Variációk egy témára: Az angyali üdvözlet Albrecht Dürer, id. Markó Károly és Szántó Piroska szemszögéből

Szent Lukács a négy evangélista egyike, evangéliuma az Újszövetség harmadik könyve. De ez Lukács kétrészes életművének csak az egyik fele, a folytatásban Jézus földi ténykedését követő ősegyház időszakát, azon belül is elsősorban Szent Pál apostol megtérését és hittérítő útjait dolgozza fel Apostolok cselekedetei címmel. Róla, életéről és két nagy formátumú művéről egy korábbi blogbejegyzésben emlékeztünk meg. A profán életben orvos-polihisztorként tevékenykedő Szent Lukács kapcsán Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a következőket jegyzi meg:

A „jámbor néplélek” elképzelését az orvos-polihisztorból lett evangélista és történetíró festőművész mivoltáról hiteles történelmi források ugyan nem támasztják alá, de ahogy az idézetből is kiderül, Szent Lukács alakja bizony erősen és kitörölhetetlenül összekapcsolódott a képzőművészet eme ágával. Személye a festőművészek lelkében bizony ott élt patrónusként és ki tudja hányan fohászkodtak hozzá akár csak egy szemernyi ihletért művük elkezdése előtt, vagy elakadtak munka közben, nem találták meg a megfelelő színeket, nem keltette a kívánt összhatást a kompozíció, vagy épp a frappáns befejező ecsetvonás hiányzott. Vajon hogyan viszonyulhatott a „festők patrónusához” az ajtósfalvi magyar nemesi famíliából származó, késő gótikus, majd reneszánsz ízlés szerint dolgozó nürnbergi festő, grafikus, könyvkiadó Albrecht Dürer? Vagy „a magyar Claude Lorrain”-nek nevezett, hazai stílusteremtő tájképfestő, id. Markó Károly? Vagy, hogy még teljesebb legyen a (szó szerinti értelemben vett) kép, mi a helyzet a szürreális-posztmodern stílust képviselő festő, grafikus, írónő, Szántó Piroska esetében? Hogy az alábbi három festő hogyan viszonyult Szent Lukácshoz, arról szintén nincsenek adatok. Bár ez a megállapítás sem feltétlenül állja meg a helyét, hiszen mégiscsak fennmaradtak olyan képek, melyek kapcsolatba hozhatók az Újszövetség harmadik evangéliuma és az Apostolok cselekedetei szerzőjével. Ezekből válogattunk írásunk keretein belül. 

Szent Lukács Albrecht Dürer szemszögéből

Két kép Albrecht Dürer Mária élete sorozatából

Egy Szent János napjára írt blogbejegyzésben bemutattuk a Gyula környéki családi gyökerekkel rendelkező Albrecht Dürernek azt a művét, amivel berobbant a világhírnevet szerzett művészek közé. Azonban a “szeretett tanítvány” tollából származó Apokalipszis mellett a – Lukácshoz hasonlóan sokoldalú – Magyarországról származó német művész készített két másik nagyszabású művet is. Ahogy a Művészeti kislexikon tömör összefoglalójában olvashatjuk:

Míg az Apokalipszis sorozat kizárólag Szent János tollából merített, addig a nagy Passió és a Mária élete több szempontból kapcsolódik Lukácshoz, hiszen az ábrázolt jelenetek megtalálhatók Lukács evangéliumában is. Kétségtelen tény, hogy az Apokalipszis-sorozattal a művész nagyon magasra tette a lécet, amivel – véleményem szerint – napjainkig feladta a leckét. Saját magának is. Bizony úgy tűnhet, hogy a későgótikus jegyeket magán hordozó, mozgalmas jelenetekkel és groteszk figurákkal teletűzdelt jánosi jelenéseket feldolgozó műsorozat afféle másodhegedűs szerepre predesztinálta a másik két nagyszabású vallási témájú metszetsorozatot. Persze az efféle kijelentésekkel csínján kell bánnunk, hiszen az első műnél megszokott stílusjegyek (melyek engem leginkább a nyolcvanas évek Heavy Metal bandáinak lemezborítóira, illetve a lapozgatós fantasy-kalandkönyvek grafikáira emlékeztetnek) ugyanúgy jelen vannak a Mária életét és Jézus szenvedésit bemutató képeken is. Még ha ezeknél nem is feszítik szinte szét a keretként meghúzott vonalat az ábrázolt, dinamikus hatást keltő, túlzsúfolt jelenetek, melyek szinte önmagukat kínálják az interaktivitásra. Azonban a Jézus és Mária történeteit megjelenítő képeknél sem unatkozhatunk, hiszen itt is mindig akadhat valami új és addig fel nem fedezett elem, vagy részlet, melynek sokadik nézegetése során beugorhat egy-egy újabb értelmezés. Talán a legnagyobb különbség, hogy az Apokalipszis (akár egy képen belül is) sokszereplős, sokhelyszínes és több idősíkot is magába foglaló jeleneteivel ellentétben ezeknél személyek (Jézus és Mária) kerülnek fókuszba és a (többek között Szent Lukács által megírt) jelenetek is egy adott helyen és egy adott időben történnek. Ezért ezek – annak ellenére, hogy a cselekmény egyes jeleneteit ábrázoló képekhez hasonlóan, itt is szinte burjánzanak a részletek – sokkal nyugodtabb és rendezettebb hatást keltenek.
Krisztus szenvedéseit Dürer egyébként két másik, kevésbé nagy formátumú metszetsorozaton is megörökítette. Hogy ezektől elkülöníthető legyen, az 1496-től 1510-ig készült monumentális sorozatott Nagy Passióként ismerjük. A mű darabjainak szemlélése folytán az élesszeműeknek feltűnhet, hogy néhány kép stílusában és összhatásában mintha eltérne a többitől. Az észrevétel jogos, hiszen az 1496 és 1489 között készült képek kiegészítéseként Dürer a második itáliai útját követően, 1510-ben négy új metszettel gyarapította a sorozatot (Utolsó vacsora, Krisztus elfogatása, Krisztus a pokol tornácán és a Krisztus feltámadása). Ahogy erről a Szépművészeti Múzeum online kiállításvezetőjében olvashatjuk:

Két kép Albrecht Dürer Mária élete című sorozatából

Akárcsak az Apokalipszis, a másik két műsorozat is könyvformátumban jelent meg (egy-egy 1511-ben készült borítóképpel) és Benedikt Schwabe hozzá írt latin nyelvű kísérőszövegével. Az összesen húsz metszetből álló Mária élete műsorozat darabjai szintén két részletben, a második itáliai út előtt és után készültek el, három darabja (Mária halála, Mária mennybemenetele, Mária koronázása) az Itáliában kifinomult művész alkotása. A képeken megörökített jelenetek részben apokrif eredetűek, de több közülük a Lukács által írt és más evangéliumokban szerepel az Angyali üdvözlettől a Tizenkétéves Jézus a templomban című darabig.
A Nagy Passió képei közül engem legjobban mind ábrázolásmódját, mind tartalmát tekintve két kép fogott meg, melyek keletkezési ideje közé ékelődött az a bizonyos itáliai megújulás. A megújult ábrázolásmód ellenére mind a régi Dürer által készített Krisztus a kereszten mind a megújult szemléletű művész által készített Krisztus a Pokol tornácán hordozza a számomra oly kedves düreri jellemzőket. Az előbbiben megjelenik az Apokalipszisnél megszokott táj- és burjánzó alakábrázolás. Az érzékletesen megrajzolt fák és lágyszárúak inkább emlékeztetnek a művész otthonára jellemző flórára, semmint a Szentföld növénytakarójára. A kereszt körül csoportosuló alakok, a földön heverő emberi koponya és csontok, az emberi arccal ellátott égitestek és a szárnyas angyalok sem szokatlanok, hiszen ezt sokszínű túlzsúfoltságot az Apokalipszis képeinél már megszokhattuk. Ennél a képnél markánsan megfogható az az említett különbség, hogy térben és időben itt csak egy eseményre, nevezetesen Jézus kereszthalálra fókuszál a mű. A Krisztus a Pokol tornácán jelenet igazi csemege egy Dürer-rajongó számára. Mind témáját, mind ábrázolásmódját tekintve talán az összes Dürer-kép közül erre emlékeztetnek leginkább a már említett Heavy Metal borítók és fantasy-lapozgatós grafikák. A horrorisztikus cselekmény a képen látható módon nemhogy Lukácsnál nem szerepel, de még a Bibliában sem. Az Apostoli hitvallás, közismert nevén a Hiszekegy szövege alapján készült, melyben az szerepel, hogy „[Jézus Krisztus] Alászállt a poklokra”. A kép önmagáért beszél. A (feltámadására utaló) kereszttel jelölt zászlót tartó, általa megváltottak gyűrűjében lévő Jézus felszabadítja a dohos pincebörtönszerű helységben raboskodó lelkeket, mely ellen a Poklot őrző rémséges teremtmények semmit nem tehetnek. A látvány alapján ezekről a pokoli teremtményekről szinte elhiszi az ember, hogy Dante leírásai az elkárhozott lelkek kínzásairól hitelesek.

Két kép Albrecht Dürer Nagy Passió metszetsorozatából

A Mária élete sorozat – Lukács alapján készült – képei közül a Mária látogatása Erzsébetnél és Királyok imádása jelenítik meg a jellegzetes düreri tájat. Ezért kuriózum a Máté evangéliuma alapján készült Menekülés Egyiptomba, ahol az egyértelműen felismerhető egzotikus trópusi flóra övezi a Szent Család útját. A kép realisztikus mivoltát tompítja, hogy József és Mária jellegzetes német divat szerint öltözöttek. A málhás szamár takarásában baktató szarvasmarha pedig kifejezetten a magyar szürkemarhára emlékeztet (akkoriban Nürnberg volt az egyik fő szürkemarha-felvásárlóhely). A Jézus bemutatása a templomban pedig olyan – Dürertől szokatlan – perspektivikus ábrázolást mutat be, amely önkéntelenül Velázquez híres képére (Bréma kulcsainak átadása) emlékezteti a műélvezőt. A Mária élete sorozat képein nem találunk olyan mozgalmas és burjánzó jeleneteket, mint a másik kettőnél. Az Angyali üdvözlet örökzöld témája mondhatnánk a kor megszokott ábrázolásmódján jelenik meg a papíron. Ennek ellenére mégis hozza a Dürer-rajongók által kedvelt hangulatot. A perspektivikusan ábrázolt teremben megjelent Szent Gábor arkangyal fizimiskája engem meglehetősen emlékeztet Hunyadi Mátyás királyunkra. A román kori ízlésnek megfelelő boltíves teremből kitekintve a Szentháromság Isten első személye, míg Mária feje felett – galamb képében – a harmadik személye jelenik meg. A képet eluraló harmóniát, még a lépcső alatt lánccal megkötött kicsi szörny, és a falon lévő, a Holofernész fejét levágó kardot tartó Judit portréja sem tudja megbontani.

Szent Lukács Id. Markó Károly szemszögéből

Id. Markó Károly bibliai témájú képein is hűen tükröződik a természet szeretete

Az antik római Pompei romjainak felfedezését követő klasszicizmus és a belső valóság, az örökké kereső ember lelki világát feltáró romantika határmezsgyéjén alakult ki id. Markó Károly művészete. A tájképfestészet ekkoriban egy olyan, korábban nem igazán ismert irányvonalat vett fel, melyben a táj maga szolgált a kép témájául. Természetesen a realista ábrázolásmód is elengedhetetlen volt ezeknél a műveknél. Amint sok kortársa műveiben, úgy Markó Károly alkotásaiban is hűen tükröződik a természet szeretete, az annak annak minden részletét, a tajtékzó tenger hullámaitól, a hegyek-völgyek szabta terep ellentmondásain át a legapróbb levélerezetig visszaadni kívánó törekvés. Természetesen a vásznat kétségtelenül uraló táj alkalmat adhat személyek és események ábrázolására is, mellyel a felvidéki mérnök-festő élt is. Ahogy a Művészeti kislexikonban olvashatjuk:

Id. Markó Károly Szent Lukáccsal összefüggésbe hozható képei közül az egyik személyes kedvencem az Apostolok cselekedeteiből meríti témáját. Ahogy Dürer metszetei – és természetesen sok más Markó kép – a Szent Pál hajótörése Máltánál című festmény is predesztinálja a szemlélőt az interaktivitásra. A kép azt a jelenetet örökíti meg, amikor a letartóztatott Pállal Rómába igyekvő, de Málta partjainál zátonyra futott és elsüllyedt hajó roncsait elhagyó hajótöröttek a parton gyülekeznek. A tájhoz képest rendkívül aprónak tűnő alakok közt ott láthatjuk Szent Pál apostolt is, akit a kezében tűzifának összegyűjtött rőzsekötegről lehet beazonosítani (a történet szerint ebből egy mérgeskígyó kúszott elő, ami megmarta Pált, de mivel nem halt ebbe bele, a helybeliek varázserőt tulajdonítottak neki). Mivel a történetben nincs megjelölve, hogy a cselekmény mely napszakban történt, ezért a hátteret uraló Napról nem tudni, hogy a vásznat uraló sugarait hajnalban vagy alkonyatkor szórja szét. Az mindenesetre tény, hogy az odafestett égitest a nézőt szinte hunyorgásra készteti. A sziklás partot ostromló hullámok pedig majdhogynem kihallatszanak a vászon mögül, ami nagymértékben elősegíti, hogy a néző azonosuljon a markói aprólékossággal megfestett, sziklák között nőtt zöld vegetáción menedéket talált szerencsétlenekkel.

Variácók egy témára: Az ApCsel 27 Markó Károly és Szántó Piroska szemszögéből

Ha az előző képnél az ábrázolt alakok eltörpülnek a monumentális táj mellett, akkor egy másik, az Apostolok cselekedetei alapján készült képnél nyugton állíthatjuk, hogy a táj szinte elnyeli az alakokat. A Szent Fülöp diakónus megkereszteli Kandake etióp királyné főkincstárnokát című kép szereplői hiába vannak előtérben, teljesen eltörpülnek a vászon harmadát uraló, dús lombú fák és bokrok alkotta növényzet árnyékában, valamint a tájra ráboruló foszlányfelhők által tarkított, kék ég alatt meghúzódó antik romcsoport előtt. Az etióp főkomornyik megkeresztelése pedig egy, a tájban teljesen eltűnő, pocsolyányi méretű vízben történik. Bár az alakok méretarányosak a terepen található objektumokkal, mégis rettentő módon eltörpülnek, még a Fülöpöt elragadó angyal sem tud kontrasztot hozni ebbe a jelenségbe.
A Krisztus megkeresztelkedése már nem ilyen sarkított, itt az alakok nem vesznek el az inkább mérsékelt égövi környezetnek tűnő, semmint  mediterrán és szubtrópusi éghajlatú Jordán-partnak tűnő tájba. A növényzet is lombhullató fákból áll, de nem ez az egyetlen szürreális tényező. Lukács evangéliumában ezt írja: „Monda azért a sokaságnak, a mely kiméne hozzá, hogy általa megkereszteltessék”. Ehhez képest a képen csak Jézust és Keresztelő Szent Jánost látjuk hús-vér emberekként, akiket féltucatnyi angyal vesz körül. Ha más módon, de szintén meglehetősen szürrealisztikus a Krisztus lecsendesíti a vihart című kép, ahol a részletek, a tó mélyén tajtékzó és a parton megtörő hullámok, a vihar erejétől meghajlított, dús lombozatú partmenti fák, a nyugodt vízrészen sikló, visszatükröződő hajó a Markóra jellemző realitással vannak ábrázolva. Azonban a kép összhatása természetellenes, hiszen a jeleneten látható egy nehezen elképzelhető természeti jelenség, a partot ostromló viharos hullámoktól nem messze, nyugodt víztükrön siklik a hajó, melynek még a vitorláját is összetekerte a szél. Jézus alakjától egy szivárvány ível az égen, amelynek ebben a kontextusban a jelentése az Istennel kötött szövetség, utalva Noé történetére. Úgy vélem, ezzel a képpel a művész az Apokalipszishez hasonlóan vagy nem csak egy idősíkot ábrázol, vagy nagyon jól érzékelteti azt az ellentmondásos légkört, amely Jézus körül kialakult. Lukács leírása szerint (is).

Variációk egy másik témára: Lukács 8:22-25 Markó Károly és Szántó Piroska szemszögéből

Szent Lukács Szántó Piroska szemszögéből

Szántó Piroskáról a következőket olvashatjuk a Művészeti kislexikonban:

Persze sem ez a lexikon, sem egyéb életrajzi gyűjtemény nem említi a művésznő pályakezdésének első stációját, amire ő egy 1997-ben készült portréfilmben a következőképpen emlékezett vissza:

Szerencsére ezzel a műalkotással nem zárult le Szántó Piroska életműve és így Szent Lukáccsal is kapcsolatba tudott kerülni. Erről tanúskodnak az olyan bibliai témájú művei is, mint a Golgota vagy a Bibliai képek gyerekeknek. Id. Markó Károlynál láthattuk, milyen az, amikor egy hidegfejű mérnökből lett realista festő ecsetje ábrázolja Szent Lukács tollának műveit. De mi a helyzet, amikor egy szürreális ízlésvilágnak megfelelően tevékenykedett művész önti képekbe az orvos-polihisztor által megfogalmazott történeteket? Erre válaszként a másodikként említett művéből hoznék példákat, melyben az Esztergomi Keresztény Múzeumban található zsírkrétarajzok láthatók, hozzá írt kísérőszöveggel. Véleményem szerint az albumot inkább ezeknek a szövegeknek a nyelvezete teszi a gyerekkorosztály számára készült művé, semmint a rajzok. Bár kétségtelen tény, hogy a művésznő egyéb képeit (például a Golgota albumban lévőket) szemlélve megállapítható, hogy a sokszor nagyon elvont ecset-, ceruza-, zsírkréta- stb. vonások ennél a műnél jóval szelídebb formát öltenek, melyek úgy viszonyulnak egy jellegzetes Szántó Piroska-képhez (például a Cantata Profana-hoz), mint ahogy a gyerekbibliák egyszerűsített szövegei az eredeti Károli-fordításhoz.
Az előbbiekben bemutatott két szerző műveihez hasonlóan a bibliai történeteket felelevenítő könyv képeinél is predesztinált egyfajta interaktivitás. Az újszövetségi történetek bemutatásánál rögtön találkozhatunk Lukáccsal, hiszen az a bizonyos örökzöld egyházi téma kerül zsírkrétavégre, vagyis az Angyali üdvözlet. Ha lehetne így rangsorolni, akkor ez a kép biztos dobogós helyre kerülne a legkevésbé elvont Szántó Piroska-művek között. A kép teljesen realisztikus, Szent Gábor arkangyal sztereotip módon ábrázolt (fehér ruhában, egy szárnyas, széparcú dalia), Mária kék ruhában, virágkosárral a kezében. Az egyetlen furcsaság, hogy az Istenszülő anya bőrszíne és arcvonásai alapján leginkább a maori bennszülöttekre emlékeztet. A könyv képei közül az egyik személyes kedvencem (a Markó által is megfestett téma) A tenger lecsendesítése. Ez a kép már sokkal inkább elvont, hiszen lélektani tartalom is belemagyarázható. A mozgalmas jelenetábrázolás szinte a Cápa című film emblematikus plakátjának – gyerekek számára – finomított párja is lehetne. Legalább is gyerekfejjel biztos félelmetesnek találtam volna. A riadt tanítványokkal telt dióhéjnyi hajócskában Jézus épp a tenger lecsendesítésébe kezd (itt nincs több idősík). A kéklő őselem ábrázolása kiteszi a kép megközelítőleg kétharmadát, a keresztmetszetben ábrázolt víz mélyén (esetleg más értelmezésben a felszínén) félelmetes ragadozó tengeri állatok nyüzsögnek. A háborgó víz, a benne nyüzsgő szörnyekkel remek illusztrációja lehet az emberi lélek mélyén található félelmeknek, elfojtott agresszivitásnak, az olyan emberi gyengeségeknek, mint az irigység, a kapzsiság, vagy a telhetetlenség és hasonlók. Ezeket csak Jézus képes lecsendesíteni, ahogy a tengeri rémekkel telt tajtékzó hullámokkal tette. Szintén a Markó által is megfestett téma a Pál hajótörése. Az Angyali üdvözlethez hasonlóan ez a kép is szokatlanul realisztikus, gyakorlatilag szöveghűen ábrázolja, hogy:

Szántó Piroska: A sziklára épült ház példázata és a Pünkösd története a Bibliai képek gyerekeknek című műben

A legismertebb bibliai kép a könyvből a Pünkösd. Ha finomított (gyerekek számra is érthető) módon is, de itt már elvont, több idősíkban történik az ábrázolás. A kép tetején a glóriával koronázott, lángnyelvek közt lévő tanítványok, középen (az itt nem maori-jellegűnek ábrázolt) Mária, és a kép alján a jelenlevőknek saját anyanyelvükön prédikáló Szent Péter, három különböző helyen és időben szerepelnek az Aposotolok cselekedeteiben. A sziklára és a homokra épült ház Lukács mellett Máté evangéliumában is szerepelő népszerű jézusi példázat. A könyv képei közül talán ez az egyik, amelyről elmondható, hogy célközönsége a gyermekkorosztály. Bár a képen lévő, mosolygó arccal ellátott, viharfelhők és csillagok társaságában sugárzó Nap és Hold egyszerre látható egy vihar közepette, ami ilyen formában szintén szürreális. Talán ez lehet a Szántó Piroska-féle szürrealizmusnak egy gyermekek számára is érthető változata? Az viszont nem szürreális, hogy ez a kiadvány a csodálatos képeivel nemcsak a kisebb korosztály, de, még a minden ellen lázadó tinédzserek szépérzékének fejlesztésére is jó hatást gyakorolhat. Nem is beszélve arról, hogy szüleik, vagy az iskolai osztályban felolvasó tanárok, sőt minden, a művészet iránt fogékony felnőtt is élvezettel forgathatja.

Köszönjük az Urbis Könyvkiadónak a Bibliai képek gyerekeknek című kiadványukból vett képek közlési engedélyét!

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály) 

Felhasznált irodalom

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 2. A Mária ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából. Július 1 – november 30., Budapest, Szent István Társulat, 1977
• Dürer feketén-fehéren. In: A Szépművészeti Múzeum online kiállításai
• Éber László: Művészeti lexikon, Budapest, Merényi, 1996.
• Fenyő Iván (összeáll. és szerk.): Albrecht Dürer fametszetei és rézmetszetei, Budapest, Magyar Helikon, 1971.
• Hamvai-Kovács Gábor: „Sorjában megírom neked derék Theofilus a kétségtelen valóságot…”. OSZK-blog, 2024. 10. 18.
• Markó. Markó Károly és köre mítosztól a képig. Magyar Nemezti Galéria, 2011. május 6 – október 2. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 2011.
• Lajta Edit (szerk.): Művészeti kislexikon, Budapest, Akadémiai, 1973. 
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus bibliatársulat, 2012.
• Reisinger János: A Biblia a magyar képzőművészetben, Budapest, Oltalom Alapítvány, 2008.
• Szántó Piroska: Bibliai képek gyerekeknek, Szentendre, Urbis Kiadó, 2019.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, Budapest, Arcanum, 1995.
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Újszövetségi Szentírás, 2. kiad, Budapest, Szent István Társulat, 1985.

A 2025-ös évben az a megtiszteltetés ért, hogy az Országos Idegennyelvű Könyvtár olvasószolgálati koordinátoraként, olvasószolgálati könyvtárosaként részt vehettem a szeptember 14. és 28. között megrendezett „Könyvtár, ami összeköt” – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése elnevezésű ösztöndíj programjain.

Az OGYK olvasóterme. Fotó: Juhász István

Intenzív időszak volt ez, melynek során egyaránt rengeteget kaptam szakmailag és emberileg is. Sok helyre ellátogathattam, olyan tevékenységekre is ráláthattam, amelyeket a mindennapi munkavégzés során nincs lehetőségem megismerni (pl. a kötészeteken és a restaurálóműhelyeken belüli munkára, amelyek felettébb érdekelnek), és sok kedves kollégával ismerkedtem meg vagy mélyítettem el az ismeretségemet. Annak különösen örültem, hogy még irodalomterapeutaként is tudtam kapcsolódni, ugyanis hozzám hasonlóan a kecskeméti könyvtár ösztöndíjas kolléganője, valamint a ceglédi könyvtár igazgatója irodalomterapeutaként is tevékenykedik.

Az első hét első három napján a Parlamentben, az Országgyűlési Könyvtárban és az Országgyűlési Múzeumban tettünk látogatást, valamint a delegáltak és az ösztöndíjasok bemutatkoztak egymásnak, utóbbiak pedig a pályázatukat is részletesen ismertették.

Bemutatkozó előadásom. Fotó: Perjési Vera

A negyedik napon már egy vidéki helyszínre, Ceglédre mentünk. A Ceglédi Városi Könyvtár igazán innovatív, sok jó gyakorlattal rendelkező települési könyvtár. 1924. november 1-jén nyílt meg, de a 100 éves jubileumát egészen 101. születésnapjáig folyamatosan ünnepli. Nagyon tetszett, hogy még ifjúsági részlege is van rengeteg klubfoglalkozással, hogy a fiatalok ne repüljenek ki a könyvtár falai közül, hanem így is próbálják megtartani őket olvasónak, könyvtárhasználónak. Lívia, a könyvtár vezetője, még egy irodalomterápiás bemutatóval is kedveskedett nekünk. A nap végén még egy nagykőrösi kitérőt is tettünk, majd Kecskeméten elfoglaltuk a szállásunkat.
Az ötödik napon a szintén innovatív kecskeméti Katona József Könyvtárban kalauzoltak minket végig. Engem leginkább a Kreatív stúdió és a kötészet nyűgözött le, az utóbbi helyen folyó munka egésze és a bemutatott munkafolyamatok. A Kreatív stúdióban robotika és VR is szerepelt a kínálatban. A gyermeki énem győzött, a a kis guruló mütyürök tetszettek legjobban (pontosabban a Sphero INDI kocsirobot és a panda), amelyek végiggurulnak a nekik épített úton (hiába, az én gyermekkoromban ilyeneket nem láttam sosem).
A hatodik napon, az első hét szombatján a 2021-ben átadott zöld könyvtár minősítésű tatabányai József Attila Könyvtárba látogattunk, ahol többek között egy József Attila-versautomata is működik.

A versautomata Tatabányán. Fotó: Juhász István

A második héten budapesti könyvtárak voltak a főszerepben, és intenzívebbé is vált a program: napi kettő vagy akár három intézménybe is ellátogattunk, ahol könyvtároskollégáink bemutatkoztak, megmutatták a munkájukat és az eredményeiket.
A második hét első napján a nemzeti könyvtárba, valamint az azon belül működő Könyvtári Intézetbe és a Könyvtártudományi Szakkönyvtárba mentünk, ahol ismerős vagyok ugyan, ám mégis sok új dolgot tudtam meg. Leginkább a Könyvtári Intézet és a Könyvtártudományi Szakkönyvtár érdekelt, ott aztán tényleg sok új információval lettem gazdagabb. Megtudtam azt is, hogy a Könyvtártudományi Szakkönyvtárban elkezdtek külön válogatva könyvtáros történeteket kitenni a polcra, ennek kifejezetten megörültem, ugyanis már tartottam könyvtárosokat támogató irodalomterápiás csoportot, és tervezek is még tartani, ehhez pedig a könyvtáros történetek nagyon sokat tudnak nekem segíteni. Utána az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba mentünk tovább, amely egy csodálatos épületben, a Tündérpalotában található.
A második napon az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárban kezdtük a könyvtárlátogatásokat, ahol gyönyörű az olvasóterem, és nagyon sok érdekességet hallhattunk. Itt a végén betértünk a restaurátorműhelybe is, ahol kis bemutatót is kaptunk tele kulisszatitkokkal a papírpéptől kezdve a különféle munkafolyamatokig, és ahol szívesen maradtam volna még, de sajnos szorított minket az idő, mennünk kellett a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárába.
A harmadik napon a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ látogatása volt az első, ahol engem a sok régiség, a kéziratok, a keleti gyűjtemény nyűgözött le igazán, nagyon sok különlegességet mutattak be az ottani kollégák nagyon lelkesen. Innen a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárába vezetett az utunk. Ide gyakran járok, de nem járom be sosem a teljes épületet, pedig a palotatermek annyira gyönyörűek...
A negyedik napon bemutathattam az MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtárat, viszont különlegessé szerettem volna tenni (ahogyan mondani szoktam) a ház bemutatását. Lockert már képeken láttak a kollégák itt-ott, de én be is mutattam, hogyan működik, és minden szép zegzugát igyekeztem megmutatni a háznak, hiszen egy csodálatos épületben tölthetem a munkás hétköznapjaim, lássák csak meg, amennyire lehetséges. Ezt követően még volt két hely, ahová elmentünk: a Piarista Gimnázium régi könyves gyűjteményének és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtárának bemutatójával zárultak a szakmai programok. Este, a búcsúvacsorán már egy összeszokott, összebarátkozott kis csapatként vettünk részt, jókat beszélgettünk. Mivel a pénteki záró rendezvényen tudtam, hogy nem fogok tudni részt venni, így én ekkor köszöntem el a többiektől.

Csoportkép az Országos Idegennyelvű Könyvtár olvasótermében. Fotó: Villányi Alexandra (OIK)

Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem a programban. Igazán jó volt kedves könyvtáros kollégákkal, barátokkal újra találkozni, és jó volt új emberekkel is megismerkedni, új kedves ismeretségeket is kötni. Hálás vagyok azért is, hogy ennyi könyvtárat bemutattak, ennyi érdekességet, ennyi jó gyakorlatot láthattam, töltekezhettem, ötleteket szerezhettem. Jókor is jött ez a lehetőség, feltöltött nagyon.
Köszönöm a munkahelyemnek a bizalmat, hogy delegáltak, és köszönöm minden kollégának, aki szervezte, gazdagította ezt a két hetet, különösen Villám Juditnak és Maltsik Balázsnak, akik a legtöbb időt töltötték velünk az Országgyűlési Könyvtárból.

További beszámolók a Facebookon:

• Országgyűlési Könyvtár (kezdet)
• Ceglédi Városi Könyvtár
• MNMKK Országos Széchényi Könyvtár és MNMKK OSZK Könyvtári Intézet
• Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára
• Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
• MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtár
• Országgyűlési Könyvtár (második hét) 

• Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára

Juhász István
(OIK Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

A korábbi évek beszámolói:

• „Könyvtár, ami összeköt” 2022
• „Könyvtár, ami összeköt” 2024

Utazásunk harmadik állomása szintén Tiencsinben volt, ahol fogadóintézményünk a Tiencsini Idegennyelvi Egyetem (Tianjin Foreign Studies University, TFSU) könyvtárának családias világába nyertünk betekintést. Az egyetemet – jogelődei révén – 1964-ben alapították, belvárosi campusa pedig a város öt főutcájának kulturális-turisztikai övezetében helyezkedik el. Ebből adódóan az intézmény jellegében és méreteiben is jelentősen eltér a korábban látott hatalmas és új campusoktól, a legtöbb egyetemi épület a brit koncesszió idejében (1860–1943) épült európai stílusban.

• 
• 
• 
• 
• 

Érdekesség, hogy a nagy világnyelvek mellett az egyetemen kisebb, ritkábban oktatott nyelvek tanszékei is működnek – köztük a Magyar Tanszék is. A hallgatók összesen 28 nyelvi képzés közül választhatnak, amelyekben nemcsak az adott nyelvet sajátíthatják el, hanem tolmácsolási ismereteket is szerezhetnek. A magyar szakos hallgatókkal folytatott beszélgetésekből hamar kiderült, hogy nagy lelkesedéssel és kitartással tanulják nyelvünket, miközben rendkívüli érdeklődést mutatnak a magyar kultúra és történelem iránt is. Beszámolóik szerint felsőbb évesként céljuk, hogy tanulmányaikat Magyarországon, a debreceni Konfuciusz Intézetben folytassák. Nagy álmuk, hogy személyesen is felfedezhessék azokat az ikonikus magyarországi helyszíneket, amelyekről tanulmányaik során olvasnak, és autentikus gasztronómiai élményekben részesülhessenek.

• 
• 

A Tiencsini Idegennyelvi Egyetem – ahogyan a neve is mutatja – elsősorban idegen nyelvek, nemzetközi kapcsolatok és kulturális tanulmányok oktatására szakosodott egyetem, így könyvtárának gyűjtőköre és szolgáltatásai is erre specializált. Az első két részben bemutatott könyvtárakhoz képest itt sokkal intimebb, emberléptékűbb terekkel találkoztunk. Az olvasótermek nem több ezer hallgató befogadására készültek, inkább nyugodt, barátságos környezetet kínálnak a tanulmányokhoz. Ez a léptékváltás ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a könyvtár személyesebb kapcsolatot alakítson ki a hallgatókkal, és rugalmasan reagáljon a viszonylag kisebb, de sokszínű felhasználói közösség igényeire.

• 
• 

A nemzetközi profil az állományban is jól tetten érhető. A polcokon számos világnyelven – angolul, franciául, németül, spanyolul, oroszul – és természetesen magyarul is találhatók szótárak, nyelvkönyvek, szépirodalmi és tudományos kiadványok. A könyvtár gyűjteményszervezési tevékenysége erőteljesen támaszkodik a nemzetközi cserekapcsolatokra, amelyek révén a hallgatók hozzáférhetnek a legújabb szak- és szépirodalomhoz. Látogatásunkkor a mi is „egy bőröndnyi” könyvvel érkeztünk, amelyben a nemzeti könyvtár különböző kiadványai és a debreceni Konfuciusz Intézet könyvválogatása kaptak helyet.

Magyar nyelvű könyvek. Fotó: Takácsné Bubnó Katalin

Mivel az intézményben sok külföldi diák tanul, külön figyelmet fordítanak az idegen nyelvű tájékoztató anyagokra. A szolgáltatások között fontos szerepet kap a nyelvtanulást támogató digitális eszköztár, amelynek részei például az online adatbázisok, e-könyvcsomagok és audiovizuális (AV) tananyagok. Bár a technikai infrastruktúra mennyiségében szerényebb, mint a nagyobb egyetemeken, a hallgatók számára így is jól használható környezet áll rendelkezésre, és számos eszközzel ösztönzik az önkiszolgáló használatot.

• 
• 
• 

A könyvtárosi háttérmunka eszköztárába ebben a könyvtárban kaphattunk komolyabb bepillantást. A gyarapítás-katalogizálás és a dokumentumszolgáltatás eszköztára is technológiai színvonalában lenyűgöző volt, alkalmazkodnak a világtrendekhez, követik a legújabb szabványokat a könyvtári munkafolyamatok minden területén. Integrált rendszerükben a mesterséges intelligencia (MI) egyaránt támogatja a könyvtárosi munkafolyamatokat is és a hallgatók referenszigényeinek kiszolgálását is.

Telefon-, tanuló- és karaokefülke. Fotó: Szüts Etele

A Tiencsini Idegennyelvi Egyetem Könyvtárában is találkozhattunk hangszigetelt kabinokkal (telefon-, tanuló- és karaokefülke), és a különösen veszélyeztett dokumentumok számára itt is működik könyv- és papírrestaurátor műhely. Ennek további érdekessége, hogy a restauráló folyamatok bizonyos lépéseit a könyvtár látogatói megtekinthetik az egyik olvasóteremben kialakított restauráló munkaállomásnál, plexiüvegen keresztül.

• 
• 
• 
• 

Különösen érdekes volt számunkra a könyvtár egyik innovatív diákprogramja. A hallgatók önkéntesként részt vehetnek az intézmény gyűjteményének digitalizálásában. Egy online rendszerben regisztrálhatnak a szabad helyekre és időpontokra, és a folyamat során pontokat gyűjthetnek, így egyben versenyben is részt vesznek társaikkal. Ez a kezdeményezés nemcsak a könyvtári állomány digitalizálását és online közreadását segíti, hanem a hallgatók bevonásával játékos és motiváló formában ösztönzi a könyvtárhasználatot, miközben egyaránt gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek a dokumentumkezelés és a digitalizálás terén.

Diákok digitalizálnak a Tiencsini Idegennyelvi Egyetem Könyvtárában. Fotó: Szüts Etele

Számunkra a látogatás egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a könyvtár sikerének nem feltétlenül a méret vagy az infrastrukturális felszereltség a kulcsa. Sokkal inkább az, hogy mennyire képes illeszkedni saját felhasználói közössége igényeihez. A Tiencsini Idegennyelvi Egyetem Könyvtára jó példája annak, hogyan válhat egy kisebb intézmény is a kulturális és tudományos élet szívévé, ha szolgáltatásait a hallgatók valódi szükségleteihez igazítja.
Következő, végső állomásunk már a fővárosba, Pekingbe vezetett, ahová gyorsvasúttal utaztunk, és ahol a Kínai Nemzeti Könyvtár (National Library of China) impozáns világát ismerhettük meg.

Szüts Etele, a Könyvtári Intézet igazgatója,
Gerencsér Judit, az OSZK mb. főigazgatója, az MKE elnöke,
Takácsné Bubnó Katalin, a Könyvtártudományi Szakkönyvtár vezetője

A további részek itt olvashatók: 1. rész, 2. rész

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibliofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi Sándor-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

A régikönyves világ egyik meghatározó jellegzetessége, hogy azok a nyomtatott árucikkek, amelyeket a nyomdászok, könyvterjesztők eladtak, gyakran egészen új alakot öltöttek, mire a vásárló, tulajdonos polcára kerültek. Az átalakulás leggyakoribb esete, hogy a kiadványokat egyedi, a tulajdonos anyagi lehetőségeit és ízlésvilágát tükröző könyvkötésekkel látták el. Ezen felül a tematikailag összetartozó, vagy a tulajdonos napi gyakorlatában együttesen használt kiadványokat gyakran kötötték egy könyvtestbe, így jöttek létre az úgynevezett kolligátumok, a több kiadványt magukba foglaló gyűjteményes kötetek. Akár 30–40 tagú monstrumokat is összeállítottak, melyek gyakran a kezelhetőség határát súrolták.

Kolligátumok a Régi Nyomtatványok Tárának gyűjteményében. A szerző felvétele

Amit a könyvkötő egybekötött, az antikvárius még szétválaszthatja…

A gyűjtemények megszüntetése, felszámolása alkalmával nem biztos, hogy továbbra is az egykori tulajdonos igényei szerinti összeállításban volt szükség a kolligátumokra. Az is előfordult, hogy a gyűjteményt felszámoló kereskedő több tételként bocsátotta eladásra, árverése a kiadványokat, így nagyobb hasznot remélve. Vagy egyszerűen az egykori kötés elhasználódása miatt is elválaszthatták egymástól a kolligált nyomtatványokat. Árulkodó jelek persze ilyen esetekben is maradhattak bennük, például közös oldalszámozás, ám ha két tulajdonos birtoklása között történt a kolligátumok megbontása, akkor végleg szét is szóródhattak, máshova kerülhettek, és létük közös, könyvtörténeti szempontból jelentőségteljes szakasza nyom nélkül merülhetett feledésbe.

A könyv érték – már amelyik…

A gondos könyvkereskedő az eladást megelőzően valamilyen borítással látta el a kolligátumból kiemelt, így igen sérülékeny levélpárokat, íveket. Gazdaságos, kézenfekvő megoldás volt az ívek selejtes papírba hajtása, ragasztása. Ez a selejt lehetett „friss” nyomdai hulladék (zavaró sajtóhibát tartalmazó ívek például), de akár elhasználódott könyvek még erős papírlapjai is. Az Apponyi-gyűjteményben ez utóbbi esetre is találunk példákat, melyek segítenek egy egykori kolligátumhoz visszavezetni annak szétszóródott tagjait.

Apponyi 100

Apponyi Sándornak, a nemzeti könyvtár egyik legnagylelkűbb adományozójának magángyűjteményét halála 100. évfordulóján a Régi Nyomtatványok Tárából többen, több szempont szerint kutatva kezdtük átvizsgálni. Ki mintás előzéklapokat, ki vízjeleket, ki egykori tulajdonosokat keresett, de ezek mellett más érdekességek is feltűntek. Az Apponyi-féle hungarikagyűjtemény 2618 és 2619-es számú tételeiről az említett vizit alkalmával tűnt fel, hogy nyomtatványtöredékbe kötötték ezeket a füzetkéket, mégpedig kéthasábosba mindkettőt, a két hasáb között pedig számozott tagolást is látunk mindkettőn. Gyanús!

A nyomtatványtöredékbe borított röplapok. A szerző felvétele

A gyanú igazolódik

A két tételt jobban megvizsgálva látszik, hogy egyforma, gót betűtípussal szedték őket, nagy valószínűséggel tehát egy kiadványból származhatnak. A terjedelmes szöveg alapján könnyen megtalálható az interneten, hogy Girolamo Grati bolognai jogász (?–1544) Responsorum liber című művéből származnak a két vékony füzetkét borító levelek. Viszont a töredékek alapján nem lehet elsőre azonosítani a kiadást, nem a címlapból vagy az utolsó levélből származnak, ahol fel szokták tüntetni a megjelenési adatokat. De még árulkodó oldalszámozás, vagy ívjelzés sem látszik az erősen körbevágott leveleken.
Így digitalizált példányokkal kell összehasonlítanunk a töredéket. Ebben a nemzetközi régikönyv-bibliográfiák lehetnek a segítségünkre (USTC, HPB), melyek csupán két velencei és egy lyoni kiadást ismernek ebből a műből. Mivel a töredékeken gót betűtípussal szedett szöveg látszik, gyaníthatjuk, hogy nem itáliai kiadvány lesz. Olasz földön ugyanis jobban kedvelték az antikva betűtípusokat, amelyek a humanizmus szellemében az ókori vésett betűket és az ókorinak tartott, karoling-kori kézírást imitálták.

A bal oldali kép a szerző felvétele, a jobb oldali a Google Booksról

Kezdjük tehát a lyoni kiadással az összehasonlítást, amelynek egy példányát a Tübingeni Egyetemi- és Tartományi Könyvtár (Jena) digitalizálta. Az elektronikus másolat igazolja is a gyanúnkat, bár a címnegyedet itt is antikva stílusú betűkkel szedték, a főszöveget gótikussal. Az aprólékosan tagolt jogi szakmunka belső címsoraival pedig könnyen megállapíthatjuk, hogy mely levelekből vágták a töredékeket, így azok eredeti elhelyezkedését sikerült megállapítani:
Hieronymi Grati Bononien. responsorvm liber primvs (~ secvndvs), Lyon, Hugues de la Porte – héritiers d’Aymon de la Porte 1544. (USTC 149247)
App. H. 2618 (tör.) = liber II, fol. 14. (a könyvkötés külső felén a levél elülső oldala, rectója)
App. H. 2619 (tör.) = liber II, fol. 8. (a könyvkötés külső felén a levél hátoldala, versója)

Összeáll, ami összetartozott

Nem lehet véletlen, hogy egyazon könyvből került ki ennek a két könyvnek a kötése, érdemes vetni egy pillantást ezért a tartalmukra is. Egyikben sem találunk széljegyzeteket, tulajdonosi bejegyzéseket, csak a címlapjaikon olvashatók 64-es és 59-es számok. Méretre viszont egyformák (19,5 cm magasak), mindez azt sugallja, hogy egy legalább 64 tagú kolligátum darabjai voltak egykor, amelyet a feljebb említett okok valamelyikéből egy könyvárus megbontott. A sérülékeny, vékony füzeteket bekötötte a Grati-féle jogi könyv egy elhasznált példányainak leveleibe, Apponyi Sándor pedig ebben a formában vásárolta meg a két kiadványt. Ezek tartalma is hasonló, ha az Apponyi-gyűjteményben van, akkor már csípőből tudja mindenki, hogy hungarika lesz, de ennél több közös is van a két kiadványban.
Az App. H. 2618 jelzetű kiadvány Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem (1613–1629) 1619-ben kezdődő felkeléséhez kapcsolódik. Az ország közjogi és vallási viszonyaival elégedetlen, protestáns felkelők elégedetlenségük okait a Querela Hungariae – Magyarország panaszai című röpiratukban gyűjtötték össze, amelyre Pázmány Péter esztergomi érsek és Balásfi Tamás boszniai püspök is válaszokat fogalmaztak meg, a szóban forgó kiadvány pedig viszontválasz Pázmány pamfletjére.

Az App. H. 2619 jelzetű kiadvány szintén Bethlen Gáborhoz kapcsolódik, akit az 1620-as besztercebányai országgyűlésen magyar királlyá választottak, és ezt a címet viselte is 1621 végéig, amikor a nikolsburgi békében lemondott róla. A kiadvány II. Ferdinánd magyar király (1619–1637) és német-római császár 1620. december 10-én, Bécsben kiadott oklevelét közli, melyben jogellenesnek és érvénytelennek nyilvánítja Bethlen királlyá választását.
A megegyező méret, az egykori elrendezésre utaló számozás, az azonos témakör és az azonos borítás együttesen arra mutatnak, hogy a két röplap egy a Bethlen Gábor-féle felkeléssel, vagy általánosabban a Magyar Királyság történetével foglalkozó gyűjtemény része volt, talán egy történetíró, vagy az államigazgatásban dolgozó jogász tulajdonában. Utóbbit a borító töredékek témája alapján feltételezhetjük, bár a könyvkötő máshonnan is szerezhette a borítóanyagot.

Még két töredék

Feltehetjük a kérdést: csak ez a két töredék lenne a Responsorium liberből az Apponyi-gyűjteményben? A két kiadvány megjelenési éveiből (1620–1621) számos nyomtatvány található a gróf könyvtárában, csak az általa aprólékosan rendezett, katalogizált részben (App. H. 1–1538) 35 darab (App. H. 765–799). Ezek borítóit átnézve meg is találjuk az App. H. 782-t, amelyet szintén a Responsorum liber egyik levelébe kötöttek.
App. H. 782 (tör.) = liber I, fol. 58 (a könyvkötés külső felén a levél elülső oldala, rectója)

Iniciálé a Responsorium liber első könyvének 58. levelén. A kép forrása: Thüringer Universitäts- und Landesbibliothek, Jena

Az egyébként száraz, kevés vizuális élményt nyújtó kiadvány töredékeinek egyetlen szemrevaló része ezen a töredéken látható – lenne, ha a gyűjteményre utaló ex librist nem ragasztották volna rá. Milyen igaza volt Apponyi Sándornak, hogy nem akarta könyvjegyekkel teleragasztani a gyűjteményét! 

Ex libris diszkréten elhelyezve. A szerző felvétele

Az App. H. 782 jelzetű kiadvány hat szöveget tartalmaz, amelyeket Ferdinánd cseh királyi uralmával (1620–1637) kapcsolatosak, ezek közül a IV-es számú Bethlen Gábor királlyá választásáról szóló, német nyelvű jelentés (pp. 15–24.).
A kiadvány mérete, a címlapon látható 26-os szám, a borító nyomtatványtöredék és a téma is illeszkedik a feljebb körülírt kolligátumhoz. Viszont a cseh fókuszból arra következtethetünk, hogy az egykori gyűjteményes kötetet egy Magyarországnál tágabb érdeklődésű, a Habsburg Monarchia egészével foglalkozó személy állította össze.
Apponyi Sándornak sajnos nem volt ideje, ereje teljes könyvtárát katalogizálni, katalógusának III–IV. köteteit Dézsi Lajos állította össze. Ebben újrakezdődik a kiadványok időrendi sora, az 1620–1621-es évek itt az App. H. 1995–2010 számtartományban szerepelnek, amelyek között nincs a Responsorium liber töredékébe kötött könyv.
A gyűjteménynek maradt egy „sötétkamrája” is, amelyre Apponyi Sándor is tartalékanyagként tekintett, és amelyek katalógusát csak a 21. század elejére rendezte sajtó alá Vekerdi József (App. H. 2510–2947). Ebbe a gyűjteményrészbe tartozik a két először felismert töredék, az ide tartozó könyvek „tartalék” jellegét megvilágítja, hogy például az App. H. 2619-es korábban 791a számmal szerepelt, App. H. 791 jelzeten pedig az említett, Bethlen királlyá választását elutasító oklevél másik kiadását találjuk. (A Bethlen-felkelés visszhangját és a Ferdinánd pozíciójára jelentett veszélyét jelzi, hogy a szöveget ugyanabban az évben, ugyanaz a nyomdász kétszer is megjelentette.)
A gyűjteményrész 1620 és 1621-ben megjelent darabjait (App. H. 2612–2622) áttekintve újabb töredékre bukkanunk.
App. H. 2614 (tör.) = liber II, fol. 12. (a könyvkötés külső felén a levél hátoldala, versója)
Az App. H. 2614 jelzetű kiadvány a Querela Hungariae német nyelvű változata, tematikusan ez is illik az egykori kolligátumba. Mérete is egyezik, címlapján a 63-as szám látszik, tehát logikus sorrendben megelőzte a 64-es számmal ellátott pamfletet (App. H. 2618).
A kódextöredékek szisztematikus feltárása már több, mint ötven éve zajlik, hiszen a természetüknél fogva egyedi kéziratok nyomainak összekapcsolása és azonosítása jelentős mértékben növeli a forráshiányos magyar középkorról alkotott ismereteinket. A nyomtatványtöredékeket ehhez képest másodlagosan kezelték az eddigiekben. Már Fraknói Vilmos felismerte, hogy a könyvkötésekben megmaradt töredékanyag addig ismeretlen, vagy csak említésből ismert kiadványokat képvisel, ezért a nyomtatványtöredékeket őrződokumentumuktól elszakítva, pusztán az újonnan azonosított bibliográfiai tételek tanúiként kezelték. Pedig, ahogy ebből az esetből is világos, a nyomtatványtöredékek töredék állapotukban is értékes könyvtörténeti adatokat hordoznak.

Szovák Márton
(Régi Nyomtatványok Tára)

Felhasznált irodalom:

• Báthory Orsolya: Pázmány Vindiciae-je és Balásfi Refutatiója: Két röpirat a besztercebányai országgyűlés végzései ellen. In: Kármán Gábor – Zászkaliczky Márton (szerk.): Politikai nyelvek a 17. század első felének Magyarországán, Budapest, reciti, 2019, 197–222.
• Fraknói Vilmos: Könyvtáblákban fölfedezett magyar ős-nyomtatvány-unicumok. In: Magyar Könyvszemle, 3 (1878), 251–302.
• [Fraknói Vilmos]: Könyvtáblákban fölfedezett magyar ősnyomtatványok. In: Magyar Könyvszemle, 4 (1879), 60–62.
• Fraknói Vilmos: A legrégibb magyar nyomtatvány. In: Magyar Könyvszemle, 4 (1879), 169–180,
• Hungarica: Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften gesammelt von Graf Alexander Apponyi, Teil III, Band V, herausgeben von József Vekerdi, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2004.
• Storia della letteratura italiana del cavaliere abate Girolamo Tiraboschi…, Roma, Luigi Perego Salvioni, 1784, 137–139.

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész; 5. rész (1., 2., 3.), 6. rész; 7. rész; 8. rész (1., 2., 3., 4.), 9. rész, 10. rész, 11. rész

A Nankaji Egyetemi Könyvtár után utunk következő állomása a Tiencsini Egyetem Könyvtára (Tianjin University Library) volt. Ez az intézmény különösen izgalmas volt számunkra, az egyetemet még Kuang Hszü császár (1875–1908) alapította 1895-ben Pejjang Egyetem néven. Ez volt Kína első modern felsőoktatási intézménye, amely vezető szerepet játszott az ország modernizációjában és fejlődésében. Jelenleg pedig a Tiencsini Egyetem Kína egyik legnagyobb multidiszciplináris műszaki egyeteme, és benne van az első 16 nemzeti kulcsfontosságú egyetem között. Már ebből a történelmi háttérből is érződik, hogy az ország legkorábbi egyetemi könyvtára sem csupán a tudományos élet motorja, hanem egyben a modern kínai felsőoktatás egyik szimbolikus központja is.

• 
• 
• 

A könyvtár központi épülete méreteiben és funkcióiban is lenyűgöző. A hatalmas olvasótermekben egyszerre több ezer hallgató tud helyet foglalni, a modern digitális szolgáltatások és a hagyományos könyvtári funkciók szoros egységet alkotnak. A Tiencsini Egyetemnek több mint 40 000 hallgatója van, így a könyvtár feladata nem csupán az oktatási és kutatási igények kiszolgálása, hanem egy olyan komplex tudás- és közösségi tér fenntartása, amely egyszerre támogatja az egyéni elmélyülést, a közösségi tanulást, és a fiatalok számára az igényes szórakozási lehetőségeket is, legyen az a tradicionális kínai sakkozási lehetőség vagy egy modern film megtekintése.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Jelenlegi formájában a Tiencsini Egyetem Könyvtára három, építészetileg egymástól eltérő épületből áll. Az első az Északi Könyvtár nevet viseli, ami tulajdonképpen maga a tudás fellegvára 8 emeleten és 9853 m²-en. Az Északi Könyvtár alapja Xu Zhong professzor, a Tianjin Egyetem építészeti tanszékének megalapítója és neves építészmérnök látnok tervei alapján épült 1958-ban, majd 1986-ban bővült ki jelentősen. A második nagy épület, a 10 968 m²-nyi Tudományos Könyvtár pedig 1990-ben nyílt meg, Run Run Shaw (1907–2014) filmproducer, filantróp és médiamogul adományának köszönhetően, akinek szelleme így kitörölhetetlen nyomot hagyott. A harmadik, legújabb és legnagyobb 50 000 m²-es épületet a Zhengdong Könyvtárat 2015 szeptemberében nyitották meg a Pejjang parki campuson. A modern épületet az egyetem egyik híres öregdiákja és nemzetközileg elismert építészeti mestere Zhou Kai tervezte. Zheng Dong szintén az egyetem híres öregdiákja, aki az intézmény fennállásának 119. évfordulóján nagylelkűen létrehozott egy öregdiák oktatási alapot, amelynek célja volt a campuson egy új könyvtár építésének támogatása. Zheng Dong nagylelkűségének elismeréseként a Tiencsini Egyetem róla nevezte el a könyvtárat. 

• 
• 
• 
• 

A magyar delegációt is ebben a látványos épületben fogadta a könyvtár vezetősége. Belépéskor a látvány szinte azonnal lenyűgözött bennünket. A Nankajihoz hasonlóan itt is teljesen automatizált volt a beléptetés, a hallgatók egyetemi kártyájuk segítségével pillanatok alatt férnek hozzá a szolgáltatásokhoz. A könyvkölcsönzés és -visszavétel teljesen önkiszolgáló módon zajlik, ehhez a könyvtárban számos RFID-állomás található. 

Önkölcsönző RFID-állomás. Fotó: Szüts Etele

A könyvtár kialakításában egyszerre van jelen a monumentalitás és a hallgatói komfort. A könyvtári tereknél itt is megfigyelhető volt az a tudatos törekvés, hogy a különböző tanulási stílusokat és hallgatói igényeket rugalmasan kiszolgálják. A csendes, egyéni munkára alkalmas fülkék – zajszigetelt, kis alapterületű, jól megvilágított kabinok – ideális környezetet biztosítanak az elmélyült olvasáshoz vagy online konzultációkhoz. Ugyanakkor a könyvtárban helyet kapott egy kisebb moziterem is, amely audiovizuális oktatási anyagok vetítésére, filmklubokra vagy egyetemi rendezvényekre egyaránt használható. Ez a tér a hagyományos könyvtári funkciókon túlmutatva kulturális és közösségi funkciót is betölt, erősítve a könyvtár szerepét az egyetemi élet sokszínű színtereként. Nagyon helytakarékos, ötletes és hatékony marketingmegoldás az is, hogy a filmgyűjtemény egyes darabjait a lépcsőház korlátjain reklámozzák.

Filmajánló a könyvtár lépcsőinél. Fotó: Takácsné Bubnó Katalin

A látogatás során szakmai megbeszélést is folytattunk a könyvtár vezetőivel. A kínai kollégák nagy érdeklődést mutattak az OSZK könyvtári digitalizálási tapasztalatai iránt, ugyanakkor mi is sokat tanulhattunk az ottani rendszerszintű megoldásokból. Megtudtuk, hogy Kínában nincs nemzeti digitális archívum vagy országos elektronikus könyvtár. Továbbá kiemelt téma volt a mesterséges intelligencia (MI) könyvtári alkalmazása, amely mindkét fél számára jövőbe mutató terület. Mindemellett a könyvtár kurátora, Pingqing Fu professzor elmondta, hogy a kínai hallgatók igénye az e-könyvek iránt évek óta töretlen, ezzel párhuzamosan egyre kevesebb papíralapú dokumentumot vásárolnak.

Szakmai megbeszélés a Tiencsini Egyetem könyvtárosaival. Fotó: Szüts Etele

A könyvtártúra alatt az egyik folyosón egy érdekes és motiváló megoldással találkoztunk, itt a könyvtár a legtöbbet kölcsönző hallgatók fotóit állította ki kedvenc könyveikkel együtt. A bemutatott kötetekhez egy-egy QR-kód is tartozott, amelyet beolvasva azonnal megnyílik az intézmény integrált könyvtári rendszerében a dokumentum adatlapja, így a látogatók rögtön tájékozódhatnak az elérhetőségről vagy akár le is foglalhatják a könyvet. Ez a játékos és egyben ösztönző kezdeményezés nemcsak a könyvtárhasználat népszerűsítésére alkalmas, hanem közösségi élményt is teremt azzal, hogy a hallgatók példaképekként tekinthetnek társaik olvasási szokásaira. Magyar szemmel nézve ez a gyakorlat leginkább az „Év olvasója” típusú könyvtári elismerésekhez hasonlítható, amely több hazai intézményben is bevett hagyomány. Ugyanakkor a Tiencsini Egyetem megoldása digitális kiterjesztésével (QR-kód, online kereshetőség) azonnali cselekvésre ösztönöz, és egyben a közösségi média logikáját is beemeli a könyvtári környezetbe.

• 
• 
• 
• 
• 

Külön figyelemre méltó volt számunkra a könyvtár azon kezdeményezése, amelyben az egyetem híres öregdiákjainak – legyenek akár már elhunytak, akár ma is aktívak – munkásságát külön gyűjteményben ápolják. A válogatott művek és publikációk nem csupán a tudományos teljesítmények mementói, hanem inspirációs forrásként is szolgálnak a jelenlegi műszaki hallgatók számára. A gyűjteményt tablók és kiállítási installációk egészítik ki, amelyek egy-egy képpel és rövid életrajzi ismertetőkkel mutatják be az egyetem egykori hallgatóit és életútjukat, valamint szakmai eredményeiket. Ez a hagyományőrző és példamutató gyakorlat jól érzékelteti, miként válik a könyvtár az intézményi identitás és közösségi emlékezet egyik kulcsszereplőjévé.

• 
• 
• 
• 

A Tiencsini Egyetem könyvtára olyan inspiráló példa, amely egyszerre mutatja meg, hogyan lehet a könyvtári hagyományokat megőrizni, és hogyan lehet a 21. századi technológiai megoldásokat a legszélesebb körben hasznosítani.
Utunk harmadik állomása még Tiencsinben marad, a Tiencsini Idegennyelvi Egyetem Könyvtárában (Tianjin Foreign Studies University Library) a nemzetközi hallgatói közösség igényeire szabott könyvtári szolgáltatásokat fogjuk ismertetni.

Szüts Etele, a Könyvtári Intézet igazgatója,
Gerencsér Judit, az OSZK mb. főigazgatója, az MKE elnöke,
Takácsné Bubnó Katalin, a Könyvtártudományi Szakkönyvtár vezetője

A további részek itt olvashatók: 1. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 130. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Nyireő Istvánt és gyűjteményét mutatja be.

Székelyudvarhelyi Nyireő István (1893–1977) nagybányai születésű könyvtárigazgató, könyvtárőr a budapesti és a kolozsvári egyetem jogi és bölcsészkarán tanult. 1915 augusztusától 1918 januárjáig katonaként szolgált az első világháborúban, aztán leszerelték. 1916-tól a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár gyakornoka, 1918-ban könyvtártiszt lett. 1918 októberében áthelyezték a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtárába, ahol 1919 januárjában könyvtárőrré lépett elő. 1919. január 28-án a pozsonyi bölcsészkaron a könyvtártan lektorává választották, megbízatása az egyetem Pécsre kerülése után is megmaradt. 1919 augusztusától Budapesten a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségén dolgozott.

Nyireő István portréfotója. A kép forrása: Haraszthy Gyula: Az Országos Széchényi Könyvtár elhelyezése, 1919–1958. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986–1990, Budapest, OSZK, 1994, 201. – Elektronikus Periodika Archívum

Több szakirányú, könyvtártudományi és népművelési írása, tanulmánya is megjelent ekkoriban Könyveink és nemzeti kultúránk (1921), A megcsonkított Magyarország múzeumi és könyvtári közművelődésügye (1921), emellett Az iskolán kívüli népművelés eszközei (1922) címekkel.
1923-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárához, a Nyomtatványosztályra osztották be. A könyvtárügy fanatikus szeretete jellemezte. 1923–1928 között nyaranta Európa nagy könyvtárait tanulmányozva 1927–1928-ban az ő tervei alapján készült el az OSZK belső átépítése, átszervezése. 1929 januárjában áthelyezték Debrecenbe: 1929–1932-ig a Debreceni Egyetemi Könyvtár megbízott igazgatója, 1932–1944-ig (hivatalosan 1945-ig) igazgatója lett, félmillió kötetes modern könyvtárat alakított ki. Ekkoriban íródott A könyvtártudomány mai törekvései (1930) című munkája. Fontosnak tartotta az írás-, könyv- és könyvtártörténet tanulmányozása mellett a magyar könyvművészet és könyvkereskedelem történetének kutatását. Maga is írt könyvismertetéseket.
Igazgatóként szorgalmazta a könyvtári különgyűjtemények kialakítását, egy-egy jeles személy magánkönyvtárának egyben tartását, kiadói és nyomdai különgyűjtemények létrehozását. A gyomai Kner-nyomda Debrecen kulturális vonzáskörzetébe tartozott, több szállal is kapcsolódott a városhoz. A Debreceni Egyetemi Könyvtár számára Kner Imre és Kner Endre könyvnyomda-tulajdonosok 1943-ban a raktárkészletükből nagy mennyiségű könyvet ajándékoztak. Ezt többéves egyeztetések előzték meg Kner Imre és Nyireő István között, ahogyan a Békés Megyei Levéltárban, Gyulán és a Debreceni Egyetemi Könyvtár irattárában őrzött levelek is tanúsítják. A Kner-gyűjtemény köteteibe Nyireő felvetésére – a gyűjtemény összetartozásának és a könyvtárbeli elhelyezés tudatosságának jelölésére – ex libriseket is helyeztek. Nyireő az ex libris formájáról és szövegéről hosszasan, több éven át levelezett Kner Imrével, végül a nyomda képszerű ábrázolást nem vállalt, csak egyszerű szedésnyomást tiszta klasszicista stílusban. Kner Imre a végleges változat kefelevonatát a következő levél kíséretében küldte el Nyireő Istvánnak:

Kner Imre levele Nyireő Istvánnak, 1941. november 21. A levél forrása: Lévay Botondné: A Debreceni Egyetemi Könyvtár Kner-gyűjteményéről. In: Könyv és Könyvtár, 14. kötet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1985, 54. – Törzsgyűjtemény

A Kner-nyomda az Egyetemi Könyvtár állományába többször könyveket, díszes könyvsorozatokat is ajándékozott, e kapcsán Nyireő István 1943. június 21-én az alábbi köszönő sorokat írta Kner Imrének és Endrének:

Nyireő az 1940-es években a Debreceni Egyetemi Könyvtár igazgatójaként a Magyar Könyvszemle szerkesztő- és kiadóbizottsági tagjai közt szerepelt.
1945-től Budapesten az Akadémiai Könyvtár munkatársa lett, a különgyűjtemények és az olvasótermek megtervezésével bízták meg. 1954-től az MTA Földrajzi Könyv- és Térképtárában dolgozott. Egyik, a könyvtártudományon kívül eső írása Kakas István utazása Moszkván át Perzsiába. Egy magyar követség keleti útja (1955) címmel a Földrajzi Közleményekben jelent meg. Társszerzője a Magyar Néprajzi Társaság Emberföldrajzi Szakosztálya által kiadott Kogutowicz zsebatlasza az 1922. évre (1921) című könyvnek. Fordította Thor Heyerdahl Tutajjal a Csendes-óceánon (Budapest, Gondolat Kiadó, 1969, 1980 – 4. és 5. kiadás)  című könyvét.
Hozzávetőlegesen három és fél ezer tételből álló ex libris gyűjteményt hozott létre. Régi ex libriseivel – köztük magyar és külföldi grafikákkal, számos különlegességgel – már 1935 decemberében részt vett az Ajtósi Dürer Céh kiállításán a debreceni Déri Múzeumban. Itt gyűjteményéből szerepeltek Albrecht Dürer, a Dürer-iskola és idősebb Lucas Cranach metszetei, a magyarok közül többek között Almási Balogh Pál, gróf Bánffy Dénes, gróf Illésházy István, Kollonich László érsek és Kovachich Márton György nevére szóló könyvjegyek. Gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) főispán, királyi kamarás, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapítója cenki könyvtára számára többféle ex librist is készíttetett, ezekből kettő volt kiállítva a tárlaton Nyireő kollekciójából. A következőkben bemutatott vörös színű, a Széchényi család címerét idéző, ún. néma ex librisszel a humán tudományi könyveit jelölte meg a gróf. A kép nem teljesen egyezik az eredeti címerrel, a négyelt címerpajzs egyes mezői és a középső pajzs tekintetében is felfedezhetők kisebb eltérések, például a szívpajzs galambját repülve ábrázolja, és csőréből elhagyja a koszorút.

Széchényi Ferenc fametszetű ex librise. Jelzet: RNYT Exl. 444 – Régi Nyomtatványok Tára

Széchényi alábbi, rézbe metszett könyvjegyén a címerpajzs már csak kiegészítő, díszítő elemként jelenik meg, romos tájban kardját lecsatoló római veteránt ábrázol, a tulajdonosra utaló felirattal: „Ex Bibl./ Com. Franc. / Széchényi”. Metszője: Junker Keresztély, 1786 körül. A tárlaton ez is szerepelt.

Széchényi Ferenc ex librise, Junker Keresztély rézmetszete (1786 körül). Jelzet: RNYT Exl. 446 – Régi Nyomtatványok Tára

Nyireő értékes gyűjteményét jelenleg a Debreceni Egyetemi Könyvtár Kézirattára őrzi, ez a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívumában digitalizálva is elérhető. Az anyag nemcsak régi ex librisekkel, hanem a 20. századi kisgrafika jeles alkotásaival is büszkélkedhet, a művészek közt Fery Antal, Stettner Béla, Kertes-Kollmann Jenő, Menyhárt József, Bordás Ferenc, Sterbenz Károly és Várkonyi Károly neve említhető.
Az Országos Széchényi Könyvtár 1967-ben szert tett Nyireő István kisgrafikai anyagának egy részére, mely 403 darab 1896 előtti régi magyar könyvtárjegyet tartalmazott, és a Régi Nyomtatványok Tárába került. A gyűjteményegységet kiegészíti Nyireő adattára, ez mintegy ezer régi magyar ex libris adatait rögzíti.
A nemzetközi és magyar ex libris életben nagy eseményt jelentett 1970-ben a XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszus, melynek helyszíne Budapest volt. A programok részeként több helyszínen kiállításokkal várták az eseményre érkezőket. A kongresszus alkalmával a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára által rendezett Régi magyar ex librisek 1521–1900 című tárlat anyagát többségében Nyireő kollekciója tette ki. Ő maga szerkesztette a kiállítás katalógusát is, magyar és angol nyelvű előszóval, a borítón Teilnkes János a 16. századból származó ex librisével.

Régi magyar exlibrisek 1521–1900, összeállította Nyireő István, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1970. A katalógus címlapja – Törzsgyűjtemény

A katalógusban a 16–19. század második feléig szerepelnek egyéni és intézményi könyvjegyek, kezdve a sort Teilnkes János és a csornai premontrei prépostság ex librisével, néhány további példa Nádasdy Ferenc, a Perényi bárói család, az Apponyi grófi család, Széchényi Ferenc gróf, Teleki Sámuel, Kossuth Lajos, a Marosvásárhelyi Református Kollégium könyvtára és a Sárospataki Népiskola könyvtára ex librise.
Nyireő jó kapcsolatot ápolt a szőlős-boros ex libriseket gyűjtő Lippóczy Norberttel, akinek ex libriseiből a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban nyílt kiállítás 1970-ben, a kongresszus idején. Lippóczy 1969-ben a múzeumnak ajándékozta ilyen témájú ex libris gyűjteményét.
Nyireő régi magyar ex libriseiről többször tartott előadást, például 1974-ben, már nyugalmazott könyvtárigazgatóként Az ex librisről. A magyar könyvszeretet ezer esztendeje címmel a Kisgrafika Barátok Körében.
A saját nevére alkotott, az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében is fellelhető címeres ex librise Dürer rajza nyomán készített ipse fecit lap 1923-ból, felirata: „Ex bibliotheca Dr. Stephani Nyíreő de Székelyudvarhely”.  A grafika többféle méret- és nyomatváltozatban készült. A rajta szereplő jelszó: „Ars longa, vita brevis” [A művészet örök, az élet rövid] is tükrözi, milyen sokat jelentett Nyireő István, a könyvtárügy elhivatott képviselője számára a művészet szeretete.

Nyireő István alkotása. Jelzet: Exl.Ny/6 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom:

• Az OSZK 1967-ben. A könyvtár gyűjteményi munkája. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1967, Budapest, 1969., 11.
• B[élley] P[ál]: Régi magyar könyvtárjegyek In: OSZK Híradó, 1967/1. sz., 9–10.
• Ex libris. In: Digitális Könyvtár, Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
• Gubicza József: Az Országos Széchényi Könyvtár törzsgyűjteményének jelzetrendszere, sajátosságai, Budapest, 2006., 15.
• Haraszthy Gyula: Az Országos Széchényi Könyvtár elhelyezése 1919–1958. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986–1990, Budapest, 1994, 199–201.
• Hírek. In: Kisgrafika Értesítő, 1968. augusztus, 482.
• Nyireő István: A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi-Könyvtárának átszervezési munkálatai, Budapest, MNM OSZK, 1928.
• Régi magyar exlibrisek 1521–1900, szerk. és a katalógust összeáll.: Nyireő István, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1970.
• Somkuti Gabriella: Nagy könyvtáraink jelentősebb új szerzeményei, Figyelő. In: Magyar Könyvszemle, 85. évf., 1969/2. sz., 175.
• Soó Rezső, Berei: Az Ajtósi Dürer Céh grafikai kiállításai. In: Magyar Exlibris, 1936/1. sz., 1–7. (Hozzáfűzve a kiállítási katalógus is, 1–8.) 
• Vasné Tóth Kornélia: Az ex libris a tudomány mérlegén – szakírók, szakírások. In: Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök, szerk. Zsupán Edina, Budapest, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó, 2015, 150–152.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Nyireő István (1893–1977), Székelyudvarhelyi. In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 132–133. 

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibliofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi Sándor-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Robert Townson: Travels in Hungary, with a short account of Vienna in the year 1793., London, Robinson, 1797. Magyar nemes és paraszt ábrázolása a címlapelőzéken és a címlap. A képek forrása: REAL-I. Az MTA Könyvtárának Képrepozitóriuma

Miért egyedül Magyarországról adott ki útleírást egy angol polihisztor, aki gyakran utazott és Európa számos országában járt? Mi foghatta meg éppen a magyarokban és országukban, miért volt különleges és szívének kedves Magyarország? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Robert Townson Travels in Hungary, with a short account of Vienna in the year 1793 (London, 1797) című műve alapján.

Robert Townson (1762–1827), Augustus Earle festménye (1826). A kép forrása: Wikipédia

Robert Townson 1762-ben született a London közelében fekvő Richmondban. Apja foglalkozását követve kereskedőnek tanult, majd érdeklődése a természettudományok felé fordult. Párizsban kémiát tanult, majd az Edinburghi Egyetemen orvostudományt, kémiát és botanikát, kitűnő előmenetelének köszönhetően 1791-ben az Edinburghi Királyi Társaság tagjává választották. Ugyanebben az évben beiratkozott a Göttingeni Egyetemre, ahol később az orvostudományok doktora lett, szakdolgozatát a békák és a szalamandrák légzéséről írta. Tudományos pályáját Afrikában, Kanadában vagy Indiában szerette volna folytatni, azonban sikertelenül pályázott különböző pozíciókra, így anyja halála után bátyját követve Ausztráliába vándorolt ki, és Sidney mellett telepedett le 1807-ben. Új hazájában tudományos módszerek felhasználásával a szőlőtermesztés úttörője lett, fáradozásait azonban nem sokra értékelték. Többször is megpróbált visszatérni Angliába, nehezen megszerzett ausztráliai birtokát azonban nem tudta eladni egészen 1827-ben bekövetkezett haláláig.
Élete során megszerzett, számos tudományterületet felölelő tudását nem rejtette véka alá. Első tudományos könyve Göttingenben jelent meg 1794–95-ben, ez egy, a kétéltűek élettanáról írt kétkötetes latin nyelvű munka Observationes physiologicae de Amphibis címmel. 1797-ben látott napvilágot a magyarországi utazásairól szóló Travels in Hungary with a short account of Vienna in the year 1793 című műve, amelyet hamarosan francia (1799), holland (1800), majd újabb francia nyelvű (1803) kiadás követett. 1799-ben adták ki Tracts and Observations on Natural History című művét, benne Shropshire első és úttörő jellegű geológiai leírásával, a Stonehenge kőzettanával, és a hüllők élettanával kapcsolatos máig nagyra értékelt vizsgálatainak angol nyelvű verziójával. Következő könyve a Philosophy of Mineralogy (1798) volt, melyben a brit közvéleményt próbálta meggyőzni arról, hogy mennyire fontos a Föld ásványos fölépítésének vizsgálata és ismerete. Utolsó műve a sokáig másnak tulajdonított A Poor Man’s Moralist (1798) című erkölcsi aforizmagyűjtemény.
Townson magyarországi útjára alaposan felkészült, olvasta többek közt honfitársa és utazó elődje, Edward Brown több mint egy évszázaddal korábbi nagyhatású Magyarország-leírását (A Brief Account of some Travels in Hungaria, Servia, Bulgaria ..., London, 1673). Bécs felől érkezve 1793. május 6-én lépte át a magyar–osztrák határt. A Sopron, Győr, Tata, Esztergom útvonalat követve érte el a magyar fővárost, majd felkereste Gyöngyöst, Egert, Debrecent és Nagyváradot. Ezután Tokajba indult, majd Sátoraljaújhely, Kassa, Aggtelek, Rozsnyó, Lőcse és Késmárk érintésével a híres wieliczkai lengyel sóbányákhoz kirándult. A Magas-Tátrában – amelyet ő Kárpáti-Alpoknak nevez –, a valós adatokat jól megközelítő barometrikus magasságméréseket végzett, kevesebb mint ötven méter eltéréssel megmérte többek közt a Lomnici-csúcs és a Kriván magasságát. Innen az Alsómagyarországi bányavárosok megtekintése után a Nyitra–Nagyszombat–Pozsony útvonalon október közepén érkezett vissza Bécsbe. E szűk félév alatt mintegy kétezer kilométert tett meg az akkori Magyarországon, ehhez adódik még a körülbelül négyszáz kilométeres lengyelországi kirándulása. Útja során sok települést érintett, és számos továbbiról tesz említést könyvében, amikor az ország gazdasági, társadalmi, politikai viszonyairól vagy éppen a mindennapokról ír.

A Magas-Tátra (Kárpáti-Alpok) ábrázolása: In: Robert Townson: Travels in Hungary, with a short account of Vienna in the year 1793., London, Robinson, 1797, a 340 oldal utáni lapon. A kép forrása: REAL-I. Az MTA Könyvtárának Képrepozitóriuma

Az angol utazó plasztikusan számol be a mindennapjai során felmerülő örömeiről és problémáiról. Leírja például, hogy Debrecenben ette életében a legfinomabb kenyeret, Visegrádon viszont fejfájást kapott a fogadóban a dudaszótól:

Egerben hasfájás gyötörte a rossz bor miatt:

Eger látképe, 1687 (részlet). Jelzet: App. M. 345. Wahre Fürstellung der durch die Christliche siegreiche Waffen mit Accord dem Türckischen Ioch entrissenen Ungar Statt und Vestung Erla Im Jahr Christi 1687. den 17. Decembris, [S. l.] Rézkarc Metsző: Matthäus Merian. In: Theatri Europaei continuati dreyzehender Theil …, Frankfurt am Main, 1698. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka

Robert Townson jó humorérzékkel rendelkezett, és a maró gúny sem állt tőle távol. A pesti bikaviadalt például finom, emberi mulatságnak nevezi és így ír róla:

A különböző budai fürdőkben pedig a fürdőruha-viseletről elmélkedik, arra a következtetésre jutva, hogy a fürdőruha testet takaró részének mérete fordított arányban áll a fürdőző pozitív testképével:

Budán járva ellátogatott a könyvtárba is, amely már akkoriban hasonló gondokkal küzdött, mint napjainkban.

A Travels in Hungary… mindezek mellett alapvetően természettudományos könyv, egyben színes és élvezetes olvasmány. Tudománytörténeti szempontból Townson a Magas-Tátrában tett megfigyelései és mérései mellett a Tokaji-hegység ásványtanának elemzése a legértékesebb, valamint a műve függelékben közölt rovartani és botanikai listák, amelyekben az útja során megfigyelt rovarokat és növényeket tüntette fel. Tizenhat oldalas botanikai jegyzékében száznegyvenöt növényt sorolt fel, és összesen háromszázötvenkét különböző, köztük tizennégy, a tudomány számára addig ismeretlen rovarfaj leírását adta, sok esetben a lelőhelyet is feltüntette. Ez volt az első átfogó rovartani közlés Magyarországról.

• 
• 
• 

A mű függelékében található egy Magyarország-térkép, Korabinszky János Mátyás (1740–1811) 1791-ben kiadott háromnyelvű térképének (Novissima regni Hungariae potamographica et telluris productum tabula – Wasser und Producten Karte der Koenigreichs Ungarn – Magyarország természeti tulajdonságainak tüköre, Bécs, 1791) némileg módosított változata. Ezen a vízrajzi és statisztikai térképen különböző jelekkel és rövidítésekkel ábrázolta az ország ásványkincseit, mezőgazdasági és ipari termékeit, madár-, állat- és növényvilágát, a korabeli közigazgatási határokat (megyék, székek, kerületek) és a lakosság nemzetiség szerinti megoszlását. Egyik legfontosabb kiegészítése a földtani színjelölés volt, amit korábban senki nem alkalmazott még a Magyarországról készült térképeken. Fontos újítása volt, hogy jelölte a postautakat is.

Magyarország vízrajzi és statisztikai térképe. In: Robert Townson: Travels in Hungary, with a short account of Vienna in the year 1793., London, Robinson, 1797, az első fejezet előtt. A kép forrása: REAL-I. Az MTA Könyvtárának Képrepozitóriuma

Utazása végén Townson ezekkel a szavakkal vesz búcsút az országtól:

Robert Townson utazási élményeit összefoglaló művéből két bibliofil arisztokrata példányát őrzi a nemzeti könyvtár, a könyvtáralapító gróf Széchényi Ferencét és a hungarikakutató gróf Apponyi Sándorét. Széchényi Ferenccel személyesen is találkozott az angol utazó, a gróf Nagycenken mutatta meg neki könyv-, térkép- és éremgyűjteményét. Townson sokoldalú műve kiemelkedik a korabeli útleírások sorából, ezt a kortársak is felismerték, noha sem német sem magyar fordítása nem létezett. Kedvezően fogadták az útibeszámolót mind a szerző hazájában, mind Magyarországon. Ismerte és nagyra értékelte a könyvet többek közt Csokonai Vitéz Mihály és Kazinczy Ferenc, John Pinkerton (1758–1826) skót térképész és történész összefoglaló művében pedig egyenesen a legjobb Magyarországgal kapcsolatos angol nyelvű munkának nevezte.

Felhasznált irodalom:

• Kökény Andrea: Robert Townson utazásai Magyarországon, 1793. In: Aetas, 2013/3. sz. 119–140.
• Olter László: Brit utazók Magyarországon, 1792‒1815. In: Történelmi Szemle, 2000/3–4. sz. 267‒289.
• Robert Townson: Travels in Hungary, with a short account of Vienna in the year 1793, London, Printed for G. G. and J. Robinson, 1797.
• Robert Townson: Tokay, its Vineyards and Wine. Tokaj szőlőskertjei és bora, szerk. Monok István, Molnár Dávid, ford. Rózsa Péter, Budapest – Sárospatak, L’Harmattan – Tokaj-Hegyalja Egyetem, 2023.

Bakonyi Zsuzsanna
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész; 5. rész (1., 2., 3.), 6. rész; 7. rész; 8. rész (1., 2., 3., 4.), 9. rész, 10. rész

Teréz 1896. július elején. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015. – Törzsgyűjtemény

Lisieux-i Szent Teréz (1873–1897) mindössze 24 évet élt, mégis a katolikus egyház egyik legnagyobb szentjévé és tanítójává vált. Írásai, különösen az Egy lélek története olyan örökséggé váltak, amely pótolhatatlan kincs a vallásos irodalom számára. De vajon melyek azok a könyvek, amelyek őt formálták és segítették a szentté válás útján? Teréz maga is említi ezeket írásaiban, és arról is szól, mit jelentett számára az olvasás: a szentek élete, a liturgia szépsége vagy éppen a lelki írók gondolatai mind hozzájárultak ahhoz, hogy rátaláljon a saját „Kis Útjára”.
A 9 éves kora előtti időkről Teréz így nyilatkozik:

A nyolcéves Teréz, 1881. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015. – Törzsgyűjtemény

Biblia

A Szentírás a legfontosabb olvasmány volt a számára. Nem pusztán történetként olvasta, sokkal inkább személyes, neki szóló üzenetként.

Legtöbbször csak úgy emlékezetből, szabadon idéz belőle Önéletrajzában.

Többször említi, hogy csak úgy találomra felütötte, hogy választ, útmutatást kapjon valamely kérdésére, problémájára. (Vö.: „A” kézirat 2r)

Kempis Tamás: Krisztus követése

Rengeteg idézet szerepel írásaiban Kempis Tamás: Krisztus követése című, klasszikusnak számító művéből, már gyermekkori visszaemlékezéseiben is emlegeti a könyvet, gyakran megindítja egy-egy gondolat, vezérfonalává válik korai, majd későbbi éveinek. Egészen 14 éves koráig a Szentíráson kívül más lelki könyvet nem is nagyon olvas, ennek azonban bármely részét fejből tudja idézni. Egy helyen ezt írja róla:

Ahhoz képest, hogy Kempis Tamás 1380?–1471 között élt, a könyv mai napig kedvelt és keresett irodalom a katolikus lelki könyvek területén. Legutóbb 2024-ben adták ki újra, de az utóbbi időben nagyjából 2-3 évente megjelenik egy-egy újabb kiadás, amely mutatja, hogy a mai napig kelendő. Könyvtárunk törzsgyűjteményében a legkorábbi kiadás egy 1864-es példány, Szeremlei Samu (1837–1924) latin eredetiből való átdolgozásában.

Kempis Tamás: Krisztus követése, Szeged, Bába Imre, 1864. – Törzsgyűjtemény

A szentek élete: nagy álmok egy kislány szívben

Teréz, 1887. A kép forrása: Sarutlan Kármelita Delegáció honlap

Önéletrajzában sokat emlegeti kedves, rajongva szeretett szentjeit (Szent Johanna, Assisi Szent Ferenc, Szent Klára, Szent Cecília, Szent Ágnes, Avilai Szent Teréz, Szent Pál, Keresztes Szent János stb.), római útja során sok templomot és ereklyét végig is látogat, amelyről részletesen beszámol. Gyakran elmélkedik életükről, útjukról, Istentől kapott kegyelmeikről. Valószínű, hogy sok korábbi szenthez hasonlóan éppen az ő életükről való elmélkedés ébreszti fel benne a vágyat: Ő maga is szent szeretne lenni. Legszebben talán egy hosszabb, összefoglaló részben szól a szentek hivatásairól, amikor azt fejtegeti, hogy önmagában melyeket találja meg: harcosi, papi, apostoli, egyházdoktori és mártír hivatást is érez, mindent és bármit meg akar tenni Jézusért nagy szeretetében. („B” kézirat, 2.levél, 2v-3r. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 252–253.) Végezetül így fogalmaz:

A „kis út” életszentség-béli módjára is a szentek életének viszonylatában talál rá, amelyről így nyilatkozik: 

Teréz különösen tisztelte és szerette Szent Johannát. Színdarabot is írt az orléans-i szűzről, melyet ő maga rendezett s melynek főszerepét játszotta a zárdai közönség előtt. Nővére, Céline több fényképen is megörökítette húgát szent Johanna jelmezében.

• 
• 

Keresztes Szent János művei

Számos idézetet hoz Önéletrajzában a neves lelki szerzőtől, aki nagy hatással volt rá. Sokszor támasztja alá érzéseit, benyomásait, elmélkedéseit egy-egy szakasszal. Keresztes Szent János egyik legjelesebb leírója a keresztény misztikának, művei közül A Kármel hegyére vezető út (A lélek sötét éjszakája) a Magyar Elektronikus Könyvtárban teljes terjedelmében elérhető. Emellett pedig számos könyve hozzáférhető nemzeti könyvtárunkban.

Teréz, a novícia, 1889 január. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015. – Törzsgyűjtemény

Jézusról nevezett Ágnes anya (Marie-Pauline Martin): Két hónap és kilenc napi előkészület Első Áldozásomra

Az Önéletrajz lábjegyzete szerint a könyvecskét illusztrálva kiadták később a fenti címen (Boumard Fils, 1909. I. kiadás: Deux et neuf jours de préparation à ma première Communion). Ezt az első kiadást 2017. január 20-án digitalizálták, melynek eredeti forrása a Lyoni Közkönyvtár és a Google Books oldalon elérhető. 2015-ben újra kiadta a C.R.C. Kiadó Soeur Agnès de Jésus: Préparation à la première communion de sainte Thérèse de l'Enfant Jésus címen.

Jean-Joseph Surin: A lelki élet alapjai

A fiatal Terézre nagy hatást tesz Jean-Joseph Surin atya könyve is, amely A lelki élet alapjai címet viseli. A jezsuita szerző 1600-ban született Bordeux-ban, és misztikus, prédikátor, vallásos író és ördögűző is volt egyben. A loudon-i ördögűzési eset után nagyon súlyos következményekkel élte az életét, ennek ellenére tovább alkotott egészen 1665-ben bekövetkezett haláláig.

Az említett könyv 1732-ben jelent meg Párizsban, eredetileg P. Surin, SJ: Les Fondements de la Vie Spirituelle, tirés du livre de l’Imitation de Jesus-Christ címen. A Google Books weboldalon egy 1843-as kiadás digitalizált változata teljes terjedelmében elérhető. Utoljára 2021-ben adták ki újra egy független kiadótól, ugyancsak francia nyelven, 255 oldal terjedelemben. Magyar nyelven sajnos nem található meg.

Jean Joseph Surin: Les fondements de la Vie Spirituelle tirés du livre de l'Imitation de Jésus-Christ [A lelki élet alapjai], Brignon, 1843. A kép forrása: Google Books

Utolsó évek

Lisieux-i Szent Teréz 1895-ben, utolsó éveiben már arról panaszkodik, hogy egy ideje nem tud lelki könyveket olvasni. Ekképpen ír:

A Szent Szívről Nevezett Mária Nővérnek (legidősebb testvére, Marie) írt levél – „B” kézirat-ban egy évvel később már így fogalmaz:

Az említett ima egy korabeli könyvből való, amely a lisieux-i Kármel tulajdona: Jézus Szent Szívének kis breviáriuma (Nancy, Notre-Dame könyvkereskedés,1882). Az idézet pedig Jézus szavai, amelyeket Alacoque Szent Mária Margithoz intézett. Ezt a könyvecskét már megtaláljuk magyar fordításban is, több kiadásban. Az Országos Széchényi Könyvtárban egy 1936-os példány található.

• 
• 

Nyilvánvalóan a lista hiányos, hiszen csak a szerző által említett műveknek tudtam utánajárni. De talán így van ez mindannyiunkkal: csak azokat a könyveket emlegetjük, amelyek valóban nagy hatást tettek ránk, a többi csöndben a részünkké válik valami módon, épít vagy rombol, alakít, formál. A vallásos misztikus irodalom, a lelki könyvek tárháza szerencsére igen gazdag, mindig rábukkanhatunk valamire, ami tovább tud lendíteni minket elakadásainkban. Meggyőződésem, hogy olvasmányélményeink valóban közelebb vihetnek a transzcendenshez, de mégis levonhatjuk a következtetést, hogy az Isten-élmény valami jóval több ennél és legtöbbször nem rajtunk múlik.

Teréz a ravatalon,1897. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015. – Törzsgyűjtemény

Fehér-Deák Marianna
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015.
• Kempis Tamás: Krisztus követése, Szeged, Bába Imre, 1864.
• Keresztes Szent János: A Kármel hegyére vezető út (A lélek sötét éjszakája) 
• Keresztes Szent János: A lélek sötét éjszakája: magyarázatok A Kármel hegyére vezető út című vershez, ford. és az utószót írta Takács Zsuzsa, Budapest, Európa, 1999. 
• Keresztes Szent János művei, ford. Sz.Teréziáról nevezett P. Ernő, 1-2 kötet, Budapest, Stephaneum Ny., 1926
• Keresztes Szent János összes versei és válogatott prózája, vál., ford., és az utószót írta Takács Zsuzsa, Budapest, Európa, 1992.
• Keresztes Szent János: Útmutató a tökéletes lelki életre; ford. Endrődy László, Budapest, Korda, 1940. 
• Lobogó istenszeretet: Keresztes Szent János kisebb művei, ford. Ernő, Keszthely, Karmelita Rendház, 1944.
• Jézusról nevezett Ágnes anya: Két hónap és kilenc napi előkészület Első Áldozásomra, Boumard Fils, 1909. I. kiadás: Deux et neuf jours de préparation à ma première Communion
• Soeur Agnès de Jésus: Préparation à la première communion de sainte Thérèse de l'Enfant Jésus, C:R:C, 2015.
• Surin, SJ: Les Fondements de la Vie Spirituelle, tirés du livre de l’Imitation de Jesus-Christ, Lyon, Paris, 1843.
• Jézus szentséges szívének kis breviáriuma. Kis zsolozsmák a hétnek minden napjára, a szentmise imáival, franciából ford. Reiner Irma. 6. kiadás, Budapest, Szent István Társulat, 1936.

A pákozdi csata: A bécsi hadügyi levéltárban levő eredeti után. Az „1848, a magyar szabadságharcz 1848/49-ben” című vállalatból. In: Vasárnapi Ujság, 44. évf. 45. sz. (1897. november 7.) – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Emlékszem, kisiskolás koromban – hasonlóan a legtöbb iskolás társamhoz – a legkevésbé kedvelt kalendáriumi hónapom a szeptember volt. Ennek okát nem nehéz kitalálni, Szent Mihály havával vette kezdetét az iskolai tanév. Hiába volt a kellemes a júliusi és augusztusi kánikulát váltó langyos, még nyarat idéző kora őszi időjárás, hiába volt már akkor is a szeptember a túrázásra legalkalmasabb hónap, a vakáció elmúlt drága napja felett érzett gyászunkat ez nem tudta feledtetni. Mikor már kezdett ráhangolódni lelkünk arra a tényre, hogy bizony vége a későn fekvés-későn kelés, az unalomig űzött szórakozás rendelt idejének, és a messzi távolban derengő téli szünetig legfeljebb az influenzaszezon hozott egy-egy nyúlfarknyi szabadságot, annak a szerencsés nebulónak, akit kiírt a körzeti orvos, hiszen akkor még az őszi szünet fogalma sem létezett és -politikai okokból- október 23., meg november 1. bizony munka- és tanítási napnak minősült. Azonban szeptember végén volt két esemény, amely kissé megtörte a diákok lelkét eluraló fásultságot. Az egyik az óra visszaállítása volt, mellyel egy órát nyertünk, így reggel tovább lehetett aludni (akkoriban nem nagyon találkoztam olyan emberrel, aki a nyári időszámítást részesítette volna előnyben). A másik esemény akkoriban egy drága kincsként évről-évre beiktatott tanítási szünet volt, szeptember 29-én, amikor is kivonultunk a természetbe és ott tanáraink felügyelete alatt különféle katonai jellegű gyakorlatokat végeztünk, vagy katonák és rendőrök által bemutatott harcászati bemutatókat nézhettünk. De miért volt ez a nap tanítási szünet? Ahogy a bevezető idézetből is kiderül, a szocialista állam idején 1948-tól rendelték el erre a napra A néphadsereg napját, később A fegyveres erők napját, végül A honvédelem napját. Ennek indoka, hogy 1848. szeptember 29-én zajlott le a szabadságharc első csatája, mely döntő hatással volt a további eseményekre. Nem tudni, belejátszott-e még ezen nap kiválasztásába az a tény, hogy szeptember 29. napja egyben Mihály nap is, ami a személyi kultuszokban bővelkedő Rákosi-korszak honvédelmi miniszterének, Farkas Mihálynak a neve napja is volt egyben. Az mindenesetre tény, hogy a rendszerváltást követően, a 82/1992. számú kormányrendelet értelmében 1992-től A magyar honvédelem napja május 21. Ennek kiválasztásában szintén egy 1848–49-ben lezajlott győztes csata játszott szerepet, Buda visszafoglalása, melyről egy korábbi blogbejegyzésben már megemlékeztünk.
Hogy a szocializmust felváltó köztársasági államforma a honvédelmi napot megváltoztatta ugyan, de tulajdonképpen ugyanazt a történelmi eseményt, vagyis az újonnan kinevezett időpont kiválasztásához az 1848–49-es szabadságharcot tekintette a honvédelem szempontjából etalonnak, azt hiszem alapot adhat a “rossz nyelveknek” arra, hogy a Tanú című film Bástya elvtársának ihletője, vagyis Farkas Mihály szerepet játszott abban, hogy a rendszerváltás előtt a pákozdi csata évfordulóján ünnepeltük a honvédelem napját. De történelmünk sötét napjai és az akkor regnáló személyek helyett tekintsünk inkább dicsőségesebb időkre és az abban tevékenykedő hősökre! Így a Pákozd-Sukoró mellett 1848. szeptember 29-én lezajlott csatára és annak hőseire! Mit kell tudnunk erről a csatáról? Urbán Aladár Pákozd. 1848. című könyvének előszavában a következőket olvashatjuk:

Magyar huszárok. In: Jókai Mór – Bródy Sándor – Rákosi Viktor (szerk.): Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Révai, 1898. – Törzsgyűjtemény

Az 1848. évet „a népek tavaszának” is nevezi a történettudomány. 1848–49-ben forradalmi mozgalmak söpörtek végig Európán, ami a mai napig a kontinens legnagyobb forradalmi hullámának tekinthető. Az első forradalom még nem indította el a láncreakciót, ez Szicíliában zajlott le január 12-én. Február végétől, kora tavasszal azonban a forradalmak futótűzként terjedtek át egyik országról a másikra. Franciaországban megbukott a monarchia és köztársaság vette át a helyét. A nagyobb német és olasz államokban, a hagyományos rojalista jellegű kormányzatok rendre liberális alkotmányokat kényszerültek elfogadni. Ez az elementáris politikai viharként végigsöprő forradalmi hullám nem kerülte el a Habsburg Birodalmat sem. Számos pontján felkelések törtek ki az uralkodó ház ellen, ennek két leglényegesebb és a birodalom egységére nézve legveszélyesebb része a Habsburg-uralom alatt álló itáliai területeken az olasz-egység helyreállítása érdekében folytatott harcok és a magyarországi forradalom és szabadságharc voltak. Károly Albert szárd-piemonti király oly mértékben támogatta az itáliai forradalmi mozgalmakat, hogy nyílt háborút indított ezek megsegítésére. A soknemzetiségű Habsburg Birodalomban a polgári jellegű forradalmak nemcsak társadalmi problémát jelentettek a regnáló államhatalomnak, mint Franciaország, vagy a német fejedelemségek esetén. Hiszen itt a társadalmi berendezkedés átalakítására irányuló törekvések a nemzeti függetlenség eszméjével társultak. Ez a tarka nemzetiségi térképpel rendelkező birodalom létét veszélyeztette alapjaiban. A kétfrontos háború elhárítására az udvar cselhez folyamodott. Míg Itáliába hadsereget küldött az ottani felkelések fegyveres erővel történő leverése céljából, addig – hogy időt nyerjen – a Magyarországon lezajlott forradalom minden követelését teljesítette. Sajnos azt kell mondani, hogy e kétkulacsos politikát siker koronázta. 1848. július 25-én Custoza közelében a Joseph Wenzel Radetzky marsall vezette császári csapatok tönkreverték Károly Albert itáliai seregét. Ezután az udvar más hangnemben kezdte el a „magyar probléma” kezelését.

Jelasics bán. In: Jókai Mór – Bródy Sándor – Rákosi Viktor (szerk.): Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Révai, 1898, 68. – Törzsgyűjtemény

Viszont nem volt a Habsburgok számára sem ennyire kerek a történet, hiszen Magyarországon az önálló közigazgatás megszervezése már olyan szintet ért el, hogy egy nyílt felszámolással, vagy egy direktben indított katonai támadással már egyszerűen nem mert az udvar próbálkozni. A V. Ferdinánd császár és magyar király ekkorra már szavatolta az új magyar alkotmányt és a Magyarországon tartózkodó császári haderő parancsnokává a Batthyány-kormány hadügyminiszterét, Mészáros Lázárt nevezte ki. Ráadásul a tisztek nagy része felesküdött a magyar alkotmányra is.
Miután az új magyar kormány kínosan ügyelt az uralkodóval való jó viszony fenntartására, az udvar nem számolhatott azzal, hogy a magyar államférfiak egy esetleges rossz húzást (például felségsértést) követnek el, ami okot adhatott volna egy direktben indított katonai akcióra. Ezért egy fondorlatosabb módszert találtak a fegyveres harcok kiprovokálására. Ez a módszer pedig az ekkor már elburjánzott magyarellenes mozgalmak felhasználása volt. A tavaszi forradalmak során a Magyar Királyság nemzetiségei (horvát, szerb, román) követeléseket fogalmaztak meg a Batthyány-kormánnyal szemben, de ezeket az – irreálisnak ítélt mivoltuk miatt – rendre visszautasította. A Habsburg-udvar nem habozott ezt kihasználni és már nyáron komoly pénzküldemények és fegyverszállítmányok érkeztek az akkori horvát bánhoz Josip Jelacsicshoz. Jelacsics a kezdetektől ellene volt a magyar forradalmi mozgalomnak és kimutatta császárhűségét. A Habsburg-udvar számára ez kapóra jött, hiszen egy katonailag képzett politikusról volt szó, aki alkalmasnak látszott egy Magyarország elleni katonai akció végrehajtására. Ezért a bécsi hadügyminiszter (a később a bécsi felkelők által agyonvert és lámpavasra felakasztott) Theodor Franz Baillet von Latour gróf kulcsszerepet szánt neki egy Magyarország elleni offenzívában. Bár a magyar kormány elérte az udvarnál Jelacsics menesztését, a bán mégis nyíltan készült egy országot megszálló katonai akcióra és augusztus 31-én el is foglalta Fiumét (ma Rijeka). Azonban a magyar kormány még ekkor is el akarta kerülni a nyílt fegyveres összecsapást és Batthyány Lajos miniszterelnök és Deák Ferenc igazságügy-miniszter augusztus végén Bécsbe utazott, de az uralkodó nem fogadta a küldöttséget. A helyzetet csak rontotta, hogy Jelacsicsot szeptember 4-én megerősítette báni méltóságában. Szeptember 11-én Batthyány lemondott, és ezen a napon Jelacsics mintegy harmincötezer fős sereggel átkelt a Dráván és elindult Buda irányába, hogy elfoglalja a fővárost.
Jelacsics átkelése után kiáltványt intézett a magyar néphez, melyben kinyilvánította, hogy a Habsburg-udvar nevében érkezett rendet tenni a lázadok és pártütők leverésével. Bár a bán kinyilvánította, hogy császári parancsra jár el, de az őt felkereső magyar tiszteknek ilyet felmutatni nem tudott. Miután a drávai magyar hadsereg két elődje is átszökött táborába, az újonnan kinevezett parancsnok, gróf Teleki Ádám és tisztjei nem tudták, mitévők legyenek. A magyar alkotmányra tettek esküt és a hazafias szellem vezérelte őket, de Jelacsics a császár kinevezett tisztje volt, akivel szembeszállni felségárulást jelentett. Ezért a magyar hadsereg nem vette fel a harcot, hanem visszavonult Székesfehérvár irányába. Ezért Teleki Ádámot felmentették hadsereg-parancsnoki beosztásából, és az időközben új kormányt alakított Batthyány Lajos javaslatára kinevezték a fővezérségre a nádori tisztet betöltő István főherceget. A nádornak volt egy sikertelen békítési kísérlete (Balatonszemesen lett volna egy tárgyalás), de ezen Jelacsics nem vett részt. Erre István főherceg is lemondott hivataláról. A magyar kormány közben megszervezte a mintegy tizenhatezer főre nőtt magyar haderőt, melynek parancsnoka Móga János lett. Móga a sereggel védelmi állást foglalt el a Velencei tó északi partjánál. Szeptember 28-án Batthyány Lajos részvételével összeült a magyar haditanács Sukorón a templomban. Itt heves vita alakult ki a háború vagy béke kérdésében, végül Móga úgy döntött, hogy ha Jelacsics megtámadja őket, akkor felveszi a harcot. Ez meg is történt.

Jelacsics seregével átkel a Dráván. In: Jókai Mór – Bródy Sándor – Rákosi Viktor (szerk.): Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Révai, 1898, 94. – Törzsgyűjtemény

A támadó horvát sereg különféle harcértékű csapatokból tevődött össze. Alapját a horvát határőrvidék második vonalbeli zászlóaljai képezték, akikhez a félelmetes külsejű, vörösköpenyes, balkáni hosszúpuskával és handzsárral felszerelt szerezsánok és viszonylag alacsony harcértékű népfelkelők csatlakoztak. A támadó sereg mintegy 22 ezer sorkatonából és 15 ezer népfelkelőből állt össze 17 lovasszázad és 8 tüzérüteg által támogatva, vagyis létszáma több mint kétszerese volt a Pákozdnál mintegy 20 ezer főre duzzadt magyar seregének.
Alapvetően az egész csatára rányomta bélyegét az a furcsa helyzet, hogy lényegében korábban bajtársi viszonyban álló császári és királyi katonák harcoltak egymás ellen. A legfelsőbb császári hadvezetés egyáltalán nem adott ki egyértelmű parancsokat, ezzel lényegében megosztotta a hadsereget, hiszen lehetőséget teremtett a parancsok egyéni értelmezésére, így minden egyes katona saját lelkiismereti ügyévé tette annak eldöntését, hogy miként értelmezze az uralkodóra és a magyar alkotmányra tett esküjét.
A magyar csapatok felállásának alapkoncepciója az volt, hogy a Buda felé vezető utat elzárják. Joseph Kollmann császári és királyi százados irányította a hadműveleteket. Az Északra fekvő Pátkai-mocsár átjárhatatlan terepadottságaira támaszkodva felállított jobb szárnyon Joseph von Milpökh császári és királyi ezredes parancsnokolt mintegy 3500 katona és 8 ágyú felett (ide volt beosztva ezredesként a későbbi aradi vértanú, Kiss Ernő is). Középen Franz Holtsche császári és királyi vezérőrnagy 4500 katona és 8 ágyú felett rendelkezett. A bal, a Velencei-tóra támaszkodó szárny volt a legjobban sebezhető, ezért itt 8 ágyú mellett 8500 katona foglalt állást Répásy Mihály császári és királyi alezredes irányítása alatt. Egy esetleges ellenséges átkaroló hadművelet megakadályozására Perczel Mór négyezer főnyi különítményét a tó déli partján, Agárd mellett helyezték el. A császári sereg három oszlopban vonult fel a csatamezőre, a centrumot maga Jelacsics bán vezette. Haditerve az volt, hogy a magyar sereg jobb szárnyát felmorzsolva vagy a közép felé hátrálásra kényszerítse. Emellett egy centrum és bal szárny ellen indított frontális támadással a Velencei-tóba szorítja a magyar sereget és ezzel megsemmisíti. A horvát támadást Johann Kempen vezérőrnagy mintegy nyolcezer fővel kezdte meg a magyar jobb szárny ellen, reggel hat órakor. Bár a szembenálló magyar nemzetőrök a közelharcban, Guyon Richárd vezetésével derekasan helyt álltak, de végül kiszorították őket Pátkáról. Viszont a magyar jobb szárny ellen indított két horvát roham megakadt a magyarok ellenállásán. Miután a közvetlen támadás nem járt sikerrel, Kampen tábornok a jobb szárny átkarolásával próbálkozott, de a lovasberényi úton e célból előreküldött különítményét egy, a magyar középhadból küldött huszárszázad megállította.

Magyar honvédek. In: Barcy Zoltán – Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. 1848/49 katonai szervezete, egyenruhája és fegyverzete, Budapest, Corvina, 1986, 89. – Törzsgyűjtemény

A magyarok sziklaszilárd ellenállását látva Jelacsics déli tizenkét óra körül frontális támadást indított húszezer főnyi főerejével a magyar közép és bal szárny ellen, de az ismétlődő gyalogsági és lovassági rohamok minden alkalommal összeomlottak a magyar egységek gyilkos tüzében. A harcok hevességét jelzi, hogy a rohamok egyike során közvetlenül a bán mellől kilőtték az egyik segédtisztjét. Urbán Aladár egy részt vevő katona emlékeit idézi a csatának erről a szakaszáról:

Honvédtábor 1848-ban. In: Jókai Mór – Bródy Sándor – Rákosi Viktor (szerk.): Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Révai, 1898. – Törzsgyűjtemény

A tüzérségi fogadtatás miatt közelharc nem tudott kialakulni és Jelacsics délután 2-3 körül felhagyott a támadással és elhagyva a csatateret visszavonult Székesfehérvár irányába. A bán háromnapi fegyverszünetet kért Mógától, amit a magyar parancsnok el is fogadott. A magyar sereg nem igazán tudta felmérni győzelmét, hiszen a csatatérről Martonvásárig vonult vissza. Jelacsics viszont erőltetett menetben, seregei jelentős részét hátrahagyva – Győr felé haladva – Bécsbe menekült. A csatából elkéső Karl Roth vezette horvát tartalék Dél felé vonult vissza, de a magyar seregek bekerítették őket és október 7-én, Ozoránál letetették velük a fegyvert.
A csata mérlegét Hermann Róbert hadtörténész a következőképpen határozza meg:

Ágyút irányzó tüzérek. In: Barcy Zoltán – Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. 1848/49 katonai szervezete, egyenruhája és fegyverzete. Budapest, Corvina, 1986, 144. – Törzsgyűjtemény

Köszönjük Somogyi Győző festőművész úrnak képei közlési engedélyét!

Felhasznált dokumentumok:

• Baltavári Tamás (rend.): A pákozdi csata. Animációs film
• Barcy Zoltán – Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. 1848/49 katonai szervezete, egyenruhája és fegyverzete, Budapest, Corvina, 1986.
• Bona László (szerk.): A szabadságharc katonai története. Pákozdtól Világosig, 1848-1849, Budapest, Zrínyi, 1998.
• Gracza György: Az 1848-1849-iki magyar szabadságharc története. II. kötet, Budapest, Lampel, 1895. 
• Hamvai-Kovács Gábor: „Reggel hat óra volt. Budavár minden ormán trikolór lobogott. OSZK blogbejegyzés. 2024.05.24.
• Herman Róbert: 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete, Budapest, Korona, 2001.
• Herman Róbert (szerk.): 1848–1849. A szabadságharc és forradalom története, Budapest, Videopont, 1996. 
• Jókai Mór – Bródy Sándor – Rákosi Viktor (szerk.): Ezernyolczszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Révai, 1898.
• Somogyi Márton (rend.): 1848 Pákozd. Animációs film
• Urbán Aladár: Pákozd, 1848, Budapest, Móra, 1984.

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Mi történik, ha valaki három évtizeden át kutatja a magyar színház múltját az Országos Széchényi Könyvtár falai között? Megszületik egy olyan életút, ahol Az ember tragédiájától Clément Marot dietetikus tanácsain át Arany János „akadémiai reality show”-jáig minden belefér.

Kis Domokos Dániel, azaz Doma mesél gyerekkori előadásélményeiről, kutatói fordulópontjairól, a kulisszák mögötti történetekről és arról, mit jelent ma színháztörténeti kutatónak lenni a nemzeti könyvtárban.

Hallgasd a legújabb epizódot, és fedezd fel, hogyan találkozik múlt és jelen a Törzsgárda jegyében! Kis Domokos Dánielt Tóth Péter kérdezte. Solymosi Ákos segítette a csevej elkészültét.

Tartalom
02:27 A Széchényi-könyvtárba gyermeksége óta jár
05:53 Mérnökpálya helyett magyar–történelem szak
11:30 Kedve volt a színháztörténethez és A diótörőhöz
15:24 Színészek nyugdíjjogosultsága a nemzeti könyvtárból
19:30 Kodály és Bartók az első kutatási téma, most Wagneren ül Doma
25:40 A vidéki színházak és a fantasztikus vándortársulatok
34:00 Az újszerű színházak feszítik a határokat, de az emberi ízlés változatlan
38:45 Németh László drámái nem működnek a színpadon, ellentétben Molnár Ferencéivel
44:30 Miért ment társulatról társulatra Fedák Sári?
54:45 Szaniszló Zsigmond bujdosónaplója
58:45 Clément Marot, a dietetikus pestistanácsadó
1:03:21 Arany János és bizodalmas köre megváltja a történelemtudományt
1:06:48 Eötvös Loránd, a nyelvtudós fizikus és a hegymászós kaland
1:12:58 Keresztury Dezső a nemzeti könyvtárba menekült