Családja, gyermekévei

Mécs László (családi nevén Martoncsik József) a Kassa mellett lévő Hernádszentistvánon született 1895. január 17-én, ötgyermekes családban, negyedikként. Apja Martoncsik Endre katolikus kántortanító volt, akinek egyik őse a családi hagyomány szerint a 18. század elején mint vándorló mesterlegény az Alföldről került a Felvidékre, ahol a falubeliek, mivel magyar nevét nem tudták kiejteni, Novaknak, újoncnak, új embernek hívták, míg aztán benősült az ottani Martoncsik családba. A költő fiú édesapjának szép emléket emelt Szülőföldünk című versciklusát megnyitó Egyszerű krónikácska egy nagyon jó emberről című költeményében:

Mécs László arcképe. In: Farkas Gyula: Mécs László, Budapest, Studium, é. n. [1929] – Törzsgyűjtemény

„Tanitását elvégezve, nem dőlt selymes pihenőre”, hanem fogta botját, és mint a mesebeli szegény ember, két tehénkéjével kiment szántogatni a mezőre, miközben két fia az üszőket meg a libákat legeltette. Méhest is épített a partos domboldali földjén, oda bújt el sokszor nap mint nap, pipázgatott, álmodozott; mint a szerelmes, nézte népét, a szorgos méheket, akik mézet hoztak. Ez a méhes, illetve a szülőfalu a dombtetőn álló templommal, a templom mögött levő temetőkerttel, a festői hegyekkel, erdőkkel, folyóvizekkel bővelkedő táj nagy szerepet játszik Mécs László költészetében, hiszen lelkialkatát tekintve saját bevallása szerint is apja fia volt. Ezt írta egyik levelében:

Édesanyja, a nagysárosi vízimolnár leánya, Dobránszky Anna volt a folyton álmodozó, lírai kedélyű apjával szemben a megtestesült akaraterő. Ugyanebben a levelében írta róla:

A két különböző jellem nagyszerűen kiegészítette egymást, és egy páratlanul harmonikus családi életet teremtettek, amelyet szinte soha nem zavart meg egy haragos szó vagy duzzogó tekintet. Ez az erős, megbízható családi háttér egész életútján elkísérte a költőt. Itt – természetesen ebben a korban nem valami nagyon ritka mozzanatként, hanem a korabeli magyar társadalomra is jellemző példaként – a vérségi kötelék egészen bensőséges lelki kötődés is volt. A testvérek egyúttal igen jó barátok is voltak, és ez a szeretet és összetartás világháborún, koncepciós peren, börtönéveken át is győzedelmeskedett minden földi bajon.
Mécs László lelkének transzcendens érzékenységét egyszerre köszönhette a szüleitől, testvéreitől örökölt keresztény katolikus hitnek és a falusiak lelkivilágában ekkor még eleven, tudatformáló erőként ható népi hiedelemvilágnak. Így írt erről felnőtt korában:

Gyermeki hit, népi hiedelmek és keresztény jelképvilág

Ezekből a gyermekkori félelmekből, gyermeki hitvilágból is eredő sötét tónus, szigorú, prófétai hangnem felnőtt kori lírájában gyakran megfigyelhető. Rabszolgák énekelnek című kötetében például a Gyerekkor című ciklus verseiben nem egyszer feltűnnek ezek az élmények. Az alább idézett szövegben megfigyelhetjük azt is, hogy a súlyos tartalmat játékos, könnyed ritmus ellenpontozza:

Tichy Kálmán (1888–1968): Ex libris Mécs László. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A démoni, kísértetes, borzasztó éjszakának százezer kakas, színes kakasraj kukorékolása vet véget a költemény végén. Ám szinte ugyanezeket a képeket, motívumokat megtaláljuk már az első verseskötet, a Hajnali harangszó (1923) kötetnyitó, címadó költeményében is. A vers kezdő képei akár Mécs László legkedveltebb klasszikus költője, Vörösmarty Előszó című költeményére is utalhatnak, a záró képek pedig Babits Mihály Húsvét előtt című poémáját idézik fel bennünk:

Az éjszakák című vers képsora a költő saját életére, személyes üdvtörténetére vonatkozik, a Hajnali harangszó képei és gondolatvilága össztársadalmi érdekűek. Az éjszaka itt a háború, illetve az azt előidéző politikai ármánykodások szimbóluma. A népi hiedelemvilág képei helyett itt keresztény jelképvilágot, keresztény fogalmakat találunk. A szűzi hold a keresztény, egyházi szimbolikában a Szűzanya jelképe, itt pedig az ördög, a Sátán jelképe lesz, aki feltűnik a háború egén a megőrült, vért röhögő csillagokkal, a bukott angyalokkal együtt. A szivárványhíd mint a béke szimbóluma szintén bibliai, az özönvíz történetéből. Ugyanígy az élet fáján gubbasztó Sátán, az őskígyó a Teremtés könyvének elejéről. Az égig érő jóság tornya az ördögi eredetű gőgből emelt, nyelvzavart, káoszt okozó bábeli torony ellentéte. A kakas kukorékolása pedig, ugyanúgy, mint az Evangéliumban, a Jézus iránti hűtlenségre figyelmeztető lelkiismeret szavát jelenti, lévén, hogy az ember megfeledkezett róla, hogy ő Isten képmása, és a Teremtő szándéka szerint az ő arca eredetileg Krisztus arca volt (Matth. 26. v. 34; Joan. 18 v. 27.).

Kassai tanulmányi évei

Ötödikes elemista korától a kassai premontrei gimnáziumba íratták be a fiút az összes gyereküket taníttató szülők. Itt magántanítványokat is vállalt, így a koszt és lakás költségeit is elő tudta teremteni. Mindig jó tanuló volt, tanárai hamar megkedvelték a szőke, nagy kék szemű fiút, akinek érintetlen, gyermeki lelkületén a nagyváros sem tudott foltot ejteni. Kassa egy kicsit mindig idegen maradt számára, és még 1912-ben diáktársaival és tanáraival tett római zarándokútja során sem érintette meg annyira az itáliai környezet, mint a szülőfalu, Hernádszentistván világa. Ez az otthoni miliő maradt verseinek fő ihletője mindvégig. Vörösmarty után Arany János volt klasszikus költői példaképe, végül pedig első versközlései Sík Sándorhoz vezették el, aki a kortárs költők közül legnagyobb hatással volt rá. Az előbb említett római úton ismerkedett meg Radványi Kálmánnal, a Zászlónk című katolikus ifjúsági lap szerkesztőjével, aki szintén költő volt, maga is örökifjú gyermek, az ifjúságnak tiszta lelkű, nemes, odaadó barátja. Rómából való visszaérkezése után számos verset küldött be neki a szerkesztőségbe, és Radványi egyszerre ötöt is leközölt belőlük. Ez volt első jelentős irodalmi sikere. A Zászlónk Budapesten jelent meg sokezer példányban, és az egész országban olvasták. Mindeközben a magyar irodalom forradalmi szelek közt, forró lázban vajúdott. Új nevek, új irányok, szekértáborok jelentek meg, és folyt a harc, kíméletlenül. Az új, nyugatos irány zászlajára Ady neve volt írva, a kassai gimnáziumban tiltott név. De minél inkább tiltották, annál lelkesebben olvasták sorait a kassai gimnazisták még órákon is, a pad alatt is. Mécs László, a hetedikes gimnazista, az önképzőkör alelnöke, majd kicsivel később a Mária-kongregáció prefektusa, ez a csontig-vérig katolikus, szelíd természetű, „jó fiú” hűséges barátjával, Semetkay Józseffel titkos egyesületet alapított. Az ő lakásán gyűltek össze rendszeresen, tagdíjat szedtek, és az így befolyt pénzből megrendelték a Nyugatot, megvették Ady, Babits, Móricz, Kosztolányi újabbnál újabb műveit. Új világ nyílt meg előttük: bele is feledkeztek, ízlelgették az új alkotásokat. Teljesen azonban nem azonosultak velük. Mécs László Adyhoz egyszerre vonzódott és félt is tőle. Bibliás, prófétai hangjában, szimbolizmusában kétségtelenül észrevehető egy kis Ady-hatás is.
1913-ban jelesen érettségizett. Tanárai, különösen osztályfőnöke, Stuhlmann Patrik büszkén tekintettek rá, szép jövőt jósoltak neki.

Andruskó Károly (1915–2008): Ex libris Mécs László. Fametszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Budapesti tanulmányai. Pappá szentelése és szerzetesi fogadalma

Az érettségi után rövid időre hazatért, mert pénzt kellett keresnie pesti egyetemi tanulmányaihoz. Nevelői állást vállalt egy földbirtokos családnál, ahol gazdag könyvtár várt rá. Itt ismerkedett meg Vajda János költészetével. Újabb verseit beküldte az Élet szerkesztőjének, Andor Józsefnek. Andor nem közölte ekkor még a verseit, de egy szerkesztői üzenetben szeretettel biztatta az ifjú poétát.
Még ebben az évben, 1913-ban beiratkozott a budapesti egyetemre, magyar-latin szakra. Idegen volt számára a főváros nyüzsgése. Nemigen járt sehova az órákon kívül. Riedl Frigyes kurzusait nagyon szerette, aki ebben az évben az újabb magyar irodalomról adott elő, Vajda Jánosról, Reviczky Gyuláról, Komjáthy Jenőről. Alig fejezte be az első évet, 1914-ben jelentkezett Jászóváron a premontrei rendbe, ahol örömmel fogadták. Novíciusi évei alatt tovább írta verseit. Közben kitört a világháború. Az ősz című, tizenkét versből álló ciklusával újra próbálkozott Andor Józsefnél, aki ezúttal szép elismerő hangú levélben válaszolt, és az első verset leközölte az Életben, 1915-ben. Ettől kezdve gyakran jelentek meg versei az Életben, és felvette a Mécs László nevet. Andor nagy szeretettel, tapintattal vezette a kibontakozó költőt. A beküldött verseket őszintén bírálta, szigorú szemmel válogatott közöttük.
Egyetemi szakdolgozatát Riedl Frigyeshez írta, Vörösmarty költészetéből. Sikeres magyar–latin szakos tanári vizsga után 1918-ban Jászón pappá szentelték. Ugyanebben az évben, szeptember 29-én tette le az örök fogadalmat. Újmiséjét a hernádszentistváni templomban tartotta. 1919-ben tanár lett Kassán, majd alkönyvtáros Jászóvárott. 1920-tól plébános volt Nagykaposon. Ezt a kinevezést először száműzetésnek érezte, de később ráébredt, hogy ezekben a vészterhes időkben, a nehezen magára eszmélő, szétesett ország katasztrófájának évei alatt ez a kis falu igazi menedékhely volt számára. Első verseskötete megjelenésétől kezdve (Hajnali harangszó, 1923) szavalókörutakon járta be a magyar nyelvterületet. A közönség hamar megszerette a fehér reverendás, szőke, szuggesztív tekintetű, szimpatikus fiatalembert. Ám a legfontosabb szempont, amelynek okán szívükbe fogadták őt az emberek, természetesen egyszerű, gyermeki tisztaságú hite volt. Tagjává fogadta a Petőfi Társaság, Kisfaludy Társaság, Janus Pannonius Társaság. Sorra jelentek meg verseskötetei, az egész magyar nyelvterületen ünnepelt költő lett.

Mécs László: Magyarok misekönyve, Washington D. C., Agape, 1972 k. – Törzsgyűjtemény

Háború utáni viszontagságai. Idős kori munkássága

A bolsevik hatalomátvétel után, 1953. augusztus 22-én az ÁVH letartóztatta. Pert indítottak ellene barátai közt kéziratban terjedő, antidemokratikusnak és szovjetellenesnek minősített versei miatt, illetve hungarista, nyilas tevékenység gyanúja miatt. 1953-tól 1956 szeptemberéig börtönben ült, elzártságában is igazi pap és apostol, rabtársainak vigasztalója. Új verseit ekkor „fejben írta”, cellatársai megtanulták őket, később le is jegyezték, így ezek a költemények napjainkig számos szövegváltozatban ismeretesek. Szabadulása után, az ötvenhatos forradalom után sem rehabilitálták, sőt, nem sokkal később szeretett unokaöccsét, Imrét, halálra ítélték. 1957 januárjától kisegítő lelkészként, káplánként tevékenykedett, majd három évig prédikálhatott az óbudai plébániatemplomban a déli szentmiséken. Ezeken a szertartásokon mindig nagyszámú hívősereg gyűlt össze. Érezhette újra a felé áradó szeretetet, megbecsülést, és minden bizonnyal ez is segítette őt abban, hogy feldolgozza az elmúlt esztendők embertelenségeit. A börtönőr című versében (első nyomtatott megjelenése: Új Ember, 1991. VI. 16.) így írt a szovjet mintára kikiáltott népköztársaság, az új rezsim visszásságairól:

1961-ben beköltözött a pannonhalmi, öreg szerzeteseket ellátó papi otthonba, ahol gyakran látogatták hívei, tisztelői. Bár aligha érezte magát itt egyedül, hiszen nagy szeretettel vették körül gondozói és a bencés testvérek. Büszke volt természetismeretére, gombaszakértői tudására. Szívesen sétálgatott a környéken, néha kisegítő pasztorációs tevékenységet is vállalt. Ezekben az években két kisebb és egy nagyobb angol verseskötete is megjelent. Washingtonban megjelent, Magyarok misekönyve című, előbb kéziratban terjedő kötete 1972-re datálható. Ugyanebben az időszakban, Rónay György bevezető tanulmányával, Rónay György és Brudi Zsuzsa szerkesztésében az Ecclesia Aranygyapjú címmel kiadta egy versválogatását, a bolsevik rendszer alatt korlátozott magyarországi katolikus könyvkiadás talán legnagyobb sikerét.
1978. október 8-án ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Ugyanebben az évben hunyt el, november 9-én, a pannonhalmi kolostorban. Temetési szertartását Szennay András bencés főapát végezte.
Lírája a régebbi és újabb kritika szerint is egyértelműen korszerű líra. Papnak, szerzetesnek, átlagon felüli idealizmust felmutató, békésen álmodozó poétának született, és a történelmi kornak köszönhetően viharmadár, kemény, bibliás hangú próféta is lett belőle. Nem kerülhette el a nagy magyar költők; Petőfi, Vörösmarty, Arany, Vajda János, Ady, Babits sorsát. Közösségi költő lett belőle. E nemzeti, társadalmi, közösségi húrokat pengető regiszter mellett költészetének kétségtelenül örök értéke tiszta és mindvégig töretlen keresztény hite, vallásossága. 

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

Jaschik Álmos (Bártfa, 1885. január 5. – Budapest, 1950. szeptember 12.) grafikusra, festő- és iparművészre, művészpedagógusra és jelmeztervezőre emlékezünk születésének 140. és halálának 75. évfordulója alkalmából néhány, eddig talán kevésbé ismert alkotása bemutatásával.

Jaschik Álmos díszlettervei Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeményének színpadi bemutatójához. Bemutató: Nemzeti Színház, 1941. május 10. Peer Gynt erdei háza. Díszlettervrészletek. 1. KD 1699; 2. KE 4911; 3. KD 1702 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Jaschik Álmos nevét ma iskola is viseli, a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum, melyben a névadó komoly követőire találnak a képzés során. Ennek a sokoldalú, nagy hatású művésznek és tanárnak az életrajza az iskola honlapján is olvasható.
Németh Antallal, a Nemzeti Színház igazgatójával való együttműködése különösképp fontos a számunkra, hisz számos érdekes és izgalmas dokumentumot őriz Színháztörténeti és Zeneműtárunk színháztörténeti gyűjteménye, melyből gazdag válogatást ad a nemrég megjelent blogbejegyzésünk is.
Szintén különleges egy meg nem valósult történelmi felvonuláshoz készített terve is, melyet digitalizált formában már a szélesebb közönség is megtekinthet. 
A „legnagyobbtól” a „legkisebbig” kimagaslót alkotott. Színpadi díszlettervezőként is, könyvillusztrátorként, pénztervezőként s exlibris-rajzolóként is. Jaschik Álmosról mint exlibris-készítőről eddig még kevés szó esett. Gazdag gyűjteményünk is több szép darabot őriz tőle.

Jaschik Álmos: Ex libris Delej László. Jelzet: Exl.D/62 (Két színváltozatban) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Más gyűjteményekben, magángyűjtőknél is fellelhető még néhány érdekes kisgrafikai műalkotása.

• 
• 

Ezúttal egy már régtől dédelgetett tervének képi megvalósulását is bemutatjuk.
A Nemzeti Színházban az 1940–41-es évadban bemutatott Ibsen Peer Gyntjéhez készített tervek színpadművészetének egyik csúcsát jelentették. Ahogy maga a művész vallott erről egy Németh Antalnak írt levelében, régóta tervezte illusztrálni a művet, s végre a hozzá gyűjtött adatokat is felhasználhatja munkájában.
S míg Jékely Zoltán hihetetlen gyorsasággal, szűk egy hónap alatt lefordította Goethe művét, az Ős-Faustot, édesapja, Jékely Lajos, vagyis közismert költői nevén Áprily Lajos Ibsen Peer Gynt című drámai költeményét fordította le, mindketten a Nemzeti Színház, azaz Németh Antal megbízásából.
A Peer Gynt nagy sikert aratott a Nemzeti Színházban. Bemutatója 1941. május 10-én volt Németh Antal rendezésében, parádés szereposztással. Ez a mű még ebben az évben megjelent nyomtatásban, míg az Urfaust, vagyis az Ős-Faust csak 1942-ben, Kolozsvárott. 

S ide kívánkoznak a rendező – a Nemzeti Színház akkori igazgatója – Németh Antal szavai is:

Jaschik Álmos kedves levélben köszönte meg a felkérést:

• 
• 

Jaschik hajdani tanára, Sebestyén Károly (1872–1945), színikritikus, irodalomtörténész, író, műfordító volt. 1895-től tanított a VII. kerületi Madách Imre Főgimnáziumban. Jaschik Álmos 1895-től 1903-ig volt az iskola diákja.
Sebestyén Károly Peer Gynt-fordítása 1903-ban jelent meg, a Franklin-Társulat kiadásában.
Németh Antal felesége Peéry Piri színésznő volt.
Van Jaschik Álmosnak egy szecessziós képe Peer Gynt címmel. A keltezetlen festmény stílusjegyei alapján feltehetően 1910 körül készülhetett. A képen szereplő szövegrészek Sebestyén Károly 1903-ban megjelent fordításából valók.

Jaschik Álmos: Peer Gynt. Festmény – Kieselbach Galéria és Aukciósház, 4. aukció/ 64. tétel (1998. 06. 12.)

Németh Antal így írt a Peer Gynt 1941. május 10-i bemutatójáról:

A korabeli kritikák, színházi tudósítások között pedig ezt olvassuk:

Természetesen itt tévesen szerepel Jaschik Álmosné, de Jaschikné Müller Mária (1898–1954) maga is díszlettervező, sőt ebben az időben a Nemzeti Színház díszlettervezője, a díszlettár, a bútor- és kelléktár és a díszletműhelyek vezetője. Tehát ő irányította a díszlettervek színpadi kidolgozását is.
Másutt még ezt jegyzik meg:

A színháztörténeti gyűjteményünkben nemcsak a színpadi feldolgozás 33 jelenethez készített összes díszletterv, vetített háttérkép terve van meg, hanem az ezekhez készült vázlatfüzet is, melyen a gondos művész már a felkérés pillanatában nagy műgonddal kezdett el dolgozni, hisz a címlapon szereplő dátum 1940. augusztus 10. A köszönő levél kelte pedig, ahogy olvastuk, 1940. augusztus 12-e.

[Jaschik Álmos]: Peer Gynt, (színpadképek.) 1941. augusztus 10. – Jaschik Álmos vázlatfüzete. Címlap. Jaschik limbus 22 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjteménye

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A rendező, színigazgató Németh Antal alaposságára jellemzőan ezt a darabot is egy egész fényképalbummal dokumentálta. A Jaschik Álmos díszlettervei alapján készült háttérvetítés rajzfotóival párhuzamban a teljes színpadot is lefényképeztette. Jól látható tehát a háttérkép vetített változata, a berendezett színpaddal.

„1. kép. Erdő a hegyoldalon.”; „A háttér-vetítés rajzfotója.”; „Teljes színpadkép.” – Peer Gynt. Nemzeti Színház, 1941. Album 12. – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjteménye

Így a rendező és a díszlettervező együttműködése, vagyis a színpadtervezés bonyolult összmunkája jól tetten érhető. Ez az, ami megmaradt az előadásból, de ez sem kevés, ha belegondolunk, hogy magáról a játékról a korabeli visszaemlékezések és jelenetképek alapján csak eléggé hiányos, mondjuk ki, elképzelhetetlen, és élvezhetetlen benyomást szerezhetünk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

• 
• 

[„31. kép. Hangavirágos halom.”]; „Teljes színpadkép.” Peer Gynt. Nemzeti Színház, 1941. Album 12. – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Külön érdekesség, hogy bár mindenütt egybehangzóan az áll, hogy a jelmezeket Nagyajtay P. Teréz tervezte, s az előadás fényképei is alátámasztani látszanak ezt a tényt, de maga Jaschik Álmos is elképzelte, megrajzolta a szereplőket, a tőle megszokott jellegzetes vonalvezetéssel. Ezekből is bemutatunk néhányat.

• 
• 
• 
• 
• 

Ezzel, mindössze egy darab középpontba állításával is jól be lehet mutatni a díszlettervező szép és lelkiismeretes munkáját, azaz Jaschik Álmos és Németh Antal gyönyörű összedolgozását egy ennyire nagy előmunkálatokat igénylő, mondhatni Az ember tragédiájához hasonló kihívást jelentő drámai műnél.

Székely György pedig, ki ekkor, még egész ifjan lett a Nemzeti Színház segédrendezője, erről a nagy összhangról, a Peer Gynt 1941-es bemutatójáról hosszabb tanulmányban számol be:

A Peer Gynt előadásának főszerepe hármas szereposztásban ment. Jávor Pál a darab mind a két részében játszott, ő volt az ifjú és az öreg Peer Gynt is, a másik szereposztásban viszont az ifjút Apáti István, az öreget viszont Lehotay Árpád alakította.
E különleges bemutató, a Peer Gynt képeinek felelevenítésével bizonyságot szerezhetünk arról, hogy Jaschik Álmos mint díszlettervező valóban nagy művészi alázatról tett tanúbizonyságot, a rendező elképzeléseihez alkalmazkodó rendkívül hajlékony fantáziával, fölényes és sokoldalú technikai készséggel rendelkezett, de a kiszemelt anyagnak, mellyel dolgozott, szuverén ura maradt.
Végezetül, Jaschik Álmosra emlékezve, most a Peer Gynt 1941-es színpadi feldolgozásának összes díszlettervét bemutatjuk, melyek minden egyes darabja megvan Színháztörténeti és Zeneműtárunk színháztörténeti gyűjteményében.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Irodalom:

• Németh Antal: Hogyan keletkezik a színházi előadás? In. Nemzeti Színház. 1941. Budapest, A Nemzeti Színház igazgatósága, 1942, 7–27.
• Kis Domokos Dániel: Egy történelmi felvonulás terve. Jaschik Álmos díszlet- és jelmeztervezői munkássága Kis Domokos Dániel In: Az Országos Széchényi Könyvtár blogja, 2023. szeptember 12.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Pablo Bagnatóval, az argentin Miércoles 14 Ediciones kiadó alapítójával és vezetőjével készített beszélgetést Szegedi-Szabó Béla.

Az Argentínában, a Buenos Airestől mintegy 300 km-re található Rosarióban élő szerkesztő, könyvkiadó-tulajdonos, Pablo Bagnato még a 2018-ban tett utazásai során fedezte fel Radnóti Miklós Bori noteszének verseit. Akkor döntötte el, hogy fordítókat keres a kiadáshoz. Miután sikerrel járt, 2020-ban jelentette meg az eredeti notesz méretét változatlanul megtartó, rendkívüli verseskötetet, amelynek fordítása Susana Lajtaváry és Kiss Péter munkája. A spanyol–magyar nyelvű Bori noteszt nemrég személyesen maga a kiadó vezetője, Pablo Bagnato (egyben a kötet elő- és utószavának a szerzője) hozta el Budapestre, és adományozta az Országos Széchényi Könyvtárnak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Spanyol nyelvű recenziók a kötetről:

• Osvaldo Aguirre: Miklos Radnóti, un mártir que se volvió flor y árbol. In: Clarín, Revista Ñ – Literatura, 29. 07. 2020.
• Juan F. Comperatore: El cuaderno de Bor Miklós Radnóti. In: El diletante, Reseñas, ensayos literarios y entrevistas, 30. 09. 2020.
• Miklós Radnóti – El cuaderno de Bor. In: Hablar de Poesía, 21. 02. 2024.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Lippóczy Miklóst és gyűjteményét mutatja be.

Lippóczy Miklós (1913–2004) jogász – Lippóczy Norbert öccse, jeles ex libris gyűjtő – Tállyán született, híres borász családban.

Andruskó Károly fametszete (1972). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye. A grafika fekete-fehér variánsa fellehető az OSZK-ban is, jelzet: Exl.L/166 (1972) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Debrecenben végzett jogot, 1937-ben doktorált, majd a Honvédelmi Minisztériumhoz került. Első feleségével, Szilágyi-Nagy Zsuzsannával Bad Wörishofenben, egy dél-németországi kisvárosban 1948-ban megalapította a magyar emigránsok első újságját, a Hungáriát (Hontalan Magyarok Hetilapja, 1948–1956), melyet több éven át szerkesztett. A második szám már Münchenben jelent meg. 1950 augusztusáig a Hungária szerkesztője és kiadója, 1951-ben a főszerkesztője volt. Ezzel párhuzamosan a Magyar Újságírók Külföldi Egyesületének (1948–) főtitkára lett.
Miután munkáját Németországban lehetetlenné tették, feleségével 1950-ben az Egyesült Államokba emigrált. Átmenetileg élt New Yorkban és Cliftonban, végül Passaicben, New Jersey államban telepedett le. Egy ideig dolgozott az Amerikai Népszava New York-i napilap főszerkesztőjeként. 1960-ban újraházasodott, második feleségével, Lippóczy Ilonával felépített egy adatfeldolgozó irodát. Húsz évig mint szociális dolgozó a Család- és Gyermekvédelmi Hivatalnál talált állást Patersonban. A passaici Szent István Egyház híve, az itteni Szent István Magyar Iskola pártolója, 1985-től haláláig az Amerikai Magyar Múzeum Igazgatói Bizottságának elnöke volt.
A kultúra iránt elhivatott jogász, Lippóczy Miklós az évtizedek során jelentős, több mint 30 ezer ex librisből álló művészeti gyűjteményre tett szert. A gyarapítás érdekében számos gyűjtővel épített ki kapcsolatot, mint a Kisgrafika Barátok Köre tagja széles körű levelezést folytatott, jó viszonyt ápolt többek között Semsey Andorral, Katona Gáborral és Réthy Istvánnal. Részt vett több nemzetközi ex libris kongresszuson, találkozón, ez alkalmakra készíttetett is ex libriseket. Az 1984-es weimari XX. Nemzetközi Ex libris Kongresszusra Fery Antal által metszett lapon a weimari klasszika egyik mesterét, Friedrich Schiller (1759–1805) német költőt, drámaírót láthatjuk az írásra utalóan lúdtollal.

Fery Antal fametszete (1984). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A Lippóczy Miklós nevére ex librist készítő grafikusok közt ott találjuk Vén Zoltán, Vertel József, Andruskó Károly, Nagy Árpád Dániel, Kertes-Kollmann Jenő, Fery Antal, Radványi-Román Károly, Deák Ferenc, Paulovics László, Petry Béla, Kamper Lajos, Gácsi Mihály és Norbert Ott nevét.
Vertel József grafikájának mozgalmas motívumkincsét hangjegyek és – Lippóczy foglalkozására utalóan – paragrafusjelet író tollhegy alkotják.

 Vertel József grafikája. Jelzet: Exl.L/215 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A családi hagyományra, a borászkodásra utalóan ex libriseinek jó része szőlős-boros tematikájú. Csiby Mihály grafikája szőlőindán, szőlőfürtök közt éneklő kismadárral, az Ovidiustól származó „Cura fugit mero” [A gond menekül a bortól] felirattal a bor gondűző hatását fejezi ki. Ahogy Petőfi Sándor is megfogalmazta A borozó című versében: 

Csiby Mihály linómetszete (1984). Jelzet: Csiby/163 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

„In vino veritas” [Borban az igazság] – hirdeti Fery Antal egy fametszete dr. N. G. Lippóczy, azaz Nicholas Gabriel Lippóczy nevére. A kétszínnyomatú grafika szőlőfürtök közt népviseletbe öltözött párt ábrázol, kezükben borospalack és borospohár.

Fery Antal fametszete (1963). Jelzet: Galambos/221 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Andruskó Károly alkotásai megörökítik a híres tokaj-hegyaljai borvidéket, Tállyát és környékét. A térséget 2002-ben vették fel az UNESCO világörökségi listájára. Andruskó metszetein szőlészkedő-borászkodó embereket, szőlőtöveket kapáló, szőlőt gondozó, permetező férfiakat, szüretelő, pincében bort fejtő legényeket láthatunk.

Andruskó Károly metszete. Jelzet: Exl.L/185 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Szőlőtő mellett hatalmas lopótököt cipelő férfi roskadozó alakját mutatja be Paulovics László grafikája.

Paulovics László linómetszete (1976). A kép forrása: magángyűjtemény

A szőlőprések több változata ismert. Pincehelyiségben régies stílusú, fából készült sajtoló szerkezet látható vályúval a következő újévi, ún. PF-grafikán. A szőlősgazdák számára a minél bőségesebb termés jelentette a boldog új évet.

Andruskó Károly linómetszete (1970). Jelzet: Exl.L/189 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Sárkányölő Szent György szokatlan módon tollal hadakozik a szörny ellen Nagy Árpád Dániel fametszetén, melyen szintén elmaradhatatlan a szőlőfürt motívuma.

Nagy Árpád Dániel fametszete (1965). Jelzet: Exl.L/190 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lippóczy Miklós felesége, Lippóczy Ilona számára is készültek szőlős-boros vonatkozású grafikák.
Lippóczy aktív kiállításszervező tevékenységgel, kollekciója darabjaival gyarapította az Amerikai Magyar Múzeumot, népszerűsítette többek között Petry Béla, Nagy Árpád Dániel, Nagy Arisztid, Müller Árpád, Gy. Szabó Béla, Drahos István, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Hervai Katalin, Feszt László, Imets László, Torró Vilmos és Vén Zoltán alkotásait. Magyarországon is állított ki, például 1976 tavaszán Szegeden. Jó kapcsolatban állt az ugyancsak Amerikába kivándorolt, 1978-ban elhunyt Németh Nándor grafikussal, gyűjteményével hozzájárult kisgrafikai alkotásjegyzéke összeállításához, melyet Palásthy Lajos szerkesztett és jelentetett meg a művész halála után.
Miklós testvére, a hazánkból Lengyelországba áttelepült Lippóczy Norbert szintén jeles kisgrafikagyűjtő lett. Kettejük ez irányú tevékenysége példát nyújt arra, hogy az ex libris gyűjtés és népszerűsítés egy család több tagja számára is meghatározó jelentőségű, kedvelt időtöltés lehet. 

Andruskó Károly in memoriam grafikája (2004). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Irodalom:

• Hungária. In. Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia, Budapest, Hitel Lap-, Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft., 1992.
• Lippóczy Norbert levele Dr. Katona Gáborhoz, Tarnów, 1976. IX. 17. (KBK Irattár)
• Lippóczy Rich Zsuzsanna: Lippóczy Miklós, 1913–2004. In: American Hungarian Museum / Magyar Folklór Múzeum
• Nagy József: Agrármúlt – Régi magyar szőlőprések. In: Magyar Mezőgazdaság agrárhírportál, 2020. 10. 18.
• Németh Nándor (1910–1978) kisgrafikai alkotásjegyzéke (Ex libris és alkalmi grafika), szerk. Palásthy Lajos, Balatonfűzfő, Palásthy Kiadó, 2000.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Lippóczy Miklós (1913–2004). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 110–111. 

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár) 

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész

Gerald Durrellt (1925–1995) bemutatni feltehetőleg senkinek sem kell. Nevének említésére rögtön felsejlik előttünk a nagypapás, gömbölyded, szakállas figura képe: Durrell a világhír csúcsán, kezében, egyik vállán (esetleg mindkettőn) egy-két bájos, nehezen beazonosítható állatfaj egyedével, amelyek szemmel láthatólag ugyanolyan otthon érzik magukat nála, mint veszélyeztetett természetes élőhelyükön. A világszerte elismert zoológus és író gyermekkora óta végtelenül elkötelezett volt az élővilág megismerése és védelme iránt. Ahogy barátja, David Hughes írja visszaemlékezésében:

Gerald Malcolm Durrell 1925. január 7-én született az indiai Dzsamsedpurban, több generáció óta Indiában élő brit családban. Édesapja, Lawrence Samuel Durrell útépítő mérnök volt, aki tekintélyes vagyonra tett szert különböző vasútépítési projektekben.

A gyarmati India korabeli térképen, Gerald Durrell szülővárosának kiemelésével. In: Dél-Ázsia: (Brit-India), Budapest, Magyar Földrajzi Intézet, [1912–1914]. Jelzet: T 19.006. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A lelkiismeretes és szerető családapát mindössze 43 évesen vitte el az agyvérzés, amelyet talán megsokasodó üzleti gondjai okoztak. A kis Gerald édesapjáról őrzött egyetlen emléke – rá nagyon jellemző módon – egy állatokról szóló esti meséhez kapcsolódik. Nem kevésbé árulkodó a kisfiú első, tisztán kiejtett szava: a „zoo” szócska akkori lakóhelyük hőn áhított kis állatkertjére utalt, amelynek meglátogatása, a gyermek kérésére, szinte állandó programpont volt indiai dadájával töltött napi rutinjában.
Gerald édesanyja, Louisa Florence Durrell (leánykori nevén Dixie) férje halála után magára maradt négy gyermekével, akik közül „Gerry” volt a maga három évével a legifjabb. Indiában nehezen boldogulhattak volna a családfő támogatása nélkül, így először Angliába, majd 1935-ben Korfura költöztek.

Korfura költözés Gerald Durrell visszaemlékezésében. A költözés ötletgazdája Gerald bátyja, Lawrence („Larry”) volt. Szántó Piroska illusztrációival. In: Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták, Budapest, Európa, 1966, [16–17.] – Törzsgyűjtemény

Az érzékeny, minden idegszálával a természet megismerésére fókuszáló kisfiú számára óriási áldást jelentett, hogy a formális oktatás kötöttségei nélkül, a görög szigetvilág ekkor még érintetlen paradicsomában, terepmunkával fedezhette fel a természet kincseit. Édesanyja nevelési elvei messze álltak a kor konvencionális felfogásától. Louisa Durrell minden szempontból támogatta a gyermek önálló kibontakozását – de azért többnyire házitanítói felügyelettel.
Tudós mentorai közül kiemelkedett a sziget polihisztora, Theodore Stephanides, aki megerősítette Gerry szeretetteljes, minden tudományos gőgöt nélkülöző érdeklődését a természeti jelenségek, azon belül akár a legapróbb életformák iránt. Később David Hughes-zal való baráti beszélgetésében Gerald Durrell így fogalmazta meg a Korfun töltött évek alatt kialakult természetszemléletét:

Gerald bátyja, a későbbi elismert író, Lawrence Durrell pedig egy másik kincs, a nyelv felfedezésében támogatta öccsét: kezébe adta az angol és a világirodalom klasszikusait. Mesteri elbeszélő stílusa és humora is hatalmas inspirációval szolgált fiatalabb testvérének.
A természettudós az 1940-es évek közepén, állatkerti gondozóként végzett munkája során nyert további ihletet életprogramjának kialakításához. A Londontól északnyugatra elhelyezkedő Whipsnade község állatparkjában Durrell egyik feladata egy vadon már kihalt, csak fogságban tenyésztett faj egyik egyedének, egy Dávid-szarvasbébinek az etetése volt. Ekkor született meg benne az a felismerés, hogy az állatkerteknek a veszélyeztetett állatfajok kutatását és aktív védelmét kell előtérbe helyeznie, míg a pénzszerzés, az emberek szórakoztatása és a tudományos ismeretterjesztés ehhez képest másodlagos szerepet kell kapjon.

De álmának beteljesítésére, vagyis saját állatkertjére még sokat kellett várni. Első, apai örökségéből finanszírozott 1948-as kameruni állatgyűjtő körútja még csak köztes állomás volt. Az itt begyűjtött és különböző állatkerteknek eladott állatsereglet gondozása sok hasznos tapasztalattal szolgált. A nyugat-afrikai út ezenkívül első könyvének élményanyagát is képezte. Még súlyos anyagi gondjai nyomása alatt is nehezen szánta rá magát az írásra, azonban első felesége, Jacquie és bátyja, Lawrence bíztatására mégis belevágott úti beszámolójába, The overloaded ark (Noé bárkáján) címen. A mű a szerző meglepetésére sikerkönyv lett, és így megszületett az élete végéig alkalmazott minta: a megélhetést és az állatokért végzett munkát könnyed humorral megírt egzotikus kalandjai finanszírozták, amelyekkel egyben az élővilág védelmének fontosságára is rá akarta irányítani a figyelmet.

Az első expedíciót így hamarosan három másik követte, amelyek során Nyugat-Afrikán kívül Dél-Amerika több országába is eljutott. Mind a brit olvasóközönség, mind a nemzetközi publikum hálás és kitartó lelkesedéssel fogadta az ezekről megjelenő élménybeszámolóit. De a kirobbanó sikert a korfui gyermekkor amatőr természetbúvár kalandjairól írt műve hozta el, amely Családom és egyéb állatfajták címmel jelent meg.

A Családom és egyéb állatfajták legfrissebb hazai kiadásának borítója. In: Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták, Budapest, Európa, 2023. – Törzsgyűjtemény

A fergetegesen humoros mű azonnal bestsellerré vált, varázsát az idilli helyszín költői leírása és a vicces kedvű, nyárspolgárinak sehogy sem nevezhető Durrell-család bemutatása adta, amelyben egy tizenéves gyermek ártatlanságát ötvözte a gyakorló ifjú etológus éleslátásával.
Az eredeti nyelven 1956-ban publikált könyv tíz évvel később, 1966-ban jelent meg először Magyarországon, Sárközi Györgyné fordításában. Ugyanebben az évben jutott el hazánkba az első gyűjtőexpedíció alapján született műve (Noé bárkáján).

Gerald Durrell: Noé bárkáján, Budapest, Táncsics Kiadó, 1966. – Törzsgyűjtemény

A Családom és egyéb állatfajták kifogyhatatlan inspirációként szolgált a filmes szakmának: a klasszikus tízrészes BBC sorozattal kezdve (1987), a nagysikerű, Sheree Folkson által rendezett brit vígjátékon át (2005) a pár éve Angliában The Durrells, vagyis Durrellék címen sugárzott televíziós dráma-vígjátéksorozatig (2016–2019) számos megfilmesítésen ment át.
Az állatkert-alapítási szándékot végül, sok bürokratikus bonyodalom és néhány sikertelen próbálkozás után, 1959-ben koronázta siker. A Nagy-Britanniához tartozó, a La Manche csatorna kontinenshez közelebb eső részén található Jersey szigetén, egy kastély parkjában talált otthonra Durrell sok viszontagságot megélt állatgyűjteménye. A nehezen beinduló és gyakran a csőd szélén álló vállalkozás támogatására a zoológus 1963-ban indította el Vadvédelmi Alapítványát, mely ma már alapítója nevét viseli.

Gerald Durrell: Állatkert a kastély körül, Budapest, Európa, 2023. – Törzsgyűjtemény

Gerald Durrell az Askania-Nova vadrezervátumban (1985, Ukrajna). Fotó: Byron Patchett. Wikimedia commons under Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0). A kép forrása: Wikipedia

Az általa alapított állatkert munkája során mintegy 100 veszélyeztetett fajt sikerült visszatelepíteni eredeti élőhelyére és a létesítmény munkatársai közel 500 biodiverzitásvédő projekt eredményességét garantálták szaktudásukkal. Az egész világról érkeznek tudósok, állatvédők és állatgondozók, hogy az állatkertben működő Természetvédelmi Akadémián gyarapítsák szakmai ismereteiket.
Az idős természetvédő 1995. január 30-án, kevéssel hetvenedik születésnapja után hunyt el  májdaganat-komplikációiban. Halála óta állatvédő munkásságát második felesége és özvegye, Lee Durrell viszi tovább.
Az emberek körében Gerald Durrell töretlen népszerűségét jelzi, hogy könyveit újra és újra kiadják, kicsik és nagyok örömére egyaránt. Az állatokat, növényeket sajnos nem tudjuk megkérdezni, hogyan vélekednek munkásságáról – de talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, ha beszélni tudnának, bizonyára Gerald Durrellt választanák örökös tiszteletbeli nagykövetükké.

Felhasznált források

• Douglas Botting: Gerald Durrell. The authorized biography, New York, Carroll & Graf, cop. 1999, 2000.
• Michael Haag: A Durrell család története: India, Korfu, Anglia, Budapest, Taramix, Panem Könvykiadó, 2019.
• David Hughes: Gerry és egyéb állatfajták. Gerald Durrell arcképe, Budapest, Európa, 1999.

Szádeczky-Kardoss Zsófia (Állománygyarapítási és -nyilvántartási Osztály)

„Egy vén tyúkot kívül-belül jó erősen megsózunk” – ezzel a mondattal kezdi Vizvári Mariska 1914-ben megjelent „Száz specialitás” című szakácskönyvét, amely ingyenesen letölthető két másik Vizvári-szakácskönyv mellett a Magyar Elektronikus Könyvtárból.

Vízváry Mariska és apja, Vízvári Gyula (1841–1908) színész, 1895, Budapest, részlet – Színháztörténeti és Zeneműtár

Vizvári Mariskát (1877–1954) sokan csak a harmincas évek fekete-fehér filmjeiből ismerhetik, de a Nemzeti Színház örökös tagjaként mesterien kezelte a fakanalat is.

Letölthető művei: 

• A konyha művészete

• Száz specialitás

• Vizvári Mariska szakácskönyve

A 2025. január 1-jétől hozzáférhető gyűjteményrész a kultúra és a tudomány terén tevékenykedett, 1954-ben elhunyt szerzők életművéből merít. Herczeg Ferenc (1863–1954) a két világháború közötti időszak egyik legnépszerűbb magyar írója, akinek Az élet kapuja című regényét háromszor is jelölték irodalmi Nobel-díjra. Drámái és regényei a magyar és nemzetközi színpadokon is maradandók. Nagy Lajos (1883–1954) a szatirikus próza mestere, a Nyugat főmunkatársa és többszörös Baumgarten-díjas író, aki novelláival vált igazán ismertté. Robert Capa (1913–1954), a világhírű magyar–amerikai fotográfus és haditudósító, a 20. század egyik legjelentősebb dokumentaristája. Fényképei máig a háborús fotográfia ikonikus alkotásai. Gerevich Tibor (1882–1954) a művészettörténet és kultúrpolitika kiemelkedő alakja, akadémikus, akinek munkássága a magyar és nemzetközi műemlékvédelem területén is meghatározó. Huszti József (1887–1954) a klasszika-filológia és a magyar humanizmus jeles kutatója, aki többek között Janus Pannonius munkásságának tanulmányozásával ért el kiemelkedő eredményeket. Papp Viktor (1881–1954) zenekritikus, zenetörténész és irodalmár aktívan részt vett a zenei kultúra népszerűsítésében. Rapaics Raymund (1885–1954) a magyar növényföldrajz és történeti botanika úttörője, akadémikus, akinek művei a magyar Alföld ősi növényvilágát mutatják be részletesen.

A szerzői jogi védelem Magyarországon a szerző halálát követő hetven évig érvényes. Ezen időszak lejártát követően a művek közkinccsé válnak, azaz szabadon másolhatók, terjeszthetők és feldolgozhatók.

Sarah Bernhardt fényképe – Kézirattár

Az „isteni Sarah”, azaz Sarah Bernhardt (1844‒1923) francia színésznő száznyolcvan évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Hosszan lehetne írni az életéről, hiszen nemcsak egyik meghatározó színésznője volt a korszakának, hanem festett, szobrászkodott, színdarabot írt (L’Aveu; A vallomás), rendezett, és emlékiratait is papírra vetette (Ma double vie). Vezetett színházat, a francia‒porosz háború alatt az Odéon Színházból hadikórházat szervezett, a sebesülteket ápolta, és amikor évekkel később egyik lábát amputálták, műlábbal állt színpadra.

Életében és halála után is sokszor írtak róla, csodálatos hangjáról, színészi játékáról, az életéről/életmódjáról, és bemutatták otthonát, környezetét is.
A 19. század végének egyik fiatal írója, Justh Zsigmond (1863‒1894) többször járt a francia fővárosban, és többször megörökítette a színésznő alakját. Nemcsak a játékáról írt, hanem személyesen is megismerkedtek. De vajon hogyan látta a francia dívát a fiatal magyar literátor?

Számára a színésznő a megtestesült századvég: kifinomult, különleges, merész, művészi és egyedi. Bár már korábban hallott és olvasott róla, először 1888-ban találkozott vele, amikor öt hónapot töltött Párizsban. Ekkori élményeit, benyomásait és mindennapjait gondosan lejegyezte a – már akkor is későbbi megjelenésre szánt – naplójába, amelyben Sarah-ról több mint huszonöt bejegyzés követi az első találkozás leírását.

A színésznő bátor és kiszámíthatatlan, a társadalmi szabályok és elvárások határán egyensúlyoz (bár egy színésznőnek bizonyos szeszélyeket elnéztek, sőt, talán el is vártak tőle). Justh, aki a megjelenéssel és a környezettel is jellemez, részletesen leírta a művész ruhakölteményeit, gesztusait is.

A naplóban a művésznő otthonát is megörökítette. Amint írta, Sarah lakása túlfűtött (25 fokra), tele madarakkal, kábító parfümökkel: az egész lakás buja, tropikus benyomást kelt. A műterem túlzsúfolt és bizarr.

Sarah Bernhardt dolgozószobája. In: Ma double vie: mémoires de Sarah Bernhardt, Paris, Charpentier-Fasquelle, 1907. – Törzsgyűjtemény

A Fővárosi Lapok melléklapjaként megjelenő Salon és Sport is hasonlóan jellemezte a művésznő otthonát.

Sarah Bernhardt műteremszalonja. In: Salon és Sport, 2. évf. 44. sz. (1892. október 30.), 3. – Törzsgyűjtemény

Justh naplójegyzete ugyanazt a pillanatot írja le, mint amit a Salon és Sport illusztrációja megjelenít:

Érdekesség, hogy az író szenttornyai otthonának berendezéséhez is kikérte a francia díva tanácsát, és hatására az egyik helyiséget bizánci szobának rendezte be (a Justh család anyai ágon örökölte a birtokot, ahol az író az év egy részét töltötte).

A bizánci szoba. In: Justh Zsigmond albuma – Kézirattár

Ebben a helyiségben állt egy bizánci trón, egy oltárszerű könyvállvány néhány keleti réz- és bronztárggyal, pár török és indiai fátyol, néhány perzsaszőnyeg. Barátaival ide húzódott vissza „hangulatért”.
Justh Párizsban gyakran időzött a színésznőnél, elkísérte próbáira, eljárt előadásaira, együtt látogattak el a francia fővárosban élő orosz szobrász, Mark Antokolszkij műtermébe is.

Mark Antokolszkij Mephistopheles-szobra Justh Zsigmonddal, Justh és Hubay Jenő aláírásával – Kézirattár

Az író zongorázott, Jászai Mariról, magyar irodalmi művekről és a magyar történelemről beszélt neki. Mindemellett azonban, bár erősen hatott rá a művésznő, hibáit is látta, sőt, naplójegyzeteiben meg is örökítette.

• 
• 

Sarah Bernhardt saját kora széles körben ismert művésze volt. Verseket írtak róla, festményeket ihletett, otthonában ki-be járt a rajongók és segítségkérők hada. Amikor – szintén a Párisi Napló évében – Budapesten járt, Justh fogadta a pályaudvaron (a díva már korábban is járt a magyar fővárosban, illetve Justh halála után többször is visszatért).

Justh számára Sarah Bernhardt a tökéletes színésznő. Bár lehet, hogy vannak nála jobbak, Sarah egyéni, érdekes, sokszínű, magával ragadó és páratlan. Befejezésül érdemes hosszabban idézni a színésznőt bemutató írásból.

Sarah Bernhardt Theodora szerepében. In: Magyar Salon, 6. évf. 10. kötet, (1888. november), 177. – Törzsgyűjtemény

Az idézeteket a mai akadémiai helyesírás szabályai szerinti átírásban közlöm, néhány esetben azonban megtartom Justh szóhasználatát.

Felhasznált irodalom:

• Bernhardt, Sarah: Ma double vie: mémoires de Sarah Bernhardt, Paris, Charpentier-Fasquelle, 1907.
• Dede Franciska: Justh Zsigmond, az irodalmi dendi. Egy XIX. századi irodalmár társasági kapcsolatai és irodalomszervező, művészetpártoló tevékenysége, doktori disszertáció, Budapest, ELTE BTK, 2005.
• Justh Zsigmond: Az én szenttornyai otthonomról. Nyílt levél a szerkesztőhöz. In: Orosházi Közlöny, 1892. június 8., ünnepi szám, 2‒3.
• Justh Zsigmond: Párisi Napló. In: Justh Zsigmond naplója, s.a.r., bev., jegyz. Halász Gábor, [Bp.], Athenaeum, [1941], 25‒271.
• Justh Zsigmond: Sarah Bernhardtnál. In: Magyar Salon, 6. évf. 10. kötet (1888. november), 178‒182.
• Justh Zsigmond: Sarah Bernhardt egyénisége. In: Nemzet, 1888. november 15., 316. sz., [6‒], Tárca, Melléklet (reggeli kiadás)
• Keve: Sarah Bernhardt Budapesten (A megérkezés). In: Pesti Hirlap, 1888. november 16., 317. sz. 5‒6.
• Konrádyné Gálos Magda: Justh Zsigmond és Sarah Bernhardt barátsága. In: Békési Élet, 24. évf. 1. sz. 1989, 90‒96.
• [N. n.]: Sarah Bernhardt otthona. In: Salon és Sport, 1892. október 30. 44. sz. 2.

Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Százhatvan éve született és száztíz éve halt meg a világutazó bácskai földesúr, aki mintegy tíz kötetet és jónéhány folyóiratban közölt cikket, számtalan amatőr fényképet és komoly néprajzi és vadászati témájú magángyűjteményt hagyott maga után. (Útjairól már életében is több közgyűjteménynek küldött kőzeteket, preparált állatokat, néprajzi tárgyakat.) Ötvenedik születésnapján Port Saidban önkezével oltotta ki az életét. A végrendeletéhez egy rövid, ’Pedigrém’ feliratú dokumentumot csatolt, amely néhány életrajzi adatot tartalmazott, valamint számos, külföldi ismerőseinek megcímzett borítékot a halálát tudtul adó értesítéssel, mindössze a helyet és időpontot hagyva üresen, ezzel a feladattal sem akarván elhunyta után terhelni a rokonait.

Vojnich Oszkár legutolsó arcképe, melyet halála előtt pár nappal levelezőlapon küldött Bársony Istvánnak. In: Uj Idők, 20. évf. 23. sz. (1914. május 31.), 603. – Törzsgyűjtemény
(Egy tanulmány szerint a kép több évvel a vadászutazó halála előtt készült. Varga Judit: Vojnich Oszkár fényképei a századforduló világából. A Spitzbergáktól a kelet-indiai szigetekig. In: Fotóművészet, 42 évf., 1‒2. sz. (1999), 87. – Törzsgyűjtemény)

Amint jóbarátja, a szintén délvidéki születésű író és szerkesztő, Herczeg Ferenc írta népszerű hetilapjában a róla szóló nekrológban:

A Vojnich – vagy más írásmód szerint Vojnits – család a 18. században szerzett nemességet, számos tagja töltött be meghatározó szerepet a helyi, a vármegyei és az országos közéletben. A korabeli sajtóhírek tanúsága szerint Vojnich Oszkár maga minisztériumi tiszteletbeli fogalmazó, majd segédtitkár lett és különböző egyesületeknek volt tagja (például az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, Országos Kaszinó, Hunnia Csónakázó Egyesület, Magyar Földrajzi Társaság), de nevét sokkal inkább vadászszenvedélyének és utazásainak köszönhetően ismerte a közönség. Szenvedélyes galamblövő volt, olyannyira, hogy nemcsak rendszeresen nyert díjakat különböző versenyeken, hanem, amint erről a Fővárosi Lapok 1895 januárjában hírt adott, Szabadkán ő honosította meg ezt a sportot.

Galamblövészet a Margitszigeten. Vojnits [!] Oszkár, a második díj nyertese (Az Uj Idők fényképe). In: Uj Idők, 12. évf. 21. sz. (1906. május 20.), 499. – Törzsgyűjtemény

Alig húszévesen tett első, Egyiptomba és a Szentföldre vezető útján készített naplóbejegyzései csak halála után jelentek meg, közel egy évtizeddel későbbi észak-amerikai útjának élményei azonban hazaérkezése után saját kiadásában, nagyalakú, illusztrált kötetként láttak napvilágot. Szerénységét jól mutatja, hogy utazási tárgyú írásait általában ’naplójegyzetek’ vagy ’kézirat helyett’ alcímmel adta közre, és visszafogottságára utal a több mint négyhónapos tengerentúli útját megörökítő album bevezetője is:

Útban a „Cheyenne Falls”-hoz. Dr. Kosztka Emil, Suesse bácsi, dr. Vojnich Oszkár, Krisztinkovich Béla. In: Dr. Vojnich Oszkár: Budapesttől Sitkáig (Alaska). Úti leirások, Budapest, a Szerző saját kiadása, 1894, 55. – Törzsgyűjtemény

Néhány évvel később Észak-Európa következett az utazások sorában, majd az Orosz Birodalom, Dél-Európa (pontosabban az éppen működésbe lépett Vezúv megtekintése), majd Afrika és a Távol-Kelet. Bár több életrajz született róla és köteteit is nemegyszer naplószerű feljegyzései alapján írta meg, utazásainak pontos időpontjait és útvonalait nem mindig egyszerű megrajzolni.
Könyvei megírásakor, összeállításakor nemcsak az vezette, hogy megörökítse a látottakat és saját élményeit, tapasztalatait, hanem az is, hogy tanáccsal szolgálhasson mind az utazóknak, mind a vadászoknak. Köteteit többször kezdte statisztikákkal és általánosabb jellegű – általában mások szakmunkáiból vett adatokból összeállított – ismertetéssel, ezeket követte aztán saját tapasztalatainak személyesebb hangvételű lejegyzése.
Leírásai élvezetes beszámolók. Érdekelte a természeti és az épített környezet, foglalkoztatták a különböző népcsoportok és a helyi szokások, éppúgy írt a helyi őslakosokról, mint a gyarmatosokról, a mindennapi életről és kiemelt, ünnepi alkalmakról. Megörökített helyszíneket, eseményeket, találkozásokat és természetesen számos vadászélményét is papírra vetette.
Önálló cikket szentelt a mangaroknak, felvetve egy esetleges rokonságot a magyarokkal.

Rendőrök Darjeelingben. A bal oldali rendőr a mangar népfajhoz tartozik (Vojnich Oszkár felvétele). In: Uj Idők, 18. évf. 31. sz. (1912. július 28.), 118. – Törzsgyűjtemény

Ez a téma olyannyira érdekelte, hogy a Herczeg Ferencnek írt egyik, kéziratban fennmaradt és a nemzeti könyvtárban őrzött levelében is foglalkozott a kérdéssel, sőt, az Uj Időkben megjelent cikkét Brit Indiáról írt könyvébe is beemelte, valamint egy témával foglalkozó kötetet is lefordított magyar nyelvre (Ázsia egy vidékéről származtak-e a Nepálban lakó gurkhák…).
Nagy érdeklődéssel fordult egyes természeti képződmények, főként a vulkánok felé, amelyekről több hosszabb-rövidebb írása született. A Vezúv 1906. évi kitörésekor háromszor is járt a tűzhányónál, hol egyedül, hol Lóczy Lajos társaságában. Megörökített élményei azt is jól mutatják, hogy az utazások során veszélyes helyzetekbe is kerülhetett.

Nemcsak Európában figyelte a működő tűzhányókat, hanem messzi utazásai idején is, élményeit, tapasztalatait pedig ott is megörökítette írásban és képben.

Partra szállás Honga-Tonga szigetén. In Földrajzi Közlemények, 35. kötet, 10. füzet (1907. december), 447. – Törzsgyűjtemény

A Szavaii [Savai’i] szigeti vulkánból a tengerbe ömlő láva füstje. In: Földrajzi Közlemények, 35. kötet, 10. füzet (1907. december), 449. – Törzsgyűjtemény

A távoli tájak ismertetésekor rendszeresen leírta egy-egy népcsoporthoz tartozó férfi vagy nő antopológiai jellemzőit, viseletét, máskor munkájukat, szórakozásukat figyelte meg, nemegyszer pedig portrészerű beállításban vagy csoportképen örökítette meg őket. Sokszor mutatott be templomokat, régi romokat, és kitért az utazása körülményeire is (legyen szó közlekedési eszközről vagy szállásról).

• 
• 
• 

Olykor ismerősökkel vagy nevesebb utazókkal, vadászokkal is találkozott. Járt például Nansen második északi-sarki expedíciója előtt a Fram nevű hajóján és felvételeket készített az Afrikában vadászó Theodore Roosevelt és fia úti társaságáról.

• 
• 

Írásai jelentős része foglalkozik vadászélményeivel. Nemcsak a hazai tájakon, hanem utazásai alkalmával is sokszor cserkészett madarakra és nagyvadakra is. Utolsó kötetét kifejezetten a (fiatal, kezdő) vadászok számára állította össze neves vadászok munkái és saját tapasztalatai alapján:

• 
• 

Vojnich Oszkár nemcsak ismerte, hanem tisztelte is az állatokat, a természetet. Éppúgy elítélte a vaktában lövöldözőket, mint a fészke mellett magát biztonságban érző madarat lepuskázókat.

Utazásai során részt vett bálnavadászaton, lőtt rénszarvast, fókát, számtalan madarat, krokodilt, oroszlánt, tigrist és orrszarvút, vízilovat és elefántot. Utóbbival kapcsolatban azonban barátja, a már említett Herczeg Ferenc a visszaemlékezéseiben (talán némi túlzással) így írt:

Elefántbika a terítéken. Lőtte Vojnich Oszkár Észak-Ugandában [Vojnich Oszkár felvétele] In: Uj Idők, 20. évf. 19. sz. (1914. május 3.), 493. – Törzsgyűjtemény

Befejezésül érdemes idézni egy másik utazó, Gubányi Károly emlékezését, amelyre Domaniczky Endre hivatkozik tanulmányában. Gubányi egy évvel Vojnich halála után megjelent kötetében az egyik novellát – A real-gentleman címmel és a főszereplő neve említése nélkül – az elhunyt utazó és vadász emlékének szentelte, akivel személyesen is találkozott.

A már többször említett Herczeg Ferenc pedig barátjáról szóló arcképvázlatában azt írta Vojnich Oszkárról:

Az idézeteket a mai akadémiai helyesírás szerinti átiratban közlöm.
A földrajzi helyek, a kiadványok, cikkek és folyóiratok nevének írásmódját megtartom.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

• Domaniczky Endre: Egy szenvedélyes vadász, puska nélkül: Vojnich Oszkár barangolásai Ausztráliában és Óceániában. In: Fekete-Mácsai Anetta, Leviczki Anita (szerk.): Természet és vadászat tudományos konferencia, Érd, Magyar Földrajzi Múzeum, 2023, 56‒62.
• Gubányi Károly: A real-gentleman. Emlékezés egy magyar utazóra. In Uő: Tengerentuli történetek, Budapest, Singer és Wolfner bizománya, 1915, 81‒115.
• Herczeg Ferenc emlékezései. A gótikus ház, Budapest, Singer és Wolfner, 1939.
• Hg. F. [Herczeg Ferenc]: Vojnich Oszkár. In: Uj Idők, 20. évf. 23. sz. (1914. május 31.), 603‒604.
• Lelbach Gyula: A világjáró földesúr. Vojnits Oszkár élete és vadászkalandjai, Budapest, Akaprint Kiadó, 2009.
• [N. n.]: Galamblövészet. In: Fővárosi Lapok, 32. évf. 20. sz. (1895. január 20.), 233. (Sport)
• [N. n.]: Vojnich Oszkár halála és végrendelete. In: Az Est, 5. évf. 120. sz. (1914. május 22.), 2‒3.
• Papp Árpád (szerk.): Vojnich Oszkár 1864‒1914, Szabadka, Szabadkai Városi Múzeum, 2014.
• Polgárdy Géza: Vojnich Oszkár, az elfelejtett utazó. In: Földgömb, 23. évf. 8. sz. (2005), 62‒66.
• Székely Tibor: A világjáró vadász. (Vojnich Oszkár élete és munkássága), Szabadka, Veljko Vlahović Munkásegyetem, 1980. (Életjel Miniatűrök 34.)
• V. [Vojnich Oszkár]: Séták a nagyvilágban. A Vesuvio. In: Uj Idők, 12. évf. 15. sz. (1906. április 8.), 345‒346.
• Vansittart, Eden: Ázsia egy vidékéről származtak-e a Nepálban lakó gurkhák vagyis A magarok, gurungok, khasok, limbuk és sunwarok a hunokkal illetve a magyarokkal, Idézetek Vansittart Gurkhas című művéből, ford.: Vojnich Oszkár, Budapest, Budapesti Hírlap ny. [1913].
• Varga Judit: Vojnich Oszkár fényképei a századforduló világából. A Spitzbergáktól a kelet-indiai szigetekig. In: Fotóművészet, 42. évf. 1‒2. sz. (1999), 87‒90.
• Vojnich Oszkár: A Csendes-óceán szigetvilága. Úti jegyzetek, Budapest, Pallas, 1908.
• Vojnich Oszkár: A Fram második útrakelése. In: Uj Idők, 4. évf. 33. sz. (1898. augusztus 14.), 137‒138.
• Vojnich Oszkár: A kelet-indiai szigetcsoporton. Uti jegyzetek képekkel, Budapest, Singer és Wolfner, 1913.
• Vojnich Oszkár: A Spitzbergákig. Úti jegyzetek (Kézirat helyett), Budapest, Singer és Wolfner, [1898? / 1899?]
• Vojnich Oszkár: A Spitzbergen szigeteken. Vojnich Oszkár úti naplójából. In: Uj Idők, 4. évf. 45. sz. (1898. november 6.), 410‒411; 46. sz. (november 13.), 433‒435.
• Vojnich Oszkár: A Vesuvion. Napló-jegyzetek, Budapest, Pallas, 1906.
• Vojnich Oszkár: British India. Burma, a Maláji félsziget, és Siam. Úti jegyzetek, Budapest, Singer és Wolfner, 1913.
• Vojnich Oszkár: Budapesttől Sitkáig: úti leírások, Budapest, Szerző, 1894.
• Vojnich Oszkár: Egyiptomon át Szudánba. In: Uj Idők, 15. évf. 25. sz. (1909. június 20.), 614‒617; 28. sz. (július 11.), 35‒38. és 31. sz. (augusztus 1.), 95‒97.
• Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra: idézet hires vadászok könyveiből: vonatkozással csakis Afrikára, British Indiára, Burmára, a Maláji félszigetre, Ceylonra és a hollandus fennhatóság alatt álló kelet-indiai szigetekre, Budapest, Singer és Wolfner, 1914.
• Vojnich Oszkár: Oroszországban (A 40. és 62-ik szélességi fok között) (Kézirat helyett), Budapest, Pallas, 1904.
• Vojnich Oszkár: Séták a nagyvilágban, A mangar néptörzs Nepálban, Körösi Csoma Sándor sírhelye Darjelingben. In: Uj Idők, 18. évf. 31. sz. (1912. július 28.), 119‒121.
• Vojnich Oszkár: Utazás Oceánia tűzhányói közt. In: Földrajzi Közlemények, 35. kötet, 10. füzet (1907. december), 446‒453.
• Vojnits [!] Oszkár: Afrikai út: 1884: naplójegyzetek, s.a.r. Szekeres László, Szabadka, 1985.

Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

2024. december 14-én rendezte meg a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Petőfi Irodalmi Múzeum a harmadik born digital témájú műhelykonferenciáját. A konferencia alcíme Digitálisan keletkezett műtárgyak a múzeumi gyakorlatban volt, és a rendezvény valóban elsősorban a muzeológiai területre fókuszált, a legtöbb előadás a digitálisan létrejött műtárgyak kezelésének és megőrzésének témakörével foglalkozott.

A Born digital 3.0 konferencia meghívója

A konferencia délelőtti szekciója a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ, a Magyar Nemzeti Levéltár, valamint a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtár szakembereinek előadásával indult, majd a Néprajzi Múzeum, az MNM KK Országos Széchényi Könyvtár Digitális Bölcsészeti Központ és a Budapesti Történeti Múzeum prezentációival folytatódott. A délutáni panelekben pedig az MNM KK Magyar Nemzeti Múzeum, MNM KK Petőfi Irodalmi Múzeum és az MNM KK Országos Széchényi Könyvtár munkatársai mutatták be a digitálisan keletkező hagyatékok, képek, médiatári anyagok, e-mailek gyűjteményezésének sajátosságait. Az előadásokat szakmai vita követte, majd este 18 órától kerekasztal-beszélgetés zárta le a műhelykonferenciát. Az esemény során három kortárs író, Bartis Attila, Simon Márton és Galántai Zoltán folytattak eszmecserét a saját digitális szövegeik, fotóik megőrzéséről, művészetük muzealizálódásáról.

A Petőfi Irodalmi Múzeum által szervezett Born digital 3.0 konferenciát nagy érdeklődés övezte. Fotó: MNMKK PIM

Az MNM KK OSZK részéről két előadás is elhangzott. A délelőtti második szekcióban Mihály Eszter, az MNM KK OSZK Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztályának vezetője beszélt a digitális filológia feladatairól A nyomtatott, digitalizált és a digitális szövegek kereszttüzében c. előadásában.

Mihály Eszter előadást tart a Born digital 3.0 konferencián. Fotó: MNMKK PIM

A délutáni második szekcióban került sor Horváth Dániel, az MNM KK PIM muzeológusa és Kalcsó Gyula, az MNM KK OSZK webarchiválási csoportvezetője közös előadására, amelynek címe E-mailek archiválása az Országos Széchényi Könyvtárban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt.

Kalcsó Gyula a Born digital 3.0 konferencia jó gyakorlatokról szóló szekciójában. Fotó: MNMKK PIM

Az utóbbi években a Petőfi Irodalmi Múzeumban többször szembesültek azzal a problémával, hogy az írói hagyatékok között az ezredforduló utáni levelezés jelentős része digitális formában, e-mailként van jelen. Az e-mail mint born digital objektum esetében egyszerre merülnek fel a digitális megőrzésre általában jellemző problémák, valamint a kifejezetten az elektronikus levelekre és levelezésekre vonatkozó kérdések. A az MNM KK PIM az MNM KK OSZK-val együttműködve indított el egy kísérleti e-mail-archiválási projektet, amelynek legfontosabb célkitűzése egy e-mail fiók szakszerű és szabványos gyűjteményi archiválása volt. Az előadás ennek a kísérleti projektnek a tanulságait és eredményeit kívánta összefoglalni, továbbá bemutatta az MNM KK OSZK projektjét is, amelynek keretében a Katalist könyvtártudományi és informatikai levelezőlista e-mailjeit archiválták.
A hagyományos, papíralapú levelek gyűjteményi kezelése természetes dolog, a világon mindenütt feladata a könyvtáraknak, levéltáraknak, múzeumoknak. Az OSZK Kézirattára is jelentős mennyiségű levelet őriz, ezek forrásértéke, kutatási felhasználhatósága a különböző tudományágak számára magától értetődő dolog. A levelek digitális kiadása is fontos feladata és kutatási területe a nemzeti könyvtárnak, a 2021-ben indult Copia projektünk keretében és a dhupla.hu digitális bölcsészeti platformon is jelentetünk meg digitalizált leveleket, valamint digitális kritikai és forráskiadásokat. A papíralapú levelek gyűjteményi kezelése, kutathatóságának biztosítása réges-rég kidolgozott eljárásrenden alapul. Ugyanakkor a már napjainkban is tömegesen – akár a gyűjteményekben is – rendelkezésre álló elektronikus levelezések anyaga szinte teljesen hozzáférhetetlen, mivel a kezelésükre nincs még kidolgozott módszertan. Írók, költők, képzőművészek és más jeles személyiségek digitális hagyatéka, ezen belül elektronikus levelezése egyre gyakrabban fogja a könyvtárak, levéltárak, múzeumok dolgozóit nagy kihívások elé állítani: már jelenleg is vannak a különböző gyűjtemények birtokában számítógépek, adathordozók, amelyek jelentős archiválandó anyagot (benne levelezést) tartalmaznak.
Az OSZK Digitális Bölcsészeti Központja egyik kiemelt célkitűzése, hogy az elektronikus levelek gyűjteményi kezelésének a módszertanát kidolgozza. Ez a tevékenység még a Petőfi Irodalmi Múzeummal karöltve kezdődött, ahol első projektként a 2020-ban, a pandémia apropóján indult hangoskönyv-kezdeményezés elektronikus levelezését dolgozta fel a PIM Adattára. Ennek a projektnek a keretében hatvan színész felolvasásában több tucat kortárs magyar irodalmi mű vált hangoskönyv formájában ingyenesen elérhetővé. A szerzőkkel, valamint a jogtulajdonosokkal folytatott elektronikus levelezés természetesen fontos forrásanyag, megőrzendő gyűjteményi elem a PIM számára, ezért elő kellett készíteni a digitális megőrzésre. A közös munka eredményeképpen ún. benyújtási adatcsomagok készültek, amelyek tartalma viszont nem nyilvános.
Az OSZK Digitális Bölcsészeti Központja ezt az eljárást a Katalist levelezőlista archiválásával próbálta ki. A könyvtártudományi és informatikai levelezőlista az 1990-es évek eleje óta működik, de az archivált anyaga csak 1997-től hozzáférhető. A korábban az NIIF, jelenleg a KIFÜ gondozásában lévő anyagot 2022 augusztusában kaptuk meg egy 3,64 GB méretű MBOX-fájlként, amely 43 250 levelet tartalmazott a 10 267 csatolmánnyal együtt. A csatolmányok között 4749 kép – .jpg (3391), .png (1012), .gif (297), .bmp (29), .jpeg (14), .tif (6), 1808 PDF-fájl, 1133 .doc, 410 .rtf kiterjesztésű fájl és sok más volt található. A listára 8658 címről érkezett levél. Ebből az állományból állítottunk elő archiválásra alkalmas adatcsomagokat. Az eljárásról további hírek és információk találhatók a dhupla digitális bölcsészeti platformon.
A konferencia előadásai megtekinthetők a Videotoriumban.

Kalcsó Gyula (Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

Karácsonykor, amely hagyományos értelemben nem csupán egy nap, hanem a karácsonytól vízkeresztig terjedő ünnepi időszak, három dolgot ünnepel elsősorban a keresztény világ. Ünnepli, dicséri és imádja a szent éjszakán megtestesült örök Igét, a betlehemi kisdedet, aki nem más, mint az igaz Isten, a mi teremtőnk és gondviselőnk. Ünnepli ezen túl az emberiség kimondhatatlan örömét, lelki újjászületését a megváltás hajnalán. Végül pedig, de nem utolsósorban, különös tisztelettel és csodálattal, gyöngédséggel ünnepli a Szűzanyát, Üdvözítőnk édesanyját.

Szent Család. Karácsonyi képeslap. Kromolitográfia, 1920-as, 30-as évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ünnep rövid története

Rómában először a Kr. u. 4. század közepén vezették be az Úr földi születésnapjának a megünneplését. A keleti ortodox egyházban a Julianus-naptár használata miatt hagyományosan január 6-án ünnepelték meg a karácsonyt. Egyes helyeken ismét más napon ülték meg ezt az ünnepet, mivel a legalaposabb kutatások segítségével sem lehet pontosan megállapítani, hogy mely napon született az Üdvözítő. Hogy miért éppen december 25-ét fogadta el végül az Egyház, annak egyéb, missziós oka van. A pogány római vallás központi eleme volt a 4. században a napkultusz. A régi római naptár szerint a téli napforduló december 25-re esett. Aurelianus császár Kr. u. 274-ben hivatalosan bevezette a Legyőzhetetlen Nap Születésnapja ünnepét (Dies Natalis Solis Invicti). Ennek, a Sol Invictus ünnepének az ellensúlyozására tette a római katolikus egyház ezt az ünnepet, az Igazság Napja, az Úr Jézus születése megünneplését ugyanezen napra, december 25-re. Van ennek az időzítésnek régtől fogva egy allegorikus magyarázata is. Ez a magyarázat az egyházi évet az idők összességével, a történelem egészével állítja párhuzamba. Jézus születése akkor következett be, amikor eljött „az idő teljessége” (plenitudo temporis – Gal. 4. v. 4–5.). Az ő eljövetele pedig reménységben megváltást jelent minden bűnös ember számára. Amint a téli napforduló után újra több fény lesz az anyagi világban, úgy az idő teljességét követően több lesz a fény a mi lelkünkben is, hiszen, ha igazán és őszintén akarjuk, szívünkbe fogadhatjuk a Messiást, világ világosságát (Joan. 8. v. 12.).

A szeretet ünnepe

Ha valóban betölti ilyenkor a szívünket karácsony varázsa, és szeretnénk, hogy ebből az ünnepi elfogódottságból maradjon valami a munkás hétköznapokra is, emlékezzünk rá minél gyakrabban, hogy mi teszi igazán vonzóvá, széppé ezt az ünnepet. Két dolog elsősorban. Először az, hogy amint a teremtés műve által az Isten emberi ésszel felfoghatatlan mértékben megalázta magát, hiszen mintegy kilépve önmagából, lemondott arról, hogy ő legyen minden mindenben (1 Cor. 15. v. 28.), úgy hasonlóképpen megalázta magát, értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért, a megtestesülés által is. Mindkét gesztus, mindkét isteni cselekvés szeretetből, az isteni szeretet kiáradásából történt. Szeretetből teremtette a világot a jó Isten, és szeretetből jött el hozzánk a szent éjszakán, hogy bűneinktől, az ördög fogságából megszabadítson. Másodszor tehát az teszi igazán kedvessé számunkra ezt az ünnepet, hogy ez a túláradó isteni szeretet minket is szeretetre indít. Szeretetre Isten iránt és embertársaink iránt is. A betlehemi kisded örömöt, békességet hozott a szent család, Mária és József számára. De már ugyanazokban a történelmi pillanatokban kimondhatatlan örömöt, békét hozott a betlehemi pásztorok és a napkeleti bölcsek számára is, és hozza, kínálja ezt az örömöt, békét nekünk is, mi pedig továbbadhatjuk azt, elsősorban azoknak, akiket a legjobban szeretünk. A szép számmal osztogatott karácsonyi ajándékoknak mai napig is ez a legfőbb értelme. Hagyományos kontextusban az a narratíva, amely szerint a karácsonyi ajándékokat a kis Jézus hozza, nem valami butácska, kegyes hazugság. A karácsonykor adott, kapott ajándék jelkép: arra a valóban fontos, nélkülözhetetlen ajándékra emlékeztet bennünket, amelyet Jézus hoz nekünk. Ott zörget vele szívünk ajtaján – nem csupán Szentestén, hanem egész évben számos alkalommal; sosem erőszakkal, hanem mindig jó szívvel, csendes alázattal.
Az idő teljessége előtt, a bűnbeesés után a próféták Ura, az örök mennyei Atya elküldte népéhez Mózest és a többi prófétát, hogy a bűnében meghalt emberi nemzetet újonnan lelki életre támassza. Mózes csodatevő vesszőjével, majd a próféták a törvény pálcájával eleget illették, sőt, keményen is ütögették az emberek szívét, de hiteles lelki életet és érzékenységet nem tudtak adni neki. Mert ha törvény által lehetett az igazulás, hiába halt meg a Krisztus (Galat. 2. v. 21.). Ami tehát lehetetlen volt a törvény által, azt maga az Isten Fia vitte végbe (Rom. 8. v. 3.), és aki régen képek és példázatok által szólott a próféták ajkán, most maga jött el hozzánk születése által (Hebr. 1. v. 1–2.). Végtelen nagyságát, melyet az egek egei be nem foglalhatnak (2 Paral. 2. v. 6.), annyira egybevonta, és amint az Írás mondja, az Igét annyira megrövidítette (Rom. 9. v. 28.), szolgai alakban magát annyira megüresítette és kicsinyítette (Phil. 2. v. 7.), hogy egy újszülött fiúgyermek testével egyesülvén, a betlehemi istálló kisded jászlában is elfért.

Pásztorok imádása. Karácsonyi képeslap. Kromolitográfia, 1920-as, 30-as évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Krisztus születésének ideje és helye

Senki közülünk, emberek közül időpontot, módot és helyet nem választhat születésére, hanem ezeket akaratunkon kívül, szent tetszése szerint a teremtő és gondviselő Isten rendeli számunkra. Ám Krisztus, aki isteni erejével és bölcsességével fölötte áll az időnek és a történelemnek, bizonyos okokból, bizonyos célok végett saját maga választotta és rendelte öröktől fogva születésének minden körülményét.
Ha megtekintjük a mi Urunk születésének idejét: nem jött el mindjárt Ádám, illetve az első emberpár bűnbeesését követően, hanem a hagyományos bibliai kronológia szerint azután körülbelül négyezer esztendővel. Azt akarta ugyanis, hogy a kísértő ördög szavára hallgató, elesett ember alaposan felismerje betegségét, és eszébe vegye, hogy az igaz Isten kegyelme és orvoslása nélkül abból ki nem gyógyulhat. E felismerés nélkül oly epedő buzgósággal nem kívánhatták volna a Messiás eljövetelét már a régi próféták is, és igazán méltó és hasznos módon nem fogadhatták volna őt a kései utódok, magunkat is beleértve. Az igaz bűnbánathoz és bűnbocsánathoz mindig a szenvedésen keresztül vezet az út.
A Messiás születéséről azt mondja az Evangélium, hogy Augustus római császár idejében jött a világra, aki Izrael országát, a választott nép hazáját adófizetőjévé tette (Luc. 2. v. 1–5.). Ha Dávid, Ezékiás, Jósiás és hozzájuk hasonló szent királyok idejében született volna, azt gondolhatták volna az emberek, hogy ezek tökéletes jámborságára, életszentségére, érdemeire nézve jött a világra Krisztus: noha nem a mi cselekedetünk igazságáért, hanem csak saját maga irgalmasságából jött hozzánk, bűnösökhöz az Isten Fia. Továbbá, ha egy szent király uralkodása alatt született volna a Messiás, oly megbecsüléssel és áhítattal fogadták volna őt, amely váltságunknak öröktől fogva elvégzett rendjével össze nem férhetett, mivel alázattal és szenvedéssel akarta a jó Isten végbevinni szabadulásunkat. Be kellett teljesednie az Írásnak, hogy idegen fejedelem uralma alatt születik (Gen. 49. v. 10., Mich. 5. v.2.) és Jesse gyökeréből fakad a Krisztus, akin megnyugszik az Úr Lelke, és nem a szemek látása szerint ítél, sem a fülek hallása szerint, hanem igazságban ítéli a szegényeket (Isai 11. v. 1–4.). Jesse törzse ebben az időben annyira megfogyatkozott, hogy József és Mária régi őseik városában szállást nem találtak, és közeledvén a szülés ideje, istállóba tértek. Nem nyáron, minden jóban bővelkedő, kellemes évszakban, hanem télen született az Igazság Napja (Malach. 4. v. 2.), hogy az élet forrásától, az igaz Istentől elszakadt, didergő világot melegítse; hogy szenvedéssel és nélkülözéssel kezdje meg érettünk való fáradozását, posztóba takarva, jászolba fektetve. Végül, amint Áron vesszeje éjjel virágzott ki (Num. 17. v. 1–8.), sötét éjszakának közepén jött e világra a mindenható Ige, mikor a betlehemi pásztorok kinn a pusztán őrizték nyájukat. Ebből azt tanulhatjuk, hogy sűrű sötétségben volt a világ a Messiás jövetele előtt, és a választott nép a halál árnyékának tartományában lakott (Isai. 9. v. 2.), és azt is megérthetjük, hogy amiképpen szemünk nem lát a sötétben, úgy a mi értelmünk fel nem foghatja a Krisztus születésének, az Ige megtestesülésének csodálatos voltát. Ez hittitok, amely előtt úgy illik, hogy magunkat megalázzuk, és az igaz Isten szavára a mi emberi okoskodásainkat félretéve, ezt a karácsonyi misztériumot leborulva imádjuk. Ezt cselekszi régtől fogva az Egyház: mert a szentmisében a Credónak minden részét felállva mondjuk, de mikor ehhez a fölséges titokhoz érünk: és emberré lett (et homo factus est), térdre esünk. Hasonlóképpen, mikor a reggeli, déli és esti harangszó idején mondott Úrangyala imádságban ehhez a részhez érünk: „És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék”, térdre borulunk.

Szűz Mária a kis Jézussal és adoráló angyalokkal. Karácsonyi képeslap. Kromolitográfia, 1920-as, 30-as évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Krisztus születésének csodálatos módja

E titokzatos születés módját Izajás próféta szerint emberi nyelv ki nem beszélheti (Isai. 53. v. 8.). Azért, mikor a Szent Lélek sugallatából ennek hirdetéséhez akart kezdeni, először is így kiáltott fel: Uram, ki hiszi, amit hall tőlünk? (Isai. 53. v. 1.) Hogy egy szűz méhében fogan és fiút szül, kinek neve ez lesz: Emmanuel, azaz velünk lakó Isten, Istenember (Isai. 7. v. 14.). E szent Szűz szüléséről azt írta, hogy „Minek-előtte szűlendő vólna, szűlt: minek-előtte el-jőne az ő szűlése, fiú magzatot szűlt. Ki hallott valaha illyen dolgot? és ki látott e’hez hasonlót?” (Antequam parturiret, peperit: antequam veniret partus eius, peperit masculum. Quis audivit umquam tale? et quis vidit huic simile? – Isai. 66. v. 7–8.) Mielőtt még a szülésnek erőlködését és fájdalmait érezte volna, a szentséges Szűz fiúgyermeket hozott a világra. Hiszen, ha Krisztus feltámadása után úgy ment tanítványaihoz zárt ajtókon keresztül, hogy ezeket meg nem nyitotta (Joan. 20. v. 26.), mért ne lenne hihető, hogy születésekor békességben, csendben ment át az anyaméh kapuján, nyomot nem hagyván, sérelmet nem okozván? (Isai. 41. v. 3.) Azért, hogy fogantatásában, szülésében és szülése után is szűznek ismernők a Messiás édesanyját, háromszor is hangoztatja Ezékiel: „Ez a’ kapu zárva lészen: fel nem nyittatik, és férfiu azon által nem mégyen: mert az Israël Ura Istene ment-bé rajta, és bé-zárva lészen a’ fejedelemnek.” (Porta haec clausa erit: non aperietur, et vir non transibit per eam: quoniam Dominus Deus Israel ingressus est per eam, eritque clausa principi. – Ezech. 44. v. 2–3.) E csodálatos születés tisztaságát még azzal a hasonlattal is szemlélteti Izajás, amely szerint úgy jön el Izrael igaza, mint a fényesség, és az ő Üdvözítője, mint a lámpás. (Isai. 62. v. 1.) Miképpen a napfény nem sérti meg az égboltot, úgy száll le a földre, és nem sérti meg az ablaküveget sem a rajta áthatoló napsugár, úgy jött hozzánk a Szent Lélek erejéből anyja méhében testet öltött Üdvözítő. Továbbá, hasonlítja Izajás a mi Urunk születését a gyümölcsfa virágzásához és vesszőneveléséhez: „És veszsző jő-ki a’ Jesse gyökeréből, és virág nevekedik az ő gyökeréből.” (Et egredietur virga de radice Jesse, et flos de radice eius ascendet. – Isai 11. v. 1.) Nem képzelhetünk ebben a teremtett világban tisztább és szebb eredést, származást, mint mikor a fa virágzik vagy vesszőt növeszt: ebben a származásban semmi éktelenség, rútság, vér és szenny, szakadás, sebesülés nincsen. Szent Dávid király Urunk jövetelét az esőhöz és égi harmathoz hasonlítja (Psal. 71. v. 2–6.). Miképpen az esők és harmatok a felhők és az égbolt szakadása nélkül, csendben hullnak a földre, úgy e tisztaságos mennyei harmat, melyet a régi próféták annyi óhajtással kívántak (Isai. 45. v. 8.), mikor az Isten egéből a Boldogasszony méhébe alászállt, végül, mikor onnan világra jött, nem sértette meg semmiképpen ezt a szűzi anyaméhet.
Végül Ozeás próféta a mi Urunk születését a hajnalhoz hasonlítja: „Mint a’ hajnal el-készűlt az ő ki-jövetele, és hozzánk jő mint a’ földre az őszi ’s tavaszi esső.” (Quasi diluculum praeparatus est egressus eius, et veniet quasi imber nobis temporaneus, et serotinus terrae. – Oseae 6. v. 3.) Mert miképpen a gyönyörű, piros hajnal az egek sérelme nélkül e világ teremtményeinek sok örömmel és szépséggel mutatja magát, úgy a mi Üdvözítőnk, tiszta szűz Anyjának méhéből minden kellemetlenség, minden sérelem nélkül született. Azért, mikor eljött születésének ideje, kimondhatatlan örömökkel töltötte be Anyjának szívét. És miképpen Ádámra csendes, mély álmot bocsátott az Isten, míg Évát az ő oldalcsontjából felépítette (Gen. 2. v. 21.), úgy a szeplőtelen Szűz értelmét mennyei elmélkedések csodálatos, mélységes tengerébe, akaratát isteni szeretetnek tüzébe merítette, mikor a mi Urunkat világra hozta. Így írt erről a teljes történelemben egyedülálló, csodálatos szülésről Pázmány Péter:

Szent Család, az égen keresztet tartó, adoráló angyalokkal. Karácsonyi képeslap. Kromolitográfia, 1943 k. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

„Igen, én vagyok az. Hozzád jöttem”

Karácsony megünnepléséhez sok magyar család esetében még napjainkban is hozzátartozik a templomozás, katolikusoknál leginkább az éjféli mise. Ennek végeztével ünnepi hangulatban, talán nem főképpen a fentebb leírtak szellemében, hanem a rég várt családi, baráti találkozások, beszélgetések örömében, pár pillanatra megállunk az oltár elé készített betlehemi jászol előtt is. Nem szükséges feltétlenül, hogy ez egy régi nagy művész alkotása legyen. Megteszi a hatást egy jó ízléssel faragott és festett betlehemi kisded-szobor is, amilyeneket ma is lehet a kegytárgyboltokban kapni. Megállunk előtte egy pillanatra, és már mondjuk is magunkban, csak úgy, hangtalanul: „Nini, kis Jézus. De aranyos.” Ekkor előfordulhat, hogy meglepetés ér bennünket, és egy pillanatra a lélegzetünk is eláll. Nem hallunk szózatot, még talán belső hangot sem, inkább csak egy gondolatátvitel lesz az egész. Megkapjuk az üzenetet egy másodperc törtrésze alatt: „Igen, én vagyok az. Hozzád jöttem.” Erre kimondhatatlan öröm fogja el a szívünket, ugyanakkor félelem, rettegés is, hiszen úgy érezzük: nem voltunk igazán felkészülve erre a találkozásra. A gyerekeket mindig meg szoktuk kérdezni, mielőtt átadjuk nekik az ajándékokat: jó voltál-e ebben az évben? Magunkat már sokszor nem kérdezzük meg ugyanígy, Szentestén. Pedig karácsony legfontosabb kérdése minket, felnőtteket illet leginkább. Meg tudunk-e állni tiszta szívvel, félelem és rettegés nélkül a betlehemi kisded, az élő Isten színe előtt? E kis ünnepi írás végén Mihai Maci történész, nagyváradi egyetemi tanár 2023 karácsony napján megjelent cikkéből szeretnék néhány gondolatot idézni:

(A bibliai idézeteket Káldi György 1626-os fordításából és a Vulgata Clementina szövegéből vettük.)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)