Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. 170–171. – Törzsállomány

De más módon is „le lehet rántani a leplet” egy madárról, mint ahogyan azt az összeállításunk első részében bemutatott példán keresztül láthattuk. Azzal ellentétben most egy közvélekedésben negatív megítélésű madár rehabilitálásáról van szó. A családi kötelék, a fiókák odaadó nevelése sok madárfajra jellemző. Ha nem is oly módon, mint ahogy az emberi képzelet szülte viselkedésmód, a mellét feltépő és fiókáit saját vérével tápláló pelikán esetében. Az előbb bemutatott gólya és a varjúfélék családi élete példaértékű a madártársadalomban. Az előbbi két madárfajt nem fenyegeti az a veszély, amely sok kisebb termetű énekesmadarat. Mármint, hogy a kakukk (Cuculus canorus) gondoskodása utódairól annyiban kimerül, hogy belerakja tojását a fészkébe, ahonnan majd a gyorsabban kikelő és nagyobbra növekvő kakukkfióka szépen kipenderíti az otthont adó madárfészek többi fiókáját. „Felháborító!” „Ezeket a madarakat agyon kellene ütni!” – jöhetnek az efféle indulatos gondolatok, a valóban furcsa utódnevelést választó madárfajról. Azonban bármily furcsa, Herman Ottó könyve a kakukkot a „hasznos” madarak táborába sorolja. Hogy miért, az alábbi idézetből kiderül.

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad. Budapest, Pallas Ny., 1914. 320–321. – Törzsállomány

Az ember ezek után azt gondolná, hogy Herman Ottó számára minden madár hasznos. „Persze, mert egy ilyen lelkes természetbúvár nem képes arra, hogy bármit is károsnak találjon, ami a természet lágy ölének szüleménye” –vághatja rá rögtön a szkeptikus olvasó. Pedig bármennyire elragadnak a téves előítéletek valakit, ha elolvassa A madarak hasznáról és káráról című munkát, be kell látnia, hogy ebben a könyvben igenis akadnak, méghozzá szép számban akadnak károsnak titulált madarak. Ezek között ráadásul olyan fajok is szerepelnek, melyek ma szigorú védelem alatt állnak. A napjaink egy népszerű könnyűzenei együttesének is nevet adó kormorán (Phalacrocorax carbo) vagy népies nevén kárókatona nevének hallatán a legtöbb embernek egy egzotikus jellegű, védelemre szoruló vízi madár jut eszébe. Annak ellenére, hogy napjainkban tényleg védett faj, a halgazdaságok rettegett ellenségéről van szó, mely iszonyatos pusztítást tud végezni a halállományban. Szinte nincs ökológus, aki hasznosnak tartaná ennek a fajnak a jelenlegi túlburjánzását. Herman Ottó sem kímélte ezt a zsákmányát Cousteau kapitány búvárjait megszégyenítő módon megszerző állatot. A fajra vonatkozó leírás utolsó mondata kegyetlenül hangzik, szinte egy halálos ítéletnek is megfelel. Ezt az ítéletet nehezen tompítja még az az érdekes leírás is, hogyan használta fel élelmes módon a halászat ezt az állatot a maga hasznára. Ezt a furcsa halászati módszert Homoki-Nagy István filmszalagra is rögzítette, a Cimborák – Nádi szélben című alkotásában.

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. – Törzsállomány

„Hasznos vagy káros? Miért csak ezen szempontok alapján lehet bemutatni a madarakat?” – gondolhatja rezignáltan az olvasó. „Nem lehetne, csak úgy, gyönyörködi bennük? Rájuk csodálkozni naivan, mint a természet szépségeire? Hogy vannak? Nézni, ahogy szökdécselnek, hallgatni, ahogy csicseregnek?” Véleményem szerint jogos a felvetés. Úgy tűnik, Herman Ottó is így vélekedett. Talán ezért, vagy mert egyszerűen kimaradt a tördelésből, de imitt-amott felfedezhetünk olyan fajokat is, melyeknél sem a „hasznos”, sem a „káros”, sőt még a néhol előforduló „közömbös” címke sem szerepel. Ilyenkor az ember „csak úgy”, a maga szórakozására olvashatja kedvére az ott leírtakat a bemutatott tollas állatkákról. Példának okáért álljon itt a leánykamadár (Motacilla boarula, Penn.) leírása, melynek olvasásakor nem is kell természetbúvárnak lennie az embernek, hogy élvezni tudja. Továbbá ez az idézet jó példa az állatvilág és az ember hosszú-hosszú együttélésére, hiszen ennek a jószágnak a viselkedését és életmódját az emberi életből vett és sokak számára kedves mintával magyarázzák.

Kedves Olvasó! Remélem, ezzel a röpke szemlézéssel sikerült felkeltenem az érdeklődését „utolsó magyar polihisztorunk” több mint száz esztendeje született legismertebb műve iránt. Ha kezébe veszi, forgatja, élvezettel olvasgatja A madarak hasznáról és káráról címet viselő könyvet, hogy még többet megtudhasson a természetet színessé tevő madarak világáról, már elértem célomat ezzel az írásommal. De ne feledje, e könyv elkészültének komoly célja is volt! Ha ezentúl egy-egy dióhéjat csipegető varjú előtt megállva élvezettel figyeli, ahogy az szökdécselve körülnéz, gondosan ügyelve arra, hogy el ne árulja, felfigyelt Önre, vagy vidéki kertes házas övezetben lesi a villanyoszlopok fölé helyezett fészekmagasító állványon kelepelő gólyaszülőket, emellett nem veti meg a tojását más fészkébe rakó kakukk ugyan erőszakos, de később rendkívül nagy kártevő-pusztító fiókáját, és korunk divatos „álzöld” hóbortjai erőszakos nyomásának ellenállva egy szakember szavai alapján belátja, hogy ökológialiag egyáltalán nem indokolt az élővizekben elburjánzott kárókatona védelme, akkor az a bizonyos hosszú, őszszakállú – nemcsak megjelenésben – tudós ember, Herman Ottó nem hiába fáradozott könyve megírásán.

A madarak hasznáról és káráról az idők folyamán a legtöbb kiadásban és formátumban napvilágot látott Herman Ottó-könyv. A szerző felvétele

Könyvtárunk állományában A madarak hasznáról és káráról című Herman Ottó-könyv alábbi kiadásai érhetők el:

• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Franklin Ny., 1901. 
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Magyar Ornithológia Központ, 1901.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Természettudományi Társulat, 1901.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: Nutzen und Schaden der Vögel, Köhler, Gera-Untermhaus, 1903.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, bőv. kiad., Budapest, Franklin, 1904.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, bőv. kiad., Budapest, Pallas, 1908.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: Birds useful and birds harmful, Manchester, Sherratt & Hughes, 1909.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, bőv és jav. kiad., Budapest, Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium, 1911.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Pallas, 1914.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, kiad., Budapest, Gondolat, 1960.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, ÁKV, 1985.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról. Hasonmás kiad., Budapest, Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, 1998.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2012.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Pusztazámor, DNM, 2020.

A Magyar Elektronikus Könyvtáron keresztül az első, tartalmában rövidebb kiadás érhető el.

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Az összeállítás első része itt olvasható.

Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve többszöri, átdolgozott kiadások után 1914-ben nyerte el végleges formáját.

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. – Törzsállomány

Ennek a rendeletnek a hatására született A Föld napjának testvérünnepe, a május 10-én ma is ünnepelt A madarak és fák napja. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején egy országos közgyűjteményben dolgoztam, felkértek rá, hogy „laikusként” mutassam be egy általános iskola madárbarát szakkörének a múzeum kiállítótermeiben található madárpreparátumait. Nem mellesleg volt mit bemutatni, hiszen országos viszonylatban az egyik leggazdagabb ilyen jellegű gyűjteményről volt szó. De hogy „a helyzet fokozódjon”, közölték, a szakkör nebulóinak kísérői között ott szerepel majd a Magyar Madártani Egyesület egyik munkatársa is. Bár volt időm felkészülni, mégsem minden megszeppenés nélkül vártam a nagy alkalmat. A tárlatvezetés végül jól sikerült, a túzokemblémával ellátott zöld mellényben résztvevő MME munkatársa is meg volt elégedve. Később, amikor a múzeum A madarak és fák napjára rendezett programjait május 10-én megtartotta a tanulni vágyó ifjúságnak, jelen volt az említett egyesület elnöke is. Kedélyes beszélgetés során elmeséltem neki a tárlatvezetésemet, és hogy milyen sokat segített nekem két bizonyos könyv a felkészülésben. Mikor a két könyv címét meg is említettem neki, megjegyezte: „Ha ezekből a könyvekből készültél fel, akkor szinte mindent tudsz a madarakról.”
Kedves Olvasó! Kíváncsi arra, hogy melyik két könyvről van szó? Az egyiket még általános iskolás koromban ismertem meg. Ez Schmidt Egon: Ezer ágán ezer fészek című, először 1981-ben megjelent műve. Egy természettudományos munkánál nagyon fontos, hogy kurrens legyen, hiszen évek alatt el tud avulni a benne feltárt ismeret. Éppen ezért, ha egy 1981-ben megjelent munkát még a 2010-es években is nyugodt szívvel lehet ajánlani ismeretterjesztés céljából, akkor annak szerzője nagyon tud valamit. Ha pedig azt mondanám, hogy a másik könyv első kiadása 1901-ben jelent meg és a benne feltárt ornitológiai ismeretek nyugodtan tekinthetők kurrensnek, akkor lehet, hogy egy laikus úgy gondolná, hogy megpróbálom őt lóvá tenni. Pedig a másik könyv, melyet felhasználtam, nem más volt, mint az „utolsó magyar polihisztor” Herman Ottó először 1901-ben megjelent, legismertebb műve: A madarak hasznáról és káráról. Egy korábbi cikkemben írtam:

