Az idő arcai közönségcsalogató és inspiratív kiállítás az időfogalom különböző értelmezéseit és szimbolikus formáit szövegek, képek, leleményes szerkezetek bemutatásával szemléltette. Írásunkban a téma filozófiai megközelítéseivel foglalkozunk és három filozófus időfelfogásából röviden kiemelünk néhány megállapítást, megközelítéseik kapcsolódására is utalva.

Cím nélkül. Baráth Bálint grafikája

Az idő a filozófiai hagyomány két és félezer éve megoldatlan elgondolásai közé tartozik, „időtlen” probléma. Nemcsak az emberi tudás ígéretét hordozó, a 19. század közepéig tartó „klasszikus” filozófiában, hanem a modern tudományosság létrejötte után és a metafizikát mellőző korunkban is. Az idő fogalmának megközelítésekor máris filozófiai vizsgálódásba kezdünk. Nehézséget jelent a megragadása, önmagában nem tapasztalható fogalom. Hol létezik, a valóságban vagy a lélekben? Mikor és hogyan keletkezett? Milyen kapcsolatban van a térrel és a változással? Egy egyszerű gondolatkísérlet is bonyolult problémát vet fel: az óra másodpercmutatójának járása és az idő múlásának belsőben megragadható élménye, másként a mért, absztrakt módon definiálható idő és a lélek ideje talányos módon különböznek egymástól. Az idő kérdése végtelen exploráció, más fontos lételméleti filozófiai problémákhoz hasonlóan. Eltűnődhetünk azon, ha az idő meghatározhatatlan, megismerése bizonytalan, akkor mi értelme vele bajlódni, miért pazaroljuk rá az időnket. A felvetés itt értelmetlen, mivel a filozófiai kutatás nem szorul legitimációra. A híres Menón-paradoxonhoz fordulunk:

Kérdés tehát, lehetséges-e a megismerés. Platón válasza, hogy lelkünk születésünk előtt már létezett, így a megismerés már világra jövetelünk előtt megtörtént; az elfeledett tudás előcsalogatható anamnézis, visszaemlékezés segítségével. Témánkra visszatérve tegyük hozzá, hogy ha reménytelenül is kutatjuk az idő mibenlétét, bár tudható, hogy nem érjük el célunkat, az még nem ok a kétségbeesésre. A szókratészi tanítás szentenciája, hogy a nemtudás felismerése az igazi bölcsesség. Karl Jaspers írja, a filozófia lényege az igazság keresése és a kérdései lényegesebbek válaszainál. (Ebben ugyanakkor az egyre gyarapodó és lezáratlan kérdéseink igazolását is látjuk.)

Cím nélkül. Baráth Bálint grafikája

Ideje visszatérnünk témánkhoz. Az idő a legelterjedtebb vélekedés szerint a múltból a jövő felé irányul, folyamként halad és mozgás kapcsolódik hozzá; egymást követő változások valamiféle mértéke. Egy másik időképzet a haladás helyett az ismétlődést tekinti alapelvnek, ciklikus-körkörös tulajdonságát – ami ugyanúgy kézenfekvő elképzelés, a napszakok, az évszakok, a természet körforgása vagy az ünnepek visszatérésének közvetlen tapasztalata alapján. E két nézet az időt a természethez tartozónak tekinti, kozmológiai-objektív időreprezentációk.

 Cím nélkül. Baráth Bálint grafikája

Az objektív időfelfogáshoz kapcsolódik az antik és a középkori filozófia sarkköve, Platón Timaiosz című műve. A kozmosz keletkezését tárgyaló dialógus évszázadokon keresztül a legfontosabb platóni hagyatéknak számított. Ennek bizonyítékát Raffaello freskóján is megtaláljuk, Az athéni iskola című képén az Arisztotelésszel együtt középpontban álló filozófus ezt a könyvet tartja a kezében. A kozmológiai történetben Timaiosz kijelenti, hogy az idő nem más,, mint „az örökkévalóság szám szerint tovahaladó örök képmása”, ami az éggel, a Nappal, a Holddal és más bolygókkal együtt jött létre. Továbbá megállapítja, az idő és a mozgás összetartoznak, előbbi az égitestek rendezett mozgásával azonos. Mivel az idő az isteni alkotó, a démiurgosz által teremtett, így az nem volt örökké, ezáltal nem létezett idő előtti, kaotikus állapot. Tehát nincsenek olyan, a démiurgosz akaratától független külső tényezők, amelyek őt befolyásolnák. 

Itt egy nehezen felfogható megállapításhoz jutunk és újabb kérdésekhez. Mit kezdjünk az időtlen idő fogalmával? Ha az idő az időben teremtett, akkor az milyen időpontban történt. És az isteni alkotó hol volt és meddig a teremtés időpontjáig? A probléma a teremtésfogalom teológiai értelmezéseihez is vezet, egyúttal gondoljunk a Genezis legelső mondatára vagy a semmiből a mindenséget mérleggel vagy körzővel megteremtő Isten ábrázolásokra a középkorból. Platón elképzelése nagy hatással volt a zsidó és keresztény teológiára, így Szent Ágostonra, a másodikként megidézett gondolkodóra is.

Cím nélkül. Baráth Bálint grafikája

A filozófiatörténet a kozmológiai-objektív időfolyam elgondolásoknál nagyobb figyelmet fordított a szubjektív idő kérdésének, annak, hogy az idő miképpen adódik az emberi tudat számára. Ennek az aspektusnak kiemelkedő képviselője Szent Ágoston. Gondolkodásának alapja az Isten és a lélek megismerésére törekvés. A tudás a hit által szerezhető meg, ezáltal a teológiai és a filozófiai tudást nem különbözteti meg. A lélek nem isteni természetű, nem állandó, hanem változó létező. Ha Isten jelen van a lélekben, az igazság van jelen, így mindent megismerhet az ember, az idő természetét is. Az idő lélekben „megmutatkozásának”, a szubjektív idő sajátos dimenziójának vizsgálatával elsősorban a Vallomások XI. könyvében foglalkozik. Elemzése során az idő mérhetőségét és tartamos kiterjedtségét példákon keresztül kutatja. Felfogása szerint az elhangzó verssor jelenbeli élményként megragad a lélekben, aminek mérése csak a belsőben végezhető el: „lelkem, tebenned mérem az időt”. Az idő mérésekor valójában a lélek szétterjedését mérjük. A gyakran idézett mondatok:

Tehát csak a jelen élménye igazi, csak a jelen múlásával mérhető az idő – a múlt már nincs, a jövő még nincs.  De megjegyzi, a most, a pillanat mérése is nehézséggel jár, nem állíthatjuk, hogy hosszú vagy rövid, mert végtelenül osztható és nincs folyamatossága.

Cím nélkül. Baráth Bálint grafikája

Az idő és a teremtés elsőbbségét illető dilemma megoldásában Ágoston az említett platóni formulához kapcsolódik. Mivel minden idő Isten alkotása, „a teremtett idő előtt nem létezett idő”, vagyis „nem volt sohasem idő, amelyben idő még nem volt”. Ágoston azáltal, hogy az idő dimenzióit elveti és a szimultán jelenre építi fel rendszerét, Isten örökkévalóságát vallja; nem állíthatjuk róla, hogy volt vagy lesz, csak azt, hogy van. Nem tehető fel az a kérdés, hogy Isten vagy a teremtett világ előtt mi volt, ugyanis Isten kívül áll az időkategóriákon. (Filozófiai megközelítéssel most falakba ütközünk, úgyhogy kívülállóknak és a gondolatmenet ontológiai igazságát tagadóknak – Akhillész alábbi javaslatára – inkább a futballt ajánljuk.)
A hagyományos időtapasztalat felszakítása, a jelenbeliség idődimenzióktól független felfogása Bergson elképzelésének is alapja. A kiállítás utolsó terében a francia gondolkodó hivatott értelmezője, Babits Mihály esszéjéből olvashattunk részletet. Az idézet Bergson metafizikájának egyik legfontosabb fogalmára, az idő sajátos létmódjával bíró tartamra utal. A filozófus nagyívű és esztétikai relevanciával is rendelkező eszmerendszeréből csak nagyon röviden utalhatunk erre. Bergson a történetileg domináns objektív időtől elkülöníti a szubjektív, belső időt. Utóbbi elemzése során élményidőről beszél, ez nem más, mint a tartam. Ami minőségi jellegű, nem fejezhető ki kiterjedésként, így a tértől független. A tartam egymásba hatoló, egyidejűségbe oldódó, heterogén idő. Ezzel ellentétes a térbeli vonatkozású, egymást követő mozzanatokból álló, homogén idő. A tartam nem osztható egymáson kívüli részekre, nem anyagszerű, nem mérhető: tiszta eszméleti állapotaink sajátos szintézise. Bergson egyik példája segít a fogalom megragadásában:

A tartam sajátossága, hogy nem marad változatlan, egyre gazdagodik. Minden történés más, mint az előző, ugyanis az egész múlt többletével rendelkezik. Az emlékezet szerepe meghatározó: a múlt emlékezetként épül bele a jelenbe, attól elválaszthatatlanul. Az egymásra következő pillanatok dinamikus gazdagodásával „a múlt egy testet alkot a jelennel”, mindez pedig a teremtő fejlődés. E folyamat megismerési módja az intuíció, az értelem erre kevéssé képes – fejti ki Bergson.

Cím nélkül. Baráth Bálint grafikája

Azzal kezdtük, hogy az időt önmagában nehéz elgondolnunk, lehetetlen megragadnunk. Egy eddig nem említett, különös és önálló létmóddal bíró idő mégis megnyílhat számunkra. A műalkotás immanens idejéről van szó, ami a művészet tapasztalatán túlmutatva szembesítésre késztet saját jelenünkkel és teljes énünkkel is. A filozofikus esszé mestere, Hamvas Béla Arlequin című írásában két művészetet különböztet meg: a rend alapozottságú, arányt, bizonyosságot adó orfikus és a mágikus, imaginatív erőket felszabadító művészetet. A két hamvasi esztétikai princípiumot a két időpercepcióval párosítva közelíthetünk a műalkotás geneziséhez. A rendbe foglaló mű az objektív idő, míg a létezés örvényét felmutató mű a szubjektív idő ihletett most-jában jön létre. Példákat említve, az ókori görög építészet, az Isteni színjáték vagy Bach művei az előzőhöz, míg Beethoven zenéje, Dosztojevszkij regényei és Van Gogh művészete az utóbbihoz tartozik. Ily módon, szerény belátásaink és rövid időnk ellenére, széles szellemi horizonthoz értünk.

Baráth Bálint digitális grafikáit a művész engedélyével közöltük.

Irodalom:

• Aurelius Augustinus: Vallomások, ford. Városi István, Budapest, Gondolat, 1982.
• Henri Bergson: Idő és szabadság, ford. Dienes Valéria, Szeged, Universum, 1990.
• Henri Bergson. A gondolkodás és a mozgó, ford. Dékány András, Budapest, L’Harmattan, 2012, 9–74.
• Lewis Carroll: Mit mondott a teknős Akhillésznek? Kutrovátz Gábor
• Gilles Deleuze: A bergsoni filozófia, ford. John Éva, Budapest, Atlantisz, 2010.
• Hamvas Béla: Arlequin. In: Uő.: Silentium, Szentendre, Medio, 2006, 157–184.
• Huoranszki Ferenc: Modern metafizika, Budapest, Osiris, 2001, 168–204.
• Platón összes művei, ford. Devecseri Gábor [et al.] Budapest, Európa, 1984.

Tóth Ferenc (Raktári Osztály)

1934. augusztus 15-én, Jászladányban született Somfai László, Akadémiai-, Erkel Ferenc- és Széchényi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Számos hazai és neves nemzetközi társaság tagja, a Haydn- és Bartók-kutatás nemzetközileg számontartott képviselője. 1963 óta a HUN-REN (korábban MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának munkatársa , 1972 és 2004 között vezetője: a „Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadásának” alapító és a „Bartók tematikus műjegyzék” szerkesztője.  

Bartók Béla: Sonata (1926). Szerzői autográf. A mű 1926. december 3-i rádiós ősbemutatójának eredeti kézirata. Jelzet: Ms. mus. 998 ‒ Színháztörténeti és Zeneműtár

Somfai László 1958 és 1962 között az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának munkatársa volt, ahol olyan tématerületek kerültek látókörébe – többek között a már említett Haydn-œuvre –, amelyek későbbi pályafutása során is meghatározó jelentőségűek voltak.

Joseph Haydn barytonra, brácsára és csellóra írt trióinak szólamkötetei egykorú, díszes bőrkötésben. Jelzet: Ms. mus. I. 110 – Színháztörténeti és Zeneműtár

S bár a Zeneműtár gyűjteményeiben is akadnak olyan – az úgynevezett „tári irattár” adminisztratív adatait összesítő – dokumentumok (kéziratos jegyzetek, korrektúralevonatok, beszámolók, levelek), amelyek Somfai László itteni működéséhez köthetőek, a legsokatmondóbbaknak kétségkívül azok a visszaemlékezések tekinthetők, amelyekben maga Somfai tanár úr számol be zeneműtárbeli munkásságának időszakáról. 

Somfai László beszámolója a 1961. évi kutatónap felhasználásáról. Jelzet nélkül – Színháztörténeti és Zeneműtár, Tári irattár

Kutatómunkájával párhuzamosan Somfai László 1969-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi tanszékének oktatója. Jelen sorok írója azon szerencsések között tudhatja magát, aki maga is hallgathatta Somfai tanár úr óráit és egyúttal személyes történeteket is hallhatott a Zeneműtár azon korszakáról, amikor a nemzeti könyvtárban tevékenykedett. Ezen időszakot ráadásul Somfai a Zeneműtár fennállásának 90. évfordulója alkalmából megrendezett konferencián, tíz évvel ezelőtt, 2014. május 8-án elhangzott megnyitó beszédében egyenesen a „Zeneműtár első aranykorának” nevezete. Mint visszaemlékezésében összefoglalta:

Somfai László Vécsey Jenő társaságában. Jelzet: FOSZKB 00378 – Történeti Fénykép- és Interjútár

A Zeneműtárban eltöltött éveiről Kelemen Éva is beszélgetett Somfai Lászlóval: ez az információgazdag interjú a Zeneműtár egykori munkatársaival készített „életút-beszélgetéseket” tartalmazó és a gyűjtemény történetét bemutató kötetben jelent meg 2020-ban. (Kelemen Éva: Az járt oda, aki kottát is tudott olvasni: Fejezetek az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára történetéből, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2020, 57–90.). S bár az irányított beszélgetés számos értékes információt tartalmaz, érzékletesebb képet fest Somfai már idézett visszaemlékező-megnyitó beszéde arról, hogy milyen is lehetett fiatal zenetörténészként a Zeneműtár „első aranykorában” a nemzeti könyvtárban dolgozni. A visszaemlékezés egyúttal arra is rávilágít, hogy Somfai László a gyűjtemény kötelékében valójában mindig – s csak remélni tudjuk, hogy a jövőben is így lesz – otthon érzi magát:

Laskai Anna (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Somfai László: „Megnyitó helyett – »A Zeneműtár első aranykora« – Somfai László visszaemlékezése”. In: Magyar Zene, évf. 32. sz. (2014. augusztus), 237–240.
• Kelemen Éva: Az járt oda, aki kottát is tudott olvasni: Fejezetek az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára történetéből, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2020, 57–90.

Az első magyarországi bibliofil szervezet, a Magyar Bibliofil Társaság 1920-ban alakult meg. Létrejöttéig hazánkban az 1909-ben alapított Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete tömörítette a műgyűjtés, a bibliofília iránt elkötelezettek rétegét, a céh grafikai szakosztálya vállalta magára az első ex libris gyűjtő kör szerepét. Az egyesület tagságában szerepelt a könyv- és könyvjegygyűjtőként is ismert kereskedő, műgyűjtő Kellner István (1892–19?), akinek ebbeli tevékenységét részben már bemutattam az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatom 42. részében. Most újabb aspektusokra térek ki, főként a Kellner István könyvesboltját hirdető reklámgrafikák, szignetek és ex librisek kapcsán.
Kellner 1919. március 15-én Budapest IV. kerületében, a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utca 10. szám alatt nyitotta meg könyvkereskedését, antikváriumát. Erről így vallott:

Az 1919. februári cégbírósági bejegyzés szerint ő volt a könyvkereskedés tulajdonosa, a cégvezetői feladatokat pedig Glock Rezső látta el. Az épület 1898-ban L. Hubert József tervei szerint épült eklektikus stílusban, mely arculatát a mai napig megőrizte, ahogyan az alábbi fotó is mutatja.
 

Kellner egykori könyvkereskedésének helyszíne: Budapest, Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utca 10. Fotó: Vasné dr. Tóth Kornélia (2024)

Kellner műgyűjtői tevékenysége összefonódott kereskedői, könyvkiadói tevékenységével, melyek révén kiterjedt kapcsolatokra tett szert. Ezt bizonyítják a boltjának aktuális készletéről megjelentetett – a korábbi blogbejegyzésemben részletesen tárgyalt – katalógusai is.
Magyarországon a századfordulón még nem működött önálló ex libris egyesület, a műfaj iránt érdeklődők ezért részben külföldi társaságok kötelékébe csatlakoztak. Kellner az osztrák és a német egyesület (Österreichische Exlibris-Gesellschaft, Deutscher Verein für Exlibriskunst und Gebrauchsgraphik zu Berlin) tagjaként sok gyűjtővel és grafikussal kerülhetett kapcsolatba. A korszak neves magyar és külföldi művészei készítettek ex librist a rendelésére, köztük a magyar Conrad Gyula (1877–1959), Divéky József (1887–1951), Gara Arnold (1882–1929), Gaál Margit (1898–), György Antal (18?–19?), Baranski Emil László (1877–1941), Szenes (Dugo) András (1895–1957), Belányi Viktor (1877–1955) és Semjén Ferenc (1885–1948). Külfölddel is jó kapcsolatokat ápolt, többek között az osztrák Franz von Bayros (1866–1924) és Emil Ranzenhofer (1864–1930), a belga Armand Rassenfosse (1862–1934), a német művészek közül pedig Karl Ritter (1888–1977), Karl Blossfeld (1892–1975), Fritz Bötel (1896–1984), Friedrich Otto Muck (1882–1960) és Willi Geiger (1878–1971) alkottak számára könyvjegyet. A nevére szóló grafikák duplumpéldányaival – és egyéb beszerzett grafikákkal – Kellner megindíthatta a cserét és az adásvételt, így téve szert egyre nagyobb kisgrafikai, ex libris gyűjteményre.
A német ez libris egyesület cserejegyzéke szerint már 1912-ben rendelkezett több Bayros ex librisszel és saját maga által készített klisé lapokkal is, emellett osztrák művészektől rézkarcokat is cserélt, és az ex librisek mellett plakátokat, vizitkártyákat (Besuchskarten) is gyűjtött és kínált cserére. Kellner könyvesboltját, nagy könyvgyűjteményét és grafikai anyagát reklámozandó több kiváló művésszel készíttetett ezt hirdető reklámgrafikát, szignetet (emblémát) és ex librist. Ezek nemegyszer a cégérek funkcióját töltik be, azaz gyakran tartalmaznak olyan információkat, mint például a cég (a szakma) neve, logója, tevékenységi köre vagy elhelyezkedése. A tervezésüknél fontos szempont a látványosság és az egyedi megjelenés, hogy felkeltse a figyelmet és emlékezetes legyen. Nemcsak azonosító és reklámcélt szolgálnak, hanem az adott szakma hagyományait is őrzik. A cégérek lehetnek egyszerű táblák vagy komplexebb grafikai alkotások is. A Kellner üzlete nevére szóló grafikák ikonográfiájának gyakran ismétlődő eleme a szakma jelképeként a könyv, valamely művészjelkép, illetve a nagyobb méretű grafikákon ezen túl a könyvkereskedés belső terének bemutatása. A saját maga által készített ipse fecit lapok mellett többek között Gróf József, Gara Arnold, Zádor István, Conrad Gyula és Fritz Bötel neve említhető, akik Kellner könyvállományát és könyvkereskedését grafikán is megjelenítették. E művek részben magyar, részben német és francia nyelvűek.
Kellner saját maga is tervezett reklámgrafikákat könyvesboltja és kiadóhivatala számára, ezek egyikén „Stefan Kellner Maler u. Radierer” felirattal, levélfüzéres keretben két művész festőpalettát tart. A kép rézkarceljárással készült.

Cégkártya – Stefan Kellner Maler u. Radierer (ipse). Leltári szám: ELT 45.81 –  Iparművészeti Múzeum 

A kiadó által alkalmazott jelvényen – többnyire a könyv előzéklapjának jobb felső sarkába írva – Kellner István nevének kezdőbetűi, azaz a K I monogram szerepel. Ezt mutatja be Simon Melinda Kiadói és nyomdászjelvények Magyarországon 1921–1940 / Hungarian printers’ and publishers’ devices 1921–1940 (Budapest, 2023) című könyve is.

K I – kiadói jelvény. In: Simon Melinda: Kiadói és nyomdászjelvények Magyarországon 1921–1940 / Hungarian printers’ and publishers’ devices 1921–1940, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2023, 84.

Némely esetben a külföldi Stephan (Stefan) Kellner név rövidítéseként az S K látható a kiadványokon. Erre példa Kellner Stefan Ex libris und Gelegenheitsgraphik (Budapest, 1921) című műve, melynek belső címlapján középen fenn, a mintába beépülve látható a monogram.
Az idén 80 éve elhunyt Gróf József (1892–1944) grafikus, iparművész, belsőépítész, bélyeg- és bútortervező több szignetet is készített Kellner könyvkereskedése számára. Tanulmányait 1912-ben fejezte be az Iparművészeti Iskolán, ahol Kozma Lajos tanítványa volt. Sokrétű alkotóként könyvet illusztrált, plakátokat készített, bútortervezéssel is foglalkozott. Kellner István könyvesboltja és kiadóhivatala részére több pecsétszerű, ovális vagy kör alakú, kis méretű szignetet tervezett, melyeket a Magyar Grafika folyóirat is közzétett 1921. októberi számában. A szignetek mint identitáskifejező elemek a könyvesbolt és kiadó szellemi horizontját, szakmai céljait hivatottak kifejezni. Az egyik emblémaszerű kisgrafikán „Kellner Budapest” felirattal ovális, baldachinos keretben díszes, faragott olvasópulton nyitott könyv látható a könyvkereskedés jelképeként.

 Gróf József: Kellner, Budapest, fametszet. In: Magyar Grafika, 1921/10. sz., 155. – Elektronikus Periodika Archívum

A „Kellner István könyvesboltja, Budapest” többsoros szöveget tartalmazó szignet körben növényi motívumokkal díszített. A „Kellner István kiadása” feliratú kiadói jelvényen a dombokból kiemelkedő nagy, stilizált virágmotívum két oldalán látható K I monogram is a tulajdonosra utal.

 Gróf József: Kellner István kiadása, fametszet. In: Magyar Grafika, 1921. 10. sz., 155. – Elektronikus Periodika Archívum

Egy, a címereket idéző szignet középpontjában korona látható, amelyet két oldalról kifele forduló oroszlánok tartanak.  A koronából növénymotívum hajt ki, alatta „SKI” monogram, melyben a K a Kellner, az S a Stefan, az I az István nevet rövidíti.

Gróf József: SKI, fametszet. In: Magyar Grafika, 1921. 10. sz., 155. – Elektronikus Periodika Archívum

Nagyobb méretű, és a könyvcímlapokhoz hasonló aprólékos kidolgozottságot mutat Gróf József „Stefan Kellner Buchhandlung, Budapest” feliratú dekoratív reklámgrafikája. Ez a szövegen túl nem utal a könyvesboltra, idilli világot, parkot mutat be szökőkúttal, fákkal, virágokkal, lovagló és sétáló emberekkel, két kutyával. A díszes keret felül virágos címerben végződik. A grafika latin felirata: „[Ede,] bibe, lude, post mortem nulla voluptas”, azaz ’[Egyél,] igyál, játsszál, a halál után úgysincs semmi élvezet’. Ez az epikureusok jelszava volt, akik azt hirdették, az ember legfőbb életcélja, hogy minél boldogabb legyen.

Gróf József: Stefan Kellner Buchhandlung, Budapest. In: Magyar Grafika, 1921. 10. sz., melléklet – Elektronikus Periodika Archívum

A grafika érdekessége, hogy vázlatban (tervként) fennmaradt ipse fecit lapként is, azaz Gróf József saját nevére és címére szólóan, melyet az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye őriz.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

2. rész

Bródy Sándor. Fotó. Strelisky felvétel. Jelzet: Arckép 1211/4 – Kézirattár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

Bródy Sándor 1863. június 23-án született Egerben, Bródy Jakab kereskedő tizennegyedik gyermekeként. Az apára emlékezők szerint Bródy Jakab életmódja inkább Eger és környéke dzsentri urainak nagyvonalú életformájára ütött, mintsem spanyol-török-zsidó őseinek vagyongyűjtő és -megtartó mentalitására. Amikor az 1870-es évek végén meghalt, nem jómódot, de létbizonytalanságot és szegénységet hagyott özvegyére és gyermekeire.
Bródy írói látását hosszú évekig két fiatalkori tapasztalás irányította. A szegénység, amelyet az apa halála után Budapestre költöző családjával élt át 1878 és 1880 között, valamint az a három gyulai év, 1880-tól 1884 elejéig, melyet bátyja, Adolf ügyvédi irodájának írnokaként töltött. Ekkori olvasmányait eleinte a romantikus mesterek (Victor Hugo, George Sand, Jókai Mór) írásai közül válogatta, ám ebben az időben felfedezte a későbbi, nagy írói példaképet is: itt és ekkor ismerkedett meg Zola Nanájával. Zola és Alphonse Daudet művei erősen formálták és a naturalizmus felé irányították érdeklődését.

Első cikkei a gyulai években jelentek meg a helyi lapokban, a Békésben és a Békésmegyei Közlönyben. A valódi kilépés az irodalmi nyilvánosság elé azonban a Nyomor című, Békésgyulán, 1883-ban megjelent novelláskötettel történt. Az élet eddig mellőzött, „új oldala”, a városok szegényei, utcaseprői, díjnokai, varrólányai, mosónői, állastalan tanítói a főszereplői ezeknek az írásoknak. Bródy a novellákat a naturalizmus magyar programkötetének szánta, mestereitől elsősorban a módszert (a megfigyelés) és a tárgyakat (a mindennapiság témái és a leszorított élethelyzetek emberei) tanulta meg, bár kétségtelenül érdekelte a naturalizmus biológiai determinizmusa is. Alakjainak az írások főszereplőjévé tett nyomora nem (csak) a szociális ínség, legalább ilyen súlyos – és Bródyt ez érdekelte igazán – a lelki megbicsaklás, az életnek és a léleknek a romantika „mámoros pillantását” eddig elkerülő vagy másképp ábrázolt oldala.

Azonban sem az első kötetben, sem a későbbi novellákban sem adja fel, hogy alakjait elemelje a számukra adott világtól. A Mosóné lányai című elbeszélésben mire Lina és az ácslegény Flóris, be meri vallani egymásnak szerelmét, a lány már végrehajtotta a bosszút megesett húgáért, megmérgezte Flórist, a csábítót, majd kétségbeesésében önmagát is. A külvárosi táncterem hátsó szobájában zajló, forró viadalukat Bródy groteszk-ironikus haláltáncjelenettel vezeti be:

A Nyomor kötettel a tarisznyájában indult 1884-ben a fővárost meghódítani, és sikerrel járt: írásait az irodalmi modernizáció hívei örömmel üdvözölték. Katonaság, katonafogság következett (Bródy Sándor bűne az volt, hogy pofon vágta őrmesterét, mert az szidta édesanyját), innen Jókai közbenjárására szabadult ki. Újságíróskodott a Budapesti Hírlapnál, majd a Magyar Hírlapnál, majd másfél munkában és élményekben gazdag évet töltött Kolozsvárott. Bródy a nagy budapesti napilapoknál és a Kolozsváron tanulta meg, hogy a sajtó az az eszköz, melyen keresztül gyorsan és közvetlenül talál utat közönségéhez. Az Erdélyi Híradónál dolgozott, emellett kétszer is nekivágott annak, hogy saját lapot szerkesszen és jelentessen meg. Az Erdélyi Képes Híradó hat hónapig, a Magyarság öt és fél hónapig élt. Folyóirat-kiadással később is próbálkozott, a Fehér Könyvből két sorozatot is indított (1900-ban és 1914–16-ban, mindkettőt pénzügyi csőddel zárta), a Jövendőt pedig 1903 és 1905 között szerkesztette. Hírlapi cikkeiben, kritikáiban teremtette meg azt, a rendkívül közvetlen, sodró erejű, a beszélt nyelv fordulatait, sőt a korabeli argó szavait irodalmi kifejezési formákkal ötvöző stílust, amely novelláinak, regényeinek, drámáinak nyelvét, dialógusainak feszülését, alakjainak megszólalását összetéveszthetetlenné teszi.
Legkedvesebb novella-, regény- és színdarabtémái a Nyomor kötetben felvetetteken kívül: a család, azaz az érzelmileg és gazdaságilag determinált felek szeretetet, áldozatot egyaránt követelő, ellentmondásos kapcsolata (például a Samu, a Boldog emberek, a Negyedik feleség című novellákban), a katonák világa és a parasztok világa (Rabkatonák, Tuza Istvánné, Kaál Samu, Erzsébet dajka lesz), regényei közül pedig három is karriertörténet (Színészvér, Az ezüst kecske, A nap lovagja). Erősen foglalkoztatta az asszony, a nőiség, illetve a szerelem és az érzékiség, mely hatalmas, legyőzhetetlen, megmagyarázhatatlan és két nagy felekezetre osztja a világot, férfiakra és nőkre (Mese a fehérhajú Domoszlainéról, Egy rossz asszony természetrajza, Nász a kis cseléddel, A szerelem élettana, Királyidillek). A Faust orvos című regénye a naturalizmus teóriája (megfigyelés és a kísérlet a jelenségek megismerésének leghatékonyabb eszköze) és a világ megismerhetőségében való fausti kételkedés ellentmondásaival foglalkozik. Újra és újra megjelenik írásaiban az asszonyi sorsok iránti érdeklődés, és a férfitől függetlenedő, modern, nemcsak anyagilag, de gondolkodásában, véleményalkotásában és cselekedeteiben is független nő életlehetőségeit is többször felvetette életművében (Egy szegény leány mennybemenetele, Petrovics Katalin, A tanítónő). Ő maga kolozsvári éveiben találkozott azzal az asszonnyal, aki számára ez utóbbit megtestesíthette: Hunyady Margitnak hívták, a Kolozsvári Nemzeti Színház fiatal, szép és művelt színésznője volt (fiuk, Hunyady Sándor 1890. augusztus 15-én született).

Hunyady Margit Jean Racine tragédiájának, a Phaedrának címszerepében, 1890-es évek. Fekete Sándor felvétele. Leltári szám: 1342/1976 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Bródy mégsem Hunyady Margittal élt, felesége Rosenfeld Bella lett, egy Heves megyei járásorvos (ugyancsak gyönyörű és művelt) nevelt lánya. 1890-ben kötöttek házasságot és 1898-ban váltak el. Öt gyermekük született, Mária, aki hétéves korában meghalt, és négy fiú: István, András, János és Illés. A Hófehérke című regényben (1894), illetve színműben (1901) a két nő alakja, de főképp a mindkettőhöz vonzódó Bródy Sándor érzelmei körvonalazódnak, míg Bellát A szerelemről című elbeszélésben örökítette meg.

Témáit és alakjait – az epikus formában már kidolgozott anyagot is – sokszor ültette át színpadra, drámái többségének előképét, történetét megtaláljuk valamelyik novellában vagy kisregényben. A korszak a magyar színházi kultúra egyik nagy korszaka volt, a színpadra teremtés varázsos izgalma és a színpadi siker vágya Bródyt sem kerülte el.
A Hófehérkét a Nemzeti Színház, A dadát 1902-ben a Vígszínház mutatta be. Bolygó Kiss Erzsébet színpadi története három, 1900-ban megjelent novella (Erzsébet dajka lesz, Erzsébet elbocsájtatik, Erzsébet boldog lesz) átültetése. (A negyedik elbeszélés az Erzsébet-történetek kiegészítése, az Elza férjhez megy című volt.) Az Erzsébet-novellák a Bródy-életmű legszebb novellái közé tartoznak. A dráma három felvonásában, illetve a három elbeszélésben háromféle környezet rajza bomlik ki: a falusi szegénység, egy polgárcsalád világa és viszonyai, majd a cselédtanya nyomora – szeletei az ország társadalmának Erzsébet életének keretei közé fogva. Az azonban, ami egy könyvben csendesen megül a polcon, a színpadról csattanhat: a téma, a stílus, a megformálás a nézőtér közvetlen nyilvánossága számára megosztó lehet.

A Lipót körúton A dada valójában sikert aratott, olyannyira, hogy ezután a Vígszínház a Bródy-darabok színháza is lett. A tanítónő 1908-ban itt került színre, története először a Petrovics Katalin című novellában jelent meg (1895), A medikus (1911) témájának első megfogalmazása a Jisbi Bénob című elbeszélés (1892), egészen konkrét előzménye pedig az 1910-ben íródott János és barátai című novella. Ez utóbbi történeteknek a magvát alkotó élmény pedig az 1880-as évekből származik: Bródy 1884-ben a Salétrom utcában lakott közös albérletben egri egyetemistákkal, akik hősiesen koplaltak a jövőjükért, a diplomáért. A következő vígszínházi bemutatóra, a Tímár Lizára 1914 márciusában került sor.
1915-ben Bródy a Vígszínháztól átpártolt a Magyar Színházhoz. Lyon Lea című drámáját itt játszották, s a következő darabot, A szeretőt, az I. világháború negyedik évében, 1917-ben is Beöthy László színházába vitte. A történet – az osztrák főhercegi világfi szerelmi kalandja az elszegényedett dzsentri lánnyal – mintha a napilapok botrányrovatából lépett volna ki, a század tízes éveinek krónikáiból (és természetesen felidézte a Habsburg Rudolf trónörökös 1889 eleji, mayerlingi haláláról terjengő pletykákat). Olyannyira, hogy a rendőrség a főpróba után letiltotta az előadást a színpadról. A színház mentette, ami menthető, és a premierre átdolgozták a darabot: megváltoztatták a neveket és a helyszínt Oroszországba (katonailag, politikailag ellenséges fél, ráadásul túl a februári forradalmon, a belső szétesés felé tántorogva) helyezték. Bródy Sándor – a kor szokásai ellenére – nem jelent meg a bemutatón. A cenzúra az 1917-es, az író életében megjelent szövegkiadásnál sem engedélyezett semmiféle utalást az osztrák (vagy akár német) arisztokráciára vagy uralkodóházra.
A drámaíró Bródy darabjait országszerte műsorra tűzték, kortársai, a sikeres fiatalok számára pedig gyorsan példaképpé vált. Lengyel Menyhért, Molnár Ferenc és Bíró Lajos, majd később Móricz Zsigmond is állandó kihívásnak, példának érezték munkáit, melyeket meghaladni akartak.

A Tímár Liza szegedi előadásának színlapja, Tímárt, Liza apját a vígszínházi bemutatón is Hegedűs Gyula játszotta – Színháztörténeti és Zeneműtár, színlapgyűjtemény

1902 decemberében – A dada után nem sokkal – Bródy Sándor még egy bemutatóval jelentkezett: a Nemzeti Színház játszotta Királyidillek címen összefogott három egyfelvonásosát (Lajos király válik, Mátyás király házasít, A fejedelem). Az első kettő prózai előzménye (a Mátyás-darab Hollós úr házasít címmel) Bródy folyóiratában, a Fehér Könyvben jelent meg.
Amikor 1913-ban a budapesti Magyar Színház Királyok címen felújította a Királyidilleket, I. (Nagy) Lajos és Bethlen Gábor történetei mellé új egyfelvonásos került, Rembrandt címmel. A németalföldi festő élete, egyénisége, művei 1906, a Rembrandt-jubileum óta foglalkoztatták. Rembrandt alkotói nagyságán kívül Bródyt a festő életének szélsőségei is izgatták, a pazar felívelések, a mély bukások és az újra felemelkedés képessége. 1910-ben Rembrandt fejek címmel esszékötetet írt róla, és utolsó műve, regénye – valójában egy varázslatos novellaciklus – Rembrandt Haarmensz van Rijnről szól, akinek művészetét ilyennek látta:

Rembrandt Haarmensz van Rijn: Önarckép Pál apostolként, 1661, Amszterdam, Rijkmuseum. A kép forrása: Wikimédia

Felhasznált irodalom:

• Földes Anna: Bródy Sándor, Budapest, Gondolat, 1964, (Irodalomtörténeti kiskönyvtár. Magyar írók)
• Hatvany Lajos: Bródy Sándor. In Bródy Sándor legszebb írásai, [Budapest], Athenaeum, [1935] 3–8.
• Hunyady Margit. Egy mai történet a tizenkilencedik századból, közread. Alexander Brody, [... sajtó alá rend. ... Kurta Zsuzsanna], [... szerk. Hovanyec László], Budapest, Ulpius-ház, 2006.
• Hunyady Sándor: Családi album. Önéletrajz, 1934, Budapest, Athenaeum, 1934.
• Juhász Ferencné: Bródy Sándor, Budapest, Akadémiai, 1971 (Irodalomtörténeti könyvtár)
• Mesterkönyvek faggatása. Tanulmányok Gárdonyi Géza és Bródy Sándor művészetéről, szerk. Bednanics Gábor, Kusper Judit, Budapest, Ráció, 2015.

Rajnai Edit (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Ivan Mažuranić a horvát irodalom kiemelkedő alakja, államférfi, az első nem nemesi származású horvát bán szerteágazó kulturális és politikai tevékenységével meghatározó szerepet töltött be a modern horvát társadalom kialakulásában. Életének és működésének több magyar vonatkozási pontja miatt eleveníti fel a magyar nemzeti könyvtár blogja Ivan Mažuranić pályáját. A Magyar Elektronikus Könyvtárban elérhető legnagyobb jelentőségű műve, a Čengić-Smail aga halála című poéma magyar fordítása, és A' horvátok a' magyaroknak című politikai röpirata. 

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 116. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Kőrösi Lajost és gyűjteményét mutatja be.

Kőrösi Lajos (1926–2010) Nagykökényesen született. 1951-től 35 évig, nyugdíjba vonulásáig a FÜRFA (Fűrészeltfa Értékesítő) Vállalatnál, később ennek jogutódjánál, az ERDÉRT Vállalatnál (Erdészeti és Faipari Termékeket Értékesítő és Feldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság) főkönyvelőként, osztályvezetőként dolgozott. Szakmai tevékenysége mellett vonzotta a művészet, a festészet, a grafika és a fafaragás. Kunffy Lajos (1869–1962), Boldizsár István (1897–1984) és Varga Nándor Lajos (1895–1978) festő- és grafikusművészeket gyakran látogatta, alkotómunkájukat segítette. Emellett támogatta az erdélyi fafaragókat, akik műveiket az ERDÉRT-üdülő területén állíthatták ki.

Fery Antal fametszete (1977). Jelzet: Exl.K/753 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Kisgrafika Barátok Körének 1975-től lett aktív tagja. Szenvedélyes ex libris gyűjtővé vált. Varga Nándor Lajos és Fery Antal grafikusok neki készített lapjaival cserélt. Előszeretettel gyűjtötte a híres magyar írók, költők, festők és építészek portréit ábrázoló ex libriseket, melyek in memoriam lapok is egyben. Kiemelkedően sok grafikát készíttetett az 1970-es években.
Varga Nándor Lajos – grafikus, festő, művészeti szakíró, 1931 és 1948 között a Képzőművészeti Főiskola tanára, rektor – metszette a nevére a legtöbb ex librist. A művész így vallott a kisgrafikák készítéséről:

Varga alkotásai részint irodalmunk nagyjait mutatják be, köztük Móra Ferenc, Ady Endre és Móricz Zsigmond arcképével. Ady Endre könyöklős portréját Székely Aladár 1908-as fényképfelvétele alapján metszette a neves grafikus. A fotó megtalálható a Székely Aladár fényképei. Írók és művészek (Budapest, 1915) című albumban.

Székely Aladár fényképei. Írók és művészek, Budapest, [1915]. Címlap és a műből Ady könyöklős portréja – Törzsgyűjtemény

Ez az Ady-fotó jelent meg a Nyugat Ady-számában 1909-ben, és képeslapokon is szerepel. Ex libriseken való előfordulása kevésbé közismert, pedig több példa is van rá, köztük Varga Nándor Lajos alábbi fametszete.

Varga Nándor Lajos fametszete (1975). Jelzet: Exl.K/755 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ez szolgált alapul Tavaszy Noémi a ráckevei Ady Endre Gimnázium részére készített lapjához, emellett Józsa János grafikájához Lenkey István, és Stettner Béla művéhez Szigeti Zsuzsa nevére.

Stettner Béla linómetszete (1961). Jelzet: Exl.Sz/391 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Varga Nándor portrésorozatának részét képezik a neves képzőművészeket, Mednyánszky Lászlót, Csontváry Kosztka Tivadart és Edvi Illés Aladárt ábrázoló könyvjegyek. Edvi Illés Aladár (1870–1958) festő, grafikus portréja mellett a Kiskunsági szélmalom című festménye épül be a kompozícióba, melyen a művész profilból látható, a saját alkotását szemlélve.

Varga Nándor Lajos fametszete (1974). Jelzet: Exl.K/756 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az egyéni utakat járó, a gyógyszerészből festővé lett Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) Önarckép című korai festményéről kutatások kiderítették, hogy gácsi gyógyszertári szobájában készült. Csontváry szuggesztív, kutató tekintetében a művészi elhivatottság tükröződik. Az Önarcképet több grafikus is megörökítette, ezekre példa Fery Antal műve Vida Klára, és Varga Nándor Lajos ex librise Kőrösi Lajos nevére.

Varga Nándor Lajos fametszete (1974). Jelzet: Exl.K/761 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kőrösi Lajos – bár a portrékészíttetésben élen járt – nemcsak ilyen típusú grafikákat rendelt. A magyar Országház kupolarészletét örökíti meg az alábbi Varga Nándor-grafika.

Varga Nándor Lajos fametszete (1974). Jelzet: Exl.K/765 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A híres balatonakarattyai Rákóczi-fának is emléket állít egy ex libris Kőrösi Lajos nevére. Egykor Balatonakarattya központjában állt a több mint 400 éves Rákóczi-szilfa, melynek ma már csak a törzse van meg. Az öreg fát 1853-ban villám sújtotta, ekkor a fél oldala elhalt. A második világháború alatt súlyos sérüléseket szenvedett, fokozatosan pusztulni kezdett, utoljára 1967-ben zöldült ki. A fa megmaradt tönkjét ma fakerítés veszi körül, emléktáblát állítottak és mementóként 1991 júniusában Szabadság-fát ültettek a park közepére.

Varga Nándor Lajos fametszete (1974). Jelzet: Exl.K/762 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kőrösi Lajos jelentős kultúrtörténeti értéket képviselő képzőművészeti gyűjteményét, ex libris anyagát számos további példával szemléltethetném. Zárásul Varga Nándor egy jeles tanítványa, a szerencsi Fery Antal grafikus alkotásai közül szerepeljen itt egy ex libris, mely Szeged nagy költőjére, Juhász Gyulára emlékezik.

Fery Antal fametszete (1975). Jelzet: Exl.K/760 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom:

• Baranyai László: Az akarattyai Rákóczi-szil. In: Nevezetes fák blog, 2011. augusztus 9. 
• A fotós, aki megmutatta az igazi Adyt. In: Nemzeti Archívum. Történelmünk feketén-fehéren. Karakter-rovat, 2020. március 6.
• Csontváry önarcképe. In: Cultura Magazin. Online összművészeti kulturális magazin portál, 2014. június 20.
• Hírek, Kisgrafika, 2010/3. sz., 10. (nekrológ)
• Kőrösi Lajos belépési nyilatkozata, 1975, KBK (Kisgrafika Barátok Köre) Irattár
• A Műcsarnok tavaszi tárlatából: Kiskunsági szélmalom, festő Edvi Illés Aladár. In: Vasárnapi Ujság, 57. évf. 14. sz. (1910. április 3.), 285.
• Rákóczi szilfa. Balatonakarattya, Balaton, Veszprém megye. In: Úti súgó portál
• S[emsey] A[ndor]: Varga Nándor Lajos emlékezete, Kisgrafika, 1985/1. sz., 3–6.
• Székely Aladár fényképei. Írók és művészek, Budapest, [1915].
• Varga Nándor Lajos kisgrafikai alkotásainak jegyzéke, Budapest, DATORG Nyomda, [1978], 1–8.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Kőrösi Lajos (1926–2010). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 103–104. 

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész

Jönnek a középkorászok.

A HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport tudományos munkatársaival, Hende Fannival, Orsós Juliannával és Tomkó Zoltánnal elsősorban a leedsi középkorász-konferenciáról beszélgetett Tóth Péter, a nemzeti könyvtár webes tartalompakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészítését.

Tartalom:

01:20 Mit kutathat egy kutató? Hogyan lettek csoporttagok a középkorászok?
05:19 Kutatótársak közösen, vagy önállóan?
06:21 Az írásbeliség fehér foltjai
07:31 Kódextöredékek jelentkezését várjuk
09:40 Látványos töredékektől a széthullott kötéstábláig
11:50 Középkorász-fogalommagyarázat
13:40 Újkori számadáskönyv kötésében talált töredékek
18:20 Konferenciás kérdések
22:12 Doktori védésről is beszéljünk, egy kiszivárgott jelentés megsemmisítendő könyvekről
24:50 A kolduló rendek rivalizálása
30:43 A történetírás története a kora újkorban
37:38 A mesterséges intelligenciát sem hagyhattuk ki

Az 1994 óta minden évben a University of Leeds szervezésében megrendezett International Medieval Congress idén is több mint kétezer középkorászt szólított meg a világ minden tájáról 2024 júliusában. A fennállásának ötvenedik évét ünneplő kutatócsoport, amelynek 2002 óta könyvtárunk ad otthont, a harmincadik, jubileumi kongresszuson első ízben képviseltette magát.

Hende Fanni, a kutatócsoport tudományos főmunkatársa, Bolyai-ösztöndíjas kutató előadásában egy olyan töredékcsoportot mutatott be, amely a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, a Magyar Kamara Archívumában őrzött két, kora újkori számadáskönyv kötéstáblájából került elő.

Orsós Julianna, kutatócsoportunk tudományos munkatársa előadásában a Domonkos-rend késő középkori válságáról, a rendtartomány felbomlásáról és Teutonia tartományba történő beolvadásáról beszélt.

Tomkó Zoltán, kutatócsoportunk szerződéses munkatársa, a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája Neolatin irodalom alprogramjának doktorandusza, az SZTE Kulturális Örökség és Digitális Társadalom Kutatócsoport, illetve az OSZK–SZTE Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport tagja egy diplomácia- és kommunikációtörténeti szekcióban mutatta be kutatási eredményeit.

A segesvári Petőfi-szobor „utóélete” teljesen eltér a szabadságharc más emlékműveinek eseteitől. 1916. augusztus 27-én Románia hadüzenetet küldött az Osztrák–Magyar Monarchiának és még aznap éjjel több ponton átlépte annak keleti határát. A váratlan támadás a magyar határőrséget felkészületlenül érte, a civil lakosság között pedig nagy riadalmat okozott és menekülő családok tömege indult meg nyugat felé. Ezt az eseményt a székelyek a mai napig csak „nagy futás”-ként emlegetik. Bár a román haderő nem jutott el Segesvárig, a magyar hatóságok biztonsági okokból mégis úgy döntöttek, hogy a Petőfi-szobrot leszerelik és Budapestre szállítják.
A szállítást igyekeztek viszonylag titokban lebonyolítani, ennek ellenére a kolozsvári Újság c. lap szemfüles, ám az emlékmű alkotója tekintetében meglehetősen tájékozatlan újságírójának majdnem sikerült meglesnie a szobrot a kolozsvári pályaudvaron.

A szabadságharc erdélyi hadszínterének egyik sorsdöntő ütközete 1849. július 31-én Segesvár mellett, a Nagy-Küküllő mentén elterülő síkon, Fehéregyháza határában zajlott. A Bem tábornok vezette magyar sereg súlyos vereséget szenvedett az osztrák–orosz túlerővel szemben. A csata végkifejletében a cári és császári csapatok felmorzsolták a mintegy 6000 főt kitevő honvédséget. A magyarok visszavonulásából, a kozák lovasság gyors támadása miatt, fejveszett menekülés lett Fehéregyháza és Héjjasfalva irányába. Bem seregének egyötöde odaveszett, kevesen múlott, hogy maga a tábornok is fogságba nem esett. A legenda szerint segédtisztje, Zeyk Domokos is hősiesen küzdött a kozák túlerővel szemben, és amikor kardja kettétört, meg nem adta, inkább főbe lőtte magát. Petőfi eltűnéséhez még több legenda fűződik. Az önkényuralom évei után megszólaló szemtanúk különböző helyen és módon látták megsebesülni, illetve meghalni a költőt. Bár a holttestét nem találták meg, mégis több helyen állítottak síremléket neki. A székelykeresztúri temetőben ma is felkereshető Petőfi sírja, bár még az előző századfordulón bebizonyosodott, hogy nem a költő nyugszik benne. A fehéregyházi turulmadaras emlékhelyen több száz névtelen honvéd alussza örök álmát, de Petőfi nincs közöttük. Fehéregyháza és Héjjasfalva között, az országút mentén lévő Ispánkútnál 1963-ban ideiglenes, 1969-ben végleges emlékművet állítottak. Ez ma Petőfi „hivatalos” síremléke. A költő elestének helyét báró August von Heydte császári ezredes 1854-ben tett jelentésére alapozva határozták meg, de a hamvak természetesen nincsenek ott.

Fehéregyházai csatatér. In: Vasárnapi Ujság, 44. évf. 33. sz. (1897. augusztus 15.), 540. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum. DKA-062622 

A segesvári csata kezdetén a hadiszerencse a magyaroknak kedvezett. Bem mesterien irányította az ágyúkat, az általa beállított első lövések egyike megsebesítette az egyik orosz hadtest parancsnokát, Szkarjatyin tábornokot, aki még aznap belehalt súlyos sérülésébe.
Néhány évre a szabadságharc leverése után a város határában az osztrákok emléket állítottak a hősi halált halt orosz tábornoknak. A gótikus stílusú emlékmű egy téglalap alakú magas szarkofág, tetején egy síró oroszlánnal. Több mint negyven évig csupán ez az egy műalkotás emlékeztetett a segesvári ütközetre. 2012-ben, a lakóházakkal szorosan körbeépített, felirataitól megfosztott, nagyon lepusztult állapotú síremlék még látható volt Segesvár külvárosában.

Szkarjatyin tábornok emléke. Metszet 45e/119. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. In: Magyarország és Erdély eredeti képekben, írta Hunfalvy János, rajzolta Rohbock Lajos. 3. köt. Erdély. Hasonmás kiad. Budapest, Méry Ratio, 2020. (Eredeti kiadása: Darmstadt, Lange, 1860–1864), 118–119. – Törzsgyűjtemény

A kiegyezést követően először Héjjasfalva és Fehéregyháza magyar lakossága körében fogalmazódott meg Petőfi és a csatában elesett honvédek emlékének méltó megörökítése. Kérésükkel az akkori Felső-Fehér vármegye főbírájához, gróf Haller Ferenchez fordultak, akinek birtokán voltak az elesettek tömegsírjai. A gróf kezdeményezésére Erzsébetvárosban 1869. január 20-án megalakult a Petőfi-síremlék Egylet. A korban szokásos módon, az emlékmű kivitelezéséhez szükséges anyagiakat közadakozásból kívánták biztosítani. 1874-től az ügy fő mozgatórugója Balás Imre fehéregyházi református lelkész lett, akit később az emlékbizottság titkárának is megválasztottak. Az 1876-os közigazgatási átszervezés nyomán létrejött Nagy-Küküllő vármegye Segesvár központtal, az emlékműállítás ügye is ide helyeződött át. Az első évtizedekben az adakozás elég sovány eredményt hozott, komolyabb változás csak az egylet 1887. március 9-én Segesváron tartott közgyűlése után következett be. Az emlékbizottság élére gróf Bethlen Gábor Nagy- és Kis-Küküllő vármegyék főispánja került, és az emlékállítás ügyét országos szintre terjesztették ki. 1895-ben már rendelkezésre állt az a pénzügyi fedezet, amely alapján megkezdték a tárgyalást Köllő Miklós szobrászművésszel.

„Nem hirdettek pályázatot, hanem a Budapesten már nevet szerzett székely szobrász megbízás alapján kapta meg a nagy volumenű munkát. A vele kötött szerződés a szoborállítás költségeit, az átutalandó részleteket és az átadás határidejét (1897. július 31.) rögzítette.”

Murádin Jenő: A szobrász Köllő Miklós: 1861–1900, Csíkszereda, Pallas-Akadémia, 2010, 25. – Törzsgyűjtemény

Az alépítmények megtervezésére Alpár Ignácot kérték fel, akit helyi szinten már jól ismertek, mert néhány évvel korábban ő tervezte a segesvári vármegyeházát és a református templomot.

Köllő Miklós portréja. In: Vasárnapi Ujság, 44. évf. 32. sz. (1897. augusztus 8.), 518. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum. DKA-042606

Köllő Miklós megbízása Petőfi Sándor Segesváron, a Várhegy csatatér felé néző oldalán felállítandó egész alakos szobrának és a fehéregyházi emlékoszlop tetején a költő és az ott elesett hősök emlékét őrző turulnak a megformázásáról szólt. A művész 1896 nyarára elkészült a szobormintával, sőt alkotását az ezredéves kiállításon is bemutatta. A kettős emlékműavatásra 1897. július 31-én került sor. Az országos esemény részletes programját az alábbi meghívó tartalmazza:

• 
• 
• 
• 

Az ütközet óta nem népesítette be ennyi ember a segesvári síkot, a fehéregyházi tömegsír környékét. Az Alpár Ignác tervezte 9,3 méter magas gúlaszerű oszlop tetején a csőrében kardot tartó turulmadár messziről hirdette a csata emlékét. Az emlékmű aljára bronztáblát helyeztek a következő felirattal:

„Petőfi Sándornak és az 1849. július 31-iki csatában elesett névtelen hősöknek a nemzeti kegyelet. 1897.”

• 
• 

1899-ben, a csata 50-ik évfordulója alkalmából a helyszínre országos megemlékezést szerveztek, amelyből később a helyi Petőfi-kultusz kibontakozott. Haller Lujza a honvédsírok köré emlékkertet alakított ki és a környéken beszerzett Petőfi-relikviákból kis emlékmúzeumot rendezett be. A fehéregyháziak és az udvarhelyszéki székelyek minden évben megemlékezést tartottak a helyszínen. Az 1916-os román betöréskor a múzeum ereklyéit Budapestre menekítették és az impériumváltás miatt a tárgyak már nem is kerültek vissza a helyükre. A berendezkedő új hatalom a síremlék jellege miatt a turulmadaras emlékművet nem bántotta, de a múzeum erőteljes hanyatlásnak indult. Gyökeres változás 1945-ben következett be, amikor a román állami szervek hivatalosan is „felkarolták” a kultusz ápolását. A fehéregyházi Petőfi-kultusz alakulásáról bővebben Gagyi József tanulmányában olvashatunk. [Gagyi József: A fehéregyházi Petőfi-kultusz és a nemzeti identitás lokális változatai. In: Kultusz, mű, identitás, Bp., PIM, 2005. 301–310.] Az emlékhely és a kis múzeum ma is látogatható.

• 
• 

1897. július 31-én délben az avatási ünnep a segesvári Várban folytatódott. Bartók Lajos beszéde után mozsárágyúk dörgése és harsogó éljenzés közepette hullott le a lepel a szoborról.

„Ez a szobor szürke gránit-talapzaton, harcias tartásban, katona köpenyben, mely festői redőkben omlik alá, ábrázolja Petőfi Sándort. […] A szobor talapzatának két oldalán egy-egy érctábla van, a melyekre tíz nyelven vésték be a költőnek ezt az ismeretes jelmondatát:

Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem,
Szerelmemért feláldozom az életet,
Szabadságért feláldozom szerelmemet.

Az előlapon Petőfi neve alatt cserkoszorúval lant és kard nyugszik.”

Vasárnapi Ujság, 44. évf. 32. sz. (1897. augusztus. 8.), 523. – Elektronikus Periodika Archívum

• 
• 

Az első koszorút a magyar országgyűlés képviseletében Esterházy Kálmán helyezte el a talapzatnál. A Vasárnapi Újság tudósítója külön kiemelte, hogy az ország különböző részéből küldött 460 koszorú közül kitűnt a Prielle Kornéliáé. A szobor elhelyezésével kapcsolatban az újságíró egy kritikát is megfogalmazott: Petőfi alakja a csatatérnek háttal áll és a vármegyeháza egyik ablakát nézi, de amint írta, ezt később még korrigálni lehet. A város lakosságának jelentős részét kitevő szászok az ünnepség alatt távolmaradásukkal tüntettek, az utcára sem mentek ki, és középületeiket sem lobogózták fel.

• 
• 

Köllő Miklós tragikus halála előtt még teljesített egy megbízatást: a héjjasfalvi emlékoszlophoz elkészítette Zeyk Domokos portréját. Az emlékművet 1901. október 20-án leplezték le Héjjasfalva határában, azon a helyen, ahol szemtanúk elmondása alapján a Bem szárnysegédje elesett.

Zeyk Domokos domborműve. In: Vasárnapi Ujság, 47. évf. 49. sz. (1900. december 9.), 820. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum. DKA-042847

„Az emlékoszlop nyolc méter magasságú obeliszk; az országút felé néző oldalán Zeyk Domokos domborművű mellképe látható, melyet azóta elhunyt jeles szobrászunk, Köllő Miklós mintázott. […] A mellkép alá a következő négy verssor van vésve:

Kozákok ezre körbe fogta,
Hogy élve ejtse foglyul őt;
Ő küzdött, magát meg nem adva,
Aztán saját szívébe lőtt.

Az obeliszk másik oldalán öt, szintén azon a környéken elesett honvédtiszt neve olvasható: Daczó Zsigmond huszárőrnagyé, Endes Árpád századosé, Gál Sándor, Bors József és Dáné János hadnagyoké; valamennyi derék vitéze volt Bem hadseregének.”

Vasárnapi Ujság, 48. évf. 44. sz. (1901. november 3.), 711. – Elektronikus Periodika Archívum

Az emlékmű ma is ott áll Héjjasfalva határában a Segesvár felé vivő országút mellett.

Zeyk Domokos emlékműve Héjjasfalván. In: Vasárnapi Ujság, 48. évf. 44. sz. (1901. november 3.), 709. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum. DKA-065125 

Elbe István (Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

A összeállítás második része itt olvasható.