Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat ötvenkettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Béres Ferencet és gyűjteményét mutatja be.

A világhírű énekművész – Liszt Ferenc-díjas dalénekes, érdemes és kiváló művész – Béres Ferenc (1922–1996) a Borsod–Abaúj–Zemplén megyei Gagybátorban született, általános iskoláját is itt végezte. Ezt követően Miskolcon járt szakközépiskolába. Komoly kötelékek fűzték Sárospatakhoz, ahol a református gimnázium növendéke volt. Így vallott erről:

Kékesi László linómetszete a sárospataki várral, a város címerével (1987). Jelzet: Exl.B/820 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1941 őszén, alig 19 évesen elhagyta a szülői házat, és a Besztercei Állami Erdőigazgatóságnál mint műszaki rajzoló helyezkedett el három évre. Ezalatt bejárta Erdély tájait, találkozhatott az élő-eleven népművészettel, népi énekesekkel, táncosokkal, hangszerekkel.
1945 szeptemberében Budapestre költözött, és az akkor alakult Petőfi-kollégiumban lakott. A Pázmány Péter Tudományegyetemen néprajzot, művészettörténetet és folklorisztikát tanult. Beilleszkedett a népi kollégisták életébe, otthonra talált és megalapította a Népi Együttesek Művészeti Kollégiumát. A Honvéd Együttes (későbbi nevén: a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese) első csoportja 1948-ban lépett fel először, melyben Béres énekes és népi hangszeres szólista is volt egyben. Hazai és külföldi sikerek következtek. 1957 után az Országos Filharmónia szólistája lett. Tízezernél több hangversenyt adott Nyugat-Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon, vendégszerepelt Kanadában, Észak-Amerikában és Japánban. Erdélyben 1991–1992-ben 65 jótékony célú hangversenye volt.
A diákkorában szobrásznak, festőnek készülő Béres Ferenc jelentős képzőművészeti magángyűjteményt hozott létre festményekkel, grafikákkal, plakettekkel, szobrokkal, érmekkel. Ezt az anyagot 1968-ban – és későbbi ajándékozásokkal – az általa alapított Sárospataki Képtárnak adományozta. A kezdeti 50 műtárgyról több százra növekvő kollekció nagyrészt a 20. századi magyar művészetet képviseli, olyan alkotókkal, mint Mednyánszky László, Iványi Grünwald Béla, Tornyai János, Nagy István, Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Holló László. Az általa életre hívott egyháztörténeti gyűjteményt a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának juttatta. Sárospatak város vezetősége azzal fejezte ki a művész iránti megbecsülését, hogy elsőként őt tüntette ki díszpolgár címmel.
Képzőművészeti érdeklődése vezette el a kisgrafikához is, belépett a Kisgrafika Barátok Körébe. Ismert grafikusok – Drahos István, Andruskó Károly, Kertes-Kollmann Jenő, Takács Dezső, Korda Béla, Kékesi László – készítettek a nevére ex librist, melyekből több is megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárában, illetve más köz- és magángyűjteményekben.
Kékesi László fentebb látható grafikája Sárospatakot idézi, a pataki várral és a város címerével.
Több Béres nevére szóló ex libris a zenére utal népi hangszerek, citerázó férfi, kecskefejes dudát és tárogatót fújó legények ábrájával. Ahogy maga nyilatkozta, a paraszti kultúra és annak hagyományai elsődleges élményt jelentettek a számára.

Andruskó Károly grafikája. Jelzet: Exl.B/441 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A népviseletbe öltözött lány, a kulacs és a szőlőfürt motívumai is a népies motívumkészletből táplálkoznak.

Kertes-Kollmann Jenő grafikája. Jelzet: Exl.B/448 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Béres nevére szóló Bartók Béla (1881–1945) in memoriam lap – Kertes-Kollmann Jenő alkotása – a neves magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutatónak állít emléket a portréjával és az ókori görögök által kedvelt líra hangszerrel, utalva arra, hogy Bartók tevékenysége nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Kertes-Kollmann Jenő grafikája. Jelzet: Exl.B/450 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Fery Antal szerencsi grafikus Béres nevére szóló ex librisein és újévi, ún. PF-lapjain Bartók mellett megörökítette Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, J. S. Bach, W. A. Mozart zeneszerzők, illetve Csokonai Vitéz Mihály költő és Móricz Zsigmond író portréját.
A Károlyi Gáspár református lelkész fordította vizsolyi biblia 400. évfordulójára (1590–1990) metszett Fery Antal-művön a vizsolyi református templomot szemlélhetjük a bibliával.

Fery Antal fametszete (1990). Jelzet: Exl.B/819 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Albrecht Dürer festő, grafikus születésének 500. évfordulójára Kertes-Kollmann Jenő alkotott egy Béres nevére szóló ex librist 1971-ben. E grafika idén az 550. jubileum alkalmából szolgál emlékállításul.

Kertes-Kollmann Jenő grafikája (1971). Jelzet: Exl.B/447 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Művészetbarátok Egyesülete az énekművész halálának évében (1996) Béres Ferenc-díjat alapított a magyar népzene, népdal terjesztésében legeredményesebben munkálkodók elismerésére. Béres halála után 1997-ben özvegye, Béres Ferencné Simig Erzsébet a művész zenei könyvgyűjteményét Sárospatak városának ajándékozta. A gazdag anyag a kollégium nagykönyvtárában kutatható.
Czine Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár e szavakkal búcsúztatta a magyar ének, a magyar dal fejedelmét a temetésén, méltatva emberi és szakmai nagyságát:

Béres emlékezetét énekművészete mellett képzőművészeti gyűjteménye is hordozza.

Irodalom:

• Béres-gyűjtemény, Sárospataki Képtár
• Bolvári-Takács Gábor: Portré Béres Ferenc énekművészről, Zempléni Múzsa, 2001/4. sz., 44–46.
• Bordás István – Dobrik István: A Sárospataki Képtár Béres Ferenc-gyűjteménye, Zempléni Múzsa, 2001/4. sz., 47–49.
• Fery Antal élete, munkássága, alkotásainak jegyzéke, szerk. Fery Veronika, Miskolc, Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2005.
• Széplaki Kálmán: „Béres Ferenc, egész életében a magyar énekkultúrát szolgálta”, Royalmagazin.hu
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Béres Ferenc (1922–1996). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 31–32.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész 

A 19. század végén a magyar közvélemény kiemelt figyelmet fordított a honfoglalás ezeréves évfordulójának méltó megünneplésére. Az országgyűlés 1892-ben hozott törvényt egy 1895-ben tartandó országos kiállításról, amelyet azonban végül – az előkészületek elhúzódása miatt – a következő évre halasztottak. A nagyszabású kiállítás, amelyet összesen mintegy ötmillió érdeklődő keresett fel, 1896. május 2. és november 3. között a budapesti Városligetben, 520 ezer négyzetméternyi területen volt látogatható, ahol 240 pavilonban mutatták be a Magyarországon készült ipari és művészeti tárgyakat, az ország múltját, jelenét és jövőjét.

Az ezredévi kiállítás corsójából. In. Vasárnapi Újság, 43. évf. 42. sz., 1896. október 18., 1. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az Ezredéves Kiállítás ünnepélyes megnyitása rendkívül látványos keretek között zajlott, hiszen az állami reprezentáció részeként erre az alkalomra Ferenc József császár és király kíséretében a teljes bécsi udvartartás a magyar fővárosba érkezett, olyan ünnepélyességet kölcsönözve az eseménynek, amire azelőtt utoljára 1867-ben, a koronázás alkalmával volt példa.
1896. május 2-án, szombaton reggel Budapest belvárosa egyetlen hatalmas színházteremmé változott. A királyi felvonulás útvonalát – amely a budai várpalotából a Lánchídon és az Andrássy úton át vezetett a Városligetbe – látványosan feldíszítették: ideiglenes póznák segítségével létrehozott huzalrendszerekre színes lampionok ezreit függesztették fel, a vár falait zöld levelekből készített óriási koszorúkkal fedték, a lakóházak ablakaiba pedig zászlókat, szőnyegeket helyeztek ki. A borús, hűvös idő dacára már a kora reggeli órákban megjelentek az első érdeklődők, számuk pedig hamarosan több százezerre duzzadt. A tehetősebbek a környező házak ablakaiban, kirakataiban béreltek helyet maguknak, sőt élelmes vállalkozók a járdákon targoncákat, kézikocsikat, lajtorjákat helyeztek ki, amelyeket alkalmi kilátótornyokként szintén bérbe lehetett venni. A szegény, de kalandvágyó kíváncsiak faágakon, lámpaoszlopokon igyekeztek megtalálni a legjobb kilátást nyújtó helyeket. A tömeg viselkedésére viszonylag kevés, ünneplő egyenruhát viselő és feltűnően udvarias rendőr felügyelt. Egy fiatal egyenruhás kedélyesen magyarázgatta a körülötte álló polgároknak:

A látványosság délelőtt vette kezdetét, amikor a társadalmi elit pazar díszruhát viselő tagjai fogataikban ülve megindultak a Városliget felé, a közönség pedig lelkesen találgatta, hogy vajon kik utaznak az elsuhanó járművekben. Ebben segítségükre lehetett, hogy az országgyűlési képviselők kocsisai vörös, a főrendeké zöld, a diplomatáké és az udvar tagjaié fehér karszalagot viseltek, a nagykövetek kocsijai elé pedig lovasrendőri felvezetés is járt. Néhány közismert és népszerű személyiség, például Munkácsy Mihály, lelkes éljenzést kapott, a politikusok feltűnése viszont – akár kormánypártiak, akár ellenzékiek voltak – általában nem hozta tűzbe a tömeget. 

10 óra körül megkezdődött az udvartartás felvonulása: a budai várpalotából 75 fogat indult el a Városligetbe. A várakozók különösen lelkesen üdvözölték az uralkodóház tagjai közül Józsefet, a „magyar főherceget”, valamint Stefániát, Rudolf „magyar királyfi” özvegyét, akit a fővárosi átlagpolgárok szintén a magukénak tekintettek. A királyi pár 10.15-kor hagyta el nyitott kocsiján a palotát: a 66 éves uralkodó piros színű huszártábornoki egyenruhát, felesége, Erzsébet királyné pedig, aki fia öngyilkossága óta kerülte a közszerepléseket, fekete ruhát viselt, arcát legyezőjével igyekezett védeni a hidegtől. Útjukon természetesen hatalmas üdvrivalgás kísérte őket.

Noha az Andrássy út végén ekkor már hat sorban araszoltak a feltorlódott kocsik, a rendőrség a mellékutcák megnyitásával hatékonyan kezelte a forgalmi helyzetet. Az uralkodó a terveknek megfelelően, pontosan 11 órakor megérkezett a kiállítás területére, ahol az ünnepélyes megnyitó lebonyolítására egy külön díszsátrat állítottak fel, amelyet természetesen kizárólag magyar mesterek készítettek.

A kiállítás megnyitása. In. Vasárnapi Újság, 43. évf., 19. sz., 1896. május 10. Címlap – Elektronikus Periodika Archívum

A sátor körül már ott gyülekeztek színpompás díszegyenruháikban a meghívott előkelőségek: a főhercegek, az udvar méltóságai, a közös miniszterek, a magyar és az osztrák kormány, valamint a magyar parlament tagjai, a főpapok, a diplomaták, a tábornoki kar, a politikai hatóságok és a bírói kar küldöttei. A legnagyobb figyelmet természetesen a főrangú hölgyek elegánsabbnál elegánsabb ruhakölteményei élvezték, amelyek leírásának a napilapok hosszú bekezdéseket szenteltek. Komoly feltűnést keltettek továbbá az ázsiai hatalmak Budapesten csak ritkán megforduló diplomatái, elsősorban Heu-Tin-Tshung kínai nagykövet.

A hivatalos nyitóünnepség rövid időt vett igénybe. Először a kormány nevében Dániel Ernő kereskedelmi miniszter ünnepélyesen köszöntötte az uralkodót. A beszéd sajnos nem a terveknek megfelelően zajlott le, hiszen becsúszott egy kellemetlen malőr.

A nagy rutinnal rendelkező Ferenc Józsefet természetesen nem feszélyezte a baki, és a miniszteri felkérés elhangzása után ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást. A magyarság történelmi érdemeit és a kor eredményeit méltató beszédét a sajtó képviselőinek egybehangzó véleménye szerint érces, határozott hangon, kifogástalan magyar kiejtéssel mondta el.
Ezzel a formaságok be is fejeződtek. A királyné rögtön visszaindult a várba, az uralkodó azonban még maradt, és népes kíséretével együtt 11 óra 35 perckor elindult, hogy megtekintse a kiállítás néhány pavilonját. Ferenc József először az Iparcsarnokba tért be, ahol megszemlélte Löw Károly zsolnai posztógyáros és a Goldberger-cég termékeit. Betért Zwack Miksához is, aki megkínálta egy pohár likőrrel, ő azonban mosolyogva visszautasította, mondván, délelőtt soha nem iszik semmit. Következő állomása a borászati csarnok volt, ahol – miután időközben elmúlt dél – megkóstolta a tokajit, amit gróf Andrássy Sándorné kínált neki, és sajnálkozott azon, hogy a magyar bortermelőknek milyen komoly kihívásokkal kell szembenéznie a filoxéra pusztítása miatt. Ezután meglátogatta a horvát csarnokot, ahol a házigazdák természetesen horvát nyelvű beszéddel köszöntötték, amire németül válaszolt, és kifejezte örömét a fölött, hogy a két testvérország között megszilárdultak a kapcsolatok. Útja innen a történelmi csarnokhoz, a mai Vajdahunyad vára elődjéhez vezetett, ahol nagy érdeklődéssel hallgatta a tervező, Alpár Ignác magyarázatait az épületek történelmi motívumairól. A közönség azonban ekkor már egyre kevésé tartotta magát a szabályokhoz, és a kíváncsiskodók olyan közel nyomultak a vendégekhez, hogy a kíséret egy része elakadt a tömegben. A király meg is kérdezte a társaságában lévő Bánffy Dezső miniszterelnököt, hogy nem tudnának-e valahogyan rendet csinálni, de ekkor már nem lehetett útját állni az emberáradatnak. Ferenc József ezen a ponton ezért önállósította magát, és elszakadt az előre megállapított programtól. Bár a tervek szerint „cercle”-t kellett volna tartania az épületben, beszélgetve a jelenlevőkkel, ő inkább kiment a szabad levegőre, és először megtekintette József főherceg pavilonját, majd megnézte a Magyarország néprajzi értékeit bemutató kiállítási falut is, ami a sajtótudósítások alapján feltehetően nem szerepelt az eredeti programban.

Millenniumi kiállítás: Néprajzi falu, rutén ház Bereg megyéből. 1896. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.191 A kép forrása: Fortepan

Majd, a menetrendhez visszatérve, a főváros pavilonját tisztelte meg látogatásával, ahol jót nevetett azon, hogy Benczúr Gyula itt kiállított festményének, a Budavár visszavételének rövid idő alatt megduplázódott az értéke. Ezután megcsodálta a panorámát a Városligeti-tó partján, majd felkereste a közös hadsereg, illetve a magyar honvédség kiállítását, gondosan ügyelve arra, hogy – a dualista államrend kívánalmainak megfelelően – mindkét helyszínen pontosan ugyanannyi időt, 10-10 percet töltsön el. A körút ekkor véget ért, a király délután 13 óra 50 perckor szállt be kocsijába, és elhagyta a Városligetet.
Ferenc József összességében bizonyára elégedett volt a látottakkal, hiszen a sajtóközlemények egyhangú állítása szerint körútja során végig feltűnően érdeklődő és nyitott volt (szemben kíséretének számos tagjával, akik alaposan elfáradtak a látogatás során), és később is felkereste a kiállítást. De feltehetően az is jó érzésekkel töltötte el, hogy a magyar közvélemény kifejezetten kedvezően értékelte szereplését, a személye iránti rokonszenv pedig hozzájárulhatott a dualista rendszer iránti bizalom erősítéséhez is.

A Borsszem Jankó című szabadelvű élclap 1896. május 3-i száma tiszteletteljes karikatúrán örökítette meg a király látogatását.

Borsszem Jankó, 18. évf., 1482. (18.) sz., 1896. május 3., 5. – Törzsgyűjtemény

Klestenitz Tibor (MTA–OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport,
19. századi Könyv- és Sajtótörténeti Műhely, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat)

Május első vasárnapja anyák napja Magyarországon, s elismert ünnep az egész világon, bár az egyes országokban eltérő időpontokban tartják. A Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárunkban őrzött néhány plakáttal köszöntjük az édesanyákat

Anyák napja. Grafikai plakát. Grafikus: Pályi Jenő (1900–1953). Jelzet: PKG.1932/30 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ezen a napon kicsit újra gyermekké válunk, s köszöntjük édesanyánkat, nagymamánkat, a dédmamát, illetve megemlékezünk róluk, ha már nem élnek. Megköszönjük, hogy életet adtak nekünk, s hogy életünk során segítettek, támogattak minket. Ezen a napon talán mindannyian kimutatjuk szeretetünket, hálánkat, megbecsülésünket – ami a hétköznapokban nem mindig sikerül. Elüzletiesedett, tárgyközpontú világunkban talán ez az egyetlen ünnep, amit nem sikerült teljesen kiüresíteni, amit senki nem utasít el, és amire senki nem mondhatja azt, hogy ez nem az ő ünnepe!

Gondoljunk Édesanyánkra. Anyák napja. Május 4. Grafikai plakát. Grafikus: Mellász Gitta (1907–1992), Dallos Hanna (1907–1945). Jelzet: PKG.1941/22 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az anyák napi plakátokon leginkább kisgyerekek vannak – fiatal anyukákkal. Pedig életünk nagyobb részében felnőtt emberként tiszteljük édesanyánkat, s szerencsések vagyunk, ha idős korunkig elkísérhetnek minket. A kisgyermek és fiatal anya típusú ábrázolások azonban azt is mutatják, hogy amíg élnek a szüleink, addig valahol legbelül mi is gyerekek maradunk. Mert a felnőtté válás folyamatában talán az a végső lépés, amikor elveszítjük szüleinket – amikor már anyák napján is csak emlékezhetünk.

Anyák napja. Grafikai plakát. Grafikus: Kádár Katalin. (1951-). Jelzet: PKG.1983/518 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Valentin-nap és a Halloween megünneplésére Magyarországon sokan csak legyintenek, mondván, ezek az amerikaiak ünnepei – és a kereskedőké. Nekünk semmi közünk hozzájuk. Sokan nem is tudják, hogy az anyák napja polgári hagyománya szintén Amerikából érkezett.

Az ünnep azért is honosodhatott meg Európában, mert összekapcsolódott a kereszténység Mária-kultuszával. A katolikus egyházban május Szűz Mária hónapja, a májusi vasárnapok pedig szintén Jézus anyjának ünnepei is voltak évszázadok óta. Május első vasárnapja például – a sevillai kapucinusok kezdeményezésére – Máriának, mint az eltévedt bárányok pártfogójának, a Jó Pásztor, azaz Jézus anyjának az ünnepe volt. VII. Pius pápa 1801-ben engedélyezte, de nem terjedt el világszerte, csak bizonyos helyeken ünnepelték, s a II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) liturgikus reformja törölte el. Magyarországon ehhez az ünnephez kapcsolták az anyák napját, ezért ünnepeljük ma is május első vasárnapján.

„Már a régi görögök is” – szoktuk mondani, és ezt elmondhatjuk az anyák napjával kapcsolatban is. Az ókori görögök Rheának, az istenek anyjának tartottak tavasszal ünnepségeket, és ezzel az anyákat, az anyaságot is ünnepelték.
Angliában, Írországban az anyák napját, nagyböjt negyedik vasárnapján tartják. Eredetileg a Mothering Sunday nevű vallási ünnepből alakult ki a 17. században. Ekkor ugyanis előírták, hogy a családjuktól távol dolgozó hívők, a lakóhelyük szerinti templomban vegyenek részt szentmisén. A gyakran tizenéves cselédeknek ez volt az évben a ritka alkalmak egyike, amikor szabadnapot kaptak, hazamehettek, hogy otthon együtt lehessenek az édesanyjukkal, a családjukkal. Ez az ünnep a családi összetartozás jelképévé vált.
Amerikában a függetlenségi háború idején egy Ann Reeves Jarvis nevű hölgy klubot alapított, ahol a helyi asszonyokat arra tanította, hogyan gondozzák a gyermekeiket, 1868-ban pedig megszervezte a „Mother’s Friendship Day”-t, ahol édesanyák gyűltek össze volt konföderációs és uniós csapatok katonáival, békítési céllal. Lánya, Anna Jarvis volt az, aki édesanyja emlékére, valamint az anyák gyermekeikért hozott önzetlen szeretetének elismerésére 1907-től az anyák napját állami és nemzetközi ünneppé próbálta nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki elhunyt édesanyja emlékére. Jelképnek a fehér szegfűt javasolta, mivel szerinte a fehér virág szimbolizálja az anyaság erényeit, valamint a fehér szín a tisztaságot és hitet is jelképezi, a virág illata a szeretetet, a formája a szépség lényegét fejezi ki. (A későbbiekben rózsaszín virággal tisztelegtek az élő, fehérrel pedig az elhunyt édesanyák előtt.) Hivatalossá akkor vált az ünnep, amikor Wilson amerikai elnök 1914. május 9-én minden év májusának második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította Amerikában – minden édesanya tiszteletére.

Anyák napja május első vasárnapja. Grafikai plakát. Grafikus: Kiss Ernő (1898-?). Jelzet: PKG.1947/277 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az anyák napjában rejlő lehetőséget hamarosan felismerték a virágkereskedők, az üdvözlőlapgyártók, az ajándékkereskedők, akik rövidesen Európában is propagálni kezdték, így az hamarosan népszerűvé vált a kontinensen is. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás irányába. Anna Jarvis, aki oly sokat küzdött az ünnepért, további élete során hevesen tiltakozott annak elüzletiesedése ellen.

Anyák napja 1979. Grafikai plakát. Jelzet: PKG.1979/534 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Magyarországra az anyák napja ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából. Az első anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel, és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére is. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját Magyarországon. Ugyanakkor nagyon hamar családi ünneppé is vált. A velünk élő idős emberek beszélgetés közben arra emlékeznek, hogy otthon, családi körben köszöntötték fel az édesanyjukat, s nem az iskolában...

Anyák napja 1979. Grafikai plakát. Jelzet: PKG.1979/535 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az elmúlt évtizedekben szép szokássá váló óvodai és iskolai ünnepségek ugyanakkor számos anyák napi vers megszületését is segítették. Gazdag Erzsi, Donászy Magda, Nadányi Zoltán, Bartos Erika és mások verseit napjainkban is gyakran hallani óvodai, iskolai ünnepségeken, de Petőfi Füstbe ment terv vagy József Attila Mama című verse és számos más nagy költőnk egy-egy műve is gyakran szerepel a rendezvényeken.

 Kopcsay Ágnes (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Wesselényi Ferenc-féle főúri összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Péter horvát bánt és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, velük egyidőben Nádasdy Ferenc országbírót pedig Bécsben végezték ki.

Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc és Frangepán Ferenc portréja és kivégzésük ábrázolása egy korabeli röplapon (Antwerpen 1671 Gaspar Bouttats) – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka

A szervezkedés közvetlen kiváltó oka a 1663–64-es törökellenes háborút lezáró, a Habsburg és az Oszmán Birodalom között megkötött vasvári béke volt. A szentgotthárdi diadal után titokban aláírt, a magyar érdekekkel ellentétes szerződés indokolatlanul enyhe feltételeket támasztott a török féllel szemben, nekik kedvező kitételeket tartalmazott, kezükön hagyta korábbi hódításaikat. A császár engedékenységének hátterében a kereskedelmi érdekeken kívül az állt, hogy XIV. Lajos Franciaországának terjeszkedő, európai egyeduralomra törő tervei miatt a Habsburgok a 17. század második felében mind jelentősebb erőt kényszerültek összpontosítani nyugaton, a kétfrontos háború elkerülése érdekében pedig békés viszonyt kellett ápolniuk a Portával.
A török elleni háború folytatásában bízó magyar főurak azonban súlyosan csalódtak I. Lipót politikájában, és annak a lehetőségét kezdték el latolgatni, hogy miként tudnák a Habsburgok nélkül vagy akár Bécs ellenében felszabadítani Magyarországot. A mozgalom vezetőjévé a nagy tekintélyű, katonai és politikai sikereket is maga mögött tudó nádor, Wesselényi Ferenc vált.

Wesselényi Ferenc mellképe Elias Wiedemann: Clarissimorum Hungariae heroum icones címen emlegetett arcképgyűjteményéből (Bécs 1652). Widemann munkája megalkotásakor előképül használta Nádasdy Ferenc pottendorfi képtárának, a család mellett a kortárs politikusokat, nemeseket is bemutató festményeit is – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka digitális tartalomszolgáltatás

1666. április 5-én Stubnyán szövetséget kötött Zrínyi Péterrel, decemberben csatlakozott hozzájuk Nádasdy Ferenc. Zrínyi 1669-ben vonta be a szervezkedésbe sógorát, Frangepán Ferencet. Zrínyi Péter lánya, Ilona és I. Rákóczi Ferenc házasságával lényegében bekapcsolta a mozgalomba a hatalmas felső-magyarországi és erdélyi birtokokkal rendelkező főurat is, hamarosan pedig I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is a szervezkedés részese lett, amely így összekapcsolta a három részre szakadt Magyarországot. A rendi mozgalom célja az ország helyzetének jobbítása, biztonságának megteremtése volt. Mindezt francia segítséggel és az oszmánokkal kötött különbékével tervezték megvalósítani. A Napkirálytól azonban jórészt csupán ígéreteket kaptak, XIV. Lajos a Habsburgokkal való békekötés után végképp elfordult az összeesküvőktől. Zrínyi kéziratos programiratában belső összefogást, az ehhez szükséges vallási toleranciát, a Magyar Királyság, Horvátország és Erdély szövetségét, a szomszédos országokkal való együttműködés tervét fogalmazta meg.
A szervezkedés kibontakozása ellenére Nádasdy továbbra is jó kapcsolatot ápolt a bécsi udvarral, 1667-ben királyi helytartónak nevezték ki, sőt elsőként a magyar főurak közül pottendorfi birtokán vendégül láthatta a császárt és családját.
Wesselényi 1667-ben bekövetkezett halála azonban megbomlasztotta a politikai mozgalmat, felszínre kerültek a tagok ellentétei. Az összeesküvést maga Széchy Mária, a nádor özvegye kezdte felgöngyölíteni, a terjedő hírek miatt kölcsönösen egymásra gyanakvó Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc pedig 1669 júniusában, a szervezkedés kitudódásakor, az uralkodó bocsánatának reményében mindent felfedtek Raimundo Montecuccoli, az Udvari Tanács elnöke és Johann Rottal gróf, a Titkos Tanács magyar referense előtt. Az uralkodó nagyon kegyesnek mutatkozott, és megbocsátott az ellene szervezkedő főuraknak, de ez után nagyon ügyelt arra, hogy a résztvevők minden lépéséről tudomása legyen. Így informátorai révén hamar hírt kapott arról, hogy 1670 elején Zrínyi – és biztatására Rákóczi – nyílt felkelést hirdettek. Míg a horvát területeken visszhangtalanul maradt a bán kiáltványa, Felső-Magyarországon a vármegyék és a várak magyar őrsége fegyvert fogott. Az uralkodó Lobkowitz herceg segítségével 1670. április 13-án Bécsbe csalta Zrínyit és Frangepánt. Az ekkor még vendégként kezelt Zrínyivel levelet íratott Rákóczinak, amelynek hatására hamarosan ő is beszüntette a fegyveres harcot. Nyomban ezután azonban őrizetbe vették a két horvátországi főurat, augusztusban pedig elfogták Nádasdyt is. I. Lipót kegyetlenül megtorolta a fő szervezők újabb hűtlenségét. A magyar jogrend kikerülésével felállított különbíróság 1671 áprilisában Johann Paul Hocher udvari kancellár elnökletével a három főurat fő- és jószágvesztésre ítélte. Lipót kegyessége annyiban nyilvánult meg, hogy elengedte a kézlevágás megszégyenítő végrehajtását, és saját költségén engesztelő miséket mondatott a jezsuitákkal a kivégzettekért. Hasonló sorsra jutott volna Rákóczi is, ha édesanyja, Báthory Zsófia a jezsuiták közbenjárásával, nagy váltságdíj árán nem menti meg életét.
A fő szervezők kivégzésével párhuzamosan a végsőkig való katonai ellenállást képviselő Bónis Ferenc protestáns köznemest is lefejezték Pozsonyban. Mindemellett tovább működtek a Johann Rottal által felállított lőcsei és pozsonyi bizottságok, melyek 1670–71 során összesen mintegy 300 nemest találtak bűnösnek a felkelésben való részvételben. Az ítélet minden esetben teljes birtokelkobzás volt, amellyel Lipót megrendítő csapást mért a magyarországi nemességre.
Az összeesküvés elbukásának politikai, történelmi következményei közismertek. A főurak halála után I. Lipót – a jogeljátszás elméletére hivatkozva – kísérletet tett az ország abszolutisztikus átszervezésére és a Habsburg-tartományok közé való beolvasztására. Megfosztotta Magyarországot a rendi kormányzattól, gubernátort nevezett ki irányítására, nekilátott a centralizáció és a rekatolizáció erőszakos megvalósításának. Ugyanakkor – bár meglehetősen alaposan feltárt – mégis kisebb hangsúlyt kap, hogy a három fő vezető halálával milyen kulturális veszteség érte a nemzetet.
Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc a magyar mellett a horvát történelem és művelődéstörténet jeles alakja. Zrínyi politikai elképzeléseihez tudatos kultúrpolitikai koncepciót társított, a horvát nyelvű kultúra és a horvát irodalmi nyelv megteremtését tekintette feladatának. Adrianszkoga Mora Syrena címmel lefordította és a horvát közönség elvárásaihoz igazította bátyja, Miklós Adriai tengernek Syrenaia című kötetét, megerősítette az eposz törökellenes hangvételét. Nagy szerepe volt a szigetvári Zrínyi Miklós kultuszának megteremtésében. Családja történetét, politikai küldetését feltáró genealógiai, történeti műveket jelentett meg. 1668-ban Amszterdamban A mai Illyria címmel térképet adatott ki Horvátországról. Kéziratban marad a mozgalom terveit megfogalmazó programirata és több irodalmi munkája. Az 1671-ben megindult birtokelkobzás során keletkezett vagyonleltárak szerint 200 könyve volt Ozalyon, ezen kívül fennmaradt egy lista 95 Csáktornyán őrzött kötetről. Sajnos, ma csak ez utóbbiak ismertek részletesen, eszerint retorikai, olasz irodalmi, történeti műveket forgatott, de olyan érdekességeket is őrzött, mint okkult enciklopédiák, egy divattörténeti album, városalbumok. Gazdátlanul maradt könyvtára nagyobb részét fosztogató katonák hordták szét, a többit a kamara foglalta le, ma csupán egyetlen, egykor tulajdonában lévő kötet azonosítható.
Sógora, Frangepán Ferenc irodalmi munkássága igazán a börtönben töltött időszak alatt bontakozott ki. Elkezdte horvát nyelvre fordítani Molière Georges Dandin című darabját, összeállította az Időt mulató kertecske (Gartlic za čas kratiti) című horvát nyelvű, az életvágyat és panasz hangjait megszólaltató versgyűjteményét, valamint ekkor született Az utolsó ítélet trombitája (Trumbita sudnjega dneva) című szatirikus munkája is. Mindezek azonban kéziratban maradtak.

Zrínyi és Frangepán búcsúja a bécsújhelyi börtönben, a bécsi udvar által 1671-ben kiadott, az ítélet jogosságát bizonygató, Vera et deducta descriptio című kiadványból. Az eseményt majd’ két évszázaddal később Madarász Viktor is feldolgozta ismert festményén – Régi Nyomtatványok Tára

A nagy műveltségű, kiváló ízlésű és igen tehetős Nádasdy Ferenc Zrínyihez hasonlóan világosan látta, hogy Magyarország helyzetét javítani kívánó politikai terveinek megvalósítása, az ehhez szükséges nemzetközi kapcsolatok kiépítése megfelelő kulturális háttér nélkül kudarcra van ítélve. Rendkívül szerteágazó érdeklődése, különféle gyűjteményeinek, udvari zenekarának jelentősége, képzőművészeti és építészeti alkotásokat teremtő mecénási működése e keretek között nem is vehető számba, de még „könyves” tevékenysége is csupán címszavakban említhető. Támogatásával működött csepregi birtokán 1625 és 1643 között, egészen katolizálásáig a dunántúli evangélikusok szolgálatában álló nyomda. Németalföldről vásárolt felszereléssel saját műhelyet működtettet bécsi házában, emellett alsó-ausztriai birtokán Pottendorfban szintén alapított egy tipográfiát, majd a Lajta magyar oldalán lévő Lorettomban is, amely halála következtében szűnt meg. A neki címzett ajánlások szerint jelentős számú kegyes, irodalmi és történeti munka megjelenését támogatta, de ő maga is kezdeményezett és finanszírozott olyan kiadványokat, amelyek a Magyar Királyság jelentős múltját, politikai örökségét, megőrzendő államiságát reprezentálták. Így többek között Révay Péter koronaőr magyar koronát bemutató művének újabb kiadását (De sacrae coronae Regni Hungariae, Bécs 1652), vagy kéziratos államelméleti munkája kinyomtatását (De monarchia… Frankfurt am Main 1659). Az 1663-ban kialakult katonai helyzetet bemutató Magyarország-térképet készíttetett Amszterdamban a neves kartográfusnál, Johann Blaeunál. Talán legszebb és legnagyobb hatású kiadványa az 59 hun és magyar vezér, illetve király méltatását és rézmetszetes képét tartalmazó Mausoleum (Nürnberg 1664), amely évszázadokig meghatározta uralkodóink ikonográfiáját.
Pottendorfi könyvtára itthon kora egyik legnagyobb világi magángyűjteményének számított. Kivégzése után a több mint ezer kötet szétszóródott, a teológiai művek az általa alapított lorettomi szervita rendházba kerültek, de jellemző, hogy az értékes albumokat a bécsi császári könyvtáros válogatta ki, a jogi, politikai, történeti művek pedig az udvari főkancellárnak – az ő és társai ellen folytatott per fő mozgatójának – vagyonát gyarapították. A páratlan értékű, maga idejében roppant korszerű, soknyelvű anyagból ma csupán kevesebb, mint 100 kötet azonosítható.
A jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel és ismertséggel bíró főurak kivégzése nagy felzúdulást keltett nemcsak itthon, hanem szerte Európában, a pápai udvarban, a Német-római Birodalom közvéleménye előtt is. Annak ellenére, hogy a kivégzések – szokatlan módon – nagyon korlátozott nyilvánosság előtt zajlottak, számos nyomtatott hetilap adott hírt az eseményekről, arcképükkel és a kivégzés ábrázolásával illusztrált röplapok, tudósítások jelentek meg. Ezekre válaszul 1671 júniusában az udvari kancelláriától két fontos nyomdaközpont egy-egy legjelentősebb nyomdászműhelye, a bécsi Matthäus Cosmerovius, illetve a nürnbergi Michael és Johann Friedrich Endter kapott megbízást és privilégiumot, hogy „hivatalos tájékoztatásként” a kivégzés történetét, a vizsgálat és a per néhány fontosabb dokumentumát Habsburg-szempontok szerint bemutatva közzé tegye. A bőségesen illusztrált, reprezentatív munka a német (Aussführliche und warhafftige Beschreibung címen több kiadásban is) és a latin (Vera et deducta descriptio) mellett olasz,  angol, flamand, francia, és spanyol nyelven is megjelent. Hosszabb összefoglalása látott napvilágot Drezdában, és ennek egy kiadásváltozata Milánóban. Mint látható, több egyéb, a Wesselényi-összeesküvéssel kapcsolatos munka mellett e mű számos kiadását is megszerezte Apponyi Sándor a külföldön megjelent magyar vonatkozású irodalmat összegyűjtő könyvtára számára, amely ma az Országos Széchényi Könyvtárat gazdagítja.

Perger Péter (Régi Nyomtatványok Tára, Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoport )

Felhasznált irodalom:

• A Bibliotheca Zriniana története és állománya, szerk. Klaniczay Tibor, írták és összeállították Hausner Gábor [et al.], Budapest, Argumentum, Zrínyi, 1991.
• Viskolcz Noémi: A mecenatúra színterei a főúri udvarban, Nádasdy Ferenc könyvtára, Szeged-Budapest, Szegedi Tudományegyetem, Historia Ecclesiastica Alapítvány, 2013. (A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai VIII.)
• Viskolcz Noémi: Nádasdy Ferenc (1623–1671) nyomdái, Budapest, Argumentum 2015. (A Magyar Könyvszemle és a Mokka-R Egyesület füzetei 7.)
• A Wesselényi-összeesküvés, Beszámoló a perről és a kivégzésekről, szerk.: W. Salgó Ágnes, Bp., Helikon, OSZK, 2005. (Az Aussführliche und warhafftige Beschreibung hasonmása, fordítása tanulmányokkal.)

Blogbejegyzésünk első része itt olvasható.

Keresztury kapcsán egy másik híres „kollégát” is ki kell emelni, méghozzá a Nemzeti Színház hajdani, korszakalkotó igazgatóját. De hogyan is került Németh Antal a Színháztörténeti Tárba?
Németh Antalt már 1945-ben félreállítják. Átmeneti időszakok, olykor megalázó helyzetek, kaposvári, kecskeméti és pécsi rendezői munka után a Nemzeti Blaha Lujza téri épületének már ismert bontási tervekor gondol a színház értékeinek megmentésére. Így került Németh Antal Keresztury hívására a Könyvtárba, a Színháztörténeti Tárba, tulajdonképpen saját színházdirektori múltja dokumentumainak megőrzésére, feldolgozására. Innen is megy nyugdíjba 1966 nyarán.
Kereszturyval már 1930-ban is ismerték egymást, együtt álmodták meg a Haláltánc-játékot a Szegedi Városi Színházban, melynek szcenáriumát és koreográfiáját készítette és rendezte Németh Antal. Szövegét középkori nyelvemlékekből összeállította Dr. Keresztury Dezső. Zenéjét Bartók Béla és Kodály Zoltán dalaiból összeállította: Beck Miklós. Szegedi Városi Színház, Bemutató, 1930. október 31.

 A Mózes, Csák végnapjai – tehát e két Madách színmű átdolgozása is Keresztury munkája. Színházi, mondhatni dramaturgiai tevékenységéről, Madách Mózeséről ekképp vallott:

A sikerben igen nagy része van persze a színház embereinek, ebben az esetben főleg Sinkovits Imrének, aki színészi pályájának az ormára is lépett ezzel az alakításával.
Keresztury pályájának ezt követő eseményei mind valamiképp a hiányzó nemzeti dráma megteremtésének szolgálatában álltak.

1953 júliusában a következő nagy feladat következett: a Rákóczi-emlékkiállítás 1703–1953:

Ebben a kiállításban részt vett az OSZK tudományos főmunkatársa, az irodalomtörténész, bibliográfus, a Kézirattár későbbi vezetője, Vörös Károlyné Windisch Éva (1924–1993) is.
Az író, irodalmár, színházi szakember, volt kultuszminiszter Keresztury Dezsőnek és a korszakalkotó színigazgató Németh Antalnak egyaránt menedékül, igazi azilumként szolgált a Széchényi Könyvtár. S még hány ilyen volt Keresztury kollégái közt, ha csak a politikai okok miatt félreállított gazdaságtörténész Berlász Jenőre (1911–2005), a Széchényi Könyvtár korai időszakának történetét megíró tudósra gondolunk… S ne feledkezzünk meg a költőtárs tanítványról, Eötvös-kollégistáról, a Könyvtárhoz mindvégig hűséges Fodor Andrásról (1929–1997) se.
A kiváló irodalomtörténésszel, szintén egykori „széchényis” kollégájával, Tarnai Andorral (1925–1994) adja ki Batsányi János összes műveit. S még sok-sok Arany-kiadás fűződik nevéhez.
Végezetül szóljon maga a költő is. Az isteni gondviselésben hívő ember bölcsességével és megnyugvásával foglalta össze életének, hivatásának lényegét az alábbi sorokban:

Keresztury Dezső – Hivatali szobájában, a ma is meglévő íróasztalnál és könyvespolcok előtt, mely garnitúrát stílusosan magától Hóman Bálinttól „örökölte”. Fotó: Katkó István fotóriporter – Színháztörténeti és Zeneműtár, KA 8144/1

Irodalomjegyzék:

• Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In. Jelenkor, 18. évf., 1975. január, 1. szám. 3–19. oldal.
• A Rákóczi-szabadságharc. Szerkesztette R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel. Nemzet és emlékezet, Osiris, 2004. 709.
• Rákóczi emlékkiállítás 1703–1953 vezetője. Írták: V. dr. Waldapfel Eszter, Keresztury Dezső, Esze Tamás, Windisch Éva, Budapest, Házi sokszorosítás, 1953.
• Batsányi János Összes művei, I–III, kiad. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Budapest, Akadémiai, 1953–1961; IV. Szerk. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Budapest, Akadémiai, 1967.
• Batsányi János, Versek, kiad. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Budapest, Akadémiai, 1953 (Batsányi János Összes Művei, 1)
• Batsányi János, Prózai művek, I–II, kiad. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Budapest, Akadémiai, 1960–1961 (Batsányi János Összes Művei, 2–3)

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Keresztury Dezső – Hivatali szobájában, a ma is meglévő íróasztalnál és könyvespolcok előtt, mely garnitúrát stílusosan magától Hóman Bálinttól „örökölte” – Színháztörténeti és Zeneműtár. Fotó: Katkó István fotóriporter. KA 8144

Dr. Keresztury Dezső költő, író, irodalomtörténész, akadémikus, 1945 és 1947 között a Nemzeti Parasztpárt tagjaként vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd az Eötvös Collegium igazgatója. A politikai fordulat következtében 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárnoka, 1950-től az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának tudományos munkatársa, 1952-től a Színháztörténeti Osztály vezetője, 1968-tól pedig 1975-ös nyugdíjba vonulásáig a Különgyűjtemények főosztályvezetője. Keresztury osztályvezetőségekor a Színháztörténeti Osztály/Tár szíve-lelke – már a gyűjtemény 1949-ben történő megalakulása óta – Berczeli Károlyné Monori Erzsébet, azaz a ma is sokunk által ismert, szeretett kolléganő, Lolly néni volt.
Keresztury – felesége Seiber Mária orgona- és zongoraművésznő halálát és saját nyugdíjba vonulását követően – 20 958 db-ból álló hagyatékát átadta a Széchényi Könyvtárnak, amely ma a Kézirattárában Fond 177/Kézirattár jelzet alatt található.
Mint a Báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszterről elnevezett Collegium korábbi igazgatója Eötvös egyik híres nyilatkozatával hozza magát párhuzamba 1974-ben Németh G. Béla irodalomtörténésszel, egykori tanítványával folytatott televíziós beszélgetésében.

1952 januárjától a Színháztörténeti Tár vezetője lett. Az akkori állapotokat Berczeliné Monostori Erzsébet így foglalta össze:

V. Waldapfel Eszter a Tárnak a színházi munkához nyújtott rendszeres segítségét emeli ki a nemzeti könyvtár háború után eltelt tíz éves történetét ismertető tanulmányában:

Keresztury Dezső így vall a színházról és a színjátszás kellékeiről:

„Dr. Németh Antalnak a régi barátsággal szeretettel Nagyajtay Terka.” – Nagyajtay Teréz kiállítása, 1959. kísérőfüzet címlapja – Színháztörténeti és Zeneműtár, Analekta, 350

Ehhez a korai „leltárhoz”, véleményhez szorosan kapcsolódnak az az önálló magyar opera és balett-szcenika kialakulásáról írt nagyívű tanulmányában elmondottak:

Idézett írásában Keresztury így nyilatkozik Oláh Gusztávról, kinek teljes szcenikai hagyatéka is a Színháztörténeti Tárban található:

A „jellemtervezőről”, Nagyajtay Terézről pedig így ír:

Keresztury nagy tanulmányának szinte utolsó mondata pedig idén külön is fontos lehet:

Ezzel az említéssel, a legavatottabb tudós színházi szakember, Keresztury Dezső méltatásával az idén, 2021. január 5-én, 96 évesen Párizsban elhunyt – 1968 óta Franciaországban élő – színházi díszlettervezőre, bábművészre, báb- és díszlettervezőre, Bródy Verára (1924–2021) is emlékezünk.

Irodalomjegyzék:

• Monostory Klára: Amiről a kéziratok beszélnek. Keresztury Dezső fondja az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. In. Irodalomtörténet, 25/75. évf., 1994. 3. szám. 395–411.
• Monostory Klára: Keresztury Dezső fondja az Országos Széchényi Könyvtárban. In. Magyar Könyvszemle, 109. évf., 1993. 1. sz., 73–87.
• Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In. Jelenkor, 18. évf. 1975. január, 1. sz., 3–19.
• Pukánszkyné Kádár Jolán – Berczeliné Monostori Erzsébet: Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1965–1966, Budapest, 1967. 214–246.
• Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1957, Budapest, OSZK, 1958. 7–75.
• Keresztury Dezső: A önálló magyar opera és balett-szcenika kialakulása. In. Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972, Budapest, OSZK, 1975, 343–369.
• A bábtervező mesél. Írta: Bródy Vera. Szerkesztette: Somorjai Olga, Budapest, OSZK–Móra Kiadó, 2016.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A blogbejegyzés második része itt olvasható.

A tánc világnapja és A magyar film napja alkalmából

120 évvel ezelőtt, 1901. április 30-án Pekár Gyula ezekkel a szavakkal kezdte a táncról szóló előadását az Uránia Magyar Tudományos Színházban:

Pekár Gyula: A tánc. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, Uránia kötetes színlapok

E szellemes korabeli bevezetés után most mégis egy gyakori tévhitet kell eloszlatni: megnyitásakor az Uránia mai fogalmaink szerint nem volt önálló mozi, és nem volt színház. A film és a színjátszás az előadások alátámasztását, illusztrálását szolgálta.

Uránia. Az Uránia Magyar Tudományos Színház Közlönye, 1899. november – december, 1. szám. Címlap – Törzsállomány

Az 1899-ben berlini és bécsi mintára a tudomány népszerűsítésére létrejövő színház, már vetített képekkel, később a mozgókép segítségével mutatott be előadásokat a kor kiváló tudósai és szakemberei közreműködésével. Az első előadást 1899. november 9-én a földrajztudós Cholnoky Jenő tartotta Küzdelem az éjszaki pólusért címmel. Az akkor elismert fizikus, Klupathy Jenő vagy a híres csillagász, Kövesligethy Radó is tartott előadást.

Cholnoky Jenő: Küzdelem az Éjszaki pólusért. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár

Már korábban, 1897-ben, az Operában is volt egy kísérleti előadás: Kirándulás a Holdra. Később, több más mellett talán A tánc volt az egyik legkedveltebb, ezt tekintik az első magyar filmnek is.
A létrejövő tudományos színház mellett az anyagi és egyéb feltételeket az „Uránia Magyar Tudományos Színház-Egylet R.-T.” biztosította, létesítéséhez részvényeket jegyeztettek. A társaságot – melynek 100.000 korona részvénytőkéje volt – Molnár Viktor vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos, Várady Gábor országgyűlési képviselő, Kövesligethy Radó egyetemi tanár és Somogyi Nándor művészeti és irodalmi vállalkozó alapította. A tudományos és művészvilág és a magyar közélet színe-java mellett gyárosok, bankárok, vállalkozók is megtalálhatók a pártoló, illetve az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok között. Színvonalas folyóirata is volt, az Uránia, amely az Uránia Magyar Tudományos Egyesület Közlönyeként fontos közművelődési szerepet töltött be, írásaival jól kiegészítette a patinás, 1869 óta töretlenül létező Természettudományi Közlönyt.

Molnár Viktor. Erdélyi fotó. 1910. KA 4389/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Bár az Uránia a tudományos ismeretterjesztés nagy vállalkozása volt, emellett azért kisebb színi előadásokat is tartottak néha, s Beöthy Lászlónak, a kiváló színházi embernek, színigazgatónak és a vele is kapcsolatban álló Leszkay Andrásnak köszönhetően két ma is ismert híresség egyik első európai fellépése e szép moreszk palota falai között történt. Az egyik híresség a japán társulatával fellépő Szadajakko (Sada Yacco), a másik pedig, akinek, bátran mondhatjuk, itt indult el a világkarrierje, az amerikai Isadora Duncan.
Itt vetítették le az első, némileg megkomponált, híres színészek közreműködésével készült rövidke, kis, különálló jelenetekből álló filmet, A táncot 1901. április 30-án, melynek szövegét Pekár Gyula írta, a 24 mozgófényképet Zitovszky Béla, az Uránia fényképésze vette föl az épület tetején.

Pekár Gyula A táncz. „Szatírikus csárdás. Táncolják: Niké Lina, Vendreyvel, Berzétey Ilona Hegedűssel, Bosnyákné Szerémivel.” In. Vasárnapi Ujság, 1901. 48. évfolyam, 17. szám, április 28., 281. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A magyar tájakról készült, még megkomponálatlan felvételek azonban megelőzték ezt, mégis A tánctól számítják a magyar némafilm kezdetét, s ekkortól magyar forgatócsoportok gyakrabban készítettek filmeket az Uránia egyes tájakat, népeket bemutató előadásaihoz.
Pekár Gyula még jó pár előadással színesítette a tudományos népszerűsítő előadásokat, többek közt ő búcsúztatta az elmúlt száz évet A XIX. század címmel.

Pekár Gyula: A XIX. század. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár

Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára – újabban Színháztörténeti és Zeneműtára – őriz egy kis nyomtatott szövegéből és fényképekből összeállított bársonykötésű, selyemmel borított, külsőre igen díszes, csatos albumot. Az album Pekár Gyula A táncz című előadásából az Uránia vezetőjének, Molnár Viktornak készült.

 A továbbiakban részleteket közlünk az albumból, melyek alapján némiképp elkezelhetjük, milyenek is lehetettek az eredeti filmrészletek.

Pávatánc – Színháztörténeti és Zeneműtár

Menuet – Színháztörténeti és Zeneműtár

Irodalom:

• A táncz című film adatlapja a Hangosfilm.hu oldalon
• Uránia magyar tudományos színház – Közművelődés az iskolán kívül. A Színháztörténeti Tár virtuális kiállítása
• Kis Domokos Dániel: Az Uránia száz éve. In. Valóság, 2003. 46.évfolyam, 1. szám, 66–77. [Az egyes korai előadásokról, és az Uránia kezdeteiről]
• Kis Domokos Dániel: A hanggal történő elektromos távkapcsolás ötlete – Klupathy Jenőre emlékezve. In. Fizikai Szemle, 2008. 58. évfolyam, 12. szám. 429–431. [Az Uránia folyóirat szerkesztőjéről]
• Kis Domokos Dániel: A természetszerető Eötvös Loránd. Levéltári és kézirattári kutatások. Tudománytörténeti Szemle Könyvtára (116) Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, Budapest, 2017.
• „Az ismeretlen Uránia” – Megjelent a Nemzeti Filmszínház gazdagon illusztrált monográfiája. In. Az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapja (április 8.)

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

1982 óta április 29-én ünnepeljük a táncot szerte a világon. A francia táncos és koreográfus Jean-Georges Noverre (1727–1810) születésnapjára helyezett világnapot az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének (ITI) Táncbizottsága kezdeményezte, hogy nagyobb figyelmet kapjon a tánc mint művészet, mint társas tevékenység és mint az egyéni jóléthez is hozzájáruló kikapcsolódás.

Bajor Gizi mint Pierrette 1927-ben egy ritkán látható műtermi felvételen. A Pierrette fátyola c. előadás bemutatója 1927. április 8-án volt az Operaházban. Az előadás rendezője Márkus László, a koreográfus Guerra Miklós volt – Színháztörténeti és Zeneműtár

A tánc az emberi test ritmikus kifejező mozgása, a nonverbális kommunikáció ősi eredetű formája. Minden ismert kultúrában szerepet kapott rituális, spirituális tevékenységként, később mint önálló művészeti ág és társas szórakozás. A táncnak számtalan irányzata és stílusa alakult ki, a „szent” táncoktól a részben funkcionális mozdulatokat tartalmazó, népszokásokhoz kötődő néptáncoktól a színpadon előadott, vagy a társas együttlétekhez kapcsolódó mozdulatrendszerekig. Egyes ágai a harcművészetekkel és a sporttal is határosak (pl. a capoeira vagy a versenytánc, a ritmikus gimnasztika, a jégtánc stb.).
A test kifejező mozgásának nagy szerepe van az egyén testtudatának, kommunikációjának, empátiájának és érzelemkifejezésének fejlesztésében. A szórakozást jelentő egyéni vagy társas tánc évszázadok óta a társadalmi csoportok közti kapcsolatokkal is összefügg. Így lettek néptáncformák stilizálásából a felsőbb osztályok báli táncai s kerültek azután ezek zenés színpadi művek elemeiként újabb közönség elé (pl. a walzer, a palotás, a tangó stb.). A fiatalok saját táncirányzatai generációs divatot teremtettek a 20. században és napjainkban is a swingtől a rock and rollon át a hip-hopig és tovább.

A leginkább formalizált színpadi táncnyelv a balett, melynek kezdetei XIV. Lajos versailles-i udvari előadásaiig nyúlnak vissza, s a 19. század elejétől alakultak ki ma is ismert keretei és szabályai. A jelenleg Európában látható színpadi mozgásformák lényegében ehhez, a fehér vagy orosz baletthez fűződő viszonyukkal határozzák meg magukat a mozdulatművészeti iskolák 20. század eleji újító mozgalmaitól a modern balett, majd a modern/kortárs tánc irányzataiig.
2021-ben a világjárvány miatt ismét elszigetelve, virtuális felületeken ünnepeljük a táncot.
Hazánkban a Nemzeti Táncszínház, a Magyar Táncművészek Szövetsége, számos balett- és táncegyüttes, illetve a nemzetközi hírű és több szakirányban magas színvonalú képzést nyújtó Magyar Táncművészeti Egyetem is kezdeményezett programokat, hogy az eredeti célkitűzésnek megfelelően fölhívja a figyelmet a tánc társas és művészi formáinak értékeire, lélekgyógyító erejére.

Jean-Georges Noverre (1727–1810) táncos, koreográfus és szakíró. Jean-Baptiste Perronneau pasztellképe (Musée du Louvre, Paris) – A kép forrása: Larousse.fr

Noverre párizsi tanulmányait követően német színházakban, majd Lyonban és Párizsban az Opéra Comique-ban működött. Itt került színre Kínai ünnepek című koreográfiája, ami a korban szokásos zenés mű volt, dramatikus cselekmény nélkül, melyben a táncosok nem karakterekként, hanem vizuális elemként, látványosságképp szerepeltek. Noverre 1756-ban Londonba szerződött, ahol David Garrickkel, a kor legjelentősebb színészével is megismerkedett. Színházi élményeinek hatására jelentette meg Levelek a táncról és a balettekről című művét. Cselekményes balettkísérleteit Párizsba visszatérve sikertelenül próbálta meghonosítani, így Stuttgartban, a württenbergi herceg támogatásával mutatta be 1863-ban Jászón és Médea című balettjét. Ehhez az előadáshoz készült első ízben a cselekményt ismertető „műsorfüzet”, hogy a közönség jobban tudja követni a táncban megjelenő történetet. Noverre 1767-ben Bécsbe költözött és Mária Terézia udvari táncmestere lett, valamint a Kärtnetor Theater balettmestere. A császárvárosban került kapcsolatba Christoph Willibald Gluckkal, aki az opera dramatikus megújításán dolgozott. Ezek után Milánóban dolgozott, majd hazatért Párizsba, ahol (egykori tanítványa, Mária Terézia lánya, Marie Antoinette immár királynéként protezsálta) a Grand Opérában bemutatták Kis semmiségek című darabját, melynek zenéjét Noverre fölkérésére Mozart szerezte. Ám sem a közönség, sem táncosai nem álltak mellé a tánc szokatlan, dramatikus, cselekményes, szinte színészi karaktereket mozgató változata láttán. A cselekményes balettekkel a következő években ismét Angliában kísérletezett, majd 1793-ban vidékre visszavonulva megjelentette korábbi könyvének bővített kiadását, s haláláig részese volt a felvilágosodás gondolkodói közt zajló élénk levelezésnek.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól  hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Az igen jelentős könyvadományt, melyről az 1929. évi igazgatói jelentés is megemlékezett, április 28-án jegyezték be a könyvtár növedéki naplójába.
Frigyes herceg a Habsburg-család tescheni, ún. hadvezéri ágának leszármazottja volt apai ágon, édesanyja révén pedig József nádor unokája. A magyarok iránti rokonszenv a családi hagyomány részét képezte. Teschen hercegeit a kor sikeres hadvezérei között tartották számon, Frigyest is katonai pályára szánták és ebben a szellemben nevelték. Anyanyelve mellett magyar, cseh, lengyel és francia nyelven is beszélt. Apja korai halála után testvéreivel együtt nagybátyja örökbe fogadta. Ennek nyomán, elsőszülöttként ő lett a bécsi Albertina palota és nagybátyja világhírű műgyűjteményének tulajdonosa. A mintaszerűen szervezett és korszerűen felszerelt uradalmak felett rendelkező főherceg a birodalom egyik leggazdagabb földbirtokosának számított. Katonai pályája meredeken ívelt fölfele és az első világháború alatt teljesedett ki, amikor 1914 és 1917 között az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének főparancsnoka volt.

Frigyes főherceg a lányával – Történeti Fénykép- és Videótár

Felesége, Izabella a Croy-ház dülmeni ágából származott, amely az Árpád-házból eredeztette magát, nevezetesen IV. István egyik fiától.
A főhercegasszony igen tevékeny szerepet vállalt férje mellett és ő is töretlen népszerűségnek örvendett, főként jótékonykodása és a felvidéki háziipart támogató szerepe révén. A társasági élet egyik állandó szereplője volt és szívesen vett részt jótékonysági rendezvényeken. Védnökséget vállalt a pozsonyi háziipari egylet felett és hímzőkörök szervezésével próbált javítani a környéken élő nők életkörülményein, kiegészítőjövedelem-lehetőségét biztosítva számukra. Személyes kapcsolatai révén igyekezett a hímzőkörök munkáit népszerűsíteni, ennek érdekében alkalmanként népi hímzésekkel díszített ruhában jelent meg és lányait is erre ösztönözte. (Ezirányú tevékenységéről l. bővebben.)

Izabella főhercegasszony megtekinti az Iparművészeti Múzeumban a fővárosi leányiskolák Vöröskereszt bizottságainak munkáit – Történeti Fénykép- és Videótár

A hercegi pár a pozsonyi Grassalkovich palotában alakította ki udvartartását. Házasságukból kilenc gyermek született, a várva várt fiú a kilencedikként érkezett.
Az első világháború után elvesztették az Osztrák–Magyar Monarchiában levő ingatlanaikat és birtokaikat, a magyar területeken fekvők kivételével. A család a magyaróvári uradalmi tiszti lakba vonult vissza (az óvári uradalom Mária Terézia lányának, Mária Krisztina főhercegnőnek hozományaként lett a főhercegi örökség része). A Magyar Királyság volt az egyetlen állam, mely tulajdonaikat háborítatlanul hagyta. Frigyes a bécsi Albertinában őrzött műgyűjteményét is hasztalan próbálta visszaigényelni az osztrák államtól, csak az általa vásárolt műtárgyakat és a palota berendezési tárgyait vihette magával.
A hercegi párt Magyarországhoz már korábban is szoros szálak fűzték, kötödésük egyik megnyilvánulásaként egyetlen fiúkat, a tescheni hercegi cím várományosát, magyar iskolában neveltették.
A házassági évforduló alkalmával ajándékozott művek közül az egyik legértékesebb az 1540-ben Ingolstadtban megjelent Astronomicum Caesareum, amely a 16. századi könyvművészet egyik remeke.

Az Astronomicum Caeasareum címoldala – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

A fényűzően kivitelezett, színezett fametszetekkel díszített és papírműszereket magába foglaló könyv a német-római birodalom urának, V. Károlynak és testvérének, Ferdinándnak ajánlott. (Ferdinánd abban az időszakban magyar és cseh királyként uralkodott, később pedig testvére utódaként).
A könyv Magyarország legkorábbi térképét kiadó Petrus Apianus főműve, egyben saját tulajdonú nyomdájának utolsó kiadványa.
Apianus Peter Bennewitzként született a szászországi Leisnigban, nevét a kor humanistáinak példáját követve kezdte el latinosított alakban viselni. Bécsi tanulmányai idején már korán kapcsolatba került I. Ferdinánd orvosával, Georg Tannstetterrel, aki a bécsi egyetemen tanított és későbbi pályafutására is nagy hatást gyakorolt.
Egy rövid regensburgi és landshuti kitérő után az ingolstadti egyetem oktatója lett és nyomdát nyitott. Igen sokoldalú személyiség volt, számtantudósként, csillagászként és csillagászati műszerkészítőként egyaránt számontartott. Ein newe und wolgegründete underweisung aller Kauffmanns Rechnung in dreyen Büchern című számtankönyve (Ingolstadt, 1527) igazi sikerkönyvnek számított. A sikerhez jelentősen hozzájárult az a tény, hogy a benne közölt ismeretek a hétköznapi gyakorlatban is hasznosíthatók voltak. A könyv V. Károly figyelmét is felkeltette.
1532-ben több mű kiadására nyert előjogot a császártól, ezek között említett „Librum Azophi, Astrologi vetustissimi”, azaz Abd al-Rahman al-Szúfi könyve (melyet azonban a későbbiekben mégsem sikerült kiadnia, de említése arra vall, hogy ismerte a perzsa csillagász művét). Az előjog szövege arról tanúskodik, hogy az Astronomicum megjelentetését Apianus már korábban tervbe vette.

Petrus Apianus által 1532-ben elnyert előjog – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

A ptolemaioszi (tehát földközpontú) világképet tükröző mű a korban nagy népszerűségnek örvendett tudós körökben (Kopernikusz a könyv megjelenése után három évvel adta ki a napközpontú világképre vonatkozó nézeteit közlő művét.)
A két jeles csillagász nem csupán az égitestek mozgásáról vallott eltérő nézeteket, hanem a csillagászati művek olvasói táboráról is. Míg Kopernikusz úgy vélte, hogy „a csillagászatot a csillagászok számára írják”, Apianus úgy gondolta, hogy éppen ellenkezőleg, ennek eredményeit a csillagászat iránt érdeklődők számára is hozzáférhetővé kell tenni. Erre vonatkozó gondolatait a könyv előszavában is kifejti. A mű közrebocsátásával lehetőséget szeretett volna nyújtani arra, hogy nemcsak a szakavatottak, de a kevésbé képzett olvasók is végezhessenek a bolygók helyzetének meghatározását célzó, egyszerűbb csillagászati számításokat a könyvbe illesztett papírműszerek segítségével.

Papírműszer (volvelle) a holdfázisok kiszámítására – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

A több tengelyű, egymásra helyezett korongokból álló műszerek az analóg számítógép korai példáinak is tekinthetők, segítségükkel kiszámítható a különböző égitestek helyzete adott időpontban, a holdfázisok, valamint a napfogyatkozások időpontja. Szerkezetük annyira összetett, hogy a mű egészéről hű másolatot még soha nem sikerült készíteni.
A könyv első részében, többek között, a ptolemaioszi korban ismert 48 csillagképet is ismerteti. (Erről bővebben l. korábbi blogbejegyzésünket.)
Ezt követően részletes magyarázatok következnek a Szaturnusz, Jupiter, Mars, Vénusz és Merkúr, valamint a Hold és a Nap helyzetének kiszámításáról adott időpontban (a számításokat a császár születésnapjával példázta).

Papírműszer (volvelle) a Hold helyzetének kiszámítására adott időpontban – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

Az első rész végén a szerző asztrológiával és orvoslással kapcsolatos kérdéseket is tárgyal.
A könyv második részében az üstökösökre vonatkozó megfigyeléseit ismerteti és öt üstökös pályáját írja le (ezek között a Halley-üstökösét is, melyet 1531-ben nyílt alkalma szemrevételezni).
Végül a csillagászati koordináta-rendszerekben való mérésre használt műszer, a torkvétum felépítését és használatát részletezi.
A mű tudománytörténeti jelentősége abban rejlik, hogy első közlése annak a megfigyelésnek, hogy az üstökösök csóvája a Nappal ellentétes irányba mutat.

Papírműszer (volvelle) a Hold helyzetének kiszámítására adott időpontban – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

Mivel kis példányszámban adták ki, a könyv ritkaságnak számít (népszerűsége folytán sokan szerettek volna szert tenni egy-egy példányára, ám ez csak a tehetősebbek sikerült; a fokozódó igény nyomán kéziratos másolatai is készültek).
Közel másfél száz példány maradt fenn belőle, ezek színezése eltérő, vélhetően azért, mert a megrendelők igényeihez igazodott.
Budapesten a könyvnek két példánya is megtalálható, az egyik az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában, a másik az Eötvös Loránd Tudományegyetem központi könyvtárának gyűjteményében.
Az előbbi a díszesebb kivitelű példányok közé tartozik (ezek csillagtérképe kék színnel alapozott és aranyozott pontokkal jelölt).
A könyv már a korban is egy kifejezetten drága kiadványnak számított, (nyomtatása a belefoglalt papírműszerek miatt igen költséges volt). A magántulajdonban levő példányok ára csillagászati, árveréstől függően százmillió forint körül mozog.
A mű, melyet egykoron Habsburg-uralkodóknak ajánlottak és mely Habsburg főrangú pár adományaként vált közgyűjtemény részévé, ma a nemzet könyvtárának féltett kincse.

NyA

A sorozat további részei: Második rész, Harmadik rész

Könyvtárunk Történeti Fénykép- és Videótára fotótörténeti anyagrészének – azaz az 1945 előtt készült fényképeknek – digitalizálása során került sor nemrégiben azokra a fényképalbumokra is, amelyekről a gyűjteményi bélyegző tanúsítja, hogy egykor a sokat utazó, művelt és műgyűjtő báró Révay Ferenc (1835–1914) könyvtárához tartoztak. Sorozatunk ezekről az albumokról, valamint eredeti tulajdonosukról szól.

A Révay Ferenc könyvtárából bekerült példányok bélyegzője az OSZK-ban – Történeti Fénykép- és Videótár

A feldolgozott albumok közül három – Mekka és Medina, Algéria, valamint Kairó – már szerepelt a könyvtár közös katalógusában is, ám képek nélkül, csak rövid, adatokra szorítkozó tételekként. A fennmaradó két albumnak – Palesztina és Róma – viszont nem volt nyoma itt, noha régebbi, DM-kezdetű leltári számot mindkettő viselt. Nem csupán ez a néhány tárgy várakozott eddig kissé félreállítva: a báró hajdani gazdag kollekciójának többi darabját, sőt, egészét is elkerülte eddig a rendszerező kutatás.
Az 1914-ben elhunyt Révay Ferenc hagyatékának könyvgyűjteményként értelmezhető része 1916-ban került be a Nemzeti Múzeum könyvtárába, köztük a fényképalbumok, és egy személyesebb, részben családi vonatkozású fotókat tartalmazó mappa.

Révay Ferenc két bőrkötéses fényképalbuma és a személyes fényképek mappája – Történeti Fénykép- és Videótár

A többi darab, mint pl. XVIII. századi szlovák nyelvű kalendáriumok, vagy politikatörténeti munkák, más gyűjteményi egységekben található, így kitartó keresgéléssel és némi szerencsével lassanként összeállhat a nemzeti könyvtárba jutott hagyaték.
A műkincsekkel részben más a helyzet: ezekből maga a báró ajándékozott több adagban (1876; 1879, 1880, 1881 és további évek) és nagy számban egyiptomi, bronzkori és kora újkori tárgyakat a Nemzeti Múzeumnak, illetve halála után, hagyatékként is kerültek be további darabok, köztük újfent ókori egyiptomi tárgyak is. Eredetük, valamint későbbi, intézményeken belüli útjuk még részben felderítetlen. Az egyiptomi tárgyak mindenesetre a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe kerültek át 1934-ben.

III. Amenhotep nagy emlékskarabeusza – Budapest, Szépművészeti Múzeum, Egyiptomi Gyűjtemény. Fotó: Szépművészeti Múzeum

Magára a kiinduló gyűjteményre, a beszerzések helyszíneire és mikéntjére, azaz a gyűjtő személyére korábban nemigen fordított külön figyelmet senki, noha több kutatónak is a látóterébe került egyéb nyomozásai során. Jelenleg a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának munkatársai, Gaboda Péter és Liptay Éva foglalkoznak provenienciakutatásaik keretében Révayval és gyűjtéseivel; egy másik irányból pedig, mint Szklabinya várának egykori urával a szlovák Miroslav Eliáš, illetve az egyiptológus Jozef Hudec is folytat kutatásokat Révay életével és műgyűjteményével kapcsolatban.

Az ősi nemes Révay családnak ez az 1835-ben született sarja nem tartozik a legismertebb főurak közé. Pesten látta meg a napvilágot, és a Ferenc Xavér János Nepomuk Móric nevet kapta a keresztségben, de közeli ismerősei csak Ferinek hívták: legalábbis Zichy József így emlegeti őt 1875-ös kairói útinaplójában. Ő volt a legfiatalabb Báró Révay György és Gróf Keglevich Róza összesen nyolc gyermeke közül, de a felnőttkort rajta kívül csak nővérei: Teréz, Róza és Gizella érték meg.

Családi fénykép a fiatal Révay Ferencről szüleivel és egyik nővérével, 1855-59 körül – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet: FTB 0554

Maga a család a XVI. század óta a felvidéki Turóc vármegyében rendelkezett kiterjedt birtokokkal Mosócon és környékén, és a gyerekek is itt nevelkedtek. Ferenc házitanítója 1843 és 1845 között a fiatal Jonatán Dobroslav Čipka lelkész és költő volt, aki a formálódó szlovák irodalmi és szellemi élet egyik meghatározó alakjává vált a következő évtizedekben. Noha Ferenc a származása révén automatikusan a főrendiház tagja lett – neve 1861-től szerepel az országgyűlési almanachban – és valamilyen módon a kulturális életben is részt vett, úgy tűnik, egy bizonyos időponttól kezdve nem kívánt aktívan közreműködni sem a politikai, sem a könnyed társasági tevékenységekben. Jobban kedvelte a turóci erdőkben folytatott vadászatokat, esetenként kirándulásokat, a lovaglást; valamint az utazást távoli tájakra. Visszavonulásának, befelé fordulásának oka, ha egyáltalán megtudható, egyelőre nem ismert.

Szívesen foglalkozott számos tudományterülettel, érdeklődött a szlovák régiségek, valamint távoli kultúrák és nyelvek, elsősorban az ókori Egyiptom iránt. Ehhez a család mosóci kastélyában elhelyezett gazdag könyvtár, amely az egyik legkomolyabb magánkönyvtárnak számított már az 1820-as években, megfelelő alapot adott, de ő ezt további több ezer kötettel gyarapította. Ha igaz, már édesanyja családjában is őriztek ókori egyiptomi tárgyakat: amennyiben ez így volt, és ő gyermekként vagy fiatalemberként láthatta is ezeket, bizonyára fellelkesítették őt. Az uradalomhoz tartozó várak, Szklabinya és Blatnica, már önmagában a létükkel is kedveztek a múlt iránti érdeklődésének, de Szklabinya esetében bizonyított az is, hogy értékes régiségek lelőhelye volt.

Ismeretes, hogy őskori gyűjteményének darabjaival 1876-ban szerepelt a Rómer Flóris által Budapestre szervezett Ősrégészeti és Embertani Kongresszus alkalmával rendezett kiállításon.
Birtokai bevételeiből kényelmesen megélt, anyagi gondjai sohasem voltak, így szabadon élhetett kedvteléseinek, és nem foglalkozott sem az őt kissé különcnek tartókkal, sem rokonságával – nővéreivel és azok gyermekeivel –, akiktől mindig is kifejezetten távol tartotta magát. Kortársai furcsállották és megjegyezték, hogy az egyszerű emberekkel és szolgálóival nagyon közeli, bizalmas kapcsolatban volt. A komornyikból útitárssá és baráttá is vált Ján Reichl (1866–1944) iránti kedvezés nem csupán életében adott okot rosszallásra, hanem a báró halála után érvénybe lépett – korábban négyszer is módosított – végrendelet miatt pereskedésbe is torkollt.

Révay idős korában – Szlovák Nemzeti Könyvtár

Unokahúgai és unokaöccse ekkor szembesültek ugyanis azzal, hogy sem a mosóci birtokot, sem az árvai és sztropkói uradalmat, sem pedig a budapesti Andrássy úton 1885-ben épült villát nem ők örökölték. A fő kedvezményezett Reichl ekkor már mintegy húsz éve nem állt Révay szolgálatában, de a korábbi urától ajándékba kapott zaturcsányi birtokon családjával élő és gazdálkodó férfit a báró időről időre meghívta budapesti palotájába egy vacsorára és beszélgetésre – így írt legalábbis róluk Az Est 1915-ben, a végrendelet és az a körüli botrányok nyilvánosságra kerülése után. A további örökösök mind Révay korábbi, illetve halála idején is nála szolgáló alkalmazottak voltak. Közülük Stritz Éliás komornyiknak és feleségének – aki a báró elhunytával egyedül maradt a villában, férje éppen a fronton lévén – nemcsak egyszeri tízezer korona készpénzt, hanem egy ötezer koronás évjáradékot is szándékozott hagyni a főúr. A család azonban, Hubay Jenőné Cebrián Róza (Róza nevű nővérének leánya) vezetésével, nem hagyta annyiban a dolgot, és végül – legalábbis részint – sikerrel jártak, de a per részletei még feltáratlanok.
Feltehetően a hazai kulturális, szellemi életben elismert szerepe és Egyiptom iránti érdeklődése révén juthatott diplomáciai megbízatáshoz a kairói osztrák-magyar konzulátuson talán 1869-1870 körül.

Az 1870-es években huzamosabban is ott tartózkodott, ezt Goldziher Ignác, a világhírű magyar orientalista is tanúsítja, aki 1873–74-es első keleti tanulmányútjára visszaemlékezve említi Révay Ferencet a naplójában. Kairó környéki kirándulásainak megszervezésében segítette, és el is kísérte őt a báró, hazautazása előtt pedig búcsúvacsorát rendezett tiszteletére. Az első egyiptomi tárgy-adományozás dátumát, 1876-ot figyelembe véve ekkoriban térhetett vissza Európába.
Ha Révay albumainak helyszíneit – Palesztina, Mekka és Medina, Kairó és környéke, Róma – a térképre helyezzük, feltételezhetjük, hogy bejárta a Földközi-tenger mellékének és a közel-keleti térségnek a legjelentősebb helyszíneit. Azonban éppen ez az, ahol egyelőre egy nagy hiánnyal szembesülünk: az általa valóban meglátogatott városokban és tájakon látottakról-tapasztaltakról egyelőre nem ismerünk sem személyes beszámolót, sem ilyen jellegű fényképet. Az albumokba ragasztott képek ugyanis nem saját felvételek, hanem helyben működő, de nemzetközileg is ismert fotográfus vállalkozók által jegyzett, kereskedőktől beszerzett példányok. Érdekes, hogy míg könyvei és a kortársak említései alapján úgy látszik, erősen érdekelték az idegen népek szokásai, nyelvük és kultúrájuk, addig a Fényképtárban feldolgozott albumai túlnyomórészt inkább csak az építészet és a történelmi helyszínek iránti érdeklődésről tanúskodnak, amennyiben a „helyi típusokat” ábrázoló, az 1870–80-as években már elég nagy számban kapható fényképek szinte teljesen hiányoznak közülük.
A vegyes, családi jellegű mappa képei között azonban találni három-négy olyan darabot, amelyek egyiptomi embereket örökítenek meg, talán kairói ismerőseit, barátait, szolgáit. Ezek egyikén – egy félbevágott fényképen – két sötét bőrű, keleti viseletű, turbános férfi látható, s aki el van távolítva mellőlük – csak a lába, könyöke, és kezében tartott kalapja karimájának részlete látszik – sejthetően éppen Révay Ferenc.

Hiányos csoportkép Révay Ferenc vegyes tartalmú családi fényképalbumából – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet: FTA 1911

Ez egybevág azzal az anekdotával, amelyet egy kortársa, a bányaorvos és amatőr régiségbúvár Gustáv Kazimír Zechenter-Laskomerský jegyzett fel: mosóci kastélyában egy fekete bőrű (egyiptomi vagy núbiai) fiatal szolga élt, nem szolgai státuszban, hanem inkább a báróval egyenrangú barátként.
Jóllehet konkrét egyiptomi és közel-keleti útjaival, tevékenységeivel egyelőre nem lehet összekapcsolni a fényképalbumok tartalmát, a régiséggyűjtő és utazó Révay portréját mindenképpen gazdagítja és árnyalja a gondosan beköttetett, címmel, dátummal és címeres monogrammal ellátott három album, valamint a Mekkát és Medinát bemutató értékes fotósorozat. Nem utolsó sorban pedig figyelemreméltó, hogy a három évszám – 1869, 1870 és 1871 – keleti utazásainak valószínűleg legkorábbi éveit jelölik. A folytatásokban magukat az albumokat vesszük majd közelebbről szemügyre.

Felhasznált irodalom:

• Kóthay Katalin Anna és Liptay Éva (szerk.): A Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye, Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2012.
• A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi-Könyvtára az 1916-ik évben. In. Magyar Könyvszemle, új folyam, 25. kötet, 1917. 3-4. sz., 131–145. (135. o.)
• Takács Róbert: „A különc arisztokrata végrendelete.” In. elsovh.hu (a Politikatörténeti Intézet első világháborús projektjének weboldala)
• „Báró Révay Ferenc komornyikjára hagyott 12 milliót”. In. Az Est, 1915. január 13.
• „Báró Révay Ferenc végrendeletei.” In. Az Est, 1915. január 14.
• Goldziher Ignác: Napló, Budapest, Magvető, 1984. (Révay – mint „egyik európai barátját” említi: 97. és 99. o.)
• Hudec, Josef. „Barón František Révay a Egypt.” In. Pamiatky a múzeá. Revue pre kultúrne dedičstvo, 4/69/2020, 2–8.

Köszönöm a következő személyeknek, hogy kutatásaik eredményeit, a rendelkezésükre álló adatokat és ismereteket nagylelkűen megosztották velem, és így hozzájárultak egy nagyon izgalmas, feltárásra váró életút és gyűjtemény rövid bemutatásához: Yudith Caplan, Csillag Katalin, RNDr. Miroslav Eliáš, Gaboda Péter József, Horváth Zoltán, Jozef Hudec, Micah Messenheimer, Dr. Nissan N. Perez, Dr. Szántó Iván. 

Sebő Judit (Történeti Fénykép- és Videótár)

A sorozat további részei: 2. rész; 3. rész