Ki volt Metternich‒Sándor Paulina? Második rész

2022. január 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

Száz éve halt meg az Ördöglovas leánya

A ma a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palota a budai Várban és a Komárom‒Esztergom megyei Bajnán most felújított és december elején átadott Sándor‒Metternich-kastély őrzi emlékét a Sándor családnak és két különc, saját korukban Európa-szerte ismert tagjának.

Paulina egész életét végigkísérte a zene szeretete, férjével együtt nemcsak zeneszerető, hanem zeneértő is volt és ő maga is zongorázott. (Olykor a színielőadásokon énekelt is, a fáma szerint időnként népszerű – és kissé pikáns – kuplédalokat is.) Számos zeneszerzőt személyesen ismert, játszott a szalonjában Liszt Ferenc, Richard Wagner és Johann Strauss is. Többen ajánlottak a tiszteletére szerzeményeket, így Wagner zongoradarabot, Strauss és Lehár Ferenc keringőt, Carl Michael Ziehrer pedig gavotte-ot. Fontosnak tartotta, hogy zeneszerzőket, előadóművészeket vagy zeneműveket ismertessen meg a vendégeivel vagy a szélesebb közönséggel. Így nem sokkal Párizsba érkezésük után elhatározta, hogy megismerteti a francia fővárosban Richard Wagner zenéjét és bemutattatja a Tannhäusert. Meggyőzte a zeneszerzőt és a császárt, és a darabot 1861-ben színre vették. A közönség tartózkodását azonban már az előkészületek idején érzékelni lehetett, majd a bemutatón – bár a Metternich házaspár barátai is jelen voltak – a darab megbukott. Három előadás után levették a műsorról.

„Wagner Richard, mint mondják, barátai sürgetése folytán elhatározá magát Tannhäuser című operájában jelentékeny rövidítéseket tenni. Az új terv szerint körülbelül egy órai zene fog elesni. Párizsban ez opera első előadatása éppoly számos, mint fényes közönség jelenlétében történt. […] Franciaország minden nevezetes zeneköltője jelen volt az előadáson. A pikánt megjegyzések közül, melyek e műre tétettek, egyet idézünk. Egy szép fiatal hölgy panaszkodék, hogy e zenét nem ismeri. »Ah, asszonyom – viszonzá egy zeneműértő –, Wagner műveit nem lehet az első hallásnál fölfogni. Majd ha [az] ön hajszálai őszülni kezdenek, meg fogja érteni.« Egyébiránt a lapok, valamint a közönség véleménye is, megoszolt e zenemű fölött; kifogást tettek, nem ugyan a mű rosszasága, hanem németsége ellen, mi annyival inkább fokozódott, minthogy híre futamodék, hogy ez operát Metternich hercegné nagyban pártolja.”

Wagner Tannhäusere. In Hölgyfutár, 1861. március 28. – Törzsgyűjtemény

A bukás után Jules Janin színikritikus azt írta, hogy az előadás alatt a hercegné idegességében és dühében eltörte a legyezőjét. A történetet, amelynek hitelességét Paulina az évtizedekkel később megjelent visszaemlékezéseiben cáfolta, a párizsi közönség azonnal felkapta, és számos paródia született róla a színházakban. Sőt, néhány évvel később az osztrák nagykövetség szalonjaiban is bemutattak egy kínai árnyjátékot Tannhäuser Párizsban címmel, amely előtt a ház egyik, színházi páholynyitogatónak öltözött barátja olcsó legyezőket osztogatott a vendégeknek, ha esetleg a hölgyek sajnálnák a sajátjukat… Amikor harminc évvel később, 1895-ben ismét műsorra tűzték Wagner operáját Párizsban, elsöprő sikert aratott.
A II. császárság idején az udvari élet fontos helyszínei voltak a vidéki kastélyok is. Fontainebleau-ba nyáron, Compiègne-be ősszel kaptak meghívást a vendégek (a meghívottak gondosan összeválogatott csoportjai hetente – vetésforgószerűen – váltották egymást). Napközben vadászatok, erdei séták, lovaglás, kocsizás, csónakázás szerepelt a programban, míg este vagy rossz idő esetén színházi előadások, élőképek, hangversenyek, különböző játékok, rejtvények mulattatták a vendégeket. (A szórakozásnak Párizsban, a vidéki kastélyokban és később Bécsben is kiemelt részét jelentették a különböző színielőadások, amelyekben a társaság tagjai léptek fel, és amelyek egy részét jótékony céllal rendezték.)

„Villásreggeli után lementünk a kertbe és csónakázással mulattunk a kis tavon, ahol mindenféle hajó, sőt, még egy velencei gondola is egy vérbeli velencei gondolással a vendégek rendelkezésére állt. A kis lélekvesztők számos katasztrófát okoztak, de mivel mindig jó úszók voltak, akik megkockáztatták a vízre szállást, baj nélkül megúszták annyival, hogy csuromvizesen jöttek ki a vízből. A császárné különösen a gondolát kedvelte, és gyakran több mint egy órán keresztül vitette magát széltében-hosszában, hol ezt, hol azt kérve, hogy kísérje el. Állította, hogy sehol nem lehet jobban társalogni, mint a vízen ringatózva.”

Princesse de Metternich: »Je ne suis pas jolie, je suis pire« Souvenirs (1859‒1871), Tallandier, 2008, 94, ford.: D. F.

A spanyol határ mellett fekvő Biarritz-ban is többször pihent a császári pár, ahol a császárné hegymászással egybekötött sétákat és hajókirándulásokat szervezett.
III. Napóleon uralkodása idején két világkiállítást is rendezett Franciaország: 1855-ben és 1867-ben, ez utóbbi a Metternich házaspár kiküldetésének idejére esett. A nagykövet és felesége ez alkalomból nagyszabású bált adott a nagykövetségen.

„Az 1867 májusában, a világkiállítás alkalmából a követség által adott nagy bál említésével fejezem be ezt a történetet. Az osztrák kormány százezer frankos hitelt nyitott, és mi hatvanötezer frankot költöttünk erre az ünnepségre, amely, merem állítani, megelőzte a többi követség összes bálját. […] Építtettünk egy hatalmas, kertre néző termet. A díszítése elragadó volt. A falak fehér és arany színűek, a kárpit félig rózsaszín, félig zöld selyem. A csillárok hatalmas virágkosarakat mintáztak. A falikarok puttony alakúak voltak. A gyertyák ezekből a virágokból emelkedtek ki. Az egyik luszter teljesen rózsaszín, a másik vörös, a középső csillár vegyes színű gerániummal volt borítva. Csodálatos zöldnövények töltötték meg a sarkokat. Hatalmas foncsorozatlan tükrök nyíltak az elektromos fénnyel megvilágított kertre, világító léggömbökkel a fák között. Minden ablakból és e hatalmas tükrök mindegyikéből más-más látványt élveztünk. Így az egyikből csodálatosan elrendezett virágos teraszra láttunk, a másikból egy virágbölcsőbe helyezett szoborra, aztán egy virágzó narancsfasorra, végül egy hatalmas pálmákkal és páfrányokkal körülvett építményre, arannyal hímzett kárpittal borított fotelekkel és székekkel… De a fénypont vitathatatlanul a terem vége volt, ahol egy foncsorozatlan tükör mögött sziklák emelkedtek, amelyeken a legcsodálatosabb rózsák tömege virított. Vízesés hullott e sziklák tetejéről e tündéri táj fölött: az elektromos világítás segítségével a víz ezer fényben szikrázott, ragyogott. A fénylő vízeséssel félig eltakart rózsák és növények egyetlen cseppet sem kaptak. […] A császár, a császárné és a hercegek szupéját az első emeleti lakosztályokban szolgáltattam fel. A többi vendég a kertben felállított hatalmas, piros-fehér csíkos vászon sátorban vacsorázott, ahová beállíttattam egy nyolc nagy gesztenyefából álló facsoportot, köréjük asztalokat állíttattunk oly módon, hogy a fák, amelyeknek a törzse teljesen fel volt díszítve, egyfajta hatalmas asztaldíszként szolgáltak. A virágokat Párizs város üvegházai biztosították, mert egyetlen virágárus sem lett volna képes hasonló díszítésre. Haussmann báró azzal a feltétellel kölcsönözte számunkra, hogy mi fizetjük a szállítást és a károkat. Kár nem volt, de a szállítás és a borravaló, amelyet a hadseregnyi kertésznek adtunk, több ezerfrankos bankjegyet jelentett, három vagy négyezret, amennyire emlékszem.
Johann Strauss, aki ekkoriban hangversenyeket adott Párizsban, azt a kegyet kérte tőlünk, hogy a követségi bálon vezényelhesse a zenekart, amibe, érthető módon, a legnagyobb örömmel beleegyeztünk. Mindenkit elbűvölt a játéka utánozhatatlan lendületével, csak azon a lassúságon csodálkoztunk, amellyel a négyeseket vezényelte, és számos alkalommal oda kellett mennünk, hogy kérjük, hogy gyorsítsa a taktust.”

Princesse de Metternich: »Je ne suis pas jolie, je suis pire« Souvenirs (1859‒1871), Tallandier, 2008, 73‒74, ford.: D. F.

A francia császári pár a világkiállítás idején számos külföldi uralkodót is vendégül látott. Ferenc József, akkor már az Osztrák‒Magyar Monarchia uralkodója – fivére, a Mexikóban akkor kivégzett Miksa császár halála miatt – csak ősszel látogatott el a kiállításra (Erzsébet királyné gyermeket várt, ezért nem kísérte el). Tiszteletére a Metternich házaspár vacsorát adott a nagykövetségen.

Folytatjuk…

Dede Franciska (Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály)

A sorozat további részei: Első rész; Harmadik rész

komment

Ki volt Metternich‒Sándor Paulina? Első rész

2022. január 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

Száz éve halt meg az Ördöglovas leánya

A ma a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palota a Budai Várban és a Komárom‒Esztergom megyei Bajnán most felújított és december elején átadott Sándor‒Metternich-kastély őrzi emlékét a Sándor családnak és két különc, saját korukban Európa-szerte ismert tagjának.

A vakmerőségig merész, császárhű gróf Sándor Móric hihetetlen lovas kalandjairól és meghökkentő bravúrjairól számos anekdota maradt fenn: lóháton jelent meg szalonokban, fogaton hajtott le lépcsőkön, szekereket ugratott át vagy kastélya erkélyéről ugratott le paripája hátán. Az Ördöglovas néven elhíresült gróf Klemens von Metternich kancellár első házasságából született leányát vezette oltárhoz, tőle született 1836 februárjában Paulina nevű leánya.

„Szüleimnek csak két gyermekük volt: Leo fivérem, aki kora gyermekéveiben meghalt, és én. Legkedvesebb kicsikéjük halála felett szüleim sohasem tudtak vigasztalódni. Leónak és nekem mindenféle forszírozott dolgokat kellett megtennünk, hogy bátorságunkat és ügyességünket bebizonyítsuk. Mindent megtettünk, amit parancsoltak, de bátorságunk csak látszólagos volt, mert alapjában nagyon féltünk. Így különösen akkor, midőn atyám azt mondotta, hogy fussunk a kertbe, és hű vadászkutyáját, Hektort – melyet egyébként nagyon szerettünk – utánunk uszította, sztentori hangon »apport«-ot parancsolva neki. Még ma is borzalom fog el, ha eszembe jut, amint közeledni éreztük mögöttünk a kutyát és minden pillanatban lelki szemeink előtt láttuk, hogy megfog és a földre teper bennünket. Természetesen a kutya nem bántott, hanem utolérve minket, barátságosan nyalogatott meg bennünket.
Egy másik alkalommal egy réten állottunk, a gyarmati vadászkastély előtt, hogy lássuk, amint atyánk legjobb és leghíresebb lovával akadályokat ugrat. Szerencsétlenségemre azt találtam mondani, hogy semmi áron sem tennék meg hasonlót. Atyám ezt meghallja és máris csengő hangon szól a parancs: »Ültessétek fel hozzám a kicsikét!« Anyám a csodálkozástól és ijedtségtől megdermed. Az istállómester kezeibe vesz, felültet atyámhoz a lóra és négyszer ugrunk át a szilárdan álló, magas barrieren! Nagyszerű, de rettenetes volt!”

Részletek Metternich-Sándor Paulina visszaemlékezéséből. In Vadász és Versenylap, 1914. február 13. – Törzsgyűjtemény

Alig húsz évvel később Paulina férjhez ment édesanyja féltestvéréhez (Metternich kancellár második házasságából született fiához), a nála hét esztendővel idősebb nagybátyjához, Richard von Metternich herceghez. A házasságból három leánygyermek született. A nagy hatalmú kancellár fia ekkor már apja nyomdokain a diplomáciai pályán járt. Az esküvőt követően a fiatal pár Drezdába utazott, ahol a herceg elfoglalta követi helyét a szász király udvarában. Az ifjú feleség hangversenyeket, vacsorákat szervezett, és aktívan részt vett a társasági életben. Az igazi udvari és társasági szerep azonban Párizsban várt a fiatal párra. Richard herceg 1859. december 14-én adta át nagyköveti megbízólevelét III. Napóleon francia császárnak, hogy azután több mint tíz éven keresztül képviselje Ausztriát (1867-től a Monarchiát) a francia udvarban. Paulina, aki elegáns, szellemes, bátor és extravagáns fiatalasszony volt, és aki számos ötlettel, merész újdonsággal lepte (és olykor botránkoztatta) meg a társaságot és a közvéleményt, hamar a császári udvar és a társasági élet egyik meghatározó szereplője lett.

„Számos portrét rajzoltak Metternich hercegnéről. Nem tudom, hogy vajon túl nagy volt-e a szája, az ajkai túl vastagok, a felfelé hajló orrlikai meglepő ívet adtak-e az orrának, szabálytalan volt-e az arca, de nem volt kellemesebb látvány ennél a mozgékony és szellemes arcnál, amelyet két gyönyörű, mosolygó barna szem ragyogott be. Amikor azt lehet mondani egy nőről, amit Mme de Metternichről mondtak: »egy csinos csúnyaság«, akkor hihetetlenül bájosnak kellett lennie. Winterhalter egyik festménye, amely rendkívül hasonlít, nagyon szép.
A kicsiny lába hegyétől az aranybarna haja tövéig, minden mozdulatában, viselkedésében érezni lehetett a nagyvilági hölgyet. Akkor is, amikor az élénk szelleme, a kedvtelései, a fiatalság lelkesedése magával ragadta és váratlan eredetiségével megdöbbenést keltett, amikor színészkedett, amit ragyogóan csinált vagy vidám ünnepséget rögtönzött, amelynek ő ismerte a titkát, mindig nagyvilági hölgy maradt a körme hegyéig.”

Madame Carette, née Bouvet: Souvenirs intimes de la Cour des Tuileries, Paris, Ollendorff, 1889. Ford. D. F. – Törzsgyűjtemény

Metternich herceg és felesége. In Gaston Jollivet: Souvenirs de la vie de plaisir sous le Second Empire, Paris, Jules Tallandier, 16. és 17. oldal között – Törzsgyűjtemény

III. Napóleon – aki egyrészt politikailag meghatározó, másrészt a nagybátyja emlékéhez méltó szerepet kívánt játszani az európai politikai életben – rengeteget költött reprezentációra, s e tekintetben méltó módon képviselte a másik jelentős európai nagyhatalmat, az Osztrák Birodalmat a Metternich házaspár is. A nagykövetség épülete, a fogadások, bálok és a különböző alkalmakra szervezett rendezvények fényéhez és sikeréhez nagyban hozzájárult Paulina ötletessége, kreativitása.
A császári udvarban élénk társasági élet folyt.
A nagy udvari bálok (amelyek Paulina emlékei szerint igen látványosak, ám a szigorú protokoll miatt – legalábbis egy fiatal nagykövetfeleség számára – unalmasak voltak) és a császárné meghittebb hangulatú estélyei mellett kedvelt szórakozást jelentettek az álarcos- és jelmezbálok, amelyekre a hölgyek külön öltözeteket csináltattak, nemegyszer valamilyen központi tematikát követve.

„A Tuileriákban több mulatságos jelmezbál is volt. A férfiaknak, mivel nem szerettek jelmezt ölteni, engedélyezték, hogy velencei köpenyben jöjjenek – ez egyfajta rövid köpeny, amelyet nyakban kötöttek meg, és amelynek a színe az egyesek ízlése szerint változott. A férjemnek volt egy fekete bársonnyal szegett vörös moaréból és egy mályvaszínű, mivel a diplomaták és a magas állásúak abszolút visszautasítottak minden jelmezt. A császár, értelemszerűen, szintén csak a velencei köpenyt viselte. Az Udvarba minden alkalommal, még akkor is, amikor nem viselték a díszegyenruhát, vagyis az esti összejöveteleken, fekete frakkban, térdnadrágban és fekete selyemharisnyában kellett jönni. Ami pedig engem illet, emlékszem, egyszer egy igen szép fekete ördög-jelmezem volt. Az egész ezüsttel volt hímezve és valódi gyémántokkal kirakva. Baptiste-tal csináltattam kis gyémánt szarvacskákat. Egy másik alkalommal egy sárga, XV. Lajos korabeli jelmezt viseltem, az egész ezüstbojtokkal rögzített rózsaszín pomponfüzérekkel volt díszítve. A fejemen sárga kreppből készült kalapot viseltem, sárga tollakkal. Ezt a jelmezt is, Worth egy remekművét, csakúgy, mint a fekete ördögöt, igen sikerültnek találták. A XV. Lajos-jelmezt egy korabeli portréról másolták.”

Princesse de Metternich: »Je ne suis pas jolie, je suis pire« Souvenirs (1859‒1871), Tallandier, 2008, 67‒68, ford.: D. F.

A kosztümöket (és természetesen a többi toalettet is) sokszor a korszak leghíresebb „divattervezője”, az angol származású, de Párizsban élő és működő Charles Frederick Worth (1825‒1895) készítette, akit sokan az haute couture atyjának tartanak. Karrierje éppen ebben az időben indult, és Eugénia császárné pártfogása vitathatatlan a népszerűségének megalapozásában. Paulina úgy emlékszik vissza memoárjaiban, hogy ő ismerte fel a mester tehetségét és neki (is) köszönhette a sikerét. A hercegné eleganciája a korszakban legendás volt. Elismeréssel jegyezték meg róla, hogy „tud öltözködni”, és élete végéig írtak a lapokban öltözeteiről.

„A hercegné azonban legkiválóbban a divatteremtésben tündöklött. Ő hozta divatba a női frakkot, az álló gallért, a magas topánkákat, sétabotot, férfikalapot stb., amik csak Párizsból hozzánk kerültek. Ne higgyük, hogy divatot csinálni valami könnyű dolog. Ahhoz először is gondolat kell, azután a gondolatnak kivitele. A gondolat rendesen a hercegné fejéből ugrott ki, a kivitel Worth kezére bízatott. És alighogy ez új pipere-költemény megszületett, a párizsi világ ezer meg ezer csatornáján szétfolyt az a szélrózsa minden irányában.”

A népszerű hercegné. Egy vén diplomata emlékirataiból. In Pesti Hirlap, 1879. január 25. – Törzsgyűjtemény

„Neki jutott először eszébe cobolyprémmel díszíttetni a báli ruhák fehér atlaszát, a mellfűzőkre drágakő-plasztronokat varratni, egyik válláról a másikig terjedő virág-girlandokat viselni és számtalan más dolog, mely kezdetben bizarrnak tetszett, nemsokára azonban divattá vált.”

Metternich hercegnőről. In Pesti Hirlap, 1880. október 13. – Törzsgyűjtemény

Folytatjuk…

Dede Franciska (Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály)

A sorozat további részei: Második rész; Harmadik rész

komment

Címkék: párizs diplomácia haute couture bajna köztársasági elnöki hivatal dede franciska sándor-palota ördöglovas sándor móric kutatási és különgyűjteményi főosztály metternich‒sándor paulina klemens von metternich richard von metternich iii. napóleon császár madame carette née bouvet gaston jollivet charles frederick worth

Egy áldozatkész szegedi gyűjtő, Déry Ernőné Herz Ilona – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 18. rész

2022. január 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 70. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 70. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Déry Ernőné Herz Ilonát és gyűjteményét mutatja be.

Déry Ernőné Herz Ilona (1886–1972) a Temes megyei Csákován (ma Csák, Románia) született, felsőbb leányiskolát végzett. Már fiatalon vonzódott az irodalomhoz és a képzőművészethez, és ez irányú érdeklődését egész életén át megőrizte.

Nelly Degouy Acket grafikája. Jelzet: Exl.D/94 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Szegedre Déry Ernő kereskedővel való házasságkötése után került, 1913-ban. Csatlakozott a szegedi kisgrafikabarátok köréhez, melynek ekkoriban a Hungária Kávéházban volt a törzsasztala. A kör gyűjtőtagjai többségükben szegedi ügyvédek, orvosok, vállalkozók voltak. Déry Ilona itt ismerkedett meg Bartos László nyomdatulajdonossal; Kolozs Lajossal, a Szegedi Ládagyár tulajdonosával és Lustig István ügyvéddel. Utóbbiak lelkes gyűjtőkké váltak. Ilona sok művésszel is találkozott az elkövetkező évtizedekben, köztük kiemelendő Buday György és Vadász Endre neve.
A későbbiekben így vallott a két világháború közt egyre intenzívebbé váló ex libris gyűjtői hobbijáról:

„Az exlibris gyüjtés nem szerzési és birtoklási vágy, hanem a legnemesebb sóvárgás a művészetek ezen legkisebb, és így legkedvesebb műfajának megszerzése után. […] Annyire a szívünkhöz tud nőni egy ilyen gyüjtemény, ezer szála köt a multhoz, minden lapnak külön története, kedves, esetleg fájó, emlékeztető varázsa van. Például az első rézkarc, az első saját lapunk egy kedvelt művésztől, mindegyikhez valami kedves, valami emlék fűződik és ezek összessége adja meg gyüjteményünknek felbecsülhetetlen értékét.”

Déry Ernőné: Mi örömöm van a könyvjegy-gyüjtésben?, MEGE Kisgrafika, 1941/3–4. sz., 16. – Törzsgyűjtemény

Gyűjteménye darabjaival, magyar és külföldi ex librisekkel is részt vett a debreceni Ajtósi Dürer Céh kiállításán 1935 decemberében a Déri Múzeumban. A külföldi kapcsolattartást mutatja, hogy 1936-ban szerepelt az osztrák ex libris társaság, az Österreichische Exlibris-Gesellschaft cserelistáján. A magyar grafikusok alkotásainak külföldre vitelével nagyban hozzájárult a művészek ottani népszerűsítéséhez.

Adolf Kunst rézkarca. Jelzet: Exl.D/79 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A gyűjtésben a minőségre törekedett, ugyanez figyelhető meg a nevére készíttetett ex librisek és alkalmi grafikák esetén. 1968-ig 102 saját névre szóló kisgrafikájáról tudunk. Később ez a szám tovább gyarapodott 150 körülire. Sok lapot rendelt szegedi művészektől, Buday Györgytől, Vadász Endrétől és Bordás Ferenctől. Nőalak könyvből kinövő virágokat ölel át az 1924-től Szegeden élő – a Boldogasszony búcsúja (1931) című fametszetsorozattal híressé váló – Buday György (1907–1990) ex librisén.

Buday György fametszete. Jelzet: Exl.D/89 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Emellett Menyhárt Józseftől, Bajor Ágosttól, Gáborjáni Szabó Kálmántól, Mata Jánostól, Horváth Endrétől is voltak névre szóló lapjai. Ezeken gyakori a népies motívumok szerepeltetése, a táj-, a virág- és az állatábrázolás, illetve az olvasás, a könyv megjelenítése. A Déry család talán a szegedi származású Vadász Endrétől (1901–1944) rendelte a legváltozatosabb tematikájú lapokat: a gyűjtőszenvedélyre utalók mellett készíttettek vele grafikákat házassági évfordulóra, húsvétra, újévre; emellett csináltattak köszönő- és lakcímkártyát is. A gyűjtésre utalás egy különleges módjaként fészekbe fiókáinak grafikákat hordó madár látható egy Déry Ernőné nevére szóló 1934-es Vadász-grafikán.

Vadász Endre rézkarca (1934). Jelzet: Exl.D/83 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Déry Ilona jelentős számban adott le rendelést külföldi művészek, köztük Hubert Woyty-Wimmer, Willi Geiger, Adolf Kunst, Nelly Degouy Acket, Michel Fingesten, Toni Hofer, Max Kisslinger, Rose Reinhold, Sascha Kronberg és Maria Bauer-Klimbacher számára. Az osztrák Rose Reinhold (1894–1959) alkotása virág- és madármotívummal idilli hangulatot áraszt.

Rose Reinhold grafikája. Jelzet: Exl.D/93 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Déry Ilona mint az egyik legáldozatkészebb ex libris gyűjtő került be az európai köztudatba. Több külföldi művésznél és gyűjtőnél személyesen is járt, illetve otthonában és pusztamérgesi szőlőbirtokán vendégül látta őket. Óriási csereanyaga ellenére – melyet a MEGE cserelistái is tanúsítanak – gyűjteménye mindössze kb. 3000 lapból állt.
1944-ben, a második világháború, a fasizmus idején egész családjával együtt deportálták. Nem hiába vallotta az 1940-es években a MEGE Kisgrafika hasábjain:

„Nagyon megtudom [sic!] érteni azt a gyüjtőtárs barátomat, aki, mikor mindenét elvesztette, csak a kisgrafika gyüjteményét és a könyvtárát akarta megmenteni, pedig sok más nagyon értékes dolga és nagy vagyona volt.”

Déry Ernőné: Mi örömöm van a könyvjegy-gyüjtésben?, MEGE Kisgrafika, 1941/3–4. sz., 16. – Törzsgyűjtemény

Ő maga is így tett, gyűjteményét a szegedi Somogyi-könyvtárba helyezte letétbe, az anyag ennek köszönhetően elkerülte a pusztulást.
A világháború éveit túlélve Déry Ilona hazakerült, gyűjteménye így tovább gyarapodhatott, mígnem élete vége felé eladta ex libriseit. A grafikák további sorsát tekintve magánszemélyek mellett több közintézmény, köztük – mint ezt a példákból láthattuk – az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára is sok lapot őriz a nevére szóló könyvjegyekből, főként a két világháború közt készült ex librisekből.

Irodalom:

1937. évi cserejegyzék, MEGE Kisgrafika, 1937/1. sz., 3.
1939. évi cserejegyzék, MEGE Kisgrafika, 1939/2. sz., 16.
Beer Iván: Magyarországi zsidó ex librisek. Évkönyv 1970/80, szerk. Scheiber Sándor, Budapest, Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1980., 6.
Déry Ernőné: Mi örömöm van a könyvjegy-gyüjtésben?, MEGE Kisgrafika, 1941/3–4. sz., 15–16.
Galambos Ferenc: Déry Ilonka asszony, Kisgrafika Értesítő, 1970. aug., 705–708.
Galambos Ferenc: Déry Ilonka (1886–1972), Kisgrafika különszám, 1994, 6–7.
Marjanucz László: A szegedi zsidó polgárság műértékeinek sorsa a deportálások idején (Adalékok a zsidó-törvények szegedi végrehajtásához), Déry Ernőné II. osztályba sorolt grafikai gyűjteménye. In. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Történeti tanulmányok, Studia Historica 1., szerk.: Zombori István, Szeged, 1995.
Rácz Mária: Visszatekintés. In. A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportjának jubileumi évkönyve 1961–2011, Szeged, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportja, 2011., 10.
Soó Rezső, Berei: Az Ajtósi Dürer Céh grafikai kiállításai, Magyar Exlibris, 1936/1. sz., 1–7. (Hozzáfűzve a kiállítási katalógus is, 1–8.)
Vasné Tóth Kornélia: Déry Ernőné Herz Ilona (1886–1972). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 43–44.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész

komment

„Mikor gyalog jár, akkor is repül”. Második rész

2022. január 01. 17:00 - nemzetikonyvtar

Mozaikdarabok a száz éve elhunyt Kiss József élet(műv)éből

Kiss József lapjába a korabeli irodalmi élet színe-java írt. Nemcsak a belső munkatársak, hanem a kor számos, már nevet szerzett vagy akkor induló – sőt, nemegyszer épp a szerkesztő által felfedezett – költője, írója neve olvasható a tartalomjegyzékben.

„Nem volt a kilencvenes éveknek megállapodott vagy jelentkező tehetsége, kit Kiss József A Héthez oda nem édesgetett – Ambrus Zoltán és Petelei István, Tolnai Lajos és Jékey Aladár, Justh Zsigmond és Malonyay Dezső, Szemere Attila és Keszler József, Kozma Andor, Bródy Sándor és Herczeg Ferenc mind írt neki. Nála tűnt fel Gárdonyi Gáza, nála Kemechey Jenő, Papp Dániel és Cholnoky Viktor – Kóbor Tamást és engemet, Kaffka Margitot és Heltai Jenőt ő kezdett íratni, s az inas A Hétben ugyanoly szabadon és teljesen hallathatta szavát, mint a mester.”

Ignotus: Kiss József és kerekasztala. In Kiss József és kerek asztala, Budapest, Kiss József prózai munkáinak kiadóvállalata, 1934, 127. A névsort kiegészíthetjük még az alábbi nevekkel (a teljesség igénye nélkül): Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Surányi Miklós. – Törzsgyűjtemény

Faragó József karikatúrája A Hét jubileumi számában. A karikatúrán hét munkatárs (balról jobbra: Heltai Jenő, Ambrus Zoltán, Tóth Béla, Kóbor Tamás, Papp Dániel, Ignotus és Bródy Sándor) emeli a magasba a szerkesztő Kiss Józsefet A Hét egyik, pajzsként feltartott példányán. In A Hét, 1899. december 24., 871. – Törzsgyűjtemény

A belső munkatársak gyakran írtak álnéven (valószínűleg éppen azt elkerülendő, hogy azonnal szembetűnjön, mennyi szöveg született ugyanazon szerzők tollából). Bárki írta is azonban a különböző témájú és hosszúságú, sőt, műfajú krónikákat, rövid krokikat (a lapra jellemző Innen-Onnan rovat írásait), a különböző színházi, zenei, irodalmi és képzőművészeti kritikákat, megfogalmazásuk igényessége mindenképpen avatott tollat és szakértelmet, íráskészséget igényelt. Ahhoz pedig, hogy a lap hétről hétre időre megjelenjen, rendszeres – és nemegyszer lázas munkára volt szükség.

„Itt készül A Hét minden szerdán délelőtt. Ekkor van a szerkesztőségi konferencia. Ami abból áll, hogy mindenki hoz egy témát – valaki másnak, és mindenki kijelenti, hogy a neki szánt témát nem fogja megírni. Ebben történik a megállapodás. Így azután A Hét pontosan készen van minden szerdán. Amiből logikusan következik, hogy soha sincs készen szombaton. Ah, az a szombat! A börze híres fekete szombatja is lehetett valami, de mi volt ez A Hét szombatjaihoz képest! Ez a szombat maga a kétségbeesés. Ez a szombat maga a megtestesült utolsó óra! Rémület, láz, gyötrelem, halál. […] A Hét, amely szerdán készen volt az utolsó sorig, szombaton egyszerűen – nincs. A kolumnák üresen tátongnak. Nincs krónika, nincs vers, nincs novella, nincs Innen-onnan és nincs is kilátás, hogy legyen. […] Vasárnap van. […] Készen van teljesen, tele van egészen és csak az nincs benne, ami már nem fért belé. Igaz, hogy egy szó sincs benne abból, ami szerdán kontemplálódott, de benne van mindaz, ami szombaton hiányzott belőle. Ki csinálta meg? A dzsinnek. A Hét saját külön ördögei, amelyek ennek az újságnak fekete sorait hétről-hétre telehordják tüzes szikrákkal és sugarakkal. Hogyan készül A Hét, ez A Hét legtitkosabb titka.”