Személy szerint azt gondolom, egy ilyen vita teljesen felesleges, hiszen mindkét könyv, mármint A magyar halászat könyve és A madarak hasznáról és káráról is nagyon fontos információforrás. Igaz ez a tény még napjainkban is. Hát még keletkezési korukban, amikor nem állt rendelkezésre az a seregnyi természetfilm, melyeket ma már az interneten keresztül is bármikor elérhet a tudásra szomjazó. Tudásra szomjazó emberek a 19-20. század fordulóján is akadtak bőven. Bár számukra még nem álltak rendelkezésre az internet kínálta multimédiás lehetőségek. De szolgálatukra állt egy olyan ember, akihez foghatót ritkán lát a tudomány. A „tudós” szó hallatán sokak afféle utópisztikus sci-fi történetekben szereplő rideg, érzelmektől mentes, hidegfejű, emberi kapcsolatokra nem sokat adó, ismeretlen anyagoktól foltos ruhájával lombikok, vagy poros könyvek közé bújt emberre asszociálnak. Hogy egy tudósnak önmagával számot vető lelkiismerete lehet és úgy érezze, hogy tartozik még „szeretett magyar gazda Népének”? Az előbbi sztereotípiába egy ilyen érzelmi töltet ritkán tartozik bele. Pedig az említett „tudós sztereotípiát” mondhatnánk porba zúzzák Herman Ottó alábbi, lelket gyönyörködtető szavai, melyekkel könyvének megírását okolta meg:

A könyv címébe azonban nagyon könnyen bele lehet kötni. Érezte ezt Herman Ottó is, ezért az elég gyakorlatiasra sikerült könyvcímet így magyarázza:

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. 152–153. – Törzsállomány

Ha szemelvényezünk a könyvben, akkor észre vehetjük, hogy Herman Ottó a madarak világát nem olyannak ábrázolja, mint J. R. R. Tolkien közismert művében, A Gyűrűk Ura trilógiában megjelenő Középföldét, ahol az abszolút jó és az abszolút gonosz hadakozik egymással. Hiszen a bemutatottak között akadnak olyan madarak, amelyekről nehéz eldönteni, melyik oldalt képviselik a „hasznos és káros” serpenyővel ellátott mérlegen. A könyv első kiadásban még nem szereplő, de már a javított, bővített kiadásban bemutatott dolmányos és vetési varjak (Corvus cornix; Corvus frugilegus) ezt a csapatot bővítik. Ha megkérdeznénk tíz laikust, hogy melyik madarat párosítaná a bölcsességgel és az intelligenciával, akkor tízből kilenc szinte biztos, hogy a bagolyfélék családjának valamely tagját adná meg válaszul. Ezt a berögzült sztereotípiát az ókori görög Pallas Athéné és a belőle kialakult római Minerva kultuszának köszönhetjük. Hiszen a bölcsesség istennőjének attribútuma egy bagoly volt. Magyarországon a bagolyfélék számára az „okos madár” kitűntető jelzőhöz nem kis mértékben hozzájárult még a Nepp József – Romhányi József szerzőpáros által írt és Ternovszky Béla által megfilmesített „Kérem a következőt!” című animációs filmsorozat, melynek körzeti/háziorvosi hivatást betöltő főszereplője egy fülesbagoly, Dr. Bubó volt. Így vált a bagoly a legokosabb madárrá, legalábbis az emberek képzeletében. Vajon, ha a megmaradt válaszadókból szintén összehoznánk tízet, ők mely madárfajra voksolnának? Vajon hány nevezné meg a varjúfélék valamelyikét? Jó kérdés? Pedig az igazság az, hogy intelligencia tekintetében ez az énekesmadárféle messze az élen jár nemcsak a madártársadalomban, de az egész állatvilágban is. Szinte élvezet olvasni azokat a rajongó hangvételű sorokat, melyekkel Herman Ottó illeti őket. A városi lakosság körében is jól ismert dolmányos varjú hasznát a következőképpen írja le:

Forrás: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. 292–293. – Törzsállomány

Vannak madárfajok, melyeket szinte mindenki szeret és általános vélemény róluk, hogy hasznosak. Aztán vannak olyan madarak is, melyek oly népszerűek, hogy nélkülük elképzelhetetlen lenne az élet. A czakóra, vagy más néven eszterágra nemcsak az igaz, hogy általános közvélekedés szerint nagyon hasznos madár. Emellett szinte nincs olyan falusi házról, vagy tanyáról készült romantikus kép, vagy gyermekrajz ahol a kéményen ne látnánk ott fészkelni ezt a hosszú lábú, fekete szegéllyel díszített, fehér tollú, hosszú piros csőrű madarat melynek kelepelését mindannyian jól ismerjük. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy a fehér gólyáról (Ciconia ciconia) van szó. Szóval a gólya hasznosságához nem férhet kétség. Ez a madár szinte szakrális tiszteletet élvez és a közvélekedésben könnyen elvetemült gazemberré válhat, aki kezet emel erre a „szent” madárra. Pedig Herman Ottó idejében volt, hogy vadásztak rá. Hogy miért? A nagy madárbarát bizonyos szempontból „lerántja a leplet” a gólyáról, hiszen mint írja: „minden szentnek maga felé hajlik a keze”.

110 éve, 1912. május 9-én született Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, az Iskola a határon című regény alkotója. A XX. századi magyar intellektuális próza egyik legjelentősebb darabja első megjelenése óta jó egynéhány kiadást ért meg.

Ottlik Géza: Iskola a határon, Budapest, Magvető, 1959. Borító. – Törzsgyűjtemény

A regényt számos nyelvre lefordították, amelyek közül angol, német, francia, horvát, szlovén, szlovák, cseh, lengyel, észt, orosz, román, holland, svéd, spanyol és olasz nyelvű kiadás is megtalálható könyvtárunk törzsgyűjteményében.
Ottlik elismert volt műfordítóként is. Az ő fordításában mutatta be 1937-ben a Nemzeti Színház Eugene O’Neill Amerikai Elektra című drámáját. Szintén az ő munkája alapján került magyar színpadra John Osborne Dühöngő ifjúság című műve, de neki köszönhetjük – a teljesség igénye nélkül – több Charles Dickens-mű mellett Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című regényének fordítását is.
Az Iskola a határon című műve alapjául is szolgáló, gyermek- és ifjúkorát meghatározó katonai iskolai évek után tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, amelynek 1935-ig matematika–fizika szakos hallgatója volt. Első írásai a Napkelet című folyóiratban jelentek meg.
Ifjúságának másik meghatározó élménye, amely egész életén át elkísérte: a játék szenvedélye; a játék iránti elköteleződés. Johan Huizinga Homo ludens című műve bevezetőjében írja a következőket:

Hasonlóan vélekedik – először a Nyugat folyóirat oldalain 1939-ben megjelent, majd – a Minden megvan című novelláskötetben szereplő A Drugeth-legenda című Ottlik-írás hőse:

Ottlik Géza: Minden megvan, Budapest, Magvető, 1969. – Törzsgyűjtemény

Ottlikot bridzskörökben világszerte kiváló bridzsjátékosként, illetve tekintélyes szakíróként tartják számon. „Hazájában szépíróként is ismert.” – írta róla egy külföldi szaklap irodalomban kevéssé jártas munkatársa. A bridzsező Ottlik Gézát itthon azonban a játék művelőin kívül kevesen ismerik.
Fiatalon ismerkedett meg az éppen divatba jövő kártyajátékkal. A Budapesti Hírlap munkatársaként 1933 őszétől bridzsrovata indult a hírlap Vasárnapi Ujság című mellékletében.1934-ben tudósított a bécsi Európa-bajnokságról. Az 1937-ben, Budapesten megrendezett világbajnokságról cikket írt az egyik legolvasottabb brit napilap, a The Times számára. Ettől az évtől kezdve lett igazolt bridzsversenyző.
Bridzspartnerei baráti társaságából kerültek ki, többek közt Örley István író, Tormay Cécile Éva Zsuzsanna nevű unokahúga és Ottlik állandó párja, Koromzay Dénes, az 1935-ben alakult, és rövidesen világhírűvé vált Magyar Vonósnégyes mélyhegedűse, akihez életre szóló barátság fűzte.
A II. világháború idején elnéptelenedtek a bridzsasztalok Magyarországon. A kommunista rendszerben „polgári” mivolta miatt tiltott – majd tűrt – játék az ’50-es évek közepétől lassanként újraéledt. Ettől az időszaktól kezdve a versenyeken Ottlik Géza Kovács László párjaként indult.
Ottlik nemzetközi hírnevét a The Bridge Worldben 1967-ben megjelent The Quest című cikkével alapozta meg, amelyért a következő évben a Nemzetközi Bridzsakadémia neki ítélte Az év legjobb bridzsírása díjat.
Ottlik Gézának sikerült egy, a maga nemében páratlan bravúrt végrehajtani, ötvözni a szakírást a szépirodalommal. 1973-tól, a The Bridge Worldben megjelenő cikksorozatát olvasva a skót szakíró Hugh Kelsey kereste meg levelével. Tőle származott az ötlet, hogy az írásokat könyv formában jelentessék meg. Végül Kelsey társszerzőként jegyzi a művet, de, hogy az angol megjelenésen kívül mekkora része volt a mű megszületésében, nem tudjuk pontosan. A könyvet 1979-ben, Londonban adták ki először Adventures in card play címmel.
Ottlik Géza óhaja szerint a mű csak halála után jelenhetett meg magyarul. Az 1997-es magyar kiadás címe Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein.

Ottlik Géza – Hugh Kelsey: Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein, Budapest, Európa, 1997. – Törzsgyűjtemény

A Balatonon játszódó történet szereplői, három jóbarát a vitorlázáshoz – Ottlik másik szenvedélye – kedvező szelet várva bridzspartikról – felvételekről, ahogy bridzsnyelven mondják – beszélget, elmélkedik. A műben szereplő kombinációk, taktikák és stratégiák miatt a mai napig a világ egyik legjobb bridzskönyveként tartják számon Ottlik Géza írását.

