A 200 évvel ezelőtt, 1822. január 22-én született festőművész általában az ún. Markó-kör tagjaként kerül említésre, és a 19. századi tájképfestészet vonatkozásában érintőlegesen foglalkozik vele a szakirodalom. Ifjabb Markó Károlynak nem sikerült kitörnie iskolateremtő művész édesapja hatása alól, de igyekezett egyéni stílust vinni műveibe.
A festő 1822. január 22-én született Pesten. Egy gyermekkori baleset következtében bal szemére megvakult, azonban látási fogyatékossága nem befolyásolta művészi munkásságát és alkotókedvét. Apja, id. Markó Károly tehetős mecénások támogatásával külföldön próbálta megteremteni családja jobb megélhetéséhez a feltételeket. 1822-től Bécsben, utána Kismartonban, majd 1838-ban Itáliában telepedett le az újraegyesült, folyamatosan bővülő família. Római és pisai tartózkodás után Firenzébe költöztek, ezután 1848-ban végleges otthonra leltek a közeli Appeggiben. A mester a kis faluban művésztelepet alapított, s a környező eleven mediterrán vidék számos tájképéhez nyújtott témát és ihletet.
Firenzei táj, 2010. A Szerző felvétele
Ifj. Markó Károly művészeti oktatását édesapja kezdte el, majd 1836-ban beiratkozott a bécsi akadémia tájképfestészeti osztályára. 1838-tól immár Itáliában ismét apja, a firenzei művészeti akadémia későbbi megbecsült tanára foglalkozott fia tanításával. (1870-ben ifj. Markó Károlyt is kinevezték a firenzei akadémia tanárává). Idősebb Markó – annak ellenére, hogy 1822-től már nem Magyarországon élt – a magyar tájképábrázolás úttörője, a klasszicizmus kiemelkedő alkotója volt. Az első jelentős topografikus tájképét a Visegrádot, az 1820-as években festette. Itáliába való költözése után kialakult a sajátos markói művészet: a pontos megfigyelésen alapuló, idillikus-atmoszférikus tájképek sora mitológiai, bibliai jelenetekkel, antik romokkal, hidakkal.
Firenzei dóm, 2010. A Szerző felvétele
Ifj. Markó Károly az 1840-es évek első felében festette első szignózott képeit. Festményeit C. Marko, C. Markó, Carlo Marko névvel látta el, apja képeitől a junior, vagy az olasz figlio jelzéssel különböztette meg saját alkotásait. Különválasztásuk hozzáértést kíván, mivel a fiú követte apja művészi látásmódját: nemcsak témaválasztásában, hanem kompozíciós megoldásaiban is. Mindketten a 17. századi, barokk tájképfestészeti tradíciót követik, műveiken a valóságtól elemelt, ideális táj látható, élénk színvilágú, színpadias elrendezésű képelemekkel, burjánzó, részletezve ábrázolt természeti részletekkel. Külön megemlítendő az előszeretettel alkalmazott közös tájmotívum: a horizont síkján lenyugvó nap kápráztató fényének szerepeltetése az alkotásban.
Ifj. Markó Károlyt később új művészi hatás érte, megérintette a plein air forradalma. Csatlakozott egy újító művésztársasághoz, a firenzei központú staggiai iskolához. A csoport az 1830-as években a francia realista tájképfestők nyomán kialakult barbizoni iskola eszméjét követte, melynek egyik fő célja a szabadban történő festés, a plein air volt. Az 1855-ös párizsi világkiállítás képzőművészeti kiállítása is elősegítette az irányzat előtérbe kerülését, ez alkalommal Courbet, francia festő külön, „Realizmus” elnevezésű saját pavilonjában állította ki a rendezők által visszautasított műveit.
1855-ös párizsi világkiállítás pavilonjának belső tere. In: Visite à Exposition universelle de Paris en 1855 / publ. sous la direction de Tresca. Paris, Hachette, 1855. – Törzsgyűjtemény
Ifj. Markó Károly képein az idő múlásával egyre jobban felfedezhetők saját útkeresésének és stílusának jegyei. Ábrázolásmódja nem olyan részletező, mint apjáé, szabadabban kezeli az ecsetet, az eszményi, árkádikus tájábrázolás helyébe a realisztikus látásmód csírái lépnek, valós eseményeket és tájakat ábrázol. A képein szereplő figurák nem töltenek be központi szerepet, és korhű öltözetükkel illeszkednek a korabeli itáliai környezetbe.
Ifj. Markó Károly: Kirándulás Olaszföldön, 1862. – A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)
Ifj. Markó Károly nemcsak az itáliai művészeti életben vett aktívan részt, hanem rendszeresen küldött képeket Bécsbe és az 1850-es évek elejétől szülővárosába is, a Pesti Műegylet, később az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításaira. Ezekről többnyire a hazai sajtó is beszámolt.
„Az állandó képárucsarnokot a műcsarnokban a napokban ismét megnyitják és az őszi kiállítás kezdetéig nyitva marad, mely idő alatt a vásárló közönség díjtalanul látogathatja. Eddig már több nevezetesebb festmény érkezett be, így többek közt: ifj. Markó Károlytól »Corsikai tájkép Ajtonából«, »Valdoniello Corsikában« és »Télitáj Florencz mellett.« Az öreg Markó Károlytól ki lesz állítva: »Eszményi tájkép«, Markó Andrástól: »A szent lélek útja Kápri szigetén.«”
A Hon, 19. évf., 166. sz., 1881. június 18., [3.] – Törzsgyűjtemény
A napilapokon kívül festőtársaival és családtagjaival folytatott levelezéséből is megtudhatunk képeire vonatkozó adatokat, melyek betekintést engednek ifj. Markó Károly és édesapja kiegyensúlyozatlan kapcsolatába is. Az 1870-es évektől kevés megrendelést kapott, folytonos megélhetési gondokkal küzdött, és előfordult, hogy apja képeit is eladta. A művészt valószínűleg nehéz anyagi körülményei is befolyásolták abban, hogy felesége halála után 1885-ben Obolenszkij orosz hercegnő meghívására Oroszországba költözzön, és festészetre tanítsa az úrnő két lányát. Pár évvel később, 1891-ben Moszkvában halt meg.
„Úgy látszik, kevéssé vonzó nálunk a Markó név is, nem úgy, mint Bécsben, a hol minden kiállított képért, melyen e festő-család valamely tagja van szerzőül megnevezve azonnal két-három műbarát vetélkedik, hogy megvegye. Ifj. Markó Károly »Tivoli« című terjedelmes tájképét már ismerik a műcsarnok látogatói. Finom részleteit, pompás világítását dicsérettel említé a kritika, de azért hiába küldte ide a művész Toszkánából. Bátyja András sem volt szerencsésebb. Az ő »Olasz táj«-a, mely sziklás hegyi utat, regényes háttérrel tüntet fel: szintén csak a bírálók elismerését nyeri ki, kik nálunk bőkezűbbek, mint a műbarátok.”
A műcsarnokban. In: Fővárosi Lapok, 18. évf., 40. sz., 1881. február 19., 207. – Törzsgyűjtemény
A már saját korában is elismert id. Markó Károlyt követték gyermekei: ifj. Markó Károly három testvére, András, Ferenc és Katalin is festőként szerzett nevet, továbbá Károly egyetlen fia, Henrik is. Ahogy a fenti idézet is mutatja, a második generációs Markó-művészek nem érték el apjuk népszerűségét. Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy a fiúk, Ferenc kivételével elszakadtak szülőföldjüktől, az ifjabb Károlyról tudjuk, hogy a család Magyarországról történő elköltözését követően egyszer sem látogatott haza.
„[Id. Markó Károly] művészetének közvetlen hatása azonban csak a századfordulóig, tanítványai működésének végéig követhető nyomon.”
Horváth Gyöngyvér: „A hagyományos tökéletesség keresése”. Id. Markó Károly. In: Uő: A magyar festészet története fiataloknak, Budapest, Holnap Kiadó, 2016, 17. – Törzsgyűjtemény
Mint látható, ifj. Markó Károlyról nem lehet édesapja művészetének említése nélkül szólni. Az idősebb Markó Károly gyermekeiből és tanítványaiból álló Markó-kör – kiemelve Kovács Mihály, Telepy Károly, Ligeti Antal vagy Molnár József festőket – továbbvitték az idős mestertől tanultakat. A későbbi, posztumusz Markó-kiállításokon is szerepeltek a tanítványok alkotásai, és említsük meg az 1896-os millenniumi kiállítás képzőművészeti tárlatát is. A magyar honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából megrendezett városligeti millenniumi kiállítás programsorozatának keretében 1896. május 4-én nyílt meg a főváros új Műcsarnokának épülete, egy sokat ígérő tárlattal. Az előzetes elképzeléseknek megfelelően a kiállítás két fő részre oszlott: a visszatekintő és a jelenkori részlegre. A Retrospektív Osztály másfél termében bemutatott képek – kevés kivétellel – a már nem élő művészek előtt kívánt tisztelegni a 19. század közepéig, illetve az 1885 óta készült alkotásaik bemutatásával.
Új műcsarnok, 1896. In: Képek az Ezredéves Országos Kiállításról, 1896. 1. füz., [Budapest], [Pallas Ny.], [1896]. – Törzsgyűjtemény
A képzőművészeti kiállítás katalógusa a szereplőkről rövid életrajzot is közölt, bár ifj. Markó Károly születési dátumát tévesen adta meg (1830), a művészek kiállított műveit tételesen felsorolta. Ennek alapján id. Markó Károlynak és Ferencnek hat-hat, Andrásnak és az ifjabb Károlynak pedig egy-egy képét mutatták be.
A későbbi kiállítások szintén id. Markó Károly művészetére épültek, de nem hiányoztak a tanítványok, így ifj. Markó Károly művei sem. Például 1899-ben a Nemzeti Szalon, 1951-ben a Fővárosi Képtár, 1991-ben pedig a Magyar Nemzeti Galéria rendezett kiállítást. Míg az 1991-es tárlat az idősebb Markó grafikái köré szervezte a bemutatót, addig a 2011-ben, szintén a Magyar Nemzeti Galéria, id. Markó Károly születésének 220. évfordulója alkalmából Markó Károly és köre. Mítosztól a képig címmel rendezett nagyszabású kiállítást, mely az életmű átfogó bemutatására vállalkozott.
A szakmai közvélekedés szerint ifj. Markó Károly festészetének színvonala nem éri el apjáét, ő „csak egy ifjú Markó” volt, kinek jobb művei említésre méltóak a 19. századi tájképfestészet történetének tárgyalásakor. A 19. századi kismesterek egyike, akinek oeuvre-katalógusa még nincs összeállítva, és mindeddig hiányzik művészetének önálló, monografikus jellegű feldolgozása és méltó értékelése. Mindezek mégsem befolyásolják a fiatalabb Károly néhány évtizede fennálló, töretlen népszerűségét, aki a műkereskedelmi köztudat kiemelkedő szereplője. Képei többmilliós árakon kerülnek leütésre hazai aukciókon és emellett neves külföldi galériák megbecsült művésze.
Válogatott és felhasznált irodalom:
- Simon Bernadett: „A látás nyilvános helye”. A Műcsarnok otthonra találása. In: Újkor.hu. A velünk élő történelem, 2021. május 3.
- „A hagyományos tökéletesség keresése”. Id. Markó Károly. In: Horváth Gyöngyvér: A magyar festészet története fiataloknak, Budapest, Holnap, 2016, 9–17.
- Fehér Ildikó: Markó fiúk, Markó lányok. Firenze elfeledett Markói. I. rész. In: Art Magazin, 82. sz., 2016., 8–15.
- Markó. Markó Károly és köre. Mítosztól a képig. Magyar Nemzeti Galéria, 2011. május 6 – október 2. [... a kiállítást rend. ... Bellák Gábor, Dragon Zoltán, Hessky Orsolya], [Budapest], MNG, 2011.
- Kovács Mihály önéletírása, [összeáll. Ludányi Gabriella], Eger, Heves M. Múz. Szerv., 1992.
- Bodnár Éva: Markó. Id. Markó Károly: 1791–1860, Budapest, Képzőműv. Alap, 1980.
- Kopp Jenő: Markó Károly ismeretlen levelei. In: Emlékkönyv Gerevich Tibor születésének hatvanadik évfordulójára, Budapest, Franklin, 1942, 210–225.
- Keleti Gusztáv: Festészet és szobrászat. In: Matlekovits Sándor: Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye. 9. kötet, Budapest, [Pesti Könyvny.], 1898, [211]–284.
- Szana Tamás: Markó Károly és a tájfestészet, Budapest, Athenaeum, 1898.
- Ezredéves országos kiállítás 1896. A képzőművészeti csoport képes tárgymutatója, Budapest, Orsz. M. Képzőművészeti Társ., 1896.
A címben szereplő idézet forrása: Bellák Gábor: A Markó-iskola. Markó Károly gyermekei és tanítványai. In. Markó. Markó Károly és köre. Mítosztól a képig. Magyar Nemzeti Galéria, 2011. május 6 – október 2. [... a kiállítást rend. ... Bellák Gábor, Dragon Zoltán, Hessky Orsolya], [Budapest], MNG, 2011, 75.
Simon Bernadett (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)