Az újító portréfotós, Simonyi Antal – A fényképészet úttörői. 4. rész

2021. január 19. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 43. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenharmadik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Simonyi Antal munkásságát mutatja be.

A 19. században leginkább a festők, gyógyszerészek, ötvösmesterek érdeklődtek a fényképészet iránt és tanulták ki ezen szakma és művészeti ág fortélyait. Marastoni Jakab és Mezey Lajos dagerrotípiák készítésében járt az élen, de egymás után nyitotta meg műtermét Borsos József, Simonyi Antal, Strelisky Lipót és Sándor, valamint Koller Károly is. Pesti üzleteik látogatottak voltak, kirakatkiállításaik során mindig bemutatták újdonságaikat, mint például a kosztümös színészfotókat és híres emberekről készült fényképeiket. 1860 körül alig találunk megszűnő műtermet, a fejlődés folyamatos egészen az évtized végéig. Legfeljebb felbomló és újjáalakuló társulások, családi örökségképpen gazdát cserélő üzletek tarkítják az összképet.

ft434-ismeretlen_no_egesz_alakos_portreja.jpg

Ismeretlen nő egész alakos portréja. Fénykép: Simonyi Antal, 1856 és 1867 között – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet: FT 434

Simonyi Antal festőművészből képezte át magát fényképésszé, a portréfényképezés úttörője volt. A fényképezéssel tudományos alapossággal foglalkozott, szakmai előadásokat is tartott, illetve technikai újítások bevezetésében is remekelt. Simonyi 1821. június 3-án Kecskeméten született. Iskoláit szülővárosában és a pesti Institutum Geometricumban végezte. 1841-ben a Bécsi Akadémia antik rajzosztályán folytatta tanulmányait. Az iskolai évek során alaposan elmélyedt a kiemelkedő idősebb mesterek munkáiban. Rajzaikról másolatokat készített, feltehetőleg ezek az alkotások hatással voltak Jókai későbbi művészeti tevékenységére is. Bécs után Velencében, Firenzében és Rómában tanult. Hároméves itáliai kalandjának végén Simonyi Genovában hajóra szállt és Franciaországba utazott. Párizsban arcképfestésből tartotta el magát, itt ismerkedett meg a fényképezés mesterségével.
Simonyi behatóan foglalkozott a szocializmus elméletével, tanulmányozta az erről szóló irodalmat, ilyen körökkel bizonyára már Párizsban is voltak szorosabb kapcsolatai. Nemcsak gazdag ismeretei, hanem széles körű műveltsége is alkalmassá tették arra, hogy a szűk körben terjedő mozgalomnak szellemi vezére legyen. A szabadságharcban való szerepe és a szocialista tanok terjesztése miatt 1851-ben letartóztatták, a pesti Újépületben raboskodott. Simonyi az önkényuralom egy egészen speciális arcképfajtájában, a börtönportréban alkotta a legmaradandóbb történeti és művészettörténeti értékű műveit. Megfestette egyik rabtársának, a Garibaldival az itáliai szabadságharcban harcoló, Dunyov Istvánnak az arcképét. A rabságból 1852-ben szabadult.
Csupán néhány föllelhető, fönnmaradt és azonosítható festményt hozhatunk kapcsolatba a nevével. Biztosra vehető, hogy külföldi tanulmányai, nyugat-európai vándorlásai során pénzkereseti forrásul is használta a portréfestést. Ezek az alkotások valószínűleg a megrendelőknél és azok leszármazottjainál maradhattak. Simonyi festői életműve, rajzolói és művészeti munkássága ezért, a Magyarországon kis számban regisztrálható műve miatt is nehezen kutatható és föltárható. 1855 márciusában szülővárosa, Kecskemét anyagi támogatásával tudott újra Párizsba utazni. Útjának célja ekkor már csak a fotográfia tanulmányozása és fejlesztése volt a külföldi szakirodalomra támaszkodva. Simonyi elsőként az 1855-ös Párizsi Világkiállításon bizonyította az új művészetben való jártasságát, alkotói képességeit, ugyanis pillanatfelvételi találmányával elsőrendű aranyérmet nyert. Ettől számíthatjuk szakfényképészi működését.
Gyakorlati munkásságának első szakaszában állandó figyelemmel kísérte a fényképészet fejlődését, ismerte az Európa-szerte folyó kísérletek eredményeit és ezekből igyekezett mind többet átvenni. Az elsők között honosította meg André Disdéri francia fotográfus által 1855-ben bevezetett és kedveltté vált kisméretű, ún. névjegy (visit) képeket. Ezek a vizitkártyák azáltal, hogy alacsony áron kerültek forgalomba, erősen megnövelték a fényképek népszerűségét. Simonyit különösen a „fényírászat” elméleti vonatkozásai és gyakorlati haszna, előre mozdítása érdekelte az ’50-es években. Az első műterme megnyitásáig párhuzamosan futott egymás mellett festői tevékenysége és a fényképészetben való elmélyedése. Fontos volt számára, hogy a legfontosabb gondolatait és gyakorlati következtetéseit, amelyeket a festészet, a gazdaság terén szerzett a Párizsi Világtárlaton, közzé tudja tenni. A 35 éves Simonyi úgy vált mesterséget, hogy eredendő vonzalmáról, a festészet műveléséről fokozatosan lemond, s ezzel párhuzamosan válik fotográfussá, elméleti kérdéseket boncolgató íróvá.
1856 tavaszán nyitotta meg első műtermét. Ebben is élen járt, mert a Váci utca 1. szám alatt megnyílt birodalma, Pest első e célra épített épülete volt, mivel általában a fényképészek magánházak vagy szállodák kibérelt szobáiban rendezték be munkaállomásaikat. Ez még szerény, kőalapokon nyugvó faépület volt a földszinten laboratóriummal, az emeleten felvételi teremmel, amelynek három oldalát mennyezetig érő üvegfal alkotta, ahol a kívánt megvilágítást függönyözéssel érte el. A mellette levő kisebb helyiségben a felvételhez szükséges előkészületeket végezték. Simonyi a munkához szükséges gépeit és vegyszereit Párizsból hozatta. 1859-ben előadást tartott az akadémián gyakorlati tevékenységeiről, mint például a laboratóriumi munka egyik fontos mozzanatáról, a képek kiáztatásáról, amely a tartósságnak egyik feltétele volt. Az akkori gyakorlat szerint ezt a több órás műveletet jórészt a fényképész maga végezte. Simonyi újításnak is beillő, csappal ellátott, víztartó edényrendszert tervezett, amely lényegét tekintve azonos a ma is használatos folyóvizes képmosással. Ezzel a megoldással ennek a mechanikus műveletnek az idejét rövidítette meg úgy, hogy a képek minősége sem romlott.
1861-ben fényképsorozatot készített a magyar országgyűlés tagjairól. A képekből készült ezüstveretes fedőlappal ellátott, díszes kivitelű albummal az alsó- és felsőház tagjai Deák Ferencet tisztelték meg. Az országgyűlés általi felkérésben, hogy ő készítse el a felvételeket, elsősorban műtermének jó híre, munkásságának elismerése játszott szerepet. Az albumhoz készített névjegyzék szerint 364 személyről készült fénykép. A mellképek nem egyhangúak, változatosak, a politikusok egyéniségét tükröző felvételek, melyek a szerző művészi hivatástudatáról tanúskodnak. Simonyi érdemének tartjuk azt is, hogy ezt az albumot még két példányban elkészítette, kissé egyszerűbb kivitelben.
Az album érdekessége, hogy Deák Ferenc 1842 óta nem hagyta magát fényképeztetni. A haza bölcse végül Rottenbiller Lipót akkori pesti polgármester kérésének engedve beleegyezett, hogy Simonyi 1861-ben portrét készítsen róla, és azokat kizárólag a pesti árvaház javára árusítsák. Eladásukból szeptember elejére már több mint ötezer, az év végére pedig hétezer forint folyt be a Josefinum és a leányárvaház javára. Az összeget gyarapította az is, hogy Velencében is több ezer példányban rendelték meg. E nemes célnak köszönhetően rendelkezünk a XIX. század e meghatározó politikusáról készült több hiteles portréval. Simonyi Antal első képeit követően Deák más fényképészekkel is levétette magát. 1865-ben Schrecker Ignác, 1866-ban Canzi és Heller, 1872-ben Ellinger Ede fényképezőgépe elé ült. 1869-re a leányárvaház, az Elisabethinum számára már tízezer forintot hozott a népszerű államférfi képmása.

arckep_0888-_deak_ferenc.jpg

Deák Ferenc arcképe – Kézirattár, Arckép 888

„(Deák Ferencz arcképe) a következő kiadásokban lesz kapható: 1) kőnyomatokban és pedig a) fejkép életnagyságban nagy regálpapiroson, ára 4 ft; b) térdkép szintén nagy regálpapiros, ára 3 ft; 2) fényképekben a kedvelt látogatójegy alakjában 1 ft-ért; 3) életnagyságú olajfestményben (külön megrendelésre)”

Vasárnapi Ujság, 1861. 8. évf. 33. szám, 394. – Elektronikus Periodika Archívum

Deák Ferenc jótékonysági célt szolgáló képmását a Hölgyfutár is hirdette:

„A műárusi kirakatok fődísze most Deák Ferencnek, általunk már többször említett arcképe, melyet az »á r v a-i n t é z e t« javára árulnak. Ez minden könyvkereskedésben kapható, még pedig többféle példányban. Kőnyomatú térdkép, (melyet Canzi rajzolt és Walzel nyomott kőre) 3 fton kapható; kőnyomaté, életnagyságban levő fejkép 4 fton; látogató jegy alakban fénykép 1 fton. – Megrendelésre olajfestmények is készíttetnek. Ezek mostanában a kép és könyvkereskedések legkelendőbb cikkei, melyek által sok szoba és terem érdekes diszt kap, s egyszersmind a szegény árvák sorsa is enyhül”

Hölgyfutár, 1861. 99. sz., 12. évf., 790. – Törzsgyűjtemény

Az albumok készítésének divatja hamar elérte a várost. A képek nézegetése a szórakozás és az ismeretterjesztés egyik formáját jelentette a társadalom polgári és felsőbb rétege számára. Simonyin kívül még Schrecker Ignác is megörökítette a korabeli elitet – az 1860-as években három albumot is kiadott a MTA tagjainak portréival, de készített hasonló kiadványt korának szépasszonyairól is.
Simonyi fényképészi tevékenysége mellett a ’60-as évektől kezdve intenzíven közreműködött szakmai társulatok munkájában és a képzőművészeti életben is. A Pesti Műegylet mozgatórugója volt, 1861-től a Magyar Képzőművészeti Társulat tagja, ahol többször tevékenykedett zsűrielnökként. Részt vett a Természettudományi Társulat munkájában, 1863-tól az igazgató választmány és több akcióbizottság tagja.

Szemerédi Ágnes

Források:

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész
A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3916390940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása