Rumer Gergely Mária főhercegnő temetésén mondott beszédének nyomtatott változata – Régi Nyomtatványok Tára

Gyászmiséjén Franz von Dietrichstein püspök, és az éppen Brünnben tartózkodó II. Ferdinánd császár is megrendülten búcsúztatta. Rumer Gergely ma már kevéssé ismert, pedig korának kiemelkedő egyházi személyisége volt. A Nagyszombat melletti Báhony (Báhoň) faluban született, jómódú parasztcsalád gyermekeként. A brünni noviciátus anyakönyvei szerint magyar és szlovák nyelven egyaránt kitűnően beszélt. 1592-ben lépett a Jézus Társaságba, és 1609-ben szentelték pappá. Ezt követően a gráci egyetemen tanított szentírástant. Kiváló héber nyelvismerete lehetővé tette, hogy részt vegyen bibliafordításokban. Martino Del Rio spanyol jezsuita részére elkészítette az Énekek Éneke újabb latin fordítását héber eredetiről, és Káldi György magyar bibliafordításának is egyik lektora volt. Grácban kötött szoros barátságot az akkori stájer főherceggel, a későbbi II. Ferdinánd császárral, és édesanyjával, Mária főhercegnővel, akinek temetésén Wilhelm Lamormaini és Pedro Ximenez jezsuitákkal együtt ő is gyászbeszédet mondott. 1613-ban Grácból Olmützbe ment, ahol 1618-ig az egyetem rektora volt.

A címben idézett mondat, amely a Halászat című folyóirat 1941. augusztus 15-ei számában megjelent méltatásban szerepel, csak egy a számos hasonló közül, amelyeket a Kossuth-díjas kémikus, hidrobiológus, limnológus és a Magyar Tudományos Akadémia tagjának emberi és szakmai érdemeit együttesen méltató írásokban olvashatunk. De ki is volt Ő?

Dr. Maucha Rezső hetven éves, 1954. (Fotó: Magyar Fotó – Langer Klári)

Dr. Maucha Rezső 1884. szeptember 19-én született Budapesten, a Vízivárosban. Édesapja, Maucha József, Ausztriából áttelepült erdész-vadászmester végzettségű ember volt, aki szabadidejében szívesen foglalkozott növény- és rovargyűjtemények készítésével. Fia örökölte a természettudományok iránti érdeklődését, s ez hamar egyértelművé tette, hogy az 1903-ban, a budai Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban letett érettségi vizsga után, egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudomány Egyetem természetrajz-kémia szakán folytatja. Tanárai a századelő hazai tudományos életének fontos személyiségei voltak: báró Eötvös Loránd, Than Károly, Schafarzik Ferenc, Winkler Lajos. 1909-ben szerezte meg egyetemi doktorátusát „Tanulmány az oldáshőről” címmel megírt disszertációjával. A dolgozat a szerves és szervetlen vegyületek oldáshőjéhez szolgált új információkkal.

Kétszáz évvel ezelőtt, 1819-ben jelent meg a Székesfehérvári Püspökség első, időben legkorábbi térképe, melyet a magyar kartográfia kevéssé ismert, székesfehérvári születésű személyisége, Pongrácz János (1760–1820) szerkesztett és az 1795-től Pesten élő Karacs Ferenc (1770–1838) metszett.

A Székesfehérvári Püspökség térképe, 1819. – Térképtár

Pongrácz sikeres katonai pályát futott be. Az 1790-es évektől az 1810-es évekig a császári hadsereg különböző tüzérezredeiben tisztként teljesített szolgálatot. A korabeli katonai Schematismusok évkönyvei szerint Pongrácz rangfokozatai a következők voltak: Unterleutnant (1797–1805), Oberleutnant (1806–1810), Captain-Leutnant (1811–1812), Hauptmann (1813–1816). 1810-ig Bécsben szolgált a 2. sz. tüzérezrednél, az 1811–1812 időszakban a csehországi Budweisban (Česke Budĕjovice), 1813 és 1816 között pedig a morvaországi Olmütz (Olomouc) volt a szolgálati helye. A századfordulón, mint a 2. tüzérezred alhadnagya Bécsben élt és szolgálati teendői mellett a birodalmi főváros két vezető térképkiadójának, Tranquillo Mollonak (1767–1837) és az 1765-ben alapított Artaria kiadónak két nagy sikerű, számos kiadást megért, többlapos térképet szerkesztett. A Mollo kiadóvállalat első önálló kartográfia alkotása, a Pongrácz által készített négylapos Európa postatérkép, 1798 nyarán jelent meg először és lett a kiadó egyik legsikeresebb térképkiadványa, amelyet módosított címmel, javított tartalommal és egyre nagyobb méretben a kiadó az 1810-es évek végéig forgalmazott.

Hevesi Sándor. Fotó: Az Est – Színháztörténeti Tár: NSZ KB II 80

Bölcsészeti és jogi tanulmányai elvégzése után a fővárosi lapokba és folyóiratokba írt színikritikáival és színházelméleti cikkeivel tűnt fel. 1892 és 1906 között a Magyar Szemle belső munkatársa volt. 1901-ben Beöthy László rendezőnek szerződtette a Nemzeti Színházhoz, ahol 1903-ban rendezett először.
1904 és 1908 között a Thália Társaság művészeti vezetője és rendezője volt. 1907-től 1908-ig főrendező a Népszínház-Vígoperában, majd visszatért a Nemzeti Színházhoz. 1912-től az Operaház főrendezője, majd 1914-ben visszaszerződött a Nemzeti Színházba, amelynek 1922-től főrendezője, 1923 és 1932 között igazgatója volt.

Mindig örömteli olyan könyvről adni hírt, amely egy kis szakterület még kisebb részletét tárja az olvasó elé. Ekképp örömteli esemény, hogy bemutathatom Korányi G. Tamás: Térkép és kereszt című munkáját, amely az elmúlt hónapban került a könyvesboltok polcaira, s a térképtörténet területének egy kicsiny szegletét mutatja be nekünk, jelesen Brentán Károly jezsuita szerzetes életét és munkásságát, kiemelve annak egyetlen, igen kevéssé közismert térképét.

Korányi G. Tamás: Térkép és kereszt: Brentán Károllyal Komáromtól Amazóniáig, Budapest, Clipperton, 2019. Címlap – Törzsgyűjtemény

A szerző, bár történelem és filozófia szakot végzett az ELTE Bölcsészkarán, korábbi munkái inkább a tőzsde területén való jártasságáról tanúskodnak, ám e munkája is igen közel áll személyiségéhez. Korányi G. Tamás térképgyűjtő, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb magán-térképgyűjteményét gyarapítja, gondozza. E könyvének megszületését is egy, a gyűjteményébe került térkép indította el.

Brentán Károly 325 évvel ezelőtt, 1694. augusztus 23-án született. A komáromi születésű jezsuita sorsának rövid, lényegre törő kivonatát a könyv így foglalja össze:

Az első világháború kitörésekor igen nagy létszámú embert mozgósítottak, amely szám aztán évről-évre nőtt, de már az első hónapokban érezhető volt a kenyérkeresők hiánya, a felnőtt férfiak kivonása a munkából. 1914 augusztusában még a villámháború sikerében, a gyors és pozitív végeredményben bíztak, de már ekkor szükségessé vált az itthon maradt családtagok anyagi támogatása. Egymást érték a különböző jótékonysági rendezvények, gyűjtések országszerte, mint például az úgynevezett katonanap, amely nevével ellentétben nem a katonákról, hanem azok hozzátartozóinak segélyezéséről szólt. Mindezt az uralkodó, Ferenc József 84. születésnapjára, augusztus 18-ra időzítették. A megmozdulás fővédnöke fővédnöke – amint erről a Budapesti Hírlap másnap beszámolt – a szociálisan érzékeny és a háború folyamán mindvégig igen aktív Auguszta főhercegnő (1875–1964) volt, aki maga épp gyerekeinél Kistapolcsányban tartózkodott, de a nemes célra ezer koronát adományozott.

Külön tanulmányt érdemelne, miként változott a császár és király megítélése trónra lépésétől (1848. december 2.), a forradalom leverésétől a passzív ellenállás idején, majd a kiegyezésen át a háború kitöréséig. Az uralkodó képe ez alatt a 66 év alatt ifjú agresszorból egy személyes tragédiák által meggyötört, ősz uralkodóvá változott, aki jogos háborút folytat Szerbia és az Orosz Birodalom ellen. Mindez olyan, utólag már abszurdnak tűnő képzettársításokhoz vezetett, mint például a háborús propaganda által kitermelt „Ferenc József azt izente…” című színházi előadás.

Az Országos Széchényi Könyvtár gazdag gyűjteményében számos forrást találhatunk a korabeli folyóiratoktól a szöveges plakátokig, melyek érdekes és értékes forrásai a korabeli eseményeknek. Ezekből a hirdetményekből szeretnénk bemutatni néhányat, az ország különböző pontjairól.

Háromnyelvű (magyar, német, román) hirdetmény Besztercéről, mely az egész vármegye lakosságát adakozásra szólítja fel. –  Plakát- és Kisnyomtatványtár, I. világháborús gyűjtemény

A katonanap, a korabeli újságcikkek alapján úgy tűnik, országszerte nagy figyelmet kapott és igen pozitív eredménnyel zárult. Ne feledjük, ez még a háború elején történt, amikor az emberek anyagi helyzete össze sem volt hasonlítható a későbbi évekkel. Következzen néhány hír Budapestről és a nagyobb vidéki városokból. A Budapesti Hírlap szerint:

2019. június 17. és 19. között Szlovákia fővárosában rendezték meg a 8th Colloquium of Library and Information Expert of the V4+ Countries elnevezésű nemzetközi konferenciát. Ahogy azt elnevezése is mutatja, immár nyolcadik alkalommal meg rendezték meg ezt a konferenciát, amelynek minden évben más és más V4-es ország ad otthont. Így tette ezt korábban az Országos Széchényi Könyvtár is.

Az előadói kör is elsősorban a V4-es országok könyvtárosai és információs szakemberei közül került ki, de az utóbbi években jelentősen bővült a magukat képviseltető országok száma. Idén fő szervezőként az alapítása 100. évfordulóját ünneplő Pozsonyi Egyetemi Könyvtár jeleskedett a Szlovák Kulturális Minisztériummal együttműködve. A szervezőbizottság megtisztelő felkérésének eleget téve a magyar nemzeti könyvtárat öt munkatárs képviselte: Ilácsa Szabina, Radó Rita, Dancs Szabolcs, Németh Márton és Maczelka Árpád. 

 A 8th Colloquium of Library and Information Expert of the V4+ Countries nemzetközi konferencia plakátja. Forrás: A konferencia honlapja

A 19. század legnagyobb magyar botanikusa, a magyar flóra- és növényföldrajzi kutatás korszerűsítője Ipolylitkén született, 1844. július 29-én.

Ezekkel a szavakkal fordult Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárhoz Borbás Vince 1896. július 16-án, Keszthelyen kelt levelében. Hozzá és az egyetem vezetőségéhez jó pár levelet intézett még, míg végre 1902-ben valóban elnyerte a hőn áhított katedrát, vagyis a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a növényrendszertan nyilvános rendes tanára lett, később pedig az egyetem növényrendszertani intézetének és botanikuskertjének igazgatója. Sajnos a biztos révet, a megérdemelt elismerést, s a kutatáshoz szükséges nyugalmat nem élvezhette sokáig, 1905. július 17-én, életének 61. évében váratlanul elhunyt.

Talán kevésbé ismert tény, hogy a leendő béketárgyalásokra már az első világháború utolsó hónapjaiban elkezdték a felkészülést, ennek eredményeként hozták létre az úgynevezett Békeelőkészítő Irodát 1918 októberében, a neves földrajztudós, későbbi miniszterelnök, Teleki Pál (1879–1941) vezetésével.

Az itt összegyűlt szakemberek különböző (gazdasági, nemzetiségi) okokra hivatkozva érveltek az ország egységének megőrzése mellett. Ennek eredményeképp számos kartográfiai mű is készült, elég csak a jól ismert Teleki-féle ’vörös térképre’, az ezzel párhuzamosan többször kiadott, szintén a nemzetiségi eloszlást taglaló Kogutowicz Károly-féle térképekre gondolnunk, de az olvasó találkozhatott már a korabeli vasútvonalakat, gazdasági- és piacközpontokat bemutató munkákkal, vagy épp a számos statisztikai térkép némelyikével, amelyek a nyersanyagok, a termelés vagy épp a műveltség országos megoszlását ábrázolják. Volt azonban egy kevésbé ismert megközelítés is, amelyet inkább csak a vízügyi szakemberek tartanak számon, mégpedig a Kárpát-medence vízrajzi egységének és vízenergiájának kérdése. Az elcsatolni kívánt területek ugyanis nagyrészt hegyvidékek, ahol helyenként már vízerőművek is épültek, míg az árvízveszély főként a síkvidéket fenyegeti, ahová sok erőművet sem lehet telepíteni. Erről a témáról írt több helyen és készített térképeket a béketárgyalásokon is résztvevő Viczián Ede (1872–1931) mérnök.

Viczián Ede: Egységes vízgazdálkodás és vízerőhálózat Magyarország integritásának fenntartásával, Budapest, Pallas Ny., 1919. Címlap – Törzsgyűjtemény

Interjút adott dr. Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója

Dr. Tüske László főigazgató

Az OSZK az elmúlt évben erősen túlfűtött és számos alkalommal nagy vihart kavaró hírekben szerepelt, melyek elsősorban az intézmény siralmas anyagi helyzetét, illetve a jelenlegi budavári épületből való kiköltözését tárgyalták. Mennyire közelítették meg ezek a híradások az igazságot? Hogyan áll most az OSZK?

T. L.: Megkülönböztetett figyelem kíséri az Országos Széchényi Könyvtár működését, s ez természetes is, hiszen azok közé a nagy nemzeti kulturális intézményeink közé tartozik, amelyek a magyarság emlékezetének letéteményesei. Azok a hírek, amelyek ezekkel az intézményekkel kapcsolatban nagyobb változásokról szólnak, szinte azonnal turbulenciát okoznak a közbeszédben. Az OSZK-val kapcsolatos hírek is megzavarják a könyvtári rendszer működését, ideges reakciókat váltanak ki a szakemberek között, tanácstalanságot akár a vezető szereplőkben is. Nyilvánvaló, hogy a zavar és a bizonytalanság mindaddig nem tűnik el, amíg nem rendeződnek a felszínre került kérdések… Ma – sok egyéb mellett – a könyvtár gazdasági helyzete és a székház sorsa aggasztja leginkább a közügyek iránt érdeklődőket.