A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.
A magyar Alföld északkeleti részén fekvő Nagykároly a Kaplon nemzetségből származó Károlyiak ősi fészke és névadó települése, a történelmi Szatmár vármegye székhelye. A Károlyi család itt építette fel a XV-ik század végén várkastélyát, amely különösen a kuruc korban több fontos esemény helyszíne volt.
A nagykárolyi Károlyi-kastély – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: N 480
Az alföldi kisváros a XVIII-ik század végén, megyeszékhellyé válását követően indult erőteljes fejlődésnek, és néhány évtized múlva már Szatmár szellemi és kulturális központja lett. Ebben jelentős szerepük volt a Károlyi grófoknak is, akik anyagi támogatásukkal biztosították a közintézmények működését. Több neves személyiség is megfordult a városban, például Petőfi Sándor itt ismerkedett meg Szendrey Júliával 1846-ban, egy megyegyűlést követő bálon.
A Városháza épülete, korábban az Arany Szarvas fogadó, ahol Petőfi is megszállt – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény: P 65/89.
Kossuth Lajos születésének 100-ik évfordulója alkalmából, 1902. szeptember 20-án a város képviselő-testülete díszközgyűlést tartott, amelyen a nagy hazafi érdemeinek elismerését jegyzőkönyvbe foglalták.
„Ugyancsak ekkor a városi tanács javaslata folytán a képviselőtestület egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy Kossuth Lajosnak Nagykárolyban a Széchenyi utcai közkertben önkéntes adakozásból egybegyűlendő összegből szobor állíttassék…”
Adler Ernő: A Kossuth Lajos szobor története. In. Nagykároly és Vidéke, 25. évf. 22. sz. (1908. máj. 28.), 3. o. – Törzsgyűjtemény
Ezt követően szoborbizottságot alakítottak, melynek elnökéül Debreczeni István polgármestert választották.
Nagykároly, a Széchenyi utcai közkert – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: N 468.
A gyűjtés tehát megindult, de ahogy ez más esetekből is ismert, az adományok nagyon lassan csordogáltak. Fordulatot az ügyben a vármegye közönségének 4000 koronás, és a szoborbizottság egyik tagjának, Károlyi István grófnak 3000 koronás adománya hozott. Sőt a gróf meglepő módon mágnás környezetét is rá tudta venni az adakozásra.
1905 szeptemberére rendelkezésre állt az az összeg, amellyel már megrendelhették az emlékmű elkészítését. Károlyi István útján felkérték Kallós Ede és Róna József szobrászművészeket a modellek elkészítésére. Az elkészült szobormintákat a bizottság 1906. június 13-án elbírálta és Kallós Ede alkotása mellett döntött. 1907 októberére megtörtént a szobor bronzba öntése. Ezt követően Komor Marcell építész tervei alapján elkészíttették a talapzatot is. Az emlékművet már november 30-án felállították, de felavatása nem történt meg, körbedeszkázva telelt át a katolikus templom előtti parkban, melyet a szobor felavatását követően Kossuth-kertnek neveztek el.
A Kossuth-kert Nagykárolyban. – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár, Jelzet: N 461.
„A szobor művészeti szempontból való leírására Kallós Ede szobrászművészt, Kölcsey-szobrunk, valamint ezen sikerült monumentumunk kitűnő alkotóját kértük fel, ki is a következőket közölte velünk:
»A nagykárolyi Kossuth-szobor megtervezésénél nagy szerepe volt néhai Károlyi István grófnak, a szoborbizottság buzgó tagjának. Az ő szeme előtt az lebegett, hogy ámbár csekély az összeg, amely rendelkezésre áll, lehetőleg monumentális emléket csináljunk. Hogy a már szokásos talapzat és főalak helyett lehetőleg magas oszlopra helyezzem Kossuth alakját, úgy, hogy az emlék egy felkiáltó jel – egy Kossuth-oszlop legyen. – Én ezt a gondolatot, amennyire a rendelkezésemre álló összeg megengedte, igyekeztem megvalósítani.
Kossuth alakja egy hármas oszlopon áll, mely a szabadság, egyenlőség és testvériséget symbolizálja. A főalak szónoki pózban, de nyugodtan és méltóságosan óhajtja feltüntetni Kossuth nagy alakját. Jobb kezével a beszéd hevében lehullni akaró köpeny zsinórját tartja, balkezét kardja markolatán nyugtatja. Az egész emlék körülbelül kilenc méter magas. Az oszlop dunaharaszti viharálló mészkőből, a főalak bronzból készült. Az egész emléknél nem kisszerű részlethatásokra, de egy összefoglaló nagy monumentális vonalvezetésre törekedtem«.”
Adler Ernő: A Kossuth Lajos szobor története. In. Nagykároly és Vidéke, 25. évf. 22. sz. (1908. máj. 28.), 3. o. – Törzsgyűjtemény
A nagykárolyi Kossuth-szobor leleplezési ünnepélye. In. Vasárnapi Újság, 55. évf. 23. sz. (1908. jún. 7.), 460. o. – Digitális Képarchívum. Jelzet: DKA-071924
1908. május 28-án, áldozócsütörtökön került sor a nagykárolyi Kossuth-szobor ünnepélyes leleplezésére. Aznap reggel szomorúsággal töltötte el az ünneplésre készülő polgárokat, hogy Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter betegsége miatt, az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Maga helyett Günther Antal igazságügy-minisztert küldte el a rendezvényre. A Budapestről vonattal érkező minisztert és a kíséretében lévő országgyűlési képviselőket a Falussy Árpád főispán és Debreczeni István polgármester vezette küldöttség fogadta. A Kossuth-kertben délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepségen a nyitó beszédet a szoborbizottság elnöke, Debreczeni István tartotta. Az ünnepi szónoklatra Papp Béla országgyűlési képviselőt kérték fel, majd a szoborbizottság nevében Ilosvay Aladár alispán átadta a város polgármesterének a szobrot. Ezt követően 13 órától a meghívottakat a Magyar Király Szálló udvarán felállított sátorban 500 terítékes díszebéddel vendégelték meg. A fővárosból érkezett vendégek még aznap délután hazautaztak.
A Kossuth-szobor Nagykárolyban. – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény: P 65/43.
Szatmár vármegyében Nagykároly állított először Kossuth-szobrot. Talán ezt irigyelte a szomszéd város, a régi rivális Szatmárnémeti, vagy egyszerűen csak megijedtek, hogy a millennium idején nekik ítélt vármegyei törvényszéket Nagykároly egy jó politikai manőverrel elorozhatja. Tény és való, hogy a megyeszékhelynek több mint tíz éve szálka volt a szemében a Szamos-parti városban felépített impozáns Igazságügyi Palota, és különböző indokokkal próbálta bizonyítani, hogy miért lenne jobb a törvénykezés helyét Nagykárolyba áttenni. Mindenesetre a Szamos című hetilap 1908. évi 44. számában azzal vádolta meg Nagykároly vezetését, hogy a szoborállítással tulajdonképpen jó üzletet kötött Kossuth Ferenc miniszterrel és a Wekerle-kormánnyal, mert így biztos megkapja a hőn áhított törvényszéket, és azt sem tartotta véletlennek, hogy az igazságügy-miniszter vett részt az ünnepi eseményen. A szatmárnémetiek félelme úgy tűnik alaptalan volt, mert Nagykároly még 1910 decemberében is küzdött a törvényszék megszerzéséért, pedig akkor már nem a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt volt hatalmon. [L. Nagykároly és Érmellék, 1. évf. 1. sz. (1910. dec. 18.)]
A Kossuth-szobor Nagykárolyban – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár, Jelzet: N 506.
Nem tudni pontosan mi volt a szándéka a függetlenségi párt hivatalos közlönye, a Nagykároly és Vidéke című hetilap szerkesztőjének, amikor a Kossuth-szobor leleplezését követő napokban egy „Károlyvidéki román pap” írását közölte. Az erőteljes lojalitást és eltúlzott hazafias megnyilvánulásokat megfogalmazó cikk nagy valószínűséggel a szerkesztőség íróasztalán született és nem a környéken élő románság hozzáállását tükrözte.
„Ahol Kossuth-szobor áll, ott nem beszélnek Jancuról, mert tapasztalatból állítom, a román nép véghetetlen nagy tisztelettel s tántoríthatatlan vallásos kegyelettel viseltetik a szobrok iránt, tudva, hogy érdem nélkül senkinek szobrot nem emelnek!”
Leleplezés után. In. Nagykároly és Vidéke, 25. évf. 25. sz. (1908. jún. 18.), 2. o. – Törzsgyűjtemény
A Kossuth-szobor a római katolikus templommal – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár, Jelzet: N 507.
A román katonaság 1919. április 18-án szállta meg Nagykárolyt. A trianoni döntés a 98%-ban magyarok lakta megyeszékhelyet Romániának ítélte. A határt a várostól alig néhány kilométerre húzták meg, a Nagyvárad–Szatmárnémeti vasútvonal mentén.
„A meglepetés és a megdöbbenés erejével hatott, mikor 1920-ban »ismeretlen tettesek« a [Kossuth-]szobrot ledöntötték. Senki sem tudta miért történt a megbotránkoztató cselekedet, a rendőrség megindította az ilyenkor szokásos vizsgálatot, de az éppen úgy nem vezetett eredményre, mint annyi más hasonló vizsgálat. Pedig akkor is sokan tudták, hogy kik a rombolók. A magyar közvéleményt azonban bizonyos mértékig megnyugtatta dr. Darabant Miklós, akkori polgármester bölcs intézkedése. A román polgármester ugyanis a város költségén a szobrot visszaállíttatta a talapzatára és ezzel a megbolygatott magyar közvélemény nyugalmát is helyreállította.
Nem sokáig állott azonban a szobor a talapzatán mert »ismeretlen tettesek« újból ledöntötték.”
Olajos Domokos: Kossuth után – Kölcsey. In. Keleti Újság, 16. évf. 125. sz. (1933. jún. 3.), 5–6. o. – Törzsgyűjtemény
A Kossuth-szobrot 1921. március 25-e virradóra érte a második atrocitás. Az elkövetők kötelet kötöttek a szobor nyakába és az éj leple alatt lovak segítségével lerántották talapzatáról. Ezt követően a polgármester, hogy elejét vegye a további rongálásoknak, inkább a városháza egyik helyiségébe vitette a szobrot.
„(Nagykároly, április 16.) Nagykárolyban a város főterén Szatmármegye és közönsége áldozatkészségéből emelt impozáns két és fél méter magas Kossuth szobor állott, amely egyike volt az impériumváltozás előtt az akkori Magyarország legjobb Kossuth szobrainak. Az impériumváltozás után 1920-ban felelőtlen elemek le akarták dönteni a szobrot s miután azt első ízben Darabanth polgármester helyreállította, másod ízben újra megrongálták, amire a városgazda hivatali helyiségeinek előszobájába helyezték el, majd a nemzeti parasztpárti kormány idején egy városi raktárban rejtették el. A napokban észrevették, hogy a kérdéses raktár ajtaján levő lakatot valaki megrongálta. Nem gondoltak semmi rosszra és új lakatot tettek az ajtóra. Mégis utánanéztek, hogy nem történt-e valami rongálás s akkor vették észre, hogy a Kossuth szobor fejét ismeretlen tettesek lefűrészelték és magukkal vitték.
Szakértők szerint ehhez a munkához legalább két órai időre volt szükségük a tetteseknek. Érdekes, hogy a dolgot senki sem vette észre. A polgármester a Keleti Újság tudósítójától értesült az esetről, amely az egész város magyar közösségében nagy megbotránkozást keltett. Azonnal a raktárhoz sietett, ahol meggyőződött a történtekről és kijelentette, hogy a legszigorúbb intézkedéseket fogja foganatosítani a tettesek kinyomozására.”
A nagykárolyi Kossuth-szobor még a raktárban sem nyugodhatott. In. Keleti Újság, 15. évf. 90. sz. (1932. ápr. 18.), 5. o. – Törzsgyűjtemény
Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a tettesek soha nem kerültek elő, mint ahogy ez idáig a szoborfej sem. És ha már a szobrot sikerült visszafordíthatatlanul megrongálni, a Komor Marcell tervezte talapzatnak sem kegyelmeztek.
„Nagykároly, május 10. […] A szobor talapzata tegnap éjszakáig sértetlenül ott állott eredeti helyén. Tegnap éjszaka aztán újra csak ismeretlen tettesek – a jelek szerint kilenc fiatalember – csákányokkal nekiestek a szobor talapzatának és nemcsak a felírást, hanem magát a kőanyagot is szétverték. A város magyar lakossága izgalommal tárgyalja ezt az újabb támadást és kíváncsian várja a nyomozás eredményét.”
Nagykárolyban a Kossuth-szobornak még a talapzatát is szétrombolták. In. Brassói Lapok, 39. évf. 107. sz. (1933. máj. 11.), 2. o. – Törzsgyűjtemény
Ezt követően a szobortorzót nagy valószínűséggel beolvasztották, így Kallós Ede alkotását már csak korabeli fotókon csodálhatjuk meg.
Elbe István
A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 30. Marosvásárhely 1.; 31. Marosvásárhely 2.