130 éves a Vígszínház. Második rész

2026. április 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az építkezés

400 koronás, kitöltetlen részvényjegy részlete, 1895. Jelzet: SZT Irattár, Vígszínház 374/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Vígszínház épületének kijelölt Lipót körúti helyszín a mai fogalmaink szerint a köztudatban egykori „fejlesztendő” területként él:

„A lendületes iparosításnak ekkoriban egyik legfőbb, elit központja éppen a mai Szent István körút két oldala. A fegyvergyár, amelyről az utca régebbi nevét kapta, már nincs meg, de ott van egyrészt a Király serfőzde, másrészt a „régi” cukorgyár, közöttük pedig malmok, szám szerint öten. Ezek az éppen megszűnt, rossz hírű mulatót, a Tüköry-féle Új Világ sörkertet fogják közre. A sörkert helyére épül a Vígszínház, a Szent István körút 14. szám alá.”

Magyar Bálint: A Vígszínház története alapításától az államosításig: 1896–1949, Budapest, Szépirodalmi, 1979, 21. – Törzsgyűjtemény

Más perspektívából nézve azonban mást is láthatunk: a színház építése és a környék átalakítása során nemcsak a Sörkert, a malmok, a cukorgyár tűnt el, hanem a Sörkert épületében található lakások – otthonok, és a hozzá tartozó hatalmas kert is.
Antal Sándort idézzük, aki a Lipót körút 10. szám alatti házban született 1891-ben, és ott élt kisgyerekként, amíg a Vígszínház építésének megkezdésekor ki nem kellett költözniük.

„Sárga földszintes kis ház volt (a mai Tátra, ill. Fürst Sándor utcában). Szép volt a lakás, 3-4 szobás lehetett, gyönyörű kertje volt, mely a mai Vígszínház területén feküdt, a kert felé a lakás szép tágas verandában végződött – volt a kertben egy hatalmas ősrégi akácfa, mely csaknem az egész kertet beborította. A lakószobák ablakai előtt orgonabokrok illatoztak. (…) A Pohl ládagyár volt, az udvarban hátul gabonaraktár. – A Lipót körút felől az út lejtett az udvarunk felé és macskakővel volt kirakva. A Lipót körúton malmok sorakoztak, mindenütt a Visegrádi és Csáki [Csáky József, ma Hegedűs Gyula] utcában sár és petróleumlámpa és olajmécses égett.”

Antal Sándor: Családi feljegyzések, kézirat. Jelzet: SZT Analekta 1009 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A terveket a sokoldalúan foglakoztatott Fellner és Helmer cég készítette – őket már 1893-ban kiválasztották a feladatra. Ferdinand Fellner és Hermann Helmer közös cége valószínűleg 1873 év végén alakult, fő profiljuk lakóházak, bérházak, paloták és villák építése volt, de terveztek áruházakat, középületeket, szállodákat, síremlékeket és még egy csillagvizsgálót is.

Keglevich István engedélyt kért rá, hogy az épület hátsó homlokzatát a magyar címer díszíthesse – ehhez valószínűleg azért (is) ragaszkodhattak, hogy bebizonyítsák: a magánvállalkozásként felépülő új színház az ellene felhozott vádakkal ellentétben mindenekelőtt a magyar nemzeti kultúra terjesztését tartja majd feladatának. (Az iratok alapján az engedélyt feltehetően megkapták, bár erre vonatkozó egyértelmű bizonyítékot eddig nem találtunk, és a mai épület hátsó homlokzatán nincs címer.)

Vígszínház Budapesten hátsó homlokzati címer terve. Atelier Fellner Hellmer, Wien. Jelzet: SZT KT 75 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Annak ellenére, hogy többek között az 1895-ben februártól májusig tartó budapesti „általános kőfaragó strike” is nehezítette, az építkezés alig több mint egy évig tartott, vezetője Havel Lipót építőmester volt, aki később a Műcsarnok, a Kúria és a Műegyetem épületének kivitelezéséért is felelt, alapító-, majd választmányi tagja volt az Magyar Építőmesterek Egyesületének és 1906-tól a Magyar Országos Takarékpénztárnak.

Seenger Béla kőfaragó munkákról kiállított számlája 1896. máj. 19. részlet. Jelzet: SZT Irattár Víg 374/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

A könyvtárunk Színháztörténeti gyűjteményében fennmaradt építkezéshez kapcsolódó dokumentumok között az építkezés jegyzőkönyvei is megtalálhatók, ezekből tudjuk, hogy 1895. május 28-ra az épület az alagsorig, június 24-re a félemeletig épült fel, július 19-én pedig már a „jövő héten tartandó tetőzési ünnepély alkalmával kiosztandó pénzajándékok” Fellner és Helmer által összeállított listája szerinti utalványozásáról rendelkeznek. Az építkezést Nell Gyula felügyelte.

Az épület külső díszítését Róna József szobrászművész készítette el, belül a mennyezeti festés és az előfüggöny Tardos Krenner Viktor munkája volt, sajnos a II. világháborúban ezek megsemmisültek.

Az Shr. George textilgyártó- és mosó cég gobelinszámlája, piros tintával feltehetően az előfüggöny adatai szerepelnek rajta. Jelzet: SZT Irattár Víg 374/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

„A mennyezet, valamint a proscenium-páholyok folytatását képező mennyezeti ív stucco- és figurálisan díszített szobrászmunkával van ékesítve. A pompás ragyogású főcsillárt gazdag díszítésű légelvezető rácsozat övezi. A külső keret és a csillárrács közt elterülő mennyezetrészt Krenner Viktornak, Lotz tanár tanítványának hatásos festménye szépen díszíti. Ez a festmény a következőket ábrázolja: A menynyezeti festmény központját a világirodalomból vett víg alakok menete képezi. Fallstaff korsóval kezében, mögötte Don Quihotte lóháton, lándzsáját forgatva, Sancho Panzával szilének, czintányért csattogtató, tánczoló Faunok. A felhők közül ereszkednek le a föld felé, az emberiség felvidítására; a víg múzsa vezeti őket, még egyszer a magasba felröppenve, a jelképies álarczczal jobbjában, tőle jobb oldalt, felhőkön tánczolva, a fuvola játék múzsája, baloldalt állva a lyra múzsája, és a tánc múzsája, azzal egy csoportot alkotva és épp készülőben, hogy társnőjétől megváljék. Az előtérben bohóczkodik a szatíra, egy középkori udvari bolond személyében, korbácscsal kezében, félig hátra, Thália felé fordulva és mintegy parancsszóra várva. Puttik röpködik körül ezt a fő csoportozatot, mely a csillárnyílást övezi. Utóbbi által keresztül szelve, a kép alsó szegélyén, erős alapként festett barokk architektúra látható, jobbról és balról lépcsőzetekkel, amelyeken a nemzetek törnek felfelé, hogy ujjongva köszöntsék a jövevényeket. Az architektúra legszélsőbb kiugrásán két génius ül, a magyar heraldika jelvényeivel és zászlójával kezeikben. Egy Amorettek által tartott színházi függönyön szinte végiggázol a főcsoport. A kép felső szegélyénél szabadon, zivataros felhők felett a dicsőség géniusza lebeg, harsonával kezében. A felhőkből egyéb géniuszok hajolnak elő, a komikus csőcseléket bámulva. A festményt hét, a szegélyen alkalmazott és a kép felületébe mélyen benyúló domborműcsoport övezi, ezek közt egy ittas bachansnő fölött elröppenő pegazus, egy aranykoszorút tartó géniuszszal a hátán. A festmény [hez kapcsolódó domborműcsoport] Friedl műve. A mennyezet hátsó részét, Gál Józsefnek, a »Peleskei nótárius« szerzőjének, Jókai Mórnak és Szigligeti Edének, géniuszok által tartott arczképei ékesítik.”

A Vígszínház. In: Fővárosi Lapok, 33. évf. 78. sz. (1896. március 19.), 5–6. – Törzsgyűjtemény

Krenner Viktor nyilatkozata a módosításokról 1896. ápr. 17. Jelzet: SZT Irattár Víg 374/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

A szobrok és a domborművek Theodor Friedl alkotásai voltak, az aranyozómunkákat Glaser János, a művészi festést és aranyozást Krenner Viktor, az egyszerűbb festészeti munkákat Eichhorn Vilmos végezte.

„A színházon dolgozó további iparosok és művészek a következők voltak: kőfaragó munkák Seenger Béla, ács Horváth József, gránitelemek Luigi de Pol, bádogosmunka és tetőfedés Beschorner cég, aszfalt és facement munka Biehn János, vasszerkezeti és lakatosmunkák Gridl Ignác. Az asztalos és mázoló munkákra Gregersen G. és fiai kaptak megbízást, Weisz Mór az üvegesmunkáért felelt. A szobrászati program kisebb díszelemeit Hincz Ferenc és Fricci készítette. A belső tér bútorait a Thonet testvérek szállították. A kárpitozást Fodor Mihály és később utódai, valamint Reisner József végezték. A villamosberendezés beszerelését az Általános Villamossági Részvénytársaság végezte, a villámhárítókat Deckert és Homolka szerelték fel. A fűtésrendszer kiépítésére a Zellerin-féle gyár, a gépészeti munkára Bretschneider cég kapott megbízást. Az építkezéshez használt téglákat az Újlaki Tégla és Mészégető Részvénytársaság szállította.”

Juhász Gabriella: Ferdinand Fellner és Hermann Helmer magyarországi színházépítészete, 2024, doktori disszertáció, PPKE

március 18-án már bemutatták az épületet a sajtónak és néhány prominens személyiségnek.

„(…) Ha a házba lépünk, még mindenfelől stucco munkások, festők, aranyozok, kárpitosok és minden néven nevezendő építési iparosok serény tevékenységét észlelhetjük. (…) A földszinti folyosóhoz vezető egyik ajtón belépünk a körfolyosóba, mely az egész épület körül fut és amelyben nem kevesebb, mint hat különített ruhatár van oly kiterjedésben elhelyezve, hogy ezeknél a kellemetlen tolongás teljesen kizártnak tekinthető. Ezekről a folyosókról, melyek részben két emeletnyire nyúlnak fel föltekintve az erkélynek balkonszerűen beépített páholyfolyosóit látjuk. A folyosó első falazatán hét ajtón váltakozva pillantjuk meg a felírásokat: »földszint jobbra- balra- közép« és tapasztaljuk, hogy a nézőtérre, az ülés helyzete szerint, minden oldalról be lehet jutni. Ezek után a terembe érünk. Tágas földszinten pillantunk végig, egy közép- és két oldaljárattal, huszonkét sor zártszékkel, állóhelyek nélkül. Ezt a földszintet csakis a proscéniumnál foglalja be két oldalt 3 – 3 páholy (baignoirs) különben az előbb jelzett egyenletesen elosztott 7. ajtó nyílik a külső folyosókba. A földszint előtt látható a mélyített, félig a színpad alá kerülő zenekar. A terem magasába tekintve, mindenekelőtt egy széles proscenium ötlik szemünkbe, mely gazdagon tagolt és díszített keretben záródik; ebbe a keretbe vannak illesztve a páholyok, a földszinten, az erkélyen és az I. emelet magasságában; ehez a proscenium kerethez csatlakoznak a földszinti, az erkély, az I. és a II. emelet magasságában, a tulajdonképeni proscenium páholyok. Ezen páholyokhoz sorakozik mindkét oldalon, az erkély és I. emelet magasságában 7 – 7 páholy, ezek a páholyok középen a színpaddal szemben, a mindkét nemű páholyok együttes magasságában nagy zártszékes erkélyt foglalnak be. Mindeme páholyok és erkélyülések fölött, a II. emeleten hatalmas amphiteatrális erkély emelkedik, mint karzat, 9 ülőhely-sorra és e mögött, azoktól elkülönítve az állóhelyek. (…) A proscenium keretben, az erkély magasságában a királyi páholy gazdag kiugró mennyezettel és a felség jelvényeit feltüntető, hímzett páholy térítővel lesz díszítve. Az egész terem díszes barokk modorú, fehér aranynyal, míg összes házfalai vörös szövettel vannak bevonva és valamennyi drapéria vörös atlaszszövetből való. A terem konstrukcziójánál ujítást képez, hogy valamennyi emelet és maga a mennyezet is, a nézőtér hátrészétől a szinpad felé a földszinttel együtt lejtnek hajlik. Ezt az újítást akusztikai és optikai indító okok igazolják. Ha a vesztibülbe térünk vissza és a csinos fehér diszítésü páholylépcsőkön haladunk felfelé, az első nyugovónál a félemeleti (erkély) páholyok bejáróinál vagyunk: ha feljebb megyünk a lépcsőn, az I. emeleti páholyok bejáróihoz jutunk, amelyekhez két oldalt a czukrászda és a buffet csarnokai, középen pedig az erkélynek szánt ruhatár csatlakozik. Mindezek a helyiségek falai szövettel behúzvák, diszül szolgálnak a gazdag bronzszinű selyem drapériák és a csinos bútorzat. E páholyfolyosók végein vannak a földszinttől a II. emeletig vezető páholy-összekötő lépcsők. A vesztibülből a két széles karzati lépcsőt használva, két forduló után a II. emeleti erkély nagy foyer-jába érünk; itt tágas ruhatárak vannak elhelyezve és egy buffet. Ebből a foyer-ből két ajtó nyílik a karzat ülő és állóhelyeihez. Utóbbiakhoz érve látható, hogy itt a közönség egy tágas erkélyen olyképen van elhelyezve, hogy annak bármelyik pontjáról nemcsak az egész II. emeletet, hanem a nézőtér legnagyobb részét áttekintheti. A közönségnek ez a része mindkét oldalon nagy, nyílt terrassokra juthat, úgy, hogy ott langyos nyári estéken kellemesen sétálhat; veszély idején pedig minden oldalon egyenesen a szabadba juthat, miután ezekről a terrassokról a foyerba és a lépcsőkhöz lehet jutni anélkül, hogy ismét a terembe kellene visszamenni. A foyer és a terrassok jóval tágasabbak, mint szükséges lenne, hogy azok által a karzat egész közönsége befogadtassék, ami által elérhető, hogy esetleges veszély esetén a közönség elhagyhatja a termet a nélkül, hogy kényszerítve volna a lépcsőkön tolongani. A terrasszokról 4 üveg ajtón és 6 ablakon keresztül akadálytalan fénynyel jut a világosság, úgy, hogy nappal is lehetséges volna mesterséges világítás nélkül előadást tartani. Mielőtt a nézőteret elhagynók, figyelmeztetnek arra, hogy a közönség, mely egyesített központból lép a fővesztibülbe, teljesen megosztva hagyhatja el a színházat. (…) a földszint közönsége mindkét oldalon két-két kisebb csarnokon át, a páholyfolyósókról egyenesen a szabadba juthat, (…) a karzati közönség az oldalkijárásokon, egyenesen kerül az utczára, miáltal a fővesztibülre csakis a páholyoknak és az erkélynek közönsége marad, nemkülönben a kocsit használó földszinti közönség. A színpad szélessége 24 m. és mélysége a hátsó színpaddal együtt 21 m., lefelé két alsó színpad van berendezve, a színpadi dobogótól számított 20 m. magasságú zsinórpadlás és a színpad közt a két emeletes „munkakarzatok“ és hidak láthatók. A 13, 50 m. széles és 8 m. magas proscénium-nyílást Gobelin módra festett vasfüggöny zárja el. Az egész színház villamos világításra van berendezve. A társaság osztatlan és őszinte elismeréssel nyilatkozott a berendezés felől, és általános volt az a vélemény, hogy a színház díszes, fölötte praktikus és e mellett határozottan intim jellegével rendkívül kellemesen fogja meglepni a főváros közönségét.”

A Vígszínház. In: Fővárosi Lapok, 33. évf. 78. sz. (1896. március 19.), 5–6. – Törzsgyűjtemény

A Vígszínház épülete és első társulata, részlet. Jelzet: SZT KC 2752 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A színészek 1896. április 2-án vehették birtokba az épületet, aznap megkezdődtek a próbák. A körülbelül 1400 fő befogadására alkalmas színházat 1896. május elsején, a millenniumi ünnepségek keretében nyitották meg.

Felhasznált irodalom:

Antal Sándor: Családi feljegyzések, kézirat. Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: SZT Analekta 1009
Bácskai Vera: „Csak saját erőmre és teljesítményemre utalva” (A „self-made man”-ek világa). In: Aetas, 16. évf. 3–4. sz. (2001). 159–181.
A 125 éves Vígszínház épületének története, szerk. Illyés Ákos, Budapest, Vígszínház Nonprofit Kft., 2022.
Juhász Gabriella: Ferdinand Fellner és Hermann Helmer magyarországi színházépítészete 2024, doktori disszertáció, PPKE

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: Első rész

komment

A szombathelyi műgyűjtő házaspár, Pittmann László és Ildikó – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 70. rész

2026. április 01. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 136. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmichatodik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Pittmann László és neje gyűjteményét mutatja be.

A szombathelyi Pittmann László (1943–2006) tanár, a grafikai eljárások nagymestere és felesége, Mikó Ildikó (1945–2021) iskolai könyvtáros, mindketten jeles műgyűjtők voltak.
Pittmann László kezdetben építőipari vállalatoknál dolgozott, majd évtizedekig tanított a szombathelyi Szakmunkásképző Intézetben (a későbbi Hefele Menyhért Építőipari Szakközépiskolában) és a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, ahol 1993-tól a rajz tanszék grafikai műhelyét vezette. A barcsi, a tokaji és a tállyai művésztelepeken szintén a grafikai munkát irányította.
A VAOSZ-kör (szombathelyi értelmiségi asztaltársaság) vezetőjeként és a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) tagjaként élénk kapcsolatokat épített ki művészekkel, hazai és nemzetközi szinten is. A KBK-ba 1972-ben lépett be – ekkortól számos grafikust fogadott otthonában, köztük Stettner Bélát, Gácsi Mihályt, Perei Zoltánt, Kass Jánost és Kamper Lajost.

Stettner Béla portrégrafikája Pittmann Lászlóról (1977). A kép forrása: bodorkós: A Pittmann-jelenség, Savaria Fórum, 2007/7. sz., 11.

Pittmann lett a szombathelyi kisgrafikakör vezetője, mely a Megyei Ifjúsági és Művelődési Központban kapott otthont. Itt a kiadványok előkészítéséhez nyomdai, sokszorosítási lehetőséget is biztosítottak számukra. A Kisgrafika folyóiratban Pittmann László több írása megjelent, például Kamper Lajos szombathelyi grafikus munkásságáról. A kisgrafikai élet tíz esztendeje Vas megyében című cikkében maga írt arról, hogy 1974-től 10 év alatt – az egyik helyi szakmunkásképző intézetben évente tartott 2-3 alkalmi bemutató mellett – több mint 20 kiállítást rendezett különböző könyvtárakban, galériákban, a Megyei Ifjúsági és Művelődési Központ kiállítótermeiben, többnyire feleségével együtt. Nagy szerepe volt a Szombathelyen tartott VII. Országos Kisgrafikai Találkozó megszervezésében, lebonyolításában 1980-ban. A szombathelyi kisgrafikakör Stettner Béla – sok éven át a KBK művészeti vezetője – halálával, 1984 körül szűnt meg.

Stettner Béla grafikája. Jelzet: Exl.P/583 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A sokszorosító eljárásokat kitanulva Pittmann László fontos és elismert tevékenysége lett a nyomatok készítése. Szombathely mellett felkéréseket kapott szerte az országban, többek között Stettner Béla, Gácsi Mihály, Kass János képgrafikáinak nyomtatását végezte. 1980-ban ő készítette el az országos találkozó emlékmappáját, Stettner Béla Vasi mappa, Gácsi Mihály Hat rézkarc és Perei Zoltán Hangszerek című gyűjteményét. Kass János, Reich Károly, Csohány Kálmán, Würtz Ádám munkái az ő műhelyében öltöttek testet. A Pittmann László emlékére 2007-ben a Szombathelyi Képtárban rendezett kiállítás kapcsán Kamper Lajos grafikus – a több évtizedes emberi és szakmai barátság jegyében – így méltatta Pittmann munkásságát:

„Sok-sok embernek adott kellő szakmai indíttatást, erkölcsi irányt érzékenységével, nyitottságával. A gyűjtő és a grafikai nyomtatás megszállottja a képzőművészek között olyan volt, mint a színészeknél egy jó öltöztető. A művészek elképzeléseit nemcsak le tudta nyomtatni, de képileg is úgy jelenítette meg, ahogyan azt a művészek megálmodták. Soha nem volt fáradt, ezért mindannyian külön bámultuk. Én személy szerint is sokat köszönhetek neki. Indulásomban sok szakmai segítséget kaptam tőle. […] Kezét a grafikai élet ütőerén tartotta, és ez magában foglalta a nemzetközi áramlatokat is. Az ő agya úgy működött, mint a művészeké. De soha nem akart művész lenni.”

bodorkós: A Pittmann-jelenség, Savaria Fórum, XVII. évf., 2007/7. sz., 11.

Gyűjteménye létrehozásában, a művészekkel való kapcsolattartásban nagy szerepe volt nejének, Mikó Ildikónak. A feleség nagyon sokoldalú gyűjtő volt, a (dedikált) könyvek, képeslapok, szentképek, gyászjelentések, ex librisek, alkalmi grafikák, szabad grafikák, fotók és órák egyaránt érdekelték. Ő végezte a férjével közös ex libris gyűjtemény katalogizálását, a levelezés nagy részét, illetve a cserék lebonyolítását.
Első családi ex librisüket 1971-ben rendelték meg Fery Antaltól („Ex libris familiae Pittmann”, 1972, op. 775), e grafika révén ismerték meg a fametszet technikáját. Ezt követően Brankovits Évával és Stettner Bélával linómetszeteket készíttettek.

Brankovits Éva grafikája. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Menyhárt József „Pittmann Lászlóék könyve” feliratú fametszete 1973-ból való az életet jelképező – friss hajtást hozó – fa ábrázolásával.

Menyhárt József fametszete (1973). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A Pittmann házaspár teljeskörűen gyűjtötte a magyar grafikusok munkáit, a külföldiek közül csak a kiemelkedően jó – elsősorban a cseh, lengyel, orosz és olasz – művészek lapjai érdekelték őket. Utóbbi gyűjteményegység gyarapításában fordulópontot jelentett a XV. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszuson (1974) való részvétel Bledben, mely kitágította nemzetközi kapcsolataikat.
Az évtizedek folyamán tízezer darabot is meghaladó kisgrafikai kollekciót hoztak létre, melyben 150 körülire nőtt a család tagjai részére készített ex librisek száma, köztük olyan neves alkotók műveivel, mint Kass János, Reich Károly és Nagy Zoltán. A Pittmann László nevére szóló ex librisek közül kiemelkedik dekorativitásával a Kós Károlynak emléket állító lap Deák Ferenctől, emellett további alkotások Vén Zoltán, Sterbenz Károly, Stettner Béla, Kamper Lajos és Józsa János művészektől.

Józsa János rézkarca. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Pittmann Ildikó első ex librisei közé tartozott a Szabó Lőrinc portréját ábrázoló grafika 1973-ból, melynek alkotója Fery Antal. Egy 1974-es lapon Savaria–Szombathely felirattal Hadrianus császár arcképét láthatjuk a szombathelyi székesegyházzal és az 1945-ös emlékművel, a grafikus szintén Fery Antal. Diskay Lenke következő, P. Mikó Ildikó nevére szóló, három dúcról készült, színes nyomatán korongszerű mezőben nőalak rajzolódik ki madárral.

Diskay Lenke többszínnyomatú fametszete (1973). Jelzet: Diskay/220 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Himnusz születésének 150. évfordulójára (1823–1973) készíttetett rézmetszetű ex librisen Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc kettős portréja szerepel, az alkotó Nagy Zoltán.

7_kep-himnusz-_erkel-kolcsey-graf_nagy_zoltan_p_585_55x43_75x60_-j2.jpg Nagy Zoltán grafikája. Jelzet: Exl.P/585 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Stettner Béla és Perei Zoltán lapjain közös az anya-gyermek motívum szerepeltetése, mely – Pittmann Ildikó kérésére – gyakran fordul elő a nevére szóló ex libriseken.

Perei Zoltán fametszete (1974). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Ildikó a szombathelyi kisgrafikakör tagjaként élénk tevékenységet fejtett ki a műfaj propagálása terén, szakirányú cikkei jelentek meg. Emellett számos kiállítást szervezett, többek között a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Több nemzetközi és hazai találkozón vett részt, nagy szerepe volt 1980 júliusában Szombathelyen a VII. Országos Kisgrafika Találkozó megrendezésében.
A szombathelyi neves műgyűjtő házaspár, Pittmann László és Ildikó emlékét őrzi a Grafikák a Pittmann-gyűjteményből. Magyar sokszorosított grafika 1960–1985 (Szombathely, 2011) című kötet, emellett a nevükre szóló számos ex libris, alkalmi grafika. Ez utóbbiak gazdag anyagába és a család aktív ex libris vonatkozású tevékenységébe adott betekintést a jelen írás.

Fery Antal fametszete (1975). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Irodalom:

Arató Antal: Búcsú Pittmann Lászlótól. In: Kisgrafika, 2007/1. sz., 4.
Arató Antal: In memoriam Pittmann Ildikó (1945–2021). In: Kisgrafika, 2022/1. sz., 11.
bodorkós: A Pittmann-jelenség, Savaria Fórum, 2007/7. sz., 11.
Grafikák a Pittmann-gyűjteményből. Magyar sokszorosított grafika 1960–1985, szerk. Mayer László, vál. Pittmann Ildikó, Szombathely, 2011.
Gál József: A szombathelyi Pittmann-gyűjtemény. In: Magyar Iparművészet, 2013/5. sz., 36–40.
Merklin Tímea: Könyvbemutató: Grafikák a Pittmann-gyűjteményből. In: Vas Népe Online, 2011. január 28.
Pittmann László: A kisgrafikai élet tíz esztendeje Vas megyében. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 47–48.
Pittmanné Mikó Ildikó: Az ex libris gyűjtésről. In: Kisgrafika, 1975/2. sz., 27–30.
Soós Imre, Dr.: VII. Országos Kisgrafikai Találkozó. In: Kisgrafika, 1980/1–2. sz., 1–6.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Pittmann László (1943–2006). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 146–148.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész; 133. rész; 134. rész; 135. rész

komment

350 éve született II. Rákóczi Ferenc. 3 rész

2026. március 30. 06:00 - nemzetikonyvtar

„Vezér valék! és íme hontalan”: II. Rákóczi Ferenc emlékezete a XIX. század második felében

Marastony Antal: II. Rákóczi Ferencz. [Litográfia]. In: Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.). Címlaprészlet. – Törzsgyűjtemény

„Vezér valék s népem szerette én
Rákóczi név diszíte engemet!
Boldogtalan dicső honom földén
A szenvedő nép őrzé éltemet...
Vezér valék! és íme hontalan!
Hazám egén rabságnak éje van!”

„Én küzdve a honért, veszélyezém
Önéltemet, csakhogy szabad legyen,
Sok vér kifolyt ezért honom földén,
Hogy ellenén méltó boszút vegyen!
Vezér valék! és íme hontalan!
Hazám egén rabságnak éje van!”

„Hah! ám de többször vesztők a csatát,
Sors, ostorával üldözé hadunk,
A vad csaták feldúlták e hazát,
S mégis hiába küszködött karunk!
Vezér valék! és íme hontalan!
Hazám egén rabságnak éje van!”

„Szerencsémnek letűne csillaga,
Küzdéseim jutalma bujdosás,
Lengyel s frank honból Pontus partira,
De nincs szívemre itt se nyúgovás!
Vezér valék! és íme hontalan!
Hazám egén rabságnak éje van!”

„Ki elveszíté mindenét, honát,
Keservre annak nincsen-e joga?
Bár szép vidék keríti új lakát,
A sajgó szív nyugtot nem lel soha!
Vezér valék! és íme hontalan!
Hazám egén rabságnak éje van!”

„Honom szent földe messze, messze táj!
Imára nyúl az ég felé kezem,
A bujdosónak érted szíve fáj,
Gyász végemet közelgni érezem. –
Vezér valék! és íme hontalan!
Hazám egén rabságnak éje van!”

„Oh Isten áldd meg a magyar hazát,
Kisérje fény, dicsőség útain!”
És itt a szó további hangzatát
Nem hallani a bajnok ajkain. –
Amint honáért így imádkozék,
Nagy szelleme az égbe távozék!

Eötvös Loránd: II. Rákóczi Ferenc keserve (Pest, 1862. február 9.). In: Ahol virág, madár megértenek. Báró Eötvös Loránd versei és fordításai. Összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a mutatókat összeállította Kis Domokos Dániel. Szörényi László ajánlásával, Budapest, Unicus Műhely, 2020, 90–91. – Törzsgyűjtemény

Keleti Gusztáv: Eötvös Loránd. 1858. Vászon, olaj, 95×79 cm. Magyar Nemzeti Galéria, FK4176. In: Ahol virág, madár megértenek. Báró Eötvös Loránd versei és fordításai. Összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a mutatókat összeállította Kis Domokos Dániel. Szörényi László ajánlásával, Budapest, Unicus Műhely, 2020. Borító – Törzsgyűjtemény

Eötvös Loránd II. Rákóczi Ferenc keserve című versét Pesten írta 1862. február 9-én. A XX. század végéig kéziratban lévő vers jelen korunkban először, teljes terjedelmében – stílszerűen – Borsiban, a fejedelem szülőhelyén hangzott el újra 1999. március 28-án egy Rákóczi-kori megemlékezésen, illetve az ünnepséget követő tudományos konferencián, majd szintén ebben az évben a Szatmárnémetiben rendezett konferencián. Nyomtatásban először 2000-ben jelent meg a „Rákóczi, mint a számkivetettség jelképe” témakör egyik dokumentumaként.
Az 1860-as évek elején még jórészt tiltottak voltak a Rákóczi-szabadságharcról szóló művek, nem egy hasonló tárgyú szöveget, cikket még rá néhány évre is komoly cenzori vizsgálat alá vetettek, vagy egyenesen elkoboztak.
Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című színdarabja is a cenzúra elé került, épp 1862-ben, annak ellenére, hogy a pesti Nemzeti Színházban már 1861. május 24-én – az 1848-as ősbemutató kirobbanó sikere után – ismét előadták.

Szigligeti Ede: II. Rákóczy Ferencz fogsága. Szövegkönyv, cenzúrapéldány, Worafka József cenzor bejegyzésével. Címlap. Jelzet: NSZ M 89 –Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

A könyvtárunk Színháztörténeti és Zeneműtára színháztörténeti gyűjteményében őrzött pesti Nemzeti Színház cenzúrapéldánya [NSZ M 89] szerint Worafka József cenzor engedélye csak 1862. március 16-án kelt, de március 23-án már ismét játszották a darabot.

Szigligeti Ede: II. Rákóczy Ferencz fogsága. Szövegkönyv, cenzúrapéldány, Worafka József cenzor bejegyzésével. Fol. 48. verso. Jelzet: NSZ M 89 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Ugyanakkor a magyarországi osztrák katonai cenzúra még 1861 októberében is igen érzékenyen reagált a Rákóczi vagy a honvéd szó hallatán. A császári királyi katonai főparancsnokság a Budai Színház igazgatóságának egyenesen megtiltotta a II. Rákóczi Ferenc és A honvéd-huszárok című darabok további előadását.
Pesten Zrínyi Ilona szerepét ekkor is, azaz 1861–1862-ben, miként az 1848. évi ősbemutatón, Jókainé Laborfalvi Róza játszotta.
Rákóczit 1861-ben és 1862-ben Feleky Miklós és ifjabb Lendvay Márton játszották felváltva.
Míg a pesti Nemzeti Színházban Jókainé, a kolozsvári Farkas utcában lévő hajdani, egyik első magyar kőszínházban, a Kolozsvári Nemzeti Színházban, az 1861. szeptember 29-i bemutatón az akkor már befutott színésznő, Gvozdanovics Júlia alakította Zrínyi Ilonát. (A bemutató napján egyébként éppen a pesti Nemzeti Színházban is ez a darab ment.) A kolozsvári felújított előadás címszerepében pedig az ifjú Paulay Edét láthatták a nézők, aki alig egy éve vette feleségül a női főszereplőt, Gvozdanovics Júliát.
Veress Ferenctől, a híres erdélyi fotográfustól mindkét főszereplőről fennmaradt az eredeti, dedikált fotográfia, az 1861. évi előadás kosztümjében. A képek természetesen az akkori szokásnak és technikának megfelelően, a műteremben készültek. Ez az eljárás, vagyis a beállított, műtermi kép a színészekről még hosszú időn át, az 1900-as éveken túl is megmaradt.

Paulay Ede mint Rákóczi Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című drámájában. Fotó: Veress Ferenc, 1861. Jelzet: KA 4520/9 – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény
Paulay Edéné Gvozdanovics Mária mint Zrínyi Ilona, Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című drámájában. Fotó: Veress Ferenc, 1861. Jelzet: KA 6103/3/3 – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény

A helyenként politikai célzásokkal bővített darab telt ház előtt ment több ízben is, míg végül 1861. október 31-én az udvari kancellária kérdést intézett a főkormányszéknek, hogy hogyan engedhette meg a darab előadását. A választmány cenzora ekkor Gróf Lázár Miklós volt. Ő és Follinus János december 4-én kelt válaszukban azt felelték, hogy a darabot nem tartották tilalmasnak, hiszen Pesten, Budán és a katonai parancsnokság engedélyével itt is adták. Végül 1862. március 27-én ismét engedélyezték a darab előadását, mert Follinus hiteles szöveget szerzett, „melyben az eredeti szöveg botrányos része kihagyatott”. Ami pedig kissé komikusan hangzik, a főkormányszék még december 16-án a városi tanácsnak is rendeletet adott ki, hogy „ne tűrjön el az előadásokon sértő mondást a király, a királyi ház tagjai, s a hazaszeretet [!] ellen”. Fenyegetésképpen pedig az előadás azonnali megszakítását is kilátásba helyezték.
1863-ban pedig Thaly Kálmán II. Rákóczi Ferencről szóló írását, melyben a fejedelmet a „legnagyobb” és „leghazaszeretőbb magyar”-nak nevezte, a Marastoni Antal szép litográfiájával együtt, illetve az írást megjelentető Nemzeti Képes Újság, 1863. április 5-i, 12. lapszámát „elkobozták”. A lapot maga Thaly Kálmán szerkesztette. Az elkobzott és a később megjelenő engedélyezett példány Thaly hagyatékában maradt ránk, a szerkesztő megjelöléseivel.

Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.) Az elkobzott példány címlapja, a szerkesztő, Thaly Kálmán jelölésével. A nyitócikk Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferencz. 113–114. – Törzsgyűjtemény

A lapszám újranyomott példányában már helyette, az engedélyezett második változatban, a második oldalon A katona jó paripán... című vers a XVIII. századból szerepel.

Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.) Az engedélyezett szám címlapja, a szerkesztő, Thaly Kálmán jelölésével – Törzsgyűjtemény

A lapszám végén lévő apró üzenetek között a felelős szerkesztő, Thaly Kálmán megjegyzése:

„Lapunk jelen száma tőlünk nem függő akadály miatt jelent meg későbben.”

A szerk.: Főváros és vidék. In: Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.), 120. – Törzsgyűjtemény

A szerk.: Főváros és vidék. In: Nemzeti Képes Újság, 1. évf., 12. sz. (1863. április 5.), 120. – Törzsgyűjtemény

Ugyanakkor megmaradhatott Rákóczi szülőházának, sőt a fejedelem és Zrínyi Ilona konstantinápolyi sírhelyének ábrázolása is, sőt az elkobzott példányhoz képest, az eredeti Rákóczi-életrajzból átmentve egy külön képmagyarázat is bekerült:

„II. Rákóczi Ferenc fejedelem, kinek története minden magyar előtt ismeretes, 1676-ban született Zemplénvármegyében Borsiban. A régi várkastély, melyben a nagy fejedelem először látta a napvilágot, ma is épen áll, mint képünkön látható, s a b. Vay család birtokában van; birtokosai kegyeletben tartják, a hozzá kötött nemzeti emlékért.
Másik képünk a konstantinápolyi Szent-Benedek rendűek templomát tünteti fel, mely a Galata nevű városrészben fekszik. II. Rákóczi Ferenc 1735 ápril 8-kán Rodostóban elhunyván: bujdosó hívei által e templomban tétetett örök nyugalomra, az oltár előtt készített sírboltban, azon márványlap alá, mely képünkön látható. Rajta a fejedelem címere, és emlékét hirdető felirat díszlik. Mellette pihen a fejedelem édesanyja Zrínyi Ilona.”

– y – n.: Rákóczi Ferenc szülőháza és sírja. Képmagyarázatul. In: Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.), 119. – Törzsgyűjtemény

Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.) Az elkobzott és az engedélyezett számban egyaránt, 117. – Törzsgyűjtemény

*A fenti vers keletkezésekor még a tizennegyedik életévét sem töltötte be az ifjú Eötvös Loránd. Maga is láthatta akár a Nemzeti Színházban Szigligeti történeti drámáját, de sok más helyről, s elsősorban atyjától és Eötvös József történész barátjától, Szalay Lászlótól is sokat hallhatott a nagyságos fejedelemről, hiszen szépapja, vásárosnaményi Eötvös Miklós uram maga is részt vett a Rákóczi-szabadságharcban, Károlyi Sándor mellett mint Szatmár vármegye districtualis commissariusa.
A kis Eötvös Loránd versének számos irodalmi előzménye közül most csak egyet emelünk ki, a család régi barátjának veretes költeményét, mely még 1851-ben jelent meg, a cenzúra miatt Lipcsében, a tartalomjegyzék szerint „Gy. P.” a vers végén pedig „P. Gy.” monogram alatt, ki nem más, mint a fiatal, akkor még, versének kinyomtatása évében csak huszonöt éves Gyulai Pál:

„Messze-messze tőlünk Pontusz puszta’ partján,
Ott éltél ridegen, elfeledve, árván;
Halavány búbánat ott emésztett lassan,
Elszállván hős lelked árva sóhajokban.”

P. Gy. [Pál Gyulai]: Rákoczy. Részlet. In: Hangok a múltból. A magyar nemzet nagy napjainak emlékeűl. Összeszedte és kiadta két magyar honfi. [Kertbeny Károly és Eisler Mór] Keil Ernő és Társa, Lipcse, 1851, 266–270. – Törzsgyűjtemény
Újraközölte: R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris (Nemzet és emlékezet), 2004, 654–656.

Felhasznált irodalom:

Ahol virág, madár megértenek. Báró Eötvös Loránd versei és fordításai. Összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a mutatókat összeállította Kis Domokos Dániel. Szörényi László ajánlásával, Budapest, Unicus Műhely, 2020.
Eötvös Loránd: II. Rákóczi Ferenc keserve. Idézi: Kis Domokos Dániel: „Vezér valék! és íme hontalan!” Rákóczi mint a számkivetettség jelképe. In: „Rákóczi urunk... hadaival itten vagyunk”. A Szatmárnémetiben 1999 áprilisában megrendezett „Élő Rákóczi” konferencia anyagából. Szerkesztette Takács Péter, Debrecen–Nyíregyháza, 2000, 73–74. (63–79.)
Kis Domokos Dániel: Drámai hangulat és reális értékelés: „Magyarok Törökországban” és Egy bujdosó kuruc”. Rákóczi-kultusz a színpadon. In: Századok, 146. évf. 4. sz., 2012, 961–980.
Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferencz. In: R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris (Nemzet és emlékezet), 2004, 329–331.
Eötvös Loránd: II. Rákóczi Ferenc keserve, In: R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris (Nemzet és emlékezet), 2004, 656–657.
Várkonyi Ágnes: Befejezetlen történelem. Áttekintés a szabadságharc történetírásáról, 1707–2003. In: R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris (Nemzet és emlékezet), 2004, 717–773.

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az összeállítás további részei: 1. rész, 2. rész

komment

350 éve született II. Rákóczi Ferenc. 2. rész

2026. március 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

„A történetírás meglehetősen elkésve fordult a valóság feltárásának tudományos igényével Rákóczi felé.”

II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulóján a fejedelemhez és életművéhez köthető könyvtári dokumentumokból válogattunk.

Szépirodalom

Herczeg Ferenc: Pro Libertate! című művének különböző kiadásai. A szerző által készített kép

Herczeg Ferenc (1863–1954) a két világháború közötti Magyarország legnépszerűbb írója volt. Számtalan mesét, drámát, társadalmi és történelmi regényt írt, melyek részben Jókai és Mikszáth stílusát követték, de a romantikus és anekdotikus előadásmód nála konzervatív világnézettel párosult. A háromszor is (az Élet kapuja című művével) Nobel-díjra jelölt író talán legjelentősebb műve II. Rákóczi Ferenc életregénye, a Pro libertate! A történet az 1680-as években kezdődik, a Zrínyi Ilona parancsnoksága alatt álló Munkács várának ostromát élheti át a gyermek Rákóczi Ferenc szemével az olvasó. Ezután egymást követik az események a sodró lendületű történetben. Zrínyi Ilona kénytelen feladni a túlerővel szemben Munkácsot, és elszakítják tizenkét éves kisfiától. A kis Rákóczi Bécsbe kerül, ahol az író érzékletesen bemutatja, hogyan próbálta meg Kollonich Lipót esztergomi érsek őt gyökereitől elszakítani. Ez végül nem sikerült, és a Magyarországra hazatelepült főnemes – látva nemzete nyomorát – a szegénylegényekből, hétszilvafás kurtanemesekből és bujdosókból álló felkelők vezetője lett. A társadalmi helyzet érzékletes bemutatása mellett Herczeg Ferenc feltárja az ifjú Rákóczi szerelmi életének kudarcait. Számos kidolgozott jellemrajz is megjelenik a műben, mely mind a kuruc, mind a labanc magyarok társadalmi, gazdasági vagy lélektani motivációira világít rá, vagyis arra, hogy személy szerint ki miért állt a szabadságharc egyik vagy másik oldalára. A szabadságharc egy-egy eseményét olvasmányosan beszéli el, rávilágít a külpolitikai háttérhelyzetre, majd bemutatja a bujdosás keserves éveit.
Jókai Mór tollából született, kevésbé ismert mű a Rákóczi fia című regény, melynek cselekménye a szabadságharcot követően, a fejedelem Rodostóban töltött emigrációja idején zajlik. A regény cím- és főszereplője tulajdonképpen az elsőszülött fiú, György, aki meglátogatja édesapját. A nagy mesemondó jóval ismertebb regénye a Szeretve mind a vérpadig Ocskay László kuruc brigadéros szabadságharcban betöltött életútját mutatja be olvasmányosan, sodró lendülettel, a történelmi eseményekbe sokszor fantáziaelemeket beleszőve. A zűrös életű katona bemutatását egy botrányos, általa katonabajtársának halált okozó párbajjal kezdi, és az 1710-ben árulásért történt kivégzésével fejezi be (Ocskay az 1708-as, vesztes trencséni csata után átállt a császáriakhoz, ezt követően Jávorka Ádám egy e célból létrehozott különítmény élén fogta el és vitte haditörvényszék elé). II. Rákóczi Ferenc ugyan nem szerepel a műben, de a zűrös életű Ocskay jellemrajzán kívül elég színes képet nyújt a szabadságharc eseményeiről és szereplőiről. Viszont érdekes, hogy A nagyenyedi két fűzfa című (meg is filmesített) elbeszélés már jóval árnyaltabb képet mutat a szabadságharc résztvevőiről. A labanc Trajtzigfritzig csapatán kívül Balika kapitány kurucai is ugyanúgy sarcolják a várost, sőt az egész bonyodalom abból fakad, hogy a kurucok rajtaütnek az enyedi küldöttségen és elkobozzák a labancoknak szánt ellátmányt. Már a történet – nem kis szarkazmussal – megírt bevezetése sem túl hízelgő a szabadságharc bizonyos résztvevőire nézve:

„...Éppen száz és ötven esztendeje annak, hogy a kuruc-labanc világ legszebb divatjában vala; ma a kuruc, holnap a labanc osztott törvényeket Enyednek, mikor az egyik kiment az egyik városvégén, a másik bejött a másikon.
A jó enyediek váltig jobb szerették volna, ha e derék emberek, ahelyett, hogy őket látogatják, inkább egymást keresnék fel; de ezek bölcs urak voltak, és hallottak valamit azon stratégiai fogásokról, miszerint az ellenséget azáltal is meg lehet verni, ha a környéket élelmiszereiből kipusztítják. Ők ezt vevék gyakorlatba.”

Jókai Mór: A nagyaenyedi két fűzfa. In: Jókai Mór válogatott elbeszélései, Budapest, Szépirodalmi, 1955. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A lakosság és a szabadságharcos kurucok közötti kapcsolatról jóval kedvezőbb képet fest Mikszáth Kálmán szintén a Rákóczi-szabadságharc idején játszódó (és szintén megfilmesített) A fekete város című művében. A történetben egymással ellenségeskedő Szepes vármegyei nemesek és a német polgárok lakta Lőcse városa egyaránt lelkes elkötelezettje Rákóczinak, a főszereplő Görgey Pál alispán testvéröccse Esze Tamással tart, unokaöccse kuruc tiszt lesz, az alispán fejére vadászó ifjú Fabricius Antal lőcsei főbíró pedig rendszeresen szorgalmazza a fejedelem támogatását.

A kuruc kor költészete/zenéje

A kuruc költészet című gyűjteményes kötet borítója – Törzsgyűjtemény
A kuruc kor zenéje. 1664–1736 című hangzóanyag CD változatának borítója – Színháztörténeti és Zeneműtár

Történelmi hagyományőrzőként nagyon jól tudom, hogy egy adott kor kutatásához, esetleges rekonstruálásához akár elsődleges források is lehetnek az adott körülmények között született dalok, költemények. Így van ez a kuruc mozgalmak és annak magvát képező Rákóczi-szabadságharc esetében is. A kuruc kor költészetéről számtalan könyvtári dokumentum látott napvilágot az idők során. Ebből kettőt emelnék ki, egy könyvformátumú nyomtatott dokumentumot és egy zenei hangzó anyagot. Erre a két műre azért is esett választásom, mert a bennük szereplő költemények (leginkább dalok) egy része egyrészt átfedi, másrészt nagyon jól ki is egészíti egymást. A magyar költészet kincsestára sorozatban jelent meg A kuruc költészet címmel Varga Imre válogatása. Az Unikornis Kiadó tetszetős és igényes bőrkötéssel bevont táblaborítói közé fűzött, kiváló minőségű papírra nyomtatott 250 oldalán összesen 80, a kuruc mozgalmakhoz köthető – a korszakra jellemző kollektív lelkivilágot jól tükröző – költemény található Petkó Zsigmond, Cserei Mihály, Petrőczi István, Ráday Pál és sok más ismert és ismeretlen szerzőtől. L. Kecskés András és együttese készítette a Hungaroton által 1990-ben kiadott A kuruc kor zenéje. 1664–1736 című hangzóanyagot. Ezt a kiadványt feltétlenül ajánlani tudom mindenkinek, aki esetleg arra is kíváncsi lenne, hogy a kuruc várak udvarán rakott tábortüzek körül ülő, álló, lakomázó, borozgató, vagy netalán táncoló katonák szájából – esetleg egy-egy kobzos, vagy tárogatósípos vezetésével – hogyan hangozhattak az olyan művek, mint a Csínom Palkó, a Petkó Zsigmond éneke, a Thököly haditanácsáról szóló ének, a Gondolkodjál szegény magyar végre, hová lísz, a Nosza hajdú firge varjú vagy milyen ének született az ifjú Rákóczit kiszabadító Lehmann százados haláláról. A kortárs történelmi hangszerekkel kísért dalok, bár nem mindig mentesek a későbbi korok, főleg a romantika műzenéjének beütéseitől, mégis nagyon jól visszaadják egy letűnt, az utókor által dicsőített időszak varázsát. Ezt csak fokozzák a jó orgánumú narrátor által elmondott kísérőszövegek.

Filmművészet

A Rákóczi hadnagya című film DVD-borítója – Történeti Interjúk Videótára
Barabás Tibor: Rákóczi hadnagya. Az első kiadás borítója – Törzsgyűjtemény

A Rákóczi- szabadságharc a hazai filmgyártásunkat is megihlette. Minden idők egyik legjobban sikerült kosztümös-történelmi magyar filmje, a Bán Frigyes által rendezett, 1953-ban készült (1954-ben bemutatott) Rákóczi hadnagya. A filmből a forgatókönyv írója, Barabás Tibor regényt is írt, amely először 1957-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál. A történet címszereplője, Bornemissza János (Bitskey Tibor) a jobbágyfiúból lett kuruc strázsamester, majd hadnagy valós történelmi személy, aki a valóságban is elfogta Max von Starhemberg császári generálist. A történet az 1708-as, Vág menti csatározások idején zajlik, mellékszereplőként megjelenik a Vak ragadványnevet viselő Bottyán János tábornok (Mádi Szabó Gábor) és maga a fejedelem, II. Rákóczi Ferenc (Deák Sándor) is. A hitelesen és látványosan koreografált csatajelenetekhez az akkor még létező, utolsó magyar huszárszázad működött közre. A színes film képi ábrázolása mai szemmel is lenyűgöző, a szereplők ruházatát, fegyvezetét, felszerelését, lakókörnyezetét, mentalitását hitelesen ábrázolja. Az egyetlen szépséghibája II. Rákóczi Ferenc és udvarának erősen osztályharcos szemszögű ábrázolása. Például a Starhemberggel megjelent Bornemisszát az ajtónállók nem akarják a fejedelemhez engedni, vagy a történet végén a fejedelem a nép kovácsolta fegyverekről beszél.
A Jókai és Mikszáth művei kapcsán említett Nagyenyedi két fűzfa és A fekete város című filmadaptációkban a Rákóczi-szabadságharc mindössze háttéreseményként jelenik meg, de nem meghatározó szempontja a cselekménynek. Két másik ismert magyar filmművészeti alkotásban viszont a szabadságharc szorosan képezi az események keretét. 1973-ban készült a Csínom Palkó című daljáték és 1964-ben mutatták be A Tenkes kapitánya című ifjúsági tévésorozatot. Ezekben a történetekben személyesen nem szerepel a fejedelem, de feltűnik bennük egy valós történelmi személy, Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros. Mindkét alkotás inkább a könnyed szórakoztatásra, semmint a történelmi események hiteles feldolgozására törekedett. Ráadásul a Farkas Ferenc operettjéből készült filmben a két főszereplő neve, Csinom Palkó (Nagy Gábor) és testvére Jankó (Benkő Péter) az eredeti kuruc dalban – a történettudományi kutatások szerint – valójában lovak megnevezésére szolgált. A Tenkes kapitánya pedig – az első és az utolsó rész (Rákóczi hadnagyából vett) csatajeleneteit leszámítva – gyakorlatilag az ifjúságnak szánt fantáziakalandok sorozatának tekinthető. Ennek a két műnek a jelentősége inkább a magyar lélekben a mai napig erősen élő kuruc-kultuszban rejlik.

Képregény

II. Rákóczi Ferenc és a nevével jelzett szabadságharc az egykori NDK-s Mozaik képregénynek is témául szolgált – Törzsgyűjtemény

II. Rákóczi Ferenc alakja és a Rákóczi-szabadságharc kedvelt témája volt az ifjúsági irodalomnak is. Emlékszem a (videókorszakot közvetlenül megelőző) nyolcvanas években az ifjúság számára legnépszerűbb irodalmi műfaj a képregény volt. A már bemutatott Szeretve mind a vérpadig című művet a Kockás magazin is leközölte a 20. számában. Szinte alig hagyott ki valamit a regény elbeszéléséből, így ezért mellette csak néhány rövidebb történet kapott helyett a többi számban megszokott meseszereplőkkel. De Rákóczi nevével – két évfolyamon keresztül – összefonódott egy másik, nagyon népszerű ifjúsági képregény is, a Kelet-Berlinben megjelent, egy korábbi blogbejegyzésben már bemutatott Mozaik képregény. Az 1983–84-ig, havonként megjelent történetben (a fordítás miatt a magyar nyelvű kiadás egy hónapi fáziskésésben volt) már személyesen is szerepel a fejedelem, aki a történet három főhősét – az Abrax; Brabax és Califax nevű manókat – nemcsak katonai kitüntetésben részesíti, mert jelentősen segítették Munkács várának – csellel, vér nélküli – visszafoglalását, de barátságot is köt velük, sőt megbízza őket, hogy járjanak közre XIV. Lajos francia királynál a szabadságharc támogatásában. A történetben egyébként (kuruc kémként) szerepel – a német Paprika Jancsi (Hans Wurst) mellett – Fazekas Mihály hőse, Lúdas Matyi is. A meseszerű történet megjelenésének háttere többet rejt magában, mint először gondolnánk. A Rákóczi hadnagyát, vagyis Bornemissza Jánost a filmvásznon alakító Bitskey Tibor színművész mesélte egy interjúban, hogy már az egyesítést követően elment egy volt keletnémet területen lévő retromoziba. Nagy meglepetésére és örömére a Rákóczi hadnagyát adták. Gondolta, biztos lesz hely, ezért ráér még megvenni a jegyet előadás előtt közvetlenül. Annál nagyobb volt a megdöbbenése, hogy alig kapott helyet. Szóval II. Rákóczi Ferenc és a kuruc téma az egykori NDK-ban is nagy népszerűségnek örvendett. Emellett a Mozaik számokban megjelent Kuruc kaland idején vetítették a Dargay Attila rendezte Lúdas Matyi című animációs filmre készített adaptációt is. Mondani sem kell, óriási sikerrel.

Zárszó

„Mint annak idején is, Rákóczi szavait szem előtt tartva igyekeztünk tetteit, szándékait, eredményeit és kudarcait minősíteni:»„bárki légy, ne dícsérj, ha megírod életem történetét«. Most reálisan feltárva a Habsburg-állam magyarországi politikáját és Rákóczi belső küzdelmeit a rendi kiváltságokhoz ragaszkodó magyar nemességgel szemben, minden dícsérő szónál meggyőzőbben tudjuk ábrázolni.“

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 2. átdolgozott kiadás, Budapest, Gondolat, 1976, 10. – Törzsgyűjtemény

Ezeket a sorokat a hiánypótló Köpeczi–R. Várkonyi-monográfia második kiadásának bevezetőjéből idéztem. A cikkemben bemutatott művek tökéletesen tükrözik, hogy II. Rákóczi Ferenc születése után 350 évvel milyen elementáris erővel él tovább az utókor emlékezetében. És úgy tűnik, a vezérlő fejedelemnek nemcsak azon kívánsága nem teljesült, hogy a török hódítás végével létrejöjjön egy Habsburgoktól független, szabad magyar állam, de az sem, amit papírra vetett, miszerint, „bárki légy, ne dícsérj, ha megírod életem történetét”. Nem teljesült ezen kérése, hiszen valószínűleg nem létezik nemzeti irodalmunkban olyan könyvtári dokumentum (könyv, periodika, hangzó, audiovizuális dok. etc.), amely II. Rákóczi Ferencet ne történelmi nagyjaink között tartaná számon.

II. Rákóczi Ferenc szobra a Hősök terén. A kép forrása: Wikipédia

Felhasznált dokumentumok:

Bán Frigyes (rend., 1953): Rákóczi hadnagya. Történelmi játékfilm, Budapest, Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat,
Bánhegyi Ferenc: II. Rákóczi Ferenc, Celldömölk, Apáczai, 2003
Bódvai András (szerk.): Rákóczi emlékkönyv. átdolg. kiad. Budapest, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., 2021
Fejér Tamás (rend. 1964): A Tenkes kapitánya, Budapest, MTV
Hanes Hegen – Lothar Dräger (szerk.): Mozaik. Ifjúsági képregény, 1973–75. évfolyam
Herczeg Ferenc: Pro libertate! Budapest, Singer, 1936
Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig, Budapest, Unikornis (Jókai Mór munkái. 30–31. kötet. Gyűjteményes díszkiadás, 1993
Jókai Mór: Rákóczy fia, Budapest, Unikornis (Jókai Mór munkái. 28. kötet. Gyűjteményes díszkiadás), 1993.
Jókai Mór: Jókai Mór válogatott elbeszélései, Budapest, Szépirodalmi, 1955
Keleti Márton – Mészáros Gyula (rend. 1973): Csínom Palkó, Budapest, Hunnia Játékfilmstúdió
Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc, Budapest, Művelt Nép, 1955
Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 2. átdolgozott kiadás, Budapest, Gondolat, 1976
Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 3. javított kiadás, Budapest, Osiris, 2004
Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tükör, Budapest, Szépirodalmi., 1973
Kecskés András (1990): A kuruc kor zenéje. 1664–1736. [Kecskés együttes] Zenei hangzóanyag, Budapest, Hungaroton
Markó László (főszerk.): Új magyar életrajzi lexikon. V. kötet, P–S. Budapest, Magyar Könyvklub, 2004
Mikszáth Kálmán: A fekete város, Budapest, Akadémiai (Mikszáth Kálmán összes művei), 1961
Várkonyi Ágnes (bev. Tanulmányok): II. Rákóczi Ferenc, 1711–2011, Budapest, Éghajlat Kiadó, 2011
Várkonyi Ágnes, Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris, 2004
Varga Imre (vál.): A kuruc költészet, Budapest, Unikornis, 1995
Vas István (ford.): II. Rákóczi Ferenc emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig, Budapest, Révai, 1948
Vas István (ford.): II. Rákóczi Ferenc emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig, Budapest, Osiris, 2004

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Az összeállítás további részei: 1. rész

komment

350 éve született II. Rákóczi Ferenc. 1. rész

2026. március 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

„A történetírás meglehetősen elkésve fordult a valóság feltárásának tudományos igényével Rákóczi felé”

II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulóján a fejedelemhez és életművéhez köthető könyvtári dokumentumokból válogattunk.

Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc portréja. A kép forrása: Wikipédia

„A történész évtizedekben, vagy évszázadokban méri az időt (még ha vannak is olyan történészek, akik csak néhány év, vagy hónap történetével foglalkoznak), de az életét az évfordulók mérik. Jómagam tizenhárom éves voltam, amikor a magyar tudományosság és közvélemény II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójára emlékezett 1976-ban, megéltem és megértem a 2003-2011 között kilenc évig tartó, a Rákóczi-szabadságharc eseményeit felidéző eseménysort, s emberi számítás szerint összejöhet még a fejedelem 350. születésnapjának megünneplése 2026-ban, illetve halálának 300. évfordulójáról való megemlékezés 2035-ben. (A reményhez, hogy 2053-at, a szabadságharc 350. évfordulóját is megérem, már nem csekély optimizmus kell.)”

Hermann Róbert: Előszó. In: Bódvai András (szerk.): Rákóczi emlékkönyv. 2. átdolgozott kiadás, Budapest, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., 2021, 9. – Törzsgyűjtemény

Ezeket a sorokat a jeles hadtörténész, Hermann Róbert vetette papírra. Az emberi számítás (legalább is az egyik része) a jelek szerint bejött, hiszen március 27-én Hermann Róberttel együtt emlékezhet meg az egész magyar nemzet a „nagyságos, vezérlő fejedelem”, vagyis II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójáról. Egy korábbi bejegyzésben Mátyás király kapcsán megemlítettem, hogy talán nincs is olyan magyar ember, aki ne tudná, kiről van szó. E tekintetben nem igazán marad el II. Rákóczi Ferenc sem, hiszen talán olyan magyar ember sincs, akinek a Rákóczi-induló Erkel Ferenc, Hector Berlioz vagy Liszt Ferenc feldolgozásában ikonikussá vált dallama hallatán ne ugrana be rögvest Mányoki Ádám szintén ikonikussá vált Rákóczi-portréképe. II. Rákóczi Ferenc politikai rendszerektől független népszerűségét jól mutatja a mindenkori magyar valután szereplő ábrázolása. Ha az 1990 előtti és napjaink magyar papírpénzeit nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az újonnan nyomtatott bankókon más-más személyek kerültek egy-egy címletre. Egy kivétellel. II. Rákóczi Ferenc közismert portréja ugyanis szerepel mind a Magyar Népköztársaság ötven forintos bankjegyén, mind a Magyar Köztársaság (majd Magyarország) ötszáz forintosán. Továbbá a két világháború között használt kétpengős érmén és az 1945-ben kiadott ötvenpengős bankjegyen is a fejedelem képmása szerepel. Úgy vélem, ennél jobban már nem is lehet kifejezni egy történelmi személy népszerűségét.

II. Rákóczi Ferenc portréja pénzérmén és bankjegyeinken. A szerző által készített kép

A nevezetes Rákócziak sorában – Zsigmond, I. és II. György, továbbá I. Ferenc után – az ötödik nevet viselő II. Rákóczi Ferenc történelmünk nagyjai között talán a legkevésbé megosztó személyiség. Némi túlzással állíthatjuk, hogy a nevéhez fűződő, 1703-tól 1711-ig tartó szabadságharc ügye mögé az egész ország felsorakozott. Ahogy R. Várkonyi Ágnes fogalmazott:

„1703 tavaszán Lengyelország délkeleti részén, közel a magyar határhoz, Brezán városában több mint egy esztendeje a magát hadmérnöknek álcázva élő II. Rákóczi Ferenc, a Habsburg birodalom bécsújhelyi várbörtönéből megszökött államfogoly, elfogadta a társadalom legalsóbb rétegeiből Magyarország északkeleti részén, a »Tiszaháton« szervezkedők hívását, hogy álljon az élükre. A német-római szent birodalmi herceg, az erdélyi fejedelmek leszármazottja szövetséget kötött a társadalom számkivetettjeivel és elkezdődött Magyarország és Közép-Európa leghosszabb szabadságharca. A Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség területein jobbágyok és nemesek, polgárok és főurak, katonák, kereskedők, mesteremberek, protestánsok és katolikusok, mint a »maguk hazájában számkivetett haza fiai« kezdtek közös vállalkozásba. Ez volt az utolsó szabadságharc, amikor a magyarokkal együtt harcolt a Kárpát-medence minden nemzete, ruszinok, szlovákok, románok, a városok német polgárai, horvát katonák és a rácok néhány csoportja. Meg kellett védeni az ország önállóságát, megteremteni nyugalmát és biztonságát. Korszerű államot kellett építeni, hogy érvényesítsék a Magyar Királyság és Erdélyi Fejedelemség önrendelkezését és jogát a békére úgy, hogy a stabilitásért küzdő Európában az erőviszonyok átrendezéséért vívott két nagy háborút, a spanyol örökösödési háborút és az északi háborút lezáró békerendszerben, majd a hatalmi egyensúly érdekében nemzetközi garanciákkal kapjon helyett az ország.”

R. Várkonyi Ágnes (bev. tanulmányok): II. Rákóczi Ferenc, 1711–2011, Budapest, Éghajlat Kiadó, 2011, 9. – Törzsgyűjtemény

II. Rákóczi Ferenc alakjáról, történelmi szerepvállalásáról, a szabadságharcról és a kurucmozgalomról számtalan könyvtári dokumentum, monográfia, tanulmány, audiovizuális dokumentum vagy hangzó anyag látott napvilágot az idők során. A teljesség igényétől messze elmaradva, ezekből a dokumentumokból szeretnék néhányat olvasóink figyelmébe ajánlani. Célom ezzel, hogy egyfajta eligazodási alapot nyújthassak azok számára, akik például az évforduló alkalmából (is) felbuzdulva szeretnének átfogó képet kapni a vezérlő fejedelemről és történelmünk személyéhez kapcsolható szeletéről, de nem tudják, hol kezdjenek neki. Remélhetőleg azoknak is tudok újat mutatni, akik már jól ismerik II. Rákóczi Ferenc személyét, örökségét és annak irodalmát. Természetesen e dokumentumok kiválasztásával nem kívántam rangsorolni a megjelent könyveket, tanulmányokat, szépirodalmi alkotásokat, filmeket és zenei hangzókat, kiválasztásukban leginkább a praktikum játszott szerepet. Értem ez alatt azt, hogy olyan művekből válogattam, melyek – amellett, hogy szakmailag hitelesnek tekinthetők – talán a legkönnyebben fellelhetők mind a könyvtárak polcain, mind a könyvesboltok kínálatában, legyen az akár kurrens kiadványokat forgalmazó üzlet, akár antikvárium.

II. Rákóczi Ferenc Emlékiratainak eredeti, francia nyelven írt és Vas István által magyarra fordított változata. A szerző által készített kép

Források, monográfiák, tanulmányok

„Ha azt hinném, hogy az emberi szellem sugallásai vezetnek – ó, Örök Igazság! –, bűnös vakmerőség lenne neked ajánlanom ezt a munkát. Mert a múltat, a jelent és a jövőt sokkal jobban ismered, mint én, s ezért őrültségnek tekinteném, ha eltitkolnám előtted a tényeket, s bűnnek, ha hamis színben tűntetném fel azt, amit majd előadok. Csak a vágy, amit tőled kaptam, tanúságot tenni az igazság mellett, csak az győzött meg arról, hogy helyesen járok el, mert nem lehet hozzád méltóbbat ajánlani neked, mint a te művedet, amelyik a te dicsőségedre és magasztalásodra készült.
Távol legyen tőlem az a könnyelmű és vakmerő gondolat, hogy e munka bevezetésében azt jeleztem: minden, amit írtam, tőled eredt. De talán megfelel a te isteni szellemednek, bár nem közvetlenül te végeztetted velem, mert hiszen a legnagyobb része mindannak, amit írtam, a bűnös vágyakozás műve, s ezt soha nem tudom eléggé fájlalni.”

II. Rákóczi Ferenc: Levél az örök igazsághoz. In: Vas István (ford.): II. Rákóczi Ferenc emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig, Budapest, Osiris, 2004, 5. – Törzsgyűjtemény

Ezekkel a megdöbbentően alázatos lélekre valló, szerény sorokkal kezdi II. Rákóczi Ferenc Emlékiratait, melyben a szabadságharc katonai és politikai eseményeit idézi fel évről-évre haladva az események láncolatában. Az Emlékiratok akár elsődleges forrásnak is tekinthető a szabadságharc katonai és politikai eseményeinek megismeréséhez, bár nyilván a fejedelem sok mindenről már másodkézi információt ad, hiszen nem lehetett jelen mindenhol. Az Emlékiratoknak több kiadása is létezik, az első – franciából Vas István által – magyarra fordított kiadása 1948-ban jelent meg, a további kiadások szintén Vas István ezen fordítása alapján készültek.

Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc és Rákóczi tükör című művei – Törzsgyűjtemény

Mintegy hiánypótló műként jelent meg Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes munkájának köszönhetően a II. Rákóczi Ferenc című monografikus kiadvány. A könyv három kiadást élt meg, az első (1955-ben) a Művelt Nép, a második, bővített kiadás (1976-ban) a Gondolat, a harmadik bővített és javított kiadás (2004-ben) pedig az Osiris Kiadó gondozásában került a könyvesboltok polcaira. A szerzők nem rejtették véka alá könyvük megjelentetésének szándékát, a bevezetőben a következőket olvashatjuk:

„A történetírás meglehetősen elkésve fordult a valóság feltárásának tudományos igényével Rákóczi felé, és kevés sikerrel oszlatta, sőt inkább maga is növelte körülötte a bábeli zűrzavart. Sok kötetre való forrásanyagot tártak fel és adtak ki róla, de Rákóczi műveinek összegyűjtésével és kritikai kiadásával adós maradt a tudomány. Ennél jóval több cikk, tanulmány, könyv viseli címében Rákóczi nevét, de egész életét átfogó, eredeti forrásokra épülő tudományos mű a polgári korszakban csupán egyetlen született: Márki Sándor háromkötetes monográfiája. Valójában ez is torzó. Abbamaradt a tényanyagot rendszerező, egymásba fűző munkánál.”

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 2. átdolgozott kiadás, Budapest, Gondolat, 1976, 9. – Törzsgyűjtemény

Úgy tűnik, ez a könyv a kiadásai során nemcsak a nyomdai és a hordozó papír minőségében fejlődött jelentősen, hanem a szöveg tartalmában is. 1955-ben még 407 oldalon, 1976-ban 534, 2004-ben pedig már 708 oldalon tárja fel a tudásszomjas olvasónak a témát. Ha választani lehet, nekem személy szerint a második kiadás tetszik legjobban. Ez volt az a kiadás, amely a fejedelem születésének 300. évfordulója alkalmából látott napvilágot. Ebben a kiadásban – a kor színvonalához viszonyítva – elég jó minőségű (Rózsa György által készített fekete-fehér) fotók is találhatók a témához köthető festményekről, térképekről, iratokról, múzeumi tárgyakról etc. (az első kiadásba néhány térkép került mindössze, a harmadik kiadásban pedig sajnos egyáltalán nincsenek képek). A jobb tájékozódást az új kiadásban névmutató és időrendi tábla is segíti. A könyv hű a korábban idézet megjelenési szándékához, három részre osztva nyújt átfogó képet a fejedelemről, illetve azokról a történelmi eseményekről nemzeti és világpolitikai szálakról, melyek hozzá kapcsolódtak. A címek eleve önmagukért beszélnek, a fejedelem három életszakaszának (szabadságharc előtti; szabadságharc alatti, szabadságharc utáni időszak) megfelelően felosztottak: Az ország nélküli fejedelem; Magyarország a szabadságért; A bujdosó Rákóczi címekkel. Az első két rész – Köpeczi időnkénti betoldásával – R. Várkonyi Ágnes; a harmadik rész Köpeczi Béla munkája. Ehhez a monográfiához – afféle szöveggyűjteményként – remekül kapcsolható a két szerző által gyűjtött és válogatott Rákóczi tükör, mely a szabadságharccal kapcsolatos naplókból, jelentésekből és emlékiratokból merít.
R. Várkonyi Ágnes írt bevezetőt a szabadságharc lezárásának 300. évfordulóján, 2011-ben, meglehetősen tetszetős és igényes kivitelű II. Rákóczi Ferenc 1703–1711 című albumhoz is. A könyv inkább egy reprezentatív kiadvány, az 55 oldalnyi, két hasábban szedett magyar-angol nyelvű történelmi ismertető szöveget követően egy – egyébként kiváló minőségű fényképeket tartalmazó – album. Hibája, hogy úgy tűnik, különösebb tér- és időbeli koncepciója a képeknek nincsen, a fejedelemhez és a kurucmozgalmakhoz valamilyen szinten köthető, különböző korokban készült festmények, metszetek, térképek, tervrajzok és emellett török kori csaták ábrázolásai találhatók benne, mint említettem – sem keletkezésükben, sem témájukban – nem kronologikusan követve egymást.

A II. Rákóczi Ferenc 1703–1711-album és Bánhegyi Ferenc II. Rákóczi Ferenc című műveinek borítója – Törzsgyűjtemény

Ennél összeszedettebb a Bódvai András szerkesztette Rákóczi-emlékkönyv, mely két kiadást is megért. Az első kiadása a V4 Együttműködési Kulturális és Közéleti Egyesület gondozásában, 2020-ban látott napvilágot, a második egy évvel később, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által került a könyvesboltok polcaira. A kötet történészek és hadtörténészek tanulmányait tartalmazza. Az első fejezetben például Pállfy Géza a szabadságharc eseményeiről ír; Czigány István a kurucok sajátságos hadrendjével, Ságvári György a kuruc viselettel, Kovács S. Tibor a szabadságharcban használt fegyverekkel foglalkozik. De nemcsak hadtörténeti, hanem egyéb vonatkozások is találhatók a tanulmányok között, mint például a kuruc tisztek magánélete, a Rákóczi család, vagy a szabadságharc utáni bujdosó kultusz.
A szabadságharc kitörésének 300. évfordulója alkalmából jelent meg egy népszerűsítő műfajba tartozó, vagyis szórakoztatóan olvasmányos, mindamellett nagyon összeszedett és tárgyilagos mű Bánhegyi Ferenc tollából és gyűjtése alapján, II. Rákóczi Ferenc címmel. Az illusztrációkkal bőségesen ellátott könyv bemutatja a fejedelem életútját és az ahhoz köthető, sőt az azt megelőző, és az utána következő eseményeket. Hiszen kronologikusan a vezérlő fejedelem szépapjával, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelemmel (1607–1608) veszi fel a történelmi szálat, és az 1906-os, kassai végső nyugalomba helyezéssel zárja le. Ezt követően két időrendi táblázat, II. Rákóczi Ferenc életútjának fontosabb állomásait, illetve a szabadságharc fontosabb csatáit mutatja be. Bár a szövegbe ágyazottan is bőségesen találunk képeket, az egész művet is egy fotógyűjtemény zárja Borsi kastélyától a kassai dóm kriptájáig címmel, melyben a fejedelemhez köthető várak, városok, tárgyak, műemlékek viszonylag jó minőségű, tematikusan rendszerezett fotói láthatók.

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Az összeállítás további részei: 2. rész

komment

„Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”

2026. március 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

Száz éve született Kallós Zoltán magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő

Kallós Zoltán 1926. március 26-án látta meg a napvilágot a Kolozsvártól 26 kilométerre levő Válaszúton, egy mezőségi szórványfaluban, ahol a magyarok már évszázadokkal korábban is kisebbségben éltek. Így magától értetődő volt az, hogy felcseperedő gyermekként szülőfalujában anyanyelvével együtt a román és a cigány nyelvet is megtanulta. Édesanyja egyszerű falusi asszony volt, a feketelaki Kiss nemzetségből származott. Nem volt magas iskolai végzettsége, de nagyon szerette a könyveket, sokra becsülte az írott betűt. Falusi lányként a 20. század elején Budapestről rendelte meg a Pesti Művelt Társalgót, a kor legnépszerűbb magyar illemtankönyvét. Bejárogatott a református parókiára könyvekért, és mikor tudott rá időt szakítani, lelkesen olvasgatta Petőfit, Aranyt, Gyulai Pált, Jókait, Vas Gerebent. Az édesanyának kiterjedt rokonsága volt a Mezőségen, ezért a magyar folklór, különösen a népballadák iránt érdeklődő fiúnak könnyen ment a gyűjtés, szinte kézről kézre adták őt a rokonok, ismerősök. Az apai ág szintén szép számmal képviseltette magát Válaszúton, így nem kell azon csodálkoznunk, hogy a Balladák könyvében öt Kallós is szerepel adatközlőként. Zoltán az első osztályt még magyarul járta ki szülőfalujában, ám Iuliu Maniu miniszterelnöksége alatt megszűnt a magyar iskola, a következő négy osztályt már románul végezte.

Kallós Zoltán portréja. Korniss Péter fotója. In: Ablonczy Bálint – Korniss Péter: Kallós Zoltán világa, Budapest, Helikon Kiadó, 2016. Borítókép – Törzsgyűjtemény

Tanulmányai. Első gyűjtőútjai

1937-ben bekerült a Kolozsvári Református Kollégiumba. Hatodikban megbukott latinból, és átment a sepsiszentgyörgyi líceumba és tanítóképzőbe, ám a háború eseményei miatt az oktatás ott is megszakadt, nem tudott ott leérettségizni. Tanítói oklevelét már Kolozsváron szerezte meg, 1946-ban. Kezdő tanítóként előbb a kalotaszegi Magyarvistán, majd a moldvai csángó vidéken, Lészpeden működött. 1948-ban behívták katonának. A moldvai északi csángók vidékére került ekkor, Roman faluba. A háború után 1949-ben visszament Vistára néptanítónak, majd sikeresen felvételizett a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiára, ahol többek között Jagamas János tanítványa volt. A folklór érdekelte őt különösen, mind a három évet színjelessel végezte, megtanulta a dallamokat fül után lejegyezni. Jagamas nem tudott jól románul, ezért a már kisdiák korától balladákat gyűjtögető tanítványát szívesen vitte magával gyűjtőútjaira, például Belényes környékére, a Fekete-Körös völgyébe. Köröstárkányban, Városfenesen, Négerfalván dolgoztak, felmentek a havasba is a keskeny vasúton (mocăniță), ott is gyűjtöttek szép, értékes román anyagot. Jagamas jegyezte a dallamokat, a fiú a román szöveget. 1955-ben végezte el a kolozsvári Zeneakadémiát. 1957-ben kinevezték szakirányítónak a kolozsvári Népi Alkotások Házához, majd 1958-ban politikai okok miatt rövid ideig börtönben ült. Édesapja szorgalmas ember volt, cséplőgépre tett szert. Ezért a Sztálin-korszakban kuláklistára tették, noha a két világháború közt illegális kommunistaként is tevékenykedett. 1950-ben hat hónapra elzárták és vagyonelkobzásra ítélték. Így tehát az édesapa mélységesen csalódott a bolsevik rendszerben, és a fia is hasonló okból került börtönbe. Kiszabadulása után rövid időre újra tanító volt, majd egy faipari vállalatnál dolgozott Gyimesben (1959–1968). Ezt követően szabad művészi pályára lépett és a kolozsvári ifjúsági táncházmozgalom egyik meghatározó tanácsadója lett. Ezt a tevékenységet a folklórgyűjtés mellett élete végéig nagyon fontosnak tartotta, nagy örömmel, büszkén vállalta.

Lokálpatrióta és intézményalapító

A rendszerváltás után visszaigényelt, némi jogvita után teljes egészében visszakapott válaszúti családi birtokon bentlakásos iskolát és néprajzi múzeumot alapított, illetve ezek finanszírozásának céljából létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, 1992-ben. Az iskolában a diákok napi ötszöri étkezést, tanszereket, ruhát, orvosi ellátást kapnak, kézműves foglalkozásokon vesznek részt, tehát az intézménynek van egyfajta szociális felzárkóztató szerepe is. Az iskola ma is sikeresen működik és nagy szerepet játszik a környékbeli szórványban élő magyar gyerekek oktatásában. Tánctáborok is vannak minden évben, így a válaszúti iskola ma is fontos tényezőként van jelen a táncházmozgalom továbbélésében.

Kallós Zoltán (szerk.): Új guzsalyam mellett, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1973. – Törzsgyűjtemény

Balladák könyve

A hetvenes évektől kezdve jelentek meg sajtó alá rendezve balladagyűjtésének eredményei. Első, egyben máig legjelentősebb kötete, a Balladák könyve öt kiadást ért meg Romániában és Magyarországon (1970, 1971, 1973, 1974, 1977). Ebben a szövegeket Szabó T. Attila, a dallamokat Jagamas János ellenőrizte. Szabó T. Attila bevezető tanulmánya szerint a kötetben közölt anyag rendkívüli értéket képvisel, már a puszta számadatok szerint is. A korábbi hasonló balladagyűjtemények (Seprődi János, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Domokos Pál Péter, Faragó József és Jagamas János balladaközlései) együttvéve 160 dallammal együtt közölt darabot tartalmaznak. Ezzel szemben a Balladák könyve 162 dallamot közöl. A Balladák könyvének 259 balladából, balladás dalból és nyolc meseváltozatból álló gyűjteménye már abban is a korábbi balladakötetek fölé emelkedik, hogy minden darabjában saját gyűjtésű, első közlésű anyagot bocsát az olvasók, kutatók rendelkezésére. Az Ortutay Gyula és Kriza Ildikó gondozásában 1968-ban megjelent Magyar népballadák című vaskos kötetben mindössze 11 darabbal van több, mint Kallós gyűjteményében, persze ebben nagyon csekély számú, a Balladák könyvében pedig kizárólagos az első közlésű anyag. A Balladák könyve a széles körű olvasóközönség számára is készült, mindemellett Szabó T. Attila számára nem kétséges, hogy forrásértékű anyaga és az anyag szakszerű feldolgozottsága miatt elsősorban a szaktudomány számára nyújt jelentőset, vitathatatlanul maradandót. (Kallós Zoltán [szerk.]: Balladák könyve. Élő hazai magyar népballadák, Szabó T. Attila gondozásában, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1970, 42.) Ezzel a méltatással Kallós valószínűleg nem értett teljesen egyet, hiszen ő a hagyományápolásnak, a dalok, táncok visszatanulásának nagy jelentőséget tulajdonított, és igyekezett folklórközléseit ilyen célra is fordítani. (Kallós Zoltán: A Mezőségtől Moldváig. Kallós Zoltán útjai, Budapest, Helikon, 2013, 137.) A Balladák könyve legnagyobb értékét természetesen nem a más közléseket felülmúló számok „rekordja” jelenti. Ennél sokkal fontosabb, hogy milyen felfedezéseket köszönhetünk neki. Elsősorban a régi stílusú, klasszikus balladák addig ismeretlen típusainak a fölfedezését, amelyek az ő komoly hivatástudattal gyakorolt gyűjtőmunkája nélkül örökre feledésbe merültek volna. A katona-lány az egyik ilyen típus, amelynek 16. századi átdolgozása Béla királyról és az Bankó lányáról című széphistóriánkban őrződött meg. Másik korábban ismeretlen típus a Talányfejtő leány, amelynek szüzséjét korábban csak angol, skót balladákból ismertük. (Kallós Zoltán [szerk.]: Balladák könyve, i. m., 391–394., 350–352.) Vargyas Lajos az alábbi szavakkal méltatta a Balladák könyve első kiadását a kolozsvári Korunk folyóirat hasábjain:

„Ez a gyűjtő-tevékenység nem volt már eddig sem ismeretlen. Kallós önzetlen, magán-lelkesedésből végzett munkájából sokan részesültünk eddig is; baráti segítségét szakemberek és amatőr gyűjtők egyaránt élvezhették. Hiszen már a Faragó – Jagamas szerkesztette Moldvai csángó népdalok és népballadák jó része is az ő előzetes földerítő munkájának volt köszönhető, s magam is idézhettem számtalan olyan változatot tanulmányaimban, amelyet az ő gyűjtéséből ismertem. Mégis eddig mindössze egy kis balladaközlése látott napvilágot a szűkebb szakköröknek szánva, Ismeretlen balladák Moldvából címen, a Néprajzi Közlemények litografált folyóiratában, s néhány egyéb folklór-közleménye ugyanott, hasonlóan zártkörű formában. Pedig munkássága kiterjed a folklór három nagy ágára, a népzenére, balladára és a néptáncra, egyszersmind három nagy romániai földrajzi egység föltárását vagy egyenesen fölfedezését jelentette: Moldváét, Gyímesét és a Mezőségét. Nála, a Mezőség szülötte nélkül még Lajtha László széki gyűjtése után sem tudnánk, milyen hallatlanul gazdag hagyománya él az erdélyi néptáncnak és -tánczenének ezen a területen. A moldvai és gyímesi magyar népzene feltárása, a mezőségi különleges énekstílus ismerete pedig már egészen új képet rajzol a romániai magyarság zenedialektusáról, teljesebbet, mint amit Bartók és Kodály előbbi csíki gyűjtéséből vagy Domokos Pál Péter moldvai fölfedezései után kaptunk.”

Vargyas Lajos: Kallós Zoltán ballada-könyve. Részlet. In: Korunk, XXX. évf., 7. sz. 1971, 1106. – Elektronikus Periodika Archívum

Kallós Zoltán (szerk.): Világszárnya. Moldvai magyar népmesék, Kolozsvár, Stúdium Könyvkiadó, 2003 – Törzsgyűjtemény

Új guzsalyam mellett. Világszárnya

Új guzsalyam mellett címmel jelent meg másik fontos balladás és daloskönyve (Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1973), amely Kallós legkedvesebb adatközlője, egy klézsei özvegyasszony, az 1894-ben született Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa énekrepertoárjának monografikus igényű, teljes gyűjteménye. Az adatközlő iskolába nem járt, őt még nem befolyásolta az írott betű. Ez volt az első kísérlet a magyar balladakutatásban egy személyi monográfia összeállítására. Dallamanyagát szintén Jagamas János ellenőrizte, előszót és jegyzeteket a gyűjtő írt hozzá. A lemezmelléklettel is rendelkező könyv 26 balladát, 36 keservest és bujdosó éneket, 59 szerelmi dalt, 31 tréfás dalt és 11 párosító dalt, összesen 163 dalt tartalmaz.
Világszárnya cím alatt egy másik adatközlője, az 1926-ban a Beszterce völgyében fekvő Gerlénben (Gârleni) született Demeter Antiné Jánó Anna moldvai magyar népmeséit adta közre (Kolozsvár, Stúdium Könyvkiadó, 2003). Anna néni az 1960-as években, pesti tartózkodása idején sokat énekelt Kodály Zoltánnak is. Napokon át gyűjtöttek tőle a Magyar Tudományos Akadémia kutatói. Lejegyzett dalai hanglemezeken, CD-lemezeken és tanulmányokban jelentek meg. Portréfilm is készült róla. 2002-ben a magyar állam A Népművészet Mestere kitüntetést adományozta neki.
Kallós Zoltán odaadó, példás hivatástudattal végzett gyűjtőmunkája elismeréseként a rendszerváltás után számos kitüntetésben részesült. Már 1990-ben megkapta az Életfa díjat. 1993-ban a Magyar Művészetért díjat, 1996-ban a Julianus- és a Kossuth-díjat nyerte el. A díjak pénzösszegeit sorra a válaszúti iskola és múzeum építésére, bővítésére fordította. A falubeli lakosság is kedvezően fogadta intézményalapító törekvéseit, és örvendetes módon a helyi hatóságokkal is megtalálta a közös hangot.
Ő végezte a magyar nyelvterületen mindmáig legnagyobb népzenei gyűjtést. Mintegy 15.000 dallamot jegyzett le, amelyek felhasználásával 18 bakelitlemezt, 26 magnókazettát és 14 CD-t jelentetett meg. Népzenei fesztiválok ünnepelt énekese, előadóművésze volt. Már fentebb is említett nevelői tevékenysége szintén maradandó értékű, hiszen évek során át fiatalok tömegével ismertette és kedveltette meg a magyar folklórt. Személyes példája, szakmai tanácsai, útmutatásai több nemzedéket indítottak el a zenész, táncos, néprajzos pályán. Híressé vált mondása: „Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.”

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Amikor a könyvtár Amerikából jön – Háromká magazin a könyvtárosoktól

2026. március 22. 06:51 - nemzetikonyvtar

Amikor a könyvtár Amerikából jön – Háromká magazin a könyvtárosoktól Mi történik a könyvtárakkal a digitális korszakban, és van-e jövője a könyvtáros szakmának a mesterséges intelligencia árnyékában? Az Országos Széchényi Könyvtár Csevejének legújabb epizódjában Szeifer Csaba, a Háromká könyvtári magazin főszerkesztője és Szüts Etele, a Könyvtári Intézet vezetője, egyben a szerkesztőbizottság elnöke beszélgetnek ezekről a kérdésekről.

A beszélgetést Tóth Péter, a nemzeti könyvtár tartalompakolója vezeti, a technikai háttérért pedig Solymosi Ákos hangmérnök felel. Az epizódból kiderül, hogyan született meg a Háromká a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros utódjaként, milyen témák és műfajok jelennek meg a magazinban, és milyen kihívásokkal szembesül ma egy szakmai szerkesztőség. Szó esik szakmai párbeszédről, együttműködésekről és a könyvtári világ átalakulásáról is.

A lap elérhetősége: https://journals.oszk.hu/haromka

A digitalizáció és az AI hatása megkerülhetetlen: a beszélgetés arra is választ keres, hogyan tud a könyvtáros szakma alkalmazkodni, és milyen irányba fejlődhet a következő években – akár új platformok és formátumok felé nyitva.

Tartalom:

03:01 Ömlenek ránk a könyvtári hírek, események, történetek
07:13 Open Journal System a print helyett
10:02 Szerkesztőségi kommunikáció
14:02 Fiatalos, friss design
16:20 Önmenedzselési eszköz is lehet a lap a könyvtárosoknak
19:30 Célközönségi névsorolvasás
22:20 Iskolai könyvtárak és könyvtárosok a tervezett új rovatok kozott
26:41 Friss lapszámelemzés amerikai nyitással
30:11 Irodalomterápia és a terápiás írás
33:36 Márpedig vannak új és megújult könyvtárak

komment

Címkék: podcast könyvtár csevej könyvtárak szüts etele Háromká Szeifert Csaba

Búcsú: Egy vers „újraköltése” versben és prózában

2026. március 20. 06:00 - nemzetikonyvtar

A költészet világnapjára

Guillaume Apollinaire híres Búcsú című versét többen is lefordították. Bár ma már a költő erre a versre vonatkoztatott magánélete is eléggé ismert, az elhagyott szerelmesé, mégis a versforma hű visszaadása és az értelmezés minden esetben komoly gondot okozott.
A legelső és legismertebb Vas István fordítása:

„Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sohse látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod”

Guillaume Apollinaire: Búcsú. Ford.: Vas István. In: Uő: Hét tenger éneke, Budapest, Szépirodalmi, 1982 – Digitális Irodalmi Akadémia

Erica cinerea – hamvas hanga. A kép forrása: Wikimedia

A francia nyelvű verset eredetiben idézzük:

„J’ai cueilli ce brin de bruyère
L’automne est morte souviens-t’en
Nous ne nous verrons plus sur terre
Odeur du temps brin de bruyère
Et souviens-toi que je t’attends”

Guillaume Apollinaire: L’Adieu. In: Littératurefrançaise.net

A la bruyère, vagyis a ’hanga’ a francia nyelvben nőnemű. Talán ezért lesz a halott ősz is a költőnél a megszokott hímnem helyett nőnemű, „L’automne est morte” mint la femme morte – ha nem véletlen elírás – mert az ősz-halott (ősszel meghaló) a la bruyère szóra vonatkozik, tehát a ’hanga’ „hal meg” ősszel, s születik újjá jövőre, ezt várja, reméli – talán hiába – a költő. Így lehet ez valóban egy egyszerű természeti kép, az elmúlás és a megújulás jelképe, de a múló és visszavárt szerelemé, kedvesé is. (le brin hímnemű, szál, mint le brin d’herbe, fűszál.)

Zsálya – Ercsi

A zsálya, hasonlóan a levendulához, a magyar olvasó számára közismertebb, ismertebb illatú gyógynövény, mint a hangaszál, ezért fordításomban ezt választottam.

„Szedtem rólad – lila Zsálya
Egy kis Ágat – már halott –
Szemem többé nem találja
Illat-Ágad – lila Zsálya
Ahol szedtem – várlak ott!”

Guillaume Apollinaire Búcsú című verse nyomán

Az eredetihez hű, központozás nélküli változat több áthallásra is lehetőséget nyújt:

„Szedtem rólad lila zsálya
egy kis ágat már halott
szemem többé nem találja
illat-ágad lila zsálya
ahol szedtem várlak ott”

Guillaume Apollinaire Búcsú című verse nyomán

Eredetileg a második sor végén „ősz-halott” áll, de a rím és az egyértelműség kedvéért ezt elvetettük.
A „fordító” – e sorok írója – személyes véleménye, megérzése szerint az eredeti gondolat hasonló Shelley Óda a nyugati szélhez végkicsengéséhez, utolsó sorához:

„Késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?”

Percy Byshee Shelley: Óda a nyugati szélhez. Részlet. Ford.: Tóth Árpád. In: William Wordsworth, Samuel Taylor Coleridge, George Gordon Byron, Percy Bysshe Shelley, John Keats: Óda a nyugati szélhez. Antológia, Szentendre, Interpopulart Könyvkiadó (Populart füzetek 56.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az elmúlás és megújulás, újjászületés gondolata Tóth Árpád Március című versében szintén, még erőteljesebben visszatér:

„Ó, élet, élet, élet, Március!

S konok trónusán reszket a Halál.”

Tóth Árpád Március. In: Tóth Árpád összes versei, versfordításai és novellái, összegyűjtötte, sajtó alá rendezte: Kardos László, közreműködött: Kocztur Gizella, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó (Nagy klasszikusok sorozat), 1979 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Címkék: tóth árpád zsálya hanga kis domokos dániel színháztörténeti és zeneműtár a költészet világnapja guilaume apollinaire percy byshee shelley

Az utolsó „bizánci herceg” könyvei a magyar nemzeti könyvtárban. 2. rész

2026. március 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

A blogbejegyzés első részében az olvasó áttekintést kaphatott Demetrius Rhodocanakis életéről és impozáns magánkönyvtáráról. A továbbiakban nézzük meg, milyen kötetek kerültek Rhodocanakis magánkönyvtárából az Országos Széchényi Könyvtárba.
A Régi Nyomtatványok Tárában Ant. 5333 jelzet alatt őrzött, 1556-ban Wittenbergben megjelent politikai traktátus a De capta Constantinopoli anno 1453... az olvasó figyelmét már a külsejével, sárga maroquin kötésével megragadja. A könyvet kinyitva az előtábla tükrén, legalul „Bound by Zaehnsdorf” felirat olvasható, míg a háttábla tükrén, alul pedig egy aranyozott pecsétnyomatot is láthatunk.

A könyvkötő(cég)re utaló jelzések az Ant. 5333 jelzetű nyomtatványban – Régi Nyomtatványok Tára

Némi kutatómunka után sikerült kideríteni, hogy a könyvkötő(cég) magyarországi vonatkozással bír, ugyanis Joseph Zaehnsdorf Pesten látta meg a napvilágot 1816-ban, és itt is végezte el a gimnáziumot. A könyvkötő szakmát Stuttgartban, majd Bécsben sajátította el, majd vándorévei alatt Zürichben, Freiburgban, Baden-Badenben és Párizsban is megfordult. Londonba 1837-ben érkezett meg és állt könyvkötő cégek alkalmazásába, míg végül 1842-ben megalapította saját vállalkozását, aminek vezetését 1886-ban bekövetkezett halála után fia, Joseph William Zaehnsdorf vett át.
A háttábla tükrén látható pecsét nyomat képét Joseph Zaehnsdorfs és az általa alapított könyvkötő műhely egyaránt használta márkajelzésként vagy klasszikus bélyegzőként bőrbe nyomtatva aranyozás nélkül, vagy olykor a vaknyomott felületet aranyozva. Ez alapján nehéz megmondani, hogy maga Joseph Zaehnsdorf kötötte be a könyvet, vagy a jelzés alatt már a céget kell sejtetnünk. A pecsétnyomat képe egyébként egy könyvkötőt ábrázol munkája közben, és valószínűleg a 16. századi, svájci festő és fametsző, Jost Amman Könyvkötő című fametszete szolgálhatott ihletül Joseph Zaehnsdorf számára. Oly annyira a márka jelzésének számított a kép, hogy az általuk lakott londoni épület falának egyik domborműve is ezt ábrázolja.
Ez a könyv is remekül példázza, hogy Rhodocanakis a könyvtárának igazán impozáns megjelenést akart biztosítani, ami illik egy bizánci herceghez, ezért nem sajnálta a pénzét, hogy az általa vásárolt könyveket a legfinomabb anyagba és a legismertebb könyvkötőkkel (pl. Edouard Pagnant, Thierry) köttesse be.
Az Ant. 5333 jelzetű könyvben Demetrius Rhodocanakis mindkét fajta ex librise szerepel. Ezek az ex librisek külső körvonaluk mentén erősen körbe vágottak. Az előtábla tükrén Rhodocanakis ex librise mellett Ex Bibliotheca C. Alexandri Apponyi Rariora felirattal gróf Apponyi Sándoré is megtalálható. Mivel a De capta Constantinopoli anno 1453 szerepel az árverési katalógusban (1147. tétel), így minden bizonnyal az 1904-es árverésen vásárolhatta meg a gróf. 1924-ben írt végrendeletében Apponyi teljes magánkönyvtárát a nemzeti könyvtárra hagyta, így 1925-ben bekövetkezett halála után került a könyvtárba ez a könyv.

Gróf Apponyi Sándor ex librise az Ant. 5333 jelzetű nyomtatványban – Régi Nyomtatványok Tára

Apponyi Sándor Rariora-gyűjteménye mellett a Hungarica-gyűjteményben is találkozhatunk a görög kereskedő, Demetrius Rhodocanakis ex librisével ellátott nyomtatvánnyal. Az kolligátum első darabja Martinus Crusius Turcograciae libri octo című műve, ami görögök helyzetét tárgyalja az Oszmán Birodalomban a Bizánci Birodalom bukásától a 16. századig. Az egyes könyvek kitérnek a kulturális vonatkozásokra, az egyházi életre és a politikára is. Ezt követi Sigismund von Herbersteinnek a Moszkvai Nagyfejedelemségről szóló földrajzi, történeti és az ottani szokásokat elbeszélő írása, a Rerum Moscovitarum commentarii.

Rhodocanakis ugyanazon címere az App. H. 1869/2. péld. (balra) és az Ant. 5333 (jobbra) jelzetű nyomtatvány előtáblájának tükrén Régi Nyomtatványok Tára

Ebben a könyvben Rhodocanakisnak csak az egyik ex librise szerepel, az előtábla tükrén a „ΜΕΓΑΣ ΔΙΔΑΣΚΑΛΟΣ ΤΟΥ ΕΝ ΕΛΛΑΔΙ ΤΕΚΤΟΝΙΚΟΥ ΤΑΓΜΑΤΟΣ” feliratú könyvjegy fogadja az olvasót. Az Ant. 5333 jelzetű példányban lévő ex librissel ellentétben ez nincs a körvonal mentén körbe vágva, itt még látszódik a nyomólemez okozta mélyedés is a papíron. Az előtábla tükrén emellett Apponyi Sándor ex librise is szerepel, hiszen ahogyan a másik nyomtatványt, így ezt is Rhodocanakis könyvtárának 1904-es vette a gróf.

Gróf Apponyi Sándor és Demetrius Rhodocanakis

Ez a könyv Rhodocanakis kapcsán is tartogat még érdekességeket azok számára, akik kézbe veszik. Ebben az esetben nemcsak arról van információnk, hogy mikor került Apponyi tulajdonába ez a példány, hanem arról is, hogy Rhodocanakis mikor vette meg. Úgy tűnik, hogy a görög „trónkövetelő” nemcsak a könyvkötéséről kiállított számlákat köttette be előszeretettel saját példányába – az 1904-es árverési katalógus 59. tételének leírásában olvasható, hogy Rhodocanakis a könyv beköttetéséről kiállított 20 font sterling (500 frank) összegű számlát is beköttette –, hanem olykor a megvásárolt könyv árverési katalógusát is. Ezek alapján tudjuk, hogy Rhodocanakis a Turcograeciae librit Ludwig Rosenthal német könyvkereskedőtől vette meg 1887-ben, és az árverési katalógus (Bibliotheca Slavica. Catalogue 51.) szerint ez a nyomtatvány Crusius Germanograeciae-jével és Acta et scripta theologorum Wittenbergensium, et patriarchae Constantinopolitani... című munkájával volt egybekötve.
Az 1887-ben vásárolt Crusius-kolligátum két darabja szerepel Rhodocanakis 1904-es árverési katalógusában, a Germanograeciae az 509. tétel alatt, míg a Turcograeciae libri (immár a Rerum Moscovitarummal egybekötve) az 510. tétel alatt.
Herberstein művét is Ludwig Rosenthaltól (Bibliotheca Slavica IV. Catalogue 54.) vásárolta meg 1888-ban. Azt nem tudni, hogy milyen megfontolásból szedte szét a Crusius műveit tartalmazó kolligátumot Rhodocanakis, de az biztos, hogy a Turcograeiciae és a Rerum Moscovitarum köttetésére sem sajnálta pénzét: a könyv egy Lavellière barna árnyalatú marokkói kötést kapott aranyozott metszéssel. A könyvkötő műhely/személy az antikvával ellentétben sajnos ismeretlen.

Rosenthal katalógusaiból néhány lap bekötve az App. H. 1869/2. péld. végére – Régi Nyomtatványok Tára

A könyv másik érdekessége, hogy Rosenthal katalógusának lapjai mellett francia Messageries Maritimes hajózási társaság vonalazott levélpapírjára írt levelet is beragasztották a könyv végére, amit Marseilleben kelteztek 1888. április 14-én, és arról tájékoztatja az igazgató Rhodocanakist, hogy megkapta az április 6.-i levelét, hogy indítsa útnak a könyvcsomagot Londonból Syrába, és igyekszik eleget tenni ennek.

App. H. 1869/2. péld. jelzetű nyomtatvány végére beragasztott francia nyelvű levél – Régi Nyomtatványok Tára

A halvány rózsaszín, vonalazott géppapírt fény felé tartva jól kivehetővé válik a papír 15×116 mm befoglaló méretű monogramos vízjele: L-J D L & C°. A betűk feloldása a következő: L-J = Laroche-Joubert, D = Dumergue, L = Lacroix, & C° = Compagnie. A papír tehát annak a papíripari vállalatnak a terméke, amelyet Jean-Edmond Laroche-Joubert (1880–1884) tett valódi óriásvállalattá.
A vállalat több helyszínen is működtetett papírgyárat (Nersac; l’Île d’Espagnac; l’Escalier; Girac; Chantoiseau; la Rochandry; le Petit Rochefort). A Laroche-Joubert cég kiváló minőségű papírjairól volt ismert, amelyeket Európa-szerte használtak. Magyarországon is találkozhatunk a vállalat egyik korábbi vízjelével Jókai Mór egy 1861-ben kelt levelében.
A Laroche-Joubert cégnevet 1863-tól használták. Külön figyelmet érdemel, hogy a Laroche fivérek dolgozták ki azt az eljárást, amellyel a vonalazott papír gépi úton is előállíthatóvá vált. Ezt a módszert szabadalmaztatták is. A levél megszületésekor a cég virágkorát élte, azonban a különböző összeolvadások, tulajdonosváltások során a vállalat neve a 20. század első felében eltűnt, gyárai viszont még sokáig működtek.

L-J D L & C° monogramos vízjel

A kétrészes blogban két olyan régi nyomtatványt ismerhettek meg az olvasók, amelyek egykor Demetrius Rhodocanakis, a szélhámos bizánci herceg, könyvtárához tartoztak, majd árverés útján gróf Apponyi Sándor gyűjteményébe kerültek, aki végül az Országos Széchényi Könyvtárra hagyta azokat. Az is kiderülhetett, hogy egy-egy régi nyomtatvány nemcsak szövegként értékes, hanem fizikai tárgyként is számos történeti információt hordozhat magán és ha megfelelően kérdezzük, felfedi titkait. Ez az írás is jól példázza, hogyan válik feltárhatóvá egy-egy könyv tulajdonlástörténete a különleges könyvkötések, az ex librisek, az árverési katalógusok és vízjelek segítségével.

Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni Dede Franciskának, aki lefordította számomra a francia nyelvű levelet, valamint Szebelédi Zsoltnak, hogy a levélpapírral és azon látható vízjellel kapcsolatos ismereteit megosztotta velem.

Felhasznált irodalom:

Gertz, Stephen J.: The Mark of Zaehnsdorf. In: Booktryst. Interesting and curious rare and antiquarian Books, & c., November 2, 2011
Jahn, Regina: Die Bibliothek des Demetrios Rhodokanakis. Untersuchungen im Zusammenhang mit dem Auktionskatalog der Büchersammlung (Rom 1904), Universität Wien, 2016 [szakdolgozat]
Rhodocanakis, Demetrius: The Imperial Constantinian Order of St. George. A Review of Modern Impostures and a Sketch of its True History, London, Longmans, Green & Co., 1870
Rosenthal, Ludwig: Bibliotheca Slavica. Catalogue 51., München, 1887
Rosenthal, Ludwig: Bibliotheca Slavica IV. Catalogue 54., München, 1888
Rossi, Dario G.: Catalogue des livres anciens et modernes composant la bibliothèque de feu son altesse impériale le prince Demetrius Rhodocanakis de Chios, Róma, Dario G. Rossi, 1904
Végh Gyula: Rariora et Curiosa gróf Apponyi Sándor gyűjteményéből, Budapest, MNM Könyvtára, 1925
William Younger Fletcher: Zaehnsdorf, Joseph. In: Dictionary of National Biography, Volume 63, Smith, Elder & Co., 1885-1900
Dimitrios Rodokanakis (1840-1902) Agios Andreas Lodge. In: Grand Lodge of Greece

Csapó Fanni
(Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: vízjel dede franciska régi nyomtatványok tára apponyi sándor szebelédi zsolt jost amman csapó fanni demetrius rhodocanakis joseph zaehnsdorf joseph william zaehnsdorf edouard pagnant sigismund von herberstein árverési katalógus

Az utolsó „bizánci herceg” könyvei a magyar nemzeti könyvtárban. 1. rész

2026. március 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

Egy-egy könyv számos érdekes részletet tár fel olvasója számára. Egy ismeretlen ex libris után való nyomozás során egy különös és ellentmondásos férfi élete, valamint az áhított társadalmi rangot reprezentálni kívánó magánkönyvtár képe rajzolódhat ki a kutató számára, számos egyéb érdekes mellékszálat is magával hozva. A soron következő írásban egy szélhámos bizánci herceg két régi nyomtatványának „rejtélyeit” és érdekességeit szeretném blogunk olvasója számára megmutatni. A két könyv bemutatása előtt érdemes azok egykori tulajdonosával is megismerkedni.

Ismeretlen fényképész: Demetrius Rhodocanakis, 1902–1903 körül. A kép forrása: Wikipedia

A görög származású Demetrius Rhodocanakis (1840–1902) irodalomtörténeti és teológiai témájú felsőfokú tanulmányait Athénban kezdte, majd más európai egyetemeken is tovább képezte magát, Heidelbergben például filozófiát is hallgatott. Tanulmányai befejezése után, 1860-ban Manchesterben telepedett le, négy évvel később a brit állampolgárságot is megszerezte. A fivérével közösen 1862-ben kereskedő céget alapítottak, majd annak csődbe jutása után saját kereskedő céget hozott létre immár London székhellyel. Rhodocanakis kevésbé a könyvgyűjteménye, mint inkább magánélete miatt került a kortársak érdeklődésének középpontjába. Az 1860-as évektől a bizánci császári dinasztia, a Palaiologos-ház közvetlen leszármazottjának vallotta magát, ekkortól kezdi nevét a Dimitrios Rhodokanachi helyett a latinosabb Demetrius Rhodocanakis alakban használni. 1895-ben, apja halála után Rhodocanakis magának követelte a konstantini Szent György lovagrend* nagymesteri címét, azon a jogalapon, hogy Demetrios II Dukas Angelos Komnenos Palaiologos Rhodokanakis néven ő Konstantinápoly jogos császára.
Természetesen halála után nyilvánvalóvá vált, hogy szélhámos, hamis trónkövetelő, ugyanakkor az vitathatatlan tény, hogy igazi bibliofil volt és igazán impozáns magánkönyvtárat hozott létre.

„Le Prince Rhodocanakis To the Chetham Library 24 October 1867”.

Nem véletlen, hogy 1867-ben Foglietta könyvét más nyomtatványokkal együtt ennek a könyvtárnak adományozta Rhodocanakis, ugyanis vidéki rezidenciája nem messze, körülbelül három kilométernyire feküdt a Chetham’s Librarytől.
Rhodocanakis egykori könyvtárának rekonstrukcióját segítheti, hogy a görög bibliofil tulajdonbélyegzővel és/vagy ex librisszel látta el könyveit, így általuk azok könnyen beazonosíthatóvá válnak. Jahn a szakdolgozatában az alábbi négy változatot különítette el ezekből: Rhodocanakis szárazbélyegzője, a tulajdonbélyegzője, és végül két ex libris.

Rhodocanakis által használt címer

Az egyik ex libris Rhodocanakis fentebb már bemutatott címeréhez hasonló képet mutat, a díszes címerpajzsot ugyanúgy Pegazus és egy szfinx tartja két oldalról egy „ΕΝ ΡΟΔΩ ΑΝΘΩ” feliratú szalagon állva, ugyanakkor itt a pajzson nem korona, hanem lovagi sisak látható. A címert körben görög nyelvű felirat díszíti:

„ΜΕΓΑΣ ΔΙΔΑΣΚΑΛΟΣ ΤΟΥ ΕΝ ΕΛΛΑΔΙ ΤΕΚΤΟΝΙΚΟΥ ΤΑΓΜΑΤΟΣ”.

Jelentése: A görögországi szabadkőműves páholy nagymestere. A másik ex libris esetében is központi helyen szerepel Rhodocanakis címere a pajzsot tartó két mitikus lény nélkül, immár a konstantini Szent György lovagrend jelképeivel kiegészítve. Körben görög nyelvű felirat olvasható:

„ΥΠΑΤΟΣ ΤΑΞΙΑΡΧΗΣ ΤΟΥ ΕΝ ΕΛΛΑΔΙ ΣΥΜΒΟΥΛΙΟΥ 33 B”.

Jelentése: A görögországi Rend legfőbb mestere.

Rhodocanakis ex librisei

Itt érdemes megemlíteni, hogy Demetrius Rhodocanakis a szabadkőműves társaságnak is aktív tagja volt, az edinburghi Szent András páholyban lépett be, de az 1868-ban alakult görög nagypáholy (Grand Lodge of Greece) működésében is szerepet vállalt. A görög szabadkőművesek 1869 októberében kérték fel Rhodocanakist, hogy töltse be a nagymesteri posztot. 1871 szeptemberében meg is érkezett Görögországba és sorra látogatta az egyes páholyokat, hogy elsimítsa a nézeteltéréseket. Végül 1872-ben választotta meg a görög nagypáholy Rhodocanakist nagymesternek.
A fenti életrajzi adatok tükrében kijelenthető, hogy az ex libriseket legkorábban 1872-től használhatta Rhodocanakis. Arra vonatkozóan nem találtunk adatot, hogy a nagymesterré való megválasztása után a tulajdonbélyegzőket használta-e Rhodocanakis párhuzamosan az ex librisekkel, vagy 1872 után megszerzett könyveit már csak a két ex librisszel vagy azok valamelyikével látta el. Az viszont kitűnik, hogy míg a bélyegzők esetében a hangsúly kizárólag Rhodocanakis konstantinápolyi császári származásán van, addig az ex librisek esetében már a szabadkőműves mivolta is kifejezésre jut.

*Az eredetlegenda szerint a konstantini Szent György lovagrendet (Sacred Military Constantinian Order of Saint George) maga I. (Nagy) Konstantin római császár (306–337) hozta létre, egy másik változat szerint II. Iszaakiosz Angelosz bizánci császár (1185–1195, 1203–1204) a nyugati lovagrendek mintájára alapította meg, vagy élesztette fel újra a Szent György lovagrendet. A valóságban azonban egy velencei nemes, Angelo Flavio Comneno, aki 16. században élt, nevéhez kötődik a rend létre jötte.

Csapó Fanni
(Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: bizánc címer szabadkőművesség bibliofil ex libris régi nyomtatványok tára csapó fanni az utolsó „bizánci herceg" könyvei a magyar nemzeti könyvtárban demetrius rhodocanakis palaiologos-ház i. (nagy) konstantin római császár ii. iszaakiosz angelosz bizánci császár szent györgy lovagrend angelo flavio comneno