A 16. században a reformáció megjelenésével a különböző nyomdatermékek, a röplapok és terjedelmesebb könyvek új funkciót kaptak, a hittételek terjesztésében töltöttek be fontos szerepet. Ezt mind a katolikus egyház, mind a protestáns felekezetek tagjai igen hamar felismerték és igyekeztek ki is használni. Az egyes területek birtokosai és uralkodói politikai megfontolásból törekedtek befolyásolni alattvalóik felekezeti meggyőződését, ezért nagy hangsúlyt fektettek a nyomdák létesítésére és megtartására birtokaikon, hiszen ez kulcsfontosságú lehetett a helyi lakosság új hitre térítése vagy eredeti hitében megerősítése szempontjából.
Szapolyai János Zsigmond (1540–1571), aki az oszmán hódítás után önállósuló erdélyi területen 1570-ig magyar királyként, majd erdélyi fejedelemként uralkodott, személyesen is pártolta a protestáns felekezeteket. Bár katolikus családba született, előbb a lutheránus, majd a kálvinista tanításokat vallotta magáénak, végül pedig az első unitárius fejedelemként vonult be a történelembe. Uralkodóként saját hatalmának megszilárdítása eszközéül is használta egy-egy felekezet támogatását, amelynek híveire így biztos támogatóiként számíthatott.

János Zsigmond magyar király portréja (Nyomdász és megjelenési hely nélkül, 1566). Jelzet: RNYT App. M. 18 – Régi Nyomtatványok Tára

Valószínűleg ilyen meggyőződések és gondolatok vezették János Zsigmondot akkor is, amikor 1566. április 28-án a váradi (ma: Nagyvárad, Oradea) káptalan elkobzott házai közül egyet Melius Juhász Péter debreceni református püspöknek adományozott, és ezt egy szőlőbirtokkal is kiegészítette, amelynek jövedelme a könyvnyomtatáshoz szükséges tőkéhez járulhatott hozzá. A királyi adomány jelzésértékű János Zsigmond hitbéli fejlődésének, alakulásának szempontjából is, hiszen rámutat, hogy ekkortájt még a kálvinista-református tanokat hirdető Meliust támogatta az unitáriusokkal szemben.
Debrecenben azonban 1566-ban nem működött egyetlen nyomda sem, így felmerül a kérdés, mi célt szolgált az adomány. A város „bizonytalan közállapotai” (értsd: tűzvészek és fegyveres fosztogatások) ellehetetlenítették a helyi nyomdászok (Török Mihály és Raphael Hoffhalter) tevékenységét, így ők 1565 szeptemberét követően Váradra költöztek, Hoffhalter pedig fel is állította nyomdáját. Bár az első kiadványa már ebben az évben elkészült, az adománylevél megfogalmazásából („ut ipse typographiae … melius consulere possit”) ítélve a király rövid időn belül javítani kívánta a nyomda működési körülményeit.

Az első Váradon megjelent nyomtatvány címlapja. Melius Juhász Péter: A Szent Jób könyvének a zsidó nyelvből és a bölcs magyarázók fordításából igazán való fordítása magyar nyelvre (Váradon nyomtattatott Raphael Hoffhalter által M.D.LXV [1565]). Jelzet: RNYT RMK I. 58/1. péld. – Régi Nyomtatványok Tára. Digitális Könyvtár

Az adományozást rögzítő oklevél szövege már a 19. században is ismert volt, Bunyitay Vince azonosította a levéltár Acta Jesuitica gyűjteményében egy per iratai közt megőrzött szöveget, majd közölte is A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig című munkájában. Az eredeti példány (Digitális másolat, Szövegkiadás) viszont a legutóbbi időkig a Becsky család levéltárában pihent, majd a Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció 500 projektje keretében került újra napvilágra.

II. János nagyváradi házat adományoz nyomda céljára Meliusz Juhász Péternek (kelt: Gyulafehérvár, 1566. április 28.) – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Jelzet: HU-MNL-OL-P 1821-52.-2. 2.

Az eredeti dokumentum több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt az adománylevél mint irattípus jól olvasható, igényes írásképének, a király nagyméretű pecsétjének és saját kezű aláírásának („Joannes electus rex”) köszönhetően tárgyként is látványos, tetszetős. Másrészt a levél szövegét megvizsgálva olyan sajátos fogalmazásmódot vehetünk észre, amely a 18. századi másolat és az erre alapuló 19. századi nyomtatott megjelenés során elveszett. Az 1750-es másolatban a házhoz csatolt szőlőbirtokról azt írta a másoló, hogy Hobicz Márton szőlője mellett helyezkedik el („situata”). Ezt a meghatározást – amely GPS koordináták és helyrajzi számok híján az egyetlen pontos helymegjelölési módszer volt – az eredeti oklevél lényegében ugyan nem módosítja, de abban azt olvashatjuk, hogy az említett Hobicz szőlője mellett kapálják („pastinata”) a Meliusnak juttatott birtokot. Ez a különbség jelentéktelennek tűnhet a múlt megismerése szempontjából, mégsem teljesen elhanyagolható.
Az írott ügyvitelt bonyolító királyi kancelláriákon a jogi dokumentumokat (birtok- és címeradományozásokat, ítéleteket stb.) a titkárok unalomig ismételt kész szövegekből, vagyis formulákból állították össze, ahogy napjaink szerződései és bírósági határozatai is jogi bikkfanyelven megfogalmazott, előre gyártott paragrafusokból épülnek fel. Az adományozási formula kreatív módosítása mégis arra utal, hogy az adománylevelet kiállító írnok igyekezett saját stílusát, egyéniségét belevinni monoton hivatali munkájába. Ez pedig azt a jelentős szellemi változást mutatja, az önálló személyiség megerősödését, amely az egyéni vallási formák és új felekezetek, tehát végső soron a reformáció iránti igényt is kialakította a 16. századi emberekben.
A nyomda új épületében sajtó alá került az eklézsia használatára („in usum ecclesiae”) a Váradi énekeskönyv (RMNy 222), Melius Juhász Péter egy további, a Jelenések könyvéről szóló műve és mára elveszett Újszövetség-fordítása. Viszont a kálvinista Melius rövid időn belül összekülönbözött az unitárius Hoffhalterrel, aki a következő év augusztusára már Gyulafehérváron rendezte be műhelyét, ezzel pedig a váradi nyomdászat első szakasza véget is ért.

Nagyvárad madártávlati képe (Köln, Anton Hierat, Abraham Hogenberg, 1618). Jelzet: RNYT App. M. 561 – Régi Nyomtatványok Tára 

Felhasznált irodalom:

• Bánfi Szilvia, V. Ecsedy Judit: A 450 éves váradi nyomdászat rövid története¸ in: Magyar Grafika 2015/4, 54–61.
• Bunyitay Vince: A váradi püspökség története 2, A váradi püspökség káptalanai s monostorai a püspökség egyházai a püspökség alapításától 1566. évig, Nagyvárad, Franklin nyomda, 1883.
• Csohány János: Melius Juhász Péter. A Debreceni Kollégium 475 éves jubileumára, in: Egyháztörténeti Szemle, XIV(2013)/4, 105–106.
• Csűrös Ferenc: A debreceni városi nyomda története, Debrecen, Városi nyomda, 1911, 21. v
• Kanyaró Ferencz: Dávid Ferencz, in: Keresztény Magvető, XLI(1906)/2, 65–80.
• Dokumentumok az MNL Országos Levéltárából, szerk.: Künstlerné Virág Éva, Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár, 2018, 36–37. (Forrásaink a reformációról)

Szovák Márton (Régi Nyomtatványok Tára)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A hetvennyolcadik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködését bemutatását folytatja.

A Budapesti Közlöny 1868. május 10-i száma arról adott hírt, hogy Borsos József az Országúti műterem kizárólagos tulajdonosa lett. 1870 szeptemberéig még önállóan dolgozott itt, mielőtt átköltözött a Deák térre.

Doctor Albert Kristóf tér 4. szám alatti új műtermének vásárlásáról szintén 1868 májusában tudósít a sajtó. Az aradi Kozmata Ferenccel (1846–1902) dolgozott itt együtt. 1871-ben már Doctor és Kozmata magyar királyi udvari fényképésznek hívják őket. 1873-ban fejezték be az együttműködést, Kozmata maradt a Kristóf tér 4. szám alatt, Doctor az Erzsébet tér 1. szám alatt építtetett saját műtermet. Felekiné Munkácsy Flóra (1836–1906) színésznőt, a Nemzeti Színház második nemzedékének tagját Doctor és Kozmata és Doctor Albert önálló műtermében is megörökítette, de Doctor készített még más művészekről is fényképet, mint például Benza Ida operaénekesről és Rotter Irma balett-táncosnőről is.

Borsos aktívan részt vett a társadalmi életben is. 1870-ben a pesti nőegylet báljára adományozott fényképeket.

A belga királyné 1870. júniusi magyarországi látogatásának emléket állítva készített egy fényképalbumot.

Borsos a Deák Ferenc utca 4. szám alatt nyitotta meg új műtermét. Akkoriban valóságos társadalmi eseménynek számított egy-egy jó nevű mester műtermének megnyitása, ezért a sajtó is nyomon követte új műtermének nyitását. A Fővárosi Lapok 1870 áprilisában közölte az első hírt a tervezett költözésről, szeptemberben pedig a műterem nyitásáról tudósítottak.

Borsos az 1870–1874 közötti időszakban magyar királyi udvari fényképészként jelölte magát fényképein.

Koller Károly (1838–1889) festő, fényképész 1873-ban Borsos üzletvezetője volt, aki a bécsi világkiállításon kitüntetést nyert. 1874 tavaszán Kolozsvárott nyitotta meg önálló műtermét. 1874. október-novemberi híradások szerint a Deák Ferenc utcai műteremben együtt vezették a céget Borsossal és Varságh Jánossal is. Koller 1875 novemberében nyerte el az udvari fényképész címet.

Koller és Borsos: Laborfalvi Róza – Kézirattár. Jelzet: Arckép 1127.

Borsos 1876. január 1-től vejével, Varságh Jánossal folytatta az ipart.

Egy év múlva 1877-ben újra egyesültek és a Doctor Albert által megvásárolt, a mai Erzsébet tér 1. szám alatti 50-60 személyt egyszerre befogadó műteremben dolgoztak együtt 1878-ig.

Borsos és Varságh: Komáromi Mari Jean Racine Phaedra című tragédiájának címszerepében – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KB 10.778/1

1877-ben a Budapestre költözött török küldöttség is a műtermükben készíttetett képeket. A Vasárnapi Újságban így jelent meg 1877-ben közleményük:

Sulejman Sejk Efendi. In: Vasárnapi Ujság, 24. évf., 18. sz. 1877. május 6., 273. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A Borsos-Doctor-Varságh műtermet 1878 decemberében 15-én vette meg Ellinger Ede. Erről A Hon így írt:

Doctor Albert még 1878–1881 között próbálkozott műtermek működtetésével a Sugár (mai Andrássy úton), 1883-ban pedig Szegeden tűnt fel vándorfényképészként, Bietler Ferenc műtermét rövid ideig bérelte. A Fővárosi Lapok szerint 70 évesen, 1888. március 14-én hunyt el Budapesten. Ez tehát azt bizonyítja, hogy 1818-ban született és nem 1813-ban.

A műterem megszűnése után Borsos 1878-tól visszavonultan a Szép juhászné fogadójában élt. 62 éves korában, 1883. augusztus 19-én hunyt el.

Borsos József gyászjelentése – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Források:

• Szendrei János – Szentiványi Gyula: Borsos József, Doctor Albert. In: Magyar képzőművészek lexikona. Első kötet. Abádi – Günther, Budapest, Közoktatásügyi Minisztérium, 1915.
• Éber László: Borsos József, Doctor Albert. In: Művészeti lexikon, Budapest, Győző, 1935.
• Doctor Albert. Új idők lexikona, 7-8. kötet, Budapest, Singer és Wolfner, 1937.
• Fejős Imre: A fényképezés magyar úttörői. Borsos és Doctor. In: Fotó, 4. évf., 7. sz., 1957. november 1. 257–260.
• Fejős Imre: A fényképezés feltalálása. In: Fotó, 2. évf. 2. sz., 1955. március 1. 1–2. 
• Farkas Zsuzsanna: Borsos József második élete. In: Fotóművészet, 1996. 39. évfolyam, 5–6. szám. 77–83.
• Fleischer Gyula: Doctor Albert, Borsos József. In: Uő: Magyarok a bécsi Képzőművészeti Akadémián, Budapest, MTA, 1935.
• Farkas Zsuzsa: Embermásoló. Borsos József festőművész fényképeinek története, Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2009.
• Kopp Jenő: Borsos József 1821–1883, Pécs, Dunántúl Ny., 1931.
• Népszava, 66. évf., 64. sz. 1938. március 20. 9.
• Népszabadság – Budapest-melléklet, 2001. december 20. 36.
• Magyar Nemzet, 31. évf. 275. sz. 1975. november 23. 14.
• Magyarország és a Nagyvilág, évf., 34. sz., 1883. augusztus 26.
• Pesti Napló, évf., 5419. sz., 1868. május 17.
• Fővárosi Lapok, 7. évf. 134. sz., 1870. június 23.; 7. évf., 7. sz., 1870. január 11.; 25. évf., 76. sz., 1888. március 16.; 7. évf., 84. szám., 1870. április 22.; 7. évf. 210. sz. 1870. szeptember 24.
• Központi Értesítő, 1. évf., 103. sz., 1876. október 19.
• Vasárnapi Ujság, 24. évf., 14. sz., 1877. április 8.; 24. évf.,18. sz., 1877. május 6.
• A Hon, 16. évf., 307. sz., 1878. december 15.

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész

„2014. április 24-én, csütörtökön, délután 4-kor – ezekben a pillanatokban – zajlik a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitója.” – olvashatjuk a litera.hu-n megjelent cikkben. A szellemi tulajdon világnapjának jegyében, rendszerint minden év áprilisában megrendezésre kerülő esemény a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A 2014-es alkalom azért is jelentős, mert olyan kulcsfontosságú kérdésekkel foglalkozott, melyben a könyvszakma valamennyi szereplője érintett: digitalizálás, könyvkiadás, illegális letöltések elterjedése, s a mindezt körülölelő jogi és gazdasági kérdések.

A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál plakátja – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Habár a szellemi tulajdon világnapja csak 2001. április 26. óta kerül megrendezésre, maga a szabadalmi hivatal (hivatalos nevén: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, röviden: SZTNH) már fennállásának 126. évét ünnepelheti. Az SZTNH a szellemi tulajdon védelmét szolgáló felelős magyar kormányhivatal. A szabadalmi hivatal, más hivatalokhoz hasonlóan mindenki számára nyitva van. Ügyfélfogadási időben magunk is felkereshetjük bizonyos osztályait: az ügyfélszolgálatot, az iktatót, az iparjogvédelmi lajstromvezetési osztályt, vagy a Frecskay János Szakkönyvtárat, melynek szolgáltatásairól itt tájékozódhatunk.
2016-ban az SZTNH támogatásával megjelent az Egy hivatás 120 éve című gazdagon illusztrált, ismeretterjesztő kiadvány, amely az elmúlt évtizedek legfontosabb történéseit veszi végig a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól egészen az SZTNH mai formájáig. Bemutatja a hazai gazdasági-technológiai helyzetet, az intézmény történetének egyes kiemelkedő eseményeit, s munkájának statisztikai trendjeit. A kötet előszavában olvashatjuk:

Az SZTNH életét bemutató könyvön túl még számos kiadvánnyal büszkélkedhet az intézmény. A „Szerzői jog mindenkinek” című szerzemény már sokkal inkább a mindennapi hasznosulásra törekszik, s gyakorlati példák sora mellett kívánja bemutatni a szerzői jogokat, azok fejlődését, gazdasági jelentőségüket.

A Könyvtártudományi Szakkönyvtár állományából elérhető példány borítója

A Hivatal feladatkörét az 1995. évi XXXIII. szabadalmi törvényben rögzítették. Eszerint a hivatal felel például az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatásáért, a szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátásáért, vagy például a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítéséért. Habár mindezek a feladatok így elsőre elég távolinak, és száraznak tűnhetnek, valójában a hétköznapokban is gyakorta érvényesülő dolgokról beszélünk. Kezdve a szellemi tulajdon védelmével, amely biztosítja, hogy a saját szüleményünk (legyen az találmány, irodalmi, vagy művészeti alkotás, esetleg a kereskedelemben alkalmazott megjelölés, név, kép vagy forma) megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésben részesüljön. Az SG.hu. Informatikai és Tudományos hírmagazin elnevezésű oldal 2013-as Szerzői jogot tanítanak a magyar iskolásoknak című írásában olvashatjuk:

Nem véletlen tehát, hogy az SZTNH minden platformon igyekszik terjeszteni a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos alapvető ismereteket; így például együttműködik a tankönyvkiadóval, szakmai napokat hirdet, Facebook-oldalukon is aktívak, s nem utolsó sorban részt vesznek a szellemi tulajdon világnapja alkalmából megrendezett programok lebonyolításában is.

Pályázati lehetőség felsőoktatásban tanulók részére – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Felhasznált források:

• Elkezdődött a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, 2014. In: litera.hu, 2014. április 24.
• A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala honlapja
• Szerzői jog mindenkinek, [szerk. Legeza Dénes], [Budapest], SZTNH, 2017.
• Tószegi Zsuzsanna (szerk.): Egy hivatás 120 éve a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig, [Budapest] Typotex 2016.
• Szerzői jogot tanítanak a magyar iskolásoknak, 2013. In: SG.hu. Informatikai és Tudományos hírmagazin, 2013. augusztus 29.

Biró Bettina (Könyvtártudományi Szakkönyvtár)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A hetvenhetedik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködésének bemutatását folytatja.

Szentkuty 1867-ben nyitotta meg második műtermét, Budán, a Budai Népszínház (működött 1861–1870 között) és a Lánchíd budai hídfője mellett. A fényirda megnyitásától kezdve fényképei hátulján mindkét helyszín szerepelt.

1870-ben olajfényképeit reklámozta a Fővárosi Lapok:

Szentkuty István felesége Papp (később Halász) Anna fényképész volt 1874-ig. 1869-től már a hölgy tulajdona volt a Kerepesi úti műterem, de 1874-ig biztosan Szentkuty működtette a fényírdát. 1875-ben házasságot kötött Halász Ágoston fényképésszel, így ez év végén már saját nevén hirdette a műtermet. Érdekesség, hogy a Halász Anna és Ágoston által készített fényképek hátlapján több helyen a Mátyás király házhoz Kerepesi út 19. számot társítanak.

Szentkuty válása után összeroppant és 1876 decemberében saját kezével vetett véget életének.

Szentkuty tevékenységével párhuzamosan sikeresen működött továbbra is Borsos és Doctor műterme a botanikus kert helyén. A műterem sikerességét igazolja, hogy Borsos és Doctor 1864-től az egész füvészkertet bérelte, s ők adták bérbe a helyiségeket. Műtermük bővített téglaépület, de több faépítményt is használtak a kertben. Különösen népszerű lovas fényképeiket például valószínűleg a lovardában állították be. A kertben volt még egy sörcsarnok, egy dohánytőzsde és a Nemzeti Színház néhány fabódéja is. A terület pedig mutatványosok kedvelt fellépőhelye volt.

Több fényképész mellett Borsos és Doctor 1865–66-ban készített albumot az országgyűlés emlékére a közeli képviselőház épületében ülésező honatyákról. A díszalbum 1866 márciusára készült el több száz példányban, többféle méretben. Az album 360 db képet tartalmaz. Az album képeit metszet formában közölte a Vasárnapi Ujság és a Magyarország és a Nagyvilág című folyóirat is. Az album egyik példányát a könyvtár Történeti Fénykép- és Videótára őrzi.

A 25.000 felvétel alkalmából, 1868-ban Borsos a Szép juhászné étteremben ünnepséget rendezett. A vendéglőt valószínűleg fiatal feleségének elvesztésekor vette meg 1865-ben.

A Borsos és Doctor műterem 1865–1868 között élte a fénykorát, a közös sikerek ellenére 1868-ban mégis különvált útjuk. Az utolsó időszakban kisebb díszítőmintával is ellátták képeik hátulját.

Források:

• Szendrei János – Szentiványi Gyula: Borsos József, Doctor Albert. In: Magyar képzőművészek lexikona. Első kötet. Abádi – Günther, Budapest, Közoktatásügyi Minisztérium, 1915.
• Éber László: Borsos József, Doctor Albert. In: Művészeti lexikon, Budapest, Győző, 1935.
• Doctor Albert. Új idők lexikona, 7-8. kötet, Budapest, Singer és Wolfner, 1937.
• Fejős Imre: A fényképezés magyar úttörői. Borsos és Doctor. In: Fotó, 4. évf., 7. sz., 1957. november 1. 257–260. 
• Fejős Imre: A fényképezés feltalálása. In: Fotó, 2. évf. 2. sz., 1955. március 1. 1–2.
• Farkas Zsuzsanna: Borsos József második élete. In: Fotóművészet, 1996. 39. évfolyam, 5–6. szám. 77–83.
• Fleischer Gyula: Doctor Albert, Borsos József. In: Uő: Magyarok a bécsi Képzőművészeti Akadémián, Budapest, MTA, 1935.
• Farkas Zsuzsa: Embermásoló. Borsos József festőművész fényképeinek története, Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2009.
• Kopp Jenő: Borsos József 1821–1883, Pécs, Dunántúl Ny., 1931.
• Népszava, 66. évf., 64. sz. 1938. március 20. 9.
• Népszabadság – Budapest-melléklet, 2001. december 20. 36. 
• Magyar Nemzet, 31. évf. 275. sz., 1975. november 23. 14.
• Magyarország és a Nagyvilág, 3. évf., 37. sz., 1867. szeptember 14.
• Fővárosi Lapok, 3. évf. 295. sz., 1865. december 24.; 5. évf. 207. sz., 1868. szeptember 10.; 7. évf. 160. sz., 1870. július 24.
• A Hon, 13. évf., 267. sz., 1875. november 21.
• Pesti Napló, 27. évf. 289. sz., 1876. december 1.

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 23. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A hetvenhatodik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködését mutatja be.

Doctor Albert születési és életrajzi adatai bizonytalanok. Lyka Károly szerint 1818–1887 között élt, Fleischer Gyula szerint 1813-ban született Tinnyén. A tinnyei anyakönyvi bejegyzések szerint apja Doctor Jakab, édesanyja Doctor Josefin. Édesapja 1836-tól a tinnyei közbirtokosság háziorvosa, 1842 és 1846 között Kossuth háziorvosa is volt. (Kossuth ebben az időszakban itt telepedett le.) Doctor Albert 1841 augusztusában iratkozott be a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára Leopold Kupelwieser (1796–1862) vezetése alatt álló rajzosztályba, majd 1842–43-ban festészetet tanult. Az 1840-es évek második felében költözött fel Pestre, ahol rajztanítással és arcképek festésével foglalkozott. Alkotásai közül kiemelkedik Guyon-Debaufre Richárd, az 1848–49-es szabadságharcban a magyar honvédség tábornokának képmása. A Pesti Műegylet kiállításain először 1846-ban egy arcképpel (aquarell) vett részt, s ettől kezdve 1854-ig csaknem minden évben kiállította néhány munkáját. Fényképészeti tevékenysége előtt az 1850-es évek végén tette le az ecsetet.

Borsos József (Veszprém, 1821. december 20. – 1883. augusztus 19.) 13 évesen a pesti rajztanoda egyik legkedvesebb tanítványa lett. 19 évesen két évre Leopold Kupelwieser (1796–1862) tanítványa volt a Bécsi Képzőművészeti Akadémián. Az akadémikus mester konvencionális tanítási módja helyett 1842-ben a sokkal divatosabb és modernebb Ferdinand Waldmüller (1793–1865) magániskolájába iratkozott be. 1845-ben már beérkezett művész, arcképeinek megrendelői a tehetősebb körökből kerültek ki. Bécsi élete mellett sem feledkezett azonban meg hazájáról, szorgalmasan küldte vásznait a Pesti Műegylet kiállításaira. Az 1848-as forradalom hazacsábította őt is, rajzolt az országgyűlés megnyitásáról.

Az 1848-iki országgyűlés megnyitása. Bettenkoffer Károly egykorú kőnyomata, Borsos József rajza után. In: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő. Második rész, Budapest, Athenaeum, 1905, 36. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

1850-ben visszatért Bécsbe, üzleti vállalkozásokba fogott. Fő művét, a Lányok bál után című remeket ekkor festette meg.

Borsos József: Lányok bál után, 1850. In: Malonyay Dezső: A magyar képirás úttörői, Budapest, Franklin, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Festőművészi pályájának utolsó tíz éve a festmény keletkezése és az 1850-es évek végén az üzleti ügyei következtében történt anyagi és lelki összeroppanásáig tartó időszakot öleli fel. Összeomlása után a művész 1861-ben költözött Pestre. Júliusban a sajtó festészeti gyakorlati tanterem létrehozásának terveiről cikkezett, ez azonban nem valósult meg, rövid időn belül felhagyott a festészettel. Borsos Bécsből feltehetőleg alapos fényképészeti ismeretekkel és tudással tért haza. Borsos József és Doctor Albert sorsa hivatalosan az 1860-as évek elején fonódott össze. A műtermüket 1861-ben engedély nélkül működtették, a hivatalos nyitásra csak 1862. január 23-án került sor az Országút (a mai Múzeum körút) 42. sz. alatt, a régi botanikuskert helyén, a hajdani Nemzeti Színház tőszomszédságában.

Sajtóhírek a nyitásról:

Az első évben, 1862-ben még az előlapon szerepelt a műtermük címe.

A fényképek színezésének terjedése egybeesik a műtermük indulásával, ugyanis a módszer az 1860-as évek elején vált ismertté szélesebb körben. A művészek felfedezik, hogy az egyszínű albumin képeknél jóval vonzóbb lehet a természet színeinek visszaadását megkísérlő színezett fénykép. A közönség azonban évtizedeken át idegenkedett a drágább és szokatlan képektől, csak a legtehetősebbek engedték meg maguknak a színezett képek megvásárlását. A színezett fényképek készítésében a rangosabb műtermek jártak élen. Borsosék mellett Gondy Károly és Egey István Debrecenben, Veress Ferenc Kolozsvárott. Borsos József fényképein egykori portréit, zsánerképeit láthatjuk viszont. Alkotásain az előkelőségre törekvő beállítás és a derűsen szentimentális biedermeier hangulat jellemző.
A műterem nyitásának évében aranyéremmel jutalmazták őket, amelyről 1862 novemberében tudósított a sajtó.

Rövid ideig, 1864-ben Szentkuty István gyógyszerész-fényképésszel is együtt tevékenykedtek a Kerepesi (ma Rákóczi) úton. A források szerint Szentkuty pesti munkásságát megelőzően Pécsett, illetve néhány évvel később Debrecenben is működtetett fényirdát.

Hirdetés a pécsi műterméről:

Hír a Hölgyfutárból debreceni üvegszalonjáról:

Borsos József, Doctor Albert és Szentkuty István a Mátyás királyhoz címzett házban fényképészeti tanintézetet működtetett, ahol nemcsak oktatták a fotografálást, hanem árulták az intézet kipróbált vényeit, felfedték a negatív és pozitív képek nemsikerülésének okait. Kezdőknek alapos elméleti és gyakorlati oktatást tartottak 50 forint tandíj ellenében. A komplett készlet (gép, vegyszerek, papírok, csészék) ugyancsak 50 forintba került. Borsos József saját gyártmányú albumin papírjait is kínálták. A fényképészek többsége egészen a század végéig ezt az általuk ezüstözött, vékony, finom tónusú és fényes felületű albumin papírt használta. Fényképészeti tankönyvecske címen kiadtak egy oktató füzetet is.

Szentkuty István nyolc hónap leforgása alatt több mint háromezer anyaképet (negatívot) készített Borsos és Doctor Ország úton működő műtermében, ahol ez idő alatt vegyészeti első kezelőként dolgozott. A fényképész a források szerint feltehetőleg az 1864-es év végén, 1865 elején önállósodott, vált a Kerepesi úti műteremben függetlenné.

Szentkuty István: Sétapálcás férfi portréja – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet FTA 451

Az 1864. év végén a Mátyás királyhoz címzett ház udvarán Szentkuty új üvegszalont építtetett, melyben új fényirdáját működtette.

1865-ben úgy hirdette műtermét, minthogy rövid idő alatt elkészült alkotásai külföldön készült képekkel is felveszik a versenyt.

1866-ban is több újság cikkezett Szentkuty munkásságáról, illetve új különleges Berlinből elterjedt „varázsfényképeiről.”

1869-ben pedig egy újabb újítását, illetve erről írt német nyelvű füzetét ismertette a Budapesti Közlöny.

Források:

• Szendrei János – Szentiványi Gyula: Borsos József, Doctor Albert. In: Magyar képzőművészek lexikona. Első kötet. Abádi – Günther, Budapest, Közoktatásügyi Minisztérium, 1915.
• Éber László: Borsos József, Doctor Albert. In: Művészeti lexikon, Budapest, Győző, 1935.
• Doctor Albert. Új idők lexikona, 7-8. kötet, Budapest, Singer és Wolfner, 1937.
• Fejős Imre: A fényképezés magyar úttörői. Borsos és Doctor. In: Fotó, 4. évf., 7. sz., 1957. november 1. 257–260.
• Fejős Imre: A fényképezés feltalálása. In: Fotó, 2. évf. 2. sz., 1955. március 1. 1–2.
• Farkas Zsuzsanna: Borsos József második élete. In: Fotóművészet, 1996. 39. évfolyam, 5–6. szám. 77–83.
• Fleischer Gyula: Doctor Albert, Borsos József. In: Uő:  Magyarok a bécsi Képzőművészeti Akadémián, Budapest, MTA, 1935.
• Farkas Zsuzsa: Embermásoló. Borsos József festőművész fényképeinek története, Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2009.
• Kopp Jenő: Borsos József 1821–1883, Pécs, Dunántúl Ny., 1931.
• Népszava, 66. évf., 64. sz. 1938. március 20. 9.
• Népszabadság – Budapest-melléklet, 2001. december 20. 36.
• Magyar Nemzet, 31. évf. 275. sz. 1975. november 23. 14.
• Hölgyfutár, 13. évf. 11. sz., 1862. január 25.; évf., 33. sz., 1863. március 17.
• Sürgöny, 2. évf., 21. sz., 1862. január 26.; 2. évf., 257. sz., 1862. november 8.; 4. évf., 283. sz., 1864. december 11.
• Budapesti Közlöny, 3. évf., 247. sz., 1869. október 28.
• Magyarország és a Nagyvilág, 1. évf., 8. sz., 1865. november 19.
• Képes-Ujság, 2. évf., 16. sz., 1866. május 16.
• Vasárnapi Ujság, 11. évf. 33. sz., 1864. augusztus 14.;  13. évf., 19. sz., 1866. május 13.
• Pécsi Lapok, 1860. október 7.

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 22. rész; 23. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész

Szent György a 4. század elején, Diocletianus és Maximianus római császárok uralkodása alatt, a nagy keresztényüldözések idején szörnyű kínzások után halt meg hitéért. A középkorban a lovagok, fegyverkovácsok, lovaskatonák és a vándorlegények védőszentje volt, ma pedig a cserkészeké és a rendőröké. A bizánci katonaszent, a tizennégy segítőszent egyike a Szent Koronán is szerepel.

Szent György-ábrázolás a Szent Korona bizánci részének (corona Graeca) egyik festett zománcképén. A kép forrása: Wikipédia 

Szent György legendája

A Georgius név eredetére több magyarázatot is adott a kutatás. Madas Edit, akinek kiváló fordításában Szent György legendáját magyarul olvashatjuk, így foglalta össze a lehetséges névetimológiai eredményeket:

György életéről nagyon kevés adat maradt fenn. Legendájában szerepel, hogy Kappadókiában, a mai Törökországban született, és Lyddában, anyja szülőföldjén szenvedett vértanúhalált. Egy alkalommal Silena városába tévedt. Itt egy tenger nagy tóban lakott egy mindenkit megfélemlítő, halálos leheletű dögletes sárkány. A szörnyetegnek naponta két juhot kellett a lakosoknak adniuk, és amikor már elfogytak a feláldozható állatok, fiatalokat küldtek neki. A király lánya is sorra került, hiába próbálta az uralkodó megmenteni. Az elkerülhetetlen sorsa miatt zokogó királylányt pillantotta meg a tó partján György és miután a lány nagy nehezen elmesélte neki, miért sír, így vigasztalta: „Ne félj, te leány, Krisztus nevében megsegítelek”. A sárkányt legyőzte és a lány övét pórázként használva a városba vezette. A város lakói és a király mind megkeresztelkedtek, Szűz Mária és Szent György tiszteletére templomot emeltek.

Albrecht Dürer: Szent György lóháton (1505–1508). A kép forrása: Wikipédia

A sárkány legyőzése után vállalt vértanúságot, mert nem bírta tovább elviselni a keresztényüldözéseket. Minden vagyonát elosztogatta, és nagy tömeg előtt mondta: „A pogányoknak minden istenei ördögök, az egeket pedig az Úr teremtette” (Zsolt 95,5). Ezután persze a római helytartó elé vitték, aki keresztény hite megtagadására szólította föl, és arra akarta kényszeríteni, hogy Apollo és Hercules szobra előtt áldozzon. György erre nem volt hajlandó, és minden kínzást elviselt. Sem méreg, sem tűz, sem a késekkel teletűzdelt kerék nem fogott rajta, a rábeszélés sem győzte meg. Sőt, könyörgésére a pogány istenek temploma villámtól sújtva romba dőlt. Végül a helytartó lefejeztette. Kitartása és hite láttán a bámészkodók közül sokan megkeresztelkedtek, és ezért életüket mártírhalállal fejezték be. A bizánci rítusban megalomártírként tisztelik, azaz különösen tisztelt vértanúként tartják számon. Mivel vértanúságáról és életéről nagyon kevés adat van, a niceai zsinaton legendáját apokrifnek nyilvánították, és 1969-ben törölték a római katolikus szentek sorából.

Magyarországi tisztelete – néhány középkori példa

Szent Gellért legendája szerint egy monostort és egy püspökségi egyházat is Szent Györgynek szenteltek: az Ajtonyt Szent György segítségével legyőző Csanád alapította oroszlánosi monostort, és az István által Marosváron szervezett új püspökség egyházát. Gizella családja is nagy tisztelője volt Szent Györgynek. A kultusz erejét mutatja, hogy I. István az 1018-as, bolgárok elleni hadjáratáról magával hozta Szent György fejereklyéjét, és a szent veszprémi egyházában helyezte el, 1030-ban pedig támogatta Lyddában a romos templom, kolostor és zarándokszállás újjáépítését.
A Szent György Lovagrend 1326. évi megalapítása I. Károly nevéhez fűződik. Az ötvenfős tagság világi és egyházi szolgálatokat egyaránt ellátott, többek között ők őrizték az 1323-ban a visegrádi várba szállított Szent Koronát, emellett lovagi tornákon ők adták a király kíséretét.
Szintén a 14. században, 1373-ban készült el Kolozsvári Márton és Kolozsvári György híres Szent György-szobra, amelyről korábbi blogbejegyzésünkben olvashatnak.
Az 1408-ban Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkányrend alapító oklevele Szent Györgyöt név szerint is megemlíti:

Szent György legendáját a 16 századi Érdy-kódex is megőrizte és számos patrocínium, hazai helynév kötődik hozzá.

Szent György vértanúról szóló prédikáció az Érdy-kódexben – Kézirattár, MNy 71, fol. 131v. Online szövegközlés: Sermones Compilati Kutatócsoport (ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék)

Szent György Perszeusz örököse, egy rendkívül fontos és nagy tiszteletnek örvendő szent egész Európában, Grúziától Angliáig. Kultusza talán az egyik legjobb példa az antikvitás örökségének, értékeinek továbbélésére. Tisztelete megmaradt, még ha legendája a keresztény hagiográfia szempontjainak nem is felelt meg.

Piero di Cosimo: Perseus kiszabadítja Andromédát (1515). A kép forrása: Wikipédia

Felhasznált források és irodalom:

• Az Érdy-kódex adatlapja a Magyar nyelvemlékek tartalomszolgáltatásunkban.
• Érdy codex, Volf György, Budapest, MTA, 1876, (Nyelvemléktár, 4–5), I–II.
• Jacobus de Voragine: Legenda aurea. Válogatta, az utószót, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Madas Edit. Fordította Bárczi Ildikó [et al.] Budapest. Helikon. (Harmonia mundi Könyvek. Sorozatszerkesztő: Vizkelety András). 1990.
• Marosi Ernő: A művészetek a 14–15. századi Magyarországon. In: Uő (szerk.): Magyarországi művészet 1300–1470 körül, Budapest, Akadémiai, 1987, 101.
• Sántha György: A harcos szentek bizánci legendái, Budapest, Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetemi Görög Filológiai Intézet (Magyar-görög tanulmányok, 22.), 1943.
• Slíz Mariann: Szent György és Szent Demeter kultuszának hatása a magyar személynévadásra. In: Magyar Nyelv, 116. évf. 3. sz. 2020. 286–298.
• Szövérffy József: Szentek a népmesében. In: Egyetemes Filológiai Közlöny, 71. évf. február. 1948. 53–72.
• Tóth Endre: Szent György: valóság, legenda, jelkép. In: Vasi Szemle, 74. évf., szám, 2020. 1-3. szám, 259–278.

Orsós Julianna (MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport)

Mi lenne, ha a kedvenc mobileszközödön használt kedvenc keresőmotorod egy kattintással elrepítene a kedvenc könyvtárad kölcsönzőpultjához?

„Egyenes röpte a könyvtárba”. Grafika: Tóth Szilvia Rebeka

Vagy legalább – néhány jól kiválasztott keresőkérdés begépelését/bediktálását követően – a találati oldal egyből felkínálná a lehetőséget, hogy ellenőrizd, adott könyv elérhető-e éppen a hozzád legközelebb lévő könyvtárban?

: Internetes keresőbe integrált könyvtári szolgáltatás – egy lehetséges jövőkép. Grafika: Szerző

Vagy, amennyiben elektronikus műről van szó, az olvasói azonosítód használatával rögtön letölthetnéd az adott művet a készülékedre?
Szinte észre se vennéd, hogy könyvtárban jártál… Nekünk, a könyvtárnak biztosan hiányoznál, neked viszont a vágyott mű (műélvezet? tudás?) már nem hiányozna…
De álmodjunk egy még nagyobbat! Mi lenne, ha magad se tudnád, hogy mit keresel, sőt nem is keresnél semmit, valahogy mégis ráakadnál valamire, ami újszerű és érdekes, amit – ezek szerint talán – (a tudatod mélyén?) mégiscsak kerestél?
A szerendipitás, avagy a „véletlenszerű felfedezés” mindenekelőtt kreativitást igényel, egyben feltételezi azoknak a kapcsolati hálóknak a meglétét, amelyek mentén haladva rácsodálkozhatunk az adatok, tényezők korábban fel nem ismert összefüggéseire. A kapcsolatok ezen szemantikus hálóját születésünktől kezdve szőjük: erre húzzuk fel fogalmainkat, fektetjük le gondolkodásunk alapjait. Mindeközben a  jól strukturált adatok létrehozásával és publikálásával foglalkozó könyvtárosok nagyban járulnak hozzá az emberi tudás gépi reprezentációjához, egy olyan hálót szövögetve, amelynek alkalmazási területei egész a mesterséges intelligencia kutatásáig nyúlnak. E háló szövedékén barangolva már nemcsak egyszerűen keresünk vagy böngészünk, ahogy régebben tettük a könyvtárak elektronikus katalógusaiban, hanem felfedezünk: új, nem várt ismeretekre bukkanunk. A könyvtári rendszerek újabb katalógusfelületeit már így is hívják: discovery.

Szerendipitás. Grafika: Szerző

Amikor „update-oljuk” a könyvtárakról való tudásunkat, újjáalakuló, jól felszerelt könyvtári tereket, fényes folyósokat, a hagyományos szolgáltatások helyett újabbakat s még újabbakat kiagyaló, kontyukat vesztett lelkes könyvtároskollégákat látunk kulturálisan vonzó, szociálisan érzékeny elemekkel teletűzdelt, ergonomikus, barátságos könyvtári miliőben. A könyvtári világ azonban kívül s belül változik.
Miközben gazdagodik látható környezetünk, közösségi funkcióink új tereket, olvasóink új idősávokat kapnak, munkatársaink az eldugott irodák mélyén azon ügyködnek,  hogy a kultúra- és információfogyasztás alternatív csatornáit választók számára is a technikai lehetőségeket meglovagoló, versenyképes szolgáltatásokat tudjanak nyújtani. Erre készteti őket többek között a használói szokások radikális megváltozása és a feldolgozhatatlan méretű digitális információdömping. A könyvtári fejlesztések ma a nyílt adatok mindent átszövő, globális adathálójának létrehozására irányulnak, és ehhez a könyvtárakban és partnerintézményeikben kiépülő információfeldolgozási infrastruktúrára építenek.

Az internet hálójába ragadt könyvtáros. Grafika: Szerző

Az „adatrögzítő” könyvtáros nem dokumentumokat ír le, hanem a való világ entitásokként felfogott objektumainak és ezen objektumok kapcsolatainak és tulajdonságainak számítógépes reprezentációit teremti meg. Egyszóval – virtuális világot – teremt.
Régi funkcióit meghaladva a modern feldolgozó könyvtáros nem csupán azon szorgoskodik, hogy a könyvtári dokumentumot a katalógusadatok alapján gyorsan és kényelmesen megtaláljuk, hanem metadaatközlések halmazaival tömi tele a Nagy és Egyetemes Gépi Hálózat fejét. De mielőtt így cselekedne, minden objektumot rendesen felcímkéz! Azaz mindennek ad egy azonosító számot!

Adattá vélni: utópia vagy disztópia? Grafika: Szerző

A 9630704110 azonosítójú objektumról (és a hozzá kapcsolódó egyéb entitásokról) azután olyan állításokat tesz, mint hogy „9630704110 egy könyv”; „9630704110 egy művet tartalmaz”; „a mű eredeti nyelve német”; „a mű címe Der Zauberberg”; „A művet kiadták könyvként”; „9630704110-t 1974-ben adták ki”; „„9630704110-t Budapesten adták ki”, „A mű szerzője Thomas Mann” stb. A közléshalmazok azután az azonosítókon keresztül egymásba kulcsolódnak, és újabb s újabb állításokkal gazdagodnak, míg egy arra optimalizált „kósza” keresőalgoritmus olyan állításokra nem készteti ezt a globális adatbázist, amelyek a hálózatos „gépagy” mélyén megfogalmazódó új összefüggésekre világítanak rá…
A könyvtárak tehát az elmúlt évtizedekben az új, közösségi szerepvállaláson túl információfeldolgozói és -szolgáltatói szerepkörükben is megújultak, habár e változások főként azokat az intézményeket érintik, amelyek korábban is jelentős mértékben vették ki részüket a könyvtári metaadatgyártásból, más szóval a bibliográfiai számbavételből. Ezek a szervezetek, bibliográfiai ügynökségek (bibliographic agency) hamar felismerték az adatcsere és adat-újrahasznosítás fontosságát, amely a publikációk – technológiai fejlődés nyújtotta – képtelen arányú megszaporodásával csak tovább növekedett. Szerepváltozásuk együtt járt a kiadókkal, könyvterjesztőkkel, a forgalomban lévő könyveket számon tartó úgynevezett books-in-print szervezetekkel való együttműködésre való nyitottsággal. Az együttműködés különös haszna lehet számukra a kiadványtermésre való nagyobb rálátás, míg az együttműködő szervezetek profitálhatnak a metaadatok – könyvtári szaktudás által szavatolt – minőségéből és hitelességéből. A szerepkörükben megújuló bibliográfiai ügynökségek gondozhatják majd többek között azokat a kontrollált névállományokat (nemzeti entitásfájlokat, authority állományokat), amelyek felhasználási lehetőségei messze túlmutatnak az intézményi falakon, és, ahogy arra fentebb már utaltunk, egészen a mesterséges intelligencia világáig terjednek.

Bibliográfiai ügynökségek Európában

A 2021-es nagyszabású Bibliographic Control konferencia áttörőnek nevezhető a könyvtárak feladatainak újragondolása szempontjából. Az elhangzott előadások útmutatóként szolgálhatnak a nemzeti könyvtárügy céljainak, missziójának megfogalmazásakor, nem utolsósorban pedig fontos áttekintést adnak a nemzetközi könyvtárügy jelen tendenciáiról. Talán nem túlzás, ha máris úgy utalunk a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat tematikus számban megjelent előadás-ismertetésekre, mint a szakmai utánpótlás számára fontos kötelező olvasmányra.
A korszerű információfeldolgozás elméletének kiagyalói, egyben az elméletet a gyakorlatba átültető szabványok kidolgozói „gyűltek” tehát össze 2021. február 8–12. között Firenzében, hogy – a helyzethez illő módon: online – megosszák velünk a bibliográfiai számbavétel jövőjéről alkotott elképzeléseiket.
A nemzetközi implementálásra szánt új bibliográfiai keretrendszer (Resource Description and Access, RDA) fejlesztésében oroszlánrészt vállaló Gordon Dunsire az emberiség történetében öt információs kort határozott meg, amelyek határát egy-egy új találmány jelöli (az írás, a nyomtatás, a telekommunikáció és az internet). Dunsire ebből a – történeti – aspektusból vizsgálja a bibliográfiai számbavétel nemzetközi alakulását. Előadását Ilácsa Szabina kolleginánk ismerteti.
Renate Behrens a Német Nemzeti Könyvtárban irányítja a szabványosítás területét. Mi másról is szólna az előadása, mint a szabványok hasznáról? Idézet az – ugyancsak Szabina által – jegyzett ismertetésből:

A szabványok mellett, illetve azokkal szoros összefüggésben számos előadás szólt az együttműködés fontosságáról, mind a rendszerek, mind az érdekelt szervezetek (kiadók, könyvterjesztők, könyvtárak, azaz bibliográfiai ügynökségek) vonatkozásában. (Ezeket főként e blogbejegyzés írója ismerteti a folyóiratszámban). Mauro Guerrini, a Firenzei Egyetem professzora, a nemzetközi könyvtárügy egyik „apostola” az adatok újrahasznosulását és összekapcsolását központba állító digitális világban definiálja újra a könyvtárak szerepét, előadásában Hans-Georg Gadamert idézve: „[a] kultúra az emberiség egyetlen olyan vagyona, amely, ha megosztjuk egymás közt, inkább nagyobb lesz, mint kisebb.
Tiziana Possemato, a Firenzei Egyetem munkatársa a változás fő sodrási irányát kijelölő szemantikus webről fogalmazott meg értékes, olykor filozófiai mélységű gondolatokat. Possemato szerint az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel és a szemantikus web modelljeinek közös célkitűzése, hogy a tudáshoz való hozzáférést az entitások és kapcsolataik köré szervezett dokumentumuniverzum megragadásán keresztül tegyék minél szélesebbé. A szemantikus web paradigmája túlmutat a relatíve homogén katalogizáló rendszerek közötti rekordcserén, és az egyes szereplők és rendszerek közti – nyelvi, földrajzi és tematikai korlátokon átívelő – nyílt eszmecsere színtereként szolgálhat. A könyvtári falakon túlmutató összefogásban megvalósuló metaadat-menedzsment kérdését járta körül Michele Casalini, aki a rendszerek közötti együttműködést azonosítja a jelenkori könyvtári világot jellemző egyik legfontosabb tendenciaként, valamint felhívja a figyelmet, hogy a közgyűjtemények az adatok létrehozásában és gazdagításában is át kell lépjék korábbi korlátaikat.
Az entitásalapú szemlélet eluralkodásáról több előadás is szólt, Françoise Leresche-ét ugyancsak Ilácsa Szabina foglalta össze, míg kiváló cikkében („Entitásalapú szemlélet és új hordozóformátum a katalogizálásban” címmel) Hubay Miklós összegezte a témáról elhangzott legfontosabb gondolatokat. Ugyanő másik cikkét („Tudásgráfok és többnyelvű visszakereső felületek”) elsősorban a Wikidata szolgáltatásnak szentelte. Ahogy itt fogalmaz:

Miklós a következő előadók munkája alapján állította össze – egy kicsivel több mint – ismertetőit: Abigail Sparling, Ian Bigelow, Carlo Bianchini, Lucia Sardo, John Chapman, Pat Riva.
A korszerű feldolgozási elvek megvalósításának kulcselemei az azonosítók. A modern könyvtári környezetben alkalmazott azonosítókról Bódog András állított össze alapos, a lényeget megragadó tanulmányt olyan rendkívüli szakemberek előadásai alapján, mint Vincent Boulet, Nathan B. Putnam, Andrew MacEwan. András további írásai két olyan alapvető kérdést járnak körül, mint a webes láthatóság és a schema.org (Richard Wallis alapján), illetve az osztályozás és a tárgyszavazás szerepe a korszerű könyvtárban (Anna Lucarelli, Elisabeth Mödden, Osma Suominen alapján).

Reméljük, hogy a felsorolt témák és az említett nemzetközi szaktekintélyek nevei elég meggyőzőek, hogy elhiggyük, a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat „Bibliográfiai számbavétel és digitális ökoszisztéma” címet viselő tematikus száma (hivatkozás az online változatra hamarosan!) a korszerű könyvtári szemlélettel és újszerű megközelítésekkel ismerkedni vágyók egyik alapolvasmánya lehet majd a jövőben.

Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda)

A szarvasi tanintézet az 1790-es években Tessedik minden erőfeszítése ellenére, egyre nagyobb anyagi nehézségekkel küzdött, s 1795-ben az iskola működését fel kellett függeszteni. 1798-ben ugyan egy királyi dicsérő oklevéllel és némi anyagi elismeréssel támogatva Tessedik saját vagyonát is ráfordítva újraindította az oktatást és a következő hat évben hatvannégy néptanítót és gazdatisztet képzett. A sokasodó adminisztratív akadályok és a rendszeres anyagi források hiánya azonban egyre jobban ellehetetlenítették az iskola fenntartását. Ebből az utolsó időszakból idézzük Tessedik segélykérő levelét, amelyet 1803-ban Szarvasról írt korábbi támogatójának, gróf Széchényi Ferencnek. Széchényi a nemzeti könyvtár megalapítása előtt saját költségén kiadta a nemzeti könyvgyűjtemény katalógusát és azt ajándékként megküldte Magyarország valamennyi neves írójának, tudósának, politikusának, egyházi emberének, és viszonzásul egy saját kezűleg írott levelet kért a megtisztelt személyektől, amelyben a katalógus kézhezvételét nyugtázták. E válaszlevelek között számos írás fontos forrás a korszak művelődésére nézve, így Tessedik levele is pedagógiai programirat és sommás vélemény a korabeli Magyarország szellemi és gazdasági állapotáról. Széchényihez mint a magyarországi ipar és gazdaság kiváló ismerőjéhez és pártfogójához fordul, s a szarvasi gazdasági iskola hanyatlása kapcsán kifejtett gondolatait a mezőgazdászképzés és a korszerű mezőgazdaság megteremtése melletti nyilvános érvelésnek és figyelemfelkeltésnek szánja, s egyúttal segélykérésnek is. A mintaiskolát már huszonhárom éve saját, illetve a helyi evangélikus közösség költségén működteti, s minden erőfeszítése ellenére sem tudta még biztos anyagi hátterét megteremteni. Mindezt az országban uralkodó állapotok rovására írja, és éles társadalombírálatot fogalmaz meg a korabeli magyar viszonyokról:

Tessedik levelének első kéziratoldala – Kézirattár, Fol. Germ. 883. fol. 64–66. Kötetben: Levélben értesítsen engem! Kortársak Széchényi Ferenc könyvtáralapításáról. Szerkesztette, a leveleket válogatta és sajtó alá rendezte Deák Eszter és Zvara Edina, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Kossuth Kiadó, 2012, 170. – Törzsgyűjtemény

Mindehhez azonban megfelelő modern szakemberképzésre van szükség. Ezen munkálkodik megalakulása óta a szarvasi intézet, amely ezért országos támogatást érdemelne. Tessedik utolsó erőfeszítései azonban nem értek célt, a szarvasi intézet 1806-ban végleg bezárta kapuit.
Tessedik Sámuel gyakorlati érdemei, újításai, amelyekkel a korabeli magyarországi mezőgazdaságnak korszakos ösztönzést adott:

Az alföldi szikesek befásítása során három évtizeden át kb. 12000 csemetét ültetett el. Meghonosította Szarvason és környékén az akácfát, s elsőként alkalmazott gazdaságában mezővédő erdősávot. Sokat tett a helyes rétművelés, a szénaszárítás és a szénapajták építése terén. Gazdaságában a takarmánytermesztés kiszélesítése révén fejlettebb istállózó állattenyésztést alakított ki, ez jelentősen növelte a tejhozamokat, másrészt rendszeresen tudta trágyázni földjeit. Meghonosította a lucerna termesztését és népszerűsítése érdekében tizenkét lapos röpiratot adott ki: „Nachricht. Von dem Anbau, und der Benutzung des Lucerner-Klees.” [Híradás. A lucerna(i) here termesztése és hasznosítása](H. és é. n.), amelyben összefoglalja a lucernával kapcsolatos tudnivalókat; legfontosabb, hogy a sok kopár, száraz terméketlen terület a here bevetésével jól hasznosítható, a lucerna gondozását és felhasználását összefoglalva azt is hozzá teszi, hogy a növény száraz években is jól nő, és még a gyümölcsfák termékenységét is elősegíti.

Tessedik Sámuelnek két feleségétől (Markovitz Terézia és Lischovinyi Karolina) tizennyolc gyermeke született, akik közül kevesen érték meg a fiatal kort, többségük az akkor még igen veszélyes himlőben halt meg. A lelkész emberi tulajdonságai – a maga igen puritán erkölcseivel, végtelen munkabírásával, elképzeléseit már-már mániákus módon keresztülhajszoló eltökéltségével – a vidéki tradicionális társadalomban inkább ellenszenvet ébresztettek, mint szimpátiát, sokfelől meg nem értés, irigység, rosszindulat kísérte tevékenységét, s ellenségei száma idővel növekedett. Korát messze megelőző szemléletével, eljárásaival, újításaival inkább az utókor elismerését vívta ki életműve. Hogy milyen embernek tartotta magát Tessedik, arról álljon itt egy részlet Önéletírásából, amelyet néhány évvel halála előtt vetett papírra:

Tessedik úgy tekintett az emberre, mint „Istennek privilégizált sáfára a földön, aki ha méltóságát, képességeit, rendelkezésre álló eszközeit felismeri s hasznosítja, szorgalommal még az éghajlatot is enyhébbé formálhatja.”

Életpályáját így foglalja össze:

Embléma a metszetről Tessedik jelmondatával: Tu ora tuque labora, Deus aderit sine mora [Te imádkozz és te dolgozz, Isten késlekedés nélkül melléd áll]. In: Samuel Theschedik: Der Landmann in Ungarn, [Pest], Verf., 1784. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

• Levélben értesítsen engem! Kortársak Széchényi Ferenc könyvtáralapításáról. Szerkesztette, a leveleket válogatta és sajtó alá rendezte Deák Eszter és Zvara Edina, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Kossuth Kiadó, 2012.

Deák Eszter (Régi Nyomtatványok Tára)

Az összeállítás első része itt olvasható.

Éppen száz esztendeje, 1922. április 21-én látta meg a napvilágot Holl Béla, szerzetesi nevén a Szent Lászlóról elnevezett Adalbert, piarista szerzetes, jeles irodalomtörténész, könyvtörténész, a Régi Magyarországi Nyomtatványok sorozatának egyik elindítója.

Holl Béla 1942-ben – Piarista Múzeum

Budapesten, a piarista gimnáziumban érettségizett, majd felvételét kérte a rendbe. Filozófiai-teológiai tanulmányait a rend főiskoláján, a Kalazantinumban végezte. Amikor 1944-ben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin tanári szakára, még joggal remélhette, hogy a háború után a rend valamely iskolájában kezdheti meg tanári működését, s ez lesz főfoglalkozása a következő évtizedekre, azonban a történelem közbeszólt.
1948-ban fejezte be tanulmányait, és még ugyanazon évben megszerezte bölcsészdoktori fokozatát. Tudományos érdeklődésének irányát jelzi a témaválasztás: disszertációját Alszeghy Zsolthoz írta „A magyar legenda a XVIII. században” címmel. Ezzel készen állt, hogy megkezdje szerzetestanári működését. Azonban 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Ezután egy darabig még oktathatott: hittanári munkát végzett budapesti középiskolákban, 1949-ben a váci kisszemináriumban tanított, azonban 1950 nyarán a szerzetesrendek feloszlatásával e munka lehetetlenné vált. Bár a piarista rend továbbfolytathatta tevékenységét, azonban csak két iskolát tarthattak meg korlátozott diák- és tanárlétszámmal, ami azt jelentette, hogy a piaristák többsége is a szerzetesi élet elhagyására kényszerült. Sok más szerzeteshez hasonlóan egyházmegyei szolgálatba lépett, káplán lett a váci egyházmegyében.

A hatalom azonban ezt sem nézte jó szemmel, településről településre helyezték, bűne az ifjúsággal való foglalkozás, ministránscsoportok szervezése. 1956 szeptemberében a Váci Egyházmegyei Könyvtár könyv- és levéltárosává nevezték ki. Itt kezdődött meg kutatói pályája, itt születtek első publikációi: az általa felfedezett ecsegi betlehemesről (Vigilia, 17. évf., 1952., 12. sz., 617–626.) vagy a Káldi-Biblia korrektúrapéldányának töredékéről, mely egy kötéstáblából kiáztatva került elő (Magyar Könyvszemle, 72. évf., 1956, 1. sz., 52–58.). Itteni kutatásainak összegzését 1973-ban A kétszáz éves váci könyv című kötetében publikálta. Ebben az időben kezdte el kidolgozni Borsa Gedeonnal és Mezey Lászlóval annak a bibliográfiai vállalkozásnak a koncepcióját, amely nem csupán Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárának új kiadásaként rögzíti a magyar könyvkiadás első 250 évében megjelent kötetek bibliográfiai adatait, hanem átfogóan tárgyalja a kiadványok tartalmát, könyvtörténeti, művelődéstörténeti jelentőségét, felméri a fennmaradt példányok lelőhelyeit, fizikai állapotát. E munka megkezdése annál is időszerűbb volt, mert Szabó Károly életművével nem annyira beteljesítette, inkább megnyitotta a magyar könyvtörténeti kutatásokat, s a műveinek megjelenését követő évtizedekben nagy számban fedezték fel az addig ismeretlen kiadványokat.
A Magyar Tudományos Akadémia által támogatott projektet az Országos Széchényi Könyvtárba telepítették, és itt, a Régi Magyarországi Nyomtatványok kutatócsoportban kaphatott félállású tudományos kutatói státuszt Holl Béla is 1960-tól. Azok a kutatók, akiknek széleskörű szaktudásáról a rendszer nem akart lemondani, azonban politikai okokból nem engedték volna egyetemi katedrához jutni, valamely könyvtár állományában kaphattak legalább munkalehetőséget. Így történhetett, hogy amikor 1971-ben megjelent a Régi Magyarországi Nyomtatványok  első kötete, a Borsa Gedeon vezette szerkesztőségben mellette és Käfer István mellett három szerzetes nevét találjuk: Holl Béláét, Hervay Ferencét és Kelecsényi Ákosét.

Régi Magyarországi Nyomtatványok, 1. kötet: 1473–1600, [Borsa Gedeon et al.], Budapest, MTA, OSZK, 1971. Címlap – Törzsgyűjtemény

Emellett Holl Béla 1962-től a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének volt külső munkatársa. 1975-től az MTA által az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régi Magyar Irodalom Tanszékére telepített függetlenített tudományos kutatóként alkalmazták. Ebben az időszakban sorra jelentek meg nagyszabású munkái, amelyek máig a szakma alapvető kézikönyveinek számítanak: részt vett a Régi Magyarországi Nyomtatványok első három kötetének szerkesztésében (1971, 1983, 2000), ő állította össze a Régi Magyar Költők Tára XVII. századi sorozatának katolikus énekeket tartalmazó köteteit (1974, 1992: Szövegek; Jegyzetek). Ferencffy Lőrinc, egy magyar könyvkiadó a XVII. században című monográfiájáért 1981-ben kandidátusi fokozatot kapott. Könyvei mellett sorban jelentek meg tanulmányai. A hetvenes évek végétől már taníthatott is, órákat adhatott a szegedi JATE-n, a budapesti ELTE-n. A nyolcvanas években kutatásai előterébe a magyarországi középkor himnuszköltészete került, e himnuszok kritikai kiadásának elkészítését tűzte ki célul, amelyet már nem tudott befejezni. E kutatásai során fedezte fel a dalmáciai Šibenik ferences kolostorában Laskai Demeter iskoláskönyvét, amely az Ómagyar Mária-siralom után a második legrégibb magyar verses nyelvemlékünket, a Laskai sorokat őrzi. Kutatási eredményeit nagyívű tanulmányban publikálta (Magyar Könyvszemle, 100. évf., 1984, 1–2. sz., 3–23.). 

Az idős Holl Béla – Váci Piarista Gimnázum Évkönyve, Vác, Piarista Gimnázium, 2002. – Törzsgyűjtemény

A rendszerváltozás után, 1989-ben visszaköltözhetett a budapesti piarista rendház szerzetesi közösségébe, és ott hunyt el 1997. március 12-én. Egykori munkatársai máig szeretettel őrzik kedves személyiségének, hatalmas szakmai tudásának emlékét.

Felhasznált irodalom:

• Chikán Béla: Megemlékezés Dr. Holl Béla piarista tanárról, az irodalomtudományok kandidátusáról (1922–1997). In: Váci Piarista Gimnázium Évkönyve,Vác, Pirista Gimnázium, 2002, 8–11.
• Szelestei N. László: Holl Béla (1922–1997). In: Magyar Könyvszemle évf., 2. sz., 1997, 231.
• Vizkelety András: Holl Béla emlékezete. In: Holl Béla: Laus librorum. Válogatott tanulmányok, [vál. és szerk. Monok István, Zvara Edina], Budapest, METEM, 2000, 4–5.

A Holl Béla fotóalbumaiból származó, jelenleg a Piarista Múzeumban és a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárában őrzött fényképekért köszönetet mondunk Koltai András levéltárosnak.

Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)

A 18. századi magyarországi hungarus eszményi megtestesítője, az evangélikus pap, kiváló pedagógus és gazdasági szakember Tessedik (Theschedik) Sámuel a Pest megyei Albertiben született 1742. április 20-án német anyanyelvű, de szlovákul is tudó apa és a pozsonyi származású német Lang Erzsébet gyermekeként. Id. Tessedik Sámuel (1710–1749) ősei Cseh-Morvaországból származó iparosok voltak, ő maga 1744-től a békéscsabai evangélikus gyülekezet lelkésze lett, ahol korai haláláig, 1749-ig tevékenykedett.

Tessedik Sámuel egyetlen hiteles portréja a 19. századból – Tessedik Sámuel Múzeum, Szarvas

Tessedik Sámuel a pozsonyi evangélikus gimnázium elvégzése után a magyar nyelv elsajátítása céljából két évig a debreceni református kollégiumban tanult tovább, ahol neves tanárai az egyháztörténetet oktató Sinai Miklós és a neves természettudós, Hatvani István voltak. 21 éves korától végiglátogatta a németországi evangélikus egyetemeket. Erlangenben, Halléban, Jénában a teológia mellett tovább bővítette orvosi és természettudományos ismereteit, tanulmányozta az ottani mezőgazdasági újításokat és a közoktatás fejlett intézményeit; pedagógiai és vallási nézeteit a németországi filantropisták befolyásolták döntően.
Hazájába visszatérve 1767-ben meghívták segédlelkésznek az akkor még csak 5000 lelket számláló Békés megyei Szarvasra, s rövidesen vezető lelkésze lett a zömmel szlovák anyanyelvű gyülekezetnek, amelynek élén 53 éven keresztül, 1820. december 27-én bekövetkezett haláláig állt.
Tessedik külföldi tanulmányútjáról hazatérve már határozott elképzeléseket alakított ki a népiskolai, illetve a gyakorlati gazdasági oktatásról. Terveihez hozzásegítette az 1777-ben kiadott Mária Terézia-féle Ratio educationis ösztönző hatása is; a közoktatás első magyarországi állami reformja ugyanis fontos szerepet szánt a természettudományos és mezőgazdasági jellegű ismeretek gyakorlati terjesztésének.
Szarvasi lelkészi és tanítói működését megkezdve először a falusi gyermekek igényéhez mért olvasókönyvet szerkesztett, amely a szerző és a szarvasi egyház költségein jelent meg. Az 1817–1819 között fogalmazott önéletírásában így ír iskolaalapításának előzményeiről:

Gazdasággal és mezőgazdasággal kapcsolatos reformelképzelései valóra váltása érdekében Tessedik Sámuel 1780 májusában Szarvason megalapította a nagy hírű gyakorlati gazdasági intézetet, német nevén Praktisch-Oekonomisches Industrial-Institut vagy Industrial-Schule, magyar nevén Gyakorlati Gazdasági Szorgalmatossági Intézet vagy Iskola, más fordításban Gyakorlati Gazdasági (Gazdászati) Ipariskola, amely a maga nemében első volt Európában. Ez az intézmény általános képzést is adott, de alapvetően korszerű mezőgazdasági és ipari ismereteket nyújtó szakiskola volt. A gyakorlati gazdasági iskolának, amint ő maga megfogalmazta, alapvető célja volt a lehanyatlott szorgalom, a mezei és a közgazdaság fellendítése a szemléletes, gyakorlati oktatás segítségével.

Az 1791-ben épült barokk épület homlokzata, amely Tessedik Gyakorlati Gazdasági iskolájának helyt adott. In: Tessedik Sámuel önéletírása. Ford. Zsilinszky Mihály, sajtó alá rend., bev.: Nádor Jenő, Szarvas, [Müller Ny.], 1942, 40. – Törzsgyűjtemény

Az iskola három fő részből állt: az elemi vagy népiskolai tagozaton az általános alapismereteket, a következőn mezőgazdasági, végül a harmadikon szakipari ismereteket oktattak. A tankönyvek jelentős részét maga Tessedik írta, az első négy évben a lelkész és felesége tanítottak. Az iskolát könyvtár, laboratórium és szemléltető gyűjteménytár, mindenekelőtt azonban gyakorlati mintagazdaság egészítette ki. Úttörő jelentősége éppen abban állt, hogy az addigi korabeli szokástól eltérően az elméleti tantárgyak mellett döntően a szemléltető oktatásra helyezte a hangsúlyt: a tanulókat a konyhavetemények termelésében, a mesterséges rétművelésben, az istállógazdaságban, a gyümölcskertészetben, lóheretermelésben, méhészetben, selyemtermelésben, szövés-fonásban képezte ki. A munkára és munkával való nevelés a korszak európai filantróp irányzatának és a svájci pedagógus Johann Heinrich Pestalozzinak (1746–1827) egyik fő elve volt, akit Tessedik nagyra tartott. A szarvasi iskola nem csupán a tanulni vágyó parasztfiatalokat segítette hozzá a szükséges ismeretekhez, de a leendő néptanítók és gazdatisztek képzését is végezte.
Tessedik szarvasi állomáshelyén közvetlen tapasztalatokat szerzett a magyarországi parasztság életkörülményeinek nyomorúságáról, a gazdálkodás módjának elmaradottságáról. Oktatási és mezőgazdasági reformokat sürgetett – egyetértve II. József intézkedéseivel –, és fontosnak tartotta az okok feltárását és konkrét jobbítási javaslatok megfogalmazását. Ennek érdekében adta ki német nyelven írott főművét 1784-ben Pesten saját költségén: »Der Landmann in Ungarn, was er ist und was er seyn könnte, nebst dem Plane von einem regulirten Dorfe«.

Tessedik művének címlapja. Samuel Theschedik: »Der Landmann in Ungarn, was er ist und was er seyn könnte, nebst dem Plane von einem regulirten Dorfe«, [Pest], Verf., 1784. – Törzsgyűjtemény

Pontokba foglalva írja meg a rossz életfeltételek okait és a paraszti gazdálkodás hibáit számos gyakorlati javaslatot téve a viszonyok megjavítására (pl. terményváltórendszer, takarmánynövény-termelés, talajjavítás). A bajok forrásai: a királyi rendeletek meg nem értése, a felvilágosító népnevelés és a gyakorlati gazdasági iskolák hiánya, a természettudományokban való járatlanság, továbbá a falvak kedvezőtlen fekvése, a mezőgazdasági ipar hiánya, a népi előítéletek és a külföldi gyárak bénító befolyása. A falusi népiskolákban tapasztalt embertelen körülmények és alacsony szellemi színvonal szintén orvosolandó. A parasztságot mind vallásosságában, mind a gazdasági ismeretek és a gyakorlati mezőgazdasági munka terén tanítani, felvilágosítani, nemesíteni kell. Műve második felében Tessedik ismerteti a falusi gazdálkodás célszerű szabályozásának módját és az általa kidolgozott tervet, ahogyan a rendezett, jól működő korabeli falvakat építeni kellene. Függelékében mellékeli a rendezett falu (regulirtes Dorf) alaprajzát.
Műve megjelenése után Tessedik Sámuel levélben kereste meg az 1783 augusztusában Horvát-, Szlavón- és Dalmátország báni helytartójává kinevezett gróf Széchényi Ferencet, a nemzeti könyvtár későbbi megalapítóját, aki ekkor már elismerten a hazai irodalom és művelődés kiemelkedő pártfogójának számított. A gróf magas hivatali rangjára, patrióta érzületére és felvilágosult elveire hivatkozva, erkölcsi és anyagi támogatás reményében küldi meg neki munkáját.

Gróf Széchényi Ferenc, Czetter Sámuel rézmetszete. In: Vályi András: Magyar országnak leírása. 3. köt. Buda, Univ. Ny., 1799. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Tessedik elvei nyilvánvalóan rokonszenvesek voltak Széchényinek, új hivatalában és saját birtokain őt is foglalkoztatták hasonló jobbító elképzelések. Válaszában azt írja, ha új falut telepítenek, azt Tessedik munkájának elveit figyelembe véve fogják kialakítani, azon kívül a könyvet magyarra fogja fordíttatni. Ígéretét a gróf megtartotta, s egy korábbi pártfogoltját, Kónyi Jánost (1740 k.–1792), A mindenkor nevető Democritus című anekdotagyűjtemény szerzőjét bízta meg Tessedik könyvének lefordításával, amely A paraszt ember Magyar országban címmel jelent meg Széchényi Ferenc költségén.

Tessedik Sámuel: A paraszt ember Magyar országban. Mitsoda és mi lehetne egy jó rendbe-szedett falunak rajzolatjával egyetemben, ford. Kónyi János, Pécsett, Engel Ny., 1786. Címlap – Törzsgyűjtemény

Az egylapos rézmetszetet a könyv végéről (Rajzolatja egy rendbe vett falunak) a szabályozott, ideális falu alaprajzával Széchényi 1000 példányban rendelte meg Junker bécsi rézmetszőnél.

Embléma Junker metszetéről „Rajzolatja egy jó rendbe vett falunak.” In: Tessedik Sámuel: A paraszt ember Magyar országban Mitsoda és mi lehetne egy jó rendbe-szedett falunak rajzolatjával egyetemben, ford. Kónyi János, Pécsett, Engel Ny., 1786. Melléklet – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

• Tessedik Sámuel Széchényi Ferencnek, Szarvas, 1784. november 10. MOL P 623 Széchényi család levéltára, k. 9. sz. 32. cs. Közli: Grünn Albert. In: Magyar Könyvszemle, 1902. 3–4., 339.

Deák Eszter (Régi Nyomtatványok Tára)

Az összeállítás második része itt olvasható.