Rónay Jácint arcképe a Magyarország és a Nagyvilág című lap 1866. szeptember 9. számának címlapján – Törzsgyűjtemény

Rónay Jácint életét sajátságos módon kísérte végig a dráma és a színház; onnantól, hogy a bencés gimnáziumban a képzés részeként iskoladrámákat írt és szerepelt bennük, egészen addig, hogy a magyar színészek életrajzának megírását is tervezgette. Munkái egy része elveszett, vagy el sem készült, az ilyen jellegű írásait megjelentető lapok (Magyar Színházi Lap, Reform) megszűnése, illetve egyéb elfoglaltságai miatt.

Személyes kapcsolatok is kötötték a színházi világhoz: Tóth József színésszel 1846 óta ismerték egymást még Győrből, nem csak jó barátok, hanem komák voltak: Rónay volt Tóth József fiának, Imrének a keresztapja. Tóth és felesége meg is látogatták Londonban 1857 nyarán, az azelőtti évben pedig Feleki Miklós és Lendvay-Latkóczyné Hivatal Anikó keresték fel, amikor Londonban jártak.
A Jellemrajzok az angol színvilágból című, a pesti színház nyugdíjintézete javára felajánlott kötet megjelentetése teljes támogatást kapott: a Nemzeti Színház elfogadta a kéziratot, Emich Gusztáv ingyen nyomtatta, a hermaneczi papírgyár ingyen adta hozzá a papírt.

• 
• 
• 

A Shakespeare-emlékév kapcsán nemcsak Shakespeare életrajzának megírásába fogott bele, hanem közvetített a magyarországiak és az angliai Shakespeare-bizottság között, egyfajta inverz kultúrmissziót teljesítve.

Rónay azt kérte a Kisfaludy Társaságtól, hogy a magyar nyelvű Shakespeare-összkiadás egyes darabjait is küldjék majd el a stratfordi Shakespeare-múzeumnak.
Tóth József egy levelében a hazai Shakespeare-megemlékezésekkel kapcsolatban azt írta:

• 
• 
• 

A Jellemrajzok… három részletes életrajzot tartalmaz: Kean Edmund (Edmund Kean, 1787. nov. 4. – 1833. máj. 15.), Macready Vilmos (William Charles Macready, 1793. márc. 3 – 1873. ápr. 27.) és Kean Károly (Charles John Kean, 1811. jan. 18. – 1868. jan. 22.) színészekét.

• 
• 
• 

A kötet hiánypótló munka volt: a korábban a Magyar Színházi Lapnak küldött cikkeket tartalmazza, de nemcsak a Shakespeare-darabokban sikert arató színészek pályaképe található meg benne, hanem más színészekről és a londoni színházi élet érdekes tereiről, eseményeiről szóló rövid ismertetők mellett olyan, játéktechnikára vonatkozó megjegyzések, összehasonlítások is, amelyek a korabeli színészi eszköztárról és annak megfelelőnek tartott használatáról adnak képet.
A Budapesti Szemle kritikusa ugyan ez utóbbi témát kevesli; vázlatosnak, hiányosnak és töredékesnek tartja a művet, és legnagyobb hibájául azt rója fel, hogy nem teszi lehetővé a szakma képviselői, színészek, dramaturgok, irodalmárok számára Shakespeare alaposabb tanulmányozását.

A kritikus azonban megfeledkezett arról, hogy a kiadvány elsősorban a laikus nagyközönségnek szólt, hiszen a cél a minél nagyobb bevétel elérése volt. Azt azonban elismeri, hogy:

Rónay másik, színházzal kapcsolatos komolyabb munkája a Shakespeare-életrajz, amelyet a Napló-töredék… nyolcadik kötetében, annak függelékeként publikált, Shakspeare. Hontalanságom egyik kedves, kedves emléke címen.

Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai nyomatott kéziratul tíz példányban. 8. kötet [Pozsony], [A szerző], [1888]. Címlap – Törzsgyűjtemény

A prológusból kiderül, hogy Rónay 1860-ban kezdte el a témához az anyaggyűjtést, Egressy Gábor buzdítására. Az írást azonban különböző okok miatt sokáig nem tudta folytatni. Végül már csak az 1880-as években, naplója rendezése után, a régi jegyzetei felhasználásával írta meg az életrajzot. Shakespeare nevét következetesen Shakspeare-nek írja:

A szövegben Rónay feltünteti, hogy kinek mely munkájára, vagy milyen elsődleges forrásra támaszkodik, egy-egy vitás kérdésben többek álláspontját is ismerteti, majd közli a saját véleményét. Shakespeare őseinek bemutatásától kezdve a szövegkiadások felsorolásán, az angol színház- és drámatörténeten és a világirodalmi recepción keresztül egészen a Shakespeare életének állomásain tett látogatásaiig mindenről ír, amit a témához hozzá tud kapcsolni. Saját fordításában közli Shakespeare végrendeletét, és természetesen a magyar Shakespeare-fordításokról is megemlékezik, amelyek sorát a híres jubileumi összkiadás zárja, amelyet Tomori Anasztáz felajánlásából valósított meg a Kisfaludy Társaság.

Ez pedig igazolja Rónay azon megállapítását, mely szerint:

Rónay Jácint a magyar kultúra szerves és elidegeníthetetlen részeként gondolt a színházra, amelynek fejlődéséhez az általa közelről megfigyelhető angol színjátszás ismertetése is hozzájárulhat. Ezért volt számára nagyon fontos, hogy ezzel a területtel is foglalkozzon:

Felhasznált irodalom:

• Irodalmi Szemle. Jellemrajzok az angol színvilágból. Kean Edmund. Macready Vilmos, Kean Károly. Írta Rónay Jáczint. Pest, 1865. Kiadja a pesti nemzeti színházi nyugdíj intézet. In: Budapesti Szemle, 1866., 20. füzet 365–368.
• Dávidházi Péter: „Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza, Budapest, Gondolat, 1989.
• Hernády Zsolt „…küzdve a hontalanság fájdalmaival…” Rónay Jácint levelei Szemere Bertalanhoz. In: Századok, 149. évf., 3. sz. (2015), 625–660.
• Rónay Jácint János: Erzsébet királyné udvarában, 1871–1883, [sajtó alá rend. Vér Eszter Virág, Borovi Dániel], [a jegyzeteket, az utószót írta ... Borovi Dániel], [... ford. Nyizsnyánszki Ferenc, Karaffa András, ... Steiner László], [Szentendre], Erdélyi Szalon, 2022.
• Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 1–8., [Pozsony], [A szerző], [1885–1888].

Patonai Anikó Ágnes (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Rónay Jácint arcképe. In: Hazánk s a Külföld. Szépirodalmi, ismeretterjesztő és társaséleti képes heti közlöny, 1. évf. 2. sz. (1865. január 8.). Címlap – Törzsgyűjtemény

Rónay Jácint, aki leginkább az evolúciós elméletek hazai elterjesztőjeként, illetve Rudolf trónörökös és Mária Valéria főhercegnő nevelőjeként ismert, 1814. május 13-án Leitzinger János néven született Székesfehérvárott. Öten (más források szerint heten) voltak testvérek. Négyéves korától nagyapja nevelte a felsővárosban, első iskoláit is itt végezte. A családja elvesztette vagyonát, a nagyszülők meghaltak, a tízéves fiú pedig a ciszterciek gimnáziumába került. Ettől kezdve rengeteg regényt olvasott, a kalandos történetek egész életében vigaszt nyújtottak neki.

1825-ben és 1826-ban az iskolai szünidőben két-két hónapot katonai iskolában töltött, hogy jobban megtanulja a szépírást és a német nyelvet. A család bizonytalan anyagi helyzetére tekintettel a szülei a papi pályát javasolták neki. Bár nem érzett hívást, a szülei iránti szeretetből mégis vállalta, hogy a bencések gimnáziumában folytassa tanulmányait Esztergomban. 1831-ben a kolerajárvány miatt csak a bizonyítványok alapján vették fel a diákokat, így Jánost is a pannonhalmi rendházba. Elutazásakor édesanyja biztosította róla, hogy ha mégsem boldogulna a rendben, akkor bármikor visszatérhet a családhoz. János azonban megtalálta a helyét a bencés közösségben, ahol 1831. október 31-én, belépésekor kapta a Jácint nevet. 1839. július 20-án szentelték pappá Győrben. 1840-ben meghalt az édesanyja, a következő évben pedig az édesapja is. A családot anyagi csődbe juttató pert 1844-ben elvesztették, testvéreinek el kellett költözniük a házból, nővérei innentől kezdve varrásból tartották fenn magukat. Jácint 1840-től Győrött szolgált, az ottani líceumban magyarul tanított történelmet. 1846-ban jelent meg Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből című munkája.
Diákjait magyarul vizsgáztatta, amiért 1847-ben megrótták, de jelentősebb büntetést már nem kapott érte. Ebben az évben jelent meg Jellemisme, vagy Az angol, franczia, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nemzet, nő, férfiu és életkorok jellemzése lélektani szempontból című munkája, és az akadémia levelező tagjává választották. 1848-ban megírta akadémiai székfoglalóját az emberi agy működéséről, és a győri nemzetőrök majd a győri honvédsereg tábori papja lett, ebben a minőségében vett részt a schwechati csatában.
Budavár ostrománál tapasztaltak alapján állapította meg, hogy:

A szabadságharc idején különböző ügyekben eljárva sokat utazott és menekülnie is kellett. Mivel a katolikus papság sem állt egyöntetűen a szabadságharc ügye mellett, Rónayt Pannonhalmán saját rendje vetette fogságba, majd visszakerült Győrbe, de Buda ostroma idején újra Pestre hívták. 1849. május legvégén Lukács Sándor hadfelszerelési kormánybiztos Rónayt „népszónok” címen Győr megyei papi biztossá nevezte ki és visszaküldte Győrbe.
Az orosz betörés híre Rónayt mélyen lesújtotta.

Július 18-án a császári sereg elfoglalta Győrt.

Rónay Jácint felhívása. Magyarok! Mit más nemzetek, legjobbaik vérén váltottak meg: a szabadságot; azt nekünk magyaroknak is meg kell érdemlenünk, Győr, 1849. jún. 22. – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár

Rónay először Pestre, onnan Kecskemétre, Szegedre, végül Aradra menekült. A világosi fegyverletétel után Hegyi Rudolf álnéven Lukács Sándor unokatestvérénél lakott, ott fejezte be A lélektan természettani rendszere című dolgozatát 1850 március elején, amelyet szállásadója eljuttatott Pannonhalmára, ahonnan be is nyújtották az Akadémiának, de közben visszavonták a pályázatot, így a munka kéziratban maradt. Mikor híre jött, hogy az egykori honvédek üldözésére alapított rendőrség a tanyavilágban kutat, Rónay Jácint Nádudvarra költözött és Valkó János gyógyszerész segéde lett, de tudta, hogy nem maradhat sokáig. Május 22-én figyelmeztették, hogy el akarják fogni, így még akkor éjjel elmenekült. Egy korábban kapott tanácsot követve útlevelet szerzett és 1850. május 26-án elhagyta Magyarországot, további segítséggel pedig a birodalom határán is túljutott, az akkor Poroszországhoz tartozó Boroszlóba (ma Wrocław, Lengyelország), innen Hamburgba, majd Brüsszelbe utazott, ahol éppen ott volt Jósika Miklós, Eötvös József és Trefort Ágoston is, de (érvényes útlevél híján) innen is távoznia kellett. 1850. július 10-én érkezett meg Londonba, ahol meglepetésére olyan bizalommal fogadták, hogy saját bevallása alapján állították ki új iratait. Angolul egy vak orvos, John Bird segítségével tanult meg. A biztos nyelvtudás megszerzésétől kezdve tanításból tartotta fenn magát. Időnként magyarországi lapoknak is küldött cikkeket – a hazai viszonyok ismeretében általában a garantált honorárium reménye nélkül. Az emigrációban írta A tűzimádó bölcs az ős-világok emlékeiről című munkáját, ami egy geológiai tanmese, műformáját Rónay leginkább a saját szórakoztatására alakította ki.
Kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezett és eleinte aktív tagja volt a magyar emigránsok csoportjának. Később fokozatosan kivonta magát a közvetlen politikai csatározásokból, de tartotta a kapcsolatot a magyarokkal és továbbra is részt vett az angliai közéletben. Különböző tudományos társaságok összejöveteleire járt, többek között Vámbéry Ármin előadásán is részt vett és olyan hírességekkel is személyesen találkozott, mint például Victor Hugo és Giuseppe Garibaldi. A maga visszafogott stílusában a magyar emigránsok feszültségekkel, ellentmondásos viszonyokkal terhelt életét és ezzel kapcsolatos értékítéleteit, egyes személyekről kialakult véleményét is megírta naplójában, és fontosabb tevékenységeiről is beszámol, például arról, hogy az ő segítségével nyomtatták ki Széchenyi István Ein Blick… című művét Londonban (III. 34–39, 63–72).

Széchenyi Ein Blick című munkájának címlapja. In: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Kossuth Lajos fiait is tanította. Bár a magyarországi hírlapok megkereséseit fenntartásokkal fogadta, Egressy Gábor azonnal megnyerte magának. Azt kérte tőle, hogy az akkor (1860-ban) induló Magyar Színházi Lap számára írjon a londoni színházi életről – így kerültek Rónay Jácint írásai az első magyar színházi szaklap „Levelezés” rovatába.
1864-ben adták ki a Fajkeletkezés: az embernek helye a természetben és régisége című munkáját, amely a darwinizmus első magyarországi megjelenése volt.
1865-ben megjelent a korábbi jegyzeteiből, cikkeiből készült Jellemrajzok az angol színvilágból című kötet, amelyet Rónay a pesti Nemzeti Színház Nyugdíjintézetének javára ajánlott fel.

• 
• 

1866-ban Rónay végre hazatérhetett. Egy ideig a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának munkájában is részt vett. 1867-ben az Akadémia rendes taggá választotta, 1868-ban megjelent Az ősemberek haladása című kötete. 1871-től Rudolf trónörökös, később Mária Valéria főhercegnő tanítója lett, 1883-ban vonult vissza. 1885 és 1888 között jelentette meg Napló-töredék: hetven év reményei és csalódásai: nyomatott kéziratul tíz példányban című munkáját, amely naplóinak gondosan válogatott részleteit tartalmazza – az eredeti, valószínűleg jóval nagyobb mennyiségű kézirat egy részét feltehetően elégette. A nyomtatott kiadás alapjául szolgáló kéziratot (és a tíz példány egyikét) a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár őrzi. A végrendelet alapján a Napló-töredék... példányait Rudolf trónörökös, Mária Valéria főhercegnő, József főherceg, Simor János hercegprímás, a Nemzeti Múzeum, a Tudományos Akadémia Könyvtára, az Egyetemi Könyvtár, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Pannonhalmi Főapátság és a British Museum kapták, a korrektúra példányt pedig Rákóczy Lajos.
Rónay Jácint 1889. április 17-én halt meg.

Felhasznált irodalom:

• Irodalmi Szemle. Jellemrajzok az angol színvilágból. Kean Edmund. Macready Vilmos, Kean Károly. Írta Rónay Jáczint. Pest, 1865. Kiadja a pesti nemzeti színházi nyugdíj intézet. In: Budapesti Szemle, 1866., 20. füzet 365–368.
• Dávidházi Péter: „Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza, Budapest, Gondolat, 1989.
• Hernády Zsolt: „…küzdve a hontalanság fájdalmaival…” Rónay Jácint levelei Szemere Bertalanhoz. In: Századok, 2015., 149. évf., 3. sz., 625–660.
• Rónay Jácint: Erzsébet királyné udvarában, 1871–1883, [sajtó alá rend. Vér Eszter Virág, Borovi Dániel], [a jegyzeteket, az utószót írta ... Borovi Dániel], [... ford. Nyizsnyánszki Ferenc, Karaffa András, ... Steiner László], [Szentendre], Erdélyi Szalon, 2022.
• Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 1–8., [Pozsony], [A szerző], [1885–1888].

Patonai Anikó Ágnes (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Pápai Páriz Ferenc 1649. május 10-én született Désen, Pápai Páriz Imre református lelkész és Kávási Krisztina fiaként. Nagyapja, Páriz Ferenc pápai polgár, tehetős kereskedő volt. Az ő emlékezetére vette föl az édesapa a Pápai Páriz nevet. A kis Ferenc talentuma igen korán kezdett megmutatkozni, ezért az akkori szokásjogtól eltérően már ötévesen megkezdte tanulmányait a dési református iskolában. A szülőföldjén igen népszerű fiatal pap kiemelkedő képességeire II. Rákóczi György fejedelem is felfigyelt, és 1655-ben meghívta őt udvari papjának. A Páriz család ennek következtében elhagyta a nyugalmas dési parókiát és Gyulafehérvárra költözött. Ez a döntés sajnos számos negatív következménnyel járt. A fejedelmi titulushoz mindenáron ragaszkodó és még a lengyel királyság délibábját is kergető Rákóczi 1660-ban fejedelmi méltóságát és életét is elvesztette a fenesi csatában, de már korábban is a felingerelt török-tatár hadak pusztítását zúdította Erdélyre. 1658. szeptember 5-én tatár csapatok rohamozták meg a hathatós erődítéssel nem rendelkező Gyulafehérvárt. A várost felgyújtották, a lakosokat felkoncolták vagy rabságba hurcolták. Kirabolták a templomot, az iskolát, a sírboltokat is kifosztották. Pápai Páriz családjával együtt Kolozsvárra menekült. Itt hamarosan megkapta a dési polgárok üzenetét, akik nem felejtették el kedves lelkészüket, hogy foglalja el a dési parókiát újra. Páriz örömmel engedett a szíves meghívásnak, de a négy év előtt elhagyott nyugalmát itt sem találta meg újra. Az új fejedelem, Kemény János is hamar elvesztette a török porta bizalmát. Az országon ismét tatár csapatok vonultak keresztül, és tűzzel-vassal pusztították Szatmár, Belső-Szolnok és Doboka vármegyéket. Dést is fölégették, így Páriz Imre 1661-ben innen is kénytelen volt menekülni. Besztercén húzták meg magukat. Ide Páriz Marosvásárhelyről egy tanítót hozatott, aki legalább fölelevenítette a kis Ferencben és az ott élő többi gyerekben a korábban elsajátított ismereteket. Ferenc édesanyja 1663-ban megbetegedett és elhunyt. Az édesapa ekkor Marosvásárhelyre küldte a fiút Fogarasi Mátyás keze alá, aki Désen volt iskolamester, mikor a fiúcska tanulni kezdett a dési iskolában.

Pápai Páriz Ferenc ötvenkét éves korában. Rézmetszet. In: Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum... Cibinii, Sumtibus Samuelis Sárdi et Martini Hochmeister, 1782. – Törzsgyűjtemény

Nagyenyedi diákévei

1664-ben Alvinczi István jómódú nemesember azt az ajánlatot tette rokonának, Páriz Imrének, hogy küldje fiát Nagyenyedre tanulni, a Gyulafehérvárról odatelepített fejedelmi kollégiumba, és ha ott felügyel az ő fia tanulására, e szolgálatért átvállalja a fiú teljes ellátásának költségeit. Az apa örömmel fogadta az ajánlatot, és Ferenc fia Alvinczi Andrással együtt valóban útra kelt Nagyenyed felé. Ettől kezdve megszűnt a Ferenc feje fölött folyton lebegő bizonytalanság. A nagyenyedi kollégiumban, már csak azért is, mivel református pap fia volt, hamarosan alumniában (ösztöndíjban) részesült. Előbb a Bethlen Jánosné Fekete Klára által fizetett helyet, majd a következő évben a legjobbat, a fejedelem alumniáját nyerte el, vagyis az ottani szóhasználat szerint principista lett. Az alumniával járó ellátás az érvényben lévő szokásjog szerint nem volt teljesen ingyenes: az alumnusnak a tanulás mellett tanítania is kellett, praeceptorságot kellett vállalnia. A praeceptori évek kitöltése után a tanulóifjúság főtisztviselőnek, contrascribának választotta meg. 

Nyugat-európai tanulmányai és doktorrá avatása

Nyolc év után elbúcsúzott az enyedi kollégiumtól, és 1672-ben, pénzgyűjtő körút (mendicatio) után külföldre indult, hogy tanulmányait folytassa. Lipcsében kezdett orvosi tanulmányokat folytatni, majd Odera-Frankfurtban és Marburgban tanult tovább. A Heidelbergi Akadémián a filozófia doktorává avatták és tanári állást ajánlottak föl neki, de nem fogadta el. Bázelben folytatta tovább orvosi tanulmányait még két évig. Tanára volt többek között Johann Heinrich Glaser (1629–1675), a kiváló anatómus, és Johann Caspar Bauhin (1606–1685) európai hírű botanikus, ezekben az években az orvosi kar dékánja. Itt avatták orvosdoktorrá 1674. október 20-án. Egész későbbi pályafutása során használta orvosdoktori címét. Nem véletlenül tartotta ezt a legfontosabbnak valamennyi végzettsége közül. Először is komoly hivatástudata az orvosi pálya felé irányította őt leginkább. Továbbá a bázeli egyetemen a doktoravatás ebben az időben igen jelentőségteljes beavatási rítus volt. Az ünnepélyes eskütétel mellett számos mély értelmű szimbolikával rendelkező mozzanatból állt ez a szertartásrend, hasonlított a papszenteléshez. Az avatást a dékán nyitotta meg. A jelölteket díszruhába öltöztették, keresztkérdéseket intéztek hozzájuk, majd hosszabb időn keresztül a földre borultak. Ez az alázat, a feltétlen odaadás jele volt. A jegyző föleskette a jelölteket, azután rövid beszéd kíséretében licenciátusi fokozatba léptette őket elő, egyszersmind felkérte a dékánt a jelöltek doktorrá avatására. A dékán emelvénye előtt még további jelképes szertartáselemek következtek: a dékán bíborkalapot tett az avatandók fejére, aranygyűrűt húzott az ujjukra, majd egy könyvet nyitott ki és csukott be előttük, emlékeztetve őket a kötelező orvosi titoktartásra. A titoktartás ebben az időben az orvosok számára többet jelentett, mint a betegek diagnózisának és kórtörténetének eltitkolása az idegen személyek elől. Korabeli orvosi könyvekben, például Oswald Croll (1563–1609) német orvos élete utolsó évében megjelent nagy összefoglaló művében olvashatunk arról, hogy ebben az időben az európai orvostudomány szerves, elengedhetetlen részét képezte az alkímia is:

Azaz: „mert e kémiai bölcselet nélkül az egész orvostudomány halott: sem elméleti, sem gyakorlati orvostudomány nem létezhet az alkímia ismerete nélkül.” (Saját fordítás, Cs. E. A.)

Pápai Páriz Ferenc: Pax Aulae... Kolosváratt, M. Tótfalusi K. Miklós által, 1696. (RMK I. 1488.) – Régi Nyomtatványok Tára

Visszatérése hazájába. Mély vallásossága

A következő évben, 1675 áprilisában indult vissza Magyarországra. Jó híre messze megelőzte őt. Debrecenben és Kolozsvárott is szívesen marasztották volna orvosként, majd Nagyenyeden is. Végül Bihar vármegye tisztiorvosa lett. 1677. március 13-án Teleki Mihály kinevezte Bornemisza Anna fejedelemasszony udvari orvosának. 1678. szeptember 20-án felajánlották neki a nagyenyedi kollégiumban a görög nyelv, a filozófia és a természettan tanszéket. Ezt készséggel elfogadta, és itt működött haláláig, 1716-ig. Nem csupán a fejedelemasszony udvari orvosa volt: orvosi hivatását mindvégig gyakorolta, és arra is felhatalmazást kapott, hogy a kollégium épületében gyógyszertárat, „patikaszerszámos bóltot” nyisson. A fejedelemasszony halálát 1681-ben elégikus latin költeményben siratta meg.
Pápai Páriz Ferenc lelkületét igazán mély, bensőséges vallásosság jellemezte. Minden jelentősebb munkája elkezdése előtt imafüzért mondott és isteni dicséreteket énekelt. Imádkozott mindig útra indulása előtt és megérkezésekor, és miként a nagy zsoltárfordító, Szenci Molnár Albert, úgy ő is naplójában Újév napján mindig hálaadásról emlékezik meg. Hálát adott már a kényszerű bujdosás éveiben is az isteni oltalomért, a családi hajlékért és a tudományokban való gyarapodásért. 1675 elején, hazatérésének reményében így fohászkodott:

Pax Corporis. Pax Aulae

Pax Corporis című könyve (Kolozsvár, 1690, második kiadás 1695) az első magyar nyelven írt, önálló orvostudományi mű. Teleki Mihály kancellárhoz és feleségéhez intézett ajánlólevelében a gyakorlati orvoslás, az orvosi praxis szükségességét hangsúlyozza, elsősorban bibliai példák alapján. A betegséget nem szabad vakmerően elhanyagolni, hiszen ördög tanácsa az: ha Istennek Fia vagy, ereszkedjél le a templomról, megőriznek az angyalok. Természet szerint is volt gyógyerő abban a fában, amelyet Isten Mózesnek mutatott a Mara vizeinek megorvoslására. A pusztában az Isten érckígyót emeltetett fel egy fára a kígyómarás ellen. Ez csodás gyógyítás volt, de tudjuk, hogy az ércben természetes erő is van a mérges harapások, marások ellen. Krisztus a nyálával készített sárral gyógyította meg a vak ember szemét. Ez is csodás gyógyítás volt, ugyanakkor mind az emberi nyál, mind egyes agyagfajták valóban használnak a beteg, gyulladt szemnek. A rablók által félholtra vert ember sebeinek kitisztítása, borral és olívaolajjal (faolajjal) való fertőtlenítése az irgalmas szamaritánus által pedig természetes orvoslás volt. A gondolatmenetet a korabeli orvostudomány keresztény elméleti alapjaival és saját vallásos meggyőződésével összhangban így folytatja:

Pax Aulae című műve (Kolozsvár, 1696) egy francia államtudományi munka magyar átdolgozása. Ám a mű felépítéséből kiindulva megállapíthatjuk, hogy legalább annyira vallási, egyházi mű is, az úgynevezett „lelki olvasmány” (lectio spiritualis) műfajához sorolható. A könyv az Ószövetségben található, úgynevezett bölcsességi könyvekből (Példabeszédek, Prédikátor könyve, Sirák fia könyve, Bölcsesség könyve) vett idézetekből, „régulákból” és ezek magyarázatából áll. Terjedelmes Elöljáró beszédében Salamon király a keresztény fejedelmek példaképeként, az istenfélő, bölcs uralkodó ideáltípusaként jelenik meg, aki alattvalóit nem durva erőszakkal kényszeríti parancsainak megtartására, hanem maiestate tantum, csak fölséges jellemével, megnyerő személyiségével, bölcs tanácsaival igazgatja alattvalóit és terjeszti ki birodalmát nagyobb és nagyobb területekre.

Pápai Páriz Ferenc Dictionariumának emblematikus díszcímlapja. Rézmetszet. In: Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum... Cibinii, Sumtibus Samuelis Sárdi et Martini Hochmeister, 1782. – Törzsgyűjtemény

Latin–magyar és magyar–latin szótára

Dictionarium Latino-Hungaricum és Dictionarium Hungarico-Latinum (első kiadás: Lőcse, 1708) című latin–magyar és magyar–latin szótára a magyar szakemberek számára az újkori latin szövegek értelmezéséhez mindmáig nélkülözhetetlen kézikönyv. Elsősorban diákszótárnak, iskolai szótárnak készült. A szócikkek szerkezete könnyen áttekinthető, a latin–magyar szótárban a magyar értelmezések sokszor élőnyelvi stílusban fogalmazott, szabad fordítások, inkább csak a latin eredeti értelmét adják vissza, nem egyszer humorosak is. Töretlen népszerűségét alighanem ennek is köszönheti. Hogy csak egyetlen szócikket említsünk:

A latin–magyar szótár végén terjedelmes függelék is található, amelyben a magyarországi latinság jellegzetes szavait tartalmazó szójegyzék (glossariolum), latin és magyar személynevek megfeleltetését tartalmazó jegyzék, régi magyar pénzérmék átváltási táblázata, zsidó, görög és római pénzérmék magyar pénzre való átváltási táblázata, a gyakoribb ókori latin rövidítések feloldásának jegyzéke, végül pedig a szerző orvosi végzettségével összhangban az alkímiai szimbólumok jegyzéke (Signaturae Philosophorum) is föllelhető.
Élete végéhez közeledve azt kellett megállapítania, hogy szorgalmas, fáradhatatlan munkájából a mindennapi megélhetést leszámítva, semmi nyeresége nem származott. Ezen nem búslakodott, hanem latin–magyar szótára előszavának végén megállapította, hogy a sok fáradság és gyötrődés mellett bőséges vigasz volt neki mindenkor az, hogy a köz javára, felebarátainak épülésére tevékenykedett, és abban reménykedhetett, hogy hivatásához méltó művet alkotott.

Azaz: „Kezdettől fogva elegendő nyereség volt és örvendetes volt Pallas zászlója alatt lennem, és a mesterségeket saját magukért, nem nyereség okán szeretnem és becsülnöm.” (Saját fordítás, Cs. E. A.)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

2024. április 12–13-án a HUN-REN-PPPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport 17. alkalommal rendezte meg éves lelkiségtörténeti konferenciáját, amelynek címe idén Erkölcs, etika és morál a magyar régiségben volt. A konferencián A tisztességes és boldog élet titka. A Cithara Sanctorum életvezetési témájú verseinek változásai a 17-18. század folyamán címmel munkatársunk, Kovács Eszter tartott előadást.

A Cithara Sanctorum több mint háromszáz éven át a szlovák evangélikusok legnépszerűbb énekeskönyve volt. A 20. század végéig az énekeskönyvnek több mint kétszáz kiadása ismeretes. Ezekre egyaránt jellemző a hagyományokhoz való hűség és az állandó megújulás. Az eredeti (Lőcse, 1636) kiadás énekeinek száma a 18. század végére több mint a duplájára emelkedett. Ez köszönhető a korszak jelentős szlovák költőinek, fordítóinak (Jeremiáš Lednický, Juraj Zábojník, Ján Glosius, Samuel Hruškovic stb.), a befogadó közösség egyre mélyebb szellemi igényeinek, és új német és lengyel énekeskönyvek megjelenésének, amelyek legszebbnek tartott darabjai biblikus cseh fordításban bekerültek a gyűjteménybe. Az előadásban az 1795-ös pozsonyi kiadásnak a keresztény emberhez illő életről elmélkedő énekeit mutattam be, és arra kerestem a választ, hogyan változott ez a témakör az évek során?

Jiřík Třanovský: Cithara sanctorum. Pijsnĕ duchownij staré y nowé, Wytisstene w Lewočy, [Samuel Brewer], L. P. 1674. Jelzet: RMK II. 1339b – Régi Nyomtatványok Tára

A vizsgált énekek közül kiemelkedik szépségével a Píseň krásná o Zuzanně (Szép ének Zsuzsannáról, Dán. 13.) című, amely a bibliai Zsuzsanna történetét meséli el, és azon elmélkedik. Először az 1674-es lőcsei kiadásban szerepelt, a versszakok kezdősorai a „Zuzanna Tranoscius” nevet adják ki. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ez a szerző neve, vagy a verset ajánlották neki. A vers utolsó sorai rendkívül mély személyes lelki élményt közvetítenek, itt a szerző saját magáról nőnemű alakban beszél, és sejtetni engedi, hogy az ő neve is Zsuzsanna. Ugyancsak szokatlan módon használja a „vőlegény-menyasszony” képet. A cseh és a szlovák nyelvben a lélek szó nőnemű. Így gyakran előkerül a lélek, mint mátkája után vágyakozó leány, vagy menyasszony képe. Itt azonban nem a lélek vágyakozik vőlegénye után, hanem ő maga, teljes személyével: „Édes Jézusom, kedves vőlegényem”. Ilyen mértékű azonosulás a menyasszonyképpel szintén női szerzőre utal. Minden bizonnyal Jiřík Třanovský (1630-ban született) Zuzana nevű leánya lehetett a szerző, aki szerényen csak a kezdősorokba lopta be a nevét.
Íme a teljes vers, szöveghű magyar fordítással:

1.      Slyš ó věrná duše kterak Danyel píše o ctnej Zuzanně, jenž byla v mladosti, cvičena s pilnosti v Zakoně Paně. Ref. Krasu, mudrost, čistotu, k tomu bazeň Boží měla, v ctnostech prokvítala. 2.      Uzřevše jí starcy, dva nepraví sudcy, v nichž studu není, hned její žadosti, z velikou bolesti, jsouce ranění. Ref. Dném nocy pečovali by aspoň její milosti nasyceni byli. 3.      Soud, pravdu nechali, když jí uhlídali, v jíť do zahrady, v nějž skryvše tajně, ctnostlivej Zuzanně, činí uklady. Ref. Lstivěji jy žalovali, k vyplnění svej žadosti, sylíc z ukrotnosti. 4.      Ach, ouvech zvolala, nyní mi nastala, uzkost ze všech stran! Co jestli učiním, život svůj poškvrním, zatratí mne Pan. Ref. Pakli vaši zlou žadosť, vedle přikázaní zruším, smrť okusyť musym. 5.      Nic meněj v čistotě, radněj umru v světě, bych v Neby žila. Mamli žit v poškvrně, bych muky pekelné umruc trpěla. Ref. Jistě tej jsem naděje, že kdo v Boha sylně duffa, byť umřel živ byť ma. 6.      Nic na to nedbali, tí staří šybali, skřičeli, řkouce: Našli smé Zuzannu, v zahradě zavřenu, hřích pachajíce. Ref. Tak lstivě žalovali, odsudili s zuřivosti, na smrť bez lítosti. 7.      Ach, ach skřikla předce, Ó spytatel srdce Bůh všemohaucy, Ty znaš, že proti mně svědčí títo sylně falešné věcy. Ref. Ach pohleď, pohleď nyní jak ja truchla v nevinnosti umíram z bolesti. 8.      Tak slitoval se Bůh, ay hnedky Svatý Duch v ctném Danyeli horlivě splapolal, čisty sem, zavolal, od její krví. Ref. Protož zpět se obraťte, a falešně odsuzenu, netraťte Zuzannu. 9.      Radostně se vratili, soud mu poroučili, on se spýtoval: Pod jakýmby stromem, v skutku jí bezbožnem stařec uhlídal. Ref. První dí, pod lentiškém, druhý pravý, že pod slivou, obadva lžívě jdou. 10. Ay řekl jím Daniel, teď vás čeka Anjel s přeostrym mečem, proč ste odsoudili, dušy stratiť chtěli nevinnou v níčem. Ref. Tak jich na smrť oddali, krev čistou Zuzanny, jsou vysvobodili. 11. Nu hle pravě soudíš, jenž na Nebi bydlíš, Soudce nejvyžší: Zastavaš své věrné, těšíš zarmucené, Otče nejmilší (!). Ref. Tím pak kteří nevinným, lstivě rozstírají sydla, zavazuješ křídla. 12. O vyučuj y mne, bazni svej upřimne, Jezu vzyvam tě, ať já bez poškvrny, přikladem Zuzanny, chodím v čistotě. Ref. Všecky lstive uklady, dej mi stale přemahati, v životě y v smrti. 13. Sladky můj Ježíšy, ženichu nejmilší (!), slávy koruna rač přijat mou dušy, jak na tebe sluší, do svého Lůna. Ref. Ach pospěš mily Páně, a připodobní se k srne, ať v smrti nezhyne. 14. Chraň mne můj nejmilšy(!) radostný Ježíšy kvytni v srdcy mém, ať tvůj liby kvítek, přinaší užitek spasytedlny v ném. Ref. Kdy ho smrť ostra podtne, vždy na věky kvytnuť bude, nikdy neuvadne. 15. Yak jméno Susanna, ružíčku znamena, přilíš spanilu: Tak mi dej prokvítať, k životu vydavať vůní přemilu. Ref. Bych pak nikdy nezvadla, Jezu, lilium radostné, prokvytej vždy ve mně. 16. Ukry mne pod stínem, ať věčně nezhínem, ó stražce lidsky, syť mne slovem svym, buď mi sám stolem ctnym, pokrm anjelský. Ref. V toběť nadějí skladam, jedinka radosť mej dušy, nejsladší Ježíšy. 17. Slyš můj hlas truchlivy, Jezu dobrotivy, potěš mé srdce, a když k branam smrti bude se blížiti, duše má prudce. refr. Amen, srdečně žadam, přijmiž jí do svého stánku, Amen, můj Beránku, Amen.

1.      Halld, ó igaz lélek, mit ír Dániel az erényes Zsuzsannáról, aki ifjú volt, szorgalommal buzgólkodott az Úr törvényében. Ref. Szépség, bölcsesség, tisztaság, hozzá istenfélelem erényekben tündökölt. 2.      Meglátták őt a vének, két hamis bíró, nincs bennük szégyenérzet, rögtön a vágyaiktól, nagy fájdalommal megsebeztettek. Ref. Éjjel nappal azon igyekeztek, hogy a kegyeiből valamennyire részesedhessenek. 3.      Az ítéletet, igazságot elhagyták, amikor őt követték, a kertbe menvén, ahol elrejtőzve titkon az erényes Zsuzsanna ellen cselt szőttek. Ref. Hazug módon megzsarolták, hogy beteljesítse vágyukat, kegyetlenül kényszerítették. 4.      Óh, jajj, kiáltott, most körülvesz a szorongattatás minden oldalról! Ha ezt megcselekszem, életem beszennyezem, az Úr kárhozattal sújt. Ref. De ha a ti gonosz vágyatokat a parancsai alapján elutasítom, meg kell ízlelnem a halált. 5.      Legalább tisztaságban, szívesebben meghalok e világban, hogy az égben élhessek. Ha beszennyezve kellene élnem, meghalván, a pokolnak kínjaitól kellene szenvednem. Ref. Biztosan remélem, hogy aki az Istenben bízik, ha meghal is, élnie kell. 6.      Rá de hederítettek erre azok a vén gazemberek, kiáltoztak mondván: Rajta kaptuk Zsuzsannát a zárt kertben, amikor bűnt követett el. Ref. Így vádolták hazug módon, őrjöngve halálra ítélték irgalom nélkül. 7.      Ó, ó kiáltotta egyre, ó szívek vizsgálója, mindenható Isten, te tudod, hogy engem súlyos, hazug vádakkal illetnek. Ref. Ó tekints le, tekints le most, hogy én nyomorult ártatlanul kínhalált halok. 8.      Így megsajnálta az Isten, és rögtön a Szentlélek az erényes Dánielben forró lángot gyújtott: Tiszta vagyok, kiáltotta, az ő vérétől. Ref. Ezért forduljatok vissza, és a hamisan vádolt Zsuzannát ne veszejtsétek el. 9.      Örömmel visszatértek, megparancsolták, hogy hozzon ítéletet, ő megkérdezte: Milyen fa alatt kaptad rajta, öreg, amaz istentelen tetten? Ref. Az első azt mondja, pisztácia, másik állítja, szilvafa alatt, mindketten hazudnak. 10. Erre mondja nekik Dániel, most az angyal vár titeket éles karddal, miért ítéltetek úgy, hogy elveszejtsétek a lelket, amely nem bűnös semmiben. Ref. Így halálra adták őket, és Zsuzsanna tiszta vérét megszabadították. 11. Ime hát igazságosan ítélsz, aki a Mennyekben lakozol, legfőbb bíró: megóvod híveidet, megvigasztalod a szomorkodókat, legkedvesebb Atya. Ref. Majd azoknak, akik az ártatlant, hazug módon kelepcébe csalják, letöröd a szárnyait. 12. Ó taníts meg engem is, kedves félelmedre, Jézusom hiszek benned, [Add, hogy] én szeplő nélkül, Zsuzsanna példáján tisztaságban járhassak. Ref. Minden hazug cselszövéssel, add, hogy meg tudjak birkózni, folyamatosan életemben és halálomban. 13. Édes Jézusom, legkedvesebb mátkám, dicsőség koronája fogadd be kegyesen lelkemet, ahogy illik hozzád, a te kebeledbe. Ref. Ó siess, kedves Uram, úgy, mint az őz, hogy ne pusztuljon el a halálban. 14. Védj meg engem, én legkedvesebb, örömteli Jézusom, virágozz a szívemben, kedves virágod hozzon üdvözítő gyümölcsöt bennem. Ref.  Mikor a halál levágja, örökké fog virágozni, soha nem hervad el. 15. Ahogy a Zsuzsanna név azt jelenti, csodaszép rózsa, [valójában liliomot jelent szerk.] add nekem, hogy virágozzam, életem során kellemes illatot árasszak. Ref. Bár soha ne hervadnék el, Jézus, örömteli liliom, virágozz mindig bennem. 16. Rejts el árnyékod alá, hogy ne haljak meg örökre, ó emberek védelmezője, táplálj igéddel, légy te magad tisztes asztal, angyali eledel. Ref. Beléd helyezem reményem, lelkem egyetlen öröme, legédesebb Jézus. 17. Halld meg gyászos hangom, jóságos Jézus, örvendeztesd meg szívem akkor is, amikor a halál kapujához fog közeledni a lelkem sietve. Ref. Ámen, szívből kívánom, fogadj be hajlékodba, Ámen, Bárányom, Ámen.

 

A vers – más biblikus cseh nyelvű magyarországi énekekkel és fordításukkal együtt – megtalálható lesz az OSZK és a Szent Adalbert Kelet- és Közép-Európa Kutatásokért Alapítvány közös kiadásában várhatóan idén megjelenő antológiában.

Kovács Eszter (Régi Nyomtatványok Tára)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat száztizenkettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Komáromi Imrét és gyűjteményét mutatja be.

Nagy László Lázár linómetszete (1973). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 34. – Törzsgyűjtemény

Idén 35 éve hunyt el Komáromi Imre (1938–1989) ceglédi címfestő. Sok éven át a Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalat dekoratőr műhelyében dolgozott, itt ismerkedett meg Nagy László Lázár ceglédi grafikusművésszel, aki egy időben a főnöke, és a budapesti székhelyű Kisgrafika Barátok Köre 1971-ben megalakuló ceglédi csoportjának titkára volt. Hatására került közel a kisgrafika világához, 1971-ben ő is csatlakozott a körhöz.

Nagy László Lázár fametszete (1971). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 26. – Törzsgyűjtemény

Aktívan részt vett a kiállításokon, programokon. 1972-ben addig összegyűjtött újévi alkalmi grafikáit bemutatta egy ceglédi klubesten. Kiterjedt kapcsolatokat épített ki bel- és külföldön egyaránt, a duplum példányokat is beleértve nyolc-tízezres kollekciót hozott létre az évek során. Kezdetben mindent beszerzett, később tematikailag szűkítette a gyűjtési kört, főleg a virág-, hajó- és aktábrázolások érdekelték. Ikebana-kompozíciót jelenít meg szegfűkkel az alábbi Nagy László Lázár-grafika. Az ikebana a hagyományos japán virágrendezés művészete.

Nagy László Lázár grafikája, hidegtű (1975). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 40. – Törzsgyűjtemény

Gyűjteményében nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségűek Nagy László Lázár Don Quijote-sorozatának darabjai, melyeket Komáromi és más megrendelők részére készített. A ceglédi grafikus Cervantes regényének főhősét számos jelenetben megformálta, nem a megszokott módokon, bár mégis ragaszkodva az eredeti műhöz. Don Quijote alakja statikusan kevés grafikán szerepel, inkább, ahogy a könyvben él. A következő, Komáromi nevére szóló ex librisen – mely a sorozatban a „Kezdet” címet kapta – a lovag nagyra növesztett portréja látható.

Nagy László Lázár fametszete (1974). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 36. – Törzsgyűjtemény

A sorozat többedik darabja „A repülő lovag”, mely 1976-ban készült. A képen a címszereplő mellett fontos szerepet kap a szélmalom motívuma, az alsó térben pedig megjelenik a lovag hű kísérője, Sancho Panza alakja. E Don Quijote-lapok számos kiállításon szerepeltek hazánkon túl külföldön is.

Nagy László Lázár fametszete (1976). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 36. – Törzsgyűjtemény

Komáromi Imre gyűjteményét grafikusok, illetve tematika szerint rendezte. Élénk cserekapcsolatban állt a ceglédiek mellett budapesti gyűjtőkkel is, külföldről szintén kapott küldeményeket. Év végén szétküldött karácsonyi, újévi lapjai rendre viszonzást nyertek, így gyarapodhatott a kollekciója. A ceglédi események krónikásaként összeszedte a fontosabb ceglédi találkozókra készült alkalmi grafikákat, külön albumba rendezve ezeket. Bélyegeket is gyűjtött és cserélt.
Nagy László Lázártól 15 körüli saját névre szóló ex librist, illetve alkalmi grafikát rendelt, melyek ábráján a már említett Don Quijote mellett a sümegi várkapu, a Balaton legendájának megjelenítése éppúgy előfordul, mint a sci-fi téma, illetve nőábrázolás.
Az Utolsó óriás című balatoni legenda szereplőit, Halápot (az utolsó óriás, Balaton lányát) és a vele barátkozó kis emberlányt, Csillát láthatjuk egy 1973-ban készült fametszeten. A tragikusan végződő történet végkifejlete szerint a víz alatt fekszik az utolsó óriás, róla nevezték el Balatonnak a keletkezett tavat. Haláp emlékét pedig egy lapos, koporsó alakú hegy őrzi a Balaton partjától kissé távolabb.

Nagy László Lázár fametszete (1973). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 32. –– Törzsgyűjtemény

Komáromi Imre készíttetett ex librist Kékesi Lászlóval, Dániel Viktorral, Prohászka Antallal, Király Lászlóval, a holland Cornelis Labotscal, az észt Johannes Juhansoóval is. Különösen szép Dániel Viktor alkotása a Ceglédi Református Nagytemplommal, a Kunsági borvidékre utalóan boroshordóval és szőlőágon szőlőfürttel.

Dániel Viktor rézkarca. A kép forrása: magángyűjtemény

A családban a feleség, Komárominé Baby (leánykori néven Szűcs Rozália, becenevén Baby) részére is készült ex libris, Nagy László Lázár metszett a számára dekoratív ábrájú könyvjegyet rózsaszállal, könyvekkel. Ez többféle színváltozatban is fellelhető.

Nagy László Lázár fametszete (1971). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 26. – Törzsgyűjtemény

Külföldi vonatkozásra izgalmas példa a Komáromi Imre nevére szóló, a svájci Luganóban rendezett XVII. Nemzetközi Ex libris Kongresszus (1978) alkalmából készült grafika. A Swissminiatur egy 1959-ben megnyitott szabadtéri makettpark Ticino kanton Melide városában, mely svájci tájak és épületek kicsinyített mását mutatja be, ezek közül a berni óratorony utánzata látható az alábbi kongresszusi lapon.

Nagy László Lázár fametszete (1978). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018., 47. – Törzsgyűjtemény

Komáromi Imre gyűjteményét többször bemutatta Cegléden, például 1972-ben a Kossuth Művelődési Központban rendezett Ex libris és kisgrafika kiállításon. Több önálló tárlat is volt az anyagából, 1973 novemberében a ceglédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskolában, 1975 áprilisában az országos KBK-találkozó alkalmából állították ki gazdag hazai és külföldi gyűjteményét, melyet a „Ceglédi Ősz” keretében egy őszi tárlat követett Grafikai epigrammák címmel a Kossuth Múzeumban. Utóbbin mintegy 600 ex librise volt látható, átfogó képet adva a gyűjteményéről, melyben a kor szinte minden jelesebb magyar alkotója szerepelt, köztük Andruskó Károly, Bordás Ferenc, Dániel Viktor, Deák Ferenc, Diskay Lenke, Drahos István, Fery Antal, Gácsi Mihály, Gulicska Lőrinc, Józsa János, Kékesi László, M. Kiss József, Kopasz Márta, Menyhárt József, Meskó Anna, Póka György, Moskál Tibor, Nagy Árpád Dániel, Nagy László Lázár, Sólyom Sándor, Stettner Béla, Sterbenz Károly, Tavaszy Noémi, Tempinszky István, Varga Nándor Lajos, Várkonyi Károly és Vecserka Zsolt. A külföldi művészek közül A. Gelabert, J. Goljakovszkij, W. Jakubowski, K. Kozlovszkij, F. Kühn, R. Kaljo, S. Kulhanek, G. Gaugaen, Oriol M. Diví műveit állították ki. A tárlatot Nagy László Lázár rendezte.
Komáromi Imre gyűjteményének sorsa sajnálatos módon a szétszóródás lett, élete vége felé maga kezdte el kollekciója felszámolását, mely részben budapesti gyűjtők kezébe került.

Irodalom:

• A Kisgrafika Barátok Köre ceglédi csoportja 1972. évi programja, KBK Irattár (kézirat)
• B(aldavári) L(ászló): Kiállításra készülve. Kisgrafikák a Ceglédi ősz tárlatán, Ceglédi Hírlap (A Pest Megyei Hírlap különkiadása), 1975. augusztus 22. (számozatlan oldal)
• Ceglédi Ősz ’73, Országos Kisgrafikai Kiállítás, Kossuth Művelődési Központ, Cegléd, 1975. október 21–31-ig., 9. (katalógus)
• Hatszáz ex libris, Ceglédi Hírlap (A Pest Megyei Hírlap különkiadása), 1975. szeptember 3. (számozatlan oldal)
• Losonci Miklós: Kiállítótermekben. Nagykőrös és vidéke, Pest Megyei Hírlap, 1975. szeptember 16., 4.
• Szücs Ildikó: A Balaton eredete – avagy az utolsó óriás legendája, LikeBalaton, 2020. 09. 23.
• Új tagok, Kisgrafika Értesítő, 1971. április, 800.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Komáromi Imre (1938–1989). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 97–98.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: A moszkvai Rudomino-könyvtár hungarika ex librisei hazai és nemzetközi kontextusban, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó, 2015, 178–179.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész

Száz évvel ezelőtt, május 1-jén alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának Zenei Osztálya, a későbbi Zeneműtár. A centenáriumot köszöntő alkalmi kiállítás, melyet az AIBM Magyar Nemzeti Csoport és az OSZK április 17-én tartott szakmai napja keretében mutatott be e sorok írója, az 1802-es könyvtáralapításig visszanyúló gyökerű, folyamatosan gyarapodó zenei gyűjtemény gazdagsága előtt tisztelgett, amely mindenkori munkatársainak, vezetőinek is köszönhetően mára kb. 18.000 kottakéziratot, 170.000 nyomtatott kottát, igen jelentős színházzenei, hagyatéki és hangzó gyűjteményt, megannyi zeneelméleti, szöveges kéziratot és zenei vonatkozású fényképet foglal magában: összesen mintegy 900.000 dokumentumot a 16. és a 21. század közötti időszakból. A tárlat nyolc tematikus egységben igyekezett bemutatni a gyűjtemény történeti rétegzettségét, tudatos gyarapítását, ezek legfőbb irányait. A kétrészes írásban a kiállítás felépítését követve idézzük fel a Zeneműtár történetének meghatározó epizódjait, fontosabb gyűjteményrészeinek alakulását.

Régizenei gyűjteményünk ‒ amelynek gazdagságát és fejlődését az 5. tárló volt hivatott felvillantani ‒ az ún. fordulat éve után jelentősen gyarapodott a főúri és szerzetesi gyűjtemények, antikváriumok köztulajdonba vétele következtében. Az elsőként átvett, legnagyobb értékű dokumentumegyüttes az Esterházy hercegek kottatára ‒ illetve az Esterházy-udvar zenei és színházi életét dokumentáló értékes iratanyag ‒ volt, pontosabban az egykori archívumnak az első világháború után, a család döntése alapján Budára került része, amely 1949-ben, Vécsey Jenő zenetörténész tárvezetése (1945–1966) idején került a könyvtárba. E kottatár döntő részben a 18. század második felében és a 19. század elején alakult ki, amikor a család tagjainak bőkezű művészetpártoló tevékenysége európai rangú zenei központtá tette kismartoni és eszterházai udvarukat. A gyűjteményben megtalálhatók Joseph Haydn (1732–1809) és számos kiemelkedő muzsikus kortárs, köztük Michael Haydn (1737–1806) Johann Georg Albrechtsberger (1736–1809), Karl Ditters von Dittersdorf (1739–1799), Johann Nepomuk Hummel (1778–1837) és Franz Xaver Süssmayr (1766–1803) kompozíciói, az eszterházai operaházban Haydn által vezényelt operák kéziratos forrásai. Figyelemre méltó azonban a korábbi korszak termése is, amelynek értékeit főként az utóbbi időben kezdik felfedezni.

Gregor Joseph Werner Der gute Hirt című oratóriumának kéziratos partitúrája (1739). Jelzet: Ms. mus. III. 1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Közel 350 mű kéziratát őrizzük Gregor Joseph Werner (1693–1766) jelentős későbarokk zeneszerzőtől, aki 38 éven át Esterházy Pál Antal udvari karmestere, ezen a poszton Joseph Haydn elődje és néhány évig felettese volt. (Erre a dokumentumegyüttesre fókuszált elsőként a Haydneum Magyar Régizenei Központ tevékenysége és az OSZK-val közös digitalizálási-állományvédelmi projektje is.) De már a hercegi ág megalapítója, Esterházy Pál (1635–1713) nádor is nagy gondot fordított udvara zenei életének fejlesztésére: az általa összeállított Harmonia caelestis című, Bécsben 1711-ben kiadott vallásos gyűjtemény 1703-as metszőpéldánya is szerepelt a kiállításon.
Természetesen a Vécsey és zenetudós munkatársai (Falvy Zoltán, Kecskeméti István, Somfai László, Bartha Dénes) által elsőként feldolgozott, a hazai és nemzetközi kutatás által máig legjobban feltárt, becses forráscsoportot a Joseph Haydn életművéhez kapcsolódó dokumentumok alkotják. Ismert, hogy a „szimfónia és a vonósnégyes atyja” az Esterházy hercegek szolgálatában írta művei zömét, s alkotó periódusának meghatározó, 1761‒1790 közötti szakaszát töltötte magyar földön Esterházy Pál Antal, majd 28 évig „Fényes” Miklós kismartoni és eszterházai birtokain. Halála után hagyatéka az Esterházy Archívumba került. Ennélfogva ma az OSZK őrzi a Joseph Haydn-autográfok világszerte leggazdagabb gyűjteményét – közel száz darabot –, emellett a mester számos művének korabeli kéziratos másolatát, első kiadását és tárgyi emlékeket. Ebből az anyagból volt látható a fiatal Haydn másodkarmesteri kinevezésének évéből (1761) származó egyik „napszak” szimfónia, a Le midi (a Dél) autográf partitúrája, valamint a szenvedélyes barytonjátékos „Fényes” Miklós számára komponált Baryton-triók, egykorú bőrkötésben.

Joseph Haydn barytonra, brácsára és csellóra írt trióinak szólamkötetei egykorú, díszes bőrkötésben. Jelzet: Ms. mus. I. 110 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A későbbiekben a tatai Esterházy-gyűjtemény és a vegyes eredetű rezidenciális kéziratok tovább gazdagították a Zeneműtár régizenei gyűjteményét.
Az évtizedek során számos modern kiadás, hangfelvétel készült ebből a számos kiadatlan, felfedezésre érdemes művet magában foglaló anyagból. Legújabban, idén februárban Georg Druschetzky egyik, a kiállításon szereplő timpaniversenye látott napvilágot az Erdődy Kamarazenekar Alapítvány és az OSZK közös kiadásában.
A kiállított újabb kincsek egyike az ún. Haydn-Verzeichnis volt, Joseph Haydn műveinek az idős zeneszerző által 1805-ben összeállított, segédje, Johann Elssler (1769–1843) kézírásával fennmaradt katalógusa. A második világháború idején még az Esterházyak gyűjteményében található műjegyzéknek 1945-ben nyoma veszett. Ezt a Haydn-életmű-kutatás számára fontos forrást 2008-ban, egy berlini árverésen sikerült megvásárolnia a könyvtárnak az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint magánszemélyek támogatásával.

• 
• 

A másik Mozart Varázsfuvola című operájának egy 1796-ban készült, egykorú partitúramásolata, amely a mű nyitányát és első felvonását tartalmazza. Világviszonylatban ez az egyetlen olyan korabeli másolat, amely az ősbemutató színházához, a Theater auf der Wiedenhez köthető. Ezáltal a forrás értékes információkkal szolgál a Varázsfuvola korai előadási gyakorlatáról, illetve a Mozart által a bemutató után eszközölt változtatásokkal kapcsolatban. Az igen rossz állapotú kéziratot a Corvina Alapítvány támogatásával, 1996-ban vásárolta meg a könyvtár. A dokumentum még restaurálása előtt nagy nemzetközi figyelmet kapott, jelenleg pedig egy, a mű ősváltozatát rekonstruálni igyekvő CD-felvétel elkészítését segítheti.

Mozart Varázsfuvola című műve nyitányának és első felvonásának egykorú kéziratos partitúramásolata (1796). Jelzet: Ms. mus. 10.868 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Gazdag 19. századi forrásanyagunkból – az Erkel-anyag mellett – kiemelkedik, nemzetközi jelentőségű a főként vásárlások útján kialakult Liszt Ferenc-gyűjtemény, valamint a csereakció keretében 1978-ban bekerült Goldmark Károly-hagyaték. Ezek különleges darabjaiból kínált válogatást a 6. tárló.
A Liszt-ereklyék gyűjtése különösen a zeneszerző születésének centenáriumán kapott lendületet. Antikváriusoktól és magánszemélyektől vásárolt a könyvtár autográf kéziratokat és a mester keze nyomát magán viselő korrektúrapéldányokat. Ez alapozta meg az OSZK világhírű, közel félszáz szerzői kéziratot tartalmazó Liszt-gyűjteményét. Emellett számos, Liszt saját kezű bejegyzését magán viselő nyomdai tisztázatot, nyomtatványt, első kiadást foglal magában.  Liszt-kézirataink könyvtári-tudományos feltárásában, máig alapvető katalógusának elkészítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Eckhardt Mária zenetörténész, a Liszt-életmű nemzetközi hírű kutatója, aki 1966 és 1973 között a Zeneműtár munkatársa volt.

Liszt Ferenc Via crucis című oratóriumának a szerző által készített ének–zongora (vagy orgonakíséretes) változata. Autográf partitúra (1878). Jelzet: Ms. mus. 14 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kiállítottuk a Via crucis oratórium értékes autográf kéziratát. Megtekinthető volt becses ereklyénk, az Operaház megnyitójára szánt, a Magyar Király-dal alapmotívumát tartalmazó emléklap a zeneszerző magyar nyelvű aláírásával: „Mint Magyar hazámnak hű fia – Liszt Ferenc”. A lap közepén látható szakadást lövedék okozta: 1956 őszén, a Rádió ostromakor sérült meg az akkor még a Pollack Mihály téri Esterházy-palotában elhelyezett Zeneműtár raktárában.
Új szerzeményként látható volt az a Louis Held által készített időskori Liszt-fotó, amely a művészt Arma Senkrah amerikai hegedűművésznővel ábrázolja. A Soirées de Vienne 1839-ben Hamburgban, August Cranznál megjelent díszkiadása a nemrég megvásárolt Várhelyi-hagyaték részeként érkezett be.
Goldmark Károly autográf kéziratokban gazdag, többek között leveleket és tárgyi dokumentumokat is tartalmazó hagyatékából, amelyet Kecskeméti István osztályvezető személyesen rendezett, az Erinnerungen aus meinem Leben (Emlékek életemből) c. visszaemlékezés eredeti kézirata és egyik portréképe volt látható a kiállításban.
A Friedrich Rückert versét megzenésítő Irrlichter az egyik olyan Goldmark-dokumentum, amelyet 2012-ben, az Értékmentő Pulszky Program támogatásával sikerült megvásárolni. Páratlan Goldmark-gyűjteményünket azóta ez az 1860 körül komponált, korábban ismeretlen dal szerzői kézirata is gazdagítja.

Louis Held Liszt Ferencről és Arma Senkrah amerikai hegedűművészről (1885), valamint Josef Löwy Karl Goldmarkról készült fényképe (1888) a kiállításon

A 7. tárló anyaga 20. századi zeneszerzőkhöz kapcsolódó, önálló kiállításra is érdemes hagyatékaink közül illusztrált néhányat.
Megtekinthető volt Zágon Géza Vilmos (1889‒1918) Pierrot lunaire című dalciklusának az első világháborúban fiatalon elhunyt tehetséges muzsikus hagyatékából származó szerzői kézirata. Zágon ‒ Schönberg híres melodrámájához hasonlóan ‒ Albert Giraud belga költő ötven „bergamói rondóból” álló versciklusának (1884) darabjait zenésítette meg, ám kompozíciója a kiválasztott hat költeményt eredeti nyelven használta fel, más műfajú és annál jóval korábbi: komponálását a zeneszerző 1909-ben fejezte be. A háború előtt Budapesten és Párizsban is szép sikerrel bemutatott művet maga Debussy javítgatta prozódiailag, akihez tanítványi-baráti viszony fűzte a korabeli párizsi zenei élet más nagyjaival, Bartókkal és Kodállyal is levelező művészt.

• 
• 

Az 1945 után Ausztriában, majd az Egyesült Államokban élő Dohnányi Ernő (1877–1960) hagyatékának Magyarországon maradt részét özvegye és húga az 1960-as évek elején ajándékozta az OSZK Zeneműtárának. A hagyaték egyedülálló mennyiségben őriz zeneműkéziratokat, eredeti leveleket, fényképeket, korabeli műsorlapokat és kritikákat. A kiadatlan, nemrégiben újrafelfedezett kompozíciók közé tartozik a millenniumi királydíj-pályázaton első díjat nyert, ifjúkori Zrínyi-nyitány autográf kézirata. A művet 1897. június 3-án mutatta be a Filharmóniai Társaság a szintén királydíjas, kéziratban nálunk őrzött F-dúr szimfóniával együtt. E művekből 2011-ben a Kovács László vezette Miskolci Szimfonikus Zenekar készítette a világelső felvételt a Hungarotonnál, jelenleg pedig külföldi zenekar készül repertoárjára tűzni a darabokat. A Hitvallás című, Trianonra reflektáló Dohnányi-mű (1920) egy átiratának szólamanyaga a New York-i Queens College ajándékaként érkezett be 1994 körül.

Dohnányi Ernő Zrínyi-nyitány című művének autográf partitúrája (1896). Jelzet: Ms. mus. 3.270 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Hasonló összetettségű és jelentőségű Farkas Ferenc (1905–2000), a szinte minden műfajban alkotó, termékeny zeneszerző, nagyhatású zenepedagógus és karmester hagyatéka, amely 2015-ben, a zeneszerző fia, Farkas András ajándékaként került a könyvtárba. Az életút egészét reprezentáló, gazdag irathagyaték és hangfelvételek mellett a zeneszerző mintegy ezer kompozícióját tartalmazza. Ezek között megtalálhatók ismert műve, a Régi magyar táncok a 17. századból számtalan variációban megfogalmazott darabjai, amelyből az egyik verzió eredeti kéziratát és nyomtatott kiadását állítottuk ki.
Árveréseken megszerzett két érdekes dokumentumegyüttes egy-egy darabja is helyet kapott a tárlóban. 2016-ban, Mikusi Balázs tárvezetése (2009–2020) idején sikerült megvásárolni azt a 4 db albumot, amely az 1949-ben külföldre emigrált, ezért egykori zeneszerzői tekintélye ellenére itthon szinte elfeledett Veress Sándor (1907–1992) kevéssé ismert korai pályafutásának dokumentumait tartalmazza teljességre törően: hazai és külföldi koncertek műsorlapjait, plakátjait, az eseményekkel kapcsolatos hangversenykritikákat, olykor fotót is. Nemrégiben pedig a tártörténeti szempontból is érdekes Kereszty István-hagyatékot sikerült kiegészíteni Kereszty mintegy 30 levelével, melyeket ifj. Veress Endréhez, Veress Sándor operaénekes testvéréhez írt 1936 és 1943 között.

Volly István (1907–1992) zeneszerző, népdalgyűjtő egyik népzenei fonográfhengere a kiállításon

A kiállítás utolsó tárlójában hangzó gyűjteményünkből válogatott tárgyak kaptak helyet. Ez az állományrész viszonylag fiatal, ám az utóbbi évtizedek dinamikus gyarapodása folytán mára számbelileg is jelentős: összesen mintegy 100.000 dokumentumot foglal magában a fonográfhengerektől kezdve a sellaklemezeken, LP-ken és magnókazettákon át a legújabb CD-kig, sőt egészen a pendrive-ig és a QR-kódig. A kereskedelmi forgalomba került hanghordozók mellett egyedi felvételek is találhatók köztük, mint például Szőke Péter magnetofonfelvételeken rögzített madárhanggyűjteménye vagy Volly István (1907–1992) népzenei fonográfhengerei. Ereklyeként őrizzük azt a két viaszhengert, melyekre Kossuth Lajos egy ünnepi beszédét rögzítették 1890-ben Torinóban.
Az 1990-es évektől több jelentős magyar vonatkozású magángyűjtemény került be adományok és vásárlások útján: többek között Kovács József lemezgyűjteménye, majd a 2010-es években a folyamatos feldolgozás és digitalizálás alatt álló, hatalmas Marton-Bajnai Gyűjtemény 45.000 lemeze, Kiss Gábor Zoltán gyűjteménye, Simon Géza Gábor dzsesszarchívuma, Sebestyén János és Fábián Imre hagyatéka.
Érdekes hangzó anyagok érkeztek haza a diaszpórából 2014 és 2022 között és kerültek be gyűjteményünkbe a nagyszabású Mikes Kelemen Program keretében is. A kiállított karácsonyi albumot, amelynek felvételein egy clevelandi ferences szerzetes orgonál és énekel magyarul, az 1956 előtti magyar emigráció számára adta ki egy ismeretlen amerikai kiadó.
2022 nyarán ugyancsak a Mikes-programban, Londonból érkezett ajándékképpen az az értékes lemezgyűjtemény, amely a világhírű Léner-kvartett összegyűjtött, eredeti gramofonlemezeit tartalmazza. Beethoven teljes vonósnégyes-sorozatának a kiállításon látható albuma 1927-ben, a Beethoven-centenárium évében készült Londonban, a Columbia cég felkérésére. A rangos szakmai díjakkal elismert ciklus több százezer példányban kelt el.
Az utóbbi két-három évben kerültek a Zeneműtárba a Madách Színház archív kísérőzene-gyűjteményének magnószalagokra rögzített hanganyagai, valamint a kapcsolódó kották, tovább gazdagítva 550 polcfolyómétert kitevő színházzenei gyűjteményünket.
A Zeneműtár anyagából készült világpremier CD-felvételek közül öt került a tárlóba, köztük Druschetzky szóló üstdobokra és zenekarra írt versenyműveinek az Erdődy Kamarazenekar által készített lemezfelvétele és a Der Gute Hirt című Werner-oratóriumot Vashegyi György együtteseinek előadásában közreadó CD-kiadvány.
Az intézményi státuszában 2020-ban bekövetkezett változás nyomán jelenleg a Színháztörténeti és Zeneműtár nevű szervezeti egység keretében működő Zeneműtár gyűjteménye nemcsak folyamatosan gyarapodik, hanem a könyvtári és tudományos feltáró munka során is újabb és újabb kincsei kerülnek napvilágra. 

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Hivatkozott irodalom és források:

• Kelemen Éva: „Elfeledtetése nemcsak mulasztás, de bűn is volna.” Vécsei Jenő, a magyar zenetudomány fáradhatatlan munkása. In: Magyar Zene, 52. évf. 3. sz. (2014. augusztus), 350–367.
• Szőnyiné Szerző Katalin: Az egykori Esterházy Archívum Haydn forrásai az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában. In: Parlando. Zenepedagógiai Folyóirat, 58. évf. 4. sz. (2017).
• Szőnyiné Szerző Katalin: A Zeneműtár jubileumi Haydn-szerzeménye. In: Mercurius, 2008, 33.
• David J. Buch: A Newly-Discovered Manuscript of Mozart’s Die Zauberflöte from the Copy Shop of Emanuel Schikaneder’s Theater auf der Wieden. In: Studia Musicologica, 45. évf. 3–4. sz. (2004), 269–279.
• Mária Eckhardt: Franz Liszt’s music manuscripts in the National Széchényi Library, Budapest, [transl. by Erzsébet Mészáros], Budapest, Akadémiai, 1986. (Studies in Central and Eastern European music, 2.)
• Eckhardt Mária: Liszt Ferenc és magyar muzsikus kortársai az Országos Széchényi Könyvtár dedikált Liszt-zeneműveinek tükrében. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1973, 87–130.
• Illyés Boglárka: Az új magyar zene párizsi követe. Zágon Géza Vilmos pályája és válogatott levelezése. In: Magyarságtudományi Forrásközlemények, 2014, 323–358.
• Kovács Ilona: „Újrafelfedezett” Dohnányi-művek. Az F-dúr szimfónia, a Zrínyi-nyitány és a Suite en Valse (op. 39) világpremierje a Hungarotonnál. In: Parlando. Zenepedagógiai Folyóirat, 53. évf. 3. sz. (2011), 38–40.
• Kusz Veronika: Trianon „sovány visszhangjai” Dohnányi Ernő életművében. In: Magyar Zene, 60. évf. 1. sz. (2023), 5–24.
• Molnár Antal: A Léner-vonósnégyes, Budapest, Zeneműkiadó, 1968. (Nagy magyar előadóművészek, 6.)

Száz évvel ezelőtt, május 1-jén alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának Zenei Osztálya, a későbbi Zeneműtár. A centenáriumot köszöntő alkalmi kiállítás, melyet az AIBM Magyar Nemzeti Csoport és az OSZK április 17-én tartott szakmai napja keretében mutatott be e sorok írója, az 1802-es könyvtáralapításig visszanyúló gyökerű, folyamatosan gyarapodó zenei gyűjtemény gazdagsága előtt tisztelgett, amely mindenkori munkatársainak, vezetőinek is köszönhetően mára kb. 18.000 kottakéziratot, 170.000 nyomtatott kottát, igen jelentős színházzenei, hagyatéki és hangzó gyűjteményt, megannyi zeneelméleti, szöveges kéziratot és zenei vonatkozású fényképet foglal magában: összesen mintegy 900.000 dokumentumot a 16. és a 21. század közötti időszakból. A tárlat nyolc tematikus egységben igyekezett bemutatni a gyűjtemény történeti rétegzettségét, tudatos gyarapítását, ezek legfőbb irányait. A kétrészes írásban a kiállítás felépítését követve idézzük fel a Zeneműtár történetének meghatározó epizódjait, fontosabb gyűjteményrészeinek alakulását.

• 
• 

A zenei gyűjtemény 19. századi eredetű rétegét reprezentáló 1. tárlóban főként a Széchényi család tagjaihoz és az OSZK egykori igazgatójához, Mátray Gábor (1797–1975) zeneszerző-zenetörténészhez köthető relikviák kaptak helyet.
Széchényi Kálmán 2018-ban megjelent zenei családtörténetéből tudjuk, hogy a könyvtáralapító Széchényi Ferenctől ered a család legtöbb tehetséges muzsikust, zeneszerzőt és művészetpártolót adó ága. Széchényi Ferenc gróf maga is foglalkozott zeneszerzéssel, zenekarokat tartott fenn, például Kiscenken Franz Anton Hoffmeister (1754–1812), a későbbi zeneműkiadó volt az együttes karmestere. A könyvtár gyűjteményét – utódaihoz hasonlóan – zeneművekkel is gazdagította. Egykori gazdag kottatárából származik Benedetto Marcello (1686–1739) híres Estro poetico-armonico című, nyolckötetes művének gyűjteményünkben Mus. pr. 1 jelzet alatt katalogizált első kiadása. Az ötven olasz nyelvű zsoltárparafrázis megzenésítését tartalmazó reprezentatív kiadvány kötetei 1724 és 1726 között jelentek meg Velencében, Dávid életének jeleneteit ábrázoló metszetekkel. A gyűjtemény egyik érdekessége, hogy 11 héber imadallam is megtalálható benne.
Széchényi Ferenc legidősebb leánya, Széchényi Franciska grófnő kitűnő zongorista és az egyik első női zeneszerző volt. Művei közül az Emlény (La pensée) című énekduett Mátray Gábor fordításában és átiratában volt látható a kiállításban.

Borsos József és Doctor Albert fényképe Mátray Gáborról. Jelzet: Arckép 758 ‒ Kézirattár

A fiatal korában Széchényi Lajos gróf családjánál nevelősködő Mátray (eredeti nevén Rothkrepf) Gábor 1846-tól mintegy három évtizeden keresztül töltötte be a könyvtárőri posztot. Kereszty Istvánnak egy 1902-ben, a Magyar Könyvszemlében megjelent cikke szerint, amely először adott számot az OSZK zenei gyűjteményéről, Mátraynak komoly szerepe volt abban, hogy az 1848. évi XVIII. tc. a megjelent zeneművek beküldését is kötelezővé tette. Neki köszönhető az is, hogy a Nyomtatványi Osztályon a zenei könyveket és a kottakiadványokat az ún. Musica theoretica et practica szakba sorolták az általa bevezetett müncheni szakrendszerben. Ez a szak a századforduló környékén mintegy 2000 tételt számlált, viszonylag gazdag zenei gyűjteménynek számított. Megvolt és ma is megvan benne Mátray nagy vállalkozásának, a Magyar népdalok egyetemes gyűjteményének 1852 és 1858 között megjelent három kötete, a rossz állapotú kolligátum helyett azonban Várhelyi Márton (1947–2018) zenei antikvárius nemrég megvásárolt, válogatott hagyatékából állítottuk ki az egyik kötet egy szépen restaurált példányát.
Kereszty említett cikke szerint minden műfajú 19. századi, illetve kortárs zene képviseltette magát a gyűjteményben. Nem hiányzott belőle a korabeli könnyűzene sem. A kiállításon szereplő, 1898-as kiadású Ujvári Károly-kupléhoz hasonló orfeumi slágerekből például egy egész sorozat található gyűjteményünkben. Kereszty a Kézirattár jelentős zenei gyűjteményéről is hírt adott, ebben kb. 250 levélről.

A Bánk bán szerzői partitúrája. No. 8. Aria („Hazám, hazám…”), 2. kötet, fol. 8 verso. Jelzet: Ms. mus. 5/2 ‒ Színháztörténeti és Zeneműtár

A 2. tárló a Zeneműtár Erkel Ferenc vonatkozású dokumentumaiból adott ízelítőt, melyek jelentős része a 20. század elején, az Erkel-hagyatékkal került be a könyvtár Kézirattárába. Erkel-anyagunk jó példa az említett időbeli rétegzettségre.
Erkelnek nem sok műve jelent meg életében nyomtatásban, de a Hunyadi László kiállított zongoraátirata, a Bánk bán és a Sarolta zongorakivonatával együtt még a 19. század folyamán bekerült a könyvtárba.
Az 1904-ben megvásárolt és a következő évek során beérkezett Erkel-hagyaték többek között a zeneszerző nyolc operájának eredeti kéziratos partitúráját, vázlatanyagát és több kisebb művének autográf vagy másolt kéziratos forrását tartalmazza. A hagyatékkal érkezett a könyvtárba a Himnusz később Ms. mus. 1/a jelzet alatt katalogizált, becses pályázati példánya. Szintén a hagyatékból került be Hector Berlioz Rákóczi-induló-feldolgozásának autográf partitúrája, amelyből a francia zeneszerző 1846. február 15-én és 20-án vezényelte a művet a pesti Nemzeti Színházban. A nagy sikerre tekintettel adhatta a kéziratot Erkel Ferencnek, a színház első karmesterének.
A kiállításon látható volt az 1861. március 9-én bemutatott Bánk bán több kéz által írt szerzői partitúrája, Egressy Béni eredeti szövegével. Miután az operát néhány éven belül maga a zeneszerző revideálta, majd az 1930-as években mind szövegét, mind zenéjét tekintve jelentős átdolgozáson esett át, a Bánk bán eredeti formája csaknem feledésbe merült. Az ősváltozat rekonstruálását, 2008-as debreceni, 2010-es miskolci és budapesti előadását az autográf partitúra tette lehetővé, amely a mű keletkezéséről, s az Erkel-fiúk közreműködéséről is árulkodik. Az Erkel-hagyaték operaanyaga a 20. század végén kiegészült a többek között Erkel Ferenc által vezényelt, saját operái nemzeti színházi másolatait is tartalmazó ún. Operabánya-anyaggal. Így állt össze Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész osztályvezetősége idején (1994–2008) az Erkel-operák tudományos összkiadásának beindításához szükséges, alapvető forrásanyag, amelyet az MTA Zenetudományi Intézete munkatársainak bevonásával sikerült rendezni és digitalizálni.
További kiegészítést jelentett 2011-ben Erkel Gyula hagyatékának megvásárlása, amely Erkel Ferenc-vázlatoldalakat is tartalmaz. Ebből az anyagból származik például Erkel Ferenc Buzgó kebellel című férfikari művének autográf vázlata, amely tisztázta a kompozíció addig kérdéses szerzőségét.

Mihalovich Ödön tolltartója. Jelzet: Zenei analecta 1 ‒ Színháztörténeti és Zeneműtár

A Zeneműtár mint önálló különgyűjtemény létrejötte nagy mértékben összefügg az Erkel Ferenc-hagyaték bekerülésével. Egyrészt a hatalmas levél- és kottahagyaték rendkívüli mértékben megnövelte a Kézirattár zenei anyagát, emiatt 1905-ben ott is felállítottak egy külön Musica szakot. Másrészt világossá vált, hogy az anyag feldolgozásához és gondozásához komoly zenei képzettséggel rendelkező szakemberekre és speciális tárolási módra van szükség.
A 20. század elején aktuális kérdéssé vált egy önálló zenetörténeti gyűjtemény felállításának terve. A Múzeumon belül két zenei szakember, Kereszty István (1860–1944), a Hírlaptár vezetője és Isoz (D’Isoz) Kálmán (1878–1956) múzeumi főtitkár nézetei ütköztek. Isoz csakis a nemzeti könyvtár keretein belüli, hungarika jellegű gyűjteményt tudott elképzelni, azonban egy teljesen önálló, nem kizárólag hungarika jellegű, országos zenei könyvtár és gyűjtemény megalapításának terve is felmerült. Végül Isoz Kálmán kapott megbízást az önálló zenei osztály megszervezésére. Vezetésével 1924. május 1-jén jött létre hivatalosan a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának Zenei Osztálya, amely 1934 óta viseli a Zeneműtár nevet. A zenei anyag leválogatásában Kereszty és Lavotta Rezső későbbi osztályvezető is részt vett.
A kezdet nehézkes volt. 1926 és 1929 között Isoz gyakorlatilag egy személyben volt vezető és munkatárs, s csak 1930-ban lett két munkatársa Lajtha László és Bartha Dénes személyében, amikor néhány évig Zenetörténeti Osztály néven, az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kebelébe tartozó Múzeum szervezeti keretében működött a zenei gyűjtemény. Az 1924 utáni első években még rendszeres gyarapítási kerettel sem rendelkezett az osztály, igaz, Isoz szaktekintélye és leleménye folytán számos élő zeneszerző ajándékozott a gyűjteménynek autográf kéziratos kottát, saját kezű aláírással ellátott fényképet.
Az első tári növedéknapló tanúsága szerint a legelső, állományba vett dokumentumok között volt Mihalovich Ödön aláírt portréképe. Mellé került a tárlóban az az 1990-es években bekerült, ékkövekkel kirakott ezüst és arany tolltartó, amelyet a Zeneakadémia tanári testülete ajándékozott Mihalovichnak 1901-ben, húsz éves igazgatói működése alkalmából.
Szintén a tár fennállásának első éveiben (1928-ban) került be a gyűjteménybe Bartók Béla két jelentős műve, a szerző ajándékaként: a Zongoraszonáta 1926. december 3-i rádiós ősbemutatójának autográfja, valamint A magyar népdal című tanulmányának eredeti kézirata.

Bartók Béla: Sonata (1926). Autográf. ‒ A mű 1926. december 3-i rádiós ősbemutatójának eredeti kézirata. Jelzet: Ms. mus. 998 ‒ Színháztörténeti és Zeneműtár

A Bártfai Gyűjtemény – a jeles reformátor, Leonard Stöckel (1510–1560) tevékenységének köszönhetően virágzó kultúrájú, felvidéki Bártfa város Szent Egyed-templomának egykori kottatára – még 1915-ben, vásárlás útján került be a Nemzeti Múzeumba és annak könyvtárába (egyéb megvásárolt műtárgyakkal, könyvekkel), majd a zenei anyag az 1920-as évek közepén átkerült az akkor megalakult Zenei Osztályra. Gombosi Ottó rendezte és értékelte az idők során megcsonkult gyűjtemény anyagát, amely 20 nyomtatott és 33 kéziratos egységet, összesen több mint 70 kéziratos és nyomtatott szólamkönyvet, ill. tabulatúrát tartalmaz az 1540-es évek és az 1660-as évek közötti időszakból. Igen rossz állapotban került be, a zenei anyag restaurálását az 1950-es évek utolsó éveiben kezdték el, majd 1970-ben folytatták. Később Murányi Róbert készítette el a gyűjteményben fennmaradt mintegy 2600 mű tematikus katalógusát. Főként itáliai, német, kisebb részben németalföldi zeneszerzők művei találhatók meg az anyagban, másolatban, de vannak csak ebben a gyűjteményben fellehető kompozíciók is.

• 
• 

A kiállított Bártfa Ms. mus. 23, az 1551-ből származó egyik legrégebbi kéziratos kötet többek között Josquin des Prez, Heinrich Isaac, Heinrich Finck, Ludwig Senfl műveit tartalmazza. Emellett szerepelnek benne helyi és magyar vonatkozású művek is, például Zacharias Zarewutius (1605–1667), a templom neves orgonistájának lejegyzésében saját és mások művei. A legkorábbi kiadványok, olykor korabeli kéziratos kiegészítéssel, Wittenbergből, az 1540-es évekből származnak. Alig néhány évvel későbbiek a kiállításban szereplő nyomtatványok, melyek eredeti bőrkötését sikerült megmenteni és restaurálni.

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Hivatkozott irodalom és források:

• Kálmán Széchényi‒Roswitha Széchényi-Marko: In eine bessre Welt entrückt. Die Grafen Széchényi von Sárvár-Felsővidék und die Holde Kunst. 250 Jahre Musikgeschichte, Marktoberdorf, Seubert, 2018.
• Dolinszky Miklós: Bevezetés. In: Erkel Ferenc: Bánk bán. Opera három felvonásban, közread. és bev. Dolinszky Miklós (Erkel Ferenc Operák 3.), közread. az MTA Zenetudományi Intézete és az Országos Széchényi Könyvtár, főszerk.: Tallián Tibor, Budapest, Rózsavölgyi, 2009, VIII–XXVI.
• Kelemen Éva: Az járt oda, aki kottát is tudott olvasni. Fejezetek az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára történetéből, Budapest, OSZK, 2020.
• Ferenczi Ilona‒Murányi Róbert Árpád: Előszó. In: Zacharias Zarewutius (1605‒1667). Magnificats and Motets, ed. Róbert Árpád Murányi, (Musicalia Danubiana 8.), Budapest, MTA ZTI, 1987, 7–25.
• Dokumentumok nyomán. Szőnyiné Szerző Katalinnal Elek Szilvia beszélget. In: Parlando. Zenepedagógiai Folyóirat, 62. évf. 1. sz. (2020)
• Lőcsei Gabriella: Kották, piros javításokkal. (Interjú Mikusi Balázzsal). In: Magyar Nemzet, 74. évf. 104. sz. (2011. április 16.), 23.
• Kereszty István: Könyvtárunk zenei gyűjteménye. In: Magyar Könyvszemle, 16. évf. 3–4. sz. (1902. július–december), 417–425.
• Galambos Ferenc: Isoz Kálmán (1878–1956). In: Könyvtáros, 24. évf. 3. sz. (1974. március), 140–142.

 

Kiválthatja a katarzist egy kiállítás? Tényleg vége van az időnek, ha „lemegy” a nap? Évezredek óta az időről gondolkodunk, ami sosem áll, a múltból jelen lesz, és a jövőből megint csak múlt. Jó hír: A budai Várban egy fantasztikus kiállításon meg tudják állítani az időt a látogatók!

Az OSZK 23. csevejében Varga Bernadett-tel, a Régi Nyomtatványok Tára vezetőjével és két munkatársával, Túri Klaudiával és Szovák Mártonnal beszélgetett Az idők arcai kiállításról Tóth Péter, a nemzeti könyvtár webes tartalompakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészítését.

 

00:00 A Jeles napok tartalomszolgáltatásból indult a közös munka
02:28 Khronosz és Kairosz a kiállítás két vezetője
04:30 Demokratikus osztályértekezleten alakult a koncepció
05:35 A fából készült, fémnek tetsző időbáb
08:35 A műtárgykölcsönzés kulisszatitkai
10:40 Vidám és világos kiállítás, tehát sárga
13:43 17. századi holland éggömbön a változó égbolt
17:44 A sárga ovális iroda, vagyis a középső kiállítótér
20:04 Okosóra helyett gomblyukban hordható óra ketyeg a tárlóban
22:00 A feladatorientált időfelfogás
24:20 A nap körében a pompásan díszített Pannonhalmi Hóráskönyv
26:36 Remete Szent Antal fametszetei, ó, Jézusom, hol vagy?
28:11 A tárcsás asztronómiai csodakönyv
31:11 Hol van kinyitva a nürnbergi Biblia?
35:00 Liszt Ferenc elfoglalt volt 1876 februárjában, a naptára a tárlóban
38:00 Magántulajdon a katarzisos teremben
41:20 Időkút és a pontszerű idő

 

Az említett kiállított művek:

Perc szolga Budapest Bábszínház: https://babkatalogus.budapestbabszinhaz.hu/7-allami-babszinhaz-1949-1992/480-perc-szolga

Latin nyelvű éggömb, Amsterdam, 1630. OSZK Zirci Műemlékkönyvtár: http://terkeptar.elte.hu/vgm/2/?lang=hu&show=globe&id=6

Biblia, Nürnberg, 1483. febr. 17.: https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/2769802
Digitalizált másolat (München): https://www.digitale-sammlungen.de/en/view/bsb00025544?page=18,19

Regiomontanus naptáblája, 16–17. század MMKM Műszaki Tanulmánytár, https://epa.oszk.hu/00300/00342/00313/pdf/EPA00342_fizikai_szemle_2017_01_17-20.pdf

Székely István, Chronica ez vilagnac yeles dolgairol..., Kraków, 1559.  https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/2830488 
Digitalizált másolat (OSZK): https://link.oszk.hu/uri/uri.php?URI=http://nbn.urn.hu/N2L?urn:nbn:hu-151284

Liszt Ferenc zsebnaptára OSZK SZZT, ZH 3.5

Johann Lichtenberger, Prognosticatio, Ulm, 1488. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/2767465
Digitalizált másolat (Wolfenbüttel): http://diglib.hab.de/inkunabeln/1-quod-3/start.htm, 
A műről:  https://www.oszk.hu/sites/default/files/virtualis_kiallitasok/cimeliak/hun/kincsek/cimeliak/osnyom/osnyom_39_hu.html

Horae Beatae Mariae Virginis (Pannonhalmi Hóráskönyv), 1500 körül. Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár, 118 I 43 https://konyvtar.osb.hu/hu/hirek/rejtett-kincseink-pannonhalmi-horaskonyv

Gomblyukba való óra, Svájc, 1910–1915. MMKM Műszaki Tanulmánytár

Dante Alighieri, La Commedia, Venezia, 1491. OSZK RNyT, Inc. 1241 https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/2740336 
Digitalizált másolat (Róma): http://digitale.bnc.roma.sbn.it/tecadigitale/libroantico/VEAE131887/VEAE131887/1

Lüszipposz Kairosz-reliefjének másolata Magántulajdon https://hu.wikipedia.org/wiki/Kairosz#/media/F%C3%A1jl:Kairos-Relief_von_Lysippos,_Kopie_in_Trogir.jpg

Kairoszt, a lehetőséget nyújtó időistent sok formában láthattuk felvillanni, ez a csonka kő a legkorábbi klasszikus ábrázolása. Keressük vonásait a mindennapi életben – és az ünnepiben is –, ha meglátjuk üstökét, ne habozzunk megragadni!

 

1754. április 28-án született Gróf Széchényi Ferenc kora egyik leggazdagabb főura és legjelentősebb államférfija, nemzeti könyvtárunk megalapítója, a magyarországi kultúra egyik legbőkezűbb mecénása.
Folytatjuk tegnapi blogbejegyzésünket.

Az 1790-es évek közepétől formálódott meg Széchényiben a könyvgyűjtés nemzeti eszméje: addig összegyűjtött magánkönyvtárát tudatosan hungarikagyűjteménnyé kezdte tovább fejleszteni. Célja a Magyar Királyság területén (Erdélyt és Horvátországot is beleértve) élő és alkotó bármely szerzőtől származó bármely nyomdatermék, valamint a külföldön megjelenő bármely nyelvű, Magyarországot és a magyarságot érintő kiadvány megszerzése volt. Széchényi felismerte, hogy az általa összegyűjtött könyvanyag úgy válik igazán jelentős értékké a magyarországi tudományosság számára, ha rendszerezi azt, és kiadja nyomtatott katalógusát. A saját költségén 1799–1800-ban nyomtatásban megjelentetett Catalogus Bibliothecae Hungaricae három kötete első ízben foglalta össze a Magyarországon kiadott nyomtatványok és a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok megközelítő teljességét.

• 
• 

1798-ra Széchényi Ferenc elérte politikai-közéleti pályafutása csúcspontját: áprilisban Somogy vármegye főispánja, júliusban szeptemvir, vagyis a magyarországi törvénykezés legfőbb szervének, a hétszemélyes táblának tagja lett, majd főkamarásmester, s ezt követően helyettes országbíró. 1802-re érlelődött meg benne a gondolat, hogy eddig összegyűjtött és katalogizált privát könyvgyűjteményét a nemzetnek adományozza. A tavaszra összehívott országgyűlés időszakát tartotta Széchényi alkalmas pillanatnak arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket az országos vagy nemzeti könyvtár megalapítására. Szándékát I. Ferenc királynak felségfolyamodvány formájában nyújtotta be márciusban. Ezt követően I. Ferenc császár 1802. június 23-án kibocsátott határozata jóváhagyta Széchényi felajánlását. Naplójában ezt jegyzi fel július 2-ára:

Azaz: „1802. július 2-án arról értesített Pálffy kancellár, hogy Őfelsége azt az adományozást, amit én könyveimmel és egyéb fontos gyűjteményeimmel a nemzetnek tehetni kérelmeztem, jóváhagyta.”

Széchényi Ferenc 1802. július 2-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

1802. november 25-én nyújtotta be Széchényi az alapítólevelet az udvari kancelláriához, s a 26-án keltezett királyi oklevél azt minden pontjában jóváhagyta.

Széchényi Ferenc 1802. november 25-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1802. november 25-én nyútottam be Lányi [József] udvari tanácsosnak az ajándékozó (alapító) oklevelemet a nemzetnek ajándékozott könyvekről, érmekről, térképekről, képekről és címerekről – adja Isten, hogy utódaim mindezeket boldogulásukra fordítsák, és ezáltal ösztönözve jó és derék polgárai és hűséges alattvalói legyenek az államnak.”

Részlet Széchényi Ferenc ajándékozó okleveléből (1802. november 25). In: In: Deák Eszter – Zvara Edina [szerk.]: „Levélben értesítsen engem!” Kortársak Széchényi Ferenc könyvtáralapításáról, [Budapest], Kossuth – OSZK, 2012, 30. – Törzsgyűjtemény

Széchényit az alapítást követően, annak külföldi visszhangja nyomán számos jelentős tudományos és művészeti társaság, többek között a göttingeni, a jénai és a varsói tudós társaság és az osztrák művészeti akadémia választotta tagjává. Itthon a legmagasabb királyi elismerésként az Aranygyapjas-rend lovagja lett; 1808. január 6-án vette át a főnemesek kiemelkedő szolgálatai elismerésére alapított burgundiai eredetű lovagrendet I. Ferenctől rendi díszruhában nagy nyilvános ünnepség közepette magas rangú osztrák és magyar főurakkal együtt.
1806-ban már Somogy megye főispánjaként felmerült Széchényiben gyengülő egészségi állapota miatt a visszavonulás gondolata tisztségeiből, döntésének fő oka azonban az volt, hogy az általa képviselt politikai törekvés az alkotmányt megerősítésére és szélesebb társadalmi alapokra való kiterjesztésére, egyre többször súrlódott a rendi érdekekkel, s ez vármegyei hivatalaiban egyre több személyes konfliktus forrása lett. Pesszimizmus és politikai borúlátás jellemzi ide vonatkozó naptárbejegyzését, amely az utolsó bécsi évek rezignált világszemléletét idézi.

Széchényi Ferenc 1806. szeptember 14-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1806. szeptember 14-én lemondtam összes hivatalomról, mivel a hosszú tapasztalat meggyőzött arról, hogy csupán Isten egyedül, és semmiféle emberi erő nem lehet képes Európa, következéséképpen alkotmányunk összeomlását megakadályozni – a kevés, még hátralevő éveimet gyermekeim nevelésének akartam szentelni – azonban a király nem fogadta el lemondásomat, hanem 1807-ben még Vas vármegye vezetését bízta rám.”
Azonban 1808-ban, amikor I. Ferenc abszolutista kormányzása következtében a magyar alkotmány tényleges veszélybe került, 1808-ban Széchényi még megkísérelte egy, az osztrák monarchia országai számára fogalmazott alkotmánytervezet keretében a magyar alkotmány és a birodalmi egység érdekeit egyensúlyba hozni, de 1811-ben végleg visszavonult hivatalaitól – szemorvosa május 12-én szürkehályogot állapított meg mindkét szemén –, s ez esetben az uralkodó el is fogadta lemondását. Ezt követően Széchényi Ferenc Bécsbe költözött, s visszahúzódott a magánélet szférájába.

Magánélet: család, betegség

Gróf Széchenyi Ferenc és neje gyermekeikkel és a nevelőkkel zenehallgatás közben. In: Barta János: A kétfejű sas hatalmában. Új képes történelem, Budapest, Helikon – Magyar Könyvklub, 1997, 67. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Kétfejű sas. A Habsburg-uralom Magyarországon (1699–1790), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000. (Encyclopaedia Humana Hungarica 6.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Széchényi Ferenc számára mindennél többet jelentett családja: egy életen át hű társa, felesége, Gróf Festetics Julianna, és gyermekeik Lajos, Pál, István, Zsófia és Franciska (Fanny). Minden velük kapcsolatos eseményt, születés, betegségek, utazások, házasságkötések, unokák születése gondosan napra pontos dátummal följegyzett. Szűkebb családja és a kiterjedt főúri rokonság családi eseményeinek (születésnapok, házasságkötések, halálozások stb.) megörökítése mellett szembetűnő és rendkívüli, hogy szinte valamennyi szolgálatában álló személyt szinte családtagként tartott számon, legtöbbjüket gyermekkora óta ismerte, és személyes hangon emlékezik meg róluk – inasa, kocsisa, udvarmestere, jószágigazgatója és gyermekei egyik nevelője halálát napra pontosan bejegyzi, Isten áldását kérve rájuk.
Széchényi Ferenc saját kezű bejegyzése az április 28-i lapon eloszlatja a születésnapjával kapcsolatos eddig uralkodó bizonytalanságot is a 28. és 29-i dátum között:

Azaz: „1754. április 28-án születtem.”
Az 1777. augusztus 17-i lapon Széchényi Festetics Juliannával való házasságkötése napját jegyzi be a kópházai kápolnában, innen értesülünk arról, hogy korábban egy régebbi könyvbe jegyezte fel élete eseményeit, s később vezette át ebbe az almanachba:

Azaz: „1777. augusztus 17-én történt házasságkötésem a kópházai kápolnában, és áldom a pillanatot és köszönöm Istennek, hogy ezt a számomra boldog pillanatot 1812-ben egy régebbi könyvből ebbe az újba átvezettem.”
(Talán mégis van igazság Fraknói Vilmos állításában, hogy 1812-től írta bejegyzéseit ebbe az almanachba.)

• 
• 

1787. november 9-i bejegyzése édesanyja haláláról szól. Az igen korán, 1769-ben megözvegyült Gróf Cziráky Mária, akinek Széchényi határozottan magyar szellemű neveltetését és a magyar nyelv iránti elkötelezettségét köszönhette, akkor hunyt el, amikor a grófi pár egyéves európai útja során Angliában tartózkodott. Még 1816-ban is – amikor a bejegyzés történik – nagyon fájó az emlékezés:

Gróf Széchényi Zsigmondné, Gróf Cziráky Mária (1724–1787), Széchényi Ferenc édesanyja In: Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. II. kötet. 1733–1820, Budapest, [Stephaneum Ny.], 1913, 195. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Érdekes bejegyzést olvashatunk 1816. március 7-én: az 1811-ben megállapított szürkehályog eltűnt szeméről:

Azaz: „1816. március 7-én ezen a napon kezdtem el Márton úr gyógymódját – amely után a szemorvosok nyomát sem találták a szürkehályognak.”
Azonban másik betegsége, a szívbaj és kísérő tünete a vízkórság továbbra is megnehezítette mindennapjait és nagy fizikai és lelki terhet jelentett számára. Széchényi 1817. január 20-án írta meg első végrendeletétét, s szintén egyfajta lelki-szellemi végrendeletnek tarthatjuk azt az 1817. május 17-én István fiához írott híres levelét, az „atyai intelmeket”, amelyet Széchényi István talizmánként hordott magánál, és többször is említi naplójában.

• 
• 

Azaz: „1817. május 17-én az én jó Stefim visszautazott Milánóba állomáshelyére, ezért 16-án egy kis talizmánt adtam neki, amelyben áldó imámat és néhány atyai intelmet foglaltam bele arra az esetre, ha nem látnám őt többé és nem szoríthatnám őt haldokló szívemre.”
1819. május elejétől súlyosbodott Széchényi Ferenc betegsége, ami a haláláig tartó következő másfél évben igen sok fájdalommal és szenvedéssel járt számára, május elsejei bejegyzése:

Azaz: „1819. május elsején egy hosszas gyengélkedés után a vízkórság következtében igazán beteg és ágyhoz kötött lettem – Isten áldja meg az én jóságos Júliámat és a gyerekeket, akik rólam fáradhatatlanul gondoskodtak.”

• 
• 

1819. május 8-án felvette a haldoklók szentségét, amely után átmenetileg jobban kezdte érezni magát. 1819 szeptemberében utolsó látogatását tette Horpácson és Sopronban, rokonaitól, ismerőseitől búcsúzott. Ettől kezdve lassan emésztette fel életerejét súlyos betegsége, a vízkórság, amelyet a korban gyógyítani nem tudtak, csupán fájdalmas beavatkozásokkal próbáltak javítani a beteg állapotán. Wörtensohn doktor, kezelőorvosa is a folyadék mesterséges úton való eltávolítását alkalmazta a lábon történő bevágások vagy beszúrások (Incision) segítségével. 1819 októberétől 1820. december elejéig 13 ilyen fájdalmas beavatkozást jegyez fel Széchényi naptárában. Október 8-án egy ilyen műtét alkalmával élet-halál között lebegett és másodszor is megkapta a haldoklók szentségét. Ezt követően Hoffmann Bernát bécsi szervita rendfőnöknek bizonyos összeget adott át, hogy a bécsi Szent Peregrinus oltárnál (a lábbajosok védőszentje) évente október 8-ától 7 napon át misézzenek érte. Élete utolsó szakaszában mindenre gondot fordított: birtok- és gazdasági ügyeit igyekezett megnyugtató módon elrendezni, végrendeleteiben mindenkiről gondoskodott, családján kívül személyes szolgálóiról és a birtokain szolgálókról is, még azt is előírta, hogy a temetésén csak magyar nyelvű beszédet mondjanak felette, s az emberi dicsőség múlandóságát emelje ki a lelkész. Végezetül idézzük Festetics Julianna bejegyzését 1820. december 13-án Széchényi Ferenc halála napján:

Azaz: „Ezen a napon reggel negyed 10-kor e könyvecske tulajdonosa, a legszeretetre méltóbb férj, a legjobb apa, a jótevő barát és rokon, a szegények gyámolítója hosszantartó betegség után békésen elszenderült és e világból kiragadtatott.”

• 
• 

Felhasznált irodalom:

• Bártfai Szabó László: A Sárvár-Felsővidéki gróf Széchényi család története. II. kötet. 1733–1820, Budapest, [Stephaneum Ny.], 1913.
• Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1867, Budapest, OSZK, 1981.
• Bleyer, Jakob: Friedrich Schlegel am Bundestage in Frankfurt. Ungedruckte Briefe Friedrich und Dorothea Schlegels nebst amtlichen Berichten und Denkschriften aus den Jahren 1815 bis 1818, München – Leipzig, Duncker & Humblot, 1913.
• Csorba László: Széchényi István, Budapest, Officina Nova, 1991.
• Deák Eszter – Zvara Edina: „Levélben értesítsen engem!” Kortársak Széchényi Ferenc könyvtáralapításáról, [Budapest], Kossuth – OSZK, 2012.
• Engel Mária: Dorothea Schlegel bécsi évei, Budapest, Krausz Ny., 1918.
• Fraknói Vilmos: Gróf Széchényi Ferenc, Budapest, Magyar Történeti Társulat, 1902.
• Gillemot Katalin: Gróf Széchényi Ferenc és bécsi köre, Budapest, Türk Ny., 1933.
• Miskolczy Ambrus: Széchényi Ferenc a szabadkőművesség erénykultuszától a katolikus megújulásig, Budapest, Universitas, 2019.

Dr. Deák Eszter (Régi Nyomtatványok Tára)

Az összeállítás első része itt olvasható.

1754. április 28-án született gróf Széchényi Ferenc, kora egyik leggazdagabb főura és legjelentősebb államférfija, nemzeti könyvtárunk megalapítója, a magyarországi kultúra egyik legbőkezűbb mecénása. 

Czetter Sámuel: Gróf Széchényi Ferenc. Rézmetszet. In: Vályi András: Magyar Országnak leírása. 3. kötet, Buda, 1799. – Törzsgyűjtemény

Széchényi Ferenc életének Bécsben töltött utolsó évei jóval kevésbé ismert(ek) a köztudat számára, s ehhez az időszakhoz kapcsolódik az a kis kéziratos napló, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őriz az Oct. Germ. 257 jelzeten. A Széchényi Ferenc sajátkezű bejegyzéseit tartalmazó octáv formátumú almanachszerű könyvecske címe Memorabilien der Zeit von Georg Gessner, (II. Aufl. Wien und Triest 1807). Georg Gessner (1765–1843), svájci református pap, teológus, egyházi énekek szerzője az előszóban az idő természetéről elmélkedik, s ezekkel a szavakkal bocsájtja útjára a második kiadást: „Könyvecske, menj ki a világba, élj a mának, olyan vagy, mint a világba beleszülető ember – tele üres lapokkal, amelyeket Isten, Sors és az emberek írnak tele.” Ezt követik az év minden napjára szóló naptári lapok a dátummal és egy aznapra szóló vallásos vagy erkölcsi szentenciával.

• 
• 
• 

A korban népszerű üreslapos zsebkönyv naptárral és praktikus tudnivalókkal voltaképpen egy korabeli zsebnaptár, így helyesebb talán Széchényi bejegyzéseit inkább naptárjegyzeteknek neveznünk. A kis almanachot Széchényi saját kezű január 30-i bejegyzése szerint 1816-ban e napon kapta Dorothea Schlegeltől Bécsben a következő dedikációval:

Azaz: „E könyvecske oldalaira kerüljenek csak örömteli események, amilynek az Ön jóakaratú szívének Isten előtt kedves cselekedetei.” (Fraknói Vilmos állítása szerint azonban Széchényi 1812-től kezdve vezette emlékiratszerű bejegyzéseit az almanach ezen példányába.) Ebbe a mai szóval „határidőnaplóba” írta be Széchényi Ferenc gótbetűs német kézírással élete eseményeit 1816-tól kezdve, a korábbi eseményeket emlékiratként visszatekintve – ezeket addig egy másik könyvben jegyezte fel, s innen másolta át ebbe az új almanachba. Nem található beírás minden lapon, sok lap üresen áll. Hivatalos, közéleti és magánéleti eseményeket megörökítő bejegyzések egyaránt olvashatók benne, ezek többnyire a puszta tényeket rögzítik reflexiók nélkül, de azért olykor a fogalmazás utal a naplóíró eseményekhez való viszonyulására, lelkiállapotára.
Dorothea Schlegel (1764–1839) a német filozófus, író Moses Mendelssohnnak, a zsidó felvilágosodás meghatározó alakjának lánya, a Schlegel fivérekkel (Friedrich és August Wilhelm) együtt 1799-től a jénai korai romantikus irodalmi kör tevékeny részese volt Novalis, Ludwig Tieck és a filozófus Friedrich Wilhelm Schelling társaságában. Romantikus fejlődésregénye, a Florenthin 1801-ben jelent meg. 1804-ben protestáns hitre tért, majd 1808-ban férjével, a filozófus, költő Friedrich Schlegellel (1772–1829) Kölnben katolizáltak. A házaspár még ebben az évben Bécsbe költözött, ahol Friedrich Schlegel irodalmi és történeti előadásokat tartott a bécsi egyetemen 1808 és 1812 között, majd 1816 és 1818 között osztrák diplomataként, követségi tanácsosként Frankfurt am Mainban a Bundestag ülésein tartózkodott a katolikus pártot képviselve. A Bécsbe érkező Schlegel házaspár Zichy Júlia közvetítésével 1815. október 28-án ismerkedett meg Széchényi Ferenccel, akinek a Landstrassén található háza épp ebben az időben vált a bécsi katolikus élet egyik központjává. Széchényi a korabeli osztrák szellemi élet szinte valamennyi kiemelkedő személyiségével kapcsolatban állt. Friedrich és Dorothea Schlegel megtiszteltetésnek érezte, hogy az előkelő társasági összejövetelek részesei lehetnek, kezdetben személyesen, majd levelezésük révén. Széchényi gróf és felesége Festetics Julianna nagy hatást tett a Schlegel házaspárra. Dorothea fiainak Rómába írt levelében így fogalmaz:

A Széchényi család a bécsi kongresszus idején. In: Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. 2. kötet, Budapest, [Stephaneum Ny.], 1911–1926. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Széchényi Ferenc korábban is gyakran tartózkodott Bécsben családjával, de 1811-től kezdve, amikor hivatalaitól végleg visszavonult, állandóan Bécsben élt télen, míg a nyári hónapokat cenki birtokán töltötte; 1815-től kezdve azonban már Bécs volt az állandó lakhelye, ahonnan ritkán tett még néhány látogatást Sopron megyei birtokaira vagy Sopronba. 1815 tavaszán 120 ezer forintért háromemeletes házat vásárolt a Landstrasse 212. sz. alatt (ma Bécs 3. Landstrasse nevű kerülete), amelyről naplójában ezt jegyzi föl: 1815. május 20-án:

Azaz: „1815. május 20-án költöztem be Bécsben vásárolt házamba, úgy, mint utolsó földi lakhelyemre, ahonnan én majd csak az általános feltámadást követően (ha Isten akarja) a cenki sírboltba vitettetni kívánok.”
Hivatalaiból és a közéletből való visszavonulását romló egészségi állapota is indokolta: gyengülő látása, kezdődő szívbaja, ami a tízes évek közepétől egyre súlyosbodott. Mindez együtt járt a romló kedélyállapottal és a rezignáltsággal, amellyel a napóleoni hódítások Európáját, majd a Bécsi Kongresszus Ausztriáját és az egyre inkább vallástalan és „elsekélyesedő” világot szemlélte. Ekkor keletkezett A korszellemről (Vom Zeitgeist) címet viselő utolsó, kéziratban maradt írása az egyetemes katolicizmus és a politikai konzervativizmus jegyében, ez az írás Miskolczy Ambrus szavaival „az elégedetlenség szociográfiája.” Széchényi addigi passzív katolikus hite Hofbauer Kelemen bécsi redemptorista szerzetes hatására vált aktív, tevékeny hitté, s ezzel együtt bécsi háza a katolikus megújulási mozgalom középpontjává. E katolikus kör vezető alakja az 1909-ben szentté avatott Hofbauer Kelemen (1751–1820), a szegények gyámolítója Bécsben, aki számos neves kortársat térített katolikus hitre. Ő lett Széchényi lelki atyja, és az egész család gyóntatója. A Bécsi Kongresszus idején (1814. szeptember – 1815. július) kerültek személyes ismeretségbe. Hofbauer a gróf bécsi házában valóságos otthont talált, lelki támaszként szolgált annak egyre súlyosbodó betegségében, egyszersmind egy széleskörű filantróp tevékenység irányítója lett a gróf erkölcsi és anyagi támogatásával. Széchényi élete utolsó éveiben – Miskolczy Ambrus monográfiáját idézve – a katolikus megújulás mecénása lett. A körülötte formálódó katolikus körrel szegényeket, árvaházakat támogatott, valláserkölcsöt tanító könyvek fordítását szorgalmazta, vallásos kölcsönkönyvtárat (Geistliche Leihbibliothek) állított föl, felvásárolta és szétosztotta Káldi György szentírásfordításának még fellelhető 400 példányát, s szétküldte a híveknek. A Széchényi körüli szellemi kör befolyásosabb, nevesebb tagjai voltak még – a Schlegel házaspáron kívül – a protestáns német hitszónok, költő, drámaíró Zacharias Werner (1768–1823), aki 1811-ben Rómában katolizált; Joseph Anton Pilat (1772–1865) publicista, Metternich titkára; Friedrich Gentz (1764–1832), diplomata, publicista, aki szintén Metternich bizalmasa volt, s végül Severoli bécsi nuncius, aki méltóságánál fogva ugyan nem vehetett részt a rendszeres összejöveteleken, de Széchényinek barátja – kilenc olasz nyelvű levele maradt ránk a Széchényi családi levéltárban – és Hofbauernek tisztelője volt. Ide sorolhatjuk még a két neves osztrák történetírót, Joseph Hormayrt és Heinrich Josef Collint. Ez a kör filantróp működésén kívül egyházpolitikai aktivitást is kifejtett, valamint a katolikus egyház megújítását is célul tűzte ki. A jozefinus államhatalom által képviselt egyházpolitikája ellenében a pápa mindenkori főhatóságát vallották. Ebben a mozgalomban vett részt a magyarországi főpapok közül Fischer István egri érsek (1754–1822), Széchényi fiatalkori jó barátja és Jordánszky Elek (1765–1840) teológus. A német egyházi ügyekben való élénk részvétel Schlegelék közvetítő szerepe révén valósul meg. Dorothea Schlegel 1816 áprilisában követte férjét Frankfurtba, ettől kezdve innen tudósították Széchényi Ferencet a Bundestag eseményeiről. E kapcsolat politikatörténeti szempontból is igen érdekes dokumentuma az a 21 levél, amelyet Friedrich és Dorothea Schlegel írt Széchényi Ferencnek 1816 és 1818 között Frankfurtból. A Széchényi családi levéltárban fennmaradt német nyelvű leveleket Bleyer Jakab adta ki 1913-as publikációjában Friedrich Schlegel am Bundestage in Frankfurt.

Napló(naptár)bejegyzések – Szemelvények

Hivatal – közélet

Lehnhardt Sámuel: Széchényi Ferenc az Aranygyapjas-rend díszruhájában. Rézmetszet, 1821 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Széchényi Ferenc magas állami (királyi) hivatalai, tisztségei sokat jelentettek számára: nem a hatalmat és dicsőséget, hanem a mindenkor lelkiismeretes munkát és felelősségteljes szolgálatot. Mindegyik kezdetét és végét, a kinevezéseket és a lemondásokat egyaránt napra pontosan bejegyezte naptárába. Ugyanígy örökítette meg kitüntetéseit s a különböző tudományos és művészeti társaságok tiszteletbeli tagságát. Hivatali pályája 29 évesen, 1783-ban indult, amikor az uralkodó horvát báni helytartóvá nevezte ki. Széchényi kezdetben teljes elkötelezettséggel támogatta II. József reformpolitikáját, azonban e kinevezés során már tapasztalta a magyar társadalom ellenállását a központosító uralkodói rendeletekkel szemben, és kényszerhelyzetben érezte magát hivatali jogköreiben. 1785-ben Zágráb vármegye főispáni hivatalát és a pécsi kerületi biztosságot már vonakodva vállalta el, hiszen a vármegyék megszüntetése idején, amikor az uralkodó – szakítva a magyar alkotmányosság elvével – az országot tíz közigazgatási kerületre osztotta, már feloldhatatlan feszültségek mutatkoztak a magyar társadalomban, s Széchényiben is feloldhatatlan ellentmondásba került lelkiismerete, nemzeti érzése a magasrangú hivatali megbízatásával és lojalitásával.
Visszaemlékező bejegyzései is többször utalnak a II. József alatti hivatali nehézségeire:

Azaz: „1785. február 11. – A megbízatás (hivatali jogkör) törvényellenes és veszélyes mivolta, amelyet II. József önkényesen bevezetett, késztetett arra, hogy kérjem lemondásomat. […] 1785. április 18. – 1785-ben ezen a napon neveztek ki Tolna vármegye főispánjának, egyszersmind Baranya, Somogy, Verőce és Szerém vármegye adminisztrátorának. Egy nagyon széleskörű és veszélyes jogkör II. József alatt! de Isten segítségével becsületesen teljesítettem feladatomat.”

Széchényi Ferenc 785. április 18-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azonban magas tisztségeivel járó belső lelki küzdelmek nem múltak el nyomtalanul: 1787 elején Széchényi komolyan megbetegedett, s meggyengült egészségi állapotára hivatkozva benyújtotta tisztségeiről való lemondását az uralkodónak, aki októberben mentette fel őt hivatalaiból. Visszaemlékező bejegyzéséből is kitűnik, hogy az 1787 májusában megkezdett közel egy éves európai utazása felesége, titkára és svájci orvosa társaságában voltaképpen menekülés a politikai kényszerhelyzetből, egyszersmind időnyerés és az átélt tapasztalatok sokasága révén erőgyűjtés és megújulás. Szellemi horizontjának olyan kiszélesedését eredményezte az európai körút társadalmi, gazdasági és kulturális szempontból, amely alapvetően meghatározta Széchényi Ferenc egész további gondolkodását, tevékenységét. (Nyugat-európai útjáról vezetett terjedelmes kéziratos német nyelvű naplója a Széchényi családi levéltárban maradt fenn a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában; az eddig kiadatlan naplót Claud Michaud ismerteti sok szemelvénnyel a Sic Itur ad Astra 2009. 61. számában.)

• 
• 

Azaz: „1787. május 23-án kezdtem meg utazásomat Bécsből Prágán, Drezdán, Lipcsén Dessaun, Berlinen, Braunschweigen, Hamburgon, Hannoveren, Casselen, Vetzlaron, Coblenzen, Cöllnön, Aachenen át Spaba, Brüsselbe, Tirlemont-ba, Brüge-be, Mons-ba, Dünkirchenbe, Calais-ba, Angliába, Skóciába. – Egy súlyos betegség, amelyet királyi biztosként és Somogy, Tolna, Baranya, Verőce vármegye főispánjaként ki kellett állnom, főképpen azonban azok a törvénytelen és alkotmányellenes intézmények, amelyeket II. József hozzájárulásommal életbe kívánt léptetni, késztettek arra, hogy hivatalomról lemondván, egészségem helyreállításának ürügyével a spaai fürdőbe utazzam. – Birtokaimat bérbe adtam és feleségem, titkárom, Ribinyi úr, Kaunitz herceg későbbi felolvasója és svájci orvosom, Fluch kíséretében Isten nevében útra keltem, hogy hazám szomorú sorsán vigasztalódjam.”
Széchényi Ferenc a II. Lipót által összehívott 1790/91. évi országgyűlésen kapcsolódott be újra a közéletbe. A reményteli politika légkörben az uralkodónak a magyar rendekkel való kompromisszumra törekvése igazi reformokat ígért a közigazgatás és a kultúra terén egyaránt. Széchényi is bekapcsolódott az országgyűlési bizottságok munkájába, a magyar nyelv, irodalom és tudomány ügye ugyanúgy foglalkoztatta, mint a politikai reformoké. Az 1790/91. évi országgyűlésen az a megtiszteltetés érte Széchényit az uralkodó és a rendek részéről, hogy a nagy nemzeti lelkesedést kiváltó nápolyi küldetéssel őt bízták meg, amelynek során IV. Ferdinánd nápolyi királynak a II. Lipót koronázására kibocsátott emlékérmet kellett átadnia. II. Lipót 1791. november 15-i pozsonyi koronázásán IV. Ferdinánd és felesége, Mária Karolina Habsburg főhercegnő, II. Lipót testvére magyar díszruhában jelentek meg, s ez a rendekből olyan hazafias lelkesedést váltott ki, hogy az eseményt emlékérem veretésével kívánták megörökíteni. A nemzet és az uralkodó képviseletében a nápolyi udvarhoz induló küldöttséget a gróf vezette felesége, Lajos fia és annak nevelője, Tibolth Mihály társaságában. Visszaemlékező bejegyzéseiben erről a néhány hónapos nápolyi útról ír legbővebben, hivatali pályája egyik legemlékezetesebb, legörömtelibb élményeként idézve fel. Széchényi ezt a hazafias célzatú küldetést kitüntetésnek tekintette, és az itáliai udvarokban a neki szóló megkülönböztetett figyelmet és nagyrabecsülést a magyar nemzet iránt megnyilvánuló tiszteletnek érezte. Január 6-án érkeztek Nápolyba, de előzőleg a királyság határvárosa, Terracina közelében megbokrosodtak a lovak, elragadták a kocsit, s bár szerencsésen megmenekültek, de velük utazó sógornője elájult, s Széchényi tengervízzel locsolta, hogy magához térjen. (Január 6-i bejegyzés) 22-én adta át az emlékérmeket IV. Ferdinándnak udvari ceremónia keretében, a királyi pár magyar díszruhában fogadta a küldöttséget. Fraknói Vilmos a következő sorokat idézi Széchényi január 22-i naptárbejegyzéseként, amelyek azonban érdekes módon nem egyeznek az Oct. Germ. 257 jelzetű kis könyvecskében található január 22-i lapon bejegyzett, ugyancsak az audienciára érkezést megörökítő sorokkal, bár kétségtelen színesebbek:

Március 24-én IV. Ferdinánd köszönetképpen ünnepélyes fogadáson Széchényit a Nápoly védőszentjéről elnevezett Szent Januárius renddel tüntette ki.

Széchényi Ferenc 1792. március 24-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257.  – Kézirattár

Azaz: „1792. március 24-én IV. Ferdinánd, nápolyi király a legnagyobb ünnepélyesség közepette akasztotta nyakamba a Szent Januárius nagy rendet, megölelt és megajándékozott briliánsokkal gazdagon díszített arcképével. – A [rendhez tartozó] csillagot a királyné barátnéja, San Marco hercegnője nyújtotta át nekem, és Acton miniszter adta az ünnepélyes ebédet, amelyre az összes követ és az ország nagyjai meg voltak híva.”
Március 27-én IV. Ferdinánd bizalma és szimpátiája jeléül magas diplomáciai posztot ajánlott neki az udvarnál, amit Széchényi, aki nagy súlyt fektetett fiai és lányai magyar szellemű nevelésére, azzal az indokolással hárított el határozottan, hogy gyermekeit saját hazájában kívánja felnevelni. Április 13-án nagy megtiszteltetést jelentett számára az audiencia Pius pápánál:

Azaz: „1792. április 13-án volt audienciám Pius pápánál Rómában. – Megáldott engem és megengedte, hogy kardomat magamnál tartsam, amelyet mindenkor le kell tenni az audiencia alkalmával. – A magyarok szokása, amelyre hivatkoztam, tette lehetővé számomra ezt a kitüntetést.”

• 
• 

A néhány hónapos, hivatalos fogadásokból és ünnepségekből álló itáliai út alkalmat adott Széchényinek arra, hogy a politikai szereplés mellett felkeresse az ottani kultúra főbb helyszíneit. Olyan évszázados múltú könyvtárakat volt alkalma megtekinteni, mint Rómában a Vaticana, Firenzében a Laurenziana, Milánóban az Ambrosiana, továbbá meglátogatta a római Accademia dei Lincei és a firenzei Accademia della Crusca nagy hagyományú intézményeit. Hazatérve, az itáliai élmények termékenyítő hatása nyomán, nagy tervekkel látott hozzá cenki könyvtári gyűjteményének rendezéséhez és gyarapításához.

Dr. Deák Eszter (Régi Nyomtatványok Tára)

Az összeállítás második része itt olvasható.