Az OSZK 15. csevejében Bogláriné Soponyai Andrea, a Periodikafeldolgozó Osztály gyűjteményszervező könyvtárosa beszélgetett Tóth Péterrel, a nemzeti könyvtár webes tartalompakolójával. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészültét.

Az OSZK alapítási ünnepéhez kapcsolódóan 2023. november 23-án ünnepélyes keretek között adták át a törzsgárda-elismeréseket, ahol Andrea 35 éves munkáját ismerték el. A törzsgárda azt jelenti, hogy megszakítás nélkül itt dolgozik a munkatárs, tehát Andrea 1988 óta a nemzeti könyvtár munkatársa.

Tartalom:

01:25 Balkéz-fejlődési rendellenességgel a könyvtárban
02:32 dr. Elekes Péter nagyot nézett, amikor az utcáról besétáltunk az OSZK-ba
04:40 A nemzeti könyvtárban tanultam meg a szakmát
06:47 Egészséges szemléletet kaptam mindenhol
08:34 A fogyatékosság, a másság másfelől nézve
11:00 A csoportos periodikumokkal bizonyítottam
14:00 A reklamálás egy fontos könyvtári gyűjteményszervezési folyamat
15:00 A kirakatban szerettem bele az ékszerekbe
16:40 A vásárolt mintáktól az egyedi ékszerig
18:10 Ízlést is lehet közvetíteni
21:30 Ha behúz a fűzés, belassul az idő
23:34 Szükségem van az ékszereknél segítségre, és a családom mindenben támogat
25:40 A harmincadik ötéves tervvel a nyugdíj felé

LINK:
Andrea ékszeres oldala: https://www.facebook.com/andrea.boglarinesoponyai

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE: https://apple.co/3W0iS23
GOOGLE: https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC
PODCAST.HU: https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS: https://bit.ly/OSZKRSS

2024. január 25-én munkatársunk, Tóth Anna előadást tartott a Pozsonyi Casino közönsége előtt a XVIII. századi hazai, illetve Magyarországot bemutató földrajzi írókról. A Pozsonyi Casino – Presporské Kasino Polgári Társulást éppen negyed századdal ezelőtt alapította, pontosabban alapította újra Frideczky János építész, aki Németországból tért vissza szülővárosába. A társaság koncepciójában az eredeti, Széchenyi István által népszerűsített kaszinó elképzeléshez nyúlt vissza, amelynek célja az volt, hogy állandó helyet és szervezeti kereteket biztosítson a társas érintkezéshez, és a világháború után megszüntetett Pozsonyi Casino örökségét vitte tovább.

Tóth Anna munkatársunk Luigi Ferdinando Marsigli és a Felvidék címmel 2024. január 25-én tartott előadást a Pozsonyi Casino – Presporské Kasino Polgári Társulás közönségének

Az előadás témáját a XVII. és XVIII. század fordulójának azon szerzői adták, akik könyveikben bemutatták a régió földrajzát, elsősorban Luigi Ferdinando Marsigli, aki a Habsburg császári hadsereg tábornoka volt, egyszersmind kitűnő térképész és természettudós.
Bár csak háromszáz év telt el, ami földrajzi szempontból csak szemhunyásnyi idő, a környező táj képe erősen átalakult a folyószabályozásnak köszönhetően. A ma nyílegyenesen lezúduló folyam mellett elterülő nagyváros helyén egy olyan városkát látnánk, amelyet egy szélesen elterülő mocsárvidék övez, a kanyargó Duna, annak holtágai és a folyóvíz számtalan szigete, amelyek a folyó egyszerre romboló és építő ereje folytán egy emberöltőn belül is jól láthatóan változtatták helyüket. Ez a környezet számos módon épült be a régi pozsonyiak mindennapi életébe: itt voltak a kirándulóhelyek, sétakertek és gyümölcsösök, a szigetek adtak terepet a vadászatra, az élő vízre helyezett malmok biztosították kenyerüket. Erről az eltűnt világról ma már csak a régi térképek tanúskodnak.
Marsigli gróf érdeklődésébe a folyó feltérképezése, a benne, körülötte élő halak és madarak gyűjtése mellett kiterjedt a Kárpátok bányavidékeire is: elkészítette az első tematikus bányászati térképet, informatív és gyönyörűen kidolgozott metszeti ábrákon mutatta be az általa is felkeresett bányákat: Selmecbányát, az úrvölgyi és a szomolnoki bányákat.

Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 109. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Kertész Dénest és gyűjteményét mutatja be.

Kertész Dénes (1930–1993), Cibakházán élő állatorvos foglalkozásán túl komoly érdeklődést mutatott a képzőművészet, az irodalom és a zene iránt is. Háromezer kötetes könyvtára volt, emellett előfizetett tizenhét napilapra és folyóiratra, a grafikai vonatkozású szakirodalmat a teljesség igényével gyűjtötte.

Gácsi Mihály grafikája. A kép forrása: magángyűjtemény

A magyar írókról napi- és hetilapokban megjelent cikkek lapkivágatait rendszerezve tárolta. Irodalmi érdeklődése még gyerekkorára nyúlt vissza. Könyvtára köteteit rendszeresen dedikáltatta, számos írót-költőt látott vendégül otthonában. Helytörténeti jellegű kutatást is folytatott, Gondolatok a Titanicról címmel írása jelent meg a Titanic-katasztrófa Cibakházán letelepedett túlélőivel kapcsolatban 1992 júniusában a Cibaki Hírek hasábjain.
A szomszédjában lakó Staibl Andorné, illetve annak elhunyt férje hagyatéka révén ismerkedett meg a kisgrafikával, mivel Staibl Andor (1877–1936) a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) tagja és jeles gyűjtő volt. Kertész Dénes érdeklődését látva Staiblné rábízta a kb. 2500 darabos kisgrafikai hagyatékot.
Kertész Dénes 1960 tavaszán megismerkedett a szentesi Drahos családdal, köztük a számos kisgrafikát alkotó Drahos István grafikussal. E kapcsolat megpecsételte érdeklődését az ex libris, a kisgrafika irányában. A szoros ismeretség révén ő tett szert a legteljesebb Drahos-gyűjteményre – benne a grafikák mellett kéziratokkal, vázlatokkal is.

Drahos István fametszete (1961). Jelzet: Exl.K/282 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Tagja lett a Kisgrafika Barátok Körének, aktív gyűjtővé vált. Ez irányú tevékenységét felesége, Kertész Dénesné Galvács Éva (1934–) pedagógus is támogatta, aki szintén részt vett a kisgrafikai rendezvényeken. Kertész Dénest az ex libris mellett az alkalmi grafikák, valamint nagyobb méretű grafikai lapok és vonatkozó szakirodalmak is érdekelték. Kezdetben mindent gyűjtött, később szelektált minőség és téma szerint.
Aktív levelezést folytatva az 1970-es években több mint 300 cserepartnere volt. Gyakran váltott levelet Sz. G. Ivenszkijjel, a vologdai Állami Képtár igazgatójával, tőle az évek során több mint félszáz kisgrafikát kapott. A grafikusok közül baráti köréhez tartozott Fery Antal, Kékesi László és Várkonyi Károly. Egyre több lapot készíttetett a saját nevére, ezek alkotói közt Drahos István mellett Andruskó Károly, Fery Antal, Gácsi Mihály, Kékesi László, Kertes-Kollmann Jenő, Menyhárt József, Németh Nándor, Póka György, Sáros András Miklós, Torró Vilmos és Tempinszky István említhető.

Kékesi László linómetszete. Jelzet: Exl.K/1050 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A lengyel származású Trojan Marian József, a román Klein Ervin, az orosz V. A. Frolov, Sz. G. Ivenszkij és A. Kalasnyikov is készített a nevére ex libriseket. Az évek során gyűjteménye közel húszezer lapra növekedett, ezekből kb. tíz-tizenegyezer darabot rendszerezett nemzetek, ezen belül művészek szerint. A grafikákat paszpartuzva tárolta. A pontos adatokat ismerve 1974-re 180 magyar és 530 külföldi művésztől voltak lapjai. Kiemelkedően sok grafikát szerzett be a már említett Drahos István mellett Buday György, Gy. Szabó Béla, Haranghy Jenő, Nagy Árpád, Németh Nándor, Radványi-Román Károly, Selmeczi-Skonda Károly, Sterbenz Károly és Várkonyi Károly munkáiból.
Grafikáinak témavilága részben a foglalkozásához kapcsolódik, gyakoriak az állatábrázolások, az állatorvosi vonatkozások. Az alábbi humoros grafikán állatorvosi ló – amelyen minden lehetséges betegség fellelhető – vizsgálata folyik sztetoszkóppal, a grafikus Gácsi Mihály. 

Gácsi Mihály rézkarca (1962). Jelzet: Exl.K/1059 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Állatorvosi rendelő várótermében ülő állatok láthatók egy másik tréfás Gácsi-grafikán. „Ex libris ügyekben állandó éjjeli ügyelet!” – olvasható a tájékoztatás a rendelő ajtajára szegezett táblán.

Gácsi Mihály rézkarca. A kép forrása: magángyűjtemény

Kertész Dénes híres állatorvosok – Marek József (1868–1952) és Hutÿra Ferenc (1860–1934) – portréinak grafikákon való felidézésével is szakmájának állíttatott emléket.
A nevére szóló ex librisek emellett gazdag művelődéstörténeti körképet nyújtanak neves magyar írók, költők megörökítésével, köztük Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Madách Imre és Jókai Mór arcképével és műveikre utalással.

Torró Vilmos linómetszete. Jelzet: Exl.K/1080 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A világirodalom nagyjai közül Shakespeare, Dante, Milton, Schiller és Tolsztoj szerepel az ábrázolásokon. William Shakespeare portréját és világhírű Globe Színházát örökíti meg Vincze László linómetszete.

Vincze László linómetszete (1990). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Kertész Dénes gyűjteményében külön rendszerezte a lírai-irodalmi vonatkozású ex libriseket oly módon, hogy egy könyvben a lap egyik oldalára az ex librist ragasztotta fel, a másik oldalra az arra vonatkozó, azzal szoros kapcsolatban lévő verset gépelte le. Ha talált kritikát vagy kottát, azt is mellékelte – ily módon képes kultúrtörténeti olvasókönyvet szerkesztett, melyben együtt volt jelen a grafika, az irodalom és a zene. Például Buday Györgynek Radnóti Miklós nevére készült könyvjegye mellé Radnóti Miklós Estefelé (Fametszet, Buday Györgynek) című költeménye került. Buday György a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának vezetője volt, amely csoporthoz Radnóti Miklós is csatlakozott. Buday fametsző tevékenysége szorosan összekapcsolódott barátai munkájával, illusztrációkat készített például Ortutay néprajzi gyűjtéseihez, Radnóti költeményeihez. A képzőművészeti és irodalmi élmény együttes jelenlétét ezúttal is átélhetjük a Radnóti számára készített ex libris és a hozzá köthető vers bemutatásával.

Buday György fametszete. Jelzet: Exl.R/48 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A könyvjegy félabsztrakt figurája szív alakú mellkasával, a testen áthajló virággal kifejezi Radnóti költészetének lényegét, és utal az 1930-as években egyre jobban eluralkodó embertelenségre, a kor nyugtalanságára – akárcsak az Estefelé című költemény sorai, „Fametszet, Buday Györgynek” ajánlással:

Kertész Dénes gyűjteményében a magyar hírességek mellett neves külföldi képzőművészeknek, zeneszerzőknek is emléket állított, többek között Tizian, Dürer, Rubens, Rembrandt, Goya, Repin, Beethoven portréjával.
A könyv és a kirándulás motívuma kapcsolódik össze az alábbi „ex libris turisticis” lapon, mely hegyek közt, könyvekkel kirakott úton túrázó férfit ábrázol.

Menyhárt József fametszete (1962). Jelzet: Exl.K/289 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Több grafika nemzetközi kongresszusokhoz, kiállításokhoz kapcsolódik, köztük az 1970-es XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszushoz, az 1971-es Nemzetközi Könyvművészeti Kiállításhoz (IBA) és az 1971-es Vadászati Világkongresszushoz. Kertész személyesen is részt vett 1970-ben a budapesti ex libris kongresszuson, ahol számos külföldi gyűjtővel is találkozhatott.
Kertész Dénes 1993-ban bekövetkezett halálára Moskál Tibor in memoriam lapot alkotott, Juhász Gyulától származó idézettel: „Békét kötöttem sorssal és világgal, / letettem én a fegyvert csöndesen” (Jól van így). Napjainkra Kertész kisgrafikai gyűjteményének különlegesen, könyv alakban feldolgozott irodalmi része és könyvtárának jelentős hányada a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumba került. Az ex libris gyűjtemény nagyobb felét, kb. 15 ezer darabot Kertész Dénesné férje halála, majd Cibakházáról való elköltözése után a budapesti Központi Antikváriumban értékesítette.

Irodalom:

• A kongresszus résztvevői, Kisgrafika Értesítő, 1970. december, 744.
• Arató Antal: Elhunyt Dr. Kertész Dénes, Kisgrafika, 1993/1. sz., 9.
• Arató Antal: Ex libris dr. Kertész Dénes…, A kisgrafikagyűjtő otthonában, Szolnok Megyei Néplap, 1974. január 3., 5. (Erről Hírek, Kisgrafika, 1974/1. sz., 32.)
• Bagi Gábor – Szurmay Zoltán: Cibakháza jelesei. In: Uők: Cibakháza, szerk. Vadász István, [Budapest], Száz M. Falu Könyvesháza Kht., [2001]. (Száz magyar falu könyvesháza 6.). Online: Sulinet „Örökség-Kultúra” Oktatási E-könyv- és Médiatár
• Galambos Ferenc: Drahos István exlibrisművész (1895–1968), Budapest, 1968.
• Hírek, események, Ex libris Kaligráfia (sic!), 1993. január, 8.
• Kertész Dénes, Dr.: Kertész Dénes, Kisgrafika különszám, 1994, 12–13. 
• Kiderült: a Titanic túlélői Cibakházán laknak, Szoljon, 2010. november 5.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: A moszkvai Rudomino-könyvtár hungarika ex librisei hazai és nemzetközi kontextusban, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó, 2015, 200–201.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Kertész Dénes (1930–1993), In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 91–93.  

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész

A Dnyeszter alsó folyásának nyugati partján fekvő Csöbörcsök a legkeletibb magyarlakta település volt egykor. Századokon át egy gyarapodó, majd fogyatkozó, végül teljesen elárvuló magyar közösségnek adott otthont, távol a keleti végektől.
A térség gyakran vált hadszíntérré és ennek folytán a mezővárossá terebélyesedő falu újkori térképeken is fel-feltűnik, különböző névalak alatt.
Nagyhatalmi érdekek kereszttüzében élő lakói a moldvai vajda, majd a tatár kán adófizetőiként vészelték át a századokat. A moldvai és tatár népesség közé ékelődő magyar lakosainak a vallás és a hit jelentette azt a megtartó erőt, melynek révén a legkeletebbre fekvő szórvány hosszú időn át életképes maradt.
Domokos Pál Péter a múlt század első felében nyomukat már hiába kereste.

Csöbörcsök, a Dnyeszter alsó szakaszán fekvő település, a neve alapján feltételezhetően besenyő alapítású, akárcsak a szomszédos Talmaz.
A Prut és a Dnyeszter alsó folyása közti terület Magyarország egykori hűbéresének, a moldvai vajdaságnak részét képezte 1538-ig, amikor Nagy Szulejmán hadjáratát követően török fennhatóság alá került. A Dnyeszter torkolata a 15. században magyar érdekterület volt és a Zsigmond király által kialakított külső védelmi rendszer részét képezte, melyre Hunyadi János, majd fia, Mátyás is gondot fordított.
Azt követően, hogy a törökök 1484-ban elfoglalták Kiliát és Nyeszterfehérvárt, a Dnyeszter alsó folyása a lengyel védelmi övezet fokozott figyelemben részesülő tere lett. 1497-ben maga a lengyel király vezette seregét a Dnyeszterhez, hogy a két várat felszabadítsa, a moldvai vajda vonakodása következtében azonban a hadjárat sikertelen maradt.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy a település első latin nyelvű említése Sieniawski Mikołaj belzi vajda Brezánból küldött, 1561-es keltezésű levelében fordul elő, Czuburcza alakban (1).
Jelenlegi ismereteink szerint első írásos említése azonban jóval korábbi: egy 1528-ban, Huszvárosban kelt ószláv adománylevélben (2) bukkan fel, amely többek között a csöbörcsöki porkolábot említi (ѡт Чoбpъчïи, átírásban: ot Csobrucsi).

Poloniae finitimarumque (…) című térkép részlete. Ortelius, Abraham: Theatrum oder Schawplatz (…),  Antwerpen, Diest, 1572 (1573). – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 218. Képszerkesztés: Bencze Attila

Legkorábbi térképi említése szintén a térség iránt megnyilvánuló lengyel érdekeltséghez köthető: Grodecki Wacław (1535?–1591) Lengyelországot ábrázoló, 1560 körül, Bázelben kiadott térképén jelenik meg, Tubarcza helységnév alatt. Ez a névalak valószínűsíthetően a Czuburcza névalak félreolvasásának eredménye (vélhetően a C betűt a T betű felső ívének tekinthette a metsző). A térkép megsemmisült, ismert viszont egy későbbi, 1570-ben, szintén Bázelben megjelent kiadása.
A Tubarcza névalakot Ortelius Abraham (1527-1598) is átvette az újkor egyik sikerkiadványának számító atlaszában, mely Antwerpenben jelent meg 1570-ben A földi világ színtere (Theatrum Orbis Terrarum) címmel. Az atlasz Lengyelországot ábrázoló térképe, amint címe is utal rá, Grodecki műve alapján készült. Jobb alsó sarkában, a Dnyeszter nyugati partján, feltűnik Tubarcza, ráadásul kétszer.
A téves helyjelölést a sokadik, az 1598-ban megjelenő változatban sikerült kiküszöbölni, amikor a második Tubarcza helységnévjelölés helyett Mayak helynév jelent meg a térképen. A helyesbítés egyik lehetséges forrása Cremer Gheert (latinosított nevén: Gerardus Mercator, 1512–1594) flamand térképész 1595-ben kiadott atlaszának a Fekete-tenger északi részét ábrázoló térképe lehetett. Egy másik lehetséges forrás, amely korábbi, mint az előbb említett, Castaldi Giacomo (1500?–1566) az Adria és a Fekete-tenger közötti térséget ábrázoló térképe, melyet Forlani Paolo (1500?–1574) metszett rézbe 1566-ban.

Taurica Chersoneus (…) című térkép részlete. Gerardi Mercatoris Atlas (…), Amsterdam, Nicolai, Hondius, 1607. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 176 Képszerkesztés: Bencze Attila

A fentiek arra vallanak, hogy Csöbörcsököt a kor jeles térképészei a jelentősebb Dnyeszter-menti települések között tartották számon.
Belsey János, aki 1562-ben I. Ferdinánd követeként utazott Héraklidész Jakab moldvai vajdához, jelentésének utóiratában (3) mezővárosként említi (oppido Chreberche alakban). Szintén követként járt a térségben Broniewski Marcin (1564?–1624), aki Báthory István (1533–1586) megbízásából kereste fel a krími tatár kán udvarát. Úti beszámolója 1595-ben Kölnben jelent meg Possevino Antonio (1533–1611) jezsuita legátus (szentszéki küldött) beszámolója és Reicherstorffer György (1495?–1554?) Erdélyt és Moldvát ismertető művével együtt. A kiadványok közreadója a Mylius Arnold (1540–1604) vezetése alatt álló kölni Officina Birckmannica volt. Mylius lengyel kapcsolatrendszere mellett Ortelius Abrahammal és Cremer Gheerttel is szoros kapcsolatokat ápolt, annak nyomán, hogy tanulóéveit Antwerpenben töltötte. Az utóbbi mű Moldvát ábrázoló térképmellékletén is feltűnik a település ugyanazon névváltozat alatt, mint Ortelius, valamint Cremer Gheert (Mercator) atlaszában. A térkép lengyel forrásaira vall a Bender várát jelölő Tehynię helynév utolsó betűje.

Moldaviae finitimarvmq[ue] regionum (…) című térkép részlete. Martini Broniovii (…) Tartariæ descriptio (…) Coloniae Agrippinae, Officina Birckmannica, 1595. – Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. 855/2. Képszerkesztés: Bencze Attila

Bandini bíboros a római Hiterjesztési Kongregáció (Congregatio de Propaganda Fide) számára, 1624 körül írt előterjesztésében (4) a település Cebercek néven, a tatárok adófizetőjeként szerepel.
Barsi Niccolò, aki 1639 körül, átutazóban járt a környéken, útleírásában (5) arról számol be, hogy 30 házban élnek magyar katolikusok (trenta case d’Ungari cattolici) és ő is megemlíti, hogy a kán fennhatósága alá tartozik, hét Dnyeszter-menti faluval együtt.
Le Vasseur de Beauplan Guillaume (1600–1673), a lengyel király szolgálatába szegődött hadmérnök, közvetlen tapasztalatokból szerzett ismeretei alapján szerkesztett térképet a Lengyel Királyi Köztársaság délkeleti határvidékéről, melyet később, 1648-ban Hondt Willem (1598?–1658?) metszett rézbe Danckában. Ezen feltűnnek az olasz utazó által is említett falvak, melyek a folyó nyugati partján Csöbörcsököt fogják közre. Ez utóbbi, Czowberca néven szerepel a térképen, az egyetlen keresztény településként a Dnyeszter alsó folyása mentén. A kereszttel jelölt településjel (a jelmagyarázatban: „Słoboda Nova Colona”) vélhetően a pár évvel korábban épült templomára utal, nem pedig adómentességet biztosító kiváltságokra.

Janssonius van Waesbergen Jan és Pitt Moses által, 1680 körül kiadott Typus Generalis […]  című térkép részlete, amely Le Vasseur Beauplan műve alapján készült. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár – Térképtár, B XI a 56/2. Képszerkesztés: Bencze Attila

Bandulovics Marko (Marko Bandulović, 1600?–1650) bosnyák ferences szerzetes egyházlátogatási körútjáról írt jelentésében (1648) kitér arra, hogy lakosai magyarok és oláhok, de a harang használatára csak a magyaroknak volt engedélyük. (6)
Baksics Petár Bogdan (Petar Bogdan Bakšić, 1601–1674) kiprováci ferences szintén a Hiterjesztési Kongregáció számára, 1641-ben írt jelentése szerint a csöbörcsöki magyarok mellett lengyelek is éltek a településen. (7)
Monvid Felice domonkos misszionárius 1660 körül küldött jelentésében is szerepelnek lengyelek Csöbörcsök katolikus lakosainak sorában. (8) Egy másik, szintén domonkos misszionárius (Giovanni Crisostomo da Cosenza di Calabria) korabeli beszámolója magyarokat és szászokat említ. (9) Ez utóbbiak vélhetően azoknak az Erdélyből Moldvába vándorolt huszitáknak a leszármazottai, akiket Timon Sámuel is említ Apor Péternek küldött válaszlevelében (mely később nyomtatásban is megjelent Additamentum címmel (l. 21 o.).
Azonban nemcsak misszionáriusok látogatták a csöbörcsökieket. Petki István (1600?–1667) Rákóczi Györgynek címzett, 1651. május 5-én kelt levelének utóirata (10) arra vall, hogy a kapcsolatok ápolásában olykor gyakorlatias célok is közrejátszottak: „Kegyelmes uram, az nyavalyás posta, mely Csőbercsekre járt, maga háza szükségére vett Moldvában egy kevés búzát (…).
Evlia Cselebi (1611–1682?), aki 1657 nyarán, Bender vára fele menet ejtette útjába Csöbörcsököt virágzó településként és vásáros helyként ismerteti Szejáhatnaméjában (Utazások könyve) Çöplüce néven. (11)
Rövid leírásában tatár, oláh és moldvai lakosokat említ, magyarokról nem esik szó. Ennek egyik lehetséges magyarázata vélhetően az, hogy az átutazóban levő Evlijának nem volt alkalma részletesebben tájékozódni a helyi viszonyokról és az útközben látottakból vont le a helybeli lakosokra vonatkozó következtetéseket. Zöld Péter későbbi beszámolójából ismert, hogy a csöbörcsöki magyarok „Felibe Tatár, felibe Moldovai módra öltözködnek”. Evlia vélhetően a helyiek öltözete alapján írt a lakosok összetételéről.
A korabeli török krónikákban a település olykor Cioplidje néven kerül említésre.
Damokos Kázmér, az erdélyi ferences kusztódia elöljárója, a Csöbörcsök környékén fekvő, Dnyeszter-menti falvakat katolikusként említi, a rend generális prokurátorának, 1657-ben küldött jelentésében:

A Le Vasseur Beauplan műve alapján készült térképeken a Csöbörcsököt közrefogó hat falu pontozott vonallal körülhatároltan jelenik meg (utalva arra, hogy sajátos jogállású terület). Észak-déli irányban e falvak sora a következő: Kopanka, Lionty, Telmaza, Czowberca, (Csöbörcsök), Reseguiate, Purkare, Olanesti.
Turkoly Sámuel, a cári haditengerészet tisztje, e hét faluban tett látogatásáról számolt be szikszói rokonainak, 1725-ben kelt, Asztrahánból küldött levelében:

Turkoly Sámuel sorai arra vallanak, hogy a századfordulón bekövetkező nehéz időszak dacára a Csöbörcsök környéki magyarok a helyben maradtak. 1696-ban Ceccangeli Francesco Antonio ferences misszionárius, akit Mikes Mihály (1667–1721) Háromszék főkapitánya győzött meg, hogy térjen vissza a csöbörcsöki magyar hívekhez, a kozákok rablótámadásainak súlyos következményeiről számolt be a Hitterjesztési Kongregációnak küldött levelében.

Pár évvel később, 1706 tavaszán II. Rákóczi Ferenc követei, Ludányi Bay Miklós és Pápay Gáspár Bahcsiszerájból jövet pihentek meg a településen. Úti naplójukban magabíró és hitükhöz ragaszkodóként írják le az ott lakó magyarokat:

Kérésükre a fejedelem még ugyanazon év nyarán papot küldött Lippay István személyében. 1709 decemberében Ráday Pál, akit a fejedelem a Csöbörcsökhöz közeli Bender vára mellett tartózkodó XII. Károly svéd királyhoz küldött követségbe, a következőket jegyezte fel naplójába:

A mádéfalvi veszedelem után Moldvába menekült csíkszentlelki plébános, Zöld Péter (1727–1795), 1767-ben kereste fel a csöbörcsöki katolikus híveket, a jászvárosi katolikus misszió elöljárójának kérésére. Több napon át tartó útján Carisi Ferenc, Huszvárosban tevékenykedői misszionárius kísérte el. Évekkel később részletesen beszámolt ismerősének, Blahó Vince ferences szerzetesnek csöbörcsöki tapasztalatairól. (A latin nyelven írt levél magyar fordítását 1783-ban Molnár János adta közre.)

Zöld Péter csöbörcsöki útját követő évben a szultán hadat üzent II. Katalin cárnőnek és az újonnan kitört háború egyik hadszíntere a Dnyeszter mentén húzódott. A sajnálatos fejlemények egyik hozadéka a térségről készült katonai térkép, mely jellegéből adódóan igen részletgazdag. A több szelvényből álló térképmű, melyet később Amszterdamban metszettek rézbe, Bauer Friedrich Wilhelm, cári szolgálatban álló német hadmérnök irányítása alatt készült 1770-körül, így nem meglepő, hogy a települések neve németes írásmóddal jelenik meg (köztük Csöbörcsöké is „Schuburtschu” névalakban).

Bauer Friedrich Wilhelm Carte de la Moldavie (…) című, 1780 körül, Amszterdamban kiadott térképének részlete. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 2.831. Képszerkesztés: Bencze Attila

Lengyelország 1772-ben megjelent térképén, mely részben Csáky Ferenc Flórián (1700?–1772) több éves erőfeszítései nyomán készült, a település Kzuberka néven szerepel (a térképen a helynév törökül is megjelenik. A szász tüzérszázadosi rangot viselő Csáky, aki Lengyelországban Franciszek Florian Czaki néven vált ismertté (a Visztulát ábrázoló térképsorozatát François Florian Czaki néven jegyezte) Jabłonowski Józef Aleksander (1711–1777) herceg felkérésére irányította az előzetes felmérési munkálatokat és a térképírást, azonban azt követően, hogy 1764-ben királyi szolgálatba lépett, korábbi megbízója Rizzi Zanoni Giovanni Antonio Bartolomeo (1736–1814) térképészt kérte fel a térkép elkészítésére, mely végül Párizsban jelent meg.

Rizzi-Zanoni G. A. B.: Carte de la Pologne (…) című, 1772-ben, Párizsban kiadott térképének részlete. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár – Térképtár, B XI a 64. Képszerkesztés: Bencze Attila

Pár évtized múlva, 1844-ben, a magyar őshaza felkutatására induló Jerney János már hiába érdeklődött Csöbörcsök határában az ott élő magyarokról. Leszármazottaikkal azonban Huszvárosban találkozhatott. Kutatóútja eredményeit az 1851-ben megjelent művében adta közre. Műve első kötetében a Csöbörcsökre vonatkozó írott források ismertetését követően észrevételezte a helységnév hasonlóságát a Fejér vármegyei, besenyő eredetű Töbörzsök falunévvel.

Magyarország és a környező területek topográfiai térképének részlete. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet, 1940. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TM 6.233. Képszerkesztés: Bencze Attila

Majdnem száz évvel később, moldvai gyűjtőútja során Domokos Pál Péter a csöbörcsöki magyar temetőt kereste, hiábavalóan. A helybelieket hasztalanul faggatta, az egykor ott élt magyaroknak még hírüket sem hallották.
A Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet 1940-ben készült térképén, mely a Kárpát-medence tágabb térségét ábrázolja, a település Czobruczy helységnév alatt szerepel.

Nyárádi Anna

Térképi források

I. Disegno particolare de Regni e Regioni che son da Venetia, a Costatinopoli, et da Constantinopoli (…) Opera de Giac[o]mo Castaldi, Veneti, 1566. Lelőhelye: David Rumsey Térképgyűjtemény, Stanford Egyetem
II. Poloniae, Litvaniae, Rvssiae, Prvssiae, Masoviae et Scepvsij chorographia. Autore: Venceslao Grodecio. Basileae, 1570. Lelőhelye: Houghton Könyvtár, Harvard Egyetem
III. Poloniae finitimarumque locorum descriptio. Auctore Wenceslao Godreccio. Theatrum Orbis Terrarum. Antwerpiae, 1570. Lelőhelye: Zentralbibliothek Solothurn
IV. Taurica Chersoneus (…) [Mercator, Gerardus] Atlas sive cosmographicae meditationes (…) Duisburgi, 1595. Lelőhelye: Osztrák Nemzeti Könyvtár Kézirat- és Nyomtatványtára, 47.C.15.
V. Moldaviæ, finitimarumq[ue] regionum typus. [In:] Martini Broniovii (…) Tartariæ descriptio (…) Coloniae Agrippinae, 1595. Lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. 855/2.
VI. Delineatio generalis camporum desertorum (…) per Guilhelmum le Vasseur de Beauplan. [Gedani], 1648. Lelőhelye: Francia Nemzeti Könyvtár Térképtára
VII. Carte de la Moldavie (…).  Levée (…) sous la direction de F. G. de Bawr (Amsterdam, 178?) Lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 2.831
VIII. Carte de la Pologne (…). Par (…) J.A.B. Rizzi Zanoni. (Paris), 1772. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár – Térképtár, B XI a 64
IX. Magyarország és a környező területek topográfiai térképe. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet, 1940. Lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TM 6.233.

Hivatkozott kéziratos források

1. [Sieniawski Mikołaj belzi vajda Brezánból küldött, 1561-es keltezésű levele]. In: Documenta ex Archivo Regiomontano ad Poloniam spectantia. IX pars. Ed. Carolina Lanckorońska, Roma, 1976. (N. 1311)
2. [Péter vajda Huszvárosban, 1528 április 8-án kelt adománylevele] In: Documente slavone publicate cu traducere şi note de Gh. Ghibănescu. Vol. XVIII. Iaşi, 1892. (Doc. 23.)
3. [Belsey János 1562 jún. 7-én kelt, Miksának címzett jelentése]. In: Documente privitóre la Istoria Românilor, cul. de E. de Hurmuzaki vol. II. p. I. Bucuresci, 1891. (Doc. 395.)
4. [Bandini Giovanni Battista bíboros előterjesztése a Hitterjesztési Kongregációnak, 1624] In: Moldvai csángó–magyar okmánytár I.: Benda Kálmán, Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1989, 162.
5. Nuova e vera relazione del viaggio fatto da Niccolo Barsi da Lucca nell’anno 1632. Sino all 1639 nelle parti de Tartaria, Circassia, Abazza e Mengriglia (…). In: Giurescu, C.C.: Le voyage de Niccolò Barsi en Moldavie (1633). Mélanges de l’école roumaine en France. 1925./1. Paris, 1925.
6. [Marcus Bandinus:] Visitatio generalis omnium ecclesiarum catholicarum romani ritus in Provincia Moldaviae. In: Moldvai csángó-magyar okmánytár I. Szerk.: Benda Kálmán, Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1989, 454.
7. [Petrus Deodatus:] La visita della Moldavia. In: Moldvai csángó–magyar okmánytár I. Benda Kálmán, Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1989, 212.
8. [Felice Monuid:] Relatio compendiosa missionis tartaricae (…) In: Moldvai csángó–magyar okmánytár II. Szerk.: Benda Kálmán, Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1989, 530.
9. [Giovanni Crisostomo da Cosenza di Calabria]: Relatio Missionis Apostolice in Ciburgium. Megjelent: Angelicum (1969) 46/3-4., 384 p.
10. [Petki István a tatárok harczi készülődéséről értesíti a fejedelmet.] Erdélyi Országgyűlési Emlékek. köt. Szerk.: Szilágyi Sándor, Budapest, 1886, 136.
11. Günümüz Türkҫesiyle Evliyâ Ҫelebi Seyahatnâmesi. Közreadja: Seyit Ali Kahraman 5. Kitap 1. Cilt. Istanbul, 2023– 

Irodalom

• Benda Kálmán: Csöbörcsök egy tatárországi magyar falu története a 16-18. században. In: Századok 1985/4.
• Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság, Budapest, 2001.
• Eszer, A[mbrosius] O.P.: Die Gemeinde von Čobruči am Dnestr und die II. Krim-Mission der Dominikaner. In: Angelicum (1969) 46/3–4.
• Jerney János' keleti utazása a' magyarok' őshelyeinek kinyomozása végett. 1844 és 1845. I–II.,·Pest, Szerző, 1851.
• Szűcs Jenő: Két történelmi példa az etnikai csoportok életképességéről. In: Holmi, 20. évf. 11. sz. (2008), 1399–1411.

A sorozat további részei: Első rész

Az Erdélyi Múzeum mint az Erdélyi Múzeum-Egylet tudományos közlönye a századvégi Kolozsvár megélénkülő társadalmi közegében, a Ferenc József Tudományegyetem (1872) megalakulását követően, 1874-től látott napvilágot. Tudatos volt a címválasztás olyan értelemben is, hogy a Döbrentei Gábor által 1814 és 1818 között, ugyanitt szerkesztett Erdélyi Muzéum című folyóiratra utalt vissza, felidézve ennek legjobb hagyományait. Döbrentei vállalkozása volt az első magyar művelődési folyóirat. Régies helyesírású címe a Ptolemaiosz által alapított Musaeum Alexandrinum (Μουσεῖον τῆς Ἀλεξανδρείας) intézményére, a múzsák templomára, lakóhelyére, a tudományok és művészetek otthonára utalt.

Finály Henrik portréja. Kőnyomat, Ellinger Ede fényképe után. In. Vasárnapi Ujság, 45. évf. 9. sz. (1898. február 27.), 143. – Törzsgyűjtemény

Finály Henrik, a folyóirat első szerkesztője

A Finály Henrik egyetemi tanár, klasszika-filológus, az Erdélyi Múzeum-Egylet titkára által útnak indított új folyóirat szintén a tudományok és művészetek otthona, tárháza kívánt lenni. Épp ezért mindenféle tudomány és művészeti ág művelője számára teret biztosított már az első évfolyamtól kezdve, kivéve a tételes teológiai és napi politikai tárgyú írásokat, a felekezeti és politikai viták elkerülése és az erdélyi tudományosság egységének megőrzése végett. Finály Henrik 26 éves korában került Kolozsvárra. 1853-ban lett az itteni római katolikus gimnázium tanára. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megszervezésére alakult bizottság a jegyzőjévé választotta. Az EME keretében kifejtett tevékenységének elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Az Erdélyi Múzeum Régiségtárának őre volt, 1872-től pedig, rögtön megalakulása után, az egyetem nyilvános rendes tanára lett. Régiségtan, paleográfia és más történelmi segédtudományok mellett magyar nyelvészetet is előadott. Ő szerkesztette az Erdélyi Múzeum első kilenc évfolyamát, 1874 és 1882 között.
A folyóirat beköszöntőjében, szerkesztőségi bemutatkozójában Finály pontosan körülírta az Erdélyi Múzeum létrehozásának körülményeit és annak célkitűzéseit:

A kiadvány elindítása nem kevés nehézségbe ütközött, hiszen az induláskor nem lehetett valami nagy közönségre számítani. Az ebben az időben számításba vehető kis közönséget is csak úgy lehetett megfogni, ha az induló közlönyt nagyon mérsékelt áron adják. Így pedig nem lehetett a szerzők, tanulmányírók számára tiszteletdíjat biztosítani. Valamit könnyített mégis a helyzeten az, hogy a Finály Henrik beköszöntőjében jelzett kontraszt az EME és a kolozsvári egyetem tudósai közt inkább csak névleges volt. Maga Finály Henrik a folyóirat indulásakor EME-titkár és egyetemi tanár volt egyszemélyben. Hasonlóképpen Brassai Sámuel, a nagy tekintélyű polihisztor az Erdélyi Múzeum (hivatalos nevén Erdélyi Országos Múzeum) igazgatója volt, ugyanakkor egyetemi tanár és prorektor. A névsort még folytathatnánk.
Az első folyam utolsó füzete 1917-ben jelent meg Erdélyi Pál szerkesztésében, a második folyam 1930-ban indult, és György Lajos EME-főtitkár szerkesztette, havonta megjelenő füzetekben, a harmadik folyam pedig 1941-ben, Szabó T. Attila nyelvtörténész professzor szerkesztésében. Ez 1947-ben szűnt meg, amikor az épp csak hatalomra kerülő sztálinista rendszer az LII. kötet kinyomtatott íveit papírzúzdába küldte. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1990 októberében alakult újra, Jakó Zsigmond, Kiss András, Benkő Samu és mások szervezésében. Negyvenhárom év kényszerszünet után, 1991-ben az Erdélyi Múzeum folyóirat negyedik folyama is útnak indult.

A folyóirat első periódusa: 1874–1882

Az első lapszámokban a magyar és európai irodalmi, klasszika-filológiai és történelmi tárgyú közlemények vannak túlsúlyban. Az évtized vége felé megerősödik a múzeumi tematika: a régészet és a geológia mellett a jogtudomány és a filozófia is előtérbe kerül. 1878. január 1-től a folyóirat csak a történelmi szakosztály közlönyeként, Az Erdélyi Múzeum-Egylet Történelmi Szakosztályának Közlönye címmel jelent meg, egészen 1882-ig. Ezalatt csak bölcsészeti tárgyú dolgozatokat közölt. Noha a közlönyben megjelent búcsúbeszédében erről nem tett említést, Finály Henrik minden bizonnyal az itt jelzett változások miatt mondott le szerkesztői megbízatásáról 1882. december 28-án.
Finály széles látókörét tanúsítják a lapban az ő igazgatása alatt megjelent írások. Az első évfolyamban Szamosi János latin és görög szótárirodalmunk, illetve klasszika-filológiai szakirodalmunk legfontosabb könyvészeti adatait foglalta össze egyfajta annotált bibliográfia formájában. Brassai Sámuel a hasonlatról értekezett, klasszikus görög-római, angol és francia irodalmi példák alapján. Szilassi Gergely a dáciai (mai szóhasználat szerint regáti) román nyelv régiségéről írt, főként annak neolatin jellegzetességeit emelve ki. Felméri Lajos J. J. Rousseau életpályáját vázolta fel John Morley és J. Hawkes Rousseau-monográfiái alapján, továbbá Herbert Spencer Essays Scientific, Political and Speculative című műve kapcsán a politikai nevelésről értekezett. Dr. Réthy Mór közleményében az „eleven erőről” (vis viva, mai szóhasználat szerint lendület) szóló fizikai tétel érvényességi körét próbálta meghatározni.
Az Erdélyi Múzeum-Egyletnek gazdasági közlönye, illetve szakosztályi közlönyei ekkor még nem voltak, így az egyes szakosztályok szakmai jelentései, valamint az Egylet 1874. évi költségvetése is ebben a lapban jelent meg.

Brassai Sámuel arcképe. Rézmetszet. In. Vasárnapi Ujság, 7. évf., 42. (1860. október 14.), 501. – Törzsgyűjtemény

Második periódus: 1884–1891

Ebben az időszakban a kiadvány megint csak új elnevezéssel, Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történelemtudományi Szakosztályának Kiadványa címmel jelent meg, a címben nevezett szakosztály hivatalos lapjaként. Az újonnan alakult szakosztály megszüntette a kiadvány folyóirat jellegét. A szerkesztést 1884 és 1887 között Schilling Lajos egyetemi tanár, a szakosztály titkára vette át, majd 1888–1890-ben Hegedüs István, 1891–1892-ben pedig Szinnyei József.
Ezekben az években egyre több, Erdély művelődéstörténetével, szellemi múltjával foglalkozó tanulmány jelent meg a lapban. Így például 1892-ben Gyalui Farkas Apáczai Csere János életrajzáról és műveiről írt több közleményben. Szádeczky Lajos Fogaras történetéről, történeti forrásairól értekezett az erdélyi fejedelemség előtti időkből, ugyancsak több folytatásban. Ferenczi Zoltán a kolozsvári magyar színjátszás centenáriuma alkalmából az erdélyi magyar színjátszás kezdeteiről írt, az 1792 előtti időkből, majd a kolozsvári magyar színház elindulásáról, az első színházi bizottságról, szintén több részben.

Harmadik periódus: 1892–1905

1892-től a szakosztály kiadványaként megjelenő lap ismét felvette az Erdélyi Múzeum nevet. 1893-ban, Szinnyei József lemondását követően Szádeczky Lajos szerkesztette a folyóiratot egészen 1905-ig. Ebben az időszakban nagyon felerősödött a magyar tudományos élet centralizációja. Az írók és nevesebb tudósok közül sokan Pestre költöztek. Minden szem Budapest felé fordult, a kolozsvári sajtót a vidékiesség veszélye környékezte meg. Az Erdélyi Múzeum ebben az időszakban a szigorúan vett tudományosság mellett közművelődési profilt is vállalt, hogy olvasókat toborozzon. 1889-ben megalakult a Magyar Néprajzi Társaság, ezzel megkezdődött az intézményes magyar néprajzkutatás kialakulása. Szádeczky Lajos idejében az irodalmi, nyelvészeti, történettudományi értekezések mellett már feltűnnek a lapban a néprajzi tanulmányok is. Így például 1893-ban Kuun Géza Adalékok Ázsia s Kelet-Európa ethnographiájához címmel adott közre két közleményt (1., 2. rész). 1905-ben Horger Antal A csángó nép és a csángó név eredete címmel közölt egy értekezést két részben. (1., 2. rész). Ugyanebben az évben jelent meg Lukinich Imre A székelyek eredete és Erdélybe való települése című tanulmánya, Karácsonyi János akadémiai székfoglalója kapcsán. Ez az időszak felvirágzást jelentett a lap történetében, hiszen példányszáma háromszorosára nőtt: 1897-ben 500-ra emelkedett. Több mint 1200 magyar és világirodalmi, történettudományi, régészeti, művelődéstörténeti, folklorisztikai, filozófiai, esztétikai, nyelvészeti, színháztörténeti tanulmány, cikk látott benne napvilágot ebben az időszakban.

Negyedik periódus: 1906–1917 

Az akadémiai és múzeumi szakirány 1902-ben kezdődött versengése ebben az időszakban a múzeumi irány győzelmével zárult. 1884-től 1904-ig mindössze 7 cikk jelent meg a múzeumi gyűjtemények anyagából, ugyanebben az időben 368 közlemény látott napvilágot más területekről. 1906. január 1-től a bölcsészeti szakosztály felvállalta az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárának, levéltárának és régiségtárának a feldolgozását, és ettől kezdve a folyóiratot is elsősorban ennek a célnak szentelte.
1906-tól 1917-ig Erdélyi Pál volt a folyóirat szerkesztője. Az ekkor megjelent kötetek valóban egészen különböznek az előzőektől. A folyóirat teljes címe ekkor: Erdélyi Múzeum. A Bölcselet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Könyvtára, Érem- és Régiségtára közlönye. 1906-ban megalakult a jog- és társadalomtudományi szakosztály, amely később önálló kiadványokat adott ki. 1910-ben az érem- és régiségtár is önálló folyóiratot indított.
Ebben az időszakban leginkább az erdélyi magyar történelem, a magyar és egyetemes irodalomtörténet, művelődéstörténet, néprajz, folklorisztika, heraldika, nyelvtudomány és zenetörténet köréből jelentek meg tanulmányok a lapban.
1914-ben kitört az első világháború, amely az Erdélyi Múzeum szerkesztésében is válságot idézett elő. 1916/17-ben egy összevont kötetben jelent meg a folyóirat, 1918-tól pedig szünetelt egészen 1930-ig.

A kolozsvári Redout épülete a Főtér közelében. Az EME megalakulásának színhelye. Morelli Gusztáv fametszete. In. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. Magyarország VII. kötete. Budapest, 1901, 165. – Törzsgyűjtemény

Ötödik periódus: 1930–1947

Az EME 1930. február 2-i közgyűlése döntött az Erdélyi Múzeum folyóirat szerény keretek közt történő újraindításáról. Ezt részben a czegei Wass Ottília-féle főtéri ház jövedelme tette lehetővé, részben az Egyesület vezetőségének takarékossága, illetve az, hogy az Erdélyi Irodalmi Szemle folyóirat és az Erdélyi Tudományos Füzetek című sorozat tehermentes állapotban átment az EME tulajdonába. György Lajos, az Egyesület választott főtitkára kapott megbízatást az Erdélyi Múzeum és az Egyesület további kiadványainak a szerkesztésére. 1941-ben Szabó T. Attila vette át a szerkesztést 1947-ig, a bolsevik hatalomátvételig. Olyan neves szerzők közöltek itt rendszeresen ezekben az években, mint Balassa Iván, Balogh Jolán, Csűry Bálint, Dézsi Lajos, Gál Kelemen, Herepei János, Jakó Zsigmond, Kristóf György, Makkai Ernő, Sulyok István, Szabó T. Attila vagy Tavaszy Sándor.

Hatodik periódus: 1991-től napjainkig

1991-ben Benkő Samu indította útnak az Erdélyi Múzeum legújabb folyamát az alábbi sorokkal:

A legújabb folyam témavilágát leginkább Erdély története, művelődéstörténete, néprajza, az erdélyi magyar irodalom és ezen belül a transzszilvanizmus, illetve az EME története adja. Szerzői nagy áttekintésben ugyanazok, mint a többi romániai magyar kulturális, művelődési folyóirat szerzői. Hogy csak néhány nevet említsünk közülük: Balogh F. András, Benkő Samu, Cs. Gyímesi Éva, Csörsz Rumen István, Dávid Gyula, Demény Lajos, Egyed Emese, Faragó József, Gazda Klára, Jakó Zsigmond, Keszeg Anna, Keszeg Vilmos, Kovács Kiss Gyöngy, Mózes Huba, Nagy Jenő, Ráduly János, W. Kovács András.
Befejezésül e rövid történeti vázlathoz Finály Henrik beköszöntőjét idézhetjük újra, amely a legújabb kor tudósai számára is követhető, szerethető mottó lehet:

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Médiatudományi Intézete 2023. december 7-én Médiatörténeti mozaikok 2023 címmel rendezte meg éves médiatörténeti konferenciáját, amelyen munkatársaink, Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport) és Mann Jolán (Főigazgatói Kabinet) is előadtak. Az alábbiakban az előadásaik rövid ismertetései olvashatók.

Bárány Zsófia „... felolvastatá a Párisban kijövő hír lapnak egy Magyar Országot illető czikjét” – Felekezetközi kapcsolatok a reformkori nyilvánosságban című előadásából kiderült, hogy az 1840–41. évi római magyar misszió tárgyalásai során XVI. Gergely pápa sajtóértesülései, valamint a Csanádi egyházmegye felekezeti viszonyainak megismerése következtében kezdett el komolyabban érdeklődni a magyarországi politikai és társadalmi viszonyok felől. A kiküldött csanádi püspök mind Esztergomtól, Pozsonytól vagy épp Budától távol lévő, nagy kiterjedésű egyházmegyéjének működtetése, valamint az egyházmegye felekezeteinek együttélése valóban számos kérdést vont maga után, amelyek a sajtónak köszönhetően országosan is ismertek voltak, sőt nemzetközi színtéren is fontos szereppel bírhattak. Az előadó 2023 őszén, a Szegedi Tudományegyetem és a Délvidék Kutató Központ Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című konferenciáján ezekből a kérdésekből már nyújtott ízelítőt, különös tekintettel a nyugati és a keleti kereszténység, azon belül is a katolicizmus és a görögkeletiek, vagyis az ortodoxia kapcsolatából. A decemberi előadás a szegedi testvérelőadásaként hangzott el. Ebben a katolicizmus és zsidóság, valamint a katolicizmus és muszlimok kapcsolata került előtérbe, elsősorban az egyházmegye és a nyilvánosság összefüggésében.

Moritz Daniel Oppenheim: A damaszkuszi vérvád zsidó foglya (1851). A rabbi a Talmudból készül a védekezésre, míg a háttérben egy kapucinus szerzetes áll. A csanádi püspök, Lonovics József 1840-41 évi római missziójának tárgyalásai során a pápával folytatott megbeszéléseken a zsidósággal szembeni erőszakos damaszkuszi vérvád (1840) is előkerült. A kép forrása: Wikipédia

Klestenitz Tibor Tükör által homályosan. A magyar katolikus és protestáns sajtó egymásról alkotott képei (1867–1944) című előadásában rámutatott, hogy az 1867 és 1945 közötti időszakban a hazai katolikus és a protestáns egyházi sajtó kölcsönösen figyelemmel kísérte egymás működését, folyamatosan válaszolt a másik oldal cikkeire, valamint az ellentáborban jelentkező sajtófejlesztési kísérletekre is. Ez a tény, bár talán magától értetődőnek tűnik, mégsem igazán közismert. Az egyházi sajtó anyaga ugyanis elsősorban a nagyrészt felekezetileg meghatározott egyháztörténet-írások forrásaként szolgál, és összehasonlító, sajtótörténeti jellegű kutatásokra nem sok kísérlet történt.
Az előadás szerint a korszak katolikus és protestáns sajtója egyaránt igen gyakran és kritikusan foglalkozott a másik tábor lapjaival, az ellenfél által elért innovációról érkező híreket pedig legtöbbször saját olvasóinak riadóztatására használta fel. Ez nem is meglepő, hiszen ekkor zajlott a második felekezetképződés folyamata, amelyben a katolikusok és a protestáns felekezetek egyaránt saját közösségük újraépítésére, a többiektől való elkülönülésre törekedtek. Inkább azt láthatjuk érdekesnek, hogy a korszak végén elszórtan előfordultak olyan törekvések is, amelyek egyfajta korai ökumenikus próbálkozásként a két tábor közötti konfliktusok mederben tartására tettek volna kísérletet.
A katolikus és a protestáns sajtó egymásról alkotott reprezentációiról azonban összefoglalóan inkább az mondható el, hogy a másik oldalt mindkét fél csupán tükör által homályosan látta.

Dede Franciska A Hét jubileumi számai (1899 és 1913) című előadásában Kiss József múlt századfordulós politikai és szépirodalmi folyóirata tizedik és a huszonötödik évfordulójának ünnepi számait tekintette át különböző szempontok érvényesítésével. Az expozé röviden érintette a két dátum közötti változásokat, és kitért a belső munkatársak és a szerzők gárdájára ható és A Hét szerepét is befolyásoló új lapok létrejöttére is. Az előadó kiemelt néhány szerzőt, akik mindkét számban írtak, néhány további írót, művészt és tudóst, akiknek kapcsolata a lappal talán kevésbé közismert, és röviden szó esett az író- és költőnőkről is. Az ünnepi számok több szempontból eltértek a többi megjelenéstől. Egyfelől több személyes, a lapot és/vagy a szerkesztőt köszöntő szöveg látott napvilágot, másrészt az olvasók néhány írásnak köszönhetően műhelytitkokba is bepillanthattak (hiszen több cikk mutatott be egy-egy kevésbé ismert munkatársat vagy szólt röviden – és általában kedves humorral – a szerkesztőségi munkáról). Végül arról is szó esett, hogy a két lapszám a megszokottnál jóval nagyobb terjedelemben, valamint színes borítóval és számos különböző típusú illusztrációval jelent meg: néhány rajz és karikatúra mellett a közönség a munkatársak és szerzők portréit is megtalálta az oldalakon.

Dede Franciska A Hét jubileumi számai (1899 és 1913) című előadásának utolsó diája

Mann Jolán Felbontott eljegyzés. Marija Jurić Zagorka horvát újságírónő cikkei a horvát–szerb koalíció magyar parlamenti szerepléséről című előadása az első horvát újságírónő és a horvát irodalom egyik legolvasottabb szerzője tudósításait ismertette, melyeket a zágrábi Obzor című politikai napilap munkatársaként 1906 májusában Budapestről, az országgyűlés ülésszakáról készített. Zagorka publicisztikájának ezt az összefüggő szeletét – a „képekből és benyomásokból”, „riportokból, karcolatokból és tudósításokból” álló cikksorozatát – 1907-ben Felbontott eljegyzés (Razvrgnute zaruke) címmel önálló kötetben is megjelentette Zágrábban. Cikkeiben az ún. új kurzus, azaz a Horvát-Szerb Koalíció magyar parlamenti szereplésével foglalkozott. Az új kurzus békejobbot nyújtott a szintén átrendeződött magyar politika új vezetőinek, a választásokat elvesztő Tisza István vezette Szabadelvű Pártot követő Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártnak, melynek élén Kossuth Ferenc állt. A korabeli hangulat karcolatszerű megrajzolása Zagorka tudósítói szövegeinek erőssége. Erről tanúskodnak az olyan szépírói hagyományokat követő megoldások, mint a kötet szövegrészeit összefoglaló címek és alcímek: Budapest elfoglalása; Magyarok a parlamenti folyosókon. A parlament képe. Egy kis „akasztófahumor”, Két bán.

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)
Mann Jolán
(Főigazgatói Kabinet)

2023. november 14–15-én az Eperjesi Egyetem szervezésében rendezték meg a Források a reformáció és rekatolizáció történetéhez Magyarországon. Verancsics Antal emlékére című konferenciát, amelyen munkatársunk, az OSZK–SZTE Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport tagja, Csapó Fanni, a Régi Nyomtatványok Tára munkatársa is bemutatta kutatásai eredményeit. Az alábbiakban az előadás rövid összefoglalója olvasható.

Obsidio Budae 1530. Quart. Lat. 511 fol. 1r – Kézirattár

1530. évi ostrom, vagy mégsem?

A kéziratot Kézirattárunk őrzi a Quart. Lat. 511-es jelzet alatt. Az elejére valaki utólag odaírta, hogy Obsidio Budae 1530, így az olvasó joggal feltételezhetné, hogy Wilhelm von Roggendorf 1530. évi budai ostromáról szól a szöveg. Az Obsidio Budaet végig olvasva azonban kiderül, hogy egy későbbi ostromról szól a szöveg. Az 1526-1540 közötti főbb események és Leonhard von Vels 1540. évi hadjáratának vázlatos áttekintése után már az 1541. évi eseményekről értekezik a szerző (a törökök áprilisban megostromolták Pestet, de nem tudták bevenni; Wilhelm von Roggendorf serege megérkezett Buda alá és hozzáfogott az ostromhoz; a budai polgárok árulása; végül a szultáni sereg is megérkezett Buda alá és csellel el is foglalta azt). A tévesztés oka valószínűleg az lehet, hogy aki a kézirat elejére odaírta a rövid címet, az nem olvasta végig a teljes művet, az elején látta, hogy Roggendorf hadjáratáról ír, valamint a 5. levél rectóján a marginálián meglátta az 1530-as évszámot, így azt feltételezte, hogy Roggendorf 1530. évi hadjáratát beszéli el a szöveg.

Az 1530-as dátum évszámmal a margón. Quart. Lat. 511 fol. 4v-5r – Kézirattár

Verancsics Antal mint szerző?

A kéziratot elsőre megnézve, szerzőként felmerülhet Verancsics Antal személye, mivel valaki utólagosan a kézirat végén Verancsics Antal budai prépostot nevezi meg szerzőként. A kézírás azonban nem Verancsicsé, de tőle származik a két ajánlólevél, a szöveg mellett található széljegyzetek és szövegbeli javítások is. Természetesen ettől még nem zárhatjuk ki Verancsicsot mint szerzőt, de számolnunk kell azzal is, hogy mégsem az ő műve az ostromleírás, hanem valaki az ő ösztönzésére készítette el. Az biztos, hogy a szemtanú hitelességével számol be a szerző a Buda alatt történt eseményekről. Bár Verancsics szerzősége kétséges, az biztos, hogy már Alberto Fortis is a Viaggo in Dalmazia (1774) című művében a Verancsics-hagyaték részeként említi az Obsidio Budaet.

A kézirat végén található bejegyzés a szerzőségre vonatkozóan: An[tonius] Verancius auctor, qui tum Budensis praepositus. Quart. Lat. 511 fol. 17v – Kézirattár

A szerzőségen kívül a mű keletkezési ideje is bizonytalan, ugyanis a szöveg nincs datálva, ezért a keletkezés idejének megállapításához a szövegkontextusra kell hagyatkoznunk. Az utolsó említett adat, hogy Izabella királyné Lippán tartózkodik. Más forrásokból tudható, hogy 1541. szeptember 18-án már Lippán volt Izabella királyné, majd november utolsó két hetét Gyulafehérvárott töltötte, de a királyi udvartartás 1541-ben még túlnyomórészt Lippán tartózkodott, és majd csak Statileo János erdélyi püspök halála után, 1542 tavaszán lesz az udvartartás székhelye Gyulafehérvár. Az is bizonyos, hogy Verancsics Antal 1541 novemberének elején Lippán tartózkodott, mielőtt elindult volna Lengyelországba. Tehát 1541 novemberére elkészült a mű, vagy legalábbis egy olyan szövegváltozat, amit Verancsics Antal jegyzetekkel és ajánlólevéllel láthatott el.

Az Obsidio Budae különlegessége

Buda 1541-es eleste nagy visszhangot keltett a kortársak között, német (Neue Zeitungok, Hans Sachs elbeszélő költeménye), latin (Paolo Giovio, Szerémi György, Wolfgang Lazius műve), olasz (Antonio Mazza jelentése) és magyar nyelven (Memoria rerum, Bornemisza Tamás Emléközet című műve) is keletkeztek erről szóló beszámolók. Az Obsidio Budaenél egyik forrás sem tárgyalja részletesebben az ostrom eseményeit, szinte napról napra követhetjük végig, hol, mi történt (a támadók, a védők rohamai, az egyes falszakaszokat ért sérülések stb.). Tehát lényegében a műre tekinthetünk úgy, mint egy ostromnaplóra. Ahhoz azonban, hogy megérthessük, mi miatt érdekes az Obsidio Budae, előbb egy fametszetet kell röviden bemutatnom.
Az írott források sokaságával szemben az ostromnak csak egyetlen képi ábrázolása maradt fenn. A fametszetet Erhard Schön készítette, a kép bal oldalán a már ostrom során megtépázott budai vár és város látható, előtérben a Habsburg-sereg táborával és egy csatajelenettel. A metszet jobb oldalán pedig a Gellért-hegy (és Habsburg-táborba beözönlő török csapatok). a Habsburg sereg pusztulása és a kép jobb szélén a török tábor látható. A metszet Hans Sachs, nürnbergi költő Ein ware Contrafactur oder verzenchnus der Königlichen Stat Ofen in Ungern jr. belegerung sampt dem unglückhafftigen scharmuetzel des pluturstigen Tüercken mit dem Königlischen heerleger im September des 1541 jars című verséhez készült, a metszet alján el is olvasható a költemény. Sachs verse a Habsburg-sereg pusztulását, lényegében az augusztus 20. utáni eseményeket beszéli el. Számos művészettörténész vizsgálta a képet – leginkább a Buda-ábrázolást –, de alapvetően a vers illusztrációjaként tekintettek rá, és nem az ostrom (képi) forrásaként, noha csak a metszet jobb oldala a vers eseményeinek illusztrációja. Korábban azért sem vizsgálták a képet, mert nem ismertek olyan forrást, amely lehetővé tette volna, hogy a képpel összevetve kiderüljön, valóban a budai ostrom eseményei szerepelnek Schön metszetén, vagy csak egy várostrom zsánerábrázolása.
Az Obsidio Budae értéke és különlegessége éppen az ostromnapló jellegéből adódik. Ez a szöveg lehetővé tette, hogy a Schön-metszetet mint a budai ostrom forrását vizsgáljuk, és általa bebizonyosodott, hogy a metszet nem puszta versillusztráció, hanem az 1541. évi budai ostrom képi krónikájaként is megállja helyét.
A kéziratot kritikai apparátussal ellátva Csapó Fanni és Pesti Gábor Ismeretlen forrás Buda 1541. évi ostromáról címmel adta közre a Fonsban, valamint a latin nyelvű munka már magyarul is olvasható Csapó Fanni fordításában a Buda oppugnata. Források Buda és Pest 1540–1542. évi ostromainak történetéhez című kötetben. 

Szakirodalmi ajánlás:

• Csapó Fanni, Pesti Gábor: Gábor: Ismeretlen forrás Buda 1541. évi ostromáról. In: Fons, 25. évf. 2. sz. (2018), 225–246.
• Csapó Fanni: Obsidio Budae. In: Kasza Péter (szerk.): Buda oppugnata. Források Buda és Pest 1540–1542. évi ostromainak történetéhez, Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2021.
• A Schön-metszetről bővebben lásd: Csapó, Fanni: Hiteles képi tudósítás Buda 1541-es ostromáról? In: Kovács, István (szerk.) Agón: A Collegium Hungaricum Societatis Europaeae Studiosorum Philologiae Classicae XII. országos konferenciáján elhangzott előadások, Budapest, Magyarország, ELTE Eötvös József Collegium, 2018, 9–27.

Csapó Fanni 
(Régi Nyomtatványok Tára;
OSZK–SZTE Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport)

Mentés másként; többször, több helyre és még többször. Hogyan tudjuk hosszú távra megőrizni a családi fotókat, és mit csinál a digitális dokumentumokkal a nemzeti könyvtár? Az otthon hibásan, dohos pincében tárolt cd-ktől a digitális hagyatékon át a szuperbiztonságos könyvtári szerverparkig.

Az OSZK 14. csevejében Rényi Mátyás Attila, a Digitális Megőrzési Osztály vezetője és Schirilla Tamás, az Informatikai Üzemeltetési és Szolgáltatási Főosztály vezetője beszélgetett Tóth Péterrel, a nemzeti könyvtár webes tartalompakolójával. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészültét.

Tartalom:

01:23 Telefonok, weboldalak, szerverek, számítógépek, hálózatok – informatikai főosztály
02:40 A digitális megőrzés a rendszerszintű gondolkodással kezdődik
04:30 Végtelen tárolási kapacitásra van szükség
07:00 Az állandó körülmény, ahogy a könyvek tárolásánál, a digitális dokumentumoknál is alap
08:20 Egri csillagok a hordozón
10:00 Dekódolnunk kell a jeleket, különben nem értjük az információt
11:30 A phaisztoszi korong tartalmát a mai napig nem tudják megfejteni
13:00 Szabványok segítik a feldolgozást
17:30 Emulátorok, régi hardverek, DOS-os rendszerek – megőrzési kulisszák
20:00 Modernebb tárolóegységre is másoljuk át a tartalmakat
21:20 Otthoni megőrzési tippek, legfontosabb a több helyre mentés
26:10 A pendrive-ot felejtsük el
28:30 A mesterséges intelligencia hatékonyan segíti a felhasználói elvárások kielégítését
30:30 A megőrzés után jöhet a szolgáltatás

A phaisztoszi korongot minden évben megfejtik 😄

2014: https://turizmusonline.hu/cikkek/kulfold/feltortek_a_megfejthetetlen_kodot.html
2015: https://www.origo.hu/tudomany/20151217-phaisztoszi-korong-tortenelem-regeszet-rejtely-titkosiras-istenno-himnusz-ima-kreta-minoszi.html
2018: https://greekcitytimes.com/2018/02/09/phaistos-disc-mystery-finally-unravelled/
2019: https://szemlelek.blog.hu/2019/08/21/magyar_tudos_allitja_megfejtette_az_evezredes_irast_ami_eddig_senkinek_sem_sikerult

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE https://apple.co/3W0iS23
GOOGLE https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC
PODCAST.HU https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
RADIOPUBLIC: https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS https://bit.ly/OSZKRSS

A két éve, nyolcvanhat éves korában elhunyt Kabdebó Lóránt (2022. január 24.) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, kritikus, Szabó Lőrinc életművének legalaposabb ismerője és kutatója volt. A Pécsi, majd a Miskolci Egyetem tudományos életében kulcsszerepet betöltő egyetemi tanár – az utóbbi egyetem bölcsészkarának megalapítása is részben az ő nevéhez fűződik – az elsők között ismerte fel a kultúra digitalizálásának fontosságát, mely ezáltal valóban közkinccsé válik. Neki köszönhetően indult el már húsz évvel ezelőtt, 2004-ben a Szabó Lőrinc-életmű kutatását transzparenssé tevő, a Miskolci Egyetem keretein belül 1997 óta működő Szabó Lőrinc Kutatóhely honlapja. Ennek bevezetőjében írta az alábbiakat:

Az alábbiakban Kabdebó Lóránt a Magyar Elektronikus Könyvtárban elérhető tizenhét szerzői és szerkesztői kötete közül a tíz legfontosabból válogattunk részleteket.

Interjúkötetek

Közelmúltunk kulturális életének dokumentálását olvashatjuk a második világháború utáni időszakot megidéző A háborúnak vége lett és a Nyugat első nemzedékére visszaemlékező Elveszett otthonok című interjúköteteiben. A műhely titkai című kötet beszélgetései az egyes művek keletkezéstörténetét, a Sorsfordító pillanatok pedig az írói életművek csomópontjait tárják fel.

Kabdebó Lóránt: A háborúnak vége lett. Borító, Budapest, Kozmosz Könyvkiadó, 1983; A műhely titkai. Borító, Budapest, Kozmosz Könyvkiadó, 1984; Elvesztett otthonok. Borító, Debrecen, Csokonai, 2003; Sorsfordító pillanatok. Borító, Miskolc, Felsőmagyarország Könyvkiadó, 1993.– Magyar Elektronikus Könyvtár

A Szabó Lőrinc-életmű kutatása

Szabó Lőrinc életművének különböző szakaszaival és kérdéseivel foglalkozó tizenegy, 1970 és 2010 között megjelent Kabdebó-kötet érhető el jelenleg a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
A sor élén áll a háromkötetes Szabó Lőrinc-monográfia (Szabó Lőrinc lázadó évtizede, 1970; Útkeresés és különbéke, 1974; Az összegezés ideje, 1980).

Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc lázadó évtizede. Borító, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970; Útkeresés és különbéke. Szabó Lőrinc 1929–1944. Borító, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974; Az összegezés ideje. Szabó Lőrinc 1945–1957. Borító, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az 1990-es és 2000-es években újabb monográfiákban tárgyalta Szabó Lőrinc életművét.

Kabdebó Lóránt: „A magyar költészet az én nyelvemen beszél”. A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében. Borító, Budapest, Argumentum, 1996; Szabó Lőrinc „pere”. Borító, [Budapest], Argumentum, 2006; Titkok egy élet/mű-ben. Szabó Lőrinc utolsó versciklusának poétikai és filológiai szembesítése. Borító, Miskolc, ME BTK Szabó Lőrinc Kutatóhely (Szabó Lőrinc füzetek 11.), 2010. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kabdebó Lóránt további ajánlott kötetei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Tanulmánykötete

• „Ritkúl és derűl az éjszaka”. Harc az elégiáért, Debrecen, Csokonai, 2006.

Szerzői monográfiái:

• Lakatos István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986.
• Jánosy István, Szombathely, Életünk Szerkesztősége – A Magyar Írószövetség Nyugat-magyarországi Csoportja, [1995].

Szerkesztett kötetei:

• Vita a Nyugatról. Az 1972. április 27-i Nyugat-konferencia alapján szerk. és sajtó alá rend. Kabdebó Lóránt, Budapest, PIM – NPI, 1973.
• „de nem felelnek, úgy felelnek”. A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1992.
• Szintézis nélküli évek, Nyelv, elbeszélés és világkép a harmincas évek epikájában, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1993.
• Az irodalomértés horizontjai. Párbeszéd irodalomtudományunk modern hagyományával, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Pécs, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1995.

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.

A Szent István-bazilika és a társulat

A lipótvárosi templom, a későbbi Szent István-bazilika építésekor Danielik János alelnök azt javasolta, hogy a Szent István Társulat emeljen oltárt védőszentjének. Az évtizedeken át tartó gyűjtés olyan sikeres lett, hogy a felajánlásokból végül a főoltárra szánt szobor valósult meg. A templom 1905. évi felszentelésére készült el Strobl Alajos carrarai fehér márványból alkotott Szent István-szobra, amelynek hátoldalán bevésés igazolja, hogy a társulat állíttatta.

Arcképek a társulat történetéből – a társulat néhány alelnöke és igazgatója

Fogarasy Mihály, a Szent István Társulat kezdeményezője és első igazgatója. Már 1844-ben felvetette egy jó és olcsó könyveket kiadó társulat gondolatát a Religio és Nevelés című katolikus folyóiratban, majd az 1848. május 1-jén megalakuló egyesület igazgatója lett 1853-ig.
Danielik János 1853-tól volt a társulat alelnöke. Ő kezdeményezte, hogy adják ki Cesare Cantù Világtörténelem című művét és az Egyetemes Magyar Encyclopaediát.
Somogyi Károly 1851-ben a Szent István Társulat elődjének tekinthető Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat aligazgatója, majd igazgatója volt 1860-ig. 1863-ban a Szent István Társulat alelnöke lett. 1856 és 1859 között a Családi Lapok szerkesztője. A Magyar Katolikus Lexikon szerint ő szerkesztette a Szent Erzsébet-Albumot is.
Füssy Tamás, 1864-től igazgatta a társulatot. 1865 és 1872 között a Katholikus Néplap, majd 1873-ban a Katholikus Hetilap és a társulat naptárának szerkesztője.
Ipolyi Arnold 1869-től 1872-ig volt a társulat alelnöke, a társulat tankönyvbizottságának elnöke, az első sikeres sorozat, a Házi Könyvtár kezdeményezője.
Tárkányi Béla 1872-től 1886-ig volt a társulat alelnöke. A szervezet 1857-ben kiadott első verseskötete az ő költeményeit tartalmazta. Művei közül kiemelkedik a számtalan kiadást megérő Lelki manna, és mindenképp említendő, hogy 1858-ban „modernizálta” Káldy György Szentírás-fordítását.
Steiner Fülöp 1886 és 1890 között volt a társulat alelnöke. Lonkay Antallal együtt megszervezte az 1886 és 1915 között működő Tudományos és Irodalmi Osztályt, a Szent István Akadémia elődjét. Jelentős szerepe volt a Népiratkák című füzetsorozat kiadásában.
Kisfaludy Á. Béla 1890-től volt a társulat alelnöke. Részt vett a Tudományos és Irodalmi Osztály megszervezésében, szerkesztette a Katholikus Szemlét és a Szent István-társulati Értesítőt.
Giesswein Sándor 1903 és 1921 között a társulat alelnöke, 1916 és 1921 között a Szent István Akadémia elnöke volt.
Erdősi Károly 1906-tól 1933-ig a társulat igazgatója, 1933-tól alelnöke és egyben a Stephaneum nyomda vezérigazgatója volt. Több egyéb mű mellett megírta a társulat első hetvenöt évének történetét. 1936 és 1944 között az Élet című lap felelős szerkesztője is volt.

1923-ban Musztafa Kemal Atatürk (1881–1938), „minden törökök atyja” lett a függetlenné vált új Törökország köztársasági elnöke. Országa modernizálásához külföldi szakértőkre is szükség volt, így Réthly Antalt igazgató-szakértőként arra kérték fel, hogy szervezze meg a török nemzeti meteorológiai szolgálatot, telepítsen állomáshálózatot, valamint építsen fel Ankarában obszervatóriumot. A magyar meteorológus két év alatt 17 000 kilométert utazott, 35 klíma- és 100 csapadékmérő állomást állított fel, illetve megindította az adatfeldolgozást. Tittes György építész tervei szerint és Réthly útmutatásai alapján Ankarában felépült a csillagvizsgáló. A magyar tudóst 1927-ben Kemal pasa személyesen tüntette ki, és további ötéves szerződést ajánlott fel részére. Utóbbihoz az illetékes magyar szakminiszter azonban nem járult hozzá, így a „madzsar professzor efendi”, „akszakali havabakán” (szakállas időjárás-figyelő) 1927-ben hazatért. Nyugdíjba vonulása után a Szent István Társulat elnökévé, majd örökös díszelnökévé választotta.

Réthly Antal (1879‒1975) meteorológus (a légköri villamosságot méri. Háttérben Spalato kikötője. In: Ország-Világ, 46. évf. 13. sz. (1925. március 29.), 103. – Törzsgyűjtemény

Ajándékok a pápának

A Szent István Társulat hosszú története során többször kifejezte tiszteletét legfőbb egyházi elöljárója, a római pápa iránt, nemegyszer ajándékokkal.

XIII. Leó pápa könyvszekrénye, 1887. december 31. A fotó a Szent István Társulat tulajdona

1887-ben, XIII. Leó pápa pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából könyvszekrényt ajándékoztak neki a társulat díszes kiadványaival. A bútort eredetileg maga a pápa rendelte meg a Vatikánba a magyar vonatkozású művek számára. A díszes darabot a korszak egyik legjelentősebb bútorkészítője (és -gyárosa), Mahunka Imre készítette a saját tervei alapján. A neoreneszánsz szekrény oromzatán a magyar címer látható, valamint a pápa neve és az 1887. december 31-i dátum olvasható. A bútor három részre tagolódik, a két szélső oldalát faragványok díszítik, a középső részt Szűz Mária-ábrázolás. A könyvszekrény szerepelt a vatikáni világtárlaton, ahol aranyéremmel és díszoklevéllel tüntették ki.

Mahunka Imre arcképe. In: A magyar ipar és kereskedelem országos albuma, szerkesztette Gömöry Lajos, Budapest, 1896, 129.

A társulat 1929-ben könyveket küldött ajándékba XI. Piusz pápának aranymiséje alkalmából.
Különleges az a misekönyv is, amelyet 1991-es magyarországi látogatása során II. János Pál pápa kapott ajándékba, és amelyet utódai is használnak. A Szent István Társulat akkor jelentette meg az új Római misekönyv magyar nyelvű változatát, amelyhez Ozsvári Csaba ötvösművész készített díszes borítót.

Jótékony célú vásárok

„Kilenc előkelő fővárosi női egyesület az irodalmi és iparművészeti egyesületek termékeiből Szentkirályi u. 30. szám alatt karácsonyi vásárt rendez” – kezdte tudósítását 1913-ban a Pesti Hirlap. Majd hozzátette: azért, hogy az „ilyen Betlehemek előállításával foglalkozó mestereink és műkedvelőink ízlését irányítsa, a december 15-én megnyíló kiállítás megszerezte e célra az árvamegyei Trsztena templomának híres Betlehemét”. Ennek fényképét tette közzé az Élet című folyóirat. A vásár teljes bevételét a munkanélküliek segélyezésére kívánták fordítani.

Egy évvel később ismét jótékonysági vásárra, hadi bazárra várták az érdeklődőket. A Pesti Hirlap tudósítása arról adott hírt, hogy a „Szent István Társulat dísztermében megnyílt a karácsonyi hadibazár és már is élénk érdeklődést keltett mindenfelé. Felszerelése meglepően gazdag, változatos és értékes, de a legnagyobb érdeklődést a kézimunkái keltették. […] A bazárba szabad a bemenet, büfé is van […]. A bevételt teljesen a katonák családjainak fölsegítésére fordítják.”

Jubileumok, évfordulók

A társulat rendszeresen megemlékezett a különböző évfordulókról és jubileumokról. Kiadványokkal, akadémiai felolvasásokkal, hercegprímási beszédekkel állítottak emléket az elhunyt nagyoknak, legyen szó szentjeinkről (Szent Istvánról vagy Szent Imréről) vagy a magyar történelem, irodalom, művelődéstörténet neves személyiségeiről (Pázmány Péterről, II. Rákóczi Ferencről), jelentős történelmi eseményekről (Buda visszavétele a töröktől).
De nem feledkezett meg a saját tagjairól sem. Megemlékezett meghatározó szerepet betöltő elnökeiről és alelnökeiről, a szervezet megalakulásának jelentősebb évfordulóira pedig különféle kiadványokat jelentetett meg. A társulat különleges módon tisztelgett az egykori elnök, gróf Zichy Nándor előtt: születése századik évfordulójára emlékkönyvet adtak ki 1929-ben, egy évvel később pedig a Józsefvárosban, a Jézus Szíve-templom előtt állítottak neki szobrot, amelyet Orbán Antal készített.
Az elhunyt tagok és munkatársak mellett az élőkről is megemlékeztek. Erre nagyszerű példa a Stephaneum Nyomda első igazgatója, Kohl Ferenc ötvenéves jubileuma, amelynek alkalmából hosszan méltatták a jubiláns érdemeit.
De nem csupán a vezetők jeles évfordulóit tartották számon. 1938-ban és 1939-ben Munkában eltöltött 50 esztendő emlékére címmel kis füzetet adtak ki nyomdai munkatársak félszázados jubileumára emlékezve. A kiadványokban minden egyes munkásnak egy-egy oldalt szenteltek, ahol a jubiláns gépszerelő, revizor, tördelő, betűszedő, könyvkötő nevét, fényképét és rövid életrajzát tették közzé.

Az egyik jubiláns, Gutenberg Hugó. In: Munkában eltöltött 50 esztendő emlékére, 1939.

Elismerések

A Szent István Társulat eredményeit nemcsak az olvasóközönség érdeklődése mutatja, hanem több elismerés is jelzi, mindenekelőtt Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója megtisztelő cím adományozása 1923-ban.
Emellett a társulat több további díjat is a magáénak mondhat.

A Szép Magyar Könyv verseny oklevele (digitális felvétel az egyik oklevélről). A Szent István Társulat tulajdona

A Szép Magyar Könyv versenyt először 1929-ben szervezték meg, majd kisebb kihagyás után 1952-ben indult újra. Ma a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése hirdeti meg minden évben több kategóriában, és az Ünnepi Könyvhéten, a könyvnapon adják át. Az évek során a Szent István Társulat több kiadványa is elismerésben részesült.

Magyar Örökség-díjról fénykép (digitális felvétel). A Szent István Társulat tulajdona

A Magyar Örökség díjat 1995-ben alapították. Erkölcsi elismerés, nem jár pénzjutalommal. Állampolgári jogon bárki felterjeszthet a díjra arra érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki. 2001-ben a Szent István Társulat is részesült az elismerésben.

Franz Jobst: Trónon ülő Szent István, olaj, 1872, A Szent István Társulat tulajdona. A festményt korábban Roskovics Ignácnak tulajdonították, az alkotót Terdik Szilveszter azonosította. Fotó: Visky Ákos László

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

A Szent István Társulat történetére vonatkozó, felhasznált és ajánlott irodalom

• A Szent István Társulat története (1951‒1965). Esty Miklós kéziratát sajtó alá rendezte és kísérő tanulmánnyal közreadja Sági György, Budapest, (Collectanea Studiorum et Textuum), 2020.
• Erdősi Károly: A hetvenötéves Szent-István-Társulat, [Budapest], Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1923.
• Kindelmann Győző (összeáll.): Életünk. A Szent István Társulat rövid története, [Budapest], Szent István Társulat, [1993].
• Mészáros István: A Szent István Társulat százötven éve 1848‒1998, Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1998.
• Notter Antal: A Szent István Társulat története ötvenedik rendes közgyülése alkalmából, Budapest, Szent István Társulat, 1904.

További kötetek elérhetők a Szent István Társulat könyveinek archívumában (jelenleg 702 kiadvány):

További felhasznált (válogatott) irodalom

• Bárány Zsófia: A Szent István Társulat és támogatói köre 1848 és 1858 között. In: Századok, 2023/6. 1045‒1063. 
• Bárány Zsófia: Marczali Henrik és a vatikáni kutatások. In: Egyháztörténeti Szemle, 2023/2. 129‒139.
• Cora Zoltán, Kiss Mária Rita, Olasz Lajos (szerk.): Fejezetek a magyarországi társadalom- és szociálpolitika történetéből II. Szövegek a kiegyezéstől a rendszerváltásig (1867–1989). Szeged, Belvedere Meridionale, Szegedi Egyetemi Kiadó, 2020
• Csepcsányi Éva: Tárkányi Béla, a romantika költője. In: Irodalmi Jelen, 2012. december 9.
• Klestenitz Tibor: Gerely József karrierje – falak és választóvonalak a katolikus nagygyűlések „szürke eminenciásának” életében. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2013/3. 67–82.
• Klestenitz Tibor: Pajzs és kard. Bangha Béla élete és eszmeisége, Budapest, Századvég Kiadó, 2020.
• Lakatos Éva: Magyar irodalmi folyóiratok A‒C, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 1972. (Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei A. sorozat 1.)
• Margittai Zsuzsa: Mahunka Imre császári és királyi udvari bútorgyáros és a Mahunka-cég története. In: Ars Hungarica, 2016/4, 395‒410.
• Mezősi Miklós: Évfordulók 2007. In: Légkör, 2007/4. 35‒37.
• „Minden művészet egyedüli oka és végső célja, hogy a mindenható Örök Istent dicsőítse.” Beszélgetés Ozsvári Csaba ötvösművésszel. Frigyesy Ágnes beszélgetése, Budapesti Székely Kör, 2013. április 26.
• Novotny Erzsébet: A Stephaneum Nyomda és első vezetői. Nyomda- és nyomdászsorsok. In: Magyar Grafika, 2017/3. 60‒65.
• Olofsson Placid OSB: Egy magyar szerzetespap a GULAG-on. In: Erdő Péter (szerk.): A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája. Budapest, 2001. január 29‒31. (2001) 61‒67. (Studia Theologica Budapestinensia 28.)
• Olofsson Placid OSB: Lágerélet és Szentírás. Előadás a Bibliaközpontban. 1996. május, Budapest, Szent Jeromos Bibliatársulat, 1997, 23‒24. (Jeromos füzetek 28, 1997/nyár)
• Pukánszky Béla, Dr. Nóbik Attila: A magyar iskoláztatás története a 19–20. században. SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet, „Mentor(h)áló 2.0 Program” , [2015,]
• Steiner Fülöp kinev. székesfehérvári püspök, társulati alelnök beszéde a Szent István Társulat 1890. márcz. hó 20-iki nagygyülésén. In: [Hummer Nándor]: A Szent István Társulat Értesítője, 1890/2. 10. 
• Terdik Szilveszter: Egy XIX. századi ikonográfiai kísérlet. I. Szent István „emlékszerű” portréja. In: Kerny Terézia, Smohay András (szerk.): István, a szent király. Tanulmánykötet és kiállítási katalógus Szent István tiszteletéről halálának 975. évfordulóján, Székesfehérvár, Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, 2013, 171‒177.
• Terdik Szilveszter: Roskovics Ignác festőművész. Egy elfeledett életmű, Nyíregyháza, Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, 2022. (Collectanea Athanasiana, VI. Ars Sacra Byzantino-Carpathiensis 3.)
• Tusor Péter: Monumenta és Collectanea. Magyar történeti kutatások a Vatikánban (1881–2021), Budapest–Róma, 2022 (Collectanea Vaticana Hungariae I/20.)

A további részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész