200 éve született Prielle Kornélia. Harmadik rész

2026. június 12. 06:00 - nemzetikonyvtar

Elischer Lajos: Prielle Kornélia 1880 körül. Jelzet: KD 590 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

1882-ben újra találkoztak Arany Jánossal, a Margitszigeten, amely az egész Arany család barátságát eredményezte.

„Nagyon érzékeny volt az Arannyal váltott első beszélgetésünk kezdete: »Én vak is, süket is vagyok, hát Nagysádnak mi baja van?« – mondám neki »én pedig nem tudok jól járni.« – »Hát így kell találkoznunk 35 év múlva!?« és azután olyan élénk színekkel beszélte, hogy milyen alak voltam, és hogy tűntem fel a Szalontai utca közepén, midőn egy nagybot segítségével gázoltam a sarat, hogy a jegyzőlakhoz jussak. Beszéltünk aztán sokat Petőfiről…”

Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Budapest, Művelt Nép, 1956, 255–256. – Törzsgyűjtemény

1887-ben minden fiatal szerepről lemondott. Csiky Gergely idősebb karaktereivel szembeni kritikájának köszönhető a Nagymama című, klasszikussá vált sikerdarab.

„[Csiky Gergelynek] egyszer szemére vetettem, hogy miért ír nekem mindig félbolond szerepet? hát vajon vígjátékban nints és nem lehet az öregkor tiszteletre méltó? és akkor igérte, hogy mint Scribe Mars kisasszonynak, úgy Ő is megkísérti nekem egy Nagymamát írni.”

Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Budapest, Művelt Nép, 1956, 261. – Törzsgyűjtemény

A Nagymama bemutatója 1891. március 6-án volt, Prielle Kornélia egyöntetű sikert aratott a főszerepben.

Csiky Gergely: A nagymama. Színlap, Nemzeti Színház, 1891 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

„Bizonyos az, hogy Prielle Kornélia tartásban, beszédben, szivjóságban oly előkelő nagymama, akiről hazánk összes nagymamái sikerrel vehetnek példát.”

-ö: A nagymama. Csiky Gergely új darabja először. In: Budapesti Hírlap, 11. évf. 65. sz. (1891. március 7.), 2–3., 3. – Törzsgyűjtemény

1891-ben pályafutásának ötvenéves jubileumát is ezzel a darabbal ünnepelték meg. Prielle Kornélia az első felvonásában viselt ruhájában jelent meg a köszöntésén.

Csiky Gergely: A nagymama. Színlap, Nemzeti Színház, 1891 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

Prielle Kornélia megismerkedett a nála 45 évvel fiatalabb Rozsnyay Kálmánnal, aki Sidney Carton álnéven publikált, és vállalta, hogy segít rendezni a színésznő jegyzeteit, írásait, leveleit. Kézirattárunk 100 darab levelet őriz, amelyeket Prielle Kornélia írt Rozsnyay Kálmánhoz 1884 és 1905 között, és 81-et Rozsnyaytól Prielle-hez, 1898 és 1905 között.

Prielle Kornélia, Festetics-album – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény. A kép forrása: Fotótér

„Nem akarok életrajzot írni, még csak vázlatosan sem. Hagyom azt hivatott tollra, Művészetét se méltatom, áldás nekünk, hogy még élvezhetjük azt. Hogy PRIELLE művészete milyen, azt legrövidebben és legjobban HERCZEG FERENC jellemezte nemrégiben hozzám írt soraiban: »Az igaz művészet nem törődik a divattal. PRIELLE művészetében verismus volt, mikor ez a szó ismeretlen volt a színpadon s a művészete ideális maradt, mikor már a verismus uralkodott.« Én csak úgy böngészek most az ő leveles-ládájában. ♥ ♥ ♥ Szerették mindig és mindenki (…) Bizony lába előtt hevert egy egész ország három nemzedéke. Én tudom azt, ♥ a télen rendeztem levelezéseit, emlékeit…”

[Rozsnyay Kálmán]: Emlékek / Sydney Carton, [az előszót írta Max Nordau], Budapest, Singer és Wolfner, 1904. – Törzsgyűjtemény

Az idős színésznő és a fiatal író a közös munka során egymásba szerettek.

„(…) nem vagyok olyan bűnös, milyennek a világ már degradált, sőt még várható boldogságot, reménységet adó helyzet. De hol van ez kilátásban? Mikor az én boldogságom csak Kálmánom megelégedettségében és boldogságában található. Meg kell mondanom azt is, hogy az is nagyon helyesen volt, hogy tegnap a Napban megjelent egész nyíltan tegnapelőtti levelem. Én édesem bármely percben kikiáltom a világnak, mennyire szeretem magát, de a nőiességemet, azt tiszta magáért kell megőriznie. Itt küldöm az ígért levelezést, Kálmánom, de úgy látom, ez nem a mostani időre és hangulatra való olvasmány, el kell tenni a nyugalmas téli napokra. Amint Déryné levelét kerestem, amit csodálatosan még mindig nem találok, kezembe akadt ez a másik csomó írás. Alkalmi dolgok és események az életemből. És mivel mondottam, egykor minden eféle önhöz jut, hát szintén elküldöm mint írta édesem, mappám tartalmából. És később még több, mert nagyon igyekezek rajta, hogy az édesemnek örömet szerezzek. Csak legyen türelmes lelkem. Hiszen látja, hogy milyen keserves [l]átogatásaim vannak. Isten vele édes, hogy van ma? Be szeretném látni és kissé beszélgetni. Minden szeretetével a magáé Cornélia.”

Prielle Kornélia levelestárából. (Kiadatlan levél) Rozsnyai Kálmánhoz. In: Szerda, 1905. július 12., Jövendő, 3. évf. 29. sz. (1905. július 16.), 40.

Ahogy Nagy Bella és Jókai Mór esetében is történt: a család és a közönség természetesen nem tudta elfogadni a kettejük közt kialakult viszonyt, előbbi tiltással, utóbbi hüledező újságcikkekkel reagált.

„Amit keddi számunkban bolond hírnek, hihetetlennek ítéltünk, hogy t. i. Prielle Kornélia, a Nemzeti színház 80 éves matrona-művésznője jegyben jár Rozsnyai Kálmánnal, egy úgynevezett »amatőr író«-val, az mégsem bizonyult teljesen valótlannak. Sőt ha Prielle Kornélián állana, már ő felesége is volna a vagy félszázaddal utóbb született ifjúnak. De hát a rokonság talpraállott, hogy a nagynevű művésznő nimbuszát megőrizze. A kínosan szenzációs viszony, mint Rozsnyai Kálmán kijelentette, már tizenkét év óta tart, mert ő az agg művésznő írásait rendezgette. Ez volt a jogcím, amivel Prielle Kornélia rokonsága a kettejük barátságát magyarázgatta, leplezgette. Egy napon azonban a rokonság elvesztette a türelmét. Rájött, hogy az öreg beteges asszony, egy a Rozsnyainak adott fotográfiájára ezt írta: Csak vezessen, vezessen a jó uton! Kutatni kezdték a mondat értelmét. Dr Bojta, a művésznő háziorvosa, nemsokára azzal a felvilágosítással szolgált, hogy az a »jó út« az oltár felé vezet. Mikor ugyanis két héttel ezelőtt Prielle Kornéliát enyhébb lefolyású szélhűdés érte, dr Bojta kezelte. Kezelés közben egyszerre csak igy szólt Prielle Kornélia az orvoshoz: Doktor úr, mit gondol, férjhez mehetek én. Az orvos végtelen zavarában pár általánosságot hebegett, de amint a beteg szobáját elhagyta, azonnal sürgönyzött Vámosgyörkre a művésznő leányához, hogy mi tervet forral az agg művésznő. A rokonság bár várta, mégis meglepődött a híren, menten pakolt és Budapestre, a Margitszigetre utazott. Itt első dolguk volt Rozsnyai Kálmánt a házból kitiltani. Ám ez csak rontott a helyzeten, mert Prielle Kornélia búskomor lett. A »vőlegény« ellen, akinek múltja, enyhén szólva, legalább is kalandos, mindenfelé nagy a felháborodás. Szűkebb körökben Kraft Ebing tollára való alakját már régóta ismerték és tudták róla, hogy existentiájában megbízhatatlan, ténykedéseiben undort keltő. Ám, akik életének legsötétebb napjait is ismerik, azok sem tételezték volna fel róla, hogy botrányos szenzációba fogja belesodorni egy matrónának, egy nagynevű művésznőnek nimbuszos alakját. Ebben az esetben még azok sem találhatnak mentséget, akik a mindent megbocsátók közé tartoznak.”

(Prielle Kornélia menyasszonysága.). In: Pesti Hírlap, 27. évf. 191. sz. (1905. július 12.), 8. – Törzsgyűjtemény

A lapok közel fél évig taglalták a témát, de Prielle Kornélia nem hagyta magát a családtól és a közvéleménytől befolyásolni. 1905. december 24-én házasságot kötöttek Rozsnyay Kálmánnal.

„Kornélia-Antónia a maga hetvenkilenc évével a legérdekesebb és legbájosabb menyasszony volt, akit emberi szemnek látnia adatik. Rendes karosszékében ült, földig fehérben, fehér selyemruha gazdag csipkével, fehér fejdísz (gyönyörű ősz hajkoszorúját nem is említve) borította alakját, karján rózsaszín csipkével díszített bajadér, fehérkeztyűs kezében fehér liliomból, gyöngyvirágból és fehér szekfűből kötött bokréta. Nemesen metszett arcának kora által kialakított vonásait meglágyította tekintete: az a bűvös naivitás, amely a színpadon olyan édessé tette éppen öregasszony alakjait, a különféle nagymamákat.”

Budapesti Hírlap, 25. évf. 356. sz. (1905. december 27.), 6. – Törzsgyűjtemény

Ade Matild: Ex-libris: de Rozsnyayné Prielle Cornelia, [grafikus] M. Ade. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Prielle Kornélia alig két hónappal a negyedik esküvője után, 1906. február 25-én hunyt el. A Nemzeti Színház „örökké ragyogó példaképét” gyászolta benne.

Felhasznált irodalom:

Bartha Katalin Ágnes: Történeti játékstílus és gyakorlat. Prielle Kornélia páyafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói, Akadémiai Kiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, 2025
Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994
Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Budapest, Művelt Nép, 1956
Pukánszkyné Kádár Jolán (szerk.): A Nemzeti Színház százéves története. 2. kötet: Iratok a Nemzeti Színház történetéhez, Budapest, MTT, 1938
Rakodczay Pál: Prielle Kornélia élete és művészete, Budapest, Singer – Wolfner, 1891
[Rozsnyay Kálmán]: Emlékek / Sydney Carton, [az előszót írta Max Nordau], Budapest, Singer és Wolfner, 1904

Bessenyei Ágnes – Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

200 éve született Prielle Kornélia. Második rész

2026. június 11. 06:00 - nemzetikonyvtar

4_arckep-0924-02-prielle-kornelia-67acb8feaaf6f_kamelias_1865_1.jpg Borsos József: Prielle Kornélia mint Gauthier Margit A kaméliás hölgy-ben, 1865. – Kézirattár. A kép forrása: Fotótér

1857-ben Szigligeti Ede Pestre hívta vendégként. Az előadások nemcsak a viszonylag új, korszerű természetes színészi játékstílus diadalai voltak, hanem felszínre hozták a pesti és vidéki színjátszás problémáinak kérdését is. Sikere nem volt egyöntetű, de a lesújtó bírálat a darabválasztásnak szólt, nem a színészi játéknak.

„Prielle Kornélia oly szabadon játszik, hogy nem látszik játszani. Csak magának játszik, nem tudja, hogy nézik. S valamint ő maga nem látja a közönséget, úgy a közönség sem látja benne Prielle Kornéliát, de Margitot, Ágnest, Rózsit.”

Greguss Ágost: Prielle Kornélia. In: Magyar Posta, 1857. október 14., 413. – Törzsgyűjtemény

Alexander Dumas: Gauthier Margit. Színlap, Nemzeti Színház, 1857 – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

„Előre kell bocsátanunk, hogy a tisztelt vendég érdemesebb szerepet választhatott volna vendégjátékául, mint e megszemélyesült erkölcsi hazugság: a kaméliás hölgy. Mellőzve azonban a hibás választást, Prielle K. asszony játékáról méltán elismeréssel szólhatunk. A gyakorlott színésznő, tagjártatása könnyű és fesztelen, a nehezebb mozdulatok is eléggé hatalmában vannak, kiváltképen jeles a kézjátéka. Tisztán hangoztat, de leczkemondó egyhangúságtól nem ment. Többször igen sietett is. Természetes és fesztelen mozgásával olykori mesterkélt szavalása ellentétet képezett, s társalgása beszélgetésnek nem volt elég sima. A három első felvonásban játékát általában halványnak találtuk, inkább rajzolt, mint festett. A két első felvonásra nézve a felfogás magyarázhatja és mentheti a vázlatos előadást, de a harmadik felvonásban – midőn Margit az öreg Duvallal áll szemben – erősebb küzdelmet, nagyobb hevet, szóval több elevenséget kívántunk volna. A két utolsó felvonásban már nekimelegedett s a kis árnyalatok kiemelésére is nagy gondot fordított. Itt teljes volt játéka, s a szenvedő nőt szépen láttuk feltüntetve.”

Pesti Napló, 8. évf. 2318. sz. (1857. október 9.) – Törzsgyűjtemény

A tiszaháti libácska. Színlap, Nemzeti Színház, 1857 – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

„A »Tiszaháti libácská«-ban mint Ágnes Prielle Cornélia lépett fel. (…) Prielle Cornélia egész művészi jelleméről akarunk néhány szót szólani. Játéka minden mesterkélés nélkül oly természetes, annyi kedély, nőies báj, kellem és egyszerűség ömlik el rajta, hogy őt a legszebb színpadi tünemények közé kell soroznunk. Minden kaczérság nélkül játszik, mintha magának és a színpadon levőknek, nem pedig a közönségnek játszanék. Nem marquiroz semmit túl a rendén, s nem tart attól, hogy a közönség majd nem fedezi fel ami a szerepben találó és hatásos. Önkénytelenül emlékeztetett azon franczia vaudeville-játékosnéra, kit múlt évben láttunk színpadunkon, s nézetünk szerint szerepköre is körülbelül az. Prielle Cornelia, úgy a mint szerepében mutatkozik, kitűnő a naiv szerepekben s e részben színpadunkon tán egyik sem versenyezhet vele. – Azt hisszük igen becses tagja volna intézetünknek s ha szerződtetése tán anyagi tekintetből lehetetlen volna, mindenesetre minél gyakoribb vendégszereplését óhajtanók, oly szerepekben, melyek tehetségének egészen megfelelnek.”

Pesti Napló, 8. évf. 2320. sz. (1857. október 11.) – Törzsgyűjtemény

Doppler Ferenc, Szigligeti Ede: Cigány. Színlap, Nemzeti Színház, 1857. – Színháztörténeti- és Zeneműtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

„Prielle Kornélia utószor a Cigányban lépett fel, s a mindenkitől rágalmazott, kedvesét vesztett, s e veszteségek súlya alatt megtört, megőrült cigány leány szerepét oly bensőséggel, oly művészi felfogással odá, a miként mi – meg kell vallanunk – hogy ez ideig senkitől sem láttuk. E fellépése által biztosította diadalát is. Elragadtatásában még Vahot Imre is így kiált fel a távozó művésznő után: »Boldog közönség, mely az ő gyönyörű játékát élvezheti!« Jóllehet nagyon is megérdemlené a jeles művésznő, hogy a nemzeti színházhoz szerződtetnék, de mi ezt mégsem óhajtjuk. Nem óhajtjuk pedig azért, mert nem lehet, nem szabad a vidéket minden jelesétől megfosztanunk, annyival is inkább, mert Prielle Kornélia szerepköre nálunk úgyis eléggé be van töltve.”

Irodalom művészet és színészet. In: Kalauz, 1. évf. 17. sz. (1857. október 24.), 268. – Törzsgyűjtemény

A pesti fellépés után – ígéretéhez híven – még egy évadot Szabadkán töltött, majd 1859-ben újra a pesti Nemzeti Színházhoz szerződött, ez alkalommal Katona József Bánk bánjának Melindájaként debütált.

Katona József: Bánk bán. Színlap, Nemzeti Színház, 1859 – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

Ebben az évben vette magához Takács Ádám (Bácsai Nagy Gábor) színész, színészigazgató félárva kislányát.
A következő évben Pécsre szerződött, Reszler István társulatához, majd 1861-től megint a pesti Nemzetihez, amelynek ekkortól élete végéig a tagja maradt.

Angyal és Daemon. Színlap, Nemzeti Színház, 1861 – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

Viszonya volt Radnótfáy Nagy Sámuellel, a színház intendánsával, majd 1864-ben újra egymásra találtak (a második feleségétől, Benke Jozefától válófélben lévő) Szerdahelyi Kálmánnal, akivel annak 1872-ben bekövetkezett haláláig együtt voltak.

„Mélyen érzem mennyire igaza van, midőn azt írta, hogy „harmadfél évi barátságunk sokkal szentebb volt, hogysem egymástól aként váljunk, miként két idegen ember vagy ismerős szokott egymásnak hátat fordítani ez nekem is fájna, még akkor is, ha azt kellene tapasztalnom, hogy nem érti meg az én szívem legszentebb szavait, midőn e tartozó vallomást tenni fogom. (…) Ez utóbbi napok oda fejlődtek tehát, hogy én Kálmánt szívem mélyéből szeretem, azon első szerelem ábrándjával mely az övé volt, s azon elválhatatlan ragaszkodással, melyet egy sokat szenvedett nő régi elveszett boldogságát feltalálni hiszi, melyhez egész jövője, élete van összefoglalva…”

Prielle Kornélia levele Radnótfáy Nagy Sámuelhez. In: Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Budapest, Művelt Nép, 1956, 116–118. – Törzsgyűjtemény

Egey István: Prielle Kornélia mint Ágnes a Luca széke című színdarabban, 1865. október 13. – Kézirattár. A kép forrása: Fotótér

A Vas utca 8. szám alatt éltek, fogadott leányukon kívül többek között Kornélia lebénult édesapja, az anyósa, és az unokahúga, Láng Irén is a gondoskodásukat élvezte.

„[Prielle Kornélia] „a társalgási drámákban szárnyakat kapott. Hódított a divatbolond Menneville márkinő szerepében a Tündérujjakban (Scribe–Legouvé, bemutató: 1859. október10.), Madame Fourchambault-ként (Augier, bemutató:1878. október 25.), Gauthier Margitját (ifj. Dumas: A kaméliás hölgy) egyik alkalommal például Erzsébet császárnő külön kérésére játszotta el 1865-ben. Túl élete delén, Paulay Ede tanácsát megfogadva, asszonyszerepek, az idősebb, a fehér hajú dámák megformálásában jeleskedett, és nagy sikereket aratott Csiky Gergely A nagymama (bemutató: 1891. március 6.) című darabjában, amelyben a szerző rá gondolva írta Szerémy grófnő szerepét; remek Szederváry Kamilla (Csiky Gergely: Proletárok, bemutató: 1880. jan. 23.) kitűnő Réville hercegnő (Édouard Pailleron: Ahol unatkoznak, bemutató: 1881. szeptember 23.), és Erzsébet asszony (Szigeti József: Rang és mód, 1882. február 5.) volt, és nem vetette meg az epizódszerepet sem. Az ember tragédiája ősbemutatóján (1883. szeptember 21.) egy névtelen asszonyt játszott a londoni színben.”

Bartha Katalin Ágnes: Történeti játékstílus és gyakorlat. Prielle Kornélia páyafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói, Akadémiai Kiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, 2025. – Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás

Életrajzában olvashatjuk:

„Hogy művészete mily magas polczon áll bizonyitja az: miszerint a’ szende szerepeken kezdve a’ vidám vígjátékok, az udvari finom társalgási darabokban, ’s mi több a’ drámákban is számos bravourszereppel bír. (…) Különben szerepköre oly nagy ’s azokban egyenként oly kitűnő, hogy valóban egyenként valamennyit elő kellene sorolnúnk, ha művészetét részletesen ecsetelni akarnánk.”

Prielle Kornélia életrajza. Jelzet: Analekta 55. f2-f2v – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

1870-ben a házaspár külföldi tanulmányútra ment. Bécs, Drezda, Lipcse, Berlin, Párizs színházainál gyűjtöttek tapasztalatokat, június elsején tértek haza.

Szerdahelyiné Prielle Kornélia fizetési íve 1870/72. Jelzet: Analekta 401. – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

1871. március-áprilisban ünnepelték meg a kolozsvári Nemzeti Színház fennállásának 50. évfordulóját, amelyen természetesen részt vett Prielle Kornélia is.

Scribe - Legouve: Női harcz. Színlap (xeroxmásolat), Nemzeti Színház, Kolozsvár, 1871. – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

1872. november 14-én Nagybányán meghalt az évek óta szívbetegségével küzdő Szerdahelyi Kálmán. Mivel hetek óta beteg volt, Prielle Kornélia még időben érkezett hozzá, hogy mellette legyen. A kor szokása szerint a gyászoló színésznő elutazott, hogy enyhítse a fájdalmát, Olaszországba ment. Hazatérése után egy ideig úgy érezte, nem képes visszatérni a színpadra. Hogy mégis megtette, annak küldetéstudata mellett anyagi okai is voltak: férje elvesztése a gyász mellett anyagi nehézséget is jelentett, már egyedül kellett gondoskodnia az addig is az ő támogatásukra szoruló rokonokról és barátokról.

1881-ben (negyvenéves művészi jubileuma évében) nem fogadta el a felajánlott szerződést, és anyagi helyzete rendezéséhez az addigi évi 6000 helyett 8000 forintot kért. Podmaniczky Frigyes, a színház akkori intendánsa ugyan a fizetésemelést elutasította, de felajánlotta az örökös tagságot Prielle Kornéliának – megteremtve a lehetőséget az idős művészek méltó támogatásához.

„Ezen előszeretet s elismerés jeléül, s hogy jövőjét illetőleg teljesen meg lehessen Nagysád nyugtatva, - tekintettel továbbá arra, hogy Nagysád a nemzeti színház irányában azon művészi érdemei, s diadalmai egész sorozatát képes felmutatni: azon ajánlatot teszem Nagysádnak, miszerint jelen szerződése felbonthatatlan szerződés gyanánt, élte fogytáig hosszabbíttassék meg. (…) Eme javaslatom után meggyőződhetik Nagysád arról, miszerint nem anyagi tekintetek vezették alólírottat, mikor megtagadja Nagysádtól azt, a mit – elvi tekinteteknél fogva – megadnia nincs hatalmában; meggyőződhetik továbbá Nagysád arról, hogy az igazgatóság, midőn ily kivételes ajánlatot lesz Nagysádnak, épen oly mérvben igyekszik Nagysád iránti tiszteletének adni kifejezést, mint a milyen mérvben bebizonyíthatni véli az által az igazgatóság azon igyekezetét, hogy a nemzeti színház kiváló művészei számára megszerezhesse azon méltó s kiérdemelt jutalmat, és megnyugvást, mely őket méltán megilleti.”

Br. Podmaniczky Frigyes intendáns levele Prielle Kornéliához örökös tagsága ügyében. 1881. febr. 17. – Kézirattár. Közli: Pukánszkyné Kádár Jolán (szerk.): A Nemzeti Színház százéves története. 2. kötet: Iratok a Nemzeti Színház történetéhez, Budapest, MTT, 1938, 252-526. – Törzsgyűjtemény

Prielle Kornélia mint Reville hercegnő az Ahol unatkoznak című színdarabban, 1881. – Kézirattár. A kép forrása: Fotótér

Vidéki szereplései nem csak anyagi forrást jelentettek számára, hanem a magyar kultúra terjesztését is szolgálta velük, és sokszor lépett fel valamilyen jótékony céllal.

„feltűnő a jótékony előadások gyakorisága, amikor a színésznő megnevezett vagy meg nem nevezett célokból fellépési jövedelmét egy adott intézménynek, egyesületnek, elhalálozott kolléga sírkőalapjának stb. ajánlotta. Jó néhány jubileumi fellépési alkalmat is találhatunk, amikor színészkollégák jubileumi előadásának fényét emelte, vagy saját maga színészi jubileumát ünnepelte egy előadás keretében.”

Bartha Katalin Ágnes: Történeti játékstílus és gyakorlat. Prielle Kornélia páyafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói, Akadémiai Kiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, 2025 – Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás

Elischer Lajos: Prielle Kornélia 1885 körül. Jelzet: KE 5.601 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Bartha Katalin Ágnes: Történeti játékstílus és gyakorlat. Prielle Kornélia páyafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói, Akadémiai Kiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, 2025
Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994
Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Budapest, Művelt Nép, 1956.
Pukánszkyné Kádár Jolán (szerk.): A Nemzeti Színház százéves története. 2. kötet: Iratok a Nemzeti Színház történetéhez, Budapest, MTT, 1938
Rakodczay Pál: Prielle Kornélia élete és művészete, Budapest, Singer – Wolfner, 1891

Bessenyei Ágnes – Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

200 éve született Prielle Kornélia. Első rész

2026. június 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

Barabás Miklós: Prielle Kornélia, Bécs, 1858. Jelzet: KE 3.251 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

Prielle Kornélia 1826. június 1-én született Máramarosszigeten Prill József szíjgyártómester és Székely Eleonóra első gyermekeként, 2-án keresztelték Prielle Antónia Kornélia névre, édesanyja Kornéliának szólította. Hatéves korára a házukban lakó diáktól megtanult írni és olvasni, nyolcéves korától a helyi zárda iskolájába járt. A színház iránti érdeklődését a máramarosszigeti műkedvelő előadások keltették fel.
Első színpadi fellépése 1841. június 10-én volt Szatmáron, a Két gályarab című rémdrámában, Jean (egy kisfiú) szerepében, Tóth István társulatánál. Megismerkedett Déryné Széppataki Rózával, aki nagy hatással volt rá. 1843 februárjában meghalt az édesanyja, áprilisban magához vette ekkor nyolcéves Lilla húgát.
Tóth István társulata májusban feloszlott, ekkor Kornélia rokona, Kilényi Dávid színtársulatához szerződött, Kilényiék szülőként gondoskodtak róla és kishúgáról. Ebben a társulatban játszott együtt Dérynével Marosvásárhelyen, Csernátonban, Brassóban és Kézdivásárhelyen, sokat tanult tőle.

„Mindig kedves és felejthetetlen emlékemmé vált, mikor legelőször találkoztam vele. Kolozsváron a színház földszintjén ültem 1843 martius valamelyik napján – igazgatóm Tóth Istvánnal, a ki kedvezményképen vitt be Zilahról: hogy lássam Kolozsvár városát, a színházát és színészeit. Az előadás nagyon érdekes volt, Komlóssy Ida jutalomjátéka: Othello. A jutalmazandó volt Desdemona és díszített verseket szórtak tiszteletére. Othellot az ugynevezett „szép” Szilágyi játszotta, a ki nagy tehetségű volt, de fájdalom, mell betegséggel hamar elhunyt. Két leányt és egy fiu gyermeket hagyott maga után, kik azután az atyuktól örökölt betegségben haltak meg szintén. Tehát, ott ülök a színházban, feszült várakozásban, boldogan, hogy mindjárt mily szépeket fogok látni, és egyszer egy tüneményes alak ül mellénk. Tóth István elkiáltja magát, Déryné lelkem! Ő viszont örömmel. Pista, hogy jársz itt? Kilényivel akarok a jövőre eggyezkedni, és ennek a kis majomnak mutatni egy nagy színházat és művészeket, mert mi Zilahon vagyunk. Hadd lássam a kis majmodat! Csak szépet hallottam már felőle kicsikém, no de kezdődik a játék, majd holnap látogassatok meg.
Mondjam, ahogy így sokban megoszlott a színpadi figyelésem a Dérynét folyton szemlélésben, először mert ő nagy hatással volt reám az Ő művészi hírneve, másodszor bámultam azt az elegantiat. Ő nagy előszeretettel írja le itt-amott saját öltözködéseit, úgy látszik kedvtelése és ízlése volt hozzá, most is egy általam még nem is képzelhető szép atlasz köpenye volt, rajta fehér, kék és fekete csíkokkal, ennek kis fekete bársony kalap az álla alatt csokorra kötve, homlokán pedig egy páros rózsa a kalapba tűzve (be sokszor láttam még azt a piros rózsát ilyenformán a homlokára illesztve). Mondom, egy tünemény volt nekem.
Mindig hallottam, hogy Déryné nem szép, de nekem most tündéri volt, és csak a másnapi látogatásnál tettem azt az észrevételt magamban: milyen kár, hogy két jelentékeny nagyságu szemölcs van az arczán, és hogy egy kicsit nagy a szája, de milyen vastag a dereka! Pedig nem volt kövér. Naplója bekezdése szerint, ekkor tehát 50 éves lehetett. Az igazgatók eggyessége is megtörtént és már az év Májusában Marosvásárhelyen eggyütt működtünk.”

Prielle Kornélia: Kiegészítései Bayer József Déryné Naplója című kötetéhez. Közli Bartha Katalin Ágnes: Történeti játékstílus és gyakorlat. Prielle Kornélia pályafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói, Akadémiai Kiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, 2025 – Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás

Másik példaképe Kántor Gerzsonné Engelhardt Anna volt, aki – miután mégsem szerződött a Pesti Magyar Színházhoz – Erdélyben játszott.
Prielle Kornéliát 1844-ben Nagyenyeden Szigligeti Ede fedezte fel a Nemzeti Színháznak, nem sokkal később szerződést kapott.

„1845-ben a kerepesuti, jelenleg 23-ik számú ház, volt tanyája a nemzeti színház idősebb művészei és jövendő reményeinek. Ott laktak Szentpétery, Egressy Gábor és Béni, Szigeti József, Udvarhelyi Miklós és Sándor, Fáncsy Lajos és ezeknek családjai, emlékezetem szerint – ki akkor igazán rózsaszínben láttam mindent – a legszebb egyetértésben, igazi, őszinte szeretetben. Az egyiknek szellemi fensősége, a másiknak barátságos asztala, a harmadiknak rokonszenves lénye oda vonzott még többeket is, úgy a művészvilágból, mint az irodalom nevezetességeiből. Ott találta fel otthonát az én parányiságom is. Csak úgy Isten kegyelméből cseppenvén oda a szeretet ölébe, és mert legifjabb voltam, mindenki a maga módja szerint kényeztetett, szeretett, dicsért, ápolt és korholt. – Szigeti József kiköltözött kis szobácskájából, hogy azt nekem engedje át. Szentpétery öreg édesanyja adott ebédet, Egressy Gábor nemeslelkű szép neje pedig gyakran eszmélt reá, hogy a kis leányok szeretik időközben a csemegét is, legyen az bár egy alma vagy néhány dió egy szelet friss cipóval.”

Prielle Kornélia: Ismeretségem Petőfivel. In: Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 1. (1879), 387. – Törzsgyűjtemény

Alkata, termete azonban még ekkor is gyenge és fejletlen volt, ismeretlen okból a haja is hullani kezdett, amire Czakó Zsigmond és Petőfi Sándor is megjegyzéseket tett.

„Én csak hallgattam és nehezen esett nagyon, hogy szép hajam már annyira kihullott, hogy az másoknak is feltűnik. Még most is van birtokomban egy ilyen hajatlan arcképem, melyet akkor Barabás Miklós volt kegyes aquarelben festeni és engem néhány év előtt azzal megörvendeztetni. Ha most reá nézek, azt gondolom, ez mégis szebb mindazon változatoknál, melyek azóta fürtözés, fel-konty, le-konty, előre- vagy hátrasimítás, felborzolás, fonás vagy csavarás alakjában bosszantották szegény fejemet; már csak azért is szebb, hogy nem akart megcsalni senkit; még akkor a hét fő bűnök közé tartozván az ál-hajviselet.”

Prielle Kornélia: Ismeretségem Petőfivel. In: Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 1. (1879), 388–389. – Törzsgyűjtemény

Barabás Miklós: Prielle Kornélia, 1846. Jelzet: KD 588 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

A pesti társaságban sokat tanult és tapasztalt, főleg Kuthy Lajos író barátságának köszönhetően.

„Prielle egy esztendőt sem töltött a pesti színpadon s ennek ellenére nemcsak a legdivatosabb író, hanem a legnagyszerűbb költő figyelmét is magára tudta irányítani.”

Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Budapest, Művelt Nép, 1956, 24. – Törzsgyűjtemény

Távozásának oka valószínűleg éppen a (nős) Kuthy iránt érzett reménytelen szerelem volt – legalábbis visszaemlékezései szerint Petőfinek ezt mondta.

„(…) az nem az ő [t. i. Kuthyé] hibája, miszerint nem tudtam, hogy neje van. Úgy látszik, a főváros bizonyos osztályában nem is veszik azt számba a rokonszenv ébresztésénél, de végre is még elég jókor megtudtam, és együgyű eszemmel nem találtam más megoldást, minthogy minden áron elhagyjam Pestet.”

Prielle Kornélia: Ismeretségem Petőfivel. In: Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 1. (1879) 394. – Törzsgyűjtemény

A következő években vidéki színpadokon játszott, 1846 őszén Feleky Miklós társulatával Debrecenben léptek fel, amikor Petőfi is oda érkezett. Ekkor került sor a híres-hírhedt lánykérésre, amely után őszinte barátok lettek Petőfivel és amely nagy valószínűséggel kigyógyította Kornéliát a Kuthy okozta csalódásból.

„Egy kis keskeny mellékszoba volt az enyém, minden igény nélkül, a lehető legegyszerűebben bútorozva. Minden dísze egy félig hervadt koszorú volt, mellyel asztalkám fölött – lévén az író- és varróasztal, azon felül könyvtár egy alakban – a Kuthy Lajos arcképe volt feldíszítve. Petőfi tekintete rögtön megakadt rajta, elkomolyodott és leült. Kevés idő múlva ismét oda nézett, onnan reám, végre azt kérdezte: – Hát azt hiszi, érdemes a Hazai rejtelmek szellemes írója, hogy kegyed folyvást koszorúzza. (…)
Beszélhettünk még sok mindenféléről, míg egyszerre belebonyolódtunk egymás magasztalásába. Én teljes szívemmel dicsőítettem az ő nevét; nekem ez könnyű volt, mert zengett az az egész országban, de azt hiszem, az ő viszonzó áradozásába már jóformán belevegyült az ifjú ember lángra gyűlt szíve is ... Egy ügyes fordulattal arra kért, bizonyítsam be, hogy az ő nevét olyan kiválóan tisztelem. – Szívesen, – mondom, – bármivel, ami tőlem telik.
– Minthogy én nem kérhetem el a kegyed szép nevét, fogadja el az enyémet, és egyesítse a sajátjával. Erre nagyot dobbant a szívem, hirtelen nem gondoltam másra, mint a két név egyesülhetésére, őszintén éreztem, hogy az enyém az övé mellett semmi. – De hát hol van név a világon, melyet az önével egyesülten kellene viselni?!
– No hát akkor legyen csak Petőfiné.
– Hiszen Petőfiné csak asszony lehet, – mondom, – és akkor, előbb...
– Igen, igen, előbb nőül veszem, ha hozzám jön, kis feleségemmé teszem, és azután lesz belőle Petőfiné.
– De hiszen nem szeretjük egymást, hát hogy házasodnánk össze?
– Jól van, – felelé Petőfi, – ha még eddig nem oly nagy is a szerelmünk, hogy együtt élhessünk, de tiszteljük egymást annyira, hogy közelben úgy mint a távolban, kölcsönös becsülésben várjuk meg az időt, midőn boldog élettársakká lehetünk. Látja, – folytatta tovább, – milyen nagy az én bizonyítékom: felajánlom nevemmel egész életem szabadságát. – Mindketten egymásra nézve elméláztunk.
(…) Némi izgalommal öltözködtem az esti előadásra, arról gondolkozva, valjon tudnám-e szeretni Petőfit? valjon boldog lehetnék-e vele? Eh, tréfaság, – gondoltam, és ismét kerestem valamit, magam sem tudtam, mit, és addig nem végezhettem be az öltözködést, míg a Kuthy képéről a koszorút le nem vettem.”

Prielle Kornélia: Ismeretségem Petőfivel. In: Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 1. (1879) 394–395. – Törzsgyűjtemény

1846-ban Debrecen és Kolozsvár, 1847-ben Pozsony, Székesfehérvár, Nagyszeben színpadán lépett fel. 1847-ben ismerkedett meg Szerdahelyi Kálmánnal, Szerdahelyi József fiával, akivel 1848. augusztus 23-án kötött házasságot Kolozsváron, majd 1849. április 29-én már el is váltak, egyrészt a szabadságharc, másrészt a kapcsolat problémái, Szerdahelyi hűtlensége és féltékenysége miatt.
Még abban az évben új házasságot kötött Hidassy (Brückler) Elekkel, a 18. Attila huszárezred századkapitányával. Egy időre vissza is vonult a színészettől, férje családjának kerekudvari birtokán élt. Hidassy (állítólag Kornélia kedélyének javítása érdekében) 1851-ben színtársulat-igazgató lett, a feleségét is alkalmazta, Kaczvinszky János társulatánál is játszottak. Kornélia 1852-ben Eperjesen, Kassán, Miskolcon játszott; 1853-ban Latabár Endre együttesével Székesfehérvárra és Győrbe ment.
A második házasság is tönkrement a férj hűtlensége miatt, 1854-ben elváltak. 1853-ban Kornélia Kolozsvárra szerződött, és más vidéki színpadokon is játszott, többek között Nagyváradon és Szegeden. 1856-tól Gyulay Ferenc, Hegedűs Lajos és Havi Mihály társulatának volt a tagja.

„Most azonban szóljunk Priell Kornéliának, a vidéki színészet királynőjének játékáról. Én Kornéliát évek előtt többször, s többféle szerepekben szemléltem, épen azért illetékesen állíthatom, hogy ő sem vissza nem esett, sem meg nem állott a tökéletesbülés útján, hanem folytonosan haladt. Általánosságban szólva ő bevégzett színésznő. A természet maga a legjobb eszközöket játszó kezeire, s ő ezen eszközökkel lelkiismeretesen, gondosan, és szorgalmasan haladt a tökéletesbülés céljai felé. Orgánuma tiszta, és csengő, ő azt művészi nyugalommal kormányozza, vigyáz az érzés és szenvedély fokaira, a körülményekhez képest sülyeszti, és emeli, soha sem engedi át magát azon hamis pathosnak, mely a karzatot elragadja, ellenben visszataszító és kellemetlen hatást gyakorol a közönség műismerő részére. – Kiejtése szabályos és kerekded, – nálánál senki sem beszél szebben magyarul, ő a műnyelvészet legcsekélyebb kívánalmaira is ügyel. – Plasticája és mimikája páratlan, öltözékeiben megvan azon választékosság és ízlés, melyet a divat, és társasélet szabályai igényelnek. Ő maga még most is kedves jelenség a padokon, kerekded arcával, szép szemeivel, s római metszésű orrával.”

Erdőd: Nagyváradi társaséleti havi szemle. In: Hölgyfutár, 8. évf., 231. sz. (1857. október 10.), 1016. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Bartha Katalin Ágnes: Történeti játékstílus és gyakorlat. Prielle Kornélia pályafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói, Akadémiai Kiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, 2025.
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban, [közread. a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar]. 4. bőv. kiad., [Miskolc], Miskolci Egy. K., 2015.
Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
Mályuszné Császár Edit: Egy színészházaspár élete: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Budapest, Művelt Nép, 1956.
Prielle Kornélia: Ismeretségem Petőfivel. In: A Petőfi-Társaság Havi Közlönye, 1. (1879), 384–409.
Pukánszkyné Kádár Jolán (szerk.): A Nemzeti Színház százéves története. 2. kötet: Iratok a Nemzeti Színház történetéhez, Budapest, MTT, 1938.
Rakodczay Pál: Prielle Kornélia élete és művészete, Budapest, Singer – Wolfner, 1891.

Bessenyei Ágnes – Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Kisgrafikai seregszemle a Hatvani Galériában (2026)

2026. június 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész, könyvtárunk tudományos munkatársa az alábbi beszéddel nyitotta meg a VI. Hatvani Kisgrafikai Biennálét 2026. május 30-án a Hatvani Galériában. A kiállítás, melyre az egész országból, sőt külföldről is érkeztek érdeklődők, június 30-áig tekinthető meg.

Vasné dr. Tóth Kornélia megnyitja a kiállítást. Fotó: Albert Péter

Kedves Grafikakedvelő Közönség!

Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlévőt! 2026. május 21-én, egy hete ünnepeltük Albrecht Ajtósi Dürer (1471–1528) magyar származású bajor festő, grafikus születésének 555. évfordulóját. Munkássága a mai napig nagy hatást gyakorol a képzőművészeti életre, fa- és rézmetszeteinek kivételes ábrázolóereje, részletgazdagsága miatt a metszés nagymestereként tisztelték kortársai, és az utókor is méltán tartja nagyra. Jelen kiállítás magában hordozza és továbbörökíti azokat az értékeket, melyeket ő képviselt.

A kiállítás közönsége, Tompa Z. Mihály galériavezető beszél. Fotó: Albert Péter

Örömmel konstatálhatjuk, hogy a hatvani kisgrafikai biennálé népszerűsége folyamatosan nő, egyre több művész nevez pályamunkával, akik egyre nagyobb számban mutatkozhatnak be a tárlaton. A közelebbi múltra visszatekintve a több száz beérkezett műből a 2022-es seregszemlén 97 grafikus alkotásai szerepeltek, 2024-ben már 107, idén ezt jóval meghaladva 151 művész grafikái szemlélhetők a kiállításon. A zsűri tagjait – Tompa Z. Mihály galériavezetőt, dr. habil. Szepessy Béla, Herczeg István és Bugyi István József grafikusművészeket – nagy köszönet illeti a nívós szakmai munkáért, melynek eredményeként a most beérkezett 559 alkotásból elénk tárul a falakon látható több mint másfél száz kisgrafika. A jelen biennálé alkotói – akik közt közel annyi nő található, mint férfi – hazánk minden részéből pályáztak, emellett külföldről is küldtek be műveket: Szlovákiából, Lengyelországból, Horvátországból, Olaszországból, Törökországból, Mexikóból és Kolumbiából.

Havasi Tamás: Van remény, 2026 (rézkarc)

A biennálé anyagát kiegészítve, a kortárs grafikusok széles körének bemutatása mellett a múltba is visszatekintünk egy kamaratárlattal, mely irodalom és képzőművészet kapcsolódási pontjaira rávilágítva Az ÉS grafikusai 1960–1979 című könyvben szereplő képekből ad válogatást. A tavaly megjelent kötet az Élet és Irodalom folyóirat képi anyagából készült Nagy László költő, műfordító, grafikus születésének 100. évfordulója tiszteletére, Molnár Valéria összeállításában. Olyan jeles alkotók munkáit idézi fel, mint Barcsay Jenő, Gross Arnold, Gyulai Líviusz, Kondor Béla, Rékassy Csaba stb.
A Hic et nunc (’itt és most’) jelentőségét átérezve elmondhatjuk, hogy a Hatvani Galéria falain idén is nagy képzelőerővel, bravúros technikai képzettséggel megáldott művészek alkotásai szerepelnek, akiknek hitvallása a művészet eszközeivel látni és láttatni. „… van-e valami nemesebb, valami szebb az emberben, mint a művészi lángész csodálatos alkotó ereje? Van-e a léleknek nemesebb, tisztább gyönyörűsége, mint a mit ez alkotásban talál?” – tehetjük fel a kérdést Pekár Károly esztétát idézve. A művészi alkotások, ezen belül a grafikák hatásmechanizmusát, a belőlük sugárzó határtalan alkotóerőt csodálhatjuk a jelen kisgrafikai tárlatot szemlélve is, mely „bepillantást ad az emberi lélek benső, rejtett jelenségeibe, a művészi alkotás, a géniusz teremtő tevékenységének érdekesen titokzatos és mindenkoron csodálatra méltó fenséges titkaiba.”

Zalatnai Pál: Utolsó esély, 2026 (rézkarc)

Dürer munkássága nyomán a tárlat célja a hagyományos grafikai technikák továbbörökítése a következő nemzedékek számára. E kisgrafikai biennálén – a nevéhez méltóan – olyan kis méretű műveket láthatunk, melyek a hagyományos sokszorosítási eljárások valamelyikével készültek az utóbbi két évben, és a nyomódúc maximális mérete 20x15 cm. A sokszorosítás többféle módon történhet, magas-, mély-, síknyomással és szitanyomással, illetve ezek keverékével. A hozzájuk tartozó technikák széles skáláját vonultatja fel a kiállítás, legjellemzőbbek a linóleum- és a fametszet, a litográfia, a rézkarc, a rézmetszet, az alukarc, a hidegtű, az aquatinta, a mezzotinta és a kollográfia. A rézkarc többeknél társul a foltmaratás (aquatinta) eljárással, mely révén a részletgazdag kompozíció finom tónusokkal, árnyalatokkal, foltokkal egészül ki, festményszerű hatást kölcsönözve a műnek.

Nagy Sándor Zoltán: Koios, 2025 (rézkarc, aquatinta)

A digitális technikák, a mesterséges intelligencia térhódítása napjainkban egy olyan erő, ami alapjaiban formálta át a tervezőgrafika lehetőségeit – ugyanakkor, ahogy e kiállítás is mutatja, a digitális eszközökkel készült alkotások nem vehetik át a kézműves technikákkal, az emberi kéz munkájával létrejövő művek szerepét. Már csak a sajátos látásmód miatt sem, amelyre maga az ember, a művész képes. Az ember sajátja az a vizuális észlelési mód, mely a kreativitás és intuíció révén a megszokottól eltérő, innovatív megoldásokra képes. Ez a fajta érzékelés rendelkezik azzal a kulturális, érzelmi és etikai kontextussal, humánummal, mely az alkotás során a helyzetek árnyaltabb megértését és közvetítését teszi lehetővé. A kiállításon látható grafikák is így keletkeztek.
A művek létrejötte, a művészi alkotómunka során meghatározó szerepet játszik a kifelé nézés, a kreatív látás és mellette a befelé fordulás, a kontempláció. Az alkotás folyamatának egyes szakaszai (a témaválasztás és a koncepció felvetése, a vázlat készítése, a variációs lehetőségek sokféleségének áttekintése stb.) szervesen épülnek egymásba.
A jelen tárlat a szemlélőt is speciális látásra hívja. A grafika szó a görög graphé (‘írás, rajz’) és graphikosz (‘írásbeli, rajzos’) szavak származéka. Ezek jelentése is arra utal, hogy a grafikákon kiemelt szerepet kapnak a vonalak mint sokrétű kifejezőeszközök, melyek az értelmüket sík felületek elhatárolásában és díszítésében nyerik el, a kompozíciót az általuk képzett terek, alakzatok alkotják.

Szepessy Béla: Szent Miklós, 2024 (linómetszet)

„A grafika ott kezdődik, ahol a forma önmagáért való szépsége érvényesül. Tehát nem vázlat. Nem alap, amelyre a művész festői mondanivalóit fogja felépíteni, hanem befejezett egység, melyből sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet. Még akkor sem, ha az egész csak pár vonalból áll” – fogalmazott Rosner Károly művészettörténész. Erről tanúskodik a mostani biennálé megannyi aprólékosan, precízen kidolgozott grafikája is. A vonalak a kompozíció alapvető építőkövei, amelyek formát, irányt, ritmust és feszültséget adnak a képnek. Lehetnek vékonyak, vastagok, élesek, lágyak, feketék vagy éppen színesek. A vékonyabb és a teltebb vonalak játékából sajátos térszerkezet formálódik, ráadásul egyes vonalak önmagukban is változtatják a vastagságukat. A vonalvezetési módok követhetik a téma objektív törvényszerűségeit – például egy fa törzse vastagabb vonallal nyer ábrázolást, mint az ágak vagy a levelek –, de minden esetben az alkotó egyéni rajzolási stílusából és személyiségéből fakadó szubjektív kifejezőerővel is bírnak. Az előbbi tanítható és megtanulható, az utóbbi legfeljebb másolható. Az objektív és szubjektív elemek kombinációinak foka az alkotás kvalitásának egy lényeges értékmérője.
A kép grafikus szerkezete, a vonalak, pontok sűrítésével létrejövő folthatások, erős kontrasztok és finom tónusok, egyedi színárnyalatok, a monokrómia és a polikrómia egyaránt gazdag érzelmi töltetet hordoznak, a pillanatnyi emóciókat éppúgy közvetítik, mint az emberiség évezredes vágyait, törekvéseit. A különféle színhatások emellett mélységet, térbeliséget és sajátos atmoszférát teremtenek.
A kiállítás képei, a grafikák egymásra gyakorolt hatása, elhelyezésük sorrendje, egymásra következése – mely nem egy meghatározott tematikai rendszer szerint épül fel – további szerteágazó asszociációkat kelt a szemlélőben. Az alkotások ritmusa, bizonyos motívumok ismétlődése sajátos egésszé kovácsolja össze az itt kiállított műveket, egyetlen komplex üzenetté sűrítve az egyes alkotások jelentésrétegeit, egyfajta dinamikát adva a tárlat egészének, a képek egymásutánjának. Valamennyi grafika komoly művészeti értékkel, gondolatébresztő tartalommal bír, önmagában is fontos mondanivalót hordoz. Közülük ezúttal néhány mű kiemelésére van lehetőség.

Damó István: Háború és háború I., 2026 (rézkarc)

A témák egyrészt igen sokfélék, másrészt bizonyos alkotások több szálon is kapcsolódnak egymáshoz, ilyenek például a fenyegetettség, a halálközelség, a háború, a betegség kérdéskörét bemutató grafikák, köztük Damó István Háború és háború I–II., Jánváry Zoltán A fegyver anatómiája, Herczeg István Gáz, Kis Mónika Memento mori 2., Zalatnai Pál Utolsó esély és Pazár Éva Röntgen-ultrahang váró című műve.
Az ókori görögök hiedelemvilágát, mitológiai alakokat idéznek az Akhilleusz és Patroklosz, az Ikarosz földet ér, a Minótaurosz és Daidalosz, illetve a Koiosz című grafikák – Kiss Letícia, Öllinger Péter, Vén Zoltán és Nagy Sándor Zoltán munkái. Utóbbi grafikus alkotásai közül a Koiosz a titánokat bemutató sorozat egyik darabja, másik kiállított műve, az Iza viszont egy jelenbeli eseményt, egy megrendítő személyes családi történetet fogalmaz meg a grafika nyelvén, egy kisbabát helyezve a középpontba. A két művet összeköti a Koiosz név, melynek jelentése kérdés, kérdezés. A nagy sorskérdések alakulásában, kimenetelében nekünk nemegyszer csak passzív nézői, megfigyelői szerep jut, ahogy a képmontázs apró négyzeteiben megjelenő alakok és oda elhelyezett tárgyak is ki vannak szolgáltatva a sorsnak, a gyakran rájuk leselkedő veszélyeknek – utóbbiakat a grafika sarkaiban megjelenő sötét képi elemekkel érzékelteti a művész.

6_kep-nagy_sandor_zoltan_iza_rezkarc_akvatinta_15x15_cm_2025_korbe.jpg Nagy Sándor Zoltán: Iza, 2025 (rézkarc, aquatinta)

Az emberi és állati világ sajátos összekapcsolásával a horvát Edvin Dragičević az állatokat parabolaszerűen, erkölcsi példázatként, oly módon jeleníti meg, hogy gyakran emberi érzelmeket, társadalmi visszásságokat, abszurditásokat mutat be, leplez le általuk. Ennek egy példája a Mother’s Love (’Anyai szeretet’) című grafika, melynek dominánsan madártestű anyaalakja groteszk módon emberi lábakkal jelenik meg. A címben is jelzett anyai szeretet védelmet jelentő közelsége ad biztonságot a veszélyek közepette, ugyanakkor a csupasz koponyájú fiókák ábrázolása fenyegetettséget sugall, a közös emberi-állati sorsra, a természet örök törvényére, a halál elkerülhetetlenségére figyelmeztet.

Edvin Dragičević: Mother’s Love, 2026 (rézkarc)

Szuggesztív hatással bír, negatív emberi magatartásformákat választ tárgyául Olexa József Előképek az utolsó vizsgáról című sorozata, melynek tárlaton látható darabjai a Gyávaság és a Közöny. A képek az önmagunkkal való szembenézésre, világunk mélyebb megértésére ösztönöznek. A Közöny című grafika kontextusba hozható Dante Alighieri itáliai költő elbeszélő költeményével, az Isteni színjátékkal, melyben a közönyösek a pokol előcsarnokában tartózkodnak, mivel sem az ég, sem a pokol nem fogadta be őket: „E szomoru házat / azok nyerik, kik közönyösen éltek / s kiket nem ért dicséret, sem gyalázat; / s az angyalok, kik fellázadni féltek / s hivek sem voltak; csak magukra voltak, / lelkükben nincsen sem erény, se vétek. / Az ég elűzte s itten kóborolnak, / mert őket a pokol is szégyenelte: / nem kellettek sem égnek, sem pokolnak.” (Dante: Pokol) Olexa e sorozatát társadalomkritikaként is felfoghatjuk, mivel annak darabjai a Teremtő előtti megmérettetésünkről szólnak, aki a szívünkbe lát. E művek célja, hogy provokatív hatást gyakoroljanak, ezáltal mind a nézők, mind az alkotó életét, létértelmezését befolyásolják. A képek által közvetített erkölcsi üzenet: „Változtasd meg élted!” (R. M. Rilke: Archaikus Apolló-torzó)

Olexa József: Előképek az utolsó vizsgáról, Közöny, 2025 (rézkarc)

Idén emlékezünk a törökök ellen vívott vesztes mohácsi csata 500. évfordulójára. A huszadik század második felében, az 1950-es, 1960-as években a tömegsírok feltárása nagy lendületet adott Mohács kultuszának és történeti kutatásának, mely diszkusszió az idei, jubileumi évforduló kapcsán újra aktuálissá vált. A Mohács-vita messze túlmutat egy tudományos eszmecsere keretein, a nemzeti egység kérdésével, a nemzeti szuverenitással, a társadalmi felelősségvállalás tágabb összefüggéseinek magyarországi helyzetével is foglalkozik. Mohács a nemzeti narratívában és a történelmi emlékezetben betöltött meghatározó szerepét hangsúlyozza a tárlaton Danka Attila több színnyomatú ex librise a nemzeti emlékhely kopjafáit és II. Lajos királyunkat megörökítő ábrázolással. A szimbolikus megformálású kompozíció az I. Szulejmán szultán kalligrafikus pecsétjén használt arab betűs írásmódot utánzóan tünteti fel a könyvjegy szövegét, benne a megrendelő nevével: „Mohács 500. Ex libris Vasné dr. Tóth Kornélia, 2026”. Mohács mai napig ható üzenete a széthúzás miatti bukás elkerüléséért az erők egyesítésének a szükségessége.

9_kep-danka_attila_mohacs_500_115mmx71mm_x3-5_2026_korbe.jpg Danka Attila: Mohács 500, Ex libris Vasné dr. Tóth Kornélia, 2026 (linómetszet)

A negatív érzületek és hangulatok ellenpontozásaként, mintegy iránymutatásként a kiállított képek némelyikén feltűnik a fény is mint a remény, az értékek forrása, például Sinka Péter Sol v2 I. és Nagy Gábor György Hajtogatott fény I–IV. című alkotásain. Az utóbbi sorozaton ugyanazon formában számos textúravariációt láthatunk.
Életünkben fontos helyet tölt be, szellemi táplálékot nyújt az oktatás és a hit, erre utal Vladár Csaba képe Iskola és templom címmel, Reményik Sándor költőre – és hasonló című versére (Templom és iskola) – emlékezve. A városi életmód egy fontos részeként, a közlekedéshez kapcsolódóan buszon utazókat, illetve arra váró embereket jelenít meg életképszerűen Pazár Éva 11-es busz és Tóth András Buszmegálló 2. című grafikája. Ezekkel szembeállítható Palásti Erzsébet Sorsok című műve, mely a falusi létet idézi lovas kocsin ülő alakokkal.
A sort folytathatnám még az emberi élet, a természet, a növény- és állatvilág megannyi vizuális jelentésrétegét, szépségét bemutató művekkel, melyek közül szeretném még kiemelni Sárközi Helga Hasadék című linómetszetét.

10_kep-sarkozi_helga_hasadek_redukcios_linometszet_19x14_5cm_2025.jpg Sárközi Helga: Hasadék, 2025 (linómetszet)

A kiállítás képeire visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az alkotás: tanúságtétel. „Van egy másik valóság – a tükörkép, amit a világ mutat benned, ha művész vagy. S egy idő múlva, ha sejted mesterségedet, már csak ez a másik valóság érdekel” – írta Márai Sándor. Nekünk, befogadóknak pedig az a feladatunk, hogy a műveken keresztül párbeszédet folytassunk ezzel a másik, a dolgok mélyén rejlő valósággal, megtaláljuk a hozzá vezető utat, amire gazdag lehetőséget nyújt számunkra a jelen tárlat. Az idén már hatodszor megrendezett országos – sőt határainkon túlra is kiterjedő – hatvani biennálé példaértékű, a kisgrafikai biennálé gondolatát viszi tovább a 2026. április 2-án megnyílt I. Velencei-tavi Ex Libris és Kisgrafikai Biennálé is Kápolnásnyéken. Kívánom, hogy a hatvani seregszemle legyen továbbra is viszonyítási pont, zsinórmérték a kisgrafika-kedvelők számára, és a példáját követve egyre több helyen kerüljön sor ilyen típusú kiállításokra hazánkban és külföldön.

Köszönöm a figyelmet!

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Korábbi blogbejegyzéseink a témában: Kisgrafikai seregszemle a Hatvani Galériában (2022); Kisgrafikai seregszemle a Hatvani Galériában (2024)

komment

„Vincenti dabo manna absconditum”

2026. június 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe

Az Oltáriszentség vagy Eucharisztia (görög eredetű szó, jelentése: hálaadás) alapításáról Nagycsütörtökön emlékezik meg az Egyház. Ám ekkor a közelgő gyász miatt nem ünnepelhet eléggé: az utolsó vacsoráról való liturgikus megemlékezés ünnepi díszek, fények és pompa helyett oltárfosztással, a harangok és az orgona elnémulásával jár együtt. Ezért is jött létre ez az ünnep, amely mindig a Szentháromság vasárnapja után következő csütörtökre esik, szintén visszautalva arra az ősi hagyományra, amely szerint e legnagyobb, legszentebb szentség alapítása csütörtöki napon történt. Azt a csodálatos, szent titkot ünnepeljük e napon, amely szerint a szentmiseáldozatban konszekrált kenyér és bor külső színe alatt Jézus Krisztus, az Istenember teste és vére, istensége és embersége valóban, igazán és lényegileg (szubsztanciálisan) jelen van.

Jézus szent testét és vérét adja híveinek. Kromolitográfia. Regensburg, Friedrich Pustet kiadóvállalata, 1920-as, 30-as évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Úrnapja – diadalünnep és oltárünnep

Diadalünnep ez, az Isten ügyének végső győzelmét hirdeti, az üdvözültek közösségét, együttlétét (communio) az Üdvözítővel az örök boldogságban. Az Ember Fia, a megdicsőült Krisztus maga mondta Szent János apostolnak a Jelenések könyve szerint: „A győzedelmesnek elrejtetett mannát adok” (Vincenti dabo manna absconditum – Apoc. 2. v. 17.) Ez az „elrejtetett manna” isteni felsége, mindenható ereje mellett a megváltó Krisztus mérhetetlen alázatát, jóságát, szeretetre méltó voltát is jelzi. Emberi ésszel felfoghatatlan mértékű alázatra volt ugyanis szükség ahhoz, hogy az örök Ige, a második isteni személy értünk megtestesüljön, és harminchárom évig mindenben hasonló legyen hozzánk, a bűnt kivéve: szenvedjen éhség, hőség, hideg, ellenséges emberi indulatok és a sátán kísértései miatt, végül pedig a kereszthalált is vállalja, önként letéve értünk életét. Túl ezen, szintén számunkra megmagyarázhatatlan és megdöbbentő alázatot jelez, hogy a mi Megváltónk nem érte be ennyivel: az utolsó vacsora termében megalapította az Oltáriszentséget, és egy-egy kis darab kenyérben elrejtőzve, magányosan, hideg templomokban virraszt értünk, vár bennünket mindennap, az idők végezetéig.
Úrnapja oltárünnep is, hiszen középpontjában az oltár közelségének csodálatos, tiszta és igaz öröme áll, amelyet elsősorban annak köszönhetünk, hogy az oltáron az Eucharisztiában az áldozat során megvalósuló titokzatos csere által valóságosan, testével és lelkével jelen van az Úr Jézus. Ezt az örömöt vallotta meg naponta IX. Szent Lajos francia király (1214 k.–1270), aki minden reggel két misét hallgatott, és azt mondta, hogy ha valóban szükséges volna, a szentmiséért cserébe a koronájáról is lemondana. Erről az életérzésről tett bizonyságot Hunyadi János kormányzó is (1407 k.–1456), aki utolsó nagy betegségében sem kérte, hogy házhoz vigyék neki az Eucharisztiát, hanem elmenvén a legközelebbi templomba, ott, az oltár előtt vette magához az Úr Jézust, áhítattal, könnyekig meghatódva, majd megvigasztalódva, örvendező szívvel tért vissza házába. (Petrus Ransanus: Epitome rerum hungaricarum... Budae, Typis Veronicae Nottensteinin, 1746, 207.) Az oltár annyira szent, hogy nincs emberi szó, amely ezt igazán kifejezhetné, hiszen az élő Isten szentségét jeleníti meg, kegyelmi pillanatokban oly erővel, hogy attól a lélegzetünk is eláll. Csendes elfogódottsággal, térdelve mondjuk ilyenkor: „Uram, én élő hittel hiszem, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen vagy.” Keressük, óhajtjuk a perceket, amikor a szívünk egészen megtelik azzal az érzéssel: „Uram, jó nékünk itt lennünk.” (Domine, bonum est nos hic esse – Matth. 17. v. 4.) Az úrnapi körmenet pedig, amelyet nyilvános hitvallásnak is szoktunk nevezni, egész egyszerűen a keresztény életvezetés fő igazságát jeleníti meg. Megyünk Jézus után. Megyünk ezen a szép ünnepen örömmel és diadallal, de megyünk a hétköznapokban is, keresztünket fölvéve, szerénységgel, csendes alázattal, amint ő parancsolja: „Ha ki utánnam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztét, és kövessen engem. Mert a ki lelkét meg akarja tartani, elveszti azt: a ki pedig lelkét elveszti érettem, megtalállya azt.” (Si quis vult post me venire, abneget semetipsum, et tollat crucem suam, et sequatur me. Qui enim voluerit animam suam salvam facere, perdet eam: qui autem perdiderit animam suam propter me, inveniet eam. – Matth. 16. v. 24–25.)

Jézus az Oltáriszentség alapítója. Kromolitográfia, papírcsipkére ragasztva. 1890-es évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Az ünnep rövid története

A 13. század elején a katarok nyomába lépő albigens és valdens eretnekség képviselői vitatni kezdték Jézus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában. Ebben az időben Krisztus maga adta tudtára egy látomásban az ágostonrendi lüttichi Szent Juliannának (†1258) azt az óhaját, hogy szeretetének ezen szent titkát külön ünneppel is dicsőítsék. Először 1247-ben, Lüttichben ültek úrnapi ünnepet. 1264-ben IV. Orbán pápa tette kötelező ünneppé az egész Egyház számára, a Transiturus kezdetű bulla révén. Szintén az ő megbízásából írta meg hozzá az akkor épp Orvietóban tartózkodó Aquinói Szent Tamás (1225–1274) a liturgikus szövegeket, és az ünnepi szentmise szekvenciáját, a „Lauda Sion Salvatorem” kezdetű himnuszt. Ám a körülmények nem kedveztek az új ünnep elterjedésének. IV. Orbán még ugyanebben az évben elhunyt, Úrnapját pedig csak Germánia néhány egyházmegyéjében és Magyarországon ünnepelték, itt 1271-től. Végül V. Kelemen pápa a vienne-i zsinaton 1311–12-ben ismét felhívta rá a püspökök figyelmét, és ettől kezdve gyorsan elterjedt az egész Egyházban. Legfőbb céljaként már IV. Orbán is az Oltáriszentség melletti nyilvános, ünnepélyes hitvallást jelölte meg. Az Egyház ezt az ünnepet alapításától fogva a lehető legnagyobb pompával és ünnepélyességgel üli meg, amely a liturgia eszköztárában rendelkezésére áll. Ezt a jogszokást pedig a legújabb időben XVI. Benedek és Ferenc pápa is megerősítette.

Az Eucharisztia Krisztus keresztáldozatát jeleníti meg az oltáron. Kőnyomat, 1840-es, 50-es évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Úrnapi körmenetek

Az Isten háza és összes oltára ezen ünnep alatt gazdag virágdíszben és illatos erdei lombokkal pompázik, és hagyományaink szerint itt Magyarországon is azon verseng ilyenkor a hívek gyülekezete, hogy a házakat és az utakat, kiváltképpen amerre a körmenet halad, virággal, zöld sással, a négy úrnapi sátor elejét pedig virágsziromszőnyeggel ékesítse. A Rituale Romanum az úrnapi körmenet során csak egy szentségi áldást ír elő, de mára elterjedt jogszokássá vált hazánkban, illetve a magyar nyelvterületen, hogy mind a négy sátornál (oltárnál) áldást ad a körmenetet vezető pap az Oltáriszentséggel. A menet eucharisztikus himnuszok éneklése közben megy végig a kijelölt útvonalon, végül a Szent Ambrus püspöknek (339 k.–397 k.) tulajdonított hálaadó himnusz, a Te Deum is felhangzik, illetve az utolsó szentségi áldás előtt a Tantum ergo Sacramentum, Aquinói Szent Tamás „Pange lingua gloriosi” kezdetű himnuszának ötödik és hatodik versszaka.

Johann Michael Söckler (1744–1781): Szeretetre méltó Jézus. Illusztráció Jézus szentséges neve litániájához. Rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Az Eucharisztia szükséges és hasznos áldozat

Az ószövetségi áldozatok, melyek jórészt az Úr Jézus Golgotán bemutatott keresztáldozatának az előképei, jelei is voltak, sok áldást szereztek a választott nép, Izrael számára az égből. Ám a végtelen fölségű Isten megbántásáért, Ádám és Éva vétkéért és az ebből származó áteredő bűnért nem voltak képesek eleget tenni. Ezért kellett az, hogy mikor elérkezett az idők teljessége, az Isten Fia emberi alakot öltött, és mint második Ádám, az emberi nem új képviselője és az üdvtörténet rendje szerint új ősatyja, a megváltás nagy áldozatát bemutatta értünk. Teljes és maradéktalan önátadással engesztelte ki értünk mennyei Atyját. Lelkét sokakért adta váltságul, így fogalmaz Szent Máté (Matth. 20. v. 28.). Vagyis nem csupán testét és vérét, hanem azokkal együtt lelkét is feláldozta értünk: „Atyám, a te kezeidbe ajánlom az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.” (Pater, in manus tuas commendo spiritum meum. Et haec dicens, expiravit. – Luc. 23. v. 46.)
Az Újszövetség egyetlen áldozata az Úr Jézus keresztáldozata a Golgotán. Ezáltal Jézus Krisztus megváltott minket a bűn szolgaságából, és magára véve az emberiség személyét (personam humanitatis), helyettünk soha felül nem múlható és kiegészítésre nem szoruló módon eleget tett Istennek. Tárgyi (objektív) és abszolút szempontból tekintve tehát más, több áldozatra már nincs szükség. Szükség van viszont alanyi (szubjektív) és relatív szempontból, méghozzá két okból. Először azért, mert mit érne Krisztus keresztáldozata, amely a történelem egy tőlünk távoli időpontjában ment végbe, ha nem volna valami lehetőség, hogy annak gyümölcseiben, kegyelmeiben a késő századok hívői is részesülhessenek. Ez a századokon átívelő, összekötő csatorna a szentmise. Másodszor pedig az is szükséges, hogy minden ember a maga részéről is hozzon valami áldozatot. Ám ennek a csekély áldozatnak önmagában semmi értéke sem lenne az élő Isten színe előtt. Csak akkor ér valamit a mi személyes áldozatunk, ha azt egyesíthetjük Krisztus Urunk áldozatával. Erre pedig a szentmisében van lehetőség. A mise felajánlása során az áldozati kenyér és bor mellé a hívők is az oltárra helyezik szívüket, lelküket.

„A te szeretetedből élek, ó Jézusom”. Szentségimádási jelenet. Rézmetszet, papírcsipke. Párizs, Louis Auguste Turgis és fiai kiadóvállalata, 1890-es évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Aquinói Szent Tamás is úgy fogalmaz, hogy az Eucharisztia áldozat (sacrificium), amelynek célja a kegyelem kiáradása és működése az Isten népében, mindazokban, akik e szentségben részesülnek. (Ultimo autem tota Missae celebratio in gratiarum actione terminatur, populo exultante pro sumptione mysterii... Summa Theologiae, pars III. quaest. 83. art. 4.) Minden szentmise történelmi esemény, hiszen teofánia valósul meg benne: az élő Isten jön el az Eucharisztiában, és az átváltoztatáskor odasereglenek az ég angyalai őt látni és imádni, szent és igaz buzgósággal, mély áhítattal, jelenlétükkel a mi gyenge imáinkat, áhítatunkat is erősítve. Így tehát a keresztáldozat megjelenítése a szentmisét a legfölségesebb istentiszteletté emeli, a mi önátadásunkat pedig a legkegyelmesebb és legáldottabb áhítatgyakorlattá, az istenfélelem és az istenszeretet együttes megvalósulásává. Amint azt Szent Pio atya (1887–1968) is átélte minden szentmise bemutatásánál, és a szent félelem és szeretet összetartozásáról szóló gondolatait az alábbi sorokban hagyta ránk:

„Amíg félsz, nem vétkezel... Természetesen ez szenvedéssel jár, de tudni kell bízni, mert más az istenfélelem, és más Júdás félelme... Ha eluralkodik rajtunk a félelem, szeretet nélkül cselekszünk, ha viszont túl nagy a bizalmunk, nem vesszük eléggé figyelembe, nem félünk eléggé attól a veszélytől, amelyet pedig muszáj elkerülnünk. A bizakodásnak és a félelemnek kéz a kézben kell haladnia, mint két testvérnek. Eszerint kell mindig cselekednünk, vagyis ha észrevesszük, hogy túl nagy bennünk az aggodalom vagy a félelem, vissza kell térnünk a bizakodáshoz. Ha pedig túl nagy a bizalmunk, jobb, ha egy kicsit elkezdünk félni, mert a szeretet a szeretet célja felé akar haladni, de vak, nem lát – csak a szent félelem adhat neki világosságot.”

Pio atya gondolatai. Bölcsességek az év minden napjára. Ford. Szeles Ágnes. Szeged, Lazi Könyvkiadó, 2020, 79. – Törzsgyűjtemény

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Rampacher Pál, a Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesülete titkára – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 72. rész

2026. június 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 138. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmincnyolcadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Rampacher Pált és gyűjteményét mutatja be.

Rampacher Pál (1881–1972) a pozsonyi evangélikus líceumban tanult, majd jogot végzett. 1905-ben lépett állami szolgálatba, törvényszéki jegyzőként, budapesti központi királyi járásbíróként, majd 1923-tól több évtizeden át szabadalmi bíróként tevékenykedett. A sokoldalú műgyűjtő öntöttvas tárgyakkal, plakátokkal, aprógyűjtési tárgyakkal foglalkozott, régi könyveket, emellett érmeket és bélyegeket, ex libriseket is gyűjtött.

Rampacher Pál portréja. A kép forrása: Soós Ferenc: Magyar numizmatikusok panteonja, Budapest, Argumentum – Magyar Éremgyűjtők Egyesülete – Magyar Numizmatikai Társulat, 2010, 192. – Törzsgyűjtemény

A Magyar Bibliophil Társaság, 1904–1945 közt a Magyar Numizmatikai Társulat aktív tagja volt. Éremtani témában több adatközlése és szakcikke ismert, például Jacquin báró és Rákóczi fejedelem emlékérmeiről, Bethlen Gábor 1620. évi tallérjáról a Numizmatikai Közlönyben (1907) jelent meg írása. A különlenyomatként is kiadott, II. Rákóczi Ferenc emlékérmei című tanulmányát 1907. április 16-án olvasta fel a numizmatikai társulat ülésén. Ebben a néhány évig a fejedelmet szolgáló kiváló éremvésnök, Warou Dániel három érmét mutatja be, melyek kortörténeti szempontól is nagy jelentőségűek, hiszen a szabadságharc megkezdése, illetve a szécsényi és az ónodi országgyűlés emlékére készültek. Rampacher nagy tisztelettel adózik Rákóczi fejedelem művészetszeretetének, e konklúzióval zárva írását:

„[…] őszinte csodálattal kell kifejezést adnunk dicső fejedelmünk iránt, aki a háború folytonos zaja, az öldöklő és pusztító fegyverek csattogása között figyelmét még a művészet azon ága felé fordítani képes volt, amely hazánkban még ma is mostoha szerepet visz. II. Rákóczi Ferenc a medaillisztikának nemcsak ápolója, hanem igaz barátja is volt. Egykorú feljegyzések és levelezések bízonyítják, hogy a feledelem [sic!] maga is érmeknek szenvedélyes gyüjtője volt és éremgyüjteménye többi gyüjteményei között nem az utolsó helyet foglalta el.
Nem mulaszthatjuk el azonban, hogy megdöbbenésünknek ne adjunk kifejezést, hogy a jelenkor, amely csak most kezdi átérezni a fejedelem nagyságát, az éremvésés terén sem tudott hozzá méltó emléket teremteni. Ha ezen felolvasásom elvetette volna egy a nagy fejedelemhez méltó művészi emlékérem veretésének gondolatát, annak eredményével nagyon meg lehetek elégedve.”

Rampacher Pál: II. Rákóczi Ferenc emlékérmei, Numizmatikai Közlöny, Budapest, 1907, 8. (különlenyomat) – Törzsgyűjtemény

Rampacher gyűjtői hírnevét levélzáró- és alkalmibélyeg-gyűjteményével alapozta meg, mely a legnagyobbak közé tartozott a világon. A magyar filatélia lelkes propagálójaként az első világháború körüli időszakban ő lett a Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesülete (LEHE) titkára, a Philatelia című újság rendszeresen utalt ez irányú tevékenységére. Ő írta a beköszöntőt az alkalomból, hogy a LEHE az újságot hivatalos lapjának választotta (1918), cikke jelent meg A VIII. hadikölcsön propaganda bélyegei (1918) címmel. Libellus. Gyüjtők, muzeumok és könyvtárak levelesládája. Briefkasten für Sammler, Museen und Bibliotheken című kétnyelvű folyóiratot szerkesztett 1919–1920-ban. Ennek 1919. október 15-i, első számában a világháború utáni nehéz helyzetben a gyűjtés újraindítására sarkallta honfitársait, irányt adva és hangsúlyozva, hogy minden gyűjtési ágban segítséget kíván nyújtani.

Hisszük, Libellus, 1919. október 15., szerk. Rampacher Pál, Címlap – Törzsgyűjtemény

A szerkesztésen túl saját maga is írt a lapba, például 1920 májusában a magyar filatélia, a posta bélyegkiadási helyzetéről a Károlyi-rezsim és a tanácskormány idején Adalékok a magyar filatelia történetéhez címmel.
A magyar bélyeg 50. évfordulójának megünneplésére 1921. szeptember 22. és 27. között került sor. Az ehhez kapcsolódó kiállításon a Drechsler kávéház különtermében (Budapest, Andrássy út 25.) bélyeggrafikai különlegességeket mutatott be a gyűjteményéből. Az Operaházzal szembeni Drechsler-palota, mely Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint épült 1883–1886 között, fontos műemlék, évtizedekig itt működött az Állami Balettintézet, a későbbi Magyar Táncművészeti Főiskola.

3_kep-drechsler_ettermei_kepeslap_1919_90_138_bp_2_541_oszk.jpg Budapest, Drechsler Éttermei. Képeslap, Jelzet: Klap.Bp.2.541 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rampacher az ex librisek, kisgrafikák gyűjtését is részben egyesületi úton művelte. Tagja volt az 1909-ben megalakuló Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületének, mely a művészeti élet, a műgyűjtés fellendítését tűzte ki célul, ennek grafikai szakosztálya töltötte be a 20. század elején a hazai ex libris egyesület funkcióját is. A céh az 1913-ban megrendezett nemzetközi ex libris kiállítással nagy lendületet adott a magyar ex libris ügyének, de 1923-ban megszűnt. Rampacher így a későbbiekben az 1932-ben létrejövő Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) alapító tagja lett, aktív gyűjtőként rendszeresen szerepelt a cserelistákon. A vidékiekkel is tartotta a kapcsolatot, kollekciójából rézkarc alkalmi grafikákkal vett részt a debreceni Ajtósi Dürer Céh kiállításán 1935 decemberében a Déri Múzeumban.
Rampacher Pál nevére szólóan Akantisz Viktor – aki író, bibliográfus, grafikus, festő, könyvrestaurátor és könyvkötő volt egy személyben – dekoratív szecessziós ex librist készített virágmintás drapéria előtt ülő, babérkoszorús nőalakkal, kapcsos könyvvel.

Akantisz Viktor grafikája, Jelzet: Exl.R/497 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Festői hatású Siegmund Walter Hampel osztrák művész alkotása.
Az alkalmi grafikák közül Bajor Ágost 1933-as rézkarca a humor eszközeivel jeleníti meg Rampacherék elköltözését Budapesten a Gyulai Pál utcából a Szentkirályi utcába.

Bajor Ágost rézkarca (1933), alkalmi grafika – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rampacher az egyes gyűjtési területeket gyakran kombinálta, egyik típusú anyagát szívesen cserélte a másikért. Gyűjtési szokásaiba érdekes betekintést ad a Philatelia című folyóirat 1918. évi száma, amelyben régi illusztrált könyvekért (például Münchhausen-, Gulliver- és Ezeregyéjszaka-kiadások) cserébe posta- és alkalmi bélyegeket ajánlott. A MEGE Kisgrafika újság 1937. és 1939. évi cserejegyzékei szerint is alkalmi grafikát, levelezőlapot, kiállítási és alkalmi bélyeget kért, melyekért ex librist, levélbélyeget vagy más csereanyagot adott.
Több grafikai műfaj együttes megjelenésére példa Haranghy Jenő újévi lapja a ráragasztott „Seasons Greetings 1935” feliratú alkalmi bélyeggel. A mű szövege szerint „Rampacher Pál és felesége a jókivánatokat köszönik és viszonozzák!” A grafika érdekessége, hogy eredetileg házasságkötési köszönőlapnak készült, abból lett újévköszöntővé.

Haranghy Jenő grafikája. A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum. Palásthy Lajos gyűjteménye

Az Országos Széchényi Könyvtár alkalmi grafikái között papírra ragasztva szerepel az alábbi – a humort sem nélkülöző – bélyeg formátumú újévi üdvözlőlap, Fery Antal alkotása. A hordozópapíron Rampacher saját kezű aláírása is olvasható, mely jelzi, hogy a lap szerepelt a gyűjteményében, az is előfordulhat, hogy ő rendelte a grafikustól.

Fery Antal alkotása, Prosit 1936, alkalmi grafika – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A szóban forgó kisgrafika Rampacher aláírásával ugyancsak fellelhető egy 1935. december 31-én gyűjtőtársának, Pinterits Tibornak elküldött levelezőlapon.
Az 1944-es évet köszönti az alábbi bélyeggrafika Rampacher nevére, mely szintén Fery Antal alkotása.

Fery Antal alkotása, BUÉK 1944. A kép forrása: magángyűjtemény

A sokoldalú gyűjtő, Rampacher Pál kollekciójának darabjai zömmel közgyűjteményekbe kerültek, kisebb tárgyai (gyertyatartó, levélnehezék, tintatartó, mellszobor stb.) a Magyar Iparművészeti Múzeumba, emlékérmei Besztercebánya város múzeumába. A tengeri hajóposta-bélyegzések évtizedek óta a budapesti Bélyegmúzeum anyagát gazdagítják; ex libriseiből, alkalmi grafikáiból az előbb említetteket őrzi az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára.

Irodalom:

1937. évi cserejegyzék. In: MEGE Kisgrafika, 1937/1. sz., 4.
1939. évi cserejegyzék. In: MEGE Kisgrafika, 1939/2. sz., 18
Arady Kálmán, Dr.: Visszapillantás. In: MEGE Kisgrafika, 1943/1–2. sz., 2.
Csere – Tausch. In: Philatelia, 1918. szeptember, 141.
A magyarországi bélyeggyűjtés kezdetei – válogatás id. Gazda István gyűjteményéből. In: Bélyegmúzeum
Nikodém Gabriella: A Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesületének története. In: Hírközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyv 2006, Budapest, 2007, 195.
Rampacher Pál. In: Heraldikai lexikon
Reitter kávéház a Dreschler palotában Budapesten. In: Egykor és most portál, 2010. február 17.
Soós Ferenc: Rampacher Pál. In. Uő.: Magyar numizmatikusok panteonja, Budapest, Argumentum – Magyar Éremgyűjtők Egyesülete – Magyar Numizmatikai Társulat, 2010, 192.
A Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete tagjai (lezáratott 1912. december 1.). In: A Gyűjtő, szerk. Siklóssy László Dr., 1912, 450.
Varga Bernadett: Akantisz Viktor (1864−1943). In: OSZK-blog, 2016. szeptember 22.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Rampacher Pál (1881–1972). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 151–152.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész; 133. rész; 134. rész; 135. rész; 136. rész; 137. rész

komment

Címkék: ex libris vasné dr. tóth kornélia ex libris gyűjtők gyűjtemények Rampacher Pál

„Et hi tres unum sunt”

2026. június 01. 06:00 - nemzetikonyvtar

Szentháromság vasárnapja

A Szentháromság titka a kereszténység legfőbb ismérve. Aki tagadja a Szentháromságot, az tagadja Jézus Krisztus valóságos istenségét, egyszersmind tagadja az ő megváltói, messiási művét, amely a keresztény doktrína legelső alappillére. A Szentháromság oszthatatlan egység és öröktől fogva a legteljesebb, tökéletes szeretetközösség a szentháromsági személyek között. Ezen isteni szeretet túláradásából származik a teremtés, az egész látható és láthatatlan teremtett világ, velünk, emberekkel együtt. Az isteni szeretet csodálatos, természetfölötti fényét, tündöklését, éltető melegét szemléli a mai napon az Egyház: papok és szerzetesek a világi hívekkel együtt ehhez a fölséges titokhoz közelítenek hódolattal, szent félelemmel, imádással, őszinte, buzgó szeretettel. Ezen ünnep nyomai a 10. századig nyúlnak vissza, de csak XXII. János pápa idejében, az 1334. évben lett az egész katolikus egyházban kötelező ünneppé, méghozzá a pünkösd utáni első vasárnapon.

Josef Axmann (1793–1873): Szentháromság. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A XVI. Benedek pápa által 2007-ben (a Summorum Pontificum kezdetű apostoli levélben) újra törvényesített régi, tridenti liturgiában Szentháromság vasárnapja után advent első vasárnapjáig, vagyis az összes pünkösd utáni vasárnapon a szentmise prefációja ugyanaz, mint Szentháromság vasárnapján. Így emlékezteti a régi miserend a katolikus hívőket a Szentháromság hittételének kiemelt fontosságára:

„Vere dignum et justum est, aequum et salutare, nos tibi semper et ubique gratias agere: Domine sancte, Pater omnipotens, aeterne Deus. Qui cum unigenito Filio tuo et Spiritu Sacto, unus es Deus, unus es Dominus: non in unius singularitate personae, sed in unius Trinitate substantiae. Quod enim de tua gloria, revelante te, credimus, hoc de Filio tuo, hoc de Spiritu Sancto, sine differentia discretionis sentimus. Ut in confessione verae, sempiternaeque Deitatis, et in personis proprietas, et in essentia unitas, et in majestate adoretur aequalitas. Quam laudant Angeli atque Archangeli, Cherubim quoque ac Seraphim: qui non cessant clamare quotidie, una voce dicentes:” [Sanctus etc.]

„Valóban méltó és igazságos, illő és üdvösséges, hogy mi neked mindenkor és mindenhol hálát adjunk, szentséges Úr, mindenható Atya, örök Isten, ki egyszülött fiaddal és a Szentlélekkel egy Isten vagy, egy Úr vagy; nem a személy egységében, hanem az egy lényeg Háromságában: mert amit kinyilatkoztatásod alapján a te dicsőségedről hiszünk, ugyanazt valljuk Fiadról és a Szentlélekről elválasztó megkülönböztetés nélkül, hogy az igaz és örökkévaló Istenség megvallásában imádjuk mind a személyekben a sajátosságot, mind a lényegben az egységet, mind a fölségben az egyenlőséget, amelyet dicsérnek az angyalok és főangyalok, a kerubok és szeráfok, kik nem szűnnek meg mindennap egy hangon kiáltani, mondván:” [Szent vagy stb.]

Szunyogh Xavér Ferenc (szerk.): Magyar-latin misszále az év minden napjára. A Római Misekönyv szerint. 2. kiadás, Budapest, Szent István-Társulat, 1947, 564– 565. – Törzsgyűjtemény

Angyali üdvözlet. Rézmetszet, 18. sz., Franciaország – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Szentháromság titkának említését természetesen az új, vatikáni liturgiában is lépten-nyomon megtaláljuk, hiszen a szentmise keresztvetéssel kezdődik, illetve számos liturgikus szöveg, könyörgés a Gloria Patri et Filio et Spiritui Sancto kezdetű doxológiával fejeződik be. A Bibliában a Szentháromság titka egy helyen van egészen kifejezetten említve, Szent János apostol első levelében: „Mert hárman vannak, a’ kik bizonyságot tésznek menyben: az Atya, az Ige, és a’ Szent-Lélek: és e’ három egy.” (Quoniam tres sunt, qui testimonium dant in caelo: Pater, Verbum et Spiritus Sanctus: et hi tres unum sunt. – 1 Joan. 5. v. 7.)
Szent Ágoston tanítása szerint a Szentháromság hitével kapcsolatos tévtanok, eretnek nézetek abból fakadnak, hogy egyes tanítók a természetfölötti, tisztán szellemi világot az anyagi, testi világ, csupán a képi ábrázolások felől szemlélik, illetve a mi halandó emberi létezésünk korlátozott, időbe zárt természete felől nézik (Augustinus: De Trinitate, Cap. I., 1.) Minthogy pontosan ugyanarról az alanyról nem lehet ellentmondás nélkül egyszerre állítani az egységet és a háromságot, az a kérdés, hogy az Istenben miről kell azt mondanunk, hogy egy, és miről azt, hogy három. A 4. lateráni zsinat tanítása szerint Istenben három a személy avagy magánakvaló (hypostasis), és egy a lényeg (essentia, substantia) avagy természet. Az isteni természet lényege szerint egyszerű. A szentháromsági személy fogalma nem egyezik meg pontosan a teremtett személy (emberi, angyali, egyéb természetfölötti személyek) fogalmával. A teremtett személy mindig egyedi, szinguláris létező, vagyis lényegét tekintve elkülönül minden más létezőtől. A szentháromsági személyek között pedig lényegi, szubsztanciális egység áll fenn (unitas essentiae vel substantiae – Augustinus: De Trinitate, Cap. II. 4.).

Talis erat. Szimbólum. Rézmetszet. In: Litkey Ferdinánd: Rhetor officiosus. Tyrnaviae, Typis Academicis, 1738, 1. – Törzsgyűjtemény

Fontos megjegyeznünk, hogy ezeket a distinkciókat a teológia és keresztény természetfilozófia segítségével meg tudjuk ugyan fogalmazni, de korlátozott emberi természetünknél fogva a maguk ténylegességében nem vagyunk képesek megérteni. A Szentháromság titka az elméleti közelítések ellenére örök titok marad, és titokként kell szemlélnünk. A Szentháromságon belül vannak eredések, más szóval származások. A katolikus dogmatika hittételbe foglalva tanítja, hogy a Fiú az Atyától származik születés útján (generatio), a Szent Lélek pedig az Atyától és a Fiútól származik lehelés útján (spiratio). Ezek az eredések, származások azonban nem jelentik azt, hogy az Atya a Fiúnál, illetve az Atya és a Fiú a Szent Léleknél tényleges ontológiai értelemben előbb való volna. Mindhárom szentháromsági személy öröktől fogva való.

A Szentháromság képi ábrázolásai

Első képünkön egy klasszikus Szentháromság-ábrázolás látható. Ezzel találkozunk napjainkban is a legtöbb helyen, például oltárok homlokzatán vagy az úgynevezett Szentháromság-oszlopokon, szoborcsoportokon. Az Atya szakállas, bölcs aggastyánként való ábrázolása Dániel próféta látomásából ered (Dan. 7. v. 9.). Ott a neve „régi idejű” (antiquus dierum, újabb fordítás szerint Ősöreg). Ő Aquinói Szent Tamás értelmezése szerint nem más, mint a mennyei Atya, akiben van az örökkévalóság. (Summa theologiae III. quaest. 59. art. 1., initio). Az Atya jobbján ül a Fiú, bal vállán a dicsőséges szent Keresztet hordozza, jobbjával áldást ad a Földre. Fölöttük középen galamb képében a Szent Lélek lebeg. Az ábrázolás Máté evangéliumából, Urunk megkeresztelkedésének történetéből való (Matth. 3. v. 16.). Az Atya jobbjával a Szent Lelket hívja. Bal kezében a kormánypálca mindenhatóságát és atyai gondviselését jelképezi. A sötét színű glóbusz, amely fölött a Szentháromság trónol, a bűnbe merült világ, amelybe a kereszt fénye, a kegyelem fénye hoz világosságot. (Én vagyok a világ világossága. Ego sum lux mundi – Joan. 8. v. 12.) .

Gottfried Bernhard Göz (1708–1774): Szűz Mária megkoronázása. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A második kép egy angyaliüdvözlet-ábrázolás, amelyen szintén mindhárom szentháromsági személy jelen van. A mennyei Atya küldi a Szűzanya méhébe a Szent Lelket, ahol a Lélek erejéből az örök Ige testté lesz. Gábriel angyal jobb kezével szintén a Szent Lelket hívja, ami arra utal, hogy a középkori és kora újkori keresztény teológia és természetfilozófia tanítása szerint az ember az örök isteni fényt, a Szent Lélek fényét nem képes közvetlenül befogadni, csak angyali közvetítéssel. (Robert Fludd: Philosophia Moysaica... Avthore, Rob[erti] Flvd, alias De Flvctibvs..., Govdae, Excudebat Petrus Rammazenius, Bibliopola, 1638. Proemivm, in medio. Athanasius Kircher: Ars Magna Lvcis et Vmbrae In decem Libros digesta... Romae, Sumptibus Hermanni Scheus, 1646, 924. Epichirema V. Deus fons lucis est, & Angelus primae lucis speculum; secundum speculum, homo.)
A harmadik képen a Nap látható a Szentháromság szimbólumaként. A kora újkori keresztény természetfilozófiából, például Robert Fludd könyveiből ismert ez a szimbolika. Fludd azt tanítja, hogy a régi bölcsek az Istenséget a Naphoz hasonlították, és a Nap lényegében (in Solis essentia) megkülönböztették magát a planétát, annak fényét vagy világosságát és éltető melegét. Magát a Napot az Atyaistennek, világosságát a Fiúnak, melegét a Szentléleknek feleltették meg, lévén, hogy a világosság közvetlenül a Napból mint égitestből ered, az éltető meleg jótékony hatása pedig az égitestből és annak világosságából egyaránt. (Robert Fludd: Utriusque Cosmi... Historia. Tom. I. De Macrocosmi Historia..., Oppenhemii, Typis Hieronymi Galleri, 1617, 19.: „Secundum Sidrac: sapientem tria percipiuntur in Solis essentia, videlicet ipse Sol, ejus lux seu claritas et calor vivificus...”) A fiát a Nap felé hívogató sasmadár a sikeres, jó erkölcsű szülő, aki gyermekét Isten szerint neveli és Istenhez vezeti. A kép alján a sötétbe bújó fiát hiába hívó sas a sikertelen, rossz példát mutató szülő.
Negyedik illusztrációnkon a Szűz Máriát megkoronázó Szentháromság látható. A Szűzanya térdel és imádkozik, ami arra utal, hogy istenanyaságát engedelmesség, alázat útján kapta a Teremtőtől. (Luc. 1. v. 38.) A koronát Szent Fia helyezi a fejére, amint a dicsőséges szentolvasóban is imádkozzuk: „Aki Téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.” Az Atya jobb kezével fogja, áldja a szent koronát, a Szent Lélek pedig kegyelmeit terjeszti ki rá, amint a Szeretlek, szép Szűz Mária kezdetű himnuszban is énekeljük: „Szeretlek, szép Szűz Mária, te Szent Lélek arája,/ Kinek fején a hét malaszt tündöklő koronája.”

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: advent pünkösd xvi. benedek pápa szentháromság aquinói szent tamás rézmetszet szent ágoston régi nyomtatványok tára xxii. jános pápa szentháromság vasárnapja csobán endre attila térkép plakát és kisnyomtatványtár gottfried bernhard göz robert fludd kőnyomat josef axmann szunyogh xavér ferenc litkey ferdinánd

Kutatás és flow – Zsupán Edina filológus #csevej50

2026. május 31. 06:08 - nemzetikonyvtar

A jubileumi, 50. Csevej vendége Zsupán Edina klasszika-filológus, az Országos Széchényi Könyvtár kutatója, a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője, az MTA doktora.

De ez most nem a corvinákról szól.

Hanem a kutatói pálya kialakulásáról. Egy Zalából induló életútról, Csesztregről, az Eötvös József Collegiumról, latinról és ógörögről, régészetről és újgörögről, tanításról, Bizáncról, transzcendenciáról és arról, milyen ma elhivatott kutatóként élni egy zajos világban.

🎧 Solymosi Ákos hangmérnök
🎙️ Kérdez: Tóth Péter

Ez a jubileumi, 50. Csevej.

komment

Címkék: podcast kitüntetés életút csevej filológus corvina filológia zsupán edina OSZK Csesztreg

Emlékezet és ex libris. Fery Antal kisgrafikáinak üzenete – 2. rész

2026. május 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

Tudományos munkatársunk, Vasné dr. Tóth Kornélia vetített képes előadásának második része, mely 2026. május 19-én hangzott el könyvtárunkban a Válogatás Fery Antal fametszeteiből (szerk. Bánki Veronika, Szerencs, 2023) című kötet bemutatóján.

A következőkben két személyt kiemelve először a Szíj Rezső (1915–2006), majd a Krier Rudolf (1910–2000) részére készített Fery Antal ex librisekből mutatok be néhányat – a nemzeti emlékezetben betöltött szerepük miatt.
Az ex libris kétarcú műfaj, a megrendelő és a grafikus közös elhatározásából születik, mindkettejük céljait tükrözi, a művész az alkotáson jellemzően valamilyen módon utal a gyűjtő személyiségére, foglalkozására, kedvteléseire is. Ezért fontos a grafikus mellett a készíttető elképzelése, szándéka a művel kapcsolatosan. Szíj Rezső református lelkész, nemzetgyűlési képviselő, író, könyvtáros, könyvkiadó 1968-tól az Országos Széchényi Könyvtár főkönyvtárosaként az aprónyomtatványokkal foglalkozva kötelezte el magát a könyvművészet és az ex libris irányába. Művészeti íróként sokat publikált, több monográfiát szerkesztett művészekről, emellett készíttetett is saját névre szóló könyvjegyeket.
Ex libris gyűjtői, szakírói munkássága egyik koronájaként 1996-ban Ex libriszek (!) és alkalmi grafikák című művében részletesen bemutatta a nevére alkotott kisgrafikákat. E kiadványban közölt visszaemlékezései fontos adalékokkal szolgálnak több könyvjegye vonatkozásában.
Fery Antal 1974-ben készítette első ex librisét Szíj Rezső számára, aki így vallott erről:

„Fery Antal részemre metszett, griffes első ex librisze (!) világhírnevet érdemlő ötvösművészetünkre emlékeztet a honfoglalás korából, vagy az azt megelőző időkből.”

Szíj Rezső: Ex libriszeimről (!). In: Uő.: Ex libriszek (!) és alkalmi grafikák, Budapest, Szenci Molnár Társaság, 1996, 9. – Törzsgyűjtemény

Fery Antal fametszete (1974). A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum, Palásthy Lajos gyűjteménye

A középkori kódexek világát idézi egy S iniciálés könyvjegy író nőalakkal. Szíj Rezső portréjával – „50 év a toll szolgálatában” felirattal – 1987-ben készült egy ex libris a gyűjtő gazdag szakírói munkásságára utalva.

Fery Antal fametszete (1987). A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum, Palásthy Lajos gyűjteménye

Szíj az általa rendelt ex librisek tematikájáról a következőket vallotta:

„Tematikus könyvjegyek kívánságomra is készültek nemzetünk nagyjai emlékére, vagy felvidéki, és erdélyi várak, templomok, műemlékek részleteit örökítve meg. Ilyenek készültek többek között Csiby Mihálytól, Fery Antaltól, Ürmös Pétertől. A nemzetünk nagyjairól szándékolt sorozat nem tudott kiteljesedni. Ez közös vállalkozás lett volna Fery Antallal. Ennek egyrészt anyagi akadályai voltak, noha Fery a szokásos méltányos áron metszette fába az általam javasolt nemzeti nagyságokat, másrészt idővel nem bírtam. A kijelölt személyek történelmünk építő nagyjai, kiváló személyiségei voltak.”

Szíj Rezső: Ex libriszeimről (!). In: Uő.: Ex libriszek (!) és alkalmi grafikák, Budapest, Szenci Molnár Társaság, 1996, 8. – Törzsgyűjtemény

Az imént említett „Nagy magyarok emlékének” sorozatban – melynek darabjai részint fellelhetők könyvtárunk Plakát- és Kisnyomtatványtárának ex libris állományában is – a gyűjtő megemlékezett többek között a költő, hadvezér Zrínyi Miklósról (1620–1664), emellett Görgei Artúr (1818–1916) honvédtábornokról, hadügyminiszterről. Utóbbi lap készíttetését ezzel indokolta:

„Miután elhagytam a fiatalkori történelmi elfogultságokat, nagy tisztelője lettem Görgey Arthurnak. Róla azért készült ex librisz (!).”

Szíj Rezső: Ex libriszeimről (!). In: Uő.: Ex libriszek (!) és alkalmi grafikák, Budapest, Szenci Molnár Társaság, 1996, 9. – Törzsgyűjtemény

Fery Antal fametszete (1988). Jelzet: Exl.Sz/568 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A tudománypártoló, természetbúvár földbirtokosnak, Semsey Andornak (1833–1923) – mint írja – a következő okokból állíttatott emléket:

„Nagyon kevesen ismerik, mert szinte teljesen kiesett a nemzeti köztudatból, a legnagyobb magyar mecénások egyikének nevét, Semsey Andorét. Hosszasan lehetne sorolni, mennyi mindent s mekkora összegeket adott a múzeumi ügy támogatására, kutatási és vásárlási célokra.”

Szíj Rezső: Ex libriszeimről (!). In: Uő.: Ex libriszek (!) és alkalmi grafikák, Budapest, Szenci Molnár Társaság, 1996, 9. – Törzsgyűjtemény

A nagybirtokos Semsey Andor nem tévesztendő össze Szíj Rezső kortársával, az ex libris gyűjtő jogász Semsey Andorral.
Mivel szellemiségük nagy hatást gyakorolt Szíj Rezsőre és írói munkásságára, a „Nagy magyarok emlékének” sorozatban Fery Antallal megörökíttette a népi írók, költők közül Németh László, Sinka István, Erdélyi József és Kovács Imre arcképét, valamint az elődjüknek tartott Szabó Dezső portréját.

Fery Antal fametszete (1989). Jelzet: Exl.Sz/571 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A Szíj nevére szóló grafikák közül többön nem szerepel ugyan a „Nagy magyarok emlékének” felirat, de ezek is a nagyjaink előtt tisztelgő, ún. hommage-lapok közé sorolhatók. Például a Balassi Bálintra és a Comeniusra emlékező lapokról így nyilatkozott Szíj Rezső:

„Balassi Bálintban kora világviszonylatban is egyik legnagyobb s legtájékozottabb magyar költőjét tisztelem. A Comenius ex libriszen (!) a tudós magyar nevét – Szeges Ámos János – is rávésettem a dúcra, hogy ezáltal is tudatosítsam magyar származását.”

Szíj Rezső: Ex libriszeimről (!). In: Uő.: Ex libriszek (!) és alkalmi grafikák, Budapest, Szenci Molnár Társaság, 1996, 9. – Törzsgyűjtemény

A Balassi-lapon a költő portréja mögött, a háttérben valószínűsíthetően az esztergomi, a Comenius-lapon pedig a sárospataki vár tűnik fel. Ezúttal a Balassi emlékére készült ex librist mutatom be.

Fery Antal fametszete (1978). Jelzet: Exl.Sz/384 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

Batsányi János és Karinthy Frigyes költők arcképét is megörökíti egy-egy Fery Antal-grafika, szintén Szíj Rezső rendelésére.
A magyar uralkodók közül a lovagkirály Szent Lászlónak és I. Mátyásnak lovas ábrázolással állíttatott emléket Szíj Rezső.
A 19. századi magyar történeti szobrászat egyik legkiemelkedőbb képviselője, Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát Fery Antal többször is beemelte a Mátyás király (1458–1490) alakját felidéző grafikák kompozíciójába. Így készült például 1987-ben az „Ex libris dr. Szíj Rezső. Mathias rex 1440–1490, Kolozsvár” feliratú hommage-lap. A grafikus nevét a lap jobb alsó sarkában található „F A” szignó jelöli, mely alatt a 87-es szám az 1987-es készítési évre utal. Fontos megjegyezni, hogy Mátyás születési évét bizonyos források, Pietro Tomasi velencei követ és Aeneas Sylvius bíboros följegyzései, illetve az ő nyomdokaikon haladva Fraknói Vilmos 1890-ben kiadott Hunyadi Mátyás király 1440–1490 című műve 1440-re teszi, nem 1443-ra – Fery Antal grafikus őket követi a dátum megadásában.

Fery Antal fametszete (1987). Jelzet: Exl.Sz/573 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

Fadrusz a korabeli híradás szerint Budán, a Naphegyen lévő műtermében mintázta meg Mátyás szobrát, a főalakhoz a Mátyásról fellelhető arcképeket és szobrokat vette alapul, a ló ábrázolásához a mezőhegyesi állami ménestelepen folytatott tanulmányokat. Az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazott, bronzból készült szoborcsoport Mátyás király szülővárosának egyik szimbólumává vált, ma is meghatározó jelentőségű része Kolozsvár főterének. 1902. október 12-én avatták fel.

A kolozsvári Mátyás-szobor, Fadrusz János alkotása. Fotó: Vasné Tóth Kornélia, 2016.

A Fadrusz-féle szobor parafrázisa, Fery Antal fekete-fehér, 90x85 mm-es fametszete oldalnézetből, hűen követi ló és lovasa alakját, a király méltóságteljes tartását. A grafika kompozíciójába nem épült be a magas talapzat, melyen a szobor áll, valamint az uralkodójuk felé forduló vezérek szobrai. A könyvjegyen a műfaj eredeti, könyvtulajdonost jelölő funkciójára utalóan viszont nem maradhatott el a nyitott könyv ábrázolása, mely egyúttal a megrendelő, Szíj Rezső könyvekkel való szoros szakmai kapcsolatát is tükrözi. Az ex libris szövege – például az írásszalagon dr. Szíj Rezső neve – szervesen beépül a képi világ elemeibe, a grafikára jellemző a tömörség, a kompozíciós fegyelem.
Fery Antalnak nem ez az egyetlen Mátyás-ábrázolása, több portrét készített a magyar királyról, és Fadrusz bemutatott lovas szobra is visszatérő motívum kisgrafikai munkásságában. Utóbbi már 1940-ben előfordul Tompos Ernő építészmérnök egy köszönőlapján, illetve egy 1941-re szóló újévi lapon dr. Vitéz Nagy Iván nevére.

Fery Antal fametszete (1940). A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum, Palásthy Lajos gyűjteménye

A reformkor két nagy alakja, Kossuth Lajos és Széchenyi István vitájában Szíj Rezső az utóbbinak adott igazat, mindezért a politikus, államférfi születése 200. évfordulójára, 1991-ben Széchenyire emlékező ex librist készíttetett Fery Antallal. A grafikus ez évben Krier Rudolf – a Kisgrafika Barátok Köre szegedi csoportjának titkára – nevére is metszett Széchenyi-emlékgrafikát, a Szegedi Pantheon-sorozat részeként, mely szintén nagy magyarjainknak állít emléket (e sorozat elindítója egyébként maga Krier Rudolf volt). Széchenyi 1833 szeptemberében Szegedig hajózott a Tiszán, ahol lelkes tömeg fogadta. A Tisza-szabályozás és a gőzhajózás terén végzett tevékenységéért elsőként nyerte el a „Szeged város díszpolgára” címet. Az ex librisen Széchenyi karakteres mellképe mellett szegedi városrészlet és a Tiszán haladó gőzhajó látható.

Fery Antal fametszete (1991). Jelzet: Exl.K/793 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

Fery Antal ezen grafikája inspirálta Remo Wolf (1912–2009) olasz grafikusművész alábbi, Széchenyit ábrázoló alkotását. A Fery-grafikát ugyanis Krier Rudolf – az államférfi munkásságát bemutató szöveggel – elküldte külföldi cserepartnerei, ismerősei számára. Az olasz művészt pedig annyira fellelkesítette Széchenyi sorsa és tevékenysége, hogy Krier megkérdezése nélkül, ajándékba készítette el ezt az hommage-lapként funkcionáló ex librist a szegedi gyűjtő nevére, Széchenyi iránti tisztelete jeléül. Jó példa ez arra, hogyan válhatnak az ex librisek a magyar kultúra követeivé.

Fery Antal fametszete (1991). Jelzet: Exl.K/811 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A Fery Antal-grafikák nemzeti emlékezetben betöltött helyét elemezve láthattuk, hogy az ex librisek mint vizuális dokumentumok interpretációja túllép a képzőművészet kifejezőeszközeinek vizsgálatán, elemzésük gazdag adalékokkal szolgál kulturális és tudományos életünk számos területéhez. A kisgrafikák művelődéstörténeti, művészettörténeti jelentősége, ezer arca megóvja ezt a műfajt – és a művek készítőit, megrendelőit – a feledéstől.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az összeállítás első része itt olvasható.

komment

Emlékezet és ex libris. Fery Antal kisgrafikáinak üzenete – 1. rész

2026. május 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

Tudományos munkatársunk, Vasné dr. Tóth Kornélia vetített képes előadásának szövege, mely 2026. május 19-én hangzott el könyvtárunkban a Válogatás Fery Antal fametszeteiből (szerk. Bánki Veronika, Szerencs, 2023) című kötet bemutatóján.

Vasné dr. Tóth Kornélia előadást tart a könyvbemutatón. Fotó: Vas Barnabás

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a különleges alkalmon. Én egy kis betekintést szeretnék adni Fery Antal (1908–1994) szerencsi grafikusművész nemzeti könyvtárbeli ex libriseibe. Először is engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzam. Vasné dr. Tóth Kornélia tudományos kutató, művelődéstörténész, exlibrisológus vagyok. 2008 óta a nemzeti könyvtárba kerülve lett fő feladatom a több tízezres ex libris anyag könyvtárosi feldolgozása, emellett tudományos kutatóként sokat publikálok, előadásokat tartok a témában. 2009-től veszek részt a Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület (rövidített nevén KBK) munkájában, 2011-től vezetőségi tagként. A szervezet keretein belül sok kisgrafikai vonatkozású eseményt, találkozót rendezünk. A körben kaptam életem első ex libriseit Pesti László kertésztől. Pesti jó ismeretségben állt a KBK vezérkarába tartozó szerencsi Fery Antallal, a szakmájával összefüggésben többek között számos ex herbario (azaz növénygyűjteményéből) feliratú ex librist készíttetett vele, és például a Szerencsi Vármúzeumot is megörökíttette egy 1979-es grafikán.

Fery Antal fametszete (1979). A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum, Palásthy Lajos gyűjteménye

Mivel ezek a sokszorosított lapok akár 50-100 példányban is készülhetnek, a kertész több magánszemély, emellett intézmények, köztük az Országos Széchényi Könyvtár részére is juttatott az általa rendelt kisgrafikákból. Jó példa ez az ex librisek, a kisgrafikai nyomatok terjedésének módjára, mely így tölti be kultúraközvetítő szerepét.
Az ex librisek (eredetileg könyvjegyek) a 19–20. század fordulójától részben felszabadulva a könyvhöz kötöttségtől, önálló gyűjtés tárgyává váltak. E kisgrafikák a kollektív nemzeti emlékezet, a nemzeti identitás fontos részét képezik, hiszen mind motívumvilágukban, mind abban a tekintetben, hogy mely személyek számára készülnek, és kik alkotják őket – nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is nagy értéket képviselnek, a kulturális örökség hordozói. E műveket grafikai epigrammáknak is nevezik, mivel kis méretben, tömören fejezik ki a bennük rejlő üzeneteket. Erről tanúskodnak az enciklopédikus műveltségű Fery Antal – a következőkben bemutatandó – alkotásai is.
A művész már az 1930-as évek végétől készített ex libriseket, de e téren munkássága a 20. század második felében teljesedett ki. Magánszemélyek mellett számos intézménynek alkotott fametszetű ex librist, alkalmi grafikát. A híres magyar könyvtárak részére készült alkotásaiból mutat be válogatást egy album, melyben többek között megtalálható a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár, a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, emellett a Ráday Könyvtár és az ELTE Egyetemi Könyvtár ex librise. Ezeken épületábrázolás vagy a könyvtáralapító portréja szerepel.

Fery Antal fametszete (1986). Jelzet: Exl.E/234 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A múzeumok számára alkotott ex librisekre példák a szerencsi Rákóczi-várban működő Zempléni Múzeum részére metszett könyvjegyek. Ezek egyikén a múzeum épülete látható Bocskai István portréjával, a másikon a vár közelében álló, 13. századi református templom, egy továbbin a Szerencs környékén található monoki Kossuth Emlékmúzeum épülete szerepel a névadó államférfi mellképével.
Az Országos Széchényi Könyvtár még a Magyar Nemzeti Múzeumban működött, amikor az 1960-as években több kisgrafikai kiállítást rendeztek, köztük 1965-ben került sor Fery Antal tárlatára. Ehhez katalógust is kiadtak, ennek címoldala látható alább.

Fery Antal ex librisei és alkalmi grafikái, 1965. június. Jelzet: Kny.C 56.695 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hazánkban 1970-ben Budapesten zajlott a XIII. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszus, ennek keretében az OSZK gyűjteményéből Régi magyar ex librisek 1521–1900 címmel rendeztek kiállítást, amihez katalógus is készült. A kiadványhoz Fery Antal kisgrafikai mellékletet alkotott, mely a nemzeti könyvtárat alapító Széchényi Ferenc egyik címeres könyvjegyét ábrázolja, ezt Fery ellátta az 1970-es kongresszusra utaló felirattal.

Fery Antal fametszete (1970). A Régi magyar ex librisek 1521–1900 című katalógus melléklete – Törzsgyűjtemény

A Magyar Nemzeti Múzeum kupolatermében nyíló tárlat régi magyar, főként heraldikus ex libriseket és super ex libriseket mutatott be, összesen 120 grafikát.
Fery a későbbiekben – a nemzeti könyvtár budai várba költözése alkalmából – a könyvtáralapító Széchényi Ferenc mellképét, mögötte az intézmény várbeli épületét örökítette meg egy alkalmi grafikán „A nemzeti könyvtár a Várban, 1985. április 4.” felirattal.

Fery Antal fametszete (1985, alkalmi grafika) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Könyvtárunk néhány évvel ezelőtt, 2023-ban indította útjára digitális ex libris tartalomszolgáltató oldalát, a Könyvjegytárat, melyben napjainkra több mint 10 ezer ex libris – és könyvtárosi leírásuk – szerepel. Ezekből 566 kisgrafika Fery Antal munkája, de ez a szám a feldolgozás előrehaladásával folyamatosan bővülni fog. A honlap adatbázisában nemcsak nevek, címek, évszámok, jelzetek, hanem tárgyszavak, illetve témacsoportok szerint is lehet keresni. Fery alkotásai szinte minden témában megtalálhatók, ez is jelzi a grafikus sokrétű műveltségét.
Fery Antal alapító tagként fontos szerepet töltött be az 1959-ben életre hívott Kisgrafika Barátok Körében, melynek 1978-tól haláláig, 1994-ig elnöke volt. Országos és nemzetközi ismertségét mutatja, hogy magyar és külföldi megrendelők részére egyaránt készített ex libriseket. Ezt tanúsítja a nemzeti könyvtár blogján 2020 ősze óta havonta jelentkező, 100 részesre tervezett Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatom is, melyben bemutatom az ismertebb – már elhunyt – magyar könyvjegygyűjtőket. A nevükre készített ex librisek közt nagy arányban találhatók Fery Antal metszetei. E megrendelők az ország minden részéből – például Budapestről, Szerencsről, Szegedről, Szentesről, Debrecenből, Sárospatakról, Pécsről, Egerből – származnak, és mindenféle foglalkozásúak. Köztük említhetők Arady Kálmán, Kelemen Béla, Petrikovits László, Virágh Zoltán orvosok és Kertész Dénes állatorvos, valamint Lippóczy Norbert, Palásthy Lajos mérnökök. Kiemelkedően sok a jogász, például Galambos Ferenc, Illyés Sándor László, Katona Gábor, Krier Rudolf, Lippóczy Miklós, Mayer József, Réthy István, Semsey Andor, Soós Imre és Vida Klára. A pedagógusokat Boros Edit, Giday Kálmán, Gulyás Mihály, Határ Ilona és Szászné Gasztonyi Mária, a könyvtárosokat Ebergényi Tibor, Lenkey István, Szigetiné Magyar Mária és Szíj Rezső képviselik. Az egyéb szakmákból Király Zoltán író, költő, műfordító, Kovács József könyvkötő, nyomdász, Pesti László kertész és Szigeti István éremexportőr nevét emelem ki. Ők mindannyian készíttettek ex librist Fery Antallal. Az ex libris gyűjtők közt olyan neves személyt is bemutatok a sorozatban, mint a világhírű Béres Ferenc énekművész, akiről kevesen tudják, hogy számos nevére szóló ex librist rendelt Fery Antaltól és más grafikusoktól, például zeneszerzőkre, a vizsolyi biblia kiadásának 400. évfordulójára emlékezve.

Fery Antal fametszete (1990). Jelzet: Exl.B/819 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A felsorolt megrendelők közül többen fontos szerepet töltöttek be a Kisgrafika Barátok Köre budapesti, illetve vidéki csoportjainak életében, irányításában.

Folytatása következik!

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment