Strelisky Lipót és fia, Sándor – A fényképészet úttörői. 2. rész

2020. november 24. 08:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 37. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat harminchetedik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Strelisky Lipót és fia, Sándor munkásságát mutatja be.

A színházi világ megörökítése a 19–20. században

A fényképezés első virágkora, ún. kézműves korszaka az 1840 és 1870 közötti időszakra tehető. Ekkor tanulták ki a technikai eljárások (dagerrotípia, talbotípia, sópapír, albumin, ambrotípia, ferrotípia stb.) szinte végtelen sorát azok az úttörők, akik a festészet, a vegyészet vagy ötvösmesterség oldaláról közelítették meg ezt az új művészetet. Az akkoriban kifejlesztett kamerák, az expozíciós fényviszonyok és az alkalmazott fotográfiai nyersanyagok miatt a mai fényképezésnél jóval hosszabb volt az expozíciós idő. Ezért a témaválasztás kezdetben jórészt a műtermi, beállított portrékészítésre, vagy a mozdulatlan külső felvételekre (épület, tájkép) szorítkozott. A mívesen szép műtermi képek a portréfestészet mellé kínálták az egyre divatosabb és tömegessé váló alternatívát. A legnevesebb fotográfusok Strelisky Lipót mellett Pesten és az ország nagyobb városaiban Koller Károly, Ellinger Ede, Borsos József voltak.
Strelisky Lipót életéről, pályájának kezdetéről az első írott emlékek az 1840-es évekből maradtak fenn. Aranyművesnek tanult, innen fordult a fényképészet kezdetleges módszerei felé, 1843-ban kezdett foglalkozni dagerrotípiák készítésével. A pályamódosítással kapcsolatos elbeszélésekből a legregényesebb – egyben a legvalószínűtlenebb is – az a változat, mely szerint szerelmi csalódás űzte Párizsig, ahol a módszer feltalálójával Louis Daguerre-rel dolgozott együtt, aki a siker küszöbén küldte haza, hogy egyedül arathassa le a babérokat. Inkább hihetőbb egy másik visszaemlékezés, amely szerint ötvössegédként egy Pesten időző francia dagerrotipista számára csiszolt lemezeket, és tőle tanulta el az új szakma fogásait.
Biztos adatunk 1846-ból van, amikor is Lipót a Schmetterling című pest-budai újságban hirdette, hogy a Bálvány (ma Október 6.) utcai Blühdorn-házban dagerrotipizáló tevékenységet folytat. Egyes források szerint ez már a második műterme volt. Belvárosi szalonjában megfordult művészek és arisztokraták képeikkel öregbítették a Strelisky-cég hírnevét. A kutatók sokáig Petőfi Sándorról az egyetlen fennmaradt dagerrotípiát is neki tulajdonították. Ma azonban már Egressy Gábor, Egressy Béni testvére, Petőfi barátja alkotásának tartják. Ezzel kapcsolatban is fennmaradt egy családi legenda, melyet Strelisky Sándor idézett fel 1920-ban:

„Édesapám sokszor elmondotta nekünk, hogy ő negyvennyolcban lefényképezte Petőfit, még pedig ez a felvétel volt az első, melyet az akkor divatba jövő és nálunk még kipróbálatlan bőrnegatívra vett fel. Az öreg úgy mondta el, hogy 1848. március 15-én éppen a Múzeum körúti gyűlésről jött hazafelé a Bálvány utca 1. szám alatt levő ház zárt üvegfolyosóján levő műtermébe, (…) mikor a ház előtt diákok seregét pillantotta meg, akik a vállukon hozták Petőfit éljenezve es dalolva. Megkérdezte, hogy mit akarnak, mire elmondották, hogy Streliszky fényképészt keresik és követelik, hogy fényképeztesse le a költőt azonnal a mai nap emlékezetére. Édesapám, aki maga is lázas lelkesedéssel hallotta Petőfi szavalatát, boldogan karolt bele a költőbe és úgy ment fel az egész társaság a fényírdába, mint akkor nevezték. A felvétel szépen sikerült, és úgy tudom, hogy édesapám maga vitte el Petőfinek egy pár nap múlva.”

Az idézet forrása. Sándor P. Tibor: Emancipáció – Száz év szebbik arca. In. Budapest, 41. évfolyam, 2018. 7. sz., 9. – Elektronikus Periodika Archívum

Lipót az elsők között foglalkozott chromotípiával is, mely az 1860-as évek táján terjedt el. Az üveglapok mögé helyezett, egy- vagy többrétegű, kézzel színezett, térhatású fotóréteget portréképekhez használták. Nagy sikert ér el vele, és a korabeli sajtó több cikke is lelkesedve méltatta. Húsz chromotípiáját a bécsi Grabenben is kiállították. Később, 1861-ben a Dorottya utcában nyitotta meg elsők között felülvilágítós műtermét. 1870-ben elkészült új, Hold utcai szalonjának mennyezetét Lotz Károly fényképészet témájú freskói díszítették.
Munkásságáról megemlékezett a korabeli sajtó is:

„A fényképezés e nemét, noha sokan utánozzák, oly tökélyben senki sem állítja elénk, mint földink, ki nem kevés mértékben járult a magyar fényírók hírnevéhez… E képek hűség, művészi fölfogás, s gyöngéd, meleg színezésük által igazán páratlanok, miről Streliskynek Dorottya utcai gazdag kirakata előtt meg lehet győződni. A színezés e neme különös fogással jár, mely Strelisky úr titka.”

Magyar nők Bécsben. In. Fővárosi Lapok, 2. évf., 237. sz. (1865. október 15.), 939. – Törzsgyűjtemény

A Vasárnapi Ujság pedig így írt róla:

„Strelisky eljárását, mely által a színek kimondhatatlan lágyságot és élénkséget mutatnak, még eddig el nem sajátítá senki.”

Forgó János. Vasárnapi beszélgetés. In. Vasárnapi Ujság, 12. évf., 44. sz., (1865. október 29.), 555. – Elektronikus Periodika Archívum

Az 1880-as évektől, fiának, Sándornak is egyre nagyobb szerep jutott apja mellett. Korábban Strelisky Lipót neve szerepelt a fényképeken, ekkor azonban már csak a családnevet használták cégjelzésként. Befolyásukat jelzi, hogy tagjai voltak az ezredévi kiállítás fényképezésének kizárólagossági jogát megszerző szűk szakmai szövetkezésnek. Az 1896-os millenniumi kiállításon szereplő fotókat már Sándor készítette, és ő vezette apja Dorottya utcai műtermét is. Munkájukat fényképészsegédek, laboránsok, festők, retusőrök, öltöztetők, és iparosok bevonásával végezték. Sok, később sikeres fényképész hirdette magát induláskor a Streliskyeknél szerzett gyakorlatával. A cég nyitott fiókot Pozsonyban és Pécsett, és egyet a Kálvin tér és Kecskeméti utca sarkán is.
Műtermeikben sokszor megfordultak uralkodók, miniszterek, szellemi nagyságok, az irodalmi- és művészvilág, és a társas élet kedvelt szereplői is, köztük Benedek Elek, Horger Antal, József Attila és Klebelsberg Kunó.

Az apa-fia páros a színházi fényképészet terén is maradandót alkotott. Lipót kezdetektől több ismert színészről és primadonnáról is készített képeket, az alkotásokért két állandó zsöllyét kapott fizetségül a színháztól. Az első műtermének helyet adó házban, a Blühdorn-házban lakott az akkori színházi életnek két előkelő híressége, az egyik Charlotte Wolter, a másik Adolf von Sonnenthal, akik a 19. század végén működő Gyapjú utcai, utolsó pesti német színház tagjai voltak. Természetesen sok felvétel készült róluk, s az első dagerrotípiák népszerűségét különösen emelte, hogy ilyen népszerű kedvenceket ábrázoltak. Sándor a 19. század végétől együtt dolgozott édesapjával, később ő vette át a stafétát a színházi fotózás terén is, mivel a Dorottya utcából a Gizella (ma Vörösmarty) térre a műterem költözését Lipót már nem érhette meg, 1905-ben hunyt el. Sándor új, fényűző műtermét a Gerbeaud-ház tetején nyitotta meg. A helyiségek sorába tartozott a vízmedencével, szökőkúttal, szobrokkal díszített előcsarnok, a fogadóterem, a télikert, a terasz, ahol télen havas felvételeket készítettek, nyáron pedig kertnek rendezték be. Természetesen az előbbiekhez hívó-, másoló-, retusálószobák is csatlakoztak. A felvételek készítésére három műtermet alakítottak ki: egy üvegműtermet, a nagy műtermet és az enteriőrképeknek berendezett helyiséget. A színház előtt táblán mindig kihirdették a soron következő fotózást: „Holnap délelőtt 10 órakor fotografálás.” Ilyenkor a rá következő napon már reggel nyolc órakor egy óriási szekér jelent meg a műterem előtt a jelmezekkel és a díszletekkel, amelyek a darabok egy-egy jelenetét karakterizálták. A színészek közül a legpontosabb Rátkai Márton volt, Csortos Gyula mindig késve ért a műteremhez, azonban Fedák Sári érkezett meg mindig utoljára ezekre a fotózásokra, legtöbbször dél felé álmos szemmel és Streliskyt tette felelőssé, hogy megint nem tudta magát kialudni. A színházi rendező segítségével nagy üvegműteremben elrendezték a díszleteket, beállították a jelmezes jeleneteket, színpadképeket, amikről egy ilyen alkalommal Strelisky Sándor mintegy 100 felvételt készített.

A képek elkészülte után vidáman konyakoztak a színháziak, ezen alkalmakkor tréfás jux-képek, azaz pillanatképek is készültek, amelyek persze nem kerültek a publikum elé. A beállított képekből egyméteres nagyítás készült a színházi előtér díszítésére és reklámcélokra. Mivel a szerzői jogi törvénykezés a fényképfelvételeket is védte, a képeslapgyártó vállalkozók Streliskytől szerezték meg ezeknek a felvételeknek az utánnyomási jogát.
Sándor, 1923-ban bekövetkezett haláláig, hűen apja örökségéhez, magas színvonalon vezette a hatalmas megrendelői körrel rendelkező műtermet Budapest egyik legforgalmasabb helyén. Halála utána a cég névleg 1940-ig maradt fenn, azonban eredeti fényét gyorsan elveszítette.

Források:

Szemerédi Ágnes

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr8816296810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása