Izsó Miklós címerdomborműve az MTA épületén. In: Róna József: Egy magyar művész élete, Budapest, Szerző, 1929 – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum
„Magyarország címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.
Magyarország zászlaja három, egyenlő szélességű, sorrendben felülről piros, fehér és zöld színű, vízszintes sávból áll, amelyben a piros szín az erő, a fehér szín a hűség, a zöld szín a remény jelképe.”
Magyarország alaptörvénye. Budapest, Patronomicum, 2023, 9. – Törzsgyűjtemény
Magyarország alaptörvényében az állami és nemzeti identitásunkat meghatározó magyar zászló és címer szakszerűen megfogalmazott leírását olvashatjuk. A – nyilván szükségszerűen – tárgyilagos szakszöveg ridegségét némiképp oldja a végén megfogalmazott, 19. században keletkezett, romantikus jellegű magyarázat, mely a trikolórban található színeket dekódolja. Személy szerint úgy vélem, az efféle romantikus elképzelések szülte dekódolásokra nagy szükség van. Szükség van még akkor is, ha a heraldika tudós szakemberei emiatt csóválják a fejüket, hiszen az „köztudott”, hogy a piros-fehér-zöld trikolór zászlónk színei a – heraldika szabályaitól csak egy elemben eltérő – magyar címerből származnak. De mégis ragaszkodunk a romantikus elképzelésekhez. Hogy miért? Talán választ ad erre a kérdésre a Gellért-hegyet megkoronázó egykori citadella várbörtön masszív tömbje – a magyarság elnyomásának egyik hajdani szimbóluma – felett lobogó, hatalmas méretű piros-fehér-zöld zászló, amely valamilyen szinten mégis elégtételt szolgáltat sok mindenért. Hiszen az erő, a hűség és a remény segítségével akár a legerősebb elnyomás is túlélhető. Az óriási méretű, masszív acélrúdra húzott, nemzeti identitásunkat kifejező trikolór szeles időben lobogva jól látható a város különböző, egymástól távoli pontjairól is.
„A történelem nagy és kevésbé jelentős hadjáratait magasztos eszmék szentesítik, amelyek gyakran vallási természetűek. A hadba vonulók a nemes cél érdekében akár életüket is hajlandók feláldozni. A közös mozgósító eszmét a szimbólumok sokasága fejezi ki, jeleníti meg. A katonai egységgel való azonosulás egyik leggyakoribb formája a zászló, amely jelképezi a célt, az együvé tartozást, amely erőforrás, segítség a veszedelemben, bajban, keblet tágító látvány diadal esetén.”
Biró Aurél - Seremetyeff-Papp János: Szűz-Mária-ábrázolású katonai zászlók, 1508–1945, Budapest, Pápa, HM Hadtörténeti Múzeum és Intézet, Jókai Mór Városi Könyvtár, 2015, 7. – Törzsgyűjtemény
1848-49-es zászló és címervariációk. Somogyi Győző képeiből a szerző által készített montázs
És hogy az idézet utolsó mondata mennyire nem túlzó, arra hadd hozzak fel két történelmi példát. Kisiskolás koromban édesapámtól kaptam egy kifestőkönyvet, melynek címe A déli harangszó volt. A Dugovics Titusz nevű legendás hősről ekkor olvastam először. Már akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a zászló milyen fontos szerepet tölt be egy csatát vívó hadsereg számára. Hiszen a Wagner Sándor festményén is megörökített tett jelentősége az ellenséges zászló kitűzésének megakadályozása volt. De Buda várának 1686-os visszafoglalásakor is jelentős hadi eseménynek számított, mikor egy győri hajdú július 27-én kitűzte a Szűz Máriás magyar lobogót a vár falára. Nagy haditettnek minősült ez még annak ellenére is, hogy ez a roham nem járt sikerrel a vár visszafoglalása terén. Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című ifjúsági regényében kiemelten fontos volt a zászló birtoklása.
Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása (1859). Magyar Nemzeti Galéria. A kép forrása: Képzőművészet Magyarországon
A zászló kitüntetetten fontos szerepét támasztja alá, hogy a csatában legyőzött sereg annak letételével fejezi ki, hogy behódol a győzteseknek. Ezt láthatjuk például az 1848–49-es szabadságharcunkat lezáró világosi fegyverletételt ábrázoló képeken, vagy a Benczúr Gyula gigantikus méretű Buda visszafoglalása című festményén is, ahol az utolsó budai pasa, Ali Abdurrahman holteste mellett ott hevernek az Oszmán Birodalom budai vár falán lobogott zászlai. A zászló fontos szerepét tükrözi az a történelmi tény is, hogy a világtengerek rettegett kalózait – akik nem tartoztak egyetlen ország lobogója alá sem – azonnal felkötötték, ha elkapták őket. Nem tehettek viszont így az ún. korzár vagy más néven privátér hajók legénységével, akik háborúban gyakorlatilag kalóztevékenységüket egy adott ország zászlaja alatt végezték, az ellenséges hajók megtámadásával. A zászló funkciójával való visszaélést súlyosan bűntették, ezt láthatjuk is a Gregory Peck főszereplésével bemutatott Őfelsége kapitánya (Capitan Horatio Hormblower) című „örökzöld” filmalkotásban is, melyben a főhős kapitányt – a hadijoggal összhangban – azért akarták kivégezni, mert az ellenség zászlaja alatt hajózott be sértetlenül egy tengerparti erőd által védett öbölbe, iszonyú károkat okozva az ott horgonyzó hadihajókon.
Benczúr Gyula: Budavár visszavétele 1896. A kép forrása: Képzőművészet Magyarországon
De a zászló cseréjének nem csak efféle, háború esetén az ellenségben jogosan haragot keltő módja létezett. Hazánkban és a nagyvilágban a történelem során a zászlók számtalan módon váltották egymást. Történelmünk hajnalán a fejedelmek és királyok zászlói véres csatákban lobogtak az emberi civilizációt úgy tűnik elválaszthatatlanul és szomorú módon kísérő háborúk során. Eleinte a zászló szerepe a csatákban az azonos sereghez tartozás jelzése, később egy adott közösség összetartozásának és identitásának a jelképévé vált. Napjainkban a zászló már elválaszthatatlanul hozzátartozik az országok, nemzetek, politikai pártok, társadalmi csoportok, sportegyesületek stb. létéhez. A zászló fogalma mára egészen áthatotta lelkünket. Ezt bizonyítják azok az átvitt értelmű kifejezések, hogy valaki valamilyen eszmét, vagy jelmondatott „tűz szászlajára”, „zászlaja alá áll valaminek”, „zászlót bont valami mellett”, vagy „elhagyja a zászlót”, sőt „elárulja a zászlót”.
Azt hiszem ennek tükrében érthető az alábbi jogszabály megszületése:
„Az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt, Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében a nemzeti színről és ország címeréről szóló 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére, március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja.”
Az Országgyűlés 45/2014. (XII. 17.) OGY határozata. In: 178. sz. (2014. december 17.)
Árpád-kori vörös-ezüst sávos és kettőskeresztes hadi lobogók, valamint Hunyadi Mátyás hadiflottájának lobogója. Somogyi Győző képeiből a szerző által készített montázs
De nézzük meg, hogyan is változott, fejlődött az a zászló és címer a kezdetektől az alkotmányban megfogalmazott formáig, mely alatt harcolva nagyon sokan életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, amelynek tisztelete miatt szenvedtek sérelmet vagy hátrányt. A Pallas nagy lexikona a következőképpen foglalja össze nemzeti jelképünk születését:
„Hazánk zászlója s illetőleg színeire nézve, épp ugy mint címerére régibb törvényeink határozott intézkedést nem tartalmaznak. A bécsi Képes Krónikában több helyen a magyar sereg vörös zászló alatt harcol, melyen fekete karvaly (turul) madár képe látható. De ugyancsak a Képes krónikában egy helyen vörös-fehér csíkos zászló fordul elő. Nagy Lajos fegyverzetében szintén a vörös-fehér szin fordul elő. II. Endrének egy 1222. kelt okmányán a pecsét vörös-fehér-zöld selyemzsinóron függ. Ilyen szinü zsinórt még számos más hivatalos személyek által kiadott okmányon találunk, ugy a vegyes, mint a Habsburg-házból származó királyok alatt. Magyarország színei gyanánt tehát a vörös-fehér-zöld szerepelt. Az 1848. XXI. t.-c. 1. §-a pedig elrendelé, hogy a nemzeti szin ősi jogaiba visszaállíttatik, s a háromszinü rózsa polgári jelképül fölvétetik s minden középület s közintézetnél nyilvános ünnepek alkalmával s a magyar hajókon a magyar nemzeti lobogó és országos címer használtatik. Hogy a magyar zászló szinei a címer színeivel megegyeznek, az jele annak, hogy ez utóbbiból vétettek, s mint már ezt Schwertner is megjegyezte volt. (Statistik des Königreichs Ungarn II. 59-60.) V. ö. Ivánfi Ede. A magyar birodalom címerei és szinei (Budapest 1874).”
Bokor József (szerk.): A Pallas nagy lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája tizenhat kötetben. Budapest, Arcanum, FolioNET Kft., 1998. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Honfoglalás és Árpád-kori zászlók. In: Somogyi Győző: Magyar hadizászlók. Budapest, Cser Kiadó, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2011, 12–13. – Törzsgyűjtemény
„A bécsi Képes Krónikában több helyen a magyar sereg vörös zászló alatt harcol, melyen fekete karvaly (turul) madár képe látható. De ugyancsak a Képes krónikában egy helyen vörös-fehér csíkos zászló fordul elő.”
Bokor József (szerk.): A Pallas nagy lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája tizenhat kötetben. Budapest, Arcanum, FolioNET Kft., 1998. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Ahogy az idézetből is kiderül, a középkorban még nem létezett a piros-fehér-zöld trikolór a mai formájában zászlónkon. A zászlók, vagy vörös vagy vörös-fehér (ezüst) ún. „Árpád-sávos” zászlóvariánsok voltak, melyen az adott uralkodó címerét, vagy címerének jelképeit is feltűntették, például a vörös-fehér, ún. Árpád-sávok mellett az Anjou uralkodók kék alapon az arany liliomot, Luxemburgi Zsigmond a sast és az oroszlánt, Hunyadi Mátyás pedig a 13. században megjelent halmon álló kettőskereszt és az oroszlán mellett a hollós címert. A háromrészre szakadt ország idejében a török hódoltság területén értelemszerűen nem használtak semmiféle magyar államiságra utaló zászlót. Az Erdélyi Fejedelemségben pedig – akárcsak a középkori magyar királyok – a hatalmon lévő fejedelmek címerével kiegészített zászlót használták. Például Bethlen Gábor regnálása idején aranyszínű szegéllyel ellátott lángnyelvekkel tarkított vörös zászlót, melyen barokk jellegű címerpajzsban az iktári Bethlen család nyíllal átlőtt nyakú hattyúkat ábrázoló címerét az erdélyi nemzeteket szimbolizáló ábrázolások övezték. A Királyi Magyarország katonai alakulatai számára népszerűek voltak a Szűz Máriát ábrázoló katonai zászlók, mint említettem a győri hajdú is ilyen zászlót tűzött ki 1686. július 27-én a budai vár falára.
A török korban a Királyi Magyarország katonai alakulatai számára népszerűek voltak a Szűz Máriát ábrázoló katonai zászlók, az Erdélyi Fejedelemségben pedig a fejedelem címerével kiegészített zászlót használtak. Somogyi Győző képei alapján a szerző által készített montázs
Mária Terézia uralkodásának idejében már hivatalosan is felbukkan a piros-fehér-zöld színkombináció. Uralkodásának első éveiben ezen három színű fonállal kötötték be a kancellária iratait, majd egy 1743-ban kiadott rendelkezése értelmében a katonai törzszászlók színeit pirosból, fehérből és zöldből állították össze. A világtörténelem leginkább ellentmondásokat hordozó eseménye, a francia forradalom 1794-ben eltörölte az akkori Francia Királyság royalista zászlóját és a kék-fehér-piros nemzeti lobogót tette meg az új állam nemzeti jelképévé. A francia trikolór hatása a magyar reformkor gondolkodásában is szerepet játszott, így nem véletlen az idézetben szereplő 1848. XXI. t.-c. 1. §-ának megszületése, mely gyakorlatilag azt a zászlót teremtette meg, mely két önkényuralmi időszakot (a szabadságharc leverését követő Habsburg-önkényuralmat 1849–1867-ig és az 1919-es Tanácsköztársaságot) leszámítva a mai napig a mindenkori magyar állam hivatalos zászlójának az alapját jelentik. Alapja alatt azt értem, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idején majd – a Tanácsköztársaság által okozott lközjátéktó eltekintve – egészen 1956-ig, az ún. Rákosi-címertől megfosztott, forradalmi lyukas zászlóig a mindenkori magyar állam címere szerepelt a zászlóban. A forradalmi lyukas zászlót követően címer nélkül a piros-fehér-zöld magyar állami zászló kerül használatba. Jelenleg a 2011. évi CCII. törvény Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szabályozza a magyar államiság jelképeink használatát. A Nemzeti Címerbizottság javaslatára a hivatalos állami zászlóra vissza kellene helyezni az állami címert, hogy megkülönböztethető legyen a nemezti zászlótól, így a határainkon túl élő magyarság is szabadon használhassa ünnepek alkalmából azon vád nélkül, hogy „idegen állam” zászlóját tűzik ki.
