Január 25. a pálfordulás napja; a néphagyományban időjósló nap, eredendően Szent Pál apostol (Tarzusz ? – Róma, Kr.u. 67) megtérésnek ünnepe.
A római polgárjoggal rendelkező zsidó családból származó Saul (Pál) Gamaliel rabbi tanítványa volt, s vad gyűlölettel fogott a keresztények üldözésébe. A keresztények elleni elfogatási paranccsal indult Damaszkuszba, ám a város közelében Jézus megjelent neki. Pál ekkor megtért, s ezt követően missziós útjain a kereszténység hithirdetőjévé, „a népek apostolává” lett. A szentírástudomány Pálnak a Biblia 14 levelét tulajdonítja (a Zsidókhoz írt levél páli szerzősége vitatott). A Római levélben az apostol így kezdi tanítását: „Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére”.
Szent Pál megtérésének történetét az Apostolok Cselekedetei beszéli el.

Négy kontinens, tizennégy könyv, felbecsülhetetlen gyűjtemény, számtalan vadászkaland. 125 éve született Széchenyi Zsigmond, hazánk ma is legnépszerűbb vadászírója. Könyvei nem csupán vadászati élmények, hanem úti beszámolók, melyekből az adott ország, nép társadalmi, földrajzi, történelmi helyzetéről is nagyon sokat megtudhat az olvasó.

Széchenyi Zsigmond levele Hóman Bálinthoz a Csui!... megjelenése kapcsán – Kézirattár, Fond 15/1466

A kenyai utazást is sorra követték az újabb lehetőségek: 1932–33-ban, majd a következő évben, 1934-ben ismét expedícióra indult új ismerősével, barátjával, Yussouf Kamal egyiptomi herceggel. Ezen utak naplóiból készült az Elefántország, mely 1934-ben jelent meg. Második könyve szintén hatalmas siker lett. Rá egy évre, 1935-ben, két korábbi útitársával, Almássy Lászlóval és Horthy Jenővel tért vissza ismét, ezúttal Szudánban vadásztak antilopra. Ebből az útjából Hengergő homok címmel jelent meg útinaplója.
A gróf ekkorra már híres, népszerű íróként, utazóként számos lap hasábján jelenik meg. Nemcsak interjúk formájában foglalkoznak vele, de életének eseményeit – így például autóbalesetét is – rendre leírják. Igazi aranyifjúként élte mindennapjait, legtöbb idejét szenvedélyének, a vadászatnak szentelve. Nemcsak külföldön, hanem hazai vadászatokon, versenyeken is részt vett. Ahogy az afrikai táj, úgy lenyűgözte őt az itthoni állatvilág is, és örömmel használt ki minden lehetőséget, amikor a természetben lehetett.

Ismeretlen tájakon

Alig tért haza legutóbbi afrikai útjáról, néhány hónappal később újra hajóra szállt, viszont ezúttal egészen más irányba. Az úti cél most nem Afrika, hanem Alaszka volt. Az Alaszkában vadásztam című könyvből ismerheti meg a nagyközönség ennek az útnak az élményeit. A hatalmas kos, a kodiak medvék elejtésén túl az olvasók – akárcsak az afrikai élményeit összefoglaló könyvekben – betekinthetnek az európaitól olyannyira eltérő tájakba, életmódba. Széchenyi Zsigmond könyveiben remek arányérzékkel találja meg az egyensúlyt a személyes történet, a történelmi, földrajzi, társadalmi ismertetés és a szórakoztató részletek megelevenítése között. Néha kiszínezi kissé az eseményeket. Nem csoda, hogy azonnal hatalmas sikereket ér el útirajzaival.

Nemcsak utazásaiban, de élethelyzetében is változás állt be, amikor 1936-ban megismerkedett Stella Crowtherrel, Stoner Crowther angol mágnás lányával Budapesten. A kor viszonylatában is meglepően gyorsan történtek az események, mert ugyanezen év májusában meg is kérte a lány kezét, és az eljegyzés után egy hónappal, június 2-án pedig megtartották az esküvőt. A nagyszabású eseményről, ahogy Széchenyi életének fontosabb eseményeiről, a sajtó is hírt adott. 1937-ben megvásárolták közös otthonukat az Istenhegyi úton. Ez a villa Széchenyi Zsigmond páratlan értékű trófeagyűjteményének is otthont adott. Az épület 1945-ben, Budapest ostromakor bombatalálatot kapott, és elpusztult a gyűjteménnyel együtt.
Felesége gyakran vett részt vele a vadászatokon. 1937-ben is együtt indultak indiai vadászatra. Erről az útjáról a Nahar című könyvében számol be. Afrikával ellentétben India csalódás számára. A nagy végletek – a szegénység és pazarló gazdagság – kulturális sokként érték őt. A nagy vadászatok, mikor csak a természet zajai veszik körül, itt nem léteztek.

A háború után

A második világháború kitörése után felesége visszaköltözött Angliába, az időközben megszületett, néhány hónapos fiukkal, Péterrel együtt. A háború alatt a válás is végbement. Zsigmond a főváros ostromát apja villájában, a Budai várban vészelte át szüleivel együtt. A város elfoglalása után az oroszok elfogták. A börtönben még találkozhatott édesapjával, aki néhány hetes fogság után szabadult ugyan, de az addigra már idős gróf a fizikai és lelki bántalmazások sebeiből nem gyógyult fel. Néhány nappal azután, hogy kiengedték a börtönből, tüdőgyulladásban hunyt el. A várban rekedtek életét az ostromról Viktor egyidejű naplóiból ismerhetjük, amelyet a Kézirattár őriz.

Széchényi Viktor ostromnaplója – Kézirattár, Fond 542.

A szovjet megszállás után, arisztokrata lévén, nehéz helyzetbe került. Vagyonától megfosztották, birtokait felosztották. Ennek ellenére Zsigmond, aki már szó szerint is megélt a jég hátán, ezúttal is feltalálta magát: 1947-ben a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek alkalmazásában vadászati felügyelőként dolgozott, majd miután az intézmény 1950-ben megszűnt, a Mezőgazdasági Múzeumban kapott mezőgazdasági muzeológus és vadászati tudományos szaktanácsadó állást. Bár úgy tűnt, sikerült megtalálnia azt a közeget, ahol értékelik szaktudását, 1951-ben kézhez kapta a hatósági levelet, melyben tájékoztatták, hogy 24 órája van elhagyni a lakását és a fővárosból átköltözni egy hortobágyi tanyára. Gyorgyevics Tamás kiváló monográfiájában idézi a Denaturált Afrika kimaradt lapjaiból az ide vonatkozó részeket:

