A Szlovák Nemzeti Könyvtár A könyvpiac történetéből az üzleti és személyes kapcsolatok kontextusában (Z dejín knižného trhu v kontexte obchodných i osobných vzťahov) címmel 2025. április 28–29-én Turócszentmártonban rendezte meg éves nemzetközi könyvtörténeti konferenciáját.
A konferencián könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárának két munkatársa, Kovács Eszter és Túri Klaudia is előadott. Túri Klaudia The Iconography of Time in Early Modern Book Culture (Az idő képi megjelenítése a kora újkori könyvkultúrában) című angol nyelvű előadásában az idő allegorikus ábrázolásmódjait vizsgálta. Kiemelten foglalkozott az időt megszemélyesítő két antik isten, Khronosz és Kairosz ikonográfiai átalakulásaival. Blogbejegyzésünkben az előadás szemelvényeiből olvashatnak.
A múló és a megragadandó idő
Amikor az idő ábrázolásával foglalkozunk, megkerülhetetlen a két ókori istennek, Khronosznak és Kairosznak az alakja. Az agg, szakállas Khronosz a folyamatosan múló időnek az ura, mely kiméletlenül minden létezőt felemészt. Kairosz ezzel szemben a pillanat istene: szárnyas, üstökös, tarkóján kopasz ifjú, aki a megragadható lehetőségek, a gyors döntések és a sorsfordító alkalmak megszemélyesítője. Ő arra figyelmeztet minket, hogy legyünk résen, és ragadjuk meg a kínálkozó lehetőségeket.
Az alábbiakban végigkövethetjük, hogyan lett a világot teremtő őserőből öreg, szakállas Időapó, és hogyan alakult át a pillanat szélsebes ifjú istene keréken vagy glóbuszon egyensúlyozó, tarkóján kopasz, homlokán fürtös női alakká.
Khronosz fejlődéstörténete
Khronosz az orfikus (az ókori Görögországban és Thrákiában az i. e. 6. századtól fellépő misztériumvallás) teremtésmítoszokban primordiális, azaz elsődleges istenség. Az egyik mítoszvariáns szerint az idők kezdetén ő teremtette meg a káoszt, az étert és a világtojást, mely minden eljövendőnek a csíráját tartalmazta. Khronosz alakját önmaga farkába harapó kígyóként (uroboroszként), vagy háromfejű (ember-, bika- és oroszlánfejű) kígyóként írták le. Hitvesével, Anankéval, körülfonta, majd szétválasztotta a világtojást: így született meg a rendezett világegyetem. Azóta is ketten mozgatják a kozmoszt, hajtva az ég forgását és az idő örökös múlását.
A reneszánsz mitográfusok szerint az uroborosz-forma az idő körforgására, a három fej pedig az idő hármasságára, a múltra, a jelenre és a jövőre utal. Ugyanakkor jelképezheti a test, a lélek és a szellem hármasságát is.
Az orfikus Khronosz késő reneszánsz ábrázolása: Khronosz ember-, vaddisznó-(!) és oroszlánfejű kígyóként és uroboroszként. Vincenzo Cartari: Le Imagini con la sposizione de i dei de gli antichi, Venezia, typ. Vincenzo Valgrisi, 1571. Jelzet: Ant. 4884 – Régi Nyomtatványok Tára
Már az ókorban Khronosz alakja összekapcsolódott a titánok egyikével, Kronosszal, akit Uránosz és Gaia gyermekeként, valamint Zeusz atyjaként ismerünk. Bár Khronosz és Kronosz neve között csupán egy „h” hangnyi eltérés van, nincs köztük etimológiai kapcsolat. Az ógörög „khrónosz” szó jelentése: idő, időtartam, időszak, míg „Krónosz” egy tulajdonnév. A késő antikvitásban viszont allegorikus átfedések jelentek meg, és Kronoszt az idővel azonosították, főként filozófiai és kozmológiai szövegekben.
A reneszánsz mitográfus, Vincenzo Cartari szerint Uránosz és Kronosz kapcsolata magában rejti az idő születésének történetét. Magyarázata a kor geocentrikus világképére épül, amely szerint a Föld az univerzum középpontja, körülötte pedig az Ég forog. „Amikor ugyanis kialakult a Föld, majd körülötte a gömbhéjas szerkezetű Ég, és az elkezdett forogni a Föld körül, az emberek az Ég mozgása szerint elkezdték mérni az idő múlását.” Ennek az alapvető összefüggésnek a mitológiai megnyilvánulása, hogy Kronosz – az Idő –, Uránosznak – az Égnek – a gyermeke.
A római mitológiában Kronosz párja Saturnus, akit ugyanúgy sarlót tartó öregemberként ábrázolták, mint Kronoszt. Így jött létre az az ikonográfiai hagyomány, amely Khronoszt, Kronoszt és Saturnust gyakorlatilag ugyanazon időistenséggé olvasztja. K(h)ronosz-Saturnus alakja a reneszánsz idején további attribútumokkal gazdagodott: ekkor kerültek mellé a homokóra és hátára a szárnyak. Ugyancsak Cartari magyarázata szerint egy pár leeresztett és egy pár kiterjesztett szárnnyal való ábrázolása mintegy figyelmeztetés az emberek számára. Arra tanít, hogy amikor állni látszik az idő, valójában akkor is múlik. Az időisten kezében a sarló pedig azt szimbolizálja, hogy az idő semminek sem kegyelmez, mindent lemetsz és felemészt.
Saturnus hat pár szárnnyal és sarlóval. Vincenzo Cartari: Le Imagini con la sposizione de i dei de gli antichi, Venezia, Vincenzo Valgrisi, 1571. Jelzet: Ant. 4884 – Régi Nyomtatványok Tára
Saturnus sarlója az ábrázolásokon néha kaszára cserélődött, így lett belőle a halált megtestesítő Kaszás társa is.
A hétbolygós rendszerben Saturnus kaszával mint a Bak és a Vízöntő zodiákus jegyek uralkodó bolygóistene. M. Elucidarius: Von allerhand geschöpffen Gottes, den Engeln, den Himmeln, Gestirn, Planeten ..., Frankfurt am Main, Christian Egenolff, 1584. Jelzet: Ant. 3883 (7) – Régi Nyomtatványok Tára
A kora újkorra e görög és latin istenalakok Tempusszá, azaz Idővé forrtak össze, akit az angolszász kultúrában Father Time néven ismertek. A korábban félelmetes, szikár, hatalmat gyakorló saturnikus Idő alakja fokozatosan szelídült, és a 19-20. századra már a kalendáriumokban is felbukkanó, joviális öregként, Időapóként jelent meg.
Kairosz fejlődéstörténete
Khronosz figurája a megállíthatatlan, lineárisan múló időt képviseli, Kairosz viszont a kivételes pillanatot. Az egyszeri, vissza nem térő alkalom isteneként őt fiatal, szárnyas ifjúként ábrázolták, homlokába hulló hajfürttel, kopasz tarkóval és borotvával. Mindezek a pillanat múlékonyságát, élességét és megragadhatóságát jelképezik.
Poszeidipposz, az i. e. 3. században élt hellén költő epigrammájában, az i- e. 4. századi, Sziküónból származó szobrász, Lüszipposz által készített Kairosz-szobrot mutatja be. A párbeszédes vers Kairosznak a már fentebb felsorolt tulajdonságait eleveníti meg:
– Honnan a szobrász? – Ő sziküóni. – De mondd a nevét meg!
Lüszipposz. – Te ki vagy? – Kairosz, a mindenen úr.
– Lábujjhegyre mit állsz? – Rohanok mindég. – A bokádon
miért van a szárny? – Repülök, mint a szelek, sebesen.
– Miért a borotva a jobb kézben? – Hadd lássa a férfi,
Nincsen csúcs, ami úgy metszene, mint ahogy én.
– Miért, hogy elől vagy fürtös? – Azért, hogy jól belekapjon,
Zeuszra! a szembejövő. – S hátul a tar koponyád?
– Mert akit elhagytam szárnyas léptekkel, utána
meg nem fog sohasem, bárha szeretne nagyon.
– S mért, hogy a szobrász épp rád gondolt?
– Nektek akart ő példát adni e helyt, ó, te derék idegen!
A pellai Poszeidipposz epigrammái. Fordította: Németh Béla, Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 2005, 159. – Törzsgyűjtemény
Kairosz. Vincenzo Cartari: Imagines deorum ..., Frankfurt, Bourgcat, 1687 – Törzsgyűjtemény
A görög Kairosz római párja Occasio, a szerencsés alkalom istennője, Fortunának, a szerencse istennőjének egyik aspektusa.
Bár Kairosz és Occasio alakjait tekinthetjük a szerencsés alkalmat megszemélyesítő, egymásnak megfeleltethető férfi-női istenpárnak, ennél többről van szó. A quattrocento az ifjú Kairosz alakját felhasználva, annak motívumait Fortuna figurájába oltotta, létrehozva így a szerencsés alkalmat megtestesítő Occasiót. Ez a keveredés különösen érdekessé tette az ábrázolásokat. Az Occasio-képeken gyakran megjelennek Fortuna jelképei, mint a szerencsekerék, a glóbusz, a vitorla vagy a bőségszaru. Occasio így hol a Kairosz alakjában, hol pedig a hozzá tartozó hajtinccsel és borotvával ábrázolt Fortuna istennőként jelenik meg. A néző számára ez a motívumkeveredés gyakran elbizonytalanító, mivel nem mindig tudja eldönteni, hogy férfi vagy női alakkal van-e dolga. Ez a sajátos attribútum- és alakkeveredés a reneszánsz Occasio-figurájának egyik meghatározó vonása.
Non bis! A kedvező pillanat nem adódik kétszer. Úgy ahogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, az elszalasztott alkalom sem ismétlődik meg – figyelmeztetnek a nyomdászjelvényeken és a díszcímkereteken Occasio-figurái.
De!
Ez a felfogás akár meg is változhat. A múló és megragadandó idő megörökítésének több mint kétezer éves hagyománya a mai napig velünk él. De ahogy az ókori mítoszok alakjaiból egy szárnyas, joviális Időapó képe bontakozott ki a 20. századra, úgy a 21. század is átalakíthatja az időről alkotott képünket. A kvantummechanika és az általános relativitáselmélet tükrében egyre inkább az a kép rajzolódik ki, hogy az idő nem egy egy irányba haladó folyó, hanem egy komplex kvantumháló, amelyben a jövőbeli események is befolyásolhatják a múltat. Ez a fajta nem-linearitás teljes mértékben felborítja azt a hagyományos időfelfogást, amelyben a „non bis”, a kétszer meg nem ismétlődő pillanat elve a meghatározó. A kvantumháló gondolata rávilágít, hogy a múlt, a jelen és a jövő egy sokkal összetettebb, dinamikus struktúra részei, ami teljes egészében átírja az időről alkotott hagyományos elképzelésünket.
Mindennek tükrében vajon hogyan fog átalakulni az idő két arca?
Túri Klaudia
(Régi Nyomtatványok Tára)
A szerző köszönetét fejezi ki, hogy felhívta a figyelmét Elbéné Mester Magdolna a Kny.D 10.192 jelzetű műben, Varga Bernadett és Csapó Fanni az MHC 2.8111/1907 jelzetű műben, valamint Szovák Márton az Ant. 3883 (7) jelzetű műben található Khronosz-ábrázolásra.