„A szanszkrittudományok híres, ősz bajnoka”

2023. december 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

200 éve született Friedrich Max Müller, az összehasonlító vallástörténet meghatározó alakja

Müller Miksa portréja. In:Vasárnapi Ujság, 37. évf., 45. sz. (1900. november 11.), 733. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A híres orientalista, indológus, Friedrich Max Müller (1823. december 6. – 1900. október 28.), akinek a neve a korabeli Magyarországon Müller Miksaként vált ismertté, az Anhalt-Dessau-i hercegség székhelyén, Dessauban született 1823. december 6-án. Önéletrajzi művének második részében írt arról, hogyan szerezte első ismereteit Indiáról. Emlékei szerint tízéves korában egyik iskoláskönyvében látott egy képet Benáreszről (Váránaszíról), ami nagyon megragadta a fantáziáját. A képen férfiak, nők és gyermekek lépdeltek lefelé a ghátakon, a Gangeszhez vezető lépcsőkön, hogy megfürödjenek a szent folyóban. Ekkor még nem sokat tudott Indiáról, legfeljebb annyit, hogy az embereknek sötétebb a bőrük, elégetik az özvegyeket, és ha a paradicsomba szeretnének jutni, akkor Dzsagannáth szekere elé kell vetniük magukat. A parton látható mecsetek és templomok sokkal szebbnek tűntek neki, mint a Dessauban lévő templomok és paloták. Álmodozásából tanára hangja riasztotta fel, aki fülön fogta, és azt mondta neki, hogy büntetésből másoljon le néhány oldalt a könyvből, melyen a Gangesz, a Benáresz és India szavak voltak.

Max Müller: Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen; übers. von H. Groschke, Gotha, Perthes, 1901. Belső címlap a szerző fényképével – Törzsgyűjtemény

Első élménye Indiáról hamarosan szertefoszlott, majd akkor jelent meg újból, amikor 1841-ben a lipcsei egyetemen, ahol filológiai stúdiumokat folytatott, meghallotta, hogy új tanszéket állítanak fel, az indológiát, Hermann Brockhaus professzor vezetésével, aki a szanszkrit és a perzsa nyelvek nagy tekintélyű tudósa volt. Max Müller számára gyermekkori emlékei után ekkor már az indiai költők jelentették a hívószót India felé. Ahogy említett könyvében megjegyezte, korábban rövid ideig „flörtölt” az arab nyelvvel is, de most komoly szerelemre lobbant a szanszkrit iránt és a professzor irányításával együtt olvasták Kálidásza Sakuntaláját, azután a Nalát és néhány részletet a Rigvédából is. Húszéves korában adták közre első fordítását, a Hitópadésa mesegyűjteményt németül. A mű fordítása 1865-ben angolul is megjelent a szanszkrit szöveggel együtt.

The second third, and fourth books of the Hitopadeśa. Handbooks for the study of sanskrit, 2. ed. by Max Müller, London, Longman, Green etc., 1865. – Törzsgyűjtemény

Később Berlinben tanult az összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapozójánál, Franz Boppnál, majd 1845-től Párizsban a híres francia indológusnál, Eugène Burnoufnál, akinek Rigvéda órái olyan nagy hatást tettek rá, hogy az ő ösztönzésére kezdte el 1849-ben lefordítani e mű teljes szövegét Szájana kommentárjaival együtt, amelyet 1874-ben fejezett be.
Ekkoriban már nagyon vágyott Indiába, főként Benáreszbe, s arra, hogy megfürödjön a Gangeszben, de úgy tűnt, hogy az indiai utazás abban az időben kizárólag az angolok privilégiuma volt, hiszen az út odáig nemcsak sokáig tartott, de az indiai tartózkodás is igen költséges lett volna számára. Sajnos ez a terve soha nem vált valóra, soha nem járt Indiában, ebben a „földi paradicsomban”. Amikor még elég fiatal volt, nem volt annyi pénze, hogy elmehessen, később pedig, amikor indiai barátai újból és újból hívták magukhoz, már túl öreg volt és túlságosan le volt kötve a munkájához, hogy elutazhasson Indiába. S bár soha nem jutott el oda, de szerencsére Európában számos kiváló indiai tudóssal találkozhatott, akikkel szoros barátságot kötött, róluk emlékezett meg Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen című kötetében. Azzal vigasztalta magát, hogy India csodálatos irodalmi alkotásai, filozófiája, mély vallásosságának tanulmányozása által sokkal igazabb, valódibb képet tudott alkotni róla, mint amit Bombay bazárjainak felkeresése, vagy a rádzsák darbárjai nyújthattak volna számára. Lehet, hogy így túlságosan ideális képet alkotott magának Indiáról, de úgy érvelt, hogy egy jól megfestett portré néha hívebben adja vissza a karaktert, valóságosabbnak tűnhet a puszta fényképnél.
1848-ban Oxfordba költözött, hiszen nagy horderejű munkájához, a Rigvéda lefordításához csak ott találhatott megfelelő segítséget, kéziratokat, kézikönyveket, szótárakat. A fordítás tudományos előmenetelére is nagy hatással volt. A huszonöt évig tartó munka során Christian Charles Josias von Bunsen német tudós és diplomata volt a segítségére, aki a mű kiadásához megszerezte a Kelet-indiai Társaság pártfogását és teljes anyagi támogatását is. 1850-ben Max Müllert kinevezték a modern európai nyelvek helyettes professzorává („deputy professor”) az Oxfordi Egyetemen. Amikor 1854-ben megkapta a rendes, vagy teljes professzori kinevezését („full professor”), pártfogója, Bunsen a következő szavakkal üdvözölte:

„Most biztos alapja van földi existentiájának és szép hatáskör tárul fel Ön előtt az istenáldotta, biztos és szabad szigeten, még pedig oly pillanatban, midőn nehezen mondhatnók, vajjon a fejedelmek trónjai vannak-e nagyobb veszélyben, vagy a népek szabadságai.”

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 464. – Törzsgyűjtemény

A Rigvéda fordításának első kiadása hat kötetben jelent meg 1849 és 1874 között a Kelet-indiai Társaság támogatásával („Published under the patronage of the honourable of the East-India Company”), míg a második kiadás négy kötetben 1890 és 1892 között Vidzsajanagara mahárádzsájának anyagi hozzájárulásával. Ebből a kiadásból küldött egy példányt 1893-as budapesti látogatása után a Nemzeti Múzeum könyvtárába is.

A mű első kiadásának megjelenésekor kritikusai felrótták neki, hogy nem tartott lépést a Védákkal kapcsolatos legfrissebb szakirodalommal, így többek között a himnuszok kronologizálásának új eredményeit sem építette be. Müller több mint két évtizedig tartó munkája alatt Bunsen arra bíztatta őt, hogy ne csak a fordítással foglalkozzon, hanem a témába vágó kisebb esszéket, tanulmányokat is közöljön:

„Most nagyon szép életfeladat van Önre bízva és sokéves munkába fog kerülni, míg e hatalmas tuskót megdolgozza. De ne feledje el, hogy időről időre néhány szálkát is várunk műhelyéből”.

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 465. – Törzsgyűjtemény

Így született meg Chips from a German Workshop („Szálkák egy német műhelyből”) címmel esszéinek gyűjteménye három kötetben, amelyet Bunsen emlékének ajánlott. Max Müller ezekben az esszékben dolgozta ki az összehasonlító nyelvtudomány, vallástörténet és mitológia módszereit is, amelyek ezt követően az ő nevével fonódtak össze. Az új tudomány módszereit előadássorozatain fejtette ki, melyek Hibbert Lectures, Gifford Lectures, Burnett Lectures címen váltak ismertté.
Az 1861-ben és 1863-ban a Royal Institution-ban a nyelvtudományról tartott előadásait hamarosan több nyelvre is lefordították.

Max Müller: Vorlesungen über die Wissenschaft der Sprache; [deutsch] bearb. Carl Böttger, Leipzig, Mayer, 1863–1866. Belső címlap – Törzsgyűjtemény

„Nem túloz, aki azt állítja, hogy e fölolvasások, melyek mindjárt megjelenésük után kiadást kiadás után érve az összes művelt népek nyelvein megtették a világ körüli útjokat, alkották meg legelőször a kapcsolatot a nyelvtudomány kérdései és a közműveltség között, legelőször törtek utat ezen régebben a tudósok kalamárisára szorított elmélkedéseknek az általános műveltségi tudatban. Ebben áll a Felolvasások legnagyobb és legmaradandóbb érdeme”

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 459–460. – Törzsgyűjtemény

A művet 1875-ben Steiner Zsigmond [Simonyi Zsigmond] fordította magyarra.

Müller Miksa fölolvasásai a nyelvtudományról, ford. Steiner Zsigmond, Budapest, Ráth, Bécs, Holzhausen Ny., 1875, VIII, 447. Belső címlap – Törzsgyűjtemény

1873-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszéket állítottak fel, amelyhez Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter Max Müllertől kért ajánlást a szanszkrit professzori állás betöltésére. Müller Treforthoz írt levele a Budapesti Közlöny hasábjain is megjelent, amelyben többek között azt írta:

„Ismerek egy fiatal kitűnő sanskritistát, ki most Poonában a sanskrit nyelv tanára. Classicus miveltségű, kitűnő az összehasonlító nyelvészetben, s nyolcz éves indiai tartózkodása folytán a sanskrit irodalomnak több pontjában egyik legkitűnőbb ismerője. Jól ismerem, szeretetreméltó egyéniség s tudományos, és erkölcsi jelleméről teljesen jót tudnék állani. Van sanskrit nyelvtana, s több sanskrit szöveget kiadott. Nem rég házasodott meg s úgy hiszem, kedvező ajánlat visszahozná Európába. Czime: Professor Dr. Kielhorn superintendent of Sanskrit Studies, Deccan College, Poona Bombay Presidency. Ha nagyméltóságod kívánja, magamra vállalnám a közvetítést, de nem hiszem, hogy 3000 tallérnál kevesebbet lehetne neki ajánlani. Ezen kívül van tudomásom több tudományos, derék fiatal sanskritistáról és nyelvbúvárról, de nem ismervén őket személyesen, tartózkodom őket határozottan ajánlani. […] Legszívesebben saját szolgálataimat ajánlanám fel nagyméltóságodnak, s húsz év előtt szerencsésnek éreztem volna magamat közreműködtetni Magyarország nyilvános tanügye reorganizálásának nagy művében. Mindenesetre mindig szerencsémnek s örömömnek fogom tartani nagyméltóságodnak minden szakomba vágó dologban felvilágosítással szolgálhatni. Kitűnő tisztelettel stb.

Müller Miksa”

Nevelés és oktatásügy. In: Budapesti Közlöny, 1873. március 29., 613. – Törzsgyűjtemény

Franz Kielhorn 1881-ben tért vissza Európába, ahol a göttingeni egyetem szanszkrit professzora lett, míg a budapesti egyetemen Mayr Aurél kinevezésével indult el a szanszkrit nyelv tanítása.
Egy évvel később, 1874. május 28-án az Akadémia I. Osztálya külső tagjai sorába választotta Müller Miksát. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője e szavakkal ajánlotta a tudóst.

„az oxfordi egyetemen az új nyelvek és irodalmak tanára, a nagy érdemű és hírű szanszkrit philologus és szellemes nyelvész”

A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1874, 131. – Törzsgyűjtemény

1881-ben a Budapesti Szemle hasábjain Goldziher Ignác méltatta az összehasonlító vallástudomány megalkotásában szerzett érdemeit.

„Müller Miksa, a híres oxfordi tanár volt az, ki a legutolsó évtizedek egy új tudományának megalkotására kiadta a jelszót: az összehasonlító vallástudományénak. E tudomány nem valamely adott vallásból indul ki, melynek történetét, fejlődésének lefolyását kutatja, hanem a lelki élet azon hatalmas tüneményéből, melynek kisugárzásai az egyes vallások.”

Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–205. – Törzsgyűjtemény

Jóllehet az új tudományt Müller Miksa nevével kapcsolták össze, de Goldziher hozzátette:

„Az igaz, hogy Müller volt az, ki ez észrevételnek közkeletet szerzett, és mint még e czikk folytán látni fogjuk, különösen a vedicus vallás fejlődése történetében érvényesítette, de nem az ő eredeti gondolatja az; találkozunk vele már Schelling vallásphilosophiai előadásaiban is. Egyáltalán elmondhatjuk, hogy a philosophusok között Schelling tűnik ki az által, hogy az összehasonlító vallástudomány kiinduló pontját képező kérdések föltevésére a legtöbb befolyást gyakorolta.”

Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–205. – Törzsgyűjtemény

1893 augusztusában Max Müller ellátogatott Budapestre, amelyről a napilapok is részletesen beszámoltak. Az eseményről Híres tudós Budapesten címmel adott hírt a Vasárnapi Ujság:

„Müller Miksa, az oxfordi egyetem nagynevű tanára, ki mint nyelvész és történelmi régiség író a legelső tekintély jelenleg, a közelebbi napokban nejével együtt Budapesten időzött, hol a tudományos körök megillető tisztelettel fogadták. Müller német származású, de már fiatal korában Angliába, Londonba került, ahol az éleseszű, nagyszorgalmú ifjú magára vonta a híres Bunsen tanár figyelmét. Az ő ajánlása révén jutott be Müller az angol tudós világba. Műveiben több ízben érinti Magyarországot is, és különös elragadtatással szól a magyar nyelvről, amelynek szép hangzását dicséri és a melyet »bámulatos szép«-nek mond. A kiváló tudós most körülbelül hetven éves és 46 év óta él állandóan Angliában.”

Vasárnapi Ujság, 40- évf., 4. sz. (1893. augusztus 20.), 577. – Elektronikus Periodika Archívum https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/1022507

A Magyar Hírlap a tudós életpályájának bemutatása után kissé részletesebben írt a látogatásról:

„Budapestre érkezve, Müller Miksa mindenekelőtt felkereste kiváló tudósunkat, Vámbéry Ármin egyetemi tanárt, a jeles orientalistát, akit már régebben ismer. Az ő kalauzolása mellett tekintette meg azután Müller mindazt, ami Budapestből érdekelte. Sorba látogatta tudományos intézeteinket, amelyek közül különösen nemzeti múzeumunk érdekelte; nagy elismeréssel nyilatkozott a múzeum gazdagságáról és a nagy régészeti kincsekről.
Meglátogatta az egyetemi könyvtárt és ennek dús tartalmáról dicsérettel szólott. Az akadémiát – amelynek ő is tagja – szintén meglátogatta és csodálkozott ez intézetünk fényén, gazdagságán.”

Egy világhírű tudós Budapesten. (Saját tudósítónktól). In: Magyar Hírlap, 1893. augusztus 15., 7. – Törzsgyűjtemény

Vámbéry sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy legkiválóbb tudósaink, köztük Goldziher Ignác, aki ekkor éppen Erdélyben nyaralt, nem tartózkodtak a fővárosban, mert bizonyára fényes ünnepséget rendeztek volna a híres tudós tiszteletére. A tudósítás szerint Pulszky Ferenccel azért sikerült találkoznia.
Néhány héttel később a Magyar Könyvszemlében emlékeztek meg Müller Miksa budapesti látogatásáról annak kapcsán, hogy ígéretéhez híven elküldte ajándékba a Rigvéda második kiadásának köteteit viszonzásképpen a Múzeumtól kapott Halotti beszéd fakszimiléjéért.

„Az oxfordi egyetem világhírű tanára Konstantinápolyi útja alkalmából pár napig Budapesten időzött s augusztus 14-én Vámbéri Ármin kíséretében meglátogatta a M. Nemz. Múzeum könyvtárát. Itt különösen a Corvin-codexek, és a halotti beszéd érdekelték, melyekről jegyzeteket is készített. A könyvtár tisztviselői ez utóbbinak sikerült facsimiléjével kedveskedtek neki. Végül megtekintette a könyvtár összes helyiségeit, melyek pompás méreteikkel szerfölött meglepték. Ekkor jutott tudomására, hogy az ő nagy hatkötetes Rigveda-kiadását a könyvtár még nem szerezte meg. A szíves fogadtatás viszonzásául, melyben a könyvtár tisztikara részesítette, megígérte tehát, hogy a hiányzó müvet ajándékul meg fogja küldeni. A küldemény a M. Tudományos Akadémia czímére érkezett meg s benne a drága kiadványnak három példánya volt. A két váratlanul érkezett példánnyal Müller Miksa az akadémiai és egyetemi könyvtáraknak szerzett örvendetes meglepetést.”

Müller Miksa ajándéka. In: Magyar Könyvszemle, 17. évf., 1–4. sz., (1892), 379. – Elektronikus Periodika Archívum

Egy évvel később Fiók Károly az Akadémia Könyvtárának küldött példány alapján méltatta Müller fordítását, bár azt ő is megjegyezte, hogy éppen a nagy mű fordítása alatt fejlődött nagyot a véda-kutatás, ahogyan ezt már más tudósok is megjegyezték. Előadásának rövid kivonatát az Akadémiai Értesítő is közölte, melyben többek között ezt írta:

„Müller maga is úgy nyilatkozott az ő Rig-editiójáról, mint életének fő munkájáról: »the work of my life.« Ez töltötte be hosszú élete folyamát munkával, aggodalommal és örömmel. Kivált e második kiadás, melynek példányaival minket megtisztelt, az, melyre önérzettel és nyugodtan tekinthet vissza a szanszkrittudományok híres, ősz bajnoka. Mert mialatt az első kiadás rendezésével, nyomtatásával hosszú ideig – egy egész emberöltőn át – foglalkozott, épen azon idő leforgása alatt voltak legerősebb forrásban, úgy nyelvi, mint tárgyi tekintetben a véda-búvárlás nagy problémái; ezen idő alatt lett az a feldolgozók erős kezei alatt szilárd alapokra rakott épületté, megállapodott tudománnyá, így azután kivált első kötetei a 6 nagy kötetben megjelent kiadásnak – Müller maga is kijelenti – nagyon rászorultak volna egy második, a tudomány újabb vívmányain alapuló, javított kiadásra. De az elsőnek szerfelett hosszúra nyúlt pályafutása után e második kiadás lehetőségére gondolni is alig merészelt az élet alkonyán álló férfiú. Idő és roppant pénzáldozat kellett volna hozzá. És íme egy indiai mahárádzsa nemes ajánlata, ki az egész második kiadás költségeit magára vállalta, meghozta az agg tudósnak ezt az örömet is, melyet annyi lelkes munkásság, buzgó fáradozás után valóban megérdemelt. Megjelent 1890–92-ben a második kiadás átdolgozott s úgy a nagy mű szellemi becséhez, mint a kiadó hírnevéhez méltó, javított alakban. Sőt a rádzsa bőkezűsége azon kellemes helyzetbe hozta az editort, hogy »barátait tiszteletpéldányokkal ajándékozhatta meg«. És ő barátai közé számított e tekintetben minket is! Mi nem tudunk érte egyebet adni, mint köszönetünket.”

Müller Miksa és a Rigvéda. (Kivonat Fiók Károly április 9-én tartott előadásából). In: Akadémiai Értesítő, 1894. 8. sz., 456–463. – Törzsgyűjtemény

A Rigvéda fordítása mellett volt még egy szintén hatalmas vállalása Max Müllernek. Sacred Books of the East címmel a szakemberek mellett a művelt nagyközönség figyelmére is számító sorozatot indított útjára, amelyben a Kelet szent könyveinek filológiai pontosságú, jegyzetekkel ellátott angol fordításait adták közre avatott tudósok közreműködésével. A sorozat első darabjaként az ő fordításában jelent meg az Upanisadok első kötete.

1900 őszén tartották meg Párizsban az első Vallástörténeti Kongresszust, amelynek tiszteletbeli elnökéül Max Müllert választották meg, aki ekkor már nagybetegen csak távolról köszönhette meg az elismerést. Pár héttel később, október 28-án hunyt el. A Budapesti Hírlap ezekkel a szavakkal tudósított a haláláról:

„A világosság hatalmas fáklyája lobbant ki Oxfordban Müller Miksa elhunytával”.

Müller Miksa. In: Budapesti Hírlap, 1900. október 30., 4–5. – Törzsgyűjtemény

Munkásságát Indiában is megbecsülték, amit nemcsak indiai barátainak nagy száma bizonyít, hanem az is, hogy tiszteletük jeléül külön névvel tisztelték meg, Móksa-múlának (az üdvösség gyökerének) nevezték el.

Irodalomjegyzék:

Max Müller: Vorlesungen über die Wissenschaft der Sprache; [deutsch] bearb. Carl Böttger, Leipzig, Mayer, 1863–1866.
Müller Miksa fölolvasásai a nyelvtudományról, ford. Steiner Zsigmond, Budapest, Ráth, Bécs, Holzhausen Ny., 1875, VIII, 447.
Max Müller: Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen; übers. von H. Groschke, Gotha, Perthes, 1901.
Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–225.
Müller Miksa ajándéka. In: Magyar Könyvszemle, 17. évf., 1–4. sz., (1892), 379.
Egy világhírű tudós Budapesten. (Saját tudósítónktól). In: Magyar Hírlap, 1893. augusztus 15., 7.
Müller Miksa és a Rigvéda. (Kivonat Fiók Károly április 9-én tartott előadásából). In: Akadémiai Értesítő, 1894. 8. sz., 456–463.
The Upanishads: p. 1–[2]., transl. by F. Max Müller, London–Oxford, Milford, 1900. (The sacred books of the East. 1; 15.)
Müller Miksa. In: Budapesti Hírlap, 1900. október 30., 4–5.
Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 458–468.
The second third, and fourth books of the Hitopadeśa. Handbooks for the study of sanskrit, 2. ed. by Max Müller, London, Longman, Green etc., 1865.

Dr. Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

komment

Az orvosként, gyűjtőként és barátként is nagyra becsült Kelemen Béla – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 41. rész

2023. december 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 107. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Kelemen Bélát és gyűjteményét mutatja be.

Kelemen Béla (1934–1979) orvost több személy és esemény késztette arra, hogy az ex libris gyűjtés útjára lépjen. Mindössze két éven át volt tagja a Kisgrafika Barátok Körének, ez alatt aktív gyűjtővé vált – példát mutatva arra, hogy aki sok időt és energiát fordít rá, rövid idő alatt is jelentős gyűjteményre tehet szert.

Perei Zoltán fametszete. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Életében több találkozási pontot fedezhetünk fel a könyvjegy műfajával. Már gimnazistaként sokat olvasott, ekkor járva az antikváriumokat, könyvek belső kötéstábláján találkozott először ex librisszel. Így emlékezett vissza erre az időre:

„Már gimnazista éveimben – bár ezt sokan vitatják – tudatosan készültem későbbi hivatásomra és rendszeresen olvastam is hozzá. Ennek egyik szerves része volt az antikváriumokban való böngészés, szakmai ritkaságok keresése, mely alkalmakkor igen sok érdekességgel találkoztam, nem egy könyvben előző tulajdonosának könyvjegyével. Már ekkor irigykedve néztem e’ remek grafikai munkákat és első ex librisemhez is így jutottam hozzá. Megvettem Poja [sic!]* Jenő: Az orvostudomány regénye című művét, melynek elejét Dr. Garta Iván részére készített könyvjegy díszítette. Alkotóját azóta sem sikerült felderítenem. A háromalakos allegorikus kompozícióban egy nőbeteget férfi alak a »tudományt« megtestesítő fóliáns védőfalával óv az őt támadó csontváz-haláltól.”

Kelemen Béla: Hogyan lettem gyűjtő, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 53. – Törzsgyűjtemény

A későbbiekben Szivessy Tibor (1884–1963) budapesti műépítész – a kecskeméti Cifrapalota, emellett számos pesti belvárosi bérház és budai villa tervezője – könyvjegygyűjteményének megtekintése adott jelentősebb indíttatást számára az ex libris gyűjtéshez. Szivessy a Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületének, majd az 1932-ben megalakuló Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének is tagja volt. A századelőtől saját névre szólóan is készíttetett ex libriseket, többek között Weinwurm Frigyes, M. Rendschmidt, Vadász Endre grafikusokkal.

2_kep-szivessy_tibor_gr_rendschmidt_max_f_sz_412_123x43_j2_opti_varia.gif

M. Rendschmidt grafikája. Jelzet: Exl.Sz/412 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Bár Szivessy gyűjteményének megtekintése Kelemen Béla életében nagy élményt jelentett, a vidéki pályakezdés nehéz évei után e téren hosszú szünet következett. A későbbiekben a Hobby című folyóirat 1970. évi első számában Udvari György Ex libris gyűjtés című, könyvjegyekkel – köztük Rákóczy Ferenc, Stettner Béla, Richard Kaljo, Gerard Gaudaen alkotásaival – illusztrált cikke hívta fel a figyelmét a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) létezésére. Az újság hangsúlyozottan kiemelte a hobbik műveltséggazdagító, a szépérzék, a művészi ízlés fejlesztésében betöltött szerepét, közéjük sorolva az ex libris gyűjtést is.
Kelemen Béla, amint Budapestre került, felvette a kapcsolatot a KBK akkori titkárával, Réthy Istvánnal, aki bemutatta a Fészek Művészklubban működő körben; ennek Kelemen hivatalosan 1977-től lett a tagja. Ismeretségeket kötött, a budapesti Csányi István orvostól és a kolozsvári Gábor Dénes bibliográfustól, kisgrafikai szakírótól kapott tanácsok, útmutatások sokat jelentettek gyűjtői pályája kibontakozásában. Ugyanakkor problémaként vetette fel, hogy az ex libris kör túl elszigetelten működik, sokan nem is tudnak a csoport létezéséről, és az ex librist készítő grafikusok megtalálása, elérése is nehéz feladat. A gyűjtők szorosabb kapcsolattartását, emellett intenzívebb körbeli életet javasolt, mely sajnos napjainkban is időszerű gondolat.
Ő maga jó kapcsolatot ápolt Csiby Mihály grafikussal, aki Réthy István utódjaként egy ideig a KBK titkári teendőit is ellátta. Csiby az orvosi hivatásra utaló ábrájú ex librist készített a számára egy kismadárral, amely sztetoszkóppal vizsgálja egy beteg ember szívét. A grafika felirata a küzdelmekkel teli életsorsra és a gondviselésbe vetett hit fontosságára utal Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének soraival: „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”.

Csiby Mihály linómetszete (1978). Jelzet: Csiby/71 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kelemen Béla ajándékba kapott lapokkal kezdte el a gyűjtést, majd két év alatt 11 művésszel 13 névre szóló lapot készíttetett. Ezek grafikusai közül az első Fery Antal volt, őt követte Stettner Béla, Széki Piroska, M. Kiss József, Csiby Mihály, Perei Zoltán, Kamper Lajos, az erdélyi Imets László; külföldről még Oriol M. Diví, Emil Zierold és Fritz Kühn. Az ex librisek rendeléséről a következőket nyilatkozta:

„Elvem, hogy csak igen nagyvonalakban jelzem, mit szeretnék a lapon viszontlátni, legszívesebben […] nem mondok semmit, rábízva magam a művész intuíciójára és arra, hogy mit lát bennem, mit gondol rólam. Ebben az elvemben azóta sem csalódtam. Széki Piroska és Imets László ráérzett a belgyógyász egyik fontos eszközére, a tapintó kézre. Diví a gyógyítás és művészet kapcsolatát jelzi lapjain. Fery Antal, M. Kiss József igen magas színvonalú karakterportrék könyvjegyen történő megjelenítésével örvendeztetett meg, Kühn és Zierold a humort képviseli a lapokon.”

Kelemen Béla: Hogyan lettem gyűjtő, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 54. – Törzsgyűjtemény

A grafikákon gyakori téma Kelemen Béla foglalkozására utalóan az orvosi témakör, annak szimbólumvilága. A spanyol Oriol M. Diví egy 1978-ban metszett lapja Aszklépioszt, a gyógyítás görög istenét idézi attribútumával, a kígyós bottal.

Oriol M. Diví fametszete (1978). A kép forrása: Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011, 131.

Diví egy másik ex librise a Salamon királynak tulajdonított, a menyasszony és a vőlegény szerelmi dalait tartalmazó Énekek énekét (Canticum canticorum) evokálja nő és férfi egymásnak szembeforduló portréjával, melyek a fekete-fehér színeket tekintve egymás inverzei.

Oriol M. Diví fametszete (1978). A kép forrása: Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011, 136.

A neves személyek tiszteletére készíttetett portrégrafikákon Lenhossék Mihály Ignác (1773–1840), Magyarország főorvosa, Széchenyi István gróf házi orvosa, illetve Korányi Frigyes (1827/28–1913) belgyógyász, a tuberkulózis elleni küzdelem hazai kezdeményezőjének arcképe szerepel. Korányi karakteres profilja babérággal látható Fery Antal alábbi fametszetén.

Fery Antal fametszete (1977). Jelzet: Exl.K/171 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1979-ben elhunyt Kelemen Béla temetésén a KBK nevében Csiby Mihály tartott búcsúbeszédet: „orvos, barát, gyűjtő volt egy személyben” – mondta róla. Az alábbi, Kelemen nevére szóló Imets-grafika a rajta szereplő kis gyertyalánggal szolgáljon itt emlékállításul.

7_kep-imets_l_kelemen_bela_x1_1978_117_70_exl_k_169_j_opti.gif

Imets László fametszete (1978). Jelzet: Exl.K/169 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom:

Csiby Mihály: Kelemen Béla halálára, Kisgrafika, 1980/1–2. sz., 47.
Hírek, Kisgrafika, 1979/3. sz., 40.
Kelemen Béla: Hogyan lettem gyűjtő, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 53–55.
Kelemen Béla belépési nyilatkozata, 1977, KBK Irattár
Oriol M. Diví ex-libris, 1960–2011., Barcelona, Granja Grafica, 2011.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Csiby Mihály kisgrafikai életműve (Ex librisek, alkalmi grafikák, szabad grafikák), Budapest, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2012.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Kelemen Béla. In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 89.

* A név helyesen: Pólya Jenő

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész

komment

Az ember tragédiájának színpadi bemutatói – Kis Domokos Dániel /// OSZK PODCAST S02E02

2023. december 03. 05:51 - nemzetikonyvtar

A „Madách-színház” igénye

Madách Imre nem is szánta színpadra legendás művét? Az 1883-as ősbemutatótól az 1926-os dupla budapesti bemutatón keresztül a vetített remegő hátterű szegedi előadásig – Az ember tragédiája bemutatóinak újításai.

Az OSZK tizenkettedik podcastjében Kis Domokos Dániellel, a Színháztörténeti és Zeneműtár kutatójával beszélgetett Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a munkánkat.

Tartalom:
01:00 Bartók-bemutatókkal kezdődött minden
02:40 Madách születésének 200. évfordulója és Az ember tragédiája bemutatójának 140. évfordulója
04:09 Sokat kellett kihúzni a műből, mégis sikeres lett az 1883-as premier
06:20 Negyven évig nem nyúltak a Paulay-darabhoz
08:11 Le lehet és kell is egyszerűsíteni a díszletet
09:28 A tömegjelenetek megformálásának vitái
10:38 Harminc lemezre rögzítették a bemutatót
14:36 Az 1926-os dupla bemutató nagy közönsége
17:09 Negyvenkétezer néző a nyári szegedi előadásokon
19:20 A forgó nézőtér terve
22:30 Díszletekről rádiósstílusban
25:20 A látvány elveheti az értelmet a Madách-műről?
26:40 Sokáig dolgozik az előadás az emberben
27:40 A párizsi álom értelmezése a prágai színben
28:40 Madách aranyköpései

Linkek:

Kiállításunk december végéig látható: https://oszk.hu/madach200

Az ember tragédiája https://mek.oszk.hu/00800/00849/html/
Paulay Ede https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/szocikk/w/30/30220.htm
Hevesi Sándor https://kultura.hu/150-eve-szuletett-hevesi-sandor-a-nemzeti-szinhaz-legendas-igazgatoja/
Oláh Gusztáv https://mek.oszk.hu/04100/04135/html/Miko.htm
Németh Antal https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz16/143.html
Bánffy Miklós https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz24/479.html

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

YOUTUBE https://www.youtube.com/@nemzetikonyvtar/podcasts
SPOTIFY https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE https://apple.co/3W0iS23
GOOGLE https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC
PODCAST.HU https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER https://www.deezer.com/en/show/6149605
RADIOPUBLIC https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES https://bit.ly/LNPODCAST
RSS https://bit.ly/OSZKRSS
#PODCAST #SZÍNHÁZ

komment

Címkék: színpad podcast színház madách imre az ember tragédiája díszlet bánffy miklós spotify hevesi sándor oláh gusztáv paulay ede németh antal kis domokos dániel színháztörténeti és zeneműtár

A Magyar Lányok fényképei

2023. november 28. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló A gyerekirodalom születése és a nők (1840‒1918) című konferenciáról

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalom- és Néprajztudományi Intézete közös kétnapos konferenciát szervezett 2023. október 19-én és 20-án A gyerekirodalom születése és a nők (1840‒1918) címmel.

A tanácskozás keretében a különböző tudományos intézmények, műhelyek munkatársainak expozéi mellett egy, a szimpóziumot lezáró kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Az előadók a közel nyolc évtizedes korszak gyermek- és ifjúsági irodalmát különböző megközelítésből és számos szempont szerint vizsgálták: nemcsak szerzőkről, (élet)művekről, különböző irodalmi műfajokról került szó, hanem gyermekeknek és fiataloknak, valamint gyermekekről és fiatalokról szóló folyóiratokról és illusztrációkról is. Az előadók beszéltek egyes művekről (Bezerédj Amália Földesi Estvék; Wohl Stefánia regekönyve; Kánya Emília elbeszélése; Vachott Sándorné történelmi lányregénye) és egy-egy alkotó életművéről vagy az életmű gyermekeknek, fiataloknak szóló részéről (Pulszky Teréz meséi; Herman Ottóné Borosnyay Kamilla gyermekeknek írt versei és meséi; Tutsek Anna és Blaskó Mária írásai), de általánosabb megközelítésekről is, mint a folklór szerepe a gyermekirodalomban, az oktatás és tanítás kérdése vagy a fiúk és leányok olvasóvá nevelése. Önálló előadás foglalkozott a gyermekkönyv-illusztrációval és több előadás érintett gyermekeknek és fiataloknak szóló lapokat (az első magyar gyermeklapok; Kalocsa Róza mint ifjúságihetilap-szerkesztő) vagy róluk szóló folyóiratcikkeket és közleményeket (Magyar Salon). Ez utóbbi tematikához kapcsolódott könyvtárunk munkatársának A Magyar Lányok fényképei (1894‒1918) című előadása is.

A Magyar Lányok fényképei (1894‒1918) című előadás címlapdiája

A Magyar Lányok című folyóirat 1894 decemberében indult meg Tutsek Anna szerkesztésében, és közel fél évszázadon keresztül volt „a serdültebb leányok” (a harmincas évektől lányok és anyák) képes hetilapja. A Singer és Wolfner cég kiadványa szépirodalmi művek mellett ismeretterjesztő cikkeket is közölt, és különböző rovataival a háztartás, a kézimunkák, a női foglalkozások, a divat területén is eligazodást nyújtott fiatal olvasóinak. A lapot kezdettől gazdagon illusztrálták, s míg az első években érthető módon a képzőművészeti ábrázolások voltak többségben, ez az arány fokozatosan módosult a fényképek javára, s bár a rajzok és festményreprodukciók mindvégig megmaradtak, az évek során az illusztrációk egyre jelentősebb részét tették ki a fotográfiák.
Az előadás a lap első két és fél évtizedének fényképeit tekintette át számos szempontból vizsgálva a felvételeket. A különböző fényképtípusok és főbb tematikák rövid bemutatása után kép és szöveg viszonyáról, az aktualitás problematikájáról, sorozatokba rendezett felvételekről és a fotográfiák készítőiről esett szó. Kiemelt szempont volt a más lapokból átvett fényképek kérdése is. Az előadó azt is vizsgálta, hogy a fotók tartalma és azok megjelenítési formája mennyiben tükröz(het)te és erősít(h)ette a lap célkitűzéseit és irányultságát, valamint hogy a szerkesztő mit tartott fontosnak és elfogadhatónak olvasóközönsége: a fiatal leányok számára. Megjelent-e például komoly társadalmi kérdésről szóló fénykép a lapban és közöltek-e képeket a világháborúról? Az előadás összességében azt a kérdést járta körül, hogy fotográfiák tekintetében mennyire tekinthető modern lapnak a Magyar Lányok és a képek mennyiben tükrözik a hetilap célját: „magyar nemzeti szellemben nevelni leányainkat s lelköket, izlésöket nemesiteni, fejleszteni”.

A Magyar Lányok fényképei (1894‒1918) című előadás utolsó diája

Dede Franciska (Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

komment

Címkék: konferencia illusztráció gyerekirodalom tutsek anna dede franciska konferenciabeszámoló blaskó mária wohl stefánia lipták dorottya sajtótörténeti kutatócsoport bölcsészettudományi kutatóközpont irodalom- és néprajztudományi intézet bezerédj amália kánya emília vachott sándorné pulszky teréz herman ottóné borosnyay kamilla kalocsa róza magyar lányok folyóirat

A Franklin-Társulat préselt vízjele Apponyi Sándor katalógus-kötetében

2023. november 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

Gróf Apponyi Sándor (1844–1925) bibliofil és könyvgyűjtő 1924-ben írt végrendeletében könyvtárát az akkor még a Magyar Nemzeti Múzeumban működő Országos Széchényi Könyvtárra hagyta. Apponyi Hungarica-gyűjteménye, amely a külföldön, idegen nyelven megjelentetett, de magyar vonatkozású műveket tartalmazza, a Régi Nyomtatványok Tárának egyik igen értékes gyűjteményrészét képezi.
A gróf egyik legnagyobb tudományos teljesítménye a gyűjteményhez készített katalógusa, amelynek első két kötete még életében megjelent német és magyar nyelven, az első 1900-ban, a második 1902-ben. Érdekessége, hogy kereskedelmi forgalomba nem került, a magyar nyelvű kiadványt is mindössze 125–125 példányban nyomtattatta ki. A köteteket barátainak és különböző intézményeknek adományozta.

Könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárában megtalálható a fenti két kötet, méghozzá a könyvtár másik legjelentősebb adományozójának, Todoreszku Gyulának a hagyatékából. A kiadványt Apponyi a Franklin-Társulat nyomdájában nyomtatta ki, amelyről a címlap hátoldala is tudósít.

Todoreszku Gyula tulajdonbélyegzője, alatta a nyomda neve. Apponyi Sándor: Hungarica: Magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok, Budapest: Franklin Ny., 1900–1902. – Törzsgyűjtemény

De nem ez az egyetlen utalás a Társulatra. Ha kötet papírjait fény felé tartjuk, az utánzott merített papír főbordáira körülbelül 120°-os szögben keresztben egy éles átnézetű FRANKLIN-TÁRSULAT feliratvízjel tűnik fel.

A ránézeti tulajdonságok alapján egy mesterséges, préselt vízjelről van szó, vagyis nem a papírgyártás során került a papírba a felirat, hanem a nyomdában, a könyv készítése során préselték az ívekre. Az ívek vágása során a felirat elvált egymástól, így nem lehet a teljes vízjelről fotót készíteni. Különlegessége, hogy eddig ez a vízjel nincs sehol regisztrálva, ezért pontos lemérésére, kirajzolására hamarosan sor kerül, hogy ezzel is gyarapodjon a Magyar Vízjel Adatbank (MVA), majd pedig a Digitális Magyar Vízjel Adatbank (DMVA) felületén mindenki számára könnyen hozzáférhető legyen.
A jövőben fontos feladat lesz a Franklin-Társulat kiadványaiban utánanéznem annak, hogy használták-e, és ha igen, milyen gyakran ezt a feliratvízjelet, vagy csupán egyedi esetről van szó. Amennyiben tényleg elvétve alkalmazták, akkor egy különösen ritka préselt vízjelre bukkantam.

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: katalógus vízjel hungarika régi nyomtatványok tára apponyi sándor szebelédi zsolt todoreszku gyula franklin-társulat digitális magyar vízjel adatbank

Hogyan mondjunk jól verseket? Deák-Sárosi László /// OSZK PODCAST S02E01

2023. november 26. 06:14 - nemzetikonyvtar

Hogyan mondjunk jól verseket? Az időmértékes verseléstől a recitálásig Áprily Lajos Ének a Küküllőhöz című versén keresztül.
Az OSZK tizenegyedik podcastjában Deák-Sárosi László két könyvéről a szerzővel Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója beszélgetett.

Tartalom:

01:20 A nyelv és a kód nem csak az intonációból szól
02:28 Újító és összegző munka A háromszólamú vers – Új magyar verstan című könyv
03:20 A vers eredetmítoszai
05:40 A klasszikus időmértékes verselés zenei alátámasztása
06:40 Versmondás, szavalás, skandálás, recitálás, éneklés
11:30 Mire képes a hangerő a versmondásban?
13:24 A szavaló érzelmei nélkül nincs versmondás
15:06 Tíz színész és hat színészhallgató recitálta Deák-Sárosi László válogatott kedvenc verseit
16:20 A néma olvasás miatt elveszik a ritmus
18:33 A recitálást meg lehet tanulni
19:33 A megzenésített versek szerepe a versmondásban, Kasó Tibor dalnok
24:30 Áprily Lajos Ének a Küküllőhöz című versét Szemerédi Bernadett adja elő
28:13 A pozsonyi csata, 907 – eposz

A háromszólamú vers verstani monográfiához hangzó Példatár tartozik, 66 klasszikus magyar vers tapasztalt, jeles színészek és tehetséges színészhallgatók recitálásában, amelyek versvideóként elérhetők a lejátszási listánkon: https://bit.ly/3SZOLAMUVERS

A könyv bemutatója: https://www.oszk.hu/rendezvenyek/haromszolamu-vers-uj-magyar-verstan
A háromszólamú vers – Új magyar verstan itt vásárolható meg: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/irodalomtortenet/a-haromszolamu-vers
Földi János: https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/130.html
Négyesi László: https://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index1894.html
Pálóczi Horváth Ádám: https://mek.oszk.hu/02000/02060/html/paloczi.htm
Kasó Tibor: https://soundcloud.com/kas-tibor
A pozsonyi csata, 907 – eposz itt vásárolható meg: https://www.libri.hu/konyv/deak-sarosi_laszlo.a-pozsonyi-csata-907-eposz.html

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE https://apple.co/3W0iS23
GOOGLE https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC
PODCAST.HU https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
RADIOPUBLIC: https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS https://bit.ly/OSZKRSS

komment

Címkék: vers olvasás podcast irodalom nyelv áprily lajos szavalóverseny tóth péter földi jános országos széchényi könyvtár pozsonyi csata időmértékes verselés szemerédi bernadett deák-sárosi lászló pálóczi horváth ádám kasó tibor négyesi lászló

„… ki most tétlenségben marad, nincs jövője”

2023. november 22. 15:39 - nemzetikonyvtar

Kiállításmegnyitó a Szent István Társulat megalakulásának 175. évfordulója alkalmából

2023. november 13-án „…ki most tétlenségben marad, nincs jövője” címmel új időszaki kiállítás nyílt meg könyvtárunkban a Szent István Társulat megalakulásának 175. évfordulója alkalmából. A kiállítás kurátorai: Bárány Zsófia, Dede Franciska és Klestenitz Tibor, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársai.

„… ki most tétlenségben marad, nincs jövője”. 175 éves a Szent István Társulat. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. 2023. november 13–2024. január 31.

A kiállítást Sarbak Gábor, a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője és a Szent István Társulat elnökének bemutatóját követően Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek és a SZIT fővédnöke nyitotta meg.
Az alábbiakban Rózsa Dávid főigazgató köszöntő beszédét adjuk közre, amely a könyvtárunk Alapítók terében 17 órakor kezdődött megnyitó ünnepségen hangzott el.

Eminenciás Bíboros úr, Elnök úr, Kurátorok!
Tisztelt Jelenlévők!

Amikor bepillantunk a kiállításba, úgy érezhetjük, hogy maradnánk még. A biztonság érzetét ébresztette bennünk a díszterem, amely rövid időre a Szent István Társulat megmutatásának hajlékaként adódik mindannyiunknak.
A Társulat a legrégibb – mai értelemben vett – könyvkiadó intézmény Magyarországon. Könyvkiadás tekintetében egyszerre egyházi és világi, identitását illetően nemzeti és katolikus, funkciójában kiadó és nyomda, 175 éve unikális szervezet, amely mindig a közművelődés ügyét szolgálta katolikus szellemben. Ebben a gondolati mederben művelte a társadalomszervezést is, amelyet kiegészített az a feltételezés, hogy a tudásnak – származástól és vagyoni helyzettől függetlenül – mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie. A Társulat jelenléte komoly kulturális változást idézett elő; kezdettől fogva egyszerre szólt az értelmiséghez és a széles olvasóközönséghez is. Úgy is mondhatjuk, hogy a katolikus hit és a nyitottság teremti a Szent István Társulat inkluzivitását, sokféleségének architektúráját.
Jó ma délután azt ünnepelni, ami értékteremtésben állandósult. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Szent István Társulat közös kiállításának kurátorai hónapokon keresztül a hasznosság, az alkotni vágyás, a lényeg zivataros történelmi időkben történő átmentése alapján gondolták meg a Szent István Társulat 175 évét. Ezt többek közt naptárakkal, folyóiratokkal, verseskötetekkel, tankönyvekkel, teológiai és hitbuzgalmi kiadványokkal, szentképekkel, díszalbumokkal, szépirodalmi és ifjúsági kiadványokkal, kottákkal illusztrálják. Ezek teremtik a Szent István Társulat történeti hajlékának ökonómiáját, ahol bepillanthatunk a hazai katolicizmus egyik legfontosabb – és nemzeti szinten is jelentős szerepet játszó – kulturális intézményének történetébe. A hónapokon keresztül tartó munka még csak nem is lezárásához érkeztünk (hiszen kurátori vezetések, interjúk várnak még az alkotókra); falakon és tárlókban láthatjuk az eredményét, a kiállítás témájának kontextusait, amelyek megnyitják a Szent István Társulatról szóló új párbeszédek helyét. Büszkék vagyunk arra, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban látható tárlat összefüggéseiben beszéli el a Szent István Társulatot, amely mindig a kulturális sokszínűség felől gondolta el a mindennapokat.

Köszönöm Dede Franciskának, Bárány Zsófiának, Klestenitz Tibornak – a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársainak –, hogy értő látásmódjukkal, tudásukkal és több hónapnyi munkával feltárták előttünk a Szent István Társulat lényegét. Köszönöm Erdő Péter Eminenciás Bíboros úr megtisztelő jelenlétét. Köszönöm Sarbak Gábornak,a Szent István Társulat elnökének, hogy bemutatja a kiállítást. Köszönöm restaurátor és digitalizáló kollégáinknak, hogy gondoskodtak a kiadványok méltó megjelenítéséről. Köszönöm Gazdag Máriának, a Lulla Interiors belsőépítészének, hogy gondolkodása megteremtette a kiállítás látványát, amelytől elválaszthatatlan Takács Tamás grafikus kreativitása. Köszönöm a Kiáll Kft. munkatársainak a kivitelezésért tett erőfeszítést.

Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

A 2024. január 31-ig látogatható tárlatunkban szeretettel várjuk a könyvbarátokat és a művelődéstörténet iránt érdeklődőket egyaránt.

Főigazgatói Kabinet

komment

Címkék: megnyitó rózsa dávid dede franciska sarbak gábor takács tamás megnyitóbeszéd klestenitz tibor főigazgatói kabinet bárány zsófia lipták dorottya sajtótörténeti kutatócsoport szent istván társulat gazdag mária fragmenta et codices kutatócsoport

A Digitális Bölcsészeti Központ munkatársainak szakmai látogatása a Luxemburgi Nemzeti Könyvtárban

2023. november 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár 2023 tavaszán közösen nyerte el a The Conference of European National Librarians nemzetközi szervezet által kiírt pályázatot, amelynek keretében a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztályának három munkatársa Luxembourgba látogatott. Az Erland Kolding Nielsen Grant egy legfeljebb 5 000 eurós támogatás, amelyet olyan CENL-tagkönyvtári projektek számára ítélnek oda, amelyek elősegítik a nemzetközi együttműködést és erősítik a CENL-könyvtárak közötti kapcsolatokat. A CENL 2017-ben vezette be a támogatást annak tiszteletére, hogy Erland Kolding Nielsen 1986–2017 között a dán királyi könyvtár főigazgatójaként hosszú és kiváló pályafutása során óriási mértékben hozzájárult az európai könyvtárak fejlődéséhez. A támogatásra a CENL egyes tagkönyvtárainak vagy tagkönyvtárak csoportjának javaslatai alapján kerülhet sor pályázat alapján. A támogatás a nemzetközi könyvtári együttműködés bármely aspektusára összpontosíthat, mint pl. a gyűjteményfejlesztés (fizikai és digitális), kutatásfejlesztés, oktatási vagy kulturális szolgáltatások, beleértve a kiállításokat is, a könyvtárak közötti kommunikáció elősegítése és egyéb szakterületek. Az OSZK és a BNL közös pályázatának célja a két nemzeti könyvtár webarchiválási infrastruktúrájának fejlesztése, bizonyos munkafolyamatok megújítása és a tudásmegosztás.

A Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épülete

A pályázatot két szakaszban valósítják meg a partnerek: az első a három magyar munkatárs látogatása Luxembourgban, a második a luxemburgi kollégák látogatása Budapesten. (Jelen blogbejegyzésünk az elsőről szól, a másodikról külön posztban kívánunk hírt adni.) A DBK három munkatársának, Mihály Eszter igazgatóhelyettesnek és osztályvezetőnek, Kalcsó Gyula csoportvezetőnek és Szűcs Kata digitálistartalom-fejlesztőnek a szeptember 11. és 15. között megvalósult utazása több célt is szolgált. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy létrejöjjön az a szakmai tapasztalatcsere, amelyre a CENL-pályázat keretében a két nemzeti könyvtár kötelezettséget vállalt. Ez egyfelől egymás webarchiválási tevékenységének behatóbb tanulmányozását, egyes speciális kérdésekben célzott tudásmegosztást, másfelől új együttműködési lehetőségek feltérképezését, előkészítését, egy-egy esetben akár kialakítását is jelentette.
Az első nap egy munkaebéddel kezdődött, ahol a magyar küldöttség találkozhatott a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár informatikai részlegének vezetőjével, Yves Maurerrel, valamint a kifejezetten webarchiválással foglalkozó két munkatársával, Ben Els kurátorral és Tóth László fejlesztővel. A luxemburgi kollégákkal a magyar webarchívum munkatársai régóta jó szakmai kapcsolatot ápolnak – ebben nem elhanyagolható szerepet játszott az a tény, hogy a webarchiválás fejlesztési feladatait ellátó munkatársuk magyar származású –, a meglévő együttműködés elősegítette a sikeres pályázást. A jó hangulatú ebéd után a magyar kollégáknak bemutatták a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épületét, valamint megtekinthették az aktuális kiállításukat is. A délután hátralévő részében a két webarchívum működésének részleteiről tájékoztatták egymást az együttműködő partnerek. A megbeszéléseken részt vett Claude D. Conter, a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár igazgatója is.

A luxemburgi és a magyar kollégák első közös értekezlete

A második nap a luxemburgi kollégák két workshopot tartottak munkatársainknak. A teljes napot igénybe vevő programpont a Browsertrix nevű, webaratásra fejlesztett szoftver használatáról szólt. A Browsertrixet jelenleg a Webrecorder projekt részeként fejlesztik. Kétféleképpen használható, a crawler (aratórobot) önállóan, valamint felhőalapú rendszer (Browsertrix Cloud) részeként. A Browsertrix crawler egy böngészőalapú eszköz, amely alkalmas webhelyek és weblapok magas minőségű mentésére. A böngészőalapúság azt jelenti, hogy minden, a böngészőben ember által elvégezhető művelet imitálható. A korábbi aratóeszközök egyszerűen a böngészőbe tölthető fájlok mentésére specializálódtak, és nem voltak tekintettel arra, hogy a weblapok tartalma akár a felhasználói magatartástól, beavatkozásoktól függően eltérő lehet, illetve bizonyos elemei csak a felhasználó kérésére jelenhetnek meg, azaz dinamikusan generálódnak. A böngészőalapú mentés ezeket a műveleteket képes elvégezni (pl. „rákattint” egy ideóra, hogy az elinduljon), így a mentett tartalom sokkal teljesebb, magasabb minőségű lehet. Az OSZK jó ideje használja ezt a technológiát is a webarchiválási tevékenységében, a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár azonban olyan jellegű projekteket is megvalósít, amelyet a magyar nemzeti könyvtár még csak tervez. A kollégák így a két workshop alatt sok új tapasztalatot szereztek, megtanultak új eljárásokat, valamint egyeztettek bizonyos konfigurációk és forráskódok megosztásáról.

A luxemburgi és a magyar kollégák a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épülete előtt

A harmadik nap két fő programmal telt. Az egyik a SolrWayback nevű kereső- és megjelenítőszoftver használatáról szólt, a másik pedig egy szakmai látogatás volt a Luxemburgi Egyetemen. A Dán Királyi Könyvtárban más intézményekkel közreműködve fejlesztett NetarchiveSuite részeként a SolrWayback ma az egyik legfontosabb keresőeszköz a webarchívumok számára. Lehetővé teszi az archivált webes tartalom szabadszöveges keresését minden forrásban (HTML-oldalak, PDF-ek, különböző médiatípusok metaadatai, URL-ek stb.), interaktív linkgráfok készítését, a keresési eredmények exportálását, fájlok exportálását a keresési eredményekből (pl. HTML, képi tartalom, videó stb. exportálása ZIP formátumban), a keresési eredmény szöveges exportját egyéni mezők kiválasztásával (CSV formátumban), szófelhő generálását, különböző domainstatisztikák időbeli megjelenítését, képkeresést (akár térképes megjelenítéssel az EXIF metaadatok felhasználásával), és még sok minden mást. Az OSZK-nak nagy tapasztalata van a SolrWayback használatában, a szoftver Github-repozitóriumában a nemzeti könyvtár keresője mint referencia szerepel. Intézményünk webarchívumának több részgyűjteményén működik SolrWayback kereső (ilyen pl. az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos hírportálaratások anyaga, vagy a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság eseményalapú gyűjteménye).

Luxemburgi kutatók fogadták könyvtárunk munkatársait a Luxemburgi Egyetemen

Késő délután a luxemburgi és a magyar kollégák együtt utaztak ki Belvalba, ahol a Luxemburgi Egyetem kutatója, Valérie Schafer és doktorandusza fogadta őket. Schafer professzor szakterülete a kortárs európai történelem. Korábban a franciaországi CNRS-nél dolgozott, és jelenleg is a Center for Internet and Society (CIS - CNRS UPR 2000) munkatársa. Kutatási területe kiterjed többek között a számítástechnikára, a távközlés és az adathálózatok történetére, az internet és a web történetére, az európai digitális kultúrák és infrastruktúrák történetére, valamint a born digital kulturális örökségre (különös tekintettel a webarchívumokra).
A webarchívumok munkatársai a szakemberekkel – az OSZK eddigi tapasztalatai mentén – a kutatási lehetőségekről, azok kiszélesítéséről egyeztettek. Bemutattuk az a mintaprojektet is, amely az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos hírportálok anyagát egy interaktív Power BI adatvizualizáción jeleníti meg.
Az archívumok kutathatóságának fejlesztéséről egészen estébe nyúlóan egy jó hangulatú közös vacsora keretében folytatták a szakmai diskurzust.

Az OSZK munkatársai munkavacsorán a Luxemburgi Egyetem kutatóival

A csütörtöki napon a pályázat teljesítésének részletes feltételeiről, az azzal kapcsolatos jövőbeni feladatokról egyeztettek a kollégák. A technikai részletek megtervezésén túl (hogyan osztják meg a nemzeti könyvtárak a forráskódokat és a dokumentációkat egymással, illetőleg hogyan teszik nyíltan elérhetővé őket) szó volt még a pályázattal összefüggő, de azon túlmutató tevékenységekről is. Mindkét intézmény tagja az International Internet Preservation Consortiumnak, amely ugyancsak élénk érdeklődéssel követi nyomon az együttműködést. A tervek szerint a CENL-pályázattal összefüggő közös tevékenységünkről az IIPC szokásos, negyedéves online taggyűlésén, valamint az IIPC-blogon blogbejegyzésben fogunk beszámolni. Az egyeztetés péntek délelőtt folytatódott, és kiterjedt a luxemburgi kollégák budapesti látogatásának előkészítésére is.

Kalcsó Gyula – Mihály Eszter – Szűcs Kata (Digitális Bölcsészeti Központ
Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

komment

Címkék: tóth lászló szakmai beszámoló webarchiválás international internet preservation consortium mihály eszter kalcsó gyula szűcs kata luxemburgi egyetem valérie schafer yves maurer ben els claude d. conter luxemburgi nemzeti könyvtár erland kolding nielsen the conference of european national librarians

Kisgrafikai gyöngyszemek egy aukcióról

2023. november 20. 06:00 - nemzetikonyvtar

A közelmúltban egy alkalmazott grafikai árverés során az Országos Széchényi Könyvtár tíz modern ex librisre tett szert. Jó példája ez annak, hogy az időnkénti ajándékozások, hagyatékok mellett ilyen módon is gyarapodhat a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár modern kori könyvjegygyűjteménye. Olyan nemzetközileg elismert, és külföldön is kiállító magyar grafikusművészek alkotásairól van szó, mint Bánsági András, Gál Ferenc, Imets László, Kazinczy Gábor, Kopasz Márta, König Róbert, Nagy Árpád és Petry Béla. Emellett az osztrák Franz von Bayros egy lapja is hozzánk került.
E grafikák az alkotók nagyfokú művészi érzékenységéről, jelentős szakmai, kulturális és történelmi felkészültségéről tanúskodnak. A művek számos hungarikavonatkozást tartalmaznak, kultúrtörténetünk fontos személyeiről, eseményeiről vallanak, többek között zenei, történelmi és irodalmi utalásokkal, motívumokkal. Gál Ferenc lapja Bartók Bélát, Kazinczy Gáboré Erkel Ferencet, Nagy Árpádé Szent István királyt, Petry Béláé Berzsenyi Dániel alakját és munkásságát állítja a középpontba.
Az erdélyi származású Petry Béla Albert (1902–1996) grafikus, építész, egyetemi tanár már művészi tevékenységének kezdetétől elkötelezte magát a kisgrafika irányába. Rajztanári képesítést a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, építészoklevelet Bécsben az Építészeti Akadémián szerzett. 1946-ban családjával az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Itt kezdetben mint művészeti tervező, acél- és rézmetsző dolgozott, majd évekig épületeket tervezett. Könyvjegyei nagy művészi felkészültsége mellett mindenekelőtt mély magyarságáról tanúskodnak, a tematikát tekintve jórészt a magyar népművészet, történelem és kultúra kiapadhatatlan forrásaiból táplálkoznak. A maga és felesége, Petryné Szendrey Margit nevére szóló ex librise 1986-ban készült, Berzsenyi Dániel (1776–1836) halálának 150. évfordulójára emlékezve.

Petry Béla grafikája, klisé (1986). Jelzet: Exl.P/596 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A grafika a költő Fohászkodás című versének kezdő sorait idézve Isten mindenek feletti hatalmát hirdeti a világegyetem bemutatásával:

„Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

A legmagasb menny s aether Uránjai,
Mellyek körülted rendre keringenek…”

Berzsenyi Dániel: Fohászkodás (részlet). In: Berzsenyi Dániel összes költeménye – Magyar Elektronikus Könyvtár

A képen az univerzum középpontjában helyezkedik el a nap, benne – különleges grafikai megoldásként – kereszt alakzatban összefűzve jelenik meg az „Isten” felirat. Az ábrázolás alsó felében, a versidézettel együtt szerepel Berzsenyi Dániel mellképe, a grafikus ezzel is felidézi a költő személyét.
Az Erkel Ferenc-emlékévben a gyulai Dürer Társaság által meghirdetett pályázatra, 1993-ban készült a temesvári születésű Kazinczy Gábor (1942–) alkotása dr. Arató Antal nyugalmazott könyvtárigazgató, sok éven át a Kisgrafika folyóirat szerkesztője nevére. Erkel Ferenc (1810–1893), a Gyula városában született zeneszerző, karmester, zongoraművész ekkor 100 éve hunyt el. Egyik legismertebb nemzeti operája a háromfelvonásos Bánk bán, melynek szövegkönyvét Egressy Béni írta Katona József azonos című drámája alapján. A teljes mű ősbemutatójára 1861. március 9-én került sor a Nemzeti Színházban. A finom mívű, sűrű vonalhálójú, expresszív erejű rézkarc-emlékgrafikán az operából láthatunk jeleneteket: a Bánk feleségét, Melindát megkörnyékező Ottó hercegről, valamint a szenvedő nép és felesége miatt bosszút álló, Gertrudis királynét megölő Bánk nádorról.

Kazinczy Gábor rézkarca (1993). Jelzet: Exl.A/286 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nagy Árpád (1894–1959) grafikus- és ötvösművész alkotói pályájának jelentős részét Csongrádon fejtette ki. Lenyűgöző kreativitás, az európai kultúra szimbólumvilágának alapos ismerete jellemezte. A neves 20. századi ex libris gyűjtő, jogász dr. Illyés Sándor László nevére szóló rézkarca „In memoriam regis Stephani Sancti” felirattal Szent István király emlékére készült 1938-ban. Ezen István király fején koronával, palástban, jogarral törvényt ül, fent a vádló, lent a védő a törvénykönyvvel. Jobbról a vádlott és mellette poroszló áll, középen bárány látható. A kétosztatú grafika alsó felében a cserkészkalap és paragrafusjelek, továbbá a „lex” felirat a megrendelő, Illyés S. László jogi végzettségére és aktív cserkésztevékenységére utalnak.

Nagy Árpád rézkarca (1938). Jelzet: Exl.I/141 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A lovas kultúra az egyetemes műveltség része. Több ezer év irodalma, zenéje, képzőművészete szól a lovakról, az ember és a ló kapcsolatáról. König Róbert (1951–2014), a budapesti Képzőművészeti Főiskola egykori tanára – maga is lovas és lótenyésztő, a magyar lovas hagyományok továbbvivője – több aspektusból, képzőművészeti vonatkozásban is figyelte és tanulmányozta a ló etológiáját, mozgását, habitusát, erről vallanak a lovakat ábrázoló grafikái. A Máriássy Mihályné ajkai gyűjtő nevére szóló, 1985-ben készült linómetszetű ex librisen egy hátrafelé néző, egyik lábára sérült, sovány ló realisztikus képe jelenik meg.

König Róbert linómetszete (1985). Jelzet: Exl.M/558 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Bánsági András (1914–1993) sváb származású grafikus- és festőművész széles érdeklődési körét mutatja, hogy több ezer alkotásán tematikailag bejárta a magyar történelem sorsfordító helyszíneit, a magyar tájakon túl az egész kontinenst, megörökítette a mohácsi busójárást, tárogatózó kuruc harcost, Goethe, Schiller és Liszt Ferenc alakját. Az „In memoriam Réthy István KBK titkár” feliratú kisgrafikája az 1988-ban elhunyt Réthy István jogásznak, a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) első titkárának állít emléket, aki az 1959-ben megalakult – és ma is fennálló – körben két évtizedig látta el az ügyvezetői feladatokat. A grafikán a „FISAE” felirat arra utal, hogy Réthy az ex libris egyesületek nemzetközi szervezete, a FISAE (Fédération International des Sociétés d’Amateurs d’Exlibris) titkáraként is működött a budapesti XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszus (1970) rendezése kapcsán. Az ábrázoláson szereplő bagoly és a könyvek a tudás, a bölcsesség jelképeiként gyakori szimbólumok az ex libriseken.

Bánsági András metszete (1988). Jelzet: Exl.R/506 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A magánszemélyek nevére szóló ex librisektől, in memoriam lapoktól eltérően egy felsőoktatási intézmény, a Szegedi Orvostudományi Egyetem (mai nevén: Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem) számára készült 1965-ben a szegedi Kopasz Márta (1911–2011) linómetszete. A könyvjegy a helyi Nemzeti Emlékcsarnokot (Pantheont) örökíti meg, az előtérben Sárkányölő Szent György szobrával. Utóbbi Kolozsvári Márton és György Prágában fellelhető eredeti gótikus remekművének egy másolatát idézi fel, mely Szegeden található a Rerrich Béla téren.

Kopasz Márta linómetszete (1965). Jelzet: Exl.Sz/606 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kisgrafikáival, metszeteivel világhírnévre szert tevő művésznő így fogalmazta meg hitvallását:

„Műveimmel életem valamely komoly, benső élményét igyekeztem kifejezésre juttatni azzal a szándékkal, hogy üzenethordozóként, formai szépségeik által szellemi értékeket vigyenek a jelen és a jövő századok embereihez.”

Kopasz Márta. In: A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár honlapja

A szellemi értékek átadása, közvetítése az egyik fő feladata az ex libriseknek is, a műfaj a magyar kulturális örökség, a nemzeti értékek fennmaradásának, megörökítésének egyik fontos területét képezi. A kollektív nemzeti emlékezetbe való beépülésükhöz pedig fontos lépést jelent a kisgrafikák közgyűjteménybe – a bemutatott ex librisek esetén a nemzeti könyvtárba – kerülése, mely révén több módon, újabban a Könyvjegytár honlapon digitálisan is elérhetőek lesznek majd e dokumentumok.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment

Budapest 150

2023. november 17. 18:00 - nemzetikonyvtar

A világvárossá váló Budapest színházi forradalmai 1873 és a Millennium között

1873-ban, amikor a Duna két átellenes partján a reformkorban is együtt fejlődött ikervárosok, Pest és Buda, azaz Pest-Buda és a hozzájuk kapcsolt Óbuda, valamint a Margitsziget törvényi erővel is egyesült, egy hosszú, tervezett és organikus kapcsolatrendszer kapott korszerű keretet a további, hamarosan viharosnak mondható átalakulásokhoz.
Buda és Pest – nem ritkán már Budapest néven is emlegetve – már egy-egy 1848-ban és 1849-ben hozott törvényben is unióra volt szánva, s az 1867. évi kiegyezést követően a békeidőkre tervezett bővítés és modernizálás is együtt vette számba a jobb- és balparti városokat. Az 1870-es évtized elejétől azután közös várospolitika és fejlesztési tervek előkészületei indultak meg, melyeknek igen gyorsan látványos eredményei lettek, s a városokat egyesítő törvény lényegében nem kezdőpontja, hanem egy jelentős mérföldköve a folyamatnak, melynek néhány, a színházi szférát közvetve vagy közvetlenül érintő jellemzőjét vesszük most számba.

Mi minden történt a budapesti színházi világban 1873 és 1896, illetve 1900 között?

Több körben regisztrálhatunk fontos változásokat, melyek egyenként és együtt nagymértékben befolyásolták az intézményi és a művészi működést csakúgy, mint a közönség és a színjátszás viszonyait. Követhetjük az új intézmények, új intézménytípusok létrejöttének folyamatát, ami teljesen átrendezte a főváros (és az ország) színházi struktúráját, a reformkor kitüntetett intézményének, a Nemzeti Színháznak a jelentős funkció- és súlyvesztését okozva. Tanúi lehetünk a sorra megjelenő új stílusirányzatok hozta változásoknak, melyek a színpadi műfajok és a dramaturgia terén mentek végbe. Láthatjuk az ipari és tudományos forradalom (2.0) technikai-technológiai újításainak színházi hatásait, s mind ezek folyományaként a színházi munkamegosztás és a színészet átalakulását. Az új, kettős város közönsége, társadalma is jelentős átalakuláson ment át mind szerkezetét, mind műveltségét illetően – a feudális rétegződés mellett megjelent (ha nem is váltotta azt föl teljes egészében) a polgári-kapitalista társadalmi csoportok fölső, középső és alsóbb rétege. A város lakossága egyre gyorsuló ütemben magyarosodott, a német anyanyelvű népesség is egyre több funkcióban használta az államnyelvet, s a (szintén 1848-ban elindított) zsidó emancipáció is hatalmas léptekkel haladt. A többi nemzetiség, így például a pesti szerbség korábbi súlya és jelentősége csökkenni kezdett. Az új városi közönség új igényeket támasztott a szórakoztató (illetve e feladatkört is betöltő) intézményekkel szemben, ízlése korszerűsödött, életmódja a tőlünk nyugatabbra fekvő nagyvárosok közönségééhez kezdett hasonulni.

A korábban csak német nyelven játszó Városligeti Színkör 1898. június 16-i színlapja „a színkör megmagyarosításának 10-dik évfordulója alkalmával”

Egy másik szempont szerint vizsgálhatnánk azt is, miképpen vált az új város, Budapest „díszletté”, a politika és a közélet színpadává, azok új, 19. század végi teatralitásának jegyeit hordozó konstrukcióvá, de jelen írásban e kérdésekre nem térünk ki.
Érdekesebb lehet, hogy színházak tereiben, a színpadon s a nézőtéren milyen változásfolyamatok játszódtak le, és azok milyen összefüggésben álltak a társadalom és a hétköznapi élet átalakulásával.

Színházak az egyesített város szerkezetében

Budapest teátrumföldrajzának áttekintése önmagában is izgalmas és sokrétű következtetésekre vezet, s az 1875 és 1900 közti időszak különösen nagy változásokat hozott a színházi térképen. Az 1870. évi X. törvénycikk értelmében fölállított Fővárosi Közmunkák Tanácsa által lefektetett ambiciózus városfejlesztési tervek (többek közt Bécs, Párizs, de London, Berlin, München, Róma egyes városszerkezeti elemeinek mintául vételével) megalapozták a körutas-sugárutas struktúrát, melynek csomópontjait nem csak a közlekedési infrastruktúra funkcionális beruházásai, hanem az oda elképzelt intézmények-épületek-emlékhelyek határozták meg. Ugyanakkor természetesen a közművek és a közlekedés fejlesztése nagymértékben segítette az új institútumok , az új épületek létrehozását, ahogyan azok maguk is hozzájárultak a bővülő város új centrumainak, találkozási pontjainak definiálásához.
Az 1873-ban már folyamatban volt színházépítkezések első eredménye a (mai Blaha Lujza térre a neves bécsi Fellner és Helmer cég által emelt) Népszínháznak a megnyitása volt 1875-ben, amint az Ybl Miklós tervezte pompás „Sugár úti palota”, az Operaház 1884-es megnyitása követett. A Vígszínház 1896-ban (akárcsak az imént említett épületek) az egész városrész, a Lipótváros egyik első, meghatározó építménye és intézménye lett a még alig beépített Nagykörút északi dunai csatlakozása közelében.

Ezek mellett és után további kültelki (külvárosi területeken, illetve Pest-környéki, s a várostörténet későbbi fázisaiban a fővároshoz csatolt kistelepüléseken megnyílt) színházak és belvárosi magánszínházak: a Magyar Színház, a Király Színház, a Somossy Orfeum (a későbbi Operettszínház) stb. nyíltak. A millenniumi ünnepségek és a századforduló új műfajai, a polgárok szórakoztatására létesült új intézményekben leltek otthont: orfeumok, kabarék, varietészínházak ajánlották sztárjaik műsorát a szintén megszaporodott lapokban.

A Nemzeti Színház státuszvesztési folyamata

A kínálat gazdagodása egyúttal a korábban egyértelműen és kiemelten központi funkciót betöltött Nemzeti Színház jelentőségének és szerepének csökkenéséhez vezetett, ami versenyre kényszerítette a színházat. Az új évszázadba fordulva persze már nyilvánvaló lett, hogy a verseny e szakaszát a Nemzeti elveszítette, teljes egészében át kellett alakítani feladatkörét, programját, működési módját és előadási stílusát ahhoz, hogy a 20. században megtalálja újrafogalmazott definícióját, korszerűsített státuszát, de ez a történet kívül esik jelen dolgozatunk témakörén.
A Nemzeti Színház az 1875-ben kiélesedett (bár a versenyhelyzet első jelei már 1861-től, a Budai Népszínház első évadának kezdetétől érzékelhetők voltak), az új műsordarabokért, az új sztárokért és az új közönségért folyó versengésbe korszerűsítő beruházásokkal, technikai fejlesztésekkel vetette bele magát, de anyagilag is háttérbe szorult a központi, országgyűlési büdzsé támogatása ellenére a kapitalizálódó gazdaság és kultúra fejlesztési lehetőségei mögött.
Az 1837-ben fölépült (Pesti Magyar Színház, 1840 óta) Nemzeti Színház (nem az első, de) teljes átépítése 1876-ban fejeződött be, amikor a Kerepesi út (ma Rákóczi út) elején a színházat beépítették a házsorba, mellé a sarok felől egy bérházat emeltek, egy szinttel megmagasították a főhomlokzatot és a színpadtechnikát is korszerűsítették némileg. A Skalnitzky Antal által tervezett neoklasszicista homlokzat szinte rímelt a (sokkal nagyobb léptékű) Népszínház Duna felé forduló oszloprendjére és timpanonjára. A Nemzeti Színház ezek után az épülő Operaházzal szállt versenybe: 1883 nyarán bevezették a színházba a villanyvilágítást – ami nagyban befolyásolta a készülő ősbemutató színpadi hatását. Paulay Ede ekkor, az 1879-ben bemutatott Csongor és Tünde után Az ember tragédiája első előadásán dolgozott társulatával. A rendezőpéldány tanúsága szerint az új technikát ebben a produkcióban használták először.

Az ember tragédiája 1883. szeptember 30-i előadásának színlapja (Nemzeti Színház)

Az 1884. szeptemberében megnyílt Operaházba még szintén hibrid (azaz gáz- és elektromos) világítást építettek be, de elég gyorsan áttértek a villanyvilágítás használatára mind a színpadon, mind pedig a nézőtéren. Ám még ezek az újítások sem tudták megmenteni a Nemzetit, a fölfutó meiningenizmus korszakát követően, Paulay halála után hanyatlani kezdett, s majd csak az 1920-as évektől szerezte vissza (kissé átalakított) centrális szerepét, nimbuszát a differenciált színházi struktúrában.
A Nemzeti Színház korábbi műsordarabjai közül előbb a népszínműveket (melyek újabb hulláma immár eleve a Népszínháznak készült, s ott aratott sikert), majd az operákat és a baletteket, még utóbb a kortárs vígjátéki műsort és a századforduló európai és hazai újdonságait veszítette el – ezek közönségével együtt, s a technikai és játékstílusbeli nóvumokkal sem tudott lépést tartani.

Vidor Pál és Blaha Lujza A vörös sapka című népszínműben, 1882. (Népszínház)

Új dramaturgiák, új stílusirányzatok, új és megújult műfajok a budapesti színpadokon

A nálunk az 1870-es évek elejéig elhúzódott (nemzeti) nagyromantika után immár nem stíluskorszakok egymásutánjaként, hanem egymás után megjelent, egymás mellett élő irányzatok hálózataként írható le a művészetek változásfolyamata. A romantikát váltó irányok közül ez egyik csoport sok szempontból folytatása, folytatva megújítója volt a sokáig ható idealisztikus korszaknak. Ezek az ideálkövető irányzatok például a szimbolizmus, az újromantika és a századvégi szecesszió voltak. Ugyanakkor 1870 után nálunk is megjelentek a realisztikus áramlatok, a kritikai realizmus, a naturalizmus, majd pedig a lélektani realizmus is ebben a negyedszázadban. Az első stílusirány azonba, ami nagy teret kapott és jelentős hatást tett a művészetekre és közönségükre, a historizmus volt, amelynek színházi megfelelőjét meiningenizmusnak nevezzük. Ez adott lehetőséget egyrészt a romantika drámai költeményeinek színre állítására, valamint az illúziószínpad vizuális megoldásainak bevezetésére, ami a lehető legnagyobb heurisztikus hatás, „aha-élmény” elérését ígérte alkotóknak és nézőknek egyaránt. A „romantikus realizmus”, azaz a színpadi meiningenizmus átmenetet jelent tehát az idealisztikus és a realisztikus megoldások között. A történetiség iránti érdeklődés az előbbiek, míg a látványelemekben és a játékmódban a hitelességre való törekvés az utóbbiak csoportjába utalja. A színházi historizmus esetenként még az olyan új és népszerű műfajok esetében is szerepet kaphatott, mint (a hazai színpadokon a német nyelven játszó színházakból már az 1850-es évektől terjedő) operett.
Az 1870-es évek (új típusú, szórakoztató, korábbi társadalomformáló és érdekegyesítő szerepéből már kitért) népszínművei és kortárs tematikájú operettjei azonban egyre inkább a szecesszió divatját, látvány- és eszmevilágát erősítették eleve összművészeti jellegüknek és a sztárkultuszba való határozott bekapcsolódásuknak, esetenként a folklór vagy épp az egzotikum, az orientalizmus elemeinek bemutatásának és vitathatatlan, emelkedő popularitásuknak köszönhetően.
A lélektani realizmus első hazai kultiválója az 1896. május elsején, az ezredéves ünnepségek hivatalos nyitónapján fölavatott Vígszínház társulata volt. Mind az együttes összetétele, mind a vezetők koncepciója az e téren legkorszerűbb nemzetközi trendbe kívántak bekapcsolódni mind a műsort, mint a játékmódot illetően. Jób Dániel, Ditrói Mór, valamint a zömmel Kolozsvárról érkezett (és nagyon fiatal színiakadémistákkal kiegészített) első társulat forradalmi lendülettel igyekezett átformálni a színpadi és a nézőtéri ízlést. Missziójuk az új évszázad első éveiben már nagy sikerek után folytatódott újabb dramaturgiai forradalmakkal, a virtuóz szerzők (mint Molnár Ferenc) előtt utat, mit utat, sztrádát nyitva.

Hegedüs Gyula Az ördög címszerepében, 1907. (Vígszínház) Strelisky felvétele

Új játékmód és a professzionalizálódás folyamata az 1870-es évektől a századfordulóig

A világvárossá növekvő Budapest közönsége számára színház egyre inkább a vizuális, mintsem a verbális élmények és élvezetek terévé vált. A „drámai” színjátszás hatóköre beszűkült az identitásképzést feladatul kapott reform- és romantika kori színházéhoz képest, a műsoron a szórakoztató, a minőségi szórakoztató művek (főképp a zenés színjátékok és a kortárs témájú) vígjátékok sorakoztak a legnagyobb számban és arányban.
Ezzel kapcsolatban (legalább) két érdekes kérdéskört érdemes említenünk a „színházi forradalmak” között. Az egyik a színpadtechnika és díszletezés legkorszerűbb újítását jelentő szobadíszlet és alkalmazása következményeinek igen széles köre. A másik pedig a színházüzem működésében bekövetkezett új munkamegosztás, melynek a társulatra, sőt a közönség és a színház, a színházi alkotók kapcsolatára is nagy hatása volt.
A dobozszínpadra épített szobadíszlet, amit Párizsban az 1850-es évek elején vezettek be, nemcsak a díszletezésre, de a színpadi világítástechnikára, a színpadi beszéd realisztikusabbá válására, így a színészi játékra, a színpadi mozgásra, a rendezésre (lényegében minden színpadi eszközre) hatással volt. A romantikus, majd a meiningenista; a festészeti, maja az építészeti díszlettechnikák illúziókeltő, nagy vizuális effektusait fölváltó „kis doboz a nagy dobozban” szobadíszlet új kapcsolatba hozta az előadókat (színészeket, énekeseket, táncosokat, muzsikusokat) a nézőtéren helyet foglaló polgárokkal. A szobadíszlet teoretikus folytatása volt a 20. század legelején először Stockholmban megnyitott (Intima Teatern) szobaszínház, később az adaptív színházi teret biztosító black box, illetve a ma divatos lakásszínház is – nem beszélve a filmszkeccsek, az 1930-as, illetve 1950-es évek utáni televíziós sitcomok stúdiótereiről.
A szobadíszletben megváltozott színészi játékstílus organikusan közeledett a századvégen ideológiát (és tudományos alátámasztást is) nyert lélektani realizmushoz. A színész művészi és társadalmi státusza, életformája is egyre közelebb került a néző polgárokéhoz, az új médiumok (a sajtó, a fotóművészet, majd a századforduló után már a mozgókép és a hangrögzítés-hangsugárzás, azaz a rádió is) segítették az új, szecessziós művészkép, az új divatok, az új nőszerep megjelenítését, melyben a színpad (és az új típusú szórakoztató intézmények pódiumai) jelentős népszerűséget jelentett.
A színházi munkamegosztás, amint már korábban láttuk, a színházi intézményszféra esetében is láthattuk, szintén differenciálódott. A rendező önálló alkotóstátusza egyre erősödött. Molnár György, a Budai Népszínházat alapító színész-rendező volt e „mozgalom” elindítója nálunk, de azután a Nemzeti Színház Paulay-korszaka, illetve a Vígszínház lett a terepe a korábban színészként és/vagy színpadi szerzőként működött rendezők karakteres megjelenésének.
A társulatokban sztárok emelkedtek a középpontba, új szereptípusaik, játékstílusuk és társadalmi köreik gyakran az egész színház képét és holdudvarát meghatározták. A meiningenizmus áramlatában ugyanakkor érzékelhető volt időnként az együttesjáték (ensemble) művészi erejének kihasználása is, ami később a művész-színházakban, illetve más, 20. századi performatív akciók során vált még jellegzetesebbé. A színészi hivatás professzionalizációjához kapcsolódott a színészképzés intézményesülése is, illetve a képzés tartalmának és terjedelmének tervszerű korszerűsítése az 1865-ben alapított Színészeti Tanoda utódintézményeiben.

A színházi rendezőé mellett fokozatosan előbb a díszlettervező, majd, a századforduló környékén a jelmeztervező önálló, a teljes előadást, annak koncepcióját és hatását meghatározó alkotói szerepe is nyilvánvalóvá vált, hiszen a színjáték, a színházi előadás első helyen vizuális művészet. A színpadművészetnek a képzőművészetekkel és a filmmel való kapcsolata is egyre szorosabb lett a szecessziós századfordulón.

A differenciált, sokszínű színházi kínálat recepciója, a 19. század végének budapesti közönsége

A 19. század második felében a kultúra, a szellemi élet újabb és újabb formákkal és tartalmakkal ismertette meg az embereket. A tudományok és a művészetek terén stílusirányok és társadalmi rétegek, csoportok szerinti differenciálódás ment végbe, Az új, kettős főváros népességének átrétegződése és elmagyarosodása együtt járt a közönségigények és –ízlés változásaival is. Az életmódváltás, a városi-nagyvárosi életritmus, a szabadidő megnövekedése, illetve a munkásság városi létkereteinek kialakulása számos ponton módosította a korábbi szokásokat (mind a vidéki, falusi „népélet”, mind a reformkorban formálódott városi polgárlét szféráiban, s nem különben a társadalom fölsőbb, korábban egyneműen feudális, immár részben pénzarisztokrata köreiben). A város mint közös léttér (és intézmény) igyekezett a változó igényeket változatosan kielégíteni: a közszolgáltatások, a médiumok, a társasági élet, a művelődés és a szórakozás intézményei ütemesen szaporodtak és bővültek a magánkezdeményezéseknek is teret hagyva.
Az új sztárok megjelenése mellett figyelemre méltó az új kultuszok fölbukkanása is. Hogy csak néhányat említsünk ezek közül a tárgyalt korszakban: a Richard Wagner Társaság a világon, Németország után másodikként, 1872-ben Wagner Bayreuthi Operaház-projektjének támogatására jött létre a magyar rajongótábor összefogásával (s megszakítások után ugyan, de 1990 óta ismét működik).

A korai romantika népiességeszméje és -eszménye új kontextusban, a városi polgárközönségnek immár idegen, de mégis kedvelt szórakoztató témaként kelt új életre az új, az 1870-es évektől népszerű nótás népszínművekben, majd a 20. század elején s később írott daljátékokban

Fedák Sári mint Kukorica Jancsi és Medgyaszay Vilma mint Iluska, 1904. Strelisky felvétele

A hazai egzotikum mellé a szecesszió idején az orientalizmus, a kelet-kultusz is csatlakozott, távol-keleti témákkal és motívumokkal például az operettek és a vígjátékok színpadán. A lélektan kultusza pedig párhuzamosan jelentkezett a spiritualizmus és az ezotériadivat újabb hullámaival.

Az ipari és technológiai forradalom, a tudományok új eredményei, az új művészi irányzatok és a korszerű kommunikációs csatornák fokozatosan, de lényegében viharos gyorsasággal és lendülettel tették más modern európai nagyvárosokhoz hasonlóvá Budapestet.
A történelmi örökség, a nemzeti identitás és a modernizálódó magyar kultúra európai kontextusba került, átfogalmazódott, megjelentek a kozmopolitizmus (esetenként már az amerikanizálódás) jelei és jellegzetességei. A hétköznapi és a társasági élet, a szórakozásigény, a modernizáció (ha némi elbizonytalanodás érzékelhető volt is az új évszázad hajnalán, s a tudományoké mellett időnként az ezotérikus gondolkodás népszerűségének növekedését is regisztrálhatjuk).
Különös paradoxonként elmondhatjuk, hogy a honfoglalás 1000. évfordulója elérkeztével Budapest utolérte Európát.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A téma előadásváltozata elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe Budapest 150 című konferenciáján 2023. november 14-én a Humán Tudományok Kutatóházában. A konferencia felvétele itt tekinthető meg:

komment