December 13-án már jócskán „benne járunk” a karácsonyt váró adventi előkészületekben. A napjainkban túlzottá vált ajándékvásárlási láz okozta zűrzavarban és lármában csendesen „megbújik” egy, a római katolikus egyházhoz köthető ünnep, melynek jelentősége a magyar néphagyomány számára sem elhanyagolható. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma a következőket írja erről a napról:

Francisco Zurbarán: Szent Lúcia. A kép forrása: Wikipédia

Ezen a napon sokan lucabúzát ültetnek, hogy az karácsony estére 8-10 centiméternyi, zöldszárú veteménnyé sarjadjon. De ehhez a naphoz köthető a lucaszéke-készítés, melyen karácsonyig minden nap egy munkafázist lehet csak végezni. Valamint a gyerekek ekkor mennek a lucázás hagyományát művelni, hogy termékenységét, bőséget és gazdagságot hozzanak a meglátogatottaknak. De mégis, kinek a nevéhez köthető mindez a hagyomány? A 4. században élt keresztény vértanú, Szent Lúcia (vagy szent Luca) élettörténetét a már idézett Bálint Sándor a következőképpen mutatja be:

Szent Lúcia ereklyéje Velencében. A kép forrása: Wikipédia

Szent Lúcia vagy magyarosan Szent Luca 283 körül született Siracusa városában. Az idézetben olvasott mártírhalála is itt következett be, ennek évéről a források eltérően tájékoztatnak. Egyes források szerint 303-ban, következett be mindez, mások 304-re, vagy 310-re teszik a dátumot. A Magyar Katolikus Lexikon szerint halála előtt magához vette az Oltáriszentséget és megjövendölte, hogy véget érnek a keresztényüldözések. A történelmet valamelyest ismerők előtt ismeretes, hogy a -kifejezetten kereszténygyűlölő Diocletianust következő római császár, az ortodox és az egyéb keleti egyházak számára szentként tisztelt I. Constantinus vagy más néven Nagy Konstantin az, aki a Milánói ediktummal egyszer és mindenkorra véget vetett a Római Birodalom évszázadokig tartó kegyetlen, véres és élvhajhász keresztényüldözéseinek. Szent Luca mint szűz és vértanú tisztelete az 5. században alakult ki a keresztények körében. Sírja fölé halála után nem sokkal bazilikát építettek, ereklyéit a hagyomány szerint 1040-ben Konstantinápolyba, majd innen 1204-ben Velencébe vitték. Koporsója ma a velencei San Geremia-templom főoltárának része.
Egy korábbi, arkangyalokról szóló blogbejegyzésemben említettem, hogy a bukott és a sátánná váló főangyal neve, vagyis a Lucifer név, a latin lux és fero szavakból áll össze. Ez annyit tesz: a Fényhozó, a Fény hordozója. A „lux”, vagyis a fény szó a töve a Lucia, illetve Luca neveknek is. A névetimológiai szótárakban ez annak kifejezője, hogy viselője ragyogó és világos személyiségű. Ráadásul Szent Lucia/Luca még nem is vált méltatlanná az efféle névre, ahogy az a bukott arkangyalnál történt. „Nomen ist omen”, ahogy a mondás tartja, vagyis itt tényleg nem csak egy üres frázisról van szó. Hogy miért? Erről a Magyar Katolikus Lexikonban a következőket olvashatjuk:

Luca-nap köszöntése egy svéd evangélikus templomban 2007-ben. A kép forrása: Wikipédia

Bálint Sándor gyűjtése alapján kiderül, hogy a szegedi, zalaszentbalázsi kalendáriumban szereplő mondás szerint „Szent Lucának híres napja a napot rövidre szabja”. Nem véletlen, hogy az archaikus néphagyományban igen jelentős dátum Luca napja, hiszen a „jámbor néplélek” a természeti jelenségeket és változásokat pontosan számontartja és szimbolikus-mágikus összefüggésekben is szemléli. Luca napja a méhében hordozza az új esztendő reménységeit éppúgy, mint annak nehézségeit és próbatételeit. Nem meglepő ezért, hogy tele van elsősorban nőkhöz köthető változatos kezdeményezésekkel és tilalmakkal, amelyeknek hatása, következménye a népi felfogás szerint azután az egész új esztendőben érvényesül. Érdekesség, hogy az angolszász hagyományban „divatos” halottak napja előestéjéhez (All Hallows Eve – közismerten Halloween) kivágott belű, szem-, száj- és orrnyílással ellátott belülről gyertyával megvilágított sütőtök a Dunántúlon is ismert volt, melyet Luca napján készítettek. A hosszú téli éjszakáiról ismert skandináv országokban Luca napja lényegesen jelentősebb ünnep, mint nálunk. Hiszen itt a sötét tél miatt nagyon vágynak fényre az emberek. Luca-napja körül a leghosszabbak az éjszakák, így a gonoszoknak, bűbájosoknak és egyéb ördögi erőknek bőven van idejük, hogy cselekedeteikkel ártsanak az embereknek és megrontsák őket. Úgy tűnik, hogy a gonoszok között található egy ismerős nevű teremtés is. Róla Bálint Sándor így számol be:

Luca-napi töklámpások. A kép forrása: Wikipédia

De térjünk vissza az „eredeti”, keresztény vértanú Szent Lucához. Neve miatt elsősorban – Raffael arkangyal mellett – a vakok és szembetegek védőszentje is. Például a szembajokkal küszködő középkori költőóriás, Dante Alighieri is védőszentjeként tisztelte őt. Ahogy az Isteni színjátékban is olvashatjuk:

Ezen „pozíciójához” hozzájárul, hogy ezzel összefüggésben egy legenda szerint a pogány és őt később eláruló vőlegényét Luca szemének szépsége varázsolta el, aminek következtében ehhez fűződik egy – mai szemmel nézve kissé morbidnak tűnő – esemény. A szentéletű szűz ugyanis kivájta saját szemeit és egy tálon elküldte a férfinak. De ezen önfeláldozó tette őt sem csonkította meg, hiszen a Szűzanyától még szebb szemeket kapott. Végsőkig élő népszokásként számítottak Luca szemgyógyító csodáira. Kiskanizsában a néphit szerint kiszúrták Szent Luca szemét, ezért azon a napon nem volt szabad varrni.
Hitéletben betöltött szerepe nagyon sokrétű, védőszentje a vakok és szembetegségben szenvedők mellett a bűnbánó utcanőknek, valamint a hegyes szerszámmal dolgozóknak, mint az írnokok, jegyzők, kocsisok, szabók, szíjgyártók, nyergesek, takácsok, üvegesek, varrónők, párnakészítők, földművesek. De a fertőző betegségben, torokfájásban, vérfolyásban, vérhasban szenvedők is számíthatnak a védőszentségére.
Miután a legenda szerint Szent Luca „Krisztus koszorús menyasszonya”, ezért az eladó lányoknak is mennyei pártfogója, a jegyesi és hitvesi szerelem, illetve a szerzetesi hűség oltalmazója. A népi hagyomány természetesen ehhez is hozzátett, hazánkban a hercegszántói sokác lányok a századforduló táján hajukba font virágkoszorúval (košanka) mentek Luca napja és karácsony között az iskolába. De divat volt ezen a napon 12 gombócot főzni a lányoknak. A gombócokba egy-egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a felszínre jött, abban volt elrejtve a lány jövendőbeli férje. Ha pedig több lánynál is ugyanaz a név jött felszínre? Hát akkor kénytelenek voltak megegyezni a dologban. Kiskunmajsán az ún. lucapogácsába egy gyűrűt is belesütöttek, amelyet, ha egy eladó lány megtalált, akkor férjhez ment. Azonban a lucapogácsa nemcsak az élet örömteli eseményeihez, hanem annak árnyoldalához is kalauzként szolgálhatott. Göcsejben a kemencébe vetés előtt itt is a családtagok számának megfelelően egy-egy tollat szúrnak beléjük, mindegyiket megjelölve egy-egy családtag számára. Akinek a tolla megperzselődik, az a hiedelem szerint a következő évben meghal. A magyar lucapogácsa a család élő és elhalt tagjait a lakoma kultikus közösségében fogta össze. A leghosszabb éjszaka nemcsak a gonoszok, de a halottak hazalátogatásának ideje is, akiket meg kell vendégelni.
A lucabúza sarjaztatása Bálint Sándor szerint ősi primitív természetvarázsló, vegetációs kultuszból szublimálódik szinte liturgikus hagyománnyá. Ahogy a Magyar Katolikus Lexikon ír erről:

A lucabúza egy olyan tárgyi néprajzi emlék, amiből nem maradt fenn tárgyi memento, hiszen azt megették az emberek. De ugyanígy nem nagyon maradt tárgyi emlék a boszorkányszéknek is nevezett lucaszékéből sem, pedig az elméletileg egy tartós használati eszköz. Mint írtam, készítését Luca napján kezdik el, többféle – általában kilencféle – fából, mindennap csak egy munkafázist végezve rajta. Az elkészült bútordarabot gazdája magával viszi a karácsony éjféli misére, majd ott szentelt krétával kört írván, ennek közepén a székre áll. Az eucharisztikus színeváltozáskor meglátja a jelen lévő boszorkányokat. A „nézés” után viszont a hazaszaladva a széket el kellett égetni. Így érthető, miért nem találkozunk ezzel a tárgyi emlékkel a néprajzi gyűjteményekben. A ma már játéktárggyá finomodott lucaszéke készítésének gyökereit természetesen szintén a téli napfordulóhoz kötődő hiedelemvilág kettősségében találhatjuk meg.
Régi magyar hagyományaink egyike a Luca-naptár. E szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz átlagot számítva, mint Luca napján, vagyis december 13-án. Ez persze folytatódik, hiszen a másnapi idő a februárt jósolja meg, és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő év decemberének időjárását „jelzi előre”. Az persze kérdés, hogy ezek a derék eleink, hogy gondolták azt, hogy december 18-tól 20-ig képet kapnak a nyári időjárásról? Hihetőbb időjósló módszer a hagymakalendárium, mely szerint egy fej hagymát az év hónapjaihoz társítva tizenkét szeletre vágnak és a szeleteket megsózzák. Amely hónapnak megfelelő szeletek benedvesednek, azok lesznek a legcsapadékosabb hónapok a következő évben. A székelyek efféle jóslathoz a hagyma rétegeit használták. A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy csipet sót szórtak és amelyik hónapnak megfelelő szeletben a só elolvadt, az esősnek ígérkezett, a többi száraznak.
Ahogy a katolikus egyház sok szentjéről, úgy Luciáról, vagy másnéven Lucáról is elmondható, hogy nemcsak a vallásos hitéletben töltött be fontos és sokrétű szerepet, de a folklorisztika terén is igen széles az a színskála amely az ő palettájára került. Zárszóként egy Bálint Sándor-idézettel tennék hozzá egy újabb színfoltot ehhez a sokszínűséghez:

Quirizio da Murano: Szent Lúcia. A kép forrása: Wikipédia 

Felhasznált irodalom:

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. 2. kötet. December elsejétől június harmincadikáig. A Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból, Szeged, Mandala, 1998.
• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. 1. Mária ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágból. December 1 – Június 30., Budapest, Neumann Kht., 2004. Magyar Elektronikus Könyvtár
• Diós István főszerk.: Magyar Katolikus Lexikon. VIII. kötet. Lone–Meszl., Budapest, Szent István Társulat, 2003. Online kiadás
• Diós István: A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat, 1990. 
• A Katolikus Egyház Katekizmusa. A latin mintakiadás fordítása, Budapest, Szent István Társulat, 2002. 
• Luca-napi szokások. In: Wikipédia
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára. Második kiadás. Pantheon, 1995.
• Szent Lúcia. In: Wikipédia

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Idén február 24-én múlt hetven éve, hogy elhunyt a huszadik század első felének népszerű írója és szerkesztője, országgyűlési képviselő, a délvidéki születésű Herczeg Ferenc.
Regényei, színdarabjai és népszerű folyóiratai (elég az Uj Időkre és a Magyar Figyelőre gondolni) mellett több lap munkatársa (például A Hét, Budapesti Hirlap, Az Ujság) és számos társaságnak, egyesületnek a tagja volt. Három visszaemlékezéskötete értékes forrás a korszakkal foglalkozó történészek, irodalom- és művelődéstörténészek számára. Közéleti és irodalmi munkássága mellett széles kapcsolati hálója, valamint egyénisége és személyes érdeklődése is fontos kutatási téma.
A „vitorlás sportember úti naplója”, a Szelek szárnyán című kötet nem is kerülte el a figyelmet, az azonban talán kevéssé ismert, hogy mennyire érdekelte Herczeget a léghajózás. Nemcsak hogy többször felszállt a Turullal, hanem az Uj Időkben és egyik visszaemlékezésében is írt élményeiről, sőt, a századfordulón született női alteregója, Horkayné is utalt egyik csevegésében rá, hogy darabot ír a Meteor és a Turul felszállásáról. Léghajós élményeit felidézve emlékezünk rá.

Herczeg Ferenc a „Turul” léghajó fedélzetén. In: Uj Idők, 39. évf. 39. sz. (1933. szeptember 24.), 404. –Törzsgyűjtemény

Első légi útjának emlékét is felelevenítette visszaemlékezésében (ahol egyszersmind megemlékezett Ordódy Pál tragikus balesetéről is), ezt az utazását azonban harmincöt esztendővel korábban, saját lapjában is megírta, friss élmények hatása alatt. Herczeg Vojnich Oszkár bácskai földbirtokos, világutazó, vadász és író, valamint Král Sándor tüzérfőhadnagy társaságában emelkedett a levegőbe, a Turult dr. Tolnay Lajos meteorológus, csillagász, író, a Magyar Aëro-Club kapitánya vezette. A klub 1901-ben alakult meg Budapesten, ez azonban csak a „ gömbi léghajózás sportját űzte” és fennállása második évében feloszlott. 1909-ben jött létre a második Magyar Aëro-Club, amely néhány évvel később szintén megszűnt, végül 1913-tól a Magyar Géprepülők Szövetsége felvette a Magyar Aëro-Szövetség nevet.

Herczeg Ferenc, dr. Vojnich Oszkár és Král főhadnagy a „Turul” léggömbön. In: Uj Idők, 39. évf. 39. sz. (1933. szeptember 24.), 405. – Törzsgyűjtemény

Ballontöltés a lipótvárosi gázgyár udvarán. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.), 292. – Törzsgyűjtemény

A Turul fölszáll. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.), 292. – Törzsgyűjtemény

Fölvétel a kosárból, a fölszállás pillanatában. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.), 292. – Törzsgyűjtemény

Látogatás Délegyházán. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.), 292. – Törzsgyűjtemény

A léghajósok önkéntes asszisztensei. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.), 292. – Törzsgyűjtemény

Az idézeteket a mai akadémiai helyesírás szerinti átiratban közlöm.
A folyóiratok nevének írásmódját megtartom. 

Felhasznált irodalom

• Dede Franciska: Férfiak szoknyában. Emma asszony (Ignotus) levelei és Horkayné (Herczeg Ferenc) beszélgetései A Hétben és az Új Időkben. In: Fábri Anna – Várkonyi Gábor (szerk.): A nők világa. Művelődés- és társadalomtörténeti tanulmányok, Budapest, Argumentum Kiadó, 2007, 285‒311.
• Herczeg Ferenc emlékezései. A gótikus ház, Budapest, Singer és Wolfner, [1939]
• [Herczeg Ferenc]: Horkayné a kaszinóban. Ellesett párbeszédek. In: Uj Idők, 8. évf. 20. sz. (1902. május 11.), 429.
• H. F. [Herczeg Ferenc]: Léghajón. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.) 291–294.
• Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon 1000‒1900
• Magyar Aëro-Club; Magyar Aëro-Szövetség. In: Révai nagy lexikona. Az ismeretek enciklopédiája. 13. kötet, Budapest, Révai, 1915

Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

A 2023 végén az MNMKK OSZK és a Magyar Pálos Rend közös kiadásában megjelent Pálos olvasókönyv kapcsán – amelynek immár minden példánya elfogyott – november 7-én, pálos mindenszentek napján mint a kötet szerkesztője irodalmi beszélgetésen vehettem részt Székesfehérvárott, a Szent István Művelődési Házban, november 8-án pedig a rend történetéről tartottam előadást a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hangonyban, az egyik középkori pálos helyszínen megrendezett minikonferencián.

Interjú a Székesfehérvári Médiacentrum számára az irodalmi beszélgetés előtt. A kép forrása: Fehérvár Médiacentrum portál

A kötet, irodalmi tükörben mutatja meg a rend történét, pálos szerzőktől idéz és pálosokról szóló irodalmi szemelvényeket mutat be. A pálos szerzők – köztük Gyöngyösi Gergely, Ányos Pál, Verseghy Ferenc és Virág Benedek – művei mellett a rendről, illetve a rendhez kapcsolódóan számos jeles magyar szerzőtől olvashat az érdeklődő – Arany Jánostól, Kosztolányi Dezsőn és Weöres Sándoron át Szepesi Attiláig; Jókai Mórtól, Gárdonyi Gézán és Márai Sándoron keresztül Tandori Dezsőig.

Székesfehérvárott, a Csoóri Sándor Társaság rendezvényén Bakonyi István irodalomtörténész kérdéseire válaszolva a rend történetének néhány alapvető eleme (megszervezésének körülményei, lelkisége és a nagy történelmi törések) mellett elsősorban Virág Benedekről, a költőről, az egykori székesfehérvári tanáremberről volt szó, aki a város pálos gimnáziumában tanított – rövid ideig rendtársával, Ányos Pállal együtt.

 Virág Benedek portréja, litográfia. In: Magyar költők arczképei, Pest, Rohn és Grund Ny., 1863–1865. Jelzet: Alb. E. 255 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A rend 1786-os feloszlatása kapcsán – középpontban állítva a Kézirattárunkban őrzött, a rend tagjait felsoroló dokumentumot (lásd a dokumentum részletét alább) – elhangzott az is, hogy a pálosok emlékezete kihullott a magyarság gondolkodásából, pedig Remete Szent Pál szerzete – amely a középkorban és a kora újkorban, valamint a 18. századi felvirágzás évtizedeiben jelentős szerepet játszott az ország történetében és művelődéstörténetében, azaz szervesen beágyazódott Magyarország évszázadaiba – a II. József nevéhez fűződő, 1786-os feloszlatást követően lassan szinte ismeretlenné vált a magyarok számára.

A pálos kolostorok névjegyzéke, részlet, Alba Rege [Székesfehérvár] – Catalogus fratrum ordinis Sancti Pauli primi Eremitae in Hungaria tempore suppressionis, 1786, papír. Jelzet: Fol. Lat. 2025. – Kézirattár

Az ún. hosszú 19. századnál is hosszabb idő, csaknem százötven év volt, amikor a pálosok nem lehettek jelen az ország történetében. Az 1786-ban több mint háromszáz fős rend utolsó, örökfogadalmas tagja Kristóffy Gáspár Remete Szent Pál ünnepén hunyt el 1845-ben. Hiába élte túl több mint fél évszázaddal rendje feloszlatását, az ő élete sem ívelhette át a több emberöltőnyi időbeli szakadékot; s a szóbeli áthagyományozás nemzedékről nemzedékre szálló, a szerzetesi közösségekben kulcsfontosságú folyamata ezzel megszakadt Magyarországon. A pálosok lassú elfelejtésének időszaka ugyanakkor egybeesett nemzetté válásunk kulturális majd politikai folyamatával, amelyben – részben már korábban is létező elemek felhasználásával – „definiálódtak” nemzeti jelképeink is.

A pesti pálos könyvtár részlete (ma a Központi Papnevelő Intézet Pálos Könyvtára); a fafaragások egykori pálos mesterek munkái. Fotó: Török Máté, 2023

A pálos szerzők jelen voltak a modern magyar irodalom megszületésének bölcsőjénél, a felvilágosodásnak nevezett irodalomtörténeti korszak kezdetén, az 1770-es, 80-as években, de a reformkori magyar irodalom kibontakozásának nagy korszakában – az 1830-as, 40-es években egyrészt már maguk „a pálos szerzők” (Ányos Pál, Verseghy Ferenc és Virág Benedek) sem éltek, és addigra eltelt csaknem két emberöltő is a rend feloszlatása óta.
Virág Benedek több mint negyven évvel élte túl a rend feloszlatását, s a kortársak és az utódok szeretete és tisztelete ellenére személye és életműve mégis szinte teljesen feledésbe merült; költeményeit, írásait nemigen idézzük.

Ferenczy István: Virág Benedek emlékére készült emlékműve (1830) mai helyén, a szegedi Nemzeti Emlékcsarnokban. Fotó: Návay Ákos

Másnap, november 8-án a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hangonyban – Ózdtól 9 km-re nyugatra, Miskolctól 55 km-re észak-északnyugatra – rendeztek minikonferenciát Hangonyi pálos délután címmel, amelynek az volt a célja, hogy a helyiek első kézből ismerkedhessenek meg az egyetlen magyar alapítású szerzetesenddel. A kezdeményezésben jelentős szerepet játszik a tény, hogy az erdő mélyén a középkorban pálos szerzetesek éltek.

A Hangonyi pálos délutánt Kovács Szilárd polgármester úr köszöntő szavai nyitották meg. Ő egyike azoknak a lelkes patriótáknak, akik függetlenül attól, épp milyen tisztséget töltenek be, kezdeményezőként vesznek részt saját településük életében. Polgármester úr a harmadik ciklusát kezdte meg, s már 1998 óta tagja Hangony képviselőtestületének, valamint tevékeny szereplője az ún. Pálos települések találkozójának is.

A települési házigazda, Kovács Szilárd polgármester úr és P. Puskás Antal OSPPE  tartományfőnök a minikonferencia után az étteremben. Fotó: dr. Szentirmay Tamás

Első előadóként átfogó ismertetőt adtam a pálos szerzetesrend történetéről, kiemelve azt a tényt is, hogy abban a bő száz esztendőben, amelyben Hangonyban is jelen voltak a fehér barátok, a rend töretlenül fejlődött, egészen 1526-ig, amikor a mohácsi csatát követően a törökök feldúlták a generális perjel székhelyét, a rend középpontját, Budaszentlőrincet is.
Az 1528-ban kiadott Tabula Hungariae, másként Lázár-térképen „S. Paulus” névvel jelezték Budaszentlőrincet, ahol a pálosok őrizték Remete Szent Pál földi maradványait. Az első Magyarországot ábrázoló nyomtatott térkép mai tudásunk szerinti egyetlen fennmaradt példányát könyvtárunk őrzi.

Tabula Hungariae, részlet, 1528. Jelzet: RNYT App. M. 136 – Régi Nyomtatványok Tára

Sudár Annamária előadása. Fotó: Hadikfalvi Farkas István

Az előadás kitért az 1786-os feloszlatás utáni csaknem másfélszáz évre is, illetve az 1934-es újraindulásra, valamint a rend 1950-es, a kommunisták általi feloszlatására is.

Hangonyiak és a környékről érkezett érdeklődők a közönség soraiban. Fotó: Hadikfalvi Farkas István

Mórocz Viktor a Balatonszemesi Pálos Örökség projektvezetője bemutatta, hogyan kezdték meg annak a középkori pálos kolostornak a feltárását, amiről a kezdetekben még azt sem tudták, hogy hol volt az erdőben pontosan. 2022 júliusának első felében indult el az akkor két hétig tartó munka a balatonszemesi Mindszent pálos kolostornál a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Régészettudományi Intézetének a hallgatói dr. Végh András (1964-2024) tanszékvezető egyetemi docens vezetésével. Ma már emlékhely fogadja a Barát-dűlőbe érkezőket, s az előadásból azt is megtudhattuk, hogy megsokszorozódott az egykori kolostorhelyszín látogatottsága. A továbbra is folytatódó feltárás egyik eredményeként az előadás már a távlatokról is értekezett, a tervekről, amelyeknek a középpontjában az egykori kolostorhelyszín mellett tervezett kilátó szerepel.

Mórocz Viktor a Balatonszemesi Pálos Örökség projektvezetője. Fotó: dr. Szentirmay Tamás

Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumtól érkező Pető Zsuzsa és Látos Tamás a hangonyi pálos kolostor helyszínén végzett eddigi kutatásaik eredményeit osztották meg közös előadásukban a közönséggel. A reménybeli ásatásokat előkészítő korszerű technológia segítségével (KELL IDE KÉT SZÓ) mérték fel és pontosították az egykori kolostor helyét. A felmérések adta információk segítenek abban, hogy a jövőbeni régészeti feltárások minél kevesebb környezeti rombolással járjanak.

Pető Zsuzsa régész (MNMKK MNM) előadása. Fotó: dr. Szentirmay Tamás

Az előadások után Puskás Antal tartományfőnök atya mutatott be szentmisét a hangonyi katolikus templomban. Ezt követően a település lakói vendégül látták az előadókat és a rend küldöttségét a helyi termékeket és a hagyományokat is bemutató Hangonyi Pizzériában, ahol az esti beszélgetésben a kolostor feltárásának lehetőségeiről is szó esett. Az est befejezéseként a helyi gasztronómia büszkeségét, a „hangonyi begyerőt” is megkóstolhatták a jelenlévők.

Sudár Annamária (Főigazgatói Kabinet)

Hogyan kerül egy fiatal a nyolcvanas években a csepeli nyomdászgép mellől a nemzeti könyvtár raktárába, ahol elkészíti az első mikrofilm-adatbázist? Természetesen lesz szó unokákról, az értelmiségről és 35 éves könyvtáros hivatásról.

Paizs Jánossal, az Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály könyvtárőrével csevegett Tóth Péter, a nemzeti könyvtár webes tartalompakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészültét.

Tartalom:

01:10 Kalocsai és vásárhelyi gépész kezdetek
03:07 A legendás Petőfi nyomdában kezdődött az alkotás
05:29 Nyomdászati egyszeregy
09:48 Gépmesterség Csepelen
13:40 A rendszerváltás hozta Jánost a nemzeti könyvtárba
16:20 Felvételi elbeszélgetés 1989-ben
23:56 A mikrofilm-adatbázis projekt
31:40 A tájékoztató könyvtáros
34:47 Hol van még a nyugdíj?
36:00 A könyvtáros hivatásról 

A Hungari Dzsebedzsi Kulturális Egyesület XII. Élet a török a hódoltságban (1526–1946) című, a BTM vármúzeumban 2024. november 9. és 10. között megrendezett konferenciáján Hamvai-Kovács Gábor munkatársunk is előadást tartott.

Hamvai-Kovács Gábor A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században című előadás fotóiból készült montázs

Egy késő őszi léptékkel mérve derűs hétvégén visszatért a „török kor” hangulata a budai várba. Ugyanis november 9-én és 10-én ismét megtartotta a Hungari Dzsebedzsi Kulturális Egyesület Élet a török hódoltságban című konferenciáját. Az egyesület gyökerei a törökkori (16-17. századi) magyar történelmi és katonai hagyományőrzés táptalajához nyúlnak, saját bevallásuk szerint hiánypótló tevékenységet végeznek. A 2013-ban alakult egyesület elnevezésében a dzsebedzsi szó is a katonai hagyományőrzéssel való kapcsolatot jelöli, hiszen ennek a török szónak a jelentése: fegyvermester. Az egyesület alapításában számos, a 16–17. századi katonai kultúrát rekonstruáló hagyományőr is részt vett, alapításuk óta számos rendezvény szereplői, határainkon innen és túl. Több tradicionális katonai és történelmi hadijáték-rendezvény állandó résztvevői (Gyula; Fülek; Sirok; Nógrád; Drégelypalánk; Eger; Sárospatak; Budapest, Gül Baba Türbéje).
És természetesen az egyesület alakulása óta megrendezi az Élet a török hódoltságban (1526–1718) című konferenciát. Az első konferenciára 2013-ban Egerben került sor, melyet hirtelen ötlettől vezérelve figyelemfelhívásként szervezték meg egynapos tanácskozásként, hogy mindenki tudtára adják, Egerben új hagyományőrző egyesület alakult, melynek hatásköre a hódoltság korának bemutatása oszmán szemszögből. Az első konferencián még nem volt egyértelmű, hogy ebből sorozat lesz és senki sem gondolta, hogy idén megrendezésre kerül majd a XII. előadássorozat is.
Az Élet a török hódoltságban konferenciasorozat 2021-ig Egerben székelt, majd a 2022-ben megrendezett, jubileumi X. konferenciától napjainkig – szervezési okokból – a BTM Vármúzeumban gyűlnek össze a konferencia előadói és a hallgatóságuk. Bár, ahogy a cím is utal rá, a konferencia az ún. török hódoltság időszakával foglalkozik, idén rendhagyó módon kiterjesztették az időhatárokat a második világháború végéig, miután a Magyar Országgyűlés erre az évre kihirdette a magyar–török kulturális évadot.
2022-től munkatársunk, Hamvai-Kovács Gábor is tart előadásokat ezen a konferencián. Témája meglehetősen speciális, a – török korban dívó – történelmi szablyavívást és az ehhez használható könyvtári forrásokat igyekszik összehozni egymással.
E témáról az előadó egy korábbi blogbejegyzésében olvashatók az alábbiak:

Ehhez kapcsolódóan idei előadásának címe és témája: A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században. A szablya, mint a közelharc eszköze, a magyar hadviselésben kiemelten fontos szerepet játszott történelmünk során. Már a honfoglalás kori sírok leletanyagában megtalálható és még az I. világháború katonai alakulatainál is rendszeresített ezen fegyver.

Hamvai-Kovács Gábor A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században című előadásénak egy diája

Miután könyvtáros előadóról van szó, ahogy a vívásról szóló előadásainál, úgy természetesen a megfelelő könyvtári forrásokat most is bemutatta. Számtalan régebbi és kortárs szerző műve közül néhány alapműnek számító munkát ismertetett. A bemutatott könyvek kiválogatása szempontjából a szűkre szabott keretek adta lehetőség mellett fontos tényező volt, hogy a történelmi hagyományőrzők mint elsődleges célközönség számára könnyen hozzáférhető és több szempontból is használható művek kerüljenek ismertetésre.
Így a fegyvertörténeti könyvek szerzői sorában az alfának és omegának számító Kalmár János tolla által napvilágot látott Régi magyar fegyverek című kiadvány vagy a másik alapmű, a Temesváry Ferenc és Lugosi József szerzők által írt Kardok. Temesváry Ferenc önállóan is írt több művet, melyek közül az előadó a Vas, ezüst és arany, a Kelet és Nyugat között, a Fegyverkincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Fegyverkincsek, díszfegyverek és A Sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum fegyvergyűjteménye című műveket ismertette. A könyvválogatásba belekerült még Csillag Ferenc Kardok történelmünkben és Hidán Csaba László Kalmár János könyvének címére utaló műve, a Régi magyar fegyverek nem csak hagyományőrzők számára is.

Hamvai-Kovács Gábor A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században című előadásénak egy diája

Kalmár János szerint bolgár–török örökségként ránk maradt honfoglaláskori szablyák legszebb reprezentánsa az ún. „Attila-kard” (Lelőhelye: Bécs, Kunsthistorisches Museum, Schatzkammer). Ez a szablyatípus 750–850 mm hosszú, 30–35 mm széles pengéjű, kissé előrehajló markolattal, melynek végét gömbölyded kupak zárja. Rövid keresztvasának gombban végződő szárai szögben megtörve a penge felé hajlanak.
Kalmár János szerint:

Ennek ellenére művében az egész korszakot átívelően bemutat tárgyi és képi forrásokat (Tinódi-, erdőtelki szablyák, Képes Krónika; templomi freskók, Szentkirálypusztán talált szablya).
Az újkori magyar szablya kialakulásában, fejlődésében a török hatás érvénysült. 1377 egy vízválasztó dátum a magyar hadtörténelemben, ugyanis ekkor, I. Nagy Lajos uralkodása alatt, Bulgáriában a Magyar Királyság először csatázott az Oszmán Birodalommal. A 14. század végétől megindultak az álandó harcok a törökkel. A lovas szpáhik használtak szablyát. Több történész, pl. Kalmár János szerint ez volt az alapja a magyar huszárok legjellegzetesebb hidegfegyverének. A keleti jellegű magyar szablya a 16. század során önállóan, egyedi úton fejlődött tovább. A törökös markolatkupak helyett a 18. századig a ferde levágású, sasfej formájú lezárást kezdték alkalmazni. Ez eredetileg kiformált madárfej volt, amely később stilizálódott. De emellett megtalálhatók a perzsa típusú, sajátságos markolattal rendelkező szablyák is. A 16. század során megfigyelhető a keresztvas hosszának növekedése. A 17. század első felében vagy talán már a 16. század második felében megjelent a markolatkupakot a keresztvassal összekötő kézvédő lánc. (Ekkor nyugaton különféle hárítógyűrű-rendszert alkalmaznak a kardoknál). Sajátságos konstrukció az ún. Pállfy-szablya, ahol a keresztvasból ún. kézvédő pánt nyúlik hátra. A kézvédő pántos (félkengyeles) szablyák a 17. században terjedtek el, ezekből alakult ki a 18. századra a kengyeles szablya. Külön szablyatípus a karabella, mely a Temesváry–Lugosi szerzőpáros könyve szerint a keresztvas alakja miatt a karavella típusú vitroláshajóról kapta a nevét. Valójában az arab keresztvas és a török szablya hibridjéről van szó. Ennek általában csont- és faburkolatú markolatának végét madárfej formájúra faragták. Fénykorát a 17. században élte, főleg a lengyelek szerették nagyon. Ezért a korszakban lengyel szablyának is nevezték.
A 18. században terjedtek el a szélespengéjű kengyeles szablyák, ezeket FRINGIA névvel illették. Ennél a szablyatípusnál téves elképzelés, hogy a Habsburg-idők bújtatott kuruckodó szellemében ez a név egy mozaikszó, melynek feloldása: Franciscus Rákóczi In Nomine Gentis Insurgit Armis. Téves ez az elképzelés, ugyanis a 16. századból is vannak FRINGIA felirattal ellátott szablyák. Ez a szó, valószínűleg egy szablyatípus elnevezése, egyes elképzelések szerint a török „fringi” szóból származik, ami frankot, vagyis nem török eredetű szablyát jelölhetett. A 19. században a szablyák markolatánál a kengyelt felváltotta az egész kezet védő markolatkosár és nagyon divatosak voltak az erősen ívelt pengéjű jurátusszablyák. Ez utóbbi fegyverek viszont valóban „kuruckodó” kifejezőeszközként is funkcionáltak, hiszen a keleti, ún. samsír szablyák pengéjét idézték. 1839-ben Pesten megjelent az első ismert magyar vonatkozású katonai vívókönyv, Chappon Luis: Theoretisch-practische Anleitung zur Fecht-Kunst. A 19-20. század fordulóján a szablya szinte kizárólagos vívófegyver szerepére utalnak a kortárs vívómesterek (Chappon Károly; Chappon Samu; Arlow Gusztáv; Sebetic Rajmund, Murz F.), akik a szablyavívást magyarul kardvívásnak hívják, a németben viszont a szó szerinti Schwertfechten szó helyett a szablyára utaló Säbelfechten szót használták.
Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeum 14 darab török kori szablya reprezentánsát mutatta be az előadó, melyek átfogóan jellemzik eme fegyver 16-17. században végbement változását, vagy mondhatjuk úgy is, fejlődését.

Hamvai-Kovács Gábor A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16-17. században című előadásénak egy diája

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati- és Tájékoztató Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Lenkey Istvánt és gyűjteményét mutatja be.

Lenkey István a Kisgrafika Barátok Köre országos találkozóján, Szegeden (2011). A fotót készítette: Marton József Ferenc

A teológus, könyvtáros, magyar–történelem szakos tanár Imolay dr. Lenkey István (1941–2019) nevét sokan könyv- és kiadványszerkesztői, művészeti szakírói, helytörténészi és műgyűjtői tevékenységéről ismerik. Életének három fő helyszíne Putnok, Debrecen és Mohács volt, e térségekben gazdag kapcsolati hálót épített ki. Munkássága széles körű művelődéstörténeti tudásról tesz tanúbizonyságot.
Miskolcon született 1941. október 31-én, a reformáció napján. Gyermek- és diákéveit Alsószuhán, Imolán, a borsodi Dubicsányban és Putnokon töltötte.

Bakacsi Lajos számítógépes grafikája (2011). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A középiskolát az ózdi József Attila Gimnáziumban kezdte, majd Mezőkövesden fejezte be. 1960 szeptemberében iratkozott be a debreceni Református Teológiai Akadémiára, ahol 1965 októberében lelkészképesítő vizsgával zárta tanulmányait. 1965-ben vette feleségül Semsey Klárát, aki akkoriban a Teológiai Akadémián tanársegédként dolgozott.
Lenkey István előbb segédlelkészként, majd a Debreceni Református Kollégium főigazgatói irodájának vezetőjeként tevékenykedett, később ő lett a Nagykönyvtár folyóirattárosa, a Teológiai Akadémia Szakkönyvtárának vezetője, de volt tanár, nyomdai korrektor, tipográfus, szedőtermi művezető, könyvtervező és -szerkesztő, továbbá a Mécs László Lap- és Könyvkiadó főmunkatársa is. 1974 és 1977 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár szakán folytatott tanulmányokat, a későbbiekben pedig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar és történelem szakát is elvégezte, utóbbi helyen doktorált.
Rendszeresen publikált hajdú-bihari, Nógrád megyei lapokban, üzemi újságokban, az Alföldben, a Könyvtárosban, a Köznevelésben és a Kisgrafikában. Az 1988–89-es évek fordulóján Babarcra, majd 1992-ben Mohácsra (Mohács-Szőlőhegyre) költözött.

Csiby Mihály linómetszete (1999). Jelzet: Csiby/260 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Mohácsi Hírlap rovatvezetője, három évig a Mohácsi Művészeti Társaság elnöke volt, rendszeresen publikált a pécsi Kalligráfiában, 1998-tól a Hetedhéthatár munkatársaként dolgozott. Mohácsi séták (Mohács, Média Mohács Kft., 1997) címmel Tardos Máriával társszerzésben útikönyvet jelentetett meg.
2004-ben egyik alapítója lett a HegyiBeszédesek (!) Baráti Társaságának, melynek tagjai irodalmi és művészeti érdeklődésű emberek, köztük költők, festők, grafikusok és fafaragók. E társaság révén rendszeresen jelentetett meg a térség helytörténetével, irodalmával kapcsolatos kiadványokat. 2014-ben a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület és a Hanvai Tompa Mihály Baráti Kör tagjaiból jött létre a Tompa Mihály Emlékévet előkészítő bizottság, amelynek Lenkey István is aktív tagja volt. A Gömör vidékéről származó Lenkey ifjúkorában Tompa versein nevelkedett, ezért is volt szoros a kötődése a rimaszombati születésű költőhöz.

László Anna rézkarca (1986) Tompa Mihály Az én lakásom című verse nyomán. Jelzet: Exl.L/429 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

2015-ben Lenkey közreműködésével és szerkesztésében jelent meg Tompa Mihály Virágregék című kötete, Repity Aranka 38 akvarelljével. Lenkey 2017-re, a költő születésének bicentenáriumára összeállította Tompa Mihály bibliográfiáját („Ősszel születtem én: tavasz leend, mikor rám esteledik...”. Bibliográfia a 200 éve született Tompa Mihály életéről és munkásságáról), amely az 1846-tól 2016 nyaráig Tompa Mihálytól és Tompa Mihályról megjelent könyvek és egyéb publikációk jegyzékét 22 szempont szerinti csoportosításban, 3078 tételben adja közre. Az eddigi legátfogóbb Tompa-bibliográfia a Gömöri Múlt és Jelen című könyvsorozat VI. köteteként jelent meg, e blog szerzője írt róla recenziót a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2017. júniusi számában.

„Ősszel születtem én: tavasz leend, mikor rám esteledik...”. Bibliográfia a 200 éve született Tompa Mihály életéről és munkásságáról, szerk. Imolay Lenkey István, Gömörszőlős – Putnok, Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület, 2017. (A könyv borítója) – Törzsgyűjtemény

A művészeti érdeklődésű Lenkey István jelentős műgyűjteményt hozott létre. Kollekciójában olajfestmények, rézkarcok, fa- és linómetszetek, tűzzománc képek, üvegfestmények, kerámiák is helyet kaptak, emellett éremgyűjtéssel is foglalkozott. A képzőművészet területén kezdettől fogva élénk figyelemmel kísérte a grafika, ezen belül a kisgrafika világát.

Józsa János fametszete (1976). A kép forrása: magángyűjtemény

Putnokon már gyerekkorában megismerkedett a könyvjegyekkel Pásztor Pál evangélikus lelkész révén, aki több ex librist is ajándékozott a számára. Ez szolgált gyűjteménye alapjául. Újabb hatás egy évtized múlva, a debreceni Teológiai Akadémia hallgatójaként érte, itt találkozott Nagy Dezső lelkész-könyvtárossal – a tőle kapott duplum ex librisekkel kezdte el a komolyabb gyűjtést és cserét. Szentesi Flórián révén 1962-től tagja lett a pécsi kisgrafikakörnek, majd részt vett a Réthy István által Debrecenben tartott tagtoborzón, amelyen csatlakoztak a budapesti Kisgrafika Barátok Köréhez (KBK).
Alapító tagja, majd 1974-től több éven át titkára volt az 1973-ban megalakuló debreceni Ajtósi Dürer Ex libris-gyűjtő Körnek (ADEK). Több műben ismertette a debreceni és más grafikusok tevékenységét, többek között a Debreceni Pedagógus Művelődési Ház Ajtósi Dürer Ex libris-gyűjtő Köre kiadványaiban az 1970-es években. Utóbbiakban a korabeli grafikusok közül például Bordás Ferenc, Menyhárt József, Gy. Szabó Béla, Stettner Béla, Nagy Árpád Dániel, Szilágyi Imre és Várkonyi Károly szerepeltek 12-12 alkotással.

Menyhárt József fametszete (1974). Jelzet: Exl.L/114 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Több albumhoz Lenkey István írta a bevezetőt, a katalógusok összeállításában nagy segítségére volt Semsey Andor jogász, művészeti szakíró. Emellett a hajdúhadházi Földi János Nagyközségi Könyvtár (később hajdúhadháztéglási Földi János Városi Könyvtár) kisgrafikai füzetek sorozatában, a könyvtár kiadásában több műve jelent meg, köztük Józsa János, Menyhárt József, László Anna és Korda Béla alkotásjegyzéke, dr. Semsey Andor munkásságának bibliográfiája.
Lenkey István 1980 és 2015 között a Kisgrafika Barátok Köre intézőbizottsági tagjaként előadásokat tartott, kiállításokat rendezett, emellett számos cikket írt grafikusokról, ex libris gyűjtőkről és grafikai rendezvényekről a Kisgrafikában, valamint egyéb folyóiratokban, kiadványokban, múzeumi évkönyvekben. Elkészítette a Kisgrafika folyóirat repertóriumait, melyek 1972-től 2016-ig a KBK kiadásában jelentek meg.
A külföldi ex libris kongresszusok közül eljutott a luganói, linzi és a mönchengladbachi rendezvényekre. 1991-ben egyik szervezője volt a Duna menti országok Első Nemzetközi Ex libris Találkozójának. A külföldi ex librist készítő grafikusok közül személyes kapcsolatot épített ki a lengyel Wojciech Jakubowskival, az orosz A. Kalasnyikovval és a spanyol szerzetessel, Oriol M. Divível.

Oriol M. Diví fametszete (1976). Jelzet: Exl.L/115 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lenkey ex libris gyűjteménye gyarapodásán nagyot lendített, hogy Kovács József (1915–1996) pécsi gyűjtő hagyatéka az örökösök révén őhozzá került. Lenkey közel száz ex librist rendelt a saját nevére, ezek alkotói közt szerepel például Andruskó Károly, Diskay Lenke, Fery Antal, Józsa János, Nagy Árpád Dániel, Kékesi László, Bálint Ferenc, Menyhárt József, König Róbert, Stettner Béla, Szilágyi Imre, Baász Imre, Varga Nándor Lajos, Várkonyi Károly, Vén Zoltán, Vertel József, Vecserka Zsolt, Vincze László, Sós Zsigmond és Oriol M. Diví.
Kisgrafikai gyűjteményében az ex librisek mellett fontos helyet töltöttek be az alkalmi grafikák, melyekből különösen a karácsonyi, újévi időszakban akár 5-600 lapot is postázott barátoknak, gyűjtőknek.
Ex libris kollekciója gömöri és irodalmi vonatkozású darabjaiból nyújt ízelítőt az Írók, költők, irodalmi illusztrációk az ex librisen, alkalmi grafikán és a kisgrafikán (1984) című kiállítási katalógus. Kedvelt költőjére, Tompa Mihályra emlékezve számos grafikussal készíttetett ex librist, köztük Vén Zoltán, László Anna, Ürmös Péter, Kőhegyi Gyula, Bakacsi Lajos, Baranyai Ferenc és Repity Aranka művészekkel. Drámaiságával kiemelkedik A madár, fiaihoz (1852) című Tompa-verset idéző Vén Zoltán-grafika a költő portréjával és lekötözött, szárnyaszegett madarakkal, emellett a keleméri református templom és a Tompa Mihály Emlékház épületével.

Vén Zoltán rézkarca (1980). A kép forrása: magángyűjtemény

A Lenkey nevére szóló ex libriseken szintén gyakoriak a történelmi vonatkozások, a magyarságra utaló és az egyházi motívumok. Csiby Mihály egy ex librise Ruyter Adorján (1607–1676) holland tengernagynak, a nápolyi gályákra küldött magyar protestáns lelkészek megszabadítójának állít emléket.

Csiby Mihály linómetszete (1975), Csiby/35 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lenkey István sokoldalú szakírói-bibliográfiai munkásságáról 75. életéve betöltése alkalmából készült átfogó kiadvány Számadás (2016) címmel, dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára, Siposné Lenkey Klára és Lenkey István szerkesztésében. Ebben az önálló és társszerzős írásoktól, tanulmányoktól kezdve a műalkotások ismertetésén át a kiállítási megnyitóbeszédekig követhetjük nyomon az életművet, sőt, a nevére szóló ex librisek, alkalmi grafikák regisztere is fellelhető a kötetben.
Lenkey nemzetközi kiterjedésű képzőművészeti gyűjteményéből többször is nagyobb mennyiséget adományozott közgyűjteményeknek, például 2008-ban, majd 2010-ben a putnoki Holló László Galériának, emellett a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának, az Iparművészeti Múzeumnak, az Országos Széchényi Könyvtárnak és a szegedi Somogyi-könyvtárnak.
A kimagasló munkásságáért 2009-ben Tompa Mihály-emlékplakettel és Pro Gömör-díjjal, 2018-ban Mohács Város Tisztelete Jeléül kitüntető díjjal jutalmazott Lenkey István lelkész-könyvtáros bemutatását Tompa Mihály Emlékezet című verséből vett idézettel zárom, melyet egy nevére szóló, portréját ábrázoló grafika is megörökít:

Baranyai Ferenc rézkarca Lenkey István portréjával (2015). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Irodalom:

• Lenkey István: Találkozásom az ex librissel. Hogyan lettem gyűjtő?, Kisgrafika, 2008/1. sz., 6–8.
• Számadás. Bibliográfia Imolay Dr. Lenkey István munkásságáról, szerk. dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára, Siposné Lenkey Klára, Lenkey István, Mohács, HegyiBeszédesek Baráti Társasága, 2016.
• Szarvas István: Gömörországtól Baranyáig, Hetedhéthatár, 2011. november 27.
• Vasné Tóth Kornélia: Egy lelkész-könyvtáros halálára. In memoriam dr. Lenkey István (1941–2019), Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2019/4. sz., 35–38. (nekrológ)
• Vasné Tóth Kornélia: Írj, s megmondom ki vagy! Egy tudós könyvtáros és egy költő bibliográfiája, Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2017/6. sz., 44–49.
• Vasné Tóth Kornélia: Nemzeti panteon. A nagy triász (Arany, Petőfi, Tompa) ex libriseken. In: „Volt a hazának egy-két énekem” Arany 200, Bibliotheca Scientiae et Artis 10., szerk. Boka László – Rózsafalvi Zsuzsanna, Budapest, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó, 2018, 151–169.
• Zsuponyó Ujváry Mária: Újabb exlibris-adományok a putnoki Holló László Galériának, Hetedhéthatár, 2011. január 19.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész

Ekecs Géza – Cseke László – neve vitathatatlanul összeforrt a Szabad Európa Rádió és a magyar rádiózás történetével. Mielőtt a Szabad Európa Rádió egyik legnépszerűbb műsorának, a Teenager partynak szerkesztője lett, fiatal újságíróként közel 10 éven keresztül a Münchenből sugárzó rádió úgynevezett Monitoring, azaz Rádiófigyelő Osztályán dolgozott. Ezt az egységet bízták meg azzal, hogy a magyarországi adók híreit, műsorait figyelje, az ott dolgozó kollégák írták le és foglalták össze az elhangzottakat, majd továbbították a szerkesztő kollégákhoz.

Ekecs Géza – Cseke László a Szabad Európa Rádió stúdiójában  – Történeti Fénykép- és Interjútár

1956. október 30-án délután 15.05-kor hangzott el a Kossuth Rádióban a kommentár, az immár Szabad Kossuth Rádió indulását jelezve, melynek sorai a magyar forradalom legendás szállóigéjévé váltak: „A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.”

Rádióműsor. Részlet. Elhangzott: Szabad Kossuth Rádió, 1956. október 30. 15 óra 5 perc – Történeti Fénykép- és Interjútár

Ekecs Géza egy 2005-ben készült interjúban Hanák Gábor történésznek mesélt arról, hogyan fogadták ezt a közleményt a Szabad Európa Rádió szerkesztőségében.

Interjúrészlet Ekecs Gézával, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztőjével. 2005. augusztus 15. Kérdező: Hanák Gábor. Operatőr: Kurucz Sándor – Történeti Fénykép- és Interjútár. Megtekinthető: Youtube videómegosztó

  Lukács Bea (Történeti Fénykép- és Interjútár)

Igazságról, hazugságról, életről és halálról. Határon túli magyarként nagyon fontos, hogy több lábon álljon az ember, és ha még marad a rengeteg munka mellett egy kis szabadidő, lehet írni verseket akár a halálról is. Zágorec-Csuka Judit szerint a vers: csábítás, beteljesülés, dráma, önámítás, szépség és vonzalom.

A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ igazgatójával, Zágorec-Csuka Judittal, Jókai-díjas szlovéniai, muravidéki magyar költővel, íróval, műfordítóval, könyvtárossal beszélgetett Tóth Péter, a nemzeti könyvtár webes tartalompakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészítését.

Tartalomjegyzék Judit gondolataival:

01:30 Könyvtáros diplomával újságíróként
03:56 Több lábon állni nem mindig sikerélmény
05:15 Mindig magyarul beszéltünk, a középiskolában kellett megtanulni a szlovén nyelvet
09:30 Serkent a többnyelvű környezet
12:10 Multikultis közegben élni
15:06 Mariborba is mehettem volna doktorálni, de Budapestet választottam
18:30 Közös magyar projekt a Kultsár-kultusz
24:02 Tovább bővítjük a digitális adatbázisunkat az OSZK segítségével
27:10 170 ezer könyvből 40 ezer magyar nyelvű könyv a lendvai könyvtárban
32:30 Évente 160 különböző programot szervezünk
34:18 Találkozásom Makovecz Imrével
36:35 Nem lehet az embert motiválni
41:20 Kreatív foglalkozás, igazi elmélyedés az írás
44:38 Ma is ugyanazokkal küzdünk, mint 30 évvel ezelőtt
46:50 Sokféle hazugság van a világban, nem kivétel a kisebbségi sors
52:10 Tanulmányt írni teljesen más, mint szépirodalmat írni
53:10 A Boráros téri csoda
56:20 A szív akkumulátora

Linkek: A szív akkumulátora: https://mek.oszk.hu/18800/18828/

Lendván az OSZK részvételével ünnepelték a 450 éve nyomtatott első magyar nyelvű könyvet http://www.oszk.hu/hirek/lendvan-az-oszk-reszvetelevel-unneplik-450-eve-nyomtatott-elso-magyar-nyelvu-konyvet

Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ https://www.kkl.si/hu/

Nemzeti könyvtárunk alapításáról minden év november 25-én ünnepi műsorral, valamint munkatársaink kitüntetésével és elismerések odaítélésével emlékezünk meg. A Széchényi Ferenc-emlékérem 1989 óta az aktív munkatársainknak adható legmagasabb intézményi elismerésünk, amely a könyvtárban életpályajelleggel eltöltött hosszú szolgálati időért és a kimagasló munkateljesítményért vagy jelentős tudományos tevékenység alapján ítélhető oda annak emlékezetére, hogy 222 évvel ezelőtt, 1802. november 25-én kelt adománylevelével gróf Széchényi Ferenc a nemzetnek ajándékozta könyvekből, kéziratokból, metszetekből, térképekből és érmekből álló hungarikumgyűjteményét, s ezzel megalapítója lett a nemzeti könyvtárnak.
Idei díjazottunk Érdi Marianne könyv-, papír-, és bőrrestaurátor művész, az Állományvédelmi és restauráló osztály helyettes vezetője, aki 2024. november 25-én vette át könyvtárunk északi olvasótermében a Széchényi Ferenc-emlékérmet. Munkásságát Horváth Diána, az Állományvédelmi és Restauráló Osztály vezetője méltatta.

Érdi Marianne, a Széchényi Ferenc-emlékérem 2024-es díjazottja az Állományvédelmi és Restauráló Osztály őt laudáló vezetője, Horváth Diána és Rózsa Dávid főigazgató társaságában. Fotó: Visky Ákos

Az alábbiakban Horváth Diána laudációját közöljük Érdi Marianne-ről.

Érdi Marianne, a Széchényi Ferenc-emlékérem 2024-es díjazottja. Fotó: Visky Ákos

Horváth Diána
(Állományvédelmi és Restauráló Osztály)

Vonatkozó blogbejegyzéseink:

• Érdi Marianne: „Jól elvagyok a régi könyvekkel”. In: OSZK PODCAST 2023 S01E06, 2023. május 28.
• Kastaly Beatrix: Magyar Örökség Díjas a pergamenkódex restauráló eljárásunk, 2017. április 3.

Kádár Erzsébet (1901–1946) neve ugyan időről időre felbukkan a szakirodalomban, személyéről mégis csupán kevesen tudnak, és kifejezetten kevéssé kutatott szerzőnek tekinthető. Pályafutása festőként indult, majd viszonylag későn kezdett írni: ennek ellenére kétszer is elnyerte a Baumgarten-jutalmat, írásait kortársai is nagyra tartották. Hagyatékának döntő részét Kézirattárunk őrzi a Fond 406-os jelzet alatt. 
Az írónő Aradon született 1901. március 3-án, itt töltötte gyermekkorát is. Apja, dr. Csernovics Diodor magas pozícióban álló politikus, míg édesanyja, kádári Duka Olga nemesi családból, a Délvidékről származó bárónő volt. Anyja nemesi előneve nyomán vette fel később a Kádárt művésznévként. 1920-ban feleségül ment a grúz királyi családból származó, íróként munkálkodó Dadányi Györgyhöz, akivel házassága hamar véget ért: Egyetlen kislányukat, Dadányi Évát a fiatal nő egyedül nevelte fel. 

Kádár Erzsébet Alkotás úti otthonában

A trianoni békediktátum eredményeképp a család anyagi helyzete erősen megromlott, így 1922-ben Aradról Budapestre költöztek. Festőnek készült, tehetsége már korán megmutatkozott: amikor lánya bentlakásos iskolába került, 1924-től a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán – ma Magyar Képzőművészeti Egyetemen – kezdett tanulni. A főiskolán a festészetben a posztimpresszionista irányt követő Szőnyi István tanítványa lett, később ösztöndíjas volt Olaszországban, de élt és alkotott a szentendrei művésztelepen is. Tanulmányait apja halála miatt mindössze néhány félév múlva kénytelen volt befejezni, az elkövetkezendő években rajzoktatásból igyekezett megélni. 

Kádár Erzsébet főiskolai igazolványa leckekönyvében

Kizárólag a művészetből viszont nem tudta magát fenntartani, így 1931-ben a Budapesti Hírlapnál vállalt állást illusztrátorként. Eleinte valóban kizárólag ezzel foglalkozott, de az évek alatt fokozatosan sodródott az írás felé, és ebben is kifejezetten tehetségesnek bizonyult. 1935-ben a Nyugat novellapályázatán a legjobb négy közé jutott Reggeltől estig című novellájával – 318 beérkezett pályamű közül –, míg egy évvel később, 1936-ban ez meg is jelent a lapban. Közben a festéssel végleg felhagyott, de kiváló kritikusnak és publicistának is bizonyult: írásait a Nyugaton kívül rendszeresen közölte a korszak másik két neves lapja, a Napkelet és a Vigilia egyaránt. 
Kádár „diadalmenete” folytatódott, hiszen 1940-ben és 1946-ban is Baumgarten-jutalommal értékelték munkásságát. 1944-ben, azaz éppen 80 éve pedig megjelent első és egyetlen novelláskötete, a Harminc szőlőskosár. Kádár a legfőképp önéletrajzi ihletésű novellákat tartalmazó kötetért megkapta a méltán járó szakmai elismerést, viszont szélesebb körben mégsem lehetett nagyobb visszhangja a háború miatt – nem sokkal Budapest bombázása előtt járunk. Ezen kötet kiadói korrektúrapéldányát is a Kézirattár őrzi: ebből bizonyosan tudható, hogy eredetileg egy másik novella, a Csók és festék lett volna a címadó mű, még a példányon is ez szerepel.

A szerző egyetlen kötetének korrektúrapéldánya autográf bejegyzéssel

Kádár prózáját rendre Kaffka Margitéhoz hasonlítják: szikár írásmódjában nincsenek felesleges szavak, mindezek ellenére írásaiban sem marad titok, hogy szerzőjük magas szinten foglalkozott a képzőművészettel. Szereplői egyrészt gyakorta művészek, másrészt az általa megjelenített képi világot is vérbeli festőként láttatja az olvasóval művészi szín- és hangulatábrázolásaival. Rendkívüli pszichológiai érzékenységgel ír különböző női sorsokról. Nincsenek hatalmas, látványos drámák: női karakterei csendben próbálnak alkalmazkodni környezetükhöz, igyekeznek belesimulni azon elvárások körébe, amelyeket a társadalom és a család támaszt feléjük, még akkor is, ha nem érzik magukat jól ezekben a szerepekben – és rendszerint az ezekből fakadó, belső ellentétek válnak a konfliktusok alapjává. 

Értesítés az 1946-os Baumgarten-jutalom folyósításáról

Annak ellenére, hogy szélesebb körben nem lehetett ismert a kötet az akkori társadalmi és politikai helyzetből kifolyólag, a szakmai sikereket tekintve Kádárnak minden oka meg lehetett volna az elégedettségre – csakhogy magánéletét két dolog is beárnyékolta. Egyrészt anyagilag nem tehette meg, hogy felhagyjon az újságírással, így kénytelen volt továbbra is megtartani állását a Milotay István által vezetett, fasiszta és háborúpárti szemléletet követő Új Magyarságnál. Mindemellett életében az egyik legfontosabb személy, Illés Endre is sok fájdalmat okozott neki: 1937-től szeretői viszonyban álltak. Illés egyengette Kádár karrierjét, viszont levelezésük tanúsága szerint számos esetben méltatlanul bánt vele, gyakran megalázta, kézirataiba rendre belejavított – az írónőt érthető módon elkezdte felemészteni ez a kapcsolat. Illés nem vált el feleségétől Kádárért, sőt a háború végeztével elhagyta őt másért. Kézirattárunk levelezésükből 92 darab, Kádártól Illésnek szóló levelet őriz, viszont a hagyaték ezen része azok érzékeny volta miatt zárt. 
Kádár Erzsébetnek az átalakuló világban egyedülálló nőként, magányos alkotóként kellett helytállnia, ami mentálisan is megviselte. 1946. április 25-én bekövetkezett halála is sok kérdést feltételez: halálát lakásában történt gázszivárgás okozta, azt viszont, hogy baleset vagy önkezűség történt, már homály fedi. 
Az irodalmi kutatások tekintetében is háttérbe szorult, ennek ellenére időnként vannak törekvések Kádár kanonizálására. Halála után, 1966-ban kiadták ismert elbeszéléseit összegyűjtve a Kegyetlenség című kötetet, melyben Vas István is méltatja: szerinte Kádár az a szerző, akit „sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet”. 1993-ban a Ritka madár című kötetben jelentettek meg válogatást publicisztikájából. 2020-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum állított össze festményeiből tárlatot Egy írónő modellt áll címmel – 2021-ben szintén a PIM kiadta az írónő novelláit a Csók és festék cím alá rendezve, míg ugyanebben az évben az Európa Kiadó adta ki novelláit Az utolsó őzbak című kötetben.
Egyelőre feldolgozatlan hagyatéka kifejezetten gazdag, számos lehetőséget tartogat a kutatás számára: találhatók benne különböző családtörténeti dokumentumok, számlák, levelezések, orvosi dokumentumok, továbbá novelláinak kéziratai, számos lektori jelentés, de akadnak elkezdett – és sajnos soha be nem fejezett – regényvázlatok is. Annak ellenére, hogy Kádár Erzsébet irodalmi munkássága csupán tíz évre korlátozódhatott, a hagyaték nem csupán mennyiségében figyelemreméltó, hanem tartalmában is egy roppant változatos, kutatásra alkalmas és érdemes anyag, amelynek részletesebb vizsgálata sokban gazdagíthatná a magyar irodalmat.

Baranyai Laura (Kézirattár)

Felhasznált irodalom:

• A Nyugat novellapályázata. A bírálóbizottság jelentése. In: Nyugat, 1935, 12. szám, 477–478.
• Kádár Erzsébet: Az utolsó őzbak, Budapest, Európa Kiadó, 2021.
• Kádár Erzsébet: Harminc szőlőskosár, Budapest, Franklin-Társulat, 1944.
• Kádár Erzsébet: Kegyetlenség, Budapest, Magvető Kiadó, 1966, 11.
• Kádár Erzsébet: Ritka madár, Budapest, Századvég, 1993.
• Kocsis Katica: Egy írónő modellt áll. In: A Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogja, 2020. 07. 01.