A három Mohács. Második rész

2022. május 03. 06:00 - nemzetikonyvtar

1537. Diakovár – az osztrák Mohács

„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Napjainkban a mohácsi csata, a „mohácsi vész” képe összeforrt a középkori Magyar Királyság bukásával; Muhi és Trianon mellett, a nemzet legnagyobb tragédiáinak egyikeként, a régi dicsőség elmúlásának szinonimájává vált. A történettudomány is mérföldkőként, egy korszak végeként tekint 1526-ra. Mohács fogalommá, viszonyítási ponttá lett. Az 1526-os vereség mintájára „osztrák Mohácsnak” nevezett diakovári csatában egy jól felszerelt Habsburg-sereg semmisült meg. A visszafoglaló háborúk során pedig Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” az egyesült keresztény seregek fényes győzelmet arattak, mintegy lemosva a másfél évszázada esett szégyent.

„Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni,
Fénytelen itt szunnyad s kő se’ mutatja helyét!”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

a_ket_kiraly_opti.jpg

Egy ország, két király: Szapolyai János erdélyi vajda és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg.
Szapolyai János magyar király egész alakos portréja. Rézmetszet és rézkarc. 
A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény; I. Ferdinánd magyar király portréja, [S. l.] [s. n.] [1531]. Rézmetszet. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

1536-ban az évtizedes belháború nyugvópontra ért: a két király, Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, a Mohácsnál elesett II. Lajos sógora és a Szulejmán által is támogatott Szapolyai János erdélyi vajda, az ország leghatalmasabb arisztokratája kész volt a megegyezésre. A béketapogatózással párhuzamosan mindketten keresték a török szultán támogatását. A helyzetet bonyolította, hogy a Ferdinánddal szimpatizáló korábbi nagyvezír, Ibrahim kegyvesztett lett és Szulejmán kivégeztette. Utóda, Ajasz Mehmed a Habsburg uralkodótól követelte a török területek elleni portyák leállítását és a magukat korábban adófizetésre kötelező horvát urak meghódolását és a beígért adó befizetését. A Porta és Bécs között tovább fokozódott a feszültség: még ebben az évben Khoszrev boszniai és Mohamed szendrői basa betört Szlavóniába.

„Megköttetvén a béke [Szapolyaival], Ferdinánd a belzavarok s polgárháború terhes gondjától megszabadulva, gondját a török betörések által szüntelen háborgatott Slavonia, Horvátország és egyéb Illyr tartományok védelmére fordítá, jóllehet, még nem volt bizonyos, ha Szolimán a szerződést helyben hagyja-e, ki ezidőben az ázsiai perzsák elleni hadat bevégezvén, még eddig nem nyilatkozott.”

Istvánfi (Istvánffy) Miklós: Magyarország története 1490–1606, I. kötet, Debrecen, Csáthy, 1871. 241. – Törzsgyűjtemény

A két ellenkirály közötti fegyvernyugvás sem tartott sokáig. Miután Szapolyai az év végén elfoglalta Kassát, országszerte kiújultak a harcok. Ferdinánd követséget küldött Isztambulba. A szultán megnyerése nem sikerült; Szulejmán szerint nem ő vétett a fegyverszünet ellen a szlavóniai betörésekkel, hanem a főherceg, mivel továbbra is igyekezett átpártolásra bírni Szapolyai híveit, azaz az ő szolgáit. A dolgavégezetlenül távozó követségtől a törökök kétértelmű üzenettel búcsúztak:

„Sem basáim, sem János nem követtek el igazságtalanságot, ha parancsomra azt igyekezett visszafoglalni, ami a mi országunkhoz tartozik. Aki szolgám, János ellen hadat visel, az ellenem is háborúskodik; ellenben, ha a magyar királyi trón akár János halála révén, vagy más úton-módon megüresedne, akkor, ha Isten is úgy akarja, Ferdinánd talán célt érhet.”

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme XIII., Budapest, Grill Károly, 1940. 121. – Törzsgyűjtemény 

A követséggel párhuzamosan Ferdinánd országgyűlést hívott össze Pozsonyba, 1537. január 25-ére. Itt a rendek (azaz a főnemesi családok, a vármegyei nemesség, a városok és az egyház képviselői) a szokásos anyagi hozzájárulás ötszörösét szavazták meg, és ha a király személyesen vezette volna seregét, általános felkelést hirdettek volna, ahol a nemesség egésze táborba szállt volna a jobbágyaik számával arányos könnyűlovassal együtt. Igaz, ez utóbb elmaradt, de a befolyt összegből az uralkodó így is komoly haderőt tudott kiállítani. Még tart az országgyűlés, amikor Ferdinánd egy 10 ezer fős sereggel Leonard von Felst a Felvidék ellen küldi. Fels az év során elfoglalja Boldogkőt, Tokajt és szeptemberben Sárost. Ezután Eperjes mellett táborba szállnak. Az ellenük küldött János-párti seregben a kisebb-nagyobb csatározások során felbomlott a vezérek közötti egyetértés: Fráter György csapataival Tokaj mellé vonult vissza, míg a többiekkel Perényi Péter és Bebek Ferenc megtámadta Fels megerődített eperjesi táborát. A Habsburg-pártiak visszaverték a támadást; Perényi és Bebek, illetve György barát seregeit külön-külön a Tiszán túlra szorította.
A felső-magyarországi hadjárattal párhuzamosan a déli végeken is háború dúlt. Még kora tavasszal a Szlavóniában korábban is portyázó Khoszrev bég Klissza elfoglalására indult. A hadjárat során több dalmáciai várat elfoglalt, végül Klissza mellett két erődöt építve, elvágta azt az utánpótlástól. Ferdinánd az eddig a török területeken portyázó Krusics Pétert küldi ki egy ötezres felmentősereggel. Amikor Krusics a közeli Spalato mellett megütközött volna Khoszrev seregével, váratlanul egy másik oszmán haderő oldalba támadta. A magyarok rendezetlenül futottak a tengerpartra; a katonák hajóra szállva menekültek volna, de a feltorlódott tömeget az őket üldöző törökök lemészárolták. A harcok során elesett Krusics is; levágott fejét felmutatták Klissza védőinek. A vízhiánnyal küzdő, demoralizált védők végül feladták a várat.

„Másik hadot Ferdinandos király bocsátá Eszík felé nímetekkel, csehekkel, morvaiakkal és az tót, horvátországiakkal kik előtt fő hadnagy vala János Koczeáner. Azután Pekry Lajos, Bakith Pál, Batthiány Ferenc, Tahy János és zágrábi pispek Erdődy Simon…”

Verancsics-évkönyv (Verancsics Antal: 1504–1566, memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete), Budapest, Magyar Helikon, 1981. 45. – Törzsgyűjtemény

A Krusics-féle felmentőseregen kívül Ferdinánd az országgyűlésen befolyt pénzből felállított egy másik haderőt is: augusztus végén Kapronca közelében 12 ezer gyalogos, 5 ezer nehéz- és 7 ezer könnyűlovas gyülekezett. A gyalogság zöme a Német-Római Birodalomból való volt, míg a könnyűlovasságot főleg magyarok és horvátok alkották, élén a Mohácsot megjárt Batthyány Ferenc egykori horvát bánnal és Bakics Pállal, az utolsó szerb fejedelemmel, aki szintén II. Lajos oldalán harcolt Mohács mezején. A sereg fővezére Johann von Katzianer lett. A hadjárat célja Eszék, a fontos Dráva-menti átkelőhely visszaszerzése volt. A várat a mohácsi csatába torkolló 1526-os hadjárat során a törökök feldúlták, majd néhány évvel később, felismerve jelentőséget, újjáépítették. A sereg már az első hetekben nehézségekkel küldött: az élelmezésért felelős Erdődy Simon püspök nem gondoskodott megfelelően a katonák ellátásáról, akik legyengültek és járvány tört ki soraikban. A szeszélyes időjárás tovább rontotta Katzianer helyzetét.

„Egyszerre természeti csapások jöttek rájok; mert rendkívül sok eső esett, úgy hogy az átkozottak néhány napig szemeiket sem nyithatták ki s csak fejük megmentéséről kellett gondoskodniok. Míg egy részről eső esett és rendkívül nagy sár volt, más részről olyan nagy szükség volt, hogy sem ember, sem ló nem találhatott ennivalót.”

Lufti pasa: Az Oszmán-ház története. In: Thúry József: Török történetírók II., Budapest, MTA, 1896. 25. – Törzsgyűjtemény

Eszéket Jahjaoglu Mohamed szendrői pasa védte 15 ezer katonával. Katzianer nem akart hosszú ostromba bocsátkozni. Inkább kisebb rajtaütésekkel próbálta kicsalogatni a törököket a várból, végül Eszéktől keletre állt fel seregével és felkínálta Mohamed pasának a döntő ütközet lehetőségét. Ez végzetes hibának bizonyult: a törökök továbbra is a várban elsáncolva várakoztak és Katzianer ezzel a manőverrel elvágta csapatai utánpótlását. Eközben híre jött, hogy a Krusicsot korábban legyőző oszmán sereg Eszék felmentésére indult. Katzianer helyzete tarthatatlanná vált. Hasonló dilemmába esett, mint II. Lajos, 11 évvel korábban, a mohácsi síkon: megütközik a számbeli fölényben lévő ellenséggel, vagy kihátrál az ütközet elől, vállalva a kockázatot, hogy a török lovasság folyamatos támadásaival felőrli seregét. A parancsnok végül a visszavonulás mellett döntött…

„Az átkozott Kocsián pedig […] Szirém vilajetbe ütött és több helyet elpusztított. Mikor Öszék vára közelébe jött, az iszlám serege is megérkezett s elől és hátul támadva, húsz napon át folyt a harc és a védekezés, mialatt a hit harcosai a hitetleneknek egy Bakik-oglu nevű híres bégjét elejtették s levágott fejét a boldogságos udvarba küldték. Ekkor a hitetlenek seregén erőt vett a félelem és levertség, meg a koplalástól is elgyengülvén, állomásukat elhagyva, megfutottak országuk felé.”

Ferdi: A törvényhozó Szulejmán szultán története. In: Thúry József: Török történetírók II., Budapest, MTA, 1896. 97. – Törzsgyűjtemény

Katzianer északnyugatra, Valpó felé indult volna, hogy kimanőverezze Mohamed pasa eszéki erőit, de az elvágta az útját. A szorult helyzetben lévő Habsburg-sereg több alkalommal összecsapott a törökökkel Diakovár (Đakovo) és Gara (Gorjani) között.

„A magaslatokat elhagyván, nyíltabb térre érkeztek; hol a felgerjedt magyar és horvát lovasok bátran az ellenségre rohantak, a törökök is számosabban nyomulván elő, komoly harcra nyílt kilátás. Itt a jeles harcos, Bakits Pál, kire Katziáner a sereget bízta, midőn a németeket szóval s példával lelkesítené, fején golyótól találva elesett.”

Istvánfi (Istvánffy) Miklós: Magyarország története 1490–1606, I. kötet, Debrecen, Csáthy, 1871. 248. – Törzsgyűjtemény

istvanffy_oldalpar_opti.jpg

Istvánffy elbeszélését idézi: Katona István: Historia critica regum Hungariae stirpis Austriacae, Claudiopoli, Typis Episcopalibus, 1793–1817. –Törzsgyűjtemény

„Bakith Pált az terekek meglüvék Garánál. És az feiit az terekek császároknak vivík.”

Verancsics-évkönyv (Verancsics Antal: 1504–1566, memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete), Budapest, Magyar Helikon, 1981. 45. – Törzsgyűjtemény

Az ellátási nehézségekkel és küzdő, betegségtől elgyötört, a törökök által megtépázott sereg a széthullás szélén áll: a tisztek egyre kevésbé bíznak feletteseikben, már csak maguk és csapataik megmentésével törődnek. Katzianer kész hátrahagyni a sereg málháját és az ágyúkat és az éj leple alatt Valpóra menekülni katonáival. Az alvezérei viszont nem várták meg a parancsnok döntését, egymás után szöktek meg a táborból. Végül maga Katzianer is megtört: egyik éjjel, hátrahagyott utasítás, vagy terv nélkül otthagyta seregét. A megmaradt katonákkal másnap, október 6-án, vagy 7-én Lodovico Lodron, a görzi és tiroli gyalogság vezetője és Erasmus Mager, a karantán csapatok feje csatát vállalt.

„Allah kegyelméből az iszlám serege lőn a győztes, a bálványimádók nyomorult csoportja pedig megveretett. Ama nagy seregből egy ember sem menekült meg; egy része a kardok és nyilak martalékául esett, a legnagyobb rész pedig foglyul esett és bilincsekbe veretett.”

Dzselálzáde Musztafa: Az országok osztályai és az utak felsorolása. In: Thúry József: Török történetírók II., Budapest, MTA, 1896. 225. – Törzsgyűjtemény

 

„Az áldozatok legnagyobb része a fényes kardok áldozatává lőn, az életben maradt feslett erkölcsű gyaurok pedig szétszóródtak mindenfelé.”

Kjátib Mohammed Záim: Történetek gyűjteménye. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Budapest, 1896. 376. – Törzsgyűjtemény

A sereg nagy része megsemmisült, a túlélők (akárcsak 11 évvel korábban, Mohács mellett) a környék mocsaraiba vesztek, vagy fogságba kerültek. A harcban Mager elesett, Lodron pedig súlyosan megsebesült, majd ő is életét vesztette. Levágott fejüket Bakics Páléval együtt Isztambulba küldték. A menekülőket a törökök október 9-én Garánál utólérték és levágták.
Katzianert Ferdinánd bíróság elé állította, majd börtönbe záratta. Az egykori parancsnok megszökött a fogságból és az őt korábban legyőző Mohamed pasával tárgyalt egy Katzianer által vezetett török vazallus Horvátország felállításáról. Az árulóvá vált hadvezért végül a Ferdinánd-párti Zrínyi testvérek: Miklós és János ölették meg egy lakomán.

katzianer_oldalpar_opti.jpg

Katzianer védőbeszéde. In: Johann Weichard Valvasor: Die Ehre dess Hertzogthums Crain III. Laybach, 1689. – Törzsgyűjtemény

A felvidéki győzelmek és a horvátországi vereség újra tárgyalóasztalhoz ültette Ferdinándot és Szapolyait. 1538. február 24-én megszületett a váradi béke, melyben a két fél elismerte egymás királyságát és uralmi területét. A nőtlen Szapolyai pedig vállalta, hogy halála után a Habsburg uralkodó örökli királyságát, egyesítve a polgárháborúba süllyedt, törökök által fenyegetett Magyarországot. A törékeny béke viszont nem tartott sokáig…

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály) 

Az összeállítás első része itt olvasható. 

Felhasznált irodalom:

komment

A három Mohács. Első rész

2022. május 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

1526. Mohács – egy korszak véget ér

„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Napjainkban a mohácsi csata, a „mohácsi vész” képe összeforrt a középkori Magyar Királyság bukásával; Muhi és Trianon mellett, a nemzet legnagyobb tragédiáinak egyikeként, a régi dicsőség elmúlásának szinonimájává vált. A történettudomány is mérföldkőként, egy korszak végeként tekint 1526-ra. Mohács fogalommá, viszonyítási ponttá lett. Az 1526-os vereség mintájára „osztrák Mohácsnak” nevezett diakovári csatában egy jól felszerelt Habsburg-sereg semmisült meg. A visszafoglaló háborúk során pedig Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” az egyesült keresztény seregek fényes győzelmet arattak, mintegy lemosva a másfél évszázada esett szégyent.

„Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
S pusztító erejét rád viharozta dühe…”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

mohacs_terkep_opti.jpgTérkép a mohácsi csatáról – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

1526 januárjában aggasztó hírek érkeznek az udvarba: Szulejmán szultán háborúra készül. Márciusra már egészen bizonyos, hogy a hadjárat célja Magyarország lesz. Jagelló II. Lajos, az ország húszesztendős királya áprilisra országgyűlést hív össze, melynek célja a háborúra való felkészülés és a belpolitikai káosz elsimítása. A fiatal uralkodónak egy pártharcoktól megosztott és pénzhiánnyal küzdő Magyarországot kell kormányoznia, mely most egy világhódító birodalom támadását várja.
Június közepén Szulejmán serege az 1521-ben meghódított Nándorfehérvár mellett hidat ver a Száván. Nemsokára Pétervárad és Újlak is török kézre került. Eközben Lajos július 2-ra elrendeli a csapatok összevonását Tolnán. A király felé tartó csapatok: a főúri, vármegyei bandériumok és a külföldi (itáliai, cseh és lengyel) zsoldosok kisebb-nagyobb egységei lassan csordogálnak a tábor felé. A hadak összegyűjtését tovább nehezíti, hogy nem lehetett tudni, Szulejmán betör-e Horvátországba, vagy Erdélybe, ezért az ottani seregek késve indultak el Tolnára.
Lajos királynak két választása volt: délre vonul és csatát vállal Szulejmánnal, megvédve az ország déli és belső területeit; vagy kitér a harc elől, hogy még több katonát gyűjtsön maga köré és esetleg megvárja, míg a tél közeledtével a törökök kivonulnak az országból. A tolnai táborban Lajos kiküldött volna egy sereget, a nádor vezetésével, hogy meggátolja az ellenség átkelését a Dráván, de az urak az Aranybullára hivatkozva (miszerint csak a király vezetése alatt kötelesek katonáskodni), megtagadták az engedelmességet. Korábban a végvidéki vitézből lett szerzetes, Tomori Pál esztergomi érsek, a török támadás hírére az udvarba utazott és azt tanácsolta a királynak, építsenek erődítményeket a Száva mentén, hogy feltartóztassák a szultánt. Végül Tomori lement a Drávához egy tízezres lovassereggel, de addigra a törökök már hidat vertek a folyón, így rövidesen visszavonult.

„Laos királ a […] Timur Pauli nevű félénk papot előre küldte megszámlálhatatlan gyáva gyaurral; az pedig előrenyomulván, egy szoros helyen szekereit egymáshoz csatolta és állást foglalt az ellenállás szándékával.”

Szulejmán szultán budai fethnáméja. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 323. – Törzsgyűjtemény

Augusztus 21-én a törökök megkezdték az átkelést a Dráván. Eközben Lajos kétségbeesetten várja az erősítést. A horvát-szlavón csapatok (10-15 ezer fő), Batthyány Ferenc bánnal az élen és az erdélyiek (40 ezer fő), Szapolyai János vajda vezetésével még úton vannak. Több ezer fős cseh és lengyel zsoldoscsapatok tartanak dél felé. Eközben Szulejmán egyre jobban megközelíti a magyar sereget… Brodarics István, a hadjáratban részt vevő kancellár szerint:

„Húsz, vagy akár harminc napon belül aligha lesz lehetséges, hogy akkora seregünk lesz, hogy a biztos vereség kilátása nélkül megütközhessünk az ellenséggel.”

Brodarics István magyar kancellár levele Mária magyar királynéhoz, Szentgyörgy, 1526. augusztus 6. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006, 50. – Törzsgyűjtemény

brodarics_opti.jpgBrodarics Igaz történetének 1568-as kiadása – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 1823

A szultán eközben elvágta a horvát-szlavón sereg útját. Batthyány bán előresietett néhány ezer fővel, de a katonák nagy részét hátra kellett hagynia.

„Nem hiszem, hogy az a 10.000 szláv megmozdulna, hiszen még ők küldtek futárt a királyhoz azzal a kérelemmel, hogy őfelsége jöjjön a segítségükre.”

Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentése Sadoleto pápai titkárnak, 1526. augusztus. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 13. – Törzsgyűjtemény

Brodarics kancellár még bízik Szapolyai érkezésében. Visszaemlékezésében azt írja:

„Erdélyből mind számra, mind katonai erőre nézve olyan kitűnő csapatok jönnek vele, hogy azokba a király a győzelemnek akár a legbiztosabb reményét is vetheti.”

Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 32.– Törzsgyűjtemény

Szapolyai János erdélyi vajda szintén késve indult a király táborába. Az eredeti tervek szerint Radu Afumaţi havasalföldi román fejedelemmel egyesülve betört volna a balkáni oszmán területekre, de a hadjárat előtt a törökök elvitték túszként Radu fiát, engedelmességre kényszerítve az uralkodót. Lajos ekkor parancsba adta, hogy az erdélyiek azonnal induljanak a király táborába, de Szapolyai nem ért oda időben: a csata idején még csak Szegednél járt.
Eközben a sereg egyik fővezérévé kinevezett Tomori a támadást sürgette. Tervei szerint a Karassó és Mohács közötti utolsó 12-15 kilométert a törököknek felázott, úttalan terepen kell megtenni, ráadásul a csatatérre is egy dombon kell leereszkedniük. A szétzilált török sereg egységeit az ugrásra kész magyarok így külön-külön győznék le. Ezen kívül biztossá vált, hogy az erősítés nem érkezik meg időben; egy esetleges visszavonulás során viszont az oszmán lovasság támadásaival felőrölné a királyi sereget. Így II. Lajos, Magyarország utolsó lovagkirálya, az ország haderejének töredékével csatát vállalt…

„És már mindkét fél, a török császár és Lajos király, külön tábort ütött egymással szemközt. Ez ifjú volt; mint bárányt vitték a mészárszékre; vigyázatlan és gyakorlatlan a harcra.” 

Szerémi György: Levél Magyarország romlásából. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 69. – Törzsgyűjtemény

szeremi_oldalpar_opti.jpgSzerémi György kéziratos krónikája – Kézirattár. Jelzet: Fol. Lat. 4020.

„A magyar király három napon át folyamatos csatározásokkal, nagy pusztítást vitt végbe a törökök soraiban.”

Antonio Boemo velencei kém jelentése, 1526. november 12. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006, 116. – Törzsgyűjtemény

Az egymáshoz egyre közelebb érő seregek napokon át kisebb-nagyobb előcsatározásokat folytattak, majd augusztus 29-e délutánján a magyarok általános rohamra indultak. Brodarics kancellár így ír a csata kezdetéről:

„A király rögtön megfúvatja a jelet és a trombiták harsogásával, dobok pergésével együtt felmorajlik a szokás szerint az üdvözítő Jézus nevét idéző mieink kiáltása, vagy inkább éneke, és ugyanabban a pillanatban megláttuk az ellenséges csapatok roppant tömegét, amint a velünk szemben magasló dombról lassan leereszkedik, és a törökök császára is ott van. Akkor aztán a király fejére föltették a sisakot, és ebben a percben arcát sápadtság öntötte el, mintha megsejtette volna a közelgő tragédiát. […]
Megadatván a csatajel, bátran az ellenségre rontottak azok, akik az első sorokban álltak, valamennyi ágyúnkat is kilőtték, ámde csekély kárára az ellenségnek.”

Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 42. – Törzsgyűjtemény

A magyarok első rohamától a törökök meghátrálnak, Báthori András tárnokmester viszi a hírt a királynak: most kell támadni és a győzelem a miénk! Lajos rohamra vezeti a derékhad maradékát. A magyar csapatok az ellenséges tüzérségig törnek előre, egyesek a szultán táborát is megközelítik. Végül a támadást a török ágyúk és a janicsárok puskatüze megállítja. A magyarok veszteségei egyre csak nőnek. Lajos összegyűjti megmaradt katonáit és az oszmán sereg egyik szárnyára támad.
A centrummal együtt a magyar sereg szárnyai is rohamra indultak. A szultán így emlékezik meg erről:

Az egyik tömeg – mely tetőtől talpig vassal volt födve és vasnyársat tartott a kezében – az ellőtt puska- és ágyútűzzel nem törődve, a legkisebb félelem nélkül vágtatott Ibrahim pasa ruméliai beglerbég felé.”

Szulejmán szultán naplója. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 304. – Törzsgyűjtemény

A kezdeti sikereket követően végül a törökök bekerítik és megsemmisítik őket. A támadás mindenhol elakad. A törökök létszámfölénye és a tüzérség csapásai végül felőrlik Lajos seregét és Szulejmán ellentámadásba csap át. A magyar lovasság menekülni kezd, magára hagyva a gyalogságot és az ágyúkat. Brodarics egyszer csak szem elől téveszti a királyt. Török beszámolók szerint puskagolyótól megsebesülve elmenekült. Tomori érsek megpróbálja feltartóztatni a menekülőket, de az ellentámadás során elesik. A harctéren maradt 6-8 ezer német és cseh zsoldos alakzatba rendeződve védekezik a török lovasság meg-megújuló rohamaival szemben, végül a janicsárok puskatüzének esnek áldozatul. A menekülők közül sokan a közeli mocsarakban és megáradt folyókban lelték halálukat. Közöttük volt a kimerült, sebesült király is.

„Egy mocsaras árokig menekült, de ahogy megpróbált felhágni, lova visszacsúszott és ráesett, s mivel a király súlyos fegyverzetben volt, nem tudott felkelni.”

Paolo Giovio: Krónika a törökök viselt dolgairól. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006, 159.– Törzsgyűjtemény

A pápai nuncius jelentése így számol be a veszteségekről:

„Csak annyit mondhatok, hogy abból a 25-30 ezer emberből – ennyire tehető őfelsége serege – a gyalogság teljesen megsemmisült, a nehézlovasságnak kis része megmenekült, de a könnyűlovasság nagy része és a nemesség virága a harc mezején maradt.”

Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentése Sadoleto pápai titkárnak, 1526. szeptember 9. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 242.– Törzsgyűjtemény

A mohácsi síkon egy délután alatt eldőlt a háború és egyben a Magyar Királyság sorsa is. Az ifjú II. Lajos, az egyházi és világi arisztokrácia jó részével holtan maradt a csatatéren, vagy az azt övező ingoványban. A Szlavóniában ragadt horvát-szlavón csapatok egészen az országból való kivonulásukig zaklatták a portyázó törököket. Szapolyai erdélyi serege pedig a Tisza mentén észak felé masírozva vágta el az útjukat Erdély felé.
Lajos halálával új korszak kezdődött: a polgárháború és az ország három részre szakadásának kora. A király sógora, Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, a Habsburg-Jagelló dinasztikus szerződésre hivatkozva Lajos örökébe lépett. Eközben a rákosi országgyűlés határozata alapján (miszerint az országnak a Jagellók után nem lehet külföldi királya), Szapolyai János erdélyi vajda is magának követelte a trónt. Mindkét ellenkirály valós jogalappal, a (párthíveiből összehívott) országgyűlésen megválasztva, Magyarország jogos urának tekintette magát. A következő másfél évtizedben az ő szembenállásuk és a hozzájuk csapódó, időről időre térfelet váltó urak harcai felemésztik az ország megmaradt erőforrásait, miközben Nagy Szulejmán török szultán hol a mérleg nyelveként, hol nevető harmadikként nézi végig a Magyar Királyság agóniáját… 

Az összeállítás második része itt olvasható.

Felhasznált irodalom:

  • Hermann Róbert [főszerk.]: Magyarország hadtörténete I., Budapest, Zrínyi, 2017.
  • Perjés Géza: Az országút szélére vetett ország, Budapest, Magvető, 1975.
  • Perjés Géza: Mohács, Budapest, Magvető, 1979.
  • A boldogult Szulejmán szultán khán Őfelsége udvarába küldött buduni fethnáme. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
  • Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentései Sadoleto pápai titkárnak. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 235–256.
  • Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
  • Szerémi György: Levél Magyarország romlásából. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
  • Szulejmán szultán naplója. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
  • Antonio Boemo velencei kém jelentése, 1526. november 12. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006.
  • Brodarics István magyar kancellár levele Mária magyar királynéhoz, Szentgyörgy, 1526. augusztus 6. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006.
  • Paolo Giovio: Krónika a törökök viselt dolgairól. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006. 

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

Egy aranylakodalom emléke. Harmadik rész

2022. április 28. 16:05 - nemzetikonyvtar

A Szentírás ötnyelvű, antwerpeni kiadása

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

mnmmuseum1408585_opti_1.jpg

Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Az igen jelentős könyvadományt, melyről az 1929. évi igazgatói jelentés is megemlékezett, április 28-án jegyezték be a könyvtár növedéki naplójába. Az ebben felsoroltak közül a harmadik mű Plantin Kristóf nyomdájának remekműve, egyben a könyvkiadás történetének egyik legnagyobb ívű vállalkozása: az 1568 és 1573 között, Antwerpenben megjelent, ötnyelvű Szentírás.

1_cimold_opti.jpg

A Plantin Kristóf által Antwerpenben kiadott, ötnyelvű Szentírás címoldala – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, I. kötet

Plantin a koraújkori nyomdászat egyik jelentős alakja volt, akinek antwerpeni kiadóvállalata a németalföldi humanizmus egyik központjának számított. Ő nyomtatta ki többek között Justus Lipsius és Zsámboky János műveit. Ez utóbbihoz személyes barátság is fűzte. Flamand, franciaországi, valamint spanyol megrendelőknek is dolgozott, és élénk kapcsolatokat ápolt a könyvkereskedelem központjának számító Frankfurttal.
Az ötnyelvű Biblia kiadói tevékenységének egyik főműve, keletkezéstörténete szorosan összefügg életének egy válságos pillanatával. 1567 körül Németalföldön lázadás tört ki a spanyol uralom ellen, melynek nyomán Antwerpenben feszült helyzet alakult ki. A segédei és egykori üzlettársai által nyíltan vállalt protestáns nézetek miatt szorongatott helyzetbe került Plantin tisztázni próbálta magát és igyekezett hithűségéről biztosítani a hatóságokat. Ennek érdekében az Alcalá de Henaresben megjelent, négynyelvű Biblia új kiadására vállalkozott. A görög, latin és héber nyelvű szentírási szövegek nyomtatása terén ekkor már több éves tapasztalattal rendelkezett. A nagyívű terv korábban is foglalkoztatta, de a tervbe vett kiadás meghaladta anyagi lehetőségeit, ezért megvalósításához a spanyol király támogatására volt szüksége, melyet kérelmét követően el is nyert.

2_krisztus_opti.jpgKrisztus megkeresztelkedése – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, V. kötet

II. Fülöp támogatása nem pusztán a katolikus hit iránti elkötelezettségének megnyilvánulása volt. Egy új, ökumenikus szellemű Szentírás-kiadás, mely a különböző felekezetekhez tartozó alattvalók számára is elfogadható volt, hozzájárulhatott a belső villongások és hitbeli nézeteltérések okozta feszültségek csillapításához. A spanyol uralkodó németalföldi alattvalóinak jelentős része protestáns nézeteket vallott és számukra a Szentírás szövege kiemelten fontos volt, a „sola Scriptura” szellemében (a sarkalatos hittétel lényege, hogy a hit forrása egyedül a Szentírás, mely mint kinyilatkoztatott isteni szó, mindenki számára érthetőnek tekintett).
Az új kiadás előkészítésének felügyeletével a spanyol király bizalmi emberét, a keleti nyelvek kiváló szakértőjeként számon tartott bencés rendi szerzetest, Benito Ariast bízta meg, aki a humanisták példáját követve, a Montanus latinosított névalakot is használta. Arias a későbbiekben az El Escorial palota könyvtárának vezetőjeként tevékenykedett.
Antwerpenbe érkezése után több mint négy éven át éjjel-nappal dolgozott az új kiadáson és hamar elnyerte Plantin bizalmát, aki kezdetben gyanakvással viszonyult hozzá. Rövid időn belül szoros munkakapcsolat alakult ki közöttük, a kölcsönös megbecsülés jegyében. Plantin közreműködött Arias másik megbízatásában is, nevezetesen, hogy könyveket és kéziratokat vásároljon az El Escorial könyvtára számára.

3_oszov_opti.jpg

A Plantin Kristóf által Antwerpenben kiadott, ötnyelvű Szentírás első kötetének laptükre – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, I. kötet

A király megbízottjaként Arias nem egyedül végezte a szerkesztés fáradtságos feladatát. Plantin segédei közül hárman az öt nyelv mindegyikét ismerték: Plantin veje, Frans van Ravelingen, (latinosított nevén Franciscus Raphelengius) és a Le Fèvre de la Boderie testvérpár, Nicholas és Guy, további három segéd pedig a görög és latin nyelv terén volt járatos (Cornelis Kiliaan, Bernard Zelius van Nijmegen and Antoon Spitaels). A mű előkészítéséhez az Alcalá de Henaresben megjelent Szentírás-kiadás mellett több korábbi kiadást is felhasználtak, így például a Daniel Bomberg által Velencében nyomtatott héber szöveget, az Aldus Manutius kiadásában megjelent görög Szeptuagintát, és a Johann Albrecht Widmannstetter-féle kiadás szír szövegét.

4_ujszov_opti.jpg

A Plantin Kristóf által Antwerpenben kiadott, ötnyelvű Szentírás ötödik kötetének laptükre – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, V. kötet

Az első négy kötet az Ószövetséget tartalmazza. A bal oldali laptükrön párhuzamosan jelenik meg a héber szöveg és latin fordítása, a jobb oldalin a görög, mellette fordítása latinul. Az oldal alján balra az arámi szöveg, jobbra pedig ennek latin fordítása látható.
Az ötödik kötet az Újszövetség szír és görög nyelvű szövegét, valamint ezek latin fordításait adja közre, továbbá a szír szöveg héber fordítását a lap alján.
A hatodik kötetben héber és görög nyelven olvasható a teljes Szentírás, a sorok közé pedig a latin fordítás ékelt.

5_laptukor_opti.jpg

A Plantin Kristóf által Antwerpenben kiadott, ötnyelvű Szentírás hatodik kötetének laptükre – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, VI. kötet

Az utolsó két kötet szótárakat (héber–latin, görög–latin, szír–arámi) tartalmaz és nyelvtani szabályok összefoglalóit, valamint különféle ismertetőket, melyek azt a célt szolgálták, hogy az olvasók könnyebben eligazodjanak a szentírási szövegek fordításai között.
Arias számára lényeges volt, hogy az olvasók rendelkezésére bocsássa az eredeti héber szöveget és a katolikus egyház álláspontja ellenében (mely a Vulgatat, a Szentírás latin fordítását részesítette előnyben) vállalta azon meggyőződését, hogy a hívőknek maguknak kell tanulmányozni a Szentírást: az eredeti forrásokat azok eredeti nyelvén. Ezzel kiváltotta a spanyol inkvizició gyanakvását; az ellene felhozott vádak alól később felmentették.
A kötetek rézmetszetekkel illusztráltak, melyek újdonságnak számítottak, mivel a korábban megjelent Szentírás-kiadásokat fametszetekkel díszítették.
Az első kötet címoldalát a béke királyságának építészeti keretbe foglalt, jelképes ábrázolása díszíti. A metszeten Izajás könyvének sorai (11:7) elevenednek meg: „Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör.” Felette a mű címe jelenik meg a négy nyelvet idéző, négyes ágfonatú koszorúba foglaltan. A pálmaág a hébert, a fűzfaág az arámit, az olajág a görögöt, a tölgyág pedig a latin nyelvet jelképezi (a mű címében, mely „Biblia Sacra Hebraice, Chaldaice, Graece, & Latine”, a szír nyelv nem szerepel, mivel az első többnyelvű Szentírás-kiadás, melynek megjelentetését Plantin eredetileg tervbe vette, a címben felsorolt négy nyelven adta közre a szentírási szövegeket).
A jobb oldali oszloplábazaton Plantin nyomdászjelvénye látható (körzőt tartó kéz fölött „CONSTANTIA ET LABORE” felirat), a bal oldali oszloplábazaton pedig Benito Arias impresszája (férfialak felett EYPHKA felirat jelenik meg, a heurékát kiáltó Arkhimédeszre utalva).

6_regia_opti.jpgA királyi jámborság allegóriája – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, I. kötet

A következő lapon a királyi jámborság (pietas regia) allegóriája látható, mely többszörösen összetett képi üzenet hordozója. Középen egy allegorikus nőalak jelenik meg, baljában nyitott könyvet tart, jobbjában pedig II. Fülöp címerpajzsát. Mellette jobbra AUT GLADIO (vagy karddal) feliratú talapzaton kardot tartó kéz, a balra levőn pedig AUT VERBO (vagy szóval) felirat olvasható, felette jogart tartó kéz. Feje fölött babérkoszorút és pálmaágat tartó angyal lebeg. A bal szélen a harci győzelem jelképeiként pálmaágnyalábban csúcsosodó trófeadíszek jelennek meg, a jobb szélen pedig a békére utaló olajágköteg, alatta a különböző művészeti ágak fatörzsre aggatott jelképei és különféle eszközök. A kép eszmei üzenete: háborúban a király karddal, békében pedig szóval lép fel a hit védelmében. A középen álló talapzaton olvasható két felirat párhuzamot von II. Fülöp és Jósiás (Jozija) között, aki Juda királyaként lerombolta a bálványoknak emelt szentélyeket és helyreállította Salamon templomát.


7_terkep_opti.jpg

Benedictus Arias Montanus: Világtérkép – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, VIII. kötet

Nem csupán a rézmetszetű illusztrációk által volt újszerű a kiadás, hanem a nyolcadik kötetbe foglalt térképeknek köszönhetően is. Korábban ezek kizárólag protestáns bibliákra voltak jellemzőek. A kötetben Kánaán és Izrael földjének ábrázolása mellett egy világtérkép is szerepel, mellyel Benito Arias a Föld özönvíz utáni benépesítését kívánta szemléltetni. Ezen az újvilági őslakosok az ószövetségi Jektán fiának, Ofírnak leszármazottaiként jelöltek.
A térkép egyik érdekes részlete a déli féltekén, a hullámok között felsejlő sziget, melyet később sokan Ausztrália első ábrázolásának vélték, a mű kiadásakor azonban ez még ismeretlen földrész volt az európaiak számára.
A Spanyolországba történő szállítás során bekövetkezett hajótörésben a kötetek jelentős része odaveszett. A fennmaradt példányok ma könyvritkaságnak számítanak, főként a teljes kötetszámúak.
Az Országos Széchényi Könyvtár jogelődjének ajándékozott kötetek címoldalának felső szélén olvasható kéziratos bejegyzés alapján tudható, hogy a Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és neje, Izabella főhercegasszony tulajdonát képező példány 1599-ben az antwerpeni jezsuiták birtokában volt.
A főhercegi pár nagylelkű adománya nyomán Plantin remekművének összes kötete, hiánytalanul ma a nemzet könyvtárát gazdagítja.

NyA

A sorozat további részei: Első rész, Második rész

komment

Királyi adomány Melius Juhász Péter javára

2022. április 28. 06:00 - nemzetikonyvtar

456 éve történt

A 16. században a reformáció megjelenésével a különböző nyomdatermékek, a röplapok és terjedelmesebb könyvek új funkciót kaptak, a hittételek terjesztésében töltöttek be fontos szerepet. Ezt mind a katolikus egyház, mind a protestáns felekezetek tagjai igen hamar felismerték és igyekeztek ki is használni. Az egyes területek birtokosai és uralkodói politikai megfontolásból törekedtek befolyásolni alattvalóik felekezeti meggyőződését, ezért nagy hangsúlyt fektettek a nyomdák létesítésére és megtartására birtokaikon, hiszen ez kulcsfontosságú lehetett a helyi lakosság új hitre térítése vagy eredeti hitében megerősítése szempontjából.
Szapolyai János Zsigmond (1540–1571), aki az oszmán hódítás után önállósuló erdélyi területen 1570-ig magyar királyként, majd erdélyi fejedelemként uralkodott, személyesen is pártolta a protestáns felekezeteket. Bár katolikus családba született, előbb a lutheránus, majd a kálvinista tanításokat vallotta magáénak, végül pedig az első unitárius fejedelemként vonult be a történelembe. Uralkodóként saját hatalmának megszilárdítása eszközéül is használta egy-egy felekezet támogatását, amelynek híveire így biztos támogatóiként számíthatott.

app_m_18_opti.jpg

János Zsigmond magyar király portréja (Nyomdász és megjelenési hely nélkül, 1566). Jelzet: RNYT App. M. 18 – Régi Nyomtatványok Tára

Valószínűleg ilyen meggyőződések és gondolatok vezették János Zsigmondot akkor is, amikor 1566. április 28-án a váradi (ma: Nagyvárad, Oradea) káptalan elkobzott házai közül egyet Melius Juhász Péter debreceni református püspöknek adományozott, és ezt egy szőlőbirtokkal is kiegészítette, amelynek jövedelme a könyvnyomtatáshoz szükséges tőkéhez járulhatott hozzá. A királyi adomány jelzésértékű János Zsigmond hitbéli fejlődésének, alakulásának szempontjából is, hiszen rámutat, hogy ekkortájt még a kálvinista-református tanokat hirdető Meliust támogatta az unitáriusokkal szemben.
Debrecenben azonban 1566-ban nem működött egyetlen nyomda sem, így felmerül a kérdés, mi célt szolgált az adomány. A város „bizonytalan közállapotai” (értsd: tűzvészek és fegyveres fosztogatások) ellehetetlenítették a helyi nyomdászok (Török Mihály és Raphael Hoffhalter) tevékenységét, így ők 1565 szeptemberét követően Váradra költöztek, Hoffhalter pedig fel is állította nyomdáját. Bár az első kiadványa már ebben az évben elkészült, az adománylevél megfogalmazásából („ut ipse typographiae … melius consulere possit”) ítélve a király rövid időn belül javítani kívánta a nyomda működési körülményeit.

melius_juhasz_peter_a_szent_job.jpg

Az első Váradon megjelent nyomtatvány címlapja. Melius Juhász Péter: A Szent Jób könyvének a zsidó nyelvből és a bölcs magyarázók fordításából igazán való fordítása magyar nyelvre (Váradon nyomtattatott Raphael Hoffhalter által M.D.LXV [1565]). Jelzet: RNYT RMK I. 58/1. péld. – Régi Nyomtatványok Tára. Digitális Könyvtár

Az adományozást rögzítő oklevél szövege már a 19. században is ismert volt, Bunyitay Vince azonosította a levéltár Acta Jesuitica gyűjteményében egy per iratai közt megőrzött szöveget, majd közölte is A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig című munkájában. Az eredeti példány (Digitális másolatSzövegkiadás) viszont a legutóbbi időkig a Becsky család levéltárában pihent, majd a Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció 500 projektje keretében került újra napvilágra.

hu_mnl_ol_p_1821_0052_0002_r_a_opti.jpgII. János nagyváradi házat adományoz nyomda céljára Meliusz Juhász Péternek (kelt: Gyulafehérvár, 1566. április 28.) – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Jelzet: HU-MNL-OL-P 1821-52.-2. 2.

Az eredeti dokumentum több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt az adománylevél mint irattípus jól olvasható, igényes írásképének, a király nagyméretű pecsétjének és saját kezű aláírásának („Joannes electus rex”) köszönhetően tárgyként is látványos, tetszetős. Másrészt a levél szövegét megvizsgálva olyan sajátos fogalmazásmódot vehetünk észre, amely a 18. századi másolat és az erre alapuló 19. századi nyomtatott megjelenés során elveszett. Az 1750-es másolatban a házhoz csatolt szőlőbirtokról azt írta a másoló, hogy Hobicz Márton szőlője mellett helyezkedik el („situata”). Ezt a meghatározást – amely GPS koordináták és helyrajzi számok híján az egyetlen pontos helymegjelölési módszer volt – az eredeti oklevél lényegében ugyan nem módosítja, de abban azt olvashatjuk, hogy az említett Hobicz szőlője mellett kapálják („pastinata”) a Meliusnak juttatott birtokot. Ez a különbség jelentéktelennek tűnhet a múlt megismerése szempontjából, mégsem teljesen elhanyagolható.
Az írott ügyvitelt bonyolító királyi kancelláriákon a jogi dokumentumokat (birtok- és címeradományozásokat, ítéleteket stb.) a titkárok unalomig ismételt kész szövegekből, vagyis formulákból állították össze, ahogy napjaink szerződései és bírósági határozatai is jogi bikkfanyelven megfogalmazott, előre gyártott paragrafusokból épülnek fel. Az adományozási formula kreatív módosítása mégis arra utal, hogy az adománylevelet kiállító írnok igyekezett saját stílusát, egyéniségét belevinni monoton hivatali munkájába. Ez pedig azt a jelentős szellemi változást mutatja, az önálló személyiség megerősödését, amely az egyéni vallási formák és új felekezetek, tehát végső soron a reformáció iránti igényt is kialakította a 16. századi emberekben.
A nyomda új épületében sajtó alá került az eklézsia használatára („in usum ecclesiae”) a Váradi énekeskönyv (RMNy 222), Melius Juhász Péter egy további, a Jelenések könyvéről szóló műve és mára elveszett Újszövetség-fordítása. Viszont a kálvinista Melius rövid időn belül összekülönbözött az unitárius Hoffhalterrel, aki a következő év augusztusára már Gyulafehérváron rendezte be műhelyét, ezzel pedig a váradi nyomdászat első szakasza véget is ért.

app_m_561_opti.jpg

Nagyvárad madártávlati képe (Köln, Anton Hierat, Abraham Hogenberg, 1618). Jelzet: RNYT App. M. 561 – Régi Nyomtatványok Tára 

Felhasznált irodalom:

Szovák Márton (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködése a 19. században – A fényképészet úttörői. 23. rész

2022. április 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 78. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A hetvennyolcadik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködését bemutatását folytatja.

A Budapesti Közlöny 1868. május 10-i száma arról adott hírt, hogy Borsos József az Országúti műterem kizárólagos tulajdonosa lett. 1870 szeptemberéig még önállóan dolgozott itt, mielőtt átköltözött a Deák térre.

Doctor Albert Kristóf tér 4. szám alatti új műtermének vásárlásáról szintén 1868 májusában tudósít a sajtó. Az aradi Kozmata Ferenccel (1846–1902) dolgozott itt együtt. 1871-ben már Doctor és Kozmata magyar királyi udvari fényképésznek hívják őket. 1873-ban fejezték be az együttműködést, Kozmata maradt a Kristóf tér 4. szám alatt, Doctor az Erzsébet tér 1. szám alatt építtetett saját műtermet. Felekiné Munkácsy Flóra (1836–1906) színésznőt, a Nemzeti Színház második nemzedékének tagját Doctor és Kozmata és Doctor Albert önálló műtermében is megörökítette, de Doctor készített még más művészekről is fényképet, mint például Benza Ida operaénekesről és Rotter Irma balett-táncosnőről is.

„Eddigi üzlettársam Borsos József urtól barátságosan elválván, a számos év óta itt Pesten, Kristóftér, 4. sz. a. »Heller« czég alatt fennálló, kitűnőnek elismert fényképészeti müintézetet örökáron megvettem, és a nagytekintetü közönséget minden a fényképészet körébe vágó meg­rendelésekre kérem, miután a fent említett üzletet Doctor és Kozmata czég alatt az eddigi helyiségben folytatni fogom.
Doctor Albert,
akadémiai festő és fényképész”

Pesti Napló, 19. évf., 5419. sz., 1868. május 17. – Törzsgyűjtemény

Borsos aktívan részt vett a társadalmi életben is. 1870-ben a pesti nőegylet báljára adományozott fényképeket.

„Borsos fényképész 200 db. fényképet adott a pesti nőegyletnek, hogy jótékony álarcos táncvigalmán (febr. 16.) a redoutban kisorsolja a többi nyeremények sorában.”

Fővárosi Lapok, 7. évf., 7. sz., 1870. január 11. – Törzsgyűjtemény

A belga királyné 1870. júniusi magyarországi látogatásának emléket állítva készített egy fényképalbumot.

„A belga királyné pesti emlék-albumát Borsos udv. fényképész készíti. Lesz benne harminc kép: két átalános látkép, a múzeum, lánchíd, Margit­sziget, várpalota, akadémia, városház, a József tér a nádor szobrával, a takarékpénztári palota, a biztosító egylet dunaparti épülete, budai Mátyás-templom, alagútkapu és gőzsikló s a budai hegyek szebb pontjai külön képeken. Valószinü, hogy e diszalbumot többféle kiadásban is elkészítik. Nagyon kelendő cikk volna az, s kedves emlék Pest látogatóinak.”

Fővárosi Lapok, 7. évf. 134. sz., 1870. június 23. – Törzsgyűjtemény

Borsos a Deák Ferenc utca 4. szám alatt nyitotta meg új műtermét. Akkoriban valóságos társadalmi eseménynek számított egy-egy jó nevű mester műtermének megnyitása, ezért a sajtó is nyomon követte új műtermének nyitását. A Fővárosi Lapok 1870 áprilisában közölte az első hírt a tervezett költözésről, szeptemberben pedig a műterem nyitásáról tudósítottak.

„Borsos, az ismert fényképész, megvette a Meyer- s később Guichard féle műtermet a váci és Deák-utca sarkán, s oda fog költözni a füvészkertből.”

Fővárosi Lapok 7. évf., 84. szám, 1870. április 22. – Törzsgyűjtemény

„Borsos József udvari fényképész már átköltözött a Deák-Ferenc és váci-utcák szegletén fekvő új helyiségbe, s műterme itt oly fénnyel van berendezve, mely nem csak a közönség magasabb igényeit elégítheti ki, de a mely a fényírda vezetőinek jó ízléséről is fényesen tanúskodik. Az előszobából, hol a retoucheur-ök foglalkoznak s a fölvételek bejegyzése történik, ezüstrojtos kék selyem­függönnyel eltakart lépcső vezet a felvételi terembe, s a váróterem bútorai szintén a királyné kék és fehér színeit viselik, a mennyiben a kékselyem bútorzat fája gazdag ezüstözéssel van díszítve. Hasonló színe van a fali szőnyegeknek is. Közelébb több új képet láttunk e fényírdából, s bizton állíthatjuk, hogy azok még a régieknél is szebbek, s a tökély oly magas fokán állanak, minőt a külföldön is csak igen kevés fényképész ért el. Ízlésteljes kivitel s főleg a festői plasztika ajánlják e fényképeket...”

Fővárosi Lapok, 7. évf., 210. sz. 1870. szeptember 24. – Törzsgyűjtemény

Borsos az 1870–1874 közötti időszakban magyar királyi udvari fényképészként jelölte magát fényképein.

Koller Károly (1838–1889) festő, fényképész 1873-ban Borsos üzletvezetője volt, aki a bécsi világkiállításon kitüntetést nyert. 1874 tavaszán Kolozsvárott nyitotta meg önálló műtermét. 1874. október-novemberi híradások szerint a Deák Ferenc utcai műteremben együtt vezették a céget Borsossal és Varságh Jánossal is. Koller 1875 novemberében nyerte el az udvari fényképész címet.

koller_es_borsos_opti.jpg

Koller és Borsos: Laborfalvi Róza – Kézirattár. Jelzet: Arckép 1127.

Borsos 1876. január 1-től vejével, Varságh Jánossal folytatta az ipart.

„Közkereseti társaság: a vállalat kezdetét vette 1876. évi január hó 1-én; beltagjai: Varságh János és Borsos József fényképészek Budapesten: a társulat képviseletére egyedül Varságh János jogosult.”

Központi Értesítő, 1. évf., 103. sz., 1876. október 19. – Törzsgyűjtemény

Egy év múlva 1877-ben újra egyesültek és a Doctor Albert által megvásárolt, a mai Erzsébet tér 1. szám alatti 50-60 személyt egyszerre befogadó műteremben dolgoztak együtt 1878-ig.

borsos_es_varsagh_1_opti.jpgBorsos és Varságh: Komáromi Mari Jean Racine Phaedra című tragédiájának címszerepében – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KB 10.778/1

„A jó hírnevű Borsos és Doktor fényképész-czég legújabban ismét egyesülve, Borsos, Doktor és Varságh ni. kir. udvari fényképész czim alatt berendezte Budapesten az Erzsébet téri 1. számú házban a főváros legnagyobb műtermét. A fényképirda működési köre kiterjed minden a fényképészet, olaj és víz- (aquarell) festészet terén ismert dolgozatokra: nagysága továbbá megengedi, hogy 50–60 egyént is felvehetnek egyszerre, s tökéletes művészi berendezése mellett a czég térképek, vázlatok, rajzok stb. vagy fényképészeti, fametszési és fényképnyomat utáni sokszorosításra is vállalkozik.”

Vasárnapi Ujság, 24. évf., 14. sz., 1877. április 8., 220. – Elektronikus Periodika Archívum

1877-ben a Budapestre költözött török küldöttség is a műtermükben készíttetett képeket. A Vasárnapi Újságban így jelent meg 1877-ben közleményük:

„Doctor és Varságh műterme e hét folytán a leglátogatottabb helyek egyikévé lett Budapesten. A török küldöttség tagjai itt vétették le magokat egy csoportban és némelyik külön is, s a közönség azonnal ostrom alá vette a műtermet, s tömérdek megrendelést tettek a fölvételekből. Még külföldről is érkeztek megrendelések távirati utón e képekre. A török ifjak közül többen, itteni barátaik fölkértére, magyar díszruhában is levétették magokat.”

Vasárnapi Ujság, 24. évf., 18. sz., 1877. május 6., 285. – Elektronikus Periodika Archívum

vasarnapi_ujsag_1877_opti.jpg

Sulejman Sejk Efendi. In: Vasárnapi Ujság, 24. évf., 18. sz. 1877. május 6., 273. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A Borsos-Doctor-Varságh műtermet 1878 decemberében 15-én vette meg Ellinger Ede. Erről A Hon így írt:

„A főnemességnek és a t. közönségnek van szerencsém tudomására hozni, hogy a Borsos, Doctor és Varságh-féle fényképészeti műtermet (Erzsébet-tér 1. sz. alatt) megvettem és úgy ezen, mint a már sok év óta fennálló műtermemet (Korona-herczeg és korona-utcza sarkán) mai naptól kezdve fivéremmel társulva Ellinger Ede és testvére czég alatt tovább vezetni fogom.
Budapest, 1878. deczember 15.
Ellinger Ede,
kir. udvari fényképész.” 

A Hon, 16. évf., 307. sz., 1878. december 15. – Törzsgyűjtemény

Doctor Albert még 1878–1881 között próbálkozott műtermek működtetésével a Sugár (mai Andrássy úton), 1883-ban pedig Szegeden tűnt fel vándorfényképészként, Bietler Ferenc műtermét rövid ideig bérelte. A Fővárosi Lapok szerint 70 évesen, 1888. március 14-én hunyt el Budapesten. Ez tehát azt bizonyítja, hogy 1818-ban született és nem 1813-ban.

„Halálozások. Doctor Albert akadémiai festő Budapesten, szerdán elhunyt. A festőművészet terén nem igen tűnt ki, de az elsők egyike volt, ki fővárosunkban a fényképészetet meghonosította. Hetven évet élt.”

Fővárosi Lapok, 25. évf., 76. sz., 1888. március 16. – Törzsgyűjtemény

A műterem megszűnése után Borsos 1878-tól visszavonultan a Szép juhászné fogadójában élt. 62 éves korában, 1883. augusztus 19-én hunyt el.

„[…] Borsos József sokat hányatott élet után, mint a budai »Szép Juhászné« egyszerű vendéglőse halt meg e hó 19-én; fiatal korában mint arcképfestő művészi hírnevet s később mint fényképész tetemes vagyont szerzett, hogy aztán elfeledve, fényesebb múltjának nyomát sem őrizve meg, mint vendéglős a kies zugligetben, prózai élvezetet szolgáltasson a vasárnapi kirándulóknak. […]”

Magyarország és a Nagyvilág, 19. évf., 34. sz., 1883. augusztus 26. – Törzsgyűjtemény

borsos_gyaszjelentes_opti.jpg

Borsos József gyászjelentése – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Források:


Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész79. rész; 80. rész; 81. rész

komment

A szellemi jogok védelmében  

2022. április 26. 16:00 - nemzetikonyvtar

„2014. április 24-én, csütörtökön, délután 4-kor – ezekben a pillanatokban – zajlik a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitója.” – olvashatjuk a litera.hu-n megjelent cikkben. A szellemi tulajdon világnapjának jegyében, rendszerint minden év áprilisában megrendezésre kerülő esemény a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma. A 2014-es alkalom azért is jelentős, mert olyan kulcsfontosságú kérdésekkel foglalkozott, melyben a könyvszakma valamennyi szereplője érintett: digitalizálás, könyvkiadás, illegális letöltések elterjedése, s a mindezt körülölelő jogi és gazdasági kérdések.

xx_konyvfesztival_opti.jpg

A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál plakátja – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Habár a szellemi tulajdon világnapja csak 2001. április 26. óta kerül megrendezésre, maga a szabadalmi hivatal (hivatalos nevén: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, röviden: SZTNH) már fennállásának 126. évét ünnepelheti. Az SZTNH a szellemi tulajdon védelmét szolgáló felelős magyar kormányhivatal. A szabadalmi hivatal, más hivatalokhoz hasonlóan mindenki számára nyitva van. Ügyfélfogadási időben magunk is felkereshetjük bizonyos osztályait: az ügyfélszolgálatot, az iktatót, az iparjogvédelmi lajstromvezetési osztályt, vagy a Frecskay János Szakkönyvtárat, melynek szolgáltatásairól itt tájékozódhatunk.
2016-ban az SZTNH támogatásával megjelent az Egy hivatás 120 éve című gazdagon illusztrált, ismeretterjesztő kiadvány, amely az elmúlt évtizedek legfontosabb történéseit veszi végig a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól egészen az SZTNH mai formájáig. Bemutatja a hazai gazdasági-technológiai helyzetet, az intézmény történetének egyes kiemelkedő eseményeit, s munkájának statisztikai trendjeit. A kötet előszavában olvashatjuk:

Az időszaki beszámolókból nyomon követhető, hogy a hosszú, eredményes szolgálat révén intézményünk miként válhatott hazánk és a nagyvilág kiemelkedő alkotóinak, kutató-fejlesztő műhelyeinek hiteles partnerévé.

Egy hivatás 120 éve. A Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig, szerk. Tószegi Zsuzsanna, Budapest, Typotex, 2016. – Törzsgyűjtemény

Az SZTNH életét bemutató könyvön túl még számos kiadvánnyal büszkélkedhet az intézmény. A „Szerzői jog mindenkinek” című szerzemény már sokkal inkább a mindennapi hasznosulásra törekszik, s gyakorlati példák sora mellett kívánja bemutatni a szerzői jogokat, azok fejlődését, gazdasági jelentőségüket.

egyhivatas120eve_opti.jpg

A Könyvtártudományi Szakkönyvtár állományából elérhető példány borítója

A Hivatal feladatkörét az 1995. évi XXXIII. szabadalmi törvényben rögzítették. Eszerint a hivatal felel például az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatásáért, a szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátásáért, vagy például a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítéséért. Habár mindezek a feladatok így elsőre elég távolinak, és száraznak tűnhetnek, valójában a hétköznapokban is gyakorta érvényesülő dolgokról beszélünk. Kezdve a szellemi tulajdon védelmével, amely biztosítja, hogy a saját szüleményünk (legyen az találmány, irodalmi, vagy művészeti alkotás, esetleg a kereskedelemben alkalmazott megjelölés, név, kép vagy forma) megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésben részesüljön. Az SG.hu. Informatikai és Tudományos hírmagazin elnevezésű oldal 2013-as Szerzői jogot tanítanak a magyar iskolásoknak című írásában olvashatjuk:

„… a középiskolás diákok 93%-a kap olyan feladatokat az iskolában, amelyhez az internetet használja, 33%-uk mégsem hallott soha még a szerzői jogról, a diákok 36%-a szerint jogszerű filmeket feltölteni az internetre, 30%-uk szerint pedig szabadon, a forrás megjelölése nélkül bemásolhatnak a dolgozatukba egy interneten talált szöveget.”

Szerzői jogot tanítanak a magyar iskolásoknak, 2013. In: SG.hu. Informatikai és Tudományos hírmagazin, 2013. augusztus 29

Nem véletlen tehát, hogy az SZTNH minden platformon igyekszik terjeszteni a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos alapvető ismereteket; így például együttműködik a tankönyvkiadóval, szakmai napokat hirdet, Facebook-oldalukon is aktívak, s nem utolsó sorban részt vesznek a szellemi tulajdon világnapja alkalmából megrendezett programok lebonyolításában is.

palyazz_opti.jpg

Pályázati lehetőség felsőoktatásban tanulók részére – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Felhasznált források:

Biró Bettina (Könyvtártudományi Szakkönyvtár)

komment

Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködése a 19. században – A fényképészet úttörői. 22. rész

2022. április 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 77. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A hetvenhetedik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködésének bemutatását folytatja.

Szentkuty 1867-ben nyitotta meg második műtermét, Budán, a Budai Népszínház (működött 1861–1870 között) és a Lánchíd budai hídfője mellett. A fényirda megnyitásától kezdve fényképei hátulján mindkét helyszín szerepelt.

„Nagyszerü fényképészeti műtermet állított Budán a népszínház s az alagút mellett Szentkúty István, kinek csinos kepeit már a pesti közönségnek is alkalma volt ismerni. Ez uj műteremben egyszerre 50 személyt lehet lefényké­pezni s igy nagyobb csoportozatok levételére a legalkalmasabb. Annyival inkább ajánljuk a t. közönség figyelmébe, miután Szentkúty ur fényképészi jövedelméből minden hóban 5 ftot ad a honvédalap javára.”

Magyarország és a Nagyvilág, 3. évf., 37. sz., 1867. szeptember 14. – Törzsgyűjtemény

1870-ben olajfényképeit reklámozta a Fővárosi Lapok:

„Az uri-utcai dr. Kovács-féle házon egy új fénykép-kirakat látható, húsz darab új modorú olajfényképpel. Ez a photográphia egy új vívmánya, mely modorban nálunk még csak Szentkúty István készít képet. Oleographiának hívják, s bár hasonlít a chromophotografiához, mégis igen lényeges köztük a különbség, mert a chromokép vizfestékkel készül s finomsága csupán onnan ered, mert forró viasszal csiszoltüvegre van ragasztva, a fényt és simaságot tehát az üveg kölcsönzi neki. Ellenben az oleograph-képeket lazur olajfestékkel színezik, finom, a nélkül, hogy üvegre kellene ragasztani, s igen tartós, úgyszólván örökös. Láttunk ily olaj fényképeket, melyek már közel álltak az olajfestéshez.

Fővárosi Lapok, 7. évf., 160. sz., 1870. július 24. – Törzsgyűjtemény

Szentkuty István felesége Papp (később Halász) Anna fényképész volt 1874-ig. 1869-től már a hölgy tulajdona volt a Kerepesi úti műterem, de 1874-ig biztosan Szentkuty működtette a fényírdát. 1875-ben házasságot kötött Halász Ágoston fényképésszel, így ez év végén már saját nevén hirdette a műtermet. Érdekesség, hogy a Halász Anna és Ágoston által készített fényképek hátlapján több helyen a Mátyás király házhoz Kerepesi út 19. számot társítanak.

„Halász Anna a kerepesi-ut 65. sz. a. »Mátyás király« czimü házban létező fényképészeti műterem tulajdonosa, ajánlja a t. közönség figyelmébe a már jelzett, s 14 év óta fenálló fő- és király-utcza 78. sz. a, újonnan nyitott fiók üzletét. Elvállal mérsékelt árak mellett fényirdán kívüli fényképezést is, u. m. betegek, halottak, épületek s több eféle tárgyakra nézve. Műbecscsel biró ajándékul ajánlja a még kevéssé ismert, tejüvegre készített, átlátszó színezett képeket, melyek nem csak nappal, hanem este lámpa elé helyezve, különösen meg­lepő hatást gyakorolnak.”

A Hon, 13. évf., 267. sz., 1875. november 21. – Törzsgyűjtemény

Szentkuty válása után összeroppant és 1876 decemberében saját kezével vetett véget életének.

„(Szentkuthy L.) ki egykor gyógyszerész volt s évek óta a kerepesi úti »Mátyás király« házban van fényképészete, megmérgezte magát morphiummal. Már idős ember volt. Kétségbeesett lépését, mint mondják, minden tekintetben csüggesztő viszonyai okozták.”

Pesti Napló, 27. évf. 289. sz., 1876. december 1. – Törzsgyűjtemény

Szentkuty tevékenységével párhuzamosan sikeresen működött továbbra is Borsos és Doctor műterme a botanikus kert helyén. A műterem sikerességét igazolja, hogy Borsos és Doctor 1864-től az egész füvészkertet bérelte, s ők adták bérbe a helyiségeket. Műtermük bővített téglaépület, de több faépítményt is használtak a kertben. Különösen népszerű lovas fényképeiket például valószínűleg a lovardában állították be. A kertben volt még egy sörcsarnok, egy dohánytőzsde és a Nemzeti Színház néhány fabódéja is. A terület pedig mutatványosok kedvelt fellépőhelye volt.

Több fényképész mellett Borsos és Doctor 1865–66-ban készített albumot az országgyűlés emlékére a közeli képviselőház épületében ülésező honatyákról. A díszalbum 1866 márciusára készült el több száz példányban, többféle méretben. Az album 360 db képet tartalmaz. Az album képeit metszet formában közölte a Vasárnapi Ujság és a Magyarország és a Nagyvilág című folyóirat is. Az album egyik példányát a könyvtár Történeti Fénykép- és Videótára őrzi.

„Borsos és Doctor országgyűlési albuma érdekében a következő sorokat kaptuk: Borsos és Doctor fényképészeknél, a m. hóban közzétett felhívás folytán, az országgyűlés mindkét házának tagjai közül már többen levétették magukat, s remélhető, hogy ez album az országgyűlési tagok részvéte mellett teljes leend. E fényképészeti műterem azon jó előnnyel bir, hogy fáradság nélkül érhető el, miután földszint fekszik, a mi igen ajánló körülmény azokra nézve, kik a lépcsőket nem szeretik: továbbá közel fekszik az országházhoz, a régi füvészkertben. A nevezett fényképészek – mint ígérik, – mindent el fognak követni, hogy az albumnak mind külső, mind belső kiállítása megfeleljen az igényeknek. Az előfizetési, s illetőleg megrendelési felhívás közelebb fog kibocsáttatní.”

Fővárosi Lapok, 2. évf., 295. sz., 1865. december 24. – Törzsgyűjtemény

A 25.000 felvétel alkalmából, 1868-ban Borsos a Szép juhászné étteremben ünnepséget rendezett. A vendéglőt valószínűleg fiatal feleségének elvesztésekor vette meg 1865-ben.

„Fényképészet hálás voltát e napokban ünneplé meg Borsos József, kinek műtermében – mely nyolc éve nyílt meg, – a múlt héten történt a 25,000-dik fölvétel. Ezért a „Szép juhászné”-nál, (mely az övé) lakomát adott negyven személyre, s folyt a sok jókivánat és a pezsgő. Este tűzijáték volt és tánc. Jelen volt egy pár festész is, kik bizonyára arra gondolhattak: nem volna-e jobb nekik is az ecsettől a géphez állni. Annyi bizonyos, hogy ha Borsos az ecsetnél marad, bár elég derék festész volt, (egy müve az Eszterházy képtárban látható,) bajosan adhatott volna ily jókedvű ünnepet.”

Fővárosi Lapok, 5. évf., 207. sz., 1868. szeptember 10. – Törzsgyűjtemény

A Borsos és Doctor műterem 1865–1868 között élte a fénykorát, a közös sikerek ellenére 1868-ban mégis különvált útjuk. Az utolsó időszakban kisebb díszítőmintával is ellátták képeik hátulját.

Források:


Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész21. rész; 23. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész

komment

Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködése a 19. században – A fényképészet úttörői. 21. rész

2022. április 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 76. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A hetvenhatodik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködését mutatja be.

Doctor Albert születési és életrajzi adatai bizonytalanok. Lyka Károly szerint 1818–1887 között élt, Fleischer Gyula szerint 1813-ban született Tinnyén. A tinnyei anyakönyvi bejegyzések szerint apja Doctor Jakab, édesanyja Doctor Josefin. Édesapja 1836-tól a tinnyei közbirtokosság háziorvosa, 1842 és 1846 között Kossuth háziorvosa is volt. (Kossuth ebben az időszakban itt telepedett le.) Doctor Albert 1841 augusztusában iratkozott be a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára Leopold Kupelwieser (1796–1862) vezetése alatt álló rajzosztályba, majd 1842–43-ban festészetet tanult. Az 1840-es évek második felében költözött fel Pestre, ahol rajztanítással és arcképek festésével foglalkozott. Alkotásai közül kiemelkedik Guyon-Debaufre Richárd, az 1848–49-es szabadságharcban a magyar honvédség tábornokának képmása. A Pesti Műegylet kiállításain először 1846-ban egy arcképpel (aquarell) vett részt, s ettől kezdve 1854-ig csaknem minden évben kiállította néhány munkáját. Fényképészeti tevékenysége előtt az 1850-es évek végén tette le az ecsetet.

Borsos József (Veszprém, 1821. december 20. – 1883. augusztus 19.) 13 évesen a pesti rajztanoda egyik legkedvesebb tanítványa lett. 19 évesen két évre Leopold Kupelwieser (1796–1862) tanítványa volt a Bécsi Képzőművészeti Akadémián. Az akadémikus mester konvencionális tanítási módja helyett 1842-ben a sokkal divatosabb és modernebb Ferdinand Waldmüller (1793–1865) magániskolájába iratkozott be. 1845-ben már beérkezett művész, arcképeinek megrendelői a tehetősebb körökből kerültek ki. Bécsi élete mellett sem feledkezett azonban meg hazájáról, szorgalmasan küldte vásznait a Pesti Műegylet kiállításaira. Az 1848-as forradalom hazacsábította őt is, rajzolt az országgyűlés megnyitásáról.

orszaggyules_opti.jpg

Az 1848-iki országgyűlés megnyitása. Bettenkoffer Károly egykorú kőnyomata, Borsos József rajza után. In: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő. Második rész, Budapest, Athenaeum, 1905, 36. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

1850-ben visszatért Bécsbe, üzleti vállalkozásokba fogott. Fő művét, a Lányok bál után című remeket ekkor festette meg.

lanyok_bal_utan_opti.jpgBorsos József: Lányok bál után, 1850. In: Malonyay Dezső: A magyar képirás úttörői, Budapest, Franklin, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Festőművészi pályájának utolsó tíz éve a festmény keletkezése és az 1850-es évek végén az üzleti ügyei következtében történt anyagi és lelki összeroppanásáig tartó időszakot öleli fel. Összeomlása után a művész 1861-ben költözött Pestre. Júliusban a sajtó festészeti gyakorlati tanterem létrehozásának terveiről cikkezett, ez azonban nem valósult meg, rövid időn belül felhagyott a festészettel. Borsos Bécsből feltehetőleg alapos fényképészeti ismeretekkel és tudással tért haza. Borsos József és Doctor Albert sorsa hivatalosan az 1860-as évek elején fonódott össze. A műtermüket 1861-ben engedély nélkül működtették, a hivatalos nyitásra csak 1862. január 23-án került sor az Országút (a mai Múzeum körút) 42. sz. alatt, a régi botanikuskert helyén, a hajdani Nemzeti Színház tőszomszédságában.

Sajtóhírek a nyitásról:

„Borsos József és Doktor Albert arcképfestők, a füvészkertben egy photograph intézetet nyitottak. Volt alkalmunk néhány itt készült képet látni, melyek különösen sikerültek, és ezért méltán ajánlhatjuk a közönség figyelmébe.”

Hölgyfutár, 13. évf. 11. sz., 1862. január 25. – Törzsgyűjtemény

 

„Fényirdáink száma ismét egy jeles csarnokkal szaporodott. Az uj műterem jelesb hazai festőművészünk, Borsos Józsefé, ki azt minden szükségesekkel úgy felszerelte, hogy keveset enged a párisi hires Disderi mütelepjének. Vannak itt díszítmények a staffagehoz, jelmezek mindenféle minőségben, állványok, vázák, sőt oly gép is létezik, hogy nagyobb csoportozatok is levétethetik magukat, lóháton épen úgy mint kocsin ülve, – mi kiváló keresettséget fog ez intézetnek szerezni. Borsos ur műterme e czég alatt »Borsos és Doctor« nemrég nyittatott meg a közönség használatára. A milyen örömmel üdvözöljük, hogy a fényképészet nálunk ily jeles egyének és ily kitűnő be­rendezés által felel meg európai előhaladásának, ép annyira sajnálkoznunk kell azon, hogy ezáltal az olajfestés remek művészete egy oly kitűnő mesterét veszti el, legalább idejének és foglalkozásának egy részére nézve, mint Borsos; mi azon kedvezőtlen körülményre mutat, hogy a nevezett művész e szakban nem volt a közönség által annyira elfoglalva és jutalmazva, mint azt tehetsége megérdemlő és művészete igényelte volna.”

Sürgöny, 2. évf., 21. sz., 1862. január 26. – Törzsgyűjtemény

Az első évben, 1862-ben még az előlapon szerepelt a műtermük címe.

A fényképek színezésének terjedése egybeesik a műtermük indulásával, ugyanis a módszer az 1860-as évek elején vált ismertté szélesebb körben. A művészek felfedezik, hogy az egyszínű albumin képeknél jóval vonzóbb lehet a természet színeinek visszaadását megkísérlő színezett fénykép. A közönség azonban évtizedeken át idegenkedett a drágább és szokatlan képektől, csak a legtehetősebbek engedték meg maguknak a színezett képek megvásárlását. A színezett fényképek készítésében a rangosabb műtermek jártak élen. Borsosék mellett Gondy Károly és Egey István Debrecenben, Veress Ferenc Kolozsvárott. Borsos József fényképein egykori portréit, zsánerképeit láthatjuk viszont. Alkotásain az előkelőségre törekvő beállítás és a derűsen szentimentális biedermeier hangulat jellemző.
A műterem nyitásának évében aranyéremmel jutalmazták őket, amelyről 1862 novemberében tudósított a sajtó.

„Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 17 kén kelt legfelsőbb határozványával Borsos József és Doctor Albert pesti fényképiróknak legmagasb elismerése jeléül egy legfelsőbb jelszóval díszített aranyérmet adományozni méltóztatott.”

Sürgöny, 2. évf., 257. sz., 1862. november 8. – Törzsgyűjtemény

Rövid ideig, 1864-ben Szentkuty István gyógyszerész-fényképésszel is együtt tevékenykedtek a Kerepesi (ma Rákóczi) úton. A források szerint Szentkuty pesti munkásságát megelőzően Pécsett, illetve néhány évvel később Debrecenben is működtetett fényirdát.

Hirdetés a pécsi műterméről:

„Fényfestészet
Alóirt bécsi fényfestész ajálja a t. cz. közönség figyelmébe fényfestészi műtermét, hol naponta élethü s vízhatlan arczképek készíttetnek. – Szabott ár: a nagysághoz képest – 2; firtól 6, ft-ig o. é., színezve t – 2 ft-tal drágább; – a másolatok fele árba számíttatnak. A műterem létez a Dominikanus-utczában 36-ik számú Szirányi-féle házban. – A fölvétel egész nap, s az ülés csak 15–20 másodperczig tart. Az élethü hasonlatér jótállás vállaltatik.
Szentkuty István,
vegyész, festő és fényképész.”

Pécsi Lapok, 1860. október 7. – Törzsgyűjtemény

Hír a Hölgyfutárból debreceni üvegszalonjáról:

„[…] Derék fényképészünk Szentkuty István közelebb a Simonyiféle műterem mintájára üvegsalont építtet városunkban. Szentkuty, ki ügyességének eddig is meglepő tanujeleit adta, közelebb Párisból hozat segédet, igy tehát nem hiányzik más, mint a közönség buzgó pártolása. […]”

Hölgyfutár, 14. évf., 33. sz., 1863. március 17. – Törzsgyűjtemény

Borsos József, Doctor Albert és Szentkuty István a Mátyás királyhoz címzett házban fényképészeti tanintézetet működtetett, ahol nemcsak oktatták a fotografálást, hanem árulták az intézet kipróbált vényeit, felfedték a negatív és pozitív képek nemsikerülésének okait. Kezdőknek alapos elméleti és gyakorlati oktatást tartottak 50 forint tandíj ellenében. A komplett készlet (gép, vegyszerek, papírok, csészék) ugyancsak 50 forintba került. Borsos József saját gyártmányú albumin papírjait is kínálták. A fényképészek többsége egészen a század végéig ezt az általuk ezüstözött, vékony, finom tónusú és fényes felületű albumin papírt használta. Fényképészeti tankönyvecske címen kiadtak egy oktató füzetet is.

„»Fényképészeti tankönyvecske« melyben hiven közöltetnek mindazon vények, melyek a tanintézetben biztos sikerrel használtatnak a sajtó alul már kikerülvén, kapható magyar és német nyelven nemcsak az intézetben (kerepesi-ut 65. sz.), de ezentul minden könyvkereskedésben (10 ft. helyett) 5 ftért a. é. Egyes receptek pedig kaphatók a chemiai üzlet részvényese s igazgatója Szentkuty István gyógyszerész-fényképész urnál, kerepesi ut 65-ik sz. – Minden egyes vény- ára használati utasítással együtt 2 ft. – Közöltetnek mindazon receptek és eljárások is, melyeket még sok fényképész csak névről mint arcanumot ismer, s a melyek valóban haszonnal s biztosan alkalmazhatók, mint például a salonbani momentán fölvétel; – a papiros positivek 50 % olcsóbbani készitésmódja stb. stb.”

Vasárnapi Ujság, 11. évf. 33. sz., 1864. augusztus 14. – Elektronikus Periodika Archívum

Szentkuty István nyolc hónap leforgása alatt több mint háromezer anyaképet (negatívot) készített Borsos és Doctor Ország úton működő műtermében, ahol ez idő alatt vegyészeti első kezelőként dolgozott. A fényképész a források szerint feltehetőleg az 1864-es év végén, 1865 elején önállósodott, vált a Kerepesi úti műteremben függetlenné.

szentkuty_istvan_1864-1873_opti.jpgSzentkuty István: Sétapálcás férfi portréja – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet FTA 451

„Egy chemiai és photographiai vállalathoz keres alulirt egy társat; gyógyszerésznek vagy fényképésznek elsőség adatik. A fényirda chemiai laboratoriummal lesz összekötve, mely, hogy szakértőleg kezelve, elegendő hasznot hajt: azt a tapasztalás már kimutatta. Fényképészeti képzettségemet csak azzal igazolom, miszerint én az ismert hirben álló »Borsos és Doctor« czég alatti fényirdában 8 hónap leforgása alatt több mint 3000 anyaképet (matricz) készítettem saját gépezetemmel mely jelenleg is birtokomban van, és pedig többnyire a Hautevollé-osztály számára, kik munkámmal nagyon is meg voltak elégedve. – E tárgybani levelek f. é. szeptember 10-ig fogadtatnak el.
Pest, kerepesi-ut 65-ik szám alatt.
Szentkuty István,
gyógyszerész és fényképész.”

Vasárnapi Ujság, 11. évf., 33. sz., 1864. augusztus 14. – Elektronikus Periodika Archívum

Az 1864. év végén a Mátyás királyhoz címzett ház udvarán Szentkuty új üvegszalont építtetett, melyben új fényirdáját működtette.

„A pesti »Mátyás király« szálloda udvarán egy új üvegsalon épült, melyben Szentkúty István mint vezető és a vállalat társtulajdonosa nyitá meg fényirdáját. Szentkúty több helyen adta már bizonyítványait e művészet terén kiválóbb ügyességének, így a többek közt Kolozsvárt, hol az ottani előkelőbb világ igen sikerült képeit készíté el. A photographiák, melyeket ez időből láttunk, már akkor is nagy tisztaságuk és élesen kinyomott rajzuk által vonták magukra a múűértők figyelmét.

Sürgöny, 4. évf., 283. sz., 1864. december 11. – Törzsgyűjtemény

1865-ben úgy hirdette műtermét, minthogy rövid idő alatt elkészült alkotásai külföldön készült képekkel is felveszik a versenyt.

„Fényképészet.
A vidéki és helybeli fényképész urakkal tudatom: hogy az ezüst- és aranyból készült szerek hulladékait a legmagasb áron megveszem, vagy azokat szinezüstté s aranynyá csekély díjért átalakítom.
A nagyérdemű közönséget pedig bátor vagyok figyelmeztetni, miszerint vezetésem alatt – gyakorlott szakértő egyének közreműködésével – a »Mátyás királyhoz« czímzett fényképészeti intézetben, (Pest, kerepesi-ut 65. szám), S oly látogatójegy képek készíttetnek, 25 darab 5 ftért, próbanyomat 4 darab 1 ftért, – melyek a külföldi fövárosokban készültekkel is kiállják a versenyt.
Gyors gépek, összevont erős világosság, és érzékeny chemiai szerek alkalmazása által a fényképezés csak 2–3 másodperczig tart; azért a gyermekek is élethíven fényképezhetők. Szentkúty István,
gyógyszerész és fényképész,
Pest, kerepesi-ut 65-dik szám.

Magyarország és a Nagyvilág, 1. évf., 8. sz., 1865. november 19. – Törzsgyűjtemény

1866-ban is több újság cikkezett Szentkuty munkásságáról, illetve új különleges Berlinből elterjedt „varázsfényképeiről.”

„Fényképészeti bűvészet. Pár hóval ezelőtt a fényképezésnek sajátságos módját fedezték föl Berlinben, melyet azután fényképészeti boszorkányságnak s »varázsfényképnek« neveztek el. Az ily czim alatt megrendelt képek különös mulatságra adhatnak alkalmat, mert a kiadott fénykép csak egyszerű fehér írópapiros, s ha e tiszta papirost, melyen a képnek nyoma sincs, egy másik hozzá mellékelt, s II. számmal jelölt fehér itatópapirosba takarják, s leöntik közönséges kutvizzel, rögtön előtűnik az arczkép, még pedig tisztán, s a legnagyobb élethűségben. Néhány órai közönséges vizben áztatás után pedig a kép állandósága is biztositva van. Ily fajta képeket már jelenleg egyik jelesebb pesti fényképészünk is készít: Szentkuty István (kerepesi ut 65. szám alatt,) s medaillon nagyságban 100 db. ára csak 5 ft., mely képecskéket külföldön jelenleg a levél belsejének tetejére is szokás ragasztani. – Szentkuty különben is a szakukban avatottabb fényképészeink sorába tartozik, s fényképei, tisztaságukon kivül még, olcsóságuknál fogva is ajánlhatók.”

Vasárnapi Ujság, 13. évf., 19. sz., 1866. május 13. – Elektronikus Periodika Archívum

 

„Pesten most olyan fényképeket árulnak, melyek csak akkor láthatók, ha itatós papírba gyöngyölve, vízzel leöntöttük. Különben tiszta papír látszik a helyükön. Készíti Szentkuty István, a kerepesi úton fekvő 65. sz. Házban.”

Képes-Ujság, 2. évf., 16. sz., 1866. május 16. – Törzsgyűjtemény

1869-ben pedig egy újabb újítását, illetve erről írt német nyelvű füzetét ismertette a Budapesti Közlöny.

„Szentkuty István fényképész (kerepesi ut és Öszutcza szögletház) a fényképek egy uj faját találta fel, melyeknek az eddigiek fölött azon előnyük van, hogy meleg vizzel és szappannal moshatók, s igy mint az olajfestmény, a keretben üveg nélkül használhatók. E találmányáról ő egy könyvet is irt: »Die Ursachen im Negativverfahren und Rathschläge demselben abzuhelfen« czim alatt, s azt mint kéziratot ki is nyomatta. A füzet ára 2 ft. Magánk is láttunk egy példányt s csakugyan moshatónak találtuk.” 

Budapesti Közlöny, 3. évf., 247. sz., 1869. október 28. – Törzsgyűjtemény

Források:

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 22. rész; 23. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész

komment

Krisztus leghűségesebb katonája

2022. április 24. 06:00 - nemzetikonyvtar

Szent György napja

Szent György a 4. század elején, Diocletianus és Maximianus római császárok uralkodása alatt, a nagy keresztényüldözések idején szörnyű kínzások után halt meg hitéért. A középkorban a lovagok, fegyverkovácsok, lovaskatonák és a vándorlegények védőszentje volt, ma pedig a cserkészeké és a rendőröké. A bizánci katonaszent, a tizennégy segítőszent egyike a Szent Koronán is szerepel.

szgy_1_opti.jpg

Szent György-ábrázolás a Szent Korona bizánci részének (corona Graeca) egyik festett zománcképén. A kép forrása: Wikipédia 

Szent György legendája

A Georgius név eredetére több magyarázatot is adott a kutatás. Madas Edit, akinek kiváló fordításában Szent György legendáját magyarul olvashatjuk, így foglalta össze a lehetséges névetimológiai eredményeket:

György (Georgius) a geos, azaz ‚föld’ és az orge, azaz ‚művelni’ szavakból származik, olyasvalaki, aki a földet, azaz saját testét műveli. Ágoston A Szentháromságról szóló könyvében azt írja, hogy a föld jó a magas hegyek ormán, a dombok mérsékelt lankáin s az alant fekvő mezők lapályán. Az első jó a viruló fűnek, a második a szőlőnek, a harmadik a gyümölcsnek. Így volt Szent György kimagasló az alantas dolgok megvetése által, ezért volt övé a tisztaság virulása; mértékletes a jó és a rossz megkülönböztetése által, ezért volt övé az örök boldogság bora; és alacsony az alázat által, ezért ontotta a jócselekedetek gyümölcseit. Vagy pedig a gerar, azaz ‚szent’ és a gyra, azaz ‚homok’ szavakból származik neve, s ‚szent homokot’ jelent. Olyan volt ugyanis, mint a homok: nehéz, erkölcseinek súlyától, parányi az alázattól és száraz a testi kívánságtól. Vagy a gerar, azaz ‚szent’ és a gyon, azaz ‚harc’ szavakból ered, mint ‚szent harcos’, mert harcolt a sárkánnyal és a hóhérral. Vagy a gero, azaz ‚zarándok’, a gir, azaz ‚drágalátos’ és az ys, azaz ‚tanácsadó’ szavakból tevődik össze a Georgius név. Ő maga ugyanis zarándok volt a világ megvetésével, drágalátos a vértanúság koronájával, és tanácsadó az Ország hirdetésével.

Szent György. In: Legenda aurea. Válogatta, az utószót, a jegyzeteket és a mutatókat készítette Madas Edit. Fordította Bárczi Ildikó [et al.], Budapest, Helikon (Harmonia mundi Könyvek. Sorozatszerkesztő: Vizkelety András), 1990, 102. – Magyar Elektronikus Könyvtár

György életéről nagyon kevés adat maradt fenn. Legendájában szerepel, hogy Kappadókiában, a mai Törökországban született, és Lyddában, anyja szülőföldjén szenvedett vértanúhalált. Egy alkalommal Silena városába tévedt. Itt egy tenger nagy tóban lakott egy mindenkit megfélemlítő, halálos leheletű dögletes sárkány. A szörnyetegnek naponta két juhot kellett a lakosoknak adniuk, és amikor már elfogytak a feláldozható állatok, fiatalokat küldtek neki. A király lánya is sorra került, hiába próbálta az uralkodó megmenteni. Az elkerülhetetlen sorsa miatt zokogó királylányt pillantotta meg a tó partján György és miután a lány nagy nehezen elmesélte neki, miért sír, így vigasztalta: „Ne félj, te leány, Krisztus nevében megsegítelek”. A sárkányt legyőzte és a lány övét pórázként használva a városba vezette. A város lakói és a király mind megkeresztelkedtek, Szűz Mária és Szent György tiszteletére templomot emeltek.

szgy_2_opti.jpg

Albrecht Dürer: Szent György lóháton (1505–1508). A kép forrása: Wikipédia

A sárkány legyőzése után vállalt vértanúságot, mert nem bírta tovább elviselni a keresztényüldözéseket. Minden vagyonát elosztogatta, és nagy tömeg előtt mondta: „A pogányoknak minden istenei ördögök, az egeket pedig az Úr teremtette” (Zsolt 95,5). Ezután persze a római helytartó elé vitték, aki keresztény hite megtagadására szólította föl, és arra akarta kényszeríteni, hogy Apollo és Hercules szobra előtt áldozzon. György erre nem volt hajlandó, és minden kínzást elviselt. Sem méreg, sem tűz, sem a késekkel teletűzdelt kerék nem fogott rajta, a rábeszélés sem győzte meg. Sőt, könyörgésére a pogány istenek temploma villámtól sújtva romba dőlt. Végül a helytartó lefejeztette. Kitartása és hite láttán a bámészkodók közül sokan megkeresztelkedtek, és ezért életüket mártírhalállal fejezték be. A bizánci rítusban megalomártírként tisztelik, azaz különösen tisztelt vértanúként tartják számon. Mivel vértanúságáról és életéről nagyon kevés adat van, a niceai zsinaton legendáját apokrifnek nyilvánították, és 1969-ben törölték a római katolikus szentek sorából.

Magyarországi tisztelete – néhány középkori példa

Szent Gellért legendája szerint egy monostort és egy püspökségi egyházat is Szent Györgynek szenteltek: az Ajtonyt Szent György segítségével legyőző Csanád alapította oroszlánosi monostort, és az István által Marosváron szervezett új püspökség egyházát. Gizella családja is nagy tisztelője volt Szent Györgynek. A kultusz erejét mutatja, hogy I. István az 1018-as, bolgárok elleni hadjáratáról magával hozta Szent György fejereklyéjét, és a szent veszprémi egyházában helyezte el, 1030-ban pedig támogatta Lyddában a romos templom, kolostor és zarándokszállás újjáépítését.
A Szent György Lovagrend 1326. évi megalapítása I. Károly nevéhez fűződik. Az ötvenfős tagság világi és egyházi szolgálatokat egyaránt ellátott, többek között ők őrizték az 1323-ban a visegrádi várba szállított Szent Koronát, emellett lovagi tornákon ők adták a király kíséretét.
Szintén a 14. században, 1373-ban készült el Kolozsvári Márton és Kolozsvári György híres Szent György-szobra, amelyről korábbi blogbejegyzésünkben olvashatnak.
Az 1408-ban Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkányrend alapító oklevele Szent Györgyöt név szerint is megemlíti:

a körré görbült sárkány jele, vagyis képe, amint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje és orra elejétől végig fel van hasítva, s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széles mentében és hosszában elhelyezett vörös keresztet visel, hasonlót ahhoz, amilyen vörös keresztet fehér mezőben magának a dicső Szent György vértanúnak zászlaja alatt vitézkedők szoktak viselni...”

Marosi Ernő: A művészetek a 14–15. századi Magyarországon. In: Uő (szerk.): Magyarországi művészet 1300–1470 körül, Budapest, Akadémiai, 1987. 101. – Törzsgyűjtemény

Szent György legendáját a 16 századi Érdy-kódex is megőrizte és számos patrocínium, hazai helynév kötődik hozzá.

szgy_3_opti.jpg

Szent György vértanúról szóló prédikáció az Érdy-kódexben – Kézirattár, MNy 71, fol. 131v. Online szövegközlés: Sermones Compilati Kutatócsoport (ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék)

Szent György Perszeusz örököse, egy rendkívül fontos és nagy tiszteletnek örvendő szent egész Európában, Grúziától Angliáig. Kultusza talán az egyik legjobb példa az antikvitás örökségének, értékeinek továbbélésére. Tisztelete megmaradt, még ha legendája a keresztény hagiográfia szempontjainak nem is felelt meg.

szgy_4_opti.jpgPiero di Cosimo: Perseus kiszabadítja Andromédát (1515). A kép forrása: Wikipédia

Felhasznált források és irodalom:

Orsós Julianna (MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport)

komment

A mindent be- és átszövő metaadatháló és az átalakuló könyvtári szerepkörök

2022. április 23. 06:00 - nemzetikonyvtar

Jelentés a bibliográfiai számbavételről szóló 2021-es firenzei konferenciáról

Mi lenne, ha a kedvenc mobileszközödön használt kedvenc keresőmotorod egy kattintással elrepítene a kedvenc könyvtárad kölcsönzőpultjához?

1_bibliografiai_szambavetel_opti.jpg

„Egyenes röpte a könyvtárba”. Grafika: Tóth Szilvia Rebeka

Vagy legalább – néhány jól kiválasztott keresőkérdés begépelését/bediktálását követően – a találati oldal egyből felkínálná a lehetőséget, hogy ellenőrizd, adott könyv elérhető-e éppen a hozzád legközelebb lévő könyvtárban?

2_bibliografiai_szambavetel_opti.jpg
: Internetes keresőbe integrált könyvtári szolgáltatás – egy lehetséges jövőkép. Grafika: Szerző

Vagy, amennyiben elektronikus műről van szó, az olvasói azonosítód használatával rögtön letölthetnéd az adott művet a készülékedre?
Szinte észre se vennéd, hogy könyvtárban jártál… Nekünk, a könyvtárnak biztosan hiányoznál, neked viszont a vágyott mű (műélvezet? tudás?) már nem hiányozna…
De álmodjunk egy még nagyobbat! Mi lenne, ha magad se tudnád, hogy mit keresel, sőt nem is keresnél semmit, valahogy mégis ráakadnál valamire, ami újszerű és érdekes, amit – ezek szerint talán – (a tudatod mélyén?) mégiscsak kerestél?
A szerendipitás, avagy a „véletlenszerű felfedezés” mindenekelőtt kreativitást igényel, egyben feltételezi azoknak a kapcsolati hálóknak a meglétét, amelyek mentén haladva rácsodálkozhatunk az adatok, tényezők korábban fel nem ismert összefüggéseire. A kapcsolatok ezen szemantikus hálóját születésünktől kezdve szőjük: erre húzzuk fel fogalmainkat, fektetjük le gondolkodásunk alapjait. Mindeközben a  jól strukturált adatok létrehozásával és publikálásával foglalkozó könyvtárosok nagyban járulnak hozzá az emberi tudás gépi reprezentációjához, egy olyan hálót szövögetve, amelynek alkalmazási területei egész a mesterséges intelligencia kutatásáig nyúlnak. E háló szövedékén barangolva már nemcsak egyszerűen keresünk vagy böngészünk, ahogy régebben tettük a könyvtárak elektronikus katalógusaiban, hanem felfedezünk: új, nem várt ismeretekre bukkanunk. A könyvtári rendszerek újabb katalógusfelületeit már így is hívják: discovery.

3_bibliografiai_szambavetel_opti.jpgSzerendipitás. Grafika: Szerző

Amikor „update-oljuk” a könyvtárakról való tudásunkat, újjáalakuló, jól felszerelt könyvtári tereket, fényes folyósokat, a hagyományos szolgáltatások helyett újabbakat s még újabbakat kiagyaló, kontyukat vesztett lelkes könyvtároskollégákat látunk kulturálisan vonzó, szociálisan érzékeny elemekkel teletűzdelt, ergonomikus, barátságos könyvtári miliőben. A könyvtári világ azonban kívül s belül változik.
Miközben gazdagodik látható környezetünk, közösségi funkcióink új tereket, olvasóink új idősávokat kapnak, munkatársaink az eldugott irodák mélyén azon ügyködnek,  hogy a kultúra- és információfogyasztás alternatív csatornáit választók számára is a technikai lehetőségeket meglovagoló, versenyképes szolgáltatásokat tudjanak nyújtani. Erre készteti őket többek között a használói szokások radikális megváltozása és a feldolgozhatatlan méretű digitális információdömping. A könyvtári fejlesztések ma a nyílt adatok mindent átszövő, globális adathálójának létrehozására irányulnak, és ehhez a könyvtárakban és partnerintézményeikben kiépülő információfeldolgozási infrastruktúrára építenek.

4_bibliografiai_szambaveteli_opti.jpg

Az internet hálójába ragadt könyvtáros. Grafika: Szerző

Az „adatrögzítő” könyvtáros nem dokumentumokat ír le, hanem a való világ entitásokként felfogott objektumainak és ezen objektumok kapcsolatainak és tulajdonságainak számítógépes reprezentációit teremti meg. Egyszóval – virtuális világot – teremt.
Régi funkcióit meghaladva a modern feldolgozó könyvtáros nem csupán azon szorgoskodik, hogy a könyvtári dokumentumot a katalógusadatok alapján gyorsan és kényelmesen megtaláljuk, hanem metadaatközlések halmazaival tömi tele a Nagy és Egyetemes Gépi Hálózat fejét. De mielőtt így cselekedne, minden objektumot rendesen felcímkéz! Azaz mindennek ad egy azonosító számot!

5_bibliografiai_szambavetel_opti.jpg

Adattá vélni: utópia vagy disztópia? Grafika: Szerző

A 9630704110 azonosítójú objektumról (és a hozzá kapcsolódó egyéb entitásokról) azután olyan állításokat tesz, mint hogy „9630704110 egy könyv”; „9630704110 egy művet tartalmaz”; „a mű eredeti nyelve német”; „a mű címe Der Zauberberg”; „A művet kiadták könyvként”; „9630704110-t 1974-ben adták ki”; „„9630704110-t Budapesten adták ki”, „A mű szerzője Thomas Mann” stb. A közléshalmazok azután az azonosítókon keresztül egymásba kulcsolódnak, és újabb s újabb állításokkal gazdagodnak, míg egy arra optimalizált „kósza” keresőalgoritmus olyan állításokra nem készteti ezt a globális adatbázist, amelyek a hálózatos „gépagy” mélyén megfogalmazódó új összefüggésekre világítanak rá…
A könyvtárak tehát az elmúlt évtizedekben az új, közösségi szerepvállaláson túl információfeldolgozói és -szolgáltatói szerepkörükben is megújultak, habár e változások főként azokat az intézményeket érintik, amelyek korábban is jelentős mértékben vették ki részüket a könyvtári metaadatgyártásból, más szóval a bibliográfiai számbavételből. Ezek a szervezetek, bibliográfiai ügynökségek (bibliographic agency) hamar felismerték az adatcsere és adat-újrahasznosítás fontosságát, amely a publikációk – technológiai fejlődés nyújtotta – képtelen arányú megszaporodásával csak tovább növekedett. Szerepváltozásuk együtt járt a kiadókkal, könyvterjesztőkkel, a forgalomban lévő könyveket számon tartó úgynevezett books-in-print szervezetekkel való együttműködésre való nyitottsággal. Az együttműködés különös haszna lehet számukra a kiadványtermésre való nagyobb rálátás, míg az együttműködő szervezetek profitálhatnak a metaadatok – könyvtári szaktudás által szavatolt – minőségéből és hitelességéből. A szerepkörükben megújuló bibliográfiai ügynökségek gondozhatják majd többek között azokat a kontrollált névállományokat (nemzeti entitásfájlokat, authority állományokat), amelyek felhasználási lehetőségei messze túlmutatnak az intézményi falakon, és, ahogy arra fentebb már utaltunk, egészen a mesterséges intelligencia világáig terjednek.

Bibliográfiai ügynökségek Európában

A 2021-es nagyszabású Bibliographic Control konferencia áttörőnek nevezhető a könyvtárak feladatainak újragondolása szempontjából. Az elhangzott előadások útmutatóként szolgálhatnak a nemzeti könyvtárügy céljainak, missziójának megfogalmazásakor, nem utolsósorban pedig fontos áttekintést adnak a nemzetközi könyvtárügy jelen tendenciáiról. Talán nem túlzás, ha máris úgy utalunk a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat tematikus számban megjelent előadás-ismertetésekre, mint a szakmai utánpótlás számára fontos kötelező olvasmányra.
A korszerű információfeldolgozás elméletének kiagyalói, egyben az elméletet a gyakorlatba átültető szabványok kidolgozói „gyűltek” tehát össze 2021. február 8–12. között Firenzében, hogy – a helyzethez illő módon: online – megosszák velünk a bibliográfiai számbavétel jövőjéről alkotott elképzeléseiket.
A nemzetközi implementálásra szánt új bibliográfiai keretrendszer (Resource Description and Access, RDA) fejlesztésében oroszlánrészt vállaló Gordon Dunsire az emberiség történetében öt információs kort határozott meg, amelyek határát egy-egy új találmány jelöli (az írás, a nyomtatás, a telekommunikáció és az internet). Dunsire ebből a – történeti – aspektusból vizsgálja a bibliográfiai számbavétel nemzetközi alakulását. Előadását Ilácsa Szabina kolleginánk ismerteti.
Renate Behrens a Német Nemzeti Könyvtárban irányítja a szabványosítás területét. Mi másról is szólna az előadása, mint a szabványok hasznáról? Idézet az – ugyancsak Szabina által – jegyzett ismertetésből:

„Ha nagyon szigorúan vesszük, akkor szabványok nélkül nincsen könyvtár, sőt civilizáció sem. Az írásjelek „szabványosítása” nélkül nem alakulhatott volna ki az írásos kommunikáció. Az írás által lehetőség nyílt arra, hogy tőlünk térben és időben távol lévő dolgokról információt szerezzünk. Az írás a kommunikációt, a szabványosítás megjelenése pedig a munkamegosztás területét forradalmasította. A szabványok segítségével tőlünk térben és esetleg időben távol lévő emberekkel tudunk együtt dolgozni egy nagy, összetett feladat részfeladatain úgy, hogy munkánk a végén hézagmentesen illeszkedni fog egymáshoz.”

Ilácsa Szabina: Mik a szabványok és mire jók? In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 30(10). 2021. 8.

A szabványok mellett, illetve azokkal szoros összefüggésben számos előadás szólt az együttműködés fontosságáról, mind a rendszerek, mind az érdekelt szervezetek (kiadók, könyvterjesztők, könyvtárak, azaz bibliográfiai ügynökségek) vonatkozásában. (Ezeket főként e blogbejegyzés írója ismerteti a folyóiratszámban). Mauro Guerrini, a Firenzei Egyetem professzora, a nemzetközi könyvtárügy egyik „apostola” az adatok újrahasznosulását és összekapcsolását központba állító digitális világban definiálja újra a könyvtárak szerepét, előadásában Hans-Georg Gadamert idézve: „[a] kultúra az emberiség egyetlen olyan vagyona, amely, ha megosztjuk egymás közt, inkább nagyobb lesz, mint kisebb.
Tiziana Possemato, a Firenzei Egyetem munkatársa a változás fő sodrási irányát kijelölő szemantikus webről fogalmazott meg értékes, olykor filozófiai mélységű gondolatokat. Possemato szerint az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel és a szemantikus web modelljeinek közös célkitűzése, hogy a tudáshoz való hozzáférést az entitások és kapcsolataik köré szervezett dokumentumuniverzum megragadásán keresztül tegyék minél szélesebbé. A szemantikus web paradigmája túlmutat a relatíve homogén katalogizáló rendszerek közötti rekordcserén, és az egyes szereplők és rendszerek közti – nyelvi, földrajzi és tematikai korlátokon átívelő – nyílt eszmecsere színtereként szolgálhat. A könyvtári falakon túlmutató összefogásban megvalósuló metaadat-menedzsment kérdését járta körül Michele Casalini, aki a rendszerek közötti együttműködést azonosítja a jelenkori könyvtári világot jellemző egyik legfontosabb tendenciaként, valamint felhívja a figyelmet, hogy a közgyűjtemények az adatok létrehozásában és gazdagításában is át kell lépjék korábbi korlátaikat.
Az entitásalapú szemlélet eluralkodásáról több előadás is szólt, Françoise Leresche-ét ugyancsak Ilácsa Szabina foglalta össze, míg kiváló cikkében („Entitásalapú szemlélet és új hordozóformátum a katalogizálásban” címmel) Hubay Miklós összegezte a témáról elhangzott legfontosabb gondolatokat. Ugyanő másik cikkét („Tudásgráfok és többnyelvű visszakereső felületek”) elsősorban a Wikidata szolgáltatásnak szentelte. Ahogy itt fogalmaz:

„A BIBFRAME mellett a kapcsoltadat-univerzum másik kiemelkedő, lassan megkerülhetetlenné váló pontja a Wikidata adatbázis, amely egyre inkább helyet kér és kap a bibliográfiai számbavétel és az authority kontroll területén.”

Hubay Miklós: Tudásgráfok és többnyelvű visszakereső felületek. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 30(10). 2021. 37.

Miklós a következő előadók munkája alapján állította össze – egy kicsivel több mint – ismertetőit: Abigail Sparling, Ian Bigelow, Carlo Bianchini, Lucia Sardo, John Chapman, Pat Riva.
A korszerű feldolgozási elvek megvalósításának kulcselemei az azonosítók. A modern könyvtári környezetben alkalmazott azonosítókról Bódog András állított össze alapos, a lényeget megragadó tanulmányt olyan rendkívüli szakemberek előadásai alapján, mint Vincent Boulet, Nathan B. Putnam, Andrew MacEwan. András további írásai két olyan alapvető kérdést járnak körül, mint a webes láthatóság és a schema.org (Richard Wallis alapján), illetve az osztályozás és a tárgyszavazás szerepe a korszerű könyvtárban (Anna Lucarelli, Elisabeth Mödden, Osma Suominen alapján).

Reméljük, hogy a felsorolt témák és az említett nemzetközi szaktekintélyek nevei elég meggyőzőek, hogy elhiggyük, a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat „Bibliográfiai számbavétel és digitális ökoszisztéma” címet viselő tematikus száma (hivatkozás az online változatra hamarosan!) a korszerű könyvtári szemlélettel és újszerű megközelítésekkel ismerkedni vágyók egyik alapolvasmánya lehet majd a jövőben.

Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda)

komment
süti beállítások módosítása