2024. október 2−4-én Korondi Ágnes kolléganőnk részt vett a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetemen (Universitatea „Alexandru Ioan Cuza” din Iași) a Multilingualism and the Sacred Page in Medieval and Early Modern Contexts címmel megrendezett nemzetközi konferencián. A tudományos tanácskozás társszervezői a házigazda intézmény Bölcsészettudományi Kara és Interdiszciplináris Kutatások Intézete (Institutul de Cercetări Interdisciplinare), valamint a Poitiers-i Egyetem középkorász intézetének (Centre d’études supérieures de civilisation médiévale) PSalteRATIO projektje voltak. Az esemény létrejöttét a Moldvai és Bukovinai Érsekség is támogatta.

Korondi Ágnes kolléganőnk a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem előtt

A rendezvény kiemelt célja volt megismertetni a jászvásári egyetem bölcsészhallgatóit a közép- és kora újkori Európában jelenlévő többnyelvű irodalmi szövegeinek fordítástörténeti és -elméleti problémáival, illetve ezeket a kérdéseket kutató külföldi szakértőkkel. A szervezők, dr. Ana-Maria Gînsac, dr. Claudia Tărnăuceanu és dr. Ion-Mihai Felea két kifejezetten a diákokat megcélzó workshopot is beiktattak a programba. Az egyiket a Tours-i Egyetem két kutatója, dr. Ileana Sasu és Élisa Marcadet tartotta a középkori francia és angol verses zsoltárfordítások online kiadásának kihívásairól. A másik műhely során dr. Elizabeth Solopova, az Oxfordi Egyetem kutatója és oktatója, a Wycliffe-féle bibliafordítás szakértője beszélt ezeknek a fordításszövegeknek az online kritikai kiadásáról, amely az ő irányításával készül.
Dr. Solopova tartotta a háromnapos rendezvény plenáris előadását is, amely a középangol bibliakéziratokról szólt. A további előadásokban romániai, franciaországi, angliai, lengyelországi, csehországi, írországi és magyarországi kutatók beszéltek a középkori és kora újkori Európa két- és többnyelvű biblikus szövegeiről, azok létrejöttéről, terjedéséről, kiadásukkal és értelmezésükkel kapcsolatos problémákról. Korondi Ágnes kolléganőnk Translating the Passion: Hungarian Glosses to Biblical Pericopes and Sermons for the Paschal Season in a 15^th Century Latin Sermon Collection címmel a Sermones dominicales néven ismert, két másolatban is fennmaradt 15. századi magyarországi prédikációgyűjtemény magyar glosszáiról tartott előadást.
A konferencia résztvevőinek jelentős része már évek óta rendszeresen vesz részt a középkori és kora újkori népnyelvű bibliafordításokról szóló közös konferenciákon, kutatási projektekben. A csoport több közös publikációt is jelentetett már meg: kiállításkatalógussal összekapcsolódó konferenciakötetet a korai román zsoltárfordításról és európai kontextusáról népnyelvű zsoltárfordításokról szóló közös tanulmánysorozatot a Museikon című folyóirat hasábjain (3, 2019; 4, 2020; 5, 2021; 6, 2022), legutóbb pedig új sorozatot indító, a népnyelvű fordítás kérdéskörét új szempontok alapján tárgyaló, külső közreműködőket is bevonó vaskos tanulmánykötetet a Brepols kiadónál (rövid ismertetés és tartalomjegyzék). A mostani jászvásári konferencia során dr. Vladimir Agrigoroaei a Poitiers-i Egyetemről, dr. Ana Dumitran a gyulafehérvári Nemzeti Múzeumból és a konferencia főszervezője, dr. Ana-Maria Gînsac kerekasztal-beszélgetésen egy készülő kötetről számoltak be. Ezek a tanulmányok egy, a román állam Felsőoktatási, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Finanszírozási Alapja (UEFISCDI) által támogatott, Re-evaluating the Sixteenth-Century Romanian Psalters című projekt eredményeit összegzik. E kutatásba bekapcsolódott a jelen konferencia több résztvevője, köztük kollégánk, Korondi Ágnes is, aki a projektben a román zsoltárfordítások esetleges magyar forrásának kérdését vizsgálta meg. A kerekasztal-beszélgetésre a konferencia kihelyezett helyszínén, a festői környezetben fekvő Sihastria Putnei kolostorban került sor, ugyanis a házigazdák élménydús kirándulást is szerveztek a tanácskozás résztvevői számára az UNESCO világörökség programjának részét képező észak-moldvai kolostorokhoz (Putna, Sucevița, Voroneți), amelyek 15−16. századi gyönyörű falfestményei, régi könyvei és kegytárgyai egyaránt vonzzák a történelem és a művészetek kedvelőit, valamint a lelki feltöltődésre vágyó zarándokokat.

Az észak-moldvai putnai kolostor

A konferencia a III. (Nagy) István (Ștefan cel Mare) moldvai fejedelem által alapított és családja temetkezési helyéül szolgáló putnai kolostort, annak 15−18. századi kéziratos és nyomtatott könyvritkaságokat, valamint gyönyörű 15−16. századi, a kolostorban készült hímzett kézimunkákat őrző múzeumát, a bizánci és gótikus elemeket ötvöző 16. század végén épült sucevițai kolostort és a szintén III. István által alapított voroneți kolostor lélegzetelállító 15. és 16. századi freskóit tekintette meg.

• 
• 
• 

A gazdag konferenciaprogram lehetőséget teremtett a különböző országokból érkezett kutatók közötti tapasztalatcserére és további nemzetközi együttműködések tervezésére is.

(Korondi Ágnes (HUN-REN-OSZK
Fragmenta et Codices Kutatócsoport)

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán szervezett diplomáciatörténeti konferencia főcíme, Békék és szerződések, súlyos kérdéseket vet fel napjainkban, bár a szakmai objektivitás jegyében az előadók kerülték a kérdés aktualizálását. Papp Sándor, a HUN-REN–SZTE Oszmán Kori Kutatócsoport vezetője, megnyitó előadásában kiemelte, hogy a konferencia vizsgált korszakában a háborús kérdések ideológiai jellegűekkel is súlyosbítva voltak, konkrétan a keresztény-muszlim viszonnyal. Ez napjainkban is jelentőségteljes kérdés, így nem csak a történeti kutatások szempontjából fontos, hogy a 14–18. századi békeszerződések, fegyverszünetek és szövetségek példáján megismerjük, hogyan húzzuk meg a határainkat és milyen érdekeinkből, milyen feltételekkel engedhetünk.

Részlet a Békék és szerződések című diplomáciatörténeti konferencia grafikus anyagaiból

A konferencia 2024. október 16–17-én zajlott párhuzamos, késő középkor–kora újkori és újkori témájú szekciókban. Az ország számos tudományos műhelyéből összegyűlt előadók sokoldalú módszertani és tematikai megközelítéssel nyúltak a témához. Ennek ellenére a második nap végére kirajzolódott az a fejlődési ív, ahogy a döntően dinasztikus szempontok alapján szerveződő 14. századi diplomáciától a professzionális, mai nemzetközi szerződéseknek mintát adó tárgyalási, szerződési praktikákig átalakult ez a terület. A fejlődés érzete ugyanakkor nem akadályozhatja meg, hogy a régiségben felfedezzük a korukat megelőző elemeket, sem azt, hogy a modernitásban rácsodálkozzunk a hagyományokra.

Báthory Zsigmond nyakában az Aranygyapjas rend láncával. Metszet. Jelzet: App. M. 38 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás

Kruppa Tamás (SZTE) például rámutatott Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem reprezentációjában a középkori magyarságkép fontos elemeinek tovább élésére a 17. század elején: grazi esküvőjén átadott gazdag ajándékával Erdély – pars pro toto a magyar föld, Pannónia – bőségét, az Aranygyapjas rend magának kieszközlése révén pedig saját – és általában a magyarok – vitézségét mutatta fel. (A magyarságképről bővebben Európa ege alatt című kiállításunkon is tájékozódhat.)

A karlócai békekötés eseményei. Rézkarc. Jelzet: App. M. 99 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás

Könyves szempontból különösen figyelemre méltó volt a Diplomáciai nyelvezet és nyomtatott reprezentáció című szekció, amelyben a Régi Nyomtatványok Tárának több visszatérő kutatója is előadott. Horváth Réka (ELTE) az európai híráramlás angol nyelvű végpontjait és az ezekhez vezető utakat vizsgálta angol, ír, skót és amerikai hírlapokban a szatmári béke példáján. Emellett a hírekben megjelenő személyek, események ábrázolását is összehasonlította és az eltérések okait elemezte. G. Etényi Nóra (ELTE) pedig a karlócai békekötéshez kapcsolódó, gyakran illusztrált röplapokon mutatta be, hogy a megbékélés témája szerényebb visszhangot váltott ki a képes sajtótermékekben, amelyet tovább gyengítettek az egy időben induló pfalzi örökösödési háborúról érkező hírek.

Sebastiano Giustinian velencei követ II. Ulászló magyar királyhoz intézett beszédének Lipcsében és Velencében nyomtatott változatai. A lipcsei kiadvány másolata: RNYT Inc. 1368 (cop.)

Az Országos Széchényi Könyvtárat e sorok írója, egyben a Debreceni Egyetem „Magyarország helye és képe a középkori Európában” Kutatócsoport tagja képviselte, aki a 16. század elején a Magyar Királyságba érkező velencei követek életpályáját vizsgálta.

Az előadó, a közönség és József Attila. Fotó: Novák Ádám

Az összehasonlító elemzésből kiderült, magasan képzett, humanista műveltségű diplomaták látogatták a magyar udvart, akik az itt szerzett tapasztalatokat későbbi pályájuk során is kamatoztathatták. Az ország déli határán előrenyomuló oszmánokról gyűjtött információk több követ és titkár későbbi konstantinápolyi kiküldetéséhez jelentettek szellemi tőkét.

Szovák Márton (Régi Nyomtatványok Tára)

444 évvel ezelőtt, 1580. november 15-én született Bethlen Gábor erdélyi fejedelem.

Bethlen Gábor. In: Forgách József: Szaláncz vár eredete és nevezetesebb eseményei, Mándok, Forgách László, Forgách István, 1906. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Olvashatjuk a közelmúltban tragikus körülmények közt elhunyt Szabó Péter summás összegzését a 17. századi magyar történelem egyik legnagyobb személyiségének tartott Iktári Bethlen Gáborról, aki 1613-tól 1629-ig viselte az erdélyi fejedelmi süveget, sőt 1620 és 1621 között a Királyi Magyarország megválasztott királyi címét. Ez utóbbit azonban – reálpolitikai okokból kifolyólag – a Szent Korona nélkül. Ez az eredendően ízig-vérig katonaember fordulatokban gazdag életútja során szolgált több erdélyi fejedelmet, Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthory Gábort. Ez utóbbi „fejedelmi süvegét le is váltotta”, annak tervezett Habsburg-szövetség irányába induló politikája miatt. Uralkodásának idejét „Erdély aranykoraként” is emlegetik, hiszen regnálása alatt nemcsak hogy megszilárdította a tizenöt éves háború és az azt követő politikai zűrzavar okozta háborúskodások következményeit szenvedő, lakosságának számában jócskán megtizedelt Erdély helyzetét, de az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult.

A marosillyei kastély egyedül megmaradt bástyája. A kép forrása: Wikipédia

Bár Bethlen Gábor – ahogy azt temérdek róla szóló forrásból, monografikus szakirodalomból és egyéb dokumentumokból is megtudhatjuk – államszervezőként is kiváló „szakembernek” bizonyult, de mégis, a legtöbb hadtörténész, illetve a hadtörténelem iránt érdeklődő laikus számára ő egy afféle 17. századi, jellegzetes magyar katonai eszményképként él. A kora újkori hadtörténelem kiváló szaktekintélye, Csikány Tamás professzor a témában egyedülálló és az egyik legjobb magyar nyelven megjelent monografikus műve, A harmincéves háború külön fejezetben foglalkozik Bethlen Gábor és a magyarok szerepével a 17. század „világháborújának” is tartott, címben megnevezett eseményben. Csikány professzor művében külön kiemeli Bethlen hadászati téren mutatott szervező zsenialitását. Ahogy művében írja:

Bethlen Gábor hadvezéri stratéga tehetségét Julier Ferenc is kapcsolatba hozza államszervező képességeivel. Magyar hadvezérek című oszlopos hadtörténeti művében a következő mondatokkal vezeti be a róla szóló fejezetet:

Ha megnézzük Bethlen Gábor felmenőit, akkor láthatjuk, hogy a fejedelem szinte predesztinálva volt a katonai pálya számára. Őseinek, a Neczpáli családnak Békés és Zaránd vármegyében voltak birtokai. A nemesi előnevüket adó Ikárt a középkorban, a 14. században szerezhették meg. A fejedelem nagyapja, a vele azonos nevű Bethlen Gábor a mohácsi csatában is részt vett, hatszáz lándzsás élén. Gábor a csatát követő polgárháborús helyzetben Szapolyai Jánost támogatta Habsburg Ferdinánd ellen. Fia – a fejedelem apja – Bethlen Farkas Ferdinánd király híveként a török elleni harcokban tűntette ki magát, majd János Zsigmond hívására Erdélybe költözött, ahol országos főkapitány lett. János Zsigmond halálát követően a Báthori István fejedelemválasztásába belenyugodni nem akaró, Habsburg-párti Bekes Gáspárt 1575-ben a fejedelem seregei Kerelőszentpálnál megverték. Itt harcolt Báthori oldalán Farkas is, a csatában tanúsított érdemeiért a fejedelem 1576-ban neki adományozta a marosillyei uradalmat. Bethlen Gábor édesanyja, a gyergyószárhegyi székely lófő családból származó Lázár Druzsina ágán szintén katonai gyökereket találunk. Az 1580-ban világra jött Gábornak egy felnőttkort megért fiútestvére volt István, aki, igaz, meglehetősen kérészéletű módon, de szintén betöltötte a fejedelmi tisztséget. A két fiú apja az 1590-es évek elején „távozott az örök harcmezőkre”, addig a marosillyei várkastélyban nevelkedtek. A szülői házban megtanultak ugyan írni-olvasni, de nevelésüknél a gyakorlati és a katonai tudnivalókra helyezték a hangsúlyt. Bár apjuk tervbe vette, hogy a fiúkat a Báthori István alapította, reformátusok által is kedvelt jezsuita iskolában taníttassa, azonban ez korai halála miatt meghiúsult.
Bethlen Farkas halála után Báthori Zsigmond fejedelem elvette a családtól a marosillyei birtokot, így az özvegy két fiával bátyjához, Lázár Andráshoz költözött, annak gyergyószárhegyi birtokára. Druzsina halála után a fiúkat nagybátyjuk nevelte, aki tovább folytatta a katonai ismeretekre való fókuszálást, így az általános műveltséghez tartozó ismeretekkel nem sokat foglalkoztak. Például a korszak diplomáciai nyelvét, a latint sem tanították meg nekik, ezt a hiányosságát később a fejedelem autodidakta módon igyekezett pótolni.
Tizenhárom éves korában – nagybátyja és Bocskai István ajánlására – Báthory Zsigmond udvarába kerül apródként. 1595-ben szagolt puskaport először a suhanckorú Bethlen Gábor, amikor részt vett a török elleni hadjáratban Havasalföldön, illetve Temesvár 1596-ban zajlott sikertelen ostromában. 1599-ben harcolt a Mihály vajda elleni, Sellenberknél vívott csatában, húszévesen, 1600-ban pedig Goroszlónál már egy ötven fős lovascsapat parancsnoka. Hadi érdemeire való tekintettel Báthori Zsigmond visszaadta atyai örökségét, az elvett Marosillyét.

Bethlen Gábor zászlója. A kép forrása: Wikipédia

A tizenöt éves háború eseményeinek sodrában Bethlen a császári Giorgio Basta generális rémuralmát megelégelő Székely Mózes pártjára állt, de az 1603. júliusi Brassó melletti csatavesztés után török földre menekült. Nándorfehérváron az Erdélyből menekült nemesek fejedelemmé akarták választani, de ő fiatal kora miatt ezt nem vállalta. Viszont kieszközölte a Portától, hogy hagyják jóvá Bocskai István fejedelemmé választását, és levelet írt Bocskainak, hogy fogadja el a török segítséget és szervezzen felkelést a Habsburg-udvar ellen. A Bocskai-szabadságharc alatt egyébként rokonságba került Kismarjai Bocskai István fejedelemmel is, azáltal, hogy elvette későbbi „igaz szerelmesét”, Károlyi Zsuzsannát, akivel annak 1622-ben bekövetkezett haláláig élt boldog, szerelemházasságban.
Báthory Gábor fejedelemmé választásában szintén oroszlánrésze volt Petki János kancellár és a rendek nagyobb részének megnyerésével, illetve a portai jóváhagyás kieszközlésével. Azonban Báthory Gábor erőszakos kormányzásával és erkölcstelen magánéletével elidegenítette az erdélyi rendeket, főleg a szász polgárságot, melynek önkormányzatát lerombolta, fővárosukat, Szebent pedig megszállta. Bethlen Gábor eleinte jó viszonyban volt a zsarnokoskodó és züllött életű fejedelemmel, udvari tanácsosként, az udvari lovasság főkapitányaként, Hunyad vármegye főispánjaként, valamint Csík, Gyergyó és Kászonszék kapitányaként szolgálta őt. Noha helytelenítette belpolitikáját és züllött életét, Bethlen kitartott a fejedelem mellett, mondván, nem kell újabb pártütéssel az ország helyzetét rontani. 1611-ben azonban nála is „betelt a pohár”, ugyanis a Habsburgoknak „pedálozó” Báthori hadsereget gyűjtött össze az Oszmán Birodalom ellen. Bethlen levélben figyelmeztette a temesvári pasát, de levele a fejedelem kezébe került. A megtorlás elől Temesvárra menekült és ezzel nyíltan szakított és szembeszállt a már szerinte is „leváltásra megérett” fejedelemmel.
Az Oszmán Birodalomba tett „kényszerútja” nem telt tétlenül, több Erdélyi Fejedelemséggel határos vilajet urát meglátogatta, így a temesvári, a budai, a kanizsai- és nándorfehérvári pasákat, hogy támogatásukat kieszközölje. Thurzó György nádort is felkereste levélben e célból. Drinápolyban végül kihallgatást nyert I. Ahmed szultánnál. A szultáni jóváhagyásnak erősen kedvezett a kialakuló politikai helyzet, ugyanis Báthori tárgyalásokat kezdeményezett II. Mátyással, melynek következményeként szövetségre léptek. Az Erdélyből érkező panaszok is azt jelezték, hogy Báthori Gábor már nem sokáig fogja hordani a fejedelmi süveget. 1613. október 23-án – az Oszmán Birodalom beleegyezésével – a Kolozsvárott tartott országgyűlés letette Báthori Gábort a fejedelmi tisztségből és Bethlen Gábort választották meg. Országlását „Erdély aranykoraként” emlegetik. Julier Ferenc szerint:

Bethlen Gábor már fejedelemsége kezdetén sem volt igazán jó viszonyban a Habsburg uralkodóházzal. II. Mátyás eleinte el sem akarta őt ismerni trónján, sőt még háborút is indított volna ellene, ha a magyar és német rendek hajlandók lettek volna erre a vállalkozásra. Az 1615-ben megkötött első, majd az 1617-ben megkötött második nagyszombati egyezmény során végül a Habsburg vezetés elismerte Bethlen fejedelemségét és Huszt, Kővár mellett visszaadta a máramarosi területeket. Azonban a Bethlen által a Portának ígért két végvár egyikének, Lippának a török kézre adása számos kortárs és történetíró kritikáját vonta magára, például köztük volt Esterházy Miklós nádor és Pázmány Péter is. A rosszalláson nem változtatott az a tény sem, hogy a másik töröknek „odaígért” vár, Jenő a fejedelem „kezén” maradt.
A Habsburgokkal való rossz viszony magában hordozta a velük való háborúskodás lehetőségét. Erre hamarosan sor is került, méghozzá nem is akármilyen körülmények között. 1618-ban ugyanis kitört a 16. század világháborújaként is emlegetett, 1618 és 1648 között zajlott harmincéves háború. Nem mellékesen megemlítendő, hogy ez az elsősorban a Habsburg tartományokra és Közép Európára kiterjedő háború megközelítőleg tízmillió katona és civil ember életét követelte és egyes német lakta területek lakossága a háborúval járó pusztítás és az azt követő éhínség és járványok következtében 50-70%-kal csökkent. A kortárs vélekedés és a közelmúlt történelemszemlélete is ezt a háborút eredendően katolikus-protestáns vallásháborúként definiálta, napjainkban azonban ténykényt fogadhatjuk el, hogy nagyon komoly hatalmi-gazdasági érdekszférák játszottak szerepet benne. A háború kirobbanásáról (a Thurn gróf vezette prágai protestáns lázadás és a fehérhegyi csata) és kezdeti szakaszáról elmondható, hogy a Protestáns Unióba tömörült hatalmak harcoltak a Katolikus Ligába tartozó Habsburg Birodalom ellen (cseh–pflazi szakasz 1618–1623; dán–holland szakasz 1624–1629; svéd szakasz 1630–1635), de amikor a szintén katolikus Francia Királyság 1635-ben nyíltan beszállt a háborúba, nyilvánvalóvá vált, hogy ebben az elhatározásban nem a vallási érdekek domináltak.

Bethlen Gábor arcképe és névaláírása. In: In: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. III. kötet. Magyarország, Budapest, 1888, 181.  Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A harmincéves háború kitörése egyben alkalmat adott Bethlen Gábornak arra, hogy megindítsa a harcot az ellenséges Habsburgok ellen. 1619-ben szövetséget kötött a cseh protestáns rendekkel és katonai támogatást ígért nekik. Az előző évben a Thurn gróf vezette cseh csapatok némi eredményt értek el a Bouquoy és Dampierre parancsnoksága alatt álló Habsburg-seregekkel szemben. A cseheket protestáns német segélyhadak is segítették Ernst von Mansfeld gróf vezérlete alatt. Döntő sikereket azonban egyik fél sem aratott. Bethlen Gábor ebbe a hadászati patthelyzetbe kapcsolódott be, ami egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Mielőtt megkezdte volna a csehek megsegítésére indított hadjáratát, meg kellett szerezze a Porta jóváhagyását és egy trónkövetelő, Homonnai Bálint is veszélyeztette a helyzetét. Ha ezen tényezők nem léteztek volna, akkor is kemény munka várt volna hadseregére, hiszen ahogy Julier írta az 1619–1621. évi hadjáratáról:

Julier Bethlen hadseregének erejét a következőképpen határozta meg: egy 15 főnyi fősereg és egy kezdetben 10 ezer fős előhad Rákóczi György (a későbbi I. Rákóczi György fejedelem) vezetése alatt. Az előbbi Gyulafehérváron, az utóbbi Erdély északi határán gyülekezett. Az utóbbi sereg feladata volt Kassa elfoglalása, ahonnét biztosítani lehetett egy esetleges Lengyelország felől érkező támadást. A fejedelmi fősereg augusztus 26-án indult el Gyulafehérvárról, szeptember 12-én már Debrecenben vertek tanyát. Addigra, egészen pontosan szeptember 5-én Rákóczi György seregei elfoglalták Kassát.
Kassa elfoglalása kapcsán tennem kell egy kis – nem hadtörténeti vonatkozású – kitérőt, egy dicsőségesnek egyáltalán nem nevezhető tettsorozat kapcsán. 1995. július 2-án Kassán Szent II. János Pál pápa szentté avatta Pongrátz István, Kőrösi Márk és Grodecz Menyhért jezsuitákat, akik ma a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány védőszentjei. Közismert nevükön ők a kassai vértanúk. Hogy velük és sok más kassai katolikus polgárral mi történt 1619 szeptemberében? Erről P. Vásárhelyi Dániel jezsuita szerzetes 1621-ben a következőképpen számolt be:

A jezsuiták menekülése Bethlen hadai elől. In: A magyar nemzet története, szerk. Szilágyi Sándor, Budapest, Kassák, [1994–2000]. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A fejedelem Debrecenből értesítette Felső-Magyarország főurait hadműveleteinek kezdetéről és felszólította őket a csatlakozásra. Ezzel körülbelül hétezer katonára számított, de Debrecenben is toborzott ötezer főt, a Duna–Tisza közén pedig háromezret. A fősereg Debrecenből Észak felé masírozott, szeptember 17-én elérték Sárospatakot. A Tiszán való átkelés után Bethlen a főseregből kikülönített négyezer főt Rhédey Ferenc váradi kapitány parancsnoksága alatt a hozzá átpártolt Széchy György gömöri főispán támogatására küldi. Fülek, Szendrő és Érsekújvár elfoglalásával ez a had biztosítani tudta a fősereget Bécs felől. Rákóczi seregének Lengyelország felőli biztosításával Bethlen így mindkét ellenséges oldalról levédte erőit. Ezekután a fősereg bevonult Kassára, ahol a fejedelem szeptember 21-én az észak-keleti vármegyék számára országgyűlést tartott, melynek során ezen vármegyék őt uruknak ismerték és megszavazták a hadi előkészületeket. Kassáról Bethlen – Rákóczi és Rhédey hadai után – egy harmadik seregtestet különített ki a fő erőkből, Petneházy István jenői kapitány néhány ezer fős lovas különítménye Trencsén környékét ment biztosítani és az ottani hadi készülődést előmozdítani. A fősereg október 9-én érkezik meg Nagyszombatra, ahol az előrenyomult Rhédey hada már várta őket. Julier a következőket írja Bethlen hadvezetéséről:

A Vág völgyében Bethlen értesült róla, hogy a Habsburg seregek, Buquoy és Dampierre vezetésével egyesülni készülnek, ezért Rhédeyt utasította, hogy Nagyszombatról megindulva, a Kis-Kárpátokon átkelve csatlakozzon a cseh-morva sereghez. Továbbá értesítette Thurn grófot, hogy a cseh seregek várják be őt, és így együtt vívhatnak meg egy esetleges döntő csatát. A Habsburg seregek azonban Bethlen serege közeledtének hírére nem vállalták ezt a csatát és Bécs felé vonultak vissza. Erre reagálva Bethlen is Bécs felé indult, Nagyszombaton, majd Pozsonyon keresztül. Ez utóbbi, császárpárti város október 18-án kapitulált Bethlen hadai előtt. Pozsony bevétele nem csak azért lényeges mert egy újabb magyar város behódolt, de a magyar királyválasztás elengedhetetlen kelléke, a Szent Korona is a fejedelem kezébe került. Innen tovább haladtak Bécs felé és november 27-én csapatai már elfoglalták Bécs elővárosát, Ebersdorfot, s ezzel megkezdődött Bécs körülzárása. Azonban Bethlennek a nyugati hadszínteret sürgősen el kellett hagynia, ugyanis arról értesült, hogy a trónkövetelő Homonnai György Lengyelországból betört Erdélybe, és kénytelen volt visszafordulni hadaival, hogy „illőn tudja őt fogadni”. Miután visszaverte a kéretlen látogatót, a besztercebányai országgyűlés 1620. augusztus 25-én magyar királlyá választotta. De a Szent Koronával nem engedte magát megkoronáztatni. A külpolitikai események azonban kedvezőtlen fordulatot vettek. A cseh, morva és sziléziai rendek német és magyar zsoldosokkal megerősített erőit 1620. november 8-án a fehérhegyi csatában a Tilly vezette császári csapatok tönkreverték.
A csehek fehérhegyi veresége után Bethlen kénytelen volt a császárral béketárgyalást kezdeni. 1621. december 31-én kötötték meg a Nikolsburgi békét, melyben a fejedelem lemondott a magyar királyi címről, ennek fejében viszont megkapta a német-római birodalmi hercegi címet, valamint a hét felső-tiszai vármegyét és Oppeln-Ratibor sziléziai hercegségeket.

Bethlen Gábor levele Pázmány Péter esztergomi érsekhez. In: A magyar nemzet története, szerk. Szilágyi Sándor, Budapest, Kassák, [1994-2000]. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A Nikolsburgban kötött békében Bethlen nem bízott, számolt vele, hogy a Habsburg vezetés az ott kötött felt ételeket meg fogja szegni. Ezért 1622-ben követei útján hosszas tárgyalások után elnyerte a Portától a támogatást egy új hadjárathoz. A szultán a budai és a boszniai pasa seregeiből is támogatást ígért. Bethlen felkerestette az elűzött cseh királyt, Pfalzi Frigyest, és tudatta vele, hogy hamarosan újabb, ezúttal török segédcsapatokkal megtámogatott hadjáratot indít. Ehhez kérte a detronizált király anyagi segítségét is, amiből persze nem látott egy lyukas garast se. Ennek ellenére a Frigyessel közölt haditerve az volt, hogy augusztusban megindul seregével Magyarország felé, ezzel egy időben a török segélyhad pedig Stájerországba tör be. Frigyes ehhez azzal kívánt hozzájárulni, hogy egy tizenöt ezer fős, Mansfeld vezette sereggel Csehország ellen intézett támadást. Ez utóbbi célja a Habsburg haderők lekötése volt. Ezzel a sereggel akart Bethlen egyesülni úgy, hogy betörnek Morvaország felől, majd egyesülten támadják meg a császári hadakat ott, ahol érik őket. Közben – elterelés céljából – még tárgyalásokat is folytatott a bécsi udvarral, de ezeket október elején, amikor hadai már Felső-Magyarország udvarhű területére érnek, megszakította.
Bethlen főserege Kornis Gáspár parancsnoklása alatt mintegy 12 ezer főből állt. Kornis Kolozsvár–Nagyvárad–Debrecen–Miskolc útvonalon haladt, ez utóbbi várost október 21-én érte el. A fejedelem háromezer lovassal előbb Kassára vonult, hogy ott az általa vezetett hét vármegyének országgyűlést hívasson össze és a hadjárat anyagi támogatását megszavaztassa. Ahogy a hadtörténeti művek említik, az Erdélyi Fejedelemség hadserege túlnyomórészt lovas katonákból állt, kevés gyalogsággal és tüzérséggel kiegészítve. Ezek is a jägendorfi őrgróf csatlakozott alakulatai voltak. Ez azért is érdekes, mert a kor nyugat-európai hadviselésében a gyalogság uralta a csatamezőket, különböző zárt alakzatokat formálva szinte „sakktáblaszerűvé” varázsolva a csatamezőt. A lovasság itt csak afféle kiegészítőként szolgált, de a csatákat rendszerint a gyalogos, rendezett és zárt alakzatokba felálló (pl. tercio; németalföldi félezred) pikások, alabárdosok, muskétások, arkebzosok döntötték el. Ezzel szemben az Erdélyi Fejedelemség hadserege Csikány Tamás professzor szavai szerint a következőképpen nézett ki:

Bethlen Gábor. In: Magyarország vármegyéi és városai. Magyarország monográfiája, szerk. Sziklay János és Borovszky Samu, Budapest, 1896–1914. – Törzsgyűjemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A boszniai pasa segélycsapata, majd a stájerországi betörés tervével ellentétben Cegléden és Vácon keresztül csatlakozott Bethlen seregéhez. A budai pasát viszont a Habsburg-hadvezetés megvesztegette és így részt sem vett a hadjárat semmiféle hadi cselekményében.
A hadi helyzetet Julier a következőképpen jellemzi:

Bethlen hadai Miskolcról Szendrőn át Fülekre mentek, de mivel ennek ostromával nem akarták az időt húzni – hiszen hírek érkeztek a Habsburg-csapatok előrenyomulásáról –, ezért a várat körülzáró csapat hátrahagyásával Nagyszombatra folytatták az irányt. Nagyszombat elfoglalásával megvívta első győzelmes csatáját a fejedelmi sereg.
Nagyszombat elfoglalásával ismét tennünk kell egy vallástörténeti kitérőt, mely a Vulgata magyarra fordítójának, a jezsuita Káldi Györgynek a nevéhez fűződik:

Káldi György Bethlen előtt. In: Vende Ernő: Magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ellátta: Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Bethlen Nagyszombatnál megosztotta seregét. Az egyik részt Pozsonyba küldte. Azonban a magyar koronázóvárost nem sikerült hadainak elfoglalni. A másik csapatrész északnyugat felé, a morva határ felé vette útját, ahol Szakolcánál össze is csapott az ide érkezett Montenegro hadaival. A fejedelem hadai győzelmet aratván a Morva túlsó partjára vetették vissza a császári hadat.
Szakolcáról Bethlen az így védtelenné vált Morvaországba tört be, ahol elfoglalták Strasniczát, Wesselyt és Magyarbródot is. Magyabródon rendezte be az előrenyomuló fejedelem főhadiszállását. A Habsburg-seregek a Gödingnél megerősített táborba vonultak vissza és defenzív módon folytatták a harcot. Ferdinánd király számolt Bécs ostromával, ezért a Katolikus Ligához fordult segítségért és a Mansfeldet időközben megverő I. Miksa bajor herceg seregét kérte Bécs megvédéséhez segítségül, továbbá a Milánóban lévő spanyol hadak Morvaországba való, Bethlen ott állomásozó seregeit lekötendő, bevonulására is számított. Bethlen Gábor erre a Gödnitzben megerősített osztrák tábort körülzárta, lovas katonái – köztük a török és tatár hadak – pedig Brünn, Olmütz, Iglau és Znaim vidékén portyáztak és pusztítottak.
A már korábban említett tüzérségi hiány miatt Bethlen a gödnitzi tábor bekerítésen kívül egyéb ostromműveletet nem tudott végezni, viszont így is elérte, hogy a császári sereg élelemhiány miatt felélje lovait. Wallenstein jelentése szerint idejében érkező felmentő lengyel lovascsapatok segítsége nélkül kénytelenek lesznek kapitulálni. A helyzetet végül II. Ferdinánd – a Montenegro és Wallenstein által javasolt – fegyverszüneti kérelme zárta rövidre, melynek feltételeit így a győztesnek számító Bethlen Gábor diktálhatta. A november 20-án megkötött fegyverszünetet aztán hosszas alkudozás után az 1624. május 8-án megkötött bécsi béke követte, amely általában a nikolsburgi béke pontjait erősítette meg, viszont Bethlen lemondott korábban megszerzett sziléziai birtokairól.
A török segélyhadak alaposan kivették a részüket a rablásból, fosztogatásból. Ez Bethlent nem kis aggodalommal töltötte el. Ráadásul be sem várták a hadjárat végét, hanem zsákmánnyal és foglyokkal megrakottan a tél beállta előtt hazaindultak. De nem sok hasznuk lett a „dezertálásszerű” távozásból, mert Érsekújvár kapitánya, Esterházy Miklós a Nyitrán való átkelés közben csapataival raktuk ütött és több ütközetben szétverte őket, zsákmányukat elszedték, a keresztény foglyokat pedig felszabadították. Mondani sem kell, az efféle esetek jelentősen rontották Bethlen Gábor megítélését sok kortárs katolikus szemében és aggatták rá például a „török Gábor”, vagy a „Mohamedán Gábor” gúnynevet.

Bethlen Gábor. In: Kreuz und Halbmond: Die Türkenzeit in Ungarn (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

De nem volt ily rossz véleményük róla a protestáns hatalmak (Anglia, Dánia, Hollandia, Svédország) meghatározó politikai és katonai vezetőinek, sőt a Habsburg-ellenes Franciaország és Velence is a szövetséget keresték vele. A protestáns hatalmakkal létesített kapcsolatainak megszilárdítására 1626. március 1-jén feleségül vette György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe. Bethlen, miután a budai, egri, kanizsai és boszniai pasákat Erdély megsegítésére rendelte, a Habsburgok ellen Hollandiával, Dániával és Angliával szövetségben, 1626 augusztusában újabb hadjáratot indított. Julier Ferenc az 1626. évi hadjárat előzményeiről és céljáról ezt írja:

Bethlen Gábor15 ezer fős sereggel és 20 ágyúval vett részt a hadjáratban. Augusztus 26-án indultak meg Gyulafehérvárról a Kolozsvár–Nagyvárad–Debrecen–Miskolc útvonalon, hogy találkozzanak a Felső Magyarországba siető Mansfeld seregével.
Bethlen seregével szeptember 19-én érkezett meg Putnokra. Ugyanekkor Mansfeld hadai Nyitra környékére értek. Bethlen számított rá, hogy Mansfeld seregével egyesülve és török segédcsapatokkal együtt egy megközelítőleg 55 ezres sereg 68 ágyúval felszerelve nézhet farkasszemet Wallenstein erőivel és kivívhat egy döntő csatát. Azonban a hadiszerencse nem kedvezett a fejedelem számára, Wallenstein nem üldözte tovább a Vág vonalánál Mansfeldet, hanem Galgócnál tábort vert. Bethlen Füleknél szeretett volna Mansfeld seregével egyesülni, de szövetségese élelmezési gondokra hivatkozva elhagyta a környéket, hogy Sziléziába tegye át a hadszínteret. A budai pasa azonban úgy látszik megbízhatóbb szövetségesnek bizonyult, Vácon át Nógrádnak tartott, amely várat ostrom alá is vette. Szeptember 30-án az Ipoly völgyében egyesült a fejedelmi sereggel.

Bethlen Gábor portréja és az ismert Madarász Viktor kép került a kétezer forintos bankjegyre. In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Wallenstein ezalatt Galgócot elhagyva Érsekújvárra nyomult, hogy majd megküzdjön Bethlen seregével. Bethlen üzent Mansfeldnek, hogy jöjjön az Ipoly-völgyébe, de az már ekkor átlépte a határt. Az Esterházy Miklós nádor vezette csapatokkal kiegészült Wallenstein mintegy 32 ezer főnyi sereggel került szembe Bethlen mintegy 20 ezer fős és 20 ezer török segélyhadakkal kiegészült seregével Drégelypalánkon. Azonban:

De úgy tűnik, nem véletlenül volt Wallenstein is nagy stratéga, hiszen a csatatér megváltoztatásába nem ment bele, hanem Érsekújvárnak vonult vissza csapataival, mondván, a török nem ostromolja tovább Nógrádot, Bethlen kitért a harc elől és jött a hadakozásra nem igazán alkalmas tél is. Esterházy nádor azonban szerette volna egy offenzívát indítva Vácot és Esztergomot visszafoglalni.
Október 3-án Mansfeld visszatérve Magyarországra egyesült Bethlen seregével. Így szövetkezve a két hadvezér egy cirka 30 ezer lovasból és 15 ezer gyalogosból álló sereg felett rendelkezett. Ez a sereg Wallenstein erőit a Vágig üldözte, melynek két partján állt fel a két sereg. Azonban nem került már sor újabb összecsapásra, mert:

Zárszóként ezen és a korábbi, 1623-as hadjárattal kapcsolatban mindenféleképpen megemlítendő az a tény, hogy a harmincéves háború legjobbnak tartott katolikus, és általában az egyik legjobbnak tartott hadvezérével, Albrecht Wenzel Eusebius von Wallensteinnel szemben helytállt, sőt eredményeket ért el vele szemben, mutatja igazán, hogy tényleg zseniális hadvezért tisztelhetünk Bethlen Gáborban.

„Bethlen Gábor és emlékezetes helyek életéből”. In: Vasárnapi Ujság, 37. évf. 11. sz. (1890. március 16.), 168–169. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom:

• Szabó János – Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege, Budapest, Zrínyi, 1996.
• Bethlen Gábor. In: Wikipédia-szócikk
• Csikány Tamás: A harmincéves háború, Budapest, Korona, 2005.
• Diós István (szerk.): Magyar katolikus lexikon, Budapest, Szent István Társulat, 1993–2014.
• Julier Ferenc: Magyar hadvezérek, Budapest, Stádium, 1930.
• Kassai vértanúk. In: Wikipédia-szócikk
• Nagy Gábor, szerk.: Magyar passió. 1608–1711, Debrecen, Tóth Könyvkereskedés, 2000.
• Oborni Teréz: Erdély fejedelmei, Szekszárd, 2002.
• Szabó Péter: Az Erdélyi Fejedelemség. Küzdelem a megmaradásért, Budapest, Officina, 2013.
• Varsányi Krisztina: „Hírlik, hogy Bethlen...”. Bethlen Gábor fejedelem a Német-római Birodalom korabeli nyilvánossága előtt német nyelvű nyomtatványok tükrében, Budapest, MTA – BTK, 2014.

A 2024. szeptember 9–11 között a Spliti Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudomány Karán megrendezett konferencia mottója az örökség és innováció volt. A bemutatott projektek, előadások és beszélgetések központi témái az új technológiák alkalmazása, az etikai kihívások, a kutatástámogatás, valamint a lehetséges jövőbeli kutatási irányok voltak.
A DARIAH-EU idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, így egy évtizedes távlatból tekint vissza a digitális bölcsészet diszciplínájának jelentős változásaira, amelyet a technológiai fejlődés, a társadalmi és kulturális változások, valamint a kutatási infrastruktúrák fejlődése befolyásol.

A Spliti Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudomány Kara

A konferencia nulladik napján két workshop került megszervezésre. Az első workshopot a Dariah Theatralia munkacsoportjának társelnökei, Anamarija Žugić Borić és Cécile Chantraine Braillon tartotta. A csoport az előadóművészeti gyűjtemények digitális feldolgozásával és kutatásával foglalkozik. A workshopon az előadóművészeti anyagok metaadatainak leírására készülő sémát mutatták be, amelyhez a Dublin Core szabványát veszik alapul, valamint egy tezaurusz összeállításán is dolgoznak. Az eddig összeállított séma 55 tulajdonságot tartalmaz. A workshopon együtt gondolkodva, konkrét példákon keresztül néztük meg, mennyire alkalmazható a séma egyes anyagok pontos és részletes leírására.

Közös munka a workshopon. A kép forrása: A DARIAH-HR Facebook-oldala

A második workshopot Benedikt Perak, filológus, korpusznyelvész és adattudós, a Rijekai Egyetem adjunktusa tartotta a nagy nyelvi modellekről (LLM). A workshop a nagy nyelvi modellek hasznosíthatóságára fókuszált a digitális bölcsészet területén belül, rámutatva a gépi tanulás folyamatára és a neurális hálók működésére. Olyan gyakorlati példákkal foglalkoztunk, hogy hogyan tudunk a megfelelő prompt szöveggel egy folyószövegből strukturált adatbázist generálni, névelem-felismerést végezni, lexikai kapcsolatokat feltárni. A gyakorlatoknál a ChatGPT-4o, a Claude 3.5 és a LLaMA 3.1 nyílt hozzáférésű chatbotokat használtuk, így alkalmunk volt összehasonlítani ezek hatékonyságát is. Ezek mellett a Future Tools gyűjtő platformot is megismertük, ahol az MI-alapú eszközök széles tárháza sorakozik fel. Perak megmutatta a legmodernebb API-alkalmazásokat is, amelyek megkönnyítik e nyelvi modellek integrálását a különböző digitális bölcsészettudományi projektekbe.

Benedikt Perak, a Rijekai Egyetem adjunktusának előadása a nagy nyelvi modellekről (LLM) a Digitális bölcsészet és Örökség (Digital Humanities and Heritage) című nemzetközi konferencián

Az első napon Sally Chambers, a Dariah-EU igazgatója nyitóbeszédében a szervezet tíz éves működését és eredményeit foglalta össze. A Dariah célja a kutatások digitális módszerekkel való támogatása, a tudás összekapcsolása és megosztása, valamint a közgyűjteményi együttműködés lehetővé tétele. Ehhez kapcsolódóan olyan megvalósult vagy folyamatban lévő projekteket emelt ki, melyek elősegítik ennek a küldetésnek a megvalósulását. Néhány példa: Common European Data Space [Európai adattér] célja a biztonságos, egységes és szabályozott digitális környezet megteremtése az adatok megosztására és felhasználására; Collaborative Cloud for Europe's cultural heritage [Együttműködési Felhő] az európai kulturális örökség digitális megőrzését és hozzáférhetőségét szolgáló kezdeményezés, amelynek célja, hogy egy közös digitális platformot hozzon létre az örökségvédelem, kutatás és oktatás számára; Social Sciences & Humanities Open Marketplace [a Társadalomtudományok és Humán Tudományok Nyílt Piactere] különböző eszközök, adatok, források és szolgáltatások gyűjtőhelye a társadalomtudományok és a humán tudományok területén dolgozók számára. További projektekről a Dariah oldalán olvashatunk.

A Digitális bölcsészet és Örökség (Digital Humanities and Heritage) című nemzetközi konferencia megnyitója

A konferencián részt vettek Ausztria, Belgium, Finnország, Olaszország és Horvátország Dariah-képviselői, akik bemutatták, hogyan működik a DARIAH országos szinten. Olyan intézményközi együttműködések eredményezte jó gyakorlatok és platformok kerültek bemutatásra, mint az Ekultura, ami a horvát közgyűjteményi anyagokat teszi közzé; a CLARIAH-AT, ami az osztrák egyetemek és kutatóintézmények együttműködését teszi lehetővé a digitális bölcsészeti kutatásokhoz. Finnországban az évente megrendezett digitális bölcsészeti hackathon a finnországi és külföldi egyetemek bölcsészettudományok, társadalomtudományok és számítástechnika hallgatóit és kutatóit hozza össze, hogy másfél héten keresztül különböző csoportokban aktívan együttműködjenek. Belgiumban többek között az ESFRI európai fórumban való részvétel segíti elő a kutatási infrastruktúrák fejlesztését és koordinálását.
Minden nemzeti együttműködés országonként különböző kihívásokkal néz szembe, azonban a jelenlévők egyetértettek abban, hogy a hosszú távú anyagi támogatás lényeges ahhoz, hogy hosszú távú vízióink legyenek a fejlesztésekkel kapcsolatban, mivel egy projekt lezárása után is fenn kell tartani a rendszereket, és a folyamatosan változó digitális infrastruktúrában biztosítani kell a fejlesztéseket. Abban is egyetértés volt, hogy az együttműködés nagyon fontos, nemcsak országon belül, hanem nemzetközi szinten is, ezáltal sokkal hatékonyabban lehet eredményeket elérni, és egységesebb infrastruktúrákat kialakítani. Nem utolsósorban a felhasználói, kutatói igényeket is folyamatosan szem előtt kell tartani.
Második nap Neven Jovanović, a Zágrábi Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának latin nyelv professzora tartott izgalmas előadást, amelyben néhány évtized távlatából tekintett vissza a filológiai kutatások változásaira, amit a digitális átalakulás eredményezett. Kiemelte, hogy a digitális technológiák használatával megváltozott a filológiáról való felfogása. A szövegek TEI XML-formátumban való feldolgozása tulajdonképpen a tudás számítógépes formába való transzformációját jelenti, ahol az adatközpontúság, a statisztikai megközelítés és a távoli olvasás érvényesül. Jovanović felhívta a figyelmet a nagy nyelvi modellek használatára, ahol a használt rendszerek és eszközök működésének megértése és a kritikai gondolkodás lényeges.
Az előadások során izgalmas projektekkel is megismertetésére is sor került. Ana Mihaljević és Josip Mihaljević a DigiSTIN projektet és az ehhez kapcsolódóan fejlesztett stin.hr weboldalt mutatták be, amelynek segítségével a horvát glagolita írás és az egyházi szláv nyelv tanulásához lehet oktatási anyagokat készíteni. Az oldalon elérhetőek a forrásanyagok, amelyet a Transkribus kézírásfelismerő szoftverrel állítottak elő, emellett a tanulóanyag mellé készítettek glagolita puzzle-t, kígyójátékot, kvízeket és memóriajátékokat.
Alessia Spadi előadásában megismerhettük az olaszországi Dariah-IT tevékenységeit, amelynek egyik érdekes fejlesztése a MetaFAD platform, egy szabadon elérhető szoftver, amely lehetővé teszi közgyűjteményi intézmények különböző archívumainak és gyűjteményeinek leírását egyetlen integrált környezetben. Az előadásban a keretrendszer kidolgozásáról és a munkafolyamatokról is részletes bemutatót hallhattunk. Fontos, hogy a fejlesztés tesztelése során az egyetemistákkal és kutatókkal folyamatosan tartották a kapcsolatot, hogy felmérjék az igényeket a funkciókkal és megjelenítéssel kapcsolatban.
Szintén izgalmas projektet mutatott be Nataša Jermen, a zágrábi Miroslav Krleža Lexikográfiai Intézet kutatási és intézményközi együttműködésért felelős igazgatóhelyettese, amely az intézet nyomtatott enciklopédia-gyűjteményének digitális közzétételéről szólt. A Horvát Enciklopédia weboldala jelenleg több mint 71 000 szócikket tartalmaz. A digitális technológia fejlődése alapvetően meghatározza az enciklopédiák kiadását is, az online, szabad hozzáférésű, könnyen kereshető kiadások felé. A fejlesztés lényeges része a rendszer rugalmassága, ami lehetővé teszi az utólagos javításokat (az előadásból az is kiderült, hogy kiadás előtt több ezer szakember dolgozott a szövegkorrektúrán) és a kapcsolódó, külső források (pl. könyvtári, múzeumi anyagok) szócikkekkel való összekötését.
A konferencián sor került egy poszter-szekcióra is. Az elkészült munkák a Dariah-HR oldalán érhetők el.

Varga Emese, a Digitális Bölcsészeti Központ munkatársa a Digitális bölcsészet és Örökség (Digital Humanities and Heritage) című nemzetközi konferencián poszterével. A kép forrása: A DARIAH-HR Facebook-oldala

Poszteremmel a közgyűjteményi anyagok adatainak és metaadatainak felhasználási lehetőségeit, az adatvizualizációk készítésének munkafolyamatát és hasznosíthatóságát mutattam be. A plakát három vizualizációs módszert állít fókuszba: a levelezési adatokon alapuló térképes vizualizációt és kapcsolati hálózatot, illetve a szövegkorpuszok stilometriai elemzésén alapuló konszenzushálót. A bemutató több érdeklődőt is inspirált, akikkel arról beszélgettünk, hogyan hasznosíthatóak az alkalmazott eszközök és metódusok olyan közgyűjteményi anyagok feldolgozására, mint például a személyi hagyaték és a színháztörténeti gyűjtemények.

Varga Emese (Digitális Bölcsészeti Központ)

A Debreceni Egyetem BTK Angol-Amerikai Intézete, az ugyancsak a Debreceni Egyetem kebelén belül működő interdiszciplináris Nemzetközi Migrációkutatási Központ, valamint az American Hungarian Educators Association együttműködésével háromnapos nemzetközi konferenciát szervezett 100 éves a Johnson-Reed Act: kritikai reflexiók az Egyesült Államok bevándorlási kvótáinak globális hatásairól 1924–2024 címmel. A konferencia előadásainak 2024. augusztus 22. és 23. között az Egyetem épülete adott otthont tíz ország felszólalóinak részvételével.

A 100 éves a Johnson-Reed Act: kritikai reflexiók az Egyesült Államok bevándorlási kvótáinak globális hatásairól 1924–2024 című konferencia plakátja. A kép forrása: A Debreceni Egyetem honlapja

A „befogadó” országokat az USA és Kanada, a „kibocsátó” országokat kubai, valamint főleg közép-kelet-európai: magyar, lengyel, cseh, szlovák és szlovén előadók képviselték – részben személyesen, részben online. Augusztus 24-ére szakmai kirándulást szerveztek a házigazdák. Az angol munkanyelvű konferencia előadási napjain megfigyelőként vettem részt. Az MNMKK OSZK-t előadóként Nóvé Béla, a Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály tudományos munkatársa képviselte.
Az apropót a Johnson-Reed Act bevezetésének centenáriumi évfordulója adta. Ma úgy gondolunk az USA-ra, mint „a népek olvasztótégelyére”, de a XIX-XX. század fordulóján az Egyesült Államok bevándorláspolitikáját még a fehér angolszász túlsúly megőrzésének szándéka jellemezte. Ez a törekvés az 1924-ben elfogadott Johnson-Reed törvénnyel érte el csúcspontját, mellyel az USA tulajdonképpen bezárta kapuit a bevándorlók előtt. Az új törvénnyel ugyanis egy igen szigorú kvótarendszert vezettek be. Alacsony szinten maximálták az egy évben kiadható bevándorlási vízumok számát, és ezt a számot annak alapján osztották el a kibocsátó országok állampolgárai között, hogy az USA 1890-es népszámlálási adatai szerint hányan vallották magukat az illető országból származónak. Ennek a számaránynak 2%-ánál nem kaphattak többen bevándorlási engedélyt egy évben az adott ország kérelmezői közül. A törvénnyel gyakorlatilag a nyugat-európaiak bevándorlását preferálták a dél- és kelet-európai, ill. a latin-amerikai országok állampolgáraival szemben. (Az ázsiaiakat már előbb nemkívánatosnak minősítették.) Az előadók a két nap során számos szempont szerint vizsgálták a bevándorlás jelenségét általában, jellemezték a különböző történelmi körülmények között megvalósuló bevándorlási hullámokat, azok hatásait a befogadó ill. a kibocsátó országokra. Kik voltak különösen szívesen látottak és kik voltak azok, akik akár tíz év múltán még mindig az átmeneti befogadó táborokban vártak bebocsáttatásra? Volt-e példa kivételes elbírálásra? Voltak-e, akik visszajöttek? Ilyen és ehhez hasonló történelmi részletekre is rávilágítottak az előadók. Számomra különösen érdekesek voltak azok az előadások, amelyek górcső alá vették a bevándorlás percepcióját az USA-ban a nyelvhasználatban megmutatkozó jelenségeken keresztül. Megtudtam, hogy a származási ország szerinti kvótákat csak 1965-ben törölték el az USA-ban, mára „amerikai” felmenőkkel csak a lakosság kb. 5%-a rendelkezik.
A szervezők külön kitértek a kibocsátó országok emlékezetpolitikájára a kivándorlással kapcsolatban: kerekasztal-beszélgetést szerveztek a Gdanski Emigrációs Múzeum (Muzeum Emigracji w Gdyni) (2015), az antwerpeni Red Star Line Museum képviselőjének, valamint az MNMKK OSZK képviseletében Nóvé Béla részvételével. (A szlovákiai Kasigarda Emigrációs Múzeum (Múzea vysťahovalectva z územia Slovenska do Severnej Ameriky, Tahýnska) technikai nehézségek miatt nem tudott online bekapcsolódni.) Ez a téma közelebbről érintett, mivel a Mikes Kelemen Program – amellyel csaknem tíz éven keresztül volt módom irányítóként és intézményközi koordinátorként foglalkozni – a kivándorlással kapcsolatos hazai hivatalos emlékezetpolitikának fajsúlyos része. A külföldi kollégák bemutatták intézményüket, amelyek jellemzően egy-egy kikötői raktárépület, mint az óhaza elhagyásának ikonikus helyszíne átalakításával jöttek létre. Változatos programokkal, interaktív kiállításokkal mutatják be a kivándorlási hullámok történelmi körülményeit, és emlékeztetnek azokra az európai honfitársainkra, akik különböző okokból nekivágtak a nagy útnak. Magyarországon a kifejezett szándék és a lezajlott előkészületek ellenére nincs még emigrációs múzeum.
Nóvé Béla emigrációtörténeti munkássága nagyban hozzájárulhatna a még hiányzó intézmény tudományos megalapozásához. Prezentációjában bemutatta a magyarok kivándorlásának hét történelmi hullámát. Sok képpel illusztrált előadása a jelenleg új kiadásra előkészített monográfiáján, a Magyar emigrációtörténeti kézikönyvön alapult. Beszámolt az MNMKK OSZK gyűjteményeiben végzett kutatómunkájáról, melynek alapján elkészítette egy magyar emigrációtörténeti forráskataszter tervét. Végül megemlítette az MNMKK OSZK szakmai közreműködésével lezajlott forrásmentő vállalkozást, a Mikes Kelemen Programot. A Program a tengerentúli magyar diaszpóra kifejezett kérésére jött létre és 2014 és 2023 között zajlott. A kivándorolt magyarok hagyatékának megmentését célozta azokban a családokban, ill. diaszpóraközösségekben, ahol a magyarul már nem olvasó leszármazottak felajánlották azokat a magyar államnak. Mintegy félmillió dokumentum érkezett haza. A nyomtatott kiadványokon kívül különösen értékes kutatási források: irategyüttesek, fotók, kép- és hanganyagok, oral history interjúk kerültek a nemzeti könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és még néhány szakgyűjtemény állományába, így hozzáférhetővé váltak a diaszpórakutatás számára.
A hispanológusok is bekapcsolódtak a téma kifejtésébe. Figyelemre méltó vonulata volt az előadásoknak annak vizsgálata, hogy az USA bevándorláspolitikája hogyan befolyásolta a dél-amerikai országok helyzetét. Például Mexikó a Johson-Reed Act bevezetése után lett valamivel népszerűbb bevándorlási célpont, mert sokan remélték, hogy ha nem is kaptak vízumot az USA-ba, a közös határon előbb-utóbb sikerül mégis átjutniuk. Nem alakult ki számosabb magyar közösség Mexikóban, és akik ott telepedtek is le, nem gondoltak vissza jószívvel az óhazára, mivel általában politikai vagy faji üldöztetés elől menekültek oda. A dél-amerikai országok is jellemzően megszorító bevándorlási intézkedéseket vezettek be a XX. század első felében – részben az USA politikájával összefüggésben, részben a globális gazdasági krízis miatt.

Balázs Venkovits, ed.: Stalwart peasants, undesirables, refugees. Central and Eastern European immigration to Canada, [Warsaw] – [Debrecen], Sciendo – Debrecen University Press, 2023. – Törzsgyűjtemény

Az előadások szünetében bemutatkozott a Fulbright Hungary, amely több jelenlévő kutatónak biztosított ösztöndíjat és magát a rendezvényt is támogatta. Továbbá könyvbemutatón vehettünk részt, amely a Debreceni Egyetem BTK Angol-Amerikai Intézet által közreadott folyóiratnak, a Hungarian Journal of English and American Studies (HJEAS) könyvsorozatának két legfrissebb kiadványára – Negotiating age. Aging and ageism in contemporary literature and theatre; Stalwart peasants, undesirables, refugees. Central and Eastern European immigration to Canada – hívta fel az érdeklődők figyelmét.

Kaposváriné Dányi Éva
(Állománygyarapítási és -nyilvántartási Osztály)

A 2009. évi CXXV törvény szól a magyar jelnyelvről és annak használatáról. A jelnyelvi törvény célja az esélyegyenlőség megteremtése siket, nagyothalló honfitársainknak az élet minden területén. A 2017-es esztendő óta ünnepeljük november 9-én a magyar jelnyelvet, amely összeköti a siket és nagyothalló közösséget és egyértelműen magyar kultúránk része. Az ünnep felhívja a figyelmet arra a tényre is, hogy a siket és nagyothalló közösségnek ez a nyelv az anyanyelve, amellyel nemcsak egymás közt, de a többségi társadalommal is kapcsolatot tudna teremteni. Természetesen elengedhetetlenül szükséges lenne a jelnyelv ismerete a többségi társadalom számára is. Idegennyelvként is lehet államilag elismert nyelvvizsgát tenni jelnyelvből. A protokolláris események gyakori segítője a jelnyelvi tolmács, a tervek szerint ezen események számát bővíteni szeretnék, ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges megfelelő szakemberek képzése.

A magyar jelnyelv

A többségi társadalom gyakorta úgy gondolja, hogy egyetemes nyelvi rendszerről beszélünk. A félreértés onnan ered, hogy a jelnyelvet használók kézmozdulatokkal fejezik ki gondolataikat. A jelnyelv nem mutogatás, hiszen minden kézmozdulat egy magyar nyelvi jelentést tükröz, s ebből következőleg a jelnyelv is a magyar anyanyelvi kultúrához köthető.  Amikor a siketek egymás között beszélgetnek, akkor szájképeket csak nevek esetében használnak. A jelelt magyar a magyar nyelvtant használja jelnyelvi jelekkel.
A magyar jelnyelv a francia jelnyelvcsalád tagja, de az osztrák és német jelnyelvvel is kapcsolatban áll. Összesen hét nyelvjárása létezik. Jelenleg egységes irodalmi jelnyelv nem létezik, kialakítása folyamatban van.

Jelek formája

Az ikonikus jelek közvetlenül utalnak valamilyen formára, mozdulatra, amelyet a jelnyelvet nem ismerők is megérthetnek. A jelek másik csoportjánál nem betűzik le a teljes szót, csak az első betűt jelenítik meg fonomimikával. Egykezes, illetve kétkezes jelek is léteznek, illetve más jelnyelvben használatos jelek is előfordulnak a magyar jelnyelvben.
A jelnyelvi szövegek egyik jellegzetessége, hogy a háttérinformáció bő leírással való megvilágítása utána térnek ki a részletekre, továbbá tartalmaznak szövegösszetartó elemeket, amelyek segítségével korábbi beszélgetésekre lehet utalni.

Magyar siketek és nagyothallok oktatása

1802-ben Cházár András kezdeményezésére megalakult a Váci Magyar Siketnéma Intézet. Alapítványi fenntartással működött, a kezdeti időszakban mintegy 20 hallgatóval 3 oktató foglalkozott, a későbbiek során a tanulók száma növekedett. Az intézmény a két világháború alatt is működött. A jelentős károkat szenvedett épület felújításra szorul. Jelenleg az intézet az alapító Cházár András nevét viseli.

• 
• 

Számos intézmény, alapítvány képviseli siket és nagyothalló honfitársaink érdekeit, esélyegyenlőségét. Az 1907-ben alapított Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége célja a társadalmi beilleszkedés, esélyegyenlőség támogatása, a munkavállalás segítése. A Hallatlan Alapítvány a társadalmi integráció mellett a jelnyelv társadalmi többség körében való megismertetését és oktatását tűzte ki többek között célul.
A jelnyelv oktatásához számtalan tankönyv, ismeretterjesztő anyag áll rendelkezésre.

• 
• 

Szánthó-Rojas Mónika (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 119. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Laborfalvi László Gézát és gyűjteményét mutatja be.

Laborfalvi László Géza (1891–1967) erdélyi gyógyszerész Bánffyhunyadon született. Édesapját törvényszéki bíróként többször áthelyezték, ezért gyerekkorában különböző városokban éltek: Kolozsvárott, Kézdivásárhelyen és Csíkszeredán. Ezek közül hosszabb ideig Csíkszeredán telepedtek le, a szülők aztán itt laktak halálukig. László Géza Kolozsváron a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen végezte felsőfokú tanulmányait. Részt vett az első világháborúban mint vegyvédelmi tiszt. 1919-ben szerezte meg a gyógyszerész oklevelét. 1922-ben Marosvásárhelyen dolgozott a Fehér Kereszt gyógyszertárban, majd Brassóban helyezkedett el, itt élt 1967-ben bekövetkezett haláláig. Csíkszeredán nyugszik, a szülőkkel egy sírban.
Lelkes és jó fotográfusként már a világháború idején, az olasz fronton is számos felvételt készített. Kultúraszerető emberként a két világháború között működő erdélyi magyar könyvkiadó, az Erdélyi Szépmíves Céh tagja volt. Ezt igazolja egy nevére szóló könyvjegy is, Kós Károly alkotása. Az ex libris Laborfalvi László Géza, illetve G. László de Laborfalva feliratú változata is ismert, az ábra mindegyiken népviseletbe öltözött pár Erdély címerével.

Kós Károly grafikája (1930). Jelzet: Exl.L/425 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

László Géza az 1932-ben megalakuló Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) tagságába is belépett. Neve olvasható a MEGE 1937. és 1939. évi cserejegyzékein; ezek szerint bélyegeket meg ex libriseket gyűjtött, bélyegekért is cserélt ex libriseket, és viszont. Nagy kisgrafikai gyűjteményt hozott létre, cserelapjai közt Radványi-Román Károly fametszetei, Petry Béla, Sassy Attila, Göllner Miklós, Nemes Irma és Otto Brossek alkotásai szerepeltek.
Saját névre szóló ex librisein részben a gyógyszerészetre utaló jelképek, élet-halál motívumok szerepelnek.
Petry Béla alkotásán mákszáron kehely köré tekeredő kígyó látható mint gyógyszerészeti jelkép.

Petry Béla grafikája. Jelzet: Exl.L/56 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A szecessziós grafika mestere, Sassy Attila műve különös atmoszférát, fenyegetettséget sugall. A hatalmassá növesztett tárgyak közt könyvön ülő férfiakt egy koponya felé nyúl, mellette – az alkotásra, írásra utalóan – tintatartó szerepel lúdtollal. A századforduló dekadens életérzése, a mulandósággal való szembenézés fejeződik ki a lapon.

Sassy Attila grafikája (1911 körül). Jelzet: Exl.L/53 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nemes Irma Marosvásárhelyen készült alkotásának üzenetét a fekete-fehér színek kontrasztja teszi hangsúlyosabbá: a kép előterében egy meztelen nőalak megment két fiatalt a Kaszás képében elvonuló haláltól. A fehér szín az életet, a tisztaságot; a fekete a halált, a sötétséget szimbolizálja. Az ábrán itt is megjelenik a gyógyszerészszimbólum.

Nemes Irma (1920) grafikája. Jelzet: Exl.L/50 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

László Géza felesége, László Gézáné Kiss Júlia részére is készült gyógyszerészeti könyvjegy „Drága kincs, kölcsön nincs” felirattal, mely Petry Géza alkotása. Ezen Hügieia – Aszklépiosz és Épióné leánya –, az egészség görög istennője áll előttünk előrenyújtott kezében kehellyel, karjára tekeredő kígyóval, lábainál amforákkal. A kígyó a megújuló életerő szimbóluma.

Petry Béla grafikája. Jelzet: Exl.L/55 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

László Géza gyűjteményét a brassói Emil I. Bologa (1916–2005) orvos vásárolta meg, aki a későbbiekben a Kisgrafika Barátok Körének is tagja lett, és a kollekció darabjait többször kiállította. Az anyagból kisebb mennyiség a család birtokában maradt, mely így rokonság révén Gál Csanád gyűjtő kezébe került.

Irodalom:

• 1937. évi cserejegyzék, MEGE Kisgrafika, 1937/1. sz., 4.
• 1939. évi cserejegyzék, MEGE Kisgrafika, 1939/1. sz., 17.
• Bologa, Emil, Biblioteca Județeană „George Bariţiu‟ Braşov
• Az Erdélyi Szépmíves Céh pártolótagjainak névsora. In: Tompa László: Hol vagy, ember?, Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves  Céh, 1940, melléklet III. o.
• Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2. kiad., 2013, 81–82., 181.
• Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai, II., Kolozsvár, Erdélyi Múzeum Egyesület, 2. kiad., 2013, 441.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Laborfalvi László Géza (1891–1967). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 107–108.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész

Zirc számára meghatározó tényező a ciszterci rend évszázados jelenléte. A gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkező szerzetesközösségre nagy hatást gyakorolt a keresztény humanizmus szemlélete, a lélektani érzékenység, az egyén, a személyiség jelentőségének felismerése. „Isten megismeréséhez önmagad megismerése a lépcsőfok” – vallotta a rendalapító Szent Bernát. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódva rendezte meg az MNMKK OSZK Zirci Ciszterci Műemlékkönyvtára és a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport 2024. szeptember 26‒27-én tudományos konferenciáját, amely a 19. és 20. században élt személyek élettörténetét és személyiségét vizsgálva mutatta be, hogy az egyéni jellemvonások milyen hatással lehettek a történelem alakulására.

Az egyéniség szerepe a történelemben című konferencia résztvevői a könyvtár dísztermében, fotó: Bárány Zsófia

A konferenciát házigazdaként Németh Gábor igazgató köszöntötte, majd Lewalt-Jezierski Zoltán, az MNMKK OSZK főigazgatói kabinetjének vezetője nyitotta meg a rendezvényt. A plenáris előadást az ELTE BTK nyugalmazott tanára, Fábri Anna tartotta, aki elsősorban a családi tradíciók jellemformáló erejét világította meg a Teleki grófok 18. és 19. századi történetén keresztül. A politikai és kulturális életben meghatározó szerepet játszó família megkülönböztetett figyelmet fordított az ifjabb generációk oktatására. Az előadás bemutatta, hogy a család tagjai hogyan viszonyultak a pedagógiai kérdésekhez, és megállapította, hogy e téren a leggondosabb Teleki a magyarországi ág megalapítója, III. László volt. Az előadás végül részletesen elemezte Teleki Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia első elnökének életújtát, és bizonyította: a családi hagyomány fontos szerepet játszott abban, hogy az egyenlőségeszme és az arisztokráciaellenesség korában az aufklérista-konzervatív gróf kiemelkedő jelentőségű (bár napjainkban talán nem kellően méltányolt) életművet volt képes létrehozni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bárány Zsófia, az MNMKK OSZK Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársa Lonovics József csanádi püspök személyiségét vizsgálta, aki 1840–1841-ben diplomáciai tárgyalásokat folytatott Rómában XVI. Gergely pápával a vegyes házasságok intézményéről. Amellett érvelt, hogy az eleve egyenlőtlen felek közötti tárgyalássorozat sikerében komoly szerepet játszott a magyar püspök egyénisége, aki ‒ élve a pápától kapott felhatalmazással ‒ nyíltan feltárta a magyarországi problémákat. Az előadás a kiküldetésről fennmaradt napló, hivatalos és baráti levelezések, valamint egyéb, elsősorban fiatalkori dokumentumok alapján elemezte Lonovics személyiségét, bemutatva, hogy egy főpap is lehet dühös, elkeseredett, meghatódott vagy éppen humoros.
A szintén a sajtótörténeti kutatócsoportot képviselő Dede Franciska egy különleges 19. századi női személyiséget állított reflektorfénybe: Metternich-Sándor Paulina hercegné a nagyhatalmú Clemens von Metternich kancellár unokája és az extravangáns viselkedéséről ismert Sándor Móric gróf, az „ördöglovas” leánya volt. Miután férje (és nagybátya) nagykövet lett, majdnem egy évtizedig reprezentált III. Napóleon francia császár udvarában, később pedig Bécs társasági életének lett különleges alakja, aki számos művészi alkotást inspirált. Az előadás elsősorban személyes forrásokon keresztül világította meg a hercegné személyiségét, illetve a külvilág által róla alkotott ‒ sokszor szélsőségesen polarizált ‒ képeit.
A Veritas Intézet munkatársa, Schwarczwölder Ádám Széll Kálmán portréját rajzolta meg, akit a kortársak nagy többsége rendkívül hiú, viszont szilárd elvi meggyőződésű, konciliáns és kompromisszumkereső, a nyílt konfliktust lehetőleg kerülő, de a magasabb szempontokból soha nem engedő államférfinek ítélt. Az előadás szerint a politikust pontosan ezek a jellemvonásai tették alkalmassá a miniszterelnöki szerepre 1899 elején, amikor Ferenc Józsefnek lojális, de kompromisszumképes jelöltre volt szüksége. Lemondásának körülményei ‒ parlamenti obstrukció és exlex ‒ ugyan nagyon hasonlítottak elődje, a merev és alkudozásra képtelen Bánffy Dezső bukásához, ám az előadó meggyőzően érvelt amellett, hogy az egyes konkrét ügyek miatt kialakuló politikai válsághelyzetek feloldásához igenis más-más politikusi karakterek szükségesek.
Paál Vince, az NMHH Médiatudományi Intézetének munkatársa egy ma már kevésbé ismert, ugyanakkor a saját korában rendkívül befolyásos politikust mutatott be. A német származású evangélikus papfiú, Gratz Gusztáv a nemzetiségi lét, valamint a szerény anyagi körülmények dacára megtalálta a társadalmi felemelkedés útját, már egyetemistaként a Pester Lloyd parlamenti tudósítója lett. A szerény, de ambiciózus fiatal gyorsan közéleti pályára állt, 1906-tól (kisebb megszakításokkal) egészen 1944-ig országgyűlési képviselő volt. 1917-ben az Esterházy-kormányban pénzügyminiszterként, később Teleki Pál első kormányában külügyminiszterként szolgált. A klasszikus liberalizmus elveit vallotta. A létező viszonyok megreformálását sohasem forradalom útján, hanem szerves fejlődés révén képzelte el. Szilárd, de nem doktriner nézetek jellemezték, alapmeggyőződései feladása nélkül igyekezett alkalmazkodni a körülményekhez. Ugyanakkor az a képessége, hogy mások érvrendszerét is magáévá tudta tenni, alkalmassá tette a különböző vélemények közötti közvetítői szerepre.
Csibi Norbert, a Pécsi Tudományegyetem oktatója a pécsi püspöki, majd a kalocsai érseki tisztet betöltő Zichy Gyula gróf portréját rajzolta meg. A főpap emlékezete mára némileg már elhalványult, azonban kortársai nagyra tartották lelkipásztori attitűdje, a katolikus társadalmi megújulás érdekében végzett munkája miatt. Zichy sajnos nem hagyott hátra sem naplót, sem visszaemlékezést, hivatali iratait pedig nagyrészt irodaigazgatója, Mosonyi Dénes fogalmazta, így személyisége elsősorban szocializációs színtereinek feltárásával, valamint személyes levelezésén, részben beszédein keresztül, továbbá a sajtóban megjelent beszámolók, megemlékezések segítségével fejthető fel.

Az egyéniség szerepe a történelemben című konferenciakonferencia résztvevői a könyvtár dísztermében. Fotó: Bárány Zsófia

Turbucz Dávid, a HUN–REN BTK Történettudományi Intézet kutatója Horthy Miklós személyiségét elemezte, akinek történelmi megítélése igencsak ellentmondásosan alakult. A kormányzó döntéseire számos tényező volt hatással, az objektív körülmények mellett természetesen saját személyisége is. Egyedi államfői szerepfelfogását jelentős mértékben befolyásolta a személye körül a kezdetektől gondosan épített vezérkultusz, ami idővel komoly személyiségtorzulást okozott. Az előadás szerint Horthy – a komoly túlzásokban bővelkedő – kultusz hatása alá került, és 1944-re maga is elhitte, hogy egyedül ő képes a nemzet megmentésére.
Klestenitz Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MNMKK OSZK Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársa Bangha Béla jezsuita szerzetes pályáját követte nyomon, aki az egyházi tömegsajtó megteremtőjeként, médiaszemélyiségként a Horthy-korszak befolyásos tényezője volt. Megítélése élesen megosztotta a kortársakat: hívei a „sajtóapostolt”, az „új Pázmány Pétert”; ellenfelei viszont a „sötétség lovagját” látták alakjában. Az előadás a kortárs visszaemlékezések, illetve Bangha saját szövegei segítségével idézte meg a szerzetes alakját, akit a nyilvánosság előtt feltétlen magabiztosság jellemzett ugyan, a kulisszák mögött azonban gyakran adott hangot különféle kételyeinek.
Bartha Ákos, a HUN–REN BTK Történettudományi Intézet munkatársa egy rendkívül ellentmondásos személyiséget, Rátz Kálmánt állította reflektorfénybe. 1914 és 1944 közti karrierje során volt orosz hadifogságban Kun Béla barakkparancsnoka, ellenforradalmár különítményesvezér, a Hadilevéltár tudományos munkatársa, russzista geopolitikai szakértő és publicista, illetve kormánypárti, majd nyilas, végül cionistákkal együttműködő „független szocialista” országgyűlési képviselő, végül pedig a svájci emigráció tagja. Az előadás azt vizsgálta, hogy összeférhetetlenség, politikai opportunizmus vagy a körülmények sajátos alakulása tette-e Rátz számára lehetővé ezt a nem mindennapi pályaívet.

Kerekasztal-beszélgetés Az egyéniség szerepe a történelemben című konferencián. Fotó: Bárány Zsófia

A konferencia előadói másnap kötetlen kerekasztal-beszélgetésen vettek részt, ahol reflektáltak a korábban elhangzott tudományos előadásokra, megvitatták a történeti életrajzírás kapcsán felmerülő kérdéseket, valamint megosztották egymással tapasztalataikat az elméleti megfontolásoktól és a forráskritikai problémáktól kezdve egészen a gyakorlati publikációs lehetőségek áttekintéséig.

Klestenitz Tibor (MNMKK OSZK
Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Keresztury Dezső születésének 120. évfordulója alkalmából A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) és az Eötvös Collegium 2024. szeptember 5-én rendezte meg a Keresztury 120 konferenciát. Az alábbiakban a Keresztury Dezső, a poeta doctus az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában című előadásom részletét adom közre.

A Színháztörténeti Osztály és a Bibliográfiai Osztály Várba költözés előtti, Múzeum utcai helyiségeit jelző tábla. Eredetileg a Nemzeti Színház próbatáblája volt. Fotó: Kis Domokos Dániel – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Mivel Keresztury Dezső hosszabb ideig annak a gyűjteménynek volt a vezetője, mely az idén ünnepli létrejöttének 75. évfordulóját, így a Színháztörténeti Osztály első éveiről is röviden említést teszünk.

Keresztury Dezső hivatali szobájában, a ma is meglévő íróasztalnál és könyvespolcok előtt, mely garnitúrát stílusosan magától Hóman Bálinttól „örökölte”. Fotó: Katkó István fotóriporter. Jelzet: KA 8144 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

A Színháztörténeti Osztályt – hosszú előkészítés után – csak 1949-ben hozzák létre. Ez az államosítások, így a színházak államosítása miatt is aktuálissá vált, ekkor érkeztek be a színházaktól nagy mennyiségben az anyagok.
A Színháztörténeti Osztály vezetője viszont 1949-ben – később pedig 1952-ben – nem épp az akkori politikai elitből került ki.
A Színháztörténeti Osztály osztályvezetőjének 1949 júniusában Dénes Tibort, a már akkor ismert színháztörténészt, írót, irodalmárt nevezte ki az akkori főigazgató, Varjas Béla, aki 1949 és 1956 között volt az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója.
Az Osztály megszervezése után azonban hamarosan, kényszerűen távoznia kellett, mint utóbb kiderült, elvitték, azaz 1951 második felében koholt vádak alapján letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték.

A Jászai Mari születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján. Balról jobbra: Dubois Sarolta[?], Dénes Tibor, Gobbi Hilda és Varjas Béla, 1950. Jelzet: KB XII. 308 – Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Ezt követően mégis egy szintén konzervatív irodalmár lett a vezető, Keresztury Dezső, a poeta doctus, aki hosszú éveken át vezette, költöztette, fejlesztette és védte meg az Osztályt.
Egy komor kor, az 1950-es évek sajátosságai rányomták bélyegét ennek az osztálynak a működésére is, mégis, ahogy maga az Országos Széchényi Könyvtár, azilumot nyújtott több kiváló kutatónak, s minden nehézség ellenére a gyűjtemény gyorsan fejlődött, és nem egy ma is haszonnal forgatható alapmű is keletkezett. Korábban már Dénes Tibor kezdeményezésére, majd Keresztury közreműködésével több régi, idősebb színházi szakember bevonása is megvalósulhatott. Ezek egyike volt később, Hajdu Algernon László és Jónás Alfréd után a Nemzeti Színház két világháború közti kiváló igazgatójának, Németh Antalnak az alkalmazása.
A Színházi Osztályt először, 1949-ben a Sándor utcáról átkeresztelt Bródy Sándor utcában, a volt Törley palotában helyezték el, majd a Pollack Mihály téren álló Festetics palotában. 1952-ben pedig egy tágasabb helyre, a belvárosban lévő Sas utcába költözött, az 1-es számú bérház II. emeletére, vagyis az akkori nevén a Guszev utcába, melyet 1951-ben egy nem létező, 1849-ben a magyar szabadságharccal szimpatizáló szerencsétlen orosz tisztről, akit valójában Illés Béla talált ki – Guszev kapitányról – neveztek el. Ezt még egy emléktábla is megörökítette.

A Színháztörténeti Osztály a Guszev utcában. Jelzet: KB 1953/4806 – Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Később pedig a Színháztörténeti Osztály / Tár a Múzeum utca 3. számú házban működött. Innen költözött később a mai helyére, a Budavári Palotába.
Tehát 1952 januárjától Keresztury Dezső lett a Színháztörténeti Osztály vezetője. Az akkori állapotokat az Osztály szíve-lelke, egyik első munkatársa, később vezetője, Berczeliné Monori Erzsébet így foglalta össze:

Az ehhez fűzött lábjegyzet szerint:

Egy jóval korábbi összegzés szerint pedig:

Kereszturyra és munkatársaira hárult a Guszev utcába való átköltözés nehéz feladata is 1952 második felében.

A Színháztörténeti Osztály a Guszev utcában. 1953. Jelzet: KA 2021/27/1 – Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Majd 1954 januárjában egy feljegyzésben is összegezi az Osztály nehézségeit: helyhiány, raktározási és szerzeményezési nehézségek.

Majd ismét szóvá teszi a korábban már elutasított kérést, hogy:

Végül egy fontos, azóta is többször felmerülő kérdést vet föl Keresztury, vagyis a külső munkatársak bevonását:

A Keresztury részvételével készült nagyszabású rendezvények közül kimagaslik az Országos Széchényi Könyvtár fennállásának százötven éves jubileuma alkalmából megnyílt első általános jelentőségű és a maga nemében úttörő magyar könyv- és könyvtártörténeti kiállítás Mátyás király könyvtárától a 3000-ik népkönyvtárig címmel. Ezt követte a Jókai-kiállítás, az író halálának 50. évfordulója alkalmából, 1954-ben.
A Színháztörténeti Osztály 1955. június végén a Shakespeare Szentivánéji álom bemutatójának 360. évfordulója alkalmából is kamarakiállítást rendezett. Mivel Arany János legjobban dédelgetett fordítása volt ez, nem csoda, hogy az Arany-kutató Kereszturynak is kedves témája volt. Az egyik tárlóról készült fénykép is fennmaradt, hátoldalán Keresztury Dezső kézírásával.

• 
• 

Keresztury Dezső, sok más, irodalomszervezői, irodalomtörténeti és filológiai munkája mellett mint Madách darabjainak átdolgozója is jeleskedett. Nevéhez fűződik a Mózes, majd a Csák végnapjai átdolgozása, mai színpadra alkalmazása, s megszületett egy önálló drámája Zrínyiről, a költő és hadvezérről, ez volt a Nehéz méltóság…

Keresztury Dezső: Nehéz méltóság. Történelmi dráma. Ősbemutató: Gyulai Várszínház, 1976. július 2. – Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény.

Az általa átélt nehéz időkre emlékezve hangzik el a poeta doctus hálafohásza is:

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár,
színháztörténeti gyűjtemény)

Szakirodalom:

• Pukánszkyné Kádár Jolán – Berczeliné Monori Erzsébet: Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1965–1966, Budapest, OSZK, 1967, 214–246.
• Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1957. Budapest, OSZK, 1858, 7–75.
• Valaki tenyerén. Keresztury Dezső istenes versei, [vál. Monostory Klára]; [a ... rajzokat Szántó Erika kész.], [Budapest], Magyar Bibliofil Társaság, [1994].

Az Örmény Nemzeti Könyvtár olvasóterme

Második alkalommal rendezte meg az Örmény Nemzeti Könyvtár a Heritage Preservation for a Sustainable Future című konferenciát az önálló államiságuk elnyerésének 105. évfordulója alkalmából. A konferencia kitűzött célja volt, hogy rávilágítson a kulturális örökség megőrzésének kulcsfontosságú szerepére a fenntartható fejlődés előmozdításában és Örményország jövőjének gazdagításában.
A konferenciát október 3. és 5. között rendezték az Örmény Nemzeti Könyvtár lenyűgöző épületegyüttesében, Jerevánban. A különleges épületben – melynek eredeti magépületét az elismert építész, Alexander Tamanyan tervezte 1939-ben – a világ húsz országának és hatvannégy kulturális szervezetének mintegy száz szakembere vett részt az eseményen. A konferencia összesen tizenkét szekcióban adott lehetőséget az előadások megtartására a kulturális örökség megőrzése és népszerűsítése, a digitális tartalmak menedzsmentje, a dokumentumok restaurálása, az olvasás népszerűsítése és a bibliográfia hívószavaihoz igazítva a prezentációkat. A konferencia hivatalos nyelve az örmény mellett az orosz és az angol volt, így minden elhangzó előadás megértését szinkrontolmács biztosította ezeken a nyelveken.

Franges Krisztina, az MNM KK OSZK előadója, a konferencia hivatalos plakátja előtt

Az Országos Széchényi Könyvtárat és az Örmény Nemzeti Könyvtárat hagyományosan erős kapcsolat jellemzi. Az OSZK 2015-ben az örmény szakemberek támogatásával rendezett kiállítást az örmény népet ért első világháború utáni tragikus események bemutatására. Ezt követően pedig kétoldalú együttműködési megállapodás született, melyben a két nemzeti könyvtár vállalta, hogy a digitalizáláshoz kapcsolódó szakértelmet megosztják, pályázati projektekben együttműködnek, kiadványokat cserélnek, és mindkét könyvtár kiemelt figyelmet fordít a releváns bibliográfiai adatbázisok közös karbantartására.
A jó kapcsolatokra való tekintettel nem meglepő, hogy az MNMKK OSZK részéről öt kolléga – név szerint Franges Krisztina, Kalcsó Gyula, Papp Viktor, Perger Péter és Rényi Mátyás – vett részt a konferencián előadóként, amivel az orosz delegáció után a második legnagyobb létszámmal volt jelen a konferencián.

Kalcsó Gyula, a Digitális Bölcsészeti Központ webarchiválási csoportjának vezetője a mesterséges intelligencia OSZK-beli hasznosításáról beszél

Az OSZK-s eladók közül elsőként Kalcsó Gyula előadását hallhatták a résztvevők, online formában a mesterséges intelligencia kihívásaival foglalkozó „Brave New World” című szekcióban. Kalcsó Gyula Integration of Artificial Intelligence into the Services of the National Széchényi Library című előadása nagy érdeklődés kíséretében mutatta be a konferencia résztvevőinek a nemzeti könyvtárnak a mesterséges intelligencia hasznosításban kialakult gyakorlatait és további hasznosítási lehetőségeit.

Rényi Mátyás Attila, a Digitális Megőrzési Osztály vezetője a Mikes Kelemen program által hazakerült dokumentumok digitalizálás útján történő hasznosulásáról beszél

Ezt követően a délutáni „digital content managemenet” szekcióban Rényi Mátyás Attila a digitalizálási kapacitás adta új lehetőségek kiaknázásaként és a nemzeti hagyatékmentés részeként bemutatta a Mikes Kelemen Program tízéves kulturális örökségmentő programját és a több tízezer, diaszpórából hazaadományozott dokumentum digitalizálás útján történő hasznosítását.

Franges Krisztina, az Állományvédelmi és Restauráló Osztály munkatársa a dobozkészítési technológiáról tart előadást

Franges Krisztina A The Role of Packaging Technology in Library Preservation. A Good Storage Practice in the National Library of Hungary című előadásában a csomagolástechnológia könyvtári állományvédelemben betöltött szerepéről beszélt. Az Országos Széchényi Könyvtár analóg dokumentumgyűjteményének rövid bemutatása után felhívta a figyelmet arra, hogy milyen különböző anyagú és eltérő raktározási igényű tárgyak tartoznak az intézmény állományába. Bemutatta, hogy az Állományvédelmi és Restauráló Osztályhoz tartozó csomagolástechnikai előkészítő és megvalósító állomásunkkal (a „dobozoló géppel”) milyen egyedi tárolókat tudunk készíteni a sajátos formai megjelenésű műtárgyainknak. Számos példával illusztrálta, hogy eddig miket terveztek és készítettek. Kifejtette, hogy a bemutatott lehetőséget miért tartják helyes megoldásnak mind műtárgyvédelmi, mind fenntarthatósági szempontból. Megvilágította, hogy az intézményben működő rendszerükkel szakszerű megoldást találhatnak a könyvtári állományvédelem egyik szegmensének korszerűsítésére.

Papp Viktor, a Történeti Fénykép- és Interjútár kutatója a történeti értékű fotók publikálásának és megőrzésének kihívásairól tart előadást

Papp Viktor előadásában, amely a Challenges of Online Publishing. Digital Preservation of Historical Photographs címet viselte, az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútárának azon gyakorlatait mutatta be, amelyek a fényképek digitális, online tartalomszolgáltatásához kapcsolódnak. Az előadás kiemelte, hogy milyen jellegű fényképeket őriz a Történeti Fénykép- és Interjútár, majd egy konkrét fénykép bemutatásával felhívta a figyelmet arra az összetett munkafolyamatra, amely egy fénykép feldolgozása, digitalizálása, metaadatolása és online szolgáltatása mögött rejtőzik. A Fotótér nevű online tartalomszolgáltatási platform rövid bemutatását követően kiemelte, hogy milyen nagy jelentősége van az Összetett tartalmi kapcsolat nevű funkciónak a feldolgozás során, amely funkció a fényképalbumokban található fényképeket köti össze egymással a digitális térben egy tárgyszó segítségével. A prezentáció hangsúlyozta, hogy minden esetben a felhasználói elvárások mentén kell kialakítani a Fotótér szolgáltatási felületét, és hogy a fényképgyűjtemények sajátosságai miatt nemcsak a magyar, de a nemzetközi érdeklődők kívánalmainak is meg kell felelni a digitális tartalmak szolgáltatása során.

Perger Péter, a Régi Nyomtatványok Tárának csoportvezetője Misztótfalusi Kis Miklós örmény betűtípusairól és sorsukról tart előadást

Perger Péter The Armenian Types of Miklós M. Tótfalusi Kis című előadásában a neves betűmetsző és nyomdász 1685-ben Amszterdamban készített örmény betűtípusait és sorsukat mutatta be. Tótfalusi két szövegbetűt (bolorgir), két kurzívot (notrgir) és ezekhez kapcsolódó majuszkulákat metszett, amelyeket Amszterdamban Mattheosz Vanandeci és utódai használtak. A kutatás a korai örmény nyomdászat mind tartalmilag, mind tipográfiailag kiemelkedő időszakának tekinti e műhely működését, amelyben így – a magyar és örmény kultúra különleges találkozásaként – egy hazai mesternek is jelentős szerep jutott. A típusok a 18. század első felében Velencébe kerültek, ahol a San Lazzaro szigeten működő mechitarista kongregáció által kiadott kiadványokban tűnnek fel egészen a 19. század elejéig. Későbbi sorsuk azonban egyelőre homályba vész.
A konferencián elhangzott előadások és az azokat követő eszmecserék összességében rávilágítottak, hogy a digitális átalakulás, a nyílt adatbázisok, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság teremtette új környezetben a kulturális örökség megőrzése és hozzáférhetővé tétele kiemelt feladata jelenkorunk minden kulturális intézményének.

AZ MNM KK OSZK delegációja a konferencia záróvacsoráján az örmény nemzeti könyvtár főigazgató asszonyával. Balról: Papp Viktor, Franges Krisztina, Anna Chulyan, Rényi Mátyás Attila, Perger Péter

Franges Krisztina (Állományvédelmi és Restauráló Osztály)
Kalcsó Gyula (Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)
Papp Viktor (Történeti Fénykép- és Interjútár)
Perger Péter (Régi Nyomtatványok Tára)
Rényi Mátyás Attila (Digitális Megőrzési Osztály)