A margitszigeti nemzetközi bridzsverseny résztvevője, 1979. január. A kép forrása: Digitális Irodalmi Akadémia

A Iskola a határon című regény folytatásának tekinthető posztumusz megjelent Buda című könyvében írja:

Szűcs Márta (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat hetvenkilencedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Elekes Vencelt és gyűjteményét mutatja be.

Elekes Vencel (1917–1981) Erdélyben, Gyergyóújfaluban született. Az elemi iskola után, amelyet szülőfalujában végzett, a székelyudvarhelyi főgimnáziumba iratkozott be. Az utolsó két gimnáziumi évet Csíkszeredán végezte, itt is érettségizett. Már ekkoriban versei jelentek meg. 1940 őszén a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magyar–olasz szakos hallgatója lett, később kétéves jegyzői tanfolyamot végzett, dolgozott segédjegyzőként, jegyzőként, majd Gyergyószentmiklós polgármester-helyetteseként. A későbbiekben szakított a politikával.
Rajztanára, Spanyár Pál indította el a műgyűjtés útján 1934-ben, egy pasztellképet ajándékozva neki; aztán Karácsony János gyergyószentmiklósi festőművész táplálta tovább gyűjtőszenvedélyét. Grafikák mellett festményeket, érmeket, szobrokat is gyűjtött. Ötvenöt éves korában, a KBK egy 1972. évi, Fészek Klubban tartott összejövetelén, dr. Soós Imre révén került közel az ex librishez, és az ezt gyűjtőkhöz. 1972-ben a budapesti Bárczy Zoltán több mint 1500 ex librist ajándékozott a számára. Elekes Vencel az évek folyamán egyre növekvő gyűjteményében 1976-ban a világ minden tájáról 672 alkotótól 3473 kisgrafika, ex libris szerepelt. Ez a későbbiekben tovább növekedett, 800 alkotótól kb. 5000 lapra.
Sokat levelezett, otthonában számos művész megfordult. Mindenféle témájú lapot gyűjtött. Többek között Fery Antal, Nechánszky József, Moskál Tibor, Kamper Lajos, Karancsi Sándor, Kovács Géza, Paulovics László, Makkai Piroska, Csiby Mihály, Andruskó Károly, Vecserka Zsolt, Farkas József és Róth István készített a nevére ex libriseket. Nagy László Lázár alkotása magát a műgyűjtőt mutatja be, amint nagyítóval egy képet vizsgál.

Nagy László Lázár fametszete (1978). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018., 47. – Törzsgyűjtemény

Grafikáin gyakori az erdélyi és a népi motívumok, ábrázolások szerepeltetése, köztük székely kapu, (fa)templom, kopjafa, erdélyi táj. A gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom rajzolódik ki Csiby Mihály alábbi alkotásán 1979-ből.

Csiby Mihály linómetszete (1979). Jelzet: Exl.E/91 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Józsa János lapja történelmi vonatkozású, az 1514-es parasztháború székely vezetőjének, Dózsa Györgynek állít emléket a portréjával.

Józsa János linómetszete (1979). In: Vitéz Ferenc: Az érzéki vonal. Józsa János képzőművész grafikai munkássága, Debrecen, Néző Pont, 2008., 107. – Törzsgyűjtemény

Elekes a grafikák mellett szakirányú cikkeket, katalógusokat, könyveket is gyűjtött. Mindent rendszerezett, kategorizált, részletes nyilvántartást vezetett. Lakását „a művészetek kelet-európai központjának” nevezték, a falakon képekkel, faragásokkal, bokályokkal és más használati tárgyakkal találkozhatott a belépő.
Gyűjteményével többször szerepelt kiállításokon, például Gyergyóújfaluban és Gyergyószentmiklóson. Csíkszeredán 1973 májusában a helyi múzeum termeiben megrendezett első ex libris kiállításon 120 alkotással, 1975-ben Gyergyóújfaluban a művelődési házban 225 ex librisszel és 124 egyéb képpel (köztük Nagy István, Karácsony János festményeivel) vett részt.

M. Kiss József grafikája. Jelzet: Exl.E/92 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1979-ben 170 festményt és 500 ex librist ajándékozott szülővárosának, Gyergyószentmiklósnak, képtár létesítése szándékával. A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum szépművészeti részlegében a gyűjtő halála után, 1982. május 23-án nyílt meg az Elekes Vencel-gyűjtemény állandó kiállítása, melyben olajfestmények, akvarellek, grafikák, metszetek, szobrok és ex librisek egyaránt szerepelnek. Ezzel megvalósult a gyűjtő egész élete folyamán dédelgetett álma.
Elekes Vencelt Gyergyószentmiklóson temették el. A gyergyóújfalui általános iskola 1990-ben vette fel a néhai műgyűjtő nevét, erről tanúskodik Torró Vilmos alábbi ex librise, melyen Elekes kalapos portréja látható, a felirat: „Ex libris Elekes Vencel Általános Iskola, Gyergyóújfalu”.

Torró Vilmos grafikája. Jelzet: Exl.E/232 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Elekes sokirányú gyűjtőtevékenységével Erdély határain túl is ismertté tette a nevét. Az emlékére Andruskó Károly és Moskál Tibor készített in memoriam lapot.

Irodalom:

• Elekes Vencel: Hogyan lettem kisgrafika-gyűjtő?, Kisgrafika, 1976/2–3. sz., 44–47.
• Kertész László: 25 éve viseli Elekes Vencel nevét a tanintézmény, Hargita Népe, 2015. december 21.
• Névadóinkról. In: Az Elekes Vencel Általános Iskola honlapja
• Sólyom Sándor: Útunk a fenyvesek földjén. Szabálytalan útibeszámoló, grafikákkal, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 43–51.
• Soós Imre, Dr.: Elekes Vencel (1917–1981), Kisgrafika, 1982/1. sz., 27–28.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Elekes Vencel (1917–1981). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 52–53.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész

A digitális kor beköszöntét egykor úgy ünnepeltük, mint amely forradalmasítja az információhoz és a kulturális javakhoz való hozzáférést. Nem számoltunk azonban azzal, hogy a technológia fejlődésével messze nem egyléptékű a megfelelő jogi környezet, illetve a sokszereplős kreatív ágazat minden érdekeltjét kedvezően érintő üzleti modell(ek) kialakítása. Ami az utóbbit illeti, a piac viszonylag gyorsan reagált, létrehozva a maga – főként streamelési technológiára épülő – platformjait (főként a zeneipar és filmforgalmazás területén), miközben a valósághoz hozzátartozik, hogy a nem jogtiszta források (elsősorban torrentoldalak) felszámolása továbbra is hiú ábrándnak látszik.
Továbbra is gondot okoztak a papírhordozón, mindenekelőtt könyvek lapjain terjesztett kulturális és tudományos termékek, a szerzői jog nyelvén: irodalmi művek. Ki digitalizálhatja, terjesztheti digitális formában őket? A szerzői jog ennek eleinte szűk kereteket szabott, és a szerzői jogosult kizárólagos engedélyéhez kötötte mind a többszörözést, mind a terjesztést. De ki és hogyan szerezze be ezeket az engedélyeket? Az alternatív modellek (Nyílt Hozzáférés, Creative Commons) csak egy viszonylag szűk területen voltak alkalmazhatók: nem tették lehetővé – például – a már korábban megjelent jogvédett művek nagyüzemű digitalizálását és online hozzáférhetővé tételét. A könyvtárak tehát sokáig elsősorban közkincseket mertek digitálisan szolgáltatni, nem lévén kapacitásuk a szükséges jogosulti engedélyek beszerzésére (jogosult fellelése, szerződéskötés, jogdíjak kifizetése).
2019-ben azonban az Unió egy új irányelvet adott ki, ennek teljes címe: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/790 irányelve (2019. április 17.) a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK és a 2001/29/EK irányelv módosításáról. A dokumentumra DSM irányelvként is szoktak hivatkozni.
A direktíva átültetése óriási lehetőséget kínál a könyvtárak számára, hogy a gyűjteményükben található, kereskedelmi forgalomban már nem elérhető műveket beszkenneljék és digitális formában szolgáltassák.
Mit kell tehát tenniük a könyvtáraknak? Milyen eljárásmenetet kell kövessenek az ügy érdekében?
Mindenekelőtt azonosítaniuk szükséges az érintett kiadványok körét. Mely dokumentumokat tekinthetünk tehát kereskedelmi forgalomban nem elérhetőnek?
A magyar szerzői jogi törvény megfogalmazásában:

Miután a kiadványok többségén nem szerepel, hogy adott év mely hónapjának mely napján jelentek meg, jószerivel csak az évet tudjuk ellenőrizni.

Elérhető-e a mű kereskedelmi forgalomban? – Első lépés. Illusztráció: Szerző

Ezután meg kell vizsgáljuk, volt-e későbbi megjelenés: újabb kiadás akár elektronikus formátumban, gyűjteményes munka részeként stb. (A más nyelvű megjelenés, ahogy a mű egyéb átdolgozásai is, amiként lentebb utalunk is rá, nem tartozik ide!)

Elérhető-e a mű kereskedelmi forgalomban? – Második lépés. Illusztráció: Szerző

A kereskedelmi forgalomban nem elérhető mű jogszabályi definíciója:

Ha tehát „az adott helyzetben általában elvárható gondossággal” szeretnénk eljárni, akkor az előbbi vizsgálódásunkhoz több forrást is felhasználunk, pl. nagyobb, átfogó könyvtári katalógusok (OSZK, MOKKA), webes könyváruházak weboldalait. Az eljárást érdemes intézményi szinten – például vezető utasítással – szabályozni.

Elérhető-e a mű kereskedelmi forgalomban? – Harmadik lépés. Illusztráció: Szerző

Fontos: az a megfogalmazás, hogy „a szokásos kereskedelmi csatornákon keresztül a nyilvánosság számára nem hozzáférhető”, többek közt azt is jelenti, hogy a kereskedelmi forgalomban lét megállapításakor nem kell számolnunk az antikváriumok kínálatával!

Antikváriumban ne is keressük! Illusztráció: Szerző

Maga az irányelv preambuluma fogalmaz úgy, hogy:

Ugyancsak fontos: a jogszabályi utalás az egyéb változatokra, illetve az „ide nem értve a mű átdolgozását” kitétel azt jelenti, hogy csak azt kell vizsgálnunk, hogy jelent-e meg 1999-et követően egyéb (például elektronikus) változat, de a más nyelven való megjelenés (értsd: átdolgozás) nem számít újabb kiadásnak!

Más nyelvű változatát (fordítását) ne is keressük! Illusztráció: Szerző

Ami a kereskedelmi forgalomban nem elérhető művek azonosítását illeti, ideális esetben rendelkezésünkre állhatna egy olyan keresőeszköz, amely egy átfogó, műszintű nyilvántartásra épül, vagyis az egyes művekre (nem kiadványokra!) vonatkozó adatok között számontartja azok különböző megjelenéseit (azaz kiadásait). Ilyesféle adatbázisok már ma is léteznek, sőt, a könyvtári forrásfeldolgozás új trendjei éppen az ilyen (entitáslapú) kereséseknek ágyaznak meg, de erről majd inkább máskor és máshol.

Egyelőre annyit érdemes megjegyezni, ha:

1. a művek és a hozzájuk tartozó kiadások leírásait összekapcsoljuk, mint az illusztrált holland kísérleti projekt esetében, valamint
2. a hazai kiadványtermést megfelelően lefedő adatbázisra építünk,

a fent vázolt ellenőrzési folyamatot automatizálhatjuk. A rendszer megbízhatóan informál arról, hogy mely műnek nincs 1999 utáni kiadása, és a releváns adatok kinyerésével és konverziójával felgyorsíthatóvá válnak a digitalizáláshoz kapcsolódó jogtisztázási folyamatok.
Nos, ha egy művet kereskedelmi forgalomban nem elérhetőként azonosítottunk, a következő lépésben fel kell töltsük az adatait az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala adatbázisába. Tehetjük ezt a kiadványok adatait egyenként bepötyögve, vagy ún. „bulk upload”-ként, kötegelt formában, egyszerre több kiadvány adatainak feltöltésével. Mindez munkafolyamat-, illetve rendszerfüggő. Az adatok körét a szerzői jogi törvény határozza meg (41/N. § (1) a-d).

A kereskedelmi forgalomban nem elérhető művek portálja az EUIPO weboldalán. Illusztráció: Szerző

Ezt követően a kiadvány adatai hat hónapon át „ücsöröghetnek” úgy az adatbázisban, hogy a jogtulajdonos bármikor kezdeményezheti a törlésüket, ezzel elébe menve a digitális felhasználásuknak. Ha hat hónap elteltével sem érkezett ilyen jellegű megkeresés, az adott kiadványt a könyvtár (kulturális örökségvédelmi intézmény) digitalizálhatja, hozzáférhetővé teheti (szigorúan nem kereskedelmi célból).

Az OOC-adatfolyam egyszerű ábrája. Illusztráció: Szerző

Kiterjesztett közös jogkezelés vagy szabad felhasználás

Az irányelv elsősorban a kiterjesztett hatályú közös jogkezelés hazai rendszerére épít, amikor egy olyan, a gyakorlatban is működőképes rezsimnek teremt megfelelő jogi alapot, amely – a jogtisztázás említett egyszerűsödésével – forradalmasíthatja a könyvtári digitálistartalom-szolgáltatást.
A kiterjesztett hatályú közös jogkezelés lényege, hogy elkerülhetővé válik az egyes jogosultakkal való külön-külön megállapodáskötés, illetve az eljárás úgymond „egykapussá” válik, mivel az adott közös jogkezelő szervezet bármely szerző nevében engedélyezheti az egy adott műtípushoz kapcsolódó valamely felhasználást, adott esetben például a kereskedelmi forgalomban nem kapható irodalmi művek esetén a digitális többszörözést és online elérhetővé tételt. Az említett jogkezelővel szemben – érthető – elvárás, hogy reprezentatívnak kell minősülnie, azaz adott engedélyezés tekintetében jelentős számú tagsággal vagy megbízóval kell rendelkeznie.
Az irányelv megalkotói arra is gondoltak, hogy mi történik akkor, ha nem állítható fel, illetve nem jön létre ilyen szervezet: az engedélyezést kiegészíti egy kötelezően átültetendő szabad felhasználási eset is, amely alapján az említett körülmények fennállásakor a kulturális örökségvédelmi intézmények szabadon használhatják fel a kereskedelmi forgalomban nem kapható műveket. (Ez talán szervezkedésre ösztönzi a jogosultakat.) Az Szjt-ben ez a következő módon nyert megfogalmazást:

Egyéb kötelességek

Meg kell említeni, hogy az érintett intézményeknek egyéb – jogszabályban foglalt – kötelezettségei is vannak az OOC-művek felhasználásával kapcsolatban. Ilyenek:

A jogszabály azt is megmondja, milyen adatokról van szó. Ezek egyeznek az EUIPO-nak beadandókkal. Magyarán arról van szó, hogy az EUIPO adatbázisába feltöltött adatokat tükrözzük egy saját nyilvántartásban.
Egy másik fontos kötelezettség mindenekelőtt a tiltakozási lehetőség tudatosítása miatt fontos:

Összefoglalás

Ahogy fentebb utaltunk rá, a Szerzői jogi törvény reformjának ez az eleme a gyakorlatban is működőképes rezsimnek teremthet megfelelő jogi alapot, és – a jogtisztázás említett egyszerűsödésével – forradalmasíthatja a könyvtári digitálistartalom-szolgáltatást. Már amennyiben úgy döntünk, élünk a lehetőséggel…

Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda)

Napjainkban a mohácsi csata, a „mohácsi vész” képe összeforrt a középkori Magyar Királyság bukásával; Muhi és Trianon mellett, a nemzet legnagyobb tragédiáinak egyikeként, a régi dicsőség elmúlásának szinonimájává vált. A történettudomány is mérföldkőként, egy korszak végeként tekint 1526-ra. Mohács fogalommá, viszonyítási ponttá lett. Az 1526-os vereség mintájára „osztrák Mohácsnak” nevezett diakovári csatában egy jól felszerelt Habsburg-sereg semmisült meg. A visszafoglaló háborúk során pedig Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” az egyesült keresztény seregek fényes győzelmet arattak, mintegy lemosva a másfél évszázada esett szégyent.

Egy ország, két király: Szapolyai János erdélyi vajda és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg.
Szapolyai János magyar király egész alakos portréja. Rézmetszet és rézkarc. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény; I. Ferdinánd magyar király portréja, [S. l.] [s. n.] [1531]. Rézmetszet. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

1536-ban az évtizedes belháború nyugvópontra ért: a két király, Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, a Mohácsnál elesett II. Lajos sógora és a Szulejmán által is támogatott Szapolyai János erdélyi vajda, az ország leghatalmasabb arisztokratája kész volt a megegyezésre. A béketapogatózással párhuzamosan mindketten keresték a török szultán támogatását. A helyzetet bonyolította, hogy a Ferdinánddal szimpatizáló korábbi nagyvezír, Ibrahim kegyvesztett lett és Szulejmán kivégeztette. Utóda, Ajasz Mehmed a Habsburg uralkodótól követelte a török területek elleni portyák leállítását és a magukat korábban adófizetésre kötelező horvát urak meghódolását és a beígért adó befizetését. A Porta és Bécs között tovább fokozódott a feszültség: még ebben az évben Khoszrev boszniai és Mohamed szendrői basa betört Szlavóniába.

A két ellenkirály közötti fegyvernyugvás sem tartott sokáig. Miután Szapolyai az év végén elfoglalta Kassát, országszerte kiújultak a harcok. Ferdinánd követséget küldött Isztambulba. A szultán megnyerése nem sikerült; Szulejmán szerint nem ő vétett a fegyverszünet ellen a szlavóniai betörésekkel, hanem a főherceg, mivel továbbra is igyekezett átpártolásra bírni Szapolyai híveit, azaz az ő szolgáit. A dolgavégezetlenül távozó követségtől a törökök kétértelmű üzenettel búcsúztak:

A követséggel párhuzamosan Ferdinánd országgyűlést hívott össze Pozsonyba, 1537. január 25-ére. Itt a rendek (azaz a főnemesi családok, a vármegyei nemesség, a városok és az egyház képviselői) a szokásos anyagi hozzájárulás ötszörösét szavazták meg, és ha a király személyesen vezette volna seregét, általános felkelést hirdettek volna, ahol a nemesség egésze táborba szállt volna a jobbágyaik számával arányos könnyűlovassal együtt. Igaz, ez utóbb elmaradt, de a befolyt összegből az uralkodó így is komoly haderőt tudott kiállítani. Még tart az országgyűlés, amikor Ferdinánd egy 10 ezer fős sereggel Leonard von Felst a Felvidék ellen küldi. Fels az év során elfoglalja Boldogkőt, Tokajt és szeptemberben Sárost. Ezután Eperjes mellett táborba szállnak. Az ellenük küldött János-párti seregben a kisebb-nagyobb csatározások során felbomlott a vezérek közötti egyetértés: Fráter György csapataival Tokaj mellé vonult vissza, míg a többiekkel Perényi Péter és Bebek Ferenc megtámadta Fels megerődített eperjesi táborát. A Habsburg-pártiak visszaverték a támadást; Perényi és Bebek, illetve György barát seregeit külön-külön a Tiszán túlra szorította.
A felső-magyarországi hadjárattal párhuzamosan a déli végeken is háború dúlt. Még kora tavasszal a Szlavóniában korábban is portyázó Khoszrev bég Klissza elfoglalására indult. A hadjárat során több dalmáciai várat elfoglalt, végül Klissza mellett két erődöt építve, elvágta azt az utánpótlástól. Ferdinánd az eddig a török területeken portyázó Krusics Pétert küldi ki egy ötezres felmentősereggel. Amikor Krusics a közeli Spalato mellett megütközött volna Khoszrev seregével, váratlanul egy másik oszmán haderő oldalba támadta. A magyarok rendezetlenül futottak a tengerpartra; a katonák hajóra szállva menekültek volna, de a feltorlódott tömeget az őket üldöző törökök lemészárolták. A harcok során elesett Krusics is; levágott fejét felmutatták Klissza védőinek. A vízhiánnyal küzdő, demoralizált védők végül feladták a várat.

A Krusics-féle felmentőseregen kívül Ferdinánd az országgyűlésen befolyt pénzből felállított egy másik haderőt is: augusztus végén Kapronca közelében 12 ezer gyalogos, 5 ezer nehéz- és 7 ezer könnyűlovas gyülekezett. A gyalogság zöme a Német-Római Birodalomból való volt, míg a könnyűlovasságot főleg magyarok és horvátok alkották, élén a Mohácsot megjárt Batthyány Ferenc egykori horvát bánnal és Bakics Pállal, az utolsó szerb fejedelemmel, aki szintén II. Lajos oldalán harcolt Mohács mezején. A sereg fővezére Johann von Katzianer lett. A hadjárat célja Eszék, a fontos Dráva-menti átkelőhely visszaszerzése volt. A várat a mohácsi csatába torkolló 1526-os hadjárat során a törökök feldúlták, majd néhány évvel később, felismerve jelentőséget, újjáépítették. A sereg már az első hetekben nehézségekkel küldött: az élelmezésért felelős Erdődy Simon püspök nem gondoskodott megfelelően a katonák ellátásáról, akik legyengültek és járvány tört ki soraikban. A szeszélyes időjárás tovább rontotta Katzianer helyzetét.

Eszéket Jahjaoglu Mohamed szendrői pasa védte 15 ezer katonával. Katzianer nem akart hosszú ostromba bocsátkozni. Inkább kisebb rajtaütésekkel próbálta kicsalogatni a törököket a várból, végül Eszéktől keletre állt fel seregével és felkínálta Mohamed pasának a döntő ütközet lehetőségét. Ez végzetes hibának bizonyult: a törökök továbbra is a várban elsáncolva várakoztak és Katzianer ezzel a manőverrel elvágta csapatai utánpótlását. Eközben híre jött, hogy a Krusicsot korábban legyőző oszmán sereg Eszék felmentésére indult. Katzianer helyzete tarthatatlanná vált. Hasonló dilemmába esett, mint II. Lajos, 11 évvel korábban, a mohácsi síkon: megütközik a számbeli fölényben lévő ellenséggel, vagy kihátrál az ütközet elől, vállalva a kockázatot, hogy a török lovasság folyamatos támadásaival felőrli seregét. A parancsnok végül a visszavonulás mellett döntött…

Katzianer északnyugatra, Valpó felé indult volna, hogy kimanőverezze Mohamed pasa eszéki erőit, de az elvágta az útját. A szorult helyzetben lévő Habsburg-sereg több alkalommal összecsapott a törökökkel Diakovár (Đakovo) és Gara (Gorjani) között.

Istvánffy elbeszélését idézi: Katona István: Historia critica regum Hungariae stirpis Austriacae, Claudiopoli, Typis Episcopalibus, 1793–1817. –Törzsgyűjtemény

Az ellátási nehézségekkel és küzdő, betegségtől elgyötört, a törökök által megtépázott sereg a széthullás szélén áll: a tisztek egyre kevésbé bíznak feletteseikben, már csak maguk és csapataik megmentésével törődnek. Katzianer kész hátrahagyni a sereg málháját és az ágyúkat és az éj leple alatt Valpóra menekülni katonáival. Az alvezérei viszont nem várták meg a parancsnok döntését, egymás után szöktek meg a táborból. Végül maga Katzianer is megtört: egyik éjjel, hátrahagyott utasítás, vagy terv nélkül otthagyta seregét. A megmaradt katonákkal másnap, október 6-án, vagy 7-én Lodovico Lodron, a görzi és tiroli gyalogság vezetője és Erasmus Mager, a karantán csapatok feje csatát vállalt.

A sereg nagy része megsemmisült, a túlélők (akárcsak 11 évvel korábban, Mohács mellett) a környék mocsaraiba vesztek, vagy fogságba kerültek. A harcban Mager elesett, Lodron pedig súlyosan megsebesült, majd ő is életét vesztette. Levágott fejüket Bakics Páléval együtt Isztambulba küldték. A menekülőket a törökök október 9-én Garánál utólérték és levágták.
Katzianert Ferdinánd bíróság elé állította, majd börtönbe záratta. Az egykori parancsnok megszökött a fogságból és az őt korábban legyőző Mohamed pasával tárgyalt egy Katzianer által vezetett török vazallus Horvátország felállításáról. Az árulóvá vált hadvezért végül a Ferdinánd-párti Zrínyi testvérek: Miklós és János ölették meg egy lakomán.

Katzianer védőbeszéde. In: Johann Weichard Valvasor: Die Ehre dess Hertzogthums Crain III. Laybach, 1689. – Törzsgyűjtemény

A felvidéki győzelmek és a horvátországi vereség újra tárgyalóasztalhoz ültette Ferdinándot és Szapolyait. 1538. február 24-én megszületett a váradi béke, melyben a két fél elismerte egymás királyságát és uralmi területét. A nőtlen Szapolyai pedig vállalta, hogy halála után a Habsburg uralkodó örökli királyságát, egyesítve a polgárháborúba süllyedt, törökök által fenyegetett Magyarországot. A törékeny béke viszont nem tartott sokáig…

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály) 

Az összeállítás első része itt olvasható. 

Felhasznált irodalom:

• Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme XIII., Budapest, Grill Károly Kiadó, 1940.
• Hermann Róbert [főszerk.]: Magyarország hadtörténete II., Budapest, Zrínyi, 2020.
• Istvánfi (Istvánffy) Miklós: Magyarország története 1490-1606, I. kötet., Csáthy, Debrecen, 1871.
• Ferdi: A törvényhozó Szulejmán szultán története. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Bp. 1896.
• Kjátib Mohammed Záim: Történetek gyűjteménye. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Bp. 1896.
• Dzselálzáde Musztafa: Az országok osztályai és az utak felsorolása. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Bp. 1896.
• Lufti pasa: Az Oszmán-ház története. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Bp. 1896.
• Verancsics Antal: 1504-1566, memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete (Verancsics-évkönyv), Budapest, Magyar Helikon, 1981.

Napjainkban a mohácsi csata, a „mohácsi vész” képe összeforrt a középkori Magyar Királyság bukásával; Muhi és Trianon mellett, a nemzet legnagyobb tragédiáinak egyikeként, a régi dicsőség elmúlásának szinonimájává vált. A történettudomány is mérföldkőként, egy korszak végeként tekint 1526-ra. Mohács fogalommá, viszonyítási ponttá lett. Az 1526-os vereség mintájára „osztrák Mohácsnak” nevezett diakovári csatában egy jól felszerelt Habsburg-sereg semmisült meg. A visszafoglaló háborúk során pedig Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” az egyesült keresztény seregek fényes győzelmet arattak, mintegy lemosva a másfél évszázada esett szégyent.

Térkép a mohácsi csatáról – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

1526 januárjában aggasztó hírek érkeznek az udvarba: Szulejmán szultán háborúra készül. Márciusra már egészen bizonyos, hogy a hadjárat célja Magyarország lesz. Jagelló II. Lajos, az ország húszesztendős királya áprilisra országgyűlést hív össze, melynek célja a háborúra való felkészülés és a belpolitikai káosz elsimítása. A fiatal uralkodónak egy pártharcoktól megosztott és pénzhiánnyal küzdő Magyarországot kell kormányoznia, mely most egy világhódító birodalom támadását várja.
Június közepén Szulejmán serege az 1521-ben meghódított Nándorfehérvár mellett hidat ver a Száván. Nemsokára Pétervárad és Újlak is török kézre került. Eközben Lajos július 2-ra elrendeli a csapatok összevonását Tolnán. A király felé tartó csapatok: a főúri, vármegyei bandériumok és a külföldi (itáliai, cseh és lengyel) zsoldosok kisebb-nagyobb egységei lassan csordogálnak a tábor felé. A hadak összegyűjtését tovább nehezíti, hogy nem lehetett tudni, Szulejmán betör-e Horvátországba, vagy Erdélybe, ezért az ottani seregek késve indultak el Tolnára.
Lajos királynak két választása volt: délre vonul és csatát vállal Szulejmánnal, megvédve az ország déli és belső területeit; vagy kitér a harc elől, hogy még több katonát gyűjtsön maga köré és esetleg megvárja, míg a tél közeledtével a törökök kivonulnak az országból. A tolnai táborban Lajos kiküldött volna egy sereget, a nádor vezetésével, hogy meggátolja az ellenség átkelését a Dráván, de az urak az Aranybullára hivatkozva (miszerint csak a király vezetése alatt kötelesek katonáskodni), megtagadták az engedelmességet. Korábban a végvidéki vitézből lett szerzetes, Tomori Pál esztergomi érsek, a török támadás hírére az udvarba utazott és azt tanácsolta a királynak, építsenek erődítményeket a Száva mentén, hogy feltartóztassák a szultánt. Végül Tomori lement a Drávához egy tízezres lovassereggel, de addigra a törökök már hidat vertek a folyón, így rövidesen visszavonult.

Augusztus 21-én a törökök megkezdték az átkelést a Dráván. Eközben Lajos kétségbeesetten várja az erősítést. A horvát-szlavón csapatok (10-15 ezer fő), Batthyány Ferenc bánnal az élen és az erdélyiek (40 ezer fő), Szapolyai János vajda vezetésével még úton vannak. Több ezer fős cseh és lengyel zsoldoscsapatok tartanak dél felé. Eközben Szulejmán egyre jobban megközelíti a magyar sereget… Brodarics István, a hadjáratban részt vevő kancellár szerint:

Brodarics Igaz történetének 1568-as kiadása – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 1823

A szultán eközben elvágta a horvát-szlavón sereg útját. Batthyány bán előresietett néhány ezer fővel, de a katonák nagy részét hátra kellett hagynia.

Brodarics kancellár még bízik Szapolyai érkezésében. Visszaemlékezésében azt írja:

Szapolyai János erdélyi vajda szintén késve indult a király táborába. Az eredeti tervek szerint Radu Afumaţi havasalföldi román fejedelemmel egyesülve betört volna a balkáni oszmán területekre, de a hadjárat előtt a törökök elvitték túszként Radu fiát, engedelmességre kényszerítve az uralkodót. Lajos ekkor parancsba adta, hogy az erdélyiek azonnal induljanak a király táborába, de Szapolyai nem ért oda időben: a csata idején még csak Szegednél járt.
Eközben a sereg egyik fővezérévé kinevezett Tomori a támadást sürgette. Tervei szerint a Karassó és Mohács közötti utolsó 12-15 kilométert a törököknek felázott, úttalan terepen kell megtenni, ráadásul a csatatérre is egy dombon kell leereszkedniük. A szétzilált török sereg egységeit az ugrásra kész magyarok így külön-külön győznék le. Ezen kívül biztossá vált, hogy az erősítés nem érkezik meg időben; egy esetleges visszavonulás során viszont az oszmán lovasság támadásaival felőrölné a királyi sereget. Így II. Lajos, Magyarország utolsó lovagkirálya, az ország haderejének töredékével csatát vállalt…

Szerémi György kéziratos krónikája – Kézirattár. Jelzet: Fol. Lat. 4020.

Az egymáshoz egyre közelebb érő seregek napokon át kisebb-nagyobb előcsatározásokat folytattak, majd augusztus 29-e délutánján a magyarok általános rohamra indultak. Brodarics kancellár így ír a csata kezdetéről:

A magyarok első rohamától a törökök meghátrálnak, Báthori András tárnokmester viszi a hírt a királynak: most kell támadni és a győzelem a miénk! Lajos rohamra vezeti a derékhad maradékát. A magyar csapatok az ellenséges tüzérségig törnek előre, egyesek a szultán táborát is megközelítik. Végül a támadást a török ágyúk és a janicsárok puskatüze megállítja. A magyarok veszteségei egyre csak nőnek. Lajos összegyűjti megmaradt katonáit és az oszmán sereg egyik szárnyára támad.
A centrummal együtt a magyar sereg szárnyai is rohamra indultak. A szultán így emlékezik meg erről:

A kezdeti sikereket követően végül a törökök bekerítik és megsemmisítik őket. A támadás mindenhol elakad. A törökök létszámfölénye és a tüzérség csapásai végül felőrlik Lajos seregét és Szulejmán ellentámadásba csap át. A magyar lovasság menekülni kezd, magára hagyva a gyalogságot és az ágyúkat. Brodarics egyszer csak szem elől téveszti a királyt. Török beszámolók szerint puskagolyótól megsebesülve elmenekült. Tomori érsek megpróbálja feltartóztatni a menekülőket, de az ellentámadás során elesik. A harctéren maradt 6-8 ezer német és cseh zsoldos alakzatba rendeződve védekezik a török lovasság meg-megújuló rohamaival szemben, végül a janicsárok puskatüzének esnek áldozatul. A menekülők közül sokan a közeli mocsarakban és megáradt folyókban lelték halálukat. Közöttük volt a kimerült, sebesült király is.

A pápai nuncius jelentése így számol be a veszteségekről:

A mohácsi síkon egy délután alatt eldőlt a háború és egyben a Magyar Királyság sorsa is. Az ifjú II. Lajos, az egyházi és világi arisztokrácia jó részével holtan maradt a csatatéren, vagy az azt övező ingoványban. A Szlavóniában ragadt horvát-szlavón csapatok egészen az országból való kivonulásukig zaklatták a portyázó törököket. Szapolyai erdélyi serege pedig a Tisza mentén észak felé masírozva vágta el az útjukat Erdély felé.
Lajos halálával új korszak kezdődött: a polgárháború és az ország három részre szakadásának kora. A király sógora, Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, a Habsburg-Jagelló dinasztikus szerződésre hivatkozva Lajos örökébe lépett. Eközben a rákosi országgyűlés határozata alapján (miszerint az országnak a Jagellók után nem lehet külföldi királya), Szapolyai János erdélyi vajda is magának követelte a trónt. Mindkét ellenkirály valós jogalappal, a (párthíveiből összehívott) országgyűlésen megválasztva, Magyarország jogos urának tekintette magát. A következő másfél évtizedben az ő szembenállásuk és a hozzájuk csapódó, időről időre térfelet váltó urak harcai felemésztik az ország megmaradt erőforrásait, miközben Nagy Szulejmán török szultán hol a mérleg nyelveként, hol nevető harmadikként nézi végig a Magyar Királyság agóniáját… 

Az összeállítás második része itt olvasható.

Felhasznált irodalom:

• Hermann Róbert [főszerk.]: Magyarország hadtörténete I., Budapest, Zrínyi, 2017.
• Perjés Géza: Az országút szélére vetett ország, Budapest, Magvető, 1975.
• Perjés Géza: Mohács, Budapest, Magvető, 1979.
• A boldogult Szulejmán szultán khán Őfelsége udvarába küldött buduni fethnáme. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
• Giovanni da Burgio pápai nuncius jelentései Sadoleto pápai titkárnak. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979, 235–256.
• Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
• Szerémi György: Levél Magyarország romlásából. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
• Szulejmán szultán naplója. In: Katona Tamás [szerk.]: Mohács emlékezete, Budapest, Európa, 1979.
• Antonio Boemo velencei kém jelentése, 1526. november 12. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006.
• Brodarics István magyar kancellár levele Mária magyar királynéhoz, Szentgyörgy, 1526. augusztus 6. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006.
• Paolo Giovio: Krónika a törökök viselt dolgairól. In: B. Szabó János [szerk.]: Mohács, Budapest, Osiris, 2006. 

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Az igen jelentős könyvadományt, melyről az 1929. évi igazgatói jelentés is megemlékezett, április 28-án jegyezték be a könyvtár növedéki naplójába. Az ebben felsoroltak közül a harmadik mű Plantin Kristóf nyomdájának remekműve, egyben a könyvkiadás történetének egyik legnagyobb ívű vállalkozása: az 1568 és 1573 között, Antwerpenben megjelent, ötnyelvű Szentírás.

A Plantin Kristóf által Antwerpenben kiadott, ötnyelvű Szentírás címoldala – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, I. kötet

Plantin a koraújkori nyomdászat egyik jelentős alakja volt, akinek antwerpeni kiadóvállalata a németalföldi humanizmus egyik központjának számított. Ő nyomtatta ki többek között Justus Lipsius és Zsámboky János műveit. Ez utóbbihoz személyes barátság is fűzte. Flamand, franciaországi, valamint spanyol megrendelőknek is dolgozott, és élénk kapcsolatokat ápolt a könyvkereskedelem központjának számító Frankfurttal.
Az ötnyelvű Biblia kiadói tevékenységének egyik főműve, keletkezéstörténete szorosan összefügg életének egy válságos pillanatával. 1567 körül Németalföldön lázadás tört ki a spanyol uralom ellen, melynek nyomán Antwerpenben feszült helyzet alakult ki. A segédei és egykori üzlettársai által nyíltan vállalt protestáns nézetek miatt szorongatott helyzetbe került Plantin tisztázni próbálta magát és igyekezett hithűségéről biztosítani a hatóságokat. Ennek érdekében az Alcalá de Henaresben megjelent, négynyelvű Biblia új kiadására vállalkozott. A görög, latin és héber nyelvű szentírási szövegek nyomtatása terén ekkor már több éves tapasztalattal rendelkezett. A nagyívű terv korábban is foglalkoztatta, de a tervbe vett kiadás meghaladta anyagi lehetőségeit, ezért megvalósításához a spanyol király támogatására volt szüksége, melyet kérelmét követően el is nyert.

Krisztus megkeresztelkedése – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, V. kötet

II. Fülöp támogatása nem pusztán a katolikus hit iránti elkötelezettségének megnyilvánulása volt. Egy új, ökumenikus szellemű Szentírás-kiadás, mely a különböző felekezetekhez tartozó alattvalók számára is elfogadható volt, hozzájárulhatott a belső villongások és hitbeli nézeteltérések okozta feszültségek csillapításához. A spanyol uralkodó németalföldi alattvalóinak jelentős része protestáns nézeteket vallott és számukra a Szentírás szövege kiemelten fontos volt, a „sola Scriptura” szellemében (a sarkalatos hittétel lényege, hogy a hit forrása egyedül a Szentírás, mely mint kinyilatkoztatott isteni szó, mindenki számára érthetőnek tekintett).
Az új kiadás előkészítésének felügyeletével a spanyol király bizalmi emberét, a keleti nyelvek kiváló szakértőjeként számon tartott bencés rendi szerzetest, Benito Ariast bízta meg, aki a humanisták példáját követve, a Montanus latinosított névalakot is használta. Arias a későbbiekben az El Escorial palota könyvtárának vezetőjeként tevékenykedett.
Antwerpenbe érkezése után több mint négy éven át éjjel-nappal dolgozott az új kiadáson és hamar elnyerte Plantin bizalmát, aki kezdetben gyanakvással viszonyult hozzá. Rövid időn belül szoros munkakapcsolat alakult ki közöttük, a kölcsönös megbecsülés jegyében. Plantin közreműködött Arias másik megbízatásában is, nevezetesen, hogy könyveket és kéziratokat vásároljon az El Escorial könyvtára számára.

A Plantin Kristóf által Antwerpenben kiadott, ötnyelvű Szentírás első kötetének laptükre – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, I. kötet

A király megbízottjaként Arias nem egyedül végezte a szerkesztés fáradtságos feladatát. Plantin segédei közül hárman az öt nyelv mindegyikét ismerték: Plantin veje, Frans van Ravelingen, (latinosított nevén Franciscus Raphelengius) és a Le Fèvre de la Boderie testvérpár, Nicholas és Guy, további három segéd pedig a görög és latin nyelv terén volt járatos (Cornelis Kiliaan, Bernard Zelius van Nijmegen and Antoon Spitaels). A mű előkészítéséhez az Alcalá de Henaresben megjelent Szentírás-kiadás mellett több korábbi kiadást is felhasználtak, így például a Daniel Bomberg által Velencében nyomtatott héber szöveget, az Aldus Manutius kiadásában megjelent görög Szeptuagintát, és a Johann Albrecht Widmannstetter-féle kiadás szír szövegét.

A Plantin Kristóf által Antwerpenben kiadott, ötnyelvű Szentírás ötödik kötetének laptükre – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, V. kötet

Az első négy kötet az Ószövetséget tartalmazza. A bal oldali laptükrön párhuzamosan jelenik meg a héber szöveg és latin fordítása, a jobb oldalin a görög, mellette fordítása latinul. Az oldal alján balra az arámi szöveg, jobbra pedig ennek latin fordítása látható.
Az ötödik kötet az Újszövetség szír és görög nyelvű szövegét, valamint ezek latin fordításait adja közre, továbbá a szír szöveg héber fordítását a lap alján.
A hatodik kötetben héber és görög nyelven olvasható a teljes Szentírás, a sorok közé pedig a latin fordítás ékelt.

A Plantin Kristóf által Antwerpenben kiadott, ötnyelvű Szentírás hatodik kötetének laptükre – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, VI. kötet

Az utolsó két kötet szótárakat (héber–latin, görög–latin, szír–arámi) tartalmaz és nyelvtani szabályok összefoglalóit, valamint különféle ismertetőket, melyek azt a célt szolgálták, hogy az olvasók könnyebben eligazodjanak a szentírási szövegek fordításai között.
Arias számára lényeges volt, hogy az olvasók rendelkezésére bocsássa az eredeti héber szöveget és a katolikus egyház álláspontja ellenében (mely a Vulgatat, a Szentírás latin fordítását részesítette előnyben) vállalta azon meggyőződését, hogy a hívőknek maguknak kell tanulmányozni a Szentírást: az eredeti forrásokat azok eredeti nyelvén. Ezzel kiváltotta a spanyol inkvizició gyanakvását; az ellene felhozott vádak alól később felmentették.
A kötetek rézmetszetekkel illusztráltak, melyek újdonságnak számítottak, mivel a korábban megjelent Szentírás-kiadásokat fametszetekkel díszítették.
Az első kötet címoldalát a béke királyságának építészeti keretbe foglalt, jelképes ábrázolása díszíti. A metszeten Izajás könyvének sorai (11:7) elevenednek meg: „Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör.” Felette a mű címe jelenik meg a négy nyelvet idéző, négyes ágfonatú koszorúba foglaltan. A pálmaág a hébert, a fűzfaág az arámit, az olajág a görögöt, a tölgyág pedig a latin nyelvet jelképezi (a mű címében, mely „Biblia Sacra Hebraice, Chaldaice, Graece, & Latine”, a szír nyelv nem szerepel, mivel az első többnyelvű Szentírás-kiadás, melynek megjelentetését Plantin eredetileg tervbe vette, a címben felsorolt négy nyelven adta közre a szentírási szövegeket).
A jobb oldali oszloplábazaton Plantin nyomdászjelvénye látható (körzőt tartó kéz fölött „CONSTANTIA ET LABORE” felirat), a bal oldali oszloplábazaton pedig Benito Arias impresszája (férfialak felett EYPHKA felirat jelenik meg, a heurékát kiáltó Arkhimédeszre utalva).

A királyi jámborság allegóriája – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, I. kötet

A következő lapon a királyi jámborság (pietas regia) allegóriája látható, mely többszörösen összetett képi üzenet hordozója. Középen egy allegorikus nőalak jelenik meg, baljában nyitott könyvet tart, jobbjában pedig II. Fülöp címerpajzsát. Mellette jobbra AUT GLADIO (vagy karddal) feliratú talapzaton kardot tartó kéz, a balra levőn pedig AUT VERBO (vagy szóval) felirat olvasható, felette jogart tartó kéz. Feje fölött babérkoszorút és pálmaágat tartó angyal lebeg. A bal szélen a harci győzelem jelképeiként pálmaágnyalábban csúcsosodó trófeadíszek jelennek meg, a jobb szélen pedig a békére utaló olajágköteg, alatta a különböző művészeti ágak fatörzsre aggatott jelképei és különféle eszközök. A kép eszmei üzenete: háborúban a király karddal, békében pedig szóval lép fel a hit védelmében. A középen álló talapzaton olvasható két felirat párhuzamot von II. Fülöp és Jósiás (Jozija) között, aki Juda királyaként lerombolta a bálványoknak emelt szentélyeket és helyreállította Salamon templomát.

Benedictus Arias Montanus: Világtérkép – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 222, VIII. kötet

Nem csupán a rézmetszetű illusztrációk által volt újszerű a kiadás, hanem a nyolcadik kötetbe foglalt térképeknek köszönhetően is. Korábban ezek kizárólag protestáns bibliákra voltak jellemzőek. A kötetben Kánaán és Izrael földjének ábrázolása mellett egy világtérkép is szerepel, mellyel Benito Arias a Föld özönvíz utáni benépesítését kívánta szemléltetni. Ezen az újvilági őslakosok az ószövetségi Jektán fiának, Ofírnak leszármazottaiként jelöltek.
A térkép egyik érdekes részlete a déli féltekén, a hullámok között felsejlő sziget, melyet később sokan Ausztrália első ábrázolásának vélték, a mű kiadásakor azonban ez még ismeretlen földrész volt az európaiak számára.
A Spanyolországba történő szállítás során bekövetkezett hajótörésben a kötetek jelentős része odaveszett. A fennmaradt példányok ma könyvritkaságnak számítanak, főként a teljes kötetszámúak.
Az Országos Széchényi Könyvtár jogelődjének ajándékozott kötetek címoldalának felső szélén olvasható kéziratos bejegyzés alapján tudható, hogy a Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és neje, Izabella főhercegasszony tulajdonát képező példány 1599-ben az antwerpeni jezsuiták birtokában volt.
A főhercegi pár nagylelkű adománya nyomán Plantin remekművének összes kötete, hiánytalanul ma a nemzet könyvtárát gazdagítja.

NyA

A 16. században a reformáció megjelenésével a különböző nyomdatermékek, a röplapok és terjedelmesebb könyvek új funkciót kaptak, a hittételek terjesztésében töltöttek be fontos szerepet. Ezt mind a katolikus egyház, mind a protestáns felekezetek tagjai igen hamar felismerték és igyekeztek ki is használni. Az egyes területek birtokosai és uralkodói politikai megfontolásból törekedtek befolyásolni alattvalóik felekezeti meggyőződését, ezért nagy hangsúlyt fektettek a nyomdák létesítésére és megtartására birtokaikon, hiszen ez kulcsfontosságú lehetett a helyi lakosság új hitre térítése vagy eredeti hitében megerősítése szempontjából.
Szapolyai János Zsigmond (1540–1571), aki az oszmán hódítás után önállósuló erdélyi területen 1570-ig magyar királyként, majd erdélyi fejedelemként uralkodott, személyesen is pártolta a protestáns felekezeteket. Bár katolikus családba született, előbb a lutheránus, majd a kálvinista tanításokat vallotta magáénak, végül pedig az első unitárius fejedelemként vonult be a történelembe. Uralkodóként saját hatalmának megszilárdítása eszközéül is használta egy-egy felekezet támogatását, amelynek híveire így biztos támogatóiként számíthatott.

János Zsigmond magyar király portréja (Nyomdász és megjelenési hely nélkül, 1566). Jelzet: RNYT App. M. 18 – Régi Nyomtatványok Tára

Valószínűleg ilyen meggyőződések és gondolatok vezették János Zsigmondot akkor is, amikor 1566. április 28-án a váradi (ma: Nagyvárad, Oradea) káptalan elkobzott házai közül egyet Melius Juhász Péter debreceni református püspöknek adományozott, és ezt egy szőlőbirtokkal is kiegészítette, amelynek jövedelme a könyvnyomtatáshoz szükséges tőkéhez járulhatott hozzá. A királyi adomány jelzésértékű János Zsigmond hitbéli fejlődésének, alakulásának szempontjából is, hiszen rámutat, hogy ekkortájt még a kálvinista-református tanokat hirdető Meliust támogatta az unitáriusokkal szemben.
Debrecenben azonban 1566-ban nem működött egyetlen nyomda sem, így felmerül a kérdés, mi célt szolgált az adomány. A város „bizonytalan közállapotai” (értsd: tűzvészek és fegyveres fosztogatások) ellehetetlenítették a helyi nyomdászok (Török Mihály és Raphael Hoffhalter) tevékenységét, így ők 1565 szeptemberét követően Váradra költöztek, Hoffhalter pedig fel is állította nyomdáját. Bár az első kiadványa már ebben az évben elkészült, az adománylevél megfogalmazásából („ut ipse typographiae … melius consulere possit”) ítélve a király rövid időn belül javítani kívánta a nyomda működési körülményeit.

Az első Váradon megjelent nyomtatvány címlapja. Melius Juhász Péter: A Szent Jób könyvének a zsidó nyelvből és a bölcs magyarázók fordításából igazán való fordítása magyar nyelvre (Váradon nyomtattatott Raphael Hoffhalter által M.D.LXV [1565]). Jelzet: RNYT RMK I. 58/1. péld. – Régi Nyomtatványok Tára. Digitális Könyvtár

Az adományozást rögzítő oklevél szövege már a 19. században is ismert volt, Bunyitay Vince azonosította a levéltár Acta Jesuitica gyűjteményében egy per iratai közt megőrzött szöveget, majd közölte is A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig című munkájában. Az eredeti példány (Digitális másolat, Szövegkiadás) viszont a legutóbbi időkig a Becsky család levéltárában pihent, majd a Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció 500 projektje keretében került újra napvilágra.

II. János nagyváradi házat adományoz nyomda céljára Meliusz Juhász Péternek (kelt: Gyulafehérvár, 1566. április 28.) – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Jelzet: HU-MNL-OL-P 1821-52.-2. 2.

Az eredeti dokumentum több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt az adománylevél mint irattípus jól olvasható, igényes írásképének, a király nagyméretű pecsétjének és saját kezű aláírásának („Joannes electus rex”) köszönhetően tárgyként is látványos, tetszetős. Másrészt a levél szövegét megvizsgálva olyan sajátos fogalmazásmódot vehetünk észre, amely a 18. századi másolat és az erre alapuló 19. századi nyomtatott megjelenés során elveszett. Az 1750-es másolatban a házhoz csatolt szőlőbirtokról azt írta a másoló, hogy Hobicz Márton szőlője mellett helyezkedik el („situata”). Ezt a meghatározást – amely GPS koordináták és helyrajzi számok híján az egyetlen pontos helymegjelölési módszer volt – az eredeti oklevél lényegében ugyan nem módosítja, de abban azt olvashatjuk, hogy az említett Hobicz szőlője mellett kapálják („pastinata”) a Meliusnak juttatott birtokot. Ez a különbség jelentéktelennek tűnhet a múlt megismerése szempontjából, mégsem teljesen elhanyagolható.
Az írott ügyvitelt bonyolító királyi kancelláriákon a jogi dokumentumokat (birtok- és címeradományozásokat, ítéleteket stb.) a titkárok unalomig ismételt kész szövegekből, vagyis formulákból állították össze, ahogy napjaink szerződései és bírósági határozatai is jogi bikkfanyelven megfogalmazott, előre gyártott paragrafusokból épülnek fel. Az adományozási formula kreatív módosítása mégis arra utal, hogy az adománylevelet kiállító írnok igyekezett saját stílusát, egyéniségét belevinni monoton hivatali munkájába. Ez pedig azt a jelentős szellemi változást mutatja, az önálló személyiség megerősödését, amely az egyéni vallási formák és új felekezetek, tehát végső soron a reformáció iránti igényt is kialakította a 16. századi emberekben.
A nyomda új épületében sajtó alá került az eklézsia használatára („in usum ecclesiae”) a Váradi énekeskönyv (RMNy 222), Melius Juhász Péter egy további, a Jelenések könyvéről szóló műve és mára elveszett Újszövetség-fordítása. Viszont a kálvinista Melius rövid időn belül összekülönbözött az unitárius Hoffhalterrel, aki a következő év augusztusára már Gyulafehérváron rendezte be műhelyét, ezzel pedig a váradi nyomdászat első szakasza véget is ért.

Nagyvárad madártávlati képe (Köln, Anton Hierat, Abraham Hogenberg, 1618). Jelzet: RNYT App. M. 561 – Régi Nyomtatványok Tára 

Felhasznált irodalom:

• Bánfi Szilvia, V. Ecsedy Judit: A 450 éves váradi nyomdászat rövid története¸ in: Magyar Grafika 2015/4, 54–61.
• Bunyitay Vince: A váradi püspökség története 2, A váradi püspökség káptalanai s monostorai a püspökség egyházai a püspökség alapításától 1566. évig, Nagyvárad, Franklin nyomda, 1883.
• Csohány János: Melius Juhász Péter. A Debreceni Kollégium 475 éves jubileumára, in: Egyháztörténeti Szemle, XIV(2013)/4, 105–106.
• Csűrös Ferenc: A debreceni városi nyomda története, Debrecen, Városi nyomda, 1911, 21. v
• Kanyaró Ferencz: Dávid Ferencz, in: Keresztény Magvető, XLI(1906)/2, 65–80.
• Dokumentumok az MNL Országos Levéltárából, szerk.: Künstlerné Virág Éva, Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár, 2018, 36–37. (Forrásaink a reformációról)

Szovák Márton (Régi Nyomtatványok Tára)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A hetvennyolcadik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Borsos József és Doctor Albert fényképészeti együttműködését bemutatását folytatja.

A Budapesti Közlöny 1868. május 10-i száma arról adott hírt, hogy Borsos József az Országúti műterem kizárólagos tulajdonosa lett. 1870 szeptemberéig még önállóan dolgozott itt, mielőtt átköltözött a Deák térre.

Doctor Albert Kristóf tér 4. szám alatti új műtermének vásárlásáról szintén 1868 májusában tudósít a sajtó. Az aradi Kozmata Ferenccel (1846–1902) dolgozott itt együtt. 1871-ben már Doctor és Kozmata magyar királyi udvari fényképésznek hívják őket. 1873-ban fejezték be az együttműködést, Kozmata maradt a Kristóf tér 4. szám alatt, Doctor az Erzsébet tér 1. szám alatt építtetett saját műtermet. Felekiné Munkácsy Flóra (1836–1906) színésznőt, a Nemzeti Színház második nemzedékének tagját Doctor és Kozmata és Doctor Albert önálló műtermében is megörökítette, de Doctor készített még más művészekről is fényképet, mint például Benza Ida operaénekesről és Rotter Irma balett-táncosnőről is.

Borsos aktívan részt vett a társadalmi életben is. 1870-ben a pesti nőegylet báljára adományozott fényképeket.

A belga királyné 1870. júniusi magyarországi látogatásának emléket állítva készített egy fényképalbumot.

Borsos a Deák Ferenc utca 4. szám alatt nyitotta meg új műtermét. Akkoriban valóságos társadalmi eseménynek számított egy-egy jó nevű mester műtermének megnyitása, ezért a sajtó is nyomon követte új műtermének nyitását. A Fővárosi Lapok 1870 áprilisában közölte az első hírt a tervezett költözésről, szeptemberben pedig a műterem nyitásáról tudósítottak.

Borsos az 1870–1874 közötti időszakban magyar királyi udvari fényképészként jelölte magát fényképein.

Koller Károly (1838–1889) festő, fényképész 1873-ban Borsos üzletvezetője volt, aki a bécsi világkiállításon kitüntetést nyert. 1874 tavaszán Kolozsvárott nyitotta meg önálló műtermét. 1874. október-novemberi híradások szerint a Deák Ferenc utcai műteremben együtt vezették a céget Borsossal és Varságh Jánossal is. Koller 1875 novemberében nyerte el az udvari fényképész címet.

Koller és Borsos: Laborfalvi Róza – Kézirattár. Jelzet: Arckép 1127.

Borsos 1876. január 1-től vejével, Varságh Jánossal folytatta az ipart.

Egy év múlva 1877-ben újra egyesültek és a Doctor Albert által megvásárolt, a mai Erzsébet tér 1. szám alatti 50-60 személyt egyszerre befogadó műteremben dolgoztak együtt 1878-ig.

Borsos és Varságh: Komáromi Mari Jean Racine Phaedra című tragédiájának címszerepében – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KB 10.778/1

1877-ben a Budapestre költözött török küldöttség is a műtermükben készíttetett képeket. A Vasárnapi Újságban így jelent meg 1877-ben közleményük:

Sulejman Sejk Efendi. In: Vasárnapi Ujság, 24. évf., 18. sz. 1877. május 6., 273. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A Borsos-Doctor-Varságh műtermet 1878 decemberében 15-én vette meg Ellinger Ede. Erről A Hon így írt:

Doctor Albert még 1878–1881 között próbálkozott műtermek működtetésével a Sugár (mai Andrássy úton), 1883-ban pedig Szegeden tűnt fel vándorfényképészként, Bietler Ferenc műtermét rövid ideig bérelte. A Fővárosi Lapok szerint 70 évesen, 1888. március 14-én hunyt el Budapesten. Ez tehát azt bizonyítja, hogy 1818-ban született és nem 1813-ban.

A műterem megszűnése után Borsos 1878-tól visszavonultan a Szép juhászné fogadójában élt. 62 éves korában, 1883. augusztus 19-én hunyt el.

Borsos József gyászjelentése – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Források:

• Szendrei János – Szentiványi Gyula: Borsos József, Doctor Albert. In: Magyar képzőművészek lexikona. Első kötet. Abádi – Günther, Budapest, Közoktatásügyi Minisztérium, 1915.
• Éber László: Borsos József, Doctor Albert. In: Művészeti lexikon, Budapest, Győző, 1935.
• Doctor Albert. Új idők lexikona, 7-8. kötet, Budapest, Singer és Wolfner, 1937.
• Fejős Imre: A fényképezés magyar úttörői. Borsos és Doctor. In: Fotó, 4. évf., 7. sz., 1957. november 1. 257–260.
• Fejős Imre: A fényképezés feltalálása. In: Fotó, 2. évf. 2. sz., 1955. március 1. 1–2. 
• Farkas Zsuzsanna: Borsos József második élete. In: Fotóművészet, 1996. 39. évfolyam, 5–6. szám. 77–83.
• Fleischer Gyula: Doctor Albert, Borsos József. In: Uő: Magyarok a bécsi Képzőművészeti Akadémián, Budapest, MTA, 1935.
• Farkas Zsuzsa: Embermásoló. Borsos József festőművész fényképeinek története, Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2009.
• Kopp Jenő: Borsos József 1821–1883, Pécs, Dunántúl Ny., 1931.
• Népszava, 66. évf., 64. sz. 1938. március 20. 9.
• Népszabadság – Budapest-melléklet, 2001. december 20. 36.
• Magyar Nemzet, 31. évf. 275. sz. 1975. november 23. 14.
• Magyarország és a Nagyvilág, évf., 34. sz., 1883. augusztus 26.
• Pesti Napló, évf., 5419. sz., 1868. május 17.
• Fővárosi Lapok, 7. évf. 134. sz., 1870. június 23.; 7. évf., 7. sz., 1870. január 11.; 25. évf., 76. sz., 1888. március 16.; 7. évf., 84. szám., 1870. április 22.; 7. évf. 210. sz. 1870. szeptember 24.
• Központi Értesítő, 1. évf., 103. sz., 1876. október 19.
• Vasárnapi Ujság, 24. évf., 14. sz., 1877. április 8.; 24. évf.,18. sz., 1877. május 6.
• A Hon, 16. évf., 307. sz., 1878. december 15.

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész