Rákóczi-emlékek – Tiszaújlak

2021. január 22. 17:45 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 39. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

A Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközete 1703. július 14-én Bereg, Ugocsa és Szatmár vármegyék határában a tiszabecsi átkelőnél zajlott. A csata leírását első kézből, a Nagyságos Fejedelem vallomásaiban olvashatjuk:

„Július végén biztos tudomást szereztem, hogy Bereg és Ugocsa vármegyék nemessége a szatmári helyőrség száz német gyalogosával s a Montecuccoli ezred ugyanannyi lovasával állást foglalt Tiszabecse falunál. Parancsnokuk Csáky István gróf, a nevezett két megye főispánja. Szándékuk, hogy megakadályozzák a folyón átkelésemet. Csapatuk egy része a folyón innen, Beregszász városomban tanyázik.
Elhatároztam, hogy ezeket megtámadom. Titkon és nagy szorgalmatossággal masíroztunk a szomszédos hegyek, erdők rejtett útain. Ha ezt a csapatot szétzavarom, kezemre keríthetem a ladikokat, melyeken átjöttek... Kora reggel indultunk útnak s csak a következő éjszaka pihentünk néhány órát. Az eső szakadt.
Midőn a lovassággal Beregszász közelébe értem, megtudtam, hogy nem maradt ott több huszonöt német lovasnál és ugyanannyi magyar. A többiek a folyó túlpartján húzódtak meg, hogy engem figyeljenek, mert a hír ugyancsak túlozta seregem létszámát. Hogy el ne illanhassanak, elhatároztam, kézre kerítem a révet, melyet elsáncolva tizenöt német talpas őrzött.
Gyalogságomnak nem vehettem hasznát, mert a fáradságos úton elmaradt a céltól. De magyar lovasaim megvették a sáncot.
Eközben a németekből és magyarokból álló csapat arra tért, mit se sejtve a történtekről. Elrejtettem fegyvereseimet, hogy meglepjük őket. De észrevettek. Látták, meg nem futhatnak. Meghúzódtak a folyó egyik kanyarulatában, hol a túlpartról nemcsak a német gyalogság és lovasság, meg a megyebeliek tüze fedezte őket, de segítséget is kaptak. A folyótól védve, biztonságban lövöldöztek.
A magyar lovasok, kik mint említettem Zavadkánál csatlakoztak hozzám, sikerrel attakiroztak. De félve, hogy elvesztem legjobbjaikat, elhatároztam, hogy a támadást nem folytatom, hanem bevárom a gyalogságot. Aztán jó rendben, egyszerre csaptak rájuk és elsöpörték őket. Egy részük a Tiszába szorult, vízbe, sárba veszett; más futásban keresett menedéket és fogságba került, vagy elesett.
Jelentéktelen alkalom volt, de az első és magyar lovasságunk értékét itt még a németek is megcsodálták.”

A tiszabecsi csata leírása. In. II. Rákóczi Ferenc emlékezései és vallomásai. Ford. Geréb László, Budapest, Officina, 1942. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1_tiszabecsi_harc_metszet1976_383.jpg

A tiszabecsi harc, 1703. VII. 14. Veszprémi Endre rézmetszete. Bp., Képcsarnok Váll., 1976. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Grafikai gyűjtemény. Jelzet: Metszet1976/383.

Az ütközet tehát a Tisza jobb partján, Tiszaújlak határában volt. A kurucok mindössze egy felderítő csapatot semmisítettek meg. A folyó bal partján maradt labanc sereg meg sem próbálta felvenni a harcot, mert egy csatából menekült hírvivő elhitette velük, hogy Rákóczi hatalmas, lengyel és svéd katonákkal megerősített haderővel Szatmár városa ellen vonul. A kuruc csapat néhány nap múlva minden ellenállás nélkül kelhetett át a Tiszán. A csata jelentősége nem a győzelem nagyságában rejlett, hanem abban, hogy a felkelőknek megnyílt az út az Alföld felé.
Az ütközet óta eltelt kétszáz év alatt ez a tiszaháti vidék is sok változáson ment át. Tiszaújlakot bekötötték az Alföld keleti peremét körbeölelő vasúti hálózatba, és Tiszabecs irányába, a folyó fölött immár közúti vashíd feszült.

„Néha bementünk Újlakra, a kis
mezővárosba. Ott már vonat is
volt, s állomás, aszfalt és üzletek.
Gyalog mentünk, vagy, hogyha szekeret
kaptunk, Bökénynek, a vashídon át.
Révészek és komp szelte a Tiszát;
a becsi part még Szatmár volt, s az, a
másik, az északi, már Ugocsa;”

Szabó Lőrinc: Tiszaújlak. (Tücsökzene. Rajzok egy élet tájairól: 1945–1957). In. Szabó Lőrinc összes versei Budapest, Szépirodalmi, 1988 – Magyar Elektronikus Könyvtár

2_tisza_hid_tiszaujlak_t_2124.jpg

A tiszaújlaki vashíd. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Képeslapgyűjtemény. Jelzet: T 2124.

1903 tavaszán a magyar parlamentben folyt az obstrukció a véderőfejlesztés ellen. Az újonclétszám felemelésének kérdése a májusi Szatmár vármegyei közgyűlésen is felfokozott hangulatot teremtett. Ebben a légkörben terjesztette elő Nagy Sándor tiszteleti főjegyző a tiszabecsi csata emlékét megörökítő javaslatát. A közgyűlés egyöntetű lelkesedéssel határozatot hozott arról, hogy ünnepi megemlékezés keretében, egy emlékoszlop felállításával jelöljék meg a csata helyszínét. Emlékbizottságot hoztak létre, amelyben kormánypárti és ellenzéki tagok is részt vettek, és elnökéül Nagy Sándort választották. A bizottság közadakozásból kívánta megvalósítani az emlékművet. Elsősorban Szatmár vármegye közönségét szándékoztak megszólítani, de a kezdeményezéshez csatlakozott Ugocsa és Szatmárnémeti szabad királyi város is. A bizottság nem látta esélyét annak, hogy az emlékoszlop az évfordulóra, azaz július 14-re elkészüljön, ezért inkább csatlakoztak az országos Rákóczi-ünnephez, amelynek központi rendezvénye a kassai Rákóczi ereklye-kiállítás volt. Ennek záróakkordjaként, szeptember 20-ra több városban is Rákóczi-ünnepségeket hirdettek.

3_rakoczi_ereklyekiall_kassa_pkg_1914e_64a.jpg

A kassai Rákóczi ereklye-kiállítás plakátja – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Plakátgyűjtemény. Jelzet: PKG 1914e/64/. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

Az emlékmű avatásának időpontját tehát szeptember 20-ra tűzték ki, azonban a helyszín kiválasztása megosztotta az addig egységesen működő emlékbizottságot. Abban egyetértettek, hogy az emlékmű a Tisza bal partján álljon, azonban a helyszíni szemle során a bizottsági tagok többsége a tiszaújlaki hídról lekanyarodó országút elágazását tartotta a legmegfelelőbb pontnak. Indoklásuk szerint, itt érvényesül majd a legjobban az emlékmű látványa. Csakhogy a hídfő, beleértve a tiszabökényi elágazást is, már Ugocsa vármegyéhez tartozott. Ezt a függetlenségi párti tagok, élükön Luby Géza Szatmár megyei képviselővel, nem tudták elfogadni. Azt szerették volna, ha az emlékmű a szatmári oldalon, tehát még a megyéhez tartozó Tiszabecs község határában marad. Ebben a kérdésben nem sikerült megegyezésre jutni, sőt a nézeteltérés ádáz sajtóvitává fajult, amely végül kettéosztotta a bizottságot és a függetlenségi tagok „ellenemlékmű” állítását határozták el.

„Ma vettük a tiszabecsi községi gyűlésnek erélyes hangon írt nyilatkozatát, melyben tiltakozik az ellen, hogy Szatmármegye a tiszabecsi győzelem emlékoszlopát az ugocsamegyei Tiszaujlakon állíttatja fel. Kijelenti továbbá a községi gyűlés, hogy a tiszabecsi templom cintermében szintén állítanak emlékművet s azt szeptember 20-án leplezik le, amely alkalomra meghívják az országos függetlenségi pártot is. Végül tiltakoznak a tiszabecsiek az ellen a róluk terjesztett hír ellen, mintha ők a tiszaujlaki ünnepséget megzavarni szándékoznának.”

A tiszabecsiek s a Rákóczi-emlék. In. Magyarország, 10 évf. 206. sz. (1903. aug. 29.), 10. – Törzsgyűjtemény

Ugocsa vármegye lapja szeptember 6-án címlapon közölte a tiszaújlaki Rákóczi-ünnep teljes programját.

4_ugocsa_19_36_1903_09_06_1.jpg

Ugocsa, 19. évf. 36. sz. (1903. szept. 6.). Címlap – Törzsgyűjtemény

Az emlékbizottság külön személyre szóló meghívót küldött Thaly Kálmánnak, a Rákóczi-kultusz fő mozgatórugójának, de ő egészségi állapotára hivatkozva lemondta a részvételt. Nagy valószínűséggel ebben az is közrejátszott, hogy szíve és elköteleződése szerint mindkét emlékmű avatásán ott szeretett volna lenni. Külön testületi meghívást küldtek Bereg vármegye törvényhatóságának is, ezáltal tisztelegve azelőtt a történelmi esemény előtt, hogy a vármegye három településének piacterén bontották ki először Rákóczi szabadságharcra hívó zászlaját.

„Szatmár és Ugocsa vármegyék, továbbá Szatmár sz. kir. város törvényhatóságai ez évi szeptember 20-ik napján a tiszabecsi harc mezején ünnepet szentelnek II. Rákóczi Ferenc szabadságharca emlékének s arra meghívták vármegyénk törvényhatóságát, Beregszász várost, Mező-Vári, Mező-Tarpa és Vásáros-Namény községeket és vármegyénk egész közönségét. Gyülekezés helyéül a tisza-ujlaki vasúti állomás szolgál, a honnan a közönség délelőtt ½9 órakor indul az ünnepély színhelyére.”

Értesítés a tiszabecsi Rákóczi-ünnepély tárgyában. In. Bereg, 30. évf. 36. sz. (1903. szept. 6.), 2. – Törzsgyűjtemény

5_tiszaujlak_osztott_t_2120.jpg

Tiszaújlak. A képeslap bal alsó sarkában az egykori sóház épülete látható. Esze Tamás vezetésével itt robbant ki az a felkelés, amely a Rákóczi-szabadságharc kibontakozásához vezetett. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Képeslapgyűjtemény. Jelzet: T 2120.

A meghirdetett program szerint, szeptember 20-án reggel a tiszaújlaki vasútállomáson gyülekeztek mindkét emlékműavató rendezvény résztvevői.

„A leleplezés fényes ünnepség keretében folyt le. A szatmármegyei függetlenségi párt, mely annak idején ellenezte, hogy a tiszabecsi győzelem emlékoszlopát Tisza-Ujlakon, Ugocsamegyében állítsák föl, külön emléket állíttatott Tiszabecsen, melynek szintén ma volt az ünnepi leleplezése. A kettős ünnepre mintegy húszezer főnyi közönség gyűlt össze, de a rendezőség a nagy tömeget oly tapintatosan osztotta meg, hogy az ünneplők közt – bár tartani lehetett tüntetéstől – egyetlen szóváltás sem történt. Az ünneplők seregéből először azok indultak el a tiszaujlaki pályaudvarból, a kik Tiszabecsre mentek és csak ezeknek elvonultával indult meg a törvényhatóságok ünneplő menete a tiszaujlaki emlékhez.”

Tisza-Ujlak, szept. 20. In: Budapesti Hírlap, 23. évf. 259. sz. (1903. szept. 21.) 3. – Törzsgyűjtemény

6_tiszaujlak_rakoczi_emlek_66_179.jpg

A tiszaújlaki Rákóczi-emlék – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Piarista képeslapgyűjtemény. Jelzet: 66/179.

A menet a Tisza-hídon átvonulva érkezett meg a helyszínre.

„A szózat eléneklése után gróf Csáky László, Ugocsa vármegye főispánja megnyitotta az ünnepséget. Dr. Fechtel János szatmári tanár mondotta az ünnepi beszédet. A beszéd lelkes hatást keltett. Végeztével Illyés Bálint elszavalta Rákóczi visszatér című költeményét, Magos Gábor eljátszotta tárogatón Rákóczi kesergőjét s azután Nagy Sándor szatmármegyei tiszteleti főjegyző elmondotta az ünnepi beszédet, mely alatt lehullott az emléket takaró lepel. [...] Az emlékmű hat méter magas feltöltésen hét méternyire nyúlik az égnek. Szinyérváraljai trahit-turfkőből készült, rajta három fekete andezit táblával, tetején egy méter magas és két méter átmérőjű, bronzból öntött turul madár van. A szép emléket Kepes Sándor szinyérváraljai gyáros készítette.”

Rákóczi-ünnepek. In. Hazánk, 10. évf. 223. sz. (1903. szept. 22.), 5. – Törzsgyűjtemény

Az Ugocsa című lap közlése szerint az emlékmű tábláinak feliratai a következők voltak:

Az első táblán:
Istenért, Hazáért, Szabadságért! II. Rákóczi Ferencz szabadságharczának kezdetén vivott 1703. julius 14-iki tiszabecsi győzelme 200 éves emlékezetére.
A második táblán:
Si Deus pro nobis, quis contra nos. [Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk.]
A harmadik táblán:
Emelte Szatmár- és Ugocsa vármegyék és Szatmár-Németi szabad királyi város hazafias közönsége, 1903. szeptember hó 20-án.” 

A tisza-ujlaki Rákóczi-ünnep! In:. Ugocsa, 19. évf. 39. sz. (1903. szept. 27.), 2 – Törzsgyűjtemény

7_tiszaujlak_turul_emlekmu_t_2116.jpg

Tiszaújlak, Turul (Rákóczi) emlékmű – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Képeslapgyűjtemény. Jelzet: T 2116.

Üde színfoltja volt az ünnepi eseménynek az ország legismertebb fűzfapoétájának megjelenése. Az Ugocsa vármegyei újságban lelkesen köszöntötték Hazafy-Veray Jánost:

„Áldjon meg az Isten, jó hazafi, de rossz költő!”

Ugocsa, 19. évf. 39. sz. (1903. szept. 27.), 4. – Törzsgyűjtemény

A díszebédre a tiszaújlaki Korona szálló udvarán felállított sátorban került sor. Néhány héttel korábban – a tósztok sorrendjének tervezésénél – a még egységes emlékbizottság egyik függetlenségi párti tagja kérte, hogy a királyra ne ürítsenek poharat, tekintettel arra, hogy még érvényben van a Rákóczit elítélő 1715. évi 49. törvénycikk. Mivel a tiszaújlaki ünnepségen a függetlenségi párti képviselők már nem voltak jelen, ezért Szatmár vármegye főispánja, Hugonnay Béla az első pohárral zavartalanul éltethette a királyt. Ugyanitt este hangverseny, majd táncmulatság volt egészen hajnalig.
Tiszabecsen egy szerényebb emlékoszlopot állítottak a református templom kertjében. Egyetlen ékessége a Rákóczi arcmását mintázó bronz relief volt. A Függetlenségi Párt szatmári szervezete nagyon meg szerette volna mutatni, hogy ők állították az „igazi” emlékművet, ezért meghívta a párt összes prominens személyiségét, köztük Kossuth Ferencet is. Sajnos a pártvezér és számos társa nem tudott részt venni az eseményen, mert ezen a napon a Rákóczi-ünnepségek keretében zászlószentelő rendezvényt tartottak Sátoraljaújhelyen, illetve előző napon megkoszorúzták Rákóczi Ferenc emléktábláját borsi szülőházának falán. A tiszabecsi ünnepen jelen volt viszont Barabás Béla, a párt aradi szervezetének elnöke, aki beszédében felelevenítette konstantinápolyi zarándoklatát, ahol a Szent Benedek-templomban leróhatta kegyeletét Rákóczi és Zrínyi Ilona sírjánál. Az esti táncmulatságban sajnálatos eset történt. Egy lampion miatt hatalmas tűzvész keletkezett és az egész helyszín leégett. Emberéletben ugyan nem esett kár, de a vigalomnak idő előtt vége lett.
A két emlékmű 17 évig állhatott háborítatlanul alig több mint két kilométerre egymástól. Átvészelték az első világháború utáni zűrzavaros időket is, amikor ez a kis térség néhány havonta cserélt gazdát. 1920. június 4-e után különös helyzet állt elő a Tisza bal partjának ezen a szakaszán: a trianoni határvonal itt pontosan követte a megyehatárokat, ezért az ugocsai részen felállított emlékoszlop Csehszlovákiához került.
A Rákóczi első győztes csatáját jelölő turulmadaras emlékmű túlélte a cseh időket. Amikor a Felvidék határ menti magyarlakta sávja 1938-ban visszatért az anyaországhoz, az emlékjel még állt.

„A Rákóczi Szövetség […] mozgalmat indít Rákóczi Ferenc borsi szülőházának megszerzésére és nemzeti zarándokhellyé való kiépítésére, valamint a most visszacsatolt tiszaújlaki düledező Rákóczi-emlékoszlop renoválására.”

Akció indul Rákóczi szülőházának megszerzésére. In. Pesti Napló, 90. évf. 169. sz. (1939. júl. 27.), 13. – Törzsgyűjtemény

Majd jött a második világháború, és ennek lezárultával újra országhatár húzódott a két vármegye között, csak most már Tiszabeccsel átellenben a nagy szovjet birodalom kezdődött. A szovjetek hamarosan szemet vetettek az emlékmű turulmadár alatti részére, és a náluk megszokott módszert alkalmazták: a Rákóczi-emlékoszlopot szétbontották, majd – hogy még nyoma se maradjon – a mesterséges halmot is elgyalulták. Az emlékmű kőből készült elemeit kegyeletsértő módon, újra felhasználták, Tiszaújlak központjában szovjet hősi emlékművet emeltek belőle.

8_szovjet_emlekmu_tiszaujlak_wikipedia.jpg

Szovjet hősi emlékmű Tiszaújlakon. A kép forrása: Wikipédia

Az emlékmű tetejét ékesítő turulmadár sorsa ismeretlen. Ugyan az ungvári vár udvarán évtizedek óta árválkodik egy turulmadár, kardot nem tart sem a csőrében, sem a karmai között, és nagyon valószínű, hogy a „Millennium” feliratú talapzat sem az övé. A kárpátaljai magyar köztudatban hosszú ideig az az elképzelés élt, hogy a munkácsi vár fokáról szállt ide, de aztán belátták, hogy méreteit tekintve annak a turulnak csak a kisfia lehetne, ezért hát arra gyanakodtak, hogy talán a tiszaújlaki Rákóczi-emlék sasmadara lehet, de ez az elképzelés sem bizonyítható.

9_turul_ungvar_wikipedia.jpg

Árva turul az ungvári vár udvarán. A kép forrása: Wikipédia

Még állt a nagy Szovjetunió, amikor a gorbacsovi peresztrojka és glasznoszty légkörében egy kárpátaljai falu tsz-elnöke vette a bátorságot és elindította a Rákóczi-emlék újraállításának ügyét.

„1987-ben hivatalos formában is felvetődött a helyreállítás terve, de konkrét lépésekre csak 1989 tavaszán kerülhetett sor. Ekkor a munkálatok anyagi költségeit a térség egyik legsikeresebb termelőszövetkezete, a Határőr Agrárcég Kolhoz vállalta magára. Az újjáépítés kezdeményezője Bíró Andor, az agrárcég elnöke volt, akiben, mint minden tiszaháti magyar emberben, már rég érlelődött az emlékmű rekonstrukciójának terve. […] Régi fotók és az emlékoszlopra még emlékezők segítségével elkészülhetett az emlékmű terve. 1989 tavaszán a Határőr Agrárcég hozzáláthatott a kivitelezéshez, minek eredményeképp 1989. július 16-án – a tiszai átkelés 286. évfordulójára – többezres tömeg részvételével újraavatták a tiszaújlaki Rákóczi-emlékművet, Keisz Gellért ötvös, és Lezu Vladimir építész alkotását.”

Csatáry György: Rákóczi-emlékek és -emlékhelyek Kárpátalján. Ungvár, KMKSZ, 2002. 66. – Törzsgyűjtemény

Az emlékmű minden elemét újra kellett alkotni, kezdve a mesterséges domb felépítésétől a kőelemek újrafaragásáig és a bronz turul kiöntéséig. Az újraállítás küzdelmeiről bővebben a Turul-emlékmű (Tiszaújlak) című Wikipédia-szócikkben olvashatunk.

10_moricz_k_150.jpgÜnnepség a tiszaújlaki turulmadaras emlékműnél 1989. július 16-án. In. Móricz Kálmán: Kárpátalja sorsfordulói, Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 2001. 150. – Törzsgyűjtemény

A kárpátaljai magyarok az újraavatás eseményét úgy élték meg, mint néhány hónappal később a németek a berlini fal ledöntését, számukra ez az emlékhely a szabadság és megmaradás szimbólumává vált. 1989-et követően minden év júliusának második vasárnapján itt gyűltek össze megemlékezni Rákóczi első győztes csatájáról és arról, hogy szülőföldjükön végre szabadon élhetik meg nemzeti identitásukat. A közelmúlt szomorú eseményei rávilágítanak arra, hogy a korábban kivívott kisebbségi jogokat újra meg kell védeniük. A Tisza-parton álló emlékmű mementóként erősítse kárpátaljai nemzettársainkat ebben a küzdelemben.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1416396010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása