„Egy makacs ember”. Harmadik rész

2022. augusztus 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

India függetlenségének 75. évfordulójára

Márai Sándor egyik írása címében „makacs embernek” nevezte Móhandász Karamcsand Gándhit, de emlegették prófétaként, szent emberként, vezérként, vagy Rabindranath Tagore (ejtsd Rabindranáth Thákur) megtisztelő elnevezésével, Mahátmaként (Nagy Lélek). India függetlenségének kivívásában Gándhi elévülhetetlen érdemeket szerzett. Alakját a korabeli újságok híradásai és Gándhi magyar látogatóinak visszaemlékezései alapján idézzük meg.

Magyarok Gándhinál

Baktay Ervin kiemelkedően sokat tett Gándhi magyarországi bemutatásáért. Sógora, Umrao Singh Sher-Gil révén először levélben vette fel vele a kapcsolatot. 1924. február 8-án írt neki Gándhi börtönből való kiszabadulása alkalmából. Ezt a levelét Gándhi közzétette lapjában, a Young Indiában, és március 24-én válaszolt neki, amit Baktay büszkén osztott meg a nyilvánossággal. Rabindranath Tagore neki írt levelével, és Muhammad Ikbál Petőfiről írt versével együtt közölte a becses dokumentumokat a Magyar Bibliofil Szemlében. A nagy érdeklődésre való tekintettel a hírt a napilapok is átvették. Elsőként a Magyarság 1924. július 10-én Mahatma Ghandhi levele magyar fordítójához címmel jelentette meg cikkét, amelyben Gándhi válasza mellett, Baktay Gándhihoz írt levelének fordítását is közreadták. A Pesti Hírlapban Gandhi levele az elnyomott magyarokról címmel jelent meg a cikk. Baktay ezt követően a Geniusban írt hosszabb tanulmányt Gándhi világjelentősége címmel. 1926-ban, Indiába való elindulása előtt néhány nappal jelent meg frissen Gándhi írásait és beszédeit tartalmazó válogatáskötete a saját fordításában, melyet természetesen az utazásra is magával vitt.

Gandhi Mahátmá válogatott írásai és beszédei, ford. és a bevezető tanulmányt írta Baktay Ervin, Budapest, Athenaeum (Gondolat és írás), [1926]. Fedőlap – Törzsgyűjtemény

Azt már a hajón tapasztalta, hogy Gándhiról még az angolok is tisztelettel beszéltek. Első indiai élményei közé tartozott, hogy mind Bombay-ban mind Elephanta-szigetén találkozott olyan indusokkal, akik a Young Indiát, Gándhi lapját olvasták. Baktay egyik legnagyobb élménye Indiában Gándhival való találkozása volt, amiről két írásában is beszámolt a Pesti Hírlapban, természetesen fényképekkel együtt. Gándhi mesterére, Hollósy Simonra emlékeztette őt:

„A tökéletes póztalanság, végtelen egyszerűség, nyíltság és melegszívű emberség megközelítő benyomását eddig csak egy nagy emberrel szemben éreztem: Hollósy Simon volt ez, a lánglelkű művész-apostol és igaz Ember.”

Baktay Ervin: Látogatás Mahátma Gándhinál. In: Pesti Hírlap, 1928. július, 28., 48. – Törzsgyűjtemény

Személyes találkozásuk során hamarosan a politikára terelődött a beszélgetés, Gándhi azon kérdésére, hogy Baktaynak német-e az anyanyelve, hosszasan el kellett magyaráznia, hogy mi a különbség Ausztria és Magyarország között, amit az indusok gyakran egy országnak véltek és szó került a trianoni döntésből adódó megpróbáltatásokról is. Bár nem tervezte, hogy hosszabb időt töltsön Szabarmatiban, de Gándhi ragaszkodott hozzá, hogy pár napig vendégül lássa a telepén. Így Baktaynak sikerült közvetlen közelről megismernie az ásram életét és az ott folyó munkát, amiről második cikkében írt nagyon lelkesen. Gándhi gyakorlati politikája, az eszméi és a cselekedetei közötti teljes összhang sokkal nagyobb hatást gyakorolt Baktayra, mint később Tagore-ral való találkozása. Csak távozása után tudatosodott benne, hogy ő volt az első magyar, aki Gándhit az ásramjában, saját környezetében kereste fel.
Hatalmas élményt jelentett számára személyes találkozója a Mahátmával, amelyről hazaérkezését követően több helyen, könyveiben, cikkeiben számolt be. A Rádióélet számára adott interjújában érdekességként említett meg, hogy Gándhi telepén egy magyar asszony is él, teljesen indus szokások szerint. A miskolci származású Vértessy Aladárnét Gándhi egyik legbelsőbb tanítványának nevezte. (India a budapesti Horthy Miklós úton. In: Rádióélet, 1930. augusztus 8., 12–13.) Ehhez képest a Magyarságban több, részben eltérő adatot közöltek a hölgyről.

„Egy erdélyi magyar szépség, mint Ghandi leglelkesebb híve. Ghandi, az indiai szabadharc vezérének tenger fanatikus híve között is az egyik leglelkesebb egy volt erdélyi magyar földbirtokosnő. Vértessy Aladárné még néhány év előtt Erdély ünnepelt szépsége volt. Szovátán, a Mária oláh királyné jelenlétében rendezett táncversenyen első díjat nyert szépségével. Három év előtt Indiában utazgatott, s akkor megismerkedve Ghandival, az indiai vezérnek egyik leglelkesebb híve lett. Mint Temesvárról írják, hazajőve, eladta erdélyi kastélyát, földbirtokát, nagy erdejét, minden ékszerét, műkincsét, a bankokban lévő pénzét is magához vette, azután újból kiment Indiába s ott belépett egy őserdő mélyén fekvő, Ghandi által alapított női kolostorba. Minden pénzét a kolostornak ajándékozta. Fejét kopaszra beretváltatta, szőrcsuhában, mezítláb jár, kemény munkát végez, sőt koldul a környék nyomorúságos lakóitól. A régi életéből csupán anyja arcképét őrizte meg. Egyedüli boldogsága, hogy Ghandival évente kétszer-háromszor levelet válthat.”

Egy erdélyi magyar szépség, mint Ghandi leglelkesebb híve. In: Magyarság, 1930. március 18., 11. – Törzsgyűjtemény

Az aktuális indiai politikai helyzetről szerzett személyes benyomásait Baktay a Magyarország olvasóival is megosztotta.

„Gandhi önkormányzatot akar, az angol domíniumokkal egyenrangú elbánást. A terhek csökkentését. Ezt erőszak nélkül szeretné elérni… India felszabadulását sürgeti azonban a nacionalista párt is, amelynek tagjai elszakadtak Gandhitól és akik az erőszak hívei. Ezek vér árán is készek felszabadítani az országot. Mindkettőnek ellenségei a muzulmánok, akik állandóan azt hangoztatják, hogy ők így is megelégedettek. […] Az a benyomásom, hogy Gandhi mögött még mindig nincs egységes szervezettség. Ha a vezetők egységesek is, maga a tömeg nem. Jártam a nép között, tapasztalataim szerint még csak nem is érdeklődnek a politika iránt. Egyes csoportok tüntetnek, de ezeket az angol, indus–angol rendőrség lefegyverezi. Nem is fegyverekkel, hanem botokkal.”

Kristóf Károly: Gandhinál, az indiai forradalom fő fészkében. In: Magyarország, 1930. március 21., 5. – Törzsgyűjtemény

Egy tüntetésbe ő is belekeveredett Kalkuttában, de nem volt számára kellemetlen élmény.

„Az utóbbi években a politikai mozgalmak és tüntető felvonulások is egyre gyakoribbak lettek Kalkuttában. Egyízben, amidőn autón igyekeztem a bennszülött városrész legforgalmasabb útvonalán keresztül, egy ilyen tüntető felvonulással találkoztam. A tüntetők Gandhi-sapkát viseltek és zárt sorokban vonultak föl, harsány „Gándhidzsi ki dzsaj!” (Éljen Gandhi!), „Szvarádzs, ki dzsaj!” (Éljen az önkormányzat!) kiáltásokkal, vagy a nemzeti himnuszt, a Bandá Mátaram-ot énekelve. Az egész forgalom megállt és autómnak a villamosok és egyéb járművek sorával együtt vesztegelnie kellett. Szikh sofőröm nem nagyon látszott rokonszenvezni a mozgalommal, mert zamatos pandzsábi káromkodásokat dörmögött a szakállába – de meglehet, hogy ezzel nekem, az angolnak tartott „szaháb”-nak akart hízelegni. A tüntetők mindegyike kis papírzászlót vitt a kezében s engem, amint az autóban ültem, nyilván ők is angolnak néztek. Igen sikerült és bátor hazafias cselekedetnek tartották, amikor az egyik tüntető bedobta kocsimba kis papírzászlaját. Gúnyosan nevettek reám, a magányos „ellensége”-re, de egyszerre lelkes mosollyal, integetéssel és „Szaháb, ki dzsaj!” kiáltással honoráltak, amint jókedvűen meglengettem a zászlót. A tömeg mindenütt nagy gyermekekből áll – bár a gyerekes had olykor vásott és veszedelmes is tud lenni…”

Baktay Ervin: India: India multja és jelene, vallásai, népélete, városai, tájai és műalkotásai, Budapest, Singer és Wolfner, [1931]. II. köt. 95. – Törzsgyűjtemény

Baktay szerint Gándhiban inkább a szent életű remete tulajdonságai domináltak, nem volt egy tipikus, körmönfont politikus alkat.

„Egyesíti magában a vallási, a társadalmi és politikai újítót és harcost, de munkássága és törekvése elsősorban, kifejezetten vallásos jellegű. Indiában, ahol a vallás minden másnál mélyebb gyökereket vert az embermilliók szívében, nem is lehet eredményes, általános hatású mozgalmat elképzelni, ha nem a vallásos szemléletből indul ki. Gándhi a hinduizmusnak minden salaktól megtisztított, ősi igazságait hirdeti, de ugyanakkor az Evangéliumra is hivatkozik, hangsúlyozva, hogy a két tan közt nincs lényegbevágó ellentét, hiszen csak egy Igazság van a világon. India népét magasabb színvonalra emelni, emberi méltóságát és lelkiismereti függetlenségét felszabadítani az idegen járom alól, s a hindu vallást megtisztítani minden helytelen, tisztátalan elemtől: ez Gándhi nagy célja. Élete ezt az eszmét szolgálja, a Mahátma valóban vezeklő, szent életű remete, aki minden önös előnyről, minden testi örömről lemondott, hogy szellemének egész erejét a nagy feladatnak szentelje.”

Baktay Ervin: India: India multja és jelene, vallásai, népélete, városai, tájai és műalkotásai, Budapest, Singer és Wolfner, [1931] I. köt., 114. – Törzsgyűjtemény

Gándhi böjtjei is ezt a benyomást erősítették róla. A gyakorlatias, nyugati világban kevesen tudták helyesen értékelni ezt a szokását, és Baktay úgy érezte, hogy meg kell védenie őt.

„Böjtjében is legtöbben érthetetlen, túlzó fanatizmus jelét látják; sokan pedig egyenesen komikusnak találják a hinduk vézna kis vezérének ezt a »rögeszméjét«, mint ahogy annakidején, a legutóbbi nagy mozgalom megindításakor is csak Gandhi mezítelenségét vették tudomásul, vicceket faragva az »úszónadrágos« Mahátmáról.”

Baktay Ervin: Gandhi böjtjei. In: Pesti Hírlap, 1933. aug. 6., 8. – Törzsgyűjtemény

Gándhi a lélek erejét többre tartotta, mint a fizikai erőt, és böjtje is az önmagán tökéletesen uralkodó ember példáját mutatta meg. Baktay szerint:

„Gandhi mindenesetre példát ad arra, hogy aki másokat vezetni akar, annak előbb meg kell tanulnia, hogy önmagán a legmesszebbmenő értelemben uralkodni tudjon. És ha mást nem is, ennyit bizony sok nyugati vezérférfiúnak érdemes lenne megtanulnia a Mahátmától”

Baktay Ervin: Gandhi böjtjei. In: Pesti Hírlap, 1933. aug. 6., 8. – Törzsgyűjtemény

Gándhi politikai tisztánlátásáról szóló ellenséges mendemondákat is igyekezett cáfolni.

„Gandhi egyáltalán nem naiv és nem fantaszta, mint ahogy az »úszónadrágos« felfogás hívei vélik.”

Baktay Ervin: Gandhi és a börtön. In: Pesti Hírlap, 1932. január 24., 8. – Törzsgyűjtemény

A Századunkban közölt tanulmányában kritizálta a sajtóban megjelenő, Indiáról és Gándhi mozgalmáról szóló hírek egyoldalú, vagy tájékozatlanságból fakadó beállítottságát is. Sokan – köztük Nagy Emil országgyűlési képviselő – hangoztatták azt a brit álláspontot, hogy India nem érett meg a teljes önkormányzatra. Velük szemben Baktay is úgy gondolta, hogy Indiának joga van megszabadulni az idegen gyámkodástól.

„Gándhi egy évtizeden át hirdette, hogy nem áll szándékában Indiát teljesen függetleníteni a brit birodalomtól. Nem követelt többet, mint amennyit minden önérzetes népnek jogában áll követelnie: azt kívánta, hogy India népeinek beleszólásuk legyen sorsuk intézésébe, s a birodalom keretén belül oly fokú önkormányzatot nyerjen, amely lehetővé teszi egészséges tovább fejlődését. Ezt Anglia meg is ígérte. De Anglia igen jól tudja, hogy ha az alkotmányos önkormányzat létrejön, akkor India nem maradhat többé gúzsbakötött gazdasági kizsákmányoltja az idegen érdeknek.”

Baktay Ervin: Gándhi és az indiai brit uralom. In: Századunk, 1932. 31. – Törzsgyűjtemény

Gándhi fényképe és aláírása. In: Kelet és Nyugat, 1937. január, 21. – Törzsgyűjtemény

1937-ben a rövid életű, mindössze két számot megért Kelet és Nyugat című lapban Baktay elkezdte fordítani Gándhi önéletrajzát is (Kísérleteim az igazsággal – Gándhi önéletrajza. In: Kelet és Nyugat, 1937. január, 20–26.), amelyet egy hosszabb bevezetővel látott el (Mit jelenthet Gándhi műve a Nyugatnak? In: Kelet és Nyugat, 1937. január, 16–19. ) de amikor a folyóirat megszűnt, a fordítást sem folytatta.
1941-ben megjelent India szabadságot akar című művében érvelt a legrészletesebben India önkormányzatisága mellett. Ezt a könyvét 1945 után indexre tették.
1928 júniusában Balázs Ferenc unitárius lelkész világkörüli útja során jutott el Indiába, melynek során meglátogatta a Mahátmát is. Feleségének írt leveleiben május 31-i keltezéssel számolt be Gándhival való találkozásáról.

„…Hadd írjak először néhány szót Gandhiról. Aprócska ember, pár foggal, beesett ajkakkal, csúnya orral – ezt te is tudod – az ellentét kedvéért, többnyire úgy jellemzik, hogy »a legcsúnyább kis teremtmény, aki valaha világra jött«. Aztán a szemek – távolba révedő tekintet, nem figyel semmire – felesleges is volna, hiszen a szem nem lát –, hanem mély, meditatív, absztrakt gondolkodást takar. Az ilyen tekintet sugarában az ember szükségét érzi az önelemzésnek, az élet komolyan vételének, semmi sem indít arra, hogy odaszaladj hozzá és megöleld. Nyugodtan beszél, nem retorikus. Nagysága? Az a távolba révedő tekintet. Nem érdekli, ami itt és most történik. Soha nem vidám, ezzel átadná magát egy nevetésre késztető, apró pillanatnak, jelentéktelen cseppnek a világ folyásában. De azt is mondhatná valaki, őt nem ragadja magával a civilizáció kisszerűsége – egyszerű és igénytelen ember. Mára hosszú beszélgetést ígért nekem. Most valóra vált, itt ülök mellette a nagy ebédlőben (magam is ágyékkötőben), de úgy látszik, nem szeret evés közben beszélni (ÉN SEM!). Így aztán hallgatunk.
Követői (azok, akikkel beszéltem), korlátoltak, mint minden ember. Az a fonókerék! Érdeklődtem, mi a véleményük a szövetkezeteken megvalósuló gazdasági fellendülésről. Azt a kormánynak kell elvégezni. Hihetelenül ostoba dolog így félredobni az önbizalmat. Egy fiatalember úgy csevegett az Igazságról és Boldogságról, mintha konyítana is hozzá valamit.”

„Csillaghoz kötöttük szekerünk”. Balázs Ferenc levelei Christine Frederiksenhez, gond. és az előszót írta Vallasek Júlia; [ford. Vallasek Júlia és Vallasek Márta], Kolozsvár, Kriterion, 2002., 121–122. – Törzsgyűjtemény

Majd ezt a következtetést vonta le:

„Egyre inkább meggyőződöm afelől, hogy KEVESET tanulhatunk a keleti világtól. Szellemiségük gyökértelen. Megpróbálják rövidíteni az Istenhez vezető utat.”

Könyvében (Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot: 1923–1928. [útirajz] [bev., jegyz. Mikó Imre], Bukarest, Kriterion, 1975.) és az Erdélyi Helikonban írt cikkében szintén hosszabban írt Gándhiról. A három nap alatt, amíg Szabarmatiban a vendége volt, mindössze néhány kérdést tehetett fel neki, de legalább megfigyelhette mindennapi életét.

„Kétszer is elbeszélgethettem vele a lakásán. Ő kis íróasztala előtt ült s a charkát, a fonókereket pergette. Szép, finom fonál került ki a keze alól. Abból szőtte ő az új, független Indiát. Szőtte, s szövi, mint a legszebb álmot. A csúnya kis emberkének volt bátorsága azt ígérni, hogy egy év leforgása alatt szabaddá teszi Indiát. S a charkát most is pörgeti, az álmot most is szövi. Pedig az első nagy kísérletnek elmúlt tizenegy esztendeje!”

Balázs Ferenc: Gandhi. In: Erdélyi Helikon, 1932., 236–237. – Törzsgyűjtemény

Gándhi önéletrajzának címéhez – Kísérleteim az igazsággal – elgondolkodtató és meglehetősen kritikus megjegyzéseket fűzött:

„Az pedig nagy veszedelemmel jár, ha valaki az igazsággal kísérletezik. Nem az igazságnak történhetik baja, hanem a kísérletezőnek. Mert ha igazságokat – hisszük, – hogy föl is fedeztünk, de a teljes igazságot egészen valószínű, hogy még meg nem találtuk. S ha most valaki az életét, s még jobban nekibátorodva, egy egész nemzet életét azon igazság paragrafusai szerint rendezi el, amit elfogadott, még pedig úgy, hogy jogosultságát semminek el nem ismeri, ami abba bele nem illeszthető, megtörténhetik, hogy életéből eltávolít, kioperál olyan vonásokat, amelyek őt ugyan bántják, mert megtalált igazságával ellenkeznek, amelyeknek azonban fontos szerepük lehet, s amelyek nélkül teljes lelki összhangot elérni sohasem tudhat.”

Balázs Ferenc: Gandhi. In: Erdélyi Helikon, 1932., 238. – Törzsgyűjtemény

Merevnek és egyszerűségében kegyetlenül szűk felfogásúnak véli az elveket, amelyekhez Gándhi ragaszkodott. Gépies, hideg, lélektelen életnek tartja a magukat megrendszabályozó emberek életét. Csak Gándhi kitartását és akaraterejét ismeri el. Viszont azt, hogy Tagore-t többre tartja, ebben az írásában is hangsúlyozza:

„… az igazi próféta nem ő, hanem a sokkal kevésbé méltányolt bengali: Rabindranath Tagore, aki életét nem vesztegette puszta politikai bonyodalmak kiegyenlítésére, hanem az isteni élet napfényével növelte India s a világ egészségét.”

Balázs Ferenc: Gandhi. In: Erdélyi Helikon, 1932., 242. – Törzsgyűjtemény

Germanus Gyula 1929–1931 között élt Indiában, Sántinikétanban Tagore egyetemén tanított, ahol gyakran megfordult Gándhi is. Hazaérkezését követően több cikkében, tanulmányában tárgyalta Gándhi mozgalmát, az angol áruk elleni bojkottját, a böjtölését, és a mozgalomban meglévő megosztottságot, ellentéteket. Ez utóbbira a Budapesti Szemlében írt cikkében egy kirívó példát is megemlített.

„Jellemző arra, hogy miként értelmezik az indiai nacionalizmust az északnyugati határvidéken, egyik arab mohamedán tanítványom válasza, akitől megkérdeztem, hogy miért hord Gandhi-sapkét, és mi köze neki az indiai nemzeti mozgalmakhoz. »Én arab vagyok, Közép-Arábia fennsíkja a hazám, ha az angolok kivonulnak Indiából, az afgán mohamedánok elfoglalják az országot, mi arabok ismét átjövünk és lemészároljuk a hindu bálványimádókat. Ezért vagyok az indiai szvarádzs híve.«”

Germanus Gyula: India világossága – Mahatma Gandhi. In: Budapesti Szemle, 1934. 680. sz., 51. – Törzsgyűjtemény

A Magyar Külügyi Társaságban tartott előadásában Germanus is rámutatott arra a visszásságra, hogy az angol tőke a nyerstermények javát potom pénzért szerzi be Indiából, majd a gyáripari termékeikkel elárasztják az indiai piacokat. Továbbá beszélt a politikai reformokat sürgető mérsékeltebb hindukról és a radikális változásokat, India teljes függetlenségét, elszakadását követelőkről.

„India jövője egyelőre beláthatatlan, s csak annyi bizonyos, hogy a teljes és tökéletes elszakadás az egész világra nézve oly súlyos gazdasági megrázkódtatással járna, ami a mainál is sokkalta jobban összekuszálná a művelt világ kaotikus állapotait.”

Germanus Gyula a mai Indiáról. In: Budapesti Hírlap, 1932. június 3., 7. – Törzsgyűjtemény

Gándhinak az indiai szövőipar fellendítésére tett erőfeszítéseiről 1934-ben a Textil Ipar számára írt cikket.

„Az angol áruk elleni bojkott elősegítette a háziszőttes kifejlődését és úgyszólván hónapok alatt ezer és ezer asszonykéz forgatta a rokkát. Ez a primitív szerszám vált az indiai szabadságmozgalmak szimbólumává. Még az indiai zászlóra is rákerült a képe. A gyapotkelme termelés ismét politikai jelszó lett, mint annak idején Angliában, a 19. század közepén.”

Germanus Gyula: Az indiai szövőipar. Gandhi szabadságharcának gyújtópontjában a textilkérdés izzik… In: Textil Ipar, 1934., 5. – Törzsgyűjtemény

Gándhi mozgalmát egy Vámbéry Árminról szóló cikkében felforgatónak bélyegezte és bolsevik propagandát sejtett mögötte.

„Amit Anglia elmulasztott megtenni Vámbéry intelmére – a középázsiai khánságok pacifikálását és az oszmán török néppel való földrajzi és politikai összekapcsolását Anglia égisze alatt –, az ma súlyosan megbosszulja magát az orosz bolsevizmus indiai propagandájában és Gandhi felforgató, bomlasztó tendenciájú mozgalmában.”

Germanus Gyula: Vámbéry Ármin (1832–1932). In: Nyugat, 1932/24. sz., 608. – Törzsgyűjtemény

1948-ban Germanus Ivándy Ernőnek nyilatkozva beszélt Gándhi böjtjeiről is, amelyek révén híressé vált Európában. „Ezek azonban nem mindig a politikai eseményekkel álltak összefüggésben. Gandhi több ízben böjtölt saját lelki fejlődése érdekében. Valósággal középkori felfogású ember volt, akiben végtelen becsületesség párosult önzetlenséggel, önsanyargatási hajlandósággal, bizonyos naivitással, néha túlzott érzelgősséggel, máskor ravaszsággal.” – nyilatkozta róla. (Ivándy Ernő: A Mahatma igen hiú volt és feltűnően öltözködött… Az ismeretlen Gandhiról beszél Germanus professzor. In: Szabad Szó, 1948. február 8., 6.)
Germanus Gyuláékkal szinte egyidőben érkeztek Indiába Tagore-hoz Brunner Erzsébet és Sass-Brunner Erzsébet festőművésznők. Brunner Erzsébet Lukács Istvánnak mesélte el az Ujság című lapban, hogyan ismerkedett meg és készített portrét Mahátma Gándhiról (Két magyar festőművésznő csodálatos története. Lukács István riportja. In: Ujság, 1938. október 2., 14.). Nagy sikerű simlai kiállításuk után támadt az az ötlete, hogy szeretné lefesteni az akkor éppen börtönben ülő Gándhit. Ezért levelet írt a kormányzónak, hogy engedélyezze neki, hogy meglátogathassa őt a börtönben. S bár az engedélyt nem kapta meg, de a hír eljutott a Mahátmához, aki megígérte, hogy szívesen találkozna vele, ha majd kiengedik a börtönből. Kiszabadulása után nem sokkal beváltotta ígéretét és meghívta őt és édesanyját.

„A találkozás rendkívül szívélyes volt – mondja Brunner Erzsébet –, arról azonban hallani sem akart Gandhi, hogy lefessem. Azt mondta, hogy ő még sosem ült modellt, különben is, mért akarok lefesteni olyan csúnya embert, mint ő. Kapacitáltam, de ellenállt. »Nincs időm ilyesmire.« Én azt mondtam, csak félórára lenne szükségem. Ő nem hitte el, hogy félóra alatt meg lehet csinálni egy portrét. Aztán azt magyaráztam, hogy nem kell neki mereven ülni, csináljon, amit akar, én csupán a közelében szeretnék lenni, hogy figyelhessem. Nagy nehezen beleegyezett abba, hogy félórán át a közelében lehessek. »Elmúlt a félóra.« Gandhinak minden hétfőn »csendes«, napja van, hétfőnként nem fogad senkit, egyetlen szót sem szól, olyankor ír vagy olvas. Brunner Erzsébetet egy hétfői csendes napon egy órára kérte magához. Amikor a fiatal művésznő megérkezett Gandhi házába, látta, hogy a Mahatma előtt az íróasztalon az órája fekszik. Gyorsan lerakta állványát, sebesen dolgozni kezdett. Gandhi az íróasztalnál ült. Egyszerre az órára tekintett, majd egy papírszeletre ráírta: »elmúlt a félóra«. Brunner Erzsébet visszaírt: »kérek még tíz percet, mert az első tíz perc alatt nem tudtam festeni, az állvánnyal, palettával voltam elfoglalva.«
Gandhi bólintott, rendben van, még tíz percig festhet. Tíz perc múlva el is készült a portré, amelyet Brunner Erzsébet némán átnyújtott Gandhinak. Gandhi tűnődve nézte a képet, aztán teljes megelégedése jeléül aláírásával látta el.”

Két magyar festőművésznő csodálatos története. Lukács István riportja. In: Ujság, 1938. október 2., 14. – Törzsgyűjtemény

Később, amikor 1941-ben Brunner Erzsébet és édesanyja hazalátogattak Sümegre, kiállításon mutatták be Indiában készült festményeiket, köztük portréikat Tagore-ról és Gándhiról. Ekkor mesélte el Brunner Erzsébet, hogy Mahátma Gándhi az idáig egyedül neki ült modellt. (Kalamár Kálmán: Látogatás Rabindranath Tagore arcképfestőjének sümegi művészotthonában. In: Zalai Magyar Élet, 1941. szeptember 24., 2.)
A londoni kerekasztal-konferencián vagy közvetlenül azt követően találkozott Gándhival Apponyi Henrik, Fenyő Miksa és Seidner Imre is.
Apponyi Henrik nem indiai útja során, hanem 1931 őszén, a második londoni kerekasztal-konferencián találkozott Gándhival, akinek a bikanéri fejedelem mutatta be.

„E találkozás révén módomban állt utóbb Gandhi lakásán egy óra hosszat elbeszélgetni India nemzeti vezérével. Szokásos lenge öltözékében fogadott és a földön ülve diskuráltunk. Nagy hévvel és meggyőződéssel magyarázta tanait, különösen azt, hogy mily módon reméli elérni India függetlenségét és biztosítani jövendő fejlődését. Reám nagy idealista és utópista, de feltétlenül őszinte benyomását tette, aki mélyen meg van győződve ügye igazságáról. Bármennyire érdekeltek is fejtegetései, szerény magamat nem tudott teljesen meggyőzni. Gandhi, amikor hallotta, hogy ismét Indiába készülök, igen szívélyesen meghívott, hogy jöjjek el indiai telepére, Sabarmatiba, ahol meg szeretné mutatni az ott létesített népnevelő intézményeit. Az angol nemzeti kormány bámulatos győzelmét természetesen nem nézte jó szemmel, mert hiszen most már nem támaszkodhatik a Labour Party-ra, illetve ennek bal szárnyára, hanem az egész angol nemzet közvéleményével kell számolnia.”

Apponyi Henrik: Úti- és vadásznaplóm Indiából és a Himalayából. Budapest, Vajna Gy., 1931., 389–390. – Törzsgyűjtemény

Apponyi ekkor adta át annak a térképnek egy másolatát Gandhinak, amelynek eredetijét Lord Irwin alkirálynak küldte el Delhibe, s amely útikönyvének belső borítóin is szerepel. Könyve előszavában írta:

„Gandhi mosolyogva jegyezte meg, hogy milyen jól sikerült az ő képmása is a térképen, amikor Lord Irwinnel kezet fog a delhii alkirályi lak előtt híres 1930. márc. 3.-i megegyezésük alkalmából.”

Apponyi Henrik: Úti- és vadásznaplóm Indiából és a Himalayából. Budapest, Vajna Gy., 1931., 14. – Törzsgyűjtemény

Apponyi Henrik indiai indiai expedíciójának térképe, amelyen Lord Irwin és a Mahátma kezet fognak. In: Apponyi Henrik: Úti- és vadásznaplóm Indiából és a Himalayából, Budapest, Vajna Gy., 1931. – Törzsgyűjtemény

Hungaricus Viator, vagyis Fenyő Miksa Párizsban találkozott Gándhival egy francia asszony lakásában, aki csak tizenkét embert hívott meg, de egyikük sem volt újságíró. Fenyőnek is sikerült néhány percig beszélnie Gándhival, aki többek között a következőket mondta neki:

„Udvariasan, előzékenyen bántak velem az angolok, igazán nem panaszkodom, s ha komoly eredményt nem értünk el, nem kell kétségbeesnünk, kitűzött célját India el fogja érni, erőink egyike a türelem, újra és újra kezdjük munkánk. Indiának csak teljes szabadságot szabad elfogadnia.”

Hungaricus Viator: Szemtől szembe a 240 milliós hindu mezítlábas urával, Mahatma Gandhival. In: Prágai Magyar Hírlap, 1931. december 25., 23. – Törzsgyűjtemény

Gándhi Párizsból Svájcba ment tovább, ott találkozott vele Seidner Imre is. A Mahátma a lausanne-i Marterey templomban tartott előadására hívta meg egy hindu ismerőse. Első benyomásait a Gándhiról olvasott cikkek hamis állításaival vetette össze.

„Gandhi külsőleg is és belsőleg is csak kevéssé hasonlít azokra az illusztrációkra és karikatúrákra, amelyekbe minduntalan beleütközünk, ha akár a magazinokat, akár a napilapok mellékleteit lapozzuk. Még nehezebb hű képet alkotni magunknak azokból a felületes riportokból, amelyek a Mahatma lábszárait, a kecskéjét vagy azt a szokását írják le hátborzongató részletességgel, hogy a hindu nép megváltója sóval issza a teáját és nem cukorral…
Ezekből a hülye riportokból igazán egy gasztrocentrikus, egzotikus hindut láthatunk, aki kiteszi maga elé az óráját és kedélyesen teázva szaporodásra inti honfitársnőit. Borzasztó felszínesen kell nézni Gandhit, hogy azt higgyük, hogy az igénytelen, magaszőtte lepleiben járókelő és minden ember iránt tiszteletet adózó Gandhi életmódja teátrális hatáskeresésre, vagy felelőtlen időtöltésre volna beállítva.”

Seidner Imre: Színek Gandhi európai tartózkodásának utolsó napjairól. In: Keleti Újság, 1931. december 25., 29. – Törzsgyűjtemény

Az előadás végén személyesen is találkozhatott Seidner Gándhival, de ebből a beszélgetésből leginkább azt emelte ki, hogy Gándhi nem ismeri Erdélyt, de üdvözletét küldte az erdélyieknek.
Egy évvel később a genfi leszerelési konferencia indiai delegációjának vezetőjével, a londoni kerekasztal-tárgyalások egyik résztvevőjével, Aga Khánnal is sikerült interjút készítenie Seidnernek, aki Gándhiról is nyilatkozott. Gándhi bebörtönzésével kapcsolatban napvilágot láttak olyan hírek, hogy büntetését Aga Khán palotájának börtönében töltötte.

„Régi barátja vagyok Gandhinak. Harmincöt éve… Bár nem értek mindenben egyet a hindu páriák kedvencével. Nem foghatom fel, miért kínozza úgy magát az életmódjával? Hova jutna a társadalmunk, ha mindnyájan olyan kevés ruhadarabban járkálnánk és kecsketejen élnénk? A boldogságot nem a túlzott lemondásból merítjük, hanem kimondom: a »tudás fájáról« szakítjuk le. Vállaljuk csak az életet és ne nézzük le a civilizáció kínálta kényelmet sem, mert a civilizáció is csak a tudományok kibontakozásának terméke. Majd elindult ebédelni a szálloda külön szalonja felé, amelynek ajtaja mögött turbános szolgák aranytálakban hordják fel a muzulmán népek »szabadsághősének« mindennapi kenyerét.”

Seidner Imre: Aga Khán, a hindu nábob, a leszerelési értekezlet haláltusájáról. In: Brassói Lapok, 1932. május 15., 3–4. – Törzsgyűjtemény

Schöpflin Aladár ugyan nem járt Indiában, de a londoni kerekasztal-konferenciáról olvasott hírek alapján teljesen megérezte, megértette Gándhi személyiségét.

„Amit Gandhiról tudok, azt csak nyomtatott betűkből tudom. És mégis némely szava úgy hat rám, hogy megdöbbenek tőle, mintha valami rejtett mélységet kavarna fel bennem. Érzem ennek az embernek a roppant szuggeszcióját.
Lehetetlen nem látni, hogy ez a csúnya kis ember hiszi, amit mond és tesz, abszolút hittel hiszi. De még ennél is több: levonja hitének minden konzekvenciáját. Élete minden jelensége azonos marad a hitével. Ez, kérem, óriási dolog ebben a mi európai kultúránkban, amelynek az a legnagyobb hibája, hogy az ember nem vonja le benne annak konzekvenciáit, amit hitének vall. […] Irtózatos hatalmat jelent ez a hit egy olyan világban, amelynek nincs hite. Ez a hit olyan erős, hogy át tudott áradni egy többszázmilliós nép fiaiba. és egy nemzetet mozgató erővé tudott válni. Ez a hit olyan erős, hogy vele az egy szál úszónadrág győzni tudott a diplomaták aranyos frakkja, a katonák egyenruhája, a hadihajók vaspáncélja felett.”

Schöpflin Aladár: Csoda történt. In: Prágai Magyar Hírlap, 1931. szeptember 20., 4. – Törzsgyűjtemény

Fülöp Miller René több cikkében foglalkozott Gándhi mozgalmával, majd németül írt egy könyvet Lenin und Gandhi címmel. 1934-ben a Literaturában megjelent interjúban mondta el, hogyan született meg könyvének ötlete, bár az nem derült ki, hogy pontosan mikor és hol találkozott Gándhival.

„Hosszas beszélgetéseket folytattam vele, amelyeknek azonban végső értelme rám nézve mégsem a politikum volt, hanem inkább annak a sokezeréves misztikumnak kézzelfogható és legmaibb jelentkezése, amely Indiából árasztotta el emberemlékezet óta a világot és a legkülönbözőbb formákban settenkedett be mindenkor az európai ember lelkiségébe is. – A kiütköző politikai realitásnak egy aktív személyben kijegecesedett tudata, elkeveredve a tömeglélek mélyén háborgó szüntelen csodavárással – az emberi ideológiák kialakulásának ez a mindenkor újra meg újra visszatérő furcsa kommuniója – vezetett aztán Oroszországba: Lenin megismerésére. A sors furcsa játéka, hogy úgy Lenin, mint Gandhi egyazon évben születtek, mind a kettő a »thaumaturgos« kikristályosodott típusa, mind a kettő a tömegek extatikus hitével operál. Így valósággal önmagától kínálkozott, hogy Lenin és Gandhi könyvemben felvázoljam ezt a világhistóriai párhuzamot, amely az emberek százmillióinak végzetére volt döntő hatással.”

Írók arcképcsarnoka. Hajsza egy életen át, a csoda nyomában. Kávéházi beszélgetés Fülöp-Miller Renével. In: Literatura, 1934. december 10., 355. – Törzsgyűjtemény

Bendiner Heddy, Fülöp Miller René felesége a Brassói Lapoknak nyilatkozva mesélte el, hogyan kerültek kapcsolatba a Mahátmával. Bécsben, ahol éltek, néhány hindu diák és diáklány révén hallottak Gándhi munkájáról és mozgalmáról.

„Ők gyűjtötték össze az adatokat Gandhi életrajzához, amit az uram írt. Bécsi házam valóságos otthona lett a fiatal hindu kolóniának. Ők aztán meghívtak Indiába és ott megismertem Gandhit. Leírhatatlan hatást gyakorol mindenkire, aki a közelébe kerül. Titkára és talán jövendőbeli utódja Nehru is csodálatos ember, de már inkább ember. Megismertem asszonyokat, akik angol egyetemen tanultak.”

Bendiner Hédy útja az operaszínpadtól a hindu vallásfilozófiáig. In: Brassói Lapok, 1939. július 10., 5. – Törzsgyűjtemény

Bendiner Heddy 1937-ben járt Indiában. Előbb Tagore-t kereste fel, majd meghívást kapott Gándhihoz is. Erről a Színházi Élet hasábjain számolt be, ahol egy Tagore-ral készült fényképét és Tagore neki írt levelét is közzé tették.

„Röviddel azután meghívást kaptam Gandhihoz is. A mahatma titkára a whardai állomáson várt rám és indiai nemzeti zászlóval díszített autón vitt Sagaon faluba, ahol az indus apostol lakik. Bekerített telken néhány vályogkunyhó Gandhi főhadiszállása. Az egyik kunyhóban ő maga lakik. A földre kuporodva diktál egy leánynak, aki szintén a földön ül és jegyez. Élénken érdeklődött indiai utam részletei felől. Jelenleg az indiai parasztság helyzetének megjavítására készít elő nagyszabású akciót. Rekonstruálni akarja az egykori híres indus háziipart és arra tanítja a népet, hogyan lehet házilag papírt készíteni, lisztet őrölni, cukrot főzni, szövetet előállítani.”

Magyar operaénekesnő látogatása Rabindranath Tagorenál. In: Színházi Élet, 1937/47., 19. – Törzsgyűjtemény

Erről az utazásról további részleteket az Újság hasábjain tudhattak meg az olvasók. Wharda-ban tanúja volt annak az ünnepi szertartásnak, amikor egy gazdag hindu megnyitotta magántemplomát az érinthetetlenek előtt, amit Gándhi képeivel díszítettek fel, hiszen ő már évek óta küzdött a páriák jogfosztottsága ellen. Itt is leírta, hogy meghívást kapott a Mahátmától, aki Indiai benyomásain kívül arról is érdeklődött tőle, hogy mi van a Bécsben tanuló hindu diákokkal. Gándhi külsejéből Bendiner Heddyt is elsősorban sötét, élettel teli, átszellemült szemei ragadták meg. Beszélgetésük során szóba került a hindu parasztság helyzete.

„Minden nemzeti gondolkodású hindu maga szőtte ruhát viseljen” – adta ki a jelszót a Mahátma. De elmondta véleményét a házasságról, a vallási toleranciáról. Gándhitól távozva találkozott a telepen élő angol Miss Slade-el, egy magasrangú angol tengerésztiszt leányával, aki elmesélte neki, hogyan került Gándhi közelébe.

Bendiner Heddy: Látogatás Mahatma Gandhinál. In: Ujság, 1938. január 1., 15. – Törzsgyűjtemény

Az Indiában élő Fábri Károly Lajos, akinek Charles Fabri néven jelentek meg régészeti, művészettörténeti, művészetkritikai vonatkozású cikkei, 1939-ben beszélgetett Gándhival a buddhizmusról, amely Bethlenfalvy Géza hivatkozása szerint a Harijan 1939. augusztus 19-i számában jelent meg.
India 1947. augusztus 15-én éjfélkor nyerte el függetlenségét, ahogy a Kis Újság újságírója fogalmazott, egy világtörténelmi „főbérlet” ért véget, de a cikk alcímében jelzett mámoros boldogság érzése sem Indiában sem Pakisztánban nem tartott sokáig. (Holly Jenő: Egy világtörténelmi „főbérlet” utolsó percei – Pakisztán és India mámoros ünnepségei. In: Kis Újság, 1947. augusztus 30., 4.)
India függetlenségének drámai történetét dokumentumok alapján két francia újságíró is feldolgozta (Larry Collins, Dominique Lapierre: Szabadság éjfélkor. India függetlenné válásának drámai története, [ford. Soproni András], [Budapest], Corvina, (Opus magnum), 2001.). Dzsaváharlál Néhru lett a független India első miniszterelnöke. Gándhinak 1948. január 30-án egy fanatikus hindu oltotta ki az életét.

Felhasznált irodalom:

Apponyi Henrik: Úti- és vadásznaplóm Indiából és a Himalayából, Budapest, Vajna Gy., 1931.
Baktay Ervin: Gandhi böjtjei. In: Pesti Hírlap, 1933. aug. 6., 8.
Baktay Ervin: Gandhi és a börtön. In: Pesti Hírlap, 1932. január 24., 8.
Baktay Ervin: Gándhi és az indiai brit uralom. In: Századunk, 1932., 24–34.
Baktay Ervin: Gandhi, Tagore és Ikbál Magyarországról. In: Magyar Bibliofil Szemle, 1924. 3–4. sz., 139–142.
Baktay Ervin: Gandhi világjelentősége. In: Genius, , 11–15.
Baktay Ervin: India: India multja és jelene, vallásai, népélete, városai, tájai és műalkotásai. 1–2. köt., Budapest, Singer és Wolfner, [1931.]
Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás (Világpolitikai könyvek). [1942].
Baktay Ervin: Látogatás Mahátma Gándhinál. In: Pesti Hírlap, 1928. július, 28., 48.
Baktay Ervin: Gándhi telepén – A Szatjágraha-Asram élete és munkássága. In: Pesti Hírlap, 1928. augusztus 5., 40–41.
Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot: 1923–1928: [útirajz] [bev., jegyz. Mikó Imre], Bukarest, Kriterion, 1975.
Balázs Ferenc: Gandhi. In: Erdélyi Helikon, 1932., 236–242.
Bendiner Heddy: Látogatás Mahatma Gandhinál. In: Ujság, 1938. január 1., 15.
„Csillaghoz kötöttük szekerünk”: Balázs Ferenc levelei Christine Frederiksenhez, a szöveget gond. és az előszót írta Vallasek Júlia; ford. Vallasek Júlia és Vallasek Márta, Kolozsvár, Kriterion, 2002.
Germanus Gyula: India világossága – Mahatma Gandhi. In: Budapesti Szemle, 1934. 677. sz., 79–94.; 678. sz. 183–216.; 679. sz. 308–339.; 680. sz. 38–61.
Gandhi levele az elnyomott magyarokról. In: Pesti Hírlap, 1924. december 25., 55–56.
Hungaricus Viator: Szemtől szembe a 240 milliós hindu mezítlábas urával, Mahatma Gandhival. In: Prágai Magyar Hírlap, 1931. december 25., 23.
India a budapesti Horthy Miklós úton. In: Rádióélet, 1930. augusztus 8., 12–13.
Ivándy Ernő: A Mahatma igen hiú volt és feltűnően öltözködött… Az ismeretlen Gandhiról beszél Germanus professzor. In: Szabad Szó, 1948. február 8., 6.
Írók arcképcsarnoka. Hajsza egy életen át, a csoda nyomában. Kávéházi beszélgetés Fülöp-Miller Renével. In: Literatura, 1934. december 10., 355.
Kalamár Kálmán: Látogatás Rabindranath Tagore arcképfestőjének sümegi művészotthonában. In: Zalai Magyar Élet, 1941. szeptember 24., 2.
Két magyar festőművésznő csodálatos története. Lukács István riportja. In: Ujság, 1938. október 2., 14.
Kristóf Károly: Gandhinál, az indiai forradalom fő fészkében. In: Magyarország, 1930. március 21., 5.
Magyar operaénekesnő látogatása Rabindranath Tagorenál. In: Színházi Élet, 1937/47., 19.
Mahátmá Gandhi, az indiai szabadsághős könyve, [vál., ford. és bev. Baktay Ervin]. 2. kiad., Budapest, Athenaeum, [1926 után].
Mahátmá Gandhi válogatott írásai és beszédei. Ford. és bev.: Baktay Ervin, Budapest, Athenaeum (Gondolat és írás VII.). [1926].
Mahatma Ghandhi levele magyar fordítójához. In: Magyarság, 1924. július 10., 4.
Seidner Imre: Aga Khán, a hindu nábob, a leszerelési értekezlet haláltusájáról. In: Brassói Lapok, 1932. május 15., 3–4.
Seidner Imre: Színek Gandhi európai tartózkodásának utolsó napjairól. In: Keleti Újság, 1931. december 25., 29.

Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A sorozat további részei: Első rész, Második rész

komment

„Egy makacs ember”. Második rész

2022. augusztus 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

India függetlenségének 75. évfordulójára

Gándhi munkatársai Budapesten

Gándhi nem járt Magyarországon, de munkatársai közül többen eljutottak Budapestre, s így az olvasóközönség első kézből kaphatott tájékoztatást az indiai eseményekről, Gándhi mozgalmáról. A költő Szaródzsini Nájdu asszonytól (Sarojini Naidu), Szubhás Csandra Bósztól (Subhas Chandra Bose) vagy Dzsaváharlál Néhrutól (Jawaharlal Nehru).
India függetlenségéért folytatott harcában a teozófus, Annie Besant is támogatta Gándhit. 1928-ban a Nemzeti Kongresszus Kolkatában tartott többnapi tanácskozásán:

„Annie Besant, a theosophusok 81 éves vezére, szónoki képességének minden erejével síkra szállt a Gandhi-féle domínium-státusz mellett.”

Germanus Gyula: India világossága – Mahatma Gandhi. Harmadik közlemény. In: Budapesti Szemle, 1934, 336. – Törzsgyűjtemény

1930-ban az első kerekasztal-konferencia idejére Londonba utazott, hogy India domíniumi alkotmánya mellett fejtsen ki propagandát. (Megkezdődtek az első béketárgyalások Gandhi hívei és az angolok között. Anny[!] Besant Londonban – Az alkirály új, szigorú rendeletei. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. június 4., 1.) Korábban a Pesti Naplóban megjelent cikkében többek között azt írta, hogy:

„az indiai kérdés ma életkérdés Anglia jövője szempontjából és hallatlan fontosságú Anglia világhatalmára nézve. Nagyon keveset tudnak Indiáról és az angol nép nem akarja megérteni, hogy ma már nem a húsz, nem a tíz és nem is az öt év előtti Indiával kell számolni. A világháború Indiára nagy hatást tett, amely nem annyira zajosan nyilvánult, mint inkább azokban az átalakulásokban, amelyek a nép lelkében mentek végbe.”

Ázsia feltámadt! A Pesti Napló számára írta Annie Besant. In: Pesti Napló, 1928. augusztus 2., 42. – Törzsgyűjtemény

Egy évvel az első kerekasztal-konferencia előtt látogatott Budapestre Szaródzsini Nájdu, költő. Nájdu asszony Hajderábádban született, apja bengáli bráhmin volt, a hajderábádi Nizam College igazgatója, anyja pedig bengáli nyelven írt verseket. 1895–1898 között Londonban majd Cambridge-ben tanult az egyetemen filozófiát és történelmet. 1929-ben a Magyarországi Feminista Egyesület meghívására érkezett Magyarországra, hogy előadást tartson a nők helyzetéről Indiában. Nemcsak az indiai nőmozgalmak vezetője volt, hanem nagyszerű szónok, költő és Gándhi közvetlen politikai munkatársa is, de ez nem jelentette azt, hogy mindenben támogatta elképzeléseit, pl. nem értett egyet az angol szállítmányok, szövetek elégetésével. Az újságíró azon kérdésére, hogy az angol munkáspárt választási győzelme miként befolyásolta mozgalmukat, azt válaszolta, hogy szerinte semmilyen hatással nem volt rá, mert, ahogy fogalmazott, „a Labour-pártiak éppen olyan sovén, hű nacionalisták, mint a konzervatívok.” A Magyar Hírlap azt is megírta, hogy előzőleg Amerikában járt propaganda körúton és most az európai fővárosokat járja végig, hogy előadásokat tartson és eloszlassa a téves nézeteket az indiai nők helyzetéről. Saját életét hozta fel példaként arra, hogy a nők Indiában ma már egyetemre járhatnak, igaz, hogy ő is angol egyetemen tanult, Cambridge-ben végzett. (Az indiai özvegyégetésről és Ghandiról nyilatkozik Sarojini Naidu, az indiai nőmozgalom vezére, aki hétfőn Budapestre érkezett. In: Magyar Hírlap, 1929. július 2., 3.) „Gandhi India prófétája, szent ember.” – nyilatkozta a Mahátmáról, Nem prédikál, a legmagasabb dolgokról is egyszerűen tud beszélni és nagyon kedves, szeretetreméltó ember. Majd az angol hatalommal és intézményekkel szembeni harcuk eszközéről, az együtt-nem-működésről (non-cooperation), a passzív rezisztenciáról fejtette ki nézeteit határozott, rövid mondatokban, amelyek az újságíró szerint úgy hangzottak, mint a „kalapácsütések”. Nájdu nézete szerint a nőket Indiában egyáltalán nem nyomják el, sőt több joguk van, mint Európában, hiszen politikailag is egyenrangúak a férfiakkal. Az özvegyégetésről szólva pedig elmondta, hogy a dédanyja is elégettette magát a férjével, de nem kényszerből, hanem hitvesi szeretetből. Az újságírónak úgy tűnt, hogy Nájdu egyetértett ezzel az ősi hagyománnyal. Az indiai függetlenség megoldásában az angoloktól nem várt semmit, „MacDonald nekem jó barátom ugyan, de azért tudom róla, hogy Indiával szemben ő mindig 100 százalékos angol marad, aki meg akarja őrizni Indiát a brit birodalom számára.” Ahogyan Oroszországtól sem várt semmit, jóllehet a hírekben gyakran bolsevista felfogással illették az indiai függetlenségért küzdőket. Kiállt amellett, hogy idegen segítség nélkül, egyedül akarják kivívni szabadságukat. (B. Gy.: Gandhi munkatársa Budapestre jött és beszél India néma szabadságharcáról, az indiai nők életéről és az „özvegyégetésről” Sarojini Naidu asszony Budapesten. In: Pesti Napló, 1929. július 2., 4.) A Feministák Egyesületének felkérésére tartott előadásában, a Kereskedelmi Csarnok Szabadság téri dísztermében, úgy fogalmazott, hogy „a magyar nép lelki rokona az én népemnek”. Itt is megemlítette, hogy Indiában teljes demokrácia van, és a nők előtt nyitva áll minden életpálya, nagy filozófusok, fizikusok és matematikusok vannak az indiai nők között, leánya is egyetemi tanár. Szerinte éppen ezért Indiában nincs szükség a feminizmusra. Gándhiról szólva azt jegyezte fel az újságíró, hogy mozgalmában a nők és férfiak együtt küzdenek, és Nájdu szerint a nőknek is részt kell venniük a kormányzásban. (A magyar nép lelki rokona az én népemnek – mondta előadásában Naidu asszony, az indiai nők vezére. In: Magyar Hírlap, 1929. július 3., 3.) A Magyar Hírlap újságírója (B. Gy.) cikke címében találó szavakkal jellemezte Nájdu asszonyt, amikor a hindu Jeanne d’Arc-nak nevezte (B. Gy.: A hindu Jeanne d’Arc. Budapesti beszélgetés a hindu szabadságmozgalom asszonyvezérével. In: Az Est, 1930. május 14., 11.). A beszélgetést még az előző évben készítette, Szaródzsini Nájdu budapesti látogatásakor. A cikk annak apropóján született, hogy 1930-ban a sómenetben részt vevő vezetők letartóztatását követően Nájdu is vezetőszerephez jutott. Korábbi beszélgetésükben már célzott az újságírónak egy újabb nagy akcióra, amikor azt mondta, hogy „egy éven belül megint sokat fognak beszélni Indiáról.” Valószínűleg a sómenet tervét készítették elő. „Egyébként költőnő és akik ismerik a hindu irodalmat, nevét Rabindranath Tagore mellett emlegetik. De irodalomról nem beszélt, amikor itt volt” – jegyezte meg a cikkíró. A Prágai Magyar Hírlap 1930. május 16-án megjelent cikkében az előző napi eseményekről írt, amikor Nájdu asszony 230 önkéntessel együtt rohamra indult a dharaszana-i sóművek ellen. Elutazása előtt a United Press munkatársának a következőket nyilatkozta: „Tudom – mondotta –, hogy utam végénél a halál vagy a győzelem vár reám. Barátaim megpróbáltak visszatartani. Azt mondták, beteg és öregasszony vagyok, de én úgy érzem magam, mintha az orléansi szűz lennék, akinek agyát és lelkét az Isten megvilágította.” A cikkben megemlítették a szolápuri tüntetők ellen bevetett katonaságot is, akiknek az volt a dolguk, hogy a nacionalisták fejéről botjuk kampójával levegyék a Gándhi-sapkát, amit a hatóságok provokációnak tekintettek. (Az indiai nacionalista mozgalmat vezérlő Naidu asszony csütörtökön este 230 önkéntese élén rohamra indult a dharasanai sóművek ellen. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. május 16., 1.) Az Új Keletben újból előkerült az a téma, hogy mit várhat India Ramsay MacDonald munkáspárti kormányától. (Az indiai kérdésen fordul meg Macdonald sorsa. Mit várhat India Macdonaldtól? Az igazi helyzet Indiában. In: Új Kelet, 1930. július 12., 2.). Semmit – válaszolta röviden Nájdu erre a kérdésre. A cikk névtelen szerzője kétségeit fejezte ki India függetlenségért folyó harcával kapcsolatban, amikor megjegyezte, hogy:

„Indiáról és Gandhi szimpatikus szabadságmozgalmáról beszélni egyike a legnépszerűbb társalgási témáknak, amely azonkívül, hogy szószólóját, aki esetleg saját hazája viszonyait illetően a legridegebb reakció rendszerét vallja magáénak, liberális és szabadságszerető européernek tünteti fel, – még tág teret is nyújt a szabadságeszmék megvitatásának, mert a legtöbb ember Indiával kapcsolatban csak Gandhi szövőszékeire és Anglia gépfegyvereire gondol, de arról, hogy Gandhi mozgalma nem meríti ki India szabadságharcának problémáját, alig esik valahol is szó. Nem szabad elfelejteni, hogy Indiát súlyos belső antagonizmusok is izgatják, amelyek között éppen az angol hatalom képviseli a nivelláló erőt. Bizony találó az az angol mondás, amely az indiai helyzetet »It is a hopeless mess«-nek, vagyis reménytelen zűrzavarnak nevezi.”

Az indiai kérdésen fordul meg Macdonald sorsa. Mit várhat India Macdonaldtól? Az igazi helyzet Indiában. In: Új Kelet, 1930. július 12., 2. – Törzsgyűjtemény

Brunner Erzsébet festménye Szaródzsini Nájduról. In: Mystic India through art ..., reprod. of paintings by Mrs. Elizabeth Sass Brunner Farkas, Elizabeth Brunner; Foreword by Kanaiyalal H. Vakil; introductions by Rabindranath Tagore [et al.], [Tokyo], [s.n.], [1937]. – Törzsgyűjtemény

1934-ben látogatott Budapestre Szubhás Csandra Bósz, aki szintén Angliában végezte az egyetemet. 1921-ben visszatérve Indiába csatlakozott az Indiai Nemzeti Kongresszushoz, de kezdettől fogva szélsőséges álláspontot képviselt, India teljes önkormányzata mellett tette le voksát. Európai tanulmányútja során érkezett Budapestre, ahol Új India címmel tartott előadást. Kalkutta volt polgármestere a polgármesteri széket cserélte fel a pánindiai kongresszus elnöki székével. A kongresszus munkájáról elmondta, hogy:

„részint az indiai államok belpolitikai problémáit akarja megoldani és új alkotmányt dolgoz ki India számára, részint pedig az angol imperializmus ellen India függetlensége érdekében vív harcot.”

Sir Subhas Chandra Bose, Gandhi barátja és a pánindiai kongresszus elnöke Budapestre érkezik. In: Pesti Napló, 1934. május 4., 4. – Törzsgyűjtemény

A Magyar Hírlap arról tudósított, hogy Zajti Ferenc (a cikkben tévesen Zajty Géza néven szerepel) India-kutató fogadta érkezésekor a vendéget, aki a hindu nacionalista mozgalomról tartandó előadásán kívül Budapest városgazdasági berendezkedésével is szeretne megismerkedni.

„Mr. Bose, aki Gandhi barátja, igen érdekes egyénisége a modern India történetének. Mindössze 37 éves és ebből hat évet börtönökben töltött, mert a polgári elégedetlenség szítása címén pörbe fogták az angolok.”

Kalkutta főpolgármestere Budapestre érkezett. In: Magyar Hírlap, 1934. május 9., 4. – Törzsgyűjtemény

Az Esti Kurír cikkéből az is kiderült, hogy Angliában nemcsak filozófiát tanult, de foglalkozott az európai államok történetével és jól ismeri „a magyar történelem nagy fejezeteit”.

„Jól tudom, hogy Magyarország jelenkori történelme elválaszthatatlanul összefügg a békeszerződések problémájával. India rokonszenvvel kíséri a békerevíziós mozgalmakat.” – nyilatkozta.

Kalkutta főpolgármestere ma Budapestre érkezett. In: Esti Kurir, 1934. május 9., 5. – Törzsgyűjtemény

A Friss Újság tudósítójának:

„Kijelentette, hogy az indiai nemzeti mozgalom, minden ellenkező híresztelés ellenére, teljes erővel folyik. Egyszerűen annyi történt, hogy Gandhi egyelőre leszerelte a polgári engedetlenség mozgalmát és más úton próbálja elérni a célját. Nincs béke az angolok és a hinduk között.

Gandhi barátja Budapesten. In: Friss Újság, 1934. május 9., 3. – Törzsgyűjtemény

Bósz Bécsből érkezett Budapestre, az ott élő Fülöp Miller René író és felesége Bendiner Heddy operaénekes társaságában. A cikkhez mellékelt képen valószínűleg ők láthatók, valamint Zajti Ferenc. Déri Imrével, a Magyarország tudósítójával folytatott beszélgetésben Bósz megjegyezte, hogy Európában az újságolvasókat valószínűleg nem a valós indiai helyzetről tájékoztatják, mert „a távirati ügynökségek angol kézen vannak, és az indiai eseményeket angol szűrőn keresztül kapja az európai olvasóközönség.” Cáfolta, hogy Gándhi megállapodott volna az angolokkal, csak taktikai okokból szüntette be a polgári engedetlenségi mozgalmat, mert ezt az Indiában állomásozó angol hadsereg könnyen le tudta törni. Bósz elmondása szerint Gándhi most minden erejével az ország általános jólétének emelésére, a társadalmi visszásságok enyhítésére és a higiénikus berendezések fejlesztésére törekszik. Az interjú során Déri Imre India társadalmi helyzetéről kérdezte Bószt, az érinthetetlenekkel kapcsolatban pedig szóba került Katherine Mayo könyve is, amit Bósz rosszindulatú ferdítések tömkelegének tartott. Szerinte bizonyosan hazugság, hogy az érinthetetleneket a walesi herceg közelébe engedték volna, ahogyan azt Mayo állította. Hasonlóképpen a gyermekházasságokkal kapcsolatban is túlzott, mert Bósz szerint gyermekkorban csak eljegyzésről volt szó, nem házasságról. Ahogy korábban az Esti Kurír újságírójának nyilatkozta, jól ismeri az európai államok történetét, foglalkozott a magyar történelemmel is.

„A mi harcunk nagyon hasonló ahhoz a küzdelemhez, amit Magyarország évszázadokon keresztül folytatott függetlenségéért, szabadságáért, nemzeti önállóságáért a Habsburg elnyomatás ellen. Magyarországi tartózkodásom alatt szeretném bővebben tanulmányozni a Kossuth-féle taktikát is és szeretnék részletesebben megismerkedni a magyar függetlenségi harc történetével. […]a békekötések kérdését [Bósz] annál alaposabban tanulmányozta, mert hiszen Indiával szemben a békekonferenciának és a Népszövetségnek éppúgy vannak beváltatlan váltói, mint Magyarországgal szemben.”

Déri Imre: Gandhi barátja Budapesten. In: Magyarország, 1934. május 9., 5. – Törzsgyűjtemény

Szubhás Csandra Bósz fotója. In: Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás (Világpolitikai könyvek), [1942], a 160. oldal melletti kép. – Törzsgyűjtemény

1941-ben eltűnése kapcsán közölt Bószról cikket a Pesti Hírlap, melyben röviden írtak Gándhival való ellentétéről is. Bósz New Delhiben a börtönből szökött meg, és Olaszországból üzent híveinek, hogy ott kívánja folytatni a harcát. A cikkben közölt életrajzban azt írták róla, hogy 1917-ben, amikor Cambridge-ben végzett, az Indian Civil Service szolgálatába lépett. Az alkirály előkelő állással kínálta meg, de ő nem fogadta el, amit a hindu újságok kitörő örömmel üdvözöltek.

„Bose mindent tud, mindent lát és hall, ami Indiában történik és amit Angliában a hinduk ellen határoznak. »Bose a világ füle és szeme« – jegyezte meg Gandhi, aki nem szívesen látta a fiatalember erélyes fellépését. Ez pedig fáradhatatlanul dolgozott célján: kivívni India függetlenségét. […] Az ellentét Gandhi és Bose között mind nagyobb lett. Gandhi a „passzív resistenciá”-t, a türelmes kivárást hirdette, Bose a cselekvés emberének mutatkozott. Ligát alakított, amelynek feladata és célja volt, ahol csak lehet, ártani az angoloknak, bojkottálni üzemeiket, gyártmányaikat visszautasítani. Hirdette, hogy amit ő akar, az a szocializmusnak és a fasizmus tanainak összetétele… Gandhi a börtönben éhségsztrájkkal küzdött az angolok ellen, Bose ellenkezőleg: nagyszerűen élt, evett-ivott, sokat tornázott és – hűséges hívei, messze ágazó összeköttetései révén – fogságából is tudott állandóan intézkedni, rendelkezni, bátorítani.”

A százarcú hindu apostol. In: Pesti Hírlap, 1941. december 30., 4. – Törzsgyűjtemény

Két évvel később, magyarul Égő India címmel megjelent könyvében (eredeti címe: The Indian Struggle), részletesen taglalta a hindu–angol ellentéteket és Gándhi politikai lépéseit is kritizálta. A londoni kerekasztal-konferenciával kapcsolatban írta a következőket:

„Gandhi Angliában rengeteget dolgozott és sok emberrel találkozott. De előzetes terv nélkül működött és éppen a legfontosabb embereket kerülte el: sajnos csak későn ismerte ki londoni ellenfeleit. Ha néhány évvel előbb fogadja el a kormány meghívását, sokkal többet érhetett volna el, mint ezen a konferencián, mely India szempontjából a lehető legrosszabb időben ült össze. Egymagában harcolt a kormánypárt reakciós tagjai és saját hazája küldöttei ellen.”

Subhas Chandra Bose: Égő India, ford.: Balogh Barna, Budapest, Stádium, [1943], 211. – Törzsgyűjtemény

Dzsaváharlál Néhru 1938-ban látogatott Budapestre. Apja, Mótilál Néhru a Nemzeti Kongresszus vezetője volt. Természetesen Dzsaváharlál is Angliában járt egyetemre, a cambridge-i Trinity College-ban végzett, természettudományt és jogot is tanult. 1929-ben, apja visszavonulását követően lett a Nemzeti Kongresszus vezetője, 1947. augusztus 15-én pedig a független India első miniszterelnöke. Önéletrajza szerint 1916 karácsonyán találkozott először Gándhival, a laknaui ülésen.

„Jóllehet mindnyájan csodáltuk Dél-Afrikában vívott hősies küzdelméért, a fiatalok közül sokan nagyon távolinak, idegennek és apolitikusnak láttuk. Akkoriban nem akart részt venni a Kongresszus tevékenységében, sem a nemzeti politikában, és kizárólag a dél-afrikai indiaiak problémájával foglalkozott. Nem sokkal ezután, amikor Csamparanban a bérlők harcát vezette az ültetvényesek ellen, lelkesedéssel töltöttek el minket véghezvitt tettei és elért győzelme. Láttuk, hogy Indiában is hajlandó alkalmazni módszereit, s ezek a módszerek sikert ígértek. […] Az amritszári ülés volt az első, melynek munkájában Gandhi részt vett. Lokamanyja Tilak is kimagasló szerepet töltött be a vitában, de nem volt kétséges, hogy a küldöttek többsége, sőt mi több, az emberek nagy tömege Gandhitól várja a vezetést. Ez a jelszó »Mahatma Gandhi ki dzsaj!« kezdett tért hódítani India politikai életében.”

Dzsavaharlal Nehru: Önéletrajz, [ford. Gábor Jozefa, Auer Kálmán], Budapest, Budapest, Szikra, 1956, 47., 57. – Törzsgyűjtemény

Néhru fényképe Önéletrajzának fedőlapján. In: Dzsavaharlal Nehru: Önéletrajz [ford. Gábor Jozefa, Auer Kálmán], Budapest, Szikra, 1956. – Törzsgyűjtemény

1938-as budapesti látogatásakor a Népszava tudósítója arról kérdezte Néhrut, hogy Anglia háborúba keveredése esetén kit támogatnának az indiaiak. Ő esélylatolgatások helyett egyenesen kijelentette, hogy:

„rosszul számolnak azok, akik föltételezik, hogy egy fasiszta államot támogatunk azért, mert Anglia ellen harcol. A demokratikus és antifasiszta India sohasem segítene előbbre egy demokráciaellenes ügyet. de a magunk sorsát magunk akarjuk eldönteni!”

Mi történik Indiában, ha Anglia háborúba keveredik? – erre válaszol dr. Pandit Jawaharlal Nehru, Gandhi utódja. In: Népszava, 1938. augusztus 28., 4. – Törzsgyűjtemény

Pár nappal később India függetlenségéről és a hindu–muszlim ellentétről kérdezte őt a Népszava, amelyre azt válaszolta, hogy azt valójában az angolok és a mahárádzsák használták ki. Szerinte a társadalmi tisztánlátás növekedésével csökkenni fognak a vallási ellentétek is. Az angolokat egyébként kedveli, de csak mint egyenrangú felet. (Biztos vagyok benne, India gyarmati sora néhány év alatt megszűnik. Pandit Néhru elvtárs nyilatkozata a hindukról és az ázsiai szocializmus jövőjéről. In: Népszava, 1938. augusztus 31., 12.) Néhru budapesti tartózkodásának valójában magánjellegű oka volt, amit az Esti Kurír említett. Leánya betegsége miatt kellett két hétig Budapesten maradniuk Az újságíró Gándhi állapotáról is faggatta, mert a sajtóban elterjedt, hogy Gándhi súlyos beteg, bár az előre megjövendölt haláláról szóló hírek alaptalanoknak bizonyultak. Tisztséget már régóta nem viselt a nemzeti mozgalomban, de India népének változatlanul ő volt a vezére. Jelentőségét így összegezte Néhru:

„Mozgalmával megváltoztatta India egész lakosságának jellemét. Százmilliós tömegek alakultak át az ő tanítása nyomán; gyenge, erkölcsi összefogó erő híján élő millió és millió hindut, erős, alaposan megszervezett egységes táborrá kovácsolt össze, amelyet képessé tett arra, hogy nagy áldozatokat hozzon a nemzeti ügyért. Valójában megváltoztatta egész India arcát és új szellemet adott az óriási birodalomnak. India soha nem felejtheti el Gandhinak ezt a történelmi érdemét.” Ami pedig Gandhi viseletét, a dhótit – amit az újságokban sokszor csúfondárosan úszónadrágként említenek – illeti, az teljesen összhangban van Gandhi politikai felfogásával. Úgy él és úgy öltözködik, mint a legszegényebb hindu paraszt. „Mint húsz éve bizalmas munkatársa, tudom, hogy nem népszerűségét akarja növelni ezzel a puritán életmóddal, hanem állandóan emlékeztetni akarja saját magát arra, hogy India páriáiért, a nyomorgók millióiért kell harcolnia.”

Gergely István: A haldokló Gandhiról beszél Budapesten vezértársa, Jawaharlal Nehru. In: Esti Kurir, 1938. szeptember 2., 9. – Törzsgyűjtemény

Gándhi Néhruval 1942. augusztus 8-án. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

Az Új Keletben megjelent cikkben Gándhi világpolitikai jelentőségét békés módszereivel magyarázta Néhru.

„A világ számára azért fontos Gandhi történelmi missziója, mert a függetlenségi harc békés módszereit alkalmazta. Az ő békés küzdelmének óriási erkölcsi ereje van és vértelen küzdelme olyan erősnek bizonyult, hogy erős nyomást gyakorolt az ellenfélre. Gandhi békés mozgalma sikerre vezetett Indiában.”

A haldokló Gandhiról beszél vezértársa, Jawaharlal Nehru. In: Új Kelet, 1938. szeptember 17., 7. – Törzsgyűjtemény

Arra kérdésre, hogy ha Gandhi meghalna, ő lesz-e a nemzeti mozgalom hivatalos vezére, ezt válaszolta:

„Én nem lehetek vezér. És senki más nem lehet vezér Gandhi után. Gandhi helyét senki sem veheti át Indiában. Gandhi pótolhatatlan lesz, de szelleme vezérelni fogja Indiát – mindörökké.”

A haldokló Gandhiról beszél vezértársa, Jawaharlal Nehru. In: Új Kelet, 1938. szeptember 17., 7. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Ázsia feltámadt! A Pesti Napló számára írta Annie Besant. In: Pesti Napló, 1928. augusztus 2., 42.
B. Gy.: Gandhi munkatársa Budapestre jött és beszél India néma szabadságharcáról, az indiai nők életéről és az „özvegyégetésről” Sarojini Naidu asszony Budapesten. In: Pesti Napló, 1929. július 2., 4.
B. Gy.: A hindu Jeanne d’Arc. Budapesti beszélgetés a hindu szabadságmozgalom asszonyvezérével. In: Az Est, 1930. május 14., 11.
Subhas Chandra Bose: Égő India, ford.: Balogh Barna, Budapest, Stádium, [1943].
Déri Imre: Gandhi barátja Budapesten. In: Magyarország, 1934. május 9., 5.
Gandhi barátja Budapesten. In: Friss Újság, 1934. május 9., 3.
Gergely István: A haldokló Gandhiról beszél Budapesten vezértársa, Jawaharlal Nehru. In: Esti Kurir, 1938. szeptember 2., 9.
Germanus Gyula: India világossága – Mahatma Gandhi. In: Budapesti Szemle, 1934. 677. sz., 79–94.; 678. sz. 183–216.; 679. sz. 308–339.; 680. sz. 38–61.
A haldokló Gandhiról beszél vezértársa, Jawaharlal Nehru. In: Új Kelet, 1938. szeptember 17., 7.
Az indiai kérdésen fordul meg Macdonald sorsa. Mit várhat India Macdonaldtól? Az igazi helyzet Indiában. In: Új Kelet, 1930. július 12., 2.
Az indiai nacionalista mozgalmat vezérlő Naidu asszony csütörtökön este 230 önkéntese élén rohamra indult a dharasanai sóművek ellen. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. május 16.,1.
Az indiai özvegyégetésről és Ghandiról nyilatkozik Sarojini Naidu, az indiai nőmozgalom vezére, aki hétfőn Budapestre érkezett. In: Magyar Hírlap, 1929. július 2., 3.
Kalkutta főpolgármestere ma Budapestre érkezett. In: Esti Kurir, 1934. május 9., 5.
Kalkutta főpolgármestere Budapestre érkezett. In: Magyar Hírlap, 1934. május 9., 4.
Megkezdődtek az első béketárgyalások Gandhi hívei és az angolok között. Anny[!] Besant Londonban – Az alkirály új, szigorú rendeletei. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. június 4., 1.
Mi történik Indiában, ha Anglia háborúba keveredik? – erre válaszol dr. Pandit Jawaharlal Nehru, Gandhi utódja. In: Népszava, 1938. augusztus 28., 3–4.
Sir Subhas Chandra Bose, Gandhi barátja és a pánindiai kongresszus elnöke Budapestre érkezik. In: Pesti Napló, 1934. május 4., 4.
A százarcú hindu apostol. In: Pesti Hírlap, 1941. december 30., 4.

Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A sorozat további részei: Első rész

komment

„Egy makacs ember”. Első rész

2022. augusztus 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

India függetlenségének 75. évfordulójára

Márai Sándor egyik írása címében „makacs embernek” nevezte Móhandász Karamcsand Gándhit, de emlegették prófétaként, szent emberként, vezérként, vagy Rabindranath Tagore (ejtsd Rabindranáth Thákur) megtisztelő elnevezésével, a Mahátmaként (Nagy Lélek). India függetlenségének kivívásában Gándhi elévülhetetlen érdemeket szerzett. Alakját a korabeli újságok híradásai és Gándhi magyar látogatóinak visszaemlékezései alapján idézzük meg.

Gándhi visszatérése Indiába

Baktay Ervin India szabadságot akar című művében mutatott rá arra a tényre, hogy maguk az angolok is hozzájárultak ahhoz, hogy az indiaiakban felébredjen országuk függetlenségének gondolata:

„a brit uralom legfőbb érdeme akaratlan, önkénytelen volt: India egységesítésével megteremtette az előfeltételeit egy odáig teljesen ismeretlen eszme, a nemzeti gondolat megszületéséhez.”

Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942], 129. – Törzsgyűjtemény

Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. Címlap – Törzsgyűjtemény

A nemzeti gondolat csírái Bengálban, konkrétan Kalkuttában (ma Kolkata) jelentek meg, nem véletlenül, hiszen itt volt a brit-indiai kormány fővárosa. Az indiai öntudatra ébredés vallási keretek között bontakozott ki, olyan, a hinduizmus modernizálását célul tűző szervezetek kialakulásával, mint pl. a Brahmó Szamádzs, az Árja Szamádzs, a Rámakrisna Misszió és olyan neves újító szellemű, reformeszméket valló személyiségek színrelépésével és vezetésével, mint Rámmóhan Ráj (Rammohan Roy), Dvárkánáth Thákur (Dwarkanath Tagore), Dájánanda Szaraszvatí (Dayananda Saraswati), vagy Vivékánanda szvámi (Swami Vivekananda). Ezek a mozgalmak, bár vallási alapon szerveződtek, hamarosan politikai színezetet kaptak, a kulturális ellenállás formáját öltötték a gyarmati uralommal szemben és elősegítették a hindu egység és összetartozás gondolatának kibontakozását. S ami még nagyon fontos volt, hogy pozícióikat a kommunikáció modern formáival erősítették, a nyomtatott szó erejével, nyomdák létrehozásával, újságok alapításával, hogy ezáltal megfelelő tájékoztatást nyújtsanak a politikai és közéleti eseményekről és formálják is a közvéleményt, ellensúlyozva az angol újságok hatását. A politikai érdeklődés India-szerte fokozódott, egyelőre főként a hindu értelmiség körében, akik területi alapon szerveződő ligákban tömörültek. Amikor a britek látták, hogy a hindu nacionalizmus egyre nagyobb teret ölt, a muszlim kisebbséget állították szembe a hindu többséggel, megpróbálták egymás ellen kijátszani őket.
Fontos lépés volt 1885-ben az indiai nacionalizmus politikai szervezetének, az Indiai Nemzeti Kongresszusnak a létrehozása a nemzeti ligák képviselőinek részvételével. Alapításában tevékeny részt vállalt Szuréndranáth Banerdzsi (Surendranath Banerjee), Dadabhai Naorodzsi (Dadabhai Naoroji). A Kongresszus hamarosan egyfajta nemzeti parlamentté fejlődött, bár jogai nem voltak a kormánnyal szemben. Azonban 1906-ban, Kalkuttában tartott gyűlésükön, már határozottan állást foglaltak India önkormányzatisága mellett. Ekkor fogalmazódtak meg a később nagy szerephez jutó elvek és jelszavak, mint a szvarádzs (önkormányzat), a szvadésí (önellátás, a hazai ipar), és az általános bojkott. A szvarádzs irányzat élén Bál Gangádhar Tilak (Bal Gangadhar Tilak), a radikális nacionalizmus képviselője állt. Két helyi, maráthi nyelvű újság szerkesztőjeként az újságírást használta a gyarmati uralom elleni fegyverként. Közvetlenül nem vett részt erőszakos támadásokban, de többször megvádoltak terrorista cselekedetekkel. A nemzeti mozgalom történetében fordulópontot jelentett Móhandász Karamcsand Gándhi hazatérése Dél-Afrikából 1915-ben, fellépésével az indiai nemzeti mozgalom új szakaszába lépett.
Az első világháborúban Gándhi felszólítására az indiaiak az angol kormányt támogatták, mert erkölcsi elvei szerint nem támadhatták hátba a másutt lefoglalt brit erőket. Az angolok pedig 1917-ben ünnepélyes kormányhatározattal tettek ígéretet a helyi önkormányzatok támogatására, amely előkészítette volna India felelős önkormányzatának bevezetését a birodalmon belül, azaz olyan domínium státuszt ígértek, amely Ausztráliával, Dél-Afrikával és Kanadával egyenlő rangra emelte volna Indiát is. A világháború befejezése után a britek azonban már jóval szerényebb engedményekkel akarták beváltani ígéretüket, amit természetesen a Nemzeti Kongresszus elutasított. Hogy a nemzeti ellenállást csírájában is elfojtsák, érvényben hagyták a kivételes háborús rendelkezéseket tartalmazó Rowlatt-féle törvényt, amellyel bárkit ok nélkül őrizetbe vehettek, letartóztathattak. Erre válaszként indította el Gándhi erőszaknélküli ellenállását, a polgári engedelmesség megtagadását, amelyet szatjágrahának, az igazsághoz való ragaszkodásnak nevezett. Ennek értelmében megtagadták a kormányzattal való együttműködést, az adók megfizetését, bojkottálták a brit árukat, a brit-indiai törvényszékeket, az állami iskolákat. Szabarmatiban pedig megalapította a Szatjágraha-Ásramnak nevezett telepét, az állami börtön közvetlen közelében, hiszen, ahogy megjegyezte:

„az erőszaknélküli ellenállás híveinek készen kell lenniük a bebörtönzésre, s ezért igen kényelmes dolog, ha a börtön kézügyben van.”

Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942], 147. – Törzsgyűjtemény

Gándhi politikájáról, mozgalmáról a magyar napilapok és folyóiratok bő terjedelemben számoltak be, gyakran állítva párhuzamba alakját és eszmerendszerét a Magyarországon is jól ismert Nobel-díjas költő, Rabindranath Tagore felfogásával, így a magyar olvasóközönség naprakészen követhette az indiai eseményeket. Részletesen tudósítottak az általa vezetett bojkottról, rokkájáról, szövőszékéről, sómenetéről, bebörtönzéseiről, a londoni kerekasztal-konferenciákról, valamint böjtjeiről és annak hatásosságáról.

Gándhi és Tagore 1920-ban. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

1920-ban a Nemzeti Újság címlapján közölte a hírt, hogy forradalom készül Indiában (Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1.). Egész Angliában megütközést keltett Gandhi felhívása, hogy az indiaiak mondjanak le minden brit címről és kitüntetésről, tagadják meg a katonai szolgálatot és utasítsák el az angolok által felkínált állásokat. Az angol sajtó szerint az írektől kaptak vérszemet az indusok:

„Gandhi programja a legvörösebb republikánus sinn-fein program. Azonban az egész nemzeti mozgalmat nem lenne nehéz katonasággal elnyomni, mint ahogy ez Írországban már gyakran megtörtént, ha a ravasz Gandhi nem eszelt volna ki egy olyan módszert, amelyet – ha keresztülvisz – semmiféle brit presszióval nem lehet megorvosolni. India ugyanis ki akarja mondani a bojkottot az idegen árukra! Ez most a legújabb réme az angoloknak. Megszűnik az indiai export és a tűrhetetlen drágaság Angliában kétszereződni fog.”

Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1. – Törzsgyűjtemény

Egy évvel később Gándhi, a „prófétaként tisztelt vezér” a brit trónörökös indiai látogatásának bojkottjára is felszólította az indusokat. (Az indiai hazafiak az angol trónörökös ellen. In: Kis Újság, 1921. augusztus 7., 2.) A walesi herceg Bombay-ba (ma Mumbai) való megérkezésekor kitört zavargásoknak több halottja és sebesültje is volt.

„Bombayban nem láttak még akkora tömeget, amekkora összegyűlt, hogy meghallgassa Gandhi, Lajpatrai, Mohamed Ali és a többi népvezér beszédeit. Tüntetésül mindenki hazai szövetből készült sapkát, úgynevezett Gandhi-sapkát viselt.”

Indiában igen súlyos a helyzet. In: Az Est, 1921. november 4., 4. – Törzsgyűjtemény

1919-ben az a hír járta be a sajtót, hogy Tagore lemondott lovagi címéről, melyet nyílt levél formájában közölt India alkirályával. Lépését az 1919. április 13-i amritszári vagy Dzsallianvala Bágh-i mészárlással indokolta, tehát nem közvetlenül Gándhi felhívására tette. („Sir” Rabindranath Tagore lemond az angol nemességről. In: Világ, 1919. december 3., 5.). Bár Gándhi és Tagore politikai felfogása sok tekintetben eltért egymástól, amelyet több lap is elemzett, de határozottan jó viszonyt ápoltak egymással, kölcsönösen tisztelték egymást. A Világ egyik legkorábbi, 1921-ben megjelent írásában kifejtette, hogy mindketten meghatározó egyéniségei voltak Indiának, de másképp képzelték el jövőjét, más eszközökkel kívánták megvalósítani függetlenségét. A névtelenségbe burkolódzó cikkíró mély ellentétnek írta le a köztük lévő különbséget. Gándhi szervezőképességének, szuggesztív erejének tulajdonította az indiai nacionalista mozgalom kiterjedését, hatásának megsokszorozódását. A non-cooperation (együtt-nem-működés) jelszava éles ellentétben állt azzal a felfogással, amit Tagore képviselt, vagyis a nyugati és a keleti kultúrák egymásra hatásának és együttműködésének elképzelésével. A cikk szerint Tagore hatása már szinte nagyobb Európában, mint hazájában.

Egész különös az, hogy akkor, amikor Tagore az indiai kultúra nagy képviselője gyanánt, szinte példátlan diadalútban járta be Európát és Amerikát: hazaérkezve elszigetelt emberré lett, vagy egy reménytelen kisebbség vezérévé.”

Gandhi. In: Világ, 1921. december 7., 5. – Törzsgyűjtemény

Ez utóbbi megállapítás erős túlzásnak tekinthető, hiszen Tagore hatalmas tiszteletnek örvendett Indiában, és Gándhival való barátságának bizonyítéka, hogy a Mahátma (Nagy Lélek) nevet is ő adta neki.
Tagore és Gándhi világnézetének és gondolkodásának összehasonlításával Fülöp Miller Renée is foglalkozott a Jövő című lapban megjelent publicisztikájában:

„Mialatt Tagore, aki megismerkedett a Nyugat nagy szellemi értékeivel, a Nyugat és Kelet kultúrája között a megértés hídját akarja verni, Gandhi a nyugati kultúra előtörésében az ősi indus kultúrának (amely a legszentebb emberi értékek őrzője) veszélyeztetését látja. Az angol elnyomás alól való indiai fölszabadulás szükségessége kérdésében azonban Gandhi és Tagore is egy véleményen voltak.”

Fülöp René: A gyarmatok ébredése. In: Jövő, 1921. december 30., 4–5. – Törzsgyűjtemény

Gándhi böjtje, 1924. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

A függetlenségért folytatott harc eszközeinek tekintetében nemcsak Gándhi és Tagore között volt különbség. 1924-ben Kepes Ferenc egy újabb politikai ellentétre világított rá a cikkében, amely Gándhi és Csittarandzsan Dász (Chittaranjan Das) doktor között feszült, mert míg az előbbi a fegyvertelen ellenállást, az utóbbi, Kepes Ferenc megfogalmazása szerint a nyílt terrort hirdette. Kepes kétségbe vonta Gándhi programjának megvalósíthatóságát is, mert szerinte a nemzeti és világszabadság eszménye erkölcsi elvekre alapozva bukásra van ítélve. (Kepes Ferenc: Gandhi és Dáz. In: Világ, 1924. június 28., 6.)
Ugyanezt a témát boncolgatta a Világ londoni tudósítója is, de már Dász halálát követően. (Anglia legnagyobb ellenfele, aki ötven éves koráig volt híres, gazdag ügyvéd: és azután apostol lett. In: Világ, 1925. június 25., 9.) A cikk Gándhi munkatársáról, Csittarandzsan Dászról szól, akit a kongresszus alvezérének neveznek a cikkben. Dász szintén Angliában végzett, akárcsak Gándhi és hosszú ideig praktizált ügyvédként, sokat foglalkozott az indiai nemzeti mozgalom vezérei ellen indított perekkel, majd egy idő után forma szerint is csatlakozott a mozgalomhoz. Sokáig kitartott Gándhi oldalán, börtönévei alatt ő vette át a nemzeti mozgalom vezetését és egyetértett az együtt-nem-működés elvével, de tovább ment, aktív eszközökkel kívánta helyreállítani India teljes önkormányzatát, de halála megakadályozta ebben.

Gándhi háza a nemzeti mozgalom központjában, Szbarmatiban. In: Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. – Törzsgyűjtemény

Gándhit szelídebb módszerei ellenére is veszélyesebb ellenfélnek ítélte meg a brit kormányzat, mint az erőszak politikáját képviselőket, mert tudták róla, hogy mindenképpen keresztül akarja vinni India függetlenségének kivívását. Az Indián belüli vallási és társadalmi ellentéteket Gándhi időszakos böjtjeivel kívánta lecsillapítani. Módszereiről a magyar írók is véleményt nyilvánítottak a lapok hasábjain. Kosztolányi Dezső a Bácsmegyei Naplóban írta a következőket:

„Ez a huszonegy böjtnap nem arra szolgált, hogy Anglia azalatt visszaadja India függetlenségét. Arra sem, hogy az indiai tömegek újra ellenállásra kapjanak. Ma már más módon folyik a harc. Az indusok belátták sokévi tapasztalatuk nyomán, hogy a keleti szenvedés hite nem töri meg a nyugati hatalmakat. Ellenben a Gandhi erkölcsi, politikai nagysága így is óriási erőt jelent. Nem hiába állította róla Rabindranáth Tagore, hogy az ő lelke az emberiség egyik legtisztább kincse.
Az angol orvosok ellenben azt állítják, hogy a próféta föltétlenül lelki beteg. Aki ilyen áldozatot vesz magára, az őrült, magyarán kötni való bolond. Nem tudjuk, hogy igazuk van-e ezeknek a tudós orvosoknak. Azt azonban tudjuk, hogy az ő böjtje alatt az indusok, mohamedánok megértették egymást, és azt kívánjuk, vajha Európát is ilyen őrültek, ilyen kötni való bolondok vezetnék.
Csak egy ilyen politikust nekünk, aki egy célért huszonegy napig tud böjtölni! Nem vízen, csak savanyú káposztán. Feltét nélkül. Feltétlenül!”

Kosztolányi Dezső: Tere-fere. Mahatma Gandhi böjtje. In: Bácsmegyei Napló, 1925. január 11., 15. – Törzsgyűjtemény

Márai Sándor is enyhe szkepticizmussal írt Gandhi böjtjeiről, szerinte ezeknek inkább egészségügyi, mintsem politikai okai voltak. Legutóbbi böjtölését az indiai gyarmati politika engedékenysége sem indokolta.

„Ha mégis koplal, azt meggyőződésből teszi: igaz, a gyanakvó európai olvasóban ez a távol-keleti heroizmus minden lelkes elismerés mellett kételyeket ébreszt. Mi megszoktuk itt, a durva és materialista Európában, hogy csak akkor koplalunk három hétig, ha már nagyon muszáj. […] Mi, durva, materialista európaiak beérjük tavasszal egyszerű keserűsóval, erkölcsi példázat és tartalom nélkül. Ezért néz le minket a spirituális Kelet.
Ami nekünk hashajtó, az nekik világnézet és erkölcsi célzat is. Óriási különbség.”

(m.s.): A mahatma kúrája. In: Ujság, 1933. május 30., 10. – Törzsgyűjtemény

Hat évvel később Gandhi világpolitikai erővé nőtt aktuális böjtje kapcsán ragadott tollat Márai. Mikor naponta milliók halnak éhen, miért pont az ő böjtjére szisszent fel a világ? Valószínűleg ebben is közrejátszott a sajtó, a nyilvánosság ereje, hiszen az újságolvasók szinte naponta kaptak híreket tetteiről, szinte személyes ismerősükké lett.

„De valamit mégis tud Gandhi, amit nem tud más. Gondoljuk el, milyen erővel, milyen hangsúllyal kell böjtölni ahhoz, hogy egy világbirodalom kormánya, minden esetben, engedjen egy úszónadrágos szent akaratának! Gondoljuk el, milyen erővel kell ülni fogatlanul, vigyorogva kopaszon és pápaszemesen, a gyékényen, hogy minden hadihajó és repülőgép megtorpanjon egy ember akarata előtt. Gandhi világhíre a kabaréban kezdte pályafutását, de könnyen lehet, hogy egészen máshol végzi. Ő az a groteszk és mégis nagyszerű példa, mely meggyőzi a világot arról, hogy az akarat feltétlen érv. Mi occidentális emberek tudunk vitatkozni, érvelni és harcolni. Gandhi tud hallgatni és győzni. Nem ártana annyi meddő napnyugati vita után, odakuporodni melléje a gyékényre, s megtanulni titkát. Mert nem elég dacosan, nem elég makacson hallgatni. Eredménnyel hallgatni. Ezt csak ő tudja, a fogatlan.”

Márai Sándor: Tegnap és ma. Egy makacs ember. In: Pesti Hírlap, 1939. március 8., 5. – Törzsgyűjtemény

1930-ban Gándhi sómenetével került a címlapokra, az angol sómonopóliumot akarta letörni azzal, hogy a tengerből párolt le sót követőivel. 1930. március 14-én indult el hetvenkilenc önkéntessel Ahmadábádból. Az Est első oldalán adta hírül:

„Gandhi ma végrendelkezett és elindult. Egy angol ezred állt elébe a zarándokúton.”

Az Est, 1930. március 15., 1. – Törzsgyűjtemény

Számított arra, hogy tettéért le fogják tartóztatni, ezért azt üzente híveinek, hogy ebben az esetben kövessék az Indiai Kongresszus utasításait.

A Magyarország szintén címoldalán írta a következőket:

„India egyetlen óriási börtön! – mondja Gandhi. Megindult szabadságharcára a fanatikus vezér. Forgalmi rendőrség csinál egyelőre utat kísérőinek”

Magyarország, 1930. március 13., 1. – Törzsgyűjtemény

Az eseményeket a helyszínről kísérték figyelemmel az újságírók. Útközben is tudósítottak a menetről, a Daily Expressnek Gándhi egy bivalyistállóban mondta el programját. Reálisan elemezte a helyzetet, és úgy nyilatkozott, hogy a sómenettel még nem fogják elérni India függetlenségét, de úgy gondolta, hogy azzal olyan válságot fognak előidézni, amely elkerülhetetlenné teszi egy konferencia összehívását (Gandhi, a heroikus zarándok egy bivalyistállóban mondotta el programját. In. Pesti Napló, 1930. március 15., 15.).
Erre a hírre Karinthy Frigyes is tollat ragadott és a Pesti Napló hasábjain üzent Gándhinak, hangot adva kétségeinek, hogy a Mahátmá megtalálta volna az egyedül üdvözítő utat, amely szerinte már számtalanul bizonyult zsákutcának. Talán szívesen csatlakozott volna nyolcvanadikként a menethez, már csak a kerek szám kedvéért is, de mégsem tette.

„Mennék én, kedves Gandhi, ha mindabban amit tőled és rólad hallottam, volna egyetlen új vonás, amit az embermegváltó gondolat ki nem próbált még, – egyetlen új kísérlet, amely kecsegtet a reménnyel, hogy így talán sikerül, ami nem sikerült eddig: boldoggá és világossá tenni önmagunkban nemcsak az örömökre éhes állatot, de az igazságra és megismerésre szomjas embert is. […]
Nem megyek Indiába, Gandhi doktor, legfőképpen azért nem megyek, mert nem hagytad beoltatni a himlősöket, azzal a megokolással, hogy a himlőoltás természetellenes.
Mi a himlőt találjuk természetellenesnek, Gandhi doktor, – ezen nem segít semmi, csak a csoda, amit mindketten másképpen értelmezünk.
Nem megyek Indiába, mert úgy látom, mi még mindig jobban értünk téged, mint te bennünket.”

Karinthy Frigyes: Nem megyek el Indiába. Levél Mahatma Gandhihoz. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 43. – Törzsgyűjtemény

A menet április 5-én érte el a tengerpartot Dandinál, ahol Gándhi megbeszélte híveivel, miként viselkedjenek a rendőrökkel akkor, ha kordont vonnának köréjük (Gandhi elérte a tengerpartot. In: Az Est, 1930. április 6., 3.).

A sómenet, 1930. április 5. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

Márai Sándor két cikket is szentelt Gándhi sómenetének. Először az Újság hasábjain számolt be a menet megérkezéséről. Az akció közvetett célja India angol uralom alól való felszabadítása volt, s várható következménye Márai szerint:

„magyarra fordítva annyit jelent, hogy India nélkül Anglia megszűnt létezni, mint világbirodalom s egy nem nagyon jelentékeny piacától és éléstárától egyformán elvágott szigetállam formájában kénytelen tovább vegetálni a nap alatt.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

Az esemény élénk sajtónyilvánosságot kapott, hiszen a modern tájékoztatás eszközeivel felszerelt újságírók, riporterek helyszíni tudósítást adtak a történésekről.

„…mozioperatőr és külföldi újságíró nélkül ma már a misztikus országban sem lehet történelmet csinálni, valószínűleg akad mikrofon is a közelben, mely továbbítja a tenger és a tömeg moraját s a világtörténelmi aktus jegyezgetés, rendetlenség, tülekedés, telefonálás, autótábor és rendőrök sorfala jegyében zajlik le majd.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

Világpolitikai távlatokban Gándhi sólepárlása, tette nemcsak India sorsára lenne hatással, hanem az egész világ erőviszonyait, befolyási övezeteit is megváltoztatná, ahogyan Márai fogalmaz: „a sárga-vörös ázsiai és a fehér kapitalista európa-amerikai frontra.” Majd néhány mondatban felvázolta az angol gyarmatosítás sikerének titkát is, amiről szinte minden Indiában megforduló utazó csodálattal vegyes elismeréssel nyilatkozott, hogy miképpen lehetséges 240 millió indiait 70 ezer angol katonának sakkban tartani. Íme a titok:

„a 240 milliónak közel egyharmada, hetven millió lélek mohammedán [!], akik minden hindu mozgalommal szemben ellenségesen állanak, ötven millió a legalacsonyabb kasztbeli, a páriák, kik nem szívesen látnák egy olyan vallásos rezsim diadalát Indiában, amely visszataszítja őket állati kasztsorsukba, s végül a nagyszámú bennszülött arisztokrácia, az angolokkal kitűnő egyetértésben trafikáló maharadzsák és udvaraik, a magasabb kasztbeli vagyonosabb polgárság és a modern nevelésű értelmiség tiltakozással várják Gandhi zászlóbontását.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

A só minősége persze nem volt megfelelő, de nem is ez volt a lényeg. (Drága és emberi élvezetre alkalmatlan a Gandhiék által termelt só. In: Reggeli Hírlap, 1930. április 8., 1–2.) Az viszont komolyan ártott a mozgalom hírnevének, hogy a szent sót egyesek hamisították.
Erről Márai Sándor a Prágai Magyar Hírlapban írt. A Gándhi által lepárolt sóhoz, mint az indiai szabadságharc becses ereklyéjéhez nemcsak a hívők, hanem mások, főként a sznobok is hozzá akartak jutni. A „szimbolikus fűszert” a szerencsések apró vászonzacskóban, mint egy szent ereklyét, hordták a nyakukban.

„Csak kicsit sok volt a só mindenfelé, Gandhi lepárolt egy pár kilót, önkéntesen is lepároltak egy pár kilót, – de a hétvégére kiderült, hogy szerte széles Indiában annyi Gandhi-márkájú só van forgalomban, amennyit a próféta esztendők alatt sem tudna lepárolni. Táviratok jelentik, hogy a sóval csaltak. Élelmes csirkefogók vásároltak mázsaszámra közönséges, angol birodalmi sót, apró zacskókba töltötték s ügynökeik elárasztották vele az országot. Az angol birodalmi só csak abban különbözik a próféta sójától, hogy nem szent.”

Márai Sándor: A só-csalók. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. április 16., 4. – Törzsgyűjtemény

A sómenet, 1930. március–április. Gándhi Szaródzsini Nájduval. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

Április 9-én már arról számolt be a Nemzeti Újság, hogy bekövetkezett, amiről Gándhi tartott, megkezdődtek a letartóztatások, először hívei körében (Gandhi híveinek vezetőit letartóztatták. In: Nemzeti Újság, 1930. április 9., 7.). De Gándhi ki akarta kényszeríteni a hatóságoktól, hogy őt is letartóztassák (Gandhi az állami sóraktár megtámadásával akarja kikényszeríteni letartóztatását. In: Pesti Hírlap, 1930. április 29., 4.), amelyre 1930. május 7-én került sor. (Gandhit letartóztatták, nyílt forradalom Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. május 7., 3.)

A gándhista tüntetők sebesültjeit elsősegélyben részesítik (1931). In: Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. – Törzsgyűjtemény

1930 decemberében pedig arról írtak a Brassói Lapokban, hogy Gándhi még a börtönben is dolgozott, miközben hívei Bombay-ban tüntettek azért, mert a londoni kerekasztal-konferencián India sorsáról, róluk döntöttek – de nélkülük. (Gandhi a börtönből is dolgozik. Ujabb uccai harcok Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. december 10., 4.). A második kerekasztal-konferenciára viszont már meghívták Gándhit is.

Felhasznált irodalom:

Anglia legnagyobb ellenfele, aki ötven éves koráig volt híres, gazdag ügyvéd: és azután apostol lett. In: Világ, 1925. június 25., 9.
Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942].
Drága és emberi élvezetre alkalmatlan a Gandhiék által termelt só. In: Reggeli Hírlap, 1930. április 8., 1–2.
Forradalom Indiában. In: Előre, 1919. augusztus 6., 2.
Fülöp René: A gyarmatok ébredése. In: Jövő, 1921. december 30., 4–5.
In: Világ, 1921. december 7., 5.
Gandhi a börtönből is dolgozik. Ujabb uccai harcok Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. december 10., 4.
Gandhi, a heroikus zarándok egy bivalyistállóban mondotta el programját. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 15.
Gandhi az állami sóraktár megtámadásával akarja kikényszeríteni letartóztatását. In: Pesti Hírlap, 1930. április 29., 4.
Gandhi éhségsztrájkja legyőzi a rajkoti maharadzsát. In: Új Magyarság, 1939. március 7., 9.
Gandhi elérte a tengerpartot. In: Az Est, 1930. április 6., 3.
Gandhi híveinek vezetőit letartóztatták. In: Nemzeti Újság, 1930. április 9., 7.
Gandhi ma végrendelkezett és elindult. Egy angol ezred állt elébe a zarándokúton. In: Az Est,1930. március 15., 1.
Gandhit letartóztatták, nyílt forradalom Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. május 7., 3.
India egyetlen óriási börtön! – mondja Gandhi. Megindult szabadságharcára a fanatikus vezér. Forgalmi rendőrség csinál egyelőre utat kísérőinek. In: Magyarország, 1930. március 13., 1.
Indiában igen súlyos a helyzet. In: Az Est, 1921. november 4., 4.
Az indiai hazafiak az angol trónörökös ellen. In: Kis Újság, 1921. augusztus 7., 2.
Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1.
Karinthy Frigyes: Nem megyek el Indiába. Levél Mahatma Gandhihoz. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 43.
Kepes Ferenc: Gandhi és Dáz. In: Világ, 1924. június 28., 6.
Kosztolányi Dezső: Tere-fere. Mahatma Gandhi böjtje. In: Bácsmegyei Napló, 1925. január 11., 15.
Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5.
Márai Sándor: A só-csalók. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. április 16., 4.
Márai Sándor: Tegnap és ma. Egy makacs ember. In. Pesti Hírlap, 1939. március 8., 5.
(m.s.): A mahatma kúrája. In: Ujság, 1933. május 30., 10.
„Sir” Rabindranath Tagore lemond az angol nemességről. In: Világ, 1919. december 3., 5.

Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A sorozat további részei: Második rész

komment

Címkék: india kosztolányi dezső karinthy frigyes márai sándor rabindranath tagore pap ágnes baktay ervin olvasószolgálati és tájékoztatási osztály mahátma gándhi vivékánanda szvámi dájánanda szaraszvatí dvárkánáth thákur rámmóhan ráj bál gangádhar tilak fülöp miller renée kepes ferenc csittarandzsan dász

„Ki annyit tud felmutatni a zeneirodalom, s nevelés terén, mint Thern, megérdemli: hogy nevét a közönség emlékébe vésse, mint egyik jeles honfiáét”

2022. augusztus 13. 06:00 - nemzetikonyvtar

205 éve született Thern Károly zeneszerző, karmester, tanár, zongoraművész

A maga korában igen népszerű és elismert zeneszerző, karmester és pedagógus 1817. augusztus 13-án született a Szepes vármegyében található Iglón. Nagyapja, aki „orgona- és zongora-csináló” volt, Salzburgból a protestánsüldözések elől menekülve telepedett le Magyarországon. Első zongoraleckéit a városi hivatalt betöltő édesapjától kapta, majd Gellen Ágostonnál, az iglói evangélikus karnagynál folytatta hangszeres és zeneelméleti tanulmányait. Sokat jelentettek számára ebben az időben a Fischer bárónál hetenként tartott zenei összejövetelek, ahol alkalma nyílt Haydn, Mozart és Beethoven kamaraműveit megismerni, mely alkalmakkor maga a báró játszotta az első hegedűt. Iskoláit Miskolcon folytatta, ahol az ott töltött két év alatt zeneegyletet alapított, majd az eperjesi főiskolán hallgatott bölcsészetet, mely időszak alatt szintén zeneegyletet alakított. Itt születtek első zeneművei is, melyek főként zenekarra írt indulók és tánczenék voltak.
Egy rövid ideig a balassagyarmati leánynevelő intézetben tanított, majd 1836-ban Pestre költözött, ahol teljes egészében a zene tanulmányozásának szentelte magát. Egy Budán élő rokonánál, Vásárhelyi Pálnál nyílt alkalma a kor irodalmi életének legjelesebb képviselőivel megismerkedni, így Vörösmarty Mihállyal, Bajza Józseffel, Garay Jánossal, Szontagh Gusztávval, Erdélyi Jánossal csaknem minden estét együtt töltött. Az egyik ilyen estén (1842. október 14-én) született meg az azóta híressé vált Fóti dal, melyről Bartalus István így ír:

„Vörösmarti t. i. az említett baráti körben »Fóti dalát«, mint legújabb költeményét felolvasván, Thern Károlyt annyira lelkesítette, hogy az oldalszobában álló zongora mellett azonnal zenét költött hozzá s a dalt a kis társaság még azon este nem kis lelkesedéssel újra meg újra elénekelte. Ezután november 9-én a nemzeti színház énekkara nyilvánosan előadta a nemzeti színházban Megyeri jutalomjátéka alkalmával a »Peleskei Nótáriusban«. Nem sokára egyiránt hangzott Magyarhon rónáin s Erdély bércei közt. Willmersnek, hangversenyi kőrútjában egyik lovagló paripája lett: a forradalom alatt indulóvá alakították; szóval, egyike lett legkedveltebb dalainknak.”

Bartalus István: Thern Károly. In: Az Ország Tükre, 1863. július 20. – Törzsgyűjtemény

Tóth Dénes A magyar népszínmű zenei kialakulása című munkájában külön fejezetet szentel Thern Károly korai, színpadra írt dalműveinek. Eszerint Thern nem kis szerepet játszott Egressy és Szerdahelyi mellett a népszínmű zenei kialakulásában. Legnépszerűbb műve az 1838. október 8-án bemutatott Peleskei Nótárius, melynek szövegét Gaal József írta Gvadányi József nyomán. A bemutatóról szóló rövid, Kiss Iván által jegyzett kritika a Honművész 1838. október 14-i számában jelent meg:

„Pesten oct. 8-án Bartháné assz[ony] jutalmul „Peleskei notarius” eredeti paródia (minek paródiája?) 3 szakaszban 4 finással (írta Gaal, muzsikáját szerzette Thern) először került színpadra. […] A nagyszámmal összesereglett és elégülést mutatott nézők mindkét szerzőt megtapsolták; de a nézők előtt csak maga Thern úr jelent meg, kinek hangszerzői talentuma, melytől idővel igen sok jót reménylünk, kedvezőleg mutatkozék. […] Egyébiránt daljai kevés eredetit mutatnak (mit fiatal szerzőknél többnyire tapasztalhatni); -- legjobb az utolsó felvonási nőkar, mellyel azonban többnyire kölcsönzött ideákból áll.”

Kiss Iván: Színészet. In: Honművész, 1838. október 14. – Törzsgyűjtemény

Az 1841/1842-es évadban a Nemzeti Színháznál Erkel Ferenc mellett másodkarmester lett, ebben az időszakban került színre Gizul című operája. Egy év múlva azonban Németországba utazott, hogy még több zenei ismeretet és tapasztalatokat szerezzen.

„1843-ban kötött házasságot unokahúgával, a »szellemdús« Fest Emíliával. Házasságukból két fiú született: Vilmos (1847-ben) és Lajos (1848-ban).
1853-ban nevezték ki a budapesti (Nemzeti) Zenede összhangzat-, művészi zongorajátszás tanárának, valamint ő volt a Zenede első zeneszerzéstanára. A Nemzeti Zenedénél betöltött hivatalát 1864-ig folytatta.
Az 1863-ban komponált Hegyalján című magyar ábrándja »Díjkoszorúzott pályamű« címet szerzett (Op. 27, Pest 1863, Rózsavölgyi), mely „még a szigorú kritikus, Mosonyi tetszését is elnyerte eredetiségével és kiegyensúlyozott, mégsem egyhangú kedélyvilágával, mértéktartó virtuozitásával.”

Eckhard Mária: Magyar fantázia, ábránd, rapszódia a XIX. század zongoramuzsikájában II.In: Magyar Zene, 1984. XXV. évf. 4. sz. 348. – Törzsgyűjtemény

Díjkoszorúzott pályamű. Hegy-alján. Magyar ábránd. zongorára szerzé Thern Károly, Budapest, Rózsavölgyi és Társa, S. a. Jelzet: Z 64.155– Színháztörténeti és Zeneműtár

Igen nagy gondot fordított tehetséges fiai zenei nevelésére, így fontos volt számára, hogy külföldi mestereknél tanulhassanak, ezért 1864-ben elhagyta az országot, és fiaival Lipcsébe költözött, akik egy ideig Liszt Ferenc növendékei is voltak.

Mindemellett művészi körutakat is tett fiaival. Egy ilyen körút alkalmából Thern Párizst elhagyva Londonból nyílt levelet írt a Zenészeti Lapok szerkesztőjének, id. Ábrányi Kornélnak, mely a lap 1867. május 5-i számában teljes terjedelemben meg is jelent. Ebben beszámol többek között egy új Verdi-opera, a Don Carlos párizsi bemutatójáról, illetve megfogalmazza a fiaival tett körutazás egyik fontos célját:

„[…] Hazai dalainkat és zenénket részint önállólag, részint ábrándok alakjában két zongorára alkalmazva mutattam be a német és francia közönségnek s mindenütt elismerést, tetszést arattunk. Most itt vagyunk Londonban, hogy ugyan ezt tegyük az angol közönséggel szemközt. Ahol csak megfordultunk, nevezetesen: a dessaui nagy zeneünnepeken, a németországi művészek országos hangversenyeiben, Lipcsében, a weimari udvarnál, tovább; Wiesbaden, Mainz, Köln, Aachen, Brüsselben, a parisi termek és hangversenyekben, herceg Metternich, báró Erlanger, Rossini, Szarvady stb. salonjaiban, mindenütt a legnagyobb sikert arattak fiaim a magyar zenével. Az öreg maestro Rossini egy ízben így kiáltott fel: »Alig képzelné az ember lehetségesnek, hogy az az örökösen kardot forgató magyar nemzet oly szépen tudjon még énekelni is.«”

Külföldi levelezés. In: Zenészeti Lapok, 1867. május 5. – Törzsgyűjtemény

A levélben idézett francia folyóiratban megjelent recenzió szerint Thern Károly célkitűzése maradéktalanul megvalósult, hisz, mint a kritikus írja:

„… a parisi salonokban most nagy föltűnést okoznak a Thern-testvérek. A magyarok fővárosából jöttek s magukkal hozták nemzeti dalaikat. […] A nemzeti indulók fölzaklató hatalommal ragadnak magukkal s oly nagy, harcra buzdító varázshatalmuk van eme csodálatos hangoknak, hogy Vaillant marchalnak tanácsolták a Thern-testvérekkel való szövetséget háború esetében a poroszokkal. Liszt F[erenc] nemzeti zeneszerzeményeinek jelleme, szelleme és intentioja, egyszerre érthetővé válik kezeik alatt.”

Külföldi levelezés. In: Zenészeti Lapok, 1867. május 5. – Törzsgyűjtemény

A hangversenykörútról hazatérve ismét zongoraoktatással és zeneszerzéssel foglalkozott. 1868-tól 1873-ig a Pesti Zenekedvelők zenekarának karmestere volt. Ebben az időszakban született zenekari műveit is a Pesti Zenekedvelők Egylete mutatta be. A Concordia és Aurora dalegyleteket is több évig vezette, számukra több négyest dolgozott át énekszólamra.
Utolsó éveit Bécsben töltötte. 1886. április 13-án bekövetkezett halálának hírére a Fővárosi Lapok 1886. április 14-i száma részletes nekrológban emlékezett meg Thern Károly munkásságáról:

„Mikor még Budapesten tartózkodott, a magyar főváros zenei életének fejlődésére nem csekély befolyással volt. Számos dal és egyéb szerzemény tartá fenn nevét s a magyar zenének hivatott művelője volt. Úgy a népies, mint a magyar műdal terén több szerzeménye lett népszerűvé […] A nemzeti színház régibb bohózatai, többi közt a »Peleskei nótárius«-hoz ő írta a zenét […] Később az operaírás terén is megpróbálkozott és »Tihany ostroma« egy ideig műsoron maradt. Írt továbbá magyar koloratúr-dalokat Hollósy Kornélia és más primadonnák részére is […] A színháztól megválva a pesti zenede zongoratanára lett, számos jeles növendéket képezvén ki. Fiai, Lajos és Vilmos az összjáték el nem ért szabatossága által egész Európában ismertté tették nevét. Mint az akkor alakult zenekedvelők egyletének karmestere, számos érdekes zenemű előadásával szerzett érdemeket. Távoztával az egylet rohamosan kezdett hanyatlani. Fiaival tett körútjai alkalmával nem köthetvén le magát hosszabb időre, megvált a budapesti zenei intézetektől s a múlt évtizedben Bécsben telepedett le. De munkás szelleme nem hanyatlott s érdeklődését a hazai zenészeti mozgalmak iránt mind végig megőrizte, őszinte örömmel látva, hogy az egykor mesterségesen élesztett láng tartós tápot nyert. Temetése holnap lesz bécsi lakásáról.”

Hazai irodalom, művészet: Thern Károly. In: Fővárosi Lapok, 1886. április 14. – Törzsgyűjtemény

Hanvay Hajnalka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A három Mohács. Harmadik rész

2022. augusztus 12. 06:00 - nemzetikonyvtar

A nagyharsányi ütközet – a második mohácsi csata

„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Napjainkban a mohácsi csata, a „mohácsi vész” képe összeforrt a középkori Magyar Királyság bukásával; Muhi és Trianon mellett, a nemzet legnagyobb tragédiáinak egyikeként, a régi dicsőség elmúlásának szinonimájává vált. A történettudomány is mérföldkőként, egy korszak végeként tekint 1526-ra. Mohács fogalommá, viszonyítási ponttá lett. Az 1526-os vereség mintájára „osztrák Mohácsnak” nevezett diakovári csatában egy jól felszerelt Habsburg-sereg semmisült meg. A visszafoglaló háborúk során pedig Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” az egyesült keresztény seregek fényes győzelmet arattak, mintegy lemosva a másfél évszázada esett szégyent.

„Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk…”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

1683-ban, Bécs sikertelen török ostromával az Oszmán Birodalom egy számára szinte végzetes kimenetelű háborút robbantott ki. A támadó sereg Bécs mellett, a kahlenbergi csatában súlyos vereséget szenvedett a III. (Sobieski) János lengyel–litván uralkodó vezette szövetséges (császári és lengyel) hadaktól.
1684-ben a császár, Lengyelország, Velence (majd a többi német fejedelemség és végül Oroszország) részvételével megalakult a Szent Liga, melynek tagjai vállalták, hogy a saját területeiken felveszik a harcot a törökökkel és nem kötnek különbékét, miközben a meghódított-visszahódított földeket megtarthatják. IV. Mehmed szultán így többfrontos háborúra kényszerült Magyarországon, a román fejedelemségekben, a Krímben és a Balkánon. A császári seregek Lotharingiai Károly herceg vezetésével még ebben az évben megostromolták Buda várát. Negyedév eredménytelen ostrom után a keresztény sereg visszavonult.

V. Károly, a francia megszállás alatt álló Lotaringia címzetes hercegének mellképe. Rézmetszet és rézkarc. In: Christophoro Boethio: Ruhmbelorberter triumpleuchtender und glantzerhöheter Kriegshelm dero Röm. Kaiserl…, Nürnberg, Johann Christoff Lochners, 1687. App. H. 3290 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

1685-ben Érsekújvár Habsburg kézre került, majd a következő évben a császár újra ostrom alá vette Budát. A törökök hiába küldtek sereget a város felmentésére, az elsáncolt szövetségesek visszaverték támadásaikat. 1686. szeptember 2-án végül a keresztények visszafoglalták az ország egykori fővárosát, miközben a közelben táborozó nagyvezír tehetetlenül nézte végig a vilajetközpont elestét.
Ezután a törökök a Dráván túlra vonultak vissza. Lotharingiai Károly, a „csendes herceg” egymás után hódoltatta a demoralizált oszmán helyőrségeket. IV. Mehmed szultán békét ajánlott, de a császár az egész Hódoltság átadását követelte, így a háború tovább folytatódott.
Habsburg I. Lipót ezúttal Nándorfehérvár, az egykori fontos végvár visszafoglalását tűzte ki célul. Ezt a császári seregek két fővezére, Lotharingiai Károly és Lajos badeni őrgróf is ellenezte. Mindketten önálló parancsnoki hatáskört akartak, így végül az uralkodó Károly herceget 40 ezer fővel Eszék, Badeni Lajost pedig 20 ezer fővel Pétervárad ellen küldte. A „csendes herceg” sietve dél felé indult csapataival, hogy megelőzze az Eszék felé erősítést vivő nagyvezírt, de elkésett.
Menet közben csatlakozott hozzá a Tisza mentén vonuló, ellátási nehézségekkel küzdő Badeni Lajos is. A szövetségesek végül július 18-án tűntek elő a várost övező erdőkből.

Johann Azelt: Lajos Vilmos badeni őrgróf derékképe. Rézmetszet és rézkarc. In: Christophoro Boethio: Ruhmbelorberter triumpleuchtender und glantzerhöheter Kriegshelm dero Röm. Kaiserl…, Nürnberg, Johann Christoff Lochners, 1687. App. H. 3290 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

Szulejmán nagyvezír Eszéknél 60 ezres sereggel és 60 ágyúval elsáncolva állta útját a keresztényeknek. A sáncrendszer mindkét szárnyával a Drávára támaszkodva, félkör alakban ölelte körül a várost, így azt csak szemből lehetett megtámadni. Károly nehéz helyzetbe került: az erdőből kiérve, a sáncokból és a várból leadott ágyútűz és a török lovasság megújuló támadásai közepette kellett csapatait rendezni és rohamra vezetni.

„A terület előrehaladtunkkal egyre csökkent, így az ellenség bal oldalán az ágyúk lőtávolságán belülre kerültünk, melyek szakadatlanul lőttek a bozótos erdő felé, s amint nagy erdei nyiladékhoz értünk, lovasszázadaik közül néhány, amelyek a síkságon, a táboruk előtt voltak, a mieinkre törtek.”

Részletek Lotharingiai Károly fővezér naplójából. In: Szita László [szerk.]: Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez, Pécs, Pécsi Szikra, 1987, 113. – Törzsgyűjtemény

Július 20-án megkezdődött a támadás a sáncok ellen. Az előrenyomuló keresztényeknek ugyan sikerült visszaszorítani a török lovasságot, de a várból és a sáncok mögül heves ágyútűz fogadta őket. A császáriak puskalövésnyire közelítették meg az oszmánok állásait. Szilahtár török krónikás szerint:

„A nagyvezír a vár fedezete alatt a tábor körül árkot húzott, az ellenség támadó pontjai ellen egymás után sáncokat vont, ágyúállásokat készített, sorba állította az […] ágyúkat és a gyalogos lövészeket a sáncokba helyezte. A kívánt helyre pedig lovassereget küldött. […] A hitetlenek elrendezték csapataikat, sorba álltak és megindultak az iszlám sereg ellen. Amikor a sáncokhoz ágyúlövésnyire érkeztek, valamennyi ágyúnak egy zsinórból tüzet adtak és nyomában a gyalogosok sok ezernyi golyója is szétszóródott. Egy pillanat alatt hatezernyi hitetlen találta meg a tűz poklát és kétezer ló elpusztult. Mivel a többi átkozott nem tudta, hova került, azonnal megfordult és egy erdőbe bújt.”

Szilahtár török krónikás leírása a Magyarországra küldött török felmentő sereg hadműveleteiről, a török uralom térvesztéséről. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790, Budapest, Tankönyvkiadó, 1968, 687. – Törzsgyűjtemény

Hat óra sikertelen küzdelem után a császáriak beszüntették a támadást és visszavonultak a Dunántúlra. A hadjáratban részt vevő itáliai hadvezér, térképész és természettudós, Luigi Ferdinando Marsigli szerint:

„A sáncrendszernek aztán az egész Oszmán Birodalomban zengték a dicséretét, mondván: megtalálták a módját, hogyan fékezzék meg a németek lendületét.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 189.

Károly Mohács felé hátrált seregével, mivel attól tartott, hogy Szulejmán nagyvezír esetleg elvágja az utánpótlásvonalát. Az oszmán sereg követte a császáriakat, majd Baranyavár mellett erődített táborba vonult.
Patthelyzet alakult ki. Mindkét vezér tanult az eszéki ütközetből: Károly nyílt csatában akarta legyőzni ellenfelét, aki inkább ismét védekezésre rendezkedett be, és kitért a nagyobb összecsapások elől. Idegőrlő várakozás kezdődött… A herceg végül felgyújtotta a mohácsi palánkvárat és Siklós irányába indult. Szulejmán nagyvezír ezt visszavonulásnak vélte és követte a császáriakat.

„A hatalmas oszmán hadsereg továbbra is minden lehetségest megtesz, hogy a harcot elkerülje, folyton elsáncolva magát. A vezér úgy döntött, hogy a [bajor] választófejedelemmel más tervet készítenek. A hadsereg azonban nem távolodhatott volna el innen anélkül, hogy Siklóst és Pécset ne hagyná az ellenség martalékául. Ezért haditanácsot tartottak, ahol úgy döntöttek, hogy a várakat felrobbantják.”

II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem mellképe. Rézmetszet és rézkarc. In: Christophoro Boethio: Ruhmbelorberter triumpleuchtender und glantzerhöheter Kriegshelm dero Röm. Kaiserl…, Nürnberg, Johann Christoff Lochners, 1687. App. H. 3290 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

A szövetségesek, nyomukban a törökökkel, augusztus 11-én Nagyharsányhoz érkeztek. Itt a nagyvezír a Harsányi-heggyel szemben tábort vert. Erre a keresztények hadrendbe álltak.

„A fent említett Szulejmán pasa ugyanis, mikor Dárda felé menet át akart kelni a Dráván, és annak partján, az eszéki mocsárnál felverte a […] tábort, az elő- és utóvédekkel egyesülve Nagyharsány felé nyomult előre seregével, ám miután észrevette a közeli erdőkben megbúvó császári seregeket, újabb sáncrendszer ásását rendelte el.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 189.

A harcra kész szövetségesek 50 ezres serege 60 ezer oszmán harcossal nézett farkasszemet. A császári hadvezetés végül úgy döntött, másnap, 12-én átvonulnak a Siklós és Nagyharsány közötti, nyílt csatára alkalmasabbnak talált mezőre, ahol a szorongatott Siklóst megvédhetik. Hajnalban a Károly herceg vezette jobb szárny elindult, eközben a balszárnyat alkotó bajor csapatok helyben maradtak, hogy fedezzék a császáriakat.

„[A csatatér] a mohácsi síkság elején található, a Harsányi hegy lábánál. A hely éppen ama régi, végzetes csata miatt emlékezetes, amely erről a síkságról kapta a nevét és amely csata Magyarország vesztét okozta és királyának életébe került.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 191.

Amikor a bajor sereg is elindult, a Karasica patak menti növényzet takarásában előrenyomuló törökök rájuk támadtak. A céljuk a bajorok bekerítése és a két keresztény sereg elszigetelése volt.

„A herceg őfelsége tehát különösebb nehézség nélkül kivezette az embereit a nagy síkságra és ott is hadrendben hagyta őket. A mi balszárnyunk ellenben az útjában álló bozót miatt nehezen menetelt. […] Ezalatt a fák és bozót alatt rejtőzködő janicsárok tüzelni kezdtek a mieinkre. Ahol pedig a síkon nem volt bozót, néhány lovascsapatot vontak össze. Ezek azután beláthatatlan okból rátámadtak a mieinkre és az oldalunkba akartak törni.”

Miksa Emánuel bajor választófejedelem hadinaplójából (1687). In: Szita László [szerk.]: Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez, Pécs, Pécsi Szikra, 1987, 166. – Törzsgyűjtemény

A bajorok felvették a harcot. Károly herceg, miután elrendezte csapatait, három lovasezredet küldött a török támadás megállítására. Ők, Bádeni Lajos néhány egységével együtt elzárták a két keresztény sereg közötti rést és végül sikerült visszaszorítaniuk az oszmánokat, akik visszavonultak a sáncaik mögé.
A harc szünetében mindkét sereg rendezte sorait és felkészült az újabb támadásra. Károly herceg a szárnyakra erős lovasságot rendelt Savoyai Jenő herceg és Bussy-Rabutin gróf vezényletével, a centrumba pedig a gyalogságot állította, szemben a törökök elsáncolt táborával. Szulejmán pasa végül újabb rohamra küldte harcosait. Az oszmán tüzérség erős ágyútűzzel nyitotta meg a csata második felvonását. A folyóparti bozót fedezékében a lovasság és a janicsárok oldalba támadták a keresztények bal szárnyát, miközben egy másik csapat a nagyharsányi templom melletti jobbszárnyra zúdult, ami a szövetségesek málháját is őrizte. A Karasica mentén elkeseredett harc kezdődött. A törökök rohama végül kifulladt és a szövetségesek ellentámadásba mentek át.

„A törökök megkezdték a császáriak elleni rohamot, akik heves ágyú- és muskétatűzzel menekülésre kényszerítették a törököket. Menekülés közben lovasszázadok eredtek a nyomukba, […] majd a gyalogoszászlóaljakat küldték ellenük. A törökök fejvesztve menekültek az erdősség közepén található sáncrendszerbe. Az erdőben lévő üres tisztáson állították fel a fent említett sáncrendszerrel védett török tábort, egy másik, visszavonulást fedező sánccal, amely a nagyvezír […] sátrát védte.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 191.

Ütközet az erdő szélén: a nagyharsányi csata ábrázolása Marsigli Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról című művében – Régi Nyomtatványok Tára

A keresztény lovasság megfutamította a szpáhikat, miközben a derékhadban a gyalogság is rohamra indult. Az ellentámadás során a szövetségesek lerohanták a török sáncokat. A gyalogság elfoglalta a tüzérség állásait, miközben a lovasság bekerítette a sáncok mögött kétségbeesetten védekező oszmán gyalogosokat.

„… Noha a török számtalan sokasággal és sok lövőszerszámokkal keményen oltalmazná a sáncot, s sokan a németek közül el is hullanak az ostromon, ugyancsak triumphála [győzedelmeskedék] rajtok, és sok ezereket levágván sáncában, a többielszaladának.”

Cserei Mihály: Erdélyi históriája [1661–1711], Budapest, Európa, 1983, 202. – Törzsgyűjtemény

Többeket a környező erdőkbe, vagy a Karasica mocsaraiba űztek, ahol – az 1526-os mohácsi csatához hasonlóan – sokan vesztették életüket. A Dráva felé menekülők gyakran egymást taposták agyon, többen kétségbeesésükben megpróbáltak átúszni a folyón.

„S mivel féltek az ellenség üldözésétől, mindenki azonnal át akart kelni a hídon. Egy nyíllövésnyi helyen a nép egymás hátára ment, úgyhogy a tolongástól kétezernyi ember a lábak alatt maradt, és elpusztult.”

Szilahtár török krónikás leírása a Magyarországra küldött török felmentő sereg hadműveleteiről, a török uralom térvesztéséről. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790, Budapest Tankönyvkiadó, 1968, 688. – Törzsgyűjtemény

Végül a törökök rendezetlen tömegei alatt leszakadt a híd, tovább növelve az áldozatok számát.
A nagyvezír hatalmas vereséget szenvedett. A csatában és menekülés közben 8-10 ezer harcosa esett el. A tábor, a málhával, a kincstárral és a hadifelszereléssel a szövetségesek kezére került.

„Lipót császárnak a nagyharsányi hegy lábánál aratott fényes magyarországi győzelme után az ulemák és a kapikuluk, azaz a jogi és a katonai rend összefogott, megfojttatták a nagyvezírt és letették IV. Mehmed szultánt, helyére pedig fivérét, Szulejmánt ültették.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 27.

A Mohács közelében kivívott győzelem jelképes elégtétel volt az 1526-os katasztrófáért, Lajos király haláláért és a középkori Magyarország bukásáért. Még 12 évig dúltak a harcok, miközben XIV. Lajos francia király, tartva I. Lipót megerősödésétől, betört a Birodalomba, kétfrontos háborúra kényszerítve a császárt. A Habsburg uralkodó végül 1699-ben kötött békét a szultánnal. Magyarország (a Temesköz kivételével) és Erdély felszabadult az oszmán uralom alól.

„…A kereszténység dicsőségére megkötötték a békét a karlócai találkozón, hogy az oszmán hatalom megtanulja félni és tisztelni a keresztények erejét és hadseregét.”

Luigi Ferdinando Marsili (Marsigli): A Magyar Királyság történetének kivonata, Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2009, 8. – Törzsgyűjtemény

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

Hermann Róbert [főszerk.]: Magyarország hadtörténete II., Budapest, Zrínyi, 2020.
Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon, Budapest, Zrínyi, 1986.
Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása 1683–1699, Budapest, Tankönyvkiadó, 1987.
Sugár István: Lehanyatlik a török félhold, Budapest, Zrínyi, 1983.
Szakály Ferenc: Hungaria eliberata: Budavár visszavétele és Magyarország felszabadítása a török uralom alól, 1683–1718, Budapest, Corvina, 1986.
Zachar József: Magyarország felszabadítása és Európa, 1683–1718. Egy pogány? Két pogány? Három pogány! In: Zachar József: Válogatott hadtörténeti írások (XVII–XVIII. század), Budapest–Eger, EKF Líceum Kiadó, 2008.
Cserei Mihály: Erdély históriája [1661–1711], Budapest, Európa Könyvkiadó,1983.
Luigi Ferdinando Marsili (Marsigli): A Magyar Királyság történetének kivonata, Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2009.
Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007.
Miksa Emánuel bajor választófejedelem hadinaplójából (1687). In: Szita László [szerk.]: Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez, Pécs, Pécsi Szikra, 1987.
Részletek Lotharingiai Károly fővezér naplójából. In: Szita László [szerk.]: Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez, Pécs, Pécsi Szikra, 1987.
Szilahtár török krónikás leírása a Magyarországra küldött török felmentő sereg hadműveleteiről, a török uralom térvesztéséről. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790, Budapest, Tankönyvkiadó, 1968.

komment

Sokfajta igazsága volt Hajnóczy Péternek

2022. augusztus 10. 22:52 - nemzetikonyvtar

Nyolcvan esztendős lenne Hajnóczy Péter író

Fiatal koromban nagyon érdekelt az alkohol, nagyapám lerészegedései nagy hatással voltak rám. Azt éreztem, mintha olyankor még jobban szeretne Boldi papa, valahogy az alkohol hatása felerősíti az ember jellemét vagy megerősíti, de mindenképpen óriási hatást tesz rá.
Egyszer annyira berúgtam Szkárosi Endre cserépfalui házában, hogy elaludtam a széken vagy a lócán, már nem is emlékszem. Sokat beszélgettünk Endrével Hajnóczyról, a Péterek nemzedékének legkiválóbb írójáról, a nyelvzseni Esterházy, a szorgos író Nádas mellett a harmadik Hajnóczy Péter volt, az állandóan részeg irodalmi zseni.
Hajnóczy Péter ivott. Sokat. Azt mondják fél liter bor után állt csak szóba bárkivel, ha irodalomról volt szó.
Mindig terveztük Endrével, hogy Hajnóczyról fogunk majd előadásokat tartani, hogy minél több emberhez eljussanak azok a novellák, melyek a magyar kultúra legszebb szövegei. Endre sajnos idén tavasszal meghalt, így most már nem lesz semmi a közös kultúrmissziónkból.
Hajnóczy Péter szövegeihez fordulok, ha valamire igazán szükségem van, szorgosan vásárlom fel a köteteit antikváriumokból, és ajándékozni is Hajnóczyt szoktam azoknak, akiket szeretek.

Mányoki Endre, Szkárosi Endre, Petri György és Hajnóczy Péter a Mozgó Világ Aszú-díjának átadásán (1980). Fotó: Helle Mária

Kötél Emőkével, a kecskeméti Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központ igazgatójával, az OSZK egykori munkatársával, irodalomtörténésszel beszélgettem arról, hogy vajon miért nem lett Hajnóczyból Esterházy?

Tóth Péter.: Mit iszol? Én egy fröccsöt kérek, Kompa zengőjéből.
Kötél Emőke: Hosszúlépés. Rozé.

T. P.: Hajnóczy 39 éves korában meghalt, lehet, hogy ezért nem lett híres? Mindössze annyi lenne a titok, hogy túl keveset írt, ennyi szöveg nem volt elég? Petőfi 26 évet élt, mégis megy a Talpra magyar, de a Macska című brutális Hajnóczy-novellát kevesen ismerik.
K. E.: Marhaság. Nem kell ahhoz sokat írni, hogy beszéljenek rólad, vagy tanítsanak. És hány tehetségtelen marha van, aki nem bírja leállítani magát. Hajnóczy egyszerűen kiesett, vagyis inkább be sem került a „listákba”, kánon(ok)ba, vagy nevezzük bárminek. Mészöly ködlovagnak nevezte, s szerintem ez a legtalálóbb kifejezés rá.

T. P.: Hajnóczy elég erős személyiség is volt, már maga a megjelenése is odavert. A szövegei együtt éltek a személyiségével és a halála után magukra maradtak?
K. E.: Nagyjából igen, de így azért nem igaz. Reményi József Tamás kezelte a hagyatékot nagyon sokáig, majd átadta a szegedi Hajnóczy Hagyatékgondozó Műhelynek. És persze szépen jöttek ki a róla szóló tanulmánykötetek, s maguk a szövegek is. Nem tűnt el, csak nem ismerték, nem tanították, egy szűkebb körben tartották számon, ott is csak inkább a nagyivó státuszát, az életművet nem annyira.

Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című művének kiadásai

T. P.: „Én ugyan egyetlen írót sem ismertem, de nem tartom valószínűnek, hogy részegen – remekműveket lehet írni.” Perzsia
K. E.: Hehe. Pont Endrével beszélgettünk erről pár pohárka mellett. Szerintem amúgy lehet. De kit érdekel, hogyan írta? Szülje meg a „remekművet” és kész. A többi nem tartozik ránk. Totál beszívva is lehetett ilyeneket írni. Ha a műben elhangzó mondatot viszont elemeznénk, akkor az sokkal messzebb vezetne az önreflexióban.

T. P.: A szépirodalom mellett a szociográfiái is nagyon jelentős igaz írások, lehet, hogy ezek miatt nem szerették, és nem tudott kedvelt író lenni? Lehet-e egy ilyen álnaiv kérdést feltenni, ismerve az akkori rendszert?

K. E.: Már akkor ezeket tartották elsődlegesen zseniálisnak. Persze, szociográfiák ritkábban lesznek bestsellerek, eladási példányszámot tekintve legalábbis, de nem véletlen, hogy a hagyatékgondozás során is ezek kerültek elsőként kritikai kiadásra. (Nagy Tamás: Egy arkangyal viszontagságai. Jog, irodalom, intertextualitás Hajnóczy Péter műveiben, Budapest, Gondolat, 2018.)

T. P.: Miért ment Hajnóczy a szociográfia felé, miért érdekelte őt a diliházak világa? Az elkülönítő a legpontosabb szociográfia, amit valaha olvastam.
K. E.: Megszállottan foglalkozott a diliházakkal, az elkülönített intézményekkel. Relatív, hogy ki a bolond, kit miért zártak be. Hajnóczy rengeteget írt az ilyen zárt intézményekben történő visszaélésekről, a lelki s fizikai abúzusokról, maga az ottlét folyamata is érdekelte. Nekem teljesen belefér a képbe, kafkai minden ilyen helyzet, főleg kintről nézve, s onnan belecsöppenve. Ahogy ugyanilyen Hajnóczy sok novellája is: amikor keresik a szereplők a saját igazukat, amikor a saját törvényeik, véleményük miatt szembe mennek bárkivel.

T. P.: Első kötete, az 1975-ös A fűtő fülszövegére írta.

„Körülbelül egyéves koromig lelencházban éltem, onnan vittek el nevelőszüleim, harmincéves voltam, amikor megismertem az anyámat. Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, dolgoztam kőművesek mellett, voltam betűszedő inas, szénlehordó, dolgoztam dinamittal, nyersanyagkutatásnál stb.”

Hajnóczy Péter: A fűtő, Budapest, Szépirodalmi, 1975. – Törzsgyűjtemény

T. P.: Sajnáltatta magát ezzel a fülszöveggel? Haragudott a sorsára?
K. E.: Biztos benne van ez is. De azért tudjuk, hogy a Hajnóczy-mítoszt sokszor ő maga táplálta.

T. P.: Pedig megírta a Bajnokot, tudta, hogy a magyar irodalom bajnoka.
K. E.: Fröccs mellett lehetünk elfogultak.

T. P.: Hogyan írt Hajnóczy? Átírta szövegeit? Csiszolgatta, tökéletesítette, átdolgozta?
K. E.: Rengetegszer. Össze- meg visszafirkált, az utána maradt dobozok tele voltak fecnikkel, átírt kéziratokkal, számtalan variációval, egybeszerkesztett, majd különvágott, többször felhasznált szövegtöredékekkel. Imádom. Ha a magyar irodalomban a fragmentumszerűségnek van iskolapéldája, az Hajnóczy.

T. P.: Azt írta, hogy az alkohol minden rosszat még rosszabbá tesz, nem ugyanez van a jóval is?
K. E.: Úgy érted minden jót jóvá tesz?… Hát, a fene tudja… Egy ideig-óráig biztos…

T. P.: Hajnóczy nevelőotthonokban nőtt fel, talán ezért is érdekelték a kiszolgáltatottság formái, nem tudta magából kiírni?
K. E.: Ezt nem tudom. Azért nem véletlenül érdekelte őt a zárt intézetek abuzív világa. Ugyanakkor nála minden egyes novellaszereplő kiszolgáltatott valaminek, amivel általában nem tud megküzdeni.

T. P.: Azt mondta egy interjújában, hogy minden író saját életét írja minden szövegében, ennyire csodálatos élete volt ezek szerint.
K. E.: Pföj. Ne menjünk bele, mert a fröccsök ellenére megint össze fogunk ugrani. Irodalmárként nem azt válaszolnám erre, mint cinikus beszélgetőpartnerként.

Hajnóczy Péter művei

T. P.: Miért foglalkozunk Hajnóczyval egyáltalán? Nem elég olvasni minden nap?
K. E.: Mert jó. És mert még mindig nincs a helyén a szélesebb közönség előtt. Engem kifejezetten dühítenek a szövegei, ezért elég sokszor olvasom őket. Ez a mazochizmus.

T. P.: Melyik a kedvenc novellád, és miért, de erre nem kell válaszolnod, mert kit érdekel Emőke kedvenc novellája?
K. E.: Nem is válaszolok. Nem is tudnék.

T. P.: Szkárosi Endre verset is írt Hajnóczyhoz. Ők ketten talán éppen isznak valahol a túlvilágon és jót nevetnek mindannyiunkon.

Hajnóczy felkel,

az ágya gyűrött,
pár suta lépés,
pár csepp alkohol,
az íróasztalon,
de írni tud,
sebek a polcán,
dülöngő holttest
az emlék képén,
vizionáló
barom a pusztán,
de sosem annyi,
amennyi szomjra kel,
a lélek útján
söre a porban,
betűi sorban
az erdőn vonulnak,
a vére mocska
ül a papírra,
reáliákba,
te pedig szánnád,
de nincs elég áldás,
mely száll így borban,
libasorban,
e régi (?) emlék
a régi honban

Szkárosi Endre: Hajnóczy felkel. In: Ambroozia. Irodalmi folyóirat évente hatszor, X. évf., 2020. 1. sz.

Tóth Péter (Főigazgatói Kabinet)

komment

Vitéz János és a Corvina könyvtár

2022. augusztus 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

Vitéz János halálának 550. évfordulójára

Zrednai Vitéz János (Zredna, Kőrös megye, Horvátország, 1408 körül – Esztergom, 1472. augusztus 9.) bíboros, esztergomi érsek, Janus Pannonius költő nagybátyja és nevelője volt. Feltételezhetően itáliai és bécsi tanulmányok után tért vissza szülőföldjére, s Zágrábban kezdte meg egyházi szolgálatát. A tanulmányaiban kitűnt Vitéz János, akinek már édesapja is a Hunyadi család szolgálatában állt, 1433 körül került a királyi irodába, ahol előbb jegyzőként, majd Luxemburgi Zsigmond, Habsburg Albert és Ulászló király, valamint Hunyadi János erdélyi vajda és kormányzó titkáraként működött. 1445-ben lett váradi püspök, s ezután jelentékenyen közreműködött az ország irányításában. Hunyadi János megbízta fiai nevelésével, akikre apjuk halála után is gondot viselt, és fontos szerepet játszott Mátyás királlyá választásában, aki kancellárjává nevezte ki. Nagyváradi udvarában nevelkedett egy darabig unokaöccse, Janus Pannonius is. 1465-ben esztergomi érsek lett. Pályája végén, 1470 táján Mátyás csehországi politikája, a háború okozta súlyos hazai adóterhek miatt megromlott viszonya a királlyal, s élére állt az ellene szőtt összeesküvésnek. Emiatt Mátyás megvonta tőle bizalmát, az esztergomi érsekség irányítását másra bízta.
Vitéz János a tudomány s a művészet bőkezű pártfogójaként saját költségén, 1465-ben Pozsonyban hazai egyetemet alapított (Academia istropolitana), amelynek tanszékeire a külföldi főiskolák nevezetesebb tudósait nyerte meg. Esztergomban palotát építtetett, kép- és könyvtárt alapított. Mátyás király Corvina könyvtárára a magyarországi előzmények közül Vitéz János könyvtára volt a legjelentősebb szellemi hatással.

„[Vitéz János] Zsigmond kancelláriáján közvetlenül ismerhette meg az itáliai kancelláriai humanizmust, de nagy hatást gyakorolhattak rá az udvarban tartózkodó tudós itáliaiak is, mindenekelőtt a híres humanista, Pier Paolo Vergerio (ca. 1369–1444). Közeli ismerősei közé tartozott Aeneas Sylvius Piccolomini (1405–1464) is, aki ekkor III. Frigyes (1415–1493) bécsi udvarában működött. Vitéz a Hunyadi család híveként pompás karriert futott be, váradi püspök majd esztergomi érsek lett. Személye számos szempontból meghatározó, mintaadó volt a magyar kulturális elit számára. Híres könyvtára igazi humanista gyűjtemény volt, ő maga filológusi, textológusi humanista tevékenységét haláláig folytatta. A Corvina könyvtár közvetlen magyarországi előzménye Vitéz János könyvtára lehetett, példaértékét tekintve is, de fizikailag is, ugyanis a legfrissebb kutatások szerint a Corvina legkorábbi rétegét, központi magját a Vitéz könyvtárából, környezetéből származó kéziratok jelentették.”

Zsupán Edina: A könyvtár története. Részlet. In: Bibliotheca Corvina Virtualis honlap

victorinus_commentarium_in_ciceronis_librum_de_inventione_opti.jpg A Victorinus, későantik szerző Cicero egyik rétorikai művéhez írott kommentárját tartalmazó kódex eredetileg Vitéz János könyvtárába tartozott, a margón is az ő bejegyzései láthatók. A kódex később a Corvina könyvtárba került – Kézirattár, Cod. Lat. 370., f. 1r, részlet. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtutalis honlap

„Alapvető különbség azonban Vitéz János és Hunyadi Mátyás könyvtára között, hogy jóllehet a királyi gyűjtemény is – Vitéz könyvtárához hasonlóan – humanista elveken alapult, összetételét, díszítettségét messzemenően meghatározta az uralkodói reprezentáció.”

Zsupán Edina: A könyvtár története. Részlet. In: Bibliotheca Corvina Virtualis honlap

Vitéz János művei és a róla szóló szakirodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Még kapható kiadványunk:

Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása 2008. március 14. – 2008. június 15. A kiállítás kurátora és a katalógus szerkesztője: Földesi Ferenc, Budapest, OSZK, 2008.

komment

Címkék: hunyadi mátyás kódex cicero janus pannonius hunyadi jános vitéz jános kézirattár zsupán edina iii. frigyes aeneas sylvius piccolomini bibliotheca corvina virtualis i. ulászló caspar tribrachus victorinus pier paolo vergerio. habsburg albert kuxemburgi zsigmond

Beszámoló az MKE 53. vándorgyűlésén szerzett benyomásokról

2022. augusztus 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az MKE 2022. évi vándorgyűlésének július 14–16. között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusa adott otthont, illetve a szervezésben oroszlánrészt vállaltak a Takács Gyula Megyei Hatókörű Városi Könyvtár munkatársai is.

A MATE kaposvári kampusz könyvtárának olvasóterme felülnézetben a galériáról

A programok az utóbbi intézmény főépületében indultak szerdán az intézmény 70 éves jubileumát ünneplő fotókiállítással, illetve könyvtárlátogatási lehetőséggel. A fotókiállításon képet kaphattunk az intézmény múltjáról, a különféle épületek történetéről ahol a könyvtár működött, a munkafolyamatok fejlődéséről, az 1981-es vándorgyűlés emlékeiből, s fényképes összeállítást készítettek az igazgatók szakmai pályájáról is. A könyvtárlátogatáson pedig a pincétől a padlásig megismerkedhettünk az épülettel, az intézmény szolgáltatásaival. Számomra különösen a kistelepüléseket kiszolgáló KSZR szolgáltatási rendszer szervezettsége volt feltűnő, melyről két nappal később az MKE Somogy Megyei szervezet szekcióülésén előadást is lehetett hallani.
A szervezők igen kellemes kulturális, szabadidős programokat biztosítottak a szakmai kínálat mellé.

Kaposvár főtere

A szokásos könyvtártúrák és városnézés mellett szerdán este egy újsághírből írt színdarabot követhettünk végig, mely különféle nézőpontokból s különféle műfaji stílusokban járta körül ugyanazt a témát a MATE belvárosi színháztermében. A szórakozás mellett szakmai szemmel is érdekes volt megfigyelni, hogy az egyszerűen dokumentált eseményt milyen sokféle módon lehet interpretálni, művészien megjeleníteni. Szembesülhettünk a művészetek, illetve a művészeti események dokumentálásának eredendően szubjektív voltával is. Másnap este a Csiki Gergely színház adott otthont a Helyőrségi Zenekar koncertjének. A város ingyen belépőt biztosított a Virágfürdőbe (strand, uszoda és élményfürdő) a rendezvény idejére, mely a Dunántúl egyik legnagyobb létesítménye a maga nemében. A Deseda-tavon pedig lehetett hajózni, sárkányhajózni, illetve biciklitúrán is részt lehetett venni.

A Deseda-tó

Igen látványos volt a Lovasakadémián szervezett bemutató is egyrészt a díjugratás szépségeiről és kihívásairól, ló és lovasa felkészítésének módszereiről, másrészt a ló és az ember szimbiózisáról, ahogy hosszú évek munkájának eredményeként kialakul az összhang kettejük között.

A Pannon Lovasakadémia bemutatója

Nagyon szerencsés volt, hogy a MATE kampuszán minden esemény helyszín kényelmes távolsága esett egymástól. Külön érdekesség, hogy a kollégium recepciója a könyvtár előterében, annak bejárata mellett kapott helyet.
Az egyetemi sportcsarnok viharkár általi sérülése jól is jött a szervezőknek, mert így a Lovasakadémia területén egy félig nyitott területen lehetett hangulatos körülmények között megrendezni a nyitó plenáris ülést, illetve a baráti találkozót.
A KELLO számos friss kiadványt bocsátott a vándorgyűlés látogatóinak rendelkezésére a regisztrációs pult melletti asztalon, illetve később a kiállítási pultjukon. A kiállítók száma nem volt túl magas, de színes egyveleget alkottak. Jelen voltak rendszer és szolgáltatásfejlesztők (Qulto, Szikla), tartalom aggregátorok (Ebsco, Proquest) illetve a könyvtárak számára különféle szolgáltatásokat kínáló cégek is (SmartFreq, PreserveArt, Ceiba).
A szakmai programból hagyományosan a szekcióülések tarthattak számot figyelemre. A paletta igen széles volt számos párhuzamos programmal, így csak szubjektív válogatásra volt lehetőség a kínálatból. Sok szó esett a Citizen Science-ről, s annak alkalmazási módjairól a könyvtár és használói újfajta együttműködésének keretében. A mesterséges intelligencia kapcsán egyelőre egyszerűbb eszközök (pl. chatbotok használata) szerepeltek a napirenden, a későbbi években talán összetettebb alkalmazási területek is felbukkannak majd, bár most is szó esett recepciós robotokról. Ezen túlmenően a természetes nyelvi feldolgozás eszközei segíthetnek az olvasótermi polcok rendezésében, de számítani lehet idővel itthon is teljesen automatizált robotraktárak megjelenésére.
Szó esett a hallgatók információkeresési szokásairól, hogy a legtöbben a Google-t használják az adatbázisaggregátor-felületek, illetve szakadatbázisok helyett. Valamint arról is, hogy milyen speciális területei vannak a digitális tartalomfejlesztésnek (e-könyvkészítő, webpublikátor) s milyen kompetencia elemeket lehet ezekhez kapcsolódva bevonni a könyvtárosok képzésébe.
A gyermekkönyvtári szekció délutáni ülésén a városi könyvtárban szó esett arról, hogyan lehet a gyermek és ifjúsági korú könyvtárhasználók küszöbfélelmét oldani. Több napon átnyúló hagyományosan érdekes színfoltjai a vándorgyűléseknek a Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE) által szervezett iskolalátogatáson (idén a kaposvári Táncsics Gimnázium) illetve a szekcióülésen tárgyalt témakörök. Az iskolai könyvtáraknak pedagógiai innovációs funkciójuk, illetve a diákok információs igényeinek kiteljesítése kapcsán számos szövetségesük akadhatna a közkönyvtári (gyermek és felnőtt könyvtári) illetve a szakkönyvtári és tudományos könyvtári szférából is. Itt a különféle közös projektek kialakítására, pályázati lehetőségek hatékony kihasználására lehet fő hangsúlyt helyezni. A KDS projekt keretében az OSZK webarchiválással foglalkozó munkatársai elkészítettek a 9-10. osztályos korcsoport számára egy tananyagot az általuk használt digitális információk archiválásáról, a KTE talán tud segíteni abban, hogy megfelelő módszertani segítséggel ez el is juthasson oktatási intézményekbe a későbbiekben.
A vándorgyűlés talán legfőbb értéke a szakmai és szabadidős programok mellett a kötetlen társalgásban rejlik. Számos szakmai kérdésben tudunk ilyenkor egyeztetni egymással, felmerült például, hogy a Kecskeméti Neumann Egyetem új honlapot fejleszt s archiválni szeretnék a régit, abban kérnek segítséget, illetve többen kifejezték szándékukat a Könyvtári Intézet őszi webarchiválás tanfolyamán történő részvételre is. Meghívást kaptam Silvia Stasselová főigazgató asszonytól az idén november tizedikén a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban megrendezésre kerülő CDA (hosszútávú digitális megőrzést érintő) konferencián való részvételre is. A járvány előtt rendszeresen részt vettem már előadóként OSZK-s kollégáimmal együtt ezen a rendezvényen, örülök, hogy ismét alkalom nyílhat rá.
A nem hivatalos programon túli érdekesség volt a KIT-klub ahol a rendezvény előtt a könyvtárakat érintő főbb kihívásokat vizsgáló felmérést mintegy ötvenen töltötték ki, informális társalgás keretében vitattuk meg néhányan az eredményeket, s további esetleges személyes illetve online konzultációk lehetőségeit.
A kirándulások közül én a siófokin vettem részt, amelynek keretében meglátogattuk az andocsi búcsújáróhelyet, a Zala községben lévő Zichy Mihály Emlékházat, Siófokon pedig megtekintettük a belvárost illetve ellátogattunk a városi könyvtárba, a Kálmán Imre Múzeumba, illetve a Makovecz Imre által tervezett evangélikus templomba is.

Ötletes zöldfelület-kialakítás a siófoki városi könyvtárban

Összességében elmondható, hogy sikeres volt a rendezvény, igen jó egyensúlya alakult ki a szakmai, illetve szabadidős, kulturális kínálatnak, Kaposvár városa és az egyetem lelkes és hálás házigazdája volt az 53. MKE vándorgyűlésnek.

Németh Márton (Digitális Bölcsészeti Központ)

komment

Címkék: kaposvár németh márton magyar könyvtárosok egyesülete mke vándorgyűlés digitális bölcsészeti központ

„Csak élet várna: fényes ég, egy part, ahol örök sugár van...”

2022. augusztus 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

55 éve hunyt el Áprily Lajos

József Attila-díjas költő, műfordító, az Erdélyi Helikon folyóirat körül kialakult irodalmi munkaközösség alapító tagja. Családi nevén Jékely János Lajos, Jékely Zoltán édesapja. Gyermekkori nyaralóhelyén, Parajdon talákozott először a transzszilvanista szimbolika egyik központi elemével, a hegyélménnyel, amely költészetében örök nyomot hagyott. Brassóban született 1887. november 14-én. Középiskoláit a székelyudvarhelyi gimnáziumban kezdte meg. Tizenkét évesen, 1899-ben családjával együtt Kolozsvárra költözött. A református kollégiumban tanult tovább, tanárai közt volt Kovács Dezső és Seprődi János is.

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet 1909-ben. Egy hónapot Párizsban töltött, majd onnan visszatérve Nagyenyeden helyezkedett el, mint tanár, előbb a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjében, 1910-től pedig a gimnáziumban. 1911-ben vette feleségül Schäfer Idát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenhét évig tanított Enyeden. Ady költészetét, szembefordulva a századforduló hivatalos irodalmi kánonjával, igen nagyra értékelte, tanárként és költőként is kiállt mellette a nyilvánosság előtt.

Áprily Lajos levele Rozsnyai Kálmánhoz. „Ady Endre koszorúja.” Hódolás Ady Endre emléke előtt (Verskéziratok és levelek, kortársaktól és utódoktól.) – Kézirattár Fol. Hung. 1849. A kép forrása: Nyugat 100 tartalomszolgáltatás

Egyik versét 1905-ben névtelenül jelentette meg a kolozsvári Egyetemi Lapok, majd 1909-ben jelentkezett Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapokban. Kovács Dezső megbírálta modernista hangvétele miatt, ezt követően évekig nem próbálkozott újra a publikálással. Talán ez is volt az oka, hogy pár évvel később publikációihoz egy másik nevet választott. Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán Szentimrei Jenő közölte egy versét az Új Erdélyben, majd az Erdélyi Szemle, Napkelet, Pásztortűz és a Zord Idő hasábjain jelentek meg írásai. Első költői sikerei után, 1923-ban Dijonba ment, ahol francia nyelv szakos tanári diplomát szerzett. 1924-ben Kuncz Aladár felkérésére együtt szerkesztették a kolozsvári Ellenzék irodalmi mellékletét. 1926-ban családjával együtt Kolozsvárra költözött, és a református kollégiumban magyar és német irodalmat tanított. Ugyanebben az évben részt vett az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, és az itt összegyűlt írótársaság megbízásából az 1928-ban megindult Erdélyi Helikon című folyóirat szerkesztője lett. A következő három évben is jelen volt a marosvécsi találkozón. 1929-ben repatriálás címén Romániából Budapestre távozott. Ez a döntése mély megrendülést váltott ki tisztelői körében.
Budapesten tíz évig volt a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója. Elvállalta a Protestáns Szemle szerkesztését. 1935 őszén féléves tanulmányútra távozott Észak- és Nyugat-Európába. 1941-ben a zsidótörvények ellen való tiltakozásként nyugdíjba vonult, és a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán telepedett le. Ettől kezdve minden évben Parajdon, egy erdei faházban töltötte a nyarait. Évekig csak műfordításokkal volt jelen az irodalmi sajtóban. Versekkel az ötvenes évek közepétől jelentkezett újra. 1967. augusztus 6-án, nyolcvanadik születésnapja előtt halt meg a hárshegyi szanatóriumban.

Elégikus lírai látásmód. Halál és élet dialektikája

Első verseskötete, a Falusi elégia 1921-ben jelent meg a kolozsvári Minerva kiadó gondozásában. Amint címe is jelzi, alaphangja elégikus, bús, rezignált. Képvilágát őszi tájak, háborús romok uralják. Ez a hangnem egész költészetét is áthatja. Bevezetésképpen a kötetnyitó Ajánlás című verset idézzük:

„Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.”

Áprily Lajos: Ajánlás. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

Már itt, az első verseskötet kezdetén felbukkan a halál motívuma is. Ez a motívum legtöbbször egy sajátos dialektikán alapuló gondolatmenet része: a halál egy élet befejezése, ugyanakkor számos új élet kezdetét jelzi előre. Mint az Esti párbeszéd (1923) című kötet A hegyek című versében is:

„Te meg fogsz halni. Ők meg állni fognak
komor trachytba dermedett titoknak.

Ne higgy nekik. Csak játszanak tevéled,
csak hitegetnek némán, hogy nem élnek.

De én kilestem: csalfa óriások,
nappal halottak, éjszakára mások.

Olyankor bennük döngő ritmus éled,
olyankor súlyos titkokat cserélnek:

»Láttad? – vetettek.«

»Holnap újra vetnek.«

»Temetnek.«

»Vetnek.«

»És megint temetnek.«”

Áprily Lajos: A hegyek. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

A hegyek „a végtelen őrei”, az éghez, vagyis a természetfölöttihez közel járó, magasan szárnyaló lélek jelképei ebben a költői képvilágban. Az élet és halál váltakozásának ez a logikája a Messiás szavaira is emlékeztet Szent János evangéliumából: „Bizony, bizony mondom néktek, ha a búzamag a földbe esvén, meg nem hal, csak maga marad: ha pedig meghal, sok gyümölcsöt hoz.” (Jn 12. v. 24–25.)

Kereszténység és transzszilvanizmus

A kereszténységhez és a transzszilvanizmushoz egyaránt tartozó hegymotívum a Tetőn című versben a háború borzalmain, a nagypolitika üzelmein túllépő megbékélés, a szívből jövő kiengesztelődés helye lesz.

„Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót: »Minden összeomlott…«

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Időkbe látó, meztelen tetőjén
tisztást vetett a bujdosó verőfény.

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.”

Áprily Lajos: Tetőn. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

Az első világháborút követő megrendülés, káoszélmény (Minden összeomlott...) nyugtalan, átok-sújtott emberré alázta a költőt. A lenti sötét katlanból szent időben (vasárnap reggel) a hegyekre ment, ahol a pásztor a Messiáshoz, a jó pásztorhoz hasonlóan békességes szóval, nyugodt lakással és tiszta eledellel várta őt. A hétköznapi politika forgatagából, manipulációi elől menekült a lírai én vasárnap reggel a hegy magasába, amelynek fehér, hósipkás csúcsán „az ég lengette örök lobogóit”. A formaművész, magasan képzett, kényes ízlésű Áprily szemszögéből nézve kétségkívül egy kissé elitista allegóriaként is hat ez a képsor: a reneszánsz eredetű emblémaköltészetben a napfénytől bearanyozott hegy a profán köznép soraiból kiemelkedő, magas műveltségű, tiszta szívű, jó erkölcsű férfi jelképe. (Sol montes illuminans – C. F. Menestrier S. J., Philosophia imaginum... Amstelodami et Gedani, Apud Janssonio-Waesbergios, 1695, 107. MIHI SUMMA PATENT) Az erdélyi népek közös sorsa, egymáshoz való kölcsönös kötődései oldják föl a mesterségesen keltett káosz zűrzavarát, tisztánlátást és nyugalmat, lelki egyensúlyt adva a költőnek.

Áprily Lajos: Vers vagy te is (Új versek és műfordítások, Kuncz Aladár tanulmányával) Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh, 1926. – Törzsgyűjtemény

Az elégia és szorongás mellett, amelynek sötét tónusait gyakran a precíz, játékos versforma enyhíti, világosítja, természetesen a fiatalos, életvidám érzések is jelen vannak Áprily költészetében. Mint például a Március című versben:

„A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.”

Áprily Lajos: Március. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

Szecessziós költői képsorok. Időskori költészete. Műfordításai

Költészetére végig jellemző, hogy kedvenc évszaka az ősz. Az ősz hangulatait, fényeit, árnyait, gazdag színvilágát szecessziós ecsettel rajzolja: őszi képsorai Alfons Mucha (1860–1939) festményeire emlékeztetnek. Költőként alkotott igazán nagyot: két egyfelvonásos színműve, az Idahegyi pásztorok (1931) és az Oedipus Korinthosban (az Ábel füstje című kötetből) inkább lírai, mint drámai alkotások. A jó műfordító minden tulajdonsága, műveltség, nyelvtudás és magas fokú formaművészet megvolt neki, hogy ezen a területen is nagyot alkosson. Neki köszönhetjük például Puskin Anyeginjének páratlan szépségű újabb fordítását, Ibsen Peer Gynt című drámája tolmácsolását, de fordított Turgenyev, Lermontov és Schiller műveiből is. Időskori költészetének fontos mozzanata volt Jelentés a völgyből (1965) című kötete, amelyben a halál motívuma a korábbinál hangsúlyosabbá, kézzelfoghatóbbá válik. Ám élete végéig jellemző volt rá az, hogy legyen bármily komor témájú verse, a letisztult, örökszép ritmus lüktetésében az élet és az alkotás öröme tör magának mindig újabb és újabb utat: a biztos part felé, ahol már nincs többé káosz, csak igaz reménység és beteljesedés. Mint például a Lemezen a hangom című, 1966 szeptemberében írt kis költeményben:

„Küldöm a hangomat, messzire, hozzátok,
akiket szeretek, rokonok, barátok.
[...]
Küldöm a hangommal szívem is hozzátok:
szívem dobogását benne hallgassátok.”

Áprily Lajos: Lemezen a hangom. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Az archeobotanikus Füzes Miklós és Keszthely – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 25. rész

2022. augusztus 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 84. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat nyolcvannegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Füzes (Frech) Miklóst és gyűjteményét mutatja be.

Füzes Miklós (1931–1997), eredeti nevén Frech Miklós íróként a Füzes vezetéknevet használta, ex librisei a Füzes (F.) Miklós névre szólnak. A szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán végzett biológia–kémia szakon. Több évig a kiskunmajsai gimnáziumban tanított, és helytörténeti kutatásokat is folytatott. 1959-től Keszthelyen élt, a Balatoni Múzeumban segédmuzeológus, osztályvezető, majd tudományos főmunkatárs lett, később a Helikon Kastélymúzeum osztályvezetőjeként tevékenykedett. Archeobotanikusként régészeti növénytannal, ősidőkből való növényleletekkel is foglalkozott. Számos szakfolyóiratban publikált (Archaeologiai Értesítő, Földrajzi Értesítő, Múzeumi módszertani útmutató füzetek, Agrártörténeti Szemle stb.), ismeretterjesztő írásai jelentek meg a hazai növénytermesztés kezdeteiről, a balatoni szőlőkultúra pannon gyökereiről, a régészeti növénytanról, a balatoni gőzhajózásról, például A régészeti-növénytan alapelemei és néhány módszertani kérdése (Sági Károllyal közösen, 1966), A balatoni gőzhajózás 125 éve (Sági Károllyal és Zákonyi Ferenccel, 1971) címekkel. A társszerzők közül Sági Károly régész a Balatoni Múzeum igazgatója volt, Zákonyi Ferenc pedig Siófok jegyzője, Balaton-kutató.

Andruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.F/295 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Füzes Miklós disszertációját a fenékpusztai leletekről 1977-ben védte meg a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. A Helikon Kastélymúzeumban a park rekonstrukciójával kapcsolatos munkákat vezette. Tagja volt az MTA Őstörténeti Munkaközösségének, a Magyar Botanikai Társaságnak, a Zürichi Magyar Történeti Egyesület pedig dísztagjává választotta.
A keszthelyi Balatoni Múzeumban ismerkedett meg az ex libris műfajával, egyrészt az 1971-től kétévente itt rendezett Balatoni Kisgrafikai Biennálék, másrészt a múzeum ez irányú kollekciója révén.

Első Balatoni Kisgrafikai Biennálé 1971., Balatoni Múzeum, Keszthely, szerk. Poór Ferenc, Veszprém, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, 1971., katalógus. Címlap

A múzeum gyűjteményének jelentős részét teszik ki a Balatont és környékét, a tó élővilágát, az egykor és most itt élő lakosság életét, tevékenységét bemutató anyagok – köztük balatoni vonatkozású metszetek, sokszorosított grafikák.

Andruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.F/298 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1970-es években Soó Rezső (1903–1980) botanikaprofesszor, egyetemi tanár, műgyűjtő ex libris kollekciója duplumanyagának (több mint 10 ezer példánynak) Keszthelyre kerülésével, illetve az 1971 és 1977 között a Balatoni Múzeumban megrendezett négy kisgrafikai biennáléra készült művekkel egy önálló, folyamatosan gyarapodó gyűjtemény jött létre, mely mára közel 22 ezer lapot tartalmaz.

Második Balatoni Kisgrafikai Biennálé 1973., Balatoni Múzeum, Keszthely, szerk. Poór Ferenc, Veszprém, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, 1973. Katalógus. Címlap

Jelentős volt Poór Ferenc (1931–2021) tanár, oktatásszervező ajándékozása, aki 14.500 darabos ex libris gyűjteményét, az ehhez tartozó szakirányú kiadványokat, könyveket 2015-ben a múzeumnak adományozta.
Füzes Miklós a múzeum munkatársaként a műfajjal megismerkedve számos ex librist készíttetett a zentai Andruskó Károllyal. A nevére szóló grafikák érdeklődési köréhez és a Balaton vidékéhez kapcsolódnak: Hévíz, Tapolca, tavon vitorlások, nádas, tavirózsa és – régészeti vonatkozásban – övcsat ábrájával.

Andruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.F/294 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A művészetkedvelő Füzes Miklós 1990-ben a Kisgrafika hasábjain számolt be egy hévízi kiállításról, melyen P. Deli Elvira tusrajzai és tűzzománcai mellett Sólyom Sándor grafikus Erdély-sorozata, illetve számos ex librise szerepelt.

„A bemutatott ex librisek az intim műfaj jól sikerült darabjai: a lapok tulajdonosainak egy-egy jellemző vonását örökítik meg. Néha komolyak, emelkedettek vagy éppen filozófikusak. De van közöttük bőven pajkosan tréfás, vagy irónikus, vagy önirónikus, sőt finoman frivol hangvételű lap is. Bizony, sok kisgrafikája tart elénk vidám vagy fanyar görbetükröt! De vajon a lap tulajdonosa s a látogató okul-e belőlük?”

Dr. Füzes Miklós: A legújabb hévízi kiállításról, Kisgrafika, 1990/4. sz., 7. – Törzsgyűjtemény

Sólyom Sándor linómetszete. Forrás: „Minden halállal elvész valami, ami értékes és helyettesíthetetlen”. Dr. Mayer József emlékezete, szerk. dr. Mayer Ákos és Imolay dr. Lenkey István, Budapest–Mohács, 2015, 42.

Az archeobotanikus Füzes Miklós bemutatott ex librisei elénk is tükröt tartanak, okuljunk belőlük!

Irodalom:

Első balatoni kisgrafikai biennálé 1971. Balatoni Múzeum, Keszthely, szerk. Poór Ferenc, Veszprém, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, 1971.
Frech (Füzes) Miklós. In. Pappné Beke Judit, Kocsondiné Eisenkorb Györgyi, Márkus Rita: Keszthelyi életrajzi lexikon, Keszthely, Keszthely Város Önkormányzata, 2010. Online kiadás: Fejér György Városi Könyvtár
Füzes F. Miklós: A Dunántúl korai növénytermesztése és növényleletei. In. Bibliotheca Musei Tapolcensis 1., Tapolca, Városi Múzeum, 1991., 267–362.
Füzes F. Miklós: A földművelés kezdeti szakaszának növényleletei Magyarországon. In. Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 1., Tapolca, 1990., 139–238.
Füzes Miklós, Dr.: A legújabb hévízi kiállításról, Kisgrafika, 1990/4. sz., 7.
Kisgrafikai gyűjtemény, Balatoni Múzeum honlapja, 2021. március 24.
Vasné dr. Tóth Kornélia: A moszkvai Rudomino-könyvtár hungarika ex librisei hazai és nemzetközi kontextusban, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó, 2015., 25. (Nemzeti Téka sorozat)
Vasné dr. Tóth Kornélia: Füzes (Frech) Miklós (1931–1997). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 61–62.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész

komment

Címkék: grafika hésziodosz ex libris linómetszet munkák és napok archeobotanika munkák és napok – és kincsek térkép- plakát- és kisnyomtatványtár andruskó károly soó rezső vasné dr. tóth kornélia ex libris gyűjtők gyűjtemények poór ferenc füzes miklós zákonyi ferenc sági károly p. deli elvira sólyom sándor