Ki volt Mátyás király udvari bolondja?

2020. július 14. 09:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 24. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonnegyedik részében Szebelédi Zsolt, a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa annak járt utána, hogy honnan eredeztethető Mátyás király közismert udvari bolondjának alakja.

Az 1981-ben a Pannónia Filmstúdió által készített Mesék Mátyás királyról című sorozat állandó szereplője a király udvari bolondja.

mesek_matyas_kiralyrol.jpg

Mátyás király (jobbra) és az udvari bolond (balra) a Mesék Mátyás királyról című rajzfilmsorozatban. A kép forrása: Szeretlek Magyarország portál

A Mátyáshoz kapcsolódó népi mondavilágban több névváltozatban (Markalf/Markó/Márkus) is megjelenő furfangos és eszes udvari bolonddal kapcsolatban sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon létező figuráról van-e szó, vagy csupán a néphagyomány által kitalált személyről?
Ha pusztán a névből, Markalfból indulunk ki, gyorsan rálelhetünk egy olyan nyomtatványra, amely kapcsolatba hozható a király udvari bolondjával. A Salamon kiralynac, az David kiraly fianac Markalfal valo trefa beszedeknec röuid könyue című, mindössze harminckét levél terjedelmű könyvecskét 1577-ben Kolozsvárott jelentette meg Heltai Gáspár (1510?–1574?) özvegye, Heltai Gáspárné. Mindeddig nem tisztázott, hogy a latin nyelvű eredetiből (Dialogus Salomonis et Marcolphi) készült magyar fordítást ki készítette. Heltai Gáspár mellett felmerült ifj. Heltai Gáspár, Valkai András, Bornemissza Péter és Gyöngyösi István neve is.

salamon_es_markalf_cimlap.jpg

A magyar nyelvű Salamon és Markalf története második kiadásának címlapja. 1577. Jelzet: RMK I. 133 – Régi Nyomatatványok Tára

A mű főszereplője a Bibliából jól ismert Salamon király és a feltűnően rút, ámde ravasz Markalf nevű parasztember. A történet szerint a király magához hívatja Markalfot, hogy próbára tegye eszességét, és persze bizonyítsa, hogy ő a bölcsebb, de a paraszt minden próbatételt kiáll. A történet végén Salamon haragjában halálra ítéli Markalfot, aki ebből a helyzetből is kivágja magát. Engedélyt kér ugyanis arra, hogy ha már felakasztják, ő választhassa ki a fát, amelyre felkötik. Ő azonban az egész királyságban nem talál a kivégzésére alkalmas fát, így Salamon végül elbocsátja, csak hogy ne lássa többé.
A Salamon és Markalf párbeszédét tartalmazó népkönyv egy úgynevezett trufagyűjtemény. Ez a tréfás prózai műfaj igen népszerű volt a középkorban, a könyvnyomtatás megjelenésétől és az olvasás elterjedésétől a népkönyvben olvasható szólások és közmondások a szélesebb néprétegekhez is eljutottak, és persze szájhagyomány útján is terjedtek. A történet népszerűségét bizonyítja, hogy a 19. század végéig számos ponyvakiadást ért meg.
Az eredeti latin nyelvű történet természetesen jóval régebbi, mint az említett első ismert magyar fordítás. Noha a népkönyv legkorábbi változatait csak 15. századi másolatokból ismerjük, a középkorban a történet ismertségének számos bizonyítékával rendelkezünk. Már Türoszi Vilmos (1130 k.–1186) is említést tesz a Jeruzsálemi Királyság történetét feldolgozó művében a nép körében akkor már jól ismert Markalfról és Salamon királlyal folytatott párbeszédéről. Vilmos még idézetet is hoz a Dialógusból, amely szó szerint egyezik a későbbiekben fennmaradt latin kéziratokból ismert szövegrészletekkel. De még ennél régebbi adatokkal is rendelkezünk. A 9–10. századból ismert óangol nyelvű Salamon and Saturn című költeményben feltűnik a történetre való utalás, továbbá a Dialogus hatása Egbert von Lüttich 10. században összeállított Fecunda ratis című, iskolai használtra szánt szentenciagyűjteményében is kimutatható. Mindezekből Ipolyi Arnold egy 1855-ben megjelent tanulmányában joggal következtetett arra, hogy ekkor már nagyjából abban a szerkezetben és azzal a szöveggel létezhetett a népkönyv, ahogyan a 15. századból fennmaradt kéziratokból ismerjük. Sőt, a feltételezés szerint a történet magja már az ókorban létezett, Gelasius püspök 4. századból fennmaradt, tiltott könyveket tartalmazó listájában ugyanis szerepel egy Contradictio Salomonis című tétel, amelyben elképzelhető, hogy a Salamon és Markalf történetének őse olvasható.
Adataink szerint a 15. század második felében Magyarországon is biztosan ismerték a történetet, illetve a népkönyv kéziratos, majd pedig nyomtatott latin nyelvű változatát. A Béldi-kódexben (1493) ugyanis megtalálható a szöveg egy rövidebb latin nyelvű töredéke, a század végén, 1492-ben pedig Váradi Péter levelezésében is felbukkan a népkönyvre való utalás, Tinódi Lantos Sebestyén egykorú költeményében pedig ugyancsak megjelenik Markalf alakja.
A folklórkutatásban már régóta ismert tény, hogy a különböző nemzetek a saját néphagyományukban internacionális folklórelemeket és -motívumokat használnak fel, amelyeket aztán a saját világukhoz és hőseikhez alakítanak. Kriza Ildikó rámutatott, hogy a Mátyás-folklór is a magyar középkori irodalomban és nemzetközi folklórban gyökerezik, és említést is tesz a Salamon és Markalf története és a Mátyás köré épülő mondavilág közti kapcsolatról. Azt is helyesen állapítja meg, hogy a Markalf típusú Mátyás mesékben a király rendszerint Salamon szerepét veszi fel.
Ha viszont a Mátyás mesékből ismert udvari bolond szellemességére (Mátyás és a bolond, Márkus szekrénye, Hány orvos van a világon?), a királlyal már-már sértő módon élcelődő (Mátyás király udvari bolondja) hangnemére, csípős nyelvére gondolunk, könnyen ráismerhetünk a Salamon és Markalf történetében szereplő furfangos parasztemberre. A magyar néphagyomány természetesen a saját világához alakította Markalf alakját, és ezzel meg is teremtette Mátyás király eszes és csipkelődő udvari bolondját. Azt persze hozzá kell tennünk, hogy egyes mesékben Markalf szerepét más szereplők öltik magukra.

Mátyás király egyszer munkától fáradtan kikönyökölt a kertbe nyíló ablakán. Egyszer csak azt látja, hogy udvari bolondja sietve megy.
– Hová-hová, fickó, ilyen sebbel-lobbal? – kiáltott le neki a király.
– Téged akarlak meglátogatni, komám.
– Hadd el, nem lehet az.
– Nem? És miért nem?
– Azért, mert bolondnak nem szabad ebbe a szobába jönni.
– Hát akkor te hogy jutottál be?
Ez a kérdés úgy meglepte Mátyást, hogy hevenyében nem tudott rá felelni, azért nem haragudott egy csöppet sem.

Mátyás király udvari bolondja. In. Mesék és mondák Mátyás királyról, vál. Kriza Ildikó, Budapest, Helikon, 2004. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Visszatérve tehát kiinduló kérdésünkre, Mátyás király Markalf/Markó/Márkus nevű udvari bolondja nem egy létező személy, hanem az európai keresztény-latin kultúrkörben gyökerező Salamon és Markalf történet szellemes parasztemberének adaptálása a magyar Mátyás néphagyományba.

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

Felhasznált irodalom

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6216002570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.