A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.
A segesvári Petőfi-szobor „utóélete” teljesen eltér az eddig bemutatott esetektől. 1916. augusztus 27-én Románia hadüzenetet küldött az Osztrák–Magyar Monarchiának és még aznap éjjel több ponton átlépte annak keleti határát. A váratlan támadás a magyar határőrséget felkészületlenül érte, a civil lakosság között pedig nagy riadalmat okozott és menekülő családok tömege indult meg nyugat felé. Ezt az eseményt a székelyek a mai napig csak „nagy futás”-ként emlegetik. Bár a román haderő nem jutott el Segesvárig, a magyar hatóságok biztonsági okokból mégis úgy döntöttek, hogy a Petőfi-szobrot leszerelik és Budapestre szállítják.
A szállítást igyekeztek viszonylag titokban lebonyolítani, ennek ellenére a kolozsvári Újság c. lap szemfüles, ám az emlékmű alkotója tekintetében meglehetősen tájékozatlan újságírójának majdnem sikerült meglesnie a szobrot a kolozsvári pályaudvaron.
„Tegnapig a kolozsvári pályaudvaron volt a szobor, munkatársunk azonban, aki az érdekes szállítmányról tudomást szerzett, már nem tekinthette meg, mert a vagont hozzákapcsolták egy tehervonathoz s útnak indították Budapest felé.”
A segesvári Petőfi-szobor Kolozsvárt. In. Újság (Kolozsvár), 1916. okt. 8. – Törzsgyűjtemény
A fent említett cikkben a kolozsvári kormánybiztosságot arról is megkérdezték, hogy mi indokolta a szobor elszállítását. Az alábbi választ kapták:
„A szobor elszállítását az egy hét előtti hadihelyzet tette indokolttá. Igaz, hogy Segesvár közvetlen nem volt, és nincs fenyegetve, de a műkincsek védelme megkívánja, hogy a hadizónából eltávolítsunk minden olyan műbeccsel bíró értéket, amelynek bántatlan megőrzésére féltékenyek vagyunk. A segesvári Petőfi-szobor egyike a legsikerültebb magyar szobroknak s bizonyára helyeselni fogja mindenki, hogy a háború végéig nem állítjuk vissza helyére.”
A segesvári Petőfi-szobor Kolozsvárt. In: Újság, 1916. okt. 8. – Törzsgyűjtemény
Az út viszonylag sokáig tarthatott, mert a Pesti Napló több mint egy hónapra rá tudósított a szobor megérkezéséről:
„Megírtuk, hogy a kultuszminiszter a román betörés első napjaiban megbízta Radnay Béla szobrásztanárt, hogy a segesvári Petőfi-szobrot az akkor veszélyeztetett területről szállítsa Budapestre, ahol Radnay tanár Bajza utcai műterme előtt fog állni a háború végéig. Az ötven métermázsás szobornak fáradságos és viszontagságos útja volt a fehéregyházi csatamezőtől Budapestig.”
A segesvári Petőfi-szobor – Budapesten. In: Pesti Napló, 67. évf. 315. sz. (1916. nov. 14.) – Törzsgyűjtemény
A szobor maradt tehát Budapesten és az elvesztett háború, a forradalmak és a tragikus trianoni döntés miatt kissé feledésbe is merült. Egészen 1922. január elejéig, ekkor ugyanis a Budapesti Hírlapban érdekes cikk jelent meg:
„Hírt adtunk a minap arról, hogy a fehéregyházi csatasíkról elhozott Petőfi-szobrot Kiskőrös kéri magának, majd szóba került, hogy a nemzeti ereklyét a fővárosban, Budán kellene elhelyezni, most pedig jelentkezik Kiskunfélegyháza, s a lelki kapcsolat alapján magának követeli a költő szobrát. A város képviselő testülete december 27-én tartott rendkívüli közgyűlésén Porst Kálmán dr. főgimnáziumi igazgatónak, a Kiskunfélegyházi Petőfi Daloskör elnökének indítványára, egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy minden áldozatra kész, csakhogy a szobrot falai között fölállíthassa s megkeresi a Petőfi Társaság elnökségét, továbbá a kultuszminisztériumot, hogy a szobor – ha ideiglenesen is – Félegyházán állíttassék fel.”
Kié a költő és kié legyen a szobra – versengés Petőfi fehéregyházi szobráért. In. Budapesti Hírlap, 42. évf. 6. sz. (1922. jan. 8.) – Törzsgyűjtemény
Valóban izgalmas verseny következett, amelybe menet közben egyre több, Petőfi örökségét magáénak valló magyar város szállt be.
„A két régi vetélytárs küzdelméhez még két igénylő csatlakozott: Kecskemét városa, a mely azon az alapon kéri a Petőfi-szobrot, mert a költő ott töltötte színészéveit és Buda a mely mint az ország szíve tart igényt a nemzeti kincsre. A vetélkedők a Petőfi Társasághoz, mint a legilletékesebb fórumhoz fordultak döntésért.”
Versengés Petőfi fehéregyházi szobráért. In. Budapesti Hírlap, 42. évf. 7. sz. (1922. jan. 10.) – Törzsgyűjtemény
A Petőfi Társaság viszonylag hamar Kiskunfélegyháza javára döntött, és ezt a javaslatot terjesztette be a kultuszminisztériumnak. Erre Pest vármegye közgyűlése rákontrázott és Kiskőrösnek szavazta meg a szobrot. (Budapesti Hírlap, 1922. jan. 11.)
Kiskunfélegyháza látképe – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, K 2084.
A verseny folytatódott:
„Félegyház, Kunszentmiklós, Kecskemét, és Pápa városok között, mint ismeretes, már hetek óta nemes versengés folyik, mindenik magának akarja megszerezni a Petőfi-szobrot, a melyet a fehéregyházi csatasíkról sikerült Budapestre elhozni. A versengők sorába most Sopron városa is belépett, és magának kéri a történelmi emlékű szobrot…”
Sopron is magának követeli Petőfi szobrát. In: Budapesti Hírlap, 42. évf. 14. sz. (1922. jan. 18.) – Törzsgyűjtemény
Végül Vass József kultuszminiszter meghozta döntését:
„A kultuszminiszter Petőfi segesvári szobrát […] reverzális ellenében Kiskunfélegyházának engedte át. A kultuszminiszter döntése nagy örömet keltett Félegyházán. A szobrot gondosan becsomagolva ma hajnalban útnak indították. Félegyháza városa pompás négyesfogatot küldött Budapestre a szoborért, a melyet az egész úton két városi hajdú őriz. A dabas-kecskeméti országúton csütörtökön délben érkezik a szobor a félegyházi határba, a hol mozsárágyúlövések üdvözlik, majd a város összes harangjait meghúzzák.”
A segesvári Petőfi-szobor Félegyházáé. In: Budapesti Hírlap, 42. évf. 37. sz. (1922. febr. 15.) – Törzsgyűjtemény
Petőfi szobra Kiskunfélegyházán – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, K 2095.
A reverzális többek között tartalmazta azt is, hogy Kiskunfélegyháza megtéríti a szobor budapesti tárolásának költségeit és kötelezettséget vállal arra, hogy ha a történelmi idők változnak, visszaadja a szobrot Segesvárnak.
A szobor ünnepélyes leleplezésére 1922. október 29-én, vasárnap került sor a városháza előtti parkban. A megnyitó beszédet Pakots József író, nemzetgyűlési képviselő mondta.
„Beszéde közben lehullott a lepel a szoborról és ott magaslott Petőfi büszke alakja honvédtiszti egyenruhában, vállát verte a köpeny és átszellemült tekintettel kalandozott el Erdély felé.
Lassan sírt fel a nemzeti Hiszekegy, majd Jakab Ödön szavalta el erre az alkalomra írt ódáját, amelyben Petőfi Sándor költői egyéniségét méltatta.
Dr. Holló Béla polgármester a következő beszéd kíséretében vette át a város tulajdonába a szobrot:
»Vándorlásodban visszaérkeztél ide, ahonnan kiindultál. A szellem erősebb volt az anyagnál. Világfelfordulás kellett ahhoz, hogy beteljesedjen láng szavad:
Hová szívem, lelkem
Mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott
Ujra láttam végre születésem földét,
A szép Kiskunságot!«”
Félegyházi Közlöny, 21. évf. 47. sz. (1922. nov. 5.) – Törzsgyűjtemény
Petőfi Sándor segesvári szobra Kiskunfélegyházán napjainkban. Forrás: Facebook (Kiskun Múzeum)
Az alföldi város nem felejtkezett el a reverzálisról. Petőfi halálának 150-ik évfordulóján, 1999. július 31-én Fehéregyházán, a sírkertben felavatták a költő egész alakos szobrát, Máté István szobrászművész alkotását, Kiskunfélegyháza hálaajándékát.
Elbe István
A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.
