban.
[…]
S ott a fogas, s a fogason a kalapja!
Molyrágta és por porosul karimáján.
Ekkor biztatni kezdett az ördög:
Mi lenne, ha fölpróbálnám?

Föl kellene próbálni... föl!
„Tárgyakhoz nyúlni!”, de hátha...
Én istenem, de jó lenne,
ha ez a kalap találna.

Fölpróbáltam. Nyakamig ért.
Nagy volt, szörnyen nagy és örök.
Néztem, néztem, s még tán el is mosolyodtam:
No de sebaj, belenövök.”

Kányádi Sándor: Arany János kalapja. (részlet)

Márciustól minden elsején a beköszönő hónaphoz kapcsolódunk összeállításunkkal.

„Köszöntlek kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya.
Kedves hónapom vagy te nékem. Te vagy az egyetlen, akit hívunk és akit epedve vár mindenki. Felőled álmodoztam én is a télen a kályha mellett, és a tűzbe mélázva tűnődtem: hol vannak virágaid? hol vannak madaraid? mit csinál most a fecskénk? és mit csinál most a gólyánk?”

Gárdonyi Géza: Az én falum. Március  – Az idén 150 éve született író művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Áprliy Lajos (1887–1967): Március. Az autográf verskézirat képe Nyugat-honlapunk egyik galériájában. (Az eredeti dokumentum: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár)

„Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hó fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a március fogalmához kapcsolta az emberiség, s ennek megfelelő babonás szokásokat fejlesztett ki márciusban. Így március 15-én, a hírneves „március Idusán” ülték meg Itáliában az Anna Perenna ünnepét, aki eredetileg valószínűleg valamilyen holdistennő lehetett, s ünnepe az örökké kihunyó, majd újra feltámadó éjjeli istennőt dicsőítette.”

Supka Géza: Kalandozások a kalendáriumban. A háborús hónap. – A kötet digitalizált változata a Magyar Elektronikus Könyvtárban. 

[Március]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Fordul a Hold: fordult tavaszra a mord tél,
De tavasszal is még fúhat kedvetlen szél.
Nyisd fel mindkét szemed; mert aki fél, az él.”

Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre/Martius (Magyar Elektronikus Könyvtár)

1835. február 28-án fejezte be és írta alá az úgynevezett Régi Kalevala előszavát Elias Lönnrot (1802–1884), aki a finn népi epika teremtési és hősénekeiből nemzeti eposzt állított össze a romantika hajnalán.

A kecses kacsamadárka
Ott repesve, szálldogálva,
Észreveszi kék víz tükrén
Vízasszonya térdit tüstént,
Véli: pástos emelkedő,
Gyepesedő kis dombtető.

Csak repesget, csak szálldogál,
A térdfőre lassan leszáll,
Fészkit rajta meg is rakja,
Aranytojást tojik abba.

Kotlik, ül, tojásit költve,
Azt a térdfőt melengetve,
Ül egész nap, másnap is ül,
Harmadnap is azonfölül:
Már akkor a Vízasszonya,
Véli, térde lángra lobban,
Minden íze olvadóban.

Itt a térdén egyet rándít,
Tojás mind a vízbe szédül,
Tenger habjai közé dül,
Cserepekre hull csörögve,
Száz darabra zúzik össze.

A világ kezdete és Vejnemöjnen születése (részlet). In: Kalevala. Szemelvények a finnek naiv eposzából. [vál. Ottó Kuusinen], [ford. Vikár Béla], Budapest, Európa, 1970.

A Kalevala 50 énekre bővített új változata 1849 után az európai kultúráknak és irodalmaknak is mintát adott, s a XIX. század utolsó harmadától pedig a Kalevala világára és hőspanteonjára épült a több hullámban klasszicizálódó és megújuló finn nemzeti identitás, a finnek önképe és a világ más részein róluk alkotott kép is.

Ha beleolvasunk a Kalevala immár öt teljes magyar fordításba – Barna Ferdinánd: 1871, Vikár Béla csengő-bongó szecessziós szövege: 1909, az erdélyi Nagy Kálmán: 1972, Rácz István: 1976 és a Münchenben élő Szente Imre: 1987 – vagy a számos részletfordításba a legelsőtől, Reguly Antalétól (1847) kezdve, mi is a finnekkel ismerkedünk.

Vikár Béla (1859–1945) arcképe. Fénykép, Budapest, fotó: Strelisky Sándor, 1917 Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár.

A finn nemzeti kulturális kánon alapművének születésnapja (vö.: nálunk a Himnusz születésnapja) a finnek számára nemcsak Kalevala-élményeik – számos rövidített átdolgozás, az epizódok önálló irodalmi földolgozásai, képzőművészeti, zenei, színházi és filmes megjelenítések, társasjátékok, illusztrált gyerekkönyvek, számítógépes kalandjátékok és a hétköznapok párhuzamaiból ismert történetek és alakok – ünnepi fölidézésére választatott ki 1978-ban. A Kalevala ma, a XXI. században is érvényes, mint a nemzeti egységet leginkább kifejező, a közösségi azonosságot átélhetővé fogalmazott, népi alapú, nemzeti irodalmi mű, amelynek hatása mindenre kiterjed.

Finn paraszt viselete. 18. századi rézmetszet a Képkönyvtár oldalán. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtár Digitális Képkönyvtár

Nem, a mai finnek nem olvassák a Kalevalát (ahogy a régieknek sem volt napi olvasmánya a 22 795 verssor), de minden szinten beépült életükbe, áthatja világukat, gondolkodásukat, viszonyaikat. A finn nép valóban a Kalevala népe – gondolkodásukról, világképükről, hőseikről szól, róluk és nekik a Lönnrot kiadta eposz; február 28-án pedig házaikat föllobogózva ünneplik a finn kultúrát, a Kalevala napján. 

