E napon ünnepli az Anyaszentegyház Mária földi életének legnagyobb csodáját és titkát. Amit az ő szeplőtelen fogantatása előkészített, az most válik valóra. A Szent Lélek mindenható teremtő erejében alászáll az örök Ige, mint az önmagától való, természetfölötti, örök élet csírája. Alászáll a mennyből az asszonyok között áldott szűznek tiszta méhébe, és emberré lesz. Mindenben azonos lesz velünk, földi emberekkel, a bűnt kivéve. A szűzből pedig anya lesz, anélkül, hogy megszűnnék szűz maradni. Ennek az ünnepnek a lényege egy mélységes hittitok, amely előtt hódolattal és imádattal hajtunk térdet. A Credóban (Hiszekegyben), amikor a megtestesülésről emlékezünk, illetve Szent János evangéliumának prológusában, amelyet a tridenti liturgiában minden szentmisében utolsó evangéliumként olvasnak fel, valamint „Az Úr angyala” imában, amikor ezt a titkot említjük: Et Verbum caro factum est (És az Ige testté lőn), mindannyiszor térdet hajtunk.

Philippe de Champaigne: L’Annonciation, 1644. New York, Metropolitan Museum of Art. A kép forrása: archive.org

Az ünnep rövid története

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe egyike a legrégibb Mária-ünnepeknek. Eredete a karácsonyi ünnepek kialakulásával függ össze. Kezdetben az Úr ünnepe volt, és a neve: Annuntiatio Domini vagy Annuntiatio Christi, majd Conceptio Christi és Annuntiatio Angeli ad B[eatam] M[ariam] V[irginem]. Régiségét egyenlőképpen tanítja Szt. Ambrus (339–397), Szt. Ágoston (354–430), Petrus Chrysologus (Aranyszavú Szt. Péter, 380 k. – 450), Athanasius (296–298 k. – 373) és Csodatévő Szt. Gergely (213–270). Az első szent zsinatok konstitúciói is, kiváltképpen a laodiceai (c. 51.) és a tizedik toledói (c. 1.) említik, hogy ez a titkokkal teljes ünnep már az apostolok idejétől fogva megvolt a kereszténységben. A Szent Ambrus püspök nevével fémjelzett milánói ambroziánus liturgiában és Spanyolországban ezt az ünnepet hosszú időn át kivették a nagyböjti időből, és adventre helyezték át, december 18. napjára. Újabban egységesen a római és a görög liturgiában Karácsony előtt kilenc hónappal, azaz március 25-én ünneplik. A mai ünnep titka tette Máriát méltóvá a θεοτόχος (Isten Anyja) jelzőre.

Nagy Szent Gertrúd ájtatossága

A mai naphoz kötődő ájtatosságok történetéből röviden hadd említsünk meg egy mozzanatot. Nagy Szt. Gertrúd (1256–1302) bencés apátnő ezen az ünnepen azért könyörgött Istennek, hogy jelentse ki neki, milyen ájtatossággal tisztelhetné ezen a jeles napon a szeplőtelen Szűzanyát. Ekkor egy magánkinyilatkoztatásban arra tanította őt az Egek Királynéja, hogy aki ezen ünnep octavája (nyolcada) alatt mindennap igaz buzgósággal imádkozik negyvenöt Angyali üdvözletet azon napok emlékezetére, melyek alatt az áldott Jézus az ő szíve alatt növekedett, azt a Szent Lélek olyannyira kegyelmébe fogadja, mintha azon szent napok alatt, Szent Lélektől való foganásától egészen Jézus születéséig mindennap őelőtte, vagyis a Szűzanya előtt szolgált volna. (Insinuationes divinae pietatis, seu Vita et revelationes S. Gertrudis virginis et abbatissae Ordinis S. Benedicti. A mendis quibus scatebant expurgatae studio et labore D. N. C. B. Parisiis, Apud Fredericum Leonard, 1662. 477–478. Lib. IV. Cap.  XXI. In vigilia et festo Annunciationis B. Virginis) 

„Üdvöz légy Szent Léleknek Jegyesse”. In. Cserey Farkas: Isten Annyának, a Boldogságos Szeplőtelen szép Szűz Máriának Lórétomi Litániában lévő nevezetek rendin folyó dicsérete. Bécsben, Trattner János Tamás Betűivel, 1772. – Törzsgyűjtemény

Látszólagos ellentmondások a szűztől születés hittételével kapcsolatban

Aquinói Szent Tamás a szűztől születés dogmájával kapcsolatos kérdésfölvetéseket a Summa Theologiae harmadik részében négy pontban foglalta össze, amelyek közül az elsőt ismertetjük az alábbiakban, rövidítve (S. Theol. Pars III. Quaest. 28. Art. 1.):

Úgy látszik, hogy az Isten Anyja nem volt szűz Krisztus foganásában. Mert egy gyermek sem fogantatik szűz anyától, akinek atyja és anyja van. Krisztusról pedig azt olvassuk Lukács evangéliumának második részében, hogy nemcsak anyja, hanem atyja is volt: „És az ő attya és annya csodálkoznak vala azokon, mellyek mondatnak vala ő-felőle” (Erant pater et mater eius mirantes super his quae dicebantur de illo – Luc. 2. v. 33.). Ugyanott, lentebb pedig ezt olvashatjuk: „Ímé az atyád és én bánkódva keresünk vala téged” (Ecce, ego et pater tuus dolentes quaerebamus te – Luc. 2. v. 48.). Tehát Krisztus nem fogantatott szűz anyától.
Továbbá, Máté evangéliuma első része tanúsítja, hogy Krisztus Ábrahám és Dávid fia volt, és ezektől származott Jákob is, aki Józsefet, Mária férjét nemzette, akitől született Jézus, a Krisztus. Ez a tanúságtétel pedig nem lenne érvényes, ha József nem lett volna a Krisztus atyja. Tehát úgy látszik, hogy a Krisztus anyja őt József magjából foganta. És ezért úgy tűnik, hogy nem volt szűz az ő foganásában.
Továbbá, a Galatákhoz írt levél negyedik része azt mondja, hogy „el-kűldé az Isten az ő Fiát, ki asszony-állatból lött” (misit Deus Filium suum factum ex muliere – Galat. 4. v. 4.). Asszonynak pedig szokás szerint azt nevezzük, aki férfit ismert, vagyis férfival közösült. Tehát Krisztus nem fogantatott szűz anyától.
Továbbá, mindazoknak, akik egyazon fajhoz (species) tartoznak, a leszármazásuk is azonos módon történik. Krisztus pedig fajta szerint azonos volt a többi emberrel, amint a Filippiekhez írt levél második része állítja: „az emberekhez hasonlóvá lött és külső ábrázattyában úgy találtatott, mint ember” (in similitudinem hominum factus, et habitu inventus ut homo – Philipp. 2. v. 7.). Mivel tehát a többi ember férfi és nő közösüléséből származik, úgy látszik, hogy Krisztus leszármazása is hasonlóképpen történt. Így tehát úgy tűnik, hogy nem fogantatott szűz anyától.
Továbbá, minden egyes természetes formának megvan a számára rendeltetett anyaga, amely nélkül nem létezhet. Az emberi forma (forma humana) anyaga pedig, mint tudjuk, a férfi és a nő magja. Ha tehát a Krisztus teste nem férfi és női magból fogant, nem lehetett valóban emberi test, ami képtelenség. Tehát úgy látszik, hogy nem fogantatott szűz anyától.
Ám mindezek ellen van, amit Izajás könyvének hetedik része állít: „Ímé egy szűz méhében fogan és fiat szűl, és a neve Emmánuelnek hívattatik.” (Ecce virgo concipiet, et pariet filium, et vocabitur nomen eius Emmanuel. – Isai. 7. v. 14.).
Vagyis egyszerűen meg kell vallanunk, hogy Krisztus Anyja szűzen fogant az ő méhében. Az ezzel ellenkező vélemények az ebionita eretnekséghez és Cerinthus gnosztikus szektájához tartoznak, akik Krisztust csak embernek tartották, és az ő születését mindkét nemből eredeztették. Az, hogy Krisztus szűztől született, négy okból is illendő. Először, az őt küldő mennyei Atya méltósága miatt. Mert ha Krisztus valódi és természet szerint való fia az Istennek, nem illik, hogy más atyja is legyen Istenen kívül, és az Isten méltósága így másra is átszálljon. Másodszor, így illett a Fiúhoz, aki az Atyától küldetett, és nem más, mint az Isten igéje. Az igaz ige a szív bárminemű sérelme nélkül, romlatlan szívből származik, hiszen romlott szívből nem származhat tökéletes ige. Tehát úgy illett, hogy az Isten Igéjének legszentebb, legtisztább teste az anya sérelme nélkül fogantassék. Harmadszor, így illett Krisztus emberségének méltóságához, akiben a bűnnek helye nem volt, aki által a világ bűne elvétetett, amint Szent János evangélista írja: „Ímé az Isten báránya, ímé, a ki el-vészi a világ bűnét.” (Ecce agnus Dei, ecce qui tollit peccatum mundi. – Ioan. 1. v. 29.). Negyedszer, a Krisztus megtestesülésének célja végett, amely nem egyéb, mint hogy az emberek Isten fiaiként újjászülessenek: „Valamennyin pedig bé-fogadák őtet, hatalmat ada nékik, hogy Isten fiaivá lennének, azoknak, kik az ő nevében hisznek. Kik nem a vérekből, sem a testnek akarattyából, sem a férfiúnak akarattyából, hanem az Istentől születtettek.” (Quotquot autem receperunt eum, dedit eis potestatem filios Dei fieri, his, qui credunt in nomine eius. Qui non ex sanguinibus, neque ex voluntate carnis, neque ex voluntate viri, sed ex Deo nati sunt. – Ioan. 1. v. 12–13.).

„Kit te, szent Szűz! méhedbe fogadtál.” Az örvendetes olvasó első szent titka. Kromolitográfia, 20. sz. első évtizede. A pesti karmelita zárda kiadása – Magántulajdon

Tipológiai szimbolizmus: a Szűzanya szépsége Éva és Rebekka szépségéhez hasonlít

Méltán nevezik ezen ünnep alkalmával a teológusok és prédikátorok a Szűzanyát, Rebekkához hasonlóan, szépséges szűznek (Virgo pulcherrima – Genes. 24. v. 16.).
Mikor a mindenható, teremtő Isten első szüleinket mind testi, mind lelki szépségekkel felékesítvén, a gyönyörűség paradicsomába helyezte, és az első asszonyt, Évát, eredendő szüzességében és ártatlan szépségében paulo minus ab angelis, kevéssel alább az angyaloknál magasztalta föl (Psalm. 8. v. 6.): mindjárt a pokol ereje követségbe küldte hozzá a kígyó képébe öltözött Sátánt, akinek hízelgő szavaira csakhamar arra hajlott Éva, hogy „non fiat”, ne legyen úgy, amint Isten parancsolta. Ezzel a rút engedetlenséggel ősszüleink elvesztették eredendő szépségüket, és „feketébbé lött a holt szénnél az ő orczájok” (Denigrata est super carbones facies eorum – Threni 4. v. 8.).
Szükséges volt ezért, hogy Éva helyett előálljon egy eredendő szépséggel, épséggel és makula nélkül való ékességgel felruházott asszony, akihez már ne a pokol hatalma, hanem az egek erőssége küldjön oly szent angyalt követségbe, akinek édes, hatalmas szavaira arra hajoljon az eredendő szépségben megtartatott Szűz, hogy Fiat; legyen úgy, amint Isten akarja. Úgy is történt: Istennek örök hála, négyezer esztendő után előállott az a szép, az a makula nélkül való, ékes szűz, tudniillik az eredendő bűn nélkül fogantatott názáreti Szűz Mária, akihez ma az egek követségbe küldték Gábriel arkangyalt, amint az Evangélium feljegyzi: „Küldeték Gábriel Angyal az Istentől Galilaeának várasába, melynek Názaret neve egy Szűzhöz, ki férfiúnak vala el-jegyeztetve, kinek neve vala Jósef, a Dávid házából, és a Szűznek neve Mária. És bé-menvén az Angyal hozzája, monda: Üdvöz-légy malaszttal tellyes: az Úr te-veled.” (Luc. 1. v. 26–28.) Oly szépen folytatta pedig Gábriel köszöntő szavait, hogy azokra Mária, szívében megilletődvén, nem mondta már Éva nyomán, hogy non fiat, ne legyen, hanem szelíd alázatossággal, komoly elhatározással, világosan azt felelte: „Légyen nékem a te igéd szerént” (Fiat mihi secundum verbum tuum – Luc. 1. v. 38.).
Majdnem úgy történt e mai napon Gábriel arkangyalnak a názáreti Szűzhöz tett követsége, amint régen az Ábrahám szolgájának, Eliézernek a szép szűz Rebekkához felvállalt követsége végbement. Eliézer, mikor a Nákhor melletti kútforrás mellett letelepedett, mihelyt látta, hogy Rebekka egy igen szépséges szűz volna, ezt mondta magában: ő az, Uram, akit te Izsáknak, a te szolgádnak készítettél: azért tehát késedelem nélkül eljegyezte őt. Így Gábriel arkangyal is, Názáret városába érkezvén, midőn látta, hogy Mária Virgo pulcherrima, igen szépséges szűz volna, ezt mondta: Ipsa est: ő az, Uram, akit te szent Fiad Anyjává választottál. Azért őt illendő tisztelettel üdvözölte, az anyai méltóságra előkészítette. Így pedig erre a szóra: Fiat; Legyen; ennek a szépséges szűznek a méhében az Ige testté lett. A születendő világmindenség bölcsője fölött, az ősvizek fölött az Isten Lelke lebegett (Spiritus Dei ferebatur super aquas – Genes. 1. v. 2.). A teremtő Isten „Legyen” szavára létrejött a világmindenség. Mária, a tisztaságos szent Szűz „Legyen” szavára őt is megárnyékozta a Szent Lélek ereje, és ezáltal az Isten emberré, az Ige testté lett. Mint minden Mária-ünnepnek, úgy ennek is a megváltás ígérete a legfőbb üzenete. Mária alázatos „Legyen” szava a bűnbe merült világ megújulásának kezdetét jelzi.

(A magyar bibliai idézeteket Káldi György 1626. évi bibliafordításából vettük át, kissé modernizált helyesírással, a latin bibliaverseket pedig a Vulgata Clementina szövegéből.)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatójának megnyitó beszéde a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár felújított tereinket átadásán, 2022. március 21-én.

Tisztelt Helyettes Államtitkár Úr! Képviselő Úr! Polgármester Úr! Igazgató Asszony és Úr!

Hölgyeim és Uraim!

Nagy örömmel fogadtam el Igazgató asszony felkérését a mai eseményre – több okból is. Egyrészt, mert a Könyvtári Intézeten keresztül folyamatos rálátásom van ugyan az ország könyvtárainak életére, de a személyes találkozásokat semmi nem pótolja. Másrészt pedig, mert lelkemben különleges helyet foglal el a történelem, és nagy boldogság egy olyan városba látogatni, ahol ennyire kézzelfoghatóan gazdag a történelmi és kulturális örökség. Ahol Kossuth, Kazinczy, és a Rákócziak neve még annál is többet jelent, mint másutt az országban.

Sátoraljaújhely lakossága mindig is szeretettel fordult a könyvek, az olvasás felé. Gazdag könyvtára volt a helyi Zemplén Casinónak, ahol a reformkor városhoz kötődő meghatározó politikai és kulturális alakjai rendszeresen megfordultak. A századfordulón aztán a Városi Casino és a Kazinczy kör biztosította a könyvtári ellátást; előbbi már 1896-ban katalógussal rendelkezett. Maradva a bibliotékák soránál, az 1928-ban alakult Kossuth Kaszinó a nemzeti érzés ápolása, műveltség emelése, a tartalmas szórakozás biztosítása érdekében létesített könyvtárat. Ebben az intézményben már tetten érhető a

könyvtárak szerteágazó és sokoldalú tevékenysége, azaz a kötetek elérhetővé tétele mellett ismeretterjesztő, hazafias és szórakoztató előadásokat rendeztek, műsoros esteket tartottak.

A nagy elődök említésekor nem mehetünk el a Zempléni Levéltár mellett. Páratlan gyűjteménye, gazdag forrásanyaga, Kazinczy Ferenc levéltári munkájával gyarapítva méltó kiegészítője a jelenlegi könyvtári állománynak.

A város és Igazgató asszony sokat tesz azért, hogy a Városi Könyvtár megfeleljen a kor követelményeinek, az olvasók igényeinek. Online katalógus, helytörténeti anyagok, idegen nyelvű gyűjtemény teszi teljesebbé a közművelődési feladatokat ellátó,

számítástechnikai segítséget is nyújtó szolgálatot. A könyvtár eddig is sok lokálpatrióta kutató számára nyújtott bőséges alapanyagot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a városnak saját lexikona, atlasza, monográfiája van; gyönyörű régi képeslapokból egy albumnyi gyűjteményt állítottak össze, és kiskamaszok számára is készítettek egy mesekönyvet, amely a város hagyományait, történetét és nevezetességeit mutatja be. Külön öröm hát, amikor egy ilyen teljességre törekvő téka még tovább tud bővülni, szépülni, mindenki örömére.

A mostani projekt nem jöhetett volna létre, ha a Kultúráért Felelős Államtitkárság nem indítja el mintaprojektek sorát Csornától Gyulán át Sátoraljaújhelyig. Köszönet illeti ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumát, valamint képviselő urat és polgármester urat, amiért szívükön viselik a városi könyvtár megújulásának ügyét.

Igazgató asszony!

Gratulálok a gyarapodáshoz; kívánom, hogy minél több olvasni és kutakodni vágyó újhelyi látogasson el Önökhöz, és hogy a jövő Kazinczy Ferencei nevelődjenek ki e polcok között.

Rózsa Dávid

Fotó: Rózsa Dávid a közösségi tér átadásán, Facebook

Történeti Fénykép- és Videótár gyűjteményünk fontos részét képezik a családi fényképalbumok. Ilyen különlegességnek számít a Dráveczky (máskor Dráveczi, néha meg Dráveczki) család bőrkötéses, aranyozott lapszélű, félszáz 19. századi fényképet megörökítő albuma is. Kik voltak a Dráveczkyek, s kik néznek vissza ránk a családi albumból?

Történeti Fénykép- és Videótárunk gyűjteményében FAlbum 1218 szám alatt található meg a Dráveczky család fényképalbuma. A bőrkötésen látható családi címer mindazonáltal zavarba ejtő, hiszen az nem a Dráveczkyek szakirodalomból ismert, ősi szimbóluma.

A Dráveczky fényképalbumon szereplő címer – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

A csatos albumban kizárólag családi portréképek és csoportképek, vizitkártyák és kabinetképek szerepelnek. Bár néhány kép az idők során elkallódott, helyük most üresen áll az albumban, elmondható, hogy szinte kizárólag a Dráveczky és a velük nagyon szoros kapcsolatban álló Fényes család tagjai bukkannak fel a felvételeken. A kis méretű (6 x 9 cm) vizitkártyák az 1860-as évektől kezdve terjedtek el, megjelenésükkel ösztönözték a fénykép gyűjtésének és ajándékozásának divatját. A vizitkártya ugyan a személyes látogatásokról kapta elnevezését, az nem helyettesíthette a látogatójegyek, névjegykártyák használatát.

Az albumban fellelhető képek körülbelül fél évszázadot ölelnek fel, az 1860-as évek közepétől egészen az I. világháborúig bezárólag találhatók fényképfelvételek. A családtagok nem bújhattak ki a részben reprezentatívnak (az albumokat általában a szalonokban, jól látható helyre helyezték el), részben a családi emlékezet egyre fontosabb elemének tekintett műtermi fényképezkedés kötelezettsége alól, a gyermekek és kamaszok mellett ugyanúgy felvétel készült a szülőkről, az idősekről is. A nemesi és a polgári családokban egyaránt kedvelt portréfotózásra illet a legszebb ruhában, új frizurában, frissen nyírt arcszőrzettel megjelenni, hiszen ezek a mellképek, illetve félalakos képek módot adtak az ékszerek, rendjelek, ruhák, ezáltal pedig a társadalmi (akár családi) helyzet prezentálására.

„Hajkoszorú”. Ismeretlen hölgy családtag mellképe. Perger Vince műterme, Baja, 1910 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Ugyan több mint egy tucat műteremből származnak a fényképek, a családtagok mindenekelőtt a legközelebbi nagyvárosokba, Debrecenbe és Nagyváradra jártak portrét készíttetni. A cívisvároson belül felkeresték lovag Chylinski György, Krausz Károly, Papp Albert és a Letzter testvérek fényírdáját is. Egyértelműen a legkeresettebb volt a Gondy és Egey fényképészeti műterem.
A Gondy és Egey fényírda 1865-ban alakult meg a Cegléd utcában. Gondy Károly mérnöknek készült, ám végül Simonyi Antal festőművész kíséretében Debrecenbe költözött. Egey István családja a 18. század végén telepedett meg a cívisvárosban, az 1860-as évek elején Divald Károly segédjeként tanulta ki a szakmát Eperjesen. A közös üzletben a felek nagy önállósággal bírtak, sikerükhöz pedig nem fért kétség.

A sajtó, a közvélemény is megelégedésének adott hangot a fotográfusok munkájával kapcsolatban. Az 1868-ban Kassán nyitott műtermük rövid működést követően csődbe ment, ez mindazonáltal nem zavarta meg a debreceni tevékenységet. Köszönhetően az igazán ügyfélbarát nyitvatartásnak (reggel 8-tól este 6-ig várták a kuncsaftokat, még ünnepnapokon is), valamint a sajtóban megjelent pozitív visszhangnak, a műterem forgalma nem hagyott maga után kívánnivalót.
A fényírda 1865-ben, a nyitás idején még csak alig pár kellékkel és bútorral rendelkezett, 1871-re a díszlet és a bútorzat nagymértékben gyarapodott. Számtalan kellék állt rendelkezésre a felnőttek számára is, olyan játékok és eszközök, melyek segítségével a felvételeken megeleveníthették az eljátszani kívánt szerepeket és helyzeteket. Az eszköztárhoz tartozott napernyő, esernyő, tollas legyező, kalitka, virágkosár, csokréta, imakönyv, kancsó és váza egyaránt.

Piknikre készen. Ismeretlen hölgyek napernyőkkel. Gondy és Egey műterme, Debrecen, 1875 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

A tekintetek mintha tényleg messzire kerülnék egymást az itt készült fotográfiákat elnézve. A fenti képen a piknikre, kirándulásra kész, vagy éppen az ilyen tevékenységben pihenőt tartó édesanya még ugyan ránéz lányára, az azonban nem viszonozza ezt, borúsan inkább a távolba tekint a festett, erdőt ábrázoló díszlet előterében. Az alábbi képen nagy valószínűséggel testvérek szerepelnek, a fényképész beállítása miatt itt szóba sem jöhetett a tekintetek találkozása. A testvéri érintés is elmarad, míg az idősebb nővért természetesen megilleti az ülő pozíció.

Azonosítatlan lánytestvérek félalakos képe. Gondy és Egey műterme, Debrecen, 1885 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

A fényképalbumban tehát szülők és gyermekek, testvérek csoportképe is gyakran előfordul az egyéni portréfelvételek mellett. A családhoz nem tartozó ismerősök, barátok csak a legritkább esetben kaptak itt helyet. Amikor pedig mégis elénk tárul egy barát portréja, az a múlt nyomozóinak nagy örömére egy sor további kérdést implikál. Az előző részben már említett Dráveczky Mihálynak és Fényes Matildnak három gyermeke született. A középső gyermekről, Sándorról portréja csak azt árulja el számunkra, hogy a katonai hivatást választotta. Bár könnyen lehet, hogy ez a felvétel csak az önkéntes katonai szolgálat évében készült róla.

Dráveczky Sándor katonai egyenruhában. Gondy és Egey műterme, Debrecen, 1895 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Dráveczky Sándor egyik barátja mindenesetre felbukkan a fényképalbumban. Pongor József a következő szavak kíséretében küldte meg vizitkártyáját:

A fiatalemberek valóban az iskolapadból ismerték egymást. 1885-ben mindketten a debreceni református főgimnázium I. osztályának padsorait koptatták. Dráveczky Sándor aztán év közben hagyta ott a gimnáziumot, Pongor József pedig a barát időleges elvesztésén túl a tanulmányi kötelezettségek akadályaival is kénytelen volt szembesülni. Érdemjegyei messze elmaradtak az eminens tanulók teljesítményétől, minekután négy tárgyból is elégtelen osztályzatot szerzett, 1886-ban kénytelen volt évet ismételni.

Pongor József portréja. Friedrich Schiller műterme, Bécs, 1896. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Az 1896 környékén készült állóportré arra enged következtetni, hogy Pongor nemcsak a tanulmányaival nem foglalkozott, de a konvenciókra is előszeretettel hányt fittyet. Magabiztos kiállása, éles tekintete, kigombolt zakója mellett egészen hivalkodó mindkét kezének zsebre való tétele. Pongor akkori helyzete meg is követelte a kevésbé szokványos, merész pozitúrát, hiszen ahogy a verzón olvasható, 1896 májusában a szegedi államfogház vendégszeretetét élvezte.
Pár évvel később a debreceni fiatalember Budapesten próbált szerencsét, a cégbejegyzések tanúsága szerint 1898. január 1-jén Merza Mártonnal közösen női divatáru kereskedést nyitott a V. kerületi Kristóf téren.

Pongor és társa tehát csődbe jutott, a vizsgálóbíró pedig elzárásra ítélte az üzletvezetőket, igaz, Fried Vilmos ügyvéd közbenjárására egy hét után szabadultak is a fogságból. Sok lehetőség a baráti kapcsolat fenntartására már nem adódott Dráveczky Sándornak és Pongor Józsefnek, hiszen utóbbi a csődeljárás elől, nővérének 6000 forintját kicsalva előbb Bécsig, majd egészen New Yorkig menekült. A választott száműzetésből a következő sorokat küldte meg csődtömeggondnokának:

Dráveczky Sándorné Galambos Gizella portréja. Wittmann Nándor műterme, Komárom, 1900 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Dráveczky Sándor barátjánál kiegyensúlyozottabb életvitelt folytatott, nőül vette a Komárom megyei nemesi földbirtokos család leányát, galamboki Galambos Gizellát. A házasságból négy gyermek született. Bár a házasság ideje nem ismert előttem, Sándor 1921-ben, a feleség elhunytakor már biztosan nem élt. Ezzel azonban a Dráveczky família története messze nem ért véget a 20. században, a felvidéki leszármazottak a mai napig törekszenek a más országokban, más megyékben a Dráveczky névre hallgató rokonok felderítésére, újbóli összekötésére (lásd erre A Dráveczky család honlapját).

Felhasznált irodalom:

• A debreczeni ref. főgymnasium értesítője az 1885-86. iskolai évről. Közzéteszi: Tüdős János, Debrecen, 1886.
• Doby Antal: Magyarország családai. Draveczi Draveczky. In: Nagy Iván családtörténeti értesítő czimerekkel és leszármazási táblákkal. I. kötet. Szerk. Dr. Komáromy András – Pettkó Béla, Budapest, 1899. 193–196.
• Fogolytörzskönyv, 1899. Budapest Főváros Levéltára VII. 102. a. Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratai. 1035. Hungaricana közgyűjteményi portál. Levéltári iratgyűjtemények
• Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára – Hungaricana Közgyűjteményi Portál
• Humoros közadós. In: Budapesti Hírlap, 19. évf. 202. sz., 1899. július 23., 9. 
• Miklósi-Sikes Csaba: Fényképészek és műtermek Erdélyben 1839–1916. Tanulmány és okmánytár. (Haáz Rezső Alapítvány múzeumi füzetek, 18.), Székelyudvarhely, Haáz Rezső Alapítvány, 2001.
• Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia, Budapest, Osiris, 2009.
• Kürti Katalin: Régi debreceni családi képek. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei, 48.), Debrecen, Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1987.
• Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fényképészeti műintézete Debrecenben. Retusált fénykép. (A magyar fotográfia forrásai 5.), [Debrecen], Magyar Fotográfiai Múzeum – Déri Múzeum, 2008.
• Szakács Margit: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon (1840–1945). Adatok a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményéből, Budapest, MNM, 1997. című könyvének adattára

Papp Viktor (Történeti Fénykép- és Videótár)

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában a hungarikakutatásokat bemutató tudományos konferenciát rendeztek 2022. március 7-én. A hagyományteremtő céllal szervezett összejövetel, workshop alkalmat teremt arra, hogy a külföldi közgyűjteményekben őrzött magyar vonatkozású forrásokat feltáró, összegyűjtő és másolatban „hazahozó” kutatók legfrissebb eredményeiket és tapasztalataikat megosszák egymással.

A hungarikakutatásokat bemutató tudományos konferencia a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2022. március 7-én

Már az első alkalommal megmutatkozott, hogy a magyar vonatkozású források spektruma milyen széles, hiszen a Corvina-könyvtár külföldön található darabjainak sorsától kezdve a 19–20. századi fényképekig számos különleges dokumentumról szó esett.
A workshop egy örömteli kultúrdiplomáciai pillanattal kezdődött, a MNL igazgatója, Szabó Csaba és a Mantovai Állami Levéltár (Archivio di Stato di Mantova) igazgatóasszonya, Luisa Onesta Tamassia együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek köszönhetően a MNL online nyilvántartásában digitális másolatokkal együtt lehet majd rögzíteni és közzétenni a mantovai levéltár magyar vonatkozású kincseit. Az együttműködés alkalmából köszöntőt mondott a két érintett levéltárigazgató, a Modenai Állami Levéltár (Archivio di Stato di Modena) igazgatóasszonya, Lorenza Iannacci, a milánói Ambrosiana Könyvtár (Veneranda Biblioteca Ambrosiana) vezetője, Mons. Federico Gallo és Maróti Orsolya, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese, valamint megjelentek a magyar kultúrstratégiai intézetek részéről a Magyar Nemzeti Múzeum képviselői és az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Rózsa Dávid.

A hungarikakutatásokat bemutató tudományos konferencia résztvevői és közönsége a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2022. március 7-én

A „hivatali” rész lezárultával a kutatási beszámolókra került sor. Elsőként az MTA-OSZK Res Libraria Hungariae kutatócsoport tagja, Zsupán Edina ismertette a Corvina-könyvtárat érintő legfrissebb kutatásokat, köztük mindenekelőtt az aktuálisan zajló osztrák–magyar együttműködést, amely az Ausztriában őrzött corvinák feldolgozására irányul. Az utóbbi évek eredményeinek összefoglalásán túl felhívta a figyelmet, milyen törékeny dolog a Corvina-identitás: előfordulhat, hogy egyes Hunyadi Mátyáshoz kötött kódexeinkről kiderül, nem is voltak az uralkodói könyvtár részei, de természetesen bővülhet is a corvinák listája. Mindezt egy izgalmas példával is érzékeltette: az osztrák nemzeti könyvtárban őrzött egyik kódex elején látható kis, vörös festéknyom alapján kezdtek nyomozásba az osztrák kollégákkal. Bár a kódex címlapja, amely alapján nagy valószínűséggel azonosítani lehetne a korábbi tulajdonost, elveszett, az alapos tartalmi vizsgálat után feltételezhető, hogy a könyv megfordult Magyarországon, a Corvina-könyvtár szempontjából további kutatásra érdemes.

Zsupán Edina, az MTA-OSZK Res Libraria Hungariae kutatócsoport tagjának előadása

A középkornál maradva Varga Szabolcs horvátországi kutatásairól számolt be, ahol az elcsatolt területeken található értékes források körét és eredetét mutatta be, továbbá felkészítette a leendő kutatókat a várható kihívásokra (rövid nyitvatartási idő, korlátozott dokumentumforgalmazás) a különböző közgyűjteményekben.
Jelentős időbeli ugrással a kommunista diktatúra időszaka került ezután sorra, Wencz Balázs a magyar és a keletnémet állampárt kapcsolatait és a német levéltárak elektronikus nyilvántartásait mutatta be. A délelőtti szekciót Fisli Éva, a nemzeti múzeum kutatója zárta, aki a fotóhungarikákra irányuló vizsgálatairól számolt be. Látványos prezentációja segítségével nemcsak képet kaptak a résztvevők arról, hogy hány helyen érdemes vizsgálódni a hungarikafotók után, hanem bepillantást is nyerhettek az osztrák–magyar koronázási díszalbumokba és magyar földrajzi felfedezők fényképes dokumentációjába is.
Délután a MNL Országos Levéltárának „hazai” kutatócsoportjai mutatkoztak be, először a Négyzetkataszter OTKA projekt, amely a területi adóösszeírások és a kapcsolódó térképészeti felmérések összeírására vállalkozott. Reisz T. Csaba összefoglalta a kutatás eredményeit és további irányait, Török Enikő pedig a felmérésekkel összefüggő intézménytörténeti vizsgálatokról számolt be.
A második szekcióban a Vestigia Kutatócsoport eredményei kerültek terítékre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Olasz Tanszékén megalakult csoport és lelkes olasz támogatóik tették lehetővé, hogy a reggeli nagyszabású intézményi együttműködés létrejöhessen. A kutatás első tíz évét Domokos György vezető kutató ismertette, majd a friss eredmények közül Szovák Márton, könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa mutatta be, hogyan működött a velencei kémkedés a mohácsi csata után. Az izgalmas források javát a nemzeti könyvtár kutatóinak jelentős hozzájárulásával közreadott Örök Mohács (szerkesztette többek közt Farkas Gábor Farkas, a fordítók között Bakonyi Zsuzsanna, Kasza Péter, Rédey-Keresztény János, Szebelédi Zsolt, Túri Klaudia és az előadó) kötet lapjain már a széles közönség is megismerheti, ezekből kirajzolódik a velencei hírszerzés sokrétű hálózata és a csata kapcsán keletkező hírek és álhírek terjedése is.

Szovák Márton, a Régi Nyomtatványok Tára munkatársának előadása

Végül Arany Krisztina főlevéltáros mutatta be és nyitotta meg a Vestigia kutatások legfontosabb hazahozott dokumentumaiból válogató Magyarok nyomai Itáliában című online kiállítást.
A tartalmas tudományos eszmecserét egy a koronavírus-járvány idején méltatlanul csekély figyelem mellett lezajlott adományozás felelevenítése zárta, amelynek keretében a Konkoly-Thege család tagjai összegyűjtötték a második világháborút követően külföldre menekített irataikat, és a családi levéltárat – köztük nyolc középkori oklevelet – felajánlották és átadták a magyar államnak, amelynek nevében a nemzeti levéltár fogja gondozni a különleges irategyüttest.
A workshop programja és az elhangzott előadások útmutatásul szolgálhatnak a későbbi hungarikakutatásra induló szakembereknek, s egyúttal bemutatták azt is, hogy ezekhez a kutatásokhoz a nemzeti könyvtár szakemberei is komoly eredményekkel tudnak hozzájárulni. 

Szovák Márton (Régi Nyomtatványok Tára)

A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhíva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.

Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887. 1. kötet. III. tábla – Magyar Elektronikus Könyvtár

A legtöbb laikus „lelki szemei” előtt egy ehhez hasonló kép jelenik meg, ha halászatra gondolnak. Azonban, ahogy Herman Ottó könyvében olvashatjuk, a hálóval való kerítőhalászatnak is számtalan formája alakult ki. Például sokban eltér a Dunán űzött módja a balatoni „kollégák” munkamódszereitől.
A görög filozófus, Empedoklész (Kr. e. 40 k.–430.) szerint a víz a „dolgok gyökerét” képező, élethez feltétlenül szükséges négy őselem egyike. (Magyar Katolikus Lexikon). Bár a klasszikus görög filozófia által megállapított „tudományos” dolgok mára már sok helyütt „tudománytalanná” váltak, azt ma sem tagadja senki, hogy víz nélkül az élet elképzelhetetlen. Nemcsak azért nélkülözhetetlen, mert az emberi test több mint felét alkotja és egy ember sem képes három napnál tovább életben maradni ivás nélkül. A víz és az ember kapcsolata ennél is többet jelentett az emberiség történelmében. A víz nemcsak az élethez nélkülözhetetlen, de az emberiség táplálásához is nagymértékben hozzájárult. Talán ez is oka annak, hogy az alapvetően szárazföldi élethez alkalmazkodott testfelépítésű ember mindig is kereste az éltető őselemmel a kapcsolatot. Ahogy a felvidéki német Carl Ottó Hermannból lett „rajongó szegény magyar” Herman Ottó e blogbejegyzésben bemutatott könyve lapjain olvashatjuk:

Akár a gém hegyes csőre ihlette, akár nem, a szigony a halak számára félelmetes fegyverré vált a halászó ember kezében.

Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887. 1. kötet. VI. tábla – Magyar Elektronikus Könyvtár

A könyv szerzője korára jellemző romantikus elképzeléssel, de egyúttal zseniális módon fedezte fel, hogy a vízhez köthető halászat az emberiség – és természetesen a magyarság – élete alakulásának alapvető tényezője. Ez persze nem meglepő egy zseniális embertől. Az 1835–1914 között élt etnográfusról, természettudósról, polihisztorról, politikusról, a magyar ornitológia és a magyar tárgyi néprajzkutatás megteremtőjéről kevesen tudják, hogy legmagasabb hivatalos iskolai végzettsége egy géplakatos szakiskola volt. Minden, amit tudott, jószerivel autodidakta módon „került a fejébe”. Munkásságának, valamint annak több tudományágra is gyakorolt hatásának részletes felsorolása meghaladná e cikk kereteit. Rajongói körében a mai napig eldöntetlen vita maradt, mely könyve tekinthető élete – papírra vetett – fő művének. Az ornitológusok egyik „szegletkövének” számító A madarak hasznáról és káráról című könyve mellett a cikkben bemutatott A magyar halászat könyve verseng ezért a titulusért. Ez utóbbi munkájához 1884–86 között gyűjtött anyagot. Később az 1885. évi országos kiállításon bemutatta halászati gyűjteményét, amely a Néprajzi Múzeum magyar néprajzi gyűjteményének alapjává vált. A könyv 1887-es megjelenése után, 1894-ben a közelgő millenniumi kiállítás halászati és pásztorkodási részlegének megrendezésével bízták meg. A városligeti Vajdahunyadvár előzményének tekinthető pavilon mellett ez is nagy sikert aratott. De térjünk vissza a könyvhöz. Azt hiszem, erre az ismeretterjesztő hungarikumra joggal lehetünk büszkék mint kulturális örökségünkre. A hiányt pótló és felbecsülhetetlen néprajzi és kultúrtörténeti gyűjtemény, a korát messze megelőző ichthiológiai ismereteket feltáró, a finn, horvát, román kutatóknak is ösztönzést adó A magyar halászat könyvének keletkezését a következőkkel magyarázza a szerző:

Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887. 1. kötet. Címlap – Magyar Elektronikus Könyvtár

A magyar halászat könyve az idők folyamán több kiadásban és formátumban is napvilágot látott. Az Országos Széchényi Könyvtár állományában az alábbi kiadások érhetők el:

• A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887.
• A magyar halászat könyve. Reprint kiadás, [Székesfehérvár], Aréna, 1991.
• A magyar halászat könyve, [Pusztazámor], DNM, 2020.
• Online elérhetősége a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában: Html formátumban, PDF formátumban

Az eredeti, 1887-ben megjelent első kiadás két kötetben, három részből áll. Úgymint:

I. TÖRTÉNETI RÉSZ.
II. A MAGYAR HALÁSZAT SZERSZÁMJÁRÁS és A MAGYAR HALÁSZÉLET
III. TERMÉSZETHISTÓRIA.

A magyar halászat könyve eredeti és két tördeléshű, reprint kiadása.

Mint korábban írtam, a könyv zseniális módon ötvözi a néprajz, a mezőgazdaság, azon belül a halászat és a zoológia, azon belül pedig a halbiológia tudományát. Ez a három rész lebilincselő erővel tárja a témában „búvárkodó” olvasó elé a szerző által összegyűjtött ismereteket. Az első részben egy egyetemes, majd egy kifejezetten magyar történelmi bevezető után jutunk el a magyar halászat tárgyi eszközeit bemutató két részhez , melyekben A magyar népies halászszerszám ősi elemei és az Ősrégészeti és néprajzi vonatkozású magyar halászszerszámok kerülnek a szerző által készített ábrák kíséretében bemutatásra. A második részben visszaköszönnek a bemutatott szerszámok, A magyar halászat szerszámjárása című részben, majd A magyar halászélet szinte egy lebilincselő regény módjára tárul fel előttünk. A harmadik rész talán a legmegdöbbentőbb. A könyv ezen részének 19. század végi keletkezéséről csak régies nyelvezete árulkodik. A precíz, rajzokkal feltárt ichthiológiai alapismeretek, a fajok rendszerezése és leírása akár egy mai zoológiai témájú szakkönyvbe is belekerülhetne.
Amikor egy laikus embernek halászatról beszélnek, akkor valószínűleg valamely vízbe eresztett hálót valamely hajó fedélzetére, vagy partra húzó emberek tevékenysége jut automatikusan eszébe. Esetleg egy parton ülő, szabad idejét idilli nyugalomban, a természet lágy ölén töltő, horgászbotjait igazgató sporthorgász. Talán a varsa szó említése során még többen tudják, hogy egy elmés halfogó kosarat takar, melybe a hal beleúszva benn szorul. Azonban azt hiszem a cége, vagy a vejsze szavak jelentése már rejtély kategóriába sorolható, pedig ezek is – a varsához hasonló elven – a fogott hal csapdába csalására szolgáltak. Hogy kedvet csiholjak a könyv elolvasásához a halászszerszámok és használati módszereik lebilincselő leírásaiból – messzemenőkig a teljesség igénye nélkül – mutatok be a kedves Olvasónak néhányat.
Kezdem ezt a kötözött nádfalból készült halfogó „labirintus”, a vejsze felállításának módjáról szóló idézettel:

A magyar halász „lészából”, vagyis nádfalból készült, agyafúrt halfogó labirintusa, a vejsze, melyből a halak nem sok eséllyel menekültek meg.

Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Magyar Királyi Természettudományi Társulat, 1887. 1. kötet, 156. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A mai magyar sporthorgászok egyik legszebb „trófeája”, a megfelelő körülmények között akár cápányi méretet is elérő leső harcsa (Silurus glanis). Bizony Herman Ottó korában is „nagy fogásnak” számított egy ilyen jószág. A horog és a szigony használatát még a mai kényelemhez szokott életmódunk mellett sem olyan nehéz elképzelni. Ez a két halászszerszám ugyanis kiemelt szerepet játszott a nemes jószág elkapásában. Az első idézetből megtudhatjuk, hogy nemcsak a Herman Melville Moby Dickjét kergető bálnavadászok áldozatukkal való tusakodása volt kegyetlenül nehéz. 

A következő idézet mottója az első mellett talán ez is lehetne: többet ésszel, mint erővel.

Nemcsak a Moby Dicket üldöző bálnavadász szigonyosok dolga volt kegyetlenül nehéz és embert próbáló feladat. Joggal mondhatjuk, hogy a képen látható, efféle harcsázó szigonyos megérdemelte zsákmányát.

Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887. 1. kötet, 489. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A horog rafinált, az áldozatot megtévesztő használatát más halaknál is alkalmazták. A harcsához hasonlóan akadt egy másik nagy halunk is mely nemes zsákmánynak számított. Ez a hal nemcsak méreteiben, hanem testalkatában is a cápákra emlékeztet. A Vaskapu megépülte előtt a viza (Huso huso) egyáltalán nem volt ritka zsákmány a Duna magyarországi szakaszán, erről árulkodik Budapest egy Duna parti városrésze, melynek Vizafogó a neve. E páncélos óriás elkapására is többféle módszert dolgoztak ki. A horgos halászata meglehetősen érdekes, mondhatjuk úgy is fejtetőre állított.

Ha halászatról beszélünk, akkor természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül a „magyar tengert”, a Balatont sem. Hiszen nemhogy egy „Herman Ottó-féle kutató”, de még egy vágóhorgot a szigonytól megkülönböztetni nem tudó laikus sem gondolhatja azt, hogy egy ekkora víztömeg teljesen irreleváns lehetett a magyar halászat szempontjából. Nem is volt az. A tihanyi halászatról szóló fejezet lebilincselően érdekes része a „látott hal”:

A „látott hal”. A „balatoni hering”, a garda rajairól árulkodó sötét foltokat a víz színén a hegytetőtől figyelő tapasztalt halász jelzi hajókban ülő társainak.

Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887. 1. kötet. I. tábla. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A csíkhal-félék ma szigorú védelem alatt állnak. Egy nagyon megritkult halról van szó, mely valamikor ellepte a lápvidékek vizeit. A fogyatkozás oka élőhelyük megváltozásában keresendő. A 19. században meginduló folyamszabályozások és gátépítések alapvetően alakították át az alföldi táj arculatát. Herman Ottó idejében még mindig állt – és mondhatjuk így: élt – az Ecsedi láp, mely hasonló élőhely lehetett a már akkorra lecsapolt, az Alföld nagy részét beterítő Sárréthez. Az ilyesféle lápvidéken élő réti csík (Misgurnus fossilis) káposztával, mondhatjuk nemzeti eledelnek számított. Ezek megfogása mai szóhasználattal élve „specialista” halászt igényelt. Ő volt a csíkász, vagy csíkhalász. Az ő munkája sem volt veszélytelen, hiszen az összefüggő növénytakaróval borított lápvizeket úgy kellett ismerje, „mint a tenyerét”, ha nem akart egy rossz lépés következtében beszakadni, mert az a rossz lépés könnyen válhatott az utolsóvá életében. A lápon való csíkhalászat egy külön kaland volt. És nem csak a csíkász számára:

A csíkász vastag „talpallóval” járja a lápi vizek felszínét benövő, összefüggő növénytakarót. Az oda vágott lékbe állított varsa csak úgy hemzseg a nemzeti eledelnek számított csíkhalaktól.

Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887. 1. kötet. V. tábla – Magyar Elektronikus Könyvtár

Eddig tartott az idézetek kedvcsináló szemelvényezése. Természetesen, ha kereteink engednék, akkor ennél sokkal több érdekes szövegrészt is be lehetett volna mutatni. Kedves Olvasó! Kíváncsi arra, hogy miben különbözött a kerítőhalászat a Dunán annak Balatonon űzött módjától? Vagy arra, hogy milyen a vető, a tapogató, a kereső, vagy a hurokvető halászat és mit takar az a szó, hogy „lapsolás? Esetleg megismerné bővebben a Jókai Mór Az arany ember című regényében olvasott jég alatt való halászat módjait? Vagy a halak tárolására való állóbárka felépítése érdekli, és hogy miért volt szükség benne egy „ispitára”, ahol a bágyadt elfekvő halakat tárolták? Ha igen, akkor javaslom egy nagyszerű és egyedülálló ember, Herman Ottó korát bőven megelőző könyvének elolvasását. Remélem, hogy sikerült felkeltenem érdeklődését és A magyar halászat könyve elolvasása feltétlenül felkerül az Ön „bakancslistájára” is. Ne feledje! Ez egy olyan hungarikum, melyre joggal lehetünk büszkék és még az olvasása is ezernyi izgalmat és örömöt tud okozni.
Az alábbi képen látható ember akár egy Bud Spencer-, vagy Schwarzenegger-film főszereplője által nehezen legyőzött fő ellenfél színésze is lehetne. Nem tudni, Herman Ottó mennyire túlzott könyvének főhőse, a magyar halász megrajzolásában, de a cirkuszi erőművészhez hasonló testalkat nem éppen arra utal, hogy a Szent Péter foglalkozását űzők gyenge fizikumúak lettek volna.

Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887. 1. kötet, 221. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Felhasznált irodalom:

• Diós István [főszerk.]: Magyar katolikus lexikon, Budapest, Szent István Társulat, 1993–2014.
• Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Kir. M Természettudományi Társulat, 1887.
• Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Budapest, Királyi Magyar Természettudományi Társulat, 1887. Németh Ferenc elektronikus változata (2004) alapján.
• Herman Ottó: A magyar halászat könyve. Reprint kiadás, Székesfehérvár, Aréna, 1991.
• Herman Ottó: A magyar halászat könyve, Pusztazámor, DNM, 2020.
• Herman Ottó. In: A Herman Ottó Intézet honlapja. 2022. 02. 28. 

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

547. március 21-én hunyt el Nursiai Szent Benedek az általa alapított Monte Cassinó-i bencés apátságban. III. Honorius pápa (1216–1227) avatta szentté 1220-ban, Szent VI. Pál pápa (1963–1978) 1964. október 24-én, a második világháborúban porig rombolt Monte Cassinó-i bencés kolostor újraszentelésekor Pacis nuntius kezdetű brévéjével Európa védőszentjévé nyilvánította. Ünnepét a nagyböjtből kiemelve 1969-ben július 11-re tették át. Halála 1475. évfordulóján, Benedek napon rá emlékezünk.

Pietro Perugino: Szent Benedek (1496–1500 között). A kép forrása: Wikipédia

Életét Nagy Szent Gergely (540 k.–604) pápa írta meg a Dialógusok második könyvében (De sancto Benedicto abbata Casini in Italia, ordinis benedictini fundatore). Bár a mű inkább Benedek szellemiségét ábrázolta, életszentségének rendkívüli vonásait emelte ki, életének főbb eseményeit és szentté válásának útját is nyomon követte. Az első 11 fejezet időrendben mutatja be Benedek életét gyermekkorától egészen Monte Cassinón történő letelepedéséig. Ezt kétszer 12 csodaleírás követi; az első sorozat inkább Benedek prófétai tudását, ismeretét emeli ki, a másodikban tetteiben megmutatkozó szentségét mutatja be. Ezt követik a beszámolók 4 túlvilági vonatkozású eseményről. Benedek 480 táján született a szabin hegyvidék püspöki székhelyén, Nursiában (ma Norcia). Szülei jómódúak, széles látókörűek voltak, fiukat egész fiatalon Rómába küldték tanulni.

Az ötödik század második felében Róma hanyatlásnak indult, a császári székhely Konstantinápoly lett, és a barbár germánok betörései állandó fenyegetést jelentettek, jóllehet a keleti-gót király, Theodorik és minisztere, Cassiodorus 526-ig békét biztosítottak. Benedeknek bőven volt tehát kifogásolni valója Rómában politikai, egyházi, gazdasági, művelődési és erkölcsi szempontból is. Otthagyta a várost és nem fejezte be tanulmányait, megismerkedett a szerzetesi élet különböző formáival.
Nagy Szent Gergely 38 fejezetből álló, dialógusként megírt Benedek-életrajza nagyon alaposan megszerkesztett mű, amelyet a hármas győzelem tagol.
Benedek először a hiúság felett aratott győzelmet, amikor rövid ideig Enfide (Affile) templomának aszkéta életet élő közösségébe tartozott, ahová dajkája is követte.

Benedek nem akart tehát nap, mint nap szembesülni vele, mennyire tisztelik és Subiaco mellett teljes magányba vonult, ahol három évig élt egy sziklabarlangban. Oda vezető útján találkozott egy Romanus nevű szerzetessel, aki, amikor tudott, ételt vitt neki. Mivel azonban a kolostortól nem vezetett út a barlangig, kötélen eresztette le a kenyeret a barlangig.
Három év múlva az Úr egy pap látomásában jelent meg Húsvétkor és elmondta neki, hogy miközben ő ebédjét készíti, Benedek éhezik. Erre a pap és később pásztorok is felkeresték, akik hatására tértek keresztény hitre. Később sokan mentek még a barlanghoz, hogy meglátogathassák, és hitének erejéből részesülhessenek.

Szent Benedekről szóló prédikáció az Érdy-kódexben – Kézirattár, MNy 71, fol. 120r. Online szövegközlés: Sermones Compilati Kutatócsoport (ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék) 

Benedek második győzelme az volt, amikor a testi kísértés felett vett erőt.

Végül a harmadik győzelme az volt, hogy felülkerekedett a bosszúvággyal szemben. Történt ugyanis, hogy életszentsége folytán híre ment és egy Vicovaro mellett élő szerzetesi közösség küldöttsége kereste fel. Megkérték, hogy nem sokkal korábban elhunyt apátjuk helyett vezesse őket. Bár Benedek figyelmeztette őket, hogy közösségük mindennapjai nem lesznek összhangban az ő szigorú életmódjával, mégis ragaszkodtak hozzá, hogy vezesse őket.

Filippo di Antonio Filippelli: Storie di San Benedetto (1483), az utolsó képen a mérgezett ital. A kép forrása: Wikipédia

Subiacóból, Monte Cassinóba ment, ahol tanítványaival egy hajdani szentély romjaiból és a környező erdőből 529-ben kolostort épített, és benne egységes alkotmányhoz igazodó közösséget hozott létre. Ehhez az évhez kötik hagyományosan a bencés rend megalapítását. Benedeket követte Monte Cassinóba ikernővére, Szent Skolasztika is, aki nem messze női közösséget hozott létre.

Szent Skolasztika szobra Monte Cassinóban. A kép forrása: Wikipédia

Szent Benedek szerzetesei egy sokkal szabályozottabb életrendet követtek, mint a már említett Cassiodorus által létrehozott Vivariumban élő szerzetesi közösség. Fontos leszögezni, hogy Benedek nem tekinthető klasszikus értelemben vett rendalapítónak, hiszen szabályzatában Nagy Szent Vazul és Cassiodorus szabályzataiból is merített és a maga reguláját csak „kezdetnek” szánta.

Beneventán írással keletkezett Bencés szerzetesi szabálygyűjtemény, a képen Szent Benedek regulájából található részlet (Cod. Lat. 329 f. 24v), S zoomorf iniciáléval – Kézirattár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

A bencés rend jelmondata, Imádkozzál és dolgozzál (Ora et labora!) szó szerint ugyan nem szerepel a szerzetesek életét és tevékenységét meghatározó, 73 fejezetből álló regulában, a bencés erényeket megtestesíti immár majdnem ezerötszáz esztendeje.

Felhasznált források és szakirodalom:

• Az Érdy-kódex adatlapja a Magyar nyelvemlékek szolgáltatásunkban: Érdy codex, Volf György, Budapest, MTA, 1876, (Nyelvemléktár, 4–5), I–II.
• Madas Edit: Szent Benedek a középkori magyarországi prédikáció- és legendairodalomban. In: Takács Imre (szerk.): Mons sacer 996–1996 (Pannonhalma ezer éve), 1. kötet, Pannonhalma, [Szt. Gellért Hittudományi Főiskola], 1996, 369–386.
• Nagy Szent Gergely pápa: Szent Benedek élete és csodái (Rados Tamás fordítása Szabó Flóris és Sólymos Szilveszter átdolgozásában). In: Sólymos Szilveszter OSB: Szent Benedek életrajza Nagy Szent Gergely pápa Dialógusainak II. könyvében. In: Szennay András OSB (szerk.): Népek nagy nevelője: Szent Benedeknek, Európa védőszentjének emlékezete, Budapest, Szent István Társulat, 1981, 231–271.
• Sólymos Szilveszter OSB: Szent Benedek életrajza Nagy Szent Gergely pápa Dialógusainak II. könyvében. In: Szennay András OSB (szerk.): Népek nagy nevelője: Szent Benedeknek, Európa védőszentjének emlékezete, Budapest, Szent István Társulat, 1981, 220–230. 
• Érdekességek a Szent Benedek-medálról. In: Magyar Kurír, 2016. május 3.

Orsós Julianna (MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport)

Ezt a szöveget akár ma is írhatták volna, de nem. Talán az, hogy okostelefon helyett fényképezőgép szerepel, elárulja, hogy régebbi. De hogy mennyivel? Közel 100 évvel ezelőtt írták le ezt a gondolatot egy Kodak árjegyzékben.

Kodak. Bp., Kodak, ca. 1926. 8 p. 19,5 cm. Jelzet: Kny.C 924. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az Eastman Kodak Company (röviden Kodak), egy fotográfiára szakosodott amerikai multinacionális vállalat, melyet George Eastman (1854–1932) amerikai üzletember és feltaláló alapított. Kifutófiúként kezdte pályafutását, 24 évesen lett a fényképezés szerelmese, és feltalálóként leginkább az izgatta, hogyan lehetne minél egyszerűbbé tenni a fotózás technikáját és a képek előhívását. Több sikeres találmány fűződik a nevéhez, többek között a filmtekercs „feltalálása” is. 1885-ben dobta piacra a brómezüst alapanyagú papírnegatív tekercset és az ehhez tartozó kazettát, és ezzel nagy tömegek előtt nyitotta meg a lehetőséget a fényképezésre.

Kodak, Budapet, Pallas, ca 1926. 8 p. 19,5 cm. Jelzet: Kny.C 14.715 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Eastman 1881-ben alapította meg cégét, a Kodak márkanevet pedig 1888-ban találta ki. Az elnevezéssel kapcsolatban fontosnak tartotta, hogy minden nyelven egyformán hangozzon. Így nyilatkozott:

Eastman legfőbb célkitűzésének a fényképezőgépek miniatürizálását tartotta. „Olyan könnyűvé kell tenni a fényképezőgépet, mint amilyen a ceruza” – mondta. A Kodak cég meg is valósította ezt a tervet, a korabeli gépekhez képest apró és könnyű kézikamerákat készítettek. Az egyik legismertebb szlogenjük így szólt: „Ön megnyomja a gombot, a többi a mi dolgunk”.

Kodak megtanítja jól fényképezni. Grafikus: Bánhidi Andor. Jelzet: PKG.1936/139 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A cég első saját gépe a Kodak box kamera volt, későbbi kamerái közül a Brownie és az Instamatic típusú fényképezőgépek lettek a legnépszerűbbek. A Brownie gépeket közel 60 éven át gyártották.

Mindenki fényképezzen Baby brownie 3 tekercs Kodak verichrome filmmel. Budapest, Piatnik, 1935. Jelzet: PKG.1935/216 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A 20. század első éveiben a fényképezés gyors elterjedése, és az egyre növekvő kelet-európai és oroszországi fotópapír igények kielégítése miatt felvetődött a Kodak gyártási kapacitásának bővítése, ekkor merült fel egy magyarországi üzem létesítésének ötlete. Egy évvel később megkezdődött az építkezés Vácott, de az ünnepélyes megnyitóra csak 10 évvel később kerülhetett sor az I. világháború és következményei miatt. Végül 100 évvel ezelőtt, 1922 márciusában ünnepélyes keretek között nyitották meg a Kodak váci gyárát, a termelés pedig 1922. március 19-én indult meg. Az angol vezetéssel működő gyár ebben az időben kizárólag fotópapírt gyártott, hétfélét.

A Forte Fotokémiai Ipar rövid története. Vác, Váci Áfész Sokszorosító üzeme, 1972. 4. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Néhány érdekesség a gyár működésének kezdeti időszakából. Kemény munkafegyelem volt, melynek megszegőit szigorúan büntették.

Munkaidő alatt senki sem mozdulhatott el a helyéről. Minden munkást feleskettek, hogy nemcsak a recepteknek, de a részmunkafolyamatoknak a titkait is megőrzi. A munkások a termelési folyamatnak csak azt a részét ismerték, amit csináltak, és egy munkás sem ismerhetett meg két vagy több munkafolyamatot.

A gyár termelése folyamatosan növekedett. 1939 szeptemberében mintegy 800 ezer m² papírt gyártottak, melynek egyharmadát délkelet-európai országokba exportálták. A Kodak cég reklámtevékenysége is ekkor, a ’30-as években volt a legerősebb. Ebből az időből származik számos katalógus és grafikai plakát, mely a Kodakot hirdeti, és megtalálható a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárban. A váci gyár kizárólag fotópapírt gyártott, és lássuk be, ezt nem könnyű reklámozni. A látványos plakátokon elsősorban a fényképezésen keresztül a fényképezőgépeket és a filmeket hirdették. A katalógusokban viszont látható, hogy a fotópapír és más előhívó, illetve színező szerek is helyet kaptak a Kodak üzleteiben. A katalógusok érdekessége az is, hogy tanácsokkal is ellátják az érdeklődőket: milyen fényképezőgépet vegyenek, különböző helyeken és fényviszonyoknál hogyan fényképezzenek, hogyan állítsák be a kompozíciót stb. A rajzos plakátok mellett pedig megjelenik a fényképes plakát is, mutatva, hogy Kodak filmmel lehet a legjobb képeket csinálni!

Az összeállító személyes kedvence a Kodak 1937-es nyári magazinjában olvasható. A becsületes megtaláló című elbeszélésben (Kodak 1937 nyári magazin, Budapest, 1937, 39–42.) egy szerelmi történetet olvashatunk két Kodak fényképezőgép nézőpontjából… A vadonatúj Vollenda és a régi, ütött-kopott Pocket Kodak a maga módján bele is avatkozik a szerelem kibontakozásába…

Kodak 1937 nyári magazin. Bp. Tolnay Ny., 1937, 39. Jelzet: Kny.C 919 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A háború kitörését követően, 1939. szeptember 6-án, a Kodak gyár angol vezetői elhagyták az országot. A gyárat hadiüzemmé nyilvánították, s négy év alatt – 1943-ra – a munkáslétszám 176-ra, a termelés 1 millió m2-re nőtt. 1944 novemberében a németek a gyárban fellelhető nyers papírkészletet, a raktáron lévő késztermékek nagy részét, sőt az ezüst üstöket is uszályra rakták és elindították felfelé a Dunán. A bajt fokozta a Vácot december 5-én ért bombatámadás, amikor a szőnyegbombázás célpontja a Kodak gyár volt. Negyvenkilenc bomba hullott a telepre, tizenhat telibe talált, öten vesztették életüket. A gyárat felmérhetetlen veszteség érte, anyagi kára hatalmas volt, a termelés megbénult.

Horváth M. Ferenc: Volt egyszer egy gyár – a Kodaktól a Fortéig.Kiállítás három színben. Katalógus, Vác, Vác Város Levéltára, 2010. – Vác Város Levéltárának honlapja

A háború után a munkások hozzáláttak a háborús károk helyreállításához, és egy év elteltével elvileg megindulhatott a csökkentett termelés. Ezt azonban az anyavállalat nem engedélyezte: 1946 tavaszán az Iparügyi Minisztérium hozzájárulásával felszámolták a gyárat. 1947. június 30-án adásvételi szerződést írtak alá, melynek értelmében a Kodak Ltd. váci gyárát, és berendezéseinek nagy részét eladta a Magyar Általános Hitelbanknak.

Horváth M. Ferenc: Volt egyszer egy gyár – a Kodaktól a Fortéig.Kiállítás három színben. Katalógus, Vác, Vác Város Levéltára, 2010. Vác Város Levéltárának honlapja

A helyreállítás és a háború nyomainak eltüntetése után a FORTE Fotokémiai Ipar Rt. ünnepélyes megnyitója 1947. július 16-án volt. 1948 elején a FORTE állami vállalattá vált Fotokémiai Ipar Vállalat néven. 1951-től – az eredeti, 1922-es tervekhez visszatérve – már filmet is gyártottak itt. 1955 végén 1 millió 933 ezer m2 fotópapír és 319 ezer m2 film hagyta el a gyárat. A cég hatalmas fejlődésnek indult, beruházások, új létesítmények, új eljárások és jelentős exporttevékenység jellemezte a következő évtizedeket. A megtermelt papír 52 %-át, a film 45 %-át exportálták.

Fényképezzen Forte géppel, filmmel. Jelzet: PKG:1947/A/185 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A rendszerváltás a Forte életében is jelentős változást hozott. Piacának egy részét elveszítette, ezért a vállalat termelése és létszáma jelentősen csökkent. 1992-től 100%-os állami tulajdonú részvénytársasággá alakult, majd 1997-ben a privatizáció során a munkavállalók és a menedzsment a részvények mintegy 80%-át megvásárolták. A gyár 2000-ben zárt részvénytársasággá alakult, majd sok átszervezést követően, sok próbálkozás után a Kodak/Forte gyár, amely a 20. században Magyarország egyetlen fotótermékeket gyártó vállalata volt, 2007-ben végleg bezárt.

Forte. Plakátnaptár, Budapest, Offset és Játékkártya nyomda, 1986. Jelzet: PKG.1987/879 – Térkép-, Plakát-és Kisnyomtatványtár

És mi található ma a nagy múltú cég telephelyén? Érdemes megnézni a Városi Gorillák összeállítását, a több mint 10 éve elhagyatottan álló egykori Kodak, illetve Forte gyár épületeiben készült képeket.

Kopcsay Ágnes (Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár)

A nemesi eredetű, Eperjes környéki Péchy család a nagy háború és a trianoni szerződés okán menekült át az új határon a Sajó mentére, Borsodba, ahol a későbbi színész szülei üveggyári munkások lettek. Sándor fiuk a sárospataki Református Kollégiumba járt, kevés híja volt, hogy lelkész legyen belőle. Utána még a pesti jogi karra is beiratkozott, ám végül, családja tiltása (és pofonjai) ellenére a Színművészeti Akadémiára jelentkezett, ahol két év után, 1944-ben szerzett diplomát. Előbb egy nyári vándorszínész-truppal járta a vidéket, utána behívót kapott, a visszavonulás és a vereség részese lett a második háború utolsó hónapjaiban. Németországban szökött meg, Csehországban bujkált. Hazatérve a Miskolci Nemzeti Színház (egy évad alatt 44 szerep) várta, majd 1946-ban a Várkonyi Zoltán alapította Művész Színház tagja lett. 1948-ban szerződött a Madách Színházhoz, melyhez haláláig hűséges maradt. Rengeteget játszott, filmezett, szerepelt rádió- és televíziós játékokban. Szerepeiben, az alakításainak tökéletességéért folyó küzdelemben hatalmas energiákat használt el. Életének, 25 esztendős színészi pályájának 1972 novemberében egy vérrög, szívtrombózis vetett véget.
Pécsi Sándor egyaránt képes volt a legnehezebb sorsú drámai hősök, a (negatív vagy pozitív) kisemberek vagy a vérbő komédiások bőrébe bújni és hiteles sokszínűséggel adni szerepeit, miközben született tehetségét már fiatalon a virtuozitásig fejlesztette (bár úgy fogalmazott, hogy valójában a hiúsága hajtotta). Már 1947-ben öntudatosan jegyezte naplójába:

Már fiatalon is koránál jóval idősebb szerepek találták meg, alkati adottságait (alacsony, köpcös, piknikus, kopaszodó figuráját) azonban feledtetni tudta alakításainak változatosságával. Legemlékezetesebb szerepeiben nem is Pécsi Sándor, hanem Ficsúr (a Liliomban), Mixi (a Mágnás Miskában), Kerekes Ferkó (a Csárdáskirálynőben), Báró, később Luka (az Éjjeli menedékhelyben), Marmeladov (a Bűn és bűnhődésben), Polonius (a Hamletben), Percsihin (a Kispolgárokban). Egyik legizgalmasabb szerepét G. B. Shaw Az ördög cimborája című darabjában kapta (Andersen lelkész). Az 1960-as években a Madách műsora kinyílt az amerikai drámákra, ekkor játszhatta Pécsi Sándor a Pillantás a hídról (Arthur Miller) című drámában Eddie Carbonét.

Utána következett A vágy villamosa (Tennessee Williams) Mitche, a Koldusopera (Bertolt Brecht) Peacockja, A nagy Romulus (Friedrich Dürrenmatt) címszerepe. És Azdak (Brecht: Kaukázusi krétakör), Szorin (Csehov: Sirály), Mendoza (Shaw: Tanner John házassága), Miller (Schiller: Ármány és szerelem). Pécsi Sándor készítette el a Rádióban Gogol művének első teljes változatát (Egy őrült naplója). Az 1972 őszén rá osztott Falstaffot (Shakespeare: IV. Henrik) már nem játszhatta el.

Első Kossuth-díját a Kis Katalin házassága (1951) című film párttitkárfigurájáért kapta, a másodikat az 1953-ban forgatott Erkel-film (rendezte Keleti Márton) címszerepéért, melyben a több mint nyolcvan évet élt zeneszerzőt minden életkorában hitelesen tudta ábrázolni (30 évesen). Ő volt a felejthetetlen Liliomfi film (rendezte Makk Károly) Szellemfije. Játszott a Talpalatnyi föld, a Szent Péter esernyője, a Pál utcai fiúk, a Rokonok, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Sellő a pecsétgyűrűn vagy a Fekete város című filmekben, sőt a francia-magyar-német koprodukcióban készült Germinalban is.
Mindig a legmagasabb színvonalra, a profi teljesítményre törekedett, a legkevésbé saját magának engedve meg a hibázást, a tévedést, a bukást. Attól rettegett. S persze, a partnereivel, munkatársaival is maximalista volt. Színészi idegrendszerét mint egy finom, értékes hangszert próbálta óvni, mégis minduntalan a kétségek emésztő verméből kellett magát kihúznia – másnak kevéssé hitte el, hogy tehetsége érdemesíti a sikerre, az elismerésre. Szenvedélyesen élt, szenvedélyesen dolgozott, szenvedélyes gyűjtő volt és naplóíró – hagyatéka azonban majdnem ebek harmincadjára került. Pécsi Sándor halála után felesége újraházasodott és előző férjének emlékeit eladogatta. A színész élete és pályája dokumentumait személyes elkötelezettségtől, rajongástól fűtve gyűjtötte Cserje Zsuzsa dramaturg, rendező, színész és kritikus, s azok 2018-as elhunytát követően hagyatékával kerültek gyűjteményünkbe.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Történeti Fénykép- és Videótár gyűjteményünk fontos részét képezik a családi fényképalbumok. Ilyen különlegességnek számít a Dráveczky (máskor Dráveczi, néha meg Dráveczki) család bőrkötéses, aranyozott lapszélű, félszáz 19. századi fényképet megörökítő albuma is. Kik voltak a Dráveczkyek, s kik néznek vissza ránk a családi albumból?

Könyvtárnyi irodalom foglalkozik a magyar nemesség 19–20. századi történetével, azon belül pedig a dzsentrik helyzetével. Itt most nekünk elég annyit definiálni, hogy a fogalommal jelölt társadalmi réteget elsősorban a nemesi címmel, az elaprózódó vagy már éppen teljesen elveszített családi földbirtokkal, valamint a közhivatalok felé való tájékozódással, ezzel egyidejűleg pedig a polgári foglalkozásoktól való ódzkodással szokták leginkább jellemezni.

Az előző részben már írtam a család eredetéről, a nemesi származásról. Lássuk most röviden a földbirtokok családon belüli alakulását, hiszen ez volt leginkább meghatározó a nemesi társadalom számára. Az úrbérrendezés korában (1767 után) a család Szepes megyei ága jóval kisebb kiterjedésű birtokokkal rendelkezett, mint a Bihar megyeiek. Dráveczky Ferenc 210 holdja (magyar hold = 1200 négyszögöl) mellett Imre, illetve Zsigmond örökösei bírtak egy-egy kisbirtokot Szepesben. Özvegy Dráveczky Gáspárné Ung megyében volt birtokos (350 holddal), de a genealógusok fonaláról némileg lemaradt Szatmár megyei ág is magáénak mondhatott egy közepes méretű birtoktestet. Már ekkor, a 18. század derekán a Bihar megyébe szakadt ág lehetett a vagyonosabb, özvegy Dráveczky Lászlóné négy birtoka megközelítette az 1000 hold kiterjedést.
A történetírói (hipo)tézis szerint a dzsentrik a 19. század második felére egyértelműen szorult anyagi helyzetbe kerültek, a családi birtokokat elveszítették. Ezt nevezték „lesüllyedésnek”. A század végén (1895-ben) készült gazdacímtár szerint ekkoriban már csak István volt tulajdonos Szepes megyében. Kitüntetett helyet fogalt el Ung vármegye, itt négy Dráveczky leány összesen több mint 2500 holdat (kataszteri hold = 1600 négyszögöl) tulajdonolt. A gyarapodás visszavezethető adásvételre, házasodás révén való birtokszerzésre egyaránt, de még az is előfordult, hogy az unokatestvérek közötti házasságkötés vette elejét a birtokaprózódásnak (Dráveczky Aurél unokatestvérét, Amáliát vezette oltárhoz). A Bihar megyeiek közül Dráveczky Gyula (született 1835) több mint ezer holdon gazdálkodott. A hosszú évtizedeken keresztüli „lesüllyedésnek” nincs nyoma, legalábbis a család egészét tekintve.

Dráveczky Gyula (1835-1898) ülőportréja. Gondy és Társa felvétele, Debrecen, 1870 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

Fontos „mérőszám” lehet a dzsentri társadalom dinamikájával és nyitottságával kapcsolatban az is, hogy kikkel, milyen más családokkal léptek műrokoni kapcsolatba. Hiszen igazán feltűnő, hogy a Csokalyon, illetve Berettyóújfalun földbirtokos, szintén nemes és szintén református (a források tanúsága szerint a Bihar megyei Dráveczky családtagok reformátusok voltak, szemben a szepesiekkel) Fényes család tagjai számtalanszor házasságot kötöttek a Dráveczkyekkel. A Gálospetriben földbirtokos, a fentebbi képen látható Gyula második felesége Fényes Erzsébet, míg a néhány településsel odébb található (Ér)Köbölkútról elszármazott Dráveczky Amália férje Fényes József kir. táblai bíró, vármegyei tisztviselő volt.

Szintúgy a Fényes családból választott magának párt Amália unokaöccse, Dráveczky Mihály (született 1843). Mihályról, valamint feleségéről, Fényes Matildról sajnálatos módon eddig nem sikerült többet megtudni (portréjuk sem ismert). A Fényes és Dráveczky család tehát a házasságok révén nem egy ponton összefonódott, ennek egyik tanújele a fényképalbumban megtalálható számos felvétel a Fényes család tagjairól. Itt látható többek között Fényes Károly három fia is: Fényes Vince törvényszéki bíró, Fényes Gusztáv vármegyei tisztviselő és ifj. Fényes Károly okleveles gazda, borászati szaktanár portréja.

De talán még érdekesebb maga az édesapa, csokalyi Fényes Károly mellképe. Az 1848-49-es nemzetőr, később megyei esküdt, megyebizottsági tag és tiszti ügyész valamikor az 1880-as években járulhatott a fényképész elé. Legalábbis a képről egy 60 év körüli, vagy talán még annál is idősebb férfi néz ránk, már pedig Fényes Károly 1820-ban született. A fénykép verzóján a Nagyváradon harmadikként műtermet nyitó Lojanek János neve szerepel. Lojanek 1863 elejétől működött Nagyváradon, 1864-ben a Bazár-szoros Karaguly-házába költöztette műtermét, mely a fényképész 1877-es haláláig itt fogadta a vendégeket. Lojanek műtermét Markely János vette át, aki elődjéhez hasonlóan a portréképek és csoportképek mellett gyakorta készített városképeket is. A műterem 1886-ban átköltözött a Bazár-szoros és az Apáca utca sarkára, a Fő utca 12-es számot felváltotta a Fő utca 14. Fényes Károly valamikor az 1870-es évek végén, az 1880-as évek elején rákanyarodott a Bazár-szorosra. Ismerős helyen járt. Édesapja, a Bihar megyei táblabíró id. Fényes Károly kezdeményezésére itt, a későbbi Park Szálloda épületében alakították meg a Biharmegyei Nemzeti Casino-t 1833-ban. A Fényes család tehát régtől fogva ismert volt a város előtt, és viszont.

Fényes Károly portréja. Lojanek János műterme, Nagyvárad, 1880 k. – Történeti Fénykép- és Videótár, FAlbum 1218

A korosodó férfi ezzel szemben mintha szó szerint csak beesett volna a fényírdába. Kissé rendezetlen frizurája és arcszőrzete legalábbis erről árulkodik, no meg egyszerű szabású öltönye és a félrecsúszott csíkos nyakkendője is. A legzavaróbb azonban mindenképp a zakó alatt viselt mellény rendezetlensége, a legfelső mellénygombot sem sikerült megfelelően begombolni. Akár Lojanek, akár Markely készítette is a fényképfelvételt, a fotó alanya nem volt elkészülve a jeles eseményre, és ez alatt itt most nem csak a fizikai megjelenést kell értenünk. A vármegyei közéletben aktív szerepet vállaló Fényes és felesége, Böszörményi Paulina ugyanis 1879-ben magáncsődöt jelentett. Az 1880. évi árverésen elúszott a nagyjából 200 holdas vértesi (ma Létavértes) birtok, a kis-kágyai szőlő és erdőbirtok egyaránt. Így már érthető, hogy miért folyamodott vármegyei hivatalért, s miért töltötte be 1896-os halála idején is a debreceni dohánybeváltó felügyelőség tisztségét. A 77 éves korában is dolgozni kényszerülő férfit debreceni szolgálati lakásából kísérték utolsó útjára, talán mert a csőddel a családi lakóház is odalett. Fényes Károly társadalmi helyzete élete végére egyértelműen megrendült, a dzsentri „lesüllyedés” egyik eklatáns példájaként nézz vissza ránk a fényképalbumból. A vizitkártyából két példány is bekerült az albumba, ugyanarról a beállításról van szó, más-más kartonra kasírozva, tehát még az albumot lapozgató leszármazottaknak is csak egy ilyen, felemásra sikerült portrékép jutott a családi legendárium részeként. Egy felemás portré egy felemás magyar társadalomról.

csokalyi Fényes Károly gyászjelentése, Debrecen, 1896. július. 21.. In: Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára – Hungaricana Közgyűjteményi Portál 

Felhasznált irodalom:

• A Magyar Korona országainak mezőgazdasági statisztikája, II. kötet. Gazdaczimtár. Budapest, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal,1897.
• Árverés (15035). Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 114. sz. 1880. május 20. 3838.
• Doby Antal: Magyarország családai. Draveczi Draveczky. In: Nagy Iván családtörténeti értesítő czimerekkel és leszármazási táblákkal. I. kötet. Szerk. Dr. Komáromy András – Pettkó Béla, Budapest, 1899. 193–196.
• Fónagy Zoltán: A nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. Adattár I–II., Budapest, MTA BTK TTI, 2013. (Magyar Történelmi Emlékek, Adattárak)
• Gyászjelentések, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára. Hungaricana Közgyűjteményi Portál
• Kulcsár Beáta: Büntetés és kizárás a Bihar megyei és Nagyváradi Nemzeti Kaszinóban. In: Korall, 19. évf. 71. sz. 2018. 48–68.
• Magyarország tiszti cím- és névtára, Budapest, 1873–1909. 1–28. évfolyam.
• Makay Dezső: A dráveczi és vinnai Draveczky család. In: Turul, 18. kötet, 1900. 75–82, 136–142.
• Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok. XI. 1881. január – július. S. a. r. Bisztray Gyula (Mikszáth Kálmán összes művei, 61.), Budapest, Akadémiai, 1970.
• Péter I. Zoltán: Lojanek János, Nagyvárad fotográfusa. In: Várad, 17. évf. 9. sz. 2018. 51–55.
• Szakács Margit: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon (1840–1945). Adatok a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteményéből, Budapest, MNM, 1997. című könyvének adattára

Papp Viktor (Történeti Fénykép- és Videótár)

A további részek itt olvashatók: Első rész

1848-ban minden addiginál nagyobb forradalmi áradat borította el Európát. A februári párizsi, majd a márciusi bécsi események visszhangja cselekvésre ösztönözte a magyar polgári átalakulás híveit is. A márciusi ifjak sikeres pesti forradalmának folytatásában döntő szerep jutott a pozsonyi országgyűlésnek: az utolsó magyar rendi diétán elfogadott, valamint V. Ferdinánd király által 1848. április 11-én szentesített 31 törvénycikkből álló törvénycsomag biztosította Magyarország polgári fejlődését. 1848. április 7-én gróf Batthyány Lajos miniszterelnök vezetésével megalakult az első független, felelős magyar kormány, amelyben Deák Ferenc igazságügy-miniszterként, Kossuth Lajos pénzügyminiszterként, Szemere Bertalan belügyminiszterként, Mészáros Lázár hadügyminiszterként, herceg Esterházy Pál Antal a király személye körüli miniszterként, Klauzál Gábor földművelés-, ipar- és kereskedelmi miniszterként, gróf Széchenyi István közmunka- és közlekedésügyi miniszterként, báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterként vállalt szerepet.

Eötvös Deák kíséretében utazott Pestre április 13-án. Minisztériuma főtisztviselőinek névsorát április 24-én nyújtotta be. Államtitkára Szász Károly, a nagyenyedi kollégium ismert tanára lett. Az 1848:3. törvénycikk 14. §. alapján felállított Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium ügyintézésben a volt Helytartótanács működését követte. Öt osztályt állítottak fel. Az egyházak ügyeit felekezetek ‒ (1) katolikus, (2) protestáns és unitárius, (3) ortodox ‒ alapján osztották be. Mellettük létezett még a (4) közoktatási, valamint az (5) alapokat/alapítványokat kezelő gazdasági osztály. Az első magyar kormány legfiatalabb miniszterére nagyon hamar valláspolitikai, de valójában határozottan politikai feladat hárult.

 Eötvös Józseffel elsők között a diákság vette fel a hivatalos kapcsolatot. A báró még 1848. április 2-án ellátogatott a pesti egyetemre, ahol találkozott a diákok képviselőivel. Az ifjúság kívánságaiba ‒ amelyekben egyebek mellett több tanár elbocsátását, továbbá a magántanári intézmény bevezetését kérték ‒ olykor türelmetlenség vegyült, hiszen esetenként kiváló szakemberek ellen is szót emeltek, feltehetőleg a magyar nyelvi hiányosságaik okán. A hallgatók olyan tudósoknak kértek katedrát, akik a reformkor tudományos és politikai küzdelmeiben tanúságot adtak nemzeti érzésükről is. Követve a pesti mintát, április 10-én a nagyváradi akadémia ifjúsága levélben fordult a frissen kinevezett miniszterhez.

Hasonlóan az egyetemi hallgatósághoz, az akadémia diáksága is egyes tanárok ellen vagy mellett emelt szót. Kéréseik között szerepelt például Neupauer János kerületi főigazgatójává történő kinevezése. Neupauer (Földy) János 1839-től volt a nagyváradi akadémia jogtanára. 1841-ben „tanári koszorút” szerzett. Tehetséges, reformokat támogató, népszerű tanár volt, aki latin helyett magyarul tartotta előadásait. 1846-ban ő lett a helyettes aligazgató. Nevét 1848-ban magyarosította. A szabadságharc alatt a nagyváradi vésztörvényszék bírája volt, amiért 1849 novemberében halálra ítélték, majd kegyelmet kapott. 1869-től Bihar vármegye tanfelügyelője lett.
Noha a nemzeti vívmányok fölötti általános öröm és lelkesedés olykor tetten érhető volt a beérkező levelekben is, Eötvös kezdettől fogva tudta, hogy nehéz időszaknak néz elébe. Lónyay Gábornak írt április 20-i keltezésű levelében őt kérte fel a protestáns osztály vezetésére.

Lónyay, aki segítette Kossuth Lajost az Országgyűlési Tudósítások megindításában, 1835‒1875 között minden országgyűlésen részt vett. Kazinczy Otíliával kötött házassága révén kiterjedt kapcsolattal bírt az országos irodalmi és politikai életben. Az utolsó rendi diétán megegyezésre törekedett az udvarral, majd Debrecenben is a békepárt köréhez tartozott. A barát vállalta a feladatot.

Lónyay Gábor. Rusz Károly metszete. In: Vasárnapi Ujság, 1870. 17. évf. 14. sz. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az áprilisi törvények vitái alapján úgy tűnik, Eötvös miniszteri hatáskörét általánosságban bizalmatlanság övezte a katolikus püspöki kar részéréről. Ez nem meglepő, hiszen olyan horderejű kérdésekről volt szó, mint a püspökkinevezések, az iskolák állami finanszírozása vagy épp a törvény előtti egyenlőség. Emellett az Eötvös családdal szemben, az 1840-es években lezajló csődperben is szép számmal vettek részt a katolikus egyházból, továbbá a miniszter korábbi diétai szereplése sem volt széles körben elfogadott az egyházi körökben. Minderről 1846-ban a következőképpen írt.

1848 tavaszán a liberális egyházpolitikai lépésektől való félelem, az esetleges ellenzéki szembefordulás lehetősége, de a reménykedés egyaránt jelen volt a katolikus főpásztorok a kormányhoz, illetve a kultuszminiszterhez való hozzáállásában. Báró Bémer László nagyváradi római katolikus, valamint Erdélyi Vazul nagyváradi görögkatolikus püspökök például bő egy héttel miniszteri kinevezését követően már folyamodvánnyal fordultak Eötvöshöz. Bémer később jelen volt a debreceni országgyűlésen. Kihirdette a Függetlenségi Nyilatkozatot. 1850-ben halálra ítélték, amit később 20 évnyi várfogságra módosítottak, majd Maria Enzensdorfba internálták. 1855-ben megvakult, 1861-ben tért haza. Erdélyi Vazul (Ardelean, Vasile) 1848-ban megjelent a pesti országgyűlésen, de hivatali okokból bő két hét múlva távozott. A debreceni országgyűlésen felmentették a megjelenés alól. Szorgalmazta a magyar–román megbékélést, támogatta a szabadságharcot. 1850-ben hadbírósági vizsgálat után felmentették.

Érthető tehát, ha Eötvös 1848 májusában a következőképpen értékelte a római katolikus, elsősorban iskolai vezetőktől érkező, üdvözlő sorokat.

A protestánsok között szintén volt, aki a miniszter iránti bizalomról, illetve „közbizodalomról” tett tanúságot soraiban, de a zsidóság részéről is nyilatkoztak hasonlóképpen:

A levél aláírói között olyan személyek szerepeltek, mint például Grósz Frigyes, az első magyar szemész és fia Grósz Albert, szintén szemészorvos. Az édesapa 1829-ben lett a váradi zsidókórház orvosa. 1830-ban a szegények számára ingyenes ambulatóriumot alapított, amelyet haláláig maga tartott fenn. A fiú a szabadságharc idején az aldunai táborban, majd a váradi honvéd-kórházban működött. 1852‒1867-ig Nagyvárad főorvosa, majd törvényszéki orvos, végül a szemkórház főorvosa lett. A miniszterhez írott sorokban megnyilvánuló bizalom egyébként nem volt alaptalan, hiszen az A’ zsidók’ emancipatiója címmel 1841-ben megjelent apologetikai írásán túl az általános vallásszabadság elve melletti kiállása a zsidók egyenjogúsításának kívánalmát is magában foglalta.

Grósz Frigyes. Metszet. In: Vasárnapi Ujság, 1857. 4. évf. 18. sz. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

1848. március 15. után Batthyány mellett a vele baráti viszonyban lévő fiatal Eötvös József volt a legaktívabb kormánytag a felső táblai vitákban a rendi diétán. Tavasz és nyár folyamán diplomáciai-politikai okokból többször Innsbruckba és Bécsbe utazott, majd a népképviseleti országgyűlés munkálataiba kapcsolódott be, ahol az áprilisi törvények elvi szabályozásait kellett pontosítani, kidolgozni. Lelkiismeretesen vett részt az üléseken, illetve nyújtott be törvényjavaslatot, továbbá adott esetben még miniszterelnöki helyettesi posztot is betöltött. Nem meglepő tehát, hogy szeptemberben szerepelt a Batthyány második minisztériumába javasolt tagok között, az új kabinet kinevezését azonban az uralkodó nem hagyta jóvá. Eötvös csak 1867-ben lett ismét miniszter: a forradalom és szabadságharcot követő első kormányban szintén a vallás- és közoktatási tárcát kapta. Sőt, 1870-ben komolyan felmerült, hogy ő kövesse Andrássy Gyulát a miniszterelnöki pozícióban.
Az együttműködésre, a megegyezésekre törekvő fiatal miniszter 1848-ban nem kisebb feladatokra vállalkozott, mint az állam-egyház viszonyának rendezése (pl. a katolikus autonómia), vagy az alap-, a közép- és a felsőoktatás átszervezésére vonatkozó reformjavaslatok elkészítése. Mindeközben az egyre mérgesedő nemzetiségi konfliktusokkal is számolnia kellett.  Báró Eötvös József miniszterségében mégis hű maradt mindössze 18 évesen papírra vetett gondolataihoz, miszerint:

Felhasznált irodalom:

• Az 1848‒18 évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla, Budapest, Argumentum, 2002.
• Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében. és bev. tanulmányt írta F. Kiss Erzsébet, Budapest, MOL, 1997.
• Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története, 1635‒2002. Szerk. Szögi László, Budapest, Eötvös K., 2003.
• Bozóky Alajos: A Nagyváradi királyi Akadémia százados múltja 1788‒1888-ig, Budapest, Egyetemi Ny., 1889.
• Cieger András: Az elvszerűség paradoxonjai. Eötvös József második minisztersége (1867–1871). In. A kincset csak fáradsággal hozhatjuk napvilágra. Tanulmánykötet báró Eötvös József születésének 200. évfordulójára. Szerk. Gángó Gábor, Budapest, ELTE Eötvös József Kollégium, 2013. 329–357.
• Fazekas Csaba: Eötvös József első miniszterségének fogadtatása a katolikus egyházban (1848). In: Könyv és Nevelés, 23. évf. 2021/2‒ 99‒130.
• Gángó Gábor: A báró Eötvös-család Borsod megyei csődpere (1841‒1847). In: Századok, 146. évf., 2012/6. 1401‒1419.
• Hermann Róbert: Eötvös József a Batthyány-kormányban. In: A kincset csak fáradsággal hozhatjuk napvilágra. Tanulmánykötet báró Eötvös József születésének 200. évfordulójára. Szerk. Gángó Gábor, Budapest, ELTE Eötvös József Kollégium, 2013. 289‒327.
• Konrád Miklós: Eötvös József és a zsidók. In: Történelmi Szemle, 56. évf., 2014/3. 495–509. 
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter, Budapest, Pallas Ny., 1929.
• Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja, 1825‒1848, Budapest, Argumentum, 2011.
• Papp Klára: „Iskolába járni majdnem annyi, mint templomba járni”. A váradi katolikus iskoláztatás a török kiűzésétől a polgári forradalomig. Történeti Tanulmányok X. Debrecen, DE Történeti Intézet, 2002. 159‒ 184.

A források az Eötvös-kutatócsoport kutatási eredményeiből származnak.

Bárány Zsófia (MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport)