Az orvosként, gyűjtőként és barátként is nagyra becsült Kelemen Béla – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 41. rész

2023. december 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 107. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Kelemen Bélát és gyűjteményét mutatja be.

Kelemen Béla (1934–1979) orvost több személy és esemény késztette arra, hogy az ex libris gyűjtés útjára lépjen. Mindössze két éven át volt tagja a Kisgrafika Barátok Körének, ez alatt aktív gyűjtővé vált – példát mutatva arra, hogy aki sok időt és energiát fordít rá, rövid idő alatt is jelentős gyűjteményre tehet szert.

1_kep-perei_zoltan_fam_130x77_j_opti.gifPerei Zoltán fametszete. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Életében több találkozási pontot fedezhetünk fel a könyvjegy műfajával. Már gimnazistaként sokat olvasott, ekkor járva az antikváriumokat, könyvek belső kötéstábláján találkozott először ex librisszel. Így emlékezett vissza erre az időre:

„Már gimnazista éveimben – bár ezt sokan vitatják – tudatosan készültem későbbi hivatásomra és rendszeresen olvastam is hozzá. Ennek egyik szerves része volt az antikváriumokban való böngészés, szakmai ritkaságok keresése, mely alkalmakkor igen sok érdekességgel találkoztam, nem egy könyvben előző tulajdonosának könyvjegyével. Már ekkor irigykedve néztem e’ remek grafikai munkákat és első ex librisemhez is így jutottam hozzá. Megvettem Poja [sic!]* Jenő: Az orvostudomány regénye című művét, melynek elejét Dr. Garta Iván részére készített könyvjegy díszítette. Alkotóját azóta sem sikerült felderítenem. A háromalakos allegorikus kompozícióban egy nőbeteget férfi alak a »tudományt« megtestesítő fóliáns védőfalával óv az őt támadó csontváz-haláltól.” 

Kelemen Béla: Hogyan lettem gyűjtő, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 53. – Törzsgyűjtemény

A későbbiekben Szivessy Tibor (1884–1963) budapesti műépítész – a kecskeméti Cifrapalota, emellett számos pesti belvárosi bérház és budai villa tervezője – könyvjegygyűjteményének megtekintése adott jelentősebb indíttatást számára az ex libris gyűjtéshez. Szivessy a Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületének, majd az 1932-ben megalakuló Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének is tagja volt. A századelőtől saját névre szólóan is készíttetett ex libriseket, többek között Weinwurm Frigyes, M. Rendschmidt, Vadász Endre grafikusokkal.

2_kep-szivessy_tibor_gr_rendschmidt_max_f_sz_412_123x43_j2_opti_varia.gif

M. Rendschmidt grafikája. Jelzet: Exl.Sz/412 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Bár Szivessy gyűjteményének megtekintése Kelemen Béla életében nagy élményt jelentett, a vidéki pályakezdés nehéz évei után e téren hosszú szünet következett. A későbbiekben a Hobby című folyóirat 1970. évi első számában Udvari György Ex libris gyűjtés című, könyvjegyekkel – köztük Rákóczy Ferenc, Stettner Béla, Richard Kaljo, Gerard Gaudaen alkotásaival – illusztrált cikke hívta fel a figyelmét a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) létezésére. Az újság hangsúlyozottan kiemelte a hobbik műveltséggazdagító, a szépérzék, a művészi ízlés fejlesztésében betöltött szerepét, közéjük sorolva az ex libris gyűjtést is.
Kelemen Béla, amint Budapestre került, felvette a kapcsolatot a KBK akkori titkárával, Réthy Istvánnal, aki bemutatta a Fészek Művészklubban működő körben; ennek Kelemen hivatalosan 1977-től lett a tagja. Ismeretségeket kötött, a budapesti Csányi István orvostól és a kolozsvári Gábor Dénes bibliográfustól, kisgrafikai szakírótól kapott tanácsok, útmutatások sokat jelentettek gyűjtői pályája kibontakozásában. Ugyanakkor problémaként vetette fel, hogy az ex libris kör túl elszigetelten működik, sokan nem is tudnak a csoport létezéséről, és az ex librist készítő grafikusok megtalálása, elérése is nehéz feladat. A gyűjtők szorosabb kapcsolattartását, emellett intenzívebb körbeli életet javasolt, mely sajnos napjainkban is időszerű gondolat.
Ő maga jó kapcsolatot ápolt Csiby Mihály grafikussal, aki Réthy István utódjaként egy ideig a KBK titkári teendőit is ellátta. Csiby az orvosi hivatásra utaló ábrájú ex librist készített a számára egy kismadárral, amely sztetoszkóppal vizsgálja egy beteg ember szívét. A grafika felirata a küzdelmekkel teli életsorsra és a gondviselésbe vetett hit fontosságára utal Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének soraival: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”.

3_kep-kelemen_bela-_graf_csm_op_96_csiby71_j2_opti.gifCsiby Mihály linómetszete (1978). Jelzet: Csiby/71 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kelemen Béla ajándékba kapott lapokkal kezdte el a gyűjtést, majd két év alatt 11 művésszel 13 névre szóló lapot készíttetett. Ezek grafikusai közül az első Fery Antal volt, őt követte Stettner Béla, Széki Piroska, M. Kiss József, Csiby Mihály, Perei Zoltán, Kamper Lajos, az erdélyi Imets László; külföldről még Oriol M. Diví, Emil Zierold és Fritz Kühn. Az ex librisek rendeléséről a következőket nyilatkozta:

„Elvem, hogy csak igen nagyvonalakban jelzem, mit szeretnék a lapon viszontlátni, legszívesebben […] nem mondok semmit, rábízva magam a művész intuíciójára és arra, hogy mit lát bennem, mit gondol rólam. Ebben az elvemben azóta sem csalódtam. Széki Piroska és Imets László ráérzett a belgyógyász egyik fontos eszközére, a tapintó kézre. Diví a gyógyítás és művészet kapcsolatát jelzi lapjain. Fery Antal, M. Kiss József igen magas színvonalú karakterportrék könyvjegyen történő megjelenítésével örvendeztetett meg, Kühn és Zierold a humort képviseli a lapokon.”

Kelemen Béla: Hogyan lettem gyűjtő, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 54. – Törzsgyűjtemény

A grafikákon gyakori téma Kelemen Béla foglalkozására utalóan az orvosi témakör, annak szimbólumvilága. A spanyol Oriol M. Diví egy 1978-ban metszett lapja Aszklépioszt, a gyógyítás görög istenét idézi attribútumával, a kígyós bottal.

4_kep-divi_oriol_m_dr_kelemen_bela_x2_op_141_1978_71_72_j_opti.gifOriol M. Diví fametszete (1978). A kép forrása: Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011, 131.

Diví egy másik ex librise a Salamon királynak tulajdonított, a menyasszony és a vőlegény szerelmi dalait tartalmazó Énekek énekét (Canticum canticorum) evokálja nő és férfi egymásnak szembeforduló portréjával, melyek a fekete-fehér színeket tekintve egymás inverzei.

5_kep-divi_oriol_m_dr_kelemen_bela_x2_op_151_1978_56_89_j_opti.gifOriol M. Diví fametszete (1978). A kép forrása: Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011, 136.

A neves személyek tiszteletére készíttetett portrégrafikákon Lenhossék Mihály Ignác (1773–1840), Magyarország főorvosa, Széchenyi István gróf házi orvosa, illetve Korányi Frigyes (1827/28–1913) belgyógyász, a tuberkulózis elleni küzdelem hazai kezdeményezőjének arcképe szerepel. Korányi karakteres profilja babérággal látható Fery Antal alábbi fametszetén.
6_kep-kelemen_bela-koranyi-gr_fa_k_171_j_opti.gif

Fery Antal fametszete (1977). Jelzet: Exl.K/171 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1979-ben elhunyt Kelemen Béla temetésén a KBK nevében Csiby Mihály tartott búcsúbeszédet: „orvos, barát, gyűjtő volt egy személyben” – mondta róla. Az alábbi, Kelemen nevére szóló Imets-grafika a rajta szereplő kis gyertyalánggal szolgáljon itt emlékállításul.

7_kep-imets_l_kelemen_bela_x1_1978_117_70_exl_k_169_j_opti.gif

Imets László fametszete (1978). Jelzet: Exl.K/169 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom:

* A név helyesen: Pólya Jenő

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész3. rész4. rész5. rész6. rész7. rész8. rész9. rész10. rész11. rész12. rész13. rész14. rész15. rész16. rész17. rész18. rész19. rész20. rész21. rész22. rész23. rész24. rész25. rész26. rész27. rész28. rész29. rész30. rész31. rész32. rész33. rész34. rész35. rész36. rész37. rész38. rész39. rész; 40. rész

Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész2. rész3. rész4. rész5. rész6. rész7. rész8. rész9. rész10. rész11. rész12. rész13. rész14. rész15. rész16. rész17. rész18. rész19. rész20. rész21. rész; 22. rész23. rész24. rész25. rész26. rész27. rész; 28. rész29. rész30. rész31. rész32. rész33. rész34. rész35. rész36. rész37. rész38. rész39. rész40. rész41. rész42. rész43. rész44. rész45. rész46. rész47. rész48. rész49. rész50. rész51. rész52. rész53. rész54. rész55. rész56. rész57. rész58. rész59. rész60. rész61. rész62. rész63. rész64. rész65. rész66. rész67. rész68. rész69. rész70. rész71. rész72. rész73. rész74. rész75. rész76. rész77. rész78. rész79. rész80. rész81. rész82. rész83. rész84. rész85. rész86. rész87. rész88. rész89. rész90. rész91. rész92. rész93. rész94. rész97. rész98. rész99. rész100. rész101. rész102. rész103. rész104. rész105. rész; 106. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr2118269183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása