140 éves Az ember tragédiája – 3. rész

2023. augusztus 23. 06:00 - nemzetikonyvtar

Miért akarja minden rendező többször is színre vinni Az ember tragédiáját?

Blogsorozatunkat a 200 évvel ezelőtt született tudós-költő, Madách Imre legismertebb műve, Az ember tragédiája című monumentális drámai költemény színpadi ősbemutatójának közelgő 140. évfordulója kapcsán indítjuk el. 1883. szeptember 21-én hangzottak föl első ízben a madáchi verssorok a Nemzeti Színház színpadán.

Madách drámai költeménye nem színpadra szánt mű. Ha úgy lett volna, Madách bizonyára igyekezett volna elhelyezni művét például a Nemzeti Színháznál. Korábbi drámáit, bár tudta, érezte, hogy nem eléggé színszerűek, mégis vágyta nyilvánosság elé bocsátani, nem sikerült neki. Amikor elkezdett foglalkozni a drámai formával, korábbi színházjárói és olvasói tapasztalataira támaszkodhatott, ám pesti egyetemi évei után hazatérve a családi birtokra, elszakadt az épp az 1840-es években viharosan gyors változásban lévő színházi és irodalmi élettől, diákkori élményeit elevenítette föl magában, mikor korai drámáit írta, a Nemzeti Színházban látott-hallott előadások és színészek rémlettek föl lélekszínpadán. Időközben azonban a romantikus előadói és dramaturgiai stílus és divat hódított tért a Duna-parti városok színpadain. Ez jórészt ismeretlen volt a csesztvei kúriában vagy az alsósztregovai kastélyban időző Madách számára. Amikor azután a drámai költeményhez fogott, mintegy összefoglalván gondolatait, az őt foglalkoztató irodalmi-tudományos és társadalmi kérdéseket, nem színpadra képzelte alakjait, hanem értő, mély gondolkodású olvasók számára írt – ilyen olvasót bizony csak egy tucatnyit, ha álmodott magának. Végül azért csak beleegyezett a Kisfaludy Társaságban tartott nagy sikerű fölolvasás után, hogy könyv alakban juthasson hozzá a közönség a költeményéhez. Az 1862-ben megjelent első után már 1964-ben kijött a második kiadás. Találtatott tehát néhány olvasó, ha nem is egy nézőtérnyi…
A Tragédia után írt Mózes már színpadra szánt mű lett. Pályázatra készült, ám nem díjazta a zsűri, színpadra is csak sokkal később került, miután Gyulai Pál megjelentette a már elhunyt költő művei között.
Az ember tragédiája megjelenésekor nem keltett különösebb érdeklődést a színházi világban. Egyrészt „elhitték” a szerzőnek, hogy nem véletlenül jelölte meg drámai költeményként a műfajt, másrészt a kor, az 1860-as évtized eleje egyáltalán nem tette volna lehetővé e játék színre állítását – túlságosan elvont, gondolati, cselekménye elsősorban „belső” küzdelem, s a történeti színek forgataga ekkoriban szintén nem volt elképzelhető a késő romantikus játékmód szerint. A nem valódi jellemfiguraként megjelenített szereplők, Ádám, Éva, Lucifer, az első szín, a Mennyek mitikus figurái, illetve a történeti/áltörténeti karakterek hosszú sora, a színenkénti változás, Ádám öregedése az álomszínekben, a történeti színek gyakran külsődleges eseményei-történései stb. nem voltak alkalmasak a romantikus illúziószínpad eszközeivel történő bemutatásra. Az 1870-es években (nálunk az évtized végére) megváltozott a játékstílus és a közönségízlés is, megjelent a meiningenizmus mint sajátos színházi historizmus, amolyan „romantikus realizmus”, már elszakadóban a nagyromantika eszköztárától az idealizált történeti korokra nézvést realisztikus vizuális illúziókeltés a minuciózusan kidolgozott jelmezekben és hamarosan már elektromos világítással, új effektekkel világítható, dramatizálható díszletezéssel. A stílust a hazánkban is vendégszerepelt meiningeni hercegi társulat inspirálta, turnéik állomásain gyorsan el is terjedt a meiningenizmus koncepciója, technikája, előadásmódja. Ebbe az áramba kapcsolta be Budapestet Paulay Ede, a Nemzeti Színház direktora, aki egy korábbi színiakadémiai vizsga után előbb a (romantika korában szintén csak olvasmányként megismerhető) Csongor és Tünde nagyszínházi bemutatóját rendezte 1879-ben, majd pedig az irodalmi kánonban szereplő, de színpadot nem kapott szerző, Madách Tragédiáját mutatta be 1883-ban. 
A Tragédia a történeti színek okán került előtérbe ekkor, a keretszínek misztériumszínpadot idéző megoldásait, az allegorikus figurákat legföljebb a drámatörténészek ismerték (és természetesen Madách).
Paulay csak egyszer, a legelsőként rendezte meg a Madách-művet, előadása ikonikussá vált mind a mű, mind főszereplői miatt. A Nemzeti Színház bemutatója mintaadó volt a vidéki városi színházak számára, s a 19. század végén számos előadás született a kiajánlott díszlettervek fölhasználásával – melyek a műhöz Zichy Mihály által készített rézmetszeteken alapulnak.
A 20. század elején, amikor – különösen a Nemzeti Színházban – a rendezők önálló művészi elképzelésekkel jelentkeztek, többen is fölfedezték a maguk számára Az ember tragédiáját. A rendezőkkel dolgozó díszlet- és jelmeztervezők is rendre elköteleződtek a Tragédia színre állítása mellett. Így a legjelesebbek pályájuk során több változatban is bemutatták a Tragédiát.
Lengyel György rendezőt idézzük most ennek kapcsán:

„Hevesi Sándor véleménye szerint a Tragédia minden egyes színrevitele csak újabb és újabb kísérletet és próbálkozást jelenthet. Mindig foglalkoztatott egy-egy nagy klasszikus mű megismételt színrevitele. Különösen kettő csábított több alkalommal is új színpadi megfogalmazásra: a Tragédia és a Peer Gynt. Részben megmagyarázza ezt a vonzódást Németh Antal gondolata arról a kihívásról, amely a nem színházi előadásra szánt művek színpadra állításában rejlik: »Mi módon lehet a színházi formát hozzánövelni az ilyen nagyméretű remekművekhez?«”

Lengyel György: Négy Tragédia-rendezés története – kitérőkkel. In: Striker Sándor honlapja

03_net_hevesisandor_b_189_6_ismeretlen_fotos_opti.jpgHevesi Sándor, a Nemzeti Színház direktora 1922–1932. Fotó: Ismeretlen. A kép forrása: 150 éve született Hevesi Sándor – Beszélgetés a Színészmúzeumban. In: Színház Online, 2023. június 9.

Hevesi Sándor és Németh Antal, a Nemzeti Színház 1922 és 1944 közti vezetői-rendezői irodalmi szempontból épp úgy fölkészültek voltak, mint a legkorszerűbb stiláris és technikai áramlatok tekintetében. Nem véletlen, hogy mindkettőjük nevéhez több emblematikus változat fűződik. 1908-ban a Népszínház-Vígoperában mutatták be a Tragédiát, melynek forrásai, fényképek, leírások segítenek valamennyire elképzelni az előadás vizuális elemeit. A színpadi historizmus jegyében a történeti színek tömegjelenetei bizonyára nagyhatásúak voltak. Immár a Nemzeti direktoraként Hevesi további három alkalommal is bemutatta Madách művét, 1923-ban, 1926-ban és 1929-ben.

Németh Antal háromszor állította színre itthon a Tragédiát. 1937-ben és 1942-ben a (Blaha Lujza téren állt egykori Népszínházban működő) Nemzeti Színház színpadán, 1939-ben pedig a Nemzeti Színház Kamaraszínházában (az Andrássy út 69-ben, ahol most a Budapest Bábszínház működik). Ez utóbbi előadás a Hevesi rendezte, 1926-os misztériumszínpadi Tragédia ihletésére jött létre: egy szinte oltárszerű, állandó kerettel rendelkező színen csak a főbb szereplők jelentek meg (tömegjelenetekről szó sem volt).

Németh Antal egy jeles kötetben foglalta össze a Tragédia addigi színpadtörténetét (Németh Antal, Az ember tragédiája a színpadon, Budapest, Budapest Székesfőváros, 1933), mely földolgozásnak később folytatása is született Koltai Tamás tollából. A 20. század kiemelkedő rendezőjének és tudósának kapcsolatáról a Tragédiához nemrégiben közöltünk blogbejegyzést.

Szinetár Miklós, Lengyel György, Szikora János és Vidnyánszky Attila is több alkalommal látott neki a munkának Az ember tragédiája kapcsán. Szinetár Miklós a Szegedi Szabadtéri Játékokon 1976-ban mutatta be a Madách-művet, miután a Magyar Televízióban 1969-ben elkészítette a tévéváltozatát. Lengyel György először a Madách Színházban állította színre a Tragédiát (1981-ben), majd 1992-ben Pécsett és 1996-ban Debrecenben fogalmazta színpadra Madách gondolatait. Idézzük a rendező 2003-ban írott sorait:

„A Madách Színházban és Pécsett elsősorban Ádám és Lucifer alakjának gondolati egységét, összetartozását, Madách egymással küzdő, perelő két énjét hangsúlyoztuk. Debrecenben szertartásjellegű előadás mondanivalójának egyik meghatározó része az volt, hogy a dráma alapvetően Úr és Lucifer vitája a teremtésről és a történelemről, amelyben Madách saját belső kétségeit fejezi ki. Mindhárom előadásban Lucifert a Fényhozónak láttam, az értelem képviselőjének, Madách vívódásai tolmácsolójának. A tagadást, az értelem természetes kételkedésének és nem destruktivitásnak tartottam. Bár az Úr és Lucifer kapcsolata a három előadásban különbözött, egyik felfogásban sem kettejük hatalmi küzdelemét, hanem az emberért folyó küzdelmes vitáját tekintettem a dráma konfliktusának. Mindhárom rendezésemben Lucifert az Úrral megküzdő ellenfélnek másrészt, Ádámmal együtt gondolkodó és vívódó társának tartottam, aki a hit idealizmusával szemben a realitást, az élet ellentmondásait látja. […] Mindhárom előadásban kerestem a befejezés megoldását. A Madách és a pécsi színházi előadás befejezésekor, az Úr záró sorai után Lucifer keserűen ironikus Ádámra vetett tekintetén és gesztusán és Ádám magányán volt a hangsúly. Madách mondandójának legszemélyesebb, legkatartikusabb – lét vagy nem lét – kérdését úgy gondolom a debreceni előadásban tudtam a cselekmény szerves részeként megfogalmazni.”

Lengyel György: Négy Tragédia-rendezés története – kitérőkkel. In:  Színház.hu, 2004. január 02.

Az itt említett negyedik (azaz az első) Tragédia-előadás Lengyel György középiskolás éveiben született, amikor 1954-ben a (még „tiltás” alatt álló) Madách-művet a Madách Gimnázium diákjai adták elő.
A Szikora János rendezte előadásokról (2002, 2018, 2021) sorozatunk múlt heti, 2. részében írtunk.
Vidnyánszky Attila máris csúcstartónak számít eddigi hat Tragédia-bemutatójával, gondolatmenetének, koncepciójának változásai is eklatánsan követhetők az idő múltával. 1998-ban a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színpadán (és számos turnéelőadáson ország- és Kárpát-medence-szerte) játszott első változat hatalmas energiákat mozgatott meg, a szinte üres színpadon eszköztelenül játszó színészek közvetlenük adták át a költői szavakat-gondolatokat a nézőknek. 2008-ban az időjárási körülmények miatt meg nem valósult, bár elkészült zsámbéki előadás volt a második kísérlet. Ezt követte a 2011-es szegedi szabadtéri bemutató, melynek a debreceni színpadra átalakított változata 2012-ben került színre.

03_11_embertragediaja20120921_opti.jpgPálffy Tibor mint Lucifer, Trill Zsolt mint Ádám és Vass Magdolna mint Éva. Az ember tragédiája. Rendező: Vidnyánszky Attila. Csokonai Színház, Debrecen, 2012.  A kép forrása: Czellár Anikó: Hét órás előadást tervez Az ember tragédiájából Vidnyánszky Attila. Dehir online hírportál, 2012.09.21.

2018-ban a budapesti Nemzeti színpadán hangzottak föl ismét Madách veretes sorai Vidnyánszky rendezésében – a hatalmas színpadgépészetet mozgató előadás koncepciója nem érvényesült az előadás egészében, csak az elején, amikor a történeti színek hármasait (tézis-antitézis-szintézis) egyszerre játszatta a rendező, érzékeltetve Ádám (és az öt Lucifer) út- és megoldáskeresését. Később a terv elhalt, sajnos elfáradt az ambíció. A 2023 nyarán bemutatott monumentális diákelőadás a külföldi színiakadémisták és a fiatal közönség beavatása (is) volt a Hajógyári-szigeten.
Láthatjuk, hogy számos nagy formátumú alkotó (rendezők, tervezők, koreográfusok egyaránt) újra és újra nekirugaszkodik Az ember tragédiája színpadi megvalósításának. Ahogy az olvasó is időről időre újraolvassa kedves könyveit, s mindig fölfedez bennük valami újat, valamit, amit addig nem vett észre. Vagyis alkalmazza olvasmányát az életéhez, a változó világhoz, amelyben él. A művészek, az alkotók sem tesznek másképp. Újraolvasnak, újragondolnak valamit, s megosztják velünk saját értelmezésüket, fölfedezéseiket.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: 1. rész2. rész 4. rész5. rész; 6. rész; 7. rész

komment

Biblioológia és nemzeti kulturális örökség

2023. augusztus 21. 14:58 - nemzetikonyvtar

Beszámoló a 2023. június 15. és 16. között Gyulafehérváron megrendezett tudományos konferenciáról

2023. június 15. és 16. között Bibliology and Cultural National Heritage, 17th edition (Biblioológia és nemzeti kulturális örökség, 17.) címmel angol és román nyelvű konferenciát rendezett a gyulafehérvári 1918. december 1. Tudományegyetem Történelem, Régészet és Muzeológia Tanszéke és a szintén gyulafehérvári Az Egyesülés Nemzeti Múzeuma a gyulafehérvári Apor-palotában. Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett tanácskozás a romániai régi könyves kutatók fontos szakmai fóruma. A konferencia a román könyvkultúráról szóló, de fontos magyar vonatkozásokkal is rendelkező négy újabb kiadvány bemutatásával és a román könyvkiadás kezdeteiről szóló kiállítás megnyitójával indult. (Utóbbin a kiállítást szervező Dr. Florin Bogdan köszönettel emlékezett meg az OSZK-s kollégák segítőkészségéről.) A konferencia előadásai két párhuzamos szekcióban zajlottak. Az egyikben a román nyelvű könyvnyomtatás több kerek évfordulója (az első Havasalföldön nyomtatott könyv, a Macarie-féle 1508-as szertartáskönyv kiadásának 515., az 1648-as gyulafehérvári román Újszövetség megjelenésének 375. és Şerban Catacuzino 1688-as Bukaresti Bibliája publikálásának 335. évfordulója) kapcsán a régi román nyelvű könyvkultúráról szóló előadások hangzottak el.
A másik szekcióban a Batthyaneum alapítója, Batthyány Ignác püspök halálának 225. évfordulójára emlékezve a 15–19. századi európai könyvkultúráról mutattak be dolgozatokat. Devotions of a Renaissance Bishop: The Prayer Texts in John Thurzó’s Orationale (Egy reneszánsz püspök áhítatai: Thurzó János imakönyvének imaszövegei) című előadásomban az OSZK Cod. Lat. 380-as jelzetű kéziratának szövegeit és azok egyes általam azonosított forrásait mutattam be. (A kódexet A magánáhítat könyvei című kamarakiállításunk előkészítő munkálatai során vizsgáltam meg alaposan.)

cod_lat_380_opti.jpgA Thurzó-imakönyv egy oldala, Cod. Lat. 380. 28a r. – Kézirattár

A konferencián számos érdekes előadás hangzott el mind a román, mind a magyar és az európai könyvkultúráról. Kár, hogy a párhuzamosan zajló szekciók miatt csak az előadások egy részét tudtam meghallgatni. Érdekes volt megismerni a román régikönyves kollégák kutatásait, amelyek sok szálon kapcsolódnak a magyar régikönyvesekéihez.
A konferencia főleg román és (erdélyi, valamint magyarországi) magyar kutatók részvételével zajlott. Az ilyen jellegű interkulturális párbeszéd, egymás eredményeinek megismerése kiemelten fontos. A román kollégák kifejezetten nagyra becsülik a Magyarországon és az OSZK-ban folyó régikönyves kutatásokat, s számon tartják számos korai román nyomtatványt őrző gyűjteményünket. A velük való szakmai kapcsolat kialakítása és fenntartása több szempontból is lényeges.

Korondi Ágnes (ELKH–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport)

komment

Bibliothecae Abba[tis] Zircensi. Hetedik rész

2023. augusztus 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

A mézajkú doktor

A cím a zirci apátsági könyvtár ex librisére utal, amit 1795-ben alkottak meg. A gyűjtemény 70 éve, 1953 óta működik az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében. Az évforduló tiszteletére indítottuk azt a sorozatot, amelyben minden hónapban bemutatunk egy-egy értékes dokumentumot az intézmény állományából. De nemcsak bemutatjuk, hanem ki is állítjuk ezeket Zircen. Így, ha a bejegyzés alapján kedvet kapnak rá, eredetiben is megtekinthetik e dokumentumokat.

Egy augusztusi bejegyzésben kiről is írhatna a blog közönségének egy ciszterci bibliotékában dolgozó könyvtáros? A szentek ünnepeiben járatos olvasók egyből rávágják: Clairvaux-i Szent Bernátról. Így van, bólogat a könyvtáros, hiszen augusztus 20-án van az ünnepe. És a polchoz lép, leveszi a szerzetesrend legnagyobb alakjának munkáját. Egy antikvát.
Választhatnék akár négy ősnyomtatvány, avagy több 17-18. századi kiadás közül. De nem, most egy 16. századi darab lesz a porondon. Miért is? – kérdezhetik. Először, mert egy összkiadás, Szent Bernát teljes életműve egy kötetben. Másrészt az alkotók személye, azon humanistáké, akik így vagy úgy közreműködtek a megjelentetésében: a szerkesztő, a kiadó, a költő, a nyomdász. (Ha engednék a divatnak, és tetoválást készíttetnék magamnak, akkor rögtön kettőt, két nyomdászjelvényt „varratnék”. Az első Sébastien Gryphe, azaz Sebastianus Gryphius, az elképesztő lyoni mester sárkányos, a második pedig a jelen antikva tipográfusának, Berthold Remboltnak a „logója” lenne.)

002_kep_opti.jpgBerthold Rembolt nyomdászjelvénye. Fotó: Robert Granjon. A kép forrása: Wikimedia

Harmadszor pedig a könyv külleme, a remek, eredeti állapotban fennmaradt, késő gótikus, félbőr kötés, gyönyörű csatokkal, egyszóval a kedvenc kötéstípusom. Kezdjük is ezzel, szóljon helyettem egy szakértő, az OSZK restaurátora, Tóth Zsuzsanna:

„A kötés borítása fehér disznóbőrből készült. Vaknyomásos díszítése az elő- és háttáblán eltérő. Az előtáblán lévő bőrszakaszt léniákkal keretelt terülőmustrás rutainda háló tölti ki, melynek osztásaiba virágtövet nyomtak. Háttábláját léniákkal elválasztva három hosszanti sorban futó díszítés tölti ki. Gerinc felől nézve két sávot azonos motívumú virágos inda díszítés tölt ki, a harmadik sávot pedig váltakozva pálcára tekeredő indamotívum és körbe foglalt gótikus rozetta. A gerincmezőkön haránt irányban három-három a táblákon megjelenttel azonos gótikus rozetta. Az indamotívum görgetővel, a többi egyesbélyegzővel készült.
A táblák bükkfából készültek, a metszések mentén szélük egyenes kialakítású mind a táblák belső, mind külső oldalán. Gerincoldalon a táblák külső oldala rézsútolt. A fatáblák élén keskeny sekély vájat fut mindhárom oldalon, közelebb a táblák külső oldalához.
A könyv öt, dupla bordára fűzött. A bordák a gerincbőrön duplára kidolgozottak, mellettük lekötésnyomok látszanak, amelyek nem futnak a táblák színére.
A könyv gömbölyített, nincs ereszreverve. Oromszegője az ún. kétszínű oromszegők közé tartozik, színei elhalványodtak. Alapja a képeken nem figyelhető meg, végei minden bizonnyal a táblákhoz kapcsolódnak.
A könyvet két pár az előtáblára záródó karéjos csat zárja. A csatok és felszerelő szögei sárgarézből készültek.
A hozzájuk tartozó szíjak vágottak, többrétegűek, felső rétegük a kötésbőrrel megegyezőknek tűnnek. A szíjakat a széleik mentén léniázással díszítették. A szíjak helyét a táblákba besüllyesztették és helyet alakítottak ki a táblák élén fordulásuknak is.
Az előzékek fehér merített papírból készültek, egyiken medve vízjel jelenik meg. A papír Bernben készült, mert a papírmalom a város címerállatát használta vízjelként, sok variációban.”

Fellapozva a kötetet, szembeötlő, hogy hiányzik a címlap és az azt követő két oldal, így az Osztrák Nemzeti Könyvtár digitalizált példánya alapján tudtam azonosítani.

Melliflui devoti[que] Doctoris Sa[n]cti Bernardi, Abbatis Clarevallen[sis] Cistercie[n]sis ordinis Opus preclaru[m] suos co[m]plecte[n]s sermones de tempore, de sanctis et super Cantica canticorum alios[que] plures ei[us] sermones et sente[n]tias nus[quam] hacten[us] impressas. Eiusdem insuper epistolas cetera[que] universa ei[us] opuscula. Domini quoque Gilleberti, Abbatis de hoila[n]da in anglia prelibati ordinis super ca[n]tica sermones. Om[n]ia [prima]m seriem hic in sequenti pagella annotata[m] collocata. Vigila[n]ter et accurate super vetustissima Clarevallis exemplaria apprime correcta.
Venu[n]datur Parisius in vico divi Jacobi sub Lilio aureo a Johanne Parvo.

Mézajkú, alázatos és tanító Szent Bernátnak, a Ciszterci rend Clairvaux-i Apátjának jeles műve, amely vasár- és ünnepnapokra, a szentekről és az Énekek énekéről szóló prédikációit tartalmazza, és más számos beszéd és szentencia, amelyeket eddig soha nem nyomtattak ki. Ezenfelül levelei és minden kisebb munkája. Gilbert úrnak, a rendje által választott angliai Hoiland apátjának prédikációi az Énekek énekéről. Először mindezek megjegyzetelve a következő oldalakon vannak összegyűjtve. Figyelmesen és pontosan – Clairvaux legrégebbi példányai alapján – nagyon gondosan javítva.
Értékesítik Párizsban a Szent Jakab utcában az arany Liliom alatt Johannes Parvus által [1513].

A korai nyomtatványokban cím- és kiadási adatokat az ún. kolofonban is feltüntették, ami a könyv végén kapott helyett. A zirci példányban ezt a kolofont emelték ki, fűzték a címlap helyére, mintegy pótolva azt. Ezen szerepel az alábbi szöveg latinul: „… és most végre egyetlen gyönyörű kötetben (nyilván ahogy ez látható) egyesítve Berthold Rembolt mester által, Johannes Parvus, a tápláló Párizsi Egyetem könyvkiadójának költségén”. A címoldalt követő két lapról – melyek szintén hiányoznak – Josse van Clichtove (1472–1543), a kötet szerkesztőjének előszava, valamint Jean Gilles de Noyers (megh. 1536 k.) verse szól az olvasókhoz. A vers felett egy szép fametszet látható, amelyen középen Szűz Mária egy oszlopon áll a gyermek Krisztussal a karjában, balról mellette egy oszlopon áll Szent Bernát, jobbról pedig Armaghi Szent Malakiás. Bernát lábánál öt szerzetes várakozik, Malakiásénál pedig három zarándok hajt térdet. Az előszóból derül ki, hogy a kötet kiadását Michel Boudet (1469–1529), Langres püspöke is támogatta, aminek dicséretére François Mauroy, egy clairvaux-i szerzetes, költő írt ódát.

004_kep_opti.jpgA címlap helyére fűzött kolofon. Fotó: Németh Gábor

Szent Bernát művei már a középkorban nagyon népszerűek voltak, számos kódex őrzi munkáit. A könyvnyomtatás feltalálása fokozta az elterjedését, a 15. században már mintegy 80 kiadásról tudunk. A teljes életművének (opera omnia) megjelentetése csak a 16. században kezdődik. Többek között Párizsban, Lyonban, Antwerpenben és Bázelben 48 alkalommal hagyta el a nyomdát összkiadás.
Egy könyv megjelentetéséhez tekintélyes tőkével kellett rendelkezni, a papír beszerzése, a gyorsan kopó betűkészletek pótlása jelentős költségekkel járt. Ezen kívül a korabeli könyvkereskedések még szűk vevőkörrel rendelkeztek. Ahhoz, hogy egy kiadást eladjanak, minden nagy európai központba el kellett küldeni egy kisebb könyvcsomagot, de így is lassan csordogált vissza a befektetés. Ezért kutattak a kiadók mohón olyan művek után, amelyek biztos eladhatók lesznek, ilyen műfaj pedig az egyházi könyvek voltak. Jean Petit, a korszak kiemelkedő könyvkereskedő-kiadója garantált piacot célzott meg Szent Bernát életművének megjelentetésével. Petit igazi tőkés befektető, nagyszerű szervező volt. Számos kiváló tipográfussal dolgoztatott (Henri Estienne, Josse Bade, Geoffroy Torry), sok könyvkereskedővel kötött megállapodást értékesítésre, költségmegosztásra Franciaország-szerte. A Párizsi Egyetem négy felesküdött könyvkereskedőjének egyike lett, így kapcsolatba került az intézmény tanáraival is, akik számos egyházi munkát publikáltak. Például Josse van Clichtove-val, akit 1506-ban neveztek ki a Sorbonne-on a teológia professzorává. Ismertséget Luther elleni írásaival szerzett, de munkássága a filozófiára, filológiára is kiterjedt, elsősorban Arisztotelészt kommentálta, de számos egyházatya művét szerkesztette, köztük – ahogy látjuk – Szent Bernátét. Petit költségén három Szent Bernát kiadás került ki Clichtove szerkesztésében, az első 1508-ban jelent meg André Bocard (1491–1531) nyomdájában, míg kettő (1513, 1517) Berthold Rembolt (1460 k.–1518) prése alól. Rembolt is kiemelkedő alakja a párizsi könyves világnak. Elzászi származású, Németországban és Párizsban bölcsészetet tanult, művelt embernek tartották a kortársai. 1494-ben lépett be Ulrich Gering (megh. 1510) nyomdájába, aki Michael Friburger és Martin Crantz közreműködésével Párizs első nyomdáját alapították az egyetemen. Az üzletet később átköltöztették a Szent Jakab utcába (rue Saint-Jacques), ahol az Arany Nap (Soleil d’Or) cégére alatt újabb nyomdát alapítottak. Gering 1477-ben önállósodott, miután a többiek elhagyták Párizst. Rembolt érkezésével a műhely egy új korszakba léptett át, Gering fokozatosan visszavonult, 1508-ban pedig nyugdíjba vonult. Rembolt megtartotta a kiadó-nyomda addigi liturgikus és jogi profilját, de kibővítette filológiával, grammatikával és patrisztikával. Az igényes munkája tette ismertté, így például a Vergilius-kiadása (1494 és 1498) szinte hibátlannak számít, de meg kell említeni „Corpus Juris Cannonici glossis” (1500, 1501, 1503) öt hasábban, piros és fekete betűkkel megjelentetett munkát is. Miután 1495-ben a Párizsi Egyetem angol-német kollégiumának prokurátorává választották, számos magyar peregrinus diákkal került kapcsolatba. Halála után felesége, Charlotte Guillard vitte tovább a nyomdát.

005_kep_opti.jpgJean Petit kiadó jelvénye. A kép forrása: Wikimedia

Tehát Petit Szent Bernát vállalkozása jó helyre került, kiváló munka lett az eredménye. A kéthasábos nyomtatás, a gót betűk használata, az oldalszámozás helyett lapszámozás használata még az ősnyomtatványok korszakát idézi, míg a címlap, az előszavak, az ajánlások, a megjelenés jelzi az átmenetet a ma ismert könyvformátum felé. Különösen szépek a fejezetek fametszetes kezdőbetűi, bájosak a fontos részekre figyelmet felhívó nyomtatott kezek (kinyújtott mutatóujjal). Példányunkban számos kéziratos megjegyzés, aláhúzás található. Sajnos csak egy tulajdonos neve szerepel benne egy exlibrisszerűségen, egy bizonyos W. Jackson, akit nem sikerült még azonosítanom, de megérzésem szerint egy angol könyvkereskedő-antikvárius lehet.

A törzsszöveg Szent Bernát életének leírásával kezdődik. Az összkiadásokhoz csatolt életrajzoknak négy változata létezik, ezek közül rögtön a legelsőt (Vita prima) használták az összeállítók. Ez öt könyvből áll, amelyből az elsőt Guillaume de Saint-Thierry (1085 k.–1148), Bernát barátja, szerzetestársa írta, és az apát gyermekkorát, életét Citeaux-ban, Clairvaux alapítását, a monostor első küzdelmeit tartalmazza, de kitér Bernát egyes csodáira is. A másodikat Arnaud de Bonneval (megh. 1157 k.), bencés apát ott folytatta, ahol Guillaume abbahagyta. Valószínűleg halála miatt, csak az 1144-ig tartó eseményekig sikerült eljutnia. Az utolsó három könyvvel így Goffrey d’Auxerre (megh. 1200 u.), Bernát volt titkára fejezte be az életrajzot (Bernát jellemzése, csodatettei, halála). Mivel a blog keretei nem teszik lehetővé az életrajz teljes közlését, ezért egy rövidített változatot tárok az érdeklődők elé.

007_kep_opti_opti.jpgMária és Szent Bernát, gyakran ábrázolták őket együtt. Rézmetszet. In: Divi Bernardi Clarae Vallensis abbatis primi Opera omnia. Antwerpen, Jan van Keerberghen, 1609. Jelzet: Zirc 80312. Fotó: Németh Gábor

Bernát burgundiai nemesi családban született harmadik gyerekként 1090-ben, a Dijon melletti Fontaines-ben. Családja mélyen vallásos volt, iskolába Châtillon-ba járt a kanonokokhoz, majd élte az akkori fiatalok szokásos életét. Csendes és zárkózott fiú volt, hamar eldöntötte, hogy életét az akkor már a környéken híressé vált Cîteaux apátságában fogja folytatni. Vezetői egyénisége már ekkor kitűnt, hiszen testvéreit, rokonait és ismerőseit is rábeszélte a csatlakozásra, így 1112-ben 30-an jelentkeztek ott felvételüket kérve. Harding István apát felismerte Bernát tehetségét, hite erősségét, személye szuggesztív kisugárzását, ezért küldte rá két évre, 25 évesen, hogy alapítsa meg Clairvaux-t (Claravallis). Szívvel-lélekkel szerzetes volt, a szemlélődő és cselekvő életet egységbe foglalta össze. Bár maga nem vágyott hírnévre, tiszteletre, mégis személyes példamutatása sok csatlakozni vágyót vonzott az apátságába (köztük a megözvegyült apját is), így Clairvaux-ból Bernát élete során 65 alkalommal indulnak el szerzetesek újabb alapításra. A közéleti tevékenységet igyekezett elkerülni, de vezetői rátermettségére igényt tartott Európa zűrzavaros időszaka. 1130-ban a kettős pápaválasztáskor az ő szava döntötte el, hogy az uralkodók II. Ince mellé álltak. Pályafutásának csúcspontja volt, amikor tanítványa és korábbi szerzetese III. Jenő (1145–1153) néven pápa lett. Az ő felkérésére vállalt szerepet a II. keresztes hadjárat megszervezésében. Prédikációival hatalmas tömegeket mozgatott meg, még olyanokat is, akik beszédei nyelvét nem értették. Fellépett a Dél-Franciaországot elborító albigensek ellen, német földön megvédte a zsidókat a pogromoktól. 1136-ban szembeszállt a híres párizsi teológia tanár, Pierre Abélard hibás eszméivel, 1174-ben a reimsi zsinaton a Gilbert de la Porrée tévtanai elleni vizsgálatot vezette, ami tudását és műveltségét bizonyítja. Bár többször felkínáltak neki főpapi széket, de mindig visszautasította, egyszerű szerzetes akart maradni. A magányt és az elmélkedést szerette, aminek terméke a századokon át olvasott és nagy hatású, gazdag lelki és irodalmi hagyatéka: szerzeteseinek mondott beszédei (sermones), a lelki élet kérdéseiről írott művei (opuscula, tractatus) és kiterjedt levelezése. Első csodás tettét 1123 körül tette. Ekkor egy La Fertében élő lovagot ért szélütés, rokonai Bernátot hívták segítségül. Ő felhívta a család figyelmét a lovag súlyos vétkeire, ígérte, amennyiben visszaszolgáltatja az egyháztól elrabolt vagyont, alamizsnát oszt a szegények között, akkor újra beszédképes lesz, meg tud gyónni, felveheti a szentségeket. Mindezért misét mutatott be, és lett, ahogy mondta, a beteg magához tért, teljesítette az apát kívánságait, majd néhány nap múlva lelki békességgel hunyt el. Még számos csoda kíséri életét, például a tejcsoda (laktáció) és több ördögűzés. 1153-ban tért meg Istenhez, 1174-ben avatta III. Sándor pápa szentté, VIII. Pius pedig 1830-ban egyházdoktorrá. Ünnepét augusztus 20-án tartják, Magyarországon a Szent István nap miatt augusztus 19-én. Állandó jelzője a mellifluus, azaz mézajkú doktor a 15. században tűnik fel először. Innét ered, hogy a méhészek, gyertyaöntők, az első csodás tettéből pedig, hogy a haldoklók patrónusa lett.

008_kep_opti.jpgSzent Bernát elűzi az ördögöt egy nőből. Fametszet. In: Petrus de Natalibus, Catalogus Sanctorum et gestorum eorum Lyon, Jacques Sacon, 1519. Jelzet: Zirc 7894.

Az életrajza után következnek Bernát művei. A szakirodalom 15 írást tulajdonít Clairvaux első apátjának, valamint beszédeit és levelezését.

Önálló művek:

  • Tractatus de gradibus humilitatis et superbiae (Értekezés az alázatosság és a gőg fokairól).Tractatus de diligendo Deo (Értekezés Isten szeretetéről)
  • Apologia ad Guilelmum (Védőbeszéd Vilmoshoz)
  • Tractatus de moribus et officio episcoporum (Értekezés a püspökök erkölcseiről és kötelezettségeiről)
  • Tractatus de gratia et libero arbitrio (Értekezés a kegyelemről és a szabad elhatározásról).
  • Sermo de conversione ad clericos (Beszéd a papok megtéréséről)
  • De laude novae militae (Az új lovagság dicsérete)
  • Tractatus ad Hugonem de S. Victore de baptismo (Értekezés Szentviktori Hugóhoz a keresztségről)
  • Tractatus contra quaedam capitula errorum Abaelardi (Értekezés Abélard néhány művének téves része ellen)
  • Liber de praecepto et dispensatione (Könyv a parancsról és a felmentésről).
  • Liber de vita et rebus gestis S. Malachiae (Könyv Szent Malakiás életéről és viselt dolgairól)
  • Libri quinque de consideratione ad Eugenium III (Öt könyv a megfontolásról III. Jenőhöz)
  • Epistola seu Prologus super Antphonarium Cisterciensis Ordinis (Levél vagy bevezetés a Ciszterci Rend Antifonáriumáról)
  • Officium de S. Victore Confessore (Officium Szent Viktor hitvallóról)
  • De cantu (Az egyházi énekről)

Szermók:

  • Sermones de tempore (Az egyházi évet végigkísérő beszédek), 86 darab
  • Sermones de Sanctis (Szentekről szóló beszédek), 43 darab
  • Sermones de diversis (Beszédek másról), 125 darab
  • Sermones in Cantica Canticorum (Beszédek az Énekek énekéről) 86 darab

Levelezés:

  • Ismert leveleinek száma 495

A könyv végén kapott helyet Gilbert of Hoyland (a 12. sz. második fele), a lincolnshire-i ciszterci apátság, Swineshead vezetőjének 47 beszéde az Énekek énekéről, amely tulajdonképpen Szent Bernát munkájának folytatása. Halála valószínűleg megakadályozta, hogy befejezze, így egy másik angol ciszterci John of Ford (13. század első fele), Forde apátságának perjele végezte el. Ezt nem ismerhette Josse van Clichtove, hiszen csak egyetlen kéziratban létezett.

Felhasznált irodalom:


Németh Gábor (Országos Széchényi Könyvtár Ciszterci Műemlékkönyvtár – Zirc)

A sorozat további részei: Első részMásodik részHarmadik rész, Negyedik rész, Ötödik rész, Hatodik részNyolcadik rész

komment

140 éves Az ember tragédiája – 2. rész

2023. augusztus 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Tragédia a 21. században

Blogsorozatunkat a 200 évvel ezelőtt született tudós-költő, Madách Imre legismertebb műve, Az ember tragédiája című monumentális drámai költemény színpadi ősbemutatójának közelgő 140. évfordulója kapcsán indítjuk el. 1883. szeptember 21-én hangzottak föl első ízben a madáchi verssorok a Nemzeti Színház színpadán.

Az ember tragédiája, melyet Madách Imre 1860-ban fejezett be, s melynek első nyomtatott kiadása 1862 januárjában látott napvilágot, máig a romantikus magyar irodalom kánonba foglalt olvasmánya. A nógrádi szerző drámai költeménye 19. századi drámairodalmunk három legjelentősebb alkotásának egyike (Katona József Bánk bánja és Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje mellett).
Mit jelent, mit mondhat számunkra, mai olvasók, nézők számára a 21. század első harmadában ez a több mint 160 esztendeje született szöveg? Szól-e, szólhat-e hozzánk az idő távolából, működik-e Madách műve ma is? Vagy éppen talán másképp, jobban (?) hat, jobban működik, mint korábban?
Az ember tragédiája nem a történelemről, nem az idő múlásával változó dolgokról, értékekről szól, hanem a legfontosabbakról, melyek nem vagy alig változnak, melyek nem vagy alig veszítenek fontosságukból: az emberről, az ember lehetőségeiről, szabadságáról a döntésben, választásban. Az önálló akarat korlátairól, az embernél nagyobb erőről, magasabb tudatról, s arról, vajon fölismerjük-e a helyünket a teremtett világban, vagy folyton csak keressük, soha nem találjuk.
Mai, s mindenkori létünk alapkérdései ezek, mondhatjuk, egzisztencialista problémák, s nem puszta történeti narráció, amint Madách keresi a válaszokat. Drámai helyzetek, drámai, időnként tragikus feleletek találhatók a műben, amit időről időre újraolvashatunk. Az olvasó korról korra saját válaszait is „beleolvassa” a szövegbe, s így volt ez már a kezdetektől – amúgy „posztmodern” módra.
Ma – már talán túl a posztmodernen is – kortársunkként találkozunk Madách legnagyobb művével. A Tragédiát színre állító vagy más médiumra adaptáló művészek mind hozzáteszik saját értelmezésüket, elhelyezik a műben saját hangsúlypontjaikat, s a néző-hallgató Madáchon kívül az ő gondolatmenetükkel is megismerkedhet, csatlakozhat hozzá vagy épp vitathatja, elvetheti az alkotók következtetéseit, mondandóját.
Milyen is hát a kortárs, a posztmodernen túli Tragédia?
A 21. század elején nyílt meg Budapesten az első, kimondottan a Nemzeti Színház intézménye, társulata számára épült ház. 2002. március 15-én ünnepi, színháznyitó előadásként mutatták be színpadán Az ember tragédiáját Szikora János rendezésében. Emlékezetes, jelentős előadás született, melyben a hagyományoktól eltérően az Úr hangja sem volt hallható, szavait (mint szöveges üzeneteket, SMS-eket) kivetítve olvashattuk. A Tragédia mindenki által ismert utolsó mondata: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”, nem is jelent meg – az Úr utolsó, biztató gesztusát egy, a színpad mélyéről föltörő vízsugár pótolta, mely lemosta a szennyet az első emberpárról, hogy zavaros álmuk után tisztán, megtisztultan indulhassanak küzdelmes emberútjukra. (A főszerepekben Szarvas József, Pap Vera és Alföldi Róbert volt látható.)

Az elmúlt két évtizedben további különleges és fontos új produkciókat is megismerhetett a közönség. Közülük csak néhányat említünk, szemezgetve az élményekben, nem törekszünk teljességre.
Az új Nemzetiben 2011-ben Alföldi Róbert rendezte meg a Tragédiát, a 2002-es előadás emlékezetes Lucifere. Így fogalmaznak az alkotók a színház honlapján.

„Évát és Ádámot két törékenyen fiatal ember játssza – Tenki Réka és Szatory Dávid –, akikhez a gyermekkor naiv álmodozó ártatlansága még közelebb áll. Útjuk a történelmi képeken keresztül a felnőtté válás, az önmegismerés küzdelméről is szól. Kalandjuk korántsem veszélytelen, mert a felfedezőút tétje legvégül a szerelem és a boldogság maga. Lucifer, a fényt hozó – László Zsolt – inkább játékostársa a fiataloknak, ki nem mondott kételyeik és kétkedéseinek hangadója, mintsem mitologikus gonosz. Az Úr – Blaskó Péter – nemcsak a mű elején és végén jelenik meg, hanem az események sorát ugyanúgy végigköveti, mint Lucifer. Nem egy bölcselkedő aggastyán, hanem tevékeny gondolkodó, aki kíváncsian és aggódva figyeli teremtményei metamorfózisát.”

Madách Imre Az ember tragédiája című drámájáról a Nemzeti Színház oldalán

Ugyanebben az esztendőben a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri színpadán is Az ember tragédiáját láthatta a közönség. Az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila, aki akkor a Debreceni Csokonai (Nemzeti) Színház direktora volt, 2013-ban a hajdúsági nagyvárosban is bemutatta Tragédia-verzióját. S miután 2013-tól ő lett a budapesti Nemzeti vezérigazgatója, 2018-ban már ott állította színre az újabb Tragédiát

A színházi bemutatók mellé 2011-ben egy sokáig húzódott vállalkozás, Jankovics Marcell animációs filmadaptációjának elkészülte is csatlakozott.

2023-ban szintén Vidnyánszky Attila nevéhez fűződik a legfrissebb változat, melyet a X. Színházi Olimpia keretében sorra került Madách-projektben részt vevő színiakadémisták, 200-nál több egyetemi hallgató (4 kontinens 11 országából) adott elő tíz nyelven egy körülbelül 8 órás előadásban. A produkció valószínűleg a valaha volt legmonumentálisabb előadása Madách művének, méreteit tekintve mindenképpen.

Az ember tragédiájának 2019-ben született egy más szempontból egyedülálló előadása is: Sardar Tagirovsky tatár származású rendező, aki különösen érzékeny a 19. századi klasszikus/romantikus irodalmi szövegekre (amint azt a szatmári Harag György Társulattal 2021-ben bemutatott Csongor és Tünde is igazolja), társaival egy teljes szövegű Tragédiát adott elő Szentendrén. E formában tekinthetjük ősbemutatónak a „nagyravágy több részben” alcímű, (szintén) mintegy 8 órás produkciót.

„Esztétikai értelemben a koncepciónk sok lehetőséget ad az előadás megvalósítására. Színről színre úgy haladunk, hogy felboríthatjuk, és következetesen fel is borítjuk az előző szín stílusát. És egy idő után már a következetességet is következetesen felborítjuk. Olyan sokrétű, mint maga az emberi történelem. Keressük mindegyik színben a kortárs kapcsolódást, de úgy, hogy többnyire végig tartjuk a Madáchi szöveget. Ez lesz az első olyan előadás, ami húzás nélkül adja elő Az ember tragédiáját az elmúlt szűk másfél évszázad alatt. Ebben az értelemben ősbemutató lesz.”

Nagy Enikő: Azért csináljuk Az ember tragédiáját, hogy leszedjük magunkról az ember tragédiájának terhét. Interjú Sardar Tagirovsky rendezővel. In: Librarius. Kortárs kult magazin, 2019. 05. 26.

Hogy Az ember tragédiája szövegét nemcsak a Paulay Ede legelső húzásainak megfelelő terjedelemben és szerkezetben lehet fölhasználni, arra a Kolibri Színház 2021-ben színre került előadása a példa. A színház dramaturgja, a drámaíró Horváth Péter játssza Lucifer szerepét a madáchi színeket részben átrendező produkcióban, melyet Novák János rendezett. Az újítások mellett a Kolibri előadása ugyanakkor Madáchhoz hűséges abban, hogy visszatér a szerzői utasításokba foglalt koncepcióhoz, mi szerint Ádám a történeti színek során egyre öregszik, míg Éva megőrzi paradicsomi szépségét és ifjúságát. (Nyirkó Krisztina Évája mellett Ádámok: Nizsai Dániel, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Bodnár Zoltán, Mészáros Tamás, Tóth József, Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs, Mult István, Gazdag László és Kormos Gyula.) (A 2018-as Nemzeti-beli előadásban sokkal kevésbé volt indokolt egyidejűleg 5 Lucifer szerepeltetése.)

Visszakanyarodva a 21. századiak közt elsőként említett, 2002-es budapesti előadáshoz, illetve rendezőjéhez, Szikora Jánoshoz, mindenképpen említést érdemel két székesfehérvári produkció, Az ember tragédiája 1. (2018) és Az ember tragédiája 2.0. Mindkettőt négy rendező jegyzi, közülük az egyik a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János. Társai Horváth Csaba, Hargitai Iván és Bagó Bertalan voltak, akik a négy részre tagolt Madách-művet négy különböző szereposztással állították színre. A projekt folytatása egy fölkérés volt – a kortárs drámaírók közül Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál részére –, hogy írják tovább a Tragédiát. A kötetben is megjelent művek ősbemutatójára 2021 őszén került sor Székesfehérváron.

„Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel 2018 decemberében mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház, négy rendező közös alkotásaként. Őket már akkor megkísértette a gondolat, hogy milyen érdekes volna folytatni Ádám és Éva történetét. Vajon merre és hogyan vezette az embert a huszadik század, és milyen utat mutat neki a huszonegyedik? »Minket az izgatott, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel, és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század« – így vezette fel az olvasópróbát a Vörösmarty Színház igazgatója. Erre a kérdésre keres választ a mai magyar irodalmi élet négy kiváló személyisége[…]”

Darvasi László – Márton László – Tasnádi István – Závada Pál: Az ember tragédiája 2.0, Budapest, Kossuth Kiadó, 2020.

A négy új „színt” tartalmazó kötet elnyerte a Színházi Dramaturgok Céhétől az Évad Legjobb Drámája-díjat.
Az egyik legutóbbi, különlegesen izgalmas bemutatóra Temesváron került sor. Silviu Purcărete, a világhírű román rendező és Visky András dramaturg-drámaíró Tragédia-előadása 2020 őszén készült. A korábban említett maratoni, monumentális produkciók után egy részben, két órában, de hihetetlen intenzitással meríti el a nézőt Purcărete Madách remekének gondolati világában. Visky András írja az előadásról:

„Purcărete összetéveszthetetlen humora, legendás kedvessége és szerénysége Az ember tragédiáját is váratlan közelségbe hozza: a nehéznek tűnő, 19. századi nagy madáchi költészet élővé és befogadhatóvá válik, elvont filozófiája-teológiája meg bizony átélhetővé. Odahajol a nagy klasszikushoz, elmélyült dialógust folytat vele, és meghívja őt, legyen a vendégünk ebben az ellentmondásokkal, félelmekkel és szorongásokkal, sőt már nem is leplezett kétségbeesésekkel terhes korunkba”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár, Románia), In: Interferences, 7. International Theatre Festival 2020.

2023-ban Madách Imre születésének bicentáriuma tiszteletére Gyöngyösi Levente Visky Andrással egy, a Tragédiától inspirált operabemutatóra készül, a négyfelvonásosra tervezett mű címe Tragoedia temporis. Első felvonását 2023 áprilisában hallhattuk a Müpában.
Egy korábbi operaváltozat, Eötvös Péter Paradise Reloaded – Lilith című műve is a 21. században született és szólalt meg, előbb Bécsben (2013), majd itthon is (2014). Eötvöst már 2010-ben is foglalkoztatta a Tragédia-motívum. Az ördög tragédiája címmel Albert Ostermaier librettójára komponált operát, melyet Münchenben mutattak be. 2015-ben Dobos Attila 1990-ben készült Tragédia-operáját is bemutatták az Operaházban. Bozay Attila utolsó, 1999-ben elkészült opuszából (Az öt utolsó szín, bemutató: 2000) 2015-ben készült operafilm, majd két évvel később ismét látható volt az Operában.

Balettszínpadon is láthattuk a Tragédiát: a Kocsák Tibor zenéjére készült koreográfiát (Barbay Ferenc) 2001-ben, a Magyar Fesztiválbalett (Markó Iván) előadását Faltay Csaba zenéjére 2013-ban. Topolánszky Tamás rendezte és koreografálta a GG Tánc és az egri Gárdonyi Géza Színház Emberi tragédia című előadását (2018), mely Johann Sebastian Bach és Gergely Attila zenéjével a kortárs tánc és a színjáték elemeit egyesítve jelenítette meg a madáchi szellemet. A Nagyvárad Táncegyüttes és László Csaba rendező-koreográfus bemutatójára, a Tragédia című táncjátékra 2010-ben került sor, majd 2023-ban a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház produkciójában ifj. Zsuráfszky Zoltán koreografált Tragédiát Könczei Árpád zenéjére.

Hogy milyenek is ezek a 21. századi Tragédiák? Ma már nincsenek korstílusok, irányzatok kavargó áramlatai között élünk, választunk (alkotók és befogadók egyaránt). Az a már sokat emlegetett „posztmodern” irány sem jelent stíluseszközöket, inkább trendet, mely új technikákat keres a művészet és a hétköznapok, az alkotók és az olvasók/nézők összekötésére, gondolatok és tapasztalatok összekapcsolására. Ahogy tanítani szoktuk: a posztmodern műveknek van néhány olyan jellegzetessége, amelyek nem az 1980-as években jelentek meg, korábban is alkalmazták azokat poétikai eszközként, de szignifikáns sűrűségben mégis a legutóbbi évtizedekben váltak jellemzővé. Ilyen például az idézetek (vendégszövegek, ahogy Esterházy Péter nevezte őket), az utalások, allúziók nagy száma, más műalkotások bevonása a műbe (irodalomban zene, képzőművészeti alkotás, film stb. „beidézése” és viszont). Vagy a művészi alkotás és attitűd közelítése a hétköznapi élethez, a befogadóhoz (kortárs vagy klasszikus műalkotások megjelenése „inadekvát” helyeken – buszmegállóban, étlapon, porcelánedényen, divatékszeren, pólón, „miniszobrok” stb.). A legfontosabb azonban talán a „posztmodern” alkotások működésének új módja, jelesül a „nyitott mű” fogalma. Korábban azt tanultuk esztétikából, hogy a műalkotás világosan elkülöníthető a „valóságtól”, zárt egység, vannak egyértelmű (szellemi és/vagy fizikai) határai. A nyitott mű – miközben természetesen megkülönböztethető a nem művészi valóság elemeitől – nem korlátozza a befogadását és értelmezését a művészi esztétikában otthonos befogadókra, hanem lehetőséget ad számos saját értelmezésre/műértésre, kinek-kinek saját élet- és művészeti tapasztalatainak a beépítésére az adott alkotás nyitott helyeire. Az irodalom és a színház is sok-sok eszközzel „nyithatja ki” a művet, s ezekre láttunk is számos példát a fentiekben.
A 21. századi kultúrát azonban művészeten kívüli hatások is befolyásolják (ahogyan ez mindig is tapasztalható volt). A 2020 tavaszán kitört pandémia meglehetősen nagy, hosszú ideig nem múló hatást tett a színházi, a művészeti életre, a közönségre, így minden új alkotás, minden új értelmezés magán viseli immár nem csak a 20. és a megkezdődött 21. század eseményeinek, társadalmi és egyéni traumáinak jegyeit, de annak következményeit is, hogy jó néhány hónapig voltunk kénytelenek elkülönítetten, karanténban létezni. Ahogy a kultúrtörténetben korábban is megtapasztalt krízisek és járványok nyomot hagytak a hétköznapokon és a műalkotásokon, várható, hogy erre a soha ilyen világméretekben meg nem tapasztalt járványhelyzetre és a körülötte kialakult kommunikációra, következményeire is különféle reakciók fognak születni. Csak emlékeztetünk, hogy Az ember tragédiájában Madách nemcsak a járvány témáját, de számos más társadalmi krízist is megjelenít, különféle megoldásokat mutat be olvasók, nézők számára. Variációkat ad a jövőnkre nézve.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: 1. rész; 3. rész; 4. rész 5. rész; 6. rész; 7. rész

komment

„Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk” – Nagyboldogasszony

2023. augusztus 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

Nagyboldogasszony Szűz Máriának a katolikus magyarság által használt neve. A „nagy” szó Mária föltámadásának és megdicsőülésének hitét hordozza, ugyanakkor Bálint Sándor szerint utal a pogány Boldogasszony-tiszteletre, amelybe az archaikus Emese-hagyomány is közrejátszott. A hagyomány szerint Nagyboldogasszony napján ajánlotta Szent István király az országot Mária oltalmába. Nagyboldogasszony ünnepe 1948-ig munkaszüneti nap volt. Az ünnep hagyománya az ősegyházba nyúlik vissza – az V. században Jeruzsálemben megünnepelték már Mária elszenderülését (dormitio). Az ünnep tartalma szerint Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ez a hit évszázadokon keresztül öröklődött a néphagyományban is, s gazdag folklórhagyomány bontakozott ki körülötte. Amikor 1950-ben kiadott bullájában XII. Pius pápa katolikus dogmává tette Mária mennybevételét, voltaképpen a több évszázados folklórhagyományt és a vallási gyakorlatot ismerte el.

nagyboldogasszony_opti.jpgCsíki József: Szent István király felajánlja koronáját a Magyarok Nagyasszonyának. Festmény az oroszhegyi római katolikus templom déli hajófalán. A kép forrása: Kovács Árpád: Mária-tisztelet Oroszhegyen Mária-ábrázolások az oroszhegyi templomban. In: Örökségünk, 4., 4. sz. (2010), 23. – Elektronikus Periodika Archívum

„Augusztus 15-e Mária mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony, Nagyasszony napja (vö. Kisasszony napjával), egyben Magyarország Mária oltalmába ajánlásának emlékünnepe (ez utóbbit Magyarok Nagyasszonya néven az 1896. évi millennium óta október 8-án külön ünnepként üli meg a katolikus magyarság). Ezért, meg azért is, mert az ünnep nyolcadába Szent István napja is beleesik – nem beszélve arról, hogy az aratás után végre a falusi nép szusszanhatott egyet –, ez volt a magyar egyházi év egyik nagy ünnepi időszaka.”

Jankovics Marcell: Nagyboldogasszony.. Részlet. In: Uő: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A ma énekelt Kölcsey–Erkel-Himnusz előtt a katolikus magyarság egyik néphimnusza a Boldogasszony Anyánk… kezdetű – máig élő – népének volt.

„Boldogasszony Anyánk, régi nagy patrónánk,
Nagy ínségben lévén, így szólamlik hazánk:
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.

Oh Atyaistennek kedves szép leánya,
Krisztusnak szent anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországrul, Pannóniárul,
Ne feledkezzél el árva magyarokrul.”

Boldogasszony anyánk… Részlet. In: A megszentelt ország, szerkesztette Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor Kiadó, 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Patrona Hungariae-násfa [Magyarok Nagyasszonya]  In: Magyar Nemzeti Múzeum, szerkesztette: Fodor István és Cs. Lengyel Beatrix, Budapest, Corvina, 1992. – Törzsgyűjtemény

Mária

„Magasztalom őt, aki méhemben fogant
és felemelte holdsarlóm az égre
és csillagfüzért illesztett homlokomra
és az égi tej ösvényén viteti leplem
és az édesség viharával fúvatja fátylam
és eleven tüzekkel röpíti diadalszekerem
és seregekkel népesíti győzelmi utam
és örök dal tornyait építi köröttem,
így kivánja; meg nem fejthetik
a léptem redői alatt forgó
tüzes hadak, homályos nemzedékek.
Kezdettől apám, s én szültem őt,
aki az óriás ürességen által
a csend szikrázó kristálya fölé
a teremtmények sodrából fölmeredve
háromfejü oszlopként magasúl
és villámló tetőként beborít
a hármas homlok glóriája.”

Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybemenetele. Részlet. In: Uő: Tizenegy szimfónia, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973. – Törzsgyűjtemény

komment

A nehezen szerkeszthető kéziratok szövegkritikájának célja és haszna

2023. augusztus 14. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló a Medieval Central Europe Research Network által rendezett nemzetközi konferenciáról

2023. június 8. és 10. között rendezte meg A középkori Közép-Európa Kutatóhálózat (Medieval Central Europe Research Network – MECERN) a franciaországi Poitiers Középkori Civilizáció Kutatóintézetben (Centre d’études supérieures de civilisation médiévale) az Exotic Ecdotics and Semiotics. The Purpose and Usefulness of Textual Criticism for Hardly Editable Manuscripts (Egzotikus ekdotika és szemiotika. A nehezen szerkeszthető kéziratok szövegkritikájának célja és haszna) című nemzetközi konferenciáját. A szervezői munkát három kutatási projekt végezte: a francia Agence nationale de la recherche által támogatott Analysis and rationale of the first French and English metrical psalters – PSalteRATIO az Osztrák Tudományos Akadémia Orthodoxies and Politics (OrthPol) című ERC-projektje és a jászvásári Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem roPSALT- projektje, amelyet a román UEFISCDI támogat. A konferencián francia, olasz, angol, német, román, cseh, lengyel és magyar előadóktól 18 angol és francia nyelvű előadás hangzott el, amelyek nem szokványos középkori kéziratok kiadási problémáival, illetve középkori szövegek kritikai kiadásainak módszertani kérdéseivel foglalkoztak.

photo-2023-06-09-17-57-25_opti.jpgKép az Exotic Ecdotics and Semiotics. The Purpose and Usefulness of Textual Criticism for Hardly Editable Manuscripts című konferenciáról (2023. június 8–10., Poitiers)

Saját előadásomban, amely a Vernacular variants of a Latin text with no critical edition: Evasion or innovative approach? (Egy kritikai kiadás nélküli latin szöveg népnyelvi változatai: Problémakerülés vagy újszerű megközelítés?) címet viselte, azt jártam körül egy népszerű késő középkori passióelbeszélés kapcsán, hogy a latin forrásszöveg kritikai kiadása híján mennyire gyümölcsöző a különböző népnyelvű fordítások összevetése, illetve azok fordítástechnikai megoldásainak vizsgálata. A konferencia résztvevői az előadások mellett átbeszélték egy a középkori népnyelvű bibliafordítások kutatására irányuló közösen benyújtani tervezett ERC-pályázat anyagát is.
A konferencia során számos izgalmas előadást hallgathattam meg középkori szövegek kiadásain dolgozó kollégáktól. Ezek nagy része digitális szövegkiadás, így nemcsak klasszikus és újfilológiai módszerekkel, módszertani problémákkal, hanem a digitális bölcsészet nyújtotta számos kiadási lehetőséggel és digitális szövegkiadási projekttel is megismerkedhettem.
A konferencia résztvevőinek többségével már évek óta működünk együtt a Tower of Bibles-projekt keretében, amely középkori népnyelvű bibliafordításokkal foglalkozik. A csoport már több konferenciát (pl. ezt , ezt, ezt és ezt) tartott, egyes tagjai kisebb közös kutatási projektekbe kapcsolódtak be, s közös tanulmányokat (itt és itt) is publikáltak. A legalább évente sorra kerülő találkozóink során számos, mindnyájunk számára gyümölcsöző szakmai eszmecserére kerül sor. Az idei konferencián a csoport kiegészült az ún. Osztrák Bibliafordító munkásságának kiadásán dolgozó német kollégákkal, akik a továbbiakban bekapcsolódnak a projektünkbe. Az általam kutatott késő középkori magyar nyelvű szövegek nemzetközi kontextusának megértéséhez elengedhetetlen a hasonló szövegek európai kutatóival való kapcsolattartás. A kultúráink közötti szoros kapcsolatok miatt különösen fontos a cseh, lengyel és román kollégák kutatásainak megismerése.

Korondi Ágnes (ELKH–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport)

komment

140 éves Az ember tragédiája – 1. rész

2023. augusztus 11. 06:00 - nemzetikonyvtar

Madách Imre és Az ember tragédiája

Blogsorozatunkat a 200 évvel ezelőtt született tudós-költő, Madách Imre legismertebb műve, Az ember tragédiája című monumentális drámai költemény színpadi ősbemutatójának közelgő 140. évfordulója kapcsán indítjuk el. 1883. szeptember 21-én hangzottak föl első ízben a madáchi verssorok a Nemzeti Színház színpadán.

Első bejegyzésünk témája még nem a feltűnést keltett színházi előadás, hanem maga az irodalmi mű, a drámai költemény. A műfaj a romantikus irodalom csúcsát jelenti minden európai kultúrában, nálunk több megelőző próbálkozás (Vörösmarty, Arany tervei és művei) után a nógrádi költő, Madách Imre tollán született meg, s mindjárt virágjában, legteljesebb tökéletességében, akkor és azóta is világszerte figyelmet és elismerést szerezve a magyar irodalomnak és tiszteletet a szerzőnek.
Az ember tragédiája egyesíti a három irodalmi műnem, a líra, az epika és a dráma legjellegzetesebb eszközeit, a korban legmagasabbra értékelt irodalmi-poétikai megoldásokat és az 1850-es évek filozófiai újdonságait. A mű líraiságát főalakjai közül elsősorban Éva képviseli, a bibliai és történeti narratívákon alapuló keret- és történeti szín sorozata egy álombéli időutazás bemutatása, a mű gondolati tartalma, filozófiája szinte egyenlően elosztva jelenik meg a főszereplők, Ádám, Éva és Lucifer szövegrészeiben. A drámai jambus, melyet Madách e művében is alkalmaz, már a dráma műneme felé indít bennünket, olvasókat: a műben megjelenő karakterek azonban nem „valódi” drámai alakok, sokkal inkább szócsövei a szerző gondolatainak, érzelmeinek. A cselekmény szinte mérnöki pontossággal szerkesztett, meggondolt, s nem hasonlít a korszak valószerű figurákat, időnként spontán, érzelmektől irányított, esetlegesen cselekvő szereplőket egy jellemdramaturgia szervezte struktúrában megjelenítő színjátékainak szerkezetére, legyenek azok idealizáló romantikus cselekményűek vagy a kritikai realizmus felé mozduló polgári társalgási színművek. Madách emberiségkölteménye – a nagyromantika stílusába kötötten is – örök érvényre tör. „Az” emberről, a teremtett emberről, a szabad akaratról, a lehetséges választásokról, az emberi közösség működésének formáiról gondolkodik és beszél. Külső cselekményénél erősebb a különféle eszmei lehetőségek fölmutatása.

01_02_kozepkor_opti.jpgMisztériumjáték a középkorban. Színezett litográfia, 1900 körül. A kép forrása: AKG images

A nyitó színek és az utolsó jelenet (1–3. és 15. szín) a középkori műfaj örökösei, misztériumjáték-keretek között vetődnek föl a legnagyobb és végső kérdések, melyekre sem a 19. század közepének, sem mai korunknak a tudománya nem tud választ adni. A Lucifer vezette álomutazás pedig nemcsak a korláttalan történeti időben vezeti az első emberpárt színről színre, hanem az egyén és a társadalom viszonyrendszerének variációin keresztül keresi a megoldást, az ideálisat arra, hogyan működhetne az ember(ek) vezérelte világ magában, teremtő-vigyázó fölöttes erő és tudat nélkül.

A megoldás, vagyis a záró szín viták kereszttüzében állva ad választ: optimistát vagy pesszimistát-e, ki tudja… Az Úrral dacoló Ádám öngyilkos terve, ha megvalósulna, vajon mit jelentene az emberiségre, egész kultúránkra nézve? S az Éva vallomása nyújtotta vigasz valóban pozitív végkifejletet jelent-e Ádám, az emberiség vagy Lucifer számára? A gyermek a folytatás ígérete, tehát mintha Lucifernek volna igaza, vagy Ádám, a szabad akarat, az önálló személyiség győzelmét jelenti? Már-már földerülünk: „biztosítva áll már: a jövő”. S ki is az a gyermek? Nyomban pesszimistára fordulhat ítéletünk az emberiség kilátásait illetően… Hisz Káin az. Az eredendő bűn és a kiűzetés után ismét úgy tűnhet, hogy az ember hűtlenné lett istenéhez és méltatlanná a kegyre, amint azt Lucifer akarta. Az Úr jól ismert záró szavai azonban megerősítik az olvasót abban, amit Madách mindvégig hangsúlyozott:

Az Úr: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Tizenötödik szín. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Madách (és Ádám) számára a cél az emberi lét értékeinek képviselete, a küzdés arra irányul, hogy az egyéniség, a tehetség (a minden mitológiában földöntúli eredetű „tálentum”) érvényesülhessen a közösség javára, s hogy így a tökéletesedő Ember megközelítse istenét, a mindentudót, mindenhatót, s hogy bűneitől megszabadulva, megváltva visszatérhessen a mennyország földi képéül teremtett Paradicsomba. A Tragédia kísérlet az út megtalálására – kudarcos kísérlet, mivel a megmutatott változatok egyike sem juttatta el a hősöket a tökéletességhez.

Ádám: „A cél halál, az élet küzdelem, / S az ember célja e küzdés maga.”

Tizenharmadik szín. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az elemzők gyakran boncolgatják a „történeti színek” hitelességének, vagy éppen tudományos-filozófiai, esetleg teológiai helytállóságának kérdését. Azt mondhatjuk, hogy Madách nem törekedett ilyesféle „igazságok” megfogalmazására, műve olyan értelemben filozofikus, hogy egy saját gondolatmeneten visz végig minket: a sajátján. A hegeli hármassághoz (tézis, antitézis, szintézis) hasonló szerkesztés sem teljesen következetes, amint természetesen nem beszélhetünk valódi történettudományos hitelességről sem az egyes színek esetében. Ami azonban máig izgalmassá, korról korra érdekfeszítővé teszi Az ember tragédiáját, hogy valójában nem is a történelemről beszél, nem a múltról, hanem a mindenkori emberről, az egyént és a tömeget vezérlő érdekekről, indulatokról. S ezek szinte változatlanok az emberi kultúrák történetében és jelenében. E szempontból az a gyakori vélemény, mely szerint London (11. szín) Madách jelene, s azt utópisztikus, ún. „jövő-színek” követik, nem tartható. Először is, Madách jelene Magyarországon nem is hasonlított a műben ábrázolt Londonhoz, másodszor pedig Madách nem „jósolt”, hanem elméletben levezetett néhány lehetséges további variációt – támaszkodva kora tudományosságának aktuális eredményeire is. Így vezeti hőseit a Falanszterbe (12. szín), majd az Űrbe (13. szín), s végül az Eszkimó-világba (14. szín). Hogy ma úgy látjuk, érezzük, hogy bizony, már az utolsó stációnál vagyunk a 10 helyszínt végigutazókkal együtt, az csak annyit bizonyít, hogy lényegében nem tudtuk sem megtörni, sem megújítani a már a 19. század közepén látható volt trendeket. Kultúrá(i)nk a már akkor körvonalazható utat járják. Az Eszkimó-világ nem csak a jelen klímavédelmi küzdelmeinek kudarcát, hanem a teljes értékvesztést is előlegezi – ez az a vég, amit Ádám nem tud feledni… Ez a logikai végpontja az emberiség útjának – de nem kell föltétlenül e ponton végeznünk. Álomból ébredő hőseink előtt áll a változtatás, az útvonalmódosítás, az „újratervezés” lehetősége. Pusztán csak egy annál jobb világot kell fölépíteniük, mint amelyre példákat a Lucifer által mutatott álomképekben látunk. Ki kell küzdenünk a magunk új világait, legyenek azok „szépek”, vagy inkább „csak” élhetők. Rajtunk múlik mindenesetre. Ezt köszönhetjük Ádámnak – és Madáchnak.

Madách 200

A nógrádi nemesi család sarja, Madách Imre 1823 januárjában látta meg a napvilágot Alsósztegován (ma Szlovákia, Dolná Strehová). Legjelentősebb művét is a családi kastélyban alkotta meg, Oroszlánbarlangnak nevezett dolgozószobájának magányában. Praznovszky Mihály, jeles Madách- és Mikszáth-kutató, muzeológus hívta föl a figyelmünket arra, hogy az alsósztregovai Madách kastély az egyetlen olyan irodalmi emlékhelyünk, amely egyaránt helyszíne volt a költő és műve születésének, valamit a szerző halálának, s a síremléke is itt található.

E tény egyúttal Madách jellemzésére is alkalmas: ő nem az az országjáró, gyalogos vándor garabonciás volt, mint (mindössze három héttel idősebb) kortársa, Petőfi, vagy a korábbiak közül, mondjuk Csokonai. Madách egy nemesi család műveltségének és kötelezettségeinek örököse volt, s ezeknek megfelelően építette föl életét és művészetét. Jeles gondolkodó és költő volt egyidejűleg. Ugyanakkor társadalmi feladataiban is helytállt mint jurátus, majd jogász, megyei elöljáró vagy országos politikus. A gazdálkodás feladatait anyjára és testvéröccsére, Károlyra hagyta, ám fiatalabb öccsével, Pállal és később gyermekeivel (Aladárral, Borbálával és Jolánnal) szeretetteljes kapcsolatot alakított ki. Nem volt nőgyűlölő sem – (főképp férfi) elemzők és kutatók állításai ellenére sem tartjuk annak, s bizonyságul épp a Tragédiát idézhetjük, ahol Éva változó alakja tartja a lelket a fáradó-öregedő álomutazóban, Ádámban. Éva az, aki mindvégig megőrzi a paradicsomi világ sugallatát, a szférák zenéjét és a legcsüggedettebb pillanatokban fölidézi azokat, hogy tovább indulhassanak, új energiákra találva a következő kísérletig, a boldogság föltalálására. Nőképét természetesen meghatározták kora társadalmi viszonyai, melyek közt a nő önállósága, egyénisége nehezen kaphatott teret. De – nyilván családi tapasztalata nyomán is – Madách az erős, önálló nőket tisztelte, szerette egész életében. Nem „tündérálmokat” kergetett, bár utolsó drámatöredéke épp ezt a címet viseli. Anyja, Majthényi Anna, húga, Madách Mária, majd felesége, Fráter Erzsébet mellett Madách életében fontos szerepet játszott például Veres Pálné (Beniczky Hermin, a magyar nőnevelés úttörője) is. Csupa erős karakter.

Az ember tragédiája irodalmi sorsa

Köztudott, hogy a mű egyetlen kéziratát – amelynek a „munkaanyagai” között található egyik cédulán, a színenkénti szereplőlistán kívül a mű össz-sorszáma (4080 + 24 zsoltársor), valamint a megírás kezdő és záró dátuma (1859. február 17., 1860. március 26.) is szerepel Madách akkurátus kézírásával – Madách, barátja, Szontágh Pál javaslatára elküldte Pestre, Aranynak. Ő előbb fiókjába süllyesztette, majd mikor végre újra kézbe vette és elolvasta, lelkes levéllel fordult a szerzőhöz, kérte annak hozzájárulását a kiadáshoz – apróbb módosításokkal.

Madách, aki már-már lemondott a művéről egészen, örömmel vette Arany dicséretét és természetesen megadta az engedélyt az egyetlen kézirat javításához és megszerkesztéséhez. Ez után jelenhetett meg a Tragédia első kiadása 1861-es dátummal a Kisfaludy Társaság ajándékkönyveként (valójában 1862 januárjában). Még Madách életében sor került a második edíció megjelenésére is, melyhez a szerző az első kiadás egy példányán végezte el a korrekciókat. Így ez a kiadás képviseli az ultima manus (’utolsó kéz’) fázist a szöveg históriájában. Az eredeti kézirat a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárában található.

Kritikai szövegkiadásával is folyamatosan foglalkoztak az elmúlt 160 évben a filológusok. A legújabb, úgynevezett szinoptikus – összehasonlító – kritikai kiadása Kerényi Ferenc és Wohlrab József szerkesztésében 2005-ben jelent meg. Ma már elektronikus változatban is olvasható.
A Tragédia megjelenése, illetve Madách halála után megkezdődött a mű hazai és külföldi diadalútja. Napjainkig negyven nyelven 118 fordítása látott napvilágot. Ezzel Az ember tragédiája (Petőfi versei mellett) a legtöbbször fordított magyar irodalmi mű. Mivel azonban a Tragédia nem a magyarságról, nem nemzeti tárgyról szól, hatása nem elsősorban a magyar nemzeti irodalom (el)ismertségét növelte, hanem a zseniális szerző emberiségkölteményét juttatta el az azt megillető széles olvasóközönséghez, értelmiséghez. Az ember tragédiája (semmilyen nyelven) nem könnyű olvasmány, elismert nagysága ellenére ez is lehet az oka, hogy romantikus irodalmunk más szerzői és művei mellől kiszorult a közoktatás kötelező olvasmányai közül. Ugyanakkor időről időre, jelesül az első kiadások és 1883. szeptember 21., a nemzeti színházi ősbemutató óta rendre megszületnek a Tragédia adaptációi. A szövegkiadásokhoz illusztrációk készültek, más képzőművészeti alkotások, festmények, szobrok őrzik szellemét. Színházban, báb-, opera- és balettszínpadon, koncertpódiumon, filmvásznon és televízióban, animációs filmként, rádiójátékként egyaránt találkozhatunk a művel. Készült a Tragédia alapján diafilm, kalandkönyv, néptáncszínpadi táncjáték is.
Blogsorozatunkban a Tragédia színpadi bemutatóinak és más műfajú adaptációinak, más művészeti ágak alkotóira gyakorolt hatásának artisztikus lenyomatairól később is szólunk majd.
Madách Imre drámakölteménye mélyen és széles körben hatja át szellemi kultúránkat mindmáig. Inspirációt jelent az olvasóknak és a művet tovább gondoló művészeknek egyaránt.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: 2. rész; 3. rész4. rész5. rész; 6. rész; 7. rész

komment

Szent Lőrinc tüzes könnyei

2023. augusztus 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

Szent Lőrinc a legendája szerint II. (Szent) Sixtus pápa diakónusa (szerpapja) volt. A vértanú pápa elfogatásakor őrá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza föl a szegények között. A pápa egyben azt is megjósolta, hogy három nap múlva ő is mártíromságra jut. Lőrinc Sixtus végakarata szerint cselekedett. Amikor őt is letartóztatták, és az egyház értékeit rajta követelték, a szegényeket vezette a bíró elé, mondván: Íme, az egyház vagyona! Kegyetlen halált szenvedett (258. aug. 10.), rostélyon sütötték meg. Helyzetéhez mérten meghökkentő humorérzékről tett tanúságot. Amikor már sült a roston egy ideje, így szólt hóhérához: „Az egyik oldalam már megsült, fordíts a másik oldalamra!” A pápája szomszédságában ünnepelt Lőrinc a IV. század óta az egyik legnépszerűbb szentje a kereszténységnek. Fiatalemberként ábrázolják, diakónusi dalmatikában. Attribútuma a boronára emlékeztető rostély. Mártíriuma a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. A fentiek okán a tűzoltók, a tűzzel foglalatoskodók (cukrászok, pékek) hívták segítségül, s elsősorban égési sebek gyógyulásáért fordultak hozzá. Ünnepe a földműves nép körében határnapnak számított, amit országszerte ismert szólás is jelez: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen. Hasonló szentenciák: Lőrinc-nap után a fa már nem fejlődik tovább. Lőrinc-naptól nem tanácsos már a folyókban fürödni. (E mondások inkább a másik, kevésbé ismert szeptember 5-i Lőrinc napra illenek, a tapasztalat is ezt igazolja.) Egy érdekesség: az angol néphagyomány az augusztusi meteorhullást „Szent Lőrinc könnyeinek” hívta.

Jankovics Marcell: Tüzes rostélyon (részlet). In: Uő: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

szent_lorinc_vertanu_opti.jpgSzent Lőrinc vértanú. Színezett fametszet. In: Jacobus de Voragine: Legenda aurea sanctorum, Nürnberg], Anthonium Koberger, [1488] Inc. 163 – Régi Nyomtatványok Tára

Óangol egyházi naptárak az augusztusi tömeges csillaghullást „Szent Lőrinc tüzes könnyei”-nek nevezik. E bizonyára népies eredetű elnevezésben egyfelől évezredes megfigyelés tapasztalati tanulsága, másrészt pedig a nép fantáziájának hitregeképző ereje nyilvánul. A tapasztalati tanulság az, hogy az úgynevezett „hulló csillagok” száma az év bizonyos szakaiban jóval meghaladja az átlagot, amely egy-egy helyre nézve a mai, élesebb eszközökkel és éberebb figyelemmel dolgozó észlelés eredménye szerint, óránként nem igen emelkedik ötnél többre.
[...]
Lőrinc különben is egyike a népszerűbb szenteknek. A mi népies kalendáriumunk is számon tartja a napját. De tudtommal a csillaghullást nálunk nem kötik nevéhez. Ehelyett a napja körül érő sárgadinnyével van dolga, amelyről nálunk azt tartják némely helyütt, hogy Lőrinc napja után már nem jó, mert ez a szent nem a legilledelmesebben bánik e gyümölccsel. Ez a szókimondás azonban csak nagyon forró nyáron válik be, amikor a dinnye a rendes időnél korábban érik. A dinnyén kívül még a kígyóknak a veszedelme és a köleskásának a patrónusa Szent Lőrinc. S ebben az utóbbiban már rejtőzhetik valamelyes vonatkozás a hulló csillagok augusztusi raját szóró és az aranysárga kölesszemeket szaporító szentnek oly legendai szerepére, amely még nincs eléggé felderítve.

Katona Lajos: Szent Lőrinc tüzes könnyei. In: Uő: Folklór-kalendárium, Budapest, Gondolat, 1982. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

fold_korul_2kotet_koles_opti.jpgKöles. In: Gáspár Ferenc: A Föld körül. Útleírás hat kötetben, Budapest, Singer, Wolfner, 1906–1908. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Lőrinc (Laurentius) annyi, mint ‚akinek babérja van’ (lauream tenens), azaz babérból való koszorúja, mert egykor ilyen ágakkal koszorúzták meg a győztest. Ez a fa ugyanis a győzelem jelképe: örökzöld a lombja, kellemes az illata és nagy az ereje. Szent Lőrinc neve tehát a babérból származik, mert vértanúságában győzelmet aratott. Ezért mondta Decius összezavarodva: „Azt gondolom, legyőzött bennünket.” Örökzöld volt szíve ártatlanságában és tisztaságában. Ezért mondta: „Az én éjszakámban nincs sötét.” Örök emlékezet által illatozott, erre vonatkozik: „Osztogatott, a szegényeknek adott: az ő igazsága megmarad örökkön örökké” (Zsolt 111,9). Szent Maximus erre mondta: „Hogy is ne maradna meg örökkön örökké az ilyen igazság, melyet szent fáradozással bevégzett és dicsőséges vértanúsággal szentelt meg?” Hathatós volt nagy erejű prédikálásában, ezzel térítette meg Lucillust, Hippolytust és Romanust. Ennek a fának abban van az ereje, hogy megtöri a követ, meggyógyítja a süketséget és állja a villámot. Így töri meg Lőrinc a kemény szívet, úgy adja vissza a lelki hallást, és így oltalmaz meg a gonoszok ítéletének villámától.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea, [Budapest], Helikon, 1990. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

laurus_nobilis_opti.jpgNemesbabér. Laurus nobilis. A kép forrása: Wikipedia

Lőrincet a középkorban részben legendája nyomán, részben nevének értelmezéséből támadt megfontolások alapján védőszentül tisztelték a szegények, a könyvtárosok (mert az Egyház könyveinek is ő volt a gondviselője), a tűzoltók és a tűzzel dolgozó pékek, cukrászok. Oltalmul hívták égési sebekről, lázról, zsábáról és szemfájásról. Ünnepe a parasztságnál, gazdasági és időjárási emlékeztető nap.
E kiterjedt képzetkörnek a mi néphagyományunkban már csak töredékei élnek. Templomtitulusaink, ikonográfiai maradványaink azonban Lőrinc hajdani hazai tiszteletének virágzásáról és nyilvánvalóan európai kultuszösszefüggésekről tanúskodnak.
Lőrinc napját Szent László törvénye a kötelező ünnepek közé sorozza, középkori misekönyveink számontartják. Feltűnő azonban, hogy egyik, XIV. századból származó pozsonyi misekönyvünk e napon Ezekiel prófétáról emlékezik meg, pedig a városnak ebben az időben már Lőrinc-temploma is volt.

Bálint Sándor: Augusztus 10. In. Uő: Ünnepi kalendárium II. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (július 1. - november 30.), Budapest, Szent István Társulat, 1977. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

zirc_opti.jpgA Zirci Ciszterci Műemlékkönyvtár díszterme. Fotó: Németh Gábor. A kép forrása: Az OSZK honlapja

Akkoron nagy halát ada az Istennek
 szent Lörincz martir, édes mesterének,
Hogy be veszi ötet fénlö dicsöségben,
Az örök élétnek szép nyugodalmaban. 

Dicsiret, dicsösség az atya Istennek
Légyen nagy tiztesség az fiu Istennek,
Es az vigaztalo szent lélek Istennek,
A szent háromságnak, egy bizony Istennek. 

De Sancto Lavrentio X avgvsti. Részlet. In: Katolikus egyházi énekek (Régi magyar költők tára XVII. század). Jegyzetek: Holl Béla, Budapest, Argumentum – Akadémiai Kiadó, 1992. Részlet Magyar Elektronikus Könyvtár

 Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

komment

A soproni vasútigazgató, műgyűjtő Holl Jenő – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 37. rész

2023. augusztus 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 103. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Holl Jenőt és gyűjteményét mutatja be.

Puteáni Holl Jenő (1885–1938) Kecskeméten született, Budapesten piarista gimnáziumba járt, majd Kolozsváron végzett jogot. Ezt követően a Budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult. 1908-ban lépett be a Magyar Államvasutak szolgálatába. Fokozatosan emelkedve a ranglétrán, 1924-től a GYSEV (Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.) üzletigazgatója lett több mint egy évtizedig. Ekkor költözött Budapestről Sopronba. Vezetősége idején a vállalatnál korszakalkotó modernizálásokat hajtott végre a közlekedés javítás érdekében.

1_kep-_holl_jeno-_koncser_k_l_h_271_opti.jpgDr. Holl Jenő könyve. Kónya Lajos grafikája. Jelzet: Exl.H/271 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1934-ben kormányfőtanácsosi címet adományoztak neki. Aktívan részt vett a közéleti, kulturális életben. Sokat tett a város kultúrájáért, pártolta a sportot és a művészeteket. Több egyesület, köztük a Magyar Közgazdasági Társaság tagja volt. Megalapította a Hungária Evezős Egyletet, támogatta a Soproni Vasutas Sport Egyletet (SVSE). Közbenjárására 1926-ban felépült Nyugat-Magyarország legmodernebb sportpályája. Egy időben a soproni cserkészkerület és a Soproni Fotóklub elnöki tisztét is betöltötte.
Művészet iránti érdeklődését mutatja, hogy tagja, majd elnöke lett az 1897-ben megalakuló Soproni Képzőművészeti Körnek. Jelentős iparművészeti, elsősorban ezüstgyűjteménnyel és órákkal rendelkezett – benne számos soproni mesterjelzésű tárggyal. Nagy soproni látképgyűjteménye (az ún. veduták) mellett látképes tarokk-kártya is volt a birtokában, mely 1800 körül készült, a bécsi Koller Mátyás munkája.
Műgyűjtőként a grafika is érdeklődési körébe került.

2_kep-holl_gr_witthalm_janos_h_263_110x64_opti.jpgEx libris Dr. Holl. Witthalm János grafikája (1917). Jelzet: Exl.H/263 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hazánkban az 1909-ben magalakuló Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete (1909–1923) grafikai szakosztálya vállalta magára a korabeli ex libris egyesület funkcióját, az országban több helyütt indultak kezdeményezések az ex libris műfaj népszerűsítésére. Holl Jenő aktív volt e téren is, már 1911-ben szerepelt a soproni kiadású Kultura [sic!] című folyóirat ex libris gyűjtő- és cserelistáján, ekkor még budapesti lakcímmel és MÁV-fogalmazóként.

3_kep-holl_jeno_komjathy_w_gy_c3_1922_h_270_j_k_opti.jpg

Ex libris Dr. Holl Jenő. Komjáti-Wanyerka Gyula rézkarca (1922). Jelzet: Exl.H/270 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Csatlakozott a Budapesten 1932-ben megalakuló Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) tagságához is. Holl Jenőé volt a legnagyobb soproni ex libris gyűjtemény, több ezer darabbal. Saját névre szóló ex librisszel rendelkezett Tichy Kálmántól, Bajor Ágosttól, Komjáti-Wanyerka Gyulától, Révész Kornéltól, Prihoda Istvántól, Witthalm Jánostól és Koncser (Kónya) Lajostól.
A legkorábbiak közül való a rozsnyói születésű Tichy Kálmán grafikus, író és néprajzkutató 1909-es ex librise, stilizált fenyők közt téli ruhás parasztemberek képével.

4_kep-hu_b1_exl_h_0267_v1_j_opti.jpgEx libris Dr. Holl Jenő. Tichy Kálmán grafikája (1909). Jelzet: Exl.H/267/v1 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Egy másik Tichy-ex librisen dekoratív népi díszítőmotívum és kalligrafikus írás látható.

5_kep-hu_b1_exl_h_0268_j_opti.jpgEx libris Dr. Holl Jenő. Tichy Kálmán grafikája (1915). Jelzet: Exl.H/268 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Holl Jenő foglalkozására utalóan több ex librisén szerepel a vonat motívuma, és gyakori a könyv-, illetve a nőábrázolás. „Quad me fidelius?”, helyesen: Quid me fidelius? [Mi hűségesebb nálam?] – olvashatjuk Azary Prihoda István festőművész, grafikus egyik alkotásán, melyen nyitott könyvön angyalszerű nőalak ül, kétoldalt fenn baglyok, szintén könyveken.

6_kep-holl_gr_prihoda_istvan_h_265_77x65_j_opti.jpgEx libris Dr. Holl. Prihoda István grafikája. Jelzet: Exl.H/265 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Holl Jenő gyűjteményének régi, főpapi ex libriseit kiállították egy 1930-as soproni egyházművészeti tárlaton, melynek rendezője Csipkés Kálmán képzőművész-tanár volt.
A soproni kulturális és közélet kiemelkedő alakja, Holl Jenő hosszú betegség után Budapesten hunyt el, Esztergomban temették el. 1938-as halálakor a család mellett a GYSEV, a Magyar Cserkészszövetség és a Soproni Fotóklub is saját halottjának tekintette, ahogyan ezt a többféle gyászjelentés is mutatja.

7_k_-csaladi-holl_jeno_gyaszjelentes_ozv_holl_jenone_buschmann_ny_k_opti.jpgPuteáni Holl Jenő dr. családi gyászjelentése – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A MEGE Kisgrafika folyóirat hasábjain szintén hírt adtak a haláláról, Csatkai Endre soproni művészettörténész, helytörténeti szakíró pedig az ő emlékének ajánlotta A soproni ex libris története (1938) című munkáját („Holl Jenő dr., a Soproni Képzőművészeti Kör egykori elnöke emlékére”), és e szavakkal búcsúztatta a könyv lapjain, utalva gyűjteménye sorsára is:

„A leghatalmasabb soproni exlibris-gyűjtemény, amely sokezer darabjával európai viszonylatban is kiválik, e könyv előkészületei közben elárvult. Holl Jenő dr. 1938. június 21-én elhúnyt. Családja kegyelettel összetartja a remek kollekciót, de – egyelőre legalább is – fejlesztésére csere útján nem hajlandó.”

Csatkai Endre – Missuray-Krúg Lajos – Thier László: A soproni exlibris története, Sopron, 1938, 28. – Törzsgyűjtemény

8_kep_a_soproni_exl_tort_1938_cimlap_j_opti.jpgCsatkai Endre – Missuray-Krúg Lajos – Thier László: A soproni exlibris története, Sopron, 1938. Címlap – Törzsgyűjtemény

Holl Jenő gyűjtői tevékenységét a későbbiekben fia, Holl Imre (1924–2016), a magyarországi és a nemzetközi középkori régészet meghatározó jelentőségű szakembere folytatta. Nemcsak egyben tartotta, de maga is gyarapította a gyűjteményt. Az általa készíttetett ex librisek közül kiemelkedik a Puteáni Holl család címerét ábrázoló alkotás cserépedény- és rákmotívumokkal, a soproni Sterbenz Károly alkotása. Az ex libris műfaj tisztelete és szeretete így öröklődött tovább a családban, hozzájárulva a Holl család hírnevének öregbítéséhez.

9_kep-holl_imre-_sterbenz_k_1942_c3_125x87_teljes_j3_opti.jpgEx libris Emerici Holl. Sterbenz Károly rézkarca (1942). Jelzet: Exl.H/272 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész

komment

Vajda Zoltán Richárd: „Számomra a vers az önkifejezést jelenti.”

2023. augusztus 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Interjúk A háromszólamú vers hangzó Példatára kapcsán. Tizenkettedik rész

Munkatársunk, Deák-Sárosi László A háromszólamú vers – Új magyar verstan (Budapest, Üveghegy Kiadó, 2023) című kötetének kísérőkiadványa, a hangzó Példatár hangfelvételei könyvtárunk támogatásával hangstúdiónkban, a versvideók pedig Interjútárunkban készültek. Az alábbiakban Deák-Sárosi László – a hangzó Példatár elkészítésében előadóként részt vett – Vajda Zoltán Richárddal, a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész szakos hallgatójával készített interjúját közöljük.
A kötet bemutatója 2023. május 18-án, csütörtökön 16:30 órai kezdettel volt könyvtárunk Ars Librorum terében.

vajda_zoltan_richard_2023_02_24_f_1_opti.jpgVajda Zoltán Richárd színészhallgató (Színház- és Filmművészeti Egyetem) könyvtárunk hangstúdiójában. Fotó: Deák-Sárosi László

Vajda Zoltán Richárd, Komáromban született 1997. augusztus 13-án. Jelenleg Budapesten él, gyermekéveit pedig a Komárom megyei Mocsán töltötte. Gyermekkora óta tudatosan készül a művészi pályára. 2009-ben gyerekszereplőként játszott a tatabányai Jászai Mari Színház, Twist Olivér című darabjában, illetve néhány magyar és külföldi filmes produkcióban is részt vett, mellékszereplőként. 2017-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Bartók Béla Konzervatóriumba, klasszikus ének szakra. 2019-től két évig a Pesti Magyar Színiakadémia növendéke. Ezzel párhuzamosan a Pesti Magyar színházban gyakorlatozott, ahol kisebb mellékszerepekben lépett színpadra, például: a Sun City, az Időfutár, a Rumini Rómeó és Júlia című darabokban. 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, zenés színész szakon.

Mit jelent Önnek előadóművészként a vers? Milyen személyes vagy irodalmi hatások kedveltették meg a költészetet? Vett részt előadóként önálló vagy csoportos versműsorban?

Számomra a vers az önkifejezést jelenti. A gimnáziumban is, ahol grafikát tanultam a számomra egyik legkifejezőbb dolog, a festészet érdekelt a legjobban és főleg akkor, ha nem volt megkötve a kezem, mert olyankor tudtam igazán beleélni magam az alkotómunkába. Ugyanígy voltam a versekkel, amelyeket gyerekfejjel írtam; szerettem volna velük üzenni, olyan dolgokat, amelyek fontosak voltak számomra és szerettem volna, hogy másoknak is fontosak legyenek. Úgy gondolom, a költők is ezt szeretnék elérni, hogy adjanak valamit az olvasóknak saját magukból, a fontos és személyes dolgaikból. A költészetet gimnázium környékén kedveltem meg, amikor elkezdtem megérteni az előbb említetteket, hogy a költők üzenni akarnak nekünk. Akinek a művei ekkor foglalkoztattak engem, az nem más volt, mint Villon. Nagyon tetszett a humora és a szókimondó bátorsága, akkor ezekkel nagyon tudtam rezonálni. Természetesen sokszor vettem részt szavalóversenyeken, ahol Petőfitől József Attiláig sokféle verset elszavaltam. 2021-ben összeállítottam egy kis monodrámát Rilke-versekből, mert igen nagy hatással voltak rám ezek a költemények.

Hogyan fogadta a felkérést, hogy recitáljon el verseket a Deák-Sárosi László által szerkesztett verstani hangzó Példatárban?

Művészemberként nagyon szeretem, ha felkérnek valamire, hiszen az mindig egy új kihívást jelent, amit legjobb tudásom szerint meg kell oldanom; és persze mondanom sem kell, hogy számomra a munka az öröm. Ismerkedni új dolgokkal, az mindig csodálatos érzés.

Lát-e valamilyen ellentmondást a dallamhangsúlyos nyomatékképzés és korábbi beszédtechnikai, versmegszólaltatási gyakorlata között, vagy ezeket könnyen össze tudta egyeztetni?

Ellentmondást semmiképp nem látok. Abban biztos vagyok, hogy színész tanoncként az elődöket hallgatva és a tapasztalataimat végiggondolva, megszoktam már egyfajta prezentálási módot, de nem gondolnám, hogy nem lehet dolgokat másmilyen irányból is megközelíteni. Az új dolgok mindig fontosak. Azt nem mondanám, hogy egyszerű volt a versekkel foglalkozni, mert egy új rendszer határain belül kellett mozognom, amit először ki kellett tapasztalnom, de nagyon izgalmas feladat volt.

Ön szerint akadályozza-e a dallamhangsúly az egyéb művészi előadói eszközöket?

Nem akadályoz semmit, sőt szerintem tágítja majd az eszközeink tárházát. Ami eddig volt, ugyanúgy megmarad, a dallamhangsúly meg majd színesíti és pontosítja verseinket. Ha ezt a rendszert elsajátítjuk, meg fogjuk érteni a lényegét, ugyanúgy, mint bármi mást, ami anno újdonság volt számunkra.

Miben látja ennek az új módszernek a hasznát, alkalmazhatóságát? Kiknek ajánlja?

Mindenképp fontos lenne, hogy a közeljövőben, már az általános iskolákban megismerkedjenek a gyerekek ezzel a fajta rendszerrel, mert szép dolog lenne, ha minél többen értenénk ezen a nyelven, a ritmikus recitálás nyelvén, és ezáltal a versművészet is újabb szintekre emelkedhetne.

Milyen verses műsorban vagy önálló verses esten fog fellépni a közeljövőben?

Az osztályunkkal éppen egy zenés Petőfi-est összeállításán dolgozunk, amelyet a Nemzeti Színházban adtunk elő, idén márciusban.

Versvideó: Wass Albert Üzenet haza című verse Vajda Zoltán Richárd előadásában.

Deák-Sárosi László interjúja Vajda Zoltán Richárddal
a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész szakos hallgatójával

A sorozat további részei: Első rész (Jónás Gabriella); Második rész (Havas Judit); Harmadik rész (Lázár Csaba); Negyedik rész (Szemerédi Bernadett); Ötödik rész (Lázár Balázs); Hatodik rész (Simon Péter); Hetedik rész (Széplaky Géza); Nyolcadik rész (Dóczy Péter); Kilencedik rész (Jantyik Csaba); Tizedik rész (Dánielfy Gergely)Tizenegyedik rész (Lipics Franciska)

komment
süti beállítások módosítása