Szőllősi Zsigmond: Fekete szombat. In A Hét, 1899. december 24., 876. – Törzsgyűjtemény

Kiss József egyik visszaemlékező írásában úgy fogalmazott, hogy a lapban való megjelenés egyetlen kritériuma a tehetség volt. Aki végiglapozza A Hét évfolyamait, meggyőződhet a kijelentés igazáról. S bár a lap az évek, évtizedek során lassan elveszítette kezdeti meghatározó helyét, jelentősége és hatása vitathatatlan.

„A Hét ajtaja fölé arany szöveggel egy feliratos tábla van odaszegezve: Tiszteld a tehetséget! Tiszteld minden formájában, minden kialakulásában, és ha nem érted meg mindjárt, légy azon, hogy megértsd.”

Kiss József: Egy lapról, egy évfordulóról és egy szerkesztőről. In A Hét, 1899. december 24., 845. – Törzsgyűjtemény

A költő és lapszerkesztő alakjáról, személyiségéről, egyéniségéről a kortársak visszaemlékezései mellett saját szövegei is sokat elárulnak, így például az a rövid, az otthonát, környezetét bemutató írása, amely lapja huszonötödik jubileumának ünnepi számában jelent meg. A szerkesztő ekkor már a Népszínház utcában lakott.

„Mi, kényesebb gyermekei egy követelőbb kornak, el sem lehetünk a fényűzés egy bizonyos foka nélkül. A szemünk megkívánja, a lelkünk megkívánja, hozzátartozik egyéni jól érzésünkhöz, mint a tiszta ing vagy a selyemharisnya. Mi eljárunk a műtárlatokra, megfordulunk az antikváriusoknál, statisztálunk a különböző aukciókon, mi természetesebb, mint hogy megszáll bennünket is a gyűjtés vágya, mi is részt kérünk a nemesebb gazdagok kiváltságaiból és érzésünk jogán jusst formálunk ahhoz, amiből anyagi tehetetlenségünk kizár bennünket. Palotában lakom, igaz, a más palotájában, de az a tér, amelyet benne megfizetek, az enyém és a luxus olyan természetes! Azt mondják, hogy az én műhelyem inkább hasonlít egy festő műhelyéhez, mint egy puritán író remetelakához. Pályáztam én valaha a puritán erénydíjra? Mondtam egy szóval is, hogy nem érzem magamat piktornak vagy szobrásznak? Ebben a puha fészekben jól találom magamat és ez a fő.”

Kiss József: Az én dolgozószobám. In A Hét, 1913. december 28., 861. – Törzsgyűjtemény

Kiss József dolgozószobája a Népszínház utcai lakásban. In A Hét, 1913. december 28., 845. – Törzsgyűjtemény

Az írók, költők, különböző irodalmi és művészi körök ünnepi számokkal, köszöntésekkel, ünnepségekkel emlékeztek meg nemcsak a lap jelentős évfordulóiról, hanem Kiss József születésnapjáról, költői jubileumáról is, jelezve a költő (és szerkesztő) jelentőségét a kortársak számára.

Kiss József-matiné a Népoperában 1914. január 25-én. Kiss József mellett Jászai Mari és Fedák Sári. In Uj Idők, 1914. február 1., 143. – Törzsgyűjtemény

Kiss József kötetei között több jelent meg „költemények”, „újabb költemények”, „összes költemények” címmel, de adtak ki versválogatásokat is tőle (nem említve természetesen az önálló címmel megjelent köteteit). A kiadványok közül talán az 1897-ben megjelent díszkiadást érdemes külön kiemelni, amelyet a Révai Testvérek jelentettek meg és a nagybányai művészek illusztráltak. A nagy alakú, aranyozott albumot hatvan illusztráció gazdagítja.

„A »nagy, albumszerű kötet, melyet Révaiék szokatlan fényűzéssel, pazar költekezéssel állítottak ki és a nagybányai művésztelep piktorai a mi művészeinknél szokatlan odaadással, ambícióval és tudással ékesítettek fel«, a művészcsoport első közös jelentkezése volt. Öt festő – Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Réti István, Iványi Grünwald Béla és Thorma János – 1896-ban, az első Nagybányán töltött nyár közepén kapta meg a Révai Testvérek kiadójának felkérését.”

Gábor Zsuzsa: Illusztrációk Kiss József Költeményeinek 1897-es díszkiadásához. In Nagybánya művészete: Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából, Budapest, A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1, 141. Az idézeten belüli idézet: Kiss József: Az én könyvemről. In Kiss József és kerekasztala, Budapest, 1934, 15. – Törzsgyűjtemény

Thorma János illusztrációja a költő Simon Judit című balladájához. In Kiss József költeményei Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Hollósy Simon, Réti István, Thorma János képeivel, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság [1897], az 52. és 53. oldal között – Törzsgyűjtemény

A költői életműből néhány verscímet érdemes külön is kiemelni, természetesen a teljesség igénye nélkül. Kiss József balladái közül 1868-ban jelent meg a Dal a szegény Árjéról, a Simon Judit pedig 1875-ben hangzott el a Kisfaludy Társaság már említett ülésén. Ezeket a műveket követi a De profundis (1876) és az Ágota kisasszony (1878), és mindenképpen meg kell említeni a tiszaeszlári per idején született Az ár ellen (1882) című költeményt is. A Gedővár asszonya (1882), a Mese a varrógépről, a késői szerelmet megéneklő Ó mért oly későn, a Nápolyi emlék, a Jehova (1887), a Stanzák (1902) és A gnóm (1915) című költemények után kivételként talán ide kívánkozik még a költő Jokli című elbeszélése is.

Kiss József arcképe. In Uj Idők, 1922. január 8., 25. – Törzsgyűjtemény

Kiss József halálakor többen utaltak a költő Szilveszter éjjelén című versére, amelyben mintha megjövendölte volna, hogy az év utolsó napján fog távozni az élők sorából. Most mégsem e sorokkal, hanem a nagy világégés idején született verse, A gnóm utolsó strófájával zárom ezt a rövid írást. (E vers egyik sora adta a rövid „mozaikok” címét is.)

„Ti azt mondjátok, halkitva a szót,
S egymásra néztek: meghalt az öreg!
Mesebeszéd! – mint tengeren hajó,
Én csak elmentem, én csak elmegyek:
Köd előttem, köd utánam,
Köd az örökkévalóságban...”

Kiss József: A gnóm, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az idézeteket (a költemény kivételével) a mai helyesírás szabályai szerinti átírásban közlöm.

Válogatott irodalom:

Dede Franciska: A Hét kerekasztala: Gondolatok a szerkesztőről, a szerzőkről és a lapról a tízéves jubileumi szám kapcsán. In Biró Annamária, Boka László (szerk.): Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások 3., Budapest, Nagyvárad, Partium Kiadó, Reciti Kiadó, 2018, 151‒
Gábor Zsuzsa: Illusztrációk Kiss József Költeményeinek 1897-es díszkiadásához. In Nagybánya művészete: Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából, Budapest, A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1, 141–151.
Ignotus: Kiss József és kerekasztala. In Kiss József és kerek asztala, Budapest, Kiss József prózai munkáinak kiadóvállalata, 1934, 125–131.
Kosztolányi Dezső: Arcképvázlat Kiss Józsefről. In Kiss József és kerek asztala, Budapest, Kiss József prózai munkáinak kiadóvállalata, 1934, 137–141.
Krúdy Gyula: Mese a varrógépről [1925]. In Uő: Irodalmi kalendáriom: Írói arcképek, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989, 210–218.
Rubinyi Mózes: Kiss József. I. rész, Népszerű Zsidó Könyvtár 9., Népszerű Zsidó Könyvtár kiadása, [1926].

Dede Franciska (Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály)

Az összeállítás első része.

komment

„Mikor gyalog jár, akkor is repül”. Első rész

2021. december 31. 06:00 - nemzetikonyvtar

Mozaikdarabok a száz éve elhunyt Kiss József élet(műv)éből

1921. december 31-én reggel hosszú szenvedés után Népszínház utcai lakásán elhunyt Kiss József. A hetvennyolc éves költő és szerkesztő haláláról a lapok az 1922. év első napjaiban adtak hírt.

Kiss József költői életműve mellett lapalapító- és szerkesztőként is maradandót alkotott. 1889 decemberében mutatványszámmal indította meg azt az új hangvételű, modern hetilapot, amelyet ma is a Nyugat előzményeként tart számon az emlékezet, és amely nemcsak új írói gárdát, hanem új olvasóközönséget is maga köré gyűjtött, sőt, kinevelt. A Hét szerkesztője, ahogy a lap tízéves jubileumi számában megfogalmazta, új vállalkozásában hetilapot indított „olyan közönségnek, amely még nincs, olyan írókkal, akik még csak lesznek”.

Kiss József portréja A Hét jubileumi számának címlapján. In A Hét, 1899. december 24. – Törzsgyűjtemény

Az új folyóiratot beharangozó mutatványszám megjelenésekor Kiss József már országosan ismert költő volt. A negyvenes évei végén járt (1843-ban született Mezőcsáton), volt már vándortanító, nyomdai korrektor, a Képes Világ szerkesztője, Szentesi Rudolf álnéven írt füzetes (ponyva)regényt, dolgozott a temesvári zsidó hitközség jegyzőjeként és a budapesti magyar–francia biztosítótársaságnál. Irodalmi ismertségét elsősorban Toldy Ferencnek köszönhette, aki 1875-ben a Kisfaludy Társaságban felolvastatta Simon Judit című balladáját. 1877-ben a Petőfi Társaság tagja lett (a Kisfaludy Társaság 1914-ben választotta tagjai sorába). Bár az irodalmi körök ettől kezdve lassan megismerték a nevét, továbbra is más kenyérkereset után kellett néznie. Különböző állomások után 1889-ben (1890-ben) alapította és indította meg végül azt az új hangvételű irodalmi és társadalmi hetilapot, amely vitathatatlanul a korszak egyik legjelentősebb magyar folyóirataként tartható számon mindmáig, még akkor is, ha az első két évtizedben játszott egyértelműen meghatározó szerepe a Nyugat megalapításával (1908) meg is változott.

Kiss József fényképe a nagybányai festők képeivel illusztrált és a Révai Testvérek kiadásában megjelent kötete elején. Kiss József költeményei Ferenczy Károly, Grünwald Béla, Hollósy Simon, Réti István, Thorma János képeivel, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, [1897] – Törzsgyűjtemény

Sokan és sokszor írtak Kiss József alkotói és szerkesztői munkamódszereiről: magával és másokkal szemben tanúsított igényességéről, tökéletességre törekvéséről, következetességéről. Kosztolányi Dezső a költemények születésének folyamatára emlékezett vissza egyik írásában, arra, ahogy az apró termetű, törékeny alkatú költő munka közben kényeztette, kímélte, jutalmazta magát, miközben egyszersmind igényes és kegyetlen is volt önmagával szemben.

„Ha dolgozott, bezárta ajtaját. Nem létezett számára senki és semmi. Háza népe suttogva, lábujjhegyen járkált, mint akik valami csodát várnak. Ekkor egész nap nem kelt föl. Sokszor napokig is ágyban feküdt. A teremtés rendkívüli folyamat, rokon valami lázas betegséggel. Kímélte erejét. Azon igyekezett, hogy belőle semmi se menjen veszendőbe, hogy teljesen összefogja, központosítsa, hogy szerveinek működése is azt a célt szolgálja, melynek szolgálatába állította életét. Ahogy egy művészhez illik, konokul önző volt ilyenkor. Kényeztette magát, mint egy gyermeket. Piskótát, gyümölcsízt evett. Megjutalmazta magát, mint egy királyt. Pezsgőt kortyintgatott. De ahogy egy művészhez illik, végletekig kegyetlen is volt önmagához, árkon-bokron hajszolta az ábrándját, éjjel-nappal gyötrődött s mindaddig nem nyugodott meg, amíg meg nem találta az egyetlen megoldást, a tökéletest, melyen ő már nem tud többé változtatni. Az az egyszerűség és az a közvetlenség, melyről beszélni szoktak, bamba mese. A művész ezekhez mindig a bonyolult kacskaringóin és útvesztőin jut el.”

Kosztolányi Dezső: Arcképvázlat Kiss Józsefről. In Kiss József és kerek asztala, Budapest, Kiss József prózai munkáinak kiadóvállalata, 1934, 139–140. – Törzsgyűjtemény

A hatvanéves Kiss József otthonában, Békei Ödön fényképe. In Uj Idők, 1903. november 29., 501. – Törzsgyűjtemény

„A szoba, amelyet fényképünk mutat, nemcsak költeményeinek teremtőhelye, hanem főhadiszállás, amelynek asztala mellől kitartó és győztes irodalmi hadjáratok igazíttatnak.”

n. n., Magyar írók otthonukban: A hatvanéves Kiss József. In Uj Idők, 1903. november 29., 501. – Törzsgyűjtemény

Kiss József igényessége szerkesztőként is megmutatkozott és nemcsak saját verseinek cizellálásában, hanem a lap korrektúrájában, mások szövegeinek formázásában is tökéletességre törekedett.

„A Hamlet töprengései […] közönséges zsúrbeszélgetések voltak azokhoz a kétségekhez képest, amelyekkel Kiss József a munkatársai cikkeit megbírálta. Mit fog szólni a világ, ha a vers nem lesz olyan jó, mint a Musset költeményei? Ha a novella alulmarad a Mikszáth vagy az Anatole France mértékén. Ha a párisi Figaro – Isten ments! – elmésebb krónikát közöl, mint A Hét? Sőt, Uram bocsáss, ha az Innen–Onnan egy jelzője mégse fejez ki minden elképzelhető árnyalatot, s az irodalmi hírbe egy banális frázis keveredik? A József körúti szőnyeges fészekben hányszor néztem őt, amint tűnődve forgatta az idegen kézírásokat, közbe-közbe olyanokat sóhajtva, mintha az első kozák lovasezred épp most lépte volna át a budapesti vámsorompót.”

Szomaházy István: [cím nélkül]. In A Hét, 1899. december 24., 850. – Törzsgyűjtemény

Törékenysége ellenére hihetetlen energia lakozott benne, amellyel előteremtette a lap megjelenéséhez szükséges pénzösszeget.

„[...] az igazság az, hogy Kiss Józsefnek ugyancsak sokat kellett konfertáblison nyargalászni a városban, hogy a szükséges pénzt előteremtse lapja fenntartásához, különösen olyankor, ha az Athenaeumnál összegyülekezett a nyomdaszámla. Nagy Miklósról, az egykori Vasárnapi Ujság szerkesztőjéről azt a szólásmondást találta ki Mikszáth, hogy a lábával szerkeszt: tudniillik a lelkiismeretes szerkesztő többnyire gyalogszerrel, személyesen járkált behajtani a lusta írókon a megígért kéziratokat. K.J.-nek nem kellett kéziratok után bolyongani, mert A Hétnek olyan magas nívója volt, hogy ebbe a lapba szívesen dolgoztak az úgynevezett koszorús írók is, a fiatalok meg boldognak mondhatták magukat, ha nevüket nyomtatva látták Kiss József hetilapjában. – Annál többet kellett kocsikáznia a keleti kényelemről annyit ábrándozó költőnek pénz után, hogy lapját a kellő időben megjelentethesse.”

Krúdy Gyula: Mese a varrógépről [1925]. In Uő: Irodalmi kalendáriom: Írói arcképek, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989, 211. – Törzsgyűjtemény

És bár A Hétbe írni presztízst jelentett, a lapot nem volt mindig könnyű megtölteni és a cikkeket időre megszerezni sem az íróiktól. A szerkesztő különböző módon igyekezett hatni a potenciális szerzőkre: hozzájuk írt leveleiben kér, könyörög, fenyegetőzik, ultimátumot ad, hízeleg és dicsér, vagy éppen korábbi ígéretekre emlékeztet. Szerkesztői „rábeszélőképességét” a tízéves jubileumi számban Márk Lajos karikatúrában örökítette meg.

Márk Lajos karikatúrája A Hét jubileumi számában. Felirata: „Kedves mester! Ön olyan szeretettel tud kérni, hogy én ellenállani nem tudok. Íme a rajz.” In A Hét, 1899. december 24., 870. – Törzsgyűjtemény

Folytatjuk...

Dede Franciska (Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály)

komment

Címkék: kosztolányi dezső a hét kiss józsef krúdy gyula szomaházy istván toldy ferenc dede franciska kutatási és különgyűjteményi főosztály márk lajos

Ötödik neolatin konferencia

2021. december 29. 06:00 - nemzetikonyvtar

Ötödik alkalommal rendezték meg Szegeden a neolatin konferenciát, amely az ország latin filológusainak immáron rendszeres seregszemléjévé vált. Amellett, hogy a kutatók bemutatják a kollégáik számára jelenlegi kutatásaikat, a konferencia lehetőséget biztosít arra is, hogy a hallottakat a szakmai közösség meg is vitassa, ezzel is segítve az egyes kutatások előrehaladását. Ebben az évben az OSZK szempontjából az is különlegesség volt, hogy a konferencia fő szervezője, a Szegedi Tudományegyetem Klasszika Filológia és Neolatin Tanszékének vezetője, Dr. Kasza Péter december 1-étől új munkatársként könyvtárunk tudományos csapatát is erősíti. Oláh Krisztina, a Kutatási- és Különgyűjteményi Főosztály vezetőjének szervezésével és Rózsa Dávid főigazgató támogatásával ugyanis Kasza Péter lett az újonnan megalakuló Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezetője.

Kasza Péter előadása a konferencián

Az OSZK Régi Nyomtatványok Tárának két munkatársa is szerepelt a konferencián előadóként, Dr. Tóth Anna Judit és jómagam. Másnap a Filológia és textológia szekció elnökségére is felkértek.
A konferencia szervezői minden évben egy-egy központi tematika köré szervezik az eseményt. Ezúttal a latin nyelv a kora újkori Magyarország és Erdély kultúrájában és művelődésében betöltött szerepe került fókuszba. Számos izgalmas szekcióban prezentálták az előadók a kutatási eredményeiket, csak felsorolásként néhány a tematikák közül: poétika, grammatikaoktatás, a latin és a magyar nyelv kapcsolata, történetírók, régiségkutatás stb. Külön ki kell emelni, hogy a pandémia miatt sokan nem tudtak személyesen részt venni az eseményen, de a szervezők videóközvetítésen keresztül nekik is lehetőséget biztosítottak arra, hogy élőben kövessék a konferenciát, illetve részt vehettek a vitán, sőt, volt, aki a technika segítségével saját otthonából tartotta meg az előadását.
Ezen a helyen nincs arra mód, hogy a négynapos konferencia teljes anyagáról beszámoljunk; az alábbiakban a három OSZK-s munkatárs előadását mutatjuk be röviden – fordított időrendben.
A konferencia utolsó előadója volt a Régiségkutatás című szekcióban Dr. Tóth Anna Judit, aki előadásában két latin nyelven publikáló, ásványtani kutatásokkal is foglalkozó 18. századi tudós, Luigi Ferdinando Marsigli és Köleséri Sámuel levelezésével foglalkozott. Tóth szerint Marsigli Kölesérihez írt datálatlan levele mintegy negyedszáddal korábbi, mint azt a levél kiadója, Jakó Zsigmond feltételezte, továbbá bemutatta Köleséri válaszlevelét, amelyet a Bolognai Egyetem kézirattárának anyagában azonosított.

Luigi Ferdinando Marsigli: Danubialis operis Prodromus (nyomtatvány, 1700) – Osztrák Nemzeti Könyvtár. ÖNB, 396561-D

A Történetírók című szekció előadójaként Dr. Kasza Péter az általa évek óta kutatott 16. századi szerző, Wolfgang Lazius akkoriban még Rerum Pannonicarum libri című művével foglalkozott. Kasza arra kereste a választ, hogy Buda 1540–1542. évi ostromaival foglalkozó részek mennyire tekinthetők hiteles forrásnak, valamint, hogy hol és mennyiben kínál inkább erősen konstruált „valóságot” az olvasói számára.

Wolfgang Lazius: Rerum Pannonicarum libri (kézirat, 16. sz. közepe) – Osztrák Nemzeti Könyvtár. ÖNB, cod. 7976.

Saját előadásomat a Latin–magyar nyelv kapcsolata című szekcióban adtam elő, amelynek témája szorosan kapcsolódik az OSZK-hoz köthető OTKA-pályázatomhoz. A referátumomban arra kerestem a választ, hogy a 16. századi emlékiratszerző, Szerémi György Epistolájában olvasható két kollokáció tekinthető-e nyelvi hungarizmusnak vagy sem.

Szerémi György: Epistola de pedicione regni Hungarorum (kézirat, 16 sz. közepe) Kézirattár. Fol. Lat. 4020.

Az V. neolatin konferencia előadásainak minősége és a megjelent kutatók száma ismét bebizonyította, hogy a kora újkori és újkori latinsággal foglalkozó szakembereknek a részvétel nemcsak hasznos, hanem kis túlzással kötelező is ezen a konferencián.

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: rózsa dávid bolognai egyetem régi nyomtatványok tára szerémi györgy konferenciabeszámoló szebelédi zsolt kasza péter oláh krisztina osztrák nemzeti könyvtár kutatási és különgyűjteményi főosztály ötödik neolatin konferencia kulcsár péter historiográfiai kutatócsoport tóth anna judit luigi ferdinando marsigli köleséri sámuel jakó zsigmond wolfgang lazius

A Magyar Földrajzi Intézet megálmodója. Negyedik rész

2021. december 28. 06:00 - nemzetikonyvtar

170 évvel ezelőtt született Kogutowicz Manó

A magyar térképtörténetben fontos eseménynek, mi több, mérföldkőnek tartjuk a Magyar Földrajzi Intézet megalapítását, számontartjuk kartográfiai teljesítményekben gazdag, sok évtizedes működését. A vállalat megálmodója, első igazgatója és haláláig legfőbb munkása Kogutowicz Manó volt, aki 170 évvel ezelőtt született. Sorozatunkban rá emlékezünk.

Kogutowicz a közoktatásügyi minisztérium támogatása fejében a földrajzi és történelmi falitérképek készítése mellett az iskolai oktatásban az egyéni tanulást segítő atlaszokét is vállalta. Az intézet első földrajzi atlasza 1894-ben jelent meg.

22_kep_elemi_iskolai_atlasz_1894_borito_ta_1643_opti.jpg Berecz Antal-Kogutowicz Manó: Elemi iskolai atlasz elemi és felső népiskolák számára, Budapest, Hölzel és Társa Magyar Földrajzi Intézete, 1894. Borítócímlap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 1.643

A tizenhat lapot tartalmazó mű azonnal elnyerte a szakmai körök elismerését. Jankó János (1868–1902) földrajz- és néprajztudós ismertetőjében írja:

„Végre egy jó iskolai atlasz fekszik előttünk! Gazdag tartalma, erős kritikával összeállított anyaga, világos és tiszta munkájú rajza és kivitele az elemi és felső népiskolák számára hosszú időre kiváló taneszközzé teszik. Nem ad többet, mint amennyit a tanterv követel, de annak épen megfelel, s kerül minden feleslegeset, ami csak terhelő lehet a tanuló fejlődő értelmére nézve. A színnyomás változatossága s elevensége, az orographiai viszonyoknak különböző színekkel valló feltűntetése, a geographiai alakulat gyors felfogását és könnyű megjegyzését biztosítják. A nevek különböző írásmódja pedig a szerint a mit jelölnek, azonnal rávezeti a tanulót a névről az alak felismerésére. .. Kiválóan szép Magyarország hegy- és vízrajzi térképének kettős lapja, mely a hegycsoportok természetes felosztását élénken állítja elénk, s mely a legjobb e nemű atlaszlapok közé tartozik.”

Dr. Jankó János: Elemi iskolai atlasz. Elemi és felső népiskolák számára. In. Földrajzi Közlemények, 22. évf., 1894, 324. – Törzsgyűjtemény

23_kep_az_atlasz_4_sz_lapja_magyaror_hegy-vizr_terkepe_opti.jpg Elemi iskolai atlasz. 4. A Magyar Korona országainak hegy- és vizrajzi-térképe, Budapest, Hölzel és Társa Magyar Földrajzi Intézete, 1894. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár TA 1.643 A-4

Rohn József a Néptanítók Lapja 1895. január 16-án megjelent 5. számában közreadott hasonlóan kedvező értékelését így zárta:

„Az anyag helyes megválasztása és a technikai kivitel szépsége és teljessége dicsérik a tervezők munkáját, a kik ezen munkájuk által nagymértékben megkönnyitik a tanitók és tanulóknak a munkáját egyaránt. A mint e czég fali térképei kiszoritották a régieket, ugy fogja ez az Atlasz is kiszoritani a többi kézi atlaszt is. És mivel ez az atlasz jelentékeny haladást tüntet fel, azért melegen ajánlhatom tanitótársaim figyelmébe!”

Rohn J.: A Hölzel és Társa magyar földrajzi intézetnek két ujabb kiadványáról. In. Néptanítók Lapja, 28. évf., 5. sz., 1895. jan. 16., 45–46. – Törzsgyűjtemény

Az elemi iskolai atlaszt gyorsan követték a többi iskolatípust szolgáló atlaszok is. Előbb a polgári iskolák számára készített, majd 1898 márciusában már a középiskolai oktatás igényeihez igazodó, 36 lapos atlasz jelent meg. Ennek első változatát még Brózik Károly (1849–1911) főreáliskolai tanárral tervezte Kogutowicz, de az 1900-as bővített kiadásban közreműködőként már Cholnoky Jenő nevével találkozunk.

24_kep_kozepisk_foldr_atlasz_1900_1_resz_borito_ta_2419_opti.jpg Középiskolai földrajzi atlasz: I. rész a középiskolák I. osztálya számára. 3. tetemesen bőv. és jav. kiad., Budapest, Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézete, 1900. Borítócímlap. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 2.419

Ez utóbbi változat, amely elsősorban tematikus térképekkel bővítette a korábbi változatot, számos kiadást ért meg és lett az 1902-ben a nagyközönség számára összeállított, Teljes atlasz a nagy közönség használatára című világatlasz magja is.

25_kep_teljes_foldr_atlasz_1902_cimlap_ta_2908_opti.jpg Teljes földrajzi atlasz a nagy közönség használatára, Budapest, Magyar Földrajzi Intézet, 1902. –Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 2.908

Az atlaszszerkesztés szempontjait ismertető magyarázóba is érdemes beleolvasnunk. A következő rövid részlet, amely az 1898-as 1. kiadásban jelent meg, felhívja figyelmünket arra, hogy az atlaszkartográfiában ma már általánosan elterjedt ábrázolási módszer 1898-ban még igencsak magyarázatra szorult:

„Iskolakönyveinkben majdnem kivétel nélkül a felszin leirása a politikai mozzanatok ismertetésétől el van különítve; szóbeli előadásban e kettőt egyesiteni a középiskolákban alig lehetséges. Hogy ezen elkülönítés a tanulók emlékezetében mélyebb nyomokat ne hagyjon, illetőleg hogy ama két momentum abban egy képpé egyesüljön arról a térképnek kell gondoskodnia. Nem tesz tehát hasznos szolgálatot a középiskolai oktatásnak az olyan atlasz, mely az országoknak tisztán fizikai képét és mellette vagy utána egy olyan képét közli az országnak, mely kizárólag a politikai momentumokat veszi figyelembe. A helyes eljárás e tekintetben az, ha egy és ugyanazon térkép lehetőleg mindkét momentumot felöleli azért, hogy a gyermek ezeket együtt látván, együtt vésődjék emlékezetébe. Ez azonban szükségessé teszi, hogy a legtöbb térképen a politikai határok lehetőleg diszkrét színekkel legyenek ábrázolva és semmi esetre se nyomják el a felszín rajzát. Atlaszunkban tehát néhány tisztán politikai térképet leszámítva… valamennyi képen a fizikai momentumokra helyeztük a fősúlyt…”

Középiskolai földrajzi atlasz. Magyarázó jegyzetek, 6–7. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 2.438

A földrajzi atlaszokban közreadott kisméretű, ún. kézitérképek többsége még a Hölzel cég azonos témájú térképeire támaszkodva készültek. Az önálló tervezéshez a feszített iskolai falitérképprogram megvalósításának éveiben igen kevés idő jutott. De még ilyen körülmények között is, hazai szakértők önálló alkotásaként, több figyelemre méltó térkép született. A szakirodalom mindenekelőtt a Cholnoky Jenő által tervezett földtani térképet emelik ki ezek közül.

Szerkesztéskor Cholnokynak rendelkezésére állt a M. Kir. Földtani Intézet vezető geológusai által készített Magyarország geologiai térképe című fali méretű részletes térkép, amelyet a Magyarhoni Geologiai Társulat a millennium alkalmából 1896-ban adott ki. Cholnoky kisméretű atlasztérképe azonban önálló, tartalmában újat hozó alkotás volt, mivel ellentétben a Földtani Intézet falitérképének szigetszerű ábrázolásával, a neves tudós az ország határán kívüli területek kőzettani viszonyait is bemutatta, így térképe szervesebb képét nyújtotta a Kárpátok szerkeszti-kőzettani viszonyainak.
A földrajzi középiskolai atlasz kiadásával egy időben, 1898-ban készült el az intézet történelmi atlasza is. A kötet térképeit ugyanazok a kiváló történészek tervezték, akik a falitérkép-változatokat is. Acsády Ignác (1847–1906), Cherven Flóris (1840–1928), Márki Sándor, Marczali Henrik, Pauler Gyula. Az oktatás igényeihez igazítva az atlaszt három, 8, 10 és 8 lapos füzetben is meg lehetett vásárolni.

28_kep_tort_isk_atlasz_1898_boritocimlap_ta_2735_opti.jpg Történelmi iskolai atlasz, Budapest, Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézete, 1898. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 2.735

Itt az atlasz 1. kiadásának azt a példányát mutatjuk be, amely a századforduló éveiben az akkor még gimnazista Hóman Bálint (1885–1951), a későbbi neves történész és kultúrpolitikus atlasza volt. Hóman 1895 és 1903 között volt diákja a már akkor híres, VII. kerületi állami főgimnáziumnak, amely 1920-ban vette fel Madách Imre nevét. A gimnázium tanárai, oktatói között ott találjuk a Földrajzi Intézet több térképének két tervezőjét is. Márki Sándor 1886 és 1892 között tanított a főváros elitgimnáziumában. Cherven Flóris pedig 1895 és 1911 között a gimnázium igazgatója volt. Cherven a történelmi atlasznak nem kevesebb, mint hat lapját tervezete, döntően az ókor és a középkor korszakainak lapjait. Így az itt látható ókori Görögország-térképet is.

Cherven Floris–Kogutowicz Manó: Graecia, Budapest, Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézete, 1898. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 2.688 A-3

Az intézet a közoktatásügyi minisztériumnak tett vállalásába földgömbök készítése is beletartozott. A glóbuszok két méretben, többféle felszereléssel már 1896-ra elkészültek és a millenniumi kiállításon be is mutatták őket.

V. Földgömbök. In. A magyar könyvkiadók millenniumi könyvjegyzéke 1896: Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézet kiadásában … megjelent legfontosabb taneszközök jegyzéke a földrajzi és történelmi oktatáshoz, Budapest, a magyar könyvkiadók, 1896, 14.

Cholnoky Jenő, bizonyára Kogutowicz felkérésére, glóbuszgyakorlatokat és -feladatokat is szerkesztett iskolai használatukra:

31_kep_cholnoky_fold-globus_haszn_modja_cimlap_opti.jpg Cholnoky Jenő: A föld-globus és annak használás-módja: különös tekintettel a Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézetben készült globuszokra, Budapest, Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézete, 1896. – Törzsgyűjtemény

Nem sokkal később, az 1900. évi párizsi világkiállítás elismerései újabb piacokat is hoztak az intézetnek, és a 20. század elején már olasz, német és szlovén nyelvű változatban is készítették a földgömböket. A kisebb, huszonöt cm átmérőjű változat a magyar iskolákban mintegy harminc éven át szolgálta a földrajzoktatást.
A nagyobb, 51 cm átmérőjű földgömbnek három kiadása ismert. Térképtárunk glóbuszgyűjteményének egyik ékessége ennek a glóbusznak a 2., 1897-es kiadása.

Földgömb, Budapest, Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézet, 1897. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TG 17

Ez a változat kevésbé az iskolai oktatás számára, inkább reprezentatív, irodai célra készült, mint azt a Zsebatlasz 1912. évi kiadásának hirdetésében is láthatjuk.

Kogutowicz Károly (összeáll.): Zsebatlasz naptárral és statisztikai adatokkal az 1912. évre, Budapest, Magyar Földrajzi Intézet, 1912. 96–97. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, T 2.059

Mind ez idáig Kogutowicz és a Földrajzi Intézet eredményeiről, sikereiről szóltunk. Azonban a látványos szakmai eredmények nem párosultak kellő nyereséget hozó piaci sikerekkel, az intézet folytonos anyagi gondokkal küzdött. A sok munkával és költséggel járó történelmi falitérképekből 500-500 példányt nyomtattak, de a minisztérium csak 120 példány vett át a középiskolák számára, a többi raktáron, jórészt eladatlanul maradt. Kogutowicz nem egy alkalommal panaszolta ez irányú gondjait Márki Sándornak írt leveleiben. 1897. augusztus 31-én írja:

„… a fali térképeknek mily rossz kelendőségük van, mert azokat a kevés számú hazai középiskolákon kívül senki meg nem szerzi, s ezért mi e térképek kiadásával nagy áldozatot hoztunk a hazai tanügynek, mert az ezekbe fektetett tőkének üzleti hasznáról szó sem lehet, sőt maga a tőke is odavész… [a készítés] tetemes költségei mellett a 2 ft 50 kr bolti árral még nyolcz év mulva sem térülnek meg a költségek.”

Kogutowicz Manó levele Márki Sándorhoz. 1897. aug. 31. MTA Kézirattár, Ms 5162/962. In. Kisari Ball Gy.: Kogutowicz: Levelek, térképek, Budapest, Szerző, 2007, 111. – Törzsgyűjtemény

A földrajzi falitérképek és az atlaszok nyereségesek voltak, viszont azoknak, minden kiválóságuk ellenére, más hazai kiadók kartográfiai műveivel kellett állandó piaci versenyt folytatniuk. Így Kogutowicz egykori munkadója, a Posner cég, de a patinás Eggenberger és Lampel kiadók, majd a századforduló utáni években Klösz György és Fia is jelen voltak kiadványaikkal a térképek piacán. Mindezeken túl jelentős költséget, 25 000 forintot emésztett fel a millenniumi kiállítás anyagának elkészítése is, továbbá a nyomda működése és a litográfusok magas munkabére is tetemes anyagi terhet jelentettek. A minisztérium azonban nem adott, bizonnyal nem is adhatott a Földrajzi Intézetnek teljes térképkészítési és -eladási monopóliumot. Ezért Kogutowicz minden lehetőséget megragadott, hogy a vállalat bevételhez jusson. Nagyszámú megrendelésre készült fali és kézitérképről tudunk, amelyek általában valamely kiadvány mellékleteként jelentek meg. Emellett nyomdai munkákat is vállaltak és az aktuális háborús események (orosz–japán háború, a Balkán-háborút megelőző konfliktusok az 1904–1911 időszakban stb.) eseményeihez készítettek piacon eladható térképeket.

Az orosz-japán harcztér átnézeti térképe, 2., jav. kiad., Budapest, Magyar Földrajzi Intézet Rt., [1904]. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, T 8.899

De a Földrajzi Intézet minden nehézség ellenére talpon maradt. A részvénytársasággá alakítás (1901) megszilárdította anyagi alapjait, így Kogutowicz már nyugodtabb anyagi feltételek mellett folytathatta iskolai térkép- és atlaszkészítési programját is. 1912-ben, négy évvel halála után már 26 földrajzi és 23 történelmi falitérkép alkotta az intézet kínálatát és az atlaszkiadás terén is újabb kiadványok készültek.
Kogutowicz Manó negyedszázados térképkészítői pályája imponáló eredményeket hozott. Az 1883 és 1908 közötti huszonöt év során több száz művet rajzolt meg, jelentős részüket maga is tervezete. Térképeinek pontos számát jelenleg nem ismerjük. A Kisari Balla György által 1995-ben közreadott jegyzék, amelyben 542 tételt sorol fel, távolról sem tükrözi a tényleges művek számát. Emlékező írásunkban az életműnek a legfontosabb, az iskolai kartográfia területére eső részével foglalkoztunk. De Kogutowicznak számos más térképe is maradandó értékűnek bizonyult. Ezek közül itt csupán kettőt mutatunk be. A Posner cégnél töltött időszak végén, 1889-ben készítette a Budai hegyvidék és tágabb környékének turistatérképét a Magyarországi Kárpát Egyesület budapesti osztályának megbízásából. A mű egyike korai turistatérképeinknek, csupán két évvel az 1887-ben megjelent Magas-Tátra térkép után készült, s amely már turistautakat is bejelölte.

Kogutowicz Manó: Budapesti turista-térkép, Budapest, Magyarországi Kárpátegyesület Budapesti Osztálya, [1889]. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TM 868:2

A másik térképet, A Magyar Korona országainak közigazgatási térképé-t, Kogutowicz nem az iskolai oktatás számára készítette. A jól megválasztott méretarányú és méretű térkép, amely 1906-ban jelent meg először, a Földrajzi Intézet egyik legismertebb és legnagyobb hatású térképe lett. Évtizedeken át, az 1940-es évek közepéig volt használatban számos kiadást érve meg. A két világháború közötti korszakban, jó néhány változatán az állandóan változó országhatárokat felülnyomtatva ábrázolták.

36_kep_magyarorszag_kozig_terkepe_1906_tm_11800_opti.jpg Kogutowicz Manó: A Magyar Korona országainak közigazgatási térképe, Budapest, Magyar Földrajzi Intézet Rt., 1906. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TM 11.800

Kogutowicz idő előtti halála 1908-ban nem rendítette meg a Földrajzi Intézet működését. Fia, Károly, akit apja kartográfusnak nevelt, 22 évesen átvette a vállalat irányítását és még évekig sikerrel működtette azt, tovább bővítve annak árukészletét. Az ő irányítása időszakában költözött az intézet a Rudolf téri frissen megépült Palatinus palotába 1912-ben.

Budapest, Rudolf téri Palatinus palota, 1913.01.25. Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, hu_b1_Exl_HO

Az új, 20. század nagy történelmi kataklizmái, az I. világháború és a trianoni döntés következtében harmadára zsugorodott ország átszervezése azonban az intézet működésére is nagy hatással volt. Kogutowicz Károly az 1921-ben a kolozsvári egyetem jogutódaként alapított szegedi egyetem földrajztanszékének lett 1923-ban alapító, idővel neves iskolateremtő geográfus professzora.

Kogutowicz Károly arcképe. Fotó: Strelisky Sándor, 1917. – Kézirattár, Arckép 524.

Saját, a két világháború között készített térképei pedig már az 1920-ban alapított új, Állami Térképészeti Intézet kiadványaiként jelentek meg. A Földrajzi Intézet is fennmaradt, egészen 1949-ig működött. 1920 utáni története azonban kartográfiánk történetének már egy másik fejezetét alkotja.

A Kogutowicz név kartográfiánkban túlélte a lengyel és morva szülők gyermekéből magyarrá vált kiváló kartográfus, Kogutowicz Manó halálát. A Kogutowicz név hosszú időre a szakmai kiválóság hazai védjegyévé vált. Életműve sok éven át hatott a magyar kartográfiában, mindenekelőtt az iskolai és kereskedelmi kartográfia területén. Dédszüleink és részben még nagyszüleink is jórészt a Kogutowicz Manó által a századfordulón megrajzolt térképek újabb és újabb kiadásaiból ismerték meg szűkebb és tágabb környezetünk, az ország és a világ földrajzi viszonyait. Ma is nagyra értékeljük e kiváló kartográfust és életművét, amely maradandó alkotásaival hozzájárult a dualizmus időszakában a hazai térképészet látványos és gyors fejlődéséhez.

Irodalom

A Magyar Földrajzi Intézet kiadványainak jegyzéke 1926, Budapest, [MFI Rt., 1926]
Aczél József: Magyarország fali térképei. In. Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny, 41. évf., 1907. 10. sz., 287–294.
Emlékkönyv Klamarik János negyven éves szolgálati jubileumára, Budapest, Eggenberger, 1894.
Fodor Ferenc: A magyar földrajztudomány története, Budapest, MTA FKI, 2006. 395–463.
Irmédi-Molnár László: Kogutowicz Manónak, a Magyar Földrajzi Intézet megalapítójának soproni évei és későbbi pályája. In. Soproni Szemle, 15. évf., 1961, 2. sz. 171–173.
Kiss Áron: Gönczy Pál életrajza, Budapest, Méhner, 1888.
Kisari Balla György: Kogutowicz: levelek, térképek: emlékkönyv, Budapest, Szerző, 2007.
Kisari Balla György: Kogutowicz Manó térképei, Budapest, Szerző, 1995.
Klamarik János: A magyarországi középiskolák szervezete és eljárása, Budapest, Eggenberger, 1881.
Márki Sándor: Történettanítás a középiskolai új tanterv szellemében, Budapest, Singer és Wolfner, 1902. 91–110.
Márton Mátyás: Kogutowicz Manó glóbuszai. In. Geodézia és Kartográfia, 60. évf., 2008, 12. sz., 7–16.
Mendöl Tibor: A földrajztudomány az ókortól napjainkig, Budapest, ELTE Eötvös, 1999, 143–223.
Wagner Richard (szerk.): Kogutowicz Károly emlékkönyv, Szeged, [Árpád Ny.], 1939.
Wiesinger, Barbara N. (Red.): Innovation aus Tradition: 175 Jahre Verlag Ed. Hölzel, Wien, Ed. Hölzel, 2019.

Danku György (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az összeállítás további részei itt olvashatók: Első rész; Második rész; Harmadik rész.

komment

Serleget tartó melankolikus ifjú vagy felhők között szárnyaló sasmadár?

2021. december 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

Elmélkedés az apostol és evangélista Szent Jánosról

Szent János apostol szobra a városligeti Vajdahunyadvár Jáki kápolnájának bejáratán. A szerző felvétele

A magyar középkori templomépítészet szimbólumának is tekinthető Jáki templom, illetve az annak bélletes kapuját hűen tükröző városligeti Vajdahunyadvár Jáki kápolnája homlokzatán 13 kőfülkében 13 szobor található. Mindegyik feje körül glória, mely a keresztény kultúrkörben a szentséget jelöli. A középső alak glóriáját kereszt is díszíti, jelezvén, hogy ő Jézus Krisztus, a keresztény vallás központi alakja. A többiek a 12 apostol kőből faragott képei. Komoly bölcsekre jellemző, hosszú szakállú emberek, akik kezükben valami rájuk jellemző tárgyat, attribútumot tartanak. Azonban egyikük, mintha kilógna a sorból. A többiek arcviseletétől eltérően neki szakálla sincs, arca szinte gyermekies vonásokat tükröz. Ráadásul kezében is, a bölcsekre jellemző könyv helyett, borissza emberekre emlékeztető serleget tart. A sorból való kilógást fokozza, hogy helyet is csak a kapubejáró mellett, az egyik torony homlokzatán kapott. A szemlélő szinte úgy érzi, mintha őt afféle „cserejátékosként” kispadra ültették, illetve állították volna. „Kívülállóként” az ember nem is gondolná, hogy a tizenkettő közül ő az, aki Jézus „szeretett” tanítványa volt, aki még vállára is hajthatta fejét. Ő az, aki egyedüli tanítványként ott volt Jézus keresztre feszítésekor, aki harmadmagával vele mehetett a Sínai-hegyre, aki már szintén hosszú szakállú, bölcs öregemberként megírta a Biblia talán leghátborzongatóbb, ugyanakkor egyik legtöbbet emlegetett könyvét, az emberiség jövőjét vizionáló Jelenéseket. Ő Szent János apostol. De nemcsak apostol ő, hanem egyike annak a négy szentnek is, aki megírta Jézus földi életét és tevékenységét megörökítő történetét, az evangéliumokat. Ebbéli minőségében is megjelenik a templomok díszítőművészetében, felhők közt szárnyaló sasmadárként ábrázolva. Bár meg kell jegyeznem, a János evangéliumát és a Jelenések könyvét sokan nem János apostolnak tulajdonítják, ezek szerzőségére vonatkozóan nincs egységes álláspont, de az egyházban kialakult hagyomány mindkét művet a „szeretett tanítványnak” tulajdonítja. Ezért én is ennek megfelelően foglalkozom vele és életművével.

János evangéliumának két első oldala a Károli Gáspár fordította vizsolyi bibliában – OSZK Digitális Könyvtár

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Ő volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”

Jn1. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 1997., 1198. – Szentírás.hu. Bibliafordítások az interneten

Így kezdődik a másik három evangélistától, az ún. szinoptikusoktól, Mátétól, Márktól és Lukácstól vallástörténészek és teológusok által eltérő stílusúnak tartott evangéliuma.

„Más evangélistákkal összehasonlítva, ő kevesebb eseményről számol be Jézus életéből. Nem az egyes részletek, hanem a központi, alapvető igazságok foglalkoztatják: Krisztus az élet, a világ világossága, Krisztus az igazság, Isten szeretetének megtestesülése. Ezek a gondolatok mélyen érintik, és írásaiban újból és újból, különböző módon kifejezésre juttatja őket.”

Ole Hallesby: Személyiségtípusok, Budapest, Harmat, 2009., 61. – Törzsgyűjtemény

E gondolatok és az idézett kezdő mondat magasztos és fennen szárnyaló mivolta miatt kapta János evangélista az említett jelképét, a szárnyaló sasmadarat. Hiszen amiként a sasmadár magas röptű, úgy a gondolat is lehet magasröptű.

„A Szellem sasmadarának hangja zeng az Egyház füleiben. Bárcsak külső érzékeink magukba fogadnák a tűnékeny hangot, a belső lélek pedig behatolna maradandó értelmébe. … János a szent teológus nem egyedül az elgondolhatók és kimondhatók fölött szárnyal, hanem bizony azon dolgok fölé ragadtatik, amelyek minden értelmet és jelentést fölülmúlnak. A lélek kibeszélhetetlen röpte által mindenek fölé emelkedik, egészen minden létező eredő elvének titkaihoz; és tisztán megkülönböztetve a Kezdetnek és az Igének, vagyis az Atyának és a Fiúnak fölfoghatatlan lényegfölötti egységét, csakúgy, mint lényegfölötti különbözőségét, elkezdi evangéliumát, mondván: Kezdetben volt az Ige.”

Johannes Scotus Eriugena: A Szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához, Gödöllő, Sursum, 2018, 31. – Törzsgyűjtemény

Szent János a sassal – szószék részlete a szentendrei Templom téri római katolikus templomban. Fotó: Vimola Ágnes. A kép forrása: Jeles napok – multimédiás oktatási segédanyag

Egy ilyen magasröptű és egyúttal mélyenszántó gondolat csak olyasvalakitől származhat, aki maga is „magasröptű és mélyenszántó” lelki világgal rendelkezik. Mitől lehet valaki ilyen? Nem tudom a következő lélektani tényező mennyire játszott szerepet János életében, de kizártnak tartom, hogy semmiféle adalékot ne nyújtott volna ennek a szellemi óriásnak az életművéhez. Az utóbbi időkben több keresztény, elsősorban protestáns felekezetű lelkész, vagy pszichológus munkája is foglalkozik az antik világban meghatározott lelki temperamentumokkal, az ún. szangvinkus, melankolikus, kolerikus és flegmatikus lelki alkatokkal, illetve az egyház hozzájuk való viszonyulásával. Általában előszeretettel hoznak példaként bibliai szereplőket, vagy hithősöket. Ole Hallesby Személyiségtípusok című könyvében, a heves extrovertált szangvinikus példája a Jézust Isten fiaként elsőként aposztrofáló, majd később őt a kakasszó előtt háromszor megtagadó Péter, a hidegfejű vezéralkat kolerikusé a keresztényeket korábban kegyetlenül üldöző és pusztító, majd az európai kereszténységet megalapító Saulból lett Pál apostol. A búskomorságra is hajlamos, széles spektrumú érzelmi világot megélő melankolikus legjellemzőbb példája pedig nem más, mint Jézus szeretett tanítványa, a serleges ifjúként és szárnyaló sasként is ábrázolt János.
Melankolikus. A keresztény gyökereit sok helyütt drasztikusan elmetsző, úgynevezett „nyugati kultúrkörben” ez az antik világban megállapított lelki karakterjelző szinte szitokszónak számít, de mindenképpen negatív kicsengésű. Akire mai világunk rásüti ezt a jelzőt, azt állandóan búskomor kedélyállapotú, mindennel szemben túlérzékeny, magába forduló „élhetetlen” embernek tartja az ezredforduló dinamikusnak tartott rohanó, „állandóan pörgő” világa. Nemcsak az úgynevezett nyugati kultúra világa, de az itt létrejött protestáns felekezetek sem nagyon tudnak mit kezdeni a befelé forduló, általában a vizualitást fontosnak tartó, hallgatag, meditatív beállítottságú melankolikus temperamentumú hívekkel. A mélyebb történelmi gyökerekkel rendelkező római és görögkatolikus, valamint az ortodox egyháznál már jóval kedvezőbb a helyzet. Hiszen náluk – elsősorban a szerzetesrendek révén – a melankoliusoknak legjobban „fekvő” szemlélődő, meditáló életforma fontos szerepet kapott. Sajnos a „dolgos és aktív” életfelfogás szerint általában a szemlélődő, meditatív kereszténységet élő emberek vagy közösségek – például a szerzetesrendek tagjai – afféle „heréi” voltak és lennének ma is mind a Krisztus egyházának, mind a társadalomnak. Ehhez csak annyi megjegyzést fűznék, ha ezen téves és torz nézet a valóságon alapulna, akkor a középkor gazdaságának és kultúrájának nem lettek volna mozgatórugói a világtól elzárt szerzetesi közösségek. A halastavakkal létrehozott akvakultúrától a korszerű földművelési módszereken át a konyha- és gyógynövénykertészetig számos agrártechnikai újítást köszönhetett a középkori Európa a monasztikus bencéseknek és cisztereknek, az oktatásban és a beteggondozásban pedig a ferencesek és a domonkosok vették ki oroszlánrészüket, később a jezsuiták pedig korukat körülbelül ötszáz évvel megelőző lélektani módszerekkel vezettek vissza sok tönkrement lelket az életnek nevezett kerékvágás nyomdokaiba, vagy közelebb Istenhez és az emberekhez.

Szent János evangélista – Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom. Fotó: Legeza Dénes István A kép forrása: Jeles napok – multimédiás oktatási segédanyag

De térjünk vissza Jánoshoz, hiszen:

„A tanítványok közt ő a melankolikus; leveleiből ez könnyen felismerhető. Az összes tanítvány közül ő volt Jézus felé a legnyitottabb – és az Úr „szerette őt”.

Ole Hallesby: Személyiségtípusok, Budapest, Harmat, 2009, 61. – Törzsgyűjtemény

Hogy melankolikus temperamentuma mennyire játszott ebben közre, azt nyilván nem lehet „sarkosan” megállapítani, de tény, hogy:

„Jánosban különösen erős vágyakozás élt. Ezért részesült ő a jövő titkainak kinyilatkoztatásában: a Jelenések-ben.”

Ole Hallesby: Személyiségtípusok, Budapest, Harmat, 2009, 61. – Törzsgyűjtemény

A Karoling-kori bölcs, Johannes Scotus Eriugena még ennél is rajongóbb hangnemben ír Jánosról. Szerinte:

„János ezért nem ember volt, hanem több az embernél, mikor mind önmaga, mind pedig az összes létező fölé emelkedett, és a bölcsesség kimondhatatlan ereje és az értelem legtisztább élessége által elragadtatván bebocsátást nyert azokba a dolgokba, melyek mindenek fölött állnak, vagyis a háromszemélyű egy lényeg és egylényegű három személy titkaiba. Máskülönben nem lett volna képes Istenbe emelkedni, ha előtte nem vált volna Istenné”.

Johannes Scotus Eriugena: A Szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához, Gödöllő, Sursum, 2018, 41. – Törzsgyűjtemény

János volt az a tanítvány is, aki a Leonardo da Vinci híres festményén is megörökített utolsó vacsora idején Jézus fejére hajtotta fejét. Ezt Telek József nem kis lelkesedéssel említi beszédében:

„Sz. János a Krisztus mellyére hajolván, nagy lelki édességgel telik meg. Lássuk immár, minémű nagy szeretettel egyeledett édességet érzet, midőn a végső vacsorán le hajlott Krisztus mellyére. Tulajdonsága a’ mágneskőnek, hogy nem csak magához húzza a nehéz vasat, hanem ha ezzel együvé helyeztetik, minden természet-béli kivánsága ’s hajlandósága be-töltőzik, a vasnak jelen létébül. Így történt ez más titkos értelmű mágnessel, D.SZ. Jánossal is. Nem csak szeretettel val ő egybe kapcsoltatva az áldott Jesussal: hanem a végső vacsorán fejét Üdvözitőnk mellyére hajtván, minden ki gondolható lelki édességgel ’s-vigassággal be-töltőzött…”

Telek József: Hathatós erejű mágnes-kő az az: A szerelmes tanítvány szent János evangélistának, úgy az oltári-papságnak méltóságát is mágnes-kőhöz képzett hasonlításban egybe-foglaló beszéd mellyet ... Eitzenberger Ny., Pest, 1759. 18. – Törzsgyűjtemény

A „hathatós erejű mágneskőként” aposztrofált János evangéliumából nagyon sok szinoptikusoknál olvasott, a hívek köztudatába beivódott, vagy a bibliai témájú műalkotások ábrázolásaiban is megjelenő esemény kimarad. Ahogy a Káldi György fordította Neovulgáta revideált változatának kísérőszövegében olvashatjuk:

„Az evangélium egyetlen ördögűzésről sem számol be; a szinoptikusoknál elbeszélt 29 csoda közül Jánosnál csak a kenyérszaporítás és a vízen járás szerepel; ugyanakkor 6 saját csoda-elbeszélést közöl. Ezeknek a csodáknak egészen mély, jelképes értelmük van, és gyakran kiindulópontja egy hosszabb, Jézusról szóló tanításnak (vakon született: Jézus a világ világossága; kenyérszaporítás: Jézus az élet kenyere; Lázár feltámasztása: Jézus a feltámadás és az élet; Kánai menyegző: »kinyilatkoztatta dicsőségét«; csodálatos halfogás: »Legeltesd Juhaimat!«) – Az elbeszélések nem szabályosak, mint a szinoptikusoknál: az elbeszélő szabadon, a tanítói célzatnak megfelelően számol be az eseményekről.”

Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 1997, 1197. – Törzsgyűjtemény

Csak ebben az evangéliumban található meg – mintegy betoldásként, vagy második befejezésként- az ún. genfi oltár egyik tábláján is látható második csodálatos halfogás, melyben a halászni visszatért tanítványok – köztük János és Péter – számára a feltámadt Jézus a parton megjelent és a korábban üres hálóval visszatért, lógó orrú halászokat ismét visszaküldte, ahogy korábban, Péter elhívása előtt tette. Most százötvenhárom nagy hallal tértek vissza János szerint, melyek egy részének jóízű elfogyasztása után Jézus Péterre bízza, hogy „legeltesse juhait”.

Konrad Witz: A csodálatos halászat. A genfi oltár egyik táblája, 1444. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

A négy evangélista közül János az egyedüli, aki szemtanúként éli meg Jézus kereszthalálát, tekintettel arra, hogy mind a tanítványok, mind az evangélisták közül csak ő volt jelen. Ez nem kis bátorságra és lelki erőre vall, hiszen a többiek – köztük a Jézust háromszor megtagadó Péter – elmenekültek és „biztos fedezékből” várták az események kimenetelét. Ennek köszönhető-e vagy másnak, de Jézus a keresztfán haldokolva őrá bízta az édesanyjáról, Máriáról való gondoskodást is.

„Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától magához vette őt a tanítvány.”

Jn 19,25–27. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 1997. – Szentírás.hu. Bibliafordítások az interneten

Spekulációk kedvelt témája az is, hogy vajon emiatt a bátor helytállásáért ő az egyetlen az apostolok között, aki nem halt vértanúhalált, és immár ő is „hosszúszakállú bölcs öregemberként” tisztességes életkort érhetett meg.

„Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán közel hajolt Jézushoz, és megkérdezte: »Uram, ki az, aki téged elárul?« Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: »Uram, és ő?« Jézus azt felelte neki: »Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!« Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: »Nem hal meg«, hanem: »Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?«
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, s ha azokat egyenként mind megírnák, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.”

Jn 21,20–24. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján., Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 1997, 1221.– Szentírás.hu. Bibliafordítások az interneten

A Jelenések könyvének kezdő oldala a Károli Gáspár fordította vizsolyi bibliában. – OSZK Digitális Könyvtár

Mint írtam, a Jelenések könyvének szerzőjének személyéről erősen megoszlanak a vélemények. Sokak számára Szent János apostol szerzői mivolta evidens tény, melyből „jottányit sem engednek”. Ole Hallesby mellett a misztikus és sokak által torznak tartott képeiről híres késő középkori festő, Hyeronimus Bosch egy emblematikus, a többihez képest mégis meglehetősen „konszolidált” képe, a János evangélista Patmosz szigetén ezt a tábort erősíti meg. A képen a festőre oly jellemző groteszk kinézetű figurán kívül ott látható János egyértelmű szimbóluma, egy sas, az égben pedig a „Napba öltözött asszony”, mely kizárólag ebben a bibliai könyvben szerepel (Jelenések 12: 1) Bár a Karoling-kori Eriugena a Hallesby által kolerikusnak titulált Pálnak komoly fricskát adó eszmefuttatásában János evangéliumának kezdő soraira reagál, de ez a rajongva leírt lélekben elragadtatás talán igaz lehet a Jelenések könyvének keletkezésére is.

„Így hát a gyors röptű, istenlátó szellemi madár… fölülemelkedik minden látható és láthatatlan teremtményen, minden értelembe behatol, és megistenülve lép az őt megistenítő Istenbe. Ó, szent Pál, elragadtattál, ahogy te magad állítod a harmadik mennybe, a paradicsomba, de nem ragadtattál el minden menny és paradicsom fölé! János minden megalkotott mennyen és minden teremtett paradicsomon, vagyis minden emberi és angyali természeten túllép. A harmadik mennyben, ó, választott edény, népek tanítója olyan szavakat hallottál, amelyeket ember nem mondhat ki! János, a legbensőbb igazság szemlélője, minden mennyen túl, a paradicsomok paradicsomában, azaz mindenek okában az egyetlen Igét hallotta, mely által minden teremtetett, és szabad volt neki kimondani azt az Igét, és az embereknek meghirdetni – amennyire azt egyáltalán hirdetni lehet az embereknek –, és bizalommal kijelentette: Kezdetben volt az Ige.”

Johannes Scotus Eriugena: A Szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához, Gödöllő, Sursum, , 2018, 39. – Törzsgyűjtemény

Hyeronimus Bosch: Szent János Patmosz szigetén. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

Nem szabad megfeledkeznünk Szent János három tanító leveléről sem. Az elsőt a második és harmadik levéltől eltérően nem konkrét személynek címezte, hanem egy általános tanításnak szánhatta a keresztények számára. De milyen tanítás! Központi gondolata az élet – Pál apostol által is megfogalmazott – legfontosabb dolga: a Szeretet. Akár a mai kor szorongó, félelemmel telt emberének is hasznára válhatnak eme levél gondolatai. Amellett, hogy embertásainkhoz fűzött viszonyainkhoz is útmutatást ad, figyeljük csak meg, mi a félelem legfőbb ellenszere János szerint. Nem nagy vagyonról beszél, sem rangos tekintélyről, még csak nem is professzori szintű tudás birtoklásáról, de oroszlánhoz illő bátorságról sem. Nem. Nem ezek a félelem legfőbb ellenszerei János szerint, hanem egy mindenki számára elérhető és nagyon egyszerű dolog.

„Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket.
Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz bizalmunk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben.Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.”

1Ján4,16–21. Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 1997. 1197. – Szentírás.hu. Bibliafordítások az interneten

Talán, ha ehhez igazítanánk életünket, akkor mi is kevesebbet szoronganánk és félnénk? Ha a szeretetet hagynánk eluralkodni életünkben, az átvenné a helyét a minket sokszor uraló félelemnek? Lehetséges lenne ez? Úgy vélem, egy próbát talán mindenképpen megér. Annál is inkább, mert sokak által beváltnak minősített dologról van szó. Közéjük tartozik Jézus kedves tanítványa, a serleget tartó melankolikus ifjú és égben szárnyaló sasmadár, Szent János is.

Felhasznált irodalom:

Szent Biblia az az Istennec O es Wy Testamentumanac prophétác es apostoloc által meg iratott szent könyuei. Magyar nyelwre fordittatott Magyar nyelwre fordittatott ... [Károli Gáspár és mások által] …, Vizsoly, Mantskovit Bálint, 1590.
Ole Hallesby: Személyiségtípusok, Budapest, Harmat, 2009.
G. Jung: Lélektani típusok általános leírása, Budapest, Európa, 1988.
Estók János, szerk.: A városligeti Vajdahunyadvár, Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum – Kreatéka Kiadó, 2007.
Hieronymus Bosch, Budapest, Kossuth, 2010.
Johannes Scotus Eriugena: A Szellem sasmadarának hangja. Homília Szent János evangéliumának prológusához, Gödöllő, Sursum, 2018.
Telek József: Hathatós erejű mágnes-kő az az: A szerelmes tanítvány szent János evangélistának, úgy az oltári-papságnak méltóságát is mágnes-kőhöz képzett hasonlításban egybe-foglaló beszéd... Pest, Eitzenberger Ny., 1759.
Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat,1997.
Radics Boglárka: Groteszkek, kimérák, vízköpők. Séta a Vajdahunyadvár épületszobrászati elemei között, Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2014.
Rédei Károly: Szent János evangélista élete, Szekszárd, Molnár M. Kny., 1905.
Robert Suckale, Matthias Weniger & Manfred Wundram: Gótika. Budapest, Vincze, 2007.

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

Címkék: sas jános evangéliuma városliget leonardo da vinci jelenések könyve vajdahunyadvár hyeronimus bosch jáki templom károli gáspár vizsolyi biblia olvasószolgálati és tájékoztatási osztály hamvai-kovács gábor káldi györgy szent jános apostol és evangélista jáki kápolna johannes scotus eriugena telek józsef konrad witz ole hallesby

A Magyar Földrajzi Intézet megálmodója. Harmadik rész

2021. december 23. 06:00 - nemzetikonyvtar

170 évvel ezelőtt született Kogutowicz Manó

A Földrajzi Intézet az alapítók várakozását is felülmúlva, rendkívüli gyorsasággal, pár év alatt sikeres, országosan és nemzetközileg is elismert vállalkozás lett, amely nem csupán teljesítette a kultuszminisztériumnak tett vállalást, de a kor nyomdászattechnológiai színvonalán volt képes kiadványai készítésére. Már 1896-ban, a millenniumi kiállításon imponálóan széles választékkal mutatkozott be. 13-13 iskolai földrajzi és történelmi falitérkép, 81 földrajzi és 5 történelmi kézitérkép, kétfajta, 25,5 és 51 cm átmérőjű földgömb, sőt nagyméretű, 6, ill. 5 földrajzi és történelmi szemléltető kép alkotta az intézet kiállítási anyagát. Öt évvel később:

„A cég 1899-ben már büszkén hirdette, hogy 325.000 frt költséggel teljesen eleget tett ama kivánságnak, amelyet a közoktatásügyi miniszterium fejezett ki, amennyiben 34 térképből álló falitérkép gyűjteményt és nagy számú földrajzi kéziatlasz, történelmi atlaszt és földgömböket kiadott.”

Zsebatlasz naptárral és statisztikai adatokkal az 1912. évre, Budapest, Magyar Földrajzi Intézet Rt., 1912, [3]. – Törzsgyűjtemény

A szakmai sikereket megérdemelt elismerések, oklevelek, kiállítási érmek kísérték. Így az 1894-es országos tanszerkiállításon, az 1896-os millenniumi kiállításon, majd az 1900. évi párizsi világkiállításon kapott az intézet és vezetője megérdemelt elismerést aranyérmek, díszoklevelek formájában.
Mivel magyarázható az intézet gyors fejlődése, kiadványainak magas színvonala? A sikerek elsődleges okaiként Kogutowicz elhivatottságát, magas szakmai felkészültségét, művészi szintű rajztudását, és nem utolsósorban kiváló szervezőképességét kell említenünk. Emellett fontos szerepet játszott az állam, a kultuszminisztérium támogató és felügyelő figyelme is. A sikerek további kulcstényezőjeként említhetjük, hogy a korszak földrajz- és történelemtudományának számos vezető alakja vett részt az intézet térképeinek és atlaszainak tervezésében, így Lóczy Lajos (1849–1920), Cholnoky Jenő (1870–1950), Berecz Antal (1836–1908), Márki Sándor, Marczali Henrik (1836–1940), Pauler Gyula (1841–1903) és sokan mások. Az is gyümölcsözőnek bizonyult, hogy az állam, már a kezdetektől, felügyelte, az intézet munkáját, térképterveit szakbizottságokkal még megjelenésük előtt megvizsgáltatta, forgalmazási engedélyét csak ezt követően adta meg.
Az intézet földrajzi falitérképeinek nagyszerű sorozatából az 1891-ben elsőként elkészült Magyarország-térképet, pontosabban annak 2., 1893-as kiadását mutatjuk be.

Kogutowicz Manó: A Magyar Korona országainak iskolai fali-térképe. Politikai kiadás, Budapest, Hölzel és Társa Magyar Földrajzi Intézete, 1893. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TM 6.726

Ez a térkép, minden túlzás nélkül, kartográfiánk történetének egyik legszebb alkotása, olyan mű, amely kijelölte azon irányt, amelyen ma is halad iskolai térképészetünk. A Földrajzi Közleményekben egy magát megnevezni nem akaró szakembernek (gyaníthatóan a szerkesztőnek, Berecz Antalnak) az ismertetőjéből a készítés fontos didaktikai szempontjait is megtudhatjuk:

„A térkép megrajzolásánál az volt a czél, hogy a fizikai kép fővonásai még bizonyos távolságról is kidomborodjanak és ezt az utolsó padokban ülő tanuló is eléggé jól láthassa. Ez okból a főfolyókat egyszerű, de jó széles vonásokkal jelölték meg, kisebb patakokat egyszerűen elhagytak; a jelentékenyebb hegycsoportokat erősen kiemelték, ellenben a halmos vidékeket diszkrétebb szinekkel jelölték. […] A térképen a természeti alap ábrázolására a legnagyobb gond fordíttatott. Lóczy Lajos egyet. tanár e tekintetben azt gondosan átvizsgálta és szerzőnek és kiadóknak figyelemre méltó tanácsokat adott. Az új források gondos fölhasználása folytán nem egy hibát, a melynek a terrénrajz általánosítása alkalmával előbbi iskolai fali térképeinknél becsúsztak, sikerült elkerülni. [...] A terrén [=domborzat] az iskolai kartographia jelen álláspontja szerint legjobbnak elismert kombinált módszer szerint, azaz barna sraffozással [=csíkozással] és négyféle magasságot jelölő szinekkel van készítve… A sraffozással a hegygerinczeket, az egyes főcsúcsokat és hegycsomókat [=csoportokat], a lejtők kisebb vagy nagyobb meredekségét lehet szemlélhetővé tenni; a magasságot jelölő szinekkel pedig a karakterisztikus magassági fokokat lehet jelezni; a melyeknek az egyes helyeken a tenger színe fölötti fekvését illetőleg a tájékozódást megkönnyítik. [...] Az orsz. közoktatási tanácsnak javaslatára, a mely e térképet igen beható vizsgálatra méltatta, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Berecz Antal igazgató elnöklete alatt, dr Cherven Floris és Rohn József tanárokból álló külön bizottságot is nevezett ki, ezen térkép iskolai szempontból való átvizsgálására. Ezen bizottság azt találta, hogy a térképen található nevek az iskolai czélokhoz mérten teljesen elégségesek, hogy a teljes vasúti hálózat rajza mellett az országutak megjelölése fölösleges, hogy a helynevek kiírásában a dr. Jekelfalussy szerkesztette félhivatalos helységnévtárnak kell irányadónak lennie. […] Szóval a térkép, mielőtt a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterium approbálta [=jóváhagyta] alapos bírálatnak volt tárgya, mi a tanférfiakat bizalommal töltheti el.”

A magyar korona országainak iskolai fali térképe. In. Földrajzi Közlemények, 1891, 526–529. – Törzsgyűjtemény

Lóczy Lajos arcképe – Kézirattár, Arckép 845.

„Az új források felhasználása” kifejezéssel a monarchia közös hadseregének földrajzi térképészeti intézete által az 1880-as években, közforgalomban is elérhetővé tett, 1:75 000 léptékű topográfiai térképművére utalt az idézet szerzője. Ennek a forrásműnek a használata is hozzájárult, hogy a térképet az ország domborzati viszonyait a legújabb felmérések eredményeire támaszkodva készíthessék el. A figyelmes olvasó talán azt is észrevette, hogy az itt bemutatott 2., 1893-as kiadáson a domborzatot nem négy, hanem öt színfokozattal ábrázolták. Nos, ennek az az oka, hogy a térkép megjelenése utáni szakmai értékeléseket figyelembe véve, Kogutowicz javította, finomabbá tette a síkvidéki alacsony térszínek ábrázolását. Simonyi Jenő (1860–1944) földrajzi szakíró volt az, aki éles szemmel észrevette a térkép első kiadásának ezen hátrányát. A Budapesti Szemle című lapban közzé tett értékeléséből idézünk:

„Kogutowicz, a ki megyéről-megyére már úgy átdolgozta Magyarország térképi anyagát, az egész ország egységes térképeit is szükségképpen jól rajzolta meg. A rajz van olyan finom, a milyen a fali térképeknél szükséges, sokkal finomabb az olvashatóság kedvéért használt barna szín miatt nem is lehetne. […] Ez idő szerint hazánknak Kogutowiczéhoz hasonlítható jó fali térképe nincs. Van mégis valami a régi térképeken, a mit kár volt mellőzni. A 100 méteres magassági vonalat értem. Minthogy az Alföld legnagyobb része absolut 100 méternél nem sokkal alacsonyabb vagy magasabb, a 100 méteres magassági vonal ugyan szépen kiemeli az Alföld összes nagyobb domborulatait.”

Simonyi Jenő: Három szép új fali térkép. In. Budapesti Szemle, 1893, 126–131. – Törzsgyűjtemény

Kogutowicz megfogadta a tanácsot és miként a 2. kiadáson láthatjuk, az alacsony térszíneknél már két színfokozatot (0–100 és 100–200 m) alkalmazott, így a térkép tagoltabban és részletgazdagabb módon ábrázolja az alföldi területek domborzatát.
A történelmi falitérképek készítését a kulturális kormányzat talán a földrajzi térképekénél is nagyobb figyelemmel kísérte. Ezt a kiemelt figyelmet mutatja, hogy az egyes falitérképek által bemutatni kívánt történelmi korszakokat előzetesen a közoktatásügyi minisztérium által kijelölt külön szakbizottság határozta meg. Márki Sándor maga is részt vett azon a nevezetes értekezleten, amelynek feladata volt az intézet történelmi térképei számára a szakmai irányelveket és az ábrázolandó korszakokat meghatározni. A Földrajzi Társaság 1901. március 14-i ülésén felolvasott Történeti falitérképeink című írásában így idézte fel a bizottság munkáját:

„1891. január 30-án a ministeriumban dr Klamarik elnöklete alatt tartott értekezlet, melyen Ballagi [Mór], Berecz A[ntal], Cherven [Flóris], Kogutowicz és Lóczy tagtársainkkal együtt én is részt vettem, először tárgyalta a történelmi falitérképeknek hivatalosan dr. Klamarik által fölvetett ügyét [...] Az értekezlet kimondta, hogy Magyarország történetének feltűntetésére [=ábrázolására] egészen külön térképek szükségesek ugyan, első sorban azonban a közép- és újkori egyetemes térképek megalkotását sürgette. […] Meg kellett szabadítani iskoláinkat azoktól a kézzelfogható hibáktól, miktől a legjobb német térképek is hemzsegtek, valahányszor magyar viszonyok feltűntetéséről volt szó [...] mit keressen magyar fiúknak szánt térképeken a német helyesírás, mely pl. összes mássalhangzóinkat minduntalan fölcseréli, hangjelzései általában véve nem felelnek meg a mi kimondásainknak s az orosz-olasz stb. helynevek egy részét is németesen írják stb. […] Az értekezlet azt javasolta, hogy a középkorból első sorban a honfoglalás, keresztesháborúk s a renaissance vagyis Mátyás-korabeli, az új korból pedig az 1648, 1718. és 1810. évi Európa – összesen hat – történeti térképét kellene elkészíteni…”

Márki Sándor: Történeti falitérképeink. In. Földrajzi Közlemények, 30. évf., 1902, 184–186. – Törzsgyűjtemény

Így is történt, az intézet történelmi térképei az 1890. januári bizottsági határozatot követve készültek s jelentek meg. Itt kell külön megemlékeznünk Klamarik János (1832–1898) miniszteri tanácsos szerepéről az egész térképprogram sikerének megvalósításában. Klamarik a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban, de talán az egész országban is a középiskolai tanügy legfőbb szakértője, 1883-tól annak irányítója volt. Az ő értő, támogató és ellenőrző szerepe is nagyban hozzájárult az intézet iskolai térkép- és atlaszprogramja nagy sikeréhez.

Klamarik János arcképe. [Előzéklap]. In. Emlékkönyv Klamarik János negyven éves szolgálati jubileumára, Budapest, Eggenberger, 1894. – Törzsgyűjtemény

Az intézet történelmi falitérképei közül, miként a földrajziak esetében, ezúttal is az elsőként elkészült, Márki Sándor által tervezett Európa a magyarok honfoglalása és a frank birodalom szétbomlása idejében című 1893-ben megjelent térképet mutatjuk be.

20_kep_europa_a_magyarok_honfog_idejben_t_2092_opti.jpg Márki Sándor: Európa a magyarok honfoglalása és a frank birodalom szétbomlása idejében, Budapest, Hölzel és Társa MFI, 1893. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, T 2.092

Márki a térképhez írt magyarázójában a térkép tervezését meghatározó szempontokról is szólt:

„Az a bizottság, mely [...] az iskolák történeti térképei ügyében tanácskozott, helyeselte azt a felfogásomat, hogy az egyetemes történelemben is követni kell a magyar nemzeti történet szempontjait, mely az igazsággal úgy sem ellenkezhetnek. Helyeselte ehhez képest, hogy a nyugat-európai népekre vonatkozó történet-földrajzi tényeket saját nemzetünk szempontjából kell tárgyalnunk. Mert csak nem hamisítás, ha Európát arról az időről rajzoltatjuk meg, mikor annak viszonyairól legjobban megérthetjük saját külön történetünket […] Az a lap [=térkép], mely Nagy Károly alkotásait mutatja, a 800. évről szóló térkép teljesen érthetetlen volna a 900. évben. Ott a fitogtatott egység, mely csak pár esztendeig, addig adatott, míg a nagy császár élete [...] S magyar iskolákban a honfoglalás és annyi más európai állam megalakulását mégis jobbadán a Károly-féle [német] térképekről kellett [a tanulókkal] megértetni! […] Magyarország e korabeli térképe részletesebb, mint a külföldi iskolák számára készült kiadványokon s a szomszédos országok, melyek hazánkkal gyakrabban érintkeztek, szintén részletesebben vannak kidolgozva. […] Több név van e térképen, mint a mennyit be kell tanulnia az ifjúnak […] A nevek jelentékeny része máshonnan is ösmeretes már előtte s így itten inkább csak ismétlés és tájékoztatás végett szerepelnek. [...] Egy lapon tehát 621 név szerepel, a minek mintegy 60 %-át mindenesetre jegyzékben külön s bőven igazolom, mit miért vettem föl a térképre. A térkép részletesebb bemutatásától [tanítás során] nem kell sajnálni az időt; s nem szabad könnyedén elsuhanni a történeti tankönyvben említett egyetlen helynév mellett sem…”

Márki Sándor: Európa a magyarok honfoglalása s a frank birodalom szétbomlása idejében. Magyarázó szöveg a Hölzel és Társa Magyar Földrajzi Intézete által kiadott iskolai falitérképhez, Budapest, Hölzel és Társa, 1893, 3–8. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, ST 66

Az intézet térképeinek tudományos színvonalát jelzi, hogy, a német kartográfia vezető intézeteinek gyakorlatát követve, számos kiadott térképet, mint a Márki által tervezett térkép esetében is, magyarázók, névjegyzékek kísérték. Ez különösen az első években volt bevett gyakorlat. De a térképek magas színvonalához, s így sikeréhez hozzájárult az is, hogy Kogutowicz a térképnyomtatás terén is igyekezett az előállítás nyomdászati-technológiai fejlődését követni és új eljárásokat alkalmazni. Az intézet már 1892-ben, új telephelyre, a Rudolf rakpart 8. szám alá költözött és minisztériumi kölcsön segítségével, nyomdát hozott létre. Ettől kezdve már nem Bécsben nyomtatták az intézet kiadványait.

Rudolf (ma Széchényi) rakpart 8. 2021-ben. Fotó: A szerző.

Pár évvel később, a századfordulón már az alumínium nyomólemez alkalmazását is bevezették. Cholnoky Jenő (1870–1950) a korszak egyik vezető geográfusa 1902-ben hosszabb tanulmányt írt a térképkészítés soklépcsős folyamatáról. Ebben a Kogutowicz-intézetben folyó munkára is kitért:

„Mint minden technikai téren, így a térképek készítésének mesterségében is óriási haladást látunk az utóbbi évtizedek alatt. Nem csak, hogy a térképek mindinkább pontosabbak, szebbek és képiesebbek lesznek, hanem az előállításuk is mindinkább olcsó és gyors lesz. [...] a kőmetszés vagy általában a kőnyomás [...] fő vonásaiban ma is csak úgy megy, mint ahogy azt az első feltalálók megállapították. Csak az a fenyegető veszedelem, hogy az egyetlen igaz, jó lithografikus pala-bánya, a solenhofeni bánya, kimerűléshez közeledik, sarkalta a lithografusokat arra a törekvésre, hogy a rendkívül megdrágult követ más anyaggal helyettesítsék s ennek a törekvésnek fényes eredménye lett, mert az aluminium lemezekkel sikerűl a lithografikus köveket legnagyobbrészt helyettesíteni. Ez az újabb idők legnagyobb lépése a térképkészítés terén. [...] Kogutovicz [sic!] úr, a Magyar Földrajzi Intézet tulajdonosa volt szíves megengedni, hogy jól felszerelt intézetét és műhelyét megtekinthessem, sőt ő személyesen kalauzolt a görnyedező rajzolók, s zakatoló gépek között, a legnagyobb liberalitással fedezve fel üzletének minden csinját-binját. [...] Nyomtatás alkalmával úgy a kő mint az aluminium romlik és pedig két okból. Először is a gép a nyomó-lemezt kinyújtja, összelapítja, koptatja […] Az aluminium nagyobb rugalmasságánál fogva ennek jobban ellenáll. Másodszor a folytonos vizezés közben a víz behatol a kő pórusaiba, alája kerül a festékes részeknek s azokat lerombolja. Ez a vízbehatolás az aluminium-lapon ki van zárva, mert a víz csak az alaminium [sic!] vékony kis oxidált rétegébe hatol bele, az a réteg pedig a festékes helyek alatt hiányzik. S csakugyan, a kövek 4000-5000 nyomás után már nagyon elhasználódnak, míg az aluminium 12,000 nyomást is még könnyen áll. Különösen nagy előnye azonban az aluminium-lemezeknek [...] a nagy könnyűség és a lemezek olcsósága.”

Cholnoky Jenő: A térképek készítéséről. In. Földrajzi Közlemények, 30. évf., 1902. 15–25. – Törzsgyűjtemény

Danku György (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Folytatjuk…

Az összeállítás további részei itt olvashatók: Első rész; Második rész; Negyedik rész

komment

Címkék: térkép atlasz marczali henrik cholnoky jenő pauler gyula térképtörténet danku györgy térkép- plakát- és kisnyomtatványtár magyar földrajzi intézet kogutowicz manó kartográfus a magyar földrajzi intézet megálmodója kézitérkép falitérkép lóczy lajos berecz antal simonyi jenő klamarik jános

A Magyar Földrajzi Intézet megálmodója. Második rész

2021. december 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

170 évvel ezelőtt született Kogutowicz Manó

Thirring Gusztáv visszaemlékezésével szemben más források a kartográfiai osztály létrehozásában inkább Trefort Ágoston (1834–1887) akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter és tanácsosa, Gönczy Pál szerepét hangsúlyozzák. Érdemes ezért magához Gönczy Pálhoz fordulni, aki a megyetérkép-készítési program befejezésekor, 1890. november 2-án, egy kétrészes tanulmányban ismertette a térképek készítése mögötti szakmai szempontokat, de szólt a Posner kiadóvállalat kartográfiai részlegének létrehozásról is:

„E munkát ezelőtt hat évvel indítottam meg s ez idő alatt a kiadó a legnagyobb erőfeszítéssel munkálkodott, hogy e munkának legalább kézi átlászi részét egészen elkészíthesse s kiadhassa. …[erre] csak 1885-ben került sor, a mikor is boldogult Posner Károly Lajos hazafiui lelkesedéssel ajánlotta fel ezek előállítására kész szolgálatát. Felkereste a már szintén elhunyt Trefort Ágoston akkori vallás- és közoktatásügyi minisztert s előtte kinyilatkoztatta, hogy hajlandó felállítani egy kartographiai műintézetet s abban első sorban előállitani a Magyar-birodalom egyes megyéinek térképeit, ha ezekhez a miniszter tervet ad és kész ezekből egy bizonyos, habár nem is nagy részt megvenni s ezenfelül az ügyet erkölcsileg oly módon támogatni, hogy e térképeket a hatóságoknak és a hazai tanintézeteknek megvételre ajánlja. Boldogult miniszterünk e feltételeket készséggel elfogadta s a megyék térképei tervezésére s irodalmi oldalról való előállítására engemet kért fel. Erre Posner Károly Lajos semmi fáradtságot és költséget nem kimélve, hatalmas befektetéssel felállította kartographiai műintézetét, a térképek felvetésére [=szerkesztésére] és rajzolására meghivta hazánkfiát Kogutovics [sic!] Manót, ki ebbeli jártasságát a bécsi katonai földrajzi intézetben [sic!] szerezte; nevezett nemcsak kellő szakértelemmel, hanem valóságos lelkesedéssel végezte a reá bizott munkát.”

Gönczy Pál: Magyarország megyéinek kézi átlásza. In. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 33. évf., 1890. november 2, 44. sz., 1498–1501. – Törzsgyűjtemény

Bárhogyan is volt, az új litográfiai osztály létrejött és, mint olvashattuk, hat év alatt megvalósította a Gönczy által megálmodott, elsősorban a népiskolai földrajzoktatást segítő megyetérkép-készítési programot. A Posner vállalat az 1884 és 1890 közötti években 29 megye falitérképét adta ki, tehát az ország vármegyéinek kevesebb, mint felét. De ami igazi siker volt, mind a 73 megye kézitérképét tartalmazó atlasz elkészült, méghozzá hazai és külföldi elismerést hozó magas színvonalon. A kiadó és az alkotók szándékairól sok értékes részletet tudunk meg az atlasz térképeinek első öt lapját közreadó füzethez kapcsolt hirdetési felhívásból:

„Rég hangsulyozták a földrajzi tanitás legjelesebb képviselői, hogy mindenik népiskolában az illető megyének lehetőleg nagy fali térképe szükséges, melynek hiányában a földrajzi oktatás eredménye igen kétes értékű, mert ezen tantárgyban a tankönyvnél sokkal fontosabb – a jó térkép. Ennél fogva kézi térképeinkkel párhuzamosan nagy alakban fali térképeket is adunk ki... E megyei térképek tervezésénél fő törekvésünk: hű képét adni az illető területnek. Ezért a viz- és hegyrajzra fősúlyt fektetünk, amely mozzanatok az eddigi magyar térképészeti munkálatoknál nem mindig voltak kellően méltányolva. Pedig azok a legfontosabbak, mert ha elhanyagoltatnak, a térkép nem egyéb, mint száraz hely- és névtár. Főleg az oktatásnál csak oly térképet lehet sikerrel használni, mely az illető terület teljes képét adja, mely képnek plasztikai emelkedései, hegyei, völgyei, folyói stb. a tanulók emlékezetében mélyen bevésődnek. Abban aztán könnyű a különböző községeket, közlekedési utakat s politikai beosztásokat beleilleszteni. Szülőföldje képét a gyermek előtt lehetőleg szemléltetővé kell tenni. Természetesen nem akként, mint például a képiró szemléletet, mert az lehetetlen; de tudományos elvek szerint szerkesztett, plasztikailag kidolgozott térkép által, melybe az ügyes tanitó oktató szava életet lehel. Mindaddig, míg ez meg nem történik, a földrajzi tanitás csupán nevek bemagolásából fog állni. Arra törekedtünk, hogy a fennjelzett czélt részint a szinezés, részint pedig a rajzolás modora s végre az irások megválasztása által elérhessük.”

Előfizetés felhivás Magyarország megyéinek kézi atlaszára, oldalsz. n. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 6.519.

A Posner Intézet új kartográfiai műhelye térképeinek szakmai színvonalát a korszak legjelentősebb földrajzi folyóiratában, a Geographische Mitteilungen-ben, a világ akkori vezető, Gothában működő térképkészítő cégének, a Justus Perthes cégnek egyik kartográfusa, a domborzatábrázolás jeles szakértője, Carl Vogel (1828–1897) is nagyra értékelte:

„Azon szabály alól, hogy a Geographische Mitteilungen-ben iskolai térképekről sohasem, vagy csak egészen kivételesen szólunk, legyen szabad a jelen esetben…kivételt tennünk.…azért említjük e térképeket, hogy konstatáljuk miszerint Magyarországon is kezdenek a külföld, beleértve a monarchia Lajtán túli felét is, kartográfiai befolyása alól felszabadulni, s hogy ez nem sikertelenül történik. Mert úgy a fali, mint a kézi térképek gyakorlott s immár kipróbált erőre vallanak, s arról tanúskodnak, hogy itt nem próbálkozások történnek, ellenkezőleg, ajánlásra méltó, feladatuk tudatával bíró térképek [készülnek], melyek messze fölötte állnak sok hasonló gyártmánynak, amit a jó német birodalom iskoláiban, sőt még kiállításokon is látni…”

Geographischer Literatur-Bericht für 1886. Beilage zum 32. Band von Dr. A. Petermanns Mitteilungen, 1886. Literaturbericht, 23–24.

A Posner vállalat által készített falitérképek és a kézitérképek atlasza közül különösen az utóbbi bizonyult maradandó alkotásnak. Már a készítés korában jelentős üzleti hasznot és elismerést hozott készítőinek, olyannyira, hogy az 1893 és 1897 között közreadott első magyar szerkesztésű nagylexikon, a Pallas Lexikon térképmellékleteihez is ennek a megyeatlasznak a kisebbített térképeit használták. Ez utóbbi, Thirring Gusztáv által szerkesztett térképsorozat lapjait, 1897-ben önálló atlaszkötetben is közreadták.

Kogutowicz Manó azonban az elért sikerekkel nem volt elégedett. Ő ennél többre vágyott. Olyan vállalat létrehozására, amelyben a térképkészítés, szemben a Posner Intézetben folyó munkával, nem csupán egy a sok nyomdai-kiadói termék, kiadvány között, de meghatározó szerepet tölt be. Kogutowicz számára, a Posner cégnél eltöltött évek során az is világossá vált, hogy a nép- és középiskolai földrajz- és történelem oktatás magyarországi térképellátása távolról sem lesz megoldva a megyék kézi és fali térképeinek elkészítésével. Ehhez sokkal többre, olyan vállalatra lenne szükség, amely képes magas szakmai és nyomdatechnikai szinten ezt a feladatot ellátni, egyúttal és idővel, önálló magánvállalkozásként, a kartográfiai piac más területein is megvetheti a lábát. A megyeatlasz befejezésének időszakában, szakmai tekintélyére és kapcsolataira építve sikerrel el is érte, hogy valóban létrejöjjön egy ilyen vállalkozás. Saját tőke hiányában azonban ezt az új vállalkozást, a Magyar Földrajzi Intézetet, az iskolai térkép- és atlaszkészítésben már évtizedes tapasztalatokkal bíró bécsi Hölzel cég leányvállalataként, továbbá jelentős állami támogatással sikerült csak elindítani.
A neves történész és nem mellesleg a magyar térképészet történetének első igazi szakértője, Márki Sándor (1853–1925) több írásában is foglalkozott az intézet alapításával.

Márki Sándor portréja. Lukovszky László rézkarca, 1971. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Metszet 1971/408

1890-ben, még az intézet tényleges működésének november eleji indulása előtt ő volt az, aki megfogalmazta, miért tartja fontosnak a hazai geográfus és történész szakmai közösség egy kartográfiai intézet alapítását. A Pesti Naplóban július 8-án közzé tett írásában, üdvözölve a Hölzel cég alapítási terveit, így ír:

„Valóban kecsegtető lehet idáig határozott irány nélkül tévelygő geográfiánkra nézve, ha lesz tőke, mely a tisztán tudományos geográfiát is oly önzetlenséggel ápolja, mint e vállalat. […] Az uj földrajzi intézettől sokat várhat a földrajzi társulat s a magyar tudományosság, melynek igen kiváló emberei már is megígérték támogatásukat; legtöbbet nyer azonban az iskola. […] Az uj magyar földrajzi intézet feladata lesz, hogy a Gothában magyar szöveggel nyomtatott, de teljesen elavult iskolai fali térképeket a paedagogia s a tudomány igényeinek megfelelően ujakkal váltsa fel, mik ne legyenek külföldi minták puszta forditásai, hanem magyar szakemberek önálló alkotásai. A magyar iskolák igényeit magyarok ismerhetik a legjobban. Hasonló áll az isk. atlaszokra nézve is, melyekbe szintén elférne több tudomány, több tapintat s mindenesetre szebbek és olcsóbbak is lehetnének. A szakférfiak által oly régóta sürgetett történelmi és földrajzi atlaszok, térképek, segédkönyvek kiadása, melyet idáig is, nem annyira szakemberek, mint inkább a tőke hiánya hátráltatott, most már a közel jövőben megindulhat. Kétségtelen, hogy maga a miniszterium is támogatni fogja az uj intézetet, mely feloldja Magyarország kartográfiáját és földrajzát a külföld jártató-szalagja alól s alkalmat ad végre, hogy teljesen önálló irányban fejlődvén mind a kettő, helyet követeljen magának Európa tudományosságában.”

Márki Sándor: A magyar térképirás. In. Pesti Napló, 41. évf., 186. sz., 1890. júl. 8., [1–2.] – Törzsgyűjtemény

Tizenkét évvel később, 1902-ben, a történelemtanítás problémáit tárgyaló monográfiájában Márki az intézet alapításáról is megemlékezett:

„Magyarországról az első és egyetlen történeti falitérképet Helmár Ágoston 1878-ban adta ki, de úgy, hogy egy lapon és tereprajz [=domborzatábrázolás] nélkül tüntette föl a lefolyt ezer évek minden területi változásait. Azért tette ezt, mert a különböző korszakokat ábrázoló lapok kinyomtatására nem talált volna [hazai] kiadót. 1890. julius 28-án gr. Csáky Albin miniszter kijelentette, hogy nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatni fogja a jónevű Hölzel Ede bécsi könyvkiadó és Graeser Károly tanácsos költségén Kogutowicz Manó vezetése alatt Budapesten fölállítandó magyar Földrajzi Intézetet, melynek a szó szoros értelmében magyarnak kell lennie. A kiadandó térképek tudományos és paedagógiai értékének biztosítása végett a miniszter kikötötte, hogy azokat saját szakközegei bírálják meg.”

Márki Sándor: Történettanítás a középiskolai új tanterv szellemében, Budapest, Singer – Wolfner, 1902, 91 –92. – Törzsgyűjtemény

Gróf Csáky Albin arcképe. [Előzéklapon]. In. Molnár Victor: Gróf Csáky Albin. Élete és jellemrajz vázlat, Budapest, Lampel R. (Wodianer F. és Fiai), 1894. – Törzsgyűjtemény

Itt két apró megjegyzést szükséges tennünk. A bécsi Hölzel kiadó, bár jóllehet a cég nevében, alapítója iránti tiszteletből, megtartotta annak keresztnevét (amely Verlag Ed. Hölzel név formájában mindmáig használatban van), azonban a budapesti intézet alapításakor az 1817-ben született Eduard Hölzel már nem élt, Salzburgban 1885. december 25-én meghalt. A céget 1890-ben Eduard fia, Hugo Hölzel (1852–1895) és annak sógora, Emil Kosmack (1840–1899) vezette.

Hugó Hölzel arcképe, Fotó: Studio Angerer, Bécs é. n., az Ed. Hölzel Kiadó engedélyével

Az alapításhoz szükséges tőkét – miként Márki is írja – a Hölzel cég és Graeser Károly biztosította. Graeser (1849–1899) az erdélyi Medgyesen született, de fiatalon, a könyvszakmát kitanulni, Bécsbe, majd onnan, 1869-ben Olmüzbe, a Hölzel kiadóvállalathoz került. 1875-ben nőül vette a cégvezető lányát, Emma Hölzelt, majd 1877-ben Bécsben saját könyvkiadót alapított, amely jelentős szerepet játszott a századvég osztrák tankönyvkiadásában. Az új kartográfiai intézet alapításához a miniszteri engedélyt, mint olvashattuk, az alapítók 1890. július 28-án kapták meg. Az intézet hivatalosan csak november 1-én kezdte meg működését az Izabella utca 71. szám alatt, a tényleges munka, a térképszerkesztés azonban már augusztus 1-én elkezdődött – miként az az Országos Középiskolai Tanáregyesület 1891. július 5–7-i közgyűlése alkalmából rendezett tanszerkiállítás ismertetőjéből megtudjuk:

„A geographiai csoportban, melyet leginkább a Hölzel-féle czég képviselt, e czégnek első magyar feliratú térképeit láthattuk, melyek még nem készültek ugyan itthon, de már augusztus 1-től ezen intézet Kogutowicz Manó úr vezetése alatt itthon működik.”

Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye, 24. évf., 1891–1892, 129. – Törzsgyűjtemény

Az Izabella u. 71. sz. ház 2021-ben. Fotó: A szerző

Az intézetet Kogutowicz Manó életében két alkalommal is átszervezték, tulajdonosi háttere is módosult. Először 1895-ben, Hugó Hölzel halálakor. Ettől kezdve 1901-ig a vállalat Kogutowicz és Társa Magyar Földrajzi Intézet néven úgynevezett betéti társaságként működött. Majd 1901-ben anyagi alapjainak megerősítése érdekében, az intézetet részvénytársasággá alakították.

Danku György (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Folytatjuk…

Az összeállítás további részei itt olvashatók: Első rész; Harmadik rész; Negyedik rész.

komment