A Föld napjáról többnyire a kirándulás, a természetvédelmi problémák vagy épp a klímaváltozás jut először eszünkbe. Ezúttal egy elvontabb, de fontos kérdéskörről: a közgazdaságtannak és a pénzrendszernek a fenntarthatóságban betöltött szerepéről gyűjtöttünk idézeteket a témát vizsgáló szerzők műveiből.

Manapság azért indokolt környezetvédelem helyett inkább már fenntarthatóságról beszélni, mert a fenntarthatóság egy rendszerben vizsgálja a természeti, társadalmi és gazdasági kérdéseket. A téma kutatóinak gyakori tapasztalata, hogy környezetvédelmi és szociális problémák összefüggenek, hatnak egymásra, vagy épp azok oka közös. Ezért is van helye A Föld napján például természetvédelmi kérdések mellett szegénységről vagy éppen bankválságokról is beszélni.
A közgazdaságtan – mint a többi tudomány is – folyamatosan fejlődik. Különféle ágait (pl. ökológiai közgazdaságtan) képviselő szakemberek, illetve egyéb kutatók is kritikával élnek a főáramú közgazdaságtannal kapcsolatban, ami mégiscsak a leghangsúlyosabban szervezi a világ gazdaságát. Az ökológiai válságot sok oldalról lehet vizsgálni, mi most a közgazdaságtan szerepét láttatjuk az ezt vizsgáló kritikusainak szemüvegén keresztül.

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015. Címlap – Törzsgyűjtemény

Értékrend 

Lányi András író, filozófus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának Településtudományi és Humánökológia Szakirányának alapítója és korábbi vezetője egy megdöbbentő ellentmondást fogalmaz meg:

Lányi András: Ha tudják, miért nem teszik? In. Az ember fáj a földnek, Budapest, L'Harmattan 2010. Címlap – Törzsgyűjtemény

Ez a gondolatsor önmagában összefoglalja a zöldek által a gazdasággal kapcsolatban megfogalmazott aggályokat és plasztikusan mutatja, hogy itt egy (tökéletlen) gondolkodási keretről van szó.
A Végh–Szám–Hetesi szerzőtrió egy kultúrtörténeti megközelítést vázol fel:

Végh László, Szám Dorottya, Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet. Híradás a Föld állapotáról [Budapest], Kairosz, 2008. Címlap. – Törzsgyűjtemény

A zöld körökben klasszikussá vált A kicsi szépben Ernst F. Schumacher a (társadalmi) döntések összetettsége felől közelíti meg a közgazdaságtant:

Ernst F. Schumacher: A kicsi szép. Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról, [ford. Perczel István], Budapest, Közgazd. és Jogi Kvk., 1991. Címlap – Törzsgyűjtemény

David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság, Budapest, Kairosz, 2009. Címlap – Törzsgyűjtemény

Gazdaság

A Bernard Lietaer szerkesztésében megjelent tanulmány többek között a világgazdasági válságokat elemzi és ezeket egy téves elgondolások alapján felállított rendszerből fakadó szükségszerűségekként mutatja be:

Lietaerék szerint problematikus, ha a különféle, rendszeres, nagy kiterjedésű pénzügyi válságokat rendellenességnek, s nem a rendszer törvényszerű részének tekintjük:

Nem elhanyagolható kérdés e markáns válságok utólagos költsége sem. A Pénz és fenntarthatóság szerzői azt is problémásnak tartják, hogy ezeket a kiadásokat a közvélemény nehezen ismerheti meg:

A bejegyzés második részében, amely 2021. május 15-én, a nemzetközi klímaváltozási akciónapon jelent meg, a pénzrendszerrel és a kamattal kapcsolatos észrevételeket olvashatnak.
A harmadik rész, melyet 2021. június 5-én, a környezetvédelmi világnapon teszünk közzé, néhány megoldásjavaslatot ismertetünk vázlatosan.

Gondos Gábor (Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztály)

Zwack József 1821 áprilisában, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kutatása szerint április 1-én, a Nemzeti Örökség Intézetének adatai szerint 1821. április 21-én született. 1840-ben alapította meg az első Zwack gyárat. Elhatározása alapján a gyár csak eredeti, természetes anyagokból, gyógynövényekből, gyümölcsökből és fűszerekből készítette és készíti ma is termékeit. 1883-ban ő védette le az Unicum név alatt forgalmazott italkülönlegességet. Fia, Zwack Lajos édesapjának 1915-ben bekövetkezett halála után vette át a cég irányítását. Ekkor már a gömbölyded üvegen lévő címkén a kereszt színe arany, a háttér pedig piros.

Zwack Unicum gyomorerősítő likőr. Grafikai plakát. Jelzet: PKG.én/386/r1 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Zwack Lajos öt gyermeke közül két fia, Zwack Béla és Zwack János csatlakozott a céghez. Három lánya közül pedig Zwack Mária Ady Endre egyik múzsájaként Mylitta néven bekerült a magyar irodalomtörténetbe.
A II. világháború bombatalálatai a Zwack gyár épületeit szinte teljesen megsemmisítették. 1945-ben a család a romok között látott újra munkához. Mire visszaállították a háború előtti állapotot, a gyárat 1948 őszén államosították, a családtól kárpótlás nélkül vették el. Ezt követően Zwack János és fia, Zwack Péter az Egyesült Államokba menekült. Zwack Béla feleségével együtt Magyarországon maradt, és mint munkás dolgozhatott a gyárban. Az Unicum féltve őrzött titkos receptjét azonban nem adta át az új vezetésnek. Később feleségével együtt vidékre deportálták. Az ötvenes évek közepén sikerült Olaszországba emigrálniuk, ahol az eredeti recept alapján kezdték el az Unicum gyártását.
Zwack János az Egyesült Államokban szerzett tudomást arról, hogy Budapesten az államosított vállalat még mindig a Zwack nevet használja termékeinek forgalmazásához, exportálásához. Ezért pert indított az akkori kommunista magyar állam ellen, hogy visszaszerezze és megőrizze a családi védjegyeket. 1958-ban megnyerte a pert.
1958-ban Zwack János és testvére, Béla két hét különbséggel egyaránt elhunytak.
A 60-as években Zwack Péter azon dolgozott, hogy a Zwack név fennmaradjon az Amerikai Egyesült Államokban. (Chicagóban, majd New Yorkban élt első feleségével, Irisszal és e házasságából született öt gyermekével.) 1970-ben visszatért Európába, először Olaszországba, hogy felügyelje az ottani gyártást, majd 1988-ban második feleségével, Anne Marshall-lal és két, a második házasságából született gyermekével, Sándorral és Izabellával tért haza Magyarországra. „Az utolsók között hagytam el az országot, és az elsők között jöttem vissza” nyilatkozta hazatérése után. 1992-ben a privatizációs program keretében a Peter Zwack & Consorten AG visszavásárolta a teljes Budapesti Likőripari Vállalatot, és megalapította a Zwack Unicum Részvénytársaságot, amelyet 1993-ban bevezettek a Budapesti Tőzsdére.
2008-ban Zwack Péter átadta a vezetést a család következő generációjának. 2012-ben bekövetkezett haláláig azonban aktívan részt vett a cég mindennapi életében.
Jelenleg két legfiatalabb gyermeke, Zwack Sándor mint az Igazgatóság elnöke és Zwack Izabella mint Igazgatósági tag vesznek részt a vállalat irányításában.
Az eltelt több mint 200 év viszontagságainak lényegét talán a társaság jelenlegi szlogenje a „Csak pozitívan!” foglalja össze a legjobban.

 Zwack Mária és Ady

Machlup Henrikné Zwack Mária asszony 1913 tavaszán a Grác melletti híres mariagrüni szanatóriumban találkozott Ady Endrével.

Nem volt még huszonnégy éves, amikor megismerte a költőt, azonban már férjes asszony és két gyermek édesanyja volt. Előbb barátság alakult ki kettejük között, majd a költő részéről egy hiábavaló várakozás és vágyakozás vette kezdetét annál többre, mint amit az asszony kínálni tudott. Ady életrajzából is kideríthető, hogy ez a voltaképpen egyoldalú és viszonzatlan szerelem körülbelül egy évig tartott és több mint húsz vers, költemény fakadt belőle. A Zwack Mária ihlette úgynevezett Mylitta-versek legtöbbjét Ady Endre Ki látott engem? című kötetében az Őszi, piros virágok ciklusban találhatjuk a következő ajánlással: „Mylittának, a legpogányabb nőnek és istennőnek s annak a Mylittának, aki éppen a legszeretőbb és legszerettetőbb.”
Arról, hogy mit jelentett Adynak ez a kapcsolat, legfőképp versei vallanak, valamint öccsének, Ady Lajosnak, vagy Hatvany Lajosnak küldött néhány levele. 1913 tavaszán, Máriagrünből többek között Bölöni Györgynek is küldött levelezőlapon Ady arról ír, hogy reménytelenül szerelmes.

A máriagrüni szanatórium egy Ady által Schöpflin Aladárnak küldött képeslapon 1913 márciusában – Kézirattár

Adynak Mylittához írt levelei – egyetlen levelezőlap kivételével – sajnálatos módon mind elvesztek az asszony emigrációja során. Egyetlen fönnmaradt levelezőlapját az Országos Széchényi Könyvtár egy gyűjtemény részeként 1953-ban vásárolta meg.

Az interjúból született tanulmánynak köszönhetően számos további részlet tudható meg a versek létrejöttéről és a születési körülményeikről.

Érdekesség, hogy a borászként is sikeres Zwack Izabella a tokaji Dobogó Pincészet tulajdonosaként Mylitta nevű borát nagynénjéről nevezte el.

Sárgamuskotály Tokaji Mylitta 2017. A Zwack Izabella borkereskedés engedélyével

A budai Várban az Úri utca 45. szám alatt található az úgynevezett Zwack-ház, amely épület a Zwack család otthonául szolgált a 30-as évektől 1948-ig, az államosítások időszakáig. A ház érdekessége a lépcsős homlokzat, megőrizve annak emlékét, hogy korábban itt két középkori épület állt. A Zwack János tulajdonába került házban (1930-as évek) átépítések, átalakítások kezdődtek. Ekkor került a főbejárati kapu fölé az a kovácsoltvas díszítőelem, amelynek részeként ma is látható a család címere, egy – a titkos receptre utaló – kapcsos könyv.

Albert G. Réka (szerk.)

A témához kapcsolódó korábbi blogbejegyzésünk: Zwack Unicum – Magyar márkák. 12. rész

Blogbejegyzésünk folytatásában a gyűjtő halálának évfordulója alkalmából a nemzeti könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárában őrzött egykori ősnyomtatványai közül mutatunk be néhányat részletesebben.

Színezett fametszet a Biblia német fordításából, 1483 Nürnberg, Anton Koberger – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 22b/II, 575r

A Biblia német fordítása

A kétkötetes kiadvány a teljes Szentírás kilencedik német nyelvű kiadása. A fametszetek a híres kölni Heinrich Quentell-féle Biblia (1478–1479) fadúcainak felhasználásával készültek. Albrecht Dürer az Apokalipszis metszetsorozatához (1498) ebből a bibliakiadásból vette át a szöveget, és az ábrázolások bizonyos motívumait is (pl. János víziója, a négy apokaliptikus lovas) felhasználta. Példányunkban a fametszeteket díszesen kifestették, néhol aranyozták. Festett iniciálék, vörös incipitjelek és verzális jelölések díszítik a szöveget. Anton Koberger (1440 k.–1513), korának egyik legtermékenyebb nyomdásza és könyvkiadója 1471 körül kezdte tipográfiai tevékenységét Nürnbergben. Több mint 220 nyomtatvány hagyta el műhelyét, amelyben 24 sajtóval, száznál több alkalmazottal (szedők, korrektorok, nyomtatók, illuminátorok, könyvkötők stb.) dolgozott. Nyomdája mellett könyvkötő műhelyt is működtetett, s így kiadványai egy részét ún. kiadói kötésben jelentette meg. Példányaink mindkét kötete késő gótikus, vaknyomásos, jellegzetes Koberger-kötés.

Színezett fametszetes világtérkép Ptolemaois Cosmographiájából (1486 Ulm) – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 78, I. tab. fol.

Ptolemaios Cosmographiája 

Ptolemaios, az i. sz. 2. századi alexandriai matematikus, asztronómus és geográfus a világmindenség középpontjába még a Földet helyezte, de már gömb alakúnak tartotta. Geográfiája bevezetés a térképkészítés módszerébe, s az egész akkor ismert oikumenét mutatja be egy a tyrosi Marinos által először alkalmazott fokhálózat segítségével. Ptolemaios műve nyolc könyvből áll, az első módszertani bevezető, mely a fogalmakat tisztázza, és számba veszi a felhasználható forrásokat. A 2–7. könyvek 8000 földrajzi hely koordinátáit foglalják jegyzékbe (nulla-meridiánként a Kanári-szigeteket véve), a 8. könyv pedig a térképrajzoláshoz, szerkesztéshez ad tanácsokat. Munkáját kezdettől fogva tankönyvként használták, s rendkívül népszerű lett, számos nyelvre lefordították. Az újabb kutatások feltételezik, hogy nem az egész mű származik Ptolemaiostól, hanem későbbi kiegészítésekkel is bővült a századok során.
A mű első nyomtatott kiadása 1475-ben Vicenzában jelent meg, de térképeket nem tartalmazott, ezt követte 1477-ben a bolognai, 1478-ban a római, 1482-ben a firenzei kiadás, melyek mind rézmetszetes térképeket tartalmaznak. A firenzeit már kiegészítették négy modern térképpel is. Ugyancsak 1482-ben jelent meg a mű Ulmban Leonhard Holl nyomdájában 32 egész oldalt betöltő fametszetes térképpel, köztük már 5 modern is található: Itália, Spanyolország, Franciaország, Észak-Európa és Palesztina. Ez a kiadás használt először illusztrációként fametszetes térképeket, s közli rajzolójuknak nevét is, aki egy német bencés szerzetes, geográfus: Donnus (Dominus) Nicolaus Germanus. A nyomtatás alapjául szolgáló kézirat is fennmaradt a württembergi Schloss Wolfegg könyvtárában. Donnus Nicolaus kézirata alapján a térképeket az armsheimi Johann Schnitzer mester metszette fába. A világtérkép felső szegélyén olvasható a nevét tartalmazó felirat is: „Insculptum per Johannem Schnitzer de Armssheim." Leonhard Holl Ptolemaios-kiadása nem hozott igazán nagy nyereséget, ezért 1484-ben bezárta ulmi műhelyét, s távozott a városból. Betűkészletét, fadúcait és a Ptolemaios el nem adott, kinyomtatott íveit Johann Reger ulmi nyomdásznak adta át, aki a velencei Giusto de Albano megbízottja volt. Az első ulmi kiadás után négy évvel Reger újra kiadta Ptolemaios művét, melynek itt bemutatott példánya Jankovich Miklós gyűjteményének is része lett. Reger az új kiadáshoz teljes egészében a Holl-féle szedést vette alapul, kiegészítésül hozzá nyomtatta a forrásul szolgáló Wolfegg-kódexből a kötet használatára vonatkozó megjegyzéseket, valamint készített egy betűrendes mutatót is. A kiadás további érdekessége, hogy nem nyomtatta újra az egész művet, hanem felhasználta a korábbi, 1482-es Holl-féle kiadás megmaradt íveit is, ezeket fűzette be a kötetek megfelelő helyére. A térképek nyomásához is a Holl-féle dúcokat használta fel, mindössze annyi módosítással, hogy fejlécként belevésette az egyes térképek feliratát is. Ezek érdekessége, hogy valamennyi nagy N betű tükörképként szerepel, a modern térképek közül pedig Spanyolországén a felirat a lap alján, fejjel lefele található.

Mátyás és Beatrix egyesített címere, valamint Szent László legendájának egy jelenete a Thuróczy-krónika díszpéldányában – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 1143, fol. 1v–2r

Thuróczy János Magyar krónikája

A köznemesi származású szerző, Thuróczy János humanista műveltsége révén az 1460-as években budai kancelláriai jegyző, majd 1486-tól ítélőmester (protonotarius) lett. A történeti munka megírására korábbi hivatali elöljárói ösztönözték, hiszen a nagy humanista uralkodó, Mátyás korában egyre nagyobb volt az igény egy összefoglaló történeti munka megírására. 1473-ban Andreas Hess budai nyomdájában megjelent az első Magyarországon nyomtatott könyv, az azonos című Chronica Hungarorum, melyben a nyomdász régi krónikákból merített, de a legújabb kor eseményeiről csak egy-egy utalásban emlékezett meg. Thuróczy János történeti munkája nem egységes mű, a magyar történelem egy-egy szakaszát különálló részekben foglalta össze. Forrásul használta fel ókori szerzők munkáin kívül a magyarok történetét tárgyaló korábbi krónikákat, sőt az 1387 utáni száz év eseményeinek megírásához Thuróczy önálló kutatásokat is végzett, átnézte a királyi kancellárián őrzött okleveleket s azok regisztrumait, s felhasználta a kortársak visszaemlékezéseit is. A krónika először 1488. március 20-án jelent meg Konrad Stahel és Matthias Preinlein brünni nyomdájában. A mű témája szinte kívánta az illusztrációkat, így 42 fametszet került a kötetbe. Ugyanezen évben június 3-án másodszor is megjelent a krónika, Theobald Feger budai könyvkereskedő kiadásában, Augsburgban, Erhard Ratdolt nyomdájában. A kötet elejére Feger egy Mátyás királyhoz szóló ajánlást helyezett, melyben megemlíti azt is, hogy a művet szép illusztrációkkal egészítette ki. Ebben a kiadásban 66 kép található, de közülük néhányat átvésve többször is felhasználtak, s az alapos vizsgálat megállapította, hogy összesen 32 dúcot faraghattak a képekhez. A műnek két változatát ismerjük ebből a kiadásból, az egyik 174 számozatlan levélből áll, s szövege teljesen egyezik a brünni kiadáséval, tartalmazza Mátyás király sikeres hadjáratát Bécs ellen, a másik kiadásvariánsban viszont Ratdolt megrövidítette a szöveget, s kihagyta az ausztriai hadjáratra vonatkozó részeket, így terjedelme 172 levél lett; német nyelvterületen nem lett volna célszerű a magyar király ausztriai hódításairól szóló könyvet terjeszteni.
A kötet elején látható egy kör alakú címerkompozíció, közepén Mátyás és Aragóniai Beatrix címerével, körülöttük pedig felülről jobb felé haladva a király uralma alá tartozó területek címerei: Csehország, Luxemburg, Lausitz, Morvaország és Ausztria ki nem vésett, de befestett címere látható, majd Galícia, Szilézia, Dalmácia és a Hunyadi család címere következik. (A rövidített változatokban Ausztria címerének helye üresen maradt) A következő levélen a Szent László-legenda egyik jelenete látható, a király harca a kun vitézzel. A kötetben található többi metszet különböző forrásokra vezethető vissza. Egy részük a brünni kiadás hatását mutatja (pl. Attila, Árpád, I. András, Hunyadi János és Mátyás király). A tatárdúlás leírása előtt látható a hozzá tartozó, feliratos illusztráció, melynek forrása a brünni kiadás Honfoglalásképe, illetve a híres 14. századi Képes Krónika „Magyarok első bejövetele"-ábrázolása. Más képek viszont 15. századi német rézmetszetek hatását sejtetik, közülük a legjelentősebb művész Martin Schongauer, de kerültek át motívumok a Hausbuch-mesternek, valamint a ún. Játékkártyák mesterének nevezett művész munkáiból is.
A teljesebb változatból fennmaradt két pergamenre nyomott példány, melyekben a Mátyásnak és Beatrix királynénak szóló ajánlás arany festékkel van nyomtatva – ezt az akkor még egyedi technikát nagy valószínűséggel Ratdolt először ebben a munkájában alkalmazta. E két díszpéldány egyike volt Jankovich Miklósé, aki a kötetbe irt bejegyzés szerint 1823. március 24-én vásárolta azt meg.
Zsupán Edina legújabb kutatásai szerint  mindkét kötet metszeteit a magyar királyi udvarban színezték, ugyanis ugyanaz a két miniátor dolgozott mindkét kötetben, ugyanabban a felosztásban, ugyanazzal a színezéssel. A meghatározóbb mester keze megtalálható a budai műhely más alkotásaiban is, például a vatikáni missaléban. Mindkét kötetben azonos a fejezetkezdő nagybetűk kialakításának módja is, a gazdag aranyozás teljesen elfedi a nyomtatott könyv eredeti kezdőbetűit. Ennek alapján az első Jankovich-gyűjteménnyel a nemzeti könyvtárba került díszes kötet Mátyás király híres Corvina könyvtárából származó példány lehet.

A blogbejegyzés első része itt olvasható.

(A blogbejegyzés címe részlet egy Jankovich Miklóst ábrázoló rézmetszet feliratából.)

Összeállította: Varga Bernadett (Régi Nyomtatványok Tára)

Felhasznált irodalom:

• Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei: Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2002. november 28 – 2003. február 16., a kiállítást rendezte, szerk. Mikó Árpád et. al., Bp., MNG, 2002, 266–271. (Velenczei Katalin és W. Salgó Ágnes tárgyleírásai.) 
• Zsupán Edina: Johannes Thuróczy: Chronica Hungarorum. Bibliotheca Corvina Digitalis honlap

Jankovich Miklós könyvtárának rekonstrukciójáról szóló tanulmányában Berlász Jenő így ír a neves gyűjtőről:

Gyűjteménye képeket és faragványokat, ötvösműveket, hatalmas mennyiségű könyvet és levéltári dokumentumot foglalt magában. Ezt a felbecsülhetetlen értékű kollekciót ma már csaknem lehetetlen pontosan rekonstruálni, ám a rendelkezésre álló tárgyak alapján igen impozáns tablót kaphat róla az érdeklődő, ha belelapoz a Mikó Árpád által szerkesztett, a Jankovich-gyűjteményt bemutató gazdag kiállítási katalógusba.

Pesky József: Jankovich Miklós portréja, 1823 – Magyar Nemzeti Múzeum

A jogász végzettségű, jegyzőként és királyi kamarai tisztviselőként is tevékenykedő Jankovich (aki nagyapjától és apjától is örökölt könyveket, országgyűlési iratokat és egy éremgyűjteményt) Cornides Dániel történész, könyvtáros hatására már fiatalon, az 1790-es évektől szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, okleveleket, érméket, történeti tárgyi emlékeket, régészeti leleteket és egyéb műalkotásokat. 1796-ban megszerezte például a korabeli bibliofilek által leginkább óhajtott zsákmányt, az első magyarországi nyomtatott könyvet, Andreas Hess Chronica Hungarorumát.
Nagyszerűen jövedelmező birtokai mellett aztán csakhamar megengedhette magának, hogy kizárólag a tudomány támogatásának és gyűjteménye gondozásának, bővítésének szentelje magát. Utóbbi tudományos igényű feldolgozására is komoly erőfeszítéseket tett, miközben más tudományterületeken is publikált. Nagyszabású bibliográfiai munkáján, az 1533 és 1830 között nyomtatott magyar nyelvű szellemi termékeket számba vevő Universalis Bibliotheca Hungaricán 40 éven át fáradhatatlanul dolgozott. A hat kéziratos kötetre terjedő mintegy 30.000 könyvészeti tételt regisztráló munka 1832-ben már kiadásra kész állapotban volt, de rajta kívül álló körülmények miatt nem jelent meg. Széles körű érdeklődésről tesz tanúbizonyságot, hogy ő számolt be például elsőként a benepusztai honfoglalás kori sírleletről, de szenvedélyesen kutatta a régi magyar nyelvemlékeket, írt numizmatikai cikkeket, sőt, valószínűleg Jankovich volt az első, aki a magyarországi unitarizmus problémáival tudományosan foglalkozni kezdett.
Ezen kívül 1817 után a Tudományos Gyűjtemény című folyóirat körül kialakult szellemi műhely egyik meghatározó tagja volt, közreműködött a Magyar Tudós Társaság és a Pesti Magyar Színház megalapításában, s támogatta a nyelvújító mozgalmat is. Szerteágazó érdeklődéséhez vallási türelem párosult, erről tanúskodik, hogy a katolikus Jankovich a Kálvin téri református gyülekezetnek két nagyszabású augsburgi ezüstművet (ma a kecskeméti Ráday Múzeum őrzi őket), a kecskeméti református iskolának Sylvester János Újszövetség-fordítását (az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyvet), az Országos Evangélikus Levéltárnak pedig Luther Márton saját kezűleg írott végrendeletét adományozta.
A hamarosan bekövetkező gazdasági dekonjunktúra, valamint Miklós fiának adósságai következtében az idill azonban tönkrement: a gyűjtő a fizetésképtelenség szélére sodródott. Emiatt a rendkívül értékes, 1833-ig létrejött, úgynevezett első Jankovich-gyűjteményt, amely 63 ezer kötetnyi könyvet, 1400 kódexet, 4000 oklevelet, 12 ív országgyűlési iratanyagot, továbbá számos festményt, érmét, ékszert, ötvösremeket és régi fegyvert foglalt magában, pénzzé kellett tennie. Hosszas huzavona után 1836-ban József nádornak sikerült elfogadtatnia az országgyűléssel Jankovich kollekcióinak megvásárlását a Magyar Nemzeti Múzeum számára. A gyűjtő valódi áruk alatt vált meg kincseitől, hiszen ő maga is azt tartotta fő szempontjának, hogy az anyag méltó helyre kerüljön, s ne szóródjék szét.

Petrus Ransanus (Pietro Ranzano): Epitome rerum Hungaricarum, 1489–1490 Nápoly – Kézirattár, Cod. Lat. 249, fol. 17r. A kódex a Bibliotheca Corvina Virtualis honlapunkon

Az adásvétel után Jankovich nem tudott belenyugodni abba, hogy könyvek és műtárgyak nélkül maradjon, így rögtön nekifogott egy újabb gyűjtemény összeállításának, amelynek során (mivel anyagi gondjai nem enyhültek a kényszerű eladás után) végül menthetetlenül csődbe jutott. Élete végét méltatlan körülmények között, vagyoni zárgondnokkal küzdve töltötte, 1845/46 fordulóján súlyos betegségbe esett, s néhány hónap múlva, április 18-án elhunyt. Második gyűjteményét halála után elárverezték, de ennek már csak töredéke jutott a Nemzeti Múzeumba. A család tulajdonában maradt műtárgyak közül viszont örökösei többet is a Nemzeti Múzeumnak adományoztak.

Quintus Curtius Rufus: De gestis Alexandri Magni libri qui exstant III–X., 1467 (szöveg és illuminálás), 1485–1490 (kötés) Firenze (szöveg és illuminálás), Buda (kötés) – Kézirattár, Cod. Lat. 160, fol. 1r A kódex a Bibliotheca Corvina Virtualis honlapunkon

A könyvtár

A hatalmas bibliotéka eredetileg Bibliotheca Hungarica Universalisnak (azaz Általános Magyar Könyvtárnak) indult, de Jankovich gyűjtőtevékenysége már a századforduló előtt túllépte ennek a programnak határait. A gyűjtő nem tudott ellenállni a tágabb közép-európai művelődéstörténet írott emlékeinek, s a hazaiaknál művészibb kivitelű középkori kéziratoknak és újabb kori tipográfiai remekműveknek. Politikai-történeti érdeklődése pedig a germán és szláv történeti, könyvtörténeti emlékek felé terelte, gyűjtőtevékenységét ezért a hungarikumok mellett kiterjesztette a német és szláv kultúrterületek régi és ritka könyveire és kézirataira. Ugyancsak egyetemes gyűjtői célokról vallanak a gyűjtemény arab, perzsa, héber kéziratai is.
Jankovich könyveinek túlnyomó többsége az első gyűjteménnyel együtt érkezett be a Nemzeti Múzeum könyvtárába, hiszen a második gyűjtemény csak részben került magyar közgyűjteménybe. Összességében óriási számú közép- és újkori kézirat, magyar és nem magyar vonatkozású nyomtatott könyvről beszélünk – több dokumentum jutott ezzel a két vásárlással köztulajdonba, mint annak idején Széchényi Ferenc adományából.

A Margit-legenda kötéstáblája, 1510, Margitsziget. Jankovich Miklós 1817 előtt műtárgycsere révén szerezte meg Viczay Mihálytól – Kézirattár, MNy 3 (A kódex adatlapja a Magyar nyelvemlékek honlapunkon)

Jankovich Miklós azonban sajnos nem tudta megvalósítani azt a szándékát, hogy tételesen, listával kísérve adja át az anyagot, ennek a következménye az, hogy bizonyos egységeket ma már egyáltalán nem tudunk az Országos Széchényi Könyvtár állományában azonosítani. Legjobban a kéziratok és az ősnyomtatványok agnoszkálhatók újra. Ezekből sokra rákerült Jankovich rombusz vagy ovális alakú gyűjteményi pecsétje, olykor pedig kézírásos bejegyzés emlékezik meg a szerzés módjáról.

Jankovich Miklós rombusz alakú pecsétje

Ahol nem találunk ilyen pecsétet vagy a possessorra utaló kézírásos bejegyzést, ott sajnos csak az ebből a szempontból nem mindig teljes leltárkönyvekre vagy a szerencsés véletlenekre alapozhatunk, amelyek eligazítanak az egykori tulajdonlás kérdésében. Azért sem lehet a mai gyűjteményből egyértelműen rekonstruálni az egykori teljes Jankovich-kollekciót, mert (a többi híres gyűjtő köteteivel együtt) meglehetősen szabadon kezelték ezeket a 19. század folyamán. A feleslegesnek ítélt duplumokat ugyanis – Jankovichnak magának is voltak másodpéldányai, s azokat is eladta a Múzeumnak – elcserélték (esetleg eladták). Ily módon került Andreas Hess Chronica Hungaroruma (amelyet annak idején Jankovichtól Széchényi Ferenc sem tudott megszerezni) az Egyetemi Könyvtárba, miután a Múzeum egy épebb példányra tett szert. (A csere történetét l. egy korábbi blogbejegyzésünkben.)

A Jordánszky-kódex töredéke (az ún. Jankovich-töredék), 1519. (Jankovich Miklós Nagyszombatból szerezte meg a Jordánszky-kódexről korábban levált két levélnyi töredéket) – Kézirattár, MNy 4 (A kódex adatlapja a Magyar nyelvemlékek honlapunkon)

Természetesen az azonosítható dokumentumok közt azért jócskán maradtak felbecsülhetetlen értékek. A kéziratok közül például elég Pietro Ransano A magyar történelem rövid foglalata című munkájának Mátyás király számára készült díszpéldányára vagy a budai királyi könyvtárból elszármazott Curtius Rufus-kódexre, de akár a nyelvemlékeknek minősülő Margit-legendára és a Jordánszky-kódex leveleire gondolnunk, és akkor még csak a töredékét említettük a gazdag anyagnak.

A blogbejegyzés 2. része itt olvasható.

(A blogbejegyzés címe részlet egy Jankovich Miklóst ábrázoló rézmetszet feliratából.)

Összeállította: Varga Bernadett (Régi Nyomtatványok Tára)

Felhasznált irodalom:

• Berlász Jenő: Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa. In. Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1970–1971, Bp., 1973, 109–173.
• Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei: Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2002. november 28 – 2003. február 16., a kiállítást rendezte, szerk. Mikó Árpád et. al., Bp., MNG, 2002, 10–12, 215–216.

Makláry Zoltán, a Nemzeti Színház örökös tagja, Kossuth-díjas (1954), érdemes (1954) és kiváló művész (1955) 1896. április 16-án született Budapesten.

Makláry Zoltán 48 éves pályafutása alatt meglepően ritkán nyilatkozott, nagyon kevés interjút adott. Ha adott, akkor sem árult el sokat önmagáról, tartózkodott, rejtőzködött, csak színészi munkáját osztotta meg a nyilvánossággal – a színpadról és a filmvászonról. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy 18 évesen szippantotta be az első világháború. Négy év olasz hadifogság után tért haza, így Rákosi Szidi Színésziskolájának 1914-ben elkezdett kurzusát csak 1919-ben fejezte be.
Már nagyon fiatalon igen népszerű színész volt. A Rákosi-iskola a tehetségesnek tartott növendékeket 1918-ig Beöthy László színházaiban, a Magyar és a Király Színházban, 1918 után az Unió Színházüzemi és Színházépítő Részvénytársaság színházaiban igyekezett elhelyezni, pontosabban: Beöthy, illetve az Unió színházvezetői válogattak a növendékek közül. Makláry 1920-ban került a Magyar Színházba, első epizódszerepét Alexandre Bisson Névtelen asszony című színművében kapta 1920 júniusában. Ettől kezdve szinte minden előadásban részt vett, inast, postást, kocsist, tizedik nemesurat játszott. A szerep mindig csak pár pillanatot juttatott neki.
Színpadi jelenlétét egészen 1921-ig nem tartotta említésre méltónak a kritika, ez év májusában ellenben Lakatos László A zafírgyűrű című egyfelvonásosának Andrássy úti Színházbeli bemutatója kapcsán már megemlékezett róla a Színházi Élet recenzense, pontosan úgy, ahogyan az epizodistákat a bírálat végén megemlíteni szokás volt:

1921 nyarán Törzs Jenő – akkor a Magyar Színház sztárja – betársult a városligeti Colosseum nyári kabaréprodukciójába, és alkalmi társulatába beválogatta Makláry Zoltánt is. Makláry az első nyári fellépés után pályájának első másfél évtizedében – munkalehetőségként is – gyakran vállalt énekes-táncos szerepeket. 1922-ben a margitszigeti Sziget Színpad Ilyet még nem láttam! című nyári revüjében játszott, 1931–32-ben pedig rendszeresen fellépett a Teréz körúti Színpadon. A gazdasági világválság, a magánszínházak által végrehajtott gázsicsökkentés nemcsak a szerződés nélküli, de a szerződésben maradt színészek pénztárcáján is eret vágott.

Tűzkövet tessék! Szőnyi Lenke és Makláry Zoltán. Képes beszámoló a Terézkörúti Színpad szezonnyitó műsoráról. In. Színházi Élet, 1933/39, 26. – Elektronikus Periodika Archívum

Makláry az 1921–22-es az évadot még a Magyar Színházban töltötte, 1922-ben átszerződött Bárdos Artúrhoz a Renaissance Színházba. Bárdos nagy színészfelfedező és -nevelő volt, általában megtalálta a szerephez a színészt, színészeinek a szerepet. Maklárynak mégis egy évadot kellett várnia, amíg a Renaissance Színházban elérte őt a siker: Fernand Crommelynck A csodaszarvas című komédiájának egyik szerepében látva 1923 szeptemberében fogadta be a budapesti nagyszínházak közönsége. A kritika azonban már előbb, 1923 januárjában „színésszé avatta”. Az Írók Bemutató Színháza – a korszak alternatív, kísérletező színházi vállalkozásainak egyike – Szini Gyula Ikercsillag című színjátékát mutatta be.

Az 1920-as évek elején – talán a „harisnyás szerepek” ellensúlyozásaként is – érdekelték az alternatív színházi feladatok. Nemcsak a Nyugat folyóirat támogatta Írók Bemutató Színházának produkciójában, hanem a Vaszary János szervezte Új Kultúra nevű formáció egyetlen előadásában is részt vett: Walter Hasenclever Emberek című expresszionista drámáját játszották.

Az Emberek plakátját Baja Benedek tervezte – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, PKG.1923/55. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

A főleg epizód-, néha karakterfigurák, melyeket a Magyar Színházban és a Renaissance Színházban eljátszott, továbbá a kísérletező előadások a filmkészítők figyelmét is ráirányították. Kamera előtti első alakítása Jumurdzsák volt az Egri csillagok Fejős Pál rendezte filmfeldolgozásában, 1923-ban. (A film sajnos elveszett.) 1925-ben az Unió Rt. Makláryt tartotta érdemesnek a Rákosi-díjra. A színházi tröszt alapította díjat Rákosi Jenő ítélte oda az évad egyik, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal színészének.
A Renaissance Színház története és működése 1926-ban ért véget: Bárdos Artúr a Belvárosi Színház igazgatója lett, Makláry pedig a Vígszínházba szerződött.

Somlay Artúr és Makláry Zoltán Fodor László A díszelőadás című színművében, Vígszínház, 1927 – Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT 1420/1976

Pályája során még egyszer váltott társulatot. 1935-ben Németh Antal a Nemzeti Színház frissen kinevezett, energikus és bő állami költségvetésből gazdálkodó igazgatója felforgatta a nemzeti színházi status quo-t. A társulat jó néhány színészét nyugdíjazta vagy elbocsátotta, a budapesti magánszínházak legjobbjait – a Vígszínházból nyolc színészt: Titkos Ilonát, Rajnai Gábort, Makay Margitot, Somlay Artúrt, Tőkés Annát, Makláry Zoltánt, Jávor Pált, Kovács Károlyt – pedig áthívta a Nemzeti Színházba. A magánszínházi világ állandó, folyamatos mozgásban volt, a Víget mégis komoly érvágásként érte a hirtelen, 1935. júniusi akció. Makláry is átszerződött, 1935. november 18-án William Shakespeare Athéni Timonjának Flaviusaként debütált a nemzeti színpadon.
Molnár Gál Péter így írta körül annak a négy és fél évtizednek a szereptömegét, amelyet Makláry Zoltán eljátszott négy színházában és 165 filmjében.

Filmjeiben minden bizonnyal így volt, és talán még a Vígszínházban is. Színpadon azonban a Nemzeti Színház adta Makláry Zoltánnak Zubolyt a Szentivánéji álomban (1937, 1938, 1949, 1952), Tamási Áron Énekes madarának Bakk Lukácsát (1939), Gogol A revizorának Polgármesterét (1946), Bernard Shaw Pygmalionjának Doolittle-jét (1953), majd Csehov Ványa bácsijának (1952) és Németh László Az utazásának (1962) főszerepeit.
1968-ban nyugdíjazását kérte, visszavonult, nemcsak a színpadtól – úgy tartja fáma, kevés kapcsolatot ápolt a színházi és filmes világgal. 1978-ban szerepelt utoljára, Dömölky János rendező Amerikai cigaretta című filmjében.

Makláry Zoltán és Gobbi Hilda, az öreg utcaseprők Gobbi Hilda albumának egyik lapján, 1978. Csurka István: Amerikai cigaretta. Budapest Filmstúdió, 1978, rendezte: Dömölky János – Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT Album 117. A kép forrása: Gobbi Hilda-honlap

Rajnai Edit (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Heltai Gyöngyi: A színész munkanélküliség kezelése a pesti magánszínházakban a gazdasági válság idején (1930–32). In. Kultúra és Közösség, 2015/1., 49–63.
• Wolfner Györgyné színházi levele az Athéni Timonról. In. Színházi Élet, 1935/47., 8–10.
• Vasfüggöny a Nemzeti Színházban a Szentivánéji álom reprízén. In. Színházi Élet, 1937/50., 21.

A plakátművészet kettősségét a megrendelői célszerűség és a művészi kifejezésmód adja. A képes plakát a kor lenyomata, művészi és társadalmi értelemben is. Az alkalmazott kifejezésmódban tetten érhetőek az éppen uralkodó stílusok, divatok. Igaz ez sorozatunk főszereplőire, az idegenforgalmi plakátokra is.
Az idegenforgalom tömegek különféle úti cél felé indított utazását jelenti, ahol a résztvevők csak átmenetileg tartózkodnak egy adott helyen, és ott fogyasztóként különböző szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Bár a téma gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális vetülete is figyelemre méltó, ám plakátokból válogató sorozatunk mégis leginkább arról kíván keresztmetszetet mutatni, hogy itthon a különböző korszakokban hogyan látták és láttatták Magyarország szépségeit, és hogyan próbálták konkrét célpontok felkeresésére rávenni a hazai és a külföldi utazóközönséget.

Az utazási szándék megvalósulásának egyik feltétele a rendelkezésre álló szabadidő. Ennek első lépcsőfoka volt, hogy az országban 1891 óta munkaszüneti nappá vált a vasárnap. Ekkoriban statisztikailag Magyarország célpontjai közül a legtöbb utazó Budapestet kereste fel, de leginkább csak ügyintézés miatt, illetve vásárok kapcsán érkeztek. Bársony Oszkár szakíró az 1885-ben rendezett Országos Általános Kiállítást tekinti a magyar idegenforgalom születésének. Ennek a rendezvénynek a hirdetésére készült el az első magyar grafikai plakát is, Benczúr Gyula munkája.

Benczúr Gyula: Országos Általános Kiállítás (1885). Grafikai plakát. Jelzet: PKG.1914e/26 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Tizenegy évvel később a millenniumi ünnepségek vonzottak ismét tömegeket Budapestre. Az elszállásolások, élelmezések megszervezéséről elsősorban az erre a célra létrehozott Millenniumi Utazási és Ellátási Vállalat gondoskodott.

Wernis: Millennium Utazási és Ellátási Vállalat (1896). Jelzet: PKG.1914e/403 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az idegenforgalom másik feltétele a közlekedés. A vasút fejlesztése Magyarországon a dualizmus idején vált hangsúlyosabbá.

Kovács K.: Különvonatok a Balatonra (1904). Jelzet: PKG.1914e/182 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Önmagában is élményt jelentett a hajóval való utazás. Az 1895-ben alakult Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság menetrend szerinti személyszállító hajójáratokat üzemeltetett a Dunán a Tiszán és a Száván.

Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (1898). Jelzet: PKG.1914e/507 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az első világháború előtt csak a jómódú polgárok számára volt elérhető a nyaralás, ami ekkoriban még főként a gyógyvizes fürdők és a hűvös időjárású hegyvidék felkeresését jelentette. Az 1891-ben önállósult Magyar Turista Egyesület, 1913-tól pedig Magyar Turista Szövetség néven működő szervezet célja az volt, hogy az utazóközönség minél inkább ismerje meg és fedezze fel Magyarországot, de a legkedveltebb úti cél a paletta színesítésének kísérlete ellenére továbbra is a Tátra maradt.

A Magas Tátra (1909). Jelzet: PKG.1914e/598 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Népszerűek voltak az infrastrukturálisan fejlett külföldi nyaralóhelyek is, ahol lehetőség volt a magaslati levegőn való rekreáció mellett például az akkoriban divatos különféle diétás és sportkúrákat is kipróbálni.

Bíró Mihály: Tobelbad (1912). Jelzet: PKG.1914e/41 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ekkoriban a tehetősebb polgárok számára képtelenségnek tűnt a városban tölteni a nyarat, a legforróbb nyári hetekben tömegesen kiköltöztek hát a természetbe. Kezdetben még nem a fürdés, sokkal inkább a jó levegő, a táj szépsége és a társasági élet miatt. Az első művészeti irányzat, amely jelentősen hatott a plakátművészetre, így az idegenforgalmi plakátokon is tetten érhető, az 1900-as évek elejét meghatározó szecesszió, amelynek jeles képviselői Faragó Géza és Bíró Mihály voltak. Ebben az időszakban még nem volt jellemző a szervezett idegenforgalmi kampány: a plakátok kiadói, közreadói leggyakrabban maguk a reklámozott üdülőhelyek tulajdonosai, illetve az utazási lehetőségeket hirdető járműtársaságok voltak.
1916-ban megalakult a Budapesti Idegenforgalmi Hivatal, de a világháborús évek, illetve az 1920-as trianoni békediktátum utáni kétharmados területvesztés gyökeresen megváltoztatták a magyarországi idegenforgalom helyzetét. Az üdüléseket hirdető korai plakátokon gyakran megjelenő jelentős turisztikai célpontok – a főváros és a Balaton kivételével – elvesztek. Többek között külföldre, a határokon túlra kerültek az adriai tengerpart, a Tátra hegység és a nagyvárosok (például Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Pozsony), valamint a felvidéki és erdélyi fürdőhelyek és szanatóriumok is.
A korábbi kedvelt magyarországi nyaralóhelyeiket felkereső magyarok nagy része Trianon után ugyanoda, mégis már külföldre utazott, így az egyébként is külföldön nyaralók költekezésével összeadódva az országból kiáramló pénz nagy veszteséget jelentett.

Hollós Endre: Stary Smokovec (1927). Jelzet: PKG.1927/194 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ennek felismerése a belföldi turizmus fejlesztése és a „Nyaraljunk itthon” kampány elindítása, valamint a külföldiek Magyarországra csábítása felé irányította a szakemberek figyelmét.
Az 1920-as évek közepétől a 40-es évekig tartó időszak plakátművészetében – bár megfigyelhető a szecesszió modernizált továbbélése, a neoklasszicizmus és a népművészet hatása (sőt, a különféle stílusok keveredése is) – a korszak művészi hatását leginkább a geometrikus tervezési módon alapuló konstruktivizmus és a Bauhaus (neves képviselői Berény Róbert, Bortnyik Sándor grafikusok), valamint az ezzel párhuzamosan hódító látványos art deco irányzatok adták (a plakátművészetben képviselője Bottlik József). Erre a korszakra tehető a klasszikus idegenforgalmi plakátok elterjedése. A téma legjelentősebb művészei ekkoriban Konecsni György és Molnár C. Pál voltak.
1928-ban megalakult az Országos Idegenforgalmi Tanács, és megkezdődött a tudatos turizmusfejlesztés. A hazai utazóközönséget levelezőlapokon, aprónyomtatványok és plakátok felületén, újságok hasábjain, a rádió és később a filmhíradók segítségével is igyekeztek megszólítani. A mozgósítást segítette a napi 8 órára csökkentett munkaidő, illetve a néhány napos nyári fizetett szabadság bevezetése is. A külföldieknek szánt, különféle világnyelveken kiadott „országimázs” plakátokon az egyes célpontok mellett megjelenik az utalás a magyar népi kultúrára, ami leggyakrabban az egyes vidékekre jellemző (autentikus vagy sok esetben stilizált magyaros) népviselet ábrázolásában érhető tetten.

Mallász Gitta: Hongrie (1931). Jelzet: PKG.1931/128 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A magyar idegenforgalom fellendítéséhez egyrészt alternatívát kellett találni a régi célpontok pótlására, másrészt új úti célokat kellett kijelölni és ezek infrastruktúráját fejleszteni, illetve vonzó programok szervezésével csábítani az utazókat. A külföldre került nyaralóhelyek pótlására a Balaton tűnt kézenfekvő megoldásnak.

Bánhidi Andor: Balaton Plattensee-Ungarn (1931). Jelzet: PKG.1931/134 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A hegyek elvesztését a Mátra és a Bükk felfedeztetésével próbálták orvosolni. Lillafüredet a fényűző Palota Szálló avatása után konkrétan a Magyar Tátra központjaként kezdték emlegetni.

Új célponttá vált az addig kevéssé látogatott Hortobágy, ahol 1927-re már – a kényes igényeknek is megfelelő – csárda várta a látogatókat.

Fery Antal – Konecsni György: Hungary (1931). Jelzet: PKG.1931/112 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A fővárost gyógyfürdőinek fejlesztésével és a „Budapest fürdőváros” szlogennel és koncepcióval igyekeztek népszerűsíteni.

Konecsni György: Budapest (1931). Jelzet: PKG.1931/113 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár 

A Budát és Pestet összekötő Duna, a Lánchíd, a Hősök tere, a Parlament épületének reklámja mellett fesztiválok, rendezvények nemzetközi találkozók szervezése tette még vonzóbbá a magyar fővárost.

Molnár-C. Pál: Festival (1931). Jelzet: PKG.1931/131 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Felismerve és segítve a szélesebb társadalmi rétegek utazási igényét, a különféle menetdíjkedvezmények a kevésbé tehetősek számára is lehetővé tették az utazást.

Molnár-C. Pál: MÁV utazási kedvezmények (1932). Jelzet: PKG.1932/28 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Magyar Államvasutak „filléres gyors” akciót indított egy-egy rendezvény meglátogatására, a Budapesti Helyiérdekű Vasutak pedig 1926-ban „Nézze meg Budapest környékét” címmel kampányolt, amelynek részeként utazási tippeket tartalmazó füzetet adott ki, illetve jelentős kedvezményeket biztosított a Budapest környéki utazásokra.

Basch Árpád: Nézze meg Budapest környékét (1926). Jelzet: PKG.1926/361 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az idegenforgalom helyzete a közéleti szereplőket is foglalkoztatta. A Nyugat folyóirat 1932 decemberében idegenforgalmi konferenciát rendezett. Móricz Zsigmond itt fogalmazta meg, hogy az utazás akkorra már „tömegjárvánnyá” vált. A konferencián problémaként vetették fel a Magyarországon meghonosodott rövid nyaralószezont, amely július végével már véget is ér. Ennek kompenzálására az utazási célpontok igyekeztek a különböző évszakokban náluk töltött idő változatos programlehetőségeit is megmutatni.

D. Szabó István: Budapest télen (1939). Jelzet: PKG.1939/291 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A magyarországi idegenforgalom a két világháború közötti időszakban 1937-re ért a csúcsra: ebben az évben 220 ezer magyar utazott külföldre, 380 ezer külföldi érkezett Magyarországra és körülbelül egymillió magyar állampolgár kapcsolódott be a belföldi turizmusba.
A második világháború idején a bécsi döntések nyomán megjelentek a visszatért területek beutazására invitáló plakátok.

Konecsni György: Jöjjetek a Felvidékre és a Kárpátokba! (1939). Jelzet: PKG.1939/288 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1942-től 1945-ig az idegenforgalmi plakátok sokszínűsége fokozatosan eltűnt, ebből az időszakból már csupán néhány gyógyfürdő reklámja maradt az utókorra.

E. Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A sorozat további részei: 2. rész; 3. rész; 4. rész

Felhasznált irodalom:

• Szigeti Ernő: Idegenforgalom. In. Magyarország a XX. században, szerk.: Kollega Tarsoly István Bekény István, Dányi Dezső. II. kötet: Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság, szerk.: Gyarmati György, Püski Levente, Barta Róbert, Szekszárd, Babits Kiadó, 1996–2000.
• Jusztin Márta: „Utazgassunk hazánk földjén!” A belföldi turizmus problémái a két világháború között. In: Korall, 26. évf., 2006. nov., 185–208.
• Lövei-Kalmár, Katalin: A fürdőélet átalakulása Magyarországon a 20. században a társadalmi, politikai változások tükrében In: Vörös és fehér. Társadalmi-politikai átmenetek Északkelet-Magyarországon a 19–20. század fordulójától, szerk.: Berecz, Anita, Gál, Máté, Péterffy, Gergely, Eger, Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó, 2020, 177–192.
• Tihanyi János: A magyar-német idegenforgalom történetéhez (1933–1944). In. Századok, 117. évf. 1983. 1., 124–151.
• Katona Anikó: Az úti cél: Budapest. Ifj. Richter Aladár és a harmincas évek idegenforgalmi plakátja. In. Art Magazin online. 2013.10.20.
• Magyar Pál: Idegenforgalom (Nyugat-konferencia, 1932. december 7.). In. Nyugat, 25. évf., 1932. 24. sz.

Napjainkban az online jelenlét szinte teljesen elengedhetetlen minden vállalkozás számára, és erre a járványhelyzet különösen ráerősített. A leideni Brill Kiadó erre a virtuális képviseletre és az ehhez tartozó folyamatokra helyezte a hangsúlyt egyórás webináriumán, melynek során bemutatta a legfontosabb online termékeit. Az előadást a #HumanitiesMatter (a bölcsészettudományok számítanak) gondolat fémjelezte. Ezzel azt szándékozták kifejezni, hogy a természettudományok mellett a bölcsészettudományoknak is van létjogosultsága, és a Kiadó éppen ezeknek a humán tudományoknak a széles körét képviseli.

A Brill Kiadó bemutatása

A Bostonban, Paderbornban, Szingapúrban és Pekingben is megtalálható holland Brill Kiadó központi irodája Leidenben van. Ez a széles körű jelenlét remekül tükrözi a Kiadó nemzetközi fókuszát. Az általuk megjelentetett évi közel 1500 könyv és 330 folyóirat javarészt bölcsészet- és társadalomtudományi – művészettörténeti, vallási, történelmi, filozófiai – területekkel foglalkozik.

A Brill Kiadó rengeteg – elsősorban humán tudományokkal foglalkozó – kiadvánnyal képviselteti magát a nemzetközi piacon

A termékek rövid bemutatása 

A szélesebb kutatórétegnek szánt könyveken és folyóiratokon kívül nagy hangsúlyt kapnak a bibliográfiák, segédkönyvek, forráskiadások, szótárak és adatbázisok is. A Brill már nagyon régóta publikál az online térben. Ez nevezhető a fő profiljának, és folyamatosan azon dolgozik, hogy a megjelentetett anyagokat a leginkább felhasználóbarát módon tegye elérhetővé az előfizetőknek és az előfizetéssel nem rendelkező felhasználóknak.

Platformok működése, keresési funkciók stb.

A cég jelenleg azon dolgozik, hogy termékei közül azok, amelyek eddig külön platformon léteztek (brillonline.com), a továbbiakban a könyvek és folyóiratok mellett a brill.com-on legyenek elérhetők. A humán tudományok fontosságának jegyében folyóirataikat olyan adatbázisokba is beemelik, mint például a Scopus vagy a Web of Science, amelyek elsősorban természettudományos anyagok gyűjtőhelyei. Ezen felül, bár a tapasztalataik azt mutatják, hogy sok érdeklődő keres rögtön a főoldalon, jelenleg vitathatatlan, hogy a Google a legelterjedtebb kereső. Ezért minden tartalmuk a Google által is indexelt, azaz a keresett kulcsszóval kapcsolatban a Brillen közölt tartalom az első találatok között szerepel.

A Brill anyagai a Google rendszerén keresztül is gyorsan elérhetők

A vezető termékek áttekintése

Jacoby Online

A Jacoby név Felix Jacobyra és a Die Fragmente der Griechischen Historiker című munkájára (FGrHist, vagy FGrH) utal, amely olyan ókori görög történelmi szövegek gyűjteménye, amelyek elvesztek, és csak más forrásokban találhatók meg töredékes formában (idézetek, kivonatok és összefoglalók). Ezeknek a töredékeknek a nagy részét egy adott szerzőnek és/vagy műnek tulajdonítják a forrásszövegben, de némelyek névtelenek maradnak, és csak témájuk szerint kategorizálhatók. Következésképpen a Jacoby Online legtöbb bejegyzése egy szerzőre összpontosít, de egyes bejegyzések névtelen töredékeket tartalmaznak adott korszakokról vagy régiókról, vagy akár egyetlen töredékes szöveget egy papiruszból vagy kéziratból. A mű három kötetből áll, amelyek német nyelven jelentek meg 1923 és 1958 között. A Brill munkatársai jelenleg azon dolgoznak, hogy a Jacoby által tervezett, de be nem fejezett negyedik és ötödik kötetet kiadják és emellett mindezt angolul is publikálják Brill’s New Jacoby címen. A könyvekben kulcsszavak alapján kereshetünk, de az ókori szerzők nevük alapján és a Jacoby által hozzárendelt számok alapján is fellelhetők. Összetett keresés és különböző szűrők is rendelkezésre állnak, hogy a legrelevánsabb találatokkal segítsék a kutatókat.

A Jacoby Online bejegyzései ókori görög történelmi szövegekre fókuszálnak

Religion Past and Present Online & Religion in Geshichte und Gegenwart Online

A Religion Past and Present (RPP) (A vallás múltja és jelene) egy teológiai és vallási enciklopédia, a Geschichte und Gegenwart (RGG) negyedik kiadásának teljes, frissített angol nyelvű fordítása. A terület kutatásainak legújabb eredményeit, a vallással kapcsolatos témák széles körét öleli fel. Erre a forrásközleményre, amely most angol és német nyelven is elérhető, kutatók generációi hivatkoznak vallási, teológiai és a Bibliával kapcsolatos tanulmányaikban. A Religion Past and Present vitathatatlanul az alapvető szakirodalmak kis csoportjába tartozik. Közel 4000 szerző több mint 15 ezer bejegyzése olvasható benne. A 14 kötet pdf-formátumban található meg az oldalon, de online is kereshető kulcsszavak segítségével.

Brill Encyclopedia of Early Christianity Online

A kezdetektől az i. sz. 600-ig tartó periódust felölelő és tárgyaló mű, a Brill Korai Kereszténység Online enciklopédiája történelmi szempontból vizsgálja a korai kereszténységet és az ikonográfiai, a mártirológiai, az egyházi és a krisztológiai hagyományokat, valamint kultikus jelenségeket, például a szentek tiszteletét dolgozza fel. A tervek alapján a végleges mű 1300 tételt fog tartalmazni, ebből jelenleg 620 elérhető. A megszokottól eltérően először az online platformon publikálják ezeket, majd az összes tétel elkészültével a teljes mű hat kötetből álló sorozatban jelenik meg nyomtatásban. Kulcsszavak segítségével kereshető.

A Brill Encyclopedia of Early Christianity Online történeti szempontból foglalkozik a korai kereszténységgel

Book History Online

A Book History Online (BHO) egy folyamatosan frissített nemzetközi bibliográfia, ami könyv- és könyvtártörténeti témákkal foglalkozik. Széles körű áttekintést nyújt az e témákkal foglalkozó tudományos publikációkról. Többek között a nyomtatott könyv történetével, művészetével, díszítésével, technikáival, gazdasági, társadalmi és kulturális környezetével, valamint előállításával, terjesztésével, megőrzésével és ismertetésével foglalkozó monográfiákról, cikkekről számol be. Ezen felül a BHO olyan témákat is érint, mint a papírgyártás, könyvkötés, könyvillusztráció, betűtípusok, betűkészlet, bibliofília, könyvgyűjtés és könyvtárak. OpenURL elven működik. Kereshető többek között cím, név, nyelv és kulcsszó alapján, a bejegyzések pedig téma, ország és korszak alapján rendezettek. Ehhez az adatbázishoz az OSZK hozzáférést biztosít a felhasználói számára.

A Book History Online folyamatosan frissülő könyv- és könyvtártörténeti online bibliográfia

Arkyves – online művelődéstörténeti hivatkozási adatbázis

Az Arkyves egyszerre kép- és szövegadatbázis, valamint segédeszköz mindazoknak, akik képeket szeretnének tanulmányozni és ezekről publikációkat tennének közzé. Az iconclass-rendszer segítségével vizuális és írott tartalmak válnak elérhetővé. Ennek a rendszernek a használata lehetővé teszi egy adott témán belül különböző forrásokból származó képek és szövegek keresését és visszakeresését. Az Arkyves használatával jelenleg csaknem 900 000 képhez, szöveghez stb. férhetünk hozzá számos ország könyvtárai és múzeumai közreműködésével, például az amszterdami Rijksmuseum, a holland művészettörténeti intézet (RKD), a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek és a milánói, az utrechti és a glasgow-i egyetemi könyvtárak gyűjteményéből. Az Arkyves egyszerre kutatási eszköz művészettörténészek és könyvtörténészek számára, valamint a képek leírásának megkönnyítésére szolgáló eszköz. A modern webalkalmazásban kilenc különböző nyelven kereshetünk kulcsszavakra, a találatok megjelenése után pedig megtekinthetjük az adott képet a saját őrzőintézményének a weboldalán.

Az Arkyves oldalán közel 900 000 képhez és szöveghez férhetünk hozzá

Hutai Zsófia (Kutatásszervezési Osztály)

Magyarország legkorábbi, megbízhatóan pontos térképe 1804 és 1808 között jelent meg Mappa Generalis Regni Hungariae (A Magyar Királyság általános térképe) címmel, Lipszky János neve alatt. Ez az első georeferálható Magyarországot ábrázoló térkép, azaz olyan térkép, melynek jelölt pontjai megfeleltethetők a műholdkép alapján készült térkép pontjainak.
A kilenc (mellékletekkel együtt tizenkét) szelvényből álló mű rendkívül részletes és pontos a korabeli térképekhez viszonyítva. Megjelenése előtt a Müller Ignác által 1769-ben befejezett térkép (Mappa Geographica novissima Regni Hungariae) volt használatban, amely igényes kivitelezése ellenére meglehetősen pontatlan volt, mivel nem csillagászati helymeghatározás alapján készült.
Bár az élet szinte minden területén egyre égetőbb szükség volt egy pontos országtértérképre, hosszú ideig csak vágyálom maradt.

Frigyesi Gábor: Lipszky János (1942, olaj, vászon) – Térképtári olvasóterem

A huszártisztként tevékenykedő Lipszky János, akinek erőfeszítései nyomán a hőn óhajtott térkép megvalósulhatott, a felvidéki Szedlicsnán (később Vágszállás) született 1766. április 10-én, cseh származású, evangélikus kisnemesi családban. Szülei neves felvidéki iskolákban taníttatták, először a losonci református iskolában, majd a trencséni piarista gimnáziumban, végül a pozsonyi evangélikus iskolában (a későbbi Líceumban). Lipszky már a trencséni tanulmányai alatt megismerkedhetett a térképek használatával, mivel a gyakorlati tárgyak a piarista oktatás részét képezték. A pozsonyi evangélikus iskolában kiegészítő tárgyként többek között gyakorlati mértant is oktattak, ennek keretében pedig földméréstani alapfogalmakat is.
Lipszky a pozsonyi iskolaigazgató javaslatára lépett katonai pályára, és bár felsőfokú tanulmányokat nem végzett, képességei és kiváló szervezőkészsége révén kivívta felettesei elismerését, akik foggal-körömmel ragaszkodtak a térképészi feladatokat is ellátó tisztjükhöz. Katonai pályája során öt huszárezredben szolgált és részt vett az ország első katonai, majd telekzeti felmérésének munkálataiban.
1795 körül, Pestre történő áthelyezését követően kezdett el mélyrehatóbban foglalkozni egy részletes országtérkép kiadásának gondolatával. A város szellemi légköre kétségtelenül serkentően hatott a fiatal huszártiszt terveire. Ezek megvalósítását saját tőkéből kezdte el, ez azonban kevésnek bizonyult a nagyívű vállalkozáshoz, ezért egykori feletteséhez, Festetics György grófhoz fordult.
Kettejüket nem csupán a felvilágosodás eszméi iránti lelkesedés fűzte össze, hanem a Graeven-huszárezredben eltöltött évek során szerzett bajtársi tapasztalatok is. Egy érintett visszaemlékezése szerint Lipszky János is csatlakozott Festetics György 1790-ben benyújtott folyamodványának aláíróihoz, melyben többek között a magyar vezényleti nyelv bevezetését kérték (az ügy végül haditörvényszéki vizsgálattal zárult).
Festetics György nem csupán anyagilag támogatta Lipszky vállalkozását, de térképtárát is rendelkezésére bocsátotta és beajánlotta sógorához, gróf Széchényi Ferenchez, így a tervbe vett országtérkép két jelentős főúri gyűjteményben őrzött térképeket felhasználásával készülhetett. Festetics György egyébként a Görög Demeter által kiadott Magyar Átlást is támogatta, melynek térképeit Görög Demeter készségesen átadta Lipszkynek tanulmányozásra.
A főúri támogatás nyomán a nádor is felkarolta a térkép készítésének folyamatát és Lipszky kérelmét a csillagászati mérések lebonyolítására vonatkozóan 1798-ban felterjesztette a Magyar Kancelláriához. A pénzügyi és intézményi támogatásról az uralkodói jóváhagyás nyomán a Helytartótanács intézkedett. Az intézkedésekről szóló jelentés kitér arra, hogy a Helytartótanács már 1794-ben „előterjesztette és óhajtotta, hogy végre-valahára a nemzet hasznára és becsületére a Magyar Királyság valóban földrajzi általános térképe a helyek csillagászatilag korábban meghatározott hosszúságának és szélességének és a sarkmagasság megismerésével készüljön el.”
A csillagászati helymeghatározást Bogdanich Imre Dániel, a budai királyi csillagvizsgáló csillagásza végezte az ország különböző településein (először Fiume, Károlyváros, Pétervárad, Zimony, Szeged, Déda, Szatmár, Máramarossziget, Tokaj, Kassa útvonalon).
Zach János Xavér (Franz Xaver von Zach) magyar származású német csillagász, aki Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendett tudós körökben, Schedius Lajos (Johann Ludwig Schedius) révén rendszeresen beszámolt az általa szerkesztett Allgemeine Geographischen Ephemeriden és a Monatliche Correspondenz című, Gothában megjelenő lapokban a térkép előmunkálatairól és a csillagászati mérések menetéről. Az utóbbi lap olvasóit Schedius, aki a pesti egyetem esztétika tanáraként tevékenykedett, arról is tudósította, hogy a mérésekhez gróf Széchényi Ferenc költségén szereztek be szeksztánst a pesti egyetem javára.
Az éjszakai megfigyelések során tüdőgyulladásban megbetegedett Bogdanich Imre 1802 januárjában elhunyt, még mielőtt számításait befejezhette volna, így ezeket végül Lipszky végezte el (amint erről a Schedius Lajos szerkesztésében Pesten megjelenő Zeitschrift von und für Ungern című folyóirat beszámolt).
Bár a katonai térképek a korban titkosnak minősültek, az Udvari Haditanács engedélyezte a károlyvárosi, varasdi, szlavóniai és bánáti katonai parancsnokságoknál őrzött térképek felhasználását az országtérkép szerkesztéséhez. Ez egyrészt az ügy közérdekűségének volt köszönhető, másrészt annak, hogy az engedélykérő a tisztikar tagjaként adott esetben könnyen felelősségre vonható lett volna.

A Magyar Királyság általános térképének első szelvénye, 1804, rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 7.407

A hitelesség érdekében az elkészült térképvázlatokat a vármegyék mérnökei ellenőrizték és pontosították.
A művészi igénnyel kivitelezett térképet Prixner Gottfried (Johann Gottfried Prixner) és Karacs Ferenc metszette. Címfeliratát allegorikus jelenet díszíti, alsó középszelvényét pedig földmérést megjelenítő életképek. A rézmetszetű térképmű kilenc szelvényén a térkép, további három szelvényén pedig közigazgatási adatokat feltüntető táblázat látható.
A különböző helynévváltozatokat tartalmazó részletes névtárat Schedius Lajos állította össze vármegyei segítséggel és 1808-ban Repertorium locorum objectorumque (…) címmel adták ki.
Az áttekintőtérképnek szánt Tabula Generalis Regni Hungariae 1810-ben jelent meg Festetich Györgynek szóló ajánlással.

A Magyar Királyság általános térképe, 1810, rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 7.40

Lipszky Jánost érdemei elismeréseként I. Ferenc 1809-ben ezredesi rangra emelte. Pár év múlva, pályája csúcsán, meggyengült egészségére hivatkozva nyugállományba vonult, élete hátralevő részét birtokain töltötte.
1826-ban hunyt el, agglegényként. Szedlicsnai kertjében temették el, óhaja szerint „földön túli életében” is magányos kívánt maradni.

NyA (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Csengey Dénes Szekszárdon született 1953. január 24-én és Budapesten hunyt el 1991. április 8-án, sorsszerűen, éppen a névnapján. A 38 éves korában váratlanul meghalt író, költő, politikus, a rendszerváltozás egyik emblematikus alakja volt.
1972-ben végezte el a budapesti hajózási szakközépiskolát. Már fiatal korában író szeretett volna lenni, de úgy vélte, ezt a mesterséget nem tanítják sehol, még egyetemen sem, majd az életben fogja megtanulni. Volt autószerelő, rakodó, biztosítási ügynök, segédmunkás, képesítés nélküli tanító, üzemi népművelő. Végül egy barátságon múlt egyetemi jelentkezése 1977-ben. 1983-ban végzett a Debreceni Egyetem magyar–történelem szakán. 1978-tól publikált, 1983-tól szabadfoglalkozású író. Az 1982-ben újjászervezett Fiatal Írók József Attila Körének elnökségi tagja, majd titkára lett. Tisztsége miatt számos konferencián, irodalompolitikai vitán vett részt, ahol megingathatatlan, határozott véleményével széles körben hamar ismertté vált.
1985-ben részt vett a Kádár-rendszer rendkívül vegyes összetételű politikai ellenzékének monori találkozóján, majd 1987 őszén a lakiteleki találkozó után a Magyar Demokrata Fórum alapítói között találjuk. 1988 és 1991 között a Hitel folyóirat szerkesztőségének munkatársa.
A nyolcvanas évek végén a brit Channel Four A másik Európa (The Other Europe) címmel hatrészes sorozatot készített a közép-kelet-európai országokról. Két éven keresztül, 1987 és 1988 között forgattak öt országban mintegy száz résztvevővel, beszélgettek a hatalom és az ellenzék képviselőivel, a kulturális élet jeles szereplőivel és hétköznapi emberekkel egyaránt. Egy nemzetközi projekt keretében a több mint harmincéves eredeti, vágatlan interjúk 2022-re elérhetővé válnak kutatók, érdeklődők számára. A Magyarországon készült mozgóképes anyagokat könyvtárunk dolgozza fel. E munka során bukkantunk rá egy Csengey Dénessel 1987. október 10-én készült rövid felvételre.

Interjú Csengey Dénessel 1987. október 10-én. A másik Európa (The Other Europe). A brit Channel Four hatrészes sorozata a közép-kelet-európai országokról. Részlet. – Történeti Fénykép- és Videótár

1989-től haláláig az MDF elnökségének tagja volt, 1989-ben pártját képviselte az Ellenzéki Kerekasztal ülésein. 1990-ben az MDF országos listájáról került az Országgyűlésbe, ahol a kulturális bizottságban tevékenykedett. 1990 végén az átmenetileg országos mozgalommá vált, humanitárius és kulturális célokat kitűző Nemzeti Alapítvány kezdeményezője és szervezője volt.
1989. március 15-én részt vett a hatalommal szembeni százezres nagygyűlés szervezésében, és a Magyar Televízió székháza előtt nagy hatású szónoklatot tartott a szabad sajtó mellett.
Az Országos Széchényi Könyvtár őrzi a BBC magyar adásainak fennmaradt hanganyagait, melyek között megtaláltuk a rádió magyarországi tudósítójának, Whittall Klárának az 1989. március 15-diki ünnepi menetben készült rövid interjúját Csengey Dénessel.

Whittall Klára az 1989. március 15-diki ünnepi menetben készített rövid interjúja Csengey Dénessel. A BBC magyar adása. 1989. március 15. – Történeti Fénykép- és Videótár

Csengey Dénes a nyolcvanas években három könyvet publikált: Gyertyafénykeringő (elbeszéléskötet, majd hangjáték, 1987), A kétségbeesés méltósága (tanulmány, 1988), Találkozások az angyallal (regény, 1989). Legismertebb színpadi műve A cella, amit Jancsó Miklós és Hernádi Gyula segítségével sikerült bemutatni 1983-ban Kecskeméten. 1990-ben jelent meg az esszéket és beszédeket tartalmazó Mezítlábas szabadság című kötete.
Sokan Cseh Tamás szerzőtársaként ismerik, az 1988-ban kiadott Mélyrepülés című album szövegét Csengey Dénes írta.

Csengey Dénes – Cseh Tamás: Anna. A szerzőpáros Mélyrepülés című előadásának egyik koncertfelvétele 1986-1987 körül.  Részlet. Előadó: Cseh Tamás. A Cseh Tamás Archívum engedélyével. – Történeti Fénykép- és Videótár

Csengey Dénes az orvosi jelentés szerint szívmegállásban hunyt el 1991. április 8-án Budapesten, 38 évesen. A minden előjel nélküli, korai és titokzatos halála hamar találgatások, összeesküvés-elméletek tárgya lett.
1998-tól évente adják át a Csengey Dénes szellemiségét és szociális érzékenységét őrző és megvalósító Kárpát-medencei alkotóknak a Csengey Dénes-díjat.

Szöveg: Major László; hang- és képanyagszerkesztés: Hanák Luca, Lukács Bea
(Történeti Fénykép- és Videótár)

175 éve ezen a napon hunyt el Vásárhelyi Pál, a reformkor kiváló mérnöke, akinek neve összeforrt két legnagyobb folyamunkkal, a Duna térképezésével és a Tisza szabályozásával. Életével számos monográfia, tanulmány és cikk foglalkozik, teljes életművét nem célunk és szándékunk bemutatni, így csak egy rövid összefoglalót adunk tanulmányairól és tevékenységéről.

Vásárhelyi Pál arcképe. Arckép 861 – Kézirattár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

1795-ben született Szepesolasziban, elemi iskolába is ide járt, majd Miskolcon folytatta tanulmányait. Érdekesség, hogy az eperjesi líceum filozófia szakán döntötte el, hogy a mérnöki hivatást választja majd. Két éves Borsod vármegyei gyakorlat után így került ösztöndíjjal a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetébe, ahol 1816-ban végzett.
Élete során mindvégig vízépítő mérnökként dolgozott: 1819-től a Körösök felmérésén, Huszár Mátyás (1778–1843) mellett, majd 1826-tól az úgynevezett Duna-mappációt végző mérnökcsapat oszlopos tagjává vált. Idővel a felmérés egyik vezetője lett, 1831-ben a Tisza szegedi szakaszának rendezésével bízták meg, majd 1834-től energiáit ismét az Al-Duna (újra)térképezésére összpontosította.
Fontos megjegyeznünk, hogy természetesen nem egyedül végezte ezt a hatalmas munkát, de a köztudatban gyakorlatilag csak az ő neve maradt fenn. Mindez semmit sem von le mérnöki teljesítményéből, de kissé egyoldalú képet ad a folyószabályozásokban betöltött szerepéről. Ezt nehezményezték egy 1970-es tanulmányban is:

Az 1837-es és az 1838-as év hozta el számára a szakmai elismerést. Több éves várakozás után először hajózási mérnökké nevezték ki, majd a Magyar Tudományos Akadémia is rendes tagjai közé választotta. Pályája csúcsát 1841-ben érte el, amikor hajózási felügyelővé nevezték ki, és helyettes igazgatóként az ország területén folyó mindennemű vízi munka közvetlen felügyelője lett. Érdemes megemlíteni, hogy az 1840-es évek elején, részben Széchenyi István ráhatására teljesen megváltozott a folyószabályozások alapelve is: míg korábban a hajózás, a vízi kereskedelem elősegítése volt az elsődleges szempont, ezután a termőföldek lecsapolása, „elnyerése” a természettől lett a legfontosabb feladat.
1843-ban Vásárhelyi Pál a Duna és mellékfolyóinak tengerszint feletti meghatározását dolgozta ki az Adriai-tenger szintjét véve alapul, amivel évtizedekre meghatározta a szintezést. Utolsó hónapjairól és napjáról álljon itt egy – a korszellemnek megfelelően kicsit pátoszos – idézet Gonda Bélától (1851–1933):

A Tisza-szabályozást ezután egy olasz mérnök, Pietro Paleocapa (1788–1869) vette át, aki több ponton módosította az eredeti terveket. Az érdemi munkát aztán megakasztották a történelmi események, így az 1848–1849-es szabadságharc, majd az azt követő Bach-korszak. A soron következő évtizedekben újraindult a szabályozás, de hol az időjárás, hol az össze nem hangolt munkálatok akadályozták a terv megvalósulását.
Az érdeklődők számára számos forrás áll rendelkezésre Vásárhelyi Pálról. Említést érdemel 1827-ből egy, a felméréseknél használt háromszögelésről szóló műve német és latin nyelven: Auflösung einiger wichtigen Aufgaben als Beitrag zum geometrischen Trianguliren; Introductio in praxim triangulationis.

Jelen bejegyzésben két, kevésbé ismert térképre szeretnénk felhívni a figyelmet.
Az első mű Karacs Ferenc 1813-ban megjelent Magyarország-térképének új kiadása, amelynél törölték az eredeti kiadáson lévő évszámot, de számmal jelölték azt a 101 kanyarulatot a Tiszán, amelyeket Vásárhelyi Pál átvágásra javasolt. A megjelenés éve bizonytalan, csak a tartalom alapján tudjuk behatárolni 1846–1847-re, a kiadó pedig feltehetően a Müller testvérek voltak. A mintegy 62x97,5 cm méretű térkép látszólag nagy, de a teljes történelmi Magyarországot ábrázolja, így a sok kis kanyart még kisebb számok jelzik, amit ráadásul utólag metszettek a lemezre, így elég nehezen olvashatóak.

Magyar Országnak és a' hozzá kaptsoltatott… Részletek: A 6–12, 52–58, 88–89 és a 97–101 számú átvágás – Térképtár, TR 2.696

A kiváló rézmetsző, Karacs Ferenc életéről és munkásságáról szintén olvashatnak a nemzeti könyvtár blogján.
A másik térkép a már említett olasz mérnök, Pietro Paleocapa Vélemény a Tiszavölgy rendezésérül című művének mellékleteként jelent meg. (A mű német és olasz nyelven is megjelent.) A három, közel azonos méretű szelvényen – amint azt a mű címe is mutatja (A Tisza átnézeti térképe eredetétül a Dunáig) – a Tisza folyót követhetjük nyomon forrásától a torkolatáig. Itt is számokkal jelölték a Vásárhelyi Pál javasolta átvágásokat és ezek mellett bemutatták az új terveket is.

A Tisza átnézeti térképe eredetétül a Dunáig. részlet A Tisza forrásvidéke, a Vásárhelyi-féle 53-58. és 89. átvágás és a torkolatvidék képei. Jól látható a különbség Vásárhelyi és Paleocapa javaslatai között. – Térképtár, TR 8.393

Samu Botond Gergő (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)