„Nem szalon sablon nyelven beszél” – Jászai Mari és egy Ibsen-fordítás

2023. december 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

Henrik Ibsen John Gabriel Borkman című színműve magyarországi bemutatójának 125. évfordulójára

Ibsen Henrik: John Gabriel Borkman. Színmű 4 felvonásban. Fordította Jászai Mari. Budapest, Fővárosi Színházak Műsora 10. Vass József Könyvkereskedése, 1898. – Törzsgyűjtemény

Jászai Mari 1850. február 24-én született, Ászáron, egy sokgyermekes ács gyermekeként.
Nagy szerepei közül talán az Elektra volt a legnagyobb, Szophoklész tragédiájában, Grillparzer Medeája, és Madách Évája mellett.

Szophoklész: Elektra. Jászai Mari. Strelisky fotó – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti részleg. Jelzet: KB 696/3/1987

Erről a szerepéről nyilatkozott a legnagyobb elismeréssel:

„Mit Sappho – levegő – limonádé – savó – semmi Elektrához képest! Ha véletlenül kalap van a fején, vegye le, mikor ezt a szót kiejti! Elektra! Nem játsztam eddig semmit. Most kezdem a színészetet Elektrával! Oh, édes, drága szerelmem, Elektra! Soha senkit és semmit nem szerettem úgy, mint most Elektrát! És ha bele nem halok – hát színésznővé tesz. Ez a szerep a véremmel táplálkozik. mióta tanulom, az én szívem dobog a mellében s enyém az övé!”

Jászai Mari Hoffmann Frigyeshez. Budapest, 1890. szeptember 27. In: Jászai Mari levelei. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Budapest, Dr. Pintér Jenőné Vállalata, 1944, 229. – Törzsgyűjtemény

Jászai Mari mint Elektra Szophoklész drámájában. Nagyvárad, 1897. Jászai Mari dedikálásával: „Szép forró Nap volt.” A pesti Nemzeti Színház társulatának szabadtéri előadása – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti részleg. Jelzet: KC 1955/930

Jászai Mari „Mindig más volt, mindig hasonlíthatatlanul új. Ezer arca volt. Nem a szerepet formálta, ő lett a szereppel egy!” – írta róla Dénes Tibor, író, színháztörténész, az Országos Széchényi Könyvtár 1949-ben létrejövő Színháztörténeti Osztályának első vezetője az 1950-ben megrendezett Jászai Mari kiállítás megnyitójakor.
Egy érdekességgel kezdem, mely valamiképp rávilágít Jászai Mari lelkületére is: Sok éven át furcsa kis aranyláncot viselt a nyakában. Zöld lapocskákból állt, amelyeken az ötvösmester Byron egyik versének közismert refrénját, az újgörög verssort rakta össze: Zoi mou, szász agapo! azaz ’Életem, szeretlek!’

„Szép görög lány, míg el-válnánk,
Add, add vissza szivemet.
Vagy ha elrablád nyugalmát,
Tartsd meg, el nem vetheted!
Halld meg, ez a búcsu-szó:
Ζωή μου, σᾶς ἀγαπῶ!

1810

George Gordon Byron: Ζωή μου, σᾶς ἀγαπῶ! Részlet. [Maid of Athens, ere we part, 1. versszak.] In: Lyrai áloék. Nyugoti költőkből fordította s újra összegyűjtötte Szász Károly, Pest, Ráth Mór, 1861, 160. – Törzsgyűjtemény

Byron Teresa Makrinak (született 1797-ben) írta ezt a verset, amikor a lány apja, Tasia Makri házában rövid ideig megszállt 1809-ben és 1810 februárjában.
Byron Manfrédjét ugyan bemutatták a Nemzetiben, a bemutató helyszíne a Magyar Királyi Operaházban volt, 1887. december 25-én, a nemzeti színházi nyugdíjintézet javára – Schumann zenéjével, Ábrányi Emil fordításában, de Jászai sem ebben, sem a későbbi előadásokban nem játszott. Ugyanezen nap egyébként sokadszorra Az ember tragédiáját játszották, melyben Évát, tegyük hozzá, a színpadon az első Évát Jászai Mari alakította.
Madách Imre művét Paulay Ede, a Nemzeti Színház akkori remek rendezője és igazgatója alkalmazta színpadra. A kísérőzenét Erkel Gyula írta. Bemutatója 1883. szeptember 21-én volt.

Jászai Mari Az ember tragédiájában. Athéni szín – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti részleg. Jelzet: KB 1167/1983

A mű eredeti szövegkönyve, a Paulay-féle rendezőpéldány Színháztörténeti és Zenememűtárunk színháztörténeti részlegének féltve őrzött kincse.
A mostani Madách-évforduló kapcsán idézhetjük az első Évát, ahogy a Nyugat című folyóiratnak nyilatkozott – vagyis nem nyilatkozott –1923-ban:

„Kérésünkre, hogy Az Ember Tragédiájában való szereplésnek történetét beszélje el a Nyugat Madách-számában, Jászai Maritól a következő levelet kaptuk:

Hm, – hiszen csak fűrészpor van benne, mondja a kis lány, mikor kíváncsiságból kikaparta a babája beleit. – Így van mivelünk színészekkel a közönség. Miért is akarnak rólunk többet tudni, mint amennyit a színpadon adunk magunkból? Higgyék el, hogy ott adjuk a lényünk legjavát. Sőt mondhatom, hogy minél jobb művész valaki - isten neki, hadd menjen hát művész-számba az a színész, – Szász Károly úr jóvoltából – minél valódibb művész az a művész, annál érdektelenebb az életben, mert az mindenét a hivatásának adja, és nappalra, vagy a társaság számára, nem marad semmije.
Hát még a színész múltja!
Nincs szánalmasabb, sőt ízléstelenebb, mint egy színésznek múltján kérődzni.
Nekünk csak a ma számít.
A voltra a zsidó semmit sem ad, mondjuk mi a Dunántúl.
Különben is, az csak nem várható tőlem, hogy dicsérjem a volt Évámat, de az sem, hogy gáncsoljam ugyebár?
Azt is mondhatnám, hogy némi kegyetlenségnek tartom, ha az ember múltját, úgy szólva: minduntalan számon kérik. - Én pl.: egész lelkemet mindig a jelenbe fektettem. Ma is csak a mának élek, a legjobb barátomat is meggyűlölöm arra a napra, amelyiken plajbásszal a kezében lép be hozzám - s vannak emberek, akik azt a plajbászt az én saját kezembe akarják adni!
Úgy is csak – fűrészpor van benne. –
Osvát Ernő úrnak azonban igaz tisztelettel küldöm üdvözletemet. Nagyon szeretem a Nyugatot.”

Jászai Mari: Levél. Nyugat, 16. évf. 4. sz. (1923. február 16.), 275. – Elektronikus Periodika Archívum

Jászai Mari vasszorgalmára, akaraterejére is jellemző, hogy Shakespeare-ért megtanult angolul, Schillerért németül, és Racine-ért franciául, hogy Phaedrát jobban játszhassa. Elektráért talán még görögül is tanult.
Valóban igaza volt Simor Jánosnak, az akkori győri püspöknek, a későbbi hercegprímás, esztergomi érseknek, ki miután meghallgatta az iskolai ünnepségen verset szavaló kis elemista diáklányt, odaszólt az Szent Orsolya-rendi zárda főnökasszonyának: „Das Kind hat Talent!” ’A gyereknek van tehetsége’ azaz ’tehetséges gyerek’. De mint tudjuk, nincsen lusta zseni. Hát Jászai sem volt rest egész életében készülni, tanulni.
A mélyből a magasba – a csúcs felé, melyet el is ért. Maga az élet, nyomorúságos, küzdelmes gyerekkora, ifjúsága is tanítómestere volt, hogy igaz tragika legyen.
Csak Shakespeare művei közül 17 szerepe volt.

Katona József Bánk bánjában Gertrudis, Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című darabjában ő Zrínyi Ilona, Shakespeare Antonius és Kleopátra, Friedrich Schiller Stuárt Mária című drámájában a női címszereplő, Racine drámájában Phaedra, 1890-ben Grillparzer Medeája, de ő Sappho is és Az ember tragédiája Évája mellett talán legkedvesebb szerepe Szophoklész Elektrája.
Termete az átlagosnál valamivel magasabb, vörösesbarna haja volt s gyönyörű szemei. Könnyen ezek bűvkörébe került az, akire rápillantott… Bár számtalan csodálatos fénykép készült róla, szerepkép és civil felvétel, játékát mégis nehéz elképzelni, s legfőképp varázslatos hárfahangja, melyen mesterien játszott, felidézhetetlen.

Színpadi szerepei, nagy drámai alakításai mellett, melyekről sajnos ma már nem sok megy át a mai közönségnek, mondjuk ki bátran – semmi. Ez az előadóművészek sorsa, a pillanat, a ma művészete, ahogy szellemesen mondja a Nyugat folyóirat felkérésére írt idézett levelében: „Nincs szánalmasabb, sőt ízléstelenebb, mint egy színésznek múltján kérődzni.
Nekünk csak a ma számít.”
De van, ami mégis maradandó, valami ma is tapintható: a példamutatása, fejlődni akarása. És tegyük hozzá, nem utolsó sorban nagy művészeket inspiráló Múzsa is volt.
Németből lefordította a nagy, akkor kétségtelenül az egyik legmodernebbnek számító drámaíró, a norvég Henrik Ibsen egyik négyfelvonásos színművét, a John Gabriel Borkmant.
Az önérzetes művész, műfordító ezzel kapcsolatos, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában – újabban Színháztörténeti és Zeneműtárban – őrzött eredeti levele szerint tehát:

Mélyen tisztelt igazgató úr!

Tudtam én, hogy nekem a Borkman fordítás mellé egy kis előszót kellett volna írnom; – de mászkáltam, – miután én csak ott érzem jól magamat, ahol szükség van rám – és elmaradt az a pár magyarázó sor, amire látom, szükség lett volna; mert íme, a fordítást nehézkesnek, idegenszerűnek találják, mint Várady Dr. úr mondja, és olyannak, amely javításra szorul. – Először tehát hadd mondjam meg két szóval, amit már a fordítás leadásakor szükségesnek láttam elmondani, és ez az, hogy Borkman német szövege kemény, nehézkes szöveg, nem sima, elegáns szalon stílus, nem az általunk ismert szép német nyelv. Ha ennek kitűntetésére nem is fektettem súlyt, természetes – ez mégis kiüti magát a fordításon, mely kemény, mint az eredeti, és nem sablon szalon nyelven beszél, mint nem beszélnek azon a Borkman alakjai.

Már most ha azt a darabot, vagyis fordítást, Váradi Dr. úr a saját stílusával írja át, ha szépen lesimítja, lekerekíti, valamennyi ember szépen, illedelmesen, egyformán, válogatott nyelven beszél benne – akkor kérem az nem az én fordításom lesz, és én nem is írhatom alája a nevemet, és nem is írom.

Én, méltóságos gróf úr, sem szellemi alamizsnát el nem fogadok senkitől, sem kenyér alamizsnát, azért kérem, minden keserűség nélkül kérem, – hiszem oly jó volt hozzám, annyit könnyített majdnem tűrhetetlen állapotomon azzal, hogy elbocsátott oda, ahol dolgozhattam, hogy igaz hálát érezek iránta – de tisztelettel, őszintén kérnem kell, hogy nevemet a fordítás alá ne méltóztassék irtani; azaz: méltóztassék Borkmant le nem fordítottnak tekinteni.
Magamat jóindulatába ajánlva vagyok tisztelő híve

Bpest jún. 10. [1898]

Jászai Mari

Jászai Mari gróf Festetics Andorhoz. Növedéki napló: 1950 év, 9008 sz. – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti részleg, Levelestár 320.

Jászai Mari gróf Festetics Andorhoz, 1898. június 10. Részlet. – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti részleg, Levelestár 320.

A levél címzettje gróf Festetics Andor színművész, 1896-tól 1900-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. Egy rövid időre Jászai elszerződött a Vígszínházhoz, majd a Nemzeti Színház új igazgatója, Beöthy László vette vissza.
Végül Ibsennek ezt a színművét mégis Jászai Mari fordításában mutatták be a pesti Nemzeti Színházban 1898. december 9-én, s nyomtatásban is megjelent.

Jászai Ibsennel behatóbban Justh Zsigmond író hatására kezdett foglalkozni. Ennek egyik első eredménye a Reviczky Gyulához való gyengéd vonzalom gyümölcse.
Reviczky Gyula költő Ady nemzedékének Vajda János után a legjelentősebb előfutára fordította le a Nórát, vagyis a Babaházat. Sajnos már csak a költő halála után jelenhetett meg nyomtatásban, a Nemzeti Színházban pedig 1989. október 4-én mutatták be. A címszerepet P., azaz Pulszky Károlyné Márkus Emília játszotta.
Maga Jászai Mari erre így emlékezik vissza:

„Mikor Paulay megismert és megszeretett, a színház legszebb tíz éve és ezzel életem legszebb korszaka kezdődött.  Az én sikereim az övéi és a színházéi is voltak. Ezalatt játszottam Évát, Sapphót, Imogént, Elektrát, Magdát (az »Otthon«-ban), Medeát és Kleopátrát. Ez utóbbi után gyönyörű  levelet írt Paulay: megköszönte a dicsőséget, amelyet a színiháznak szereztem vele. Bécsben, írta, a híres Woiterral csak kétszer adhatták ezt a darabot, úgy megbukott: és én kasszadarabot csináltam belőle.
Paulayval jó volt dolgozni. Igaz, hogy ő mondta, ha valami újat javasoltam: – Nem, nem szabad a fákat az égig növeszteni. De mégis  hallgatott rám. Én hoztam neki »Nórá«-t Márkus Emma számára. Mert én csak a színházat láttam, soha barátot, vagy  ellenséget. Mikor Justh Zsiga megismertette velem Ibsent,  rohantam Paulayhoz a »Nóráival« és »Borkmann«-nal. Megkértem, hogy »Nórá«-t elküldhessem Reviczkynek Arcóba, hogy ő fordítsa le. Így is történt. Ez volt Reviczky utolsó munkája.”

Jászai Mari emlékiratai. Sajtó alá rendezte Lehel István. Rajzokkal ellátta Haranghy Jenő, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, é. n., 50. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Jászai egyik levelében az itteni borús időn búsongva Caprira vágyódik és az itáliai meseszép Garda-tótól kissé északra lévő klimatikus gyógyhelyre küldi Ibsen drámáját Reviczkynek, abba az Arcóba, melynek híres várát Goethe is megörökítette, nemcsak versben, hanem rajzban is. (Ez idő tájt Ibsen épp Amalfiban vagy Sorrentóban engedi fölmelegedni a messze északon átfagyott csontjait.)
Jászai zsongó leveleiben is szó esik a fordításról, s köszöni a hozzá írt gyönyörű verseket:

„1889. Budapest.

Édes Lelkem! Kedves Fülemülém!

Mennyi fény, mennyi meleg lakik abban a maga kis sötét szobácskájában! Igazi fülemüle, aki a sötétbe búvik énekelni. A két vers elragadó, édes Gyermek. Csókolom érte mindekét szemét.
Szeretném, ha nagyon jókedvű volna, míg oda leszek.

A viszontlátásig!

Mari.”

Jászai Mari levelei. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Budapest, Dr. Pintér Jenőné Vállalata, 1944, 239. – Törzsgyűjtemény

Jászai levélbeli megszólítása Revicky Gyula A halál előtt című kis versciklusának első darabjának utolsó sorára utal:

„Uj nap ragyog fel életemre,
Egy drága, ritka nő szerelme.
Szívem uj életvágyra lobban,
Csókodtul, ölelő karodban.

Úristen, hagyj sokáig élnem!
Hirdessem édes dal-zenében,
Hogy mennyi boldogság szakadt rám,
Midőn már a halált ohajtám!

Csupa sugár, fény; semmi árnyék
Óh hátra van a hosszu nyár még.
S szivében annyi még az ének
Szegény fakó fülemilédnek!”

(1889. február 17.)

Reviczky Gyula: Édes napok I. In: Reviczky Gyula összes verse. Kritikai kiadás. I. Versek. Sajtó alá rendezte és az előszót írta, a mutatókat összeállította Császtvay Tünde, Budapest, Argumentum Kiadó, Országos Széchényi Könyvtár, 2007, 485.

Jászai magáról a szóban forgó Ibsen-fordításról pedig 1889. március 12-én kelt levelében szól:

„1889. március 12. Kedd. Budapest.

Ha keveset is, de írok hamar, hamar, Te édes, kedves!

Mert sietek, én most mindig sietek, de azért semmire sem megyek, természetesen, senki sem, aki siet. – Úgy érzem, hogy temérdek dolog vár rám valahol, – valamiféle – de sok, nagy, és a szívem oly lázasan siet, hogy nincs nyugtom tőle és ha kérdezem, hát mi dolgod, hová rohansz, mit keresel ilyen nagy erővel? – mit gondol, mi a felelet? szégyenkezve dobbanik egy nagyot, pirulva áll meg és bevallja, hogy hisz neki nincs egyéb baja, minthogy igen-igen vágyik egy ölelésre, egy forró csókra, egy édes szóra valakitől, aki már egyszer a szívére ölelte, aki százszor is megcsókolta, és aki olyan édesen elringatja aranyos leveleivel, de aki most nagyon messze sütkérezik a pompás kék ég alatt a szép Arcoban, míg mi itt a szürke ég alatt sóhajtozunk és fájdalom, csak az 5 x postabélyeget fogyasztjuk, semmi mást – hát oda vágyik – oda siet, rohan, de úgy, hogy minden este egy istenadta prizniccel kell lekötözni.
Milyen nyomorult idő, – napok óta esik, hanem azért én sokat járok, nincs nyugtom.
Köszönöm édes leveledet! Most jött. Pályázni, pályázni, gyermek, és nem megátalkodott vaknak lenni. Hát azt hiszi, hogy magánál különb ember, magáénál különb munkával fogja bezsebelni azt a tisztességet, ha maga helyet csinál neki? Erről most elég, »hanem hiszen, csak gyere haza, a többit majd akkor«, hanem, tudja meg, hogy nem engedem, hogy ezentúl áldozat legyen, – csak az enyém, az is elég lesz.
A darabot küldöm természetesen; a pályázat lejártát természetes, hogy nem tudom, de
Paulay mondta, hogy nagyon ráér.
Hatás? A. hangversenyen? Óriási, váratlan, kolosszális, szűnni nem akaró tetszészaj…No de most!! Borzasztó féltékeny vagyok. Tudja, hogy ez a verses levél nagyon bájos. Ezt szenvedések tüzében lángoló lélek írta, erős, gyöngéd, öntudatos, nőies, lángoló, de világító, nem pusztító, mint – mennyivel jobban megérdemelne az téged, mint én, aki el foglak égetni. – Ha megérem, mert egy idő óta komolyan köhécselek és szorgalmasan szaladgálok Jellenffihez.

Mari.”

Jászai Mari levelei. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Budapest, Dr. Pintér Jenőné Vállalata, 1944, 239–240. – Törzsgyűjtemény

Ibsen Henrik. (Pollak Zs.) Illusztráció Dr. Lázár Béla cikkéhez. In:Vasárnapi Újság, 38. évf. 17. sz. (1891. április 26.), 265.

Itt kell megjegyezni, hogy aztán a Zichy Géza meghívására és vendégeként hazánkba látogató szerző, Henrik Ibsen 1891. április 20-án, vasárnap, megérkezése estéjén, ezt a darabot, vagyis a Nórát nézte meg először, Márkus Emmával természetesen a főszerepben, másnap pedig, azaz 21-én érdekes módon az Operaházban, Szophoklész Elektráját Csiky Gergely fordításában és Jászai Mari címszereplésével. A harmadik napon pedig Blaha Lujza énekében gyönyörködött Csepreghy Ferenc Piros bugyellárisban, a Népszínházban.
Az Elektrát először 1890. december 30-án mutatták be a Nemzetiben.
„Borkman” népszerű még ma is… 1898 után is többször műsorra tűzték, több fordítása is készült, bár szerintünk Jászai Marié egyáltalán nem rossz, s valóban közelít az akkori, s még – egy-két korabeli kifejezéstől eltekintve – szinte a mai köznyelvhez is.
Hallgassuk csak:

Borkman. (Indulatosan.) Igen, de hát még én, a ki milliókat teremthettem volna! Mindazok a bányák, melyeket szolgálatomba hajtottam volna! Új bányák a végtelenségig! A vízesések! A kőbányák! A kereskedelmi utak és hajóösszeköttetések az egész világon keresztül. Mindent, mindent megalkottam volna, én egyedül!
Foldal. Én tudom. Nem volt semmi, a mitől te visszariadtál volna.
Borkman. (Összeszorítja kezeit.) És itt kell ülnöm, mint egy szárnyaszegett vadászsólyom és néznem, hogyan előznek meg a többiek – és szedik el előlem, darabról-darabra.
Foldal. Látod, így vagyok én is.
Borkman. (Rá sem ügyelve.) Látott már valaki ilyet. Majdnem célnál voltam. Csak nyolcnapi haladékom lett volna, mig mindent rendbe hozok. Minden depozitum be lett volna váltva megint. Minden értékpapír, melyet vakmerő kézzel fölhasználtam, megint a helyén lett volna, mint azelőtt. Csak egy hajszál hiányzott és az óriási részvénytársulatok létrejöttek volna. Egy léleknek sem kellett volna egy fillért is veszteni.
Fodal. Igen, édes Istenem, – oly közel a célhoz, mint te akkor voltál –
Borkman. (Lenyelt dühvel.) És akkor a nyakamba szakadt az árulás! Éppen a válság napjaiban! (Rápillant.) Tudod-e mit tartok én a leginfámisabb bűnnek, amit ember elkövethet?
Fodal. Nem; mond mit?
Borkman. A gyilkosságot nem. A rablást, vagy éjjeli betörést sem. Még a hamis esküt sem. Mert mindezeket többnyire azok ellen követjük el, akiket gyűlölünk, vagy akik közömbösek ránk nézve, és akikhez semmi közünk.
Foldal. Tehát a leginfámisabb, nos, John Gabriel?
Borkman. (Nyomatékkal.) A leginfámisabb, mikor egy barát a barát bizalmával visszaél.
Foldal. (Kissé kétkedve.) Igen, de hátha –
Borkman. (Fölfortyanva.) Mit akartál mondani! Látom, rajtad. Csakhogy nem talál. Azok, a kik értékpapírjaikat a bankba letették, azok mindenüket visszakapták volna; minden fillért! Nem, barátom, – a leggyalázatosabb dolog, amit ember elkövethet az, mikor a barátja leveleivel visszaél, – mikor kitárja az egész világnak azt, amivel egyedül őt bízták meg. Négyszemközt, úgy, mintha üres, sötét, bezárt szobában súgták volna. Az az ember, aki ilyen eszközökhöz képes nyúlni, át meg át van mérgezve és rothadva a címeres gazemberek moráljától. És egy ilyen barátom volt nekem. És ő volt az, aki engem összezúzott.

Ibsen Henrik: John Gabriel Borkman. Színmű 4 felvonásban. Fordította Jászai Mari, Budapest, Fővárosi Színházak Műsora 10. Vass József Könyvkereskedése, 1898, 34–35. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Befejezésképp pedig szóljon ismét a költő, ki Jászai biztatására még korai halála előtt nem sokkal lefordította Ibsen Nóráját is!
Az egyik legmeghatóbb vallomás, melyet Jászaihoz írtak, a rezignált hangú Reviczky Gyula verse, kitől a legismertebb bölcs idézet: „a világ csak – hangulat”:

„Mikor már alkonyodni kezd:
Kigyúló felhő jelzi ezt.
Az árnyon áttör egy sugár még,
Aztán kihal, kihül a tájék.

Kialvó éltem is kigyúl
Még egyszer vágyak lángitúl,
És lelkemen, mig a halállal
Küzdök, meleg sugár tör által.

Tőled jön mind e hő, e fény!
Enyém vagy, drága nő, enyém,
Mig a halál egyszerre orvúl
Édes, ki nem szakit karodbúl.

Te itt maradsz s elképzelem,
Más fog nyugodni kebleden;
De mert jó vagy s lelkem rokonja:
Virágot küldesz tán siromra.

Oh hogy csak most találkozánk,
Midőn a vágy ölő fulánk,
Midőn, mi mindennel fölérő,
Téged viszontszeretni: késő!”

[1889. március 17. előtt]

Reviczky Gyula: Rezedának. In: Reviczky Gyula összes verse. Kritikai kiadás. I. Versek. Sajtó alá rendezte és az előszót írta, a mutatókat összeállította Császtvay Tünde, Budapest, Argumentum Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, 2007, 486–487.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Fejezetek a Délvidék múltjából 8. Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken

2023. december 07. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkatársaink előadásai a Szegedi Tudományegyetem sajtótörténeti konferenciáján

A Délvidék Kutató Központ, a Délvidéki Szemle folyóirat, a SZAB Délvidék Kutató Központ Munkabizottsága és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 2023. november 23-án rendezte meg a Fejezetek a Délvidék múltjából című konferenciasorozatának 8. tudományos tanácskozását, amelynek címe Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken volt. Az eseményen az OSZK Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoportját Bárány Zsófia és Klestenitz Tibor képviselte.

Bárány Zsófia és Klestenitz Tibor a Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című tudományos tanácskozáson a közönség soraiban. A kép forrása: A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának honlapja

A konferencia első plenáris előadását Gyáni Gábor tartotta, aki a sajtó szerepét vizsgálta meg a regionális identitás kialakulásának folyamataiban a 20. századi Hódmezővásárhely példáján. Tamás Ágnes a délvidéki sajtótermékek szubvencionálásának gyakorlatát, illetve a régióban indított sajtópereket mutatta be az 1867–1875 közötti időszakban. Pető Bálint a halálbüntetések sajtóreprezentációját vizsgálta a dualizmus kori délvidéki sajtó mint forrásanyag segítségével. Zakar Péter a reformkorban, az 1848–1849-es forradalomban, valamint a dualista időszakban egyaránt aktív lapkészítő, Bíró Sándor református lelkész pályaívét értékelte. Fizel Natasa azt mutatta be, hogy a kolozsvári egyetem Szegedre költözése milyen reakciókat váltott ki a helyi sajtóban.

Bárány Zsófia A reformkori csanádi egyházmegye és a nyilvánosság című előadása a Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című tudományos tanácskozáson. A kép forrása: A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának honlapja

Bárány Zsófia előadásában a reformkori Csanádi egyházmegye korabeli kulturális életét vizsgálta a nyilvánosság viszonylatában. Mind Esztergomtól, Pozsonytól vagy épp Budától távol lévő, nagy kiterjedésű egyházmegye működtetése, valamint különböző felekezeteinek együttélése ugyanis számos kérdést vont maga után, amelyek az illetékes hivatalokon túl, a sajtónak köszönhetően országosan is ismertek voltak, sőt a korabeli nemzetközi nyilvánosságban is megjelentek, illetve töltöttek be fontos szerepet. Az előadás ezekből a kérdésekből nyújtott ízelítőt különös tekintettel a nyugati és keleti kereszténység kapcsolatára.

Klestenitz Tibor Az 1893-as szabadkai katolikus nagygyűlés reprezentációja a helyi és az országos sajtóban című plenáris előadása a Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című tudományos tanácskozáson. A kép forrása: A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának honlapja

Az utolsó plenáris előadást Klestenitz Tibor tartotta, aki azt vizsgálta meg, hogy az országos és a helyi sajtó hogyan tudósított egy 1893-ban megtartott, országos politikai jelentőséget élvező helyi eseményről, a szabadkai katolikus nagygyűlésről. Összegzése szerint az esemény sajtóreprezentációja jól tükrözi a korabeli magyar közvélemény egyre élesebbé váló polarizálódását az egyházpolitikai kérdések kapcsán, és az egyes orgánumok általános politikai irányvonala sok esetben eleve meghatározta azt, hogy a nagygyűlés mely mozzanatairól adtak hírt és melyeket hallgattak el inkább.
A délután folyamán a tanácskozás a szekcióülésekkel folytatódott, ahol a Délvidék 1914 és 1944 közötti történetével, a régió egyház- és művelődéstörténetével, valamint politikatörténetével foglalkozó előadásokat hallhattak az érdeklődők.

A konferencia online absztraktfüzete elérhető itt:

A konferenciáról készült fotógaléria itt tekinthető meg.

Bárány Zsófia – Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

komment

Címkék: szegedi tudományegyetem sajtótörténet gyáni gábor konferenciabeszámoló klestenitz tibor tamás ágnes bárány zsófia pető bálint lipták dorottya sajtótörténeti kutatócsoport konferenciaelőadás fizel Nónatasa zakar péter

„A szanszkrittudományok híres, ősz bajnoka”

2023. december 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

200 éve született Friedrich Max Müller, az összehasonlító vallástörténet meghatározó alakja

Müller Miksa portréja. In:Vasárnapi Ujság, 37. évf., 45. sz. (1900. november 11.), 733. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A híres orientalista, indológus, Friedrich Max Müller (1823. december 6. – 1900. október 28.), akinek a neve a korabeli Magyarországon Müller Miksaként vált ismertté, az Anhalt-Dessau-i hercegség székhelyén, Dessauban született 1823. december 6-án. Önéletrajzi művének második részében írt arról, hogyan szerezte első ismereteit Indiáról. Emlékei szerint tízéves korában egyik iskoláskönyvében látott egy képet Benáreszről (Váránaszíról), ami nagyon megragadta a fantáziáját. A képen férfiak, nők és gyermekek lépdeltek lefelé a ghátakon, a Gangeszhez vezető lépcsőkön, hogy megfürödjenek a szent folyóban. Ekkor még nem sokat tudott Indiáról, legfeljebb annyit, hogy az embereknek sötétebb a bőrük, elégetik az özvegyeket, és ha a paradicsomba szeretnének jutni, akkor Dzsagannáth szekere elé kell vetniük magukat. A parton látható mecsetek és templomok sokkal szebbnek tűntek neki, mint a Dessauban lévő templomok és paloták. Álmodozásából tanára hangja riasztotta fel, aki fülön fogta, és azt mondta neki, hogy büntetésből másoljon le néhány oldalt a könyvből, melyen a Gangesz, a Benáresz és India szavak voltak.

Max Müller: Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen; übers. von H. Groschke, Gotha, Perthes, 1901. Belső címlap a szerző fényképével – Törzsgyűjtemény

Első élménye Indiáról hamarosan szertefoszlott, majd akkor jelent meg újból, amikor 1841-ben a lipcsei egyetemen, ahol filológiai stúdiumokat folytatott, meghallotta, hogy új tanszéket állítanak fel, az indológiát, Hermann Brockhaus professzor vezetésével, aki a szanszkrit és a perzsa nyelvek nagy tekintélyű tudósa volt. Max Müller számára gyermekkori emlékei után ekkor már az indiai költők jelentették a hívószót India felé. Ahogy említett könyvében megjegyezte, korábban rövid ideig „flörtölt” az arab nyelvvel is, de most komoly szerelemre lobbant a szanszkrit iránt és a professzor irányításával együtt olvasták Kálidásza Sakuntaláját, azután a Nalát és néhány részletet a Rigvédából is. Húszéves korában adták közre első fordítását, a Hitópadésa mesegyűjteményt németül. A mű fordítása 1865-ben angolul is megjelent a szanszkrit szöveggel együtt.

The second third, and fourth books of the Hitopadeśa. Handbooks for the study of sanskrit, 2. ed. by Max Müller, London, Longman, Green etc., 1865. – Törzsgyűjtemény

Később Berlinben tanult az összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapozójánál, Franz Boppnál, majd 1845-től Párizsban a híres francia indológusnál, Eugène Burnoufnál, akinek Rigvéda órái olyan nagy hatást tettek rá, hogy az ő ösztönzésére kezdte el 1849-ben lefordítani e mű teljes szövegét Szájana kommentárjaival együtt, amelyet 1874-ben fejezett be.
Ekkoriban már nagyon vágyott Indiába, főként Benáreszbe, s arra, hogy megfürödjön a Gangeszben, de úgy tűnt, hogy az indiai utazás abban az időben kizárólag az angolok privilégiuma volt, hiszen az út odáig nemcsak sokáig tartott, de az indiai tartózkodás is igen költséges lett volna számára. Sajnos ez a terve soha nem vált valóra, soha nem járt Indiában, ebben a „földi paradicsomban”. Amikor még elég fiatal volt, nem volt annyi pénze, hogy elmehessen, később pedig, amikor indiai barátai újból és újból hívták magukhoz, már túl öreg volt és túlságosan le volt kötve a munkájához, hogy elutazhasson Indiába. S bár soha nem jutott el oda, de szerencsére Európában számos kiváló indiai tudóssal találkozhatott, akikkel szoros barátságot kötött, róluk emlékezett meg Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen című kötetében. Azzal vigasztalta magát, hogy India csodálatos irodalmi alkotásai, filozófiája, mély vallásosságának tanulmányozása által sokkal igazabb, valódibb képet tudott alkotni róla, mint amit Bombay bazárjainak felkeresése, vagy a rádzsák darbárjai nyújthattak volna számára. Lehet, hogy így túlságosan ideális képet alkotott magának Indiáról, de úgy érvelt, hogy egy jól megfestett portré néha hívebben adja vissza a karaktert, valóságosabbnak tűnhet a puszta fényképnél.
1848-ban Oxfordba költözött, hiszen nagy horderejű munkájához, a Rigvéda lefordításához csak ott találhatott megfelelő segítséget, kéziratokat, kézikönyveket, szótárakat. A fordítás tudományos előmenetelére is nagy hatással volt. A huszonöt évig tartó munka során Christian Charles Josias von Bunsen német tudós és diplomata volt a segítségére, aki a mű kiadásához megszerezte a Kelet-indiai Társaság pártfogását és teljes anyagi támogatását is. 1850-ben Max Müllert kinevezték a modern európai nyelvek helyettes professzorává („deputy professor”) az Oxfordi Egyetemen. Amikor 1854-ben megkapta a rendes, vagy teljes professzori kinevezését („full professor”), pártfogója, Bunsen a következő szavakkal üdvözölte:

„Most biztos alapja van földi existentiájának és szép hatáskör tárul fel Ön előtt az istenáldotta, biztos és szabad szigeten, még pedig oly pillanatban, midőn nehezen mondhatnók, vajjon a fejedelmek trónjai vannak-e nagyobb veszélyben, vagy a népek szabadságai.”

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 464. – Törzsgyűjtemény

A Rigvéda fordításának első kiadása hat kötetben jelent meg 1849 és 1874 között a Kelet-indiai Társaság támogatásával („Published under the patronage of the honourable of the East-India Company”), míg a második kiadás négy kötetben 1890 és 1892 között Vidzsajanagara mahárádzsájának anyagi hozzájárulásával. Ebből a kiadásból küldött egy példányt 1893-as budapesti látogatása után a Nemzeti Múzeum könyvtárába is.

A mű első kiadásának megjelenésekor kritikusai felrótták neki, hogy nem tartott lépést a Védákkal kapcsolatos legfrissebb szakirodalommal, így többek között a himnuszok kronologizálásának új eredményeit sem építette be. Müller több mint két évtizedig tartó munkája alatt Bunsen arra bíztatta őt, hogy ne csak a fordítással foglalkozzon, hanem a témába vágó kisebb esszéket, tanulmányokat is közöljön:

„Most nagyon szép életfeladat van Önre bízva és sokéves munkába fog kerülni, míg e hatalmas tuskót megdolgozza. De ne feledje el, hogy időről időre néhány szálkát is várunk műhelyéből”.

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 465. – Törzsgyűjtemény

Így született meg Chips from a German Workshop („Szálkák egy német műhelyből”) címmel esszéinek gyűjteménye három kötetben, amelyet Bunsen emlékének ajánlott. Max Müller ezekben az esszékben dolgozta ki az összehasonlító nyelvtudomány, vallástörténet és mitológia módszereit is, amelyek ezt követően az ő nevével fonódtak össze. Az új tudomány módszereit előadássorozatain fejtette ki, melyek Hibbert Lectures, Gifford Lectures, Burnett Lectures címen váltak ismertté.
Az 1861-ben és 1863-ban a Royal Institution-ban a nyelvtudományról tartott előadásait hamarosan több nyelvre is lefordították.

Max Müller: Vorlesungen über die Wissenschaft der Sprache; [deutsch] bearb. Carl Böttger, Leipzig, Mayer, 1863–1866. Belső címlap – Törzsgyűjtemény

„Nem túloz, aki azt állítja, hogy e fölolvasások, melyek mindjárt megjelenésük után kiadást kiadás után érve az összes művelt népek nyelvein megtették a világ körüli útjokat, alkották meg legelőször a kapcsolatot a nyelvtudomány kérdései és a közműveltség között, legelőször törtek utat ezen régebben a tudósok kalamárisára szorított elmélkedéseknek az általános műveltségi tudatban. Ebben áll a Felolvasások legnagyobb és legmaradandóbb érdeme”

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 459–460. – Törzsgyűjtemény

A művet 1875-ben Steiner Zsigmond [Simonyi Zsigmond] fordította magyarra.

Müller Miksa fölolvasásai a nyelvtudományról, ford. Steiner Zsigmond, Budapest, Ráth, Bécs, Holzhausen Ny., 1875, VIII, 447. Belső címlap – Törzsgyűjtemény

1873-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszéket állítottak fel, amelyhez Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter Max Müllertől kért ajánlást a szanszkrit professzori állás betöltésére. Müller Treforthoz írt levele a Budapesti Közlöny hasábjain is megjelent, amelyben többek között azt írta:

„Ismerek egy fiatal kitűnő sanskritistát, ki most Poonában a sanskrit nyelv tanára. Classicus miveltségű, kitűnő az összehasonlító nyelvészetben, s nyolcz éves indiai tartózkodása folytán a sanskrit irodalomnak több pontjában egyik legkitűnőbb ismerője. Jól ismerem, szeretetreméltó egyéniség s tudományos, és erkölcsi jelleméről teljesen jót tudnék állani. Van sanskrit nyelvtana, s több sanskrit szöveget kiadott. Nem rég házasodott meg s úgy hiszem, kedvező ajánlat visszahozná Európába. Czime: Professor Dr. Kielhorn superintendent of Sanskrit Studies, Deccan College, Poona Bombay Presidency. Ha nagyméltóságod kívánja, magamra vállalnám a közvetítést, de nem hiszem, hogy 3000 tallérnál kevesebbet lehetne neki ajánlani. Ezen kívül van tudomásom több tudományos, derék fiatal sanskritistáról és nyelvbúvárról, de nem ismervén őket személyesen, tartózkodom őket határozottan ajánlani. […] Legszívesebben saját szolgálataimat ajánlanám fel nagyméltóságodnak, s húsz év előtt szerencsésnek éreztem volna magamat közreműködtetni Magyarország nyilvános tanügye reorganizálásának nagy művében. Mindenesetre mindig szerencsémnek s örömömnek fogom tartani nagyméltóságodnak minden szakomba vágó dologban felvilágosítással szolgálhatni. Kitűnő tisztelettel stb.

Müller Miksa”

Nevelés és oktatásügy. In: Budapesti Közlöny, 1873. március 29., 613. – Törzsgyűjtemény

Franz Kielhorn 1881-ben tért vissza Európába, ahol a göttingeni egyetem szanszkrit professzora lett, míg a budapesti egyetemen Mayr Aurél kinevezésével indult el a szanszkrit nyelv tanítása.
Egy évvel később, 1874. május 28-án az Akadémia I. Osztálya külső tagjai sorába választotta Müller Miksát. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője e szavakkal ajánlotta a tudóst.

„az oxfordi egyetemen az új nyelvek és irodalmak tanára, a nagy érdemű és hírű szanszkrit philologus és szellemes nyelvész”

A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1874, 131. – Törzsgyűjtemény

1881-ben a Budapesti Szemle hasábjain Goldziher Ignác méltatta az összehasonlító vallástudomány megalkotásában szerzett érdemeit.

„Müller Miksa, a híres oxfordi tanár volt az, ki a legutolsó évtizedek egy új tudományának megalkotására kiadta a jelszót: az összehasonlító vallástudományénak. E tudomány nem valamely adott vallásból indul ki, melynek történetét, fejlődésének lefolyását kutatja, hanem a lelki élet azon hatalmas tüneményéből, melynek kisugárzásai az egyes vallások.”

Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–205. – Törzsgyűjtemény

Jóllehet az új tudományt Müller Miksa nevével kapcsolták össze, de Goldziher hozzátette:

„Az igaz, hogy Müller volt az, ki ez észrevételnek közkeletet szerzett, és mint még e czikk folytán látni fogjuk, különösen a vedicus vallás fejlődése történetében érvényesítette, de nem az ő eredeti gondolatja az; találkozunk vele már Schelling vallásphilosophiai előadásaiban is. Egyáltalán elmondhatjuk, hogy a philosophusok között Schelling tűnik ki az által, hogy az összehasonlító vallástudomány kiinduló pontját képező kérdések föltevésére a legtöbb befolyást gyakorolta.”

Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–205. – Törzsgyűjtemény

1893 augusztusában Max Müller ellátogatott Budapestre, amelyről a napilapok is részletesen beszámoltak. Az eseményről Híres tudós Budapesten címmel adott hírt a Vasárnapi Ujság:

„Müller Miksa, az oxfordi egyetem nagynevű tanára, ki mint nyelvész és történelmi régiség író a legelső tekintély jelenleg, a közelebbi napokban nejével együtt Budapesten időzött, hol a tudományos körök megillető tisztelettel fogadták. Müller német származású, de már fiatal korában Angliába, Londonba került, ahol az éleseszű, nagyszorgalmú ifjú magára vonta a híres Bunsen tanár figyelmét. Az ő ajánlása révén jutott be Müller az angol tudós világba. Műveiben több ízben érinti Magyarországot is, és különös elragadtatással szól a magyar nyelvről, amelynek szép hangzását dicséri és a melyet »bámulatos szép«-nek mond. A kiváló tudós most körülbelül hetven éves és 46 év óta él állandóan Angliában.”

Vasárnapi Ujság, 40- évf., 4. sz. (1893. augusztus 20.), 577. – Elektronikus Periodika Archívum https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/1022507

A Magyar Hírlap a tudós életpályájának bemutatása után kissé részletesebben írt a látogatásról:

„Budapestre érkezve, Müller Miksa mindenekelőtt felkereste kiváló tudósunkat, Vámbéry Ármin egyetemi tanárt, a jeles orientalistát, akit már régebben ismer. Az ő kalauzolása mellett tekintette meg azután Müller mindazt, ami Budapestből érdekelte. Sorba látogatta tudományos intézeteinket, amelyek közül különösen nemzeti múzeumunk érdekelte; nagy elismeréssel nyilatkozott a múzeum gazdagságáról és a nagy régészeti kincsekről.
Meglátogatta az egyetemi könyvtárt és ennek dús tartalmáról dicsérettel szólott. Az akadémiát – amelynek ő is tagja – szintén meglátogatta és csodálkozott ez intézetünk fényén, gazdagságán.”

Egy világhírű tudós Budapesten. (Saját tudósítónktól). In: Magyar Hírlap, 1893. augusztus 15., 7. – Törzsgyűjtemény

Vámbéry sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy legkiválóbb tudósaink, köztük Goldziher Ignác, aki ekkor éppen Erdélyben nyaralt, nem tartózkodtak a fővárosban, mert bizonyára fényes ünnepséget rendeztek volna a híres tudós tiszteletére. A tudósítás szerint Pulszky Ferenccel azért sikerült találkoznia.
Néhány héttel később a Magyar Könyvszemlében emlékeztek meg Müller Miksa budapesti látogatásáról annak kapcsán, hogy ígéretéhez híven elküldte ajándékba a Rigvéda második kiadásának köteteit viszonzásképpen a Múzeumtól kapott Halotti beszéd fakszimiléjéért.

„Az oxfordi egyetem világhírű tanára Konstantinápolyi útja alkalmából pár napig Budapesten időzött s augusztus 14-én Vámbéri Ármin kíséretében meglátogatta a M. Nemz. Múzeum könyvtárát. Itt különösen a Corvin-codexek, és a halotti beszéd érdekelték, melyekről jegyzeteket is készített. A könyvtár tisztviselői ez utóbbinak sikerült facsimiléjével kedveskedtek neki. Végül megtekintette a könyvtár összes helyiségeit, melyek pompás méreteikkel szerfölött meglepték. Ekkor jutott tudomására, hogy az ő nagy hatkötetes Rigveda-kiadását a könyvtár még nem szerezte meg. A szíves fogadtatás viszonzásául, melyben a könyvtár tisztikara részesítette, megígérte tehát, hogy a hiányzó müvet ajándékul meg fogja küldeni. A küldemény a M. Tudományos Akadémia czímére érkezett meg s benne a drága kiadványnak három példánya volt. A két váratlanul érkezett példánnyal Müller Miksa az akadémiai és egyetemi könyvtáraknak szerzett örvendetes meglepetést.”

Müller Miksa ajándéka. In: Magyar Könyvszemle, 17. évf., 1–4. sz., (1892), 379. – Elektronikus Periodika Archívum

Egy évvel később Fiók Károly az Akadémia Könyvtárának küldött példány alapján méltatta Müller fordítását, bár azt ő is megjegyezte, hogy éppen a nagy mű fordítása alatt fejlődött nagyot a véda-kutatás, ahogyan ezt már más tudósok is megjegyezték. Előadásának rövid kivonatát az Akadémiai Értesítő is közölte, melyben többek között ezt írta:

„Müller maga is úgy nyilatkozott az ő Rig-editiójáról, mint életének fő munkájáról: »the work of my life.« Ez töltötte be hosszú élete folyamát munkával, aggodalommal és örömmel. Kivált e második kiadás, melynek példányaival minket megtisztelt, az, melyre önérzettel és nyugodtan tekinthet vissza a szanszkrittudományok híres, ősz bajnoka. Mert mialatt az első kiadás rendezésével, nyomtatásával hosszú ideig – egy egész emberöltőn át – foglalkozott, épen azon idő leforgása alatt voltak legerősebb forrásban, úgy nyelvi, mint tárgyi tekintetben a véda-búvárlás nagy problémái; ezen idő alatt lett az a feldolgozók erős kezei alatt szilárd alapokra rakott épületté, megállapodott tudománnyá, így azután kivált első kötetei a 6 nagy kötetben megjelent kiadásnak – Müller maga is kijelenti – nagyon rászorultak volna egy második, a tudomány újabb vívmányain alapuló, javított kiadásra. De az elsőnek szerfelett hosszúra nyúlt pályafutása után e második kiadás lehetőségére gondolni is alig merészelt az élet alkonyán álló férfiú. Idő és roppant pénzáldozat kellett volna hozzá. És íme egy indiai mahárádzsa nemes ajánlata, ki az egész második kiadás költségeit magára vállalta, meghozta az agg tudósnak ezt az örömet is, melyet annyi lelkes munkásság, buzgó fáradozás után valóban megérdemelt. Megjelent 1890–92-ben a második kiadás átdolgozott s úgy a nagy mű szellemi becséhez, mint a kiadó hírnevéhez méltó, javított alakban. Sőt a rádzsa bőkezűsége azon kellemes helyzetbe hozta az editort, hogy »barátait tiszteletpéldányokkal ajándékozhatta meg«. És ő barátai közé számított e tekintetben minket is! Mi nem tudunk érte egyebet adni, mint köszönetünket.”

Müller Miksa és a Rigvéda. (Kivonat Fiók Károly április 9-én tartott előadásából). In: Akadémiai Értesítő, 1894. 8. sz., 456–463. – Törzsgyűjtemény

A Rigvéda fordítása mellett volt még egy szintén hatalmas vállalása Max Müllernek. Sacred Books of the East címmel a szakemberek mellett a művelt nagyközönség figyelmére is számító sorozatot indított útjára, amelyben a Kelet szent könyveinek filológiai pontosságú, jegyzetekkel ellátott angol fordításait adták közre avatott tudósok közreműködésével. A sorozat első darabjaként az ő fordításában jelent meg az Upanisadok első kötete.

1900 őszén tartották meg Párizsban az első Vallástörténeti Kongresszust, amelynek tiszteletbeli elnökéül Max Müllert választották meg, aki ekkor már nagybetegen csak távolról köszönhette meg az elismerést. Pár héttel később, október 28-án hunyt el. A Budapesti Hírlap ezekkel a szavakkal tudósított a haláláról:

„A világosság hatalmas fáklyája lobbant ki Oxfordban Müller Miksa elhunytával”.

Müller Miksa. In: Budapesti Hírlap, 1900. október 30., 4–5. – Törzsgyűjtemény

Munkásságát Indiában is megbecsülték, amit nemcsak indiai barátainak nagy száma bizonyít, hanem az is, hogy tiszteletük jeléül külön névvel tisztelték meg, Móksa-múlának (az üdvösség gyökerének) nevezték el.

Irodalomjegyzék:

Max Müller: Vorlesungen über die Wissenschaft der Sprache; [deutsch] bearb. Carl Böttger, Leipzig, Mayer, 1863–1866.
Müller Miksa fölolvasásai a nyelvtudományról, ford. Steiner Zsigmond, Budapest, Ráth, Bécs, Holzhausen Ny., 1875, VIII, 447.
Max Müller: Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen; übers. von H. Groschke, Gotha, Perthes, 1901.
Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–225.
Müller Miksa ajándéka. In: Magyar Könyvszemle, 17. évf., 1–4. sz., (1892), 379.
Egy világhírű tudós Budapesten. (Saját tudósítónktól). In: Magyar Hírlap, 1893. augusztus 15., 7.
Müller Miksa és a Rigvéda. (Kivonat Fiók Károly április 9-én tartott előadásából). In: Akadémiai Értesítő, 1894. 8. sz., 456–463.
The Upanishads: p. 1–[2]., transl. by F. Max Müller, London–Oxford, Milford, 1900. (The sacred books of the East. 1; 15.)
Müller Miksa. In: Budapesti Hírlap, 1900. október 30., 4–5.
Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 458–468.
The second third, and fourth books of the Hitopadeśa. Handbooks for the study of sanskrit, 2. ed. by Max Müller, London, Longman, Green etc., 1865.

Dr. Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

komment

Címkék: pulszky ferenc trefort ágoston pap ágnes vámbéry ármin goldziher ignác olvasószolgálati és tájékoztatási főosztály friedrich max müller hermann brockhaus franz bopp eugène burnouf christian charles josias von bunsen simonyi zsigmond franz kielhorn mayr aurél

Az orvosként, gyűjtőként és barátként is nagyra becsült Kelemen Béla – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 41. rész

2023. december 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 107. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Kelemen Bélát és gyűjteményét mutatja be.

Kelemen Béla (1934–1979) orvost több személy és esemény késztette arra, hogy az ex libris gyűjtés útjára lépjen. Mindössze két éven át volt tagja a Kisgrafika Barátok Körének, ez alatt aktív gyűjtővé vált – példát mutatva arra, hogy aki sok időt és energiát fordít rá, rövid idő alatt is jelentős gyűjteményre tehet szert.

Perei Zoltán fametszete. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Életében több találkozási pontot fedezhetünk fel a könyvjegy műfajával. Már gimnazistaként sokat olvasott, ekkor járva az antikváriumokat, könyvek belső kötéstábláján találkozott először ex librisszel. Így emlékezett vissza erre az időre:

„Már gimnazista éveimben – bár ezt sokan vitatják – tudatosan készültem későbbi hivatásomra és rendszeresen olvastam is hozzá. Ennek egyik szerves része volt az antikváriumokban való böngészés, szakmai ritkaságok keresése, mely alkalmakkor igen sok érdekességgel találkoztam, nem egy könyvben előző tulajdonosának könyvjegyével. Már ekkor irigykedve néztem e’ remek grafikai munkákat és első ex librisemhez is így jutottam hozzá. Megvettem Poja [sic!]* Jenő: Az orvostudomány regénye című művét, melynek elejét Dr. Garta Iván részére készített könyvjegy díszítette. Alkotóját azóta sem sikerült felderítenem. A háromalakos allegorikus kompozícióban egy nőbeteget férfi alak a »tudományt« megtestesítő fóliáns védőfalával óv az őt támadó csontváz-haláltól.”

Kelemen Béla: Hogyan lettem gyűjtő, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 53. – Törzsgyűjtemény

A későbbiekben Szivessy Tibor (1884–1963) budapesti műépítész – a kecskeméti Cifrapalota, emellett számos pesti belvárosi bérház és budai villa tervezője – könyvjegygyűjteményének megtekintése adott jelentősebb indíttatást számára az ex libris gyűjtéshez. Szivessy a Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületének, majd az 1932-ben megalakuló Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének is tagja volt. A századelőtől saját névre szólóan is készíttetett ex libriseket, többek között Weinwurm Frigyes, M. Rendschmidt, Vadász Endre grafikusokkal.

2_kep-szivessy_tibor_gr_rendschmidt_max_f_sz_412_123x43_j2_opti_varia.gif

M. Rendschmidt grafikája. Jelzet: Exl.Sz/412 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Bár Szivessy gyűjteményének megtekintése Kelemen Béla életében nagy élményt jelentett, a vidéki pályakezdés nehéz évei után e téren hosszú szünet következett. A későbbiekben a Hobby című folyóirat 1970. évi első számában Udvari György Ex libris gyűjtés című, könyvjegyekkel – köztük Rákóczy Ferenc, Stettner Béla, Richard Kaljo, Gerard Gaudaen alkotásaival – illusztrált cikke hívta fel a figyelmét a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) létezésére. Az újság hangsúlyozottan kiemelte a hobbik műveltséggazdagító, a szépérzék, a művészi ízlés fejlesztésében betöltött szerepét, közéjük sorolva az ex libris gyűjtést is.
Kelemen Béla, amint Budapestre került, felvette a kapcsolatot a KBK akkori titkárával, Réthy Istvánnal, aki bemutatta a Fészek Művészklubban működő körben; ennek Kelemen hivatalosan 1977-től lett a tagja. Ismeretségeket kötött, a budapesti Csányi István orvostól és a kolozsvári Gábor Dénes bibliográfustól, kisgrafikai szakírótól kapott tanácsok, útmutatások sokat jelentettek gyűjtői pályája kibontakozásában. Ugyanakkor problémaként vetette fel, hogy az ex libris kör túl elszigetelten működik, sokan nem is tudnak a csoport létezéséről, és az ex librist készítő grafikusok megtalálása, elérése is nehéz feladat. A gyűjtők szorosabb kapcsolattartását, emellett intenzívebb körbeli életet javasolt, mely sajnos napjainkban is időszerű gondolat.
Ő maga jó kapcsolatot ápolt Csiby Mihály grafikussal, aki Réthy István utódjaként egy ideig a KBK titkári teendőit is ellátta. Csiby az orvosi hivatásra utaló ábrájú ex librist készített a számára egy kismadárral, amely sztetoszkóppal vizsgálja egy beteg ember szívét. A grafika felirata a küzdelmekkel teli életsorsra és a gondviselésbe vetett hit fontosságára utal Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének soraival: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”.

Csiby Mihály linómetszete (1978). Jelzet: Csiby/71 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kelemen Béla ajándékba kapott lapokkal kezdte el a gyűjtést, majd két év alatt 11 művésszel 13 névre szóló lapot készíttetett. Ezek grafikusai közül az első Fery Antal volt, őt követte Stettner Béla, Széki Piroska, M. Kiss József, Csiby Mihály, Perei Zoltán, Kamper Lajos, az erdélyi Imets László; külföldről még Oriol M. Diví, Emil Zierold és Fritz Kühn. Az ex librisek rendeléséről a következőket nyilatkozta:

„Elvem, hogy csak igen nagyvonalakban jelzem, mit szeretnék a lapon viszontlátni, legszívesebben […] nem mondok semmit, rábízva magam a művész intuíciójára és arra, hogy mit lát bennem, mit gondol rólam. Ebben az elvemben azóta sem csalódtam. Széki Piroska és Imets László ráérzett a belgyógyász egyik fontos eszközére, a tapintó kézre. Diví a gyógyítás és művészet kapcsolatát jelzi lapjain. Fery Antal, M. Kiss József igen magas színvonalú karakterportrék könyvjegyen történő megjelenítésével örvendeztetett meg, Kühn és Zierold a humort képviseli a lapokon.”

Kelemen Béla: Hogyan lettem gyűjtő, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 54. – Törzsgyűjtemény

A grafikákon gyakori téma Kelemen Béla foglalkozására utalóan az orvosi témakör, annak szimbólumvilága. A spanyol Oriol M. Diví egy 1978-ban metszett lapja Aszklépioszt, a gyógyítás görög istenét idézi attribútumával, a kígyós bottal.

Oriol M. Diví fametszete (1978). A kép forrása: Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011, 131.

Diví egy másik ex librise a Salamon királynak tulajdonított, a menyasszony és a vőlegény szerelmi dalait tartalmazó Énekek énekét (Canticum canticorum) evokálja nő és férfi egymásnak szembeforduló portréjával, melyek a fekete-fehér színeket tekintve egymás inverzei.

Oriol M. Diví fametszete (1978). A kép forrása: Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011, 136.

A neves személyek tiszteletére készíttetett portrégrafikákon Lenhossék Mihály Ignác (1773–1840), Magyarország főorvosa, Széchenyi István gróf házi orvosa, illetve Korányi Frigyes (1827/28–1913) belgyógyász, a tuberkulózis elleni küzdelem hazai kezdeményezőjének arcképe szerepel. Korányi karakteres profilja babérággal látható Fery Antal alábbi fametszetén.

Fery Antal fametszete (1977). Jelzet: Exl.K/171 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1979-ben elhunyt Kelemen Béla temetésén a KBK nevében Csiby Mihály tartott búcsúbeszédet: „orvos, barát, gyűjtő volt egy személyben” – mondta róla. Az alábbi, Kelemen nevére szóló Imets-grafika a rajta szereplő kis gyertyalánggal szolgáljon itt emlékállításul.

7_kep-imets_l_kelemen_bela_x1_1978_117_70_exl_k_169_j_opti.gif

Imets László fametszete (1978). Jelzet: Exl.K/169 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom:

Csiby Mihály: Kelemen Béla halálára, Kisgrafika, 1980/1–2. sz., 47.
Hírek, Kisgrafika, 1979/3. sz., 40.
Kelemen Béla: Hogyan lettem gyűjtő, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 53–55.
Kelemen Béla belépési nyilatkozata, 1977, KBK Irattár
Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Csiby Mihály kisgrafikai életműve (Ex librisek, alkalmi grafikák, szabad grafikák), Budapest, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2012.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Kelemen Béla. In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 89.

* A név helyesen: Pólya Jenő

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész

komment

Az ember tragédiájának színpadi bemutatói – Kis Domokos Dániel /// OSZK PODCAST S02E02

2023. december 03. 05:51 - nemzetikonyvtar

A „Madách-színház” igénye

Madách Imre nem is szánta színpadra legendás művét? Az 1883-as ősbemutatótól az 1926-os dupla budapesti bemutatón keresztül a vetített remegő hátterű szegedi előadásig – Az ember tragédiája bemutatóinak újításai.

Az OSZK tizenkettedik podcastjében Kis Domokos Dániellel, a Színháztörténeti és Zeneműtár kutatójával beszélgetett Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a munkánkat.

Tartalom:
01:00 Bartók-bemutatókkal kezdődött minden
02:40 Madách születésének 200. évfordulója és Az ember tragédiája bemutatójának 140. évfordulója
04:09 Sokat kellett kihúzni a műből, mégis sikeres lett az 1883-as premier
06:20 Negyven évig nem nyúltak a Paulay-darabhoz
08:11 Le lehet és kell is egyszerűsíteni a díszletet
09:28 A tömegjelenetek megformálásának vitái
10:38 Harminc lemezre rögzítették a bemutatót
14:36 Az 1926-os dupla bemutató nagy közönsége
17:09 Negyvenkétezer néző a nyári szegedi előadásokon
19:20 A forgó nézőtér terve
22:30 Díszletekről rádiósstílusban
25:20 A látvány elveheti az értelmet a Madách-műről?
26:40 Sokáig dolgozik az előadás az emberben
27:40 A párizsi álom értelmezése a prágai színben
28:40 Madách aranyköpései

Linkek:

Kiállításunk december végéig látható: https://oszk.hu/madach200

Az ember tragédiája https://mek.oszk.hu/00800/00849/html/
Paulay Ede https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/30/30220.htm
Hevesi Sándor https://kultura.hu/150-eve-szuletett-hevesi-sandor-a-nemzeti-szinhaz-legendas-igazgatoja/
Oláh Gusztáv https://mek.oszk.hu/04100/04135/html/Miko.htm
Németh Antal https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz16/143.html
Bánffy Miklós https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz24/479.html

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

YOUTUBE https://www.youtube.com/@nemzetikonyvtar/podcasts
SPOTIFY https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE https://apple.co/3W0iS23
GOOGLE https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC
PODCAST.HU https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER https://www.deezer.com/en/show/6149605
RADIOPUBLIC https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES https://bit.ly/LNPODCAST
RSS https://bit.ly/OSZKRSS
#PODCAST #SZÍNHÁZ

komment

Címkék: színpad podcast színház madách imre az ember tragédiája díszlet bánffy miklós spotify hevesi sándor oláh gusztáv paulay ede németh antal kis domokos dániel színháztörténeti és zeneműtár

A Magyar Lányok fényképei

2023. november 28. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló A gyerekirodalom születése és a nők (1840‒1918) című konferenciáról

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalom- és Néprajztudományi Intézete közös kétnapos konferenciát szervezett 2023. október 19-én és 20-án A gyerekirodalom születése és a nők (1840‒1918) címmel.

A tanácskozás keretében a különböző tudományos intézmények, műhelyek munkatársainak expozéi mellett egy, a szimpóziumot lezáró kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Az előadók a közel nyolc évtizedes korszak gyermek- és ifjúsági irodalmát különböző megközelítésből és számos szempont szerint vizsgálták: nemcsak szerzőkről, (élet)művekről, különböző irodalmi műfajokról került szó, hanem gyermekeknek és fiataloknak, valamint gyermekekről és fiatalokról szóló folyóiratokról és illusztrációkról is. Az előadók beszéltek egyes művekről (Bezerédj Amália Földesi Estvék; Wohl Stefánia regekönyve; Kánya Emília elbeszélése; Vachott Sándorné történelmi lányregénye) és egy-egy alkotó életművéről vagy az életmű gyermekeknek, fiataloknak szóló részéről (Pulszky Teréz meséi; Herman Ottóné Borosnyay Kamilla gyermekeknek írt versei és meséi; Tutsek Anna és Blaskó Mária írásai), de általánosabb megközelítésekről is, mint a folklór szerepe a gyermekirodalomban, az oktatás és tanítás kérdése vagy a fiúk és leányok olvasóvá nevelése. Önálló előadás foglalkozott a gyermekkönyv-illusztrációval és több előadás érintett gyermekeknek és fiataloknak szóló lapokat (az első magyar gyermeklapok; Kalocsa Róza mint ifjúságihetilap-szerkesztő) vagy róluk szóló folyóiratcikkeket és közleményeket (Magyar Salon). Ez utóbbi tematikához kapcsolódott könyvtárunk munkatársának A Magyar Lányok fényképei (1894‒1918) című előadása is.

A Magyar Lányok fényképei (1894‒1918) című előadás címlapdiája

A Magyar Lányok című folyóirat 1894 decemberében indult meg Tutsek Anna szerkesztésében, és közel fél évszázadon keresztül volt „a serdültebb leányok” (a harmincas évektől lányok és anyák) képes hetilapja. A Singer és Wolfner cég kiadványa szépirodalmi művek mellett ismeretterjesztő cikkeket is közölt, és különböző rovataival a háztartás, a kézimunkák, a női foglalkozások, a divat területén is eligazodást nyújtott fiatal olvasóinak. A lapot kezdettől gazdagon illusztrálták, s míg az első években érthető módon a képzőművészeti ábrázolások voltak többségben, ez az arány fokozatosan módosult a fényképek javára, s bár a rajzok és festményreprodukciók mindvégig megmaradtak, az évek során az illusztrációk egyre jelentősebb részét tették ki a fotográfiák.
Az előadás a lap első két és fél évtizedének fényképeit tekintette át számos szempontból vizsgálva a felvételeket. A különböző fényképtípusok és főbb tematikák rövid bemutatása után kép és szöveg viszonyáról, az aktualitás problematikájáról, sorozatokba rendezett felvételekről és a fotográfiák készítőiről esett szó. Kiemelt szempont volt a más lapokból átvett fényképek kérdése is. Az előadó azt is vizsgálta, hogy a fotók tartalma és azok megjelenítési formája mennyiben tükröz(het)te és erősít(h)ette a lap célkitűzéseit és irányultságát, valamint hogy a szerkesztő mit tartott fontosnak és elfogadhatónak olvasóközönsége: a fiatal leányok számára. Megjelent-e például komoly társadalmi kérdésről szóló fénykép a lapban és közöltek-e képeket a világháborúról? Az előadás összességében azt a kérdést járta körül, hogy fotográfiák tekintetében mennyire tekinthető modern lapnak a Magyar Lányok és a képek mennyiben tükrözik a hetilap célját: „magyar nemzeti szellemben nevelni leányainkat s lelköket, izlésöket nemesiteni, fejleszteni”.

A Magyar Lányok fényképei (1894‒1918) című előadás utolsó diája

Dede Franciska (Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

komment

Címkék: konferencia illusztráció gyerekirodalom tutsek anna dede franciska konferenciabeszámoló blaskó mária wohl stefánia lipták dorottya sajtótörténeti kutatócsoport bölcsészettudományi kutatóközpont irodalom- és néprajztudományi intézet bezerédj amália kánya emília vachott sándorné pulszky teréz herman ottóné borosnyay kamilla kalocsa róza magyar lányok folyóirat

A Franklin-Társulat préselt vízjele Apponyi Sándor katalógus-kötetében

2023. november 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

Gróf Apponyi Sándor (1844–1925) bibliofil és könyvgyűjtő 1924-ben írt végrendeletében könyvtárát az akkor még a Magyar Nemzeti Múzeumban működő Országos Széchényi Könyvtárra hagyta. Apponyi Hungarica-gyűjteménye, amely a külföldön, idegen nyelven megjelentetett, de magyar vonatkozású műveket tartalmazza, a Régi Nyomtatványok Tárának egyik igen értékes gyűjteményrészét képezi.
A gróf egyik legnagyobb tudományos teljesítménye a gyűjteményhez készített katalógusa, amelynek első két kötete még életében megjelent német és magyar nyelven, az első 1900-ban, a második 1902-ben. Érdekessége, hogy kereskedelmi forgalomba nem került, a magyar nyelvű kiadványt is mindössze 125–125 példányban nyomtattatta ki. A köteteket barátainak és különböző intézményeknek adományozta.

Könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárában megtalálható a fenti két kötet, méghozzá a könyvtár másik legjelentősebb adományozójának, Todoreszku Gyulának a hagyatékából. A kiadványt Apponyi a Franklin-Társulat nyomdájában nyomtatta ki, amelyről a címlap hátoldala is tudósít.

Todoreszku Gyula tulajdonbélyegzője, alatta a nyomda neve. Apponyi Sándor: Hungarica: Magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok, Budapest: Franklin Ny., 1900–1902. – Törzsgyűjtemény

De nem ez az egyetlen utalás a Társulatra. Ha kötet papírjait fény felé tartjuk, az utánzott merített papír főbordáira körülbelül 120°-os szögben keresztben egy éles átnézetű FRANKLIN-TÁRSULAT feliratvízjel tűnik fel.

A ránézeti tulajdonságok alapján egy mesterséges, préselt vízjelről van szó, vagyis nem a papírgyártás során került a papírba a felirat, hanem a nyomdában, a könyv készítése során préselték az ívekre. Az ívek vágása során a felirat elvált egymástól, így nem lehet a teljes vízjelről fotót készíteni. Különlegessége, hogy eddig ez a vízjel nincs sehol regisztrálva, ezért pontos lemérésére, kirajzolására hamarosan sor kerül, hogy ezzel is gyarapodjon a Magyar Vízjel Adatbank (MVA), majd pedig a Digitális Magyar Vízjel Adatbank (DMVA) felületén mindenki számára könnyen hozzáférhető legyen.
A jövőben fontos feladat lesz a Franklin-Társulat kiadványaiban utánanéznem annak, hogy használták-e, és ha igen, milyen gyakran ezt a feliratvízjelet, vagy csupán egyedi esetről van szó. Amennyiben tényleg elvétve alkalmazták, akkor egy különösen ritka préselt vízjelre bukkantam.

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: katalógus vízjel hungarika régi nyomtatványok tára apponyi sándor szebelédi zsolt todoreszku gyula franklin-társulat digitális magyar vízjel adatbank

Hogyan mondjunk jól verseket? Deák-Sárosi László /// OSZK PODCAST S02E01

2023. november 26. 06:14 - nemzetikonyvtar

Hogyan mondjunk jól verseket? Az időmértékes verseléstől a recitálásig Áprily Lajos Ének a Küküllőhöz című versén keresztül.
Az OSZK tizenegyedik podcastjában Deák-Sárosi László két könyvéről a szerzővel Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója beszélgetett.

Tartalom:

01:20 A nyelv és a kód nem csak az intonációból szól
02:28 Újító és összegző munka A háromszólamú vers – Új magyar verstan című könyv
03:20 A vers eredetmítoszai
05:40 A klasszikus időmértékes verselés zenei alátámasztása
06:40 Versmondás, szavalás, skandálás, recitálás, éneklés
11:30 Mire képes a hangerő a versmondásban?
13:24 A szavaló érzelmei nélkül nincs versmondás
15:06 Tíz színész és hat színészhallgató recitálta Deák-Sárosi László válogatott kedvenc verseit
16:20 A néma olvasás miatt elveszik a ritmus
18:33 A recitálást meg lehet tanulni
19:33 A megzenésített versek szerepe a versmondásban, Kasó Tibor dalnok
24:30 Áprily Lajos Ének a Küküllőhöz című versét Szemerédi Bernadett adja elő
28:13 A pozsonyi csata, 907 – eposz

A háromszólamú vers verstani monográfiához hangzó Példatár tartozik, 66 klasszikus magyar vers tapasztalt, jeles színészek és tehetséges színészhallgatók recitálásában, amelyek versvideóként elérhetők a lejátszási listánkon: https://bit.ly/3SZOLAMUVERS

A könyv bemutatója: https://www.oszk.hu/rendezvenyek/haromszolamu-vers-uj-magyar-verstan
A háromszólamú vers – Új magyar verstan itt vásárolható meg: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/irodalomtortenet/a-haromszolamu-vers
Földi János: https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/130.html
Négyesi László: https://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index1894.html
Pálóczi Horváth Ádám: https://mek.oszk.hu/02000/02060/html/paloczi.htm
Kasó Tibor: https://soundcloud.com/kas-tibor
A pozsonyi csata, 907 – eposz itt vásárolható meg: https://www.libri.hu/konyv/deak-sarosi_laszlo.a-pozsonyi-csata-907-eposz.html

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE https://apple.co/3W0iS23
GOOGLE https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC
PODCAST.HU https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
RADIOPUBLIC: https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS https://bit.ly/OSZKRSS

komment

Címkék: vers olvasás podcast irodalom nyelv áprily lajos szavalóverseny tóth péter földi jános országos széchényi könyvtár pozsonyi csata időmértékes verselés szemerédi bernadett deák-sárosi lászló pálóczi horváth ádám kasó tibor négyesi lászló

„… ki most tétlenségben marad, nincs jövője”

2023. november 22. 15:39 - nemzetikonyvtar

Kiállításmegnyitó a Szent István Társulat megalakulásának 175. évfordulója alkalmából

2023. november 13-án „…ki most tétlenségben marad, nincs jövője” címmel új időszaki kiállítás nyílt meg könyvtárunkban a Szent István Társulat megalakulásának 175. évfordulója alkalmából. A kiállítás kurátorai: Bárány Zsófia, Dede Franciska és Klestenitz Tibor, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársai.

„… ki most tétlenségben marad, nincs jövője”. 175 éves a Szent István Társulat. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. 2023. november 13–2024. január 31.

A kiállítást Sarbak Gábor, a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője és a Szent István Társulat elnökének bemutatóját követően Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek és a SZIT fővédnöke nyitotta meg.
Az alábbiakban Rózsa Dávid főigazgató köszöntő beszédét adjuk közre, amely a könyvtárunk Alapítók terében 17 órakor kezdődött megnyitó ünnepségen hangzott el.

Eminenciás Bíboros úr, Elnök úr, Kurátorok!
Tisztelt Jelenlévők!

Amikor bepillantunk a kiállításba, úgy érezhetjük, hogy maradnánk még. A biztonság érzetét ébresztette bennünk a díszterem, amely rövid időre a Szent István Társulat megmutatásának hajlékaként adódik mindannyiunknak.
A Társulat a legrégibb – mai értelemben vett – könyvkiadó intézmény Magyarországon. Könyvkiadás tekintetében egyszerre egyházi és világi, identitását illetően nemzeti és katolikus, funkciójában kiadó és nyomda, 175 éve unikális szervezet, amely mindig a közművelődés ügyét szolgálta katolikus szellemben. Ebben a gondolati mederben művelte a társadalomszervezést is, amelyet kiegészített az a feltételezés, hogy a tudásnak – származástól és vagyoni helyzettől függetlenül – mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie. A Társulat jelenléte komoly kulturális változást idézett elő; kezdettől fogva egyszerre szólt az értelmiséghez és a széles olvasóközönséghez is. Úgy is mondhatjuk, hogy a katolikus hit és a nyitottság teremti a Szent István Társulat inkluzivitását, sokféleségének architektúráját.
Jó ma délután azt ünnepelni, ami értékteremtésben állandósult. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Szent István Társulat közös kiállításának kurátorai hónapokon keresztül a hasznosság, az alkotni vágyás, a lényeg zivataros történelmi időkben történő átmentése alapján gondolták meg a Szent István Társulat 175 évét. Ezt többek közt naptárakkal, folyóiratokkal, verseskötetekkel, tankönyvekkel, teológiai és hitbuzgalmi kiadványokkal, szentképekkel, díszalbumokkal, szépirodalmi és ifjúsági kiadványokkal, kottákkal illusztrálják. Ezek teremtik a Szent István Társulat történeti hajlékának ökonómiáját, ahol bepillanthatunk a hazai katolicizmus egyik legfontosabb – és nemzeti szinten is jelentős szerepet játszó – kulturális intézményének történetébe. A hónapokon keresztül tartó munka még csak nem is lezárásához érkeztünk (hiszen kurátori vezetések, interjúk várnak még az alkotókra); falakon és tárlókban láthatjuk az eredményét, a kiállítás témájának kontextusait, amelyek megnyitják a Szent István Társulatról szóló új párbeszédek helyét. Büszkék vagyunk arra, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban látható tárlat összefüggéseiben beszéli el a Szent István Társulatot, amely mindig a kulturális sokszínűség felől gondolta el a mindennapokat.

Köszönöm Dede Franciskának, Bárány Zsófiának, Klestenitz Tibornak – a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársainak –, hogy értő látásmódjukkal, tudásukkal és több hónapnyi munkával feltárták előttünk a Szent István Társulat lényegét. Köszönöm Erdő Péter Eminenciás Bíboros úr megtisztelő jelenlétét. Köszönöm Sarbak Gábornak,a Szent István Társulat elnökének, hogy bemutatja a kiállítást. Köszönöm restaurátor és digitalizáló kollégáinknak, hogy gondoskodtak a kiadványok méltó megjelenítéséről. Köszönöm Gazdag Máriának, a Lulla Interiors belsőépítészének, hogy gondolkodása megteremtette a kiállítás látványát, amelytől elválaszthatatlan Takács Tamás grafikus kreativitása. Köszönöm a Kiáll Kft. munkatársainak a kivitelezésért tett erőfeszítést.

Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

A 2024. január 31-ig látogatható tárlatunkban szeretettel várjuk a könyvbarátokat és a művelődéstörténet iránt érdeklődőket egyaránt.

Főigazgatói Kabinet

komment

Címkék: megnyitó rózsa dávid dede franciska sarbak gábor takács tamás megnyitóbeszéd klestenitz tibor főigazgatói kabinet bárány zsófia lipták dorottya sajtótörténeti kutatócsoport szent istván társulat gazdag mária fragmenta et codices kutatócsoport

A Digitális Bölcsészeti Központ munkatársainak szakmai látogatása a Luxemburgi Nemzeti Könyvtárban

2023. november 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár 2023 tavaszán közösen nyerte el a The Conference of European National Librarians nemzetközi szervezet által kiírt pályázatot, amelynek keretében a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztályának három munkatársa Luxembourgba látogatott. Az Erland Kolding Nielsen Grant egy legfeljebb 5 000 eurós támogatás, amelyet olyan CENL-tagkönyvtári projektek számára ítélnek oda, amelyek elősegítik a nemzetközi együttműködést és erősítik a CENL-könyvtárak közötti kapcsolatokat. A CENL 2017-ben vezette be a támogatást annak tiszteletére, hogy Erland Kolding Nielsen 1986–2017 között a dán királyi könyvtár főigazgatójaként hosszú és kiváló pályafutása során óriási mértékben hozzájárult az európai könyvtárak fejlődéséhez. A támogatásra a CENL egyes tagkönyvtárainak vagy tagkönyvtárak csoportjának javaslatai alapján kerülhet sor pályázat alapján. A támogatás a nemzetközi könyvtári együttműködés bármely aspektusára összpontosíthat, mint pl. a gyűjteményfejlesztés (fizikai és digitális), kutatásfejlesztés, oktatási vagy kulturális szolgáltatások, beleértve a kiállításokat is, a könyvtárak közötti kommunikáció elősegítése és egyéb szakterületek. Az OSZK és a BNL közös pályázatának célja a két nemzeti könyvtár webarchiválási infrastruktúrájának fejlesztése, bizonyos munkafolyamatok megújítása és a tudásmegosztás.

A Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épülete

A pályázatot két szakaszban valósítják meg a partnerek: az első a három magyar munkatárs látogatása Luxembourgban, a második a luxemburgi kollégák látogatása Budapesten. (Jelen blogbejegyzésünk az elsőről szól, a másodikról külön posztban kívánunk hírt adni.) A DBK három munkatársának, Mihály Eszter igazgatóhelyettesnek és osztályvezetőnek, Kalcsó Gyula csoportvezetőnek és Szűcs Kata digitálistartalom-fejlesztőnek a szeptember 11. és 15. között megvalósult utazása több célt is szolgált. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy létrejöjjön az a szakmai tapasztalatcsere, amelyre a CENL-pályázat keretében a két nemzeti könyvtár kötelezettséget vállalt. Ez egyfelől egymás webarchiválási tevékenységének behatóbb tanulmányozását, egyes speciális kérdésekben célzott tudásmegosztást, másfelől új együttműködési lehetőségek feltérképezését, előkészítését, egy-egy esetben akár kialakítását is jelentette.
Az első nap egy munkaebéddel kezdődött, ahol a magyar küldöttség találkozhatott a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár informatikai részlegének vezetőjével, Yves Maurerrel, valamint a kifejezetten webarchiválással foglalkozó két munkatársával, Ben Els kurátorral és Tóth László fejlesztővel. A luxemburgi kollégákkal a magyar webarchívum munkatársai régóta jó szakmai kapcsolatot ápolnak – ebben nem elhanyagolható szerepet játszott az a tény, hogy a webarchiválás fejlesztési feladatait ellátó munkatársuk magyar származású –, a meglévő együttműködés elősegítette a sikeres pályázást. A jó hangulatú ebéd után a magyar kollégáknak bemutatták a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épületét, valamint megtekinthették az aktuális kiállításukat is. A délután hátralévő részében a két webarchívum működésének részleteiről tájékoztatták egymást az együttműködő partnerek. A megbeszéléseken részt vett Claude D. Conter, a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár igazgatója is.

A luxemburgi és a magyar kollégák első közös értekezlete

A második nap a luxemburgi kollégák két workshopot tartottak munkatársainknak. A teljes napot igénybe vevő programpont a Browsertrix nevű, webaratásra fejlesztett szoftver használatáról szólt. A Browsertrixet jelenleg a Webrecorder projekt részeként fejlesztik. Kétféleképpen használható, a crawler (aratórobot) önállóan, valamint felhőalapú rendszer (Browsertrix Cloud) részeként. A Browsertrix crawler egy böngészőalapú eszköz, amely alkalmas webhelyek és weblapok magas minőségű mentésére. A böngészőalapúság azt jelenti, hogy minden, a böngészőben ember által elvégezhető művelet imitálható. A korábbi aratóeszközök egyszerűen a böngészőbe tölthető fájlok mentésére specializálódtak, és nem voltak tekintettel arra, hogy a weblapok tartalma akár a felhasználói magatartástól, beavatkozásoktól függően eltérő lehet, illetve bizonyos elemei csak a felhasználó kérésére jelenhetnek meg, azaz dinamikusan generálódnak. A böngészőalapú mentés ezeket a műveleteket képes elvégezni (pl. „rákattint” egy ideóra, hogy az elinduljon), így a mentett tartalom sokkal teljesebb, magasabb minőségű lehet. Az OSZK jó ideje használja ezt a technológiát is a webarchiválási tevékenységében, a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár azonban olyan jellegű projekteket is megvalósít, amelyet a magyar nemzeti könyvtár még csak tervez. A kollégák így a két workshop alatt sok új tapasztalatot szereztek, megtanultak új eljárásokat, valamint egyeztettek bizonyos konfigurációk és forráskódok megosztásáról.

A luxemburgi és a magyar kollégák a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épülete előtt

A harmadik nap két fő programmal telt. Az egyik a SolrWayback nevű kereső- és megjelenítőszoftver használatáról szólt, a másik pedig egy szakmai látogatás volt a Luxemburgi Egyetemen. A Dán Királyi Könyvtárban más intézményekkel közreműködve fejlesztett NetarchiveSuite részeként a SolrWayback ma az egyik legfontosabb keresőeszköz a webarchívumok számára. Lehetővé teszi az archivált webes tartalom szabadszöveges keresését minden forrásban (HTML-oldalak, PDF-ek, különböző médiatípusok metaadatai, URL-ek stb.), interaktív linkgráfok készítését, a keresési eredmények exportálását, fájlok exportálását a keresési eredményekből (pl. HTML, képi tartalom, videó stb. exportálása ZIP formátumban), a keresési eredmény szöveges exportját egyéni mezők kiválasztásával (CSV formátumban), szófelhő generálását, különböző domainstatisztikák időbeli megjelenítését, képkeresést (akár térképes megjelenítéssel az EXIF metaadatok felhasználásával), és még sok minden mást. Az OSZK-nak nagy tapasztalata van a SolrWayback használatában, a szoftver Github-repozitóriumában a nemzeti könyvtár keresője mint referencia szerepel. Intézményünk webarchívumának több részgyűjteményén működik SolrWayback kereső (ilyen pl. az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos hírportálaratások anyaga, vagy a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság eseményalapú gyűjteménye).

Luxemburgi kutatók fogadták könyvtárunk munkatársait a Luxemburgi Egyetemen

Késő délután a luxemburgi és a magyar kollégák együtt utaztak ki Belvalba, ahol a Luxemburgi Egyetem kutatója, Valérie Schafer és doktorandusza fogadta őket. Schafer professzor szakterülete a kortárs európai történelem. Korábban a franciaországi CNRS-nél dolgozott, és jelenleg is a Center for Internet and Society (CIS - CNRS UPR 2000) munkatársa. Kutatási területe kiterjed többek között a számítástechnikára, a távközlés és az adathálózatok történetére, az internet és a web történetére, az európai digitális kultúrák és infrastruktúrák történetére, valamint a born digital kulturális örökségre (különös tekintettel a webarchívumokra).
A webarchívumok munkatársai a szakemberekkel – az OSZK eddigi tapasztalatai mentén – a kutatási lehetőségekről, azok kiszélesítéséről egyeztettek. Bemutattuk az a mintaprojektet is, amely az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos hírportálok anyagát egy interaktív Power BI adatvizualizáción jeleníti meg.
Az archívumok kutathatóságának fejlesztéséről egészen estébe nyúlóan egy jó hangulatú közös vacsora keretében folytatták a szakmai diskurzust.

Az OSZK munkatársai munkavacsorán a Luxemburgi Egyetem kutatóival

A csütörtöki napon a pályázat teljesítésének részletes feltételeiről, az azzal kapcsolatos jövőbeni feladatokról egyeztettek a kollégák. A technikai részletek megtervezésén túl (hogyan osztják meg a nemzeti könyvtárak a forráskódokat és a dokumentációkat egymással, illetőleg hogyan teszik nyíltan elérhetővé őket) szó volt még a pályázattal összefüggő, de azon túlmutató tevékenységekről is. Mindkét intézmény tagja az International Internet Preservation Consortiumnak, amely ugyancsak élénk érdeklődéssel követi nyomon az együttműködést. A tervek szerint a CENL-pályázattal összefüggő közös tevékenységünkről az IIPC szokásos, negyedéves online taggyűlésén, valamint az IIPC-blogon blogbejegyzésben fogunk beszámolni. Az egyeztetés péntek délelőtt folytatódott, és kiterjedt a luxemburgi kollégák budapesti látogatásának előkészítésére is.

Kalcsó Gyula – Mihály Eszter – Szűcs Kata (Digitális Bölcsészeti Központ
Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

komment

Címkék: tóth lászló szakmai beszámoló webarchiválás international internet preservation consortium mihály eszter kalcsó gyula szűcs kata luxemburgi egyetem valérie schafer yves maurer ben els claude d. conter luxemburgi nemzeti könyvtár erland kolding nielsen the conference of european national librarians