1848–49-es honvéd zászlók. Somogyi Győző: Magyar hadizászlók, Budapest, Cser Kiadó, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2011. – Törzsgyűjtemény
A magyar zászló kapcsán szó esett a címerünkkel való kapcsolatáról. A romantikus korból származó színmagyarázatokon fejüket csóváló heraldikusok szerint nemcsak a történelmi, trikolór előtti zászlóink (mint az ún. Árpád-sávos variációk, a hármas halmon kettőskeresztet ábrázoló), de a jelenleg is használatos lobogónk színei is a magyar címerből származnak. Azonban, ha a magyar címer történetéről szeretnénk ismereteket gyűjteni, akkor hamar rájövünk, hogy az sem egyszerű. Ezt a kesze-kusza helyzetet Bertényi Iván történész professzor a következőképpen fogalmazta meg:
„A címerek magyarországi megjelenése idején, a XII-XIII. század fordulóján a király volt az államhatalom megtestesítője, a kormányzás gyakorlója. Természetesen figyelembe kellett vennie az ország előkelőinek, a legfontosabb nagybirtokosoknak a tanácsát, de -formailag- maga hozta a rendelkezéseit, ő élvezte a királyi birtokokból és adókból származó bevételeket. Érthető, hogy ilyen körülmények között a szó későbbi értelmében vett államcímerről nem beszélhetünk, csak a királynak lehetett címere, s minthogy az uralkodónak mint államfőnek a későbbi szerepe később, az államfogalom kialakulása után is megmaradt, ő viselte az ország koronáját, címere is azonos maradt az ország felségjelvényével.”
Bertényi Iván: Magyar címertan, Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 62. – Törzsgyűjtemény
1848–49-es honvéd címeres zászlók. In: Somogyi Győző: Magyar hadizászlók, Budapest, Cser Kiadó, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2011. – Törzsgyűjtemény
De mielőtt magával a magyar címerrel és annak történelmi változásaival, ha úgy tetszik fejlődésével foglalkoznánk, nézzük meg tulajdonképpen maga a címer és annak használata, mint a hatalmat reprezentáló szimbólum hogyan alakult ki (főként Nyugat) Európában. Bertényi Iván eme hatalmi jelkép keletkezésének körülményeiről így fogalmaz:
„Az mindenképpen bizonyosnak látszik, hogy a címerek megjelenésének elsősorban katonai okai lehettek: a fegyverzet fejlődése és különösen az arcot felismerhetetlenné tevő siskatípus megjelenése azt hozta magával, hogy a harcosoknak azonosíthatóvá kellett tenniük magukat a csatamezőn. Erre nagyon használható segédeszköznek bizonyult a pajzs. Viszonylag nagy és szabad felületre különböző mértani ábrázolásokat lehetett alkalmazni, állati, növényi, vagy egyéb képeket festeni, rádolgozni. Kissé leegyszerűsítve, voltaképp nem történt más, mint napjainkban, amikor egy csapat játékosai azonos színű szerelésben futnak ki a sportpályára vagy amikor egy harckocsira, vagy űrrakétára felségjelet festenek. A címerek kialakulásának vizsgálatánál nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a korabeli társadalom -az egyházi személyeket leszámítva- gyakorlatilag írástudatlan volt. A körülmények alapján érthető, hogy az egyes személyeket reprezentáló vagy földbirtokosokat megjelenítő szimbolikus jeleknek sokkal nagyobb jelentőségük volt a mindennapi életben, mint napjainkban”
Bertényi Iván: Magyar címertan, Budapest, Osiris Kiadó, 2003. 16. – Törzsgyűjtemény
Az Alkotmányban szereplő, a cikk elején idézett tárgyilagos megfogalmazás átvétel az 1990. évi XLIV. törvényből. Az itt leírt, ma is használt államcímerünk alapelemei (Árpád-sávok; hármashalmon koronából kinővő kettőskereszt; Szent Korona sisakdíszként) a 16. század elején rögzülhettek. Ezek az alapelemek ekkor kapták meg azt a sajátos értelmezésüket, amely a mai napig él a köztudatban. Eszerint a hétszer vágott mező négy nagy folyóra utal, ezek a Duna, a Tisza, a Dráva és a Száva. Bár ez utóbbi folyó Horvátországban található, így – annak ellenére, hogy a Magyar Szent korona országa volt – nem tartozott a szorosan vett Magyarországhoz. Az Árpád-korban azonban a Dráva–Száva keleti fele, a Szerémségnek nevezett tájegység még részben Somogy, részben Baranya vármegyéhez tartozott, így a szoros értelemben vett Magyarország részét képezte. A vörös-ezüst, hétszer vágott pajzsmező egyes vélemények szerint a 13. században jelenhetett meg először, innen származik az Árpád-sávos fogalom. Az Árpád-sávok korábbi eredetét vélik mások felfedezni Szent István király Lancea Regis dénárján, melyen egy jól láthatóan sávozott zászlóábrázolás szerepel. Imre király egy 1202-es pecsétjén, és a II. András 1222-ben kiadott Aranybullájának pecsétjén már egyértelműen megtaláljuk az Árpád-sávokat egy-egy címerpajzson. A teljesség kedvéért megemlítendő, hogy Imre címere kilenc, András címere hét oroszlánt is ábrázolt a vörös sávokon. Az Anjou-házból származó két királyunk, Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos leányágon voltak Árpád-sarjak. De hogy hangsúlyozzák örökösödési jogukat, Anjou-liliomos címerüket az Árpád-sávokkal együtt használták egy osztott pajzson. Ezt a mintát több vegyesházi uralkodó is gyakorolta a későbbiekben.
A kettős kereszt (crux gemina) a legelfogadottabb álláspont szerint az apostoli királyságra utal, ugyanis első királyunk, Szent István „apostoli királyságát” jelöli, utalva arra, hogy István – a 12 apostolhoz hasonlóan – előzmények nélkül, de az Apostoli Szentszékkel együttműködve építette ki országában az egyházi szervezetet. A feltehetően bizánci származású kettőskeresztről mint a keresztény királyi hatalom jelképéről a 13. századból valók a legkorábbi források. Egy korábban III. Béla idejére datált, később IV. Béla és a tatárjárás korszakához kötött pénzérmén látható ez a jelkép. A hármas halom a közértelmezés szerint a Tátra, a Fátra és a Mátra hegységek. A precíz heraldikusok persze ezen a közismert magyarázaton ismét csóválják a fejüket. A szakszerű magyarázat szerint ugyanis a magyar heraldika nem kedvelte a „lebegő ábrázolásokat” és így kerültek a halmok az apostoli jelkép alá. Egyébként a hármas halom ábrázolásnak egy másik értelmezése a királyi központot jelenti: középen a királyi vár (Akarat); két oldalt pedig az egyház (Hit) és a katonaság (Erő) álltak. A hármashalom V. István pecsétjén még „lóhere” formaként látható, a reneszánsz korban válik kerek, majd a barokk korban parabolikus hegycsoporttá. Az egyetlen – fémszínt fémszínnel érintkezni nem engedő – heraldikai szabályra fittyet hányó elem az ezüst (vagyis fémszínű) kereszt alatti arany (vagyis szintén fémszínű) koronaábrázolás a 15. században kerül fel. A két pajzsmező egyesítésére már a 14. századból vannak példák, de majd csak a 16. század második felében, Rudolf császár idejében válik véglegessé. A Szent Koronával mint heraldikai sisakdísszel kiegészített címer a 16. század elején rögzült.
Az 1848–49-es szabadságharc alatt használt címerek. In: Somogyi Győző: Magyar hadizászlók, Budapest, Cser Kiadó, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2011. – Törzsgyűjtemény
Az így kialakult magyar címer első jelentősebb változtatása az 1848–49-es szabadságharc idején esett meg. Kossuth Lajoshoz köthető a Szent Korona nélküli, cikornyásabb pajzsformán ábrázolt államcímer, melyet a köznyelv hazánk 1849-ben megválasztott kormányzó elnökének nevével összefüggésbe hozva, nemes egyszerűséggel Kossuth-címernek titulál. Bertényi Iván a következőképpen foglalta össze ennek történetét:
„Az »igazi« Kossuth-címert 1479-ben az 1849-es kormányzó őse, Kossuth Miklós kapta I. Mátyás királytól, a közfelfogás azonban a Szent Korona nélküli kiscímert illeti e névvel. Ez utóbbi díszítő elemként már a 16. század óta gyakran szerepel, államcímer rangjára azonban csak három alkalommal (1849, 1918–19 és 1946–1949) emelkedett egy rövid időre. Sokan tévesen a koronátlan kiscímert a köztársaság, a koronásat pedig a királyság mint államforma szimbólumának tartják. A korona inkább szuverenitás jelkép, s nélküle ábrázolt államcímerünket kevésbé szerencsés Kossuth Lajoshoz kapcsolni.”
Bertényi Iván történész előadása az ELTE Eötvös Collegium Szabadon szolgál a Szellem című sorozata keretében. In: Az ELTE honlapja
A valóság az, hogy a magyar alkotmányosság, államiság és függetlenség jelképét jelentő Szent Koronát nem Kossuth Lajos rendelkezésére tűnették el a címerünkből. Nemzeti függetlenségünk materiális kifejező jelképének eltűntetése éppen „ellenkező előjelű”. Ugyanis ahhoz köthető, hogy az újonnan trónra lépett Ferenc József az 1849-es olmützi alkotmánnyal Magyarországot a tartományok rangjára süllyesztette, s ezt jelezte a Szent Korona eltűntetése. Bár a magyar republikánus körök a korona levételével azt kívánták hangsúlyozni, hogy nem ismerik el a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül trónra lépő Ferenc Józsefet Magyarország királyának. Megjegyzendő, hogy Buda 1849. május 21-i visszafoglalása után a Nemzeti színház színlapjáról eltűnt a koronás címer és Kossuth-címer került helyére. Egészen július 8-ig így néztek ki a színlapok, majd július 15-ig címer nélkül jelentek meg, ugyanis gyakorlatilag letépték a papír azon részét, ahol a címer volt található. Ezután ismét koronás címerrel jelentek meg a színlapok.
A Nemzeti Színház Kossuth-címerrel és koronás címerrel ellátott színlapja. A szerző által készített montázs – Színháztörténeti és Zeneműtár. A képek forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár
Ennek ellenére azonban a Szent Korona a független Magyar Királyság jelképeként került le a címerről és nem azért, mert Kossuth így rendelkezett volna. Hiszen a Függetlenségi Nyilatkozatot követő, 1849. április 14-én kimondott trónfosztás a Habsburg-háznak és jelképeinek szólt, és nem egy esetleges független Magyar Királyság létének. Nem található olyan dokumentum, amely bizonyítaná, hogy Kossuth Lajos kézjegyével szentesítve elrendelte volna a Szent Korona levételét címerünkről. Bár megjegyzendő, hogy létezik Kossuth Lajosnak egy 1823-ban kelt ügyvédi levele, ahol koronátlan kiscímer-ábrázolás látható, de ez valószínűleg díszitőelemként – és nem egy köztárasaság létrehozására való burkolt igényként – került oda, hiszen az ilyenforma ábrázolás a képzőművészetben már évszázadokkal a kelt levél előtt létezett. 1849-ben néhány címerábrázolásban láthatunk nemcsak sisakdíszként, de a kettős kereszt alól is hiányzó korona nélküli ábrázolást, ennek ellenére az 1848–49-es szabadságharc honvéd zászlóinak többsége koronás címert ábrázolt.
Az 1915. november 6-i rendelettel megállapított Osztrák–Magyar középcímer. A kép forrása: Wikimedia
Az 1867-es kiegyezést követően háromféle hivatalos magyar címer létezett. A már bemutatott, ma is használt címer a „kiscímer” titulust kapta. Emellett létezett egy közép- és egy nagycímer is. A Szent Koronával és két angyal pajzstartóval (a hagyomány szerint Szent Mihály és Szent Gábor arkangyalokkal) ábrázolt középcímerben a társországok címereire került rá a kiscímer pajzsa, úgy, hogy részben takarja azokat. A középcímer heraldikai jobb felső részén látható Dalmácia címere, kék alapon három oroszlánfejet ábrázol, mely a három dalmát város Raguza, Spalato és Zára (ma Dubrovnik, Split és Zadar) jelképe. A bal felső rész a sakktáblaszerűen ezüst–vörös elrendezésű horvát címer. Balra lent Erdély címere látható a három nemzetet ábrázoló sassal (magyarok), égitestekkel (székelyek) és hét vártoronnyal (szászok), jobbra lent pedig Szlavónia címere ezüsttel szegélyezett, kék alapon arany csillaggal, alatta vörös pólyában lévő nyesttel. A címerpajzs alján a korsón álló kétfejű sas Fiume (Rijeka) szabad királyi város címere, mely mellé jobb oldalra 1915-től Bosznia felhőből kinyúló, kardot tartó kart ábrázoló címerét is megjelenítették. A nagycímer annyiban különbözött a középcímertől, hogy azon középen a Habsburg-ház kétfejű sast ábrázoló címere is megjelent, a kiscímer közepét betakarva. Egy 1915. november 6-i királyi rendelettel létrejött egy közös osztrák–magyar államcímer is, mely két pajzson a két egyenrangú állam címerét jelenítette meg. A heraldikai bal oldalon lévő magyar középcímer pajzsát egy angyal, Ausztria császári korona sisakdísszel ellátott, társországokkal kiegészített címerpajzsát egy (griffmadárra emlékeztető) ún. heraldiaki párduc tartja. A két címerpajzsot egy harmadik, kisebb címerpajzs kötötte össze, mely a Habsburg-uralkodóház címerét ábrázolta. A címerek alatt szalagon az „Indivisibiliter et Inseparabiliter” (elválaszthatatlanul és feloszthatatlanul) felirat olvasható. A magyar intézmények a kiscímert használták, melynek két oldalán vagy két pajzstartó angyal állt, vagy jobbról cserfa-, balról olajfaág övezte.
Az I. világháborút követően, a Monarchia felbomlásával az 1918. november 16-tól 1919. március 21-ig fennálló köztársaság az ún. Kossuth-címert tekintette hivatalos államcímernek. Ezt még a Tanácsköztársaság is megtartotta, de a kommunista rémuralom idején gyakran használtak ötágú csillagot hivatalos dokumentumok pecsétjeként. A Tanácsköztársaság bukása után a magyar államforma ismét királyság lett, élén a kormányzóval. A két világháború közötti időszakot a történelmi szakzsargon összefoglalóan a Monarchia egykori ellentengernagyának, a király nélküli királyság kormányzójának, nagybányai Horthy Miklósnak a nevéből származtatva Horthy-korszaknak nevezi. Horthy Miklós Magyarországa visszatért a koronás kiscímer használatához, sőt 1939-től – a Trianonban elveszített területek visszacsatolásával – a középcímer reprezentálta hazánkat egészen 1945. január 1-ig. Ekkor ugyanis az uralkodó nyilas párthatalom az ún. Szálasi-címert, vagy más néven hungarista címert vezette be. Ez lényegében a koronás kiscímer, mely alatt egy nagy H-betűt és a Hungarista Mozgalom jelvényét, a nyilaskeresztet jelenítették meg.
Az 1946. február 1-én kikiáltott köztársaság – 1849 politikai örökségéhez és az 1918–19-es hagyományokhoz nyúlva – a koronátlan kiscímert, vagyis a Kossuth-címert használta, azonban nem sokáig, mert a kezdődő kommunista diktatúra alatt az 1949. évi XX. törvény alapján létrehozták a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett ún. Rákosi-címert, mely nemcsak esztétikai torzszülött, de a címerkészítés szabályait is megerőszakolta, ezért heraldikailag nem is tekinthető igazi címernek. Hiszen annak még a legalapvetőbb eleme, a pajzs is hiányzik. De ez az akkor uralkodó diktatúra képviselőit nem is nagyon érdekelte. 1956-ban ezt a címert mint a zsarnokság szimbólumát kivágták a zászlóból. A forradalom szintén a Kossuth-címert tekintette a magyar államiság címerének. Az 1956-ot követő kádári restauráció 1957-ben egy új címert alkotott meg, Légrády Sándor grafikusművésznek jutott a „megtisztelő” feladat (egy leszármazottja elmondása szerint az államhatalom kegyetlen nyomásnak vetette alá ez ügyben a művészt), hogy – az akkori államhatalom fejének, Kádár Jánosnak a nevével fémjelzett – Kádár-címert megtervezze. A címer esztétikájában és heraldikai jegyeiben is jelentős fejlődést mutatott a Rákosi-címerhez képest, hiszen a nemzeti és vörös zászlókkal átfont búzakalász heraldikailag összhangban van a középen lévő, Kossuth-címer pajzsára emlékeztető piros-fehér-zöld mezőket ábrázoló pajzzsal. (Légrády eredetileg a Kossuth-címert akarta a pajzsra festeni, de ezt nem engedték meg neki). A Rákosi-címerből származó, heraldiakilag teljesen szabálytalanul ábrázolt kék mezőn vörös csillagból áradó fénysugár viszont nagyot ront az összképen.
Az 1980-as évek végén, a rendszerváltás közeledtével nyilvánvalóvá vált, hogy a jövendőbeli köztársasági államforma számára a Kádár-címer elfogadhatatlan. A rendszerváltás bekövetkeztével az első komolyabb parlamenti vitát az új, köztársasági államforma címerhasználata váltotta ki. A két potenciális címer a koronás kiscímer és a Kossuth-címer voltak. Az előbbi használatát az ezeréves államiságunk hagyománya, az utóbbit a forradalmi-demokratikus hagyományok indokolták. Az országgyűlés többsége az akkori kormánypárt, az MDF vezérletével az előbbit szavazta meg, melyet a már említett 1990. évi XLIV. törvényben szentesítettek, és ez a jogfolytonos alapja mai címerhasználatunknak.
A Magyar Királyság nagycímere angyalos pajzstartókkal a budai vár falán. A kép forrása: Wikipédia
Köszönjük Somogyi Győző festőművész úrnak a képei közlési engedélyét!
Felhasznált irodalom:
- Bertényi Iván: Államcímerünk pajzson kívüli alkotóelemei. In: Pázmány Law Working Papers, 2. évf. 15. sz. (2011) https://plwp.eu/docs/wp/2012/2011-15.pdf
- Bertényi Iván: Magyar címertan, Budapest, Osiris Kiadó, 2003. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/1062171
- Bertényi Iván (szerk.): A történelem segédtudományai, Budapest, Pannonica – Osiris, 1998. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/334838
- Biró Aurél – Seremetyeff – Papp János: Szűz-Mária-ábrázolású katonai zászlók, 1508–1945, Budapest, Pápa, HM Hadtörténeti Múzeum és Intézet, Jókai Mór Városi Könyvtár, 2015. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3625604
- Bokor József (szerk.): A Pallas nagy lexikona. Az összes ismeretek enciklopédiája tizenhat kötetben, Budapest, Arcanum, FolioNET Kft., 1998. https://mek.oszk.hu/00000/00060/
- Kottra Györgyi: Magyar zászlók a honfoglalástól napjainkig, Budapest, Kossuth – Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2011. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3292635
- Ivánfi (Jancsik) Ede: A magyar birodalom vagy Magyarország s részeinek címerei, Budapest, AKV-Maecenas, 1989. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/741308
- A 2011. évi CCII. törvény Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100202.tv
- Magyarország alaptörvénye, Budapest, Patronomicum, 2023. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3929264
- Nyulásziné Straub Éva: Magyarország címerkönyve. A heraldika alapjai, Budapest, CEBA Kiadó, 2001. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/806586
- Somogyi Győző: Magyar hadizászlók, Budapest, Cser Kiadó, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2011. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3279009
Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)
Maczelka Tibor: Egy kiállításról. In: Pest Megyei Hírlap, 1973. július 5, 7. – Törzsgyűjtemény
Michel Fingesten grafikája (1937), külföldi ex libris gyűjtemény – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Michel Fingesten grafikája (1938), külföldi ex libris gyűjtemény – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár 
Fery Antal fametszete (1970). Jelzet: Exl.M/534 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Kosztolányi Dezső. Jelzet: Arckép 998 – 
Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai, részlet – És látom őt, a kisdedet… Autográf verskézirat – Kézirattár: Quart. Hung. 2173. A kép forrása: 
Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Genius kiadás [1926]. Borító – 
Jókai Mór önarcképe 1849-ből. Fametszet. A kép forrása: 
A béta-generáció az A, Z, X generációhoz képest és a millenniumi generáció. A kép forrása: 
Jékely Endre: A vizek óriásai című könyve három kiadást élt meg. A könyv borítóinak felhasználásával a szerző által készített montázs
A „tenger tigrisei” a cápák. In: Jékely Endre: A vizek óriásai, Budapest, Gondolat, 1982. – 
A könyv Polipok, óriáskalmárok címmel tárja fel a tengerek és óceánok talán legrejtélyesebb állatait. In: Jékely Endre: A vizek óriásai, Budapest, Gondolat, 1982, 5. – 
Jékely Endre: A vizek óriásai, Budapest, Gondolat, 1982. Az első két kiadás belső borítója – 
Részlet a könyv képes mellékleteiből. Jékely Endre: A vizek óriásai, Budapest, Gondolat, 1982 – 
Két mesebeli szörny: a fűrészesrája és a pörölycápa. In: Jékely Endre: A vizek óriásai, Budapest, Gondolat, 1982. – 
Jékely Endre: A vizek óriásai. Fotó: A szerző – 
Jókai 200 logó
Laborfalvi Róza mint Gertrudis, 
Jókai Mór és Laborfalvi Róza, fénykép, a verzón olvasható bejegyzés szerint: „1873 aug. 29.”. Jelzet: Arckép 1126. – Kézirattár A kép forrása: 
A Jókai-bableves receptje. In: Gundel Károly: Kis magyar szakácskönyv, átd. Gundel Ferenc és Gundel Imre,
Jókai Mór kritikai kiadás a nemzeti könyvtár irodalmi olvasójának polcain. A hiányzó kötetek az olvasói asztalok valamelyikén
Jókai Mór Krecsányi Ignácnak dedikált képe, Jókai Mór díszmagyarban, mellén a Szent István-rend 1876-ban neki adományozott kiskeresztje és a Szent Száva-rend 1894-ben adományozott nagykeresztje és csillaga. Fotó: Strelisky, Budapest, 1897. Jelzet: SZT NSZ KB J 32 – 
Ambrus Zoltán író. Jelzet: SZT KA 3.566/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény
Paulay Edéné Adorján Berta színésznő, fotó: Goszleth István. Jelzet: SZT KB 3.524/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény
Jókai Mór a Fekete vér bemutatója alkalmából Festetics Andornak dedikált fényképe, 1898. november 25. Fotó: Ellinger Ede. Jelzet: SZT NSZ KB J 29 – 
Gyenes László színész Festetics Andornak dedikált fényképe, 1900. május 3., Festetics-album. Jelzet: SZT Album 152. – Színháztörténeti és Zeneműtár, fotógyűjtemény
Boér Hermin színésznő. Fotó: Goszleth István. Jelzet: SZT KB 10.848/4 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény
