Honoré de Balzac, dagerrotípia, 1842. A kép forrása: Wikipedia

Százhetvenöt éve hunyt el a francia regényirodalom egyik legnagyobb alakja, az Emberi színjáték megalkotója, Honoré de Balzac (1799–1850). Regényfolyama mintegy kilencven regényt és két és félezer szereplőt foglal magában, akik időről időre visszatérnek, történetük és életútjuk keresztezi egymást, hat egymásra.

Van szereplő, akinek egész élettörténetét megismerheti az olvasó, más csak epizódszerepet tölt be, van, akinek egy vagy két regény öleli fel a történetét, más több műben tűnik fel különböző élethelyzetekben és úgy állítható össze az életútja.
A regények a mindennapi élethez hasonlóan számos különböző problematikát járnak körül, amelyek közül az egyik visszatérő kérdés a pénz. Balzac, saját félresikerült vállalkozásai (könyvkiadás, nyomda, betűöntőműhely) és költekező életmódja miatt személyes tapasztalatból is jól ismerte a hitel(ezők) világát.
A regényfolyamban számos különböző módon jelenik meg a pénz. Ahogy az író halhatatlanná vált uzsorása, Gobseck a nevét viselő kisregényben megfogalmazta:

Nemcsak a pénz megszerzésének és elköltésének formáira találni példákat, hanem a szereplőket is jól jellemzi, hogy hogyan viszonyulnak hozzá, valamint jól mutatja életállapotukat is. Az író sokszor használ pénzzel kapcsolatos hasonlatokat, metaforákat, legyen szó szereplői jellemzéséről vagy akár csak egy általánosabb jellegű megállapításról. A szövegekben számtalan pénzzel kapcsolatos kifejezés szerepel az általános fogalmaktól az egyes fizető- és pénzeszközökön, valamint intézményeken át a hitelhez, váltóhoz, tőzsdéhez kapcsolódó (szak)kifejezésekig. Az egyes művekben az olvasó számtalan pénzügyi manőver leírását, magyarázatát megtalálhatja, és a kézzelfogható pénz éppúgy megjelenik bennük, mint az elvont spekuláció.
A művekben sok olyan szereplőt találni, akikhez a többiek pénzért fordulnak, legyen szó bankárokról, uzsorásokról vagy a zálogházak alakjairól, akik egyfajta hierarchiát alkotnak a párizsi pénzvilágban, és már az sokat elárul a hozzájuk fordulók társadalmi helyzetéről, sőt, vagyoni és társadalmi állásáról, hogy melyiküktől kérnek segítséget. A vagyoni lecsúszás szoros összefüggésben áll a társadalmi lecsúszással, amire jó példa César Birotteau története. Jól jelzi valaki társadalmi hitelét, hogy kitől kölcsönöz. Ismét az uzsorás Gobsecket idézve:

S hogy még nála is van lejjebb, jól illusztrálják annak az ismeretlennek a szavai, akivel a párizsi életet tanuló Lucien de Rubempré Samanon piszkos üzletében találkozott:

A regények sokszor központi problémája a pénzszerzés kérdése, amit jól jelez a Párizsba érkező és érvényesülni vágyó Lucien de Rubempré elkeseredett felkiáltása: „Pénzt, mindenáron!”
S hogy ki hogyan jut hozzá? Van, aki munkával, különböző hivatalok betöltésével, más családi (és rokoni) kapcsolatoknak köszönhetően, legyen szó örökségről vagy házasság révén megszerzett hozományról. Szintén többé-kevésbé elfogadható pénzszerzési módnak tekinthető a családi, rokoni segítségként kért és kapott támogatás (a fővárosba került vidéki fiatalemberek nemegyszer a leánytestvérükhöz fordulnak a bajban). A pénzszerzésnek számos további, az előbbieknél jóval kockázatosabb módja is feltűnik az Emberi színjátékban a tőzsdei spekulációktól a banki hiteleken át a váltókig, nem beszélve az uzsorások vagy a zálogházak „szolgáltatásairól”. Ezen „pénzkereseti lehetőségek” egy része azonban nemcsak kockázatos, hanem etikai, erkölcsi, sőt, törvényességi kérdést is felvet. A pénzszerzési módok között bizonytalan bevételi forrást jelentenek a különböző szerencse- és kártyajátékok, ahol olykor hatalmas összegek cserélnek gazdát. A szép (és becsvágyó) fiatalemberek nemegyszer egy-egy előkelő hölgy (vagy kurtizán) kedveseként boldogulnak: lakáshoz, különböző anyagi és tárgyi javakhoz jutnak ily módon, mint ahogy a nők között is többen élnek (a férfiaknál egyértelműbb módon) a szépségükből. Végül nemcsak az erkölcsi, hanem a törvényességi határokat is feszegető pénzszerzési módokra is találni olykor példát a művekben.
S amint a regényhősök különböző módon jutnak pénzhez, ugyanúgy számos különböző módon költik el. Rengeteget emészt fel a megjelenés, hiszen ez nemegyszer hozzásegítheti az illetőt az érvényesüléshez. Az öltözet, a fehérnemű, a fodrász és a borbély, az ékszerek, illatszerek és különböző kiegészítők hatalmas összegeket kívánnak, s ehhez jön még a kocsi(k) és a lovak költsége. Fizetni kell a lakásért, étkezésért, a komornyik, a groom, a személyzet, a mosónő munkájáért, de rengeteg pénzt visz el a társasági élet, a szórakozás és a játék(szenvedély) is. Bár többször van szó arról, hogy mi minden szerezhető meg pénzért, több példa hozható arra is, hogy az igazi tudás és az igazi érzelem nem vásárolható meg.
Nemcsak azt tudhatja meg az olvasó, hogy ki mire, mikor és hogyan költ, hanem azt is, hogy miként viszonyul az adóssághoz és annak rendezéséhez. Bár természetesen nemcsak a dandyk költekeznek, az övék az egyik leglátványosabb pénzszórás a regényekben, és sokszor költenek abból, ami nincs. Van köztük, aki pénzhez jutva nem a tartozását rendezi (talán a becsületbeli kártyaadósság kivételével), és a váltók esetében is csak lejárata (és az óvatolás fenyegetése) szorítja rá az adóst a fizetésre (sőt, olykor még az sem).
Az Emberi színjáték regényeiben többször is elhangzik a szereplőktől, hogy a tájékozottság hatalom, és a „pénzcsináláshoz” nélkülözhetetlen a megfelelő információ. Ez azonban nemcsak a pénzvilágban, hanem a társasági életben is elengedhetetlen. Jó példa erre az előkelő társaság egyre élénkebb érdeklődése a körükben feltűnt Lucien de Rubempré vagyonának – igencsak bizonytalan – eredetére vonatkozóan.
Balzac többször érinti műveiben a pénz és a becsület kapcsolatát is: a regényfolyamban az egyes szereplők erről alkotott fogalma igen eltérő. Míg a gátlástalan dandyk nem törődnek az adósságaikkal és csak az éppen aktuális váltó számít nekik, addig a becsületes, de megtévedt vagy önhibájukon kívül nehéz, sőt, kilátástalan helyzetbe került – általában polgári származású – szereplők mindent elkövetnek, hogy elveszített becsületüket visszaszerezzék. Mások kisebb-nagyobb engedményeket tesznek a lelkiismeretüknek. A bankárok és uzsorások mind kíméletlenek, kizárólag a saját érdekeiket nézik, tudatosan és szándékosan a mások kárán is a saját vagyonukat gyarapítják. Más módon boldogul a fővárosba került Rastignac, aki Vautrin törvénytelen és erkölcstelen pénzszerzési módszereitől visszariad: a szeretőjévé vált bankárfeleségtől, Delphine de Nucingen-től elfogad különböző „ajándékokat”. Vele ellentétben Lucien nemcsak hiú és becsvágyó, hanem gyenge is, hiszen váltót hamisít a sógora nevére, másokból él, és nem foglalkozik (nem akar foglalkozni) a rendelkezésére álló pénz eredetével. S bár időnként rátör a bűntudat, az általában nem tart sokáig. Az egyik legromlottabb dandy Maxime de Trailles. Nemcsak törtető, hanem rendszeresen kihasznál másokat és élősködik rajtuk. Végül Jacques Collin (alias Vasfejű, Vautrin, Carlos Herrera, élete végén pedig Saint-Estève) a bűntényektől sem riad vissza.
Noha eddig nagyrészt férfi szereplőkről volt szó, a nők pénzhez való kapcsolódása is sokféle, hiszen a regényekben egyaránt feltűnnek gazdag hozománnyal rendelkező kisasszonyok, férjüktől függő feleségek, dolgozó asszonyok és önmagukat áruba bocsátó nők. Van, aki szó szerint „árucikként” jelenik meg, mint Coralie, akinek történetét az író, újságíró Lousteau meséli el a kurtizán kedvesévé váló Luciennek.

A regényszereplők különböző kapcsolatai és viszonyai bonyolult hálózatot rajzolnak, ahol a kötelékek jellege néhány esetben bizonyos szabályszerűséget mutat. Míg Gobseck esetében kizárólag pénzzel kapcsolatos viszonyokat találni, Nucingen bárónál és a szintén nem tisztességes módon meggazdagodott tésztagyáros Goriot-nál mértéktelen érzelmekre is van példa. Goriot a túlzott apai szeretet megtestesítője, aki a két leánya miatt teljesen tönkremegy. Anastasie és Delphine nem viszonozza ezt a szeretetet, kizárólag pénzt kérni mennek az apjukhoz. A folytonosan versengő grófné és báróné egyaránt ragyogni akar a társaságban és mindkettő szeretőt tart. Míg Anastasie de Restaud a gátlástalan Maxime de Trailles miatt veszít el mindent, a húga először Henri de Marsay, majd Rastignac kedvese lesz. Ezeket a kapcsolatokat is áthatja a pénz, legyen szó váltóról vagy tartozásról, kisebb vagy jelentősebb ajándékokról. A rideg férj, Nucingen báró eközben féktelen szerelemre lobban Esther van Gobseck iránt, amikor a korábban Rája néven ismert kurtizán már új életet kezdett és tisztességes nőként akar élni a Lucien de Rubempré iránt érzett szerelme miatt. Lucien korábban Coralie-nak volt a kedvese, akit Marsay vásárolt meg fiatal leányként. A különböző típusú kapcsolatok között számtalan egyirányú pénzügyi ügylet mellett olykor kétirányú pénzügyi tranzakciókra is sor kerül, például az uzsorás esetében. A dandyk többségét mások tartják el, legyen szó társasági hölgyről, kurtizánról vagy Lucien esetében Vasfejűről, azaz Carlos Herreráról. Néhány kölcsönös érzelem mellett egyirányú fellángolásról nemegyszer az elegáns társasági hölgyek esetében lehet szó.

Néhány szereplő főbb kapcsolatai (előadásdia, készítette a szerző)

Az Emberi színjáték meghatározó eleme és mozgatórugója a pénz. A regényfolyamban ábrázolt társadalom minden szintjén meghatározza és befolyásolja a szereplők életét és tetteit, legyen szó a meglétéről vagy a hiányáról, a megszerzéséről, az elköltéséről vagy az elvesztéséről. Éppúgy hat a szereplők személyiségére, mint a cselekedeteikre és emberi kapcsolataikra. Befolyásolhatja valaki jövőjét, társadalmi állását, próbára teheti becsületét. A pénz hatalom, amellyel sok minden megvehető és megszerezhető. A regények azonban arra is adnak olykor példát, hogy néhány érték, néhány érzelem és néhány személy nem eladó és nem vásárolható meg.

A blogbejegyzés egy 2023-ban elhangzott előadás és 2024-ben megjelent írott változatának összefoglalása. A bővebb szöveget és a részletes bibliográfiát lásd:

• Dede Franciska: Gobseck, Goriot, Rastignac és Nucingen. A pénz szerepe és megjelen(ít)ése Balzac regényeiben. In Elbeszélni a pénzt. Gazdasági reprezentációk a prózairodalomban, szerk. Hites Sándor, Szabó-Reznek Eszter, Budapest, Reciti Kiadó, 2024, 105–127.

Dede Franciska
(Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Nagyboldogasszony Szűz Máriának a katolikus magyarság által használt neve. A „nagy” szó Mária föltámadásának és megdicsőülésének hitét hordozza, ugyanakkor Bálint Sándor szerint utal a pogány Boldogasszony-tiszteletre, amelybe az archaikus Emese-hagyomány is közrejátszott. A hagyomány szerint Nagyboldogasszony napján ajánlotta Szent István király az országot Mária oltalmába. Nagyboldogasszony ünnepe 1948-ig munkaszüneti nap volt. Az ünnep hagyománya az ősegyházba nyúlik vissza – az V. században Jeruzsálemben megünnepelték már Mária elszenderülését (dormitio). Az ünnep tartalma szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ez a hit évszázadokon keresztül öröklődött a néphagyományban is, s gazdag folklórhagyomány bontakozott ki körülötte. Amikor 1950-ben kiadott bullájában XII. Pius pápa katolikus dogmává tette Mária mennybevételét, voltaképpen a több évszázados folklórhagyományt és a vallási gyakorlatot ismerte el.

Csíki József: Szent István király felajánlja koronáját a Magyarok Nagyasszonyának. Festmény az oroszhegyi római katolikus templom déli hajófalán. A kép forrása: Kovács Árpád: Mária-tisztelet Oroszhegyen Mária-ábrázolások az oroszhegyi templomban. In: Örökségünk, 4., 4. sz. (2010), 23. – Elektronikus Periodika Archívum

A ma énekelt Kölcsey–Erkel-Himnusz előtt a katolikus magyarság egyik néphimnusza a Boldogasszony Anyánk… kezdetű – máig élő – népének volt.

Patrona Hungariae-násfa [Magyarok Nagyasszonya]  In: Magyar Nemzeti Múzeum, szerkesztette: Fodor István és Cs. Lengyel Beatrix, Budapest, Corvina, 1992. – Törzsgyűjtemény

Ajánljuk figyelmükbe Jeles napok című tartalomszolgáltatásunkat is!

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibliofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi Sándor-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Az európai művészettörténetben közhelyszámba menő megállapítás, hogy a középkor, reneszánsz és barokk kor képzőművészetét nem a természetes, életképszerű ábrázolásmód uralja, hanem a szimbolikus ábrázolásmód. A középkori keresztény teológia és természetfilozófia egyik fontos alapgondolata az, hogy a teremtett világban minden létezés, cselekvés, történés közvetlenül az Isten teremtő akaratából, teremtő erejéből származik. Így pedig az is magától értetődik, hogy a teremtmények jelek, szimbólumok, amelyek a Teremtőre, a transzcendenciára, a természetfölötti világra utalnak. A középkori keresztény gondolkodásnak valóban központi eleme volt ez az univerzális szimbolizmus, amely Szent Ágoston De Trinitate című művében (Lib. XV. 2, 8, 9) és Pszeudo-Dionüsziosz Areopagita neoplatonista filozófus De coelesti hierachia című művében fogalmazódott meg először. Szentviktori Hugó Ágoston-rendi szerzetes-kanonok (Hugo de Sancto Victore, 1096–1141) az ókeresztény kori forrásokból kiindulva még részletesebben kidolgozta ennek az általános szimbolizmusnak az elméletét:

Verbum tuum lucerna pedibus meis. Nyomdászjelvény. Fametszet. In: Dudith András: De cometarum significatione commentariolus. Basileae [Basel], Ex Officina Petri Perne, 1579. Jelzet: App. H. 473 – Régi Nyomtatványok Tára

Univerzális szimbolizmus. Az emblematika műfajai

Ezt az univerzális szimbolizmust karolta fel, éltette tovább a 16. századtól a 19. század első évtizedéig egy összetett irodalmi műfaj vagy inkább műfajcsoport, amelyet a legújabb korban, a 20. század óta emblematika néven tartanak számon az irodalomtudósok. Az emblematika fogalomkörébe tartozó alkotások képből és szövegből állnak. Olasz, spanyol, francia nyelvterületen jelent meg először, és már a 16. században egy kiváló magyar művelője is akadt: Zsámboky János (Joannes Sambucus, 1531–1584) Emblemata című emblémáskönyve ebben a században több kiadást is megért (Antwerpen, 1566, 1569, 1576, 1584, 1599). Négy fő műfajt különböztetünk meg az emblematika műfajcsoportján belül: szimbólum, embléma, hieroglifika és enigma. Mindegyik műfajra jellemző, hogy a műalkotások képből és szövegből állnak. A műfajcsoport napjainkban emblémaelméletnek nevezett műfajelmélete szerint a kép hagyományos latin neve: imago. A képhez tartozó legrövidebb szöveg neve magyarul felirat vagy mottó (lemma, inscriptio, subscriptio). A hosszabb szöveg, amely akár el is maradhat, lehet egy rövid vers (epigramma) vagy prózában megírt magyarázat (explicatio). Főként a rövid szövegre és a versre jellemző a tömörség, elhallgatás, kihagyás (reticentia, eclipsis). A szimbólum az emblémától abban különbözik, hogy a szimbólumok képanyaga nem értelmes teremtményekből áll (res non intelligentes), az emblémák képanyaga pedig értelmes teremtményekből (res intelligentes). Ez a megkülönböztetés értelemszerűen egy adott képen megjelenő fő képelemre, képelemekre vonatkozik. Ha például egy embléma Minerva istennőt ábrázolja, akkor azon a képen Minerva a fő képelem, nem a pajzsa, a lándzsája vagy a sisakja, még kevésbé a képen látható egyéb dolgok, például olajfa vagy fáklya. A hieroglifika és az enigma pedig abban különbözik a szimbólumtól és az emblémától, hogy míg a szimbólum és embléma ontológiai, azaz természet szerint való, a lét rendjén, a teremtett világ rendjén alapuló jelentéseket hordoz (significat ex natura), addig a hieroglifika és az enigma fokozottan titokzatos, obskúrus jellegű, nem természet szerint való, hanem emberi megállapodás, közös megegyezés szerinti jelentéseket hordoz (significat ex instituto). (Jakob Masen: Speculum Imaginum Veritatis Occultae, exhibens Symbola, Emblemata, Hieroglyphica, Aenigmata..., Coloniae Ubiorum, Sumptibus Ioannis Antonii Kinchii, 1664, 1–9.)

Műfaji viták. Téma és funkció szerinti csoportosítás

Érdemes megjegyeznünk, hogy ezeket a műfaji kritériumokat már a 16–17. században sem tartották egészen kötelező érvényűnek a szerzők, alkotók. Az ezen a műfaji területen napjainkig legjelesebb alkotónak tartott, talán legtöbbször emlegetett Andrea Alciato (Andreas Alciatus, 1492–1550) Emblemata című könyve 211 emblémát tartalmazó, teljes változata (pl. Antwerpen, Plantin, 1608) is megszegi ezt a műfaji szabályt, hiszen a 211 embléma körülbelül egynegyede nem ábrázol semmilyen értelmes teremtményt. Még inkább figyelmen kívül hagyta ezt a szabályt Daniel Cramer (1568–1637) Emblemata sacra című művében (Frankfurt am Main, Lucas Jennis, 1622), hiszen a könyv ötven emblémája közül mindössze öt-hat ábrázol értelmes teremtményeket. Filippo Picinelli (1604–1686) Ágoston-rendi szerzetes-kanonok Mondo Simbolico című nagy emblémaflorilégiumában (első kiadása: Milánó, Érseki Nyomda, 1653) ezt a műfajcsoportot az impresa névvel illeti. A kézikönyvet latinra fordító Augustinus Erath (1648–1719) az impresa főnevet az emblema és symbolum főnévvel helyettesítette, ezeket vagylagos, szinonim fogalmakként vezette be. Már ennyiből is láthatjuk, hogy az emblematikai műfajok határai nincsenek egészen pontosan megállapítva. Napjainkig is ez a helyzet, a műfaji viták ezen a területen máig lezáratlanok. A négy fő műfaj neve mind görög eredetű. A szimbólum a symballein (συμβάλλειν) igéből származik, ami azt jelenti, hogy összehoz, összead. Az embléma szó az emballetai (εμβάλλεθαι) igéből ered, jelentése: belehelyez valamibe, valami közé rak. A hieroglifika, hieroglifa szintén görög eredetű szó: hieroglyphikos (ἱερογλυφικός), szent vésés. Az enigma (ainigma, αἴνιγμα) magyar jelentése titkos értelmű mondás. Az emblematika tisztázatlan műfaji kérdéseit régtől fogva úgy hidalják át a szerzők, alkotók, hogy az emblematika műfajcsoportjába tartozó alkotásokat inkább témájuk, illetve funkciójuk, az őket hordozó nyomtatott dokumentumban betöltött szerepük alapján csoportosítják. Így, mint az előbb már láthattuk, vannak vallási emblémák (emblemata sacra). Vannak politikai emblémák, hősi emblémák, szatirikus emblémák, morális emblémák, alkímiai emblémák és enigmák, hieroglifikák. Hasonlóképpen vannak politikai, államelméleti enigmák, hieroglifikák is, mivel ezen a területen is gyakoriak a mélyebb, rejtettebb, nem természet szerint való, „ex instituto” jelentések. Funkciójuk szerint az emblematika műfajcsoportjába tartozó képek lehetnek nyomdászjelvények, címerek, címlap-illusztrációk, szövegközi illusztrációk, díszcímlapok, címlapelőzékek, nyomdai díszek (például iniciálék és záródíszek). A három legnagyobb túlélő a díszcímlap, címlapelőzék és a nyomdászjelvény. Ezek jelen voltak számos nyomtatványban egészen a 19. század első évtizedéig. De ha belegondolunk, magyar nyelvterületen a Franklin Társulat nyomdászjelvénye, amely a fentebb részletezett műfaji kritériumok szerint egy szabályos szimbólum, INTER FOLIA FRUCTUS felirattal, még a 19–20. század fordulóján is éltette ezt a műfajt.

Veritate duce, comite labore. Címlap-illusztráció. Rézmetszet. In: Bél Mátyás: Hungariae antiquae et novae prodromus. Nürnberg, Sumtu Petri Conradi Monath, 1723. Jelzet: App. H. 2816 – Régi Nyomtatványok Tára

Veritate duce, comite labore

Az Apponyi Hungarica gyűjteményből való első kép, amelyet itt röviden be szeretnénk mutatni, egy címlap-illusztráció, Bél Mátyás Hungariae antiquae et novae prodromus című könyvéből (Nürnberg, Sumtu Petri Conradi Monath, 1723, App. H. 2816). A fentebb leírt műfaji szabályok szerint ez egy hieroglifika. A képen látható négy mitológiai, illetve allegorikus személy közül jobb felől az első Kronosz (Saturnus), a görög-római mitológiában az idő megszemélyesítője. (A képelemzések során a heraldikai jobb és bal oldal fogalmát használjuk.) Mivel e történettudományi mű első könyve a magyarok ősi, szkíta eredetéről szól, Kronosz (Saturnus) itt elsősorban az idő, a történelem kezdetét jelenti. Ez a tanítás a kora újkori Európában Johannes Trithemius bencés apát (1462–1516) De septem secundadeis című könyvéből volt ismert. A szóban forgó könyv a hét főangyal világkormányzó szerepéről szól. Isten a teremtés kezdetén, miután az első napon megalkotta az angyalokat (S. Isidorus, Etymologiarum Lib. V. cap. XXXIX. De discretione temporum, initio), örök terve szerint a Föld kormányzását egymást követő kormányzási ciklusokban hét főangyalára bízta. A teremtés után közvetlenül a világ kormányzását Orifiel arkangyal, a Szaturnusz angyala kezdte meg. (De septem secundadeis, Nürnberg, 1522, fol. A iij recto) Saturnus Jupiter és a többi istenek atyja, így a kereszténységben a mennyei Atya szimbólumává is vált. A Dániel próféta könyvéből ismert „régi idejű” (antiquus dierum) bibliai személlyel is azonosítják (újabb magyar fordítás szerint: Ősöreg – Dan. 7. v. 9.). Aquinói Szent Tamás szerint ő valóban nem más, mint a mennyei Atya, akiben van az örökkévalóság. (Summa Theologiae III. quaest. 59. art. 1.) (Cornelius a Lapide: Commentaria in Danielem Prophetam, Antverpiae, Apud Martinum Nutium, et Fratres, 1621, 74–75.) Kronosz, az Idő bal kezével kézen fogva vezeti lányát, az Igazságot (Veritas). Az Igazság a görög mitológiában nem Kronosz lánya. Ez a kompozíció egy régi latin mondásra utal: Veritas temporis filia. (Aulus Gellius, Noctes Atticae, XII. 11. pars 7.) Az igazság az idő lánya, abban az értelemben, hogy a múló idő kideríti, felszínre hozza az igazságot. Itteni ábrázolása nagyon hasonlít a Cesare Ripa Iconologia című könyvében található képhez. (Iconologia. Ford., jegyz., utószó Sajó Tamás, Budapest, Balassi Kiadó, 1997, 587–589.) Meztelenül ábrázoljuk őt, így utalván természetes egyszerűségére, amint Seneca is az egyszerű magaviseletet ajánlja a tudós, bölcs emberek számára, és azt mondja, hogy az igazság egyszerű beszéd (Seneca, Epist. ad Lucilium V., in medio). Szíve fölött a Napot hordozza, így szemléltetvén, hogy az igazság a világosság barátja, sőt, ő maga a legtisztább fény, amely minden létezőt megvilágít. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Napot mint az Igazság Napját, az igaz Istent tartja szem előtt, akinek fénye nélkül nem lehet igazság, sőt, ő maga az abszolút igazság, amint Krisztus Urunk mondta: „Én vagyok az út, és az igasság, és az élet” (Ego sum via, et veritas, et vita – Joan. 14. v. 6.). Az Igazság Hermész (Mercurius) szemébe néz, és kitárt bal keze is arra utal, hogy magyaráz, tudást ad át neki, Hermész pedig egy könyvbe jegyzi fel a kinyilatkoztatott ismereteket. Ez az ábrázolás arra a régi, felvilágosodás előtti tudományelméleti alaptételre utal, amely szerint minden valóban értékes és hasznos tudomány az élő és igaz Istennél van elrejtve, és alapja, szegletköve Jézus Krisztus. Ez az isteni tudomány (scientia divina) nem érhető el, nem szerezhető meg pusztán emberi erővel, hanem ki kell az Istentől könyörögni. (Robert Fludd: Philosophia Moysaica..., Goudae, Petrus Rammazenus, 1638, fol. 5 verso.)
Hermész (Mercurius) az ékesszólás, a kereskedés és mindenféle hasznos emberi munka, a fürgeség, szorgalom megszemélyesítője. Szárnyas sisakja az ékesszólás és tudás által nyújtott védelmet szimbolizálja a sérelmekkel, törvénytelenséggel szemben. Lábán a kis szárnyak a gondolat gyorsaságát jelzik. Pálcája (latin nevén: caduceus) a két egymáshoz csavarodó kígyóval az egyetértést jelenti, és szintén az ékesszólást, a beszédet, amely lehet világos, sokak számára érthető, és az égi dolgokra, a rejtett tudásra néző, csak tapasztaltabb emberek számára felfogható. (Eloquentia probis ac improbis servit. Jakob Masen, Speculum, i. m., 273.) Az Igazság és Hermész mögött Hungaria, Magyarország allegorikus alakja áll. Fején a Szent Korona, köpenyén az Árpád-kori magyar címer látható. Bal kezét a szívére helyezi, jobb kezével a Hermész által jegyzett könyvre mutat. A mellettük megfigyelhető festői romok, illetve a mögöttük levő városképen ábrázolt minaretek a török hódoltság korszakára, a magyar történelem viszontagságaira utalnak. A felirat (Veritate duce, comite labore) ebben az esetben a gyűjtőre, Apponyi Sándor grófra is utalhat, aki ezt a török hódoltság koráról szóló dokumentumokban is igen gazdag gyűjteményt igaz, tiszta szándékkal és sok-sok munkával, áldozattal hozta létre.

Veritas temporis filia. Díszcímlap. Rézmetszet. In: Johann Peter Lotichius: Rerum Germanicarum, sub Matthia, Ferdinandis II. & III. Imp[eratorum] gestarum... Pars secunda, Frankfurt am Main, Typis Wolfgangi Hoffmanni, 1646. App. H. 2636 – Régi Nyomtatványok Tára

Veritas temporis filia

A következő röviden bemutatott kép Johann Peter Lotichius Rerum Germanicarum, sub Matthia, Ferdinandis II. & III. Imp[eratorum] gestarum (Frankfurt am Main, Typis Wolfgangi Hoffmanni, 1646, App. H. 2636) című történettudományi könyve második kötetének a díszcímlapja. Műfaját tekintve ez is hieroglifika. A címlapkép homlokzatán az előző képpel közös elemként szintén Kronosz (Saturnus) és lánya, az Igazság (Veritas) látható, akit az égen szárnyaló Kronosz a karjaiban tart. A fentebb említett mondás (Veritas temporis filia) itt a kép fölött középen, az égen olvasható. A szíve fölött hordozott Nap helyett az Igazság itt jobb kezében égő fáklyát tart. Ezzel bevilágít a felhők közé, amelyek egyrészt az Isten titkait elfedő fátylat jelentik (divinorum secretorum operimentum), másrészt a felejtés fátylát (velum ignorantiae), amely a bűnös ember értelmét elhomályosítja, és a földi életben gyakran elválasztja az embert az Istentől. (Vincenzo Bruno: Meditationes in passionem et resurrectionem D. N. Iesu Christi... Pars tertia. Coloniae Agrippinae, In Officina Birckmannica, sumptibus Arnoldi Mylij, 1599, 149. Isai. 25. v. 7. S. Hieronymi Commentar. in Isaiam Prophetam Lib. VIII. Cap. XXV.) A nyitott tetejű templom (Vitruvius építészeti terminológiája szerint hypaithros), amely itt nem csupán jelkép, hanem az ókori Görögországban és Rómában valóban szokás volt ilyeneket építeni, azt példázza, hogy a kegyelem fentről, az Istentől száll alá, és szükség van a mi nyitottságunkra, együttműködésünkre ahhoz, hogy a lelkünkben jó gyümölcsöket hozzon.
A címlapkeret jobb oldalán Hercules (Héraklész) áll, az uralkodói hatalom, a hősi erény és a férfias erő megszemélyesítője, az erkölcsös keresztény fejedelemé, aki mind a külső ellenségen, mind a szíve, lelke ellen támadó belső ellenségen, bűnös, rendetlen kívánságokon képes erőt venni. Jelképezi az igaz, isteni eredetű bölcsességet (sapientia) és okosságot (prudentia). Kiválóságát az égiek sorában a Nap csillagok közti kiválóságához szokták hasonlítani. Mivel ő Jupiter főisten és Alcmene, egy halandó asszony fia volt, személye az erény és bölcsesség Isten és ember együttműködéséből való származását példázza. Az oroszlánbőr, amelyet visel, uralkodói méltóságát jelzi; furkósbotja, buzogánya fentebb már említett erejét, illetve bölcsességét, a tudós férfi lelki erejét, amellyel erőt vesz az ördögi kísértéseken, a lelke ellen támadó hamis tanítókon. Ez utóbbi jelentést erősíti a furkósbot mögött álló, jobb lábával követ emelő daru, az éberség jelképe is. A bal kezében tartott három gömb a Hesperisek aranyalmái (az általa legyőzött buja kívánságok szimbólumai), illetve a föld és az alvilág, amelyeket próbatételei során bejárt, és a menny, ahová végül eljutott. (Jakob Masen, Speculum, i. m., 302–305.)
A címlapkeret bal oldalán a Hűség (Fidelitas) áll, a feudális (hűbéri) társadalom legfontosabb alapelvének, összetartó erejének a megszemélyesítője. Tiszta fehér ruhába öltözött nőalak. Jobb kezével egy oroszlán fejére támaszkodik, bal kezében pecsétgyűrűt tart, és egy rendjeles, lovagi nyakláncot. A gyűrű a házasságban is a hűség jelképe, a pecsétnyomó pedig a hűséggel összefüggő titoktartásra utal, hiszen ezzel zárjuk le a titkos iratokat. A rendjeles nyaklánc a feudális társadalmi rendben érdemek útján történő előmenetelnek, a különböző nemesi rangfokozatoknak a jelképe. A fedetlen kebel az őszinteség jele, amely a hűségnek elválaszthatatlan társa. Az oroszlán a nagylelkűség szimbóluma és a lelki erősségé, amely erények a hűséggel szoros összefüggésben állnak, illetve Krisztusé, akiről ezt írja Szent Pál apostol: „Ha nem hiszünk, ő híven meg-marad, magát meg nem tagadhattya.” (Si non credimus, ille fidelis permanet, negare seipsum non potest. – 2 Tim. 2. v. 13.) Az oroszlán itt a keresztény fejedelmet is jelképezi, hiszen a feudális rendszer kohéziós erejét jelentő hűség elsősorban a törvényes uralkodó iránti hűséget jelenti (fidelitas erga principem).
A címlap alján ágyúk és egyéb háborús relikviák előtt ülő, bal kezével lándzsa helyett egyszerű pálcára támaszkodó, jobbjában babérkoszorút tartó Minerva istennő bal lábát Mars feláldozott lovának a koponyáján pihenteti. (Giovanni Pierio Valeriano: Hieroglyphica..., Francofurti ad Moenum, excudebat Erasmus Kempffer, 1614, 56. Lib. IV. Cap. XXXI. Qvibvs Diis equi sacri) A babérkoszorú a törvényesen küzdő vitéz jutalmát jelenti, Szent Pál apostol szavai szerint: „Mert a’ ki baj-vívásban tusakodik-is, meg nem koronáztatik hanem-ha törvény-szerént tusakodik.” (Nam et qui certat in agone, non coronatur nisi legitime certaverit. – 2 Tim. 2. v. 5.) Ez a kompozíció azt jelenti, hogy az igazságos háború célja nem a törvénytelen fosztogatás, ragadozás, hanem a béke, amelyre már itt, a földi küzdelmek során törekednünk kell. A kép homlokzatán olvasható lemma arra figyelmeztet, hogy az igazság mindenképp nyilvánosságra kerül, ha nem előbb, a történelem végén, az utolsó ítéletkor. Krisztus keresztáldozata előtt békét hagyott tanítványaira. (Joan. 14. v. 27.) A jó és gonosz harca az idők végeztével megszűnik, és az örökkévalóságban, az Isten országában Isten békéje uralkodik.

(A bibliai idézeteket Káldi György 1626. évi fordításából és a Vulgata Clementina szövegéből vettük.)
(A fotókat Karasz Lajos készítette.)

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész; 5. rész (1., 2., 3.), 6. rész; 7. rész, 8. rész (2., 3., 4.)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonnyolcadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Nagy Józsefet és gyűjteményét mutatja be.

Dienes János grafikája (1910). Jelzet: Exl.N/112 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nagy József (1879–1962) pedagógus, gazdasági akadémiai tanár, Debrecen művelődéstörténetének kutatója, műgyűjtő; 1903–1946 között a városi, majd a református kollégium fiúiskolájában tanított. Bel- és külföldi utazásai során is főleg a művészeti és történeti értékek érdekelték. 1908-tól 1950-ig volt tagja a Magyar Numizmatikai Társulatnak, jelentős éremgyűjteményt hozott létre. Néprajzi érdeklődésének megfelelően népművészeti tárgyakat, hímes tojásokat is gyűjtött.
A Művészet és a Magyar Iparművészet című folyóiratokban közölt ex librisek által figyelt fel erre a kisgrafikai műfajra. A város helytörténetével, a debreceni rézmetsző diákok tevékenységével foglalkozva példát láthatott a könyvjegykészítésre és -gyűjtésre. Felfedezte Erőss Gábor a Debreceni Református Kollégium számára metszett ex librisét, ezt a Debreceni Képes Kalendárium 1918-as évfolyamában publikálta.

A’ Debreczeni Ref. Colleg. Bibliothecaja Könyve. In: Lenkey István: Grafika és ex libris Debrecenben a rézmetsző diákoktól a második világháborúig, 2012. június 3.

Már jóval az I. világháború előtt nekifogott a gyűjtésnek. Első két ex librisét Toroczkai Oszvald alkotta 1908-ban csikós ábrájával, a másikon Anonymus szobrával; a technikájuk tollrajz, illetve vízfesték. A dúcokat ezekről Budapesten készíttette Nagy József, és ugyanott, az Athenaeum Nyomdában sokszorosíttatta a lapokat.

Toroczkai Oszvald alkotása. Jelzet: Exl.N/108 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A következő években Dienes János, Király Jenő, Bakoss Tibor alkottak számára könyvjegyet. A gyűjtők ekkoriban a Szent György Céhben tömörültek, melynek Nagy József is tagja lett; az egyesület 1913-as kiállításán az ő lapjai is szerepeltek. De nevével találkozhatunk már a Kultura című folyóirat (kiadó: Röttig Gusztáv és Fia, Sopron) 1911-es gyűjtő- és cserelistáján is, melyen Toroczkai- és Dienes-lapokat kínált.
Komoly szerepe volt az akkor még gimnazista Haranghy Jenő érdeklődésének ex librisek felé terelésében. A következő évtizedekben számos könyvjegyet készíttetett vele, grafikáinak az egyik legaktívabb gyűjtője lett, cikket is megjelentetett e művekről. Haranghy több ex librist alkotott a Nagy család többi tagja (Nagy Buda és Attila, a Nagy testvérek) számára is. Nagy József lánya, Nagy Aranka részére babázó kislányt ábrázoló ex librist készített 1911-ben (op. 7).

Haranghy Jenő grafikája (1911). Jelzet: Exl.N/13 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Haranghy Jenő 1928-as ex librise Nagy József életének súlyos tragédiájára utal – a különleges kompozíció kőpadon ülő íródeákkal, három angyallal korán elhunyt gyermekeinek állít emléket.

Haranghy Jenő grafikája (1928). Jelzet: Exl.N/105 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az I. világháború okozta átmeneti megtorpanás után Nagy József 1928-ban kezdett újra gyűjteni, kedvelt grafikusai Várkonyi Károly, Vadász Endre, Menyhárt József, Drahos István, Gáborjáni Szabó Kálmán, Nagy Árpád, Szoboszlai Mata János, Oláh István, Nagy Sándor János és Dienes János voltak.

Várkonyi Károly fametszete (1937). Jelzet: Exl.N/110 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ex librisein gyakori a népies ábrázolás (virág, edény, váza) és az életkép (sétáló férfi, réten ülő nőalak, olvasó ember, csikós a pusztán). E művek többségükben egyúttal a magyar nemzeti karakterológia meghatározó vonásait tükrözik. Férfi látható kezében népi kerámiával, bokállyal Nagy Sándor János alábbi alkotásán.

Nagy Sándor János grafikája. Jelzet: Exl.N/106 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nagy József szervezésével a gyűjteményéből 1928-ban rendezték meg az első vidéki ex libris kiállítást Debrecenben, 345 lappal. Ennek keretében előadást is tartott. Ez évben a Debreceni Szemle közölte 40 Haranghy-könyvjeggyel illusztrált cikkét a debreceni ex librisekről.
1932-ben részt vett az országos hatókörű szervezet, a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) megalakításában, lelkes propagandát folytatott az ex libris megismertetése céljából. Gyűjtői aktivitását mutatja, hogy rendszeresen szerepelt a MEGE újságjában, a Kisgrafikában megjelentetett cserelistákon. Az egyesületben folytatott tevékenységéért emléklapban részesítették – az alábbi oklevelet dr. Arady Kálmán ügyvezető alelnök írta alá, a grafikát Révész Kornél készítette.

Révész Kornél grafikája (alkalmi grafika) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1935-ben a debreceni Ajtósi Dürer Céh létrehozásában is jelentős szerepet vállalt, maga mellé gyűjtve az ex libris iránt érdeklődő művészeket, gyűjtőket. A céh tagjai számára évente névre szóló tagsági jegyet is kiadtak, erre példa Menyhárt József alábbi grafikája.

Menyhárt József fametszete (1936). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Nagy József a MEGE és a debreceni kör között jelentős közvetítő szerepet vállalt. Ő lett Soó Rezső professzor elnöklete mellett a céh alelnöke, és a Magyar Exlibris című lap felelős szerkesztője. Az újság a vezetésével működött, a szerkesztőbizottságba tartozott még főmunkatársként Soó Rezső professzor, művész munkatársként Vadász Endre és felelős kiadóként G. Szabó Kálmán. A lap első számába Nagy József írta a beköszöntőt, ebben így fogalmazta meg az újság céljait (a kiemelések tőle származnak):

A Beköszöntő további részéből megtudhatjuk, hogy nemcsak Debrecenből, hanem az ország minden részéből vártak grafikákat és írásokat. Remélték, hogy a negyedévenkénti megjelenést idővel sűríthetik. Ez nem következett be, a lap sajnálatos módon csak két évig, 1936 decemberéig állt fenn. Nagy Józsefnek mindvégig fontos szerepe volt az újság fenntartásában, számos cikke jelent meg Debrecen ex libris művészeiről, rendszeresen tudósított a havi összejövetelekről, melyeket az Angol Királynő Szállóban tartottak.
1935-ben az Ajtósi Dürer Céh kiállításán Nagy József gyűjteményéből 265 Haranghy-könyvjegyet mutattak be. 1941-ben a céh tisztikarában változások álltak be: elnökké Nagy Józsefet, alelnökké Arady Kálmánt és Gáborjáni Szabó Kálmánt választották. Az 1941. őszi kiállításon a debreceni Déri Múzeumban Nagy József már mint a kör elnöke tartott tárlatvezetést.

Gáborjáni Szabó Kálmán (az Ajtósi Dürer Céh egyik alelnöke) fametszete. Jelzet: Exl.N/124 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nagy József 80 éves volt, amikor Budapest székhellyel 1959-ben megalakult a Kisgrafika Barátok Köre. Ennek összejöveteleire is el-ellátogatott, előadásokat tartott. Az előrelátó gyűjtő élete vége felé debreceni vonatkozású ex libriseit a debreceni Déri Múzeumnak ajándékozta, ezzel megvetve a múzeum ez irányú kollekciójának alapját.
A kisgrafika iránti érdeklődését, lelkesedését mindvégig megőrző Nagy József szervező- és műgyűjtő tevékenységének napjainkig hatóan sokat köszönhet a debreceni – és tágabb értelemben a magyar – művészeti élet.

Irodalom:

• Békés István: Az Ajtósi Dürer Céh keletkezése és feladatai. In: Magyar Exlibris, 1936/1. sz., 17–21. 
• Galambos Ferenc: Nagy József és a magyar exlibrisgyűjtés. In: KBK Értesítő, 1962. december, 10–13.
• Haranghy Jenő ex libriseinek alkotásjegyzéke. Összeállította: Palásthy Lajos – S. Haranghy Judit, Balatonfűzfő, Palásthy Bt., 1994.
• Lenkey István: Grafika és ex libris Debrecenben a rézmetsző diákoktól a második világháborúig. In: Hetedhéthatár, 2012. június 3.
• Nagy József: Beköszöntő. In: Magyar Exlibris, 1935/1. sz., 1.
• Nagy József: Debrecen könyvjegy-művészete. In: Magyar Exlibris, 1935/1. sz., 5–7.
• Nagy József: Debrecen könyvjegyművészete II. In: Magyar Exlibris, 1936/2–3. sz., 40–44.
• Soós Imre: Nagy József (1879–1962). In: A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület jubileumi évkönyve 1959–2009, Budapest, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2009.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy József (1879–1962). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 126–128.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 63. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 129. rész

A 2025 augusztusában megnyitott projekt keretén belül könyvtárunk Kézirattárában őrzött, Babits Mihály életművének első szakaszaiban keletkezett kéziratok egy jelentős része vált publikussá a Copia felületén digitalizált formában, a felvételekhez társított metaadatokkal.
A Copia az OSZK kéziratainak digitális tartalomszolgáltatása, ahol kultúrtörténeti jelentőségű, illetve a tudományos kutatást segítő dokumentumok válnak mindenki számára elérhetővé. A projekt ezen törekvés és a folyamatban lévő Babits-kutatások között képez hidat: azon kéziratok megjelenítése történt meg, amelyeket a Babits-versek kritikai kiadásának első két kötete tartalmaz, az 1890 és 1910 között keletkezett műveket. A kéziratokhoz rendelt leírások alapszintű bibliográfiai és filológiai adatokat tartalmaznak, ezzel is elősegítve és lehetővé téve a gyors tájékozódást, illetve a kutatási munkák hatékonyabb elvégzését.

Babits Mihály: Prologus. Jelzet: Fond III/2356. fol. 23r – Kézirattár. A kép forrása: Copia

A Copiára most felkerült versek között kiemelt szerepet kap egy kuriózumként számontartott korpusz, az úgynevezett Angyalos könyv, amely Babits fiatalkori költészetének egyik legfontosabb és legösszetettebb kézirategyüttese. A három különálló, eltérő időszakban vezetett versfüzet egybekötése utólag történt meg, így jött létre az a különleges kézirat-kompozíció, amely a bőrkötésű borítón látható színes festményről kapta a nevét. Ugyanis a kötéstábla előlapján egy mandolint pengető angyal alakja látható, amelyet 1935-ben a költő felesége, Török Sophie készített Vittore Carpaccio (1465–1525) itáliai festő Jézus bemutatása a templomban című munkájának részlete alapján. Ez a kötéstábla emeli a kézirategyüttest műtárggyá: az Angyalos könyv több szempontból is felbecsülhetetlen értékkel bír. A Sophie által megfestett mandolinos angyal nem pusztán a kötet éke, hanem emlékeztetőként és mintegy díszes ereklyetartó őrzőként is szolgál: ezen egybekötött füzetek vigyázzák Babits pályakezdésének sokszínű kísérletezéseit – mostantól digitalizált formában is hozzáférhetően.

Az Angyalos könyv első kötéstáblája. Jelzet: Fond III/2356. – Kézirattár. A kép forrása: Copia

A projekt tudományos jelentőségét az adja, hogy a Copián a kritikai kiadás első kötete alapján közölt digitális felvételeket, ezek leírásait közvetlen linkek kötik össze az ELTE Humántudományi Kutatóközpontjának DigiPhil digitális filológiai projektjének felületével. (A publikált második kötet anyagának adatbázisba rendezése még folyamatban van.) A DigiPhil célja, hogy a magyar irodalom kritikai kiadásait strukturált, kereshető adatbázisként tegye hozzáférhetővé, ugyanakkor képanyagot nem tartalmaz. A két felület összekapcsolása így lehetőséget teremt egy olyan kutatási infrastruktúra kialakítására, amelyben a digitalizált kéziratok, azok tudományos feldolgozása és metaadatai kölcsönösen kiegészítik egymást. Ez az együttműködés példaként szolgálhat a jövőbeli kritikai szövegközlések és kéziratos források közös kezelése szempontjából is.
A projekt nem csupán az MNMKK OSZK és az ELTE Humántudományi Kutatóközpont közötti együttműködés kézzelfogható eredménye: az OSZK saját digitális tartalomkínálatának gyarapodása szempontjából is fontos fejlemény, hiszen a Copián elérhető Babits-kéziratok nemcsak önmagukban értékesek, hanem hosszú távon újfajta feldolgozási lehetőségeknek is irányt mutatnak, amellett, hogy az oktatásban való alkalmazási lehetőségük sem elhanyagolható szempont. A kéziratok elérhetővé válása – különösen fiatal kutatók, egyetemi hallgatók és tanárok számára – lehetőséget ad arra, hogy az irodalmi szövegek keletkezéstörténetei, illetve a szövegkritika problémái kézzelfogható közelségbe kerüljenek.

Babits Mihály: Mozgófénykép. Jelzet: Analekta 290. – Kézirattár. A kép forrása: Copia

Végső soron a Copia példája annak, hogyan válhat a nemzeti könyvtár egy klasszikus szerző kéziratos hagyatékának aktív közvetítőjévé. A projekt nem csupán technikailag képvisel fontos eredményt, hanem kulturális jelentőségű lépést jelent abban, hogy a magyar irodalom klasszikusai aktív kapcsolatba kerüljenek a mai olvasókkal – bárhol, bármikor, digitálisan. A Babits-versek publikálása egyúttal a Copia szerepének újragondolását is eredményezte, hiszen ebben a formában nem csupán digitalizált kéziratok táraként funkcionál, hanem tudományos kiadások kapcsolódási pontjaként is. Az ilyen típusú digitális megjelenések elősegítik a korszerű kutatási gyakorlatokat, és mintaként szolgálhatnak a nemzeti könyvtár jövőbeli, kéziratalapú tudományos projektjei számára is.

Baranyai Laura
(Kézirattár)

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

A tematikai hungarikaanyagnak egy fontos és jellegzetes részét teszik ki a külföldi utazók Magyarországról szóló beszámolói. Az alábbiakban Bél Mátyás munkájából közlök egy rövid szakaszt fordításban, amely megítélhetővé teszi, hogy miért kell és hogyan lehetséges felhasználni ezeket az útibeszámolókat.
Bél Mátyás (1684–1749), amikor belefogott nagy vállalkozásába, a korabeli Magyarország történeti-földrajzi leírásának elkészítésébe, elsőként egy úgynevezett „Prodromus” kötetet adott ki, egy olyan, nemzetközi piacra szánt kedvcsináló kötetet, amely betekintést nyújthatott a közönség számára, hogy milyen is lesz a készülő mű. A Prodromusban nemcsak a tervezett köteteke tartalmi felépítését vázolta fel, hanem mintaszövegeket is közölt a már elkészült részekből.

Matthias Belius: Hungariae antiquae et novae prodromus…, Norimbergae, sumtu Petri Conradi Monath, MDCCXXIII. 128–129. App. H. 2816 – Régi Nyomtatványok Tára

Bélnek a válogatásnál marketinges szempontokat is érvényesítenie kellett, így nem meglepő, hogy a kötetbe olyan témák, helyszínek kerülnek be, amelyek nemzetközi érdeklődésre is számot tarthattak, így például a gyógyfürdők témája. Magyarország ebben a korban már messze földön híres volt termálfürdői kiválóságáról. Bél két fürdőt mutat be részletesebben a Prodromusban, az egyik Szklenófürdő (ma Sklené Teplice, Szlovákia). A fürdők korabeli állapotának leírása mellett, illetve a vizükkel való kémiai vizsgálatokon túl, Bél természetesen fontosnak tartotta a fürdők történetének bemutatását is – itt azonban azzal kellett szembesülnie, hogy hazai forrásokat alig-alig talált, viszont annál gazdagabb volt a külföldi anyag.

• 
• 

Az Apponyi-hungarikagyűjtemény jelentőségét mutatja a gyűjtemény szinte teljes volta: a Bélnél idézett külföldi utazók művei mind megtalálhatók benne. Bél Mátyás a következőképpen vezeti be Szklenófürdő leírását:

Georg Wernher (1490–1556): De admirandis Hungariae aquis hypomnemation, Viennae Austriae, excudebat Egidius Aquila, MDLI [1551] mense Septembri., App. H. 320 – Régi Nyomtatványok Tára

Edward Browne (1644–1708) angol utazó műve: A Brief Account of some Travels in Hungaria, Servia, Bulgaria, Macedonia, Thessaly, Austria, Styria ... as also some observations on the gold, silver, copper ... mines, baths and mineral waters in those parts, London, T. R. for Benj. Tooke, 1673. App. H. 973. – Régi Nyomtatványok Tára

Ezt a gazdagon illusztrált és informatív útleírást rövid időn belül kiadták német és holland nyelven is, Bél minden bizonnyal az 1686-os német kiadásból (App. H. 2242.) fordította latinra az általa idézett szöveget.
Ezután Bél így folytatja:

Jacobus Tollius (1630–1696): Jacobi Tollii epistolae itinerariae, ex auctoris schedis postumis recensitae, suppletae, digestae, annotationibus, observationibus et figuris adornatae, cura et studio Henrici Christiani Henninii, Amstelaedami apud Joannis Oosterwyk, 1714. App. H. 1511 – Régi Nyomtatványok Tára

És végül néhány kép, ami segít elképzelni, hogy milyen látványt, milyen színes, csillogó ásványi lerakódásokat próbáltak leírni Bél Mátyás és az általa idézett szerzők.

• 
• 
• 

Tóth Anna Judit
(Régi Nyomtatványok Tára

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész; 5. rész (1., 2., 3.), 6. rész; 8. rész (1., 2., 3., 4.)

Emigráns kézikönyv, forráskataszter és új kutatócsoport

Az OSZK gondozásában 2023. március elején megjelent Magyar emigrációtörténeti kézikönyvem több évtizedes kiterjedt kutatás nyomán egy, a rendszerváltás óta várt, sokféle adathiányt pótolni hivatott, átfogó történeti munka, amely térben és időben teljes áttekintést kínál az elmúlt két évszázad hét nagyobb magyar emigráns hullámáról, azok historiográfiájáról, hozzáférhető hazai és külföldi forrástárairól s egy minden korábbinál teljesebb bibliográfiával e téma szerteágazó magyar- és idegennyelvű irodalmáról. Örömmel és a sikeres folytatás ígéretével tölt el, hogy a hazai és külföldi szakma s a nagyközönség egyként jól fogadta a könyvet, ami alig fél év alatt elkelt, s így már a második bővített, javított kiadását készítjük elő, ami jó egyharmaddal bővebb adatközlést, számos újabb archív képet, és mintegy másfél ezres bibliográfiát foglal majd magában. Reményeink szerint a nagy gonddal előkészített 2. kiadás még az idén napvilágot lát.

Nóvé Béla: Magyar emigrációtörténeti kézikönyv, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2023. – Törzsgyűjtemény

Mindez sokban új lendületet adott házon belüli további kutatómunkánknak, csakúgy, mint a hazai és nemzetközi együttműködés hatékonyabb szorgalmazásának. Míg korábban a nyugati magyar diaszpórakutatás a néhai Dr Kovács Ilona kezdeményezésére az átfogó hungarikagyűjtés keretén belül csupán a katalogizált nyugati magyar könyvtári források feltárására és a nyugati magyar diaszpóra-kiadványok eseti – jórészt papíralapú – katalogizálására fókuszált, a digitális emigráns forrásfeltárás nem terjedt ki sem a könyves és a periodika-törzsanyag, sem a fél tucat érintett házon belüli különgyűjtemény emigráns érdekű forrásainak módszeres leválogatására. Ezzel szemben csak az elmúlt két évben kezdeményezésemre önálló emigráns forrásjegyzékek, adatbázisok és bibliográfiák készültek közel két tucat értő gyűjteménygazda és érintett munkatárs aktív részvételével, melynek nyomán e sorok írója az OSZK történetében először tett kísérletet tett arra, hogy átfogó igénnyel felmérje és jegyzékelje a nemzeti könyvtár szerteágazó emigráns forráskataszterét. Mi több, főigazgatói kezdeményezésre egy önálló, 3-4 fős magyar emigrációtörténeti kutatócsoport létrehozása is komolyan felmerült, melynek komplex feladatkörére részletes munkaterv készült, fiatal emigrációkutatók körében a módszeres tájékozódás is megindult a lehetséges munkatársak felkutatására. E program érdemi folytatásához még további egyeztetések szükségesek összevont intézményeink új Szervezeti és működési szabályzata jegyében.

Eredményeink és további terveink

Mint azt fentebb jeleztem, finisében tart emigrációtörténeti kézikönyvünk 2. bővített, javított kiadása. Később ennek már csupán digitalizált változatát tervezzük folyamatosan frissíteni saját készítésű emigráns adatbázisunkkal összhangban. Felmerült egy angol nyelvű kiadás is, bár az első kiadású kötet már most is kellő tartalmi áttekintést és érdemi kivonatot közöl négy nyugati világnyelven: angolul, franciául, németül és spanyolul.

Magyar menekültek, 1956–1957. Kézikönyvem tervezett 2. kiadásának borítóképe

Magyar emigráns forráskataszterünk mintegy 200 oldalon közöl jegyzékeket és alapadatokat az OSZK érintett törzsgyűjteményéről és különgyűjteményeiről. Gazdag és sokszínű emigráns forrásai közül elég itt talán csak néhányat kiemelni, így azt, hogy az OSZK Kézirattára közel 100 testületi és személyi emigráns fondot őriz, hang- és filmtárunk több mint 600 emigráns interjút archivál, s ezen kívül fontos és bő emigráns forrásanyagok találhatók a Történeti Fénykép- és Interjútárban, a Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtárban, sőt, a Színháztörténeti és Zeneműtárban is. Emigráns sajtónk jó 700 periodikumot tartalmaz, papíron, mikrofilmen és digitalizálva, többé-kevésbé teljes folyamokban, duplumokkal. Az OSZK Törzsgyűjtemény emigráns érdekű könyvállományáról – az jókora anyag sokrétű és nehezen leválogatható volta miatt – teljes összesítés még nem készült, a részadatokat alább közlöm.
A magyar emigráns szerzők szép- és szakirodalmi adatbázisa a Nemzeti Névtér, illetve saját adatbázisunk számára folyamatosan készül, eddig jó 2000 magyar szerzői nevet számlál, összességében több mint tízezer potenciális kötetcímmel. Ámbár még ez a kontingens is várhatóan megsokszorozódhat, ha majd a magyar emigráns érdekű, de nem magyar szerzők listáját és publikációit is sikerül felvennünk az adatbázisba. Ez azonban sok aprómunkát igénylő valódi hosszútávú csapatmunka.
Itt kell kitérnem a Mikes Kelemen Program hozadékára, ami még sokban ma is gondos hatáselemzésre s a bekerült anyagok módszeres feldolgozására szorul. A kilenc éven át (2014-től 2023-ig) folytatott világméretű forrásgyűjtés nyomán közel félmillió diaszpóradokumentum került az OSZK raktáraiba. Közülük jelentős a még rendezetlen személyi és testületi kéziratanyag, ahogy különleges értéket képvisel az a mintegy 15 raklapnyi emigráns periodika is, amely még bontatlanul vár feldolgozásra.
Itt kíván említést a leginkább érdekelt hazai társintézmények köre: az MNM, PIM, MNL-OL, BFL, és az MTA Kézirattár, amely jelentős emigráns forrásanyagok gazdája évtizedek óta. Ezek összehangolása sürgető feladat lenne a fenyegetett diaszpóraértékek szakszerű fogadása, rendezése, itthoni és külföldi digitalizálása, e feladatok közös gondjainak megosztás érdekében. Korábban, jó egy évtizede, pár éven át működött egy e célra létesült ad-hoc szakmai grémium – ennek kezdeményezője és tevékeny önkéntese voltam magam is – az OSZK, a PIM, az MNM és az MNM-OL részvételével. Legfőbb ideje lenne újrakezdeni az intézményközi együttműködést, közös jegyzékek, forráskatalógusok közzétételével.
Az elmúlt két évben több tucat hazai, külföldi kutató keresett fel közös programok, kiadványok, illetve szakmai tanácsok, pályázati ajánlások ügyében. Ebből is jól látni, hogy továbbra is nagy szükség lenne rendszeres konzultációkra, hazai és külföldi műhelyvitákra, mint azt számos szakmabeli kutató kollégám is sok felől sürgeti. Tavaly nyáron Dányi Éva munkatársammal aktívan részt vettünk a Debreceni Egyetem Amerikai Tanulmányi Intézete által rendezett, háromnapos „Johnson Reed 100” című nemzetközi konferencián, melynek apropója a tengerentúli bevándorlás szigorításának 100. évfordulója volt. Idén nyáron már két további szakmai tanácskozáson is részt vettünk, ami jól jelzi az emigrációkutatás megéledését. Kivándorlók öröksége címmel a hazai kutatások legújabb eredményeit mutatták be a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontban. A rendezvényen közel negyven történész, könyvtáros, levéltáros és kulturális antropológus vett részt. A tanácskozást a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem Angol–Amerikai Intézeteinek közös kezdeményezése hívta életre házigazdaként a Néprajztudományi Intézettel karöltve, ám az Egri Esterházy Károly Egyetem is képviseltette magát. A résztvevők újszerű, hálózati megközelítésben tekintették át az emigráns közösségek kapcsolattörténetét s a vonatkozó kutatások legfrissebb módszertani irányait.  néhány napra rá pedig az Amerikai Magyartanárok Egylete (AHEA) tartotta meg ezúttal a Pécsi Egyetemen éves találkozóját.
Jelenleg egyik kiemelt projektünk a két éve elhunyt Kovács Ilona könyv- és irathagyatékának rendezése, jegyzékelése, melynek gazdag, válogatott anyaga terveink szerint hamarosan az OSZK Kézirattárába kerül. Ennek különleges forrásbecsét szintén a tengerentúli páratlanul gazdag hungarika-diaszpóraanyagok adják, melyeket a szorgos emigrációkutató fél évszázadon át gyűjtött, kutatott és feldolgozott – többek között New Yorkban, Pittsburghben, Chicagóban, Saint Louisban és New Brunswickban.
Ami a jövőt illeti, az adatbázis-építés, forrásrendezés, jegyzékelés napi munkájához feltétlen szükség lenne még két vagy három, a témában járatos, értő és elkötelezett munkatársra. „Elindultam szép hazámból” címmel már leadtam első tervezetét egy az OSZK-ban rendezendő magyar emigrációtörténeti kiállításnak, amely a szélesebb közönség élménygazdag és szakszerű bevonását célozza e témába. Ezen kívül katalógusok, jegyzékek, forráskiadványok sorozatát is tervezzük közreadni önálló kiadványként, vagy más intézményekkel társulva

Dr. Nóvé Béla
(Kutatási és Különgyűjteményi Titkárság)

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 56. Vándorgyűlésén Debrecenben, a Társadalomtudományi Szekció ülésén 2025. július 11-én könyvtárunk munkatársa, Vasné dr. Tóth Kornélia tudományos kutató a fent említett címmel tartott előadást id. Szinnyei József munkásságáról. A témaválasztást a rendezvény „Könyvtárak a kultúra, a tudomány és a közösségek szolgálatában” mottója indokolta.  Az elhangzott előadásnak a szerző által rövidített változatát adjuk közre a következőkben.

Vasné dr. Tóth Kornélia előadást tart Debrecenben

Id. Szinnyei József (1830–1913) bibliográfus, könyvtáros, irodalomtörténész, lexikográfus 112 éve hunyt el, szellemi öröksége azonban a mai napig velünk marad. Barátja, Abafi (Aigner) Lajos irodalomtörténész, bibliográfus „tudományos búvár”-nak nevezte, olyan kutatónak, aki szorgalmas munkájával nagy szolgálatot tesz a tudománynak és az azzal foglalkozóknak. Szinnyei életművét, gazdag szellemi hagyatékát, kiterjedt levelezését, kéziratos jegyzeteit, naplóit és nyomtatásban megjelent munkáit, sajtóbibliográfiáit, folyóirat-repertóriumait többen behatóan tanulmányozták és bemutatták, számos könyv, bibliográfia és tanulmány jelent meg a munkásságáról.*

Id. Szinnyei József munka közben. A kép forrása: Wikipédia

A „gőzhangya”, a „tudományos búvár” fáradhatatlan szorgalommal gyűjtött, kutatott, írt és szerkesztett. A hazai és külföldi hírlapirodalom elhanyagolt voltát felismerve ennek megismertetése és gyűjtése lett az egyik fő célja. Nemcsak az újságokat, a hozzájuk tartozó előfizetési felhívásokat is gyűjtötte. Pákh Albert ügyvéd – a Vasárnapi Ujság szerkesztője – buzdítására a lap állandó munkatársa lett. 1861. január 6-án itt jelent meg az első ismertetése A magyar hírlapirodalom 1861 elején címmel. Rendszeresen adta közre közleményeit, melyek egy idő után már a Magyar Könyvszemlében voltak olvashatók.
A hírlapok számának növekedésével egyre sürgetőbb feladattá vált, hogy a tudományos kutatás számára is elérhetők legyenek a hírlapokban megjelent cikkek. Hazánkban ekkoriban még folyóiratoknak is csak elvétve készítettek tartalomjegyzéket. Mindezért Szinnyei tervezetet nyújtott be a hírlapok és folyóiratok repertóriumának elkészítésére, melynek minél alaposabb elvégzéséhez intenzív hírlapgyűjtésbe is kezdett. 1875-ig mintegy 12 ezer hírlapot gyűjtött össze, szorgos levelezéssel, a magyar mellett külföldi cserekapcsolatait is felhasználva. Kutatómunkájának eredményeként született meg 1874 és 1885 között a Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriumának több kötete.
Az időszaki sajtó termékeinek összegyűjtése és kutathatóvá tétele céljából Szinnyei 1880 októberében Alapítsunk hirlap-könyvtárakat! címmel programadó cikket jelentetett meg a Jókai Mór szerkesztette A Hon című politikai és közgazdasági napilapban. Az írást teljes terjedelmében közölte az Abafi Lajos szerkesztette irodalomtörténeti közlöny, a Figyelő is. Részlet a programadó cikkből:

Id. Szinnyei József: „Alapítsunk hirlap-könyvtárakat!”. In: Figyelő, 1880., IX. kötet, 345. (részlet)

Szinnyei elképzelése óriási visszhangot váltott ki. Trefort Ágoston közoktatási miniszter 1884. július 2-án rendelte el az Országos Hírlapkönyvtár felállítását. Szinnyei július 31-én kelt köszönőlevelében már arról tudósított, hogy el is kezdte a Hírlapkönyvtár létesítését, melynek helyét a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárában jelölték ki. Ez irányú ténykedése európai léptékkel is jelentős volt, mert a francia és az angol nemzeti bibliotékán kívül nem sok könyvtár rendelkezett ekkoriban hírlapgyűjteménnyel. Szinnyei 1888-tól lett teljes állásban a Hírlapkönyvtár munkatársa, 1901-ben igazgatóőre. Az alábbi fotó a Hírlapkönyvtár régi raktáráról készült.

A Hírlapkönyvtár régi raktára a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárában. A kép forrása: Gyűjtők és gyűjtemények. A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük. Szerk.: Boka László, Ferenczyné Wendelin Lídia, Budapest, Kossuth Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, 2009, 110. – Törzsgyűjtemény

A hírlapok méltó könyvtári kezelésének magyarországi megteremtése tekinthető idősebb Szinnyei József egyik fő érdemének.
A hírlapok kutatása közben figyelt fel arra, hogy hiányzik a szerkesztők, hírlapírók életrajzát, munkásságát, álnevét ismertető segédkönyv, még nem állította össze senki a magyar írók névtárát és bibliográfiáját. E téren is igyekezett pótolni a hiányt, így született meg az 1891 és 1914 között kiadott Magyar írók élete és munkái című 14 kötetes lexikonsorozat, az írott nemzeti kulturális örökség hatalmas tudástára, amely közel 30 000 addig élt – tágan értelmezett – magyar író (szépíró, költő, tudós, filozófus, hittudós stb.) életrajzát és műveinek jegyzékét tartalmazza. A biobibliográfiához sok éven át gyűjtötte – részben levelezéssel – az adatokat, a kisebb, kevésbé neves írókat is igyekezett bemutatni.

Id. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, I–XIV. köt., Budapest, Hornyánszky Viktor Könyvkiadóhivatala, 1891–1914. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Hivatali teendői, bibliográfiai, repertóriumi, lexikonszerkesztői, hírlaptári feladatai átszőtték a mindennapjait, ettől kezdve munkája a hobbija is volt egyben. Gyűjtői szenvedélyét is e célok szolgálatába állította, persze a tudományosság nevében. A gyűjtésbe mindenféle foglalkozású és az ország bármely területén élő embert bevont, többüket ismeretlenül kereste fel, rengeteget levelezett. Gyűjtőtevékenysége a könyvek, hírlapok mellett a kisnyomtatványokra, gyászjelentésekre (partecédulákra), ponyvafüzetekre, naptárakra, színlapokra, étlapokra egyaránt kiterjedt.
Szorgos munkájának köszönhetően nagy értéket képviselő magángyűjteményében jelentékeny részt tettek ki a kis- és aprónyomtatványok, melyeket különösen féltett attól, hogy nyomuk vész. E nyomtatványok több típusára és változatos tematikájára nyújt példát a nemzeti könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárának állománya. Szinnyei possessori pecsétje bizonyítja, hogy egykor birtokában volt például a hírhedt osztrák kancellár, Metternich jellemzését adó egyik 1848–49-es kisnyomtatvány; a pozsonyi Casino-egylet 1861-ben tartott közgyűlésére szóló meghívó; Kossuth Lajos arcképének az orosházi Casinóban történő leleplezésére írott ünnepi beszéd (1895); a gyöngyösi tűzoltótestület zászlószentelésére írt alkalmi költemény (1896); emellett Aigner Lajos könyvkereskedésében fellelhető legújabb magyar könyvek jegyzéke (1877). Megtalálhatók voltak még vallási énekek, egyes búcsújáró helyek (köztük a loretói) bemutatása stb. A loretói búcsújáró hely történetéről 1894-ben Mohl Adolf loretói plébános írt összefoglalót.

Mohl Adolf: Loretó, magyarországi bucsujáróhely rövid története, Győr, 1894. Jelzet: Kny.C 8.500 – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár

A ponyva műfaján akkoriban a köznép szórakoztatására szánt, vásári ponyván tömegesen árusított, főleg a szegényebb rétegek számára készült irodalmi alkotásokat, kisnyomtatványokat értették. Ezek közül a possessorpecsétek tanúsága szerint Szinnyei gyűjteményében több mű szerepelt Medve Imre (1818–1878, írói nevén Tatár Péter) szerzőségével, a Bucsánszky Nyomda kiadásában. A történelmi témájú verses elbeszélésekre példák: A dédesi vár története, vagy: A levegőbe röpült török-had; A diák csiny, vagy: A boszorkány per; A czinkotai nagy itcze, vagy: A kántor és Mátyás király. Utóbbi műben Mátyás király álruhában vendégeskedik a czinkotai kocsmában.

Tatár Péter: A czinkotai nagy itcze, vagy: A kántor és Mátyás király, Pest, 1857. Jelzet: Pny 9/a – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár 

Szinnyei számos ponyvasorozatot is beszerzett, köztük a Rudnyánszky Antónia könyvnyomdájában nyomtatott Históriák, nóták című sorozat darabjait, melyek közt vannak pénzről, hamisításokról, babonákról, házasságkötésekről szóló tanulságos történetek. Példa ezekre Dömötör Pál (1844–1920) A váltó vagy Őrizkedjél az uzsorásoktól című műve és Rudnyánszky Gyula (1858–1913) mulatságos verses históriája, A varázs-vessző, Vagy: Miért nem házasodott meg Czudar Gazsi. Az egykor Szinnyei tulajdonában levő ponyvák változatos tematikáját mutatja, hogy szerepelt még köztük vőfélyvers, kortesbeszéd és népdal is.
A gyászjelentések (partecédulák) kapcsán Szinnyei 1882 elején még 162, 1882 novemberében már 380 gyűjtővel állt kapcsolatban. A gyűjtésben őt segítő levelezőpartnereinek széles köre Szinnyei gazdag kapcsolati hálójára utal, a nevekre példa: Ballagi Aladár történész, nyelvész; Kis Ernő református főiskolai tanár Pápán; Kosutány Ignác pécsi jogakadémiai tanár; Jakab Ödön főiskolai tanár Déván; Márki Sándor történetíró, tanár Aradon; Rómer Flóris Ferenc régész, egyetemi tanár; Darnay Kálmán sümegi régész, muzeológus, a Darnay-múzeum alapító igazgatója. Szinnyei gyűjtői hatékonyságát mutatja, hogy a genealógiai kutatásokat végző, gyászjelentéseket gyűjtő Szent-Iványi Zoltánnal 1881 decemberében fogadást kötött, Szent-Iványi odaígérte egész gyűjteményét, ha sikerül egy év alatt 20 ezer gyászjelentést összeszednie. Szinnyei minden követ megmozgatva teljesítette a megígért mennyiséget.
Id. Szinnyei József szorgalmas gyűjtő- és rendszerező munkájával nagy szolgálatot tett a tudománynak. 1913 augusztusában hunyt el. A nemzeti könyvtár állományában is fellelhető – a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselői kara és a család nevében kiadott – gyászjelentései fontos kordokumentumot jelentenek.

Id. Szinnyei József gyászjelentése a család nevében – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár

Az 1992-ben, halála után alapított, róla elnevezett, könyvtárosoknak adományozható Szinnyei József-díj méltó emléket állít munkásságának. Rá emlékezve a nemzeti könyvtár hírlapolvasója 2013-tól vette fel a Szinnyei-terem nevet.

A Szinnyei József-díj, a könyvtárosok számára adományozható állami kitüntetés

Schöpflin Aladár a Nyugatban, a Szinnyei bácsi halálára című cikkében így méltatta a neves bibliográfust:

Szinnyei széles körű, a tudomány és a művelődés szolgálatában folytatott tevékenysége, hatalmas erudíciója, munkabírása példaértékű nekünk, könyvtárosoknak és kutatóknak.

*Az előadás alapját képező, további adalékokat tartalmazó tanulmány: Vasné Tóth Kornélia: A „tudományos búvár”, gyűjtő id. Szinnyei József emlékére. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2020/7–8. sz., 68–73.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az alábbiakban Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója az MNMKK Iparművészeti Múzeum kiállításán 2025. július 18-án elhangzott megnyitó beszédét közöljük.
 

Rózsa Dávid megnyitó beszéde az MNMKK Iparművészeti Múzeum Gottermayer-galaxis – Jókai könyvkötője című kiállításán 2025. július 18-án Ráth György-villában

Tisztelt Főigazgató úr, Kurátor asszony, Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek!

Valamivel több mint száz évvel ezelőtt, 1921 április–májusában tartotta első kiállítását az egy évvel korábban létrejött Magyar Bibliophil Társaság az Iparművészeti Múzeumban. A társaság alapító elnöke és a kiállítás katalógusának sajtó alá rendezője az a Végh Gyula volt, aki a múzeum főigazgatójaként a mai rendezvényünk helyszínéül szolgáló villa névadója, Ráth György utóda és kiváló házigazdánk, Cselovszki Zoltán elődje volt. A tárlatot túlzás nélkül nevezhetjük könyves világkiállításnak, hiszen a hazai szakemberek és műintézetek mellett amerikai, angol, belga, dán, finn, francia, holland, német, olasz, orosz, spanyol és svéd nyomdák válogatott termékeit is felvonultatta.

A XX. század első harmada a „könyvművészet regenerálásának” kora. Ahogy Végh Gyula írta: „A gyárak helyébe ismét a műhely lép, az »officina«; a rotációs gépek, a stereotip-nyomás, a klisé helyébe a kézi sajtó; a dróttal összerótt könyvek olcsó, silány dísz-kötése helyébe a kézzel varrott, legnagyobb gonddal egyenkint kidolgozott bőr-, pergament- vagy egyszerű, de ízléses papírkötés.” A nyomtatás művészetében a németektől és az olaszoktól, a könyvkötésében a franciáktól és az angoloktól tanultak legjobbjaink. Ahogy Gottermayer Nándor egyik legfontosabb ügyfele, a költő és folyóirat-szerkesztő Kiss József 1903-ban megfogalmazta: „Az első diadal: hogy a franciának / Izlését, tudását ide átplántáltad…”

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma közösen nyithatjuk meg az Iparművészeti Múzeum új időszaki kiállítását, a GOTTERMAYER-GALAXIS – Jókai könyvkötője című tárlatot. Egy különleges életmű, egy szinte elfeledett, mégis ragyogó csillagkép elevenedik meg ma előttünk – könyvek, kézművesség és iparművészet metszéspontján.

A „galaxis” szó ebben az esetben nem csupán a könyvek világára, a Gutenberg-galaxisra utal, hanem egy sokkal anyagibb, kézzel fogható, mégis éppoly csodálatra méltó univerzumra: a könyvek fizikai testét megalkotó mesterek világára. A Gottermayer-galaxis egyszerre a mesterség, a művészet és a gépesítés világának összefonódása – három olyan fogalom, amely elsőre talán idegennek tűnhet egymás számára, de Gottermayer Nándor munkásságában mégis tökéletes harmóniában egyesültek.

Hősünk német származású serfőzőmester fia, aki tizenévesen járta be Európa könyvkötő műhelyeit, hogy megszerezze mindazt a tudást, amellyel végül a magyar könyvkötészetet új, nagyüzemi; a könyvkötés mesterségét pedig virtuóz művészeti szintre emelte. Egy kézműves és vállalkozó alakja elevenedik meg előttünk, aki a mellett, hogy kora legmodernebb gépeit alkalmazta, a kézi aranyozás finomságát is megőrizte.

A hazai XIX. század egyik sikertörténete az övé. Kevés emlék maradt fenn személyéről, annyi azonban bizonyos, hogy a szerencse mellett a tehetség és a szorgalom is szükségeltetett életútjához. Önállósodása után Halfer Józseffel társulva, majd egymagában tartotta fenn könyvkötészetét, melyet külföldi tapasztalatai alapján működtetett. A történelmi és társadalmi változások kedveztek a műhelye elindításának, mert bár a kiegyezés után hazánkban a könyvek egyszerű, Gottermayer szerint igénytelen kiadásban jelentek meg, 1880 után kialakult egy könyvszerető és tehetősebb réteg, amely a könyv tartalma mellett a kötést is értékelte.Az artisztikus kézikötés terén is sok kiválót alkotott; műhelyével a külföldi, főképp német könyvkötészetet szinte teljesen kiszorította hazánkból. A folyamatos növekedéssel párhuzamosan többször költöztette cégét. Utolsó telephelyén, a Franklin Társulattól cserébe megkapott Királyi Pál utca 5. szám alatti több emeletes épületben már 220 embernek adott munkát. „Gottermayer Nándor, régi jó barátom, / Gyarapodásod én nagy örömmel látom, / Palota a házad s bízvást lehet várni, / Hogy maholnap autón fogsz te kocsikázni” – foglalta kínrímekbe könyvkötőnk munkásságának csúcspontját Kiss József. Az üzem bővülése a későbbi években is folytatódott: 1908-ban megvásárolta a szomszédos, Királyi Pál utca 7. szám alatti épületet, s annak helyén, illetve azt átalakítva építtetett egy új, négyszintes bérházat, amelynek műhelyébe több százezer korona értékben hozatott gépeket, Európa legmodernebb üzemei közé emelve a gyárát. Tudta, hogy befektetés nélkül nincsen fejlődés.

A Gottermayer Nándor Könyvkötői Műintézetet főképp a technikai és esztétikai vonatkozású megújulás, üzleti és művészi tudatosság jellemezte. Könyveivel stílust teremtett – olyannyira, hogy presztízs volt Pesten Gottermayer által kötött könyveket vásárolni.

Gottermayer Nándor nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is elismerést váltott ki könyvkötőművészetével. Megjegyzem, ezekért – amint azt egy Csontosi János corvinakutatónak, a nemzeti könyvtár kézirattári vezetőjének címzett leveléből kiderül –elsőrangú marketingérzékkel és felettébb eredményesen lobbizott is. Munkásságát szá-mos díjjal, köztük több igen rangos elismeréssel jutalmazták. 1896-ban XIII. Leó pápa a Sylvester pápa lovagrendje címet adományozta számára, 1902-ben pedig az uralkodótól megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Elnyerte a francia becsületrend és az olasz koronarend kitüntetéseket is, az 1900-as párizsi világkiállításon pedig aranyérmet nyert. Az 1896-os millenniumi ünnepségek során a sokszorosító- és papíripari pavilonban külön helyet kapott Gottermayer könyvkötészetének bemutatása.

Nem véletlen, hogy a kiállítás éppen Jókai Mór bicentenáriuma alkalmából idézi fel munkásságát. Gottermayer műhelyében készült számos Jókai Mór által szerkesztett vagy róla szóló kiadvány kötése. Miközben Jókai történetei a lapokon keltek életre, a könyvek borítói, kötései is történetmesélőkké váltak – díszítésük, formájuk, színeik az olvasás élményét emelték új dimenzióba.

Ez a kiállítás nem csupán tárgyakat, könyveket, kötéseket mutat be – hanem azt is, amit sokáig nem láthattunk: a háttérben dolgozó mestert, aki a nyomdai lapokból könyvet, a könyvből műtárgyat formált. Magam is egy olyan szellemi műhelynek vagyok részese és vezetője, ahol törekszünk a szép könyvek megalkotására, és ahol kollégáim művészi szinten művelik a régi könyvek kötését, restaurálását. Törekszünk arra, hogy kortársaink is élvezzék a könyvkészítés, a könyvkötés (mai) eredményeit.

Gottermayer Nándor halála után leszármazottai vitték tovább örökségét, de mindaz a talentum, amely az apát jellemezte, nem tudott tovább virágozni; a gyárat nemsokára végleg bezárták. Megmaradtak viszont Gottermayer műalkotásai, a magyar iparművészet igazi remekei. S bár emléke a XX. század második felében homályba borult, univerzuma – az univerzumok jó szokása szerint – egyre csak tágul. Ne tévesszen meg minket, hogy most éppen két teremre szorítkozik: a mesterség dicséretét zengi, míg lesz szép könyv, annak értője és gyűjtője e hazában.

Boldog vagyok, hogy ma együtt lehetek Önökkel a szecesszió házában, a világ második legnagyobb iparművészeti gyűjteményéből kiválogatott hatszáz gyönyörű műtárgy társaságában, a magyar könyvművészet egyik legszebb fejezetét megelevenítő időszaki kiállításon – amelyet befejezésül ezennel örömmel megnyitok.

• 
• 
• 
• 

Cholnoky Jenő (1870. július 23. – 1950. július 5.) földrajztudósra emlékezünk születésének 155., halálának 75. évfordulója alkalmából.

Vegyük számba Cholnoky Jenőnek az Urániában tartott nagyobb előadásait a 1899-től 1916-ig:

1899. november 4. – Küzdelem az éjszaki polusért

A november 9-i, csütörtöki előadás színlapja Színháztörténeti és Zeneműtárunk színlapgyűjteményének első meglévő darabja.
A Vasárnapi Ujság híradása szerint az előadás:

Az első előadás szövege megjelent: Uránia, 1. évf. 1. sz. (1899), 18–36.  Vö. X.: Tudományos szinház. In: Népszava, 27. évf. 103. sz. (1899. november. 3.), 2.
Az Uránia Tudományos Színház előadásainak gyűjteménye című tartalomszolgáltatásban szép színes összeállítás látható Cholnoky Jenő első előadása kapcsán.
A közönség soraiban ott volt többek közt Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter, Apponyi Albert, Zichy Jenő, Andrássy Aladár grófok, Wekerle Sándor, Rakovszky István, Légrády Géza, Kossuth Ferenc, Polónyi Géza országgyűlési képviselők, valamint Szily Kálmán és Herman Ottó, tudjuk meg a Pesti Hírlap aznapi tudósításából. Eszerint már november 3-án kellett lennie az első előadásnak, s csak a nagyközönség számára volt az első előadás november 4-én.
A szokásos kis előadást pedig Klupathy Jenő fizikus tartotta Mikor a levegő cseppfolyóssá lesz címmel.

1899. november 15. – A dobsinai jégbarlangról

„Tudományos előadás vetített képekkel”, s a december 5-i, ugyanezen előadáson már „báró Eötvös Loránt[!] eredeti felvételei után készült vetített képekkel” került sor a felvidéki jégbarlang bemutatására. – A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban lévő, Eötvös Lorándtól származó sztereo üvegnegatív illetve -dia között sikerült fellelni és beazonosítani 10 darabot, mely a jégbarlangot és környékét (a Sztarcenai sziklakaput és a dobsinafürdői vendéglőt) ábrázolja. Az előadáson bemutatott képek, az 1900. február 6-i színlap szerint:

Eötvös Loránd még 1895-ben készített fényképeket az 1870-ben felfedezett barlangban. 

1899. november 19. – Magyarország földrajza vázlatokban

Cholnoky újabb, nagyszabású előadása után következett részvétele 1900/1901 telén, a Balaton jegén Eötvös Loránd gravitációs expedícióján, ahol átélhette az igazi „arktikus” életet, éjjelente végezve a gravitációs inga állásának észlelését.

Cholnoky Jenő: Magyarország földrajza vázlatokban. Az Uránia kötetes színlapjai, 1899–1900 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

1912. november 28. – A Föld mélységeinek titkai

Cholnoky háromfelvonásos 185 színes vetített képpel és számos mozgófényképpel illusztrált tudományos színdarabjának előadását a szakértő tudósító – Sz. Gy. [Szádeczky Gyula?] így foglalta össze:

1914. december 13 – Harcterek földrajza

1916. május 6. – A fizikai földrajz tanításáról

De hogy további képet nyerjünk az Uránia műsoráról, említsük meg, hogy számos más érdekes előadás mellett 1900. február 22-én hallhatták a kíváncsi látogatók először Pekár Gyula Spanyolország című előadását: „206 vetített képpel, 4 spanyol tánczczal és 11 a bikaviadalt ábrázoló vetített képpel” – olvashatjuk az Uránia korabeli színlapján. Ez volt az egyik legsikeresebb előadás, több mint 100-szor ment. A siker elsődlegesen Pekár Gyula leleményes szerkesztésének és remek fényképeinek volt köszönhető, s legfőképp a bemutatott vetített mozgóképnek. Pekár még Párizsban látta a Pathé testvérek „bikaviadal” felvételeit, s úgy határozott, hogy az előadás számára megszerzi ezeket. Budapesten alighanem ez volt az első nagyobb mozgófénykép, amelyet vászonra vetítettek. Mindezekre maga a szerző is visszatekintett A mozi kezdete Magyarországon című írásában.

Pekár Gyula. Pekár Gyula kézjegyével. Fotó: Strelisky, Budapest, 1896. – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény [NSZ] KB P 87

Pekár Gyuláról, a későbbi országgyűlési képviselőről, miniszterről még meg kell említeni, hogy az Urániában a leghíresebb összeállítása a még ma is sokszor emlegetett darab, „A Táncz”, melyhez az első magyar készítésű filmfelvételek születtek, híres magyar színésznők és színészek részvételével, így az első magyar filmként tartják számon.
Ezeken a nagyszabású eladásokon kívül, melyek némelyikét számtalanszor ismételték, Cholnoky sok kisebb előadást is tartott az Urániában. Mint kolozsvári professzornak, 1905 és 1919 között nyilván kevesebb alkalma volt, hogy Budapesten ezeknél többször is nagy előadást tartson. Visszaemlékezései szerint a későbbi időkben – körülbelül 1920-tól 1926-ig – vasárnap délelőttönként voltak még ilyen előadásai.

*

A tudományos ismeretterjesztést nemcsak az Uránia Magyar Tudományos Színházban és az Uránia folyóiratban művelte Cholnoky. Pekár Gyulához, többek közt a Spanyolország és A tánc nagy sikerű előadójához, vagyis az Uránia Színház mondhatni házi szerzőjéhez Cholnoky Jenőnek a kolozsvári egyetem nyilvános rendes tanáraként, az egyetem Földrajzi Intézetének vezetőjeként írt levele is ezt bizonyítja:

Cholnoky Jenő Pekár Gyulához, Kolozsvár, 1911. július 6. – Kézirattár, Levelestár

A levélben szereplő Sztrókay Kálmán és Balla Ignác által írt kötet, részben a Cholnoky Jenő által ajánlott nevekkel együtt az ő szerkesztésében és előszavával valóban megjelent, de Pekár Gyula nélkül. A levélben felsorolt nevek közül Edison, Daguerre, Tesla és Bell is kimaradt. Edisonról egy külön kötet emlékezett meg Balla Ignác tollából, az előszót Fodor István udvari tanácsos, a budapesti Általános Villamossági R. T. vezérigazgatója írta, akárcsak a Sebestyén Károly átdolgozásában megjelent Henry Morton Stanley önéletírásában.
Ugyanebben a sorozatban egy másik összeállítást is kiadtak Cholnoky Jenő szerkesztésében nagy tudósok – Arisztotelész, Alexander von Humboldt, Johannes Honterus, Benjamin Franklin, Georges Cuvier, Bolyai Farkas és Bolyai János életrajza, Carl von Linné, Louis Pasteur, Theodor Mommsen, Charles Darwin, Galileo Galilei – témakörben.

*

A jégvilág. A sarkkutatások története, a Balaton, A sárkányok országából. Életképek és útirajzok Khinából, Utazásaim, élményeim, kalandjaim és Hazánk és népünk egy ezredéven át című munkái mellett ajánljuk még az 1934-ben megjelent Utazásom Amerikában Teleki Pál gróffal nagyszabású földrajzi és személyes úti élményekben is gazdag visszaemlékezését. Ennek második kiadásában Teleki Pál részletes életrajza is szerepel.

Cholnoky Jenő: Utazásom Amerikában Teleki Pál gróffal, Budapest, Vajda – Wichmann, [1943.] – Törzsgyűjtemény

Cholnoky 1896 és 1898 között bejárta Kelet-Ázsiát, Kínát, még Japánba is átrándult. Részt vett a nagy, átfogó vállalkozásban, a Balaton tudományos kutatásában, melynek szervezője Lóczy Lajos volt, a legnagyobb magyar geológus. Cholnoky az „arktikus” életet nem az Északi- vagy a Déli-sarkon, nem is a Spitzbergákon élte át, hanem a Balaton jegén, Eötvös Loránd torziós ingájával, azaz a „csavarodási mérleggel”, vagyis az azóta „balatoni ingának” nevezett finom műszerrel végzett kutatások, mérések idején. A Balaton jege című nagyszabású tudományos dolgozatát az eközben végzett kutatásai és megfigyelései alapján írta meg. Ez a harminckét kötetes Balaton-monográfia jócskán túltett a például szolgáló Genfi-tóról készült, amúgy szintén kiváló, kétkötetes tudományos munkán.
Ebben a sorozatban Cholnoky még a Balaton színeiről, s vízjárásáról is írt egy-egy ma is jelentősnek mondható tanulmányt.
Később a Spitzbergákon, 1910-ben megvizsgálta és megállapította a különleges, úgynevezett „poligonális tundra” kialakulását.
Cholnoky könyveit olvasva nemcsak a földrajzot, geológiát, vagy egyenesen a geomorfológiát, vagyis a „felszínalaktant” ismerhetjük meg könnyedén, szép magyarázó ábráival kiegészítve, hanem igazi magyarságot, hazaszeretetet és szép magyar nyelvet is tanulhatunk.
Hatalmas, összefoglaló munkáiban természetesen becsúsztak hibák, ma már nem helytálló megállapítások, főképp a nem szoros értelemben vett szakterületeiben. Így a geológia terén, például a tengeri hátságokról, illetve a lemeztektonikáról, melynek egyik legnagyobb első hazai képviselője, már az 1950-es években Szádeczky-Kardoss Elemér volt, nem olvashatunk.
De hatalmas és úttörő munkáját mi sem igazolja jobban, hogy a Földrajzi Közleményekben, s más szaktudományos lapok hasábjain ma is előfordul a neve, a homokpuszták keletkezése és vándorlása, a szél építő és romboló, tájformáló hatása kapcsán, mely szerinte a Balaton medrének kialakulásában is döntő szerepet játszott.
Munkásságát, ma is érvényes, illetve a tudományt előre vivő eredményeit utóda, Gábris Gyula professzor foglalta össze legjobban és legtömörebben. Gábris Gyula szakmai értékelését Kubassek János idézi A pályakép összegzése című tanulmányában.  Mezősi Gábor Magyarország természetföldrajza című munkájában többször is előfordul Cholnoky neve, részben persze vitázva vele, vagy korrigálva, kiegészítve a majd százéves megállapításait. Ilyen a folyók szakaszainak felosztása vagy a szél munkája a geomorfológiában és még sorolhatnánk. Négy művére is hivatkozik, s a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy környékének és a Vezúvnak az összehasonlításnak ábráját (19.9. ábra, 324.) a Magyarország földrajza című kiadványban megjelent ábrái szerint közli, mely Cholnoky A Föld és élete című munkájának hatodik kötete.
Tudományos eredményeit maga Cholnoky Jenő is összefoglalta önéletírása végén, mely fejezet 2001-ben került elő.
Egy ma is vissza-visszatérő téveszmét igyekszik eloszlatni:

S hogy valamit tanuljunk is tőle, hallgassuk csak az egyik érdekes, mindannyiunk által már minden bizonnyal tapasztalt jelenségről mondottakat:

Érdemes egy budapesti séta keretében emlékezni rá, felkeresve, bebarangolva egykori lakhelyeit, például a Gyulai Pál utca 1-ben lévő hajdani lakóházán lévő emléktábláját, tanársága, tudományos, és ismeretterjesztő előadásainak színhelyeit, és természetesen a város egy-két, nevéhez is fűződő földrajzi helyét, ahogy azt tettük az egy időben munkatársa, kedves ismerőse, Eötvös Loránd születésének 175. évfordulóján, 2023-ban.

• 
• 

Cholnoky lakhelyeiről Földváry Gergely remek blogtanulmányt készített, 2020-ban, születésének 150. évfordulója alkalmából.

*

Cholnoky Jenő 1950. július 5-én halt meg. Második felesége, aki első felesége korai halála után lett hosszú időre élete társa, jó némettudása révén is, részben munkatársa, 1945-ben, a megszállók atrocitásainak következtében hunyt el.
Cholnoky Jenőt a Kerepesi temetőben, azaz a Fiumei úti sírkertben temették el.

Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár (1870–1950) sírja a Fiumei úti sírkertben. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2025

Cholnoky Jenő sírjának rendbehozatala és gondozása jórészt Mészáros Jánosnak, a veszprémi születésű mérnöknek, turistának, a magyar turistaság egyik legkiválóbb megújítójának és lelkes csapatának, az általa 1988-ban alapított Téry Ödön Turista Baráti társaságnak köszönhető. Mészáros János túratársaival és barátaival 1983-ban megmentette a dobogókői Báró Eötvös Loránd menedékházat (az ünnepélyes felavatása 1984-ben volt), s részben ugyanők ápolták – még jóval a rendszerváltás előtt is – évente Eötvös Loránd síremlékét. Ennek kapcsán ápolták Téry Ödön mellett Cholnoky Jenő sírját is, mint a magyar turistatörténelem másik nagy alakjáét, aki 1920-tól 1946-ig a Magyar Turista Egyesület elnöke is volt. A Magyar Turista Egyesület e három kimagasló személyisége évfordulóiról kis összejövetelek keretében emlékeztek meg, sírjaikat rendbe tették, virágokkal ültették be. Így történt ez Cholnoky Jenő sírjával is. Ma a Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár 1870–1950 feliratú fekete kő alapzat s fölötte a kereszt látható, korábban maga a sírhant egy nagyobb összehordott földkupac volt.
Körülbelül tizenöt éve – ahogy maga Mészáros János mesélte nekem – az egyik szokásos virágbeültetéskor – ősszel árvácskával, nyáron begóniával ültették be – valami kemény tárgyon megcsúszott a kis kertészásó. Így került elő a földkupac alól az eredeti sírkő kerete. Ezt gondosan kiásták, mint valami régészek vagy kincskeresők, majd széthordták az összehányt törmelékkupacot, s a sírt új földdel töltötték föl. Ma is így találjuk.

Dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár 1870–1950 sírja a Fiumei úti sírkertben. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2025

A sírt 2019 óta, részben Eötvös Loránd halálának századik, illetve 2020-tól, Cholnoky születésének százötvenedik évfordulója hatására a Nemzeti Sírkert is gondozásába vette.
Azóta méltóképp helyreállították a síremléket, amely a nagy magyar földrajztudós emlékét hirdeti.
S a természettudósra, tanárra, íróra és művészre emlékezünk egy eddig, a szélesebb közönség előtt nem ismert festményével is.

Cholnoky Jenő festménye. Lent, a kép jobb oldalán: Cholnoky 1928. VIII. 29. – Magántulajdon

Felhasznált és ajánlott források és irodalom:

• Bognár Katalin: Cholnoky Jenő fényképei a Magyar Nemzeti Múzeum ELTE-letéti anyagában. In: Folia Historica, 22. Közlemények, 161–371.
• Cholnoky Jenő önéletírása. A veszprémi Cholnokyak. Lektorálta, jegyzetekkel ellátta és a kísérőtanulmányt írta Kubassek János. Sorozatszerkesztő Géczi János, Veszprém, Pesti Kalligram – Művészetek Háza Veszprém, 2021.
• Balla Ignác: Edison (Karriérek sorozat), bev. Fodor István, Budapest, Budapesti Hírlap Ny., 1912
• Henry Morton Stanley. A nagy afrikai kutató önéletirása (Karriérek: Hyres felfedezők sorozat), átd. Sebestyén Károly, Budapest, Singer és Wolfner, 1912.
• Nagy tudósok, összeáll. Cholnoky Jenő, Budapest, Karriérek Kiadóhivatal, 1912
• Cholnoky Jenő: A sárkányok országából. Életképek és útirajzok Khinából, Veszprém, Köves, Boros, 1900
• Cholnoky Jenő: A jégvilág. A sarkkutatások története. 1929-ig kieg. és átd. kiadás, Budapest, Singer és Wolfner, 1930
• Cholnoky Jenő: Balaton (A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára), Budapest, Franklin, [1937]
• Cholnoky Jenő: Utazásaim, élményeim, kalandjaim, Budapest, Pantheon, 1942
• Cholnoky Jenő: Hazánk és népünk egy ezredéven át. A magyarság hajdan és most, Budapest, Somló B., [1935]
• Cholnoky Jenő: Utazásom Amerikában Teleki Pál gróffal, Budapest, Vajda – Wichmann, [1934], [1943]
• Földváry Gergely: 150 éve született Cholnoky Jenő, az egyik legnagyobb magyar földrajztudós. In: PestBuda, 2020. július 23. 
• Cholnoky Jenő: A Balaton vizének fizikai tulajdonságai 4. szakasz: A Balaton jege. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet – A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 4–6. rész: A Balaton környékének csapadékviszonyai, növényfenologiai megfigyelésének eredményei, a Balaton vizének fizikai és chemiai tulajdonságai, Budapest, Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága, 1907.
• Cholnoky Jenő: A Föld és élete. Világrészek, országok, emberek. 6. kötet: Magyarország földrajza, [Budapest], Franklin, [1936–1937]
• Cholnoky Jenő: Előszó. In. Verebély Géza: »Aurora«, a nemzeti művelődés mozgóképszínháza. A mozgóképszínházak reformjához, Budapest, Pátria, 1918, 3–7.
• Cholnoky Jenő: Budapest. In. Uő: Az egyenlítőtől a sarkvidékig, Budapest, Singer és Wolfner, 1930, 254–298. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3071460
• Cholnoky Jenő: Jég-világ. A sark-kutatások története, Budapest, Országos Monografia Társaság Singer és Wolfner Irodalmi intézet R-T. 1914.
• Cholnoky Jenő: A jégvilág. A sarkkutatások története. Második, 1929-ig kiegészített és átdolgozott kiadás. A Magyar Földrajzi Társaság kiadványa dr. Cholnoky Jenő jubileuma alakalmából, Budapest, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet R-T., 1930.
• A mindig szép Balaton. Válogatás Cholnoky Jenő írásaiból (1914–1944). Szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette: Németh Ákosné. Fotó: Tóth Attila, Balatonfüred, Balatonfüred Város Önkormányzata –Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, 2004. 
• h. o.: Küzdelem az északi pólusért. (Az Uránia magyar tudományos szinház bemutató előadása). In: Pesti Hirlap, 21. évf. 306. sz. (1899. november 4.), 6.
• Kis Domokos Dániel: A hanggal történő elektromos távkapcsolás ötlete. Klupathy Jenőre emlékezve. In: Fizikai Szemle, 58. évf. 12. sz. 2008. december, 429–431.
• Kis Domokos Dániel: A természetszerető Eötvös Loránd. Levéltári és kézirattári kutatások (Magyar Tudománytörténeti Szemle könyvtára 116.), Budapest, Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, 2017.
• Kubassek János: A pályakép összegzése [Gábris Gyula szakmai értékelése]. In: Cholnoky Jenő önéletírása. A veszprémi Cholnokyak. Lektorálta, jegyzetekkel ellátta és a kísérőtanulmányt írta Kubassek János. Sorozatszerkesztő Géczi János, Veszprém, Pesti Kalligram – Művészetek Háza Veszprém, 2021, 335–337.
• Mezősi Gábor: Magyarország természetföldrajza, Budapest, Akadémiai, 2011.
• Pekár Gyula: A mozi kezdete Magyarországon. In: A 25 éves mozi. A magyar kinematográfia negyedszázados története. Szerk.: Lányi Victor, Radó István, Held Albert, Budapest, Bíró ny., 1920, 29–31.
• Sztrókay Kálmán, Balla Ignác: Híres feltalálók (Karriérek sorozat), bev. Cholnoky Jenő, Budapest, Singer – Wolfner, 1912.
• Uránia Magyar Tudományos Színház. Közművelődés az iskolán kívül. Kiállítás a Színháztörténeti Tár és a Zeneműtár folyosóján, 2004. április – szeptember

 

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az összeállítás első része itt olvasható.