Könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tára a 16. századi kiadványok online katalogizálásán dolgozik. Ennek során a korábban bibliográfiai – tehát a nyomtatványra általában vonatkozó, nem példányszintű – adatokkal létrehozott katalógus (Az Országos Széchényi Könyvtár 16. századi nyomtatványainak katalógusa: Nem magyar nyelvű, külföldi kiadványok) tételeit kiegészítik a nemzeti könyvtárban őrzött egyes példányok egyedi jellemzőivel: teljesség, korábbi tulajdonosok, a könyvtárba kerülés módja (proveniencia), esetleg a különlegesebb kötések. Ennek a feltáró munkának a folyamán került elő egy pergamenre nyomtatott Biblia töredéke, amely jobban megvizsgálva a könyvnyomtatás hajnalára, magának Johannes Gutenbergnek a műhelyébe vezet minket. 
A cserélhető karakterekkel való nyomtatást megelőzően már Európában is alkalmazták a táblanyomás technológiáját, amellyel főleg képi anyagot sokszorosítottak. Élénk kereslet mutatkozott például a játékkártyák iránt, erre a célra a módszer tökéletesen alkalmas volt.

Játékkártya-töredékek az OSZK gyűjteményéből, az Ant. 4768 jelzetű nyomtatvány egykori kötéséből kiáztatva

Kísérleteztek azzal is, hogy szövegeket sokszorosítsanak a nyomódúcokkal, de a vésés nehézsége miatt a fatáblákra felvitt betűk egyenetlen, igénytelen képet adtak. A míves kéziratoktól így elmaradt minőségben a kész termék, csak azok számára jelentettek alternatívát a táblanyomással készült kiadványok, akik nem engedhették meg maguknak a drága munkával készült kódexeket. Az egyik legnépszerűbb táblanyomással készült könyv (Blockbuch) a rövid bibliai idézetekkel gazdagított, képes, vallásos kiadvány, a Biblia pauperum, a szegények Bibliája. 

Biblia pauperum egy oldala. A kép forrása: Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár

A cserélhető karakterekkel való nyomtatás feltalálásáról, kifejlesztéséről mélyreható kutatások folytak és folynak. Ezzel a módszerrel Európában először a 15. század közepén nyomtattak, különböző szóbeszédek és legendák ellenére az ősnyomdászként, a betűöntés és szedés feltalálójaként Johannes Gutenberget tartjuk számon. A kutatást nehezíti, hogy az első nyomdatermékekből gyakran csak töredékek ismertek. Az első olyan könyv, amelyből teljes példány maradt fenn, a híres 42 soros Biblia (a továbbiakban B42), amely olyan minőségben készült el, hogy a kortársakat megtévesztette, nem kéziratról van-e szó. Első nekifutásra ilyen minőséget ért volna el Gutenberg? 
Természetesen nem erről van szó, de az első szárnypróbálgatásai során Gutenberg hétköznapi és kisebb terjedelmű kiadványokat nyomtatott, például a középkor kedvelt, Szent Jeromos tanáráról, Aelius Donatusról elnevezett, Donatus című latin nyelvtanát, egy német nyelvű verses kiadványt, búcsúcédulákat és kalendáriumokat. Ezek a művek terjedelmüknél és használatunknál fogva gyorsan elhasználódtak, elavultak, így mára csak egy-egy töredékük maradt fenn. A töredékeken a B42 betűihez képest rusztikusabb, kiforratlan betűképű betűtípust figyelhetünk meg, és kevesebb karaktert. A kis- és nagybetűk, rövidítések, ligatúrák, írásjelek stb. miatt a 23 betűs latin ábécével szedett B42-höz Gutenberg 290 karaktert készített elő, a Donatus nyomtatásához még csak 196-ot használt.

A kisebb kiadványok tapasztalatait felhasználva a nyomdász már bátran nekifuthatott a Biblia kinyomtatásának, sőt azt is megkockáztathatta, hogy abból néhány példányt a papírnál is költségesebb pergamenre nyomtasson ki. A B42 legkésőbb 1456-ra el is készült. Bár a bibliák tartósabb kiadványok az egy-egy évre szóló kalendáriumoknál, a három év után érvényét vesztő búcsúcédulánál és a nebulók által gyorsan elnyűtt nyelvkönyveknél, a kisebb méretű bibliák megjelenése és a természetes elhasználódás a B42-esek használatból kikopásához vezetett. A pergamenre nyomtatott példányok anyaga azonban továbbra is értéket jelentett, az ellenálló, kikészített állatbőrt ezután könyvkötéshez, vagy iratkötegek borításához használhatták. A nemzeti könyvtár is egy könyvkötésként megmaradt töredéket őriz a B42-ből.

Az OSZK B42 töredékét egykor könyvkötésként használták, a sarkok bevágásai és a hajtásnyomok egyértelműen erre utalnak. Jelzet: Inc. 198 – Régi Nyomtatványok Tára

A betűtípusokhoz szükséges fém, a tinta, a papír- és a pergamen beszerzése, illetve a nyomdai alkalmazottak fizetése komoly anyagi befektetést kívánt, amihez Gutenbergnek hitelezőre volt szüksége, akit Johann Fust személyében talált meg. Fust önző módon a saját javára akarta fordítani az üzletet, így az egyik nyomdászsegéddel, Peter Schöfferrel Gutenberget kisemmizték, szellemi vívmányától, a kész B42 példányoktól és nyomdai eszközeitől is megfosztották. Ezután sikeres kiadói vállalkozásba fogtak, kiadták például Szent Jeromos leveleit, amelyből ugyancsak egy pergamenpéldány töredéke maradt az Apponyi-gyűjteményben.

Töredék szent Jeromos leveleinek 1470-es kiadásából az Apponyi-gyűjtemény egyik kötetén Jelzet: App. H. 1869/1. péld. – Régi Nyomtatványok Tára. Fotó: Tóth Zsuzsanna 

Gutenberg a csőd után sem hagyott fel a nyomdászattal, a Donatus nyomtatása során használt betűkészletét megtarthatta, így azzal újra munkához láthatott, illetve később el is adta Albrecht Pfisternek. A 15. század második felében, tehát a B42 megjelenése után, a Donatus betűtípusával készült kiadványok – Pfister termékei – gyengébb minőségűek egyetlen nyomtatvány kivételével. Ez ugyancsak egy Biblia, oldalanként 36 sorral (a továbbiakban B36). Tehát még terjedelmesebb (1768 közel A3 méretű – ívrét, folio – oldal) és így még drágább, mint a B42. Ez azonban ennek a kiadványnak az esetében nem volt számottevő szempont, ugyanis nem a piacra készült, hanem a bambergi püspök, Georg von Schaumberg megrendelésére. Az egyháztartományát megreformálni kívánó, technikai újdonságokra is nyitott püspök egységes, megbízható szövegű, jó minőségű Bibliákkal akarta ellátni a plébániáit, ezért rendelte meg a B36-ot. Mivel a B42-höz hasonlóan ebben sem tüntették fel a megjelenési adatokat, nehéz meghatározni, hogy pontosan ki volt a nyomdász. A legvalószínűbb, hogy egy munkaközösség készítette, amelynek tagja volt Albrecht Pfister (ekkor még von Schaumberg püspök titkára) és Heinrich Keffer, (Gutenberg egyik tanítványa), sőt az sem kizárt, hogy maga Gutenberg is részt vett a nyomtatásban. Nem tisztázott a nyomtatás helye sem, sokáig úgy vélték, hogy mivel Gutenbergé a betűtípus, Mainzban készült. Ellenben a megrendelő püspök székhelye és a fennmaradt példányok eredeti használati helye, amely néhány esetben a mai őrzési hely is egyben, arra mutatnak, hogy Bambergben készült a B36.

Az ismert B36 példányok mai őrzési helyei Google-térkép

A francia nemzeti könyvtárban őrzött egyik példány a nyomtatás idejének meghatározásában segít, az iniciálékat és mondatkezdő vörös kiemeléseket végző rubrikátor ebbe bejegyezte munkájának befejezését 1461-ben. Így a nyomdai munkálatok lezárását ennél az időpontnál valamivel korábbra kell tennünk.
Az OSZK antikváinak katalogizálása során előkerülő bibliatöredék betűtípusának vizsgálata, majd az online elérhető digitális másolatokkal történő behasonlítása után bebizonyosodott, hogy az a B36-ból származik, a hordozó könyvön ma fejjel lefelé helyezkedik el.

A B36 töredéke könyvkötésként. Jelzet: Ant. 6044 (tör.) – Régi Nyomtatványok Tára. Fotó: Tóth Zsuzsanna

Az „anya”-dokumentumot, a B36 ezen pergamen példányát egyszerű rubrikálással látták el, a felső margón pedig feltüntették az adott oldalon olvasható szentírási könyv címét is. A hosszabb neveket, címeket a két szembeforduló lapra elosztva írták fel. A töredék külső oldalán Dániel próféta könyvének 7. fejezetéből láthatók a 9–13. és 18–23. versek, fölöttük az -el felirat. A kötést átvilágítva a Dani- is kibetűzhető a túloldalról, amelyet azonban a kötés visszahajtott széle és a kiragasztott előzéklap is takar.

A B36 töredékének részlete vörös tintás rubrikálással és (Dani)el fejléccel. Fotó: Tóth Zsuzsanna 

A töredék egy humanista levélírótankönyv (Hannard van Gameren: Authoritates Ciceronis, Plinii et aliorum scriptorum in conscribendis epistolis observandae) kötéseként maradt fenn, amely 1566-ban jelent meg Ingolstadtban. A könyv címlapján olvasható néhány bejegyzés: Sum Joannis Gableri anno 74 – Johann Gableré vagyok az 1574. évben, constat 20 (?) patz – 20 Batzenbe kerül, Timor Dei initium sapientiae – az istenfélelem a bölcsesség kezdete. Gabler 1570 óta Ingolstadtban tanult, ott könnyen szert tehetett a helyi egyetem egy évvel korábban elhunyt ógörög professzorának, van Gamerennek a tankönyvére. Nem tudni, hogy a könyv első tulajdonosa volt-e, és hogy ő köttette-e be a könyvet a B36 töredékbe.

A hordozó dokumentum címlapja. Jelzet: Ant. 6044 – Régi Nyomtatványok Tár. Fotó: Tóth Zsuzsanna

Gabler 1604-ben elhunyt, ezután egy évvel már új tulajdonos birtokában volt a könyv, aki az előtábláján feltüntette eddig megfejtetlen, I G D monogramját és a kötés vagy legalábbis a beszerzés 1605-ös évszámát.

Azonosítatlan tulajdonos monogramja az előtáblába nyomva

Az íráskép alapján az első tulajdonosok egyike számos latin szentenciát jegyzett fel az első kötéstábla belső oldalára Rotterdami Erasmus népszerű gyűjtéséből. Nem „magas oktánszámú” életbölcsességekről van szó, hanem a klasszikus latin szövegekből összegyűjtött szófordulatok, közhelyek példatáráról. Ezek a nyelvtanulást is segítették, a humanisták pedig akár be is építhették saját szövegeikbe az olyan fordulatokat, mint una hirundo non facit ver – egy fecske nem csinál nyarat, non omnia possumus omnes – mindnyájan mindent meg nem tehetünk.

Szentenciagyűjtemény Erasmus Adagia című művéből. Fotó: Tóth Zsuzsanna 

Innentől a 18–19. század fordulójáig nyoma vész a példánynak, amikor – az OSZK nagy méretű, kézzel írt „őskatalógusa” (ún. nagylapos katalógus) szerint – Jankovich Miklós gyűjteményébe, majd ennek megvásárlásával a nemzeti könyvtár tulajdonába került. Jankovich rendszerint az előzéklevelekre írta tulajdonosi bejegyzéseit, ez azonban a kérdéses példányból kiszakadt és elveszett, így csupán a könyvet vizsgálva semmi nem utal a nemzeti könyvtár „második alapítójára”.
A B36 bibliofil különlegességét – a Gutenberg-féle betűtípuson és a tekintélyparancsoló korán kívül – ritkasága jelenti, míg a B42-ből százat meghaladó példányt és töredéket tart számon a német ősnyomtatvány-bibliográfia és közös katalógus (Gesamtkatalog der Wiegendrucke), a B36-ból csupán 74-et. Az utóbbi tételben még nem szerepel Magyarország első B36 töredéke, amelyet 1994-ben Sopronban azonosított Grüll Tibor és Rozsondai Marianne, sem a most felfedezett töredék.

A B36 töredéke eredeti helyzetében. Fotó: Tóth Zsuzsanna

A B36 töredék felhívja a figyelmet arra, hogy mennyi és milyen kincs rejtőzhet még azoknak a hazai könyvtáraknak a polcain is, amelyeket már katalogizáltként tartanak számon. A nem magyar vonatkozású nyomtatványtöredékek is nemzeti kulturális örökségünket gazdagítják, az egyazon nyomtatványból kivált töredékek például a hordozó dokumentumok közös provenienciáját jelezhetik, magyarországi possessorokra is utalhatnak, vagy a hordozó dokumentum eredetének nyomozására sarkallják a katalogizálót. Így kerülhetett vissza legalább „virtuálisan” Jankovich Miklós gyűjteményébe van Gameren levélírási tankönyve, amellyel – valószínűleg tudtán kívül – igazi bibliofil ritkaságot is átadott a nemzeti könyvtárnak. 

Szovák Márton
(Régi Nyomtatványok Tára)

Felhasznált irodalom:

• Gesamtkatalog der Wiegendrucke, no. 4201, 4202.
• Veröffentlichungen der Gesellschaft für Typenkunde des XV Jahrhunderts, Leipzig, 1925.
• Tevan Andor: A könyv évezredes útja, Budapest, Gondolat, 1984.
• Farkas Gábor Farkas, M. Horváth Mária, Körmendy Kinga, Szebelédi, Zsolt, Andrássy Ignác Biblia Pauperuma. In: Művészettörténeti Értesítő, 66(2017), 321–328.
• Rozsondai Marianne: A 36 soros Biblia és egy Sopronban előkerült töredéke. In: Magyar Könyvszemle, 110(1994), 295–302.
• Szovák Márton: A 36 soros Biblia töredéke az Országos Széchényi Könyvtárban. In: Magyar Könyvszemle, 141(2025) (megjelenés előtt).

1950. november 2-án, 75 éve hunyt el George Bernard Shaw ír drámaíró (szül.: 1856). Hat év híján egy évszázadon átívelő földi pályafutását gondosan szétosztotta a 19. és a 20. század között; a négy évnyi eltéréssel némi preferenciát mutatva a múlt század felé. 94 évesen halálát – mondhatjuk, hogy irigylésre méltóan – egy háztáji kertészkedés során szerzett baleset szövődményei okozták. A matuzsálemi életkor és a fizikai-szellemi frissesség nem a véletlen műve volt: Bernard Shaw (hogy ne a születési nevén, hanem a saját maga által választott művésznevén nevezzük) húszas évei végétől az utolsó lehetéig szigorúan vegetáriánus és absztinens volt, és számos más különcségnek is beillő, de általa egészségesnek tartott szokása volt, mint például a gyapjúból viselt öltözékek rendszeres viselése, az éjjel-nappal nyitott ablaknál való tartózkodás vagy a szörfözés.
Protestáns és igen boldogtalan családba született, ahol az (előre)menekülés egyetlen lehetséges útvonalát a művészet, a vigasztalásét pedig a képzelet jelentette. Gyermekkori olvasmányélményeit később összekötötte kiváló íráskészségével:

A műveiben található számos bibliai utalás is bizonyítja, hogy a Biblia szavai, bár nem hitbeli, hanem művészi inspirációként, de mélyen beléivódtak. Példának álljon itt első drámájának címmagyarázata, a szerző saját kézírásával:

George Bernard Shaw levele Kellner Margithoz, 1932. június 1. – Kézirattár, Levelestár

Az autográf levélkében idézett igerész a Károlyi-bibliából:

A kérdéses színdarab címe angolul Widowers’ houses, tükörfordításban ez annyit tesz: „Özvegyemberek házai”. Kellner Margit, a levélíró, akinek levele végére a nagy író pár magyarázó sort rótt, annyit árul el itt magáról, hogy a brémai Angol Klub tagja, s tagtársainak értetlenségét tolmácsolja az általuk szívesen olvasott mű címével kapcsolatban.
Bernard Shaw egyszerű megvilágítása a címválasztásról magyar fordításban így hangzik: „Az özvegyasszonyoknak ma nincsenek házaik: Sartorius úr, az özvegyember házaiban laknak.” [szerző ford.]
Más szavakkal, a keretek újak, de a kiszolgáltatottak kizsákmányolása a régi.
Magyar fordításban a mű címe elszakad a bibliai előzménytől: a jól hangzó „Sartorius úr házai” vagy a közönségcsalogató „Szerelmesek házai”, „A szerelem ára” és „A szerelem komédiája” címekkel jelent meg különböző fordítóktól – találóan, hiszen a darabban a két ifjú szerelmes boldogságának árát fedezi a nyomortanyák jövedelme.
A Widowers’ houses volt Shaw első bemutatott darabja, de messze nem a legelső írói kísérlete. Ezt megelőzte öt regénye, melyek annyira nem sikerültek jól, hogy megjelentetésükre csak Shaw drámaírói karrierjének felívelésekor kerülhetett sor, mintegy irodalomtörténeti érdekességként – legalábbis kereskedelmileg jelentős példányszámban.

Később saját „tanoncéveinek” tanulságait így osztotta meg egyik ifjabb pályatársával:

A fenti idézet magáért beszél, mindössze a konkrétumokkal kell kiegészítenünk, hogy megértsük Shaw ifjúkori szárnypróbálgatásait: az állást az ingatlankezelő ügynökségnél még szülőhelyén, Dublinban töltötte be; húszas évei elején költözött Londonba, ahol szülői segítséggel és zene-, színház- és irodalomkritikai cikkek írásával tartotta el magát. Gondosan figyelmen kívül hagyta családja próbálkozásait, akik a gyümölcstelennek látszó írogatás helyett egy közönséges, jól fizető állás keresésére bíztatták.
A női nemmel kapcsolatban kevésbé volt következetes: 42 éves korában, négy évvel a fenti jótanácsok megírása után feleségül vett egy „zöldszemű ír örökösnőt”, Charlotte Payne-Townshendet, akivel annak 1943-as haláláig együtt maradt. A politikai gyűlések látogatása során pedig megismerte Sydney Webb-et és tevékeny tagja lett a mérsékelten baloldali Fábiánus Társaságnak, amely a szocializmus elveit fokozatos reformokkal, forradalom nélkül kívánta megvalósítani.

Shaw, George Bernard: The Fabian Society: Its early history, London, Fabian Society, 1909. – Törzsgyűjtemény

Shaw a kapitalista rendszer igazságtalanságaira és Anglia korszerűtlen társadalmi berendezkedésére való figyelemfelhívás egyik lehetséges eszközeként tekintett a színházra is. A társadalom fejlődését előmozdító meglátásait az ún. barátságtalan (az angol eredetiben „unpleasant”, vagyis „kellemetlen”) színdarabjaiban öntötte drámai formába, ezek közé tartozik a már említett A szerelmesek házai (Widowers’ houses) című darab mellett a Warrenné mestersége (Mrs. Warren’s profession) és A nőcsábász vagy más fordításban A széptevő (The philanderer). Bár azt várnánk, az ilyen jellegű művek hamar időszerűtlenné válnak, mégis ezek közül az első kettőt a Színházi Adattár és a színházi honlapok adatai alapján az utóbbi öt évben is játszották Magyarországon.

Shaw, George Bernard: Plays: pleasant and unpleasant, London, Constable, 1907–1912. Vol. 1. – Törzsgyűjtemény

Az ún. barátságos, vagyis könnyedebb színművek között kapott helyet a Hős és a csokoládékatona (mely Hősök címmel az első Magyarországon előadott Shaw-színdarab volt 1904-ben), a Candida, A sors embere (The man of destiny) és a Sosem lehet tudni (You never can tell). Ezek közül a magyar színpadon az utóbbi 15 évben a Sosem lehet tudni volt a legnépszerűbb. Úgy tűnik viszont, hogy az ún. „színdarabok puritánok számára”, vagyis a Caesar és Kleopátra (Caesar and Cleopatra), Brassbound kapitány megtérése (Captain Brassbound’s conversion) és Az ördög cimborája (The devil’s disciple) című színművei hazánkban nem kerültek színpadra az utóbbi 15 évben.
A két későbbi remekmű, a Pygmalion (1913) és a Szent Johanna (Saint Joan; 1923) ellenben a 2010-es évek óta többször is szerepelt a hazai színházak repertoárjában. A Szent Johanna című darabja azért emelkedik ki művei sorából, mert ennek elismertsége hozta meg Shaw-nak végül 1925-ben a Nobel-díjat (melyet nem vett át), a Pygmalion 1938-as filmes adaptációja pedig – Anthony Asquith és Leslie Howard rendezésében – a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat (amin Shaw nagyon meglepődött és amit nem érzett helyénvalónak). A Pygmalion-sztori musicaladaptációja pedig még sokkal nagyobb „karriert” futott be, mint maga a mű: a My fair lady (1956, Frederick Loewe) című musical, és a musicalből készült film (1964) népszerűségét nem szükséges ecsetelni.
Filmtörténeti érdekességként azért megjegyezzük, mert kevéssé ismert tény, hogy a Pygmalion első hangosfilmváltozatát 1935-ben mutatták be Erich Engel rendezésében, és bár Shaw nem volt megelégedve vele (ennek a változatnak ugyanis nem ő írta a forgatókönyvét), Németországban mégis kasszasiker lett és Magyarországra is eljutott – a hazai közönség számára kiváló grafikusunk, Vándor Endre készített hozzá filmplakátot.

Vándor Endre [grafikus]: Pygmalion. Bernard Shaw világsikert aratott vígjátéka. Rendezte: Erich Engel. Főszereplők: Jenny Jugo, Gustaf Gründgens, [S.l.], [1935] – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Természetesen Shaw hosszú élete és termékeny írói működése bajosan foglalható össze pár bekezdésben – a fenti összeállítást ezért csak kedvcsinálóul szántuk a további olvasgatáshoz és kutakodáshoz.

Felhasznált irodalom:

• St. John Ervine: Bernard Shaw. His life, work and friends, London, Constable, 1956.
• Hevesi Sándor: Shaw-breviárium az író, az ember és a művek. Adatok, jellemzések, Budapest, Rózsavölgyi, [1924].
• George Bernard Shaw: Vélemények, gondolatok, Budapest, Bibliotheca, 1958.

Szádeczky-Kardoss Zsófia
(Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

Szőcs Géza Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, politikus Marosvásárhelyen született 1953. augusztus 21-én. 1978-ban szerzett magyar-orosz szakos tanári oklevelet a kolozsvári „Babeș-Bolyai” Tudományegyetem Bölcsészkarán. 1974 és 1977 között a román, magyar és német nyelvű Echinox című kolozsvári diáklap magyar szerkesztője volt. 1982-ig az Igazság című Kolozs megyei napilap újságírója. 1981–1982-ben Tóth Károly Antallal, Tóth Ilonával és Ara-Kovács Attilával együtt szerkesztette az Ellenpontok című szamizdat folyóiratot, amely Nagyváradon jelent meg. 1982-ben a kolozsvári 3. számú Líceumban tanított (ma Apáczai Csere János Elméleti Líceum), majd 1985-ig munkanélküli volt. 1986-ban a román állambiztonsági szolgálat, a Securitate örökös zaklatásai miatt Svájcba emigrált és Genfben telepedett le. 1986 és 1989 közt itt volt szabadúszó újságíró. 1989–90-ben a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának létrehozója és irányítója lett. 1990 áprilisában ismét Kolozsváron telepedett le. 1990–91-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, 1991–93-ban alelnöke. 1990–92-ben az RMDSZ jelöltjeként szenátorként működött a bukaresti parlament felsőházában.

Szőcs Géza 2017-ben. Fotó: Országos Széchényi Könyvtár

1992-től az Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó Kft. elnöke volt. Ebben a pozícióban Orbán János Dénessel, Sántha Attilával, Fekete Vincével és másokkal együtt jelentős szerepet vállalt a fiatal romániai magyar költők, írók pályakezdésének megkönnyítésében. Az Erdélyi Híradó Kft.-vel szoros kapcsolatban állt a kilencvenes években a Szőcs Géza régi barátja, Bréda Ferenc által vezetett Bretter György Irodalmi Kör (ma Bréda Ferenc Irodalmi Kör), amely színvonalas, igényes irodalmi műhelyként az Erdélyi Híradó Kft. mellett fontos szerepet játszott az ifjú szerzők személyiségének, művészi arcélének alakulásában. Az 1993-ban, indulásakor Sántha Attila, Bréda Ferenc és Orbán János Dénes nevével fémjelzett „transzközép irodalom” nevű erdélyi, romániai magyar irodalmi irányzat megerősödésében, jelentős tényezővé válásában komoly jelentősége volt az 1995-ben Szőcs Géza szerkesztésében útnak indult, a „transzközepek” sajtóorgánumaként működő Előretolt Helyőrség című irodalmi folyóiratnak és az ehhez kapcsolódó Előretolt Helyőrség Könyvek című sorozatnak. 1994 és 1996 között a bukaresti Orient Expressz című magyar hetilap felelős kiadója volt. 1996 és 2000 között a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) ellenőrző testületének tagja volt. 2007-től az Irodalmi Jelen című független aradi irodalmi lap munkatársa. 2008-tól jelentős közéleti funkciókat vállalt Magyarországon. Ebben az évben a HTVKA kuratóriumának elnökségi tagja lett. 2010–12-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, 2011-től a Magyar PEN Club elnöke, 2012-től a miniszterelnök kulturális főtanácsadója volt. 2013 februárjában a miniszterelnök Magyarország a 2015. évi milánói világkiállításon való részvételéért, megjelenéséért felelős kormánybiztossá nevezte ki. Irodája ebben az időben az Országos Széchényi Könyvtárban volt. Közéleti, politikai feladatai mellett is tovább írta verseit, műfordításait, egyéb műveit, komoly hivatástudattal, őszinte buzgalommal. 2020. november 5-én érte a halál. Influenzás szövődményekben halt meg, a hivatalos orvosi szakvélemény szerint COVID-19 fertőzés okozta hirtelen távozását. Piliscsabán temették el, szűk körben.

Szőcs Géza szellemi, művészi karaktere

Szőcs Géza szellemi, művészi arcéle az egyetemi évek alatt, Kolozsvárott alakult ki, a hetvenes években. Ebben az időben jelentős szellemi műhelyként működött ott a Gaál Gábor Irodalmi Kör. Gaál Gábor az 1926 és 1940 között megjelent kolozsvári Korunk című baloldali kulturális folyóirat szerkesztője volt, Dienes Lászlóval együtt. Neve hitelesen csengett a Román Kommunista Párt vezető köreiben, így a főleg egyetemista tagokból álló irodalmi kör számára hasznos fedőnévként szolgált. A hatvanas-hetvenes években ebben a körben tevékenykedett Bretter György filozófus, Cselényi László és Cselényi Béla, Tamás Gáspár Miklós, Balla Zsófia, Bodor Pál, Egyed Péter, Salat Levente, és a jobbnál jobb neveket még sorolhatnánk. Románia politikai helyzete sajátságos volt ebben az időben a kelet-európai bolsevik tömbben, mivel 1958-ban a szovjet csapatok egy Nyikita Hruscsovval kötött megállapodás nyomán kivonultak Románia területéről, majd Gheorghe Gheorghiu-Dej és Leonyid Brezsnyev tárgyalásait követően 1964 decemberében visszavonult a Bukarestben állomásozó KGB tanácsadó testület is. A Lenin-szobrok eltűntek az ország közterületeiről, Romániában 1965 után egy kelet-európai viszonylatban engedékenynek mondható politikai légkör alakult ki. A művészetben, így az irodalomban is neoavantgárd irányzatok jelentek meg. Az irodalmi alkotásokban gyakran jutott kifejezésre az angolszász eredetű beat és hippi életérzés. Ugyanúgy, mint Amerikában és Nagy-Britanniában, ez az életérzés nem jelentett anarchizmust, illetve a hagyományos értékekkel való szakítást. „Megszüntetve megőrző”, progresszív értékőrző trend volt ez is, mint elődje, az avantgárd a 20. század első évtizedeiben.

Szőcs Géza: Te mentél át a vízen? Versek, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1975. – Törzsgyűjtemény

Te mentél át a vízen?

A romániai magyar irodalomtörténet szerint Szőcs Géza a harmadik Forrás-nemzedék tagja. A „Forrás-nemzedék” szakkifejezés a Forrás könyvsorozat nevére vezethető vissza, amelyet a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó adott ki (1961–1969), majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó, kimondottan elsőkötetes szerzők bemutatására. Szőcs Géza 1975-ben debütált ebben a sorozatban, Te mentél át a vízen? című verseskötetével. Költészetének fő jellegzetessége már ettől kezdve az intertextualitás és a cikluselvűség. Az egyes versszövegek jelentése, teljes üzenete az egymásra utalásokból bontakozik ki, illetve a versszövegek köteten túli, tágabb kontextusaiból. E Forrás-kötet elején szerényen így nyilatkozik a benne közölt szövegekről:

Ehhez a bevezetőhöz képest egy kis mosollyal nyugtázhatjuk, hogy már a következő oldalakon (6–7–8. oldal) nagy gonddal és tehetséggel megformált szonettek sorakoznak (Újévben; Három medve dörmögött; Miért félsz még mindig az ősztől?). E tizenhat versből álló első ciklus (Idő és kovács) kilencedik darabja az elmúlásról, a halálról szól, a következő, tizedik darabja pedig a megnyugvásról, a földi szenvedésektől való megszabadulásról, a boldog öröklétről:

Az idő és a bűn misztériuma. Természetfilozófia, sci-fi, irónia

Nyilván nem véletlen, hogy már az első Szőcs Géza-kötet első ciklusának a címében ott van az idő fogalma, hiszen költészetében, hasonlóképpen, mint például Szilágyi Domokosnál vagy Lászlóffy Aladárnál, egymástól távoli történelmi korok és helyszínek, vagy egy kissé tudákosabban fogalmazva: a téridő különböző pontjai kerülnek kapcsolatba egymással. Ez természetfilozófiai gyökerekre enged következtetni. Továbbá, a fentebb említett kolozsvári szellemi műhely kedvelt olvasmányai közé tartozott például Szentkuthy Miklós Prae című regénye is, amelynek köszönhetően kritikusai James Joyce és Marcel Proust művészetével rokonították Szentkuthy írásművészetét. Szőcs Géza ebben a körben Hérakleitosz és Hermész Triszmegisztosz szövegeit is olvasgatta. A Triszmegisztosz egyiptomi királynak és papnak tulajdonított késő hellenisztikus szövegek gyűjteménye, a Corpus Hermeticum ebben az időben Romániában nem volt tiltott, ellenjavallt olvasmány. Az alkímia legősibb alapszövegének tartott Smaragdtábla textusa (Tabula Smaragdina Hermetis Trismegisti) az ötödik osztályos ókori történelemkönyv végén levő rövid olvasmányok között is szerepelt, így elvileg minden diák tudomást szerezhetett róla. Az idő gyakori jelenléte, fontos szerepe a Szőcs Géza-versekben, néha még az időutazás fogalomkörében is, a tudományos-fantasztikus irodalom hatásának is tulajdonítható. George Steiner, Maurice Blanchot, Várkonyi Nándor művei, vagy például H. G. Wells Az időgép (The Time Machine) című kisregénye is szerepelt a fiatal költő olvasmánylistáján. Kilátótorony és környéke című verseskötete egyik szövegében az időutazás, az időfölöttiség gondolatköre úgy jelenik meg, mint egy lehetőség arra, hogy személyes életutunkat korrigáljuk, kijavítsuk ballépéseinket:

Amint látjuk, ez a kis történet iróniával zárul. Jobban belegondolva, ez az irónia nem a szövegben említett hölgyre irányul, hanem a korlátozott, időbe zárt emberi természetre. A múltba való beavatkozásnak köszönhetően az időben elágazás keletkezett; egy, az előbbihez képest alternatív idővonal jött létre. Az ember gondolkodásával csak megközelíteni, filozófiai fogalmakkal körülírni tudja ezt a történést, de a maga tényleges valóságában nem képes felfogni. Érdekesen viszi tovább, írja tovább ezt a kis epizódot Szőcs Géza egy jóval későbbi szövege, a Limpopo című regény alábbi részlete:

Ez a szöveg is ironikusan végződik, és az irónia itt is az emberre irányul, aki nem tudja, vagy inkább nem akarja tudni, hogy hol az ő helye a teremtett világban. Van róla tudomása, hogy ő Isten képmása, de ez az őseredeti tudás, ismeret nem alázatra készteti őt, hanem gőgre. Mivel Isten képmása, nem egyszer azt képzeli magáról, hogy a teremtés rendjébe, az Isten örök tervébe is beavatkozhat. Hagyományos keresztény kontextusban ez a felismerés arra kell hogy indítsa az embert, hogy mint Isten képmása, a szívébe fogadja Istent, a Szent Lélek temploma legyen. (1 Cor. v. 16–17.) A posztmodern kor embere csak ritkán hajlandó erre, ritkán találkozik Istennel egy-egy rövid időre. A kocsárdi váróterem említése Dsida Jenő Nagycsütörtök című versére utal:

Végül pedig lássunk egy párhuzamot ehhez a regényrészlethez a Corpus Hermeticumból:

Az, hogy az Istennek nincs alakja, ebben a textusban és a regényrészletben sem azt jelenti, hogy az Isten teljesen amorf, kaotikus természetű létező, hanem arra utal ez a kijelentés, hogy az Istennek nincs ahhoz hasonló szubsztanciális formája, mint a teremtményeknek, amely behatárolná, korlátozná az ő létezését.

Szőcs Géza: A vendégszerető avagy Szindbád Marienbadban, Kolozsvár, Gloria Kiadó, 1992. Borító – Törzsgyűjtemény

Utazás, otthonosság, otthontalanság

Az utazás, illetve az ehhez kapcsolódó otthonosság – otthontalanság dilemmája egy másik fontos kérdéskör, amely Szőcs Géza poézisében gyakran megjelenik. Szindbád, a világutazó tengerész mintegy megszemélyesíti ezt a kérdéskört. A Szindbád és barátai című versben is egyértelműen szimbolikus alakként jelenik meg, hiszen másik két fiktív hőssel, Kakuk Marcival és Esti Kornéllal találkozik egy óbudai kocsmában. A vers kezdő mondatából megtudjuk, hogy Szindbád épp Marienbadba készül utazni. Ez a gyerekesnek, ártatlannak tűnő szójáték ismét csak Szőcs Géza hermetikai tárgyú olvasottságához vezet bennünket. Az alkímiáról szóló legújabb kori, „avatatlan” szerzők tollából származó, ismeretterjesztő szakirodalomban népszerű, sokat röptetett szakkifejezés az Egyiptomi Máriának tulajdonított Balneum Mariae, németül Marienbad, amely a transzmutáció során használt anyag tisztítására való forró fürdőt jelent. Szindbád az ellene költött rosszindulatú szóbeszéd miatt készül utazni. Már Nagy Szent Albert püspök is arra inti olvasóit az alkímiáról szóló rövid értekezése elején, hogy az alkimista legyen hallgatag, mert ha elárulja környezetének, hogy mivel foglalkozik, feltámad ellene a rosszindulatú pletyka, nem tud egy helyben megmaradni, és a nagy munkát, amely közel két naptári évig tart, nem lesz képes sikeresen végbevinni. (Magistri Alberti Magni Ratisponensis Episcopi, De Alchymia. In: Gulielmus Gratarolus (szerk.): Verae Alchemiae, artis’qve metallicae, citra aenigmata, doctrina, certvs’qve modus, scriptis tum nouis tum ueteribus... Basileae, per Henricum Petri et Petrum Pernam, 1561. Vol. II. 81. Primum ergo praeceptum est...) A vándorút a spirituális alkímiában az alkimista számára a megtisztulás, a lelki, szellemi tökéletesedés útját jelenti, hasonlóképpen, mint ahogy az anyag megtisztul a lombikban a transzmutáció során. A versben jelzett szóbeszédek politikai irányt adnak a szövegnek (Ön nem elég kelet-európai. Ön nem elég közép-európai. Ön nem elég európai.).

E kis emlékező írás végén ha felteszem a kérdést, hogy ki is volt tulajdonképpen Szőcs Géza, Elek Tiborral együtt azt tudom válaszolni, hogy elsősorban költő volt, többszólamú, sok műfajú költészetet művelt, és a poézis mellett munkásságának még számos más értékes területe is volt. (Elek Tibor: Ki a költő? In: Gáll Attila [szerk.]: Szőcs Géza 60.  Kolozsvár, Erdélyi Híradó, 2013, 47.) Volt? Hiszen alig tudtunk még belenyugodni öt év alatt, hogy itt hagyott bennünket. Itt van még velünk egyszerű, kisfiús mosolya az ihlet pillanataiban, és itt van a szemünk előtt az is, mikor talpig feketében, hosszú bíborvörös sállal a nyakában, mint egy őrkanonok, hömpölygött végig a főigazgatói folyosón. Művészi érzékenysége, zsenialitása és bátor, férfias kiállása a politika, a közélet színterein.

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmincegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Palásthy Lajost és gyűjteményét mutatja be.

Az ex libris gyűjtők körében nagy népszerűségre szert tett Palásthy Lajos (1931–2020), a Kisgrafika Barátok Körének több évtizeden át oszlopos tagja, egykori titkára, neves ex libris gyűjtő végzettségét tekintve gépészmérnök, finommechanikai szakmérnök volt.

Palásthy Lajos portréja. A kép forrása: Vasné dr. Tóth Kornélia: In memoriam Palásthy Lajos (1931–2020). In: Kisgrafika, 2021/1. sz., 2–3. – Törzsgyűjtemény

A budapesti Rádiótechnikai Gyárban dolgozott. Egyik munkatársa, Sós Zsigmond hívására kezdett el járni a Kisgrafika Barátok Köre (rövidített nevén KBK) alkalmaira, 1959 májusától. Az 1990-es években Katona Gáborral és Ürmös Péterrel egy időre a kör akkoriban megerősödő pécsi tagozatába jelentkezett át. Ezt követően dr. Vida Klára lemondása után, 2000 őszétől 2015-ig töltötte be a KBK mint országos szervezet titkári tisztét Budapesten. E minőségében a Kisgrafika folyóirat felelős kiadója is volt; titkársága alatt és az azt követő években, 2019 elejéig komoly szerepet töltött be a lap szerkesztésében. 

A Kisgrafika folyóirat 2013/3. számának előlapja – Törzsgyűjtemény

Tevékenyen részt vett hazai és nemzetközi ex libris találkozókon, kiállításokon. Rendszeresen eljárt országos kisgrafikai találkozókra, köztük a Ceglédi Ősz kulturális hetek keretében az 1970–1980-as években Ceglédre, emellett Pécsre, Szegedre, Ajkára. Külfölddel is aktívan tartotta a kapcsolatot, különösen az osztrák, német, dán, finn ex libris egyesület tagjaival. Az 1990-es években részt vett a közép-kelet-európai gyűjtők számára szervezett regionális kongresszusokon, a Duna menti Országok Nemzetközi Ex libris Találkozóján. Jelen volt a XX. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszuson Weimarban (1984), két év múlva Utrechtben (1986), majd hosszabb kihagyás után 2002–2010 között kétévente Frederikshavnban, Welsben, Nyonban, Pekingben és Isztambulban képviselte a KBK-t, utóbbiakon már mint a kör titkára.
Szakírói munkássága is példaértékű. A grafikusokat – köztük Andruskó Károlyt, Nagy Árpádot, Németh Nándort és König Róbertet – méltató cikkei, kiállítási beszámolói mellett több recenziója jelent meg a Kisgrafika folyóiratban. Önálló katalógusokat is szerkesztett: 1994-ben Haranghy Jenő, 1999-ben Németh Nándor kisgrafikai alkotásjegyzékét.

Haranghy Jenő ex libriseinek alkotásjegyzéke, összeáll. Palásthy Lajos, S. Haranghy Judit, Balatonfűzfő, Palásthy Bt., 1994. A kötet borítója – Törzsgyűjtemény

2009-ben fő szervezője és kezdeményezője volt a KBK 50 éves jubileumi rendezvényeinek, mely kapcsán az irányításával kiadványt is megjelentettek A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület jubileumi évkönyve, 1959–2009  címmel.
A Kisgrafika folyóiratban 1973-ban Hogyan lettem kisgrafika gyűjtő? címmel maga vallott gyűjtői pályája elindulásáról. Az első ex libriseket 1959–1961 között Kaveczky Zoltán, Sós Zsigmond és Drahos István készítette a számára, ezek rézkarcok, fametszetek és klisék. Több könyvjegy a foglalkozására utal, köztük kollégája, a Németországba elszármazott Sós Zsigmond gépészmérnök, grafikus alábbi alkotása.

Sós Zsigmond fametszete (1981). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Több gyűjtővel levelezés útján lépett cserekapcsolatba, a címeket Réthy Istvántól és Szilvásy Pálnétól kapta. Ex libris gyűjtői tevékenységében felesége, Palásthy Lajosné született Paulovits Mária (1939–1999) is támogatta, akinek a nevére szintén készült kisgrafika.
Palásthy Lajos aktív gyűjtővé válva élete végén kb. 60 000 műből álló kollekcióval rendelkezett, köztük ex librisekkel és alkalmi grafikákkal (születési értesítők, karácsonyi, újévi lapok stb.). A grafikákat országonként, azon belül a művészek neve szerinti ábécérendben, dobozokban tárolta. Gyűjteményének megalapozásában nagy szerepe volt Réthy Istvánnak, Soó Rezsőnek, Reisinger Jenőnek és Illyés Sándor Lászlónak, akik több száz darabos duplumpéldányaikat bocsátották a rendelkezésére. Kollekciója 1980-ban Dorogi Márton kb. 2000 darabos gyűjteményével, majd 1981-ben Pinterits Tibor – a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) egykori életre hívója – hagyatékának felvásárlásával jelentősen gyarapodott, 13 000 körüli ex librisszel. Kelemen Béla budapesti orvos özvegye férje hagyatékából juttatott több száz grafikát Palásthy részére. A ceglédi Bezzegh Ernő halála után, 1983-ban kb. 2800 darabos ex libris anyagát szintén Palásthy Lajos vette meg a gyűjtő nejétől.
Palásthy saját nevére szólóan 140–150 körüli ex librist készíttetett. Bálint Ferenc, Bordás Ferenc, Kékesi László, Nagy Arisztid mellett Várkonyi Károly, Imre Lajos, Nagy László Lázár, Ürmös Péter, Varga Antal, a Romániában élő Imets László, Kósa Bálint, Jorga Ferenc, Vecserka Zsolt, Klein Ervin, a Szlovéniában élő Salamon Árpád, a lengyel Tyrsus Wenhrynovicz, a finn Hannu Paalasmaa, az osztrák Maria Bauer-Klimbacher nevét emelem ki a nevére ex librist alkotó grafikusok közül. Bálint Ferenc egy rézkarca tulipános motívumú női népviseletet mutat be.

Bálint Ferenc rézkarca (1987). Jelzet: Exl.P/42 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Palásthy kedvelt művészei a fegyelmezett vonalvezetéssel dolgozó alkotók voltak, köztük Csiby Mihály, Németh Nándor és Petry Béla. Legjobban a családtörténettel kapcsolatos lapokat szerette, ezek grafikusai közt találjuk Fery Antalt, Jorga Ferencet, Petry Bélát, Sólyom Sándort és Vincze Lászlót.
A Palásthy család címerét örökíti meg Petry Béla következő grafikája. Ezen a négyelt pajzson ökörfők és kardot tartó, könyöklő páncélos karok láthatók, sisakdíszként is ezek szerepelnek. A latin nyelvű felirat: „Ex Bibliotheca Familiae Palásthy de Palást”.

Petry Béla grafikája (1986). A kép forrása: Kisgrafika, 2021/1. sz. Címoldal – Törzsgyűjtemény

Szintén a család származására utal ifj. Jorga Ferenc alkotása. A Palásthy család ősei Palást községből származtak, ennek határában zajlott 1552. augusztus 10–11-én az a csata, amelyben a támadó törökök legyőzték a Felvidéket védelmező keresztény seregeket. Ezzel megnyílt az út a törökök előtt az észak-magyarországi várak elfoglalására. A csata feltételezett helyszínén a 19. században kis méretű, fémlemezzel fedett, gúlasisakos emlékkápolnát emeltek, az út felőli oldalán négyszög alakú, bemélyedő ablakfülkével. Ez látható a csatának emléket állító grafikán, mellette katonák harcolnak.

Ifj. Jorga Ferenc linómetszete (1987). Jelzet: Exl.P/40 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A népiesség, a népművészeti motívumkincs főként az erdélyi grafikusok alkotásain jelenik meg. Példa erre Imets László alkotása népviseletbe öltözött asszonyokkal, mely a fekete-fehér mellett vörös-fehér színváltozatban is készült.

Imets László fametszete (2015). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Vallási-egyházi témák is nagy számban szerepelnek Palásthy ex librisein, itt említhetők Fery Antal mellett Imets László, Jánváry Zoltán, Novák Henrik és Vén Zoltán lapjai. A számos templomábrázolás közül a cseh Viktor Chrenko alábbi művén a garamszentbenedeki bencés apátság épülete látható, melyet 1075-ben I. Géza király alapított.

Viktor Chrenko linómetszete (1985). Jelzet: Exl.P/47 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Palásthy Lajos nevére szóló lapok közül több a természet szépségét tárja elénk. A Keleti-Kárpátok fenyveseit, az Ojtozi-szorost a Karaszló-vízeséssel örökíti meg az erdélyi Kósa Bálint grafikája. Történelmünk során az Ojtoz-patak völgye mindig Erdély egyik legfontosabb kapuja volt. 

Kósa Bálint fametszete (1985). Jelzet: Exl.P/44 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Palásthy külföldi kongresszusi látogatásai alkalmából is készült több ex libris, például a helsingøri, az utrechti, a welsi kisgrafikai rendezvényekhez, illetve hazai találkozókhoz kapcsolódóan. A hollandiai Utrechtben zajlott a XXI. Nemzetközi Ex libris Kongresszus 1986-ban, ezért látható Nagy László Lázár vonatkozó alkalmi lapjain az utrechti Szent Márton-katedrális, illetve a következő grafikán holland nő népviseletben, kezében tulipáncsokorral.

Nagy László Lázár fametszete (1986). A kép forrása: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2018, 66. Törzsgyűjtemény

Palásthy Lajos gyűjteményéből többször rendeztek kiállítást. 2012-ben saját névre szóló grafikáiból jelentős ajándékban részesítette az Országos Széchényi Könyvtárat. Egészségi állapotára, korára hivatkozva vonult vissza a KBK titkári és a Kisgrafika folyóirat szerkesztőségi posztjáról élete utolsó éveiben, de az ex libris, kisgrafika műfaj iránti elkötelezettségét mindvégig megőrizte. Sokunkra nagy hatással volt az ő elhivatottsága, gyűjtői tevékenysége.
Gazdag ex libris gyűjteménye az utódok gondoskodásának köszönhetően fennmaradt, és sokak számára elérhetővé vált, ugyanis 2020 végétől – nem sokkal Palásthy Lajos halála után – fia, Palásthy Imre a lapokat digitalizálva elindított egy folyamatosan bővülő honlapot 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum néven. Ezen jelenleg több mint 67 ezer grafika szerepel a művek főbb adataival, az anyagból kb. 60 ezer darab képezi az eredeti gyűjteményt, a többi gyarapodás a gyűjtő halála után történt.* Így a világhálón keresztül is gyönyörködhetünk a magyar és nemzetközi vonatkozású grafikai lapok válogatottan szép termésében.

Irodalom:

• Ébli Gábor: Műgyűjtés, múzeum, mecenatúra, Budapest, Corvina Kiadó, 2008., 217. 
• Haranghy Jenő ex libriseinek alkotásjegyzéke, összeáll. Palásthy Lajos – S. Haranghy Judit, Balatonfűzfő, Palásthy Bt., 1994.
• Kaszmán Zoltán: Megemlékezés a palásti 1552-es emlékparkban. In: Ma7 hírportál, 2019. augusztus 12.
• A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület jubileumi évkönyve 1959–2009, Budapest, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2009. (Palásthy Lajos bevezetőjével)
• Közgyűlés – a megújulás jegyében. In: Kisgrafika, 2001/1. sz., 2. (szerkesztőbizottsági cikk) 
• Lehtiranta, Leila: Interjú a KBK titkárával, Palásthy Lajossal. In: Kisgrafika, 2003/3. sz., 3–4. 
• A Palásthy család története. In: Korok, családok, történetek.... Családtörténetek – virtuálisan (virtuális összeállítás a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán)
• Palásthy Imre: Értékmegőrzés. In: Kisgrafika, 2024/3. sz., 22–25.
• Palásthy Lajos: Hogyan lettem kisgrafika gyűjtő? In: Kisgrafika, 1973/3. sz., 23–26. 
• Palásthy Lajos: Az ex libris-gyűjtésről. In: Kisgrafika különszám, 1994., 20–21. 
• Plakát- és aprónyomtatványok naplója, 1986. IX. – napjainkig, OSZK Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár (2012. január 25-i bejegyzés)
• Szászné Mara: Megkérdeztük. Ünnepi beszélgetés a 80 esztendős Palásthy Lajossal. In: Kisgrafika, 2012/1. sz., 5–6.
• Török kápolna az 1552-es palásti csata emlékére. In: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely, 2016. július 18.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: In memoriam Palásthy Lajos (1931–2020). In: Kisgrafika, 2021/1. sz., 2–3. (nekrológ)
  
  

* A Palásthy Lajos halála utáni gyarapodások közt kiemelkedő például a Poór Ferenc (1931–2021) hagyatékából származó ex libris anyag 2021-ben.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész

Beszámoló az ELTE HTK Irodalomtudományi Kutatóintézet által A mívelt nemzetek remek tollú és nagy hasznú íróinak fordítása: A műfordítás ösztönzése a Magyar Tudós Társaság első két évtizedének irodalmi programjában című, az MTA fennállásának 200. évfordulója alkalmából 2025. szeptember 24–25-én megrendezett tudományos konferenciáról.

A műfordítások készítése a nyelvművelés egyik alapjaként került be az alapító okiratba:

1831. május 16-án 71 lefordítandó külföldi színmű címét állították össze, s ehhez fordítókat kerestek; 1833-ban elindították a Külföldi játékszín-sorozatot: 1842-ig 19 kötetnyi fordítás jelent meg, elsősorban kortárs drámák és színművek. Két külön sorozat indult az ókori szerzők műveinek kiadására: a Római classicusok magyar fordításokban (1836–1845, 5 kötet) és a Hellen classicusok magyar fordításokban (1840–1846, 3 kötet). A konferencia előadásai elsősorban ezekhez a sorozatokhoz kapcsolódtak.
Patonai Anikó Ágnes munkatársunk Eötvös József és Csató Pál Victor Hugo Angelo, Padua zsarnoka című drámájáról készült fordításairól címmel tartott előadást az Eötvös József és Csató Pál által készített fordításokról, a fordítások színpadi pályafutásáról, a könyvtárunkban található vonatkozó dokumentumokról és a szövegek megítéléséről.

Barabás Miklós: Báró Eötvös József, 1845. Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok, leltári szám: 1514. In: A valószerű képei. Barabás Miklós művei a Magyar Tudományos Akadémián, szerk.: Bicskei, Éva, Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjtemény, 2023, 86.
Barabás Miklós: Csató Pál, 1841 előtt. A kép forrása: Nemzeti Portrétár 

Victor Hugo Angelo, Padua zsarnoka című drámájának három fordítása került a színpadokra 1836-ban: Kiss János (németből készült) munkáját Debrecenben mutatták be 1836. február 6-án, Eötvös Józsefét Miskolcon 1836. március 12-én és Csató Pál (a Magyar Tudós Társaság támogatásával készült) fordítását a budai Várszínházban 1836. április 18-án. A korabeli kritikusok és nézők tetszését valamennyi fordítás elnyerte, Eötvösét vidéken használták, a Csató-féle verziót 1837. augusztus 30-án már a Pesti Magyar (Nemzeti) Színházban adták elő, Tisbe szerepében Laborfalvi Rózával.
Victor Hugo Angelo, Padua zsarnoka című drámájának Törzsgyűjteményünkben található 1835-ös, brüsszeli kiadású példánya valószínűleg Kölcsey Ferenc tulajdona volt.

Victor Hugo: Angelo, tyran de Padoue, drame, Bruxelles, Wahlen, 1835. – Törzsgyűjtemény

Eötvös drámafordításának és a hozzá írt Előszónak autográf kéziratai Kézirattárunkban találhatók.

Eötvös József: Angelo. Autográf. Jelzet: Quart. Hung. 2206 – Kézirattár

A Színháztörténeti és Zeneműtár pedig egy olyan szövegkönyvet őriz, amely eredetileg Csató Pál fordítását tartalmazza, de a rengeteg javítás, áthúzás és betoldások mellett Bragadini Katalin szövegei Eötvös fordításában is bele vannak ragasztva. A szövegkönyv ceruzás bejegyzése szerint 1840. február 27-én a Pécsi Nemzeti Casino által pártfogolt társulat, amelynek főrendezője Lendvay Márton volt, Lendvayné Hivalat Anikó vendégszereplése alkalmával ezt a példányt használta.

Hugo Victor: Angelo, Padua zsarnoka: darab 4 felvonásban, francziából fordította Csató Pál, Pécs, [s. n.], 1840. Budai Károly bejegyzéseivel. A Nemzeti Színház könyvtárának pecsétjével. Súgópéldány szövegkiegészítéssel. Jelzet: N. SZ. A. 41. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Bármily meglepő, de a Kölcsey Ferenc tollából 1823-ban született, és az 1848-as forradalom napjaiban szélesebb körben ismertté vált költeményt csak 1989-ben rögzítették az Alkotmányban mint Magyarország állami himnuszát. A Himnusz sorait 1844 óta énekeljük Erkel Ferenc kottájának dallamára; szövegének szakralitása miatt felekezetek feletti nemzeti imádságunkká lett, és fokozatosan beépült az egyházi liturgiákba, helyet kapva az egyházi énekgyűjteményekben is. Így megtaláljuk az 1923-as kolozsvári református énekeskönyvben is, az 52. szám alatt. Azonban az énekeskönyv címlapjának hátoldalán olvasható figyelmeztetés azzal is szembesít bennünket, hogy születésének 100-ik évfordulóján, a királyi Romániában hatóságilag tiltották meg a magyar himnusz éneklését a templomokban.

Figyelmeztetés az 52. sz. énekre nézve. Református egyházi énekeskönyv, Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1923. Címlap. Verzó – Törzsgyűjtemény

A nemzetállami státuszát 1923-ban, új alkotmányában deklaráló Romániában nemzeti imádságunkat nemcsak a nyilvános rendezvényekről tiltották ki, hanem az egyházi szertartásokon is tilos volt azt énekelni. Tették ezt annak ellenére, hogy „az ének soha semmiféle hivatalos testület által »magyar nemzeti himnusz«-szá nem nyilvánittatott”, ellenben az egyházi liturgiába már jóval a trianoni döntés előtt bevétetett és a templomokban énekelték, mint ahogy éneklik ma is.
A maga korában Luther és Kálvin is nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a teljes egyházi szertartás anyanyelven hangozzék. Ezt a vezérelvet követte Szenczi Molnár Albert is, amikor 1607-ben kiadta a genfi zsoltárokat magyarul. A Psalterium Ungaricum zsoltárfordításai tekinthetők a mai protestáns énekeskönyvek alapjának.
A XVIII. században a magyarországi és az erdélyi reformátusok már eltérő énekgyűjteményeket használtak. A zsoltárok mellé számos új lelki ének került, amelyek megújították az egyházi szertartás és az igehirdetés szolgálatát. Az 1867-es kiegyezés és Erdély újraegyesítése Magyarországgal a református egyházon belül is felerősítette az igényt egy egységes énekeskönyv kiadására. Ugyanakkor az egyeztetések nagyon elhúzódtak és többször is elakadtak. Ezért az erdélyrészi református egyház úgy döntött, hogy a hosszas várakozást és a folyamatosan jelentkező énekeskönyvhiányt egy ideiglenesnek szánt új énekeskönyv kiadásával töri meg.

Az 1908-ban kiadott, ideiglenesnek szánt énekeskönyv részben követte a régi kolozsvári kiadásokat, de számos új éneket is beemeltek. Így jelent meg először a 184-ik oldalon, a 67. szám alatt a Himnusz, ugyan cím nélkül, ellenben az összes versszakkal.

Egyházi énekeskönyv az Erdélyi Ref. Egyházkerület használatára, Kolozsvár, Stein J., 1908, 184–185. Törzsgyűjtemény: Lit. 790/sc

Az ideiglenes énekeskönyv még két kiadást ért meg: 1909-ben, és 1911-ben is kiadták. A világháború végén, 1918-ban megjelent egy kotta nélküli kis méretű változat is, ebbe csak a gyakran használt, és így feltételezetten ismert dallamú énekeket válogatták be. A Himnusz itt a 36-ik énekként szerepelt az első és utolsó versszakkal. Külön érdekessége a Kis énekeskönyvnek, hogy a Himnusz után, 37. számú énekként beemelték a Szózatot is.

A fél évszázada húzódó egységesítésre a trianoni döntés tett pontot.

Az első világháborút követően Debrecenben kiadott, egységes használatra szánt énekeskönyvben számos éneket átvettek a kolozsvári énekeskönyvből. Szintén erdélyi hatásra, 37. és 38. számú énekként beemelték a Himnuszt és a Szózatot is. A Himnusz azóta is része a magyarországi református egyházi liturgiának és megtalálható mind az 1948-as, mind a 2021-es énekeskönyvekben.

Énekeskönyv magyar reformátusok használatára. 1. kiad. Debrecen, [s. n.], [1921?], 166–167. – Törzsgyűjtemény

Mivel az országhatár ellehetetlenítette a közös énekeskönyv használatát, az erdélyi református zsinat úgy határozott, hogy új, és továbbra is önálló énekeskönyvet ad ki. Az énekeket újraszámozták, így a Himnusz az 52. szám alá került, és közvetlenül utána helyezték el a Szózatot. Mindkettő az egyházi liturgiában a Vasárnapi énekek rész végén Kijövetelre cím alatt jelent meg.
Ahogy a bevezetőben, az 52. sz. énekre vonatkozó figyelmeztetésben olvashattuk, a Himnusz immár betiltottként szerepelt a könyvben, csak a már kinyomtatott ívre való hivatkozással nem emelték ki azt az énekeskönyvből.

A gyakori használat miatt az énekeskönyvek újabb kiadására mindig nagy igény volt a hívek körében, ezért a kolozsvári Minerva nyomda is megtartotta a szedéstükröket. Azonban a hatósági tiltás miatt ki kellett emelniük az 52-ik éneket, így a Himnusszal szemben gyakorolt szigorú cenzúrának nyomát a két világháború között kiadott erdélyi énekeskönyvek lapjain folyamatosan tetten érhetjük. A Himnusszal együtt a Szózatot is eltávolították, csak a bizarr módon összevont 49-53. oldal és a számozás döccenése emlékeztetett a hiányra.

Református egyházi énekeskönyv az Erdélyi Református Egyházkerület használatára. 4. kiad. Cluj-Kolozsvár, Minerva, 1930. 48–49–53. – Törzsgyűjtemény

A tiltásra Reményik Sándor erdélyi költő fájdalmas rezdüléssel reagált:

A vers megzenésített változatát a kárpátaljai Credo együttes tolmácsolásában is meghallgathatjuk.
Rövid ideig tartó vigaszként, a „kis magyar időben” új szedéstükörrel, újraszámozott oldalakkal és ezúttal címmel ellátva, ismét beemelték a Himnuszt és a Szózatot az erdélyi református énekeskönyvbe.

A második világégés után az erdélyi reformátusok továbbra is a csonka 1923-as énekeskönyvet használták. Az 52., 53. számú énekek hiánya erőteljes felkiáltójelként emlékeztette a híveket kisebbségi sorsukra. A fiatalok – legkésőbb konfirmandusként – a szüleiktől vagy a lelkészüktől csendes választ kaptak arra a kérdésükre, hogy miért hiányzik az énekeskönyvből az 52-es és 53-as számú ének.
Az 1990-es rendszerváltásokat követően ismét megfogalmazódott az igény egy közös énekeskönyvre. A református egyház Himnológiai Bizottságának munkája nyomán 1996-ban végre megszülethetett egy új egységes református énekgyűjtemény. Ennek előszavában írta lelkesülten Csiha Kálmán püspök:

A református vasárnapi szertartáshoz pedig hozzátartozik, hogy istentisztelet végén, kivonulás előtt a hívek eléneklik Kölcsey Himnuszát, amely a fent említett énekeskönyvben a 346. szám alatt található. Ezt most már tiltás nélkül, szabadon megtehetik a világ bármely pontján.

Elbe István
(Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

Márki Sándor (1853–1925) és Lukinich Imre (1880–1950) történészek életművére és munkásságuk fő állomásaira emlékezve – Márki Sándor halálának 100., Lukinich Imre halálának 75. évfordulója alkalmából – 2025. június 3-án tudományos konferenciát rendezett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár. A konferencia helyszínét az utóbbi intézmény adta.

Márki 100 – Lukinich 75. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár konferenciájának meghívója. In: A Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár honlapja

Kis Domokos Dániel, Színháztörténeti és Zeneműtárunk tudományos kutatója Lukinich Imre az Országos Széchényi Könyvtár élen címmel tartott előadást a konferencián.

Kis Domokos Dániel Lukinich Imre az Országos Széchényi Könyvtár élen című előadása prezentációjának nyitóképe

Lukinich Imre, az Országos Levéltár 1923. február 5-én kinevezett korábbi igazgatója 1924. február 7-én került az Országos Széchényi Könyvtár élére, majd 1929-ben, amikor a budapesti tudományegyetemen a kelet-európai tanszék vezetésére kapott megbízást, távozott könyvtárigazgatói beosztásából.
Lukinich Imre könyvtárigazgatói munkássága sokban a Hóman Bálint által tervezett intézkedések, újítások, átszervezések folytatását, részben végrehajtását jelentette.
A könyvtár felújítása és bővítése is jórészt Lukinich idejére esik. Hóman Bálint még a könyvtár igazgatójaként bízta meg Nyireő Istvánt a könyvtár átalakításának a megszervezésével, melynek munkálatai 1926-ban folytatódtak. A Nyireő által a könyvtár átszervezéséről készített megvitatott tervezetet Lukinich 1928-ban megküldte Hóman Bálintnak, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának. Az átalakítási terveket Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter személyesen is felügyelte, a könyvtárat többször is meglátogatta.
Lukinich főigazgatói idejére esik 1924 októberében a Kossuth-emlékkiállítás és 1925 májusában a Jókai emlékkiállítás megrendezése is. A Jókai Mór-jubileum alkalmából rendezett nagyszabású kiállítást dr. Rédey Tivadar „könyvtárnok”, irodalmár és színháztörténész. rendezte, aki 1929-től a könyvtár hírlaptárának vezetője volt. Ő volt a szerzője a Nemzeti Színház történetét bemutató monográfiának is.
1925-ben került a Széchényi Könyvtárba az Ehrenfeld-kódex, a legrégibb kéziratos magyar nyelvű könyv, melyet „a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának, Hóman Bálintnak és könyvtárigazgatójának, Lukinich Imrének buzgó és fáradhatatlan közbenjárására” 1450 angol font vételáron vásárolt meg a Magyar Nemzetgyűlés, s ajánlotta föl a Könyvtárnak. A kódexet a Jókai-centenárium alkalmából nevezték el Jókai-kódexnek. Ugyanebben az évben került a könyvtárba Apponyi Sándor hungarica-gyűjteménye is.

Kis Domokos Dániel tudományos kutató, Erdész Ádám történész, szerkesztő, a Békés Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, igazgatója, a konferencia egyik előadója és szekcióvezetője. Fotó: Mészáros Kálmán

Lukinich az Arcképgyűjtemény összeállítását is kezdeményezte, melynek csak fél sikere volt. Az elcsatolt területek nyomtatványgyűjteménye Sikabonyi Antal közreműködésével valósult meg. A nagyközönség használatára szánt kartotékkatalógus szakbeosztásának tervezetét Lukinich személyesen nézte át.
A külső raktárak problémája végigkísérte a két világháború közti időszakot is.
Lukinich Imre igazgatói mandátumához köthető a mai Zeneműtár létrejötte 1924-ben, illetve 1929-ben, melynek fő támogatója eredetileg Hóman Bálint volt. Az önálló osztályt végül Isoz Kálmán hozta létre.
Az új osztály rövid történetét 1928-ban maga Isoz foglalta össze a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának a mindenkori főigazgató, tehát ebben az időben Lukinich Imre közreműködésével Rédey Tivadar által szerkesztett közlönyében, a Magyar Könyvszemlében:

Az előadás felvillantotta Lukinich Imre szoros kapcsolatát, barátságát kedves professzorával, Márki Sándorral, és a másik kolozsvári professzor, Szádeczky-Kardoss Lajos és Márki sírig tartó, negyvenéves barátságának egyes, személyes, mondhatni családi dokumentumait is.

Kis Domokos Dániel tudományos kutató, Szabó Róbert történész és Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa és tudományos igazgatója, a konferencia egyik előadója. Fotó: Mészáros Kálmán

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Mészáros Kálmán közreműködésével – és a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár – Kincses Katalin Mária szervőmunkája által – a Rákóczi Szövetség támogatásával – a 2025. június 3-án megrendezett egésznapos konferenciája, mely Márki Sándor és Lukinich Imre, e két neves, erdélyi kötődésű és sok tekintetben Erdély történetét kutató történettudósra emlékezett, méltó bevezetése volt a nemzeti összetartozás napjának.

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Utazásunk végső állomása Peking volt, ahová Tiencsinből gyorsvasúttal érdemes érkezni. A két város körülbelül Budapest és Debrecen közötti távolságra helyezkedik el egymástól, a menetidő azonban mindössze 32 perc. A főváros Hajtien kerületében található Kínai Nemzeti Könyvtár (National Library of China – NLC) Ázsia legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb könyvtára, amely lenyűgöző méreteivel és gyűjteményének gazdagságával minden látogatót ámulatba ejt. A könyvtárat 1909-ben Császári Pekingi Könyvtár (Imperial Peking Library) néven alapították, és több névváltoztatás, valamint adminisztratív átalakítás után 1999-ben kapta jelenlegi nevét. Az intézmény több mint 40 millió kötetet őriz, köztük páratlan értékű kéziratokat, régi nyomtatványokat, klasszikus kínai szövegeket és ritkaságokat.
Delegációnkat a nemzeti könyvtárhoz tartozó Klasszikus Könyvek Nemzeti Múzeumában (National Museum of Classic Books) fogadták, ahol Chen Ying, a Kínai Nemzeti Könyvtár igazgatóhelyettese Exhange between National Libraries of Chine and Hungary: Review and Outlook (Tapasztalatcsere a Kínai és a Magyar Nemzeti Könyvtár között: áttekintés és kitekintés) címmel tarott nekünk előadást. Érdekességként említhető, hogy Chen Ying igazgatóhelyettes asszony egyben a Kínai Könyvtári Társaság (Library Society of China) elnöke is, csakúgy, mint a magyar delegáció vezetője, Gerencsér Judit, aki egyszerre képviselte a magyar nemzeti könyvtárat és a Magyar Könyvtárosok Egyesületét (MKE).

A múzeum impozáns gyűjteményével valódi időutazásra invitált minket. A különböző állatcsontokra, teknőspáncélra, bambuszra, falapokra kézzel írt és nyomtatott klasszikus dokumentumok között barangolva a kínai írás történetébe pillanthattunk bele. A kiállított művek között megtaláltuk több időszámításunk előtti dokumentum különleges példányait, kalligrafikus kéziratokat, valamint a kínai irodalom és tudomány fejlődését tükröző történelmi dokumentumokat. Különösen lenyűgöző volt a könyvek díszítettsége, a pergamenek, a finom papírtextúrák és a színes illusztrációk gazdagsága.

A Krisztus előtti írásos emlékeket, és a kínai írás fejlődéstörténetét lenyűgöző modern múzeumi installációs eszközökkel is bemutatta a kiállítás. Láthattuk például a kígyó írásjelének változásait fényjátékkal megjelenítve – a Kígyó éve jegyében.

A múzeumi részleg után látogatásunk a könyvtár legnagyobb szárnyában, az úgynevezett Északi Komplexumában folytatódott. Az épületkomplexum modern, tágas, a nyilvános olvasótermek mellett külön kutatótereket, gyermekkönyvtárat, és természetesen digitális szolgáltatásokat is kínál.

A könyvtár egyik folyosóján egy játékos installáció fogadott minket, egy nagy számláló, amely minden új aznapi belépőt regisztrál. Amikor megnyomtuk a piros gombot, a kijelző kiírta: „Én vagyok a 26 308. olvasó.” Jó érzés volt látni, hogy ezzel mi is egy hatalmas közösség részévé váltunk, amely nap mint nap több tízezer embernek nyújt olvasási élményt. A felirat továbbá arra biztat, hogy legyünk a könyvtár hűséges olvasói.

Olvasószámláló. Fotó: Szüts Etele

A látogatás során delegációnk tagjainak is lehetősége nyílt beiratkozni a könyvtárba, így személyesen is megtapasztalhattuk, hogyan működik a világ egyik legnagyobb gyűjteményének használata. Továbbá külön örömünkre szolgált, hogy a könyvtár katalógusában megtaláltuk küldöttségünk egyik tagja, Dr. Csontos Pál, a Debreceni Egyetem Konfuciusz Intézete igazgatójának a könyvét. Megható és büszkeséggel teli pillanat volt látni, hogy a kínai kultúrával foglalkozó magyar tudományos munkák a kínai olvasók számára is hozzáférhetők.

A Kínai Nemzeti Könyvtár katalógusa. Fotó: Takácsné Bubnó Katalin

Látogatásunk során érzékelhető volt, hogy a könyvtár egyszerre működik nemzetiemlékezet-intézményként és modern tudásközpontként. Az olvasók és kutatók számára biztosított nyugalom és inspiráló környezet mellett a közösségi térként való működés is hangsúlyos, itt zajlanak konferenciák, kiállítások és kulturális programok, amelyek a könyvtárat élő szellemi központtá teszik. A könyvtár monumentális méretei mögött azonban emberléptékű élmények is rejlenek, az olvasótermekben egyszerre tapasztaltuk meg a csendes tanulás légkörét és a korszerű technológia adta lehetőségeket.

Könyvkölcsönző automata. Fotó: Szüts Etele

A kínai könyvtárlátogatásaink során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a könyvtáraink – bár földrajzilag nagyon távol vannak egymástól – nagyon hasonló kérdésekre keresnek választ világszerte: hogyan őrizzük meg a kulturális örökségünket, hogyan szolgáljuk a társadalmaink tudásigényét, és miként lehetünk a közösségi élet meghatározó terei a 21. században.

Csoportkép a magyar könyvtárosok delegációjáról. Fotó: Gerencsér Judit

Utunk során négy nagy kínai könyvtárat fedeztünk fel, és mindenhol új inspirációkat kaptunk, új szakmai kapcsolatokat alakítottunk ki. Bízunk benne, hogy közös munkánk hosszú távon is értékteremtő lesz, és hozzájárul a kulturális kapcsolatok elmélyítéséhez.
Október 19. és 22. között az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) ad otthont a 4th China–CEEC (Central and Eastern European Countries) Curators’ Forum of Libraries Union elnevezésű könyvtárszakmai fórumnak, ahol ismét találkozhatunk a nyáron megismert kollégákkal, és elindulhatnak a formálódó új közös projektjeink is. A konferencia idei központi témája: Kapcsolódás, alkotás, interakció, inspiráció – a könyvtárak jövője, amely méltó keretet biztosít a könyvtári szakterület aktuális és jövőbe mutató kérdéseinek megvitatásához. A tanácskozás során többek között a mesterséges intelligencia (MI), a digitális megőrzés, a közönségkapcsolatok, valamint a könyvtári marketing témakörei kerülnek napirendre. A szakmai programot továbbá kulturális események is kiegészítik, lehetőséget nyújtva a résztvevőknek Budapest gazdag kulturális örökségének felfedezésére.

Szüts Etele, a Könyvtári Intézet igazgatója
Gerencsér Judit, az OSZK mb. főigazgatója, az MKE elnöke
Takácsné Bubnó Katalin, a Könyvtártudományi Szakkönyvtár vezetője

 A további részek itt olvashatók: 1. rész, 2. rész, 3. rész

Mindnyájan törekszünk a boldogságra, de ahogy Tim Kasser is írja – a fejlődésünket befolyásoló személyes életeseményeken túl – maga a kulturális környezetünk sem mindig adja meg a megfelelő eszközöket ennek elérésére. Az ökológiai válság korában nagy kérdés, hogy milyen társadalmi és környezeti ráfordítással mekkora boldogságot vagyunk képesek elérni, s ez milyen következményekkel jár, egyéni, társadalmi, illetve természeti szinten?
Az emberi lélek és a természetre ható tevékenységeink kapcsolatát több mű is vizsgálja, ezek közül idézünk e sorozatunkban.

Molnos Zselyke, az Ökopszichológiai Intézet munkatársa így látja az emberiség történetét:

Molnos Zselyke: Újraegyesülés – sokkal több közünk van a természethez, mint gondoljuk. In: Kapitány-Föveny Máté (szerk.): Holnap. Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben?, Budapest, HVG Kv., 2023, 61–72. – Törzsgyűjtemény

Bruno Vogelmann: Az új realizmus. Ami az új gondolkodásmódból következik, Budapest, Trezor, 1998, 26. – Törzsgyűjtemény

Az Egyesült Államok-beli újságíró, Naomi Klein – akinek globalizációkritikával foglalkozó művei magyarul is olvashatók – Rebecca Stefoff-fal közösen írt könyvében a nyugati civilizáció kedvenc mítoszán is karcolgatja a lakkot:

Naomi Klein: Hogyan változtassunk meg mindent? (Útmutató fiatal állampolgároknak a bolygó és egymás védelméhez), Budapest, Napvilág, 2022 – Törzsgyűjtemény

Vagy talán maga „a Technika” az, ami immár fölénk nőtt, és markánsan módosítja azt, ahogy a világot érzékeljük? Jacques Ellul innen közelíti meg a kérdést:

Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében. In: A későújkor józansága. Olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből, vál. és szerk. Tillmann J. A., Budapest, Göncöl, 1994. – Törzsgyűjtemény

Bernard Lietaer és munkatársai könyve nagyon izgalmas szempontok szerint ír a közgazdaságtan szükséges korrekciójáról, s pár oldalon kitér a pénz viselkedéstorzító hatására is:

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015. Címlap – Törzsgyűjtemény

A pénz jelenlegi formája tehát – úgy tűnik nem olyan szenvtelen értékmérő, mint gondolnánk, hanem nagyon is visszahat ránk. (Lietaer, de korábbi szerzők, pl. Silvio Gesell is nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy milyen a pénz, amit használunk, főként annak kincsképző funkciója az, amit problémásnak látnak.)
Összecseng ezzel az amerikai pszichológus, Tim Kasser munkássága is, aki az anyagiasságot vizsgálja, és arra jut, hogy a gyermekkorukban lelki szükségleteik terén megélt hiányosságok miatt lesznek anyagiasak az emberek. S ennek kiszolgálása negatívan hat az élővilágra és embertársainkra is. Így ír:

Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára, [Budapest], Ursus Libris, 2005 – Törzsgyűjtemény

Lelkes Orsolya kiváló könyvében rámutat a tanulmányaink során megismert ideológiák hatására:

Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus. Boldog élet, amely nem méreg(drága) a Földnek, Budapest, HVG Kv., 2022 – Törzsgyűjtemény

Gyulai Iván a rendszerelméleti megközelítésben vizsgálja a fenntarthatóságot, és régóta hangsúlyozza az értékrend és a jóról való elképzelések jelentőségét, és megkülönbözteti a jólét és jóllét fogalmát:

Gyulai Iván: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről, Budapest, MTVSZ, 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Tehát egyrészt vannak elképzeléseink arról, hogy mitől várjuk a boldogságot, és ezek nem feltétlenül pontosak. Másrészt kérdés, hogy az ilyen elképzelések nyomán végzett tevékenységeink mekkora energiaráfordítással érnek el és milyen eredményt? Nem lehetne-e kevesebb erőforrás elfüstölésével nagyobb társadalmi elégedettséget elérnünk…? A pszichológia pár évtizede már képes arra, hogy a boldogságot mérje, s e téren összehasonlító vizsgálatokat hajtson végre:

Horváth Balázs: A fenntarthatóság pszichológiája. A környezeti problémák emberi oldala, Budapest, Typotex, 2020, 23. – Törzsgyűjtemény

Boda Zsolt közgazdász, politológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, egy beszélgetésben rávilágít, hogy sokan milyen fekete-fehéren gondolkodnak a gazdaság kérdéséről:

Reméljük a téma nehézsége ellenére kedvet kaptak a fenti művek felfedezéséhez, a sorozat következő részeiben az ökoszorongásról, illetve az azzal való megküzdésről hozunk könyveket.

Gondos Gábor
(Digitális Megőrzési Osztály)

Irodalomjegyzék:

• Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében. In: A későújkor józansága Olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből, vál. és szerk. Tillmann J. A., Budapest, Göncöl, 1994.
• Gondos Gábor: Nem lehetünk elég gazdagok. Interjú Boda Zsolttal. In: Magyar Narancs. Politikai, kulturális hetilap, 2005. április 14.
• Gyulai Iván: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről, Budapest, MTVSZ, 2008.
• Horváth Balázs: A fenntarthatóság pszichológiája. A környezeti problémák emberi oldala, Budapest, Typotex, 2020.
• Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára, [Budapest], Ursus Libris, 2005.
• Naomi Klein: Hogyan változtassunk meg mindent? (Útmutató fiatal állampolgároknak a bolygó és egymás védelméhez), Budapest, Napvilág, 2022.
• Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus. Boldog élet, amely nem méreg(drága) a Földnek, Budapest, HVG Kv., 2022.
• Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015.
• Molnos Zselyke: Újraegyesülés – sokkal több közünk van a természethez, mint gondoljuk. In: Kapitány-Föveny Máté (szerk.): Holnap. Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben?, Budapest, HVG Kv., 2023, 61–72.
• Bruno Vogelmann: Az új realizmus. Ami az új gondolkodásmódból következik, Budapest, Trezor, 1998.

A magyarországi török harcok eseményeinek az egykorú cseh irodalomban számos feldolgozása létezik. Főleg a kezdeti időszakban igen élénken foglalkoztatta a cseh közvéleményt, hogy miért történik mindez, és mit lehet tenni azért, hogy ne jusson Csehország is Magyarország sorsára. A szerzők mindegyike egyetértett abban, hogy az oszmán hódításért minden keresztény felelős, mert keresztényekhez méltatlan életvitelükkel kivívták Isten haragját, ezért büntetés jár, a büntetés eszközei pedig a törökök.
Az 1618-as rendi felkelés és a fehérhegyi csatavesztés ebben a tekintetben is új helyzetet hozott. A török tematika ezzel egy időre háttérbe szorult, az idegen földre szakadt cseh exulánsokat elsősorban saját hazájuk, és egyházaik sorsa foglalkoztatta, míg az otthon maradt katolikus értelmiség fő törekvése az volt, hogy a cseh nép, a katolikus egyház és a Habsburg udvar között némi összhangot teremtsen.
Zrínyi Miklós 1663-as hadjárata alatt Magyarország újra figyelmük középpontjába került, főleg azért, mert ugyanebben az évben a török és tatár csapatok végigdúlták Morvaországot. Tomáš Pešina Ucalegon Germaniae… című művében azonnali lépést sürgetett minden európai állam részéről az Oszmán Birodalom legyőzése és a törökök Európából való teljes kiszorítása érdekében.

Pešina z Čechorodu, Jan Tomáš: Ucalegon Germaniae, Italiae et Poloniae Hungaria, flamma belli Turcici ardens, Pragae, Typ. Univ. 1663. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Google Books
Pešina z Čechorodu, Jan Tomáš: Ucalegon Germaniae, Italiae et Poloniae Hungaria, flamma belli Turcici ardens, Lithomisslii [Litomyšl] typis Joannis Arnolti, 1664. Jelzet: App H 888. – Régi Nyomtatványok Tára

Utána húsz évig alig tapasztalható érdeklődés Magyarország és az oszmán kérdés iránt, de Kara Musztafa 1683-as Bécs elleni hadjárata, majd az ezt követő török harcok, amelyek során a Szent Liga csapatai kiűzték a törököket Magyarországról megint fellelkesítette a cseh tartományok lakóit. Az 1683 és 1699 közötti időszak egyik jellemző műfaja a históriás ének. Forrásaik általában a kalendáriumokban található rövid beszámolók voltak. Felépítésük hasonló. Magáról az eseményről keveset tudunk meg belőlük, sokkal inkább az előzményekkel foglalkoznak, mint például a keresztények bűnös életmódja, és a figyelmeztetésekkel szembeni közömbösség, amelynek büntetése a törökök támadása. A szerencsés fordulat a hősies helytállás és az őszinte megtérés hatására következik be. Ez a legtöbb esetben a szabadító megjelenése, aki aztán elhozza a régóta várt győzelmet és a tartós békét. A győztes csatákat csodajelek kísérik. Az énekek végén visszatérő toposz, hogy a legfőbb szabadító Lipót császár, neki köszönhető minden siker, ezért Isten után övé a legnagyobb diadal.
Egy a korszak eseményeit feldolgozó cseh históriás énekek közül. (A versben említett két herceg II. Miksa Emánuel és Lotaringiai Károly, az osztrákok és a bajorok kezdődő házassága pedig II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem és I. Lipót lánya Mária Antónia főhercegnő 1685. július 15-én kötött házasságára utal.):

Ugyanezen nyomtatvány végén néhány rövid, tréfás versike is található:

Vonatkozó irodalom:

• Kovács Eszter: A magyarországi törökveszély értelmezései az egykorú cseh irodalomban, 1526–1663, Budapest, PIM – Hankiss Ágnes Intézet, 2023.
• Pešina z Čechorodu, Jan Tomáš: Ucalegon Germaniae, Italiae et Poloniae Hungaria, flamma belli Turcici ardens, Pragae, Typ. Univ. 1663
• Pešina z Čechorodu, Jan Tomáš: Ucalegon Germaniae, Italiae et Poloniae Hungaria, flamma belli Turcici ardens, Lithomisslii [Litomyšl] typis Joannis Arnolti, 1664. ó
• Památka hrdinské statečnosti, při dobytij brannau rukau hlawnjho města stolice někdegssých křestianských vherských králůw Budy z gha tureckého, za ssťastného panowánj G[eho] M. Cýsařské LEOPOLDA prwnjho monarchy. z latinského wytažená skrze Jana Karla Rozenmillera. MarIa na NebI panVgICI Patrona Vherská VVItězstVVI obDržeLa [= 1686]. Wytisstěná w Praze v Jana Karla Geřábka, 1686.

Kovács Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)