Néhány évvel később kitartásának és barátai közbenjárásának köszönhetően a keszthelyi Helikon könyvtárban dolgozott. Itt ismerkedett meg második feleségével, a szintén nemesi származású Hertelendy Margittal, akivel 1959-ben házasodtak össze, és halálukig mély kapcsolat fűzte őket egymáshoz. Széchenyi Zsigmondné jóval túlélte férjét, 2021-ben hunyt el. Férje emlékét élete végéig őrizte.
Széchenyi Zsigmond könyvei nem meglepő módon egy évtizeden át nem jelenhettek meg. 1955-től azonban újra kiadták első könyvét, majd újabb munkái is napvilágot láthatnak. Sokági úgy tűnt, minden remény szertefoszlott, hogy újra Afrikába, vagy akárcsak külföldre mehet. Azonban 1960-ban, mikor a Nemzeti Múzeum Afrika-gyűjteménye egy tűzvész hatására megsemmisült, állami expedíciót indítottak a trófeák pótlására, amelyhez szükség volt egy tapasztalt Afrika-vadászra is. Így esett a választás Széchenyi Zsigmondra, aki hivatalos expedíción újra Afrikába utazhatott Néhány évvel később, 1964-ben, ekkor már feleségével együtt mehettek ismét az általa annyira szeretett helyre. Utolsó éveiben betegségekkel küzdött: műtétek, gyógykezelések sora követte egymást. Végül 1967. április 22-én hunyt el.

Emlékezete

Az 1940-ben publikált Nahar, az indiai útjukat tartalmazó könyve után évtizedekig nem jelenhetett meg újabb műve. Ugyan korábbi köteteit újra kiadták, a hallgatást 1961-ben az Afrikai tábortüzek törte meg. Életében még egy könyve, az Ahogy elkezdődött jelent meg, amely a korai évek emlékeit idézi fel, az írótól megszokott bravúros stílusban mutatja be a világutazó vadásszá érő fiatalember fejlődését.
Összesen 14 könyvét ismerheti az olvasóközönség. Művei hatalmas számban, együttesen másfél millió példányban keltek el. Munkái ma is tanulságosak, szórakoztatóak, örömmel olvashatja őket bárki. Dacára a sok videós és egyéb tartalomnak, amelyek a mai ember számára rendelkezésre állnak, még mindig különleges élmény ezeken a műveken keresztül megismerni a világ különböző tájait. 

Felhasznált irodalom:

• Széchenyi Viktor: Töredékek a Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi nemzetség történelméből, Székesfehérvár, Pannonia nyomdavállalat, 1933.
• Gyorgyevics Tamás: Széchenyi Zsigmond élete, Budapest, Amicus, 2021.

Feke Eszter (Kézirattár)

Az összeállítás első része.

Négy kontinens, tizennégy könyv, felbecsülhetetlen gyűjtemény, számtalan vadászkaland. 125 éve született Széchenyi Zsigmond, hazánk ma is legnépszerűbb vadászírója. Könyvei nem csupán vadászati élmények, hanem úti beszámolók, melyekből az adott ország, nép társadalmi, földrajzi, történelmi helyzetéről is nagyon sokat megtudhat az olvasó.

Sárvár-Felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond arisztokrata családban született 1898. január 23-án. Édesapja, Széchényi Viktor, Fejér vármegye főispánja, édesanyja pedig Ledebur-Wicheln Karolina, a császári és királyi kamarás, Johann von Ledebur-Wicheln lánya. Gyermekéveit a család sárpentelei birtokán töltötte. Nagyon korán megjelent nála a vadászat szeretete. Gondolhatnánk, hogy a környezetében ez természetes, magától értetődő volt. De míg a legtöbb arisztokrata barátja, rokona számára ez inkább passziónak, közös időtöltésnek számított, Zsigmondnak ez szenvedélyévé, életcéljává vált.
Kézirattárunk őrzi Széchenyi Zsigmond hagyatékának egy részét. A családi hagyatékban található fotóalbumok pedig 1918-ig mutatják be az arisztokrata család mindennapjait képekben. Sok fotó örökíti meg Zsigát is, egészen kisgyerekkorától kezdve. Látszik ezeken a fényképeken a meghitt családi légkör, amiben nevelkedett. Követhetjük az utazásokat, vadászatokat, amelyeken a családtagok részt vettek. A Kézirattár állományában lévő családi albumok a világháborúval véget érnek, azonban megmaradtak a Zsigmond későbbi vadászatairól készült fotók is. Ezeket ma a Természettudományi Múzeum őrzi, páratlan gazdagságú vadászati szakkönyvtárával együtt.

Családi csoportkép – Kézirattár, Fond 542.

Széchényi vagy Széchenyi?

Mielőtt rátérünk Széchényi Zsigmondra, érdemes néhány szó erejéig kitérni arra, hogy miért láthatjuk a Széchényi nevet kétféleképpen is leírva. A család hivatalos névalakja a két ékezetes forma. Könyvtárunk alapítója, gróf Széchényi Ferenc, ahogy felmenői és legtöbb leszármazottja, két é-vel írta a nevét. Ferenc gróf legkisebb fia, a család leghíresebb tagja, Széchenyi István változtatott nevének írásmódján. Mivel az ő neve fémjelez szinte minden újítást a reformkorból, így ez a névalak égett be a köztudatba. István gróf fiai szintén meghagyták az édesapjuk által használt változatot, a család többi ága azonban a hivatalos alakot, a Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi nevet használta. A családi közgyűlés 1905-ben tartott ülésén mondta ki a hivatalos formát.
Ám ha bemegyünk egy könyvesboltba, antikváriumba, rákeresünk az interneten, azt fogjuk látni, hogy Széchenyi Zsigmond könyvein „helytelenül” használják a nevét, Istvánhoz hasonlóan e-vel tüntetik fel a szerzőt. Erre is van magyarázat, ugyanis a könyvkiadók István iránti tiszteletből, meg talán azért is, mert a Széchenyi névalak volt elterjedt a köztudatban, szintén így, Széchenyi formában adták ki a könyveit. Így bár ő nem Széchenyi István egyenes ági leszármazottja, mégis rajta maradt ez a névforma.

Úri passzióból hivatás

Széchenyi Zsigmond már egészen fiatalon, hatéves korától részt vett a családi, baráti társaságok által szervezett környékbeli vadászatokon. Ekkor kapta karácsonyra az első légpuskáját, amit szinte napok alatt tökéletesen megtanult használni. Korán kibontakozott szenvedélye, megszállottsága a vadászat iránt. Gyerekkorától kezdve szívesebben vett részt a vadászatokon, mint bármi más tevékenységben. Jól mutatja, hogy míg nyáron a család a Balatonnál nyaralt, ő inkább csatlakozott baráti családok vadászataihoz. Egészen korán elkezdte feljegyezni egyes vadászatok eredményeit is: vadásznaplóiban évtizedeken keresztül minden elejtett vadról megemlékezett. Ezekből a naplókból nemcsak az derül ki, milyen vadból mennyit ejtett el, hanem hogy mikor hol tartózkodott. Tanulmányait tekintve az ifjú Zsiga nem volt kimondottan szorgalmas tanuló, ezt ellensúlyozta, hogy nagyon eszes, gyors felfogású fiú volt. Sokkal jobban érdekelte a természet, az állatok világa, a vadászat, mint a geometria. Egyetemi tanulmányait is aszerint választotta meg Németországban és Angliában, hogy a zoológia és az agrártudomány terén fejlessze tudását.

Zsigmond első elejtett kányájával 1911-ben – Kézirattár, Fond 542.

Írói vénáját is már korán bontakoztatja. 1915-ben, 17 évesen jelennek meg első írásai. Mi más lehetne az első szárnypróbálgatás, mint vadászati történetek leírása? A Vadászat és állatvilág, majd a Vadász-lap című lapok közlik őket, ekkor még csak monogrammal, nem a teljes nevével. Ezek a történetek is korához képest kifinomult stílust mutatnak, gyerekkori leveleiből, feljegyzéseiből pedig egy humorral teli, a nyelvet játékosan használó fiatalembert ismerünk meg. A kor szokásai szerint több nyelvet is bírt magas szinten. A nyelvek ismerete születésétől fogva alapélménye volt, hiszen édesanyjával németül, míg apjával magyarul beszélt. Így mindkettőt anyanyelvi szinten ismerte. Köszönhetően a francia nevelőnőnek, Mademoiselle Matild Albernek, akit a család csak Chichette-nek hívott, hamar elsajátította a francia nyelvet, majd később az angolt is. Világutazásai során remekül hasznát vette sokrétű nyelvismeretének.
A fiatal Zsigmond számára összekapcsolódik a valódi szenvedély, a vadászat annak szavakba öntésével, megörökítésével. A későbbiekben egyre pontosabb leírások, szórakoztató, időnként pedig fájdalmas, néha lírai, máskor egészen tényszerű úti élmények alkotják életművét.

Afrikai utazások – az első írói sikerek

Zsigmondot érettségi után besorozták a hetes huszárezredbe. Rövid kiképzés után 1916-ban az ukrajnai Borownóba, majd néhány hónappal később a román határhoz, Ozsdolába vezényelték őket. 1917-ben édesapja lemondott a Fejér vármegyei főispáni címről, és ő is bevonult a frontra, szintén a román határhoz, fiához közel. Bár időközben különböző helyekre kerültek, 1918-ban mindketten szerencsésen hazatértek a családi otthonba.

Apa és fia frontszolgálaton (Széchényi Zsigmond és Széchényi Viktor) – Kézirattár, Fond 542.

A háború után német és angol egyetemeken hallgatott agrártudománnyal és zoológiával kapcsolatos kurzusokat, a családi gazdaság ügyeiben is részt vett. Eltelt szinte tíz év, mire 1927-ben érkezett az első lehetőség egy afrikai expedícióra. Almássy Lászlóval (akit a legtöbben az Angol beteg című filmből ismerhetnek) közösen szervezték meg az utat. Hatalmas élményt jelentett ez az utazás a fiatalembernek. Afrika állatvilága, a vadászatok, a táj teljesen rabul ejtette, és nem engedte szabadon egészen haláláig. Bár jól jellemzi Széchenyit, hogy mikor külföldön vadászik, mindig a hazai vadászatokat, a szarvasokat, az otthoni tájat hiányolja. Itthon viszont mindig visszavágyik, legfőképpen Afrikába.
Hazatérése után egy évvel már a következő afrikai útjára készült Károlyi István, Horthy István, Horthy Jenő és Kittenberger Kálmán Afrika-vadászok társaságában. Afrikába érkezve a társaság kettévált, Széchenyi és Károlyi Kenya felé vették az irányt. Ennek az útnak a történetét már első kiadott műve, a Csui!... örökíti meg, amely megismertette Széchenyi Zsigmond nevét a nagyközönséggel. Hazatérésük után másfél évvel később, 1930 végén jelent meg a könyv, amely pillanatok alatt sikeressé teszi a fiatal vadászt.

Feke Eszter (Kézirattár)

Az összeállítás második része.

 

Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatójának köszöntő beszéde a magyar kultúra napja díjátadóján, 2023. január 21-én.

Tisztelt Államtitkár úr, Helyettes Államtitkár urak, Miniszteri Biztos úr, Szakmai Igazgatóhelyettes asszony, Főigazgató urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

Nehéz megszólalni az imént hallott csodálatos előadás után. Kölcsey Ferenc kétszáz évvel ezelőtt megszületett Hymnus-szövege örökre meghatározta nemzetünk gondolkodását, és kulturális emlékezetünk szerves részévé vált. Himnuszunk tartást ad és mindenkor utat mutat nekünk. Ezt az Országos Széchényi Könyvtár vezetőjeként egy másik nézőpontból is megtapasztalhatom, hiszen immáron nyolcvan éve a nemzeti könyvtáré az a tisztesség, hogy Kölcsey műalkotását őrizze.

Nagyon köszönöm fenntartónknak, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak a lehetőséget, hogy az ország első könyvtárában nyújtja át a könyvtári és a közművelődési intézmények minőségi működését tanúsító elismeréseit, s együtt ünnepelhetnek a kulturális akadálymentesítést a testvér szakterületeken végző könyvtáros és közművelődési szakemberek.

A Minősített Könyvtár Cím és a Könyvtári Minőségi Díj pályázatának lebonyolítását az OSZK egyik pillére, a Könyvtári Intézet végzi. Immáron hatodik éve tartozik hozzájuk a cím és a díj megpályázásához szükséges könyvtári önértékelési keretrendszer meghatározása és ezzel együtt a minőségbiztosítási folyamat kiépítésének elősegítése is az intézmények számára. A közművelődési területen jelentős fejlemény, hogy a Minősített Közösségi Színtér Cím, a Minősített Közművelődési Intézmény Cím és a Közművelődési Minőség Díj adományozásáról szóló 11/2022-es KIM rendelet értelmében január 1-jétől önállóan kitüntetendő kategóriaként jelennek meg a közösségi színterek.

A nemzeti könyvtár ebben a kiemelt kulturális évfordulókban különösen gazdag esztendőben az olvasók, kutatók szolgálata mellett folytatja kulturális örökségünk javainak lehető legszélesebb körű közvetítését. Feldolgoztuk, digitalizáltuk és közzétesszük a falaink között őrzött Kölcsey- és Petőfi-fond kéziratos forrásait. Folytatódik a félezer esztendős Corvina-könyvtár virtuális újraegyesítése. Az első magyarországi könyv nyomtatásának 550. évfordulójára a Budai krónika kétkötetes hasonmás kiadását, Pray György születésének 300. évfordulója alkalmából pedig az első összefüggő magyar szövegemléket tartalmazó Pray-kódex háromkötetes kritikai kiadását tervezzük.

Ma kezdődő kultúra napi rendezvénysorozatunkon a Himnuszé mellett egy másik emblematikus remekmű, a Szózat eredeti kézirata is látható a közönség számára. Mindezek az alkotások nem csupán keretbe foglalják történelmünket, hanem kiindulópontként szolgálnak a könyvtár történetének első, Esszencia című állandó kiállításához is, amelyet 2022 novemberében az OSZK alapításának 220. évfordulójára állítottunk össze. Szívből gratulálok minden díjazottnak! Amennyiben idejük engedi, kérem, hogy az ünnepség után kurátori vezetéssel tekintsék meg kiállításunkat.

Kívánom Önöknek, hogy mindannyian érezzék otthon magukat nálunk, és a magyar kultúráért végzett áldozatos szolgálatukhoz újabb erőt és inspirációt nyerjenek a mai napon.

Köszönöm a figyelmet; köszönöm, hogy meghallgattak.

 

Fotók: Visky Ákos László

Kölcsey Ferenc 14 évig a Debreceni Református Kollégiumban tanult. A Himnusz 200 éves évfordulójának előestéjén, 2023. január 21-én koszorúzással, kiállításmegnyitóval, és emléküléssel tisztelegtek a 200 éves Himnusz költője előtt a közel 500 éves intézményben. Az emlékülésen Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatója is beszédet mondott, ahol átadta a Himnusz nemesmásolatát Debrecen városának, facsimile másolatát pedig három debreceni intézménynek.

Főtiszteletű Püspök úr! Tisztelt Államtitkár úr, Alpolgármester úr, Rektor úr, Elnök úr, Képviselő asszony!

Tisztelt Emlékező közösség, Hölgyeim és Uraim!

Holnap lesz 200 éve, hogy Kölcsey megírta a Himnuszt. Megközelítően ugyanennyi idő telt el Kossuth Lajos ügyvédi oklevelének kézhezvétele, Liszt Ferenc első fővárosi hangversenye, Bolyai János nemeuklideszi geometriájának felfedezése vagy Petőfi Sándor és Madách Imre születése óta.

Kölcsey Ferenc a Debreceni Református Kollégiumba járt, és annak könyvtárában tett szert páratlan műveltségére. Költői mesterségének gyökerei is ide nyúlnak vissza, éppen ezért, ha a Himnuszról kívánunk gondolkozni, nem tekinthetünk el a debreceni évektől. A Himnusz költői jellem és nemzeti karakter ritkán megvalósuló rezonanciájának egysége. Korszakot zár és korszakot nyit ez a vers, amely 1828 decemberében jelent meg Kisfaludy Károly Aurorájában, és azóta megannyi különböző fénytörésben láttuk. Történeti adottságként van jelen, rólunk és azokról beszél, akik ebben a percben máshol ünneplik a magyar kultúra napját. Tartós monumentumként nyúlik a jelenbe, amellyel önmaga is egyidejű. Egyidejű a mai délutánnal és a holnapi nappal is egyidejű lesz. Olyan tapasztalatban részesít bennünket, amely kizárja az emberek egymástól való elszigetelődését.

Az ünnep közösség, s magát a közösséget ábrázolja, mutatja meg annak tökéletes formájában. A Magyar Kultúra Napja mindenki számára ünnep Sepsiszentgyörgytől Debrecenen át Sopronig, Eperjestől Újvidékig – olyan ünnep, amelynek eredete a Himnusz. Heidegger óta tudjuk, hogy „valaminek az eredete nem más, mint lényegének származása.” Éppen ezért a mai esemény lényege közvetlenül mi magunk vagyunk, közvetetten pedig azok az intézmények, amelyek a magyar kultúra archívumai.

Az Országos Széchényi Könyvtár büszke azokra az együttműködésekre, amelyeket kialakított a Méliusz Juhász Péter Könyvtárral, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárral, valamint Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzatával. A jó kapcsolatok jövőbeli megtartását legalább annyira elsőrangúnak tartja az intézmény, mint a magyar kulturális örökség dokumentumainak megőrzését és közvetítését. Feldolgoztuk, digitalizáltuk és digitális tartalomszolgáltató felületeinken közzétesszük a nemzeti könyvtárban őrzött Kölcsey-fond és Petőfi-fond kéziratos forrásait, legfőképpen leveleket, szerzői verskéziratokat, mindezt a Kölcsey és Petőfi nevével fémjelzett 2023-as jeles évfordulók előtt tisztelegve. Jól bánni ezekkel a szövegekkel és más kincseinkkel, szűnni nem akaró felelősség, amelynek tudatában van mindenki, aki az Országos Széchényi Könyvtár mindennapjait alakítja. S mindemellett erősít bennünket a tudat, hogy Magyarország Kormánya nagy becsben tartja azt a gazdag kulturális örökséget, amelynek dignitása ebben a percben is ékesül.

Derrida Az idő adománya című szövegében leírja, hogy „az ajándék csak attól ajándék, csak akkor ad, ha időt ad. Az ajándékozásért felelősséget kell vállalni, ahogy az ajándékért is. Felelősnek kell lennünk azért, amit adunk, és amit elfogadunk.” Ezt meggondolva szeretném átadni Hoppál Péter államtitkár úr társaságában a Himnusz nemesmásolatát Puskás István alpolgármester úrnak, facsimile másolatát Győri Jánosnak, a Tiszántúli Református Egyházkerület Közgyűjteményei igazgatójának, Karácsony Gyöngyinek, a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár igazgatójának, és Kovács Béla Lórántnak, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatójának.

Az ajándékozáskor az ajándékozó is ajándékozottá válik, hiszen megkapja az ajándékozott figyelmét, és idejét. Köszönöm, hogy meghallgattak!

Batthyány-Strattmann László magyar főnemes volt, akire az utókor mint a „szegények orvosára” emlékezik. Dunakilitiben született 1870. október 28-án és Bécsben halt meg 1931. január 22-én. A család eredetileg politikai pályára szánta; középfokú tanulmányait a kalocsai, valamint a kalksburgi jezsuitáknál végezte. A családi elvárásoknak engedelmeskedve rövid ideig gazdasági tanulmányokat folytatott. Jóllehet érdeklődött a tudományok iránt, de még kereste az útját. A gyógyítás és a szegények gyámolítása kora ifjúságától jelen volt életében. Batthyány Strattmann Lászlónak nem volt szép és boldog gyermekkora, édesapja korán elhagyta a családot, új házasságot kötött, édesanyja pedig meghalt. A nehéz gyermekkor tehette Őt alázatossá a szegények és elesettek iránt. 1896-ban megkezdte orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen, diplomáját az 1900-as esztendőben kapta meg.

Ismeretlen szerző: Batthyány-Strattmann László. A kép forrása: Wikipédia (magyar nyelvű kiadás)

Magánéletében jelentős változást hozott az 1898-as esztendő, amikor házasságot kötött az apai ágon tiroli, anyai ágon orosz-francia ősöktől származó Coreth Mária Terézia grófnővel.

Coreth Mária Terézia és Batthyány-Strattmann László. A jegyesek. In: Dr. Gyürki László: Coreth Mária Terézia Dr. Batthyány-Strattmann László hitvese, Körmend, Körmend Város Önkormányzata, 2005. 9. – Törzsgyűjtemény

Boldog házasságukból összesen tizenhárom gyermek született, akiket féltő szeretettel és hittel nevelt a házaspár. A katolikus hit gyakorlása és valódi megélése nagyon fontos volt a szülők számára. A családi sorscsapások elviselésében (elsőszülött fia Ödön, mindössze 21 évesen vakbélgyulladás következtében meghalt). A katolikus hit volt számára a menedék. A vallásos érzület nem csupán magánéletében, de orvosi hivatásában is kiemelkedő szerepet töltött be.

Batthyány-Strattmann László, az orvos

1898-ban saját birtokán Köpcsényben mai nevén Kittsee (Ausztria), húszágyas kórházat alapított, amely minden igénynek megfelelt; az eredményes gyógyítást a korszerű eszközök segítették: villanyvilágítás, telefon, röntgen, boncterem, és orvosi lakás is tartozott a kórházhoz. Érdeklődése igen szerteágazó volt: kórházban szüléseket, sebészeti beavatkozásokat végeztek, szükség esetén belgyógyászati vizsgálatokra is sor került. Orvostanhallgató korában elhatározta – bizonyára ehhez hozzájárult, hogy a századfordulón a különböző szembetegségek népbetegségnek számítottak –, hogy életét a szembetegek gyógyításának szenteli. Szakirányú végzettséget 1906-ban szerzett Bécsben. Munkássága hiánypótló volt és óriási társadalmi igényt elégített ki, hiszen naponta nyolcvan, száz beteg fordult meg a rendelőjében. Részletes beszámolókat, orvosi feljegyzéseket készített. 1905-ben nyomtatásban is megjelent beszámolójából kitűnt, hogy kórházának fekvőbeteg osztályán 427, a járóbeteg-rendelésen pedig 1149 műtétet végeztek, és különböző kezelésekben összesen 5442 beteg részesült.

Batthyány-Strattmann László: Tizenkét kórtörténet, Budapest, Batthyány-Strattmann Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium (Batthyány-füzetek 1. szám), 1990. – Törzsgyűjtemény

Az első világháborúban a köpcsényi kórházat kibővítette, és katonai kórháznak rendezte be sebesült katonák részére. Körorvosi teendőket is ellátott. 1915-ben meghalt nagybátyjától megörökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet, mely azt is jelentette, hogy még inkább megnövekedett társadalmi szerepvállalása. Ezúttal a körmendi kastélyban szemkórházat rendezett be. Trianon után az Ausztriához tartozó köpcsényi kórházat Burgenlandnak adományozta és a körmendi szemkórházat fejlesztette tovább. A korszak egyik jelentős kórháza a körmendi szemklinika. Már a kortársak is haladó szellemiségű orvosként emlékeznek Batthyány-Strattmann Lászlóra, aki röntgenképekkel dokumentálta az eseteket. A klinikán modern laboratórium működött, kórszövettani vizsgálatokat végzett. A modern orvostudomány előfutárjaként, holisztikus szemlélettel vizsgálta betegeit. Nem tett különbséget szegény és gazdag között, mindenkire egyforma figyelem irányult. Egész életét, így a munkáját is a hit járta át; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy hittankönyvet írt Nyisd fel szemeidet és láss! címmel, amely 1924-ben jelent meg először.

Batthyány-Strattmann László: Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz egész életre, Szombathely, Martineum Kny. 1926. Címlap – Törzsgyűjtemény

A kortársak csodálkozását kivívta jótékonykodásával, hiszen a főúri pompa helyett életútjának a szegények gyámolítását választotta. Politikával nem foglalkozott, jóllehet tagja volt a főrendi háznak, és Vas vármegye örökös főispánja címet viselte. 1918 után is hű maradt a Habsburg-házhoz, legitimista érzületét nem titkolta, de a legitimista pártba soha nem lépett be. Élete végén súlyos betegséggel küzdött, 1931. január 22-én Bécsben halt meg.

Boldoggá avatási eljárás

Halála után emlékét a katolikus hívek tisztelettel ápolták. 1944-ben kezdeményezték a boldoggá avatási eljárást a bécsi és szombathelyi hívek, de a második világháború közbeszólt, és később a hazai politikai helyzet sem tette lehetővé az eljárás folytatását. 1981-ben a bécsi érseki levéltárból előkerült egy eddig ismeretlen, az 1940-es években készült vizsgálati anyag, ezt az Apostoli Szentszék Szentté Avatási Kongregációja elé terjesztették. 1992-ben a teljes életút összegzése alapján a vizsgálatok megállapították, hogy Batthyány-Strattmann László hősiesen gyakorolta a keresztény erényeket. A boldoggá avatási eljárás befejezéséhez, már csak egy ima meghallgatásra volt szükség. A szombathelyi egyházmegyében egy középkorú férfi rákbetegségben szenvedett, családja imádkozni kezdte a Szent kilenced Dr Batthyány László közbenjárásáért című imafüzetet a férfi gyógyulásáért, ami csodálatos módon bekövetkezett. 2001-ben az orvosi vizsgálatok megállapították, hogy a gyógyulás orvosilag, tudományosan nem magyarázható. II. János Pál pápa ünnepélyesen kihirdette, hogy Isten a gyógyulást Batthyány László közbenjárására adta meg.
A boldoggá avatási szertartásra a vatikáni Szent Péter téren került sor 2003. március 23-án. A szentmisén jelen volt a teljes magyar püspöki kar, a Batthyány család, valamint hatezer magyar zarándok. II. János Pál pápa homíliájában ekként fordult a hívekhez:

Felhasznált irodalom:

• Gyürki László: A körmendi szemorvos, Batthyány Boldog László, Körmend, Szegények Orvosa Körmendért Alapítvány „Fidelitate et caritate”, 2004.
• Puskely Mária: Batthyány hercegorvos. Ősök elődök, kortársak, utódok körében, Szombathely, Martinus Kiadó, 2017.
• Batthyány-Strattmann László herceg: Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz az egész életre, Szombathely, Martineum Könyvnyomda, 1926.
• Gyürki László: Coreth Mária Terézia, Dr. Batthyány –Strattmann László hitvese, Körmend, Körmend Város Önkormányzata, 2005.
• Batthyány-Strattmann László: Tizenkét kórtörténet, Budapest, Batthyány-Strattmann Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium (Batthyány-füzetek, 1. szám), 1990.
• Klemm Nándor: Csak eszköz vagyok. Dr Batthyány –Strattmann László élete, Szombathely, Egyházmegyei Hatóság, 1989, 183.

Szánthó-Rojas Mónika Daniella (Retrospektív Feldolgozó Osztály)

Madách Imre épp úgy 200 éve született, mint a széles hazában ünnepelt Petőfi. De ahogy Madách Imre életében szeretett a csesztvei krími hárs hűsében üldögélni, elmélkedni s írni, úgy halála után emlékezete is rendre kiemelkedő kortársai árnyékában marad.
A nagy gondolkodó és költő születésének 200. évfordulója sokkal kisebb hullámokat vet a mai közéletben, mint azt megérdemelné – de talán majd a fő mű, Az ember tragédiája színpadi ősbemutatójának 2023. szeptember 21-én következő 140. évfordulója… Vagy a világhírű magyar romantikus író-költő elhunytának 2024. októberi 160. fordulója. Hátha egyszer nem feledkezünk meg méltón emlékezni Madáchra.

Madách Imre: Az ember tragédiája. Nemzeti Színház, 1883. szeptember 30. (ősbemutató). Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A birtokos nemesi famíliából származó törékeny alkatú, beteges, emiatt is magányosan élő, alsósztregovai dolgozószobáját „oroszlánbarlangnak” nevező fiatalember – mert hisz halála idején is alig múlt 41 esztendős – költőként, íróként is későn érő volt. Nem úgy, mint a vele egyívású, élénk tekintetű Petrovics-fiú. Mire Petőfi már be is fejezte földi pályafutását és ikonná vált, akkoriban kezdett már nem csak maga magának írni Madách Imre. Pedig ugyanaz az eszmény vonzotta mindkettőjüket: a szabadság, az emberhez méltó alkotó élet. Ugyanakkor családi örökségük, műveltségük más-más talajba gyökerezett. A nemzet polgári fölemelésének és a magyarság, a magyar kultúra európai egyenrangúsításának és befogadási programjának megvalósítását is eltérően tervezték, de a különböző utakon ugyanoda kívántak elérkezni.
Petőfi plebejus lendülettel, hevesen lobogva, kamaszos bájjal-hebehurgyasággal, Madách filozófiát, természettudományokat, élő jogot és társadalomelméleteket tanulva, a fönnálló rendi keretek között is működve elmélkedett nagy és mély kérdésekről, az emberélet céljáról és értelméről nagyon is érzékeny költő-lélekkel és nagyszerű látomásokkal. Az ember tragédiája a romantika irodalmának csúcsműfajában, drámai költeményként született – nem szánta színpadra szerzője. Petőfi költői és epikus tehetsége mellett drámaszerzőként, fordítóként, még színészként is színpadra vágyott – nem oda szólt a tálentuma. Világirodalmi léptékben azonban kettejüket mint a magyar romantika reprezentánsait mégis egy sorban említhetjük. Az ember tragédiája közel 40 nyelven olvasható, Petőfi költeményeit és epikáját szintén sok tucat nyelven adták ki. Az ő nevük ismert az egész világon, Helyenként és koronként népszerűségük is kiemelkedő – Kínában, Észtországban, s persze a német nyelvterületen.

• 
• 

A magyar romantika irodalmának két eltérő pólusán helyezhetjük el életműveiket – de nem szükségszerű az értéksorrendbe állításuk, egymáshoz vagy másokhoz mérésükkel hamis fényeket-árnyékokat vetünk zsenijükre és teljesítményükre.
Az ember tragédiáját emlegetjük most is, mintha csak ez született volna Madách tollán, pedig a Tragédia csúcsára el kellett jutnia 1859-60 fordulóján. A fiatal Madách költőként indult. Lírája nem mutat túl a korszak, az 1840-es évtized „közköltészetének” témáin és színvonalán, problémakörei és gondolatai azonban (amint utólag értékeljük) előlegezik a későbbi művekéit. A jogász és vármegyei tisztséget, valamint országgyűlési követi megbízást is betöltött Madách közéleti szereplései, (különböző nyelveken elmondott) beszédei sem pusztán felszínes aktualitással bírtak, amint a Tudományos Akadémián elmondott székfoglaló beszéde sem (A nőről, különösen esztétikai szempontból, 1864).
Korai, színpadra sosem jutott, a romantikus színházi gyakorlatban előadásra nem is alkalmas drámáinak némelyike is olyan kérdéseket feszeget, melyek – esetenként hosszú gondolkodási folyamat után akár az ott megfogalmazottaktól egészen eltérő kicsengéssel – a késői művekbe, a Tragédiába, a Mózesbe is beépültek.
Az érett Madách a forradalom, a szabadságharc, a családi tragédiák és a bukás-elnyomatás tapasztalatával kiküzdve mélyen humánus, s egyszerre pesszimista és utópikusan optimista álláspontjait emberiségköltemény, drámai költemény írásába fogott. Alsósztregovai dolgozószobájában fölhalmozta könyvtárnyi forrását, irodalmi példaképeinek műveit, majd lázas költői hévvel összegezte gondolatait „az” emberről. Nem drámát írt, karakterek konfliktusait bemutatva és megoldva, nem szórakoztatóan látványos jelenetekben demonstrálta alakjai tulajdonságait és céljait, hanem saját töprengéseit rendezte dialógusokba, pontosan kimérve a használható formákat és a lehetséges kimeneteleket, arányosan súlyozva reményeit és csalódásait istenben-emberben. Így született a művészi gondolatkonstrukció – hogy az olvasót együtt gondolkodásra hívja. Ha figyelmesen olvassuk (és olvassuk újra) Az ember tragédiáját, könnyű dolgunk van, hiszen mindhárom főszereplő, Ádám, Lucifer és Éva (!) szavaiban is Madách gondolatmenetét követhetjük: tézist, antitézist, szintézist és újabb kísérleteket az autonóm emberi döntések értékelésére. Van-e egyetlen helyes válasz és választás? S ha volna, az kinek a kezdeményezése, Az Úré-e vagy Ádámé, Luciferé-e vagy Éváé? Színről színre hullámzik ez a kérdés: merre és hová tartunk? No és miért? Mi az ok és a cél? Mivégre az ember?

Jelenet- és színpadkép Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye 2. és 3. színéhez (a Paradicsomban). Népszínház, 1908. Rendező Hevesi Sándor. Beregi Oszkár mint Ádám, Báthory Giza mint Éva és Kürti József mint Lucifer. Fényképész: Kossak József – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KA 5809/5. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A válasz is ott áll a Tragédia legvégén: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál.” Ahogy már korábban is többször, Az Úr a küzdést jelöli meg az emberi élet értelmeként. Az út fontosabb, mint a cél. A Tragédia majd minden színében megjelenik ez a motívum, s a záró mondattal kap különös súlyt – visszamenőleg is értelmezve a korábbi útkereséseket. Nincsen lényegi különbség, különösen nincsen ellentét a férfiember és a nő-ember céljában: „az” emberről beszélünk. A küzdésre való tehetség különbözteti meg a halandó (végének tudatában létező) embert mindenféle öröklétű istentől-angyaltól-ördögtől. A végtelen létezés tét nélküli, nincs küzdés, mert nincs miért. Az emberlét határaival való szembesülés késztet minket arra, hogy célunkat, céljainkat határozott, tudatos erőbevetéssel közelítsük meg, érjük el – küzdve a célért. A tizenötödik szín az autonóm embert állítja elénk, majd Az Úr elé, szembe vele. Ádám térdhajtása azonban nem meghunyászkodás, hanem a sorozatos bukások-csalódások során megszerzett öntudat és önértékelés gesztusa. (Az már csak mellékkörülmény itt, hogy Madách tudatosan egy olyan megoldást és záró pozíciót választ a teremtéstörténetből, ami egyszerre tekinthető optimistának az imént írtak okán, de elgondolkodtató is, hiszen a gyermek, aki megfogant és biztosítéka az emberlét folytatódásának, nem más, mint Káin. Azaz egy képzelt folytatás ismét fölveti az értékvesztés miatti pesszimizmust, a morális értékek, a bűn, a büntetés, a megbocsátás kérdéseit.)
És következett a Mózes (1861). Ismét egy bibliai, ószövetségi történet, igen határozott, kemény mondanivalóval a Madách-kor és mindenkori jelenünk közösségeihez. Ki az, aki kiérdemelheti az egy Isten kegyelmét, jóindulatát, ígéretének megvalósulását? Az egyén? A közösség? A bűnösök, a bűntelenek? A kiválasztottak, a „kisemberek”? Miért nem juthat a Kánaánba Mózes maga? S a fiatalok, az eddig különösen nagy teljesítményt, tehetséget nem bizonyított ifjak miért igen? Ki az, aki megérdemli, hogy megízlelhesse a változás, az új világ, az új rend gyümölcseit?
És ott A civilizátor (1859), a szatíra, a „komédia Arisztophánész modorában”. Ki gondolta volna, hogy Madáchot ilyen vérbő és maró szöveg megírására ragadja az aktuális világ állapotával kapcsolatos indulat? A komoly gondolkodó új kommunikációs formát, csatornát talált, hogy elérje az olvasókat…
Madách nagy gondolkodó, nagy költő volt – tudta, látta, érezte és láttatni volt képes kora legfontosabb problémáit, messze kitekintett a múlt tanulságainak és a 19. század közepi Magyarország aktualitásainak „buborékjából” előre, a mi korunk felé is. Nem jós volt, de érzékelte az új, jövendő idők régi és új feszültségeit, ha megoldást nem is adhatott, de megjelölte az utat, a küzdés útját. Hogy az alternatívák közül melyik világban kísérletezünk tovább az emberi élettel, nem az eleve elrendelésen, nem az irodalmon, csakis rajtunk, a Tragédia és más művek olvasóin múlik. A mi felelősségünk a választás, még Madáchra sem háríthatjuk. Legyen más befejezése, legyenek más, újabb színek a 21. századi emberiségkölteményben.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Januárban egymást követi a naptárban Remete Szent Pál (január 15.), Remete Szent Antal (január 17.) és Esztergomi Boldog Özséb (január 20.) napja. A három katolikus szentet a remete hagyomány köti össze az emlékezetben. Szent Pál (Egyiptom, 228. – 341/343.) és Szent Antal (Egyiptom, 251/252.–356.) az ókeresztény időszak ún. sivatagi atyái közé tartozik, Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.) pedig a magyar föld szentje; a tatárjárás után remeteségbe vonult esztergomi kanonok, akit – az utóbb Remete Szent Pálról elnevezett – egyetlen magyar alapítású és máig működő Pálos Rend megszervezőjének tart a hagyomány.

Peer-kódex, a 18 versón Remete Szent Pál élettörténetének kezdete olvasható. (A Peer-kódex Szent Elek és Remete Szent Pál legendáin kívül imádságokat tartalmaz.) – Kézirattár, MNy 12. Magyar Nyelvemlékek honlap

A budaszentlőrinci (ma Budapest, Budakeszi út), egykori pálos főmonostor megmaradt záróköve Remete Szent Pál képével. In: A Budapesti Történeti Múzeum, főszerkesztő: Buzinkay Géza, Budapest, Corvina, 1995, 55. Fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence – Magyar Elektronikus Könyvtár

Remete Szent Antal alakját a Debreceni-kódex is megörökíti. A kódex szövegét Bálint Sándor idézi:

Remete Szent Pál és Remete Szent Antal életének egyik legismertebb részlete találkozásuk, majd Remete Szent Pál halálának története.

A Fráter György pálos szerzetes által kiadott misekönyv címlapjának részlete [Remete Szent Pál és Remete Szent Antal találkozása], 1537 – Régi Nyomtatványok Tára

Remete Szent Pál és Szent Antal. In: Magyar Anjou Legendárium, sajtó alá rendezte Levárdy Ferenc, Budapest, Magyar Helikon, 1973, LV. 161. (v: 98.r) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Esztergomi Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.) nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend, a pálos rend megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is. A végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg a rend. Ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre.

Boldog Özséb, szentkép (Feszty Masa festményéről készült fotó), ante 1945 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Sudár Annamária, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

A Médiatörténeti mozaikok című konferencia meghívója

Médiatörténeti mozaikok címmel rendezett tudományos konferenciát a Médiatudományi Intézet 2022. december 9-én. A számos különböző intézményt képviselő tizenöt előadót három szekcióban hallgathatták meg az érdeklődők. A Politikatörténeti Intézet, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont több intézete és a Médiatudományi Intézet kutatói mellett könyvtárunk Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoportja is részt vett a tudományos tanácskozáson. A témák is rendkívül sokfélék voltak, így az érdeklődők hallhattak Moldován Gergely publicisztikájáról; a Vasárnapi Ujság bukovinai székelyeket megjelenítő írásairól és ábrázolásairól; a korabeli sajtó híradásairól a színpadi tánc alakulásáról a Magyar Királyi Operaházban Gustav Mahler működése idején; Polgár Tibor hanglemez-kritikáiról vagy éppen a „zugsajtóról”; a Magyar Lányok hetilap Tanácsköztársaság ideje alatt megjelenő számairól; a Kávésok Lapjáról; feminista folyóiratokról; képregényekről, valamint a Nemzeti Tábor‒Magyar Szocialista Mozgalom történetéről; Horthy Miklós kormányzói tevékenységének sajtómegjelen(ít)éséről és a katolikus sajtó helyzetéről a koalíciós időszakban. A nemzeti könyvtár három munkatársának előadása is ezt a tematikus sokszínűséget tükrözte.

Bárány Zsófia előadása. Fotó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Bárány Zsófia előadásában az 1848. évi vallás- és közoktatásügyi minisztérium működésének néhány sajtótörténeti vonatkozását mutatta be elsősorban a felekezetek és a miniszter közötti levélváltások alapján. (Jelenleg egy tízfős kutatócsoport dolgozik Eötvös József levelezésének teljességre törekvő kiadásán.) A minisztérium és a felekezetek 1848. évi viszonyában elsődleges szerepet játszottak a feudális állapotok felszámolását célzó törekvések, valamint a közrend fenntartása. Az elsősorban a hivatalos kapcsolattartás eszközeként funkcionáló sajtó javarészt ezeket a célokat szolgálta. Az aktuális sajtóviszonyok azonban egyéb módokon is megjelennek a levelezésekben, így például szó esik az eltörölt cenzúra (1848. évi 18. törvénycikk) által munkáját vesztett cenzor alkalmazásának lehetőségéről, a politikai lap hasábjain magyar nyelvű nyomtatványokat szorgalmazó hívekről vagy éppen egy vita kapcsán hivatkozási alapként szolgáló folyóiratról a frissen megválasztott polgármester tájékoztatást kérő soraiban.

Klestenitz Tibor előadása. Fotó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Klestenitz Tibor előadásában azt mutatta be, hogy a Debreczeni Protestáns Lap szerzői hogyan vélekedtek a nyilvánosság átalakulásáról a dualizmus korában. A református felekezeti orgánum szerzői az 1880-as évekig elsősorban hitéleti megfontolásokból, a belmisszió lehetséges eszközeként érdeklődtek a sajtó iránt. Később, az 1890-es évek egyházpolitikai küzdelmei, illetve a politikai katolicizmus megerősödése nyomán már a kérdés közéleti vonatkozásai is megjelentek érvelésükben. Bár számos debreceni publicista felismerte a felekezeti összefogás, a tudatos társadalomszervezés és ennek részeként a sajtófejlesztés fontosságát, azaz a polgárosodás következményeihez való alkalmazkodás elkerülhetetlenségét, gyakorlati téren a református közösség belső megosztottsága komolyan megnehezítette az előrelépést.

Dede Franciska előadása. Fotó: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Dede Franciska előadásában a vizualitás került a középpontba. A „...miniszter, diplomata, fűzfapoéta, táncosné...” – A Hét címlapképei (1889–1914) című expozé a századforduló és századelő népszerű hetilapjának címlapjait vizsgálta, kitérve a szerkesztőség képekhez és szöveghez való általános viszonyára éppúgy, mint magukra a címlapokra és címlapképekre. A különböző ünnepek vagy jubileumok alkalmával megjelent, a megszokottól eltérő borítók rövid említése mellett az expozé a rendszeresen alkalmazott címlapok vizsgálatára helyezte a hangsúlyt. A címlapképek legtöbbször a köz-, társas-, irodalmi és művészeti élet neves szereplőit mutatták be, általában műtermi felvételeken és valamilyen aktualitáshoz kapcsolódóan. Az előadás kitért a címlapokon többször is feltűnő személyekre, a csoportképekre, valamint érintette a fényképek készítőit és a képekhez tartozó szövegek kérdését is.
Az előadások után és a konferencia szüneteiben további érdekes beszélgetésekre, hozzászólásokra került sor.

• 
• 

 Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Október közepén Tartuba utaztam, hogy előadóként részt vegyek az Észak-Európai Színházkutatók Egyesülete, az Észt Színháztudományi és Színikritikus Szövetség, valamint az Észt Színházi- és Drámaügynökség által szervezésében a Tartui Egyetemen 2022. október 13–15-én megrendezett Performativity and Transgression című nemzetközi angol nyelvű konferencián.

A Tartui Egyetemen 2022. október 13–15-én megrendezett Performativity and Transgression című nemzetközi angol nyelvű konferencia meghívója

A konferencia igen széles szaktudományos merítéssel és interdiszciplináris összefüggésrendszerben tárgyalta a megadott „Performativity and Transgression” [Performativitás és szabályszegés] témát. Mind a fogalmak értelmezésének, mind a témakörbe vont részkérdéseknek és esettanulmányoknak nagy figyelmet szentelt a kutatói közösség. A konferencia résztvevői között – akik széles körből érkeztek: a mesterszakos egyetemi hallgatóktól a doktoranduszokon át kiemelkedő és világszerte nagy tiszteletnek örvendő emerita / emeritus professzorokig, valamint a színházi-irodalmi és színpadi alkotókig – élénk beszélgetések, viták alakultak ki, még ha a párhuzamos szekciókban (is) folyó konferencia minden előadását nem is hallhatta mindenki. A programban két izgalmas Keynote, továbbá két színházi előadás is helyet kapott a kerekasztal-beszélgetések és közös vacsora mellett. Nagyon gazdag és sűrű három napot tölthettünk el az észt kultúra fővárosában régi barátokkal és új ismerősökkel (végre) személyesen is találkozva.
Az ANTS tudományos programja most először lépett ki a szorosan vett Skandinávia+Finnország földrajzi keretei közül s lépett a Balti-tenger déli partján fekvő, az észak-európai ethoszhoz régóta kapcsolódni vágyó és kötődő területre. Az ambiciózus témaválasztás és a remekül szervezett tudományos és társasági program jelentősen megerősíti az észt színháztudomány pozícióját a diszciplína nemzetközi színterén.

• 
• 
• 
• 
• 

Performing, speaking, and singing bodies. The physical theatre as a concept, a phenomenon, and practice of contemporary(?) transgression of genre borders (Előadó, beszélő és éneklő testek. A fizikai színház mint a műfajhatárok kortárs(?) átlépésének fogalma, jelensége és gyakorlata) című előadásomban az úgynevezett testszínház (Physical Theatre) hazai történetével, néhány mai előadás bemutatásával, valamint az Állami Operaház Eiffel Műhelyházában színre állított kortárs opera- és balettrendezések néhány „határáttörő” példájával foglalkoztam. (Az előadás absztraktja.)
Magam mint közép-európai kutató (fennista és esztológus) a néhány németországi alkotó-résztvevő mellett „megfigyelőként” is szerepeltem (a tudományos elfogadottságon túl), láthattam, miképpen sikerül egy kis kultúrának fölzárkózni a hagyományosan beágyazott, magas tudományos presztízsű kultúrák mellé.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)