Az első nyomtatott szakácskönyv, a De honesta voluptate et valetudine Bartholomeo Platina nevéhez fűződik. Latin nyelvű művét 1470 körül nyomtatták ki Rómában, majd nem sokkal később, 1475-ben Velencében. A szakácskönyv műfaja nem új keletű a korszakban, hiszen már az ókorban is létezett – elég csak Apicius szakácskönyvére gondolnunk –, ugyanakkor a középkorban egy rövid időre feledésbe merült. Majd a 13. században éledt újjá Nyugat-Európában, de fontos hangsúlyoznunk, hogy a műfaj kéziratosan létezett és terjedt, ezért is jelentős Platina műve. Napjaink olvasója már nem, mint szakácskönyvet forgatná, hanem inkább egy, a korabeli orvoslási és filozófiai ismereteket az ételekkel ötvöző szórakoztató irodalmat. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen Apicius szakácskönyvét sem gyakorlati kézikönyvként használták a középkorban vagy a humanizmus idején, hanem inkább a gyógyászati célú receptjei miatt vizsgálták. Így nem kell meglepődnünk azon, Platina egy-egy alapanyag esetében nem azok elkészítési módjaira tért ki, hanem a korban oly népszerű orvosi elmélet, a hippokratészi-galénoszi vérmérséklet típusok mentén tárgyalta a témát. Az állati részekről értekezve a nyúl agyvelő kapcsán szintén találkozhatunk azzal a közhiedelemmel, mint az Encyclopedia medicaban, miszerint hatásos a mérgek ellen.

Receptgyűjtemények közül még az első, magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyvet (Szakats mesterségnek könyvecskéje) mutattuk be a látogatóknak, amit Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász jelentetett meg Kolozsvárott 1695-ben. A nyomtatvány a csíksomlyói ferences kolostorban írott szakácskönyv kéziratos példányának – ma az ELTE Egyetemi Könyvtárban őrzik – Misztótfalusi által kijavított és bővített változata. (Perger Péter kollégánk hívta fel a figyelmemet, hogy Muckenhaupt Erzsébet, a Csíki Székely Múzeum nyugalmazott muzeológusa, könyvtörténész a csíksomlyói ferences nyomda eddig ismeretlen nyomtatványainak töredékére akadt, köztük a kolostori nyomdában jó tíz évvel korábban kiadott magyar nyelvű szakácskönyvére.)
Ez a szakácskönyv már eltávolodik ettől a gyógyászati szemlélettől és valóban gyakorlati kézikönyv kívánt lenni. Azért azt érdemes megjegyezni, hogy a receptek, ahogyan a kalendáriumokban olvashatók is, feltételeznek némi gyakorlati tudást és inkább afféle útmutatók, mint pontos (mértékegységgel és főzési/sütési idővel) ellátott leírások, ezért aki ma ezekből szeretne főzni, feladja neki a leckét.

A Misztótfalusi Kis Miklós által nyomtatott szakácskönyv címlapja és egy recepteket tartalmazó oldalpár. Szakats mesterségnek könyvetskéje, Kolozsvár, Tótfalusi Kis Miklós, 1695. Jelzet: RMK I. 1474a – Régi Nyomtatványok Tára

Ilyen például az a répaméz recept is, mely az 1795-ik évre szóló Patzkó-kalendáriumban szerepel. Abban az időben a cukor még drága és nehezen hozzáférhető alapanyagnak számított, ezért különféle növényekből próbáltak édesítőszert előállítani. A recept alapján – melyben nem voltak megadva pontos mennyiségek – mi is elkészítettük a répamézet. S bár az eredmény nem épp olyan lett, mint amilyennek a kalendárium szerint lennie kellett volna, mégis szép számmal akadtak vállalkozó kedvű látogatók, akik szívesen megkóstolták az édességet.

Az ételek után az italoké volt a főszerep, és itt is kiindulási pontként először a gyógyászati célú felhasználástól indultunk el. Egy német orvos desztillálás tematikájában megjelentetett 16. századi nyomtatványa kapcsán, amelyben különféle vízégető kemencéket és a lepárláshoz használt edényeket mutat be, felfedtük a látogatók előtt az aqua vitae (élet vize) kifejezés jelentését, amit gyógynövényekkel együtt lepárolt alkoholra használtak a középkortól kezdve. Emellett arról is beszéltünk, hogy nem csak a középkorban, de a kora újkori orvoslásban is az alkoholra és főként annak (gyógy)növényes párlatjaira gyógyszerként tekintettek, így ennek fényében már nem meglepő, hogy a 16. századi nyomtatványok az alkohol jótékony hatásai propagálják és mai szemmel nézve mértéktelen alkohol fogyasztásra buzdítanak, mindezt a beteg egészsége érdekében.

Német nyelvű, desztillálásról értekező mű címlapja. Hieronymus Brunschwig: BAs [!] Buch zu destillieren…,

Ezután ismét játékra invitáltuk a látogatókat. Mi köze lehet Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának a gasztronómiához? Segítségül a harmadik ének 26. és 29. versszakánál nyitottuk ki a könyvet.

Zrínyi eposzának gasztronómiai különlegessége, hogy a kávé szó itt tűnik fel először. Még mindig a kávé témakörénél maradtunk Luigi Ferdinando Marsigli Bevanda asiatica brindata… című művével, amit azért jelentetett meg, hogy megismertesse a kávét a nagyközönséggel. Marsigli saját tapasztalatai alapján írt a kávé pörkölésének, őrlésének, főzésének és tálalásainak módjairól, valamint közzé tette az 1679-es konstantinápolyi útján Hüseyn Hezarfen, török tudóstól kapott írást is. Az arab nyelvű szöveg egy traktátus a kávécserje termőhelyéről, tulajdonságairól és a termés fejlődéséről. Természetesen az eredeti szöveg mellett a nyomtatvány nyelvén, olaszul is elolvasható a török tudós értekezése. 

Marsigli kávéról szóló művének címlapja, valamint a bilinguis szöveg egyik oldala). Luigi Ferdinando Marsigli: Bevanda Asiatica brindata…, Bécs, Johann van Ghelen, 1685. Jelzet: App. H. 2224 – Régi Nyomtatványok Tára

Az utolsó nagyobb egységet a bónusz ínyencségeknek szántuk, mint például Comenius Orbis pictusa, Szentmártoni Bodó János költeménye vagy a „történelem” leghíresebb étkezését ábrázoló metszet. Utóbbi esetében az Apponyi-metszetgyűjteményből Albrecht Dürer Az utolsó vacsora című művének későbbi, 1850 körül készült levonatát szemlélhették meg a látogatók. Comenius gyerekeknek szánt képes enciklopédiája számos témakört ölel fel (az emberi test felépítése, állatok…), amelyek közül mi a gasztronómiához kapcsolódókból – például a mézgyűjtés, kenyérsütés, vendégség és szakácsmesterség – válogattunk. Nemcsak az eredeti, négynyelvű (latin, német, magyar és cseh) kötetet mutattuk be, hanem a digitalizált verzió vonatkozó oldalait kinyomtattuk, hogy a látogatók kézbe véve tanulmányozhassák azokat. Végezetül Szentmártoni Bodó János Az sonak ditsiretiről valo magyar rytmusok című oktatókölteményét ajánlottuk a látogatók figyelmébe, amelyet személyes élményei nyomán írt meg. A vers első részében az erdélyi só hasznáról és dicséretéről – különösen a kolozsi sóéról – írt, míg a második részben az erdélyi sóbányászatba engedett bepillantást.

A szakácsmesterség témaköre az Orbis Pictusban. Jan Amos Komensky: Orbis sensualium pictus quadralinguis, Lőcse, Samuel Brewer, 1685 – Régi Nyomtatványok Tára

A gasztronómiai válogatással szerettük volna a régi korok holisztikus szemlélet visszaadni, amikor az ételhez nemcsak úgy viszonyultak, mint az életben maradáshoz szükséges táplálék, hanem a testet felüdítő és gyógyító eszköz. A különféle receptgyűjtemények bemutatásával azt is igyekeztünk a látogatóknak megmutatni, hogy ezek részben azért is lehetnek érdekesek, mert a korabeli étkezési szokások és kultúra mellett az emberek életmódját is elénk tárják. Az egyéb nyomtatványokkal, kötéstáblákkal pedig azt hangsúlyoztuk, hogy az étkezés és az ivászat mindig is központi téma volt, megihletett művészeket, ahogyan ez ma sincs ez másképp, és valószínűleg a jövőben is előszeretettel fognak ehhez a témához nyúlni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Felhasznált irodalom:

• Bartholomaeus Platina: A tisztességes gyönyörről és az élvezetről: az első nyomtatott szakácskönyv, Budapest, Helikon, 2022
• Marcus Gavius: Szakácskönyv a római korból, Budapest: Enciklopédia, 2003
• Encyclopedia medica. Jelzet: Cod. Lat. 459
• Varga András: A Tótfalusi-szakácskönyv forrása. In: Magyar Könyvszemle, 124. évf. 3. sz. (2008), 312–319.
• Tóth Anna: Marsigli gróf és a fekete leves. In: Magyarságkutató Intézet honlapja, 2021. szeptember 28.

Csapó Fanni, Túri Klaudia
(Régi Nyomtatványok Tára)

A régi ételreceptek nem csupán egy étel elkészítéséről szóltak, hanem annak hatását is kiemelték. A humorálpatológia, azaz a testnedvek egyensúlyára épülő orvosi szemlélet alapján javasolták az ételeket hideg, meleg, száraz vagy nedves időjáráshoz, böjthöz vagy különféle betegségek ellen. Az ételreceptek mellett a kalendáriumok valóságos háztartási kincsesbányák: megtudhatjuk, miként készül folttisztító marhaepéből, hogyan tartósítható a spárga, vagy miként használható a vadgesztenye gyertyaként… De a gasztronómia világa nemcsak a kalendáriumokban vagy szakácskönyvekben lelhető fel, hiszen az étkezés és ivászat témája mindig is ihletül szolgált irodalmi művek – volt, aki a só fontosságát verselte meg, míg más a kávénak szentelte könyvecskéjét – vagy képzőművészeti alkotások számára. Ahogyan gyógynövényekkel sem csak a füveskönyvekben találkozhatunk. A múzeumok éjszakája program keretében a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársai „ízletes” válogatással készültek a látogatók számára, amit most a blog olvasói elé is feltálalnak.

Encyclopedia medica. 183v, 184r. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A téma felcsendítéséhez egy 1500 körül nyomtatott hóráskönyv fametszetét mutattuk be, melyen egy zodiákus ember látható. A kép négy sarkában a négy vérmérséklet szimbólumait is ábrázolták, a körbefutó írásszalagokon pedig az akkor ismert hét bolygó neve olvasható. Ez a metszet minden kis részletével arról a szemléletről mesél nekünk, amely évszázadokon át nemcsak a gyógyítást, hanem az étkezést is meghatározta.
A fametszeten a négy vérmérsékletet állatalakok jelképezik: a kolerikust az oroszlán, a szangvinikust a majom, a flegmatikust a birka, a melankolikust pedig a disznó.

Liber horarum, [Paris], Philippe Pigouchet. Pour Simon Vostre, [1502?], fol. a.ii r. Jelzet: Ant. 6979 – Régi Nyomtatványok Tára

A hippokratészi–galénoszi orvoslás rendszere szerint az emberi szervezetet négy testnedv – a vér (sanguis), a sárga epe (chole), a fekete epe (melaina chole) és a nyálka (phlegma) – egyensúlya tartja fenn. Mindegyikhez saját elemet, évszakot, életkort, vérmérsékleti típust és minőséget rendeltek. A vér meleg és nedves, a levegőhöz és a tavaszhoz kapcsolódik; akiben ez a nedv uralkodik, az szangvinikus vérmérsékletűnek számít. A sárga epe meleg és száraz, a tűz és a nyár tulajdonságait hordozza; túlsúlya kolerikus alkatot eredményez. A fekete epe hideg és száraz, a földhöz és az őszhöz kötődik; ennek dominanciája a melankolikus vérmérséklet jellemzője. A nyálka pedig hideg és nedves, akárcsak a víz és a tél; túlsúlya flegmatikus alkatot hoz létre. Az egészség ezen testnedvek helyes arányától függött. Ha az egyensúly megbomlott, azt érvágással, gyógyszerekkel vagy megfelelő étrenddel kellett helyreállítani úgy, hogy közben a bolygóállásokat is figyelembe vették.
A növényeknek, az állatoknak, az ásványoknak, sőt az elkészített ételeknek is megvolt a maguk „természete”: melegnek vagy hidegnek, száraznak vagy nedvesnek számítottak. A gyógyítás lényege éppen az volt, hogy az ellentétes tulajdonságok kiegyensúlyozzák egymást. Egy „hideg” betegséget melegítő gyógynövénnyel kezeltek, a túlzott forróságot pedig hűsítő szerekkel igyekeztek mérsékelni. Ugyanez az elv irányította az ételkészítést is. Egy étel értékét nemcsak az íze vagy a tápláló ereje adta, hanem az is, hogy milyen hatást gyakorol a testnedvek egyensúlyára.
Ezzel a szemlélettel találkozhattak a látogatók az Encyclopedia medica leírásaiban is. Az eredeti, 14. századi kódexet, amely egykor Mátyás király Corvina könyvtárának becses darabja volt, ma Rómában, a Biblioteca Casanatensében őrzik. Mi a kódex nemes másolatát állítottuk ki. A gazdagon illusztrált mű alfabetikus sorrendben sorakoztatja fel a növényeket, állatokat, ásványokat, jellemzésüknél pedig egyaránt olvashatunk botanikai és zoológiai megfigyeléseket, gyógyászati tanácsokat és olyan recepteket, amelyek a mai ember számára inkább tűnnek bizarrnak, mint használhatónak.
Látogatóink számára két gyógynövényt, a rutát és a rózsát mutattuk be a kódex növényei közül. A két növény mintegy egymás ellenpontjaként jelenik meg, hiszen a középkori orvoslás egészen eltérő természetet tulajdonított nekik.
A kerti ruta ma már ritka vendég a házikertekben, a középkorban és a kora újkorban azonban szinte nélkülözhetetlen gyógynövénynek számított. Az erős illatú, kesernyés levelű félcserjét gyógyszerként és fűszernövényként egyaránt használták. A herbáriumok szerint melegítő és szárító természetű, ezért a hidegnek és nedvesnek tartott betegségek ellenszereként alkalmazták.

Ruta. In: Encyclopedia medica. 223v, 224r. Részlet. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A rutát borban főzték, ecettel vegyítették, emésztési panaszokra, mérgezésekre, látásjavításra ajánlották, de pestis elleni receptekben is gyakran szerepelt. A német nyelvterületen Schutzpflanze, vagyis oltalmazó növény hírében állt: úgy tartották, hogy megtisztítja a fertőző levegőt, távol tartja a villámcsapást, a boszorkányságot és más ártó hatásokat. Egyes területeken a templomi szertartásokon izsóp helyett rutával hintették a szenteltvizet.
A ruta motívuma nemcsak a füveskönyvek lapjain maradt fenn. A kora újkori könyvkötők szívesen alkalmazták a növényeket – például a szőlőlevelet, makkot, liliomot – ábrázoló bélyegzők és hengerek között a rutát is. Két kiállított 15. századi ősnyomtatvány vaknyomásos bőrkötésén ugyanennek a növénynek a stilizált indadíszeit is megtekinthették a látogatók.

• 
• 
• 
• 

Míg a rutát melegítő hatásúnak tartották, a rózsa a hűsítő gyógynövények közé tartozott. Szirmaiból rózsavizet, rózsaolajat és rózsaszirupot készítettek; láz, fejfájás, gyomorpanaszok és gyulladások enyhítésére, magas vérnyomásra, valamint testi és lelki eredetű szívfájdalomra egyaránt ajánlották. Illata és szépsége miatt ugyanakkor messze túlmutatott a gyógyászat világán. 

Rózsa. Részlet. In: Encyclopedia medica. 221v, 222r. Jelzet: Cod. Lat. 459 – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

A középkori keresztény szimbolikában a tisztaság, a paradicsomi kert és Szűz Mária jelképe lett, stilizált virága pedig a könyvkötészet egyik legkedveltebb díszítőelemévé vált. A fenti rutaindás kötésen és az 1471-ben Augsburgban nyomtatott ősnyomtatvány kötésén is ilyen stilizált rozetta bélyegzők sorakoznak.

• 
• 

Az Encyclopedia medica nemcsak a növényekről, hanem az állatokról is hasonló szemléletben szól. A szerző szerint a nyúl hideg és nedves természetű agyveleje megszünteti a test remegését, elősegíti a fogzást, jó a tejlázra, ecettel keverve pedig méreg ellen is igen hatékony. Érdekes, hogy míg az agyvelő hideg és nedves tulajdonságú, addig magának a nyúlnak a húsa meleg és száraz természetű.

• 
• 

A nyúlhúst már az ókortól kezdve nagy becsben tartották. Erről tanúskodik az 1777. esztendőre szóló, Győrben nyomtatott Streibig-kalendárium is. A nyomtatvány toldalékrészében olvasható A Rövid Historiai Le-irás A’ Nyúlról című írás bemutatja e kivételes állat természetét, majd húsának kiváló tulajdonságait méltatja. 

Házi és uti uj kalendariom, Kristus Urunk' születése után 1777-dik esztendöre, Győr, Streibig Gergely, [1776], fol. [F4] v. Jelzet: Cal. 111 – Régi Nyomtatványok Tára

A kalendáriumban Nagy Sándor egyik lakomájáról is olvashatunk. A makedón uralkodó egyszer nagy vendégséget rendezett tisztjeinek, és kizárólag nyúlhússal kínálta őket. Amikor ennek okáról kérdezték, elmondta, hogy azt szeretné, ha katonái a nyúl tulajdonságait örökölnék: hallásuk, látásuk, gyorsaságuk és óvatosságuk is olyan legyen, mint a nyúlé. Így – reménye szerint – hűségesen szolgálják majd vezérüket, és dicsőséget szereznek neki.

• 
• 

A történet a hasonlósági mágia jól ismert elvén alapul, a kívánt tulajdonság megszerzését attól remélték, hogy az ember magához veszi annak az állatnak a húsát, amely a kívánt tulajdonsággal rendelkezik. Bár ez a gondolat ma már inkább folklórnak tűnik, a középkor és kora újkor emberének világképében a természet rendjének magától értetődő részét képezte.
A nyúlhoz egy játékos feladat is kapcsolódott. Három papírból kivágott, egyfülű nyulat kellett egymás mellé úgy elhelyezni, hogy végül mindegyiknek két füle legyen. Az első látásra egyszerűnek tűnő feladvány gondolkodásra késztette a látogatókat. Megoldása egy univerzális motívum volt, amely a tibeti templomoktól az európai katedrálisokig számtalan helyen felbukkan: a körbefutó három nyúl.

A körbefutó három nyúl motívuma – triszkelion (MI)

 

Csapó Fanni, Túri Klaudia
(Régi Nyomtatványok Tára)

Folytatjuk…

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat száznegyvenedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Réthy Istvánt és gyűjteményét mutatja be.

Tempinszky István rézmetszete. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A magyar kisgrafikaéletben fontos szerepet betöltő Réthy István (1909–1988) Debrecenben jogi végzettséget szerzett, ügyvédként praktizált. 1944-ben költözött fel Budapestre, a Ganz Villamossági Műveknél helyezkedett el, itt dolgozott egészen a nyugdíjazásáig. A két világháború között létrejött debreceni Ajtósi Dürer Céh és a budapesti székhelyű Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE), majd a második világháború után a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) egyik alapító tagja volt. Kezdetben, 1932-ig inkább bélyeggyűjtéssel foglalkozott.

Fery Antal fametszete (1964). Jelzet: Exl.R/273 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nagy József debreceni kollégiumigazgató – neves ex libris gyűjtő – ismertette meg közelebbről a könyvjegy műfajával, általa vált ex libris gyűjtővé. Kollekciója darabjaival már 1935 decemberében részt vett az Ajtósi Dürer Céh kiállításán a debreceni Déri Múzeumban. A következő évtől – Békés István lemondása után – ő látta el a céh titkári teendőit.
Több kisgrafikai tárgyú kiadványt is megjelentetett. 1936-ban saját költségén kiadta a kezdő Selmeczi Skonda Károly 50 ex librisét tartalmazó albumot Békés István előszavával, 100 számozott példányban. Ezt követte 1937-ben a Menyhárt József fametszet könyvjegyei című mappa. A szűkös tárolási lehetőségek miatt az ex libris szakirodalomból csak a könyv alakban megjelenteket és az alkotásjegyzékeket gyűjtötte.
Budapestre kerülve 1959–1979-ig végezte a KBK mint országos hatókörű szervezet titkári teendőit, aktívan tevékenykedett, rengeteget levelezett, tartva a kapcsolatot a budapesti mellett a vidéki (pécsi, debreceni, szegedi, ceglédi stb.) gyűjtőegyesületekkel, magyar és külföldi grafikusokkal, gyűjtőkkel egyaránt. Részt vett több nemzetközi ex libris kongresszuson, például Krakkóban, Helsingørben, Bledben és Lisszabonban. Az 1970. évi budapesti FISAE XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszusnak titkára is volt.
Gyűjtőszenvedélyét igazolja, hogy a második világháború alatt tönkrement 25.000 darabos gyűjteménye pótlását újrakezdte, az 1980-as évek elejére ismét eljutott a kb. 15.000 darabig, minőségi lapokkal. Csak első osztályú grafikákat gyűjtött, amelyek elérték az általa felállított művészi értéket. Amatőr lapokat nem fogadott el. Ex libriseket szép népi tányérokért, bokályokért, butéliákért is elcserélt, ha valaki azokkal tudta viszonozni.
Saját névre szólóan 1975-ig 297 lapot készíttetett, kb. harminc hazai és külföldi művésszel. Kedvenc grafikusainak nevei, szignói épülnek be a következő Drahos-grafika kompozíciójába.

Drahos István fametszete (1951). Jelzet: Exl.R/280 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nevére ex librist alkotó magyar grafikusok közül említendő többek között Menyhárt József, Drahos István, Fery Antal, Bordás Ferenc, Stettner Béla, Varga Mátyás, Kertes-Kollmann Jenő, Kass János, Vertel József, Nagy Arisztid, Rákóczy Ferenc, Tavaszy Noémi és Várkonyi Károly. A külföldiek közt többségben vannak a német, az osztrák, a lengyel és az orosz művészek: Hans Wetzig, Fritz Kühn, Gertraud Reinberger, Józef Szuszkiewicz, Małgorzata Korolko, Jevgenyij Nyikolajevics Tyihanovics, Jevgenyij Nyikolajevics Goljakovszkij, Anatolij Kalasnyikov, Konstantin Kozlovszkij és German Ratner. Nagy részük szerepel a Réthy István által vezetett emlékkönyvben is, melyet minden jelesebb alkalomra magával vitt, és a találkozás emlékére a nála megforduló grafikusokkal, gyűjtőkkel belejegyeztetett, -rajzoltatott. Többször fotók is készültek. Ezen írások, képek is bizonyítják Réthy széles körű nemzetközi ismertségét, kapcsolatait.
A cserejegyzékek tanúsága szerint gyűjtőköre az általános témájú lapok mellett a híres embereket bemutató grafikák, Don Quijote-, kutya- és macskaábrázolások, zenei témák, illetve vasútmodellábrák voltak. A vasúti téma gyakori szerepeltetése a nevére szóló grafikákon azzal magyarázható, hogy Réthy szenvedélyes terepasztal-vasutas volt. Házak előtt haladó vonat és integető emberek láthatók a moszkvai German Ratner sajátos stílusú, a papírkivágásokat idéző linómetszetén.

German Ratner linómetszete. Jelzet: Exl.R/230 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A vasúti vonatkozás szőlős-boros motívumvilággal társul a lengyel Małgorzata Korolko alábbi alkotásán.

 

Małgorzata Korolko fametszete. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Réthy ex librisein emellett gyakoriak az életképek, a tájképek és a népies motívumok. Mézeskalács szíven lovagló huszár szerepel a holland Nelly Degouy fametszetén 1961-ből.

Nelly Degouy fametszete. Jelzet: Exl.R/243 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hazánk híres történelmi személyei közül megörökítést nyer Szent István király, II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Liszt Ferenc zeneszerző portréja. Első uralkodónk profilját koronával és árpádsávos címerrel ábrázolja Kékesi László 1970-ben készült ex librise Réthy István nevére.

Kékesi László linómetszete (1970). Jelzet: Exl.R/278 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A grafikákon szereplő nevezetesebb eseményekre példa az 1966-os Eszperantó Világkongresszus (Esperanto Mondkongreso). A Réthy által készíttetett lapok betekintést nyújtanak az 1953-tól évente, majd 1962-től kétévente tartott nemzetközi ex libris kongresszusok (NELK) világába – ezek közül kiemelkednek az 1970-ben Budapesten rendezett XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszusra alkotott könyvjegyek. Konsztantyin Sztyepanovics Kozlovszkij következő ex librisén budapesti montázskép látható a Hősök terével, a Parlamenttel, a Halászbástyával, a Szabadság-szoborral és a Lánchíddal.

Konsztantyin Sztyepanovics Kozlovszkij fametszete (1970). Jelzet: Exl.R/483 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nemzetközi kongresszusok a FISAE – az Ex libris Egyesületek Nemzetközi Szervezete, a Fédération Internationale des Sociétés d’Amateurs d’Exlibris – koordinálásával zajlottak. A napjainkban is működő FISAE vezetőségét az elnök mellett két elnökhelyettes, a titkár és a pénztáros alkotja. A tisztviselők személye a kétévente rendezendő kongresszusokhoz igazodva változik. Az aktuális elnököt, titkárt és pénztárost az a tagegyesület jelöli, mely a következő kongresszust rendezi. A megbízatásuk két évig, a következő kongresszus befejezéséig tart. Így lett 1968–1970-ig – a budapesti 1970. évi kongresszus befejezéséig – a FISAE elnöke Semsey Andor, a titkár Réthy István és a pénztáros Illyés Sándor László. Ez alkalomból Stettner Béla portrésorozatot készített róluk, melynek egyik darabja a Réthyről készült alábbi grafika.

Stettner Béla linómetszete (1970). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszus 1970. november 9-i egri kirándulása emlékére – szintén Stettner Bélától – egy ötletes ábrájú grafika született, az egri szőlő- és bortermelésre utalóan borospalackban asztalnál italozó társasággal, mellettük az egri minaret.

Stettner Béla linómetszete (1971). Jelzet: Exl.R/484 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ex librisek gyakran átfedést mutatnak az alkalmi grafikákkal. Utóbbiak közül Réthy és családja nevére számos újévi lap készült. A második világháború idejéről, 1941-ből való az alábbi BÚÉK-lap 1942-re szólóan, éléskamrában paragrafusokon lógó csikóbőrös kulaccsal, búzaköteggel és galambbal, a „Bort, búzát, békességet!” újévi köszöntés képi elemeit idézve. Az alkotó Menyhárt József.

Menyhárt József fametszete (1941). Jelzet: Alk/71 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Réthy felesége, Réthy Istvánné Baka Júlia és a többi családtag részére is szólnak ex librisek, alkalmi grafikák. Réthy gyűjteménye darabjai több alkalommal bemutatásra kerültek a KBK klubdélutánjain. Ex libris anyagáról nemegyszer tartott előadást, 1962-ben például Menyhárt József fametsző művészetéről.
A hazai kisgrafikai életet fellendítő, a KBK érdekében sokat munkálkodó, annak szekerét fáradhatatlanul húzó Réthy István 1988-ban hunyt el. Kisgrafikai gyűjteménye sorsáról annyit tudunk, hogy ex libriseit sajnálatos módon kiárusították, egy részük külföldre került. A Kisgrafika Barátok Köre titkáraként folytatott levelezését, melyet Budapestről, a II. kerületi Júlia utca 2/c-ből bonyolított, és a többi, a körrel kapcsolatos dokumentumanyagot a mai napig a KBK irattára őrzi, az aktuális titkár székhelyén. Réthy munkássága nem volt hiábavaló, a Kisgrafika Barátok Köre 1959 óta, több mint 65 éve töretlenül fennáll, immár egyesületté alakulva ápolja a kisgrafika ügyét.

Drahos István fametszete (1965). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Irodalom:

• 1961. évi cserejegyzék, Kisgrafika Barátok Köre, Budapest, 1961. (különlenyomat), 5.
• Palásthy Lajos: Búcsú Réthy Istvántól. In: Kisgrafika, 1988/3. sz., 6–7.
• Pótlás a cserejegyzékhez, Új tagok. In: MEGE Kisgrafika, 1938/1. sz., 12.
• Réthy István: Miért lettem és vagyok exlibris-gyűjtő? In: Kisgrafika különszám, 1994, 27–28. és Kisgrafika, 1975/1. sz., 25–28.
• Réthy István köszöntése. In: Kisgrafika, 1982/1. sz., 41. (a szerkesztőbizottság cikke)
• Rövid életrajz. In: Kisgrafika, 1988/3. sz., 7.
• Soó Rezső, Berei: Az Ajtósi Dürer Céh grafikai kiállításai. In: Magyar Exlibris, 1936/1. sz., 1–7. (Hozzáfűzve a kiállítási katalógus is, 1–8.)
• Vasné Tóth Kornélia: „Ex libris Land” – A magyar ex libris múltjának meghatározó eseménye, a XIII. Nemzetközi Ex Libris Kongresszus. In: Könyvtári Figyelő, 2021/1., 63–75.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Réthy István (1909–1988). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 155–157.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész; 133. rész; 134. rész; 135. rész; 136. rész; 137. rész; 138. rész; 139. rész

Liszt Ferenc képmása. Klösz György felvétele. Jelzet: ZT KB-LisF 4/18. Színháztörténeti és Zeneműtár – A kép forrása: Fotótér

A 2026-os esztendőben kétszeres Liszt-jubileumot ünnepelhetünk. A zongoraművész-zeneszerző 215 éve született és épp ma 140 éve, 1886. július 31-én halt meg. A továbbiakban a nemzeti könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárában, valamint Kézirattárában őrzött, személyéhez kötődő anyagokból válogatunk.
Nagy öröm, hogy a tavalyi évben, 2025-ben elindulhatott az Országos Széchényi Könyvtár és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontjának szorosabb együttműködése – ezen intézmények őrzik hazánkban a nemzetközileg is elismert művész hagyatékának jelentős részét. Az elmúlt időszakban online is elérhetővé váltak személyével és munkásságával kapcsolatos levelek, fényképek, kéziratok és egyéb dokumentumok – ezek mostantól néhány kattintással megtekinthetők és letölthetők.
Decemberben jelentős mennyiségű, a nemzeti könyvtár zeneműtárában őrzött kottakézirat jó minőségű másolata vált ingyenesen hozzáférhetővé a Copia tartalomszolgáltatás online felületén. A két jelentős huszadik századi pedagógus-zeneszerző Weiner Leó (1885–1960) és Farkas Ferenc (1905–2000) válogatott kompozíciói mellett Liszt Ferenc 53 autográfjáról készült másolattal gazdagodott a tárhely. Weiner Leótól összesen 22 kéziratos kotta található az intézményben – hagyatékának többi részét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kutatókönyvtára őrzi.
A most nyilvánossá vált Liszt-kéziratok igen változatosak: megtalálható köztük számos pár ütemes emléklap, magyar rapszódia, vagy a híres Faust-szimfónia kézirata számos javítással, átragasztással, toldással tarkított autográf partitúrája.
Az egyik emléklapon a Magyar Király-dal – a Rákóczi-nóta egy variánsának – első 10 üteme olvasható, szöveg nélkül:
„Egy régi magyar dallam után”
A kottasor alatt – szintén magyar nyelven – ez áll: „Mint Magyar Hazámnak hü fia Liszt Ferencz.”

Liszt Ferenc: Magyar Király-dal. Jelzet: Ms. Mus. 1.210. – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Copia digitalizált kéziratok

A kotta – a nemzeti könyvtár több más dokumentumához hasonlóan – jelentősen megsérült 1956-ban. Így az azóta restaurált kottapapíron a történelem egy másik századának lenyomata is örökre rajta maradt.
A teljes kompozíció négykezes zongorakivonata szintén elérhetővé vált a Copia felületén (Ms. Mus. 352a), a keletkezés körülményeiről pedig a most közzétett levelek egyikében is olvashatunk. Liszt 1884. szeptember 5-én, Weimarból írt báró Podmaniczky Frigyesnek. A francia nyelvű szövegből kiderül, hogy a miniszter – aki az operaház megszervezésében jelentős szerepet játszott – az előző évben megbízta a zeneszerzőt egy, az intézmény ünnepélyes megnyitóján megszólaltatható mű megkomponálásával. Liszt ebben a levélben a zenekarra és kórusra írt darabját ajánlja a miniszter figyelmébe.
A kották nyilvánossá tételével egy időben az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútárának online felülete, a Fotótér is bővült több mint 140, Liszthez kapcsolódó felvétellel.

Liszt Ferenc egész alakos portréja. Jelzet: ZT KA-LisF 7/23. – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Fotótér

Az intézményi együttműködés második lépcsője idén júniusra valósulhatott meg. A nemzeti könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárában, valamint Kézirattárában őrzött több mint nyolcszáz levél és három napló vált ingyenesen elérhetővé a Copia felületén. Ezek feldolgozásban munkatársaink mellett a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont szakemberei is részt vettek.
Az egyik legérdekesebb dokumentum Liszt 1877 januárja és 1878 májusa közötti időszakban vezetett leveleskönyve, amelybe a zeneszerző az általa feladott levelek vázlatait, valamint végleges fogalmazványait jegyezte fel. A sokszor nehezen olvasható, sűrűn írt, áthúzásokkal tarkított oldalak arról tanúskodnak, hogy a kötet a komponista saját használatára készült. Egyes oldalakat üresen hagyott a szerző – akár az egyazon személynek szóló levelek darabolásával – más esetekben utólagos kiegészítéseket eszközölt.
A legtöbb levél Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnőhöz (1819–1887), valamint Augusz Antal báróhoz (1807–1878), a zeneszerző hűséges barátjához szól. A hercegnőt 1847-től szoros érzelmi szálak fűzték Liszthez, a levelek tartalmából ez helyenként kiolvasható. Liszt több ízben rövidítéseket alkalmaz a címzett feljegyzésénél: élettársára tehát C. vagy R. rövidítéssel hivatkozik – utóbbi a hercegnő tartózkodási helyére, Rómára utal. A W. és O. abbrevációk Olga von Meyendorffra (1838–1926), Liszt Weimarban tartózkodó, bizalmas barátját jelölik.

A lap alján már egy Eduard Lassennek szánt levél kezdete olvasható. Liszt Ferenc leveleskönyve. Jelzet: Ms. mus. 376/15. – Színháztörténeti- és Zeneműtár. A kép forrása: Copia digitalizált kéziratok

A Copia-felület Naplók-aloldala is gazdagodott három Liszthez kapcsolódó dokumentummal. Többek között a zeneszerző-zongoraművész saját, német nyelvű egyházzenei naptára – Caecilien Kalender – is elérhetővé vált. Az 1876-os esztendőre vonatkozó nyomtatvány kottákat, különféle metszeteket, olvasmányokat tartalmaz zeneszerzőkről, szentek életéről, és ami igazán értékessé teszi, hogy a naptároldalakon számos autográf bejegyzés olvasható. A Chopinről és Berliozról szóló – a korban divatos – elbeszélő jellegű karcolat Liszt August Neumann által metszett portréját is közli. Egy későbbi oldalon Giacomo Meyerbeerhez tévedésből Gioachino Rossini képmását társították – Liszt itt kék ceruzával javította a nyomtatott szöveget.

A Caecilien Kalender néhány oldala, Liszt kezétől származó bejegyzésekkel. Liszt kék ceruzás javítása Rossini portréja alatt. Jelzet: ZH 3.2.7/19. – Színháztörténeti- és Zeneműtár. A kép forrása: Copia digitalizált kéziratok

1861-ből származik az a határidőnapló – Mémento journalier – amely a zeneszerző francia nyelvű feljegyzéseit, másoktól származó, Liszt számára fontossá vált idézeteket tartalmaz.
A már fiatalon nagy tehetségnek számító Zaphiry Heléna (1861–1936) – akinek második férje Nagy Géza a Nemzeti Múzeum igazgatóőre és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt – 1878 és 1880 között volt Liszt Ferenc növendéke. A Színháztörténeti és Zeneműtár raktárrendezése során előkerült harmadik napló az ő személyes emlékeit őrzik a mesterről.

• 
• 

Liszt Ferenc életének meghatározó része volt az utazás. Így élete folyamán rendkívül kiterjedt kapcsolati hálóra tett szert. Ehhez hozzájárul, hogy gyakran egyszerre több szerepkörben is helyt kellett állnia. Éppen ezért nem lehetünk abban biztosak, hogy a zeneszerző-zongoraművész teljes levelezését ismerjük már: mai napig kerülnek elő elveszettnek hitt vagy kiadatlan levelek, amelyek újabb kapukat nyithatnak a Liszt-kutatók számára. A most közzétett elsődleges források, autográf levelek, vázlatok, lejegyzések, és Liszthez közvetetten kapcsolódó dokumentumok nem csupán a szakembereknek lehetnek érdekesek. Segítségükkel az érdeklődők jobban megismerhetik a zeneszerző-zongoraművész saját elképzeléseit, gondolatait a világról, művészetről, valamint bepillantást nyerhetnek mindennapjaiba, emberi kapcsolataiba.

Kéri-Nagy Petra
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

2026 júniusában Bresciában rendezték meg a 2026-ös Symposium Peregrinum konferenciát Catastrophes and Rebirth in the Greek and Roman World (Katasztrófák és újjászületés a görög és a római világban) címmel. A konferencia szervezője ezúttal a Bresciai Egyházmegyei Múzeum volt.

• 
• 
• 
• 

A sok éve rendszeresen megrendezésre kerülő vándorkonferencia témái a klasszikus antikvitás vallás- és eszmetörténetének egy-egy, az európai művelődést máig ható érvénnyel meghatározó kérdése köré épülnek fel, a helyszínt pedig olyan kisebb, ám kulturális értékekben gazdag városok biztosítják Olaszországban vagy Magyarországon, amelyek lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy inspiráló környezetben, a nagyvárosokból elvonulva oszthassák meg egymással kutatási eredményeiket. A 2026-os konferencia a katasztrófák és az újjászületés tematikáját járta körbe több irányból. A természeti katasztrófák mellett, amelyek – mint például a Vezúv Pompeit is elpusztító kitörése – alapvetően formálták az ókorról alkotott képünket, a katasztrófa és az újjászületés fogalomköre számos, nagyon eltérő formában jelenítődik meg az antik kultúrában, a pusztulás univerzális szintjétől, mint a világ egészét elpusztító végső tűzkatasztrófa, és az azt követő kozmikus apokatasztaszisz, újjászületés, aranykor képzete, egészen a személyes szintig: a személyes halál, megváltás, újjászületés különféle filozófiai vagy mitikus koncepciói. A katasztrófa éppúgy lehet mitikus, mint egészen hétköznapi és gyakorlati problémákat felvető, például annak kérdése, hogy hogyan próbáltak megvédeni egy szentélyt a rendszeressé váló villámárvizektől.
A konferencián elhangzott előadásom címe The Collapse of the Danubian Limes in Late Antique Cultural Memory (A dunai limes összeomlása a késő ókori kulturális emlékezetben) volt. Amikor Valens római császár bebocsájtotta a Római Birodalom területére a hunok elől menekülő gótokat, egyre mélyülő válságok sorozata vette kezdetét, amely végül a Nyugat-Római Birodalom bukásához vezetett. Az események okát a közel kortárs szerzők rendszerint nem racionális okokkal magyarázták: az egyháztörténetírók szerint Valens arianizmusának isteni büntetéseként érte Rómát a csapás. A pogány szerzők szerint az igazi felelős Nagy Konstantin, akik úgy vélik, hogy a császár vagy a pogány kultuszok elhagyásával sértette meg az isteneket, vagy a határvédelem – a mai kutatás által sikeresnek tartott – megreformálásával okozott katasztrófát. Az V. századi Olümpiodórosz történeti munkáját csak Phótiosz IX. századi összefoglalójából ismerjük, azonban e rövid szöveg is megőrzött három történetet, amelyek szerint Róma védelméről mágikus erejű szobrok is gondoskodtak, és ezek eltávolítása tette védtelenné a birodalmat a barbárok támadásaival szemben. Előadásomban azt bizonyítottam, hogy Olümpiodórosz nem csupán saját politeista véleményét képviselte, hanem a Kelet- és a Nyugat-Római Birodalom egyaránt keresztény, de a pogányság irányában eltérő mértékben toleráns császári udvarainak a politikáját állította szembe egymással.

Tóth Anna Judit
(Régi Nyomtatványok Tára)

A Kossuth-kultusz nemcsak szobrokban és emléktáblákban él tovább, hanem könyvek lapjain is. Vajon mit mesél egy csaknem ötezer kötetes magánkönyvtár Magyarország egyik legismertebb államférfijáról? Milyen történetek rejtőznek a dedikációk, a személyes bejegyzések és az emigráció éveiben kapott könyvajándékok mögött?

53. csevejünk vendége Elbe István, aki kiadványában a Kossuth-könyvtár legkülönlegesebb darabjait mutatja be. A könyv szerkesztőjével beszélgetünk dedikált kötetekről, díszalbumokról, az államférfi saját kézjegyéről és arról, hogyan rajzolódik ki egy egészen emberi Kossuth a könyvek történeteiből.

Tartsanak velünk egy izgalmas könyvtári nyomozásra, ahol a kötetek nemcsak olvasmányok, hanem történelmi források is. A felvételben Solymosi Ákos működik közre, a beszélgetést Tóth Péter vezeti.

Iratkozzanak fel csatornánkra, hogy ne maradjanak le a nemzeti könyvtár legújabb beszélgetéseiről!

A kötet megvásárolható: https://oszk.hu/kiadvany/hodolo-tisztelettel_dedikalt-konyvek-kulonleges-kotetek-kossuth-lajos-konyvtarabol

Történetek az asztal mellől

A béke és biztonság kapuja

Ennek a kapunak az alapját még én skicceltem fel a lapra: elnagyolt volt és nem túl szép. Nagyon meglepődtem, amikor megláttam, mi lett belőle a rendezvény végére, és örömmel tapasztaltam azt is, hogy a látogatók rajzai milyen gyönyörűen kapcsolódtak Jókai idézetéhez. A kapu aljára valaki egy egész sornyi, egymás kezét fogó, színes pálcikaembert rajzolt, alájuk pedig egy kis piros szívet. A rajzolók megdöbbentő pontossággal alakították képpé a zseben lévő idézetet: azt az egyenlőséget és békességet keltették életre a színes ceruzákkal, amit Jókai 150 évvel ezelőtt megálmodott.

A látogatók a rajz által közvetlenül a szöveg belső üzenetéhez és Jókai értékrendjéhez kapcsolódtak A béke és biztonság kapujánál.

A tenger és a vonalak párbeszéde

A kapcsolódás egy másik szép példája az a tengeri részlet lett, ahol egy hajó ringatózik a hullámokon, a vízben pedig tengeri élőlények láthatók. Ezt a képet két hölgy készítette, ráadásul nem ugyanakkor. Ez a rajz pontosan megmutatta a közösségi rajzolás lényegét: az emberek szavak nélkül is tudnak kommunikálni, egymásra reagálni és kapcsolódni, létrehozva ezzel egy harmonikus, közös alkotást.

A résztvevők egymás rajzaihoz és vonalaihoz kapcsolódva, a másik gondolatát folytatva alkottak a tengeri részletnél (is)

Közös égbolt

Egy másik, igazán különleges példa a láthatatlan párbeszédre Az Ég és a jövő területe, amelyen hat különböző ember rajza kapcsolódott: az agy a szárnyakkal és a kitárt ablakkal (ami egyébként a balra található Befogadás kapuja területhez is köthető), az aerodromon, a kétféle léghajó, az emberke kitárt szárnyakkal, a pillangó és a repülő. Hat különböző kéz, hat különböző pillanat – s őt valójában több is, hiszen nem minden esetben ugyanaz az ember színezte ki a rajzot, mint aki felrajzolta. Ami közös bennük, az a derűs, szabadsághoz és a szárnyaláshoz kapcsolódó motívumvilág. A látogatók ezekkel szinte szó szerint Jókai „bűbájos tündérvilágát” és a regény egyik központi motívumát, a repülést keltették életre a papíron. Ami itt még nagyon fontos, hogy a vendégek nemcsak egymás alkotását érzékelték és ezeken keresztül kapcsolódtak egymáshoz, de közben tisztelték is egymás rajzát azzal, hogy tartották a távolságot. Ez a távolságtartás a szimbolikus térben megnyilvánuló kölcsönös tisztelet és empátia bizonyítéka, így ez a terület a nevéhez, és a Jókai-idézethez illően szép, „levegős” lett. 

• 
• 

Szívecskék a vonatfüstben

Az utólag elolvasott Jókai-szöveg ereje és azonnali hatása egy másik rajzban is felfedezhető. Egy hölgy egy pályaudvart és egy gőzmozdonyt rajzolt a lapra, utasokkal. Miután végzett, megfordította a programleírást, és elolvasta az Otthon-városról és -államról szóló összefoglalót. A regénybeli állam eszmeisége annyira megérintette, hogy úgy érezte, muszáj szívecskéket rajzolnia a vonatfüstbe. Így lett a robogó gép füstjéből a magasba szálló, piros szívek áramlása – tökéletesen megjelenítve Jókai azon regénybeli világát, amelyben a technikai fejlődés és a technológia nem idegeníthet el, hanem az embert kell, hogy szolgálja.

Az Otthon-városról szóló összefoglaló elolvasása után a gőzmozdony füstje piros szívekké változott

Az élmény és a közösségi rajzolás létjogosultsága – mi történt az asztalnál?

A tervezés során a legnagyobb szakmai kérdés az volt számomra: vajon egy olyan térben, mint a nemzeti könyvtár – amely elsősorban a csendes, tudományos munka helyszíne –, és egy olyan nyüzsgő tömegrendezvényen, mint a Múzeumok Éjszakája, működhet-e a terápiás jellegű lelassulás? Van-e létjogosultsága a közösségi rajzolásnak egy pörgős rendezvényen és meg tud-e valósulni az elmélyült alkotás és a kapcsolódás?
A kész rajzot és a folyamatot visszanézve a válaszom egy nagyon boldog igen. Az asztal az este folyamán vizuális szigetté vált, ahol a kapcsolódás három szinten is megvalósult:

1. Kapcsolódás önmagukhoz

A rajzolás rengeteg mindenben tud segíteni az embernek anélkül, hogy különösebb tehetsége lenne hozzá. Bár ilyen rendezvényen nem lehetett cél az önismereti beszélgetés, a látogatóknak – ha csak pár percre is – mégis sikerült elmélyülniük. Ez a rajzok részletgazdagságából is tisztán látszik. Az aprólékos alkotás a fókuszáltság, a jelenlét és a belső csend egyértelmű jele: a résztvevők képesek voltak kizárni a külvilág zaját és időt adtak maguknak az alkotásra.

2. Kapcsolódás Jókai szellemiségéhez

Tudatosan választottam csakis pozitív kicsengésű, erőforrás-központú idézeteket és motívumokat a regényből, és tudatosan kapcsoltam pozitív hívószavakat és üzeneteket hozzájuk. A biblioterápiás szemlélet egyik lényege, hogy a szöveg tükröt tart az embernek. Ezen a foglalkozáson a vendégek ezt a belső tükröt nem szavakkal, hanem a rajzoláson keresztül fogalmazták meg. A lapon látható, hogy a rajzolók szinte „körbefonták”, keretbe foglalták az idézeteket. A vendégek nemcsak olvasták Jókait, hanem a saját vizuális nyelvükön válaszoltak is neki, és ilyesformán a múlt és a jelen összekapcsolódott.

3. Kapcsolódás egymáshoz (aszinkron közösségi alkotás)

A közösségi rajzolás legcsodálatosabb pillanata, amikor a rajzokon keresztül megszűnik az „én” és a „te”, és megszületik a „mi”. Mivel a látogatók nem egyszerre ültek az asztalnál, egy izgalmas, időben eltolt, nonverbális párbeszéd alakult ki a papíron. Ennek két szép példája:
– Vizuális „rímek” (kódátvétel): A rajzolók átvették egymás motívumait. A szív szimbólum például három teljesen különböző területen is megjelenik, ami azt mutatja, hogy a résztvevők egymás üzeneteihez kapcsolódtak.
– Térbeli egyensúly: A kép felső részén hőlégballonok és az egyéb repülő szerkezetek és lények „repülő folyosót” alkotnak. Az emberek kapcsolódtak egymás rajzához és az azon a területen olvasható Jókai idézethez is, amely a repülésről szólt.

Vizuális etikett: Tisztelet a papíron

A rajzon nincsenek áthúzások, durva átfirkálások, egymást kitakaró elemek. Bár a rajzok közel vannak egymáshoz, a később érkezők tisztelték az előttük alkotókat és a korábban készült rajzokat. Ez a tisztelet és empátia adott biztonságot a később érkezőknek, hogy majd az ő munkájukat is tisztelni fogják.

Összegzés

Számomra ebben a foglalkozásban tehát a kapcsolódás volt a legfontosabb. A pszichológiában jól ismert jelenség, amikor az emberek mozdulatai, belső ritmusa és rezdülései egy közös tevékenység során összehangolódnak – ez a finom egymásra hangolódás, vagyis a szinkronizáció. Az asztalnál pontosan ez történt: a látogatók rajzai elkezdtek „beszélgetni” egymással. Nem egymás mellé dobált, elszigetelt firkák születtek, hanem egyetlen, lélegző, vizuális szövet, amely átlépett korosztályokat, kultúrákat és nyelvi határokat. Megmutatta, hogy képesek vagyunk szavak nélkül is mélyen kapcsolódni egymáshoz és azt is, hogy az emberekben van vágy és igény erre.
A foglalkozás során a résztvevők a gyakorlatban modellezték le és élték meg Jókai Otthon-államának szellemiségét: a papíron megjelent az az egyenlőség, béke és egymásra figyelés, amelyet a szerző 150 évvel ezelőtt a regényében megálmodott. Ilyesformán bebizonyosodott, hogy egy 19. századi klasszikus utópia alapértékei a ma embere számára is aktuálisak lehetnek. Jókai szövegei, a hívószavak és az üzenetek, képesek voltak arra, hogy egy asztal köré gyűjtsenek idegeneket, feloldják az elidegenedést, és egy láthatatlan, időn átívelő híd segítségével valódi, támogató közösséget építsenek – akár a Múzeumok Éjszakájának forgatagában is.

• 
• 

Kitekintés

A nemzetközi gyakorlatot vizsgálva látható, hogy a nagy nemzeti intézmények – például az ír, az új-zélandi vagy a szingapúri nemzeti könyvtár – előszeretettel alkalmazzák a közösségi rajzolást a látogatók bevonására. Ám ők szinte minden esetben kész vizuális motívumokból vagy képzőművészeti alkotásokból indulnak ki: az ír nemzeti könyvtári projektben például konkrétan festményekből, szobrokból és grafikákból, az új-zélandiban a gyűjteményben őrzött régi nyomatokból és képzőművészeti anyagokból merítenek ihletet, míg a szingapúri könyvtárakban a helyi kulturális örökség ikonikus vizuális jelképeit, épületeit és hagyományos ételeit festik meg közösen a látogatók.

A hazai közművelődési és könyvtári terekben is találunk hasonlóan izgalmas, inspiráló kezdeményezéseket:

• Comic Jam (Közös képregényrajzolás): A kecskeméti Hírös Agóra programjaiban vagy nagyobb könyvtári napokon visszatérő elem, ahol a résztvevők egymás képregénykockáit folytatják egy jól ismert történetből, egy könyvbeli jelenetből vagy egy híres irodalmi karaktert életre keltve.
• Közösségi meseillusztráció: A szövegértést fejlesztő könyvtári mintaprogramokban (melyek módszertana az OSZK Könyvtári Intézetében is elérhető) a gyermekek csoportokban, könyvtáros mentorálásával osztják fel egymás között a szövegrészeket, hogy a rajzaikból végül egy kollektív, közös mesekönyv szülessen.
• Irodalmi improvizációk és Vers-Falak: A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) üres papírtekercses, irodalmi impulzusokra épülő szabadkézi rajzolásai, valamint a megyei és egyetemi könyvtárak (például a szegedi SZTE Klebelsberg Könyvtár vagy a pécsi Tudásközpont) Pop-up Vers-Falai a költészet napján szintén a szabad vizuális asszociációra építenek. Itt a látogatók napokon át formákkal és textúrákkal reagálnak egy-egy falra kitett verssorra, továbbrajzolva az akár napokkal korábban alkotók rajzait.
• Zárt csoportos irodalomterápiás foglalkozások: Olyan neves hazai bázisokon, mint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) vagy az Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) – ahol Juhász István vezetésével működnek elismert biblioterápiás folyamatok –, komoly és értékes hagyománya van a módszernek. Ezek a közkedvelt csoportfoglalkozások alapvetően a szóbeli (verbális) megosztásra épülnek.

Pinkert Anikó
könyvtáros, komplex alkotásterápiás önismereti csoportvezető
(Kurrens Könyvfeldolgozó Osztály) 

A fotókat Dede Franciska, Visky Ákos és a szerző készítette.

Források:

Nemzetközi példák:

• National Gallery of Ireland – National Drawing Day
• National Library of New Zealand – Creative Connections
• National Library Board Singapore – Bedok & Bishan Library Projects

Hazai példák:

• Zárt csoportos irodalomterápiás hagyományok (FSZEK & OIK)
• Comic Jam (Közös képregényrajzolás)
• Közösségi meseillusztráció: OSZK Könyvtári Intézet – „Rajzoljunk szívünkből!” irodalmi és meseillusztrációs mintaprogram
• Könyvtári Vers-Falak (Közösségi líra rajzban)

Az összeállítás első része itt olvasható.

Amikor kiderült, hogy könyvtárunkban A jövő század regényével kapcsolatos kiállítás nyílik, nagyon megörültem. Végre alkalmam adódott az általam tervezett foglalkozással egy kiállításunkhoz és egyúttal egy irodalmi műhöz kapcsolódni. (Mert az nem volt kérdés, hogy a Múzeumok Éjszakájára olyan programot fogok tervezni, amely ehhez a tárlathoz kötődik.)

Irodalmi szöveg és vizuális alkotás találkozása: apa színez, a fia rajzol  

Miután megnéztem a kiállítást, nagyon inspirálónak találtam, sok ötletem támadt, de kezdetben még a szokásos kézműves foglalkozásokban gondolkodtam. Aztán egyszer csak – már nem is emlékszem, hogyan – megszületett a közösségi rajzolás ötlete.
Alapvető célom, hogy a rendezvényeinken tartott kézműves foglalkozásokat – köztük a korábbi, általam nagyon szeretett rajzos programokat, mint például a könyvjelzőkészítést – alkotásterápiás szemlélettel tervezzem meg és valósítsam meg a kollégáim segítségével. Emellett a kezdetektől fogva érdekelt az is, hogy hogyan lehet a különböző művészeti ágakat – például a szöveget és a vizuális alkotást – akár egészen szokatlan módon ötvözni nemzeti könyvtári környezetben. Módszertani háttérként a MOME művészettel nevelés kurzusán, a HumanHub (Lukács Oktatási Központ) komplex alkotásterápiás csoportvezetői képzésén, valamint a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár biblioterápiás szakmai továbbképzésén szerzett elméleti és gyakorlati tudásomra támaszkodtam. Az itt tanultakat és tapasztaltakat szerettem volna „élesben” is kipróbálni ebben a szokatlan(nak tűnő) környezetben.
A tervezés fázisában nem olvastam tanulmányokat, és nem kutattam a témában, erre csak most, e blogbejegyzés megírása kapcsán került sor. Mivel ez volt az első ilyen foglalkozásom itt, nem tudhattam, hogy egy irodalmi mű és a közösségi rajzolás fúziója, ráadásul egy nemzeti könyvtári rendezvényen, vajon működni fog-e a gyakorlatban. Csak a rajz és az irodalom erejét és lelki működését ismertem a saját élményen alapuló képzésekből, amelyeken részt vettem. A tervezés és a készülődés közben rengeteget izgultam, és sokszor el is bizonytalanodtam. A célom azonban az első pillanattól egyértelmű volt: azt szerettem volna, hogy a hozzánk betérő vendégek kapcsolódjanak Jókai idézeteihez, a papíron lévő szavakhoz és a ma emberének szóló gondolatokhoz. Ami pedig a legfontosabb: önmagukhoz és egymáshoz, mert azt gondolom, hogy a mai elidegenedett világban ez a kapcsolódás és a közösségépítés nagyon fontos.
A könyv tehát – jelen esetben Jókai műve – számomra itt nem csupán egy könyvtári dokumentum volt, hanem egy irodalmi mű, amelyhez kapcsolódni lehet. Ezzel a foglalkozással nem a klasszikus múzeumpedagógiai ismeretátadásra törekedtem, hiszen az egy teljesen más, önálló szakma. A célom egy olyan nyugodt, biztonságos tér megteremtése volt, ahol a hozzánk betérők a szövegeken keresztül önmagukhoz, a közös rajzon keresztül pedig egymáshoz kapcsolódhatnak.

Az előkészületek és a biztonságos tér megtervezése

Márciusban kezdtem el dolgozni a program részletein. Sokáig gondolkoztam azon, hogy hogyan is tervezzem meg az egészet nemzeti könyvtári környezetben. A legnagyobb kérdés az volt, hogyan működhet ez a módszer egy ilyen nyitott, nyüzsgő közegben úgy, hogy a vendégek közben biztonságban érezzék magukat? Hogyan érhetem el, hogy az élmény megnyugtató és pozitív legyen, anélkül hogy bármilyen mélyben lévő trauma felszínre törne? Egy tömegrendezvény nem a mély önismereti munka helye, a célom az volt, hogy a rajzolás egy feltöltő, erőforrás-központú élmény legyen.
Mivel nem lehettem egész este az asztalnál, fel kellett készítenem egy kolléganőmet, mert az idő nagy részében ő fogadta és kísérte a vendégeket. Bevallom, emiatt is picit izgultam, hiszen neki nincs alkotásterápiás képzettsége, de a bizonytalanságom nagyon hamar elszállt. Maximális tisztelettel állt a feladathoz, mert érezte, mennyire fontos nekem ez a projekt, mint „első gyerek”.

A fizikai keretek

A biztonságos teret maga az asztal és a papír jelentette. A falra rögzített papírral szemben – amely könnyen teljesítménykényszert szülhet – az asztal biztonságot teremt azzal, hogy kényelmesen le lehet ülni, a papír fölé lehet hajolni és ki lehet zárni a külvilágot. Ez a fizikai keret lehetőséget adott arra, hogy a Múzeumok Éjszakájának zaja és nyüzsgése ellenére az asztalnál egy nyugodt, csendes sziget alakuljon ki. Ebben a védett közegben megszűnt a hierarchia, valamint a korosztályi, szakmai és tudásbeli különbségek, így a rajzolók egyenrangú társakká váltak az alkotásban.
Két külön asztalt terveztem meg (0–8 év és 9–99 év), figyelembe véve a fejlődéslélektani sajátosságokat és az alkotói igényeket. A kisgyermekek számára a rajzolás még egy dinamikus, fizikai, sokszor nagy mozdulatokkal járó örömforrás, amely nem a szövegek értelmezéséről, hanem csakis az önkifejezésről szól. Ha korlátok közé szorítjuk őket, a tiltás elveheti az alkotás örömét. Azzal, hogy saját, szabad teret kaptak, ők is felszabadultan kibontakozhattak, miközben a felnőttek asztalánál maximálisan megmaradhatott az elmélyülés, valamint a szövegekre (és az egymás rajzára) való reagálás lehetősége.

A fehér laptól való félelem feloldása

Az üres lap ijesztő lehet. Hogy ezt feloldjuk, a rendezvény előtti napon a lapra felragasztottam öt „zsebet” – rajtuk a Jókai regényből származó idézetekkel, az öt terület nevével (erről a következő részben bővebben írok) –, majd a grafikus kolléganőmmel felskicceltünk rá néhány halvány, néhol elnagyolt motívumot. Ezzel előre „belaktuk” a látogatók számára a teret: nem egy üres felülettel találták szembe magukat, így sokkal bátrabban és könnyebben tudtak csatlakozni a közös alkotáshoz. Nagyon fontos volt, hogy ne rajzoljuk fel előre az Otthon-város szerkezetét, mert a célom nem az volt, hogy a vendégeink rekonstruálják a regénybeli várost, hanem az, hogy az idézetekhez, szavakhoz és az üzenetekhez kapcsolódva rajzolják meg, hogy ők hogyan képzelik el az ideális várost.

Az eszközök

Színes ceruzák és pasztellkréták is voltak az asztalon – és a történeti hűség kedvéért hozzá kell tennem, hogy egy vastag fekete filc is odakeveredett, aminek a gyerekek később nem is tudtak ellenállni. A ceruza jól irányítható, határozott eszköz, a precizitást és a gondolkodást támogatja. Ismerőssége és kiszámíthatósága biztonságérzetet adott az alkotáshoz azoknak, akiknek felnőttként sokszor nehéz elengedniük a belső kontrollt. A pasztellkréta pedig – ami nagyon népszerű volt a látogatók körében – sokat segített abban, hogy el tudják engedni a „nem tudok rajzolni” félelmét: a legtöbben végül ezekkel a lágy, finom nyomot hagyó eszközökkel alkottak. Mivel a kréta puhán, szinte ellenállás nélkül siklik a papíron, az alkotás egy áramló, meditatív élménnyé válhat. Ez a lágy anyagszerűség segített feloldani a teljesítménykényszert: a bizonytalanabb vonalak könnyen belesimultak a színek textúrájába, így a hibázástól való félelem helyét átvehette az önfeledt alkotás.

A szöveg mint projekciós felület

Bevallom, hogy magamtól elsőre nem Jókait választottam volna egy ilyen program tárgyául. Ugyanakkor nagyon örültem a regényben lévő Otthon-városnak, mert az eszmeiségével könnyedén és örömmel tudtam azonosulni. Ez azért volt fontos, mert olyan alapanyaggal vagy irodalmi művel nem tudok dolgozni, amelyhez én magam nem kapcsolódom szívvel-lélekkel.
Tudtam, hogy Jókai nem a legkönnyebb választás, hiszen a 19. századi nyelvezete a mai olvasó számára távoli és nehéz lehet. Ráadásul a vendégeink többsége nem is olvasta a regényt, de nem is az volt a célom, hogy a regényt ennek a foglalkozásnak a keretein belül ismertessem meg velük. Nem a regénybeli város rekonstrukciója volt a cél, hanem a már említett kapcsolódás: a lapon lévő szavakhoz, Jókai mondataihoz és az üzenetekhez, valamint az, hogy a vendégek kapcsolódjanak önmagukhoz és egymáshoz. A rajzolás így kizárólag a regény Otthon-város motívumáról, annak szellemiségéről szólt.
Hogy ezt elérjük, a rajzolás előtt a vendégek csak a programleírást láthatták, az Otthon-államról és városról szóló részletes leírást tudatosan elrejtettük. Az asztalhoz lépők így kaptak egy rövid ismertetőt, a nagy, közös papírra pedig felkerült öt „zseb”, melyek Jókai regényének egy-egy szimbolikus területét jelölték: Az Alapkő, A befogadás kapuja, Az Ég és a jövő, A béke és biztonság kapuja, A föld és a stabilitás. A zsebek belsejében elrejtettem egy-egy üzenetet: Jókai gondolatait „lefordítottam” a ma embere számára könnyebben érthető, közvetlen nyelvre.

A program leírása (balra) és Otthon-állam és város leírása a regény alapján (jobbra)

Mivel a résztvevők nagy része nem ismerte a művet, a zsebek és a kártyák hívószavai tiszta belső tükörként, szabadon alakítható kiindulópontként működtek. A kapcsolódásra tudatosan többféle lehetőséget kínáltam: a területek neveit, az eredeti idézeteket és a ma emberének szóló üzeneteket. Így mindenki megtalálhatta azt az idézetet vagy szót, amelyhez a legkönnyebben tudott kapcsolódni, és amely valódi inspirációt adott számára az alkotáshoz.
Az emberek elolvasták az idézeteket, ha akarták, kihúzták és elolvasták az üzeneteket és rajzolni kezdtek. A rajz végén jött a valódi csavar: amikor megfordították a programleírást, és elolvasták Jókai eredeti látomását a légfutókról és az üvegpalotákról, megszülethetett a rácsodálkozás öröme. Ekkor rádöbbenhettek, hogy a saját belső vágyaik és a rajzaik mennyire egybecsengtek a 150 éves utópia szellemiségével – a múlt, a jelen és a jövő így összekapcsolódott.

• 
• 

Miközben a felnőttek az idézetes zsebekkel dolgoztak, a legkisebbek asztalánál más módszert alkalmaztam: a 0–8 éves gyerekek lapjára nem idézetek és nem is komoly szavak kerültek, hanem az Otthon-város alapértékei. Olyan alapszimbólumokat használtam, mint: család, szeretet, barátok, otthon, varázsház, repülő kert, amelyeket a kisgyermekek is könnyedén megértenek. De náluk nem is elsősorban a szavak, hanem inkább a lapra rajzolt barátságos motívumaink és a csillámos filccel felírt szavak lehettek alkotásra hívogatóak.
Az egyik kisfiúnak, Zoltának például leginkább a „repülő kert” indította be a fantáziáját: nekilátott kiszínezni az almát, majd salátát, zöld füvet, a kert belsejébe pedig gilisztákat rajzolt, sőt, még a „világ legkisebb” és „legsoványabb” emberét is megörökítette. Egy másik, még kisebb kisfiú pedig egy látszólag sűrű firkával töltötte meg a papírt, amiről a beszélgetés során kiderült, hogy a színes vonalhalmaz a legjobb barátját ábrázolja.

A legkisebbek asztalánál az Otthon-város alapértékei és az olyan hívószavak, mint a „repülő kert” vagy a „barátok”, indították be a gyermekek fantáziáját

Egy esetben tettem csak kivételt: egy kisfiú az apukájával érkezett, akit sikerült rávennem, hogy színezze ki az egyik rajzot a felnőttek lapján. A kisfia ekkor letelepedett mellé – úgy éreztem, nem küldhetem át őt a kisgyerekek asztalához, mert fontosabb volt, hogy egymás közelében alkossanak. Ugyanakkor a kereteket itt is tartanunk kellett: ketten elmagyaráztuk neki, hogy az Otthon-város egy békés hely, így lehetőleg ne rajzoljunk rakétát. A kisfiú megértette a kérésünket, és végül egy űrhajót rajzolt a lapra.

Az űrhajó. A kivétel, ami erősítette a szabályt

Mivel a rendezvényeinkre külföldi vendégek is érkeznek, minden szöveget angolra is lefordítottam, hogy a nyelvi korlátok senkit se zárjanak ki a közös megélésből. Tettem ezt azért is, mert kíváncsi voltam, hogy azok az emberek, akik nem itt élnek, adott esetben teljesen más kultúrából jöttek és valószínűleg egyáltalán nem ismerik Jókai műveit, hogyan tudnak majd vajon kapcsolódni hozzá.

Pinkert Anikó
könyvtáros, komplex alkotásterápiás önismereti csoportvezető
(Kurrens Könyvfeldolgozó Osztály)

Az összeállítás második része itt olvasható.

Egressy Béni. Színezett litográfia – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KB 5059/1

Egressy Béni (1814–1851) hitelesnek tekinthető zenei, s tegyük hozzá színházi vonatkozású kéziratai az Országos Széchényi Könyvtárban találhatók, elsődlegesen a Színháztörténeti és Zeneműtárban. A nyomtatásban még a zeneszerző életében megjelenő kották egy jó részét maga Egressy adta be a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárába, azaz a Széchényi-könyvtárba, melynek akkoriban már 1846-tól az első őre, azaz igazgatója Mátray Gábor volt. Erről tanúskodnak az egyes kottacímlapok aljára írt ajánlások is: „A’ Széchényi-országos könyvtárnak szentelé a’ szerző”…

• 
• 
• 
• 
• 

A református lelkészi családban, 1814. április 21-én Sajókazincon született Egressy Béni – eredeti nevén egresi Galambos Benjámin – rövid mezőcsáti tanítóskodás után végül bátyja, Egressy Gábor példáját követve felcsapott színésznek. Ezt eleinte bátyja is meggondolatlan, elhamarkodott elhatározásnak vélte, csak később igazolódott be, hogy habár sem színésznek, sem énekesnek nem volt igazán kimagasló tehetség, mégis, Egressy Béni igazi lételeme a színház volt. Jó érzéke volt mindenhez, amire a színház körül akkortájt különösen nagy szükség volt: színműveket fordított, librettókat írt, kísérőzenéket és dalbetéteket komponált.

Nemzeti Színházi Zsebkönyv 1845-ik évre. Kiadják Gilyen [Gillyén Sándor], Gönczy [Soma], Rety [Réthy Mihály]. [Vanderburch, Louis Émile] Vanderburk – [Laurencin, Paul Aimé, Chapelle] Laurenain: A párisi naplopó házassága. Vígjáték 2 felvonásban, fordította Egressy Benjámin. Landerer és Heckenast, Pest, 1844. – Színháztörténeti és Zeneműtár, Nemzeti színházi zsebkönyv, 271.

Fordításai közül több saját kézírásában is fönnmaradt. Egyike ezeknek a ma is kedvelt Verdi-opera, a Nabucco librettója még 1846-ból.

Verdi, [Giuseppe]: Nabucodonozor. [Nabucco]. Opera 4 felvonásban. [Szövegét] írta: [Temistocle] Solera. Fordította Egressy Béni. Autográf kézirat, 1846. Rendezőpéldány. Bemutató: Nemzeti Színház, 1847. január 2. A Nemzeti Színház és Magyar Királyi Operaház könyvtára. Címlap – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: MM 13.835

A címlap mellett a teljesen eredeti állapotában megmaradt szövegkönyv borítólapját is bemutatjuk.

Verdi, [Giuseppe]: Nabucodonozor. [[Nabucco]. Opera 4 felvonásban. [Szövegét] írta: [Temistocle] Solera. Fordította Egressy Béni. Autográf kézirat, 1846. Rendezőpéldány. Bemutató: Nemzeti Színház, 1847. január 2. A Nemzeti Színház és Magyar Királyi Operaház könyvtára. Külső borítólap – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: MM 13.835

S már egy másik korszakból, 1851-ből való fordítás, szintén Egressy Béni kézírásában: Auguse Anicet-Bourgeois (1806–1871), azaz a 150 éve elhunyt neves francia drámaíró műve, A néma.

• 
• 

S a szerzői jogok egy korai példájáról tanúskodik a szövegkönyv címlapjának alján Egressy Béni saját kezű megjegyzése:

Bourgeois-Anicet [Auguste], Mason, Michael [Benoî]: A néma. [Le muet]. Dráma 6 felvonásban. Fordította Egressy Béni. Rendezte Lendvay Márton. Rendezőpéldány. Bemutató: Nemzeti Színház, 1851. október 7. Cenzúrapéldány, Prottmann, 1851. szeptember 24. Egressy Béni kézírásával. A címlap részlete – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: N.Sz.N. 75

Egressy Béni először 1834-től Kassán és Kolozsváron lépett föl. Az Egressy testvérek a kolozsvári szereplés után 1835-ben a Várszínházhoz szerződtek, majd 1837-től az akkor megnyíló Pesti Magyar Színház, azaz a Nemzeti Színház tagjai lesznek. Az augusztus 22-i megnyitón a Vörösmarty által írt Árpád ébredésében a Költőt Egressy Gábor játszotta, a Kajánságot pedig „Egressy Benj.[ámin] úr.”
1840. augusztus 8-án színre kerül Erkel Ferenc kétfelvonásos operája, a Bátori Mária, melynek szövegét – Dugonics András darabját lényegesen átdolgozva s drámaivá téve – szintén Egressy Béni írta. Szepelik tanácsos szerepét eleinte a régi barát, szerzőtárs, a zeneszerzésben is segítőtársa, Szerdahelyi József játszotta, majd 1841. január 29-étől, megszakításokkal, több előadáson át maga a szövegíró. A címszerepet eleinte Felbér Mária alakította, majd mások után az 1843. december 15-i előadáson lépett föl ebben a szerepben Schodelné Klein Rozália, s 1846. december 12-én Egressy múzsája s titkos nagy szerelme, Hollósy Kornélia.

Barabás Miklós: Schodelné Klein Rozália Erkel Ferenc Báthory Mária című operájának címszerepében. Nemzeti Színház, 1843. december 15. Színezett litográfia

Számos népszínmű, színmű kísérőzenéjét Egressy Béni szerezte, például Jósika Miklós Két Barcsaijáét 1844-ben, melyben Bornemisza Annát Laborfalvi Róza személyesítette meg. Önálló népszínművet is alkotott, a Két Sobrit, melynek betétdalai külön is számos kiadást értek meg s igen népszerűek voltak.
Dalai közül némelyiket sokszor énekelték, melyek így egészen „népdallá”, a nép által énekelt énekké váltak. Vahot Imre, Erdélyi János, Czuczor Gergely s mások versei mellett elsődlegesen Petőfi, Tompa és Vörösmarty verseinek megzenésítésével vívta ki magának kortársai elismerését, s a Szózaton túl is néhány művével, melyekről kevesen tudják, honnan is erednek. Ilyen az Ereszkedik le a felhő, Petőfi közismert versére, s a Tompa Mihályéra írt Télen nyáron puszta az én lakásom.
A Hunyadi László remek librettója Egressy egyik fő művének tekinthető. Az 1844. január 27-én bemutatott Erkel–Egressy opera Rozgonyiját maga a szövegíró énekelte.

Walzel Ágost Frigyes: A király esküje. Jelenet Erkel Ferenc Hunyadi László című operájából. Nemzeti Színház, 1844. január 27. Havi Mihály mint Hunyadi Mátyás, Udvarhelyi Miklós mint Gara nádor, Schodelné Klein Rozália mint Erzsébet, Molnár Leopoldina mint Gara Mária. Színezett litográfia

Másik kimagasló alkotásának, legjobb és máig legnépszerűbb szövegkönyvének megzenésítését és bemutatóját nem érhette meg – a Bánk bánt 1861. március 9-én mutatták be. Ki ne ismerné, s ne tudná énekelni is akár Bánkkal, ha nem is teljesen az eredeti szöveggel, hogy:

Erkel Ferenc a Bánk bánban, melynek szövegkönyvét Katona József műve nyomán Egressy írta, egyértelmű utalást tesz a Szózat szövegére és zenéjére a főhős 2. felvonásbeli híres áriájában: „Hazám, hazám, te mindenem!”

Szózat. Költemény Vörösmartytól. Díjkoszorúzott zenéjét írta Egressy Béni. Wagner józsef tulajdona, Pesten. – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: Mus. Pr. 5337

Ezzel az 1843-ban kiírt Szózat-pályázat díjnyertes, korábban sokat vitatott színvonalú zenéjét Erkel Egressy halála után is végleg elismerte, emléket állított kedves librettóírójának, ami egyúttal a Szózat azóta kivívott helyét is mutatja. Később Erkel Dózsa György című operájának (1867) 5. felvonásában a trombiták szólaltatják meg a Szózat kezdő motívumát, s ezt idézte a Nemzeti Színház félszázados jubileumán fölcsendülő Ünnepi nyitány is.
További érdekesség, hogy a Szózat dallamának befejezése az Egressynek tulajdonított „Ne menj rózsám a tarlóra” kezdetű nóta „Ki süt nekem lágy kenyeret?” szövegrész dallamának egyértelmű idézetének tekinthető.
A dallam és szöveg Szigligeti Ede A szökött katona című színművében is szerepel. Szövegvariánsai többször is felbukkannak a különböző gyűjteményekben. (Lásd: Népdalok és mondák. A Kisfaludy-Társaság megbízásából szerkeszti és kiadja Erdélyi János. Beimel Józsefnél, Pest, 1846.)

• 
• 

Egressy Béni műveinek továbbélésére a Szózat után a legjobb példa a mindenki által jól ismert, könnyen énekelhető Klapka-induló. Egressy Komáromban 1849-ben szerezte a dallamot, de a ma is jól ismert szöveg, amelynek költője Thaly Kálmán volt, csak 1861-ben keletkezett.
A fiatalon, mindössze 37 évesen elhunyt dalköltőtől Kecskeméti Józsi, a híres cigányzenész egy emlékének szentelt „csárdással” búcsúzott: Egressy halotti harangozása. Emlékét dalainak egyik legfőbb ihletője, a rajongva szeretett, gyönyörű hangú énekesnő, Hollósy Kornélia őrizte, kedvelt szerzeményeit számos fellépésén énekelte.

Barabás Miklós: Hollósy Kornélia mint Valois Margit Giacomo Meyerbeer A hugenották című operájában. Nemzeti Színház, 1855. május 25. Litográfia

1852-ben Varsóban a cári pár előtt is elénekelte a Tompa Mihály versére írt egyik híres dalát:

Rossini A sevillai borbély éneklecke-jelenetében Hollósy Kornélia gyakorta énekelte Egressy dalait. A Csalogány búcsúja is neki szól, melynek nemcsak a zenéjét, hanem szövegét is Egressy Béni írta 1851-ben, talán már a közeli halál előérzetével:

• 
• 

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul.

Hat évtized alatt nagyot változott az a festői, vadregényes táj, amely keretbe foglalta Vasvári Pál és szabadságharcos társainak végzetük felé vivő útját. 1914-ben Ruzicska Béla kolozsvári egyetemi tanár lelkes természetjáró beszámolóját olvashatjuk a vidékről az Erdélyi Kárpát Egyesület lapjában.

A fakitermelő telepet és környékét, a Meleg-Szamos felső folyását borító fenyveseket az 1910-es évek elején megvásárolta egy örmény származású gazdag fakereskedő fia, Urmánczy János. Az új földbirtokos itt telepedett le és alapított családot. Házasságukat a Vasvári-kápolnában kötötték és 1912-ben, Jósikafalva felett egy dombtetőn fölépítették romantikus stílusú kastélyukat.

Jósikafalva – Urmáczy-kastély – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. J 162.

A kastély jóformán még el sem készült, amikor a domboldalban egy új katolikus templom építésébe kezdtek. (Ennek az alapozása látható a fenti kép bal oldalán.) A falu gyarapodásával a hívek létszáma is megnövekedett és a kis kápolna már szűknek bizonyult. A kőből épült kis templom vált az új Vasvári-emlékhellyé.

Az Urmánczy-kastély az új kápolnával. In: Turistaság és Alpinizmus, 9. évf. 5. sz. (1918–19) 121. o. előtt – Törzsgyűjtemény

1914-ben Erdély még Magyarország része volt, amikor Ruzicska Béla feleségével és tanártársával felkereste Vasvári Pál elestének helyét. Az emlékhely leginkább egy vastag gerendákkal körbekerített karámra hasonlított. Így lehetett megvédeni azt a parányi területet a 65 éve szűnni nem akaró gyűlölettől.

Vasvári Pál sírja 1914-ben. In. Erdély, 23. évf. 5. sz. (1914), 69. – Törzsgyűjtemény

Vasvári Pál sírja 1918-ban. In. Turistaság és Alpinizmus, 9. évf. 5. sz. (1918–19), 127. – Törzsgyűjtemény

Ez az utolsó kép az emlékhelyről. A történelem vihara mindent elsodort. Ez a vihar itt sokkal dühödtebb volt annál, hogy bár csak egy kis fakereszt is állva maradjon, amely Vasvári és társai elestének a helyét jelölné.
1918 novembere Jósikafalva történetének vészterhes hónapja volt. Míg Budapest utcáin az őszirózsás forradalom pacifizálta a frontról hazatérő katonákat, addig az Erdélyi-szigethegységben az obsitos bakákból fegyveres csapatok verődtek össze, amelyek feldúlták az udvarházakat, öltek és raboltak. Egy ilyen, a monarchia hadseregéből hazakerült, többségében román nemzetiségű rablócsapat támadta meg az Urmánczy kastélyt is Jósikafalván. A földesúrnak a személyzettel és a faluban tartózkodó csendőrökkel együtt volt ideje elbarikádozni magát az erődszerű udvarházban és segélykérő üzenetet küldeni testvéröccsének, Urmánczy Nándornak Budapestre. A több napig elhúzódó csetepatéban a rablók felgyújtották az egész fatelepet és megöltek hat alkalmazottat. Urmánczy Nándor nem késlekedett, toborzó felhívást tett közzé a Budapesti Hírlap 1918. november 7-i számában és néhány nap múlva már egy különítménnyel a helyszínre érkezett. Jósikafalván és környékén statáriálisan kivégezték azokat, akiknél fegyvert találtak. Eközben Aradon folytak a román és a magyar nemzeti tanácsok közötti tárgyalások Erdély sorsáról. A román fél a jósikafalvai eseményeket is bizonyítékként hozta fel arra, hogy miért szükséges Kelet-Magyarország 26 vármegyéjében bevezetni a román közigazgatást. (l. Kolozsvári Hirlap, 1918. nov. 14. 3.)
Nagy valószínűséggel ezekben a vérzivataros napokban pusztult el a Vasvári-templom belső berendezése is az oltárképpel együtt. Csak az emléktáblát sikerült megmenteni. Ennek történetét Abaházy János pécsi nyugalmazott pénzügyi igazgató 1969-ben tett vallomásából ismerhetjük meg, melyet Okos Márton közölt Vasvári Pálról írt könyvében.
A tanúságtevő szerint bátyja az impériumváltást követően Jósikafalván dolgozott műasztalosként és itt került birtokába a kallódó tábla. Abaházy János ekkor már áttelepült a trianoni Magyarországra, de 1921-ben hazalátogatott és ekkor hozta el a testvérétől az emléktáblát.

Ezt követően az így álcázott emléktáblát Abaházy János átcsempészte a határon és Tiszabüdre, Vasvári szülőfalujába vitte, ahol átadta a főjegyzőnek. Tiszabüd ma már Tiszavasváriként nevében viseli híres szülöttének emlékét. Már csak az emléktábla megtekintése végett is érdemes ide ellátogatni.
Az impériumváltástól eltelt száz év óta a táj és a település is nagyon sokat változott. Jósikafalvát inkább már Bélisként emlegették és az egykor Vasvári emlékét őrző templom is az ortodox hívek használatába került. A nagy változás az 1970-es évek elején érte a települést. A Meleg-Szamosnak ezen a szakaszán víztározót építettek, a falut felköltöztették a dombhátra és a folyó vizét felduzzasztották.

• 
• 

A Fântânele-i víztározó (vagy Bélesi-tó) ma inkább a turizmusáról ismert. A természetjárók közül a biciklitúrázóknak, de a búvároknak is kedvelt célpontja. A Jász Búvár SE honlapján például ezt olvashatjuk:

Amikor tavasszal vagy kora nyáron leengedik a tó vizét, a templom előbukkan és mementóként emlékeztet a márciusi ifjú váteszi szavára:

A jósikafalvai Vasvári-templom napjainkban. A kép forrása: Magyargyerőmonostor – Református Egyházközség honlapja

A rendszerváltás után újra megalakult Erdélyi Kárpát Egyesület felélesztette az elődök által 1892-ben életre hívott Vasvári-emlékkirándulások hagyományát, és immár sokadik alkalommal szervezi meg a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrákat. Érdemes részletesen áttanulmányozni a túrakalauzt.
A kerékpáros túra kapcsolódik ahhoz a megemlékezéssorozathoz, amelyet minden évben Vasvári Pál halálának napján, július 6-án tartanak Körösfőn. A rendezvények fő szervezője és mozgatórugója Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke, aki a kalotaszegi település alpolgármestereként kezdeményezője volt a helyi Vasvári-kultusz ápolásának. Ezekhez a megemlékezésekhez rendre csatlakozik Budapest XVIII. kerületéből a Vasvári Pál Polgári Egylet, nem véletlen tehát, hogy Pestszentlőrinc – Pestszentimre és Körösfő testvértelepülések.
Körösfőn 1995-ben Vasvári tiszteletére kopjafát állítottak, amelyen a hős domborműves arcképe látható. A kopjafa tövében magyar és román nyelven egy Vasvári-idézetet olvashatunk:

A Vasvári-kopjafa Körösfőn 2008-ban. Fotó: Bordás Csaba

Elbe István

A blogbejegyzés a korábbiakban megjelent a Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében: Millenniumi emlékművek:  című sorozatunk részeként is: 24. Jósikafalva 2.