„végül csak Yorick voltam / azaz szegény Yorick”

2023. október 28. 06:00 - nemzetikonyvtar

Száz éve született Kormos István

Idén ünnepeljük Kormos István († Bp., 1977. október 6.) költő, műfordító, a „lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó” Vackor halhatatlan alakja megteremtőjének 100. születésnapját. Népi költőként indult, és a Válasz című folyóirat köréhez tartozott. Erdélyi József, Sinka István és Illyés Gyula voltak mesterei. Első könyve, Az égigérő fa (1946) verses meséket tartalmazott, első verseskönyve, a Dülöngélünk 1947-ben jelent meg. Ezen kívül életében még csak két verseskötete jelent meg: a Szegény Yorick (1971) című második verseskötete az év irodalmi szenzációja volt. Harmadik kötete az N. N. bolyongásai (1975). Költészete időközben átalakult: a népi hagyományokat természetes módon egészítették ki a modern francia líra vívmányai. Az ötvenes évektől két évtizeden át szinte csak verses gyermekmeséivel (Vackor-mesék, 1956–, A repülő kastély, 1957; A muzsikás kismalac, 1960; Két bors ökröcske, 1960, Bohóc rókák és egyéb mókák, 1971; Zöldbajusz Marci királysága 1972; A zsiráfnyakú cica, Pincérfrakk utcai cicák, 1976) és műfordításaival volt jelen a költészetben; önálló verseskötettel hosszú ideig nem jelentkezett.

„– Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban úgynevezett gyerekköltészetet olvastam volna; a János vitéz és a Toldi voltak kedvenc olvasmányaim, Petőfi és Arany ezeket nem gyerekeknek írta. Később persze megtudtam, hogy a magyar költészet nem fogadja be az úgynevezett gyerekverset, alacsonyabb színvonala miatt. Az elmúlt húsz-harminc évben azért valamiféle jó fordulat következett be, hiszen jelentős nagy költőink írnak gyerekeknek.
– Önnek van konkrét mércéje a magyar lírában?
– Azt hiszem, hogy amit én gyerekköltészet címén műveltem az elmúlt húsz évben, az az Arany Lacinak című Petőfi-versből indult ki. Versben írom a meséimet, de gyerekverset alig írtam, és a legismertebb könyvem, a Vackor is az Arany Laci formajegyeit viseli. Ha én ma gyerekköltészetről hallok, természetesen Weöres Sándor jut az eszembe. Nem tudják a mai gyerekek, milyen szerencséjük van… Ő nemcsak költője, de zeneszerzője, térképírója, s egyáltalán mindenese a magyar irodalomnak.”

Kormos István: Lélekben hatéves szeretnék lenni. 1973-as interjú Kormos Istvánnal Készítette: Ónody Éva (részlet). In: Uő.: Kormos István művei. Szöveggondozás, utószó jegyzetek: Nagy Gáspár, Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. – Törzsgyűjtemény

Kormos István. Fotó. In: Keresztury Dezső: A magyar irodalom képeskönyve, Budapest, Magyar Helikon, Móra, 1981. In: A Dunánál: magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001, hálózati változat – Magyar Elektronikus Könyvtár  

„Kormos családnevem
anyámtól örököltem
keresztelésben Istvánt
mint ama vértanú
sok néven szólitottak
Pistika Piska Pista
utóbbi főleg lónév
volt amig lovak voltak
Cicelle Cormieux
végül csak Yorick voltam
azaz szegény Yorick”

Kormos István: Szegény Yorick. Részlet. In. Uő.: Kormos István művei. Szöveggondozás, utószó jegyzetek: Nagy Gáspár, Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. – Törzsgyűjtemény

kormos_istvan_szegeny_yorick_opti.jpgKormos István: Szegény Yorick. Versek, Budapest, Szépirodalmi, 1971. – Törzsgyűjtemény

Kormos István örökzöld Vackor-történetein több generáció nőtt fel, a csetlő-botló kismackót hamar a szívükbe fogadták a gyerekek (Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról, 1956; Vackor világot lát, 1961; Vackor az első bében, 1978).

„Hol
volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
Vackor nevű
kicsi medve,
nem is medve,
csak egy apró,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.”

Kormos István: Megismerünk egy pisze kölyökmackót, aki mindig elcsavargott az erdőn. Részlet. In: Uő.: Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról, Budapest, Osiris, 2005. - Törzsgyűjtemény

magyar_posta_2010_posteurop_reich_karoly_vackor.jpegAz Európai Postaüzemeltetők Egyesülete (PostEurop) „Gyermekkönyvek” témájú 2010-es versenyén a Magyar Posta által kibocsátott és Reich Károly Kossuth-díjas grafikusművész Kormos István örökzöld Vackor történeteihez készült rajzait bemutató bélyeg nyerte el az első díjat

„Áll a sarkon egy
rendőr – odamegy,
meghajol előtte mélyen,
s kérdi tőle:
– Kérem szépen,
ha elúnja a járkálást,
hol talál éjjelre szállást,
hol talál egy kismackó?

Figyelj csak ide,
te piszén pisze:
Málna utca huszonhétben
van egy ismerősöm nékem,
Jolán néni a neve.
Van egy csöpp lányunokája,
meg egy fekete macskája,
meg egy kiadó szobája,
hol egy boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kismackónak
lehet még csak jó helye!”

Kormos István: Vackor szállást keres és talál. In: Uő.: Vackor az első bében – Vackor világot lát, Budapest, Osiris, 2001. – Törzsgyűjtemény

Gulácsy Lajos: Nakonxipánban hull a hó. Festmény (1910 körül).  In. Gulácsy Lajos: Varázslat (A varázsló kertje). In: Száz szép kép. Szerkesztő: Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Se házam székem asztalom
Surabajában vásált gyöngyöm
foszlott magasnyakú pullóver
fekszem könyéken puszta földön

de semmi vész gyerekeim
sajnálnotok fölösleges
világokat varázsolok
amikor akarom

szemem húnyom s belső faláról
elém nyüzsög Nakonxipán
orrom előtt datolya kókusz
zeppelinforma marcipán

ez az én úszó szigetem
forog gyöngyöző tengeren
halért csigáért osztrigáért
csak lenyúlok s kiemelem”

Kormos István: Nakonxipánban hull a hó (részlet). In: Uő.: Kormos István művei. Szöveggondozás, utószó jegyzetek: Nagy Gáspár, Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. – Törzsgyűjtemény 

 

„Gyöngyös vízen Nakonxipánba tart az utolsó szelíd bálna,
miért ítéltél pusztulásra
minden élőt egy zuhanással?

Árva bátyám a nagy mesében
vacog utánad semmiségem,
sárkányod itt csücsül a széken,
s nem tudom verssé varázsolni.”

Bertók László: Kormos István (részlet). In: Uő.: Platón benéz az ablakon. Versek, 1954–2004, Budapest, Magvető, 2005. – Törzsgyűjtemény

Jelentős műfordítói tevékenysége is: elsősorban angol – Geoffrey Chaucer (Canterbury mesék); Robert Burns, William Blake –, francia – Molière, Max Jacob, André Frénaud –, valamint orosz – Puskin és népköltészet (Ékes, fejér hattyú, 1962, második feleségével, Rab Zsuzsával) – nyelvű műveket ültetett át magyarra.

„amikor muzsikába kezdtem röptében a holló megállt
csengős nyakát bolondul rázva térdreesett a kiscsikó
a vizek hozzám kezesedtek nap hold örvendve hozzám futtak
ikrás gyöngyöt sírt gyönyörében az elhagyatott fügefa
valahol dühös istenek hallgattak keresztbefont karral
lábuknál Eurydike lökdösték röhögve utánam
fülem sírással volt teli szívem vasszeggel volt teli
szemem sós könnyel volt teli öklöm rángását letagadtam
nem fordultam meg! nem igaz! szétrúgott muzsikámra mondom!”

Kormos István: Orpheus panasza. Részlet. In: Uő.: Kormos István művei. Szöveggondozás, utószó jegyzetek: Nagy Gáspár, Budapest, Osiris-Századvég Kiadó, 1995. – Törzsgyűjtemény

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

komment

Tolnay Klári emlékezete

2023. október 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

25 évvel ezelőtt hunyt el a kedvelt színésznő

Tolnay Klári életéről és pályájáról sokat tudhat az érdeklődő közönség, emlékezhetünk színházi alakításaira, s még a fiatalabb generációk is, akik nem láthatták őt színpadon, megnézhetik az 1930-as és az 1990-es évek között készült számos filmjét, televíziós felvételeit – a színházi közvetítéseket, a tévéjátékokat, az interjúkat – vagy meghallgathatják a szinkron- és rádióstúdióban rögzített hangalakításait, hanglemezeken őrzött előadásait. Tolnay Klári szerencsésen hosszú élete során, úgy tűnhet, sokszor volt jókor jó helyen, hogy a helyén volt. Ugyanakkor emberi és művészi karakterére is jellemző volt a nonkonform gondolkodás és működés, az újat keresés, az idők-korszakok változásával való haladás-változás szándéka. Nemcsak saját életkorával volt kibékülve fiatal éveitől az utolsó szerepekig, de intelligenciájának következtében a mindenkori fiataloknak a számára újdonságot jelentő helyzeteire, kérdéseire is kíváncsian létezett az időben.


01_sze_az_en_lanyom_opti.jpgTolnay Klári Az én lányom nem olyan című filmben. In: Színházi Élet, 27. évf., 43. sz. (1937. október 17.). Címlapkép – Törzsgyűjtemény

Emiatt is fontos volt, hogy századik születési évfordulóján, 2014-ben országos, sőt határokon túlra kiterjedő, egész éves és sok-sok korosztályt (a rajzfilmnéző gyerekekétől a fiatal Tolnayt filmszerepeiben megismerő huszonéveseken át a művésznő színpadi és tévés alakításait kortársként követő nézőkig) megszólító programsorozattal emlékezhettünk. Most, amikor a jövő esztendőben a 110. születési évforduló közeleg, illetve a mai napon, amikor 25 évvel később emlékezünk 1998. október 27-én bekövetkezett halálára, gondoljunk Tolnay Klárinak az időhöz, a változásokhoz való viszonyára, kíváncsiságára, a sztereotípiák korlátait áttörő, „szabálytalan” személyiségére.
Tolnay Klári (Rozália, Rózsi), a később kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanuk Társulatának tagja, számos további kitüntetés és díj birtokosa Budapesten született Tolnay István nógrádi középbirtokos nemes és Siess Eleonóra második gyermekeként. Mohorán élt a család, Rózsi ott kezdte elemi iskolai tanulmányait, majd Balassagyarmatra járt a polgáriba. Két évig a nyíregyházi angolkisasszonyoknál tanult, majd Debrecenben érettségizett a felsőkereskedelmi iskolában. Egy „átlagos” nemes kisasszony életrajza kezdődhet így, ám a folytatás már különleges egyéniséget ígér. Nem kívánt irodistaként, gépírólányként elhelyezkedni és szürke életet élni az 1930-as évek – gazdasági válságból épp csak kilábaló – Magyarországán. Színpadra vágyott. Pestre utazott, meghallgatásokon próbálkozott színházban és a filmnél. Eleinte nem aratott osztatlan sikert, pártfogó rokona, a szerkesztő Bókay János hiába vitte el Rajnai Gáborhoz, a korszak ünnepelt színészéhez, Heltai Jenőhöz, a sikeres író-drámaíróhoz és Hevesi Sándorhoz, a híres rendezőhöz, a Nemzeti Színház direktorához, egyikük sem figyelt föl a bakfisra. Az eleinte bírált palóc tájszólása kicsit később, egy filmszerepben (Katyi, 1942) már sikert hozott Tolnaynak. Mert előbb a filmvásznon jelenhetett meg a karakteres arcélű fiatal szépség, Gaál Béla rendező támogatásával. 1934-ben több filmben is kapott kisebb szerepeket, a Meseautó vagy a Lila ákác máig emlékezetes főhősei mellett is föltűnt.
Ezek után a Vígszínházba szerződött, ahol Jób Dániel kezdte a mesterségre tanítani. Kis naivaszerepek után A francia szobalány vígjátéki karakterében tűnt ki első ízben a kortársai közül. Egy egészen más figura, Pirandellónak a Hat szerep keres egy szerzőt című társadalmi színművének kurtizánja okozott később újabb meglepetést nézőinek és a kritikusoknak.

Mindezen közben a filmekben többnyire tovább vitte a naiva-szépség szerepkörét és újként egy-egy társadalmi, sőt esetenként bűnügyi történetben is föltűnt, immár az érett, gondolkodó, intelligens nő alakjában. Tolnay Klári színházi pályájának (a három közül) az egyik meghatározó társulata a háború előtti Vígszínház volt. Itt volt tag 1934 és 1946, majd 1948 és 1950 között. A második művészi otthont az 1946 és 1949 között működött Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház jelentette, a harmadik pedig 1950-től haláláig a Madách Színház volt.

Az 1948–49-es színházi évadban egy évre Benkő Gyulát, Somló Istvánt, majd – szeptember 1-től – Tolnay Klárit nevezték ki a Vígszínház élére. A tréfásan triumvirátusnak nevezett vezetőségből – Tolnay visszaemlékezése szerint:

„Somló Pista volt a dramaturg, a darabok beszerzője. Széles ismeretsége révén angol és francia darabok érkeztek rövidesen a színházhoz. Benkő Gyuszi a színészek szerződtetésével foglalkozott elsősorban. Én voltam a dada, nekem kellett a színészek közötti zűröket elintézni, a háborgókat lecsillapítani.”

Párkány László: Tolnay Klári egyes szám első személyben, Budapest, Minerva, 1988. – Törzsgyűjtemény

 

Jelentős Shakespeare-, Ibsen-, Csehov-, G. B. Shaw-, Molnár Ferenc-, Wilder-, Tennessee Williams-szerepeket alakított, sok esetben elsőként magyar színpadon, a tragikus szerepkörökben épp úgy hitelesen, mint komikaként.

 

Gyakran játszott kétszemélyes játékokat, melyekben a lélektani realista szerepformálás mellett a partnerrel való egyensúly megteremtése is többnyire Tolnay Klári vállán nyugodott. Filmszerepei között is sok emlékezeteset találhatunk a(z első Kossuth-díjával jutalmazott) Dérynétől (1951) a Kosztolányi-regényből készült Pacsirtán (1963) át a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1978) és az Ők tudják, mi a szerelem (1983, tévéfilm) címűekig.

Utolsó szerepére készült, a Nemzeti Színházban színre kerülő Régimódi történet (Szabó Magda) egyik nagyasszonyának szövegét tanulta, amikor azon az októberi napon budapesti otthonában csendesen elaludt.
Tolnay Klárit (ahogyan a már említett Pirandellón kívül például Molnár Ferencet is) foglalkoztatta a szerep és az ember, a színész lehetséges viszonyainak kérdése, a valóság és az igazság megmutatásának eltérő változatai (mint József Attilát), írásaiban ezeket a művészetelméleti, filozófiai problémákat taglalta saját színészi tapasztalatainak érthető példáival. Rendkívül érdekelte a tudomány a művészetek mellett, a környezetvédelem, a rejtvények. Szívesen volt társaságban, szakmai körben és „civilekkel” is jól érezte magát. Idős korában bölcsességét és humorát, a nehézségek ellenére is pozitív életszemléletét is megosztotta a körülötte lévőkkel, legyenek azok kortársai vagy egészen fiatalok. A szakmai-művészi sikereire és kudarcaira is eleven önkritikával emlékezett, s a magánélete fájó emlékeit is elfogadó, de nem önfelmentő belenyugvással emlegette.
Művészként nagyon magas követelményeket támasztott saját magával, s így joggal, munkatársaival szemben is, ugyanakkor intelligens humora mindig föloldotta a hangulatot. Színpadi partnerei máig tiszteletteljes szeretettel emlékeznek rá, a közönség szívében is elevenek hiteles, bájos és/vagy bölcs alakításai. 25 évvel ezelőtt hunyt el. 

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Egy pár óriás meztelen szittya

2023. október 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

Emlékezés a százhúsz éve elhunyt Fadrusz János szobrászra

01_20231012_164801_opti.jpgFadrusz János önarcképe. Az Országos Széchényi Könyvtár bejárati lépcsőházának jobb oldalán lévő Atlasz. Fotó: Kis Domokos Dániel

Ötgyermekes szegény pozsonyi szőlőműves első fiaként született. Először lakatosinas lett, majd fafaragó, kerámiafestő, végül – a kedvező körülményeknek köszönhetően, a tehetségét felismerő pártfogók révén – Bécsben vált szobrászművésszé.
Első igazán kiemelkedő alkotása a pozsonyi Mária Terézia-lovasszobor, s szinte ezzel párhuzamosan készült a Kolozsvár városa által megrendelt Mátyás-szobor, igaz, ezt csak 1902-ben avatták föl, de a gipszminta már 1900-ban a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Kiemelkedő alkotása még, több más munkája mellett, a zilahi Wesselényi-szobor, vagy a kisbéri Wenckheim Béla-lovasszobor. Könyvtárunk szempontjából pedig a legfontosabb a két ősamagyar Atlasz a főbejárat lépcsőfeljáratának két oldalán.
Ezek mellett kiemelkedik még a budai vár udvarának nevét is adó négy kapuőrző hatalmas oroszlán, 1902-ből.
Alkotásai jelentős része az Ybl Miklós tervezte Várkert Bazár egyik boltíve alatt készült, mely helyiségeket a kor híres szobrászainak adták bérbe, jelképes 1 aranykorona összegért. Márványszobrait – levelei tanúsága szerint is – Carrarában faragta, mint például a Mária Terézia-szoborcsoportot, melyet sajnos 1921-ben megsemmisítettek...
A siker csúcsán álló művész végre a budai Naphegyen saját műtermet és hozzá kétszintes villát építtetett magának, Pákey Lajos kolozsvári építésszel. A villa 1896 januárjára készült el, ahová feleségével, a képzőművész Deréky Annával költözött be.

02_scan171_opti.jpgFadrusz-villa. I. kerület, Lisznyay utca 5. A Fenyő és a Lisznyay utca által határolt területen. Fénykép, 1930-as évek. Nagyítás az eredeti [törött] üvegnegatívról – Magántulajdon

Sajnos ez az impozáns eklektikus palota ma már az enyészeté. Miután utolsó tulajdonosától, dr. Mikler Gusztávtól egy vállalkozó megvette a 40-es években, már akkor arra számított, hogy majd a telken bérházat építtet. A háború után az épületet romos voltára hivatkozva 1947-ben lebontották, majd két ma is álló bérházat építettek a helyére. (Mikler Gusztávról részletesebben lásd korábbi blogbejegyzésünket: „Naphegyre éjvölgyből”. Százötven éve, 1873. május 4-én született a Nyugat legöregebb költője, Telekes Béla 1873–1960.)

Krisztus a keresztfán című alkotása 1891-ben országosan ismertté tette Fadrusz nevét. Elnyerte vele a Bécsi Akadémia első díját, majd a Műcsarnok téli kiállításán a Képzőművészeti Társulat ezerforintos nagydíját. A mű eredetije a Szépművészeti Múzeumban van, és a Kerepesi temetőben, azaz a Fiumei Úti Sírkertben ez áll sírja felett.

03_20230406_115627_opti.jpgFadrusz János síremléke. Fiumei Úti Sírkert, 28-díszsor-30. Fotó: Kis Domokos Dániel

Talán máig leghíresebb szobrát a Vasárnapi Ujság is bemutatja, még a műteremben.

04_fadrusz_muterme_vu_1898_jan_30_45_evf_5_sz_79_p_opti.jpgMátyás király szobra mintájának egyik részlete Fadrusz János műtermében. Paur Géza fényképe. In: Vasárnapi Újság, 45. évf. 5. sz. (1898. január 30.), 79. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A szobrász és a szoborkészítés műhelytitkába is bepillantást enged a korabeli tudósítás:

„Fadrusz János jeles szobrászunk pár héttel ezelőtt fejezte be a Naphegyen lévő műtermében Mátyás király szobrának nagy mintáját. A hatalmas nagyságú szobor Kolozsvár város főterére, a nagytemplom mellé van szánva. A teljesen kész minta két és fél életnagyságú arányban ábrázolja Mátyást, az igazságost, lóháton ülve. Alig egy évvel ezelőtt készíttette el Fadrusz a minta vasvázát. Erre rakták aztán a lovag és ló idomait természetes alakká kidomborító agyagot. A helyes arányokban megmintázott kis szoborcsoport méreteit kellőleg megsokszorozva, úgy készítették a vasvázat, mintha a hatalmas lónak csontvázát alkották volna meg, összes bordáival együtt. Az így fölállított váz kovácsoltvasból maga nyolc métermázsát nyomott. E mérnöki pontosságú munka után kezdődött a formálható puha agyagnak a vasgerincre való fölrakása. A mai állapotban készen levő ló a rajta ülő lovas alak mintegy 65 métermázsát nyomhat. A kitűnően sikerült nagy minta főalakjához, Mátyáshoz, Fadrusz összeszedte a Mátyásról bárhol található arcképeket és szoborműveket; ezek alapján mintázta meg a kora szerinti páncélos fegyverzetben ülő alakot. A lóhoz Fadrusz külön tanulmányokat tett a mezőhegyesi állami ménestelepen, ahol e célból három hónapig tartózkodott.
A nagyszabású szobor fő alakja immár öntés alá került a múlt héten. Mostani képünkön a ló agyagban áll a huszonegy méter magas műteremben, egy könnyen forgatható tengelyű állványon. Mátyás király fejét gipszbe takarva már levették az alakról, minthogy az arc kibontása a reá rakott gipsz-negatívból különös gondot kivan. Magára a testre már szintén föl van rakva a vastag gipsz-réteg, melyet könnyebb önthetés céljából gondos számítással, a még pépszerű gipszanyag reá öntésénél külön darabokra választanak széjjel a gipszöntő munkások. Az ilyen részeket egy-egy bádogszalag köti össze. Az egyes darabokat azután könnyebben szétszedhetik külön választva a tulajdonképpeni agyagmintától, nyervén egy úgynevezett negatív vázat, melyből a benne maradt agyagot kimossák. E negatív vázat gondosan összeállítva újból kiöntik gipszből és ezután kapják a tulajdonképpeni kész mintát, amelyről a végleges bronzöntvényt készíti az ércöntő.
A lovas szobornak igen sikerült agyagmintáját képben is bemutatjuk lapunk mai számában. A minta után ítélve, Fadrusznak e munkája is méltó társa lesz eddigi jeles alkotásainak, sőt azokat tán még felül is fogja haladni. A szoborcsoport mellékalakjait e főalak teljes gipszbe öntése után készíti el Fadrusz. Megkezdett mintájuk váza képünk hátterében már látható is, mig a nagy minta mellett szerényen, alig észrevehetően húzódik meg a művész első kis mintája.”

A Mátyás-szobor mintája Fadrusz műtermében. In: Vasárnapi Ujság, 45. évf. 5. sz. (1898. január 30.), 78–79. – Elektronikus Periodika Archívum

Az 1902. október 12-én felavatott szoborcsoport egyes alakjait az ünnepi lakomán a Fadruszt felköszöntő szónok, Szádeczky Lajos – 1914-től Szádeczky-Kardoss Lajos – kolozsvári egyetemi tanár nevezte meg: a jobb oldalon lévő első alak Báthory István erdélyi vajda, melyet a szobrász önmagáról mintázott, ezt maga a művész mondotta a díszebéden Szádeczkynek, s a szoborhoz hasonló beállásban le is fényképeztette magát.
Több alkotása is önarckép, de ez a művészek közt nem ritka, gondoljunk csak Dürerre, vagy akár Leonardóra… s például Strobl Alajos némely nőalakját a saját feleségéről mintázta.
A Mátyás-kultuszhoz tartozik, hogy ugyanekkor nyílt meg az Erdélyi Kárpát Egyesület néprajzi múzeuma Mátyás szülőházában.

05_20231016_202415_opti.jpgAz Erdélyi Kárpát Egyesület, E. K. E. Múzeuma. Képeslap. „Keszey Albert könyv- és papírkereskedése, Kolozsvár, Mátyás király-tér 5.”, 1910 körül – Magántulajdon.

A szoborcsoport felállítása alkalmából Sárga János kolozsvári ékszerész és órás – 1911-től Budapesten, a Kígyó téren is működött mint „ékszerész cs. és kir. udv. szállító”, a Magyar iparművészeti Társulat tagja – ízléses brosst is készített Fadrusz Mátyás-fejével, hátoldalán az avatás dátumával.

Az immár Kolozsvár jelképének is számító szoborcsoport ábrázolásával botdísz is készült.

09_20231013_174132_opti.jpgBotdísz. 1902 körül – Magántulajdon

Hogy az érzékeny lelkű művész lelki alkatába is bepillantást nyerjünk, s művészi hitvallását is megismerjük, Jászai Marihoz írt egyik levelét közöljük:

„Édes lelkes művésztársam

Azt írja nékem, hogy ezen megszólítással megszégyenítettem, és hogy azt a képet el fogja rejteni, amelyen ez az ajánlás van.
Márpedig azt ne rejtse el, mert sem Jászay nem szorul rá, hogy bárki is hízelegjen neki, sem pedig én, hogy bárkinek is hízelegjek.
Szívünkben egy és ugyanaz a láng teszi forróvá művészetünket, lelkünkben ugyanaz az eszménykép ég: fajunk, hazánk dicsősége. Ezt szolgálja számtalan magyar szív, nem csak a művészettel; bárki a maga terén, ki hogy ereje és képessége bírja.
Mikor én önt először hallottam Medeában vagy 8-10 év előtt, egy görög témájú darab, a leggyászosabb Metternich korszakban szülemlett munka, erős, de lenyűgzött, és osztrák költőtől; amikor önt hallottam abban az idegen lelkű darabban, úgy éreztem, mint ha egy rég elfelejtett ősmagyar mítosz támadna föl előttem, és mint ha az volna az a soha nem hallott édes magyar anyanyelv, az a magyar hang; hát ilyen, ilyen gyönyörű a mi édes, hatalmas, zengzetes vitéz nyelvünk, és csak hallgattam szavait és hangját, mint egy új megnyilatkozást, és akárhogy szorítottam össze fogaimat, a könnyeim csak peregtek le orcámon, forrón és édesen a boldogságtól, és ezt az érzést soha életemben nem fogom elfelejteni.”

Fadrusz János Jászai Marihoz é. n. – Kézirattár, Levelestár, 1. levél

Franz Grillparzer Medea című tragédiáját nálunk először 1887. november 4-én mutatta be a budapesti Nemzeti Színház, Jászai Mari főszerepével.

10_20231017_165502_opti.jpgJászai Mari mint Medea Franz Grillparzer Medea című tragédiájában. Fotó: Strelisky, 1898. – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény [NSZ] KB J 131

Fadrusz levelét így folytatja:

„Ön a múltkor azt mondta, hogy Mátyást fiatalon gondolta.
Édes szép kollegám, ön, aki annyit fáradozik és lelkesül Mátyásért, hogy szintén számot tarthat arra, hogy hát miért csináltam Mátyást meglett férfi korában, önnek elmondom.
Kétségtelen az, hogy a népmondák hőse, a diákruhákban bujkáló, a nagyurak leckéztető, igazságot tevő Mátyás, csak fiatalon képzelhető.
De amilyen kedves énnékem a nagy királyunk ebben a korban és alakban, ha arról van szó, hogy szoborban legyen életre támasztva, akkor csak úgy látom, amint őt a legenda és a történelem egyesítve mutatja:
Mátyás az uralkodó, az erős, a hatalmas, a győzedelmes királyt; aki már nem kénytelen kunyerálni a rendektől, hogy segítsék, aki már nem kénytelen a nemzet hatalmas és hazafiatlan pártütő oligarcháival küszködni, hanem az a Mátyás, akinek hódol a világ, akihez a hatalmak követjei járulnak mély alázattal, akinek a kedvéért a külföld követei megtanultak magyarul végül, és mindenekfölött aki legyőzte a hatalmas német császárt, és hogy egy szóban mindent kimondjak, aki Bécsben uralkodott!!
Ez az egy, ez a fényes nagy dolog: az a magyar király, aki Bécsben uralkodott, hogy mit jelent ez az én szívemnek, azt ki sem mondhatom.
Ez a történelmi paritás, hogy egy nemzeti királyunk Bécsben uralkodott, teszi elviselhetővé, hogy Bécsből választottunk királyokat, és most azt hiszem, hogyha így nézi a dolgot, ön sem fogja már fiatalon képzelni azt a Mátyást, akit a derék Kolozsváriak életre támasztottak halandó kezeim által.
Isten áldja meg édes lelkes művésztársam, és tartson ezentúl is jóindulatában

maradok kezeit csókolva lelkes híve

Fadrusz János”

Fadrusz János Jászai Marihoz é. n. – Kézirattár, Levelestár, 1. levél

Másik levelében meg a még a műtermében épen álló Mátyás szobor megtekintésére invitálja:

         „Szeretve tisztelt

         nagyságos asszonyom!

Mátyásom kész, szét fogják fűrészelni, ugye megnézi még előbb a mi lovasunkat és királyunkat?

Ha csak lehet, jöjjön el holnap délelőtt, akkor legjobb a világítás.

         Feleségem szívélyesen üdvözli, én még csókolom szép hatalmas kezeit

                   hálás híve

Fadrusz”

Fadrusz János Jászai Marihoz é. n. – Kézirattár, Levelestár, 2. levél.

Fadrusz műtermébe vezet a következő két, Balogh Rudolf által készített érdekes felvétel.
A bal oldali képen Mátyás pályaterve látható, kis méretben, a jobbra lévőn a gróf Wenckheim Bélát ábrázoló szép lovasszobor látható, mely ma is áll Kisbéren, előtte a Mátyás-szobor fejrésze, a háttérben pedig a Mátyás-szoborcsoport egyik mellékalakja, aki, ahogy az a kolozsvári avatáskor kiderült, nem más, mint Kinizsi Pál.

11_fadrusz_muterme_vu_1903_50_evf_44_sz_nov_1_730_p_opti.jpgFadrusz műterméből. Balogh Rudolf fényképei. In: Vasárnapi Ujság, 50. évf. 44 sz. (1903. november 1.), 730. – Elektronikus Periodika Archívum

Egy másik levél pedig jól kiegészíti a szobor keletkezéstörténetét:

„Igen tisztelt uram!

Ma tudtam meg a beküldött „Ellenzék” cikkéből, hogy nálam járt, de nem talált otthon.
Nagyon sajnálom, hogy nem lehetett szerencsém, mert én minden erdélyi embert mint hozzám tartozónak érzem.
Valószínűleg még Kisbéren voltam, ahol még b. Wenkheim [Wenckheim] Béla lovasszobrát befejeztem, mindenesetre ha még egyszer útba veszi Budát, akkor kérem, tudassa velem egy pár sorral, nehogy esetleg ismét elkerüljük egymást, nehogy esetleg ismét elkerüljük egymást, mert most a párisi kiállítás előkészítésénél sok dolgom van kifelé. A Mátyásból már két alak van bronzba öntve készen, a harmadikat jövő héten kezdik. A lovas alakból pedig a kormány készített egy gipszöntvényt a szépművészeti múzeum számára.

Viszontlátásig igaz tisztelője

Fadrusz János”

Fadrusz János Ismeretlenhez – Kézirattár, Levelestár

A hajdani díszes Budavári Palotában lévő Mátyás teremben is állt egy kisebb másolata a Mátyás-szobornak.

12_image00178_konig-mathiass_opti.jpgHauszmann Alajos: A magyar királyi vár, Budapest, Hornyánszky Nyomda, 1912. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

De a Jászaival való ismeretségen kívül van még egy másik színháztörténeti vonatkozása is Fadrusznak. Zilah egyik különlegessége a Tuhutum-emlék, rovásírásos felirataival, melynek kapcsán ismét feléledt a heves rovásírásvita, a város leghíresebb emlékműve mégis a Wesselényi-szobor, melynek jobbágyát Fadrusz kora kedvelt kolozsvári színészének, Szentgyörgyi Istvánnak Tiborc-alakításáról mintázta. Az itt közölt nagyméretű fényképen olvashatjuk magának a művésznek jellegzetes kalligrafikus aláírását, s a kép hátoldalán pedig a feljegyzést, miszerint azt gróf Esterházy Kálmánné, Bethlen Paulina ajándékozta a Nemzeti Színház Múzeumának, s bár a növedéki napló szerint 1929-ben vették leltárba, a kép nyilván 1925-ös keltezésű, hiszen ekkor alakult meg a budapesti Nemzeti Színház Múzeuma, s ebben az évben hunyt el az adományozó is. Gróf Esterházy Kálmán pedig – még a XIX. század második felében – előbb a kolozsvári Nemzeti Színház választmányi tagja, majd intendánsa volt.

Az Országos Széchényi Könyvtárban látható két hatalmas atlaszszoborról is említést tesz a művész, barátjához, a költő, művészettörténész Lippich Elekhez írt egyik levelében, aki ez idő tájt a vallás- és közoktatási minisztérium művészeti ügyosztályán működött.

„Két nagy márványalakom van itt a királyi vár számára, egy pár óriás meztelen szittyát csináltam, de nem bőrrel, párducokkal, amilyenek lehettek a magyarok Ázsiában.”

Fadrusz János Lippich Elekhez. Carrara (Itália), 1898. [?] december 10. [Részlet] – Kézirattár Levelestár

Ma is hatalmas a könyvtárat védő két ősmagyar, de „lógnak a levegőben”… Az eredeti helyükön jobban érvényesültek mint Atlaszok, csodálatos környezetükben…

A palotaőrző négy oroszlán is kiemelkedő alkotása, jól tükrözi művészi módszerét, nem szolgaian másolta le azt, amit ábrázolni kívánt, s bár ekkor is, mint Mátyás lovánál a mezőhegyesi állami ménestelepen a lovakat, most is hosszasan tanulmányozta az oroszlánokat a budapesti állatkertben, mégis egyéni módon, elsődlegesen a viselkedésüket megragadva ábrázolta a két feszülten figyelő, és a két dühös oroszlánt.

Az udvar külső részén álló, szemből nézve a jobb oldalon lévő szelíden figyelő állat jobb oldalán még ma is olvasható a művész neve, s a készítés dátuma: Fadrusz János, 1902.

A művész „aláírása” a bal oldalon álló ősmagyar talpazatán, hatalmas lábfeje s a párduc mancsa fölött is jól kivehető.

26_20231003_085224_opti.jpgAz Országos Széchényi Könyvtár lépcsőfeljáratának bal oldalán álló ősmagyar Atlasz talapzata. Fotó: Kis Domokos Dániel

Maguk a párducok is remekművek, bár mindkettőnek van valami kis sérülése, de ettől nem veszítenek ma sem a szépségükből.

Fadrusz itt is, az Udvar oroszlánjaihoz hasonlóan, a szelíden figyelő és a dühös párducot is megjeleníti. A marcona szittya lábánál a szelíd vadállat, a lágy vonásokkal ábrázolt önarckép-magyar mellett pedig a vicsorgó párduc vigyázza gazdája lépteit.

Ugyanakkor a szakállas, szigorú tekintetű szittya fejét és hátát párducbőr fedi, a kidolgozott prém fejrésze is jól látszik.

31_20231012_164642_opti.jpgAz Országos Széchényi Könyvtár lépcsőfeljáratának bal oldalán álló ősmagyar Atlasz. Részlet. Fotó: Kis Domokos Dániel

A másik oldalon pedig a szobrász arcvonásait idéző magyart védelmező hűséges vadállat.

Fadrusz János 1903. október 25-én hunyt el. Emlékét fennmaradt szobrai mellett egy róla készült mellszobor is őrzi, az alkotásai egy részének színhelyéül is szolgáló műterem villájára is emlékezve a Naphegyen, a Naphegy utca és a Lisznyay utca kereszteződésénél, egy kis park előtt. Marton László Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, avatása 2010. szeptember 2-án volt.

34_20220801_122547_opt.jpgFadrusz János mellszobra. Marton László alkotása. 2010. Fotó: Kis Domokos Dániel

A szobrot tartó gránit oszlop talapzatán ez a felirat olvasható:

A KÖZELBEN ÁLLOTT
FADRUSZ JÁNOS
MŰTERME, AHOL A
KOLOZSVÁROTT
FELÁLLÍTOTT
MÁTYÁS KIRÁLY
SZOBROT ALKOTTA


MARTON LÁSZLÓ SZOBRÁSZMŰVÉSZ AJÁNDÉKA
ÁLLÍTTATTA A BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT

2010

Marton László a szobor hátoldalán lévő szignó szerint még 2008-ban, azaz Fadrusz János születésének 150. évfordulóján készítette el az eredeti gipszmintát.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Krúdy, a látnok

2023. október 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

145 éve született a magyar prózairodalom utánozhatatlan zsenije

A mai napon, 145 éve, Nyíregyházán született Krúdy Gyula, a magyar prózaművészet egyik legnagyobb alakja. Már fiatalon megmutatkozott tehetsége, így nagyon korán elkerült otthonról, hiszen őt is vonzotta Budapest, ahová nagy tervekkel érkezett. A kezdeti időkben újságíróként dolgozott, de nem volt még húszéves sem, amikor első novelláskötete megjelent: Üres a fészek és egyéb történetek címmel. Első nagy közönségsikerét a Szindbád-sorozattal (Szindbád utazásai, Budapest, Singer-Wolfner, 1914), majd A vörös postakocsi (Budapest, Singer-Wolfner, 1913.) című regényével aratta, ez utóbbit Ady Endre így üdvözölte:

„…De könnyes, drága, gyönyörű könyv ez mégis, úgy ahogy írta, aki írta, fölséges versvallomás arról, miként teszik az álmok passzívvá a mai Casanovát. S ha nem regény, hát nem regény, de briliáns lelki-röntgene a fiatalság nevezetű betegség egyik legékesebb stádiumának. A művész-psziché diagnózisa s egy kicsit édes szívfájdalmú emléke tíz év előtti budapesti sorsunknak, ellágyulásainknak s az éjszakáknak, melyekben akkori ifjúságunkat meghurcoltuk…”

Ady Endre: Krúdy Gyula könyve. In: Nyugat, 6. évf. 17. szám (1913). Online változat – Elektronikus Periodika Archívum

krudy_gyula_opti.jpg

Krúdy Gyula. In: Az Érdekes Újság dekameronja. Száz magyar író száz legjobb novellája, szerk.: Kabos Ede, Budapest, Légrády, [1913–1916]. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Krúdy Gyula Szindbád-novelláit felhasználva készített nagy sikerű filmet Huszárik Zoltán 1971-ben. Olyan legendás színészek szerepelnek benne, mint Latinovits Zoltán, Dajka Margit, Ruttkai Éva.

latinovits_szindbad_forgatasan_opti.jpgA rendező (Huszárik Zoltán) Latinovits Zoltánnal a Szindbád című film forgatásán. B. Müller Magda felvétele. In: Szindbád, a halhatatlan: [Krúdy Gyula, Huszárik Zoltán, Sára Sándor, Latinovits Zoltán], szerk. és a fotókat kész. B. Müller Magda; graf. Huszárik Zoltán, Budapest, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, 2006. – Törzsgyűjtemény

Tudvalevő, hogy Krúdy Gyula nem tartozott semmiféle klikkhez, irodalmi csoportosuláshoz, magányos, öntörvényű zseni volt, kényes ízlésű, akit maga az élet érdekelt, ritkán volt hajlandó irodalmi témákról társalogni. Ő a létezés egészére összpontosított, és ennek az élet- és szemléletformának a gyümölcse az a ritka látásmód is, amely műveit oly gazdaggá és egyedülállóvá tette. Olyan szürreális, expresszionista és groteszk stíluselemekkel találkozhatunk szövegeiben, amelyek a modern irodalomnak, tágabb értelemben a XX. század elején megújuló művészetnek (színház, festészet) a sajátjai. Hogy ne csak a szokásos hivatkozásokat említsük: noha nem volt a kortársa, mégis sok vonatkozásokban szokatlan párhuzamokat lehet felfedezni a magyar író művei és Tadeusz Kantor lengyel színházguru és festőművész egyes alkotásai között. Itt elsősorban a halált, mint emblematikus témát és annak groteszk ábrázolását szükséges kiemelni.

»Az életet a művészetben csak az élet hiányával, a halál és az üresség képzetével és a kommunikáció hiányával lehet kifejezni« – írja később, a Halálszínház manifesztumában, s ezzel egyúttal azt sugallja, hogy az igazi színházhoz is csak annak hiányán keresztül vezet az út. »Minden művész magán viseli témájának stigmáját, azzal jön a világra« – mondja a lengyel festészet történetével kapcsolatban.”

Király Nina: Ulyssesnek vissza kell térnie. Részlet. In: Tadeusz Kantor: Halálszínház. rások a művészetről és a színházról, Prospero könyvek, Budapest–Szeged, MASZK Egyesület, 1994, 114. – Törzsgyűjtemény

Az idővel való „bánásmód”, írói technika szempontjából pedig Proustot idézik a Krúdy-szövegek megfelelő részletei. Bár nála a modernség inkább ösztönösnek mondható, mintsem tudatosnak. Krúdy egyik legmarkánsabb műve az Asszonyságok díja (Budapest, Rácz, 1919.) című regény, amely mindjárt könyvalakban jelent meg, nem újságok hasábjain, mint jellemzően a többi mű.
E művet elismeri az irodalomtörténet, mégis keveset hallunk róla, mintha rejtőzne maga is, akár valami Krúdy-regény titokzatos szereplője. Az Asszonyságok díjában egyszerre van jelen epika, költészet és dráma: az író megrázó erővel ábrázolja a lét infernális, alvilági, poklokig hatoló mélységeit, de a gyöngédség titkos útjait is. Számos olyan véleményt olvasni, hallani, hogy Krúdy „elaprózta” tehetségét, és valójában soha nem írta meg azt az egyetlen nagy regényt, amire tehetsége predesztinálta volna. Azonban az Asszonyságok díja ezt a megállapítást cáfolni látszik.
Kertész Imre így beszél e számára meghatározó alkotásról:

„Kár, hogy nincs elég helyünk és időnk az elemzésre, a bizonyításra. Krúdy Gyula zenéjét, kimeríthetetlen alkotóerejét néhány alapérzés mozgatja: kozmikus erotika, a vele járó égő bűntudat, a megváltás sóvár igénye és a halál szakadatlanul jelenlevő gondolata. Művészetében, lényében van valami mélységesen archaikus vonás, ami Bosch-sal, Breughellal, Goyával, ezekkel a nagy, apokaliptikus festőkkel és a középkorral rokonítja őt természetesen a modern nagyváros díszletei közt… Az Asszonyságok díjában mindezek az alapvonások nagyszabású, egyetemes világművészetté tágulnak. Soká beszélhetnék Krúdy Gyula topográfiájáról: úgy fogja át a világegyetemet, hogy a Józsefvárosból is legföljebb a Ferencvárosba kalandozik át. És közben e pesti tájak, e pesti képek szinte észrevétlenül a dantei alapmítoszt teremtik újjá.”

Kertész Imre: Krúdy Gyula In: Európai Utas, 12. évf., 4. (49.) sz. 2002, 24–25.

Az 1919-es megjelenésű műben valóságos dürrenmatti jeleneteknek lehetünk tanúi. A háromezer esztendős hölgy és öregúr találkozása:

„Ezután még különösebb látványnak lett tanúja a temetésrendező.

Az öreguracska letérdepelt a háromezeresztendős nő előtt, és hódolata jeléül levette orrát, amelyet átnyújtott a nőnek. Később ugyanezt cselekedte egyik lábszárával is, lecsatolván azt helyéről, és a nő ölébe helyezte a gazdátlan lábat. Orr és láb nélkül valóban meglepő látvány volt az öreguracska. Majd midőn kabátját is levetette, mankójával egy művégtagkészítő boltos kirakatából látszott előjönni, megszökvén éjszakára az üveg alól.”

Krúdy Gyula: Asszonyságok díja, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968, 79. – Törzsgyűjtemény

Az Asszonyságok díja című műnek létezik egy olyan kiadása, amely csupán egyetlen példányban készült. Ezt a szenzációs példányt vöröses-lilás színű papírkötés borítja. Kozocsa Sándor a következőket írja:

„A prousti és joyce-i jelzőkkel illethető műhöz Hornyánszky Miklós készített borítólapot, a belső illusztrációkat részben ő, részben Szada István készítette.”

Kozocsa Sándor: Az Asszonyságok díjának titkai. In: Magyar Hírlap, 1973. december 31. – Törzsgyűjtemény

Érdekesség, hogy a könyvet két művész illusztrációi díszítik, ami igen különös, hiszen míg Szada inkább szürrealista, addig Hornyánszky realista módon közelít a szöveghez. Fontos megjegyezni, hogy ezt a muzeális értékű könyvet az Országos Széchényi Könyvtár kézirattára őrzi. Ezt a példányt Krúdy dedikálta is.

Márai Sándor, aki nagy rajongója és csodálója volt Krúdy művészetének, egy bravúros regényben állított emléket az írónak, amelyben annak utolsó napját „meséli” el. Márai oly stílusbravúrt visz véghez, amely egyedülálló: Krúdy stílusát és szemléletét építi bele művébe, az eredmény pedig egy katartikus erejű létösszegző, prózai alkotás, amely minden ízében esszenciális imitáció, hiszen Krúdy gondolatait veszi sorra, és ezekből a meghatározó relevanciákból építi fel azt a nagyívű, egyedi, drámai monológot, amely Márai zsenialitását mutatja. A Szindbád hazamegy című Márai regény kötelező olvasmány mindazok számára, akik rajonganak Krúdyért. Gyönyörű, könnyes búcsú ez Krúdytól és a korabeli Magyarországtól. Így fogalmaz Márai a regény akár sírfeliratszerű ajánlójában:

K. Gy. emlékének

Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörös bajszú főpincérnek, az íróknak, s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt.”   

M.S.”

Márai Sándor: Szindbád hazamegy, Budapest, Helikon, 2015. (oldalszám nélkül, ajánló) – Törzsgyűjtemény

marai_szindbad_hazamegy_1940_varia_opti.jpgKrúdy Gyula: Szindbád hazamegy, Budapest, Révai, 1940. Borító – Törzsgyűjtemény

Részlet a Márai-regényből:

„Most úgy érezte, hogy ez a különös nap, amikor minden olyan volt, ahogyan már ezerszer látta s olyan is, mintha most látná életében először és ugyanakkor utoljára mindazt, amit szeretett, elérkezett a fordulathoz, mikor békélt lélekkel adhatja át magát a hajós a nirvána hullámainak. Mert Szindbád szíve mélyén hitt a keleti bölcsességben, s legszívesebben pap lett volna Buddha valamelyik kolostorában, ahol a beretvált fejű szerzetesek oly közömbösek, mint a sás a szent tavakban, s a fájdalom úgy pereg le a lélekről, mint vízcsepp a lótuszlevélről. Ilyen szerzetes szeretett volna lenni Szindbád. De az élet arra kényszerítette, hogy egy életen át harcoljon a betűvel, a lélekkel, a démonnal s aztán veszélyesebb ellenfelekel, melyekkel a sárkányölő Szent György sem tudott volna megbirkózni: a méltatlan környezettel, a tudatlansággal, ízléstelenséggel, az álirodalommal, a süket embertelenséggel.” 

Márai Sándor: Szindbád hazamegy, Budapest, Helikon Kiadó, 2015, 153–154. Törzsgyűjtemény

Márai Sándor, aki a legpontosabb diagnoszta Krúdy-kérdésben, egy másik írásában pedig a következőket olvashatjuk:

„Kísérteties erővel látott embert, álmot, látta a másik Magyarországot. Az „Asszonyságok díjá”-ban a hős temetésrendező, aki lakodalomba, onnan a bordélyházba téved, ott, tudathasadásos jelenetben találkozik másik énjével, Álom úrral, és a két alak, félelmes ikerpár, együtt tévelyeg a holtak és elevenek század eleji Budapestjén…. eghyszerre tudott beszélni a mitikusról, a „szürrealizmusról”, ami a valóságot, a reálisat körülveszi, mint a bolygókat az interstelláris, kozmikus por… Keveseb vannak a világirodalomban, akik így tudták megeleveníteni azt, ami a valóságban mitikus… és ezekben az írásokban mindent besugároz stílusának fénytörése, az a gyöngyházfényű finom köd, ami Turner képein vagy Monet vízililiomos festményein lepi be a vásznat…. Látomásai titokzatosan gazdagok, mint Proust emlékezései az idő mélyvizéről.”

Márai Sándor: Föld, Föld!... Emlékezések Márai Sándor művei. Jegyzetek: Gellériné Lázár Márta, Budapest, Akadémiai Kiadó–Helikon, 1991. 288–292. – Törzsgyűjtemény

A Mit látott Vak Béla Szerelemben és Bánatban című regénye már expresszionista jegyeket, képeket hordoz, szürreális látomássá áll össze, noha ez a mű is csak 1961-ben jelenhetett meg könyvalakban, és tulajdonképpen befejezetlen maradt, mégis a magyar modern prózairodalom remekei közé tartozik.

„A vakzenészek e dalba ömlesztették azokat a vágyaikat, amelynek nincs szavuk, nincs nevük, nincs színük, csak illatuk. Mint megannyi mezítelennőalak, guggol a hegedűsök vállán e dal szelleme. Lábát nyújtogatja a kéj a cimbalomtól, míg a nagybőgő hasában úgy pufog a vágy, mint kövér nők hangjában, akik megállítják a cingár vándorlegényt. A vakok dala ez, akik ismét látnak, ismét megifjodnak, ismét megérinthetik ajkukkal a színeket, amelyeket a nők testén láthatni”

Krúdy Gyula: Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban, Budapest, Karinthy Kiadó, 1997, 26.Törzsgyűjtemény

Krúdyt Amerikába is csábították, de ő nem volt hajlandó elutazni: nem értette, mit keresne ő a tengeren túl. Talán sokan nem is tudják, hogy Krúdyról fennmaradt egy alig néhány másodperces filmfelvétel. Ez az élőkép csupán egy „villanásnyi” idő: Krúdy, miután leszáll lovashintóról, egy pillanatra a kamera felé les, kitekint ránk, nézőkre. És rögtön magunkon érezzük azt a látnoki tekintetet, amelyet már oly jól ismerünk írásaiból. És aki szereti Krúdyt, az beleborzong ebbe a váratlan „találkozásba”.

Krúdy Gyula és Kertész Mihály Az Est felvételein (1918) – A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum Youtube-csatornája

Temérdek gondolatot fogalmaz meg Krúdy prózájának „bölcseleteit” taglalva Cseke Ákos filozófus, esszéíró. Arra utal, hogy sokat tanulhatnánk az élet nagy kérdéseiben az írótól. A Kortárs Könyvkiadónál 2014-ben jelent meg e gondolatébresztő könyv, amely felrázza a fásult olvasót, hiszen olyan problémákat vet föl, jár körül friss, drámai, filozófiai éllel, mint a szerelem mibenléte. Cseke Ákos, miként a bölcs Krúdy is, pontosan tudja, hogy nagy a tét: a szerelem nemcsak szórakozás, játék és kellemes időtöltés.

„Azon töprengek: itt van újra az ősz, közeleg a tél – nem kellene-e elővennem Krúdymat, Krúdyjaimat, komolyan venni végre a szavak és az élet mágusát, hogy megtudjam, hol állok? Jó volna megsejteni, még mielőtt késő volna – és ki mástól tanulhatnék annyit e tekintetben, mint Krúdytól? –, mi van a nős férfiak arcára írva, akiket oly régóta figyelek titokban… Miféle keserűség, milyen elégedettség? Mit tudhatnak? Mire gondolhatnak?”

Cseke Ákos: Krúdytól tanulok. In: Uő: Mennyit bír el a boldogság, Budapest, Kortárs, 2014, 5. – Törzsgyűjtemény

Szegedi-Szabó Béla (Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

komment

„Ím, ez mind a mi terünk, mind a mi örökségünk!”

2023. október 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

200 éve született Ipolyi Arnold történész, művészettörténész, néprajzos, katolikus főpap

Ipolyi Arnold (családi nevén Stummer) 1823. október 20-án született a Hont megyei Ipolykeszin. Édesapja, Stummer Ferenc, Mária Teréziától címeres levelet kapott köznemes, a megye főszolgabírója volt. A gimnáziumi tanfolyamot Korponán és Selmecen végezte, majd hivatástudatának engedve, tizenhárom éves korában az esztergomi főegyházmegye papnövendékeinek sorába lépett. Kétévi előkészület után a pozsonyi Emericanum intézetben folytatta tanulmányait, majd a bölcsészeti tanfolyamot Nagyszombatban, a hittudományit a bécsi egyetemen végezte el. Már itt, a bécsi Pazmaneumban, megmutatkozott különleges hajlama az irodalom, a literátori tevékenység iránt. A magyar irodalmi gyakorlóiskola egyik ülésén, 1843-ban mutatta be első írását, a magyarok ősvallásáról írt dolgozatát. 1844-ben báró Mednyánszky Alajos királyi kincstárnok felkérésére Mednyánszky Dénes magántanára lett, a fiú bölcsészeti tanulmányait vezette. A nagytudású főúr házában kiváló alkalom nyílt számára, hogy történelmi tanulmányokat folytasson.

ipolyi_01_opti.jpgIpolyi Arnold portréja. In: Fraknói Vilmos: Ipolyi Arnold emlékezete, Budapest, Hornyánszky Viktor, 1888. – Törzsgyűjtemény

Fő műve, a Magyar Mythologia

A Kisfaludy-Társaság pályázatára itt kezdte meg napjainkig legtöbbször emlegetett műve, a Magyar Mythologia kidolgozását. E könyv megírásával nem csupán a pályázati kiírásnak, hanem a korszellemnek, a nemzeti romantika törekvéseinek kívánt megfelelni. Legaktuálisabb példaképe e munka során Jakob Grimm német mitológiája volt (1835). Mint bevezetőjéből kitűnik, nem állt szándékában túlértékelni e munkáját:

„Az első [fogyatkozás] mindjárt a tárgy kidolgozását illetné; mire nézve már eleve figyelmeztetem az olvasót, hogy e tekintetben ne várjon sokkal többet egy összefüggőleg s lehetségig megalapítva szakonkint összeállított nagy mythologiai adathalmaznál. (...) Annál több figyelmet gondoltam azonban, a magyarázás, felvilágosítás, kritikai diagnosis s valódi értelem megalapítására nézve az összehasonlító mythologiai párvonalozásnak tulajdonítani.”

Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, Pest, Heckenast Gusztáv, 1854, IX–X. – Törzsgyűjtemény

A hazai kritika a kezdetektől egészen a 20. század közepéig fenntartásokkal fogadta Ipolyi e munkáját. Már első kritikusa, Csengery Antal (1822–1880) is azt vetette a szemére, hogy hamis, nemlétező mitológiát kreált: adatai többségét nem vonta ugyan kétségbe, de hangsúlyozta, hogy a vallástörténeti és irodalomtörténeti adatok a magyarság esetében nem mutatják istenek és mítoszok nyomát. (Voigt Vilmos: A magyar mitológia kutatásának tanulságai. In. Hoppál Mihály – Istvánovits Márton (szerk.): Mítosz és történelem. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 3. Budapest, MTA Néprajzi Kutató Csoport, 1978, 129.) A legújabb időkben számos folklorista, néphitkutató, mint például Hoppál Mihály, Ortutay Gyula, Dömötör Tekla, Pócs Éva, Keszeg Vilmos vagy Frankovics György, hangsúlyozta e mű aktualitását, azt a tényt, hogy noha a magyar ősvallás, magyar mitológia épületét nem sikerült a szerzőnek rekonstruálni, az impozáns kötetben rendszerbe foglalt, korabeli néphittel kapcsolatos, gazdag adathalmaz hitelességét nincs okunk kétségbe vonni, ez az anyag hézagpótló, felbecsülhetetlen értékkel bír a magyar néphit kutatói számára. Továbbá, a kötet lapjain valóban jelen lévő párhuzamok az európai néphit- és mitológiakutatás eredményeivel arra a tényre is felhívják az olvasó figyelmét, hogy az óriások, tündérek, erdei szellemek, lidércek, manók és egyéb köztes lények, „hiedelemlények” létezéséről valamennyi európai nép archaikus, népi kultúrája tud. Ez a tudás, Cicero gondolatát idézve, ugyanúgy „consensio omnium gentium”, minden nép, minden nemzet közös tudása, mint az élő és igaz Isten ismerete. (Cicero, Tusculanae disputationes, 1.)

Népmese- és mondagyűjteménye

Több mint hétszáz darabból álló népmesegyűjteménye főként tündérmesékből áll. Ezen kívül számos hiedelemtörténetet, népmondát, regét is magába foglal. E nagy terjedelmű folklórkincs felgyűjtésében többen is segítettek neki, mint például Csolosz Pál, Kalmár Bertalan, Pajor István és Székely Károly. Mint már a mesegyűjtemény Kálmány Lajos által 1914-ben sajtó alá adott részleges kiadásából is megtudhatjuk, Ipolyi Magyar Mythologiájában számos helyen utal e gyűjtemény egyes tételeire. (Ipolyi Magyar Mythologiájának utalásai. In. Kálmány Lajos [szerk.]: Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye, Budapest, Athenaeum, 1914, XXXI–XXXII.)

Zobori évei

1847-ben áldozópappá szentelték. A Komárom megyei Szentpéter községbe, majd 1848-ban Pozsonyba küldték segédlelkésznek. 1849 elejétől itt gróf Pálffy Lipót Ferdinánd fiainak a nevelője lett. Ám kevéssel később, ez év decemberétől családi körülmények hatására a Pozsony megyei, zobori plébániát foglalta el, ahol közel tíz évet töltött. Itt nagy lelkesedéssel szentelte szabad idejét európai mitológiával és magyar néphittel foglalkozó tanulmányainak. E tanulmányok első eredményeképpen 1851-ben Ipolyi Arnold név alatt közreadta Tündérek és Papok című dolgozatát az Új Magyar Múzeumban, amelyet Toldy Ferenc lelkesedéssel fogadott. A Magyar Mythologia megjelenése 1854-ben külföldön is ismertté tette a fiatal tudós nevét. A göttingai Zeitschrift für Mythologie című szaklap közölte három tanulmányát: Beiträge zur Mythologie; Ungarische Sagenzüge; Die Milchstrasse im Ungarischen. Ipolyi eközben Magyarország középkori műemlékeinek tanulmányozására fordította figyelmét. A Családi Lapok 1852-ben közölte első ilyen témájú írását (Vázlatok a hazai egyházarcheologiai műemlékek köréből). Később a Religióban A középkori keresztény művészet aesthetikájáról értekezett (1854), majd 1856-ban A pozsonyi Szent Anna kápolna egyházművészeti leírása, 1859-ben Az egyházi épületek fentartásának (!) kötelméről című tanulmánya jelent meg ugyanitt.

ipolyi_02_opti.jpgIpolyi Arnold dolgozószobája a zobori plébánián. In: Pór Antal: Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata, Pozsony–Budapest, Stampfel Károly, é. n. [1886]. – Törzsgyűjtemény

Műemlékvédő és régészeti tevékenysége

A bécsi császári udvar által az ötvenes években a Monarchia területén lévő műemlékek megóvására szervezett központi bizottság Pozsony vidékére conservátorrá (mai szóval műemlékvédelmi felügyelővé) nevezte ki Ipolyit, aki beutazta a rábízott területet, felkutatta a műemlékeket, és azok rajzban való részletes dokumentálását eszközölte. E tanulmányainak eredményeit előbb a Vasárnapi Ujság 1858. és 1859. évi számaiban közölte népszerűbb hangvételben, majd nagyobb tudományos apparátussal feldolgozva az Akadémia tette őket közzé, amely Ipolyit 1858-ban levelező, 1861-ben rendes tagjává választotta. Legjelentősebb régészeti munkái: Csallóköz műemlékei (1859); Magyar műemlékek (1859); A deákmonostori XIII. századi román basilika (1860); Régi magyar keresztkutak (1861); Magyar régészeti repertorium (1861). Műemlékvédőként számos templomot állíttatott helyre, de iskolákat is építtetett.

Akadémiai munkássága

Bartakovics Béla egri érsek 1860-ban törökszentmiklósi plébánossá nevezte ki. Így közelebb kerülve a fővároshoz, az Akadémia munkálataiban egyre többször vett részt. Megválasztották az Archaeologiai Bizottság előadójává. Itt 1862–64-ben három ünnepélyes közgyűlésen tartott felolvasást a középkori magyarországi műépítészetről, szobrászatról és festészetről. 1862-ben Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre társaságában Konstantinápolyba utazott, ahol fölfedezte a Corvina-könyvtár egyes köteteit. 1863-ban egri kanonokká nevezték ki. 1865-ben a Bartakovics érsek ötvenéves papi jubileumára szerkesztett Emlékkönyvben közreadta az egri székesegyház művészettörténeti leírását, majd ugyanebben az évben az Archaeologiai Közleményekben a bélháromkúti cisztercita kolostor templomának művészettörténeti ismertetését. 1868-ban az Akadémián emlékbeszédet tartott Lonovics József 1848-ban kinevezett egri érsek, tiszteletbeli akadémiai tag fölött. 1869-ben a pesti központi papnevelő intézet kormányzójává nevezték ki, ezért lakását a fővárosba helyezte át.

ipolyi_03_opti.jpgIpolyi Arnold kanonoki ornátusban. In: Pór Antal: Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata, Pozsony–Budapest, Stampfel Károly, é. n. [1886]. – Törzsgyűjtemény

A Szent István-Társulat irányítása

Ugyanebben az évben a Szent István-Társulat alelnökévé, majd 1871-től elnökévé választották, ahol komoly tevékenységet fejtett ki. 1871. évi első elnöki jelentésében így fogalmazott a Társulat jövőjéről:

„Leszünk tehát és vagyunk most s a jövőre első sorban jó és olcsó, szükséges és hasznos iskolai, népszerű és népies könyveket kiadó társulat. E téren kell mindenekelőtt képességünket érvényesítenünk és gyarapodásunkat eszközölnünk.
De ennek alapján azután egyszersmind a legbiztosabban emelhetjük fel újra azon magasabb eszmét, melyet e társulat története második korszakában már is érvényesíteni indult: hogy legyen egyszersmind hazai s egyházi tudományosságunknak egyik áldozatra kész oltára, melengető tűzhelye s fészke. (...) Ím, ez mind a mi terünk, mind a mi örökségünk!”

Ipolyi Arnold: A Sz. István-Társulat munkálkodása. Elnöki első jelentés MDCCCLXXI. évi Martius XIX. tartott XIX. közgyűlésén. In: Ipolyi Arnold beszédei. Új kiadás, Budapest, Ráth Mór, 1893, 297–298. – Törzsgyűjtemény

Műgyűjtő tevékenysége és a szent korona művészettörténeti leírása

Ugyanebben az időszakban kezdte meg a műkincsek, főként festmények, szőttesek és hímzések gyűjtését. Festményeinek legbecsesebb részét, 60 régi festményt később az országos képcsarnoknak adott. Nagy része volt a Magyar Történelmi Társulat megalakításában, és kezdettől fogva annak egyik elnöke is volt.
1871 őszén besztercebányai püspökké nevezték ki, püspöki székét 1872. május 2-án foglalta el. 1875-ben, már főpásztori munkálkodása mellett adta ki Veresmarti Mihály XVII. századi, újra katolizált író élettörténetét két kötetben, 1878-ban pedig A beszterczebányai egyházi műemlékek története és helyreállítása című illusztrált munkáját. Az Akadémia 1874-ben igazgató taggá, majd a II. osztály elnökévé és a Történelmi Bizottság elnökévé választotta. 1886-ban jelent meg az Akadémia megbízásából írt munkája, A magyar szent korona és a koronázási jelvények története és műleírása díszműkiadásban.
Időközben az országos közoktatási tanács elnöki tisztségével is megbízták. Kitüntették a vaskoronarend nagykeresztjével és megkapta a valóságos belső titkos tanácsosi címet is. 1886. február 18-án a király nagyváradi püspökké nevezte ki. Szent László székét július 12-én foglalta el, de még ebben az esztendőben, december 2-án agyvérzés vetett véget az életének. Az Akadémia rendkívüli összes ülésén adott kifejezést mély gyászának, küldöttséget bocsátott a temetésre és elhatározta az elhunyt arcképének elhelyezését a képes teremben. A püspök végrendeletében minden vagyonát egyházi és kulturális célokra hagyományozta. Az Akadémia javára is jelentős alapítványt tett.

A Budapesti Társaság írói Ipolyi püspököt e szavakkal jellemezték:

„Voltak ugyan minden időben jeles főpapjaink, de ilyen főpapot csak századok szoktak adni a nemzetnek. Alakja, nyilvános működése amaz egyházi fejedelmekre emlékeztet, akik nagy dolgokat vittek véghez az egyház, a haza, az emberiség érdekében; de az ő fegyvere nem a szablya, hanem a gondolat, a szó, a toll.”

Idézi Pór Antal. In: Uő: Ipolyi Arnold váradi püspök élete és munkái vázlata, Pozsony–Budapest, Stampfel Károly, é. n. [1886], 122–123. – Törzsgyűjtemény

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

„Vitéz módra porkolábok Egörben / Dobó és Mecskei István az tisztben”

2023. október 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az egri vár napja alkalmából, annak 1552-es hős védőire emlékezünk

10_17_az_egri_var_napja_1_opti.jpgA 16. századi egri vár Georg Hoefnagel metszetén. A kép forrása: Wikipédia

Az egri vár napja alkalmából tavaly írt blogbejegyzésében Berecz Barbara munkatársunk a következő sorokkal kezdi mondandóját:

„470 éve, 1552. október 17-én a többszörös túlerőben lévő török sereg feladta az egri vár ostromát, és elvonult Eger alól. A győzelem emlékére 2002 óta ezen a napon minden évben Az Egri Vár Napját ünnepeljük. Az évfordulóhoz kapcsolódóan az egri várban hagyományőrző bemutatókkal, történelmi játszóházzal és tárlatvezetésekkel tisztelegnek az egykori védők és kapitányuk, Dobó István emléke előtt. Az ostrom históriáját mindannyian jól ismerjük az Egri csillagokból, mely minden idők egyik legnépszerűbb magyar regénye, és sokunk számára felejthetetlen olvasmányélmény. Ez a jeles nap idén összekapcsolódik Gárdonyi Géza, az Egri csillagok írója halálának 100. évfordulójával, melynek tiszteletére Gárdonyi 100 emlékévet rendeznek.”

Berecz Barbara: „Itt nem hirdetni, itt csak tanulni lehet a hazafiságot”. Az egri vár napja – Az Országos Széchényi Könyvtár blogja. 2022.10.17.

Az idézetből nagyon jól megragadható az a tény, hogy Gárdonyi Géza méltán „alapkőnek” tekinthető „halhatatlan” műve milyen erős benyomást gyakorolt az utókor emlékezetére az egri vár 1552. évi ostromának hős védői kapcsán. Ahogy a ’90-es évek elején a népszerű rocklegenda, Vikidál Gyula több riportban megemlítette, hogy „róla az Isten sem mossa már le Koppány vezér karakterét”, mert a Szörényi–Bródy-rockoperában vállalt szerepe miatt mindenki a Szent István királlyal szembeszegülő, lázadó nagyúrral azonosítja őt. És persze fordítva is állt a helyzet, Koppány vezért sem lehetett másként elképzelni, mint az őt alakító sokoldalú, hol rocker, hol operaénekes, hol színész előadóművészt. Ehhez hasonló a helyzetet teremtett meg Gárdonyi az Egri csillagok megírásával, melyhez nagymértékben hozzájárult Várkonyi Zoltán 1968-ban készült filmadaptációja. A film megjelente után Dobó István várkapitány fizimiskája mindenki fejében úgy élt, mint Sinkovits Imre színművész őszbe forduló szakállal takart arca, melyet a fejére húzott rákozott magyar huszársisak tett még markánsabbá. De a várnagy Mekcsey István, vagy a rafinált szerkezeteiről híres tüzértiszt, Bornemissza Gergely sem kerülhette el sorsát. Hiszen az előbbit Bitskey Tiborral, az utóbbit a valóságban soha nem létezett Cecey Évát játszó Venczel Vera párját alakító Kovács Istvánnal azonosítják ma is sokan, ha szóba kerül az 1552-es egri vár tisztjeinek a neve. Mondanom sem kell, ez a sztereotípia nagy valószínűséggel nem felel meg a valóságnak. Mármint abban az értelemben, hogyha egy ide tudnánk varázsolni eme három vitéz hazafit, akkor valószínűleg nagyon meglepődnénk, hogy a valóságos megjelenésük lényegesen eltér a filmvásznon látottaktól.

10_17_az_egri_var_napja_2_opti.jpg„Sztereotípiák” ha találkoznak. Dobó Istvánt alakító Oláh Tibor (Furé) hagyományőr és Bornemissza Gergely filmvászonbeli megjelenítője, Kovács István színművész az egri várban. A kép forrása: Oláh Tibor tulajdona

Ha valaki nem, vagy nem elég mélyen ismeri a történelmet és „csupán” az Egri csillagokra (mind a regényre, mind a filmadoptációra) hagyatkozva próbálná megismerni az ott szereplő történelmi eseményeket, akkor nagyon könnyen két helyen is zsákutcába futhatna. Az egyik zsákutca az lenne, amit a regény és a belőle készült filmadaptáció vége sejtet. A filmvásznon az ostromot túlélő katonák önfeledten „fickándozó” lovaikon bravúrokat mutatnak be örömükben, a várkapunál pedig együtt a várvédelem három fő mozgatórugója, Dobó, Mekcsey és (a valóságban nem létezett Cecey Évát ölelő-csókoló) Bornemissza Gergely. Az egyébként valóban megható és szép jelenet után szinte elképzeljük, hogy mindhármukra boldog, harmonikus és hosszú élet vár. Évtizedek múltával hosszúszakállú, ősz öregemberként a kandalló mellett ülve mesélik el a köréjük sereglett aprónépnek az egri vár diadalát. Ha a kedves Olvasók közül valaki netalán tényleg így képzelte el a történelmi valóságot, akkor azt kell mondjam, hogy számára most egy nagy hidegzuhany következik. Ugyanis sajnos a valóságban ezek kandalló körüli meseestek soha nem történhettek meg. Ha Gárdonyi még néhány évvel megtoldja a regényében tárgyalt eseményeket, akkor bizony happy end helyett drámai befejezése lett volna ennek a remekműnek. Ugyanis a három történelmi hősből csak Dobó élte meg egyáltalán azt a kort, hogy nagyapóként mesélhessen. De addigra olyan komoly intrikákban, tortúrákban és meghurcoltatásokban lett része, hogy valószínűleg már távol állhatott lelkétől az „harmonikus békesség”, ami a mesék bölcs öregembereit jellemzi. Mekcsey és Bornemissza pedig rövid időn belül mondhatni, igencsak becstelen és nem katonához, főleg hőshöz illő halálban részesült.
A másik „zsákutca” lényegét Mikszáth Kálmán Új Zrínyiász című regénye érzékelteti igazán. Vajon, hogyan hangzana, ha azt állítaná valaki, hogy az egri vár hős kapitányát, Dobó Istvánt az ostrom előtt egy évvel – két fivérével együtt – „fő- és jószágvesztésre”, vagyis halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték erőszakos bűncselekmény miatt? Vagy hogy Mekcsey István halálát az okozta, hogy parasztoktól akart fizetség nélkül szénát és/vagy szekeret elvenni (vagyis erőszakkal rekvirálni), Bornemissza Gergely pedig ezt megtorlandó több (nem tudni, mennyire bűnrészes) embert kivégeztetett és kegyetlenül megsarcolva egy falut, elvitte annak (a kor vallásos lelkülete és a mindennapi élet biztonsága szempontjából mondhatni nélkülözhetetlen) templomi harangját? Könnyen elképzelhető, hogy még egy lincselés veszélyének is kitenné magát az illető, aki ilyet állítana. De mindenesetre bolondok házába kívánnák az efféle rágalmazót. Még elképzelni is szinte lehetetlen, hogy Gárdonyi Géza hősei ilyesmire vetemedjenek. Vagy mégsem elképzelhetetlen ez? A történelmi tények alapján nyugton állíthatjuk, ezek a rágalmak, sajnos bizony megállnák a helyüket.
Talán egyeseknek meglepő lesz, amit írok, de Gárdonyi regénye bizonyos szempontból a valóságtól igencsak eltérő képet fest ezeknek a kétségkívül hősöknek tekinthető, emellett bátor és magas harcértékű katonáknak az életéről. Ennek kapcsán – és egyfajta ellenpéldaként – hadd említsem meg, hogy személy szerint nekem azért (is) tetszik nagyon Mikszáth Kálmán említett regénye, mert ez a szatirikus mű rettentő kíméletlenséggel minden bizonnyal valóságosnak ábrázol egy olyan fiktív élethelyzetet, melyben a 19. századi környezetben, az akkor uralkodó társadalmi mentalitást jelentősen megbotránkoztatva jelennek meg Dobóék kortársai. A regényben jól nyomon követhető, hogy a feltámadt Zrínyi Miklós és Szigetvár védői rajongott hősökből hogyan válnak békés, „néhány suhintáshoz szokott párbajhősöket” meggyilkoló, egyszerű polgárokat önkényesen bebörtönző és szadista módon kínzó, persona non gratává. A történet vége is egy olyan megoldási lehetőségbe torkollik, amely nem igazán tekinthető happyendnek. Hiszen a 19. században már a társadalmi mentalitás terén igencsak antiszociálisnak tekinthető, erőszakos bűncselekmények elkövetésétől sem elriadó Zrínyi és katonái számára a megoldást az jelenti, hogy egy újabb, potenciális háborúban hősi halált halnak egytől-egyig. Ha a gyakorlatilag történelmi kortársnak tekinthető személyek ábrázolásai kapcsán szembe állítanánk Mikszáthot és Gárdonyit, akkor bizony azt kell megállapítanunk, hogy az Új Zrínyiász karakterábrázolása jóval árnyaltabb, mint az Egri csillagoké. Úgy is fogalmazhatnánk, Gárdonyi – bár az általa megírt egri hőstett valós történelmi tény – egy kissé mintha „rózsaszínűbb” ködbe burkolta volna regényének szereplőit.

10_17_az_egri_var_napja_3_opti.jpg„Kik miatt szégyönt ott vallott volna, Jobb vitézöket házba sem látott volna.” Életkép az egri „Végvári vigasságok” egyik rendezvényéről. A kép forrása: Bornemissza János Hagyományőrség Egyesület közösségi oldala

Ahogy a Mikszáth Kálmán által életre keltett szigetvári hősök, úgy minden bizonnyal az egri hősök sem voltak a mindennapi életben makulátlan Grál-lovagok. Legalábbis a mai ember elképzelései szerint nem voltak azok. Egy mai ember számára ezek az emberek elképesztő morális mércét vallottak. Az ő világukban akár egy sértő szó is előidézhette annak halálát, aki nem vigyázott a nyelvére, alkalmasint pedig egy nem jól, vagy nem időben elvégzett munka következtében könnyen kiköthetett valaki egy nagyúr nyirkos és sötét tömlöcében, vagy szenvedhette el egy – mai fogalmak szerinti – súlyos verés következményeit. Ha valakit – súlyos bűnök miatt – kivégeztek, akkor kiváltságosnak érezhette magát, hogy „csak” lefejezik és nem egy állóketrecben himbálózva kapott merevgörcsöt többnapi ott tartózkodás után. A 16. században ehhez még hozzáadódott a középkori Magyar Királyság és Európa többi állama számára idegen jogi alapokon álló, számukra is mérhetetlenül kegyetlen „életvitelt” gyakorló mohamedán Oszmán Állam hódításaival együtt járó dúlás-fosztogatás és kegyetlenkedés, melyről egy korábbi blogbejegyzésben már írtam. Így gyakorlatilag a 16. század közepére egy olyan világ alakult ki, melyben az életkörülmények bőven túllépnék egy ma élő átlagember komfortzónáját. Nem csoda hát, hogy ezen kor fiai (és természetesen lányai) ha túl akarták élni a koruk szülte életkörülményeket, akkor sokszor bizony az Új Zrínyiász cselekményeiben leírtakhoz hasonlóan viszonyultak embertársaikhoz. Hiszen a török hódoltság idején ha valaki életben akart maradni, akkor könnyen lehet, hogy olyan reflexszerűen kellett embert öljön, ahogy napjainkban például egy kedves Olvasó megnyitja az OSZK blogját. Mindezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert ha valakit esetleg megbotránkoztatnának az egri vár hőseinek (vagy a szigetváriaknak) a „civil életben viselt dolgai”, akkor kérem, vegye figyelembe nagyon komoly mentő körülményként, hogy egy olyan háborúktól és pusztítástól agyonterhelt kor fiairól és lányairól van szó, akiknek mentális túlterheltsége finoman fogalmazva jóval magasabb lehetett korunk átlagemberénél. Nem is beszélve arról, hogy bizony könnyen megeshet, hogy akár kollektív-nemzeti, akár egyéni életünket is köszönhetjük nekik, akik bizony nemcsak a romantikus regények lapjain voltak készek akár meghalni is azért, hogy az utókor élhessen.
Ennek tükrében szeretném bemutatni annak a három embernek az életútját, akiket leginkább összekötünk az 1552-es egri ostrommal. A történelmi események jobb áttekinthetősége végett, elhalálozási sorrendben mutatom be ezeknek a hősöknek az életútját.

Mekcsey István (Mekchey, Mechkey, Nekchey) (? – 1553, Sajóvárkony), várnagy, huszti várnagy, a máramarosi sókamara ispánja, földbirtokos.

10_17_az_egri_var_napja_4_opti.jpgDobó István egri szobrán ott találjuk Mekcsey István alakját is. A kép forrása: Digitális Képarchívum

„Lovas katona állt a Berettyó partján, kék köpönyeges, vörös süveges király-katonája.
Intett a partról a süvegével, s átkiáltott a fűzfabokrokon:
– Hahó! Itt a víz!
S leléptetett a napfénytől meleg, süppedékes parton a buján sárgálló gólyavirág közé.
A ló térdig ereszkedett a fűbe, amelynek alján szinte elveszett a víz. S lenyújtotta a nyakát, hogy igyék.
Azonban nem ivott.
...
– Hadnagy uram – szólt föl a vitéz a vízből –, férges vagy mi ez a víz; nem issza a lovam.
A sastollas ember beugratott a vízbe, és figyelmesen nézett a hullámokra.
– Véres a víz – mondta csodálkozón.
A part körös-körül fűzfabokrokkal volt besűrűzve. A bokrok barkától sárgállottak. A föld kéklett az ibolyától. A tavasz édes illatát köténnyel hordta onnan a délutáni szellő.
A hadnagy megcsapta a lovát: egynéhány lépést csobogott fölfelé a vízben. A bokrok közt, a parton egy ingre vetkőzött fiatalemberre bukkant. Az ember fűzfatörzsökön ült, és a fejét mosta a patakban. Nagy, buckós fej, mint a bikáé. A szeme is olyan: apró, fekete és erős. A bajuszkája két vasszögként hegyes. A dolmánya, két sárga csizmája, süvege, kardja mellette hevert a gyepen.
Hát attól a mosdástól vált véressé a Berettyó vize.
– Ki vagy te, öcsém? – szólt rá a hadnagy.
Az ifjú kedvetlenül felelt:
– Mekcsey István a nevem.
– Az enyém meg Dobó István – mondotta a hadnagy. – Hát mi bajod, öcsém?
– Megvágott egy török, az istenfáját neki.
S a tenyerét a fejére tapasztotta.
– Török – szólt Dobó megvillanó szemmel. – A pogány mindenit annak a töröknek, nem lehet még messze! Hányan vannak? Hé, fiúk! Kardra!
S kiugratott a vízből.
– Ne fáradjanak – szólt Mekcsey. – Én már agyonvágtam. Itt hever mögöttem.
 ...
– Nem egy török van itt, öcsém – mondotta neki –, hanem öt. Szép vágások! Becsületedre válnak.
– Még egynek kell lennie – felelte Mekcsey. – Az talán a vízben van. Az én katonáimat megtalálta-e, Dobó bátyám?
– Meg szegényeket. Az egyiknek kétfelé esett a feje.
– Csak hárman voltunk.
– És a török?
– Tízen voltak a kutyák.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Bornemissza Gergely élete, Budapest, Singer és Wolfner, 1909. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nem tudjuk, hogy ennek a jelenetnek mi képezi a hiteles történelmi forrását. Nagy valószínűséggel az írói szabadság szülötte. Szó esett arról, hogy Gárdonyi Géza kissé megszépített formában mutatta be az egri vár hős védőit. Ezek után sokan azt gondolhatják, hogy az idézett regényrészlet írói túlzás. Pedig szerintem, ha valamiben nem túlzott Gárdonyi, akkor abban, ahogy ezzel a jelenettel érzékeltette a későbbi egri várnagy, Mekcsey István harcértékét. Bármennyire hihetetlennek, afféle Bud Spencer–Terence Hill-jelenet záró akkordjának tűnhet is, de teljes mértékben el tudom képzelni, hogy ez a „bikafejű aprószemű, fekete és erős” katona ehhez hasonló haditetteket véghez vitt, vagy ilyesmit véghez vinni képes lehetett.
A család neve valószínűleg a Baranya vármegyében található Mecske faluból származik. Az Idők Tengerének sodrában a Mekcsei (Mekcsey) család Baranya vármegyében tűnik fel a XIV. század során. Első ismert ősük „Baranyai” Mekcsei Imre. Az egri vár hősének neve egy 1507-ben kiadott oklevélben szerepel először, melyben Mekcsey György és testvérei István és László neve kerül megemlítésre. Egy 1536-os oklevélben Stephanus Mechkey de Halesfalva néven említi, 1542-ben mint Baranya vármegyei birtokosnak bukkan fel a neve a forrásokban. 1548-tól Huszt várának várnagya és Máramaros vármegye sókamarájának ispánja. Több kisebb nagyobb diplomáciai megbízatás után 1551-től az újonnan épült Szolnok várának kapitányává kinevezett, későbbi történetíró, naszádos kapitány és felső-magyarországi főkapitány, Zay Ferenc helyett Egerbe helyezik Dobó István várnagyának. Vagyis ő lett a legendás erősség második embere. 1551. január 11-én, ebéli tisztségében köti egybe életét Szencei és Budentini Szunyogh Eszterrel.
1552 elején, miután Zrínyitől hírt kapnak a török hadjárat előkészületéről, tudatosan készülnek egy potenciális ostromra, melyből – mint tudjuk – véres valóság vált. Július 9-én Dobó Szikszóra küldi Mekcseyt a részleges országgyűlésre, de nem jár diplomáciai sikerrel. Csak a második szikszói gyűlésen, július 18-án szavazzák meg, hogy nyolc vármegye jobbágyainak a fele fegyverre kelljen és július 31-én Szikszón megjelenjen. Mekcsey egy szeptember 6-án kelt írásából kiderül, hogy ez a derék hadfi nem gondolt egy esetleges török ostrom sikeres visszaverésére. Sőt még életben maradására sem, hiszen húgának búcsúlevelet írt.
Dobó a védelmet igyekezett jól megszervezni. A belső várban, a bástyákon és a kapuknál, valamint a templomtoronynál 500 embert helyezett el. A külső várban 300 fegyveres teljesített szolgálatot. A harcoló alakulatok mellett mintegy ezer ember képezte a tartalékot, ezek a vár piacain és a külső várban várakoztak. A belső várbeli erők parancsnoka lett Dobó helyettese, Mekcsey, a külső várban Pethő Gáspár és Bornemissza Gergely hadnagyok parancsnokoltak. Pethő azonban az ostrom alatt megsebesült, így Mekcsey vette át helyét az Ó-kapunál. A döntő és török kudarcot hozó, de annál véresebb ostromra október 12-13-án került sor. Előtte egy teljes álló hétig gyilkos ágyúzápor zúdult a védőkre. Számítva egy végső, mindent eldöntő rohamra, 11-én Mekcsey, amennyire tudta, a gyilkos ágyúgolyótűzben megerősítette az Ó-kapu környékét és a várható roham miatt rengeteg kézifegyvert halmozott fel ott. Katonáit előző nap rendszeresen váltotta, hogy mindenki kipihenten várja a közelgő rohamot. A három irányból, az Ó-kapu, a Föld bástya és a Bolyki bástya felől érkező döntő roham során Mekcsey emberei tüzes csuprokkal és koszorúkkal, gránátesővel fogadták a várba igyekvő „kontyosok” hadát. A bejutott törökökkel iszonyatos kemény kézitusa alakult ki, melyből a „bikafejű aprószemű, fekete és erős” várnagy is derekasan kivette részét. Október 12-én meg is sebesült, de tovább folytatja a harcot a várvédők másnapi győzelmének bekövetkeztéig.

10_17_az_egri_var_napja_5_opti.jpgMekcsey István, Bornemissza Gergely és Török János a filmvásznon. A kép forrása: Magyar Filmadatbázis

Az ostrom után I. Ferdinánd magyar király 50 forintot (ezen a korban használt 23 karátos, 0.9896-os finomságú, kb 3,5 gramm tömegű pénzegységet kell érteni) jutalomban részesítette és fölbirtokot adományozott neki. 1552. november 25-én Dobó lemondásával egy időben ő is lemond a várnagyi tisztről, de 1553. március 11-ig tisztjét betölti. Az ezután történtekről megoszlanak a történetírók elbeszélései. Tinódi Sebestyén és Forgách Ferenc szerint a feleségéhez Budetinbe indult, Istvánffy Miklós szerint pedig az uralkodó hívására Bécsbe tartott. A lényeg azonban ugyanaz. Útközben Sajóvárkonyban szénát, egyesek szerint szekeret követelt a helybéliektől, ám azok megtagadták a kérését. Ebből csetepaté kerekedet, melynek során egy parasztember (?) baltával fejbevágta az egri hőst, aki azonnal belehalt ebbe. Erről Istvánffy a következőképpen számol be:

„Mert midőn Ferdinándtól kihívattatván s Bécsben indulván Várkonyba tért volna, s a vele lévő vitézek a várasbélieknek egynéhány pár igavonó lovat hadtanak volna alájuk készíteni, s azok szót nem fogadván tétovázással késedelmet szerezének, rájok támadván fegyverre költenek, s mind a két félben sokan megölettevén, midőn ő [mármint Mekcsey – H-K G] nem igen jó esmeretekben lévén a támadás leszállítására odafutott volna, homlokon vágatván egy szekercével, egy paraszt szántóembertől a híres-neves vitzé embert megöletteték.”

Istvánffy Miklós: Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája Tállyai Pál XVII. századi fordításában. 13–24. könyv, Budapest, Balassi, 2003, 223. – Törzsgyűjtemény

Tinódi Sebestyén is megemlékezik erről a becstelen eseményről Eger vár viadaljáról való ének história című költeményében:

„Szegén Mecskei István felkészüle,
Szép asszonytársához hazaerede,
Várkon nevő faluban ő béére,
Útra való segétségöt ott kére.

Nagy vakmerő pórok feltámadának,
Segétségöt utára sem adának,
Sőt fegyverekkel ellene állának,
Egy fejszével őt homlokba találák.

Azomba két dárdával általüték,
Ez nemes vitézt ott hamar megölék,
Mellette kik valának, elkergeték,

Az gyilkosok magokat elenyészték.”

Tinódi Sebestyén: Eger vár viadaljáról való ének história. In: Tinódi Sebestyén összes költeménye, Budapest, Arcanum, 1998. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mekcsey életútjának ezen nagyon szomorú befejezése két gondolatot is felvet bennem. Az egyik gondolatnak sajnos az aktuális bűnügyi hírek szolgáltatnak alapot. Napjainkban is nem egyszer előfordultak olyan szomorú kimenetelű „utcai/kocsmai” verekedések, melyek során egy jó „erőben lévő”, valamiféle küzdősportot, vagy harcművészetet magas szinten űző élsportolót egy „átlagos” képességű ember megölt, vagy életveszélyesen megsebzett. Bizony egy ilyen helyzet az életben előfordulhat, hiszen még a legmagasabb harcértékű ember is követhet el az adott „harci szituációban” súlyos hibákat, lehet fáradt, vagy csak „egyszerűen” figyelmetlen. Egy másodpercnyi figyelemkiesés is okozhatja valaki halálát harc/verekedés közben. Sajnos úgy néz ki, ez történt Mekcseyvel is. A másik gondolat a moralitás alapjain nyugszik. Vagyis, hogy ebben a tragikus helyzetben kinek volt igaza? Ha csak a Mekcseynek jutalmul adott pénzt és fölbirtokadományt nézzük, vagy az egri győzelmet követő „sákmánt”, akkor is meg kell állapítsuk, hogy a nemesúr valószínű „mellényzsebből” kifizethette volna, amit el akart vinni. A gyilkossá vált paraszt embereknek pedig egy ilyen „rekvirálással” lehet, hogy a megélhetési feltételeiket húzták volna ki a lábuk alól. Ugyanakkor pedig ott az az egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy a rengeteg véráldozattal járó egri hőstett egy szénásszekér elvitelénél sokkal súlyosabb veszteségektől, haláltól, rabszolgaságtól, nők háremekbe hurcolásától, „gyermekadótól” és sok egyéb „belegondolni is borzalmas” események mellett a teljes pusztulástól kímélhette meg a falu lakosságát.
Mekcsey Istvánt végül a szepescsütörtöki Szent Márton székesegyházban temették el.

Bornemissza Gergely (1526?, Pécs – 1555, Isztambul) deák, végvári vitéz, hadnagy, egri várkapitány

10_17_az_egri_var_napja_6_opti.jpgEgy jelenet, ami a valóságban soha nem történhetett meg. Bornemissza Gergely szerelme, Cecey Éva ugyanis fiktív regényszereplő csupán. A kép forrása: Magyar Filmadatbázis

Gárdonyi regényének alcíme: Bornemissza Gergely élete. Valóban, ha végigolvassuk a regényt, akkor tapasztalhatjuk, hogy az egri várvédelem két másik „főszereplője”, Dobó István és a már bemutatott Mekcsey István „mellékszereplőként” jelennek meg a könyv lapjain, illetve az erről készült filmadaptációban. Gárdonyi Bornemissza Gergely származását a következőképpen mutatja be:

„A Gergő gyerek apja valamikor kovács volt Pécsett, de már meghalt. Az asszony Keresztesfalvára húzódott az apjával, egy ősz, öreg paraszttal, aki harcolt még a Dózsa György lázadásában. Azért is kapott menedéket a falu uránál, Ceceynél.
Az öreg néha átment az erdőn Pécsre, hogy kolduljon. Abból éltek télen is, amit az öreg koldult. Az uraság házából is csöppent olykor az asztalukra.”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Bornemissza Gergely élete, Budapest, Singer és Wolfner, 1909 – Magyar Elektronikus Könyvtár

A kis Gergő már gyermekként ismerte nagy szerelmét, a Vicuskának becézett Cecey Évát, aki később élete párja lett, és már hétévesen „ismeretséget kötött” egy veszedelmes török tiszttel, az egri ostromnál „Dervis bégként” harcoló Jumurdzsákkal. Dobóval már gyerekként megismerkedik, majd Török Bálint udvarába kerül, ahol apródi szolgálatot teljesítve válik belőle daliás vitéz. Török Bálint fiával, Jancsival ekkor barátkozik össze, majd a magyar nagyúr és a budai vár tragikus veszte során a vele szemben eleinte nagyon durván viselkedő Mekcseyvel is barátságot köt. A jóbarátok – miután Erdélyben megszöktetik egy Izabella királynő által rákényszerített esküvő elől Gergely szerelmét, Évát – elindulnak kiszabadítani a Sztambulban álló rettegett börtönbe, a Jedikulába hurcolt Török Bálintot. A sikertelen szabadítási kísérlet után a legendás ostrom jelenetei következnek, ahol a furfangos Bornemissza Gergely Dobóval és Mekcseyvel együtt elszántan állnak hős katonáik élére visszaverni a török ostromot.
Ha a legtöbb „laikust” megkérdeznénk, akkor bizton úgy gondolná, hogy a felsorolt kalandos életút valós történelmi tény. Ha kedves Olvasóink között is akadna, aki szintén így gondolná, akkor meg kell kérjem, hogy az ostromra vonatkozó helytállás kivételével az összes többi eseményt „vastagon két piros csíkkal húzza át” a fejében! Legalább is fejének a valós történelmi tényeket „raktározó helyiségében” mindenképpen tegye ezt. Ugyanis, bármily furcsán hangzik, de ezek a Gárdonyi által leírt kalandok javarészt az írói fantázia szüleményei. Arra a legtöbb olvasó általában rájön, hogy a kegyetlen Jumurdzsák fiktív személy lehet, bár nagyon jól megtestesíti a kor legjobban rettegett ellenségét, a kegyetlen portyázó törököket. Az viszont sokaknak okoz meglepetést, amikor kiderül, hogy Cecey Éva karaktere szintén csak Gárdonyi regényében létező személy. Ezt azért jelenthetjük ki sarkalatosan, mert ismert tény, hogy Bornemissza kétszer házasodott, ennek gyümölcseként összesen hat gyermeke született. Az első felesége Fighedi Oláh Erzsébet (Fügedi Erzsébet) volt, halála után 1554 januárjában az egri várban Bornemissza megülte második lakodalmát Sygher (Sigér) Dorottyával. Bornemissza János nevű gyermeke (a regény Jancsikája) vélhetően e második házasságból született.
A Bornemissza család „koldusszegény” mivolta sem igazán visszaigazolható. Annyi bizonyos, hogy Gergely egy pécsi kovácsmester fia és közeli rokona Bornemissza Pál nyitrai püspöknek, aki Forgách Ferenc meghatározása által „aljanépből felkapaszkodott” egyházi főméltóság volt. Miután a „deák” melléknév tanult emberre utal, valószínűleg apja taníttathatta Gergelyt, ez pedig nem vall mélyszegénységre. Ahogy az előkelő rokon személye is kétségessé teszi a Bornemissza család koldulásból való megélését. A kovácsmester korai halála pedig Gárdonyi regényében jelenik csak meg.
1549. július 5-én kelt Prágában egy adománylevél, mely minden kétséget kizáróan Bornemissza Gergelyt említi „nemesnek” és „pécsinek” titulálva őt. A pécsi mivolta azt is tükrözi, hogy személyes elszenvedője is lehetett a török hódításoknak, hiszen megélte eredeti otthonának elvesztét. I. Ferdinánd király kívánságára a Magyar Kamara felkéri a Forgáchok gyimesi és komjáti várának prefektusává, illetve várnagynak nevezik ki.
1552-ben 250 puskással Egerben teljesít szolgálatot hadnagyi rangban. Furfangos tűzszerészeti megoldásai, agyafúrt ötletei, melyekkel jelentősen megnövelte a vár védelmi értékét, olvashatók mind Gárdonyinál, mind Tinódi Lantos Sebestyénnél. Ez utóbbi a következőképpen emlékezik meg „Gergely deák” egyik nevezetes találmányáról, a filmvásznon is bemutatott tüzes kerékről:

„Serén vala Gergely deák dolgába,
Hordót, kereket ő hamar hozata,

Kerék küllőit deszkákval burítá,
Töltött puskákat beléje alkota.

Talám ily fortélt kevés embör látott,
Gergöly deák mint szörzé ez bölcs dolgot,

Puskákkal, szakállasokkal nagy hordót
Tölte forgácsval, kénkőt, faggyút, szurkot.

Ezt nehezen az bástyára tolyatá,
Felgyújtatá, árokban taszíttatá,

Hordó, kerék fut széllel az árokba,
Az terekök vesznek, futnak az sáncba.

 Nám, az puskák, szakállosok ropognak,
 Sokan az terekek földre burulnak,

Csudálkoznak, mongyák Isten haragjának,
Csak az ő bölcseségének, hatalmának.”
 

Tinódi Sebestyén: Eger vár viadaljáról való ének história. In: Tinódi Sebestyén összes költeménye, Budapest, Arcanum, 1998. – Magyar Elektronikus Könyvtár

10_17_az_egri_var_napja_7_opti.jpg„Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem” – életkép az egri „Végvári vigasságok” egyik rendezvényéről. A kép forrása: A Bornemissza János Hagyományőrség Egyesület közösségi oldala

1553. március 13-án Dobó és Mekcsey lemondása után átvette az egri várkapitányságot és a püspöki javadalmak kezelését. Ehhez a döntéséhez nagymértékben hozzájárult, hogy az 1552-es ostromban részt vett tisztikar és katonaság csaknem teljes létszámmal megmaradt mellette. Bár Zárkándy Pál lett Bornemissza kapitánytársa, a nagy ostrom résztvevői közül ott maradt Zolthay István (Zoltai vagy Zoltay néven is emlegetik), Pethő Gáspár (Petheő), Fügedi János (Fügedy) és Sukán, a vár „bátor számtartója”. Bornemissza várkapitányként nekifogott a „siralmas állapotban lévő” vár újjáépítésének, az ő nevéhez fűződik a Gergely bástya építése. Ez évben Grazba utazott, ahol felkereste Ferdinándot, hogy felhívja a figyelmét a vár sürgősen javítandó állapotára. Vitéz érdemeiért Botosfalvát (Sáros vármegye), valamint kisebb, Gömör és Abaúj vármegyében található birtokokat (például Léh falut) kapta királyi adományul. Emellett Oláh Miklós egri püspöktől is kapott birtokokat.
Mekcsey becstelen haláláról hallva személyesen ment „revansot” venni, ahogy Tinódi is beszámol erről:

„Gongya lőn erre jó Gergöly deáknak,
Halálájért jó Mecskei Istvánnak
Nagy siralmat szörze várkoni póroknak,

De gyilkosok kézbe nem akadának”.

Tinódi Sebestyén: Eger vár viadaljáról való ének história. In: Tinódi Sebestyén összes költeménye, Budapest, Arcanum, 1998. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A „nagy siralomszerzés” ellenére a gyilkosokat nem tudta kézre keríteni, viszont a falut kegyetlenül megsarcoltatta és elvitte a templomi harangot.
Az ostromot követően ugyan hivatalos béke honolt a Habsburg és az Oszmán birodalmak között, de ez volt az a korszak, amelyben „szüneti nincsen a nagy csatározásoknak”. 1554. október 17-én érkezett híre az egri várba, hogy kisebb török portyázó csapatok fosztogatják Eger környékét. Bornemissza Gergely Zolthay Istvánnal és Zárkándy Pállal kisebb lovascsapat élén kilovagolt „rendet tenni”. A bátor egri katonákat azonban Veli hatvani bég lépre csalta, egyes források szerint Poroszlónál, de Mezőkeresztes és Pásztó is felmerül helyszínnek. A túlerőben lévő törökök a magyar sereg nagy részét levágták, Bornemisszát, Zolthayt pedig elfogták. Zárkándy ugyan néhány emberével kitört a gyűrűből, de segíteni már nem tudott a bajba jutottakon. Zolthayt a bég Hatvanban tartotta fogva, és csak súlyos váltságdíjért engedte el 1556-ban. Bornemissza Gergely viszont már nagyobb kálváriát futott be élete hátralévő, nem túl hosszú szakaszában. Először Budára vitték. Egyes vélemények szerint Dobó egy Szerednyén fogva tartott értékes török foglyának, Dervis Cselebinek ideiglenes szabadon bocsájtása esetén elengedték volna Bornemisszát, de a volt egri várkapitány erre a cserére nem volt hajlandó(!), pedig Veli bég megbízásából maga a fogoly Zolthay járt közben az ügy érdekében. Más vélemények szerint egy ilyen csere lehetősége fel sem merült, hiszen Bornemisszának oroszlánrésze volt az egri török ostrom kudarcában. (Bár megjegyzendő, Zolthay sem „békés borozgatás” céljából tartózkodott 1552 őszén Egerben.) Ezután, 1554. november 3-án a „deák katonát” átadták a konstantinápolyi hatóságoknak. December 12-én meg is érkezett az oszmán fővárosba, ahol – Török Bálinthoz hasonlóan – a Héttorony börtönegyüttesben kapott „elszállásolást”. Felesége, Sygher Dorottya minden követ megmozgatott a bécsi udvar által gyalázatos módon magára hagyott egri várkapitányért. Levélben kérte Nádasdy Tamás nádort, járjon közbe férje kiszabadítása ügyében. Bornemissza nemcsak Eger falain, de a török fogságban is bátran és hősiesen viselkedett, nem adta ki a vár titkait, hiába faggatták erről a fogsága idején. Sajnos a sors kegyetlen fintorának köszönhetően „összeakadt” egykori ellenségével, az egri várat sikertelenül ostromló Kara Ahmed pasával. A többek között a Temesvárt és Szolnokot is elfoglaló hadvezér 1555. szeptember 29-én „selyemzsinórt kapott” (ti. kivégezték), de előtte néhány nappal(?) még kivégeztette a magyar irodalom legnépszerűbb könyvének főhősét. Bornemissza Gergely végső nyugalomra az egri vár Bebek-bástyáján került. Haláláról Gárdonyi is megemlékezett regényében, amikor Török Bálint kudarcba fulladt kiszabadítási akciója közben Gergely türelmetlenül várja a szerencsétlen sorsú magyar nagyurat. 

„A percek lassan múltak. Gergely magában szidta a török időt, hogy milyen lomhán jár.
S mivelhogy ember és bogár csak a fényességet nézi a sötétben, Gergely is az olajlámpásra fordította a szemét.
No, megőszülök, mikorra kimászik az a bég! – mormogta magában.
Szegény jó dalia, te kedves szép csillaga a magyar dicsőségnek, nem fogsz te megőszülni soha! Vajon milyen arccal néznél a jövendő tükörébe, ha most előtted föllebbentené valami égi kéz, s te látnád magadat rabbilincsben, éppen ezen a helyen; s látnád a török hóhért, amint azon a rozsdás lámpavason neked bokrozza a kötelet!”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Bornemissza Gergely élete, Budapest, Singer és Wolfner, 1909. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Báró Ruszkai Dobó István (1502 körül, Szerednye – 1572 májusa, Szerednye)

10_17_az_egri_var_napja_8_opti.jpgA Sinkovits Imre alakította Dobó István és katonái az utolsó, döntő roham előtt. A kép forrása: Magyar Filmadatbázis

„– A kezét... – mondotta néhány perc múlva a cigányasszony Dobónak.
Dobó odanyújtotta.
A cigányasszony fölemelte az arcát az égnek. A szeme fehérével nézett fölfelé. És remegő ajkakkal beszélt:
– Vörös és fekete madarakat látok... Szállanak egymás után... Tíz... tizenöt... tizenhét... tizennyolc...
– Ezek az éveim – mondotta Dobó.
– A tizennyolcadik madárral egy angyal repül. Leszáll hozzád, és veled marad. Kendőt rak a homlokodra. A neve Sára.
– Eszerint Sára lesz a feleségem. No, szép vénlegény leszek, mikorra megtalálom Sárát!
– A tizenkilencedik madár vörös. Sötét, villámos felhőt hoz magával. A földön három nagy oszlop eldőlt.
– Buda? Temesvár? Fehérvár? – kérdezi Dobó tűnődve.
– A negyedik is lángol már, te fenntartod azt, noha kezedre, fejedre záporként hull a tűz.
– Szolnok? Eger?
– A huszadik madár aranyszínű. A nap sugaraiba van öltözködve. A fején korona. A korona egy gyémántja az öledbe hull.
– Ez jót jelent.
– Aztán megint vörös és fekete madarak szállanak egymás után. De sötétség következik... Nem látok többé semmit... Lánccsörgést hallok... A te sóhajtásodat...”

Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Bornemissza Gergely élete, Budapest, Singer és Wolfner, 1909 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nem tudom, akad-e olyan magyar ember, aki, ha meghallja a Dobó István nevet, akkor ne jutna eszébe rögtön a Tinódi Lantos Sebestyén és Gárdonyi Géza „tollának jóvoltából” a magyar szépirodalomba is bekerült történelmi esemény, Eger várának 1552-es ostroma és annak dicsőséges megvédése? Reményeim szerint nincs ilyen ember, hiszen ez a haditett méltán került a magyar történelemkönyvek dicsőséges fejezetei közé. Ennek kapcsán Dobó Istvánt mindenki történelmi hősnek tekinti. Ez rendben is van így, hiszen nagy tettet vitt véghez katonáival a házáért. Azonban Dobó Istvánról nagyon sok kortársának körülbelül olyan véleménye volt, hogy egy pénzsóvár, durva, erőszakos köztörvényes bűnöző, aki gyilkosságoktól sem riad vissza. Miért van ez így? Napjainkban sokszor előfordul, hogy egy híres, a közért valamiféle jót tevő emberről, tudósoról, művészről, sportolóról kiderül, hogy magánemberként komoly, sokszor meglehetősen antiszociális jellegű afférjai vannak. Ha valaki a hadtörténelmi eseményekhez köthető személyek életútját tanulmányozza, akkor nem egyszer szembesülhet azzal a ténnyel, hogy a történelemben hősi szerepet betöltő katonák életrajzába bizony belekerültek olyan események, melyek a köztörvényes bűnözők és gyilkosok priuszában szerepelnek. Így van ez a 16. századi magyar történelem legendás várkapitányával, Dobó Istvánnal is.

10_17_az_egri_var_napja_9_opti.jpgAz egri „Végvári mulatságok” hagyományőrző rendezvényeken és az egri Dobó István Vármúzeumban évtizedeken keresztül Oláh Tibor (Furé) meglehetősen hitelesen alakította a rettenthetetlen várkapitány szerepét. A kép forrása: Oláh Tibor tulajdona

A régi nemesi származású Dobó család ruszkai székhelyű. Apja, ifjabb Dobó Domonkos 1505-ben Ung vármegye követe, földbirtokos, anyja a Kaplon nemzetségbeli Czékely Zsófia. Istvánnak öt testvére volt: két bátyja, Ferenc és László, egy öccse, Domonkos, két húga, Anna és Katalin. Apját egy birtokper kapcsán 1511 körül megölték. Testvéreivel a török elleni harcokban részt vettek, gondosan építették a szerednyei várukat. A Dobó család messze földön ismert kereskedőfamília volt, a kortársak nem túl hízelgő módon pénzsóvár, fukar embereknek tartották őket.
Dobó István ifjú korában az Egri csillagokból is ismert, tragikus sorsú Török Bálint, akkor nándorfehérvári bán udvarában szolgált mint hadnagy, de a nagyúr török fogságba kerülése után Ferdinánd király szolgálatába lépett. 1544-ben a király az egri püspökség tizedének beszedési jogával és az egri püspökség területén kivetett egyéb adók beszedésével bízta meg. Az egri vár ekkor még a református Perényi Péter koronaőr várkapitányának, Varkoch Tamásnak kezében volt, aki csak Perényi szabadon bocsátása fejében adta át az erősséget. 1548-tól tölti be Dobó a „közismert” tisztségét, az egri várnagyságot, először Zay Ferenccel. Mekcsey István csak 1551-től kerül a helyébe, amikor Zay az újonnan épült Szolnok kapitánya lesz. Miután hallott az Oszmán Birodalom korábbi terveiről és „mozgolódásairól” Dobó egri kapitánysága alatt folytatódott a vár korábban megkezdett megerősítése, amihez a kapitány az egri püspökség jövedelmeit is felhasználta. Megerősítette a falakat és korszerű tűzfegyverekkel, valamint jó minőségű kézifegyverekkel látta el a várat.
Ugyanezen év novemberében nevezték ki Oláh Miklóst érdemei elismeréséül egri püspöknek és kancellárnak. Oláh Miklós Heves vármegye örökös főispáni tisztét is viselte. A püspök és főispán távollétében Dobó István gyakorolta a püspök földesúri és főispáni tisztét is. Érdekességként ehhez kapcsolódik, hogy Dobó a korábbi protestáns várkapitányokkal ellentétben katolikus volt. 1544. július 6-án Sajószentpéteren gyűlést tartottak és a Tisza melléki nemesek kötelezték magukat arra, hogy az egri püspökség egyházi tizedeinek beszedési jogát – melyet korábban lefoglaltak – visszaadják a királynak, hogy a befolyt pénzből a király a várat megerősíttethesse. A pénz beszedésével az uralkodó Dobó Istvánt bízta meg.
Az egri ostrom közeledte a Dobó családnak bizonyos értelemben olyan volt, mint az éhezőnek egy falat kenyér. Ugyanis, mint említettem, a család nem volt mentes viselt dolgoktól, egyik szomszédjuk, Tegenyei Tamás ellen elkövetett birtoksértés, fosztogatás, garázdaság és erőszakoskodás miatt három fiútestvért, köztük Istvánt „fő- és jószágvesztésre” ítélte az uralkodó. Ez az ítélet az ostrom idején is érvényben volt, a hős várkapitánynak csak annyit sikerült elérnie, hogy az ítéletet egy évre felfüggesszék.

10_17_az_egri_var_napja_10_opti.jpgDobó István, ahogy a valóságban kinézhetett. Dobó István síremléke. In. Marczali Henrik: Magyarország története, Budapest, Athenaeum, 1911. – Magyar Elektronikus Könyvtár. https://mek.oszk.hu/13700/13724 A kép forrása. Digitális Képarchívum

A cigányasszony jóslatában szereplő Sára 1550-ben jelent meg a viselt dolgairól egyre hírhedtebbé vált hős életében. A szolnoki vár megerősítési munkálatai során ismerkedett meg Sulyok Sárával, akit még ez év október 17-én feleségül is vett. Felesége családján keresztül rokonságba került a Török, a Balassa, a Bocskai és s Somlyai Báthori-családokkal. Házasságuk gyümölcseként három gyermek született: Ferenc; Damján és Krisztina. Ferenc később Bars vármegye főispánja, az első házasága után megözvegyült Krisztina pedig költő unokatestvérével, a szerelmes- és katonaverseiről híressé vált Balassi Bálinttal köti össze életét.
A török hadjárat előtt az újonnan épült, gyenge Szolnoki földvárat részben Dobó István tervei alapján építik újjá viszonylag korszerű erősséggé. Ferdinánd és az Alvincon gyalázatos módon meggyilkolt Martinuzzi (Fráter) György sikertelen országegyesítési kísérletét megtorlandó, 1552-ben megindul egy két irányból vezetett nagyszabású, Kara Ahmed ruméliai beglerbég és Hadim Ali budai pasa által parancsnokolt török hadjárat. A hadjárat során török kézre kerül Ság, Gyarmat, Szécsény, Hollókő, Buják, Veszprém, Drégely, Temesvár és végül a már egyesült sereg által, a korszerűsített Szolnok. Ezek után a támadó sereg számára az Ali pasa által „juhakolnak” titulált Eger következett.
Az ostrom 1552. szeptember 9-től október 17-ig tartott. Dobó évek óta számolt egy potenciális ostrom lehetőségével. Mint az események igazolták, igaza volt. 1548 és 1552 között szorgalmas erőfeszítéssel készítette föl az elhanyagolt várat a török elleni védekezésre. 1552 nyarán még csak mintegy 400 gyalogos és lovas katona állomásozott az egri várban. Dobó István kémeket alkalmazva, június 7-én értesült a török tényleges hadmozgásairól. A várkapitány tömérdek mennyiségű lőszert és élelmiszert halmozott fel a várban. A „pénzsóvár, kapzsi családi jellemvonás” itt mintha teljesen visszaszorult volna, hiszen a várba árut szállító parasztoknak akár kétszeres-háromszoros árat is kifizetett a vágóállatokért. Július 19-én Miksa főherceg utasította Pető Gáspár, Bornemissza Gergely és Zoltai István hadnagyokat, hogy csapataikkal vonuljanak be az egri várba és vegyenek részt annak esetleges ostromakor a védelemben. Ezekkel a tisztekkel Dobó nem kevés segítséget kapott, hiszen velük egy kiváló tisztgárda állt rendelkezésére. Ahogy Tinódi is írta:

„Vitézök ezök: egy Pető Gáspár,
Zoltai István szép lovagokval,
Az Bornemissza Gergely deákval,
Bémentek vala nagy szép drabantokval

Tinódi Sebestyén: Egri históriának summája. In: Tinódi Sebestyén összes költeménye, Budapest, Arcanum, 1998. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ostromló török létszámról megoszlanak a vélemények, az általánosan elfogadott nézet szerint kb. 40.000 fő ténylegesen harcoló török katona lehetett. Ezzel a sereggel Dobó – Sugár István adatai szerint – 1799 ténylegesen harcoló katonának és 269 „egyéb várbelinek” (szakácsnak, borbélynak, mesterembernek stb.) parancsnokolva „nézett farkasszemet”. Emellett az egri várban mindössze 24 ágyú állt rendelkezésre a törökök 140 ostromágyújával szemben. A várostromok során szokásba vett tüzérségi előkészítés olyan kegyetlen mérvű volt, hogy a török sereg elvonulta után –a csatakígyók gyilkos golyóbisait nem is számolva – csak nagyobb lövedékekből 12 ezret(!) szedtek össze a magyarok. Bár az óriási tüzérségi hátrány kapcsán megjegyzendő, hogy Bornemissza Gergely furfangos bombái és a rohamozó seregbe gurított, szakállaspuskákkal és bombákkal éllátott guruló „tüzeskereke” jelentősen javított a helyzeten.
A gyilkos ágyúzáporokat két általános roham is követte. Az első rohamra szeptember 29-én, a második és az ostromot eldöntő, két napig tartó véres kézitusára pedig október 12-én és 13-án. Ez utóbbit megelőzte a falak egy hétig tartó, kegyetlen ágyúzása. A roham során négy helyről támadtak Allah győzelemhez szokott katonái. A legerősebb sereget Ali maga vezette, velük állt szemben a Dobó által parancsnokolt csapattest. A várkapitány karján és lábán is megsérült. Dobó nagy segítségére volt, hogy körülötte nemcsak halára elszánt vitézei harcoltak, hanem még a Székely Bertalan által megfestett egri nők is. Köveket, tüzes koszorúkat, égő szurkot, forróvizet zúdítottak a „juhaklot” ostromlókra, akik közül nem egy jutott aznap „Allah Paradicsomába”. A rohamozókat minden ponton visszaverték, sőt zászlókat is zsákmányoltak. Miután a török seregnek Kászim napjára (október 26.) be kellett fejeznie az ostromot, több rohamot már nem intézett a rommá lőtt falakra. Kisebb, afféle „szurka-piszka” lövöldözgetések után, október 18-án végleg elvonultak a törökök és sor kerülhetett a bevezetőben már említett – a valóságban valószínűleg soha meg nem történt – romantikus jelentre a várkapunál.

10_17_az_egri_var_napja_11_opti.jpgA végső általános roham során a több helyen sebesült Dobónak nagy segítségére voltak a Székely Bertalan által megfestett egri nők is. In: Száz szép kép, szerk.: Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ostrom után Dobó tiszttársaival október 19-én levelet küldött Nádasdy Tamás országbírónak, melyben leírta „a vár annyira összeomlott és földdel tétetett egyenlővé, hogy inkább tűnik mezőnek, mint várnak”. Miután a vár újjáépítéséhez nem kapott segítséget Ferdinánd királytól, Mekcseyvel együtt lemondott a várnagyi tisztről. 1553. március 11-ig töltötték be tisztségüket, onnantól Bornemissza Gergely és Zárkándy Pál lettek a várnagyok.
Ebben az időben még javában zajlottak az Erdély birtoklása körüli csatározások, mind a politikai, mind a fegyveres hadszíntéren. Az Egerbe 1552 őszén „jobb megélhetés reményében érkező” muzulmánok elkergetése után Dobó személyesen is belekeveredett az erdélyi, nyugalmasnak egyáltalán nem nevezhető eseményekbe. Az Erdélyre még mindig igényt formáló Ferdinándtól a bárói ranggal együtt Déva és Szamosújvár várát kapta meg jutalmul és egyúttal Kendi Ferenccel közösen erdélyi vajda lett. Azonban az ott dúló politikai csatározásokon már nem tudott úgy úrrá lenni, mint az Egert ostromlók támadásain. 1556-ban az erdélyi országgyűlés szakított a Habsburgok uralmával és elhatározta Izabella királyné visszahívását. Izabella hatalomra segítése végett, szultáni parancsra török, moldvai és havasalföldi seregek nyomultak Erdélybe. Balassa Menyhárt seregei tíz hónapig ostromolták a behódolni nem akaró Dobó szamosújvári várát. Dobónak újfent meg kellett tapasztalnia, hogy az uralkodó magára hagyta, ezért kénytelen volt – szabad elvonulás fejében – feladni a várat. Azonban Balassa katonái felfedezték, hogy a kivonulók poggyászszekerekben ágyúkat akartak kicsempészni a várból, ezért Dobó Istvánt Szamosújváron, mármint annak várbörtönében fogva tartották. Azonban a rátermett várkapitány 1557. november 15-én – Jean Marais-filmek jeleneteibe illő módon – a sötétség leple alatt a várfalon leereszkedve megszökött börtönéből. Erdélyi vajdasága idején a durva, erőszakos katona bűnlajstrommal terhelt „számláját” újabb cselekedettel mozdította el „pozitív mérleg” irányába. A katolikus(!) főúr ugyanis – öccsével, Domonkossal – lelkes támogatója volt annak a Károli Gáspárnak, aki később a „Vizsolyi Biblia” lefordítójává vált, ugyanis segítették az ő Wittembergi Egyetemen folyó tanulmányait. 
1558-ban Erdélyről végleg le kellett mondaniuk a Habsburgoknak. Dobót újból bárói rangra emelték és elveszett birtokai helyett Léva várát kapta meg, emellett kinevezték Bars vármegye főispánjává. Jelentős vagyonát mutatja, hogy 7000 zálog arany fejében megkapta Telkibánya és Gönc mezővárosokat. Itt ismét a „keménykezű” Dobó Istvánnal találkozunk, aki nem ismerte el a mezővárosok kiváltságait, ezért a gönciek fel is lázadtak ellene. A lázadás eredménye nem éppen békés módon rendeződött, Dobó keményen leverte és megtorolta azt. Dobó István az 1560-as évekre az ország egyik legnagyobb földbirtokosa lett, 1562 és 1564 között a bányavárosi és környező végbeli főkapitányi tisztséget is betölti.
Hiába vált nagyhatalmú úrrá, annak a bizonyos jósló cigányasszonynak az utolsó mondatai végül mégis utolérték Dobó Istvánt. A Bornemissza Péter Ördögi kísértések című művében telhetetlen, kapzsi családok közt emlegetett, gazdálkodással és kereskedelemmel foglalkozó Dobók, ha a helyzet úgy kívánta, kíméletlenül elbántak szomszédaikkal, és mindent megtettek annak érdekében, hogy birtokot szerezzenek. Mivel az Ung és Bereg vármegyei birtokaik határosak voltak a Lengyel Királysággal, a királyi vámhelyek megkerülésével gyakorlatilag csempésztevékenységet is folytattak. A régóta duzzadó „Tegenyei-ügy” okozta végül a volt egri várkapitány vesztét. 1568-ban Pozsonyban emiatt tartóztatták le, de hát aki már egyszer Jean Marais-filmek jeleneteibe illő módon megszökött egy börtönből, annak most sem esett nehezére ilyesmit tenni. Így – a kortársak óriási közfelháborodásától kísérve – 1569-ben Dobót a pozsonyi országgyűlésre csalták, ahol rokonával Balassa Jánossal együtt elfogták és „felségárulás vádjával” börtönbe záratták. Ebből a börtönből Balassa János szökött meg Dobó két korábbi esetéhez hasonló módon (a várbeli „árnyékszék” alján lévő rácsra erősített lepedőkön leereszkedve), majd a Balassák Divényi és Kékkői várába vette be magát. I. Rudolf magyar király – hogy elkerülje Balassa egy esetleges török szövetségre lépését – megkegyelmezett neki. Balassa János esete körül játszódik Breszt Borisz Divényi történet című ifjúsági kisregénye. Dobó viszont ez esetben már nem volt ilyen szerencsés. Főispáni rangjától megfosztva élete utolsó éveit fogságban töltötte. 1572-ben végül kegyelmet kapott (egyes források szerint a fogság annyira megviselte, hogy a börtön árnyékszékén a kegyelmi levelével kitörölte a fenekét, mondván: „ennyit ér a császár kegyelme”). Szabadulása után visszatért szerednyei várába, ahol a megpróbáltatások úgy megtörték, hogy ebben az évben elhunyt. Dobóruszkán temették el.
Az Egri csillagokban olvasható egy jelenet, amelyben a harcokban elcsigázott várkapitány egyik este az ágyú mellett alszik el, de előtte könnyes szemmel imádkozik, Szent István király közbenjárását kéri Egerért. A Dobó család viselt dolgait szemlélve joggal felmerülhet bárkiben a kétely, hogy ez a jelenet „rózsaszín ködbe” burkolózott írói fantázia. A jelenet lehet, hogy a fantázia szülötte, de bármily furcsán hangzik, a könnyező szemmel elmondott imát/imákat teljes mértékben el tudom képzelni Dobó Istvánról. Nagy László és Klaniczay Tibor jellemzése tökéletesen lefedheti róla a valóságot:

„Egyik jellegzetes típusa volt azon reneszánsz kori magyar nagybirtokosoknak, akiket így jellemez Klaniczay Tibor, a jeles irodalomtudós: »szélsőségek között élték életüket, tetteik, politikai állásfoglalásaik telve voltak ingadozásokkal. Cselekedeteik mozgatórugói között nagy szerepet kapott a pénz, a hatalomvágy, a földbirtok halmozására, növelésére irányuló törekvés is. Politikai magatartásuk, állásfoglalásuk nem egyszer ingadozott akár a törökkel, akár a némettel szemben. Harcoltak egymással, jól lehet minduntalan kénytelenek voltak összefogni hol a török, hol mások ellen. Ám ha ezeket a főurakat életük sodrása olyan posztokra állította, ahol érdekük volt kitartani, akkor ott makacsul és hősiesen helyt álltak, s a haza minden rögéért készek voltak, ha kellett vérüket ontani.«, s sokan közülük habozás nélkül vállalták a hősi halál áldozatát is. Jóllehet mély vallásos meggyőződésüket hangoztatták, mégsem bízták sorsukat az isteni gondviselésre, hanem maguk irányították azt. Többnyire nagy testi erő, katonai virtus és szilárd akarat jellemezte őket, »merőben különböztek utódaiktól, a későbbi századok kifinomult, elkorcsult, degenerálódott arisztokratáitól.«”

Nagy László: „Megfogyva bár, de törve nem…”. Török háborúk viharában (1541–1699), [Budapest], Tankönyvkiadó, 1990, 57–58. – Törzsgyűjtemény

10_17_az_egri_var_napja_12_opti.jpgKara Ahmed pasa „Kik miatt szégyönt ott vallott volna, Jobb vitézöket házba sem látott volna.” Életkép az egri „Végvári vigasságok” egyik rendezvényéről. A kép forrása: Oláh Tibor tulajdona

Köszönjük a Bornemissza János Hagyományőrségnek és Oláh Tibor úrnak képei közlésének engedélyét!

Felhasznált irodalom:


Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

komment

„Vajha kicsin legyek a nagy haza hősei közt.”

2023. október 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

220 éve született Deák Ferenc

Deák Ferenc liberális politikus, jogtudós, közíró, országgyűlési követ, az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere, „a haza bölcse” 220 éve született.

A Zala megyei Söjtörön született középnemesi családban, szüleit még kamaszkorában elveszítette. Iskoláit Keszthelyen, Pápán és Nagykanizsán végezte, majd a Győri Királyi Tudományakadémián bölcseleti és jogi tanulmányokat folytatott. Zala megye jogszolgáltatásában végzett munkája során jártasságot szerzett a megyei jogi életben. 1833 és 1836 között – majd 1839–40-ben – a megye országgyűlési követe volt a pozsonyi diétán. A magyar alkotmány- és jogtörténet kiváló ismerőjeként szerzett hatalmas jogi tudása, taktikai érzéke és liberális elkötelezettsége révén hamarosan a reformellenzék egyik vezére lett; a jobbágyság helyzetének javításátért és a szólás, valamint a sajtó szabadságáért küzdött. A Magyar Tudományos Akadémia 1939-ben választotta tagjai közé. 1845-ben a Védegylet tagja lett. Politikai nézeteit tekintve Kossuth és Széchenyi eszméi között állt. Nevéhez fűződik az Ellenzéki nyilatkozat (1847. június 5.) megszövegezése, mely a Bajza József szerkesztésében és a cenzúra beavatkozását megkerülendő Lipcsében kinyomtatott Ellenőr című politikai zsebkönyvben jelent meg.

Than Mór: Széchenyi és Deák kora, 1875. Szekkó mészfestékkel festve. A Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza . In: Száz Szép Kép című összeállítás – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Csordultig áll a telt pohár
Somlyó arany nedvével,
Csordultig telve szívem is
Kedvemnek érzetével;
Kelyhem – s szivemnek fenekét
Ma még mindenki lássa –
Az áldomás, mit ma iszom,
Deáknak áldomása!”


Garay János: Áldomás Deák Ferencre (Ápril 20-án 1845.). Részlet. In: Garay János összes költeményeMagyar Elektronikus Könyvtár

Erkel Ferenc Deák Ferencnek ajánlotta Kölcsey Hymnusának megzenésítését. 1844. szeptember 10. körül jelent meg nyomtatásban a Himnusz kottája Wagner József zeneműkiadónál Pesten, mely lehetővé tette a mű országos terjedését. 1845. május 16-án Kolozsvárott Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi útján az ünneplő közönség a Himnuszt énekelte. A Pesti Hírlap 1845. május 27-i tudósítása szerint „Több mint száz fáklya’ világánál a’ helybeli hangászkar” felvonulását követte „megdicsőült Kölcseynk hymnuszának a’ tisztelgő fiatalság általi eldallása”. Deák Ferenc „beszéde’ alapjául az eldalolt hymnusz’ azon szavait: megbűnhődte már e’ nép a’ multat ’s jövendőt” választja.
Deák az ajánlásért levélben fejezte ki köszönetét Erkelnek, melyben a zeneszerzőt „karnagy” megszólítással tüntette ki. Ettől az időtől ismeretes a magyar zenei szókincsben a „karnagy” szó.

Erkel Ferenc: A Himnusz kottájának címlapja Deák Ferencnek szóló ajánlással. In: Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

1847/48-ban Deákot ismét országgyűlési követnek választották. Az 1848-as áprilisi törvények elfogadása után a Batthyány Lajos vezette első felelős magyar kormány igazságügyi minisztere, a miniszterelnök jobbkeze lett. Batthyányval együtt mondott le szeptemberben, de továbbra is részt vett a képviselőház munkájában. Ő is tagja volt annak a békeküldöttségnek, amelyet a magyar országgyűlés az év végén Windischgraetz osztrák fővezérhez küldött, és nem is engedték visszatérni a Debrecenbe menekült országgyűléshez, így kiszorult a politikai életből.

Deák Ferenc névaláírása. In: A magyar irodalomtörténet képekben. Összeáll. és magyarázó szöveggel ellátta: Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum 

A szabadságharc leverése után kehidai birtokára vonult vissza. 1851-ben Schmerling osztrák igazságügy-miniszter meghívta egy az igazságügyi reformok tárgyalása során megrendezett magánjogi kérdésekkel foglalkozó értekezletre, ami elől udvarias, de határozott hangú levélben kitért. Ezzel Deák lett a megszemélyesítője a passzív ellenállás politikájának. 1854-ben birtokát eladva Pestre költözött, és az „Angol királyné” szállóban bérelt lakást, amely rövidesen politikai és szellemi körének főhadiszállása lett. Nézetei szerint az együtt nem működés politikájának alkalmazásával ragaszkodni kell a ’48-as elvekhez, az ország alkotmányos önállóságához, így magát az alkotmányt kedvező pillanatban egy tollvonással helyre lehet állítani.

Rudolf Alt: Az Angol Királyné Pesten, Deák Ferenc lakóhelye. Az Angol Királyné vendéglő és vendégfogadó a pesti Duna-parton, az egykori Nagyhíd utca (ma: Deák Ferenc utca) torkolatában állt. In: Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az irodalom kérdései iránt is érdeklődött. Vörösmartyhoz ifjúkorától fogva szoros barátság fűzte, a költő halálos ágyán őt kérte fel gyermekeinek gyámjául. Arany Jánossal, Kemény Zsigmonddal, Gyulai Pállal stb. is baráti viszonyba került, részben így alakult ki az ún. irodalmi Deák-párt.

„Alkudtál s mondtad: »nem kell, amit ti szerettek,
Vagy nem kell úgy, mint élni, szeretni szokás;
Munkabiró lelket kívánok, félni tudatlant,
S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí.
És emberszerető szívet, ha vad indulatokkal
És áleszmékkel küzdeni síkra kelek.
Tűrni viszályt és pártharagot, s ha kerűlni lehetlen,
Régi baráttól is tűrni a néma döfést.
S amint kezdettem fiatalkori lelkesedéssel
Arról hálaimát mondani vég napomon.
Mindezekért a díj, amelyet elérni reményem:
Vajha kicsin legyek a nagy haza hősei közt.«”

Vörösmarty Mihály: Deák Ferenc (1845) . In: Vörösmarty Mihály összes költeményei – Magyar Elektronikus Könyvtár

1855-ben az Deákot a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották. 1860. december 29-én Ferenc József császár kihallgatásra kérette, hogy vele is megvitassa a kiadatás előtt álló februári pátenst, mellyel azonban Deák nem értett egyet. Az Októberi Diploma (1860) kiadását követően az 1861-es országgyűlés előtt részt vett az országbírói értekezleten, Pest belvárosi képviselője és egyben a mérsékelt, ún. felirati párt vezére lett. Május 13-án megtartotta felirati beszédét és javaslatát: szerkesszenek feliratot a királyhoz a 48-as alkotmány visszaállítása érdekében. A felirati javaslat visszautasítása után, augusztus 8-án újat szerkesztett. 1865-ben, amikor az udvarban is megérlelődött a kiegyezés készsége, a Pesti Naplóban, a korszak legtekintélyesebb és legrégebbi folyamatosan megjelenő sajtóorgánumában (az április 16-i számban) megjelent ún. húsvéti cikke, amelyben a Habsburg-házzal való jövőbeni kiegyezés gondolatát körvonalazta közvetlenül készítve elő a kiegyezési tárgyalásokat. A birodalom fenntartásának szempontját az ország függetlenségének megóvása elé helyezte, elfogadta a kül- és hadügy, valamint a pénzügyek közösségét.

Deák Ferenc húsvéti cikke a Pesti Naplóban. In: A magyar nemzet története. Szerkesztő: Szilágyi Sándor, 1898 és 1908, Budapest, Athenaeum, 1895. – Magyar Elektronikus Könyvtár.  A kép forrása: Digitális Képarchívum 

1867-ben Kossuth Lajos Deáknak címezte a kiegyezést ellenző ún. Kassandra-levelet. Kossuth nem értett egyet a ’48-as eszmék, az állami függetlenség lényeges csorbulását jelentő had-, kül- és pénzügyek közösségével, annak ellenére sem, hogy a korlátlan abszolutizmus megszüntetése, a politikai viszonyok rendeződésének lehetősége a korábbinál biztosabb alapokat teremtett a kapitalista gazdaság további kibontakozása számára.

„Lassan-lassan fellebben a fátyol a béccseli alkudozások titkairól. Úgy látszik, mindez már kicsinált dolog, s az országgyűlés csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt regisztrálja. De én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem avégett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak: nézz körül magasb államférfiúi tekintettel, s fontold meg a maradandó következéseket, melyek felé vezeted a hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő percét, de a változhatlan múltat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. – Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!”

Kossuth Lajos: Deák Ferencnek. (Párizs. 1867. május 22.). Részlet. In: Deák Ferenc, Kossuth Lajos: Párbeszéd a kiegyezésről. Az előszót és a jegyzeteket írta Szigethy Gábor, Budapest, Magvető, (Gondolkodó magyarok), 1981. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Deák az 1867. febr. 17-én felállt új magyar kormányban nem vállalt szerepet, de gróf Andrássy Gyulát ő ajánlotta miniszterelnöknek.
A kiegyezést képviselőként védelmezte, annak pártja őt tekintette vezérének, tekintélye, befolyása is jelentős maradt, de nemsokára már kritikusan kellett szemlélnie a kétes pénzügyekkel összebonyolódó politikai életet. Mindinkább egyedül maradt őszintén liberális elveivel. Puritán egyénisége, ifjúkori liberális nézeteihez való ragaszkodása, logikus előadásmódja tiszteletet ébresztettek iránta. Kitüntetést, rangot nem fogadott el. Jelentős szerepe volt az első évek liberális polgári törvényeinek létrehozásában. Az állam és az egyház szétválasztásának, a kötelező polgári házasság bevezetésének szükségességéről tartott 1873. jún. 23-i képviselőházi felszólalását követő tapsvihar utolsó nyilvános szereplését jutalmazta.

Porcelántál Deák Ferenc és az Andrássy-kormány tagjainak fotóival, 19. század második fele. Magyar Nemzeti Múzeum. In: Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Ezelőtt harmincöt esztendővel őfelsége, a király legmagasabb trónbeszédében felszólítá az egybehívott magyar országgyűlést, hogy formulázza a nemzet kívánalmait, amelyek szerint Magyarország és Ausztria között az alkotmányos kiegyezés létrehozattassék.
Mindkét országban csak ideiglenes kormány volt, mely az adminisztrációt vezette olyan közegekkel, amilyeneket éppen elöl-utol talált. A magyar országgyűlésre volt bízva a kezdeményezés.
Az országgyűlés egy hatvanhét tagból álló bizottságot választott meg, melynek feladata volt az alkotmány alapszervezése.
Engemet is beválasztottak e bizottságba.
A bizottság üléséből ki volt zárva a nyilvánosság. A tagokon kívül senkinek sem volt szabad megjelenni a tanácskozóteremben, s azok becsületszóval köteleztettek a titoktartásra.
Mikor a helyeinket elfoglaltuk, én magam elé tettem egy nagy csomó papirost meg egy szál plajbászt. Deák Ferenc odaszólt hozzám:
– Mit akarsz azzal a sok papirossal?
– Jegyzeteket csinálni a mai tanácskozásról.
– Tudod jól, hogy az itt elmondandókról nem szabad semmit nyilvánosságra hozni. Felfogadtuk.
Én erre az egész gyülekezethez fordulva azt kérdezém, hogy meddig tart a felfogadás záró ideje? (Azt hittem, legfeljebb egy esztendő lesz.)
Deák azt mondta, hogy harminc esztendeig.
Nyáry könnyíteni akart, az mondta: legyen huszonöt esztendő. Apponyi György harmincöt esztendőt javasolt. Az ő javaslatát fogadta el a bizottság. Erre én azt mondtam:
Jól van, hát majd közölni fogom ezeket a lapomban – harmincöt esztendő múlva.”

Jókai Mór: A felszabadult felfogadás (1901) In: Uő.: A históriai tarokkparti (Más hátrahagyott írásokkal). Az utószót írta és sajtó alá rend.: Gángó Gábor, Budapest, Unikornis, (Jókai Mór munkái 78.), 1996. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Deák később betegsége miatt és a vezető réteg közömbösségét, haszonhajhászását, megalkuvását látva elkedvetlenedett, és visszavonult a politikától, de haláláig neve tartotta össze különböző platformokból álló pártját. 1876. január 29-én hunyt el. Deák Ferencet a nemzet halottjának tekintették, a végtiszteletadást az országgyűlés rendezte.
A „haza bölcse” a Fiumei úti sírkert (Kerepesi temető) mauzóleumában nyugszik.

„Nem vonult félre: osztozott velünk mindenben, ami közös volt; óvott, tanácsolt, biztatott, megmutatta a középutat az elkeseredés és elernyedés között; világítótornyunk volt a sötétségben. – Annyira ragaszkodott hazájához, hogy időn élte alkonyán kórszenvedéseinek enyhítése, élte napjainak szaporítása végett a gyógyászat bölcsei enyhébb éghajlat alá tanácsolák átköltözni, nem hajlott rá; itt akart meghalni a haza ege alatt, mely szenvedéseit megnehezíté, éltét rövidebbre szabta.
Pedig nem kötötte e hazához sem vagyon, sem hivatal, sem család; egyedül a hon tiszta szerelme.”


Jókai Mór: Deák Ferenc temetése előtt. In: Életemből. (Igaz történetek, örök emlékek, humor, útleírás). Az utószót írta és sajtó alá rend.: Gángó Gábor, Budapest, Unikornis, (Jókai Mór munkái, 95., 96.), 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Deák Ferenc művei és Deák Ferencre vonatkozó szakirodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

komment

Szem-szájnak ingere

2023. október 11. 06:00 - nemzetikonyvtar

Ételépítmények Nándorfehérvár visszafoglalásának örömére

A Régi Nyomtatványok Tárának 16. századi nyomtatvány (antikva)-gyűjteményét folyamatosan dolgozzuk fel könyvtárunk online katalógusában. A gyűjtemény kötetei közt számos kolligátum található, amely a régikönyves kultúra sajátos, ma már ritkaságszámba menő jelensége, a tulajdonos (és nem a szerző vagy kiadó) szándéka szerint egybekötött nyomtatványok fizikai egysége. Egy 26 tagú, a Német-római Birodalom történetét érintő nyomtatványokat magába foglaló kolligátum egyetlen 16. századi tagja révén került az antikvák közé, a feldolgozás során viszont más érdekességet is felvillantott. A kolligátum 12. tagja – egy Nándorfehérvár visszavívásához kapcsolódó nyomtatvány – a magyar vonatkozású röplapok közé is illik, szűkebb témáját tekintve pedig minden édesszájú figyelmére érdemes.

nandorfehervar_opti.jpgNándorfehérvár 1521-es ostroma, [Nürnberg, Johann Sibmacher, 1602]. Jelzet: App. M. 1095/14 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi ritka tartalomszolgáltatás

A középkori Magyar Királyság déli határát védelmező Nándorfehérvár (Alba Greca, Griechisch-Weissenburg, ma Szerbia fővárosa, Belgrád) az évtizedes hősies ellenállás után 1521-ben török kézre került. A felszabadító háborúk során a keresztény hadak csak majd’ kétszáz év múlva, 1717 augusztusában foglalták vissza a várost. Nándorfehérvár stratégiai jelentőségére és a felszabadító háborúba bekapcsolódó birodalmi csapatokra tekintettel az esemény európai visszhangot keltett, amit a visszavíváshoz kapcsolódó számos nyomdatermék, röplap is bizonyít.
Állományunkban eddig tizenhárom röplapot regisztráltunk Nándorfehérvár visszafoglalásával kapcsolatban, de ennél minden bizonnyal több kiadvány készült az ostromról, csak – mint az alkalmi nyomtatványok általában – nagy arányban vesztek, pusztultak el. A nemzeti könyvtár állományán így is megfigyelhető, hogy nemcsak német nyelvterületen érdeklődtek a hadjárat eseményei iránt, hanem Itáliában (hiszen a nándorfehérvári győztes hadvezér Jenő savoyai herceg volt) és Portugáliában is (lásd: Röpl. 1216 és 1218b). A nyomdahelyek közül kiemelkedik az ostromhoz legközelebbi császári székváros, Bécs (két meglévő nyomtatvány mellett egy regensburgi impresszumában olvasható, hogy bécsi kiadvány újranyomása), valamint a folyamatos birodalmi gyűlés székhelye, Regensburg (négy nyomtatvány).
A kiadványok tematikusan sokfélék: hivatalos szövegek, például a törökök megadásának feltételei (Röpl. 1212, 1213), veszteséglisták (Röpl. 1214), valamint személyesebb, naplószerű beszámolók az ostromról (Röpl. 1212a (1)-(6), 1216 és 1221), melyeket néha levélrészletek egészítenek ki. Egy-egy levél(csomag) nemzetközi karriert is futhatott, például két különböző szerzőtől származó naplóba is bekerült ugyanazoknak a nándorfehérvári táborban és a Száva mentén kelt leveleknek a német (Röpl. 1212a (3), pp. [2-3] és [3-4].) és olasz szövege (Röpl. 1216, pp. 2-3 és 3.). Ezek a naplók sorozatos hírlevélhez hasonlóan járták be Európát, a legtöbb címe (Continuatio… – folytatás) vagy a számozásuk utal erre. Rövid időn belül pedig az eseményeket nagyobb ívben elbeszélő szövegek, egész hadjáratról, vagy Nándorfehérvár történetéről szóló historiográfiai művek (pl. Nándorfehérvár erődjének szerencsés és szerencsétlen esetei) és költői értelmezések is napvilágot láttak (Röpl. 1218).
(További röplapok az ostrom témájában: Röpl. 1209, 1215, 1217, 1220.)

regensburg_opti.jpgRegensburg látképe, [s.l., s.n., 1653]. Részlet. Jelzet: App. M. 1049 – Régi Nyomtatványok Tára

Ahogy a Nándorfehérvárral foglalkozó röplapok leggyakoribb megjelenési helyéből is megfigyelhető, Regensburgban különösen nagy érdeklődés mutatkozott a felszabadító hadjárat iránt. Ebben közrejátszhat az is, hogy a birodalmi gyűlésen a német-római császárt Keresztély Ágost (Christian August von Sachsen-Zeitz) szász herceg, bíboros képviselte 1716-tól kezdve 1725-ben bekövetkezett haláláig, aki egyszersmind győri püspök és esztergomi érsek is volt.

keresztely_agost_opti.jpgKeresztély Ágost érsek mellképe, [s.l., s.n., post 1707]. Jelzet: App. M. 1221/15 – Régi Nyomtatványok Tára

Keresztély Ágost figyelmét így magyar egyházi méltóságai is a háborús események felé irányították, érthető hát, hogy a fontos győzelem hírét pompázatosan megünnepelte. A főpap parancsára rendezett vigasságról egy illusztrált nyomtatvány számolt be a távolmaradóknak, amely két szöveges részben ismertette a győzelem örömére rendezett különleges lakomát és ünnepséget, amelyeket négy rézmetszeten is ábrázolt.

emmeram_opti.jpgAz ünnepség helyszíne, a regensburgi Szt. Emmerám-kolostor [Regensburg, Johannes Matthias Steudlin és Andreas Geyer, 1717]. Forrás: Bayerische Staatsbibliothek

A nyomtatvány egy csonka példánya az Ant. 1997 jelzeten őrzött, sajnálatos módon ismeretlen provenienciájú kolligátumban található (Ant. 1997 (12)). Ez az egyik önmagában is befogadható, szöveges része a kiadványnak, amely a lakomán kiállított ételkülönlegességekről szól.
Keresztély Ágost a városi szakács címét viselő Georg Friederich Bächleintól hét ételépítményt rendelt meg, amelyeket a győzelmet követő szeptember 26-án rendezett „öröm- és hálaünnep” keretében mutattak be. Bár az ételkülönlegességeket már a kiállítás másnapján elfogyasztották, az illusztrációnak és a részletes beszámolónak köszönhetően napjainkban is gyönyörködhetünk Bächlein mester cukrász-kreálmányaiban. A hét ételépítmény elképzelését megkönnyíti, hogy a nyomtatványban számozott leírásokat a rézmetszeten is római számokkal jelölték. Bár kisebb részletekben eltér az illusztráció a szövegtől (pl. hány török tartja a császár fölé a győzelmi baldachint), kétségtelenül segít magunk elé képzelni a mai szemnek szokatlan látványosságot.
A fogásokat kettős, egymással szembefordított C alakú – vagyis együttesen kört formázó – asztalokra helyezték el, amellyel VI. Carolus német-római császár (magyar királyként III. Károly) neve előtt tisztelegtek. Az asztaloknál százan foglalhattak helyet egyszerre.
Az ételek három rendben helyezkedtek el, a látványosságot névtelenül megörökítő szerző mindhárom esetében hangsúlyozta, hogy kostbar vagyis költséges módja volt ez a győzelem megünneplésének. A leghétköznapibb rendet 148 ezüsttálon elhelyezett ritka és drága, szárnyasból és vadhúsból készült fogások alkották. Az ételkülönlegességek következő sorozatát 36 sütemény-piramis képezte, melyeket porcelán módjára – valószínűleg fehér cukormázzal – vontak be. A piramisok egyenként 3 láb magasak voltak, a bizonytalan mértékegységhasználat mellett is egy méterre rúghattak. A különcségek csúcsát pedig hét cukorból készült ételépítmény jelentette, amelyeket kiemelt figyelemmel írt le a szerző.

cimlap_opti.jpgBeschreibung der auff ihro durchleuchtigsten Eminenz Herrn, Herrn Christiani Augusti, der Heil. Röm. Kirchen Cardinals etc., Hertzogen zu Sachsen, Jülich, Cleve, Berg etc., ihro röm. kayserl. Majestät zu fürwährender allgemeiner Reichs-Versammlung zu Regenspurg bevollmächtigten höchstansehnlichen Principal-Commisarii gnädigsten Befehl, zu dero den 26. Herbst-Monaths 1717. über die von ihro kayserl. und catholischen Majestät wider den Erb-Feind den 16. Aug. jüngsthin erhaltene herzliche Victorie und darauff erfolgte Ubergabe der Haupt- und Gräntz-Vestung Griechisch-Weissenburg, gehaltenen Danck- und Freuden-fest auffgestellten VII Schau-Essen ordiniret un verfertiget von Georg Friederich Bächlein, Burgern und Stadt-Koch in Regenspurg, [Regensburg, s.n., 1717]. Jelzet: Ant. 1997 (12) – Régi Nyomtatványok Tára

Az első ételépítmény a császár által a győzelemért köszönetképpen Istennek szánt hálaajándék volt, és egy pisztáciával, mandulával és különböző figurákkal díszített spanyol (vagy keresztvégű) kereszt alakú cukortömbre készült. A kereszt közepén 10 hüvelyk (23–30 cm) magas, háromszög alakú fehér tömörcukor-emelvényen a császár figurája féltérden ad hálát Istennek a győzelemért. Egyik kezét az ég felé emeli, a másikkal az előtte térdelő tizenhat török fogolyra mutat. A törökök négyesével egy-egy ezüstözött, aranyszínűre pirított cukorból készült oszlopot tartanak a vállukon, melyeken egy-egy szárnyait kitáró, fehér cukorsas áll. A négy sas mögött vörös és aranyszínűre pirított cukorból szalagok, amelyeken 6 hüvelyk széles levelek borulnak baldachinként a császár fölé. A baldachinról újabb négy szalag kígyózik tovább, ezeken pedig egy háromoldalú, kétfejű sasokkal díszített piramis nyugszik. Az egész alkotást egy angyal koronázza meg egyik kezében a császári karddal, a másikban jogarral.

savoyai_jeno_opti.jpgSavoyai Jenő portréja, [s.l., s.n., 1722]. Jelzet: App. M. 96 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi ritka tartalomszolgáltatás

A kettes számú ételépítmény Savoyai Jenő főherceg nándorfehérvári bevonulását mintázza. Ennek alapja az előzővel azonos anyagból, de kettőskereszt alakban („ungarische Patriarchen-Creutz”) készült. Ezen négy fehér cukoroszlop ábrázolja a Habsburg-ház színeivel, arannyal és feketével mintázott diadalkaput. Mindegyik oszlopon kétszínű szalagok áttetsző cukorból, amelyek közt négy török fej látszik. A diadalkapu alatt Jenő főherceg lovas figurája, amelyet nyolc lovas és néhány gyalogos figura vesz körül. Lábaik előtt a győzelem jelképeként elszórt fegyverek és hadiszerszámok finom cukorból. A négy oszlopon fehér-sárga, nagyon finoman kidolgozott cukorpiramisok, amelyek mögött szalagok tartanak egy 9 hüvelyk széles pirítottcukor-levelet, amely győzelmi baldachinként szolgál a főherceg feje fölött. A makettet négy szalagból fonódó koronán ülő kétfejű sas tetőzi be.
A harmadik ételépítmény egy jelképes kapuval a nándorfehérvári győzelmet ábrázolja, mely után Isten kegyelméből kiűzték a törököt Magyarországról. Az előzőhöz hasonló kereszt-alapra épült, a közepén a török parancsnok lovagol aprólékosan kidolgozott ruhában, akit csapatai gyalog és lovon követnek néhány császári lovas kíséretében. (Az augusztus 15-i megsemmisítő erejű támadást követő napon a törökök megadták magukat szabad elvonulás lehetősége mellett.) Pisztácia- és mandulamasszából (marcipán) készült fegyvereik és zászlóik a földre szórva. Négy vörös, tömör cukorból készült, ezüsttel cirkalmazott oszlopon négy pirítottcukor szalagon kutyafejek helyezkednek el. Az oszlopokon négy vörös-fehér árpacukorból emelt piramis. Ezek mögül induló szalagok egy áttört vörös-zöld, 9 hüvelyk széles pirítottcukor-levelet tartanak, amely a nándorfehérvári kaput is megjeleníti. A törökök felett is – a félhold helyett – a német-római császár címerállata, a kétfejű sas foglal helyet négyszögletű alapzaton.

bsb_opti.jpgAz ételépítményeket és sütemény-piramisokat ábrázoló rézmetszet [Regensburg, Johannes Matthias Steudlin és Andreas Geyer, 1717]. A kép forrása: Bayerische Staatsbibliothek

A négyes számú ételépítmény Nándorfehérvár erődítményeinek, árkainak és folyóinak makettje a császári és török hadihajókkal. A városfalak és a víz áttört cukorból készültek, utóbbiban látszanak a halak és a hadihajók is. A tizenkilenc lakóház úgy volt kidolgozva, hogy még az ablakok és a nyílások is láthatók. A hegyet cukorkagylók és levelek díszítik. A makett 6 láb magas és 3,5 láb széles.

ropl_1209_0003_screen_hms_opti.jpgNándorfehérvár 1717-es ostromának térképe. In: Ausführliche Beschreibung des ungarischen Feld-Zugs Anno 1717. Wie nehmlich derselbige unter hoher Direction des ... Herzogens Eugenii von Savoyen ... mit der ... Passirung des Donau-Stroms den 15. Junii glücklich angefangen ... im Monat September sieghaft geendiget worden, Nürnberg, Johann Adelbulnern, [1717]. Jelzet: Röpl. 1209 – Régi Nyomtatványok Tára

Az ötös ételépítmény a keresztény erők ostromműveit, sáncait és különböző fajtájú ágyúit és a tiszteket mintázta cukorból. A sánckosarak, mozsarak és a többi ostromeszköz tömör pirított cukorból és mandulából készültek. Az ételépítmény az előzővel azonos szélességű, de csak 4,5 láb magas volt.
A hatos ételépítmény a keresztény erők táborát ábrázolja, a föld és a fű barna és zöld csokoládéból, a sátrak, ágyúk és tisztek pedig fehér cukorból készültek. A sánckosarak részben pirított cukorból, részben tömör cukorból, részben pedig barnára pirított mandulából készültek, amelyet látni és enni is gyönyörűség volt. Eugén főherceg sátra különösen szépen kidolgozott, e felett pedig egy kisebb sas.
Az utolsó ételépítmény, a török felmentősereg tábora hasonló vonalakkal és sáncokkal készült, mint a keresztény tábor, de a törökök véresen hagyták hátra. Ezt vörösre és zöldre színezett kandírozott citromhéjjal és marcipánnal ábrázolták, a fehér cukorsátrakat kékkel és vörössel mintázták, itt-ott lelőtt török lovasok és janicsárok, mind cukorból. A tevék és lovak őrizetlenül állnak, a felszerelés rendetlenül szétszórva, a nagyvezír sátra Jenő főhercegéhez hasonló. Az ételsort másnap Keresztély Ágost a látogató sokaságnak adta.

gluck_opti.jpgA birodalmi csapatok és a török felmentősereg összecsapása, in: Glück- und Unglücksfälle der in dem Königreich Serbien gelegenen Haupt-Festung Belgrad, oder Griechisch-Weissenburg..., Augsburg, [s.n., 1717]. – Törzsgyűjtemény 213.788. A kép forrása: Bayerische Staatsbibliothek

A kiadvány és az abban megörökítettek több fontos korjelenségre is felhívják az olvasó figyelmét. A legkézenfekvőbb téma az ételépítmények kérdése és jelentősége, amelyek a reneszánsztól kezdve a 18. századig az előkelőségek asztalának gyakori díszei közé tartoztak. A lakoma leírását összevetve a mai ételépítményekkel és a fine dining fogásokkal megfigyelhetjük, hogy az ételek formája jelentős egyszerűsödésen ment át, bár továbbra is kiemelt hangsúly van esztétikus tálalásukon. A figurális látványt kínáló ételek egyre inkább a gyerekeket célozzák (pl. marcipánfigurák), komoly alkalmak közül leginkább az esküvők maradtak, ahol még a Schau-Essen szerepet kap, bár – lássuk be – a menyasszony- és vőlegényfigurák igen szerény utódai a hálaadó császárt, vagy a Nándorfehérvárra belovagló Savoyai Jenőt mintázó szobrocskáknak.
A 18. században viszont a nyomtatványban leírt ételépítmények túlmutattak a cukrásztudás villogtatásán, vagy a meghívottak látvánnyal lenyűgözésén, a szimbolikus politikai reprezentáció eszközei közé tartoztak. Az ételépítmények Magyarországon sem számítottak ismeretlennek, éppen az említett III. Károly magyar királlyá koronázásának ételépítményeiről is maradt fenn beszámoló. A látványlakomákkal az uralkodók, előkelők egyértelműen kifejezhették alattvalóik felé az események jelentőségét, egyszersmind politikai elveiket (pl. a hit győzelemre vivő erejét), önmaguk és családjuk dicsőségét is kinyilvánították olyan vizuális jelzésekkel, mint az angyalfigurák, az ételépítmények alapjaként szolgáló különböző keresztek stb., vagy a köznép által is jól ismert címertani színek, formák és állatok. A hangsúlyozottan drága alapanyagok használata pedig a lakomát rendező gazdagságát, ezáltal hatalmát sulykolta a szemlélők tudatába, akiknek később kegyes gesztussal a drága ételsort oda is adták. A szimbolikus kommunikáció jelentőségét mutatja az is, hogy a nándorfehérvári ostromról tudósító korabeli sajtótermékek, röplapok mellett a győzelem örömére készült ételépítmények, a küzdelmet ábrázoló emlékérme (Röpl. 1211) és a 35 láb magas borral folyó kút (Röpl. 1218 (2)) ismertetését is méltónak találták a nyomtatásban megjelenésre.

erme_opti.jpgNándorfehérvár visszafoglalásának emlékére készült érem. A kép forrása: Nudelman Numismatica

A tényleges eseményekről szóló számos beszámoló és az emléktárgyak, örömünnepek leírásainak gazdag nyomtatvány-öröksége pedig újabb ékes példája az újkori információs robbanásnak, az aktualitások és a különlegességek iránti növekvő érdeklődésnek, amely a modern sajtó megjelenéséhez vezetett.

Felhasznált irodalom:


Szovák Márton (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Madách évszázadai – Madách 200

2023. október 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

Nemzetközi tudományos konferencia Alsósztregován

2023. október 5-én, Madách Imre halálának 159. évfordulóján ért véget az a kétnapos nemzetközi tudományos konferencia, melyet a hazánkban központi szervezést és nagyobb médiafigyelmet nélkülöző 200. születési évforduló és Az ember tragédiája színpadi bemutatójának 140. jubileuma évében, az író szülőhelyén, Alsósztregován (Dolná Strehová) rendeztek.

01_madach-kastely_alsosztregova_opti.jpgA Madách-kastély Alsósztregován

Szlovákiában MI 200 felcímmel többesztendős előkészületek után már januártól Nemzeti Múzeum-beli kiállítással, Madách Imre díszpolgárrá avatásával, új kiadványokkal, új szlovák fordításokkal, a diákokat, fiatalokat is megmozgató pályázatokkal és vándorkiállítással, s e nagyszabású tudományos tanácskozással is ünnepelt a magyar és a szlovák szakmai és civil közösség, s ezt a széles és természetesen a határon is átnyúló összefogást és egyet akarást a konferencia rendezőinek és támogatóinak széles köre is bizonyítja. A rendező szervezetek – a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás fővédnöknek Tőzsér Árpádot, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész, műfordítót kérték föl (akinek a születésnapja egyébiránt október 6-án lévén, a konferencia résztvevői baráti üdvözletet és köszöntést is küldtek). A Madách-konferencia másik védnöke Mészáros András, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács elnöke volt. A tanácskozás megrendezését mind magyar, mind szlovák szervezetek, intézmények és alapok támogatták (Magyar Géniusz Program, NKA, KULTMINOR – Nemzeti Kisebbségek Kultúráját Támogató Alap, Magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium, Községi Hivatal, Alsósztregova), míg az egész éves programsorozat megrendezését a Szlovák Kulturális Minisztérium, a Szlovák Nemzeti Múzeum és más állami források biztosították.
A Madách évszázadai című konferenciát a szervező team vezetője, Jarábik Gabriella, a SZNM A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója után köszöntötte mások mellett A Madách Egyesület (Pozsony), a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács, Alsósztregova község alpolgármester-asszonya, aki a kastélyparkban lévő iskola igazgatója is egyben, Magyarországról a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége és a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete elnökei.

A Madách 200 (MI 200) jubileumhoz kapcsolódó legjelentősebb nemzetközi tudományos találkozón számos érdekes, magas színvonalú előadás mellett legalább két, kultúr- és tudománytörténeti jelentőséggel bíró bejelentés is elhangzott, melyekről nem én vagyok hivatva beszámolni, nyilvános közzétételüket az érintett kutatóktól és tudományos műhelyektől várhatjuk hamarosan. A prezentációk szerteágazó, Madáchnak a kastélyban jelen lévő szelleméhez azonban mindvégig hű tematikája összefogta a tudós-helytörténész-muzeológus-pedagógus-társaságot és az intenzív jelenlét energiájával töltötte föl az emlékezőket. Hallhattunk előadást a filológia, tárgy- és motívumtörténet, a műfajtörténet, az összehasonlító stíluskutatás, a fordítástörténet és -elmélet, a kortárs irodalomkutatás, a recepciótörténet, a színháztörténet, a zenetörténet, a művészettörténet, de a muzeológia, a múzeumpedagógia, a játékosítás és az irodalomtanítás-metodológia, továbbá a hely- és családtörténet, a kultuszkutatás köréből. A témák gazdagságát a szekciócímek is jelzik: 1. Tárgytörténet, filológia, dráma; 2. Életmű, motívumtörténet, költészet; 3-4. Madách redivivus I-II.; 5. Variációk Tragédiára; 6. Az „idegen” Madách – fordítások, befogadástörténet; 7. Irodalom, módszertan, társművészetek; 8. Életrajz, családtörténet, kultusz. Rendkívül impozáns és inspiráló az MI 200 (sokjelentésű) címmel Mizser Attila szerkesztésében Pozsonyban megjelent kortárs irodalmi és művészeti kiadvány – album, melyet szintén kézbe vehettünk.
Magam az összesen 26 előadást és egy monoszínházi produkciót kínáló konferencia nyitó szekciójában tarthattam meg textológiai-filológiai tárgyú előadásomat A Mózes dráma digitális kritikai kiadásával kapcsolatos munka „kulisszatitkai” címmel. Arany János A nagyidai cigányok című eposzparódiájának egyszemélyes bemutatóját Gál Tamásnak, a Jászai Mari- és Deszka-díjas színésznek, a Komáromi Jókai Színház igazgatójának köszönjük.
A konferencia végén – emlékezésül a költő 159 év előtti (1864. október 5.) elhunytára – a résztvevők Praznovszky Mihály két nyelven elhangzott emlékbeszédének meghallgatása után a Madách-síremlék megkoszorúzásával és a kastélyparkban szeptember 21-én, Az ember tragédiája 1883-as ősbemutatója 140. évfordulóján, a magyar dráma napján fölállított Madách-emlékhely megtekintésével búcsúztak Alsósztregovától.

A Madách-jubileum kapcsán rendezett legfontosabb tudományos konferencia előadásai Pozsonyban fognak megjelenni. A találkozás a résztvevőkkel és a konferencia hallgatóságával, akik között a kutatók mellett a magyarországi és szlovákiai Madách-emlékhelyek polgármesterei, az irodalmi muzeológia szakemberei is jelen voltak, alkalmat adott további tudományos és tudománynépszerűsítő diskurzusra, ötletek, tervek együttműködések keretében történő elindítására is. A Madách-kutatás és -kultusz intézményeinek és kutatóinak eszmecseréje minden szakmai területen és szinten fontos, s nemcsak egy évfordulókkal teli ünnepi esztendőben.

Tudósítás a konferenciáról: Pásztor Péter: Madách évszázadai. In: Felvidék ma hírportál, 2023.10.06

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Egy nevezetes szüret emléke

2023. október 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

Vörösmarty Fóti dalának zenei feldolgozásai

A szüret kezdete a 18‒19. században ‒ vidékenként változóan ‒ szeptember vége és október vége közé, valamely jeles naphoz kötődött. Az Alföldön általában Szent Mihály napján (szeptember 29.) kezdték meg a szőlőszedést, míg Erdélyben és a Dunántúl nagy részén Teréz (október 15.), a Balaton és Kőszeg vidékén Orsolya (október 21.), Tokaj-Hegyalján Simon-Júdás (október 28.) napjára esett a szüretkezdet.
A munka maga is társasági esemény volt, befejezését pedig mindenütt megünnepelték szüreti mulatsággal, lakomával, menettel, bállal. A neves művészek, írók, költők, közéleti személyiségek szőlőiben tartott szüreti összejövetelek, melyekről természetesen szintén nem hiányzott az eszem-iszom és a vidám mulatozás, ezenkívül eszmecserére, új művek bemutatására is alkalmat adtak. A reformkorban eseményszámba mentek Fáy András kedélyes fóti szüretei a házigazda kiterjedt baráti körének, a pesti értelmiségi és közéleti elit színe-javának részvételével. Különösen nevezetes lett az 1842. október 5-én tartott szüreti mulatság, ugyanis erre az alkalomra írta és itt szavalta el Vörösmarty Mihály híressé vált bordalát, a Fóti dalt. Többek között Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Szemere Pál, Bajza József, Toldy Ferenc, Ferenczy István szobrász és a festő Barabás Miklós is a vendégek között volt.

fay_andras_mellkepe_rnyt_app_m_1034_14_opti.jpgFáy András (17861864) író, politikus, az MTA tiszteletbeli tagja. Ehrenreich Sándor András rézmetszete Régi Nyomtatványok Tára, App. M. 1034/14. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás

Fáy András a reformkori kulturális és társasélet meghatározó alakjának számított. A nagyobb összejövetelekről, így a fóti szüretekről, illetve a pesti otthonaiban rendezett András-napi estélyekről a korabeli sajtó is többször tudósított. A mai budapesti Irányi (akkori Kalap) utcában található háza főleg az 1840-es években, Bártfay László irodalmi szalonjának megszűnése után a híres fővárosi írók, költők, képzőművészek, politikusok mellett neves színészek (például Megyeri Károly, Fáncsy Lajos), orvosok, protestáns lelkészek (Török Pál, Székács József) egyik legismertebb találkozóhelye volt. A jogi végzettségű, a vármegyei közigazgatásban fontos pozíciókat betöltő Fáyt jelentős közéleti és irodalmi tevékenysége tette országosan ismertté. Az 1820-as évek elején nagy sikert aratott a magyar társadalmi és közéletből merítő, tanító célzatú állatmeséivel, de nevéhez fűződik például az első magyar társadalmi regény, az 1832-ben megjelent Bélteky-ház megírása is. Az unokatestvére, Szemere Pál által találóan a „haza mindeneseként” jellemzett Fáy emellett sokat tett a magyar színjátszás, a nyelvművelés és a nőnevelés ügyéért, rövid országgyűlési képviselősége idején a Lánchíd érdekében; 1839-ben ő alapította az első hazai takarékpénztárat. E tevékeny, önzetlen hazafi szellemi és fizikai környezetében született meg a Fóti dal ‒ Vörösmarty Pesten szomszédja, gyakori vendége, sőt korábban Fóton telekszomszédja volt Fáynak ‒, az az eleve megzenésítésre szánt költemény, amely Thern Károly dallamával rövidesen nemzeti énekként lett ismert.
A költemény nyitóversszaka az égi és földi, a felfelé törekvés és a lusta közöny ellentétére épül:

„Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.”

Vörösmarty Mihály: Fóti dal. In: Vörösmarty Mihály összes költeményei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ezt a Vörösmartyra, de éppúgy Fáyra is jellemző költői képet a legenda szerint az első fröccs ihlette, amelyet a fóti szüreten jelen lévő Jedlik Ányos készített találmányának, a szikvíznek bemutatásával. Ez azonban az ismert források alapján nem igazolható. Sokkal inkább valószínűsíthető, hogy a hasonlat a pezsgőre utal, amelynek házi készítésével Fáy úttörő módon már az 1830-as években foglalkozott. Vörösmarty egyik Fáynak szóló levelében, amelyet közvetlenül az 1838 márciusában pusztító pesti árvíz után írt barátja épen maradt házából, a pincéjében tárolt pezsgőket is említi.

„Mindenekelőtt jelentem, hogy házadban foglaltam szállást. Itt a régi épületnek csaknem semmi baja, az újnak csak a kocsiszín felé álló falán vannak egy kissé gyanús repedései, mellyek ha nevekednének, pezsgőidet fel fogom hordatni.”

Vörösmarty Mihály levele Fáy Andráshoz, Pest, 1838. március 20. Kézirattár, Levelestár.

A költő Fóti dalát a könnyed jókedv és a komoly tartalom keveredése jellemzi. A bordal műfaja a korban a nemzeti sajátosság kifejezésének egyik formája, amelyben a beszélő a haza, illetve a jövő érdekében történő cselekvésre szánja el magát a bor és a társaság hatására. A 17 versszakból álló, hosszú költeményt az Athenaeum című, Bajza és Vörösmarty által kiadott irodalmi-társadalmi folyóirat közölte először 1842. október 27-i számában.

Thern Károly zeneszerző ‒ egy korábbi blogbejegyzés főszereplője ‒ már nyomtatásban való megjelenése előtt megzenésítette Vörösmarty versét. Bartalus István szerint 1842. október 14-én hallotta a költő előadásában Budán élő rokona, Vásárhelyi Pál vízimérnök szalonjában, azonnal zenét komponált rá, és a dalt még azon az estén többször elénekelte a társaság. Néhány héttel később, november 3-án a Nemzeti Színházban került sor a Fóti dal énekkari változatának nyilvános bemutatójára A peleskei notárius című zenés bohózat (szöveg: Gaál József) Megyeri Károly javára rendezett előadása keretében, ugyanis Thern, a darab zeneszerzője, a dalt beillesztette a 4. felvonásba. A Fóti dal nem sokkal később Ney Ferenc A kalandor (1844) és Szigligeti Ede A két pisztoly (1844) című népművének zenei betétei között is szerepelt. A mű kiadása sem váratott magára sokáig: a Regélő Pesti Divatlap 1842. november 17-i száma arról tudósított, hogy Vörösmarty „Fóti dal cím alatt futótűzként elterjedt s caesarként veni, vidi, vici hatású legújabb bordala, Thern Károly által hangjegyekre téve éppen most jelent meg Wagner József műárusnál”.

01_kep_thern-portre_uj_opti.jpgThern Károly (18171886) zeneszerző, zeneíró, karmester és zongoraművész  Színháztörténeti és Zeneműtár, zeneműtári gyűjtemény, ZH 38 Thern Károly hagyatéka

Vörösmarty e bordalát többen is megzenésítették. Maga Fáy András még 1842-ben – művét a Regélő Pesti Divatlap rendkívüli, év végi mellékletként közölte –, majd a következő években Svastics János (induló formában), Szerdahelyi József, Egressy Béni és többen mások. A zenei feldolgozások közül azonban Thern Károlyé lett az, amelyik „népdalként” terjedt. Ekként jelent meg a Mezei virágok című, a zeneszerző négy dalát tartalmazó Wagner József-kiadványban is.

A dal sikerét jelzi, hogy a Regélő Pesti Divatlap 1843. augusztus 3-i híradása szerint június 30-án, egy Pestről Vácra történő hajós kirándulás és a pesti dalegyesület részvételével zajlott lakoma alkalmával legalább tízszer énekelték el (a Szózat mellett). Thern Fóti dalát az akkoriban hazánkban megfordult külföldi vendégművészek is szívesen műsorukra tűzték. Henri Vieuxtemps belga hegedűvirtuóz 1843. január 23-i, első nemzeti színházi hangversenyén férfikari előadásban szólalt meg. Rudolf Willmers német zongoraművész 1845 májusában nagy tetszést aratott a Nemzeti Színházban a Thern-féle Fóti dal saját feldolgozásával, amelyet a Fáy és Vörösmarty asztaltársaságából kialakult Nemzeti körnek ajánlott. A művet még ebben az évben Szerelmey Miklós adta ki. Anton Diabelli zeneműkiadó Kleinigkeiten, Auswahl beliebter Melodien für das Piano-Forte című sorozatának 1846-ban megjelent, 52. füzetében a magyar nemzeti dallamok (Ungarische Nationalmelodien) között, zongoraátiratban közölte a zeneművet.

 

A Thern Károly által dalba öntött Vörösmarty-vers a Szózat és a Hymnus megzenésítése, illetve elterjedése után még évtizedekig népszerű maradt. Mint egyszólamú, szerző nélküli „népdal” jelent meg Színi Károly A magyar nép dalai és dallamai (Pest, Heckenast, 1865.) című gyűjteményében.

mus_pr_3789_szini_1865_foti_dal_kotta_opti.jpgA Fóti dal kottája és versének részlete Színi Károly A magyar nép dalai és dallamai (Pest, Heckenast Gusztáv, 1865) című gyűjteményében ‒ Színháztörténeti és Zeneműtár, zeneműtári gyűjtemény, Mus. pr. 3789

Két másik 19. századi gyűjteménybe, köztük a Magyar hymnuszok és hazafias dalok. Gyermek- és népénekkarok használatára (Budapest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1896.) című kottás kiadványba is bekerült (az 1., a 10. és 11. versszakkal). A 20. század elején alkalmi kórusműként élt tovább, például Kontor Elek és Késmárky Árpád iskolai énekkarok számára készült Ünnepi daloskönyvében (Budapest, Rózsavölgyi és Társa, 1909) október 4-ére, Ferenc József névnapjára ajánlották többek között a királyt éltető (a 10., 11. és 15.) versszakkal, Kun László átiratában.
Bár a jó bort különösen kedvelő Vörösmarty számos egyéb bordalt írt, amelyek közül a Czillei és a Hunyadiak című szomorújáték betétversét, a Keserű pohár címűt Erkel zenésítette meg és használta fel a Bánk bánban, a Fóti dal különleges helyet foglal el Vörösmarty életművében is. Hatását, jelentőségét tekintve a kortárs Jókai Mór ‒ a költő halálának évében ‒ az egy évvel később megzenésített Szózat mellé helyezte:

„Hol van a magyar hazának olyan része, ahol ne énekelnék a „Szózatot” és a „Fóti dalt”? s hol van a magyar szívnek olyan része, amit ez a két dal meg ne indítana? Az egyik bánatát, a másik örömét zengi a nemzetnek, azt a szent tetterővel gazdag bánatot, s azt a rejtett fájdalommal teljes örömet, amikről csak annak van fogalma, aki bennök született.”

Jókai Mór: Vörösmarty Mihály. In: Vasárnapi Ujság, 1855. április 8., 105. – Elektronikus Periodika Archívum

Felhasznált irodalom:


Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment
süti beállítások módosítása