Veigelsberg Hugó költő, író, újságíró, szerkesztő az irodalomban a később polgári nevévé is váló, ’ismeretlen’ jelentésű Ignotus néven vált ismertté. Noha munkásságát leginkább az 1908-ban indult Nyugat folyóirathoz kapcsolják, amelynek több mint húsz évig volt főszerkesztője, irodalmi és szerkesztői működése már korábban, a XX. század emblematikus folyóirata előzményének is tartott, Kiss József költő által szerkesztett A Hét hasábjain kezdődött.

Ignotus (A Hét, 1894. december 2., címlap) – Törzsgyűjtemény

Színlátása meghaladja az emberi szem képességeit, rendkívül nagy dinamikájú szenzora egyszerre „látja” a nagyon fényes (például aranyozott), illetve a sötétebb tónusú (tintával írott) részleteket is. Segítségével olyan tartalmakat tehetünk láthatóvá és kutathatóvá, amelyek eddig, akár az őrzők elől is rejtve voltak. Az Országos Széchényi Könyvtár épülő Digitalizáló Központjának egyik új eszköze egy olyan különleges fényképezőgép, amely már az úgynevezett középformátumú kategóriába tartozik, nagy felbontású érzékelője 100 megapixeles.

Munkában a nemzeti könyvtár új digitális fényképezőgépe (A fotókat Habram Éva készítette.)

A közelmúltban Arany János sógorának leszármazottjától, a Svájcban élő Fráter Györgytől egy rendkívül becses adomány, egy Arany János-levél érkezett a nemzeti könyvtárba. A levél a restaurálást követően bekerült a Kézirattár gyűjteményébe. Ebből az alkalomból kérdezzük a tár munkatársát, Rózsafalvi Zsuzsannát.

A Svájcból hazatért Arany János-levél. Fotó: Karasz Lajos – Kézirattár

Arany János családja több közgyűjteménynek adományozott kéziratokat, de a legismertebbeket, például a Toldi-trilógiát és a Buda halála autográfjait a nemzeti könyvtárnak adta át. Milyen jellegű és hozzávetőleg mennyi, Aranytól származó egyéb kézirat, kötet található az Országos Széchényi Könyvtárban?

A legfontosabb kézirataink a már említettek, de őrizzük a költő számos más művének, levelének és hivatali munkához kötődő dokumentumainak egy-egy példányát. Közel húsz költemény található gyűjteményünkben, közöttük olyan fontosak, mint a Családi kör, a Hídavatás, a Vörös Rébék vagy A dalnok búja. Valamennyi mű gyűjteménybe kerülésének nagyon izgalmas története van. Többnyire a költő kortársainak gyűjteményével vásároltuk őket, de akadt olyan is, amely egy folyóirat lapjai között lappangott, és így akadtunk rá. A másik érdekes kéziratcsoport a hivatali iratoké. Arany a hatvanas évektől a Kisfaludy Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia titoknoka, titkára volt, s hivatali idejében mindkét társulat ügyeit intézte. Így maradt fenn számos általa ellenjegyzett számla, könyvrendelés, a tagokkal való kapcsolattartás dokumentumai. Kézirattárunk valamivel több, mint 100 Arany által írt levelet őriz – köztük több Petőfi Sándorhoz címzettet is –, és a hozzá írott válaszokból is több tucat található gyűjteményünkben. Ezek zöme szórványként érkezett be hozzánk: vagy darabonként vásároltuk vagy hagyatékokkal érkeztek és dedikált köteteink is vannak.

A lap a honfoglalás 1000. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek legkiemelkedőbb eseményének, az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításnak egyik sajtóorgánuma volt. Az Országos Széchényi Könyvtár által is őrzött újság a kiállítás megnyitása után egy hónappal, június 1-jétől a kiállítás bezárásáig, november 3-ig, 151 számban tájékoztatta olvasóit a városligeti kiállítás területén zajló programokról. A blogbejegyzésünk címéül választott idézet a Kiállítási Ujság célját fogalmazta meg az 1896. júniusi 1-én megjelent első számban. De mik voltak a kiállítási újságok?

A millenniumi kiállítás a hazai sajtóéletben nagy áttörést hozott, hiszen csak az esemény alkalmából 14 külön újság jelent meg. A kiállítások jó fejlődési lehetőséget jelentettek a sajtó számára, hiszen ezek alkalmából lapot/lapokat adtak ki, amelyek információkat közöltek mind a közreműködők, mind pedig a látogatóközönség számára. Az alkalmi lapok e csoportjának létrejötte nem jelentett újdonságot, hiszen már az első, 1851-es londoni világkiállítás, Magyarországon pedig az 1879-es székesfehérvári mezőgazdasági, és ipari kiállítás alkalmából is jelent már meg külön kiállítási lap. Az 1896-os kiállítás esetében a hangsúly a millenniumi kiadványok számán van, hiszen az 1885-ös országos kiállítás három újságja után hatalmas ugrást jelentett ez a 14 lap, mind műfajilag, mind pedig a kiállítás jelentőségét tekintve.

Mert mi is volt a feladata egy kiállítási újságnak? Az, hogy a minél szélesebb körű olvasótábort tájékoztassa az adott kiállítás előzményeiről, az eseményekről, programokról, valamint népszerűsítse a rendezvényt, hirdesse annak újszerűségét és erősítse az emberekben a nemzeti érzületet.

Miután rengeteg szakma kulisszatitkaiba bepillantást nyerhettünk a Tetrisz kihívásnak köszönhetően, Magyarország nemzeti könyvtárának, az Országos Széchényi Könyvtárnak régi és ritka könyvekkel foglalkozó részlegénél, a Régi Nyomtatványok Tárában úgy gondoltuk, hogy mi is fellibbentjük a leplet a könyvtárosok közel sem szürke hétköznapjairól. Sajnos a kihívásra berendezett terület - és szerencsére állományunk - mérete nem engedi, hogy minden kincsünket megmutassuk, mégis néhány érdekességet bemutatunk a gyűjteményünkből, feladatainkból.

Varga Bernadett (irodalomtörténész), Sánta Sára (klasszika-filológus), Túri Klaudia (klasszika-filológus), Szebelédi Zsolt (klasszika-filológus), Bakonyi Zsuzsanna (történész), Szovák Márton (italianista), Tóvizi Ágnes (művészettörténész), Farkas Gábor Farkas (művelődéstörténész)

1929. október 29-én arról számoltak be az újságok, hogy Osvát Ernő előző este, néhány perccel leánya halála után szíven lőtte magát és meghalt. A tragikus sorsú irodalomkritikust, írót a nagyközönség ma is elsősorban a XX. század meghatározó irodalmi folyóirata, a Nyugat szerkesztőjeként ismeri. E tisztségéhez kapcsolódva 2019 szeptemberében kétkötetes, igényes kiadású és rendkívül adatgazdag kiadvány jelent meg a Gondolat Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiadásában, Nemeskéri Erika és Kosztolánczy Tibor irodalomtörténészek szerkesztésében, Tessék színt vallani – Osvát Ernő szerkesztői levelezése címmel. A közel 1700 oldalas, számos rövidebb, tematikus tanulmánnyal és különböző mutatókkal (például hazai és külföldi személyek és műveik, kávéházak, levélpapír- és borítékfejlécek jegyzékeivel) ellátott levelezésgyűjteményt október 11-én mutatták be a szerkesztők – Fráter Zoltán irodalomtörténész közreműködésével – az őszi Margó Irodalmi Fesztivál- és Könyvvásáron. Az évforduló és a kötet megjelenése kapcsán kérdeztem a két szerkesztőt, akikkel évek óta ismerjük egymást, ezért itt is megtartottuk a tegeződést.

A nagyközönségnek, Osvát Ernő nevét hallva, először minden bizonnyal a Nyugat jut eszébe, de az életéről, a személyiségéről valószínűleg jóval kevesebben és kevesebbet tudnak. Hogyan lehetne pár mondatban bemutatni a neves szerkesztőt és irodalmárt?

NE: Osvát Ernő – feltehetőleg családi ösztönzésre – először jogásznak tanult, majd a fővárosba kerülve tudatosan készült a kritikusi-szerkesztői pályára. A budapesti és a fontosabb vidéki lapokat olvasva kereste és számon tartotta az ígéretesnek látszó szerzőket, élete fő műve valóban a Nyugat folyóirat lett. Tekintélyes irodalmárként sem restellte, hogy a fiatal írókat személyesen felkeresse, és hogy „összes írásaikat” elkérje. Magánéletét kitöltötte ez a munka, ugyanakkor a családi élete megsínylette szenvedélyes terveit. Természetesen, mint minden szerkesztőnek, neki is megvoltak a maga elfogultságai, azonban ő a Nyugatot mindenekelőtt közintézménynek tekintette, és egyfajta morális vállalás jegyében megpróbálta kivonni az irodalompolitika befolyási övezetéből.

Osvát Ernő a Múzeumkertben. Török Sophie fényképe, 1923 – Kézirattár

Az Országos Széchényi Könyvtár a legnagyobb magyar közgyűjteményként ritkán látható és sokszor első látásra meglepő kincsek egész sorát őrzi. Ezekből válogatva mutatunk be minden hónapban egy-egy olyan ereklyét, kuriózumot, amelyeket eddig ritkán, vagy egyáltalán nem láthatott a magyar közönség.

Miért készültek minikönyvek? Ki, és miért akart tenyérnyi vagy ujjhegynyi könyvecskéket kiadni? Ki olvasta ezeket? A hónap műtárgya sorozat első alkalmából egy igazi „könyves Liliputba” utazunk és megmutatjuk az ország legkisebb rekordereit.
Az egyik legrégibb ismert mikrokönyv, az Exercice du chrétien 1737-ben jelent meg Párizsban, egy példánya pedig az Országos Széchényi Könyvtárban is megtalálható.

A legidősebb magyar nyelvű miniatűr könyvet Kolozsváron adták ki 1759-ben. Címe: Elein való megtérésnek gyümöltse. A kiadvány népszerűségét mutatja, hogy négy kiadását is őrizzük az intézményben.
A kis méretű könyvek előállításának célja a hordozhatóság volt, mivel az emberek már a középkorban is szerették magukkal vinni olvasmányukat. Az első nyomtatásban megjelent miniatűr könyvek nagy része még vallási témában íródott. A 18. század végén viszont már megjelentek az almanachok és naptárak miniatürizált változatai is. Ezek elsősorban hölgyek számára készültek, amelyre a könyvek belsejébe ragasztott tükör, illetve a díszes kötéstábla utal.

A Magyarország képe az európai fikciós irodalomban című tárlat segítségével időrendi sorrendben követhetjük nyomon a mitikus magyar őstörténet, a középkor, a török háborúk és a Habsburg-ellenes felkelések történéseit, alakjainak ábrázolását a 18. század végi és 19. századi történelem eseményeinek irodalmi feldolgozásain át a 20. századi Magyarország megjelenítéséig.

Tüskés Gábor

A fikciós irodalomnak milyen lehetősége van a közvélemény formálására?

T. G.: A fikciós irodalom – kevésbé pontos, tágabb értelmű kifejezéssel: a szépirodalom – az, amit a nagyközönség műveltség iránt fogékony rétegei elsősorban szórakozásként olvasnak, amin elgondolkodnak, s ami alakítja felfogásukat önmagukról, embertársaikról és a világról. Ez a formáló hatás a művek mellett többféle csatornán keresztül érvényesül: az irodalomoktatástól kezdve a kritikán át a kiállításokig és a más műfajokban készített feldolgozásokig. A fikció és a tényszerű viszonya a művekben rendkívül változatos, az irodalmi fikcionalitásnak számos megjelenési formája és fokozata ismert, emellett létezik nem-irodalmi fikció és nem fikciós irodalom is. Az irodalmi fikció hatékonyan ösztönzi a megismerést, alakítja az emlékezést, és elősegíti a más országokról, népekről születő elképzelések formálódását.

1894. október 9-én a dél-franciaországi Cannes-ban meghalt egy alig 31 éves magyar fiatalember. Gyógyíthatatlan tüdőbaja miatt akkor már hosszú évek óta töltötte enyhe éghajlatú tájakon az őszi és téli hónapokat, a nyarakat pedig egyre inkább szeretett parasztgazdái és parasztszínészei között, szenttornyai birtokán. A felvidéki necpáli Justhokkal és női ágon a Marczibányi családdal is rokonságban álló Justh Zsigmond íróként és a társasági élet meghatározó alakjaként vált ismertté korában. Egyetlen, felnőttkort megért testvérétől, a politikus Justh Gyulától tizenhárom év korkülönbség választotta el.

De ki is volt Justh Zsigmond és milyennek látták őt a kortársai?

Justh Zsigmond berlini fényképe – Kézirattár

1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost (szül. 1807), az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka és egy főtisztje szenvedett vértanúhalált Aradon. Dessewffy Arisztid tábornokot (szül. 1802), Kiss Ernő (szül. 1799) altábornagyot, Schweidel József tábornokot (szül. 1796) és Lázár Vilmos ezredest (szül. 1815) golyó általi halálra ítélték, Aulich Lajos (szül. 1793), Damjanich János (szül. 1804), Knezić Károly (szül. 1808), Láhner György (szül. 1795), Leiningen-Westerburg Károly (szül. 1819), Nagysándor József (szül. 1804), Poeltenberg Ernő (szül. 1808?), Török Ignác (szül. 1795) és Vécsey Károly (szül. 1807) tábornokokat pedig felakasztották.
Az aradi vértanúk sorában megemlékezünk a tizennegyedikként emlegetett és a börtönben megtébolyodott, majd elmebetegként meghalt Lenkey János tábornokról (1807–1850), valamint az 1849. augusztus 22-én felakasztott Ormai Norbert (szül. 1813) és az 1849. október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos (szül. 1820) ezredesekről is.

Thorma János Aradi vértanúk. Október hatodika című festménye a Magyar Elektronikus Könyvtár Száz szép kép című összeállításában

Az 1849–1850-ben lefolyt véres megtorlásnak legalább 128 hazafi esett áldozatul – köztük Csány László, a Szemere-kormány közlekedési minisztere (szül. 1787) és Jeszenák János báró kormánybiztos (szül. 1800), akiket október 10-én, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói – Perényi Zsigmond báró, a felsőház elnöke (szül. 1783) és Szacsvay Imre (szül. 1818), a képviselőház jegyzője, akiket pedig október 24-én Pesten végeztek ki. Több százan kerültek börtönbe, több ezren álltak hosszabb-rövidebb ideig vizsgálat alatt, több tízezer volt honvédet soroztak be büntetésként a császári-királyi hadseregbe. Gyakorlatilag nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna a megtorlás. Számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba. A külföldre menekültek közül többeket szintén halálra ítélték, az ítéleteket szimbolikusan végre is hajtották – az elítéltek távollétében neveiket szegezték az akasztófára.