Az 1848–49-es szabadságharc emlékművei – Jósikafalva. 2. rész

2020. szeptember 24. 09:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 24. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Hat évtized alatt nagyot változott az a festői, vadregényes táj, amely keretbe foglalta Vasvári Pál és szabadságharcos társainak végzetük felé vivő útját. 1914-ben Ruzicska Béla kolozsvári egyetemi tanárnak olvashatjuk lelkes természetjáró beszámolóját a vidékről az Erdélyi Kárpát Egyesület lapjában.

„Leszállva a vasútról, batyuinkat hátunkra véve, megkezdjük gyalogútunkat egyenesen déli irányban a közeli hegyek és pedig a Gyalui-Havasok felé, melyek a községen [Kiskalota] túl alig 1 kilométernyire veszik kezdetüket. A jó kocsiút, melyen régen a fát tengelyen szállították le, a Kalotapatak völgyében halad fölfelé, mely a hegyek közül itt tör elő. Csakhamar erdővel borított hegyoldalok alkotta szűk, kanyargós, szép völgyben vagyunk és magunk fölött, a nagy magasságban apró, fával megrakott, lassan előrehaladó csilléket látunk vastag drótkötelen lebegve, a síkság felé haladni. Ez a nagy költséggel épített drótkötélpálya, mely hegyek és völgyek fölött, 15 km távolságban, a Melegszamos folyó és a Béles patak egyesülésénél fekvő Jósikafalva (régebben Jósikatelep vagy Béles) nagy faipartelepéről indúl ki, Kis-Kalota vasúti állomásán végződik. Most már így szállítják ki a hegyek közül a fát a Kis-kalotai raktárba és onnan vasúttal tovább.”

Ruzicska Béla: Kirándulás a Gyalui-Havasokon át a Skerisóarai jégbarlanghoz, Ordinkus-völgybe és a Nagy-Biharra. I. In. Erdély, 23. évf. 5. sz. (1914), 66. – Törzsgyűjtemény

A fakitermelő telepet és környékét, a Meleg-Szamos felső folyását borító fenyveseket az 1910-es évek elején megvásárolta egy örmény származású gazdag fakereskedő fia, Urmánczy János. Az új földbirtokos itt telepedett le és alapított családot. Házasságukat a Vasvári-kápolnában kötötték és 1912-ben, Jósikafalva felett egy dombtetőn fölépítették romantikus stílusú kastélyukat.

1_urmanczy_kastely_josikafalva_j_162.jpg

Jósikafalva – Urmáczy-kastély – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. J 162.

A kastély jóformán még el sem készült, amikor a domboldalban egy új katolikus templom építésébe kezdtek. (Ennek az alapozása látható a fenti kép bal oldalán.) A falu gyarapodásával a hívek létszáma is megnövekedett és a kis kápolna már szűknek bizonyult. A kőből épült kis templom vált az új Vasvári-emlékhellyé.

„Ide szállítják át a régi fakápolnából az oltárképet, az oltárt, valamint a kápolna feliratát, a Vasvári-táblát. A plébániai kápolnát 1914. július 12-én szentelte fel gróf Majláth Gusztáv gyulafehérvári püspök.”

Tóthpál Tamás: Egy százéves Vasvári-kirándulás. In. Erdélyi Gyopár, 9. évf. 3. sz. (1999) – Törzsgyűjtemény

2_urmanczy_kastely_kapolnaval_turistasag_alpinizmus_1918_19.jpg

Az Urmánczy-kastély az új kápolnával. In. Turistaság és Alpinizmus, 9. évf. 5. sz. (1918–19) 121. o. előtt – Törzsgyűjtemény

1914-ben Erdély még Magyarország része volt, amikor Ruzicska Béla feleségével és tanártársával felkereste Vasvári Pál elestének helyét. Az emlékhely leginkább egy vastag gerendákkal körbekerített karámra hasonlított. Így lehetett megvédeni azt a parányi területet a 65 éve szűnni nem akaró gyűlölettől.

3_vasvari_sirja_erdely_1914_5_sz_69_o.jpg

Vasvári Pál sírja 1914-ben. In. Erdély, 23. évf. 5. sz. (1914), 69. – Törzsgyűjtemény

„A Funtinelle tisztásról (1341 m. t. sz. f.) Jósikafalvára lefelé haladóban kb. 1170 m. t. sz. f. m.-ban , a mostani kocsiúttól kissé oldalt, a »La Grincz« nevű helyen (l. 1848-49. Tört. Lapok 1892. I. évf. 138.), egy szittyós, vizenyős helyen gerendákkal körbekerített sírhant, felette egyszerű oszlop, rajta fatábla és ezen felírás: »Vasvári Pál sírja« késztet megállásra.
Keserű fájdalom tépi szívünket! Íme! Ez a kép mindent-mindent beszél! Ez hát magyarjaink megbecsülése! Így tudtuk megbecsülni Vasvári szent emlékét!...
Pedig e szerény kis kerítés is csak Szőke József maguravillatelepi főerdővéd jó lelke adománya; ő kerítette körül 1914-ben és hantolta fel a sírhalmot…”

Győrffy István: Képek Erdély hegyvilágából. In. Turistaság és Alpinizmus. 9. évf. 5. sz. (1918-19.) 127. – Törzsgyűjtemény

4_vasvari_sirja_turistasag_alpinizmus_1918_19_127_o.jpg

Vasvári Pál sírja 1918-ban. In. Turistaság és Alpinizmus, 9. évf. 5. sz. (1918–19), 127. – Törzsgyűjtemény

Ez az utolsó kép az emlékhelyről. A történelem vihara mindent elsodort. Ez a vihar itt sokkal dühödtebb volt annál, hogy bár csak egy kis fakereszt is állva maradjon, amely Vasvári és társai elestének a helyét jelölné.
1918 novembere Jósikafalva történetének vészterhes hónapja volt. Míg Budapest utcáin az őszirózsás forradalom pacifizálta a frontról hazatérő katonákat, addig az Erdélyi-szigethegységben az obsitos bakákból fegyveres csapatok verődtek össze, amelyek feldúlták az udvarházakat, öltek és raboltak. Egy ilyen, a monarchia hadseregéből hazakerült, többségében román nemzetiségű rablócsapat támadta meg az Urmánczy kastélyt is Jósikafalván. A földesúrnak a személyzettel és a faluban tartózkodó csendőrökkel együtt volt ideje elbarikádozni magát az erődszerű udvarházban és segélykérő üzenetet küldeni testvéröccsének, Urmánczy Nándornak Budapestre. A több napig elhúzódó csetepatéban a rablók felgyújtották az egész fatelepet és megöltek hat alkalmazottat. Urmánczy Nándor nem késlekedett, toborzó felhívást tett közzé a Budapesti Hírlap 1918. november 7-i számában és néhány nap múlva már egy különítménnyel a helyszínre érkezett. Jósikafalván és környékén statáriálisan kivégezték azokat, akiknél fegyvert találtak. Eközben Aradon folytak a román és a magyar nemzeti tanácsok közötti tárgyalások Erdély sorsáról. A román fél a jósikafalvai eseményeket is bizonyítékként hozta fel arra, hogy miért szükséges Kelet-Magyarország 26 vármegyéjében bevezetni a román közigazgatást. (l. Kolozsvári Hirlap, 1918. nov. 14. 3.)
Nagy valószínűséggel ezekben a vérzivataros napokban pusztult el a Vasvári-templom belső berendezése is az oltárképpel együtt. Csak az emléktáblát sikerült megmenteni. Ennek történetét Abaházy János pécsi nyugalmazott pénzügyi igazgató 1969-ben tett vallomásából ismerhetjük meg, melyet Okos Márton közölt Vasvári Pálról írt könyvében.
A tanúságtevő szerint bátyja az impériumváltást követően Jósikafalván dolgozott műasztalosként és itt került birtokába a kallódó tábla. Abaházy János ekkor már áttelepült a trianoni Magyarországra, de 1921-ben hazalátogatott és ekkor hozta el a testvérétől az emléktáblát.

„A bátyám által előhozott tábla nagyobb volt, hogy az eredeti alakjában már Hunyadra is szállítható legyen. Ezért azt a bátyám óvatosan szétbontotta és a szétszedett részekből egy utazásoknál is elfogadható ládát készített úgy, hogy a tábla felírásos része a láda belső oldalára került. A belső részt csomagolópapírral óvatosan leragasztottuk, a külsejét pedig kátrányfestékkel befestettük.”

Okos Márton: Vasvári Pál emlékezete Kalotaszegen, Kolozsvár, Kalauz K., 2011. 84–85. o.

Ezt követően az így álcázott emléktáblát Abaházy János átcsempészte a határon és Tiszabüdre, Vasvári szülőfalujába vitte, ahol átadta a főjegyzőnek. Tiszabüd ma már Tiszavasváriként nevében viseli híres szülöttének emlékét. Már csak az emléktábla megtekintése végett is érdemes ide ellátogatni.
Az impériumváltástól eltelt száz év óta a táj és a település is nagyon sokat változott. Jósikafalvát inkább már Bélisként emlegették és az egykor Vasvári emlékét őrző templom is az ortodox hívek használatába került. A nagy változás az 1970-es évek elején érte a települést. A Meleg-Szamosnak ezen a szakaszán víztározót építettek, a falut felköltöztették a dombhátra és a folyó vizét felduzzasztották.

 

A Fântânele-i víztározó (vagy Bélesi-tó) ma inkább a turizmusáról ismert. A természetjárók közül a biciklitúrázóknak, de a búvároknak is kedvelt célpontja. A Jász Búvár SE honlapján például ezt olvashatjuk:

„A merülés során az egykori település maradványait, ezen belül is a falu templomát lehet megtekinteni. […] A 17 méter magas, kétemeletes torony, és a 7–8 méter magas oldalfalak jó állapotban maradtak fenn. A főhajóba széles ablakokon keresztül lehet beúszni, ahol mai napig megtalálható a templom oltára.”

Bélesi tó. In. Jász Búvár SE (honlap)

Amikor tavasszal vagy kora nyáron leengedik a tó vizét, a templom előbukkan és mementóként emlékeztet a márciusi ifjú váteszi szavára:

„Hazánkban az erény méltányolva nincs. Őseink a középkor védfalai voltak vándor ozmánhatalom ellenében, őseink védték meg az európai civilizációt, a kereszténység ügyét; és a világhírű csaták mezői, hol ők a félvilág ügyéért küzdöttek, pusztán, jeltelenül állnak. Csak egy kőlap sem emelkedik a diadalmasan elhúnyt hősök sírja felett, mely az alant nyugvó ezrekről spártai ridegséggel elmondaná, hogy »ezek a törvény parancsa szerint hullottak el«.

Vasvári Pál: Az érdem és utóhír. In. Vasvári Pál válogatott írásai, Bp., Művelt Nép, 1956, 143. – Törzsgyűjtemény

6_a_josikafalvi_templom_napjainkban.jpg

A jósikafalvai Vasvári-templom napjainkban. A kép forrása: Magyargyerőmonostor – Református Egyházközség honlapja

A rendszerváltás után újra megalakult Erdélyi Kárpát Egyesület felélesztette az elődök által 1892-ben életre hívott Vasvári-emlékkirándulások hagyományát, és immár sokadik alkalommal szervezi meg a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrákat. Érdemes részletesen áttanulmányozni a túrakalauzt.
A kerékpáros túra kapcsolódik ahhoz a megemlékezéssorozathoz, amelyet minden évben Vasvári Pál halálának napján, július 6-án tartanak Körösfőn. A rendezvények fő szervezője és mozgatórugója Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke, aki a kalotaszegi település alpolgármestereként kezdeményezője volt a helyi Vasvári-kultusz ápolásának. Ezekhez a megemlékezésekhez rendre csatlakozik Budapest XVIII. kerületéből a Vasvári Pál Polgári Egylet, nem véletlen tehát, hogy Pestszentlőrinc – Pestszentimre és Körösfő testvértelepülések.
Körösfőn 1995-ben Vasvári tiszteletére kopjafát állítottak, amelyen a hős domborműves arcképe látható. A kopjafa tövében magyar és román nyelven egy Vasvári-idézetet olvashatunk:

„A nemzetek együtt, egymás mellett akarnak emelkedni, nem pedig egymás romjain.

Vasvári Pál – 1848

 

Vasvári Pál: Irányeszmék. Irányeszmék, [az előszót és a jegyzeteket írta Szigethy Gábor], Budapest, Magvető, 1988. (Gondolkodó magyarok) – Magyar Elektronikus Könyvtár

7_vasvari_kopjafa_korosfo_bordas_2008.JPG

A Vasvári-kopjafa Körösfőn 2008-ban. Fotó: Bordás Csaba.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.; 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr8916210614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.