Rosti Pál, az első magyar fotóalbum készítője (folytatás) – A fényképészet úttörői. 11. rész

2021. május 11. 07:30 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 54. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat ötvenharmadik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Rosti Pál munkásságának bemutatását folytatja.

Rosti Pál könyvében így ír az utazás kezdeteiről:

„Európából az Alma nevű francia csavargőzös Havre de Grace kikötőjében 1856. aug. 4-dikén elbúcsúzván, amerikai utazásomat az északamerikai államokkal kezdém meg, hol mindössze hét hónapot töltöttem. De miután ott nem annyira a természet szépsége köti le figyelmünket, ment inkább az európaiaktól egészen elütő társadalmi viszonyok, politikai intézmények s fejlemények gerjesztik érdekünket, ez utóbbiak taglalására pedig aránylag rövid ott-mulatásomat elégségesnek nem tartottam, célszerűbbnek véltem hallgatni inkább, semmint hogy elhamarkodott ítéletekre, egyoldalú felfogásra, vagy másoktól elsajátított nézetekre építve, tán hibás, ferde fogalmak, hiányos tudósítások szószólója legyek. Úti emlékezeteim leírását eszerint csak Éjszak-Amerika déliebb részeivel kezdem. Korántsem élek azon képzelődésben, hogy munkám a kellő mértéket megüsse: tollat fogtam mégis, hogy hazai irodalmunknak e szakmában hiányát, csekély tehetségem szerint, némiképen fedezni segítsem. Tudományos tárgyalásokkal, vagy mélyebb búvárkodásokkal, melyek célszerűebben szakkönyvekben foglalnak helyet, olvasóimat szíves nem fárasztom – legföljebb egyes jegyzetekben s a toldalékban terjeszkedtem e térre; másrészt nem is bocsátkoztam hajmeresztő kalandok, vagy más eféle episodok leírásába, mert óvakodtam az elbeszélő utazót regényhőssé alakítani. Minden törekvésem abban összpontosult, hogy azon benyomásokat, melyeket rám vidékek, növényzetek, emberek s ezek társas viszonyai s a t. gyakoroltak, minél elevenebb a természethívebb színekkel lefesthessem s ily úton honfitársaimnak a tapasztaltakról lehető legtisztább fogalmakat, s valóságnak híven megfelelő képeket s tudósításokat nyújthassak…”

Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából, Pest, Heckenast, 1861, 14. – Törzsgyűjtemény

A fényképalbum átadásával kapcsolatban a Vasárnapi Ujságban így írt:

„a távol külföldön utazó hazánkfiai, ha visszatérnek, örömest teszik közzé szerzett tapasztalásaikat, s megemlékeznek nemzeti intézményeinkről. Az el nem enyészhető magyar közszellem egy ily szép példáját látjuk jelenleg azon gyönyörű albumban, mely legközelebb a nemzeti múzeum tulajdonává válik.”

Rosti Pál ur ajándéka, mellyet a Nemzeti Múzeumnak szánt. In. Vasárnapi Ujság, 6. évf., 2. sz., 1859. január 9., 22. – Elektronikus Periodika Archívum

Saját maga erről így vélekedik:

„Nézetem szerint a földismeret terjesztésébe alig van hathatósabb eszköz, mint ha jellemző, hű rajzok által a különböző éghajlatok egyes tájairól, városairól, építményekről, növényekről s a t. világos képeket nyújtunk. Vándorlásaim egyik főfeladatául tekintém eszerint az ily nemű képeknek a fényrajz utján való előállítását. S midőn 1859. febr. 26-dikán, hazámba visszatértemkor, ebbeli fáradozásom eredményét, több évi utazásom folytán készített fényképeim gyűjteményét a tudományos-, nemzeti- s műkincsek őrzésére s kitárására szolgáló intézményünknek, a magyar nemzeti múzeumnak volt szerencsém átnyújthatni: azon reménnyel kecsegtettem magamat, hogy a legcélszerűbb utat követtem azon óhajtásom teljesítésére, miszerint utazásom eredményét, amennyire tőlem telik, közhasznúvá is tegyem…”

Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából, Pest, Heckenast, 1861, 13. – Törzsgyűjtemény

Rosti a következő kísérőlevéllel adta át albumát a múzeum igazgatójának, Kubinyi Ágostonnak:

„több évi utazásomból hazámba visszatérve kötelességemnek tartom annak eredményét amennyire tőlem telik hasznossá tenni, s minthogy a földismeret terjesztésére hathatósabb eszköz alig van, mint ha a különböző éghajlatok vidékei hű rajzai által az egyes tájak, valamint az ezekben található városok, építmények, romok stb. különös jelleméről helyes nézetek terjesztetnek, vándorlásom egyik fő feladatának tekintém ily képeknek a photographia útján való előállítását. Midéin ezen fényképi gyűjteményemet a nemzeti múzeumnak, mint oly intézetnek nyújtom át, mely a tudomány minden ágának terjesztésére alapíttatott, s a közönségnek nyitva áll: azon reménnyel kecsegtetem magam, hogy ezen óhajtásomnak a legcélszerűbben feleltem meg. Jelenleg azon kéréssel fordulok igazgató úrhoz, hogy ezen fényképi gyűjteményemet, mint őszinte szívből tett honfias ajánlatomat a magyar nemzeti múzeum számára elfogadni kegyeskedjék.”

Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából, Pest, Heckenast, 1861, 271. – Törzsgyűjtemény

A magyar fényképészet egyik úttörője kiváló író is volt: könyvében veretes magyar nyelven számol be kubai, mexikói és venezuelai élményeiről. Mindhárom országról szóló fejezet Kuba, Venezuela és Mexikó általános leírásával kezdődik, majd részletes ismertetést tartalmaz a lakosok életmódjáról, szokásairól, ünnepekről. Rosti Pál műveit nagyra értékelte és ennek megfelelően honorálta is a korabeli magyar tudományos közvélemény. A Magyar Tudományos Akadémia 1861. december 20-án levelező tagjává választotta. Székfoglaló értekezése Amerika őslakosairól 1862. december 22-én hangzott el. Beszédében részletezte az utazása során megismert amerikai népfajok, az indusok külső jellemzőit, tulajdonságait, életmódjukat. Az értekezés 1862-ben jelent meg a Magyar Akadémiai Értesítő. A Mathematikai és Természettudományi Osztályok Közlönyében. Amerikai utazását, melynek fotótörténeti szempontból is nagy a jelentősége, lelkesedve olvashatták a testvére Ágnes és Eötvös József gyerekei, Ilona, „Jolánta”, „Lorándka” és „Mariska”, többek közt a mexikói Popocatepetl megmászásáról szóló színes leírást. Ettől kezdve válhatott a családtagok előtt „Pali”-ból, ahogy általában Eötvös József hívta leveleiben, a spanyolosan csengő „Pabló”-vá. A későbbi fényképész szenvedélyt is tőle örökölte Loránd, a Dolomitokban ezerszám készített ún. sztereoszkóp képei közül számos üveglemez máig megmaradt.
Rosti Pál utazása után sem veszített aktivitásából. Sokoldalúságára jellemző, hogy tevékeny részt vállalt a vízisport terjesztésében, „csolnakász” és hajós egyleteket alapított, cikkekben is népszerűsítette Dél-Amerikát. Egy barátja társaságában 1862-ben, Angliában készíttetett csónakján Rotterdamtól Pestig hajózott le. Súlyos betegsége magányba vonulásra késztette, ezért Pestről Dunapentelére, egy kis községbe költözött, ahol ritka gazdag rózsagyűjteményét gondozta. Itt érte a halál 1874. december 7-én, 44 éves korában. Bőkezű végrendelkező volt, családja nem lévén, vagyonából a Magyar Tudományos Akadémiára is hagyományozott.
1897. október 18 és 28. között Venezuela fővárosában „Első fényképek Caracasról” címmel fényképkiállítást rendeztek. Itt két fotográfus képeit mutatták be, a német Federico Lessmann festő és litográfus felvételeit, valamint a magyar természetbúvár Rosti Pál fotóit. Rosti Pál készítette Venezuela karsztvidékeiről és barlangjairól is az első fényképeket, melyekből a Venezuelai Barlangtani Egyesület külön kiállítást rendezett. Ebből az alkalomból a venezuelai posta elsőnapi bélyegzőt használt. Felirata – magyar fordításban – így hangzott: „Rosti Pál 130 évvel ezelőtt látogatta meg a Los Morrost.” Ez Venezuela egyik legfestőibb karsztvidéke, melyet hazánkfia örökített meg elsőként fényképen.

Rosti hátrahagyott életműve felbecsülhetetlen értékű, hiszen felvételein számos épület olyan állapotban látható, amiről semmiféle más dokumentum nem maradt. Akár művészettörténeti összehasonlító kutatásokról van tehát szó, akár műemléki helyreállításokról, a Rosti-fotográfiák pótolhatatlan értékűek.

Szemerédi Ágnes (Kutatásszervezési Osztály)

Források: