Az 1848–49-es szabadságharc emlékművei – Ompolygyepű

2020. július 16. 09:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 18. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Az 1848–49-es szabadságharc egyik tragikus eseménysorozata az 1848 októbere és 1849 januárja között lezajlott dél-erdélyi vérengzés volt. Az osztrák csapatok által felfegyverzett román felkelők több ezer magyart, fegyvertelen férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket gyilkoltak le válogatott kegyetlenséggel. Erdély Trianonja, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatása már bő száz évvel a békediktátum előtt elkezdődött. Ráadásul a dél-erdélyi magyarságnak Abrudbányától Nagyenyedig hatvan év után újra el kellett szenvednie az 1784-es Horea-féle felkelés borzalmait.
Az Erdélyi-érchegység keleti felében, az Ompoly völgyében fekvő bányaváros, Zalatna magyarságnak kálváriája 1848. október 23-án kezdődött.

„… reggel 8 óra tájt minden felől iszonyu ordítozás között betódulva a több ezerre menő oláhság Zalatnára, annak minden utcáit elfoglalva. Erre megkezdődtek a berohant oláhság és a polgári örsereg közti alkudozások; meg akarván tudni, hogy mi a célja a békés Zalatna ilyszerű megtámadtatásának, s mi a kivánsága az összegyült népcsoportnak?”

Zalatna és Abrudbánya pusztulása 1848/1849-ben. Bölöni Mikó Samu szemtanú egykori kéziratából leírta és előszóval ellátta Marjalaki Kiss Lajos. Miskolc, Magyar Jövő Ny., [1927], 11. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1_zalatna_z_273.jpg

Zalatna látképe. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 273.

A nemzetőrök el tudták érni, hogy a román felkelők a templomokba menekült több mint 800 főt kitevő magyar polgári lakosságot futni engedték a menedéket jelentő Gyulafehérvár felé. A várost ugyanakkor felprédálták, a házakat kifosztották és felgyújtották. Majd az öregek és gyerekek miatt lassan mozgó csoport után vetették magukat. A menekülőket Preszáka (Ompolygyepű) határában érték utol, ahol újabb alkudozás kezdődött a román felkelők és a nemzetőrök között. Előbbiek követelték, hogy utóbbiak tegyék le a fegyvert, cserébe ők majd biztosítják, hogy a csapat épségben eljusson Gyulafehérvárra. Végül a nők könyörgésének engedve, akik a fegyveres összetűzést remélték ezzel elkerülni, a nemzetőrök letették a fegyvert, és éjszakára a csoport letáborozott az Ompoly partján. Az egész napos meneteléstől elcsigázott, alvó emberekre hajnalban törtek rá az ígéretüket megszegő martalócok, és több mint 700 embert kegyetlenül lemészároltak. Mintegy százan tudtak elmenekülni, közöttük az alig egy éves Lukács Béla (a későbbi kereskedelemügyi miniszter) akit román dajkája mentett ki az öldöklésből.

2_zalatna_lukacs_b_szulohaza_szobra_z_275.jpg

Lukács Béla szülőháza és szobra Zalatnán. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 275.

Lukács Béla nem felejtette el a szülővárosát, és miniszterként a települést érintő több fejlesztést is támogatott, többek között az 1894-ben létesített Kőfaragó és Kőcsiszoló Ipari Szakiskolát. Tragikus halála után három évvel, 1904-ben, a hálás zalatnai polgárok a város híres szülöttének és jótevőjének szobrot állítottak. A műalkotás Gárdos Aladár szobrászművész munkája volt, a talapzatot az iskola növendékei faragták. Az emlékműről bővebben itt olvashatunk.
Ez a szobor sem kerülte el sorsát: 1919-ben ledöntötték. Legalábbis ez áll Murádin Jenő elpusztult erdélyi szobrokról készített repertóriumában.

 

A tömegmészárlás után néhány nappal a holttesteket helyiek földelték el, később a területet szántóföldnek használták.
Ötven év elteltével, 1898-ban az országút és a vasúti pálya rendezése céljából kisajátították a községtől ezt a területet. Majd az ásatásokat követően pontosan behatárolták a földi maradványok helyét. Az országút két oldalára kőkereszteket állítottak. Egy harmadik sírkőre a következő feliratot helyezték el:

1848 október 24-én hiveivel együtt itt lelte halálát
a zalatnai ev. ref. egyház lelki pásztora
Salánszky Lajos és Szántó József  tanító mester.

A preszákai emlékoszlop. In: Vasárnapi Újság, 46. évf. 35. sz. (1899. aug. 27.), 583. – Elektronikus Periodika Archívum

Ugyancsak ezen a helyen, Lukács Béla, aki ekkor a párizsi világkiállítás kormánybiztosa volt, saját költségén a szülei, testvérei és a zalatnai áldozatok emlékére egy 9,5 méter magas emlékoszlopot emeltetett. Az obeliszk díszítő elemeit a zalatnai kőfaragó iskola végzős növendékei készítették 1898-ban.

4_ompolygyepu_emlekmu_z_268.jpg

Ompolygyepű (Preszáka) A zalatnai áldozatok 1848-as emlékműve. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 268.

Az obeliszk országút felé eső oldalán egy egyenlő szárú kereszt alatt a PAX felirat olvasható. Alatta, a talapzatra a következő szöveggel ellátott táblát erősítették:

1848 október 24.
atyja Lukács Simon,
anyja Gál Teréz,
testvérei:
István, Teréz, Simon, Péter és Eleonora,
valamint az itt nyugvó 700 zalatnai lakos
emlékének kegyelettel emeltette
Lukács Béla
1899-ben

A preszákai emlékoszlop. In. Vasárnapi Újság, 46. évf. 35. sz. (1899. aug. 27.), 583. – Elektronikus Periodika Archívum

Az oszlop hátsó oldalán egy homokóra látható, alatta mindössze két évszámmal: 1848–1898. Alatta, a talapzatra helyezett táblára a következőt írták:

Készítette
a zalatnai állami kőfaragó és kőcsiszoló
ipari szakiskola.
Tervezte: Knop Venczel szakiskolai tanár.

 

A preszákai emlékoszlop. In. Vasárnapi Újság, 46. évf. 35. sz. (1899. aug. 27.), 584. – Elektronikus Periodika Archívum

5_ompolygyepu_emlekmu_felavatasa_vu_1899_35.jpg

Ompolygyepű (Preszáka). A zalatnai áldozatok emlékművének felavatása. In. Vasárnapi Újság, 46. évf. 35. sz. (1899. aug. 27.), 584. – Elektronikus Periodika Archívum

Az emlékmű felavatására ünnepélyes keretek között, 1899. augusztus 11-én került sor, a felirat intelme szerint, a béke, az emlékezés és a kiengesztelődés jegyében.
Látszólag három egyszerű szó, de betartani mégis nagyon nehéz. Húsz év után ez az emlékmű is „kényelmetlenné” vált, olyan eseményre emlékeztetett, amelyet az új államalakulat keretében szerettek volna elfeledtetni, és eltüntetni, ezért a feliratokat levésték, csak a jelentésében kiüresedett szó: PAX, és az évszámok maradhattak meg. Néhány éve, a nagyon elhanyagolt állapotban, bokrokkal benőtt emlékművet és környékét a Vas megyei hagyományőrzők csapata megtisztította és rendbe rakta.

6_ompolygyepu_ma.jpg

Az ompolygyepűi emlékmű ma. A kép forrása: Utazzerdelybe.hu

A zalatnai áldozatok névtelené tett emlékéhez hasonlóan Nagyenyed pusztulását is mindössze egy szerény emlékmű jelzi a vár északi falában, a Bethlen kollégiummal szemben. A táblán csupán ennyi olvasható: MDCCCXLIX. Január 8.
Ez annak a szörnyű éjszakának a dátuma, amikor a városra rászabadult az Axente Sever és Prodan Simion vezette martalóchad. Több mint ezer embert, nőket, gyerekeket és öregeket mészároltak le különös kegyetlenséggel. A közeli erdőkbe hiányos öltözékbe kimenekült emberekre a fagyfalál várt. Három napig tartott az öldöklés, rablás és fosztogatás. Felprédálták a kollégium gyűjteményeit, melynek híres könyvtára is a tűz martaléka lett. A megrázó eseményeket gyerekként átélő református lelkész, Szilágyi Farkas Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben című visszaemlékezésében írta meg a történteket.
Az emléktábla egyúttal sírkő is. Alatta, a várfal tövében, egy tömegsírban nyugszik több mint háromszáz a nagyenyedi áldozatok közül.

7_nagyenyed_2008.JPG

Az áldozatok emléktáblája Nagyenyeden. A szerző felvétele

Elbe István

Irodalom:

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta
; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1716007488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása