Napjainkban az online jelenlét szinte teljesen elengedhetetlen minden vállalkozás számára, és erre a járványhelyzet különösen ráerősített. A leideni Brill Kiadó erre a virtuális képviseletre és az ehhez tartozó folyamatokra helyezte a hangsúlyt egyórás webináriumán, melynek során bemutatta a legfontosabb online termékeit. Az előadást a #HumanitiesMatter (a bölcsészettudományok számítanak) gondolat fémjelezte. Ezzel azt szándékozták kifejezni, hogy a természettudományok mellett a bölcsészettudományoknak is van létjogosultsága, és a Kiadó éppen ezeknek a humán tudományoknak a széles körét képviseli.

A Brill Kiadó bemutatása

A Bostonban, Paderbornban, Szingapúrban és Pekingben is megtalálható holland Brill Kiadó központi irodája Leidenben van. Ez a széles körű jelenlét remekül tükrözi a Kiadó nemzetközi fókuszát. Az általuk megjelentetett évi közel 1500 könyv és 330 folyóirat javarészt bölcsészet- és társadalomtudományi – művészettörténeti, vallási, történelmi, filozófiai – területekkel foglalkozik.

A Brill Kiadó rengeteg – elsősorban humán tudományokkal foglalkozó – kiadvánnyal képviselteti magát a nemzetközi piacon

A termékek rövid bemutatása 

A szélesebb kutatórétegnek szánt könyveken és folyóiratokon kívül nagy hangsúlyt kapnak a bibliográfiák, segédkönyvek, forráskiadások, szótárak és adatbázisok is. A Brill már nagyon régóta publikál az online térben. Ez nevezhető a fő profiljának, és folyamatosan azon dolgozik, hogy a megjelentetett anyagokat a leginkább felhasználóbarát módon tegye elérhetővé az előfizetőknek és az előfizetéssel nem rendelkező felhasználóknak.

Platformok működése, keresési funkciók stb.

A cég jelenleg azon dolgozik, hogy termékei közül azok, amelyek eddig külön platformon léteztek (brillonline.com), a továbbiakban a könyvek és folyóiratok mellett a brill.com-on legyenek elérhetők. A humán tudományok fontosságának jegyében folyóirataikat olyan adatbázisokba is beemelik, mint például a Scopus vagy a Web of Science, amelyek elsősorban természettudományos anyagok gyűjtőhelyei. Ezen felül, bár a tapasztalataik azt mutatják, hogy sok érdeklődő keres rögtön a főoldalon, jelenleg vitathatatlan, hogy a Google a legelterjedtebb kereső. Ezért minden tartalmuk a Google által is indexelt, azaz a keresett kulcsszóval kapcsolatban a Brillen közölt tartalom az első találatok között szerepel.

A Brill anyagai a Google rendszerén keresztül is gyorsan elérhetők

A vezető termékek áttekintése

Jacoby Online

A Jacoby név Felix Jacobyra és a Die Fragmente der Griechischen Historiker című munkájára (FGrHist, vagy FGrH) utal, amely olyan ókori görög történelmi szövegek gyűjteménye, amelyek elvesztek, és csak más forrásokban találhatók meg töredékes formában (idézetek, kivonatok és összefoglalók). Ezeknek a töredékeknek a nagy részét egy adott szerzőnek és/vagy műnek tulajdonítják a forrásszövegben, de némelyek névtelenek maradnak, és csak témájuk szerint kategorizálhatók. Következésképpen a Jacoby Online legtöbb bejegyzése egy szerzőre összpontosít, de egyes bejegyzések névtelen töredékeket tartalmaznak adott korszakokról vagy régiókról, vagy akár egyetlen töredékes szöveget egy papiruszból vagy kéziratból. A mű három kötetből áll, amelyek német nyelven jelentek meg 1923 és 1958 között. A Brill munkatársai jelenleg azon dolgoznak, hogy a Jacoby által tervezett, de be nem fejezett negyedik és ötödik kötetet kiadják és emellett mindezt angolul is publikálják Brill’s New Jacoby címen. A könyvekben kulcsszavak alapján kereshetünk, de az ókori szerzők nevük alapján és a Jacoby által hozzárendelt számok alapján is fellelhetők. Összetett keresés és különböző szűrők is rendelkezésre állnak, hogy a legrelevánsabb találatokkal segítsék a kutatókat.

A Jacoby Online bejegyzései ókori görög történelmi szövegekre fókuszálnak

Religion Past and Present Online & Religion in Geshichte und Gegenwart Online

A Religion Past and Present (RPP) (A vallás múltja és jelene) egy teológiai és vallási enciklopédia, a Geschichte und Gegenwart (RGG) negyedik kiadásának teljes, frissített angol nyelvű fordítása. A terület kutatásainak legújabb eredményeit, a vallással kapcsolatos témák széles körét öleli fel. Erre a forrásközleményre, amely most angol és német nyelven is elérhető, kutatók generációi hivatkoznak vallási, teológiai és a Bibliával kapcsolatos tanulmányaikban. A Religion Past and Present vitathatatlanul az alapvető szakirodalmak kis csoportjába tartozik. Közel 4000 szerző több mint 15 ezer bejegyzése olvasható benne. A 14 kötet pdf-formátumban található meg az oldalon, de online is kereshető kulcsszavak segítségével.

Brill Encyclopedia of Early Christianity Online

A kezdetektől az i. sz. 600-ig tartó periódust felölelő és tárgyaló mű, a Brill Korai Kereszténység Online enciklopédiája történelmi szempontból vizsgálja a korai kereszténységet és az ikonográfiai, a mártirológiai, az egyházi és a krisztológiai hagyományokat, valamint kultikus jelenségeket, például a szentek tiszteletét dolgozza fel. A tervek alapján a végleges mű 1300 tételt fog tartalmazni, ebből jelenleg 620 elérhető. A megszokottól eltérően először az online platformon publikálják ezeket, majd az összes tétel elkészültével a teljes mű hat kötetből álló sorozatban jelenik meg nyomtatásban. Kulcsszavak segítségével kereshető.

A Brill Encyclopedia of Early Christianity Online történeti szempontból foglalkozik a korai kereszténységgel

Book History Online

A Book History Online (BHO) egy folyamatosan frissített nemzetközi bibliográfia, ami könyv- és könyvtártörténeti témákkal foglalkozik. Széles körű áttekintést nyújt az e témákkal foglalkozó tudományos publikációkról. Többek között a nyomtatott könyv történetével, művészetével, díszítésével, technikáival, gazdasági, társadalmi és kulturális környezetével, valamint előállításával, terjesztésével, megőrzésével és ismertetésével foglalkozó monográfiákról, cikkekről számol be. Ezen felül a BHO olyan témákat is érint, mint a papírgyártás, könyvkötés, könyvillusztráció, betűtípusok, betűkészlet, bibliofília, könyvgyűjtés és könyvtárak. OpenURL elven működik. Kereshető többek között cím, név, nyelv és kulcsszó alapján, a bejegyzések pedig téma, ország és korszak alapján rendezettek. Ehhez az adatbázishoz az OSZK hozzáférést biztosít a felhasználói számára.

A Book History Online folyamatosan frissülő könyv- és könyvtártörténeti online bibliográfia

Arkyves – online művelődéstörténeti hivatkozási adatbázis

Az Arkyves egyszerre kép- és szövegadatbázis, valamint segédeszköz mindazoknak, akik képeket szeretnének tanulmányozni és ezekről publikációkat tennének közzé. Az iconclass-rendszer segítségével vizuális és írott tartalmak válnak elérhetővé. Ennek a rendszernek a használata lehetővé teszi egy adott témán belül különböző forrásokból származó képek és szövegek keresését és visszakeresését. Az Arkyves használatával jelenleg csaknem 900 000 képhez, szöveghez stb. férhetünk hozzá számos ország könyvtárai és múzeumai közreműködésével, például az amszterdami Rijksmuseum, a holland művészettörténeti intézet (RKD), a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek és a milánói, az utrechti és a glasgow-i egyetemi könyvtárak gyűjteményéből. Az Arkyves egyszerre kutatási eszköz művészettörténészek és könyvtörténészek számára, valamint a képek leírásának megkönnyítésére szolgáló eszköz. A modern webalkalmazásban kilenc különböző nyelven kereshetünk kulcsszavakra, a találatok megjelenése után pedig megtekinthetjük az adott képet a saját őrzőintézményének a weboldalán.

Az Arkyves oldalán közel 900 000 képhez és szöveghez férhetünk hozzá

Hutai Zsófia (Kutatásszervezési Osztály)

Magyarország legkorábbi, megbízhatóan pontos térképe 1804 és 1808 között jelent meg Mappa Generalis Regni Hungariae (A Magyar Királyság általános térképe) címmel, Lipszky János neve alatt. Ez az első georeferálható Magyarországot ábrázoló térkép, azaz olyan térkép, melynek jelölt pontjai megfeleltethetők a műholdkép alapján készült térkép pontjainak.
A kilenc (mellékletekkel együtt tizenkét) szelvényből álló mű rendkívül részletes és pontos a korabeli térképekhez viszonyítva. Megjelenése előtt a Müller Ignác által 1769-ben befejezett térkép (Mappa Geographica novissima Regni Hungariae) volt használatban, amely igényes kivitelezése ellenére meglehetősen pontatlan volt, mivel nem csillagászati helymeghatározás alapján készült.
Bár az élet szinte minden területén egyre égetőbb szükség volt egy pontos országtértérképre, hosszú ideig csak vágyálom maradt.

Frigyesi Gábor: Lipszky János (1942, olaj, vászon) – Térképtári olvasóterem

A huszártisztként tevékenykedő Lipszky János, akinek erőfeszítései nyomán a hőn óhajtott térkép megvalósulhatott, a felvidéki Szedlicsnán (később Vágszállás) született 1766. április 10-én, cseh származású, evangélikus kisnemesi családban. Szülei neves felvidéki iskolákban taníttatták, először a losonci református iskolában, majd a trencséni piarista gimnáziumban, végül a pozsonyi evangélikus iskolában (a későbbi Líceumban). Lipszky már a trencséni tanulmányai alatt megismerkedhetett a térképek használatával, mivel a gyakorlati tárgyak a piarista oktatás részét képezték. A pozsonyi evangélikus iskolában kiegészítő tárgyként többek között gyakorlati mértant is oktattak, ennek keretében pedig földméréstani alapfogalmakat is.
Lipszky a pozsonyi iskolaigazgató javaslatára lépett katonai pályára, és bár felsőfokú tanulmányokat nem végzett, képességei és kiváló szervezőkészsége révén kivívta felettesei elismerését, akik foggal-körömmel ragaszkodtak a térképészi feladatokat is ellátó tisztjükhöz. Katonai pályája során öt huszárezredben szolgált és részt vett az ország első katonai, majd telekzeti felmérésének munkálataiban.
1795 körül, Pestre történő áthelyezését követően kezdett el mélyrehatóbban foglalkozni egy részletes országtérkép kiadásának gondolatával. A város szellemi légköre kétségtelenül serkentően hatott a fiatal huszártiszt terveire. Ezek megvalósítását saját tőkéből kezdte el, ez azonban kevésnek bizonyult a nagyívű vállalkozáshoz, ezért egykori feletteséhez, Festetics György grófhoz fordult.
Kettejüket nem csupán a felvilágosodás eszméi iránti lelkesedés fűzte össze, hanem a Graeven-huszárezredben eltöltött évek során szerzett bajtársi tapasztalatok is. Egy érintett visszaemlékezése szerint Lipszky János is csatlakozott Festetics György 1790-ben benyújtott folyamodványának aláíróihoz, melyben többek között a magyar vezényleti nyelv bevezetését kérték (az ügy végül haditörvényszéki vizsgálattal zárult).
Festetics György nem csupán anyagilag támogatta Lipszky vállalkozását, de térképtárát is rendelkezésére bocsátotta és beajánlotta sógorához, gróf Széchényi Ferenchez, így a tervbe vett országtérkép két jelentős főúri gyűjteményben őrzött térképeket felhasználásával készülhetett. Festetics György egyébként a Görög Demeter által kiadott Magyar Átlást is támogatta, melynek térképeit Görög Demeter készségesen átadta Lipszkynek tanulmányozásra.
A főúri támogatás nyomán a nádor is felkarolta a térkép készítésének folyamatát és Lipszky kérelmét a csillagászati mérések lebonyolítására vonatkozóan 1798-ban felterjesztette a Magyar Kancelláriához. A pénzügyi és intézményi támogatásról az uralkodói jóváhagyás nyomán a Helytartótanács intézkedett. Az intézkedésekről szóló jelentés kitér arra, hogy a Helytartótanács már 1794-ben „előterjesztette és óhajtotta, hogy végre-valahára a nemzet hasznára és becsületére a Magyar Királyság valóban földrajzi általános térképe a helyek csillagászatilag korábban meghatározott hosszúságának és szélességének és a sarkmagasság megismerésével készüljön el.”
A csillagászati helymeghatározást Bogdanich Imre Dániel, a budai királyi csillagvizsgáló csillagásza végezte az ország különböző településein (először Fiume, Károlyváros, Pétervárad, Zimony, Szeged, Déda, Szatmár, Máramarossziget, Tokaj, Kassa útvonalon).
Zach János Xavér (Franz Xaver von Zach) magyar származású német csillagász, aki Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendett tudós körökben, Schedius Lajos (Johann Ludwig Schedius) révén rendszeresen beszámolt az általa szerkesztett Allgemeine Geographischen Ephemeriden és a Monatliche Correspondenz című, Gothában megjelenő lapokban a térkép előmunkálatairól és a csillagászati mérések menetéről. Az utóbbi lap olvasóit Schedius, aki a pesti egyetem esztétika tanáraként tevékenykedett, arról is tudósította, hogy a mérésekhez gróf Széchényi Ferenc költségén szereztek be szeksztánst a pesti egyetem javára.
Az éjszakai megfigyelések során tüdőgyulladásban megbetegedett Bogdanich Imre 1802 januárjában elhunyt, még mielőtt számításait befejezhette volna, így ezeket végül Lipszky végezte el (amint erről a Schedius Lajos szerkesztésében Pesten megjelenő Zeitschrift von und für Ungern című folyóirat beszámolt).
Bár a katonai térképek a korban titkosnak minősültek, az Udvari Haditanács engedélyezte a károlyvárosi, varasdi, szlavóniai és bánáti katonai parancsnokságoknál őrzött térképek felhasználását az országtérkép szerkesztéséhez. Ez egyrészt az ügy közérdekűségének volt köszönhető, másrészt annak, hogy az engedélykérő a tisztikar tagjaként adott esetben könnyen felelősségre vonható lett volna.

A Magyar Királyság általános térképének első szelvénye, 1804, rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 7.407

A hitelesség érdekében az elkészült térképvázlatokat a vármegyék mérnökei ellenőrizték és pontosították.
A művészi igénnyel kivitelezett térképet Prixner Gottfried (Johann Gottfried Prixner) és Karacs Ferenc metszette. Címfeliratát allegorikus jelenet díszíti, alsó középszelvényét pedig földmérést megjelenítő életképek. A rézmetszetű térképmű kilenc szelvényén a térkép, további három szelvényén pedig közigazgatási adatokat feltüntető táblázat látható.
A különböző helynévváltozatokat tartalmazó részletes névtárat Schedius Lajos állította össze vármegyei segítséggel és 1808-ban Repertorium locorum objectorumque (…) címmel adták ki.
Az áttekintőtérképnek szánt Tabula Generalis Regni Hungariae 1810-ben jelent meg Festetich Györgynek szóló ajánlással.

A Magyar Királyság általános térképe, 1810, rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 7.40

Lipszky Jánost érdemei elismeréseként I. Ferenc 1809-ben ezredesi rangra emelte. Pár év múlva, pályája csúcsán, meggyengült egészségére hivatkozva nyugállományba vonult, élete hátralevő részét birtokain töltötte.
1826-ban hunyt el, agglegényként. Szedlicsnai kertjében temették el, óhaja szerint „földön túli életében” is magányos kívánt maradni.

NyA (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Csengey Dénes Szekszárdon született 1953. január 24-én és Budapesten hunyt el 1991. április 8-án, sorsszerűen, éppen a névnapján. A 38 éves korában váratlanul meghalt író, költő, politikus, a rendszerváltozás egyik emblematikus alakja volt.
1972-ben végezte el a budapesti hajózási szakközépiskolát. Már fiatal korában író szeretett volna lenni, de úgy vélte, ezt a mesterséget nem tanítják sehol, még egyetemen sem, majd az életben fogja megtanulni. Volt autószerelő, rakodó, biztosítási ügynök, segédmunkás, képesítés nélküli tanító, üzemi népművelő. Végül egy barátságon múlt egyetemi jelentkezése 1977-ben. 1983-ban végzett a Debreceni Egyetem magyar–történelem szakán. 1978-tól publikált, 1983-tól szabadfoglalkozású író. Az 1982-ben újjászervezett Fiatal Írók József Attila Körének elnökségi tagja, majd titkára lett. Tisztsége miatt számos konferencián, irodalompolitikai vitán vett részt, ahol megingathatatlan, határozott véleményével széles körben hamar ismertté vált.
1985-ben részt vett a Kádár-rendszer rendkívül vegyes összetételű politikai ellenzékének monori találkozóján, majd 1987 őszén a lakiteleki találkozó után a Magyar Demokrata Fórum alapítói között találjuk. 1988 és 1991 között a Hitel folyóirat szerkesztőségének munkatársa.
A nyolcvanas évek végén a brit Channel Four A másik Európa (The Other Europe) címmel hatrészes sorozatot készített a közép-kelet-európai országokról. Két éven keresztül, 1987 és 1988 között forgattak öt országban mintegy száz résztvevővel, beszélgettek a hatalom és az ellenzék képviselőivel, a kulturális élet jeles szereplőivel és hétköznapi emberekkel egyaránt. Egy nemzetközi projekt keretében a több mint harmincéves eredeti, vágatlan interjúk 2022-re elérhetővé válnak kutatók, érdeklődők számára. A Magyarországon készült mozgóképes anyagokat könyvtárunk dolgozza fel. E munka során bukkantunk rá egy Csengey Dénessel 1987. október 10-én készült rövid felvételre.

Interjú Csengey Dénessel 1987. október 10-én. A másik Európa (The Other Europe). A brit Channel Four hatrészes sorozata a közép-kelet-európai országokról. Részlet. – Történeti Fénykép- és Videótár

1989-től haláláig az MDF elnökségének tagja volt, 1989-ben pártját képviselte az Ellenzéki Kerekasztal ülésein. 1990-ben az MDF országos listájáról került az Országgyűlésbe, ahol a kulturális bizottságban tevékenykedett. 1990 végén az átmenetileg országos mozgalommá vált, humanitárius és kulturális célokat kitűző Nemzeti Alapítvány kezdeményezője és szervezője volt.
1989. március 15-én részt vett a hatalommal szembeni százezres nagygyűlés szervezésében, és a Magyar Televízió székháza előtt nagy hatású szónoklatot tartott a szabad sajtó mellett.
Az Országos Széchényi Könyvtár őrzi a BBC magyar adásainak fennmaradt hanganyagait, melyek között megtaláltuk a rádió magyarországi tudósítójának, Whittall Klárának az 1989. március 15-diki ünnepi menetben készült rövid interjúját Csengey Dénessel.

Whittall Klára az 1989. március 15-diki ünnepi menetben készített rövid interjúja Csengey Dénessel. A BBC magyar adása. 1989. március 15. – Történeti Fénykép- és Videótár

Csengey Dénes a nyolcvanas években három könyvet publikált: Gyertyafénykeringő (elbeszéléskötet, majd hangjáték, 1987), A kétségbeesés méltósága (tanulmány, 1988), Találkozások az angyallal (regény, 1989). Legismertebb színpadi műve A cella, amit Jancsó Miklós és Hernádi Gyula segítségével sikerült bemutatni 1983-ban Kecskeméten. 1990-ben jelent meg az esszéket és beszédeket tartalmazó Mezítlábas szabadság című kötete.
Sokan Cseh Tamás szerzőtársaként ismerik, az 1988-ban kiadott Mélyrepülés című album szövegét Csengey Dénes írta.

Csengey Dénes – Cseh Tamás: Anna. A szerzőpáros Mélyrepülés című előadásának egyik koncertfelvétele 1986-1987 körül.  Részlet. Előadó: Cseh Tamás. A Cseh Tamás Archívum engedélyével. – Történeti Fénykép- és Videótár

Csengey Dénes az orvosi jelentés szerint szívmegállásban hunyt el 1991. április 8-án Budapesten, 38 évesen. A minden előjel nélküli, korai és titokzatos halála hamar találgatások, összeesküvés-elméletek tárgya lett.
1998-tól évente adják át a Csengey Dénes szellemiségét és szociális érzékenységét őrző és megvalósító Kárpát-medencei alkotóknak a Csengey Dénes-díjat.

Szöveg: Major László; hang- és képanyagszerkesztés: Hanák Luca, Lukács Bea
(Történeti Fénykép- és Videótár)

175 éve ezen a napon hunyt el Vásárhelyi Pál, a reformkor kiváló mérnöke, akinek neve összeforrt két legnagyobb folyamunkkal, a Duna térképezésével és a Tisza szabályozásával. Életével számos monográfia, tanulmány és cikk foglalkozik, teljes életművét nem célunk és szándékunk bemutatni, így csak egy rövid összefoglalót adunk tanulmányairól és tevékenységéről.

Vásárhelyi Pál arcképe. Arckép 861 – Kézirattár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

1795-ben született Szepesolasziban, elemi iskolába is ide járt, majd Miskolcon folytatta tanulmányait. Érdekesség, hogy az eperjesi líceum filozófia szakán döntötte el, hogy a mérnöki hivatást választja majd. Két éves Borsod vármegyei gyakorlat után így került ösztöndíjjal a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetébe, ahol 1816-ban végzett.
Élete során mindvégig vízépítő mérnökként dolgozott: 1819-től a Körösök felmérésén, Huszár Mátyás (1778–1843) mellett, majd 1826-tól az úgynevezett Duna-mappációt végző mérnökcsapat oszlopos tagjává vált. Idővel a felmérés egyik vezetője lett, 1831-ben a Tisza szegedi szakaszának rendezésével bízták meg, majd 1834-től energiáit ismét az Al-Duna (újra)térképezésére összpontosította.
Fontos megjegyeznünk, hogy természetesen nem egyedül végezte ezt a hatalmas munkát, de a köztudatban gyakorlatilag csak az ő neve maradt fenn. Mindez semmit sem von le mérnöki teljesítményéből, de kissé egyoldalú képet ad a folyószabályozásokban betöltött szerepéről. Ezt nehezményezték egy 1970-es tanulmányban is:

Az 1837-es és az 1838-as év hozta el számára a szakmai elismerést. Több éves várakozás után először hajózási mérnökké nevezték ki, majd a Magyar Tudományos Akadémia is rendes tagjai közé választotta. Pályája csúcsát 1841-ben érte el, amikor hajózási felügyelővé nevezték ki, és helyettes igazgatóként az ország területén folyó mindennemű vízi munka közvetlen felügyelője lett. Érdemes megemlíteni, hogy az 1840-es évek elején, részben Széchenyi István ráhatására teljesen megváltozott a folyószabályozások alapelve is: míg korábban a hajózás, a vízi kereskedelem elősegítése volt az elsődleges szempont, ezután a termőföldek lecsapolása, „elnyerése” a természettől lett a legfontosabb feladat.
1843-ban Vásárhelyi Pál a Duna és mellékfolyóinak tengerszint feletti meghatározását dolgozta ki az Adriai-tenger szintjét véve alapul, amivel évtizedekre meghatározta a szintezést. Utolsó hónapjairól és napjáról álljon itt egy – a korszellemnek megfelelően kicsit pátoszos – idézet Gonda Bélától (1851–1933):

A Tisza-szabályozást ezután egy olasz mérnök, Pietro Paleocapa (1788–1869) vette át, aki több ponton módosította az eredeti terveket. Az érdemi munkát aztán megakasztották a történelmi események, így az 1848–1849-es szabadságharc, majd az azt követő Bach-korszak. A soron következő évtizedekben újraindult a szabályozás, de hol az időjárás, hol az össze nem hangolt munkálatok akadályozták a terv megvalósulását.
Az érdeklődők számára számos forrás áll rendelkezésre Vásárhelyi Pálról. Említést érdemel 1827-ből egy, a felméréseknél használt háromszögelésről szóló műve német és latin nyelven: Auflösung einiger wichtigen Aufgaben als Beitrag zum geometrischen Trianguliren; Introductio in praxim triangulationis.

Jelen bejegyzésben két, kevésbé ismert térképre szeretnénk felhívni a figyelmet.
Az első mű Karacs Ferenc 1813-ban megjelent Magyarország-térképének új kiadása, amelynél törölték az eredeti kiadáson lévő évszámot, de számmal jelölték azt a 101 kanyarulatot a Tiszán, amelyeket Vásárhelyi Pál átvágásra javasolt. A megjelenés éve bizonytalan, csak a tartalom alapján tudjuk behatárolni 1846–1847-re, a kiadó pedig feltehetően a Müller testvérek voltak. A mintegy 62x97,5 cm méretű térkép látszólag nagy, de a teljes történelmi Magyarországot ábrázolja, így a sok kis kanyart még kisebb számok jelzik, amit ráadásul utólag metszettek a lemezre, így elég nehezen olvashatóak.

Magyar Országnak és a' hozzá kaptsoltatott… Részletek: A 6–12, 52–58, 88–89 és a 97–101 számú átvágás – Térképtár, TR 2.696

A kiváló rézmetsző, Karacs Ferenc életéről és munkásságáról szintén olvashatnak a nemzeti könyvtár blogján.
A másik térkép a már említett olasz mérnök, Pietro Paleocapa Vélemény a Tiszavölgy rendezésérül című művének mellékleteként jelent meg. (A mű német és olasz nyelven is megjelent.) A három, közel azonos méretű szelvényen – amint azt a mű címe is mutatja (A Tisza átnézeti térképe eredetétül a Dunáig) – a Tisza folyót követhetjük nyomon forrásától a torkolatáig. Itt is számokkal jelölték a Vásárhelyi Pál javasolta átvágásokat és ezek mellett bemutatták az új terveket is.

A Tisza átnézeti térképe eredetétül a Dunáig. részlet A Tisza forrásvidéke, a Vásárhelyi-féle 53-58. és 89. átvágás és a torkolatvidék képei. Jól látható a különbség Vásárhelyi és Paleocapa javaslatai között. – Térképtár, TR 8.393

Samu Botond Gergő (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat ötvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Béres Bélát és gyűjteményét mutatja be.

Béres Béla (1912–1997) tokaji esperes-plébános, borász, Tokaj város díszpolgára (1988).
1912-ben született Sátoraljaújhelyen, az ottani piarista gimnáziumban érettségizett. Szegeden végzett papi szemináriumban, itt szentelték pappá 1936-ban. Ezt követően Bodrogkeresztúron (1934), majd Tállyán (1936) lett káplán. 1937-től plébános volt Taktaharkányban, majd 1953-től az 1980-as évek elejéig, nyugdíjazásáig szolgált Tokajban. Sokat tett a tokaji római katolikus templom felújítása, gyarapodása érdekében.
Céljaként tűzte ki a kallódó egyházművészeti, liturgiai, használaton kívüli tárgyak megmentését, összegyűjtését. Több évtizeden át gyarapodó nagy barokk egyházművészeti gyűjteményt hozott létre, benne ikonokkal, iparművészeti jellegű liturgikus tárgyakkal, festményekkel, korpuszokkal, szobrokkal, régi könyvekkel. Gyűjteményét 1982-ben átadta a miskolci Herman Ottó Múzeum részére azzal a feltétellel, hogy az anyag a Tokaji Múzeumban marad. Itt a kollekcióból állandó kiállítást állítottak össze, a történeti gyűjtemény részeként. A látványos és nagyon értékes anyagot így mutatja be a Tokaji Múzeum kiállításvezetője:

A Tokaji Múzeum egyháztörténeti gyűjteménye. Fotó. A kép forrása: Utazzitthon.hu

Az egyházművészeti anyagról 1990-ben külön katalógus is készült, Bencsik János szerkesztésében. Ennek egy tétele a Szoptató Istenszülőt ábrázoló ikon, mely feltételezhetően a tokaji görög kolónia tagjaitól került a nyíregyházi egyházközséghez, onnan Béres Béla gyűjteményébe, majd a múzeumba. A katalógusban a következő adatokkal szerepel (a Galaktotrophusza jelentése ’tejjel tápláló, szoptató’).

A Szoptató Istenszülőt ábrázoló ikon a Tokaji Múzeum gyűjteményében. In. Tokaji Múzeum, Miskolc, kiad. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2008 (Herman Ottó Múzeum kiállításvezetői, 19.), 4. – Törzsgyűjtemény

Az ikon leírásában ezt olvashatjuk:

Béres Béla jó kapcsolatokat épített ki a Tokaji Művésztelep alkotóival, az egyházi mellett világi alkotásokat is gyűjtött. Ezek közé tartoznak részben az ex librisek, melyekből Béres nevére szólóan Andruskó Károly és Fery Antal grafikusok is készítettek lapokat. Fery Antal több fametszetű grafikája egyházi vonatkozású, kereszttel, kígyóval (1967-ből), illetve a Tokaji Madonna ikonábrázolásával (1977). Utóbbi Madonna-képet Béres Béla mellett Valentiny Géza (1927–2011) – pápai prelátus, egykori nyugat-németországi, ausztriai magyar főlelkész – nevére szóló ex librisen is megörökítette.

Fery Antal fametszete. Jelzet: Exl.B/440 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Több könyvjegyen a tokaji hegyoldal látható templommal, házakkal, szőlőültetvényekkel.

Andruskó Károly grafikája. Jelzet: Exl.B/437 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A tokaji történelmi borvidék a világ első zárt borvidéke. A térséget az UNESCO Világörökség Bizottsága mint kultúrtájat 2002-ben vette fel a világörökségi listára „Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj” néven. A borvidék jelképe és egyik központja Tokaj városa. A szőlőültetvények 70%-a hárslevelű, a többi pedig sárgamuskotály, furmint, zéta, kövérszőlő stb. A térségben az elmúlt századok során fokozatosan vonták művelés alá a hegyoldalakat és az alja, sík vidékeket is. Béres Béla az Aranyosi dűlőben lévő kis egyházi birtokon szőlészkedett és borászkodott. A térségben nagy hagyománnyal bíró szőlészeti-borászati életbe bekapcsolódva Béres pincéje is jól ismert lett borairól, 1957-es évjáratú aszúja 9 érmet nyert. Az aszú egyedülálló, csakis Tokaj-Hegyaljára jellemző, világhírű borfajta, illetve bortermelési technológia, melyet 2013-tól hungarikummá nyilvánítottak.

Tokaji aszú. Borcímke Solti László pécsi szőlész-borász üzemmérnök gyűjteményéből

Sajátos hangulatot nyújt a borospincék világa. Igaza volt Mikszáthnak, amikor azt mondta: „A föld alatti világ arra való, hogy elfeledtesse a föld felettit.” A borvidék riolittufába vájt pincerendszerének jellegzetes sajátossága a pincék falát vastagon borító nemes pincepenész, mely a világon csak itt, és a rajnai borpincékben fordul elő. Ez a gomba a tokaji borok minőségének biztosításában fontos szerepet játszik, a tevékenysége révén alakul ki az aszúbor sajátos, friss kenyérre emlékeztető íze, illata, zamata, sötét aranysárga színe. A tokaji pincéket idézi Andruskó Károly alkotása.

Andruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.B/439 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Béres által „lelkipásztori lírikának” nevezett, saját szerzésű Visszaemlékezések. Tokaj 1953–1983 című könyve 1989-ben jelent meg. Ebben is szerepel kedves idézete, mellyel az utókor számára is üzen: „Mindenki annyit ér, amennyit cselekszik!” Az 1988-ban Tokaj díszpolgárává választott Béres Béla életműve 2015-ben joggal került be a Tokaji Települési Értéktárba mint a város és hazánk meghatározó kulturális öröksége.

Irodalom:

• Béres Béla. In. Magyar Katolikus Lexikon (online kiadás)
• Béres Béla címzetes kanonok életműve, a Béres-gyűjtemény (Tokaji Múzeum), Béres Béla életműve, Hungarikumok Gyűjteménye – Magyar Értéktár
  
• Béres Béla gyűjteménye (katalógus), szerk.: Bencsik János, Miskolc, Zempléni Múzeumok Baráti Köre, 1990.
• Hársvölgyi Virág: A tokaji Béres Béla-gyűjtemény Galaktotrophousa ikonja és köre. In. A Herman Ottó Múzeum évkönyve XLVI., Miskolci Herman Ottó Múzeum, 2007, 419–432.
• Tokaji Múzeum: Gyűjteményeink. In. A Tokaji Múzeum honlapja
• Tokaji Múzeum, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2008 (Herman Ottó Múzeum kiállításvezetői 19.), 2–5.
• Várhelyi Gyula: Béres Béláról, Tokaj legendás munkáspapjáról … megemlékezés születésének 100. évfordulójáról, Tokaji Hírek, XXI. évf. 4. sz., 2012. ápr. 25., 16–18.
• Vasné Tóth Kornélia: Béres Béla (1912–1997). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 31.
• Vasné Tóth Kornélia: A bor ünnepe kisgrafikákon. Solti László ex libris és borcímke gyűjteményéről, Kisgrafika, 58. évf., 2019/2. sz., 6–7.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész 

Perczel Zita. Fotó: Angelo. [Funk Pál] repr. Dobos I. Szolnok – Színháztörténeti és Zeneműtár. KC IX. 4.

Negyedszázada, 1996. április 4-ének reggelén hunyt el Perczel Zita színésznő. Sírja a Farkasréti temető művészparcellájában van. Az 1918. április 26-án született, külföldön szerencsét próbáló magyar díva sorsa részben Hajmássy Ilonához (Ilona Massey), a hollywoodi filmcsillaghoz hasonlítható.

Hettyey Aranka mint Phylaminte és Perczel Zita mint Armande Molière Tudós nők című színdarabjában. Nemzeti Színház, 1934. december 14. Wellesz Fotószalon – Színháztörténeti és Zeneműtár. KB 5816/1

Perczel Zita még húszéves sem volt, s már sikeres színésznőnek mondhatta magát. Pályája a Nemzeti Színházban indult, ahova jórészt tanára, támogatója, felfedezője, Hettyey Aranka jóvoltából került. Ezt követően 1935–37-ig a Vígszínház tagja lett. Számos magyar filmben játszott, melyek közül leghíresebb a Gaál Béla rendezte Meseautó (1934) volt. Ebben Kovács Vera szerepében aratott sikert.

Perczel Zita lovon. 1936 körül. Fotó: Kraszna Andor – Színháztörténeti és Zeneműtár. 2157/1961.

Kissé furcsa előzmények után, anyai óvásból, egy kapcsolatból megszabadulni, hogy egy másiké legyen, akitől hamarosan a halál választja el, szerelemből, kalandvágyból, ki tudja, ki érti más életét pontosan, de egy biztos, 1937 végén Párizsba indul. Végleg. Az indulás kissé bizonytalan okait, részleteit a könyv alakban csak halála után megjelent önéletrajzi visszaemlékezésében maga is megörökítette.
Húszéves, s már Párizsban van, azután világ körüli turnéra indul, Amerika, de csak Hollywood mellett, majd sok-sok viharos, küzdelmes év után ismét Párizs, a fény városa… Házasságok, anyai szerep, majd végül hazatérés, s itthoni, mind színpadi, mind filmes komolyabb sikerek…
Párizsi debütálásához fűződő reményeit jól összefoglalja a korabeli tudósítás, Guthy Böske (1901–1959) hitelesnek tűnő, eleven és kedves beszámolója, melynek címe is vallomás a művésznőtől: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. (Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 13–15.)

A Théâtre Saint-Georges színpadán aratta első, kirobbanó sikerét, a Barbara című, három felvonásos, Michel Duran által írt komédiában.
Az igazsághoz, s hogy azért kissé jobban képben legyünk, hozzátartozik a következő jellemzés, magától a színésznőtől:

 Guthy Böske szavaival:

A Paris-soir 1938. február 9-i számának színházi rovatában – Dernières nouvelles théâtrales – hosszú cikk jelent meg a „Barbara” bemutatójáról, a jónevű újságíró, romanista, irodalomtörténész, Pierre Audiat (1891–1861) tollából Au Théâtre Saint-Georges. „Barbara”. Comédie en trois actes de M. Michel Duran címmel. Benne az ismert grafikus, festő, illusztrátor, Jean-Dominique Van Caulaert (1897–1979) karikatúrája is szerepelt Perczel Zitáról.

Jean-Dominique Van Caulaert (1897–1979) francia festő, illusztrátor karikatúrája Perczel Zitáról a Paris Soir-ban. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 15. – Törzsgyűjtemény

Audiat pedig így zeng erről a „kvázi-istennőről”:

„Az öltözőben.” A Théâtre Saint-Georges-ban, a Barbara kirobbanó sikere után, a rajongóitól kapott virágokkal. Fotó: Manuel. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 14. – Törzsgyűjtemény

A Színházi Élet tudósítójának, Guthy Böskének a korábban már idézett interjúban Perczel Zita elmondta, hogy a bemutató sikere fölött érzett első örömében Hettyey Arankának táviratozott, hozzáfűzve: „ő csinált belőlem színésznőt, ő volt az, aki hitt bennem.”
Ez a mondat egybecseng a Nemzeti Színház ismert színésznője, a színiiskola tanára, Hettyey Aranka Perczel Zitának korábban mondott szavaival: „Neked két anyád volt, a saját anyád, és én… A színpadra én szültelek téged.”
Perczel Zita életútja akár egy, az általa játszottakhoz hasonló színdarabban is szerepelhetne, de a valóság sokszor izgalmasabb és tanulságosabb bármiféle kitalált történetnél. Kései, de még épp időben történő hazatérésével, aktív színésznői szereplésével a korai filmes szerepein túl is adott valamit még a kíváncsi magyar közönségnek. Megismerték és újra megszerették.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

2021 tavaszán már a második húsvétot éljük át úgy, hogy napjainkat a személyes találkozások korlátozása, talán a félelem, a szorongás vagy éppen a türelmetlenség, a fásultság jellemzi, sok családban pedig anyagi nehézségekkel küzdenek. Hívők és nem hívők egyek most abban, hogy az idei tavasz, az idei húsvét erőteljesen átélhetővé, személyessé teszi a megújulás vágyát, az újrakezdés reményét, sokakban a gyökeres átalakulás vágyát. Társadalmi méretekben várakozunk az „újjászületésre”. Várunk az „újranyitásra” – minden téren.
A több mint kétezer éves kereszténység mindezen őszinte várakozásoknál és vágyakozásoknál is többet mond Jézus feltámadásának ünnepén.

Krisztus sírba tétele és feltámadása. Pray-kódex, f. XXVIIIr. – Kézirattár, MNy 1. A kép forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár

Húsvétvasárnap, a legnagyobb keresztény ünnep, az egyházi év csúcsa, Jézus Krisztus feltámadásának, az élet diadalának ünnepe. A legősibb keresztény ünnep. Középpontjában a feltámadt Krisztus áll, a Fiú, aki szeretetből beteljesítve az Atya akaratát, „a halálon úr lett” – ahogyan az egyik katolikus feltámadási ének is vallja.

A keresztények hitének a középpontjában a feltámadás mozzanata áll. Ez a mozzanat az öröm szava, húsvét drámájának betetőzése, s egyszersmind minden egyes vasárnap örömhíre is. „Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” – írja Szent Pál. (1 Kor 15,12–14).

Nagyszombati feltámadási körmenet Budapesten a Károly-kaszárnya előtt. Rajz: Jantyik Mátyás. In. Vasárnapi Ujság, 44. évf. 16. sz., 1897. április 18., 248. o. – Elektronikus Periodika Archívum

A keresztények számára Krisztus feltámadása történeti valóság. Nem a megújuló természet jelképe, s nem is a hétköznapi értelemben vett, vagy valamifajta társadalmi, történelmi újjászületés szimbolikus leírása, hanem konkrét tény. A keresztények számára a feltámadásba vetett hit így nem egyszerűen filozófiai vagy teológiai kérdés, hanem egzisztenciális, a hitükön alapuló személyes döntés kérdése.

Húsvéti körmenet a tartalék zászlóaljnál, 1916 – Fényképtár, FVA 0027. A kép forrása: Fotótér

Ennek a személyes, hitbéli döntésnek a történeti kiindulópontja a Bibliában megörökített kortárs tapasztalat. A feltámadás híre az evangéliumokban az üres sírhoz és Jézus Krisztus többszöri megjelenéseihez kapcsolódik. Az üres sírról asszonyok hozzák a hírt. A keresztény teológusok szerint az, hogy a hiteles tanúként abban az időben nem elfogadott asszonyok szerepelnek a szövegben, épp a hitelességet bizonyítja: a hagyomány és az annak nyomán lejegyzett szöveg a tényeket akarta rögzíteni. Lukács evangélista arról is beszámol, hogy az apostolok nem hiszik el az asszonyok szavait, üres fecsegésnek tartják azt:

Péter apostol elgondolkodik. János, a szeretett tanítvány a másik elbeszélés szerint bement és hitt: „Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. látta és hitt.” (Jn, 20,8) Tamás apostol saját, tapasztalati alapú meggyőződést akar: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!” (Jn 20,25.)
Az üres sír, a holttest hiánya, az, hogy a feltámadott többeknek megjelent, minden bizonnyal felidézte a tanítványokban Jézus szavait és mindazt, amit vele együtt éltek át. Nagypéntek iszonyata és kiábrándulása, nagyszombat fájdalmas csendje után hatalmas energiákat szabadíthatott fel bennük mindannak kibomlása, megértése, amit Jézus korábban mondott. Elmélyült, kinyílt az értelme Lázár (Jn 11,1–54), Jairus lánya (Mk 5,21–43) vagy a naimi ifjú (Lk 7,11–17) történetének is, ahogyan Jézus kijelentése – „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” (Jn 2,19) – is új fényben tűnt fel.
Majd Jézus megjelent Péternek, az apostoloknak s másoknak is, akik nemcsak látták őt, hanem beszéltek és együtt is étkeztek vele.
Szent Pál apostol a föltámadás eseménye után kb. két évtizeddel így láttatja a feltámadás utáni heteket: „Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több, mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak” (1Kor 15,5–7)

Virágzó díszalmafa. Fotó: „gilmur” – Digitális Képarchívum. DKA-023040

A feltámadás utáni hetek elementáris erővel szervezték újjá a mesterük kivégzésétől megrendült tanítványokat. Az apostolok utóbb mind töretlenül vallották a feltámadás hitét, s vállalták hitük miatt a szenvedéseket s a halált is. Ragaszkodásuk személyes meggyőződésük erejét igazolja.

Minden kedves olvasónknak áldott, szép húsvétot kívánunk!

–s–

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat ötvenedik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Veress Ferenc munkásságának bemutatását folytatja. Az előző rész itt olvasható.

Veress Ferenc 1862-ben Az Ország Tükre című budapesti képes közlöny hasábjain felhívást intézett az ország mintegy háromszáz hivatásos fényképészéhez:

El is kezdi új műtermében a fotográfiák megőrzését Országos Museum néven. 1865-ben megválasztják az Erdélyi Múzeum Egyesület első fényképészének, melynek kezdeményezője és fő támogatója Veress mecénása, gróf Mikó Imre volt. 1866-ban fényképes díszalbumot állított össze az országgyűlés tagjairól. Ekkor indulnak komolyabb kísérletei a színes fotografálás terén. A ‘60-as évek elején egy román, magyar és szász tagokból álló bizottság életre hívását sürgette, hogy kulturális és történelmi szempontból fontos és lefényképezendő „honunk kiválóbb fiait és műemlékeit” kijelölje.
1867-ben alkalma a nyílt egy párizsi utazásra, és találkozott Niépce de Saint Victorral (1804–1870), a színes fotózás ismert szakértőjével. Kolozsvárra visszatérve, kísérleteinek java részét a különböző összetételű emulziós szerek megismerésének szentelte, de emellett több területen is kipróbálta magát. 1868-ban négyholdas birtokán nyolcszázféle almafajt ültetett, tehát kertészeti tevékenysége is kiemelkedő volt. A fényképész technikai fejlődését kamatoztatva 1869-ben jelentette meg Kolozsvár és környéke: fényképalbum Veress Ferenc műhelyéből című albumát. Ennek egy példányát elküldte Erzsébet királynénak, támogatásban bízva további terveihez, de ez sajnos meghiúsult. Ebben az összeállításban jelent meg a felelős magyar minisztériumról készült alkotása is. Ezt az albumot jelenleg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye őrzi.

1869-től új műfajban kísérletezik, fotókerámiákat készít saját házában felállított égetőkemence segítségével. Egyik kerámiáján szerepeltette az önarcképét is, amelyet ma a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtára őriz.

Veress Ferenc portré – MNM Történeti Fényképtár Gyűjtemény. Leltári szám: 99.2. A kép digitális forrása: A Magyar Nemzeti Múzeum Kincsei (online adatbázis)

Az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából 1872-ben segédjével, Hajós Jánossal jelentősebb műemlékeinkről százötvenhat darab 25x30 cm-es felvételt készített. 1872-ben a Bécsi Világkiállításra is küldött az erdélyi fotóalbumból. 1878-ban a szegedi Országos Ipar Terménykiállításon fotókerámiával szerepelt, a következő évben pedig Székesfehérváron bronzérmet kapott ezen alkotásaiért.
Az 1880-as években Veress személyisége és munkássága a szakmai irigység kereszttüzébe került. 1881-ben a Kolozsvári Egyetem fényképészeti magántanárként előadásokat tartott a fényképezés technikatörténetéről, ám a tanév második félében az egyetem a kísérleti vegyszerek árát sem voltak hajlandó kifizetni, így lemondta az órák folytatását. 1882 januárjában harminchat előfizetővel megjelentette a Fényképészeti Lapok című folyóirat első számát, melynek hírrovata beszámolt minden fényképészeti újdonságról, laboratóriumi receptekről, a hazai fotós életről.

Fényképészeti Lapok, 1882. január. Címlap – Törzsgyűjtemény

A folyóiratban kitartóan szorgalmazta egy fényképész szakiskola, képzés és múzeum indítását, ám ez is meghiúsult. 1882-ben jelent meg Fényképészeti álomképek című esszékötete, melyet Ónodi néven adott ki. 1883-ban részt vett az első kolozsvári kiállítás megszervezésében. Legnagyobb szakmai sikereit a színes fényképezés terén érte el. Két évtizedes munkával, miközben több mint ötszázféle emulziót próbált ki, 1884-ben másolókeretben elfogadható levonatokat készített színes diapozitívekről, ezeket „heliokrómiának” nevezte el. Ez a színes, direktpozitív képrögzítési eljárást jelentette, amely a legelső próbálkozások egyike volt egy fényképfelvétel és egyben egy színes kép előállítására. Az 1885-ben alakuló Budapesti Fényképész Ifjak Önképző és Segély Egylete tiszteletbeli tagjává választotta. 1888-ban jelent meg támogatók hiányában az utolsó lapszáma a Fényképészeti Lapoknak, ebben még beszámol a színes fényképezés terén végzett kutatásairól.

Fényképészeti Lapok, 1888. december. Címlap – Törzsgyűjtemény

Huszonhárom évig kísérletezgetett, mikor is 1889-ben először sikerült megfelelően fixálnia a heliokrómiát, és ezzel komoly szakmai elismertségre tett szert. Ekkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy színes felvételeit elküldje a Párizsi Világkiállításra. Albert Londe, a kiállítás fényképészeti szakosztályának vezetője egy színvonalas, elemző bemutatón elismeréssel nyilatkozott Veress munkáiról. A felfedezése után több nemzetközi fényképészeti szakmában jártas professzor elismerte tevékenységét. Találmányát anyagi támogatás hiányában nem tudta szabadalmaztatni és sajnos továbbfejlesztenie sem sikerült, ennek ellenére haláláig kísérletezett a heliochrómiával. Utolsó próbálkozásként barátai és tisztelői megpróbáltak egy fotókémiai tanszéket létrehozni, de Veressnek nem volt megfelelő képzettsége, így az nem jöhetett létre. 1896-ban az Ellenzék január 9-i száma szerint „Veress Ferenc buzgalma és leleményessége révén a fényképezés hamarabb virágzott Kolozsváron, mint az ország bármelyik nagyobb városában“.
Még 1899. január 10-én részt vett a New York (mai Continental) szálló emeleti helyiségeiben megrendezett nagyszabású fotókiállítás létrehozásában, illetve halála előtt, 1900-ban a müncheni kiállításon színes képeivel vívta ki a zsűri elismerését. Felfedezéseinek és kísérletezéseinek titkai soha nem kerültek nyilvánosságra, írásos nyomuk sem maradt fenn. Mivel képeinek színeit nem tudta megfelelő módszerekkel rögzíteni, így azok erős fény hatására és az idő múlásával színüket vesztik. Élete végén is kitartóan kutatott a színes fényképezés terén, utolsó felvételei 1911-ből származnak. 1916. április 3-án hunyt el, távol a háborús világ zajától, mellőzve és elfeledve.

Szemerédi Ágnes (Kutatásszervezési Osztály)

Források:

• Farkas Zsuzsa: Veress Ferenc: Erdélyi tájképek,1869–1872. In: Fotóművészet, 2017/4. szám
• Petur: Történelem: Veress Ferenc. In: Pixinfo.com, 2012.06.15.
• Molnár Attila: Veress Ferenc hagyatéka, a fotográfus arcai Kolozsvár tükrében (1832–1916), Kisfilm. In: MMA Magyar Művészeti Ösztöndíj Program, 2020.10.27.
• Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia, Tata, Komárom-Esztergom Megyei Múzeumi Szervezet (Tudományos füzetek 9.), 1993.
• Aki félszázaddal megelőzte korát. Emlékezés Onódi Veress Ferencre, a tudós kolozsvári fényképészre, aki egyetemi katedráról tanította a fényképezés tudományát. – Bordán Eugen beszél az erdélyi fényképészet nagymesteréről. In: Az ellenzék (Marosvásárhely), 1937. június 6., 50.
• Farkas Zsuzsa: Magyar magángyűjtők. Beszélgetés Kincses Károllyal. In: Fotóművészet, 2020/1.
• Veress Ferenc: A fényképészet múltja, jelene és jövője hazánkban. (Történeti és eszmetöredék.) In. Az Ország Tükre, 1862. május 1., 132–133.; 1862. május 15., 150–151.
• Zika Klára: Veress Ferenc, kolozsvári fotográfus emlékezete. In: Honismeret, 1985/4. szám, 30–31.
• Miklósi Sikes Csaba: Veress Ferenc, Kolozsvár megörökítője. In: Korunk, 1983/5. 415–418.
• Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840–1989, Budapest, Látóhatár, 2018. 
  
  

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenkilencedik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Veress Ferenc munkásságát mutatja be.

Veress Ferenc 1832. szeptember 1-jén született Kolozsváron. Még gyermek volt, amikor édesapja elhunyt, így a család szűkös anyagi lehetőségeihez mérten csak az elemi iskolát tudta elvégezni. Már gyerekkorában nagy hatások érték a művészet terén, hiszen Veress együtt nőtt fel a fotográfiával. Hétéves volt, mikor a világ megismerhette Daguerre közkinccsé tett eljárását, és alig kilencéves, mikor a fényképezés első művelői hazánkban is megjelentek. Eredetileg aranyművességet tanult Budai Károly nagyenyedi műhelyében, ott ismerkedett meg Zeyk Miklóssal, aki az 1840-es évek elején Szathmáry Papp Károly és Skalnik Károly mellett elsőként tanulmányozta az akkori új találmányt, a dagerrotípiát. Skalnik nem sokkal később pedig már saját gyártmányú gépével elsőként végezte kísérleteit Aradon. Szathmáry Papp Károly 1843-ban már Borszék-fürdőn készítette első felvételeit. Veress Zeyk Miklós nagyenyedi fotókörében lesz a fényképészet igazi nagy rajongója, de a társaságba tartozott még Buda Elek, Apor Károly, Budai Károly és Kornis Zsigmond is. Közülük többen támogatták Veress kísérleteit és munkásságát, Kornis jelentős anyagi hozzájárulásával tudott külföldi társait megelőzve kísérletezni a száraz lemezek előállításán. Első fényképezőjét 1850-ben kapta ajándékba. Folyamatosan kémiai kísérleteket végzett, valamint próbálgatta magát a lencsék és a gépek területén. Mivel az 1860-as évekig nem volt magyar nyelvű szakirodalom a témában, így Veress több idegen nyelvet is tanult, francia szakirodalmat olvasott és kitűnő szorgalmával próbálgatta a fényképészeti eljárásokat. 1853-ban, alig húszévesen nyitotta meg Erdély első önálló fotóműtermét, amely pár év alatt a kolozsvári fotóélet központjává vált. Politikusok, művészek, tudósok és az arisztokrácia jeles képviselői is többször megfordultak nála, többek között Herman Ottó, Jókai Mór, Munkácsy Mihály, Brassai Sámuel és Debreczeni Márton is. Első saját albumát Erdély hírességeinek portréiból állította össze.

Tehetségére felfigyelt Mikó Imre is, az Erdélyi Múzeum megalapítója, aki Párizsból korszerű felszerelést hozott számára. Ezek segítségével készítette el a cabinet méretű, 12x16,5 cm-es képeiről jó minőségű nagyításait. Mikó több megrendelést szerzett Veressnek, ezzel anyagilag is fellendítette műtermét. Javaslatára Erdély összes arisztokratáját lefényképezte, és ezzel ezernégyszáz pengőforintot keresett. Az összeg felét az akkori Magyar Színháznak adományozta. Másik részét külföldi tanulmányútjára fordította – Münchenben és Párizsban tanulmányozhatta az ottani neves műtermeket, valamint részt vett az 1851-es párizsi kiállításon is. Az 1850-es évek második felében az akkoriban Kolozsvárra települt id. Vastagh György festőművésszel társult, műtermükben közösen készítettek színezett portrékat. A nemzeti könyvtár Fényképtárában 1852 és 1890 közé tehető portréfényképek maradtak fenn kolozsvári műterméből.

A portrékészítés mellett a tájkép- és városfotózásban is remekelt. Később a technika is tágabb lehetőséget biztosított ezen irányok művelésére, így a fényképészek a műtermek csendjéből kimerészkedtek a természetbe. Veress Kolozsvárról és Erdély nevezetes helyeiről készült felvételei történelmi jelentőségűek. Első negyvenöt képből álló, kétkötetes albumát 1859-ben készítette el az Erdélyi Múzeum számára Kolozsvár képekben címmel. Kolozsvári városképei és építészeti emlékekről készült felvételei olyan városképi együttesekről, épületekről tudósítottak, amelyek később nagymértékben megváltoztak vagy teljesen megsemmisültek. Veress Ferenc ekkor már országosan ismert volt és huszonhét évesen már négy-öt segéddel dolgozott együtt, a város jól kereső fényképészeként. Műtermét többen már messzi földről felkeresték, Barabás Miklós mindig meglátogatta, amikor Kolozsváron járt. Az 1860-as évek jelentik munkásságának legtermékenyebb időszakát. Ezekben az években bontakozik ki a haladó, szociális gondolkodású szellemisége, valamint a fényképezés távlati lehetőségeit pontosan felmérő szakíróvá is ekkor vált. Az 1860-as évektől rendszeresen dolgozott a Kolozsvári Nemzeti Színháznak is. Az 1880-as évekig több darab kapcsán maradtak fenn általa készített szerepképek a nemzeti könyvtár Színháztörténeti Tárában.

Szemerédi Ágnes (Kutatásszervezési Osztály)

Források:

• Farkas Zsuzsa: Veress Ferenc: Erdélyi tájképek,1869–1872. In: Fotóművészet, 2017/4. szám
• Petur: Történelem: Veress Ferenc. In: Pixinfo.com, 2012.06.15.
• Molnár Attila: Veress Ferenc hagyatéka, a fotográfus arcai Kolozsvár tükrében (1832–1916), Kisfilm. In: MMA Magyar Művészeti Ösztöndíj Program, 2020.10.27.
• Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti Konferencia, Tata, Komárom-Esztergom Megyei Múzeumi Szervezet (Tudományos füzetek 9.), 1993.
• Aki félszázaddal megelőzte korát. Emlékezés Onódi Veress Ferencre, a tudós kolozsvári fényképészre, aki egyetemi katedráról tanította a fényképezés tudományát. – Bordán Eugen beszél az erdélyi fényképészet nagymesteréről. In: Az ellenzék (Marosvásárhely), 1937. június 6., 50.
• Farkas Zsuzsa: Magyar magángyűjtők. Beszélgetés Kincses Károllyal. In: Fotóművészet, 2020/1.
• Veress Ferenc: A fényképészet múltja, jelene és jövője hazánkban. (Történeti és eszmetöredék.) In. Az Ország Tükre, 1862. május 1., 132–133.; 1862. május 15., 150–151.
• Zika Klára: Veress Ferenc, kolozsvári fotográfus emlékezete. In: Honismeret, 1985/4. szám, 30–31.
• Miklósi Sikes Csaba: Veress Ferenc, Kolozsvár megörökítője. In: Korunk, 1983/5. 415–418.
• Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840–1989, Budapest, Látóhatár, 2018. 

 
A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész;  9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész

Döbrentei Gábor 1785. december 1-én született a Veszprém megyei Nagyszőlősön (Somlószőlős), és 1851. március 28-án halt meg Budán. Az evangélikus lelkészcsaládból származó Döbrentei tanulmányait a pápai református kollégiumban és a soproni evangélikus líceumban folytatta, majd a bécsi, a wittenbergi és a lipcsei egyetemre járt. A marosvásárhelyi kollégiumban jogot hallgatott (1817–1820), ügyvédi vizsgájának letétele után, 1820-ban Pesten telepedett le.

Kovács Mihály: Döbrentei Gábor portréja. In. Száz rejtély a magyar irodalomból, szerk. Halmos Ferenc, Gesta, Budapest, 1996, 12. A kép forrása: Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), CD-ROM Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) Magyar Elektronikus Könyvtár

Szoros kapcsolatban állt a korszak meghatározó alakjaival, így többek között Kazinczy Ferenccel, Berzsenyi Dániellel és Széchenyi Istvánnal. Az ő szerkesztésében jelent meg Berzsenyi Dániel műveinek első teljes kiadása 1842-ben.

Döbrentei alapító szerkesztője volt a Kolozsváron 1814 és 1818 között kiadott Erdélyi Muzéum című folyóiratnak. 1819-ben kidolgozta az Erdélyi Magyar Tudós Társaság tervezetét, 1833 és 1835 között szerkesztője volt A Magyar Tudós Társaság, a későbbi Magyar Tudományos Akadémia évkönyveinek.
Döbrentei részt vett a magyar nyelvújító mozgalomban. Foglalkozott nyelvemlékek gyűjtésével és kiadásával is. Nevéhez fűződik a Régi magyar nyelvemlékek című sorozat kiadása. Egy 1508-ban keletkezett, 262 levél terjedelmű, magyar nyelvű liturgikus kézirat, az ún. Döbrentei-kódex felfedezőjeként is számon tartjuk.

Döbrentei-kódex, 1508. 230. p. Batthyaneum, Gyulafehérvár (Alba Iulia, Románia) Jelzet   R. III. 76. A kép forrása: Magyar Nyelvemlékek-honlap

Széles körű irodalmi munkásságot fejtett ki: költeményeket írt, és a magyar nyelvű színjátszás előmozdítása érdekében lefordította Molière és Shakespeare több darabját is.

Döbrenteit tekinthetjük a magyar ifjúsági irodalom megteremtőjének A’ kis Gyula könyvével (Pest, 1829). Szintén ebben az évben jelent meg a gazdag képi anyaggal illusztrált Pali és Minka olvasni tanul című ábécés- és olvasókönyve. Ezen könyvei elismeréseként nevezték őt a „magyar Campé”-nak a német filantropista pedagógus, Joachim Heinrich Campe után.
Olvasókönyve, a Pali és Minka 189 oldalon 36 színes, az ábécé betűihez kapcsolódó illusztrációkat tartalmaz. A képeket, ahogy ő maga fogalmazott „a magyar gyermek világa köréből” választotta, és azokhoz kapcsolódó, eredeti történekkel kapcsolta össze. Döbrentei könyvének nyelvészeti érdekessége, hogy abban kísérletet tett a magyar ábécé betűinek a meghatározására, és azok ábécébeli sorrendjének a kialakítására.

Döbrentei Gábor 257 dokumentumból álló írói hagyatékát könyvtárunk Kézirattára őrzi.

Szabóné Kozma Katalin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)