Bebalzsamozott festmények

2024. július 30. 06:00 - nemzetikonyvtar

Száz évvel ezelőtt – látogatóban a színész festőnél, Kassai Vidornál

Kassai Vidor: Képmásom. 1878. Olaj, falemez. Jelzet: KE 3429 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színháztörténeti gyűjtemény

Kassai Vidor ezt az önarcképét tükörből festette.

„Gyönyörű, nagy olajfestmények is vannak itt, amelyek elkészülésükkor bebalzsamoztattak, úgy, hogy 1000 esztendeig is megőrizik épségüket.”

Huray István: Az Unio Kassai Vidort fel akarja léptetni a Maricza grófnőben. A nyolcvannégy esztendős nyugdíjas színész nem fogadta el a szerződést. „Nem lenne becsületes eljárás, hogy amikor a kávét leitták rólam, zaccot adjak a publikumnak…”. In: Színházi Élet, 14. évf. 29. szám, (1924. július 20.), 17. – Elektronikus Periodika Archívum

Kassai Vidor önmagáról, két beállításban. Jelzet: KE 3433 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színháztörténeti gyűjtemény

Száz évvel ezelőtt, 1924 júliusában Vácott, a Duna-part közelébe eső, az akkori Görög utca 7. szám – ma Katona Lajos utca 15. szám – alatti szép, kedves házban kereste fel a Színházi Élet című folyóirat munkatársa az agg, nyolcvannégy esztendős híres karakterkomikust, Kassai Vidort.

A művész, aki 1840. február 16-án Gyálán született, Kossitzki néven, a színészettől visszavonulva, 1899-től Vácott, „szinte remetei magányban, mindenkitől elhagyatva, elfeledve” élt.

„Ami a tágas, utcai szobában az első szempillantásra megkap, az a szoba szegényes berendezése, a költői rendetlenség, s a rengeteg olajfestmény a falakon és asztalon.
Más úgyszólván nincs is a szobában, csak rengeteg festmény, kotta és könyv. Mintha múzeumban volna az ember.
– Saját festményeim, – mutat a falra Kassai bácsi, ahogy kérdően pillantunk rá – mert hát valamikor piktor voltam. Az ott az anyám, azt 74-ben festettem, az Küry Klára, amaz Blaháné, Jászai Mari, emez én vagyok, – tükörből festettem magam le – a többi tanulmányarc. Ez az én családom. Nem kell őket se ruházni, se etetni. Sokan mondták, adjam el őket. De a gyerekeimet vigyem vásárra? Inkább éhezek. Úgyis eladogattam már lassan sok-sok holmimat s eladtam három láda könyvet is. Eléggé sajnálom ma is.
A másik szobából negyvenkét darabból álló képsorozatot hoz elő Kassai Vidor. Végigmutatja őket. Nyolcvannyolc színész és színésznő olajjal festett portréja van ezeken a piroskeretű keménytáblákon, amelyet 1900 februárjától 1905 júniusáig festett. Valamennyi őt és egykori pályatársait ábrázolja. Kassai Vidor sokoldalú művész: nemcsak elsőrendű, híres színész és nagy festőtalentum, de ugyanolyan kiváló zongoraművész és író is. A másik szobának, ahol szanaszéjjel szintén temérdek festmény, könyv és kotta hever, egyetlen dísze a nagy harmónium. Megindító látvány a nyolcvannégy éves aggastyán, amint a két sor-billentyűs, gyönyörű harmónium előtt ül, az egyszerű fapadon. Szerelmese a muzsikának is. Elragadtatással, örömmel játszik. Kezdi a Bajadér ismert, szép keringőjén, folytatja a Nefelejts-en, az Árnyas erdőben szeretnék élni-n, egy operarészleten, s végzi a Kossuth-nótán.”

Fennmaradt Kassai Vidorról a váci otthonában készült fénykép, melyet az említett folyóiratcikk is lehozott:

Kassai Vidor váci otthonában. Fotó. Jelzet: KB 4108/9 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színházi gyűjtemény

A fénykép eredetije könyvtárunk Színháztörténeti és Zeneműtárának színházi gyűjteményében található. Az eredeti fénykép hátoldalán ceruzával írt felirat olvasható:

„Kassai otthonában. Összes berendezése egy vaságy és egy vasmosdó szekrény. A falon spiritiszta képek is láthatók.”

Kassai Vidor váci otthonában. Fotó. Jelzet: KB 4108/9 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színházi gyűjtemény

S ami a művek „1000 esztendeig” való megmaradását illeti, valóban, a kisméretű, falemezekre olajjal festett képek hátoldalára rá is írta maga a művész: „Copaiva balzsammal kezelve, ezért Pettenkofer féle eljárással újítandó valamennyi.”
A Színháztörténeti és Zeneműtárunk színházi gyűjteményében található festmények közül többnek is ez a felirat olvasható a vörösre festett hátoldalán.

A Copaiva vagy Copaiba, Copaifera officinalis balzsam egy dél-amerikai fa kivonatából készült gyanta, melynek elsődlegesen nyugtató hatása van, de lakként vöröses színezésre is használják. Ebben az esetben az olajos-gyantás kezelés, és az azt követő eljárás a festmény konzerválásának fontos része.

„A legnagyobb fontosságúak voltak a hatvanas évek végén Pettenkofer felfedezései a képregenerálás terén, melyeket Büttner-Pfänner később tovább fejlesztett, de Pettenkofer volt talán egyúttal Németországban az első, aki a festők figyelmét az olaj festésben előforduló optikai és egyéb fizikai jelenségekre felhívta és ezekre nézve alapvető kutatásokat végzett.”

Bogdánffy-Pauly Erik: Festő-technológia. In: Művészet, 9. évf. 6. sz. (1910), 247. – Elektronikus Periodika Archívum

A Pettenkofer-féle eljárás pedig a következő:
Dr. Max von Pettenkofer (1818–1901) német természettudós és orvos, a higiénia kutatója, a kísérleti egészségtan megalapítója ezen eljárásának lényege az volt, hogy a festmény felületét etil-alkohollal gőzölte, ettől a bevonat megpuhult, zselés állapotú lett, a repedéseket így kitöltötte, és a felülete sima lett. Mivel a kezelés után pár évvel a bevonata visszatért korábbi állapotába, Pettenkofer azt javasolta, a gőzölés előtt vagy után a festmények felületét egy olajos-gyantás bevonattal kezeljék.
Tehát Kassai Vidor balzsamozása nem valamiféle különös hóbort volt, ahogy a híres komikus gyakori különös viselkedéséből és beszédéből következtethetnénk, hanem a kor teljesen elfogadott képrestaurálási, képtartósítási gyakorlata.

Kassai életviteléről, alkotókedvéről később maga kellő öniróniával vallott:

„Amikor még magam főztem magamnak, többször megtörtént, hogy a dél festés közben lepett meg. Ilyenkor, hogy a hangulatból ki ne essem: egy pohár vízben cukrot oldottam föl, lisztet kevertem belé, megittam és ment a munka tovább. Én ezt egy majomtól tanultam, aki a lisztet ette, (persze csak úgy marokkal, pohár és Ferenc nélkül*).

*) Liszt: Ferenc nélkül.

Kassai Vidor: Furcsaságok. Nescionizmus serio fantastico humoristico tragicomico világnézlet. Kassai Vidor emlékiratainak függeléke, Vác, Pestvidéki Nyomda, 1927, 56. – Törzsgyűjtemény

Kassai Vidor: Kassai Vidor 1880-ban. Vác, 1901. – A kép alatti felirat szerint: „Csak akkor mulattam, mikor mulattattam!” Jelzet: KE 3436 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színházi gyűjtemény

Az egyidőben szintén váci lakos Herczeg Ferenc is érdekes képet fest a különc művészről:

„Egy nap fölkeresett dunaparti tanyámon Kassai Vidor is. Vácon lakott, amióta végleg visszavonult a színpadtól. Sohasem tudtam megérteni, hogy Jászai Mari, a nagyszerű és tüzes nőstényoroszlán, hogyan lehetett ennek a szomorú mormota embernek a felesége, hacsak el nem fogadom Mirja magyarázatát: a Kassai könyvei miatt! Nem tudom, művészet volt-e az, amit a színpadon csinált, de olyan ellenállhatatlan módon furcsa volt, hogy a könnyezésig és az ájulásig meg tudta kacagtatni a közönséget. Pedig játéka sokunkra hátborzongatóan kísérteties benyomást tett. Azt hiszem, mókázása nem volt egyéb, mint a danse macabre egy groteszk figurája.
Egy ember kizsigerelése. Ha hancúrozott, az mindig páros tánc volt a láthatatlan csontemberrel. A híres arcfintorai az agónia különböző stádiumaira emlékeztettek. Életének és színjátszásának dinamikus motívuma a halálfélelem volt. Nem tudott beletörődni az elkerülhetetlen vég gondolatába. Ennek tudata állandóan erjedt és poshadt benne, azt hiszem, éjjeli álmából is fölriasztotta a fogvacogtató igazság, hogy neki egyszer, nemsokára, meg kell halnia.
Rendesen délután háromkor jött és esti hétig maradt. Nem akart leülni, egész idő alatt állt és egyfolytában beszélt. Mindig kesernyésen, önmagát ironizálva, jelezve, hogy az egész dolog tulajdonképpen nem éri meg a beszéd fáradságát. Időközönkint orvosságos üveget vett ki a zsebéből és húzott belőle egy kortyot. Megkérdeztem, mi az, ő megvetően legyintett: marhaság! Nemrégiben szemölcs nőtt az orrán, valaki egy homeopata gyógyszert ajánlott neki, de olyan használati utasítással, hogy ha egyszer szedni kezdi, nem szabad többé abbahagyni, különben meghal a páciens. Kassai használni kezdte, a szemölcs csakugyan leszáradt az orráról, most már nem meri többé abbahagyni, bár nem is hisz benne.
Novemberi esthomályban egyszer találkoztam vele a váci Templom téren. Pörge magyar kalapot és csípőig érő lódengallért viselt, a kicsi ember peckes lépéseivel járt. Azt kérdezte, tudom-e mi az eufon. Nem tudom. Hát az olyan, mint a gramofon, de még sem gramofon, sokkal különb annál. Hogy ő szeretné nekem bemutatni az eufonját. (Azt hiszem, így akarta viszonozni a vendéglátást.) Valahol a Grörög utcában lakott, azonban tekintettel a rablógyilkosokra, akiktől állandóan félt, az értéktárgyait, köztük az eufont is, nem a lakásán, hanem a Ferencrendiek kolostorában tartotta. Onnan is ellophatják, igaz, de legalább nem ölik meg Kassait. A ferencieket éppen akkor reformálták, a váci barátok nagyrésze nem akarta magát alávetni a szigorított szabályoknak, hanem elment világi papnak, az ódon nagy kolostor épületében csak két barát maradt vissza. Egyiknek aztán a Sátán megzavarta az eszét és az fölakasztotta magát, most már csak egyetlen öreg szerzetes tanyázott a kolostorban, de az is láthatatlanul lappangott a kihűlt hangyabolyban.
Ketten végigtapogattuk magunkat a kongó téglafolyosón és a nyikorgó falépcsőkön, Kassai aztán kinyitott egy cellaajtót. A szoba hideg, sötét és porszagú volt, az ablakon benézett a vízszínű téli égbolt. Kassai leültetett és megszólaltatta az eufont.
Kacagó dal volt, egy recsegő férfihang énekelte. Föl és le a hanglétrán, i-től u-ig az összes magánhangzókat variálva, ádáz jókedvvel kacagott, röhögött, nyerített, üvöltött, bőgött az ének. Nekem – és ez nem képletesen, hanem szó szerint értendő – az volt az érzésem, hogy most a Halál nevet, nevet Kassain, nevet rajtam és rajtad is, kedves olvasóm.”

Herczeg Ferenc: Herczeg Ferenc emlékezései. [2]., A gótikus ház, Budapest, Singer és Wolfner, 1939, 279–281. – Törzsgyűjtemény

Kassai Vidor a Munkácsy Mihály tiszteletére rendezett jelmezestélyen 1882. február 21-én. Offenbach Kofák (Mesdames de la Halle) című darabjában, Madou asszony jelmezében. Vác, 1900. Jelzet: KE 3437. Ebben a darabban eredetileg is nőnek öltözött férfiszínészek alakították a párizsi vásári árusnők egy részét – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színháztörténeti gyűjtemény

A festmény alapjául szolgáló eredeti fénykép hátoldalán ez áll:

„Ha ilyenek volnának a nők, mint e férfi, se nő, se férfi nem kívánnék lenni. Budapest. Apr. 25-én, 882. Kassai Vidor”.

Kassai Vidor a Munkácsy Mihály tiszteletére rendezett jelmezestélyen 1882. február 21-én. Offenbach Kofák (Mesdames de la Halle) című darabjában, Madou asszony jelmezében. Fotó: Ellinger Ede és Testvére, Budapest., 1882. Jelzet: KB 4108/12 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színháztörténeti gyűjtemény

S most jön csak az igazi a furcsaság, vagy talán az elme valamiféle sérülésének a lenyomata? – Mit is mondott, immár jó száz évvel ezelőtt a nyolcvannégy éves aggastyán az őt felkereső újságírónak?

„– A lakásom egész télen fűtetlen volt. A nyögdíjam (igy mondja: nyögdíj) arra elég, hogy a házbéremet kifizessem. Egyedül vagyok, csak pár bolhám akad néha. A télen négy hónapig egy ingben jártam. Lent se volt rólam. Most olykor idegenek elviszik a szennyes ruhámat és ingyen kimossák. Magam takarítottam és magam is főztem. Ha volt, mit. Legtöbbször nem volt. Azt ettem, amit a vendéglőben otthagytak. Pedig keveset hagytak ott. Hozzászoktattam magam a koplaláshoz. Most aztán jóemberek kivitték a miniszternél, hogy a siketnémák intézetében étkezhessem. Azóta odajárok ebédre és vacsorára.”

Kassai Vidor 1928. július 30-án hunyt el.
Farkasfalvi Kornél kecskeméti főreáliskolai tanár a Váci Hírlap riporterének maga mesélte el a történteket:
Kassai Vidor örökösével, vagyis bátyjának leányával, azaz unokahúgával, a „Kossitzky-leány”, „Kossitzky Gizi úrhölgy” társaságában ment el az elhunyt lakására – még a hivatalos hagyatéki leltár előtt – felmérni a hagyatékot:

„Az első szobában egy alacsony piszkos kis ágy (és nem koporsó, mint szenzációként írták a lapok.) Ezen halt meg az öreg Kassai Vidor. Mellette egy alacsony szék, rajta kormos lámpa, egy halom elégett gyufaszál, (ezeket is gyűjtötte.) Amint nézdegélek, egy kis kulcscsomó ötlik a szemembe, rajta egy kis papircédula. Felemelem, nézem: Kassai kis gyöngybetűi:
Ez a kulcs vezet a kincstáramba. Kétszer előre, félszer hát ráfordítani!
Összenézünk és szinte összenevetünk: Kassai kincstára!
Farkasfalvit a könyvtár érdekli, húzogatja ki a könyveket, nézi a címeket. Az asszonyt fúrja a kíváncsiság, és sok kísérletezés után egy ütött-kopott ládát fedez fel, amelybe végül is a kulcsocska beleillik. Forgatja benne a kulcsot, nyitja, zárja, csak a láda teteje nem enged és nem emelkedik. Újra elolvassák az írást és kétszer előre fordítják egy félszer vissza és mint a detektívregényekben szokás, a titkos láda felnyílik és fent áll a csomó bankó!
Mind jó pénz egytől egyig a mint látják: egy tenyérnyi mélységben százasok sőt ezresek tömege! (Képzelem, hogy nevet most a túlvilágon a kis Kassai!) A legkisebb bankó ötvenes, de abból is több van száznál. Maga Farkasfalvi kezdi a Kossitzky-leány kezeibe olvasni a rengeteg pénzt: több volt tízezer pengőnél!
Most tovább kíváncsiskodik az asszony: mi lehet még az értékes ládában. Jön egy arckép.
Egy csomó postaszelvény. Egy hajfürt. A nagy Jászai Mari emléke. Aztán egy megkopott gyűrű. Megható felírással: Anyám jegygyűrűje. Megint egy sereg levél (milyen titkok lehetnek benne!) meg sem nézik, túrják a ládát és festmények kerülnek elő.”

Hová lettek Kassai Vidor aranyrudacskái? Vizsgálatot kér a halott emléke! In: Váci Hirlap, 44. évf. 58. sz. (1930. aug. 3.), 2. – Hungaricana közgyűjteményi portál

Kassai Vidor pályatársairól. Vác, 1903. Laborfalvi Róza, Felekiné Munkácsy Flóra, Hegedűsné Bodenburg Lina és Bognár Vilma. Jelzet: KE 3430 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színházi gyűjtemény

„Kassai az átlagfestőnél sokkal jobb volt. Kor- és kartársait megörökítő arcképeiről barátai tudtak. Tovább, tovább, ez nem érdekes... És a kutatást már abba akarják hagyni, mikor olyan furcsa kis göngyölegek kerülnek elő legalulról, a láda fenekéről. Először egy, majd a második, harmadik, tizedik, tizedik, tizenötödik... ejnye nem lesz vége: … tizennyolcadik, tizenkilencedik, huszadik...
A Kossitzky-leány egyiket feltöri, felsikít: sárga aranyak gurulnak szét a szobában!
Az olvasó már sejti: a kis papír-rudacskák mindannyija aranyakat, értékes, fényes aranyakat rejtett, mindegyikben húsz darab volt. Az utolsó csomagocska nagyobb: ebben húszkoronás aranyak voltak, ellentétben a tizenkilenccel, amelyek tízkoronás aranyakat rejlettek.
Kossitzky-leány mindent elvitt. Amit tudott, Vácon értékesített. A híres Kassai-képekből a vagyonmentőn láttam egy-két darabot, a mit a rideg becsüs öt pengőre becsült. Kassai képei, amelyeket alkotója oly értéknek tartott, hogy még a Nemzeti Múzeumnak sem akarta átengedni örök megőrzésre! A kegyeletlenség üzletet csinált abból az értékekből, amelyeknek méltó helye a színművészeti múzeum lett volna. ”

Hová lettek Kassai Vidor aranyrudacskái? Vizsgálatot kér a halott emléke! In: Váci Hírlap, 44. évf. 58. sz. (1930. augusztus 3.), 2–3. – Hungaricana közgyűjteményi portál

Egy héttel később a Váci Hírlap – 44. évf. 60. sz. (1930. augusztus 10.), 2. – arról számolt be, hogy Kassai Vidor nemcsak aranyrudakat, de takarékpénztári betétkönyveket is hagyott hátra!

Kassai Vidor pályatársairól. Csatai Zsófi, Kaffka Lászlóné Hegyesi Mari, Kacsó Karola, Ódry Lehel és Halmi Ferenc. Vác, 1905. Jelzet: KE 3431 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színházi gyűjtemény

A rejtély rejtély marad, honnan is volt ekkora vagyona a nagy művésznek, aki pedig élete utolsó évtizedeiben szinte kérkedett nyomorúságos anyagi helyzetével, s szinte a szó szoros értelmében nyomorgott, részben könyöradományokból tengődött, minden, szinte már-már hihetetlennek tűnő takarékoskodása mellett is.
De tegyük hozzá, sem ő, sem a rokonai nem voltak szegények. Messze nem.
Szintén a Váci Hírlap tudósít, hogy 96 éves korában, 1931-ben elhunyt Budán Kossitzky János nyugalmazott MÁV-mérnök, aki:

„… már 1846-ban szolgált, és az ország első vasútját, a vác – budapestit építette, és annak megnyitása után az osztrák vasúttársaság szolgálatába lépett, ahol szívesen fogadták, mint magyar szakembert. Kossitzky bátyja volt a mi Kassai Vidorunknak, akit többször meglátogatott Vácon. A mestert, mert fiatalabb volt, mindig Vidorkának hívta, még nyolcvan éves korában is. Az ő leánya örökölte »Vidorka« minden vagyonát.”

Még építette a váci vasútat. In: Váci Hírlap, 45. évf. 19. sz. (1931. március 8.), 2. – Hungaricana közgyűjteményi portál

Kassai Vidor másik bátyja pedig Kossitzky Lajos, a váci egyházmegye címzetes kanonokja, bujáki esperes-plébános volt, aki nyugalomba vonulása után Gödöllőn élt.
Szerencsére a szóban forgó, „elkótyavetyélt” festmények nem vesztek mind el.
Egy részük jelenleg Színháztörténeti és Zeneműtárunk színháztörténeti gyűjteményének féltve őrzött kincse, ahogy azt az itt bemutatott illusztrációk is bizonyítják, s az egyes képek a hajdani gondos kezelésnek megfelelően ma is remek állapotban vannak. A Színháztörténeti Osztály 75 éve történt létrehozásának évében, 1949-ben vásárolt meg kilenc darabot az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézettől, nevesítve pedig Bán Ernőtől, a Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének vezetőségi tagjától, illetve 1950-ben, szintén az Intézettől további kettőt.
Ezen festmények közül csak egy, a saját bevallása szerint tükörből festett önarcképe teljesen „önálló” alkotás. A többit fényképről „másolta” – meg is vannak könyvtárunk színháztörténeti gyűjteményében ezek a műteremben, a kor ismert fényképészei által készült fotográfiák. Teljes a hasonlóság.
Igaz, a fényképekkel ellentétben a színes festmények többet árulnak el, még korhűbbekké váltak, de kérdéses művészi értékük. A részletes, pontos kidolgozás dokumentumértéke, színháztörténeti jelentősége mindenképp jelentős, s pusztán az, hogy a képet fényképről másolta, még nem von le semmit sem az értékéből, hisz ezt az eljárást a legnagyobb festők is alkalmazták, már egész a fényképezés hőskora óta, hogy híres példát említsünk, gondoljunk csak Csontváryra…

Végezetül a komikus karakterszínésztől, festőtől, zenésztől, írótól, költőtől, ettől a sokoldalú különc zsenitől saját versével búcsúzunk:

„Igazságot kerestem én,
Számunkra nincs, csak költemény.
Illúzió, képzelet,
Ez boldogít, ez vezet.

Rejtély nekünk minden itten;
Ennél többre én se vittem:
Csalóvá lesz a való,
Majd valóvá a csaló,

Ne repülj hát, ha nincs szárnyad,
Okosan a földet járjad;
Ha rajta túl hajt lázad:
Lipótmezőn lesz házad.”

Kassai Vidor: Leérkezés. Részlet. In: Uő: Furcsaságok. Nescionizmus serio fantastico humoristico tragicomico világnézlet. Kassai Vidor emlékiratának függeléke, Vác, Pestvidéki Nyomda, 1927, 105. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

180 éve született a nagy magyar botanikus, Borbás Vince

2024. július 29. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 19. század legnagyobb magyar botanikusa, a magyar flóra- és növényföldrajzi kutatás korszerűsítője Ipolylitkén született, 1844. július 29-én.

„Kanitz tanár halálát olvasván, mélyen megdöbbentem. Noha Jurányi tanár úr 1872-ben engem már Kolozsvárra ajánlott, 1881 óta pedig a dolgot bold. Haynald többször szorgalmazta, mégis én a dolognak ily szomorú úton való megoldását épenséggel nem óhajtottam.

Szomorú, a dolog megtörtént jóindulatunk ellenére is. Én eltökéltem, hogy a megüresedett hely elnyeréseért lépést teszek. A Balatonmellék flórája tanulmányozása céljából Keszthelyre jöttem, itt a feleségem megbetegedett. Ha lehetséges, nemsokára haza megyek és lépést tenni óhajtok.

Engedje meg azonban nagyságod, hogy kérésemmel legelőször nagyságodhoz fordulni bátorkodom, és kérem, méltóztassék ügyemnek alkalom előjöttével kegyes pártolója lenni. 24 éve, hogy az állam szolgálatában vagyok, 16 éve Bpesten magántanár és irodalmilag annyi erőmegfeszítéssel, mint én, a botanika terén senki nem dolgozott, úgy hogy, ha későn is, jól esnék, hogy elértem, amiért annyi idő óta éjjel-nappali munkámmal törekedtem, de kivált azért törekedtem, hogy az eddig összegyűjtött roppant anyagot a reáliskola terhétől mentve, feldolgozhatnám. A haza növényzeti viszonyainak ismertetése nagyon kívánatos lenne, a magas ministerium s a kolozsvári egyetem talán lesz kegyes, hogy a befejezéshez nekem a módot meg fogja adni.”

Borbás Vince levele Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárhoz, Keszthely, 1896. július 16. – Kézirattár, Levelestár

Ezekkel a szavakkal fordult Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárhoz Borbás Vince 1896. július 16-án, Keszthelyen kelt levelében. Hozzá és az egyetem vezetőségéhez jó pár levelet intézett még, míg végre 1902-ben valóban elnyerte a hőn áhított katedrát, vagyis a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a növényrendszertan nyilvános rendes tanára lett, később pedig az egyetem növényrendszertani intézetének és botanikuskertjének igazgatója. Sajnos a biztos révet, a megérdemelt elismerést, s a kutatáshoz szükséges nyugalmat nem élvezhette sokáig, 1905. július 17-én, életének 61. évében váratlanul elhunyt.
Valóban, ahogy azt Borbás a fenti levelében is írja, A Balatonmellék flórája tanulmányozásának meg is lett az eredménye, A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete című munkája. Kidolgozta az Ősmátra-elméletet, a homokpuszták hegyről való füvesedésének elméletét (A magyar homokpuszták növényvilága, 1886).
Ahogy azt később a szintén nagynevű botanikus, a magyarság virágainak és gyümölcseinek legjobb ismerője is megerősítette:

„Ösmátra endemikus növényfajainak különállása azóta a magyar flóra alapvető feldolgozása folyamán még élesebbé vált és bebizonyult, hogy a legközelebbi rokonaiktól nagy távolságokkal elválasztott fajok kétségtelenül harmadkori maradványok, így a Seseli leucospermum (magyarföldi gurgolya), melynek testvérfajai (Seseli Degenii és mások) Bulgáriában, a Linum dolomiticum (dolomitlakó len), melynek közeli rokona (Linum elegáns) a Balkán-félsziget nyugati és déli részében él, továbbá a Ferula Sadleriana (pilisi husáng), mely e nemzetség keleti terjedésű Peucedanoidae szekció legnyugatabbra tolt faja s rokonai tőle nagy távolságban elszakítva, Déloroszországban és Szibériában élnek.”

Rapaics Raymund: Ősmátrától Tisiáig. Természettudományi Közlöny, 1926. (58. évf.) 838. füzet, 570. – Törzsgyűjtemény

Számos szaktanulmánya mellett értékes herbáriuma viszont csak hosszabb huzavona után került végre a budapesti egyetem növényrendszertani intézetébe, ahol a II. világháborúban nagyrészt megsemmisült.
Több fontos botanikai felfedezést tett – köztük volt a magyar tulipán vagy al-dunai tulipán (Tulipa hungarica) – de legnevezetesebb felfedezése kétségtelenül a pilisi len (Linum dolomitikum). Ennek a jégkorszak előtti bennszülött virágnak a neve könnyen félrevezethetné az olvasót, mert a világon egyedülálló lelőhelye a Budai-hegység, azon belül a Nagy-Szénás környéke, illetve a közelébe eső Borbás-gerinc!

„[Borbás Vince] A budamelléki sz.-iványi hegyekről bemutat egy Linum dolomiticum-ot, mely alacsony termetét, heverő cserjés szárát, meddő lombrózsáit tekintve, a L. flavum-tól eltérő, ellenben a görög L. elegans-tól inkább távol eső termőhelye, mint morfológiai bélyegei választják el (habitu humili, caudiculis pluribus frutescentibus rosulisque sterilibus a L. fiavo diversum et L. eleganti affinius). Egyúttal megemlíti, hogy a herkulesfürdői L. flavum uninerve Roch, a L. campanulatum-mal egyezőbb, mint a L. flavum-mal, nagy virága meg sok cserjésedő száracskája nagyon kitünteti. A L. Tauricum-tól is ez különbözteti meg; ennek nincs cserjésedő heverő szára, de a levele hosszabb, hosszan és ékalakúan keskenyedik.”

Társulati ügyek. In. Természettudományi Közlöny, 1897. április, (29. évf.) 332. füzet, 208–209. Törzsgyűjtemény

Ez a kis, jelentéktelennek tűnő sárga virág, a pilisi len, azóta is hazánk egyik legvédettebb növénye.

Pilisi len a tájban. Fotó: Kis Domokos Dániel

„… a pilisvörösvári Egyeskő páratlan növényritkaságát a dolomitlakó lent (Linum dolomiticum BORB.) pedig GRÓF KARÁCSONYI-KEGLEVICH IMRE vette önként védelmébe.”

Gombocz Endre: Az első hatóságilag védett növény hazánkban [a magyar kikirics (Colchicum hungaricum JANKA)]. In. Természettudományi Közlöny, 1935. (67. évf.) 1023–1024. füzet, 108. – Törzsgyűjtemény

Részben az évforduló miatt is e sorok írója egy szép szombati napon, 2019. május 18-án kisfiával felkereste a tájegységet, fellelve végre a pilisi lent is. Mintha csak egy botanikai kirándulás elevenedett volna meg, több mint száz év után:

„Folyó évi, április hó 30.-án Dr. Degen Árpád úr vezetése alatt kirándultunk a különösen a Linum dolomiticum BORB.-ról nevezetes Kis- és Nagy-Szénás hegyek Pilisszentivánra néző lejtőire. Útirányunkat az ú. n. Egyeskő-nek vettük. Már messziről feltűntek a Genista pilosa L., Linum dolomiticum BORB., Helianthemum canum (L.) BAMG. és Coronilla vaginalis LAM. dúsan virágzó sárga szőnyegei.”

Zsák Zoltán: A Botrychium Lunaria (L.) Sw. pestvármegyei előfordulása. In. Magyar Botanikai Lapok, 1916. 1–5. sz. 82–85. – Törzsgyűjtemény

Deéteri Dr. Borbás Vince emlékét Budapesten emléktábla őrzi a Markó utcában. Budapesti lakása pedig a Dessewffy utca 3-ban volt. Egy időben, tisztelői jóvoltából Borbásia néven folyóirat is viselte a nevét.

Szakirodalom:

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Dohnányi-köszöntők a Zeneműtár Dohnányi-gyűjteményében

2024. július 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

147 éve született Dohnányi Ernő

Az 1877. július 27-én Pozsonyban született világhírű zongoraművész, zeneszerző és karmester Dohnányi Ernő (1877–1960) hagyatéka a komponista elhatározása szerint halála után az 1960-as évek elején került az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárába. E gazdag és sokszínű gyűjteményben néhány olyan dokumentum is képviselteti magát, amely a 20. századi magyarországi zeneélet első felének megkerülhetetlen alakja, Dohnányi Ernő születésnapjához köthető. Jelen áttekintés ezekből közöl egy válogatást.

Dohnányi Ernő 1905 körül – Színháztörténeti és Zeneműtár: Dohn-hagyaték. Fényképek A/20/a

A köszöntők közül természetesen a levelek között találhatjuk a legtöbb példát arra, hogy családtagjai mellett kollégái is megemlékeztek Dohnányi születésnapjáról. A korai dokumentumok közül különleges jelentőségű iratnak tekinthető az a német nyelvű levél, amelyet 1889. július 26-án a pozsonyi Szent Márton-dóm orgonistája, Karl Forstner (vagy Forstner Károly) címzett a mindössze tizenkét éves tanítványának, Dohnányinak. A levélben nem csupán Forstner születésnapi jókívánságait, de a mester egy közelgő Dohnányi-hangverseny műsorösszeállítására vonatkozó elismerő szavait is olvashatjuk.

Karl Forstner levele Dohnányi Ernőhöz, 1889. július 26. – Zeneműtár, Dohnányi-hagyaték, jelzet nélkül

A Dohnányi-hagyatékban unikális dokumentumnak tekinthető az az autográf vers is, amelyet a nemzetközi hírű gyermekgyógyász, egyetemi tanár, dr. Bókay János (1858–1937) írt Dohnányi Ernő ötvenedik születésnapja alkalmából, 1927. július 27-én. A Dohnányi családdal szoros barátságot ápoló orvos-professzor születésnapi ihletettségű költeménye érzékletesen írja körül a zeneszerző magyarországi zeneéletbeli tevékenységének jelentőségét, miközben a trianoni békediktátumra, valamint Dohnányi egyik operájára is utalt verse utolsó szakaszában. A „magyar daltól hangos zengő-torony” zárómondat ugyanis nem mást, mint az 1922-ben bemutatott, A vajda tornya című Dohnányi-opera egy korábbi címváltozatát (A zengő torony) sejteti.

Bókay János: Versköszöntő Dohnányi Ernő ötvenéves születésnapjára – Színháztörténeti és Zeneműtár, Dohnányi-hagyaték, jelzet nélkül

A költemény mindenesetre nem előzmények nélkül született, Dohnányi ugyanis 1927. április 19-én, Bókay 70. születésnapja alkalmából ünnepi kompozícióval lepte meg barátját, mégpedig a zenekedvelő professzor egyik témájára komponált variációival (Változatok Bókay bácsinak egy témájára). Mivel tudomásom szerint a szóban forgó vers még nem került publikálásra, az alábbiakban teljes egészében közöljük a költeményt.

Versköszöntő Dohnányi Ernő ötvenéves születésnapjára

Ernő köszöntlek! Nem ötven éved végett:
A láng miatt, mely ötven éve éget
És fáklyaként kigyúlt, hogy lobbanását
Messze néped is elkáprázva lássák!

… S te itt lángolsz, itt világítsz közöttünk!
Nem mi vagyunk akik ide kötöttünk:
A barátság mécsese melegít,
De nem láncolja röghöz a zsenit;
Maga a rög az, amely nem ereszt, –
A magyar föld, amely így megtaposva,
Silányt kivet, a nagyot visszahozza,
Mert érzi, hogy a belé oltott tűz,
Ha itt lángol fel, fellegeket űz,
Az égbe csap a nyomában fényözön
Ragyog még a fényétvesztett rögön!

Te vagy a dal! Az örökkévaló,
Az ujrazengő, sohasem elhaló;
Benned sírnak fel mind a magyar ősök:
Virágosok, regösök, hegedűsök. –
Pénzt, fegyvert, földet rabolni lehet,
Dalától megfosztani nemzetet
Még nem sikerült egyetlen lantosnak:
Éneke van a mennykőnek, sorsnak,
Elfúl a szó, de áttöri a hang, –
Csonka toronyban is zeng a harang.

Ernő dalolj! Te vagy a kiválasztott,
Lelked napfényét azokra árasztod,
Kiknek a lelke már már fénytelen.
És arra kérlek, én szerénytelen,
Itt közöttünk zengd ki dúshangú lelked, –
Építs kis házat, hasíts apró lelket,
Meglásd, bástya lesz, dalos várorom,
Magyar daltól hangos zengő-torony!

1927. július 27.

Mint atyám szerény íródeákja, –
igaz hódolattal és meleg szeretettel
ifj. Bókay János

A gyűjtemény születésnapi köszöntői közül a legimpozánsabb az a díszdoboz, amelyet 1922-ben, Dohnányi művészi pályafutásának 25. évfordulója alkalmából ajándékoztak bartárai, tisztelői a komponista számára. Az intarziás, Reményi József (1887–1977) készítette bronz kisplasztikával díszített fadoboz külső megjelenése szemet gyönyörködtető, s ez valójában a díszdoboz tartalmáról is elmondható. Hatvanhét díszes lapon, kézzel illusztrált keretbe foglalva olvashatjuk az első oldalakon Kozma Andor (1861–1933) Dohnányi előtt tisztelgő versét, majd a korszak prominens személyiségeinek – művésztársaknak, politikusoknak és a szellemi elit legfontosabb képviselőnek – aláírását. A rendkívül aprólékos grafikai munkát az Amerikában világhírnévre szert tett illusztrátor, Dobozyné Seredy Kató (Kate Seredy, 1899–1975) készítette el. De hogy pontosan kiknek a dedikációját rejti a doboz, és hogy milyen jelentése van egyes lapszéli ábrázolásoknak, arról a későbbiekben, a kerek évforduló folyamán számolunk be.

Laskai Anna (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

Kelemen Éva: Dohnányi Ernő családi levelei, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó – MTA Zenetudományi Intézet, 2011.
N. N.: „»A zengő torony« és »A tenorista«. Dohnányi Ernő nyilatkozik az operáiról”. In: Színházi Élet, 9. évf. 6. sz. (1920. február 8–14), 7–8. ó
Gyűjteményes kiadása: Kusz Veronika (közr.): Dohnányi Ernő. Válogatott írások és nyilatkozatok, Budapest, Rózsavölgyi és Társa, 2020, 273–275.
Podhradszky Imre: „The Works of Ernő Dohnányi”. In: Studia Musicologica, 4. évf. 6. sz. (1964), 357–373.

komment

Címkék: hagyaték dohnányi ernő kelemen éva színháztörténeti és zeneműtár laskai anna karl forstner bókay jános reményi józsef kozma andor dobozyné seredy kató kusz veronika podhradszky imre

Gyászol a nemzeti könyvtár

2024. július 25. 11:21 - nemzetikonyvtar

Elhunyt Ferenczy Endréné Wendelin Lídia (1933–2024)

„Saját halálunk sose fáj úgy, mint mások halála”
(Weöres Sándor)

Dr. Ferenczy Endréné Wendelin Lídia (1933–2024)

Nehéz tudomásul venni... Dr. Ferenczy Endréné Wendelin Lídia nincs már közöttünk.
Az elmúlt hetven év – a nemzeti könyvtár létének közel harmada! – elválaszthatatlan az ő személyétől és gazdag, maradandó életművétől.
Lídia egy életre elkötelezte magát a nemzeti könyvtár mellett: már az egyetemi gyakorló évét is az OSZK-ban töltötte, majd államvizsgája után, 1956-ban a Bibliográfiai Osztályra kapott kinevezést. A továbbiakban tapasztalatot szerzett a nemzeti könyvtári munka csaknem valamennyi fontos területén: foglalkozott az állománnyal, a tájékoztatási, olvasószolgálati és gyarapítási munkával, a különgyűjteményekkel. 1995-ös nyugdíjba vonulásáig egyfolytában a nemzeti könyvtárban és a nemzeti könyvtárért dolgozott, s nyugdíjas éveiben is folytatta tanácsadói, oktatói és publikációs tevékenységét.
Magam 1962-ben kerültem az akkori, mára legendás emlékű Hírlaptárba. A nemzeti könyvtár személyi állománya ekkor talán 250 fő volt (a költözés tájékán érte el a 700-at), így előbb-utóbb, így-úgy (étkezde, az épületek közti séta, folyosói beszélgetések, értekezletek révén stb.) szinte mindenki ismerősünkké vált.
Ferenczyné Lídia ekkor már tekintélyt sugalló jelenség volt magas termetével, fekete hajkoszorújával, energikus, célratörő, néha szenvedélyes beszédével. Fiatalon lett főosztályvezető, s mint ilyen, meghatározó szerepet vállalt a budai Várba költözés előkészítésében, a programok kidolgozásában, a végrehajtás kínosan hosszúvá vált időszakában (az épület első hivatalos befejezési határideje 1968 volt, ténylegesen azonban csak 1984–1985-ben költözött a könyvtár a Budavári Palota F épületébe).
Ferenczyné szakmai életútjának minden állomását bemutatta az a 2016-ban készült laudáció, amelyet Rácz Ágnes igazgató készített a Bibliothecaria Emerita cím adományozása alkalmából. Ezért én most csak néhány fontos momentumot emelek ki életéből, a gazdag életműből.
Édesapja a Magyar–Olasz Bank tisztviselőjeként került Sátoraljaújhegyre s egy, a debreceni egyetemen tanuló kisasszonnyal házasságot kötve 1933-ban született meg lányuk, Lídia. Pár év múlva a család visszatért Budapestre, így az iskolákat már ott végezte (említést érdemel, hogy az evangélikus leánygimnázium növendéke volt).
Szakmai tevékenységére áttérve meghatározó jellegűnek tartom azt a programot, amelyet Ferenczyné a vári épület hatalmas, 7. szinti olvasószolgálatának működésére dolgozott ki. Röviden: minden térség külön zárt egységet képez, állandó átjárási ellenőrzésekkel, avagy az olvasó szabadon használja a teljes térséget, az összes kézikönyvtárral. Nem kell ecsetelnem, milyen fontos, hogy ez utóbbi, azaz Lídia koncepciója győzött a „konzervatív” konkurenssel szemben. Úgy is mondhatnám, egy európai szemlélet váltotta le a „poroszosat”.
Jóború Magda főigazgató (1918–1982), aki 1958-től haláláig vezette a nemzeti könyvtárat, különösen nagyra értékelte Lídia – hozzá hasonlóan – energikus, lényegre törő személyiségét. A főigazgató maga vállalta halála előtt behívta Zircz Pétert, egyik helyettesét és engem, s személyes szavakkal ajánlotta őt figyelmünkbe. Akkor nem érthettem e gesztusát: napokkal később bekövetkezett halála tárta fel előttünk, hogy lényegében végrendelkezett.
Lídia nem egyszerűen kiváló szakmai felkészültséggel és elsőrendű vezetői tulajdonságokkal rendelkezett, hanem szívesen, egyben mesteri módon volt képes átadni tudása legjavát. Oktatói, tankönyvírói munkája, a Könyvtárosok kézikönyve számára írott fejezetek (3. kötet) révén százak, ha nem ezrek jövőbeni munkájának színvonalát alapozta meg. Írásmódja stílusát tanítani lehetne: a legjobb értelemben vett klasszikus világosság teszi jól befogadhatóvá minden gondolatát. Talán megengedhető a feltételezés, hogy ókortörténész férje is hatással volt rá e tekintetben.
Évtizedekig készült, s végül 2010-ben látott napvilágot az opus magnum: a Horthy-korszak sajtóbibliográfiája, három kötetben 2500 oldalon. Száz évre szólóan megalapozta ismereteinket. Csak az igazi tudós, aki a bibliográfia műfaját értékelni tudja, mérheti fel, mit jelent egy ekkora korpusz, ahol minden írásjelnek precízen kell megjelennie.
Szívesen emlékezett fiatalkori társaira. Amikor 2021-ben ünnepi kötetet szerveztünk a kilencvenéves Papp István és Katsányi Sándor tiszteletére, színes anyagot adott az ötvenes évek első felében már oroszlánkörmeiket megvillantó „fiúkról” (Papp István, Bereczky László, Kiss Jenő stb.).
Ekkori kapcsolatunk keretében kértem, halkan unszoltam is: rögzítsük, s ossza meg emlékeit életútjáról, az őt támogató főigazgatóról, meghatározó pályatársairól… Sajnos, nem vállalta, talán úgy érezte, ezt nem tudja a számára megszokott színvonalon teljesíteni.
Aki ismerte munkásságát, egyetért velem: az elmúlt hosszú-hosszú évtizedek hazai könyvtárügyének rendkívüli teljesítményt felmutató, példamutató életművet alkotó személyiségét kell a magunk és utódaink számára méltó módon megidéznünk, megörökítenünk. E szerény sorok az első kísérlet műfajába tartoznak.

Sonnevend Péter

Kapcsolódó tartalom: Elhunyt Ferenczy Endréné Wendelin Lídia (1933–2024). In: Az Országos Széchényi Könyvtár honlapja

komment

Címkék: nekrológ weöres sándor bibliográfia nemzeti könyvtár könyvtártörténet kiss jenő papp istván rácz ágnes bereczky lászló sonnevend péter jóború magda r. ferenczy endréné wendelin lídia zircz péter katsányi sándor

Kutatóink Európa legjelentősebb középkorász kongresszusán

2024. július 24. 06:00 - nemzetikonyvtar

IMC Leeds 2024

Az 1994 óta minden évben a University of Leeds szervezésében megrendezett International Medieval Congress idén is több mint kétezer középkorászt szólított meg a világ minden tájáról. Az idei, 2024. július 1. és 4. között megvalósult esemény hívószava a válság volt, e köré szerveződtek a párhuzamosan zajló szekciók és kerekasztal-beszélgetések.

Az International Medieval Congress logója

A fennállásának ötvenedik évét ünneplő HUN-REN – OSZK Fragmenta et codices Kutatócsoport, amelynek 2002 óta könyvtárunk ad otthont, a harmincadik, jubileumi kongresszuson első ízben képviseltette magát. A kongresszuson három kutatónk, Hende Fanni, Orsós Julianna és Tomkó Zoltán is előadást tartott.
Hende Fanni, a kutatócsoport tudományos főmunkatársa, Bolyai-ösztöndíjas kutató előadásában egy olyan töredékcsoportot mutatott be, amely a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában, a Magyar Kamara Archívumában őrzött két, kora újkori számadáskönyv kötéstáblájából kerültek elő. Érvelésében meggyőzően bizonyította, hogy a Henricus de Ratisbona Vocabularium című művének töredékei, jóllehet az őrzőkönyvek alapján magyar eredetűnek gondolhatnánk, mégis a bécsi Domonkos-rendhez köthetők. A szekciót a Leeds-i Egyetem oktatója, Dr. N. Kivilcim Yavuz, elismert kéziratkutató moderálta. Munkatársunk előadását élénk érdeklődéssel hallgatták a résztvevők, és biztatták, hogy eredményét nemzetközi folyóiratban publikálja.

Hende Fanni Newly Discovered Fragments of Henricus de Ratisbona’s Vocabularius Lucianus Used as Part of a Bookbinding of an Account Book which Used to Belong to the Hungarian Chamber című előadása

Tomkó Zoltán, kutatócsoportunk szerződéses munkatársa, a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája Neolatin irodalom alprogramjának doktorandusza, az SZTE Kulturális Örökség és Digitális Társadalom Kutatócsoport, illetve az OSZK–SZTE Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport tagja egy diplomácia- és kommunikációtörténeti szekcióban mutatta be kutatási eredményeit. A tematikus panelt a University of Iceland munkatársa, Katrín Lísa L. Mikaelsdóttir hirdette meg és moderálta. Előadásában Zoltán a három részre szakadt Magyarország diplomácia-és hadtörténetének egyik kulcsmomentumát, I. Szulejmán utolsó, 1566. évi magyarországi hadjáratát mutatta be historiográfiai aspektusból. A kortárs történetírók a háború kitöréséért és katasztrofális kimeneteléért való felelősség kérdését pártállásuknak megfelelően értékelték, és az ellenkező oldalt (a Habsburg-, vagy éppen a Szapolyai-pártot) tették felelőssé. Az előadásban Zoltán külön kiemelte és érzékletes példákkal illusztrálta Forgách Ferenc történetírói pozícióit, szempontjait és módszereit.

Tomkó Zoltán Blaming the Other: Scapegoating in a Divided Hungary after Suleiman’s Final Campaign című előadása

Orsós Julianna, kutatócsoportunk tudományos munkatársa előadásában a Domonkos-rend késő középkori válságáról, a rendtartomány felbomlásáról és Teutonia tartományba történő beolvadásáról beszélt. Miközben a ferences rend misszióit, szentté avatásait tekintve sikeres volt, a domonkosok válsággal néztek szembe. A rend intézményeinek legtovább működő testülete, az előbb Erdélybe, majd Nagyszombatba és Pozsonyba menekülni kényszerült Nyulak-szigeti apácakolostor azonban még több mint fél évszázaddal Buda elfoglalása után is aktív jogi entitásként működött, a legmagasabb politikai körökkel állt kapcsolatban, ezt pedig egy egyedülálló joggyakorlattal tudták megvalósítani. Jogi képviseletüket és birtokaik igazgatását hátramaradt jobbágyaik valósították meg, ami minden kánonjogi előírásnak ellentmondott, többek között ebben is unikálisnak számított. Ezért is kivételes a Nyulak-szigeti apácák leleményessége és diplomáciai ereje.
A szekciót Andrew Marsham, a University of Cambridge professzora moderálta és szorgalmazta a bemutatott eredmények idegen nyelven történő mielőbbi publikálását.

Orsós Julianna Losses, Failure, Redesign: The Crisis of the Dominican Order in the Late Medieval Kingdom of Hungary című előadása

A konferencia ideje alatt munkatársaink új tudományos kapcsolatokat építettek, képviselve Magyarországot, az Országos Széchényi Könyvtárat és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot.

Tomkó Zoltán, Orsós Julianna és Hende Fanni a University of Leeds campusán

Orsós Julianna, Hende Fanni, Tomkó Zoltán
(HUN-REN – OSZK Fragmenta et codices Kutatócsoport)

komment

Címkék: ferencesek forgách ferenc domonkosok orsós julianna hende fanni tomkó zoltán university of leeds hun-ren – oszk fragmenta et codices kutatócsoport andrew marsham university of cambridge katrín lísa l. mikaelsdóttir university of iceland n. kivilcim yavuz henricus de ratisbona középkorkutatás

Olvassunk Szép Ernőt!

2024. július 23. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az abszurd humor, az irónia, az élőbeszédet imitáló, a stílusszinteket mesterien keverő művészet kedvelői számára örömteli hír, hogy az 1953-ban elhunyt Szép Ernő szövegei a védelmi idő lejártával, 2024 januárjától elektronikus formában mindenki számára elérhetővé váltak a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Ez adta az apropót a lírikusként, próza- és drámaíróként is tevékeny Szép Ernőről, valamint műveiről a könyvtárunkban 2024. május 15-én megrendezett szóló kerekasztal-beszélgetésnek.
A beszélgetés során számos kérdés merült fel, amelyre válaszokat kerestek az emlékest beszélgetőpartnerei: Gajdó Tamás, Győrei Zsolt, Jakab-Balogh Lilla, Pányik Tamás, Széchenyi Ágnes és Tverdota György. Hogy látja Szép Ernőt a ma olvasója, színházi közönsége, illetve az irodalomtudomány? Vajon hogyan befolyásolta a megítélését a kabarénál induló karrierje? Mi magyarázhatja a Szép Ernő-drámák hatvanas évek óta töretlen népszerűségét? Hova helyezzük Szép Ernőt a mai irodalmi palettán?
Szép Ernő verseit a Nyugat indulásának első évétől közölte. Az első nemzedék tagjaként és ismert kabarészerzőként sokáig nagy tekintély övezte. Mindig volt helye többek között a Nyugat Centrál, illetve New York Kávéház asztalainál, barátainak nagy része is a lap írógárdájába tartozott.

Szép Ernő dedikált portréja, Budapest, 1912. Képes levelezőlap. Jelzet: KA 4811/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár

„Ady Endre egyik legjobb barátja volt, de ugyanúgy tartozott Molnár Ferenc legszűkebb baráti körébe is. Babits kezdettől fogva nagy költőnek tartotta, Hatvany Lajos a hazai városi irodalom egyik főalakjának [nevezte].”

Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka II., Budapest, Trezor, 1992, 589. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az 1920-as évek közepére két verseskötete, egy kisprózai, illetve egy egyfelvonásosokat tartalmazó gyűjteménye jelent meg, valamint bemutatták A hasbeszélőt (a Nyugat matinéján a Vígszínházban, 1912. március 10-én), illetve első egész estés színpadi darabját, Az egyszeri királyfit (1913. december 19, Nemzeti Színház), ugyan nem túl nagy sikerrel.

1933-ban Baumgarten-díjat kapott. A nagy presztízsű Nyugat táborához való tartozása, újságírói tevékenysége, illetve folyamatosan műsoron levő kabarédarabjai ismert és elismert szerzővé tették.
Pályája és életútja az ígéretes pályakezdést követően azonban nem a várakozásoknak megfelelően alakult. Szép Ernőt mint magánembert az első világháború, a világválság, a zsidóság diszkriminációja és a második világháború krízisei egyaránt mélyen érintették. Helyzete a második világháború ideje alatt és az azt követő években válságossá vált: a zsidótörvények életbeléptét követően egzisztenciálisan veszélybe került, alig jutott publikálási lehetőségekhez. 1944 augusztusában csillagos házba internálták, csupán a svéd követség mentelmi útlevelével szabadult rövid időre. 1944. október 20. és november eleje között a nyilasok munkaszolgálatra hurcolták, családját is súlyos csapások érték, több testvére meghalt, Szép Ernőnek magának a fél lába megfagyott.
Vida Lajos így foglalja össze a kortársak főbb kritikai pontjait a szerzővel szemben:

„A baloldal és a népiek harcosabb magatartást vártak tőle, a szélsőjobbról pedig a zsidót látták benne, aki nem törekszik asszimilációra, a kávéházi irodalmat, az utcák zaját a nyelv megrontásával irodalomba emelő, együgyű költőt vélelmezték benne.”

Vida Lajos: Szép Ernő élet- és pályarajza, Debrecen, Csokonai Kiadó, 2007, 240. – Törzsgyűjtemény

Szép Ernő (Strelisky felvétele), Budapest, é. n. Jelzet: KC XVI 4. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Szép Ernő utóélete sem zökkenőmentes. Az 1945 utáni irodalmi köztudatban róla kialakult kép változásait részletesen Vida Lajos fejtette ki (i. m., 238–265.) A szerző iránti ingadozó intenzitású, általában inkább halvány érdeklődés évtizedei után – talán Tandori Dezső kitartó figyelme nyomán, talán a centenárium dinamizáló voltának vagy a posztmodern irodalom új érdeklődési irányainak köszönhetően – a ’60-as, ’70-es évektől kezdődően a színházakban kisebb Szép Ernő-reneszánsz alakult ki, darabjai a kis- és nagyszínházak repertoárjának szerves részévé váltak. Ugyanakkor a színházi sikerek csak mérsékelten ösztönözték az irodalomtörténeti újraértékelést. Míg Szép Ernő az irodalmi kánonból kiszorulni látszik, a színházi kánonnak kétségtelenül szerves részévé vált. A primer szövegek hozzáférhetősége (immár online is) és a színházi sikerszériák ellenére a Szép Ernő-recepció meglehetősen hiányos. Az elmúlt évtizedben azonban szakmai közegben is egyre nő az igény műveinek értő újraolvasására. A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2014-ben megrendezett Szép Ernő-konferencia iránt a kutatók részéről tanúsított érdeklődés mutatja, hogy megérett az idő a felülvizsgálatára annak a szerepnek, amelyet a szűkös szakirodalom a sokoldalú, próza- és drámaíróként egyaránt tevékeny szerzőnek szánt. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak a kerekasztal-beszélgetés tagjai, akik igyekeztek javaslatot tenni Szép Ernő irodalomtörténeti szerepének újragondolására, a kortárs irodalommal való kapcsolatrendszerének feltérképezésére, az ismert vagy kevéssé ismert szövegek újraértelmezésére. Reméljük, ez csak a kezdet…

Jakab-Balogh Lilla irodalomtörténész

komment

Címkék: ady endre molnár ferenc tandori dezső szép ernő hatvany lajos hegedüs géza győrei zsolt tverdota györgy széchenyi ágnes nyugat folyóirat strelisky lipót színháztörténeti és zeneműtár közkics balogh lilla vida lajos pányik tamás gajdó tamás

„Pendülsz egy égi lanton, megfeszülsz”

2024. július 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

65 éve született Kovács András Ferenc költő, esszéíró, műfordító

Kovács András Ferenc 1959. július 17-én született Szatmárnémetiben. Itt érettségizett 1978-ban az 5. számú Ipari Líceumban (1948-ban történt alapításakor és jelenleg is Kölcsey Ferenc Főgimnázium). A kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerzett magyar–francia szakos tanári oklevelet 1984-ben. 1984 és 1989 között Székelyudvarhely térségében, Szentábrahámon, Siménfalván, Székelykeresztúron tanított. A rendszerváltás után néhány hónapig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház aligazgatója (a magyar társulat vezetője), illetve az Igaz Szó folytatásaként megindult Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatszerkesztője, 2008-tól 2019-ig a lap főszerkesztője volt.

Kovács András Ferenc az Országos Széchényi Könyvtárban, Jékely Zoltán centenáriumi kiállítása megnyitóján. (2013. november 6.). A kép forrása: Indafotó

A negyedik Forrás-nemzedék kiemelkedő művészeként indult el a költői pályán a Kriterion Könyvkiadó Forrás-sorozatában 1983-ban megjelent Tengerész Henrik intelmei című verseskötetével. Lírájának legszembetűnőbb sajátossága már ettől az első színrelépéstől kezdve a versnyelv sokszínűsége, amely igen sok rétegből épül fel: archaikus-népies-régies, zsánerszerűen bájos, patetikus, könnyed vagy éppen földhözragadt, vaskos, vulgáris elemek egyaránt föllelhetők benne. Bemutatkozó kötetének első méltatója, Cs. Gyímesi Éva ezt írta róla:

„Íme egy Forrás(kötet), amelyből különös, megújult nyelven fakad a szó: az anyanyelv összes rétegein átszűrt, dús ízű líra. Ínyencek lakomája: szavak színével, illatával és zamatával kápráztat el, mielőtt fogásait nevükön tudnók nevezni. Fűszereit a magyar szókincs legrégebbi és legújabb koraiból, legváltozatosabb tájairól szerezte, s kitűnő érzékkel, tudós rafináltsággal keveri verseibe.”

Cs. Gyímesi Éva: A rejtőzködő lírikus. In: Utunk, 39. évf., 12. sz., (1984. március 23.), 4. – Törzsgyűjtemény

Tudós rafináltság. Egzisztenciális költészet

A „tudós rafináltság” Kovács András Ferenc esetében valóban nem túlzás. Igazi „poeta doctus” volt ő, a nagy elődökhöz, Balassihoz, Csokonaihoz, Weöres Sándorhoz, Dsida Jenőhöz, Szilágyi Domokoshoz hasonlóan, aki az egyetemen verstanvizsgán, zárthelyi dolgozatként egy alkaioszi óda megírására és annak parodizálására is vállalkozott. Stílusának fontos karakterjegye a már fentebb elmondottak mellett, hogy egész költői pályája során a paródia, travesztia, az ironikus stílusmontázs mestere volt. Cs. Gyímesi Éva kritikájának címe arra utal, hogy ezen adottságának megfelelően verseiben sok nevet és sokféle szerepet öltött magára, mintegy elrejtvén ezáltal saját egyéniségét. Versalanyként újra meg újra azt a feszültséget élte meg, amelyben emberi létünk véletlenszerűségének érzése és lelkünk mélyén szükségszerűnek vágyott végső célja, rendeltetése között hányódva van részünk nap mint nap. Egyfajta egzisztencializmus az övé: a létbe dobott alany bizonytalanságát érzékeli, aki csak azt tudja, hogy nem ő akarta így, nem ő a végső oka, és még kevésbé célja önmagának. Az eszmélet rácsodálkozik a véletlenre, a pillanatra, amelyben megfogant és amelyben épp most cselekszik. Nem tud belenyugodni ebbe az esetlegességbe. Csak azt tudja, hogy egyedi léte csupán egy lehetőség a korlátozott emberi lét számára felfoghatatlanul sok esély közül, amelyben az emberi minőség megvalósulhat. Érzi a felelősséget, hogy ezt a nyitott, alaktalan lehetőséget szabad emberként neki kell egyetlen otthonává, személyes, megformált életévé alakítania.

A költői én magányos vívódásai. Kétség és bizonyosság

Ez a játékos nyelvi és formai gazdagság tehát egy létfilozófiai vívódás (dubito ergo sum) kivetülése. Mint például a Szélnek eresztett menazsériák című vers végén:

„A teremtésnek még házszáma sincs...
Egy szálon függ a kozmosz és pörög
s lehull az alkony, mint egy nyaktiló.
Csattanva pendül éles, szürke függöny,
s a csörte tart, a hajsza folytatódik,
mikéntha járnék forgószínpadon
saját irhámban, arcot váltogatva
munkás mindenség útjának felén...”

Kovács András Ferenc: Szélnek eresztett menazsériák. Részlet. In: Uő: Tengerész Henrik intelmei, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1983, 77. – Digitális Irodalmi Akadémia

A magányos lét, a bizonytalan létbevetettség képsorait láthatjuk az Erdélyi töredék című költemény elején is:

„Miként erdélyi templomok falán
Freskók cafatja, csonkabonka festmény,
Kit már az Úr is régen elfelejtett,
S nem látogatja többé fürge fénnyel –
Olyak leszünk mi: láthatatlanok,
Lappangva mészben, szétmaró időkben
Isten se tudja: megvagyunk-e még,
S hogyan, miért, hány vak réteg mögött
Várhatja ráncok hős feltámadását,
Mosolynak könnyű táncát kérges arcunk,
Ha megvagyon még s meg nem rontatott –”

Kovács András Ferenc: Erdélyi töredék. Részlet. In: Uő: Üdvözlet a vesztesnek, 1983–1993, Budapest, Héttorony Könyvkiadó, 1994, 62. – Digitális Irodalmi Akadémia

A közvetlenül ezt követő költemény elején pedig már az a gondolat is megjelenik, hogy ezt a létbevetettséget nem a vak véletlen uralja, hiszen a történelem folyamán minden a Teremtő örök terve szerint történik. Ezek a sorok egyszerre utalnak a valamennyi történelmi keresztény felekezet által elfogadott, az isteni gondviseléssel kapcsolatos alapfogalmakra: létben tartás, egyetemes, természetes isteni együttműködés (conservatio, concursus), illetve arra, hogy a történelem és a személyes üdvtörténet gyakran hasonló, szinte pontosan ismétlődő epizódokból tevődik össze:

„Ami volt: mindörökre van,
mert folyton előszörre lesz.
Ami történt: most is történik,
mert sokadjára fog történni.
Olyak leszünk, amint megíratott:
freskók cafatja templomok falán –”

Kovács András Ferenc: Erdélyi töredék. Restaurálás. Részlet. In: Uő: Üdvözlet a vesztesnek, 1983–1993, Budapest, Héttorony Könyvkiadó, 1994, 64. – Digitális Irodalmi Akadémia

Kovács András Ferenc: Vásárhelyi vásár. Versek kicsiknek, nagyoknak, Kolozsvár, Koinónia, 2003. – Törzsgyűjtemény

Hasonló gondolatok köszönnek ránk pár évvel később, az Adventi fagyban angyalok, 1994–1997 című kötet két egymást követő verséből is. Fontos kiegészítés itt az előbbi szövegekhez képest, hogy a létbevetettség cudar magányát a megtört szív, az őszinte alázat képes feloldani:

„Te térdre hullni is merész lator,
Lerogysz – a semmi rajtad átsajog.
Emeld föl arcod! Föl, föl, rossz szívem!
Szívem se vagy, csak rezdülő ideg...
Menny és pokol közt értőn fölfeszítve
Pendülsz egy égi lanton, megfeszülsz:
Pengetnek fénylő, misztikus kezek,
Zengetnek tiszta, titkos kórusok.”

Kovács András Ferenc: Sursum corda. Részlet. In: Uő: Kompletórium. Válogatott és új versek (1977–1999), Pécs, Jelenkor Kiadó, 2000, 348. – Digitális Irodalmi Akadémia

A következő versből pedig azt is megtudhatjuk, hogy e fénylő, misztikus kezek a Teremtő kezei, a pengető ujjak az ő ujjai (Az Isten ujja ez. – Digitus Dei est hic. Exodi 8. v. 19.):

„Miként az ujjak más ujjak közé
Fonódva szinte összefekszenek:
csak úgy. Szorítja, nyomja, összefogja
Egyik dolog a másikát... Amint
Megíratott... Akárha volnánk éjszakák,
napok, szerelmes ujjak párbeszéde...
Ujjperc a perchez, lét a pillanathoz:
Úgy elvegyülni és kiválni végül.
Úgy lesz egésszé, lassan összeáll majd
Eggyé világunk...”

Kovács András Ferenc: Litánia. Részlet. In: Uő: Kompletórium. Válogatott és új versek (1977–1999), Pécs, Jelenkor Kiadó, 2000, 349. – Digitális Irodalmi Akadémia

A közelmúltig Varró Dániel mellett szinte csak Kovács András Ferenc volt még olyan magyar költő, akinek a versei nem kerülik meg a hagyományos műfajmegjelölő szabályokat, ugyanakkor mégis posztmodernek – abban az értelemben, hogy ez a líra egy középpontját veszített, bizonytalan, szétesett világból indul ki, mégis visszatalál a biztos kiindulóponthoz, amely a szétzilált világot egésszé teszi. Az egzisztenciális rémület és bizonytalanság nála inkább csak a túl közeli perspektívából ered a költői pálya kezdetén. A kilencvenes évekre ez a nézőpont kitágul, beleépül az öröktől fogva való kezdet és vég, amelyek távlatában szinte minden emberi gond megszűnik, kisimul minden gyűrődés az Idő arcán.

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: dsida jenő balassi bálint szilágyi domokos varró dániel weöres sándor kovács andrás ferenc deák ferenc csokonai vitéz mihály jékely zoltán régi nyomtatványok tára csobán endre attila cs. gyímesi éva

Történelemformáló jóslatok

2024. július 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

Symposium Peregrinum 2024 – konferenciabeszámoló

2024. június 11 és 14 között az olaszországi Santa Maria Capua Veterében rendezték meg a 2024-es Symposium Peregrinum konferenciát History Changing Prophecies (Történelemformáló jóslatok) címmel. A konferencia rendezői a Brandeis University, Boston, az Università degli Studi della Campania Luigi Vanvitelli és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem voltak.
A sok éve rendszeresen megrendezett vándorkonferencia témái a klasszikus antikvitás vallástörténetének egy-egy, az európai művelődést máig ható érvénnyel meghatározó kérdése köré épülnek fel, a helyszínt pedig olyan kisebb, ám kulturális értékekben gazdag városok biztosítják Olaszországban vagy Magyarországon, amelyek lehetővé teszik a résztvevők számára, hogy inspiráló környezetben, a nagyvárosokból elvonulva oszthassák meg egymással kutatási eredményeiket.
A 2024-es konferencia előadásai a jóslatok szerepét vizsgálták a mediterrán régió történelmében. Legyen szó akár az istenek intézményesült keretek között működő jósdáiról vagy magánszemélyek, politikusok égi üzenetnek tartott álmairól, a jóslatok gyakran alapvető mértékben befolyásolták Európa történelmét. Az ókoriak számára a jósisten első sorban Apollón volt, akinek delphoi jósdájában egy transzba esett jósnő, a Pythia válaszolt a hozzá fordulók kérdéseire. Hasonló jósdák léteztek a görög kultúrájú Dél-Itáliában is. Apollón jóslatai alapvetően formálták az államok és vezetőik döntéseit már a mítoszok korában is, ahogyan a valós történeti események idején is, kétértelműségükkel gyakran csak nagyobb bajba sodorva a kérdés feltevőjét. Apollón nyilatkoztatja ki Oidipusz király végzetes jövőjét, Delphoiból érkezik a biztatóan hangzó jóslat, amelynek hatására Kroiszosz király megtámadja Perzsiát, ám rá kell döbbennie, hogy a birodalom, amelynek pusztulását okozza döntésével, nem a perzsáké, hanem saját királysága. Ezzel szemben Themisztoklész helyesen értelmezi az apollóni figyelmeztetést, miszerint Athént fából ácsolt bástyák védhetik meg, és hajóflottát épít a perzsák ellen. Az ókori Rómában szinte semmilyen hivatalos ügybe nem fogtak az istenek akaratának kifürkészése nélkül: a madarak röpte, a szent csirkék étvágya vagy az áldozati állat májának deformitásai mind utalhattak az isteni tetszésre vagy éppen helytelenítésre. Apollón jósnői kerülőúton még a kereszténységben is megtalálták a maguk helyét: a hiedelem szerint ők is megjósolták Krisztus eljövetelét, így kerülhettek a Sixtusi-kápolna mennyezetére az ószövetségi próféták közé a pogány Sibyllák, azaz Apollón jós papnői. A jósdák titokzatos világa minden kor képzeletét izgalomban tartotta a maga sajátos romantikájával, mint azt Camillo Miala XIX. századi festő A jósda című festménye is tanúsítja, amely a jelen konferencia plakátjainak és meghívóinak is illusztrációjául szolgált.

Camillo Miala: A jósda, 1880. The J. Paul Getty Museum Los Angeles. A kép forrása: Google Arts & Culture

A konferencia helyszíne, Capua elsősorban Spartacus rabszolgalázadásáról ismert, de a Nápolyi-öböl közelében működött a cumae-i Sibylla is, akinek a jóslatai nagy jelentőséggel bírtak a rómaiak számára, és itt található az Avernus krátertava is, amelyet az Alvilág bejáratának hittek. A konferencia résztvevői továbbá megtekintették a környék néhány kiemelkedő jelentőségű régészeti lelőhelyét, hiszen Capuában áll Itália második legnagyobb amphitheátruma, illetve egy híres és különleges szépségű Mithras-szentély: a keleti istenség ezen kultuszhelyén a misztériumvallásban központi jelentőséggel bíró jelenetet nem szobor vagy dombormű formájában helyezték el, hanem freskóként, ám ennek ellenére épségben vészelte át az évszázadok viharait.

Capua római kori Mithras-szentélye. Fotó: A szerző

A vidéket középkori emlékek is díszítik: Capua közelében van Sant’Angelo in Formis apátságának XI. századi temploma, amelynek egész belső terét korabeli freskók ékítik.

Sant’Angelo in Formis apátságának XI. századi temploma. Fotó: A szerző

A konferencián előadásom címe Speaking Statues as Instruments of Politics (Beszélő szobrok mint a politika eszközei) volt. A római kor utolsó nagy keresztényüldözésére Diocletianus alatt került sor. A több fázisban, fokozatosan kibontakozó üldözés minden szakaszát egy-egy császári jóslatkérés vezette be, amelyekben az ókori jóslás minden módszere szerepet kapott: így a hagyományos béljóslás és a transzban jövendőt mondó jóspapnők mellett maguktól beszélő szobrokra is történik utalás. Előadásomban amellett érveltem, hogy a jóslatkérések motivációja nem csupán politikai számítás volt, hogy a jósdák tekintélyét a politikai manipuláció eszközeként használják a lakosság irányában, hanem a politikai elit azon félelme, hogy a keresztények jelenléte csakugyan veszélyeztetheti a politeista istenekkel való szakrális kommunikációt.

Tóth Anna Judit Speaking Statues as Instruments of Politics (Beszélő szobrok mint a politika eszközei) című előadása a Campaniai Egyetemem megrendezett Symposium Peregrinum 2024 című konferencián

Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: pázmány péter katolikus egyetem régi nyomtatványok tára konferenciabeszámoló capua tóth anna judit brandeis university symposium peregrinum 2024 università degli studi della campania luigi vanvitelli camillo miala

Újra kinyílt Kiss József levelesládája

2024. július 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

Ismét mérföldkőhöz érkezett Kiss József (1843–1921) költő, szerkesztő levelezésének feldolgozása. A Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárában őrzött korpusz digitális feldolgozása 2021-ben kezdődött a PIM gyűjteményei, illetve az ott megalakuló Digitális Bölcsészeti Központ szakmai együttműködésében. A csaknem 1400 darabos gyűjteményből most újabb 336 levelet teszünk közzé a dhupla.hu (dHUpla – Digital Humanities Platform) oldalon, így mintegy 500 levél válik olvashatóvá, kutathatóvá a felületen. A kényelmesen böngészhető, kereshető, szűrhető, bőségesen metaadatolt digitális forráskiadás ezzel a jelentős bővüléssel izgalmas betekintést enged a 19. század végének, illetve a 20. század első évtizedeinek formálódó irodalmi, társadalmi és politikai életébe. A Kiss József által 1890-ben alapított és szerkesztett A Hét folyóirat hasábjain – és az irodalmi hetilap szerkesztőjéhez érkezett levelekben – nemcsak a Nyugat első nemzedékének vezéralakjai (Fenyő Miksa, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Ignotus, Ady Endre) jelentkeztek írásaikkal, verseikkel és leveleikkel, hanem a korszak meghatározó szereplői: mecénások, miniszterek, politikusok, iparmágnások, műgyűjtők, képzőművészek, pénzügyi szakemberek, magas rangú katonatisztek, színművészek, polihisztorok, az izraelita felekezeti élet jelentős vezetői, a társadalmi (és éjszakai) élet legfontosabb szereplői, alakítói. A lüktető századforduló évtizedeinek irodalmi pezsgésére azonban már árnyékot vet a Nagy Háború és az európai társadalmi-politikai átrendeződések: a beérkező magánlevelekből kicseng egy aranykor vége, a Nyugat elindulásával (1908) és A Hét lassú megszűnésével (1921/1924) pedig a magyar irodalmi élet is korszakhatárhoz érkezett.
Kosztolányi Dezső 1912-ben így ajánlotta az általa nagyra becsült, sokat betegeskedő, idős Kiss Józsefnek a legfrissebb kötetét:

Budapest. 1912.
november.

Mélyen tisztelt szerkesztő úr,

a mai póstával feladtam
a czímére új verseskönyvemet:
a Mágiát. Ezzel a levéllel
mentegetőzöm, hogy a
szanatóriumba is becsempé-
szem a könyvemet. Én
minden-minden szeretetem-
mel küldöm. Kerém, vegye
szívesen ezeket a verseket,
amelyeket – öt év alatt –
az ön oldalán írtam s ne
tekintse frázisnak a dedikáció-
mat, hogy meghatott, fiúi
szeretettel teszem kezébe önnek,
aki a nemes és finom magyar
vers egyetlen művésze.

Hódoló szeretettel:
Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső – Kiss József, Budapest, 1912. november – PIM Kézirattár. A szöveg forrása: dHUpla.hu

A projektben együttműködő Petőfi Irodalmi Múzeum és az immár az Országos Széchényi Könyvtár részeként működő Digitális Bölcsészeti Központ munkatársai örömmel tárják az olvasók elé Kiss József levelezésének újabb értékes részleteit és titkait – természetesen reagálva a 21. század digitális kihívásaira. A munka folytatódik: a következő időszakban feldolgozzuk a nemzeti bibliotékában őrzött teljes Kiss József-levelezést, valamint a friss forrásokra építve elkészül a magyar nyelvű gépi kézírásfelismerő modell újabb, 2.0-s verziója.

Horváth István, Mihály Eszter (Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

komment

Címkék: kosztolányi dezső ady endre levelezés babits mihály horváth istván kiss józsef móricz zsigmond petőfi irodalmi múzeum ignotus fenyő miksa digitális szövegkiadás mihály eszter dhupla digitális filológiai és webarchiválási osztály

Kódexből töredék, töredékből kódex – Lauf Judit, Zsupán Edina /// OSZK CSEVEJ S02E15

2024. július 14. 05:57 - nemzetikonyvtar

A Fragmenta et Codices Kutatócsoport középkori kódexek és kódextöredékek vizsgálatával foglalkozik, hozzájárulva ezzel középkori írásbeliségünk és könyvkultúránk, valamint általában a magyar irodalom- és művelődéstörténet jobb megismeréséhez.

Miért lehetnek fontosak a töredékesen fennmaradt kódexek is?
Vannak-e híres kódextöredékek?
Mennyiben sajátos a Corvina könyvtár?

Az OSZK 25. csevejében a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport tudományos kutatóit, Lauf Juditot és Zsupán Edinát Ujhelyy Attila, a nemzeti könyvtár kommunikációs munkatársa kérdezte a középkori kéziratos könyvek vizsgálatáról.

Tartalom:

01:23 A kutatócsoport története
01:58 Papirusz, pergamen, papír
03:50 Híres magyar kódexek
04:40 Az OSZK-ban őrzött kódexek
08:30 Feltáratlan kódextöredékek
12:04 A kódextöredékek tartalma
16:15 Az OSZK legfontosabb kódextöredékei
19:16 Elveszett kódexek – meglévő töredékek
21:26 Stíluskülönbségek a középkori írásban
28:58 Mikor készült?
30:47 Ismertebb szkriptorok (másolók)
34:11 Kódexek tudományos feldolgozása, katalogizálása
38:20 Fizikai vizsgálat
39:40 Hogyan kell tárolni a kódexeket?
42: 17 Kálmáncsehi Domonkos kódexeiről
44:21 Hunyadi Mátyás budavári könyvtára
50:00 Bibliotheca Corvina Virtualis

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE: https://apple.co/3W0iS23
PODCAST.HU: https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
RADIOPUBLIC: https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS: https://bit.ly/OSZKRSS

komment