Mindnyájan törekszünk a boldogságra, de ahogy Tim Kasser is írja – a fejlődésünket befolyásoló személyes életeseményeken túl – maga a kulturális környezetünk sem mindig adja meg a megfelelő eszközöket ennek elérésére. Az ökológiai válság korában nagy kérdés, hogy milyen társadalmi és környezeti ráfordítással mekkora boldogságot vagyunk képesek elérni, s ez milyen következményekkel jár, egyéni-, társadalmi-, illetve természeti szinten?
Az emberi lélek és a természetre ható tevékenységeink kapcsolatát több mű is vizsgálja, ezek közül idézünk e sorozatunkban.
Molnos Zselyke, az Ökopszichológiai Intézet munkatársa így látja az emberiség történetét:
„Civilizációs történelmünk során folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél élesebb vonallal válasszuk le magunkat a természetnek nevezett primitív »háttérről«. Mint a nem kívánt rokonságot, igyekszünk megtagadni lényünk azon részeit, amelyek e szálakra emlékeztetnek. Ez természetesen sosem sikerülhet maradéktalanul, de méltatlannak érezzük a gondolatot, hogy valójában mi is csak egy egy faj vagyunk a több millió másik közül. [...] ennek a különlegességnek a büszke tudatában raboljuk ki a világot, egymást és önmagunkat.
[...] a globális környezeti válság valójában az emberi kultúra és tudatosság válsága, ezért pusztán technológiai eszközökkel nem oldható meg, a változásnak tudati szinten is be kell következnie, a viselkedésváltozás és a gazdasági-társadalmi rendszereink átalakulása mellett. Ez a szemléletváltozás vonatkozik többek között az ökológiai rendszerekben elfoglalt helyünk újraértelmezésére, az antropocentrikus hiba korrekciójára, az emberi felsőbbrendűség illúziójának átgondolására is – különben elbukunk és egy kiterjesztett öngyilkossággal magunkkal rántjuk az élővilág többi részét is. Miközben ez a folyamat már javában zajlik, vele párhuzamosan számos ponton elindult a paradigmaváltás is.”
Molnos Zselyke: Újraegyesülés – sokkal több közünk van a természethez, mint gondoljuk. In: Kapitány-Föveny Máté (szerk.): Holnap. Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben?, Budapest, HVG Kv., 2023, 61–72. – Törzsgyűjtemény
Molnos Zselyke: Újraegyesülés – sokkal több közünk van a természethez, mint gondoljuk. In: Kapitány-Föveny Máté (szerk.): Holnap. Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben?, Budapest, HVG Kv., 2023, 61–72. – Törzsgyűjtemény
„Az antropocentrizmus, az a koncepció, hogy az ember a világfolyamat egyedüli, igazán fontos eleme, szükségszerűen jelenik meg a tudatban (bár a természeti erőktől való függőség következtében bizonyos megszorításokkal). Hiszen mi is lehetne számára fontosabb, mint ő maga? Még a monoteizmus, az egyetlen Istenben való hit, amely megnyitja a mentális korszakot, sem tudja megdönteni ezt a meggyőződést. [...]
Az ateizmus égisze alatt az ember önmagát a Legfőbb Lénynek jelenti ki. Az antropocentrizmust nemcsak a történelem, hanem a tudomány is motiválta. És így született meg a legenda az emberek tudománya, technikája, ipara révén elért végső mindenhatóságáról. [...]
Nem csoda, hogy az ember az iparosítás előtti korszakhoz képest új viszonyba került a világgal. Az ember most hitt magában, terveket szőtt és meg is valósította őket. Hitt a határtalan növekedésben és technokratává fejlődött, aki nemcsak a technikán, hanem az egész világon uralkodni akar, amelyet ő maga épített fel: egy világban, melyet az ember leválasztott a természetről, mert zavarta annak eredetisége, egyedisége és sokfajú létezése. Ahová csak lépett, és ahová csak épített, először a fűnek, a virágoknak, a fáknak és az állatoknak kellett eltűnniük. A beton és az aszfalt kényelmesebbek voltak az ember építkezései számára. Ilyen módon az ipari országok népei el voltak és vannak idegenülve a természettől, amelynek anyaölében születtek, és amelyekkel harmóniában kellett lenniük, ha nem akartak elpusztulni.”
Bruno Vogelmann: Az új realizmus. Ami az új gondolkodásmódból következik, Budapest, Trezor, 1998, 26. – Törzsgyűjtemény
Bruno Vogelmann: Az új realizmus. Ami az új gondolkodásmódból következik, Budapest, Trezor, 1998, 26. – Törzsgyűjtemény
Az Egyesült Államok-beli újságíró, Naomi Klein – akinek globalizációkritikával foglalkozó művei magyarul is olvashatók – Rebecca Stefoff-fal közösen írt könyvében a nyugati civilizáció kedvenc mítoszán is karcolgatja a lakkot:
„Az Egyesült Államok és sok más ország társadalma is régóta abban a hitben él, hogy az »életminőség« annyit jelent: keményebben dolgozni, többet fogyasztani és meggazdagodni. De ha valóban ez tesz boldoggá bennünket, akkor miért olyan magas a stressz, a depresszió, a kábítószer-használat szintje? Mi lenne, ha a gazdaság úgy lenne kialakítva, hogy az emberek kevesebbet dolgozzanak, így több idejük jutna a barátságra, a kikapcsolódásra, a természetre, a művészetek gyakorlására és élvezetére? A kutatások szerint ezek a dolgok teszik valóban boldogabbá az embereket – ráadásul sokkal kevesebb energiát és természeti kincset igényelnek, mint a fogyasztói árucikkek szakadatlan előállítása.”
Naomi Klein: Hogyan változtassunk meg mindent? (Útmutató fiatal állampolgároknak a bolygó és egymás védelméhez), Budapest, Napvilág, 2022. – Törzsgyűjtemény
Naomi Klein: Hogyan változtassunk meg mindent? (Útmutató fiatal állampolgároknak a bolygó és egymás védelméhez), Budapest, Napvilág, 2022 – Törzsgyűjtemény
Vagy talán maga „a Technika” az, ami immár fölénk nőtt, és markánsan módosítja azt, ahogy a világot érzékeljük? Jacques Ellul innen közelíti meg a kérdést:
„Teljesen hiábavaló azt állítani, hogy a technika nem igazi környezet. Ez a környezet észrevétlenül kialakítja a neki megfelelő viselkedési módokat és ideológiai irányulásokat. Magától értetődik, hogy használjuk a gyors tömegközlekedést és élünk a gyógyszerekkel. Az ember nagyon gyorsan e környezetnek megfelelően kezd el gondolkodni. […] A humán tudományok visszaszorultak a természettudományos és a műszaki képzés javára, mivel az a környezet, amelybe a diák belecsöppen, nem humán, hanem technikai jellegű. [...] Hogy is volna képes az ekként képzett ember a technika rendszerének kritikájára vagy irányítására?”
Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében. In: A későújkor józansága. Olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből, vál. és szerk. Tillmann J. A., Budapest, Göncöl, 1994. – Törzsgyűjtemény
Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében. In: A későújkor józansága. Olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből, vál. és szerk. Tillmann J. A., Budapest, Göncöl, 1994. – Törzsgyűjtemény
Bernard Lietaer és munkatársai könyve nagyon izgalmas szempontok szerint ír a közgazdaságtan szükséges korrekciójáról, s pár oldalon kitér a pénz viselkedéstorzító hatására is:
„A pénz társadalmi tőke erodálásában betöltött szerepének második bizonyítéka a klinikai pszichológiából ered. Idegrendszeri képalkotási tanulmányok kimutatták, hogy a hagyományos pénznek már a puszta jelenléte is megváltoztatja a társas viselkedést. A kapzsiság és más negatív érzelmek, például a félelem, a harag, az intolerancia, a bűnbakkeresés és a pánik mind fokozottabbá válnak, valahányszor a pénz jelen van. Még az agy racionális döntések meghozatalára vonatkozó teljesítőképessége is mérhetően csökken. [...]
Ebben a vizsgálatban a résztvevőket véletlenszerűen két csoportra osztották, majd felkérték őket ugyanazon kérdőívek megválaszolására. A vizsgálat során az egyik csoportot a pénz vizuális szimbólumaival vették körbe (pl. dollárról készült művészeti alkotás a falon), míg a másik csoportot semleges szimbólumokkal (pl. kagylók képei).
A semleges díszítés környezetében tevékenykedő csoporttal összehasonlítva a pénz szimbólumaival körbevett csoport résztvevői lényegesen nagyobb mértékben játszottak és dolgoztak egyedül, valamint nagyobb fizikai távolságot tartottak maguk és a szomszédjaik között. Emellett tétováztak másoktól segítséget kérni, és hajlamosak voltak a segítségkérésre úgy reagálni, mintha érzéketlenek lennének másokkal szemben. Ezenkívül az egyéni szabadságot és az egyéni célok hajszolását preferálták az együttműködéssel szemben. […]
Ez lehet az első komoly »természettudományos« bizonyíték arra, hogy a konvencionális pénz egy tudatalatti programozó eszközként működik, hátrányosan befolyásolva az emberi viselkedést. Amint azt a IV. fejezetben kifejtettük, gyakran az »emberi természetet« hibáztatták, mintha az volna a pénzügyi esztelenség és a válságok mozgatórugója. Most már egy kikötéssel csatlakozhatunk ehhez a gondolathoz. Ezeket a problémákat a »banki adósságpénz monopóliuma által programozott emberi természet« váltja ki. […] A nem banki adósság útján létrehozott csereeszközök használata más magatartásformákhoz vezet.”
Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015. Címlap – Törzsgyűjtemény
Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015. Címlap – Törzsgyűjtemény
A pénz jelenlegi formája tehát – úgy tűnik nem olyan szenvtelen értékmérő, mint gondolnánk, hanem nagyon is visszahat ránk. (Lietaer, de korábbi szerzők, pl. Silvio Gesell is nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy milyen a pénz, amit használunk, főként annak kincsképző funkciója az, amit problémásnak látnak.)
Összecseng ezzel az amerikai pszichológus, Tim Kasser munkássága is, aki az anyagiasságot vizsgálja, és arra jut, hogy a gyermekkorukban lelki szükségleteik terén megélt hiányosságok miatt lesznek anyagiasak az emberek. S ennek kiszolgálása negatívan hat az élővilágra és embertársainkra is. Így ír:
„A személyiségünk és a kultúra sem feltétlenül biztosít olyan lehetőségeket, amelyek egészségesen elégítik ki a lelki szükségleteinket. [...]
Nagyon fontos hatása van annak, ahogyan a szülők a gyermekekkel bánnak, csakúgy, mint a család stabilitásának és azoknak a társadalmi-gazdasági körülményeknek, amelyek között felnőnek a gyermekek, mert ezek határozzák meg a biztonság, a létfenntartás és a lelki biztonság szükségleteinek kielégítését. Ahogyan alább részletesen látjuk majd, amikor a családi környezet nem megfelelően elégíti ki a lelki biztonság szükségleteit, válaszként sok gyermek értékrendjében nagy hangsúlyt kapnak a gazdagságot és az anyagi javakat előtérbe helyező értékek. [...]
A fogyasztás és az anyagi jólét útját dicsőítő üzenetek életünk részei, így mindannyian felvesszük vagy magunkba építjük a materialista értékeket. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztói társadalom üzeneteit beépítjük saját érték- és hiedelemrendszerünkbe. Ezek az értékek aztán elkezdik szervezni az életünket, mert befolyásolják azokat a célokat, amelyeket követünk, hatással vannak az emberekhez és a dolgokhoz fűződő viszonyulásunkra és viselkedésünkre. [...]
Majdnem mindannyian fontosnak tartjuk valamennyire az anyagi javakat, a pénzt és a másokban rólunk kialakuló képet, de vannak olyan emberek, akik értékrendjében központi szerephez jut az anyagelvűség. Ennek következményében megváltoznak az élményeik. [...]
Mindegyik vizsgálat azt tárja fel, hogy az élelem, a lakás és a fizikai biztonság szükségleteinek kielégítésén túl a vagyon növekedése alig jár együtt azzal, hogy az emberek jobban és boldogabbnak érzik magukat. Ennek messzire vezető következményei vannak a materiális értékekre nézve. Először is, amikor az emberek anyagias értékeket követnek és az életüket úgy szervezik meg, hogy az a vagyon és az anyagi javak megszerzéséről szóljon, lényegében csak az idejüket vesztegetik, már ha jobban akarják érezni magukat. Ha ilyen haszontalan életstílusra összpontosítanak, kevés lehetőséget adnak maguknak arra, hogy olyan célokra törekedjenek, amelyek kielégíthetnék a lelki szükségleteiket, és javíthatnák az életük minőségét. […] Hiába sikerült elérni az anyagias értékeket, attól még nem érzi magát jobban az ember, ez pedig azt is jelenti, hogy az ember önbecsülési és kompetenciaszükséglete nem elégül ki.”
Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára, [Budapest], Ursus Libris, 2005. – Törzsgyűjtemény
Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára, [Budapest], Ursus Libris, 2005 – Törzsgyűjtemény
Lelkes Orsolya kiváló könyvében rámutat a tanulmányaink során megismert ideológiák hatására:
„A gazdasági ember ideájával való találkozás, úgy tűnik, személyiségváltozást is okozhat. Felmérések szerint a közgazdászhallgatók átlagosan önzőbbek és versengőbbek más egyetemistákhoz képest. Kísérletekben hajlamosabbak potyautas-magatartásra, vagy az együttműködés megtagadására. […] Úgy tűnik, az egyetemi oktatás legalább részben felelős azért, hogy az egyetemen eltöltött idővel arányosan a közgazdászhallgatók egyre hajlamosabbak így viselkedni. Miért hatnak így a tanulmányok? Az emberi természetről alkotott hiedelem lehet ennek az oka. Ha az ember eredendően önző lény, akkor a személyes önzés természetes reakció: a túlélés és a boldogulás megfelelő stratégiája. Tehát a hallgatók egy olyan hiedelemrendszer hatása alá kerülnek, amely szerint a verseny, az önérdek érvényesítése a siker útja a világban.”
Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus. Boldog élet, amely nem méreg(drága) a Földnek, Budapest, HVG Kv., 2022 – Törzsgyűjtemény
Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus. Boldog élet, amely nem méreg(drága) a Földnek, Budapest, HVG Kv., 2022 – Törzsgyűjtemény
Gyulai Iván a rendszerelméleti megközelítésben vizsgálja a fenntarthatóságot, és régóta hangsúlyozza az értékrend és a jóról való elképzelések jelentőségét, és megkülönbözteti a jólét és jóllét fogalmát:
„Mivel a társadalomban a legtöbb ember az anyagi jólét megszerzését tartja elsődlegesnek, ezért a társadalom által vallott értékek között az anyagi jólét kap elsőbbséget. A társadalmi jóllét számos feltétel együttes teljesüléséből áll össze, mint anyagi jólét, jó környezetminőség, egészség, biztonság, boldogság, szabadságjogok érvényesülése stb. Ám ha a szükséges feltételrendszerből kiemeljük az anyagi javak megszerzését, akkor az a környezet minőségének, szabadidőnknek, egészségünknek, emberi kapcsolatainknak, boldogságunknak kárára fog megvalósulni. A jólét (anyagi jólét), tehát nem azonos a jólléttel, amely egy komplex feltételrendszer, s amely nem teljesülhet, ha az elemei közötti arányok megbomlanak.
Ha az arányok megbomlanak, akkor nincsenek hiteles jólléti mutatóink sem, hiszen a mutatók csak bizonyos jólléti összetevőkre fognak koncentrálni. Ennek tipikus példája az egy főre jutó nemzeti termék, amely a gazdaság növekedését mutatja, de nem ad hiteles információt a társadalom jóllétéről. Mivel azonban a jóllétet az emberek összekapcsolták a gazdasági növekedéssel, elhiszik, hogy a GDP változása jelzi jóllétüket. A GDP-nek tulajdonított túlzott szerep rossz hatással van a társadalom helyes tudatára, gyengíti a rendszerszemléletű megközelítés képességét.”
Gyulai Iván: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről, Budapest, MTVSZ, 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Gyulai Iván: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről, Budapest, MTVSZ, 2008. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Tehát egyrészt vannak elképzeléseink arról, hogy mitől várjuk a boldogságot, és ezek nem feltétlenül pontosak. Másrészt kérdés, hogy az ilyen elképzelések nyomán végzett tevékenységeink mekkora energiaráfordítással érnek el és milyen eredményt? Nem lehetne-e kevesebb erőforrás elfüstölésével nagyobb társadalmi elégedettséget elérnünk…? A pszichológia pár évtizede már képes arra, hogy a boldogságot mérje, s e téren összehasonlító vizsgálatokat hajtson végre:
„Seligman azt állítja, hogy a depresszió korántsem olyan gyakori a szegény országokban, mint a fejlettekben (Lane 2000). Sőt, valamiért éppen a technológiailag legfejlettebb, leggazdagabb országok vezetik a szomorúsági listát (Wells 2010). Az utazók és pszichológusok által sokat emlegetett tény, hogy az igazán szegény országokban, amelyeknek lakosai elmaradott körülmények között élnek, feltűnően sok boldog arcot látni; a külső hiány nyilvánvalóan arra készteti őket, hogy belül keressék a boldogságot.”
Horváth Balázs: A fenntarthatóság pszichológiája. A környezeti problémák emberi oldala, Budapest, Typotex, 2020, 23. – Törzsgyűjtemény
Horváth Balázs: A fenntarthatóság pszichológiája. A környezeti problémák emberi oldala, Budapest, Typotex, 2020, 23. – Törzsgyűjtemény
Boda Zsolt közgazdász, politológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója, egy beszélgetésben rávilágít, hogy sokan milyen fekete-fehéren gondolkodnak a gazdaság kérdéséről:
„A gazdagság-szegénység kérdéséről sokan igen végletesen gondolkodnak. Az egyik oldalra állítják az éhhalál közeli nyomort, a másikra a végtelen fogyasztást. Ezen egyenlet szerint, ha lemondunk az utóbbiról, az előbbit kapjuk. Nincs átmenet, tehát öngyilkosság lemondani a fogyasztás jelenlegi szintjéről, és fordítva: ha valaki ki akar jutni a nyomorból, akkor a következő lépcsőfok a végtelen fogyasztás.”
Reméljük a téma nehézsége ellenére kedvet kaptak a fenti művek felfedezéséhez, a sorozat következő részeiben az ökoszorongásról, illetve az azzal való megküzdésről hozunk könyveket.
Gondos Gábor
(Digitális Megőrzési Osztály)
Irodalomjegyzék:
- Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében. In: A későújkor józansága Olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből, vál. és szerk. Tillmann J. A., Budapest, Göncöl, 1994.
- Gondos Gábor: Nem lehetünk elég gazdagok. Interjú Boda Zsolttal. In: Magyar Narancs. Politikai, kulturális hetilap, 2005. április 14.
- Gyulai Iván: Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről, Budapest, MTVSZ, 2008.
- Horváth Balázs: A fenntarthatóság pszichológiája. A környezeti problémák emberi oldala, Budapest, Typotex, 2020.
- Tim Kasser: Az anyagiasság súlyos ára, [Budapest], Ursus Libris, 2005.
- Naomi Klein: Hogyan változtassunk meg mindent? (Útmutató fiatal állampolgároknak a bolygó és egymás védelméhez), Budapest, Napvilág, 2022.
- Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus. Boldog élet, amely nem méreg(drága) a Földnek, Budapest, HVG Kv., 2022.
- Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015.
- Molnos Zselyke: Újraegyesülés – sokkal több közünk van a természethez, mint gondoljuk. In: Kapitány-Föveny Máté (szerk.): Holnap. Hogyan őrizzük meg lelki egészségünket a gyorsan változó jövőben?, Budapest, HVG Kv., 2023, 61–72.
- Bruno Vogelmann: Az új realizmus. Ami az új gondolkodásmódból következik, Budapest, Trezor, 1998.