Márk evangéliumának első oldala a Károli Gáspár fordította Vizsolyi Bibliában – Digitális Könyvtár

Már több blogbejegyzésben foglalkoztam azzal, hogy minden idők legolvasottabb bestsellere a római katolikus változatban 73, a protestáns formában 66 könyvet összefoglaló Biblia. Már a cím is beszédes, hiszen görög „bíblos” (βίβλος) szó könyvet, tekercset, pergament jelent, a Biblia ennek többesszáma. Az ógörög szó eredete egy ókori kikötővárosból, a főníciai Byblos-ból származik, mely papiruszexportjáról és kereskedelméről vált ismertté. Ezen ókori hajós-kereskedelmi központ lett aztán az alapja ma is használt, könyvekkel kapcsolatos szavainknak, mint a bibliotéka, bibliofil, vagy a nem éppen pozitív jelentésű bibliofóbia. A keresztény/keresztyén vallás legfontosabb irata tehát nem egy könyv, hanem könyvek gyűjteménye. Ez a gyűjtemény alapvetően két részre oszlik, a Krisztus előtti időket bemutató Ószövetségre és a Krisztus földi tevékenységét bemutató és az azt követő időkben keletkezett Újszövetségre. Ez utóbbinak központi mondanivalója az első négy könyvben, az úgynevezett evangéliumokban található. Erről egy korábbi, Szent Máté evangélistáról szóló blogbejegyzésemben a következőképpen írtam:

A Káldi-Biblia címlapján a négy evangélista között Szent Márk is látható. In: Szent Biblia, mellyet az egész keresztyénségben be-vött régi deák bötűből magyarra fordította … Káldi György. 2. kiadás, Nagy-Szombat, Berger Leopold, 1732. – Törzsgyűjtemény

A négy evangélium (Máté, Márk, Lukács, János) szerzői közül kettő, Szent Máté és Szent János egyúttal tagjai Jézus belső tanítványi körének, vagyis a tizenkét apostol közül valók voltak. Annak ellenére, hogy a valamilyen szinten kívülálló orvos-polihisztor, a négy evangéliumot követő Apostolok cselekedeteinek is szerzője, Szent Lukács nem zsidó származása miatt „lóghatna ki” a négy evangélista sorából, mégsem őt, hanem Szent Jánost különítik el a többiektől. Hiszen a Máté, Márk és Lukács által írt művek az úgynevezett „szinoptikus evangéliumok”, vagyis ezek stílusa és témája hasonló egymáshoz. A három szinoptikus evangélium az alapja annak, hogy a római katolikus egyház három – egymást ciklikusan követő liturgikus, advent első vasárnapjával kezdődő – évet különböztet meg, melyeket A, B és C betűvel jelöl. Az A-évben az első evangélista, Szent Máté könyvéből merítik az ún. évközi vasárnapok felolvasott evangéliumát. A B-év évközi vasárnapi evangéliumi olvasmányát, e blogbejegyzés tárgyát képező evangélista, Szent Márk könyve adja, de mivel ez a többihez képest nagyon rövid terjedelmű, ezért a nyári időszakban a szinoptikusoktól jelentősen eltérő, Szent János által írt evangélium is besegít. A C-évben Szent Lukács evangéliuma kerül sorra, idén – 2024 adventje első vasárnapjától kezdődően, 2025 Krisztus király ünnepéig – C-évet ír elő a liturgia. Szintén több blogbejegyzésemben említettem már a négy evangélista szimbólumát és azok jelentéstartalmát. Most hadd idézzem szó szerint a Magyar katolikus lexikon ide vonatkozó magyarázatát:

Bálint Sándor gyűjtésében az utóbbi elképzelés él az állatok királyának Szent Márkhoz való viszonyáról:

Emmanuel Tzanes: Szent Márk és szimbóluma az oroszlán. A kép forrása: Wikipédia 

De mit is tudunk az Újszövetség második könyvének szerzőjéről? Ahogy az A-B-C liturgikus éveknél említettem, Márk evangéliuma a legrövidebb a maga 16 fejezetével. Hiszen Máté 28, János 21, Lukács 24, fejezetben írta meg az üdvtörténetet, arról nem is beszélve, hogy ez utóbbi evangélium eredetileg egy művet alkotott a 28 fejezetnyi Apostolok cselekedeteivel. De Márknál nemcsak a fejezetek száma, hanem azok terjedelme is rövidebb a többiek által leírtaktól. A Bibliát rendszeresen olvasók sokszor panaszkodnak is rá, hogy amikor ebben a körülbelül húszoldalnyi evangéliumban keresnek egy szövegrészt, sokszor észrevétlenül átlapoznak a Márkot megelőző Máté evangéliumáról az azt követő Lukácséhoz. És hogy teljes legyen a kép, még azt is hozzátehetnénk, hogy az oroszlán szimbólummal jelölt evangélistáról van a legkevesebb történeti forrás, vagyis az ő személye a legkevésbé ismert a négy közül. Keletkezési sorrendben először Szent Lukács említi őt az Apostolok cselekedeteiben mint megosztó személyt az ősegyház két oszlopos tagja között:

Az Apostolok cselekedeteiben korábban (12:11-17) említi Lukács, hogy Szent Péter a börtönből kiszabadulva „elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik”. Márk édesanyja valószínűleg egy módosabb özvegyasszony lehetett, aki az ősegyház tagjaként a tanítványok rendelkezésére bocsátotta a házát. A teológusok szerint a Leonardo Da Vinci által megfestett Utolsó vacsora terme is ebben házban volt található. Sőt Jézus nagycsütörtöki elfogatásának helyszíne a Getszemáni kert is a család birtoka lehetett. Jézus elfogásakor és elhurcolásakor esett meg az alábbi epizód is, melyet Márk saját magáról jegyzett fel:

Márk evangéliuma az ifjabb Pieter Brueghel ecsetje által is megörökített Keresztelő Szent János prédikációjával kezdődik. A kép forrása: Wikipédia

A keresztény egyház harmadik legnagyobb ünnepének, a pünkösdnek, az Apostolok cselekedeteinek 2. fejezetében leírt egyik eseménye, a Szentlélek kitöltekezése is valószínűleg Márkék házában történhetett meg. Márk korán bekapcsolódhatott az apostoli misszióba, hiszen Szent Péter őt levelében (1Pt 5:13) „fiamnak” nevezi. Annyit tudunk róla, hogy zsidó származású, eredetileg – ahogy „Jézus kedves tanítványát, őt is – Jánosnak hívták, de mivel Pál apostol révén és a vele való szakítás után „pogányok” (vagyis nem zsidók) közt térített, a latin Marcus, vagyis Márk néven vált ismertté. Közismert neve kissé furcsán hangzik – mondhatni paradoxon – hiszen a névetimológiai szótárakban a Márkus (Marcus) név jelentése: Mars hadistenhez tartozó, neki szentelt személyt jelöl. A paradoxon, hogy ezt a nevet pont a „pogány” Római Birodalom keresztényüldözése által kivégzett személy tette közismertté. Kr. u. 44-ben Barnabás és Pál Antiochiából Jeruzsálembe érkeztek és Márkék házában szálltak meg. Pál apostol a Kolossébeliekhez írt levelében (Kol.: 4:10) Barnabást Márk nagybátyjaként említi. Ez a rokonság arra utal, hogy Márk papi családból származhatott. Pál apostol első, Barnabással közös hittérítő útján is részt vett, de – mint a korábbi idézetből is kiderül – ezen az úton Márk megriadhatott a nehézségektől és otthagyván a többieket visszatért Jeruzsálembe. Az első Apostoli zsinat idején (Kr. u. 49) Pál és Barnabás ugyancsak Márkék otthonában szálltak meg, de ezt követően Pál – Barnabás véleménye ellenében – nem akarta magával vinni második missziós útjára. Így a két barát és munkatárs között szakadás támadt és elváltak útjaik. Míg Pál apostol Silással folytatja missziós útjait, addig Barnabás Márkkal Ciprusra ment az evangéliumot hirdetni.Azonban Márkot a legszorosabb kapcsolat mégsem Barnabáshoz, hanem Szent Péterhez fűzhette, ugyanis a hagyomány szerint Márk volt az első római püspök tolmácsa, és evangéliuma tulajdonképpen Péter visszaemlékezésének Kr. u. 50-60 körül keletkezett írásba foglalása. Ezt a hagyományt látszik alátámasztani az a tény, hogy Márk evangéliuma a szemtanú részletességével meséli el a történteket, amit életkora miatt személyesen nem élhetett át. Több eseményt sokkal részletgazdagabban mesél el Máténál és Lukácsnál. Például a „tenger lecsendesítését”, ahol – a tizenkét tanítvány közül való Mátéval és Jánossal ellentétben – személyesen nyilvánvalóan nem is volt jelen:

A velencei Szent Márk-székesegyház homlokzatán jól látható a szárnyas oroszlán, mely a város jelképévé vált. A kép forrása: Wikipédia

Márk evangéliumának felépítéséről, a többi szinoptikushoz való viszonyáról ekképpen ír a Magyar katolikus lexikon:

A hagyomány Márkot az alexandriai egyház alapítójaként tiszteli. Ő volt a város első püspöke, aki vélhetőleg Traianus császár idejében (98–117) szenvedett vértanúhalált. Először Líbiában és Egyiptomban hirdette az evangéliumot, innen ment Alexandriába. Egy 8. században keletkezett legenda szerint, amikor beért a városba, elszakadt a saruja, amit isteni jelnek vélt, hogy megérkezett hittérítő útjai célpontjához. A saruját megjavító Anianus nevű cipész azonban szerszámával megvágta a kezét, amit Márk nyálával kent sárral (mint Jézus a templomi vakot – János 9:6)  begyógyított. Ezután Márk megtérítette Anianust és háza népét. Vértanúhalála húsvét napján, április 25-én következett be, mikor is kötelet fonva a nyakára, végigvonszolták a sziklás ösvényeken. Azonban ezen kegyetlen tortúra első nap nem okozta halálát, csak másnap, az ismételt kínzások hatására lehelte ki lelkét. Holttestét máglyán akarták elégetni, de ekkor hatalmas vihar támadt és az áradó víz elől menekülnie kellett mindenkinek. A vihar elálltával a keresztény közösség el tudta temetni.

Tintoretto: Szent Márk tetemének elvitetése. In: Hoffmann Edith: Művészfejek, [Budapest], Révai, [1945] – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az iszlám térhódítását követően, 828-ban két velencei kereskedő, Rustico da Torcello és Buono Tribuno da Malamocco megszerezték ereklyéit (vagyis földi maradványait) és – az arabok pusztítása elől kicsempészve – az itáliai Velencébe vitték. Ennek következményeként lett Szent Márk a „tengerek királynőjének”, Velence városállamnak a védőszentje. A város egyik, napjainkban is álló legszebb idegenforgalmi látványossága a Szent Márk tér, mely nevét az ott található Szent Márk-székesegyházról (más néven Szent Márk-bazilikáról) kapta, melyet 1063-ban kezdek el építeni, a második evangélista ereklyéinek őrzésére (korábban a dózsepalotában kialakított kápolna, majd egy, a 10. században leégett templom töltötte be ezt a funkciót). A Velencében található Szent Márk térrel kapcsolatban megemlíteném, hogy Szeged város „büszkesége”, a 12 ezer négyzetméteres Dóm tér ihletője a Szent Márk tér volt és pontosan meg is egyezik méretük. Velence város mellett Szent Márk védőszentje még a díjnokoknak, építészeknek, írnokoknak, jegyzőknek, lámpagyárosoknak, üvegeseknek és az üvegfestőknek.

A Szent Márk tér Velencében. In: Vasárnapi Ujság, 25. évf. 22. sz. (1878. augusztus 18.), 520. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A római katolikus egyházban Szent Márk napjához kapcsolódik a búzaszentelés. A hagyomány szerint körmenet vonult a határba, ahol sor került a vetések megáldására. A „jámbor néplélek” a megszentelt búzának különös erőt tulajdonított. Bálint Sándor kutatásai alapján tudjuk, hogy Tápén a körmeneti keresztre kötött búzakoszorút nyolc nap elteltével a szántóföld négy sarkába helyezték jégverés ellen. De a betegek fej alá helyezve gyógyító erőt is tulajdonítottak neki. A bukovinai székelyek lábfájást orvosoltak vele. A szegedi asszonyok kenyérsütéskor Szent György napi (április 25.) harmatot és Szent Márk napi megszentelt búzát tettek a kovászba, hogy a kenyér szépen keljen. Nógrádban és Hevesben a férfiak kalapjukra tűztek, az asszonyok imakönyvükbe préseltek egy-egy szálat a megszentelt búzából.

Márk evangéliumának első oldala a Káldi György fordította Bibliában. In: Szent Biblia, mellyet az egész keresztyénségben be-vött régi deák bötűből magyarra fordította ... Káldi György, 2. kiadás, Nagy-Szombat, Berger Leopold, 1732. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. 1 Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból. December 1 – június 30., Budapest, Szent István Társulat, 1977.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. III. kötet. Éhi–Gar, Budapest, Szent István Társulat, 1997. 
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. VIII. kötet. Lone–Meszl, Budapest, Szent István Társulat, 2003. 
• Diós István (szerk.): A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat, 1984.
• Haag, Herbert (szerk.): Bibliai lexikon, Budapest, Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989. 
• Hamvai-Kovács Gábor: „…láta egy embert ülni a vámszedő helyen a kinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem!”. In: OSZK-blog, 2023. szeptember 20. 
• Hamvai-Kovács Gábor: „Sorjában megírom neked derék Theofilus a kétségtelen valóságot…” In: OSZK-blog 2024. október 18.
• Herczeg Pál: „Érted is amit olvasol?”. Bibliaismereti hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak, 2. kiadás, Budapest, Kálvin, 2000.
• A katolikus egyház katekizmusa, Budapest, Szent István Társulat, 1994. 
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2012. 
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, Budapest, Arcanum, 1995. 
• Szent Márk evangélista. In: Magyar Kurír, 2024. április 25.
• Újszövetségi Szentírás, 2. kiadás, Budapest, Szent István Társulat, 1985.

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi-emlékév című, kéthetente jelentkező sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Gróf Apponyi Sándor. Gróf Eszterházy Alexandra olajfestménye – Régi Nyomtatványok Tára; Gróf Apponyi Albert – Színháztörténeti- és Zeneműtár

Az Apponyi családban hagyománynak számított a könyvek szeretete: Apponyi Sándor (Párizs, 1844–1925) dédapja, Apponyi Antal György (1751–1817) Bécsben alapított könyvtárat 1774-ben, fia Apponyi Antal (1782–1852) kamarás, nagykövet pedig tovább gyarapította a gyűjteményt, amelyet 1827-ben Pozsony városának ajánlott fel, ahonnan húsz év múlva az egész állomány az ősi családi kastélyba, a Nyitra vármegyei Nagy-Apponyba került. Apponyi Sándor édesapja, Apponyi Rudolf (1812–1876) Párizsban dolgozott követségi titkárként apja mellett, majd 1856-tól 1871-ig ő lett a párizsi nagykövet. Sándor itt, Párizsban született, gyermek- és fiatalkori éveit szinte végig külföldön töltötte. Ezt követték a londoni évek, amikor a középiskolás fiú már nagy érdeklődéssel látogatta az antikváriumokat, más könyvgyűjtőkkel is kapcsolatba került, mint pl. Kálnoky Gusztáv gróffal, aki abba az irányba terelte, hogy a gyűjtés során válasszon egy behatárolható tematikát, s azon belül törekedjen a teljességre. A családi tradíció a diplomáciai pályára predesztinálta ugyan a fiatal grófot, de apja felismerte és elfogadta a fiú tudós hajlamát és segítette bibliofil törekvéseit. Londonban nagy hatással volt Apponyi Sándorra a British Museum könyvtára, amely már akkor is gazdag hungaricagyűjteménnyel rendelkezett. Az a gyűjtőkör, amelynek az ifjú gróf elkötelezte magát és egy életen át gyarapította: a magyarországi szerzők külföldön megjelent művei és a külföldi szerzők Magyarországra vonatkozó vagy tágabban magyar tematikájú idegennyelvű külföldön megjelent művei. Könyvtárak, antikváriumok és árverések állandó látogatója lett és minden idejét, pénzét a külföldön beszerezhető hungarikumok felkutatására, beszerzésére fordította, elsősorban, ha ritkaságnak számítottak.
1876-ban meghalt édesapja, s ekkor Sándor gróf úgy döntött, végleg hazatér. A Tolna megyei Lengyelben található családi kastélyt átépíttette, ide költözött, könyvtárát is ide telepítette. 1878-ban megnősült, feleségül vette az igen művelt Eszterházy Alexandra grófnőt (1856–1930), aki tehetséges amatőr festő volt, Apponyi Sándornak egy életen át méltó társa. A lengyeli Apponyi-kastély rövid idő alatt a magyar tudomány egyik fellegvára lett. Apponyi Sándor már 1868-ban bekapcsolódott a magyar tudományos életbe, amikor Toldy Ferenc a Magyar Tudományos Akadémián bemutatta a fiatal könyvgyűjtőt a hallgatóságnak egy addig ismeretlen Sztárai Mihály-mű nyomtatott kiadásának megtalálójaként. Apponyi a lengyeli kastély könyvtárában az 1880-as évektől kezdett dolgozni hungaricagyűjteménye katalógusán. Szerencsésen egyesültek benne a bibliofil, a bibliográfus, valamint a történet- és irodalomtudós erényei. Könyveit nagy szakértelemmel rendezte, olvasta és dolgozta föl, s ahogyan a gyűjtésben, úgy a feldolgozásban is megtalálta a formai és tartalmi szempont kellő egyensúlyát.

Apponyi Sándor az 1900-ban megjelent katalógusa – Hungarica. Magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok – első kötetét túlnyomórészt ajándékként küldte szét könyvtáraknak, intézeteknek, barátainak és az érdeklődőknek, éppen úgy, mint a nagy előd, gróf Széchényi Ferenc (1754–1820), aki 1802-ben a nemzetnek adományozta magyar könyvgyűjteményét, vagyis megalapította a nemzeti könyvtárat, a mai Országos Széchényi Könyvtárat, s e gyűjtemény katalógusát saját költségén kinyomtatva küldte el a korabeli hazai és külföldi tudományos intézményeknek és magánszemélyeknek.
Az Apponyi-gyűjtemény katalógusa nemcsak magyar viszonylatban egyedülálló, de párját ritkítja az egyetemes bibliográfiai irodalomban is. A könyvek címleírását követő különböző terjedelmű kommentárok a pontos könyvészeti leíráson kívül kiterjednek a könyv kötésére, sorsára, tartalmára, részletesen foglalkoznak magyar vonatkozásaival, s olykor valóságos tudományos értekezésekké bővülnek. A könyv Apponyi Sándor számára nem tárgy, hanem szinte élőlény, melynek sorsa és minden vonatkozása érdekes. A Hungarica-katalógus nemcsak bibliográfiai szakkönyv, hanem történeti forrásmunka, s az értő számára lenyűgözően érdekes olvasmány is. A katalógus 3. és 4. kötetén haláláig dolgozott, a végső munkálatokban segítségére volt a már idős és rosszul látó Apponyi Sándornak a régi jóbarát, az irodalomtörténész, egyetemi tanár Dézsi Lajos.

A könyvet tanulmányozó idős Apponyi Sándor. In: Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1926. – Törzsgyűjtemény

Apponyi Sándort ekkor már egyre jobban foglalkoztatta gyűjteményének jövőbeli sorsa. Már jóval halála előtt tudatosodott benne az elképzelés, hogy az egy életen át, nagy anyagi áldozattal és szakértelemmel összegyűjtött és neki mindennél kedvesebb anyag csak úgy maradhat együtt, ha védett közgyűjteménnyé válik. Mintegy tizenötezer könyv- és közel ezerdarabos metszetgyűjteménye, valamint az úgynevezett Rariora-gyűjtemény és a modern műveket tartalmazó kézikönyvtára valóban felbecsülhetetlen nemzeti kincsnek számít. Azonban egyedülálló értéke nem a nagy mennyiségben van, sőt nem is abban, hogy számos ősnyomtatványt, illuminált és metszetekkel ékes műveket, unikumokat, ritka és szép nyomtatványokat tartalmaz. Legfőbb értéke a könyvtár magját képező hungarica- és metszetgyűjtemény, melynél a gyűjtést nem a művek ritkasága vagy szépsége, hanem pontosan körülhatárolt tárgyi szempont, a magyar történeti vonatkozás irányította. A gróf Széchényi Ferenc örökébe lépő Apponyi Sándor úgy határozott, hogy ezt a gyűjteményt halála után a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának adományozza. 1924. szeptember 15-én írta alá az ajándékozási okiratot, s ezt a nemes gesztust Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára a nemzetgyűlés az 1925. évi I. törvénycikkben rögzítette és fejezte ki egyszersmind a nemzet háláját az adományozónak. E szerint: 

Az Apponyi-gyűjtemény így azóta is az Országos Széchényi Könyvtár része, egyik legbecsesebb és el nem idegeníthető különgyűjteménye.

A Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár köszönőoklevele Apponyi Sándornak – Régi Nyomtatványok Tára

Apponyi Sándor és Apponyi Albert (Bécs, 1846–1933) a nagyapponyi Apponyi család csaknem egyidős sarjai, másodfokú unokatestvérek. A nagyapák voltak testvérek: Sándoré gr. Apponyi Antal (1782–1852) diplomata, párizsi nagykövet, Alberté gr. Apponyi György (1780–1849) földbirtokos.
Apponyi Sándor – bár ekkor még Londonban éltek – a pesti piaristáknál tette le érettségi vizsgáit, majd a családi elvárásnak megfelelve jogot hallgatott Münchenben. Apponyi Albert Ausztriában egy jezsuita intézetben tanult, majd Pesten és Bécsben jogot végzett. Az egyetem után két évig külföldön tartózkodott, Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban. Mindkettőjük életében jelentős szerepet játszott a nyugat-európai és angliai tartózkodás és az angol orientáció. Nyugat-európai tanulmányútja után 1872-től indult Apponyi Albert politikai pályája: országgyűlési képviselőként Deák-párti programmal, rendkívüli szónoki képességgel. Konzervatív politikus volt, főrendiházi tag, országgyűlési képviselő, házelnök, vallás- és közoktatásügyi miniszter. Fél évszázados politikai pályája csúcsán, 1919 végén a magyar kormány felkérésére elvállalta az első világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon a magyar küldöttség vezetését. Az 1920. január 16-án az antant nagyhatalmak miniszterelnökei előtt franciául elmondott beszédében, az úgynevezett párizsi védőbeszédben a történelmi Magyarország fenntartása mellett érvelt, a megállapított új határok igazságos felülvizsgálatáért szállt síkra a magyar fél érvrendszere alapján. Az ezt követő számos jegyzékváltás sikertelensége után, amikor a magyar javaslatokat és a határok újra tárgyalásának lehetőségét végleg elvetették, akkor mondott le tisztéről 1920 májusában. De lemondásakor amellett foglalt állást, hogy a békeszerződést a szigorú feltételek ellenére is el kell fogadni és alá kell írni. Azonban a trianoni békeszerződés június 4-i aláírásakor már nem az ő kézjegye került a dokumentumra. Az 1921-ben 75 éves politikust országosan ünnepelték, s a „legnagyobb élő magyar” titulussal illették. Politikai szerepet akkor vállalt újra, amikor 1922-ben Magyarország belépett a Nemzetek Szövetségébe és Apponyi Albert a Bethlen-kormány felkérésére fő delegátusként képviselte az országot Genfben 1933-ban bekövetkezett haláláig.

Apponyi Albert portréja az aranygyapjas renddel. Kallós Oszkár fényképe, 1930 körül – MNM Történeti Fényképtár

Apponyi Albert és Apponyi Sándor két alapvetően különböző karakter, a tudós és a politikus emblematikus megtestesítői, mégis sok közös vonás jellemezte őket: neveltetésük, tanulmányaik, műveltségük, kiváló nyelvismeretük, a nemzeti szellem iránti elkötelezettségük. Mindketten megkapták az aranygyapjas rendet, amelyet fejedelmi személyek mellett főnemesek kaphattak kiemelkedő közéleti tevékenységükért.

A lengyeli Apponyi-kastély napjainkban. Fotó: Varga Bernadett

Apponyi Albert többször kereste fel Apponyi Sándort lengyeli kastélyában, olykor több napot is vendégeskedett nála. Erről tanúskodnak a lengyeli vendégkönyv bejegyzései, illetve aláírásai: 1909. október 10-én nejével, Apponyi Chlotilddal (Clothilde von Dietrichstein-Mensdorff-Pouilly) együtt tettek látogatást, 1922. május 6–8-án és 1923. szeptember első hetében Apponyi Albert egyedül időzött másodunokatestvérénél, s végül 1924. április 21–22-dikén történt az utolsó látogatás.

Apponyi Albert és Apponyi Chlotild aláírása a lengyeli vendégkönyvben. Jelzet: Fol. Hung. 2458 – Kézirattár

Milyen témákról folyhatott a társalgás köztük a lengyeli látogatások alkalmával – könyvekről, magyar művelődésről bizonyosan, helyi vagy országos ügyekről? – erre sajnos nincs adatunk, de hogy hogyan vélekedett Apponyi Albert Apponyi Sándorról az emberről, a humanistáról, a gyűjtőről, az adományozóról, azt megtudhatjuk abból az 1926-ban írt méltó és szép emlékbeszédből, amelynek kéziratát Kézirattárunk őrzi, s amely még ugyanabban az évben megjelent a Gróf Apponyi Sándor emlékezete című kiadványban a Magyar Bibliophil Társaság gondozásában 300 számozott példányban a Társaság tagjai számára az 1926. évi tagilletményül.

Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1926. Címlap. – Törzsgyűjtemény

Apponyi Albert kiválóan ismerte Apponyi Sándort, őszintén nagyra tartotta, nagyon árnyalt és hiteles, lélektani mélységű portrét rajzolt róla. Szövege emelkedett, veretes, nem könnyen olvasható szöveg, de Apponyi Sándor egyik legszebb méltatása, ezért 100 év elteltével megérdemli, hogy újra közzétegyük írásunk végén.
Milyen embernek írja le Apponyi Albert Apponyi Sándort? Emlékbeszédét ezekkel a szavakkal kezdi Apponyi Albert:

Az immár nemzeti tulajdonná vált Apponyi-gyűjteményt méltatva – amelynek az egyik fő gyűjtőköréből, az idegen íróknak Magyarországra vonatkozó, külföldön nyomtatott műveiből a 16–18. századi Nyugat-Európa Magyarország- és magyarságképe bontakozik ki –, megállapítja: ez a gyűjtemény századokra visszamenőleg földerítette hazánk megítélését a szellemi világban, tehát a külföld gyakori tévedéseit és gyér igazlátását a mi ügyeinkben. Majd némi rezignáltsággal teszi hozzá, hogy a külföld Magyarország-képe egykor talán hitelesebb volt, mint ma – vagyis a Trianoni békekötés után néhány évvel:

Lloyd George (1863–1945) brit miniszterelnök, a béketárgyalások egyik résztvevője volt az antant hatalmak részéről 1920 januárjában, amikor a versailles-i palotában folyó megbeszélések és viták során Apponyi Albertnek alkalma volt meggyőződni a győztes országok politikai vezetőinek Magyarországot illető alapvető tájékozatlanságáról, illetve félretájékozottságáról.
Éppen ezt, „a magyar vonatkozású idegen szellemi megnyilvánulások” könyvbéli összegyűjtését emeli ki s tartja az Apponyi-gyűjtemény legfőbb hozadékának.

Apponyi Sándort a kortársak sorában a leghasznosabbak egyikének nevezi „a közügyre, különösen pedig a nemzeti önismeretre és annak megfelelő önérzet kifejlődésére nézve.”
Apponyi Sándor inkább a szemlélet, mint a tett embere volt, de ő ezt tudta magáról és e szerint rendezte be életét. Finom lelkülete nem is vezethette őt politikai szerepre, bár átlagon felüli megfigyelőképessége és objektív szemlélete folytán a diplomáciai pályára kiválóan alkalmas lett volna – mint nagy elődjei –, de amint lehetősége nyílt a kutatói tevékenységre, egy életre azzal kötelezte el magát.

A legfinomabb kritikai érzékkel és ízléssel rendelkezett, melyet csak egy le nem fordítható angol szóval tud jellemezni az emlékező: „fastidiouse”.
„Lelkének kivételes fogékonysága, műveltségének sokoldalúsága, ítéletének finomsága miatt, sokan, akik egyéniségével foglalkoztak, őt renaissance-korabeli embernek nevezték és e korszak humanistáihoz hasonlították.” De „a reneszánsz ember-typus, szellemi kicsiszoltsága és formai finomsága mellett, amoralis és szívtelen” – írja Apponyi Albert:

Apponyi Sándornál az erkölcsi és esztétikai érzék teljes egységet alkotott. Méltató gondolatait így zárja Apponyi Albert:

Apponyi Albert Apponyi Sándorról szóló emlékbeszédének kézirata. Utolsó oldal. Jelzet: Analecta 207 – Kézirattár

Az alábbiakban Apponyi Albert Apponyi Sándorról szóló emlékbeszédét teljes terjedelmében közöljük:

Felhasznált irodalom:

• Pukánszkyné Kádár Jolán: Az Országos Széchényi Könyvtár Apponyi-gyűjteménye. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1968–1969, Budapest, OSZK, 1971, 159–170.
• Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1926.
• Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében. Emlékülés és kiállítás Apponyi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából. Szerkesztette W. Salgó Ágnes, Budapest, OSZK, 1995.
• Salgó Ágnes: Gróf Apponyi Sándor. In: Gyűjtők és gyűjtemények. A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük. Szerkesztette Boka László és Ferenczyné Wendelin Lídia, Budapest, Kossuth Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, 2009, 117–131.
• Anka László: Apponyi Albert kultusza (1920–1944), Budapest, Veritas, 2023.

Deák Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)

Immár hagyomány, hogy a nemzeti könyvtár nagy értékű könyvadománnyal és ajándéktárgyakkal támogatja a Csíki Versünnepet, amelyet a Székesfehérvárott elindult versünnep mintájára, annak testvéreként rendeznek meg minden év tavaszán Csíkpálfalván – nemcsak a Csíki-medencében élők, hanem csángó és más erdélyi fiatalok számára is.

OSZK-s könyvcsomagok és ajándékok 2017 óta érkeznek a versenyre. A képen 2023-as könyvcsomagok láthatók. Fotó: Simon Erika, Fehérvári Médiacentrum

Az alapítók részéről tudatos döntés volt, hogy ünnepként nevezték meg a rendezvényt, hangsúlyozva ezzel, hogy az a magyar nyelv és a költészet seregszemléje, ahol egymás meghallgatása, a jól ismert vagy ritkán hallott versek elhangzása, olykor felfedezése sokkal fontosabb, mint a helyezések kiosztása. Ezt a tényt erősíti meg az is, hogy az ünnepélyes eredményhirdetés előtt minden induló és minden felkészítő tanár emléklapot és könyvajándékot kap.
Az idei, XIII. Csíki Versünnep – amely éppen a költészet napjára esett –, hamisítatlan téli időjárásban, hóhullás közepette zajlott. A Hargitán aznap már térdig érő hó volt. A versenyen 156 diák indult négy korcsoportban, így a létszám a tavalyihoz képest ismét növekedett, s a szervezők reményei szerint nemsokára újra eléri a járvány előtti (2019-es) mintegy kétszáz főt.

A több mint 150 főt számláló mezőny. Fotó: Simon Erika, Fehérvári Médiacentrum

A kiemelt szerző az idén száz esztendeje született Nagy László (1925–1978) volt; a kiírás ugyanakkor csupán iránymutatást adott, más költő műveiből is választhattak a versenyzők. Minden diák két verssel készült, amelyek közül az egyiket kellett elmondania a zsűritagok előtt. A jelenléti verseny mellett most is volt lehetőség online formában csatlakozni az ünnephez. Összesen 35 videófelvételt hallgattak, néztek meg a zsűritagok, amelyeket a verseny előtt külön-külön online értékeltek és díjaztak.
Nagy László életművéből számos verset hoztak a versenyzők, köztük: a Versben bújdosó, a Táncbéli tánc-szók, a József Attila!, a Tűz és az Adjon az Isten! című költeményeket is.

Mihályi Magdolna fő szervező, a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület elnöke és Sudár Annamária munkatársunk, zsűritag. Fotó: Simon Erika, Fehérvári Médiacentrum

A rendezvény helyszíne hagyományosan Csíkpálfalva, a Csíksomlyó közelében lévő falu, amelynek kultúrházában, illetve általános iskolájának termeiben mondják el a diákok a költeményeket. Az április 11-én 10 órakor megrendezett ünnepélyes megnyitón, majd a kora délután kezdődő díjkiosztó ünnepségen együtt vett részt a teljes mezőny a kultúrházban, közösen énekelve himnuszainkat – Heinczinger Mika, a Kossuth-díjas Misztrál együttes egyik tagja (és zsűritag) vezetésével –, köztük az „Óh, az én édes jó Istenem, / oltalmazóm, segedelmem…” kezdetű, régi székely himnuszt is.

Heinczinger Mika, a Misztrál együttes egyik alapító tagja. Fotó: Simon Erika, Fehérvári Médiacentrum

A versenyt az alapító Varga Sándor özvegye, Mihályi Magdolna fő szervező, a versünnep lelke, a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg.  Őt követően a csíkpálfalvi Márton Ferenc Általános Iskola igazgatónője, a verseny társszervezője Fehér Ilona és Ferencz Csaba, Csíkpálfalva, Csíkcsomortán és Csíkdelne polgármestere, a verseny támogatója is köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve annak jelentőségét, hogy a Csíki Versünnepet a helyiek az anyagország támogatásával rendezik meg, ezzel is megjelenítve a magyar kultúra egyes részterületeinek összetartozását. Ehhez a gondolathoz társul, hogy a zsűri minden egyes versenyzőt szóban értékel a szavalat elhangzása után – elsőként megerősítve a jót, majd felhíva a figyelmet az esetleges hiányosságokra, hibákra.

A diákok négy korcsoportban, más-más zsűri előtt mondták el a verseket. A gimnáziumi (líceumi) korosztály zsűrijének volt tagja – Bakonyi István irodalomtörténész és Vakler Lajos kulturális újságíró mellett – munkatársunk, Sudár Annamária tanár, előadóművész, aki 2017 óta van jelen a versenyen.

A zsűri egyeztetése a verseny előtt. Fotó: Simon Erika, Fehérvári Médiacentrum

A gimnáziumi korosztályban 32 fő – az eddigi legnagyobb létszám – indult. Az egyenletes színvonalú mezőnyben az idén is sokkal több volt a lány, csak heten képviselték az erősebb nemet. Első helyezett lett Simon Anett-Katalin Lackfi János Erősítsem meg a szívemet című versével. A megosztott második helyen Halász Kinga-Emőke és Kiss Virág-Orsolya végzett. Előbbi Ady Endre egy korai, Nem élek én tovább... kezdetű költeményével, utóbbi Nagy László Táncbéli tánc-szók című versével. A harmadik helyen Hadnagy Iringó és Tamás Nimród osztozott, Nagy László Versben bújdosó és Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című költeményeinek elmondásával. A zsűri három különdíjat is kiosztott Kovács Ilkának (Nagy László: József Attila!), Mihók Beának (Kiss Judit Ágnes: Szó) és Negrea Alexia Mírának (Karinthy Frigyes: Előszó).

A líceumi (gimnáziumi) korosztály zsűrije a versek meghallgatása után munkában. Fotó: Návay Ákos

Kisebbeknek és nagyobbaknak vágyott célja, hogy meghívást kapjanak a nyári verstáborba, amelyet Csíkcsomortánban, a Szellő Szállóban rendeznek meg minden év nyarán. A táborba a Kárpát-medence szavalóversenyeinek győztesei közül érkezhetnek gimnazista korú diákok, akik tíznapos képzésen vesznek részt Kubik Anna, Ráckevei Anna és Rubold Ödön színművészek szakmai vezetésével, valamint néptáncoktatók s más művészek, köztük a Misztrál együttes tagjainak közreműködésével. Az idei Csíki Versünnepről a helyezettek és a különdíjasok mellett meghívást kapott a korosztály online nevezői közül további öt fő is a korosztályból: Koszta Milán, Daniel Nyulas Anna, Mihály Gertrúd, Varga Benjámin és Péterfy Lilla is.

Mihályi Magdolna, a verseny fő szervezője, valamint a jelenléti verseny líceumos díjazottjai. Fotó: Simon Erika, Fehérvári Médiacentrum

A fiatalabb korcsoportokban ezúttal is többen indultak; az ötödikes és a hatodikos diákokat, akik összlétszáma meghaladta a nyolcvan főt, a korábbiaktól eltérően külön-külön értékelte a zsűri. Az ötödikesek között Fazekas Kamilla Blanka lett a győztes Békés Márta Vers a versmondó versenyről című költeménye elmondásával, míg a hatodikos mezőnyben András Márton, Kányádi Sándor Fától fáig versével győzött. A hetedikes és nyolcadikos korosztály együtt versenyzett. Az első helyezett itt Péter Tamara lett, aki Kányádi Sándor Az okos kos című versét mondta el.
Az idei verseny kivételes meglepetése volt – a három alsó tagozatos induló egyike – Sipos Sára negyedik osztályos kislány, aki a közönség és a zsűri legnagyobb meglepetésére hibátlanul és pontosan értve-értelmezve mondta el Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét. A díjátadó ünnepség nagy reményekre jogosító pillanata volt, amikor több száz ember és kamera jelenlétében megismételte ezt.

Sipos Sára a díjkiosztó ünnepségen Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét (!) mondja. Fotó: Simon Erika, Fehérvári Médiacentrum

A nemzeti könyvtár számos ajándéktárggyal (egyedi naplófüzettel, lenvászonszatyorral, termosszal, kulaccsal, esernyővel) és több mint hatvan, az irodalomhoz, a magyar művelődéstörténethez kapcsolódó értékes kiadvánnyal támogatta a versenyt, köztük a Petőfi kritikai kiadás nemrégiben megjelent 6. kötetével, a Versénekmondó című interjúkötettel, a Pálos kalauz című könyvvel, a „Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet című, Arany Jánoshoz kapcsolódó reprezentatív kötettel, valamint az Irodalmi Magazin Kazinczyról, Csokonairól, Petőfiről és Kányádi Sándorról szóló tematikus számaival.
A verseny szervezői, támogatói – köztük a nemzet könyvtárának vezetése – és zsűritagjai joggal reménykedhetnek abban, hogy a következő Csíki Versünnepen még több diák indul majd – 2026 tavaszán.

Sudár Annamária
(Főigazgatói Kabinet)

Előrebocsátjuk, hogy ebben a blogbejegyzésben rajzolni fogunk. Inspirátoraink pedig lapfirkák lesznek, jó régről, a 16. és 17. századból.
Munkánk során egy evangélikus vizsgatételeket tartalmazó nyomtatványban két tollrajzot találtunk. Történetesen két végtelen hurkot, melyek közül az egyiket sikerült hibátlanul kiviteleznie az alkotójának, a másik viszont csak egy rosszul indult próbálkozás maradt.
De ki is lehetett az elkövető?
Valószínűleg egy diák, aki unaloműzésként a végtelennek tűnő időt ezeknek a végtelen vonalaknak a rajzolgatásával mulatta.
A nyomtatvány, mely megőrizte e két firkát, Trusius Hiobus evangélikus teológiai vizsgatételeit tartalmazza. A rózsahegyi (ma Ružomberok, Szlovákia) születésű Trusius maga is diák volt, a besztercebányai evangélikus gimnázium tanulója, amikor 1643-ban teológiából vizsgát tett. Még ugyanabban az évben, mint ahogy az szokás volt, nyomtatásban is kiadták a vizsgatételeit, Lőcsén.

Trusius, Hiobus: Positiones miscellaneae, quas... in gymnasio Neosoliensi placide ventilandas proponit praeside Hilario Ernesto Binero rectore respondens et autor Hiobus Trusius Rosenberg. Hung. ... MDCXLIII. mense Septembri, Lőcse, typ.: Brever, Lorenz, 1643. Jelzet: RMK II. 628 (cop.) B variáns) – Régi Nyomtatványok Tára

Ebből a tételfüzetből tudomásunk szerint összesen négy példány maradt fenn, a fenti rajzok a kiadvány B-variánsát díszítik. Most kivételesen tartalma helyett inkább firkái miatt vizsgáljuk meg ezt a füzetet, reméljük, a teológiai eszmefuttatásra is kíváncsi olvasóink most ezt elnézik nekünk.
A tételfüzet előzéklapján lévő két minta közül csak az egyiket sikerült jól megrajzolnia az alkotójának. A másik minta félbe maradt, úgy tűnik, el lett rontva, a helyes befejezést mi magunk sem ismerjük. Ehhez hasonlót ugyan rajzolgattunk az iskolában, de az általunk ismert forma ennél a tizenhárom pontból álló formánál kisebb, mindössze nyolc pont köré íródik, és az íróeszköz felemelése nélkül lehet megrajzolni. 

A hibátlanul kivitelezett keresztet formáló alkotást viszont nekünk is sikerült rekonstruálnunk, ennél a mintánál is a hurkokat folyamatosan, az íróeszköz felemelése nélkül lehet egymás után végigrajzolni.

A keresztet most elkészíthetjük közösen is.

1. Kezdésként rajzoljuk meg a középpontot.
2. Második lépésként rajzoljunk három pontot fölé, hármat alá, hármat tőle jobbra, hármat pedig balra. A pontok között legyen egyenlő távolság.

3. Ezek után a középponttól következő második pontok mellé az ábra szerint rajzoljunk további két-két pontot.

4. Ezután fentről elindulva rajzoljuk meg a hurkokat a pontok köré.
   

A rajzolás menetét felvettük videóra, hogy könnyebb legyen végigkövetni és megtanulni az egymás után következő hurkok sorrendjét:

""

Végtelen hurok jobb kézzel

Hogy még érdekesebb és nagyobb legyen a kihívás, az ábrát megrajzolhatjuk a kevésbé ügyes kezünkkel:

Végtelen hurok bal kézzel

Végtelen hurok mindkét kezünkkel egyszerre, sőt az irányokat is váltogathatjuk:

Végtelen hurok mindkét kézzel egyszerre

A hurkokat érdemes sokat gyakorolni, ha szép végeredményt szeretnénk.
Ne csüggedjünk, ha közben becsúszik egy-két hiba, mint ahogy az Apponyi-gyűjteményünkben őrzött Cosmographia címet viselő tankönyvben láthatjuk. Régen a kozmográfia tantárgyba sűrítették össze mindazt, amit ma természettudománynak nevezünk, a csillagászatot, földrajzot, növénytant, állattant, orvostudományt, technikát. Ebbe az iskolai tankönyvbe is került egy ilyen rajz, vélhetően szintén egy diák keze munkája. Ő még nem volt „profi”, néhány hurok elcsúszott, és a javítási próbálkozásai is jól látszanak. 

Honterus, Joannes: Rudimentorum Cosmographiae libri duo quorum prior astronomiae, posterior geographiae princip brevissime complectitur… Krakkó, typ.: Mathias Scharfenbergius, 1534. Jelzet: App. H. 1692 – Régi Nyomtatványok Tára

Szóval próbálkozzunk fáradhatatlanul! Az érintőképernyők világában igazi felüdülés újra ceruzát ragadni, kézügyességünket fejleszteni, és agyféltekéinket játékosan tornára fogni. Meglepő, hogy mennyi örömet és jó érzést tud okozni egy ilyen kis mintának az újra és újra rajzolása.
És végül, ha sikerült jól begyakorolni a hurokrajzolást, a húsvéti tojásokat és süteményeket is díszíthetjük ezzel a szép, firenzei keresztet idéző mintával.

Áldott húsvétot!

A régi mintát újrarajzolta: Takácsy Hanna, a Patrona Hungariae Gimnázium 9. osztályos tanulója

Felhasznált irodalom:

• 2015. tétel. In: Régi Magyarországi Nyomtatványok III. kötet, 1636–1655, [Dörnyei Sándor, V. Ecsedy Judit és Käfer István közreműködésével szerk. Heltai János], Budapest, Akadémiai, 2000, 322 
• Trusius Hiób. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 14. kötet: Telgárti–Zsutai, Budapest, Hornyánszky 1914. Online: Magyar Elektronikus Könyvtár
• Binder Pál: Honterus – a geográfus. In: A Hét, 4. évf. 38. sz. (1973. szeptember 21.) Online: Új Hét, 2023. szeptember 24. 

Túri Klaudia
(Régi Nyomtatványok Tára)

100 éve hunyt el Apponyi Sándor, a nemzeti könyvtár egyik legnagyobb adományozója.

Az idős Apponyi Sándor. A kép forrása: Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1925.

Felesége, Apponyi Sándorné Eszterházy Alexandra így ír német nyelvű emlékiratában:

Apponyi Sándor már 1924. szeptember 15-én a nemzeti könyvtárra hagyta teljes könyvtárát, kikötve, hogy az csak a tulajdonos halála után kerüljön át az új helyére. Az öt, külön kezelt gyűjteményből álló együttesről elmondható, hogy mintegy 15.000 dokumentumot foglalt magába, tehát nagyságrendileg megegyezett az alapító, Széchényi Ferenc adományával. Hóman Bálint – akitől a címben szereplő idézet is származik – így búcsúzott a könyvgyűjtők doyenjétől:

A könyv- és történelemszeretők itthon és Európában egyaránt ismerik a tudós bibliofilt, a nagylelkű mecénást, a múzeumalapítót, a lengyeli uradalmat irányító grófot, aki már kora ifjúságától gyűjtötte a magyar vonatkozású könyveket, s akinek nagy hírű hungarica-gyűjteményére bárhol a világon hivatkoznak kutatók, könyvtárosok, antikváriusok és könyvgyűjtők egyaránt. De a nagyközönség vajon ismeri-e még (vagy már) Apponyi Sándor nevét 100 évvel a halála után? Ki volt, és főleg miért fontos számunkra ez a visszahúzódó, jelentéktelennek tűnő kedves öregúr, akit leginkább olvasás közben ábrázolnak a róla készült képek? Erre a kérdésre igyekszik válaszolni a Régi Nyomtatványok Tára által most indított virtuális emlékévprogram, amely kisebb-nagyobb terjedelmű írásokkal és sok képpel eleveníti fel egyik legnagyobb adományozónk életútját és munkásságát.
Az évforduló jövő héten induló első blogbejegyzése bemutatja, hogy Apponyi Albert hogyan emlékezett meg 1925-ben Apponyi Sándorról, miközben – mivel gyakran összekeverik a két személyt – annak is utánajár, hogy milyen rokoni kapcsolatban állt egymással a két híres Apponyi. És ez még csak a kezdet. A kedves olvasót is várja az idén már 100 éve a nemzeti könyvtárat gazdagító különleges gyűjtemény felfedezésének lehetősége. A következő hetekben keresse további, Apponyi-logóval megjelölt tartalmainkat itt, a blogunkon, valamint Facebook- és Instagram-oldalunkon is!

Varga Bernadett
(Régi Nyomtatványok Tára) 

2025. április 12-én „Könyv – irodalom – ex libris. Válogatás Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész könyvjegygyűjteményéből” címmel nyílt kiállítás a Törökbálinti Falumúzeumban munkatársunk gyűjteményéből. A megnyitón a vendégeket köszöntötte Papp Nikolett, a múzeum vezetője. Zenével, verssel közreműködtek Farkas Tünde és Erdélyi György előadóművészek. Az ünnepi eseményről a Buda Környéki Televízió is felvételt készített. A május 2-ig megtekinthető kiállításon mintegy 300 kisgrafika látható, kiemelt szerepet kapnak az irodalmi vonatkozású ex librisek. A következőkben Antalné Tari Zsuzsanna, a Kisgrafika Barátok Köre ügyvezetője kiállításmegnyitó szövegét olvashatják.

A tárlat részlete a Törökbálinti Falumúzeumban. Fotó: Vas Barnabás

Mai kiállításunk címe: Könyv – irodalom – ex libris. Válogatás Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész könyvjegygyűjteményéből. Nem is lehetne aktuálisabb ez a tárlat, mely könyv – irodalom – ex libris kapcsolódási pontjaival foglalkozik, hiszen tegnap volt a költészet napja, melyet 1964 óta ünneplünk ezen a napon József Attila (1905–1937) születésének évfordulója alkalmából. Csupán érdekesség, hogy Márai Sándor (1900–1989) is e napon született, bár 5 évvel korábban. A magyar líra előtt tisztelgünk ezzel a kiállítással, mely gazdag képanyagot hozott jeles költőinkről is. A magyar líra és a képzőművészet, benne a kisgrafika, nemzeti identitásunk része, ezért fontos, hogy a hagyományokat ne csak ápoljuk, őrizzük, hanem használjuk, megéljük és továbbadjuk. Ez a feladata tulajdonképpen az 1959 óta működő Kisgrafika Barátok Körének is. A képzőművészetben egyetlen műfajnak sincs olyan széles körű internacionális élő kapcsolatrendszere, mint a kisgrafikának. A művészek és a gyűjtők egy nemzetközi tábort képeznek, soraikban a magyar kisgrafika és alkotói megbecsült helyet foglalnak el.

A megnyitó szereplői (balról jobbra: Farkas Tünde, Erdélyi György, Papp Nikolett, Antalné Tari Zsuzsanna és Vasné dr. Tóth Kornélia). Fotó: Vas Barnabás

Mielőtt részletesebben bemutatnám a tárlatot, definiáljuk, mi is a grafika/kisgrafika, ezen belül pedig az ex libris. A grafika a képzőművészet azon ága, amelyhez a sokszorosítási eljárással készült, de eredetinek tekinthető alkotások tartoznak. Ez azért fontos és érdekes, mert nem a kimetszett, megmunkált linódarab, fadarab vagy rézlap, ami az élvezhető mű, hanem az általuk nyomtatott papírkép az alkotás. Az ex libris (könyvjegy) – eredeti funkciójában – a könyv tulajdonosát megjelölő, legtöbbször művészi értékű, kis méretű grafikai alkotás, mely napjainkra már jórészt elszakadt a könyvtől. Témája a tulajdonos/megrendelő kérésére az évfordulóktól kezdve a foglalkozásokon keresztül a történelmi eseményekig bármi lehet. A fa- vagy linómetszetek karakteresebb vonalvezetésűek, ezért sokatmondóak például a nagy költőinket ábrázoló ex librisek. A rézmunkák sokkal finomabb ábrázolást tesznek lehetővé.
Most pedig szeretném bemutatni önöknek Vasné dr. Tóth Kornéliát, az ő kisgrafikai gyűjteményének egy töredékét csodálhatjuk meg itt a Falumúzeumunkban.

A kiállító, Vasné dr. Tóth Kornélia, a nemzeti könyvtár tudományos munkatársa. Fotó: Vas Barnabás

Kornélia művelődéstörténész, tudományos kutató, könyvtáros, magyar–történelem szakos tanár. 2008 óta az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár könyvtárosa és tudományos kutatója, ahol fő feladatköre a több tízezres 20–21. századi ex libris anyag feltárása lett. Az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskoláján az ex libris műfajt témául választva doktorált művelődéstörténet szakirányon.
Termékeny szakíró, 500 feletti cikke, tanulmánya és számos könyve látott napvilágot az ex libris vonatkozásában.
Sokfelé tartott előadásokat, rendezett és nyitott kiállításokat. A hazai találkozók mellett nemzetközi ex libris kongresszusokon képviselte hazánkat. Több alkalommal részt vett az osztrák és a német ex libris egyesület nemzetközi éves ülésén, utóbbin 2024-ben nagy nemzetközi kitüntetésben (Walter von Zur Westen-éremben) részesült az ex libris terén végzett sokrétű munkájáért és szakírói munkásságáért.
A Kisgrafika Barátok Körének (KBK) 2009 óta tagja, 2011-től vezetőségi tag. A negyedévente megjelenő Kisgrafika című egyesületi folyóiratot 12 éven át szerkesztette társadalmi munkában.
Ex libris irányú munkásságának talán legszebb műve az Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek (2016) című képes album. A kötet több mint 1000 ex librist vonultat fel.
2019-ben a Kisgrafika Barátok Köre kiadásában jelent meg – az egyesület 60. évfordulója tiszteletére – a Múltunk neves ex libris gyűjtői című lexikonszerű könyve, mely több mint 200 gyűjtőt mutat be. Ugyancsak az ex libris mint műgyűjtés témájának népszerűsítését valósítja meg az OSZK blogján havonta jelentkező cikksorozata Ex libris gyűjtők, gyűjtemények címmel.
A kisgrafikákkal foglalkozva maga is gyűjtővé vált, számos ex librist készíttetett a nevére szólóan, ezzel is támogatva a műfaj fennmaradását. Így mára jelentős kisgrafikai gyűjteménnyel rendelkezik. Ebből a kollekcióból 2024-ben Ajkán a Városi Múzeum és Fotógalériában, 2025-ben Budapesten a H13 Kultpontban rendezett nagyobb kiállítást. Most pedig itt, Törökbálinton láthatunk az előbb említett kiállítások anyagából egy reprezentatív válogatást.

A közönség tagjaiból. Fotó: Vas Barnabás

Kornélia gyűjteménye mára kb. 9000 darabos kollekciót jelent, mely megrendelésekből és cserékből jött létre, és folyamatosan növekszik. Kornélia 2009 óta gyűjt, amióta tagja a KBK-nak. Az itthoni gyűjtők mellett osztrák, német, dán, cseh, finn, svájci, belga és olasz cserepartnerekkel áll aktívabb kapcsolatban.
A jelen tárlat anyagát tekintve 26 tematikus tablót láthatunk mintegy 300 ex librisszel, emellett egy életrajzi összefoglalót a gyűjtőről a fotójával, és két tablót Kornélia szakirodalmi műveiből, könyveinek, katalógusainak a címlapjaival. A témához kötődően és költészet napi érdekességként olvasható Francesc Orenes Az ex libris magasztalására című verse.
Az ex libris tablókon a téma megjelölése mellett a művek készítőinek neve is szerepel a képek elrendezésének megfelelően, érdemes tanulmányozni a szereplő grafikusokat, őket most nincs idő részletesen felsorolni.
A kisgrafikák kapcsán egy idézetet mondanék József Attila [Ne légy szeles...] című verstöredékéből:

„…dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
ugy érdemes.”

Szerintem az ex librisek, ezek a tenyérnyi alkotások, másként nem is készülhetnek.
Kifejezetten erre a költészet napi kiállításra készült egy ex libris, mely Bakacsi Lajos grafikus alkotása a 2025. április 11-én 120 éve született József Attila portréjával, ehhez a mintát a szegedi Varga Imre József Attila-szobra jelentette.

Bakacsi Lajos linómetszete Vasné dr. Tóth Kornélia nevére (2025) 

De a tárlaton látunk régebbi József Attila-témájú ex librist is, ilyen például Palásti Erzsébet grafikája a költő A kozmosz éneke című verséhez a számítógépes grafikákat bemutató tablón, és Balajti Károly portréja József Attiláról az irodalmi évfordulós tablón. 
A kiállításon nagy értéket képviselnek a Kornélia saját nevére szóló ex libris tablók, több mint 140 különféle ex libris készült a nevére szólóan magyar és részben külföldi grafikusoktól. Ezekből mintegy 70-et láthatunk itt 10 tablón. Több tabló grafikái teljesen irodalmi témájúak, ezeken részint híres költők, írók portréit láthatjuk, köztük József Attila, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Radnóti Miklós, Pilinszky János arcképét – Bakacsi Lajos grafikái egy teljes tablót tesznek ki. 

Bakacsi Lajos linómetszete Vasné dr. Tóth Kornélia nevére (2017) 

Több ex libris egy-egy költő művét illusztrálja, például Ady Endre A föl-földobott kő, Petőfi Sándor Az Alföld, Kosztolányi Dezső Októberi táj című versét, Arany János Ágnes asszony című balladáját.

Lénárt Attila rézkarca Vasné dr. Tóth Kornélia nevére (2023)

Nagy László költészetére, Weöres Sándor gyermekverseire is reflektál egy-egy ex libris. A nagy magyarok mellett külföldi vonatkozású Franz Kafka A kastély című művére utaló ábrázolás.
Közeli jubileumok alkalmából készült az „Irodalmi évfordulók 2024, 2025” tabló. Az ezen szereplő grafikák a 90 éve, 2024-ben elhunyt Móra Ferenc mellett az idén 120 éve született József Attilára, születése centenáriumán Nagy Lászlóra, bicentenáriumán Jókai Mórra emlékeznek. A világirodalmi szerzők közül a 150 éve született Thomas Mannt is idézi egy grafika. E jubileumi művek alkotói közt a magyarok (Ürmös Péter, Kapolcsi Kovács Csaba, Bakacsi Lajos és Balajti Károly) mellett külföldi grafikus, a német Andreas Raub is szerepel, aki Thomas Mann A varázshegy című regényére utalóan készített ex librist. 

Andreas Raub rézkarca Vasné dr. Tóth Kornélia nevére (2024) 

A hagyományos technikákat nem felváltva, hanem azok mellett egyre több számítógépes grafika is készül, melyek közt irodalmi tematikájúra példaként már említettem József Attila A kozmosz éneke című versére reflektáló ex librist, de kiemelhetném még világirodalmi vonatkozásban az Isteni színjáték írójára, Dantéra utaló, gazdag színhatású lapot.
A történelmi témájú tablók közül az egyik a reformkor és az 1848­–49-es forradalom és szabadságharc előtt tiszteleg. Kossuth Lajos és Széchenyi István alakja látható több grafikán, de találkozhatunk itt Bem József arcképével is, melyet eredetiben Petőfi Sándor rajzolt. A művek alkotói közül kiemelhető Salamon Árpád, Jáger István és Horváth Hermina neve. 

Salamon Árpád linómetszete Vasné dr. Tóth Kornélia nevére (2016) 

A másik tablón a világtörténelemből Napóleon és a reformáció nagyjai: Kálvin János és Luther Márton láthatók. Érdekes témafeldolgozás Havasi Tamás két rézkarca, melyek a Napóleon kalapja, illetve Napóleon őrangyala címeket viselik. Négy lemezről készült Nagy Sándor Zoltán színes rézkarca a reformáció 500. évfordulójára Kálvin alakjával.
Kornélia névre szóló lapjai utalnak az ex librisek nemzetköziségére, hiszen részben ex libris találkozók, FISAE-kongresszusok kapcsán készültek.  A nemzetközi találkozók célja, hogy a művészek és a gyűjtők találkozhassanak, kapcsolatot építhessenek, ex libriseket cserélhessenek egymással, a világ minden tájáról. A grafikákon látható emlékállítás mellett a kongresszusok többségén, ahogy már említettem, Kornélia részt is vett (Törökországban, Finnországban, Spanyolországban és Csehországban). 

Molnár Iscsu István rézkarca Vasné dr. Tóth Kornélia nevére (2014) 

A névre szóló tablók sorát a vegyes tematikájúval zárom, melyen a könyvábrázolások mellett mitológiai jelenetet idéz fel a KBK mostani elnöke, Vén Zoltán alkotása, és a KBK 60. évfordulójára is készült több ex libris. 

Vén Zoltán rézmetszete Vasné dr. Tóth Kornélia nevére (2013)

Aki gyűjtővé válik, az nemcsak magának rendel ex libriseket kedvenc vagy aktuális témák megadásával, hanem ilyen tárgyú lapok megszerzése céljából gyakran cserél másokkal, hogy bővítse gyűjteményét. Kornélia kollekciója is részben így gyarapodott.
A gyűjteményében szereplő, nem saját nevére készült alkotásokból 16 tablón láthatunk válogatást a tárlaton. Ezek közt is találkozhatunk a kedvelt témákkal: a KBK-egyesület eseményei és jelesebb alakjai, ex libris kongresszusok és egyéb események, portrék, könyv, épület, irodalmi és történelmi vonatkozások.
Több tabló grafikái állítanak emléket a Kisgrafika Barátok Köre több mint 65 évének, és utalnak a budapesti mellett a vidéki csoportjaink (a napjainkban is tevékeny ajkai, szegedi, az egykor működő pécsi, debreceni, ceglédi kör) tevékenységére is. Ezek a lapok nagyszerű grafikusaink alkotásai, sokan már nincsenek közöttünk, például Fery Antal, Stettner Béla, Perei Zoltán, Nagy László Lázár, Várkonyi Károly. 

Stettner Béla grafikája (1981)

Feltehetjük a kérdést: ki mit gyűjt? Az ex libris mellett bélyeg, érem is lehet a gyűjtés tárgya, erről tanúskodnak a gyűjtőhobbi tabló sokrétű ex librisei, melyek nemegyszer a humoros ábrázolás példái. 

Balázsfy Rezső grafikája (1961)

Némely grafikák a gyűjtők foglalkozását állítják középpontba, a szakmák attribútumainak bemutatásával. Hálás és gazdag téma a fizikai munkát végzők ábrázolása egy tablón, a többin orvos, gyógyszerész, jogász, könyvtáros, iskolamester stb. látható, sokrétű motívumkinccsel.
Egyének mellett intézmények, például könyvtárak és múzeumok részére is készülnek ex librisek. Az egyik, könyvtárak ex libriseit tartalmazó tabló a legnagyobbak közé tartozó grafikusunk, Fery Antal alkotásaiból áll össze. De láthatunk a Margitszigeti Kisállatkert vagy a Debreceni Egyetem számára készült kisgrafikát is.

Fery Antal fametszete (1990)

A tárlat címében is szereplő könyv motívumát kiemelő tablókon – az ex libris eredetileg a könyvhöz kötődő szerepére is utalóan – többféle könyves ábrázolással találkozhatunk. A könyv társulhat az olvasás motívumával, állatábrázolással, külön tablókon láthatjuk a könyv és nyomdászat kapcsolódását, illetve a könyv és az egyes ex libris típusok összefüggését bemutató grafikákat. 

Gáborjáni Szabó Kálmán fametszete (1934) 

Megtalálható a könyv motívuma a nemzetközi ex libris élet egy kedvelt irodalmi hősét, Don Quijotét ábrázoló ex librisek némelyikén is – ahogy Nagy László Lázár irodalmi vonatkozású grafikái egy tablón ezt elénk tárják.
Láthatjuk tehát, hogy milyen gazdag mind témájában, mind technikájában az ex libris műfaja. Ezek a 20–21. századi grafikák igazán szemet gyönyörködtetőek. A témák megfogalmazása is sokszínű, lehet komoly, precíz, groteszk vagy éppen humoros. Ezért jó böngészgetni azokat. Végül pedig kívánom mindenkinek, hogy örömmel nézze a kiállított tablókat. El lehet gondolkodni azon, hogy bárki készíttethet személyre szóló kisgrafikát! Ezt is üzeni a kiállítás. Sőt, jó lenne, ha ez a „kézműves” hagyomány újraéledhetne napjaikban, ne csak kézműves csokoládét, süteményt, bort fogyasszunk, hanem kisgrafikát is!

KÖNYV – IRODALOM – EX LIBRIS, válogatás Vasné Dr. Tóth Kornélia könyvjegygyűjteményéből. A Buda Környéki Televízió (BKTV) YouTube-csatornája

Antalné Tari Zsuzsanna
(a Kisgrafika Barátok Köre ügyvezetője)

Esterházy Péter Kossuth- és József Attila-díjas magyar író Budapesten látta meg a napvilágot 1950. április 14-én. Nagyapja galántai gróf Esterházy Móric (1881–1960), édesapja galántai gróf Esterházy Mátyás Benedek (1919–1998), édesanyja rétszilasi Mányoki Irén Magdolna volt (1916–1980). A pesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1968-ban. Az ELTE Természettudományi Karán matematika szakon végzett 1974-ben. Négy évig alkalmazott matematikusként dolgozott a Kohó- és Gépipari Minisztérium Számítástechnikai Intézetében, majd első két könyvének sikere után (Fancsikó és Pinta, Budapest, Magvető, 1976; Pápai vizeken ne kalózkodj! Budapest, Magvető, 1977) 1978-tól szabadfoglalkozású író lett. Műveit több mint húsz nyelvre, így például angolra, spanyolra, szlovákra, románra is fordították, számos országban ismerik és sokra becsülik. A kritikusok már kezdettől fogva előszeretettel nevezték őt posztmodern írónak, noha ezt a minősítést számos alkalommal elutasította.

Esterházy Péter arcképe. Fotó: Stekovics Gáspár. A kép forrása: Wikimedia

Az Esterházy-életmű kritikatörténetéből leginkább azt láthatjuk, hogy az intertextualitás, a különböző korokból, kultúrákból, társadalmi körökből való személyek és írásművek érintkezésbe léptetése miatt nevezik őt posztmodernnek. Könnyen beláthatjuk ugyanakkor azt is, hogy ez a fajta intertextualitás már évszázadokkal a posztmodern kor előtt is létezett. Michel de Montaigne filozófus, a francia esszé megteremtője (1533–1592) 1580 és 1588 között megalkotott esszéiben több mint nyolcvan helyen idézi Plutarkhoszt, hogy a többi klasszikus és régi szerzőről már ne is beszéljünk. Pázmány Péter először 1613-ban megjelent Kalauzában az egyházatyák, Arisztotelész, Platón, Cicero, Seneca és a többi görög-római klasszikus szerző szövegeit lépten-nyomon idézi, nem egyszer a mai olvasó számára egészen szokatlan közvetlenséggel, családias hangnemben. Mint például ezen a helyen:

Az isteni fény kilép a Szentháromságból a teremtés kezdetén. Rézmetszet. In: Robert Fludd: Utriusque Cosmi... Historia. Tom. I., Oppenheim, 1617, Tractatus I. Lib. II. cap. III, 49. – Törzsgyűjtemény

Bevezetés a szépirodalomba. Termelési-regény. A szabadság nehéz mámora

Az Esterházy-szövegekben újra meg újra felbukkanó, fenti értelemben való intertextualitásnak a posztmodern kort jóval megelőző, régebbi hagyományokhoz való kötődését szemlélteti például az is, hogy a Bevezetés a szépirodalomba három kötetnyitó illusztrációja közül a középső, amely a bibliai teremtéstörténetből azt a mozzanatot ábrázolja, mikor az isteni fény a teremtés kezdetén kilép a Szentháromságból (Genes. 1. v. 3.), Robert Fludd (1574–1637) angol orvos, keresztény természetfilozófus Utriusque Cosmi... Historia című műve első kötetének az elejéről való (Tom. I. Tractatus I. Lib. II. cap. III, p. 49.). Mondanunk sem kell talán, hogy Fludd műveit is, a kora újkor értekező prózájára, az ún. traktátusokra jellemző módon egy igen magas fokú intertextualitás jellemzi. Esterházy első igazán átütő könyvsikere, az először 1979-ben megjelent Termelési-regény lapjain szintén különböző korok és kultúrák emberei kerülnek szokatlanul közeli kapcsolatba egymással: a névtelen vezérigazgató elvtárs, aki épp meghasonlik önmagával, Tomcsányi Imre, Gregory Peck elvtárs, Marilyn Monroe, Apponyi Albert gróf, a KISZ-titkár, a párttitkár, Frau Gitti és még sokan mások. A különböző nevek, korok és titulusok szövevénye itt főként a késő bolsevik rendszer visszásságainak, tudathasadásos állapotának ironikus ábrázolására való. Mint például ezen a helyen:

Esterházy Péter: Termelési-regény (kisssregény). Harmadik kiadás, Budapest, Magvető, 1992. – Törzsgyűjtemény

A posztmodern kor előtti hagyományokhoz való kötődést bizonyítja az is, hogy Esterházy szövegeiben a keresztény vallásos eszmei horizont igen gyakran jelen van. Dobos István szerint a Bevezetés a szépirodalomba több mint száz hosszabb-rövidebb vallásos szövegrészletet tartalmaz. Ezek a textusok nem állíthatók össze egy egészen következetes, szorosan összeillő tanépületté, ennek pedig leginkább az az oka, hogy a Bevezetés igen összetett, a szerző különböző műveiből összeállított szöveggyűjteménynek is nevezhető, és ezekben a szövegekben a vallásos tematika, vallási regiszter más-más szabályrendszereknek van alávetve. (Dobos István: A vallásos horizont Esterházy Péter regényeiben. In: Jankovics József – Monok István – Nyerges Judit (szerk.): A magyar művelődés és a kereszténység. A IV. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai. Róma–Nápoly, 1996, szeptember 9–14. III. kötet, Budapest–Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság–Scriptum Rt, 1998, 1608–1609.) Segít ezt a sajátos helyzetet felismerni és jobban megérteni Esterházy egy későbbi írása, a Godfreed Danneels belga bíboros A bocsánat című könyve kapcsán írt A megbocsátásról című eszmefuttatás. A megbocsátás az emberi erőfeszítés és az isteni kegyelem csodálatos együttese. Az ember dolgozzék magán, de hagyja azt is, hogy dolgozzék rajta az Isten. (Esterházy Péter: A megbocsátásról. In: Uő: A szabadság nehéz mámora. Válogatott esszék, cikkek 1996–2003, Budapest, Magvető, 2003, 433.) Más szóval: az érvényes bűnbocsánat előfeltétele az őszinte bűnbánat. Az őszinte bűnbánat pedig, noha ehhez is szükséges az isteni kegyelem, természete szerint mégis emberi gesztus. Ez pedig mai világunkból egyre inkább hiányzik. Hiányzik az alázat, hiányzik az, hogy erőt tudjunk venni magunkon. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a pár évtizede még egységes keresztény tanépület napjainkban szétesni látszik. Ha mi nem hiszünk, az Isten attól még hű marad, magát meg nem tagadhatja. (2 Tim, 2. v. 13.) Esterházy vallásos szövegei, így a Bevezetés a szépirodalomba ide vonatkozó részletei is erre a jelenségre utalnak, és legalábbis egy helyen, történik arra is utalás e könyv lapjain, hogy jó volna a korábban elhagyott útra visszatalálni. Igaz, szintén a szétesett, posztmodern világunkra jellemzően, egy felháborodott férfi ordítja magából kikelve:

Voltak írói, művészi allűrjei, mindemellett Esterházy Péter írói és emberi karakterét leginkább a csendesség, szerénység, befelé fordulás jellemezte. Sokan emlékszünk még magas termetére, gondolatteli, elmélyült tekintetére, ahogy a hétköznapokban utcán, metrón, aluljáróban lépkedve elvegyült a tömegben. Mivel nem kereste annyira mások társaságát, épp ezért nagyon sokra becsülte az igaz barátok társaságát, illetve beszélt arról is nem egyszer, mennyire fontos neki az írótársak jelenléte. Hitt az írói közösség inspiráló erejében, már az is erőt adott neki, ha tudott róla, hogy ez és ez a társa most éppen milyen művön dolgozik. Sokat beszélt és írt az írástudók felelősségéről. Szerette a kontextusok játékát, az iróniát, a különböző szövegek és metanyelvek összejátszását, de ezek az ő esetében nem a középpontról való megfeledkezést jelentették. A szabadság nehéz mámora kötet címe is erre a komoly felelősségre utal.

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

„Egy újabb nap az egyformák közül.” (Rényi Ádám: Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek)

KINCSESPOLC című ajánlónkban az Országos Idegennyelvű Könyvtár állományában található könyvekből válogatunk, és minden alkalommal más dokumentumról beszélgetünk.

Sorozatunk harmadik részében Rényi Ádám felnőttmeséit ajánlja Juhász István, az Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály olvasószolgálati könyvtárosa, akivel Madarász Tímea, a nemzeti könyvtár kommunikációs referense beszélgetett. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészültét.

📚 Rényi Ádám írói stílusa – Örkény István biztosan büszke lenne rá

📖 Egyedi felnőttmesék

🗄️ A szerző is válaszolt

📝 Rényi Ádám mint érettségi tétel

Márai Sándor születésének százhuszonötödik, József Attila születésének százhuszadik évfordulója alkalmából kettejük Babits Mihályhoz írt leveleit ajánljuk olvasásra két részben. Az első részben Márai Sándor a Kézirattárunkban őrzött Babits-hagyatékban található nyolc leveléből egyet mutattunk be. A második részben József Attila Babits Mihályhoz írt hat leveléből a negyedik levelet és keletkezési körülményeit járjuk körül.

Babits Mihály Rippl-Rónai József gellérthegyi otthonában a róla készülő pasztellképpel (Budapest, 1923, szeptember). Fotó: Török Sophie; az eredeti, sérült üvegnegatívról készített digitális kép részlete – Kézirattár: Fond III/2332/55. A kép forrása: Nyugat 100 honlap; József Attila társaságban (fotórészlet, másolat) – Kézirattár: Arcképgyűjtemény 1242. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

József Attila negyedik levelét 1933. június 17-én küldte Babits Mihálynak, amelyben a Baumgarten Irodalmi Alapítvány támogatását kéri Babitstól, az egyik kurátortól. Az alapítvány 300 pengő támogatást ítélt meg József Attilának.

A levélben szereplő „Nem takart seb kell, hanem festett vérzés” idézet Babits Arany Jánoshoz című szonettjéből:

A gyermekség és árvaság motívumának különböző változatai körül József Attila vonatkozó versei és Babits versének a 3–5. sora („s mint gyermek, hogyha idegenbe szidják / édesapjához panaszkodni tér meg: úgy hozzád én”) között szerteágazó szövegközi kapcsolódások létesülnek. Az 1933 tavaszán írt Elégia 59-60. sorában – „Anyjához tér így az a gyermek, / kit idegenben löknek, vernek”:

Az 1935 augusztusában keletkezett Mint gyermek... című vers címében és felütésében olvashatjuk a hasonlatot:

Az 1937. január elején írt Thomas Mann üdvözlése című költeményében szintén a felütésben találkozhatunk a „mint gyermek” hasonlattal:

József Attila: Thomas Mann üdvözlése. Autográf verskézirat – Kézirattár: Analekta 11.365. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Babits Mihály Balázsolás című, 1937 végén írt versében az „okos felnőtt”-ben feltétlenül bízó gyermek képe is eszünkbe juthat:

A „Nagyon sajnálom, hogy Öntől, akit megbántottam, pénzt kell kérnem.” mondat a három évvel korábban, 1930 januárjában A Toll című folyóiratban közzétett Az Istenek halnak, az ember él című Babits-kötet heves kritikájára vonatkozik. A kritika hatása, Babits megbántódása József Attilát haláláig nyomasztotta. Több alkalommal is értelmezte a történteket, elsősorban saját indulatainak indítékait. Bizonyos szempontból a fentebb idézett versek is beleillenek ezirányú törekvéseibe. Az 1933. júniusban írt Magad emésztő… című verse is a tisztázás szándékával íródott:

József Attila a Nyugat Kiadóvállalatához és Babits Mihályhoz írt további hat, továbbá József Jolán Babits Mihályhoz írt levelének eredetije megtekinthető a Copia Digitalizált Kéziratok szolgáltatásunkban:

• József Attila a Nyugat Kiadóhivatalához, 1932. március 14. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1932. október 6. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1932. október 12. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1933. január 28. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1933. március 2. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1935. augusztus 18. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Jolán Babits Mihályhoz, 1938. november 18. – Copia Digitalizált Kéziratok

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

Márai Sándor születésének százhuszonötödik, József Attila születésének százhuszadik évfordulója alkalmából kettejük Babits Mihályhoz írt leveleit ajánljuk olvasásra két részben. Márai Sándor nyolc levele, József Attila hét levele található meg a Kézirattárunkban őrzött Babits-hagyatékban. Az első részben Márai Sándor Babits Mihályhoz írt első levelét és keletkezési körülményeit mutatjuk be. A második részben József Attila Babits Mihályhoz írt hat leveléből a negyedik levelet és keletkezési körülményeit járjuk körül.

Tihanyi Lajos: Babits Mihály. In: Nyugat, 1918. 21–22. sz. – Elektronikus Periodika Archívum; Tihanyi Lajos: Márai Sándor portréja. Litográfia, 1924. A kép forrása: Wikipédia

Márai Sándor első levelét, egy képeslapot, 1921. július 20-án Heidelbergből küldte Babits Mihálynak:

Heidelberg látképe. In: György Aladár: A Föld és népei. Népszerű földrajzi és népismei kézikönyv. 4. kötet: Európa földrajzi és népismei leírása, Budapest, Franklin-Társulat, [1903], 181. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A Babits-levelezés idézett kritikai kiadása megadja a levélben szereplő Babits-idézet, a „drága heidelbergi dombok” forrását: Márai Sándor Babits Carmen Novum című, 1917-ben közölt verse egy részletét idézi, amely az 1920 karácsonya előtt megjelent a Nyugtalanság völgye című kötetben Egy filozófus halálára címmel szerepelt. Babits pacifista verse mottójában Emil Lask (1875–1915) neokantiánus filozófus, heidelbergi tanár emlékének ajánlja versét, aki a galíciai fronton esett el az I. világháború második évében:

A Babits-levelezés kritikai kiadásnak jegyzetapparátusa Márai levelének keletkezési körülményeit is megadja:

Márai Sándor Babits Mihályhoz írt további hét levelének eredetije megtekinthető a könyvtárunkban e céllal üzembe állított számítógépes terminálok képernyőjén a Copia Digitalizált Kéziratok szolgáltatásunkban:

Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1932. március 12.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1933. február 28.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1933. június 25.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1935. június 6.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1937. október 9.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1939. március 27.
Márai Sándor Babits Mihálynéhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1939. május 30.

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)