Sirató Ildikó
Színháztörténeti Tár

 Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében február 25. A kommunizmus áldozatainak emléknapja. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogtalanul és hurcolták nyolc évre a Szovjetunióba a megszálló szovjet katonai hatóságok Kovács Bélát (1908–1959), a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

Kovács Béla kisgazda politikus 
Gergely Jenő, Pritz Pál, Romsics Ignác: A rettegés évei (1949-1953). In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica, 9. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Az álságosan igazságosnak és emberközpontúnak propagált „szocialista rendszer” Rákosi és társai korlátlan uralmát jelentette, maga mögött tudva az atomhatalommá vált Szovjetuniót és Sztálint. […] A félelemre és megfélemlítésre épülő rendszer belső logikájából következett az állandó ellenségkeresés. Az „osztályharc éleződésének” (hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt) kézzelfogható jeleit kellett produkálni. Aki ellenséget keres, talál is. A hatalom kegyetlenül leszámolt tényleges ellenségeivel, ide értve közéleti személyeket, egyházi vezetőket, gazdasági szakembereket, de leszámolt a megbízhatatlannak, „fasisztának” bélyegzett rétegek között több tízezer emberrel is: vasutasokkal, állami és közalkalmazottakkal, osztályidegen polgárokkal. A sor itt sem ért véget, hanem következtek a kuláknak minősített birtokos parasztok, sőt a parasztságot a szövetkezetekbe kényszerítés mellett kollektíven sújtották a rekvirálásszámba menő beszolgáltatási rendszerrel. A hatalom azonban kegyetlen logikája szerint saját életre keltőit, saját híveit sem kímélte, felfalta „saját gyermekeit” is.
Gergely Jenő, Pritz Pál, Romsics Ignác: A rettegés évei (1949-1953). In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica, 9. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Figyelem! Teljes és valódi vallásszabadságot és Mindszenty hercegprímás azonnali szabadonbocsátását követeli a magyar nép – Röplap [1956] (OSZK, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A koncepciós perek – az ÁVH megfélemlítő tevékenysége mellett – a nagy nyilvánosságnak szóltak, s egyben azt is célozták, hogy növeljék a Rákosi körüli személyi kultuszt. A párt első embere, aki a „legéberebb” volt az ellenség leleplezésében, közönséges gyilkosnak minősül a történelem mérlegén. A párton és államhatalmi szerveken belül sorra kerülő „perhullámok” végül szinte mindenkit elértek, magát az államvédelmi hatóság vezetőit is. A „csengőfrász” (a bőrkabátos államvédelmisek hajnali csengetése a lakás ajtaján) a kisembert éppúgy rettegésben tartotta, mint a magát kikezdhetetlennek gondoló megbízható elvtársat.
A koncepciós perekben legtöbb esetben megnevesített „bűnökről” és áldozatokról van szó, de a lakosság tízezreit megnyomorító terror névtelen áldozatai is számon tartandók: a Budapestről 1951-ben kitelepített majd 13000 állampolgár, a vagyonától megfosztott és ugyancsak kitelepített „kulák”, az internálótáborokban sínylődő „politikai bűnösök”, Recsken és más kényszertáborokban vagy munkahelyeken (mintegy száz internálótábor és munkatábor működött 45000 fogva tartottal). A valóban esztelenné vált terrorállam 1951 és 1953 között 650000 személy ellen folytatott le eljárást, s ebből 387 ezret elmarasztaltak. Elég volt ehhez, ha valaki eldugott egy zsák lisztet, ha nem kapálta meg időben a gumipitypangot, vagy ha a kocsmában egy-két fröccs után „Rákosi apánkat” nem tekintette az apjának.
Gergely Jenő, Pritz Pál, Romsics Ignác: A rettegés évei (1949-1953). In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica, 9. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

A rendőrök elrejtett termények után kutatnak egy "kulák" kamrájában, 1951. március Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845-2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Az ötvenes években szerte az országban, mint ahogy húznak a vándormadár csapatok, úgy vonultak munkatáborról munkatáborra az akkori rendszer számkivetettjei, a közmunkára ítélt politikai rabok. Az 1952-es év vége a tatabányai szénmű síkvölgyi 13-as aknájánál ért. Kora ősztől építettük az utánunk jövő rab szénbányászok számára a barakktábort. Egy-egy földszintes épület 200 rabot fogadhatott magába. Emlékezetem szerint körülbelül egy tucat ilyen szállást emeltünk sietve. A falak téglából, a teteje pedig betonlapokból készült. A hónapok múlva utánunk odakerültek mesélték később, hogy a tavasz beálltával a betonlapok mind leomlottak, mert fagyban lettek öntve.”
Kovács Imre: A karácsonyi csomag. Uő: „Az utolsó szó jogán”. 1951–1953, Bp., Alterra, 1996. (Magyar Elektronikus Könyvtár) 

Naprakész ünnepek című sorozatunkban egyházi vagy világi ünnephez (világnapok, magyarnapok stb.) kapcsolódóan egy-egy különleges, érdekes dokumentumot közlünk blogunkban. Többek között a Kálmáncsehi breviáriumból, a Mátyás-Gradualeból vagy Konrad Mörlin imakönyvéből is válogatunk.