Szeged a katasztrófa előtt. Belvárosi egyház és Rozália-kápolna. In: Vasárnapi Ujság, 26. évf. 12. sz. (1879. március 23.), 188. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Immár harmadik állomásához érkezett a Délvidék Kutató Központ Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című konferenciasorozata, amelyet 2025. december 4-én rendeztek meg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar épületében. Az eseményen, ahol összesen huszonhárom kutató ismertette sajtótörténeti vonatkozású tudományos eredményeit, könyvtárunk Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoportjának két munkatársa is plenáris előadást tartott.

Bárány Zsófia plenáris előadást tart a Délvidék Kutató Központ Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című konferenciáján 2025. december 4-én

Bárány Zsófia a Délvidékhez kapcsolódó felekezeti feszültségekbe kívánt bepillantást engedni az 1848. évi kultuszminisztériumi leveleken keresztül, különös tekintettel az érdekellentétek nyilvánosságban való megjelenéseire. 1848-ban a gróf Batthyány Lajos miniszterelnök vezetésével megalakult első független, felelős magyar kormányban báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterként vállalt szerepet. Több egyházi személy, így például Erdélyi Vazul nagyváradi görögkatolikus püspök élénk kapcsolatot kívánt fenntartani a minisztériummal. Már az első leveleiből kitűnnek a felekezeti és nemzetiségi összetűzések, a teljes helységeket érintő unió, azaz az ortodoxia Rómához való visszatérésének, térítésének kérdése. A konfliktusok csillapításához a főpap pásztorlevélben fordult papjaihoz. 
De nem csupán a közösségeknek akadtak felekezeti gondjai a déli területeken 1848-ban. Júniusban arról értesült a miniszter, hogy az egyéni, a református vallásra való áttérést a katonai vezetők akadályozzák arra hivatkozva, hogy a vallásügyi törvények a határvidékre nem vonatkoznak. A problémát a sajtóban megjelenő miniszteri rendelettel igyekeztek volna orvosolni. Arra is akadt példa, amikor a felekezeten belüli nézeteltérést kellett volna rendezni, amely konfliktust csak tovább mélyítette a témához kapcsolódó újságcikk.

Szerb főpap. In: György Aladár: A Föld és népei. Népszerű földrajzi és népismei kézikönyv, Budapest, Méhner, [1894]–1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Különösképpen felértékeli a délvidéki felekezeti konfliktusok 1848-as szerepét, hogy a kultuszminisztériumban a kormány elleni mozgalmak elsősorban az ortodox egyházi vezetőknek a kormány – és ezen belül a VKM – rendeleteivel szembeni ellenállásában testesültek meg.

Klestenitz Tibor plenáris előadást tart a Délvidék Kutató Központ Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című konferenciáján 2025. december 4-én

Klestenitz Tibor előadásában az 1909-es szegedi katolikus nagygyűlés sajtóreprezentációját vizsgálta meg. A katolikus nagygyűlések műfaja eredetileg német nyelvterületen született meg 1848-ban, majd kisvártatva európai jelenséggé vált. A nagygyűlések a modernitás kihívásaira adott válaszként jöttek létre, hogy a katolikusok a terjedő vallási közömbösséggel és az antiklerikalizmussal szemben erőt demonstráljanak. A nagygyűlések 1900-ban jelentek meg intézményes formában Magyarországon is, és gyorsan a hazai katolikus közélet legfontosabb eseményei közé emelkedtek. 1947-ig 33 rendezvény megtartására került sor, amelyek helyszíne két esetet leszámítva mindig Budapest volt. Az egyik kivételt az 1909. augusztus 29 és 31. között Szegeden rendezett országos katolikus nagygyűlés jelentette.
Az előadás rámutatott arra, hogy a kérdéses időszak politikai szempontból rendkívül feszült volt, ami a nagygyűlés sajtóvisszhangján is éreztette hatását. Habár a közvélemény számára legérdekesebb tömegrendezvény, az eucharisztikus körmenet imponáló módon zajlott le Szeged utcáin, ennek pozitív hatásait szinte teljesen semmivé tette a vezető katolikus politikusok, Rakovszky István és gróf Zichy János közötti, botrányos körülmények között végbemenő nyílt kenyértörés, valamint a szlovák katolikusok – végül nem megvalósuló – nyilvános politikai tiltakozásától való félelem.

Csernoch János, az új esztergomi érsek. In: Vasárnapi Ujság, 59. évf. 50. sz. (1912. december 15.), – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A nagygyűlés tapasztalatai arra indították Csernoch János csanádi püspököt, az esemény házigazdáját, hogy a nyilvános demonstrációk fontosságát hangsúlyozza. Néhány évvel később, 1913-ban, már mint esztergomi érsek és hercegprímás, azt javasolta Zichy Jánosnak, hogy az általa vezetett Katolikus Szövetség igyekezzen minél látványosabb körmeneteket szervezni a nagygyűléseken, hiszen „a mai kor társadalma, amely a szociáldemokrata tömegek fölvonulásainak hatása alatt áll, akkor fog megint nagy bizalommal a katolicizmus felé tekinteni, ha mi is tömegeket mozdítunk meg.” Ez a javaslat később, az 1920-as években, a katolikus egyházi tömegrendezvények rendszeressé válásával öltött testet. A mára már szinte elfeledett, kommunikációs szempontból felemásan sikerült 1909-es szegedi nagygyűlés tapasztalatai tehát hozzájárultak a Horthy-korszak neobarokk szellemiségű katolikus egyházi önreprezentációjának formálódásához.

Bárány Zsófia ‒ Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Vonatkozó blogbejegyzések:

• Sajtó és nyilvánosság. Első rész, 2022. július 7.
• Sajtó és nyilvánosság. Második rész, 2022. július 8.
• Fejezetek a Délvidék múltjából 8. Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken, 2023. december 7.

A hazai neolatin kutatások egyik kiemelt fóruma a kétévente Szegeden megrendezett Neolatin konferencia. Idén immár hetedik alkalommal került sor Szegeden 2025. november 13. és 15. között erre a konferenciára. Ahogyan a korábbi évek neolatin konferenciáit, úgy az ideit is egy nagyobb témakör köré szervezve hirdették meg. Ezúttal a vezérfonalat a 15–18. századi neolatin irodalom és az egyházak kapcsolata adta. Az egyházi vagy vallásos művek mellett, az egyházi tisztséget betöltőt személyek nem vallásos tárgyú, hanem lírai, tudományos vagy történeti műveiről, vagy egyéb olyan irodalmi alkotásokról, amelyek egy egyházi személy vagy valamely egyházi testület, intézmény megbízásából és/vagy mecenatúrája hatására jöttek létre, is hallhatak előadásokat a konferencia résztvevői. Mivel az idei konferenciára 47 előadó jelentkezését fogadták el, így a korábbi évektől eltérően idén két teremben, párhuzamos szekciókban zajlottak az előadások.

A VII. Neolatin konferencia programfüzete

Könyvtárunkat többen is képviseltük, a Kézirattár munkatársa, Janzsó Miklós Ludovicus Odaxius és a Tabula Cebetis fordításai című előadásában a különböző fordítások eltéréseit és hasonlóságait igyekezett bemutatni nagy hangsúlyt fektetve Odaxius fordítói stílusára. A Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport munkatársa, Nagy Gábor „quidam frater Paulus Helie carmelita” Egy dániai krónika a régi világ alkonyáról címmel tartott előadást, míg kollégája, Petneházi Gábor az előadásában azt mutatta be, hogyan járultak hozzá az innsbrucki Academia Taxiana különböző tagjai Andreas von Rinn boldoggá avatásához, milyen szövegek keletkeztek, illetve a tagok hogyan érvényesítették nemzetközi értelmiségi kapcsolataikat céljaik megvalósítása érdekében. A HUN-REN-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport munkatársa, Tomkó Zoltán A transzilvanizmus előfutára? „Haza” és „ország” Christian Schesaeus műveiben című előadásában a humanista szerző Ruina Pannonica és De bello Pannonico című kortörténeti munkáiban rejlő identitásrétegek feltárására tett kísérletet.
A Régi Nyomtatványok Tárát Csapó Fanni, Tóth Anna Judit és Szebelédi Zsolt képviselték.

Tóth Anna Judit ad elő a VII. Szegedi Neolatin Konferencián

Tóth Anna Judit Keleti és nyugati kereszténység megjelenítése a jezsuita történetíróknál címmel tartott előadást. Paul Shore felvetéséből kiindulva azt vizsgálta, hogy a 18. századi magyar jezsuita történetírók bizánci kutatásait mennyiben motiválhatta az egyházi unió aktuális kérdése. Ennek alaposabb feltárására Kéri Borgia Ferenc bizánci történeti művét elemezte, különösen azt, hogyan ábrázolja Kéri az ortodoxia és a katolicizmus kapcsolatát. Kéri a keleti és nyugati kereszténység szakadásának történeti hátterével, valamint az Árpád-ház bizánci kapcsolataival és az uniós törekvésekkel is foglalkozott. Tóth Anna az előadásában arra is kitért, hogy Kéri mennyire használta fel a bizánci forrásokat az ortodoxia korszerű bemutatásához, és hogyan értékelte a korábbi uniós kísérleteket. Végezetül azt vizsgálta, volt-e olyan kortárs olvasóközönség, amely Kéri művében nemcsak magyar történeti adatokat, hanem az ortodox világ mélyebb megismerését is kereste.

Csapó Fanni ad elő a VII. Szegedi Neolatin Konferencián

Csapó Fanni előadásának középpontjában Verancsics Antalnak Kézirattárunkban Fol. Lat. 1681 jelzet alatt őrzött leveleskönyve állt. Szulejmán oszmán szultán (1520–1566) 1538-ban hadjáratot vezetett Moldva területére, ami nagy riadalmat okozott a Szapolyai-udvarban, ugyanis a király és a nemesek tartottak tőle, hogy a szultán a moldvai fejedelem megbüntetése után az oszmán hadakat Erdély és a Magyar Királyság ellen vezeti. Az 1538-as keltezésű levelekben Verancsics hosszan írt a hadjárat hírére kialakuló közhangulatról, a hadi előkészületekről és a királyi udvar döntéseiről, míg az 1539 és 1540 között keletkezett levelekben már a váradi békeszerződés miatti megtorlástól való félelem került a fókuszba, valamint nyomon követhetjük azt is, hogyan szerzi vissza hatalmát a kegyveszett moldvai fejedelem, Petru Rareş. Csapó Fanni előadásában arra is rámutatott, hogy a leveleskönyv levelei Verancsics Antal De apparatu Joannis regis... című, az 1538-as moldvai hadjárat eseményeit elbeszélő történeti munkája melletti párhuzamos történeti narratívaként is értelmezhetőek.

Szebelédi Zsolt a VII. Szegedi Neolatin Konferencián

Szebelédi Zsolt előadásában Szerémi György emlékiratának egy különleges részletét vizsgálta, amelyben a 16. század elején feltűnt égi jelenségekről számol be. Rámutatott, hogy Szerémi gyakran pontatlanul vagy kiszínezve írta le az eseményeket, de elbeszélései mögött többnyire valós történeti mag húzódik. Elmondta, hogy a káplán három, majd 1534-ben egy negyedik égitest megjelenését említi, és bár a leírás nem mindenben megbízható, az adott időszakban valóban történtek jelentős csillagászati jelenségek. Szebelédi célja az volt, hogy korabeli források és modern csillagászati kutatások alapján azonosítsa ezeket az égitesteket. Előadásában így arra mutatott rá, hogy Szerémi túlzásai ellenére értékes adalékokat nyújt a korszak égi jelenségeinek történetéhez.
Végezetül megállapítható, hogy a résztvevők magas száma, valamint az előadások sokszínűsége és kiemelkedő színvonala ismét igazolta: a kétévente megrendezett Szegedi Neolatin Konferencia a tudományterület egyik legfontosabb és legtermékenyebb szakmai találkozója.

Csapó Fanni, Szebelédi Zsolt
(Régi Nyomtatványok Tára)

Kapcsolódó tartalom: V. Szegedi Neolatin Konferencia

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmincharmadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Pesti Lászlót és gyűjteményét mutatja be.

Pesti László (1939–2013) budapesti kertész 1954-ben kezdett el dolgozni a Budapesti Parkfenntartó Vállalatnál. Eleinte segédmunkásként, majd képzett dísznövénykertészként tevékenykedett a Múzeumkertben, aztán 1972-től a Népligetben. Még nyugdíjas korában is folyamatosan járt ide, gondozva, karbantartva a parkot. A képeslapok, ex librisek és alkalmi grafikák gyűjtése, helytörténeti kiadványok összeállítása is összefüggött ebbeli tevékenységével.

Fery Antal fametszete (1978). Jelzet: Exl.P/232 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rendszeresen kalauzolta az érdeklődőket, katalogizálta a Népliget összes növényfaját, előadásokat tartott a Budapesti Városvédő Egyesület Kőbányai Csoportjában és a Kisgrafika Barátok Körében. Lefényképeztette a liget és Kőbánya híresebb középületeit, műtárgyait, köztéri szobrait; ezek az Oroszlános-kút, a Dreher-kastély, a régi Sörgyár Bécsben gyártott címeres téglái, Kőrösi Csoma Sándor szobra, a kőbányai köztemető régi síremlékei, útjai. Egyenként ezerdarabos képeslapsorozatot adott ki belőlük. Számos helytörténeti dokumentumot jelentetett meg, ismeretterjesztő munkákat írt. Főnökével, Tarjányi Ferenc kertészmérnökkel módszeresen feldolgozták, bemutatták Budapest fontosabb parkjait és kertjeit, összeállították a Budapesti nagy parkok növényjegyzéke (2011) című kiadványt, mely 1975 és 2011 között szakaszosan végzett megfigyeléseik eredményeként jött létre.

Pesti László – Tarjányi Ferenc: Budapesti nagy parkok növényjegyzéke, 2011 (gépirat, címoldal)

A 15 példányban készült gépirat a Városmajor, a Vérmező, a Tabán, a Gellért-hegy, az óbudai Hajógyári-sziget, a Margit-sziget, a Városliget, a Károlyi-kert, a Múzeumkert, a Ludovika tér és Orczy-park, a Kerepesi úti temető és a Népliget növényjegyzékét tartalmazza.
A Pesti Zsibongó online folyóirat KÖZ-tér, Pesti kertek című rovatában a Népligetet ismertető cikksorozat (Barangolások a Népligetben) jelent meg, mely a Pesti Lászlóval folytatott beszélgetés nyomán készült botanikai útikalauz. A kertésszel a parkot bemutató rövidfilmet is forgattak.

Fotó Pesti László kertészről. A kép forrása: Barangolások a Népligetben, 1. rész, Pesti Zsibongó

Pesti László megalakulása (1959) után nem sokkal csatlakozott a Kisgrafika Barátok Köréhez. Első ex librisét Fery Antallal készíttette, miután az 1960-as években a szerencsi Zempléni Múzeum Helytörténeti Múzeumában találkozott a grafikus alkotásaival. Érdekelte a grafikák készítési módja is. Az ex librisek és alkalmi kisgrafikák jelentős része fametszet. E kapcsán íródott a fametszetek dúcainak fajtáiról összefoglaló cikke a Kisgrafika folyóirat 2006. évi 3. számában. Ebben röviden áttekinti a hazánkban is megtalálható azon fafajtákat, melyeket a metszők használnak; ezek a hárs, a nyár, a dió, a tölgy, a juhar, a puszpáng és a vadkörte. A vadkörte (Pyrus pyraster) viszonylag gyors növekedésű és nagyon hosszú életű fa, időskorban magassága elérheti a 20-25 métert is, átlagos életkora meghaladhatja a 150 évet. Ez a fafaragók és műbútorasztalosok legkedveltebb fafajtája.
Pesti László a kisgrafika, ex libris készíttetés és gyűjtés terén is elsősorban a növényvilágot bemutató lapokra szakosodott. Évről évre rendelést adott le Fery Antalnak, ex herbario lapokkal állítva emléket Budapest parkjainak. Ezekre – főnöke iránti tisztelete jeléül – rávésette Tarjányi Ferenc monogramját is. Így állt össze a grafikákon gyakran fellelhető PL–TF monogram, mint azt a következő, „Ex herbario Városliget” feliratú lap is mutatja. Az ábrán virginiai mocsárciprus tűleveles ága látható tobozzal.

Fery Antal fametszete (1987). Jelzet: Exl.V/338 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Később Kerékgyártó László, majd König Róbert, Winternitz Mária és Ürmös Péter művészek is számos grafikát alkottak a rendelésére. Májusfa, kevésbé ismert nevén zselnicemeggy (Padus avium Mill.) virága és levele látható díszes virágos keretben Winternitz Mária egy grafikáján. A zselnicemeggy Eurázsia területén gyakori lombhullató díszfa, amely ideális körülmények között akár a 15 méteres magasságot is elérheti. Nagyon látványos növény, köszönhetően a kora tavasszal nyíló fürtös virágainak.

Winternitz Mária grafikája. Jelzet: Exl.P/229 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Pesti László – felismerve a kisgrafika által nyújtott propagandalehetőséget – a Budapesti Városvédő Egyesület megalakulásának 10. évfordulójára Podmaniczky Frigyes portréját ábrázoló emléklapot (levelezőlapot) készíttetett Winternitz Máriával. A Zempléni Múzeum levelezőlap-gyűjteménye népszerűsítésére is rendelt több grafikát. A művekből a városvédő egyesületnek és a múzeumnak 200-200 számozott példányt ajándékozott árusításra, így hirdetve a kisgrafika műfaját.
Több témában külön albumot jelentetett meg, melyek 15-20 nyomatot tartalmaznak. Ilyenek például az egyes magyar megyékre jellemző gyümölcsöket, növényeket ábrázoló grafikák, a Budapest helytörténeti gyűjteményeit, a közgyűjteményeket, a híres könyvtárakat, a közművállalatokat bemutatók, az Űrkutatás kisgrafikákon című sorozat – ezeket szintén Tarjányi Ferenccel együtt finanszírozta. Az albumok a későbbiekben részben közgyűjteményekbe, részben helytörténeti gyűjteményekbe kerültek, Pesti László ajándékaként. A híres könyvtárakat bemutató sorozat részeként az Esztergomi Főegyházmegyei Könyvtárat ábrázolja az alábbi grafika. Itt is fellelhető a PL–TF monogram.

Fery Antal fametszete (1986). Jelzet: Exl.F/325 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Pesti László a Kisgrafika Barátok Köre felé való elkötelezettségét mutatja, hogy a kör 50 éves fennállására 2009-ben libanoni tölgyet ültetett el a Népligetben (KBK-emlékfa), e kapcsán készült Kerékgyártó László egy grafikája.

Kerékgyártó László számítógépes grafikája (2009). Jelzet: Exl.N/322 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Egy nevére szóló Fery Antal-lap Szent Dorottyának, a kertészek és virágárusok védőszentjének állít emléket.

Fery Antal fametszete (1981). Jelzet: Exl.P/231 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1996-ban mintegy 100 grafikát ajándékozott az Országos Széchényi Könyvtár számára, melyek jórészt Fery Antal alkotásai voltak. A halála utáni évben, 2014-ben a népligeti Mutatványos téren, egykori munkahelye, a Főkert falán elhelyezték a „Pesti László, a Népliget örökös főkertésze” feliratú emléktáblát, ezzel tisztelegve életműve előtt. Kőhegyi Gyula ez évben ex librisszel búcsúztatta az elismert gyűjtőt, a növények és a kisgrafikák lelkes pártolóját.

Irodalom:

• A[rató] A[ntal]: Kisgrafikák képes levelezőlapokon. In: Kisgrafika, 1994/1. sz., 11.
• Bogdán Éva: Barangolások a Népligetben, 1–4. rész. In: Pesti Zsibongó
• Filmséta Pesti Laci bácsival, In: Pesti Zsibongó
• Lengyel Nagy Anna: Az élet császára. In: Népszabadság, 2004. július 18.
• Malecz Attila: Búcsú Laci bácsitól. Elment a Népliget örökös főkertésze, Pesti László. In: Pesti Zsibongó
• Pesti László: A fametszet fája. In: Kisgrafika, 2006/3. sz., 8–9.
• Pesti László: Találkozásom a kisgrafikával. In: Kisgrafika, 2006/2. sz., 7.
• Pesti László – Tarjányi Ferenc: Budapesti nagy parkok növényjegyzéke, 2011 (gépirat)
• Pesti László – Tarjányi Ferenc: A Népliget. In: Pesti Zsibongó
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Pesti László (1939–2013). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 142–144.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

 Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész

Jób Dániel – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

A harmincas évek második felében a magyar állam egyre szélsőségesebb politikája miatt egyre nehezebb helyzetbe került a Vígszínház is. A második zsidótörvényként ismert, 1939. május 5-én életbe lépő 1939. évi IV. törvénycikkel már azokat is igyekeztek kiszorítani a színházi közegből, akik addig maradhattak. Roboz Imre és Jób Dániel ezt úgy próbálták megoldani, hogy Harsányi Zsoltot nevezték ki igazgatónak, aki mellett a színház munkájában Jób még mindig tevékenyen részt vett. Erre 1941-től már töretlen népszerűsége és elismertsége ellenére sem volt lehetősége.

1943-ban kifosztották a lakását, 1944-ben a Színművészeti és Filmkamarai tagságától is megfosztották, de feleségével együtt túlélte a háborút. 1945. február végén megkapta a Vígszínház koncesszióját és korábbi naivitása és optimizmusa maradékával azonnal munkához látott.

Mivel a Vígszínházat Budapest ostromakor aknagránát-találat érte, a romos épületet pedig kifosztották, a társulat megmaradt tagjai a számukra kiutalt helyen, a volt Radius mozi (a mai Thália Színház) épületében kezdtek el játszani, első előadásuk Gorkij Éjjeli menedékhelye volt.

• 
• 
• 
• 

1945 augusztusában Jóbnak sikerült felvennie a kapcsolatot az Amerikában élő Molnár Ferenccel, a következő évben Molnár A császár című új darabjával is ünnepelték a Vígszínház 50 éves jubileumát.

• 
• 

Azonban a második világháború után kialakuló új berendezkedésben Jób Dániel elképzelései és a megvalósíthatóságuk között egyre nagyobb lett a szakadék. Egy futurisztikus színházvárost szeretett volna felépíttetni Ben Blumenthal közreműködésével, amikor még a Vígszínház épületének felújítása sem kezdődött meg. Az egykori polgári közönség szinte eltűnt, a háborúban elszenvedett veszteségei miatt nem tudta fenntartani a színházat, a kialakuló kommunista berendezkedés pedig már nem is akarta – hiába igyekezett Jób a munkásságot mint új közönséget megnyerni a színház számára. 1947-ben Szobotka Tibort nevezték ki mellé társigazgatónak. Jób 1948 áprilisában még pályázott a Vígszínház és a Pesti Színház vezetésére (előbbire egyedül), de az év májusában lemondott, Somló István, Tolnay Klári és Benkő Gyula vették át tőle a társulat vezetését, mindössze egy évre.

Jób Dániel 1848 k. Jelzet: KA 5291/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

Az államosítással 1949-ben feloszlatták a társulatot. Jób Dániel ezután feleségével együtt visszavonultan, nélkülözve élt Budapesten 1955. november 20-án bekövetkezett haláláig. Síremlékét 1959. június 7-én avatták fel.

Jób Dániel sírja a Rákoskereszturi köztemetőben. Fénykép. Készült 1960-ban. Fotó: Földvári Árpád. Jelzet: KA 5291/6 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Jób Dániel és Simon Böske sírja, Kozma utcai izraelita temető: 1C-6-27. Fotó: Dr Varga József. A kép forrása: Wikimedia

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az összeállítás első része.

Felhasznált irodalom:

• Berczeli A. Károlyné: A Vigszínház műsora 1896–1949 (Színháztörténeti füzetek 33.), Budapest, 1960.
• Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920–1949, [Budapest], PIM: OSZMI, 2018.
• Gajdó Tamás: Kedves Feri… Kedves Dani… In: Színház, 1992/9.
• Heltai Gyöngyi: Színházi „átállítás” – a pesti magánszínházi mező önszabályozó működési modelljének válsága (1936–1944). In: Korall, Színház és az egész világ, 18. évf. 69. sz. (2017).
• Lengyel György: A magyar színház monogámiája. Rendezői utak és stílusok 1923-1956. In: Színház, 38. évf. 8. sz. (2005. augusztus), 9–18.
• Magyar Bálint: A Vígszínház története alapításától az államosításig: 1896–1949, Budapest: Szépirodalmi, 1979.
• Magyar színházművészeti lexikon [főszerk. Székely György; szerk. Török Margit], Budapest, Akadémiai, 1994.
• Somló István: Kor- és pályatársak, [ill. Würtz Ádám], Budapest, Magvető, 1968.
• A 125 éves Vígszínház épületének története, szerk. Illyés Ákos, Budapest, Vígszínház Nonprofit Kft., 2022.

Kapcsolódó blogbejegyzéseink:

• „[A] művészi és színházi siker teljességében” 102 éve mutatták be Csehov Három nővérét Magyarországon, 2024. október 15.
• „Nem festett diplomatákat és politikusokat, hanem igaz embereket…” 100 éve hunyt el Bródy Sándor, író, publicista, 2024. augusztus 12.
• A kabátos ember. 170 éve, 1851. október 5-én született Ditrói Mór színész, rendező, színigazgató, 2021. október 5.
• Tolnay Klári emlékezete. 25 évvel ezelőtt hunyt el a kedvelt színésznő, 2023. október 27.
• A vitákat generáló, vitathatatlan jelentőségű életmű. 145 éve született Molnár Ferenc író, drámaíró, publicista, 2023. január 12.
• A színésznő és a történelem: Fedák Sárira emlékezünk. Munkák és napok – és kincsek. 33., 2020. október 26. rész

Jób Dániel 1945 k. Jelzet: KA 5291/3 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Jób Dániel Aradon született 1879. december 22-én, Jób Ede és Bródy Sarolta (Bródy Sándor rokona) gyermekeként. A középiskola elvégzése után újságíróként, színikritikusként kezdte – eleinte sajtóperekkel, verekedésekkel és párbajokkal tarkított – pályáját. 1908-ban jelent meg Ifjúkor című novelláskötete, ami ismertté, elismertté és nagy reménységgé tette – későbbi sikeres rendezései mellett a színházi elfoglaltságai miatt meg nem írt irodalmi műveit mint veszteséget is számon tartották. 1909. júniusban szerződött rendezőként a Vígszínházhoz, munkáját egy tanulmányúttal kezdte. Rendezői munkásságát Max Reinhardt és Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij, és persze mindenekelőtt Ditrói Mór módszerei határozták meg – a tízes évektől haláláig Jób Dániel képviselte és fejlesztette tovább a Ditrói által kialakított, úgynevezett „vígszínházi stílust.”  

Első rendezése Lengyel Menyhért Tájfun című drámája volt, amellyel megalapozta hírnevét.

Lengyel Menyhért: Tajfun, bem.: 1909. október 30. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

A tízes években olyan magyar darabok kerültek színre Jób Dániel rendezésében a Vígszínházban, mint például A masamód, A Tündérlaki lányok (Heltai Jenő); A testőr, Farsang, Liliom, A hattyú, Az üvegcipő (Molnár Ferenc); A próféta, A táncosnő (Lengyel Menyhért); Györgyike, drága gyermek, Bella, Hermelin (Szomory Dezső); Kék róka (Herczeg Ferenc) és az Orgonavirág (Bródy Sándor).

• 
• 
• 
• 
• 

Edward Knoblauch Őnagysága ruhája című darabjának színlapjain tüntetik fel először külön is Jób Dánielt rendezőként – a nagy sikerű előadás Fedák Sári vendégjátéka volt.

Eduard Knoblauch: Őnagysága ruhája, bem.: Vígszínház, 1915. október 23. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

• 
• 
• 

A külföldi színművek közül Jób Dániel sikeres rendezései voltak még ebben az időben többek között a Pygmalion, a Candida (George Bernard Shaw), a Féltékenység és a Szenvedély (Petrovics Mihail Arcübasev).

Mihail Petrovics Arcübasev: Féltékenység, bem.: Vígszínház, 1917. szeptember 19. Színlap 1918. jan. 9. – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

1918-ban Jób Dániel saját művét is bemutatta a Vígszínház Őszi vihar címmel.

• 
• 
• 
• 

A darabja (amit később Bécsben is bemutattak) nem aratott osztatlan sikert, de rendezéseit a kritikák továbbra is a „zseniális”, „mintaszerű”, „stílusos”, „elsőrangú”, „finom”, „kitűnő” jelzőkkel illették, a Vígszínház színészeihez mérhető sztárrá vált. Miután Ben Blumenthal megvette a Vígszínházat Faludi Gábortól, 1921 szeptemberétől a gazdasági vezetés Roboz Imréhez került, a művészeti igazgató pedig Jób Dániel lett. Az első világháború utáni évtizedben a Vígszínház egyszerre küzdött a puszta fennmaradásért és a Jób Dániel nevével fémjelzett művészeti program megvalósításáért. Előbbi a háború okozta nehézségektől sújtott közönségtől függött, így a színház elsődleges célja ennek a mindennapi nehézségeit felejteni vágyó közönségnek a szórakoztatása, vigasztalása volt.

Jób művészi koncepciójának a más színpadokon már sikeres magyar szerzők új darabjainak bemutatása mellett talán leglátványosabb eleme volt Anton Pavlovics Csehov műveinek színre hozása. Az első a Ványa bácsi volt, 1920. május 8-án, Jób Dániel fordításában. A második a Három nővér 1922. október 15-én, a következő 1923. szeptember 29-én az Ivanov, és végül a Cseresznyéskert 1924. szeptember 13-án.

• 
• 

Jób igazgatóként mindegyik bemutató próbáit felügyelte, így lényegében mindegyiknél az ő szemléletmódja érvényesült.

A sikerekhez a színészek játéka mellett minden esetben hozzájárult a látvány, a lehető legnagyobb illúziót megteremtő színpadkép, amelyet Jób Dániel a díszlettervezővel és a rendezővel együtt alakított ki, gyakran úgy, hogy közösen kirándulást tettek a darabban megjelenő helyekre.

A Csehov-darabokon kívül a külföldiek közül az évtized legfontosabb vígszínházi bemutatói voltak Jób Dániel közreműködésével: John Gabriel Borkman (Henrik Ibsen); R.U.R. (Karel Čapek); Nagy Katalin (George Bernard Shaw); Nyu (Oszip Dümov); Úriemberek (John Galsworthy); Hat szerep keres egy szerzőt (Luigi Pirandello).
Mivel Jób kiemelten fontosnak tartotta, hogy a Vígszínház műsorának alapját magyar drámák adják, az ő művészeti igazgatása alatt természetesen maradtak a repertoáron a korábban már sikeres magyar szerzők, és csatlakoztak hozzájuk újak is. Az 1920-as években került színre többek között Hajó Sándor A pletyka; Herczeg Ferenc Aranyborjú, Majomszinház; Heltai Jenő A kis cukrászda, Arcok és álarcok: három egyfelv. (Karácsonyi vers, Az orvos és a halál, Menazséria); Szomory Dezső Gloria, Szabóky Zsigmond Rafael; Vajda Ernő Délibáb (Fata Morgana); Zilahy Lajos Csillagok; Fazekas Imre Madonna; Szenes Béla Nem nősülök!; Harsányi Zsolt A Noszty fiu esete Tóth Marival; Fodor László A diszelőadás, A templom egere; Móricz Zsigmond Úri muri és Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabja.

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye bem.: Vígszínház, 1930. november 6., Gömbaszögi Frida mint Irina és Jávor Pál mint Csaholyi. Fénykép. Levelezőlap. Jelzet: KA 7647/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Az egyik legnagyobb színpadi sikert Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének Harsányi Zsolt-féle átdolgozott változata aratta, a magyar drámairodalom szempontjából az Aranyborjú és a Feketeszárú cseresznye voltak a legfontosabb bemutatók. A harmincas évek elejétől csökkent Jób saját hivatalos rendezéseinek száma, de az a gyakorlat, hogy az utolsó néhány próbát minden darab esetében személyesen felügyelte, nem változott.
Ennek az időszaknak az elején Jób kifejezetten optimistán nyilatkozott a színház lehetőségeiről. Úgy gondolta, hogy az ország magához tért a háború és a trianoni béke okozta sokkból, és elindult a fejlődés és gyarapodás útján, ezért a korábbi, főleg a szórakoztatásra koncentráló repertoárt is lassan leválthatja egy, az aktuális kultúrpolitikához is jobban illeszkedő, illetve nagyobb arányban komolyabb darabokat tartalmazó műsor. Ennek érdekében szerette volna folytatni az új magyar darabok színre hozásának gyakorlatát. Egy Erdélyi ciklusnak nevezett előadás-sorozatot is tervezett, amelyben az Erdélyi Helikon drámapályázatának nyertes műveit játszották volna; ebből azonban csak az első előadás került a nézők elé, ez Kós Károly Budai Nagy Antal című színműve volt, amelyet 1937. január 21-én mutattak be.

Ekkor lett a sajtóban nyilvánosan közbeszéd tárgya Jób magánélete is: 1934-ben párbajozott Brammer Pállal, az 1929-es év európai szépségkirálynőjének, Simon Böskének férjével. A pár válását 1935-ben mondták ki, Jób Dániel és Simon Böske 1938-ban házasodtak össze.

Simon Böske, született Simon Erzsébet (Keszthely, 1909. február 15. – Budapest, 1970. október 28.) az első magyar szépségkirálynő, akit 1929-ben Miss Európává is választottak. A kép forrása: Wikimedia commons

1935-ben megünnepelték Jób Dániel vígszínházi tagságának 25. évfordulóját, ekkor alapították meg a tiszteleti tagságot, amit ő kapott meg elsőként. Ez alkalomból a sajtóban sokan és elismerően méltatták személyét és munkásságát.

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár) 

Az összeállítás második része.

Felhasznált irodalom:

• Berczeli A. Károlyné: A Vigszínház műsora 1896–1949 (Színháztörténeti füzetek 33.), Budapest, OSZMI, 1960.
• Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval: források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920–1949, [Budapest], PIM, OSZMI, 2018.
• Lengyel György: A magyar színház monogámiája. Rendezői utak és stílusok 1923–1956. In: Színház, 38. évf. 8. sz. (2005. augusztus)
• Magyar Bálint: A Vígszínház története alapításától az államosításig: 1896–1949, Budapest, Szépirodalmi, 1979.
• Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk. Székely György], Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
• Simon Böske naplója [sajtó alá rend., az életrajzot írta] Szarka Lajos, Keszthely, Immánuel Magyar–Izraeli Baráti Társaság, 2017.
• Somló István: Kor- és pályatársak, [ill. Würtz Ádám], Budapest, Magvető, 1968.

Kapcsolódó blogbejegyzések:

• „[A] művészi és színházi siker teljességében”. 102 éve mutatták be Csehov Három nővérét Magyarországon, október 15.
• „Nem festett diplomatákat és politikusokat, hanem igaz embereket…” 100 éve hunyt el Bródy Sándor, író, publicista, augusztus 12.
• A kabátos ember. 170 éve, 1851. október 5-én született Ditrói Mór színész, rendező, színigazgató, október 05.
• Tolnay Klári emlékezete. 25 évvel ezelőtt hunyt el a kedvelt színésznő, október 27.
• A vitákat generáló, vitathatatlan jelentőségű életmű. 145 éve született Molnár Ferenc író, drámaíró, publicista, január 12.
• A színésznő és a történelem: Fedák Sárira emlékezünk, október 26.

Idén szeptember 11-én lett volna 80 éves Cs. Gyimesi Éva irodalomtörténész, nyelvész, a kolozsvári „Babeș-Bolyai” Tudományegyetem professzora, a BBTE Bölcsészkar Irodalomtudományi Tanszékének egykori vezetője, Pulitzer-díjas publicista, számos fontos szakkönyv és tanulmány szerzője, irodalomszervező, politikus. Ebből az alkalomból szerveztek egy emlékkonferenciát a Magyar Irodalomtudományi Intézet oktatói, név szerint Berszán István egyetemi tanár, Balázs Imre József docens és T. Szabó Levente egyetemi tanár. A konferencia programfüzete elérhető itt. A rendezvényen meghívott előadóként vettem részt. Előadásom Gyimesi Éva egyetemi szövegapparátusáról szólt, amelyet irodalomelmélet előadásain, szemináriumain és a szakkollégiumi foglalkozásokon használt, 1991 és 1997 között, illetve az ő tanári habitusának néhány mozzanatát elevenítette föl. Így témájából adódóan ez az előadás tovább színesíti Gyimesi Éva, a tanár és az ember portréját. Ennek szövegét közlöm az alábbiakban.

Cs. Gyimesi Éva a kilencvenes évek elején. A kép forrása: Facebook

Mi az irodalom?

Mivel kezdte Gyimesi Éva irodalomelmélet előadásait a kolozsvári egyetem bölcsészkarán 1991 őszén? Egy ma már klasszikus értékű művel: az 1943-ban született Terry Eagleton professzor Literary Theory. An Introduction című könyvével. Ha van olyan diszciplína, amelyet irodalomelmélet néven ismerünk, akkor nyilvánvalóan létezik valami, amit irodalomnak nevezünk. Eagleton a könyv bevezetőjében felteszi a kérdést: What is literature? Mi az irodalom? Ha nem kérdezik: tudom. Ha kérdezik: nem tudom. Meghatározhatjuk például így: az irodalom azon írások összessége, amelyek az emberi képzelőerő szülöttei: fiktív szövegek, nem felelnek meg a valóságnak, nem igazak betű szerint (writings which are not literally true). (Terry Eagleton: Literary Theory. An Introduction. Second Edition. Oxford, Blackwell Publishing, 1996, 1.) Azonban ez a próbálkozás az irodalom definíciójára már néhány rövid mondattal is megcáfolható. A 17. századi angol irodalom fogalma például magában foglalja Shakespeare, Webster, Marwell és Milton műveit, ezen kívül Francis Bacon esszéit, John Donne szentbeszédeit, John Bunyan spirituális önéletrajzát (A zarándok útja – The Pilgrim’s Progress), és Sir Thomas Browne összes írását. A 17. századi francia irodalom fogalmába tartoznak többek között Corneille és Racine színművei, La Rochefoucauld maximái, Bossuet gyászbeszédei, Boileau értekezése a költészetről, Madame de Sévigné lányához írott levelei, valamint Descartes és Pascal filozófiai írásai. A 19. századi angol irodalomhoz tartoznak Charles Lamb esszéi, de nem tartoznak oda Jeremy Bentham írásai; odatartoznak John Stuart Mill filozófiai művei, de nem tartoznak oda Charles Darwin vagy Herbert Spencer írásai. Az irodalom tehát koronként és helyenként változó tartalmú fogalom.

Egy másfajta kísérlet lehet az irodalom fogalmának definiálására, ha azt mondjuk, hogy az irodalmi műalkotásokra egy speciális, a hétköznapitól eltérő nyelvhasználat jellemző. Roman Jakobson, a strukturalista nyelvész és irodalomtudós mondása szerint a költészet egy szervezett erőszak a mindennapi nyelvvel szemben (an organized violence committed on ordinary speech). Az irodalom átalakítja, hatásosabbá, intenzívebbé teszi a nyelvet, szisztematikus alapon különbözővé teszi a hétköznapi beszédtől. Egy egész irodalomelméleti irányzat épült erre a definícióra az 1920-as, 30-as években, az orosz formalizmus, amelyet Jakobson neve mellett Viktor Sklovszkij, Borisz Eichenbaum, Oszip Brik, Jurij Tinyanov és Borisz Tomasevszkij neve fémjelez. Napjainkban is időtálló kulcsfogalma ennek az irányzatnak az osztranyenyije, amelyet latin-magyar műszóval úgy is nevezünk, hogy defamiliarizáció (különössé tevés). A formalizmus a lényeget tekintve egy nyelvészeti alapú irodalomtudományt jelentett, amelyet egy tisztán materialista irodalomelméletként vezettek be. Az irodalmi mű e szerint a koncepció szerint nem eszmék hordozója, nem is a társadalmi valóság tükrözője, végképp nem valamiféle transzcendentális valóság megjelenítője, hanem egy materiális tény, amelynek szerkezeti felépítése és működése a gépekhez hasonlóan tanulmányozható. Ám e formalista kör vezetője, Jakobson elég hamar kiábrándult a bolsevik rendszerből, és megfogalmazta később híressé vált aforizmáját: A jelentés nélküli nyelvészet értelmetlen (Linguistics without meaning is meaningless). Jakobson Amerikában végzett nyelvészeti kutatásai a nyelv kommunikációs funkcióira, a nyelvi és nem nyelvi jelekre irányultak. Ezáltal a modern szemiotika, információelmélet egyik megalapítójának számít.

A szemiotika eszmeköre pedig az irodalom egy harmadik definíciójához vezet el bennünket. Ez is megkérdőjelezhető, természetesen, az előző kettőhöz hasonlóan. Az irodalmi szövegekben sajátos szemiózis, jelképződés, jelentésképződés figyelhető meg. Gyakoriak a hétköznapi jelentések mellett az átvitt értelmű, figuratív jelentések. A szóképek, alakzatok szinte minden irodalmi szövegben jelen vannak, és gyakran rendszert, valamilyen nagyobb jelentésuniverzumot is alkotnak. Valamennyi szókép közül talán legősibb és napjainkig legnépszerűbb a szimbólum. A középkor és kora újkor irodalmát egyfajta általános, univerzális szimbolizmus jellemezte. A szimbolizmus egy újabb formája a 20. század eleji avantgárd irodalomban jelent meg, legújabb formája pedig a neoavantgárd irodalmi szövegekben. Az itt röviden felvázoltak alapján ezt a definíciót stilisztikai alapú definíciónak is nevezhetjük. Eszerint az irodalmi szövegekben az egyes szavak, kifejezések sajátos „helyi értékkel” bírnak: az irodalomban még fontosabb a hangulati érték, stílusérték, mint a hétköznapi nyelvhasználatban.

Gyimesi Éva Emlékkonferencia, második nap. A képen balról jobbra: T. Szabó Levente, Balogh F. András, Tóth Zsombor és Gábor Csilla. Szerző felvétele

Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer

A korszerű műelemzés legfontosabb szempontjait Gyimesi Éva elsősorban Hans-Georg Gadamer filozófiai hermeneutikájából kiindulva vázolta fel számunkra. Gadamer Igazság és módszer című műve, amelyben ezt a hermeneutikai koncepciót részletesen kidolgozta, Heidegger filozófiájából indul ki. Heidegger létfilozófiai írásaiban kezdeményezte ennek a megalkotását, de nem vitte végbe. Gadamer célja tulajdonképpen az emberi megértés természetének a megvilágítása. A hermeneutika, amint rögtön a fogalom bevezetésekor Gyimesi tanárnő is kihangsúlyozta, a keresztény bibliamagyarázat, bibliaértelmezés hagyományából származik. Gadamer említett művében a hermeneutikai kör fogalma, a részekből az egészre való következtetés, majd ismét visszatérés a részekhez, így jutva el a megismerés egyre magasabb fokára, a keresztény hagyományok kontextusában az immanens és transzcendens világ kapcsolatára is utal. Az „egész” fogalma túlmutat a vizsgált, elemzett irodalmi szöveg korpuszán, és Gadamer filozófiája szerint az irodalmi műveket is valamiképp hasonlóan értjük meg, mint a Szentírást. Az egész ebben a filozófiai hermeneutikában a minden létező szöveg archetípusaként létező isteni értelmet, az örök Igét, a Teremtő örök tervét is jelenti, amelyben az egész történelem benne foglaltatik, ab initio ad finem, kezdettől fogva a végezetig. Az előítélet fogalma pedig, amelyből a megértésre törekvő szubjektum kiindul, itt nem csupán a korábban már megtanult ismereteket tartalmazza, hanem a Teremtőtől készen kapott, belénk öntött tudást is (scientia infusa), amely az ősszülőktől maradt ránk. Gadamer szerint a megértés elsősorban nem a szubjektumon alapszik, hanem az objektív valóságon. A platóni dialóguselv fogalomkörére is utal: „valami oda van téve középre”, ahogy a görögök mondották, amelyből a beszélgetőpartnerek részesednek. A dolog igazsága kapcsolja össze új közösséggé a beszélgetőpartnereket. Hasonlóképpen, az olvasó, a befogadó is dialógusba kerül a művel a megértés során: a szöveg megszólít bennünket, interakcióba lépünk vele. Gadamer szerint ilyenkor teljes joggal szólhatunk hermeneutikai beszélgetésről. (Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata, Budapest, Gondolat, 1984, 272.) Az Igazság és módszer harmadik része tárgyalja részletesen az itt röviden felemlített gondolatokat (Harmadik rész, 2. b. Nyelv és verbum). Lássunk most ebből két rövid részletet:

Roland Barthes: A szöveg öröme

A szöveg és olvasó, befogadó viszonyának jellemzése kapcsán fontos volt még Gyimesi Éva előadásain, szemináriumain a francia esszéista, filozófus, nyelvész, kritikus, Roland Barthes irodalomelméleti tanulmánya, A szöveg öröme. Barthes eme írása szerint a nyelv az irodalmon innen helyezkedik el, a stílus viszont már az irodalmon túl. A stílus, azaz a képek, az előadásmód, a szókincs, motívumkincs, toposzok révén az író saját személyiségét, múltját, testét, lelkét viszi bele az irodalmi szövegbe. A stílus fogalma egy öntörvényű nyelvezet kialakulását jelenti, amely a szerző saját életéből, magánmitológiájából táplálkozik: a saját stílus kialakulása az a titkos folyamat, amelynek során a szerző tudatában a szavak és a dolgok első ízben kapcsolódnak össze párokba. Ezt a folyamatot az író, költő részéről az ihlet, ihletettség jellemzi, az olvasó, befogadó részéről pedig, aki tapasztalt, művelt olvasóként a szövegen keresztül képes belelátni ebbe a magánmitológiába, az öröm, a gyönyör, a meghatottság. Barthes itt kitér az öröm – gyönyör fogalompár részletesebb jellemzésére is. A francia nyelvben, ugyanúgy, mint a magyarban, az öröm inkább spirituális jellegű, tisztább, felsőbbrendű, a gyönyör pedig nyersebb, inkább testi jellegű. Beleveszve a szöveg közegébe (nem mögötte, Deus ex machinaként) mindig ott van a másik ember, a szerző. Az értő olvasó intim, családias viszonyba kerül a szöveggel, a szöveg révén pedig a szerzővel.

Szövegközpontú műelemzés. Close reading

A korszerű műelemzés szövegközpontú, azaz elsősorban a szövegből indul ki, a szövegre irányul. A szerzővel csak annyiban foglalkozik az elemző, amennyiben az valóban fontos a mű megértése céljából. A jó műelemzés nem jelenti azt, hogy az elemző mindent el akar mondani a szóban forgó irodalmi műről, hanem azt jelenti, hogy előfeltevéseinkből kiindulva választunk egy szempontot az elemzéshez, és a választott szempont szerinti jelentésirányt követjük végig a szövegben az elemzés során. Iskolás módon fogalmazva a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy műelemzést valahogy ehhez hasonlóan vezetünk be: „Ez a vers/ elbeszélés/ regény/... kínálja azt a szempontot, hogy...” Ez természetesen nem valami állandósult formula, hanem a gyakorlatban legtöbbször azzal helyettesíthetjük, hogy megmutatjuk az első helyet a szövegben, ahol az általunk választott szempont, jelentésirány megfigyelhető. A jó műelemzés tehát nem teljességre törekvő, hanem aspektuális. Ide, a korszerű műelemzés módszertanához kapcsolódik a szoros olvasás (close reading) fogalomköre, amely egy rövidebb szöveg, szövegrészlet többszöri figyelmes olvasás nyomán való interpretálását, magyarázatát jelenti. A szoros olvasás módszerében fontos szerepe van a szintaxisra és a szóhasználatra való odafigyelésnek is.

Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ. Rendhagyó bevezetés az irodalomba, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1983. Címlap – Törzsgyűjtemény

Jacques Derrida: Grammatológia

A legújabb kori műelemzések szövegközpontúsága, a nyelvészeti, jelentéstani kiindulópontú műelemzések módszertana, fogalomvilága jellemző módon a francia filozófus, Jacques Derrida Grammatológia című művéhez is elvezeti a posztmodern kor irodalomtudósait. Derrida filozófiai és irodalmi módszere a dekonstrukció, talán legfontosabb fogalma az elkülönböződés (différance), amellyel a dolgok, a létezők különbözőségét hangsúlyozza, a hagyományos filozófiai rendszerek középpont-fogalmával szemben. Nála a szubjektum sem centrum, hanem bizonyos konstrukciók állandóan változó összessége. Kiemelten foglalkoztatta a nyelvek kérdésköre, írástörténettel is foglalkozott, és ezen az úton haladva mégis elég sokat foglalkozott a filozófiai rendszeréből kihagyott középpont kérdésével is, hiszen már a mű címe is, az első rész előtt álló mottókkal együtt a nyelv és az írás ősiségére, természetfölötti eredetére utal:

A mottók után, rögtön az első bekezdésben bevezeti a szerző az etnocentrizmus és a logocentrizmus fogalmát, amelyek a műben számos helyen szerepelnek, mindig tagadó, negatív kontextusban, de gyakori jelenlétükkel a tagadás révén is folyton visszautalnak a posztmodern előtti, „premodern” filozófia alapfogalmaira és értékrendjére.

Gyimesi Éva tanári habitusa

Gyimesi tanárnő irodalomelmélet előadásain azzal a kérdéskörrel is foglalkozott, hogy az egyetemi életben az oktatás, tanítás, gyakorlati célú ismeretátadás mellett mindenképp helye van az erkölcsi nevelésnek is. Kiváló tájékozottságára vall, hogy ehhez már 1991 őszén igénybe vette Karl Jaspers Az egyetem eszméje című tanulmányát is, amely akkor alig egy éve, 1990-ben látott napvilágot magyar nyelven, Gáspár Csaba László fordításában. E tanulmánynak A nevelés című alfejezetében Jaspers a nevelés három alapformáját említi: skolasztikus nevelés, mester általi nevelés és szókratészi nevelés. A szókratészi nevelést tartja leginkább megfelelőnek az egyetemek számára. Az egyetemi képzés szintje ugyanis azt jelenti, hogy a tanár és a diák az értelem dolgában azonos nívón áll. A diákok már nem gyerekek, hanem felnőttek, akik már érettek az önmagukkal szembeni teljes felelősségre. A tanárok nem utasításokat osztogatnak, nem személyes irányítást nyújtanak. Ám ennek vannak veszélyei is. Mivel ez az élet csak a saját felelősség alapján gyarapodik, ezért már a diák is önmagára van utalva. Megvan a szabadsága arra is, hogy elkallódjék. Az egyetem így oda juthat, hogy többé-kevésbé magasan képzett bűnözőket ad a társadalomnak. (Karl Jaspers: Az egyetem eszméje Ford. Gáspár Csaba László. In: Csejtei Dezső – Dékány András – Simon Ferenc (szerk.): Ész, élet, egzisztencia, Szeged, Társadalomtudományi Kör, 1990, 227–228.)

Søren Kierkegaard keresztény egzisztencializmusa szintén fontos téma volt az irodalomelmélet órákon. E filozófiai rendszer alapfogalma, a létbe vetettség azt jelenti, hogy az emberi lét nagyon sok lehetőséget rejt magában; sokkal többet, mint amennyit valóra is tudunk váltani életünk során. Minden ember személyes felelőssége az, hogy a talentumaiból mit és mennyit kamatoztat. Ugyanúgy, mint Kierkegaard Vagy-vagy című főművében, ez a problémafelvetés Gyimesi Évánál sem egy parttalan dilemma volt. A dán filozófushoz hasonlóan ő is pozitív jelentésirányt adott neki: használjuk jóra a nekünk adatott időt, napjainkat, éveinket. Feltétel nélkül hitt abban, hogy minden ember nevelhető. Az erkölcsi nevelésben pedig nagy szerepe van a tanár erkölcsi habitusának. Az alázat fontosságát hangsúlyozta nem egyszer. Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébánosról, aki ebben az időben a gyóntatója is volt, azt tartotta, hogy benne igen sok és komoly, őszinte alázat van, és ezért nagyra becsülte őt. Néha ünnepélyes, néha kissé archaikus beszédstílus jellemezte. Ez nála főként nemzedéki sajátosság volt. A frontális módszert gyakorolta leginkább, nemcsak katedráról prédikált, hanem bejött a padsorok közé is; a már meglévő alapokra igyekezett az új ismereteket ráépíteni. De mikor ez nem volt lehetséges, egy kis mosollyal rendszerint így szólt: „Itt most hadd segítsek egy kicsit”. Aztán elmondta azt, amit ott és akkor nem tudott közvetlenül hozzákapcsolni a már meglévő ismereteinkhez. Nagyon lelkes előadó volt, megvárta, kereste a pozitív visszajelzést a hallgatói részéről, és addig fogalmazta újra a közlendőit, míg valóban sikeres nem lett a kommunikáció. Sokat publikált, örökösen élt benne a közlés vágya. Ezt az attitűdöt tanítványaiban is sokra becsülte. Ugyanakkor emiatt lelkifurdalása is volt, és magánbeszélgetésben többször is mondta, hogy úgy érzi, hatalmas gőg van benne, és ettől meg kell szabadulnia. Ilyen igényes szemmel nézte magát. Az igazságot kereste mindig, az volt számára a legfontosabb. Egy percig sem volt kétséges előtte, hogy érdemes becsületesen élni. Én úgy gondolom, hogy a rengeteg értékes gondolat között, amelyet közölt velünk, tanítványaival, később barátaival, pályatársaival az évek során, alighanem ez volt a legfontosabb, amelyet nem szavakkal, hanem puszta jelenlétével adott át nekünk.

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

120 évvel ezelőtt, 1905. december 15-én született a kétszeres Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes és kiváló művész, a Zeneakadémia legendás zeneszerzéstanára, Farkas Ferenc (1905–2000). Tanulmányait a Zeneakadémián Siklós Albertnél (1878–1942) és Weiner Leónál (1885–1960), majd ösztöndíjasként Rómában, a Santa Cecilia Akadémián Ottorino Respighinél (1879–1936) folytatta. Hosszabb külföldi tartózkodását követően a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában tanított, majd 1943-ig a kolozsvári Állami Zenekonzervatórium zeneszerzéstanára volt, ahol később egy ideig az igazgatói feladatokat is ellátta. Kolozsváron ráadásul ebben az időszakban az ottani Nemzeti Színháznál karigazgatóként is működött. Ezt követően 1945 és 1946 között a budapesti Operaház karigazgató-helyetteseként dolgozott, majd a székesfehérvári zeneiskola igazgatója lett.
Pedagógusi pályafutása aranykorának az 1949 és 1975 közötti időszakot tekinthetjük, amikor a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakának vezetőjeként és tanáraként olyan, később jelentős pályát befutott komponistákat tanított, mint Ligeti György (1923–2006), Kurtág György (1926), Kocsár Miklós (1933–2019), Durkó Zsolt (1934–1997), Bozay Attila (1939–1999), Szokolay Sándor (1931–2013), Petrovics Emil (1930– 2011) vagy Jeney Zoltán (1943–2019).
A sokoldalú zeneszerző szinte valamennyi zenei műfajban alkotott, amelyet hátrahagyott életműve is tanúsít: operákat, zenekari és versenyműveket, miséket és kantátákat, kórusműveket, dalokat, kamara- és szólóműveket, színpadi kísérőzenéket, valamint filmzenéket is. A zeneszerző hagyatékát 2015-ben fia, a külföldön élő karmester, Farkas András (1945) ajándékozta a nemzeti könyvtár zenei gyűjteményének, amely nem csupán a Farkas-életmű óriási zenszerzői termését – több, mint 800 kompozícióját –, de jelentős sajtódokumentációt és a komponista levelezését is magába foglalja. A gyűjtemény egyes unikális példányai között ráadásul más zeneszerzők egy-egy művét is megtalálhatjuk – nem csupán egykori mestere, a nemzetközi hírű olasz zeneszerző, Ottorino Respighi néhány soros autográfját, de tanítványai és pályatársai művei közül is néhányat.

Farkas Ferenc és Ottorino Respighi Rómában (1929). A kép forrása: Farkas Ferenc hivatalos honlapja

Farkas római tanulmányútja idejéből származik az a kézirat, amely mestere és Farkas Ferenc kézírásában maradt fenn. A dokumentum a zeneszerzésórák mementójaként egyfajta stílusgyakorlatot rögzít: Farkasnak Paolo Quagliati (c. 1555–1628) villanelájára – egy olasz, reneszánsz népies dallamra – kellett változatokat írnia. A lenti kottakézirat kezdetén a Quagliati-mű részlete látható Respighi kézírásában.

A zeneszerzésórák egyik mementója: a Quagliati-mű Respighi kézírásával, alatta pedig a fiatal Farkas feldolgozásának variációi láthatók. Jelzet: Ms. mus. 18.177 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Római tanulmányainak unikális dokumentuma mellett néhány saját tanítványának kézirata is fennmaradt Farkas Ferenc hagyatékában.
Kocsár Miklós, aki 1954-ben, 21 évesen került Farkas Ferenc osztályába, egy kedves zongoraművel tisztelgett egykori mestere előtt 90. születésnapján. Az Omaggio á Ferenc Farkas című zongoraműve első oldalán az alábbi ajánlást olvashatjuk 1995. október 8-i dátummal: „Szeretett mesterem, Farkas Ferenc 90. születésnapjára”.

Kocsár Miklós: Omaggio per Pianoforte – Farkas Ferenc 90. születésnapjára. Jelzet: Ms. mus. 18.179 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A hagyaték Farkas két nagy tanítványa – a második világháborút követő időszak két legfontosabb zeneszerzője –, Kurtág György és Ligeti György egy-egy különleges kéziratát is megőrizte. Bár a Zeneakadémián először mindketten Veress Sándor (1907–1992) zeneszerzésosztályába kerültek – ahol Ligeti 1945 őszén, Kurtág pedig 1946-ban kezdte meg tanulmányait –, Veress 1948 végi távozása után végül mindketten Farkas növendékei lettek. A nemzetközi zeneéletben is elismertté vált zeneszerzők Farkas-hagyatékban fennmaradt kéziratai más-más szempontból tekinthetők jelentősnek. A Bihari román táncok Ligeti-féle átirata azért is bír nagy jelentőséggel, mert bár a zeneszerző fiatalkori műveinek jegyzékében szerepel, a szakirodalom azonban mindeddig nem tudott a különleges kézirat hollétéről.

A Bihari román táncok Ligeti-féle feldolgozása Farkas Ferenc hagyatékában. Jelzet: Ms. mus. 17.611/a/4 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kurtág György 1992. márciusi datálású kézirata Farkas Ferencnek szóló ajánlást tartalmaz: a ... Még az édes méz is... című kompozíció feliratán az alábbi sorok olvashatóak: „a nehéz napokban szeretettel / Farkas Ferencnek.” A mű mellékleteként – amelyet valószínűleg Farkas később csatolt a kompozícióhoz – Kurtág György egy korábbi, Farkas Ferencnek szóló rövid levele található. Az 1973-as datálású (válasz)levélben Kurtág köszönetet mond mesterének, s mint írja: „Köszönöm soraidat és köszönöm azt, ahogy a szakmát vezetéseddel megtanulhattam.” A Farkas-hagyatékban őrzött Kurtág-mű egyébként nem ismeretlen, hiszen a nyomtatásban is megjelent Játékok hatodik füzetének a 27. darabja.
A most előkerült Kurtág-kézirat azért is különleges, mert a 2026-ban születésének 100. évfordulóját ünneplő zeneszerző művei közül a nemzeti könyvtár zenei gyűjteménye ezen kívül csak egyetlen Kurtág-kézirattal büszkélkedhet: az op. 11-es Pilinszky János verseire írt 4 dal kéziratos partitúrájával (Ms. mus. 6060). Másolói példányban ugyan, de Kurtág autográf bejegyzéseit tartalmazó op. 1-es 1. vonósnégyes partitúrája is érdekes dokumentuma az állománynak (Ms. mus. 12.773).

Kurtág György: „... Még az édes méz is...” – a Játékok hatodik füzetének zongoradarabja Farkas Ferenc hagyatékából. Jelzet: Ms. mus. 18.182. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Rajtuk kívül Farkas személyes-szakmai kapcsolatainak dokumentumaként Pongrácz Zoltán és Takács Jenő egy-egy kézirata is fennmaradt a gazdag gyűjteményben.
A Kodály-tanítvány Pongrácz Zoltán, az elektronikus zene magyarországi úttörőjének egyik fiatalkori kompozíciója, Az ördög ajándéka című egyfelvonásos táncjáték részlete – az I. kép, 4. jelenetének – zongorakivonata szintén a Farkas-hagyaték része. Kérdéses azonban, hogy hogyan és miért pont ennek a korai kompozíciónak a kézirata került Farkas tulajdonába.

Pongrácz Zoltán: Az ördög ajándéka című táncjáték részletének zongorakivonata Farkas Ferenc hagyatékából. Jelzet: Ms. mus. 18.181. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A bécsi Zeneakadémián tanult Takács Jenőt Farkassal személyes-szakmai kapcsolatukon túl közös érdeklődési körük is összekötötte: szinte mindketten egy időben kezdek el élénken foglalkozni a korábbi korok, jelesül a 17. század kottakézirataival és készítettek belőlük átiratokat. A Farkas-hagyatékban megőrzött Takács-autográf bal oldalán olvasható bejegyzés szerint a kotta tartalma „Takács Jenő Régi magyar zenetörténeti emlékek című előadásának végén zongorán játszandó”. A „Soproni kottáskönyv”-ből származó zenei anyagot, mint a kéziraton olvasható: „másolta és a Magyar Rádió részére kiválogatta Takács Jenő”. Nem tudható, hogy hogyan juthatott Farkas birtokába a Soproni kottáskönyv Takács által lemásolt foliópárja, az viszont bizonyos, hogy Farkas is készített feldolgozást az említett könyvben található dallamokból, mégpedig a Régi magyar táncok a XVII. századból című kompozíciójának első tételében.

Válogatás a Soproni daloskönyv dallamaiból Takács Jenő kézírásában Farkas Ferenc hagyatékából. Jelzet: Ms. mus. 18.180 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Bár a 2015-ben a nemzeti könyvtár zenei gyűjteményében elhelyezett hagyatékrész – még – nem tartalmaz fényképeket, a Színháztörténeti és Zeneműtár színházi gyűjteményében található néhány olyan felvétel, amely szorosan kapcsolódik a zeneszerző működéséhez: ezek közül két fényképet érdemes kiemelni, amelyen maga Farkas is szerepel. Az egyik Verdi Aidájának 1942. május 19-i kolozsvári előadásán került megörökítésre, ahol Farkas mint karigazgató szerepel a szereplőgárda és a karmester, a kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Vaszy Viktor (1903–1979) társaságában.

Farkas Ferenc, Vaszy Viktor és a szereplőgárda tagjai Verdi Aidájának 1942-es kolozsvári előadásán. Jelzet: SZT KA 3545/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A másik dokumentum szintén a színháztörténeti gyűjteményben, ám annak feldolgozatlan anyagrészéből került elő idén. Az 1958 májusa végén, Farkasék otthonában rögzített felvétel nagy valószínűséggel a Vők iskolája című operett előadása után készülhetett. A fényképen a zeneszerzőn kívül felesége, Kammel Margit és fia – az örökös, Farkas András –, a rendező, Egri István, valamint a szereplőgárdából Zentai Anna, Thúry Éva és Fónay Márta is szerepel.

Farkas Ferenc családjával és a Vők iskolája szereplőgárdájával az 1958. május 31-i előadás után a zeneszerző otthonában. Jelzet: SZT KA 13.127 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A 120 éve született Farkas Ferenc életműve előtt a nemzeti könyvtár a zeneszerző kottakéziratból egy 120 tételes válogatással tiszteleg Copia elnevezésű online tartalomszolgáltatási felületén. A kéziratos anyag közzétételének engedélyezéséért fiának, Farkas Andrásnak tartozunk köszönettel.

Laskai Anna
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Farkas Ferenc hivatalos honlapja
• Gerencsér Rita: Kocsár Miklós. Magyar zeneszerzők 13., Budapest, Mágus Kiadó, 2001.
• Halász Péter: Kurtág György. Magyar zeneszerzők 3., Budapest, Mágus Kiadó, 1998.
• Kovács Ilona: Pongrácz Zoltán. Magyar zeneszerzők 29., Budapest, Mágus Kiadó, 2004.
• Friedemann Sallis: An Introduction to the Early Works of György Ligeti, Köln, Studio, 1996.

A nemzeti könyvtár ünnepi csevejében Zsupán Edina, Lauf Judit és Kisdi Klára, a HUN-REN OSZK Fragmenta et codices kutatócsoport vezetője és két kutatója, valamint Solymosi Ákos hangmérnök és Tóth Péter, a tartalompakoló kalauzolnak minket a középkori kódextöredékek világába.

Megismerhetjük a kódextöredékek megőrzésének és lefejtésének folyamatát, Mezey László örökségét, a Fragmenta et Codices Kutatócsoport működését, a digitális fragmentológia szerepét, a PAZL rövidítés feloldását és azt, hogyan kapcsolódik mindez a nemzetközi együttműködésekhez, így a svájci Fragmentarium adatbázishoz.

Az Országos Széchényi Könyvtár Copia tartalomszolgáltató felületén bárki számára elérhető, három nyelvű digitális adatbázisba a kutatók folyamatosan töltik fel a feldolgozott darabokat. 

Csatlakozz, ha érdekel, hogyan lesz a pergamenből történet, és mi mindenre képes a digitalizáció a kutatás szolgálatában!

Tartalom:

01:36 Pergamenből könyvborító - egyszeregy
05:10 A liturgiareform áldozatául esett díszkódexek
06:30 A lámpaernyőként végzett kódextöredék
08:04 Az elveszett magyar írásbeliség
11:57 A háromnyelvű Copia adatbázisnak nincs párja a világon
13:52 Az OSZK kódextöredékeinek csoportosítása
18:58 Felhasználóbarátság
21:00 A töredékkutatás nemzetközi műhelyeinek összefogása
25:24 Őrzőkönyveken vagy lefejtve tárolt töredékek
30:20 Századokon át hibásan azonosított kódexek
34:20 Konstitúció és makulatúra
38:10 A mesterséges intelligencia még nem tud töredékül
44:10 Magánkézben levő töredékek
47:40 Mi értelme ennek az egésznek? A kézzel lefejtett történelem

Báthory István portréja. In: Légrády Ottó: Justice for Hungary, [Budapest], Légrády, [1930] – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Emlékszem, egyetemista koromban kezdtem el megismerni és megszeretni a lengyel történelmet. Ekkoriban tudtam meg, hogy Henryk Sienkiewicz monumentális, 17. században játszódó történelmi Trilógiáját (Tűzzel-vassal; Özönvíz; Kislovag) a híres lengyel filmrendező, Jerzy Hoffman megfilmesítette. Ezekbe a filmekbe természetesen csatajelenetek is kerültek, melyekben szembe tűnt egy fegyvernem. A harcmező puskaporos forgatagában rendre megjelent egy lovas alakulat, melynek tagjai hatalmas szárnyakat hordtak a hátukon. Ezt leszámítva a korszak magyar huszárjaival teljesen azonos volt az öltözetük és fegyverzetük. E daliás katonák lovasrohamának látványa felejthetetlen élményt nyújtott. Ők voltak a nemes testőrségből álló lengyel huszárok.
A családommal nagyon szeretjük a társasjátékokat. Néhány éve birtokunkba került egy nyomozós, Lengyelországból származó készlet, mely M/S Batory néven található meg a játékboltok polcain. A játéktábla egy papírból összerakható, stilizált hajóforma, ugyanis a termék neve egy óceánjáró utasszállító luxushajóra utal, mely az 1930-as évek közepétől a ‘60-as évek végéig, általában kirándulókkal megrakva, lengyel lobogó alatt szelte az Atlanti-óceán habjait, míg szerepét át nem vette egy nagyobb és korszerűbb, Stefan Batory névre keresztelt óceánjáró-kirándulóhajó (ez egyébként 1988-ig teljesített szolgálatot).

A Báthory Istvánról elnevezett óceaánjáró luxushajó, az M.S. Batory. A kép forrása: Wikipédia

És hogy mi az összefüggés egy 17. századi lengyel fegyvernem és két 20. századi óceánjáró kirándulóhajó között? A kérdés jogos. A válasz egy magyar és egyúttal lengyel történelmi személy nevében rejlik. Ő pedig nem más, mint a magyar huszárság hadviselését Lengyelországban meghonosító, és – a hálás lengyel utókor által – két hajónak is nevet adó Báthory István erdélyi fejedelem (1571–1586) és lengyel király (lengyelül Stefan Batory 1575–1586).
Egykori egyetemi tanárom, a 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt Szabó Péter történész így írt a 16. században kialakult új magyar államképződmény, az Erdélyi Fejedelemség születése kapcsán: 

A speyeri szerződésre fittyet hányó gyulafehérvári országgyűlés 1567-es határozata alapján megválasztott Báthory Istvánnak komoly szerep jutott a történelmünkben. Tulajdonképpen a személyével életbe lépett méltóságnak is köszönhető, hogy a hajdan erős közép-európai nagyhatalomnak, a Magyar Királyságnak elszakadt keleti része nem egyesült a -mohácsi csatát követően Habsburg Birodalom részévé vált- megmaradt országrésszel, és hogy nem vált a hatalmasra duzzadt Oszmán Birodalom közigazgatási egységévé, vagyis egy szultán által kinevezett beglerbég (pasa) által irányított vilajetté. De mi is vezetett az 1571-ben történt fejedelemválasztásig és hogy került képbe egy somlyói főnemes?

A Báthory család 15. századi címere. In: Magyarország címeres könyve. 1. kötet (A–C), szerk. Alapi Gyula [et al.], Budapest, Grill, 1913. – Magyar Elektronikus Könyvtár.  A kép forrása: Digitális Képarchívum

Báthory István 1533. szeptember 27-én született Somlyón Báthory István (1477–1534) János király egykori erdélyi vajdája és Telegdi Katalin (1492–1547) fiaként. A család birtokaihoz tartozott Somlyó mellett a szatmári és szinéri birtokokat is, melyek nem a szigorú (földrajzi) értelemben vett Erdélyben, hanem a közigazgatásilag ide került ún. részek, vagyis a Partium területén feküdtek. Két fivére, András és Kristóf és három nővére, Zsófia, Anna és Erzsébet volt. Édesapját néhány hónappal a születése után elveszítette, ezért Várdai Pál esztergomi érsek vált nevelőapjává. Mikor az árvává vált gyerek kezdett cseperedni, az 1540-es években, I. Ferdinánd király bécsi udvarába került apródként. Az udvari légkör humanista műveltség terén pallérozta elméjét, ami később hasznára vált. Magyarország és Erdély 1551-es egyesítési kísérlete után hazatér a Habsburg-uralom alatt álló Erdélybe, majd ennek kudarca után, 1556-ban már ő köszönti a rendek nevében visszatért Izabella királynét és János Zsigmondot, akiknek híve is lett. Meg kell említeni, hogy a Báthory család – így István is – a futótűzként terjedő reformáció hatására sem lett protestáns vallású, hanem megőrizte római katolikus hitét. Istvánt még ez évben kinevezik egy kulcspozícióba, Várad kapitánya lesz.
1562-ben Hadadnál csatába bocsátkozott seregével az időközben Izabellától Ferdinánd pártjára átállt Balassa Menyhért csapataival, ahol az erdélyi had vereséget szenvedett. Báthory a katonai vereséget követően, 1563-ban Izabella követeként járt Bécsben, hogy megkérje Ferdinánd egyik lányát János Zsigmond feleségéül. Ez ügyben nem jár sikerrel és a háborúskodás is tovább folytatódott. 1564-től új császár és király kerül hatalomra, Miksa, aki Balassa Menyhért mellé erősítésként Erdélybe rendeli a németalföldi Schwendi Lázárt mint magyarországi fővezérét. Schwendi és Balassa harctéri sikerei János Zsigmondot arra az elhatározásra sarkalták, hogy diplomáciai úton rendezze a vitás ügyeket. A harcban álló felek Szatmárban ideiglenes békét kötöttek, és a fejedelem Báthoryt Bécsbe küldte tárgyalni. A Szatmárban kötött ideiglenes megállapodást azonban a János Zsigmonddal szövetséges török csapatok támadása felborította, ezért Miksa Báthoryt két és fél évig Bécsben tartotta fogva. Báthory számára ez a császárvárosban töltött kényszerpihenő azért sem jött túl jól, mert távollétében egy ellenlábasa, Bekes Gáspár befolyása alá vonta a fejedelmet. Bekes tárgyalt a már említett speyeri egyezmény során az udvarral, melynek értelmében János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, ezért Miksa elismerte őt erdélyi fejedelemnek. Viszont a Szapolyai ház magva szakadása esetében Erdély visszakerül Habsburg uralom alá. Ennek az egyesítési tervnek állt útjába a gyulafehérvári országgyűlés határozata alapján megválasztott új fejedelem, Báthory István és az általa kibontakoztatott új európai államképződmény.

Báthory István Somogyi Győző festőművész ábrázolásában. In: B. Szabó János – Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege, Budapest, Zrínyi, 1996. – Törzsgyűjtemény

János Zsigmond halála után a speyeri egyezmény értelmében – Habsburg uralom alatt – egyesülnie kellett volna Erdélynek és a Királyi Magyarországnak. Az erdélyi rendek a kritikus helyzetben Gyulafehérvárra országgyűlést hívtak össze, ahol május 25-én megválasztották Báthory Istvánt fejedelemmé. Ezzel kinyilvánították, hogy a speyeri egyezményt nem tekintik hivatalosnak, amivel a Habsburg udvart ellenséggé tették. Viszont II. Szelim szultán kiállította az athname-ját, melyben Báthoryt nevezte meg új fejedelemként. Az új fejedelem azonban óvatos duhajként ekkor még csak Erdély vajdájának címeztette magát és titokban Miksának is hűséget esküdött. Bár – a speyeri szerződés értelmében – Miksa jogot formált Erdélyre, de az 1568-ban megkötött drinápolyi béke miatt nem vállalt egy újabb háborús konfliktusforrást, hiszen a Porta semmi szín alatt nem szerette volna az uniót Erdély és a Királyság között, ezért volt jobb választás számukra a Habsburg-barát Bekes Gáspárnál Báthory István. A Habsburgokat már csak az a tény vigasztalhatta, hogy az unitárius János Zsigmond után egy hithű katolikus viselte a fejedelmi süveget.

A Krakkói Nemzeti Múzeumban található Báthory portré In: Vasárnapi Ujság, 60. évf. 33. sz. (1913. augusztus 17.) – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Bekes azonban nem nyugodott oly könnyen bele a vereségébe és Erdélyben szervezkedni kezdett, melyet titkon Miksa is támogatott. A fejedelem azonban kemény kézzel elfojtotta a lázadást, Bekes pedig a fejedelem által később elfoglalt fogarasi várából Magyarországra menekült. A lázadó nagyúr Magyarország területén hadsereget toborzott, mellyel betört Erdélybe, ahol – a fejedelem apja által joguktól megfosztott – székelyeket és szászokat igyekezett maga mellett fellázítani. Bekes esetleges trónfosztását Miksának többek között azért is volt érdeke támogatni, mert ő is arra a megüresedett lengyel trónra pályázott, melyet végül Báthory töltött be. Miksának jól jött volna, ha kiüthette volna későbbi győztes riválisát. A harc végül 1575 július 9-én, a kerelőszentpáli csatával ért véget, ahol a fejedelmi sereg tönkreverte a lázadók hadát. Egyébként a kerelőszentpáli csatában tűnik fel először mint vitéz katona a történelemkönyvek lapjain Székely Mózes, a későbbi kérészéletű fejedelem (1603), akit a győzelem után Báthory a fejedelmi testőrség parancsnokává nevezett ki. Ellenségei viszont korántsem jártak ilyen jól, a fejedelem még a csatamezőn felakasztatott öt Bekes-párti főurat, egy hónap elteltével pedig 43 ellenséges főurat és köznemest végeztetett ki. Érdekesség, hogy a csatában került fogságba Balassa János fia, a fiatal költő Balassi Bálint is, akit a fejedelem 1577-ig az udvarában tartott. Az ifjú Balassi Bálint és Báthory találkozását Breszt Borisz a következőképpen képzeli el Budai portya című történelmi kisregényében:

Báthory István kézjegye – Marczali Henrik: Magyarország története, Budapest, Athaneum, 1911. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Akár így történt akár másként, de az tény, hogy a győzelemmel megszilárdult Báthory uralma, így egy stabil (III. Murád szultánnak évi 15 ezer arany ajándékot fizető) Erdélyre támaszkodva javultak az esélyei a lengyel trónra is.
Erdélyi belpolitikájában a fejedelmi hatalom megerősítésére törekedett, melynek tükrében felülvizsgált és vissza is vett korábbi birtokadományokat. Az állami jövedelmek számbavétele mellett fejlesztette a kereskedelmet és Erdély jól jövedelmező iparágát, a bányászatot és az erdélyi kézművesség az ő uralkodása alatt erősödött meg.

Báthory István-féle emlékérem rajza. In: Vasárnapi Ujság, 26. évf. 11. sz. (1879. március 16.) – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A vallási életben bevezetett türelmet nem bolygatta meg, de további hitújításokat már nem tűrt meg, sőt Dávid Ferencet unitárius püspököt börtönbe is záratta. A protestáns tengerben hithű katolikusként valamilyen szinten megpróbálta erősíteni egyházát, ezért 1579-ben Kolozsvárra telepítette a katolikus egyház élcsapataként emlegetett és a protestáns egyházak mumusának tartott Jézus Társaságát, vagyis a jezsuitákat. A Leleszi János atya vezetése alatt Lengyelországból érkező katolikus élcsapat megtette jótékony hatását, ugyanis hozzájuk fűződik a Kolozsváron alapított kollégium, mely 1581-től főiskolaként működött és ma is létezik jogutódja, a Szegedi Tudományegyetem. Kolozsvár mellett Gyulafehérváron és Nagyváradon is létesültek jezsuita iskolák. Báthory apródkorában Várdai Pál esztergomi érsekkel járt Páduában, ez későbbi műveltségére is hatással volt. Udvarában ott végzett értelmiségiekkel vetette körül magát, például az ekkor felemelkedő Wesselényi és Bethlen család sarjaival. Báthory maga is írt politikai témában, emellett kifinomult zenekedvelő lélek volt, aki saját csembalóján rendszeresen játszott is. Báthory István uralkodása hozta el Erdély első virágkorát. Ahogy Kovacsovszky Farkas később megemlékezett róla:

Ahogy várható volt, a Jagelló-dinasztia 1572-es kihalásával megüresedett a lengyel királyi trón. Az ország jogrendje szerint szabad királyválasztó országgá vált. Ennek értelmében 1573-ban a francia király öccsét, Valois Henriket választották meg királyuknak, azonban ő a francia trón megüresedésével távozott posztjáról. A szintén lengyel trónra igényt tartó IV. (Rettegett) Iván orosz cárral kiegyező I. Miksa császár ellenében a lengyel köznemesek végül 1575. december 14-én Báthory Istvánt hívták meg királyuknak, aki elvette feleségül II. Zsigmond Ágost húgát, Jagelló Annát. Nem sokkal a királyválasztás után, 1576. május 1-én Krakkóban a waweli székesegyházban királlyá koronázták.

Báthory és Jagello Anna. In: Ubiory w Polsce 1200–1795. Przez J. Matejkę, 1576–1586, 50. ábra. A kép forrása: A Wrocławi Egyetem Digitális Könyvtára

Báthory István lengyel királyként továbbra is betöltötte az erdélyi fejedelmi tisztséget is. Távollétében megbízta bátyját, Báthory Kristófot, hogy vajdaként irányítsa a fejedelemség ügyeit. Kristóf 1581-ben bekövetkezett halála után, fia az ifjabb Báthory Kristóf lett a vajda. De mivel ő még kiskorú volt, nagykorúságáig a fejedelem felállított egy kormányzótanácsot (ezt Bocskai István, Csáky Dénes és Sombory László alkották), később ezt felváltotta egy hármas tanács ( Sombory László mellett Kendi Sándor és Kovacsovszky Farkas) a fontosabb ügyekben azonban a Krakkóban székelő erdélyi kancellária útján maga intézkedett. A hatalomgyakorló hármas tanács azonban nehézkessége miatt nem vált be, így ezt feloszlatva kormányzót nevezett ki az ügyek intézésére, Ghiczy János személyében. Közben a lengyel királyi szék árnyékában Báthory visszaszerezte Erdélynek Nagybányát a Királyi Magyarországtól.
Ahogy Erdélyben, úgy Lengyelországban is igyekezett központosítani a hatalmat Báthory. A gazdaság rendbetétele érdekében fogyasztási adókat vetett ki, a feudális-jellegű, nemesi felkelésre alapozott hadsereg helyett pedig rendektől független zsoldoshadsereget hozott létre. Megjegyzendő, hogy ebben a hadseregben mintegy ötezer székely és egyéb erdélyi katona is harcolt (például a lovasság parancsnoka a korábban ellene harcoló Bekes Gáspár volt, vagy a seregében szolgált az egri várvédő hős, Bornemissza Gergely János nevű fia is, vagy Székely Mózes a későbbi fejedelem). De “Mars oltára mellett Minerváén is áldozott”, így 1579-ben már a lengyelországi Vilniusban is egyetemalapítás fűződik nevéhez. Lengyelországi kancellárja Jan Zamoysky volt.

Báthory magyar mintára Lengyelországban is meghonosította a huszárságot, így alakult ki a jellegzetes szárnyas lengyel huszár. A kép forrása: Wikipédia

A lengyel rendek bizakodtak, hogy erőskezű királyuk vissza tudja szerezni a mintegy negyed évszázadnyi ideig tartó (1558–1583) livóniai háborúban elvesztett területeket. Azonban ezt úgy gondolták, hogy ehhez sem katonával, sem anyagilag nem járulnak hozzá. Ekkor kapott szerepet a már említett zsoldossereg, mely magyar hajdúkból, huszárokból, székelyekből, lengyel zsoldosokból, németekből és románokból verbuválódott össze. 1579 és 1581 között három hadjáratot vezetett Oroszország ellen, elfoglalta Polock és Velikije Luki várát, majd Pszkov ellen vonult. Végül – Iván cár pápának tett, a török kiűzésére vonatkozó ígéretei miatt – 1582-ben Jam Zapolskiban fegyverszünetet kötöttek. A hadjáratok sikerét jelzi, hogy Lengyelország visszaszerezte Livóniát és a Litvániához tartozó fehéroroszországi területeket, mellyel stratégiai előnyökre tett szert a Balti-tengeren. IV. Iván 1584-ben bekövetkezett halálával Báthory fejében felmerült Oroszország meghódításának terve is, azonban a lengyel rendek továbbra sem voltak hajlandók efféle tervek támogatására.

Azonban nagyra törő, de egyáltalán nem irreális politikai tervét, miszerint egy lengyel-erdélyi-magyarországi államszövetséget hozott volna létre, már sajnos nem tudta megvalósítani. Ha sikerül, ezzel gyengítette, sőt idővel talán fel is számolhatta volna az „egyik házi köröszt, a másik mérő fene” jelzőkkel illetett „”nagy két császár birodalmi közötti” állapotokat, vagyis egy mind az Oszmán Birodalomtól, mind a Habsburgoktól független, erős államszövetséget hozhatott volna létre.

Báthory Pszkov előtt Jan Matejko festményén, 1872. A kép forrása: Wikipédia

Végezetül egy záró gondolat. Ha Erdély nagy fejedelmeit, Erdély aranykorát emlegetjük, akkor az első név, ami általában mindenkinek beugrik, a kétezer forintos bankjegyünkön is szereplő Bethlen Gábor neve. Ha folytatjuk az elmélkedést, eszünkbe juthat még Bocskay István, I. Rákóczi György és hát természetesen II. Rákóczi Ferenc neve is. Ezek a személyek történelmünk nagy alakjai és méltán megérdemlik, hogy emlékeiben őrzi őket az utókor. De mi a helyzet Báthory Istvánnal? Annak ellenére, hogy nevének az előbb sorolt nagyjaink között van a helye, mégis ritkán esik róla szó. A Hősök tere oszlopcsarnoka is Mátyás király után (Báthoryt kronológiailag átugorva) rögtön Bocskai Istvánra vált, majd Bethlen Gábor és II. Rákóczi Ferenc is megtalálható ott. Úgy tűnik, mintha Báthory személyét nagy csend fogná körül, történelemszemléletünk is sokszor átlapozza őt, ahogy a Hősök terének nemzeti panteonja. Mi lehet ennek az oka? Ezt a kérdést – többek között – egy hadtörténeti konferencián a fülem hallatára vetették fel a korszak kiváló hadtörténészének számító Nagy László professzornak. Válasza lényegét tekintve megegyezett az alábbi idézetben leírtakkal:

Báthory István krakkói síremléke. In: Vasárnapi Ujság, 33. évf. 50. sz (1886. december 12.) – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum 

Köszönjük Somogyi Győző festőművésznek képei közlési engedélyét!

Felhasznált irodalom:

• Szabó János – Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege, Budapest, Zrínyi, 1996.
• Báthory István erdélyi fejedelem. In: Wikipédia-szócikk
• Breszt Borisz: Budai portya, Budapest, Móra, 1984.
• Huszár. In: Wikipédia-szócikk
• Markó László (főszerk.): Új magyar életrajzi lexikon. A–Cs, Budapest, Magyar Könyvkiadó, 2001.
• MS Batory. In: Wikipédia-szócikk
• Nagy László (szerk.): Báthory István emlékezete, Budapest, Zrínyi, 1994.
• Nagy László: „Megfogyva bár, de törve nem…”. Török háborúk viharában (1541–1699), [Budapest], Tankönyvkiadó, 1990.
• Oborni Teréz: Erdély fejedelmei, Szekszárd, Pannonica, 2002.
• Szabó Péter: Az Erdélyi Fejedelemség, Budapest, Kulturtrade, 1997.
• Szabó Péter: Az Erdélyi Fejedelemség. Küzdelem a megmaradásért, Budapest, Officina, 2013.
• Veress Endre: Báthory István király. (Terror Hostium), Budapest, Magyar Mickiewitz Társsaság, 1937.

 

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Idősb báró Wesselényi Miklós. In: Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között] – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az idézetben szereplő, ellentmondásos természettel megáldott erdélyi magyar főúr, katonatiszt, reformpolitikus Wesselényi Miklós 1750. december 11-én látta meg a napvilágot az erdélyi Zsibón. Ha lehet ilyet mondani, a sors kegyelméből ugyanitt, szülőhelyén hunyta örök nyugalomra szemét, 1809. október 25-én. Vadászszenvedélye és – a család többi tagjára is jellemző – hatalmas tesi ereje miatt kapta a „zsibói bölény” becenevet. Apja báró hadadi Wesselényi István (1708–1757), anyja báró vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775) voltak. Nagy Iván a következőket írja a család történetéről:

A családfát id. Wesselényi Miklósig az alábbi – Nagy Ivántól származó – ábra szemlélteti. Ezen jól látható, hogy a család kihalt ágának vérvonalához tartozott a 17. századi Habsburg-ellenes összeesküvés nevét adó, 1667-ben elhalálozott Wesselényi Ferenc nádor is.

A Wesselényi családfa id, Wesselényi Miklósig. In: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal, Pest, Beimel és Kozma – Ráth, 1857–1868. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A gyermek Wesselényi Miklóst hamar megpróbálta az élet, 1757-ben elhunyt édesapja, emellett tizenegy testvére közül hat nem élte meg a felnőttkort. Atyja halála után Deáki Filep Pál kolozsvári református pap lett a nevelője, de őt hivatala annyira lefoglalta, hogy később Comides Dániel látta el eme tisztséget. Édesapja korai halála miatt – édesanyja nem kis döbbenetére – hamar rászokott a parancsok osztogatására. A Kolozsvári Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, minek végeztével, tizenkilenc éves korában beállt katonának és 1775-ben, édesanyja halálának évében már kapitányi rangot tölt be. Kolozsvárott ismerte meg élete nagy szerelmét, Cserey Farkas udvari kancellári tanácsos lányát, a „viharos életére és lelkületére” hatni képes Helénát. 1777-ben össze is házasodtak, mely házasság nemcsak kétségtelenül lángoló szerelmet hozott a „zsibói bölény” életébe, hanem egyúttal katonai karrierje véghez is vezetett. Hogy miért? Erre Petri Mór Szilágy vármegye monographiája című művében a következő választ adja:

A 17. századi Wesselényi-összeesküvés résztvevői (Gróf Wesselényi Ferenc, gróf Nádasdy Ferenc, gróf Zrinyi Péter, gróf Frangepán Ferenc.) In: A magyar nemzet története, Budapest, Athenaeum, 1894–1898. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Cserey Helénával való házasságuknak volt még egy komolyabb árnyoldala a korabeli vallási-társadalmi szokások szempontjából. Wesselényi református, vagy ahogy a korban mondták, kálomista volt, a Cserey család viszont hithű katolikus. Éppen ezért házasságot is csak úgy köthettek, ha a protestáns fél vállalja a reverzális adását, vagyis beleegyezik, hogy az összes gyereküket római katolikusnak nevelik. Wesselényi persze nem lett volna az, akinek eddig is megismerhették kortársai, ha így tett volna. Gyermekeiket reformátusnak keresztelték, ami a Cserey család haragját vonta maga után. Heléna ezért 1782-ben áttért a református hitre. Kárpótlásul 1783-ban pedig bevonult a Szebenben lévő Szent Orsolya Rend zárdájába, ahol hat hétig vallásoságra oktatták. Emellett Mária Terézia döntése alapján Wesselényinek egy katolikus kápolnát kellett építenie birtokán, ahol köteles katolikus szellemben neveltetni két fiát, Istvánt és Ferencet. Ebből azonban nem lett semmi, ugyanis a két gyerek a rendelet életbe lépte előtt elhalálozott.
Miklós nemesi reform eszméi miatt erősen vitába keveredett birtokszomszédjával, a csákborgói kastély tulajdonosával, gróf Haller Jánossal. Ez a vita az idők során jócskán túllépet a politikai viták keretein. A helyzet annyira eldurvult, hogy Wesselényi végül egy magánhadseregnyi emberével el is foglalta Csákborgón lévő kastélyt, a gróf embereit pedig magával hurcolta Zsibóra. Mondani sem kell, hogy ebből óriási botrány kerekedett. Az Erdélyi Királyi Tábla előbb pénzbírságot szabott ki az eset miatt, később Haller és felesége panaszát meghallgatva 1785-ben Wesselényit letartóztatták, majd perbefogás után két évi Kufsteinben letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1789. december 15-én szabadult. Végül a gróffal kibékült, de heves vérmérsékletét mi sem jelzi jobban, mint komikusnak is beillő magyarázkodása az eset kapcsán:

Id. Wesselényi Miklós és Cserey Heléna portréja. In: Vasárnapi Ujság, 35. évf. 34. sz. (1888. augusztus 19.), 557. – Elektronikus Periodika Archívum

Wesselényi a szabadulását következő évtizedekben beleveti magát a politikai életbe. 1791-től egészen halála évéig, 1809-ig az Erdélyi Országgyűlés tagja, ahol az ellenzékben lévő alkotmánypártiak sorait bővítette. Az udvarhűekkel való szembenállása ellenére 1804-ben Közép-Szolnok vármegye főispáni helytartójává választják, de az ispánságig nem tudott eljutni. A Diana vadásztársaság tagjaként részt vett a nemesi elégedetlenek szervezkedésében, ezért jakobinusság vádjával 1994-95-ben bíróság elé állították, pedig a társadalmi rendet nem akarta megbolygatni, nemesi alapon akarta Erdélyt függetleníteni.

A győri csata évében, 1809-ben mond le minden tisztségéről, melyet azzal okolt meg, hogy nem választották meg a Napoleon hadai ellen kiállított mezei sereg tábornokává.
1795-ben vadaskertet épített és színdarabokat írt. A politikai ügyeken kívül a rendi országgyűléseken a nemzeti ügyek, a nemzeti kultúra és mindenekelőtt, a magyar színház és színjátszás lelkes szónoka is volt. Felkarolta a Kolozsvárott és Pesten építendő magyar színház ügyét, nemcsak szóban, hanem 20 ezer forint támogatást is adott e nemes célra. 1797-től haláláig igazgatta az erdélyi magyar színtársulatot, melynek fellépéseket szervezett Kolozsváron kívül más városokban is. 1809. május 10-én még Wesselényi elnökletével ült össze az országgyűlés színházi bizottsága, s beszédét mondott a színészet ügyében. Színdarabokat (Attila, a hunnusok királya; Hippius és Hipparchus) és verseket is írt. Egyik versét Petri is leközölte:

Színházügyben folytatott levelezéseit Enyedi Sándor adta ki 1983-ban. Ennek előszavában olvashatjuk:

A féktelen őserővel rendelkező derék hazafi azonban mégsem volt halhatatlan. 1809-ben megbetegedett és ágynak esett. A Napoleon seregei okozta támadás szülte háborús helyzetben fia, az ekkor még csak 13 éves ifj. Wesselényi Miklós vette át az általa vezényelt lovasdandár vezetését. Id. Wesselényi Miklós betegségéből többé nem gyógyult fel, október 25-én eltávozott az élők sorából arról a helyről, ahonnét világra jött, vagyis a Zsibón lévő kastélyukból. Gyermekei közül csak egy maradt életben, ifjabb Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós”. Végezetül hadd idézzek egy anekdotát, mely hűen tükrözi milyen lelkület fűtötte át a 18-19. század fordulójának egyik legnagyobb magyar alakját.

Id. Wesselényi Miklós kocsizása. In: Uő: Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között] – Magyar Elektronikus Könyvtár

Felhasznált irodalom:

• Csengeri Antal: Magyar szónokok és statusférfiak. (Politikai jellemrajzok), Pest, Heckenast Gusztáv, 1851. 
• Enyedi Sándor: Wesselényi Miklós színházi levelezése, [Budapest], Magyar színházi Intézet, 1983.
• Markó László (főszerk.): Új magyar életrajzi lexikon. VI. Sz-Zs, Budapest, Helikon, 2007. 
• Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. Tizenkettedik kötet. Pest, Beimel és Kozma - Ráth, 1857–1868. 
• Kempelen Béla: Magyar nemes családok. Vaál – Zsyska, Győr, Grill Károly, 1932. 
• Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája, Budapest, Franklin, [1905 és 1910 között]
• Wesselényi Miklós (politikus, 1750–1809). In: Wikipédia-szócikk

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)