Nagyboldogasszony Szűz Máriának a katolikus magyarság által használt neve. A „nagy” szó Mária föltámadásának és megdicsőülésének hitét hordozza, ugyanakkor Bálint Sándor szerint utal a pogány Boldogasszony-tiszteletre, amelybe az archaikus Emese-hagyomány is közrejátszott. A hagyomány szerint Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én ajánlotta Szent István király az országot Mária oltalmába. Nagyboldogasszony ünnepe 1948-ig munkaszüneti nap volt. Az ünnep hagyománya az ősegyházba nyúlik vissza – az V. században Jeruzsálemben megünnepelték már Mária elszenderülését (dormitio). Az ünnep tartalma szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ez a hit évszázadokon keresztül öröklődött a néphagyományban is, s gazdag folklórhagyomány bontakozott ki körülötte. Amikor 1950-ben kiadott bullájában XII. Pius pápa katolikus dogmává tette Mária mennybevételét, voltaképpen a több évszázados folklórhagyományt és a vallási gyakorlatot ismerte el.

Csíki József: Szent István király felajánlja koronáját a Magyarok Nagyasszonyának. Festmény az oroszhegyi római katolikus templom déli hajófalán. A kép forrása: Kovács Árpád: Mária-tisztelet Oroszhegyen Mária-ábrázolások az oroszhegyi templomban. In: Örökségünk, 4., 4. sz. (2010), 23. – Elektronikus Periodika Archívum

A ma énekelt Kölcsey–Erkel-Himnusz előtt a katolikus magyarság egyik néphimnusza a Boldogasszony Anyánk… kezdetű – máig élő – népének volt.

Patrona Hungariae-násfa [Magyarok Nagyasszonya] In: Magyar Nemzeti Múzeum, szerkesztette: Fodor István és Cs. Lengyel Beatrix, Budapest, Corvina, 1992. – Törzsgyűjtemény

Ajánljuk figyelmükbe Jeles napok című tartalomszolgáltatásunkat is!

Kádár Erzsébet neve ma már ritkán kerül szóba, pedig a két világháború közötti magyar irodalom egyik rendkívüli alkotója volt. A Baumgarten-jutalmat kapó író, festő, kritikus életművét korai halála és a töredékesen fennmaradt hagyaték hosszú időre a feledés homályába vonta. De mitől lehet ma is érvényes az a hang, amelyet egykor a Nyugat olvasói ismertek és elismertek?

A Csevej 54. epizódjában Tóth Péter vendége Baranyai Laura, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának kutatója, aki doktori kutatásában Kádár Erzsébet kéziratos hagyatékát dolgozza fel. A beszélgetésből kirajzolódik egy rendkívüli életút: egy írónőé, aki festőként indult, a korszak legjelentősebb alkotóival dolgozott együtt, mégis háttérbe szorult az irodalmi emlékezetben.

Az adásban szó esik a Harminc szőlőskosár című kötetben megjelent, Reggeltől estig című, jelentős szakmai figyelmet kiváltó novelláról, a női sorsok és társadalmi szerepek ábrázolásáról, Illés Endréhez fűződő kapcsolatáról, valamint arról is, hogyan segíthetik a kéziratok és a levéltári források egy elfeledett életmű felfedezését. Vajon miért írta Vas István, hogy Kádár Erzsébetet „sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet”?

Az első nyomtatott szakácskönyv, a De honesta voluptate et valetudine Bartholomeo Platina nevéhez fűződik. Latin nyelvű művét 1470 körül nyomtatták ki Rómában, majd nem sokkal később, 1475-ben Velencében. A szakácskönyv műfaja nem új keletű a korszakban, hiszen már az ókorban is létezett – elég csak Apicius szakácskönyvére gondolnunk –, ugyanakkor a középkorban egy rövid időre feledésbe merült. Majd a 13. században éledt újjá Nyugat-Európában, de fontos hangsúlyoznunk, hogy a műfaj kéziratosan létezett és terjedt, ezért is jelentős Platina műve. Napjaink olvasója már nem, mint szakácskönyvet forgatná, hanem inkább egy, a korabeli orvoslási és filozófiai ismereteket az ételekkel ötvöző szórakoztató irodalmat. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen Apicius szakácskönyvét sem gyakorlati kézikönyvként használták a középkorban vagy a humanizmus idején, hanem inkább a gyógyászati célú receptjei miatt vizsgálták. Így nem kell meglepődnünk azon, Platina egy-egy alapanyag esetében nem azok elkészítési módjaira tért ki, hanem a korban oly népszerű orvosi elmélet, a hippokratészi-galénoszi vérmérséklet típusok mentén tárgyalta a témát. Az állati részekről értekezve a nyúl agyvelő kapcsán szintén találkozhatunk azzal a közhiedelemmel, mint az Encyclopedia medicaban, miszerint hatásos a mérgek ellen.

Receptgyűjtemények közül még az első, magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyvet (Szakats mesterségnek könyvecskéje) mutattuk be a látogatóknak, amit Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász jelentetett meg Kolozsvárott 1695-ben. A nyomtatvány a csíksomlyói ferences kolostorban írott szakácskönyv kéziratos példányának – ma az ELTE Egyetemi Könyvtárban őrzik – Misztótfalusi által kijavított és bővített változata. (Perger Péter kollégánk hívta fel a figyelmemet, hogy Muckenhaupt Erzsébet, a Csíki Székely Múzeum nyugalmazott muzeológusa, könyvtörténész a csíksomlyói ferences nyomda eddig ismeretlen nyomtatványainak töredékére akadt, köztük a kolostori nyomdában jó tíz évvel korábban kiadott magyar nyelvű szakácskönyvére.)
Ez a szakácskönyv már eltávolodik ettől a gyógyászati szemlélettől és valóban gyakorlati kézikönyv kívánt lenni. Azért azt érdemes megjegyezni, hogy a receptek, ahogyan a kalendáriumokban olvashatók is, feltételeznek némi gyakorlati tudást és inkább afféle útmutatók, mint pontos (mértékegységgel és főzési/sütési idővel) ellátott leírások, ezért aki ma ezekből szeretne főzni, feladja neki a leckét.

A Misztótfalusi Kis Miklós által nyomtatott szakácskönyv címlapja és egy recepteket tartalmazó oldalpár. Szakats mesterségnek könyvetskéje, Kolozsvár, Tótfalusi Kis Miklós, 1695. Jelzet: RMK I. 1474a – Régi Nyomtatványok Tára

Ilyen például az a répaméz recept is, mely az 1795-ik évre szóló Patzkó-kalendáriumban szerepel. Abban az időben a cukor még drága és nehezen hozzáférhető alapanyagnak számított, ezért különféle növényekből próbáltak édesítőszert előállítani. A recept alapján – melyben nem voltak megadva pontos mennyiségek – mi is elkészítettük a répamézet. S bár az eredmény nem épp olyan lett, mint amilyennek a kalendárium szerint lennie kellett volna, mégis szép számmal akadtak vállalkozó kedvű látogatók, akik szívesen megkóstolták az édességet.

Az ételek után az italoké volt a főszerep, és itt is kiindulási pontként először a gyógyászati célú felhasználástól indultunk el. Egy német orvos desztillálás tematikájában megjelentetett 16. századi nyomtatványa kapcsán, amelyben különféle vízégető kemencéket és a lepárláshoz használt edényeket mutat be, felfedtük a látogatók előtt az aqua vitae (élet vize) kifejezés jelentését, amit gyógynövényekkel együtt lepárolt alkoholra használtak a középkortól kezdve. Emellett arról is beszéltünk, hogy nem csak a középkorban, de a kora újkori orvoslásban is az alkoholra és főként annak (gyógy)növényes párlatjaira gyógyszerként tekintettek, így ennek fényében már nem meglepő, hogy a 16. századi nyomtatványok az alkohol jótékony hatásai propagálják és mai szemmel nézve mértéktelen alkohol fogyasztásra buzdítanak, mindezt a beteg egészsége érdekében.

Német nyelvű, desztillálásról értekező mű címlapja. Hieronymus Brunschwig: BAs [!] Buch zu destillieren…,

Ezután ismét játékra invitáltuk a látogatókat. Mi köze lehet Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának a gasztronómiához? Segítségül a harmadik ének 26. és 29. versszakánál nyitottuk ki a könyvet.

Zrínyi eposzának gasztronómiai különlegessége, hogy a kávé szó itt tűnik fel először. Még mindig a kávé témakörénél maradtunk Luigi Ferdinando Marsigli Bevanda asiatica brindata… című művével, amit azért jelentetett meg, hogy megismertesse a kávét a nagyközönséggel. Marsigli saját tapasztalatai alapján írt a kávé pörkölésének, őrlésének, főzésének és tálalásainak módjairól, valamint közzé tette az 1679-es konstantinápolyi útján Hüseyn Hezarfen török tudóstól kapott írást is. Az arab nyelvű szöveg egy traktátus a kávécserje termőhelyéről, tulajdonságairól és a termés fejlődéséről. Természetesen az eredeti szöveg mellett a nyomtatvány nyelvén, olaszul is elolvasható a török tudós értekezése. 

Marsigli kávéról szóló művének címlapja, valamint a bilinguis szöveg egyik oldala). Luigi Ferdinando Marsigli: Bevanda Asiatica brindata…, Bécs, Johann van Ghelen, 1685. Jelzet: App. H. 2224 – Régi Nyomtatványok Tára

Az utolsó nagyobb egységet a bónusz ínyencségeknek szántuk, mint például Comenius Orbis pictusa, Szentmártoni Bodó János költeménye vagy a „történelem” leghíresebb étkezését ábrázoló metszet. Utóbbi esetében az Apponyi-metszetgyűjteményből Albrecht Dürer Az utolsó vacsora című művének későbbi, 1850 körül készült levonatát szemlélhették meg a látogatók. Comenius gyerekeknek szánt képes enciklopédiája számos témakört ölel fel (az emberi test felépítése, állatok…), amelyek közül mi a gasztronómiához kapcsolódókból – például a mézgyűjtés, kenyérsütés, vendégség és szakácsmesterség – válogattunk. Nemcsak az eredeti, négynyelvű (latin, német, magyar és cseh) kötetet mutattuk be, hanem a digitalizált verzió vonatkozó oldalait kinyomtattuk, hogy a látogatók kézbe véve tanulmányozhassák azokat. Végezetül Szentmártoni Bodó János Az sonak ditsiretiről valo magyar rytmusok című oktatókölteményét ajánlottuk a látogatók figyelmébe, amelyet személyes élményei nyomán írt meg. A vers első részében az erdélyi só hasznáról és dicséretéről – különösen a kolozsi sóéról – írt, míg a második részben az erdélyi sóbányászatba engedett bepillantást.

A szakácsmesterség témaköre az Orbis Pictusban. Jan Amos Komensky: Orbis sensualium pictus quadralinguis, Lőcse, Samuel Brewer, 1685 – Régi Nyomtatványok Tára

A gasztronómiai válogatással szerettük volna a régi korok holisztikus szemlélet visszaadni, amikor az ételhez nemcsak úgy viszonyultak, mint az életben maradáshoz szükséges táplálék, hanem a testet felüdítő és gyógyító eszköz. A különféle receptgyűjtemények bemutatásával azt is igyekeztünk a látogatóknak megmutatni, hogy ezek részben azért is lehetnek érdekesek, mert a korabeli étkezési szokások és kultúra mellett az emberek életmódját is elénk tárják. Az egyéb nyomtatványokkal, kötéstáblákkal pedig azt hangsúlyoztuk, hogy az étkezés és az ivászat mindig is központi téma volt, megihletett művészeket, ahogyan ez ma sincs ez másképp, és valószínűleg a jövőben is előszeretettel fognak ehhez a témához nyúlni.

• Bartholomaeus Platina: A tisztességes gyönyörről és az élvezetről: az első nyomtatott szakácskönyv, Budapest, Helikon, 2022
• Marcus Gavius: Szakácskönyv a római korból, Budapest: Enciklopédia, 2003
• Encyclopedia medica. Jelzet: Cod. Lat. 459
• Varga András: A Tótfalusi-szakácskönyv forrása. In: Magyar Könyvszemle, 124. évf. 3. sz. (2008), 312–319.
• Tóth Anna: Marsigli gróf és a fekete leves. In: Magyarságkutató Intézet honlapja, 2021. szeptember 28.

Csapó Fanni, Túri Klaudia
(Régi Nyomtatványok Tára)

A régi ételreceptek nem csupán egy étel elkészítéséről szóltak, hanem annak hatását is kiemelték. A humorálpatológia, azaz a testnedvek egyensúlyára épülő orvosi szemlélet alapján javasolták az ételeket hideg, meleg, száraz vagy nedves időjáráshoz, böjthöz vagy különféle betegségek ellen. Az ételreceptek mellett a kalendáriumok valóságos háztartási kincsesbányák: megtudhatjuk, miként készül folttisztító marhaepéből, hogyan tartósítható a spárga, vagy miként használható a vadgesztenye gyertyaként… De a gasztronómia világa nemcsak a kalendáriumokban vagy szakácskönyvekben lelhető fel, hiszen az étkezés és ivászat témája mindig is ihletül szolgált irodalmi művek – volt, aki a só fontosságát verselte meg, míg más a kávénak szentelte könyvecskéjét – vagy képzőművészeti alkotások számára. Ahogyan gyógynövényekkel sem csak a füveskönyvekben találkozhatunk. A múzeumok éjszakája program keretében a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársai „ízletes” válogatással készültek a látogatók számára, amit most a blog olvasói elé is feltálalnak.

Encyclopedia medica. 183v, 184r. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A téma felcsendítéséhez egy 1500 körül nyomtatott hóráskönyv fametszetét mutattuk be, melyen egy zodiákus ember látható. A kép négy sarkában a négy vérmérséklet szimbólumait is ábrázolták, a körbefutó írásszalagokon pedig az akkor ismert hét bolygó neve olvasható. Ez a metszet minden kis részletével arról a szemléletről mesél nekünk, amely évszázadokon át nemcsak a gyógyítást, hanem az étkezést is meghatározta.
A fametszeten a négy vérmérsékletet állatalakok jelképezik: a kolerikust az oroszlán, a szangvinikust a majom, a flegmatikust a birka, a melankolikust pedig a disznó.

Liber horarum, [Paris], Philippe Pigouchet. Pour Simon Vostre, [1502?], fol. a.ii r. Jelzet: Ant. 6979 – Régi Nyomtatványok Tára

A hippokratészi–galénoszi orvoslás rendszere szerint az emberi szervezetet négy testnedv – a vér (sanguis), a sárga epe (chole), a fekete epe (melaina chole) és a nyálka (phlegma) – egyensúlya tartja fenn. Mindegyikhez saját elemet, évszakot, életkort, vérmérsékleti típust és minőséget rendeltek. A vér meleg és nedves, a levegőhöz és a tavaszhoz kapcsolódik; akiben ez a nedv uralkodik, az szangvinikus vérmérsékletűnek számít. A sárga epe meleg és száraz, a tűz és a nyár tulajdonságait hordozza; túlsúlya kolerikus alkatot eredményez. A fekete epe hideg és száraz, a földhöz és az őszhöz kötődik; ennek dominanciája a melankolikus vérmérséklet jellemzője. A nyálka pedig hideg és nedves, akárcsak a víz és a tél; túlsúlya flegmatikus alkatot hoz létre. Az egészség ezen testnedvek helyes arányától függött. Ha az egyensúly megbomlott, azt érvágással, gyógyszerekkel vagy megfelelő étrenddel kellett helyreállítani úgy, hogy közben a bolygóállásokat is figyelembe vették.
A növényeknek, az állatoknak, az ásványoknak, sőt az elkészített ételeknek is megvolt a maguk „természete”: melegnek vagy hidegnek, száraznak vagy nedvesnek számítottak. A gyógyítás lényege éppen az volt, hogy az ellentétes tulajdonságok kiegyensúlyozzák egymást. Egy „hideg” betegséget melegítő gyógynövénnyel kezeltek, a túlzott forróságot pedig hűsítő szerekkel igyekeztek mérsékelni. Ugyanez az elv irányította az ételkészítést is. Egy étel értékét nemcsak az íze vagy a tápláló ereje adta, hanem az is, hogy milyen hatást gyakorol a testnedvek egyensúlyára.
Ezzel a szemlélettel találkozhattak a látogatók az Encyclopedia medica leírásaiban is. Az eredeti, 14. századi kódexet, amely egykor Mátyás király Corvina könyvtárának becses darabja volt, ma Rómában, a Biblioteca Casanatensében őrzik. Mi a kódex nemes másolatát állítottuk ki. A gazdagon illusztrált mű alfabetikus sorrendben sorakoztatja fel a növényeket, állatokat, ásványokat, jellemzésüknél pedig egyaránt olvashatunk botanikai és zoológiai megfigyeléseket, gyógyászati tanácsokat és olyan recepteket, amelyek a mai ember számára inkább tűnnek bizarrnak, mint használhatónak.
Látogatóink számára két gyógynövényt, a rutát és a rózsát mutattuk be a kódex növényei közül. A két növény mintegy egymás ellenpontjaként jelenik meg, hiszen a középkori orvoslás egészen eltérő természetet tulajdonított nekik.
A kerti ruta ma már ritka vendég a házikertekben, a középkorban és a kora újkorban azonban szinte nélkülözhetetlen gyógynövénynek számított. Az erős illatú, kesernyés levelű félcserjét gyógyszerként és fűszernövényként egyaránt használták. A herbáriumok szerint melegítő és szárító természetű, ezért a hidegnek és nedvesnek tartott betegségek ellenszereként alkalmazták.

Ruta. In: Encyclopedia medica. 223v, 224r. Részlet. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A rutát borban főzték, ecettel vegyítették, emésztési panaszokra, mérgezésekre, látásjavításra ajánlották, de pestis elleni receptekben is gyakran szerepelt. A német nyelvterületen Schutzpflanze, vagyis oltalmazó növény hírében állt: úgy tartották, hogy megtisztítja a fertőző levegőt, távol tartja a villámcsapást, a boszorkányságot és más ártó hatásokat. Egyes területeken a templomi szertartásokon izsóp helyett rutával hintették a szenteltvizet.
A ruta motívuma nemcsak a füveskönyvek lapjain maradt fenn. A kora újkori könyvkötők szívesen alkalmazták a növényeket – például a szőlőlevelet, makkot, liliomot – ábrázoló bélyegzők és hengerek között a rutát is. Két kiállított 15. századi ősnyomtatvány vaknyomásos bőrkötésén ugyanennek a növénynek a stilizált indadíszeit is megtekinthették a látogatók.

Míg a rutát melegítő hatásúnak tartották, a rózsa a hűsítő gyógynövények közé tartozott. Szirmaiból rózsavizet, rózsaolajat és rózsaszirupot készítettek; láz, fejfájás, gyomorpanaszok és gyulladások enyhítésére, magas vérnyomásra, valamint testi és lelki eredetű szívfájdalomra egyaránt ajánlották. Illata és szépsége miatt ugyanakkor messze túlmutatott a gyógyászat világán. 

Rózsa. Részlet. In: Encyclopedia medica. 221v, 222r. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A középkori keresztény szimbolikában a tisztaság, a paradicsomi kert és Szűz Mária jelképe lett, stilizált virága pedig a könyvkötészet egyik legkedveltebb díszítőelemévé vált. A fenti rutaindás kötésen és az 1471-ben Augsburgban nyomtatott ősnyomtatvány kötésén is ilyen stilizált rozetta bélyegzők sorakoznak.

Az Encyclopedia medica nemcsak a növényekről, hanem az állatokról is hasonló szemléletben szól. A szerző szerint a nyúl hideg és nedves természetű agyveleje megszünteti a test remegését, elősegíti a fogzást, jó a tejlázra, ecettel keverve pedig méreg ellen is igen hatékony. Érdekes, hogy míg az agyvelő hideg és nedves tulajdonságú, addig magának a nyúlnak a húsa meleg és száraz természetű.

A nyúlhúst már az ókortól kezdve nagy becsben tartották. Erről tanúskodik az 1777. esztendőre szóló, Győrben nyomtatott Streibig-kalendárium is. A nyomtatvány toldalékrészében olvasható A Rövid Historiai Le-irás A’ Nyúlról című írás bemutatja e kivételes állat természetét, majd húsának kiváló tulajdonságait méltatja. 

Házi és uti uj kalendariom, Kristus Urunk' születése után 1777-dik esztendöre, Győr, Streibig Gergely, [1776], fol. [F4] v. Jelzet: Cal. 111 – Régi Nyomtatványok Tára

A kalendáriumban Nagy Sándor egyik lakomájáról is olvashatunk. A makedón uralkodó egyszer nagy vendégséget rendezett tisztjeinek, és kizárólag nyúlhússal kínálta őket. Amikor ennek okáról kérdezték, elmondta, hogy azt szeretné, ha katonái a nyúl tulajdonságait örökölnék: hallásuk, látásuk, gyorsaságuk és óvatosságuk is olyan legyen, mint a nyúlé. Így – reménye szerint – hűségesen szolgálják majd vezérüket, és dicsőséget szereznek neki.

A történet a hasonlósági mágia jól ismert elvén alapul, a kívánt tulajdonság megszerzését attól remélték, hogy az ember magához veszi annak az állatnak a húsát, amely a kívánt tulajdonsággal rendelkezik. Bár ez a gondolat ma már inkább folklórnak tűnik, a középkor és kora újkor emberének világképében a természet rendjének magától értetődő részét képezte.
A nyúlhoz egy játékos feladat is kapcsolódott. Három papírból kivágott, egyfülű nyulat kellett egymás mellé úgy elhelyezni, hogy végül mindegyiknek két füle legyen. Az első látásra egyszerűnek tűnő feladvány gondolkodásra késztette a látogatókat. Megoldása egy univerzális motívum volt, amely a tibeti templomoktól az európai katedrálisokig számtalan helyen felbukkan: a körbefutó három nyúl.

A körbefutó három nyúl motívuma – triszkelion (MI)

Csapó Fanni, Túri Klaudia
(Régi Nyomtatványok Tára)

Folytatjuk…

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat száznegyvenedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Réthy Istvánt és gyűjteményét mutatja be.

Tempinszky István rézmetszete. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A magyar kisgrafikaéletben fontos szerepet betöltő Réthy István (1909–1988) Debrecenben jogi végzettséget szerzett, ügyvédként praktizált. 1944-ben költözött fel Budapestre, a Ganz Villamossági Műveknél helyezkedett el, itt dolgozott egészen a nyugdíjazásáig. A két világháború között létrejött debreceni Ajtósi Dürer Céh és a budapesti székhelyű Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE), majd a második világháború után a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) egyik alapító tagja volt. Kezdetben, 1932-ig inkább bélyeggyűjtéssel foglalkozott.

Fery Antal fametszete (1964). Jelzet: Exl.R/273 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nagy József debreceni kollégiumigazgató – neves ex libris gyűjtő – ismertette meg közelebbről a könyvjegy műfajával, általa vált ex libris gyűjtővé. Kollekciója darabjaival már 1935 decemberében részt vett az Ajtósi Dürer Céh kiállításán a debreceni Déri Múzeumban. A következő évtől – Békés István lemondása után – ő látta el a céh titkári teendőit.
Több kisgrafikai tárgyú kiadványt is megjelentetett. 1936-ban saját költségén kiadta a kezdő Selmeczi Skonda Károly 50 ex librisét tartalmazó albumot Békés István előszavával, 100 számozott példányban. Ezt követte 1937-ben a Menyhárt József fametszet könyvjegyei című mappa. A szűkös tárolási lehetőségek miatt az ex libris szakirodalomból csak a könyv alakban megjelenteket és az alkotásjegyzékeket gyűjtötte.
Budapestre kerülve 1959–1979-ig végezte a KBK mint országos hatókörű szervezet titkári teendőit, aktívan tevékenykedett, rengeteget levelezett, tartva a kapcsolatot a budapesti mellett a vidéki (pécsi, debreceni, szegedi, ceglédi stb.) gyűjtőegyesületekkel, magyar és külföldi grafikusokkal, gyűjtőkkel egyaránt. Részt vett több nemzetközi ex libris kongresszuson, például Krakkóban, Helsingørben, Bledben és Lisszabonban. Az 1970. évi budapesti FISAE XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszusnak titkára is volt.
Gyűjtőszenvedélyét igazolja, hogy a második világháború alatt tönkrement 25.000 darabos gyűjteménye pótlását újrakezdte, az 1980-as évek elejére ismét eljutott a kb. 15.000 darabig, minőségi lapokkal. Csak első osztályú grafikákat gyűjtött, amelyek elérték az általa felállított művészi értéket. Amatőr lapokat nem fogadott el. Ex libriseket szép népi tányérokért, bokályokért, butéliákért is elcserélt, ha valaki azokkal tudta viszonozni.
Saját névre szólóan 1975-ig 297 lapot készíttetett, kb. harminc hazai és külföldi művésszel. Kedvenc grafikusainak nevei, szignói épülnek be a következő Drahos-grafika kompozíciójába.

Drahos István fametszete (1951). Jelzet: Exl.R/280 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nevére ex librist alkotó magyar grafikusok közül említendő többek között Menyhárt József, Drahos István, Fery Antal, Bordás Ferenc, Stettner Béla, Varga Mátyás, Kertes-Kollmann Jenő, Kass János, Vertel József, Nagy Arisztid, Rákóczy Ferenc, Tavaszy Noémi és Várkonyi Károly. A külföldiek közt többségben vannak a német, az osztrák, a lengyel és az orosz művészek: Hans Wetzig, Fritz Kühn, Gertraud Reinberger, Józef Szuszkiewicz, Małgorzata Korolko, Jevgenyij Nyikolajevics Tyihanovics, Jevgenyij Nyikolajevics Goljakovszkij, Anatolij Kalasnyikov, Konstantin Kozlovszkij és German Ratner. Nagy részük szerepel a Réthy István által vezetett emlékkönyvben is, melyet minden jelesebb alkalomra magával vitt, és a találkozás emlékére a nála megforduló grafikusokkal, gyűjtőkkel belejegyeztetett, -rajzoltatott. Többször fotók is készültek. Ezen írások, képek is bizonyítják Réthy széles körű nemzetközi ismertségét, kapcsolatait.
A cserejegyzékek tanúsága szerint gyűjtőköre az általános témájú lapok mellett a híres embereket bemutató grafikák, Don Quijote-, kutya- és macskaábrázolások, zenei témák, illetve vasútmodellábrák voltak. A vasúti téma gyakori szerepeltetése a nevére szóló grafikákon azzal magyarázható, hogy Réthy szenvedélyes terepasztal-vasutas volt. Házak előtt haladó vonat és integető emberek láthatók a moszkvai German Ratner sajátos stílusú, a papírkivágásokat idéző linómetszetén.

German Ratner linómetszete. Jelzet: Exl.R/230 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A vasúti vonatkozás szőlős-boros motívumvilággal társul a lengyel Małgorzata Korolko alábbi alkotásán.

Małgorzata Korolko fametszete. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Réthy ex librisein emellett gyakoriak az életképek, a tájképek és a népies motívumok. Mézeskalács szíven lovagló huszár szerepel a holland Nelly Degouy fametszetén 1961-ből.

Nelly Degouy fametszete. Jelzet: Exl.R/243 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hazánk híres történelmi személyei közül megörökítést nyer Szent István király, II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Liszt Ferenc zeneszerző portréja. Első uralkodónk profilját koronával és árpádsávos címerrel ábrázolja Kékesi László 1970-ben készült ex librise Réthy István nevére.

Kékesi László linómetszete (1970). Jelzet: Exl.R/278 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A grafikákon szereplő nevezetesebb eseményekre példa az 1966-os Eszperantó Világkongresszus (Esperanto Mondkongreso). A Réthy által készíttetett lapok betekintést nyújtanak az 1953-tól évente, majd 1962-től kétévente tartott nemzetközi ex libris kongresszusok (NELK) világába – ezek közül kiemelkednek az 1970-ben Budapesten rendezett XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszusra alkotott könyvjegyek. Konsztantyin Sztyepanovics Kozlovszkij következő ex librisén budapesti montázskép látható a Hősök terével, a Parlamenttel, a Halászbástyával, a Szabadság-szoborral és a Lánchíddal.

Konsztantyin Sztyepanovics Kozlovszkij fametszete (1970). Jelzet: Exl.R/483 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nemzetközi kongresszusok a FISAE – az Ex libris Egyesületek Nemzetközi Szervezete, a Fédération Internationale des Sociétés d’Amateurs d’Exlibris – koordinálásával zajlottak. A napjainkban is működő FISAE vezetőségét az elnök mellett két elnökhelyettes, a titkár és a pénztáros alkotja. A tisztviselők személye a kétévente rendezendő kongresszusokhoz igazodva változik. Az aktuális elnököt, titkárt és pénztárost az a tagegyesület jelöli, mely a következő kongresszust rendezi. A megbízatásuk két évig, a következő kongresszus befejezéséig tart. Így lett 1968–1970-ig – a budapesti 1970. évi kongresszus befejezéséig – a FISAE elnöke Semsey Andor, a titkár Réthy István és a pénztáros Illyés Sándor László. Ez alkalomból Stettner Béla portrésorozatot készített róluk, melynek egyik darabja a Réthyről készült alábbi grafika.

Stettner Béla linómetszete (1970). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszus 1970. november 9-i egri kirándulása emlékére – szintén Stettner Bélától – egy ötletes ábrájú grafika született, az egri szőlő- és bortermelésre utalóan borospalackban asztalnál italozó társasággal, mellettük az egri minaret.

Stettner Béla linómetszete (1971). Jelzet: Exl.R/484 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ex librisek gyakran átfedést mutatnak az alkalmi grafikákkal. Utóbbiak közül Réthy és családja nevére számos újévi lap készült. A második világháború idejéről, 1941-ből való az alábbi BÚÉK-lap 1942-re szólóan, éléskamrában paragrafusokon lógó csikóbőrös kulaccsal, búzaköteggel és galambbal, a „Bort, búzát, békességet!” újévi köszöntés képi elemeit idézve. Az alkotó Menyhárt József.

Menyhárt József fametszete (1941). Jelzet: Alk/71 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Réthy felesége, Réthy Istvánné Baka Júlia és a többi családtag részére is szólnak ex librisek, alkalmi grafikák. Réthy gyűjteménye darabjai több alkalommal bemutatásra kerültek a KBK klubdélutánjain. Ex libris anyagáról nemegyszer tartott előadást, 1962-ben például Menyhárt József fametsző művészetéről.
A hazai kisgrafikai életet fellendítő, a KBK érdekében sokat munkálkodó, annak szekerét fáradhatatlanul húzó Réthy István 1988-ban hunyt el. Kisgrafikai gyűjteménye sorsáról annyit tudunk, hogy ex libriseit sajnálatos módon kiárusították, egy részük külföldre került. A Kisgrafika Barátok Köre titkáraként folytatott levelezését, melyet Budapestről, a II. kerületi Júlia utca 2/c-ből bonyolított, és a többi, a körrel kapcsolatos dokumentumanyagot a mai napig a KBK irattára őrzi, az aktuális titkár székhelyén. Réthy munkássága nem volt hiábavaló, a Kisgrafika Barátok Köre 1959 óta, több mint 65 éve töretlenül fennáll, immár egyesületté alakulva ápolja a kisgrafika ügyét.

Drahos István fametszete (1965). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Irodalom:

• 1961. évi cserejegyzék, Kisgrafika Barátok Köre, Budapest, 1961. (különlenyomat), 5.
• Palásthy Lajos: Búcsú Réthy Istvántól. In: Kisgrafika, 1988/3. sz., 6–7.
• Pótlás a cserejegyzékhez, Új tagok. In: MEGE Kisgrafika, 1938/1. sz., 12.
• Réthy István: Miért lettem és vagyok exlibris-gyűjtő? In: Kisgrafika különszám, 1994, 27–28. és Kisgrafika, 1975/1. sz., 25–28.
• Réthy István köszöntése. In: Kisgrafika, 1982/1. sz., 41. (a szerkesztőbizottság cikke)
• Rövid életrajz. In: Kisgrafika, 1988/3. sz., 7.
• Soó Rezső, Berei: Az Ajtósi Dürer Céh grafikai kiállításai. In: Magyar Exlibris, 1936/1. sz., 1–7. (Hozzáfűzve a kiállítási katalógus is, 1–8.)
• Vasné Tóth Kornélia: „Ex libris Land” – A magyar ex libris múltjának meghatározó eseménye, a XIII. Nemzetközi Ex Libris Kongresszus. In: Könyvtári Figyelő, 2021/1., 63–75.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Réthy István (1909–1988). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 155–157.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész; 133. rész; 134. rész; 135. rész; 136. rész; 137. rész; 138. rész; 139. rész

Liszt Ferenc képmása. Klösz György felvétele. Jelzet: ZT KB-LisF 4/18. Színháztörténeti és Zeneműtár – A kép forrása: Fotótér

A 2026-os esztendőben kétszeres Liszt-jubileumot ünnepelhetünk. A zongoraművész-zeneszerző 215 éve született és épp ma 140 éve, 1886. július 31-én halt meg. A továbbiakban a nemzeti könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárában, valamint Kézirattárában őrzött, személyéhez kötődő anyagokból válogatunk.
Nagy öröm, hogy a tavalyi évben, 2025-ben elindulhatott az Országos Széchényi Könyvtár és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontjának szorosabb együttműködése – ezen intézmények őrzik hazánkban a nemzetközileg is elismert művész hagyatékának jelentős részét. Az elmúlt időszakban online is elérhetővé váltak személyével és munkásságával kapcsolatos levelek, fényképek, kéziratok és egyéb dokumentumok – ezek mostantól néhány kattintással megtekinthetők és letölthetők.
Decemberben jelentős mennyiségű, a nemzeti könyvtár zeneműtárában őrzött kottakézirat jó minőségű másolata vált ingyenesen hozzáférhetővé a Copia tartalomszolgáltatás online felületén. A két jelentős huszadik századi pedagógus-zeneszerző Weiner Leó (1885–1960) és Farkas Ferenc (1905–2000) válogatott kompozíciói mellett Liszt Ferenc 53 autográfjáról készült másolattal gazdagodott a tárhely. Weiner Leótól összesen 22 kéziratos kotta található az intézményben – hagyatékának többi részét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kutatókönyvtára őrzi.
A most nyilvánossá vált Liszt-kéziratok igen változatosak: megtalálható köztük számos pár ütemes emléklap, magyar rapszódia, vagy a híres Faust-szimfónia kézirata számos javítással, átragasztással, toldással tarkított autográf partitúrája.
Az egyik emléklapon a Magyar Király-dal – a Rákóczi-nóta egy variánsának – első 10 üteme olvasható, szöveg nélkül:
„Egy régi magyar dallam után”
A kottasor alatt – szintén magyar nyelven – ez áll: „Mint Magyar Hazámnak hü fia Liszt Ferencz.”

Liszt Ferenc: Magyar Király-dal. Jelzet: Ms. Mus. 1.210. – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Copia digitalizált kéziratok

A kotta – a nemzeti könyvtár több más dokumentumához hasonlóan – jelentősen megsérült 1956-ban. Így az azóta restaurált kottapapíron a történelem egy másik századának lenyomata is örökre rajta maradt.
A teljes kompozíció négykezes zongorakivonata szintén elérhetővé vált a Copia felületén (Ms. Mus. 352a), a keletkezés körülményeiről pedig a most közzétett levelek egyikében is olvashatunk. Liszt 1884. szeptember 5-én, Weimarból írt báró Podmaniczky Frigyesnek. A francia nyelvű szövegből kiderül, hogy a miniszter – aki az operaház megszervezésében jelentős szerepet játszott – az előző évben megbízta a zeneszerzőt egy, az intézmény ünnepélyes megnyitóján megszólaltatható mű megkomponálásával. Liszt ebben a levélben a zenekarra és kórusra írt darabját ajánlja a miniszter figyelmébe.
A kották nyilvánossá tételével egy időben az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútárának online felülete, a Fotótér is bővült több mint 140, Liszthez kapcsolódó felvétellel.

Liszt Ferenc egész alakos portréja. Jelzet: ZT KA-LisF 7/23. – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Fotótér

Az intézményi együttműködés második lépcsője idén júniusra valósulhatott meg. A nemzeti könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárában, valamint Kézirattárában őrzött több mint nyolcszáz levél és három napló vált ingyenesen elérhetővé a Copia felületén. Ezek feldolgozásban munkatársaink mellett a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont szakemberei is részt vettek.
Az egyik legérdekesebb dokumentum Liszt 1877 januárja és 1878 májusa közötti időszakban vezetett leveleskönyve, amelybe a zeneszerző az általa feladott levelek vázlatait, valamint végleges fogalmazványait jegyezte fel. A sokszor nehezen olvasható, sűrűn írt, áthúzásokkal tarkított oldalak arról tanúskodnak, hogy a kötet a komponista saját használatára készült. Egyes oldalakat üresen hagyott a szerző – akár az egyazon személynek szóló levelek darabolásával – más esetekben utólagos kiegészítéseket eszközölt.
A legtöbb levél Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnőhöz (1819–1887), valamint Augusz Antal báróhoz (1807–1878), a zeneszerző hűséges barátjához szól. A hercegnőt 1847-től szoros érzelmi szálak fűzték Liszthez, a levelek tartalmából ez helyenként kiolvasható. Liszt több ízben rövidítéseket alkalmaz a címzett feljegyzésénél: élettársára tehát C. vagy R. rövidítéssel hivatkozik – utóbbi a hercegnő tartózkodási helyére, Rómára utal. A W. és O. abbrevációk Olga von Meyendorffra (1838–1926), Liszt Weimarban tartózkodó, bizalmas barátját jelölik.

A lap alján már egy Eduard Lassennek szánt levél kezdete olvasható. Liszt Ferenc leveleskönyve. Jelzet: Ms. mus. 376/15. – Színháztörténeti- és Zeneműtár. A kép forrása: Copia digitalizált kéziratok

A Copia-felület Naplók-aloldala is gazdagodott három Liszthez kapcsolódó dokumentummal. Többek között a zeneszerző-zongoraművész saját, német nyelvű egyházzenei naptára – Caecilien Kalender – is elérhetővé vált. Az 1876-os esztendőre vonatkozó nyomtatvány kottákat, különféle metszeteket, olvasmányokat tartalmaz zeneszerzőkről, szentek életéről, és ami igazán értékessé teszi, hogy a naptároldalakon számos autográf bejegyzés olvasható. A Chopinről és Berliozról szóló – a korban divatos – elbeszélő jellegű karcolat Liszt August Neumann által metszett portréját is közli. Egy későbbi oldalon Giacomo Meyerbeerhez tévedésből Gioachino Rossini képmását társították – Liszt itt kék ceruzával javította a nyomtatott szöveget.

A Caecilien Kalender néhány oldala, Liszt kezétől származó bejegyzésekkel. Liszt kék ceruzás javítása Rossini portréja alatt. Jelzet: ZH 3.2.7/19. – Színháztörténeti- és Zeneműtár. A kép forrása: Copia digitalizált kéziratok

1861-ből származik az a határidőnapló – Mémento journalier – amely a zeneszerző francia nyelvű feljegyzéseit, másoktól származó, Liszt számára fontossá vált idézeteket tartalmaz.
A már fiatalon nagy tehetségnek számító Zaphiry Heléna (1861–1936) – akinek második férje Nagy Géza a Nemzeti Múzeum igazgatóőre és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt – 1878 és 1880 között volt Liszt Ferenc növendéke. A Színháztörténeti és Zeneműtár raktárrendezése során előkerült harmadik napló az ő személyes emlékeit őrzik a mesterről.

Liszt Ferenc életének meghatározó része volt az utazás. Így élete folyamán rendkívül kiterjedt kapcsolati hálóra tett szert. Ehhez hozzájárul, hogy gyakran egyszerre több szerepkörben is helyt kellett állnia. Éppen ezért nem lehetünk abban biztosak, hogy a zeneszerző-zongoraművész teljes levelezését ismerjük már: mai napig kerülnek elő elveszettnek hitt vagy kiadatlan levelek, amelyek újabb kapukat nyithatnak a Liszt-kutatók számára. A most közzétett elsődleges források, autográf levelek, vázlatok, lejegyzések, és Liszthez közvetetten kapcsolódó dokumentumok nem csupán a szakembereknek lehetnek érdekesek. Segítségükkel az érdeklődők jobban megismerhetik a zeneszerző-zongoraművész saját elképzeléseit, gondolatait a világról, művészetről, valamint bepillantást nyerhetnek mindennapjaiba, emberi kapcsolataiba.

Kéri-Nagy Petra
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

2026 júniusában Bresciában rendezték meg a 2026-ös Symposium Peregrinum konferenciát Catastrophes and Rebirth in the Greek and Roman World (Katasztrófák és újjászületés a görög és a római világban) címmel. A konferencia szervezője ezúttal a Bresciai Egyházmegyei Múzeum volt.

A sok éve rendszeresen megrendezésre kerülő vándorkonferencia témái a klasszikus antikvitás vallás- és eszmetörténetének egy-egy, az európai művelődést máig ható érvénnyel meghatározó kérdése köré épülnek fel, a helyszínt pedig olyan kisebb, ám kulturális értékekben gazdag városok biztosítják Olaszországban vagy Magyarországon, amelyek lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy inspiráló környezetben, a nagyvárosokból elvonulva oszthassák meg egymással kutatási eredményeiket. A 2026-os konferencia a katasztrófák és az újjászületés tematikáját járta körbe több irányból. A természeti katasztrófák mellett, amelyek – mint például a Vezúv Pompeit is elpusztító kitörése – alapvetően formálták az ókorról alkotott képünket, a katasztrófa és az újjászületés fogalomköre számos, nagyon eltérő formában jelenítődik meg az antik kultúrában, a pusztulás univerzális szintjétől, mint a világ egészét elpusztító végső tűzkatasztrófa, és az azt követő kozmikus apokatasztaszisz, újjászületés, aranykor képzete, egészen a személyes szintig: a személyes halál, megváltás, újjászületés különféle filozófiai vagy mitikus koncepciói. A katasztrófa éppúgy lehet mitikus, mint egészen hétköznapi és gyakorlati problémákat felvető, például annak kérdése, hogy hogyan próbáltak megvédeni egy szentélyt a rendszeressé váló villámárvizektől.
A konferencián elhangzott előadásom címe The Collapse of the Danubian Limes in Late Antique Cultural Memory (A dunai limes összeomlása a késő ókori kulturális emlékezetben) volt. Amikor Valens római császár bebocsájtotta a Római Birodalom területére a hunok elől menekülő gótokat, egyre mélyülő válságok sorozata vette kezdetét, amely végül a Nyugat-Római Birodalom bukásához vezetett. Az események okát a közel kortárs szerzők rendszerint nem racionális okokkal magyarázták: az egyháztörténetírók szerint Valens arianizmusának isteni büntetéseként érte Rómát a csapás. A pogány szerzők szerint az igazi felelős Nagy Konstantin, akik úgy vélik, hogy a császár vagy a pogány kultuszok elhagyásával sértette meg az isteneket, vagy a határvédelem – a mai kutatás által sikeresnek tartott – megreformálásával okozott katasztrófát. Az V. századi Olümpiodórosz történeti munkáját csak Phótiosz IX. századi összefoglalójából ismerjük, azonban e rövid szöveg is megőrzött három történetet, amelyek szerint Róma védelméről mágikus erejű szobrok is gondoskodtak, és ezek eltávolítása tette védtelenné a birodalmat a barbárok támadásaival szemben. Előadásomban azt bizonyítottam, hogy Olümpiodórosz nem csupán saját politeista véleményét képviselte, hanem a Kelet- és a Nyugat-Római Birodalom egyaránt keresztény, de a pogányság irányában eltérő mértékben toleráns császári udvarainak a politikáját állította szembe egymással.

Tóth Anna Judit
(Régi Nyomtatványok Tára)

A Kossuth-kultusz nemcsak szobrokban és emléktáblákban él tovább, hanem könyvek lapjain is. Vajon mit mesél egy csaknem ötezer kötetes magánkönyvtár Magyarország egyik legismertebb államférfijáról? Milyen történetek rejtőznek a dedikációk, a személyes bejegyzések és az emigráció éveiben kapott könyvajándékok mögött?

53. csevejünk vendége Elbe István, aki kiadványában a Kossuth-könyvtár legkülönlegesebb darabjait mutatja be. A könyv szerkesztőjével beszélgetünk dedikált kötetekről, díszalbumokról, az államférfi saját kézjegyéről és arról, hogyan rajzolódik ki egy egészen emberi Kossuth a könyvek történeteiből.

Tartsanak velünk egy izgalmas könyvtári nyomozásra, ahol a kötetek nemcsak olvasmányok, hanem történelmi források is. A felvételben Solymosi Ákos működik közre, a beszélgetést Tóth Péter vezeti.

Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy ne maradjanak le a nemzeti könyvtár legújabb beszélgetéseiről!

A kötet megvásárolható: https://oszk.hu/kiadvany/hodolo-tisztelettel_dedikalt-konyvek-kulonleges-kotetek-kossuth-lajos-konyvtarabol

Történetek az asztal mellől

A béke és biztonság kapuja

Ennek a kapunak az alapját még én skicceltem fel a lapra: elnagyolt volt és nem túl szép. Nagyon meglepődtem, amikor megláttam, mi lett belőle a rendezvény végére, és örömmel tapasztaltam azt is, hogy a látogatók rajzai milyen gyönyörűen kapcsolódtak Jókai idézetéhez. A kapu aljára valaki egy egész sornyi, egymás kezét fogó, színes pálcikaembert rajzolt, alájuk pedig egy kis piros szívet. A rajzolók megdöbbentő pontossággal alakították képpé a zseben lévő idézetet: azt az egyenlőséget és békességet keltették életre a színes ceruzákkal, amit Jókai 150 évvel ezelőtt megálmodott.

A látogatók a rajz által közvetlenül a szöveg belső üzenetéhez és Jókai értékrendjéhez kapcsolódtak A béke és biztonság kapujánál.

A tenger és a vonalak párbeszéde

A kapcsolódás egy másik szép példája az a tengeri részlet lett, ahol egy hajó ringatózik a hullámokon, a vízben pedig tengeri élőlények láthatók. Ezt a képet két hölgy készítette, ráadásul nem ugyanakkor. Ez a rajz pontosan megmutatta a közösségi rajzolás lényegét: az emberek szavak nélkül is tudnak kommunikálni, egymásra reagálni és kapcsolódni, létrehozva ezzel egy harmonikus, közös alkotást.

A résztvevők egymás rajzaihoz és vonalaihoz kapcsolódva, a másik gondolatát folytatva alkottak a tengeri részletnél (is)

Közös égbolt

Egy másik, igazán különleges példa a láthatatlan párbeszédre Az Ég és a jövő területe, amelyen hat különböző ember rajza kapcsolódott: az agy a szárnyakkal és a kitárt ablakkal (ami egyébként a balra található Befogadás kapuja területhez is köthető), az aerodromon, a kétféle léghajó, az emberke kitárt szárnyakkal, a pillangó és a repülő. Hat különböző kéz, hat különböző pillanat – s őt valójában több is, hiszen nem minden esetben ugyanaz az ember színezte ki a rajzot, mint aki felrajzolta. Ami közös bennük, az a derűs, szabadsághoz és a szárnyaláshoz kapcsolódó motívumvilág. A látogatók ezekkel szinte szó szerint Jókai „bűbájos tündérvilágát” és a regény egyik központi motívumát, a repülést keltették életre a papíron. Ami itt még nagyon fontos, hogy a vendégek nemcsak egymás alkotását érzékelték és ezeken keresztül kapcsolódtak egymáshoz, de közben tisztelték is egymás rajzát azzal, hogy tartották a távolságot. Ez a távolságtartás a szimbolikus térben megnyilvánuló kölcsönös tisztelet és empátia bizonyítéka, így ez a terület a nevéhez, és a Jókai-idézethez illően szép, „levegős” lett. 

Szívecskék a vonatfüstben

Az utólag elolvasott Jókai-szöveg ereje és azonnali hatása egy másik rajzban is felfedezhető. Egy hölgy egy pályaudvart és egy gőzmozdonyt rajzolt a lapra, utasokkal. Miután végzett, megfordította a programleírást, és elolvasta az Otthon-városról és -államról szóló összefoglalót. A regénybeli állam eszmeisége annyira megérintette, hogy úgy érezte, muszáj szívecskéket rajzolnia a vonatfüstbe. Így lett a robogó gép füstjéből a magasba szálló, piros szívek áramlása – tökéletesen megjelenítve Jókai azon regénybeli világát, amelyben a technikai fejlődés és a technológia nem idegeníthet el, hanem az embert kell, hogy szolgálja.

Az Otthon-városról szóló összefoglaló elolvasása után a gőzmozdony füstje piros szívekké változott

Az élmény és a közösségi rajzolás létjogosultsága – mi történt az asztalnál?

A tervezés során a legnagyobb szakmai kérdés az volt számomra: vajon egy olyan térben, mint a nemzeti könyvtár – amely elsősorban a csendes, tudományos munka helyszíne –, és egy olyan nyüzsgő tömegrendezvényen, mint a Múzeumok Éjszakája, működhet-e a terápiás jellegű lelassulás? Van-e létjogosultsága a közösségi rajzolásnak egy pörgős rendezvényen és meg tud-e valósulni az elmélyült alkotás és a kapcsolódás?
A kész rajzot és a folyamatot visszanézve a válaszom egy nagyon boldog igen. Az asztal az este folyamán vizuális szigetté vált, ahol a kapcsolódás három szinten is megvalósult:

1. Kapcsolódás önmagukhoz

A rajzolás rengeteg mindenben tud segíteni az embernek anélkül, hogy különösebb tehetsége lenne hozzá. Bár ilyen rendezvényen nem lehetett cél az önismereti beszélgetés, a látogatóknak – ha csak pár percre is – mégis sikerült elmélyülniük. Ez a rajzok részletgazdagságából is tisztán látszik. Az aprólékos alkotás a fókuszáltság, a jelenlét és a belső csend egyértelmű jele: a résztvevők képesek voltak kizárni a külvilág zaját és időt adtak maguknak az alkotásra.

2. Kapcsolódás Jókai szellemiségéhez

Tudatosan választottam csakis pozitív kicsengésű, erőforrás-központú idézeteket és motívumokat a regényből, és tudatosan kapcsoltam pozitív hívószavakat és üzeneteket hozzájuk. A biblioterápiás szemlélet egyik lényege, hogy a szöveg tükröt tart az embernek. Ezen a foglalkozáson a vendégek ezt a belső tükröt nem szavakkal, hanem a rajzoláson keresztül fogalmazták meg. A lapon látható, hogy a rajzolók szinte „körbefonták”, keretbe foglalták az idézeteket. A vendégek nemcsak olvasták Jókait, hanem a saját vizuális nyelvükön válaszoltak is neki, és ilyesformán a múlt és a jelen összekapcsolódott.

3. Kapcsolódás egymáshoz (aszinkron közösségi alkotás)

A közösségi rajzolás legcsodálatosabb pillanata, amikor a rajzokon keresztül megszűnik az „én” és a „te”, és megszületik a „mi”. Mivel a látogatók nem egyszerre ültek az asztalnál, egy izgalmas, időben eltolt, nonverbális párbeszéd alakult ki a papíron. Ennek két szép példája:
– Vizuális „rímek” (kódátvétel): A rajzolók átvették egymás motívumait. A szív szimbólum például három teljesen különböző területen is megjelenik, ami azt mutatja, hogy a résztvevők egymás üzeneteihez kapcsolódtak.
– Térbeli egyensúly: A kép felső részén hőlégballonok és az egyéb repülő szerkezetek és lények „repülő folyosót” alkotnak. Az emberek kapcsolódtak egymás rajzához és az azon a területen olvasható Jókai idézethez is, amely a repülésről szólt.

Vizuális etikett: Tisztelet a papíron

A rajzon nincsenek áthúzások, durva átfirkálások, egymást kitakaró elemek. Bár a rajzok közel vannak egymáshoz, a később érkezők tisztelték az előttük alkotókat és a korábban készült rajzokat. Ez a tisztelet és empátia adott biztonságot a később érkezőknek, hogy majd az ő munkájukat is tisztelni fogják.

Összegzés

Számomra ebben a foglalkozásban tehát a kapcsolódás volt a legfontosabb. A pszichológiában jól ismert jelenség, amikor az emberek mozdulatai, belső ritmusa és rezdülései egy közös tevékenység során összehangolódnak – ez a finom egymásra hangolódás, vagyis a szinkronizáció. Az asztalnál pontosan ez történt: a látogatók rajzai elkezdtek „beszélgetni” egymással. Nem egymás mellé dobált, elszigetelt firkák születtek, hanem egyetlen, lélegző, vizuális szövet, amely átlépett korosztályokat, kultúrákat és nyelvi határokat. Megmutatta, hogy képesek vagyunk szavak nélkül is mélyen kapcsolódni egymáshoz és azt is, hogy az emberekben van vágy és igény erre.
A foglalkozás során a résztvevők a gyakorlatban modellezték le és élték meg Jókai Otthon-államának szellemiségét: a papíron megjelent az az egyenlőség, béke és egymásra figyelés, amelyet a szerző 150 évvel ezelőtt a regényében megálmodott. Ilyesformán bebizonyosodott, hogy egy 19. századi klasszikus utópia alapértékei a ma embere számára is aktuálisak lehetnek. Jókai szövegei, a hívószavak és az üzenetek, képesek voltak arra, hogy egy asztal köré gyűjtsenek idegeneket, feloldják az elidegenedést, és egy láthatatlan, időn átívelő híd segítségével valódi, támogató közösséget építsenek – akár a Múzeumok Éjszakájának forgatagában is.

Kitekintés

A nemzetközi gyakorlatot vizsgálva látható, hogy a nagy nemzeti intézmények – például az ír, az új-zélandi vagy a szingapúri nemzeti könyvtár – előszeretettel alkalmazzák a közösségi rajzolást a látogatók bevonására. Ám ők szinte minden esetben kész vizuális motívumokból vagy képzőművészeti alkotásokból indulnak ki: az ír nemzeti könyvtári projektben például konkrétan festményekből, szobrokból és grafikákból, az új-zélandiban a gyűjteményben őrzött régi nyomatokból és képzőművészeti anyagokból merítenek ihletet, míg a szingapúri könyvtárakban a helyi kulturális örökség ikonikus vizuális jelképeit, épületeit és hagyományos ételeit festik meg közösen a látogatók.

A hazai közművelődési és könyvtári terekben is találunk hasonlóan izgalmas, inspiráló kezdeményezéseket:

• Comic Jam (Közös képregényrajzolás): A kecskeméti Hírös Agóra programjaiban vagy nagyobb könyvtári napokon visszatérő elem, ahol a résztvevők egymás képregénykockáit folytatják egy jól ismert történetből, egy könyvbeli jelenetből vagy egy híres irodalmi karaktert életre keltve.
• Közösségi meseillusztráció: A szövegértést fejlesztő könyvtári mintaprogramokban (melyek módszertana az OSZK Könyvtári Intézetében is elérhető) a gyermekek csoportokban, könyvtáros mentorálásával osztják fel egymás között a szövegrészeket, hogy a rajzaikból végül egy kollektív, közös mesekönyv szülessen.
• Irodalmi improvizációk és Vers-Falak: A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) üres papírtekercses, irodalmi impulzusokra épülő szabadkézi rajzolásai, valamint a megyei és egyetemi könyvtárak (például a szegedi SZTE Klebelsberg Könyvtár vagy a pécsi Tudásközpont) Pop-up Vers-Falai a költészet napján szintén a szabad vizuális asszociációra építenek. Itt a látogatók napokon át formákkal és textúrákkal reagálnak egy-egy falra kitett verssorra, továbbrajzolva az akár napokkal korábban alkotók rajzait.
• Zárt csoportos irodalomterápiás foglalkozások: Olyan neves hazai bázisokon, mint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) vagy az Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) – ahol Juhász István vezetésével működnek elismert biblioterápiás folyamatok –, komoly és értékes hagyománya van a módszernek. Ezek a közkedvelt csoportfoglalkozások alapvetően a szóbeli (verbális) megosztásra épülnek.

Pinkert Anikó
könyvtáros, komplex alkotásterápiás önismereti csoportvezető
(Kurrens Könyvfeldolgozó Osztály) 

A fotókat Dede Franciska, Visky Ákos és a szerző készítette.

Források:

Nemzetközi példák:

• National Gallery of Ireland – National Drawing Day
• National Library of New Zealand – Creative Connections
• National Library Board Singapore – Bedok & Bishan Library Projects

Hazai példák:

• Zárt csoportos irodalomterápiás hagyományok (FSZEK & OIK)
• Comic Jam (Közös képregényrajzolás)
• Közösségi meseillusztráció: OSZK Könyvtári Intézet – „Rajzoljunk szívünkből!” irodalmi és meseillusztrációs mintaprogram
• Könyvtári Vers-Falak (Közösségi líra rajzban)

Az összeállítás első része itt olvasható.