A Báró Eötvös Loránd Menedékház Dobogókőn

2023. június 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

A dobogókői első menedékház felavatásának 125. és névadója születésének 175. évfordulója alkalmából

06_05_baro_eotvos_lorand_menedekhaz_125_1_opti.jpgBáró Eötvös Loránd menedékház, 2019. Fotó: Kis Domokos Dániel

A Magyar Turista Egyesület első elnöke Eötvös Loránd volt, aki tudományos érdemei mellett kora jeles hegymászója és a hegyek fotográfusa volt. Ennek a Magyarországi Kárpát Egyesületből kilépő új turista egyesületnek egyik kiemelkedő eseménye volt a már 1888 óta tervezett Báró Eötvös Loránd-menedékház felavatása.
Még 1888. szeptember 24-én Ballagi Aladár, Téry Ödön és Thirring Gusztáv Dobogókőről lejövet Pilisszentkereszten, Prokop Géza közalapítványi főerdész klastromkertjében Budaváry János helyi plébános és Matyók Bence pomázi főszolgabíró vetette fel azt az ötletet, hogy mivel egy nap alatt nehezen megjárható Dobogókő, s a turizmus jobban fellendülne, ha valahol nyugovóra hajthatná fejét a vándor, jó lenne Dobogókőn egy kis menedékházat építeni. S habár a vallás- és közoktatásügyi minisztérium elhatározta, hogy megépíti a házat, ez akkortájt nem valósulhatott meg, s a tervezéstől számítva majd sok évre rá, miután 1897 júliusára a szükséges pénz, tervrajz és minden készen állt is, csak az újabb nehézségek leküzdésével, végül Prokop Géza és neje közbenjárásával az esztergomi Eggenhofer József cége fejezte be a munkát, Pfinn József tervei alapján.
Végre 1897. november 17-én vette át az építés lebonyolítására kiküldött bizottság az új házat, amely mintegy 10–14 személy kényelmes elhelyezésére alkalmas, két szobából állt, egy kisebb a nők s egy külső, nagyobbacska a férfi turisták számára nyújtott kellemes szállást. Majd ezt a szerencsére ma is álló faházikót az ötlet születésének immár tizedik évfordulóján, 1898. június 5-én avatták föl. – Az avatóünnepség a korabeli visszaemlékezések alapján valahogy így történt:
A kirándulók nagy tömege kora reggel a Nyugati pályaudvaron gyülekezett, egyszerre Eötvös Loránd is föltűnt a gyülekezők közt. A vonat 6 óra 15-kor indult, megtömve a lelkes turisták zsivajgó csapatával. Az Állatkert és a millenniumi kiállítások kísérőjeként 1896-ban felépített, a középkort és a török időket idéző mulató és szórakoztató célú épületegyüttes, az Ős-Budavára integetett a vonat ablakán kihajolóknak. Az Egyesület, versenyen kívül, az ezredéves országos kiállításon is részt vett, állítólag szép sikereket könyvelve el, nagy érdeklődéstől kísérve.
Palota-Újpest akkori állomáson még néhány arra lakó kapaszkodott a turistákhoz; Téry Ödön, az egyesület – mondjuk úgy – szíve-lelke, aki korábban bányaorvos volt a Felvidéken, a Tátra híres hegymászója időközben megpróbálta számba venni a lelkes résztvevőket, közel kétszázig jutott. Nagy-Maros felső állomásán a Vágvölgyi Osztály vezetője, Pattantyús-Ábrahám Márton lepte meg a társaságot, osztálya meleg üdvözletét hozva. Néhány perc múlva a vonat megállt az úgynevezett „dömösi hajlatban”, s ekkor a szembenső dömösi parton megdördültek az üdvözlő mozsarak, amire Dobogókőről hallatszott a válasz, a méltó ágyúdörgés. A révnél egy nagyobb s egy kisebb komp és három ladik vitte szakadatlan az embereket, többszöri fordulóra volt szükség, s a megérkezőket újabb ünnepi ágyúdörgések köszöntötték. A társaság beözönlött a dömösi Falk-féle kocsmába, hol hála Falk bácsi előrelátó gondoskodásának, valahogy mindenkinek jutott valamiféle hely. Rövidesen a titkár kürtje indulásra szólított.

„Báró Eötvös Loránd központi elnök, a dolomitok hírneves megmászója, itt is megmutatta, hogy igazi turistavér folyik ereiben, nem volt képes a nehezebben mozgó nagy tömeg mérsékelt menetütemét betartani, s dr. Téry Ödön alelnökkel, dr. Pattantyus Ábrahám Mártonnal, Brunckhorst Alberttel s még néhány turistával csakhamar megelőzte a zömöt, s mintegy elővédként vezette a társaságot.”

Hf.[?]: A „Báró Eötvös Loránd-menedékház” felavatása. In: Turisták Lapja, 10. évf. 5–7. sz. 1898, 106. – Törzsgyűjtemény

06_05_baro_eotvos_lorand_menedekhaz_125_02_opti.jpgErzsike-forrás. Weinwurm Antal felvétele. A Báró Eötvös Loránd-menedékház a Dobogókőn című tudósítás illusztrációja. In: Vasárnapi Ujság, 45. évf. 24. sz. (1898. június 12.), 413. – Elektronikus Periodika Archívum

S miután az Egyetemi Osztály által foglalt forrást Prokop Géza feleségéről, hideghéti Bittera Erzsébetről „Erzsike-forrás”-nak keresztelték, fölértek a csúcsra, s itt Dobogókőn kezdetét vette az ünnepség. Kontra Kálmán főszolgabíró a ház első lépcsőjére állva a pomázi járás nevében – melyhez Dobogókő is tartozik – köszöntötte az egybegyűlteket, majd Ellinger Ede az Eggenhoffer-cég nevében néhány szó kíséretében átadta a menedékház kulcsát Téry Ödönnek, a Budapesti Osztály alelnökének, ki sajnálatát fejezte ki, hogy elnökük, Teleki Sándor gróf Boszniában léte miatt nem lehet jelen, s csak táviratban üdvözölhette a jelenlévőket. Majd ünnepélyes beszéd kíséretében átadta a közhasználatnak a házat, miközben lehullt a feliratot eltakaró lepel, melyen ez olvasható: Báró Eötvös Loránd-menedékház. 

06_05_baro_eotvos_lorand_menedekhaz_125_03_opti.jpgA Báró Eötvös Loránd menedékház a Dobogókőn. A felavató ünnepség. Weinwurm Antal fényképe. A Báró Eötvös Loránd-menedékház a Dobogókőn című tudósítás illusztrációja. In: Vasárnapi Ujság, 45. évf. 24. sz. (1898. június 12.), 413. – Elektronikus Periodika Archívum

„Az éljenzés, a zaj rögtön megszűnt, midőn báró Eötvös Loránd szólni kezdett. Egyszerű, meleg, szívhez szóló hangon beszélt, s különösen azt emelte ki, hogy bár a megemlékezés mindig és minden formában jól esik, mégis rendkívül hálás a mai megemlékezésért, egyrészt, mert e menedékházat, mely az ő nevét viseli, igazi, őszinte barátai emelték, akik vele egy gondolkozásúak, másrészt, mert e hajlék nem díszes palota, hanem egyszerű faalkotmány, a felírás is egyszerű rajta s idő multán le fog onnan kopni, a házikó is elkorhad s az emléknek csak emléke fog megmaradni és éppen ez az, a mi legjobban tetszik neki.”

Hf.[?]: A „Báró Eötvös Loránd-menedékház” felavatása. In: Turisták Lapja, 10. évf. 5–7. sz., 1898, 108–109. – Törzsgyűjtemény

Szerencsére azért nem történt így, pedig csak kis híja volt. Pápa Miklós 1969. április 20-án a Dobogókőn rendezett emlékünnepen még ezt mondhatta:

„A felirat sajnos, valóban lekopott. A házikó azonban megmaradt. Jókarban és eredeti formájában élte át a hosszú évtizedeket s évekkel ezelőtt kérésünkre védett sporttörténeti emlékké nyilvánította a műemléki hatóság. Meg kell becsülnünk elődeink alkotó tevékenységének ezt a szép emlékét.”

Pápa Miklós: Eötvös Loránd a hegymászó. In: Természetbarát Híradó, 1965. 4. sz. 4. – Törzsgyűjtemény

06_05_baro_eotvos_lorand_menedekhaz_125_04_opti.jpgDobogókő. Báró Eötvös Loránd menedékház. Képeslap, színezett. Weinwurm Antal műintézete. A Magyar Turista-Egyesület budapesti osztályának kiadványa

Az egykori avatás hatalmas mulatsággal folytatódott, Prokopné őnagysága lucullusi ebédet tálaltatott, volt ott őzcomb, szarvas- és őzgerinc, nyúlpecsenye pástétommal, pörkölt, sütemény. Végül pedig hat óriási tortát hozott elő a szűkebb rendezőség, mellyel Eötvös Loránd lepte meg a vendégeket. Törley ajándékaként a Promontorból való remek pezsgőben sem volt hiány, s Ludwig Willibald nagymarosi pincéjéből került elő hasonló nedű. Sörről és borról a Budapesti Osztály gondoskodott. A résztvevők a kihozott vendégkönyvben mindnyájan megörökítették magukat, a következő bejegyzés alatt:
„Isten nevében 1898. június 5. A Menedékház felavatásához adja Isten nagy áldását.” – S a nevekkel teleírt lap közepétől kicsit lejjebb olvasható a ház névadójának az aláírása:
b. Eötvös Loránd.
Néhányan az éjszakát is ott töltötték, ezen „vállalkozásukat” a vendégkönyv következő lapján meg is örökítették:

„A dobogókői menedékház megnyittatott 1898, június 5-én.
Egy kis társaság, mely akadályoktól nem riad vissza, veszélyt nem ismer, de szereti a természetet, amellett a jó kedv, vidámság állandó útitársuk bármerre: megtették azt a nagy rekordot, hogy elsőnek tették próbára a „Loránd szalont” úgy is mint estebédlő úgy is mint hálószoba. Mindenképp bevált. A hölgyek teljes megelégedéssel vannak eltelve a „női szalon” kellemes volta iránt. [Igaz, hogy minden irányban való megnyugtatásukra a „priccs” alatt levő pince ajtó vasreteszét el kellett zárnunk, nehogy valami kéretlen látogató „merüljön” föl a pince mélyéből.] Mi szinte csak szépet és jót mondhatunk a magunk éjjeli nyugodalmáról, kivéve, hogy egy kis szentlászlói fiú egész éjjel szuszogott – ott szedtük föl a ház előtt este, ahol elaludt és szülejétől elszakadt. A napfelkelte itt is »jónak bizonyult« és mindenkinek melegen ajánlható.
1898. június 6-án, reggel
½ 5 óra 8° R.
Kiss János
Balogh Ernő Szépligeti Győző
Rösler Irma
Kiss Margit”

Bejegyzés a Báró Eötvös Loránd Menedékház vendégkönyvében

A nagyalakú, barna, tiszta bőrbe kötött vendégkönyv ma is látható a helyreállított menedékház első kiállítótermében. Fedelén, aranyozott betűkkel: „M. T. E. B. O. [Magyar Turista-Egyesület Budapesti Osztálya] Báró Eötvös Loránd Menedékház. [45°-os szögben, középen] 1898. jun. 5.” A könyv 1897. dec. 24-i bejegyzéssel kezdődik, egy karácsonyi versikével.

06_05_baro_eotvos_lorand_menedekhaz_125_05_opti.jpgÜdvözlet Dobogókőről. Korabeli képeslap, 1900 körül

A fővároshoz közel fekvő Pilisbe és Visegrádi-hegységbe vágyók száma rohamosan kezdett növekedni, így megérett egy újabb turistaház terve, melyet tulajdonképp a kis menedékház helyébe terveztek. Végül az első menedékház közvetlen szomszédságában épült föl a mindenki által jól ismert, kőből épült emeletes turistaház, amely 1906. június 3-án nyitotta meg ajtaját, s ennek is a „Báró Eötvös Loránd-menedékház” nevet adták.

06_05_baro_eotvos_lorand_menedekhaz_125_06_opti.jpgDobogókő. Báró Eötvös Loránd menedékház. [Az 1898 és 1906-ban felavatott épület.] Képeslap. Magyar Turista Egyesület kiadása, Budapest. Báthory Béla felvétele

Immár a megváltozott körülmények között, a XX. század derekán az ELTE üvegtechnikusa, Bucsek Henrik mint a hegymászóbizottság akkori elnöke, a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségéhez intézett 1959. szeptember 30-án kelt levelében a Hegymászóbizottság nevében a dobogókői [újabb] turistaházban Eötvös Loránd emléktábla elhelyezését javasolja, hisz abban az évben volt Eötvös halálának 40., s a következő évben, vagyis 1960-ban 10. évfordulója, hogy a budapesti Tudományegyetemet róla nevezték el.

„A javaslat szerint a dobogókői turistaház előterében elhelyezett márványtábla hirdetné Eötvös Loránd hegymászó érdemeit. Ezzel a hegymászásnak és természetjáró mozgalmunknak is propagandát fejtenénk ki, egyúttal azonban azt is tudatná a tábla, hogy miért éppen Eötvös Lorándról nevezték el a házat illetve a turistaház-telepet.”

Bucsek Henrik előadása Eötvös Lorándról a Magyar Földrajzi Társaság hegymászó csoportjának szakülésén, 1962-ben. Kézirat. 26. fol. – Magángyűjtemény

Amikor a Vendéglátóipart Vállalat vette birtokába a turistaházat, elnevezését megszüntette, ezért a Magyar Természetbarát Szövetség Hegymászó Bizottsága már 1958-ban azt indítványozta, hogy Eötvös halálának közelgő 40. évfordulójára állítsák vissza az eredeti nevet és helyezzenek el egy emléktáblát, de ez akkor nem történt meg, s még hosszú-hosszú ideig váratott magára.
Az 1980-as évek elején már igencsak rogyadozó, beomlott ház felújítását, Magyarország első menedékházának a sorsát egy lelkes, önzetlen csapat vette kezébe, Mészáros János vezetésével. A Báró Eötvös Loránd menedékház felújítása 1983. április 30-án kezdődött és már – hála a kitartó elszántságnak – szeptember 28-án, a munkálatok elvégzésével be is fejeződött, eredeti formájában visszakerült rá a felirat, s az 1984. június 2-i ünnepélyes felavatás óta az épület turistamúzeumként várja a látogatókat.

Báró Eötvös Loránd halálának 100. évfordulója alakalmából 2019-ben nagyszabású ünnepséggel és előadássorozattal is megemlékeztek a turista-hegymászó Eötvösről, az MTE első elnökéről. A Magyar Turista Egyesület szervezésében 2019. április 6-án emléktáblát avattak a tiszteletére Dobogókőn.
Újabban ismét felújították az eredeti, 125 éve felavatott menedékházat is.
Végezetül szóljon maga az ünnepelt, a 175 éve, 1848. július 27-én született Eötvös Loránd:

„Turista az, a ki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek, s aki ez álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi – keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi.”

Elnöki megnyitó a M. K. E. Budapesti Osztályának 1891. február 14-én tartott közgyűlésén. In: Turisták Lapja, 3. évf. 2. sz., 1891, 25–28. Törzsgyűjtemény

A titkár ekkor Thirring Gusztáv, a pénztárnok Károlyi György. A beszéd teljes szövege, a legelejéről és a végéről a kimondott egyesületi ügyekkel kapcsolatos részek elhagyásával, megjelent még a Herkules (8. évf. 9. sz., 1891. május 1., 4–5.) című testgyakorlati közlönyben is.

06_05_baro_eotvos_lorand_menedekhaz_125_10_opti.jpgDolomitok, a háttérben a Cadin-csoport, a nyeregtől balra az Eötvös-csúcs, melyet 1902-ban neveztek el Eötvös Lorándról mint a Dolomitok híres hegymászójáról. 2019. Fotó: Kis Domokos Dániel

Irodalomjegyzék:

 

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Vivat Szlovénia! Második rész

2023. június 01. 16:02 - nemzetikonyvtar

Kiállításismertető

A magyar–szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulójára emlékezve Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! címmel rendezett időszaki kiállítást könyvtárunk. A tárlat – amelyet 2023. április 19-től május 31-ig tekinthették meg az érdeklődők – a jubileum után egy évvel, a Szlovén Köztársaság Nagykövetségével és az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszékével szoros szakmai partnerségben valósult meg.
A tárlat kurátora: Mladen Pavičič; főszerkesztő: Mann Jolán; tervezés: Gazdag Mária / Lulla Interiors; grafika: Takács Tamás / Artom Grafika, kivitelezés: Kiáll Kft. 
A kiállítás megnyitójának díszvendége volt dr. Nataša Pirc Musar, a Szlovén Köztársaság köztársasági elnöke és Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke, továbbá dr. Marjan Cencen, Szlovénia magyarországi nagykövete és Viljem Leban, a Ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár főigazgatója. A kiállítás megnyitóját megelőzően a két ország nemzeti könyvtárának vezetője 2023. április 19-én a Szlovénia és Magyarország közötti kiváló kulturális és diplomáciai kapcsolat megerősítéseként az elnökasszonyok jelenlétében együttműködési megállapodást írt alá a Sándor-palotában.

4_tarlo_fal_iroportrek_salamun_debeljak_opti.jpgÍróportrék: Tomaž Šalamun (1941–2014) és Aleš Debeljak (1961–2016). A Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! című időszaki kiállítás részlete. Fotó: Tóth Péter

Íróportrék

Tomaž Šalamun (1941–2014) központi képviselője volt annak a nemzedéknek, amely a múlt század hatvanas éveinek közepén az addigi hagyománnyal radikálisan szakító modern irányt honosított meg. Alkotópályája első fázisában – első kötete, a Póker (Poker) 1966-ban jelent meg – a klasszikus avantgárd (dadaizmus szürrealizmus) és az amerikai beatköltészet, valamint lingvizmus hatása alatt áll. Nyelvi játékként felfogott költészete asszociációkon alapszik. Később az elmélyült reflexivitás, érzékiség és szellemesség jellemzi. Formailag eleinte szabadverset alkotott, amely kezdetben felváltotta az érvényben lévő formákat, később a klasszikus vers- és strófamintákat is használta. Kiemelkedően termékeny alkotóként több mint harminc kötetet jelentetett meg. Drago Jančar és Aleš Debeljak mellett a közelmúlt szlovén irodalmának legtöbbet fordított szerzője.

„»Gyerekek, Trieszt és Bécs között aludhattok
a vonaton. Útközben nincs semmi.«
(Nagyanyám, Mila Gulic, 1891–1978)

Ne szunnyadj el
Velence és Bécs közt a
vonaton, nyájas
olvasó.
Szlovénia olyan
parányi, hogy könnyen
észre sem veszed! A Sierrától keletre
fekvő ranchomnál is
kisebb!
Inkább állj föl,
hajolj ki az ablakon, bár ki van írva:
TILOS!
Hallgass
arany szavamra!”

Tomaž Šalamun: A hitetlen unoka. Reiman Judit fordítása. In: Mladen Pavičić (szerk.): Szlovén irodalmi antológia IV., Budapest, ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék, 2010, 79. Törzsgyűjtemény

Aleš Debeljak (1961–2016) ifjúkori posztmodernista költészetében, A halál nevei (Imena smrti, 1985) című kötetében a palimpszesztikus idézetek mindenekelőtt a szimbolista és modern lírából fakadnak. Későbbi, A város és a gyermek (Mesto in otrok, 1996) című Budapesten írt kötetében a mai élet olyan alapvető kérdéseiről gondolkodik, mint a balkáni háborúk. Örök dicshimnusz (Nedokončane hvalnice, 2000) című kötetét a női erotika és anyaság csodálatának szenteli. Esszéiben a kultúra és a művészet kérdéseit feszegeti, valamint olyan, a kortárs társadalomban felmerülő problémákkal foglalkozik, mint a szlovénség a mai világban, Jugoszlávia szétesésének következményei, az USA aktuális társadalmi eseményei és az európai integráció lehetőségei. Tomaž Šalamun és Drago Jančar mellett a legtöbbet fordított szlovén szerző.

„Semmi sem elérhető. Egyetlen hang sem kettőződik.
Mintha semmi sem történt volna. Békésen megvannak a dolgok.
És ismét virrad odakint. Az erekben folyik a vér.
Te semmi vagy. Mindenki másnak, egy nőt kivéve, 

feneketlen homály egy folyófenéken. Egy kékbe játszó,
reménytelenül sima kavics. Horpadás egy kútban.
Egy senkinek sem ismerős senki kezdeménye. Mint Scott
naplója, mely eltűnt a sarkvidéki viharban. Semmi vagy. 

Talán égszéles bánatom vagy. A tér, egy örökre
dobozba zárt film üressége. A város most sem elesettebb,
mint azelőtt. Csak én zengek majd, ezt megígérhetem,
hallgatásod hullámhosszán és várom válaszod.”

A szerelem alakzatai VII., részle, ford.: Csordás Gábor. In: Mladen Pavičić (szerk.): Szlovén irodalmi antológia IV., Budapest, ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék, 2010, 79. – Törzsgyűjtemény

5_tarlo_fal_mai_szloven_irodalom_opti.jpgMai szlovén irodalom. A Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! című időszaki kiállítás részlete. Fotó: Tóth Péter

Mai szlovén irodalom

A szlovén nemzet számára, amelynek 1991-ig nem volt saját állama, az irodalom egészen a függetlenség kivívásáig különleges jelentőséggel bírt. Mint a történelmi álmok szimbolikus megvalósításának, a politikai és gazdasági hiányosságok kompenzálásának mitikus szférája kivételes helyzetben volt, az írók pedig a tiszta és helyes nyelv hordozói, egyben látnokok, megváltók, valamint a közös gondolatvilág, az etikai lelkiismeret és az erkölcsi tekintély hírnökei voltak. A demokratizálódásért, majd később a függetlenségért folytatott küzdelem során az írók társadalmi elkötelezettségüknek köszönhetően kiemelkedő társadalmi szerepet játszottak, a Szlovén Írószövetség székhelye pedig teret biztosított a szabad párbeszédnek és az új, demokratikus politikai mozgalmak és pártok létrejöttének. A független állam megalakulása fontos fordulópontot jelentett a szlovén irodalom számára, amely ekkor elvesztette korábbi kiváltságos helyzetét, és a társadalmi figyelem perifériájára szorult. Ennek ellenére minden korábbinál több irodalmi mű lát napvilágot, mivel a technika fejlődése nagyban megkönnyítette az alkotások közzétételét. Az utóbbi három évtized szlovén irodalmának egyik alapvető jellemzője a különböző irányzatok, áramlatok, stílusok és formák nagyfokú változatossága, és ebben a tekintetben nehéz közös poetológiai pontokat találni a nagyszámú szerző művei között. A tematikát tekintve viszont némiképp más a helyzet: leggyakrabban az egyén problémái állnak a középpontban. Ezek többnyire intim jellegűek (szerelmi és családi gondok, betegségek, esetleg mentális zavarok a leghétköznapibbaktól a legsúlyosabbakig), de kapcsolódhatnak társadalmi kérdésekhez, amelyek közül talán leggyakoribb a különböző kisebbségek helyzete. Nem ritka ezekben a művekben a társadalomkritika – néha burkoltan, néha nagyon is nyíltan megfogalmazva.

„Nem a világ a vers: tiszta hajnal,
nyelv születése, születés-nyelv a hallgatás méhén,
csak sejtelem, láthatárból hajnalpírba úszó.”

Boris A. Novak: Nem a világ a vers. Részlet. Tandori Dezső fordítása. In: Mladen Pavičić (szerk.): Szlovén irodalmi antológia IV., Budapest, ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék, 2010, 173. – Törzsgyűjtemény

6_tarlo_fal_muravidek_es_rabavidek_opti.jpgMai szlovén irodalom. A Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! című időszaki kiállítás részlete. Fotó: Tóth Péter

A Muravidék és a Rábavidék szlovén irodalma az elmúlt harminc évben

A 20. század 90-es éveiben a Muravidéken Szlovéniában is megérett az új idő szelleme, amelyet meghatároztak a bekövetkező társadalmi változások. A Separatio című szlovén folyóirat 1990-ben jött létre Muraszombatban (Murska Sobota), egyesítve a különböző területeken tevékenykedő értelmiségieket, ugyanakkor a különböző nézetek és eszmék megszilárdulását is jelentette. Ebben az évtizedben megalakult Franc-Franc Könyvkiadó, amely hozzájárult az idősebb és a fiatalabb írók irodalmi kibontakozásához. A muravidéki kortárs szlovén irodalom reprezentatív szerzői közül Feri Lainšček, (1959), Milan Vincetič (1957), Titan Felix Robert (1972), Dušan Šarotar (1968), Štefan Kardoš (1966), Bea Baboš Logar (1945), Tine Mlinarič (1955), Evgen Car (1944) és Olga Paušič (1953) országos hírnévre is szert tettek a megelőző harminc évben. Lainšček Feri – Feri Lainšček (1959) író, költő, drámaíró, az ifjúsági és gyermekirodalom jeles képviselőjének a legigényesebb irodalomesztétikai művei az elbeszélő prózához sorolhatók, és három nagyobb témával foglalkozik bennük: az emberi identitással, a kollektív tudatalattival és a szerelem tematikájával. Regényeiben a múltat és annak történelmi eseményeit, leggyakrabban az első és a második világháborút írja le a Muravidéken és a pannon térségben. Car Evgen – Evgen Car, Car Jenő (1944) drámaíró, költő, színész műveivel a regionális muravidéki szlovén irodalmat: gazdagítja. Országos szinten ismert drámája a Poredošov Janoš. A rábavidéki szlovének anyanemzetükkel való kapcsolatai nagyon korlátozottak voltak. Még a 90-es években is, amikor ezek a kapcsolatok bővültek és az együttműködés, erősödött, az irodalmi szlovén csak lassan vette át a kommunikációs eszköz szerepét a rábavidéki szlovének között. Ezért nem meglepő, hogy a kortárs rábavidéki írók és költők nyelvjárásban írnak. Ennek a területnek a képviselői Mukič Francek mellett még Barbér Irén (1939–2006) és Holecz Károly (1969). Mukič Francek – Francek Mukič, Mukics Ferenc (1952) pályája elején szerkesztői és publicisztikai tevékenységet is folytatott, de nyelvészeti munkákat is írt. Két visszhangra talált regénye a nyelvjárásban és szlovén irodalmi nyelven is megjelent Garaboncijaš (2005)/Črnošolec (2007) és a Vtrgnjene korenjé (2010)/Strgane korenine (2011). Az első könyv magyarul is megjelent A garabonciás címmel. A második könyvben a rábavidéki szlovének sorsáról ír, akiket a magyarországi sztálinista hatalom magyar gulágokba, munkatáborokba költöztetett, és megcsonkította személyes és nemzeti sorsukat.

  • Feri Lainšček: Akit a köd hozott. Regény [Ki jo je megla prinesla], ford.: Gordos Márta, Halász Albert, Budapest, Seneca, 1996.
  • Feri Lainšček: Argo nagycirkusz. Ifjúsági regény [Velecirkus Argo], ford.: Gállos Orsolya, Lendva, Studio Artis, 1999.
  • Štefan Huzjan: Podaj roko svetlobi – Nyújts kezet a fénynek. Versek, ford.: Zágorec-Csuka Judit, Lendva, Magánkiadás, 2003.
  • Evgen Titan: Grablánje. Versek, aforizmák (szlovén, magyar, angol), Murska Sobota, Papp József, 2005.
  • Evgen Car: Színes paraszt. Elégia. Versek, Lendva, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, 2008. 
  • Evgen Car: A gólyák is elpusztulnak. Dráma [Štrki umirajo], ford.: Zágorec-Csuka Judit, Pilisvörösvár – Dobronak, Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, 2009.
  • Lojze Kozar: Az elmozdítható gyertyatartó. Regény [Premakljivi svečnik], ford.: Merkli Ferenc, Szombathely Martinus, 2011.
  • Lojze Kozar: Az édesanya kendője. Regény [Materina ruta], ford.: Kühár Ede, Budapest, Garbo, 2012. 
  • Feri Lainšček: Szerelem-sziget. Ifjúsági regény [Ločil bom peno od valov], ford.: Zágorec-Csuka Judit, Pilisvörösvár, Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, 2022.

  • Francek Mukič (Mukics Ferenc): A garabonciás. Regény [Garaboncijaš]., Szentgotthárd, Magyarországi Szlovének Szövetsége, 2008.
  • Jože Hradil: Képek arc nélkül [Slike brez obrazov], ford.: Körtvélyessy Klára, Budapest, Európa, 2013.

A Muravidék és a Rábavidék szlovén irodalma az elmúlt harminc évben című rész szerzője Zágorec Csuka Judit.

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

A kiállításismertető első része itt olvasható.

komment

Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! Első rész

2023. május 31. 21:24 - nemzetikonyvtar

Kiállításismertető

A magyar–szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulójára emlékezve Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! címmel rendezett időszaki kiállítást könyvtárunk. A tárlat – amelyet 2023. április 19-től május 31-ig tekinthették meg az érdeklődők – a jubileum után egy évvel, a Szlovén Köztársaság Nagykövetségével és az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszékével szoros szakmai partnerségben valósult meg.
A tárlat kurátora: Mladen Pavičič; főszerkesztő: Mann Jolán; tervezés: Gazdag Mária / Lulla Interiors; grafika: Takács Tamás / Artom Grafika, kivitelezés: Kiáll Kft.
A kiállítás megnyitójának díszvendége volt dr. Nataša Pirc Musar, a Szlovén Köztársaság köztársasági elnöke és Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke, továbbá dr. Marjan Cencen, Szlovénia magyarországi nagykövete és Viljem Leban, a Ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár főigazgatója. A kiállítás megnyitóját megelőzően a két ország nemzeti könyvtárának vezetője 2023. április 19-én a Szlovénia és Magyarország közötti kiváló kulturális és diplomáciai kapcsolat megerősítéseként az elnökasszonyok jelenlétében együttműködési megállapodást írt alá a Sándor-palotában.

A kiállítás gerincét a szlovén irodalom magyarországi befogadása alkotta, különös tekintettel az elmúlt harminc év közel 80 kötetet számláló műfordításaira. Az önálló Szlovénia létrejötte óta a szlovén irodalom világirodalmi rangú költője, a szlovén költészet első szintetizáló lírikusa, France Prešeren művei éppúgy figyelmet kaptak a magyar irodalmi körökben, mint a közelmúlt és a kortárs szlovén irodalom alkotói – Kajetan Kovič, Tomaž Šalamun, Drago Jančar vagy Aleš Debeljak – irodalmi munkássága. A nagy politikai változások időszaka, amely mindkét országnak demokráciát, Szlovéniának pedig saját államot hozott, hatással volt a szlovén irodalom magyarra fordítására. Magyarországon a 20. század hetvenes-nyolcvanas éveinek élénk fordítási tevékenysége a kilencvenes évek elején véget ért. Ezután a fordítások száma drasztikusan visszaesett, és csak az évtized vége felé kezdett növekedni, majd 2000 után kapott nagyobb lendületet.

1_klasszikusok_ujra_preseren_kocbek_opti.jpgKlasszikusok újra: France Prešeren (1800–1849) és Edvard Kocbek (1904–1981). A Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! című időszaki kiállítás részlete. Fotó: Tóth Péter

Klasszikusok újra

France Prešeren (1800–1849) a szlovén irodalom világirodalmi rangú költője, a szlovén költészet első szintetizáló lírikusa, aki eredeti módon egyesítette a klasszicista és az európai, főleg német romantikus irodalmi hagyományt. Szerelmi lírájának csúcspontját a Julijához írott Gázelek (Gazele, 1833) és a Szonettkoszorú (Sonetni venec, 1834) jelentik. Legnagyobb hatású klasszikus műve, az 1836-ban megjelent Keresztelő a Savicánál (Krst pri Savici) című romantikus poéma. A költői elbeszélésben felelevenedik a szlovénség történelmének legfontosabb kora, a kereszténység felvétele. A harmincas évek végétől figyelme egyre inkább a népköltészet felé fordult.
A negyvenes évek közepének legnagyobb hatású költeménye a Pohárköszöntő (Zdravljica) című bordalba bújtatott politikai verse. Ennek hetedik versszaka Szlovénia függetlenné válásakor az új ország nemzeti himnusza lett:

„Éljenek mind a népek,
kik várják már a nagy napot,
mely a földkerekségnek
hoz békésebb virradatot;
mennyi rab
lesz szabad
és jó szomszéd a nap alatt!”

France Prešeren: Pohárköszöntő. Részlet. Tandori Dezső fordítása. In: France Preseren versei, [vál., bev. Josip Vidmar]; [ford. Csuka Zoltán, Lator László, Tandori Dezső]; [jegyz. és a bevezetőt ford. Gállos Orsolya], Budapest, Európa, 1975, 102. – Törzsgyűjtemény

  • Pesmi – Versei, szerk.: Josip Vidmar, ford.: Lator László, Tandori Dezső Gállos Orsolya nyersfordításai alapján, Murska Sobota, Pomurska založba, 2000.
  • France Prešeren: Szonettkoszorú – Sonetni venec, ford.: Csuka Zoltán, Kaposvár, Editio Plurilingua, 2000.
  • France Prešeren: Zdravljica, Ljubljana, Narodna in univerzitetna knjižnica, 2021. [A szlovén himnusz fakszimile kiadása és huszonnégy – köztük magyar – nyelvű fordítása.]

Edvard Kocbek (1904–1981) a 20. század egyik legjelentősebb szlovén költője, írója, politikusa és gondolkodója. A két világháború között a katolikus értelmiség balszárnyának központi alakja, a második világháborúban a Felszabadítási Front vezetőségi tagja. 1951-től szabadúszó íróként élt. Költészete a katolikus expresszionizmusból és szimbolizmusból indult, ám Föld (Zemlja, 1934) című verseskötetének a paraszti életről írt és a prózanyelvhez közelítő szabadversei az új tárgyiasságba való átmenetet példázzák. A háború utáni modernizmus előfutáraként a következő generációk legkiemelkedőbb képviselőire hatott. Intellektuálisan reflexív, meditatív lírájának központi kérdése a modern korban élő ember sorsa lett. Az egzisztencializmus jegyében írt Félelem és bátorság (Strah in pogum, 1951) című kötetének négy háborús novellája a szocialista realizmus uralmának végét jelölő egyik legfontosabb szlovén irodalmi mű. Esszé-, napló- és prózaíróként is kiválót alkotott.

„Mások szent tehenet és sárkányt imádtak,
ezereves teknőst és szárnyas oroszlánt,
egyszarvút, kétfejű sast, főnixmadarat,
de mi választottuk a legszebb állatot,
mely csatatéren és cirkuszban egyaránt kiváló,
s hol királylányt, hol arany szentségtartót hord a hátán,
nem csoda hát, hogy a bécsi császár
az ügyes diplomatákat franciául,
a csinos színésznőket olaszul,
a végtelen Istent spanyolul,
a tanulatlan szolgát németül,
a lovait meg szlovénül szólítja meg.”

Edvard Kocbek: Lipicaiak. Részlet. Csordás Gábor fordítása. In: Bajzek Mária, Lukács István, Pavičić, Mladen (szerk.): Szlovén irodalmi antológia II., Budapest, ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék, 2007–2010, 217. – Törzsgyűjtemény

2_tarlo_fal_konyvkiadok_es_folyoiratok_antologiak_es_muforditok_opti.jpgKönyvkiadók és folyóiratok; Antológiák és műfordítók. A Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! című időszaki kiállítás részlete. Fotó: Tóth Péter

Könyvkiadók és folyóiratok

A 20. század hetvenes-nyolcvanas éveinek élénk fordítási tevékenysége, amelyben központi szerepet játszott az akkori legnagyobb magyar kiadó, az Európa Kiadó és az újvidéki Fórum Könyvkiadó is, a kilencvenes évek elején véget ért. Ezután a fordítások száma drasztikusan visszaesett, és csak az évtized vége felé kezdett növekedni, majd 2000 után kapott nagyobb lendületet. Így az elmúlt 30 évben megjelent 80 könyvből 2000 előtt mindössze 10 jelent meg, és ezek felét a pécsi Jelenkor Kiadó adta ki. Ez a kiadó a következő évtizedben is fontos maradt, de több más könyvkiadó is csatlakozott hozzá, a legaktívabbak közülük a L’Harmattan, a Napkút, a Metropolis és még mindig az Európa. A szlovén szépirodalom fordításainak megjelentetésében fontos szerepet játszottak a magyarországi folyóiratok, pl. az Európai Utas, a Holmi, a Jelenkor, a Korunk, a Nagyvilág, a Magyar Napló, a Tiszatáj stb., melyek tematikus összeállításokat is megjelentettek a kortárs szlovén irodalomról.

Antológiák és műfordítók

Az elmúlt harminc évben több egy- és kétnyelvű szlovén irodalmi antológia is megjelent, köztük műfajok szerinti – vers-, elbeszélés- és esszégyűjtemények –, valamint az új és legújabb irodalom gyűjteményes kötetei. A szlovén irodalom magyar fordítói közül a legtermékenyebb Gállos Orsolya, aki a legismertebb szlovén írókra koncentrált, és akinek fordításait a legjelentősebb magyar kiadók és irodalmi folyóiratok jelentetik meg. Lukács Zsolt is egy ideig rendkívül termékeny műfordító volt, többek között Tomaž Šalamun négy verseskötetét fordította magyarra. A lendvai Zágorec-Csuka Judit fordítóként a muravidéki írókra összpontosítja figyelmét. Az utóbbi évtizedekben Budapest és Pécs mellett Lendván jelent meg a legtöbb szlovén irodalmi mű magyar fordítása. A szlovén irodalom műfordítói közül kiemelendők még Csordás Gábor, Körtvélyessy Klára, Orcsik Roland, Reiman Judit és mások. A magyar költészet jeles képviselői – Weöres Sándortól Lator Lászlón át Tandori Dezsőig – készítettek a szlovén lírából nyersfordítások alapján kiváló műfordításokat. Munkájukat a muravidéki születésű Jože Hradil (1935–2015) műfordító és szerkesztő, a klasszikus és kortárs magyar irodalom szlovén fordítója is segítette.

3_iroportrek_kovic_jancar_opti.jpgÍróportrék: Kajetan Kovič Kovič (1931–2014) és Drago Jančar (1948). A Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! című időszaki kiállítás részlete. Fotó: Tóth Péter

Íróportrék

Kajetan Kovič (1931–2014) A társadalmi realizmusból indult, fiatalkori költészetét az intimizmus és rezignáció jellemzi, ám művészetében megfigyelhetők az újromantika, szimbolizmus, expresszionizmus és szürrealizmus jegyei is. Érett korszakában írott versei a legalapvetőbb emberi, személyes értékekről, életről és halálról, szerelemről, költészetről szólnak. Gyakran és mesterien használja a klasszikus versformákat és strófaszerkezeteket. Prózaíróként és fordítóként is jelentős, számos magyar vers szlovén fordítójaként is ismert. Weöres Sándor emlékezetére írta Látogatás című versét:

„Öreg költőt
ne látogassatok meg!
Hosszú magányuk
lassúdva folyik,
nem mint a ti gyors időtök.
Összes verseik
ötödik kiadása
nem fénylik a homlokukról.
Kialudt szemmel
néznek merően
megsárgult füzetükbe,
melybe hajdan
izzó ceruzával írtak.”

Kajetan Kovič: Látogatás. Részlet. Lator László fordítása. In: Bajzek Mária, Lukács István, Pavičić, Mladen (szerk.): Szlovén irodalmi antológia III., Budapest, ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék, 2007–2010, 215. – Törzsgyűjtemény

Drago Jančar (1948) elbeszélő prózáját és drámáit, melyek a jelenről szólnak, szívesen helyezi a történelmi múltba, amelyek így időfeletti értelmet nyernek. Kifejezésmódja kezdetben modernista volt, később mindinkább posztmodern és klasszicizáló lett. Fontosak esszéi is. Debeljak és Šalamun mellett a legtöbbet fordított szlovén kortárs író, számos hazai és nemzetközi díj tulajdonosa.

„A nevetés jó angyala, mint minden jó angyal láthatatlanul kettőbe oldódik, kettes számba. Talán egyben is képes felolvadni, csak ez az egy Louisa legyen, más nem lehet. De egy harmadik semmiképp nem jön számításba. A világ kettőnek van teremtve, és az e kettővel lévő jó angyalnak, a harmadik csak bajt okoz. A jó angyal soha nincs többes számban, a többes mindig a harmadik, és az csak rosszat jelent. A többes szám nem jó, a kettes szám jó. A többesnél is rosszabb a tömeg: a tömeg, az maga a sátán. A szlovén a világ legszebb nyelve, mivel ismeri a kettes számot. A kettes szám szép, a kettes szám meleg, a kettes szám a Snug Harbour. Míg az angolban és az összes többi nyelvben a kettes számot külön kell jelölni, addig a szlovén nyelv öntörvényűen egy szóban fejezi ki, hogy mi ketten együtt aludtunk, hogy megreggelizünk. A kettes szám kizárja a harmadikat, a kettes számban sehol sincs Louisa fiúja, az a disznó, sem a landlord, aki szintén disznó. Megfájdult a hátam, mikor kettesben aludtunk a fűben, írja Anna.”

Drago Jančar: Kaján vágyak. [Posmehljivo poželenje]. Regény. Részlet. Gállos Orsolya fordítása, Budapest, Osiris 1997. – Törzsgyűjtemény

  • Az angyal pillantása. [Pogled angela]. Elbeszélések, ford.: Gállos Orsolya, Pécs, Jelenkor 1997.
  • Kaján vágyak. [Posmehljivo poželenje]. Regény, ford.: Gállos Orsolya, Budapest, Osiris 1997, 2000.
  • Zajgás a fejben. [Zvenenje v glavi]. Regény, ford.: Gállos Orsolya, Pécs, Jelenkor 2001.
  • Katarina, a páva és a jezsuita. [Katarina, pav in jezuit]. Regény, ford.: Gállos Orsolya, Pécs, Jelenkor 2006.
  • A névtelen fa. [Drevo brez imena]. Regény, ford.: Gállos Orsolya, Budapest, L’Harmattan 2011.
  • Ma éjjel láttam őt. [To noč sem jo videl]. Regény, ford.: Gállos Orsolya, Budapest, L’Harmattan, 2016.

Képek:

  • France Prešeren. Thomas Hrnčiř tollrajza Franz von Kurz zum Thurn und Goldenstein 1850-es olajfestménye nyomán. In: Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. Karinthia és Krajna, Budapest, Magyar Király Államnyomda, 1891.
  • Edvard Kocbek (1904–1981). 1950–1960. – Ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár. Fotótár (Narodna in univerzitetna knjižnica, Ljubljana. Slikovna zbirka)
  • Marjan Kukec: Kajetan Kovič. 1981–1989 – Ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár. Fotótár (Narodna in univerzitetna knjižnica, Ljubljana. Slikovna zbirka)
  • Tihomir Pinter: Drago Jančar. 2002 – Ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár. Fotótár (Narodna in univerzitetna knjižnica, Ljubljana. Slikovna zbirka)

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

 A kiállításismertető második része itt olvasható.

komment

„Uram, hallgasd meg én imádságomat...” A magánáhítat könyvei a középkor végén

2023. május 30. 17:52 - nemzetikonyvtar

Sarbak Gábor kiállításmegnyitója

A késő középkori Magyar Királyságban és tágabb környezetében magánáhítat céljára használt latin és népnyelvű kézírásos és nyomtatott könyvek különböző típusait bemutató időszaki kiállításunk 2023. április 21-től május 31-ig tekinthették meg az érdeklődők. Az Őszentsége Ferenc pápa magyarországi látogatása tiszteletére rendezett kamarakiállítást Sarbak Gábor, az ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője nyitotta meg. Kurátortársa Korondi Ágnes volt.

Most megnyíló kamarakiállításunkkal a kereszténység kétezer éves történetének egy nagyon fontos területére igyekszünk rávilágítani abból az alkalomból, hogy Őszentsége Ferenc pápa egy hét múlva ismét hazánkba látogat. Egyúttal nagy örömömre szolgál, hogy éppen kutatócsoportunk vállalhatta e kiállítás megrendezését.
A pápalátogatás nyilvános és közérdeklődésre számot tartó eseménysorozata mellett az itt kiállított hét kódex és egy nyomtatvány a leírt, formába öntött, tehát már kötött fogalmazású imádságokat és liturgikus szövegeket állítják elénk, amiket el lehetett olvasni, fel lehetett olvasni, el lehetett énekelni vagy recitálni, és ezután el lehetett rajtuk gondolkodni, másképpen fogalmazva: át lehetett elmélkedni mondandójukat. Ennek a „folyamatnak” abban a korban az egyik tablón is olvasható ruminare vagy ruminatio volt a neve, ami a hallott vagy olvasott anyag ’újra megrágását, megemésztését’ jelentette. A részleteikben idézett, a falakon és a kijelzőn is megszemlélhető imaszövegek ma is változatlanul időszerűek; úgy vélem, a nyílt szívű olvasót most is meg tudják szólítani.
Kiállításunk címét a magyar nyelvű kéziratokból válogatva vettük: elsősorban a Keszthelyi kódexben lévő 101. zsoltár kezdetét éreztük erre alkalmasnak, kellően kifejezőnek. Amikor eleink imádkoztak, e fordulattal vezették be könyörgéseiket akár latinul, akár magyarul is végezték a zsolozsmát.
A középkori teológiai irodalomban Szent Pál levelei mellett a Liber psalmorum volt a legtöbbet magyarázott könyv, úgy gondolom, ez érződik a kiállított anyagunkon is. A zsoltároskönyv a középkor végére, a 15. századra már régen imádság lett, elveszítette az első évezred derekán még rá jellemző olvasmányos, azaz lectio jelleget, amire akkor a szerzetesi hallgatóság jellemzően egy rövid csenddel „válaszolt”.
A zsoltárok megismerése a plébániai vagy valamely városi iskolában kezdődött. Az első zsoltár kezdőbetűje, a díszesen megrajzolt B(eatus) betű volt az elindulás azon az úton, amely az olvasás-, írásés az elengedhetetlen énektanulás volt. Az iskolások a templomi szertartásokon is (mintegy hivatalból) részt vettek: énekeltek a misén és a zsolozsmán, és így énekelve sajátították el a teljes liturgikus repertoárt. Az iskolás énekesek nélkül elképzelhetetlen volt még a régi korokban nagyon-nagyon kedvelt körmenet, a processio, a különféle vonulások.
A nem klerikusok pedig bizton számíthattak arra, hogy a hosszabb ünnepnapi prédikációk hallgatása során hatalmas mennyiségű szentírási idézettel találkoztak időről időre, és a találó vagy jellemző fordulatok ezáltal önkéntelenül is beléjük ivódtak.
Nézzünk egy-két korabeli példát. II. Ulászló a velencei diplomáciai jelentések szerint vallásos és buzgón hívő ember volt: „Ez a király sokat imádkozik, naponként három misét hallgat.” A végzetes mohácsi csata előtt jó egy évvel II. Lajos király számára is természetes volt például, hogy 1525 Úrnapjának előestéjén (vigiliáján), akkor június 14-ére esett, a várkápolnában részt vegyen a vecsernyén, és másnap, magán az ünnepen pedig ugyanott a misén, a körmenetet pedig egy sátorból szemlélték. Valamivel később, egy másik velencei követjelentésből megtudhatjuk, hogy Lajos „minden tudományra alkalmas”, valamint „beszéli a magyar, cseh, lengyel, latin és német nyelvet, ért valamit olaszul és néhány szót beszél is”, és „mindennap misét hallgat, ünnepnapokon prédikációt hallgat és énekes misén vesz részt”.
Hogyan követte a szertartást? Együtt énekelte a mise ordináriumát a kórussal? Elképzelhető. Volt-e misszálé a kezében? Biztosan nem. Imakönyve lehetett? Úgy vélem, igen. Díszes, és kézbe fogható méretű, latinul, hiszen – hallottuk – bírta e nyelvet (is). A királyi könyvgyűjtemény és könyvekhez értő klerikusok pedig a közelében voltak.
1510-ben járunk, egy gyulai eseményről számol be Szerémi György, II. Lajos király, utána pedig Szapolyai János udvari káplánja. Ezt írja Emlékiratában Magyarország romlásáról: „Az úrnő [Corvin János özvegye ...] eltávozott a világból Atyánkhoz, s eltemettük őt a barátoknál tisztességgel. Őérette is énekeltem a zsoltároskönyvet tíz iskolással, s utána bőségesen megvendégeltek.”
Ezek után érthető a kiállított anyagban a zsoltárok hangsúlyos jelenléte, ami jól tükrözi a psalteriumnak a liturgikus gyakorlatban és a keresztény gondolkodásban, valamint az irodalomban elfoglalt központi helyét. Elsősorban a tanulásból és a napi zsolozsmából forrásozik tehát a zsoltárok ismerete, amely a klerikusokon kívül a társadalom egyre szélesebb, írni-olvasni tudó műveltebb rétegeinek gondolatvilágát átjárta, nyelvi kifejezéseit meghatározta, akár a korabeli értelemben vett pontos idézés, akár csak egy-egy félreismerhetetlen hivatkozás alakjában.
A kiállított kötetek reményeink szerint érzékeltetni tudják, hogy a templomi vagy a kolostori liturgia világa mellett létezett egy olyan közeg, amelynek egyik része a latin szertartási nyelvet (többé-kevésbé) ismerte, a másik, nagyobbik része pedig már sokkal biztosabban tájékozódott az anyanyelvű imádságok rengetegében. Mert magyar (és német, cseh, francia) nyelvű imaszövegek, elmélkedések, szentírási részletek bőséggel álltak rendelkezésre. A sokféleség érzékeltetésére engedjék meg, hogy a jellemző műfajok közül néhányat felsoroljak: Szűz Mária kis zsolozsmája, a hét bűnbánati zsoltár, különféle alkalmakkor mondandó imák (őrangyalhoz, megholtakért, vagy éppen a mise alatt), vagy a többször említett zsoltárok (a Keszthelyi kódexben a 150 zsoltár magyarul olvasható), a közkedvelt Mindenszentek litániája.

cod_lat_400_mny_74_opti.jpgFelső-magyarországi breviárium. Cod. Lat. 400.; Keszthelyi kódex, 1522. MNY 74 – Kézirattár. Fotó: Lewalt-Jezierski Zoltán

Bármelyik kiállított késő középkori kézirat gondos vizsgálata és olvasása nyomán képes feltárulni előttünk e kötetek érdekes és fordulatos sorsa: a 14. század második felében keletkezett ferences zsoltároskönyv (OSZK, Cod. Lat. 366.) sokáig használatban volt, és valamelyik használója pedig óhatatlan kényszert érzett, hogy a hónapneveket magyarul is bejegyezze a latin mellé. Nem állt egyedül e téren: más rendek liturgikus könyveiben is feltűnnek a magyar hónapnevek, nemcsak kézírásos kiegészítésként, hanem a latinul nyomtatott könyvben magyarul kinyomtatva szerepelnek a kalendáriumban. Egy későbbi kéz a zsoltárok kezdő szavait írta be a kotta mellé, valószínűsítve a székelyföldi magyar nyelvű zsoltáréneklést. Az 1741-ből származó legkésőbbi bejegyzés ugyan nem biztos, hogy a kötet megszakítás nélküli használatára utal, hanem arra inkább, hogy a kötet egy plébániai könyvtár még akkor is megbecsült darabja lehetett.

Egy felső-magyarországi breviáriumnak (OSZK, Cod. Lat. 400.), tehát a papi zsolozsma könyvének jelenlétét azzal tudjuk megmagyarázni, hogy psalterium-részének margójára írt bejegyzések a zsoltárok mélyebb megértését hivatottak elősegíteni, ezzel mintegy a magánáhítattal teli, elmélkedő olvasás irányába mutatván. A zsoltárok utáni szabad helyen látható egy diagramm, amely Szűz Mária nevének kezdőbetűihez rendelt egy-egy, ugyanazzal a betűvel kezdődő zsoltárt vagy canticumot. A hivatkozott zsoltárok mellett pedig a margón fel van tüntetve, hogy azt melyik névbetű tiszteletére kell elimádkozni.
Scriptor, azaz kódexmásoló neve is ismert e kötetek némelyikéből. Tudjuk, hogy a német Magdalena vom Stein imakönyve Bernhart Vennd munkája 1509 körül, tudjuk, mert beleírta. Figyelmükbe ajánlom még a Sixtus Schenk de Wertingen által, Augsburgban 1505-ben másolt imakönyvet, ami a művelt Konrad Mörlin apát (megh. 1510) tulajdonában volt. Elég rápillantani a kiállított sokféle írásra, azonnal látszik, hogy egy-egy kéziraton többen is dolgoztak, és elkészülésük után tulajdonosaik bejegyeztek egyet s mást a szövegbe, azaz a kézirat élt, mert forgatták, arra használták, amire való.

konrad_morlin_apat_imakonyve_opti.jpgKonrad Mörlin augsburgi bencés apát imakönyve, 1505. Cod. Lat. 309 – Kézirattár

Mitől szép egy kódex? Szépek benne az iniciálék, a miniatúrák, a képek? Szép és gondos az írása? Vagy: fontos a tartalma? Feltehetően mindezen elemek együttese eredményezi, hogy közel érezzünk magunkhoz egy-egy régi kéziratot. Úgy érzem, akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy e kötetek elsődleges szépségét és báját a használatuk adja; ezek egy része használt kódex, vagyis volt értelme összeállítani őket anno, nagyon régen.
Hadd soroljam fel a közreműködőket, akiknek sok köszönettel tartozunk: Szemerédi Ágnes, Boreczky Anna és a kutatócsoport minden tagja, Földesi Ferenc a kézirattári kollégákkal, Horváth Barnabás, Horváth Diána, Hutai Zsófia, Kőrösi Csilla Júlia, Péterfi Gyöngyvér, Pétersilka Ágnes, Ruska Lívia, Seregély Ákos, Sudár Annamária, Szovák Márton. – Gazdag Mária belsőépítész és Takács Tamás tervezőgrafikus munkáját dicséri mindaz, ami könyveinket látványban és szövegformálásban körülveszi.
Ezek után nem maradt hátra más megtisztelő feladatom, minthogy a kiállítást megnyissam. Elgondolkodtató estét kívánok Önöknek, köszönöm megtisztelő figyelmüket.



Sarbak Gábor meghívója A magánáhítat könyvei a középkor végén című kiállításunkra. Forrás: Youtube

Sarbak Gábor (ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport)

komment

Érdi Marianne: „Jól elvagyok a régi könyvekkel” /// OSZK PODCAST 2023 S01E06

2023. május 28. 00:05 - nemzetikonyvtar

A penészedő könyvek helyes tárolásától a Magyar örökség Díjas pergamenkódex restaurálási eljárásig. Az OSZK podkasztjában Érdi Marianne könyv-, papír-, és bőrrestaurátor művésszel, az Állományvédelmi és restauráló osztály helyettes vezetőjével beszélgetett Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója. A felvétel elkészítését Solmyosi Ákos segítette.

oszkpodcast_06_2.jpg

A podcast az Apple- és a Google-alkalmazásban, a Spotifyon, összesen hat helyen hallgatható az interneten.

A hatodik adás tartalmából: 

01:20 Érdi Marianne: Több mint negyven éve kezdtem a pályát grafikusként
02:26 A gépi papírgyártás alapvetően változtatta meg a könyvek alapanyagát  
04:32 A hagyatékok befogadásának alapja, hogy megvizsgáljuk, honnan jött a gyűjtemény 
06:53 Egyre kevesebb a szakember, újraindult a könyv- és papírrestaurátor-képzés
09:20 A gépesítés ellenére a kézi könyvkötő szakemberekre igenis szükség van
11:00 A megelőző állományvédelemmel kezdődik a dokumentumok védelme
13:40 Savasító légköri gázok között élünk, ami szintén árt a könyveknek 
16:27 A penészes, kivirágzott könyvekhez gumikesztyű is javallott
18:32 A tintamarásos Himnusz elemzése
21:24 A nap ne érje soha a könyvespolcot
23:20 Ötvenluxnyi világítás megengedett az érzékeny könyveknek
24:14 A Magyar Örökség díjas restaurálási eljárás
29:23 Pergamenre nem érdemes könyvet nyomtatni
31:10 A sepsiszentgyörgyi Apor-kódex restaurálása

LINK:

Magyar Örökség Díj: https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2017/04/03/magyar_orokseg_dijas_a_pergamen-kodex_restauralo_eljarasunk
Könyv- és papírrestaurátor képzés https://www.oszk.hu/hirek/konyv-es-papirrestaurator-szakmai-kepzes
Kötészet restaurálás: https://www.oszk.hu/koteszet_restauralas
Újraindult a restaurátor képzés: https://www.youtube.com/watch?v=seG48QTVlBg
Kozocsa Ildikó: https://mek.oszk.hu/19400/19421/
Kastaly Beatrix: https://tortenet.oszk.hu/html/magyar/06jelentos_szemelyek/szechenyi_erem/kastalybeatrix.htm
Tóth Zsuzsanna: https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2020/09/14/mit_arulnak_el_a_pottyok
Apor-kódex: http://nyelvemlekek.oszk.hu/ism/aporkodex

Hallgasd a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

komment

A Szent Rókus Kórház

2023. május 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

225 évvel ezelőtt nyílt meg a budapesti Szent Rókus Kórház

Az 1798. május 28-án megnyílt Szent Rókus Kórház (akkori nevén a Pesti Polgári Köz-Ispotály) Magyarország egyik legrégibb, nagy múltú egészségügyi intézménye, amely mind a mai napig a gyógyítás szolgálatában áll.

Története:

Magyarországon a közegészségügy helyzete a XVIII. században rendkívül elmaradott volt, járványok pestis, himlő pusztítottak. Az 1700-as évek elején Pesten egyetlen ispotály működött, a városban nemcsak betegellátó intézményekben mutatkozott hiány, hanem a szegénygondozás is megoldhatatlan feladatnak tűnt. A Helytartótanács 1724-ben hozott határozata alapján minden településnek gondoskodnia kellett saját betegeiről. Pest városa határozatának alapján a korábban alapított Rókus szegényházat kibővítették. Az építkezés 1795-ben vette kezdetét, amikor a Haffner Mihály által elkészített pénzügyi és szervezeti szabályzat végleg meggyőzte a kétkedőket. 1798. május 28-án ünnepélyesen megnyitották a pestises betegek védőszentjéről, Szent Rókusról elnevezett kórház kapuit. Akkori főbejárata a mai Rókus-plébánia copf stílusú, kőkeretű bejárata volt, fölötte a ma is olvasható szöveg: Pestanum Calamitosorum Domicilium. Az első igazgató Haffner Mihály volt.

05_26_szent_rokus_korhaz_225_1_opti.jpg

A Szent Rókus Kórház és a kápolna megnyitás alkalmával. In: Dr. Hollán Henrik: Adatok és szemelvények a Szent Rókus közkórház és fiókjai alapításának és fejlődésének történetéből, Budapest, Medicina, 1967, 1. képmelléklet – Törzsgyűjtemény

A megnyitás után megindult a kórház élete. A betegforgalomról havonta készítettek statisztikát. Az 1830-as években a kórház éves betegforgalma jóval meghaladta a 3000 főt. A szegényházban három szinten hatvan főt tudtak elhelyezni, a kórházban összesen 237 ágy állt rendelkezésre, ebből 100 főnek ingyenes ellátás járt, a tehetősebbeknek 12 külön szoba állt rendelkezésükre, 50 krajcár és 1 forint közötti összeget kellett fizetni. A személyi állomány összesen 20 fő volt. A kórház számos orvosi eljárás alkalmazásában úttörőnek bizonyult.
1847-ben itt vezette be Flór Ferenc sebész főorvos a dietil-éterrel és kloroformmal való altatásos módszert. A sebészt 1848-ban Pest város tisztiorvosának választották, és még ugyanebben az esztendőben a Szent Rókus kórház igazgató orvosi címét is elnyerte.

05_26_szent_rokus_korhaz_225_2_opti.jpgFlór Ferenc arcképe. In: Dr. Hollán Henrik: Adatok és szemelvények a Szent Rókus közkórház és fiókjai alapításának és fejlődésének történetéből, Budapest, Medicina, 1967, 3. képmelléklet – Törzsgyűjtemény

Flór Ferenc az 1848/1849-es szabadságharcban őrnagyi rangban harcolt, a Felvidéken szervezte a tábori kórházakat, ennek következtében a szabadságharc bukása után börtön, rendőri felügyelet lett az osztályrésze, és a kórházba csak 1861-ben térhetett vissza.
A Szent Rókus kórházban számtalan kiváló orvos praktizált: 1851. május 20-án mindössze 33 éves korában Semmelweis Ignác Fülöp átvette az önálló szülészeti osztály vezetését, a klórvizes kézmosást itt is bevezette, s ennek következtében mintegy 1% alá csökkent a gyermekágyi lázzal kapcsolatos halálozások aránya. 1855-ben Semmelweist szülész professzorrá nevezték ki.

05_26_szent_rokus_korhaz_225_3_opti.jpgSemmelweis szobrának fényképe. In: Dr. Hollán Henrik: Adatok és szemelvények a Szent Rókus közkórház és fiókjai alapításának és fejlődésének történetéből, Budapest, Medicina, 1967, 6. képmelléklet – Törzsgyűjtemény

1857-ben a klinika hivatalosan is közkórház lett. 1875-ben a körülményeknek és a megnövekedett feladatoknak köszönhetően a régi dologház épületéből kialakították a fertőző osztályt. Az új alapszabálynak köszönhetően megszűntek a különszobák, és így lehetővé vált egyre több elmebeteg elhelyezése. Megkezdődött az úgynevezett pavilonrendszer kidolgozása.
1884-ben Budapesten megindult a nagyszabású kórházépítés-program, és ennek keretein belül fejlesztették tovább a Szent Rókus kórházat is.
A kórház élen járt a folyamatos fejlesztések, újítások terén, 1898-ban két évvel a röntgensugár felfedezése után működésbe lépett a kórházban Európa első központi röntgenlaboratóriuma, vezetője Donáth Gyula, később pedig Stein Adolf lett. Az orvosszakmai problémák, kutatások időről időre megjelentek orvosi szaklapokban többek között a Gyógyászat című folyóiratban.

05_26_szent_rokus_korhaz_225_4_opti.jpgLiebmann Mór: A gyermekágyi fertőzés elháritásáról, [S.l.], [s.n.], [1905]. Különlenyomat a Gyógyászat 1905. évi 13. számából – Törzsgyűjtemény

A történelmi változások a kórház életében is átszervezést eredményeztek. 1919-ben a kommün idején az intézményt Központi Kórháznak nevezték át. A megnövekedett igény miatt létszám- és férőhelybővítés vált szükségessé, de ez, a gazdasági világválság idején nehezen volt kivitelezhető.
A második világháborút követően egyre szigorúbb takarékossági intézkedésekre volt szükség. Budapest ostroma idején a Szent Rókus.kápolna és a kórház 40 %-át rommá lőtték. Az 1956-os forradalom idején itt alakult meg a Munkástanács. A kórház folyamatosan ellátta a sebesülteket. A következő esztendők a lassú fejlődés jegyében teltek. 1978 és 1991 között nagyszabású átalakításokat végeztek a kórházban.

Napjainkban

A Szent Rókus kórház és intézményei 2020-ban a Semmelweis Egyetembe integrálódtak, és modern infrastruktúrával álltak a betegek rendelkezésére. 

Bibliográfia:

Szánthó-Rojas Mónika Daniella (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

komment

Az International Internet Preservation Consortium 2023-as taggyűlése és konferenciája

2023. május 23. 06:00 - nemzetikonyvtar

A COVID-időszak után elsőként rendezte meg jelenléti formában az éves taggyűlését és konferenciáját az International Internet Preservation Consortium (IIPC) a hollandiai Hilversumban. Az eseménynek, amelynek mottója a “rugalmasság és megújulás” (resilience and renewal) volt, különös jelentőséget adott, hogy az IIPC idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Mivel az Országos Széchényi Könyvtár 2018 óta tagja a konzorciumnak, ezért az intézmény képviseletében dr. Kalcsó Gyula, a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztályának webarchiválási csoportvezetője vett részt.

wac2023-banner-v3_opti.jpgAz International Internet Preservation Consortium General Assembly & Web Archiving Conference bannere. Forrás: IIPC-honlap

A jelenléti konferencia előtt egy héttel szerveztek egy online napot azok számára, akik nem tudtak vagy nem akartak személyesen részt venni. Ennek keretében 8 szekcióban (l. itt és itt) 15 előadás kapcsán lehetett kérdéseket feltenni és vitázni. Az előadások előzetesen rögzített videók formájában felkerültek az IIPC honlapjára, és az online napon már csak a hozzászólásokra és az eszmecserére került sor. A 8 szekció igen változatos tematikát kínált, csak a legaktuálisabbak és legnagyobb érdeklődést kiváltók közül szemezgetve: volt szó a webarchívumok kutatási célú felhasználásáról, a közösségi média és a videojátékok archiválásáról, a böngészőalapú archiválásról és még sok minden másról.
Az IIPC irányítóbizottsága május 9-én ülést tartott a holland királyi könyvtárban (Koninklijke Bibliothek), ahol a konzorcium aktuális ügyeiről, és a bizottság döntési jogkörébe tartozó kérdésekről volt szó.
A május 10-én kezdődő  jelenléti eseménynek a holland hang- és képarchívum (Nederlands Instituut voor Beeld en Geluid) csodálatos épülete adott otthont.

beeld_and_geluid_opti.jpgA holland hang- és képarchívum (Nederlands Instituut voor Beeld en Geluid) épülete. Forrás: IIPC-honlap

Az első napon a taggyűlésre került sor, amelyen 37 ország intézményei képviseltették magukat. A köszöntőbeszédek után az IIPC tisztségviselői beszámoltak az elmúlt egy év legfontosabb eseményeiről. Az egyes (tartalomfejlesztési, kutatási és oktatási) munkacsoportok vezetői is bemutatták a aktuális tevékenységüket. Ezután következtek a tagok éves beszámolói. A taggyűlésen a számos tagintézmény közül azok tartanak ilyet, akik az elmúlt egy évben jelentősebb eredményeket értek el, vagy olyan újításokat vezettek be, amelyek a nemzetközi közösség érdeklődésére is számot tartanak. Idén 11 beszámoló hangzott el. Az OSZK webarchívumának eredményeiről, az ott folyó munkáról és újdonságokról dr. Kalcsó Gyula tartott egy 10 perces prezentációt. 

ga2023-1_opti.pngAz IIPC 2023-as taggyűlése. Forrás: IIPC-blog

Délután már nem csak a tagok számára tartották meg a fentebb már említett munkacsoportok és az eszközfejlesztési portfólió éves gyűlését. A tartalomfejlesztési munkacsoport többek között beszámolt az IIPC által kezdeményezett közös gyűjtemények (többek között az OSZK által is fejlesztetthez hasonló, az ukrán–orosz konfliktushoz kapcsolódó tematikus gyűjtemény) építéséről. A Tools Development Portfolio fő témája a böngészőalapú webarchiválás, illetőleg az ennek támogatására létrehozott eszköz, a Browsertrix fejlesztéséről szólt.
Az első nap záróeseménye egy négy előadásból álló panel volt, amely a digitális kulturális örökség megőrzéséről szólt holland és nemzetközi perspektívából. Ennek keretében volt szó egy olyan projektről, amely egy a weben már meg sem található, még az 1990-es években indult kezdeményezés, az ún. Digital City újraélesztéséről szólt. A projekt koordinátora által csak webarcheológiainak” nevezett kezdeményezés olyan sikeres volt, hogy az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, és erről ugyancsak lehetett hallani egy előadást.

iipc_org_comm_opti.jpgA 2023-as IIPC-taggyűlés és konferencia szervezőbizottsága. Forrás: Twitter

A május 11-én kezdődő konferenciát Eliot Higgins, a Bellingcat alapítója és jelenlegi ügyvezetője plenáris előadása nyitotta meg. A két nap párhuzamos szekciói igen gazdag programot kínáltak. A legnagyobb érdeklődés azokat az előadásokat övezte, amelyek a webarchiválás legaktuálisabb problémáival foglalkoztak. Ezek a teljesség igénye nélkül: a kutatási célú felhasználás (itt és itt), a böngészőalapú archiválás, a közöségi média archiválásának problémái. Mindezekben gyakran visszatérő téma volt a mesterséges intelligencia felhasználása, valamint a publikus adatkészletek előállítása.
A programban szerepeltek olyan előadások és panelek, amelyek az OSZK szempontjából kiemelt jelentőségűek voltak. Ilyen volt pl. a Dán Királyi Könyvtár (Det Kgl. Bibliotek) által fejlesztett SolrWayback szoftverről szóló panel. Az OSZK az eszköz első tesztelői és éles kipróbálói között volt, az archívumunk teljes szövegű kereshetőségéről jelenleg is a SolrWayback gondoskodik. 

iipc_2024_opti.jpgBejelentették a jövő évi IIPC-konferencia helyszínét is (Francia Nemzeti Könyvtár, Párizs). Forrás: Twitter

Ugyancsak fontos részét képezték a kétnapos programnak a workshopok. Ezekre előzetes regisztráció volt szükséges, mert gyakorlatorientált, eszközhasználattal egybekötött bemutatókat tartottak az adott témák vagy eszközök, szoftverek szakértői. A böngészőalapú archiválásról szóló workshopot azért övezte élénk érdeklődés, mert napjaink webhelyeinek a zömét azok az aratószoftverek, amelyek a tömeges, automatikus aratásra voltak kifejlesztve, nem tudják kezelni. Az új technológia azonban esélyt ad ezek kezelésére is: az emulált böngészőben végzett felhasználói műveletek imitálásával olyan tartalmakhoz is hozzá lehet férni, amelyeket korábban nem lehetett jó minőségben archiválni. Külön workshop szólt a közösségi média archiválásáról, valamint a SolrWayback kereső beüzemeléséről és használatáról. Az OSZK munkatársa a böngészőalapú archiválásról és a SolrWaybackről szóló workshopokon vett részt.
A jó hangulatú rendezvényt Marleen Stikker, a holland Waag Futurelab alapítójának és ügyvezetőjének a plenáris előadása zárta. Az előadó a fent említett Digital City egyik alapítója volt, és előadása jól példázta a webarchiválás fontosságát: a rendszeres, jó minőségű archiválás elősegítené az olyan értékes tartalmak fennmaradását, amelyek akár a világörökség részét is képezhetik. 

Kalcsó Gyula (Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

komment

Dr. Németh Antal és Az ember tragédiája

2023. május 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

120 évvel ezelőtt, 1903. május 19-én született Németh Antal rendező, a Nemzeti Színház 1935 és 1944 közötti igazgatója, dráma- és színházelméleti szakíró, színháztörténész, fordító, szerkesztő, tanár.

nemeth_antal_opti.jpgNémeth Antal

Németh Antal igazi „director doctus” volt a magyar színházi életben – ahogy az irodalomban a költő Babits kapott hasonló jelzőt: poeta doctus. A tudós rendező korának sorskérdéseit is színre állította, akár klasszikusok megfogalmazásait kortársivá formálva, s művészi esztétikáját is a hagyományokhoz és a legfrissebb újításokhoz való, egyensúlyt mutató viszony határozta meg. A színházi működésben elengedhetetlen közösséget, az alkotó-előadó embert tekintette a legfontosabbnak – és a közönséget. Igyekezett minden fórumot és felületet fölhasználni az értékek terjesztéséhez. A Nemzeti Színház társulatát és a színigazgatót a kritikák, támadások részint épp emiatt, szociális és művészi érzékenysége s egyidejű tudatossága okán érték. A vezetői felelősséget is mindig vállalta, miközben a rendezői felelősséget és a meghatározó művészi hatást mindvégig elsődlegesnek tekintette.

1024px-blaha_lujza_ter_es_a_nemzeti_szinhaz_a_nepszinhaz_utca_felol_nezve_fortepan_96738_opti.jpgA Blaha Lujza tér és a Nemzeti Színház a Népszínház utca felől nézve. A kép forrása: Fortepan / UVATERV

Most, Az ember tragédiája színpadi bemutatója 140. évfordulója közeledtén a Németh Antalt, a rendezőt és dr. Németh Antalt, a tudóst Madách művéhez kötő szálakat idézzük föl.
Nyolc színházi bemutatót, továbbá rádiós hangjátékot, majd később hangfelvételt készített Németh Antal Madách emberiségkölteményéből, s még legalább 5-6 meg nem valósult terve kapcsolódott annak külföldi előadásaihoz, táncjátékváltozatához, filmes földolgozásához.

Számos tanulmányt írt, előadást tartott a Tragédiáról, s 1933-ban megjelentette Az ember tragédiája a színpadon című színháztörténeti kötetét.
Ez, a Tragédia ősbemutatójának 50. évfordulójára kiadott kötet Németh Antal életművében, pályáján a kötődés kiépülésének fázisát dokumentálja. Végigtekintve az addigi bemutatókon, megérlelődött a fiatal színháztörténész-rendezőben, hogy az új időkben újszerűen kellene megközelíteni a madáchi művet. A színjáték komplexitását, alapvető vizuális jellegét kihasználva kell a szövegmunkát (újra) elvégezni. Mind az ideig az első, 1883-as előadás rendezőjének, Paulay Edének a húzásait tekintették irányadónak a Tragédia színpadi szövegének kialakításakor. 1932-33-ban azonban már folytak a külföldi bemutatók előkészületei, készültek (új) fordítások, korszerű dramaturgiai megoldások.
1933-ban Münchenben szólaltak meg Madách sorai, s tervben volt egy római és egy szabadtéri veronai bemutató is, melyek azonban nem jöttek létre. 1934-ben a Budai Színkör közönsége is láthatta Németh Antal müncheni verziójának magyar előadását. 1937-ben Hamburgban, majd pedig ugyanazon év októberében a Nemzeti Színházban állította színpadra Németh Antal a Tragédiát. Az 1937-es produkció az utána következett két hazai bemutatóval együtt mutatja, hogy irodalmi szempontból éppúgy, mint színháziból, milyen mélyen foglalkoztatta Németh Antalt a mű.

nagyajtay_terez1937_n_opti.jpgAz ember tragédiája. Jelmezterv: Nagyajtay Teréz, 1937.

1937-ben a játékhagyományoknak megfelelően nagyszabású, tömegjelenetekkel, operai igényű jelenetekkel, zenével, koreográfiával mutatta be az augusztusban éppen 100 éves Nemzeti Színház Az ember tragédiáját. S ezzel a hagyományokat ugyan technikailag megújítva, de a korábban megszokott értelmezést megtartva mutatta be első Tragédiáját Németh Antal. Ezt követte 1939-ben a kamaraszínpadi (és utaztatható!) változat – mintegy az ellentéteként az akciódús nagyszínpadi előadásnak. A kis térben oltárképeket/ikonosztázt idéző díszletfal és szobrok előtt jelentek meg a színészek, egy-egy színben adott esetben több alakban is (s nemcsak a szerzői utasítást követve a párizsi színben, ahol Éva két egymást váltó, ellentétes karakterű nőalakban jelenik meg).


A rituális elemeket sem nélkülöző előadás bizonyára meglepte a nézőket, hiszen mind fizikai értelemben, mind szellemi tartalmát illetően eltért minden korábbi Tragédia-előadástól. 1942-ben zárta le Tragédia-sorozatát Németh Antal a Nemzeti Színházban, ismét a kamaraszínpadon. Ekkor egy ún. „középváltozat” rendezőpéldánya volt az előadások vezérkönyve.
Közben, 1940-ben sor került a Tragédia frankfurti bemutatójára is, sőt, 1935-ben első ízben hangzottak föl Madách drámai jambusban írt verssorai a Magyar Rádióban – melynek ez időben Németh Antal dramaturgja-rendezője volt. 1937–38-ban – kissé éltérő szereposztásban – rögzítették hanglemezekre a művet, szintén Németh Antal rendezésében. 1944-ben készült el a rendező Madách-filmje Madách. Egy ember tragédiája címmel.
Németh Antal nemcsak színpadi előadásaival, de irodalom- és színháztudományos írásaival és külföldi kapcsolatainak mozgatásával is népszerűsítette Madách Imre emberiségkölteményét, segítve annak, esetleg új fordításokban, a 20. század második harmadában korszerű befogadását. Ennek (is) folyományaként 1938–39-ben, s az első esztendő elmaradt sikere miatt 1940-ben is Németh Antalt jelölték német és svéd kollégái irodalmi Nobel-díjra. Ezt még ma is csak kevesen tudhatják.
Németh Antal 1944-es rendező-színházvezető kurzusának hallgatói, s máig a színházrendezők hosszú sora „örökölte” a direktor elköteleződését és művészi ambícióját – számos alkotó többször, négyszer-ötször is nekiveselkedik a nem színpadra szánt nehéz szövegnek és a nem igazán színszerű karakterek megformálásának, s keres új és újabb értelmezést a madáchi műnek.

„Amióta a dráma kivált a színház különös művészetének túlfejlett sejtrendszeréből és önálló irodalmi műfajorganizmussá fejlődött, meg nem szűnő erővel él e két különvaló világ vágyódása egymás után. Még azok a drámai művek is magukban hordják e csodálatos nosztalgiát, amelyek a színpad titokzatos törvényeinek figyelembevétele nélkül születtek könyvéletre. Szinte azt mondhatnók, hogy »tudatuk alatt« tudják: a dráma igazi élete a színpadon kezdődik.
És nem egyoldalú ez a vágy. Bármilyen messze távolodott is a színház a vallástól, amelytől fogantatott, bonyolult lénye jobbik részében időről-időre nagy sóvárgás támad az igazi, tiszta költészet, a legmagasabbrendű irodalom után. A színház összes tényezői között csak a magas célkitűzésű, szabad szárnyalású drámaköltészeten ragyog még a vallásos életérzésnek égi csilláma. Ez babonázza meg egyes időszakokban a színház tisztahomlokú embereit és ösztönzi őket arra, hogy ez egymástól messzeszakadt két művészetet ismét egymás megtalálásához segítsék. Ez a sokak által reménytelennek tartott szerelem lobbant fel újult lobogással a XIX. századi Európában, amikor az irodalom kultusza színházi jelszó lett és egymást érték a kísérletek színszerűtlen drámai alkotások színpadi meghódítására és – megtartására. […]
Érdekes vizsgálni az alkotáslélektan eszközeivel egy dráma-irodalmi mű megszületését. Érdekes és tanulságos a kész művet a dramaturgia finom műszereivel szétszedni, megvilágítani, elemezni és egy szintetikus szemléletben újra összerakni, hogy értő szemmel lássa mindenki a művet magát. De talán legérdekesebb a drámai műnek azt az egészen bonyolult és sokértelmű életét figyelni, mely akkor kezdődik, amikor először kerül színre. A színmű, a dráma, estéről-estére megújuló, változó alakban születik újra és hal meg a színpadon. Milyen hangsúlyt kap az állandó és befejezett irodalmi mű egy-egy generáció színpadi életre keltésében? – ez nem a műre jellemző, hanem a korra, amelynek színésze a színpadon ágál és amelynek publikuma a nézőtéren tapsol. Az állandó és a változó viszonyát kell vizsgálni, ha egy-egy dráma színpadi pályafutását figyeljük. A változatlan írói mű theátrális megjelenítésének szüntelen metamorfózisa a színháztörténelem legizgalmasabb fejezetét jelenti. A Németországban egyetemi katedrákra emelt színháztudomány munkaprogramjának első pontjai közé tartozott a nemzeti drámairodalom nagy értékeinek ilyen színpadi életrajzait kidolgozni.
Magyarországon e téren alig történt valami. Ez a könyv az első, szerény kísérlet arra nézve, hogy egy nagy magyar dráma-irodalmi mű színpadi életrajzához szükséges adat-anyagot legalább részben összehordja és egyelőre csupán kronológiailag rendezze. […] Remélem, hogy az alapoknak e lerakása után rövidesen teljessé épülhet majd Az ember tragédiája részletes színpadtörténeti életrajza. […]
Ez a munka nemcsak a múlt regisztrálása szeretne lenni, hanem a tanulságok tudatosításával buzdítás is a jövőre nézve. Az örök Tragédia ötvenéves kistávlatú színpadi múltja remélhetőleg csupán nyitánya a változatos, sokszínű, többértékű jövőnek.”

Németh Antal: Bevezetés. In: Uő: Az ember tragédiája a színpadon, Budapest, Budapest Székesfőváros, 1933. Részletek

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Németh Antal fontosabb művei és a róla szóló újabb szakirodalom:

 

komment

„Remek népdalai még a pórnép ajkiról is szívrehatón zengenek szét.”

2023. május 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 200 éve született Petőfi Sándor művei a zene tükrében. IV. rész

Az idézet a Pesti Divatlap 1845. július 31-i számának Vidéki szemle című rovatában olvasható, melyben Cserháti Tóbiás a nagykőrösi eseményekről szóló beszámolója végén a költő védelmére kelt. (Pesti Divatlap, 1945. 18. sz.)
Az útnak indított blogsorozat témája ezúttal a népdalként élő Petőfi-versek közül igyekszik néhányat bemutatni, a dalok sokasága miatt ezúttal is csupán szűk keresztmetszetét adva annak.

„Irodalomkutatókat, folkloristákat és zenetörténészeket egyaránt foglalkoztat az a sokágú, állandó kapcsolat, termékenyítő kölcsönös hatás, amely az irodalom és a népköltészet, valamint a műzene és a népzene között mutatható ki. A folklórtudományt elsősorban az a hatás érdekli, amely a néphagyományt az irodalom és a műzene felől érte. Ma már nem vitás, hogy a népdalszövegeknek egy része és a népi dallamoknak egy rétege nem önálló fejlemény, hanem a műköltészetből, ill. zeneszerzők alkotásaiból származik. […] A magyar népköltészetet gazdagító irodalmi források közül – mind az átvett szövegek mennyisége, mind a hatás ereje és kiterjedtsége tekintetében – Petőfi Sándor költészete volt a legjelentősebb. Petőfi – kora szellemében – tudatosan törekedett rá, hogy a népdalok hangján írjon és így minél több verse kerüljön a nép ajkára. […] Hogy szándéka mekkora sikerrel valósult meg, azokon a széltében hallható népdalokon mérhető le, amelyek minden kétséget kizáróan Petőfi költeményeinek folklorizálódott változatai.”

Almási István: Petőfi-versek az élő szájhagyományban. In: Művelődés (Bukarest), 22. évf., 1969. július, 41–44. – Törzsgyűjtemény

A népzene és Petőfi versei között tehát erős kölcsönhatás figyelhető meg, mely egyformán termékenyen hatott mind a költőre, mind pedig a népre.
A Langer Viktor gyűjtésében és közreadásában megjelent 100 éneket és dalt tartalmazó Petőfi Album számos népdalt is közöl, így többek között az A faluban utcahosszat…, a Hegyen űlök…, a Fürdik a holdvilág az ég tengerében…, a Hortobágyi kocsmárosné… és a Paripámnak az ő színe fakó… címűt.

Katona Imre „Alku” típusú népdalaink című tanulmánya Petőfi egyik közismert, Alku című költeményére utal, mely gyorsan elterjedt, és melynek több daltípusát és változatát jegyezték fel. A vers szövege a következő:

„Juhászlegény, szegény juhászlegény!
Tele pénzzel ez a kövér erszény;
Megveszem a szegénységet tőled,
De rá’dásul add a szeretődet.

»Ha ez a pénz volna csak foglaló,
S még százennyi lenne borravaló,
S id’adnák a világot rá’dásnak,
Szeretőmet mégsem adnám másnak!«”

Petőfi Sándor: Alku. In: Petőfi Sándor összes költeményei, Budapest, Szépirodalmi, 1974 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Petőfi Hull a levél a virágról című költeménye több gyűjteményben is megtalálható, de valódi népdallá nem vált.

08_kep_opti.jpgHull a levél a virágról. In: 101 magyar népdal. Énekre és zongorára alkalmazta Bartalus István, Pest, Rózsavölgyi és Társa, s. a. – Színháztörténeti és Zeneműtár, ZR 1.040

Itt említem meg a népies műdalokat, melyek között szintén számtalan Petőfi-megzenésítést találunk.
Szénfy Gusztáv Parlagi rózsák címmel jelentette meg gyűjteményét, melynek alcíme „Hét eredeti népdal Petőfitől ’s Szakáltól”. A gyűjtemény a következő négy Petőfi-verset tartalmazza: az Árvalányhaj, az A szerelem, a szerelem, a Temetésre szól az ének és az Érik a gabona címűt:

09_kep_opti.jpgÁrvalányhaj. In: Parlagi rózsák. Hét eredeti népdal Petőfitől ’s Szakáltól. Zongorától kísért énekhangra alkalmazva. Szerzé Szénfy Gusztáv. Pest, Ny. Walzel A., s. a. – Színháztörténeti és Zeneműtár, Z 47.814/Koll. 17

Csepreghy Ferenc A piros bugyelláris című népszínművének kedvelt dalai között találjuk a Szentirmay Elemér által megzenésített Hírös város az Alföldön Kecskemét című Petőfi-költeményt.

10_kep_opti_8.jpgSzentirmay Elemér: Hírös város az Alföldön Kecskemét. In: A piros bugyelláris. Csepreghy Ferencz legújabb eredeti népszínművének összes kedvelt dalai. Énekhangra zongora kísérettel alkalmazta Erkel Elek. Budapest, Táborszky és Parsch, 187. – Színháztörténeti és Zeneműtár, Mus. pr. 12.243

A közismert nótaszerzők közül Balázs Árpád is szívesen nyúlt Petőfi szövegeihez, ilyen például a Zöld leveles fehér… című versre született nóta. Fráter Loránd zongorára és énekre szerkesztett Száz dal című gyűjteményében kapott helyet Egressy Béni Ez a világ amilyen nagy című dala is. Dankó Pista Boldogtalan voltam című, Petőfi költeménye nyomán született nótája az Árvalány Haj című gyűjteményben jelent meg.

Arany János dallamával jelent meg Petőfi Élet, élet, áldástalan élet című verse. A Hoós János kiadásában megjelent Eredeti magyar daltárban találjuk Szőllősy Attila Ereszkedik le a felhő című népdalát. Végül Petőfi ismert költeménye, a Tíz pár csókot egy végbül, Németh János, az esztergomi dalárdának ajánlott Szerelem dalok című gyűjteményes kottájában lelhető fel.

Jelen írást Jókai Mór gondolatával zárom:

„Népdalai annyira híven vannak a nép kedélyéből merítve, hogy maga a nagy népdal-búvár Erdélyi János is nép ajkiról vett dalok gyanánt szedte fel azokat gyűjteményébe. Leíró költeményei, mikben a pusztákat, az omladozott csárdákat rajzolja, a legragyogóbb képzeletről tesznek tanúbizonyságot. 

Jókai Mór: Petőfi Sándor. In: Vasárnapi Ujság, 3. évf. 9. sz. (1856. március 2.), 69. – Elektronikus Periodika Archívum

Felhasznált irodalom:

Hanvay Hajnalka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész

komment

175 éves a Szent István Társulat

2023. május 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

Rózsa Dávid főigazgató köszöntője

A Szent István Társulat és könyvtárunk 2023. május 9-én tudományos konferenciát rendezett a társulat alapításának 175. évfordulója alkalmából. A megjelenteket dr. Varga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója, Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója és Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke köszöntötte. Az alábbiakban Rózsa Dávid főigazgatói köszöntőjét közöljük.

Főtisztelendő Püspök Úr, tisztelt Elnök Urak, Igazgató Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A hit és a kultúra megtartó erő. Különösen az az önmagukba tébolyulni igyekvő korokban, mint amilyen a miénk. A Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója megtartó erő.
Az ünnep tisztelgés a történetiség előtt; alkalom, amely lehetőséget teremt arra, hogy számot vessünk azzal, ami megelőzte az ünnepet. A mai konferencia alkalmával 175 év előtt tisztelgünk.
Az 1840-es évekre láthatóvá vált a tömegigény olyan könyvek iránt, amelyek hatására felébredhet az ifjúságban a vallási és erkölcsi érzés. Ez vezetett a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat megalakulásához, amely a köznép, az iskolák és a műveltebb osztályok között fejtette ki tevékenységét. Az első kiadvány, a Keresztény naptár a magyarhoni katholikusok használatára magas eladási számokat mutatott. Ettől kezdve a Szent István Társulat története egybeesik a magyar történelem fontos időszakaival.
A Társulat könyvkiadást érintő tevékenységét látva megállapítható, hogy a sokféleségnek mindig a katolikus hit szelleme adott architektúrát. A társulat megteremtette az eltérő világlátások egymás mellett élésének lehetőségét, miközben a hazai könyvkiadás élénk résztvevőjévé vált. A hittankönyveken kívül kiadtak minden olyan könyvet, amelynek köze volt az elemi képzéstől egészen a felsőfokú oktatásig. Mindenkihez kívántak szólni a katolikus hit szellemében. Ebből a szellemiségből ered az is, hogy a Társulat a könyvkiadás terén figyelembe vette a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek nyelvhez való jogát, mivel meggyőződésük szerint az oktatásnak mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie.
Ennek szellemében a Szent István Társulat 175 éve fontos szereplője a hazai könyvkiadásnak. Szellemi és hitbéli közösség egyszerre, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Örvendetes, hogy napjainkban vannak olyan közösségek, amelyek egyenlő mértékben fordítanak figyelmet a szakmaiságra és a lelkiségre, hiszen az egészséges társadalom kérdése az állampolgárok szellemi és lelki jóllétén múlik. Ezt is ünnepeljük a mai konferencián, amely az elmúlt 175 év izgalmas értelmezéseit hozza el. E helyt említem meg, hogy e nagyregény hosszúságú történetet két fejezetben beszéljük el: ősszel nyílik meg itt a nemzeti könyvtárban a Szent István Társulat 175 évét bemutató kiállítás.
Eredményes konferenciát és gyümölcsöző beszélgetéseket kívánok minden résztvevőnek!
Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

05_15_szit_175_kozonseg_opti.jpgA 175 éves a Szent István Társulat című tudományos konferencia közönsége

komment
süti beállítások módosítása